Ézs 32,9-14 A gondatlan, felszínes élet „Ti gondtalan asszonyok, keljetek fel, halljátok szavam, és ti elbizakodott leányzók, vegyétek füleitekbe beszédem! Kevés idő multán megháborodtok ti elbizakodottak, mert elvész a szüret, és gyümölcsszedés sem lesz. Reszkessetek, ti gondtalanok, rettenjetek meg, ti elbizakodottak; vetkezzetek mezítelenre és övezzétek fel ágyékaitokat gyászruhával. Gyászolják az emlőket, a szép mezőket, a termő szőlőtőket. Népemnek földét tüske, tövis verte fel, és az örvendő városnak minden öröm-házait; A paloták elhagyatvák, a város zaja elnémult, torony és bástya barlangokká lettek örökre, hol a vadszamár kedvére él, a nyájak meg legelnek.” Bevezetés Ebből az Igéből Isten a gondtalanság, a könnyelműség és az elbizakodottság ellen szól. Először könnyelmű, elbizakodott asszonyokhoz, lányokhoz, de azután általában az elbizakodott és könnyelmű emberekhez. Szeretném ennek az Igének röviden a prófétai távlatait is elmondani, de elsősorban a személyes, nekünk szóló üzenetét. Beteljesedés az akkori időben Először a rövidebb távú prófétai beteljesedést említem. Ézsaiás korában, amíg az asszíriai támadás nem jött Jeruzsálem ellen, békesség volt a városban. Jól ment az embereknek a dolga. Termett a föld, gazdagodtak, jól éltek, ami együtt járt akkor is meg ma is az elbizakodottsággal, a könnyelműséggel, a felszínes élettel. Együtt járt akkor is, mint most a test kívánságának a kielégítésével, a szemek kívánságának kielégítésével, és az élet kérkedésével, ahogy János apostol mondja a levelében. Még egy kis részt elolvasok Ézsaiás harmadik részéből, mert ugyanehhez a gondolathoz kapcsolódik: „És szól az Úr: Mivel Sion leányai felfuvalkodtak, és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak, és aprókat lépve járnak, és lábokkal nagy zengést-bongást szereznek: Megkopaszítja az Úr Sion leányainak fejtetőjét, és az ő szemérmöket megmezteleníti. Ama napon eltávolítja az Úr az ő lábaik zengő ékességét, a napocskákat és holdacskákat, A fülönfüggőket, a karpereczeket és a fátyolokat. A pártákat, a láblánczokat, az öveket, a jóillattartókat és az ereklyéket, A gyűrűket és az orrpereczeket, Az ünneplő ruhákat, a palástokat, a nagy kendőket és az erszényeket, A tükröket, a gyolcsingeket, a főkötőket és a keczeléket. És lesz a balzsamillat helyén büdösség, az öv helyén kötél, és a felfodrozott haj helyén kopaszság, a szép köpenynek helyén zsákruha, és a szépség helyén homlokra sütött bélyeg” (Ézs 3,17-25). Mikor teljesedett be ez az ítélet? Azt olvastuk az alapigében, hogy „… kevés idő múltán megháborodtok ti elbizakodottak, mert elvész a szüret, és gyümölcsszedés sem lesz” (10. vers). Más fordítás azt mondja a kevés idő helyett, hogy alig egy év múlva. Valóban, alig telt el egy év, elkezdődött ez az ítélet. Amikor az asszírok betörtek az országba, mindent feldúltak, a környező városokat elfoglalták, a mezőn a termést maguknak elvitték, akkor elkezdett beteljesedni ez az ítélet. Akkor még Isten könyörült Jeruzsálemen. Csodamódon, amiről sokszor volt szó, hogyan szabadította meg Jeruzsálemet, egyetlen éjszaka hogyan ölt le száznyolcvanötezer asszír harcost az Úr, és megszabadult a város. Mindez az ítélet, amit itt olvastunk, beteljesedett csaknem száz év múlva, addig várt Isten. Amikor Nabukodonozor foglalta el Jeruzsálemet, és akkor fogságba vitte azokat, akiket meg nem ölt. Akkor tényleg, a szép ruha helyett gyászruhát és szőrruhát, és az öv helyett kötelet kötöttek a kezükre és a derekukra. Homlokra sütött bélyeg lett a szépség helyett, kopaszság a felfodrozott haj helyett. Eltűntek az ékszerek, a nyakláncok, a fülönfüggők, a karperecek, a lábláncok, a napocskák, a holdacskák, és minden. Ez volt a rövid távú beteljesedés.
