BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK NAPPALI TAGOZAT SZAKDIPLOMÁCIA SZAKIRÁNY
A szabad munkaerő-áramlás aktuális kérdései a Keletközép-európai bővítés során, különös tekintettel hazánk Európai Uniós csatlakozására
Készítette: Tomcsányi Mihály Pál
Budapest, 2002.november 25.
Tartalomjegyzék 1. 2.
Bevezetés............................................................................................................................ 4 A munkavállalók szabad mozgása .................................................................................. 7 2.1. A nemzetközi migráció néhány elméletének rövid áttekintése .................................. 7 2.2.
3.
4.
A munkaerő szabad mozgásának (gazdasági) jelentősége ....................................... 11
Szabad munkaerő-áramlás az Európai Unióban ........................................................ 14 3.1. A személyek szabad áramlásának gondolata és fejlődése........................................ 14 3.2.
Vándorlás az Európai Unión belül ........................................................................... 17
3.3.
Demográfiai helyzet ................................................................................................. 19
A szabad munkaerő-áramlás kérdései a keleti bővítés során .................................... 26 4.1. Helyzetértékelés a csatlakozás előtt ......................................................................... 26
4.1.1.
Uniós munkavállalók Magyarországon.......................................... 26
4.1.2.
Magyarok Európában ..................................................................... 28
4.1.3.
A várható helyzet a migrációs potenciál, gazdasági tényezők, bérkülönbségek és munkanélküliség tükrében ............................... 32
4.1.4.
Uniós félelmek................................................................................ 37
4.1.5.
Előzetes becslések a csatlakozás utáni helyzetre ........................... 39
4.2.
A munkaerő-áramlás kérdései a csatlakozási tárgyalások során.............................. 45
4.2.1.
4.2.1.1.
Az Európai Bizottság álláspontja ............................................................. 45
4.2.1.2.
A magyar kormány tárgyalási álláspontja ................................................ 47
4.2.2. 5.
A csatlakozási tárgyalások eredményeként létrejött rendezés ....... 48
Összefoglalás ................................................................................................................... 52 5.1. A csatlakozási tárgyalások eredményeinek értékelése a várható helyzet tükrében.. 52 5.2.
6. 7.
A „Második Fejezet” tartalma ........................................................ 45
Zárszó ....................................................................................................................... 55
Felhasznált irodalom...................................................................................................... 57 Mellékletek ...................................................................................................................... 60
3
1. Bevezetés
Az elmúlt harminc évben világszerte erőteljesebb lett a nemzetközi migráció. A hagyományos emigránsbefogadó országokban, így Ausztráliában, Kanadában és az Egyesült Államokban nőtt a bevándorlás nagyságrendje, ugyanakkor döntő változás állt be a migránsok összetételében: a történelmileg meghatározó forrást jelentő Európából a vándorlás súlypontja eltolódott Afrika, Ázsia, Latin-Amerika felé. Ezzel egy időben azok az európai országok, amelyek évszázadokon át kibocsátó országok voltak, bevándorlókat befogadó társadalmak lettek. A második világháborút követően Nyugat-Európa jóformán valamennyi állama jelentős számú külföldi munkavállaló számára jelentett vonzerőt. Ez a hatás az első időkben főleg a Dél-Európa felől érkező migrációban öltött testet, de az 1960-as évek végére már többnyire Afrika, Ázsia, a karibi térség és a Közel-Kelet fejlődő országaiból érkeztek a migránsok. Az 1990-es évek végére azok a dél-európai országok (Olaszország, Spanyolország, Portugália) is afrikai, ázsiai és közel keleti munkásokat kezdtek behozni, amelyek egy évtizeddel korábban még migránsokat bocsátottak ki a gazdagabb északi országok felé. A tanulmány célja a nemzetközi migrációnak, valamint az Európai Unión belül megvalósuló szabad munkaerő áramlásnak bemutatása, különös tekintettel ennek aktuális vonatkozásaira hazánk Európai Uniós csatlakozása kapcsán. Azért választottam a szabad munkaerő áramlás témáját, mert azon túl, hogy a személyek szabad mozgásának részeként ez egyike az Unió négy ún. „alapszabadságának”, a csatlakozás közeledésével a magyar állampolgárok számára is aktualitással bír. A kérdéskör alapos vizsgálata során a téma aktualitásán túl mutató folyamatok elemzésével és értékelésével is foglalkozni fogok, amelyek hosszú távon is meghatározóak lehetnek az egységesülő Európa társadalmai számára. A tanulmány első fejezete a nemzetközi vándorlás és a külföldön történő munkavállalás hátterével foglalkozik, társadalmi, gazdasági összefüggéseiben mutatva be a migrációt. A migráció globális jelenségének megértéséhez szükség van a jelenség kialakulásának vizsgálatára, ezért makro- és mikrogazdasági, valamint az egyén szempontjából is összehasonlítom azokat a témában meghatározó elméleteket, amelyek a migrációt kiváltó okokkal, illetve a szabad munkaerő mozgás kérdéskörével foglalkoznak. A munkavállalás és állás keresés a társadalom minden hasznos tagja számára elsőrendű kérdés, hiszen ez határozza meg létfenntartás lehetőségeit, az egyéni boldogulás útját, egy szóval az egyén egész jövőjének alakulá-
4
sát. A fejezet elsősorban a külföldi munkavállalás igényének és hatásainak, valamint ezen igény hiányának lehetséges okait hivatott elemezni, de szó esik majd ezen kívül a külföldi munkavállalás befolyásolását célzó állami-kormányzati eszközökről is. A dolgozat a továbbiakban a nemzetközi migrációt és a külföldön történő munkavállalás globális jelenségét a „legöregebb kontinens” nyugati felére, az Európai Unióra koncentrálva vizsgálja. A fejezet kitér a személyek szabad mozgásának, azon belül is munkavállalásának, letelepedésének elméleti és gyakorlati megvalósulására, fejlődésére. A személyek és tevékenységeik – így a munkavállalás – szabad áramlásának múltbeli társadalmi és gazdasági integráló szerepe mellett, annak jelenével is foglalkozom. Mekkora fontossággal bír az Unió számára a belső migráció, szükséges-e volumenének növelése? Szükség van-e egyáltalán harmadik országokból, valamint a majdani új tagállamokból érkező munkavállalókra? Ezekre a nagy fontossággal bíró kérdésekre kísérelek meg válaszolni ebben a fejezetben. Ismertetem a szabad mozgás jelenlegi helyzetét az Európai Unión belül, valamint kitérek Magyarország és az Unió tagállamainak ilyen irányú jelenlegi kapcsolataira, azok értékelésére. A jelenlegi helyzet bemutatása során elkerülhetetlen, hogy ne ejtsünk szót a jövő demográfiai kihívásairól, Európa társadalmainak elöregedéséről, hiszen az ez által felvetődő problémáknak a megoldása évtizedekre meghatározó lehet Európa országainak, társadalmainak szempontjából. A Kelet-közép-európai országok közeljövőben történő csatlakozása új kihívások elé állítja az egységesülő Európa országait. A kölcsönös gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális előnyök mellett számos szó esik a csatlakozás ugyanilyen vetületű hátrányairól és veszélyeiről is. Az eddigi tagállamok eddig 380 milliós népességet számláló csoportosulásához most csaknem ennek negyede, közel 100 millió fő fog csatlakozni. Ez az Unió jelenlegi határain belül élőknek – ismerve az Uniós alapszabadságokat, köztük a szabad munkaerő áramlás, költözés, letelepedés jogát, valamint a Nyugat- és Kelet-Közép-Európa között tátongó életszínvonalbeli és egyéb különbségeket – számos aggodalomra adott okot a közelmúltban. Különösen igaz ez az Unió azon keleti tagállamaira, amelyek a bővítés után az új tagoknak közvetlen szomszédjai lesznek, Ausztriára és Németországra; ennek a két országnak a lakossága mindmáig félve gondol a teljes munkaerő-piaci liberalizációra, félnek az országaikat „elözönlő kelet-európai hordáktól”. Célom, hogy ezeknek az aggodalmaknak valóságtartalmát megvizsgáljam, és számszerű becslésekkel szolgáljak a csatlakozást követően megvalósuló migráció mértékére vonatkozóan, ezzel eloszlatva a vélt, vagy valós félelmeket.
5
Nem mehetünk el úgy a téma mellett, hogy ne foglalnánk össze a közelmúlt történéseit. Az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokon a személyek szabad áramlása fejezet az elsők között került „ideiglenes lezárásra”1. Az Európai Bizottság által összeállított csatlakozási menetrend („road map”) szerint a sokakat érintő, mindkét fél számára fontosabb, „nehezebben tárgyalható” fejezetek a csatlakozási tárgyalások végső fordulóiban kerülnek majd elő, így természetesen adódik a kérdés: ha olyan sok tiltakozás és aggodalom övezte ezt a kérdést, miért volt ez mégis könnyű fejezetnek tekinthető? Erre a kérdésre keresem a választ, amikor a tárgyaló felek álláspontját foglalom össze és értékelem, nem csupán az előzetes becslések, számok, a várható helyzet tükrében, de kísérletet teszek arra is, hogy a felek alkupozícióit, érdekeit is láttassam. A dolgozat a kérdéskört a csatlakozás és a csatlakozási tárgyalások fényében új megvilágításba kívánja helyezni és a létrejött rendezés alapján kívánja azt értékelni. A tanulmány célja ezen felül azoknak a gazdasági és társadalmi folyamatoknak összegzése, amelyek kiváltják az Európán belüli migrációt és a határokon átnyúló munkavállalást, valamint az ezekre vonatkozó jelen- és jövőképp felvázolása. Az előttünk álló időszakra vonatkozóan megfontolásra érdemes kérdéseket, javaslatokat fogalmaz meg, amelyek rávilágítanak a jövő fontosabb kihívásaira.
1
Az „ideiglenesség” ebben az esetben csupán a fejezet ismételt megnyitásának lehetőségét jelenti; ez eddig nem történt meg, és a csatlakozási tárgyalások vége felé közeledve nem is valószínűsíthető már.
6
2. A munkavállalók szabad mozgása
2.1.
A nemzetközi migráció néhány elméletének rövid áttekintése2
A nemzetközi migrációnak ma nincs egységes, átfogó elmélete, csak elmélettöredékek léteznek, amelyek nagyrészt egymástól elszigetelten jöttek létre. A bevándorlásban érvényesülő minták és tendenciák viszont azt jelzik, hogy a jelenlegi migrációs folyamatok megértéséhez több tudomány eszköztárát kell segítségül hívnunk és az elemzéseket több szinten kell végeznünk. A téma átfogó, sokoldalú természete olyan megközelítést követel meg, amelyben megjelenik a feltételezések sokfélesége. A következőkben négy olyan elmélet alapvető feltételezéseit, következtetéseit mutatom be röviden, amelyek meghatározóak az egyének, csoportok vándorlásának vizsgálatakor és felfedik a migráció főbb mozgatórugóit. A neoklasszikus közgazdaságtan makroelméleti modellje feltehetően a nemzetközi migráció legrégebbi és legismertebb elmélete, melyet feltételezhetően azért dolgoztak ki, hogy magyarázatot adjon a gazdasági fejlődést kísérő munkaerő-vándorlásra3 E szerint az elmélet szerint az országokon belüli, valamint a nemzetközi migráció is a munkaerő-kereslet és -kínálat területi különbségeire vezethető vissza. A modell néhány, hallgatólagosan elfogadott feltételezésre épül: –
A munkavállalók nemzetközi migrációját az országok közötti béraránytalanságok okozzák.
–
A kereseti aránytalanságok megszűnése véget vet a munkaerő mozgásának, ha nincsenek ilyen különbségek, akkor migráció sincs.
–
A magasan képzett munkavállalók nemzetközi áramlása a migráció egy különálló formáját jelenti, amely ellenkező irányú, mint a képzetlen munkásoké, és közvetlenül a nemzetközi tőkeberuházásokhoz kapcsolódik.
–
A nemzetközi munkaerő-áramlás elsődlegesen a munkaerőpiacokra gyakorol hatást, más piacokra nézve nem jár jelentős következményekkel.
2
Forrás: Theories of International Migration: A Review and Appraisal. Population and Development Review, Volume 19, Number 3 (1993), pp. 431-466; fordítása a Szociális és Családügyi Minisztérium: A migráció szociológiája c. kiadványában jelent meg, Varga-Haszonits István fordításában, Budapest, 2001 3 Michael P. Todaro (1976) elmélete alapján, in: SZCSM: A migráció szociológiája, pp. 10.
7
–
A kormányok a származási, illetve a befogadó országok munkaerő-piacainak szabályozásával tudják ellenőrzésük alá vonni a migrációs folyamatokat. A makrogazdasági modellhez hasonlóan a neoklasszikus közgazdaságtan mikrogazdasági
modellje is az egyéni választásra épül.4 E rendszerben azonban a racionálisan gondolkodó potenciális migránsok felbecsülik, hogy az alternatív nemzetközi helyszínre költözéssel mekkora nyereségre tehetnek szert, valamint azt, hogy mielőtt szert tehetnének az új munkáért járó magasabb bérekre, milyen költségeket kell vállalniuk. Ezek kiterjednek az utazással kapcsolatos kiadásokra, az utazás és munkakeresés időtartama alatt felmerülő létfenntartási költségekre, az új nyelv és kultúra elsajátításához szükséges erőfeszítésekre, vagyis mindazon nehézségekre, amelyekkel szembekerülnek az új munkaerőpiachoz való alkalmazkodás során, ideértendő a régi kötelékek elszakítását és az új kapcsolatok kiépítését kísérő pszichológiai költségeket is. Mindezeket összességükben nevezzük migrációs költségnek. Ebből további következtetések vonhatók le, amelyek némileg eltérnek a makrogazdasági szabályoktól: –
A nemzetközi munkaerő-áramlást befolyásolják a keresetekben és a foglalkoztatási rátákban tapasztalható országok közötti különbségek, amelyek meghatározzák a várható kereseteket (a makrogazdasági modell teljes foglalkoztatást feltételez!).
–
Növelik a mozgás valószínűségét azok az emberi tőkére jellemző tulajdonságok (iskolázottság, képzettség, nyelvtudás), amelyeket feltehetően jobban megfizetnek, illetve amelyek nagyobb valószínűséggel vezetnek foglalkoztatáshoz a célterületen, mint a kibocsátó országban.
–
Azok az egyéni jellemzők, szociális körülmények vagy technológiák, amelyeknek alacsonyabb a migrációs költsége, növelik a migráció nettó hozamát, fokozva ezzel a mozgás valószínűségét.
–
Az előző két pontban foglaltak miatt az azonos országban élő személyeknek nagyon eltérő lehet a migrációs hajlandósága.
–
Amennyiben nincs eltérés az egyes országokban elérhető keresetek és/vagy a foglalkoztatási ráták között, nem kerül sor nemzetközi mozgásra.
–
A migránsok országok közötti nemzetközi áramlásának nagyságában meghatározó szerepet játszik a várható jövedelmek eltéréseinek mértéke.
4
Larry A. Sjastaad (1962) és Michael P. Todaro (1969, 1976) elméletei alapján, in: SZCSM: A migráció szociológiája, pp. 11.
8
–
A migrációs döntések a munkaerő-piaci egyensúly hiányára vezethetőek vissza, más piacok nem gyakorolnak rájuk közvetlen hatást.
–
Ha a fogadó országra jellemző körülmények pszichológiailag vonzó hatást gyakorolnak a leendő bevándorlóra, akkor a migrációs költségek negatívak is lehetnek.
–
A kormányok elsősorban a várható kereseteket befolyásoló politikákon keresztül irányíthatják a bevándorlást a kibocsátó és/vagy a fogadó országban – például oly módon, hogy a célországban törekednek a foglalkoztatás valószínűségének csökkentésére, vagy próbálják megemelni a jövedelmeket a származási országban, vagy kísérletet tesznek a migráció (pszichológiai és anyagi) költségeinek növelésére. A migráció ún. „új közgazdaságtana” a neoklasszikus elmélet számos előfeltevését és kö-
vetkeztetését megkérdőjelezi és elveti. Az új megközelítés egyik kulcseleme, hogy a döntéseket nem önállóan cselekvő egyének, hanem általában családok, háztartások, vagyis közösen cselekvő emberek hozzák, akik nem csupán jövedelmük maximalizálására törekszenek, hanem az életükben felmerülő kockázati tényezők minimalizálására is, valamint helyzetük stabilizálására/javítására más viszonyítási csoportokhoz képest.5 Ennek értelmében: –
A bérkülönbségek nem jelentenek feltétlenül okot a nemzetközi migrációra, másrészt viszont bérkülönbségek hiányában is erős lehet az a hatás, amely a háztartásokat országok közötti mozgásra kényszeríti, hogy „szétterítsék” a kockázatot.
–
A nemzetközi migráció és a helyben történő munkavállalás nem egymást kölcsönösen kizáró tevékenységek. Sőt, a háztartások érdekeltek abban, hogy mindkét folyamatba egyaránt bekapcsolódjanak: a helyi tevékenység csökkentheti a migrációs költségeket, így elősegítve a vándorlást, míg a külföldi munkavállalásból származó jövedelem csökkentheti az otthon maradók kockázatát, segítheti őket tőkebefektetések során. Tehát a kibocsátó régiókban bekövetkező gazdasági fejlődés sem mérsékli feltétlenül a migrációs nyomást.
