A könyv leplezetlenül szókimondó. Kizárólag felnőtteknek! Carter Stevenson folytonos dadogásával és tikkelésével huszonnégy éves korára teljes magányra kárhoztatta magát. Jóllehet, a barátai is azzal nyúzzák, hogy miért rendeli alá az életét a Tourette-szindrómának, úgy dönt, Los Angelesből egy csöndes kaliforniai kisvárosba költözik. Meghúzza magát, kerüli az embereket. Nem is sejti, hogy újdonsült szomszédja, Ethan Hart hamarosan feldúlja a magányát, és kilöki őt a nagybetűs életbe. Ethan már a kezdet kezdetén megvallja érzelmeit Carternek, bár közben retteg, hogy agysérülése kettejük közé áll. Ethan sokkal fogékonyabb az érzelmekre, mint az átlagemberek. Carternél sokkal több forog kockán: ő már többször megégette magát, és nem szeretné, ha megint összetörnék a szívét. Ethan minden alkalmat megragad arra, hogy bebizonyítsa, ő és Carter összetartoznak. Aztán Ethan tragikus hírt kap. Végső kétségbeesésében Carterhez fordul segítségért. Vajon Carter kiállja a próbát?
Ez a könyv több mint jó. A két főhős kapcsolata olyan különleges és olyan szeretetteljes, hogy belesajdul az ember szíve. Olvasd el!
A szerző előszava
A TRAUMÁS AGYSÉRÜLÉS és a Tourette-szindróma mindenkire más-más hatást gyakorol. A történet nem pontos kórleírás, inkább két olyan személy bemutatása, akinek a tünetei más, hasonló betegségben szenvedő embereknél is jelentkezhetnek. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Tarának és Toniának: Tarától megtudhattam, milyen a traumás agysérültek élete, Tonia pedig a gondoskodó testvér szemszögéből mesélte el a tapasztalatait. Tara olvasta elsőként a nyers kéziratot, ő segített élethűbbé tenni Ethan karakterét. Én magam is rengeteg előtanulmányt végeztem, hogy hitelesen tudjam bemutatni Ethant. Ha mélyebben is érdeklődnek a téma iránt, figyelmükbe ajánlom a következő könyveket: Jill Bolte Taylor: My Stroke of Insight: A Brain Scientist's Personal Journey Cathy Crimmins: Where is the Mango Princess? John W Cassidy: Mindstorms: The Complete Guide for Families Living with Traumatic Brain Injury Cheryle Sullivan: Brain Injury Survival Kit: 365 Tips, Tools and Tricks to Deal with Cognitive Function Loss Michael Paul Mason: Read Cases: Stories of Brain Injury and Its Aftermath Amikor a könyv alapötlete megfogalmazódott bennem, szinte semmit nem tudtam a traumás agysérülésről és arról, milyen hatással van ez az állapot a betegre és a beteg családjára. A Tourette szindrómát viszont jól ismerem. Tizenkét évesen diagnosztizálták nálam a betegséget, de a tikkelés már korábban elkezdődött. A Tourette-szindróma örökletes, azaz, változó mértékben ugyan, de a családtagjaimnál is tetten érhető. Cartert nagyrészt saját magamról mintáztam, vagyis a jellemvonásai részben tipikusak, részben viszont teljesen egyediek. A kiegészítő információk dr. Oliver Sacks könyveiből származnak. Hosszú idő óta az ő művein keresztül próbálom megérteni a betegségemet. Sokat tanulok tőle. Mindenkinek ajánlom a könyveit, aki többet szeretne megtudni a Tourette szindrómáról. Ha arra kíváncsiak, milyen hatással van a zene a Tourette-szindrómára (és általában az agyműködésre), olvassák el dr. Sacks Musicophilia: Tales of Music and the Brain című művét. A történet miatt Carter benyomásai különböznek a dr. Sacks könyvében leírtaktól (viszont kísértetiesen hasonlítanak az enyéimre). Mint már említettem, minden ember más. Valahol a világban biztosan létezik egy Carter vagy egy Ethan. És persze olyanok is akadnak szép számmal, akik semmiben sem hasonlítanak rájuk. Ön talán pont velük áll kapcsolatban. Vagy egy közülük. Bárhogy is legyen, szeretettel köszöntöm.
Megismételhetetlen vagy, A varázs, amely a lényedből fakad, egyedi, és utánozhatatlan. D.M. Dellinger
Első fejezet
CARTER A LÉPCSŐ TETEJÉN ÁLLVA NÉZTE A TÁVOZÓ TEHERAUTÓT. A költöztetők tutira nem értik, miért integet ilyen lelkesen a "Hanson Tehertaxi" feliratú jármű után, de kit érdekel. Carter azóta vágyott egy Santa ]osephina-szerű kisvárosba, amióta a Los Angelesben töltött első év végérvényesen kiábrándította a nagyvárosi életformából. Nem érezte jól magát az angyalok városában. Nyugalomra volt szüksége, nem arra, hogy a nap huszonnégy órájában zajjal és vizuális ingerekkel bombázzák az agyát. A ház felé fordult, és szemügyre vette az ajtó fölött virító táblát. FORT WASHINGTON TERRACE 17. Jó kis cím. Könnyű kimondani. És menő is. A régi Yucca Srreet-i címe is menő volt, de ehhez a házhoz elő- és hátsó kert is tartozik. Egyedül lakhat egy kétszintes épületben, és végre nem egy jelentéktelen harmadik emeleti lyukban kell meghúznia magát, ahol esténként remegnek a falak a bömbölő zenétől. Odabent Alice már a dobozokat bontogatta. Carter újra az utca felé fordult, lelépett a járdára - a saját járdájára -, és végignézett a csöndes környéken. Dél volt, így nem sok autó parkolt a gondozott gyepszőnyegek előtt. Helyenként egy-egy gyerekbicikli árválkodott a járdán, ami vagy arra utalt, hogy sok a felelőtlen ember, vagy arra, hogy itt nem kell lopástói tartani. - Biztos, hogy elboldogulsz egyedül is? - kiáltott ki a házból Alice. Carter megfordult, és hunyorogva próbálta kivenni a lány alakját a sötét nappaliban. Alice, aki egy könyvkupacot szorongatott a kezében, aggodalmas képpel - összeszorított ajkakkal, résnyire szűkült szemmel- nézett rá. Nem ez volt az első alkalom, amióta Carter bejelentette, hogy elköltözik. Alice, annak ellenére, hogy sehogy sem fért a fejébe, miért akar valaki elköltözni Los Angelesből (a fiú gyanította, hogy a valódi probléma ez, nem pedig a talpraesettsége), mindenben igyekezett segíteni, amiért a fiú nagyon hálás volt. Carter még egy utolsó pillantást vetett a delelő napra, majd bement a házba. Nyitva hagyta az ajtót, mert megtehette, és nem kellett attól tartania, hogy bármelyik pillanatban fegyveresek ugornak be rajta. - Nem a Holdra költöztem, Alice. Minden rendben lesz. - Santa Josephina - dünnyögte a lány. - Akár a Holdon is lehetne. - Ne játszd a sznobot! - Carter eloldalazott a tornyokba rakott kartondobozok között, és megállt Alice mellett. - Nem kellett volna eljönnöd Los Angelesből. Ott is vannak csöndesebb utcák és házak! - Nem csak a házról van szó. Új életet akarok kezdeni. És Santa Josephina tökéletesen megfelel a célnak. Kisvárosi báj nagyvárosi jellegzetességekkel. Állatkert, múzeum, strand... Ráadásul több pénz marad a zsebemben. - Carter a legfontosabb érv előtt rövid hatásszünetet tartott. - És nincs tömeg. - Tudom, hogy nehezen bírtad - lágyultak el a lány arcvonásai. A fiú szeretetteljesen szorította meg Alice vállát. - Ha te nem lettél volna mellettem, tutira bedilizek. - Mire valók a barátok? - bökte oldalba Alice. - De azért ígérj meg nekem valamit! - Mit? - Ne gubózz be! Élvezd azt a sok előnyt, amit felsoroltál. A fiú ünnepélyesen a szívére tette a kezét. - Ígérem. - Carter, komolyan beszélek. Los Angelesben is az volt az érzésem, mintha csak John meg az én kedvemért járnál el otthonról.
Carter, ahelyett, hogy igazat adott volna Alice-nek, igyekezett a lehető legőszintébb hangon elismételni a lány szavait. - Nem fogok begubózni. - Nem szándékosan kerülte az embereket. De néha muszáj volt elvonulnia. - Jó. Tombold ki magad, mert jövő héten kezdődik a munka. Alice, azon kívül, hogy elsőként fogadta barátjául Cartert Los Angelesben, munkával is ellátta a fiút: Carter dolgozta át a zenét Alice színtársulatának előadásaihoz, ebből a pénzből finanszírozta a költözést, szóval, ha Alice-t érzékenyen érintette a fiú távozása, csak magát okolhatta. Amikor Carter az orra alá dörgölte a tényt, a lány csak legyintett. Mire a fiú udvariasan szalutálásra emelte a kezét. - Kösz, hogy megvárod, amíg berendezkedem. - Megértő főnök vagyok, drágám. - Alice magához vonta a fiút, hogy két puszit nyomjon az arcára. Carter keze a doboznak vágódott, majd a fiú feje is megrándult. Háromszor egymás után. Üt-ráng, üt-ráng, üt-ráng. Aztán mintha elvágták volna. Alice folytatta a munkát, mintha mi sem történt volna. Carter felnyitott egy dobozt, és nekilátott a pakolásnak. Pár óra múlva a ház tűrhető állapotban volt. Carter sikeresen megtalálta a ruháit, az edényeket meg az ágyneműt. Alice kora este hazaindult, a közlekedésre hivatkozva. A költöztetők a távozásuk előtt összeszerelték az ágyat, és Carter legszívesebben ruhástul eldőlt volna rajta. De végül sikerült kivonszolnia magát a zuhanyzóba. A házban két zuhanyzó volt: egy szép kabin az emeleten, meg egy kissé spártai a földszinti háztartási helyiség mellett. Carter ez Utóbbit használta, hogy rögtön be tudja dobálni átizzadt ruháit a mosógép be. A zuhany alatt állva a mellkasán lecsurgó szappanos vizet meg a ház hangjait figyelte. Huszonnégy éves, és saját háza van. Ez már valami. Holnap első dolga lesz körülnézni Santa Josephiná-ban. Talán. Bár internetről is beszerezheti az információkat. Nagy nehezen elhessegette magától a gondolatot. Megígérte Alice-nek, hogy nem fogja kerülni az embereket. Reggel keres valami kávézót. Idefelé jövet látott is egy nyugisnak tűnő helyet. Ha jól emlékszik, Bors bár volt a neve. Legalább szépen indul a napja. De csakis koffeinmentes kávé jöhet szóba. A koffein felerősíti a tikkelést. Ha lehajtja a fejét és napszemüveget vesz, könnyebben el tudja leplezni a leküzdhetetlen hunyorgást és pislogást. Carter elcsigázottan vánszorgott ki a zuhany alól. Törülközőt tekert a derekára, és felvonszolta magát az emeletre. Puff, puff! Oldalra lendülő karja a lépcsőkorlátnak csapódott. Carter nem érzett fájdalmat, de ez volt az a veszélyes időszak, amikor a fáradtság miatt nem tudta kordában tartani fegyelmezetlen agyi szinapszisait, és a teste kedvére garázdálkodhatott. Megszaporázta a lépteit, nehogy visszaguruljon. A másik karja is a falnak csapódott, de a fiú végül szerencsésen feljutott a lépcső tetejére. Szemügyre vette a kezét a mennyezeti lámpa fényében. Kicsit bepirosodott. Valószínűleg nem komoly, de azért nem árt az óvatosság. Carter visszament a konyhába, és közben azon imádkozott, hogy találjon egy kis jeget a fagyasztóban. Talált. Konyharuhába bugyolálta a kockákat, és ezúttal gond nélkül jutott fel az emeletre. A hálószoba ablaka a szomszéd telkére nézett. A kétszintes ház nagyon hasonlított a Carterére. A kertben láncra fűzött gumiabroncs lógott a középen álló zömök tölgyfáról. Míg Carter kertjében csak egy szerszámoskamra árválkodott, a szomszéd fája mellett hinta és mászóka is volt. Carter már napközben felfigyelt rá. Most, ahogy kinézett az ablakon, próbálta kivenni a körvonalaikat a holdfényben. A kertben felgyulladt a mozgásérzékelő lámpa, mire Carter az arca elé kapta a kezét. Egy férfi ácsorgott a fa melletti üres területen. Amikor felvillant a fény, hátrafordult. Carter szorosabbra húzta a törülközőt a dereka körül. A férfi gyönyörű volt. Ez még az esti derengésben is világosan látszott. Fehér bőrű, fekete hajú. Carter nem látta rendesen, de megesküdött volna, hogy magas az illető. Másik férfi lépett a kertbe, átkarolta az első vállát, aki felmutatott az égboltra. Egyszerre emelték fel a fejüket. Carter is próbálta követni a férfi ujját, amely kacskaringókat írt a levegőbe. Még akkor is az eget bámulta, amikor azok ketten visszaindultak a házba. A második férfi továbbra is átkarolta a másikat, miközben élénken hadonászott.
Carter addig állt az ablaknál, amíg el nem aludt a kerti lámpa. Egy darabig még várt, hátha viszontláthatja a szomszédait. Lehet, hogy melegek. Ha azok, Carternek is könnyebben menne a beilleszkedés. Egyedül ettől félt a költözéssel kapcsolatban: hogy ő lesz az egyetlen meleg férfi a környéken. Amikor a szomszéd ház emeletén felkapcsolták a villanyt, leengedte a redőnyt, fogta az olvadt jéggel teli, immár csuromvizes konyharuhát, belehajította az elöl hagyott felmosó-vödörbe, és bemászott az ágyba. Érezte, hogy mindjárt összerándul a teste. A lábába terelte a késztetést, nehogy a karja az ágy támlájához csapódjon. Ez a maradék erejét is felemésztette. Csak remélni merre, hogy mire felébred, nem lesz tele kék-zöld foltokkal. A csillagok szimfóniába rendeződtek előtte. Ethan elmesélte apjának, hogyan robbannak szét és sziporkáznak a fejében. Néha olyan hangosak, hogy be kell fognia a fülét, pedig nem szabadna, mert a muzsika ott van benne, és ha befogja a fülét, csapdába ejti. Apa próbálta megérteni, miről beszél, Anya is, de ők nem hallották és nem is látták a zenét, hiába mutatta meg nekik újra meg újra az égen. EIliot látta, de csak kiskorában. Most már kizárólag a lányok érdekelték, Ethan viszont AZelőtt sem sokat törődött a lányokkal - legalábbis nem úgy, mint Elliot. Ritkán gondolt arra, mi volt AZelőtt. A családban senki sem gondolt rá szívesen, ez hamar kiderült Anya szomorú arcából és Apa dühöngéséből. Apa most már jobban vigyázott, nehogy megijessze Ethant haragos arcával. Ethan egyszer még sírva is fakadt miatta, pedig Apa megölelte és megpuszilgatta, és azt mondta, nem ő tehet róla - ő jó fiú. Egy huszonhét éves embert már nem lehet fiúnak nevezni. Elliot csak tizenöt, mégsem szereti, ha fiúnak kezelik. Amikor Ethan rászólt Apára, hogy ne hívja így, azt felelte, hogy majd megpróbálja. Idáig többé-kevésbé sikerült is betartania a szavát. A szomszédba új lakó költözött. Ethan egész nap a dobozokat cipelő költöztetőket leste. A költöztetők később elmentek, és csak egy férfi meg egy nő maradt a házban. Alacsonyak voltak, mint EIliot, ám Elliot még növésben volt, ezek ketten viszont már nem. A nő elment, és nem jött vissza, amiből Ethan arra következtetett, hogy a férfi egyedül lakik a házban. A férfi kiment a kertbe, hogy összeszedje a szerszámokat, amiket az előző lakók hagytak ott. Melege volt, ezért levette a pólóját. Ethan forróságot érzett az ágyékában, ezért markolászni kezdte, hogy jó legyen. A szobájában volt, úgyhogy nyugodtan csinálhatta. A szobájában és a fürdőszobában kedvére simogathatta a péniszét, de máshol nem. Ezt Anya mondta. Ethan megvárta, amíg kijön a fehérség. A sperma. Erre még AZelőttről emlékezett. Néhány szót elfelejtett, de ezt nem. Talán holnap munka után megismerkednek az új szomszéddal, de a spermáról nem szabad beszélni neki. Az emberek nem szeretik ezt a témát. Ethan ezt a saját kárán tanulta meg. Elliot még most is haragudott rá, amiért elszólta magát a barátnője bátyja előtt. Retardáltnak nevezte. Ethan próbálta visszafojtani a könnyeit, de nem bírt uralkodni magán. EIliot barátnője bekísérte a fürdőszobába, és megmosta az arcát. Ethan szívesebben ment volna a lány bátyjával, hogy szexelhessenek, de a srác úgy ült a helyén, mint egy darab fa. Eve, miután megmosta az arcát, ráparancsolt, hogy üljön a kád szélére, és várja meg, amíg visszajön. Ethan hallotta, hogy Eve és EIliot hangosan kiabál egymással, aztán Elliot bejött érte. Még mindig haragudott, és nem volt hajlandó bocsánatot kérni. Hazafelé nem fogta meg Ethan kezét, de ő nem is bánta. Egyedül is hazatalál, nem kell EIliot hülye kezét fognia. Még a zene sem tudja eltántorítani. Nem engedett az aszfalton surrogó kerekek, a fűszálak fölött lengedező szél, a földet kaparó kutya csábításának. Ez kinti zene volt: másfajta, mint az, ami az égből jött, másfajta, mint az, ami a fejében kavargott. Csak be kellett fognia a fülét, és máris elnémult. Egy lépéssel Elliot mögött kullogott. Amikor Anya megkérdezte, mi történt, Elliot azt felelte, hogy szakítottak Eve-vel. Azt nem árulta el hogy Ethan miatt, úgyhogy Ethan sem árulta el, minek nevezte őt Elliot. Bement a szobájába, és lefeküdt az ágyra. Aztán bejött Apa, és kedvesen simogatni kezdte Ethan hátát. Megkérdezte Ethant, nem akar-e beszélgetni. Ethan a párnába fúrta a fejét. Elliot addig nem szólt hozzá, amíg meg nem ismerkedett egy másik lánnyal. Csak egyetlen napig tartott, de egy örökkévalóságnak hatott. Ethan ezért nem szólhatott senkinek a spermáról, és ezért nem szólhat majd az új szomszédjának sem.
Második fejezet
- TE-TE-TE-TE - Carter elhallgatott. Mély levegőt vett, és lesütötte a szemét, amikor látta, hogy a kiszolgálónak finoman megrándulnak az arcizmai. Kistermetű, huszonéves lány volt, napellenzője alatt minden logikának ellentmondó frizura lapult: két evőpálcikából meg több száz sötétbarna, laza kontyba tekert fonott hajtincsből állt, amelyek sehogy sem akartak a helyükön maradni. A lánynak jobb dolga is akadt volna, mint hogy Carter makogását hallgassa, de nem siettette a fiút, annak ellenére, hogy a pult előtt egyre hosszabb lett a sor. Carter újból nekiveselkedett. Tejeskávé. Kiverte a víz; a mássalhangzók megakadtak a torkán, esélyt sem adva a magánhangzóknak. - Inkább mutogasd el - mondta egy nem kifejezetten barátságtalan női hang a háta mögött. Carter szorosan lehunyta a szemét. Nem mert hátranézni, de hallotta, hogy egyre nagyobb a moraj, és biztosra vette, hogy jócskán feltorlódott mögötte a sor. A pultos-lány a pénztárgép oldalán dobolt a körmeivel. Nyolc centisek voltak, és mindegyikre más-más gyönyörű virágot pingáltak. Carter elraktározta magában a furcsa ritmust: Kopp-sere! Kopp-sere! A nyaka meg a válla is beleremegett. - Adj neki kávét! - szólalt meg egy fickó. - Mi lesz már? Carter megrázta a fejét. Nem, a koffein nem jó. Attól még jobban befeszülne, képtelen lenne ellazulni, és a tikkelése is súlyosbodna. - K-k-ko-kof.. . - Koffeinmentest? - kérdezte a pultos lány. Carter bólintott. Utálta, amikor mások fejezték be a mondatait. Ettől csak még nyilvánvalóbbá vált, hogy feltartja az embereket. Dadogott, az agya gyorsabban pörgött, mint a nyelve, de ez senkinek sem tűnt fel. Mindenki hülyének nézte, vagy szerencsésebb esetben, félénknek, amitől csak még erősebben dadogott. A lány két különböző méretű poharat emelt fel. Carter megszégyenülten bökött rá a kisebbikre. - Most jöttél a diliházból? - kérdezte egy újabb hang, a legingerültebb az összes közül. Carter összegörnyedt, és lehajtotta a fejét. Add oda a pénzt. Aztán nyomás. Már előkészítette az ötdollárost, vergődésének kezdete óta ott szorongatta a markában. A lány kilépett a pult mögül, és elviharzott mellette. - K-k-kérem, n-ne! - Úgysem jön ide többet, és ha a lány most a védelmére kel (úristen, de ciki), még a házból sem teheti ki a lábát. A lány a legnagyobb jóindulattal is alig volt magasabb egy ötvennél. Mégis, mit akar? Hasba fejeli a fickót? Carter hátrafordult, hogy leplezze az oldalából a válla felé induló rángást, és lelkiekben felkészült a csetepatéra. Dermedten nézte a szeme elé táruló jelenetet. A pasas, aki beszólt, vörös arccal állt, és idegesen hadonászott. A pultos lány farkasszemet nézett vele, és ő is zaklatottan mutogatott. Kicsivel arrébb Carter új szomszédja ácsorgott, csöpögő konyharuhával a kezében. Nem fekete volt a haja, mint Carter hitte, hanem sötétvörös. Vastag, kusza tincsekben meredezett a fején. Viszont a srác tényleg magas volt. Legalább egy nyolcvan. Ugyanolyan kötényt viselt a hosszú ujjú fehér pólója fölött, mint a pultos-lány. Carter követte szemével a kávécseppeket, amelyek a törlőruhától a vendég asztaláig vezettek. Hatalmas kő esett le a szívéről, amikor rájött, hogy a pasas nem neki szólt be, de amikor a srác elkámpicsorodott arcára siklott a tekintete, újból elszomorodott. -.... Bocsánat - mondta a szomszéd fiú. - Ethan, nem te tehetsz róla, hogy ez az alak egy bunkó - mondta a pultos-lány. - Fellöki a kávémat, és még én vagyok a bunkó? Minek vesztek fel ilyen re... A pultos-lány egészen közel lépett a férfihoz. - Ha nem hagyod abba, Ned, egy életre kitiltalak innen. Ned elhallgatott. - Egy napra ki vagy tiltva. Tűnés! Ned úgy nézett a felborult csészére, mintha magával akarná vinni.
Ethanre sandított, aki lesütött szemmel markolászta a törlőruhát, majd távozott. Egy pillanatra síri csönd támadt, holott mindenki úgy tett, mintha nem hallotta volna a szóváltást. A pultos-lány sutyorogni kezdett Ethannel. Végül Ethan az asztalhoz lépett, és feltörölte a kiömlött kávét. Ismét megindult a társalgás. A lány visszaállt a pult mögé. Amikor Carterre nézett, nagyot sóhajtott, mintha ezzel próbálná jelezni, milyen megpróbáltatások várnak még rá. - Tejet? - kérdezte. - Igen - felelte Carter. Annyira megrázták a történtek, hogy csak fizetés után döbbent rá, átmenetileg elmúlt a dadogása. Kezében a kávéval, zsebében a visszajáróval az ajtó felé indult, de aztán meggondolta magát, és odakanyarodott Ethan mellé. - Szia! Ethan felnézett. Tükörfényesre törölte az asztalt. Úgy tartotta maga elé a konyharuhát, mint egy pajzsot. - Carter vagyok. Most költöztem ide. - Tudom - felelte Ethan. - Láttalak. Jó sok cuccod van. - Gyorsabban beszélt, mint Carter, de minden hangot különös gonddal ejtett ki. A beszéde mégis inkább dallamosnak hatott, mint gépiesnek. Meleg hangja volt, lágyabb, mint amire Carter a méretei alapján számított (hatalmas volt: nemcsak magas, hanem vállas is). Carter jóváhagyólag nevetett. Holmija egy részét Los Angelesben akarta hagyni, de Alice és John rábeszélésére végül mindent magával hozott. "Nem tudhatod, mikor lesz szükséged egy. . .", mondták a barátai minden egyes darabnál, amit ki akart selejtezni. - Én is láttalak téged - mondta Carter. - Az a férfi a...? - Elbizonytalanodott, nem akarta kimondani, hogy "a barátod", hátha Ethan rossz néven venné. - Apám - felelte Ethan. - Megmutattam neki a felhők zenéjét. De nem mindig hallja. - Ó! - Erre nem nagyon lehetett mit mondani. Carter senkit sem ismert, aki zenét vélt felfedezni az égbolton. Ethannek hívnak, ugye? Hallottam, hogy a lány - mutatott a kiszolgálóra - így szólított. - Igen. Vera a neve. Már jobban beszélsz - sandított rá Ethan. - Mert... a fura fazonokkal könnyebben megtalálom a hangot - vigyorodott el Carter. Ethan mellett biztonságban érezte magát, csakhogy a srác arcáról leolvadt a mosoly. Carter ekkor ébredt rá, mit művelt. - Bocs, úgy értem... - Én nem vagyok fura - mondta Ethan. - Nem, nem, nem, bocs - kapkodott Carter a kezével a szavak után, mielőtt túlságosan befeszülne. - Megkérem, hogy távozzon! - Amikor Carter megfordult, látta, hogy Vera ott áll mellette, és az egész sor őket nézi. A lány ezúttal őt döfte át a vasvilla tekintetével. - Én nagyon sajnálom. .. Ethan, nem úgy értettem... De Ethan már visszahúzódott a csigaházába. Olyan fájdalmasan vonaglott meg az arca, hogy Carternek majdnem megszakadt a szíve. - Egy-kettő! - mondta Vera. Carter némán, pironkodva lépett ki az ajtón. A kocsiban belekortyolt a kávéba. Elfintorította az arcát, és a pohártartóba állította az italt, butaságának keserű mementóját. Carter olyannak tűnt, mint egy szimfónia. Idegesen toporgott, ujjaival a combján dobolt. Szemöldöke rendszertelen időközönként sötét szemüvege fölé siklott, és Ethan fogadni mert volna, hogy a szeme is ritmikusan mozog a lencsék mögött. Már majdnem elárulta neki, hogy látja benne a zenét, erre Carter lehülyézte. - Jól vagy, szívem? - kérdezte, Vera. - Nem vagyok fura - felelte Ethan. - Persze, hogy nem. Ethan örült, hogy ebben egyetértenek. Folytatta a munkát, bár megfájdult a hasa. Nem akarta mutatni, de önkéntelenül is felnyögött, és a gyomrához kapott. A vendégek furán méregették. Páran megkérdezték, jól van-e, és próbálták leül-
tetni, de munka közben tilos ücsörögni. Ethannek hátra kéne mennie, hogy pihenhessen. Pár perc múlva Vera szünetet tartott, és Andyt állította a kassza mögé, vagyis nem maradt senki, aki kivitte volna az ételt az asztalokhoz. - Hazavigyelek? - kérdezte a lány. - Igen. Ne haragudj! - Most már Ethan helyett is Andynek kell dolgoznia. - Semmi baj - felelte Vera. Megsimogatta Ethan hátát, és segített kioldozni a fiú kötényét. Ethan egyedül is elboldogult volna, de jólesett neki, hogy törődnek vele. Vera átemelte a kötényt Ethan lehajtott fején, majd a fiú kezébe nyomta. Akaszd a helyére, és gyere ki a kocsihoz! - Jó. - Ethan bebotorkált a hátsó helyiségbe, és felakasztotta a kötényt a kampóra. Átcserélte a pólóját, majd előkereste a kártyáját, és kiblokkolt. Elliottól kapta ezt a pólót a születésnapjára. Sárga volt, és az elején a következő felirat virított, pasztellszínű betűkkel: ,,A fiúkat szereti". Ethan imádta. Anya és Apa először azt akarta, hogy csak otthon hordja, de Ethan addig kérlelte őket, amíg meg nem engedték, hogy munkába is felvegye, ha kocsival megy. - Kész vagy? - Vera lépett be a helyiségbe, kezében a kulcsokkal. - Igen. - A hátsó ajtóhoz érve Ethan előreengedte Verát. Hazafelé a lány Tori Amos CD-jét hallgatták - kábé egymilliómodszor. Vera énekelt, Ethan pedig kibámult az ablakon. Carter kocsija kint állt a ház előtt. Ethan az ellenkező irányba fordította a fejét, ahol a fürdő ruhás Radlington gyerekek ugrándoztak a locsoló körül. Odaintegettek neki. Visszaintegetett. Vera megállt Ethan kocsifelhajtóján. Bekísérte a fiút a házba. Ethan a lány könyökébe kapaszkodva tette meg a tornácra vezető három lépcsőfokot. - Felhívod a szüleidet? - kérdezte Vera, amikor a nappaliba értek. - Nem. - Nem tesz kárt magában, és nem fogja felgyújtani a házat. Ethan azon töprengett, nem kellene-e valamivel megkínálnia a lányt. A jó házigazda gondoskodik a vendégeiről, de ez most nem igazi vendégség, úgyhogy talán eltekinthet tőle. Ethan amúgy is egyedül akart lenni, és ha ennivalóval kínálja Verát, a lány tovább marad. - Jól van, szívem. Hívj, ha kell valami! - Vera két puszit nyomott a fiú arcára. Ethannek le kellett hajolnia, hogy a lány felérje. Miután Vera távozott, Ethan az ágyához vánszorgott. A szobája ablaka pont Carter házára nézett, de ő hátat fordított neki. Tegnap még azt hitte, Carter lesz az új barátja. De ma már nem akarta, hogy bármi közük legyen egymáshoz.
Harmadik fejezet ABBÓL KIINDULVA, hogy Ethan az apjának nevezte az előző este látott férfit, Carter arra következtetett, hogy az ajtóban megjelenő asszony nem lehet más, mint Ethan anyja. - Ööö, Mrs. Hart? - Carter gyanította, hogy a nő családneve megegyezik a postaládán lévővel. Előrenyújtotta a mellkasához szorított vázát. - Üdvözlöm. Carter Stevenson vagyok. Az új szomszéd. - Carter egész délután a történteken rágódott, többször is elpróbálta a bocsánatkérést, mellőzve a rizikósabb szófordulatokat. Meg a kemény mássalhangzókat és a fölösleges töltelékszavakat. - Liz - nyújtotta előre a kezét a nő. Carter megrázta. A fatornáchoz préselte a talpát, hogy alul is, felül is védve legyen. - Azt hiszem, úgy illene, hogy mi adjunk ajándékot az új lakónak, nem fordítva. - A nő mosolyogva vette el a vázát. Carter a hátsó kertben találta a margarétákat. Legalábbis ő margarétának nézte őket, de nem volt teljesen biztos a dolgában. - Ethannek hoztam. - A nő elkomorult. Távolságtartóan nézett Carterre. - Hogy bocsánatot kérjek tőle. - Miért is? - A nő, apró termete ellenére, az egész bejáratot betöltötte. - Ma nagyon ostobán viselkedtem a kávézóban. Megsértettem. Nem szándékosan - dadogta Carter, és amikor a mondat végére ért, lángoló arccal szegre le a fejét. Amikor felnézett, a nő barátságos mosolyt villantott rá, amitől persze nem lett könnyebb dolga. - A szobájában van. Megkérdezem, akar-e beszélni magával. A nő hátralépett, hogy beengedje Cartert, és a fiú kezébe nyomta a virágokat. - Tessék! Ezt inkább maga adja oda neki.
Carter visszavette a vázát. - Köszönöm. - Az előszobában állva várta, hogy Liz behívja. Talán hülyeség volt virágot hozni, de Carter nem tudott mást kitalálni. Főzni hiába is akart volna, hiszen még nem csomagolta ki a konyhai eszközöket. Igaz, a szakácstudománya akkor is hagy némi kívánnivalót maga után, amikor minden kéznél van. Letette a vázát a fal melletti asztalkára, nehogy összetörje. - Carter! Éppen a virágokat rendezgette, amikor Liz visszatért. Ethan ott állt mögötte. Elegáns, vörös selyem pizsama felsője éles ellentétben állt duzzogó arckifejezésével. Idegesen markolászta a pizsama felső elejét, és a földre szegezte a tekintetét. - Ha nem gond, négyszemközt szeretnék beszélni Ethannel - mondta Carter. Kellemetlennek érezte a kérést, de nem vágyott közönségre. - Ethan, nem gond, ha Carter négyszemközt beszél veled? - kérdezte Liz. - Nem. Liz megszorította Ethan vállát, és eltűnt a házban. - Ethan. Amit ma délelőtt mondtam a fura fazonokról.. . - Nem vagyok fura. - Persze, hogy nem. Saját magamra céloztam. Az emberek rám is sokszor kiakadnak a dadogásom miatt. Haragszom magamra, mert... - Carter habozott, még most is nehezére esett elismerni, hogy beteg, lévén, ha kimondja, hivatalossá válik, hogy valami nem stimmel vele. Ethan úgy nézett rá, mint aki faképnél akarja hagyni. - Tourette-szindrómám van - kapott Ethan felé a kezével, de végül nem ért hozzá a másikhoz. - Nem vagyok ura a testemnek. Csak néha, és akkor is csak rövid ideig. - Ethan nem felelt. Carter remélte, hogy nem mélyíti el a feszültséget kettejük között. - Azért örültem meg neked, mert ritkán találkozom olyan emberekkel, akik hasonló helyzetben vannak, mint én. - Én nem vagyok olyan, mint te. - Tudom. De azt hittem... Szóval, velem is sokat kiabálnak. Úgy hogy tudom, mit érzel. -Ó! - Ethan nem hagyta faképnél, és Carter ezt biztató jelnek vette. - Bocsánatot kérek, amiért megbántottalak. Nem volt szándékos. Ezt neked hoztam - mutatott a vázára. Ethan oldalra sandított. - Miért hoztál virágot? - Hogy kiengeszteljelek. Ethan óvatos érdeklődéssel hajolt a csokor fölé. - Ez milyen virág? - Azt hiszem, margaréta. -Ó! - Ethan felegyenesedett, és idegesen hintázott a sarkán. - Akkor én megyek is. - Látlak - mondta Ethan erélyes, ijesztően határozott hangon. - Értem. - Carter kis híján meghunyászkodott Ethan átható pillantása nyomán. Nem bírta elviselni, ha bámulják. Igyekezett úrrá lenni a tikkelésén, bár ez rendszerint hiábavaló erőfeszítésnek bizonyult. - Látom a zenédet. - A zenémet? - ismételte Carter. Ethan bólintott. Karjával hajszálpontosan leutánozta Carter tikkelését. Carter igyekezett nem elfordítani a fejét. Azok után, amit Ethannel tett, megérdemelte, hogy kifigurázzák. Ethan azonban boldognak tűnt, és még egy bókot is megeresztett. - Az én zenémet senki sem látja. Mert a fejemben van, néha meg a felhőkben. De a tied az egész testedet átjárja. Jó nézni - engedte le a karját.
- Ó! - Carternek elállt a lélegzete Ethan vallomásától. Megint zavarba jött, de ezúttal jóleső melegség öntötte el a testét. - Nem jössz át hozzám valamikor? Játszanék neked a gitáromon. - Csak miután kibukott belőle a meghívás, eszmélt rá, hogy nem szokott idegeneknek zenélni. - Akár most is átmehetek - felelte Ethan elragadtatva. Carter habozott, de nem volt szíve nemet mondani. - Jó. - Szólok anyunak. - Ethan elrohant, Carter pedig nem győzte átkozni magát. Szélesre tárja az ajtaját egy srác előtt, akit vérig sértett, egy srác előtt, aki csodálja, és akinek a hatására, életében először, büszkén gondolt áruló testére. Ethan Liz kíséretében tért vissza. - Átöltözöm - mondta. Azzal mosolyogva eltűnt a házban. - Elliot a szobájában van. Szólj neki, ha nem boldogulsz egyedül - szólt utána Liz. - Jó - kiáltotta vissza Ethan. - Elliot? - kérdezte Carter. - A kisebbik fiam. Tizenöt éves. - Aha. - Ethan odavan magáért - mondta Liz. - Köszönöm, hogy áthívta. - Sokat jár vendégségbe? Liz felnevetett. - Még engem is leköröz. Csodálom, hogy mára nincs programja. De hétre haza kell érnie. Akkor szoktunk vacsorázni. - Persze. Van valami, amiről. .. tudnom kéne? - tudakolta Carter. Nem tudta, hogyan fogalmazza meg a kérdést. - Szóval észrevette, hogy Ethan kicsit más. - Igen. - Carter szívesen megkérdezte volna, mi baja Ethannek, de nem akart ilyen durván fogalmazni. Hiszen ő viselkedett bunkón. - Ethant tíz évvel ezelőtt elütötte egy autó. Traumás agysérülést szenvedett. - Sajnálom. De Liz csak legyintett, és úgy mosolygott, mintha Carter szorulna vigasztalásra. - Nehezen épült fel, de, kisebb eltérésekkel, ugyanaz az ember maradt. Az én aranyos kisfiam. Carter megkönnyebbült. - Igen, tényleg aranyos. - Kész vagyok. - Ethan farmert és piros pólót viselt, amin két majom fogta egymás kezét egy rózsaszín szív belsejében. Leguggolt az ajtó előtt, és felrántotta a már bekötözött cipőjét. - Puszi - mondta Liz. Ethan odafordította az arcát. - Jó mulatást! - tárta ki az ajtót előttük Liz. Miközben Ethan ott ugrándozott mellette, és a gitárról kérdezgetett, Carter arra gondolt, nagyon jól tette, hogy átjött bocsánatot kérni. A világért sem akart volna fájdalmat okozni egy ilyen kedves embernek. Ethan életében nem volt ilyen boldog. Carter fantasztikusan bánt a gitárral. Ethan a kanapén ült, Carter pedig egy széken, de játék közben Ethan egyre közelebb húzódott Carterhez, míg végül már a lábánál kuporgott. Ethan biztosra vette, ha elmondaná, milyen muzsikát hall a fejében, Carter azt is el tudná játszani. Ethan csukott szemmel imbolygott. Amikor felnézett, Carter rámosolygott. Ethan viszonozta a mosolyt. Jó volt, hogy társaságban élvezheti a zenét, főleg egy olyan helyes sráccal, mint Carter. Akinek rövid barna haja volt - amely úgy meredezett fölfelé a tarkóján, mint Ethannek kis korában -, szeplős orra - Ethan egész arcát szeplők borították, amivel nem sokat törődött, de Carter szeplői nagyon tetszettek neki és izmos karja. Ethan a dal közben végig Carter bicepszére tapasztotta a szemét.
- Énekelj! - mondta neki Carter. - Jó hangod van. Ethan észre sem vette, hogy énekel, pedig ez volt az egyik kedvenc időtöltése. A templomban lelkesen fújta együtt a gyülekezettel, és otthon is gyakran dudorászott. Most Katy Perry "Firezoork" című száma volt az aktuális kedvence. Nem mindig emlékezett pontosan a szövegre, főleg a gyors számoknál, mert azoknál jobban meg kellett erőltetnie az agyát nemcsak a szavak okoztak nehézséget, hanem az is, hogyan mondja ki őket. - Nem tudom a szöveget - felelte. Eddig csak dúdolgatott. - Ennek a dalnak még nincs szövege - pengette meg Carter a húrokat. - Akkor kitalálhatok hozzá valamit? - Ha akarod. Ethan elgondolkodott. A zene mindig elvarázsolta. Ha lehunyta a szemét, és gondolatban követte a dallamot, előbbutóbb mindig eszébe jutott valami. Úgy döntött, tesz egy próbát. - Itt van velem Carter, és itt a gitár, és arról éneklünk, hogy milyen szép a nyár. - Ez jó - vihogott Carter. - Nyomjad! Ethan elvigyorodott. Neki is tetszett a saját szövege. - A Carter szép név, és Carter is szép. Hogyha ránézek, elkap a hév. - Kösz - suttogta Carter nevetve, így hát Ethan tovább énekelt. Carter a szék szélére csúszott, de annyira, hogy Ethan attól tartott, le fog esni. Carter ugyanolyan átéléssel hunyta le a szemét, mint Ethan, és úgy bólogatott, mintha valami csodás dolog járna a fejében. Ethan igyekezett kitenni magáért. Amikor már semmi sem jutott az eszébe, megismételte a sorokat. - Ha ránézek, elkap a hév - üvöltötte torkaszakadtából a dal végén, amikor Carter kezében gyomorszorító szenvedéllyel jajdult fel a gitár. Mintha a lelkében élő dal összekeveredett volna a külvilág zenéjével, hogy először leülepedjen, aztán felrobbanjon. Gyönyörűséges érzés volt, olyan felemelő, hogy Ethan szinte megbénult a tehetetlenségtől. Lihegve térdelt a földön, és átható pillantást vetett Carterre. Carter ajka szétnyílt, mintha ő sem kapna levegőt. Letette a gitárt, és lecsusszant a székről, de Ethan fel sem fogta, mi történik, amíg Carter az ölében nem landolt, és bele nem túrt a hajába. A teste meleg volt és súlyos, de jólesően nehezedett rá. Amikor Carter szája az övéhez ért, Ethan belekapaszkodott Carter hátába. Carter megcsókolta. Ethan testén bizsergés futott végig, a kezétől a hasáig, aztán a péniszéig. Viszonozta a csókot, és hallotta, hogy Carter a nevét suttogja, ami fantasztikus érzés volt! Carter azonban hirtelen elhúzódott tőle, és úgy ült vissza a székbe, mintha forró parazsat érintett volna. Ethan a szájához nyúlt. Carter nyála megnedvesítette az ajkát. Ethan nézte, hogyan süllyed és emelkedik a nehezen lélegző Carter mellkasa. Ethan is kimelegedett, szinte szomjas lett. - Ethan, ne haragudj! Ez cs-cs-cs, ez cs-cs-cs... - tápászkodott fel Carter. Úgy akadozott a beszéde, mint Elliot CDje, amit Ethan az úszó medencébe ejtett, és az arca is eltorzult. Ethan szívesen megölelte volna a zaklatott Cartert, de túl messze voltak egymástól. .. .csúnya dolog volt - nyögte ki nagy nehezen Carter. Amióta Ethan átjött, most először gyűlt meg a baja a szavakkal. Még mindig zene szólt belőle, de Ethan látta, hogy Carternek nem tetszik a dolog, így hát neki sem tetszett. - Láttalak, amikor levetted a pólódat. Kemény lett a péniszem, és sperma jött belőle - kotyogta ki Ethan. A szája elé kapta a kezét. Carternek leesett az álla. Mielőtt becsukta volna a száját, többször is megrándult az állkapcsa. Ethan védekezőn fonta a karját a mellkasa köre. - De ezt senkinek sem szabad elmondani. – Szédelegve talpra állt. Ha most elbújik a fürdőszobában, senki sem fog utána jönni, hogy megvigasztalja. - Bocsánat. Carter odament hozzá. Ethan összerezzent, amikor Carter megérintette a karját. De ő ahelyett, hogy mélyen a szemébe nézett volna, mint Apa, hátralépett. - Nem kell bocsánatot kérned. - Senkinek sem szabad elmondanom. Ha egyedül vagyok, nyugodtan csinálhatom, de nem szabad beszélni róla. - Ethan! Nekem elmondhatod.
Ethan Carterre sandított. Nem mert a másik szemébe nézni. - Nem haragszol, hogy sperma jött belőlem miattad? Ethan még senkit sem látott így elpirulni. Carter bőre a nyakától a füléig rákvörössé változott. - Hát... hát... hát... - hunyta le a szemét Carter, de a benne lakozó zene a levegőbe repítette a karját. - Aranyos vagy - mondta Ethan. - Nagyon szeretlek. Amint megláttalak, tudtam, hogy szeretni foglak. Carter kinyitotta a szemét. - Én... én is szeretlek, de ez k-k-kicsit sok egyszerre. Nem baj, ha... - Kettőt toppantott a lábával, de a szőnyeg elnyelte a hangot. - Nem baj, ha most hazakísérlek? Úgyis mindjárt hét óra. - De azért barátok maradunk? - Ethannek fogalma sem volt, mi lesz, ha Carter nemet mond. - Igen - mosolygott Carter, és leengedte a karját. - Akkor jó. - Ethan érezte, hogy nem kell aggódnia. Hiszen Carter virágot is hozott neki. Hát persze, hogy barátok maradnak. Örök barátok. Ethanéknél Carter nem kért a Liz által felajánlott limonádéból, és fájó szívvel ugyan, de a frissen sült süteményt is visszautasította. Ethan, amint megérezte a sütemény illatát, totálisan megfeledkezett Carterről, és hanyatt-homlok rohant a konyhába, amivel csak megkönnyítette Carter dolgát. Carter az első adandó alkalommal kiosont az ajtón. Már-már azon volt, hogy beszámol Liznek a csókról, de nem tudta, mit mondjon. "Nem baj, hogy megcsókoltam az agykárosodott fiát?" Eliszkolt, nehogy az idegei felmondják a szolgálatot. Megőrizte a titkot, és hazament. Később, miután kicsomagolta a zenei könyveit, és a DVD-kkel teli dobozt is előásta a kupac aljáról, felhívta Alice-t. - Még nem volt dolgom agysérülttel - mondta Alice. - Pár perces találkozásokat leszámítva. Nem tudok tanácsot adni. Úgy érzed, kihasználtad őt? - Visszacsókolt. - Ez volt a legjobb válasz, amit Carter adhatott. A csók óta csak ezen rágódott. Ethan láthatóan élvezte a helyzetet, de Carter már ennyiből is meg tudta állapítani, hogy Ethan nem tud parancsolni az ösztöneinek, és attól, hogy élvezünk valamit, még nem biztos, hogy fel tudjuk fogni, mi történik velünk. Fejezd már be, szitkozódott magában. Mindössze egyetlen délutánt töltött együtt Ethannel. Nem az ő tiszte eldönteni, mit értett meg Ethan a szándékaiból, amikor rávetette magát, pláne, ha ez rossz fényt vetne Ethanre. Hiszen még maga Carter sem értette, miért tette, amit tett. - Ó! - Alice hangja is csalódottságról árulkodott. - A Tourette miatt csókoltad meg? - Elvesztettem a fejem. Nem tudom, rákenhetem-e a Tourette-re. Meg akartam csókolni. - Nem lehet, hogy csak a tikkelés miatt rántottad magadhoz? - Attól nem szokott merevedésem lenni. Csak monoklim. - Fogalmam sincs, mit mondjak - nevetett Alice. - Sokat segítettél. - Tudom. Ne haragudj! - Majd kitalálom, mi legyen. Lehet, hogy beszélek az anyjával. - Elmondod neki, mi történt? - Nehéz volt megállapítani, hogy Alice hangja a felháborodástól vagy a lelkesedéstől remeg-e. - Dehogyis. Csak kifaggatom. Mint Ethan újdonsült barátja. Carter elnyúlt a földön. - Mondj valami biztatót! - Lehet, hogy Ethan már beszámolt a dologról. Carter a szőnyegbe mélyesztette az ujjait. A mennyezeti ventilátor zümmögve oszlatta szét a feszültséget. - Szóval nem akarsz segíteni. Na, mindegy.
