X . é v f o l y a m 2. s z á m .
S z e r k e s z t ő s i g es k u d ó h l « u > l - l C e l l d ö m ö l k , gróf S z é c h e n y i István trica 12. T e l e f o n s z á m : 55.
Új reménység. Elpusztíthatatlan örök optimiz mussal léptünk át ezidén is az új esztendőbe.; Új év, új reménység, — tartja a régi szállóige és hiába csa latkoztunk már annyiszor az új év Ígéreteiben és reménységeiben, ma is hiszünk benne, hogy talán majd mégis ez lesz az az újesztendő, amely meghozza reményeink, vágyaink, tö rekvéseink valóraválását, vagy meg közelítését, szóval az igazi boldog új esztendőt. Mindaddig hisszük ezt, amíg csalódások közepette le nem pereg, meg nem öregszik ez az év is, aztán szívesen temetjük és új re ménységgel fordulunk az eljövendő felé. Egyelőre ott tartunk, bogy biza kodással léptünk át az új év küszö bén és soha meg nem szűnő remény kedéssel várjuk sorsunk jobbra for dulását. Pedig, ha a világeseményeket néztük az öreg; esztendő búcsúzkodásának és az új születésének napjai ban, bizony nem sok örömünk telhe tett bennük. A világhorizont az újratornyosuló viharfelhőkkel nem sok biztatót ígér. Az európai béke és a háború, kérdése borotvaélen táncolt ezekben a n a p o k b a n / E g y ideig úgy látszott, hogy az angol békülékenység szellemének háttérbeszorítását követi a. béke érdekében nagy erőfeszítése ket kifejtő francia miniszterelnök meg buktatása, amely a háborús felfogás felülkerekedé-ét jelentette volna. Hála Istennek, a józanabb belátás . került túlsúlyra és az új esztendőt a felhők mögül ki-ki törő napsugár is köszönthette. Sajnos, azonban csak röpke pillanatokra tudott áttörni a felhők mögül a reménység napsugara. A világhorizont bizony eléggé boron gós maradt az új év első napjaiban és sose tudjuk, mikor törhet ki a v i har, mikorsujt le a villám a fellegékből. Már sokkal bizakodóbb lehet te kintetünk és megalapozottabb opti mizmusunk, ha a világpolitikáról bel ső politikánkra fordítjuk. A torlódó ünnepek alkalmat adtak a politikai élet vezetőinek megnyilatkozásokra. H a ezekből akarjuk megítélni a ma gyar politika helyzetét, akkor azt kell mondanunk, bogy nincsenek itt áthi dalhatatlan ellentétek, mély szakadé kok. A harmóniát, amely még kor mánypárt és tárgyilagos ellenzék közt
Á r a
l O
fillér.
Fol.lőswerkesztö : S Z A G Á N
J Á N O S
is meg lehet, ezekben a napokban nem bontották meg harcias nyilatko zatok. Kétségtelen, hogy nem is a hangoskodás, hanem a komoly alko tó munka az, amely visszhangot tud kelteni. A közvélemény figyelme, a jobb sorsra váró magyar milliók ér deklődése oda fordul, ahonnan remé nyeinek megvalósulását, vagy meg közelítését, ' kenyérgóndjalriak enyhí tését várja. Megnyugvással tapasztal ja,hogy a kormány sorra beváltja Ígé reteit, amelyek az élet javítására és könnyítésére vonatkoznak. A z ezt célzó hitbizományi reform és a tele pítés után hasonló gazdasági termé szetű javaslatok következnek. Az egész ország gazdasági életé nek javulását v.'^ék a kisemberek tö megeinek földhözjultalásán túl az al földi kérdések megoldásától, amelyet most elsőrendű feladatának tekint a kormány. A z alföldön évente 100 millió facsemete elültetésével •akarják folytatni a fásítást, úgyhogy 10 év alatt több százezer katasztrális hold erdősítést visz keresztül a kormány. A csatornázási, öntözési kérdés -meg oldásával nemcsak a termelést segí'ik elő, hanem az erdősítési és útépítési munkálatokkal együtt rengeteg mun kásnak- adnak munkát..A kormány ezekkel a munkálatokkal a kubikusok és a földmunkások megélhetését biz tosítja. A nagyarányú munkálatokkal lényegesen javít az alföldi nép sor sán és megadja az alföldi mezőgaz dasági kultúra továbbfejlesztésének lehetőségét. A miniszterelnök kijelentése sze rint a kormány nagy gondot fordított arra. hogy gazdasági és szociális szempontból minden javaslat hatása produktiv legyen és kedvezően befo lyásolja széles néprétegek életviszo nyait. Meggyőződése, hogy a külön böző reformjavaslatok keresztülvitelé nek hatása a fellendülés lesz. A tele pítés során földhöz jutó sok kis em ber földje átvételkor berendezkedik. Ez mozgást éslehdflléíet visz a vidék" gazdasági életébe. Azzal pedig, hogy •» kormány az igénybevett földek árá nak majdnem 70 százalékát készpénz ben kifizeti, a birtokos, akinek ingat lanát átveszik, forgótőkéhez jut, amelylyel adósságát kifizetheti, vagy törlesziheti. berendezését fejlesztheti, szó val egzisztenciáját megerősítheti. E z a mozgás, a pénznek ez a forrása,
1 9 3 6 . Január 5 .
Előfizetési a r a k : E g é t z é v r e 6» f é l é v r e 2.50, n e g y e d é v r e 1.25 P . Megjelenik m i n d é n s z o m b a t o n é l t é .
a munkaalkalmaknak jelentős mérték ben való szaporodása és széles réte gek számára a megélhetési viszonyok javítása magábanvéve is olyan gaz dasági tevékenységet jelent, amely általános fellendülést von maga után. Az új esztendőben bizakodó, re ménykedő magyarság epedve várja már ezt a fellendülést, amely meg könnyítheti életét addig is, amíg el következik a valóban boldogabb, az igazi nagy magyar uj esztendő. ' f
A magyar bor V törvénye. Irta: D r . D a r á n á l E l l á i n
IJkMn-Ogyi eiiilszJer.
A bortörvényjavaslatot az
országeyá-
lésnek m i n d a két háza letárgyalta. A j a vaslat most más csak kihirdetésre vár. H a ez i t megtörténik, a javatlat, m i n i új t ő r vény átvetzi a gyakorlati éleiben a z t a szerepel, amit neki szántunk. A törvényjavaslatok parlamenti 14r- gyalása alkalmával ritkán van pétda arra, hogy egy gazdasági tárgyú, törvényjavaslat o l ^ m a g a s színvonalú, tartalmas vitái válta na k i . miot amilyet a bortörvény-javaslat kiválasztott E g y e t képviselők felszólalása, szinte, értekezéssé emelkedett. N i n c s a sző lő- ét borgazdaságnak olyan problémája, amely a vita során szoba ne került volna. A k i a felszólalátokat végig ballgalla, .vagy a képviselőház ide vonatkozó naplóit e l o l vassa, ha még m m tudja, megtanulhatta, vagy megtanulhatja a tzőlő-..és borgazda ság, egész történetét és fontosságát. Annak a nagy érdeklődésnek, amely a javaslat tárgyalását kitérle, magyarázta az a fölötte fontos szerep, amelyei a t i ő 16- és borgazdaság az ottiágban úgy köz* gazdaiégi, m i n i tzaciákit szempontból be tölt. Alig van a mezőgazdaságnak o l y a j termelési ága, amely egy katasztrális hold ra számítva, több munkaalkalomra, ét n a gyobb érlek előállításira adna lehetőséget, mint a szőlő- és borgazdatág, E z a körfllmény késztetett arra. hogy sürgősen, alkot* mányos tárgyalás alá bocsástam azt a tör vényjavaslatot, amely a borgazdaságra v o natkozó jogszabályokban hátrányosan érzett hiányokat pótolja, a meglévő törvényeknek elavult, vagy az éleiben, egyébként, be nem vált rendelkezéseit kiküszöböli és he lyükéi olyanokkal tölti be.,.arrtelyei. j p e g k a . ... Wíiek a bor kezelésében és a fogyatziók ízlésében időközben beállott változásoknak, mát-szóval összhangban vannak a fejlődő élet kívánalmaival. —_ _ Útjokat kell állni azoknak a visszás ságoknak, amelyek a sOrllell must haszná latánál jelentkeztek. Gátat kell vetni annak, bogy l e g n e m e s e b b boraink nevét
maiakon
viselő palackokban n e a z a bor keraljöa a fogyasztó asztalára, amire a palack címkéje utal. M e g kell akadályozni a z t . b o g y a m a g y a r b o r hírneve károsítható
legyen.
