Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következmé Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu)
Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következménye
2013 január 18. Flag
0
Értékelés kiválasztása Még értékelve Givenincs Dr. Istóczy: A magyar Give Dr. Istóczy: A magyar Mérték Give Dr. Istóczy: A magyar Give Dr. Istóczy: A magyar Give Dr. Istóczy: A magyar
Antiszemitapárt Antiszemitapárt Antiszemitapárt Antiszemitapárt Antiszemitapárt
megsemmisítése megsemmisítése megsemmisítése megsemmisítése megsemmisítése
s s s s s
ennek ennek ennek ennek ennek
következménye következménye következménye következménye következménye
1/5 2/5 3/5 4/5 5/5
{...}Történt aztán néhány év múlva, hogy engem, a ki időközben megyetörvényszéki bíró lettem, mint ilyent bizonyos zsidók, egy polgári jogügyben súlyosan kompromittálni akartak,{...}
I. Dr. Pauler Tivadar, egykori kedves jogtanárom, később igazságügyminister korában, az én, előtte 1. oldal (összes: 10)
Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következmé Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) ismert volt esetemre vonatkozólag egy ízben ezt a megjegyzést tette előttem: »Kleine Ursachen, grosse Wirkungen«. (»Kicsi okok, nagy kihatások«.) Hát bizony, mint mindig, úgy az én esetemre vonatkozólag is, dr. Pauler Tivadar a fején találta a szeget. Fiatal koromban éppenséggel nem voltam antiszemita, noha bizony már akkor is elég személyes okom lett volna antiszemitának lennem. Olyannyira nem voltam akkor antiszemita, hogy (eltekintve attól, hogy maga az »antiszemita« elnevezés is csak később, jórészben az én parlamenti működésem folytán támadt Németországban), mondom olyannyira nem voltam akkor antiszemita, hogy például mikor 1867-ben beállott az alkotmányos világ, s én mint akkor megválasztott megyei aljegyző nagyon is élénk részt vettem Vas megye közéletében, — az akkori divatos emancipacionális áramlatnak hódolva a leghevesebben korteskedtem egy volt egyetemi zsidó jogász kollegámnak megyei esküdtté való megválasztása mellett, és pedig sikerrel korteskedtem, nem csekély megbotránkozására és bosszúságára a megyei köröknek, köztük utóbb a képviselőválasztásoknál leghívebb korteseimmé vált úriembereknek. S ez a zsidó megyei esküdt volt abban az időben bizonyára a legelső s egyúttal, az egyetlen zsidó választott megyei tisztviselő az országban. Történt aztán néhány év múlva, hogy engem, a ki időközben megyetörvényszéki bíró lettem, mint ilyent bizonyos zsidók, egy polgári jogügyben súlyosan kompromittálni akartak, s felülrá még vagy 45 ezer forintnyi vagyoni kátrtérítési felelősséget is, egész vagyoni existencziámnak egész élelemre való megsemmisítésével, törekedtek erőnek erejével, már a maguk praktikái szerint, a nyakamba varrni, a mely praktikák főleg Bartha Miklósnak a felvidéki állapotokról írt könyve után is, most már általánosan ismeretesek, kivált az Egan-eset óta. Szóval, én egy komplottnak az áldozatául lettem kiszemelve. Tették pedig mindezeket velem nyilván »hálából« azidőbeni filoszemitáskodásomért. (A mit, mellesleg megjegyezve, üdvösséges tanulságul, jó lesz mélyen az emlékezetükbe vésniök a mi, a »zsidó hálára« pályázó enragirt filoszemitáinknak is.) Szerencsére ruganyos természetű ember lévén s hozzá nem is lévén valami tökkelütött fejű ember, s emellett elhűlve afölött a mérhetetlen alávalóság fölött, a melylyel ellenem az akcziót előbb a szombathelyi, s mikor ez elégtelennek bizonyult, az egész vasmegyei kagál (ez a szó is csak később egy évtized múlva merült fel) vitte, minden »acquit«-jükre rádupláztam, minden sakkhúzásukra megtettem a magam részéről szükségesnek tartott ellen-sakkhúzást. Csak egy hibám volt: noha jogügyről volt szó, nem volt jogászi tekintélyem, a mely pedig tán elejét vehette volna a későbbi súlyos fejleményeknek. Az »én zsidaim« által a maguk érdekkörébe így vagy amúgy belevont jogász- s egyéb hazámfiai azt hitték, hogy én afféle széllelbélelt parlagi gentryjogász vagyok, a ki így-amúgy »kivégezvén« a jogot, beválasztatta magát összeköttetései révén a vármegyére s most, mint bíró, bakot lőtt. Igaz, hogy az 1866. év végén letettem az ügyvédi vizsgát, de ennek vajmi kevés nyoma volt; mert mindjárt belejutottam a vármegyei hivatalba, ahol akkor bizony nem igen nézték, van-e valakinek qualificátiója s milyen, vagy nincs-e? Azt azonban éppen nem tudták, hogy én azonkívül, hogy okleveles köz- és váltóügyvéd vagyok, már akkor doctor juris is voltam, tehát nem voltam holmi, a jogot csakis »kivégzett« széllelbélelt parlagi gentry-fi, hanem alapos fölkészültségű jogászember voltam. A dolog ugyanis úgy történt, hogy a Bach-szisztéma megszűnte