Negyedik fejezet
AZ IZGATOTT CSÖNGETÉSRE Carter kivonszolta magát a konyhából, ahol éppen a kávéfőzővel nézett farkasszemet, és a bejárati ajtóhoz ment. Amikor kinyitotta, egy duzzogó kamaszt látott a küszöbön. Ujjatlan pólót viselt, és a válla szinte lángolt a délelőtti napsütésben. Carternek esélye sem volt megszólalni. - Kimegyünk a strandra. Te is jössz? Anyukám mondta, hogy kérdezzelek meg. A még félálomban lévő Carter kihajolt az ajtón, hogy megnézze, a fiú anyja kint ül-e a kocsiban, de az utca teljesen kihalt volt. Talán össznépi buliról van szó, és a fiú házról házra jár, hogy értesítse a szomszédokat. Eszébe sem jutott bemutatkozni. - Nem is tudom - felelte Carter. - Háromkor indulunk. Törülközőt hozz magaddal! - A fiú sarkon fordult. Félúton még hátrakiáltotta a válla fölött: - Ha akarod, lenyírom a füvet. Harmincöt dollár. Az előző tulaj is mindig engem kért meg. - Még meggondolom - mondta Carter. - Oké. - A srác letért a járdáról, átvágott a gyepen, és felment Ethanék lépcsőjén. Ő lehet Ethan öccse, Elliot. Hát persze. Nem nagyon hasonlított Ethanre, Lizre viszont annál inkább. Vagyis Carter a Hart családdal megy a strandra. Hát, jó. Carter arra gondolt, vajon a fürdőnadrágos Ethan látványa mit fog erősíteni benne: a vonzalmát vagy a gyanakvását, hogy mégiscsak kihasználta a másikat. Őszintén remélte, hogy Ethan senkinek sem beszélt a történtekről. Bűntudatosan hessegette el magától a gondolatot. Ha Ethan el akarja mesélni, mi történt, csak mesélje. Még ha ez kínos is Carternek. Carter a délelőtt hátralévő részében a fürdőnadrágját kereste. Rettegve, ugyanakkor izgatottan várta a délutánt. Ethan a szennyes-tartóba hajította a melegítőalsóját. Miután előráncigálta a fürdőnadrágját a gardrób polcán lévő felcímkézett dobozból, leült az ágyra, hogy felhúzza a nacit. Megnézte, elég szoros-e a csomó a derekánál, majd felállt. Minden ott hevert az íróasztalán, amire a strandtáskája zsebében lévő lista szerint szüksége lehetett. Egyenként bepakolta a holmikat. Törülköző, póló és sort, napszemüveg, naptej, iPod, fülhallgató és a Sherlock Holmes összes története rongyosra olvasott példánya. A homokozó-játékok a földszinti előtérben várták, hogy kifelé menet magához vegye őket. Ethan még egyszer leellenőrizte a táska tartalmát. Minden megvan. Behúzta a cipzárt, és ellépett az asztaltól. Megállt a tükör előtt, oldalra fordult, és behúzta a hasát. Nem volt kövér, hiába heccelte folyton Elliot. Ethan tudta, hogy Elliot csak irigykedik, mert Ethan még "kövéren" is többet szexelt nála. Két hete egy helyes srác megdicsérte Ethan szerszámát, aztán szexelt vele. Ö bezzeg nem nevezte hájasnak Ethant, csak a vastagfarkáról áradozott. Valaki megköszörülte a torkát Ethan háta mögött. A fiú hátrafordult, és látta, hogy Carter áll az ajtóban. Szívdöglesztő volt! Bermudát és strandpapucsot viselt. A pólóján gitár és egy felirat: "Chris Isaak". Az anyag megfeszült a mellkasán, jól látszott, hogy Carternek, alacsony termete ellenére, jókora, kidolgozott izmai vannak. Ethan remélte, hogy leveti majd a pólóját a strandon. _ Szia! - Ethan Carterhez sietett, és megölelte. Carter teste meleg volt, talán mert kintről jött. A tarkója úgy vöröslött, mintha leégett volna, de amikor Ethan elhúzódott tőle, a folt elhalványult. - Anyukád mondta, hogy fent vagy. Bejöhetek? - kérdezte Carter. Kétszer is rácsapott az ajtófélfára, mintha dobolna. Ethannek tetszett, hogy Carter zenével tölti meg a szobát. - Persze. Tetszik a szobám? - Ethan felkapta az ágyról a pólóját, és belebújt. Ez is zöld volt, mint a fürdő-nadrágja. - Nagyon klassz. - Carter beljebb lépett, és leült az ágyra. Ethan kezdetben azt se tudta, mit mutasson meg először, de Carter komor arckifejezése láttán félszeggé vált. A kedvenc CD-je után kutatott az íróasztalon, mert tudta, hogy az tetszene Carternek. - Mindent bepakoltál? - kérdezte Carter. _ Igen. - Ethan fél füllel figyelt oda. Sosem feledkezett el a dolgairól, az emberek folyton ezzel nyaggatták mégis. - Csak kíváncsiságból kérdezem. Nem akarlak piszkálni.
- Ja. Bocs. - Semmi gond. - Carter dudorászni kezdett. Jó volt hallgatni. Ethan is bekapcsolódott. Örült, hogy van egy barátja, akivel együtt énekelhet. Kezében a CD-vel hátrafordult, és szájon csókolta Cartert. Carter a vállánál fogva tolta el magától Ethant. Nem erőszakosan, de Ethan így is megértette a célzást. Carter nem akart csókolózni, pedig előző nap ő csókolta meg Ethant, miközben együtt énekeltek. Ethan hátralépett, és összefonta a kezét. Látni sem akarta Cartert, ám ekkor Carternek megrándult a nyaka. Ethan öt rángást számolt össze. A lábán kopogta le a ritmust. Amikor felnézett, látta, hogy Carter fancsali képet vág. - Jól vagy? - Ethan az ajtó felé pillantott. Talán anyu meg tudná mondani, mit csináljon. - J... j-jól. Egy pi-p-pillanat. - Carter lehunyt szemmel várta, hogy megszűnjön a rángás. Izzadságcseppek jelentek meg a homlokán. Karjával törölte le őket. - Ethan, tegnap nem lett volna szabad megcsókolnom téged. Elkapott a hév. Ne haragudj! - Örültem, hogy megcsókoltál - felelte Ethan. Carter megtörölte az arcát. - Biztos? Ethan leült mellé, és megsimogatta a lábát. - Igen. Carter rácsapott az ágyneműre. Ethan összerezzent, de csak a zene hagyta el önkéntelenül Carter testét. Carter a combja alá szorította a kezét. Ethan az ajkába harapott. Ha Carter megértené őt, talán újból csókolózhatnának. - Tizennyolc éves voltam, amikor görkorizás közben elütött egy autó. - Ethan nem szeretett erről beszélni, mert azt a benyomást keltette az emberekben, hogy csak akaraterő kérdése, és megint olyan lehet, mint régen. - Évekig jártam terápiára - mondta, nehogy Carter gondolatai is ebbe az irányba kanyarodjanak -, de aztán abbahagytam. És most ilyen vagyok. - Nekem tetszel - felelte Carter. - Előtte is tetszettem volna - vette védelmébe Ethan a régi énjét (már amire emlékezett belőle), hiába gondolt rá úgy, mint egy másik emberre. - Biztosan. - Carter kihúzta a kezét a combja alól. Keze mozdulatlanul pihent a térdén. - Ethan, szerinted mi szerelmesek vagyunk egymásba? - Megcsókoltál. - Ez tagadhatatlan. - A szerelem kicsit bonyolultabb ennél. - Tetszel. - Az emberek mindig túlkomplikálják a dolgokat. - Te is nekem - felelte Carter. Ethan leengedte a karját, de csak azért, mert így könnyebben ökölbe tudta szorítani a kezét. - Nem is olyan bonyolult. - Ethan.. . - Akarsz velem járni vagy sem? - Alig ismerjük egymást. De ettől még nagyon tetszel. Legyünk barátok! Jó? Ethan a mennyezet alatt végigfutó tapéta-bordűrre szegezte a tekintetét. Sötétkék volt, és egész éjszaka világítottak rajta a csillagok. Carter aprókat csettintgetett a nyelvével. - Azért néha gitározol nekem? És megengeded, hogy énekeljek? - Igen. De csókolózni tilos. - Oké. - Ez is jobb, mint a semmi, bár nem túl biztató. - Elárulok egy titkot. Csak mert te is meséltél a balesetedről. - Jó. - Ethan el se tudta képzelni, milyen titka lehet Carternek. - Hosszú idő óta te voltál az első, aki előtt gitározni mertem.
- Tényleg? - Ethan nem hitt a fülének. Hiszen Carter olyan jól játszott. - Komolyan. Nem szeretek szerepelni, de előtted nem szégyelltem magam. A szüleim imádják a zenét, ezért is neveztek el Carternek. A... - A Carter család tiszteletére" - mondta Ethan. (Amerikai folkegyüttes, 1926 és 1956 között jelentek meg lemezeik. (A ford.) - Igen - húzódott mosolyra Carter szája. - Honnan tudod? - Az én szüleim is imádják a zenét. És a barátaim között is sok zenész van. Ma megismerheted őket. Carter bólintott. Lassan emésztgette a hallottat. - Jó. Szuper! - Ethan hátba vágta. Jó buli lesz. - Gyertek, fiúk, ideje indulnunk! - kiáltott fel az emeletre anya. - Megyünk! - Ethan fogta a strandtáskáját, és nyomában Carterrel, kilépett a szobából. Amíg Ethan a fürdőszobában volt, Carter leballagott a földszintre. A konyhában összetalálkozott Ethan szüleivel. Ethan apja a pult előtt állt, amelyen rengeteg felvágott volt kikészítve. - Jól néz ki - jegyezte meg Carter. Liz éppen limonádét töltött egy termoszba. - Szia, Carter! Piknikezni készülünk. - Segítsek? - Vedd ki a chipset a szekrényből! - Szóval te vagy Carter. Örvendek! - Ethan apja a bermudájába törölte, majd előrenyújtotta a kezét. Míg a sötét hajú, vékony csontú Elliot Lizre ütött, Ethan kiköpött apja volt: magas, széles vállú, csontos, de barátságos arcú, élénkvörös hajú, bár Mr. Hart haja kicsivel világosabb árnyalatú. - Üdvözlöm, Mr. Hart - mondta Carter. Mr. Hart keze minden elővigyázatosság ellenére enyhén felvágott-szagú maradt, és az illat most Carter tenyerére is átvándorolt. - Szólíts Nolannek! A hatvanas években születtünk, és ezt fotókkal is tudjuk bizonyítani. - Meg ruhákkal- mondta Liz. - Bár most Ethan hordja őket. - Elnézést - felelte Carter. - A mi vidékünkön mindenki magázódik, kortól függetlenül. - Honnan származol? - kérdezte Nolan. - Tennessee államból. - Miközben Nolan és Liz végigmérte őt, Carter a konyhapult alá rejtette a kezét, nehogy a szülők észrevegyék a rángásokat. - Nincs is tájszólásod - mondta Liz. - A szü-szü-szüleim illinoisiak, és nem akarták, hogy tájszólásom legyen, ezért úgy szoktattak, hogy n-normálisan be-be-beszéljek. Nolan és Liz figyelő tekintete előtt Carter sehogy sem bírt ellazulni. Ethan szülei úgy bólogattak, mintha ő lenne a legérdekesebb ember a világon. Carter karján rángás futott végig. - Nem tudom, ha furcsának találják, hogy, izé, nincs semmi bajom, csak, ööö... - Összevissza makogott. Már biztosan céklavörös kínjában a sok dadogás miatt. Mondd ki! - Ez a rángatózás, ööö... - Tourette-szindróma. Tudjuk. - Carter megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor Liz kimondta helyette a rettegett szót. - Ethan mesélte? - Tanár vagyok - felelte Liz. - Gyakoribb jelenség, mint hinnéd. Carter beharapta az ajkát, és igyekezett nyugalmat erőltetni magára. Idegtépő volt erről beszélni. Mivel ritkán volt része ilyen pillanatokban, ugyanolyan feldúlt lett, mint máskor, csak most a megkönnyebbüléstől, nem a stressztől. - Ööö, hol is van a chips? - A hátad mögött a szekrényben - felelte Liz. Carter lehajolt a chipsért. Örült, hogy végre kikerül a figyelem középpontjából. - Mit szeretsz jobban: a pulykasonkát vagy a sült marhát? - kérdezte Nolan.
- A pulykasonkát - válaszolta Carter. - Mustárral. - Máris készül. Carter kinyitotta a szekrényajtót. Mindegyik polc szélén géppel írt címke jelezte a fölötte elhelyezkedő dolgokat. A chips a megjelölt helyen állt. Carter a zacskóért nyúlt. - Hol van Ethan? - kérdezte Liz, miközben elvette a zacskót. - A fürdőszobában. Ööö, valamit el szeretnék mondani nektek. - Liz és Nolan összenézett. Carterbe néha belemart az irigység a párok titkos nyelvrendszere láttán. Mély levegőt vett. Csak úgy eshet túl a kellemetlen vallomáson, ha kertelés nélkül belevág. - Tegnap este, amikor Ethan nálam volt, én gitároztam, ő meg énekelt, és aztán... megcsókoltam. - Carter a pultra szegezte a tekintetét, és várta a jól megérdemelt szidalmakat. - Tudjuk - felelte Nolan. Carter felnézett. - Tényleg? - Ethan elmesélte. - És nem haragszotok rám? Nolan letette a kenőkést. - Őszintén? Örülünk, hogy elmondtad. Ez is azt mutatja, hogy jó ember vagy, ami megnyugtató. Bármennyire is szeretnénk, nem tudunk beleszólni a fiunk életébe, és jó tudni, hogy van egy barátja, aki törődik vele. Carter elgondolkodott. - Nem volt szándékos. Elkapott a hév. Mert, szóval, nagyon jól éreztük magunkat tegnap este, és, azt hiszem, így akartam kimutatni, mennyire boldog vagyok. Borzasztóan sajnálom. Ígérem, nem fordul elő többet. - Liz és Nolan derűs tekintettel méregette. Ez a reakció távolról sem felelt meg Carter várakozásainak. - Tudod, Carter - szólalt meg kisvártatva Liz -, Ethan huszonnyolc éves felnőtt férfi. Szexuálisan aktív. - De nem... - A nő arckifejezése Carterbe fojtotta a szót. - Sokan kérdezik, hány éves mentálisan, de mi nem így közelítjük meg a dolgot. Ethan feketén-fehéren látja a dolgokat, segítségre van szüksége, hogy felismerje a szürke árnyalatokat, és eligazodjon köztük. Bizonyos feladatokkal jól megbirkózik, de sokszor nem boldogul egyedül, és van, amire egyenesen képtelen. Bonyolultabban működik, mint bármelyikünk. Megérdemli, hogy olyan valaki szeresse, aki megérti, hogy ő a végletek világában él, ahol semmi sem biztos körülötte, mert ez félelmetes számára, és gondoskodásra szorul. Most nagyon őszinték leszünk hozzád, Carter. Eddig még nem sikerült megtalálni a ezt a személyt. Nolan szaporán bólogatott. - Már többször is próbáltuk elmagyarázni neki, miről szól a szex. Hajlamos azt hinni, hogy ha erekciója van, a másik fiú pedig aranyos és készséges, szabad a pálya. Belevertük, hogy használjon óvszert, és vonuljon el valami csöndes helyre, de nehezen tudjuk megértetni vele, hogy a kanosság önmagában még nem jogosítja fel a szexre. - A férfi rövid szünetet tartott. - Elliottal is ugyanez a probléma. A fiúk már csak ilyenek - nevetett össze Lizzel. Majd újból Carter felé fordult. Ethan azt hiszi, hogy jártok? - Csak hitte. - Beszélek vele, ha akarod. - Nem, én... én már beszéltem vele. Sikerült tisztáznunk a dolgot. Azt hiszem, most haragszik rám, de megállapodtunk, hogy csak barátok vagyunk. - Tegnap ódákat zengett rólad. Carter keze a vállához csapódott. - Nem a csók miatt, bár szerintem az sem lehetett piskóta - mondta Nolan. - Úristen! - Carter gyámoltalanul a kezébe temette az arcát, így próbálva leplezni a zavarát. Nolan felnevetett. Liz tarkón legyintette. A férfi elhessegette magától, és megszorította a kezét. - Örülünk, hogy elmondtad. És örülünk, hogy Ethan barátja vagy, bármit is jelentsen ez. Carternek könnybe lábadt a szeme. Liz odanyújtotta neki a termoszt.
- Vidd ki a furgonhoz! Mi addig összeszedjük Ethant és Elliotot. A megrendült Carter hálásan botorkált ki a házból. Egyedül ücsörgött Harték furgonjában, és próbálta feldolgozni a történteket. Ő és Ethan barátok, még ha Ethan meg is orrolt rá. Ethan szülei nem estek neki, sőt, áldásukat adták. Most pedig együtt mennek ki a strandra. Carter, akit túlságosan lefoglaltak a gondolatai, meg sem próbálta leküzdeni a tikkelést. Amikor lecsillapodott, a teste köré fonta a karját, hogy meggyőződjön róla, még mindig egyben van, és hogy a végtagjai a helyükre kerültek. A Hart család kedélyes összevisszaságban sétált ki a házból. EIliot haladt az élen, egyedül, zsebre dugott kézzel, fülében fülhallgatóval. Nem fogta meg az ajtót Liznek, mire a nő odaszólt neki valamit, Carter nem hallotta, hogy mit. Elliot hátrafordult, és vállat vont. Ügyet sem vetett Carterre, amikor beszállt a kocsiba, csak elhelyezkedett a hátsó ülésen, és előhúzta a telefonját a zsebéből. Liz az anyósülésen foglalt helyet. - Jól vagy? - fordult hátra, és megpaskolta Carter lábát. - Igen. - Nolan és Ethan érkezése szakította félbe a párbeszédet. Ethan benyomakodott Carter mellé, Nolan pedig a volán mögé ült. - Ugye, segítesz homokvárat építeni? - tudakolta Ethan. - Mindig építünk homokvárat. - Ethan, még el sem indultunk, és te máris lerohanod Cartert - mondta Nolan. - Ugye, segítesz? - ismételte Ethan. Carter Nolanre pillantott, aki alig észrevehetően megvonta a vállát, majdnem úgy, ahogy Elliot tette pár perccel korábban. - Persze, segítek. - Te hordod a vizet. Ne félj, hoztunk vödröt. - Jó. - Mikor jártál utoljára a tengerparton? - kérdezte Liz. - Nagyon régen - felelte Ethan. - Cartert kérdeztem. - Ja. - Tavaly kimentem egyszer - mondta Carter. - Ez jó strand - közölte vele Ethan. - Tetszeni fog. Az út egy órán át tartott. Ethan részletesen előadta, hogyan akarja megépíteni a homokvárat, így mire célhoz értek, mindenki tudta a feladatát. Leparkoltak, és elindultak a tengerpart felé. Carter segített cipelni a strand táskákat meg a törülközőket. Ethan napszemüvegben és kalapban állt a furgon mellett, amíg Nolan naptejet kent az orrára. Nolan Elliotot is nyakon ragadta. - Apa! - csapott rá a kezére Elliot tettetett felháborodással. - Carter? - nyújtotta előre a flakont Nolan. - Köszönöm. - Carter a naptej után nyúlt, az utolsó pillanatban azonban Nolan elkapta előle a flakont, és játékos mozdulattal egy adag krémet kent a fiú orrnyergére. Carter megmerevedett, nem tudta, hogy kezelje ezt a szokatlan bizalmaskodást. Liz, Nolan és Ethan mosolya ragályos volt, így végül beadta a derekát, és elnevette magát. Elliot félrehúzódva állt a telefonjával. - Bocs - mondta Nolan vidáman, és odadobta Carternek a naptejet. Carter bekente az arcát meg a fülét, majd a kezében lévő táskába hajította a flakont. Végre elindulhattak a part felé. A járda végéhez érve Ethan belekarolt Nolanbe. Carter eddig észre sem vette, hogy Ethan sántít. Persze, hiszen eddig csak a két ház között közlekedtek, ám a homokban azonnal észrevehetővé vált a dolog. Ethan Nolanbe kapaszkodott, és kacsa módjára totyogott az egyenetlen dűnék között. Pár méterrel az óceán mellett táborozott le. Fogta a szatyrot, és kiosztotta a játékokat. Elliot műanyag lapátot kapott, Carter pedig egy vödröt. Nolan és Liz leterítette a törülközőket. - Mi most napozunk kicsit - mondta Liz. - Aztán majd segítünk homokvárat építeni. - De megígértétek, hogy segítetek - felelte Ethan.
- Fogunk is - mondta Nolan. - Csak kezdjétek el egyedül! Hadd pihenjünk egy keveset! - Gyere már, Ethan! - szólalt meg Elliot. - Mutasd meg, hol legyenek a sarkok. - Na, mindegy. Majd később beszálltok. - Ethan csalódottnak tűnt, de aztán visszament a kiválasztott helyre. EIliot már a homokban térdelt, hogy kiássa az alapot. Ethan a túloldalon guggolva mutatta, meddig mehet. Carter készségesen indult el vízért Ethan neonrózsaszín vödrével ("Ez az egy volt a boltban", súgta neki korábban Liz. "Ha nem veszem meg, kaptam volna a fejemre.") Liz és Nolan akkor kapcsolódott be a munkába, amikor a falak elérték a tíz centis magasságot. Öt órára elkészült a várárok, a falak pedig már húszcentisek voltak. Ethan hozzálátott az első toronyhoz. - Korog a gyomrom - szólalt meg Nolan. - Ne uzsonnázzunk? - Éhes vagyok - simogatta meg a hasát Ethan. Nolan összecsapta a kezét, és felállt. - Akkor együnk! A piknikezésre kijelölt terület kissé távolabb helyezkedett el. Ethan odament egy közelben napozó párhoz, hogy megkérje őket, vigyázzanak a homokvárra, amíg visszajön. Miután a szavukat vette, csatlakozott a többiekhez. Ám ahelyett, hogy Nolanbe karolt volna, Carter mellé állt, és várakozóan nézett a fiúra, amíg az felé nem nyújtotta a könyökét. Ethan mosolyogva karolt bele. - Kicsit nehéz lesz, mert alacsony vagy, de az egyensúly miatt kellesz, nem azért, hogy vezess. - Nem is vagyok alacsony, te vagy túl magas - mondta Carter. Ő már levette a pólóját, de Ethan még nem. Ruhája lágyan cirógatta Carter bőrét. Carter a szabad kezével megmarkolta a lazán aláhulló anyagot, de mire eldönthette volna, hogy a mozdulat szándékos volt-e, már el is ernyedtek az ujjai. Ethan azonban megragadta, és a hasára szorította a kezét. - Csak nyugodtan! - Bocs - húzta vissza a kezét Carter. - Csiklandoz a pólód. - Ja! Jó. - Ethan egy szót sem szólt, miközben lassan ballagtak tovább a piknikasztalok felé. Majd megtorpant, és olyan közel húzta magához Cartert, hogy csaknem összeért a homlokuk. - Mutassak valamit? - Igen. - Carter hátranézett, és látta, hogy a többiek jócskán lemaradtak tőlük. Ethan felmutatott az égre. - Nézd! Carter felnézett. A nap már túlhaladt a legmagasabb ponton, és lefelé ereszkedett az égen. A halványkék égboltot széles felhősávok tarkították. - Te is hallod? - kérdezte Ethan. Carter, aki csak most döbbent rá, mi történik körülötte, szólni sem bírt. Ethan meg akarja mutatni neki, hogy mindenben képes meghallani a zenét. Carter kitartóan bámulta az eget. - Hogyan hallhatom meg? - Ott van a háttérben - felelte Ethan. - Figyeld a szüneteket! Carter lehunyta a szemét. Csak a szél meg az óceán hangját hallotta. Aztán hirtelen, a partot nyaldosó hullámok csobogása és a sirályok rikoltozása között, ő is felfigyelt rá. A csöndre. A csöndben rejlő mindenségre. A végtelen lehetőségre. Kinyitotta a szemét. - Hallottam - ragadta meg Ethan karját. Ethan elkerekedett szemmel nézett rá. - És milyen volt? - Mint a... mindenség. - Carter meglepetten nyögött fel, amikor Ethan magához vonta. - Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. Mert a te lelkedben is ott van a zene. - Ethan kibontakozott az ölelésből, és megpaskolta Carter mellkasát. - Akiében nincs, az nem érti. Ez a baj. - Ethan ismét belekarolt Carterbe, és elindult a parton. - Sőt, valójában minden ember lelkében ott a zene, de van, aki nem hallja. Te meghallottad - mosolygott rá Carterre. - De csak miután megmutattad - felelte Carter. - Köszönöm. - Tudtam, hogy ott van benned, ezért is szerettem beléd első pillantásra. És még helyes is vagy.
Carter zavartan köhécselt, amikor meglátta Ethan sugárzó arcát. - Ethan, ugye, nem felejtetted el, hogy csak barátok vagyunk? - Nem. - Ethan zavartalanul mosolygott tovább. - De attól mondhatom, hogy helyes vagy, ugye? - Igen. Azt hiszem. Persze. - Carter, zavarát leplezendő, játékosan rácsapott Ethan karjára. - Nyugodtan. A piknikező hely egy lakókocsi mellett állt. Ethan mindenkit ismert az ott tanyázók közül, nehezen lehetett volna nem tudomást venni az érkezésekor felharsanó ujjongásról. - Horatio! - üdvözölt Ethan egy magas, tetovált mellkasú, rasztahajú, kecskeszakállas harminc év körüli férfit, aki rögtön odasietett hozzá, hogy megölelje. Lelencforma ázsiai kamasz csimpaszkodott az oldalába. - Szia Frankie! - köszöntötte Ethan. - Bemutatom Cartert! - Ethan egyszerre ölelte meg Horatiót és Frankie-t. Carter, aki biztonságos távolságra húzódott a ricsajozóktól, odaintett a többieknek. Frankie csibészes mosollyal puszilta meg Ethant, aki elpirult örömében. Horatio régi ismerősként üdvözölte Ethan családját, és nemsokára jóízűen falta velük az elemózsiát. Frankie bepasszírozta magát Carter mellé. - Csövi! Szoktál szörfözni? - Nem. Carter azt hitte, ezzel vége is szakad a beszélgetésnek, Frankie azonban megrökönyödve nézett rá. - Nyugi. Majd mi megtanítunk - paskolta meg Carter vállát. De még mielőtt Carter biztosíthatta volna, hogy ő a maga részéről egész jól elvan a szárazföldön, három nő borult Ethan nyakába. A sebtében bemutatott Jules, Sal és Rolla is az asztalhoz húzta a strandszékét. Liz kiosztotta a szendvicseket, és Carter végre megértette, Ethan családja miért hozott magával két piknikkosarat. Szívesen elsütötte volna a poént, hogy Jézus kenyeret oszt a zarándokoknak, de mivel Ethan, miután meglátta nála a Bibliát, kijelentette, hogy az ő családja zsidó, nem volt biztos benne, hogy a többiek értenék a célzást. Ethan Carter mellé ült. Szétnyitotta a szendvicsét, és chipset szórt a felvágottra. Carter megmutatta neki, hogy az előbb ő is ugyanígy járt el. Titokban egymásra mosolyogtak. De aztán Ethan kikotyogta, hogy Carter is chipsszel eszi a szendvicsét. Carternek nevethetnékje támadt. - Mi olyan vicces? - kérdezte Ethan. - Te még a szendvicsevést is fel tudod dobni. Ethan értetlenül mosolygott. Vacsora után visszatértek a homokvárhoz. A dagály elmosta a vár egy részét, de Ethan szó nélkül hozzálátott az újjáépítéséhez. Carter négy vödör vizet hozott, aztán lerogyott a törülközőre. - Kész vagyok - mondta. - Oké! - Ethan fogta a vödröt, és lassan elindult a víz felé. - Ethan! - Hagyd csak - szólalt meg Elliot. Figyelmeztetően csengett a hangja, ezért Carter villámgyorsan mellette termett, hogy segítsen kiásni a várárkot. Közben a szeme sarkából Ethant figyelte. A vödör háromnegyedig volt vízzel: Ethan útközben kilötyögtette egy részét, de így is sugárzott a büszkeségtől. - Legközelebb te mész - közölte Eliottal. - Ja, persze. - De amikor eljött az idő, Elliot kérés nélkül elindult a víz felé. - Jó hideg a víz - jegyezte meg Ethan. - Nézd csak! - emelte felültében kipirosodott lábfejét. Carter ösztönösen az ölébe húzta Ethan lábát, és jól megdörzsölte. Ethan úgy rándult össze, mintha csiklandós lenne. - Bocs - engedte el Carter, de Ethan a másik lábát is az ölébe helyezte. A lábkörme sötétkékre volt lakkozva. Carter eddig észre sem vette. Kíváncsi volt, vajon Ethan egyedül festette-e ki. - Ezt is. Carter igyekezett bosszús képet vágni, amivel sikerült megnevettetnie Ethant. - Jó. Kik azok az arcok, akikkel ebédnél találkoztunk?
- A barátaim. - Ethan nem bocsátkozott részletekbe, de Carter tudta, hogy Ethannél nincsenek árnyalatok. Azok ott mind a barátai voltak, punktum. Belemélyesztette a hüvelykujját Ethan talpába, amely háromszor nagyobb volt, mint az övé. Nem mintha azon járt volna az esze, hiába vetette hátra a fejét Ethan kéjes nyögések kíséretében. Carter sietve fogást váltott... hogy ne legyenek olyan hangosak. Elliot meghozta a vizet. Gyilkos pillantást vetett Carterre. - Ethan! Azt hittem, homokvárat akarsz építeni. - Csak masszíroztatom a lábam. Carter már majdnem felvetette, hogy tartsanak szünetet, annyira feszélyezte Elliot jelenléte, EIliot azonban hátat fordított nekik, és tovább építette a várat. Carter ismét Ethan lábának szentelte a figyelmét. Bár az öccse csak pár lépésnyire volt tőlük, Ethan továbbra is hangosan nyögdécselt. EIliot feltette a fülhallgatót, és jelentőségteljes mozdulattal csavarta fel a hangerőt. - Nagyon szereti, ha a lábát masszírozzák - mondta Liz. Carter, aki Elliot miatt már amúgy is feszélyezve érezte magát, majdnem ellökte magától Ethan lábát, amikor a nő mögéjük settenkedett, mint egy parti nindzsa. Liz lehajolt, és felborzolta Ethan haját. _ Helló! Ethan mámoros mosollyal nézett fel rá. - Maradjunk estig, anya! - Kezd hűvös lenni, öcskös. Zuhanyozz le, és öltözz fel! - Anya... - Apa most gyújtotta meg a tábortüzet - szakította félbe Liz Ethan hisztijét. - Van egy meglepetése. - Töltött keksz? - kérdezte Ethan. Csillogó szemmel könyökölt fel. - Még az is lehet - felelte titokzatos mosollyal Liz. Elliot! - fordult a másik fiához. Elliot hátranézett. Kihúzta a füléből a fülhallgatót. - Mi van? - Gyere a tábortűzhöz! - Jó - tápászkodott fel kelletlenül Elliot. - Gyere! - szólt oda Ethannek, felajánlva neki a könyökét. - Hoztál csereruhát? - pillantott Carterre. - Nem - válaszolta Carter. - Nem tudtam, hogy k-k-kell. - Elliot arckifejezése végképp meggyőzte Cartert arról, hogy a másiknak nincs túl nagy véleménye róla. - Én még maradok, és elmosom a vö-vö-vvöö-vödröt meg a lapátot. - Felőlem. Ethan azonban felkiáltott: - Kösz, Carter! -, és lelkesen magához ölelte Cartert. Mellkas szőrzete puhán cirógatta Carter arcát. - Gyere már! - ráncigálta magával Elliot. A két testvér kart karba öltve indult el az öltözök felé. Úgy lépdeltek az éles kagylódarabokkal borított homokban, mintha aknamezőn járnának.
Liz és Nolan elindult, hogy bepakolja a kocsiba a cuccokat. - Segítsek? - kérdezte Carter. - Ne fáradj - nyugtatta meg Liz. Carter, miután a nő kezébe nyomta a vödröt meg a lapátot, az öltözök felé vette az irányt. Amikor odaért, kivágódott az ajtó, és Elliot jelent meg a küszöbön, kezében a telefonjával. Amikor észrevette Cartert, életében talán először derült fel láttára az arca. - Hé, öreg! Tartsd szemmel a bátyámat, jó? - Hogyhogy tartsam szemmel? - kérdezte Carter. Tudomása szerint csak egy zuhanyzó volt a kabinban. - Vigyázz, nehogy elessen. Öltöztesd fel, ha egyedül nem boldogul. Órákig el tud szöszmötölni a hülye gombjaival. - És te...? Elliot meglengette a telefonját. A kijelző egészen elhomályosult a gyors mozdulattóI. - Egy csaj. Méghozzá tuti jó. Nézd csak! - mutatott előre. Carter megfordult, és látta, hogy tényleg egy lány áll a távolban. - Akkor vigyázol rá? - Visszajössz még? - Persze. Ja, a szüleimnek egy szót se. - Oké. Elliot vállon veregette Cartert, azzal eliramodott. Carter, aki igyekezett nem felidézni magában a jelenetet, amikor a szükségesnél hosszabban időzött el Ethan szobájának ajtajában a meztelen felsőtestű Ethant bámulva, belépett a zuhanyzóba. Ethan alsónadrágban volt, és éppen egy strandtörülközővel - amelyen ugyanolyan csillagok virítottak, mint a szobája falán - dörgölte a testét. - Szia! - rikkantotta Ethan olyan vidáman, hogy Carternek ideje sem maradt megilletődni. - Ööö, EIliot kérte, hogy kukkantsak be, nem kell-e segíteni. - Ja - komorult el Ethan. - Jó. - Ethan! - Nem szereti... - biccentett sokatmondóan Ethan, és nem fejezte be a mondatot. - Értem. Hát, nincs könnyű helyzetben, úgy értem, most kamaszodik meg minden... - Carter nem tudta, hogy fogalmazza meg a mondandóját, de Ethan a segítségére sietett. - És a bátyja egy retardált. Carter úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna, mert Ethan olyan képet vágott, mintha semmi sértőt nem mondott volna. - Hé! - kapta el Carter Ethan karját, hogy visszanyerje az egyensúlyát. - Még kamasz. Tapintatlan és önző. Nem a te hibád. És ne nevezd magad retardáltnak! - Jó - hessegette el magától Ethan. - Ethan! - Jó - ismételte Ethan. Felvette a pólóját, majd a nadrágja után nyúlt. Carter összetörten rogyott le a padra. Leszegte a fejét. Hirtelen Ethan kezét fedezte fel a sajátján. - Apa nagyon finom töltött kekszet tud csinálni. Hát persze. Nincs is fontosabb a világon, mint a két szem keksz közé helyezett csoki és sült mályvacukor. Carter szilánkjaira hullott. De mivel tökéletesen uralta a testét, tudta, hogyan varázsolja a szomorúságot nevetéssé. Apa töltött keksze már az első harapásnál szétolvadt Ethan szájában. Ethan lehunyt szemmel ízlelgette a ragacsos, meleg csokis-mályvacukros gyönyörűséget. A tábortűz körül három óriási, háromszögbe rendezett farönk hevert. Ethan Carter és Rolla között ült. Az összes barátja eljött a lakókocsiból, úgyhogy rengeteg ölelést kapott. Horatio még a gitárját is elhozta. Jobban játszott, mint Carter, de Ethan nem akarta megbántani a barátját, ezért nem hozta szóba a dolgot. - Carter is tud gitározni - jegyezte meg, amikor Horatio szünetet tartott, hogy ő is egyen egy kis töltött kekszet.
- Tényleg? - kérdezte Horatio azzal a fanyar mosollyal, ami mindig megnevettette Ethant. Carter felé fordult. Carter lába megremegett. . - D-de n-n-n-em játszom kö-kö... - Carter ökle a térdéhez csapódott. Eltorzultak a vonásai. Ethan rosszat csinált: elfelejtette, hogy Carter nem szeret idegenek előtt játszani. Bár ebédnél már találkozott Ethan barátaival, úgyhogy nyugodtan játszhatna nekik. Segélykérően nézett körül, de hiába. Haragos könnyek csillantak meg Carter szemében. Nem gurultak le az arcán, de Ethan elég közel ült ahhoz, hogy lássa őket. - Itt mindenki haver - nyújtotta előre a gitárt Horatio. Ethan közbe akart lépni, de Carter már elvette a hangszert. - Legalább a rángatózáson kívül is csinál valamit - szólalt meg EIliot. - Nem kéne gyógyszert szedned? - Carter keze hátralendült. Horatio elengedte a gitárt, és az a földre esett. - Bocs - mondta Carter. - Többet is kibírt már. - Horatio felvette a gitárt, és ismét Carter felé nyújtotta. Carter ezúttal nem nyúlt utána. - A gyógyszertől le-Ie-Ielassultam. - Hirtelen elhallgatott. Ethan követte Carter tekintetét a tűz túloldalára, ahol Elliot ült azzal a lánnyal, aki miatt az előbb egyedül hagyta őt. (Nem is olyan csinos.) Úgy rángatóztak, mint Carter, de csúnya zene áradt belőlük. A lány nevetett, Elliot pedig csúfondárosan mosolygott. - Elliot! - kiáltotta apa, mire a lányt még jobban elfogta a nevetés. - Elnézést. - Carter majdnem hasra esett az egyik farönkben. Ethan is felállt. - Carter! - A kocsinál leszek. - Azzal Carter eloldalgott. Ethan legszívesebben felüvöltött volna. Odavágtatott Elliothoz, és belecsapott az ostoba képébe. Ha teheti, a lánynak is behúz egyet. Apa hátulról elkapta, és elvonszolta a tűz mellől. - Ethan! Ezek szerint EIliotot sem szabad megütni. - Felidegesítette Cartert! - Ülj már le! - Ethan engedelmeskedett, de vasvilla tekintettel meredt Elliotra, aki nyöszörögve tapogatta az arcát. Végre az a hülye csaj is abbahagyta a vigyorgást. Apa szemügyre vette Elliot arcát, de Ethant hidegen hagyta a felfordulás. Nyársra tűzött egy mályvacukrot, és a tűzbe dugta. - Ethan - húzta ki a nyársat Anya a lángok közül. – Szerinted megérdemled? - Nem. Apa két doboz sört húzott elő a lány táskájából. Ethan a füle botját se mozdította az ezután kirobbanó veszekedés hallatán. - Ethan! - mondta Anya. Ez a hangsúly mindig rosszat jelentett, például szobafogságot. Ethan letette a nyársat. Micsoda pocsék nap! Apa végre befejezte a mondókáját. Odaszólt a többieknek, hogy várják meg, amíg Elliottal megkeresik Cartert. - Nem akar beszélni róla - mondta Ethan. - Hagyjátok békén! - Ethan, Elliotnak kutya kötelessége bocsánatot kérnie. Ethan felpattant, és elállta az útjukat. - Nem akarom, hogy Elliot Carter közelébe menjen. - Ethan! - Ne! - Ha muszáj, Ethan még verekedni is kész lett volna. - Jól van - sóhajtott fel apa. - Akkor viszont, EIliot, levélben kérsz tőle bocsánatot. Megértetted? - Aha.
- Tessék? - Igen, apa. Apa felborzolta Elliot haját, és finoman eltolta magától a fiút. - Oltsuk el a tüzet! - Majd mi eloltjuk - ajánlkozott Horatio. - Úgyis maradunk még kicsit. - Nekünk muszáj mennünk, különben még jobban elfajulnak a dolgok - felelte Apa fáradtan. - Érdekes út elé nézünk. - Én szívesen hazaviszem Cartert - ajánlkozott Frankie. - Itt a kocsim. Nem probléma. - Engem is vigyél el - mondta Ethan. A szüleire nézett. - Nem is rossz ötlet - adta meg magát anya. - Rendben - mondta apa. - Kösz, Frankie. Ethan már indult is, hogy elújságolja a hírt Carternek. Remélte, hogy a barátja örülni fog.
Ötödik fejezet ETHAN RENDSZERINT zsúrkocsin tolta oda az ételt meg az italt a vendégeknek, de ha a kávézóban nagy volt a zsúfoltság, tálcát kellett használnia. Aminek nem nagyon örült, tekintve, hogy egyensúlyproblémákkal küzdött. Az új mUj1ka miatti izgalmában már az első alkalommal elejtette a tálcát, és fájdalmas arccal szopogatta az ujját, lábánál a ripityára tört bögrékkel meg a felfordult tányérokkal, miközben mindenki őt nézte. Ma is tálcát használt. Minden figyelmét a lépteire összpontosította. Két kézzel fogta a tálcát, teljesen bedugta alá a hüvelykujját. Az első baleset óta nem vitt ki forró italt, de a kávézó így is kétszer olyan nagynak tűnt, amíg az egyik végéből eljutott a másikig. Amikor elérte a kérdéses asztalt, megkönnyebbült sóhajjal tette le a tálcát. - Kösz, Ethan! - Mike leemelt egy szendvicset a tálcáról. Páran azt is elvárták Ethantől, hogy ő tegye eléjük a tányért. A legrosszabb az volt, amikor nem maradt hely a tálcának. - Szívesen. - Mike mindennap beugrott a kávézóba, és mindig váltott pár szót Ethannel. Jó fej volt. Jól nézett ki, nagyjából egykorú Ethannel, de nem Ethan esete, ami persze nem zárta ki, hogy szexeljen vele, ha úgy jön ki a lépés. Ám Mike sosem hozta szóba a dolgot, és Ethan szűk nadrágjára sem tett megjegyzést, ami virágnyelven azt jelentette volna, hogy a fiúnak nagy a pénisze. Ethan mesélt neki a balesetről, és ha időnként elúszott a munkával, Mike szívesen segített neki. Douglas Mike-kal szemközt ült. Sosem vette le a kapucniját, és sosem mosolygott. Beszélni sem nagyon beszélt, de azért minden nap elkísérte Mike-ot. Ethan nem kedvelte. Mike megrángatta Ethan karját. - Elmehetnénk együtt valahova, Ethan. - Hova? - kíváncsiskodott Ethan. - Ahova akarod. Szeretsz strandra járni? - Naná! - Zsír! - vigyorodott el Mike. - Ha eláll az eső, már megyünk is. - Oké - viszonozta Ethan a mosolyt. - De most vissza kell mennem dolgozni. - Menj csak! Ethan megrészegülten lépett el az asztaltól. Ám rögtön elpárolgott a jókedve, amikor meghallotta Douglas dünnyögését: - Mi a francot képzelsz magadról? Behúzódott a hátsó helyiségbe, hogy a többit ne hallja, és megdörzsölte a szemét, hogy megszabaduljon az ostoba könnyektől. Mindegy, ma találkozik Carterrel. Mindennap beugrott hozzá munka után. Carter a közös strandolás óta ki sem dugta az orrát otthonról. Azt állította, hogy sok a dolga, de Ethan gyanította, hogy nem ez az igazi ok. Carter nagyon a lelkére
vette Elliot gúnyolódását. Ethan jól tudta, milyen az, amikor az ember a sebeit nyalogatja, így hát nem nyaggatta Cartert, hogy szedje már össze magát. Az sosem segít. Bors simult Ethan lábához. A fiú lehajolt, hogy megvakargassa az állat szürke fejét, és megbirizgálja hegyes fülét. Bors dorombolva dörgölőzött a kezéhez. - Elkergetted a csúnya egérkéket? - kérdezte Ethan. Bors az oldalára feküdt, hogy Ethan a hasát is megvakarhassa. - Hé - dugta be a fejét Andy az ajtón. - Segítenél? - Bocs. Csak köszöntem Borsnak. - Jól vagy? - hajolt be még jobban Andy a gyéren megvilágított hátsó helyiségbe. Ethan elfordult, és letörölte a könnyeit a kézfejévei. - Persze. - Történt valami? - Douglas. - Megint beszólt? - kérdezte Andy. - Igen. - Már elmentek. Nyugodtan előjöhetsz. - Jó. - Ez neked is szól. Mars vissza dolgozni! - mutatott rá Andy Borsra. Bors nagyot ásítva hemperedett az oldalára. - Halott ügy - jegyezte meg Ethan. - Macskák - ingatta a fejét rosszallóan Andy. A rendrakás úgy ment, mint a karikacsapás, mivel Carter arra használta a pakolást, hogy elterelje a gondolatait arról a tényről, hogy valójában rejtőzködik. Egy hét sem kellett hozzá, és megint visszahúzódtam a csigaházamba. Alice büszke lehet rám. De legalább sikerült helyrepofozni a házat. Ethan is segített a berendezésnél. Jó érzéke volt a színekhez. Ethan unszolására állandóan az internetet böngészték díszpárnák, reprodukciók és drapériák után kutatva. Ethan sokáig rágta Carter fülét egy napsárga-piros nappali miatt, és Carter, miután beadta a derekát, és megvette a függönyt meg a három díszpárnát, örömmel nyugtázta, milyen szépen összehangolták az egyébként szedett-vedett berendezést. Most a konyha volt soron: Ethan arról győzködte Cartert, hogy lakkozza le az asztalt, a székek lábait és támláit pedig az ülőkéktől eltérő színűre fesse. Carter végül ugyanúgy megadta magát, mint a nappalinál, illetve annál az ötletnél, hogy akasszák fel a gitárját a falra, hogy a hangszer akkor is szem előtt legyen, ha Carter nem játszik rajta. A gitár már elfoglalta helyét az emeleti lépcsőt követő lejtős faburkolaton. Carter félálomban hevert a kanapén, és fél szemmel a tévét nézte. Butaság volt hagyni, hogy két idióta ennyire kikezdje. Elliot azóta bocsánatot kért tőle. A levele ugyanolyan nyers volt, mint ő maga. Bocs, hogy kicsúfoltalak. Nem volt szép tőlem. Majd így folytatta, most már kisebb betűkkel: Jó, akkor is vizsgáltasd ki magad. Carter legszívesebben Ellioték ajtaja elé ömlesztette volna a Tourette szindrómával foglalkozó prospektusait, amelyek közül néhánynak már a múzeumban lenne a helye, de ehhez ki kellett volna mennie a házból. Tudta, hogy túlreagálja a dolgot. Elliot csak tizenöt éves, és tizenöt évesen Carter sem rejtőzött el a világ szeme elől, pedig az osztálytársai akkor is egyfolytában csúfolták. Felnőtt létére elég éretlenül viselkedik. Most már akkor húzódott vissza a csigaházába, amikor csak akart. Ma azzal töltötte a napot, hogy megnézte a Vámpírnaplók első évadját DVD-n. Autó lassított le a ház előtt, kinézett az ablakon. Alice parkolt le a kocsifelhajtón. Basszus! Carter gyorsan felült, majd beletúrt zsíros hajába, és megszaglászta a hónalját. Ezt most nem ússza meg. Máris szombat lenne? Basszus! Mosolyt erőltetett az arcára, és az ajtóhoz ment. Alice a csípőjéhez szorította a kezében tartott dobozt, szabadon maradt karjával pedig átölelte a fiút. - Helló, édes! Mi az, bojkottálod a fürdést? - húzódott el fintorogva. - Haha. - Alice nem sokat tévedett, de Carter mélyen hallgatott erről. A doboz nem volt olyan nehéz, amilyennek a mérete alapján tűnt, de a könnyű dobozok félrevezetőek. Lehet, hogy egy hónapra elegendő munka lapul benne. Nem is
baj, Carter kezdett kifogyni a feladatokból, egy komolyabb munka épp kapóra jött volna, hogy hosszabb időre kivonja magát a forgalomból. - Mióta kuksolsz itthon? - bökött Alice Carter melegítőalsójára és gyűrött pólójára, amit a fiú éjszakára sem vetett le. Nem is voltál sehol, amióta itt jártam? - De igen - felelte Carter. - A szomszéd család elvitt kirándulni. - Úgy helyezkedett, hogy eltakarja a padlón heverő üres pizzás dobozt. - Mikor? - Hát, izé... - Carter! - Alice hanghordozásának legalább száz jelentése volt, de egyik sem kecsegtetett túl sok jóval. - A múlt heti strandolásra gondolsz? Azt akarod mondani, hogy azóta nem találkoztál senkivel? - De találkoztam. - Carter az Íróasztalára helyezte a dobozt. - Kivel? - Ethannel. Gyakran átjön. - Az jó. Fontosak az emberi kapcsolatok. - Igen. Gondoltam, hogy ennek örülni fogsz. - Persze ez nem ugyanaz, mint elmenni valahova. Még valaki? A pizza futár? - Alice. .. - Carter fogta a pizzás-dobozt, és a konyha felé indult. Alice követte. - Történt valami? A múlt héten még olyan jó kedved volt. Carter hiába próbált uralkodni magán, akkora erővel vágta be a pizzás-dobozt a szemetesbe, hogy kiszakadt a zacskó. - Carter! Hé! - mondta Alice szelíden, de a fiú, aki úgy tett, mintha a zacskóval lenne elfoglalva, továbbra is hátat fordított neki. - Nem akarok beszélni róla. - Valaki kicsúfolt. - Igen. Hálás volt Alice-nek, aki ahelyett, hogy faggatni kezdte volna, átölelte. - Sajnálom. - Kösz - szorította meg a lány kezét. - De ez még nem ok arra, hogy besavanyodj. Carter kibontakozott az ölelésből, és szembefordult Alice-szel. - Na, ne mondd! - Tudom, hogy el kellett volna jönnöm múlt hétvégén. Bocs, nem tudtam elszabadulni. - A lány leült az asztalhoz. Most mit csináljak veled? Carter egy doboz hideg üdítőt nyomott a kezébe. - Nem tudom. - Csöngettek. - Ez Ethan lesz. - Már alig várom, hogy megismerjem - állt fel Alice. - Tetszeni fog. Ugyanolyan rámenős, mint te. Ha Ethan nem jön át - először azért, mert attól tartott, Carter megsértődött rá, aztán meg azért, hogy zenét hallgasson és segítsen a házimunkában -, Carterre senki sem nyitotta volna rá az ajtót (a pizza futáron kívül). Ethan kapcsolta őt össze a külvilággal. Carter szerette azt gondolni, hogy Ethan örül a hirtelen rászakadt felelősségnek, annak ellenére, hogy ő nem szívesen bízta rá magát. Carter nemsokára megint hajlandó lesz kimerészkedni az utcára. Kicsiben kell kezdeni, mondjuk, egy olyan helyzettel, ahol nem muszáj beszélni, és onnan építkezni tovább. Előző nap Ethan kivonszolta Cartert a hátsó udvarra. Megállt Carter háta mögött, majd a két keze közé vette és felfelé billentette barátja fejét. - Figyelj!
