Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar
A jószág szó jelentése, etimológiája és használata a magyar nyelvben
Készítette: Kalla Viktória
A szemináriumi dolgozatom tárgyának a jószág szó etimológiájának, jelentésének feltérképezését választottam. A mai magyar nyelvhasználati újdonságokról a nyelvészeti szakirodalom bőven szolgáltat adatokat, a szakmai folyóiratok folyamatosan cikkeznek ezekről a jelenségekről, véleményem szerint a régebbi nyelvtörténeti korokban kialakult nyelvi alakok viszont mostanság érezhetően kevesebbszer kerülnek előtérbe, hiszen a róluk szóló szakirodalom már megíródott. Ez a megfigyelésem motivált arra, hogy a jószág szót válasszam, mert így a régebben lejegyzett vizsgálatok újra a figyelem középpontjába kerülhetnek. Emellett a szó viszonylag régi volta lehetővé teszi történetének, nyelvhasználati sajátosságainak figyelemmel kísérését kialakulásától napjainkig, ami mindenképpen érdekessé teszi a dolgozat témáját. Először a szó értelmezési lehetőségeit, jelentéseit adom meg, rátérek etimológiájának leírására, majd ismertetem a manapság helyette használható szinonimáit. Mindezek után pedig felhasználásáról kívánok írni, rátérve – a teljesség igénye nélkül – a frazeológiai egységekre, a nyelvjárásokra, a hivatali zsargonra és a szépirodalmi előfordulásokra. A jószág szó már a legkorábbi értelmező szótárunkban is szerepel, amely hétféle értelmezését adja az adott szónak: szélesebb értelemben jelenthet mindenféle vagyont, függetlenül attól, hogy az ingóság-e vagy ingatlan. Létezik dolog, portéka, áru jelentésben is. Szorosabb értelemben mezei földbirtokra utalhat, a negyedik jelentése vetés, gabona, az Alföldön barmokat is jelenthet a szó. A szótár szerint emberre is utalhat, például gonosz jószág, hamis jószág. A régieknél jóság, erény értelemben is előfordult, a szótár készítésekor ez a jelentése már elavult volt (Czuczor – Fogarasi 1862–1874: 280). A magyar nyelv értelmező szótára, a Magyar értelmező kéziszótár és a Magyar értelmező szótár hasonlóképpen ír a szóról: de a legelsőként közölt jelentés a gazdasághoz tartozó háziállatokra utal – valószínűleg ez a jelentése vált elsődlegesebbé a vagyon értelmezés helyett –, ezt jobban is konkretizálja, amikor zárójelben feltünteti azokat a jószágtípusokat, amelyekre a szó utal, például szarvasmarha, ló, ritkán disznó. Érdekes, hogy a szó egyaránt funkcionálhat gyűjtőfogalomként – ahogyan azt az első értelmezésnél láthatjuk – és egyaránt vonatkozhat az egyes állatokra. Régies, irodalmias stílusminősítést kap a harmadikként leírt értelmezés, ti. földbirtok, ingatlan jelentésben is használatos a szó (Juhász 1972: 629; Bárczi – Országh 1986: 676; Pusztai 2010: 460). Értelmezhető használati tárgyként is, a Bárczi Gézaféle szótár ezt egyszerűen bizalmas stílusértékűnek közli (1986: 676), az 1972-es Juhász-féle viszont már népiesnek is (1972: 629). Szintén ugyanígy jár el mindkét szótár az ötödikként feltüntetett értelmezéssel is, amely szerinte a szó jelentése: embernek, ritkán állatnak valamilyen kicsinye, ez a megállapítás újdonságnak számít a Czuczor – Fogarasi-féle