után olyannyira népszerűtlen volt a doktori czím, az országban gazdálkodott volt osztrák doktorok miatt, hogy szállóigévé vált a hazafiaknál, hogy »doktor, szamár«. Így tehát mi, a kik azidőben, 1865 — 66-ban rigorozáltunk, számosan átallottuk megszerezni a közgyűlöletben részesült doktori czímel. Én tehát, mint mondom, letettem ugyan már akkor a három jogi szigorlatot, — majdnem teljesen bele is veszett az egészségem a sok tanulásba, — de nem promoveáltattam magamat, úgy mint ezt velem együtt akkor igen számos rigorozáns-társam, köztük, ha jól tudom, egyik vasmegyei kitűnő államférfink is, tette. Mikor meg aztán a vármegyére kerültem s később a parlamentbe jutottam, s amikor már valami általánosan kívánatos dologgá, sőt utóbb az ügyvédséghez is sine qua non feltétellé vált a doktori jelleg, akkor meg már átallottam promoveáltatni magamat. S csakis amikor a politikám lefelé menve, beiratkoztam a budapesti ügyvédi kamarába, s minekutána jogi s közigazgatási havi lapomat megindítottam s a zsidó doktorkollégák gúnyolódva emlegették, hogy »Mit akar az Istóczy? Hiszen 2. oldal (összes: 10)
Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következmé Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) még csak nem is dákter«, s látva, hogy mások még az elnyert tiszteletbeli doktori czímen is mennyire kapnak; ekkor már nem állhattam meg, hogy 30 éves mulasztásomat helyre ne hozzam. 1896-ban tehát, egy kereskedelmi jogi értekezést írva s leszúrva a normális taksát, utriusque juris doctorrá promoveáltattam magamat, a mire meg a zsidók kámpulódva azt mondták s írták rólam a lapokban, hogy »Milyen szép dolog az Istóczytól, hogy ilyen előrehaladott korában rávetette a fejét, hogy letegye a jogtudori szigorlatokat«. Valaki egyszer erre az én esetemre vonatkozólag aztán azt jegyezte meg, hogy nem szép dolog, ha valaki nagyobbnak, többnek akar látszani, mint amilyen s amennyi tényleg; de viszont öreg hiba az is, ha valaki kisebbnek és kevesebbnek tünteti fel magát, mint amilyen s amennyi tényleg. S ennek az illetőnek nagyon is igaza volt; mivel én, az én szerencsétlenségemet — mert a posteriori ma már méltán »szerencsétlenségről« lehet beszélni, már csak azon okból is, mert több évtizedes, látszólag sikeres politikai s egyéb küzdelmeim után már évek óta skartba kerültem, (holott például mi lett az én első fellépésem után az én nyomdokaimon csakis tíz év múlva megindult Drumontból és másokból!) — mondom, én, az én szerencsétlenségemet jórészben annak köszönhettem, hogy kevesebbnek akartam feltűnni, mint amennyi a valóságban voltam, hagytam magamon száradni a jogot így-amúgy »kivégzett« parlagi gentry-fi látszatát, s ezért poczkot vettek rajtam, vilipendáltak azok, a kiknek a keze ügyébe került az én jogi slamasztikám s a kik ezt voltaképpen nekem csinálták, köztük előkelő jogászi celebritások is. Én azonban az angol »self-reliance« elvére támaszkodva, a magam igazának a tudatában felvettem a harczot a hatalmas és számban egyre növekedett ellenfeleimmel szemben. Mások talán belebolondultak volna a dologba vagy fejbe lőtték volna magukat az én helyzetemben, vagy legalább is Amerikába mentek volna, noha abban az időben még csak 49-ki emigránsok képezték a magyar publikumot Amerikában. Föltettem magamban, hogy nemcsakhogy kirántom magamat abból a hínárból, a melybe galádul belefojtani akartak, hanem elégtételt is szerzek magamnak azokért a dolgokért, a melyeket rajtam elkövettek s akkor még rajtam folyton elkövetők voltak. Látva pedig azt, hogy, miután se a szombathelyi, se a vasmegyei kagál nem bírt velem, most már a pesti országos kagál vette kezébe az ügyet, elhatároztam, hogy a hydrának a fővárosban ülök a fejére. Az 1871-ki bírósági szervezéskor nem reflektáltam (s az én függőben volt speciális jogi slamasztikám mellett nem is véltem reflektálhatni) bírói állásra. Elmentem tehát Vasvárra főszolgabírónak azzal a föltevéssel, hogy onnan képviselőnek választatom meg magamat. Ez, daczára az ellenem szőtt intrikáknak, nagy erőfeszítések után s nagy anyagi áldozatok árán 1872-ben sikerült is: országgyűlési képviselő lettem. De itt is csak azt láttam, hogy a kagál csak egyre működik és pedig fokozott mértékben működik ellenem. Ennek a részleteiről nem akarok itt beszélni, mert vagy mindent el kellene mondani, a mire itt tér sincs, vagy pedig semmit se szólni; s azért csakis annyit jegyzek meg, hogy úgy jártak velem az illető urak, mint ahogy járt Göthe bűvésztanoncza, a ki »Die Geister, die er rief, nicht mehr los wird«. (»A szellemektől, melyeket felidézett, nem bír többé szabadulni.