Beteljesedés a jövőben Van ennek az Igének egy hosszabb távú beteljesedése, ami napjainkat is érinti. Mindig úgy volt, de a mi időnkre különösen nagyon kitűnik az, hogy az emberek egy része, vagy országok, vagy földrészek egy része nyomorog, másik részén pedig óriási, soha nem ismert gazdagság halmozódik fel egyeseknek a kezén. Ez a kiáltó igazságtalanság, ami van ezen a földön, a gazdagabb országokat vagy rétegeket odáig juttatta, hogy nagyon gondtalanok, gondatlanok, felszínesek és felfuvalkodottak lettek. Itt egy pillanatra megállnék ennél a szónál, hogy gondtalanság. Természetesen a gazdagoknak is van gondja: hogy lehet még több pénzük, hogyan fektessék be. Jaj, nehogy tönkremenjenek, nehogy veszítsenek. Van rengeteg gondjuk! Egészen más gond, mint amiről ott az Ige szólna, amire gondja kellene, hogy legyen. Isten azt várja el az embertől, hogy arra legyen gondja, hogy hogyan éljen ezen a földön értelmesen, helyesen, Istennek tetsző módon. Hogyan járjon azon az úton, amit Isten gondolt és készített az ember számára. Arra kellene, hogy gondja legyen, amire Istennek van gondja, amit Isten gondol, hogy azzal törődjék az ember. De azzal nem törődik. Az van, amiről azt írja a próféta Sodoma és Gomora felől, hogy ez volt a vétke Sodomának: gondtalan békesség és eledel bősége. A szegénynek és a nyomorultnak nem fogták meg a kezét, és felfuvalkodtak. Utálatosságot cselekedtek. Ezek az utálatosságok között az egyik nagyon kirívó utálatosság volt Sodomában a homoszexualitás. Amikor ezt látta az Úr, akkor elpusztította. Hát igen, a gazdagság, a jólét, a gondtalan békesség, a felületesség, a gőg, a kevélység, az istentelenség idáig juttatta ma is az emberiséget világviszonylatban is. Cselekszik az utálatosságot, de ennek nyilvánvalóan az lesz a vége, amiről a próféciák írnak, hogy eljön az antikrisztusi kornak a nagy nyomorúsága. Olyan nyomorúság, amilyen még nem volt, mert olyan igazságtalanság és olyan istentelenség van, amilyen még nem volt. Utána megjelenik az Úr Jézus Krisztus dicsőséggel, hatalmának angyalaival, és ítéletet fog tartani ezen a földön. Ez a hosszabb távú prófétai beteljesedés. Egy Ige Ámós könyvéből Talán még ezzel kapcsolatban elolvasok egy Igét, mert erre később is hivatkoznék majd. Tudni kell azt, hogy Ámós próféta Ézsaiás kortársa volt, egy időben éltek, és egy időben prófétáltak is. Ámós az északi országrészben a tíz törzsnél, Efraim, József törzsénél. Ézsaiás pedig a déli országrészben, Júda és Jeruzsálem környékén. A probléma ugyanaz volt északon is, mint délen. Az üzenet is ugyanaz, elolvasom: „Jaj azoknak, a kik gondtalanul élnek a Sionon, és a kik elbizakodnak Samaria hegyén; a kik a népek elejének elei, és a kikhez jő az Izráelnek háza! […] A kik a veszedelem napját messze gondoljátok, és az erőszaknak széket emeltek; A kik elefántcsont pamlagon hevernek, és az ő nyoszolyáikban elnyújtózkodnak, és a nyáj legjavából és a kihizlalt borjakból lakmároznak. A kik hárfa mellett