–
Ebből adódóan a migráció nem torpan meg akkor, ha megszűnik az országok közötti bérkülönbség: továbbra is fennáll az érdekeltség, ha az egyéb piacok a küldő országban hiányoznak vagy kiegyensúlyozatlanok. A kormányok tehát nem csupán a munkaerőpiacot befolyásoló politikákon keresztül gyakorolhatnak hatást a migrációs ráta alakulására, ha-
5
J. Edward Taylor (1986) és Oded Stark (1991) elméletei alapján, in: SZCSM: A migráció szociológiája, pp. 13.
9
nem olyan döntéseken keresztül is, amelyek az egyéb piacokat (biztosítási-, tőke-, határidős piacok) alakítják. –
A jövedelmek eloszlását alakító kormányzati politikák és a gazdasági változások szintén módosítják a migrációs érdekeltséget. Bár a neoklasszikus humántőke-elmélet és a migráció új közgazdaságtana eltérő követ-
keztetésekre jutott a nemzetközi mozgások kialakulásának és természetének kérdésében, lényegét tekintve mind a kettő mikroszintű döntési modell. Tőlük határozottan elkülönül a duális munkaerőpiac elmélete, amely azt bizonyítja, hogy a migráció a modern ipari társadalmak munkaerő-szükségletének természetéből következik.6 Mint látjuk, a duális munkaerőpiac elmélete nincs ellentétben a neoklasszikus közgazdaságtannal, mégis más következtetésekre jut: –
A fejlett társadalmakban a migráció nagyrészt a keresletre épül, a munkaadók részéről jelentkező munkaerőigény indítja meg.
–
A bevándorló munkások iránti kereslet a gazdaság strukturális szükségleteiből nő ki (olcsó munkaerő alkalmazása), ennek a szükségletnek a kielégítését pedig nem a bérarányok megváltoztatásától várják, hanem a munkaerő toborzási gyakorlattól.
–
A bevándorlókat fogadó társadalmakban a migráns munkavállalók kínálatának növekedése nem jár együtt az alacsony bérszínvonal emelkedésével, mert azt alacsonyan tartják a társadalmi és intézményi mechanizmusok, nem követheti szabadon a kereslet és kínálat változását. Sőt, a kínálat emelkedésével eshet is a bérszínvonal, hiszen az a mechanizmus, amely a bérek emelkedését gátolja, nem nyújt védelmet azok csökkenése ellen.
–
A fentiek értelmében tehát nem valószínű, hogy hatást lehetne gyakorolni a migrációra olyan kormányzati politikákon keresztül, amelyek a keresleti és foglalkoztatási rátákat változtatják. A bevándorlók olyan munkaerő-keresletet elégítenek ki, amely strukturálisan beépült a posztindusztriális társadalmak gazdaságaiba, így ennek a keresletnek a befolyásolása nagyobb változtatásokat követelne meg a gazdasági szervezetben. Mivel a nemzetközi migráció megindulásának és fennmaradásának magyarázatára vállal-
kozó elméletek számos megfigyelési szintre vonatkozóan írnak le oksági mechanizmusokat, az egyes értelmezések, következtetések nem kerülnek feltétlenül ellentmondásba egymással. Tehát tökéletesen elképzelhető, hogy az egyének kezdjenek költség-haszon számításokat vé-
10
gezni, a háztartások a munkaerő-felhasználásuk diverzifikálására törekedjenek, valamint, hogy országos vagy nemzetközi szintéren ható, strukturális erők határozzák meg azokat a társadalmi-gazdasági körülményeket, amelyekben ezek a döntések megszületnek.
2.2.
A munkaerő szabad mozgásának (gazdasági) jelentősége
Az 1958. január 1-én életbe lépett Római Szerződés alapvetően gazdasági motivációkra épült és a gazdasági együttműködés, a Közös Piac létrehozása talaján akarta erősíteni az európai államok egymáshoz való közeledésének a folyamatát. Ezekkel a gazdasági célkitűzésekkel összhangban került sor a munkaerő szabad áramlására vonatkozó szabályoknak a Római Szerződésbe való beemelésére. A személyek szabad mozgása eredendően a tagállamok állampolgárainak szabad költözési és letelepedési szabadságát jelentette az Európai Unión belül, amely kiegészült a magánvállalkozók mozgásszabadságát, a társaságok letelepedésének szabadságát és a szolgáltatások nyújtásának szabadságát biztosító elvekkel. A személyek és tevékenységeik szabad áramlásának egyik célja a munkaerőpiac harmonikus fejlődése, amelynek érdekében a Közösség folyamatosan törekszik arra, hogy elősegítse egyes szakmák, diplomák kölcsönös elismertetését, az áttelepülő munkavállalók szociális jogainak érvényesülését, a munkahelyi egészségvédelem szabályainak egységes kialakítását és az alapvető munkavállalói jogok biztosítását. A munkaerő mozgását ugyanis a gazdasági integráció konkrét eszközének tartották (jogosan), amely alapján a munkavállalók mozgó gazdasági faktort jelentenek, az ún. „optimum division of labour” (optimális munkaerő-megoszlás) közgazdaságtani elmélete alapján. A munkavállalók mozgása kielégíti azt a munkaerő-keresletet, amely a posztindusztriális társadalmak sajátja. Ezzel hozzájárul ahhoz, hogy a fogadó ország gazdaságok munkaerőpiacainak tökéletlensége csökkenjen, ez elősegíti, hogy a gazdaság termelése megközelítse a potenciális kibocsátást, így növelve a nemzeti jövedelmet. Ennek az igénynek a kielégítése azonban nem járul hozzá a bérek számottevő növekedéséhez, sőt a munkaerő kínálatának növekedése sok esetben a bérek csökkenését jelentheti.
6
Michael J. Piore (1979) elmélete alapján, in: SZCSM: A migráció szociológiája, pp. 13.
11
A bérek változatlansága, illetve csökkenése több szempontból is érdekes lehet. A vállalkozók szempontjából ez meglehetősen előnyös, hiszen kevesebb költséggel kell számolniuk, ez a hasznukat jelentősen növeli – amely megfelelő visszaforgatás esetén jótékonyan hathat az adott szektor fejlődésére, modernizációjára, esetleg az ott végbemenő K+F tevékenységre is. Makrogazdasági szempontból érdekes tényező lehet a fentiek inflációra gyakorolt hatása is. Az egyik leggyakoribb inflációt gerjesztő jelenség, amikor a termelési tényezők (köztük a munka) ára növekszik meg. Ebben az esetben azonban a munkaerőpiac egyensúlytalansági problémáinak megoldása nem jár együtt a bérek növekedésével, így nem növeli az inflációt. A küldő ország oldaláról nézve is számos előnyt figyelhetünk meg. Az előző fejezetben rámutattunk, hogy sok esetben a háztartások egyes tagjainak külföldi munkavállalása nem csupán egyéni döntés, de segít a háztartás kockázatainak szétterítésében is. A külföldi munkavállalásból származó – a hazainál általában magasabb – jövedelem élénkítheti a háztartások költését, így jótékony hatással van a keresletek alakulására is, ilyenformán gazdaságélénkítő, illetve jólétet növelő szerepe lehet. Az idegen munkaerőpiacon való „kipróbálási lehetőség” az egyén számára is nagy fontossággal bír, hiszen új tapasztalatok szerzése mellett nagyban hozzájárul az egyén nyelv- és szaktudásának gyarapításához, ennek révén a hazai humántőke is fejlődik, amelyből a hazai vállalkozások is profitálnak. Alaptalan félelmet jelent a tehetségkiáramlás („brain-drain”) veszélye, hiszen a szabad munkaerő-áramlás egy kétoldalú folyamatot feltételez, amelyben a munkaerő küldés mellett a munkaerő befogadása is nagy szerephez jut, elsősorban az országban működő multinacionális vállalatok révén. A megfelelő kvalitású emberek foglalkoztatása – továbbá hazai, esetleg külföldi képzése – nekik is érdekükben áll, ugyanakkor saját külföldi alkalmazottai révén megfelelő emberi tőke és fejlett know-how is érkezik az országba. Nem mehetünk el a gazdasági előnyök mellett anélkül, hogy rámutassunk a szabad munkavállalás által okozott problémákra is. A szabad munkavállalás során az ingázás, mint az egyik fő munkavállalói forma elősegítheti egy régió gazdasági és infrastrukturális fejlődését, de a más helyen történő tartós munkavállalás egyes települések, régiók elnéptelenedéséhez vezethet. Máshol éppen ennek ellenkezőjével kell számolni, várható hogy a munkavállalás szempontjából vonzó célt jelentő területeken a túlnépesedés okozhat gondokat.
12
A túlnépesedést nem csupán általános, demográfiai értelemben lehet érteni. Európa munkaerőpiacainak többsége magas munkanélküliséggel terhelt, ugyanakkor hiány mutatkozik a kvalifikált munkaerő iránt. Azokban a szakmákban, amelyekben túlkínálat mutatkozik munkaerőből és a bércsökkenés, elbocsátás amúgy is megterheli a dolgozók életét, sokak által nemkívánatos jelenség a vendégmunkások foglalkoztatása. Számos esetben ez a kettősség megnehezíti a törvényhozók dolgát, és próbára teszi a társadalmak tűrőképességét is. A káros hatások kiküszöbölése, de legalább csökkentése érdekében tehát szigorú monitoring szükséges, hogy kellő időben orvosolhatóak legyenek ezek a problémák. Habár az előző fejezetben kifejtettük, hogy a migráció befolyásolása nem egyszerű, megfelelő odafigyeléssel, infrastrukturális fejlesztéssel, az elmaradott régiók felzárkóztatásával, a tartósan munkát vállaló külföldiek megfelelő társadalmi integrálásával, tájékoztatással, munkaügyi információs rendszerek kiépítésével, vagy egyéb eszközökkel nem lehetetlen.
13
3. Szabad munkaerő-áramlás az Európai Unióban 3.1.
A személyek szabad áramlásának gondolata és fejlődése
A migráció, a vándorlás Európa történelme során mindig is meghatározó volt. Mai arculatát a népek, népcsoportok több évezredes mozgása, betelepülése során nyerte el. Az utóbbi évszázadokban azonban már ennek ellenkezője volt jellemző, a felfedezések, majd később a gyarmatosítás során Európa sok országa vált kibocsátó országgá. Az elmúlt harminc évben ismét megváltozott a helyzet: az európai országok bevándorlókat befogadó és foglalkoztató társadalmak lettek. Ezt a nagyarányú munkaerő-befogadást elsősorban a második világháborút követő gazdasági fellendülés táplálta. A munkaerő iránti kereslet növekedése és az egységesülés irányába mutató gazdasági-politikai folyamatok során azonban egy ezzel párhuzamosan folyó jelenséget is megfigyelhetünk, amelynek egyik célja – vagy eszköze – az európai országok közötti munkaerő-áramlás elősegítése. Az Európai Gazdasági Közösségeket létrehozó Római Szerződés a Közösség általános céljaként egy közös piac megteremtését, valamint a tagállamok gazdaságpolitikájának fokozatos egymáshoz közelítésével a „gazdasági élet harmonikus fejlesztését, a folyamatos és kiegyensúlyozott fejlődést, (…) az életszínvonal gyors emelkedését és az államokat összekötő kapcsolatok szorosabbra fűzését”7 jelölte meg. Az általános, fő cél elérését több konkrét cél megvalósulásával képzelték el, amelynek része volt a vámok, mennyiségi korlátozások, valamint az ezekkel egyenértékű intézkedések fokozatos megszüntetése; vámunió létesítése, amelyhez a kívülállókkal szemben folytatott közös kereskedelempolitika társul; közös mezőgazdasági, szállítási és versenypolitika kialakítása és általános jogharmonizáció. Az azóta már megvalósult célok közül a legismertebbé azonban a „négy alapszabadság”, az áruk, szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlásának a Közösségeken belüli biztosítása vált. A munkavállalók szabad mozgása eredetileg a Közös Piac liberális gazdasági célkitűzéseinek támogatására szolgált, amelyben a munkaerő egyfajta mozgó gazdasági faktorként sze-
14
repelt. Emellett az alapítók azt várták, hogy a megvalósulás hosszabb távon előidézi majd a munkavállalók jövedelmének emelkedését is, valamint hozzájárul a munkaerőpiacok közötti egyensúly kialakulásához, a versenyfeltételek kiegyenlítődéséhez. Az országok gazdasági különbségeiből adódó nagymértékű bevándorlástól való félelem azonban nem csak a legutóbbi időszak terméke, korábban is vitákat váltott ki. Elsősorban Olaszországgal szemben voltak fenntartások, amelyek az eltérő munkanélküliségből és a bérek közötti aránytalanságokból fakadtak. Az igények végül felülkerekedtek az ellenérveken, a felgyorsult gazdasági növekedés szükségessé tette a munkaerő „mozgó gazdasági faktor”-rá tételét, és a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezések 1968-ban életbe léptek. Ezáltal lehetővé vált, hogy a saját országban nem, vagy nem eléggé (illetve nem megfelelő feltételek mellett) foglalkoztatott munkaerő ott vállaljon munkát, ahol szükség van rá, tehát a munkaerőhiány és a munkaerő-felesleg európai méretekben egyenlíthesse ki egymást. A Római Szerződés azonban még nem biztosította a szabad mozgás általános jogát, csak a munkaerő (munkavállalók, szabadfoglalkozásúak, szolgáltatást nyújtók, valamint e három csoport családtagjai) szabad áramlását garantálta. A 70-es évek két olajválságát követő gazdasági recesszió megváltoztatta a körülményeket, az egyes országokban a saját munkaerő foglalkoztatása is csökkenni kezdett, s gyorsan nőtt a munkanélküliség. A munkaerőhelyzet nagymértékű megváltozása, illetve az egyes munkaerőpiacok védelme szükségessé tette, hogy 1986-ban, Spanyolország és Portugália csatlakozása során több éves türelmi időszakot vezessenek be a két ország munkavállalóival szemben, fokozatosan engedve be őket az Európai Közösség munkaerőpiacára. Utólag nyilvánvalóvá vált, hogy a korlátozásnak csupán formális szerepe volt, hiszen a feltételezett migrációs folyamatok elmaradtak, sőt a két ország gazdasági fellendülése miatt a munkaerő visszaáramlása indult meg. Az 1987. január 1-én életbe lépett Egységes Európai Okmány célul tűzte ki az egységes belső piac létrehozását, amelynek megvalósítását 1992. december 31-ig kellett elérni. Ennek érdekében a következő években felgyorsult a tagállamok közötti jogharmonizáció. A jogalkotási program célja az áruk, szolgáltatások, tőke és munkaerő szabad áramlását még akadályozó technikai, fizikai és pénzügyi jellegű nemzeti korlátok felszámolása volt. Megteremtődtek a munkaerő-áramlás technikai és szociális feltételei, valamint törvénybe iktatták a le7
Római Szerződés 2. cikk
15
telepedés szabadságát is. 1990-ben elfogadták azt a három irányelvet is, amely kiterjesztette a tartózkodás jogát három, munkát nem végző csoportra: a nyugdíjasokra, diákokra, valamint az önmaguk eltartására képes, de gazdaságilag nem aktív személyekre. Az 1993. november 1-én hatályba lépő Maastrichti Szerződés jelentős mértékben módosította az eredeti szerződéseket és alapvető változásokat hozott az integráció jellegében. Sok egyéb mellett bevezetésre került az ún. „uniós állampolgárság”, amellyel a munkaerő szabad áramlását kiterjesztették az Unió minden polgárára, ezzel előrelépve a személyek szabad mozgásának teljes körű biztosításának irányába, amelynek immár teljesen függetlenné vált a szereplők gazdasági aktivitásától. A személyek szabad, korlátozások nélküli áramlásának biztosításával összefüggésben szükségessé vált a belső határok fizikai és technikai felszámolása is. Ennek elindítója az 1985. június 14-én megkötött Schengeni Egyezmény volt, amelynek részesei Franciaország, Németország és a Benelux-államok voltak. Az egyezmény 1995-ben lépett életbe, amelyhez az alapítókon kívül Spanyolország és Portugália, később pedig Olaszország és Ausztria is csatlakozott. Tartalma szerint a részes felek megszüntetik egymás között a belső határellenőrzést, ugyanakkor megerősítik külső határellenőrzésüket. Ennek hatékonyságának érdekében létrehoztak egy közös rendőrségi, bírósági és vízumügyi információs rendszert, az ún. Schengeni Információs Rendszert (SIS). Az Amszterdami Szerződés a Schengeni Egyezményt beemelte a közösségi joganyagba, amelyet a szerződés 1999. májusi életbe lépését követően a tagállamok lényegében azonnal érvényesítettek is. Kivételt képez ez alól az Egyesült Királyság és Írország, akik – szigetországi státuszukra hivatkozva – nem alkalmazzák az egyezményt, valamint Dánia, aki bár részese a Schengeni Egyezménynek, fenntartotta magának a jogot, hogy az ezen a téren születő új joganyaghoz csatlakozni kíván-e vagy sem. A határok és határellenőrzés nélküli belső piac kialakítása megkövetelte a tagállamok belső biztonságát veszélyeztető jelenségek (illegális migráció, szervezett bűnözés, nemzetközi terrorizmus) távol tartását. Ennek érdekében szükségessé vált a tagállamok bel- és igazságügyi tevékenységeinek összehangolása. Mivel azonban ez a terület mélyen érinti a tagállamok nemzeti szuverenitását, ezen a téren „csak” kormányközi szintű egyeztetés valósult meg.
16
3.2.