«) Elég az hozzá, látva azt, hogy a közel öt éven keresztül tartott földalatti aknaharczczal többé czélt nem érek, s másrészről abból a nézetből indulva ki, hogy ha én velem, intelligens, képzett, állásbeli emberrel a kagál mindazt képes volt s képes elkövetni, a mit tényleg elkövetett, mi mindent vihet végbe szegény ügyefogyott honfitársaimmal, a kik egy hallható panaszszó nélkül süllyednek el a megsemmisülésbe, s így tán azoknak az ügyén is lendíthetek, — miután már megelőzőleg az »én speciális zsidaimmal« in optima juris forma alaposan végeztem, s ezzel magamat is teljesen kirántottam abból a bizonyos jogi slamasztikából, — elhatároztam, hogy a nyílt elvi harcz terére lépek, s megtartottam 1875. évi ápril 8-kán, tehát most éppen 31 éve, első antiszemita beszédemet; a legelső antiszemita beszédet a mely, parlamentben, ideértve Európa többi parlamentjeit is, egyáltalán elhangzott. Erre a Deus ex machinára aztán az ellenem még mindig agyarkodott, sőt ügyvesztettsége miatt mostmár formálisan dúlt-fúlt kagal hanyatt vágódott. A recept bevált: én lerágjam a nyakamról végleg azt a közel öt álló esztendeig a nyakamba csimpeszkedve volt egész czudar bandát. A beszédem megtartása után másnap reggelre aztán arra ébredtem, hogy híres ember lettem, nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte is. Attól fogva éveken keresztül, közben többi következő antiszemita beszédeim behatása alatt is, a mely beszédeimben gondom volt arra, hogy necsak a magyarországi, hanem az általános európai viszonyokkal is foglalkozzam, özönével jöttek 3. oldal (összes: 10)
Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következmé Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) hozzám a gratuláló, bíztató, útbaigazítást kérő levelek nemcsak a hazából, hanem Ausztriából, Németországból, Francziaországból sat. is. Az én nyomdokaimon megindult antiszemita írók pedig, köztük Drumont Ede is Párisból, beküldték hozzám antiszemita műveiket, hízelgő hangon tartott dedikáczióval beírva. Intervjuolók is felkerestek Párisból, Berlinből sat. Berlinből ezenfelül az 1880. évben, mikor a Bismarckhoz intézett antiszemita petíczió készülőben volt, a mivel indult meg tulajdonképpen a németországi antiszemita politikai mozgalom, — több berlini antiszemita, köztük ama petíczió megfogalmazója s terjesztője, Förster Bernát, egy csinos művű sörös kancsót, három billikommal együtt ajándékba is küldött, a kancsó födelén belül egy bevésett, dedikáczióval, aláírva ekképp: »Vier dankbare Deutsche« (»Négy háladatos német«). Inter paranthezirn megjegyzem itt, hogy én bizony vajmi kevés hasznát vettem ennek a sörös service-nek, lévén még az 1876. év óta feltétlen abstinens, olyannyira, hogy nemcsak semmiféle szeszes italt nem, de még kávét, theát se iszom, s mondhatom, mellette igen jól érzem magamat. Szóval, én lettem s voltam az akkor már »antiszemita« elnevezéssel megjelölt politikai mozgalomnak nemcsak Magyarországon, hanem az érdekelt többi európai államokban is a vezére, úgyannyira, hogy például az 1882. évi szeptemberben Drezdában megtartott első nemzetközi antiszemita kongresszuson, Stöcker mellett, két magyar antiszemita képviselőtársammal, én vittem a vezető szerepet, amennyiben ugyancsak én terjesztettem élő az általam már Budapesten előzőleg direkt német nyelven megfogalmazott »Manifest an die Regierungen und Völker der durch das Judenthum gefährdeten christlichen Staaten« (»A zsidóság által veszélyeztetett európai keresztény államok kormányaihoz és népeihez intézett manifesztum«) tervezetét is,. a melyet, leszámítva néhány styláris módosítást, s leszámítva a szabadkőművesség intézményére vonatkozó részt, a kongresszus egyhangúlag el is fogadott, és a kongresszus működéséről százezernyi példányban kinyomtatott s az összes érdekelt államok kormányainak is megküldött füzetben a legelső helyen közölt is. A mi a most érintett s a szabadkőművesi intézményre vonatkozó pontot illeti, meg kell jegyeznem, hogy a nemzetközi antiszemita kongresszusnak több német szabadkőműves tagja, köztük a jelenleg is német birodalmi gyűlési képviselő, Liebermann von Sonnenberg is, élénken tiltakozott az én manifesztum-tervezetemben a szabadkőművesi intézményre vonatkozólag tett azon megjegyzés ellen, hogy ez a nemzetközi intézmény voltaképpen zsidó intézménynyé fajult el s a legveszedelmesebb ellensége az antiszemitizmusnak. Ellenérvül a többi között felhozták azt is, hogy a legtöbb németországi páholy zsidót egyáltalán be se fogad tagnak, abból az elvből indulva ki, hogy a szabadkőművességnek hivatása s feladata levén a világegyetem nagy építőmesterének a művét tovább folytatni, ezen alkotó működése mellett a zsidónak mint destruktív elemnek a szabadkőművességben helye sem lehet. (Utóbb aztán megtudtam