Eötvös József Cigány Magyar Pedagógiai Társaság

„Eötvös József“ Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság 1986–2006

Készült az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával.

Az „Eötvös József“ Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság dokumentumait válogatta: a szerkesztõbizottság Tagjai: Kerékgyártó István Molnár István Gábor Rácz Gyöngyi

„Eötvös József“ Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság 1986–2006

Olvasószerkesztõ: D. Magyari Imre Borítógrafikák és a szöveg közötti grafikák: Péli Tamás Fotó: Molnár István Gábor Kiadó: „Eötvös József“ Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság Felelõs kiadó: Rácz Gyöngyi

Budapest 2007

Bevezetõ A Társaság az életem. A jövõ nemzedékéért hivatással dolgozók jelentik számomra a Társaság gerincét, Magyarországot. Hogy mikor kezdõdött? Mikor a Hegyvidéken Rácz Aladár házában mesét hallgattunk? Mikor szüleim a gödöllõi egyetemre küldtek? Az elsõ év végén Prohászka tanár úr feleségével eljött hozzánk, mivel azt hitte, hogy szüleim nem akarnak elengedni a hajdúsági tangazdaságba. Vagy mikor évfolyamtársaim (nyolc leány, száznyolcvankét fiú) kollégiumi titkárnak választottak? Mérnöki, közgazdasági, pedagógiai diplomám után most alkotmányjogot tanulok. Diplomamunkám címe: „Igazságosság és jogkövetés az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság tevékenységében”. Az 1972-es Hazafias Népfront kongresszusán ország-világ elõtt mondtam: „Legfõbb vágyam, szívügyem a cigányság felemelkedésének szolgálata”. A cigánypolitikai munkabizottságban a cigány értelmiség színe-javához tartozók voltak a társaim: Lakatos Menyhért író, Péli Tamás festõmûvész, Kovács József költõ, Járóka Sándor zenekarvezetõ, Farkas Gyula és Csonka Barna zenepedagógusok és sorolhatnám, akik a Társaság 1986-os alapítását is támogatták. 1979-tõl az MKM és az Országos Pedagógiai Intézet cigány témafelelõseként hét megye tizenöt településén és a fõvárosban Újpesten a gyakorlatot orientáló kísérletet vezettem. Munkám szervezett támogatásáért javasolták a mezõberényi konferencián a szervezet megalapítását. Névadói: Szabolcsi Miklós József Attila-kutató, akadémikus, Kovács József költõ, Péli Tamás festõmûvész. Máig érvényben lévõ alapító okiratunkat 1986. május 26-án fogadtuk el. A Budapesti Konferenciaközpontban országos féléves szakmai továbbképzésünkön alakultak meg hazai és határon túli tagozataink, 1989. április 20-án. Az egyesületi törvény alapján cégvégzésünk száma 187. Hivatalos bejegyzésünk tizedik évfordulóján az oktatási miniszter 24/1999. (VI.25.) OM rendelete alapján intézményünk rendkívüli kimagasló szakmai teljesítményét és négy munkatársunkat ismerte el a Magyar Kultúra Napján. 2007. január 22-én, alapításunk 20. évfordulóján javaslatunkra az OKM miniszterétõl három munkatársunk vett át kitüntetést. Társaságunk húsz évét húsz kötetben könnyebben közreadhatnánk. A jelenlegi kiadványunkat emlékkönyvnek is nevezhetnénk. Tisztelettel köszönöm meg tagjaink, testületeink, intézményeink húszéves munkáját. Várjuk sorainkba mindazokat, akik társadalmunk bajait értik, és tenni akarnak. Szubjektív válogatásunkat sokrétû tevékenységünk dokumentumaiból szeretettel adjuk át olvasóinknak. Budapest, 2007. január 22. Rácz Gyöngyi, elnök 5

Eötvös József nemzetrõl, nemzetiségrõl Az 1868-as nemzetiségi törvénybõl

Eötvös József

ÉN IS SZERETNÉM... Én is szeretném nyájasabb dalokban Üdvözleni a szép természetet, Ábrándaimnak fényes csillagokban S bimbók között keresni képeket.

Mit ezrek némán tûrve érezének, Eltölti égõ kínnal lelkemet; Mért bámulod, ha nem vidám az ének S öröm helyett csak bút ébreszthetett?

Én is szeretnék kedvesem szemérõl Enyelgve és busongva dallani, S nyájas arczáról, jég-hideg szivérõl Érzékenyen sok szépet mondani.

Míg gyáva kor borúl hazám fölébe, Én szebb emlékivel nem gúnyolom; Mig égõ könny ragyog ezrek szemébe’, Szelíd örömrõl nem mesél dalom.

Én is szeretném lángoló szavakkal Dicsérni õsz Tokajnak tûzborát, Szabály szerint kimért zengõ sorokban Megénekelni a magyar hazát.

Miként az éol-hárfa viharokban Feljajdul a magas tetõk felett: Úgy zeng a dalnok bús dalt bús napokban, Ki várna tõle nyájas éneket?

De engem fölver nyájas képzetimbõl Komoly valónak súlyos érckara; Fajom keserve hangzik énekimbõl, Dalom nehéz koromnak jajszava.

Ha éji vész borítja látkörünket, Villámokért sohajt a tévedõ; Ha régi bánat kínozá szivünket Nem könnyeket kér-e a szenvedõ?

S ilyen legyen dalom: egy villám fénye, Egy könny, kimondva ezrek kínjait; Kit nem hevít korának érzeménye, Szakítsa ketté lantja húrjait. 1846.

6

125 évvel ezelõtt született meg a 19. századi Európa legrészletesebben kidolgozott nemzetiségi törvénye. Bábái között elsõ helyen Eötvös Józsefet találjuk, az 1848-as kabinet és a kiegyezés utáni elsõ felelõs kormány kultuszminiszterét. Eötvös nemcsak legfõbb organizátora volt e törvényalkotásnak, hanem elméleti megalapozója is, noha a törvény végsõ szerkezete csak részben követte eredeti koncepcióját. A megdöbbentõ élmény A soknemzetiségû Magyarország nemzetiségei közti konfliktus veszélyére és a nem magyar nemzetiségek nyelvi igényeinek türelmes kezelésére Széchenyi már a 40-es évek elején nemegyszer felhívta a túlzó magyarosítók figyelmét. Ám olyan súlyos konfliktusra, mint ami 1848-49-ben jelentkezett – a magyarországi nemzetiségek fegyveres szembekerülésére – senki sem számított. A bukás utáni elemzés elengedhetetlen volt, és különösen az emigrációban lévõ magyar politikai vezetõk – továbbfejlesztve az 1849-es nemzetiségi határozatot – jelentõsen haladtak is a probléma politikai pogramokba foglalt tisztázódásának irányába (alkotmányterv, föderáció stb.). Az „Uralkodó eszmék” A legmélyebbre hatoló teoretikusi elemzést azonban – eleinte ugyancsak emigrációban – tõlük függetlenül Eötvös végezte el. Másfél évtizedes ez irányú elméleti-tudósi munkálkodását 1850 és 1865 közt megjelent hat könyve – kiemelkedõ jelentõségû „A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra” – dokumentálja. A „nemzetiség” a kor egyik uralkodó eszméje. Elfojthatatlan. A modern kor egyik alkotóeszköze, mely a nagy egységekbe integrálódás fontos emelõjeként jelent meg általában. Ám ott, ahol az állam csak több nemzet együttesében hozható létre vagy tartható fenn, meg kell találni a megoldás sajátos módját. Ez nem lehet egy nemzetiség hegemóniája az államban, mert akkor a többi a közös állam ellen fordul és a belsõ küzdelem felemészti az erõket. De a megoldás útja nem kereshetõ a közös állam kis nemzetekre való felosztásával sem. E sajátos térségben több nemzetnek kell közös államot fenntartania, ám azt nem sajátíthatja ki egyik sem. Az államnak biztosítania kell valamennyi, kebelébe foglalt nemzetének-nemzetiségének, azok nyelvének, kultúrájának stb. szabad fejlõdését. 7

Újra a politikában Mind az 1851. évi országgyûlésben, mind az 1865 végétõl újra tanácskozó Házban Eötvös kezében összpontosult a nemzetiségi törvény elõkészítése. A különbözõ magyarországi nemzetiségek vezetõivel állandó kapcsolatban, javaslataik, tervezeteik figyelembevételével próbált a magyar vezetõ réteg és a nemzetiségek számára egyaránt elfogadható kompromisszumot kialakítani. Készsége a kompromisszumokra politikusi realitását tükrözte, ugyanakkor – amint ezt tovább folytatódó teoretikusi munkásságának dokumentumai mutatják – nem adta fel korábbi elveit és próbálta a kompromisszum koncepcióját azokkal összhangban tartani. A nemzetiségi törvény Eötvös – immár az 1867-es kormány tagjaként – e felfogásban befolyásolta a nemzetiségi törvény kidolgozását. Az országgyûlés elé került elsõ tervezetben sikerült is egyensúlyban tartania a kompromisszumos megoldásokat elveivel. A további munkálatok folyamán azonban lényeges változtatások történtek. A törvény végsõ formájában az eötvösi hatások mellett a deáki kiegészítést, az „egy magyar politikai” nemzet elvrendszerét is magába foglalta. Az 1868-as törvény csak részben felelt meg Eötvös elveinek. Noha jelentõs teret engedett a nemzetiségi nyelv és kultúra érvényesülésének, az államot elvileg is kihangsúlyozottan magyar hegemóniával rendezte be. Ily módon ellentmondásokat rejtett magában. Ám a nemzetiségi kisebbségi nyelvhasználat és az anyanyelvi iskoláztatás széles körû jogainak kodifikálásával kiemelkedõ volt a maga korában. A miniszter Eötvös még három évig – 1871-ben bekövetkezett korai haláláig (58 éves volt) – vezette a kultusztárcát. Nem az ellentmondásos törvény problematikus intenciói, hanem eredeti elvei jegyében végezte munkáját. Ennek dokumentuma és kiemelkedõ produktuma népiskolai törvénye. Fiának, Eötvös Lorándnak írott egyik levelében büszkén sorolja fel „saját minisztériumának” jövõt alapozó produktumait: a zsidó emancipációt, a görögkeleti egyház újjászervezését, a protestáns és katolikus egyházak teljes jogegyenlõségét, a népnevelési törvényt. Eötvös tehát az ellentmondásos nemzetiségi törvényt a saját elvisége alapján próbálta átültetni a gyakorlatba. A legújabb nemzetiségi kutatások, a 70-80-as évek mozgásainak, a nemzetnemzetiség problematikájának vizsgálatait a jó évszázaddal korábbi eötvösi elemzésekkel összevetve látjuk, hogy a kettõ közt sok az elvi összecsengés, ami az eötvösi megközelítésmód újabb igazolása és elismerése. 8

Az eötvösi mû mondanivalója a mának is szól. Itt természetesen nem konkrét cselekvési útmutatásokat lehet megragadni, hanem elvi irányokat. Figyelembe kell venni, hogy Kelet-Közép-Európa, ahol 17 kisebb-nagyobb nemzet, illetve nemzetiség él, s alapos összekeveredettségben, immáron két évszázada birkózik sajátos nemzetiségi kérdéseinek megoldásával. A probléma alapképlete meglehetõs állandóságot mutat. Így azután a több mint száz évvel korábbi elmélyült és találó elemzés nem is olyan távoli és nem is csak „történeti”. Összeállította: Molnár István Gábor kutató, 1993.

Péli Tamás

VERS FESTÕ BARÁTAIMHOZ Aranyba fulladt szentek, Giotto-kékbe merevedett szentek. A naptól raboljatok fényt. Nagy halottainktól alázatot. Játsszatok az örökkévalósággal, Lopjátok be magatokat a hatalmasok várába, Fényt, ezernyi Prométheus! 1979. március 25.

9

Kovács József Hontalan GLOSSZA, EGY FÕIGAZGATÓHELYETTESNEK CÍMEZVE Brongok, borongok, a kisebbségért kiborulok: megalázott és megszomorított õsök képmása, Etnikum fõmunkatársa, kirámolva az évszak meg a szellem kaptára, megrendülve meredek a nemzeti kasszára, és tûnõdöm, hogy magamért miért is tüntetek, mert ön elõtt nem reszkethetek, mert elveszhetek, mert mélyebbre nem eshetek, mert nem önért dolgozom, írok, odaátról elûzött, harang-szemû lány mosolyával vigasztalódom, küszöbre kivert ének: félmúltunk, féljövõnk szétrothadó kelepcéjében. 1989 10

Híven Eötvös József és Péli Tamás szelleméhez Fennállásának 20. évfordulójához érkezett az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság. Két évtizedes mûködése során a jelen és a jövõ szempontjából jelentékeny pedagógiai eredményt, tudásanyagot halmozott fel, fiatal és középgenerációs romák sorának nyújtott hasznosítható képzést, segítette õket a kultúra birtokbavételében, ezzel együtt a társadalmi integrálódásban. Talán nem véletlen, hogy a Társaság elnöke, Rácz Gyöngyi olyan cigány családból származik, amelyben a cigány tradíciók megõrzése a mûveltség elsajátításának igényével párosult. Édesapja a Duna Mûvészegyüttes csellósa volt, aki hat gyereknek adott diplomát; nagybátyja, a zseniális cimbalommûvész Rácz Aladár pedig a cigány és a magyar kultúra legjelentõsebb alakjai közé tartozik, nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is. Valószínûleg szemhatárának tágulásához, életprogramjának formálódásához az õ példájuk is hozzájárult. Mindez erõs akarattal, következetességgel párosult. Az igaznak felismert célkitûzéseihez akkor is hû maradt, amikor az erre hivatott hivatalos intézmények nem adták meg a szükséges támogatást a Társaság mûködéséhez. Az általa vezetett civil szervezet azonban újra és újra átvészelte a mostoha körülményeket. A társasági munka szívügye, ezért nem vállalta az országgyûlési képviselõséget. Itt lenne az ideje, hogy végre a hivatalos intézmények is felismerjék: ez a tevékeny civil szervezet alkotó partnerként képes közremûködni országos feladatok megoldásában, olyan célok megvalósításában, amelyek egyben minisztériumi intézmények sorának feladatai. Ezért indokolt az állami, normatív támogatása is. A cigányság integrálódása a romák és a magyarok szempontjából egyaránt alapvetõ fontosságú kérdés. Az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság ennek a felismerésnek a jegyében tevékenykedik immár két évtizede. Éppen ezért megtisztelõ volt számomra, hogy ebbe a munkába idõrõl idõre bevontak, és a magam tudásával, tapasztalatával segíthettem mûködésük eredményességét. Így kapcsolódhattam be gyermekrajz-kiállítási programjaikba, a cigány képzõmûvészeti kiállítások elõkészítésébe, abba a tiszteletadásba, amellyel Újpest adózott szülöttjének, az 1956-os forradalom hõsének, Dilinkó Gábor festõmûvésznek, s részt vehettem a fiatal cigány költõ és festõ, Kalányos Mónika segítésében, útjának egyengetésében, és együttmûködhettem velük Péli Tamás, a magyarországi cigányság korszakmeghatározó tehetségének elismertetésében. Péli Tamás nagyra becsülte Rácz Gyöngyi pedagógiai törekvéseit, õ maga is a Társaság alapító tagjai közé tartozott. 1989-ben õ tervezte és rajzolta meg a Társaság emblémáját. Péli ugyanis következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy a cigányság a felnövekvõ generáció iskolázottsága, szakképzése nélkül nem emelked11

het fel, nem integrálódhat, nem lehet a magyar nemzet hasznos és egyenrangú tagja. Péli Tamásnak ezt a lényegrõl szóló, összetett szellemiségét képviselte és képviseli az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság. Hadd idézzem a Péli Tamással 1993-ban készített interjúm kulcsmondatait, a mûvész és politikus ars poeticának is felfogható hitvallását: „Tulajdonképpen arra gondolok, hogy a cigányság Magyarországon hiába él itt hétszáz esztendeje, most kezd megszületni. Amíg az értelmisége nem jelent meg, legyen az bár egy kis szellemi elit, amely megvalósítja ezt a népet, megírja történetét, lejegyzi dalait, megfesti történetüket, megformálja az üzeneteket, s beviszi õket a kultúra világába, az örökkévalóságba, addig – ez minden más népnél is így van – nem válhat egyenrangúvá a népek közösségében.” Ezt a szellemi örökséget valósította meg folyamatosan a Társaság az évente megrendezett Péli Tamás-megemlékezésekkel, emlékünnepségekkel, Molnár István Gábor Pélirõl szóló filmjének bemutatásával, a Péli pályáját bemutató elõadások programba iktatásával, a Péli emlékére rendezett pályázati kiállítások megrendezésével, köztük a Péli-évforduló alkalmával a Parlamentben szervezett bemutatóval. Legutóbb, a múlt évben, a mûvész élettársának, Pethes Máriának meghívására, Agárdon jöttek össze a Társaság tagjai, hogy felidézzék a mûvész feledhetetlen és sokszínû egyéniségét, mûvészetének varázsát. A bensõséges, baráti összejövetel során Pethes Mária Péli-képekrõl szóló versciklusából mondott néhány költeményt egy fiatal versmondó, megtekintettük Molnár István Gábor Péli-filmjét, és visszaemlékezések, anekdoták sora elevenített föl epizódokat a festõmûvész, barát és mester életébõl, így például Szecsõ Kovács Zoltán roma táncos és énekes idézett fel közös emlékeket, történeteket. Mi, a találkozó résztvevõi, mindnyájan éreztük, hogy Péli példája és mûvészete nem csupán értékes hagyomány, hanem a jövõ formálása szempontjából hasznosítható, máig ható üzenetet hordoz. Kerékgyártó István 2006.

12

A Társaság útja 1986 májusában az Országos Pedagógiai Intézet továbbképzést szervezett Mezõberényben. Az ország különbözõ részeibõl érkezett 45-50 óvodai és általános iskolai pedagógus olyan intézményekbõl jött, amelyekben jelentõs arányú volt a cigány gyerekek száma, és nevelésük, oktatásuk problémáinak megoldásában eljárásban tapasztalatokkal rendelkeztek. Így aztán nem véletlen, hogy az elõadások és az azokat követõ konzultációk ezeket a tapasztalatokat összegezték, a véleményeket ütköztették, keresték a körülményeket leginkább figyelembe vevõ lehetõségeket. A gyakran éjszakába nyúló beszélgetések tartalma leginkább a cigányság sorskérdéseirõl, társadalmi hovatartozásáról (nemzetiség? etnikum?) szóltak. A gyerekek nevelése-oktatása a magyar gyerekekkel együtt vagy külön történjék-e? Mit tesz, mit tehetne a cigány értelmiség a társadalmi felemelkedés érdekében? Mik a többségi társadalom tennivalói? Hogyan segíti az integrációt az oktatáspolitika – szükség van-e integrációra egyáltalán? Hogy áll az identitás kérdése? Mit tesznek a helyi tanácsok, hogyan kísérik figyelemmel az intézmények próbálkozásait, kudarcait, eredményeit? – és sorolhatnám tovább az akkori feljegyzéseimben található kérdésköröket. A számtalan kérdést összegezve talán így lehetne megfogalmazni: kik, mit és hogyan, összefogva kikkel és miért? A sok-sok felmerült kérdés megvitatása hozott egy közös döntést: a jelenlévõk határoztak egy hatóságoktól független, önkéntes alapon szervezõdõ csoportosulás létrehozásáról. Mindezt 1986-ban! Önkéntes szervezõdés, társaság, egyesület?... Az új szellemû egyesületi törvény még sehol, a Társaság létrehozásának szabályait, mûködésének rendjét, szervezeti életét saját magának kellett kialakítania, igazából járatlan úton. A névadó is megtörtént: „Eötvös József” nevét választotta a Társaság, tekintettel a 19. századi mûvelõdéspolitikus elméleti és gyakorlati munkássága és az alakulóban lévõ egyesület alapvetõ céljai közötti rokon vonásokra. Így lett az egyesület „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság, amelynek hivatalos bejegyzésére 1989-ben került sor. Civilkurázsi? Vagy egy, a hivatásukat mélyen átérzõ emberek kis közösségének tenni akarása? A sok helyrõl érkezett és hasonló problémákkal küszködõ pedagógusok egymásra találása? A válaszok lehetnek különbözõek, de nem ez a fontos, hanem a cél: a cigány gyermekek iskoláztatási problémáinak feltárása, megoldási lehetõségek keresése, bemutatása, terjesztése. Nem voltak könnyûek az elsõ lépések. A mûködés, mûködtetés anyagi következményekkel járt (pl. utazási költségtérítés, szállás, étkezés a képzés, továbbképzés alkalmain stb.). Míg más egyesülések (pl. sportklubok, különbözõ együttesek stb.) jelentõs központi támogatásból, mecenatúrákból, szponzorálásból tartották fenn 13

folyamatosan magukat, addig az új társaság egy-egy kísérlethez, egy-egy konkrét feladathoz kapott egyszeri támogatást. A folyamatos mûködtetés tekintetében tehát hátrányban volt más civil szervezetekhez képest, különösen ha figyelembe vesszük a bevételi oldalt: a gyengén fizetett pedagógusok évi befizetett tagdíjai minimális biztonságot jelentettek. A pályázati rendszer létrejötte sem oldotta meg a helyzetet. Az éves programokra épített, a közgyûlés által elfogadott munkaterv megvalósításához a pályázati pénzek esetlegessége nem teremtett biztos hátteret. Az országos – idõvel a Kárpátmedencére kiterjedõ – munka koordinálása, rendezvények elõkészítése, a pályázatok megírása (és az azokból származó bevételek kezelése), a folyamatos adminisztráció sürgetõen megkívánta fõállású munkaerõ(k) alkalmazását. Az elnök asszony számára átmenetileg sikerült is ezt lehetõvé tenni, ám anyagiak híján a státust meg kellett szüntetni. Újabb hátrány sok civil szervezethez képest! Sõt, a cigányság felemelkedése érdekében alakult cigány szervezetekhez képest is! Történt, hogy a Magyar Köztársaság költségvetésében jóváhagyott céltámogatás szervezetek közötti „felosztó” tanácskozásáról kiutasították a Társaság képviselõit, mondván: elnevezésében ott van a „magyar” megjelölés. Azoknak a „magyaroknak” kellett távozni, akik a cigányság életkörülményei, a gyerekeik iskoláztatása, a fiatalok közép- és felsõfokú iskolai végzettségének megszerzése ügyében önként vállaltak munkát. Tehát az elvileg azonos, vagy hasonló célok érdekében alakult cigány szervezetek nem fogadták el a cigány–magyar pedagógusok, szakértõk, szaktanácsadók társaságát. Micsoda megkülönböztetés! A politika terén megmutatkozó megosztottság ilyen következményt vont maga után. A Társaság mindezek ellenére újabb és újabb feladatokat vállalt fel. Tehetségkutatás és tehetséggondozás, színész-szinkronszínész képzés, a filmes mûhely létrehozásához szükséges ismereteket nyújtó tanfolyamok szervezése, kiadványok készítése, az elvégzett munkát bemutató kiállítások mérföldkövei tevékenységének. A különbözõ rendeletek, törvények elõkészítõ szakaszában a Társaság felkérésre élt a véleményezés lehetõségével. A munkában tagként vagy eseti felkérés, megbízás alapján óvodapedagógustól egyetemi tanárig, szakszervezeti vezetõtõl minisztériumi osztályvezetõig számtalan szakember vett/vesz részt. Filmrendezõk, operatõrök, színészek segítettek a tanfolyamok, képzések lebonyolításában; tanácsi, majd önkormányzati vezetõk, szakalkalmazottak, iskolaigazgatók, intézményvezetõk közvetlenül, vagy közvetve támogatták munkánkat. Neveket felsorolni a teljesség igényével szinte lehetetlen. Beszédes azonban az a felsorolás, amely azoknak a nevét tartalmazza, akik a társaság elnökségének javaslatára különbözõ elismerésben, kitüntetésben részesültek. 14

A megalakulás óta eltelt két évtized munkája, eredményei igazolják az önkéntes szervezõdés létjogosultságát. A cigány gyermekek nevelésének-oktatásának, szakképzésének, közép- és felsõfokú végzettséghez jutásának ügye persze korántsem a kívánatosnak megfelelõ. De éppen ez a tény igazolja továbbra is a Társaság létjogosultságát és közremûködését a cigányság felemelkedésében, értelmiségi rétegének szélesítésében. Nagy Ferenc, 2006.