Vándorlás az Európai Unión belül
Az első és legfontosabb kérdés, amelynek megválaszolása szükséges ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetet elemezni tudjuk a következő: alacsony-e az unión belüli migráció? A válasz teljes mértékben attól függ, hogy mit tekintünk optimális migrációs aktivitásnak. Ez egyben magában foglalja annak a vizsgálatát, hogy mely gazdasági, illetve demográfiai problémák megoldását várjuk a migrációtól. A demográfiai problémákat a következő alfejezetben tárgyaljuk, itt csak a gazdasági problémákról adunk rövid áttekintést. Jelenleg Európa legtöbb munkaerőpiacát magas munkanélküliség jellemzi. A bővítés során a munkaerő áramlás azonnali liberalizációja ellen erősen tiltakozó Németországban jelenleg 38,76 millió a regisztrált aktív foglalkoztatottak száma, ugyanakkor a munkanélküliség – a tervezett 3,7 milliós nagyságrendet meghaladva – a 2001. év végén megközelítette a négymilliót. Sokak szerint ezzel elérte a társadalom tűrőképessége szempontjából kritikusnak mondott határt. Ezzel párhuzamosan azonban megfigyelhető a magasan képzett munkaerő iránti erős kereslet, illetve ennek a típusú munkaerőnek a hiánya. Németországban például az információtechnológiai szektor évek óta képtelen betölteni a német munkavállalók, illetve munkanélküliek köréből a kínálkozó állásokat. Az első fejezetben kifejtettük, hogy a munkaerő-piacok legtöbbször nem mentesek a tökéletlenségektől. Ha az egyes országok munkaerőpiacai versenyképesek és tökéletlenségektől mentesek lennének, akkor nem beszélhetnénk regionális, azonos szektorok közötti, vagy foglalkoztatással kapcsolatos bérkülönbségekről sem. Ezzel szemben kijelenthető, hogy ezek a különbségek léteznek és tartósnak mondhatók. Az országok között fennálló különbségek a legnagyobb hajtóerőt a fiatalabb (20 és 40 év közötti) korosztályra gyakorolják, hiszen ennek a szegmensnek (kohorsznak) a legkisebbek a migrációs költségei (pl. kisebb igények, alacsonyabb elvárások, sok esetben a saját család hiánya, nagyobb rugalmasság és alkalmazkodóképesség, stb.), valamint a költségek megtérülési üteme is gyorsabb. Az 1. Táblázatot figyelve az is kiderül, hogy az országokon belül ennek a csoportnak az aránya hasonló, míg az országokat összehasonlítva igen számottevőek a jövedelem-különbségek és a munkanélküliségi ráta. 17
1. táblázat
Az Unióban a munkaerőért folyó versenyt törvényi szabályozással intézményesítették. Az egyének és tevékenységeik – így a munkavállalás – szabad áramlása, bekerült ugyan az alapszerződésekbe, eddig mégis „Európa szegény rokona maradt”8. A munkavállalók szabad mozgása a 2000. évben a lakosság mindössze 0,1 százalékát, azaz 225 ezer személyt érintett. Ez az arány a bérkülönbségek és eltérő munkanélküliség ellenére is igen alacsony, amely nagy valószínűséggel a migráció magas költségeivel magyarázható. Az Unión belüli jelenlegi munkaerőmozgásra a benne résztvevők alacsony száma mellett az is jellemző, hogy a legtöbb esetben csak átmeneti munkavállalást jelent, csupán bizonyos szakmákban, és meghatározóan a határmenti térségekben. A 2002. március 15-én és 16-án Barcelonában megrendezésre kerülő Európai Tanács napirendjén központi helyen szerepelt az európai munkaerőpiac mobilitásának kérdése. Még az euró megjelenése sem tette igazán egyszerűvé az egyes országok életszínvonalának összehasonlítását, ami kedvet csinálhatna a munkavállalók helyváltoztatásához. A szakmai és földrajzi mobilitás elősegítését célzó akciótervet elsőként a barcelonai csúcson mutatják be. A 2001 februárjában megkezdett munka eredményeként huszonöt javaslatot fogalmaztak meg, melyeket 2005-ig kellene tettekre váltani. Ilyen például az Európai Bizottság által a szociális partne-
18
rek és a tagállamok közreműködésével kidolgozott európai önéletrajz vagy az egységes európai betegbiztosítási kártya bevezetése. Hasonló katalizátorkánt működhetne még a szakképesítések és szakmai tapasztalatok minél szélesebb körű elismerése.
3.3.
Demográfiai helyzet
Az Európai Unió országainak demográfiai szerkezete egy dologban feltétlenül hasonlít egymáshoz: alacsony a születések aránya és folyamatosan nő a születéskor várható élettartam. 2. táblázat
Ez a jövőre tekintve jelentős súllyal bír: a következő évtizedekben a demográfiai megfontolások komoly kihívást fognak jelenteni az európai társadalmak számára. A nemzetközi vándorlás csökkentheti az elöregedés okozta gondokat, ugyanakkor nem valószínű, hogy ez a fajta segítség az unión belülről jön. Hosszútávon aligha várható, hogy tisztán az Unión belüli vándorlás megoldást kínálna erre demográfiai kihívásra.
8
forrás: Euroatlanti Hírlevél, http://www.ofakht.hu/hirlevel/2002/hirlev200206-s.html#9
19
Ez a tendencia nem új keletű, és Európa keleti felén sem ismeretlen jelenség. Az egyetlen különbség abban rejlik, hogy eltérő a társadalmak elöregedésének sebessége, Kelet-KözépEurópában ez a folyamat mérhetően lassabb. A populáció változásának vizsgálata
Demográfiai változás a főbb korcsoportokban, 1998-2010 között 35%
megdöbbentő. A demográfusok pont
31%
30%
ebben látják a probléma gyökerét,
25%
0-14
20%
15-24
15%
15%
11%
10% 5%
annyira
50-64
vizsgálva
80+ -3%
vagyis azt, hogy a gond rövid távon nem
25-49 65-79
-7%
0% -5%
csupán egy évet tekintve nem annyira
-2%1
szembeötlő. a
Hosszú
folyamatot,
távon sokkal
megrázóbb kép tárul elénk (lásd: 1. Ábra).
-10%
A Német Gazdaságkutató Intézet9
Forrás:„Social Trends – Prospects and Challenges”, European Commission, Brussels, 2000 1. ábra Demográfiai változás a főbb korcsoportokban, 1998-2010 között
két bevándorlási lehetőség hatásait vizsgálta meg a németországi népesség
mennyiségi és szerkezeti alakulására vonatkozóan.10 Habár a tanulmány számszerűen elsősorban a német társadalom szerkezetének alakulását vizsgálja, kijelenthetjük, hogy a trendekre vonatkozó megállapításai érvényesnek tekinthetők más nyugat-európai országokra is, valamint számos tanulsággal szolgálhatnak a kelet-európai társadalmak számára. A számítások során a jelenlegi helyzet fenntartásához messze nem elegendő – csökkenő – születési arány és a fokozatosan növekvő születéskor elvárható élettartam mellett, az első lehetőségben 140 ezer, a másodikban 260 ezer fős nettó bevándorlással számoltak. Az első variáció nagyjából igazodik az 1996 és 1998 között mért migrációs adatokhoz, míg a második 10 ezer fővel az 1970 és 1999 közötti átlag felett van. Ez 2050-ig nagyjából 7,2 millió, illetve 13,8 millió fő bevándorlását, letelepedését és munkavállalását jelenti. Az első esetben a német lakosság száma 2020-ra 80 millió alá csökken, 2050-re pedig ez tovább folytatódik 66 millióra. A második variáció szerint, ahol a bevándorlások száma jóval nagyobb, ezek a számok valamivel biztatóbbak. Az országban élők száma 2020-ra a kiindulá9
DIW – Deutsche Institut für Wirtschaftsforschung, Berlin
20
si alapul vett 1998-as állapotra tér vissza, majd megindul számottevő csökkenése, amely 2050-re ez 73 millió fős népességet feltételez. Az aktív népesség (20 és 60 éves kor között) alakulása hasonlóan alakul. Az első lehetőség szerint a jelenlegi 40,6 milliót számláló munkavállalói réteg 2020-ra 39,9 millió főre csökken, a nagyobb bevándorlást feltételező változatban ugyan csekély növekedést mutat 41,3 millióra történő növekedéssel, de végül a számok 2050-ig előrevetítve 27,3 millió, illetve 31,4 millió munkavállalót jeleznek. Láthatjuk, hogy a bevándorlások magasabb száma egy kedvezőbb helyzetet teremtene, de 2020 után még évi 260 ezer bevándorló ellenére is rohamosan csökkenni fog az aktív népesség. Az aktív népesség ilyen mértékű csökkenése már komoly gondok elé állíthatja a gazdaságot, ahol ez nem csak szociális problémákat, hanem komoly strukturális gondokat is előrevetít. Az első feltevés tompítja valamelyest a
A fiatalok (0-14) és időskorúak (65+) jelenléte az Európai Unió teljes népességében (millió fő)
társadalmi szerkezet változását, megállítani azonban nem tudja. A bevándorlások számának jóval magasabb értéke a második
140
variáció során is csak bizonyos szintig
120 100
46,8 57,1
mutat pozitív hatást. Megállapítható, hogy
68,8
80
65+
60
0-14
40
82,4
elodázza ugyan a munkaerő kínálat csökkenését és csökkentik elöregedését, mely
65,4
62,2
1995
2010
így nem annyira feltűnő, ugyanakkor meg-
20
akadályozni nem tudja azt. Ennek megfe-
0 1975
lelően az időskorú munkavállalók (60-65 éves kor között) aránya az 1998-as 4%-hoz
Forrás:„Social Trends – Prospects and Challenges”, European Commission, Brussels, 2000
képest 2020-ra 9%, 2050-re 12% lesz.
2. ábra Az Európai Bizottság egy 2000-ben publikált jelentésében11 hasonló következtetésekre hívja fel a figyelmet. Rámutat, hogy a bevándorlás sosem tudja majd teljes mértékben ellensúlyozni az európai lakosság elöregedésének hatásait, ahogy az Európai Unió munkaerő-piaci problémáit sem oldhatja meg. (A Bizottság “szociális helyzetjelentését” évente teszi közzé
10
Erika Schulz (2000), „Migration und Arbeitskräfteangebot in Deutschland bis 2050“, in: DIW (Berlin), Wochenbericht 48/2000 11 „Commission of the European Communities: Social Trends – Prospects and Challenges”, Brussels, 2000
21
azzal a céllal, hogy átfogó képet adjon az európai szociális szférában bekövetkezett változásokról, illetve azokat a politikai döntéshozók számára értelmezze.) A jelentés szerzői rámutatnak, hogy még a bevándorlási arány megkétszereződése, és ezzel egy időben a születések számának megduplázódása sem garantálja Európában a munkaerőpiacok és a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságát. A 2000. évben a bevándorlók egész Európában regisztrált száma megközelítette a 680 ezer főt, a születési arány pedig az Európai Unió tagállamaiban átlagosan nőnként 1,4 gyermek volt. Az élettartamra vonatkozó elvárások növekedésével az aktív korúakra vonatkozó szabályozások változása is végbemegy. A nyugdíjkorhatár kitolódik, s ezzel a foglalkoztatottak átlagéletkora nőni fog. (Ezzel ellentétben áll ugyan az a bevettnek mondható vállalkozói magatartás, hogy elsőként a nyugdíjkorhoz közeledő alkalmazottaktól válnak meg, előnyugdíjazásra ösztönözve az alkalmazottakat.) Ez a trend vonatkozik nőkre és férfiakra, hazai és külföldről érkező munkavállalókra egyaránt. További növekedés várható a nők foglalkoztatása terén is, amelynek egyik oka a demográfiai összetételre vonatkozó becslésekben rejlik. A jelenlegi tendencia folytatódása esetén a gyermektelen nők száma közel egyharmadával fog emelkedni és tovább csökken a több gyermeket vállaló családok száma. Folyamatosan emelkedik a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező nők száma is, amely segíti őket a munkavállalásban. Ehhez párosul az általános értékrend megváltozása is, amely számukra a munkavállalást és karrierépítést követendőbb életútként tűnteti fel, mint ahogyan az elmúlt évtizedekben tapasztalható volt. Ez a változás várhatóan tükröződik majd a családmodellekben is, ahol az egy- és kétgyermekes háztartások válnak általánossá, tovább csökkentve ezzel a születések számát. Összességében elmondható, hogy a nők foglalkoztatottsága 2020-ra 85 százalékkal emelkedik majd a 25 és 30 éves korosztály körében. Ezt csekély mértékű visszaesés követi, tekintve, hogy a nők karrierjüket nem, vagy csak rövid időre fogják megszakítani, majd a 40-45 éves kortól a foglakoztatás aránya ismét visszaáll 85 százalékra. A munkaerő összetétele sem elhanyagolható szempont. Eddig már szó esett arról, hogy Németországban nagy a kereslet a magasan képzett munkaerő iránt, ugyanakkor telítettnek mondható a képzetlen munkaerő piaca. A DIW felméréséből azonban kitűnik, hogy bár a kereslet növekedése valóban az elvárásoknak megfelelően alakul és a magasan képzett munka-
22
erő iránti kereslet növekszik majd a leggyorsabban, hosszútávon a kereslet növekedése várható a munkaerőpiac másik szegmensében is. A képzetlen munkaerő iránti igény várhatóan a háztartásokhoz kapcsolódó szolgáltató szektorból érkezik. Nagyon valószínű, hogy a külföldi munkavállalók képzettsége is emelkedik, így a külföldről érkező munkavállalók a foglalkoztatási skála teljes spektrumában képviseltetni fogják magukat. A munkaerő kínálat ilyen mértékű és gyorsaságú csökkenése csak a munkaképes kor további emelésével és nagyobb arányú bevándorlással ellensúlyozható. A munkaképes életkort számítások szerint 67 évre kellene mind a férfiak, mind a nők körében módosítani ahhoz, hogy megmaradjon az egyensúly és a nyugdíjrendszer csekély mértékű átalakítás után többékevésbé finanszírozható, fenntartható legyen, de ehhez is szükséges a második variáció 260 ezer fős éves nettó bevándorlása. A fiatalok (0-14) és időskorúak (65+) aránya az Európai Unió teljes népességéhez viszonyítva (%)
Ha egyedüli lépésként a bevándorlással próbálnák megoldani a problémát, akkor 2020 után az eddig kalkulált 260 ezer fő mellett további 350 ezer fő lenne szükséges az egyensúly megtartásához. Nem mellékes
13,3% 15,4%
körülmény, hogy 2050-re – még 260 ezer
17,9%
65+ 0-14
fő bevándorlása esetén is – a külföldiek aránya a munkavállalók körében el fogja
23,5% 17,6%
érni a 30 százalékot. Németország a múlt-
16,1%
ban ugyan már többször bebizonyította, 1975
1995
hogy rendkívüli integrációs képességgel
2010
rendelkezik, azonban évi 600 ezer fő
Forrás:„Social Trends – Prospects and Challenges”, European Commission, Brussels, 2000
integrálhatósága
3. ábra
megkérdőjelezhető.
már
erősen
Európa mind a múltban, mint a jelenben vonzó célpontja volt a nemzetközi vándorlásnak. A 19. században, de különösen második világháborút követően – részben a gyarmatbirodalmak megszűnésének is köszönhetően – ez a tendencia erősödött, így jelenleg az európai társadalmak nagy része jelentős, bevándorlók alkotta kisebbséggel rendelkezik. A második generáció pedig már számottevő részét képezi a fiatalabb nemzedéknek, nem lebecsülendő módon változtatva meg ezzel a társadalmak arculatát.
23
3. táblázat
A táblázatban jól megfigyelhető, hogy a külföldiek aránya a társadalmakon belül, valamint az aktív népességben is jelentős. Természetesen az arány országonként változó. Eltekintve Luxemburg kivételes helyzetétől, ahol a külföldiek jelenléte igen magas, az átlagos arány a jelenlegi tagállamokban 4,65%, az aktív népességben pedig 4,25%. Ugyanakkor a külföldiek aránya a déli tagállamokban jóval kisebb, és érdekes módon az Egyesült Királyságban és Finnországban is kevesebben képviseltetik magukat. Az élen (nem tekintve Luxemburgot) Ausztria és Németország ál, amiből megállapítható, hogy a migránsok körében ez a két ország nagyon népszerű. A két ország természetesen tisztában van ezzel, így nem véletlen, hogy a csatlakozási tárgyalásokon ők tiltakoztak leginkább a munkaerőpiacok teljes liberalizációja ellen. Félelmeik valószínűleg a földrajzi közelségből és a bővítés eddig nem látott volumenéből adódnak. Kettős problémával állunk szemben. Rövid és középtávon elképzelhető, hogy – főleg a kevésbé képzett munkásokat foglalkoztató szektorokban – a teljes munkaerő-piaci liberalizáció problémákat okozhat, bár a témában készült tanulmányok ezt a feltevést eddig nem igazolták. Figyelembe véve az Unió demográfiai jellemzőit és trendjeit, semmiképpen nem célszerű a tagállamokban tartózkodó külföldi népesség csökkentése, ellenben fontos lehet a migránsok összetételének a befolyásolása. Tehát azokban az ágazatokban, ahol túlkínálat
24
mutatkozik a munkaerő terén, ott nemzetközi szerződések segítségével létszámkorlát bevezetése lehet indokolt, míg a munkaerőhiánytól szenvedő szakmákban nagyobb liberalizáltságra van szükség. Komoly kihívást jelentenek ugyanakkor a migránsok társadalomba integrálhatóságának kérdése, valamint a külföldiekkel szemben megjelenő előítéletek, idegenellenes tendenciák is. Ennek tulajdonítható, hogy a németországi belpolitikában az utóbbi időkben fokozott hangsúlyt kapott a külföldiek integrálhatóságának kérdése. Ismét napirendre került a bevándorlási törvény, amely eredeti célja szerint voltaképpen a német munkaerőpiac szükségleteit lenne hivatott kielégíteni, a társadalompolitikai szempontok figyelembevétele mellett. A kvalifikált munkaerő iránti kereslet és a képzetlen tömegek bevándorlása miatti félelem dilemmája miatt azonban a törvény előkészítését jelentős elhúzódás jellemezte. Sokak szerint az elmúlt évek egyik legfőbb tanulsága, hogy le kell számolni a multikulturalizmus rövidtávú megvalósíthatóságának illúziójával. A német szövetségi kormány elképzelései szerint ugyanakkor törekedni kell az itt élő kisebbségek minél hatékonyabb integrálására is. A kormányzati indoklás szerint „nem engedhetik meg maguknak, hogy „párhuzamos” társadalmak alakuljanak ki”. A bevándorlók, külföldi munkavállalók és kisebbségek integrálása minden állam alapvető érdeke a társadalmi béke megőrzése érdekében. Ezért minden állam próbál megfelelni ezeknek a követelményeknek, számtalan programot láthatunk szerte Európában, amelyek akár a hazai, „honos” kisebbségek, akár a külföldi bevándorlók fokozatos integrálását célozzák. Legtöbbször ezek az oktatásban, nevelésben jelennek meg, hiszen a felvilágosításnak, az előítéletek elleni küzdelemnek a hatásfoka érezhetően nagyobb a fiatalabb korosztályokban. De fontos kérdés marad, hogy ha a jövő ilyen mértékű szociológiai-demográfiai kihívásokat állít elénk, akkor elegendőnek bizonyulnak-e majd azok az eddigi – kormányzati – eszközök, amelyek eddig segítségünkre voltak? Szükség van-e új, másfajta eszközökre, és ha igen, akkor melyek lehetnek ezek?