szótárban leírtakhoz képest. Az utolsó lehetőség szerint a vetés, gabona szinonimájaként is használható lenne a jószág, tájnyelvi minősítést kap ezekben a munkákban is. A Pusztai Ferenc-féle szótár (2010: 460) semmilyen eltérést sem mutat a Juhász-féle munkában leírtakhoz képest, teljes mértékben annak anyagából dolgozik. Mindegyik említett szótár közöl olyan összetett szavakat, amelyeknek egyik tagja a jószág szó. A Bárczi Géza által szerkesztett szótárban (1986: 676) több is szerepel, néhány a sok közül:
jószágállomány,
jószágbérlő,
jószágelosztás,
jószágfelügyelő,
jószágszerzés,
jószágudvar, jószágigazgató1, jószágvesztés2. A Juhász-félében (1972: 629) csak a jószágkormányzó, a jószágigazgató és a jószágvesztés szerepel. A Bárczi-féle szótár részletes magyarázásából az következik (1986: 676), hogy ezek a szóalakok a szótár készülésének idejében – tehát a közelmúltban – még használatban lehettek, de jelentésükkel a földbirtokhoz, vagyontárgyhoz kapcsolódnak. A szóösszetétel tehát eredményesebben átörökítette ezt az értelmezési lehetőséget, mint maga a jószág szó, amelynek ilyesféle jelentése lassan-lassan kikopni látszik, habár az összetétel egyértelműen régiesnek számít. A legrégebbi, erény jelentését őrzi a Czuczor – Fogarasi által szerkesztett szótárban (1862– 1874: 280) közölt jószágtétel szóalak, amely jóságtétel értelemben volt jelen a köztudatban. A jószág szó kialakulásának oka az a nyilvánvaló tény volt, hogy a magyarság fogalmi kincsének bővülésével új szavakat kellett beemelni a magyar nyelvbe. „A szókészlet bővülése történhetett jövevényszavak beemelésével vagy új szavak létrehozásával az öröklött finnugor szókincs és a képzők segítségével” (Bárczi – Benkő – Berrár 1967: 499). Az általam vizsgált szó az utóbbi módszerrel jött létre. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára alapján (Benkő 1970: 280) kiválóan feltérképezhető a szó eredete. A szócikk leírása szerint a jószág származékszó, mely a jó melléknévből jött létre a denominális ság képzőnek (Tótfalusi 2003: 241) a finnugor szókezdő s kétirányú fejlődésével keletkezett ősi nyelvjárási szág változatával, mely összesen két magyar szóban van jelen, az említett jószágban és az ország szóban (Benkő 1970: 280). A nyelvjárási jellegre a legkorábbi értelmező szótárunk is utal, amikor azt említi, hogy „csangó magyarosan hangzik”, hiszen ebben a nyelvjárásban használatos az sz hang az s helyett (Czuczor – Fogarasi 1862–1874: 280). A jószág szó a jóságnak szóhasadással elkülönült változata. A két változat közül a jószág a konkrét anyagi javak jelentést vette fel, a jóság pedig az elvont erény értelmet (Benkő 1970: 280). A jószág 1
A magyar nyelv értelmező szótára ehhez külön meghatározást is írt: nagyobb földbirtok kezeléséért, a gazdaság ellátásáért felelős, mezőgazdaságilag képzett személy. Vagyis itt a jószág alatt nem csak a gazdaságban jelen lévő állatokat kell értenünk. 2 Ennek a kifejezésnek szintén saját „definíciója” van: a büntetésnek az a súlyos formája, amely az elítéltet, legtöbbször a fővesztés kimondásával, ingó és ingatlan vagyonának elkobzásával sújtotta.