Carter semmit sem hallott - nem volt érzékeny a zenetöredékekre -, de azért lelkiismeretesen próbálkozott. A fűre, a felhőkre, a szélre és az ezeket elválasztó hézagokra összpontosította a figyelmét, ahova a zene olyan fürgén siklott be, akár a gyík. - Mintha... fütyülést hallanék - fordult hátra Carter, feszülten figyelve Ethan reakcióját. - A zene mindenütt jelen van - felelte Ethan. Olyan könnyedén ölelte át Cartert, hogy az alig érezte az érintését. Örülök, hogy te is hallod. Carter előrelépett, és felnézett az égre. - Várd meg, amíg besötétedik! - mondta Ethan. - Akkor a csillagok zenéjét is hallhatod. Carter sötétedés után visszatért az udvarra. Ethan akkorra már hazament. Ugyanoda állt, ahova délután, és elképzel te, amint Ethan ráparancsol, hogy nézzen fel az égre. Megkereste a hézagokat a távoli csillagok között, és feszülten figyelt. Ethan nélkül nehezebben ment a dolog, de nagyon igyekezett. Vízcsobogást hallott, aztán távoli csengettyűszót, macskanyávogást, és messze, nagyon messze, megfoghatatlan sóvárgást, olyat, amilyet még soha életében nem érzett. Sosem gondolta volna, hogy a vágynak is van hangja. Ismét csöngettek. - Nem szereti, ha megvárakoztatják - szabadkozott Carter. - Tökéletesen megértem. Én sem szeretem, ha megvárakoztatsz - felelte Alice. Carter az ajtóhoz ment. - De sokáig tartott - mondta Ethan, aki sortot és vöröskeresztes pólót viselt. Mezítláb volt - szokás szerint ,Iábujjkörmei pedig újfajta kék árnyalatban tündököltek. - Bocs - mondta Carter. - Szép a körmöd. - Azzal felmutatta a hüvelykujját, amit még akkor pingáltak zöldre, amikor Ethan áthozta a körömlakkot. Ethan a konyhaasztalnál ülve, kiterített újságpapír fölött lakkozta ki a saját és Carter körmét. A jobb kezén igazán profi munkát végzett. A bal kissé reszketegre sikeredett, mert, balkezes lévén, Ethan nehezen tudta megzabolázni a jobb kezét, de néhány egyenetlenségtől eltekintve a végeredmény így is ezerszer szebb lett, mint amit Carter csinált volna. Amikor Ethan végzett, egy csepp körömlakk sem volt az újságpapíron. - Kösz! - Ahogy Ethan Carter háta mögé pillantott, lehervadt arcáról a mosoly. Carter hátrafordult. Alice mosolyogva nézett rájuk. - Jaj, ő Alice. A főnököm. - És Carter haverja - tette hozzá Alice. Kezet nyújtott a bizalmatlan Ethannek. Ethant nyilván váratlanul érte, hogy hirtelen egy idegen lányt talál az amúgy csöndes házban. Alice azonban határozottan előrelépett. - Carter rengeteget mesélt rólad - mondta barátságos, cseppet sem lekezelő hangon. - Tényleg? - kérdezte meglepetten Ethan. - Tudtommal te vagy a legjobb barátja. Amint Ethan felfogta a szavak jelentését, minden kételye elpárolgott. Tündöklő mosollyal rázta meg Alice kezét. - Igen, ez így van - mondta. - Carter meséli, hogy te is szereted a zenét. - Alice megmutatta Ethannek a dobozt, és ezzel végleg sikerült lekenyereznie a fiút. Ethan tátott szájjal hallgatta, miből is áll tulajdonképpen Carter munkája. Alice töviről hegyire elmesélte, miről szól a következő darab, megmutatta a főbb dalokat, elmagyarázta, hogyan illesztik be őket a történetbe, hogyan alakítják a cselekményt ("bár egyes pontokon a dallam közvetíti az érzelmeket"). Ethan szaporán bólogatott, és nagy érdeklődéssel böngészte át az Alice-től kapott lapokat. - Nekem sosem meséltél ilyen részletesen a darabokról - jegyezte meg Carter. - Azt hittem, csak untatnálak - felelte Alice. Carter igyekezett legyűrni a féltékenységét, amikor látta, hogy Ethan úgy húzódik közelebb Alice-hez, mintha puszipajtások lennének. - Carter dolgozza át a dalokat?
- Aha - emelte fel Alice az üdítőjét. - Ő a legjobb. - Én is kaphatok üdítőt? - fordult Ethan Carter felé. - Miért ne kaphatnál? - Lehet, hogy Ethan lusta felállni, vagy nem akar elmozdulni Alice mellől. Ethan érkezés után rendszerint egyenesen a hűtő felé vette az irányt, hogy kiszolgálja magát. Carter kiment a konyhába, és magának is hozott üdítőt. Leült a kanapéra, és elégedetten állapította meg, hogy Ethan szorosan az oldalához simul.
Hatodik fejezet
JÓL ÖSSZEMELEGEDTETEK ETHANNEL. Van valami köztetek? - váltott témát Alice a beszélgetés felénél, amikor másnap este felhívta Cartert, hogy megkérdezze, hogy halad a munkával. Cartert nem érte meglepetésként a dolog, tudta, hogy a lány már a látogatásakor fel akarta tenni a kérdést, de végül visszafogta magát, talán mert Ethan is jelen volt. - Csak haverok vagyunk. - Az ölében ültél. - Beleestem az ölébe, de gyorsan fel is keltem. - Carter éppen a dohányzóasztal és a kanapé között manőverezett, kezében egy kupac papírral, amikor elvesztette az egyensúlyát. - Igen, de előtte húsz másodpercig taperoltárok egymást. - Ethan szereti kimutatni az érzelmeit. - Aha. - Esküszöm. - Carter megrángatta a cipőtalpát. A sarokrész kezdett leválni. - Carter még mindig arról félsz, hogy ki fogod használni? Hiszen az anyja zöld utat adott nektek. - Nem miatta aggódom. - Mindjárt vége a beszélgetésnek. Másodpercek kérdése. Alice elhallgatott. Talán próbálta felidézni magában, min szokott bepöccenni Carter. Bob. Shawn. Oleander. Carternek nem volt annyi exe, mint egyeseknek (Alice-nek), de kivétel nélkül mély nyomot hagytak benne. Bob egész egyszerűen megcsalta. Shawn már kapcsolatban élt, Carter volt a titkos harmadik, de ezt csak utólag tudta meg. Oleander tökéletesnek tűnt, míg Carter le nem buktatta, amint éppen a tikkelését figurázza ki a kollégái előtt. Oleander meg sem próbálta kimagyarázni magát. Úgy tett, mintha Carterrel lenne baj, mintha Carter nem értené a viccet, és ezzel le is zárult a dolog. - Bocs. Tapintatlan voltam. A mentegetőzés hallatán Carter elszégyellte magát. Nem Alice tehet róla, hogy tönkrementek a kapcsolatai. - Semmi baj. Bocs, hogy így rád támadtam. - Édesem, előbb-utóbb muszáj lesz megnyílnod valakinek. Mitől félsz? - Mindentől. Alice többször is mély levegőt vett, mintha hegyi beszédhez készülődne, de végül csak ennyit mondott: - Pár hét múlva találkozunk. Szerintem... ti ketten tökéletesen összeilletek. Tudom, hogy javíthatatlan romantikus vagyok, de... - Szia, Alice. Carter kinyomta a telefont. Sokáig szorongatta a készüléket izzadó markában. Nem törölte le a könnyeket, mert száraz volt az arca. Csontszáraz. Mély levegőt vett. Ideje munkához - Megmutattad neki a péniszedet? - kérdezte Andy. Leltározniuk kellett volna, ők azonban inkább Carterről beszélgettek. Ethan kényelmetlenül feszengett a faládán, amire az előbb hanyagul lehuppant.
- Anya megtiltotta. - Anya pár napja ült le vele, hogy sokadszorra is elbeszélgessenek "a viselkedéséről meg a péniszéről", továbbá arról, hogy a pénisz helye a nadrágban van, különben Ethannek könnyen meggyűlhet a baja a rendőrséggel. Lehet, hogy Elliot árulkodott, mert a múltkor megint összevesztek. Ethan nem akarta, hogy meggyűljön a baja a rendőrséggel, így hát azóta a nadrágjában rejtegette a péniszét. Anya azt is mondta, ha Ethan félrevonul valakivel, akit szeret, utána már előveheti a fütykösét, amitől Ethan máris jobban érezte magát, mert arra készült, hogy amint járni kezdenek Carterrel, megmutatja neki a péniszét, és ő is látni akarta Carterét. - Nálam bejött - mondta Andy. - És a többi srácnál is. - Carter más. - Ethan Andy vállára hajtotta a fejét. Andynek kávéillata volt, csakúgy, mint Ethannek, de Ethan saját magán már nem érezte a szagot. - Miért nem beszélsz vele? - kérdezte Vera. Ö szolgált ki, de mivel egyetlen vendég sem várakozott a pultnál, az ajtófélfának támaszkodva hallgatta a beszélgetést. Bors a kijáratnál feküdt. Olyan messzire pofozta magától a játékegerét, hogy lusta volt utánamenni. Andy felvett a földről egy darab madzagot, azzal igyekezett magához csábítani, de a macska ügyet sem vetett rá. - Már próbáltam. Azt akarja, hogy csak barátok legyünk. Valahogy rá kell vennem, hogy meggondolja magát. - Ethan elmélázva rugdosta a talajt a sarkával. Mivel mutathatná ki, hogy Carter sokat jelent a számára? Csengettyűszó jelezte, hogy valaki belépett az üzletbe. - Á, zene füleimnek - mondta Vera, azzal a pulthoz lépett. - Ez az! - kiáltott fel Ethan. - Kávét főzöl neki? - Nem. Írok neki egy dalt. - Zseniális ötlet. Ethan levette a kötényét, és a hátsó kijárat felé indult. - Még nem telt ám le a műszakod - szólt utána Vera. - Ja - fordult hátra bárgyú mosollyal Ethan. A munkaidő végére már meg is volt a dallam. Ethan alig várta, hogy hazaérjen, és hozzá láthasson a komponáláshoz. Egész úton magában dudorászott. - Szerinted tetszeni fog neki? - Hangosan is eldúdolta a dallamot Verának. - Imádni fogja - vigyorgott Vera. - Ha nem, akkor idióta, és nem érdemel meg téged. - Nagyon szeretem. - Tudom, kicsim. - Olyan rendes. - Tudom. - És okos. - Igen. - Vera megint az útra szegezte a tekintetét. - És aranyos. - Ez még kikívánkozott Ethanből. - Akkor startolj rá, Tigris - nézett rá Vera. Rákanyarodott Ethanék kocsifelhajtójára. - Kösz! - pattant ki az autóból Ethan. Az utolsó pillanatban kapta el a lépcsőkorlátot. Beviharzott a házba, és lerohant a pincébe, ahol Apa a zenés könyveit tartotta. A legtöbb már szétesőben volt. Harminc éve jelentek meg. Ethan homályosan emlékezett rá, hogy Apa régen gitározott, de az emlékei annyira megfakultak, hogy azt hitte, csak képzeli a dolgot. Kikereste a kupacból azt a könyvet, amelyik a komponálásról szólt. - Te meg mit csinálsz itt? - Amikor Ethan felnézett, látta, hogy Elliot ül a lépcsőn, szeme körül egy monoklival. - Mi történt a szemeddel? - Nem érdekes. - El.. . - Később úgyis megkapom érte a magamét, úgyhogy egyelőre nem akarok beszélni róla, jó?
- Jó - válaszolta sértődötten Ethan. Nem fért a fejébe, miért ilyen undok Elliot. De nem akadékoskodott. - Apa könyvét keresem, azt, amelyik a dalszerzésről szól. - Dalt akarsz írni? - hajolt előre Elliot. Ethan bólintott, de közben a könyveket nézte. - Carternek. Hogy megszeressen. - Az ember nem azért ír dalokat, hogy megszeressék _ mondta Elliot dühösen. Ethan legyűrte az ingerültségét. Nem akart veszekedni. Azzal nyugtatgatta magát, hogy Elliot kamasz, és még nem tudja, hogyan kell felnőtt módjára viselkedni. Anya is mindig ezt hajtogatta. - Segítesz megkeresni vagy sem? Elliot elutasító képet vágott. Majd feltápászkodott. - A szobámban van. Gyere! - Te használod? - Ethan követte őt az emeletre. - A zenekar miatt. Elliot szobájában Ethan az ágyon ülve várta, hogy az öccse megkeresse a könyvet az íróasztalán. Elliot leült mellé. - Azelőtt is írtál dalokat, ugye? - Ethan nem tudta biztosan, az öccse arra a bizonyos AZelőttre céloz-e, vagy csak a közelmúltra. - Igen, már AZelőtt is - felelte. A mai napig megőrizte a régi műveit. Semmi komoly, csak néhány gyerekes szárnypróbálgatás. De már nem emlékezett, hogyan vethetné papírra a fejében megszülető dallamokat. - Ha eleget gyakorolsz, talán újból belerázódsz. - Segítesz? - kérdezte Ethan. - Persze - dünnyögte Elliot, mire Ethan a nyakába borult. - Kösz. - Amikor Ethan elhúzódott tőle, Elliot köhécselni kezdett. Fellapozott egy füzetet. Ethan kinyitotta a könyvet. Kezdőknek szólt, a kottát és a részeit mutatta be: a violinkulcsot, a basszuskulcsot, a hangjegyeket és azt, hogy ezek hol helyezkednek el a kottán. - Átvegyük a hangjegyeket? - kérdezte Elliot. Meg sem várva Ethan válaszát, rámutatott a legalacsonyabban elhelyezkedő hangra, majd, felfelé haladva az ujjával, énekelni kezdett: - Dó, ré, mi. - Elliotnak szép hangja volt. Tizennégy éves korában mutálni kezdett, és bár nem lett olyan mély, mint Apáé, valahol Apa és Ethan hangja között helyezkedett eL - Akarod hallani a dalomat? - kérdezte Ethan. - Persze. Ethan dúdolni kezdett. Elliot lehunyt szemmel hallgatta. Amikor Ethan elhallgatott, kinyitotta a szemét. - Jó, akkor most rajzoljuk meg a kottát! Csak akkor hagyták félbe a munkát, amikor Anya vacsorához hívta őket. Az első sor már megvolt: Ethannek addig kellett újra meg újra eldúdolnia, amíg Elliot meg nem győződött róla, hogy jól jegyezte le a hangokat. Elliotot persze leszidták a monoklija miatt, amit állítólag akkor szerzett be, amikor összeverekedett a legjobb barátjával, Chaddel, miután az lenyúlta tőle a lányt, akit a strandon szedett fel, valaki pedig - Ethan nem tudta, ki - retardáltnak nevezte a bátyját. EIliot összeszólalkozott Apával, aztán bement a szobájába, és nem volt hajlandó előjönni. Ethan, miután segített elmosogatni anyának, felment az emeletre. - Befejezzük a dalt? - állt meg a csukott ajtó előtt. Elliot beengedte. Ott folytatták, ahol abbahagyták. Ethan fogra a füzetet meg a ceruzát. - Senki sem nevezhet így rajtam kívül - mondta Elliot. - Ezt jól jegyezd meg! - Leült az ágyra. Hozzá sem nyúlt a könyvhöz. Csak mereven nézte Ethant. Ethan éppen azt a negyed hangot satírozta be, amit Elliot már nem tudott befejezni. - És ha én nem akarom, hogy így nevezz? - pillantott fel. Elliot vonásai megfeszültek. - Nem bántásból csinálom. - Elvette Ethantől a papírlapot, és megnézte. - Jó lett. Megpróbálod egyedül a következő sort? Segítek berajzolni a hangokat - nyújtotta előre a füzetet.
Ethan a füzetre meredt. Mintha Elliot jelezni akart volna valamit, de Ethan nem tudta, hogy mit. Elvette a füzetet. - Jó. Mire ágyba bújt, majdnem elkészültek a dallal. Ethan ébren feküdt, és halkan dudorászott magában. Amikor oldalra fordult, látta, hogy Carternél még ég a villany, és csak ekkor jutott eszébe, hogy délután elfelejtett átmenni a barátjához. A kapcsoló felé nyúlt, és kétszer is fel- meg lekattintotta. Vajon Carter rájön, hogy így akar jó éjszakát kívánni neki? Kisvártatva Carter szobájában is vibrálni kezdett a lámpafény. Ethan visszabújt az ágyba, és álomba dúdolta magát. Carter örülni fog a dalnak. Ethan már alig várta, hogy megmutassa neki a szerzeményét. Amikor Ethan előző nap nem csöngetett be hozzá, Carter arra a következtetésre jutott, hogy a barátjának biztos más programja van, például túlórázik, vagy a haverjaival lóg valahol. Miután egyértelművé vált, hogy Ethan nem jön, Carter belevetette magát a munkába. Ma azonban minden visszatért a rendes kerékvágásba: Ethan a szokott időben, késő délután érkezett. Carter mosolyogva tárta ki előtte az ajtót. De amikor megpillantotta Ethan félszeg arckifejezését, megijedt. - Ethan? Jól vagy? A görnyedt hátú Ethan előrenyújtotta a kezét. Egy gyűrött cetlit szorongatott a markában. - Tessék! - Ööö... kösz. - Carter széthajtogatta a papírt. Egy kézzel rajzolt kottát látott, amit kusza hangjegyek pöttyöztek. A vonalak vastagsága és dőlésszöge két különböző szerzőre utalt. Carter a félénken mosolygó Ethanre pillantott a cédula fölött. - Ezt nekem írtad? - szorította meg Ethan kezét. - Tetszik? - hajolt előre feszülten Ethan. - Naná. Még sosem írtak dalt nekem. Gyere be! Nézzük meg együtt! - Ethan halkan dudorászott, miközben Carter a kanapéhoz vezette. Carter megkönnyebbülten fektette a térdére a papírdarabot. Ethan szorosan mellette ült. - Ezért nem jöttél át tegnap? Ethan sugárzott a boldogságról. - Jó lett? - hajolt át Carter válla fölött. - ElIiot segített leírni a hangjegyeket. Apa könyvét használtuk. - Szóval Elliot is jó valamire - nevetett Carter, és kivédte Ethan játékos ütését. - Hallgassuk meg, hogy szól gitáron. Carter az asztalra helyezte a cetlit, és felvette a gitárját a kanapéról. Lassan pengette ki az egyszerű dallamot, aztán gyorsabb tempóra váltott. - Milyen gyors legyen? - Ilyen - kopogta le Ethan a lábán a közepesen gyors ritmust. Carter átvette a tempót. - Jól szól - mondta. - Nagyon jól. - Máskor is megpróbáljam? - kérdezte Ethan. - Okvetlenül! Segítsek megírni a szöveget? - Úgy érted, együtt írnánk a dalokat? - Hát persze. Ethan habozott. - Mi a baj? Ethan Carter elé tolta a papírt. - Ezt direkt neked írtam. Ha együtt csináljuk, már nem lesz ajándék. Carter végigfuttatta az ujját a kottán. Az első sor határozott, tiszta hangjegyekkel íródott. Nyilván Elliot keze munkája. A többi rész Ethantől származhatott - a hangjegyek rendezettek, nagyobbak és sötétebb körvonalúak voltak, Ethan buzgalmában erősebben nyomta rá a tollat a papírra. Ethan dalt írt nekem. - Mi lenne, ha írnánk egy másikat? - Oké! Carter nevetve hagyta, hogy Ethan megölelje. Letette a gitárt, és viszonozta az ölelést. Ethan kibontakozott az ölelésből, és komoly tekintettel méregette Cartert.
- Ehhez nem kell szöveg. Legyen instrumentális! Mint te. Árad belőled a muzsika. Carter egészen megilletődött Ethan őszinteségétől. Hátrahőkölt, hogy összeszedje magát. - Ööö, egy pillanat. - Azzal, meg sem várva Ethan válaszát, kimenekült a fürdőszobába. Megnyitotta a csapot, a mosdó fölé hajolt, és vizet locsolt az arcára. Bizonyos rángások, amelyek kizárólag az arcizmait érintették, olyan menetrendszerűek és ösztönösek voltak, hogy legtöbbször csak akkor figyelt fel rájuk, ha valaki megkérdezte tőle, mi baja, vagy eszébe jutott, hogy a bámész tekintetek ezt a reakciót váltják ki belőle. Ezeket a rángásokat jobban utálta, mint a nagyokat: a csapkodást, a rúgkapálást vagy a markolászást. Ez utóbbiakat könnyen lehetett álcázni valamilyen hétköznapi mozdulattal, míg a bandzsítást, a grimaszolást vagy a nyelvöltögetést nem. Ethan azonban szemmel láthatóan imádta Carter gyűlölt görcseit. Zenét komponált belőlük. A ruganyosan pattogó hangok, a hirtelen megtorpanások, amelyek Ethan dalát jellemezték, Carter betegségének lenyomatai voltak. Ethan szépséggel töltötte meg őket, és elérte, hogy Carter is szépnek érezze magát. Carter lázasan fürkészte a tükörképét: várta a rángásokat, amelyek ezúttal elmaradtak. Még nem érezte elég erősnek magát, hogy visszamerészkedjen a nappaliba, így hát leült a csukott vécére. Kezdett belezúgni Ethanbe. Nem, ez nem igaz. Már bele is zúgott. Végérvényesen. Semmi kétség. Megtörtént. Egy ideje gyanította, de most, úgy is, mint az átdolgozásra váró dalok hőse, már egészen biztos volt benne, hogy szerelmes. Mitévő legyen? Lehet, hogy Ethan nem fog csalódást okozni, de mi lesz, ha ő okoz csalódást Ethannek? Carter a kezébe temette az arcát, és mélyeket lélegzett. Amikor visszatért a nappaliba, Ethan úgy felderült, mintha Carter megjelenése maga lenne a csoda. Meglengette a telefonját, és közölte, hogy SMS-t kapott. - Meghívunk vacsorára - mondta. - Eljössz? Makaróni lesz. - Igen, elmegyek. - Most először dugja ki az orrát a házból azóta, hogy Elliot meg az a csaj kicsúfolták a strandon. Ilyen hatással van rá Ethan dala. - Jó. Carter leült Ethan mellé. Most, hogy végre elismerte, többet érez Ethan iránt puszta barátságnál, sokkal feszültebb lett. Egy kottapapírt meg egy ceruzát nyomott Ethan kezébe, de közben végig lehajtotta a fejét, nehogy Ethan kiolvasson valamit a tekintetéből. - Carter! - Ethan nem vette el a ceruzát. A hangja zavarról árulkodott. Carter felpillantott. Ethan arca is zavart volt. Haragszol rám? Carter elejtette a ceruzát. Az megpattant a lábukon, és a kanapéra esett. - Nem. Honnan veszed ezt? - Rám se nézel. Tényleg tetszik a dal? - Hát persze. - Carter minden szenvedélyét ebbe a kijelentésbe sűrítette. Ethan megnyugodott. - Akkor jó. Már kezdtem aggódni. - Ne aggódj - fogta meg Carter Ethan kezét. - Semmi okod rá. - Rendben. - Ethan olyan kihívóan mosolygott, hogy Carter kénytelen volt elszakítani tőle a tekintetét, de nem akarta felizgatni Ethant, ezért inkább megölelte, és a vállába fúrta a fejét. A kanapén nem lehetett rendesen ölelkezni. El kellett fordítani a felsőtestüket, míg a lábuk egy helyben maradt. Ethan felnyögött. Carternek megrándult az arca, amikor Ethan véletlenül oldalba bökte őt a könyökével, de hamarosan sikerült elhelyezkedniük. Carter talán kicsit hosszasan kapaszkodott Ethanbe, de Ethan sem eresztette. Amikor kibontakoztak az ölelésből, mindketten elnevették magukat. Ethan boldognak tűnt. Carter is kezdett felviduIni. Maga elé vette a kottapapírt. - Miről szóljon a dalunk?
Hetedik fejezet
CARTER A BORS BÁR SAROKASZTALÁNÁL ÜLT, és igyekezett egy beolvadni a berendezéssel. Mostanában mindig bejött ide a műszak végén, hogy hazafuvarozza Ethant, és napról napra egyre korábban érkezett. Vera megjegyezte, mit szokott kérni, de ha kevesen voltak, megvárta, amíg a fiú leadja a rendelést. Ma hosszú sor állt a pultnál, úgyhogy szó nélkül átnyújtotta Carternek a kávéját. Carter eldadogott egy köszönömöt, és odaadta a pénzt. Ha elég időt töltött valakivel, előbb-utóbb gond nélkül tudott beszélni az illető jelenlétében, mert már nem izgult annyira, és a nyelve helyett csak a végtagjai rángatóztak, de Verával más volt a helyzet. Talán a mögötte álló idegenek feszélyezték Cartert. Vera úgy tett, mintha semmit sem venne észre az egészből. Carternek ma a helyi gimnázium vetélkedőjére kellett elvinnie Ethant, amelyen EIliot is indult. Carter a biztonság kedvéért bekészített magának egy könyvet arra az esetre, ha elunná magát. A kávézó tömve volt. Andy ötpercenként kiugrott a pult mögül, hogy kiterelje az elbambult vendégeket. Ilyenkor keskeny csípőjére tette a kezét, és jelentőségteljesen méregette az asztalnál ülőket, akik rögtön vették is az adást, és távoztak. Ha ez nem vált be, Andy elkiáltotta magát: - Csipkedjék magukat, emberek! - Egyszer pedig úgy csapkodott a karjával, mintha madarakat akarna elhessegetni. Ethan, valahányszor egy kis lélegzethez jutott, rámosolygott Carterre, de egyébként szinte egész délután fel-alá rohangált a zsúrkocsival, italokat szolgált fel, és letörölte az asztalokat. A kávézó túlsóvégében két férfi ücsörgött, már akkor is itt voltak, amikor Carter megérkezett. Lassan szürcsölték a kávéjukat, Andy talán ezért nem rúgta ki őket. Carter is hasonló trükkhöz folyamodott, mert nem volt biztos benne, hogy Ethan sofőrjeként kibújhat Andy szabályai alól. (Carter már az első percben megbánta, hogy így mutatkozott be, mert látta, hogy az érdeklődés szikrája villan Andy keskeny vágású szemében.) A két férfi - az egyik kapucnis, a másik szőke és jól öltözött többször is leszólította Ethant. A szőke még Ethan könyökét is megérintette, és közben úgy mosolygott, hogy Carternek felfordult a gyomra. Carter igyekezett a hideg kávéjára összpontosítani. Nincs joga féltékenykedni, ha valakinek flörtölni támad kedve Ethannel. Ethan egyszer hangosan felkacagott, mire Carter olyan erővel csapta le a bögréjét, hogy teljesen kilötykölte belőle a kávét. Egy szalvétával itatta fel a folyadékot. Amikor felpillantott, látta, hogy a kapucnis fickó lejjebb csúszott a széken, mintha ő sem helyeselné a flörtöt. Ethant szemmel láthatóan nem zavarta a szőke pasas bizalmaskodása. Meg sem rezzent, amikor a fickó gyengéden felcsúsztatta az ujjait a karján, pedig Carter szerint a mozdulat bőven felért egy simogatással. Carter gyorsan felhajtotta a bögréje tartalmát, hogy a kesernyés folyadékkal fojtsa el a torkából feltörni készülő hangot. Idegesen dobogott az asztal alatt a lábával - ez a hang is elveszett a duruzsolásban meg a csörömpölésben. Ethan végre továbbment egy másik asztalhoz. Carter már bánta, hogy feltörölte a kiömlött kávét, mert úgy legalább lett volna miért odahívni magához Ethant. Bár nem szívesen zavarta Ethant munka közben. Kellett neki ez az állás. Három éve került ide, több kudarcba fulladt próbálkozás után. Egyszerűen sehol sem tűrték meg. Carter Verától és Andytől csipegette fel az információmorzsákat, akik kezdték egyre jobban a bizalmukba fogadni. Vera egy gimnáziumba járt Ethannel. - Mindenki azt hitte, hogy a Broadway-n köt ki - jegyezte meg egyszer tárgyilagos hangon, amikor Ethan éppen hallótávolságon kívül került. Talán ez volt az ok, amiért Carternek megbénult a nyelve a lány közelében. Hogy ő mindent tudott Ethanről, és testőrként védelmezte a fiút, bár ezt csak akkor mutatta, amikor Ethan nem figyelt oda. Carternek ez az elmélete akkor bukott meg, amikor rájött, hogy Ethan szülei is ilyenek. Velük azonban rögtön megtalálta a hangot. - Miért rendeled mindig ugyanazt? - Carter arra ocsúdott, hogy Ethan ott áll mellette, és a koffeinmentes tejeskávéjára meg a banános sütijére mutat. - Sok finomságot lehet itt kapni. - A Tourette miatt van - húzta közelebb magához a bögréjét Carter lesütött szemmel. - Ha túl nagy a választék, túlterhelődik az idegrendszerem, és legszívesebben sírva fakadnék vagy ordítanék. Ezért inkább maradok a jól bevált dolgoknál. Ethan leguggolt, hogy Carter szemébe nézhessen. Szomorú volt az arca. Ethan aztán tudja, milyen az, amikor az embert elborítják az érzelmek. Carter, egy hirtelen támadt gyengédségi rohamnak engedve, rámosolygott Ethanre.
- Én szívesen rendelek neked, ha akarod - ajánlkozott Ethan. - De nem mondom meg, mit. Legyen meglepetés! Mit szólsz hozzá? Carter előrehajolt, és Ethan homlokához érintette a sajátját. - Jó ötlet. - Oké - felelte Ethan sugárzó mosollyal, azzal felállt. - Végeztem. - Nem késünk el? Carter az órájára nézett. - Nem, még időben vagyunk. - Akkor jó. - Ethan a kötényébe törölte a kezét. - Örülök, hogy ma ilyen sokáig itt voltál. Tudtál haladni? - Három dallal végeztem. - Carter a táskájába süllyesztette a kottákat. Eredetileg öt dal volt a penzum, de folyton eIkalandoztak a gondolatai: először Ethan látványa, párducszerű, óvatos mozgása terelte el a figyelmét, aztán az a két férfi. Carter követte Ethant a raktárba. Zsúfolt helyiség volt, a fémpolcokon különböző ízesítésű kávékkal teli faládák sorakoztak. Néhány üres láda az oldalára döntve hevert a padlón. Valaki, talán Andy, tükörfényesre vikszolta a járólapot. A bámészkodó Carter majdnem nekiment egy tepsikkel teli gurulós állványnak, aminek a két felső polcán almás tallérok sorakoztak. - Hoppá! - ugrott elő mögüle Vera, és betolta az állványt a nagy hűtőkamrába. - Bo-bocsánat. Vera a helyére tolta az állványt, majd becsukta az ajtót. - Jó éjt, srácok! - Jó éjt - felelte Carter, majd Ethan is. Vera visszament a pulthoz. Carter a szeme sarkából látta, hogy valami leugrik az egyik polcról. Odafordult, hogy közelebbről is megnézze, mi az. Egy szürke folt bújt be a polcrendszer alá. - Azt hiszem, beszabadult egy patkány. - Az Bors. - Ethan felakasztotta a kötényét. - A macska. - Macska? - hajolt le Carter. Sárga szempár nézett farkasszemet vele a polc alól. Carter odaciccegett neki. A macskának szeme se rebbent. - Bors? Róla neveztétek el a kávézót? - fordult hátra Carter. - Igen. - Ejha - sandított Carter a macska búvóhelye felé. - De jó dolgod van, cicus. - Távol tartja az egereket, és ha rendesen viselkedsz, hagyja magát megsimogatni. - Ethan a kijárat felé indult. Menjünk! Elliot mérges lesz, ha elkésünk. - Mikor nem mérges? - dünnyögte az orra alatt Carter, de azért követte Ethant. Carter csak akkor kérdezett rá a két fickóra, amikor becsatolták magukat. Igyekezett közömbös hangot megütni, nem mintha Ethan rájött volna a turpisságra. - Ja, Mike és Douglas - mondta Ethan. Carter kivárt, de nem kapott bővebb információt. - A kávézóban ismerkedtetek meg? - Igen. - Ethan egy kilógó szálat piszkált a farmerén. - Ethan! - Douglas nem bír engem. -Ó! - Mike folyton hív, hogy menjek el velük valahova, de Douglas végül mindig lebeszéli. - Ó! - szorította meg Carter Ethan vállát. De mire Ethan elhúzódott volna, már le is engedte a kezét. Ethan nem szerette, ha vigasztalják. - Sok barátod van, akik szívesen találkoznak veled - mondta végül Carter. - Igen. - Például én.
- Igen. - Halvány mosoly. - És Andy. És Frankie. Horatio. Rolla. Jules. Ethan mosolya egyre szélesebb lett a nevek hallatán. - Vera - mondta. - Sal. És talán Alice is. - Alice is - felelte mosolyogva Carter. Ethan abbahagyta a babrálást. - Nagyon unalmas lesz a vetélkedő. - Tudom - szorította meg Carter Ethan tarkóját. Ethan nem húzódott el. - De EIliot számít ránk. Carter gyanította, hogy Ethan a szüleitől hallottakat szajkózza. De aztán arra gondolt, nem számít, hiszen Ethannek olyan őszintén cseng a hangja. - Jó testvér vagy - túrt bele Ethan sűrű hajába. Nem győzött ámuldozni, milyen vörös, mintha egyfolytában lángolna, és sosem akarna elhamvadni. Ethan ellazult az érintés hatására. - Tudom már, miről fog szólni a dalunk - mondta sóhajtva. - Miről? - Rólunk - felelte ábrándos mosollyal Ethan. A vetélkedőn öt-öt ember foglalt helyet egy-egy asztalnál, a harmadik asztalnál ülő személy pedig kérdéseket tett fel, míg a társa stopperrel mérte az időt, mivel maximum tizenöt másodperc állt rendelkezésre a válaszadásra. Ha valaki tudta a választ, megnyomott egy csengőt. A csengő úgy visított, mint a sziréna. Ethan a fülére tapasztotta a kezét, s a harmadik csengetés után már Ie sem vette onnan. A mellette ülő nő egy székkel odébb költözött, mert Ethan megbökte őt a könyökével, Carter azonban nem mozdult a barátja mellől. Ethan utálta a vetélkedőt. Anya és Apa még nem érkezett meg, nem érkezett meg, ezért Ethan percenként hátrafordult, és az ajtót figyelte. EIliot is sokszor nézett a bejárat felé, és nem játszott olyan jól, mint szokott. Ami azt jelentette, hogy egész este dühöngeni fog. Anya azt mondta, azért viselkedik így, mert kamasz, de Ethan nem emlékezett rá, hogy ő valaha is ilyen durcás lett volna. Elliotnál viszont minden vele töltött pillanatot egyetlen lépés választott el egy bevágott ajtótól. - Ethan! Ethan! Ethan kinyitotta a szemét. Carter hajolt fölé, majdnem összeért az orruk. - Mi van? - Dudorászol. - Igen. - Ethan nem értette, mi a baj. - Nem hagynád abba? - Idegesít ez a csengő. - Ethan teljes erőből a fülére tapasztotta a kezét, hátha Carter megpróbálja lefeszegetni onnan. De Carternek esze ágában sem volt ezt tenni. - Elmenjünk? - kérdezte. Ethan a pódium felé fordult. A játékvezető őket nézte. Ha Ethan elmegy, ki drukkol Elliotnak? Ethan látta, hogy EIliot barátai is eljöttek, de ők mégsem családtagok. - Bocsánat - suttogta, mert nem akarta, hogy bárki is meghallja. - Jól vagyok. - Folytathatjuk? - kérdezte a játékvezető. Ethan bólintott. A combja alá dugta a kezét és lélekben felkészült az első vijjogásra. Most hogy Carter itt ült mellette, habkönnyű, vidám zenére vágyott, nem harsány szirénázásra. Szorosan lehunyta a szemét, és gondolatban befogta a fü-
lét. Ijedten rezzent össze, amikor valami hozzáért a lábához és ránehezedett. Résnyire nyitotta a szemét, és látta, hogy Carter keze az. Ettől megnyugodott. Carter dobogni kezdett a lábával. És fura hangokat adott ki: úgy csettintgetett a nyelvével, mint apa, amikor a lovak lépteit utánozta. Ethan próbált ezekre a hangokra összpontosítani. Már jó ideje nem hangzott el újabb kérdés, úgyhogy Ethan kinyitotta a szemét. Látta, hogy a játékvezető a stopperossal beszélget, és közben szaporán bólogat. - Miért nem játszanak? - kérdezte. Carter vállat vont, és kitátotta a száját. Csettintgetés közben nem tudott rendesen beszélni. Ethanhoz hasonlóan ő is csak gondolatban tudta megfogalmazni a szavakat. Az ember könnyen elfelejti, hol a helyük a szájában vagy a nyelvén, ha a torkában vagy a fogai mögött rekednek. Ethan ismét az ajtó felé fordult. A vetélkedő a vége felé közeledett, de a szüleinek híre-hamva sem volt. - Lehet, hogy balesetet szenvedtek? - súgta oda Carternek. - Csak késésben vannak - szorította meg Carter Ethan térdét. Ethan elhúzódott tőle. Nem szerette, ha vigasztalják. - Sosem szoktak késni. Elliot is az ajtót nézte, inkább aggodalmaskodva, mint dühösen. Ethan szívesen megölelte volna, de ez elég furán venné ki magát EIliot barátai előtt. Anya mondta, hogy Elliot agya még növésben van, ezért undok, és ezért csinál butaságokat. Anya azt is mondta, hogy Elliotnak fel kell másznia egy hegy tetejére, és ha átér a túlsó oldalára, ő is olyan logikusan fog gondolkodni, mint a felnőttek. Ethan agyáról nem szokott ilyeneket mondani. Ethan néha eltöprengett, vajon ő milyen magasra jutott azon a hegyen, mielőtt a baleset miatt visszacsúszott volna a tövébe. Ő logikusan gondolkodott, talán túlságosan is, tekintve, menynyien haragudtak rá a "merevsége" miatt, de azt már nem tudta, hogyan "hasznosítsa" ezt a képességét. Pedig állítólag ez is fontos. Anya arró1 sem beszélt, nekivághat-e még valaha a hegynek. Ethan gyanította, hogy nem. De drukkolt Elliotnak, hogy ő minél hamarabb megmássza a saját hegyét. - Ethan! - Mi van? - Most nem fogta be a fülét, és nem is dudorászott. Ő legalábbis azt hitte. Carter a pódium felé intett a fejével. Az egyik versenyző felemelte a kezét. Ethan rámeredt. A lány válaszolt a kérdésre. Újabb kérdés következett, ez már a b6nuszkörhöz tartozott. A csapat tagjai összedugták a fejüket, majd harminc másodperc múlva az egyik fiú feltette a kezét. Senki sem nyúlt a csengőhöz. Ethan Carterre nézett, aki boldogan vigyorgott, és ritmusosan dobolt a lábával. Ethan máris jobban élvezte a vetélkedőt. Pár kérdés múlva Ethan szülei is befutottak. Anya fáradtnak tűnt, de azért megpuszilta Ethan feje búbját, és leült a időközben megüresedett székre. Apa Carter mellé telepedett le. - Késtetek - mondta Ethan. - Elliot már aggódott. - Majd később megbeszéljük - felelte anya. Ethan szívesen tovább kérdezősködött volna, de végül türelemre intette magát. A vetélkedő végén Elliot odajött hozzájuk. - Mi történt? - kérdezte köszönés nélkül. - Amelia néni rosszul lett - felelte anya. - Pár órája mentőhelikopterrel vitték be egy Los Angeles-i k6rházba. Még ma este oda kell mennünk. Már be is csomagoltam. - Én nem mehetek - vágott közbe Elliot. - Most írjuk a témazár6kat. Nem húzhatok el csak úgy - húzódott el apa érintése elől. - Vigyétek Ethant! - Nekem dolgoznom kell. - Neki is megvannak a maga feladatai. Amúgy sem ismerte közelről Amelia nénit. Már nagyon öreg volt, lévén anya nénikéje, nem az övé. - Ethan, beszélünk Verával. Biztosan...
- Én fontos ember vagyok. - Ethan nagyot nyelt. Jó munkaerő volt, és véresen komolyan vette a feladatait. Nem léphet le csak úgy. Különben ki törli le az asztalokat és tölti újra a csészéket? - Nálam ellakhatnak. - Ethan felkapta a fejét. El is felejtette, hogy Carter velük van, pedig nagyon is ott volt, igaz, olyan csöndben, mintha a világért sem akarna belefolyni a családi ügyekbe. - Ha nem akarjátok egyedül hagyni őket. - Miattunk ne aggódj! - Ethan nem hitt a fülének: egyszerre szólaltak meg Elliottal. Eddig még semmit sem csináltak egyszerre. - Én nem aggódom... - nyögte ki nagy nehezen Carter, és a farmerét kezdte morzsolgatni. Ethan is ezt szokta csinálni, ha felidegesítették. - Nem tudom - túrt bele apa a hajába. - Még nem volt időnk megbeszélni, mi legyen. Csak egy ötlet volt, de igazatok van. Nem lenne okos dolog, ha Elliot pont most hiányozna az iskolából. - Nekem pedig dolgoznom kell - emlékeztette az apját Ethan. - Jó. Carter, megbocsátasz egy pillanatra? - Persze. - Carter nem mert Ethanre nézni. A barátja reszketegnek tűnt. Ethannek azonban nem sok ideje maradt a gondolkodásra, mert Elliot rögtön rázendített, hogy nem akar Carterhez költözni, mert már nem gyerek. - Lehet, hogy ő az - bökött Ethanre -, de én nem. - Carter a barátom - mondta Ethan. - Persze. - Komolyan. - Tényleg? És vajon mit fog mondani holnap reggel, miután egy teljes éjszakát töltött veled egy fedél alatt? Ha megtudja, milyen vagy valójában? - Tudja, milyen vagyok. - Ethan úgy feldühödött Elliot megjegyzésén, hogy majdnem sírva fakadt. Elliot semmit sem tud róla meg Carterről. A szüleire nézett. Apa tanácstalanul vakarta a fejét. Lehet, hogy ő is ElIiottal ért egyet? - Ő a barátom - ismételte. - Nála akarok lakni. - Már szóltunk Mrs. Monroe-nak - mondta anya. - Brrr! - fintorgott Elliot. - De ma estére nem tudott elvállalni titeket, ezért is gondoltuk, hogy velünk jöhetnétek. Mi lenne, ha pár napot Carternél töltenétek, amíg Mrs. Monroe felszabadul...? - nézett kérdőn apára. - Egyedül is megleszünk - felelte Elliot. - Nem hinném - jelentette ki apa határozottan. - Jó, lehet, hogy Ethan nem - mondta Elliot. - De én át tudok menni valamelyik barátomhoz. Ethan már igazán hozzászokhatott volna Elliot tőrdöféseihez, de az éles fájdalom azonnali cselekvésre késztette. - Én is átmegyek a barátomhoz - mondta. - Carterhez. Vagy Horatióhoz a lakókocsiparkba. - A közelébe sem mehetsz a strandnak, megértetted? - ripakodott rá apa. Olyan zord képet vágott, hogy Ethan ijedten húzta össze magát. Apa felsóhajtott. - EIliot, sajnálom, de együtt kell maradnotok. Ti ismeritek egymást a legjobban. Szerintem az lenne a legegyszerűbb, ha otthon maradnátok. Carter pedig beköltözhetne a mi szobánkba. Ha minden jól megy, hétvégére itthon leszünk. Így megfelel? - Felőlem. Bár nem tudom, mi lesz velünk, ha Ethan elijeszti Cartert. - Nem fogom elijeszteni - felelte durcásan Ethan, és legszívesebben orrba vágta volna ElIiotot, de a fizikai erőszak tiltott dolog volt a családban, ráadásul a duzzogással sem szokott sokra menni. - Elliot! - Apa felállt, és félrevonta Elliotot a sarokba. - EIliot gyorsabban is mászhatna - jegyezte meg Ethan. - Apád beszél a fejével - szorította meg a vállát anya. - Carter a barátom, anya. Nem néz gyereknek, hiába mondja Elliot. - Megerősítést várva nézett az anyjára. - Ugye? - Ethan! - Ethan hátrafordult, és Cartert pillantotta meg az ajtóban. - Ki mondta, hogy gyereknek nézlek?
Carter sértődött arcát látva Ethan rögtön megbánta, hogy egyáltalán megfordult a fejében a gondolat. - EIliot. - De azonnal eIszégyellte magát, amiért beárulta ElIiotot. A testvérek tartsanak össze. Carter arcvonásai megkeményedtek. A fiú zsebre vágta a kezét, de a lába megállás nélkül remegett. - Most mi legyen? - kérdezte anyától. - Be tudnál költözni hozzánk pár napra? Carter a sarokban beszélgető apa és Elliot felé sandított. - Persze - válaszolta rezzenéstelen arccal. - Nagyon szívesen. - Máris megkönnyebbültem - mondta anya. Ethan is megkönnyebbülten borult Carter nyakába. így nem kell hiányoznia a munkahelyéről. Ethanre ráfért a vigasztalás ennyi idegeskedés után, és abból ítélve, Carter milyen szorosan simult hozzá, a barátjára is.
Nyolcadik fejezet
CARTER EGYEDÜL MENT HAZA. Líz és Nolan indulás előtt még ellátta pár jó tanáccsal Elliotot és Ethant. Hát így állunk. Egy hét Hartéknál. Nem gond. Menni fog. Csak nem olyan nehéz eset EIliot. Alice kihívásnak tekintené a dolgot, aminek jóvoltából Carter végre szembenézhet a félelmeivel. Carter nem tudta biztosan, hol szerepel a "kamaszoktól való rettegés" a "ciki-skálán", de az volt az érzése, hogy magasan. Sebaj. Ethannek szüksége van rá. Ez a lényeg. Ethan komolyan veszi a feladatait, és azzal, hogy hozzá költözik, Carter megkönnyíti a dolgát. Amikor hazaért, bepakolt egy váltás ruhát meg pizsamát. Úgy tervezte, hogy napközben hazajön dolgozni, és csak éjszakára megy vissza az újabb váltás ruhával, amíg Líz és Nolan meg nem üzeni, pontosan mikorra érnek haza. A gitárt az utolsó pillanatban akasztotta le a falról, majd az Ethannel közös szerzeményüket is magához vette. A kottát dossziéba csúsztatta, a gitárt pedig betette a tokjába. Aztán a vállára vette a táskáját, és bezárta maga mögött az ajtót. Pont akkor ért oda Hartékhoz, amikor Nolan kilépett a házból. - Hadd segítsek! - nyúlt Nolan bőröndje után. - Így is éppen eléggé fel vagy pakolva. Elbírom. Csak az ajtót nyisd ki, légy szíves - intett a fejével Nolan a furgon felé. - Jó. – Carter a tornácon hagyta a gitárját és leügetett a lépcsőn. - Minden rendben...? - Úgy érted, vége-e a bokszmeccsnek? - mosolygott halványan Nolan. - Inkább ne feszegessük a témát! - A férfi a furgonba hajította a bőröndöt, majd a karosszériának támaszkodott. - Kösz, hogy elvállaltad őket, Carter. Nem sok jó sülne ki belőle, ha magunkkal vinnénk őket. Nekünk most Amelia nénivel kell törődnünk, senkinek sem hiányzik ez az örökös civakodás. Tudom, hogy nem direkt csinálják, de akkor is... - dörzsölte meg Nolan a homlokát, oldalra simítva kusza frufruját - Egyikük sem képes felfogni, hogy mások is léteznek rajtuk kívül. - Szerintem jobban kellene bíznod Ethanben. - Carter maga is meglepődött, milyen hevesen védelmezi Ethant. Nolan is meghökkent. Majd bólintott, de csak a szokásos elcsigázottság sugárzott róla. - Igazad van. Sajnálom. Hosszú volt ez a nap. Köszönöm – lökte el magát a kocsi mellől. - Mit köszönsz? - kérdezte Carter. - Hogy figyelmeztettél, nem szabad egy kalap alá vennem a srácokat. Ethan imádni való srác. Mindig megérzi, mikor kell megvigasztalnia az embert. Csak akkor fordul ki magából, ha felbosszantják, és sajnos Elliot ebben nagymester. - Nincs sok tapasztalatom a témában - mondta Carter -, de hallomásból tudom, hogy a testvérek már csak ilyenek. A tornáchoz értek. Carter fogra a gitárját. A táskáját végig a vállán hagyta. Nolan ezúttal szívélyes mosolyt villantott rá. - Nekem van testvérem, és megerősítem, hogy tökéletesen igazad van. - A vállánál fogva beterelte a fiút a házba. Érezd magad otthon nálunk! - Köszönöm. - Carter a lépcső tövébe hajította a cuccait, majd a falhoz tolta őket, hogy ne legyenek útban.