15

Visszaemlékezés… E rövid visszaemlékezésemmel szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítettek pályafutásomban, hogy tisztességgel, megértéssel végezzem pedagógiai munkámat, vezetõi tevékenységemet. Az Ózd Városi és a Megyei Mûvelõdési Osztály vezetõi javaslata alapján 1984ben kapcsolódtam be az Országos Pedagógiai Intézet cigány gyermekek intézményes nevelésével foglalkozó pedagógiai kísérleti programjába. Itt ismerkedtem meg Rácz Gyöngyi országos témafelelõssel, akivel 22 éve töretlen a kapcsolatunk, a munkánk. Körülbelül 10 éven keresztül évi 8-10 alkalommal találkoztunk a programban résztvevõ kolléganõkkel, 3-4 napig együtt voltunk. Az ország különbözõ településein voltak a továbbképzések, tapasztalatcserék tartalmas elõadásokkal. A helyszínek: Budapest, Edelény, Esztergom, Fót, Ibrány, Hodász, Mátraverebély, Mezõberény, Miskolc, Nyíregyháza, Nyírbátor, Sarud, Szilvásvárad, ÓzdFarkaslyuk, Zánka. A továbbképzésen elhangzott elõadások mindig tudatosan kapcsolódtak az Óvodai Nevelési Program egy-egy területéhez, a településen lévõ óvodák, iskolák bemutatásaihoz, bemutató foglalkozásaihoz. Sok-sok példát láttunk a helyszínen a barátságos, családias légkör kialakítására. Átadtuk egymásnak szóban, írásban tapasztalatainkat, módszereinket. Megvitattuk eredményeinket, kudarcaink okait kerestük. Kerestük az új utakat, megoldásokat, eljárásokat. Színvonalas pedagógiai kísérleteket folytattunk. Célunk az volt, hogy biztonságos, barátságos légkör megteremtésével, kényszer nélküli, elfogadó nevelõi magatartással, toleranciával segítsük elõ a 3-10 éves korú gyermek testi, lelki, szellemi fejlõdését. Kiemelten foglalkoztunk az óvodai élet elõkészítésével, az óvoda- és a család kapcsolatával, a beszoktatás feladataival, a nevelés területeivel – kiindulva a gyermek helyébõl, körülményeibõl, szokásaiból a családban, arról beszéltünk, hogy játékos (lassított) tanulással, tanítással miként juttassuk el a gyermeket az iskolába lépésig. Visszatérõen megerõsítést kaptunk az Óvodai nevelési program azon feladatára, hogy az egyéni bánásmódot, a differenciált fejlesztést kell érvényesítenünk, figyelembe véve a gyermekek szociális, kulturális hátterét, ismereteiket, egyéni szintjüket. A nyolcvanas évek közepén városunkban és fõleg a peremkerületekben rohamosan nõtt a cigány és a hátrányos helyzetû gyermekek száma. Tehát pedagógiai munkánk felülvizsgálata, továbbfejlesztése sürgõssé vált. Ebben volt nagy segítségünkre a közös gondolkozás, együttmûködés, a tapasztalatcsere. Mindenki a saját nevelõtestületében adta tovább a látottakat, hallottakat. Igyekeztünk elfogadtatni, mindennapi munkánkban hasznosítani a tapasztalatokat. 16

Én például városunk vezetõ óvónõi munkaközösségében mindig beszámoltam a továbbképzésekrõl. Ennek hatására alakítottuk meg a cigány gyermekekkel foglalkozó óvónõk, óvodák munkaközösségét. Nekem személy szerint sokat jelentettek ezek a továbbképzések, mindig nagy lelkesedéssel vártam a következõ találkozást kolléganõimmel. Ami különösen megnyerõ volt: az õszinte légkör, a nyíltság, ahogyan mertünk beszélni napi gondjainkról, elképzeléseinkrõl. Az élményekkel teli foglalkozásokat tovább gazdagították az esti baráti beszélgetések, kirándulások. Értékeket láttam, vittem haza munkahelyi közösségembe, városomba. Varga Istvánné, 2006.

17

Múltam örömforrásai – a Társaság alapításáról Az Országos Pedagógiai Intézet 1986 májusában a kísérletvezetõk továbbképzését Mezõberénybe szervezte. A többnapos tanácskozás a roma gyerekek beóvodázását, iskoláztatását, hatékonyabb nevelését tûzte ki célul. A továbbképzés elméleti anyagát hazai nagy tudású szakemberek oktatták. Az elmélet és gyakorlat egységét bemutató foglalkozások követték. A tapasztalatszerzésnek a szervezõk ezzel növelték a hatékonyságát. Pécstõl Mezõberényig hosszú volt az út! Jutott idõ töprengeni az elmúlt harminc esztendõn, amit soknemzetiségû gyermekek nevelésével töltöttem. Többségében roma gyerekek voltak. Megtapasztaltam, hogy a cigányság sorsának bugyrai tele voltak szenvedéssel. Szociális hátrányaik megnehezítették gyermekeik életét. Életük jobbra fordulását a tanulás, a mûveltség megszerzése rejti magában. Rendeletek, kezdeményezések születtek. Eredmények dacára is ügyük döcögve haladt, gáncsoskodással van tele. Akik velük azonosságot vállaltak, megpecsételõdött a sorsuk. Magammal vittem fiatal kolléganõmet is, erre a nagyon várt programra. Késõre járt az idõ, amikor a kunsági autóbusz bekanyarodott Mezõberénybe. Elcsigázottan kászálódtam le a fülledt levegõjû jármûrõl. A szél arcomba csapdosta az esõcseppeket és sürgette lépteimet a Mûvelõdési Házhoz vezetõ latyakos utcán. A nagyterem tele volt vidám, csevegõ pedagógusokkal. Ki sem fújtam magam, a továbbképzés vezetõje, Rácz Gyöngyi hangja végighullámzott a sokaságon. – Megyék szerint egyeztessük a megjelentek névsorát! Baranya megye! Hangjára tekintetemmel kerestem megyei pályatársaimat, csalódottan vettem tudomásul, hogy csak Pécsrõl vagyunk. Alig tudtam kinyögni a nevemet, majd magabiztosabban szóltam: Pécs városából jöttem! Mire felocsúdtam, már kérdésekkel torpedóztak: – Mennyi cigány gyermek jár az óvodába? – Mit tesztek annak érdekében, hogy a gyerekek óvodába kerüljenek? A hallgatásomtól a teremben mélyült a csend. Végre „összeszedtem a hét szem szilvámat” és néhány epizódot felvillantottam. – A magam munkájáról tudok nyilatkozni. 1958-tól járnak óvodába a roma gyerekek. 1960-tól a cigánytelepekre én jártam, ott foglalkoztam velük. 1963-ban (nyáron egy hónapig) iskola-elõkészítõt szerveztem számukra. 1964-ben az Óvodai Nevelés c. szaklap is megemlített. Húsz esztendõn keresztül a 36 órás, a 192 órás iskola-elõkészítõt a Pécs-Szabolcs Bányatelepi Általános Iskolában vezettem. 18

Lebilincselt azok bemutatkozása, akik arról beszéltek, hogy csoportjukban, osztályukban egy-egy cigány gyereket írattak be, és hogy a gyerekközösség milyen odaadással segíti a beszoktatásukat. Felötlött bennem az anyámtól hallott bibliai szöveg: „Jézus azt mondta, ha közülük csak egyet is befogadtok, engem fogadtok be.” Valamikor én is egyetlen óvodással kezdtem, azóta sok év telt el, ma már a szülõk, gyerekek igénylik az óvodát. Az éjszakába nyúló beszélgetésünket a cigány mûvészek is végighallgatták. Péli Tamás festõmûvész, Kovács József költõ, Fátyol Tivadar zeneszerzõ, Kárpáthy Gyula és sokan mások. Péli Tamás elsõként kapcsolódott be a beszélgetésbe: – Örül a lelkem a törekvéseik hallatán. Tiszteletre méltóak, hogy az én nemzetségem gyerekeinek a sorsát lelkükön hordozzák. Ha összefognánk, együtt többre juthatnánk. Hozzunk létre egy szervezetet – cigány-magyar pedagógusok társaságát. Mindazokat, akik a nevelés területén dolgoznak – közmûvelõket, tanítókat is beleértve, a társaság tagjai lehetnének. Az 1986os továbbképzés vezetõje útravalóul összegezte a legfontosabbakat: A cigány gyerekek nevelése érdekében nagy elõrelépést jelent, hogy megindult országosan e területen a továbbképzés. A beóvodázás nem tûr halasztást és e kérdésben a készség-képesség fejlesztésben fontos szerepe van a pedagógusoknak. A családdal való együttmûködés nélkülözhetetlen. A kettõs identitást alakítani kell a gyermekekben. A gyermekek szegregálása helytelen. Húszesztendõs a Társaság. Két évtized alatt sok változás történt az életünkben, a társadalomban. A Társaság célja, feladatai változatlanok. Az új irányzatokban a valóság láttán megduplázta a feladatokat. A változások legnagyobb vesztesei a roma gyerekek és családok lettek. Nagy hányada a cigányságnak elvesztette munkáját, munka nélkül az életük, létük feltételei hiányoznak. A kedvezõtlen tények sürgetik a gyermekek beóvodázását, iskolai végzettség megszerzését, az értelmiségi réteg növelését, a polgáriasodás gyorsítását. Ehhez kell még nagyobb segítség, ehhez szükséges a Társaságnak is még nagyobb munkát kifejteni. Az új viszonyok között leküzdeni a mind több gáncsoskodást. Többen eltávoztak már az élõk sorából. Életük morzsáit, bölcsességükbõl fakadó szavaikat kincsként õrzöm. Az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság megalakulásának huszadik évfordulóján emlékeim mellé köszöntésül Áprily Lajos versét küldöm az elnökségnek, tagtársaimnak, a pedagógusok mesterségét mûvelõknek, a kultúrateremtõknek: 19

Ajánlás Ne haragudj. A rét deres volt, a havasok nagyon lilák s az erdõ óriási vörös volt, ne haragudj: nem volt virág. De puszta kézzel mégsem jöttem: hol a halál nagyon zenél, sziromtalan csokrot kötöttem, piros bogyó, piros levél. S most add a lelked: karcsú váza, Mely õrzi még a nyár borát – S a hervadás vörös varázsa Most ráborítja bíborát. Tóthné Ferencsics Gizella, 2006.

Szemelvények a Társaság programjaiból 1986-1991. Mezõberényben 1986. május 26-án a kísérletvezetõk országos konferenciáján fogalmaztuk meg a máig érvényben lévõ alapító okiratunkat. Névadói: Szabolcsi Miklós József Attila-kutató, Kovács József költõ, Péli Tamás festõmûvész. Hét megye tizenöt településén és a fõvárosban, Újpesten a gyakorlatot orientáló kísérlet 1991-ben zárult. Feladat volt a cigány–magyar képes szótár kipróbálása is. Kísérleti települések, ahol a tagozatok is megalakultak: Bács-Kiskun megye – Kecel, Kecskemét, BAZ megye – Ózd, Miskolc, Gyõr-Sopron megye – Kapuvár, Koroncó, Gyõr, Komárom-Esztergom megye – Esztergom, Nógrád megye – Bátonyterenye, Mátraverebély, Salgótarján, Pest megye – Ráckeve, Szabolcs-Szatmár megye – Ibrány, Nyírbátor, Nyíregyháza, Hodász. A Heves megyei Sarudon az elsõ általános mûvelõdési központban kutatás: A cigány kultúra integrálása az intézmény legitimálta kultúrába, az etnikumok békés egymás mellett élésének elõmozdítása, mûvelõdési eszközökkel. 1989. Az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság az egyesületi törvény alapján 1989. április 20-án tartotta közgyûlését. Hivatalos bejegyzésére 1989. június 20-án került sor. A cigány kultúra és mûvelõdés aktuális kérdései (elõadás, konzultáció, kulturális program). Posztgraduális képzés országos beiskolázással, 189 fõ végzett oklevéllel. Résztvevõk: pedagógusok, népmûvelõk, szaktanácsadók, munkaközösség-vezetõk, kutatók. Ideje: 1989. február 2-tõl 1989. június 1-ig. Helye: Budapest, Villányi úti konferenciaközpont. Képzõmûvészeti tehetségkutató verseny meghirdetése „Az én családom” címmel, 600 alkotás érkezett az országból. A zsûri elnöke: Péli Tamás festõmûvész. Tagjai: Orsós Jakab író, fafaragó népmûvész, Choli Daróczi József költõ, Kovács József költõ, D. Magyari Imre irodalomtörténész, Szecsõ Kovács Zoltán táncmûvész. Péli Tamás vezette a sarudi mûvészeti táborunkat (1989. július 20-tól 31-ig). A tábor módszertani mûhelyként is szolgált, az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok. 1990. Cigány kisebbségek mûvelõdése, közoktatása a Kárpát-medencében (Budapest, Európai Intézet, 1990. június 24-29.) Résztvevõk: A Kárpát-medencében élõ kisebbségek mûvelõdési és közoktatási szakemberei.

20

21

Közmûvelõdési és közoktatási nyári akadémia (Fót, 1990. augusztus 6-10.) Az Akadémia munkájában közremûködõ Andrásfalvy Bertalan miniszter a Társaságnak tanulmányutakat ajánlott fel Svédországba, Finnországba és Dániába. Európai Kisebbségi Tábor (Zánka, 1990. szeptember 1-12.) Kulturális foglalkozások, környezetismeret, társadalomismeret, történelem- és irodalom órák, valamint rajz-, ének-zene, és táncversenyek voltak. A cigányság legégetõbb kérdéseivel foglalkozó országos fórumot a Magyar Televízió „Napzárta” címû mûsora október 8-i adásában közvetítette. Májusban hét kategóriában tehetségkutató versenyt indítottunk. A helyi versenyeket megyei, fõvárosi döntõk követték, és a kategóriák elsõ helyezettjei jutottak a Kárpát-medencei tehetségkutató versenyre. December 15-én tizenhat megye, a fõváros, illetve a határon túli kisebbségek képviselõi léptek színpadra. Az elsõ helyezetteknek a Társaság, a felkészítõ intézményeknek a minisztérium adott át nagy értékû díjakat. 1993. A Társaság a Cigány Diplomások Országos Szövetségével karöltve Kárpátmedencei kisebbségi konferenciát szervezett június 28. és július 2. között Mezõberényben. A programból: A nemzeti és etnikai kisebbségi feladatok finanszírozása (PM), Közoktatási és mûvelõdési törvény vitája (MKM), A közösségfejlesztésben a népfõiskolák szerepe (BAZ m.-i Ped. és Közmûv. Int.), Szakoktatási törvény (MM), intézményfokonként szekcióülések. A konferencián gyermekrajz-kiállítás és Békés megyei tehetségkutató verseny volt. Az elsõ helyezettek augusztus 20-án a Gyulai Várszínház nemzetiségi fesztiválján a Várkupáért versenyeztek. 1994. Kormányjavaslat elõkészítése. Az Országgyûlés Költségvetési Bizottságának létminimummal foglalkozó albizottságának 1990-tõl tagja a Társaság. A családok 37%-a él a legalsó jövedelmi csoportban. Népjóléti Minisztérium Nemzetközi Családév programjához családfilmek készítése. Roma Családi Magazin szerkesztésében részvétel, „Az én hazám – az én családom” c. rajzpályázat anyagának folyamatos megjelentetése. Javaslat a helyi és kisebbségi önkormányzati választáshoz, amelyben felhívjuk a választók figyelmét: a legrátermettebb személyekre adják a szavazatukat, hogy érdemben tudják a cigányság érdekeit képviselni. A Társaság elnökét Tiszalucon kisebbségi képviselõnek választották, és ez kötelezte a vezetõségünket, hogy folyamatosan közéleti képzést szervezzen helyi, megyei, országos szinten. BAZ megyei tapasztalatcsere: Miskolc, Edelény, Kazincbarcika, Ózd. 22

1995. Rácz Gyöngyi meghívást kapott az Európa Tanács nõi-férfi egyenjogúságával foglalkozó állandó bizottságba. A szeptember 28-tól október 2-ig tartó ülés célja, hogy a tagországok küldötteinek meghallgatásával kezdeményezze a cigány nõk igazi egyenlõségének elérését. A Társaság alapítói között (1986) ott volt az akkori cigány értelmiség színejava, köztük Péli Tamás. Péli Tamás festõmûvész, országgyûlési képviselõ halálának elsõ évfordulóján elkészítettük és levetítettük az „In memoriam Péli Tamás” címû filmet, illetve kortárs alkotók portréit állítottuk ki a Kossuth Klubban november 25-én. Képviselõtársai, barátai emlékeztek meg róla, a filmet az MTV is bemutatta. 1996. A kisebbségi önkormányzatok oktatási-kulturális-sport-média bizottságainak országos konferenciája, Tiszaluc, március 10-tõl 15-ig. Az elõadók a tárcák képviselõi: MKM, NM, BM, PM, MT, illetve a Miskolci Egyetem tanszékvezetõi. 1999-2001. Közös PHARE-pályázat: „Az iskolai integráció az alsó tagozatban, a differenciált fejlesztés és népismeret beillesztése a helyi tantervbe” c. kísérlet a Református Tudományegyetemmel és az újpesti Langlet Valdemar Általános és Felnõttképzõ Iskolával közösen. 2000. Nõnapra jelentettük meg Kalányos Mónika „Lázadó testû hajnalok” c. verseskötetét. Szegõ László tanulmányában így ír: „Ékesen szóló bizonyítékául szolgálhat szerzõjük etnikai hovatartozásának – ámde ezek a költemények is mintegy kilógnak a sorból, hiányzik belõlük az antológiában olvasható többi versbõl sugárzó (harcos, avagy rezignált) cigány nemzeti öntudat. Kalányos Mónika cigányra fordítva is a hattyúk költõje marad.” A 24/1999. (VI.25.) OM rendelete 14. §-a alapján bejegyzésünk tizedik évfordulóján a rendkívüli kimagasló teljesítményéért adományozható szakmai kitüntetést kaptunk az oktatási minisztertõl. A Magyar Kultúra Napján négy munkatársunk állami kitüntetést vett át. 2001. A Magyar Köztársaság elnöke felkérte Társaságunkat a cigány közösségek érdekeinek hatékony, széles körû képviselete érdekében, konszenzuson nyugvó, megalapozottabb stratégiaalkotást, döntéshozatalt elõkészítõ fórum létrehozására. A kormány tagjaival, az országgyûlési képviselõkkel, a szak23

szervezetekkel a feladatok megosztásában megegyezés született, így például a Balettintézethez hasonló jogosítványokkal a Farkas Gyula Mûvészeti Fõiskola létrehozása. Minden mûvészeti ágra kiterjedõen országos szaktanácsadás. Elértük, hogy a költségvetési törvényben az önkormányzati zenekarok normatív támogatásban részesüljenek. 2002. Ez évben indítottuk honlapunkat (www.eotvostarsasag.hu) amelynek célja bemutatni a hazai és európai cigányság egyetemes értékû kultúráját, magas színvonalú mûvészetét, irodalmát, népmûvészetét. Ez az internetes jelenlét megsokszorozhatja kultúraközvetítõ és kulturális menedzseri munkánk hatékonyságát. Molnár István Gábor fotókiállítása (Mohács, Európa Ház, július). Orsós Jakab író, fafaragó népmûvészre emlékezés a Kossuth Klubban december 19-én. 2005. Összefoglalóan az európai uniós munkánkról. Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozása évezredes léptékû, történelmi jelentõségû cselekedet, amely alapvetõen meghatározza jövõnket, sorsunkat. Ezúttal is névadónk, Eötvös József gondolata határozta meg munkánkat: „Korunk törekvései a szabadság után irányozvák, s minden év leront egy-egy válaszfalat, mely az országokat s nemzeteket egymástól elkülönözte. És ha ezen törekvések végre célt érnek, mit bizonyosnak tartok, s a szabad kereskedés által Európa anyagi érdekei mindinkább szolidárisokká válnak, mi marad fel, mi a jelenkor nemzetiségi küzdelmeinek anyagul szolgálhatna?” (1865) Tevékenységünket már az 1980-as évek végén meghatározták európai kapcsolataink. Cigány mûvészdelegációk jártak Hollandiában, Franciaországban, Angliában, Ausztriában. A kapcsolatok minõségét jelzik a holland és osztrák lírai és prózai antológiák. Az Európa Intézetben már 1990-ben nemzetközi oktatási-mûvelõdési konferenciánkon javaslatot fogalmaztunk meg egy budapesti székhelyû Európai Cigány Kulturális Központ létrehozására. Társaságunk természetes egységben gondolkodik az európai cigányságról, mivel összeköt bennünket a közös eredet, nyelv, kultúra. Magyarország az európai cigányság kulturális anyaországa. Munkaterv alapján közös programjaink voltak: a gyermekek (6-18 év) számára tehetségkutató versenyek, tehetséggondozó táborok. A médiaszakember és színész szakvégzettséget adó képzéseinkbe is bevontuk az érettségizett fiatalokat. Az Európai Tanács nõi-férfi egyenjogúsággal foglalkozó állandó bizottságával együttmûködünk. Az elsõ európai, illetve a csatlakozó országok részvételé24

