Dr. Lakner Géza versei a Zefír Alapítvány művészeti estjén kiállított alkotásokhoz (2003. december 21, Gerbeaud-ház)
Ború................................................................................................................................................................. 2 Éjszaka a kopár hegyen (1985) [Csend hálóz halászként...] (1986) Emberi színjáték, 6. ének (1986) Emberi színjáték, 21. ének (1986) Tűnődés........................................................................................................................................................... 3 Tűnődések I (1986) Tűnődések III (1986) Tűnődések IV (1986) Valóság (1986) [A mélyreköltözés...] (1986) Örvény (1986) [Csak a selymet simogathatod...] (1986) Feltámadsz, Noé (1986) A tárgyakból vett szilánkok fönn és lenn (1986) Emberi színjáték, 18. ének (1986) Kétely............................................................................................................................................................... 5 [Időnk két síkon halad...] (1986) Tükrök (1986) Egy vasárnap este (1985) Kaleidoszkóp (1993) Céltalan elmúlások (1997) [Az élet nagy képeskönyvében...] (1998) Remény............................................................................................................................................................ 6 Februári vászon (1986) Clair de lune (Holdpászma) (1986) A bukó napkorong peremére (1987) Ábrándozás (2000) Együtt (1993) Nélküled (2000) [Szirmok rózsaszínét...] (1986-2000) Alliterációk Annának (2001) Vágy............................................................................................................................................................... 10 Prétexte (Ürügy) (1986) II. Óda (Csodák Leltára) (1992) Lány kendővel – B.Zs-nek (Kisebb Óda egy fénykép hátlapjára) (2000)
~ 1 ~
Ború Éjszaka a kopár hegyen (1985)
porrá tört meleggel széthűlt üregükben fojtón szilárddá szorítva szívük rostjait s a vér mély tónusán merengtek fájdalmaikon akik megmaradtak és megmaradnak mindig mert hitetlenek érzékeikben és a Semmiben is önhazudtolók
Egyedül csupaszon a csúcson lábaim keresztbe fektetem fölöttem befagyott csillagok lenézve látom kiket szeretek. Hangjuk ide nem ér már föl és alakjukat is sejtem csak bár belül állnak a fény-körön mert fülem süket szemem vak. A csúcson hol fű nem terem parány vagyok - lentről úgy tűnik beleolvasztottak az éjbe a kopár hegy körvonalai.
Emberi színjáték, 21. ének (1986) Vágyaink szárnyasak nem repülnek karjainkba nem szállnak áhító ölekre nem borulnak szakított sebekre nem jutnak mert nem juthatnak eléggé magasra még ha a magasság értelmét is veszti az összemérhetetlenül csekély bolygósugárhoz képest az út még mindig nem elég hogy elérhessenek egy egyenessel nem késő görbék mentén hol csapdát vet az idő a tompult várakozás kicsorbult érzékek a hang az illat a látvány elhalt eszmék a tapintás ahogyan megsimogat az élettelen és élővé válik a szüntelen mozgás változik minden és a változatok fogalmak a felismeretlenre vannak fogalmak az ismeretlenre emberi hasonlatok az egyetemlegesre szegényes nyelvekkel és ostoba ragozásukkal fejezzük ki a kifejezhetetlent holott egy szó van csak arra ami megközelíti a vágyakat: Béke
Úgy tűnik: eggyé lettem a heggyel ketten mint szöges hajlatok együtt lélegzem a tömeggel csupaszon fenn. Egyedül vagyok. [Csend hálóz halászként...] (1986) Csend hálóz halászként a levegő intő ujjamat feltöri különválok, én, a mag mert húsom elkorhadt. Tövisekből vennék koszorút fejemre de nincs kereszt kínnak. Emberi színjáték, 6. ének (1986) Olyan mint talp alatt robbantani talajt és megmutatni a megmaradt világnak : ez volt földem s ez a házam kimúlt kisállatok kertje mind feküdtek érelmetszve
~ 2 ~
Tűnődés Tűnődések I (1986)
Valóság (1986)
A láz meghagyhatja a töretlenség látszatát de jöhet lehűlés is egyszer. A két fázis határán akkor mindegy lesz melyikbe ereszkedem.
macska-későn nyílt ki szemed hogy rájöjj: naponta az új csillogás régi rongy
Mindegy, hová tűnnek aggályaim marad a kétségtelen. És mindegy lenne az is honnan a kételyek ha tudom, hogy nem vagy velem.
dörzseménye [A mélyreköltözés...] (1986) A mélyreköltözés egészen más lehet: az emberfalkától eljutni idézett szellemig: teljesség.
