Te lélegezz bennem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt gondoljam. Te parancsolj nekem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt tegyem. Te hívogass engem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, azt szeressem. Erősíts meg engem, Szentlélek Isten, hogy ami szent, hűséggel megvédjem. Te őrizz engem, Szentlélek Isten, hogy szent kegyelmedet el ne veszítsem. Ámen. /Szent Ágoston/
Nyári programjaink Június 17. Zagyvapálfalvi Jézus Szíve templom búcsúi szentmiséje lesz délelőtt 11 órától, melyet közvetít a Magyar Televízió. Június 23. Vácott Papszentelés délelőtt 10 órától. Skravanek Gábor diakónust is idén szenteli pappá püspök atya, aki nálunk teljesített diakónusi szolgálatot. Buszt indítunk Vácra, jelentkezni a sekrestyében lehet, 1.000 Ft az útiköltség, jelentkezéskor 500 Ft-ot kell fizetni, a buszon pedig a másik felét. Június 23. a Várfesztivál keretein belül a somoskújfalui templom is otthont ad egy-egy eseménynek. Idén a Cantabile kamarakórus lép fel, 19 órai kezdettel. Június 29-30. Egyházmegyei találkozó Pilinyben, bővebb program a hátoldalon található. Megfelelő létszámú jelentkező esetén külön buszt indítunk. Július 2-7. hittantábor, mely idén Esztergomban kerül megrendezésre. Jelentkezni Kovács András - Pici atyánál és Kis Balázsné - Márti néninél lehet. A részvételi díj 8.000 Ft. Sportolni vágyó testvéreink figyelmébe: minden csütörtö-
kön pingpongozási lehetőség a Rendházban, este 6-tól
2
Érdemes elgondolkodnunk magán ezen a szón, hogy lélek. A magyar nyelvben még mintegy 150 éve a lélek szót használták a spiritus, pneuma, mind a psziché, az anima latin és görög szavakra. Szinte érthetetlen, hogy nem egy, hanem két láthatatlan valóság is van az emberben, amelyik életet ad a testnek. Azért is furcsa a szellem és a lélek szavak váltott használata, mert mind a kettő mögött ugyanaz a kép van, a levegő mozgása, lélegzetet vevő ember. A lélek a lélegzés szavunkkal nyilván összefügg, a szellem pedig a széllel. Az ember mindenhogyan érzi, tapasztalja, hogy a test nem a teljes valóság. Hiszen ha örülünk, akkor is lelkesedünk, ha félünk, lélekszakadva rohanunk, vagy éppen hálni jár belénk a lélek. Van valami láthatatlan bennünk, ami tevékennyé teszi az életet, amivel érzünk, életet adunk, ami minket képvisel, ha kiadjuk a lelkünket, mindenünket odaadtuk. "Mert amiképpen holt a test lélek nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül." (Jakab 2,26.) A test valami érthetetlen, soha ki nem kutatható módon őriz egy titkot, azt, akik mi vagyunk, a lelkünket. Persze itt a homályban tapogatózunk, és minden földi kifejezés nagyon suta és félremagyarázható. Mégis valahogy Isten munkájának is van egy láthatatlan, lelki része. A teremtés munkája látható, érzékelhető, de a Lélek munkája pontosan olyan valóságos, csak láthatatlan. Kicsit hasonlítva ezt a mi testünkhöz és lelkünkhöz. És érdekes, hogy Jakab apostol ezt a kettősséget megfordítja. Ugyanígy, mondja a hit is holt cselekedetek nélkül. Pedig éppen a hit az, ami láthatatlan, és a cselekedetek volnának láthatóak. A mi gondolatvilágunk szerint. Ezzel mintha valami evidenciát, magától érthetőséget akarna kifejezni. Ugye a testet látom, az valóságosnak tűnik, a lélek pedig titokzatos. A látszat ellenére a hit az, amelyik ilyen biztos alapja a tetteinknek. Minden tett mögött ott húzódik egy hit, még ha nem is tudatosítjuk. Nincs olyan élet, ami mögött ne lenne valami meggyőződés, még ha az gonosz vagy nihilista, vagy közönyös is. Halott hit is van. Haldokló is. De minden cselekedet mögött van valami. Látnunk kell tehát, hogy pontosan a test és a lélek egysége szerint működünk. Adja Isten, hogy a jó, élő és helyes hit megszülessen bennünk, és teremje meg virágát, ami jelképesen az Úr Isten asztalára helyezünk, mert életünkkel áldjuk Őt és hitünk élő lesz cselekedetekkel! Ámen. 3