vel – a cigány nõk helyzetével foglalkozó – ülésen mi képviseltük Strasbourgban a hazai nõket, édesanyákat. Az Európai Unióhoz csatlakozás dokumentumait rendszeresen véleményezzük. Ennek szellemében javaslatot tettünk a Cigány Mûvészeti Akadémiára, amely kidolgozná az európai cigányság kulturális integrációjának programját. Szlovákia, 2005. október 2-7. Szlovákiai delegációnk a pozsonyi és az érsekújvári Cigány Szabadidõ Központtal együttmûködési szerzõdést kötött, kiemelten a filmes mûhelyek továbbképzésére, illetve az Újpest-kutatásban való részvételre. Lengyelország, 2005. augusztus 10-20. Filmes delegációnk a krakkói televízióval közösen a cigány gyermekek iskoláztatásáról több településen dokumentumfilmeket készített. Csehország, 2005. november 10-15. Prágában az Európai Ifjúság Tanácsa ülésén vett részt delegációnk, a tanácskozás fõbb témakörei: kommunikáció, film-média, szabadidõs tevékenységek szerepe. Munkamegbeszélést tartottunk az európai, a PHARE-országok és az USA képviselõivel az együttmûködésünk kiterjesztésérõl. 2005. novemberi bécsi programok (ausztriai tagozatunk szervezésében). I. Cigány/roma Képzõmûvészet. Péli Tamás emlékkiállítás. Program: Kortárs mûvészek kiállítása, könnyû és klasszikus zenei est. A megnyitó idõpontja: 2005. november 20. vasárnap, Péli Tamás halálának 11. évfordulója. Elõzmény: 2004. november 24. Parlament, Vadászterem. Helye: Ausztria, Bécs, Kunst Galerie Ari Art. II. Cigány/roma gyermekek alkotásai. Péli Tamás festõmûvész, országgyûlési képviselõ emlékére meghirdetett „Jövõnk” címû gyermekrajzpályázat anyagának kiállítása, Péli Tamás ma címû film bemutatója. A megnyitó idõpontja: 2005. november 19. (szombat). 2006. A Társaság megalakulásának huszadik évfordulóján a tagozatok tevékenységének összegzése, kitüntetések elõkészítése. Roma mûvészek arcképcsarnoka címû A/3-as színes 2006. évi falinaptár országos, regionális, helyi bemutatása, ajándékozás. Országos Roma Filmakadémia (Zamárdi). Rácz Gyöngyi, 2006.

25

Helyzetkép Elõterjesztés a miniszteri értekezletre (Részletek, 1986.) A cigányok sok évszázados vándorlás után a XV. században érkeztek Erdélybe. Ellentétben más európai országokkal, Magyarországon egészen a XVII. századig nem volt cigányüldözés. Zsigmond király 1423-ban László cigány vajdának önkormányzatot biztosított. A XV. században Mátyás királyt cigány zenészek, lantosok szórakoztatják. Fekete seregébe sok cigány pattantyúst is besoroztak. Arról is vannak feljegyzések, hogy a török elleni harcokban több ezer fõnyi cigány vett részt, saját tisztjeik parancsnoksága alatt. Bocskai híres hajdú kapitánya is cigány volt. Több adat bizonyítja, hogy a cigányok a XV-XVI. és még a XVIII. században is elfogadott, megbecsült tagjai voltak a társadalomnak. A gazdasági életnek szüksége volt a cigányok munkájára. Ebben az idõben a nép elmaradottan, általában szegénységben élt, még nem volt nagy különbség a cigány és nem cigány lakosság életszínvonalában. A XVIII. század közepétõl Magyarországon is megkezdõdött a cigányok üldözése. A vándorló, sajátosságait õrzõ nép egyre inkább zavarta a feudális társadalmat, ahol még szabad költözködési joguk sem volt a jobbágyoknak. A szabad királyi városok vagy egyáltalán nem, vagy csak igen korlátozott számban engedték be a cigányokat. A vármegyék is egyre több, a cigányság szabad mozgását megszorító intézkedést hoztak. Kezdték megfosztani õket a megélhetési lehetõségeiktõl. Az 1760-as években korlátozzák a cigányok lótartását és kovácskodását. Ez csak kezdete volt annak a folyamatnak, amely végül is a cigányság létalapjának teljes elvesztéséhez, a legalantasabb munkák végzõjévé, koldussá, kényszerûen tolvajjá nyomorította õket. A XVIII. században Mária Terézia királynõ, majd fia, II. József, jó szándéktól vezérelve, de erõszakos módszerekkel próbálták letelepedésre és a társadalomba való beolvadásra kényszeríteni a cigányokat. Ezáltal remélték biztosítani felemelkedésüket. Pl. egyik legkegyetlenebb döntésük az volt, hogy a cigányoktól el kell venni gyermekeiket, és négy éves koruktól „jó keresztény” polgári vagy paraszti – tehát nem cigány-családokhoz kell kiadni õket nevelésre. Több tízezer gyermeket erõszakkal elvettek a szülõktõl, bár a rendeletet nevelõszülõk hiányában és a nagy ellenállás következtében általában nem tudták érvényesíteni, s így többségük elpusztult. Egy 1783-ban megjelent rendelet megtiltotta a cigány nyelv használatát és a cigányok egymás közötti házasodását. Az erõszakos asszimilációs kísérletek eredménytelenek voltak. Az 1855-ös romániai cigányrabszolga-felszabadítás után jöttek az újonnan bevándorlók. Nagy csoportokban vándoroltak, és szokásaik, hagyo26

mányaik különböztek nemcsak a magyar lakosságétól, de a régebben Magyarországon élõ cigányokétól is. Az ipar fejlõdése, a kapitalizálódás következtében, talán a zenélés kivételével, egyre kevésbé volt szükség a cigányok szakmai képességére, termékeikre, így egész csoportok maradtak munka nélkül. A XIX. században élt József fõherceg különös érdeklõdéssel fordult a cigányság felé. A parancsnoksága alatt szolgáló cigány anyanyelvû katonáitól megtanulta a cigány nyelvet. Cigány nyelvtant és szótárt is összeállított. 1893-ban összeírást kezdeményezett a hazánk területén élõ cigányok foglalkozási, iskolázottsági viszonyairól. Magyarországon 1893. január 31-én 274.940 cigányt írtak össze. Ebbõl állandó letelepedett 85,55%, huzamosan tartózkodó 10,42%, vándorló 4,03%. Az adatok szerint napszámos volt 36,7%, iparos 28,9%, háztartásbeli 10,4%, zenész 9,6%. A hagyományos mesterségek apáról fiúra szálltak, ezért az iskolát a cigányok nem értékelték. Az összeírás adatai szerint, amikor az egész ország tanköteles gyermekeinek 20%-a nem járt iskolába, ez a cigány gyermekek vonatkozásában 69,15% volt. A múlt század végén, és a század elején az ipar fellendülése következtében a cigány kézmûvesipar termékei a piacról szinte egészen kiszorultak. A korábbinál többen jutottak a nyomor és a kilátástalanság helyzetébe. A faluk szélén kialakult nyomorúságos cigánytelepeken tengették életüket. Ezekben az években hazánkban a nemzetiségi ellentéteket mesterségesen is szították, a nacionalizmus érdeke volt az uralkodó osztálynak. Ezek a tények vezettek ahhoz, hogy megindult a cigányok kíméletlen üldözése, és a társadalomba beidegzõdött a cigányságról egy igen erõsen negatív, elõítéletes felfogás, amely napjainkig szívósan tartja magát. Századunk harmincas éveiben, a nagy gazdasági válság idején a három millió koldus és munkanélküli között is a legszörnyûbb helyzetben a cigányok éltek. 1941tõl munkaszolgálatosok, 1944-ben 50 ezer magyarországi cigányt deportáltak, és közülük mintegy 3 ezren tértek haza. A Székesfehérvár környékén összeterelt cigányok nagy részét helyben megölték. A Dunántúl egyes részeirõl és Budapest kerületeibõl a cigányokat a komáromi várba gyûjtötték össze, innen Dachauba és melléktáboraiba vitték õket. A tisztántúli területrõl több transzportot egyenesen Auschwitzba szállítottak. Nagyon sokan közülük azonnal a gázkamrába kerültek, de tömegesen az embertelen bánásmód miatt és az éhezés következtében pusztultak el. A cigányokon és gyermekeiken is embertelen orvosi kísérleteket végeztek. Sajnos, hogy ezek a tények sokáig nem váltak ismertté, nem kerültek be a köztudatba. A felszabadítás elvben a cigányság számára is meghozta a felemelkedés, a jobb élet lehetõségét. 27

Az 1960-as évek elején a cigányok 70%-a szociális követelményeknek meg nem felelõ telepeken, lakás céljára alkalmatlan építményben (putriban) élt, embertelen körülmények között. E telepek többsége a települések közigazgatási határán kívül esett, a kommunális és infrastrukturális ellátottság teljesen hiányzott. A munkaképes korú cigány lakosság csupán egyharmadának volt állandó munkaviszonya. A vállalatok, szövetkezetek jelentõs része még akkor is elzárkózott foglalkoztatásuktól, ha munkaerõhiánnyal küzdött. A cigány családok többségére ezért a létbizonytalanság és ezzel együtt járó életforma volt a jellemzõ. A felnõtt lakosság többsége analfabéta volt, a tanköteles korú gyermekek egy része nem járt iskolába, 85-87%-uk nem jutott el az általános iskola felsõ tagozatába és csupán 2-3% végezte el a nyolc osztályt, az óvodákban elvétve volt cigány gyermek. Iskolázatlanságukkal, elkülönült települési körülményeikkel függött össze, hogy nem ismerték a jogaikat, kötelességeiket, lehetõségeiket a jobb életkörülmények megteremtéséhez. 1961-ben foglalkozott elõször az MSZMP Politikai Bizottsága a cigányság helyzetével. A határozat fordulópontot jelentett a cigányság életkörülményeinek megváltozása folyamatában. 1979-ben az MSZMP PB ismételten foglalkozott a cigányság problémáival és határozatot hozott, amelyben kimondja: a cigányság etnikai csoport, magyar, cigány és román anyanyelvû, néprajzilag elemezhetõ etnikumok összessége és szociális szempontból is differenciált része a népességnek. A magyarországi cigányok többsége egymástól eltérõ életmód csoportú, az életmód csoportokon belül is az életformák különbözõek. A nyelvi csoportok nem jelölnek életmód csoportokat. A kevésbé ismert cigánytelepeken is – a cigány népesség kb. 12%-a él itt – többféle életmód, életforma található. A hagyományok is ennek megfelelõen heterogének. Nem lehet életformában közös nevezõre hozni a baranyai mezõgazdasággal-erdõgazdasággal tradicionálisan foglalkozó „teknõs”, román anyanyelvû telepi cigányok életmódjával kapcsolatos érték, norma-rendszerbeli életformabeli jellemzõket (pl. Gilvánfa), a zalai városkörnyéki teleplakók kereskedõ életformájával (Zalaegerszeg), a nyírségi vándormunkás (heti ingázó építõipari dolgozók) teleplakók viszonyait (cigány anyanyelvû közösség), az idénymunkás életmód által behatárolt (Püspökladány) telepi viszonyokat, a fõváros vonzáskörzetében élõ napi ingázó magyar anyanyelvû (Tápiószecsõ) telepi viszonyokat, a mátraverebélyi bányász cigánytelep helyzetét, a hajdú-bihari mezõgazdasági hagyományokkal rendelkezõ nagykereki vagy biharkeresztesi viszonyokat, a pomázi szegkovács hagyományokkal rendelkezõ telepeket, az érdi lumpen viszonyok által behatárolt telepi viszonyokat, a dunakeszi teknõvájó, faáru-kereskedõ családok telepi hagyományait. Egy-egy telepen, egy-egy családban is az életmód, életforma váltás kapcsán többféle érték- és szokásrendszer ütközik, illetve él egymás mellett. 28

Például nagyszülõk vándor iparos kereskedõ nagycsaládi életforma, szülõk iparos munkás életmód, testvérek mezõgazdasági idénymunkás, ipari heti ingázók, paraszti földmûves életmód stb. A telepi közösségeknek általában megvan a maguk érték-, szokás- és hagyományrendszere, a véleménynyilvánítási fóruma, demokratikus vagy autokratikus közösségi belsõ irányítású mechanizmusa. Ezeknek a viszonyoknak a kialakulása több tényezõ függvénye. Ilyenek: a közösség története, a rokonsági szálak erõssége, a huzamosabb egyhelyben élés, a létfenntartás jellege, munkamegosztási viszonyok, a település jellege (városhoz, iparhoz való közelség), jövedelmi viszonyok, szociális viszonyok, telep létszáma, hagyományos mesterség elvesztése, életmódváltás bekövetkezésének ideje stb. Az MSZMP 1984-ben áttekintette a cigányság helyzetét és megjelölte az idõszerû feladatokat. A párt és az állami határozatok alapján a helyi intézkedések segítségével – a cigány családok erõfeszítésével – a cigányok életmódja átalakulóban van. Ennek fõ mutatói: a társadalmi munkamegosztásba való bekapcsolódás, a rendszeres jövedelem, a lakáskörülmények javulása, az urbanizálódás, az iskolázottságot jellemzõ új arányok. A cigányságnak azonban a 78%-a ma is kedvezõtlen adottságú kistelepülésen, falun él. Az elhelyezkedési lehetõségek területenként változnak. Elsõsorban az ország északkeleti térségében, illetve az apró falvakban nincs elegendõ munkahely a szakképzetlen felnõttek és fiatalok számára. Ezért a cigány munkások nagy része ingázásra kényszerül. A cigány férfiak foglalkoztatottsági szintje már a 70-es évek elején megközelítette a nem cigány férfiakét (84-85%), a cigány nõknek 30%-a, 1984-ben már 53%-a volt rendszeres munkavállaló. Ahol az édesanyáknak folyamatos munkaviszonyuk van, kevesebb gyermeket vállalnak. A magas gyerekszám és az iskolai végzettség között szintén szoros összefüggés mutatható ki. Ott a legtöbb a gyermek, ahol a szülõk iskolai végzettsége a legalacsonyabb. Cigányság (%) Szakmunkás Betanított munkás Segédmunkás Fizikai összesen Nem fizikai összesen Mindösszesen:

7,7 23,8 51,2 82,7 17,3 100,0

Összlakosság (%) 29,5 25,7 12,2 67,4 32,6 100,0 29

A cigány munkások átlagjövedelme – annak következtében, hogy iskolázatlanságuk miatt kvalifikálatlan munkakörökben alkalmazzák õket – elmarad a nem cigány lakosság átlagjövedelmétõl. Pl. a telepeken élõ rendszeres munkavállaló férfiak havi átlagos keresete 3.357 Ft, a nõké 2.798 Ft. Ez a férfiak esetében 30%-kal, a nõknél 22%-kal kevesebb az országos átlagnál. A kétlaki életmód és az átlagosnál nagyobb családok miatt az elmaradás az egy fõre jutó átlagjövedelmet tekintve ennél rosszabb. A cigányok között 100 keresõre 150, az összlakosság esetében 100 keresõre 60 eltartott jut. A történelmi elmaradottság és kirekesztettség körülményeihez képest a cigányság anyagi helyzete javult. Mintegy 5%-nak átlagon felüli a jövedelme, 20%-ra becsülhetõ az országos átlaghoz felzárkózottak, 50% körüli a valamilyen szempontból hátrányos helyzetûek aránya. Halmozottan hátrányos helyzetben él 25%-uk. Az alacsony iskolai végzettség következtében a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely alapvetõen determinálja az életszínvonalukat, ugyanakkor az alacsony életszínvonal akadálya is a felemelkedést elõsegítõ szakképzés megszerzésének. A fiatalok egy része azért nem tanulhat tovább, mert 14-16 éves korában szükség van a keresetére. Hazánkban a cigányság létszáma 380.000 fõ. Korösszetételben némi javulás következett be az 1971. évi adatokhoz képest: Cigányok 15 éven aluliak munkaképes korúak munkaképes koron túliak

1971

1983

Nem cigányok 1971 1983

44,2 48,0 7,8

38,0 52,0 10,0

22,3 61,3 16,4

21,0 57,0 22,0

A demográfiai viszonyok jelenleg nem eredményeznek kiegyensúlyozott életkori struktúrát, család-szerkezetet: a nagyszámú gyermekkorú mellett alacsony a nyugdíjas korúak száma. A cigányok átlagéletkora 40 év, míg a nem cigányoké 70 év. A folyamatosságot, biztonságot jelentõ családi háttér hiányzik úgy a szülõknek, mint az unokáknak. Gyermekek látnak el olyan feladatot, amit az átlag családban a nagyszülõk. A nyolcvanas évek elejére értük el, hogy az óvodás korú cigány gyermekeknek 50%-a jár óvodába. Az általános iskolát 1971-ben 15,3%-a végezte el. Jelenleg a lemaradók többsége 5-6. osztályban marad ki az iskolából. Az általános iskolát a gyermekek fele végzi el tanköteles koron belül. A nyolc osztályt végzettek 37%-a tanul tovább (a nem cigány gyermekeknek 94%-a), többségük szakmunkásképzõben. A sorkatonai szolgálat ideje alatt évente mintegy ezren szereznek 30

17 különbözõ szakmában olyan képzettséget, amelyet a polgári életben is hasznosíthatnak. Kevesen fõiskolára, egyetemekre is bejutnak (60 fõ). A szakmával rendelkezõk, fõiskolai-egyetemi végzettségûek száma lassan emelkedik. A cigányság kirekesztettségének, társadalmunkba történõ, ma a kezdeténél tartó integrálódásával, az érintkezés gyakoriságával párhuzamosan nõhetnek az elõítéletek. Az életkörülmények, a képzettség, a mûveltség különbözõségét a társadalmi környezet jelentõs része hajlamos a cigányság „hibájaként” értelmezni. Az elõítéletek azonban az integráció és az önkéntes asszimiláció legfõbb akadályai. A társadalom egészének érdeke az állampolgári és etnikai tudat együttes kialakulásának elfogadása, erõsítése. Az elõítéletek oldásában a cigány értelmiségnek jelentõs szerepe van. Ha megvizsgáljuk, hogy az elõítéletekkel sújtottság milyen lelki és viselkedésbeli reakciókat válthat ki az egyénekbõl, képesek leszünk jobban megérteni néhány tipikusnak tartott cigány „tulajdonság” okát. Az az ember, akit mindenki bánt és elutasít, nehezen lesz kiegyensúlyozott és öntudatos. Védekezni fog úgy, ahogy tud. Küzdenie kell, de nincsenek egyenlõ feltételei a küzdelemhez. Ha csúfolják, kinevetik, megalázzák, el kell tûrnie. A védekezés eszköze lehet, hogy elzárkózik önmagába, az ellenséges környezettel szemben, csak néha nyilatkozik meg, de akkor sem õszintén. Azt is megpróbálhatja, hogy becsapja, kijátssza a bántalmazókat ravaszsággal, csalással, így szerezve magának némi elégtételt. A kétségbeesés idõvel agresszív cselekedetekre is rávihet, amely garázdaságban, verekedésben is megnyilvánulhat. Elõfordulhat, hogy a kirekesztettség élményének következtében még nagyobb szüksége van arra, hogy összefogjon a többi cigánnyal, hogy visszanyerje önbecsülését. Ezért elzárkózik a környezetétõl, és az elvezethet ahhoz, hogy elõítéletessé, elfogulttá válik saját csoportja iránt. Végsõ kétségbeesésében az is megeshet, hogy valóban azt a szerepet kezdi játszani, amit az elõítéletes környezet rászabott, ettõl aztán önszeretete is megtörik, és gyûlölni kezdi önmagát. Jól ismert a pedagógiában az önmagát beteljesítõ jóslat, ha rosszat tételezünk fel valakirõl, egyben okot is szolgáltatunk arra, hogy rossz legyen. Egy másféle reakció lehet, hogy azonosítja magát az erõfölényben lévõ csoporttal, megtagadja saját csoportját, amelyet szüntelen megaláztatás ér. Megtagadja cigányságát, de ez belsõ konfliktusokkal jár. A meggyõzõdés nélküli hasonulás, önfeladás következménye: az öngyûlölet mellett az egymás megvetése, lenézése, amikor egymást okolják és szidják megvetettségükért. Ugyanakkor hízelkedõvé, talpnyalóvá válhatnak. Kialakulhatnak olyan tulajdonságok, mint állandó félelem, bizalmatlanság, túlzott érzékenység, 31