Biz-
tosítani kell a lokajbegyaljai borvidéken kívül lévő nagyon nedves borvidékeink boaainak stimita is • fokozol! védelmei. G o n doskodni kell arról, h o R V magas szfilőkultúrink melleit, ne kerülhessen közfogyasz tás céljára forgalomba olyan alacsony fokú bor, a m i l y e * csak ritkán szokott ugyan te remni, de silánysága miatt, Jobb, ba nean megy közfogyasztásba. Módot ke!) nyújtani arra, hogy a bor ecet céljaira szolgáló bor is svlnálható le gyen, meri ez is eeyik eszköze és útja a borfogyasztás emelésének.
Részletek az újévből. A z I936-OS kalendáriumból vesszük s következő érdekes a d a i o k a i : ,Az 1930 os év szökő é v i . A folyó évben 5 nap-és 2 holdfogyat kozás lesz. NaorOrjralkotiaok lesznek: január 5-én, felmér 3-án, június 30-án, július 30-én és december 26 én. Nálunk csak a június 3 0 - l k i napfogyatkozás vousa látbaló, de ez is este lesz. Kezdődik este 7 óra 34 perckor és végződik 10óra 25 perckor.
Lehetőséget kell szerezni arra, bogy felette bő termések esetén — az összes szőlőbirtokosok érdekeinek legmesszebbme Holdfogyatkozás lesz január 19-én és nő módon való biztosítása melleit - » m és július 16-án. A januári kezdete délalán Arak alakulásit hátrányosan befolyásoló 1 óra 39 perckor és végződik este 7.55-kor. borfelesleglől a p i a c megszabadíttassák. A vége nálunk is látható. S "a leghatékonyabb garanciákat kel! A farsang tart Vízkereszttől (január 6) teremteni árra nézve, bogy a b o r előállítá . Hamvazószerdáig (február 26), vagyis 51 sában, kezelésében és forgalmában az a n a p i g , a tavalyi 59-cel s z e m b e n . tisztaság és tisztesség érvényesüljön, amit - A római k s l h o l i k u s o k 1936-01 írnak, a kitűnő magyar; bor hírneve és hírnevének a górög egyház korszámítása 7535, a állandósítása mnlhatatlannl megkiván,zsidóké 5 6 9 7 — 9 6 , őseink honfoglalása óta A képviselőház hosszt, vitájában akadt eltelt 1041 év, Szem István megkoronázása egy olyan felszólalás is, a napi sajtóban is óta 937, Budavár visszavétele ó t l 351 és a kifejezésre jutett olyan nézet, bogy a bor világháború kitörésének 2 2 . évébe lépőnk. törvény javaslatra nincs szükség, hogy ez E b b e n az évben a vasárnapokkal együtt magában véve nem oldja meg a "borgazda 66 ünnepnap less. Ezekből 5 kettős, egy ság kérdéseit. A javaslatnak az előbbiekben p e d i g hármas ünnep. csak vázlatosan ismertetett újításai után a közvélemény megítélésére bizom, hoey szűk Az ünnepek körül az Újév szerdára. ség van-e a javaslatra, vagy sem. Én soha Vízkereszt (január 6) nétföre, a Gyertya s e m mondottam, bogy ex a javaslat telje- . szentelő Boldog' Asszony (február 2) vasár sen megoldja a borgazdaság összes prob napra, a Gyümölcsön-"! B o l d o g Asszony lémáit. E n csak azt mondottam, hogy azok (március 25) szerdára, Péter Pál (június 29) nak a kérdéseknek rendezése, amelyekre hétfőre, Nagy Boldogasszony (augusztus 15) nézve a javaslat intézkedéseket tartalmaz, szombatra, István király (augusztus 2 0 ) ismét egy lépést jelent: előre. S ezt az élet csütörtökre, K i s B i ' d o g Asszony (szeptember igazolni fogja. 8) keddre. Mindenszentek (november 1) vasárnapra, Mária nevenapja (december 8) keddre esik. — I s k o l á n k í v u l i e l ő a d á s . A celldö A Húsvét április 12 —13-án v a n . A z mölki evang. ifjúsági egyesület ma délután ezzel kapcsolatos ünnepek: AtdozócsQlörtök léi 4 órai kezdetlel az otthona naeytermében május 2 1 , Pünkösd május 31—június 1, iskotánklvQli népmQvelésf előadást rendez, Űrnapja pedig június 11-én v a n . melyre szeretetlel meghívja a n . é. közön - A Karácsom/ péntek-szombatra e s i k . séget. B o r o s s László dr. orvos: A tüdő A Szilveszter csütörtökre. betegségei, míg Berzsenyi J. Miklós mérnök:' A nemzeti ünnepek közöl március 15 Építési problémák címen tartanak előadás okat. Belépődíj nincs. vasárnapra, az október 6 keddre esik.
K a r á c s o n y t ó l
Vízkeresztig. Irta: S-aigtnindu Géza. A k k o r már a negyedik télen dörögtek az ágyúk. Éjféli misén még Ipptisz templomában vollnnk. A z olasz plébános két szeméből záporként patakzott a könny, amikor felénk fordalva széttárta a kezét: Domlnus vobiasstm I . . . — Hej Istenemi — súgta a fülembe szegény jó Kovácsy B a n d i , a k i éppen fél év múlva halt hősi balált a Montello tövé ben — de sajnálom ezt az olasz p a p o l . . . Két századosunk — az ezredsegédtiszt és a második zászlóalj parancsnoka — m i nisztrált. Meg- meg csörrent a mellükön a sok kitüntetés. O l a s z szokás szerint pad nem volt a templomban, így azután majdnem belefért az egész ezred és csak a bal oldalhajóban sírdogált néhány vénasszony, meg vénem ber. A férfinép kafonáskodott, á fiatalabb legénykék pedig a menyecskékkel és leá nyokkal otthonmaradtak. Rossz híre volt még akkor olasz földön a z - „ausitriaosl*bakánsk, mert sehogyan se tudluk megér b w J* P u *t aím magyarok vagyunk. Még pedig h o n védek.
n i - T?íik °
tUá
K
h
Valami csodálatos hónélkuii fehérség simogatta végig a falut, amelyre olyan fél szeg melegen bámult le a hold, mintha a napot akarta volna kicsúfolni. — Hol ennek a templomnak a tor n y a ? — szimatolt a tiszta (éjszínű levegő be Kovácsy hadnagy, akinek olyan szeme volt, akár a sasé és olyan fflle, akár a hiú
zé. — P e d i g délután láttam tornyot, a m i kor bevonultunk a faluba. O t l álHunk a templom kapuja előtt, amelyen lassan ömlött k i a bakaság. M e g meg csikordult a kő a bakancs szöge-pat kója alatt és a lépés üteme lassanként be leveszett a távolodó zsjba. • A hátunk mögött várattanul megkon dult a harang. V s g y . kétszáz lépésnyire óri ás fenyőfák között megmerevedett felfelé a torony. — G3rbe ország ez — csóválta a fe jét B a n d i . — H i t nem fért volna el az a szegény torony Itt a templom m e l l e t t . . . ? E r r e bizony nehéz lett volna felelni, még a k k o r i s , h i reidesen forog az e s t i n k kereke, hát még most, amikor a szivünk a torkunkban zakatolt és titokban meg-meg töröltök a szemünket. . Még mindig ben nünk bujkált a : Mennybél az angyal [Jibemászó és gyermekmeséket felelevenítő d a l lama, a m i úgy rohant k i belőlünk ott bent az olasz templomban, mintha láthatatlan karmester intésére kezdtük v o l n a . ' O t t kint a templom előtt olyan langyos volt az idő, hogy a legénység is köpenykéikül jött e l ' éjféli misére és Így az ss lehetett volna a kifogás, hogy a tél hideg szele csalta k i a könnyet. D e mit szaporázzuk a s z ó t ? M i n d eayikü^knek \jplt o i h o ; i vakakije, - a k i i g ,1 gondolt. — H i t latiatok már ilyet? — d o h o gott Kovácsy Bandi hadnagy dr — felhőt len tiszta az ég, ragyog a h o l d , még sínes egyetlen egy csillag sem körülötte. De se hol se, ameddig ellátok. Augusztusban véletlenül hallottam a déli pályaudvar déli aaikában, amikor bú csúzott attól a hollófeke hajú, tejarcú k i t örmény leánytól és azt súgta n e k i : o d a :
A reformáció emlékünnepe (októbee 31} szombat. Kettős ínnepek lesznek a Hujvét é t Pünkösd m e l l e n : január 5 - « vasárnap é t Vízkereszt, június 28 és 2 9 v a e i r n s p é t Péler-Pál, s u g u s t l r u 1 5 - 1 6 Nagy B o t t s * A s s z o n y és vasárnap. ' A Karácsony bárom n a p o t : péntek, szombat, vasárnap. — A fagyául szentek: Pongrác, Szervác és Bonifác ( m á j u s f í - í ö — K f keald, szevtat és csütörtöki napokon vannak. Az évben három munkaszüneti nant v é n sil azzal, hogy a piros betűs ünnepnap vasárnapra esik. E z e k : a Qyertyaszeaiotő, Március 15 * s a Mindenszentek ünnepe. Február 19-ike szombatra étik. A babonások örömére, ez évben csak két oü/an nap lesz, acélkor a 13-ika pén lekre e s i k : március 13 ét november 1 3 .