25
4. A szabad munkaerő-áramlás kérdései a keleti bővítés során 4.1.
Helyzetértékelés a csatlakozás előtt
4.1.1. Uniós munkavállalók Magyarországon A csatlakozási tárgyalások közeledtével egyre gyakrabban került szóba keletről nyugatra tartó munkaerő-áramlás, egész pontosan a csatlakozni kívánó országokból a tagállamokba irányuló mozgás kérdése. Ahogy azonban korábban rávilágítottam ez a teljes kérdéskör egy szeletének önkényes kiragadását jelenti. Érdekes módon szóba sem került, hogy ez a folyamat esetleg nem egyirányú, hanem kölcsönös kapcsolatot, egyfajta ellenáramlást feltételez. A kilencvenes évek második felében alaptendenciának tekinthető a hazánkat huzamosabb tartózkodás céljából felkereső Uniós állampolgárok számának növekedése. Ezzel a növekedéssel párhuzamosan emelkedett a más küldő országokból érkezők száma is. A kiadott munkavállalási engedélyek szerint 2000-ben 40203 külföldi12 dolgozott Magyarországon. Ez méreteiben elhanyagolható mértékű, de – mint említettem – növekvő tendenciát mutat, egy évvel korábban ez a szám 34138 fő volt. A munkavállalási engedély érvényessége legfeljebb 12 hónapra szólhat, meghosszabbítása pedig csaknem megegyezik az új engedély kiadásainak feltételeivel. A külföldi munkavállalók többsége kihasználja a hosszabb idejű itt tartózkodás lehetőségét, 1999-ben a munkavállalási engedélyek 96 százalékát 6-12 hónapos időtartamra adták ki13. Rövidebb időtartamra szóló engedélyek kiadása jellemzően a szezonmunkák idején fordul elő. A külföldiek jelentős része Romániából érkezett hozzánk, míg az Európai Unió állampolgárai csupán 6,8 százalékát adták a munkavállalási engedéllyel megvalósult foglalkoztatásnak. Sokan érkeznek még Oroszországból, Ukrajnából, és más kelet-európai államból is hozzánk. Ez azt is jelenti, hogy Magyarország nemzetközi migrációban betöltött szerepe a gazdasági fellendülés, az életszínvonal növekedése és küszöbön álló Európai Uniós tagsága miatt
12
Forrás: Dr. Nagy Katalin: A magyar munkaerő szabad mozgása a kibővült Európai Unióban (tanulmány, 2002) 13 Forrás: Illés Sándor: Külföldiek Magyarországon az Európai Unióból, in: Népességtudományi Kutató Intézet: Kutatási Jelentések 71. kötet, „Migráció és statisztika”, 2002, pp. 72.
26
jelentős változáson esett át. Ahogyan az számos más európai ország, elsősorban az Unió déli tagállamai esetében lejátszódott, a küldő ország a gazdasági fellendülés és a társadalmi változások hatására fogadó országgá lépett elő. A legálisan hazánkban dolgozó külföldiek száma ugyanakkor meghaladja a kiadott munkavállalási engedélyek számát14. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hazánkban legálisan munkát vállaló külföldi állampolgárok egy jelentős létszámú csoportja a vonatkozó statisztikák látókörén kívül marad. Ennek oka abban keresendő, hogy számos tevékenység gyakorlásához nem szükséges a munkavállalási engedély kiváltása. Ide tartoznak a vállalkozók, önállóak, külföldi részesedésű vállalatok vezető tisztségviselői, magasan kvalifikált szakemberek, művészek, tudósok, de a menedékkérők, bevándorlók is. További érdekességgel szolgálhat az a tény, hogy a külföldi szakértők – bár munkavállalási engedély hiányában is dolgozhatnak hazánkban – 90 napnál hosszabb időre tartózkodási engedélyt kötelesek kiváltani. A bürokratikus eljárást elkerülendő ezért ezek a szakemberek gyakran inkább elutaznak a legközelebbi határhoz „pecsételtetni”, a határidő lejárta előtt. Az illegális munkavállalásról ebben a tanulmányban külön említést nem kívánok tenni. Annyi azonban bizonyosan elmondható, hogy Magyarország cél országként és tranzit országként egyaránt népszerű szerepet játszik az illegális migrációban. Az illegális migráció több módon bontható, egyrészt a rövid idejű, átmeneti illegális (engedély nélküli) munkavállalásra, másrészt a végleges letelepedést, vagy továbbutazást célzó bevándorlásra. Az átmeneti illegális munkavállalók köre többnyire a környező kelet-európai országok lakosságából (Románia, Ukrajna, ritkábban Oroszország) kerül ki. Az illegális bevándorlás és letelepedés résztvevői nagyobbrészt ennél távolabbról, nem ritkán a Közép- és Távol-Keletről (Kína, Banglades, Pakisztán, stb.) érkeznek hazánkba. Az illegális munkavállalás országon belüli megszüntetése, valamint az engedély nélküli bevándorlás, embercsempészet felszámolása a különböző hazai hatóságokra különösen nagy terhet ró. Magyarország Európai Uniós csatlakozása egyben a Schengeni Egyezményhez való csatlakozást is jelenti, amely a tagállamok felé megszünteti, kifelé viszont megerősíti a határokat. A Schengeni Információs Rendszer (SIS), amelynek létrehozása a külső határok fokozottabb védelmét célozta, remélhetően kézzelfogható segítséget fog nyújtani az illegális migráció megállítása, de legalább visszaszorítása érdekében.
14
Az érvényes munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok számának alakulását lásd a 2. Mellékletben
27
4.1.2. Magyarok Európában A Magyar Köztársaság Alkotmánya a rendszerváltás óta biztosítja minden magyar állampolgár számára a külföldi tartózkodás és munkavállalás szabadságát15. Ezzel az alkotmányos joggal azonban az állampolgárok csak korlátozott mértékben élhetnek, hiszen a fogadó országban való tartózkodást, illetve az ott történő munkavállalást gyakran engedélyhez (vízumhoz, letelepedési-, vagy munkavállalási engedélyhez) kötik. A munkavállalás különösen kényes terület, amelyet a fogadó ország speciális engedélyhez köthet. (További problémát jelenthet a diplomák, szakképesítések elfogadása, ez a külföldi munkaadóval szemben jelenthet problémát.) Általában a munkavállalási engedély kiadását a fogadó ország munkaerő-piaci helyzetének vizsgálata előzi meg, amelynek alapján megszületik a döntés. Az Európai Unión belül ez a helyzet még bonyolultabb, hiszen a külföldi munkavállalók alkalmazásának kérdésére speciális szabályok vonatkoznak. Ennek értelmében harmadik országbeli állampolgár csak akkor foglalkoztatható egy adott ország munkaerőpiacán, ha sem az adott országban, sem egyetlen más tagállamban sem áll rendelkezésre a megfelelő munkaerő. Ennek az igen szigorú rendszernek az átjárását teszik lehetővé – nem tekintve az illegális migráció kérdéskörét – a munkavállalást segítő kétoldalú egyezmények. A könnyítés elsősorban azt jelenti, hogy a fogadó ország saját munkaerőpiacának vizsgálata nélkül kiadja a munkavállalási engedélyt, függetlenül attól, hogy van-e az országban megfelelő szakképzettséggel rendelkező munkaerő. Az egyezményekre általánosan érvényes, hogy viszonosságot tükröznek és kölcsönös foglalkoztatást, illetve gyakornokcserét tesznek lehetővé. Az egyezményeknek ugyanakkor van a magyar munkavállalók számára egy „gyenge pontja” is. Elvben az egyezmények – a könnyítések megadása mellett – azért születtek, hogy a fogadó ország munkaerő-piaci vizsgálata és az azt követő foglalkoztatás ne egyénekre szabottan, hanem intézményesített formában, szervezetten menjen végbe. Azt várhatnánk, hogy ebben a formában eltűnnek a szakmát, kvalifikációt megjelölő feltételek. A tapasztalat ezzel szemben azt mutatja, hogy a különféle programok keretében megadott kontingensek feltöltése során legtöbbször ugyanúgy szerepelnek ezek az erős szűrőt jelentő feltételek.
15
A Magyar Köztársaság Alkotmánya, 58. § (1) rendelkezik a szabad mozgásról és tartózkodási hely szabad megválasztásáról, ideértve akár az ország elhagyását is. A Magyar Köztársaság Alkotmánya, 70/B.§ (1) rendelkezik a munkához való jogról és a foglalkozás szabad megválasztásáról.
28
Jelenleg hazánknak az Európai Unió tagállamai közül Ausztriával, Hollandiával, Luxemburggal, Németországgal, Franciaországgal és Írországgal van kétoldalú kormányközi foglalkoztatási egyezménye. Nagy-Britannia vállalta, hogy 2003-tól könnyítést vezetnek be a 18–27 éves diák munkavállalók esetében, de érdemben eddig nem történt előrelépés. Hasonlóképpen tárgyalások folynak a magyar és olasz kormány között bilaterális foglalkoztatási egyezmény megkötéséről. A magyar állampolgárok jelenlegi munkavállalási lehetőségei az Európai Unióban16: –
Ausztria: 400 gyakornok és 900 ingázó vállalhat – és vállal – munkát.
–
Hollandia: gyakornokok 18 éves kor felett, legfeljebb 24 hétre vállalhatnak munkát.
–
Luxemburg: Húsz fő (18–30 év közötti gyakornokok) egy évre vállalhat munkát. (Jelenleg ketten élnek ezzel a lehetőséggel.)
–
Németország: 18-40 éves kor között vállalja évente kétezer fő fogadását (vendégmunkavállalói keretben). Vállalkozói szerződéssel eredetileg ötezer fő vállalhatott munkát. Különféle kiegészítő megállapodások ezt a számot tízezer főre növelték, amely azonban 1999-re 6000 főre csökkent. (A kvóta a mindenkori munkanélküliség függvényében csökkenthető; jelenleg a lehetséges létszám szinte teljesen be van töltve.)
–
Franciaország: Háromszáz 18–35 év közötti gyakornok egy évre vállalhat munkát.
–
Írország: Tizenkét munkavállalási engedélyt adnak ki évente (előre kikötött szakmai területeken). Az Európai Unión kívül Magyarországnak Svájccal, Csehországgal, Szlovákiával és Ro-
mániával van még a külföldi munkavállalást megkönnyítő, illetve a gyakornokok cseréjére vonatkozó egyezménye. Említésre érdemes, hogy Svájc és az Európai Unió között is létezik hasonló megállapodás. A sajnálatos tény az, hogy szigorú szűrők miatt sokszor a megszabott kereteket nem lehet feltölteni. Természetesen ez nem minden ország esetében alakul így, Németország és Ausztria esetében például gyakori a „létszámon felüliek” munkavállalása. Egy másik, nem feltétlenül kívánatos jelenség, hogy a külföldi munkára vállalkozók az ország előnyösebb helyzetben levő, fejlettebb megyéiből verbuválódnak, az elmaradottabb régiók lakossága – amelyek egyben a legtöbb regisztrált munkanélkülivel rendelkeznek – gyakorlatilag nem kapcsolódik be a külföldi munkavállalásba. Az előnyösebb helyzetből induló külföldi munkavállalókon belül
29
egy szűkebb réteget képeznek a „profi migránsok”, akik ismétlődően dolgoznak külföldön, keresik és kihasználják a kínálkozó lehetőségeket. Ugyanakkor az is igaz, hogy a megfelelő képzettséggel rendelkező, nyelvet beszélő, tehát a külföldi munkavállalásra képes és esélyes csoportok jelentős részének jó esélye van arra, hogy itthon is egyre inkább az európaihoz közelítő bérezésben részesüljön és hasonló előmeneteli lehetőségekre tegyen szert. Megállapítható tehát, hogy a keretegyezmények által szabott kontingensek nem adnak teljes képet, csupán irányadóul szolgálhatnak a külföldön dolgozó magyar állampolgárok számának megbecslésére. Ennek oka kettős. Az egyik ok, hogy a Magyarországot elhagyó állampolgárokról nem készül statisztika, tehát nem mérhető azoknak a száma, akik – élve állampolgári jogaikkal – hosszabb vagy rövidebb időre, esetleg véglegesen elhagyják az országot. A másik, hogy az Európai Unió tagállamainak egyéni hatáskörbe tartozó szabályozásai lehetővé teszik az egyedi elbírálást a munkavállalási engedélyek kiadásakor. Emellett léteznek engedélymentes munkavállalói kategóriák is, valamint az éves kontingens megosztása is a fogadó ország hatáskörébe tartozik. Ez magyarázatot ad bizonyos, látszólag ellentmondásos adatra is, amely szerint az osztrák munkaerő-piaci statisztika17 1998-ban 8675 magyar munkavállalót tartott számon, holott a keretegyezmény szerint ez a szám nem haladhatná meg az 1300 főt. A külföldön dolgozó magyar állampolgárok számáról tehát csupán becsült értékekkel rendelkezünk. Számuk az Európai Unió tagállamaiban mintegy 25-30 ezerre tehető18, ez az itthoni aktív lakosságnak kevesebb, mint 1 százalékát teszi ki. Világosan el kell különítenünk a tagállamokban dolgozó magyar állampolgárok számát a tagállamokban élő magyarok számától. Ez utóbbi – Ausztriában 25 ezer, Franciaországban 3 ezer ember jelenlétével számolva – nagyjából 100 ezer főre becsülhető. Ahogy ez a korábbi megfigyelésekből is kiderült, ez sem ellentmondásos adat; hasonlóan az aktív népességnek a teljes népességen belüli arányához, a külföldön élő magyaroknak csak bizonyos százaléka vállal ott munkát.
16
Forrás: Gyükeri Mercédesz: „Mikortól dolgozhatunk az EU-ban?”, in: Magyar Hírlap, 2002. november 13. Hungary’s Accession to the EU: the impact on selected areas of Hungarian-Austrian relations, Gazdasági Növekedési Intézet (EcoGI) – The Vienna Institute for International Economic Studies ( WIIW), Austrian Institute for Economic Research (WIFO), International Centre for Migration Policy Development (ICMPD), 1999, Vienna-Budapest, pp. 121. 18 Dr. Nagy Katalin: Érvek a magyar munkaerő szabad mozgása mellett a kibővült Európai Unióban, in: Migráció és Európai Unió, SZCSM, Budapest, 2001 17
30
Habár 4.1.5. fejezetben számszerű becsléseket mutatok be a csatlakozás utáni migráció várható mértékére vonatkozóan, előzetesen is szeretnék néhány becsült adattal szolgálni. Az Ausztriában tartózkodó magyar állampolgárok az osztrák népesség 0,37 százalékát teszik ki, míg az összes tagállamban élő magyarok aránya az Unió teljes lakosságához viszonyítva csupán 0,03 százalék. Ez – a nagyságrendeket tekintve – megegyezik a későbbi számításokkal és elenyészőnek mondható. A külföldön munkát vállalók megoszlása a célországok között szintén meghatározó. A legnépszerűbb célt egyértelműen Németország – és a fenti, becsült értékek alapján Ausztria – jelenti. Ennek magyarázata alighanem a földrajzi közelségben keresendő, de meghatározó tényező lehet a több helyen összefonódó közös történelmi múlt, a hagyományosan jónak mondható német-magyar kapcsolatok, valamint a kultúrák közötti hasonlóság. Szükséges lehet elmondani, hogy Németország évszázadok óta Kelet-Közép-Európa fő partnere volt a migrációs mozgásokban, és ezt az 1989-ben bekövetkezett kelet-közép-európai politikai fordulatok tovább ösztönözték. Jelenleg Németországban a legmagasabb a bevándorlás szintje, az ezer főre eső bevándorlók számát tekintve Európa egyik legnyitottabb társadalmáról beszélhetünk. A külföldi foglalkoztatottak összetétele azonban némileg másképp alakul, a legtöbben nem fejlődő országból, hanem a fejlett világból érkeznek, ezen belül is magas a keletközép-európaiak részaránya. A két államot jelentősen lemaradva a sorban Svédország követi; itt viszonylag nagy létszámban élnek korábban kivándorolt magyarok, ez – a később bemutatott háló-effektus miatt – viszonylag nagy vonzerőt fejthet ki, de emellett a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok is erősek. Olaszország és Nagy-Britannia szinte megosztva tartja a negyedik helyet, de népszerűségük magyarázata nem egyértelmű. Olaszország esetében a földrajzi távolság és az intenzív gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok lehetnek meghatározóak, míg Nagy-Britannia esetében ebből legfeljebb a második tényező állja meg a helyét. Ugyanakkor a migráció okai eltérőek lehetnek. Nagy-Britannia fejlett gazdaságával, sajátos társadalmi-politikai berendezkedésével nagyon is vonzó célt jelenthet az odalátogatóknak. Szakmai gyakornokok vagy munkavállalók számára további előnyt jelenthet az angol nyelv anyanyelvi környezetben történő használata, amely Európában csupán a Brit-szigeteken lehetséges. Összességben elmondható, hogy a hazánkból az Unióba munkavállalási, vagy más céllal áramlók száma viszonylag alacsony. Ez a hazai munkaerőpiacon nem idéz elő gondokat, a
31
célországok munkaerőpiacain sem mondható szignifikánsnak, az Európai Unió egészét tekintve pedig teljes mértékben jelentéktelennek tekinthető. Ha ehhez hozzátesszük az előző fejezetben leírt számadatokat, akkor megállapítható, hogy a kétoldalú migrációs folyamatok jelenleg sem számottevőek, igazodnak az Unióban tapasztalt arányokhoz. A következő fejezetben néhány olyan tényezőről ejtek szót, amely magyarázatot adhat ezekre a számokra, egyúttal pedig a várható helyzetre nézve is döntő fontosságú lehet.