- A gitárodat is áthoztad? Régen én is gitároztam - merengett el Nolan. - Csak amatőr szinten játszom. de Ethannek tetszik – hadarta Carter, mert hirtelen megijedt, hogy Nolan esetleg felkéri egy közös zenélésre. De Nolan csak a fejét ingatta, és a fekete gitártokra szegezte a tekintetét, majd felkiabált Liznek. - Hol van Ethan? - kérdezte Carter. - Azt hiszem, szendvicseket készít az útra. Ő maga ajánlotta fel. - Értem. - Carter elindult, hogy megkeresse Ethant. Nolan felszaladt a lépcsőn. Ethan a konyhapultnál állt, a szépen elrendezett hozzávalók között. Egy szelet kenyér, egy szelet sonka, egy szelet pulykasült, saláta, majonéz, mustár, második szelet kenyér. Két szendvicset már megcsinált, most készítette a harmadikat. - Becsomagoljam ezeket? - mutatott Carter a pult szélén heverő nejlonzacskókra. - Szia! - nézett rá Ethan. Elkente a majonézt, és átnyúlt a pult fölött, hogy megpaskolja Carter vállát. - Kösz szépen. Szerinted három elég lesz? - sandított a szendvicsekre. - Először ötöt akartam. - Az öt jobb lenne. - Jó. Carter zacskóba rakta a kész szendvicseket. - Apukád azt mondja, régen ő is gitározott. - Még a rádióban is szerepelt - mondta Ethan. Eloszlatta a mustárt, és lezárta a szendvicset. - A rádióban? Hogyan, az együttesével? - Nem. DJ volt az egyik helyi állomásnál, de már rég abbahagyta. - Ethan rémülten nézett fel. - Nem a balesetem miatt. Állítólag. Az később történt. - Ó! - Több időt akart velem tölteni. Carter kezdettől fogva kedvelte Nolant, de most, hogy kiderült, a karrierjét is hajlandó volt feladni Ethanért, még jobban a szívébe zárta a férfit. - Meg persze Elliottal - tette hozzá Carter mosolyogva, mert látta, Ethan még mindig attól tart, hogy nem hisz neki. - Aha - dünnyögte Ethan. - Csinálj még egy szendvicset! - Jó. Miután Carter az utolsó szendvicset is becsomagolta, Ethan hűtőtáskába tette a zacskókat két közepes zacskó chips és két palack víz kíséretében. - Elég lesz? - Szerintem igen. - Amikor Carter leköltözött Santa Josephinába, egy zacskó chipset meg egy üveg kólát vitt magával az útra. - Hol van Elliot? - A földszinten. - Ethan becipzárazta a hűtőtáskát. – Kiviszem a kocsihoz. - Jó. - Amíg Ethan távol volt, Carter rendbe tette a konyhát. Ethan a szüleivel tért vissza. Líz Carterhez lépett. - Jól van, Carter, mi megyünk. A hűtőn találod a fontosabb telefonszámokat. Ez pedig a mobilom száma - nyújtott át egy papírcetlit. - Jó mulatást! - Carter összerezzent, amikor a nő puszit nyomott az arcára. - Elnézést - mondta. - Nem akartam... - Tudom - mosolygott rá Liz. Majd kitárt karral fordult Ethan felé. - Szia, kicsim! - Szia, anya! - Ethan megölelte az anyját, majd puszira nyújtotta az arcát. Nolan még a haját is felborzolta. - Szia, apa! Carter az ajtóig kísérte a szülőket. Nolan megállt a pinceajtóban, és lekiabált Elliotnak. Elliot feljött, és megadóan tűrte, hogy a szülei megöleljék és megpuszilják. Kifejezéstelen tekintettel pillantott Carterre, majd a bejárati ajtó felé indult. Carter, Elliot és Ethan a tornácon állva integetett Nolan és Liz után. Amikor a furgon eltűnt a hosszú út végén lévő kanyarban, egymásra néztek.
- És most mi legyen? - kérdezte Carter. Ha kettesben lett volna Ethannel, leülnek a kanapéra komponálni, vagy gitároznak és énekelnek. Elliot jelenlétében viszont Carternek nem sok kedve volt az egészhez. - Éhes vagyok - mondta Elliot. - Dél óta nem ettem. - Hét óra körül járt az idő. - Oké, mindjárt készítek valamit - felelte Carter. Sajtos szendvicset ettek sárgarépával, és tejjel öblítették le a vacsorát. EIliot nem sokat beszélt, de legalább hajlandó volt leülni közéjük, és nem küldözgetett gyilkos pillantásokat Carter felé, amit Carter sikerként könyvelt el. Ethan sem érzékelt feszültséget. Éppen azt fejtegette, mit csinált aznap, és mennyit bohóckodott Bors, a macska, amikor Elliot hirtelen elmosolyodott. - Szereznünk kéne egy macskát - mondta. - Igen - gondolkodott el Ethan. - Szerintem is. - Lepjük meg vele anyát és apát - javasolta EIliot. Két ártatlanul csillogó szempár, egy őszinte és egy ördögi, fordult Carter felé. - Persze - felelte Carter. - Aztán majd magyarázkodhattok, honnan szereztetek macskát. - Jaj! - mondta Ethan letörten. - Inkább ne. Bocs, El. Elliot, becsületére legyen mondva, egész jól adta az ártatlant. - Igazad van, inkább ne. - Már-már baráti vigyort küldött Carter felé. Carter azon tűnődött, ez valamiféle teszt volt-e. Miután telepakolták és elindították a mosogatógépet, ElIiot leült az ebédlőasztalhoz, hogy megírja a leckéjét. Carter elővette a kottát, és bevitte a nappaliba. - Elhoztad a dalunkat? - nyúlt két kézzel a kotta felé Ethan. Úgy bánt vele, mint a hímes tojással. Leült a kanapéra Carter mellé. - Igen. Csodálom, hogy itt maradt - intett a fejével Carter ElIiot felé. - Mindig az ebédlőasztalnál írja meg a háziját. - Ethan szétteregette a kottalapokat. A dal alig egyoldalnyi volt, de összesen öt piszkozatot készítettek. Carter kiment a gitárjáért. Elliot fülében már ott volt a fülhallgató. Ha halkan játszik, Elliot talán nem figyel fel a lármára. Úgyis a leckéjével van elfoglalva. Ethan közelebb húzódott Carterhez. - Hol kezdjük? - tudakolta amaz. - Van egy ötletem. - Úgy dúdolta el a hangokat, mintha hétpecsétes titokról lenne szó. Carter addig pengette a gitárját, amíg Ethan teljesen elégedett nem lett a végeredménnyel. Ethan lelkiismeretesen lejegyezte a hang-jegyeket a kottára, majd Carter orra aládugta a papírt. - Jónak tűnik - mondta Carter. - Én meg kitaláltam egy szöveget a második ütemre, tudod, amire nem volt semmi ötletünk. - Halkan elénekelte Ethannek, aki sugárzó arccal bólogatott. Amikor Elliot végzett a leckével, Ethan csinált egy kis pattogatott kukoricát, majd együtt megnézték A nagy svindlit. Carter még egyetlen részt sem látott belőle. Elliot és Ethan nem győzött hüledezni, amikor ez kiderült. - Pedig olyan jó - mondta Ethan. Carter nem mindent értett, de azért tetszett neki az epizód. Főleg Ethan reakciói. Ethan az FBI-ügynök, Peter és a bűnöző, Neal szellemes párbeszédein szórakozott a legjobban, Elliot pedig Neal bűntársával, a kis termetű Mozzie-val szimpatizált, aki mindig egy lépéssel a többiek előtt járt, mégsem volt nyugta soha. Tízkor Ethan ásítozni kezdett. Teli szájjal, állkapocsfájdítóan, leplezetlenül. - Álmos vagy? - kérdezte Carter. Ethan bólintott, és Carter vállára hajtotta a fejét. - Aha. - Te anyáék szobájában alszol - közölte Carterrel Elliot. - Megmutassam, hol van? - Igen. - Carter lefejtette magáról Ethant. - Gyere! Elliot azt mondja, ideje lefeküdni. - Aha. - Az álomittas Ethan feltápászkodott, és Carter után cammogott. Carter fogta a táskáját, és követte ElIiotot az emeletre. Ethan mögöttük vánszorgott. Az ő szobája volt a legközelebb a lépcsőhöz. - Jóccakát! - mondta, majd lagymatag integetések közepette eltűnt az ajtó mögött. - Erre - mondta Elliot. Carter követte. Elliot megállt a fürdőszobával szomszédos ajtó előtt, és felkattintotta a villanyt, fényárba borítva a széles franciaágyat, a fehér szőnyeget és a sötétbarna mahagóni bútorokat. - Jó éjt!
- Jó éjt! - Carter megvárta, amíg Elliot kimegy a szobából. Arra számított, most, hogy Ethan hallótávolságon kívül került, Elliot biztosan odabök neki valami epés megjegyzést, érthető hát, hogy a fiú néma távozása összezavarta és kicsit meg is ijesztette. Nem tudta hova tenni Elliotot. A komódra rakta a táskáját, és kivette belőle a pizsamáját meg a fogkeféjét. A hóna alá csapta a cókmókját, és kiment a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzon. Nem szeretett korán kelni, ezért inkább este szokott fürdeni. Gyorsan levetkőzött, és meglepetten tapasztalta, hogy a fürdőszoba nem is olyan hideg, mint gondolta. Kellemes meleg volt, a plüss szőnyeg pedig lágyan cirógatta meztelen talpát. Pisilt egyet - a vécéfedél belső peremén filctollal írt útmutatót talált, hova célozzon, és hogyan rázza le a fölösleges folyadékot -, kezet mosott, majd szemügyre vette a zuhanyzót. A csapra gyerekzárat szereltek, nehogy a víz túlságosan felforrósodjon, de nem volt nehéz kitalálni, hogyan működik. A falra fémrudat csavaroztak. Carter nagymamája is ilyet szereltetett fel magának a combnyaktörése után. Carter némi töprengés után rájött, hogy ez itt valószínűleg Ethané. Amikor beállt a zuhany alá, egy laminált papírlapot vett észre a kád végében, a falon, pár centivel a feje fölött. ,,A sikeres zuhanyozás lépései", állt rajta. A cím alatt pedig egy lista következett: 1. Vizezd be a hajad! 2. Mosd meg a hajad samponnal! Jól habosítsd fel! 3.Öblítsd le alaposan (ne maradjon szappanos). 4. Kend fel a balzsamot! Jól dörzsöld be! 5. Öblítsd le alaposan! 6. Vizezd be a szivacsot! 7. Szappanozd be! 8. Mosakodj meg tetőtől talpig! A füledről, az arcodról és az alsó részekről (elől-hátul) se feledkezz meg! 9.Öblítsd le magad! 10. Zárd el a csapot! 11. Töröld meg a lábad, mielőtt kilépsz a szőnyegre! Miközben követte az utasításokat, Carter rájött, hogy a lista Ethan szemmagasságában van elhelyezve. Miután kilépett a zuhany alól (előtte szárazra törölte a lábát) és belebújt a pizsamájába, kinyitotta az ajtót, hogy kiszellőztesse a gőzt. Ahogy a fogkrémet kereste, újabb listára bukkant a gyógyszeres szekrény belsejében. A címe "Fogmosás" volt, és azzal kezdődött illetve végződött, mit kell csinálni a fogkrém kupakjával. Fogmosás közben végigolvasta a listát. A papír már sárgult, és a sarkai is felpöndörödtek. Amikor Carter hozzáért, letört belőle egy darab. - Már nem használom a listákat. - Mi? - rezzent össze Carter, akit rémes bűntudat gyötört, amiért önkéntelenül is bepillantást nyert Ethan életébe. Ethan pizsamában állt a küszöbön. - A rossz napokra kellenek. De csak ritkán használom őket. A mosdóhoz lépett. - Pár éve az egész ház tele volt cetlikkel. Mindent elfelejtettem. Még azt is felírták, hogyan kell beállítani az ébresztőórát. - Sokan használnak listát. - Az agykárosodottak. - Mindenki. Ethan fogta a fogkrémes tubust, és a tőle megszokott gondossággal csavarta le róla a kupakot. - Nem igaz, Carter. Egy normális ember házában nincsenek ilyen listák. - Borsószem nagyságú pasztát nyomott a fogkeféjére (pontosan annyit, amennyi a sárguló úrmutatón állt), amit aztán a szájába dugott. Carter várakozón figyelte Ethant, de az nem óhajtotta folytatni a beszélgetést. - Jó éjszakát! - mondta Carter. Ethan hátraintegetett neki, de közben egy pillanatra sem vette le a tekintetét a tükörképéről. Nolan és Liz ágya hatalmas volt. Carter kiterülve feküdt a közepén, de még így sem érte el a szélét. Az ablak előtt
sötétítőfüggöny lógott, de Carter nyitva hagyta az ajtót, mert az előszobai ablakot csipkefüggöny díszítette, amely átengedte a holdfényt. És a fürdőszobai lámpa is fel volt kapcsolva a folyosó végén. Az ágynemű friss volt. Talán Liz húzta fel, még mielőtt hírt kapott volna Amelia néniről, ezért maradt érintetlen. Most Carter fogja betörni a házaspár helyett. A fiú áldotta az eszét, hogy letusolt. Már félálomban volt, amikor Ethan jelent meg a küszöbön. Sötét alakja esetlen óriásként állta el a sápadt fény útját. Carter feltápászkodott. - Ethan? - Nem alhatnék veled? - Ööö... - Carter arra gondoIt, ha ez valamiféle utolsó kísérlet Ethan részéről, hogy olyan szerepbe kényszerítse, amiből nem lehet kimászni, ő bizony nem kér belőle. Igaz, hogy folyton egymás kezét szorongatják, és amikor egymás mellett ülnek, néha elkalandoznak az ujjaik, de egy ágyban feküdni akkor is veszélyes, ha nem érnek a másikhoz. - Inkább menj vissza a szobádba! Ethan lehorgasztotta a fejét. - Bocs. Nem akartam átjönni, de... de... - Carter előrehajolt, hátha így meghallja az indokot, amit Ethan sehogy sem bírt kinyögni. - Anyáék mindig megengedik, hogy velük aludjon, ha rosszat álmodik - jelent meg Elliot Ethan mellett. A könyökénél fogva beljebb tuszkolta Ethant a szobába. Ethan lehajtott fejjel lépett előre, ijedten rezzent össze, amikor Elliot felfedte a titkát. - Ó! Akkor... akkor jó. - Úristen, ez aztán az okos válasz! Mintha az ő jóváhagyása kellene ahhoz, amihez Ethannek eleve joga van! Ő a betolakodó, nem Ethan. Beljebb húzódott az ágyon, és visszahajtotta a paplant. Ethan bemászott mellé, és a párnába fúrta a fejét, hogy ne kelljen ránéznie. Carter szinte látta maga előtt, ahogy Ethan az ágyában hánykolódik, rémálmoktóI gyötörve, de nem mer segítséget kérni, mert nem akarja, hogy Carter gyereknek nézze. Vajon mikor adta meg magát a vigasztalás utáni vágynak? - Én is szoktam rosszat álmodni - szólalt meg Carter. Ethan még mélyebbre fúrta a fejét a párnába. Elliot addig piszkálta Ethant, amíg az arrébb nem húzódott, hogy a testvére is bemászhasson mellé. - Simogasd a hátát! - mondta Elliot. - Az segít. Carternek órákba, évekbe telt volna, hogy megmagyarázza az EIliot vagy a saját viselkedésében tapasztalt változásokat. Érthetetlennek tartotta, miért fogad szót egy kamasznak, aki gyakorlatilag levegőnek nézi. De azért megsimogatta Ethan hátát, amely a rémálom ellenére jéghideg volt. Cartert megint elöntötte a forróság. - Fel-Ie, ne körkörösen - szólt rá Ethan. - Még van erőd csicskáztatni? - csipkedte meg Carter a barátja oldalát. De amikor Ethan morcosan nézett rá, megsimogatta a csípés helyét. - Bocs. Csak ugratlak. - Aha. - Ethan fészkelődni kezdett, majd Carter kezéhez dörgölte a hátát, akár egy hízelgő macska. - Jó most fel-le, ne körkörösen. - Carter maximálisan beváltotta az ígéretét. Ethan jólesően sóhajtott fel. Elégedetten. Elliot egészen közel hajolt Ethanhez, és a fülébe súgott valamit, mire Ethan átölelte. Carter dúdolni kezdett: egy altatódallal kezdte, de aztán arra gondolt, nem biztos, hogy Ethan örül neki, így hát átváltott az egyik számra, amit még a gitárján játszott el neki. Reggel egymás hegyén-hátán ébredtek. Ethan feküdt középen, a lába között Carter bal lábával, a hasa alatt pedig EIliot beszorult kezével. Elliot, alighogy felébredt, rögtön elkomorult, majd újból lehunyta a szemét, és visszahanyatlott a párnára. - Éhen halok - szólalt meg Carter. Kisimította a hajtincseket Ethan arcából. Ethan mindig szép volt, de most különösen: félálomban, békés arccal. Bágyadtan, álmosan pislogva nézett fel Carterre. Pizsama felsője felcsúszott a derekáról. Carter elfordította a tekintetét, és inkább a saját öltözékére összpontosított, amely szintén összegyűrődött az éjszaka folyamán. Bár úgy aludt, mint a bunda, kétség sem férhetett hozzá, hogy a csapat tagjai közül legalább egyvalaki összevisz-
sza csapkodott álmában. - Főzök egy kávét - mondta Ethan. - Jó. Együtt mentek le a földszintre. Ethan átkarolta Carter vállát. Amikor leültek a kávé meg a kávézóból hozott sajtos keksz mellé, Ethan némán, komoran mártogatta a kekszeket a bögréjébe. Carter feltette neki azt a kérdést, amiről egyszer már lebeszélte magát, mondván, hogy semmi köze hozzá: mi az, ami miatt Ethan ilyen gyakran felriad az éjszaka közepén, ráadásul úgy, hogy csak a szülei tudják megvigasztalni, és már Elliot is részese a rituálénak. - Pirosat látok - hangzott Ethan válasza. - Meg kezeket. - Nézte, amint a sajt elolvad a kávéban. - És fáj - tette hozzá elcsukló hangon. Carter némán odatolta Ethan elé a maradék kekszet. Fogalma sem volt, mit mondjon erre. Ethan a kekszre nézett, aztán Carterre. És elmosolyodott.
Kilencedik fejezet A RÉMÁLMOK KIBILLENTETIÉK ETHANT AZ EGYENSÚLYÁBÓL, aki emiatt végigásítozta a nappalt, és rettegve várta az éjszakát. Megpróbált minél tovább fennmaradni, de végül a szülei szobájában kötött ki, Carter és Elliot mellett. - Ethan, jól vagy? - kérdezte Vera. Ethan bólintott. Éppen holtidő volt a kávézóban, és Ethan már letörölgette az asztalokat. A szüleim elutaztak. Carter átköltözött hozzánk. - Én szívesen vigyázok rátok, ha akarjátok. - Nem. Carter jó fej. - Ethannek csak utólag jutott eszébe, lehet, hogy Vera igenlő választ várt, de a lány nem tűnt sértődöttnek. - Eleget alszol? - Igen. - Ethan! - Igen. - Vera nem az anyja. Nyugodtan hazudhat neki. Vera szemmel láthatóan nem hitt neki. Ethan eltolta magától a dupla habos forró csokit, amit idáig iszogatott, és felállt a pult mellől. Letörölte a bögre után maradt foltot. - Vár a munka. A raktárba érve nekilátott, hogy elpakolja a dobozokat, és leltárba vegye a készletet. Minden egyes tollvonás az álmában látott kezeket idézte, ahogy feltépik, aztán fájdalommal és rettegéssel töltik meg a testét. Végül a földre pottyanó toll csattanása zökkentette ki a kábulatból. Felvette a tollat, erősen megmarkolta, majd elölről kezdte a műveletet. Koncentrálj! Ijedten rezzent össze, amikor Andy megérintette a könyökét. - Apám szerint azok rezzennek össze, akiknek valami rejtegetni valójuk van - mondta Andy. Ethan nem értette, miért kell ezt vigyorogva közölni az emberrel. Ez nem puszta ugratás. - Nekem nincs rejtegetnivalóm - felelte. - Akkor jó - nézett rá komolyan Andy. Az emberek vagy komolyan, vagy vidáman szoktak Ethanre nézni. Legalábbis az idegenek, de Andy nem számított idegennek. Ethan lekapta a törlőruháját az egyik doboz tetejéről, és kiment a raktárból, hogy ne kelljen Andy arckifejezésén gondolkodnia.
A második éjszakán Carter egyedül aludt. Nem derült ki, vajon azért-e, mert Ethant ezúttal nem gyötörték rémálmok, vagy mert a fiú ellenállt a kísértésnek, és nem kért segítséget. A harmadik estére beállt a rend. Vacsora az asztalnál, aztán tévé, leckeírás, zuhanyozás és lefekvés. Carter az ágyban feküdt, és éberen hegyezte a fülét, hátha meghall valami gyanús neszt. Előző nap nem aludt valami jól, mert amellett, hogy Ethant várta, a szoba is viszonylag idegennek hatott a számára. Miután megállapította, hogy úgysem tud elaludni, Ethan szobájához settenkedett, és résnyire nyitotta az ajtót. - Ethan! Megmozdult a paplan, és Ethan kócos feje bukkant elő alóla. - Igen? - Csak meg akartam nézni, minden rendben van-e. - Igen. - Akkor jó. - Carter maga sem tudta, miért cövekelt le a szőnyeg közepén, mintha várna valamire. - Carter! - Igen? - Bebújhatsz mellém, ha akarod. Carter az ágy felé indult, és közben kénytelen volt beismerni magának: szinte remélte, hogy Ethan felajánlja ezt a lehetőséget. Ethan félrehúzta a paplant, és Carter lefeküdt mellé a rekamiéra. Ethan mellkasához préselte a hátát. Ahogy Ethan elengedte a takarót, a karja Carter mellkasára hanyatlott, és nem mozdult onnan. A másik kezével Carter haját kezdte cirógatni. - Nyugi, Carter - mondta. - Mellettem biztonságban vagy. - Jó - felelte Carter, mert nem akarta elárulni Ethannek, hogy ő nem szokott rosszakat álmodni, csak a magánytól szokott félni, de attól senki sem mentheti meg. Amikor felébredt, a feje Ethan vállán nyugodott. Ethan mosolyogva nézett rá. Carter hátrahőkölt, és kizuhant az ágyból. - Elliot - mondta Ethan zavart és sértődött arckifejezése láttán. - Ő az én kisöcsém - közölte vele Ethan. Carter arra számított, hogy a barátja így folytatja: "Nem szólhat bele a dolgaimba." De tévedett. Ethan a földre, közvetlenül Carter mellé helyezte a lábát, és feltápászkodott. Levett egy pólót az egyik szék támlájáról, és belebújt. Carter elkapta a tekintetét, amikor Ethan a feje fölé emelte a pólót, és megfeszítette a hasát. De képtelen volt ellenállni a látványnak, és csak azért is odasandított, mielőtt a textília teljesen betakarta volna a fehér bőrfelületet. Tekintete most Ethan ágyékára siklott. Reggel lévén semmi különös nem volt abban, hogy Ethan bokszeralsója kidudorodik. Carter nem is értette, miért lángol ennyire az arca, a tenyere pedig miért siklik be a lába közé, hogy megérintse a saját reggeli csomagját. - Reggel mindig kemény a péniszem - közölte vele Ethan. Carternek fel sem kellett emelnie a fejét, úgy is tudta, hogy Ethan őt, a lába között pihenő kezét nézi. De sehogy sem tudta rávenni magát arra, hogy megmozduljon. Olyan jól érezte magát így. Ez volt az egyik ok. A másik, súlyosabb ok pedig az, hogy ha megmozdítja a kezét, az felér egy vallomással. Carternek nem maradt más választása, mint mozdulatlanul maradni. - De pisilés után lelohad. - Ez így van jól. - Aztán maszturbálok - mondta Ethan, amitől Carternek görcsbe rándult a gyomra. - Ó! - lehelte. Ethan lehajolt, és megpaskolta Carter fejét. Carter csak aztán merte felemelni a tekintetét, hogy Ethan peckesen kivonult a szobából. Megérezte az okostojás. Carter még egyszer, utoljára megsimogatta a szerszámát, aztán feltápászkodott a földről. Csupa vágylohasztó dologra gondolt - környezetszennyezés, városi közlekedés, háj -, majd amikor már elég erősnek érezte magát, visszament Nolanék szobájába, hogy összeszedje a ruháit. Anya és apa hazajövetele előtti estén - Amelia néni már jobban érezte magát - Elliot áthívott egy lányt. Jennifer ki-
nyúlt farmert viselt, és sokat mosolygott. Kedvesnek tűnt, egészen másmilyen volt, mint az a lánya strandon. Elliot azonban egyenesen a szobájába vitte, és bezárkózott vele. - A szüleid meg szokták engedni neki, hogy ezt csinálja? - kérdezte Carter, aki épp csak odaintett a lánynak, nem szólalt meg. Ethan már annyira megszokta a beszélgetéseiket, hogy először eszébe sem jutott, Carter nem áll szóba akárkivel. - Felmenjek, kinyissarn az ajtót? - Én nem mehetek fel, mert leégetem a csajok előtt – felelte Ethan. - De biztosan nem direkt - fogta meg Carter Ethan könyökét, amivel sikerült mosolyt csalnia barátja bánatos arcára. - Elliot nem így gondolja. Már majdnem kész volt a dal. Carter azt mondta, még pár próba (következetesen így mondta: "próba"), és végeznek. Ethan úgy érezte, ez a világ legszebb dala, elsősorban azért, mert együtt írták Carterrel. Már előre szomorú volt, hogy el kell válnia a barátjától, amikor anya és apa hazaér, de Carter azt mondta, Ethan ezután is átmehet hozzá délutánonként. Útközben anya jócskán feltankolt hamburgerből. Finom illata volt, de Ethan továbbra is azon búslakodott, hogy többé nem alhat egy ágyban Carterrel. Ezt meg is mondta apának, amikor az megkérdezte tőle: "Miért lógatod az orrod, csikó?" Mire anyáék azt válaszolták, hogy Carter igaz barát, amivel sikerült felvidítaniuk Ethant. Aztán a kávézóban Mike meglepte őt egy üveg kék körömlakkal, miután észrevette, hogy Ethan körméről csúnyán lepattogzott a festék. Ethan nem győzött ámuldozni. Doug persze dúlt-fúlt mérgében, de Ethan kezdte megszokni a stílusát. Süketnek tettette magát, amikor Doug leszidta Mike-ot, amiért az igyekezett kedves lenni. Zsebre vágta az üvegcsét. Carternek újra kell festenie a hüvelykujját, amit még Ethan lakkozott ki. Ma este meg is csinálják. Amikor Ethan munka után átment Carterhez, Alice-t is ott találta. Carter síkideg volt. Síkideg: ez a jó szó. A haja öszszevissza állt, mintha elfeküdte volna. Ethan leült a kanapéra, és maga elé húzta a kisasztalt, hogy kilakkozza a körmét, amíg Carter és Alice végignézik a szanaszét heverő papírlapokat. Barátja kialvatlannak tűnt. Két nyugodt (és Cartermentes) éjszakát követően Ethan nehezen viselte a hiányát, ezért Elliottal aludt, mert anyáék hullafáradtak voltak a hoszszú utazás után, és Ethan nem akarta felébreszteni őket. Egész jól aludt, EIliot végig simogatta a hátát. - Hogyhogy letartóztatták? - söpörte félre Carter az egyik papírkupacot. - Nincs senki, aki beugorhatna helyette? kérdezte rémülten. Vagy mérgesen. Mindenesetre feldúltan. - Kit tartóztattak le? - kíváncsiskodott Ethan. - Egy szerencsétlen lúzert, aki a főszerepet játszotta volna a darabban, amit hétvégén mutatunk be - felelte Alice. Rajtakapták egy prostival, és a botrány miatt kénytelen voltam kirúgni. Mire kiszabadul, rég vége az évadnak - tette hozzá. Bosszúsan csengett a hangja. Ethan éppen elégszer látta bosszúsnak EIlliotot. - A srácnak pedig, aki beugrana helyette, egy oktávval mélyebb a hangja, ami azt jelenti, hogy három heti munkám megy veszendőbe. Elölről kell kezdenem az egészet, és négy napom maradt, hogy végezzek. Hol a francban vannak a jegyzeteim? - túrta fel a kupacot Carter immár másodszor. Ethan rácsavarta a kupakot a körömlakkos üvegre, és átölelte Cartert. Carter a vállára hajtotta a fejét, és úgy sóhajtozott, mint Ethan, amikor fel akarta hívni magára a figyelmet. - Jaj, Carter, ne legyél mar olyan, mint egy díva! - szólt rá Alice. - Az ilyen incidensek csak jót tesznek a hírnevednek. Háromszoros honoráriumot kapsz, ha kihúzol minket a szarból. Carter átölelte Ethant. - Egy tapodtat sem mozdulok, Alice, amíg el nem boronálod a dolgot. Miért nem tudtál valami megbízható embert választani? - Úgy érted, amíg te el nem boronálod a dolgot. Biztosíthatlak, hogy én minden tőlem telhetőt megtettem - felelte Alice. Ethan viszonozta Carter ölelését. Ha elég ügyes, örökre így rnaradhatnak. Carterből pizza illat áradt. Ethan körülnézett, a dobozt kereste a tekintetével. Talán neki is jut egy szelet. - Ha színész lennék - szólalt meg Ethan -, mindig pontos lennék, és soha nem kezdenék prostikkal. - Mert te rendes srác vagy - felelte Carter, de alig lehetett hallani, mit mond, mert Ethan pólójába temette az arcát. -
Carter meséli, hogy többször is felléptél az egyházi ünnepségeken - mondta Alice. - Purimkor én játszottam Hégajt. - Az összes szerepe közül Hégajét szerette a legjobban Ethan, mert a háremet alkotó lányok mind jó fejek voltak. Azelőtt Mordehájt játszotta. Tizennégy éves volt, és szólót is énekelt. Az is tetszett neki. Mielőtt Ethan elszomorodhatott volna, Carter kibontakozott az ölelésből, de nem engedte el teljesen Ethant. - Láttam videón. Ethan fantasztikusan énekelt. Igazi őstehetség. - Nem igaz - húzta be a nyakát Ethan, de közben úgy vigyorgott, mint a fakutya, és a füle meg az ágyéka is átforrósodott. - De igen - felelte Carter cseppet sem lekezelően, amitől Ethan még inkább zavarba jött. - Volna e kedved fellépni a darabban a hétvégén? – kérdezte Alice. - Mi-micsoda? - Hé, én szoktam dadogni - bökte oldalba játékosan Carter. - Kis szerep, egy mondat az egész, de nagyon muris. A közönség a térdét fogja csapkodni a nevetéstől. - Tényleg? - Ethan lehunyta a szemét, és elképzelte magát a színpadon, a hahotázó közönség előtt. Amikor felnézett, a vigyorgó Alice-szel találta szemben magát. - De mi lesz, ha nem sikerül? - Beszélünk a szüleiddel. Az előadás Los Angelesben lesz, egész hétvégére ott kell maradnod. - Ó! - Ethan nem is gondolt erre. Lassan emésztgette a hallottakat. - Úgy értem, mi lesz, ha elszúrom? - Erre való a próba - felelte Alice. - Ethan, ha elvállalod a szerepet, mindenben segítünk, és akár ezerszer is elpróbálhatod a szövegedet - mondta Carter. - Szerintem nem lesz gond. - Hát… ~ Ethant elöntötte a büszkeség, amikor Carterre, nézett, mert a barátja olyan magabiztosnak tűnt, hogy az csakis őmiatta lehetett. - Jó, elvállalom. - Ez a beszéd! - örvendezett Alice. Ethan Carterre sandított, és látta rajta, ha Alice nem lenne a szobában, most szájon csókolná. Ethan majd szétrepedt a boldogságtól. Kiment a fürdőszobába, hogy kézbe vegye a dolgokat – legalábbis azt a testrészét, ami miatt hirtelen túl szűk lett a farmere. Carter fürdőszobája rózsaszínű volt. Carter rettenetesen szégyellte a dolgot, Ethan viszont semmi kivetnivalót nem talált benne. Minden színnek jár egy helyiség. Ethan megpróbálta rávenni Cartert, hogy fesse át kékre az irodát, de a barátja eddig nem harapott rá az ötletre. Ethan a nappali felé tartott, amikor Alice hangja ütötte meg a fülét. - Én csak annyit mondtam, hogy Ethan sem hagyja el magát. Jó fej, élvezi az életet, és azt teszi, amit a szíve diktál. Te is jó fej vagy, de magadba zárkózol és hagyod, hogy az élet elmenjen melletted. - Alice, nem fogok kiállni egy csomó ember elé. Képtelenség. - Szedd már össze magad! Tehetséges vagy, Carter. Méghozzá rohadtul. - Ejtsük a témát, jó? Ethan visszament a szobába, és leült Carter mellé, hogy lelki támaszt nyújtson neki. Carter a papírlapokra szegezte a tekintetét, de azért megpaskolta Ethan kezét. Carter arra számított, ha Ethant elengedik, kettesben mennek Los Angelesbe, letudják az előadást, aztán hazajönnek. Ehhez képest most ott ült Harték furgonjában a Jenniferrel kiegészült család társaságában. Azért nem lepődött meg különösebben. Ethan Los Angeles-i bemutatkozása nagy eseménynek számított, és Carter nehezen tudta volna megmondani, ki izgul jobban - Ethan vagy a szülei. Még Elliot is elismerően veregette hátba Ethant. Liz szerint EIliot és Jennifer kevesebb helyet foglalt el a hátsó ülésen, mint illendő lett volna.
Carter nem véletlenül hagyta ott Los Angelest három év után. Betegesen félénk kisvárosi fiúként, akit folyamatos idegrángás gyötört, lehet, hogy eleve butaság volt odaköltöznie. Los Angeles - koszos, zsúfolt, büdös, ijesztő. Amikor végigment az utcán, felhúzta a kapucniját, és mélyre süllyesztette a kezét a felsője zsebébe. Nyugi, öreg, csak semmi pánik. Szemkontaktusról szó sem lehetett. Egyesek fenyegetésnek vették, és Carternek már elege volt azokból az emberekből, akik azt hitték, miattuk ráng az arca. Hajtsd le a fejed, és egy pillanatra se állj meg! Hányszor látta a szeme sarkából azt a hajléktalan nőt, aki egész testében rángatózva, mélyen szemébe húzott kapucnival dőlt az egyik épület falának? Carter rögtön megsajnálta. A járókelők azonban épp csak rápillantottak, és már mentek is tovább. Carter kíváncsi volt, vajon az emberek róla is ugyanazt gondolják-e, mint a csövesről. Dilis. Nincs ki a négy kereke. Egy fillért sem kap tőlem, úgyis drogra költi. Carter, aki kellemetlennek érezte a hasonlóságot - ugyanakkor szégyellte magát az érzései miatt -, gyorsan továbbsietett, azzal győzködve magát, hogy a nő többre megy egy kis nyugalommal, mint azzal az aprópénzzel, amit a lábánál heverő piszkos dobozba dobnának. Carter azt remélte, hogy el tud rejtőzni a nagyvárosban, de végül csak még nyomorultabbul érezte magát. "Ne fordíts hátat az embereknek!", nyaggatta az anyja, mintha Carter szántszándékkal viselkedett volna így. A fiú gyűlölte, ha megbámulják, gyűlölte a tömeget, és ezt az anyja is tudta. Los Angelesben mindig hatalmas volt a tömeg, és az emberek akkor is megbámulták a másikat, ha egyébként közömbösséget színleltek. Ethan szemén keresztül nézve Los Angeles megtisztult a mocsoktól, és visszaváltozott az álmodozók mesevárosává. A csapat éttermet keresett, de Ethan egy percig sem bírt megülni a fenekén. Amikor már másodszor csatangolt el, mert valami felkeltette a figyelmét, Nolan keményen elkapta a karját. Ethan mentegetőzni kezdett, de képtelen volt abbahagyni a vigyorgást, és továbbra is mindent megcsodált, ami felkeltette a figyelmét. Csak most Nolant is magával vonszolta. Harték a régi albérlete előtt tették le Cartert. A volt szobatársa még most is itt lakott. Kiszá1láskor Carternek át kellett másznia Ethanen. Legnagyobb meglepetésére Ethan is kiszállt vele. - Látni akarom, hol laktál. - Nem gond? - kérdezte Carter. - Egy perc az egész. - Csak nyugodtan. Egyáltalán nem vagyunk éhesek - felelte Elliot. - Akkor jó! - indult el Ethan az épület felé. - Elliot csak gúnyolódik - kiáltott utána Carter. - Aha. Ez az? - állt meg Ethan a bejárat előtt. - Ez. - Carter felcsöngetett a régi lakásba. - John jó fej. - Csá, tesókáim! - harsogott John mély hangja a kaputelefonbóI. - Na, vonszoljátok fel a seggeteket! Carter belökte a kaput. - Kicsit szabadszájú - magyarázta az ijedt Ethannek. - De amúgy ártalmatlan. Carter hamar megbánta ezt a kijelentését, mert kivágódott a lakásajtó, és John olyan erővel szorította a keblére, hogy majdnem szétroppantak a csontjai. Amikor kiszabadult az ölelésbőI, hátranézett, és látta, hogy Ethan a falhoz lapulva áll. - John, bemutatom Ethant. Miatta vagyok itt. - Ja, te fogsz fellépni a darabban. Ethan félszegen bólintott. - Akkor nyomás befelé! Mindent tudni akarok. - Ugye, engem nem fogsz megölelni? Carter elnyomott egy mosolyt. Ha valaki, akkor Ethan biztosan viszonozni tudná John ölelését. Amikor elkapta a hév, sokkal erősebben szorította magához Cartert, mint John. - Ne félj, nem bántalak - nevetett John. - Gyertek be! Kértek üdítőt? Ethan lelkesen tolakodott előre. - Igen. Amikor beléptek a lakásba, Carternek újabb ölelést kellett elszenvednie, de John betartotta az ígéretét, és egy ujjal
sem nyúlt Ethanhez. - A kanapén fogtok aludni. Ki kellett adnunk a szobádat mondta. - Semmi gond. - Carter a földre hajította a táskáját. – Ethant lent várja a családja. Csak meg akartam mutatni neki, hol laktam. - Zsír - nyújtotta előre a kezét John, és lassan körbefordult a szobában. - Parancsolj! Főúri pompa - mutatott a málladozó vakolatra, a beázásokra meg az ablakra, amit egy faszög rögzített a kerethez. Jaj, mielőtt elfelejtem... - A lakás egyetlen szekrényéhez lépett, és egy barna cipzáras széldzsekit vett ki belőle. - Ezt itt hagytad. - Kösz. - Carter a táskájára fektette a dzsekit. - Mi lesz azzal az üdítővel? - szólalt meg Ethan. - Bocs. Kólát vagy limonádét? - Kólát. John Ethan kezébe nyomta a dobozt. - Carter? - Semmit. - Carter leült a kanapéra. Az utcán találták Johnnal, egy hónappal azután, hogy beköltöztek az albérletbe. Együtt cipelték haza. - Ki az új lakótársad? John elvigyorodott. - Mi van? - Molly. - Ez komoly? - hajolt előre Carter. - Összeköltöztetek? Ezt nevezem, öreg! - Ki az a Molly? - kapta fel a fejét Ethan. - Molly a világ legtutibb csaja. Évekig hiába próbáltam becserkészni. - Ismerem ezt az érzést - felelte Ethan. - Mi is csak barátok vagyunk Carterrel. Jaj, ne! Milyen meleg van itt! Carter alig kapott levegőt. Lázasan törte a fejét, milyen kifogással vehetné elejét az egyre elkerülhetetlenebb beszélgetésnek, és nagy ijedségében sikerült is előrángatnia egyet: - Ne várakoztassuk meg a többieket! - indult el az ajtó felé. Ethan hetek óta nem hozta fel a témát, pont John előtt kell ilyeneket mondania? John előtt, aki jól tudja, hogyan győzze meg Cartert arról, hülyeség hagyni, hogy a régi kapcsolatai megfosszák egy új szerelem lehetőségétől? Nevezetesen Ethantől. - Várjunk csak egy percet! - emelte fel a kezét John. – Beszédem van Ethannel. Érdekelne, milyen tervei vannak veled. - Carter nem akar járni velem - felelte Ethan -, úgyhogy nem érdekes. - Hát - szólalt meg John némi gondolkodás urán -, elég magának való gyerek. - Igen - harapott az ajkába Ethan. - De velem nem az. John őszintén meglepődött. - Akkor sok szerencsét! - Kösz. - Ethan úgy pillantott körbe, mintha örökre az emlékezetébe akarná vésni a lakást. - Most mennem kell. - Lekísérlek - mondta Carter. - Jó. - Hé - kapta el John Ethan karját, és odasúgott neki valamit. - Mindjárt jövök - fordult Carter felé. Carter gyanakvóan méregette, de John arca kifürkészhetetlen volt. - Oké. Carter ugrásra készen nézte, ahogy Ethan lebiceg a lépcsőn, de a barátja egyedül is boldogult: egyik kezével a korlátra, másikkal a falhoz támaszkodott. - Mit mondott John? _ Azt mondta, nagy szó, hogy velem nem vagy szégyellős.
- Hát igen. A lépcső tövéhez érve Ethan megtorpant. - Ez igaz? Tényleg nagy szó? Carter az alsó lépcsőfokon állt meg, hogy szemmagasságban legyen Ethannel. - Igen, mert, izé, tudod, milyen vagyok. Még Verát sem merem megszólítani. Nem vagyok magamnak való. Csak szívesebben vagyok együtt olyan emberekkel, akikkel gátlás nélkül beszélgethetek. - És velem szívesen vagy együtt? - Igen. Hiszen barátok vagyunk. - Én többet szeretnék - nézett rá kihívóan Ethan. Carter félre kapta a tekintetét. - Nem tudom, készen állok-e rá. Ne haragudj! - Amikor Ethanre nézett, látta, hogy az változatlan eltökéltséggel bámul rá. - De ettől még lehetünk barátok, ugye? - Igen - fordult el tőle Ethan. - Egyedül is kitalálok. - Holnap találkozunk. Ööö, jó éjt! - Szia! Carter idegesen markolászta a korlátot, legszívesebben Ethan után szaladt volna. De minek? Az ilyen drámai jeleneteknek csak egy végkimenetele lehet: meg kell vallania az érzéseit, és ő még nem készült fel erre. Megvárta, amíg becsapódik a kapu. Aztán sarkon fordult, és visszament a lakásba. Ethan dalt írt neki, amit ő a barátság jeleként értelmezett. A francba, Carter, hogy te mekkora barom Vagy! Senki sem ír dalt a haverjának. És Ethan elérte a célját. Elérte, hogy Carter beleessen. A vak is láthatta, mire megy ki a játék. Csakhogy Carter, merő óvatosságból, nem mert szembenézni a tényekkel. - Mi történt? - tudakolta John, amikor Carter belépett a lakásba. Carter becsukta az ajtót. - Rengeteg a dolgom. Nem baj, ha nem most tárgyaljuk ki, mekkora ökör vagyok? - Alig egy nap volt hátra az előadásig, és még nem sikerült az egész darabot átdolgoznia. Carter el sem tudta képzelni, mit csinál az új színész zene nélkül, de aztán arra jutott, hogy ez legyen Alice gondja. - Persze. Ahogy gondolod - nézett rá vigasztalóan John. Carter legszívesebben kizavarta volna. - Kösz - rogyott Ie a kanapéra.
Tizedik fejezet AZ ESEMÉNYNEK egy állami középiskola adott otthont. A színházterem tömve volt, alighanem azért, mert nagyágyúk játszották a főbb szerepeket. A statiszták egy női hajléktalanszálló lakói közül kerültek ki, mivel az előadást az ő megsegítésükre rendezték. Carter a harmadik sorban ült Ethan családjával, közvetlenül Will Smith mögött. Ethan egész nap próbált. - Nem engedte, hogy elkísérjük - suttogta Liz a nézőteret betöltő izgatott moraj közepette. - Azt akarta, hogy meglepetés legyen. - Annak ellenére, hogy végig a szerepét gyakorolta - mondta EIliot, de a hangja jóindulatúan csengett. Amikor Carter napközben beugrott a próbára, látta, hogy Ethan Alice-szel beszélget. Carter épp csak odaintett nekik, és már ment is. A nap nagy részében az utolsó simításokat végezte az átdolgozott dalokon. - Biztosan ügyes lesz. - Hát persze, hogy az lesz. - Liz mintha nehezményezte volna, hogy bárki is az ellenkezőjét meri feltételezni. Carter kézbe vette a műsorfüzetet. Még nem volt alkalma elolvasni az ismertetőt, de tíz perccel az előadás kezdete előtt legalább volt mivel elütnie az időt. Éppen a dramaturg megjegyzéseinél tartott, amikor a mellette ülő nő megköszörülte a torkát.