azt is, hogy a francziaországi páholyok nagy része is ugyanezen az állásponton van.) Én belenyugodtam a dologba azoknak a német antiszemita szabadkőműveseknek ezen érvelésére, s így aztán az én manifesztumtervezetem szövegét érdemileg ebben az egyetlenegy pontban korrigálták meg, illetve módosították némileg, és pedig következőleg: »Die Juden haben in vielen Ländern das Logenwesen verfälscht, seines Wesens entkleidet und dasselbe zu einem der gefährlichsten und erfolgreichsten Mittel der jüdischen Macht erniedrigt«. (Magyarul: »A zsidók sok országban meghamisították a páholyügyet, kivetkőztették a lényegéből, és azt a zsidó hatalom egyik legveszedelmesebb és legsikeresebb eszközévé alacsonyították le.«) II. Nem szándékozom ezúttal emlékiratokat, mémoire-okat írni; hisz erre egy egész kötet lenne szükséges; s azért parlamenti s politikai működésem egyes fázisaira, a részletekre, az egyes epizódokra természetesen ki sem terjeszkedhetem. Amiket azonban eddig elmondtam, azok elkerülhetlenül szükségesek voltak az én egész kifejtett akcziómnak egyáltalán való megérthetésére és kellő méltathatására. Jelen soraimnak az egyedüli czélja, kimutatni azt, hogy Magyarországnak, mondhatni egy évtized óta folyt politikai s parlamenti válsága, a mely, ne csináljon senkise magának efölött illúziókat, az új koalícziós kormány hatalomra jutásával se ért még távolról se véget, lévén a mostani koalícziós kormány is csakis mint »átmeneti« kormány megalakítva, tehát a mostani látszólagos béke is csak amolyan »átmeneti« béke, — mondom, hogy Magyarországnak egy évtized …óta folyt politikai és parlamenti válsága a legeslegszorosabb okozati összefüggésben van az antiszemita irányzatnak a parlamentből való erőszakos kiküszöbölésével. 4. oldal (összes: 10)
Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következmé Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) Legelső beszédemet 1875-ben, néhány héttel a fúzió létrejötte után, ápril 8-kán tartottam meg. Mint Deákista, én is fuzionáltam Tiszával. A most említett beszédem megtartása előtt azonban kiléptem a szabadelvű pártkörből, nem akarva azt, hogy »kompromittáljam« a pártot. A beszédem megtartása után azonban nemsokára Tisza Kálmán egyik bizalmasa, B. A. visszahívott a klubba: »Ne okoskodjál, Győző, gyere vissza«. Ezek voltak a szavai. »No jó, ha nincs ellenvetéstek, hát visszamegyek«, feleltem, s visszamentem a szabadelvű párti klubba, s aztán ott bent is maradtam álló hét esztendeig, egészen a tisza-eszlári eset felmerültéig. Egész addig tehát bent voltam a szabadelvű pártban s ennek a padjairól tartottam antiszemita-beszédeimet, s a párt, noha minden egyes esetben kijelentette, hogy nem ért velem egyet, soha szóba se hozta azt, hogy vonjam le ebből a konzekvencziákat. Tisza Kálmán, noha nem volt s tán nem is lehetett antiszemita, belátta, mily szükséges a parlamentben az antiszemita irányzat, a saját uralmának a fenntartása érdekében is, s azért nekem szabad kezet engedett; a mit látva a szélsőbal, nem is csinált neki valami sok galibát; csak az egyetlen Csanády bá’ szerzett neki a Házban néha-néha egy-egy nem annyira kellemetlen, mint inkább derült negyedórát. És ez így is tartott egészen a tisza-eszlári ügy felmerültéig. Ekkor azonban, az én akkor már antiszemitává lett illető képviselőtársaim valamennyien ellenzékiek lévén kénytelen voltam közibük menni, elhagyva a biztos Noé bárkáját: a szabadelvű klubbot. Úgy jártam mint az a párisi communard-vezér, a kitől az utczán azt kérdezték, hova siet? »A barrikádra az ottlevőkhöz« — volt a felelet. »De hiszen ott veszedelmes dolog lenni« — vetették neki ellen; mire a communardvezér ezt vágta oda nekik: »Il faut que je les suive: je suis leur chef« (Utánuk kell mennem; hiszen a vezérük vagyok). Én tehát kiléptem a szabadelvű pártklubból 1882. júniusban s megalakítottam az antiszemita koalícziós pártot, a mely akkor legnagyobbrészt függetlenségi párti képviselőkből állott; az 1884-ki képviselőválasztások folytán pedig aztán körülbelül felerészben 67-es közjogi alapon álló, felerészben pedig függetlenségi párti tagokból állott. Minden választási párt-pénzalap nélkül, annyi ellenséggel szemben és szemben azzal, hogy a választások előtt néhány nagy tekintély is — sajnos — ellenünk fordult, mégis tizenhetedmagammal jöttem be az 1884-ki általános választások folytán a képviselőházba. De legalább is 50—60-admagammal jöttem volna be akkor, ha elegendő számú képviselőjelölteket kaptunk volna. S ez volt, a látszólagos rohamos haladás mellett, a kezdete ügyem hanyatlásának; mert 17, oly exponált állást elfoglalt képviselőből álló csoport nem bírta kiállani az ellene minden oldalról