4.1.3. A várható helyzet a migrációs potenciál, gazdasági tényezők, bérkülönbségek és munkanélküliség tükrében Az Európai Unión belüli jelenlegi munkaerő-mozgásról szóló nemzetközi elemzések, illetve a magyar állampolgárságú, de külföldön munkát vállalókról szóló hazai statisztikák nem támasztják alá a munkaerő tömeges bevándorlásával kapcsolatos politikai-gazdasági indíttatású aggodalmakat. Az erre vonatkozó előrejelzések sem jósolnak mást, az Unió közelgő kibővítése nagy valószínűséggel nem hoz majd drámai változást a kérdésben, a munkaerőmozgás a jövőben is korlátozott lesz. Migrációs potenciál A rövid- és hosszabb idejű külföldi munkavállalást és a kivándorlást magában foglaló arányszámot összefoglalóan migrációs potenciálnak nevezzük. A hazai lakosság migrációs potenciáljáról az elmúlt évtizedben több felmérés is született, amelyek szerint a hazai migrációs potenciál alacsony és stagnáló. Rövid- és hosszabb távú, meghatározott időre szóló munkavállalásra a reprezentatív lakossági minta 3-4 százaléka, míg kivándorlásra csupán 1-2 százaléka mutat hajlandóságot. Ez összesen 6 százalék körüli teljes migrációs potenciált jelent, amely az EU-csatlakozás közeledésével sem változott meg jelentősen.
32
4. táblázat A migrációs potenciál típusainak és a teljes migrációs potenciálnak a mértéke a teljes minta százalékában. 1993, 1994, 1997 Időszak
Rövid távú külföldi
Hosszú távú külföldi
munkavállalás
munkavállalás
Kivándorlás Teljes migrációs potenciál
1993 (n=3978)
4,3
2,7
1,4
6,0
1994 (n=3760)
3,8
2,7
1,3
5,3
1997 (n=2848)
3,7
2,8
1,5
5,9
Forrás: Sik Endre: A migrációs potenciál a mai Magyarországon, in: A munkaerő migráció és az Európai Unió, Európai Tükör Műhelytanulmányok, 61. Budapest, 1999. p. 105.
Az arány változatlansága, egyes esetekben csökkenése két dologra enged következtetni. Az egyik, hogy a magyar gazdaság munkaerő-megtartó képessége együtt mozgott az utóbbi évek gazdasági növekedésével, valamint a munkaerő-kereslet bővülésével. A másik lehetséges következtetés, amely nem mond feltétlenül ellent az előző feltételezésnek, hogy a külföldi munkavállalást fontolgató magyar állampolgárokat elsősorban nem a hazai viszonyok késztetik migrációra, hanem a külföldi munkavállalás által megszerezhető előnyök (magasabb kereset, szakmai fejlődés, nyelvismeret bővítése). Szaknyelven szólva nem „taszító” (push) tényezők, tehát nem az életszínvonallal, a gazdasági és politikai helyzettel vagy a jövővel való elégedetlenség a motiváció fő forrása, hanem a célország(ok) által gyakorolt „húzó” (pull) tényezők, amelyek a lehetőségek megragadásán, a jobb élet utáni vágyon, illetve a szakmai pályafutásba beilleszthető tapasztalatszerzési, tanulási lehetőségek kiaknázásán alapulnak. Ez az ún. „jóléti” vagy „karriermigráció” leginkább az Unió belső piacán megvalósuló munkaerőmozgáshoz áll közelebb. Gazdasági feltételek A fent említett karriermigráció meghatározóan a munkavállalók hazai céljai gyorsabb elérésének eszköze. Magyarország esetében azonban a piacgazdaságra történő átállás időszakában – mikor is a gazdaság teljesítménye jelentősen visszaesett és addig nem látott méreteket öltött a munkanélküliség – sem volt számottevő a munkaerő kiáramlása. Ennek ismeretében azt valószínűsíthetjük, hogy a gazdasági fellendülés időszakában ennek a kiáramlásnak a valószínűsége még alacsonyabb lesz. A hazai gazdasági feltételek az utóbbi időben kedvezően változtak: a gazdasági növekedés elérte a 4-4,5 százalékot (2001), amely meghaladja az Euró33
pai Unió gazdasági növekedésének ütemét (2,8 százalék, 2001-ben). Bár a gazdasági növekedés üteme 2002-ben valamelyest csökkent, a növekedés nem állt meg, és az Uniós átlagnál még mindig jobban teljesít. A munkaerő helyben tartásának egyik jelentős eszköze az elmúlt években a külföldi vállalatok közvetlen tőkebefektetési stratégiája volt. A felvásárló jellegű és zöldmezős beruházások új munkahelyeket teremtettek és ez által nagymértékben hozzájárultak a munkanélküliség csökkentéséhez bizonyos régiókban. Magyarország csatlakozása után további tőkebefektetésekre lehet majd számítani, amely valószínűleg az ország iránti bizalom élénkülésének lesz köszönhető, s ez tovább táplálhatja a fenti folyamatot. Remélhetően a befektetések megoszlása egyenletesebb lesz, és az eddig preferált nyugati és központi régiókkal szemben az ország keleti-északkeleti felében is számottevő fejlődés indulhat meg. Hasonló hatás remélhető az Unió elmaradott régiók fejlesztését ösztönző programjaitól is. Mindennek jelentőségét a déli tagországok csatlakozási tapasztalatai támasztják alá. Az ottani felmérések azt mutatják, hogy a munkaerő kezdeti kiáramlása átmeneti jellegű volt (ráadásul nem is túl jelentős), és a csatlakozást követően az országokban beindult gazdasági fellendülés véget vetett a folyamatnak. Történt ez annak ellenére, hogy a foglalkoztatási- és jövedelemkülönbségek továbbra is megmaradtak, sőt, az euró bevezetése óta még szembetűnőbbé váltak. Bérkülönbségek A vonatkozó nemzetközi kutatások és eddigi tapasztalatok szerint a bérkülönbségek önmagukban nem jelentenek elegendő migrációs nyomást, bár a migráció neoklasszikus közgazdaságtani elmélete ezt feltételezi. Az Unión belül is léteznek ezek a különbségek, amelyek az euró bevezetése óta még szembetűnőbbek, ugyanakkor az Unión belüli migráció továbbra is alacsony. Ennek ellenére a munkaerőmozgáshoz kapcsolódó tagállami aggodalmak leggyakrabban felmerülő érve mégis a bérkülönbség, illetve a kelet-közép-európai munkaerő által okozott „szociális dömping” vádja.
34
Az átlagos jövedelemkülönbség az Európai Unió és a Kelet-közép-európai országok között 1995-ben 55 százalék volt19. A Magyarországra vonatkozó adatok20 az egy főre eső GDP terén 58 százalékos lemaradást mutatnak, a vásárlóerő paritáson mért bruttó és nettó átlagkereset pedig 66-67 százalékkal kisebb az Uniós átlagnál. Első látásra ez a különbség igen nagynak tűnik, ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a legalacsonyabb bérű tagállamokhoz képest ez kisebb lemaradás, mint a tagállamok egymáshoz viszonyított eltérései. A szociális dömping vádja szintén nem támasztható alá tényekkel. Magyarországon az alacsonyabb munkabérekhez nem társulnak alacsonyabb szintű munkaügyi normák vagy szociális juttatások. Az Európai Bizottság 2002. évi „országjelentésének” megállapításai a „szociális politika és foglalkoztatás” fejezet (13.) vizsgálatakor szintén kedvezőek. A közösségi szociális és foglakoztatáshoz kapcsolódó vívmányok többségét már alkalmazzuk, a csatlakozás idejére pedig az összes vonatkozó „aquis” átvételre és alkalmazásra kerül. A szociális védelem (így például a kórházi ellátás) jelenlegi szintje – a közvélekedéssel ellentétben – nincs jelentősen elmaradva az Európai Unió átlagától, megfelel a gazdasági fejlettség által elvárható követelményeknek. A bérek és juttatások aránya megfelel az Unióban elvártnak. Ezen a téren is elmondható, hogy a bérek és szociális védelem különbsége nem képvisel jelentős motivációs erőt. Munkanélküliség Az eddigi feltételezések szerint a bérkülönbségeken kívül az egyes országok munkaerőpiacain uralkodó helyzet nagymértékben befolyásolhatja az egyének migrációs döntéseit. A nagy munkanélküliség elriasztja a munkavállalókat, míg az alacsony munkanélküliségi ráta vonzerőt gyakorol, hiszen az egyének számára ez azt jelenti, hogy az adott országban nagyobb a kereslet a munkájuk iránt. Az Európai Unión belül meglehetősen nagyok a foglalkoztatásban mutatkozó különbségek, s a Magyarországra vonatkozó munkanélküliségi adatok nagyjából a tizenötök átlagának felelnek meg (8,29%). Ennek alapján előzetesen is kijelenthetjük, hogy a foglalkoztatás eltérései nagy valószínűséggel nem fognak hozzájárulni a migráció mértékének növekedéséhez.
19 20
Hubertus Hille és Thomas Straubhaar számításai szerint (OECD, 2001). Részletesen lásd az 1. mellékletben.
35
A külföldi munkavállalás részben enyhítheti a munkanélküliség problémáit, ugyanakkor éppen a munkanélküliség lehet az egyik olyan tényező, amely jelentős mértékben megnehezítheti a migrációt. A munkanélküliek egy részénél nem a motiváció hiánya a munkavállalás elmaradásának oka, hanem a munkaerő-piacról való kiszorulás. Az esetek többségében számukra a munkahelyteremtés, illetve átképzés jelenthet megoldást versenyképességük növelése érdekében, amely feladat hagyományosan a kormány, az önkormányzatok, valamint a civil szervezetek szerepvállalását igényli. Az átképzés helyett nem nyújt megoldást a hosszabb, vagy rövidebb ideig tartó külföldi munkavállalás, ugyanakkor – amennyiben a migráns képes előteremteni a felmerülő költségek fedezetét – a helyváltoztatás eredménye lehet az új munkahely megszerzése. A munkanélküliek másik csoportjának esetében az egyén akkor sem vállalna munkát, ha azt képességei és képzettsége amúgy lehetővé tennék. Ennek oka lehet szakmájának túlzott alul fizetése, a családi és szociális körülményekből adódó mentalitása is. Mint láttuk, sokszor az egyén külföldi munkavállalása nem csupán az egyén, hanem az őt körülvevő csoport, a család döntése, amelynek célja a család anyagi és szociális biztonságának megteremtése, kiegyensúlyozása, kockázatainak szétterítése. A hazánkban kevéssé megfizetett munka a külföldön munkát vállaló esetében kedvezően is alakulhat. Ennek egyik oka lehet, hogy a fogadó országban az adott képzettségű munkaerő iránt nagy a kereslet, így az itthon nem megbecsült munkást kint képzettségének megfelelően fizetik. A másik ok, hogy a külföldön átlagosnak, vagy alacsonynak számító bér, az országok közötti bérkülönbségek miatt, itthon megalapozhatja a család anyagi hátterét. Mindkét esetben igaz viszont, hogy a potenciálisan nagyobb lehetőségekkel és bérekkel kecsegtető külföldi munkavállalás szellemi és anyagi szükségleteit valahonnan elő kell teremteni. Az anyagi feltételek megteremtése tűnik első látásra a nehezebbnek; ez, az amúgy is állástalan munkavállaló számára valóban nem egyszerű. Ugyanakkor a munkavállalás szellemi szükségletei sem elhanyagolhatóak. Mindazon ismeretek, amelyeknek hiányában az egyén itthon nem talált munkát (nyelvismeret, magas szintű szakmai képzettség), külföldön is jelentős, nagy valószínűséggel leküzdhetetlen gátló tényezőt jelentenek. Így kijelenthető, hogy a migráció nem jelent tökéletes megoldást a küldő ország munkanélküliségének leküzdésére, de megfelelő állami szerepvállalással (például tájékoztatással) annak egyik eszköze lehet.
36
Összességében elmondható, hogy a magyar munkaerő alacsony migrációs hajlandósága (amelyet az országon belül regisztrált csekély mértékű mobilitás is megerősíteni látszik), valamint azoknak a tényezőknek, amelyek kihatással vannak a migrációs potenciál alakulására is, tehát a munkaerő-piaci, valamint gazdasági, társadalmi, szociális és kulturális feltételeknek, a jelenlegi és várható állapota mind azt valószínűsíti, hogy a magyar munkaerő Európai Unióba történő áramlása csekély mértékű lesz. Ennél fogva a szabad munkaerőmozgás következtében az Unióban megjelenő magyar munkavállalók nem fogják megváltoztatni a jelenleg fennálló munkaerő-piaci helyzetet.
4.1.4. Uniós félelmek Az Európai Unió tagállamainak állampolgárai többnyire támogatják a Kelet-középeurópai bővítést. A csatlakozó országok közel 100 millió fős lakossága közeli és hatalmas piacot jelent, új befektetési és egyéb gazdasági lehetőségeket rejt magában. Általános vélekedés szerint az Unió lassuló gazdasági növekedésére jótékonyan hathat a „vérfrissítés”. Ugyanakkor számottevő aggodalom is mutatkozik. Az Unió lakói viszonylag keveset tudnak a kelet-közép-európai térség országairól, számos tévhit, előítélet él bennük és viszonylag tájékozatlanok a bővítéssel kapcsolatos érdemi információk terén. Így lehetséges, hogy a várható gazdasági fellendülés okozta öröm mellett gyakran kerülnek szóba a vélt és valós félelmek. Ezek közül a leggyakrabban hangoztatott félelem egy „modernkori népvándorlás” víziója, amelyben „kelet-európai hordák” özönlik el az Uniót. A másik, szintén kevés valóságalapot hordozó aggodalom, hogy a lengyel, magyar vagy szlovák munkásnak fizetett alacsonyabb bér arra serkenti a német vállalkozókat, hogy németek, franciák helyett olcsóbb munkaerőt alkalmazzanak. Ismeretes, hogy a bevándorlók foglalkoztatása a legtöbb országban a hazai, drága munkaerő kiváltását szolgálja olcsó, külföldi munkaerővel. Ugyanakkor ez a szabály nem érvényes az Európai Unió határain belül, a szabad munkavállalás joga itt az „azonos munkáért azonos bér” elvével párosul. Ezek a félelmek nem csak a közvélekedésben mutatkoznak (mutatkoztak) meg, hanem beférkőztek a politikai életbe, a politikusok megnyilvánulásaiba is. Úgy vélem, hogy a szabad munkaerő-áramlással kapcsolatos keménység inkább politikai-pszichológia természetű aggodalmakkal, semmint az érintett tagállamok munkaerőpiacainak valóságos helyzetével magyarázható.