Műhely és diploma. Vájjon Összefér-e? M e g m o n d j a as az élet. S o k szociológus, filozófus, közgazgazdász és jogosavarnok nagyképű elraefnttatásánál érthetőbben. Fiatal mérnök — a József műegyetemei végezte — naponkint kopogtatott két-három helyen . g y a k o r n o k i " , akár díjtalan gyakornoki alkalmaztatásért. Hiábavalónak bizonyult minden fáradozás, minden reménykedés. E g y kisebb gyárban, azzal akarták elutasítani, bogy o l t egy-kót munkái kell, mérnökkel, hivatalnokkal e l vannak látva. Helyes, ő olyan munkát, a m i lyenre munkást keresnek, tervezni tanult, hát majd cssk elvégzi magát a dolgot i s , csak vezessék be a műhelybe. Igazgató, műbelyfönök végigmustrálták, — nem s o kat bíztak benne — beállították a műhely be. Két hét múlva elömankás lett és csak m a , amint mondja, olég törhető fizetéssel és munka mennyiséggel, nyugodtan várja, bogy valóban ott, vagy másolt v a l a h o l , mérnök úr legyen. Egy másik fiatalember, a k i nem tanulbatott Budapesten és Brúonben szerzett mérnöki diplomát, kél évi szaladgálás után egy kisebb szerelő a zemben kapott állást. Kilencven pengő havi fizetésért dolgozott
fönt a c s i l l a g o k b a n majd találkozik a t e kintetünk... . f Hajnaltájt lassan szállingózva meg eredt a hó. A z olaszok kétségbeesve tör delték a kezűket Akadt köztik olyan fel nőtt, a k i még nem látott havat a faluja ha- - ' tárában. A z ellenség és a s z i g o r t tél egy AH jött — sírdogálta a háziasszonyom, a k i n e k három f i a harcolt Viktor Emánuel király seregében. — Miért ver bennünket ennyire az I s t e n ? . . . 0 M a d o n n a ! K i tudott volna erre felelni. D i l tájban már a harmadik olasz iala h a lárába" rúgtuk a havat, amely úgy szálldo sott a lépésünk nyomán, mintha lehintett ludtollban haladtunk volna. — QV.be ország ez é l e s felebarátom — hajtogatta Bandi aa unalomig és köz ben okos, busa feje úgy lekókadt a m e l lére, mintha érett a l m a nőtt volna k i s zubbonya gallérjából. Szilveszter napján alig csúszott le a nap a haragos kék égről, amikor beértünk a z első vonalba. Pontban éjfélkor elbődült odaát vagy húsz olasz ágyú. Vállunk közé kaptuk a felünket és a felvillant fényességtől megvakultán vártuk, hogy m i lesz a folytatás? _~ ,. • -^^soflsjttó: vftozkihgol ^ i f f ' n s f f l l S ? * ^ ^ " zott végig az árkok és kavarnák között. — E z az év is jól kezdődik — g o n doltuk sok-sok tízezerén. Bandi olt feküdi mellelleni hsnyaH éi hámutti a dermedtfényű c s i l l a g o k a t — Most nseg annyi a csillag, — zsör tölődött, hogy leszorították a holdat az ég r ő l . . . O i r b e országét kedves fs. eb arató*... Nem zavartam. A n n y i r a elcsendesedett, hogy bizonyosan á tajircá k i t örmény lány—
1936. január 5 .
Szépasszony ',. varázsa, bája, a ggeltől estig, amig földhöz nem vágta a szerszámot s pír garassal k i nem bérelt egv pincehelyiséget. Egyetlen napszámos* sai kesdett dolgozni, régi rádiókat javított és szerelt át. Ennek most két éve, ma jólke reső fiatalember, van telke a D u n a mentén és a telken nyaralóháza, igaz, hogy csak deszkából, de ez az övé.. A harmadik fiatal mérnök Peslen végzett, állást nem kapott s munkásnak ál lott be egy mfiszer- és kölszerűzembe.. E z sem maradt ott sokáig, ma önálló üzeme van, nem sok, de jói fizetett szakmunkása, jól berendezett műhelye, amelyben, azonban cipöbetétetket gyártanak. Ebből él igen jól családjával, munkásaival. A negyedik négy éve végzett mérnök és közgazdász. Értelmes, képzett fiatalem b e r . Négy éve nem kapott állást. Volt va lamelyes pénze. Nem s o k . Ezzel társult egy másik fiatal mérnökkel, egy szövöüzem fenntartására. Mindössze hat szövőszékük van, különleges árukat készítenek. Havon ta körű beiül ezer pengőt keres a két fia tal mérnök az üzemben. M i k o r kapna ma* gyár műszaki vállalatnál ekkora fizetést? Angliában, Franciaországban; Amerikában az egyetemi diploma állami szolgálatra nem jogosít, csak arra, bogy birtokosa verseny vizsgára jelentkezhessek. A vizsga ered ménye alapján válogatják azután k i azokat, a k i k e l évente közszolgálatba felvesznek.
— V a s u t s a b ú c s ú z t a t ó . A celldö mölki Vasutas Kör hétfőn este 8 órai kez dettel a saját otthona nagytermében ünne pélyes keretek között búcsúztatja el azt a 13 celldömölki vasutast, akik a mu t év fo lyamán mentek nyugdíjba. A kellemesnek ígérkező ünnepélyre úgy az aktív, mini az összes nyugdíjas kartársakat ezúton is tisz telettel meghívja az elnökség. — „Jankitü" siaxofon-ii.úvészDÖ e l s ö r e n d f i Jász- triója játszik m i n d e n e s t e a D o m o k o s - étterembea.
ra gondolt, mert úgy ugrált a szeme csil lagtól-csillagra, mint a barackvirág illatá tól megittasult cinke egyik ágról a másikra. Negyednap...hátraparancsoltak bennün ket tartalékba, mert annyira megritkullak a soraink, bogy nem bírtuk volna k i az olasz nyomását. A hadosztály egészségügyi intézel b a rakkjai között az ezredsegédtiszt mellé ál lították a sebeaültvivök a z én bordágyomaL Riadt felhők menekültek délnek a tenger felé és bosszú fekete árnyékuk úgy futko sott közöttünk, mintha a háború lelkiismerclfurdalása lett volna. Fojtott vezényszavak veszlek bele a meggyötöri, kemény férflsjkak közül kisza badult jajok elharapott félszekségébe. Ittott megcsikordult a kenetlen kocsi kereke éa riadt lónyerítés szegte be a z éjféli zslbongását. Bandi odakuporodott mellém a földre. Gyengéden meglapogatta a kötést a válla mon, meg a térdemen. Azután a kezembe tévedt izmos keze. Percekig hallgattunk. Láttam, bogy a felhőszázadok kettőtreudjel között- keresi azl a csillagot, amelyiken találkozik a tekintete a hollófeketehaji, tejarcú déai leányéval. Már a századest felemelté*, hogy (el tegyék-a kocsira, •aaiifkiff*^uciö'l(5u1 " H o t - ' súgta: — Oörbe ország ez, kedves, felebará t o m . . . üdvözlöm az otthonvalókat. Áldjon, meg a jó Isten, testvér... I • Elkapta a fejét, meri megbicsaklott a hangja és szégyenkezett a sebesGItvfvők előtt, pedig aárom érem is csillogóit a mellén. Akkor kéxdett messze keleten a S z a raosvölgye fölölt virradni, Vízkereszt n a p -
C e l l d ö m ö l k i
Hírlap
3. o l d a l
harisnyája.
„ C O R V I N "
Kemenesalja első iskolái. DL
' ' ''
; .