- Elnézést! Carter oldalra fordult, és látta, hogy a nő vasvillaszemeket mereszt rá. - Tessék! a nő vasvillaszemeket mereszt rá. - Tessék! - Mit lökdösődik? Nem tud nyugodtan ülni? - Ööö... - Carter hiába próbálta megmagyarázni, hogy nem szándékosan csinálja, egy hang sem jött ki a torkán. Gyámoltalanul bámult a nőre. - Ne fészkelődjön annyit, jó? - Sa-sa-sa... - Nem tehet róla - hajolt át Elliot Carter fölött. - Ha valami nem tetszik, tessék odébb ülni! - Ide szól a jegyünk. - Nem vettem észre, hogy meglöktem Önt - mentegetőzött Carter, a térdének címezve a mondandóját. - Sajnálom. - Lopva Elliotra sandított. Elliot megvédte? Sőt, nemcsak megvédte, hanem ráadásul olyan képet vágott, mintha legszívesebben behúzna egyet a nőnek. - Mi az, hogy nem vette észre? - méltatlankodott a nő. - Úgy lökdös, hogy mindjárt tengeribeteg leszek. Carter továbbra is lesütötte a szemét. A combja alá dugta a kezét, hogy ne rángatózzon, de ettől meg a könyöke vágódott oldalra. Mindenáron pontot akart tenni a vita végére. - Carter, cseréljünk helyet - mondta Liz. - Nem vagyok a fia - szólalt meg Carter. De azért feltápászkodott, és átült Elliot meg Nolan közé. Liz rámosolygott a nőre. - Most pedig elmesélem önnek, hogyan kell toleránsan viselkedni a betegekkel szemben. - Itt nyugodtan fészkelődhetsz, nem gond - mondta EIliot. Szúrós könnyek tolultak Carter szemébe. A színpadra szegezte a tekintetét. Mire elkezdődött az előadás, sikerült ellazulnia. A beugró színész brillánsan oldotta meg a szerepet. Carter és a Hart család számára azonban Ethan volt az előadás sztárja. - Még egy kis teát, uram? - kérdezte tökéletes időzítéssel és merészen felhúzott szemöldökkel abban a pillanatban, amikor a szerencsétlen főszereplő rájött, hogy véletlenül a saját húgával beszélt meg randevút. Kitört a nevetés. Ethan mereven állt, kinyújtott kezében a teáskannával, és Carter jól látta, hogy mosoly bujkál a szája szögletében. Fantasztikusan festett. Carter gyanította, hogy Ethan a jelmezét szánta meglepetésnek. Tetőtől talpig viktoriánus inasruhába volt öltözve, ami kihangsúlyozta hosszú lábát és nyúlánk felsőtestét. Hátrafésült haja, ha egy bizonyos szögből esett rá a fény, úgy szikrázott, mintha csillámporral hintették volna be. Olyan volt, mint egy angyal. Amikor alábbhagyott a nevetés, a másik színész a szerepe szerint kiküldte Ethant, aki tapsvihar közepette vonult le a színpadról. Carter oldalra sandított, és látta, hogy Liz és Nolan szemében is könnyek csillognak. Felnézett a színpadra, a csukott ajtóra, amelyen keresztül Ethan távozott. A mai teljesítménye alapján senki sem gondolná róla, hogy agykárosodott. Lehet, hogy a szüleinek is pont ez jár a fejében. A meghajlásnál Carter talpra ugrott, és még az sem zavarta, hogy véletlenül három kiáltást hallatott. Vadul dobogott a lábával, és teljesen elengedte magát, mert Ethan megérdemelte. Ethan szemmel láthatóan - és cseppet sem meglepő módon - az egész szereplőgárdával összebarátkozott. Percekbe telt, mire le tudott jönni a színpadról, annyian ölelgették és csókolgatták. - Tetszett? - állt meg Carter és a család előtt lihegve, sugárzó mosollyal. - Barátom, le a kalappal! - mondta Nolan. Vállon veregette a fiát. Liz mosolyogva fújta ki az orrát. - Ügyes voltam, Carter? Carter egyenesen Ethan csillogó szemébe nézett, és hirtelen elborították az érzelmek. - Hát pe-pe-pe-pe... - Nem bírt megszólalni. Olyan büszke volt Ethanre, hogy legszívesebben fel-alá ugrált volna
örömében (Én ismerem ám ezt a srácot, ezt a fantasztikus, csodálatos srácot), hogy mindenki megtudja, ki is az ő barátja. Ethan arca megnyúlt. Elszomorította, ha Carter nem tudott beszélni, meg talán magát okolta Carter dadogásáért. Carter viszont nem akarta, hogy Ethan aggódjon, nem akarta, hogy a barátja bánatos legyen, amikor az egész világ gyönyörű, Ethan is gyönyörű és... Ethan ajka puha és ragacsos volt a szájfénytől. Carter maga is megízlelhette, amikor úgy döntött, nem küszködik tovább a szavakkal, hanem a tettek mezejére lép. El akart húzódni, mert mindenki őket nézte, de Ethan elkapta a karját, és viszonozta a csókot. Amikor szétváltak, Carter majdnem összecsuklott, Ethan száj fényének íze pedig teljesen elnyomta a pattogatott kukorica emlékét az ízlelőbimbóin. - Sze-sze... - futott neki újra. Azt akarta mondani, hogy szenzációs előadás volt, de miután rájött, hogy hiába próbálkozik, másodszor is megcsókolta Ethant. Ethan ezúttal lazított a halálos szorításon, és Carter hátára csúsztatta a kezét. Ez a csók végre tökéletesre sikeredett. Ezúttal a köréjük gyűlő tömeg zavarta meg őket. Amikor Carter kibontakozott Ethan öleléséből, a darab szereplőivel találta szemben magát. - Ő a pasid? - tudakolta a lány, aki a komorna szerepét játszotta. Ethan Carterre nézett. Kérdőn vonta föl a szemöldökét. - Hát, ööö, majd kialakul- válaszolta Carter. Amikor Ethan csillogó szemébe nézett, szíve szerint igennel felelt volna, de még kótyagos volt az előadás miatti izgalom és a szégyentelenül vadra sikerült csók miatt. Ethan is hasonló állapotban lehetett. Ezt még hideg fejjel is végig kell gondolni. Rámosolygott Ethanre, így jelezve, hogy a kérdés még nincs végleges en eldöntve. - Olyan édesek vagytok együtt! - mondta a lány. - Jössz a buliba? - kapta el Ethan karját. - Anya, elmehetek? - fordult Ethan Liz felé. - Nem tudom, kicsim. - Carter is jön. Ugye, Carter? - nézett mosolyogva Carterre Ethan. - Persze, elmegyek, aztán elkísérem Ethant a szállodáig. - A lány egy térképet nyomott Carter kezébe. Carter a cetlire meredt. Buliba megy. Egy csomó emberrel. Elképedve nézett Ethanre. - Hé, szupersztár! - rángatta meg Alice Ethan könyökét. – Klassz voltál! - Kösz! - Ethan ragyogott a boldogságtól. - Visszakísérlek az öltözőbe. A jelmezesek a kabátot követelik. Ethan védekezőn húzta össze magán a ruhadarabot.. - De úgy tetszik! - Hát, talán meg tudjuk fűzni őket, hogy adják oda az egyik mandzsettagombot - mosolygott Alice. - Jó lesz? - Igen - derült fel Ethan. - Carter is jöhet? Együtt megyünk bulizni. - Bulizni? Carterrel? - vonta föl a szemöldökét Alice. - Igen - felelte Carter. Próbált nem úgy viselkedni, mint egy nagy gyerek. Alice mellkason bökte Ethant. - Ezt aztán nevezem, igazi varázsló vagy Ethan Hart. Ethan zavartan vonogatta a vállát. - Bírom Cartert. - Mi visszamegyünk a szállodába – szólalt meg Nolan. – Ne maradj sokáig! Éjfélkor takarodó. Korán reggel indulunk haza. - Jó - felelte Ethan. - Persze - helyeselt Carter. - Már ideje volt - suttogta Liz, amikor átölelte Cartert. – Alig vártuk, hogy végre egymásra találjatok. - Köszönöm. - Carter kicsit furcsállotta, hogy Liz és Nolan ennyire izgult, mikor jön meg az esze Ethannel kapcsolatban. A szülők kiterelték Elliotot és Jennifert, Alice pedig a zeneterem felé kezdte taszigálni a fiúkat, amely most öltözőként
funkcionált. A folyosó szinte kihalt volt, alig néhányan lézengtek rajta. - Még el kell intéznem valamit. Később találkozunk – mondta Alice, azzal elrohant. . Ethan némán lépdelt Carter mellett. Carter megfogta a kezét. Nem tudta, mit mondjon, és abban sem volt biztos, Ethan a csók miatt hallgat-e, vagy azért, mert még mindig a történtek hatása alatt áll. - Ethan. . . - Nem értek semmihez, Carter - horgasztotta le a fejét Ethan. - Butaságokat beszélsz. Csodálatos ember vagy,. Ethan megtorpant. Olyan erősen kapaszkodott Carter kezébe, hogy Carternek is meg kellett állnia. - Először azért csókoltál meg, mert szépen énekeltem. Később én is meg akartalak csókolni téged, de nem engedted. - Ethan a szemközti falra szegezte a tekintetét. - Most azért csókoltál meg, mert ügyesen játszottam a darabban. Mit kell tennem, hogy megint meg megcsókolj? Cartert mintha gyomorszájon vágták volna. Ethan agyafúrt srác, meg kell hagyni. Kettejük közül ő volt a magabiztosabb, de csak azért, mert mindent feketén-fehéren látott, Carter világa viszont a szürke összes árnyalatát magában foglalta. Ez a szemléletbeli különbség késztette megállásra Ethant a jellegzetes színűre festett folyosón, alig pár perccel azután, hogy vastapsot kapott. Olyan elesettnek tűnt, hogy Carter legszívesebben a falba verte volna a fejét. Nem kell mindent túlspilázni. Nincs vesztenivalója. Az első csóknál még alig ismerte Ethant, teljesen érthető, hogy nem kapkodta el a dolgokat. De most már mindent tudott róla. Csak arra vágyott, hogy Ethan átölelje és megvédje őt. Ethan az ajkába harapott, és továbbra is a falra szegezte a tekintetét. - Ne harapdáld a szád! Vérezni fog - csúsztatta végig a hüvelykujját Carter Ethan alsó ajkán. - Nem érdekel. - Ethan! Ethan levette a tekintetét a falról, de nem nézett Carter szemébe. Pedig Carter nagyon szerette volna. Megkönnyítené a dolgát. - Nem kell kiérdemelned, hogy megcsókoljalak. Akkor csókollak meg, amikor csak akarod. Akkor is megcsókollak, ha semmi különöset nem csinálsz. Csak itt ácsorogsz a folyosón az öltöző előtt. Ethan végre elmosolyodott, de a tekintetéből hitetlenkedés áradt. - Tényleg? - Tényleg. - Carter lehúzta magához Ethan fejét, hogy bebizonyítsa, igazat mondott. - Általában semmi különöset nem szoktam csinálni. - Ethan elfordította a fejét, hogy megcsiklandozza Carter arcát a borostájával. - Akkor egyfolytában csókolózni fogunk - húzta vissza magához Carter. Ethan ránézett. - Vagyis most járunk? - Szeretnéd? - Valaki lekapcsoIta a villanyt a folyosó végén, így jelezvén, hogy későre jár. Carter azonban egy tapodtat sem mozdult: félúton állt a színházterem és az öltöző között, alig pár centiméterre Ethan testétől és átható kék szemétől. Pontosan úgy csimpaszkodott Ethan karjába, ahogy Ethan az övébe az éjszaka közepén. De most nem a rémálmoké volt a főszerep. Hanem a feltámadó reménységé. - Szeretnék járni veled - mondta Ethan. - Én is. - Carter a falnak tántorodott. Ethan nyaka köré kulcsolta a karját. Ethan a haját simogatta. Egyszerre töltötte el félelem és nyugalom, biztonságérzet és rettegés, erő és megkönnyebbülés. A két fiú görcsösen kapaszkodott egymásba. Csak akkor rebbentek szét, amikor valaki nekik ütközött, és felrázta őket a kábulatból. A bulin addig táncoltak, amíg Ethannek meg nem fájdult a lába. Ethan nem ihatott alkoholt a gyógyszerei miatt, így hát Carter is az üdítőnél maradt. Amikor végzett a bárpultnál, látta, hogy Beyoncé távozik az asztaluktóI. Ethan arca úgy ragyogott, mint egy kisgyereké a születésnapja reggelén. - Azt mondta, hogy nagyon ügyes voltam! - újságolta Ethan. Majd Carterhez bújt, amitől Carter vérnyomása rögtön az egekbe szökött.
Miközben taxira vártak a járdaszélen, Carter megfogta Ethan kezét. - Nem kóborlok el - mondta Ethan, aki rögtön erre asszociált a mozdulatból. - Azért fogtam meg a kezed, mert mostantól a szerelmed vagyok - magyarázta Carter, és elhúzódott, nehogy megijessze Ethant. - Ja! - Ethan szája azon nyomban meglepett, elégedett mosolyra húzódott. - Akkor jó. Örülök neki. - Én is - vigyorgott rá Carter. Amikor megérkezett a taxi, Carter besegítette Ethant a kocsiba. Bemondta a hotel címét, majd megkérte a sofőrt, hogy a második megálló John lakása legyen. Ethan hozzábújt az ülésen, és megrángatta a pólóját. Carter megszorította a kezét. - Ne a sofőr előtt. - Próbált halkan beszélni, de látta, hogy a férfi őket nézi a tükörből. - Csak semmi etyepetye - szólt rájuk. - Csók? - kérdezte Ethan. A sofőr jóváhagyóan legyintett. - De a ruha marad! Carter Ethan vállára tette a kezét. - Jó lesz így? - Igen. - Egész úton csókolóztak. Hiába próbáltak engedelmeskedni a sofőr parancsának, Carter pólója így is jócskán a hasáig, Ethané pedig a háta közepéig csúszott. A sofőr megkocogtatta az üveget. - Megjöttünk. Kifelé! Carter gyorsan lopott még egy búcsúcsókot. - Elkísérjelek a bejáratig? - Nem, egyedül is boldogulok - felelte védekezően Ethan. Ez valahogy nem illett a felduzzadt ajkához. Ethan haja, amelyet Carter olyan vadul markolászott útközben, most úgy festett, mintha szélvihar tépázta volna meg. Ethan lesimította a fürtjeit. - Tudom. Csak, gondoltam, addig is együtt lehetnénk. - Ja! - Pajkos sóvárgás suhant át Ethan arcán. - Letelt az idő. Mindjárt vége a műszakomnak - döntötte el a sofőr a vitát. - Holnap találkozunk - hajolt ki Carter az ablakon, hogy még egyszer utoljára megcsókolja Ethant. Amikor szétváltak, bódultan hanyatlott vissza az ülésre. Ethan integetve indult el a szálloda felé. - Ma este jöttünk össze - szólalt meg Carter. Úgy érezte, magyarázattal tartozik a sofőrnek. - Értem, értem - gesztikulált a sofőr. - Szerencsétek van. Nem minden sofőr olyan rugalmas, mint én. Máshogy is elsülhetett volna ez a kis kocsikázás. - Köszönjük - felelte Carter. - Nem mindenki venne fel titeket. De én nem olyan vagyok. - Ez igazán kedves öntől. A sofőr tovább ecsetelte, mi várt volna a két fiúra, ha "másik sofőrrel" találkoznak. Carter nem győzött hálálkodni. Amikor megérkeztek, Carter húsz százalék borravalót adott. Még kiszállás közben is azt kellett hallgatnia, mekkora szerencséje volt. Amikor felért az emeletre, benyitott a régi albérletébe. Ajtónyikorgás jelezte az érkezését. John, aki a kanapén ült, lehalkította a tévét. - Na, milyen volt? - Az előadás fantasztikusan sikerült - felelte Carter. Némi hatásszünetet tartott. - És összejöttünk Ethannel. - Hűha! - vonta föl a szemöldökét John. - Jó buli lehetett. És miről szólt a darab? - A viktoriánus kor társadalmi ellentéteiről. - Ja, persze! - John feltápászkodott. - Örülök nektek. Reggel találkozunk. - Engem vártál? - kérdezte Carter.
- Mi? - horkant fel John. - Nem vagyok az anyád. - Akkor jó. - Carter előkereste a pizsamáját. - Szép álmokat! - Jóccakát! - John bement a szobájába, és magára zárta az ajtót. Carter túl fáradt volt ahhoz, hogy átöltözzön. Lehányta magáról a nadrágot meg a pólót, és csak úgy, kisgatyában, trikóban, elnyúlt a kanapén. Elalvás előtt arra gondolt, milyen puha volt Ethan szája, és milyen finoman csiklandozta az arcát a borostája.
Tizenegyedik fejezet - ETHAN RENDES GYEREKNEK TÚNIK - mondta John. A kanapé végében ült, Carter nyitott táskája mellett. - Az is - felelte Carter, aki éppen a zokniját tömködte be a pólója és a táska oldala közötti résbe. - Örülök, hogy megismerhettem. - Én is. - Csak egyetlen apróság. - Igen? - kérdezte Carter kifejezéstelen hangon, és megacélozta magát. - Szeretném előrebocsátani, semmi kifogásom ellene, hogy egy agykárosodottal jársz. Nem is ez a lényeg - emelte fel a kezét védekezőn John. - Akkor mi? - Aggódom érted. - Tessék? - Nyugtass meg, hogy nem a Tourette-szindrómád miatt jársz Ethannel. John nagy levegőt vett. - Tessék? - hátrált el Carter a kanapétóI, miközben a hangja egy oktávval feljebb siklott. - Ő is más. Te is más vagy. Nem is tudom, talán azért cuppantarak így egymásra, mert... - Ez most komoly? - John eddig még sosem avatkozott bele Carter kapcsolataiba, pedig Carter csupa idiótával járt. És John egy szót sem szólt rájuk. - Carter, kerülöd az embereket, mert dadogsz és rángatózol. Kimered jelenteni, hogy nyugodt szívvel randiznál olyan pasival, akinek nincsenek egészségügyi problémái? - Nem. - John pontosan azt a választ kapta, amitől tartott. De hiszen Carter már az elején megmondta Ethannek: Fura fazonok vagyunk. Az úgynevezett normális srácok mind beletiportak a lelkébe, miért ne próbálkozhatna egy sérült emberrel? És kezdetben barátként, nem szeretőként vonzódott Ethanhez. Nem, a döntésének semmi köze az agykárosodáshoz vagy a Tourette-hez. Különben már hónapok óta járnának Ethannel. Carter megvárta, amíg elmélyülnek az érzései. Azt akarta, hogy Ethan az élete része legyen. - Hé, figyelj! - állt fel John. - Ne haragudj! Nem akartalak megbántani. - Carter lerázta a válláról a barátja kezét. - Szeretem Ethant. Lehet, hogy azért, mert mind a ketten sérültek vagyunk, de ha ismernéd őt, megértenéd. Nagyszerű ember. Nyíltszívű és becsületes. Már bánom, hogy ennyit kérettem magam. - Értsd meg, hogy rá kellett kérdeznem. Biztosra veszem, hogy az ő barátai is kérdezősködni fognak rólad. - Persze. - Carter ezúttal nem húzódott el, amikor John felborzolta a haját. Viszont úgy meglökte a barátját, hogy az a karjánál fogva lerántotta a földre, és Carter arccal John mellkasán landolt, csípője alatt a táskával. Megszólalt Carter mobilja. - Megjöttek. - Carter lefejtette magát Johnról. - Hála az égnek! Kezdett cikissé válni a helyzetet. - Nekem mondod? - Carter fogta a táskáját, megölelte Johnt és lement a ház elé. Bár csak pár órája váltak el, alig várta, hogy viszontláthassa Ethant. Vigyorogva pattant be a kocsiba, és egyenesen Ethan karjai közt landolt. Elliot öklen-
dezést mímelt a hátsó ülésen. Jennifer nevetve intette le. Nolan egy klasszikus rockot játszó állomásra tekerte a rádiót. Ethan közölte a családdal, hogy Beyoncé megdicsérte ("Még szép", felelte Liz), majd útnak indultak. Ethan alig aludt valamit aznap éjjel. Ébren feküdt az ágyban, és végiggondolta a Los Angelesben történteket. Minden csodálatos volt, a jelmeztől a színpadi szereplésen át az emberekig, akikkel az előadás után találkozott. Legszívesebben máris visszament volna. Talán apáék megengedik neki, hogy Los Angelesbe költözzön. De ami még ennél is fontosabb: összejöttek Carterrel! Ethan a plafont bámulta, és számba vette, ki mindenkinek fogja elújságolni a nagy hírt. Verának szólt először, mert vele ment munkába. - Örülök nektek - mondta a lány. Ethan sugárzott a büszkeségtől. Egész úton a Carternek írt dalt dúdolta magában. Alighogy leparkoltak, már futott is Andyhez. - És még a péniszedet sem kellett megmutatnod neki! - mondta Andy. Kibontakozott Ethan öleléséből, de nem engedte el a fiúderekát. - Bár az valószínűleg felgyorsította volna az eseményeket. - Carter nem olyan - komorult el Ethan. - És amúgy is megígértem anyának, hogy nem csinálom többet. - Tudom - felelte Andy. - Bocs - ölelte át Ethant. - Örülök, hogy végre megjött az esze.
- Hát - töprengett el Ethan -, ha már egyszer dalt is írtam neki. - Na, jó, vége a romantikázásnak. Dologra! - nyomta Ethan kezébe a kötényét Vera. - Te kis primadonna! - forgatta a szemét. De közben cinkosan mosolygott. Carter tíz óra körül érkezett, és a szokásos helyen, a legtávolabbi sarokban telepedett le. Ethan fogott egy almás táskát - fő a változatosság! -, odament hozzá, és csókkal üdvözölte. Carter vadul tikkelt és dadogott, de aztán elmosolyodott, és megköszönte Ethannek a süteményt. - Kimegyünk a strandra, ha végeztem? - kérdezte Ethan. - Beszélni akarok a barátaimmal. - Persze - felelte Carter. Aztán közölte Ethannel, hogy dolgoznia kell, és meglengette előtte a papírjait. Alice máris új feladattal bízta meg. Vera és Andy többször is megölelte Ethant, majd Vera odaült Carterhez, hogy "kicsit elbeszélgessen" vele. Ethan biztosra vette, hogy a beszélgetés fenyegető hangnemben fog zajlani. Vera, annak ellenére, hogy fiatalabb volt Ethannél, úgy viselkedett, mint egy idősebb testvér, amit azzal magyarázott, hogy ő a legidősebb a testvérei közül, így már megszokta, hogy mindenkire neki kell odafigyelnie. Carter azonban végig komolyan bólogatott. Műszak után Ethan és Carter együtt távozott a kávézóból. - Vera tudja magáról, mennyire ijesztő tud lenni? - Asszem. - Ethan kényelmesen elhelyezkedett az anyósülésen. - Jó. Csak, gondoltam, megkérdezem. A strandra érve Carter a lakókocsipark mellett állította le az autót. Ethan barátai már meggyújtották a tábortüzet. Ethan nemcsak az egyenetlen talaj miatt karolt bele Carterbe, hanem azért is, hogy minél közelebb lehessen hozzá. Jules rögtön félrehúzódott, hogy a pár is helyet foglalhasson a tűz mellett. Kiosztotta a botokat meg a mályvacukrokat. - Na, mi a helyzet? - Járunk - jelentette be Ethan. Mindenki tapsolni kezdett. Ethan életében nem volt ilyen boldog, és Carter is vidámnak tűnt. Hideg volt az este, de a tűz körül kellemes meleg terjengett. Horatio gitározott. A többiek söröztek, csak Carter és Ethan ivott üdítőt. Ethannek jólesett, hogy Carter is az üdítőt választotta. Ott ültek a tűz mellett, Horatio gitározott. Ethan örült volna, ha Carter is játszik valamit, de a barátja még mindig feszélyezve érezte magát. Ethan átkarolta Carter vállát. Jó volt így üldögélni, és tudni, hogy Carter az övé. - Elég sokáig tartott - jegyezte meg Frankie. - Szerintem is - vigyorgott rá Ethan. - Igen. - Carter közelebb húzódott Ethanhez. Még mindig nehezen oldódott fel Ethan barátai között. Tudta, hogy ezen változtatnia kell, de egyelőre örült, hogy Ethan megvédi. - Persze még nem láttam a péniszét, de remélem, nemsokára ezen is túl leszünk - jelentette ki Ethan. Arra számított, hogy Carter is valami hasonlót fog mondani, de amaz idegesen köhécseIt, aztán a farmerjára csöppent csoki foltot kezdte dörgölni a tenyerével. Ethan megpaskolta a vállát, és odanyújtotta neki az üdítőjét. Síri csönd támadt, mintha mindenki azt várná, hogy Carter helyeselni kezdjen. Amikor Carter megszólalt, csak pár mássalhangzót tudott kinyögni. Végül feladta a harcot, és Ethan vállához préselte az arcát. - Úristen! - suttogta olyan halkan, hogy csak Ethan hallotta. - Tudom - rikkantotta Ethan vidáman. Még sosem fordult elő vele, hogy nemcsak szerelmes volt valakibe, hanem a barátjának is tekintette az illetőt, és ettől még jobban kívánta a szexet. Frankie közelebb húzódott Carterhez. - Ez az első eset, hogy, ööö, fiúval vagy? Carter épp csak annyira emelte fel a fejét, hogy odabökhesse: - Nem. Leakadhatnánk erről a témáról? Úristen! - Nekem már sok fiúval volt dolgom - szólalt meg Ethan.
- Tudjuk - felelte Rolla. Carter megcsókolta Ethant, és ezzel beléfojtotta a szót. Ethannek még lett volna mondanivalója, de a csók is kellemes volt. Hazafelé menet végig egymás kezét fogták. Ethan örült volna, ha Carter kocsijában egyáltalán nincs vezérlőpult, mert szívesen odabújt volna a barátjához, sőt, ha teheti, egyenesen az ölébe feküdt volna. Carter térdére tette a kezét, majd felcsúsztatta a combján, egészen a péniszéig. Carter felnyögött, és eltolta magától Ethan kezét. - Ethan, ne! - De most már járunk. - mutatott rá Ethan. - Tudom, de... Ethan visszahúzta a kezét. Hátradőlt az ülésen, és duzzogva mondta: - Ha ez a baj... - mutatott a saját fejére - ...azóta már egy csomó fiúval voltam együtt. - Nem erről van szó - felelte Carter. Lehalkította a rádiót. Ethan nem szólt, pedig éppen a kedvenc számát játszották. - Én komolyan veszem a szexet. Csak azzal tudok lefeküdni, akit nagyon szeretek. Ethan lassan emésztgette a hallottakat. De amikor felfogta Carter szavainak jelentését, csak azért nem vetette ki magát a kocsiból, mert száztízzel száguldottak az úton, és be volt csatolva a biztonsági öve. Ethan az öklét harapdálta, és közben hangosan nyüszített. Carter élesen lekanyarodott, és megállt az út mellett. Ethan nekifeszült az ajtónak, hogy kiszálljon, de megfeledkezett az övről, és majdnem megfojtotta magát. Carter elkapta a karját. - Ethan! Kérlek, ne sírj! Ne sírj! - Carter kénytelen volt felemelni a hangját, hogy túlkiabálja Ethant. Őt is a sírás kerülgette. Ethan a fülére tapasztotta a kezét. Megpróbálta ellökni magától Cartert, de a könnyek elhomályosították a látását, ráadásul sötét volt, és nem lehetett tudni, mi vár rá odakint, úgyhogy végül összekuporodott, és megállás nélkül zokogott. Carter kicsatolta az övét, és Ethan hátához simult, ami nagyon kellemes volt, főleg, amikor Ethan simogatást érzett a haján. Ez még jobban megnehezítette a dolgokat. - Nem hagytad, hogy befejezzem - szólalt meg Carter. - Fölösleges. - Ethan megpróbálta kiszabadítani magát, de Carter szorosan rátapadt, és a kocsi túl kicsi volt ahhoz, hogy Ethan elrejtőzhessen benne. - Tévedsz. - Carter felegyenesedett, de továbbra is szorosan fogta Ethan csuklóját. - Azt akartam mondani, hogy én csak olyan srácokkal fekszem le, akikbe szerelmes vagyok. Szerelmes vagyok beléd, Ethan. Ez az igazság. Korábban is voltak barátaim, és azt hittem, szerelmes vagyok beléjük, de még senkivel sem éreztem azt, amit veled. Ethan kibámult az ablakon. Carter felkapcsolta a lámpát. Ethan látta, hogy Carter tükörképe őt nézi. Pislogott párat, hogy meggyőződjön róla, Carter nem csak tetteti az őszinteséget. Nem tettette. - De az előbb azt mondtad... - Most jön a második rész. Egy: Csak olyan emberekkel fekszem le, akikbe szerelmes vagyok. Kettő: én komolyan veszem a szexet. Azt akarom, hogy romantikus és különleges legyen. Nem a kocsiban esünk egymásnak, és csak azoknak beszélünk róla, akik igazán közel állnak hozzánk. Ethan megfordult. Carter megfogta a kezét. - Akkor nem lett volna szabad elárulnom, hogy látni szeretném a péniszedet? - Ethan nem bírt Carter szemébe nézni. Nagy butaságot csinált. Több esze is lehetett volna. - Te ilyen vagy, Ethan - nyúlt az álla alá Carter, és futó csókot nyomott az arcára. - Csak annyit szeretnék kérni tőled, ne áruld el nekik, hogy mekkora, jó? Ethan felderült. Ezek szerint nincs veszve minden. Egyáltalán nincs veszve minden! Két keze közé vette Carter arcát, és megcsókolta. - Megígérem. - Eltolta magától Cartert, de a kezét nem vette le az arcáról. - Várjunk csak! Ez azt jelenti, hogy megmutatod?
- Naná - vigyorodott el Carter. - De még mennyire. - Akkor jó - pillantott le Ethan Carter nadrágjára, ami szűkebbnek tűnt, mint korábban. - Már alig várom. Carter gyengéden megfogta Ethan csuklóját, és lefejtette magáról a barátja kezét. - Majd ha hazaértünk. Rózsaszirmok között foglak megfürdetni. ~ Az elég nyálas lesz. Ethan nem értette, miért hahotázik annyira Carter. - Ez a legnagyobb közhely, amit ki tudtam találni. Bocs! Majd próbálok eredetibb lenni. - Carter megcsókolta Ethant, és az utolsó könnycseppeket is letörölte a hüvelykujjával. Aztán lekapcsolta a lámpát, gázt adott, és visszasorolt a forgalomba. Ethan bekapcsolta a rádiót. Feszülten figyelte a kilométerköveket: azt számolta, mikor lehetnek már egymáséi Carterrel. - Sietnünk kell - szólalt meg kisvártatva. - Éjfélre otthon kell lennem. - Értem - felelte Carter. - Az nem túl jó. - Már tizenegy óra volt. - Mit szólnál a holnap estéhez? - Oké. Az jó lesz. - Akkor holnap. - Carter keze szorosan simult Ethanéhez: sokkal jobb érzés volt, mint amikor még nem jártak. Most mintha a legjobb tulajdonságaikat osztották volna meg egymással: Ethan erősnek és okosnak érezte magát. Carter hangosan dobolt az ujjával a kormányon, így hát Ethan is dobolni kezdett a térdén, mintha le akarná venni Carterről a rángatózás terhét, bár ő úgy szerette Cartert, ahogy volt. De ha Carter szenved, akkor neki kutya kötelessége közbelépni. Amikor Carter rákanyarodott Ethanék kocsifelhajtójára, látta, hogy a tornácon ég a villany. Nyílt az ajtó, és EIliot lépett ki rajta. - Hol voltatok? - lengette meg a telefonját. - Egész este titeket hívlak. Ethan a zsebébe nyúlt. Lemerült a mobilja. - Bocs. Kimentünk a strandra. EIliot dühösen nézett rá. - Szóltam anyuéknak - mondta védekezőn Ethan. - Attól még odafigyelhettél volna a telefonodra. - Történt valami? - kérdezte Carter, ami kapóra jött, különben Ethan biztosan ráordít Elliotra, hogy ne cseszegesse, miáltal sikeresen felveri a környéket. A szomszédok egyszer még a rendőrséget is kihívták miattuk, ezért Ethan újabban csak a házban kiabált Elliottal, annak ellenére, hogy Elliot bárhol képes volt ráförmedni. - Amelia néni megint kórházba került. Anyuék már úton vannak hozzá. Itt kell maradnod éjszakára. - EIliot ugyanolyan zord pillantást vetett Carterre, mint az imént ElIiotra. - Téged is próbáltalak hívni. - Ó! - Carter megpaskolta a zsebét, beledugta a hüvelykujját, kihúzta, majd háromszor végigsimított a lábán. - Ó! ismételte. - Jó... ööö... akkor hozom a cuccomat. Tíz perc, és itt vagyok. Hátrálni kezdett. Próbált ütemesen csoszogni a kavicson. - Ne nymmm-ny-ny-nyírjátok ki egymást, amíg vi-vi-vi... - Nem fejezte be a mondatot, hanem sarkon fordult, és átvágott az előkerten. Ethan kihúzta a slusszkulcsot a gyújtásból, és becsapta az ajtót. - Mindig megijeszted - mondta a testvérének. Próbált nem kiabálni. - Mert beszari alak - felelte Elliot. - Na, nyomás befelé! - Azért nem kell bunkózni - dünnyögte Ethan, de követte Elliot utasítását. Lehűlt a levegő. És különben is, Carter náluk tölti az éjszakát, ami azt jelenti, hogy végre szexelhetnek. Mivel Ethan van otthon, neki kell gondoskodnia a romantikáról. Ki kell találnia valamit, méghozzá gyorsan, mert Carter bármelyik pillanatban megérkezhet. - Én lent leszek - mondta Elliot. - Reggel találkozunk. A PlayStation a földszinten várta. - Ne játssz egész éjjel - szajkózta Ethan a szüleitől hallottakat. - Miért? - válaszolta Elliot, mint mindig. A pinceajtó felé indult. - Ti úgyis szexeIni fogtok, nem? - Asszem.
- Azért ne csapjatok túl nagy zajt! Holnap iskola. - Ethan nem értette, miért néz rá olyan dühösen Elliot. Megkönynyebbült, amikor a testvére lement a lépcsőn. Ethan évek óta nem tudott napirendre térni EIliot viselkedése fölött. Talán soha nem is fog. - Ethan! - fordult hátra mosolyogva Carter, majd újból szemügyre vette a franciaágyat, amelyet magazinokból kitépett lapokkal hintettek tele. Mindegyik egy-egy virágot ábrázolt. - Ezt te csináltad? - Ez az én házam, nekem kell gondoskodnom a romantikáról. Anya nem örülne, ha letarolnám a virágoskertjét, úgyhogy inkább a magazinjait vágtam szét. Tetszik? - Ethan várakozón kunkorította fel a hangját. Carter jót derült magában, ahogy elképzel te, mit fog szólni Liz, amikor meglátja a magazinjait - és amikor Ethan elmeséli neki, mi történt. - Nagyon szép. Gyere ide - húzta magához Ethant. Lefordította az éjjeliszekrényen álló fotót, amely Ethan szüleit ábrázolta, majd berántotta Ethant az ágyba. A két fiú csókolózni kezdett. Carter minden érintéssel egyre jobban vágyott Ethan ajkára. A puha, telt ajkakra, amelyek párnaként simultak a szájához. Ethan nyelve azonban rögtön eloszlatta ezt a benyomást: erőszakosan döfködte Carter száját, bebocsátásért könyörögve. Carter még sosem érezte magát ennyire kívánatosnak. Ethan lehúzta Carterről a pólót. Szemügyre vette Carter mellkasát, és vágyakozva nyalta meg duzzadt felső ajkát. - Szép tested van. - Neked is - felelte Carter. Ethan szégyellősen fonta keresztbe szeplős karját a mellkasán. - Komolyan - nyúlt az álla alá Carter. - Jó rád nézni. - Tényleg? Nem vagyok kövér? Többet kéne mozognom. - Az tetszik a legjobban benned, hogy fogalmad sincs, milyen kívánatos vagy - simított végig Carter Ethan felsőtestén a póló alatt, kitapogatva a puha domborulatokat és az alattuk feszülő izmokat. - Gyönyörű vagy. - Levette Ethan pólóját, majd hüvelykujjával megcirógatta a fiú mellbimbóját. Ethan Carter nyakához nyomta az orrát, és halkan felnyögött. Carter szerszáma szabadságért kiáltott. Carter megcsókolta Ethant, majd felállt, hogy kibújjon a nadrágjából. Ethan is levetkőzött. Carter nem tudta biztosan, hogy a kapkodó mozdulatok a vágy vagy a szégyenlősség számlájára írhatóak-e. Nehéz volt elképzelni, hogy Ethannek ennyire nincs önbizalma, tekintve, milyen nyíltan szokott beszélni a szexről, bár Carter nem tartotta kizártnak, hogy a barátja nem is olyan tapasztalt, mint állítja. De most már nem akart kérdezősködni, hiszen megkapta Ethant. És minden porcikáját a magáénak akarta tudni. Ethan hanyatt vetette magát. Carter fölé térdelt. Amikor végignézett Ethan meztelen testén, eszébe jutott az a nap, amikor először járt Ethan szobájában, és rajtakapta a barátját, amint a tükör előtt illegeti magát. Aztán arra gondolt, milyen jól nézett ki Ethan a színpadi jelmezében. Mindig jól néz ki. Most pedig itt van vele, és csak rá vár. Ethan szép volt, túl szép Carterhez képest. Felejtsd el, amit John mondott: ti ketten nem azért jöttetek össze, mert olyan egyformák vagytok. Ethan hamarosan rád un, és elhagy téged. Ethan a zene és a színek bűvöletében él. Te csak az egyiket tudod megadni neki. Hiába is akarnád megtartani őt, hiszen az olyan, mintha a napfényt próbálnád dobozba zárni. - Mi a baj? - kérdezte Ethan. - Emlékszel, amikor azt mondtam, csak azokkal fekszem le, akikbe szerelmes vagyok? - Aha. - Még soha senkit nem szerettem ennyire - pislogott Carter, és teljes testével ránehezedett Ethanre. Lehet, hogy megégeti magát, de nem fog egykönnyen megfutamodni. Ő lesz Ethan Ikarosza, aki égő szárnyakkal zuhan alá a mélybe. Eszébe jutottak a kudarcba fulladt próbálkozások, a férfiak, akiket az igazinak hitt. Egyiküket sem szerette ennyire. Bárcsak tudta volna, mit keres, egy csomó fájdalmat megspórolhatott volna. Ethan átölelte és megcsókolta. - Én sem. - Carter válaszul Ethan lába közé nyúlt. Ethan - kezébe adta a fütykösét. - Úristen, jaj, de jó, Carter! - csacsogott örömében, és Carter is nyögdécselni kezdett, amikor Ethan megrángatta a szerszámát. Nem emlékezett, Ethan mikor fogta össze a péniszüket - akkor, amikor Carter véletlenül megharapta Ethan kulcscsontját, vagy amikor végighúzta
a fogát Carter mellbimbóján -, de leírhatatlan érzés volt, ahogy a finom bőr a finom bőrhöz dörzsölődött. Ethannek be nem állt a szája, „jaj, de jó, Carter, te vagy a legjobb, tudtam, éreztem", és Carter teste tüzelni kezdett a vágytól, mert tudta, tudta, hogy Ethan az igazi, a nagy ő. Igen, leírhatatlan volt. Aztán Ethan megérintette a makkját, és Carter elélvezett, miközben azon aggódott, hogy Ethan hüvelykujja útban lesz, de nem, minden kilövellt, sugárban és sűrűn, és Carter alig várta, hogy Ethan a szájába dugja síkos hüvelykujját, hogy megint ott legyen vele, megint és örökké. Vadul szopogatni kezdte Ethan ujját, de egy vékonyka hang azt súgta neki: Hé, te buta, biztos, hogy ezt akarod? - Igen, igen - nyögött fel Carter, és Ethanre vetette magát, aki összevissza kacarászott, és a nevét kiáltotta. Ethan szerszámára szorította az ajkát, és addig szopta, amíg el nem ment. Remegő kézzel fogta Ethan csípőjét, most az egyszer nem a Tourette miatt, hanem azért, mert nem bírt betelni az érzéssel. Egyszerűen nem tudta eldönteni, mitévő legyen: visszatartsa Ethant, vagy megengedje, hogy a szájába élvezzen, lágy, felfelé irányuló mozdulatokkal. Carter érezte, hogy megfeszül az álla, hogy nem kap levegőt, mert valakinek szüksége van rá, és ez boldogsággal töltötte el. Tisztára szopogatta Ethant, és legszívesebben örökre ott maradt volna a szerelme combja között, a félig ágaskodó szerszámát nézve, de Ethan felrántotta a szájához. Ethan belehemperedett a csókba, aztán nem mozdult. Ethan mellkasára hajtotta a fejét, és a szőrszálakat birizgálta, majd a rózsaszínű mellbimbót kezdte cirógatni körkörös mozdulatokkal. - Carter! Te sírsz? Fáj valamid? - kérdezte Ethan aggodalmaskodva. Tétován megpaskolta Carter arcát. Carter megtapogatta a bőrét. Tényleg sír? Nem sűrűn szokott elérzékenyülni. Főleg szex után nem. Az ujjai nedvesek lettek. - Nem. Nem tudom, miért sírok. Fogalmam sincs. Nem fáj semmim. Boldog vagyok. - Tényleg? - Igen, nagyon boldog vagyok - simogatta meg Ethan arcát. Köszönöm. - Mit? Carter mélyen Ethan szemébe nézett. - Hogy boldoggá tettél. Carter a paplan után nyúlt. Magukra terítette, majd visszafeküdt Ethan mellé. Ethan hozzáfogott, hogy letisztogassa magát és Cartert, de néhány álmos mozdulat után kidőlt. Carter - szinte rutinos mozdulattal- Ethan mellkas ára hajtotta a fejét, majd, Ethan szuszogását hallgatva, lassan álomba szenderült. Ethan Carter szívére tette a kezét, és nem mozdította onnan. Reggel Carter arra ébredt, hogy Ethan fütyköse a fenekét birizgálja. Ethan a hátához simult, és átkarolta a derekát. - Ébren vagy? - Aha - felelte Carter. - Nagyjából. - Szexelünk? - Először a fürdőszoba, aztán a szex. Meztelenül tántorogtak ki a fürdőszobába. Amíg Carter pisilt, Ethan megmosta a fogát, aztán helyet cseréltek. - Most rendesen szeretném csinálni - mondta Ethan kézmosás közben. Carter kihúzta a fogkefét a szájából. - Reméltem, hogy így lesz. - Akkor jó. - Ethan megtörölte a kezét, és türelmetlenül várta, hogy Carter letörölje a szájáról a fogkrémet. - Csinálhatjuk? - Naná. - Ethan a könyökénél fogva vonszolta végig Cartert a folyosón, és az ágyra lökte a fiút, aki egyfolytában nevetett. Majd hasra fordult, és négykézlábra állt. A tegnap éjszaka jó kezdetnek számított, de Carter legalább olyan izgatottan várta a fő attrakciót, mint Ethan. Ugyanakkor furcsa érzés volt, hogy Ethan szüleinek ágyában vannak. Carter megpróbált nem belegondolni, milyen lehet Nolan és Liz szexuális élete, bár hallotta, hogy Ethan kihúzza a fiókot a háta mögött, majd nem sokkal ezután érezte, hogy Ethan nedves ujjakkal próbál belehatolni.
Abba sem próbált belegondolni, honnan tudja Ethan, hol tartják a szülei a síkosítót. Ahogy abba sem, hogy Ethan szülei síkosítót használnak. Nem. Szétnyitotta a lábát, és megálljt parancsolt a gondolatainak. Állok szolgálatára, uram. Ethan profi volt, és Cartert kisvártatva már egyáltalán nem érdekelte, honnan van a síkosító. Ethan kuncogva hallgatta Carter könyörgését, ami sokkal erotikusabbra sikeredett, mint hitték, de Carter régóta nem szexelt ilyen laza partnerrel, és már el is felejtette, mennyire jó is ez. Ethan felbontott egy óvszert, majd nekifeszült. Carter tisztában volt Ethan méreteivel, de az első behatoláskor így is elállt a lélegzete. Ethan lassan beljebb nyomakodott, és türelmesen várt, amíg Carter lihegve hátra nem szólt neki, hogy továbbmehet. Néhány próbálkozást követően Ethan kihúzta a szerszámát, hanyatt fordította Cartert, hátratolta a lábát (te jó ég, túl korán van még a tornagyakorlatokhoz), és újból nekiveselkedett. Rögtön megtalálta Carter gyenge pontját, aki szinte önkívületbe esett. Csak azért nem gurult le az ágyról, mert Ethan megtartotta a karjával. És mert az ágy extra széles volt. Carter úgy vergődött, mint a partra vetett hal, mégsem zuhant Ie. Ha Ethan rekamiéján hemperegnek, biztosan agyrázkódást kap. - Jó így? - kérdezte Ethan. Egy pillanatra megállt. - Igen. - Nekem is. - Simogass! - akarta mondani Carter, és valamit biztosan sikerült is kinyögnie, mert Ethan megragadta a fütykösét, hogy legyen hova dugnia, amíg ő hátulról beléhatol. Kicsit fájt, de már nem volt visszaút, és egyszer csak minden tökéletes lett - Carter legszívesebben örökre így maradt volna, örökre -, sokkal jobb, mint előző este. Carter élvezte, ahogy Ethan szerszáma egyre mélyebbre hatol benne. A szájába akarta venni, de így is jó volt, mert legalább szabadon tudtak csókolózni. Megfeszítette a hasizmát, és felemelkedett, hogy a szája a lehető legközelebb legyen Ethan ajkához és nyelvéhez. Igen, ez az, kora reggel van, és ők már dugnak. Valami megfeszült Carter ágyékában - Ethan is érezte, mert felnyögött, és ügyetlenül megpaskolta Carter arcát, de ez az ügyetlenség másmilyen volt, mint egyébként, ahogy Carter sem a Tourette miatt rángatózott és dobálta magát. Carter volt a kiváltó ok. Ethan miatta vesztette el az önuralmát. Carter nevetve viszonozta Ethan csókját, és felfelé tolta a csípőjét, aztán egészen picikére húzta össze magát - még mindig fájt, még mindig lehetetlennek tűnt, de azt sem bánta volna, ha soha többé nem tud felkelni -, és amikor elment, a nedve teljesen beterítette Ethan mellkasát és a saját hasát. Carter elernyedt. Hátrahanyatlott az ágyon. Ethan addig mozgott benne, amíg szintén el nem ment. Carter bokájába kapaszkodott, és egészen mélyre hatolt, közben pedig akkora kéj és szerelem sugárzott az arcáról, hogy Carter örökre az emlékezetébe akarta vésni ezt a képet, hogy magányos, szomorú éjszakákon legyen mivel megvigasztalnia magát. Szerelem? Carter nem igazán tudta, mi az, de most, ahogy Ethanre nézett, legalább ezerféle meghatározás jutott az eszébe. Ez járt a fejében, amikor Ethan elhúzódott tőle. Megborzongott a hirtelen támadt hidegtől. Ethan teste már nem melegítette. Ethan ráterítette a paplant. Carter kényelmesen elhelyezkedett. Már félálomban volt, amikor Ethan puszit nyomott az arcára. - Szia, te álomszuszék! - Szia! - felelte Carter csukott szemmel. - Lezuhanyozom. - Jó. Carter lustálkodott még egy kicsit a meleg paplan alatt. A vízcsobogás azonban kiverte a szeméből az álmot. Ledobta magáról a paplant, és belebújt a bokszeralsójába. Ami a lelkiismeret-furdalást illeti, Carter gyorsan összeszedte magát, de, tekintve, hogy nemsokára arra ocsúdott, egy szál alsógatyában áll Elliottal szemben, pajzsként tartva maga előtt Liz és Nolan árulkodó bizonyítéknak számító ágyneműjét, mégis ez volt élete legkellemetlenebb pillanata. Elliot a pincében aludt, a mosógép társaságában. - Ööö... gondoltam, kimosom - mondta Carter. Begyömöszölte az ágyneműt a mosógépbe, megnyomta a gombot, és kimenekült. - Nem tettél bele mosóport - kiáltott utána Elliot. Carter nem fordult vissza. Felszaladt a hálószobába, és leült az ágyra, hogy összeszedje magát. Miért nincs Elliot
iskolában? Az órára pillantott. Háromnegyed hét. Ja. Még korán van. Carter visszafordította a Hart házaspár fotóját. Fogta a pólóját, és lement a konyhába. Legnagyobb pechére Elliot is ott volt, olyan mohón habzsolta a gabonapelyhet, mintha attól félne, hogy elveszik tőle. Carter, merő csökönyösségből, meg is tette. Elliot meg sem próbálta visszaszerezni. Megvárta, amíg Carter lenyeli az első kanál cukormázas búzapelyhet, majd így szólt: - Jó volt? - Olyan, mint máskor - kotort bele Carter a tálba. - Nem változtattak a recepten. - Úgy értem, a baszás. Carter torkára pontosan olyan gyorsan forrt rá a szó, amilyen gyorsan a kanala repült át az asztal túlsó oldalára egy rángásnak köszönhetően, miközben a fiú másik keze a feje mellett táncolt, majd elsuhant a homloka előtt, és két fejrángás után - csatt! csatt! csatt! - a bőréhez csapódott. Carter szorosan lehunyta a szemét. A roham elmúlt, de Elliot arca ugyanolyan közömbös maradt, mint előzőleg. - Nem miattad van - mondta Carter, akit dühített, hogy Elliot esetleg pont az ellenkezőjét hiszi. - Mindennapos dolog. - Ethan egy idióta - felelte Elliot. - Te szarházi! - bukott ki Carterből. - Hogy merészeled ezt mondani? Csak mert nem olyan, mint te... Elliot akkora hévvel pattant fel a székről, hogy ő is lesodorta a kanalát. Áthajolt az asztal fölött, sápadt arca alig egy centiméterre volt Carterétől. - Idióta, mert olyan faszikkal fekszik le, akik szarnak a fejére. Nagy a farka, és a seggfejek alig várják, hogy betegye nekik a lompost. Ja, amúgy tudom, mit beszélek, és komolyan is gondolom - remegett meg a hangja, felfedve a düh mögött meglapuló fájdalmat. Carter nem lökte el a fiút, inkább behúzta a nyakát. - Félreismersz - felelte. Elliot levetette magát a székre. - Ja, persze. Majd meglátjuk, meddig bírod. - Esküszöm. - Carter óvatosan felpillantott. A lába rájött, hogyan tud elrugaszkodni a szék keresztlécéről, és olyan ritmusra mozgott, amely egyáltalán nem illett a komoly témához. - Elliot! Komolyan mondom. Elliot fogta a tejet, és felállt az asztaltól. Visszatette a dobozt a hűtőbe, és becsapta az ajtót. - Szarok rád, öreg! Kíváncsi vagyok, itt leszel-e még, amikor hazaérek a suliból. Miután Elliot kiment, Carter újból elővette a tejet. Visszaült az asztalhoz, hogy befejezze a reggelit, de a búzapehely már szétázott. Csak az járt a fejében, hányan használhatták ki Ethant a tudta nélkül. Egy pillanatig sem kételkedett Elliot szavában. És Ethan mindig ElIiotnak sírta el a bánatát. Carter kezdte megsajnálni Elliotot. Nem egy tizenöt éves kamasznak kellene megvigasztalnia a bátyját, hanem fordítva. Talán ha ők ketten együtt maradnának Ethannel. Carter lehetne Elliot fogadott bátyja, és megadhatná neki mindazt, amit Ethan nem tud. Jó csapat lehetnének. Milyen szép is lenne! - Jaj, búzapehely! - robbant be a konyhába Ethan. Combközépig érő, mellben kissé szűk rózsaszín fürdőköpenyt viselt. Úgy festett, mint Cary Grant abban a filmjében, amiben azt mondja: "Ferde hajlamaim lettek." - Anyukádé? - tudakolta Carter. - Igen - huppant le mellé Ethan. Maga felé fordította Cartert. - Min gondolkodsz? - nézett mélyen a szemébe. - Szomorúnak látszol. - Elliot fél, hogy összetöröm a szíved. - Én is - hajolt előre Ethan. - Ez nem fog előfordulni - simogatta meg Carter Ethan térdét. - Legalábbis, ha rajtam múlik. - Tényleg? - De... Ethan! - Mi van?
Carter mély levegőt vett. - Te se törd össze az enyémet! - Nem fogom - nézett rá őszinte, rezzenéstelen tekintettel Ethan.