dalolgatnak, és azt hiszik, hogy hangszereik a Dávidéi; A kik a bort serlegekkel iszszák, és szín-olajjal kenegetőznek, és nem búsulnak a József romlásán” (Ámos 6,1.3-6). A veszedelem napját messzinek gondolták. Az északi országrészre sokkal hamarabb eljött, mint gondolták. Mikor Ámós ezeket az Igéket elmondta, nem sok idő telt el, és Asszíria betört. Teljesen elpusztította az északi országrészt, és fogságra vitte az egész tíz törzset. A mai napig nem tudjuk, hogy hol van a tíz törzs. Messze gondolták, és közel volt. Talán a mai ember is messzinek gondolja, de közel van. Közelebb, mint gondolják. Azt mondja: „akik az erőszaknak széket emeltek.” Egy felemelt szék olyan, mint a királyi trón. Amikor az erőszaknak emelnek széket, az azt jelenti, hogy az erőszakot ültetik magasra, az erőszakot teszik meg jogalappá. Az erőszak uralkodik. Közben azt hiszik, amikor dalolgatnak, hogy hangszereik a Dávidéi. Ez a vallásos világ ítélete. Akik azt gondolják, hogy Istennek tetsző dolgot cselekszenek, amikor dalolgatnak. Amikor istentiszteletképpen olyan nótákat
dalolnak, amiben benne van ugyan Jézus neve - sajnos benne van! -, de aki hallgatja kívülről, nem tudja megkülönböztetni, hogy diszkóban van, vagy istentiszteleten. Azt gondolják, hogy mint Dávid, istentiszteletet cselekesznek. Hivatkoznak is, hogy Dávid is hárfával, trombitával, dobbal, hegedűvel, tízhúrú hegedűvel, lanttal, egyebekkel dicsérte az Urat. Ez egy különösen szörnyű dolog, hogy azt gondolják, tehát nem tudják, nincs világosságuk, nem látják, hogy hol tartanak. Ha látnák, biztos megborzadnának. De messze menne erre is kitérni, hogy egy idő után, amikor az ember engedetlen az Úrnak, nem akar engedni Istennek, akkor maga Isten bocsátja az emberre a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak, mert nem hittek az igazságnak. Talán ennyit a prófétai beteljesedésről. Kérdések a nőknek Most hadd térjek rá a személyes üzenetre. Először hadd szólítsa meg az Ige szó szerint is az asszonyokat és a lányokat. Azután majd természetesen mindannyiunkat, mert nem csak a lányokhoz és az asszonyokhoz szól ez az Ige. Hadd kérdezze meg az Úr, hogy nem ismer-e valaki valamelyest magára, lányok és asszonyok közül ebben az Igében? Például abban, hogy szereti a gondtalan gazdagságot és a jólétet. Törekszik utána, az az életének a célja. Vagy például abban, hogyha jól megy a sora, akkor kész elengedni magát. Akkor kész kicsinyes, önző dolgokkal foglalkozni, önmaga körül forogni. Akkor elkapja a testnek a kívánsága, a szemek kívánsága, az élet kérkedése. Az öltözködésben, a divatban, a lakásban, a testnek a szépítésében. Ugyanazokban, amit Ézsaiás 3-ban olvastunk. Nem érint-e valakit az például, hogy szereti az ékszereket, a szép ruhákat, a cicomát? Nem törődik-e sokat saját testével, hogy fogyókúrázzon, hogy fitnes klubokba járjon, hogy testápolást végezzen, illatszerek és a divat? Esetleg nincs-e szellemi felfuvalkodottság, hogy elhagyja azt a helyet, amit Isten a nőknek rendelt, az engedelmes, csendes, szelíd lélek helyét? Helyette elfoglalja azt, amit nem rendelt Isten a nőknek: egy intézkedős, házsártos, uralkodós, engedetlen, maga feje után járó utat. Gondatlanság a szolgálatban Most hadd térjek rá arra, hogy mindenkinek szól ez az Ige: nőnek, férfinak, fiatalnak, öregnek. Hiszen így olvastuk: „Reszkessetek, ti