állóban – megjelent a mocsok. Ordítás, részeg dülöngélés, fenyegetőzés… Ocsmányságok röpködtek… Befut egy busz, sofőrje jegyet vagy bérletet merészel kérni egyik felszállótól – mire a kiabálás felerősödik, a lépcsőn állók egymásnak méltatlankodnak, szalonképtelen kifejezések illetik a sofőrt, verést is emlegetve. Kik ezek a hajnali utasok? „Fiatalok” összefoglaló néven emlegeti őket a rendőrségi jelentés is, a sajtó is, mert a külsőségek alapján száz százalékos biztonsággal tehető megkülönböztetés rasszizmus a törvény szerint. Somoskőújfalu centruma a város központjához képest a nyugalom szigete. Virradat után vagyunk, öt órára a plébánia előtt, a megszokott gyülekezőhelyen, összejön 36 zarándok. Néhányan először vágnak neki, de a többség rendelkezik már tapasztalatokkal a Somos-Szentkút útvonalról. Bottal-hátizsákkal, bakanccsal-ivóvízzel jól felszerelkezve, nyakában a rovásírásos, nemzetiszín zsinóros kis fakereszttel és némi várakozással készülődik a keresztalja. A négy korábbi, majd’ harminc kilométeres zarándoklat gyakorlata már-már rutinszerűvé teszi az indulást: létszámellenőrzés, közös ima, majd – mint a földrészeken átvezető, leg-
Igen mélyről indultunk az idén… Immár ötödik kis-csíksomos-lyói zarándoklatunk előtt fél nappal híre jött: kifosztották a Mátraverebélyszentkúti kegyhelyet. A rendőrségi közlemény szerint felfeszítették a templom kapuján a pántot és három, arannyal bevont kelyhet és egy ugyancsak aranyozott úrmutatót loptak el, egymillió forintos kárt okozva. Emellett feltörték a szabadtéri miséző hely perselyét is – utóbbiból nyilván nem tudni, mennyi pénzt vittek el. Az indulás hajnala – legalábbis Salgótarján központjából – sem olyan volt, mint máskor, azaz csendes és madárdalos, mert az előző években a város ilyenkor még aludt. Idén viszont előtte való éjszaka valami buli lehetett Salgótarján főterén, világias örömökkel bevezetendő a háromnapos pünkösdi munkaszünetet. Úgyhogy igen kevesen keltek fel még aznap, viszont elég sokan be sem fejezték az előző estét. Emiatt a buszmeg4
hosszabb utazás is, egyetlen lépéssel – megkezdődik az ötödik zarándoklat. Csapadék nem nagyon volt felénk, száraz, poros a föld. Ki-ki ajánlja zarándoklatát azért a célért, amit jónak gondol, de ezen sorok írója csúnya módon kért is: jó pár centi csendes esőt, mert az javára válna nem csak az eklézsiának, hanem az egész vidéknek… A Kercseglapos a szokásos reggeliző hely, alig több mint egy óra járóföldre Somosról. Varga András esperes-plébános atya a szokásos első pihenő közben elmondja: ki is a zarándok. Közöttük szerepel az is, hogy „a zarándok nem turista.” A külsőségek kétségkívül sok hasonlóságot mutatnak, de belegondolva a részletekbe: a túrateljesítmény is szép dolog, a természet szeretete is szép dolog, fotózgatni is jó közben – viszont tisztán ezek kedvéért vajon hányan vágnánk neki ennek a majd’ harminc kilométernek? Bizonyára nem sokan… Viszont hív Szentkút, a Nemzeti Kegyhely, a ferencesek vendégszeretete, az érkezés öröme a közös fáradság végén – tulajdonképpen mindez Isten szeretetétől vezérelve. Olyan erőt ad ez, hogy még a kevésbé felkészült gyaloglókat is alkalmassá teszi a zarándoklatra! Immár öt év gyakorlata vitte előre a keresztalját, pedig nem várt nehézségek is akadtak. Méhészek „legeltetették” fullánkos jószágaikat a