állandó résen levés, gyanakvás. „Bennünket már annyiszor bántottak, hogy egyetlen védekezés, ha senkiben sem bízunk.” Az elõítéletekkel sújtott csoportok egyes kiemelkedõen tehetséges tagjaiból elnyomott helyzetük az átlagosnál nagyobb erõfeszítéseket is kiválthat. Ezek a nyílt versenyzést választják, „majd megmutatom, hogy vagyok olyan”. Kétségtelen, hogy ezt a hozzáállást becsülhetjük a legtöbbre és ennek erõsítése a feladatunk. Az ipari, mezõgazdasági üzemekben és a szolgáltatásban folyamatosan dolgozó betanított és szakmunkás cigány fiatalok élete húzóerõ, követhetõ minta a családtagok és a kortársak számára. Személyes boldogulásukon túl, pozitív formálói a közvéleménynek is. Közülük sokan a társadalmi munkában is eredményesek. A csonkán iskolázottak beilleszkedése nehezebb, könnyebben követnek el jogsértéseket, sodródnak bûnözõ csoportokhoz. Összegzésként: a perspektivikus társadalmi, gazdasági, kulturális felemelkedés lényegileg elválaszthatatlan a cigányság gyermekeinek eredményes intézményes nevelésétõl. A cigány gyermekek, fiatalok intézményes nevelése A cigányság gyermekeinek intézményi és társadalmi beilleszkedését elõsegítheti, általános mûveltségét emelheti az, ha etnikai és állampolgári tudata egymást erõsítve zavartalanul fejlõdhet. Ahhoz, hogy a cigányság etnikai identitása az integrációt elõmozdító pozitív erõvé válhasson, szükség van a cigány kultúra feltárására és ápolására, intézményes gondozására és terjesztési lehetõségének megteremtésére. A nevelés alapintézményeiben (bölcsõde-óvoda-iskola) a cigány gyermekek nevelésének kezdeti eredményei vannak, de ez csak bizonyos részterületeken jelentkezik. Ugyanakkor már óvodákban is és az iskolában számos régebbi és újabb gond, ellentmondás jelentkezik. A közoktatáspolitikának a cigány gyermekek és fiatalok esetében jelenleg az a legfontosabb feladata, hogy érdemben mozdítsa elõ a mûvelõdési egyenjogúságot és egyenrangúságot. Ideológiai, politikai, pedagógiai szempontból sem helyeselhetõ a közoktatás területén eléggé elterjedt szemlélet, hogy a cigány gyerekek és fiatalok iskoláztatásával majd akkor lehet érdemben foglalkozni, ha elõbb anyagi, szociális felzárkózásuk megtörtént. A pedagógusok egy része a tájékozatlanság és az elõítéletek miatt hajlamos a cigányság hibájaként értelmezni az életkörülmények alacsonyabb szintjét, a képzettség, a mûveltség hiányát. A cigány ifjúság egyéb különbözõségét, külsõ 32

jegyeit eleve negatívumként ítélik meg. Súlyos eset, amikor a neveltségi-nyelvi eltéréseket, retardáltságot biológiai fejlettségbeli visszamaradásként minõsítik és arra a következtetésre jutnak, hogy ezek a gyermekek nagyrészt gyógypedagógiai gondoskodásra szorulnak. Az iskolázottságbeli fejlõdés a szükségestõl, a kívánatostól és a lehetségestõl elmarad. Ez a lemaradás akadályává válik annak, hogy a gazdasági munkában helyt álljon, és így a társadalmi viszonyok normalizálódásának esélyei is csökkenhetnek. A hátrányos mûvelõdési helyzet kialakulásában a szülõ társadalmi réteghelyzeténél jelentõsebb hatása van a lakóhelynek az óvodai, iskolai ellátottságnak, a hozzáférhetõ mûvelõdési lehetõségnek. Ennek felismerése indokolja a 3-6 évesek kötelezõ óvodáztatását, a hátrányos helyzetû intézmények tárgyi-személyi feltételeinek átlagos szintre emelését, ezen intézmények nevelõinek kiemelt továbbképzését, anyagi-erkölcsi elismerését. Speciális programok kidolgozását a cigány gyermekek szociális, kulturális és nyelvi hátrányainak enyhítésére. A pedagógiai eredményesség érdekében az ifjúság eme rétegénél, az etnikus meghatározottság miatt, nyelvi dominanciát (magyar, román, cigány) figyelembe szükséges venni. A cigány gyermekek perspektivikus lehetõségeit családjukban is tudatosítani szükséges, hogy az általános, közép és felsõfokú oktatásban részarányuknak megfelelõen tanuljanak, érvényesüljenek. A cigány gyermekekkel és fiatalokkal való foglalkozásnak legneuralgikusabb pontja az elkülönített nevelés-oktatás elve és gyakorlata, illetve az ilyen intézményiszervezeti megoldások szorgalmazása. Az elkülönített, illetve az elõítéletes nevelési légkörben a cigány gyermekek kirekesztettségének érzése, tudata a személyiségfejlesztést lehetetleníti, annak eredményességét veszélyezteti. Pedagógiai szempontból fontos az az elvi állásfoglalás, hogy a cigány ifjúság etnikai közösségnek is tagja. Kiegyensúlyozott társadalmi környezetben az identitás alakulása, sokfélesége természetes folyamat. A pedagógus magatartása elõsegítheti az óvodás, iskolás gyermeken keresztül a cigány és nem cigány lakosság együttélésének, viszonyulásának javulását. Várható, hogy ezzel a cigány családok és gyermekeik önmaguk perspektíváját is tisztábban látják és a nehezebb helyzetben is cselekedni készek. Az oktatásügy jelenleg a cigány családok integrációs fokának különbözõségével nem számol, sõt szelekciót alkalmaz, mivel nem ismeri el az integráció magasabb szintjein lévõk etnikai közösséghez való tartozását. Csak a „cigányságra jellemzõ életmód”-ot élõ réteg gyermekeit tekinti cigánynak. 33

Emiatt a társadalmi tudatban – ezen belül a pedagógustársadalomban – fokozottan háttérbe szorulnak a sikeres cigány gyermekek, a velük kapcsolatos nevelési-oktatási eredmények – az ehhez vezetõ utak – melyek húzóerõként hatnának a cigány gyermeket nevelõ intézmények tevékenységére is végsõ soron a cigányság elfogadására és befogadására. A cigányságnak önmaga fejlõdését nem felmutató, csupán problémacentrikus és viszonyításokon alapuló kezelése – elméleti és gyakorlati konzekvenciái tekintetében is gátló, a hátrányos helyzetet, a társadalmi esélyegyenlõtlenséget számukra konzerváló körülmény. A cigányság gyermekei tanuláshoz való jogának érvényesítéséhez, a tankötelezettségi törvény feladatainak végrehajtásához – a közoktatás hatásköri illetékességének megfelelõ szinteken – intézményesíteni szükséges a feladatokat. Az intézményi hálózat kialakítása (tárca, háttér-intézmények – önálló munkacsoport, országos, illetve regionális szaktanácsadás, kísérleti intézmények) nem elkülönítésük fokozására, hanem a feladatok objektív meghatározására, a tapasztalatok, kutatások döntés-elõkészítõ jellegének fokozására, a megoldás alternatíváinak kidolgozására, a speciális képzés, továbbképzés kialakítására, illetve az intézményes nevelésük folyamatos fejlesztésére irányulna. Az intézményesített feladatokhoz kapcsoltan a társadalmi szervek munkájának hatékonysága is felerõsödne. A cigány osztályok helyzetérõl és a teendõkrõl A nevelési és oktatási problémák élesebben jelentkeznek a homogén szervezeti formában. A hatvanas évek elejéig a cigány gyermekek jelentõs hányada nem járt iskolába. Az oktatásügy sajátos helyzetük miatt átmeneti jelleggel cigány iskolák, cigány osztályok megnyitását engedélyezte. Több mint húsz év tapasztalata bizonyítja, hogy a cigány iskolák, cigány osztályok a kitûzött cél: a cigány gyermekek felzárkóztatása szempontjából maximálisan eredménytelennek mondhatók. A túlkorosság, a lemorzsolódás rendszerint már az elkülönített intézményben is igen nagy mértékû; a vegyes osztályokba átkerült gyermekek eredménytelensége pedig a cigány osztályok elégtelen felkészítõ munkája miatt törvényszerû. Az elkülönített intézményekben tanuló gyermekeknél a kapott tanulmányi jegyek, érvényes bizonyítványok tényleges tudásbeli fedezete gyakran erõsen kérdéses. A felügyeleti szervek nemritkán szemet hunynak (hallgatólagosan tudomásul veszik), hogy a cigány iskolák, - osztályok a gyermekek oktatásában a minimális tantervi követelményeknek nem tesznek eleget. Általában is elmondható, az elkülönített oktatás körülményei nem ösztönzik a pedagógusokat nagyobb erõfeszítésre, éppen 34

ellenkezõleg: a lehangoló viszonyok még az igényesebb pedagógusnak is kedvét szegik, a formális munkavégzés, a minõség terén tett engedmények irányába befolyásolják. Az elkülönített intézményekben a kettõs mérce, a helyi vezetés hibái, az ellenõrzés lazasága, a szülõi kontroll hiánya miatt könnyebben maradnak büntetlenül a különbözõ mulasztások, a törvényes elõírások megszegései. A szakfelügyelet és az igazgatók az elkülönítés negatív hatásaként elmondták, hogy a homogén osztályokban oktató pedagógusaik szemléletét a megváltoztathatatlanba való belenyugvás, munkastílusát a kényelmesség jellemezte. A gyermekek nevelésének hiányosságait, fejlõdésbeli elmaradottságát „betudták annak, hogy cigányok”, megváltoztatni nem próbálták; eközben a gyerekek az iskolában „kulturáltabb” körülmények között voltaképpen telepi életüket folytathatták tovább. A minisztérium 1979. november 5-i intézkedési terve felszólítja az illetékes szakigazgatási szerveket, hogy a cigány óvodák, cigány osztályok, napközis csoportok létesítésében mérlegeljék: jobb feltételeket biztosítanak-e ezek a hátrányok csökkentéséhez, mint a vegyes csoportok. Továbbá gondoskodjanak arról, hogy a cigány csoportban történõ felzárkóztatás után vegyes csoportba kerüljenek a gyerekek. Véleményünk szerint ez az intézkedési terv nem pótolja az elkülönített oktatás központi ellenõrzését és jogi szabályozását. A jogi szabályozással garantálni kellene: cigány osztályok létesítését kizárólag az iskoláskor elsõ-második osztályában engedélyezzék, abban az esetben, ha a gyermekek óvodai nevelése nem biztosítható. A cigány osztály létesítésének egyetlen indoka ebben az esetben az, hogy itt a csoport kis létszáma miatt a felzárkóztatás elvileg eredményesebb lehet, mint a nagy létszámú „vegyes” osztályban. A gyerekek gyakran a szülõ akarata és tiltakozása ellenére kerülnek cigány osztályba, iskolába, holott a miniszteri rendelet 2. pontja világosan kimondja, hogy a külön osztályba való beiskolázáshoz az iskolának minden esetben ki kell kérnie hozzájárulásukat. A gyermekük érdekét mérlegelni képes szülõk egyértelmûen hátrányos megkülönböztetésnek tekintik gyermekeik elkülönített oktatását, de iskolaválasztási lehetõségük korlátozott. A lakókörzet szerinti „átmeneti” cigány iskola, cigány osztály nagyrészt a települések szélén van, közintézményektõl távol, a központi iskolába való közlekedés megoldatlan. A cigány fiatalok továbbtanulási lehetõsége a középfokú iskolában, illetve a szakmunkásképzésben Az általános iskola 8. osztályát 1985-ben végzett cigány tanulóknak mintegy 38 százaléka tanul tovább középfokú oktatási intézményben az 1985/86os tanévben (az 1981. évi arány szintje azonos), összesen 4.287 fõ. 35

A középiskolába járó cigány tanulók számának alakulása 1981/82-ben gimnáziumba 189, szakközépiskolába 329, összesen 518 fõ, 1985/86-ban gimnáziumba 204, szakközépiskolába 294, összesen 498 fõ. Jelenleg csekély a gimnáziumba, a szakközépiskolába iratkozó cigány gyerekek száma, illetve ide közülük egy-egy elvétve kerül be, tanul tovább. A KISZ Központi Mûvészegyüttesének keretében mûködõ „Rajkó zenekar” tagjai közül a többség zenei- vagy más középiskolába jár. Gép- és gyorsíró iskolába 81 fõ, egészségügyi szakiskolába 56 fõ, összesen 137 fõ jár, fõleg lányok (a számarányok az évek során alig változtak). Gyakorlatilag a cigány gyerekek középfokon való továbbtanulási lehetõségét a szakmunkásképzés adja, azaz összesen 3789 fõ jár ebbe az intézménybe. Szakmunkásképzõ iskolában a cigány tanulók létszáma: 1981/82-ben: elsõs 1578, másodikos 1114, harmadikos 853, összesen 3545 fõ, nincs adat, hogy hányan tehetnek szakmunkás vizsgát; 1985/86. évben elsõs 1751, másodikos 1094, harmadikos 944, összesen 3789 fõ, 57,3 százalékuk szakmunkás vizsgát tehet. A szakmunkásképzõben az I. évfolyam létszáma az általános iskola 8. osztályát végzõknek országosan a 33,4 százalékát adja. Fenti adatok jól érzékeltetik, hogy a magasabb osztályba való továbbjutás milyen nehézségekbe ütközik, illetve mennyien jutnak el a szakmunkás vizsgáig. Elég nagy a lemorzsolódás. Az általános iskolában a cigány gyerekek aránya 5,8 százalék, a 8. osztályosok között mindössze 4 százalékot képviselnek, tehát a továbbjutás eleve csökkenõ arányú. A szakmunkásképzõ iskolába járó tanulók között a cigány fiatalok aránya 2,3-2,1 százalék körüli. Az 1985/86-os tanévben lényegében stagnálás tapasztalható. Szabolcs és Nógrád megyében van viszonylag létszámemelkedés. Azért is fontos, hogy a cigány gyerekek közül mind többen kerüljenek a szakmunkásképzõbe, mert az biztatást, perspektívát adhat az eddig tovább nem tanuló rétegnek is. Komoly gondot okoz, hogy az általános iskolát végzett cigány gyerekeknél az eredményesnek minõsített tanulmányi munka mögött általában nincs megfelelõ tudásfedezet. Kétségtelen, hogy a kistelepülésekrõl, sok gyermekes cigány családokból jövõk, tehát a többszörösen hátrányos helyzetbõl indulók az általános iskola által közvetítendõ mûveltségi alapokat nem birtokolják. Jelentõs számban vesznek fel a szakmunkásképzõ iskolák elsõ évfolyamára olyan cigány gyerekeket – fõleg az építõiparba, kohászatba – akik a legalapvetõbb (írás, olvasás, számolás) készséggel nem rendelkeznek. A szakmunkásképzés azzal az ellentmondással is szembekerül, hogy a nyolc évi iskolai elõzmény az általános mûveltség alapját nem biztosítja, a neveltség, a viselkedési kultúrában is kevés elõrehaladás tapasztalható. A szakmunkásképzésben 36

szinte falvanként (pl. Tiszabura), általános iskolánként számon tartják, hogy hol foglalkoznak úgy a cigány gyerekekkel, hogy azok tudása, életre felkészítése megalapozott, tehát továbbépíthetõ. A többség sajnos szinte alap nélkül, vagy nagy hiányokkal indul. A manuális készségfejlesztés szinte teljesen hiányos, a munkáséletre történõ tudatos elõkészítés alig érzékelhetõ. A szakmunkásképzõ iskolának az általános mûveltség emelése, a szakmai tudás megalapozása érdekében többet és jobban kell dolgozni, hogy a cigány gyerekeket elõször is megtartsák és minden vonatkozásban fejlesszék. A pedagógusoknak arra kell törekedni, hogy a cigány gyerekek tanulmányi eredménytelenség miatt ne morzsolódjanak le, tehát a tanuló legcsekélyebb erõfeszítésére kellõ figyelmet szenteljenek. A szakmunkás képzés-nevelés minden hatékony pedagógiai eszközével, módszerével – kompromisszumok árán is – segítse elõ a cigány fiatalok szakmunkássá válását, zavartalanabb társadalmi beilleszkedését. A szakmunkás bizonyítvány megszerzése – cigány fiatalok esetében – a középfokú tanulmányok folytatását igazolja és az elõrelépés lehetõségének záloga. A szakmunkásképzésbe ágazatonként, szakmánként sajátos arányban találhatóak 14-18 éves cigány tanulók. A jelzett adatok bizonyítják, hogy jelenleg cigány gyerekek számára a szakmunkásképzõ iskola lényegében az egyetlen továbbtanulási út, amelynek az elvégzése társadalmi és egyéni emelkedést eredményezhet, s amely által a fiatalnak és késõbb családjának jobb megélhetést, emberibb életet biztosíthat. A cigány fiataloknál – a szakmunkásképzésbe való beiskolázás esetén – pályaszakmaválasztás elvétve érvényesülhet. Ugyanis oda jelentkeznek, ahol fogadják õket, ahol hiányos tudásukkal boldogulhatnak, ahol sajátos adottságaikkal leginkább megfelelnek. A szakmai érdeklõdésnél dominánsabb a kereseti lehetõség mérlegelése. Számukra az iskolaválasztás alig realizálható, ugyanis távoli falvakból sokszor országos beiskolázású intézményekbe kerülhetnek, ahol kollégium, szociális juttatás stb. adható, illetve támogatásra számíthatnak. Megállapítható, hogy azokba a szakmákba jelentkeznek újra a cigány tanulók, ahol már a családtagok közül, ismeretségi körükbõl valakinek sikerült „áttörni”, tehát ezek köré „tömörülnek”. Valószínûleg ezekben az intézményekben némi biztonságot, védettséget remélnek és kapnak. Ebben a vonzásban nyilván az adott szakmunkásképzõ intézet légkörének, a pedagógusoknak is jelentõs szerepe van. A rendelkezésre álló 1981/82-es és az 1985/86. tanévi összefoglaló statisztika jelzi, hogy szakmacsoportonként mennyi a nem cigány és mennyi a cigány tanulók száma. Az 1985/86-os tanévben a szakmunkásképzésben az I-III. évfolyamon összesen 3.789 cigány tanuló volt. A statisztikai táblázat 32 szakcsoportot sorol fel. A cigány tanulók nagyobb arányban az alábbi szakcsoportokban helyezkednek el: továbbra is az építõiparban, az építési szakipari, gépszerelõ, szerszámkészítõ, szerkezetlakatos-ipari és ruhaipari 37

szakma csoportban folytatják legtöbben tanulmányaikat. A növénytermesztés és állattenyésztés, a kereskedelem és vendéglátóipar mellett a szolgáltató jellegû szakmákban is növekedett a tanulók száma. A cigány tanulók száma legtöbb az építõipari szakmacsoporthoz tartozó szakmákban: 13,8 százaléka tanulta ezt a szakmát, azaz 524 fõ. Az építõipari szakmunkástanulóknak 5,3 százaléka cigány etnikumú. Elsõ helyen tehát az építõipar szerepel 524 fõvel, gépszerelõ-szerszámkészítõ 301 fõ, építési-szakipar 279 fõ, élelmiszeripar 250 fõ, kereskedelem 209 fõ, vendéglátás 188 fõ, növénytermesztés 190 fõ, gépi forgácsoló 188 fõ (ezen szakmacsoportokban zömében fiúk tanulnak), a ruhaiparban 329-en, textiliparban 98-an tanulnak (ez inkább a lányok szakképzés irányultságát jelzi). Ennél nagyobb az arányuk a kohászati szakmákban (11,7 százalékos), majd számszerûleg nem sok, 58 fõ, de viszonylag magas (7,5 százalékos) az arányuk a bányászatban. A bányászatban az 58 fõ, a kohászatban a 252 fõ részére a nehéz fizikai munka sem riasztó, hiszen a tanulóévek alatti juttatások nagyobbak. A késõbbi magasabb jövedelmi lehetõségek, a lakáshoz jutás reményében ha kevesen is, de vállalják ezeknek a szakmáknak a tanulását is. Az 1981/82 tanév statisztikával összevetve megállapítható, hogy a „keresettebb” szakmacsoportok arányában lényegesen nem változtak, s az okok és meghatározó tényezõk megmaradtak. A fentiekbõl az is kiderül, hogy a munkaerõpiac, illetve a szakmunkaerõ-kereslet dominál, és ahol fogadják a cigány tanulókat, oda orientálódnak. Figyelemre méltó a regionális igény is. A szakma-választásnál – a vendéglátóipar, kereskedelem, a szolgáltatás egyes területén – a cigány tanulóknál az is hangsúlyos döntési érv, hogy mennyire biztosított a kötetlenebb munkavégzés, a szabadabb mozgás. A telepített ipar követelményeit, az egy helyhez, az egy géphez kötöttséget és az ezzel járó sajátos munkafegyelmet sokan képtelenek elviselni. Szakmunkásképzésben a cigány tanulók száma, a szakmacsoportonkénti arány is kiszélesedhet, növekedhet, ha az általános iskola pályaorientáló tevékenysége valamelyest javul és gyakorlatiasabbá válik. Az általános iskola, a bázis üzem sokat tehet azért, hogy a cigány gyerekek nagyobb hányadával a manuális munkát többoldalúan megismertessék és megkedveltessék. A szakmai képzés, a munkássá nevelés eredményessége, különösen a cigány családok gyermekei körében, széles körû pedagógiai tevékenységet kíván. Számítani kell arra, hogy a mikro-társadalmi környezet hatása negatív és pozitív értelemben egyaránt ronthatja és javíthatja az iskola, a pedagógusok erõfeszítését. Rácz Gyöngyi 38