Tűnődések III (1986) Szú percegése is filozófikus
Az ajtó nyikorgó történelem
Légy döngése felemel
Az emberi beszéd is vajon ?
Örvény (1986) egy mosdókagyló fémrészén (szent kövön vésett vonal szélben, vagy a láthatatlan) petróleum-szivárványodba
Tűnődések IV (1986)
tűnök
Papírujjú szerelem körmök rongyból hajlíthatatlanul merev ízek
[Csak a selymet simogathatod...] (1986) Csak a selymet simogathatod. A többi nincs. Csak fényes szálak maradnak. A test kiszáll.
Papírujjú szerelem Milyen tollal írják rád a vágyakat ? És miféle tintával ?
~ 3 ~
Feltámadsz, Noé (1986) Ez is özönvíz. Feltámadsz, Noé csuromvizesen egy ázott veréb szárny alatt felvisz majd az ötödik emeletére ennek a követ hulló háznak (nincs szemérmed erre). Amúgy az eső egyszer majd eláll. A kút kicsorbult régi káváját cseréld ki kellő
Lakner Géza
Emberi színjáték, 18. ének (1986) Átléptem döngetni első iskolám könnyekből vert falát foltos-sárga négy oldalát lakk-fosztott ajtaját osztálytermem “MAGYAR” feliratát beléptem döngetni első iskolám öreg falát akkor engem kulcslyukba zárt ma enyémek a tágranyílt termek aprók között ifjan és öregen apróvá tett ifjak és öregek testem föléjük tornyosul szellemük az enyém fölé ketten alkotunk így egy boltozatot döngetni jöttem de meghatódtam és most lábujjhegyen elmegyek
mértékben újra és visszatérhetsz. A koporsófedelet majd visszatoljuk mi a helyére.
A tárgyakból vett szilánkok fönn és lenn (1986)
Lenn: A fárosz izzása ismerős szememnek Vörösfehér csíkként pörög körbe-körbe Az óriás egyszemű, és a tóvíz kényes Tükrét cseppekre törve csillámló sugárt Lövell mindegyik felé, mely mind célt talál Fenn: Este, mikor kész csillaghálót terít már Az égbolt és összes képe olvasható Ujjaimmal meglazítom a sok csomót A kék mögül agyamba fehérség tolul S a megtisztulás lángnyelvei perzselnek.
~ 4 ~
Kétely [Időnk két síkon halad...] (1986)
Kaleidoszkóp (1993)
"A párhuzamosok a végtelenben találkoznak."
Kartonhenger, tükrök és maroknyi üvegcserép, amit kisgyermek apró keze forgat buzgalommal s válik tündérszínpaddá fantáziája nyomán. Félszegen utánzom mozdulatait, de a kezdeti beállított kép szétrebben, s számomra nem marad más, csak kartonhenger, tükrök és maroknyi üvegcserép.
Időnk két síkon halad, párhuzamosan de a találkozáshoz átszelni a végtelent: sokallom Tükrök (1986) ha volnánk egymást nézve is magunkat látnánk csak
Céltalan elmúlások (1997) Sziromhullajtás illattalanul Hamuvá tűnni parázstalanul ... nem érdemes.
Egy vasárnap este (1985) Most te éppen a balettot nézed, lábak izmos forgatagát.
[Az élet nagy képeskönyvében...] (1998) Az élet nagy képeskönyvében, hol illő helyed keresed, jobb belátni: illusztráció nemigen lehetsz, legfeljebb lapszámozás ... talán ... a függelékben.
Én az ágyon ülve félek, hálóként függ bennem a magány.