baglyasaljai erdőszélen, éppen András atyát csípte meg az egyik, a védekezésül használt kullancsriasztó belement valaki szemébe… Nem sima az út, sok a göröngy, de a szándéktól eltántoríthatatlan, aki nem evilági dolgok felé igyekszik ezen a napon! A Zsidó-hegy a szokásos pihenő helye, itt sokan csatlakoznak, 54-en megyünk tovább dombnak fel, dombról le. Meleg van, de az előző évben – akkor június 11-re esett pünkösd szombatja – lényegesen nagyobb volt a forróság. Nagykeresztúr előtt úgy kilométernyi szakasz aszfalton vezet – néma csendben megyünk a krakkópusztai elágazóig, ahol háromszoros meghajlással köszönti a zarándokok úti feszülete az itt álló kőkeresztet. Innen a Rózsafűzért imádkozva megyünk végig a völgy alján, majd hagyjuk el a volt a vadászházat – valami turisztikai paradicsommá nőtte ki magát azon idő alatt, amióta erre járunk. Mondjuk a kettőnek aligha van köze egymáshoz… A Kakukk-hegy lábánál pedig végére érünk az imádságnak. Kis pihenő után leküzdjük az utolsó meredélyt, a tetőről már végig lefelé vezet az út. Nagy részén már árnyékot ad az erdő. A forrásnál András atya a Zsidó-hegyen csatlakozók kedvéért újra elmondja, ki a zarándok, majd sorokba rendeződve, énekszó mellett vonulunk be a kegyhelyre. A „Bazilika minor” rangot viselő templomban 5
Tihamér atya köszönti a csoportot. Ima után irány a kolostorkert, ahol kondérnyi gulyás várja a megfáradt zarándokokat – köszönet érte mindazoknak, akik dolgoztak vele! A szokásos szentmise és a körmenet a hosszú nap csúcspontja, de mennyire más úgy hallgatni, hogy nem keréken érkeztünk, hanem a saját lábunkon! Az előző nap rossz híre, a betörés, ami a napot is beárnyékolta
kissé, a szertartás alatt nem jut az ember eszébe. A szentbeszéd elgondolkodásra és megfontolásra késztet – az ünnep nagy része még úgyis előttünk áll – elsőnek pedig megfordul a fejemben, hogy a legtöbbet fáradó zarándokok vissza is gyalog mennek Somosra… Isten adja, hogy szolgálatuk a javukra váljon! F. Z.
6
„Boldog az az ember, akit te segítesz, akinek szíve zarándokútra készül” /Zsol 84,2/ Medjugorje. Talán akkor hallottam róla először, mikor egyik ismerősöm mesélt lelkesedéstől átszellemült arccal ottani útjáról, ahova beteg édesanyját vitte. Bevallom, ámulattal és kicsit irigykedve hallgattam beszámolóját arról a helyről, melynek különleges varázsa van. Különleges fényei, amelyek nemcsak a csodálatos naplementék- és napfelkeltékből erednek, különleges kisugárzása, amely árad valahonnan, valamiért. Akkor még nem sejtettem, hogy Salgótarjánba kerül egy Varga András nevű plébános atya, aki veszi a fáradságot magának, hogy híveinek zarándokutakat szervezzen. Elvíve őket olyan helyekre, ahol a jó Isten különösen megmutatja magát, a legkülönbözőbb formában. Így jutottam el Medjugorjéba én is, zarándoktársaimmal együtt. 1. nap Ápr.16-án hajnalban indultunk. Autóbuszunkban az ismert „törzsgárda” mellett voltak újak is, akikről azonban ez fel sem tűnt, mert annyira egységes csapat voltunk. S ez végig így is maradt. Szent Patrik Úti imádságának elmondása után róttuk a kilométereket uticélunk felé. Már megszoktuk zarándokútjainkon, hogy a spirituális cél mellett mindig kapunk valami mást, valami kulturális, szellemi élményt adó ismeretet is. Ezt adta most első komolyabb megállónk: Szarajevó. Itt a szentmise után városi sétára indultunk idegenvezetőnkkel, Barbarával. A szlávok és az oszmán törökök által épített város magán hordozza különös történelmét, ahol békésen megfér egymás mellett a mecset és a katolikus templom, az ortodox bazilika és a zsinagóga. Szarajevó ma is a négy vallás városa. Az óváros keleti bazársora álmos nyugalommal tekint fel a modern Európát idéző épületsorokra. Nézelődésünket befejezve, indultunk tovább Medjugorjéba. Itt a késői érkezésünk ellenére meleg vacsorával vártak, melynek elfogyasztása után kellemes fáradtsággal térhettünk nyugovóra. Nyugtázva a napot örülhettünk annak, hogy az Úr adott nekünk jó embereket, akik segítségével, több határon átkelve, ismeretekkel gazdagodva szerencsésen megérkeztünk szálláshelyünkre 7