jövő s folyton erősbödő rohamokat. Magában a Házban a többi pártok olyannyira fumigáltak bennünket, hogy például egyetlenegyikünket se választották be semmiféle bizottságba; még a naplóbíráló bizottságba se; sőt a »Pester Lloyd« még azzal is kedveskedett a maga héber és tiszteletbeli héber olvasóinak, hogy a többi pártokat velünk szemben mindig mint »anständige Parteien« (»illedelmes, tisztességes — mert ennek a német szónak kétféle értelme van — pártokat«) emlegette; a miből persze az következett, hogy mi, az antiszemitapárt »unanständig« (»illedelmetlen, tisztességtelen párt«) voltunk. Nem lévén tehát, a megfelelő szükséghez képest elegendő akczióképes számban képviselve a parlamentben az antiszemitapárt, nem is fejthettek ki az egyes, elkedvetlenedett párttagok kellő akcziót. S mégis az ellenzék, különösen a szélsőbal (a melyet Verhovay Gyula lapja, a »Függetlenség« abban az időben »sakterpárt«-nak nevezett el); olyannyira féltette tőlünk a kerületeit, hogy Tisza Kálmánt egyre ostromolta, hogy tegyen meg minden lehetőt az antiszemita mozgalom elfojtására. Az egyik főoka az akkori ellenzék ellenünk tanúsított animozitásának az volt, hogy, mivel azidőben úgyszólván az egész zsidóság a kormány háta mögött volt, félve az antiszemitizmustól, s ez okból teljesen ki volt zárva annak a lehetősége, hogy a zsidó választókra támaszkodó szabadelvű párt kebelében az antiszemita irányzatnak. propagandát csinálhassak: az én akkori politikám és taktikám az volt, hogy az ellenzéket: úgy a 67-es közjogi alapon álló ellenzéket, mint a szélsőbaloldalt antiszemita elemekkel telítsem meg, a mi ellen érthetetlen módon reagállak, ismétlem: érthetetlen módon, mert hisz abban az időben az ellenzéki képviselők az ujjaikon megszámlálhatták az ellenzéki zsidó választóikat. S el is értem volna a most mondott czélomat, ha a kormány és pártja a maga jól felfogott érdekében 5. oldal (összes: 10)
Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következmé Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) szabadon enged vala bennünket operálni. Ehelyett azonban mi történt? Az, hogy, míg mi antiszemiták a kerületekben a filoszemita ellenzéket szorongattuk, a Tisza-kormány a maga hatalmi eszközeivel hátban támadott bennünket, amint a következmény megmutatta, a saját vesztére. Így aztán mi antiszemiták az 1887-ki általános képviselő-választásokon két tűz közé kerülvén, az egész vonalon vereséget szenvedtünk, s csak vagy heten jőve be a képviselőházba, jobban mint nem akczióképtelenek lettünk. Mint imént is mondtam, az ellenzék, különösen a filoszemita szélső baloldal, egyre ostromolta Tisza Kálmánt, hogy minden eszközzel fojtsa el az antiszemita mozgaImat. S Tisza Kálmán, (a ki időközben, úgy látszik, különben is mást gondolt,) rámenve a szélsőbal által neki kivetett lépre, még az 1887-ki képviselőválasztások előtt megtette a mi »megfékezésünkre« nézete szerint szükséges volt lépéseket, ezzel is csak a saját vesztére. Ezen ellenünk czélba vett »megfékező« intézkedések közé tartozott (eltekintve egyes, már-már a komikumba ment intézkedésektől, mint például, hogyha valaki az utczán elkiáltotta magát, hogy »Éljen Istóczy!« a mi bizony abban az időben igen gyakori eset volt, azt a magyart nyomban lefülelték s a dutyiba vitték, mert ebben az országban mindent szabad volt éltetni, csak egyes-egyedül engemet nem,) — mondom, az ellenünk czélba vett »megfékező« intézkedések közé tartozott a házszabályok szigorítása is. Ugyanis bevallottan mi ellenünk antiszemiták ellen, közvetlenül az 1887-ki általános választások előtt Tisza Kálmán szigoríttatta a házszabályokat. Az ő eziránti javaslatában benne volt a többi között holmi cloture-féle (vitazárlat) is. S a közelgő választásoknál a kerületeit tőlünk féltő filoszemita szélsőbal olyannyira meg volt juhászodva, hogy készségesen megszavazta volna Tiszának még a klotür-paragrafust is, csakhogy mi, gyűlölt antiszemiták azzal is »megfékezve« legyünk. Ekkor azonban Irányi Dánielben megszólalt a lelkiismeret, s tárgyalás közben nyílt ülésben kérve-kérte Tiszát: ejtse el a klotürparagrafust. S Tisza Kálmán elég gyenge volt, Irányi könyörgésére visszavonni a maga klotürparagrafusát, ámde a saját, vesztére;[*] mert amikor aztán bennünket antiszemitákat, a szabadelvű párt, a nemzeti párt s a szélső baloldal tényleges koalícziója tönkrevert a 87-ki képviselőválasztásoknál, én pedig a néhány megmaradt antiszemita képviselőnek kiadtam a jelszót, hogy most sztrejkoljunk, adjuk passzivitásra magunkat a parlamentben, hadd bukjék Tisza Kálmán most utánunk, mivel Tisza Kálmán maga alatt levágta azt az ágat, a melyen 12—13 év óta biztonságban üldögélt, — a szélső