~ 5 ~
Remény 6 A hideg érzékibbé tesz: egy ágon madár mindig kettő kuporog
Februári vászon (1986) 1 Borít a hó utcát, teret s ha te is állnál mereven téged is borítana, kedvesem
7 A délben lehulló nap köré az ég nem kerít szivárványkosarat Vacog a magány és csonkaság nesze döbben 8 A Szentírás szerint bűnös aki él a világ ma ezért olyannyira halott
2 Olykor ibolyát kínál a tél vagy hóvirágot pár forintért
9/a Köd hajlít virágot ablakon vet jégvirágot s a radiátor is üresen hörög
3 Reccsen kérdés a melegben, törött álom felel, kinn a hideg gyakorol hatalmat s az úton néhány autó surrog sietve
9/b A hőmérsékletek között nincs már különbség a pára nem rajzol ablakra jégvirágot, ujjam csak áttetsző üveget kapar szemben, a kavargó köd lehellete, mint íztelen cigarettafüst bolyong körülöttem
4 A nyugalmat eloldozta a szél Ki kényes erre, forduljon el, ha valami fehér arcába csap 5 Amint kinagyítom a történéseket, a Föld lepénnyé lapul az olvadó hó súlya alatt
9/c A hó szelet kavar szél havat keringet és én nem viselem hogy valami fehér arcomba csap 10 Milyen jó is lehet egy meleg beton-zug télen még annak is, ki szabadba vágy’ szemközt egy másik ember formálódó lehellete iriggyé tesz
~ 6 ~
11 Két szivet melenget fülre lehelt forró szóval és benn lerázzuk bundánkról a havat és benn semmi más nem érdekel csak te
Clair de lune (Holdpászma) (1986) 1 benn semmi más nem érdekel csak te a távolban tenger mi lenyűgöz de a közelben te nézd hogyan sarjad szirom csupasz tőről hogyan hangos a madárdal tavaszlátomást idézve Nap-tapintás testünkön nincs igazabb nincs tisztább nincs szerelmebb a szerelemnél
12 Ravel - Bolero csapongó ritmusa tavaszi szél hellén nő lábnyoma élő lepel rügy bomlik homlokunkra 13 Még borít a hó utcát, teret de olvadó mosollyal március int, kedvesem
2 benn semmi más nem érdekel csak te ha éjjel holdsugár hűt a csöndes melegben tücsökzenét ha éjjel fénypászma motoz az ablakszárnyakon s mi behúzódunk rejtekül a sötétbe ha éjjel két nem végre igent választ akkor is csak te érdekelsz 3 bölcs a magzat mert nem ismeri és bölcs marad ha megismeri mi a tapasztalat 4 kehelyként én őrzöm a nedvet szikkadt időkre földként én érlelek magot terméketlen évben neked
~ 7 ~
5 ha egyszer kihuny a nap és megmarad a holdfény együtt minket hint be az aranysárga folyam
A bukó napkorong peremére (1987) Alkonyatkor még elkapom Bokáid elremegő árnyát És fülelni igyekszem a Sarkak ördögi visszhangjára
6 porként te borítod a piramist feledésül hóként te leped az avarral fedett vermet nekem
Alkonyatkor még megérzem Hogy kilépsz ujjaim görcséből S részegítő illatcsíkod Fon csak tekergő kígyóként át
7 benn semmi más nem érdekel csak te voltál először, a mostoha ki édes gyermekévé fogad voltál anya, ki elrejtette elsőszülött fiát voltál arany, mit tolvaj kéz nem érint: arany mi örök arany mi éked-díszed arany mi lágy a melegben arany mi felbecsülhetetlen
Ábrándozás (2000) Van, ami szebb a végtelennél, szemed barna mélye az. Van, ami vidítóbb a bíbor pirkadatnál, huncut mosolyod az. Van, ami borzongatóbb a nyári szélnél, édes-kedves szavad az. Van, ami jobban éget minden tűznél, bőröd selyme az. Van, ami mámorosabb a hetyke tajtéknál, hajad szőkesége az. Van, ami szomjaztatóbb a hegyi csermelynél, kebled völgye az. Van, ami vágyottabb minden másnál, közös álmunk lehet az. Ám nincsen szebb ábrándjaimnál, csak amikor újra velem vagy.