;V,
A reformáció terjedésének nyomán nemcsak a városokban keletkeztek egymás után égésien új iskolák,. hanem a -kisebb és-jelentéktelenebb falvakban is. Így, amíg 1540— 50. táján s közeli városok közül csak Sopron, Pápa, Sárvár és Csépreg d i csekedhetett Iskolával, addig 1600. körül már Körmend, Locsmánd. Derecske, M o nyorókerék, Hegyfalu, Németgencs, Németkeresztúr, Fertöszentmiklós, Sopronlövő, Lozs, Nagycenk, Szakony, Kapuvár. Pereszleg, téka és Ném el újvár is mind iskolás he lyek .voltak. Természetes, az iskolafenntar tó patronusok mlndenüii a földesurak so raiból kerüllek*)! és különösen a Nádasdy, Zrínyi, BUIhyány, Bánlfy, Szécby, Viczay, Liszthy, E . Török és , Hagymásy családok versenyeztek azon, hogy. birtokaikon minél előbb Iskola és tanító legyen. . A z oktatás leendőit az első évtizedek ben maguk a lelkészek végezlek, a segéd leikészek pedig külön kötelezve is voltak, hogy átmenetileg előbb mint tanítók s z o l gálják egyházukat. 1600. Iáján a kiaebb helyekre a soproni, caepregi és kőszegi iskolákból is küldtek k i tanítás végett,öre gebb diákokai, akik azután sokszor végle gesen is megmaradlak. Népiskola, közép és főiskola ekkor még szigorúan elkülönít ve, a tananyag külön megszabva nem volt a így az oktatás színvonala a tanító egyé niségétói, képzettségétől és munkakedvétől lüggöti. Kemenesalja községeit a X V I . század második felében gyakran kirabolta és fel perzselte a török, úgy, hogy a vármegye több Ízben kénytelen v o l l felmenteni az adófizetés alól is. Ilyen viszonyok közepet te nálunk nem csak a lanliás ügye, hanem a lelkek gondozása is minimumra süllyedt. Így, amíg mint katholikus p a p , egyedül csak a dömölki apát tengődött Kemenes alján, épúgy az evangélikusok is sokáig szűkölködtek lelkészek ben. P i . Csrpregbeo, az 1625. évi püspök válás? tó gvűlé-en alig pár kemenesaljat lelkész voll jelen a 1628ban is csak Mesteri és Alsóság idegen azámazású lelkészei (Zdanensis és Baoovicenus) vettek részt a kerületi gyűlésen. Igaz, bogy 1630-ban a csepregi zsinaton már tizenegy volt a megjelentek száma a ez az 1674. évi n^gy üldöztetésig csak emelkedett, mert a lelkes és áldozatkész köznemesség, fgy az Ostffysk. Vidosok, Radók, Berzsenyiek S i k e y e k , Káldysk, Aj kayak. WeÖrösök, DSmöikyek, Kisfaludynk, Mesterházy.'k, Bárdossyak, M a g i s s y a k , Jánossyak, stb. szívvel-lélekkel védték az evangélium Ogyél. A z egész vidék egyházi központja Asszonyfő volt. az 0'tffyak ősi várával és templomával. Mu«ay Oergely püspök 1660ban kell . egyháziaingatáai jegyzőkönyve ugyan mégcssk a lé készeket és az egyház községek gazdasági v l s r o r y a i i sorolja, fel, de 1669 ben már találkozunk Asszonyfán az első tanítóval. Kelemen Benedekkel is, aki később Nagyszőlősön és Alásonyban lelkészeskedelt. Osiffy Mihály oltalma és a i egész Rábaköz segítsége'mellett U év m i t ' v i AssznnW^n mnréptiették i f ersfT is kólát Ennek Sárvári János volt a tanítója, aki 1680. augusztusában a császári had- ' sereg közeledtének hírére elmenekült, majd a Bécsben és Pozsonyban elloholt fogsága* után áttért a katholikus vallásra. A források alapián 1090-ben volt már tanító Kern enes hogy és zen Is, Egri Márton személyében, de az oktstás ügye nálunk Csak 1695. október 9-én vell nagyobb for dulatot, mikor Mihály fán újjászervezi.edetl a kemenesaljii esperesi kerület. Uiánai neme
Nagg trafik
mellett.
sek és jobbágyok valósággal versenyeztek abban, hogy a parochiák mellé Iskolaházal építsenek és tanítót hívjanak. A taaüóhivás pedig könnyen ment, mert ide nem ért el egyhamar a katholikus vallásra visszatért főurak keze. így, 1695. telén az új esperes, Asbóih János az egy ház látogató körútja alkalmával: Asszonyfán: Szilágyi > ' g y . K e n y é r i b e n : . Jugovics Mihály, M a g y a r g é n c a e n : Miskey Sándor,' K e rn e n e s h ő g y é s z e n : Ivánkovics György, S z e r g é n y b e n : Benedlkti János, M a g a s i b a n : Dolgos András, S z e n t m á r t ó n b a n : Farkas Mátyás, M i b á l y f á n : B a cnó János, S i m o n y l b a n : Bajnok Mihály, T o k o r c s o n : LakyÁdám, M e s t e r i b e n : Szekó János, E g y tfáza s h e t y é n : Hege- . düs'lános, J á n o s h á T T n : Bokányi Józsiás, B o b á n : Dénes István, K ó c s k ö n : M i l o c h o v s z k y Adrás, A l s ó k á g o n : Sza kon yi Zoltán és Nemesdflmölkön: Füztöy Benedek tanítókat találta. G
ür
Bercsényi Miklós 1706. január 27 én Mihátyfára hivatta össze a szolgabirák ál tal a lelkészekel és lantokat, hogy aláírá sukkal II. Rákóczi Ferencnek fogadjanak hűségei. A kerület esperese, Aáchs Mihály, Bercsényinek már húsz olyan kemenesaljal tanítót mutatott be, a k i k bármelyik percben hajlandók voltak életüket Is feláldozni ha zájukért és a nemzet szabadságáért. (Foly tatjuk.) V*S.
A celldöm egyesület k e z d e t t e l
ö l k i
t a r t j a
F A R S A N G I a
evang.
m a
G r i f f - s z i l l ó
ifjúsági
órai nagyszabású
e s t e
8-
- B Á L j A T n a g y t e r m é b e n .
Kedvezmények a közszállításnál a kisiparosságnak. A : új közszállllási szabályrendelet a kisiparosságnak löbb már régóta hangocta tott kívánságát tette magáévá, melyek lehe tővé teszik, bogy a kisiparosság is nagyobb mértékben részesüljön a kozszálUtasokból. A közszállllási szabályrendelet szakított azon régi elvvel, bogy a közsiállílás csak a legolcsóbb ajánlattevőnek adható h l . ve gyis lehetővé teszi, hogy egy drágább ajánlat tevő kaphassa meg a munkát, ha annak ajánlata az anyagárak és munkadíj figye lembe vételével reálisabb. » • Biztosítja a szabályzat a kisiparosság nak azon Jogát, hogy amennyiben a verseny tárgyalási kiírások nem szabályossá". Illetve félreértésekre adhal okot, az érdekellek kér hetik annak kiigazításai, úgy a kiíró ható ságnál, mint a minisztériumnál. Kózszállftásokból 5000 P értékig t s u pán a képesíted kisiparosok részetBlnek, mások ajánlatai el nem fogadhatók. A ruha konfekció , cipó-. s i p k a - iparban bárminő értékű közmunkák, azok 4 0 - 1 0 0 száralék erejéig a kisiparnak vannak fenntartva, magasépítésnél az új munkák 20 ezer pengő összértékig, átalakításnál és tatarozásnál 5 ezer pengő értékig szintén csak kisiparosok ajánlatai vehetők figyelembe. • '--Nem engedi nte§ a itözrzillffSsf r * f bátyzat a kézművesipar körébe lartosó m u n kálatoknál az inségrounkák hárikeielrsbén való végzéséi. Lényeges újítás továbbá az Is, hogy ajánlatoknál elsősorban a helyi vállalkozók ajánlatait kell figyelembe venni. • Reméljük, hogy az új közszállftisl szabályrendelet e g y e s intézkedései a gya korlatba l i áttörnek, ásat lényegesen hozzá járul a kisipirosság nehéz helyzetének t
4. o l d a l
M i
C M I d O m ó t l t l
történt
a
jegyzői
hivatalban ?