baloldal, kilökve, illetőleg félreszorítva lévén a parlamenti gépezetből szélsőséget az egymás ellen való összecsapástól visszatartó, közbenső mitigáló elem, (mint a »Puffer« két vasúti kocsi között), direkte a Tisza Kálmán személyének esett neki, s rövid pár év múlva meg is buktatta. Mert hát a szigorított házszabályokat miellenünk antiszemiták ellen, a kik az 1887-ki választások folytán összetörve jöttünk be a képviselő-házba, s a kik nagy nehezen mégis bejutottunk, taktikából passzivitásra adtuk magunkat, nem lehetett ugyan alkalmazni, de viszont a szélsőbalra sem, mert erre meg a szigorított házszabályokat a jó öreg Péchy Tamás elnök nem merte alkalmazni, azért, mert, amint egyszer, mikor egy viharos tárgyalás folyamán arra biztatva lett, egész naivitással kijelentette, hogy »Nem lehet, mert igen sokan vannak«. (Persze, persze!) Ámde a szigorított házszabályokból most már hiányzott az az egyedüli eszköz, a mi segíthetett volna: hiányzott a klotür, a klotür, a klotür! S mi más fejlődést vettek volna az ország dolgai 1887. óta, ha minket, antiszemitákat akkor a választásoknál agyon nem csapnak, hanem inkább megerősödni engednek, s ha emellett Tisza Kálmán 1887-ben el nem érzékenyül vala Irányi Dánielnek a könyörgésére, hanem megszavaztatja — a szolgálatára készen állott szélsőbaloldallal is, — a maga klotür-paragrafusát! Én nekem mindig az volt a czélom, hogy az ország súlyos belbajaira s a belreform-kérdésekre irányítsam a közfigyelmet, s legalább részben elvonjam a parlament figyelmét a folytonos meddő (mint éppen most napjainkban utólag kiderült: egyelőre úgyis kilátástalan) közjogi torzsalkodásoktól. Mert, amíg mi szünet nélkül a közjogi magas paripán nyargalászunk, addig észrevétlenül elvonják idegenek a lábaink alól a talajt, kirántják alólunk a gyékényt. S ezért volt esküdt ellenségünk nekünk antiszemitáknak a szélső baloldal, természetesen annak csak a filoszemita része. Nem levén tehát se klotür-paragrafus, se többé a két szélsőséget az egymással való összecsapástól visszatartó semmiféle gát, elkezdődött a véget érni nem akart obstrukczió korszaka, — minekutána előbb egy kis szünet állott be annak a folytán, hogy dr. Wekerle Sándor az egyházpolitikával az obstrukczió száját egy időre betömte, — főleg pedig az 1896-ki »Treuga Dei« millenáris év után, a melynek a végén én, miután előbb lassankint visszahúzódtam, végleg kihúztam a lábamat a parlamentből. Mikor elhatároztam magamban, hogy hét, addig kiállott képviselőválasztás költsége után többé, nyolczadszor már nem vállalok jelöltséget, s különben se lett volna értelme és czélja 6. oldal (összes: 10)
Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következmé Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) annak, hogy az akkori megváltozott viszonyok között továbbra is a Ház tagja maradjak, azt mondtam magamban: »No, én megyek; hanem utánam a vízözön.« S ez a vízözön hamarosan be is következett. Kiderült most, hogy 15—20 esztendőn keresztül én, később társaimmal együtt, voltam az az Atlasz, a ki a vállain tartotta a magyar parlamenti élet egyensúlyát, biztosított a tárgyalásoknak normális mederben való folyását, végletekig menő obstrukczió nélkül. Nagyobb s emellett rettenetesebb elégtételem nem lehetett, nekem az azóta zilálttá vált s már-már teljes züllésbe ment közviszonyokkal szemben, ha rágondolok arra a »derültség«-re, »élénk derültségére«, »zajos derültségére« sat. sat., a mely hangulatnyilvánításokkal az én illető volt tisztelt képviselőtársaim annakidején a beszédeimet a képviselőházban kísérni jónak látták, s ha arra a jobb ügyhöz méltó lángbuzgalomra gondolok, a melylyel »államférfiaink« s egyéb politikusaink az antiszemita irányzatot a parlamentből száműzni s az egyes antiszemita képviselők pozíczióját minden úton-módon aláásni kézzel-lábbal törekedtek. Reánk, antiszemita képviselőkre s volt képviselőkre pedig aztán a legkíméletlenebb módon alkalmazva lett, másoknak elrettentő például, a »Vae victis« hadjogi elve (persze ellenlábasainknak a maguk módja szerint). Pozdorjává tették a pártunkat: be kellett csuknunk az antiszemita pártklubot (amint most éppen a legutóbbi napokban meg a bennünket annakidején tönkrevert szabadelvű-párt lett kénytelen becsukni a boltot. Hát ez is Nemezis.) Egyikünket így, a másikunkat meg amúgy vették le a lábáról; boycottálva lettünk: úgynevezett »lehetetlen« (a pánjud sajtó legújabb terminológiája szerint »csöndes«) emberekké lettünk; a környezetünkre is lehetőleg kiterjesztett boycott segélyével összeveszítették a barátot a baráttal, a rokont a rokonnal, szülőt a fiúval, a testvért a testvérrel sat;. egyikünket-másikunkat a becsületében súlyosan