2. nap Második napunkat a kis kápolnában lévő, meghitt hangulatú szentmisével kezdtük. Ez a lelkület és az eső kísért bennünket nagy vállalkozásunkra, a Krizsevác-hegyi keresztútra. Bevallom, kicsit megijedtem, mikor megláttam, a hegyen nemhogy kiépített, de még kitaposott út sincs. Irdatlan nagy vörös kövek között, vagy azon lépkedve haladtunk állomásról állomásra, amelyeknél az atyák felváltva imádkoztak. Imáik a köztünk járt Jézusról, az Ő szenvedéséről, és a feltámadás öröméről szóltak S ez az öröm és lelki béke - dacolva a nehéz körülményekkel - szinte kiáradt valamennyiünkre. Engem a zord idő nem tudott kizökkenteni elmélyülésemből, nem engedte gondolataimat elkalandozni, s éreztem, hogy egyre inkább ráhangolódom a kegyelmi állapotban történő gyaloglás testi-lelki-szellemi élményére. S közben imádkoztunk is? Igen. Mert az ima az az út, amelyen az Isten jön, s amelyen mi eltalálunk hozzá. S azt hiszem, mi ott valamennyien csendben ezen az úton jártunk. S amelynek végén szívből énekeltük: „Ott fenn a hegyen van az a hely, ahol a szív békére lel”. Délután egy kedves találkozásunk volt Olgával, az ottani magyar idegenvezetővel, akitől tájékoztatást kaptunk Medjugorjéról. Megtudtuk, hogy a történet 1981-ben kezdődött, amikor 6 sétálni induló kisgyermek megjelent a Szűzanya. Ők ma már felnőtt emberek, de közülük többnek máig tartó jelenés-élményeik vannak. Mária a jelenések során üzen, s ezek az üzenetek mindig a megtérés, az ima, a béke és a hit fontosságára hívják fel figyelmünket. Öröm volt látni és főleg hallgatni Olgát, aki hittől sugárzó derűvel mesélt arról, hogy Mária üzenetei Jézusra mutatnak. S ha befogadjuk, az élő Istenhez és a szív békéjéhez kerülünk közelebb. Zarándoknapunkat a nemzetközi misével fejeztük be. Az idegen nyelvű liturgia nagyon összeszedett koncentrációt követelt, megteremtve ezzel a teljes elmélyülés és befelé fordulás felemelő élményét. Ha fáradtan is, de lelki táplálékokban gazdagon fogyasztottuk el testi táplálékul szolgáló vacsoránkat mielőtt nyugovóra tértünk.
8
Napunk összegzésének tapasztalata talán az lehetne, hogy a csend békéjével, elmélyüléssel, szívből jövő gondolataink átélésével eltöltött idő is ima lehet. 3. nap Harmadik napunkon különösen sok kegyelmet kaptunk. Felhőtlen ég, szikrázó napsütés, gyors határátkelések kísértek végig Dubrovnikba vezető utunkon. A gyönyörű Dubrovnik, az Adria gyöngyszeme felejthetetlen élményt nyújtott számunkra. Segített ebben Olívia, magyar idegenvezetőnk. Aki imponálóan nagy szaktudással, igényes, választékosan szép előadással, megnyerő figyelmességgel vezetett végig a városon, megmutatva annak nevezetességeit: templomokat, kolostorokat, múzeumokat. Bár én már láttam, de most is elbűvölt a kicsi főtéren található Sponza palota. Mely úgynevezett „szamárhátas” ablakaival idézi a keleti hatást, de magán hordozza a híres dalmát kőfaragók művészetét is. Újból felidézhettük közös történelmünket, szerencsére itt annak dicső fejezetit, amikor a magyar szentek ereklyéit néztük meg. Nem csoda, ha büszkén, hálatelt szívvel szállt dalunk: „Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, érdemét idézzed”. Megrendült lélekkel átélt szentmise után volt egy kis szabad időnk is, amelyben megszálltuk a szuvenír boltokat, és megkóstoltuk az olaszokéval is vetekedő fagyijukat. Elhagyva Dubrovnikot - ezt a kis ékszerdobozt - elragadtatva gyönyörködhettünk