gondtalanok, rettenjetek meg, ti elbizakodottak…” (11. vers). Amit Ámós próféta könyvében olvastunk, az pedig szinte úgy látszik, hogy elsősorban a férfiaknak szól, akik a népnek az elei, akikhez odamegy, hogy tegyenek ítéletet. Akkor ezek elsősorban férfiak voltak. Tehát mindenkihez szól ez az Ige. Nézzük meg, hogy miben áll, vagy miben állhat ez a gondtalanság, ez a könnyelmű életmód, ez a felszínesség, és a felfuvalkodottság! Mivel itt Izraelnek szól az Ige, Júdának, Jeruzsálemnek, vagy ahogy Ámós mondta, a Sionon lakozóknak. Hadd szóljak elsősorban a hívőknek vagy akik hívő körökbe járnak, vagy hívőknek gondolják magukat. Az első, amit szeretnék kiemelni, hogy jaj, azoknak, akik az Úr szolgálatában gondtalanok, és könnyelműek. Amikor azt mondom, hogy az Úr szolgálatában, akkor ne csak az úgynevezett szolgáló testvérekre gondoljon valaki. Hiszen minden hívő ember valamilyen módon Isten gondolata szerint az Urat szolgálja. Hiszen minden azért van, hogy Istent szolgálja. Ez az embernek az egyik nagy lázadása, hogy azt gondolja, hogy ő körülötte forog a világmindenség, és az embert kell, hogy szolgálja minden. Pedig Istenért van minden. Akármilyen egyszerű, talán hitben fiatal vagy tapasztalatlan legyen valaki, vagy nőtestvér legyen valaki, akkor is van szolgálata. Ilyen szolgálat például az, hogy az életem jó példával járjon elől, és világítson a környezetemben. Ilyen szolgálat az, hogy az életem is, és ha Isten alkalmat készít, a számmal is tegyek bizonyságot Őróla. Ilyen szolgálat az imádság, és ami mindannyiunknak a szolgálata, hordozzuk Isten előtt imában azt, amit ott kell hordozni, amit a szívünkre helyez az Úr. Jaj, ha ezt nem veszem komolyan! Jaj, hogyha csak akkor teszem,
ha kedvem van! Ha nincs kedvem, akkor meg nem teszem. Jaj, ha nem lehet rám számítani a szolgálatban, mert néha teszem, néha nem, de nem lehet rám számítani! Ez azt jelenti, hogy gondtalan, felszínes vagyok. Vegyük fel a terheket! Vagy egy másik terület. Jaj, ha kibújok a terhek alól, amit Isten akar rám helyezni! Nem vállalom, akármilyen teher legyen is az. Legyen fizikai segítség, lelki teher vagy szellemi teher. Elnézem, ha más roskadozik alatta, de én egy ujjal sem segítek annak. Farizeusoknak mondta az Úr Jézus, hogy elhordozhatatlan terheket raktok másokra, de magatok egy ujjal se nyúltok hozzá. Azt mondta egyszer valaki, hogy az még nem is szolgált igazán, aki semmi különös terhet vagy áldozatot nem vállalt. Az nem szolgálat, ami nem jár áldozattal és teherrel, ami csak olyan könnyen megy, olyan hobbiból. Az nem szolgálat, az a magam kedvtelése. Próféták sokszor ezzel kezdték a mondanivalójukat, azt mondja: az Úr terhe, és akkor mondja, hogy melyik prófétán. Egy teher. Azt nem olyan könnyelműen mondták el. Teherként nehezedett rájuk. A szolgálatért soha nem jár köszönet, se prófétának, se apostolnak, se senkinek. Se megértés. Csak támadás. Éppen ezért igaz, amit más valahol hallottam, hogy aki még nem csalódott a testvérekben, az még nem is szolgált, mert az azzal is jár. Jaj, nekem, hogyha a szolgálatért köszönetet várok, nem kapok, és csalódottan akkor félrevonulok, és elkedvetlenedek! Akkor gondatlan vagyok, gondtalanul veszem, könnyelműen veszem, és felfuvalkodott vagyok. Engedetlen vagyok Istennek, és magam feje után akarok tenni valamit. Elsősorban azokat a terheket kell