meghurczolták; rólam pedig, a ki az ellenem kiválólag alkalmazott boycottnak nem egy közbejött családi szerencsétlenségemet is köszönhettem, amelyek egyikének alkalmából, szinte panjud befolyásnak köszönhettem, hogy kicsiben múlt, hogy felülrá még be is nem csuktak, — rólam, mikor 1896-ban a politikai térről visszavonultam, a zsidók országszerte azt híresztelték, hogy azért hallgattam el s azért vonultam vissza, mert engem a zsidók »megvettek«; sőt erről még egy zengzetes vers is jelent meg az egyik élczlapunkban. Másrészt meg a parlamentből való kiválásom idején kiírták az újságokban, hogy engem közigazgatási bírónak neveznek ki, ami persze csak szarkazmus volt, mert jól tudták, hogy engem az akkori kormány (de a többi se) még bakternak se nevezett volna ki; noha bizony mint 25 évi képviselőségviselt ember, a kinek hozzá teljesen meg is volt a kvalifikácziója, rászolgáltam volna a közigazgatási bírói állásra is, aminthogy amaz újsághírnek a folytán igen számosan, köztük még egy akkori közigazgatási bíró is, úgy szóval mint levélben, már melegen gratuláltak is a »megérdemelt kitüntetéshez«. Tehát az én 1896-ban parlamentből történt kiválásom után hamarosan megkezdődött a parlamenti viszonyok felfordulása. Elkezdődött Bánffy báró elleni nyílt obstrukczió; folytatódott Széll Kálmán alatt a csöndes obstrukczió és Széll Kálmán után obstrukczió és obstrukczió, egy véget érni nem akaró obstrukczió. Már-már beállottak nálunk is a lengyel állapotok, vagy, ha úgy tetszik, a jeruzsálemi állapotok, úgy, amint ezeket Josephus Flavius a Jeruzsálem pusztulásáról írt klasszikus művében oly mesterileg ecsetelte. A politikai, a parlamenti antiszemitizmust pedig eltemették annakidején s olyan terrorizmust csinált nálunk a helyzetet úgyszólván kizárólag domináló panjudaisztikus sajtó, mely a politikai mozgalmakat is a panjudaizmus érdekében dirigálja, hogy senki se meri még a száját se felnyitni a panjudaizmus üzelmei ellen, még a képviselőházban sem. Az ennek következtében nálunk formálisan virító panjudaisztikus politikában, hogy úgy mondjam, valóságos szabadkőművesi titokzatosság van, úgy, hogy annak a politikának az arkánumait csakis a bennfentesek: zsidók meg fél-zsidók s tegyük még hozzá: fertály-zsidók ismerik; (mert valamint vannak fertály-mágnások, úgy vannak viszont fertály-zsidók is,) — no meg annak a politikának a hétpecsétes titkait ismerik még azok is, a kiknek, mint nekem is, az ellenük következetesen folytatott különféle oldalú zaklatások végre felnyitották a szemeiket. Mert hát: Vexatio dat intellectum. A »profán« nagy közönség csak ámul-bámul a dolgoknak mind perverzebb irányt vevő furcsa menetén, de nem ismeri ennek a titkos rugóit: szóval, nem érti a csíziót.
7. oldal (összes: 10)
Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következmé Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) Petrássevich Géza egy 1904-ben »Zsidó földbirtokosok és bérlők Magyarországon« czím alatt kiadott röpiratában statisztikailag kimutatta, hogy a művelés alatt álló magyar földbirtoknak már akkor 27? %-ka zsidó kézen volt, tulajdoni vagy, bérleti czímen. A panjud intelligenczia pedig mindinkább elárasztja az ügyvédi, orvosi, mérnöki sat. pályákat, leszorítva a mi embereinket mindinkább onnan, nem is szólva a kereskedői világról, az iparról, pénzintézeteinkről, a sajtóról sat. Ők a »humanizmus fennkölt apostolai« agyonütni ugyan nem ütnek agyon bennünket, de elvonják tőlünk az éltető levegőt, a világosságot, szóval, elvonják tőlünk a megélhetés módjait. Ily körülmények között aztán nem csoda, ha Magyarországból évente százezernyi ember vándorol ki Amerikába s a kivándorlottak helyét a Galícziából, Oroszországból, Romániából s az egész világról bevándorló »káros elemek« foglalják el mint új honfoglalók és honalapítók. Ez az egy vagy másfél évtized óta óriási mérveket öltött kivándorlás Amerikába is egyik szomorú következménye, egyéb okok mellett, az antiszemita politikai irányzat elfojtásának. Ez a kivándorlási láz pedig, a mely eddig csak a munkásosztályt, a földműveseket, iparosokat ragadta meg, mindinkább megragadni fogja a kvalifikált elemeket is, mert ebben az országban közülünk már-már csakis azok érvényesülhetnek a közpályákon, a kiknek szerencséjük volt és van, Izraellel valami módon közelebbi vagy távolabbi rokonságba vagy sógorságba keveredhetni. Az évek óla folyt s daczára az új koalícziós »átmeneti« kormánynak, még előreláthatólag tovább folyandó politikai és parlamenti válság tehát tulajdonképpen attól az időtől datálódván, amikor az antiszemita irányzatot teljesen száműzték a parlamentből, — más, végleges megoldása a válságnak nincs, mint az, ha a régi