Nem nemzetiség, nem kisebbség Beszélgetés a cigány gyerekek nevelésérõl Hány cigány él Magyarországon, mennyien élnek közülük még mindig telepi körülmények között? Miért nem ismerjük a történetüket, a kultúrájukat; milyen kisebbségi státusza van az évszázadok óta hazánkban élõ cigányságnak? A felhalmozódó kérdések közül a leglényegesebb a cigány gyermekek nevelése. A sorsukat és jövõjüket alapvetõen befolyásoló megpróbáltatásokkal elõször az óvodában, az iskolában találkoznak. Milyen hatás éri õket, mekkora nehézséget kell leküzdeniük, amikor elindulnak ezen az úton? Ennek az össztársadalmi ügynek a szakértõje, 1981-tõl pedig az Országos Pedagógiai Intézet témafelelõs munkatársa Rácz Gyöngyi mérnök, közgazdász, tanár, aki származása, sorsa és munkássága révén a cigányság elhivatott képviselõje. – Naponta hallunk, olvasunk tanulmányokat, felméréseket a hátrányos helyzetben lévõkrõl. A cigány gyermekek döntõ többsége halmozottan hátrányos helyzetû. Hazánkban mennyire tehetõ azoknak a száma, akik ide sorolhatók? – A Mûvelõdési Minisztérium statisztikája egyértelmûen leszögezi, hogy azokat a gyerekeket kell nyilvántartani, akik a cigányságra jellemzõ módon élnek. Ez olyan állapot, amelyeknek az ismérvei jelenleg sincsenek meghatározva. A gyermekek etnikai hovatartozásuk és nem az életmódjuk alapján cigányok. Az intézményes nevelésben mintegy százezer kiskorút érint. Amikor a gyerek elõször kerül valamelyik intézménybe, ezzel a „defekt” jelzõvel indul, amely végigkíséri iskolás éveit. Számára egyértelmûen hátrányos besorolást jelent. – Végeznek folyamatosan felmérést, hogy a cigány gyerekek közül hányan fejezik be az általános iskola nyolc osztályát? – Sajnos, nagy részük nem a tankötelezettségi korban kezdi el tanulmányait. Az elsõ osztályban a cigány gyerekek negyven százaléka ismétlõ. A statisztika szerint a megfelelõ életkorban beiskolázottak harminc-negyven százaléka végzi el a nyolc általánost. – A cigányság melyik rétege az, amelyben a leginkább veszélyeztetettek a gyermekek és a családok? – A romungrók (magyar cigányok) évszázadok óta élnek együtt a magyarsággal, így jelentõs alkalmazkodási készség alakulhatott ki mindkét fél részérõl. A cigány anyanyelvû oláh cigányság döntõ többségben a századfordulón érkezett Magyarország területére, együttélési tapasztalatuk kisebb. Körülményeik a legrosszabbak voltak, telepeken éltek, kizárva a társadalomból, mintha hontalanok lettek volna. Napjainkban a telepen élõ cigányokat szintén hontalan állampolgároknak tekinthetjük. Még nyelvi asszimilációjuk sem történt meg. Képtelenek segíteni 39

gyerekeiket a magyar nyelv elsajátításában. Lényeges gond, hogy a cigány nyelv nem elismert anyanyelv Magyarországon. – Sok szó esik az iskola-elõkészítõ fontosságáról. Különösen azoknak a gyerekeknek az esetében, akik nem jártak óvodába. Van-e számukra szakosító elõkészítés? – A közoktatási-fejlesztési program egyértelmûen kimondja, hogy gyermeki jogon jár a hároméves kortól kezdõdõ óvodai nevelés. Ebbõl nem szabad kimaradniok a cigány gyermekeknek. Így válnának alkalmassá arra, hogy folyamatosan részt vegyenek az iskolai munkában. – Végül is miért nem történt meg a cigány gyermekek általános „óvodáztatása”? – Azok a települések, kisközségek, ahol a cigányság többsége él, gazdaságilag, társadalmilag elmaradottak. Több mint nyolcszáz községben óvoda sincs. A mûvelõdésügy azért sem tudott érdemben foglalkozni a cigányság gyermekeivel, mert az alapellátás Magyarországon mindig a tanácsok feladata volt. Ahol az alapellátás nincs megoldva, ott nincsenek meg az intézményi feltételek, nincs olyan pedagógus, aki a cigány gyerekeket nevelje. A mûvelõdési tárca az ágazati költségvetésbõl most elõször járul hozzá az alapellátáshoz. Az utóbbi két év felmérései szerint ott sem mindig kerültek be a cigány gyerekek, ahol van óvoda, mert nem volt elegendõ férõhely, így csak azokat vették fel, akiknek mindkét szülõje dolgozik. Ezen változtatott az oktatási törvény. – Melyek a leggyakoribb gondok, amelyekkel a cigány gyermekekkel foglalkozó pedagógus találkozik? – Az ötszáz-ezerötszáz lélekszám alatti községekben él a cigányság jelentõs része, ott, ahol a pedagógus egyszersmind a vezetõ értelmiség egyik képviselõje. A cigányságot érintõ döntések meghozatalakor a pedagógus szemlélete nagymértékben hozzájárul a helyi légkör kialakításához. Társadalmi szempontból elõrelépés, hogy az utolsó választáskor cigány tanácstagokat is megválasztottak, bár igen kis számban, a cigányság lélekszámának nem megfelelõ arányban. Ezért a lényeges problémákat, amelyek a cigányság egészét, illetve a gyermekeket érintik, nem súlyuknak megfelelõen ítélik meg a tanácsi apparátuson belül. Nagyon kevesen ismerik a cigány etnikum történelmét, sorsát, a jelenlegi társadalmi rendszerben elfoglalt helyét. A magyarországi cigányok hazája Magyarország, állampolgárságuk magyar. Nem nemzetiség ez, nem kisebbség. – A hivatalos meghatározás szerint etnikai csoport. – Valójában viszont a magyarság elmaradott, kizárólag rossz tulajdonságokat hordozó, hátrányos helyzetû rétegének tekintik. Hogyan viselkedjen ilyen helyzetben a pedagógus, aki szociológiailag nem képzett, de nincs megfelelõ társadalmi áttekintése sem? Az illetékes vezetés felelõs azért, hogy egy átfogó társadalmi-politikai koncepciót dolgozzon ki, amely a valóságos helyzetismeret tükrében mutatja be a 40

cigányságot. Arra volna szükség, hogy a cigány gyerekek minden oktatási szinten az évfolyamok teljes létszámának arányában részesüljenek a költségvetésbõl, függetlenül attól, hogy most milyen arányban járnak óvodába, iskolába. Ez volna a legfontosabb feladat. – Lényegesnek tartja, hogy a cigány gyermekekkel jól képzett cigány pedagógusok foglalkozzanak? Mennyire döntõ a fiatal cigány és nem cigány pedagógusok felkészítése erre a rendkívül nehéz, empátiás készséget követelõ feladatra? – A mûvelõdésügy elkészítette a maga miniszteri intézkedési tervét, feladatait, a témának mégis csak az Országos Pedagógiai Intézetben van személy szerinti felelõse. A tárca álláspontja szerint nem az a fõ kérdés, hogy cigány-e a gyerek vagy sem, hanem hogy milyen intézményi, tárgyi feltételek között él. Az ilyen szempont szerintem nehezíti a távlati látásmód kialakítását, mert nem veszi figyelembe magának a cigányságnak a mozgás- és cselekvõképességét. A szemléletváltozás azt jelentené, hogy a cigány- és a magyar gyerekek kölcsönösségi viszonyba kerülnének, együttnevelésük során a másik értékeivel gazdagodnának. Ez még megoldatlan. Ebben a rendszerben a pedagógus is hátrányos helyzetbe kerül, gondjait nem tárja fel senki, intézményes úton nem is foglalkoznak vele. Számukra az OPI irányításával 1986-ban indítottunk elõször ilyen jellegû – a cigányság etnikai sajátosságai alapján történõ – továbbképzést. – A nyelvi és beilleszkedési nehézségek, az esetleges otthoni ingerszegény környezet mennyire befolyásolják az iskolakezdõ hatéves gyereket? – A cigányság olyan etnikum, amely a történelem során nem kapott lehetõséget arra, hogy értékeit felmutassa. A cigányságot akkor lehet majd érdemben megítélni, akkor lesz a társadalomnak ehhez etikai joga, ha a cigányság is végighaladt az intézményes, a társadalmilag szervezett nevelési úton. – Állandó vita folyik arról, hogy kellenek-e a cigány osztályok? Van-e létjogosultságuk egyáltalán? – A cigány osztályok, óvodák nem sorakoznak be az iskolarendszer egészébe, alatta maradnak az alapvetõ követelményeknek. Itt nem olyan pedagógusok tanítanak, akiknek képességei jobbak az átlagosnál, így kontraszelekció érvényesül, a gyerekek kívül rekednek a mûvelõdési folyamatokon. A miniszteri rendelkezés 1962-ben úgy hívta életre ezeket az intézményeket, hogy a legjobb intézményi, tárgyi, személyi feltételek megteremtésével, legföljebb tizenöt fõs gyermekcsoportokkal mûködjenek. A pedagógus viszont nem kapott semmilyen felkészítést, hogy a cigány gyerekeket miként nevelje, akik aztán egyre gyakrabban válnak túlkorossá. A nevelés hatástalan. – Behozható a kisegítõ iskolába járók hátránya, lemaradása a mai iskola követelményeitõl? Újratermelõdik-e az analfabétizmus? 41

– Az új oktatási törvény ismét gondot jelent a cigány gyerekek jövõjének szempontjából, mert kimondja, hogy nyolc egész háromtized éves koráig beiskolázható a gyerek. Mikor fognak a cigány gyerekek belépni az iskolába? Hiszen az említett életkorig nem számítanak évvesztesnek, mégis csak négy-öt osztályt képesek elvégezni. Kilencven százalékuk az általános iskolából kerül a „kisegítõnek” ismert iskolatípusba. Jelenleg úgy mondjuk: az általános iskola speciális tantervvel mûködõ osztályába. A cigány gyermekek azonban funkciózavarokat okoznak az intézménytípusban, mert az itt nevelõ pedagógusok gyógypedagógusok, értelmi fogyatékos gyerekek nevelésére vannak felkészítve. A tragédia akkor következik be, ha a gyermek, aki nem volt értelmi fogyatékos, itt viszont azzá válik. Nem elég, hogy cigány, még „gyógypedagógiai eset” is. Az analfabétizmus, a csonkán iskolázottság mindaddig újratermelõdik, ameddig a cigányság kilencven-kilencvenöt százaléka nem végzi el a nyolc általánost. – Az állami gondozásban lévõ gyermekek mintegy ötven százaléka cigány. Holott a cigányság az összlakosságnak csak öt százaléka. Folyik a nevelõotthonokban olyan foglalkozás, amely a cigány gyermekek életben való eligazodását, beilleszkedését segíti elõ? – Az oktatási rendszer nem veszi figyelembe a cigány etnikum tradícióit, kultúráját, sajátos családszerkezetét. A cigány családokban ma is több generáció él együtt. Életmódjuk és szemléletük õszintébb, nyíltabb. A gyermekek a családi élet aktív résztvevõi, szoros szálakkal kötõdnek szüleikhez, testvéreikhez, de még a távolabbi rokonsághoz is. A mûvelõdési folyamatba ez még nem integrálódott. Ugyanígy mûködik a gyermekvédelem is – egyszerûen nem foglakozik ezzel a kérdéssel. – Létezik olyan törekvés, amely arra irányul, hogy a gyermekekkel együtt a szülõket, a családot is formálni lehet? Van lehetõség „cigány szülõi munkaközösségek” létrehozására? – A társadalmi folyamatokban az tudja sorsát irányítani, akinek megvan az alapvetõ általános mûveltsége. A családfenntartók kilencven százaléka segédmunkás, gyermekeik óvodába nem jártak folyamatosan, így az általános iskolában olyan helyzetbe kerülnek, mintha egy sokemeletes épületet az alapok lerakása nélkül akarnának felépíteni. A fiatalok többsége kényszerpályára szorul, mert a szakmai képzésnek is a nyolc általános iskola az alapja. – Hogyan ítéli meg a cigány gyermekek iskoláztatására, nevelésére irányuló törekvéseket? – Az idén áprilisban Ózdon a Cigány Fiatalok Regionális Tanácskozásán már fölvetettek olyan kérdéseket, amelyeknek a foglalkoztatás volt a legfontosabb eleme. Ózdon a lakosság harminc százaléka cigány, az utolsó években négy bányát szüntettek meg, a kohászat is „leépítette” dolgozóinak nagy részét. Nem tudnak új 42

foglalkoztatási lehetõségeket adni a cigányoknak sem: a fiataloknak mindössze tíz százaléka tanul középfokú iskolákban, döntõ többségük szakmunkásképzõbe jár, de annak a fele is lemorzsolódik. Még hozzávetõlegesen sem tudni, hogy a felsõfokú oktatásban milyen a résztvevõ cigány fiatalok aránya. Errõl nincs nyilvántartás. Talán azt gondolják, hogy aki eljutott idáig, annak már mindegy, hogy cigány vagy sem. Az a szemlélet tükrözõdik ebben, hogy csak azok számítanak cigánynak, akik a „cigányokra” jellemzõ módon élnek. Kovács József (Élet és Irodalom, 1987. május 15.)

43

Az „Eötvös József” Cigány-Magyar Pedagógiai Társaságról A Társaság elnökével, Rácz Gyöngyivel beszélget Kovács József újságíró Cigány családban nõttem föl, a legszebb éveimet köszönhetem annak a közösségnek, amely nevelt és oktatott. Mérnök-közgazdász tanár vagyok. A cigányság sorskérdéseivel 16 éves korom óta foglalkozom. Az Országos Pedagógiai Intézetbe 1980-ban kerültem, mint a Mûvelõdésügyi Minisztérium és az OPI cigány ügyekkel foglalkozó témafelelõse. Már a kezdeti idõszakban szoros kapcsolatba kerültem a pedagógusokkal, az intézményes neveléssel, a cigányságot komplex módon érintõ kérdésekkel. A pedagógusok és cigány értelmiségiek szorgalmazták, hogy hozzunk létre egy társadalmi szervezetet, tehát társadalmi óhaj hatására 1986-ban, Mezõberényben megírtuk az alapító okiratot, és megalapítottuk Társaságunkat. Megalakulásunkat a cigányság egész állapota indokolta, mert a társadalmon kívüli cigányság legvédtelenebb rétegének: a gyermekeknek egyáltalán nem épült ki intézményhálózata. S annak ellenére, hogy a cigány gyerekeket nevelõ pedagógusok 90-95 százaléka magyar, a közoktatás nem hajlandó tudomást venni róluk. Nem érdekli, hogy milyen nehéz tárgyi, intézményi feltételek között dolgoznak. Ilyen helyzetben teljes mértékben kiszorulnak a mûvelõdés és közoktatás hatókörébõl. Formálisan több mint 100 „cigány” iskola tagiskolaként mûködik. Nincsenek ellátva a kötelezõ taneszközökkel, és idáig nem kapcsolódhattak be a szakirányú felkészítésekbe sem. Köztudomású, hogy az egyetemeken, a fõiskolákon ilyen jellegû képzés nincsen. Ilyen elõélet után vált nyilvánvalóvá és társadalmi igénnyé, hogy létrehozzuk Társaságunkat, annak ellenére, hogy akkor még nem létezett egyesületi törvény. A pedagógusokkal és cigány értelmiségiekkel együttesen 1989 áprilisában dolgoztuk ki Társaságunk alapszabályát és programját. Április 20-án alakultunk meg hivatalosan, mint érdekvédelmi országos társadalmi szervezet. Bejegyzésünket 1989. június 20-án jelezte vissza a cégbíróság. Alapító okirat: I. A Társaság a cigány gyermekekkel, fiatalokkal és felnõttekkel foglalkozó pedagógusok és közmûvelõdési szakemberek társasága. II. A Társaság fõ célja a cigányság nevelésének-oktatásának-mûvelõdésének szellemi irányítása. III. Célja, hogy elismertesse a cigány identitás alapján a cigány nemzetiség és a magyar nemzet kulturális értékeit. 44

IV. Kiemelten támogatja, elõsegíti a cigány és magyar lakosság, különösen az értelmiségiek együttmûködését. V. Biztosítja a cigány és magyar pedagógusok – óvodától az egyetemig – elvi, módszertani szaktanácsadását, továbbképzését. A népmûvelõk, könyvtárosok, szociális munkások informálását, szakmai együttmûködését. VI. A Társaság folyóirata a „Cigány nevelés és kultúra”. Bemutatja a cigányság emberi és kulturális értékeit, föltárja és elemzi a problémákat, támogatja a cigányok és magyarok együttmûködését. A pedagógusok szakfolyóirataként a cigányság minden rétegének, korosztályának neveléséhez-oktatásához-mûvelõdéséhez nyújt segítséget. Az „Eötvös József” Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság az európai cigányság szellemi és társadalmi felemelkedését szorgalmazza. Magyarország a Kárpát-medencei cigányság anyanyelvi országa is, a cigány kisebbségek érdekeltek a Társaság alapdokumentumában megfogalmazott feladatok megvalósításában. Így ezen országokban is vannak tagozataink. A cigányság nemzeti programjából Az érvényben lévõ és most készülõ alkotmány biztosítson a nemzetiségeknek az állampolgári jogokon túl nemzetiségi jogokat: – az identitáshoz való jogot, – a nevelés-oktatás, mûvelõdés, kultúra intézményesítéséhez való jogot, – az anyanyelv használatához való jogot. A készülõ nemzetiségi törvény a cigányságot mint nemzetiséget deklarálja. Az új alkotmány mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság államalkotói a magyar nemzet és a nemzetiségek. Az államalkotók között a cigány nemzetiséget is nevezze meg. A nemzetiségrõl szóló törvény életbe lépéséig a legfontosabb állami feladatok intézményesítéséhez létre kell hozni a Cigány Nemzetiségi SzakértõkSzaktanácsadók Kabinetet, amelynek felügyeletéhez tartozna: – Cigány Nemzetiségi Kollégium, – Lap és Könyvkiadó, – Cigány Táncszínház, – Cigány Nemzetközi Iroda. A Társaság a cigányság nemzetiségi programjának megvalósításában a szellemi irányítást fölvállalja. A közoktatásban alapprobléma, hogy az analfabétizmus, a csonkán iskolázottság – normál és speciális tantervû iskolákban – mindaddig újratermelõdik, amíg a más etnikumú gyermekekhez hasonló iskolázottsági szintet el nem érjük. 45

Az esélyegyenlõség érdekében a jelenlegi – mivel a kisebbségi intézményhálózat kiépítése hosszú távú feladat – iskolai és iskolarendszeren kívüli oktatásban, képzésben meg kell teremteni a versenyképes általános-, szak- és elitképzés feltételeit. Támogatni kell a nevelés-oktatás-képzés tartalmi fejlesztésére irányuló innovációs kezdeményezéseket, abban az esetben is, ha azok nem a szûken értelmezett kisebbségi oktatás fejlesztésére irányulnak. A jelenlegi rendszerben is vannak eredményesen nevelõ intézmények – óvodák, alap- és középfokú iskolák –, amelyek mûködési körzetükben bázis (bemutató) intézményekké fejleszthetõk. A tehetségkutatás-gondozás terén világhírû Rajkó Mûvészegyüttes (ma Talentum) felsõfokú intézménnyé szervezhetõ. Farkas Gyula Irodalmi és Mûvészeti Fõiskola néven a Táncmûvészeti Fõiskolával (volt Balett Intézet) azonos jogosítvánnyal – fõ feladata volna az elitképzés, országos szaktanácsadás. A közép- és felsõfokú iskolarendszeren kívüli szakképzés (kollégiumi ellátással) indítását koordináltan, szélesebb körben – régiónként – tartjuk indokoltnak. A megyei (fõvárosi) pedagógiai intézetekben szükségesnek tartanánk fõállású cigány témafelelõsök (szakreferens) beállítását. A pedagógus továbbképzés terén égetõ igény a cigányság kultúrájáról, történelmérõl, életmódjáról, életvitelérõl, erkölcsérõl – szerteágazó és rendszerezhetõ ismereteket adni. Vizsgálataink alapján a pedagógusoknak csekély az információja a cigányság önismeretérõl, arról, hogy hogyan gondolkodik az etnikum a nem cigányokról. Mindez a felkészítésben és a továbbképzésben feladatot jelöl a témák pedagógiai feldolgozásán túl pszichológiai, esztétikai, néprajzi, etikai vonatkozásban is. A pedagógusok személetformálását alapfeladatnak gondoljuk, mivel a cigányság vonatkozásában az alapozásnál tartunk. Az oktatást-kultúrát szerves egységben, egységes rendszerben végiggondolva remélhetünk eredményt. Az oktatási-mûvelõdési folyamatban akkor léphetünk elõre, ha a „két” terület nem válik el oly módon is, hogy az oktatásból kizárjuk az identitást, kultúrát, nyelvet legautentikusabban közvetítõ cigányokat, és csak a közmûvelõdés homogén színterein számítunk tevékenységükre. A cigány kultúra integrálása az intézmény legitimálta kultúrába minden intézménytípusban (óvodától az egyetemig) feladat. Alapvetõ és sokrétû az a munka, amit különbözõ etnikumúaknak csak karöltve, egymás tudását elismerve lehet elvégezni. (1989)

46

Cigány kultúra – mûvészeti nevelés 1986-2001. Az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság 1986-2001. közötti történetébõl, filmjeibõl válogattunk – a Filmakadémia mûhelyében. A Cigány kultúra – mûvészeti nevelés narrátori szövege: 1986. május 26-án az MKM és az Országos Pedagógiai Intézet háttérintézményeként – a kísérletvezetõk országos konferenciáján – Mezõberényben vetõdött fel a Társaság létrehozásának gondolata. Szabolcsi Miklós akadémikus, Kovács József költõ, és Péli Tamás festõmûvész javaslata alapján a Társaság Eötvös József nevét vette fel. 1989-ben a féléves továbbképzõ tanfolyam keretében véglegesítettük az alapszabályt. A Társaságot 1989. június 20-án jogilag is nyilvántartásba vették. A Társaság fõ célja a cigányság nevelésének, oktatásának, képzésének, mûvelõdésének szellemi irányítása, saját értelmiségének kinevelése, hogy minél szélesebb körben - a döntéshozásban, a médiában, az oktatásban és a mûvészeti életben – képviselhesse érdekeit. Közvetítse a magyar, beás cigányok és a romani anyanyelvû romák kultúráját, és nemzeti kisebbségként, nemzetalkotóként elfogadtassa magát a társadalommal. A Társaságnak alapításától célja, hogy: Farkas Gyula Mûvészeti Fõiskolaként – az összes mûvészeti ágat oktatva – kinevelné azt a cigány értelmiséget, amely a kulturális autonómiát megteremtené, amely hivatott lenne a cigányság integrációját felelõsséggel segíteni. A Társaság tízéves, rendkívül kimagasló szakmai teljesítményéért állami elismerésben részesült a Magyar Kultúra Napján. Elõször a Társaság próbálta szervezetten, az érdekek összefogásával feltárni a cigányság iskoláztatásának kudarcait, konfliktusait és kereste a megoldás módját. Azelõtt ugyanis sosem vizsgálták kellõ alapossággal e sajátos történelmû és természetû kisebbség szemszögébõl ezt a kérdést. Sõt a háború után sokáig az sem számított különösebben, hogy eljutnak-e a cigány gyermekek az iskolába. 1961-tõl kezdték összeterelni õket homogén osztályokba, és akik nem érték el a normál oktatáshoz szükséges szintet, azokat kisegítõbe irányították, holott sokan közülük azért teljesítettek korosztályukhoz képest kevesebbet, mert nem beszélték jól a magyar nyelvet. Nyelvészek bevonásával a romani tannyelvû intézményesítés megalapozása érdekében elkészült a Cigány–magyar képes szótár négy füzete: Olvasni tanulok, Számolni tanulok, Környezetünk, Dalok, versek mesék címmel és hozzájuk a kétnyelvû szószedet, magnós program, segédletek. Útmutatók készültek a kísérleti kipróbáláshoz, amelyet hét megye tizenöt települése és a fõvárosban Újpest vállalt. 47