vagyon jelentése később a köznyelvben földbirtok jelentéssé specializálódott, hiszen a földművelő magyarságnak elsősorban a földbirtok volt a vagyona (Horger 2001: 93). Gombocz Zoltán szerint az efféle jelentésváltozást tapadásnak hívjuk, amelynek lényege, hogy a szintaktikai szerkezetek tagjait külső asszociatív kapocs fűzi össze, amely annál erősebb, minél gyakrabban szerepelnek ugyanazon tagok azonos szintaktikai kapcsolatban. Az ily módon kialakult lazább vagy szorosabb asszociációs csoportokon belül indul meg a jelentésváltozásnak az a formája, amelyet tapadásnak nevez, úgy, hogy a gyakori mondattani kapcsolatok egyik tagja mintegy magába szívja a másik tag képzettartalmát. A szerző a marha szót hozza fel példának, amely gyakrabban állt a lábasmarha, szarvasmarha, vonómarha stb. szóösszetételekben, mint a ruhamarha szóban, ezért ma már csak egy állatfajta jelentésében használjuk, a jószág szó szerinte ennek analógiájára hagyta el az eredeti vagyon értelmét (Gombocz 1911: 98–9). Azt, hogy a szág a ság képző mellékalakja, az is bizonyítja, hogy a vagyon jelentése is pont olyan gyűjtőfogalom, mint például a többi, ság/ség képzőt felvett szó (erdőség, katonaság stb.) (Horger 2001: 93). A ság/ség képző még az ősmagyar kor folyamán alakult ki, valószínűleg önálló szóból (Benkő 1991: 199), amit a kódexeinkben található szépségő, magasségő, tisztaségő összetételek bizonyítanak, melyeket úgy kell értelmezni, mint a szépalakú, magas-termetű és más, ezekhez hasonló jelzős kapcsolatokat (Hadrovics 1992: 190). Kérdéses, hogy az eredeti, önálló szó azonos-e a régi ság, ség halom, domb, emelkedés jelentésű szavakkal. A kétalakú képző jellemzője, hogy elsősorban elvont vagy gyűjtő jelentésű főneveket képez, ugyanakkor létrejönnek majd konkrét jelentésű főnevek is, melyek gyakran háttérbe szoríthatják az eredeti, elvont használatot (Hadrovics 1992: 190). Ez a másikfajta magyarázata a jószág szó jelentésváltozásának. A történeti-etimológiai szótárunk szerint (Benkő 1970: 280) a szó első előfordulása a Jókai Kódex egyik részletében található a 14-15. századból (JókK. 7): vr Bernald mendennemew ioзagat eloзta. Ebben a mondatban vagyon értelemben használták, ugyanebben a műben szerepel még haszon (JókK. 53), erény (JókK. 20) jelentéssel is. A szónak más értelemben való előfordulásait is tartalmazza a munka, ezek ismertetése azonban az előírt kis terjedelem miatt nem ennek a dolgozatnak a feladata. A magyar nyelv szókészletének gazdagsága szerencsére lehetővé teszi a jószág szó helyettesítését annak szinonimáival. Az általam választott szó helyett használható rokon értelmű szavak a következők lehetnek: a népies megítélésű lábasjószág, a régies barom, a földbirtok, a vagyon (O. Nagy – Ruzsiczky 2010: 188). A Magyar szókincstár alapján (Kiss
1999: 406) a sort még ki lehet egészíteni a következőkkel: háziállat, marha, pára (régies), adománybirtok, domínium, beneficium, javadalom, fundus3, ingatlan. A szó régi volta miatt számos szólás, közmondás elemei közé bekerült, a Margalits-féle közmondástár (Margalits 1995: 388) is bőven szolgáltat példákat a szót tartalmazó frazeológiai egységekre. Néhány a sok közül: A jószág ugy jár egyikről a másikra, mint a koldustetü egyik szűrből a másikba; A nyúl elnyalta a jószágot4; Egy jószágban két úr nem illik; Igaz jószág el nem vész; Lányágra szállt jószág egy a bitanggal; Papjószág nem tartós; Paripa, fegyver, feleség nem közös jószág; Sok a jószág, kevés benne a jóság; Gazda szeme