Magyargencs község 1934. évi mérle ge « háztartasi számadásnál 3692.68.pengő, a közös számadásnál 2964.09 pengő p a szivumot, összesen lehal' a két számadás 6656.77 pengő passzívumot mulatóit l e i . Kemeneshőgyész 1935. évi háztartás számadása 6617.67 pengő, a kötős száma dása p e d i g 2425.15 "pengő passzívumul mulal fel. b I
". Ezen hiányokra rendes költségvetési fedezel rendelkezésre nem áll. Ez a szomorú helyzei derüli k i abból a legyeim, ügyből, amely a magyargencsi körjegyzőségijén .1935. február 24-áo és a rákövetkező napokban tartott hivatal vizsgá lat alapján indult m e g Serényi Máiion helyetleskörjegyző, jelenleg nyugdíjas s e gédjegyző és Jánossá Ferenc magyargencsi körjegyző' ellen. A fegyelmi O g y . h o s s z a s vizsgálat titán most ereit, m e g annyira, bogy Horváth Kálmán dr. alispán, mint elsőfokú fegyelmi hatóság kimondhatta ben ne a z ítéletet. ~ A z ügyészi vádirat azt* mondj.i Seré n y i Márton és Jánossá Ferenc működéséről: Fanaazlotiak Magyargencs és Kéme* mesbőgyész községek báztariási ügyeinek a vitelénél és a számadások elkészítésénél a hiányos raultévi hátralékok áthozatalával, a hiányos euőrásokkal, a,téves túlfizetések feltűnt élésével, a minden alapot nélkülöző bevételi előirányzatokkal éa a jogosulatlan kiadásokkal a községeket válságos anyagi helyzetbe juttatták. ' M i n d e z t p e d i g leszűrte a z ügyészi vádindltvány abból, bogy a hivaialvizsgálal mindkél rendbeli p a n a s z l o l l a l szemben a pénz- és vagyonkezelés körüli szabályta lanságok sorozatát állapította meg. Serényi Márton 1930 szeptember 12-től 1933' febru ár 6-ig mint helyei leskörjegyző vezette a magyargencsi körjegyzőség Ügyeit, 1933. február 6-tól kezdve pedig Jánossá Ferenc jelenlegi körjegyző állott a z ügyvezetés élén. ' Serényi Márton közel * é t és fél esz tendős működési ideje, alatt a vizsgálat huszonkét rendbeli szabálytalanságot talált fegyelmi átoa Qldözendöhck. A szabályta— tan tagok közölt szerepelnek: a jegyzői f i zetés kiegészítését képező javadainri földek haszonértekét nem számította bele fizetése sébe, — szabálytalanul téli fel hadipótlél;ot, —11 vasa ti arcképes igazolvány térítési dija címén többét vett fel. mint szabad lett volna, — kiadásként könyvelt el olyan tétele ket, amelyeket a tételben említetlek nem kaptak m e g , — ki nem Űzetett számlák miatt súlyos perköltségeket okozott a köz ségnek, — kalönféle befolyt összegeket nem könyvelt e l , — bátraiékokat töröli kefriJtíÓtezlileli felhatalmazás nélkül, — a saját részére vásárolt bor után nem fizetie be a fogyasztási adót, — szabálytalanul
Berzsenyi
magyargencsi kezelte a fedeztetés! dijakat, — a vadászali haszonbér felosztásánál magasabb díjazást állított be a maga számára, mint amennyi megengedett lelt volna, — a bábáknak több fizetést utalványozott, mint amennyi járt volna nekik. — A felelősség mindezekért — m o n d ja a z Ügyészi vádindftvány — elsősorban Berényi Mártont térbeli, mert működési ideje alatt nemcsak, hogy nem gondosko dott a múltból származó fedezetlen kiadá sok kiegyenlítéséről, hanem még folytonos hitelnélküli rendelésekkel telezte azokat és a számadásokban oly zavart okozott, hogy. áz egyes tételek kibogozása csak hossza dalmas, számvevőségi m n n k a árán volt teljesíthető. — A felelősség másodsorban Jánossá Ferenc jelenlegi.körjegyzőt terheli, a k i két évi működése atatt nem törekedett ^megfe lelő módon a számadási egyensúly helyre állítására, sőt folytatta elődjének szabályta lan eljárását. — Berénji Márton tekintetében eny hítő körülmény, hogy a körjegyzőség át vételekor -elődjétől, mert az súlyos b e t e g volt már akkor, a község anyagi helyzetére vonatkozólag megfelelő felvilágosítást nem kapott és akkor először foglalkozott köz ségi háztartási egyek vezetésével s így az amúgy se könnyű helyzetben levő közsog anyagi Ügyeinek vitelénél megfelelő áttekin téssel nem bírhatott. Sútyosbbftó körülmény azonban az el követett szabálytalanságok halmazata és az a sajnálatos eredmény, ahova működése vezetett. Mégis, mert ez a panaszlotl már nyugdíjas tisztviselő és mert az anyagi fe lelősség alkalmazása i s megfelelő megtor lást jelent, vele szemben a törvény vonat kozó rendelkezésének megfelelően csak a bűnösség megallapíiását és ebből kifolyólag a kártérítési felelősség érvényesítését talál tam indokoltnak. A fegyelmi ügyet közei négy órán ke resztül tárgyalta pénteken délelőtt Hoaváih Kálmán dr. alispán, Vei les János d r . tb. a l jegyző előadásával. A vádat Zsolnay Károly dr. alügyész képviselte. A tárgyaláson c s a pén Jánoasa Ferenc körjegyző jelent meg, a k i minden egyea vádpontra vonatkosólag előterjeszt el te védekezését. Horváth Kálmán dr. a l i s p i n elsőfokú Keletében a tárgyalás adatai alapján Jánossal lOOjiengő pénzbírsággal sújtotta, Brrényinéi, minthogy már nyugalomba vonóit, a bűnösség megállapítása mellet a büntetés kiszabását mellőzte. Kötelezte mindkét vád lottat a felmerült 190 5 pengő eljárási költség megfizetésére. A z Ítéletet mindketten Írásban is megkap ják és a z ítélet átvételétől számított tizenőt napon belül nyilatkozhatnak, bogy megnyugpsznak, vagy fellebbeznek e ellene.
Dániel
halálának
centenáriuma* H a ! hét múlva, február 14-én lesz s í i i a d i t évfordulója annak, bogy nemcsak a magyar, de a világirodalomnak la egyik legnagyobb ódahöllője, Berzsenyi Dániel a s o B B O g y m e g y e i Niklán 6 0 éret korában le hány la örökw a szeméi. Száz év n a g y ícfcs* de seeamiesetre sem olyan hosszá, hogy különösen mi, kemenesaljaiak elfeledNézzünk a nagy szllOIIQnkről, aki. a hazaszere t e t é t oly magasztos fenséggel és megren dítő erővel fejezte k i , mint azóta még s e n k i . A R o m l á s n a k i n d u l t . . . és egyéb hazafias köUeztériyti o l y időszerűek voltak es lantja annyira eltalálta a z .akkori idők h k P f l U U l , hogy egyszerre I németség és
1936. január 5.
H t ó t a r
a művelt osztály kedvenc költője lelt s mint i l y e n , a z egyik legnagyobb o s z l o p a v o l i annak a mozgalomnak, amely felrázta az í v százados lespedésben szendergő nemzetét. -~ -V|9JFejQe 167frban.njtgjg Qonéppel' ülte meg "Bezsenyí Dániel születésének századik évfordulóját és emléktáblával (elölte megegyházashelyei szülőházát, majd 1896ban ércbe öntött szobrot kapott Szombat helyen. Azóta is különösen Dunántúl minden valamirevaló városában és községében utcák és terek hirdetik a nagy költő nevét, csak mi földiéi feledkeztünk meg róla teljesen, úgyis mint magyarról, úgyis mint kemenes-
A nagy költő halálának századik év fordulója azonban most már minket i s kell, hogy kötelezzen valamire. E s p e d i g arra, hogy ebben a z évben Kemenesalja összes iskolái, összes társadalmi és felekezeti egyesületéi áldozzanak egy- két órát és napot Berzsenyi Dániel emlékének, azonkívül Celldömölkön, mini erre a legil le lé kesébb helyen — egy országos arányú ünnepélyt k e l l rendezni, melynek sikeréhez az egész hivatalos vármegye támogatását meg kell nyerni. -A
k a m a t h o z z á j á r u l á s k é r d é s e .