37
Szerencsére találkozhatunk ennek ellenkezőjével is, a megfontolt, racionális gondolkodással. Viktor Klima, osztrák szociáldemokrata politikus szerint21 az Unió bővítése kétségtelenül erősíti majd a gazdasági kapacitásokat. Szerinte a félelmeket az ellenőrizhetetlen migráció váltja ki, valamint az, hogy néhány országban az életszínvonal jóval alacsonyabb, mint az Unióban. E két tényező ismeretében az ott élők egy óriási, gazdasági alapú migrációs hullámtól tartanak, ez lehet az oka néhány tagállam erőteljes érvelésének az átmeneti korlátozások mellett. Hangsúlyozta, hogy semmiképpen sem a bővítés akadályozásáról van szó, csupán egy átmeneti időszakról bevezetéséről, amely döntésnek természetesen nem politikai érvelésen, hanem gazdasági racionalitáson, statisztikákon, adatokon kell alapulnia. Mivel a csatlakozási tárgyalások személyre szabottan zajlanak, úgy véli, hogy teljesen helyénvaló, ha az átmeneti időszak is a csatlakozni kívánó ország egyéni elbírálásától függ majd. A statisztikák szerint az Uniónak valóban szüksége van külső munkaerőre, hogy fenn tudja tartani szociális rendszerét és az öregedő népességet, ugyanakkor a migráció nem történhet ellenőrizetlenül, kontroll nélkül. Fontos kérdés, hogy mennyire erős a fogadó ország gazdasága, mennyi munkalehetőség van, milyen az életszínvonal és mennyi vendégmunkást tudnak foglalkoztatni. Éppen emiatt fontos az is, hogy minden ország maga dönthesse el, hogy mennyi és milyen vendégmunkásra van szüksége. Állítása szerint a tárgyalások végeredménye megnyugtatja majd a tagállamok állampolgárait, és azok rövid időn belül be fogják látni, hogy tényleges fenyegetettség nem áll fenn számukra. Hasonlóképpen vélekedett a kérdésről Günter Birbaum, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete, 2002. március 5-én (háromnegyed évvel a fejezet ideiglenes lezárása után), a BGF – Külkereskedelmi Főiskolai Karán elhangzott előadásában. Szerinte riasztóan nagyok a jelenlegi fizetési különbségek, az osztrák fizetések négyszer, nemritkán ötször magasabbak a magyar fizetéseknél. Ez a különbség jelentős mértékben növeli az életszínvonalbeli szakadékot a két ország között, és ez különösen hangsúlyossá válhat majd Magyarország euróra való áttérése idején. Kifejtette, hogy nem számítanak túlzott mértékű munkaerő-vándorlásra és készek elfogadni a magyar álláspontot, amely szerint nálunk az országon belüli (Kelet- és NyugatMagyarország közötti) mobilitás is alacsony. Ennek ellenére nem kívánnak semmit a véletlenre bízni, ahogyan ő fogalmazott: „Sicherungen sind notwendig!” (biztosítékok márpedig szük21
forrás: Európa 2002 (I. évf./2.szám), „Tartunk a migrációs hullámtól”
38
ségesek). Szükségesnek látja egyfajta átmeneti időszak a létrehozását, amely alatt szükség esetén korlátok, kontingensek közé lehet szorítani a magyar munkavállalók számát. Elképzeléseik szerint az igazán megnyugtató válaszokat a rendszer kiegyensúlyozott működésétől várják, amely azt is jelentheti, hogy amennyiben nem áll elő az osztrák munkapiacot veszélyeztető helyzet, abban az esetben készek az átmeneti időszak vége után a teljes liberalizációra is. A nagykövet fontosnak tartotta hozzátenni, hogy a makrogazdasági tényezőkön kívül a csatlakozás és a szabad mozgás egyéb aspektusait is érdemes figyelembe venni. Úgy vélte, kiemelt szerephez juthat a határok lebontása után az idegenforgalom és a turisztika, a hozzájuk kapcsolódó infrastrukturális beruházásokkal együtt. Nem lehetnek a csatlakozás mellékes szereplői az egyének sem: Dél-Tirol példáján mutatta be a kisebbségek helyzetének változását, ahol a csatlakozás nem annyira gazdasági, vagy közigazgatási téren érzékelhető, mint inkább az emberek érzelmi és morális hozzáállásán. Véleménye szerint hasonló helyzet lesz érvényes Magyarországra és a környező országok magyar kisebbségeire is, amely jótékonyan hathat az országok jószomszédi viszonyára és elősegítheti a térség hosszú távú stabilitását. A tizenötök politikusainak a munkaerő áramlás kérdésében tett nyilatkozatai mind hasonló elveket vallottak. Ha nem is tartanak a bevándorlók tömegétől, a korábbi gyakorlathoz hasonlóan szívesen fogadják a biztosítékokat, még akkor is, ha a számítások és becslések többsége szerint a teljes liberalizáció semmiféle veszélyt nem rejt magában. Néhány ország ugyan jelezte, hogy munkaerőpiaca védelmében semmiféle korlátozást nem kíván alkalmazni, a többség azonban nem így vélekedett. A magyar diplomácia több előzetes kísérletet is tett annak érdekében, hogy eloszlassa a félelmeket és a tárgyalások végső kimenetelét kedvezően befolyásolja. Ennek ellenére, a csatlakozási tárgyalások előtt kevés esély látszott arra, hogy a magyar érdekeknek megfelelően átütő siker szülessen ebben a kérdésben.
4.1.5. Előzetes becslések a csatlakozás utáni helyzetre A csatlakozás utáni migrációs helyzet megbecslésére számos tanulmány szerzői vállalkoztak. A további vizsgálódás alapjául ezek közül a Hubertus Hille és Thomas Straubhaar által készített és az OECD gondozásában megjelent 2001. évi elemzést választottam22, amely 22
Hubertus Hille – Thomas Straubhaar: The Impact of EU-Enlargement on Migration Movements and Economic Integration: Results of Recent Studies, in: Migration Policies and EU Enlargement - The Case of Central and Eastern Europe, OECD, Paris 2001
39
számos ponton kapcsolódik a migráció elméleti hátteréről eddig leírtakhoz, valamint a migráció várható mértékének megbecslésénél messzebbre tekintő gazdasági hatásokat is bemutat. Hubertus Hille és Thomas Straubhaar számításaik alapjául az Unió déli bővítését (Görögország, Spanyolország, Portugália) vették. Elképzeléseik szerint hasonlóság áll fent a korábbi bővítések és az Unió keleti kibővítése között, így az előbbiek során tapasztalt mérési adatok felhasználhatóak az erre vonatkozó becsléseknél. Számításaikat a hétéves átmeneti periódus utáni migráció vizsgálatára szűkítették, amikor a munkaerő teljesen szabad áramlása megvalósult. Elképzeléseik szerint a migrációs ráta ismeretében kiszámíthatók a változóknak (az északi és déli tagállamokban mért egy főre eső jövedelem, a munkanélküliségi ráta, a migránsok száma és az országok közötti távolság) a fontossági együtthatói, amelyeket a keleti bővítésre kívánnak alkalmazni. Az alkalmazott egyenlet a következő volt: migratet
s ,n
UE n ys = β 0 + β 1 log1 − n + β 2 log s y t −1 UE
+ β 3 log MS n t −1
(
)
t −1
( )
+ β 4 log D ns + u t
ahol migrate a migrációs rátát, y az északi és déli tagállamok egy főre eső jövedelmét, UE az északi és déli tagállamok munkanélküliségi rátáját, MS az északi tagállamokban már jelenlevő déli munkavállalók számát, D pedig az egyes országok távolságát jelöli. A β az egyes változók fontossági együtthatója, n és s indexek jelölik az északi és a déli tagállamokra vonatkozó értékeket, t mutatja az adott időkeretet, u jelöli a hibatagot. A változókat logaritmusként tüntették fel, ugyanis a feltételezés szerint a migráció nem fog a változókkal egyenes arányban nőni, a két oldal között nem lineáris, hanem logaritmikus kapcsolat áll fenn. Ez egyben azt is jelenti, hogy a migráció egyfajta szabályos telítődési sémát követ és egy határon túl már nem növekszik tovább. Ezt a déli bővítés tapasztalatai is igazolták, ahol a küldő országok migrációs rátája nem haladta meg egy esetben sem a 3 százalékot. Az együtthatók közül meghatározónak bizonyult a küldő és fogadó ország egy főre eső jövedelmének aránya. Számításaik azt igazolták, hogy a korábbi bővítések során a legnagyobb vonzerőt ez gyakorolta a migrációra. A célország munkanélküliségi adatai ezzel szemben
40
sokkal kisebb gátló tényezőt jelentenek, mint az várható lenne, bár szintén meghatározóak. A célországban dolgozó migránsok által kiváltott „háló effektus” is pozitív hatással van a további bevándorlásra, bár az előzőeknél lényegesen kisebb mértékben. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a célországban élő külföldi munkavállalók további migránsokat vonzanak. Végül a távolság, bár valóban csökkenti a migrációs hajlandóságot, ténylegesen jelentéktelennek tűnt, az elemzés szerint csupán az esetek 5%-ában bizonyult gátló tényezőnek. Itt kell megjegyezni, hogy a szerzők távolságként a konkrét földrajzi távolságot vették alapul, amelyek csupán az ehhez kapcsolódó migrációs költségeket testesítik meg. Számításaik során azonban nem vették figyelembe a migrációs költségek egyéb válfajait, egészét, így például azokat, amelyekről korábban említést tettünk: az új nyelv és kultúra elsajátításához szükséges erőfeszítéseket, mindazon nehézségeket, amelyekkel a munkavállalók szembekerülnek az új munkaerőpiachoz való alkalmazkodás során, valamint a migráció pszichológiai költségeit sem. A keleti bővítés modellezésekor a változók értékét a következőkben állapították meg: –
Az EU-ra vonatkoztatott átlagos munkanélküliségi rátát 10,5%-nak, míg a Kelet-közép európai országokban 15%-nak vették ((UEn)t-1: 10,5%; (UEs)t-1: 15%).
–
A jelenleg uniós tagállamban élő Kelet-közép európai munkavállalók számát 1 millió főben határozták meg ((MSn)t-1: 1 000 000).
–
Távolságként az Unió és a csatlakozni kívánó országok földtani középpontjának távolságát fogadták el, ez 1500 km ((Dns): 1 500 km).
–
A jövedelmi különbségek meghatározása ennél nehezebbnek bizonyult, itt négy lehetőséggel számoltak, amely százalékosan mutatja a különbséget a jelenlegi és a csatlakozó tagállamok viszonyában 40% és 70% között. A változók és együtthatók visszahelyettesítése után, a jövedelemkülönbségek négy lehető-
ségét figyelembe véve négy várható migrációs rátát kapunk, amelyeket a hozzájuk tartozó számszerűsített migrációs becslésekkel a 3.1.5. Táblázat mutat. A hibatag pontos ismerete nélkül az eredmények ellenőrzése csupán a számszerűsítés során volt lehetséges.
41
5. táblázat A Kelet-közép-európai országok migrációs rátájának alakulása Jövedelemkülönbségek KKE-i országok migrációs Várható Unióba irányuló s rátája (a KKE-i országok éves migráció a KKE-i or 1− y n népességének százalékában) szágokból (feltételezett né y t −1 pesség: 99 000 000fő) 0,19 40% 188 100 0,27 50% 267 300 0,34 60% 336 600 0,40 70% 396 000 forrás: Hille és Straubhaar, 2001
A migrációs rátából a csatlakozásra váró Kelet-közép-európai országok összesített népességével megszorozva kapjuk meg a ténylegesen várható migránsok számát. A számítás szerint a jelenlegi gazdasági helyzet mellett évente 270 000 – 400 000 munkavállaló érkezne az Unióba. Más számítások hasonló eredményeket hoztak. Franzmeier és Brücker (1997) tanulmányában23 arra a következtetésre jutott, hogy minden az Unió és a Kelet-közép-európai országok közötti fennálló 10%-os jövedelemkülönbség 0,08% nettó migrációt eredményezne évente. Az Európai Bizottság munkaügyi és szociális főigazgatóságának előrejelzése évi 335 ezer főre becsüli a tíz tagjelölt államból várható bevándorlást. Ezek a becslések arányaikat tekintve megfelelnek a több változót magában foglaló számítások eredményeinek. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) előrejelzései hosszútávra vonatkoznak: 2020-ig a balti államok, Cseh-, Magyar-, Lengyelország, Szlovénia és Szlovákia lakosságának 4-7 százalékának letelepedését prognosztizálják, amely 3-5 millió embert, vagyis a jelenleg az Unió területén élő kelet-európaiak létszámának közel ötszörösét jelenti. Hille és Straubhaar 99 milliós népességgel számol a bővítés időpontjában, a jelenlegi adatok azonban ettől eltérőek. A tagjelölt országok népessége Románia és Törökország nélkül 82 724 200 fő, ez természetesen eltérő migrációs várakozásokat is jelent. A fenti táblázatba helyettesítve ez: 157 176, 223 355, 281 262 és 330 897 fő vándorlását vetíti előre. Románia (népessége: 22 364 000) és Törökország (népessége: 66 494 000) csatlakozása számottevően növelné a csatlakozásra váró országok populációját. Első látásra ez az arányú éves bevándorlás hihetetlenül nagynak tűnik. Természetesen nem mindegy, hogy kinek a szemszögéből nézzük, hiszen az Európai Unió 380 milliós népességének ez csupán 0,07-0,10% teszi ki, ugyanakkor a Kelet-közép-európai országoknak ez
42
már számottevő mennyiség lenne, amely akár komoly gazdasági károkat is okozhatna. A második megfigyelés, amelyet érdemes szem előtt tartani, hogy a déli bővítés méréseiből eredeztetett paraméterek a munkaerőpiacok teljes liberalizációja utáni első időszakban lettek felmérve, tehát nem mentesek egyfajta „púphatástól”, ami a hirtelen jött szabadság kiváltotta élményből, az új lehetőségek hirtelen megnyílásából származik, így nem feltétlenül számítanak reprezentatív adatnak hosszútávra. A migráció makrogazdasági hatásait Hille és Straubhaar általános egyensúlyi modellel (CGE – combutable general equilibrium) becsülte meg. Az általános egyensúlyi modell előnye, hogy képes a strukturális változások leképezésére úgy, hogy ehhez nincs szükség idősor jellegű adatokra, valamint az, hogy képes számszerűsíteni a politikai változások hatását a forrás allokációra. Ugyanakkor hátránya, hogy a modell működőképessége érdekében nagyban le kell egyszerűsíteni az adatokat és a feltételezéseket. Két esetet vizsgáltak; egyet, amelyben csak a munka szabad áramlása valósul meg, míg a másikban teljes integrációt vettek figyelembe, ahol a munkapiaci liberalizáció mellett megszűnnek a vámokból és nem vámjellegű korlátozásokból származó kereskedelmi akadályok, valamint megvalósul a tőke szabad áramlása is. Eredményeik szerint, ha csupán a munkaerő szabad mozgása válna lehetővé, a kelet- és közép európai-államok munkaerejének legfeljebb 0,5 százaléka távozna az EU-ba. Ez az Unió képzett munkásainak számát 0,1 százalékkal, míg a szakképzetlenekét 0,2 százalékkal növelné. Ettől a kínálatnövekedéstől az 1.2. alfejezetben leírtak szerint azt várhatnánk, hogy a bérek csökkenéséhez vezet, ám ez csak a képzetlen munkások esetében valósul meg. A szakképzett munkások esetében azonban két hatást kell figyelembe venni. Az egyik a növekvő kínálat, amely a bérek csökkenését okozza, a másik a két munkaerő-kategória között fennálló kapcsolat, amely Leontief-típusú termelési függvénnyel írható le. (A két munkaerő-kategória nem, illetve nem tökéletes helyettesítői egymásnak, gondoljunk például az információtechnológiai szektorra.) A feltételezett termelési függvény természetéből adódóan a szakképzetlenek számának nagyobb növekedése ellenére jobban keresnék a képzett munkásokat, így a két hatás eredőjeként jelentősen nőne a szakképzett munkavállalók jövedelme. Növekednének
23
Franzmeier-Brücker (1997), „Europäische Union: Osterweiterung und Arbeitskräftemigration“, in: DIW (Berlin), Wochenbericht 64/1997
43
a tőkejövedelmek is. Európa keleti felén a GDP 0,3 százalékos csökkenését a bérek emelkedése és a tőkejövedelmek csökkenése kísérné, míg nyugaton ez megközelítően 1 százalék lenne. A munkaerő mozgása mellett a kereskedelem és a tőkemozgások teljes liberalizálását is feltételező modellben a hatások megfordulnak. A keleti államok 6,6 százalékos GDPnövekedése és az EU bruttó hazai termékének 0,2 százalékos csökkenése azonban nagyrészt a tőkeáramlás hatása, amit a migráció az Unió javára tompít. A tőke jövedelme 17,9 százalékkal emelkedne keleten és a kereskedelmi liberalizálás az átalakuló gazdaságokban az árak 2 százalékos csökkenéséhez vezetne. Érdekes módon a munkások bére az első forgatókönyvhöz képest hasonlóan alakulna, azaz a többi piac liberalizációja nem érintené közvetlenül a munkaerőpiacokat. A szabad munkaerő áramlás legnagyobb nyertesei maguk a munkavállalók lennének, hiszen az Unióban jelen levő egyenlő elbánás elve szerint bérük igazodna az ott megszokottakhoz. Az elvándorlás azonban kihatással lehet a Kelet-közép-európai gazdaságokra, csökkentve azok hatékonyságát. Ez azok számára, akik nem vesznek részt közvetlenül a migrációban nem jelent ugyanakkor „jóléti fenyegetést”, sőt helyzetük javul valamelyest a korábbiakhoz képest, amely nem csak a fizetések felzárkóztatásának köszönhető, hanem részben természetes közgazdaságtani hatás. Az elvándorlások miatt a reálbérek csekély mértékű növekedése várható, azonban ez nem vezet az árak drasztikus emelkedéséhez, csupán egyes, munkaintenzív szektorokban. Az EU szempontjából a migráció pozitív, de kismértékű hatásokat hozna. További gazdasági szereplők érkezése nem csak a termelékenységet fokozná, de a fogyasztásra is kedvezően hatna, tovább élénkítve ezzel a gazdaságot. Tény, hogy a „kékgalléros” munkavállalók és a szakszervezetek továbbra is idegenkednek a szabad munkaerő áramlás gondolatától és aggódnak a – valószínűleg – csökkenő bérek miatt. Az integráció lényegesebb kérdése azonban mindkét fél számára az áruk és a tőke szabad áramlásából következő jóléti hatás. A szerzők következtetése, hogy a migrációnak szinte mindkét fél számára alig érzékelhető hatása lenne csupán, nem jelentve egyik fél számára sem komoly fenyegetést.
44
4.2.
A munkaerő-áramlás kérdései a csatlakozási tárgyalások során
4.2.1. A „Második Fejezet” tartalma A csatlakozási tárgyalások második fejezete tárgyalja a szabad munkaerő áramlás kérdéseit, illetve az ehhez a témához kapcsolódó egyéb kérdésköröket. Ezek a kérdéskörök a következők: –
a diplomák és szakképesítések kölcsönös elismerésére vonatkozó közösségi szabályok;
–
a letelepedési jogra és a munkavállalásra (tartózkodási engedélyek, munkavállalási engedélyekre) vonatkozó szabályozás;
–
a választójogra, valamint
–
a szociális biztonsági rendszerek koordinációjára vonatkozó közösségi vívmányok. A fejezet rendelkezései kapcsolódnak az oktatás (18. fejezet), a szolgáltatások szabad
áramlása (3. fejezet) és a foglalkoztatás és szociálpolitika (13. fejezet) egyes rendelkezéseihez. A továbbiakban csak a szabad mozgásra és munkavállalásra vonatkozó részekkel kívánok foglalkozni.