hizlalja a jószágot; Zürzavar megszomorítja a kövér jószágot is. A jószág szóhoz kapcsolható frazémát a Forgács-féle szótár (Forgács 2003) nem tartalmaz, viszont a Bárdosi Vilmos-féle szólástárban (Bárdosi 2003: 754) és a T. Litkovkina Anna által szerkesztett közmondástárban már igen (T. Litkovkina 2005: 302–3). Az előbbiben a már ismeretes Gazda szeme hizlalja a jószágot és az Ebül szerzett jószág ebül vész el5 szerepel (Bárdosi 2003: 754). Az utóbbi munka (T. Litkovkina 2005: 302–3) az előbb ismertetett, két, manapság használatos frazémát kiegészíti egy harmadikkal: Igaz jószág nem vész el6. Ennek ellentéteként fogható fel az O. Nagy Gábor által közölt (O. Nagy 1985: 319) Lopott jószág hamar elvész közmondás. Az általam megnézett tájnyelvi szótárakban találhatók olyan szólások és közmondások, amelyek az általános munkákban nem találhatók, pl. a Hódmezővásárhely környékéről származó Ha a jószágot hosszú pányvára eresztik, hamarabb elszakítja közmondás7. Ugyanitt említik a Kiskunhalasról származó Legjobb, ha a jószágot egy kéz eteti8 (B. Lőrinczy 1988: 1161). A jószág szót – a kiejtését tekintve – a különböző nyelvjárások természetesen nem ugyanúgy kezelik, Zala megyében például gyószágnak hangzik, a palóc vidékeken jaószágot, Kiskunfélegyháza környékén jószâgot használnak (Szinnyei 2003: 991), Szamoshát vidékén pedig diftongussal ejtik, jóuszágnak (Csűry 1935: 435). Számos nyelvjárásnál előfordul, hogy a jószág szónak még a régi jelentése is él, Mosonszentmiklóson gabona értelemben, a Székelyföldön pedig föld, telek értelemben használják (B. Lőrinczy 1988: 1161). Szlavóniában a gazdasághoz tartozó háziállatokat együtt jelenti a szó (Penavin 2000: 239), megfigyelésem szerint a dél-alföldi nyelvjárásban is használjuk ilyen értelemben. A szó nemcsak a dolgozat elején ismertetett, különböző értelmező szótárak által közölt jelentésekkel bír, hanem a közgazdasági, a hivatali nyelv egyik terminus technikusaként is él a 3 4
Ez utóbbi három szintén régies stílusminősítésű.
Értelme: sok vendégeskedés tönkre juttat. Értelme: a tisztességtelen úton szerzett javak veszendőbe mennek (T. Litkovkina). 6 Jelentése: ami jogos tulajdonunk, az nem vész el, vagy ha elvész is, megkerül (T. Litkovkina). 7 Ez az adat Kiss Lajos: A szegény ember élete c. munkájából származik. 8 A közmondás Nagy Czirok László Példabeszédek, közmondások, szállóigék c. művéből ismeretes. 5
köztudatban. Szakszóként jelent minden olyan dolgot, amely az ember anyagi szükségleteinek kielégítésére alkalmas. Az általam megnézett közgazdasági kislexikon szerint (Brüll 1987: 244) a jószágon belül különböző kategóriákat választhatunk szét, de ez már a dolgozat szempontjából nem kiemelt fontosságú. A hivatali nyelvben a jószág szó többes száma a javak, a köznyelvben azonban legtöbbször ez egyáltalán nem magától értetődő dolog. Kálmán László
is
azt
írja
az
egyik
Nyelv
és
tudomány
című
internetes
oldalon
(http://www.nyest.hu/hirek/plurale-tantum?comments), hogy a javak valójában olyan szóalak, amelynek csak többes száma van9, amelyről viszont nem derül ki, hogy tó-tavak-féle esettel vagy sav-savak-féle esettel állunk-e szemben, tehát az egyes számú alak a nyelvérzék alapján egyaránt lehetne jó vagy jav. A jószág a köznyelvben mindenki által ismert és használt szó, nem csoda hát, ha a szépirodalomba is bekerült. A mai magyar nyelv szépprózai gyakorisági szótára szerint ez a szó a munka által vizsgált korpuszban a 2912. gyakori szó (Füredi – Kelemen 1989: 367). A