felvennünk, azokért vagyunk felelősek, akik mellettünk élnek. Én tudom, hogy sok ember megmozdul, hogy Dél-kelet Ázsiában, ami nem tudom, hány ezer kilométerre van, segítsen. De azokért vagyunk elsősorban felelősek, akik mellettünk vannak, akik velünk élnek a családban, gyülekezetben, munkahelyen. Jaj, nekünk, hogyha ezeket a terheket meg nem akarjuk felvenni, mert unjuk, mert idegesítő. Ne vegyük felszínesen az Igét! Harmadik, amit idetennék, hogy jaj, nekünk, hogyha gondtalan, gondatlan, könnyelmű vagy felületes az igeolvasásunk. Vagy pláne, az igehirdetésünk! Ha az igeolvasás csak megszokás, kötelesség, és amikor elolvassuk Isten Igéjét, nem gondoljuk komolyan. Nem kérdezzük imádkozó szívvel, hogy Uram, mit üzensz nekem, mit akarsz, hogy cselekedjem? Csak úgy elolvastuk, elmegyünk felette, talán már kívülről is tudjuk, de az értelmébe nem hatolunk bele. Szörnyű, hogy milyen gondatlanul tudjuk, sokszor én is tudom, kezelni Isten Igéjét. Próbálnánk csak a munkahelyen a főnök szavát olyan lazán venni, és olyan félvállról, mint ahogy Isten szavát! Lazán vesszük, megszokásból, hadd beszéljen, nem is érdekel, nem is értjük. Jaj, akik gondatlanul élnek! A gondatlan életű, könnyelmű ember gátlás nélkül kielégíti a kívánságait. Mindenfajta kívánságát: testi, lelki, szellemi kívánságát. Az életünk nem arra való, hogy az én vágyam kielégüljön. Tudom, hogy a világban ezt hirdetik. Tudom, hogy a világban azt mondják, hogy valósítsd meg önmagad. Tudom, hogy a világban azt mondják, hogy a kisgyereket meg ne verd, add meg neki minden kívánságát. Tudom, hogy nyugaton már törvényt hoztak, és Magyarországon is készül, és meg is fogják hozni ezt a törvényt. El kell, hogy készüljön egy olyan nemzedék, ami sátáni szellemiségű nemzedék lesz. Nem ismer korlátokat, nem ismer tekintélyt, nem ismer gátat, nem ismer féket, hogy úgy használja az ördög őket, hogy készítsék elő teljesen az ő antikrisztusi uralmát. Jaj, de jaj, nekünk, Isten gyermekeinek, ha ránk hatással van ez a világi szemlélet! Közben nekünk még azért fokozottabban jaj, mert tudom tapasztalatból, hogy amikor a hívő ember megteszi a saját kívánságait, akkor még Istennek a nagy kegyelmére hivatkozik. Hogy olyan nagy az Isten kegyelme, hogy elnézi, felemel és megbocsájt. A gondatlan, könnyelmű ember jellemzője a felfuvalkodottság, az engedetlenség, a tisztátalanság, a fényűzés, ahogy Ámósnál
olvastuk, a kényelemszeretet, elefántcsont pamlagokon nyújtózkodnak. A bálványozás, és az össze nem tört szív. A hívő embernek plusz még fokozza ennek a szörnyűségét, hogy közben Isten nagy szeretetéről beszél. Sodródó, céltalan élet Most arra szeretnék rátérni, hogy mik ennek a könnyelmű, elbizakodott életnek a következményei. Először még nem is Isten ítéletére térnék rá, mert mielőtt Isten ítélete elérkezne, amiről itt nyilván olvastunk, és be is fog következni, még előtte nyilvánvalóvá kell, hogy legyen az emberek előtt is, hogy milyen szörnyen elferdül a könnyelmű embereknek a jelleme, mennyire lélekromboló, jellemromboló, emberromboló az ilyen könnyelmű, felszínes életmód. Először is a könnyelmű ember, sodródó ember lesz. Sodródik az árral, a világ folyásával. Azt mondja a magyar közmondás, hogy olyan jelleművé válik, hogy ahogy esik, úgy puffan. Mindegy hogy lesz, teljesen mindegy. Nemtörődömmé válik az ember. Ijesztő esztelenségeket