A kormány legutóbb adott k i intéz kedéseket a gazdaadösaágokkal kapcsolat ban való kamatbozzájaruásról. A r e n d e l k e zések lényegéről a kővetkező felvilágosítási kapiuk: % / A 40 szeres kataszteri jövedelmet el nem érő tartozások után a korábbi mérték ben, tehát változatlanul adja a kamalhuzzájárulást a Pénzintézeti Központ. A válto zás a régi réndelkeiésekkel szemben csak az, hogy ec a rendelkezés egy. esztendőre szól, holott a 10 0 0 0 számú rendelet érvé nye két esztendő. E b b e n a vonatkozásban tehít nyilvánvaló, hogy e rendelkezés ha tályát további egy esztendőre.íogják meg hosszabbítani. •'. A 4& szeresen felüli gazdátartozások tekintetében úgy áll a helyzet, hogy egé szen a d d i g , amíg a konverziós rendelkezés alapján — amely szerint a 4 0 szeresen fe lüli tartozásoknál az intézetek számára elő irt könyvjóváirá-ok keresztülvezetve ntrcse nek — az intézeteknek meg keiielt volna kapniuk a korábbi mértékű k a n u l hozzájá rulást. Hogy ez mikor történik, m e g , azt nem tudják, meri az új rendele! a 40-szeresen felüli tartozások tekintetében deg resszív skálát léptelelt éleibe. E skála szerim 2—5.szásaléklói kezdve és 1 száza lékon végződve, negyedévenként- fél száza lékkal csökkentve kapják meg az érdekel lek a kamalhozzájárulást. -Mindenesetre sajnálatosnak tartják, 2 > > bankok a konverzió kereszlűlvite'léig nem kapják meg a rendes kamatbozzájárulást, hanem abból egy kis részt e l veltek. , m
— Köszönetnyilvánítás A CVSE szilveszteri mulatsága alkalmával történt szépszámú felöl fizetésekért ezúton is hálás köszönetet m o n d az egyesölet vezetősége. — E l j e g y z é s Molnár Rezzö Jánosházai órás és ékszerész eljegyezte K i s s Imre éplrési vállalkozó leányát, Erzsikét. (MindesTkfllőn értesítés helyett) — S z í n h á z i j e l e n t é s . Kőszegi Géza sifnigazgaló értesíti Celldömölk és.vidéke közönségéi, bogy január 11- tői egyhónapos szlnizzeioat kezd a K o r o n a szálloda nagy termében Első este; A K I M E R A Z N Y E R című énekes és táncos operettet adja. elő a kitűnő erőkből álló társulat. Bemutatásra kerülnek a fővárosban nagysikert aratott opereli éa prózai újdonságok, Í g y : Én és a kas öcsém, Három ember a hóban. Nápolyi k i l a n d , Montmartrel Ibolya, M a éjjel szabad vagyok. Bécsi la v a s i , B u d a p e s t — W i e n , K a t i bácsi, 120 as tempó. Kuruzsló, Érett ségi, Mindenki lépek' egyel. Farsang, Nagyszerelem s l b . — Bérietek kaphatók : K o n d o r István titkárnál, a k i minden felvilágosítást, megad a Koronában. Lakás címeket ugyanitt kell leadni. Bérletek ára: zsöllye 14 előadásra 8 pengő. A z előadások este 8 órakor kezdődlek.
FScIárusdó
tamil
¿ 1 ' . ,
álti-r-ti • (fal tlaaial
•
B u r a i t
TrUKSZEMÍAPASZ M o l n á r
ffiffi
C e l l d ö m ö l k i
1936. J—uár 9 .
H í r l a p 5
H
I R_E K
— H a l á l o z á s . Űzv. Váczy Károlyné, . -ízül. Böjiös Eleonóra szombaton délelőtt 3 0 Órakor a celldömölki kórházban 81 éves - .korában csendesen elhunyt. Temetése u g y e n • •csak a kórházból hétfőn délután 3 órakor taegy végbe. A z elhunytban Váczy Dezső celldömölki ev. segédlelkész a nagyanyját gyászolja. — A k a t h o l i k u s k ö r kultúrdélut á n j a . A celldömölki katholikus kör január * - í n délután 5 órakor a K a t h o l i k u s Ház nagytermében tartja idei első kultárdélutánját. T á r g y : A családi élet fontossága az egyén boldogulása "és a társadalom, főleg p e d i g a katholikus élét szem pontjából. Előa d j a : D o m b a i Alajos dr. k i r . járásblró. A jó m o d o r : előadja Szomor Felicián bencés taaár. — E l j e g y z é s . Trasits Arankát (Orszi) •eljegyezte vitéz Bokor Ignác dr. m. k i r . -százados (Sopron). — L e v c a t e - b u c s i i z t a t ó . A celldö* smölki levente-egyesület január 12 én este -1 órai kezdettél a Korona-szálloda n a g y termében műsoros e s i Béreiében buciúitatjiel a levenlekölelékbŐI távozó tagjait J H s o r : 1. Hiszekegy. 2. Megnyitóbeszédet s M o n d : Kirchner Elek eln 5k. 3. Budapesti -•regősök egész estét kitöltő ének, szavalat. Trarének és tárogató számai. 4. Leventék bucsúzása. 5. Szabó Jenő főoktató búcsú beszéde. 6. Himnusz. — A z elnökség s t e -retette! vár mindenkit á szépnek ígérkező '•hazafias ünnepélyre. Belépődíj nincs, ellenb e n a m i sor megváltása kötelező. — flauakoayvi hírek. ' A celldö mölki anyakönyvvezető! hivatalban decem b e r hó folyamán a következő bejegyzések -történlek: S z ü l e t é s : Magyar. Imre g a z l •slasági cseléd és Kováca Ilonának r . k. fiú, 'Sóvári József mozdonyvezető és Dugmonits Annának r. k. fiú. Kuslos. József Máv. a l t i s z t és Fülöp Máriának r. k. fiú. Erdélyi •sas re gazdasági eseted és Balogh Máriának x . k. leány. H á z a s s á g : Kőhalmi Ferenc Máv. tiszt és Draskovüs Margit r. k.. Bánital m i . János telefonszerelő és Tánczos A n n a r. k. H a l á l o z á s : Deutsch Sándor, • é , szül. Pollák Teréz izr. 73 éves, Jánossá f á l n é , szül. Nagy Julianna t. k. '70 éves, Németh Rózáin r. k . ' 18 éves. dúkai T a kách F e r e n c ág.' h. ev. 73 éves. Üveges. L u j z a r. k. 19 éves és Kolompár József r. k . 5 8 éves. — S z i l Vesztei--est Celldömölkön. A Szilveszter estét a hagyományos m ó d ó n a n népeitek m e g Celldömölkön. A vendég l ő k b e és kávéházakba mindenütt jutott kö zönség, hogy vfgan búcsúzzon az elaggott 1 9 3 5 - ö s évtől. A C V S E a vasúti vendéglő helyiségeiben rendezte m e g a baljai, ame' lyen jeten volt a nagyközség intelligenciája és a- sportbarátok tömege népes számban. A hangulatosan díszített termeket ssufolásig saogtöltötle a táncolni vágyó fiatalság, amelynek -szórakoztatásáréi nagy szakérte l e m m e l gondoskodott az agilis rendezőség. — A katholikus legényegylet saját helyisé gében zárt körben ülte meg Szilveszter « n népét. A jólsikerfllt, családias mulatság vidám hangulatában a fiatalság késő reggelig r o p t a a táncot. . , •. — M e g s z ú r t a a b i k a . Molnár József 3 5 éves kémenessömjeni gazdasági cselé det kedden a Deutsch-féle gazdaság istálló iéban az egyik megvadult b i k a először a íalhoz szorította, majd szarvával alaposan mellbeszúrta. Molnárt a súlyos szemléjével sanzaimották a ceíldŐmŐHÍ kŐrhásTja." *^ -
Saerdán e t t e disznótoros vacsora a Hnbcrt-féle vendéglőben. — Gabonaákak. A csütörtökön tart e t t hetivásárban a basáért 16.70—16.90, swsaecl 14.20—14.40, árpáért 16.40—16.60, zabért ¡4.49-14.60 és a burgonyáért 4.50 — 3 . 0 0 pengőt fizettek mázsánként.
— Ifjúsági b á l a G r i f f - b e n . A cell dömölki ev. ifjúsági egyesület ma este 8 órai kezdettel a Griff'szálloda összes ter meiben r e n d e l i meg a hagyományos far sangi bálját, melynek kotlái V i d o s Dániel egyházmegyei felügyelő, Osiffy Lajoa d r . főispán és szentmártoni Radó Latos ország gyűlési képviselő a fővédnökei. Rajtuk kí vül még húsz védnök, nyolc főrendező és mintegy 5 0 rendező fáradozik a mulatság sikere érdekében, a m i előreláthatóan nem is marad e l . Gyönyörűen díszített nagyte rem, hangulatvilágítás és kitűnő cigányzené fogja még emelni az est hangulatát, de meglepet és lesz m i n d e n k i szamára Geller József vendéglős elsőrendű konyhája és italai is. — Ingatlan tulajdonosok figyel m é b e . A z 1130. évi XXXIV*. LC. 82 §-a értelmében mindazok as ingatlantulajdonos ok, akik e l e n árverés van kitűzve, az árverést megelőző 30 napon belül kérhetik az ingat lanaiknak b i r t o k r é s z e n k é n t i árverését, mégpedig akkor, ha az árverést szenvedő a kérvénye mellettatelekkönyvi szabályok nak megfelelő vázrajzot mutat be és hely hatósági bizonyítvánnyá! igazolja, hogy a vázrajzban mégjelölt rész kihasítva is hasz nálható és hogy a bhiokrészek e.ldarabolásához kűinn hatósági engedély nem kell. A .birtok részleten ként i árverése Iránti kérvény a fenti törvényszakaszra való hivatkozással az árverést elrendelő bírósághoz nyújtandó be. Megjegyezzük azt i s , hogy az állam csak akkor élhet elővásárlási j o g s a i , ha az árverési ingatlan egyik, vagy másik tételét fenti törvénycikk 17. f - a által nem mentesí tett,, nem földműves egyén vásárolja m e g . A z egyes btrtokrészlet elővásárlásához be adható a kérvény a földművelésügyi minisz tériumba, h a a részeket nem a földműve léssel foglalkozó .egyének vásárolják m e g . A z állami elővásárlás as esetben i s gyako rolható, ha a t árverezett ingatlant olyan, bír földműveléssel foglalkozó egyén vasarolla meg, a k i 50 kat. hold földön gazdál kodik,-vagy. ezen felül. Kern gyakorol haté az elővásárlás béltelekben fekvő ingatla nokra, valamint akkor sem, ha az árverezési hitelező az O K H . vagy a Földhitelintézetek Országos Szövetkezete, vagy ennnek fiókja.