dolgozat ennek a részének az össszállításához különböző írói szótárakat hívtam segítségül, a Petőfi- (Gáldi 1978: 477–78), a Toldi- (Pásztor 1986: 123) és a Balassi-szótárt (Jakab – Bölcskei 2000: 208), Csokonai Vitéz Mihály (Jakab – Benkő 1993: 249), Juhász Gyula (Benkő 1972: 425) és Füst Milán (Büky 2002) költői nyelvének szótárát, azzal a céllal, hogy fény derülhet arra, hogy a különböző korszakok szépirodalmi nyelvében milyen jelentésben szerepel az általam választott szó. A Balassi-szótárt böngészve ráleltem a szónak eredeti erény jelentésben való használatára, ebben a szövegkörnyezetben: Királi méltóság, tisztesség, nagy jószág idővel mind elvesznek10. Balassinál még a szintén archaikusnak tartható dolog, tulajdonság értelemben is előfordul a szó, méghozzá komédiájában: Nem tudod-é, hogy a szépség kevés ideig tart, s igen múlandó, romlandó jószág az emberben (Jakab – Bölcskei 2000: 208). A Toldi-szótárban a jószág a mai nyelvre jellemzően állat, vad jelentéssel bír, egyszer fordul csak elő Arany János művében, az ötödik ének 3. versszakában: Miklós...Simogatta a két árva kis jószágot (Pásztor 1986: 123). A Petőfi-szótárt (Gáldi 1978: 477–78) tanulmányozva már rábukkantam régi jelentésekre is: élő vagy holt vagyontárgy értelemben szerepel a lopott jószág szószerkezetben, a kritikai kiadás második kötetének 215. oldalán. Földbirtok jelentésben is szerepel nála egyszer a szó, de az már nem versben, hanem levélben, méghozzá az Arany Jánosnak címűben, ebben a szövegkörnyezetben: persze nekem hívatalomból és jószágaimból és mindenhonnan csak ugy dől a pénz. Petőfinél is előfordul a már megszokott háziállat 9
Az ilyen típusú jelenséget plurale tantum jelenségnek nevezzük.
10
A részlet Balassi híres Az ő szerelmének örök és maradandó voltáról című verséből való.
értelemben az Anyám tyúkja, illetve a háziállatok összessége jelentésben A puszta, télen című versében. Az előbbinél a jól ismert szövegkörnyezet: jó légy Morzsa...Élj a tyúkkal barátságba'...Anyám egyetlen jószága. Az utóbbinál ebben a verssorban fordul elő: Csendesek a tanyák, a jószág benn szénáz. Csokonai is használja állat jelentésben a szót (Jakab – Bölcskei 1993: 249), viszont nála is előfordul még egy régi, vagyon értelemben lévő változat: Öt fiai maradttak a meg boldogúltt Méltóságnak, azok Attyok halála után haza jöttek a' jószágba, és azon osztozván a' házasság által is nagy jószágokat nyertek. A 20. századi két szerző költői nyelvét vizsgáló szótár közül a Füst Milánhoz kapcsolódó nem nyújtott adatot a jószág szó előfordulásáról. Juhász Gyulánál viszont kétféle jelentésben is fellelhető a szó, és mindkettőben egy-egy régi értelemben, az Oda a jószág nem tér vissza sorban birtokra, vagyontárgyra utal, a Nem szelelő, füstös, rossz jószág sorban pedig használati tárgyra utal. A régi jelentések tehát a szépirodalmi nyelvben még most is fölbukkannak, a nyelvjárások mellett a költészeti alkotások is betöltik tehát a jelentésmegőrző szerepet. Dolgozatomban a jószág szó „életrajzát”, felhasználásának módját, a hozzá kapcsolódó szemantikai változásokat kíséreltem meg bemutatni, a számomra érdekesebb és a legfontosabb tényeket közölni. A szó teljes körű vizsgálata a dolgozat lehetőségeit meghaladná, így ezt a feladatot nem is vállaltam magamra. A bibliográfiában szereplő szakirodalom és más nyelvészeti munkák tanulmányozása szélesebb körű tájékoztatást tudnak nyújtani a témáról, a dolgozatom egyfajta összefoglalóként, rövid kivonatként szolgál.