a csodálatos panorámában. Egyik oldalon láthattuk a mediterrán hangulatot árasztó, ódon, szűk utcás kis városkákat, vagy a Dinári hegység oldalába épített településeket. Ahol a házak mintha oda lennének ragasztva, mint a madárfészkek tekintenek le ránk. Másik oldalon a gyönyörű kék Adria, áttetszően tiszta vizével, s azt színesítő kis szigetekkel. Fenséges nyugalmat árasztó látványával hosszú kilométereken kísért bennünket. Aztán megláthattuk ennek a nyugalomnak az ellenkezőjét is. Hazafelé tartó utunkon kicsit türelmetlenül éltük meg a várakozást az egyik határátkelőnél. Elszoktunk már az ilyenfajta viszontagságoktól. Azonban Barbara megnyugtatott, hogy itt ez a természetes, ez mindig így van. Örüljünk a délelőtti szerencsénknek, hogy gyorsan átjutottunk, mert ez hónapok óta először csak velünk történt így. Szerencse volt ez, vagy kegyelem? Hazaérve legnagyobb meglepetésünkre magyar szót hallottunk a szállodánkban, mert akkor érkezett oda egy csíksomlyói csoport Minden okunk megvolt rá, hogy az öröm derűjével és hálájával zárjuk a napot. Tévedésben vannak azok, akik a zarándok szó hallatán csak roskadozó lábakkal imát mormoló emberekre tudnak gondolni. ”Legyetek 9
derűsek!” mondta II. János Pál szentatya. S mi azok voltunk, mert megcsodálhattuk a teremtett és az ember által alkotott világ remekeit. Ezen az estén a köszönet és a hála volt az az út, amelyen találkozhattunk Teremtőnkkel, mert tudtuk, és tudjuk a Bibliából, hogy minden, ami szép és jó, az onnan felülről való. 4. nap Különösön meleg hangulatú szentmisével kezdtük negyedik napunkat, mert együtt vehettünk részt azon az Erdélyből érkező testvéreinkkel. Önkéntelenül eszünkbe jutott Assisi, ahol ugyanebben a kegyelemben részesülhettünk. Ugye véletlenek nincsenek? Majd újabb nagy erőpróba várt ránk. Zuhogott az eső, de mi indultunk a szent helyre, a Jelenések hegyére. Itt nemcsak a hatalmas vörös kövek, hanem a sár is nehezítette utunkat., miközben a keresztutat jártuk. Mégis teljes átéléssel hallgattuk az atyákat, akik Barsi Balázs örömútját imádkozták. Felérve eltöltött bennünket az öröm, a megrendültség és a meghatottság, amint körül álltuk a kedves, szép arcú, meleg mosolyú szobrot. Imádkoztunk a Szűzanyához az ott lévő többi csoporttal együtt – ki ki a maga nyelvén - s jelképesen letettük terheinket Égi Anyánk lábaihoz. Délután Cenákolóban voltunk, és találkoztunk olyan fiúk közösségével, akik valamilyen szenvedélybetegség sérültjei voltak. Közülük ketten mondták el gyógyulásuk történetét, és tettek tanúságot mély Isten hitükről. A belülről jövő nyugalom derűjével mesélték el, hogy gyógyszeres kezelés nélkül, rengeteg imával, munkával, erőfeszítéssel, és a közösségből áradó szeretősegítség erejével járták végig útjukat, ami végül eredményre vezetett. András atya jóvoltából egy kis meglepetésben volt részünk, amikor elutaztunk a Kravica vízeséshez. Lenyűgözve álltunk, és néztük a természeti csodát, a lezúduló vizet, hallgatva dübörgő robaját. Álltunk, ott ahol ”a víz az úr”. De azt nem feledtük, hogy hatalmát onnan fentről, egy másik Úrtól kapta. Majd az otthonikra is gondoltunk, mikor elfogyasztottuk a hazulról hozott borocskát. Napunkat megint nemzetközi misével és szentségimádással fejeztük be. Utolsó esténk, mintegy zarándokutunk búcsúestje is ez a szentségimádás, amelynek szavakban alig kifejezhető hangulata volt. A félhomályban lévő templomban égtek a gyertyák, és a hatalmas Oltáriszentség tündöklött. Körülöttem rengeteg ember, akikből érzem, hogy öröm árad,ami nem valami világi öröm, hanem a szív öröme. Jó volt érezni a szinte tapintható energiát. Mindezt fokozta az élő zene, a csodálatos hegedű hangja, amivel-a kivetítőt követve- mi is együtt tudtunk énekelni. Azt hiszem, mindannyiunk szíve 10