Azért, hogy a gyermekek anyanyelvük segítségével anyanyelvi szinten sajátíthassák el a magyar nyelvet és fejlõdhessenek. Kísérlet indult 7 megye: 15 településén és a fõvárosban – az óvodától a középfokig, az eddigi pedagógiai gyakorlat megváltoztatásáért. Kapuvártól – Ózdig, Pálmajortól – Hodászig lelkes pedagógusok kapcsolódtak be a programba, amit a helyi közigazgatás, illetve vállalatok – szövetkezetek is támogattak. Ezzel egy idõben megkezdõdött a cigány kultúra feltárása: hogy értékei bekerülhessenek az oktatásba, illetve közkinccsé válhassanak. A Társaság kezdetektõl az európai cigányság szellemi és társadalmi felemelkedését szorgalmazza. A Kárpát-medencei cigányság anyanyelvi országa is hazánk, ezen országokban is vannak tagozataink. 1990. szeptember 1-12. között a Zánkai mûvészeti-népismereti táborban került sor az elsõ európai oktatási-mûvelõdési konferenciára. Idén februártól elindítottuk az önkormányzati képviselõk egyéves képzését. A szakmai és kulturális programsorozat célja, hogy elõsegítse a valóságos kép kialakítását a cigányság kisebbségi és kulturális közösségérõl. A cigány serdülõk nemcsak azért nem tanultak és ma sem tanulnak tovább, mert korán érnek, hanem azért is, mert nem tudnak elszakadni a családjuktól. A Társaság kísérleteként – Heves megye két szakképzõ iskolája több szakmában, (asztalos, lakatos, állatgondozó, kertész) a Sarudi Mûvelõdési Központban kihelyezett tagozatként mûködött, amelynek pedagógusai tanították a közismereti tárgyakat, míg a szakelméletet az anyaintézmény tanárai. A gyakorlati foglalkozást a település gazdasági cégei biztosították. A rendszerváltást követõen ez a kezdeményezés az Országos Képzési Jegyzék bevezetésével általánossá vált. 2001-2002-es tanévtõl kétszeres normatívát kapnak, azon intézmények, ahol a túlkoros tanulókkal befejeztetik a nyolc általánost, és szakmát adnak a kezükbe. A cigány értelmiség kinevelésére koncentrálva, a Társaság önerõbõl megteremtette az érettségizett, tehetséges fiatalok továbbtanulásának lehetõségét: országos és határon túli beiskolázással, térítésmentesen, bentlakásos formában. Mind a média, mind a színész szakon oktattuk a „Cigány kultúra és mûvelõdési ismeretek” tantárgyat, állami vizsgatantárgyként. A jelenlegi dokumentumfilm nyersanyaga is közös válogatás az általuk készített felvételekbõl, vizsgafilmekbõl. (2001.) Rácz Gyöngyi

48

A Társaság bentlakásos képzései A Társaság Alapító Nyilatkozatában megfogalmazott célok elérésére törekszik. Az óvoda, iskola, média, színház területén a személyi feltételek – tehetséggondozás, képzés, továbbképzés – megteremtéséért dolgozik. A hazai cigányság életében is döntõ szerepe van annak, hogy kultúrájuk, mûvészetük milyen magas szellemi fokon tükrözõdik vissza a magyar televízióban, rádiókban, színházban. Alapfokú filmkészítõ képzés feladata a filmkészítés iránt érdeklõdõ cigány és más nemzetiségû érettségizett fiatalok megismertetése a vizuális nyelv alapjaival, és az MTV Pécsi Stúdiójának gyakorlati munkájában részvétel. A képzés zárásaként két kisfilm készült. Tanulói: Balogh Zsolt Ózd, Danyi András Bátonyterenye, Fodor Tímea Budapest, Hattayer Krisztina Budapest, Kóczé Angéla Nyíradony, Molnár István Gábor Budapest, Német Beatrix Újfehértó, Orsós József Kiskunhalas, Orsós Zsuzsa Pécs, Rostás Kálmán Bátonyterenye. Foglalkozásvezetõk: Békés Sándor stúdióvezetõ, Szondi Imre operatõr, Danyi János hangmérnök, Illés József fénytechnikus, Hubert Mária szerkesztõ, Kovács József Hontalan író, Jónás Erzsébet képzõmûvész, Fátyol Tivadar zeneszerzõ, Péli Tamás festõmûvész. TV bemondó- mûsorvezetõ- riporter képzést az MTV Oktatási Osztályával közösen indítottunk. Hallgatói: Balogh János Budapest, Bálint Andrea Budapest, Berki Nikoletta Budapest, Danyi András Bátonyterenye, Danyi Júlia Veresegyház, Dócs Gábor Budapest, Gizur Erik Budapest, Horváth Kálmán Tiszavasvári, Juhász Anikó Budapest, Kiss Adél Budapest, Kovács János Budapest, Rostás Kálmán Bátonyterenye, Sárközi Ildikó Budapest. Oktatók: média- sajtókommunikáció – Cserhalmi Imre, bemondói gyakorlat – Berki Zsuzsa, Detre Annamária, Kertész Zsuzsa, Mohai Gábor, beszédfejlesztõ – Vinczéné Bíró Etelka, Stollár Katalin. Középfokú szerkesztett videófelvétel-készítõ képzés a TV, kiemelten a helyi körzeti stúdiók számára szakemberképzés. Hallgatói névsor: Balogh Zsolt Ózd, Danyi András Bátonyterenye, Danyi Júlia Veresegyház, Hankó János Tiszaluc, Katkó László Budapest, Molnár István Gábor Budapest, Solymosi Imre Tura, Szilva István Budapest, Zámbó Gyula Budapest. Állami Vizsgabizottság: elnök dr. Juhász Árpád egyetemi tanár, tagjai: Borsos Árpád MKM osztályvezetõ. Vizsgatantárgyak: mozgókép és videoelmélet – Szilágyi Vilmos MTV stúdióvezetõ, videotechnika – Dimitrov Györgyné MTV fõmunkatárs, videofelvétel készítés és szerkesztés (vizsgafilm) – Almási Tamás filmrendezõ, gazdasági és jogi ismeretek – Kozma Károly MSZK fõtitkár, cigány kultúra és mûvelõdési ismeretek – Rácz Gyöngyi tanár. 49

Felsõfokú mûsorgyártó képzés feladata, hogy elméleti és gyakorlati ismeretek egymásra épülõ oktatásával a hallgatók képesek legyenek egy forgatócsoport, illetve egy videostúdió mûködésének megszervezésére, egy video-mû, illetve abban minden munkafolyamat önállóan történõ elkészítésére. A képzés szakirányú felsõfokú végzettséget biztosít. Az oklevél a 17/1990. (XII.20.) MKM. rendelet alapján: operatõri, rendezõi, mûsorgyártói, stúdióvezetõi munkakörök betöltésére jogosít. Hallgatói névsor: Balogh Zsolt Ózd, Danyi Júlia Veresegyház, Farkas László Tiszabura, Hankó János Tiszaluc, Kovács János Budapest, Molnár István Gábor Budapest, Rácz Beatrix Nógrádmegyer, Solymosi Imre Tura, Szilva István Budapest, Zámbó Gyula Budapest. Állami Vizsgabizottság: elnök Borsos Árpád, tagja: dr. Juhász Árpád. Vizsgatantárgyak: vizuális nyelv és esztétikai ismeretek – Nagy Ferenc mûvésztanár, felvételkészítési ismeretek – Almási Tamás filmrendezõ, stúdiótechnikai és üzemeltetési ismeretek – Szilágyi Vilmos MTV stúdióvezetõ, gyártásszervezési ismeretek – Magyar Lehel MTV munkatárs, gazdasági, jogi és vezetési ismeretek – Kozma Károly Mûv. Szakszervezet fõtitkára, cigány kultúra és mûvelõdési ismeretek – Rácz Gyöngyi tanár, gyakorlati ismeretek – vizsgafilm. A színész- szinkronszínész képzést a 16/1994. (VII.8.) MKM rendelete alapján indítottuk a hazai Cigány Színház hivatásos színészeinek kinevelése céljából. Színinövendékeink: Balázs Szilvia Sóshartyán, Bálint Andrea Budapest, Bari Beáta Sóshartyán, Bari Gizella Sóshartyán, Bari Irén Sóshartyán, Csonka Szilvia Szolnok, Farkas Hermina Abony, Hajdú Bernadett Galgahévíz, Helyes Georgina Nagykanizsa, Horváth Kálmán Tiszavasvári, Kõvári József Sárszentlõrinc, Mazács Zsuzsa Dunaszerdahely, Oláh Lajos Salgótarján, Orsós Mária Nagykanizsa, Paulik Gyula Karancsalja, Puskás Attila Budapest, Seregélyes Nóra Budapest, Zsitva Tamás Budapest, Tarjáni Gyula Sárszentlõrinc, Váradi Éva Ózd, Viszt Tünde Veszprém. Állami Vizsgabizottság: elnök dr. Juhász Árpád, tagjai Borsos Árpád, Rácz Gyöngyi. Vizsgatantárgyak: filmtörténet – Nagy Ferenc mûvésztanár, beszéd-kommunikáció – Vincéné Bíró Etelka beszédtanár, ének-zene – Pallagi Judit énektanár, színészmesterség – Jónás Judit színmûvész, szinkronrendezõi-technikai ismeretek – Csörögi István szinkronrendezõ, gyakorlati ismeretek – vizsgaelõadás. Cigány televíziós szakemberek kinevelése A hazai cigányság életében döntõ szerepe van annak, hogy kultúrájuk, mûvészetük milyen magas szellemi fokon tükrözõdik vissza a magyar televízióban, rádióban, sajtóban. Az „Eötvös József” Cigány-Magyar Pedagógiai Társaságot ez a cél vezérelte, amikor 1990-ben az ELTE Stúdiójával közösen elindította a „Cigány nevelés és kultúra” c. videofilm-sorozatát. Az Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai 50

Tudományos Egyesülettel együttmûködve – a televízió kiemelten a helyi, körzeti stúdiók számára, a cigány kultúra integrálásával – középfokú szerkesztett videofelvétel-készítõ tanfolyamot szervezett az 1992/93-as tanévben a filmkészítés iránt érdeklõdõ érettségizett cigány és nem cigány fiatalok igénye alapján. A megyei, helyi tagozataink ajánlásával 35 fõ kérte felvételét, de pénzszûke miatt 15 fõ nyert felvételt. A beiskolázottak az ország különbözõ megyéibõl, hátrányos településekrõl származnak, más-más kultúrák képviselõi, magyar-, beás-, cigány anyanyelvûek, ezért bentlakásos képzést folytattunk, anyagi helyzetükre tekintettel térítésmentességet biztosítottunk. Kiemelkedõ az Állami Vizsgabizottság által színvonalasnak minõsített vizsgafilm készítése, valamint az általunk kezdeményezett új tantárgy, a „Cigány kultúra és mûvelõdési ismeretek” elsajátítása. A szükséges szakirányú középfokú bizonyítvány birtokában tehetséges szorgalmas diákjaink kérésére, a vizsgabizottság javaslatára felsõfokon folytattuk a képzést. A videómûsor-gyártó képzés célja, hogy elsõsorban olyan szakemberek elméleti és gyakorlati képzését és továbbképzését biztosítsa, akik középfokú szerkesztett videofelvétel-készítõ képzettséggel már rendelkeznek, de nincs szakirányú diplomájuk. A képzés feladata, hogy elméleti és gyakorlati ismeretek egymásra épülõ oktatásával a hallgatók képesek legyenek egy forgatócsoport, illetve egy videostúdió mûködésének megszervezésére, egy video-mû, illetve abban minden munkafolyamat önállóan történõ elkészítésére. A tanfolyam szakirányú felsõfokú végzettséget biztosít. A bizonyítvány a 17/1990. (XII.20.) MKM rendelet alapján operatõri, szerkesztõ, rendezõi, mûsorgyártói, stúdióvezetõi munkakörök betöltésére jogosít. Államvizsga napja: 1994. augusztus 19. Országos Roma Filmakadémia Minden évben egyhetes bentlakásos, több csoportban mûhelymunka. A szakmai továbbképzés hallgatói: a Társaság középfokú filmkészítõ, felsõfokú mûsorgyártó és színész–szinkronszínész OKJ szakképzés keretében végzett hallgatói és a mozgókép kultúra iránt érdeklõdõ fiatalok. 2006. augusztus 31-tõl 2007. augusztus 31-ig média- és kommunikáció szakon felsõfokon végzettek számára emeltszintû mozgóképgyártási és terjesztési komplex tanfolyamunk van, amelynek része a cigány kultúra és mûvészeti ismeretek címû tantárgy. A Filmgyárban folyik a legújabb technika elsajátítása. Rácz Gyöngyi 51

Péli Tamás önéletrajza Molnár István Gábor IN MEMORIAM PÉLI TAMÁS címû portréfilmjének szövegébõl (1990-1994) 1948. augusztus hetedikén születtem Budapesten, a nyolcadik kerületben, amely az úgynevezett pesti cigány kerület. Ide jártam általános iskolába, a Bezerédi utcába. Itt éltem meg 1956-ot mint nyolc-kilenc éves kisfiú. Ami a legfantasztikusabb és legfontosabb emlékem, az mégsem a nagy politikai mozgások, nem az, hogy a Népszínház utcában tudtam meg, Sztálin elvtárs meghalt, hanem az, hogy volt egy csodálatos közösség, amely körülvett, akikhez én mindenáron tartoztam és tartozni szeretnék. Lehettem olyan három-négy éves – amikor is még platinaszõke hajam volt –, nagymamámnak ültem az ölében, aki egy száztizenkét kilós csodálatos indiai istenasszony volt. Gyönyörû fekete haja, szép nagy barna arca olyan volt, mint egy bronztányér. Megkérdeztem tõle: én olyan vagyok-e, mint ti? Mert pocsolyákban, itt-ott láttam, kicsit más vagyok, mint a többi unokája. Azt mondta: Hát, kisfiam, ugyanolyan vagy, pont ugyanolyan. Ekkor dõlt el minden az életemben. Ennek nagyon örülök, hogy így döntött akkor a nagymama, és nem látott másnak, mint a többi unokáját. Szeretem ezt a népet, amit most meg is nevezek: történetesen a cigányságot. 1962-ben lettem gimnazista. Akkor elhatároztam, azért fogok tanulni, ha Isten is megsegít, hogy festõ, festõmûvész legyek, hogy egy másik „lõállásból“ tudjak segíteni népemen, a világgal, a társadalommal szemben, amely régen sem, most sem szeret minket – sajnos. Mint mondottam, hatvankettõben bekerültem a Képzõmûvészeti Gimnáziumba, az egész Mátyás tér örömére. Nagyon nagy dolog volt ez egy cigány gyereknek, hogy eljutott idáig. Hát jól-rosszul tanultam az orosz nyelvet, de érdekes mód jól tanultam a fizikát, a mûvészettörténetet. Felmerült bennem, hogy miért nincsenek cigány költõk. Az nem, hogy mért nincsenek festõk, mert én már akkor tudtam, hogy az leszek. Azért akartam ennyire, mert a fotók újságba kerülnek, és azt eltépi vagy vécépapírnak használja az ember. De ha egy festmény mûtárgy, azt megbecsülik. Nagy megpróbáltatások következtek, mert nem voltam annak a tudásnak a birtokában, amit elvárt volna tõlem a mûvészeti gimnázium. Végre egy bukott év után sikerült leérettségiznem. 1968-ban kijutottam Hollandiába, ott megismerkedtem egy olyan világgal, ahol nem a származás a fontos, hanem az ember által létrehozott érték. A magyar Képzõmûvészeti Fõiskolára nem vettek fel, ki tudja, miért. Ennek ellenére felvételt 52

nyertem a Holland Képzõmûvészeti Fõiskolára a kicsempészett képeim alapján. Ekkor egy rettenetes háború következett, édesanyám, Fejes Nyári Hilda és az akkori Mûvelõdésügyi Minisztérium között kiutazásom végett. Ezt a csatát édesanyám megnyerte. 1968 tavaszán ott álltam a Keleti pályaudvar peronján, kis batyummal. Talán Bécsig is vizes volt a zakóm, amin ott sírt a család és az összes barátom. Megérkeztem Hollandia fõvárosába. Hát nem volt könnyû leszállnom a vonatról. Körülnéztem, március negyedike volt. A nap által a felhõk alulról voltak megvilágítva, ahogy ezt a hollandok mindig meg is föstötték. Akkor megnyugodtam, hát mégsem kerültem a világ végére. Summa summárum: a református egyház fizette a tanulmányaimat egy évig. Utána jó tanulmányaim miatt az akadémia is fölajánlott egy plusz ösztöndíjat. Mindig volt bennem egy gondolat, amit a nagymama mondott: Kisfiam, egy cigány embernek mindig százszor többet kell tenni, mint egy másiknak. Na most, Hollandiában egy magyar-cigánynak vagy cigány-magyarnak ezerszer többet kell tenni. 1974-re újra itthon voltam. Úgy éreztem, hogy két állampolgárságra nincs szükségem, hisz azt az egyet itt kell megélnem és megvédenem. Ez év õszén elmentem a lila iskolába Újpalotára, mint képesítés nélküli rajztanár. Azért nem mint tanár, mert marxista vizsgáim nem voltak. Jószerivel akkor már két éve ott tanított Choli Daróczi Jóska barátom. Az iskolában rengeteg támadás ért minket. Az elõítéletek olyanok, mint a páncélos lovagok, nehéz õket kiütni a nyeregbõl. Ezért eljöttünk, Choli ötéves, én hároméves munkásságomat hagytam ott. Rájöttem, nálunk nem úgy mûködnek a dolgok, ahogy én azt azelõtt hittem, mint Hollandiában. De most is hálát adok Istennek, hogy visszajöttem. Tudniillik a rossz testvér is testvér. Én így vagyok a magyarokkal. A hollandok pedig kedves szomszédok voltak mindig, és hát egy rossz testvér csak több, mint egy jó szomszéd. Hát én a magyarokkal nagyon sok jó, és nagyon sok rossz idõt töltöttem együtt. Képeim. Én régen úgy festettem, hogy csak örültem annak, hogy festek, de mára célom lett az, hogy mit és hogyan. Na most, a közérthetõ festészet szintézis is mindig. Tudjuk azt, hogy a cigányok lopnak. Ezt most jó értelemben értem – én a festészetben, amit csak lehetett, elloptam és megpróbáltam egy Péli Tamásvilággá összegyúrni. Nem úgy, hogy belehánytam a tarisznyámba mindenfélét, hanem gondosan megválogattam, amiben én is hiszek. Ettõl lettem az, aki vagyok. Ha a képeimet másokkal közös tárlaton szerepeltetem, akkor is egybõl lehet tudni, hogy én föstöttem. Az soha nem hangzott el, hogy melyik irányzatot képviselem, azt viszont hallottam magamról: meglehetõsen önálló elképzelésem, stílusom van. Két nagyobb kép jelzi munkásságomat: az egyik a XIII. kerületi Dagály utcai könyvtár lépcsõházában, egy tizennégy négyzetméteres pannó, a másik – amit már évek óta terveztem – egy olyan kép, amely a magyarországi 53

cigányok sorsát, történelmét mutatja be. Ez Tiszadobon került bemutatásra az Ilku Pál gyermekvárosban (aminek, azt hiszem, mára más a neve). Ez egy negyvenkét négyzetméteres pannó, aminek a címe a „Születés“. Végre ennél a képnél úgy-ahogy, maximálisan letettem voksomat. Azt hiszem, hogy én egy hídverõ vagyok, egy utászkatona, mert nem mindenki képes, hogy belegázoljon a hideg vízbe. Erre vállalkozni kell. Nekem van egy elképzelésem, egy álmom. Martin Luther King mondta – akihez persze nem merem hasonlítani magam, csak nagyon szeretem, amiket Õ mondott. Tehát az itt élõ népek a Kárpát-medencében a második évezredre, legalább addigra, nem kezet fognak, hanem elismerik egymás létezését. A kézfogás már megtörtént sokszor. Egyszerûen elfogadják egymást, egymás másságát, megtanulják szeretni egymást, hogy egymás másságából tanulni tudjanak. Nekem ez az álmom, ehhez kell a hidakat megépíteni, hogy ne kelljen táborokba, gettókba kerülni sem a sváboknak, sem a tótoknak, sem a horvátoknak, és természetesen számomra a legfontosabb, hogy a cigányoknak sem, kiknek ügyeit mindig a szõnyeg alá söpörték – ma is. Nagyon szeretném megfösteni a nagy spanyol költõ cigány románcait, és hogy miért nem a nagy magyar költõ cigány románcait: mert a magyarok nem írtak ilyet rólunk. Jó múltkorában voltam bátor azt mondani egy magyar politikusnak, aki azt kérdezte, hogy mi, cigányok mit tettünk eddig, mi azt tettük, amikor forradalom volt vagy háború, hogy ezrével-százezrével haltunk meg mások ügyéért. Én azt kérdem, volt-e már olyan nem cigány, ki meghalt egy cigányért? Ez lehetne végszó, de a férfiaknak azt üzenem, hogy legyen jó feleségük, a nõknek legyen jó társuk, aki vigyáz rájuk, a gyermekeknek meg azt: bármilyen rossz, az iskolába menjenek be. (1995.)