Irodalomjegyzék B. Lőrinczy Éva 1988: Új magyar tájszótár II, Budapest, Akadémiai Kiadó. Bárczi Géza – Benkő Loránd – Berrár Jolán 1967: A magyar nyelv története, Budapest, Tankönyvkiadó. Bárczi Géza – Országh László 1959–1962: A magyar nyelv értelmező szótára III, Budapest, Akadémiai Kiadó. Bárdosi Vilmos 2003: Magyar szólástár, Budapest, Tinta Könyvkiadó. Benkő László 1972: Juhász Gyula költői nyelvének szótára, Budapest, Akadémiai Kiadó. Benkő Loránd 1970: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára II, Budapest, Akadémiai Kiadó. Benkő Loránd 1991: A magyar nyelv történeti nyelvtana I, Budapest, Akadémiai Kiadó. Brüll Mária 1987: Közgazdasági kislexikon, Budapest, Kossuth Könyvkiadó. Büky László 2002: Füst Milán metaforahasználatának alapjai, Szeged, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvészeti Tanszéke. Czuczor Gergely – Fogarasi János 1862–1874: A magyar nyelv szótára III, Pest. Csűry Bálint 1935: Szamosháti szótár I, Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság. Forgács Tamás 2003: Magyar szólások és közmondások szótára, Budapest, Tinta Könyvkiadó. Füredi Mihály – Kelemen József 1989: A mai magyar nyelv szépprózai gyakorisági szótára (1965–1977), Budapest, Akadémiai Kiadó. Gáldi László 1978: Petőfi-szótár II, Budapest, Akadémiai Kiadó. Gombocz Zoltán 1911: Képzettársulás és jelentésváltozás, Magyar Nyelv 7, 97–108. Hadrovics László 1992: Magyar történeti jelentéstan, Budapest, Akadémiai Kiadó. Horger Antal 2001: Magyar szavak története, Budapest, Tinta Könyvkiadó. Jakab László – Bölcskei András 1993: Csokonai-szókincstár I, Csokonai színművei szókincsének szövegtára és adattára, Debrecen, Kossuth Lajos Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke. Jakab László – Bölcskei András 2000: Balassi-szótár, Debrecen, Debreceni Egyetem
Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelvtudományi Tanszéke. Juhász József 1972: Magyar értelmező kéziszótár, Budapest, Akadémiai Kiadó. Kálmán László 2011: Amiből csak több lehet. Plurale tantum. [http://www.nyest.hu/hirek/plurale-tantum?comments – 2011. november 22.] Kiss Gábor 1999: Magyar szókincstár, Budapest, Tinta Könyvkiadó. Margalits Ede 1995: Magyar közmondások és közmondásszerű szólások, Budapest, Akadémiai Kiadó. O. Nagy Gábor – Ruzsiczky Éva 2010: Magyar szinonimaszótár, Budapest, Akadémiai Kiadó. O. Nagy Gábor 1985: Magyar szólások és közmondások, Budapest, Gondolat-Talentum. Pásztor Emil 1986: Toldi-szótár. Arany János Toldijának szókészlete, Budapest, Tankönyvkiadó. Penavin Olga 2000: Szlavóniai (kórógyi) szótár, Budapest, Nap Kiadó. Pusztai Ferenc 2010: Magyar értelmező szótár, Budapest, Akadémiai Kiadó. Szinnyei József 2003: Magyar tájszótár, Budapest, Nap Kiadó. T. Litkovkina Anna 2005: Magyar közmondástár, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 302–303. Tótfalusi István 2003: Magyar szótörténeti tár, Budapest, Anno Kiadó.