Tizenkettedik fejezet
CARTER OTTHON TÖLTÖTTE A NAPOT, mert rengeteg dolga lett. Ethan is vele volt: hol a közös dalukat írta, hol Carterrel évődött. Teljesen beindult, amikor Carter megcsókolta a kanapén, de amikor felajzott barátja az ágyékát kezdte birizgálni, megmerevedett. - Carter... - Mi a baj? - húzódott el tőle Carter. Ethan a kezét tördelte. - Bárhol szívesen lefekszem veled. De csak a fürdőszobában meg a hálószobában vehetem elő a péniszemet. - Ez a szabály? Ethan úgy meredt Carterre, mintha a barátjának nem lenne ki a négy kereke. - Ez a szabály, és punktum. - És ha itt mások lennének a szabályok? Belemennél? Ethan ijedt képet vágott, mintha nem szívesen keveredne ilyesmibe. - Hogy érted ezt? - Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy ebben a házban, ha csak kettesben vagyunk, ott és akkor szexelünk, ahol és amikor csak akarunk? - Jól hangzik. Carter közelebb húzódott Ethanhez. - Akkor, hajrá! - Carter! - kacagott fel Ethan, amikor a barátja megnyalta a nyakát. Carter nem igazán haladt a munkájával. Úgy tervezte, hogy délután, amikor Ethan elmegy a kávézóba, bepótolja a lemaradást. Lizt és Nolant aznap estére várták. Carter megígérte nekik, hogy este átmegy vacsorára, és megvárja őket, hogy Ethan és EIliot ne maradjon egyedül. Most azonban Carter nappalijában lazultak: Ethan melegítőalsóban és póló nélkül, Carter bokszeralsóban és Ethan pólójában. - Ha hazaértem a munkából, megint szexelhetünk – mondta Ethan. Carter összerezzent. Délelőtt már kétszer szexeltek. Estig elég ideje maradna, hogy összeszedje magát, de... - A szüleid ma jönnek haza. Nem akarom, hogy megkérdezzék, miért járok furán. Ethan, a szemétláda, büszkén vigyorgott. - Kézimunka? - vetette fel Carter. - Oké. - Ethan egy üveg szemhéjtust húzott elő a zsebéből, és az asztalra tette. - Kipróbáljuk ma este? - Rajtam vagy rajtad? - Én már kipróbáltam - vigyorgott Ethan. - Mike megmutatta, hogyan kell felkenni. Carter igyekezett leküzdeni magában az ismerős féltékenységet. Ethan nem vette észre, mikor flörtölnek vele, nem vette zaklatásnak, ha egy másik férfi megsimogatta az arcár. vagy szépnek nevezte. Carter letette az üvegcsét. - Jó, de ha ócska riherongyot csinálsz belőlem, megkapod a magadét. Ethan a hasát fogta nevettében. Most, hogy sikerült megállapodniuk, újból a közös szerzeményüknek szentelte a fi-
gyelmét. Jóval szőrszálhasogatóbb lévén, mint Carter, nem volt hajlandó elhinni, hogy a dal már így is tökéletes. Három átirat és egy kézimunka után Ethan elment dolgozni. Carter az íróasztal felső fiókjába tette a kottát. Némi habozás után azonban megint kihúzta a fiókot, és kezében a gitárjával, leült a kanapéra. Ethannek már előadta a dalt, de egyedül még nem. A gitárja fölé hajolt, és végigjátszotta a nótát. Néha szavak is ki-kibuktak belőle, üres szobában sem merte elénekeIni. Amikor a dal végére ért, úgy érezte, mintha Ethan is ott lenne vele. Vidáman látott neki a munkának. Szerencse, hogy jó hangulatban volt, mert a zene, amit Alice-től kapott, kezdettől fogva rengeteg fejfájást okozott neki. Gyanakodott is, amikor Alice olyan sietve távozott, szinte elmenekült, még mielőtt Carter feltéphette volna a dobozt. - Aha! Ismerem ezt a nézést! - mutatott Andy Ethan arcára. - Mi? - kapott az arcához Ethan. - Végre megtörtént! - Ja, igen! - Széles mosoly terült szét Ethan arcán. - Részletes beszámolót kérek. - Andy a karjánál fogva a raktár felé kezdte vonszolni Ethant. - Nem lehet. - Micsoda? Ethan! Hiszen mindent meg szoktál osztani velem. - Megígértem Carternek, hogy nem mondok semmit. Szégyelli a... - Hirtelen elhallgatott, mert nem tudta, Carter örülne-e neki, ha kiejtené a "pénisz" szót. - Szóval, megígértem neki, hogy nem mondom el senkinek, mit csináltunk. - Miért, titok? - meregette a szemét Andy. - Hű, de izgi! Ethan most már teli szájjal vigyorgott. Nagyon jól érezte magát Carterrel. Ha ezt mások izginek találják, annál jobb. Az a lényeg, hogy sose legyen vége. - Úristen! - mondta Andy. - Meghalok a kíváncsiságtól. Jól tágul? Na! Legalább ezt áruld el! - Nem mondhatom el - indult el Ethan a pult felé. - Ne már! - kiabált utána Andy. - Csak egy morzsácskát szegény kiéhezett barátodnak! - Andy! - vágott hozzá Vera egy konyharuhát. - Tele a kávézó vendégekkel. - Bocs! - ugrott félre Andy. Ethan fogta a rongyát, és neki álIt letörölgetni az asztalokat. Még akkor is vigyorgott, amikor Mike és Douglas megjelent a kávézóban, és Douglas szokásos duzzogása sem tudta elrontani a kedvét. Hat óra tájban Carter kerékcsikorgást hallott a kavicson. Mivel Liz és Nolan még nem érkezhetett meg, kinézett az ablakon, és látta, hogy egy rendőrautó áll meg Harték háza előtt. Gondolkodás nélkül kirohant az ajtón. Berontott Ethanék házába, de a konyhánál egy rendőr állta az útját. Carter megtorpant, és csak ekkor döbbent rá, hogy nagy ostobaság volt mezítláb berohanni egy rendőrökkel teli házba. De legalább nadrág volt rajta. - Segíthetek, uram? - kérdezte a rendőr. Túlságosan messze állt ahhoz, hogy Carter el tudja olvasni a bilétáját. - Minden rendben? - akarta kérdezni Carter, de megbicsaklott a nyelve, a keze pedig előrevágódott. A két zsaru a fegyvere után nyúlt. Nyugi, csitítgatta magát Carter, de hiába. - Uram, megkérem, hogy... - Semmi gond - hallatszott Elliot hangja. Amikor Carter remegve felpillantott, látta, hogy Elliot a konyhaasztalon könyököl. A rendőrök hátrafordultak. - Biztos? - Tourette-szindrómája van. Nem tehet róla. Engedjék be! A rendőrök hátraléptek. Carter az asztalhoz ment. - Elliot, mi folyik itt? A szüleid jól vannak? - Persze. Jól vannak... Carter nem szívesen tette fel a következő kérdést. De muszáj volt. - Ethannel történt valami?
- Igen. - Elliot hangja üresen kongott a feszültséggel teli helyiségben. Carter egy székre rogyott. Lehajtotta a fejét. Lélegezz! – suttogta egy vékonyka hang az agya legmélyéről. - Ne tojj be! - mondta Elliot. - A... balesetről van szó, ami tizennyolc éves korában történt. Carter egy hajtásra leküldte a pohár vizet, amit az egyik rendőr nyomott a kezébe. - Akkor nincs semmi baj? A régi baleset miatt jöttek? – fordult a rendőrök felé. - Azért jöttek, mert nem baleset volt - mondta Elliot. Előtte is egy üres pohár állt. - A szüleink nem mondtak igazat. - Hanem? Mi történt? - Carter nem akarta rögtön azzal kezdeni, hogy mit keresnek itt? - Két tizenhat éves fiú támadta meg Ethant. Merő gyűlöletből - felelte az egyik rendőr Elliot helyett. Elliot összekulcsolt karjára hajtotta a fejét. - Értem - mondta Carter. - Nyomoznak utánuk...? - Akkor tartóztatták le és ítélték el őket, amikor Ethan még kórházban volt, és arra sem emlékezett, hogyan kell húgyozni - válaszolta Elliot. - A szüleim úgy döntöttek, hogy Ethan nem tudhatja meg az igazságot. Meg én sem. Carter megpróbált felállni, de a lába megmakacsolta magát. Szembefordult a rendőrökkel. - És akkor miért vannak itt? - Én is dolgoztam az ügyön - felelte az egyikük. - Jól ismerem Lizt és Nolant. A két férfi, aki megtámadta Ethant, pár hónapja szabadult a börtönből. Figyelmeztetni akartam Ethan szüleit, hogy nem árt résen lenni. - De miért csak most jöttek? - Az egyik rendőr komoran nézett a dühöngő Carterre, a másiknak a szeme se rebbent. - Csak most tudtuk meg - válaszolta a nyugodtabbik. - Beugrottak, hogy szóljanak anyuéknak - mondta Elliot -, de mivel a szüleink nincsenek itthon, megkértem őket, várják meg, amíg felhívom őket. Anya mindent elmesélt a telefonban. McAllister és Rozoan őrmester pedig most avat be a részletekbe – mosolyodott el lustán, mintha a víz a fejébe szállt volna. - Veszélyes emberekről van szó? - kérdezte Carter. - Nem hinnénk - felelte Rozoan őrmester, a nyugodtabbik. - Akkor jó. Szóval Ethannek nincs mitől tartania? - Ezt nem mondtuk. - Ha megtalálják - szólalt meg Elliot -, és elmondják neki mi történt, vagy Ethan magától rájön a dologra, tudod, mi lesz? Hogy magyarázzuk meg neki, mi történt "vazze'! Fel sem tudja fogni. Sőt még tovább romolhat az állapota - vágott rá ököllel az asztalra. Carter összerezzent, és úgy tartotta maga elé a kezét, mintha pisztolyt szegezne a rendőrökre, de azok meg se moccantak. - Mike-nak és Douglasnek hetente kell jelentkeznie a nevelőtisztjénél - magyarázta McAllister. - Idáig nem volt gond. - Micsoda? - meredt rá Carter. - Hogy mondta? - Mondom, idáig nem volt gond. Megmutatjuk önöknek a fényképüket, hogy értesíteni tudjanak minket, ha meglátnák őket Ethan közelében. - Ethan már ismeri őket. - Carter ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy ő is rácsapjon az asztalra. Jól sejtette, hogy Mike és Douglas körül nem stimmel valami. Csak rossz következtetésre jutott. Amit érzett, nem féltékenység volt. Hanem undor. - Mindennap ott ülnek a kávézóban. Ajándékokat visznek Ethannek. - Le kell foglalnunk őket - mondta Rozoan. Elliot olyan panaszosan nyüszített fel, mint egy sebesült állat. - Jó - tápászkodott fel Carter. - Ethan dolgozik - szólalt meg Elliot. - Mi van, ha ezek ketten most is vele vannak? - Kiküldünk egy járőrt. - Rozoan félreállt, és utasításokat dünnyögött a vállán lévő adóvevőbe. Carter felment az emeletre, Ethan szobájába. Magához vette a két üveg körömlakkot. A szemhéjtus a nappalijában volt. Át kell ugrania érte. Carter visszament a földszintre. McAllister nejlonzacskóba tette az üvegeket. - Van egy harmadik is - mondta Carter. - A házamban. Gyorsan átszaladok érte. - Nem kell sietni – felelte Elliot. A rendőr urak úgyis megvárják a szüleimet. De Carter a fejét rázta.
- Mindjárt jövök. - A hátsó ajtóhoz szaladt, átrohant a házba, fogta az üveget, és már loholt is vissza. McAllister újabb zacskót vett elő. Carter belepottyantotta az üveget, majd leült az asztalhoz. Elliot nem mozdult. Az ajtó becsapódott mögötte, ahogy McAllister és Rozoan őrmester csöndben átment a nappaliba. Elliot lehajtott fejjel ült. Carter is némaságba burkolózott. - Mindig csesztettem - szólalt meg Elliot. Olyan sokáig hallgatott, hogy Carter szinte összerezzent a hangjára. Idegesen harapdálta az ajkát, miközben Elliotot hallgatta. - Hatévesen imádtam Ethant. Ő volt a legtutibb testvér a világon. Aztán majdnem meghalt. Az emberek úgy beszéltek róla, mint egy halottról. Aztán azt mondták, kész csoda, hogy életben maradt, én meg semmit sem értettem az egészből. - Egy karcolást dörzsölgetett az ujjával. Carter meg se mukkant. - Amikor kikerült a kórházból, már nem volt a régi. Akkoriban sokat bőgtem, mert azt hittem, nem is Ethan jött haza. Nem hittem el, hogy ő az, mert máshogy nézett ki, és máshogy is beszélt. Olyan volt, mint egy idegen. Folyton mérgelődött, és állandóan bőgött. Járt hozzá egy ápolónő, de Ethan vele is megállás nélkül kiabált. Féltem tőle, és minden áron vissza akartam kapni a bátyámat. Amikor elég idős lettem ahhoz, hogy felfogjam, mi történt, bedühödtem. Minek görkorcsolyázott Ethan sötétedés után? Gyűlöltem őt a butasága miatt - nézett fel Elliot. - Gyűlöltem őt, amiért cserbenhagyott. Az egész az ő hibája volt. Most meg... Most meg kiderül, hogy nem is ő a hibás, hanem két szarházi... - Könnyek csorogtak végig Elliot arcán, aki most tenyérrel csapott az asztalra. - Elliot - Carternek elcsuklott a hangja a hirtelen rátörő szánalomtól -, csak hatéves voltál. Elliot egyenesen Carter szemébe nézett. - De tizenkét évesen gyűlöltem meg. - Nem gyűlölöd őt. Gondolj csak bele, hogy fel szoktad húzni magad, ha valaki megbántja. - Én is éppen eleget piszkálom. Carter megvárta, amíg Elliot felpattan a székről. A fiú fel-alá járkált, többször is belebokszolt a levegőbe, végül megállt, és gyámoltalanul karba fonta a kezét. - Szeret téged - szólalt meg Carter. - Bármi történjék is. Elliot arca szinte megmerevedett a fájdalomtól. - Tudom. Ez a legrosszabb az egészben. - Carter szívesen átölelte volna, de nem mert megmozdulni, nem akarta felborítani az Elliotban kialakult kényes egyensúlyt. Úgy állt ott, mint egy rakás szerencsétlenség, és nézte, amint Elliot összegörnyed, majd hátat fordít neki. - Ethan! Ethan hátrafordult, és látta, hogy Johnson őrmester integet neki. - Üdv! - Végeztél? - kérdezte Johnson. Alacsonyabb volt Ethannél, és olyan zömök, mint egy fatuskó. Két nagy café americanót ivott meg naponta, reggel fánkot evett hozzá, délben pedig füstölt sonkás rozskenyeret. Mindenkit ismert névről, aki legalább háromszor meg~ fordult már a kávézóban. Ethan egyszer kifaggatta. Voltak, akiket idegesítettek Ethan keresztkérdései, de Johnson nem tartozott közéjük. Mindig lelkiismeretesen válaszolt, és amikor a társa - egy rendőrnő egyszer elkísérte, őt is bemutatta Ethannek, majd azt mondta, "egyedül Ethan miatt érdemes ide járni". - Még öt perc. - Vera kezdte kitessékelni az embereket. Már majdnem Mike-hoz és Douglashez ért. Éppen Johnson társával beszélgettek. Illetve, Douglas beszélgetett vele, Mike némán ült. - Hazavihetlek? - kérdezte Johnson. - Bekapcsolhatod a szirénát. - Nem vagyok gyerek - felelte Ethan. - Szóval nem akarod bekapcsolni a szirénát? - De igen - vigyorgott Ethan. - Gondoltam. - Együtt léptek ki az ajtón. - És Patterson őrmester? - Még nem végzett. Majd visszajövök érte. Ethan meg akarta kérdezni, miért beszélget Patterson őrmester Mike-kal és Douglasszel, de Johnson őrmester közben megmutatta neki, hogyan kell bekapcsolni a szirénát. Innen belülről egész más hangja volt. Ethan ki-be kapcsolgatta. Nem árulta el Johnson őrmesternek, de a Carterrel közös szerzeményüket játszotta el. Irtó klassz volt. Amikor hazaért, a szülei kocsija már kint parkolt a ház előtt egy rendőrautó mellett.
- Mi történt? - Ethan próbálta megőrizni a nyugalmát. – Csak nem Elliot? - Nem, Elliot jól van - felelte Johnson őrmester. - Ha bármi gondod van, nekem nyugodtan elmondhatod, jó? - Jó. - Ethan a házhoz caplatott. Imádkozott, hogy ne legyen semmi baj. Mire eszébe jutott, hogy meg sem köszönte a fuvart, Johnson már elhajtott.
Tizenharmadik fejezet
AMIKOR KILENCKOR MEGSZÓLALT A CSENGŐ, Cartert egyáltalán nem lepte meg, hogy Ethant látja a küszöbön, kezében a hátizsákjával. Carter a szülők érkezéséig Elliottal maradt, de aztán Liz és Nolan kérésére hazajött. Az ablakból látta, hogy Ethant egy járőr kocsi hozta haza. Ethan mezítláb volt, de a körmén nyoma sem maradt a körömlakknak - amit még Mike adott neki. - Barátok voltunk - mondta Ethan. Carter az arcát fürkészte. Azt is színtelen volt, és Ethan szemmel láthatóan a könnyeivel küszködött. - Sajnálom, Ethan! Gyere be - állt félre Carter az útból. Megsimogatta Ethan vállát. Ethan a nyakába borult, és a vállára hajtotta a fejét. - Nem tudom elhinni. Carter átölelte. - Nem értem, ki tudna ártani neked. - Szinte beleborzongott a gondolatba, egész testében megfeszült, köpködni kezdett, a keze pedig oldalra lendült, majd teljes erőből Ethan pólójába csimpaszkodott. - Hazudtak nekem - mondta Ethan. Ahelyett, hogy lazított volna az ölelésen, mint máskor, amikor Carternek egy kis levegőre volt szüksége a rátörő roham miatt, szorosan a barátjához simult, és Carter rángatózó vállába temette az arcát. Családban nem verhetjük át a másikat. - Nem. - Carter próbálta türtőztetni magát, és nem förmedt rá Ethanre, hogy talán Mike és Douglas is megérdemelne egy-két keresetlen szót, mert érezte, hogy Ethan még nem jutott el erre a szintre. Most egyszerűbb a családjára, a szeretteire haragudnia, mint megküzdenie a Mike és Douglas jelképezte gyűlölettel. - Nem akarsz megfürdeni? - simogatta meg Ethan hátát. Ethan pólója csuromvíz volt. Carter kíváncsi volt, a szülők hogyan tálalták a dolgot, de nem akarta felizgatni Ethant. - Attól talán megnyugszol. - Jó. - Összekapaszkodva indultak el a lépcső felé. Carter fel akarta kísérni Ethant, de az kibontakozott az öleléséből. Futó csókot lehelt Carter ajkára, amivel azt akarta jelezni, hogy Carternek lent kell várakoznia. Egyedül ballagott fel az emeletre. Carter a konyhába ment, és felbontott egy sört. Az alkohol csak súlyosbította a tüneteit, de most ki akarta ütni magát. Hülye indok, és a végén nem is ivott sokat, csak idegesen szorongatta a dobozt, miközben mereven bámulta a sószórót, amíg Ethan elő nem került. Ethan melegítőalsóban és pólóban lépett be a konyhába. A haja csuromvíz volt, és szappanhab-maradékok virítottak rajta. Erőtlenül elmosolyodott. Kerülte Carter tekintetét, de a barátja viszonozta a mosolyt. Ha Ethan próbál erőt venni magán, akkor neki is muszáj. - Habos maradt a hajad - szólalt meg Carter gyengéden. Ethan elkomorult. Megtapogatta a fejét, és egy maréknyi habot söpört le róla. Ettől végképp összezuhant. Lerogyott az egyik székre, de úgy sem lett jobb kedve. Sírva fakadt, és hangos zokogásával egyre távolabb került Cartertől, akit szintén nagyon megráztak a történtek. Carter az asztalra csapott, és hálás volt a sorsnak, hogy Ethan már nem ijed meg a rohamaitól, és nem hiszi azt róla, hogy mérgében viselkedik így. Amint tudott, felállt. - Elfelejtettem lemosni - szólalt meg Ethan. Carter egy szalvétát nyomott a kezébe. - Buta vagyok - gyűrte gombócba a szalvétát Ethan. - Ez nem igaz - felelte Carter ingerültebben, mint szerette volna.
- Ne mondj ilyeneket! Ethan felemelte kipirult arcát. Takony csorgott le az ajkára. - De igen, az vagyok. Agybeteg. És örökre az is maradok. - Én sokkal butább vagyok nálad. Carter kijelentése meglepte Ethant. Szipogva fürkészte Carter arcát. Carter lehajolt hozzá, és mélyen a szemébe nézett. - Hagytam, hogy egyedül zuhanyozz, pont most, amikor ennyi minden kavarog a fejedben. Ha a helyedben lennék, én is elfelejteném leöblíteni magam. - Tényleg? - A könnyek meg az elkeseredett kijelentés ellenére Ethan kapva kapott Carter magyarázatán. Carter kisimított egy tincset Ethan arcából. Ethan hátravetette a fejét. Carter mélyen belenézett a barátja szemébe, ebbe a gyönyörű, kifejező szempárba, amelyet teljes szívéből imádott. - Esküszöm. Ethan rögtön felöltötte a "védelmező" arckifejezését. Ilyen képet szokott vágni, amikor azt hiszi, Carter rosszat álmodott vagy vigasztalásra szorul. Megértette, miről van szó, és Carternek nem is kellett több. - Megmossam a hajad? - kérdezte. Ethan bólintott. Carterbe kapaszkodott, és hagyta, hogy a barátja a mosogatóhoz vezesse. Carter odahúzott egy széket. Fogta a telefonkönyvet, és a szék ülőkéjére tette, majd intett Ethannek, hogy üljön le, háttal a mosogatónak. A telefonkönyv vastag volt, ezért Ethan kényelmesen hátra tudott dőlni. - Így, ni. Egy perc az egész. Carter egy összehajtogatott törülközőt helyezett a pult szélére, majd megkérte Ethant, hogy hajtsa hátra a fejét. A konyhai zuhannyal öblítette le Ethan haját. Alaposan kimosta belőle a szappanmaradványokat, és közben átdörzsölte Ethan fejbőrét. Amikor a víz kitisztult, félretette a zuhanyt, és mind a két kezével beletúrt Ethan hajába. Addig masszírozta Ethan fejét, amíg a barátja abba nem hagyta a hüppögést. - Jobb már? - Lefekszünk? Mondd, hogy igen! - karolta át Ethan Carter derekát, és a barátja mellkasára hajtotta vizes fejét. - Úgy szeretném! - Jó. - Carter átkarolta Ethant, és felsegítette a székről. Aztán szárazra törölte a fejét. Ethan meg se moccant. Miután Carter felitatta a nedvességet, a két fiú a lépcső felé indult. Felfelé menet olyan gondolatok jártak Carter fejében, hogy Tiszta az ágynemű? Felszedtem a szennyest a földről? De fölöslegesen aggódott, mert Ethan egyenesen befeküdt az ágyba, magához húzta Cartert, majd a vállához préselte az orrát. - Bocs, hogy ilyen béna vagyok. - Csodálatos vagy. - Aki csodálatos, az nem csinál ilyeneket. - Dehogynem. Lehet, hogy nem pontosan ilyeneket, de te is kitartanál mellettem, ha szomorú lennék, nem? - Persze - simult Carterhez Ethan. Carter átölelte. Az utóbbi időben nem gyakorolta a vallását, pedig sokat gondolt Istenre. Most azonban lehunyta a szemét, és fohászkodott Jézushoz, óvja meg Ethant, adjon neki erőt, és mutassa meg, a szerettei mivel lehetnének a segítségére. Aztán kérte Istent, bocsásson meg neki, amiért önkéntelenül is gyűlöletet érez a két férfi iránt, aki megtámadta Ethant. Ethan álomba sírta magát. Carter nem bírt elaludni. De jobb is volt ébren feküdni az ágyban, karjában Ethannel, mint egyetlen pillanatra is szem elől téveszteni a szerelmét. Carter csengője hasonló dallamot játszott, mint a nagymamája svájci órája. A tört krumplit juttatta Carter eszébe, és azt, hogy gyerekként hányszor dudorászott együtt a szerkezettel. Kellemes emlékekre riadt tehát, de kábult elméje hamarosan figyelmeztette, hogy látogató érkezett. Carter oldalba bökte Ethant, aki az összes takarót magára húzta, és úgy feküdt ott, mint egy selyemhernyó a gubójában. - Halihó! Ki kell nyitnom az ajtót. - Ha anyuék azok, nem akarok beszélni velük.
Carter megkereste a nadrágját. - A futár lesz az. Alice új kottákat küldött. Nem mintha az előzőekkel már végeztem volna. Ethan a fejére húzta a takarót. - Nem akarok beszélni a szüleimmel. - Oké. - Carter épp csak annyira húzta le a pokrócot, hogy puszit nyomjon Ethan homlokára. - Aludj csak! - Újabb csengetés. Carter magára rántotta a pólóját, és az ajtóhoz ment. A jelekből ítélve Liz egy szemhunyásnyit sem aludt az éjjel. - Hogy van? - kérdezte. Carter beengedte. - Még alszik. Kávét? - Köszönöm. - A nő követte őt a konyhába. - Szép ez a ház. A megjegyzés nem hangzott túl lelkesnek, de Carter kész volt elhinni, hogy Liz őszintén beszél. Csak most jutott eszébe, hogy Liz először jár nála. - Köszönöm. Ethan segített berendezni. - Igen, nagyon jó ízlése van. - Liznek elcsuklott a hangja. A szája elé kapta a kezét. Carter minden figyelmét a kávéfőzőnek szentelte, hogy a nő összeszedhesse magát. Így neki is volt ideje eldönteni, érdemes-e haragudnia Lizre. - Teljesen felzaklatták az események. - Mi csak jót akartunk. Akkoriban csak az lebegett a szemünk előtt, hogy Ethan meggyógyuljon. Úgysem fogra volna fel, mi történt. - A nő két kanalat és két bögrét emelt ki a csöpögtetőből. Szerintem még most sem érti. Ethan egész éjszaka görcsösen kapaszkodott Carterbe, még álmában sem engedte el. - Nagyon is érti. - A francba! Liz vehemenciája meghökkentette Cartert. - M-most, m-mi-mi-mmm.. . - A lábára csapott. Elfordult Liztől, hogy ne kelljen látnia a szánakozó arcát. - Ott ültek a kávézóban. Minden áldott nap. Nem értem, Vera miért nem ismerte fel őket. Ő már a baleset előtt is ismerte Ethant - nézett a nőre. Elkeseredetten csengett a hangja. - Hogyhogy nem ismerte fel őket? - Nem az ő évfolyamukra jártak. A fényképük sosem jelent meg a sajtóban. - Akkor is tudnia kellett volna. Ha más nem, a pletykákból. - Nem tudom, mit mondjak erre. - Liz egyre nehezebben tartotta magát. - Egy tizenhat éves ember egészen más, mint egy huszonhat éves. Erre már Carter sem tudott mit mondani. - Fogadok, hogy Vera azóta is önmagát okolja. - Igen. - Beszélni akarok a fiammal. Carter új ritmust kezdett dobolni a másik karján. - Nem akar látni. - Az emeleten van? - Sajnálom. Megígértem neki. - Muszáj beszélnem vele! Carter látta, hogy úgysem állíthatja meg a nőt. - A hálóban van. Második ajtó. - Kösz. Liz felment az emeletre. Carter, hogy elterelje a gondolatait, kitöltötte a kávét. Azon töprengett, vajon nem adta-e be túl hamar a derekát. Liz alig pár percet időzött fönn. - Csak az ajtón keresztül tudtam beszélni vele. Tiszteletben kell tartanom a kérését. - Három gyógyszeres üveget
vett elő a táskájából. - Elhoztam a gyógyszereit. Mindegyikből napi egy szemet kell bevennie, ez pedig... - húzott elő egy negyediket - .. .antidepreszszáns. Sajnálom, Carter, de az a gyanúm, a te ágyadat választotta bunkernak. Máskor is előfordult már. Nincs mit tenni, ki kell várni, amíg előjön. Megkérdeztem tőle, el akar-e menni a terapeutájához, de nem válaszolt. Megadom neked dr. Sorensen számát, ha Ethan mégis beszélni akarna vele. Carter átvette az üvegeket. - Nem zavar titeket, hogy itt van? Liz az egyik székre támaszkodott. - Leülhetek? - Hát persze. - Carter is leült. Még mindig nem festette át a székeket. Liz lehunyt szemmel szürcsölte a kávét. Carter egy kék bögrét adott neki, amit az apja biztosítótársaságának a logója díszített. Ő Alice ajándékából ivott, egy tűzpiros bögréből, nagy fekete C betűvel az oldalán. - Gondolom, nem erre számítottál, amikor összejöttetek Ethannel. - Nem számítottam semmire. - Carter a bögréje köré kulcsolta a kezét, de nem bírt inni. - Csak elérkezett a pillanat, amikor már nem tudtam eltitkolni az érzéseimet. Közelebb akartam kerülni hozzá. Liz ugyanúgy tartotta a bögréjét, mint Carter. Carter nem tudta megállapítani, szándékosan-e. A nő ellágyulva nézett Carterre, habár a fáradtság miatt majd leragadt a szeme. - Azt hiszem, itt most az a kérdés, hogy téged nem zavar-e. Ethan eldöntheti, hol akar elrejtőzni, hogy... kiheverje ezt az egészet. Nem baj, hogy a te házadat választotta? - Nem - vágta rá Carter habozás nélkül. Majd csak megoldódnak a dolgok. Ethan számít rá. - Ethan nem könnyű eset. - Tudom, milyen érzés, amikor az ember el akar vonulni a világ elől. - A strand után te is ezt csináltad. - Nem csak akkor. - Sajnálom, ami ott történt. Sosem hittem volna, hogy EIliot úgy viselkedik. Carter kényszeredetten mosolygott. - Ahogy hallottam, a lányok fura reakciókat váltanak ki a kamasz fiúkból. Persze nem vagyok szakértő a témában. Liz az asztalra könyökölt. - Soha nem volt barátnőd? - Ki akar egy rángatózó idegbeteggel járni? A főiskolán ismertem meg az első barátomat. - Biztos nagyon egyedül érezted magad. A társasági emberek sosem voltak képesek megérteni, hogy Carter jól megvan egyedül. - Nekem egy-két közeli barát bőven elég. Sosem vágytam többre. - Mikor végeztél? - Három éve. - Carter nem értette, hova akar kilyukadni Liz. - Szóval huszonnégy éves vagy. - Majdnem huszonöt. Miért? - Én neveltem fel Ethant. Nyugodtan mondhatjuk, hogy két gyerekkora volt. Tudom, milyen nehéz vele. Rendes vagy; hogy nem akarod elküldeni. - Én azt akarom, hogy boldog legyen. Szerinted nem zaklatná fel, ha a történtek után most haza kellene mennie? - Nem akarom erőszakkal elhurcolni. Csak arra próbáltam célozni, ha egyedül nem boldogulsz vele, nyugodtan szólj! - Ó! - Holnap megint átjönnénk Nolannel. Nem probléma? Carter lesütötte a szemét. - Ethantől függ. Haragszik rátok. Liz átnyúlt az asztal fölött; és megfogta Carter csuklóját. - Nagyon jól járt veled. - Én is vele. Megnézem, hogy van. Egyedül is kitalálsz, ugye? - Persze. Úgyis mennem kell. Nolan és Elliot már vár. Elliot ma nem ment iskolába. Nem akart, ezért úgy gondoltuk, jobb lesz neki, ha itthon marad - magyarázta Liz fájdalmas mosollyal. - Egyszerűen nem bírunk vele. Még sosem láttam
ilyen dühösnek. - Pedig az nagy szó - felelte Carter. - Hát igen - nevetett fel kényszeredetten Liz. - Biztos, hogy nem lesz gond? - Biztos. - Itt maradok, ha akarod. - Beszélek Ethannel. - Jó - állt fel Liz. - Ne haragudj, Carter! - Semmi baj. - Carter a hátsó ajtóhoz kísérte ízt. Az asztalon hagyta a két bögrét, és felment az emeletre. Ethan meg sem moccant. Carter befeküdt mellé az ágyba, és szorosan hozzásimult. Korán volt még, nyolc óra felé járt az idő. - Most ment el anyukád. - Senkit sem akarok látni - dünnyögte Ethan. - Még engem sem? Ethan nem válaszolt. - Elhozta a gyógyszereidet. Lemenjek értük? - Ne. - Mire kellenek? - Hogy ne legyen agyvérzésem. És ne butuljak el még jobban. - Akkor nem ártana bevenni őket. - Most aludni akarok. - Ethan, ha felhozom a gyógyszereidet, beveszed őket? Utána hagylak aludni, megígérem. Ethan késedelmes válasza hosszú belső tusára utalt. – Jó. Carter puszit nyomott Ethan feje búbjára, az egyetlen szabadon maradt helyre. Beszívta Ethan illatát, az előző estéről megmaradt samponillatot. - Mindjárt jövök. Azzal ledübörgött a lépcsőn. Tudta, hogy Ethan gyógyszert szed, de sosem kérdezte, miért. Agyvérzés? Azért az nem tréfadolog. Mindent meg kell tudnia Ethan egészségi állapotáról. Nagy butaságra és felelőtlenségre vall, hogy eddig nem foglalkozott a kérdéssel, lévén azzal volt elfoglalva, hogy normális pár látszatát keltsék. Muszáj kiderítenie, hogyan gondoskodjon Ethanről, főleg ezekben az időszakokban, amikor Ethan teljesen elhagyja magát. Fogta a gyógyszeres üvegeket. Némi habozás után az antidepresszánst is magához vette. Egy pohár tejjel együtt mindet felvitte az emeletre. - Anyukád antidepresszánst is hozott, hátha szükséged lesz rá. Ethan előbújt a takaró alól, hogy bevegye a három tablettát, amit Carter adagolt ki neki az üvegekből. - Muszáj bevennem? - Nem. - Akkor csak ezeket kérem - markolta fel Ethan a három tablettát. - Oké. Carter zsebre vágta az üvegeket. Ösztönös mozdulat volt, bele se gondolt, miért nem hagyja őket az éjjeliszekrényen. - Kimenjek? Ethan bólintott, és már el is tűnt a takaró alatt. - Majd gyere le ebédelni! Ethan nem válaszolt. Ebédelni sem jött le. Carter kettőkor felvitt neki egy szendvicset. Végigidegeskedte a délelőttöt, próbált minél több hírt összevadászni Ethan balesetéről, meg traumás agysérültek
blogjait olvasgatta. A történetek olyan élesen különböztek egymástól, hogy nem sok tanulságot tudott leszűrni belőlük. Az éjjeliszekrényre tette a szendvicset, és megpuszilta Ethant. Ethannek szinte tüzelt a homloka. Carter lehámozta róla a legfelső takarót, és az ágy végébe tette. - Ethan, egyél valamit! Ethan épp csak annyi időre nyitotta ki a szemét, hogy gyilkos pillantást vessen Carterre. Carter bebújt az ágyba, és addig böködte Ethant, amíg az fel nem ült. Kérés nélkül Carter mellkasának dőlt, így a barátja könnyedén átlátott a válla fölött. - Itt vagyok. Nem megyek sehova. Carter Ethan szájához emelte a szendvicset. Ethan elfordította a fejét, és Carter hasára hanyatlott. Néhány sikertelen próbálkozás után Carter letette a szendvicset, és megsimogatta Ethan haját. Ethan szokatlanul csöndes volt. Némasága jobban nyugtalanította Cartert, mint a korábbi zokogás. - Rendbe fogsz jönni. - Ígéret volt ez, vagy fohász? Talán nem is lényeges, mert Ethan időközben újból elaludt.
Tizennegyedik fejezet
AMIKOR ETHAN KÓRHÁZBA KERÜLT az úgynevezett balesete után, egyfolytában a péniszével játszott. Ő maga nem emlékezett rá, az apja mesélte neki. Újból meg kellett tanulnia, mit jelent az, hogy intim szféra, és miért jönnek zavarba az emberek, ha előveszi a péniszét és simogatni kezdi, főleg ha éppen másról van szó. Egyszer pont akkor kezdte simogatni magát, amikor a szülei a közlekedésről beszélgettek egy másik látogatóval, amin Ethan utólag jókat derült, bár Apa azt mondta, nincs benne semmi vicces. Akkor is sokat játszadozott magával, amikor Carter a földszinten volt, de hiába ráncigálta a péniszét, az sehogy sem akart megkeményedni. Ethan attól tartott, hogy talán soha többé nem fog felállni, de azért tovább rángatta, sőt, még a hüvelykujjával is megsimogatta a fejét. Azt nagyon szerette. Bár nem emlékezett rá, miket művelt a kórházban, hamar rájött, miért nyúlt magához. Valami kézzelfoghatóra vágyott, és a pénisze mindig rendelkezésre állt. Most viszont fonnyadtan lógott a markában. A szendvics, amit Carter hozott, már teljesen kiszáradt, és Ethan a tejhez sem nyúlt hozzá azóta, hogy bevette a gyógyszereit. Tudta, hogy csúnyán viselkedik, de Carter nem szidta le. Csak aggodalmaskodva nézett, ami felért egy szidással. Ethan a fejére húzta a takarót, hogy ne is lássa a barátját. Carter bokszeralsóban és pólóban feküdt be az ágyba. Ethan azt se tudta, hány óra van. Szinte az egész napot végigaludta. Carter pénisze a lábához nyomódott, de az is ugyanolyan puha volt, mint az övé. Ethan ügyetlenül simogatni kezdte az alsónadrágon keresztül, de Carter eltolta a kezét. - Ígérd meg, hogy holnap felkelsz! Ethan bólintott. Az ígéret csak akkor számít, ha az ember hangosan mondja ki. Carter vadul hadonászott és rúgkapált álmában. Ethan szorosan magához ölelte. Örült, hogy megvédheti a szerelmét. A pénisze egyetértően bizsergett, de nem keményedett meg. Carter Ethan karjába hemperedett. Ethan másnap reggel sem kelt fel, és szóra se méltatta Cartert, amikor az felelősségre vonta az ígérete miatt. A gyógyszereit azért bevette, még az antidepresszánst is. Arra ébredt, hogy apa kopogtat az ajtón. - Haver! Hé, haver, bemehetek? - De Ethan kikiabált neki, hogy tűnjön el. - Szeretlek - mondta erre apa. - Még viszszajövök. - Ethan távolodó léptek zaját hallotta. Azt kívánta, bárcsak beengedte volna apát, de aztán eszébe jutott, hogy nagyon haragszik rá, amiért hazudott neki. Carter megint szendvicset hozott, aztán letelepedett az ágyra, hogy dolgozzon egy kicsit. - Egyedül akarok lenni - bökte oldalba Ethan. - Ez az én házam, Ethan - felelte Carter. Ethan addig piszkálta a barátját, amíg az rá nem csapott a kezére, de csak finoman, nehogy fájdalmat okozzon neki. Akkor sem mozdult, amikor Ethan ledobta magáról a takarót, és húzogatni kezd-
te a péniszét, de amikor Ethan sírva fakadt, mert a szerszáma sehogy sem akart megkeményedni, Carter szelíden lefogta a kezét. Aztán belecsókolt a fülébe. - Szeretlek. Ethant megrohanták az érzelmek. Carter nyakához szorította az arcát. - Csodálatos vagy, Carter. Te vagy a legjobb dolog a világon. - Carter megszorította a péniszét, de az csak nem akart megkeményedni. Ethan teljes erőből Carterbe kapaszkodott. Carter biztosan rájött, mennyire ragaszkodik hozzá, mert a lábával átkulcsolta a combját, és összevissza csókolta. Amikor szétváltak, Ethan alig kapott levegőt. - Tudod - szólalt meg Carter -, a fütykös nem szereti, ha a gazdája éhes. Miért nem eszel pár falatot? - úgy helyezkedett, hogy belásson a lába közé. A pénisze kicsit kipirosodott, de nem fájt. Egy kevéske szendvics nem árthat. - Na, jó. - Lehet, hogy Carter csak kitalálta az egészet, bár nem szokott füllenteni. Carter elmosolyodott, és ez örömmel töltötte el Ethant. Beleharapott a szendvicsbe. Csak ekkor jött rá, mennyire éhes. - Hála istennek! - mondta Carter. - Apukád azt mondta, ha nem eszel, holnap bevisznek a kórházba. - Az nem jó - felelte Ethan teli szájjal. - Tudod, milyen érzés, ha erőszakkal etetnek meg? - Nem, de gondolom, nem túl kellemes. Ethan egyszerre próbálta beletömni a szájába a fél szendvicset. - Fáj. Ez viszont finom. - Látod? - törölt le egy morzsát Carter a hüvelykujjával Ethan arcáról. - A nagymamám házi szamócadzsemje hiányzott neked. Külön neked küldte. Ethan lenyalogatta a morzsákat a szájáról, majd a tej ért nyúlt. - Lejössz egy kicsit? Légyszi! - Nézünk tévét? - Ethan valamivel jobban érezte magát. Akár fel is kelhet. - Persze. Ethan zord képpel söpörte félre Carter kottáit. - De nem fogsz dolgozni! - Jó, nem fogok - mosolyodott el Carter. Ethan puszit nyomott az orrára. - Akkor menjünk! Kényelmesen elhelyezkedtek a földszinti kanapén. Ethan pattogatott kukoricát kívánt, de Carter először belediktált egy tányér levest. Csirkehúsleves volt, Ethan kedvence, úgyhogy könnyen lecsúszott. Filmnézés közben összebújtak a takaró alatt. Ethan próbált odafigyelni, hogy ne bámulja folyton Cartert, mert Carter nem szerette, ha bámulják, de a rohamai így is súlyosabbak voltak, mint egyébként. Sokat zajongott: hangosan köpködött, és a nyelvét csettintgette. Carter nem fűzött kommentárt a dologhoz, így hát Ethan sem szólt semmit. Lehet, hogy Carter észre sem vette, mi történik vele. Ethan elbűvölve figyelte Carter száját és nyelvét. Carter szájába dugta a hüvelykujját, és azt kívánta, bárcsak a pénisze lenne ott. Ekkor Carter elvigyorodott, megragadta a kezét, és teljes erőből szopogatni kezdte az ujját. - Bárcsak a péniszemet szopnád - szólalt meg Ethan. Carter széles mosollyal bújt be a takaró alá. Egy darabig Ethan derekánál babrált, aztán a szájába vette Ethan szerszámát. Mennyei érzés volt. Ethan fütyköse megkeményedett, de még tíz perc múlva sem állt fel rendesen. Carter azonban nem reklamált, talán azért, mert Ethannek hatalmas pénisze volt, és izgalmi állapotban alig fért be Carter szájába. - Hé! - bukkant fel Carter a takaró alól, és Ethan ölébe ült. Lenyúlt, és simogatni kezdte Ethan péniszét. - A stressz miatt van. Egy ilyen nagy fütykös nehezen talál magára ennyi sanyargatás után. De majd helyrejön. - Hát, nem is szabad lebecsülni - nézett rá sértődötten Ethan, mire Carter elnevette magát. Ethan, aki idáig nagyon aggódott a pénisze miatt, máris jobban érezte magát, mert Carter magyarázata logikusnak tűnt. Csókolózni kezdtek. Ethan félrebillentette a fejét, hogy Carter elérje a nyaka legérzékenyebb pontjait. Carter pénisze keményen dudorodott a nadrág alatt. Ethan rögtön elő is húzta, hogy a szájába vehesse. Szívesen szopta Carter péniszét, mert a barátja minden-
féle hangokat adott ki, és ez felizgatta őt. Ráadásul Carter olyan szenvedélyesen tudta kiabálni Ethan nevét, hogy zengett tőle a ház, ami muris volt, mert Carter nem szeretett nyilvánosan beszélni a szexről. Amikor Carter beleélvezett Ethan szájába, Ethan az utolsó cseppig lenyelte az ondót. Majd Carter makkjára tapasztotta a nyelvét, és addig birizgálta, amíg a szerelmének el nem csuklott a hangja. Carter nagyot sóhajtott, és hirtelen az egész teste elernyedt. Nehéz lett volna megmozdítani, ezért Ethan a háta mögé nyomakodott, ami elég bonyolult feladat volt a szűk kanapén. Addig tartotta a kezében Carter péniszét, amíg az el nem ernyedt. Szerette fogdosni, legalább annyira, mint a sajátját. Carter pislogni kezdett, és nagyot ásított, de elmúlt a tikkelése. Ethan megcsókolta, és a nyelvével körbesimította Carter száját, hogy Carter is érezze a saját ízét. A film elég jó volt, nem mintha Carter bármit is látott volna belőle. Rögtön elaludt. Ethan igyekezett csöndben maradni, nehogy felébressze. Úgy döntött, majd utólag elmondja Carternek, miről maradt le. Miután Carternek sikerült evésre bírnia Ethant, az egyre több időt töltött a földszinten, de Carteren kívül senkivel sem volt hajlandó érintkezni. Vagyis Carternek kellett fogadnia a hívásokat. Verának sikerült megszereznie Carter otthoni számát, és naponta érdeklődött. Késő este is érkeztek hívások: a háttérből hangos ricsaj hallatszott, majd a hívó káromkodva csendre intette a többieket. Ethan barátai lehettek, bár egyik telefonáló sem mutatkozott be - a ricsaj viszont sosem maradt el. - Nem akarsz találkozni a barátaiddal? - kérdezte Carter, miután megígérte Frankie-nek vagy Rollának (mindkettőnek ugyanolyan érdes hangja volt), hogy feltétlenül megemlíti a hívást Ethannek. - Nem. - És Elliottal? - Elliot már rendesen járt iskolába. Carter minden nap látta őt fel- meg leszállni az iskolabuszról. Pillantásra se méltatta Carter házát, előreszegezett tekintettel ment végig az utcán, majd eltűnt a házban. - Nem. Legalább az evéssel nem volt gond. Ethan az éhségsztrájk óta száznyolcvan fokos fordulatot vett, és mindent felfalt, amit a konyhában talált, és ami nem igényelt különösebb előkészületet. Carternek óránként kellett felporszívóznia a kekszmorzsákat a kanapéról, és kidobnia a széjjelhagyott műanyag dobozokat. - Igazán segíthetnél- mondta Ethannek. - Most szomorkodom. - Kíváncsi vagyok, anyukádnak is ezt mondod-e. Ethan ártatlanul pislogott, és komoran felemelte méretes lábát, hogy Carter kiporszívózhasson alatta. Azon túl, hogy egyáltalán nem volt hajlandó kivenni a részét a házimunkából, akkor sem fogadott szót Carternek, amikor az megkérte, zuhanyozzon le végre és szedje rendbe magát. Az érkezése óta nem fürdött, de Carter nem hibáztatta, hiszen tudta, milyen súlyos lelki válságon megy keresztül. Carter, miután rájött, már az is haladás, hogy sikerült kirobbantania Ethant az ágyból, hagyta, hogy a barátja kedvére bámulja a tévét, és tömje magát a halacska alakú sós keksszel. Carter ebédre és vacsorára is szendvicset készített, Ethan pedig a folytonos nassolás ellenére is jó étvággyal evett. Carter ki sem mozdult a házból. Amikor neki nem volt hangulata az emberekhez, észre sem vette az idő múlását, de most, hogy Ethan mellett kellett rostokolnia, úgy érezte magát, mint egy ketrecbe zárt vadállat. Néha kiállt a kertbe, és felnézett az égre, Ethan zenéje után kutatva, miközben Ethan bent kuksolt a szobában. - Most nem hallom a zenét - mondta Ethan, amikor Carter visszament a házba, és Carter bólintott, mert ő sem hallott semmit. Ez volt a legdühítőbb mozzanat, Carter szerint ez viselte meg legjobban Ethant. Mióta Ethan megtudta az igazat, nem örült a zenének. Lagymatag érdeklődéssel olvasgatta a kottákat, mondjuk, legalább érdeklődött irántuk. Carter egyre gyakrabban "felejtette" az asztalon a mappát, hátha sikerül felráznia Ethant. Emellett szorgalmasan gitározott. Igazi ünnepnek számított, ha nagy nehezen sikerült kicsikarnia Ethanből egy-egy hangot ne adjisten egy teljes szót. Két hét tespedés után Carter úgy érezte, menten megbolondul. Ethan állapota nem javult. Minden szürkévé vált, még Ethan csókjai is. Carter nem hibáztatta a barátját. Ethan folyton az erekciója miatt aggódott, és valószínűleg szégyell-
te magát, amiért nem tudott olyan izgalmat produkálni, mint Carter. Amikor Ethan már az összes gabonapelyhes dobozt kirabolta a konyhában, Carter összeszedte a szemetet, és felmérte a készleteit. Ethan az ajtóból figyelte. - El kell mennem bevásárolni. Megleszel egyedül? – kérdezte Carter. - Aha. - Nincs kedved eljönni velem? Legfeljebb megvársz a kocsiban - kérdezte Carter nem túl nagy meggyőződéssel, bár titokban azért reménykedett, hogy Ethan igent mond. Ethan napok óta a paplanjába burkolózva járt-kelt a házban. - Nincs. - Jó. Mit hozzak neked? - Chipset - vágta rá Ethan gondolkodás nélkül. Carter azon morfondírozott, vajon mióta érlelgetheti magában Ethan ezt a kérést. Ami csak még aggasztóbbá tette a dolgot. Ethan mindig megmondta, mit akar, de a depresszió hatására teljesen kifordult önmagából. - Jó. A kocsiban ülve Carter elhessegette magától a nyugtalanító gondolatokat. Ki akarta élvezni az egyedüllétet. Ethan szülei néha beugrottak hozzájuk, ott ültek a kanapén a némaságba burkolózó Ethan mellett. Mielőtt elmentek, megpuszilták Ethan fejét. Ethan ezután kezdte magával hurcolni a paplant, hogy bármikor a fejére húzhassa. A legközelebbi látogatáskor már pajzsként tartotta maga elé. Carter megvette a chipset, de almát, banánt, narancsot és őszibarackot is tett a kocsiba. Talán rá tudja venni Ethant, hogy inkább gyümölcsöt egyen sós keksz helyett. A kasszánál egy részeg ember belekötött az előtte állóba. Carter érezte, hogy mindjárt rángatózni kezd a karja. Szorosan megmarkolta a kocsi fogantyúját, és várta, hogy elmúljon a késztetés. Nem akart belekeveredni a vitába, mert Ethan várt rá. A bankkártyás fizetés megkönnyítette a vásárlást. Carter negyedóra múlva már hazafelé igyekezett. Mielőtt kikanyarodott volna a bevásárlóközpont parkolójából, megszólalt a mobilja. - Anya? - Itt az apád! - Apja kedélyes harsogása töltötte meg a kocsit. - Éppen Penascolába tartok. Gondoltam, felhívlak, és megkérdezem, hogy vagy. Sikerült berendezkedned. .. hol is? - Santa Josephinában. - Carter apja mezőgazdasági biztosításokkal házaIt az ország déli részén. Mivel hosszú órákat töltött vezetéssel, sokat telefonálgatott, hogy legyen mivel elütnie az időt, de Carterrel már régóta nem beszélt. - Minden rendben. Apa, figyelj csak, most éppen vezetek. Visszahívhatlak később? - Csak nincs valami baj? - komorult el a férfi hangja. - Nem, jól vagyok. Csak kicsit összejöttek a dolgok. - Velem bármit megbeszélhetsz. - Tudom. - Ez erős túlzás volt. Apja folyton ezt hajtogatta, de Carter tudta, ha elmondaná az igazat, még jobban megritkulnának a hívások. - Minden a legnagyobb rendben. A ház is gyönyörű. - Anyáddal már alig várjuk, hogy meglátogassunk. Mondjuk, októberben. Addig még hónapok voltak hátra. - Persze, gyertek csak. - Úgyis meggondolják magukat. - Vannak már barátaid? - Alice néha meglátogat. - És a helybeliek közül? - Egy-kettő. - Ha Ethan barátait is beleszámítjuk. - Helyes. Helyes. Jársz valakivel? - Hát... - Nézzenek oda! - A férfi hangjába visszatért az élet. Carter önkéntelenül is elmosolyodott. - Mindent tudni akarok róla! - A szomszédban lakik.