Tekintse
meg
dúsan f e l s z e r e l t üzletünket. Óriisi
válás zték!
Selyem,
' sportharisnya
gyapja
1
és
újdonságok.
Legújabb modellek antilop és bór divatre-. "
~ tikülökben.wimpassing hócipőkben.
Sálak, nyakkendők, kötött- éf M r k e K t y u k , csipke
divatgombok,
csatok. -
Habselyem és svájci fehérnemű fúrók. Amaton gurnrnibetétes melltartó egyedárusftása. Gyönyörű divat újdonságok, pulloverekben, pazar választék finom kölött áruban. Minden különleges divat szerint kötött árut eredeti modell és mérték után is készítünk.
K I v é l ő Rendkívül
m i n ő s é g e k ! szolid
árak!
Szíves látogatást kér:
Kosztolitz A d o l f kötött- és divatánikeroskedS. Játéksrnkbnn
óriási T á l l f i t é k l
-
— K ö r v a d á s z a t o k . Vitéz Potlyondy L i j o s földbirtokos - a kemeriesszentrnártoni területén december 2 8 i n korvadászatot rendezett, amelyen rajta kívül resztvettek: O s l l l y La|os dr. főispán, koitál V f d o t " J o zsef, koitál V i d o s D i n l e l , vitéz H e r t U i á l a Béla, Rsdó Kálmán, ifj. Nunkovils Dénes, BárdoMy Zoltán és Boda László földbirto kosok, H a v u s y Béla dr. jarásblrójági elnök, O a t l a i Rudolf országgyllési képviselő és neje, Schleiffer Károly ny. ezredes, B u l y o v azky.Odön alezredes, Holéczy Zoltán dr. o r vos. Hargitai Imre r.k. káplán é l Báritk Ferenc kereskedő. Terítékre került összesen 149 nyúl és 28 fogoly. — Pénteket kemenesmihályfán szinten körvadászat volt r e n dezve, amelyen resztvettek: Ostífy Lajos d r . főispán, Mlnicfi Oszkár ny. ezredes, k o U i i Vidos József ét k o l l a i Vidos D i n l e l , vitáz Pottyondy L i j o s . Berzsenyi Ad'ám dr. és Boda László földbirtokotok, valamint H o léczy Zoltán d r . orvos. A rossz idö ellené re is teritékre került 148 darab nyul. — S t a t i s z t i k a a főszolgabírói h i v a t a l b ó l . A celldömölki főszolgabírói'hi vatal 1935. évi ügyforgalma 3 7 8 a , (5740) darab volt. Letirgyaltatott 1048 (1290) k i vágási feljelentés. Ú'lcvelet váltott 167 (183), a járásban megfordult 270 (281) külföldi egyén. Kiadatott fegyverviselési e n gedély. 3 2 (61), vadászjegy 154 (127), ha lászjegy 12 (6), építési engedély 28 (21), lakhatási engedély 3 3 (42), cselédkönyv 252 (212), munkakönyv SO (66), 'zene-éngedély 166.(194) és Iparengedély 157(127) esetben. Iparáról lemondott 198 (154) egyén. Tüzesei 17 (17) i s halállal végződő öngyil kosság 8 (15)' esetben fordnlt elő. K i s e b b nagyobb kihágásért 189 (229) egyén tett eli'él»e. ,'.'— A n g a k S n q v i s t a t l s c t i k a . A cell dömölki plébániai hivatal • mull évben 6 6 (54) gyermeket keresztelt m e g . Esek kOsflt helybeli volt 5 4 . vidéki 12, (iá 38, leány 2 * . törvényes 5 2 i s törvénytelen 12. k múlt évben kötött 2 0 esküvő közül hely beli volt 14, vidéki 6, katholikus • 1T és vegyesházsssig 3. A plébánia halottainak száma 85 volt, a tavalyelőtti 66 tal szemben. A n e m e s d O m ö l k i ev. lelkészi hivatal a mull évben 55 (53) gyermeket keresztelt, akik közöl 29 -volt leány és 26 fiú. A z ev. halollak száma 55 (52), közülük 28 nö és 27 férfi. A lelkészi hivatal a mull évben 1 « párt esketett, az előző évi 2 6 párral s z e m b e n .
A celldömölki eváng. egyesület
ma
kezdetted tartja F A R S A N G I
ifjúsági
este
8
ó r a i
nagyszabású B Á L j A T
a Grííf-szálló . nagytermében. •. — M e g á l l a p o d á s a z I p a r i te j s z e r ződésekről/*FTejtermeIök Országos S z ö vetsége a lejipari vállalatokkal megállapodott az 1036. évben ipari feldolgozás útján ér tékesülő tejmennyiségek eladási feltételeire nézve. A r tekintetében a megállapodás a . földmüvelésdgyi miniszter állal m i n d e n k o r megállapított árat.vette Irányadónak. N e m befolyásolja a megállapodás az ország egyes részeiben már előzőleg megkötött szerződé sek érvényességét, ha azok feltéleleikben nem hátrányosabbak és ha egész éven át biztosítják legalább a földművelésügyi m i niszter által' megállapított legalacsonyabb tejtermelői árat. Lápzárta:
péntek
eate
7
órakor.
mmmm M ű k e d v e l ő ' - e l ő a d á s N a g y s i m o á g i b a n . A nagysimonyi levente-egye sület jó erőkből álló műkedvelő gárdája Szilveszter estéjén a Vadas ty-féle vendég lő zsúfolásig'telt nagytermében elösdta a : Baj-van a kréta körül című 3 felvonásé* vígjátékot. A szereplők egytől egyig dicsé- retet érdemelnek, a m i főként P a p p Dezső tanító szakavatott és fáradságot nem isme rő munkájának köszönhető. A z előadás*/ táncmulatság követtea legjobb hangulatban*.
6. o l d a l
C e l l d ö m ö l k i
— E g h o l d lucerna jövedelme . 3 5 0 p e o g ó . A z Alföldi Zöldmező Szövetxég hatalmas propagandát fejt k i mostaná ban h é t vármegye m i n d e n községében a Incernalermés érdekében. A propagandának bizonyára meg is lesz a kívánt eredménye, m e r i világosan mutat rá arra a tényre; b ° g y a g y katasztrális hold lucerna egy év a l a t t i hozama-takarmányozási szempontból 9 0 pengő értéknek felel meg, a m i mellett 4 0 pengő értékben növeli a talajerőt az át lagosan k é t mázsa, maghozammal, azaz a t O pengővel, tehát összesen 350 pengővel j á r n i hozzá a gazda jövedelméhez.
H í r l a p
1 9 3 6 . január 5 .
4
H
I I
— A z o s t o r m ű v é s z e . E g y világ hírű árlistától, a k i ostorával elképesztő m u tatványokat produkál: rendkívül érdekes, c i k k e l olvashatunk a Délibáb új számában. A kitflnő színházi képeslap, nagyszerű kép e s rádióműsorokat, egyfelvonásos szín darabot, pompás színházi beszámolókat, pletykákat, remek filmrovatot, sok érdekes c i k k e l és több mint szár képet közöl. A 100 oldalas, Délibáb egy száma 2 0 fillér. — Gffáí F r a n c i : K a l l . A Színházi E l e t a heti címlapját egy bájos kis paraszt l á n y képe díszíti A parasztleány Qaál F r a n c i s k a , a k i D i e kleine Katherin cirr-ű U n i versal filmben játszik egy kis pl r.-.szl - cse léde! A sárga fejkendős, k é k lehér búbos r u h á j ú K a t i képe a Színházi Élet címlapjáncsupa báj és kedvesség. Incze Sándor herilapjának száma különben a siker jegyé b e n készült. M i n d e n pesti színházban s i k e r van és a Színházi Élet közli a nagy s i k e r ű darabok legnagyobb sikerű jelenetét képekben. Hatvány L i l i legnagyobb a filmsi kerről, a z Üj földesúrról Ir, Nagy Endre a zufisoron levő darabok gyerek repülőiről ir cikket. Farkas Imre pedig az újdonságok-' b a n kiugrott három új színésznővel folyta tott beszélgetést. Kosztolányi Dezse vezér c i k k e , B u s Fekete László új regényének folytatása, három felvonásos dsrabmelléklet, kotta, kézimunkafv, gyermeklap és rádlő Y i l á g h r r a d ó van mellékelve a Színházi Élet h e z , melynek ára 60 fillér. ^
H á r o m s z o r f é l á r u j e g y
l e s z B u d a p e s t r e .