követ el az ilyen ember, már nem tudja megkülönböztetni, hogy mi a jó, és mi a rossz. Ebben a felszínes gondolkozásban korábban nem is igyekezett komolyan venni Istennek a dolgait, és elérkezik, amikor már nem is tudja megkülönböztetni. Beleesik különböző gonosz szellemi áramlatokba, hitető szellemek tanításaira figyel. Mire észbe kap, akkorra már túl késő lesz. Mint amikor egy zuhatagos, nagy sodrású folyón valaki úgy gondolja, hogy rábízom magam a sodrásra, hadd vigyen a víz, majd a zuhatag előtt én visszafordulok. Nem tud visszafordulni. Túl késő, és nem lesz hozzá ereje, mikor észbe kap. A másik: az ilyen sodródó, könnyelmű élet egy céltalan élet. Az ilyen ember a mának él. Érezzem jól magamat. Ez annyira beleivódott az emberbe. Sokszor még a hívők is azt kérdezik egymástól, mikor elmegy egy-egy összejövetelre, ahol szól Istennek az Igéje mondjuk, egy-egy konferencián, ahol több napon át is szól Istennek az Igéje -, azt kérdezik: jól érezted ott magad? Hát azért megyünk, hogy jól érezzük magunkat? Nem azért, hogy szóljon Isten hozzánk, és változtassa meg az életünket? Azt kellene kérdezni, hogy szólt hozzád az Úr? Mit szólt hozzád az Úr? Van, amikor egyáltalán nem jól érezzük magunkat, amikor Isten leleplez és felfed az életünkben dolgokat. Mégis ez a jó. Az ilyen sodródó, céltalan ember nem az Úrhoz ragaszkodik, hanem más emberhez ragaszkodik. Mindig valakit kinéz magának, akihez ragaszkodik. Önmaga körül forog, és nem veszi észre. Mi az oka, hogy nem veszi észre? Talán Isten nem adott neki ilyen képességet, vagy nem is akarja észrevenni? Az az oka, hogy nagyon ragaszkodik a saját elképzeléseihez, ahogy ő gondolja, és ezért képtelen észrevenni, hogy miben van. Azután már nem is akarja észrevenni, hogy mi Isten gondolata és akarata, annyira tele van önmagával. Érzéketlen más baja iránt, de ugyanakkor különös módon mindent tudni akar a másikról, úgy pletyka szinten, és mindenbe beleüti az orrát. Megszokás és biztonságérzet Egy következő jellemzője, és következménye a könnyelmű életnek, hogy az ilyen ember számára minden megszokottá válik. Megszokottá lesz a gyülekezetbe járás, az imádkozás, az éneklés, az igehallgatás. Nem is figyel oda igazán, mert nem is érdekli igazán. Mert megszokta, hogy felületes. Én is rajta kaptam sokszor magamat, hogy énekelünk egy éneket, és mikor becsuktuk az énekeskönyvet, nem tudom, hogy mit énekeltünk. Nem figyeltem oda. Talán arra figyeltem, hogy jól hangozzon, jól menjen a dallama, ne nagyon húzzuk el, mit tudom én, mire. Nem volt benne a szívem. Ez felületesség. Általában is jellemző ez a gondtalan, könnyelmű, felületes emberre, hogy semmiben nincs benne a szíve. Csak az önmaga érdekeiben van benne a szíve. Azt mondja Ézsaiásnál az Ige: ez a nép csak szájával tisztel engem, ajkaival közeledik hozzám, de a szíve távol van tőlem. Pedig Isten a szívünket kéri: Adjad, fiam, nekem a szívedet! Nem hatol be a mélybe az ember, az Ige mélyébe, az