8 távol vagy tőlem de betöltöd képzetem távol a tenger csermelyként csörgedez az este feketét tölt a végtelen tálra és a holdfény csak a Nap tükörképe távol vagy tőlem állsz a határon és félek, hogy valami kilök a körből de ha benn leszünk, ígérem semmi más nem érdekel csak te
Együtt (1993) Nem, mint hullám hányódása követ sziklává élesít Ez a parti kavics lusta gömbölyűsége Nélküled (2000) távoli még egy lépés is a várakozás összes perce kín nem lenne teljes az életem Te vagy mindenre gyógyír
~ 8 ~
[Szirmok rózsaszínét...] (1986-2000)
Alliterációk Annának (2001)
Szirmok rózsaszínét szárak zöldjét gyökerek sötétjét a galamb énekét harmat dermedését egy vásott pillanatban ellopnám Neked ahogyan hatalmad fölöttem engem is meglopott, Asszony
Hussanó haj Kacsintó kacaj Szikla szellem Darázs derék Libbenő láb Tippenő topán: A Nő
~ 9 ~
Vágy Prétexte (Ürügy) (1986)
II. Óda (Csodák Leltára) (1992)
hogy elvetsz semmibe veszel ki is nevetsz talán hogy azt mondod: füllent mert két ember kell a szerelemhez egy, ki hazug s egy, ki csügg a szaván hogy oly' szép volt a kezdet, képzeltem, hogy varázs de csak színpad volt s én azt sem tudtam mi a szerep hogy nem hiszed: megbántam meretlenségem bár kedvelem a romantikát hogy nem láttál más nőt karjaimban és pofon sem csattant ezután hogy gyűlöllek undok bakfis, szeplős kamasz (ha nem is vagy már az) hogy ha rosszat írok rólad úgyis hazudok csak mert imádlak és régen láttalak már hogy nem elég ma a magány kergetsz te is meg a freudi láng hogy térden csúsznék eléd akár innen is hogy sokan mondják azt: ne higgy a férfinak ki térdel lábaidnál hogy ellentéteket mondok végig semmi tiszta szót hogy nem is vers ez csupán ürügy hogy leírhassam: szeretlek.
szeretem hajad hullámait szellő-fodrozta lendületükkel szeretem fülkagylód mintáját s rezzenő porcos kavargását szeretem szemed szakadékját és ajkad szezám-zárját szeretem nyakad büszkeségét szeretem a tenyér vén-ráncos hálózatát és körmeid félholdját szeretem a hajlatok bozontját és verejtéked gyöngyöző illatát szeretem törzsed kígyózó útját s melleid mozgását szeretem hátad tajtékját, tomporod dombját szeretem köldököd kútját és bőröd lírai vonzását szeretem lágyékod Tejút-sávját és a szerelem szirompuha kelyhét szeretem mindazt a test-csodát mit Szellemed teremtett azzá
~ 10 ~
Semmi más: csak e kelme ... és a Nő. A csupasz Természet maga és egy lepel, tökéletes harmóniában: csak sejted a csodálatos, nyúlánk formát, a hetyke ívet fentebb és lent a lágyabb lankát egy bátor domborulat után.
Lány kendővel – B.Zs-nek (Kisebb Óda egy fénykép hátlapjára) (2000) Ki ez a Leány ? Lába ellép, csípője elfordul. Mi hívogatja, mely távolok dallama ? ... Ám mégsem, hátratekint, valami marasztalja talán. Szemem e mindenttudó pillantásra tapad, e huncut-tiszta mosolyra, amit egy bájos hölgy sugárzó, ifjú arca hordoz.
A bőr és a szemlélődő szempár közé ékelt lepel egyszercsak elfogy, a földön még hevernek lassan elvesző rojtjai, ám két kecses lábszár, pőrén és fedetlenül alóla újra előbukkan, hogy a körömcipős apró lábak még magasabbra emeljék fel és tartsák magasztosan
Mit sejthetett a pillanat, mikor a fényt e képbe zárta, igazgyöngyként megőrizve a Szépséget az idő kagylóhéjában ? Így szemlélődöm, miközben lecsüng a kéz és erőtlen hanyatlik a szellem.
A termékenység tétova titkát, akit nem ecset vetett vászonra, hanem a fény és árnyék művészi játéka, ez Ő, A gyönyörű Leány.
Aranyszőke hajából egy-két kósza tincs incselkedik büszke nyakán kígyózva csupasz vállára hull. A kendőt mint csipke paravánt feszíti ki kezével háta mögött. A sötét veretek között átszüremlik a fény, áttűnik minden nőiesség sziluettje.
~ 11 ~