A'vidéki kereskedelem már hosszabb idő óla panaszolja, hoey a Máv rendkívül s o k eseloen ad k# Budapestre szóló féláru menetjegy váltására jogosító ipazolványok a i , a fővárosban megtartott különböző k i állítások és kongresszusok alkalmából. A vidéki kereskedelem azért lát sérelmet e fényben, mert emialt vevőkörének jórészét elveszíti. A vidéki közönség egy része a vidéki kereskedőnél bilrlbe vásárol, ellen ben készpénzvásárlátail a fővárosban végzi • féláru utazások alkalmával. . E z a harc már-esztendők- óla tart, de kielégítő megoldást nem hozott. A vidéki kereskedők szerint leghelyesebb volna, ha a Máv. a személyi díjszabás általános csök kentésével próbálná forgalmát emelni, ahe lyett, hogy ilyen kongresszusi és kiállítási alkalmakat használna fel kedvezményes vasáljegyek kiadására. E z az érvelés azon b a n indokolatlannak látszik, mert hiszen eddig sem a Máv. engedélyezte ezeket a jegyekel, hanem a kereskedelmi-kormányzat. W i n k l e r István, az ál kereskedelem ügyi miniszter nemrég kijelentette, hogy a kérdéssel foglalkozik és igyekszik kielégítő megoldást találni. Most — amint értesü lünk — végre megtörtént a döntés. A k e reskedelemügyi miniszter döntése szerint a jövőben csak a Budapesti Nemzetközi Vás- t á r r T - T t í r j rtzaitaTViJirés -f T z í rinsBíiT ünnep alkalmából lógnak a vidékről Pestre kiutazóknak feláré jegy váltására jogosító igazolványokai kiadni. A vidéki kereskedelem bizonyára őrf m.mel fogadja a keretkedelerrflayi miniszter elhatározását, amellyel egy régebbi kíván ságuk megy teljesedésbe. A rendelet ebben a z ügyben már legközelebb megjelenik és -Így 'églegtaen szabátyozédik ez I probléma.
T
S
A
G
M I N D E N N E M Ű N Y O M T A T V Á N Y O K A T ÍZLÉSES ÉS
A
K I V I T E L B E N
OLCSÖ ÁRBAN KÉSZÍT
N - N
Y
O
M
D
A
C E L L D Ö M Ö L K , G R . SZÉCHENYI ISTVÁN-U. 12. — A s z e r e l e m mindént leqtíőz. A minden akadályt elhárító és minden ne hézségei legyőző szerelemról éidtkes tör téneteiét közöl T o l n a i Világlapja új-száma, amely nagy terjedelemben és gazdag tar talommal jelent meg. A legkiválóbb magyar Írók novellái mellett, számtalan érdekesebb nél érdekesebb cikket, pompás folytatásos regényt és közel száz remek-képet talál az olvasó á népszerű képeslapban. T o l n a i V i láglapja egy száma 2 0 fillér.
Itt
a
t e l e p í t é s i
j a v a s l a t .
A földművelésügyi miniszter a köze l i - n a p o k b a n küldi m e g véleményezek-vé gett a mezőgazdasági éidekképviseleleknek a birtokpolitikái törvénytervezetet, amelynek célja az egy egy család megélhetései b i z rtosffó önálló kisbirlok létesítése, illetve kisebb gazdaságoknak ilyen nagyságra való kiegészítése. A szükséges területeket'a javaslat fő ként szabadkézből való vásárlás, vagy elő vásárlás útján kívánja megszerezni. Áten gedést enged meg a javaslal a hitelintéze teknek árverésen szerzett mezőgazdasági ingatlanaira, a hitbizományi kötöttségekből felszabaduló mezőgazdasági ingatlanok egy harmadára és végűi az o van egy község határában fekvő, vagy lőbo község határá ban levő, de teriileiVeg összefüggő birtok esetében, melyeknek a mezőgazdasági lerüfele a 3000 holdat, jövedelme pedig 30-000 koronái meghaladja, ha a tekintet btjjövő birtok az érdekeli község gazdasági terjeszkedését gátolja. Egyes birtokpolitikái szempontból fontos, valamint újszeizéíŰ in gatlanok esetében már 1CCQ holdon, illetve 10.0T0 korona tiszia kataszteri jövedelem nek megfelelő mezőgazdasági területen fe IBIi rész tekintetében lehet átengedésre kő.telezni. A z átengedésre kötelezett ingatla nokért, azok szabad egyezkedés alapját megállapítandó teljes becsértéke! kapja a lulajdonos és ennek kétharmadát a kincs tár nyomban k i is fizeti. A kíshasionbérlelre^ átengedett ingat lanok haszonbérét a miniszlétium évente á gzzdasági viszonyokhoz mérten állapltja meg. E z azonban a becsérték három szá zalékánál kevesebb nem lehet. A javaslat pénzügyi megalapozása érdekében telepíté si alapot létesítenek.
a fokmérője a mezőgazdaság intenzitásának. Lóállományunk 8 százalékos létszámvesztő~ségersrenvedelt D e legsúlyosabb volt m serlésáilomány heiyzete, amely 2.7 millióról 1.9 millióra zsagerodoit össze, vagyis k e r e k 3 0 százalékos veszteséget mutatott. Hasonlésü'yos volt a helyzet a.juhtenyésztés terét* is, ahol a veszteség szintén 3 0 százalék. Mezőgazdaságunk életerejéről tartuskodlk azonban a lovábbi 2 — 3 év. 1933-léC 1935 i g . Ezalatt az idő alaft a szarvasmarhaállományban 4 százalék növekedés m u tatkozik, de meglepő, főként az a hatalmas emelkedés, mely a sertések számában kö vei kezelt be. Itt. nemcsak, hogy behozlnat a 30 százalékos veszteséget, d e az 1 9 3 l - e * sertéslétszámot még 17 százalékkal tói isfaaladtnk. A lóállományban javulás csak » múlt évben kezdődött el,"a juhtenyésztés terén szintén némi fellendülés mutatkozik és remény van arra. hogy a külföldi g y a p jubeh'oTTUaf a jövőben kevésbé fogja ter helni külkereskedelmi -mérlegünket. A z á l talános gazdasági helyzetre jellemző, hony a kecskeállomány 24 ezer darabról 30.000re szaporodóig A kecske, mint . a szegény? ember t e h e n e " " e g y r ^ J o b b a n terjed az A Í jöldön és Pest környéken i s .
V
H i v a t k o z z é k e hirdetésre, akkor S i n g e r
B é l a
edényszakfliletében
prima válogatott edényből: *1 56
1
2 Sö
3 4 5 6 . . . . . . liKni 96 12> 145 160 kjPll Iclfl i n r t l r
, j 8 í i l l i s aiellBtf. k ' . ^ ' T k k ' U U V i
ERZSÉBET KlfULÍSÉ M L L l III.mT.lt. EÍTETEI ITII S. ICO kényelmes m e d e r n szí 1"? H i d e g meleg folyóvíz. Központi fftés. Uftek. Egyágyas s z o b a 4.50 pengőtől. Kétágyas s z o b a 5.80 „ Azétleremben minden este szalonzene. A z Erzsébet Pincében egy pincér rendszer. Süronycim: E L I Z Q T E L .
Á l l a t t e n y é s z t é s ü n k — k i h e v e r t e
Nyomatott a
- a
v á l s á g o t .
A Központi S'atiszfiksi H i v a t a l most kiadod közleményében köziéiért adatokból lálhaijnk azt a minden elismerésre . méltó igyekrzetet, amelyet a magyar mezőgazda ság, különösen az állsttenyésztés terén a válság leküzdésére kifejlett. 1931-tŐI 1933-ig azátflatfenyésztés súlyos veszteségeket szer*-« védett. Szarvasmarha állományunk 6 száza lékkal apadt ípedlg a szarvarmatha létszám tartolaidonoa.
S u t r á s JánoskOryTnytimdájáoaii
M e*g n y i 11 -
a
«Modern
r~—
kölcsönkönyvtár*
Kemény KlárinálCelldömÖlk, Wesselényi utca 1. sz. slatt.
S i e s s e n
CetktömÖlhAn
.
.
b e i r a t k o z n i !
H a v i 1 P éri a magyar- és világirodalam klasszikus és modern remekeit olvashatja magyar- és német nyelven.