ének szövegének a mélyébe, az imádság mélyébe, Isten mélységeibe. Mert oda csak a szívvel lehet behatolni. Ésszel nem lehet, se érzelmekkel. Csak a szívünkkel. A gondatlan, felszínes embernek hamis biztonságérzete van. Tudniillik azt mondja (és ismétlem, most hívő emberekről szólok elsősorban, vagy akik közel vannak, gyülekezetbe járnak, Igét hallgatnak), hogy biztonságban vagyunk, mert az Isten kegyelmében vagyunk. Nem ragadhat bennünket onnan senki ki. Ez igaz egyik oldalról. Nagy Istennek a kegyelme a Krisztusban. Van bűnbocsánat. Isten szeret, nem érhet semmi baj. Ez igaz. De mikor ez gondatlan, felszínes könnyelműség lesz, számtalan megtűrt bűnnel, Istentől távol levő szívvel, akkor ez így nem igaz. Akkor ez hamis biztonságérzetté válik. Megcsalja az ember saját szívét. Nem lát veszedelmet. Pedig ahogy Ámósnál olvastuk, a veszedelem közel van. Csak mi gondoljuk távolra. Nincs növekedés A könnyelmű, felszínes embernél leáll a szellemi növekedés. Nem halad előre. Pál azt írja Timótheusnak: előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt. Aki gondatlan, könnyelmű, felfuvalkodott, lezser magatartású, az lesz nyilvánvalóvá, hogy nem halad előre egy tapodtat sem, sőt, visszacsúszik. Mert a szellemi életben is úgy halad előre az ember, mint ahogy a fizikai életben is lépünk, először az egyik lábunkat tesszük előre, akkor azon megállunk, és akkor a másik lábunkat tesszük előre, és akkor azon állunk meg, és így tovább. Szellemi életben az egyik láb Isten Igéjének az üzenete, Istennek a világossága, ami árad felénk az Ő Igéjéből. Lábamnak szövétneke a te Igéd. Az, amikor megértjük Isten szavát, és gyönyörködünk Isten szavában. Ez az egyik. De jön a másik láb: a gyakorlati élet. Azt jelenti, hogy amit megértettem, abban engedelmeskedek, azt átviszem a gyakorlati életembe. Csak így, ezzel a két lábbal lehet előrehaladni. De van, aki gyönyörködik Isten Igéjében, szereti, mély dolgokat, nagy dolgokat lát benne, de nem viszi át a gyakorlatba, az nem halad előre. Az ilyen hívő ember szeret újakat hallani mindig Isten Igéjéből. Ezért képes elmenni ide és oda. Gyakran már futkos egyik helyről a másikra, mert viszket a füle, hogy valami érdekeset, valami nagyot, valami mélyet, valami felemelőt halljak Isten Igéjéből. De semmit nem visz át a gyakorlatba. Vagy alig valamit ebből. Csak a fülét csiklandozza. Csak csámcsogás lesz az Ige fölött. Megtárgyaljuk jobbról, balról, ilyen elméleteket, olyanokat, ilyen mélységeket, olyanokat, ilyen teóriákat, olyanokat, és a vége az szokott lenni, hogy gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Tehát eltévelyednek, nem előre haladnak. Óriási nagy tudással, fejük, mint egy luftballon, gyakorlat semmi. Van az ellenkezője is. Van, aki azt mondja, hogy mindent a gyakorlati életre helyezünk, az a hangsúlyos, s nem törődik az Ige tanításával. Pedig az Ige útmutatása nélkül nincs jó gyakorlatú hívő élet. Mert azt kell a gyakorlatba vinni, amit az Ige mond. Nem azt, amit elgondolok, vagy ami hagyományként rám maradt, vagy amit látok. Nagyon fontos, testvérek, mind a kettő. Ige és engedelmesség. Ítélet: gyümölcstelen élet Most hadd térjek rá arra, hogy a könnyelmű, gondtalan élet egészen biztosan Isten ítéletét vonja maga után. Azt olvastuk: „Reszkessetek, ti gondtalanok, [rettegjetek] rettenjetek meg ti elbizakodottak; vetkezzetek mezítelenre, és övezzétek fel ágyékaitokat gyászruhával” (11. v.). Akkor leírja, hogy mennek tönkre a termő szőlő, a szép mező, tövis és tüske, gaz veri fel, örvendő városok leomlanak, a paloták elhagyatva, elnémul a torony és a bástya, barlangokká lesznek örökre, ahol a vadszamár és nyájak legelnek. Nyilvánvaló ítélet, ami akkor Izraelnek és Jeruzsálemnek szólt, bekövetkezett a babiloni fogságbavitelkor, mikor Nabukodonozor elpusztította, teljesen bekövetkezett. Szellemileg is ugyanezek a következményei. Vége a szép mezőnek, a gyümölcsöskerteknek. Vagyis, gondtalan, felszínes, lezser hívő élet biztos, hogy gyümölcstelen élet lesz. Gyümölcs