Tanítványunk Horváth Kálmán, a Duna Televízió munkatársa. 54

Most is Péli Tamás... Most is Péli Tamás ölelt össze bennünket, ismerõsöket és ismeretleneket. Az õ szellemisége vezetett mindenkit az agárdi alkotóház ünnepélyes megnyitójára ezen a verõfényes decemberi vasárnapon, ahol az „Eötvös József“ Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság és az alkotóház költõi, baráti összefogásban emlékeztünk Pélire egy ünnepi mûsorral. Az õ publikálatlan verseit szavalták, az õ festményeihez íródott verseim hangzottak el, idézték vissza a régi szép idõket, amikor még naponta taníthatott minket ez a zseniális mágikus realista festõmûvész. Taníthatott emberségre, egymás feltétel nélküli elfogadására. Az Alkotóház megnyitóján Gárdony város polgármestere mellett köszöntötte a megjelenteket a Társaság elnökasszonya. Szecsõ Kovács Zoltán két szépséges lánya és fia autentikus cigánytáncaiban csodálhattuk azt a büszke tartást, amelyre Péli mindig figyelmeztetett bennünket. A Péli festményei és grafikái között felhangzó cigány hallgatók fájdalmas jaja betöltötte a házat, ahova harmincnyolc ember érkezett, hogy a feledhetetlen alkotóra emlékezzen. Most igazán beigazolódott a „sok jó ember kis helyen is elfér“ mondás. Együtt énekeltük Péli kedves dalait, például a Magos buckó tetõn ül a vén sas-t, idéztük elhíresült mondatait: „A falakat kétfelõl kell lebontani“, „Miénk a szabadság boldogsága“, „A cigány gyerekek jövõjét kizárólag a tanulás biztosítja. Aki nem képezi magát, az elsüllyed, mint Atlantisz kincsei a tenger mélyén.“ Levetítettük Kovács Ádám, a Társaság filmes tanítványának Péli Tamás világszemlélete címû filmjét. Emlékek forgatagában ott éreztük magunk között õt is. Nem volt különbség közöttünk. Emberek voltunk, a Mester európai szellemiségével töltõdött Emberek... és most is Péli Tamás ölelt bennünket össze. Pethes Mária, 2006. 55

A hazai Cigány Színház hivatásos színészeinek kinevelése, a színház programja Az „Eötvös József” Cigány-Magyar Pedagógiai Társaság tevékenységét Eötvös József munkásságának, nemzetrõl, kisebbségekrõl vallott nézeteinek ismeretében, annak szellemében végzi a megalakulástól napjainkig. 1990-tõl Társaságunk a cigány értelmiség kinevelése érdekében állami szakvégzettséget adó közép- és felsõfokú mûvészképzést folytat. Felsõfokú mûsorgyártó képzésünk hallgatói jeles-jó eredménnyel államvizsgáztak. 1995-ben televíziós bemondó, mûsorvezetõ, riporter tanfolyamunk volt, amelyet színész/szinkronszínész képzéssel terveztünk folytatni az MKM javaslatára és kiemelkedõ tehetségû tanítványaink kérésére. Az országos beiskolázás érdekében felhívást adtunk közre az MTV-ben és a Rádióban, szabadon választott vers, monológ, ének, illetve az Alkalmassági Vizsgabizottság instrukciója alapján a színészeti készségek felmérésére. Országosan elismert szakemberek válogatták ki a 140 felvételizõbõl a legtehetségesebbeket. Tanítványaink, színinövendékeink az ország nyolc megyéjébõl és a fõvárosból származnak, más-más kultúrák képviselõi, magyar-, beás-, cigány-, német-, szlovák anyanyelvûek, többségük szegénységben él, ezért bentlakásos (teljes ellátással), térítésmentes képzést folytattunk. A két éves képzésünkben résztvevõ 18 fõ cigány, 1 fõ szász, 1 fõ szlovák, 2 fõ magyar fiatal állami vizsgára készül. Ebbõl a csapatból kívánjuk létrehozni a Napházzal közösen a Cigány Színház alapító társulatát. A Napház felújítása ez év januárjában készült el, alkalmassá vált színházi produkciók bemutatására. A program mûvészeti megvalósítását és a színház vezetésének feladatait Rácz Gyöngyi, Magyar Fruzsina és Hollai Kálmán vállalják. Az április-július közötti programban hét darab tovább játszása és egy új bemutató szerepel. A program összeállításánál arra törekedtünk, hogy változatossága minél nagyobb vonzást jelentsen a közönség számára. A többféle színházi mûfaj és jelleg egyben lehetõséget biztosít arra is, hogy valamennyi színész érdemi szerephez jusson. Nagy András: VEZEKLÉS. Rendezõ: a szerzõ. Az alapötlet Shakespeare Lear királya, amit Nagy András író cigány környezetbe adaptált. Az öreg cigány vagyonhoz jut, amit háromfelé oszt lányai között. Kettõ elfogadja, a legkisebb nem. A darab a romák egyik alapgondját mutatja be. A legidõsebb sorsa a magyarrá asszimilálódás, a középsõ identitását keresve küszködik, a harmadik harmonikusan kettõs identitását megtalálva él. Az édesapja a két boldogtalan nõvérnél nem talál igazi otthonra, mire megtagadott legkisebb lányához ér, ahol a lelki békéjét megtalálná, búcsúzik tõle az élet. A mûbõl Nagy András forgatókönyve alapján Gyöngyösi Imre és Kabai Barna forgatta Vezeklés címû filmjét. A német-bolgár színészekkel készült filmet a Társaság színinövendékei szinkronizálták. 56

Szegõ László: CSIKÓINK KÉNYESEK. Zenés irodalmi (hazai és nemzetközi) összeállítás a vándorlás során érintett népek dalaiból is. Az õsbemutató 1990. február 27-én volt, majd újrajátszása 1996. szeptember 1-jén az újpesti Ady Endre Mûvelõdési Ház színpadán. Kósa Pál: CIGÁNY LAKODALMAS JÁTÉK. A Leilla cigány kumpánia vándorlását megszakítva a Kárpátok szélén letáborozik és az erõs Anrusnak és a szép Revekának, a vajda leányának lakodalmára készül. A lakodalomig regényes út vezet, mivel a võlegénynek több próbát kell teljesítenie. A Minisztérium támogatásával 1996. augusztus 20-án a Millecentenárium alkalmából „díszelõadás” volt a Margitsziget szabadtéri színpadán. 1997 õszétõl a következõ darabok bemutatóját tervezzük: Dosztojevszkij: FEHÉR ÉJSZAKÁK. (Rendezõ: Siklós Olga.) Dosztojevszkij korai – elbeszéléseket és kisregényeket termõ – korszakának egyik álmodozó figurája a Fehér éjszakák hõse. A valóság helyett különbözõ helyzetekbe képzeli magát. Találkozik egy tündérmesébe illõ lánnyal, akivel a történés során átlép az álomvilágból a valóságba. Schwajda György: HIMNUSZ. (Rendezõ: Hollai Kálmán.) A magyar társadalmon belül, az önhibáján kívül egyre süllyedõ középosztály és a szubkultúra egyre hangosabban kérdi egy alagútból, melynek senki sem látja a végét: „Aranka, ez már a segítség?” Fejes Endre–Presser Gábor: JÓ ESTÉT NYÁR, JÓ ESTÉT, SZERELEM. (Rendezõ: Csiszár Imre.) A fõszereplõ a sivár szürke mindennapokból elvágyódik, diplomatának adja ki magát, így próbál szerelmet, feleséget keresni. Többszöri próbálkozása, sikertelensége tragédiához vezet. Rácz Gyöngyi, 1997. Színészképzésünk tanítványai:

Mazács Zsuzsa, Kassai Nemzeti Színház színmûvésze

Kõvári József Borz, Fény és Árnyék Egyesület vezetõje

Csonka Szilvia Napsugár, Vígszínház színmûvésze 57

Kitüntetési javaslatok Eötvös József-díjra Nagy Ferenc (Szül.: Budapest, 1938. március 30.) Iskolai végzettség: fõiskola. Szolgálati helye: Petõfi Sándor Kéttannyelvû Gimnázium. A kitüntetés átadásának tervezett idõpontja: 2007. Pedagógusnap. Kiegészítõ életrajzi adatok: A Szegedi Tanárképzõ Fõiskolán szerzett tanári oklevelet 1959-ben. Mezõberényben kezdte pályáját. 1966-tól 1998-ig, nyugdíjazásáig igazgatóként dolgozott. Az 1. sz. Általános Iskolában feladata egyrészt a tehetséggondozás volt, szakosított tantervû osztályok szervezésével, másrészt a halmozottan hátrányos helyzetû tanulók felzárkóztatása, az eredményes, tankötelezettségi korhatáron belüli iskolavégzés feltételeinek kialakítása, a továbbtanulás megalapozása. Jelenleg a Békés megyei Arany János tehetséggondozó programjának is mûvészeti vezetõje. A javaslat alapjául szolgáló tevékenység: Mezõberény két évtizede kapta meg a városi rangot – ez a kisebbségi közösségek munkájának is köszönhetõ. Nagy Ferenc iskolaigazgatóként és különbözõ társadalmi szervezetek tagjaként, vezetõjeként tevékenyen vett részt a város érdekében ennek a közösségi szellemiségnek továbbfejlesztésében. A gyermeki tevékenységek teljes körét felölelõ iskolát „épített”. Sportiskolai tanulóként diákjai nemcsak a hazai, hanem határontúli versenyeken is sikeresek. A különbözõ népek kultúrájának, mûvészetének megismertetését a tananyagba való integrálással, diákcserével, európai táboroztatással segíti. Közremûködésével itt épült az ország elsõ két tannyelvû gimnáziuma, ahol ma is a mûvészetek oktatója. Az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság Mezõberényben – a kísérletvezetõk országos tanácskozásán – a cigányság nevelésének, oktatásának, mûvelõdésének, szellemi irányításának céljával alakult meg 1986. május 26-án. A közoktatás, a közmûvelõdés tartalmi fejlesztésének társadalmasítását segítõ szervezetnek megalakításától kezdve fõtitkára. A hazai és a határontúli tagozatok kiépítésében, szakmai módszertani koordinálásban, a képzésben, továbbképzésben munkássága meghatározó: a „Cigány Nevelés és Kultúra” éves képzésünkön 186 fõ szerzett oklevelet, hét kategóriában a Kárpát-medencei Tehetségkutató Verseny döntõjén 500 szereplõ lépett színpadra. Nagy Ferenc részt vett a tanácsadói hálózat kialakításában, a cigány értelmiség kinevelését célzó közép- és felsõfokú szakképzésben pedig vezetõ tanár. Solt Ottília-díjra Giczy Béla (Szül.: Budapest, 1953. november 5.) Iskolai végzettség: egyetem. Szolgálati helye: Langlet Valdemár Általános és Felnõttképzõ Iskola. A kitüntetést átvette. 58

Kiegészítõ életrajzi adatok: Szakképzettsége gépész-mûszaki tanár, 1978-ban, gyógypedagógiai tanár, 1985-ben a Kaposvári Tanárképzõ Fõiskolán romológus végzettséget szerzett. A közoktatásban 1978 óta dolgozik. A Jedlik Ányos Gimnázium tanára, 1984-88 között a IV. kerületi Mûvelõdési Osztály vezetõje, 1988-tól jelenlegi iskolájának tanára, 1991-tõl igazgatója. 1994-tõl folyamatosan az Újpesti Roma Önkormányzat elnökhelyettese. A javaslat alapjául szolgáló tevékenység: Újpestre 1989-ig tömegesen érkeztek, de ma sem ritkák a vidékrõl bevándorló cigány családok. Az önkényes lakásfoglalók helyzetét a város a Roma Önkormányzat terve alapján, segítségével rendezte. A Langlet Iskola vonzáskörzetében él a családok többsége, ezért Giczy Béla a mindennapi problémák megoldásában is részt vállal, elkötelezettje a cigányság társadalmi mobilitásának. Ezért vállalt az Újpesti Roma Önkormányzatban képviselõséget. Pedagógusként az újpesti cigányság legjobb ismerõje. Igazgatói megbízásával az általános iskolai feladaton túl – a fõvárosban egyedülállóan – a felnõttképzõ funkciót is felvállalta. Az eredményes fejlesztés érdekében a tanári karban cigány származású tanítót, tanárt, pedagógiai asszisztenst, fejlesztõ pedagógust is alkalmaz. A helyi pedagógiai program magába foglalja a cigány kulturális értékeket. Így mûködik az iskolán belül mûvészeti szakkör, cigány klub, diáklap. Kulturális rendezvénysorozaton ismerkedhetnek meg a gyerekek cigány alkotókkal, mûvészekkel, mesterekkel. Az intézmény tanulóinak 52 százaléka cigány. Az iskola a Roma Önkormányzattal közösen az OKJ szerinti szakképzést biztosít számukra. Kiss Árpád-díjra Vinczéné Bíró Etelka (Szül.: Egercsehi, 1936. augusztus 2.) Iskolai végzettség: egyetem. Szolgálati helye: Országos Közoktatási Intézet. A kitüntetést átvette. Kiegészítõ életrajzi adatok: Szakképzettsége gyógypedagógiai tanár, orosz nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár. 1960-1964. az elsõ bentlakásos logopédiai intézet megszervezõje, vezetõje. 1964-78 között a Beszédjavító Intézet vezetõ tanára, 75-tõl igazgatója. 1978-1991 között az Országos Pedagógiai Intézet Gyógypedagógiai Osztályának vezetõje, 1984-tõl a Tantervfejlesztési Igazgatóság igazgatóhelyettese 1991-ig. 1973-tól a Magyar Rádió, 1993-tól az MTV óraadó beszédtanára. Publikációk: 135 darab, ebbõl 66 logopédiai, illetve beszédpedagógiai tárgyú könyv, a többi alapvetõen tantervi vonatkozású. A javaslat alapjául szolgáló tevékenység: A Társaság elnöke tanítványa, az Országos Pedagógiai Intézetben tíz évig munkatársa. (Rácz Gyöngyi mérnökközgazdász, középiskolai tanár, 1980-1991 között a Pedagógiai Fõosztály témafelelõse.) 59

Közös pedagógiai munkánk eredménye a társaság 1986-os megalapítása: a kezdeményezõk között ott volt Szabolcsi Miklós, az OPI fõigazgatója, az újító pedagógusok többsége, a cigány értelmiség színe-java. 1980-tól folyamatosan együttmûködött a cigány nevelés, oktatás terén: koncepciók, miniszteri elõterjesztések, programok, tantervek, tananyagok, útmutatók, segédletek elõkészítésében, kimunkálásában, hét megye tizenöt településének intézményeiben folyó pedagógiai kísérletben, „A cigány kultúra integrálása az intézmény legitimálta kultúrába, az etnikumok békés egymás mellett élésének szolgálata mûvelõdési eszközökkel” címû kutatásban. Többek között a cigány óvodás és kisiskolás tanulók logopédiai fejlesztését is végezte. Ennek fontosságáról és módszereirõl a logopédiai továbbképzéseken (elsõsorban vidéken a kísérleti megyékben) elõadásokat tartott. A tanfolyami szakdolgozati témák között szerepeltette ezt a munkát, amelynek nyomán a cigány tanulók nyelvi fejlõdésének, hangzóejtésének sajátosságait is vizsgálták. A gyógypedagógiai osztály vezetõjeként részt vett a cigány tanulók kisegítõ iskolába való áthelyezés gondjainak csökkentésében. Vezetésével az áthelyezési vizsgálatok megbízhatóságának növelése érdekében egyhetes tartós megfigyelési/vizsgálati rendszert dolgoztak ki, amelyben a pszichológiai vizsgálati tesztek mellett jelentõséget tulajdonítottak a pedagógiai megközelítésnek, a tanulási képességek vizsgálatának, a feladattartás megfigyelésének, a tanítás/tanulási folyamatban kapott segítség felhasználásának. A dolgozók általános iskolai oktatása terén foglalkozott a hátországi cigány alakulatok és a börtönökben folyó oktatás módszertani vizsgálatával, a fejlesztés lehetõségeivel. Ez az oktatás döntõ többségében a korábban kisegítõ iskolába tévesen áthelyezett, bizonyítványukat „elvesztett” és csonkán iskolázott cigány tanulókra terjedt ki. Szakmai elvként következetesen képviselte, hogy „cigánykérdést” ne lehessen átfordítani gyógypedagógiai kérdéssé. Ezzel a megoldással ugyanis a gyógypedagógia funkciózavarai tovább növekedtek volna. A fejlesztõ munkán túl a gyakorlatban mint logopédus és beszédtanár segített a társaságnak a televíziós képzésben, a színész-szinkronszínész képzésben. A cigány gyerekekkel, fiatalokkal folytatott közvetlen gyakorlati munka során meggyõzõdésévé vált, hogy korábbi törekvései a pedagógiában helyesek voltak, ugyanakkor az is, hogy a cigányságnak az átlagoshoz képest két-háromszoros energiát kell kifejtenie az érvényesüléshez, s még továbbiakat az elõítéletek leküzdése érdekében. Tessedik Sámuel-díjra Kiefer Károly (Szül.: Hõgyész, 1951. szeptember 13.) Iskolai végzettség: fõiskola. Szolgálati helye: Általános Iskola és Diákotthon. A kitüntetést átvette. 60

Kiegészítõ életrajzi adatok: Pécsett a Tanárképzõ Fõiskolán biológia-földrajz szakon tanári diplomát szerzett 1976-ban. Jelenleg a Mûszaki Egyetem közoktatási vezetõ szakát végzi. A Zala megyei Nagyrécse tanyasi gyermekeknek létrehozott hétközi kollégiumában kezdte a nevelõ-oktató munkát. 1976-tól felsõ tagozatos cigány tanulókat nevel. 1989-tõl a csapi Általános Iskola és Diákotthon igazgatója. A javaslat alapjául szolgáló tevékenység: A Zala megyei kistelepüléseken a cigány gyermekek nem jártak sem óvodába, sem iskolába. Ellátatlanságuk életüket veszélyeztette. Egyedülálló helyzet hívta életre az óvodás és kisiskolás gyermekeknek 1973-ban a csapi intézményt. Az elsõ idõben ellátásuk, megõrzésük is problémás volt, mert a szülõk rendre megszöktették õket. Az 1989-es év a kinevezett igazgató és Csapi számára is sorsforduló. Kiefer Károly iskolateremtõ munkásságának állomásai: Csapi önállóvá vált, három intézménytípust foglalva magába, vállalva az óvodai nevelést, a nyolcosztályos iskolai oktatást és a diákotthoni feladatot. A tanulói létszám kétszáz fõ feletti. A szülõk önként választják az intézményt, ami csak a legrászorultabb gyerekeket tudja fogadni a zsúfoltság miatt. Kiefer Károly irányításával tornaterem épült, felújították a kollégiumot, négy tanterem és hatvan kollégiumi férõhely építése befejezés elõtt áll. Az óvodások 95 százaléka az általános iskolát is elvégzi, és jelentkezik továbbtanulásra. Családi helyzetük miatt azonban a középfokról lemorzsolódnak, regisztrálatlan munkanélkülivé válnak. Kiefer Károly Csapi életének új szakaszát tervezi: a 9-10 osztály, a szakképzés és az oktató farm beindítását. Célja, hogy gyermekei felnõtté válva jó életnívót tudjanak maguknak és családjuknak teremteni. Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztre Dr. Szegõ László (Szül.: Budapest, 1946. február 17.) Iskolai végzettség: egyetem. Munkahelye: szellemi szabadfoglalkozású. Foglalkozása: oktató, szerkesztõ, író, mûfordító. Korábbi állami kitüntetései: MKM Nívódíj (1967) a Madárszárnyak címû mûvéért, MKM Nívódíj (1985) a Cigányok címû könyvéért. A kitüntetést átvette. Kiegészítõ életrajzi adatok: Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsészkarának orosz-kínai szakán szerzett diplomát. Az egyetem elvégzése után a Toldy Ferenc Gimnáziumban orosz nyelvet és irodalmat tanított. 1971-76 között az MTI újságírója, illetve angol-német-orosz külpolitikai fordító. 1977-89 között az Új Tükör címû kulturális hetilap rovatvezetõje. 1974-91 között a TIT Budapesti Nyelviskoláján angol nyelvet, az ELTE Kelet-Ázsiai Tanszékén vietnami irodalmat, az MTA Kõrösi Csoma Sándor Társaságában vietnami, a Külkereskedelmi Fõiskolán kínai nyelvet oktatott. 1989-91 között az MKM-ben a kelet-ázsiai térség referense. Ezt követõen 61

1993-ig a pekingi Idegen Nyelvek Egyetemén magyar nyelvi lektor. Hazatérve a Miskolci Bölcsész Egyesület kínai tanszékének vezetõje. 1995-97 között a TávolKelet címû havilap szerkesztõje. 1998-tól 1999-ig a Fasori Nyelviskolában oktatott magyar hallgatóknak kínai, illetve kínaiaknak magyar és angol nyelvet. 1997-tõl a Tan Kapuja Buddista Fõiskolán óraadó tanár. Jelenleg szellemi szabadfoglalkozású: oktatásból, írásból, fordításból, kínai tolmácsolásból él. Huszonnégy önálló mûve jelent meg. A javaslat alapjául szolgáló tevékenység: Egyetemi évei alatt megszervezte a hazai cigányság életkörülményeit és kultúrkincsét feltáró Romano Kutatócsoportot, amelynek célja az egyetemi szintû romológiai szak beindítása az ELTE Bölcsészkarán. A cigány nyelv minden nyelvjárását tudja. Részt vett az MTA által végzett országos cigányvizsgálatban. Az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében egyedülálló a szerepe. Nemzetközi konferenciák programját készítette el, szervezte az Európai tehetséggondozó konferenciát, a zánkai Kárpátmedencei tábort. Rendezvényeinken, képzéseinken elõadó. A határon túl vezetésével pedagógiai, mûvészeti, nyelvi programjaink voltak. Részt vesz a cigány kultúra és mûvelõdési ismeretek tantárgy gondozásában. A Társaság által kiképzett színinövendékek alapította Cigány Színház számára cigány nyelvû darabok, színmûvek írását vállalta. A cigányság tudósaként, nyelvészként, irodalomtörténészként, pedagógusként alapmûveket alkotott: Cigány tanulók az iskolában (Tankönyvkiadó, 1973), Csikóink kényesek (Európa, 1978), Cigány bölcsõdal (Móra, 1982), Cigányok (Kozmosz Könyvek, 1985). Szent-Györgyi Albert díj kitüntetésre Borsos Árpád (Szül.: Sopron, 1944. szeptember 3.) Iskolai végzettség: egyetem. Szolgálati helye: szellemi szabadfoglalkozású, az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság alapító tagja, az Eötvös-kutatócsoport tagja. A kitüntetés átadásának tervezett idõpontja: 2008. Kiegészítõ életrajzi adatok: 1967-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1971-75 között a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnázium igazgatója. 1975-tõl gimnáziumi felügyelõ a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács VB. Mûvelõdési Osztályán, majd ugyanitt 1978-tól 1989-ig osztályvezetõ. 1989-tõl 1996-ig a Mûvelõdési Minisztérium Mûvészeti Fõosztályán dolgozott. 1996-tól a Belügyminisztériumban a mûvelõdési, ifjúságpolitikai, nemzeti és etnikai kisebbségi szakreferensi feladatokat látta el. 1998-tól 2002-ig ugyanitt osztályvezetõ. Jelenleg a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Magyarország területi kulturális ellátottsága témakörben kutatást vezet. 62