- Legalább közel vagytok egymáshoz. - Igen. A szüleivel él. De... most éppen beteg, úgyhogy sietek is haza. - Persze, tökéletesen megértem. Akkor nem is zavarlak tovább. Legközelebb anyád hív, hogy neki is elújságolhasd a jó hírt. Úgy hallom a hangodon, boldog vagy. - Igen, az vagyok - vágta rá Carter gondolkodás nélkül. - Remek. Szeretlek, Carter. - Én is szeretlek. Carter kinyomta a telefont. Igazán megemlíthette volna az apjának, hogy Ethan agysérült. De az ilyesmi nem telefontéma, és különben is, miért pont erre helyezze a hangsúlyt? Ez egyikükkel szemben sem lenne igazságos. Ugyanakkor anyja biztosan furcsállni fogja, hogy egy szót sem szólt neki Ethanről. De most már nincs visszaút. Anyja persze nem lesz meglepve. Carter egyre később számolt be az új kapcsolatairól, mintha attól tartana, hogy úgyis kudarcba fulladnak. Ethan azonban más. Ha a sors is úgy akarja, örökre együtt maradnak. Carter leparkolta a kocsit, és becipelte a szatyrokat a házba. - Megjöttem! Ethan a paplanba burkolózva ült a kanapén, úgy festett, mint egy nagy selyemcukor. - Ethan! - Carter elbizonytalanodott, mert Ethan nem fordult hátra. Mi van, ha Ethan rosszul érezte magát egyedül? Bocs, hogy késtem. Volt egy kis szóváltás a boltban, aztán apám hívott... Ethan hátrafordult. Kikandikált a gubóból, és kíváncsian mérte végig Cartert meg a szatyrokat. - Banánt is hoztál? Carter lepillantott, és látta, hogy az egyik szatyorból egy fürt banán kandikál ki. - Igen. Rengeteg gyümölcsöt vettem. - Chipset is? - Azt is. De nem szeretném, ha összemorzsáznád a paplant. Ethan félrehajította a paplant, és felállt. - Megterítek - mondta, azzal kivágtatott a konyhába. Leültek az asztalhoz. Carter gyorsan belediktált egy banánt Ethanbe, mielőtt az rávetette volna magát a chipsre. - Mit csináltál, amíg nem voltam itthon? - Rejszoltam - állt meg a falat Ethan szájában. - De nem sikerült. - Akkor kell a vitamin - nyújtott felé egy almát Carter. Nem volt biztos benne, hogy a gyümölcs meghozza a kívánt hatást, de arra mérget mert volna venni, hogy többet használ, mint az a sok vacak, amit Ethan magába töm. - Nem tudom - bizonytalankodott Ethan, de azért elvette az almát. Beleharapott, és közben Carter arcát fürkészte. Ugye, meggyógyulok? Carter nem tudta, mit mondjon, nem volt orvos, és Ethan betegsége meghaladta a képességeit. Felállt, és átölelte Ethant. - Bármi is történjen, én melletted vagyok. - Ez volt a legtisztességesebb válasz, amit adhatott. Ethan viszonozta az ölelést, de az almát nem tette le. - Ne haragudj rám! Tudom, hogy butaságokat csinálok. De...olyan jó itt! Biztonságban érzem magam. Carter belecsókolt Ethan nyakába. Amikor felegyenesedett, áporodott izzadság ízét érezte a nyelvén. - Nem szabad folyton itthon kuksolnod - borzolta fel Ethan haját. - Be fogsz csavarodni. - Leguggolt, Ethan lesütött szemét fürkészte a tekintetével. - Én igazi remete vagyok, de ez már nekem is sok. El sem tudom képzelni, mit érezhet egy olyan pillangó, mint te. Ethan szája mosolyra húzódott. - Milyen színű pillangó vagyok? Carter letérdelt, és Ethanhez simult. - Egy gyönyörű tarka pillangó.
Tizenötödik fejezet
NEM VOLT ÉRTELME KIMENNI. A felhők már nem énekeltek. Ethan a hátsó ajtóban állt, és azon morfondírozott, kimerészkedjen-e a kertbe. Behunyta a szemét, és hallgatta, hogyan susog a szél a Carter kertjében álló fa ágai között. Görcsbe rándult a gyomra. A hasához kapott, de a fájdalom nem akart szűnni. - Ethan! - karolta át a derekát Carter. - Jól vagy? - Bárcsak ne tudtam volna meg, mi történt! Carter nem válaszolt. Ethan elhúzódott tőle, és visszament a házba. Lehúzta a paplant a kanapéról, és felment az emeletre. Belépett a sötét hálószobába. Az ablakból látta, hogy a szobájában ég a lámpa. Közelebb lépett az ablakhoz. Elliot az ő asztalánál ült. Mintha a leckéjét írta volna. De hisz az lehetetlen, Elliot az ebédlőasztalnál szokott tanulni. Ethan az üveghez nyomta az orrát. Elliot felnézett. Egy pillanatra összevillant a tekintetük. Aztán Elliot fogta a füzetét, és kiment a szobából. Ethan mereven bámulta a kivilágított helyiséget. - Hoztam egy kis nasit - mondta Carter. - Töltött keksz. Vagy valami olyasmi. A mikróban olvasztottam meg a mályvacukrot nyújtotta Ethan felé a tányért. - Most nem kívánom. Carternek legörbült a szája. - Jó. Megmasszírozzam a hátad? Válasz helyett Ethan lefeküdt, és hátat fordított Carternek. Suhogást hallott: Carter kibújt a nadrágjából, és ő is bemászott az ágyba. Puszit nyomott Ethan tarkójára. - Hiányzol. - De hiszen itt vagyok! - Ethan a párnájába temette az arcát, és várta a masszázst. Az ütemes mozdulatok meg a Carter szájából áradó kattogások, köhintések és csettegések hamar álomba ringatták. Mielőtt kiderült volna az igazság, Ethan rémálmai piros, vad, elmosódott képekből álltak. Semmi sem derült ki belőlük azon kívül, hogy halálra rémítették és elszomorították. A fiú most Mike-kal és Douglasszel álmodott. A kávézóban ültek, Douglas fején az elmaradhatatlan kapucni. Mike-nak nem volt arca. Ott ültek, és kávéztak. - Miért vertetek meg? - kérdezte tőlük Ethan. Nem válaszoltak. Ethan teli torokból rájuk üvöltött. - Ethan! - Ethan lerázta magáról Carter kezét. - Anyukád van itt. Beszélni akar veled. Behívhatom? - böködte oldalba Carter. - Nem akarom látni. - Jó lenne, ha beszélnél vele. Fontos dologról van szó. - Történt valami? - Ethan résnyire nyitotta a szemét, és látta, hogy Carter már felöltözött. Ijedtnek tűnt. Ethan felült az ágyon. - Légy szíves, engedd meg, hogy feljöjjön! - Jó. - Ethan várakozás közben a fülére húzta a paplant. A nyitott ajtón át behallatszottak anya léptei. Anya hármat kopogott az ajtófélfán, mielőtt belépett volna a szobába. - Kösz, hogy beengedtél, öcskös. - Carter azt mondta, fontos. - Anya nem fésülködött meg rendesen. Lófarokba kötötte a haját, de az arca körül öszszevissza álltak a tincsek. Apa egyik pólóját és olajzöld halásznadrágot viselt. Nem sminkelte ki magát. Megkerülte az ágyat, és homlokon csókolta Ethant.
- Meg szeretnélek kérni valamire. - Mire? - húzódott el tőle Ethan. - Elliot bajba került. Szeretném, ha eljönnél velem a rendőrségre. - Muszáj? - Elliot úgysem állna szóba vele. Különben átintegetett volna, amikor a múltkor meglátta Ethant az ablakban. - Nem muszáj, de én örülnék neki - felelte anya fáradtan. Lehet, hogy attól félt, ha egyedül megy, elalszik a volánnál. - Utána visszajöhetek ide? - Igen. Ethan ettől megnyugodott, holott felnőtt ember volt, és azt csinált, amit akart. - Jó, akkor megyek. Ethan megvárta, amíg az anyja lemegy a lépcsőn, csak utána ült fel. A sok bujkálás miatt nem akarta, hogy kitakarózva lássák. Amikor lement a földszintre, Carter megölelte. - Addig elfoglalom magam. Ne maradj sokáig! Ethan az anyjára sandított. - Sietünk - mondta Liz. - Jó. - Ethan kilépett az ajtón. A meleg napsugarak régi ismerősként üdvözölték. A nap felé fordította az arcát. Az utca túloldalán Radlingtonék gyerekei játszottak. Mrs. Radlington, aki éppen a virágágyásban térdelt, átintegetett Ethannek. Ethan beszállt a furgonba. - Ethan! Drágaságom! – szólalt meg anya, miután lett miután útnak indulta. – Hogy érzed magad? - Jól. - Most komolyan, vagy csak le akarsz rázni? - Az utóbbi. – Ethan jól tudta, butaság volt az hinnie, hogy hirtelen minden megváltozik, mert ő dühös és szomorú, de azért csalódott volt. Kedve lett volna letekerni az ablakot, hogy világgá kiáltsa, min ment keresztül, és az emberek abbahagyják a görkorcsolyázást, a kocsikázást meg a fánkevést. Miért nem képesek megvárni, amíg helyrejön? - Örülök, hogy végre szóba állsz velem. Ethan az ablaküvegnek támasztotta a fejét. - Bírsz aludni? - Igen. Ha Carter is velem van. - Szoktál rosszakat álmodni? - Néha. - Aggódom érted _ sandított rá anya. - Hm. - Bent voltam Veránál a kávézóban. Azt kérdezi, mikor mész vissza dolgozni. Ethan a térdét vakarta. - Soha. - Édesem, de hiszen úgy szeretsz ott. - Nem, mert Mike és Douglas is oda jár. - Vera kitiltotta őket. Ő maga mondta. Le is ellenőriztem. Már nincsenek ott. De Ethant már ez sem tudta meghatni. - Miért nem mondtátok el az igazat? - Apáddal azt hittük, így lesz a legjobb. Elliot még kicsi volt, te meg semmire sem emlékeztél. Azt akartuk, hogy tiszta lappal kezdhess, és ne kelljen csúnya dolgokra gondolnod. - És a rémálmok? Azok is csúnyák voltak. - Ezt könnyebb volt az ablak felé fordulva mondani, mint anya szemébe nézve.
- Most is csak azt tudom mondani, hogy sajnálom. Ha vissza tudnám forgatni az időt. . . - Akkor elmondanád? - Ethan még mindig szentül hitte, hogy a szülei becsületes emberek. Anya a vállára tette a kezét. - Ha egy nap gyerekeid lesznek, rá fogsz jönni, mi a különbség őszinteség és tapintat között. Ethan nem ezt a választ várta. Elhúzódott az anyja keze alól. Nem igazság, hogy neki mindenről be kell számolnia, a szülei pedig egy csomó mindent elhallgatnak előle. "Hogy érzed magad?" Azt persze nem mondja, hogy "Elmesélem, mi történt, és miért hazudtunk neked." Ethan nem akarta felfedni az érzéseit. Könnyebb volt elfojtani őket. Ethan nem állhatott fel a fapadról, hiába fájt a feneke, mert anya rászólt, hogy maradjon veszteg. - Jól vagy, fiam? Kérsz még egy üdítőt? - kérdezte az ügyeletes tiszt a pult mögül. - Köszönöm, nem - tartotta fel Ethan a nyitott, de amúgy érintetlen dobozt. Hatéves kisfiú ült mellette, kezében csöpögő jégkrémmel, a túloldalon pedig egy zsíros hajú férfi, akinek a padhoz bilincselték a kezét. A kisfiú hangosan szipogott. A játszótéren találták, és most az anyukáját várta. Ethan az íróasztalokkal és rendőrökkel teli irodába vezető ajtó ablaknyílásán keresztül figyelte, ahogy anya Johnson őrmesterrel beszélget. Elliot az íróasztalnál ült, és a földre szegezte a tekintetét. Ethan semmit sem hallott a beszélgetésből, de anya mérgesen hadonászott. Pár perc múlva kivezette EIliotot az irodából. Megálltak a pultnál, hogy aláírjanak egy papírt, aztán anya kézen fogta Ethant, és kiráncigálta az utcára. - Mi történt? - kérdezte Ethan. - EIliot bajba került? EIliot egyenesen a furgonhoz ment, bevágta magát a hátsó ülésre, és magára csapta az ajtót. A fülébe dugta a fülhallgatót. - Ne törődj vele! - De... - Ethan! Szállj be a kocsiba! - parancsolt rá anya. Ethan engedelmeskedett. Félúton jártak, amikor Elliot megtörte a csendet. - Nem is mondod el neki? Nem is mondod el neki, mit csináltam? - Mit csináltál? - tudakolta Ethan. - Betörtem a hátsó lámpákat Mike autóján. - Miért? - Basszus, Ethan, hogyhogy miért? Mert egy seggfej. - Ez még nem ok arra, hogy bűnöző legyen belőled - szólt közbe anya. - Nem liheged túl a dolgot, anya? Anya hátranyúlt, és rácsapott EIliot lábára. - Vigyázz a szádra, fiatalember! EIliot dünnyögött valamit, majd visszadugta a fülébe a fülhallgatót. Ethan próbálta elképzelni, hogyan törte be EIliot Mike hátsó lámpáit. Nem is sejtette, hogy EIliot ilyen mérges. Ethan nem foglalkozott Mike-kal és Douglasszel. Nem akarta megverni őket vagy megrongálni a cuccaikat. Minél hamarabb el akarta felejteni őket. Régebben szívesebben gondolt az AZelőttre. Sikerült beraknia a megfelelő skatulyába, de a gyűlöletet már nem tudta hova tenni. Hogy gyűlölhették őt annyira, hogy majdnem agyonverték? Ethan egyfolytában ezen morfondírozott, de nem jutott semmire. - Hazajössz velünk, Ethan? - kérdezte anya. - Carterhez akarok menni. - Rendben. - Síri csönd támadt a kocsiban. Anya az út közepén tette ki Ethant, nem kanyarodott be Carter háza elé, de azért kiszállt, és megölelte a fiát.
- Nagyon szeretünk téged. - Én is titeket. - Ethan Elliotra sandított, aki végig a telefonjára szegezte a tekintetét. Ethan elindult a ház felé. Az ajtó nem volt kulcsra zárva. - Carter! - Ethan arra számított, hogy Carter várni fogja, de sehol sem látta a barátját. - Megjöttem! - kiáltotta, és beljebb merészkedett a nappaliba. Először Carter lábát pillantotta meg a kanapé karfáján. Megkerülte a kanapét. Carter teljes életnagyságban feküdt előtte. Mélyen aludt. Ethan egy kottalapot húzott ki a feje alól. A többi papír szétszórva hevert a padlón. Ethan leült a kisasztalra. Carter még sosem aludt el munka közben. Ethan előrehajolt, és tüzetesen szemügyre vette Carter arcát. Táskás a szeme. A szemgolyója ide-oda cikázott a szemhéja alatt. A bőre sápadt. Ethan egy tál chipset vett észre az asztalon. Belemarkolt, és miközben ropogtatott, Cartert nézte. Carter meg se moccant, csak a szeme rebbent meg időnként. A szája félig nyitva volt. Ethan nem is sejtette, hogy Carter ennyire fáradt. Ha felébred, megmondja neki, hogy feküdjön vissza. Keresett egy pokrócot, és Carter vállára terítette. Ethan nem szokott főzni, így amikor Carter edénycsörgésre ébredt nagyon megrémült. Mielőtt felemelte volna a fejét, szimatolni kezdett, nem terjeng-e égés- vagy gázszag a levegőben. De nem. Hangokat hallott. Az egyik Lizé volt, a másik meg talán Alice-é. Alice. Basszus! Carter felült a kanapén. Lehajította magáról a pokrócot a jó ég tudja, honnan került oda -, és lehajolt, hogy felszedegesse a kottalapokat a földről. Félbe maradt a munkával. Végezni akart vele, mire Alice megérkezik. Biztosan elaludt. Nem is tudtam, hogy ilyen fáradt vagyok. De a délutáni szunyókálás még nem adott magyarázatot arra, mit keres Alice és Liz a konyhában. Carter nagyot nyújtózott, hangosan ásított egyet, majd elindult, hogy utánajárjon a dolognak. Alice lépett ki a konyhából, és elébe sietett. - Lássuk, mid van számomra. Carter fél szemmel látta, hogy Liz áll a tűzhely előtt. A teste eltakarta a kilátást, de buzgón kevergetett valamit. Alice addig rángatta Carter könyökét, amíg a fiú megadóan vissza nem fordult. - Még nem vagyok kész. - Akkor azt viszem el, amivel megvagy. - Alice a kanapéhoz vezette Cartert, leült, és megpaskolta a párnát maga mellett. - Ez az? - Az csak félig van meg - kapta ki Carter a lány kezéből a kisasztalra helyezett paksamétát. Az íróasztalhoz ment, és megkereste a kész kottákat. A chipses tál, amit még délelőtt tett ki az asztalra, üres volt. Azért felemelte, és felcsipegette a morzsákat az aljáról. Alice átlapozta a kottákat, és időnként belekortyolt a kávéjába, amit a konyhából hozott magával. - Nem is érdekel, ugye? - kérdezte Carter. - Csak a megfelelő pillanatra várok, hogy megkérdezzem, hogy vagy. - Én? Jól. - Néztél mostanában tükörbe? Carter megdörzsölte az arcát. Egyhetes borosta sercegett a tenyere alatt. - Nem mertem. - Carter! Hogy vagy? De most komolyan. Carter megdörzsölte a szemét. Csupa csipa volt. Izgatottan rebegő szempillája lágyan csiklandozta a bőrét. Vajon súlyosbodtak a rohamai? Nem tudta megállapítani. Leengedte a kezét. - Jól. - Megérezte, hogy valaki van a háta mögött. - Hoztam neked egy pohár vizet - mondta Ethan. Azzal Carter kezébe nyomta a poharat. - Gondoltam, jól fog esni. Carter döbbenten meredt a pohárra, majd Ethanre és Alice-re, akik egyforma kíváncsisággal fürkészték az arcát. - Mi folyik itt? - Nem iszod meg? - kérdezte Ethan. - Neked hoztam. - Megtudhatnám, mi ütött beléd? És hogy kerül ide anyukád?
- Aha - bólintott Ethan. Intett Carternek, hogy igya meg a vizet. Carter félig kiürítette a poharat. A víztől kicsit felélénkült. - Halljuk! - Megnézem, hogy áll Liz - mentette ki magát Alice, mielőtt Carter közbeszólhatott volna. Ethan leült a helyére. - Én fárasztottalak le ennyire? - Mi? - hőkölt hátra Carter, és gyanakodva fürkészte Ethan arcát. - Nem. Honnan veszed ezt? - Csak ma jöttem rá, hogy másokat is elszomorít, ami történt. És hogy amióta átjöttem, nem törődsz magaddal. - Nem baj - nyújtotta ki a kezét Carter, de amikor látta, hogy Ethan a fejét rázza, elbizonytalanodott. - Szükséged volt rám. - Pocsékul nézel ki. - Kösz szépen. De Ethan nem viszonozta a mosolyát. - Amikor Alice megjött, mondtam neki, hogy muszáj kialudnod magad. Leültünk beszélgetni. Aztán arra gondoltam, áthívom anyát, mert én nem tudok főzni. - Szóval most te gondoskodsz rólam? - Ethan olyan komoly képet vágott, hogy Carter legszívesebben a nyakába borult volna, de végül nem merte megkockáztatni. Ethan hatalmas tettet hajtott végre. Carternek sejtelme sem volt, mi vitte rá a barátját erre a lépésre, de az világosan látszott, hogy Ethan keresztül fogja vinni az akaratát. Carternek elszorult a torka, amikor arra gondolt, most az egyszer nem ő szolgál ki másokat. De igyekezett összeszedni magát. - Köszönöm. - Mondtam anyunak, hogy elmegyek dr. Sorensenhez. Carter mélyen Ethan szemébe nézett. - Komolyan? - Igen. - Köszönöm. - Carter előrehajolt, és megcsókolta Ethant. Ethan telt ajkából kávéillat áradt, amiből Carter arra következtetett, hogy a barátja egészen idáig a konyhában volt. - És mi lesz az ebéd? - Húsos-paradicsomos ragu. - Jól hangzik. Akkor együnk! - Jó, - Ethan megráncigálta Carter karját, - Elmegyek az orvoshoz, de utána is szükségem lesz rád. - Számíthatsz rám. - Ne haragudj, nem tudtam, hogy ilyen fáradt vagy. - Megvolt a magad baja. Hé! - simogatta meg Carter Ethan kezét, amikor a barátja bánatosan hajtotta le a fejét. Szívesen segítettem. Lehet, hogy nemsokára már a hátad közepére sem kívánsz. Ethan rémülten nézett rá. - Ez nem igaz. Ha a péniszem megint kemény lesz, állandóan velem kell lenned - mondta vigyorogva. Majd hátba vágta a fuldokló Cartert. - Majom! - mondta Carter, amikor végre lélegzethez jutott. - Remélem, anyukád nem hallott meg minket. - Már mindent elmeséltem neki meg Alice-nek. Alice megköszönte, hogy őszinte voltam hozzá. - Nem hinném, hogy komolyan gondolta. Ezek után nem merek a szemük elé kerülni. - Gyere már! Kész az ebéd. Éhes vagy, én pedig megígértem, hogy gondoskodom rólad. - Ethan, ügyet sem vetve Carter ellenkezésére, felhúzta a barátját a földről. Carter azt se tudta, hova legyen szégyenében, amikor Ethan betaszigálta a konyhába. Nolan is ott volt. Carter remélte, hogy őt nem avatták be a péniszes sztoriba. - Az ebéd tálalva - mondta Nolan mosolyogva. Alice rákacsintott Carterre. Basszus! Carter meg akart halni, de a ragu ínycsiklandóan illatozott. - Elliot hol van? - kérdezte, miközben letelepedett a szokott helyére. Valaki textil tányéralátéteket tett az asztalra. - Iskolában - felelte Liz. - Én vittem el.
- Hogy van? - Sikerült megnyugodnia. - Liz mindent elmesélt Carternek, amikor átjött Ethanért. Carter megállapította, hogy érdemes volt kirángatni Ethant a házból, kifejezetten jót tett neki. - Szia, apa! - állt meg Ethan az ajtóban. - Szevasz, öcskös! - Nolan olyan óvatosan közelítette meg Ethant, mintha attól félne, hogy elriasztja. - Hogy vagy? Ethan hagyta, hogy az apja megsimogassa az arcát. - Kösz, hogy átjöttetek segíteni. - Mi köszönjük, hogy áthívtál minket. Büszkék vagyunk rád. - Nem haragusztok? Amiért ilyen buta voltam? - Persze, hogy nem. Hiányoztál. Ethan a szülei nyakába borult. Amikor sírva fakadt, Carter nem tudta, mitévő legyen. Furamód úgy érezte, hogy köze van Ethan könnyeihez. Hogy neki kell megvigasztalnia a barátját. Ethan is így gondolhatta, mert átpréselte magát a szülei között, és kitárt karral odabotorkált Carterhez. Olyan erővel vetette rá magát, hogy még a szék is beleremegett. - Megvagy, Ethan! Egyél! - Nem, te egyél! - Jó étvágyat mindenkinek! - vágott közbe Alice. A vállánál fogva lenyomta Ethant egy székre. - Nehogy éhen haljatok itt nekem. Amikor mindenki helyet foglalt az asztal körül, Liz feltálalta a ragut. Sűrű, tápláló, fűszerektől, paradicsomtóI és marhahústól illatozó keverék volt. Ethan kéjes arccal hörpintette fel a kanálból. Carter tálja már félig kiürült, mire a fiúnak eszébe jutott, hogy talán beszélgetést kellene kezdeményezni. A szája görcsbe rándult, de szerencsére semmi sem távozott belőle. Carter körbenézett. Egyedül Ethan emelte fel a fejét, de ő is csak a szokásos szerelemittas tekintettel nézett rá. Arcán nyoma sem volt a "De béna vagy!" kifejezésnek. - Dysonék elköltöznek - szólalt meg Nolan. - Megkérdezték, nem akarjuk-e elvinni a pianínójukat. Mit gondolsz, Ethan? Ethan nagy nehezen elszakadt Cartertől. - Elliot örülne neki. - Egyetértünk. Carter mély levegőt vett. Az ajkai pukkanó hangot adtak ki. Senki sem törődött vele. Máris jobb kedvvel folytatta az evést. Alice a ragu receptje után érdeklődött. - Kösz - súgta oda Carter Ethannek. Ethan a két keze közé fogta az arcát, és megcsókolta. - Nincs mit. Én köszönöm. - Ki kér repetát? - kérdezte Nolan. - Én! - jelentkezett Ethan. Nolan, miután kiszedte Ethan adagját, kérés nélkül telemerte Carter tányérját is. Carter rámosolygott Alice-re. Még most sem értette, mi történt, de jobban szerette Ethant, mint valaha. Talán végre jóra fordulnak a dolgok, és nem kell folyton aggódnia. Ethan meggyógyul, találkozik a barátaival, és ugyanolyan mosolygós lesz, mint régen.
Tizenhatodik fejezet ZUHANYOZZ LE, MIELŐTI ELINDULSZ - mondta Carter. - Kezd oroszlánszagod lenni. Ethan beszagolt a hóna alá. Azóta nem volt kedve fürdeni, hogy beköltözött Carterhez. Szívesebben lófrált egy szál pólóban és alsó gatyában. Így sokkal kényelmesebben érezte magát. - Nem akarok. - A kedvemért! Úgyis fel kell öltöznöd, akkor meg már olyan mindegy. Ethan benyúlt a pólója alá, hogy megvakarja a hasát. Most, hogy Carter mondja, mintha tényleg elhanyagolta volna
magát. Ethan elgondolkodott. Anya megint áthozott egy csomó ruhát. Ethan nem szívesen vette volna fel fürdés nélkül a frissen mosott holmikat. - Jó - mondta, azzal feltápászkodott a kanapéról, és a lépcső felé indult. - Ez könnyen ment - jegyezte meg Carter. - Aha. Carter egy papírlapot erősített a zuhanyzó falára. Ethan akkor vette észre, amikor belépett a kádba, és elhúzta a függönyt. A sikeres zuhanyozás lépései 1. Vizezd és samponozd be a hajad! 2. Öblítsd le alaposan! Nagyjából ugyanazokból a lépésekből állt, mint Ethanék listája, de néhány pontot összevontak rajta. Ethan nem tudta, sírjon vagy nevessen. Az első este óriási hibát követett el: elfelejtette leöblíteni a haját. Persze Carter azt mondta, hogy ez bárkivel megtörténhet, de akkor miért került ide ez a lista? Talán nem is volt olyan jó ötlet ennyi terhet levenni Carter válláról, mert azóta több ideje marad gondolkodni. Ethan tudta, hogy egész életében segítségre fog szorulni, de Carternél néha sikerült megfeledkeznie a betegségéről. Carter sosem éreztette vele, hogy nem teljesen egészséges. A papírlapra sandított. Most, hogy kellőképpen felidegesítette magát, kénytelen a listára hagyatkozni, különben Carter azt fogja hinni róla, hogy menthetetlen. 5. Te vagy a legszebb férfi, akit ismerek. Köszönöm, hogy vagy nekem. Ethan még egyszer elolvasta a pontot. Aztán még egyszer. Letépte a lapot a falról, és lerobogott a lépcsőn, közben ügyelt, hogy rendesen rátámaszkodjon a korlátra. Egyenesen a kanapén ülő Carter ölébe vetette magát, és összevissza csókolta. - Szóval megtaláltad - fogta át Carter Ethan vizes csípőjét. - Megtaláltam. - Ethant majd szétvetette a boldogság. Örömkönnyek szöktek a szemébe. Lehet, hogy Carter is ezért sírt az első szeretkezésük Után. Ethan ettől még jobb kedvre derült. - Köszi! - Már le is zuhanyoztál? - Nem. - Ethan a lépcső felé indult, majd megtorpant, és felvette a földről a papírlapot. A fürdőszobába érve visszaragasztotta a falra. A következő napokban Ethan több ilyen üzenetet is talált. "Szeretlek" - állt a mikró használati Utasítása fölött. "Tökéletes vagy" hirdette egy cetli a hifi oldalán. "Te vagy életem legszebb ajándéka" - végződött a sajtos meleg-szendvics receptje a kenyértartó mellett. Ethan is írt pár üzenetet, és Carter kottái közé rejtette őket. "Melletted tökéletesnek érzem magam. ""Mindennap kívánlak. ""Szép a segged. " Az utolsóra mosolygós arcot rajzolt. Carter, valahányszor rábukkant egyre, cuppanós puszit nyomott Ethan arcára. - Ethan! - borult Vera Ethan nyakába, igaz, ehhez lábujjhegyre kellett állnia. - Végre itt vagy! - Igen. - Ethan leakasztotta a kötényét a kampóról, és a derekára kötötte. Nem értette, miért van úgy meglepve a lány. Reggel eljött Carterhez, és nagyot toppantott parányi lábával. - Már mindenki hiányol. Emeld fel azt a hájas segged, és irány dolgozni! - Azzal sarkon fordult, és bevágta maga mögött az ajtót. Ethannek esélye sem volt nemet mondani. Dr. Sorensen segítsége nélkül nem jutott volna el idáig. A doktornővel való beszélgetések ráébresztették Ethant, hogy mit érez a szülei, valamint Mike és Douglas iránt. Ethan haragudott rájuk, de inkább úgy érezte, elárulták. - A családja szereti önt - mondta dr. Sorensen, és segített Ethannek összeszednie magát. Liz és Nolan minden este meglátogatta a fiát. Ethan egyre izgatottabban várta ezeket a látogatásokat. Elliot is beugrott néha, este vagy iskola után.
Carter is boldogabbnak tűnt. Dr. Sorensen azt mondta, fel tud írni egy gyógyszert, ami keményebbé teszi Ethan péniszét, először azonban Ethan érzelmi életét kell rendbe tenniük. Carter is eljött egy-két ülésre, és azt mondta, nem zavarja, hogy Ethan nem tud szexelni vele, ő csak azt szeretné, hogy a barátja boldog legyen. - Engem a szex tesz boldoggá - felelte Ethan. - Azt hittem, én - simogatta meg a kezét Carter. - Az az igazi boldogság, ha veled vagyok és szexelünk. Dr. Sorensen megköszörülte a torkát. Ethan sugárzó mosolyt villantott rá. Carter elvörösödött. Ethan Mike és Douglas asztala felé sandított. Most egy nő ült ott, teljesen beletemetkezett a könyvébe. Carter fuvarozta el Ethant a kávézóba, de ahelyett, hogy hazament volna, leült a szokásos asztalához, és szétteregette a kottákat. Most egy füzet fölött görnyedt, kezében a ceruzájával. Ethan odament hozzá. - Nem kell itt maradnod. Egyedül is megleszek. - Egy: szeretek itt lenni - nézett rá Carter. - Kettő: tudom, hogy egyedül is megvagy. Három: az ember meg szokta látogatni a szerelmét a munkahelyén. - Tényleg? - Igen. Most pedig nyomás, dolgom van - szorította meg Carter a barátja kezét. - Jó. - Ethan visszament a pulthoz, hogy felvegyen egy rendelést. Andy is örült, hogy Ethan visszatért, főleg azért, mert neki kellett helyettesítenie a fiút, de most szorosan átölelte Ethant, és azt mondta: - Hiányoztál, öreg. - Könnyes volt a szeme. Amikor Ethan hátrament a raktárba, Bors a lábához dörgölőzött, és addig nem nyugodott, amíg a fiú meg nem simogatta. - Bocs, hogy ilyen sokáig magadra hagytalak. - A macska rajongó tekintettel nézett rá, és megbökdöste a kezét a fejével. Ethan sok vendéget felismert. Mindenki a hogyléte felől érdeklődött, ő pedig elmesélte, hogy valójában nem is autóbalesetben sérült meg, de erről eszébe jutottak az elmúlt hét eseményei, és végül annyira felizgatta magát, hogy Vera hátravitte a raktárba Borshoz, hogy összeszedje kicsit magát. Carter addigra már elment. - Felhívjam? - kérdezte Vera. - Nem. Jól vagyok. Dr. Sorensen azt mondja, nem fojthatom el az érzéseimet. Egy perc. - Maradj csak nyugodtan! - De ne túl sokáig - szólt közbe Andy -, hátul kiborítottak valamit. - De amikor Ethan felállt, visszanyomta a ládára. Bors a fiúcombjába mélyesztette a karmait. - Azt hiszem, Bors még nem bocsátott meg teljesen - jegyezte meg Ethan. Azzal felkapta a macskát, és az arcához szorította. Mindjárt megyek. - Szerintem - szólalt meg Andy - ne meséld el a teljes sztorit, ha ennyire kiborulsz tőle. - Akkor mit mondjak? - Hát, ha valaki azt mondja, örül, hogy újra itt vagy, köszönd meg neki, ha pedig megkérdezi, mi történt, válaszold azt, hogy ki kellett pihenned magad. Ezzel nem is hazudsz akkorát. - Jó, de én úgy érzem, hazudok, ha nem mondok el mindent. - Azért a hazugság meg a tapintat között van egy kis különbség. Ethan felkapta a fejét. - Anya is ezt mondta. Andy összeszorította az ajkát. - Hát, nem mondom, hogy a szüleid helyesen cselekedtek, de néha azért tanulhatnál a módszereikből. - Lehajolt, és megpuszilta Ethant. - Ne maradj sokáig! Nehogy beszáradjon a folt. Amikor Ethan visszament az asztalokhoz, elé lépett az a vendég, akivel a sírógörcse előtt beszélgetett. - Nem akartam felzaklatni - mondta a nő. - Elnézést kérek.
- Semmi baj. Néha ok nélkül is rám jön a sírás. - A nő törzsvendég volt, valószínűleg tudta, hogy Ethan igazat mond. - Azért én szeretnék bocsánatot kérni. Tudja, mi itt mindannyian nagyon kedveljük magát. Nem akarjuk szomorúnak látni. Ethan nem is tudta, hogy az emberek így éreznek iránta. Kis híján megint sírva fakadt, de most örömében. - Köszönöm! - A nő ijedten sikkantott fel, amikor Ethan megölelte, de aztán viszonozta a fiú ölelését. Ethan munkához látott. Megfogadta Andy tanácsát, és amikor az emberek azt mondták: "De jó, hogy megint itt van!", ő csak annyit felelt: "Köszönöm!", és nem ment bele a részletekbe. A módszer bevált. Amikor hazaért, összekapaszkodva ültek Carterrel a kanapén. - Milyen napod volt? - kérdezte Carter. - Kicsit kiakadtam, mert Mike-ról meg Douglasről kellett beszélnem. - Jaj, Ethan! - Majd megbeszélem dr. Sorensennel - paskolta meg Ethan Carter vállát. - Aztán egy hölgy azt mondta, hogy mindenki imád engem a kávézóban. Carter elmosolyodott, és a pólójánál fogva magához rántotta Ethant, hogy megcsókolja. - Ez nem is kérdés. De nálam jobban senki sem imád, ugye? Ethan úgy tett, mintha elgondolkozna. - Hát, nem is tudom. Az a nő nagyon lelkesnek tűnt. – Ethan nevetve hagyta, hogy Carter egy műmorgás kíséretében leteperje. - Majd én megmutatom uraságodnak, mi az a szerelem! - mondta Carter. Ethan Carterbe csimpaszkodott. A szex mellett a csókolózás volt a legkedvesebb mulatságuk. Ethan néha úgy érezte, a csókolózás még jobb is, mint a szex. Szerette, ahogy Carter halkan nyöszörög, és hol apró, hol fullasztóan hosszú csókokkal halmozza el. Az egyik ilyen hosszúra sikeredett csók után Ethan leállította Cartert. Carter kipirosodott ajkakkal, félig nyitott szájjal térdelt fölötte. - Mi van? - Most már hiszek neked - mondta Ethan. - És téged szeretlek a legjobban a világon. - Tudom - felelte széles vigyorral Carter. Ethan örökre az emlékezetébe akarta vésni ezt a vigyort, és azt kívánta, bárcsak mindig ilyen boldognak látná a szerelmét. Szinte önkívületben húzta magára Cartert. Carter éppen az íróasztal fölött görnyedt, amikor Ethan berontott a szobába. Alice bejelentkezett a hétvégére, hogy személyesen várja meg, amíg Carter végez a kottákkal, és a fiú minél gyorsabban el akart készülni. Elliot a kanapén feküdt, és fülében a fülhallgatóval, könyvet olvasott. Ethanen nem volt alsónadrág. Sugárzó mosollyal állt meg a kanapé mögött. - Kemény a péniszem! - Látom - felelte Carter. Ethan fütyköse súlyosan himbálózott a póló szegélye alatt. Elliot kirántotta a füléből a drótokat, és befogta a szemét. - Ugye, van rajta gatya? - Nincs. - Carter ölelésre tárta a karját. Ethan keresztülcsörtetett a kanapén. Carter örült, hogy végre boldognak látja Ethant, és az sem zavarta, hogy mindez Elliot szeme láttára történik. Ethan Carter nyakába borult, és felrántotta a barátját a székről. - Elkezdtem simogatni és egyszer csak felállt! - Na, én léptem. Csá! - fogta menekülőre Elliot, kezével takarva el a szemét. Carter még arra se vette a fáradságot, hogy megnézze, a
srác rendesen becsukta-e az ajtót.
- Ugye, most rögtön akarod? - kérdezte. - Igen. Carterből is kirobbant a nevetés. Szájon csókolta Ethant. - Hozd le az óvszert meg a síkosítót! Igyekeznünk kell. Nem szeretném, ha Alice arra toppanna be, hogy a kanapén dugunk.
Ethan a korlátba kapaszkodott, hogy megőrizze az egyensúlyát, és villámgyorsan felrohant az emeletre. Carter közben megnézte, be van-e zárva a bejárati ajtó. Mire Ethan visszaért, Carter már levette az alsónadrágját, és áthajolt a kanapé támláján. Ethan csak a lábát meg a fenekét látta. Amikor Ethan nem mozdult, Carter feltornászta magát, és hátranézett a válla fölött. Ethan a fenekét bámulta. - Te is gyönyörű vagy - mondta. - Ezt mindig olyankor mondod, amikor épp a seggemet stírölöd. - Aha. - Ethan közelebb lépett, és megsimogatta Carter hátsóját. Felkente a síkosítót, az ujjaival kitágította a nyílást, felhúzta az óvszert, és behatolt. - Gyorsabban! - mondta Carter. - Ne kímélj! Már olyan régóta várunk erre a pillanatra. Ethan megragadta Carter csípőjét, és pontosan úgy tett, ahogy a barátja parancsolta. Carter azt kívánta, bárcsak gumiból lenne, hogy hátrahajolhasson, és megcsókolhassa Ethant. Végül megelégedett azzal, hogy hátranyúlt, és megsimogatta Ethan karját. - Szeretlek, Ethan. Ugye, tudod? Szeretlek. Az orgazmus pillanatában Ethan hangosan felnyögött. Carter a hátán érezte Ethan szívdobogását, amikor a szerelme összecsuklott, és Cartert is magával húzta, hogy kezelésbe vegye a szerszámát. Carter alig pár simogatás után elélvezett. - Én is szeretlek - mondta Ethan. Elkapta Cartert, aki álltában megfordult, és Ethan mellkasára dőlt. - Nagyon. Ethan nem örült, hogy munkába kell mennie. Legszívesebben otthon maradt volna, hogy végigszexelje a napot, de Carternek is dolga volt, neki meg felnőttként kellett viselkednie. Ráadásul megérkezett Alice, és közölte Carterrel, hogy nagyon le van maradva. Carter azt mondta, fáj a feneke, mert "kijött a gyakorlatból", de ezt titokban kellett tartani. Lassan vánszorogtak az órák, pedig Carter ott ült a törzsasztalánál. A műszak végén Alice is bejött, odaintegetett Ethannek, majd egyenesen Carter asztalához ment. A lánya vendégszobában töltötte az éjszakát, de biztosan hallotta őket, mert Carter sokat hangoskodott, Alice pedig egész reggeli közben pukkadozott a nevetéstől. - Ethan, kivinnéd a szemetet? - mutatott Vera a túlcsorduló kukákra, kizökkentve Ethant a gondolatmenetéből. A fiú éppen azon morfondírozott, vajon Carter beadja-e végre a derekát, ha negyedszer is megkéri, jöjjön ki vele a raktárba, és szopja le. Carter idáig mindig azt válaszolta: - Aranyszabály - amivel arra próbált célozni, hogy Ethan nem veheti elő a péniszét nyilvános helyen. Ethan duzzogva vonult félre. - Persze. - Ethan végigjárta a három kukát, összecsomózta a teli zsákokat, frisset rakott a helyükre, és a hátsó ajtón keresztül kivonszolta a szemetet az Utcára. A konténer egy parkoló végében volt, három beállónyira. Ethan odahúzta a zsákokat, és elfintorította az orrát a bűz miatt. Felnyitotta a konténer tetejét, beledobálta a zsákokat, majd visszazárta a fedőt. - Ethan! A fiú megdermedt az ismerős hang hallatán: ez volt az a hang, ami olyan sokszor megríkatta - és ez még azelőtt történt, hogy kiderült volna, ki is valójában Douglas. Douglasnek nem szabadna itt lennie. - Nem bántalak. Talán ha hozzávágna valamit... de nem, a konténer üres volt, a zsákokat pedig már nem éri el. Ethan szembefordult Douglasszel. - Nem szabadna itt lenned. - Tudom. Nézd, itt maradok. Hallottam, hogy visszajöttél dolgozni. - Douglas feltartott kézzel jelezte, hogy nem áll szándékában közelebb menni. A kávézó hátsó kijárata mellett ácsorgott, egy parkoló autó előtt, míg Ethan a legtávolabbi kocsinál toporgott. - Beszélnem kell veled. Megengeded? Ethan sehogy sem tudta volna kikerülni Douglast, így hát bólintott. - De ne érj hozzám!