csordultig telt, amikor a különböző nyelven elhangzó imák és könyörgések között meghallottuk magyarul Olga hangján: „Köszönöm Szűzanyám....” E nap összegzése nem is lehetett más, mint az öröm, amely áradjon a közösség erejéből, vagy a mi szívünkből, lényeg hogy szeretetet sugározzon. Utolsó napunk reggelén még különleges kegyelemben volt részünk, mert sikerült találkoznunk az egyik látnokkal: Vickával. Bevallom, volt bennem némi fenntartás, de hallgatva őt ez teljesen eloszlott. Megjelenése, egész lénye, valami belső derűt sugárzó mosolygó arca teljesen hitelessé és meggyőzővé tette őt. A Szűzanya üzenetéről beszélt, és ő is a béke, a hit, az ima, a böjt,a megtérés fontosságát hangsúlyozta. Nemcsak hiszem, hanem tudom, hogy ő egészen biztosan látott valamit. Hogy mit, azt ki-ki döntse el a maga hite szerint, vagy várja meg annak a szakmai grémiumnak a döntését, amely vizsgálatát befejezve lezárja a medjugorjei kérdést. A mi utunkat egy mostári látogatás zárta le, természetesen esőtől kísérve. Ez nem zavart bennünket, megnéztük a híres - a háborúban lerombolt, majd újjáépített - hidat, a keleti világot idéző bazársort, és egy ma is működő mecsetet. Külön fejezetet írhatnék - ha tudnék - arról a rengeteg lelki táplálékról, amit az atyáktól kaptunk, mind a szentmiséken, mind a buszon eltöltött idő alatt. András atyától, aki igazi lelki vezetőnk volt, és Zsolt atyától. Csak a köszönet és hála hangján tudok szólni sok szép gondolatról, elmélkedésről és imáról, amelyekkel előkészítették, vagy teljessé tették egy-egy programunkat. Látszott, hogy igényességgel és felelősséggel készültek, és készítették elő a mi szívünket is, hogy nyitottak és befogadók legyünk. Rózsafüzér imáink, énekeink, napi imáink, mindig az adott lelkülethez illettek. András atya fáradhatatlanul olvasta P. Henri Boulad S.J atya medjugorjei naplóját, mintegy élővé téve, és közelebb hozva hozzánk az általunk is megélt, vagy várt eseményeket. Sok élménnyel gazdagított bennünket ez az öt nap, és sok mindenre megtanított. Leginkább arra, hogy imáinkon keresztül keressük mindig azt az utat, amely elvezet Urunkhoz. Mint zarándokutunk bizonyítja, az út sokféle lehet, de a végcél mindig ugyanaz. S ez érttette meg velem azt, hogy miért is választotta András atya utunk mottójául: „Uram taníts meg minket imádkozni” Köszönjük Atya! Talán egy kicsit megtanultunk. Sz.I. 11
Tanít, buzdít arra, hogy mindenekelőtt Isten országát keressem mindenben és mindenkor. Tanít, buzdít arra, hogy fölismerjem, hogy a mulandó dolgokat ne tartsam olyan nagyra, de annál jobban törekedjek és tartsam nagyra, ami „isteni”, ami örökkévaló. Tanít, buzdít arra, hogy a bűnt elkerüljem s Isten és az emberek előtt kedvességben növekedjek. Ő Tanít és buzdít arra, hogy kitartóan megmaradjak a jóban. Az elém gördülő akadályokat bátorsággal legyőzzem. Tanít, buzdít arra, hogy a lelki tökéletességhez segítő ismereteket megszerezzem és azokat a gyakorlatban meg is valósítsam. Tanít, buzdít arra, hogy gyermeki szívvel, lélekkel szeressem a Jóistent. Hogy szívem-lelkem mindig a SZENTHÁROMSÁGOS egy ISTENHEZ vonzódjon, és derűs szívvel, szájjal hirdessem az Ő országát, ahol az igazi boldogság vár rám. Tanít, buzdít arra, hogy életem fogytáig, ahol állok, ahol megyek, ahol vagyok, bármit teszek, mindenben Isten szent akaratát keressem. Azt tegyem, ami kedves előtte. Soha, ne feledjem, hogy Ő mindig jelen van! Köztünk van! Velünk van! Szeret!!! Mert ő nem más, mint „SZERETET”!!! „Jöjj el SZENTLÉLEK ÚRISTEN! Gyullaszd föl bennünk a SZERETETED TÜZÉT!” H.E. 12