helyett tövis és gaz. Olvasunk erről valamit a Zsidókhoz írt levélben. A föld, amely beissza a gyakorta reá hulló esőt, és gyümölcsöt terem, az jó. Amelyik gazt terem, bojtorjánt és töviseket terem, annak vége megégetés. Ezt Isten megítéli. És a torony, a bástya leomlik. Miért van egy hívő gyülekezet? Miért van egy hívő ember ebben a világban? Azt mondja a Timótheusi levélben az Ige, hogy a gyülekezet az igazság oszlopa és erőssége. Mikor nem az Isten igazságát, nem az Isten szentségét képviseljük, tovább nincs torony, nincs erősség. Nincs torony, amelyből világítana messzire. Van egy ének, hogy óh, ne hagyd fényed kihunyni, mert talán egy perc se kell, sok hajós partot nem érve, éppen akkor süllyed el. Nem lesz védelem, mint a bástya, mint a torony az életünk. Pedig ennek a világnak a hívő emberek életén keresztül van védelme. Egy módon lehet elkerülni ezt csak. Ahogy olvastuk az Igében: „…vetkezzetek mezítelenre és övezzétek fel ágyékaitokat gyászruhával” (11. vers). Ez a bűnbánat, a megalázkodás és a megtérés. Isten csak ekkor könyörülhet egy emberen. Ha ezt megteszi, akkor könyörül is. Könyörült Ninivén is, pedig azt mondta: negyven nap, és elpusztul Ninive, de bűnbánatot tartottak. Sodomán is könyörült volna az Úr, ha lett volna egy szemernyi bűnbánat, de nem volt. Befejezés Testvérek befejezem, és talán azzal fejezem be, hogy ne gondolja senki, hogy én ezt csak, amit elmondtam, másoknak mondtam, és másoknak beszélek. Magamnak még jobban, mint másoknak. Azt mondja Pál apostol az efézusi véneknek: „… viseljetek gondot azért magatokra, és az egész nyájra” (ApCsel 20,28). Mindig először magunkra. Magunk felé kell, hogy irányuljon az Ige, ez az Ige is. Amikor ezzel foglalkoztam, rájöttem, nemhogy rájöttem, világosan láttam, behatolt fájó módon a szívembe, hogy sokszor nem volt együttérző szívem. Ez a felszínességből adódik. Sokszor nem vettem fel mások terhét. Persze, tud az ember mondani okot, hogy miért nem. Van elég terhem, nem bírok már többet, nem vehetem fel mindenkinek a baját. Isten nem is kívánja, hogy mindenkinek a baját felvegyük, csak akik körülöttünk vannak. Azt se kívánja, hogy mi gebedjünk bele ebbe, hanem minden gondunkat Őreá vessük, mert neki gondja van ránk, és nála letehetjük ezeket a terheket. Sokszor nem volt összetört szívem, azért nem tudtam együtt érezni. Az is előfordult, hogy azt gondoltam, hogy a hangszerem (most átvitt értelemben), olyan, mint Dávidé. Nem olyan volt, mert Dávid nagyon megtört, meggyötört, sok szenvedésen át megpuhult, összetört szívű volt, amikor elővette a hangszert, és elmondta azt a zsoltárt. Volt, amikor nem volt benne a szívem, vagy nem egészen volt benne a szívem abban, amit tettem. Ezt nagyon mélyen fájlalom. Akik legközelebb vannak hozzám, azok tudják ezeket legjobban. Szeretnék sokkal felelősségteljesebben, mélyebben, nem gondatlanul, nem gondtalanul, nem felszínesen, hanem úgy, mint az Úr Jézus Krisztus, mélyen, az Úrban élni. Ezt kívánom nemcsak én, hanem ezt kívánja az Úr is, és ezt munkálja Isten Szelleme is mindannyiunkban. Ámen. Debrecen, 2005. január 9.