- Nem fogok. Csak bocsánatot akarok kérni. Nemcsak azért, amit tettünk, hanem azért is, hogy folyton a nyakadra jártunk. Én mondtam Mike-nak, hogy nem jó ötlet, mert úgyis rá fogsz jönni, és akkor még fájdalmasabb lesz. - Ez igaz - felelte Ethan. - De nem hallgatott rám. Azt hitte, ha szépeket mond neked, jóvá tudja tenni mindazt, ami történt. - Az ingujjába törölte az orrát. - De... csak még rosszabb lett minden. - Te nem kedveltél engem. Mindig rászól tál Mike-ra, hogy ne barátkozzon velem. Douglas felnevetett, de nem jókedvében. - Nincs jogom kedvelni téged. Tudtam, mit fogsz érezni, amikor kiderül, mi történt. ,,Amikor", nem "ha", Ethan. Tudtam, hogy végül úgyis rájössz. Mike egy idióta, folyton hülyeségekkel van elfoglalva. - Előrelépett, de amikor Ethan hátrálni kezdett, megállt. - Ne haragudj! - Szóval ezért voltál olyan undok velem? - Nem voltam undok. Csak figyelmeztettem Mike-ot, hogy ne kavarjon. - Az ugyanaz. Douglas felnézett az égre. Az tiszta és felhőtlen volt, zenével teli. De ma összeaszva, némán lógtak rajta a hangok. - Tudtam, hogy ezt fogod mondani. Én nem akartam rosszat. Tudtam, hogy úgyis ez lesz a vége, és közbe akartam lépni. - Megigazította az ingujját. - Kár, hogy nem sikerült. - Nem kellett volna visszajönnötök - szólalt meg Ethan. - Én is ezt mondtam Mike-nak. - Douglas vállat vont. - De mindig ő volt a főnök. - Mindig? Úgy érted.. .? - Ethan nem merte megkérdezni, ki támadt rá elsőként. Kinek a fejéből pattant ki az ötlet. - Azt ketten terveltük ki - felelte Douglas. - Éppen unatkoztunk, hülye kis suttyók voltunk, és haragudtunk a világra. Tudod, milyenek a kölykök. - Az öcsém tizenöt éves. De ő nem olyan, mint ti. - Habár. Habár Elliot is folyton ingerült. Lehet, hogy ő is képes lenne rá. - Jó - simított végig a homlokán Douglas. - Jó. Akkor fogalmazzunk úgy, hogy mi problémás gyerekek voltunk. Nem gondolkodtunk, csak... basszus, nem gondoltam volna, hogy egyszer még erről fogunk beszélgetni. - De... miért pont én? ~ Kapóra jöttél, mert mindig abban a hülye... sztreccsgatyában jártál - bökött Douglas a lábára. - Fekete sztreccsgatyában. És seIyemsálat hordtál, meg... - Elfordította a tekintetét. - Biztos, hogy hallani akarod? Ethan szédülni kezdett, de azért bólintott. Senki más nem tudja megmagyarázni a történteket. Ethant a hányinger kerülgette, amikor belegondolt, hogy pont a legilletékesebb embertől tudja meg az igazat, de már nem volt visszaút. - Egyszerre indultunk el utánad. Akkoriban olvastunk egymás gondolataiban. Nálam volt a baseballütőm, éppen meccsről jöttünk, ő meg kihúzott egy törött esernyőt a kukábóL.. görkorcsolyáztál, forgalommal szemben. Megálltál egy útkereszteződésnél. Mike leütött, én meg a térdednek estem neki. - Ezért sántítok? - Ethan térde lüktetni kezdett az emlék hatására. - Amikor összecsuklottál, rád vetettük magunkat, és összevissza rugdostunk. Nem hiszem, hogy eszméletednél voltál. Egy darabig ellenálltál, de Mike másodszor is rácsapott a fejedre, és akkor... Douglas félrekapta a tekintetét. - Meddig tartott? - Talán fél percig. Talán tovább. Nem tudom. Elkaptak minket. Egy kövér pasas rajtam ült, amíg a zsaruk oda nem értek. Szinte belepréselt a betonba. Nem láttalak, mert rengeteg volt a bámészkodó, csak a lábad látszott ki. Véres volt a nadrágod. Erre tisztán emlékszem. Ethan a konténernek tántorodott. Már nem érdekelte a bűz. Fél perc. Fél perc, és totálisan felfordult az élete. - De hát... Én jó tanuló voltam. Tehetséges. Elvettétek a jövőmet. Csodálatos életem lehetett volna. - A családja és a barátai most azt mondanák: "De hiszen így is csodálatos az életed." Douglas azonban hallgatott. Vera bármelyik pillanat-
ban kidughatja a fejét. "Már azt hittem, elvesztél", mondaná könnyedén, de a tekintete, a szemében csillogó őszinte aggodalom, rögtön elárulná. - Most már mennem kell. - Persze. - Douglas idegesen dörzsölgette a karját. Többet izgett-mozgott, mint Carter. - Nézd, én nem zaklatlak többet, de Mike nevében nem ígérhetek semmit. A börtönben egészen más ember lett belőle. Tudom, hogy nehéz elhinni, de szinte újjászületett. Igazi mintapolgár. Ethan nem felelt. - Tudom, hogy ez nem vigasztal téged. De... volt időnk gondolkodni odabent. Nyílt az ajtó. Vera helyett Andy dugta ki rajta a fejét. _ Hol csavarogsz? - Amikor megpillantotta Douglast, felkapta a seprűt a fal mellől, és kilépett a parkolóba. - Jól bánok ám a seprűveI! - Andy kis nyápic volt Douglashez képest, Douglas mégis feltartotta a kezét, és hátrálni kezdett. - Megyek már. - Ethan, minden rendben? - kérdezte Andy, Douglasre szegezve a seprű nyelét. - Be akarok menni. - Andy fedezte Ethant, amíg az elhaladt Douglas mellett. Majd kulcsra zárta az ajtót. - Ülj le! Szólok Carternek - nyomta le Ethant egy import kávéval teli dobozra. - Jól vagy? - cirógatta meg a hüvelykujjával a fiú arcát. Ethan elhúzta a fejét. - Jól. - Mindjárt jövök. A raktárban félhomály derengett. Három éve égett ki az izzó, de azóta sem sikerült kicserél ni. Még most is ott lógott a foglalatában, fénykorának mementójaként. Ethan néha úgy érezte, az izzó őt jelképezi. Kíváncsi volt, vajon Douglas elment-e már, vagy még most is odakint ácsorog. Bors bújt elő az egyik polc mögül. Megszaglászta Ethan térdét, aztán tovább álIt. Ethan végig abban a hitben élt, hogy Douglas gyűlöli őt. De már nem tudta, mit gondoljon. Carter majd megmondja. - Ethan! Mi történt? Andy meséli, hogy itt volt Douglas – indult felé kitárt karral Carter. Letelepedett a szomszédos dobozra. – Jól vagy? - Nem tudom. - Semmi baj. Akarsz beszélni róla? Ethan Carterhez bújt. - Haza akarok menni. Nem akarok itt lenni. - Jó. Hazaviszlek. - Kösz. - Ethan felállt, és levette a kötényét. Carter kiment, hogy beszéljen Verával. Ethan némán kullogott elő a raktárból. - Akkor holnap - köszönt el tőlük Vera. - Meglátjuk - felelte Carter Ethan helyett. Carter nem a szokott úton indult el hazafelé. - Hova megyünk? - A tengerpartra. Nem engedem, hogy otthon kuksolj a takaró alatt. Ethan nem tiltakozott. Carter átnyúlt a vezérlőpult fölött, és megfogta Ethan kezét. Ethan nem értette, miért teszi ezt a barátja. Nem akart átmenni az úton, nem csatangolt el. Szomorú volt. - A szerelmed megvigasztal, ha valami bánatod van - magyarázta Carter. - Anyukám is. - Anyukádnak nézel? - Nem - mosolyodott el önkéntelenül Ethan. - Biztos? És ilyet is szokott csinálni az anyukád? - A jelzőlámpához érve Carter magához vonta Cartert, és megcsó-
kolta. Mosolyogva dőlt hátra. - Nem - vigyorgott Ethan. - Ilyet nem szokott. - Még szép, hogy nem. Ethan megszorította Carter kezét. Carter az övé. És ez jó. Nem érdekes, mit mondott Douglas, nem érdekes, hogy ez a beszélgetés még jobban összezavarta Ethant. Mindenki mérgesnek akarta látni őt. Évekig próbálták megkímélni, most meg, hogy kiderült az igazság, elvárták, hogy dühöngjön. De ő senkire sem tudott haragudni. Csak megrendült volt: teljes szívéből gyászolta mindazt, ami elveszett, még úgy is, hogy nem nagyon emlékezett rá, milyen volt AZelőtt. Nem emlékezett, milyen volt rendesen járni, és harminc másodpercnél hosszabb ideig koncentrálni valamire. Az biztos, hogy okos gyerek lehetett, mert pár dolog megmaradt az emlékezetében, például az éneklés, a színjátszás meg a tanulás, de ezek mind koncentrációt és ügyességet igényeltek. - Estig kint maradhatunk, ha akarod - mondta Carter. - Jó. - Négy óra felé járt az idő. - Majd meglátjuk. - Te döntesz. - Carter a lakókocsi mögött parkolt le. A két fiú elindult a tűzrakó-hely felé. Carter most azért fogta meg Ethan karját, hogy átsegítse a homokdűnéken. Előzékenységből tette, de Ethan így is hálás volt neki. Másik kezét Ethan derekára csúsztatta. Ethan elengedte Carter kezét, és átkarolta a barátja vállát. Máris jobban érezte magát. - Mint a szerelmesek - szólalt meg. - Tökéletes - mosolygott Carter. Ethan gyűrötten, de boldogan kecmergett elő az emberkupac aljáról. - Hiányoztál nekik - mondta Carter. Kirázta a homokszemeket Ethan hajából. - Bocs a sok idióta telefon miatt - ölelte át Frankie Cartert, amikor Ethan elindult a tábortűz felé. - Bocs, hogy nem tudtam előbb idecibálni - felelte Carter. Ethan végre hazatalált. Leült Rolla mellé, és várta, hogy a többiek kolbászt húzzanak a botjára. Carter is csatlakozott hozzá. Vacsora urán Horatio eljátszott pár dalt a gitárján. Carter Ethannek dőlve hallgatta. Horatio borzasztóan tehetséges volt, Carter szerencsésnek érezte magát, hogy hallhatja. Ethan átkarolta, és lassan felcsúsztatta az ujját a lábszárán. Carter jól ismerte Ethant, így hát kétsége sem volt afelől, hogy Ethan pontosan tudja, mennyire izgató ez az egyszerű mozdulat. Rafinált érintésekkel próbálta felcsigázni Cartert. Carter már majdnem a fülébe súgta, hogy menjenek haza, amikor Horatio abbahagyta a zenélést. - Gyerünk, Carter! Ma megmutathatod, mit tudsz - nyújtotta előre a gitárt. Carter kibontakozott Ethan öleléséből. A tűz és Ethan közelsége kellemesen elzsongította, de nem tudta, mitévő legyen. Frankie kopaszra borotváIta a fejét, csak a frufruját hagyta meg. Horatio rózsaszín szalagot font a szakállába, Rolla ruhája pedig barna papírzacskóra emlékeztetett. Valahogy mégis fantasztikusan állt rajta. Barnára sült karját, a csukIójától a vállán át egészen a kulcscsontjáig, vékonyaranyláncok borították. - Nem szeretek szerepelni - mondta Carter. - Csak Ethannek szoktam játszani. - Meg Elliotnak - szólt közbe Ethan. - Az más. Ő mindig süketnek tetteti magát. - Légyszi! - kérlelte Vera. - Ethan egyfolytában a zenédről áradozik. Olyan jó lenne hallani. - Vera egy órája érkezett, műszak után egyenesen idejött. Alice-t is magával hozta. Alice Jules mellett ült, és úgy vigyorgott, mint a tejbetök. Talán a sör volt az oka. Egyébként nagyon izgult a bemutató miatt. A darab zeneszerzője még élt, és percenként hívogatta őt, hogy a beállításoktól kezdve a jelmezekig mindenbe beleszóljon. - Megértjük, ha lámpalázad van - mondta Horatio. - Ez nem lámpaláz. Nem szeretem, ha néznek. Minek hoznám magam kellemetlen helyzetbe? - Carter legszívesebben a föld alá bújt volna szégyenében, pedig tudta, hogy ebből a társaságból senki sem csúfolná ki. Itt senki sem rökönyödött meg a rohamain. Néhány elfojthatatlan rángás után kiderült, hogy a kutya sem törődik vele, így Carter már nem fegyelmezte magát a jelenlétükben. - Pedig én úgy örülök, ha nézhetlek - mondta halkan Ethan. Játssz nekünk valamit, Carter! - Carter Ethan barátságos
tekintetéből próbált erőt meríteni. A gitár után nyúlt, és az ölébe helyezte a hangszert. Megköszörülte a torkát, és nagy bátran körbejáratta a tekintetét a tűz körül ülőkön. - Mit játsszak? - Valamit, amit te írtál - felelte Vera. - Azt, amit azelőtt írtál, hogy ideköltöztél - mondta Alice. - Én is ismerem? - kérdezte izgatottan Ethan. - Nem. Nem nagy szám. Én nem vagyok olyan ügyes, mint te - fordult Carter Horatióhoz. De Horatio csak legyintett. - Az nem jelent semmit. Hadd halljuk! Carter énekelni kezdett. Lassú dal volt, tökéletesen illett a tábortűzhöz, a csillagos égbolthoz meg a tenger távoli morajához. A szöveg még nem volt teljesen kész, ezért Carter felváltva dúdolt és énekelt. A második refrénnél Ethan is bekapcsolódott. Horatio fogta a másik gitárját, és játszani kezdett, Frankie pedig bottal dobolt az egyik farönkön. - Felléphetnétek a kávézóban - szólalt meg Vera, amikor a dal végére értek. - Szerdánként a vendégeké a színpad. - Tudom - felelte Carter. - Ezért nem szoktam bemenni szerdánként. - Pedig nagy sikered lenne, Carter. Higgy nekem! – mondta Ethan. Átkarolta a barátját. - Még meggondolom. - Vagy eljössz, vagy soha többé nem kapsz kávét - állította ultimátum elé Vera. - Hát, ha így áll a dolog - Be sem tudta fejezni a mondatot, mert Ethan rögtön a nyakába ugrott. Mind a ketten hanyatt estek. - A gitárom! - kiáltotta Horatio. - Semmi baja - tartotta fel Carter a hangszert, miközben a másik kezével Ethan arcát cirógatta. Ethan Frankie kezébe nyomta a gitárt, és Carterre hemperedett. - Hozzatok egy slagot! - mondta Rolla. - De vigyázzatok a ruhámra! Carter nevetve kulcsolta a lábát Ethan dereka köré. Amikor felálltak, Ethan ráparancsolt, hogy forduljon meg, és leporolta. A homok nagyja Carter fenekére tapadt. Ethan legalábbis minden figyelmét erre a testrészre összpontosította. - Jó, elég lesz - húzódott el tőle Carter. A vigyorgó Ethan még egyszer utoljára rávágott a fenekére. Horatio ismét a húrok közé csapott. Profi gitáros volt, ami meg is látszott a játékán. Bármit el tudott játszani: rockot, klasszikus zenét, metált. Bármit. Ha Carter az összes tudást és tehetséget magába szívhatta volna, biztosan megteszi. Igaz, fölöslegesen, mert a tehetséget másokkal is meg kell osztani, Carter pedig képtelen volt erre. Annak ellenére, hogy a többiek unszolására belement a szerdai fellépésbe. Horatio koncerteket is adott. Nagy koncerteket. Fél életét szállodákban meg stadionokban töltötte, aztán hazajött a tengerpartra, a lakókocsijába. Carter több videóját is megnézte az interneten, miután Ethan megmutatta a linket. Horatio ugyanolyan természetesen viselkedett a színpadon, mint a tábortűz mellett. Carter a nyomába sem ért. Bár az, hogy elgondolkodott ezen, mégiscsak jelent valamit. De mit? Akárhogy is, Carternek évek óta nem jutott eszébe, hogy akár színpadon is felléphetne. Tizenhat éves korában végképp lemondott erről az álmáról, miután az egész suli előtt leégette magát az idegbeteg rángatózásával, amikor a Beatles "Blackbird" -jét akarta előadni. - Ma találkoztam Douglasszel - szakította félbe Carter gondolatmenetét Ethan. - Micsoda? - kiáltott fel élesen Rolla. Carter megsimogatta Ethan lábát, hátha a barátját megijesztette a hangnem. Mindenki elcsöndesült. - És? - kérdezte Frankie. - Mit mondott? Mit csináltál? - Nem bántott? - tudakolta Jules. - Elmesélte, mi történt. Tőle hallottam először a sztorit - válaszolta Ethan színtelen hangon. A többiek aggodalmaskodva néztek egymásra. Carter jól tudta, miért. A kedvtelen Ethan teljesen idegennek tűnt a számukra. - Akarsz beszélni róla? - kérdezte Alice.
- Ti tudtátok, mi történt? Mindenki? Carteren és Alice-en kívül? - nézett körbe Ethan. - Nem tudtuk, Ethan - válaszolta Horatio. - Mi csak később ismerkedtünk össze, nem emlékszel? - Én tudtam - szólalt meg Vera. - De úgy gondoltam, nem tőlem kell megtudnod. Úgy értem, nem akartam beleavatkozni. Ethan a homokot rugdalta. Egy része a tűzbe hullott. A lángok sisteregni kezdtek, aztán elaludtak. - Már nem tudom, kiben bízhatok. A szüleim átvertek. - Mi nem vertünk át téged - mondta Frankie. - Bocs. - Semmi baj. El sem tudom képzelni, mit érezhetsz most, de mi melletted állunk. - Kösz - felelte Ethan bánatos mosollyal. - Szóval Douglas csak azért kapcsolt le, hogy elmondja, mi történt? - kérdezte Alice. Mindig a lényegre tapintott. - Mike-ról akart beszélgetni. - És mondott valami érdekeset? Ethan megint a homokot kezdte rugdalni. - Nem. - Ethan! - fogta meg a kezét Carter. - Nem muszáj beszélned róla. Ethan szó nélkül átölelte. Carter megvárta, amíg Ethan abbahagyja a remegést. Amikor kibontakozott az ölelésből, Ethan odasúgta neki: - Sajnálom, hogy Mike már nem a barátom, de soha többé nem akarom látni. - Jaj, kicsim! - puszilta meg az arcát Carter. - Szerintem ideje szedelődzködni - szólalt meg Alice. – Holnap korán kelünk. - Azzal felhajtotta a maradék sörét, és a szemetesbe hajította a dobozt. - Hazavigyünk? - kérdezte tőle Carter. - Vera az ellenkező irányba megy, úgyhogy igen. Nem gond? - Persze hogy nem. - Hé! - kapta el Alice a fiú szabadon maradt karját. Ethan álmosan simult Carter oldalához. - Olyan fura ez az egész. - Micsoda? A lány Carter vállára hajtotta a fejét. - Azért költöztél ide, hogy egyedül lehess, most meg több barátod van, mint valaha. Gitározol nekik. És még egy fellépést is bevállaltál. Igazi közönség előtt. - Nagyon jó a kávéjuk - felelte Carter. Ethan helyeslően mormogott. - Ez kétségtelen - mondta Alice. Carter átölelte Alice-t és Ethant. A kocsiban Alice összekuporodott a hátsó ülésen, és mély álomba merült. Carternek eszébe jutott az előző éjszakai kocsikázás, amikor szerelmet vallott Ethannek. Kíváncsi volt, vajon Ethannek is ez jár-e a fejében. Ethan nagyot ásított, és álmatag mosolyt villantott rá. Mivel alig volt forgalom, Carter futó csókot lehelt az ajkára. - Örülök, hogy eljöttél velem. - Én is. Gyönyörű éjszaka volt. Carter akkor is így érezte volna, ha a hold nem süt olyan fényesen a sötétkék égbolton. Alice hangosan hortyogott a hátsó ülésen.
Tizenhetedik fejezet EZ MOST KOMOLY? - Carter alig pár lépésnyire állt a "színpadtól", egy üres résztől, ahova Andy néhány asztalt,
egy bárszéket meg egy mikrofonállványt tolt. A háttérben hangosan fortyogott és sziszegett a kávégép. Egyelőre senki sem foglalkozott Carterrel: talán eszükbe sem jutott, hogy a bárszékkel szemező, izgatottan rángatózó srác a következő fellépő. - Igen - karolta át Ethan Carter vállát. - Meglátod, ügyes leszel. Alig várom, hogy meghallgathassam a titkos számaidat. - Carter néhány dalt kifejezetten erre az alkalomra írt. Ethan csoki tortával próbálta megvesztegetni, hogy elénekelje az új nótáit, de Carter makacsul ellenállt. - Hadd legyen meglepetés - mondta, valahányszor Ethan mellé settenkedett, hogy belekukkantson a füzetébe. - De nehéz eset vagy! - morgott Ethan. - Tudom - felelte Carter. Volt idő, amikor önszántából játszott, de az még AZelőtt volt (Carternek is volt egy AZe!őttje, de sosem beszélt róla Ethannek, mert nagy bunkóság lett volna egy lapon említeni az ő ostoba, gyerekes AZelőttjét Ethanével). Carter számára az AZelőtt az iskolai tehetségkutató napja volt, amikor négyszáz társa előtt lépett fel. Már az első bakinál rájött, hogy kár volt erőltetnie a dolgot. Otthon vagy a templomban mindig nagy sikert aratott. Egyszer sem kapott rohamot éneklés közben. Az iskolában viszont igen. Sőt, egyenesen felerősödtek a tünetei, és az osztálytársai, akik amúgy is kreténnek tartották, dőltek a röhögéstől. Carternek azonban még ez sem szegte kedvét. A szülei arra tanították, hogy soha nem szabad feladni, hogy ki kell köszörülni a csorbát, és Carter, a szófogadó gyermek, mindig ehhez tartotta magát. De ez már neki is sok volt. A szám végén reszkető kézzel, könnyes szemmel kullogott le a színpadról, majd egyenesen a parkolóba ment, és hazamenekült. Senki sem futott utána. Csak az osztályfőnöke hívta fel tanítás után. Ez egy pénteki nap volt. Amikor hétfőn megjelent az iskolában, a tanárok közül senki sem ment oda hozzá. Az osztálytársai, akiket a barátainak hitt, gonosz mosollyal rángatóztak és kattogtak a háta mögött. Ha elég idősek lettek volna, talán gúnyos megjegyzéseket is tesznek. - Gondolj a kávéra, amit jutalmul kapsz - mondta Ethan. Carter puszira nyújtotta az arcát. Milyen lehetett Ethan kamaszkorában? Nem sokban különbözhetett a mai énjétől. Valószínűleg erős, magabiztos nagyfiú volt, aki büszkén sietett volna Carter segítségére. Carter arra gondolt, neki is kapóra jött volna egy olyan öcs, mint EIliot: egy belevaló, pimasz srác, aki nem fél megvédeni magát. Most is Ethan mentette meg Cartert. Vagy egymást mentették meg? Carter kezdett belebonyolódni az okfejtésébe. Ethannel szükségük van egymásra. Ez a lényeg. Az, hogy még szerelmesek is, csak hab a tortán. Carter most is egyfolytában Ethanről ábrándozott, a farkáról, a kezéről. Egy új AZelőtt és egy új AZután, amin most ketten osztoznak. - Szeretlek - suttogta maga elé Carter. De Ethan így is meghallotta, és mosolyogva nézett Carterre. Senki és semmi sem számított rajta kívül. Az egész világon. - Minden rendben lesz - mondta Ethan. Nem kellett bizonygatnia, hogy szereti Cartert. A barátja nem ezt akarta hallani. És Ethan tudta ezt. Carter megnyugodva siklott be a mikrofonállvány és a bárszék közé. - Ööö. - A hangja végigsöpört a kávézón. - A nevem Carter Stevenson, és Vera nem hajlandó kiszolgálni, amíg nem játszom valamit önöknek. A hirtelen elcsöndesült közönség soraiból kuncogás hallatszott, ami kissé enyhítette Carter gyomorgörcsét. Ethan a helyén maradt, hogy Carter jól lássa. Carter úgy döntött, elég volt a fecsegésből nem akarta megkockáztatni, hogy végérvényesen belegabalyodjon a mondókájába. Elhelyezkedett a széken, és játszani kezdett. Egy Michael Jackson-feldolgozással indított. A nyomába sem érhetett Michaelnek, de páran bólogatni kezdtek, és senki sem követelte a vérét, amitől egészen felbátorodott. Az ujjai végig a helyükön maradtak. A lába néha lecsúszott a keresztlécről, de ennyi még belefért. A feje is megrándult párszor, majdnem magával rántva a gitárnyakra fonódó kezét. A szünetekben Carter igyekezett a lábába küldeni a görcsöket. A következő dal a saját szerzeménye volt: ezt rejtegette anynyira Ethan elől. Még a szövegét sem írta le, nehogy kitudódjon. Rázendített az első versszakra. Évek óta nem szerepelt közönség előtt, de ha most felnéz, látni fogja, mit szól hozzá Ethan.
Nem hallottam a zenét magamban Te megmutattad Nem hallottam a felhők dalát Te megmutattad Szeressük egymást egész éjjel Ma, holnap és tegnap Szeressük egymást, csak te meg én Csimm-bumm, piff-puff Amikor veled vagyok Nem félek már sohasem Mitől is félnék Amikor veled vagyok. A közönség, nem tudván, hogy Carter a lelke legmélyét tárta fel, udvarias tapssal jutalmazta a dalt. Carter alig bírta rávenni magát, hogy felnézzen, így nem láthatta, hogy Ethan közeledik felé. Valami lesodorta a székről, Ethan lelkesedésének megilletődött áldozatává vált. Ethan nedves csókokkal borította be az ajkát, az arcát és a nyakát. - Tetszett? - Carter csak ennyit tudott kinyögni a támadás közepette. - Te kis huncut! - mondta Ethan. - Nem hiszem el, hogy eltitkoltad előlem. - Meglepetésnek szántam - felelte Carter. - Kíváncsi voltam, mit szólsz hozzá. - Tudom - ölelte át Ethan. Azzal feltaszigálta Cartert a székre, és visszament a helyére. Pár nappal korábban Ethan kirángatta Cartert a kertbe, és felmutatott az égre. - Figyelj csak! Carter engedelmeskedett. - Megint hallom a zenét - kacagott fel Ethan. Carter átölelte, és addig csókolta, amíg az ő fülében is felhangzott a muzsika. A csillagok és a felhők, a fű és a szél - mind-mind Ethan zenéje. Carter a mikrofonhoz hajolt. - Ő a barátom. Neki írtam a dalt. A közönség meghatottan morajlott fel. Carter megigazította a frizuráját, majd, mivel hiányérzete támadt, a másik kezével is megismételte a műveletet. Ráférne már egy hajvágás. A gondolat nyomán feltámadt benne a jól ismert félszegség. Fogta a gitárját, és folytatta az előadást. Az instrumentális darabtól máris visszanyerte a magabiztosságát. Túl van a nehezén. Megörvendeztette Ethant. Innentől az se számít, ha dadogó-remegő idegroncsként fejezi be a koncertet. És megint kapsz kávét, visszhangzott Ethan hangja a fejében. A kávétilalom jobban megviselte Ethant, mint magát Cartert, de most, hogy csak percek voltak hátra a koncertből, Carternek összefutott a nyál a szájában. A következő dal nem volt különösebben érdekes. Carter nem is értette, miért rejtegette Ethan elől. Az igazat megvallva dögunalom volt, de amikor Ethanre pillantott, büszke, ábrándos mosoly volt a jutalma. Ethan mindenáron kárpótolni akarta a fárasztó napokért. Lehet, hogy Ethannek haza kellene költöznie pár napra, hogy rendesen kialhassa magát. Carter elvétett egy hangot: az agya így tiltakozott az ötlet ellen. Egyikük sem mondta ki, de most már Carter háza volt Ethan otthona. Vagy ez túl korai? Megkérjem, hogy költözzön hozzám? Á, ki kellett volna hagyni ezt a dalt, ha még én is elkalandozom közben. Amikor Carter a sutyorgó közönségre sandított, a gyanúja megerősítést nyert. Még a saját lába is unatkozott, mert meg se moccant. Carter eredetileg ezzel a számmal akarta befejezni a koncertet, de, kárpótlásul az utolsó dalért, még előrukkolt gyorsan egy Beatles-feldolgozással. ,Jókedvűen menjenek haza': szokta mondogatni az apja. A férfi egy helyi zenekarban játszott. Carter nem emlékezett, hogy valaha is balul sültek volna el a koncertjeik, talán azért, mert a férfi maga is megfogadta a tanácsot, és nem hagyta, hogy szomorúan érjenek véget az esték. A közönség megtapsolta Cartert. A fiú ezúttal nem rohant ki, hanem többször is meghajolt, majd kézen fogta Ethant, és a pulthoz rángatta.
- Mi ilyen sürgős? - nevetett Ethan. Carter válasz helyett lekapta a fedelet a koffeinmentes kapucsínó tetejéről, amit Vera már odakészített neki, és egy hajtásra megitta. - Klassz voltál - mondta Vera. Azzal egy szelet szalvétába csomagolt csokis sütit nyújtott át Carternek. Carter úgy kapta ki a kezéből, mintha attól tartana, hogy valaki ellopja tőle. - Tudtam én, hogy megcsinálod. - Nem mindig hagyom ám magam befenyíteni. Úgyhogy ne csinálj rendszert belőle! - Nehéz volt tele szájjal beszélni, és Ethan kacarászása sem segített. - Értettem - válaszolta Vera mosolyogva. - Többé nem fenyítelek be. Most már úgyis tudod, mire vagy képes. Jövő héten is jöhetsz. Ethan felkapta a maradék sütit, és az ajtó felé iszkolt, így Carternek gyorsan el kellett döntenie, leáll-e vitatkozni Verával, vagy visszaszerzi az ínycsiklandó édességet. Vera gúnyosan mosolygott még Carter egykori osztálytársai is megirigyelték volna. - Basszus! - káromkodta el magát Carter, és a süti után indult. Ethan Carter autója mellett állt, és diadalmasan lengette a sütit. Carter három másodperc alatt elvette tőle, majd szájon csókolta. Közben az járt a fejében, mi minden vár rá a következő héten. Hogyan jutott el idáig: Ethan baráti köréig és Ethanig, aki bármire rá tudta venni... aki mellett le tudta győzni a félelmeit. Egy hosszú másodpercre Ethanhez simult. - Buzik! - kiabálta ki valaki egy elhaladó autóból. Carter beintett neki. De aztán gyorsan visszarántotta a kezét. Mi a francot művel? A kocsi továbbhajtott. - Ne törődj velük - mondta Ethan. Kényszeredetten mosolygott. Carter pocsékul érezte magát. Hülye kölykök! Ha Ethannel ölelkezni akarnak, mint más rendes szerelmespár, akkor senki sem akadályozhatja meg őket ebben. - Menjünk haza! Egész éjjel szexelni akarok. Ethannek rögtön visszatért a jókedve. Szerette, ha Carter a szexről beszél. Carter csak ennyit tudott kinyögni pirulás nélkül, de megérte. Ethan bevágta magát a kocsiba. Mire Carter beült a volán mögé, már el is fordította a kulcsot. - Ennyire beindultál? - kérdezte tőle Carter. - Igen. Siess! - fogta meg Ethan Carter térdét. - Szeretném, ha megtanítanád nekem azt a dalt, amit rólam írtál, hogy örökre megjegyezzem. - Oké. - Az este Carter minden várakozását felülmúlta. - Ma szexeljünk a konyhában - mondta Ethan, amikor megálltak a piros lámpánál. - Jól mutatnál az asztalon. Használtál már vajat síkosító helyett? Carter úgy módosította az előző megállapítását, hogy az este a legmerészebb álmait is felülmúlta. - Ööö, nem. - Örült, hogy sikerült megértetnie Ethannel, az efféle megjegyzésekre csak a piros lámpánál kerülhet sor, különben biztosan belehajtanak valamibe. Amikor a lámpa zöldre váltott, Carter beletaposott a gázba. - De ki kell próbálnunk. Ethan az egyik titkos dalt kezdte dudorászni, és közben a lábán dobolt az ujjával. - Mi ez? - kérdezte Carter. - A te dalod - nézett rá Ethan megrökönyödve. - Tényleg az enyém - állapította meg Carter. Ethan folytatta a dobolást. Rászólt Carterre, hogy kapcsolódjon be. Carter engedelmeskedett. Mire hazaértek, Ethannek sikerült lejegyeznie az első két versszakot. Szerencsére nem ragaszkodott hozzá, hogy hazaérvén rögtön meg is tanulja őket. Bemasírozott a konyhába, és ráparancsolt Carterre, hogy vetkőzzön le. Azzal a hűtőhöz lépett. - Ne fagyaszd le a seggemet - mondta Carter, de azért kibújt a nadrágjából, majd felugrott az asztalra, hanyatt feküdt, felhúzta a térdét, és várta a bűvészmutatványt. Ethan ujja jéghidegen siklott fel a fenekébe. Ethan csókokkal és gyönyörű bókokkal csitította szerelme méltatlankodását: Gyönyörű vagy, ugye, tudod? Egyszerűen tökéletes. Carter végül már szinte könyörgött Ethan ujján rugózva: - Kérlek!
Ethan óvszert varázsolt elő valahonnan, felhúzta, benedvesítette, és Carterbe hatolt. Carter úgy érezte magát, mint egy karácsonyi pulyka, egy pulyka, akinek észbontó erotikus élményekben van része, helyesbített az agya. - Örülök, hogy nem karácsony előtt vagyunk - mondta. – Egy falat se menne le a torkomon. Ethan nevetve ragadta meg Carter csípőjét, de zsírtól maszatos ujjai folyton lecsúsztak a szerelméről, aki görcsösen kapaszkodott az asztal szélébe, nehogy leessen. Más érzés volt, mint síkosítóval. Nem rosszabb és nem is jobb, hanem mocskosabb, perverzebb. - Kipirultál- jegyezte meg Ethan. - Így még dögösebb vagy. - Azon töprengek, hogyan fogom eltüntetni a vajat a seggemből. - Majd kinyalom. Carter fütyköse rögtön ágaskodni kezdett. Hét másodperc alatt kőkeménnyé változott. Az erekció Corvette-je. Ethan az ajkát nyalogatta. Vaj csillogott rajta. Carter odahajolt, hogy lenyalja. Amikor a vaj felmelegedett, majdnem olyan lett, mint a síkosító, de amíg hideg maradt, Carter Ethan csípője köré kulcsolta a lábát, és közelebb húzódott a szerelméhez, hogy kicsit felmelegedjen. Ethan szorosan fogta, és lassan mozgott benne, amíg az izgatottan remegő Carter körül el nem sötétült a világ. - Olyan jó vagy, Carter! Carter az asztalra hanyatlott, és Ethant is magával rántotta, aki egyre mélyebbre hatolt benne. - Jó veled. - Ez volt az utolsó épkézláb mondata. A többi beleveszett a csókok meg a síkos ujjak forgatagába. Minden Ethanről szólt. Miután Ethan elélvezett és lehúzta az óvszert, Carter tisztára nyalta a szerszámát. Ethan betartotta az ígéretét, és a nyelvével becézni kezdte a kéjesen nyöszörgő és vonagló Cartert, aki végül másodszor is elment. Ethan felsegítette, és egy pohár vizet nyomott a kezébe. Carter Ethanbe kapaszkodva botorkált el a földszinti zuhanyzóba. Ethan is beszállt mellé, és Carter majdnem elalélt a gyönyörtől, amikor Ethan segített lemosni felajzott testét. Ethan karjába kapaszkodott, és egyfolytában csókolta. - Carter! - korholta Ethan. - Mindjárt összeesel a fáradtságtól. - Nem baj - mosolygott rá kábán Carter, de azért hagyta, hogy Ethan megfordítsa, és végigdörzsölje a hátát a mosdókesztyűvel. Aztán megtörölköztek, és meztelenül mentek fel az emeletre. A ruhájukat a konyhában hagyták. Ethan az oldalára fektette Cartert, és gondosan betakarta. Carter megvárta, amíg Ethan befekszik mellé. A szerelméhez simult, és átkarolta a derekát. Miután Ethan elégedett nyöszörgések közepette elhelyezkedett, Carter mély álomba szenderült.
Tizennyolcadik fejezet ETHAN MEGFOGADTA, hogy soha többé nem viszi ki a szemetet. - Beszélni akarok veled - mondta Mike. Fogadjunk, hogy Andy körül sosem ólálkodnak nemkívánatos alakok a parkolóban. Vagy mégis? Lehet, hogy Andy ezért nem viszi ki soha a szemetet, noha ő azt állítja, hogy nem éri fel a konténert. Álljon fel egy ládára. Vagy kérje meg Ethant, és hozza magával a seprűt. - De én nem. - Rá se pillantott Mike kezére meg a zöld körömlakkra, amit a férfi a markában szorongatott. Menj innen! - Megpróbált elslisszolni Mike mellett, de az, Douglastől eltérően, elállta az útját. Ideje, hogy a dolgok visszazökkenjenek a normális kerékvágásba. Dr. Sorensen azt mondta, ha Ethan "próbál alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez", minden rendben lesz. Ethan tehát próbált alkalmazkodni, és minden rendben is ment. A
szokott rend szerint dolgozott a kávézóban, és egy héttel ezelőtt "hivatalosan" is összeköltözött Carterrel, akivel már megegyeztek, hogy nemsokára szereznek egy kutyát. Mike egyáltalán nem illett bele a tervbe. - Ethan, kérlek! - Mit akarsz? - Azt akarom mondani, hogy amikor először idejöttem, az volt a tervem, hogy bocsánatot kérek tőled. De aztán elmesélted, hogy elütött egy autó. Nem emlékeztél semmire, én meg nem akartalak felizgatni. Gondoltam, kezdjünk tiszta lappal - hajtotta le a fejét, hogy aztán újra Ethan szemébe nézzen. - Szeretném, ha tudnád, hogy nagyon sajnálom. Kedvellek téged. Tudom, hogy nem érdekel, de ha azt hiszed, hogy becsaptalak, amikor a barátomnak neveztelek... Hát nem. Tudod, a börtönben volt időm gondolkodni. Teljesen... - sandított körbe a félig üres parkolóban - ... teljesen kikészültem. - Miért? - araszolt közelebb az ajtóhoz Ethan, bár még most is nagyon messze volt tőle. Ha közelebb ér hozzá, beugrik rajta, és becsapja Mike orra előtt. - Megerőszakoltak - felelte Mike. - Az első naptól kezdve én voltam a cella, ööö, köcsöge. - És ezért sajnálod? Mert megerőszakoltak? - Nem. Nézd... azért kérek bocsánatot, mert szörnyen ostoba és kegyetlen voltam. Azt hittem, gyűlölöm a melegeket. De a tárgyaláson a tanúk elmondták, milyen ember vagy. A szüleid meg a tanáraid. .. Rólam senki nem tudott volna olyan szépeket mondani. Egyszerűen... utáltalak téged azért, amit megtestesítettél. De ahogy idősebb lettem, és belegondoltam a gyerekkorunkba meg abba, hogy elvettem tőled a jövőd... Elvettem tőled és.. . - Nem vettél el semmit - húzta ki magát Ethan. Fázott, de csak azért, mert dühös volt. - Akkor úgy éreztem. Úgyhogy elhatároztam, megkeresIek, hogy lássam, jól vagy-e. A körülményekhez képest, persze. És hogy nincs-e szükséged valamire... hogy megkönnyítsem az életed. - Könnyek gördültek végig Mike arcán. - Most már elmehetsz. - Ethan, kérlek, hadd... - Már nem vagyunk barátok. - Tudom. Én... én nem is várom el, hogy... Ethan rámeredt, és átadta magát a jeges izgalomnak. Mike hátrálni kezdett. - Jó. Nem foglak zaklatni. Nem... nem mintha bármin is változtatna, de szerintem nagyszerű ember vagy. - Takarodj innen! - Ethan igyekezett visszafogni magát, pedig legszívesebben azt üvöltötte volna, hogy "Láttál volna AZelőtt!" Mert ő ugyan nem tudta, milyen volt AZelőtt, de mindenki azt állította, hogy csodálatos. Mike megtörölte az orrát. És Ethan hirtelen meglátta benne a tizenhat éves kamaszt. Nem a gyűlölködő bajkeverőt, hanem az anyátlan, elhanyagolt gyereket, aki sosem tudott kiteljesedni. Mike elfordult. - Megbocsátok neked - szólalt meg Ethan. Maga is meglepődött a reakcióján, de ez nem volt újdonság szá-
mára. Ez így volt helyes. Ezt kellett tennie. Mike hátrafordult, könnyáztatta arcán bizonytalan mosoly derengett. - Komolyan? - De nem leszek a barátod. - Jó. - És soha többé nem akarlak látni. - De megbocsátasz? - kérdezte Mike olyan hangon, mintha Ethan a világ legnagyobb kincsét adományozta volna neki. - Douglasnek is. Megmondhatod neki. - Megmondom. Köszönöm - sírta el magát Mike, azzal futásnak eredt. Kivágódott az ajtó. Vera dugta ki rajta a fejét. - Már azt hittem, elvesztél. - Követte Ethan pillantását. - Ez meg mit keres itt? Hívom a rendőrséget. - Megbocsátottam neki. Vera kilépett az ajtón, és átölelte Ethant. - Kérdezném, hogy mi a francért, de tudom, hogy nem vagy az a gyűlölködős fajta. - Hát nem. - Ethan Verához simult, és nézte, amint Mike eltűnik a távolban. A zöld körömlakk a szomszédos kocsi motorháztetőjén maradt. Ethan nem nyúlt hozzá, hanem visszament a boltba. Nem volt ideje Mike-kal foglalkozni. Carterrel befejezték a közös szerzeményüket, aznap este akarták előadni Ethan családjának.
Harték étkezőasztala roskadozott a finomságoktól. Carter, miután bekebelezte a sült karajt, a fehér és édesburgonyát, a spárgát meg a zöldbabot, élénken tiltakozott, amikor Nolan odakínálta neki a kukoricás muffinnal teli tálat. - Köszönöm, nem kérek. Mindjárt kipukkadok. - Ethanre sandított, aki szintén aggodalmaskodva méregette az üres tányérját. Komolyan - bizonygatta Carter. - Ma találkoztam Mike-kal- szólalt meg Ethan. Nolan leengedte a kenyeres kosarat. - Megbocsátottam neki. Síri csönd támadt. - Hát, ha ettől jobban érzed magad, akkor jól tetted - felelte Liz. Carter a karaj maradékát piszkálta. Hogy jól tette-e Ethan? Ezt nem az ő tiszte volt eldönteni, de ha mégis, akkor biztosan nem így fogalmazott volna. Elliot egy zöldbabot pöckölt le a tányérjáról.
- 236
Nemcsak Carter és Ethan dalának ősbemutatója volt ma este, az ünnepi vacsora annak is szólt, hogy Elliotot felvették egy nyári zenei táborba. A konyhában már ott várakozott a torta. Elliot felállt. - Végeztem. Elmehetek? - Meg sem várva a választ, a lépcső felé indult. - Ööö, nem gond, ha én is...? - kérdezte Jennifer. - Nem, dehogy - felelte Nolan. - Menj csak utána! - Ethanhez fordult, aki úgy majszolta a krumpliját, mintha nem is ő borította volna ki a bilit pár perccel ezelőtt. - Mi történt? Ethan komolyan nézett rá. - Meg tudok bocsátani neki, apa. Ez történt. Haragudtam rá, de aztán megbocsátottam neki. Már nem lehetünk barátok. Ezt meg is mondtam neki. Soha többé nem akarom látni. De meg tudom érteni őt, mert Elliot is folyton mérges, és bármikor előfordulhat, hogy ő is bántani fog valakit. - Elliot nem olyan - vágta rá Liz csöppnyi bizonytalansággal a hangjában. Amióta megtudta az igazat, Elliot egy időzített bomba volt. Elég volt arra gondolni, hogyan rongálta meg Mike kocsiját. - De ha megtenné, és ezzel a tudattal kellene leélnie az életét, ti nem akarnátok, hogy megbocsássanak neki? - kérdezte Ethan. - Nekünk meg azzal a tudattal kell leélnünk az életünket, hogy ezt tették veled - mondta Liz. Carter némán ült. Úgy érezte, neki igazából nem is szabadna hallania ezt a beszélgetést. Ennek ellenére muszáj volt közbeszólnia: - Nektek Ethannel kell együtt élnetek. Ethan az egyetlen, aki magán cipeli ezt a terhet. Ó volt a szenvedő alany - sandított félénken Lizre és Nolanre. - És egyedül ti tudjátok, milyen volt AZelőtt. Most már ő is ezt a szót használta. - Igen, Carternek igaza van - mondta Ethan. - Én nem tudok megbocsátani ezeknek - jelentette ki Liz. - Már soha nem leszek az, aki régen voltam. - Mi így szeretünk téged - felelte Nolan. - Velem történt a baleset, nem veletek. Nektek semmi okotok haragudni. - Ami történt, az mindenkire hatással volt. Most, hogy újra előjött ez a téma, olyan dolgok kerültek napvilágra, amikbe évekig nem mertünk belegondolni - mondta Liz. Túl hűvös volt ahhoz, hogy bekapcsolja a légkondicionálót, de egész nap kint volt a kertben, és a haja csatakosan lógott le a vállára. Az elmúlt hónapok megpróbáltatásai nyomot hagytak az arcán és minden színt kiszívtak mostanra fakó bőréből. - Először meg kell emésztenünk a dolgokat, csak utána foglalkozhatunk azzal, megbocsátunk-e. - Mindig azt mondtátok - felelte Ethan -, hogy a megbocsátás segítségével rájöhetünk, miért érzünk úgy, ahogy. Nolan erőtlen kacajt hallatott.
- Ezt akkor találtam ki, amikor ezek ketten összekaptak Elliottal. Tudhattam volna, hogy egyszer visszaüt bökte oldalba Cartert kényszeredett mosollyal. - Jó - nézett körbe büszkén Ethan. - Beszélek Elliottal. - Majd én - mondta Liz. - Nem. Ez a báty feladata. Vagyis az enyém. - Ethan távozott az asztaltól. Liz könnyes szemmel, mosolyogva nézett utána. - Elliotnak tényleg szüksége van a bátyjára. Mindig is ez hiányzott neki. Carter a pulthoz vitte az edényeket. Miután leszedték az asztalt, Liz megölelte a fiút. - Ethan köszönettel tartozik neked. Carter viszonozta az ölelést. - Én tartozom köszönettel neki. És az egész családnak. - Ez kedves - felelte Liz. Hátralépett, és megszorította Carter vállát. - Szólj Ethannek, hogy jöjjön le. Mintha valami meglepetést emlegetett volna. - Mára elég volt a meglepetésekből - mondta Nolan, de közben mosolygott. - Csak semmi pánik - nyugtatta meg Carter. - Mindjárt visszajövök. - Azzal felügetett a lépcsőn, és futás közben lepillantott az előtérben várakozó gitárra. Egyenesen Elliot szobájába ment. Jennifer az asztalnál ült. Mosolyogva beljebb invitálta Cartert. Carter régóta nem látta. Azt hitte, szakítottak Elliottal. Elliot és Ethan egymás mellett ült az ágyon. Carter rengetegszer volt szemtanúja, hogyan öleli át Elliot Ethant, és próbálja elűzni a rémálmokat erős, határozott simogatásával. Most azonban Ethan ölelte át Elliotot, és közben a haját cirógatta. A tizenhat éves Elliot ezúttal sokkal fiatalabbnak látszott a koránál. Az előző héten volt a születésnapja, és egy használt Mustangot kapott ajándékba. Boldognak tűnt. Ethan Carterre mosolygott a válla fölött. - Csak dumálgatunk a kisöcsémmel. - Igen - szólalt meg Elliot. - Ethan most mondja el, mi az ábra. - Alaposan fejbe kólintotta a felismerés, de határtalanul boldognak tűnt. Carter felült az asztalra, és nézte, ahogy Ethan csöndesen elmagyarázza Elliotnak, miért kell elengednie a múltat. - Te jó fej vagy, Elliot - szajkózta azt, amit az emberek általában vele kapcsolatban szoktak emlegetni -, de ha folyton pukkadozol, senki sem fogja ezt észrevenni. - Kezd kínos lenni a dolog - jegyezte meg félhangosan Jennifer. - Az ölelkezés, vagy az, hogy így bámuljuk őket? - kérdezte Carter. Neki is ugyanez járt a fejében. Elliot kibontakozott az ölelésből, és talpra ugrott.
- Készen vagyunk. Vége a düdörgésnek. - Jobban érzed magad? - tudakolta Ethan. - Igen. - Olyan jó nagynak és okosnak lenni! Már alig várom, hogy bemossak neked egyet. - Azt próbáld meg - nevetett Elliot, és lesöpörte a derekáról Ethan kezét. - Menjünk Ie - mondta Carter. - Megígértük a szüleidnek, hogy eljátszunk nekik egy dalt. - Igen. A mi dalunkat - vigyorgott EIIiot. - Gyerünk! - Ethan még javában ücsörgött, úgyhogy Carter lehajolt, és megcsókolta, ügyet sem vetve Elliot beszólására, hogy Cartemek valószínűleg most először kell lehajolnia Ethanhez. Ethan elnevette magát. Együtt mentek Ie a földszintre. Carter behozta a gitárt az előtérből. Liz és Nolan a kanapén ült, felpolcolt lábbal. - Minden rendben? - kérdezte Nolan. - Igen, jól vagyunk. - Elliot leült a fotelba, ami elég széles volt ahhoz, hogy Jennifer is elférjen mellette. - Carterrel együtt írtuk ezt a dalt - mondta bevezetésképpen Ethan. - Csak nálad és nálam hangzott el - tette hozzá Carter. – Senki sem hallotta kettőnkön kívül. - Akkor ez egy ősbemutató - mondta mosolyogva Liz. Carter az ölébe vette a gitárt, és felhangolta. - Rólunk szól - magyarázta Ethan. - A mi dalunk. - Mehet? - kérdezte Carter. Amikor Ethan jelt adott, a húrok közé csapott. Ethan énekelt, vidám, erős hangon.
Nézd, rohanok hozzád, Karod kitárva, már vársz reám, Ölelj át szorosan, Mert veled más a világ, Nincs többé akadály. Nincs többé magány és félelem.
Carter csak a refrénbe kapcsolódott be. Határtalanul büszke volt Ethanre.
Te vagy a legjobb barát. A zene átjárja a lelked, Gyönyörű szimfónia vagy, S én hallhatom, itt van nekem,
Te vagy a legjobb barát, Légy mindig velem!
Most, hogy már félig-meddig rendszeres fellépő volt a kávézóban, sokkal könnyebben ment a szereplés. A Bors bárban senki sem nevette vagy gúnyolta ki, még akkor sem, ha tikkelni kezdett éneklés közben. (Legalábbis nem vette észre, hogy Vera bárkit is kirúgott volna.) Voltak, akik azt mondták, példaértékűnek tartják, hogy nem feszélyezi magát. Carter ilyenkor nevetve Ethanre mutatott. - Miatta vagyok itt. De néha egyáltalán nem tikkelt fellépés közben. Nem tudta, miért, de igyekezett kiélvezni ezeket a csöndesebb időszakokat. Bár érdekes módon, ha túl sokáig tartott ez az állapot, szinte már hiányolta a rohamokat. Bárhogy is, az emberek megtapsolták. És ez jólesett neki. Ma este nem idegeneknek játszott, hanem a családnak. Miközben énekelt, szeretettel gondolt Lizre és Nolanre, Elliotra és Jenniferre, és persze Ethanre, elsősorban Ethanre, aki mindenben meglátta a zenét, és mindenkiben meglátta a jót. Ethanre, aki úgy tekintett rá, ahogy azelőtt senki, és bebizonyította neki, hogy jóval több egy rakás rángatózásnál és feltorlódott mássalhangzónál. Ethanre, akit szeretett. Ethanre, aki szerette őt. Amikor a dal véget ért, Ethan előrehajolt, és megcsókolta Cartert. Majd mosolyogva dőlt hátra. Carternek a gitárt kellett fognia, így sajnos nem tudott utána nyúlni. Liz és Nolan ujjongásban tört ki. - Hát ez gyönyörű volt! - mondta Liz. - Köszönjük, hogy elénekeltétek nekünk. - Szívesen. - Carter közelebb húzódott Ethanhez, mert a nagy érdeklődés miatt megint úrrá lett rajta a félszegség. Ethan azonban szinte lubickolt a sikerben. Elégedettnek tűnt. Carter is boldog volt. Végignézett az embereken, akik megváltoztatták az életét - a fiún, aki sok kihívás elé állította, a férfin, aki feltétel nélkül szerette, és a szüleiken, akik bíztak a fiukban és Carterben, a legjobbakat kívánták nekik, és meggyőződéssel hitték, hogy mind a ketten jó emberek -, és elérzékenyült. Sosem hitte volna, hogy eljut idáig. Teljes képtelenségnek tűnt, és most mégis megvalósult. - Mi olyan vicces? - kérdezte Ethan. Carter észre sem vette, hogy vigyorog. Átkarolta Ethan vállát. - Azon gondolkodtam, hogy érdemes volt ideköltöznöm. - Hát persze - felelte Ethan. - Mert megismertél engem. - Pontosan - vonta magához Carter. Ethan cuppanós puszit adott a szájára. - Ki kér tortát? - állt fel Liz. Carter tehetetlenül, nevetve botorkált Ethan után, aki már rohant is a konyhába.
INFORMÁCIÓ A TOURETTE-SZINDRÓMÁRÓL NEMZETI TOURETIE-SZINDRÓMA EGYESÜLET (NATIONAL TOURETIE SYNDROME ASSOCIATION, AMERIKAI SZERVEZET NEMZETKÖZI HÁLÓZATIAL) http://www. tsa-usa.orgl "Az 1972-ben a New York-i Bayside-ban alapított Nemzeti Tourette-szindróma Egyesület az egyetlen országos hatókörű, önkéntes tagságon alapuló szervezet ezen a területen. Küldetésünk abból áll, hogy felismerjük a Tourette-szindróma okait, gyógymódokat keressünk, és megvizsgáljuk a tünet-együttes hatásait. Különböző forrásokkal és hivatkozásokkal segítjük a betegeket és családtagjaikat, hogy könnyebben megbirkózzanak a felmerülő problémákkal. Igyekszünk felkelteni a közvélemény figyelmét, és leszámolni a médiában megjelenő sztereotípiákkal. Tagságunk magánszemélyekből, családtagokból, rokonokból, illetve szakorvosokból és alternatív gyógyászati szakemberekből áll." TOURETIE'S SYNDROME PLUS http://www.tourettesyndrome.net Fontos információk a Tourette-szindrómáról és a hozzá kapcsolódó rendellenességekről. Dr. Leslie E. Packer, PhD szülőknek és tanároknak nyújt felvilágosítást a súlyosabb esetekkel kapcsolatban. MENTÁLIS BETEGEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE (NATIONAL ALLIANCE ON MENTAL ILLNESS): TÉNYEK A TOURETTE-SZINDRÓMÁRÓL http://www.namLorg/Template.cfm?Section=By _ IlIness&Template=ITaggedPage/TaggedPageDisplay. cfm&TPLID=54&ContentlD=23053 INFORMÁCIÓ A TRAUMÁS AGYSÉRÜLÉSRŐL AMERIKAI AGYSÉRÜLTEK EGYESÜLETE (BRAIN INJURY ASSOCIATION OF AMERICA) http://Www.biausa.org/ ,,A BIM az agysérültek hangja. Célunk, hogy minél többen részesülhessenek minőségi egészségügyi ellátásban, illetve hogy az érdekképviselet, az oktatás és a kutatás segítségével gyarapítsuk a közvélemény ismereteit. A regionális társszervezetek, a helyi kirendeltségek és a segítő csoportok országos hálózatán keresztül nyújtunk segítséget, reményt és gyógyulást az agysérülteknek, családtagjaiknak és az őket ellátó szakembereknek." EURÓPAI AGYSÉRÜLTEK TÁRSASÁGA (EUROPEAN BRAIN INJURY SOCIETY) http://www.ebissociety.org/infos-eng.html ,,Az EBIS egy európai szövetség, amely az agysérülteknek, valamint a szerzett agyi elváltozások - stroke, anoxia, agyvelőgyulladás, agydaganat - áldozatainak szenteli tevékenységét. Az EBIS az érintett szakemberek, illetve az agysérültek és családtagjaik különböző szövetségeit tömöríti." A CENTER FOR DISEASE CONTROL OLDALA A TRAUMÁS AGYSÉRÜLÉSRŐL http://www.cdc.gov/traumaticbraininjury/ . A FOGYATÉKKAL ÉLŐ GYERMEKEK ORSZÁGOS DISSZEMINÁCIÓS KÖZPONTJA A TRAUMÁS AGYSÉRÜLÉSRŐL http:// nichy.orgl disabilityl specificltbi