2012. június „Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, mely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek.” (Jn 6,27) Jézus, miután a Tibériás tavánál jóllakatta a sokaságot a kenyérszaporítással, titokban átment a tó túlsó partjára, Kafarnaum környékére, hogy visszavonuljon a tömeg elől, amely királlyá akarta őt tenni. Sokan mégis a keresésére indultak, és rá is találtak. Jézus azonban nem fogadta el érdektől fűtött lelkesedésüket. Ettek a csodálatos kenyérből, de megálltak a puszta anyagi előnynél, és nem fogták fel ennek a kenyérnek a sokkal mélyebb jelentését, amely rámutat: Jézust azért küldte az Atya, hogy igazi életet adjon a világnak. Csak csodatevőt, földi messiást láttak benne, aki bőséges és olcsó földi táplálékot tud biztosítani számukra. Jézus ekkor intézte hozzájuk ezeket a szavakat: „Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, mely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek.” „Az eledel, amely nem veszendő”, magának Jézusnak a személye és tanítása, hiszen Jézus tanítása teljesen egy a személyével. Ha az ember tovább olvassa Jézus szavait, akkor látja, hogy ez a „nem veszendő eledel” azonos Jézus eucharisztikus testével. Azt mondhatjuk tehát, hogy „a kenyér, amely nem veszendő”, maga Jézus, aki igéjében és az Eucharisztiában ajándékozza magát nekünk. „Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, mely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek.” A vízhez hasonlóan a kenyér képe is gyakran előfordul a Bibliában. A kenyér és a víz az ember alapvető, nélkülözhetetlen táplálékát jelenti. Amikor Jézus saját magára alkalmazza a kenyér képét, az azt jelenti, hogy a személye, a tanítása nélkülözhetetlen az ember lelki élete számára, ahogy nélkülözhetetlen a kenyér a test életéhez. 13
A kenyér persze szükséges. Maga Jézus biztosítja ezt csodálatos módon a tömegeknek. Önmagában azonban nem elég. Az ember – anélkül, hogy teljes mértékben felfogná – magában hordja az éhséget az igazság, az igazságosság, a jóság, a szeretet, a tisztaság, a fény, a béke, az öröm, a végtelen, az örökkévaló iránt, amelyet a világon semmi sem képes kielégíteni. Jézus önmagát ajánlja, és azt mondja, hogy egyedül Ő képes jóllakatni az ember belső éhségét. „Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, mely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek.” Amikor Jézus az „élet kenyerének” mutatja be magát, akkor nemcsak annak a szükséges voltát állítja, hogy belőle táplálkozzunk, azaz higgyünk szavainak, és így elnyerjük az örök életet, hanem arra akar ösztönözni, hogy tapasztaljuk meg őt magát. Sürgető felhívást intéz hozzánk, amikor azt mondja, hogy „olyan eledelért fáradozzunk, amely nem veszendő”. Azt mondja, hogy az embernek be kell vetnie magát, bele kell adnia minden képességét, hogy megszerezze ezt a táplálékot. Jézus nem kényszeríti rá magát senkire, inkább azt szeretné, hogy fedezzük fel, tapasztaljuk meg őt, és így a miénk legyen. Pusztán a saját erejéből az ember természetesen képtelen elérni Jézust. Erre csak Isten ajándékaként képes. Jézus mindenesetre folyamatosan arra hívja az embert, hogy készüljön fel az ajándék befogadására, melyet adni akar neki: s ez az ajándék Ő maga. Ha az ember folytonosan arra törekszik, hogy tettekre váltsa igéjét, akkor teljes lesz benne a Jézusba vetett hit, és úgy fogja ízlelni igéjét, mint a jóízű, friss kenyeret. „Ne fáradozzatok veszendő eledelért, hanem azért, mely az örök életre megmarad, amelyet az Emberfia ad majd nektek.” Ennek a hónapnak az igéje nem Jézus tanításának egy részletét állítja elénk (mint például a sértések megbocsátása, az elszakadás a földi javaktól stb.), 14