A javaslat alapjául szolgáló tevékenység: Eddigi munkája során – valamennyi funkciójában – a gyakorlati munka mellett foglalkozott elméleti, szervezetirányítási kérdésekkel. Megyei osztályvezetõként kezdettõl fogva támogatta a Társaság cigány óvodások, általános és középiskolai tanulók tehetséggondozásának, felzárkóztatásának elméleti és gyakorlati megalapozását, a pedagógusok teljesítményen alapuló érdekeltségi rendszerének kialakítását. Részt vett a társaságunk által menedzselt a cigány érettségizett fiatalok bentlakásos szakképzését megalapozó képzési programok kidolgozásában. Közremûködésével vált állami vizsgatantárggyá a cigány kultúra és mûvelõdés nevû tantárgy. 1992-tõl folyamatosan oktató, vizsgáztató, így képzésünkben a kisebbségi média szakembereinek és a Cigány Színház hivatásos színészeinek kinevelésében. Szakmai munkássága iskolateremtõ. Brunszvik Teréz-díj kitüntetésre Varga Istvánné (Szül.: Mezõkeresztes, 1939. november 9. Iskolai végzettség: óvónõképzõ. Szolgálati helye: nyugdíjas, az Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság alapító tagja, az Elnökség tagja. A kitüntetést átvette. Kiegészítõ adatok: Az Aszódi Óvónõképzõ Intézetben szerezte óvónõi oklevelét 1957-ben. Elsõ munkahelye Gyöngyösön volt. 1965-ben került ÓzdFarkaslyuk óvodájába, ahol 1974-tõl 1995-ig, nyugdíjazásáig vezetõként dolgozott. Eközben vezetõképzõt, szakmai komplex tanfolyamokat végzett. A javaslat alapjául szolgáló tevékenység: 1986-tól 1991-ig az OPI és háttérintézményeként az „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság kísérleti programjának ózdi vezetõje. Ózdon minden nevelési-oktatási intézmény részt vett a gyakorlatot orientáló tudományos munkában. Az országban 7 megye 15 települése, a fõvárosban Újpest vett részt a kísérleti programban. Vargáné óvodája kiemelkedõ eredményt ért el a cigány gyermekek rendszeres óvodáztatása és iskola elõkészítése terén. Az Óvodai Nevelési Program fejezeteihez javaslatokat, útmutatókat készített. Az átmenet problémái és feladatai, valamint a személyiségfejlõdés, -fejlesztés kiemelt területe volt kísérletvezetõi munkásságának. Tapasztalatait „Az óvodai nevelés kiemelt feladatai” címû publikációja tartalmazza. „Mikroszintû stratégiák” címû írása a „Cigány nevelés és kultúra” kiadványunkban jelent meg. Társaságunk 3-10 éves cigány gyermekek nevelésével foglalkozó országos bizottságban szakértõ. Brunszvik Teréz-díj kitüntetésre Tóth Józsefné (Szül.: Bakháza, 1931. november 12.) Lakcím: 7632 Pécs, Lívia u. 1. Iskolai végzettség: óvónõképzõ. Szolgálati helye: nyugdíjas, az „Eötvös 63

József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság alapító tagja, Baranya megyei tagozatvezetõje. A kitüntetést átvette. Kiegészítõ életrajzi adatok: Pécsett 1951-ben végezte el az Óvónõképzõt. 19511989 között óvodavezetõként dolgozott. Mindvégig többszörösen hátrányos helyzetû gyereket nevelt, többségüknek gyermekeit, unokáit is. Neveltjei közül sokan váltak szakmunkássá, szereztek érettségit és néhányan diplomát. Javaslat alapjául szolgáló tevékenység: Pedagógusként a beás cigányság legjobb ismerõje. Az elsõ iskolaelõkészítõ program társszerzõje, bevezetõje. Félévszázados pedagógiai munkássága alatt a gyermekek fejlesztésének, tevékenységi körének új formáit, eszközeit valósította meg. Nemcsak az óvodás korosztállyal, hanem az iskolások nevelési problémáival is foglalkozott. Napközis foglalkozásokat, szakköröket, a tanulók érdeklõdésének megfelelõ klubokat hozott létre, különbözõ táborokat szervezett. A népismereti kiadványunk dél-dunántúli fejezeteit írja. Fáradhatatlanul járja a beás településeket, szólaltatja meg az alkotókat, mûvészeket, kézmûveseket. Publikációk: 40 cikk az Óvodai Nevelésben, 20 a Köznevelésben, 20 a Pedagógusok Lapjában, a Roma Családi Lap munkatársa. 2005-ben A szeretet pedagógiája címmel önálló kötete jelent meg. Apáczai Csere János-díj kitüntetésre Somody Sándorné (Szül.: Mátraverebély, 1944. február 21.) Iskolai végzettség: óvónõképzõ. Szolgálati helye: nyugdíjas, az Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság alapító tagja, a „Mûvészeti neveléssel foglalkozó Országos Bizottság tagja. A kitüntetés átadásának tervezett idõpontja: 2007. január 22., a Magyar Kultúra Napja. Kiegészítõ életrajzi adatok: A Kecskeméti Óvónõképzõ Intézetben szerezte óvónõi oklevelét 1967-ben. A mátraverebélyi óvodánál 1964. szeptember 1-tõl 1970-ig beosztott nevelõként, majd 1982-ig vezetõhelyettesként, és 1982. augusztus 1-tõl nyugdíjazásig az intézmény vezetõjeként dolgozott. 1993. óta minden másnap mûvese-kezelésre jár, jelenleg a Vesebeteg Egyesület vezetõje. A javaslat alapjául szolgáló tevékenység: Tevékenysége tette lehetõvé, hogy a cigány gyermekek 1964-tõl a mai napig rendszeresen járnak óvodába. Ezt a gyönyörû települést a 22-es út szeli ketté, ahogy a cigány és magyar lakosságot is ez választja el. Ebben a társadalmi közegben, ahol az intézményi oldalra csak szükségbõl mentek át, az óvodájából az iskolába lépõ gyerekek egyre eredményesebben teljesítettek. A 80-as évek második felére már voltak cigány szakmunkások, érettségizettek és fõiskolások az egységesülõ faluban, akiket ösztöndíjjal támogattunk. A kísérletvezetõk között kiemelkedõ a munkássága: az óvoda kapuját szélesre tárta minden szülõ elõtt. A természetszeretõ cigányokat bevonta a gyermekeknek 64

készülõ játékok, bábok, használati eszközök készítésébe. Zenés, mesés foglalkozásokat rendszeresített a cigány szülõk, gyermekek szerepeltetésével. Az országban nemcsak a legszebb óvodát teremtette meg, hanem a cigány kultúrkincs feltárását, megelevenítését, megismertetését is szolgálta, munkahelye bemutató intézmény volt. Tanácsaival ma is segíti munkatársait. Apáczai Csere János-díj kitüntetésre Szabó Károlyné (Szül.: Nyírtura, 1944. márc. 30.) Iskolai végzettség: fõiskola. Szolgálati helye: nyugdíjas, az Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság alapító tagja, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagozatvezetõ. A kitüntetés átadásának tervezett idõpontja: 2008. Kiegészítõ életrajzi adatok: Tanítói oklevelet a Debreceni Tanítóképzõ Fõiskolán szerzett. Pedagógusi pályáját a tiszavasvári Vasvári Pál Általános Iskolában kezdte. Húsz évig igazgatóhelyettes, majd igazgató. Az országban is kiemelkedõen hátrányos helyzetû cigány faluban, Csenyétén egyedüliként vállalta az igazgatói és egyben a tanítói feladatokat 1998-2002 között. A javaslat alapjául szolgáló tevékenység: A gyermekek és a hivatástudat, a szociális érzékenység tartotta meg a pályán. Az általa vezetett iskolában a tanulók több mint fele cigány, sok közülük veszélyeztetett. Kiemelt célja volt elérni, hogy ezek a gyerekek eredményesen fejeznék be az általános iskolai tanulmányaikat, megfelelõ tudással induljanak középiskolába, tudjanak beilleszkedni a többségi társadalomba identitásuk megõrzésével. A Kárpátmedencei tehetségkutató-gondozó tevékenységünk szervezõje, továbbképzéseink elõadója. Az erdélyi árvíz idején több hónapra egy egész osztályt befogadott és tanított az iskolában. A „Cigány–Magyar Barátságért” alapított elismerés keretében több megyei, illetve tiszavasvári ösztöndíjasunk végzett középiskolát, egyetemet. Apáczai Csere János-díj kitüntetésre Kerékgyártó István (Szül.: Mátészalka, 1938. január 27.) Iskolai végzettség: egyetem. Szolgálati helye és kiegészítõ életrajzi adatai: a Népmûvelési Intézet, majd az Országos Közmûvelõdési Központ mûvészeti osztályvezetõje volt, 1987-tõl 2003-ig, nyugdíjazásáig a Mûvelõdéskutató Intézet, illetve a Magyar Mûvelõdési Intézet nemzeti és etnikai kisebbségi osztályának tudományos fõmunkatársa. 1966tól 1974-ig külsõ munkatársként a Magyar Rádió Láttuk-hallottuk rovatának mûvészeti kritikusaként tevékenykedett. A kitüntetést átvette. Javaslat alapjául szolgáló tevékenység: Irodalom- és mûvészetkritikus. Kritikái és tanulmányai a Magyar Rádióban hangzottak el, mûvészeti írásai a Mûvészet, Új Mûvészet, a New Hungarian Quarterly címû és a Napút címû folyóiratokban jelen65

tek meg. A Magyar Mûvelõdési Intézetben az amatõr mûvészeti és a nemzetiségi mûvészeti területet gondozta, kiemelten foglalkozott a roma képzõmûvészettel, a cigány gyermekek mûvészeti nevelésével, kísérleti programokat valósított meg, kiállításokat rendezett és továbbképzõ elõadásokat tartott az óvodai mûvészeti nevelésrõl és az egyetemi romológiai szakokon. Tudományos tevékenysége során több tanulmányt publikált a gyermek mûvészeti nevelésrõl, a naiv és hivatásos roma képzõmûvészetrõl, több nemzetközi és országos cigány képzõmûvészeti kiállítást rendezett. Több képzõmûvészeti tárgyú könyve jelent meg (Orosz János 1975, Nagy János 1997, Veress Pál 2003, Péli Tamás 2005.). Úttörõ jelentõségû mûvek a cigány gyermekmûvészet-pedagógiával foglalkozó cikkei és a roma naiv és hivatásos mûvészeket bemutató cikkei és a különbözõ alkotásmódokat elemzõ tipológiai tanulmányai. A roma képzõmûvészetet nemzetközi összefüggésbe helyezve tárgyalja. Kb. 30 tanulmányt publikált a roma képzõmûvészet tárgykörében, melyeket a következõ évben szándékozik kötetben kiadni. 1990-tõl mind a mai napig vezeti elõbb a tokaji, majd a tállyai Közép-európai Mûvésztelep és Szabadiskolát. Ennek keretében két évtizedes gyûjtõmunkával létrehozta a Közép-európai Képtárat, amelyet 2007-ben szándékoznak hivatalosan is megnyitni a tállyai Mailloth-kastélyban. A Társaság mûvészeti tevékenységét szakértõi munkájával folyamatosan segíti. Posztumusz Kossuth-díjra Péli Tamás (1948–1994) festõmûvész, országgyûlési képviselõ. Péli Tamás az elsõ magyarországi hivatásos cigány festõmûvész. 1962-ben a budapesti Képzõ- és Iparmûvészeti Szakközépiskolában kezdte meg tanulmányait. A mûvészeti gimnázium befejezése után 1968-ban felvételt nyert az amszterdami Állami Képzõmûvészeti Akadémiára. 1974-ben hazatért Magyarországra, és bekapcsolódott a szervezõdõ roma értelmiség kulturális mozgalmaiba. A tanulmányrajzok készítése mellett már középiskolás korában elkezdte önálló képzõmûvészeti kifejezésmódjának kibontakoztatását. Az alkatának, egyéniségének megfelelõ stílust a reneszánsz festészeti hagyományban találta meg, s az 1963 és 1966 között festett képeivel egyben kapcsolódik a korabeli magyarországi festészetnek a reneszánszos vonulatához (Vak asszony (1965), Nõ, hajában aranycsattal (1965), Krisztus és bûnbánó Magdolna). 1982-ben készíti el Triptichon címû pannóját, amely Julianus barátnak, Kõrösi Csoma Sándornak és Apáczai Csere Jánosnak állít emléket, s amelyben megfogalmazza kettõs identitását, a cigány és a magyar kultúrához fûzõdõ viszonyát. 1983-ban festi meg a Születés címû 42 négyzetméteres pannóját, amelyben a cigányságnak, mint népnek a születését jeleníti meg mitikus formában, s vándorlásukat Indiától Európáig, s az epizódsor a Magyarországra való érkezéssel végzõdik, és jelzésszerûen ábrázolja a romák részvételét a magyarok szabadságküzdelmeiben, szimbolikus formában jeleníti meg 66

a cigány népi hagyományokat és mesterségeket. S végül az életforma váltással, a jelenkori kultúra birtokbavételével zárul a mû. A cigány képzõmûvészet újkeletû jelenség. Az utóbbi évtizedekben egymás után jelentkeztek a roma képzõmûvészek a különbözõ európai országokban, ám a cigány képzõmûvészet Magyarországon, s éppen Péli Tamás révén teremtõdött meg. Mûvészetével õ kapcsolta be a cigány képzõmûvészetet az európai festészet folyamatába, s az egymást követõ nemzedékek alkotó munkája folytán elindult a roma képzõmûvészet szerves belsõ fejlõdése, története. Az „Eötvös József“ Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság alapító tagja, mûvészeti versenyek és képzések kezdeményezõje volt. Életében egyetlen díjat sem kapott. Ideje lenne, ha máshogy nem, egy Posztumusz Kossuth-díjjal tegyük jóvá a mulasztást. Egyénisége, mûvészete alkalmas arra, hogy ösztönzõ példaként álljon az ifjúság elõtt. Kitüntetési javaslatok elõkészületben Váradi Gábor festõmûvész, az ózdi Tagóra Tanoda vezetõje. Kovács József Hontalan Mohács, író–költõ. Kállai János táncmûvész, a gyulai Erdõs Kamill tagozat vezetõje. Végh Mihályné, ÁMK igazgatóhelyettes, Sarud, Heves megyei tagozat vezetõje. Nemesné Leiti Magdolna, Nagybajomi Gyermekotthon igazgatóhelyettese, a Somogy megyei tagozat vezetõje. László Irén szakértõ, JászNagykun-Szolnok m. tagozatvezetõ. Balogh Zsoltné, az Észak-Magyarországi Roma Unió volt vezetõje, posztumusz. Szecsõ Kovács Zoltán táncmûvész, a Rajkó Mûvészegyüttes táncoktatója. Prosek Gyuláné Borsod-AbaújZemplén megye, tanácsadó, a Társaság vezetõségének tagja. Vámos Józsefné tanácsadó, a GyõrSopron megyei tagozat vezetõje. Lencsés Tamásné vezetõ óvónõ, Komárom-Esztergom megyei tagozatKalányos Mónika: vezetõ. Metamorfózis 67

A Társaság folyamatos tevékenysége A Társaság tevékenységét Eötvös József munkásságának, nemzetrõl, kisebbségrõl vallott nézeteinek ismeretében folytatja. Munkája során aktívákra, hazai és határontúli tagozataira támaszkodik. Célja, hogy elismertesse a cigány etnikum és a magyar nemzet kulturális értékeit. Folyamatosan és a jövõben is együttmûködésre törekszik fõvárosi és országos szervekkel, intézményekkel, a helyi társadalom többségi kisebbségi szervezeteivel, önkormányzataival. A Társaság feladata – a magyar és cigány identitású tagjainak közös tevékenysége által – a kisebbségi értékek pedagógiai feldolgozása, az intézményes közvetítés lehetõségeinek bõvítése, a cigány kultúra és mûvészetek témakörében rendezvénysorozat, mûvészeti táborok, tehetségkutatás- és gondozás, szaktanácsadás, képzés. A többség és a kisebbség viszonyát meghatározó törvény-elõkészítés során vélemények, javaslatok kidolgozása. A képviselõk munkájának segítése, kiemelten a helyi és a kisebbségi önkormányzatok Nevelési Kulturális Bizottságainak: írásos és AV anyagokkal, lakossági és szakmai fórumokkal, közéleti képzésekkel. A Magyar kultúra napján szakmai teljesítményünk elismeréséül Társaságunkat kitüntette az oktatási miniszter. A Társaság képzései: Alapításunktól (1989) országos, helyi, regionális, 60-120 órás idõtartamú felkészítõ-, továbbképzõ tanfolyamaink vannak pedagógusok és közmûvelõdési szakemberek számára. A cigány kultúra és nevelés aktuális kérdései címû, 320 órás szakirányú képzésünkön 186 fõ szerzett oklevelet. Az Országos Képzési Jegyzék szerinti képzéseken belül közép- és felsõfokú mozgóképes és színházi képzést folytatunk. A „Cigány kultúra és mûvészeti ismeretek“ címû tantárgyat állami vizsgatantárgyként oktatjuk. Célunk az Országos Kisebbségi Média és Cigány Színház személyi feltételének megteremtése. Folyamatos támogatóink Magyar Országgyûlés, Oktatási és Kulturális Minisztérium, Szociális és Munkaügyi Minisztérium, Magyarországi Cigányokért Közalapítvány, Nemzeti Civil Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Magyar Mozgókép Közalapítvány, Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, Mûvészeti Szakszervezetek Szövetsége, Budapest Fõváros Önkormányzata, Újpest Önkormányzata. Elérhetõségeink „Eötvös József“ Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság; Rácz Gyöngyi elnök; 1045 Budapest, Tél utca 64. Tel/fax: 06-1-370-7614. E-mail: [email protected]. Honlap: www.eotvostarsasag.hu.

68

69

70

71

72

73

Európai tehetségkutató verseny és kiállítás Péli Tamás emlékére Péli Tamás az elsõ magyarországi hivatásos cigány képzõmûvész. Tehetsége, iskolateremtõ képessége és egyéniségének vonzereje, kisugárzó hatása folytán központi szerepet játszott a cigány képzõmûvészek között, sõt mondhatni, az egész roma mûvész értelmiségnek meghatározó erejû vezéregyénisége volt. A reneszánsz és a barokk hagyományokra támaszkodva, a mitikus jelképalkotás erejével élve teremtette meg a maga egyéni alkotásmódját. A hivatásos képzõmûvészethez kapcsolódó cigány képzõmûvészeknek õ volt az útnak indító mestere. Szorgalmazta a cigány gyermekek tehetségkutatását, tehetséggondozását is. 1991-ben az õ kezdeményezésére hirdette meg Társaságunk az elsõ Kárpát-medencei tehetségkutató versenyt, amelynek elbírálásakor a zsûri elnökének tisztét is õ töltötte be. Péli Tamás festõmûvész emlékének tisztelegve a cigány gyermekek és az egyes európai országok gyermekei részére tehetségkutató rajzversenyt és kiállítást hirdettünk meg a Magyar Országgyûlés, a Magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium és az Európai Parlament védnökségével és támogatásával. A rajzversennyel és a kiállítással lehetõséget kívánunk nyújtani arra, hogy az egyes országok gyermekei megismerhessék a roma kultúrát, a roma gyerekek pedig az illetõ országok kultúráját. Ennek érdekében pályázatunkat a következõ témákban ajánljuk: A verseny célja: Magyarországra és az Európai Unió országaira kiterjedõ egységes és áttekinthetõ versenyrendszer kialakítása. A pályázatot általános iskola alsó tagozatos (6-10 év), felsõ tagozatos (10-14 év) és középiskolai korcsoportokban (15-20 év) hirdetjük meg. Ajánlott tematika: I. Kedvenc mesém. Egy cigány és egy, az illetõ ország népmeséjének illusztrálása. II. Ünnepek, a jeles napokhoz, az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó népszokások – Rajzold meg a számodra legemlékezetesebb, legkedvesebb ünnepet, népszokást (Karácsony, Húsvét, farsang, lakodalom, születésnap, névnap stb.). A grafikai munkák mérete 210x297 mm (A4), technika: ceruza, színes ceruza, tus. A festmények mérete 50x70 cm, technika: akvarell, tempera, olajfesték, ill. pasztell. A pályázati felhívások szétküldése: 2007. március 31. A pályázatra jelentkezés: 2007. április 30. A beküldés határideje: 2007. december 17. A tehetségkutató verseny és kiállítás tervezett dátuma: 2008. augusztus 7. Rácz Gyöngyi elnök, Kerékgyártó István mûvészeti kritikus 74

Figyelmükbe ajánljuk Péli Tamásról, az elsõ magyarországi hivatásos roma festõmûvész életérõl, munkásságáról szóló albumot. 130 oldal, 75 színes és 30 fekete-fehér reprodukcióval, kemény táblával, ára 6000 Ft. Kapható a Magyar Filmtörténeti Fotógyûjtemény Alapítványnál: 1145 Budapest, Róna u. 174. N épület II. emelet. Megrendelhetõ faxon vagy telefonon a 252-4148 számon, e-mailben a [email protected] címen. Fizetni lehet rózsaszín pénzes utalványon, készpénzben, postai küldés esetén utánvéttel.

75