4.2.1.1. Az Európai Bizottság álláspontja24 A szabad munkaerő áramlás kérdéskörére vonatkozóan az Európai Közösségek 1968-ig ún. átmeneti rendezést állapítottak (transitional arrangements) meg, amikor is a Közösségek közötti szabad mozgás megvalósult. Az ezzel kapcsolatos védzáradék (safeguard clause) formálisan egészen 1991-ig fennállt. Hasonlóképpen, Görögország 1981-es, valamint Spanyolország és Portugália 1986-os csatlakozása során is született ilyen megállapodás, továbbá a csatlakozási szerződésbe is bekerült egy, a többi tagállam munkaerőpiacait védő záradék. A két csatlakozás során jelentős aggodalomként merült fel, hogy a csatlakozó országokból kiinduló migráció jelentősen megzavarhatja és károsan befolyásolhatja a tagállamok munkaerőpiacait. Ezek az aggodalmak a földrajzi közelségen, a jövedelem-különbségeken, a magas munkanélküliségen és a magas migrációs hajlandóságon alapultak. A biztonsági záradék a spanyolportugál csatlakozás során egy hétéves átmeneti időszakot kötött ki, amelyet végül hat évre 24
Az Európai Bizottság 2001. február 16-án kiadott előzetes véleménye (Information Note) alapján
45
csökkentettek, miután bebizonyosodott, hogy a tömeges migrációtól való félelem megalapozatlan. Az Európai Bizottság 2001. február 16-i előzetes véleményében ezeket a tényezőket a Kelet-közép-európai országok csatlakozása során is fennállónak tekintette. Számos elemzés született a várható munkaerő áramlás felbecslésére, amelyek, bár a kutatási-becslési módszerek tekintetében eltérnek egymástól, mind egyhangúlag arra a következtetésre jutottak, hogy nem várható drámai növekedés az új tagállamokból érkező migránsok számában és emiatt az Unió munkaerőpiacaira gyakorolt hatás nem lesz számottevő. Ugyanakkor figyelmet érdemlő a tanulmányok azon következtetése, hogy az előre jelzett munkaerő vándorlás túlnyomó része rövidtávon néhány tagállamra fog koncentrálódni, s ennek tükrében ezen országok aggodalmai esetleg jogosnak tűnnek, amely aggodalmak (ha nem foglalkoznak vele megfelelőképpen) kihathatnak a bővítés egészére. A hosszú távú becslések a várható migrációt az Unió jelenlegi népességének 1%-ában valószínűsítik. Kiemelt figyelmet kell fordítani az átlagosnál érintettebb régiókra és szektorokra, illetve az egyes munkaerőpiacok érzékenyebb területeire. Ilyen kiemelt területnek számítanak a határmenti térségek is, amelyek minden haszon ellenére (perifériális státusz megváltozása, megnövekedő piaci lehetőségek) számolhatnak munkaerőpiacaik erőteljesebb befolyásolásával, mint például a megnövekedő ingázás. Az Unió előzetes tárgyalási álláspontja öt lehetőséget állapított meg, amelyek az uniós jog teljes és azonnali alkalmazásától, különböző átmeneti rendezési lehetőségeken át a jelenlegi helyzet fenntartásáig terjednek. Ezek a lehetőségek a következők voltak: –
Az aquis teljes és azonnali alkalmazása
–
Biztonsági záradék kikötése
–
Rugalmas és eseti elbíráláson alapuló átmeneti rendezés
–
Rugalmatlan kvótarendszer felállítása
–
Teljes derogáció az aquis alkalmazása alól meghatározott időre (status quo)
Az uniós álláspont kiemeli, hogy a 2, 3, 4 pontok megállapítása során technikailag lehetséges a különbségtétel, mind tagállamonként és tagjelölt országonként, de szektor, régió és időtartam tekintetében is. Kiemeli azonban azt is, hogy ha átmeneti rendezésre kerül sor, úgy
46
annak időben és kiterjedésben korlátozottnak kell lennie, valamint az átmeneti időszak során törekedni kell az aquis mihamarabbi teljes alkalmazására, hogy ne sérüljenek a vonatkozó irányelvek és ne torzuljon az országok közötti verseny. Az Bizottság előzetes álláspontjához képest határozottabb véleményt képviselt Németország és Ausztria, hiszen ők a közvetlen szomszédjai az újonnan csatlakozó országoknak, így a csatlakozást követően a szabad munkaerő áramlás elsődlegesen őket érintené. Németország elsősorban építőiparát, míg Ausztria az építőipart és az idegenforgalmat félti a magyar munkavállalóktól. A két ország egy hétéves átmeneti időszakot szeretett volna elérni (ez volt az ún. „Schröder-javaslat”), amely során az újonnan csatlakozó országok állampolgárai csak a jelenlegi (kvótákon alapuló) rendszer keretében vállalhatnának munkát. Németország emellett hangsúlyozta, hogy az átmeneti időszakban csak akkor kívánja engedélyezni a kvótán belüli maximális munkavállalói létszámot, ha az német-magyar cégek közreműködésével kerül betöltésre.
4.2.1.2. A magyar kormány tárgyalási álláspontja25 A személyek szabad áramlására vonatkozó fejezet bemutatását nagy várakozás előzte meg, hiszen azok közé a fejezetek közé tartozik, amelyek szélesebb rétegek érdeklődésére tarthattak számot. Az előzetes álláspont szerint Magyarország ebben a fejezetben a közösségi követelményeknek eleget tesz, illetve kész eleget tenni, azaz elfogadja a közösségi vívmányokat ezen a területen és kész alkalmazni annak szabályait és mechanizmusait a csatlakozás időpontjától. Hazánk vállalta, hogy a csatlakozás időpontjára megteremti a közösségi vívmányok hatékony alkalmazásához szükséges feltételeket is; elfogadja a közösségi vívmányoknak való megfeleléshez szükséges törvényeket, szabályokat és közigazgatási eljárásokat ezen a területen. Hasonlóképpen az ország a csatlakozás idejétől kezdve kész a tagállamok állampolgárai és családtagjai számára a munkaerő mozgásának szabadságát biztosítani, és elfogadja az ehhez szükséges jogi szabályozást és közigazgatási intézkedéseket. A Bizottság a nem-tagországokkal kapcsolatos migrációs politikákra vonatkozó előzetes tájékoztatási és konzultációs eljárást előíró határozata tekintetében a magyar kormány jelezte, 25
forrás: a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának honlapja, www.kum.hu
47
hogy fenn kívánja tartani azokat a kétoldalú megállapodásait, amelyeket foglalkoztatási kérdésekben a csatlakozás előtt kötött harmadik országokkal. A csatlakozást követően Magyarország kész eleget tenni a Bizottság határozatának. Az előzetes kikötések között az is szerepelt, hogy egyes rendeletek csak a csatlakozás napján léphetnek hatályba, mivel ezek azonos elbánást igényelnek magyar állampolgárok számára a tagállamokban, amely csak a csatlakozást követően lesz biztosított. A munkaerő szabad áramlásának kérdésében a magyar álláspont egységes volt. Az egységes vélemény kialakítását széleskörű társadalmi párbeszéd előzte meg, amelyben a szakszervezetek is képviseltették magukat. A szakszervezeti álláspont természetesen az első lehetőséget, az azonnali és teljes liberalizációt látta volna szívesen. Ez lenne egyben az az opció is, amely megfelel az Európai Unió általános elvének, annak, hogy a négy alapszabadság elválaszthatatlan közgazdasági és jogi egységet képez. A munkavállalói szervezetek, a munkaadói szervezetek és a köztestületi kamarák ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy már az Európai Megállapodás kapcsán is alapvető egyensúlytalanság állt be a négy alapszabadság területén, míg az áruk, tőke és a szolgáltatások szabad áramlása elől szinte minden akadály elhárult, a személyek és azon belül hangsúlyozottan a munkaerő szabad áramlása terén nem történt előrelépés. A magyar kormány ennek ellenére a második javaslatot tartotta realisztikusabbnak, amelynek fő szabálya szintén a teljes szabadság, azzal az önkéntes megszorítással, hogy ha a munkaerőpiac bizonyított megzavarására kerül sor, abban az esetben „védintézkedést”, korlátozást lehet bevezetni. A megfigyelők úgy vélekedtek, hogy a megszülető megoldás valószínűleg a kettes (teljes liberalizáció biztonsági záradékok kikötése mellett) és a hármas javaslat (a Schröder-terv) között lesz. Martonyi János külügyminiszter 2001. március 29-i sajtótájékoztatóján ugyanakkor ehhez azt is hozzátette „nem mindegy, hogy hol”.
4.2.2. A csatlakozási tárgyalások eredményeként létrejött rendezés Az Európai Unió és Magyarország 2001. június 12-én a „Személyek szabad áramlása” fejezet ideiglenes lezárásáról határozott. Magyarország a tárgyalásokon megerősítette, hogy a csatlakozástól kész és képes alkalmazni a személyek szabad áramlás fejezethez tartozó közösségi vívmányokat és az előzetes tárgyalási állásponthoz igazodva átmeneti mentesség iránti kérelmet nem terjesztett elő. 48
Az Európai Unió csatlakozásunktól biztosítja a diákok, a nyugdíjasok, a magukat önerőből eltartók és mindezek családtagjai uniós tagországokba történő szabad mozgását. Szintén a csatlakozástól válik kölcsönösen teljessé a szakképesítések és diplomák elismerése, valamint a szociális biztonsági rendszerek koordinációja, amely alapvető fontosságú a munkavállalók számára is. Az Európai Unió ugyanakkor tekintettel egyes tagországok érzékenységére, a fejezet kulcsterületén, a munkaerő szabad mozgásának kérdésében csatlakozásunkat követően átmeneti időszakot kíván alkalmazni. Ennek értelmében az Európai Unió tagállamai átmeneti mentességet igényeltek a szabad munkaerő áramlást biztosító közösségi rendelkezések alkalmazása alól, és a magyar munkavállalók tagságot követő tagállami munkavállalását a nemzeti szabályozások szerint kívánják megítélni. A magyar állampolgárok uniós munkavállalása tekintetében az Európai Unió csatlakozásunkat követően egy 2+3+2 év modellre épülő korlátozást kíván bevezetni, amely során az első két évben a tagországok lényegében fenntarthatják nemzeti szabályaikat. A tervek szerint két év után – az addig leszűrt tapasztalatok alapján – átfogóan megvizsgálják a munkaerőáramlás kérdéskörét és döntenek a munkaerő-piacok esetleges véglegesen történő megnyitásáról. A harmadik év kezdetétől már csak azok a tagállamok alkalmazhatják továbbra is a nemzeti szabályozásukat, amelyek ezt a szándékukat az Európai Bizottságnak bejelentik. A bejelentés elmaradása esetén az adott tagállam automatikusan áttér a közösségi jogszabályok, így a teljesen liberalizált munkavállalási feltételek alkalmazására, azzal, hogy bizonyos védintézkedés foganatosítására a hetedik év végéig továbbra is lehetősége marad. Erre kivételes és sürgős esetben kerülhet sor az Európai Bizottság utólagos tájékoztatásával. Mindazon tagországok ugyanakkor, amelyek arról tájékoztatják a Bizottságot, hogy a második év után is a nemzeti szabályozást kívánják alkalmazni, az ötödik év végét követően ezen eljárást csak akkor tarthatják fenn maximum további két évig, ha igazolni tudják, hogy a nemzeti szabályok hiányában a munkaerőpiacuk komoly megzavarása vagy az azzal való fenyegetés veszélye áll fenn. A fentiek szerinti rendezéshez kapcsolódóan kinyilvánítottuk annak reményét, hogy a legtöbb tagállam már a második év végétől át fog térni a munkaerő szabad mozgását biztosító közösségi szabályozás alkalmazására. Az Európai Unió pedig elfogadta azt, hogy a tagállamok egyéni elbírálásán múlik, hogy munkaerő-piacukat mikor és mi módon kívánják megnyitni
49
a csatlakozó Kelet-közép-európai országok munkavállalói előtt, tehát a tagállamok nemzeti hatáskörben akár a csatlakozás kezdetétől fogva is biztosíthatnak teljes körű liberalizálást. A magyar delegáció kívánságára, egyúttal az EU-tagállamok nevében a svéd elnökség közös állásfoglalást is közzétett, amely kilátásba helyezte a mai tagok készségét, hogy már az átmeneti időszakban javítsák a magyarok munkavállalási lehetőségeit piacaikon, és hogy szabályozásuk közeledni fog az „EU-aquis”-hoz. Jelenleg a tagállamok fele nyilatkozott úgy, hogy a bővülés pillanatától kezdve biztosítja a szabad munkavállalás lehetőségét a frissen csatlakozó országok állampolgárainak (pl. Hollandia és Svédország), ugyanakkor ez még nem jelent végleges megállapodást ezekkel az országokkal. A magyar Kormány a tárgyalások során viszonosságot jelentett be, amit az Unió elismert. Ez a reakció, bár meglepte az Unió képviselőit, nem volt újdonság számukra. Az előzetes megbeszélések során felmerült már ez a nagyon egyszerű álláspont, hogy bármilyen korlátozásra – korlátozással reagálunk. Ennek értelmében Magyarország bármely olyan tagállammal szemben, amely irányában nemzeti szabályozást tart fenn, azzal egyenértékű nemzeti szabályozást alkalmazhat. Az új tagállamokkal szemben pedig Magyarországnak védintézkedés alkalmazására lesz joga, azaz korlátozó intézkedéseket hozhat, ha munkaerőpiacát megzavarják, vagy ilyen veszély áll fenn. A megállapodás fontos eleme, hogy mind az Európai Unió, mind Magyarország számára ún. “standstill” kötelezettséget ír elő, miszerint a jövőbeli nemzeti szabályozás nem lehet korlátozóbb, mint a csatlakozás napján hatályos rendelkezések. Az Európai Unió biztosítja továbbá a közösségi preferenciát (“preference communautaire”) a Magyarországról érkező munkavállalók számára a harmadik országok munkavállalóival szemben. Ami a tagállamokban dolgozó magyar, illetve a Magyarországon dolgozó közösségi állampolgárok jogait illeti, itt is az egyenlő bánásmód alapelve érvényesül majd. A tárgyalások során a külön fejezetként tárgyalt szolgáltatások áramlása vonatkozásában nem kerül sor globális korlátozás bevezetésére. Ugyanakkor Németország és Ausztria mindaddig, amíg korlátozza a magyar munkavállalók mozgását, a Bizottságot tájékoztatva, bizonyos érzékeny szolgáltatási szektorok vonatkozásában magyarországi székhelyű cégek határon átnyúló szolgáltatás-nyújtását és az ehhez kapcsolódó átmeneti munkaerőmozgást korlátozhatják piacuk védelme érdekében. Ezen szolgáltatási szektorok Ausztria esetében a következők: építőipar (különös tekintettel a kőmegmunkálásra, fémszerkezet-gyártásra, valamint a
50
növénytermesztésre és parkosítási szolgáltatásokra), ipari takarítási szolgáltatás, szociális munka (otthoni ápolás), nyomozási - biztonsági szolgáltatás. Németország az építőipar, az (ipari) takarítási szolgáltatás és belső építészet terén jelentett be hasonló igényt. Egyik országban sem várható, hogy az első három évben megszüntetnék a korlátozásokat. Annak ellenére, hogy a témában készült tanulmányok egyöntetűen csekély mértékű migrációt jósolnak, továbbra is szükségesnek érzik a korlátozásokat, amelyekkel szükség esetén szabályozni lehet a magyar (és más kelet-közép-európai) munkavállalók mennyiségét. Elképzeléseik szerint az igazán megnyugtató válaszokat a rendszer kiegyensúlyozott működésétől várják.