hanem visszavezet egész keresztény életünk gyökeréhez, a személyes kapcsolathoz Jézussal. Gondolom, hogy mindenki, aki elkötelezetten próbálja élni Jézus igéit, különösen a felebarát iránti szeretet parancsát, mint Isten összes igéjének és parancsolatának a foglalatát, egy kicsit legalább megtapasztalja, hogy Jézus lett élete „tápláléka”, aki betölti szíve vágyát, aki örömének és fényének forrása lett. Életté váltva megérzi, legalább egy kicsit az ige zamatát, amely igazi választ ad az ember és a világ problémáira. Mivel Jézus, az „élet kenyere”, végtelen ajándékként önmagát adja az Eucharisztiában, így magától értetődő, hogy az ilyen ember szeretettel járul az Eucharisztiához, és az fontos szerepet játszik az életében. Fontos tehát, hogy aki közülünk szert tett erre a ragyogó tapasztalatra, felfedezését ne tartsa meg, hanem mesélje el másoknak, ugyanazzal a buzgalommal, amellyel Jézus ösztönöz bennünket, hogy megszerezzük az „élet kenyerét”. Így sokan megtalálják majd Jézusban azt, amit a szívük mindig is keresett. Ez hatalmas szeretet a többiek iránt, mert így ők is megismerhetik az igazi életet már itt a földön, és övék lesz majd egykor az az élet, amely nem ismeri a halált. Mi többet akarhatnánk ennél? Chiara Lubich
VIII. Váci Egyházmegyei Találkozó – Piliny Az idei évben Piliny ad otthont a Váci Egyházmegyei Találkozónak, melynek időpontját már most érdemes beírni a naptáradba: 2012. június 29-30. A rendezésbe természetesen besegítenek a szomszédos plébániák is, mint Szalmatercs, Etes, Karancsság és Ságújfalu. Szeretettel ajánljuk mindenkinek ezt a két napos, nagyon gazdag programokkal teli találkozót, hiszen kis költséggel könnyen megközelíthető, és nagyon értékes két napnak ígérkezik. A találkozó jelmondata: 15
"TEGYÉTEK SZÍVBŐL, LÉLEKKEL!" Program tervezet: PÉNTEK /Szent Péter és Pál apostol/ 8.00 regisztráció 9.00 megnyitó 9.30 ifjúsági programok: akadályverseny, méta felnőttek: 9.30 kiállítás megnyitása az egyházközségekről 10.30 lelkiségek bemutatkozása 1. 11.30 ságújfalui néptáncos gyerekek műsora 12.00 Úrangyala 12-14.00 ebéd 12.10 karancsaljai Rozmaring népdalkör fellépése 12.40 lelkiségek bemutatkozása 2. 13.10 ságújfalui, etesi és a szalmatercsi népdalkörök műsora 14.00 Szőke András humorista előadása 15.00 Csiszér László koncert 16.00 dr. Kellermayer Miklós professzor úr előadása 17.30 gitáros szentmise 19.30-21.00 Gospel koncert 21.00 éjszakai keresztút 22.00-22.30 köszönet az együttlétért, ima a templomban 22.30 tábortűz
SZOMBAT /A szent római vértanúk/ 8.00 regisztráció 9.30 köszöntések 10.00 Pál Ferenc atya előadása 11.30-13.30 ebéd eközben: 11.30 kamarazene 12.00 Úrangyala 12.10 a magyargéci gyerekek szereplése 12.40 roma műsor a helyiekkel és vendégekkel 13.30 színdarab, helyi színjátszók 14.30 A karancssági énekkar és meghívott gyerekkórusok hangversenye 16.30 énekpróba 17.00 záró szentmise 19.00 népzene és táncház /DŰVŐ együttes Salgótarján/ Alternatív program fiataloknak, gyerekeknek: 10.00-13.00 gyalogos zarándoklat a karancssági szentkúthoz 13.30-16.30 kézműves foglalkozások, játékok
Választható lehetőségek mindkét nap 11-17 óra között: lelkiségek sátrai; meghallgatlak (gyónási lehetőséggel); droginfo; csendes szentségimádás a kápolnában; kiállítás megtekintése. Mindkét nap helyi ízek utcája.
Kedves Olvasóink! Egy újságunk önköltségi ára kb. 70-80 Ft. Ezért kérjük, hogy aki teheti, adománnyal segítse megjelentetését. Az adományokat abba a perselybe helyezhetik, ahonnan az újságok is elvehetők. Legközelebbi számunk szeptemberben jelenik meg. Szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe honlapunkat: www.st-plebania.com 16