51
5. Összefoglalás 5.1. A csatlakozási tárgyalások eredményeinek értékelése a várható helyzet tükrében Ahogy azt a korábbiakban bemutattam, nem várható a magyar munkaerő nagyarányú kivándorlása, nyugatra települése. Az Európai Bizottság a számok ismeretében szintén tisztában van azzal a ténnyel, hogy nem igazán a magyaroktól kell félteni a tagállamok munkahelyeit, a csatlakozás után azonban mégis több évet kell várnunk, amíg korlátozás nélkül vállalhatunk munkát az Unióban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Európai Unió bezárná kapuit az új tagországokból érkező dolgozók előtt: 2004 után mindenképpen több magyarnak jut munka a tizenötöknél, erről tanúskodnak az eddig megszületett kétoldalú egyezmények, amelyek a csatlakozás pillanatától kezdve teljesen liberalizálják a fogadó ország munkaerőpiacát. Elsősorban Németország félelmével magyarázható, hogy a csatlakozási tárgyalásokon mégis a Schröder-terv hétéves átmeneti időszakának egy jelentősen finomított formája került elfogadásra. Ezzel, ha kulcsra nem is zárják az országok kapuját az új tagállamokból érkező munkavállalók előtt, olyan törvényes eszközt adnak a jelenlegi tagok kezébe, amellyel az újonnan érkezők számára jócskán korlátozhatják a szabad munkavállalást. Igaz ugyan, a hétéves szigorítás nem kötelező, és igen kevés a valószínűsége annak, hogy valóban hét évig tart majd. A magyar tárgyalófelek, bár ennél lényegesen jobb feltételeket láttak volna szívesen végeredményként, számítottak erre a rendezésre. Könnyen úgy tűnhet, a csatlakozási tárgyalásokon olyan egyezségbe ment bele a magyar kormány, amely igazából semmilyen előnyt nem nyújt 2004 után. Ennek ellenére nem mondható, hogy a tárgyalásokon elért eredmények a magyar diplomácia kudarcát jelentenék, éppen ellenkezőleg. A végső közös álláspont lényegesen kedvezőbb, mint amilyen az eredeti volt. Ennek egyik, már említett eleme, hogy a tagállamok saját hatáskörükben dönthetnek munkaerőpiacaik teljes és azonnali megnyitásáról. A másik, hogy az első kétéves korlátozó időszak után csak azok a tagországok tarthatják fenn a korlátozást, amelyek arról tájékoztatják – külön bejelentés formájában – az Európai Bizottságot, hogy a második év után is a nemzeti szabályozást kívánják alkalmazni. Sikerült tehát megfordítani a főszabályt, amely azt írta elő, hogy a két éves átmeneti időszak után a liberalizációról egyhangú szavazás döntsön. 52
Ez a végeredményt tekintve apróságnak tűnik, mégis nagy hangsúlybeli különbséget jelez. Tulajdonképpen egyfajta „diplomáciai virágnyelv” gyakorlati használatát figyelhetjük meg. Szemben a korlátozásból kiinduló uniós javaslattal, itt a megfogalmazás hallgatólagosan a liberalizáció irányába hajlik, azt tekintve alapként. Pszichológiai hatása van annak, ha egy tiltás érvényben maradása érdekében „fáradozni kell”, külön be kell jelenteni az ilyen irányú igényt, vagy megszűnését minden tevőleges hozzájárulás nélkül csupán tudomásul kell venni. A harmadik és egyben igen lényeges elem, hogy a tagállamoknak biztosítaniuk kell a jelenlegi helyzetnél kedvezőbb munkavállalási feltételeket, valamint, hogy egy adott állásra aspiráló jelöltek között az "újak” nagyobb eséllyel indulhatnak, mint egy, az Unión kívülről érkező. A csatlakozási tárgyalások befejezése után pedig kötelesek tájékoztatást adni arról, miként szabályoznák a munkaerő-áramlást. A viszonosság elve szintén a megállapodások olyan részlete, amely mellett nem mehetünk el szó nélkül. Az Európai Bizottságot meglepte ez a javaslat, hiszen nem valószínű, hogy az Uniós állampolgárok tömegesen szeretnének majd hazánkban munkához jutni. Mégis, ez különösen fontos lehet a velünk együtt csatlakozó országokkal kapcsolatban. Ahogy a tizenötök tőlünk félnek, mi is félhetünk attól, hogy a többi Kelet-közép-európai ország állampolgára nálunk kíván munkát vállalni, esetleg véglegesen letelepedni. A korábbi számítások igazolták, hogy míg a várható munkaerő áramlás az Uniónak nem okozna feltehetően problémát, a Kelet-közép-európai gazdaságok számára igen megterhelő lehetne. Ennek a folyamatnak a valószínűsége azonban csekély és a teljes liberalizációra való törekvés itt is megtalálható, tehát ennek a „biztonsági záradéknak” a szerepe valószínűsíthetően hamar megszűnik. Természetesen a megállapodás és a fejezet ideiglenes lezárása nem jelenti egyúttal a tárgyalások által kialakított helyzet feltétel nélküli teljes elfogadását. A magyar diplomácia szerepe ebben a kérdésben nem fejeződött be, bizonyos értelemben csak most teljesedik majd ki, hiszen innentől kezdve a feladat az egyes nemzeti hozzáállások kedvező irányban történő befolyásolása, esetleg megváltoztatása lesz. Erre az első, tapogatózó kísérletek már megtörténtek, sőt, megindultak a tagállamok részéről is a válasz-nyilatkozatok. Ezek között az első Svédországé volt, amelyben a csatlakozás utáni azonnal liberalizációra tett ígéretet. Ezt követte a holland és dán nyilatkozat, amely hasonló irányba mutat. Spanyolország és – meglepő módon – Ausztria szintén jelezte, hogy a fokozatosság fenntartása
53
mellett kész kétoldalú tárgyalásokat folytatni a munkaerőpiacok megnyitásáért. Franciaországgal szintén elkezdődtek a megbeszélések, és Írország is jelezte liberalizációs szándékát. Írország eddig mindenkinél messzebbre ment, így a csatlakozás időpontjától kezdve gyakorlatilag minden akadály nélkül alkalmazza majd az uniós szabályokat. A magyar dolgozókat persze ez a lehetőség valószínűleg nem ösztönzi majd arra, hogy tömegesen Dublin felé vegyék az irányt, de az mindenesetre komoly előrelépés, hogy Írország a jelenlegi tizenkét fő helyett korlátozás és munkavállalási engedély nélkül hajlandó beengedni a magyarokat. Mindez abba az irányba mutat, hogy a többi tagállamtól is fokozatosan hasonló nyilatkozatokat fogunk kapni. Az itthoni vélemény szerint Németország, és esetleg Ausztria kivételével az összes tagállam részéről indokolt lenne a teljes és azonnali piacnyitás, előbbieknél is inkább a pszichológiai természetű indokok tiszteletben tartása szól a piacvédelem mellett. A megszületett megállapodás a felek közötti egészséges kompromisszumot tükrözi. A lehetőségekhez képest mindkét oldalnak sikerült megvalósítania az elképzeléseit, ugyanakkor arra is kényszerültek, hogy a másik felé kölcsönös engedményeket tegyenek. Külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy az Unió számára a többi tárgyalási fejezethez képest a személyek szabad áramlása kisebb fontossággal bírt. Az előzetes tanulmányok megnyugtató képet tártak a Bizottság elé, és bár a szabad munkavállalás kérdésében elkerülhetetlennek látszott, hogy Németország kérésének eleget tegyenek, további akadályokat nem támasztottak. A magyar fél álláspontjának kialakítását hosszas hazai érdekegyeztetés előzte meg. Feltehetően a hazai érdekcsoportok, elsősorban a munkavállalói oldal képviselői elégedetlenül fogadtak volna egy ennél korlátozóbb megállapodást. Martonyi János akkori külügyminiszter szerint, a személyek szabad mozgását a magyar kormány nem tudja és nem is kívánja korlátozni, hiszen ez volt a rendszerváltás egyik lényeges hozadéka26. Ugyanakkor a hazai alacsony migrációs potenciál ismeretében továbbra sem kell az eddigieknél nagyobb arányú elvándorlással számolnunk. Azt kell tehát látnunk, hogy ez a megállapodás – bár sokak tanúsítottak érdeklődést a végeredmény iránt – csupán egy szűk réteg igényeit hivatott kielégíteni, és inkább egyfajta elvi lehetőség garantálásáról van itt szó; a négy alapszabadság egymástól való elválaszthatatlanságának gyakorlati megvalósulásáról. Éppen ezért a magyar fél nem is jelentett be olyan kérést, amelynek teljesítése hosszan elnyúló vitákat eredményezett volna, 26
Martonyi János külügyminiszter sajtótájékoztatója az Európai Integrációs Tanács 9. üléséről, Budapest, 2001. május 7; forrás: www.kum.hu
54
sőt a kért Uniós átmeneti időszakot is csak csekély mértékben kérte módosítani. Ebből arra következtethetünk, hogy mindkét tárgyalópartner az energiáját a többeket érintő, lényegesebb, „húsbavágó” kérdéskörökre kívánta tartogatni. Ilyen fejezetnek számít például a pénzügyi és költségvetési rendelkezésekről szóló 29. fejezet, amelynek tárgyalása a dolgozat megírásának időpontjában is tart. Meglehet, hogy a magyar fél engedményei abban a reményben születtek meg, hogy a későbbiekben ez az engedékenység megtérülhet, és – például a támogatások terén – kedvezőbb elbírálásban részesülhetünk.
5.2. Zárszó Európa történelme során a migráció, a vándorlás, népek, népcsoportok és egyének különböző célokból történő mozgása mindig is meghatározó szerepet játszott. Az évszázadok során ez nem csupán az egyes országok határait, gazdaságaikat és az ott élők politikáit változtatta meg, hanem kihatással volt az élet más területeire is, úgy mint kultúra, gondolkodás, művészetek. A lejátszódó, sokszor egymás ellenében ható folyamatok során a résztvevő népek, népcsoportok is hatottak egymásra, változtak és formálódtak. Mások teljesen eltűntek a történelem süllyesztőjében, de ez sem történt nyomtalanul. Tudunk róluk, mert ők is hozzájárultak az öreg kontinens mai arculatának kialakításában. A XX. századra Európa arculata jelentősen megváltozott. A kontinens nyugati felének államai egy merőben új kísérletet indítottak útjára, amelynek célja egy új, közös jövő felépítése a később jövő nemzedékek számára. Az „építkezés” során ugyanakkor felhasználásra kerülnek mindazon értékek, amelyeket az itt élők az elmúlt évszázadok viharai alatt és ellenére megteremtettek és megőriztek. Az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés, majd egy évtizeddel később az euró bevezetése sok szempontból meghatározó lett az európai államok jövője számára. Közel két évezred óta először fordul elő, hogy Európa szinte bármely pontjára akadályok nélkül juthatunk el; mindenhol fizethetünk ugyanazzal a pénzzel; ugyanabban az elbánásban részesülhetünk – többnyire – a kórházakban, munkahelyen, vagy az utcán. Az „európai polgár vagyok” kijelentés ma éppen olyan meghatározó, és közel azonos értéket képvisel, mint kétezer évvel ezelőtt a „római polgár vagyok”. Magyarország sikeres, eredményes csatlakozása ehhez a közösséghez meghatározó fontosságú, hogy a jelenleg még érezhető különbségek fokozatosan halványulhassanak. Lénye55
ges, hogy közösségi vívmányok az utca embere számára is érthetőek és kézzelfoghatóak legyenek, hogy az összetartozás ne csupán egy megfoghatatlan, távoli eszme legyen, hanem tapasztalható gyakorlat. A közös pénz, az akadályoktól mentes szabad mozgás és munkavállalás lehet az a gyakorlat, amely ezt a célt maradéktalanul megvalósíthatja.
56
6. Felhasznált irodalom Könyvek: Az Európai Unió szociális dimenziója, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2000 (szerkesztő: Gyulavári tamás) Garai Katalin: Az Európai Unió, Budapest, 1999 (Corvin Kiadó) Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, 1999 A magyar kereseti viszonyok EU felzárkózásunk szempontjából, Gazdasági Minisztérium Budapest,1999. A migráció szociológiája, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001 (szerkesztő: Sik Endre) Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001 (szerkesztő: Dr. Lukács Éva – Dr. Király Miklós) Solt Katalin – Szabó Bakos Eszter: Mikroökonómia, Tatabánya, 1998 Solt Katalin: Makroökonómia, Tatabánya, 1999 Kiadványok: Hungary’s Accession to the EU: the impact on selected areas of Hungarian-Austrian relations, Gazdasági Növekedési Intézet (EcoGI) – The Vienna Institute for International Economic Studies ( WIIW), Austrian Institute for Economic Research (WIFO), International Centre for Migration Policy Development (ICMPD), 1999, Vienna-Budapest, pp. 121. „Information Note – The Free Movement of Persons for the Pursuit of Economic Activity in the Context of Enlargement”, European Comission, Brussels, 2001. 02. 16. „Labor, Employment and Social Policies in the EU Enlargement Process – Changing Perspectives and Policy Options”, IBRD/The World Bank, 2002 "Migration Policies and EU Enlargement - The Case of Central and Eastern Europe", OECD, Paris 2001 „Social Trends – Prospects and Challenges”, European Commission, Brussels, 2000 “The Impact of Eastern Enlargement on Employment and Labour Markets in the EU Member States”, European Integration Consortium (DIW, CEPR, FIEF, IAS, IGIER), 2001 “The Social, Economic and Legal Aspects of Migration in Contemporary Hungary in Relation with the Accession to the European Union”, Migrációs és Menekültügyi Tanulmányok Központja, MTA – Politikai Tudományok Intézete, (Budapest, 1998)
57
Tanulmányok: Gyükeri Mercédesz: „Mikortól dolgozhatunk az EU-ban?”, in: Magyar Hírlap, 2002. november 13. Hárs Ágnes: A magyar munkaerő Európai Unióba áramlásának kérdéseiről, Szakértői tanulmány, Budapest 2000 Hárs Ágnes. A magyarok külföldi foglalkoztatásának (legális) lehetőségei, in.: Európai Tükör 80. , pp. 46-72. Hárs Ágnes: A migráció, a munkaerőpiac és a szabályozás, in: Európai Tükör 61. pp 21-36. Horváth László: A munkaerőpiac egységesítése és védelme az Európai Unióban, in.: Európai Tükör 61. pp119-141 Illés Sándor: Külföldiek Magyarországon az Európai Unióból, in: Népességtudományi Kutató Intézet: Kutatási Jelentések 71. kötet, Illés Sándor – Lukács Éva: „Migráció és statisztika”, 2002/1, pp. 72. Fritz Franzmeier- Herbert Brücker (1997), „Europäische Union: Osterweiterung und Arbeitskräftemigration“, in DIW (Berlin), Wochenbericht 64/1997, No. 5. Michael Fertig – Christoph M. Schmidt :„Mobility within Europe – What Do We (Still Not) Know?”, University of Heidelberg, 2002 Hubertus Hille – Thomas Straubhaar: The Impact of EU-Enlargement on Migration Movements and Economic Integration: Results of Recent Studies, in: Migration Policies and EU Enlargement - The Case of Central and Eastern Europe, OECD, Paris 2001 Dr Lukács Éva: A munkaerő szabad mozgása az EU-ban, in: Cég és Jog 2000/4, p.41-43. Dr Lukács Éva: A munkaerő szabad mozgása az EU-ban: magyar vonatkozások, in: Cég és Jog 2000/5, p 43-45. Dr. Nagy Katalin: A magyar munkaerő szabad mozgása a kibővült Európai Unióban (tanulmány, 2002) Dr. Nagy Katalin: Érvek a magyar munkaerő szabad mozgása mellett a kibővült Európai Unióban, in: Migráció és Európai Unió, SZCSM, Budapest, 2001 Pulay Gyula: Foglalkoztatási stratégia az EU-ban és Magyarországon (in: Európai Tükör, 1999/6. p. 29-36.) Erika Schulz (2000), „Migration und Arbeitskräfteangebot in Deutschland bis 2050“, in: DIW (Berlin), Wochenbericht 48/2000 Sik Endre: A migrációs potenciál a mai Magyarországon, in: A munkaerő migráció és az Európai Unió, Európai Tükör Műhelytanulmányok 61., Budapest, 1999.
58
Felhasznált Internet-források www.europa.eu.int www.europa.eu.int/en/comm/eurostat www.oecd.org www.kum.hu www.gm.hu www.ksh.hu http://www.ofakht.hu/hirlevel/2002/hirlev200206-s.html#9 www.diw-berlin.de www.econometrics.de www.mti.hu www.nol.hu www.vg.hu
59
60
n.a.
20 546
4 727
9 875
Nettó átlagkereset vásárlóerőparitáson
Egy lakosra jutó GDP vásárlóerőparitáson
13 912 (Görög-ország)
8 661 (Portugália)
10 573 (Portugália)
33 119 (Luxemburg)
19 892 (Luxemburg)
28 933 (Dánia)
48,1
n.a.
29,6
EU minimum EU maximum Magyar(USD/év) (USD/év) ország / EU-átlag (%)
Az Európai Unión feldolgozóiparán belül, ILO 1996 adatok alapján; in: A magyar kereseti viszonyok EU felzárkózásunk szempontjából, GM, Bp. 1999. ** Az Európai Unión feldolgozóiparán belül, ILO 2002 adatok alapján.
22 684**
6 716
Bruttó átlagkereset vásárlóerőparitáson
*
EU-átlag (USD/év)
Magyarország (USD/év)
70,1
54,6
63,5
Magyarország / EU minimum (%)
A magyar és uniós keresetek összehasonlítása
29,8
23,8
23,2
Magyarország / EU maximum (%)
42
43,5
36,7
EU minimum / EU maximum (%)
7. Mellékletek
1. Melléklet
2. Melléklet Érvényes munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldi állampolgárok száma (fő) országcsoportok szerint Ország
1995
1996
EU-tagállamokból Nagy-Britannia 654 320 Ausztria 199 153 Belgium 50 31 Dánia 24 3 Finnország 42 37 Franciaország 293 279 Görögország 17 5 Hollandia 136 102 Írország 50 17 Luxemburg 0 1 Németország 452 252 Olaszország 105 113 Portugália 9 1 Spanyolország 16 22 Svédország 77 28 Együtt 2124 1364 % 10,1 7,3 Egyes európai államokból Ciprus 1 1 Csehország 18 8 Lengyelország 1380 956 Észtország 4 3 Szlovénia 33 8 Együtt 1436 976 % 6,8 5,2 Más európai államokból Bulgária 66 11 Szlovákia 662 428 Románia 9808 8526 Málta 0 0 Fehéroroszország 25 9 Lettország 1 4 Litvánia 13 8 Moldova 21 5 Ukrajna 2221 1912 Oroszország 326 243 Együtt 13143 11146 % 62,6 59,4 Európán kívüli országokból USA 711 448 Kanada 105 44 Ausztrália 37 38 Japán 97 99 Együtt 950 629 % 4,5 3,4 Egyéb 3356 4648 % 16,0 24,8 Mindösszesen 21009 18763 % 100,0 100,0 Forrás: Országos Munkaügyi Kutató- és Módszertani Központ
61
1997 december 31.
1998
1999
611 217 51 17 46 192 20 148 55 3 547 154 8 19 74 2162 10,6
623 275 51 25 61 309 20 175 53 3 611 197 7 23 81 2514 11,2
616 284 71 21 163 413 18 149 49 1 615 181 6 28 59 2674 9,4
4 26 1051 10 17 1108 5,4
2 21 989 2 9 1023 4,6
11 34 544 4 16 609 2,1
62 425 9478 0 16 0 12 14 2471 580 13058 64,1
89 469 10610 0 25 0 16 14 2444 311 13978 62,2
108 972 14132 0 29 1 18 45 3524 345 19174 67,4
587 108 52 137 884 4,3 3170 15,6 20382 100,0
637 88 63 143 931 4,1 4020 17,9 22466 100,0
565 89 47 242 943 3,3 5069 17,8 28469 100,0