antiszemitapárt, legalább is 50—60 fővel újra bevonul a képviselőházba. S ugyan micsoda nagy veszedelmet jelentene ez? Ha Ausztriában Lueger vezérlete alatt 48 antiszemita képviselő ülhet a parlamentben, nem is számítva a szinte antiszemita alldeutsch képviselőket; — ha Párisban Drumont vezérlete alatt 30 antiszemita képviselő ülhet a parlamentben, naczionalisták elnevezés alatt; — ha a német birodalmi gyűlésen, Stöckerrel együtt, az egész nagy konzervatív párt antiszemita érzelmű, nem is említve a 15—20, különféle pártelnevezés alatt működő bevallott nyílt antiszemita képviselőt; — s mindezek mellett nem is említve a közismert romániai és oroszországi viszonyokat: — egyáltalán nem látom be, miért ne lehetne Magyarországon is, ahol pedig arra tán a legnagyobb szükség van, a parlamentben egy 50—60 tagból álló nyílt antiszemitapárt? A magyar antiszemita-párt megsemmisítésére annak idején, az volt az egyik legfőbb érv, hogy sehol a világon nincs antiszemita-párt, nincs antiszemitizmus; csakis egyedül Magyarország akar antiszemitáskodni? — Nohát azóta éppen megfordítva lett a dolog: most már minden érdekelt államban szervezve van a politikai antiszemitizmus, megvan az antiszemita-párt, csak egyedül Magyarországon nincs. Ugyan meddig fog még tartani ez a legalább is furcsa állapot? Azzal is érveltek annak idején, sőt érvelnek még ma is az antiszemitapárt létezése ellen, hogy külön antiszemita-pártra nincs szükség, hanem az antiszemitizmus képviselőinek minden pártban helyt kell foglalniok. Hát ez a dolog így a theóriában igen szépen fest; csakhogy már a múltban is impraktikábilisnak bizonyult. Mert az összes magyar parlamenti pártok az üdvösségüket a filoszemitizmusban keresvén, a pártfegyelem segélyével hamarosan kitennék a szűrét annak a párttagnak, a ki nyíltan a Házban antiszemita dikczióval állana elő, aminthogy kitették a szűrét az 1882. év őszén a szélsőbali klubból az akkori függetlenségi antiszemita képviselőknek is. Aztán meg, mikor a 80-as évek antiszemita pártkoalícziója felbomlott s egyes tagjai beléptek valamelyik más politikai pártnak a kötelékébe: mi történt? Az, hogy ezeknek a képviselőknek a zsidókérdést illetőleg lakatot tettek a szájukra. Arra pedig se én, se senki nem gondol, hogy egy homogén, egyöntetű antiszemitapárt szerveztessék; mert az ilyen párt csakugyan »egyoldalú« lenne; hanem én csakis egy antiszemita pártkoalícziót (pártszövetkezet) tartok szervezendőnek, illetve tartom a régi antiszemita pártkoalícziót ujjászervezendőnek, ahova összegyűlnének mindazok az antiszemiták, a kiket a filoszemitaságban utazó többi parlamenti pártok egyike se fogad be. Ezeknek az antiszemita képviselőknek aztán egyéb politikai kérdésekben teljesen szabad kezük lenne, úgy, amint annak idején is volt. Tehát az ilyen antiszemita pártszövetkezet nemcsakhogy »egyoldalú« nem lenne, hanem ellenkezőleg igen is sokoldalú lenne. Miként imént is említettem, a Petrássevich Gézának 1904-ben »Zsidó földbirtokosok és bérlők Magyarországon« czím alatt megjelent röpiratában foglalt statisztikai adatok szerint, a művelés alatt álló magyar földbirtoknak már akkor 27? %-ka zsidók kezén volt tulajdoni vagy bérleti czímen. 8. oldal (összes: 10)
Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következmé Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) Hozzáadva ehhez a pénzintézeteinkben és a kereskedelem terén való túlsúlyúkat, bízvást állíthatni, hogy a zsidó elem, mint politikai tényező, legalább, is 50%-nyi súlylyal nehezedik a magyar politikai élet mérlegének a serpenyőjébe, tehát a zsidó elem, — nem is említve a félszemita keverék-elemet, a mely a magyar politikában vezet s a panjudaizmus érdekében mintegy a faltörő kosnak, az úttörőnek a szerepét viszi, — mondom, a zsidó elem mint politikai tényező, számba véve bámulatos szolidaritását is, ma már döntő lényező a magyar politikában. S ennek daczára ezen már döntő hatalmat képező politikai tényezővel szemben, — a mi mégis csak abszurd állapot, — a parlamentben abszolúte semmi ellensúly nincs, amióta én kihúztam a lábamat a képviselőházból. Vajon ezzel is nincs-e teljesen indokolva egy bevallott, nyílt antiszemita-pártnak a parlamentben való jogos létele? Aztán meg minekünk antiszemitáknak, a bennünket ért katasztrófa után, ma már lényegesen megkönnyebbült a politikai helyzetünk a zsidók között világszerte s így hazánkban is fellépett zionista mozgalom kifejlődése folytán. Mi, magyar antiszemiták se akarunk egyebet, mint a mit a zionista zsidók akarnak, hogy t. i. az európai diplomáczia közvetítésével állíttassék vissza a zsidó állam valahol, (csak nálunk Magyarországon ne,) lehetőleg Palesztinában, miként ezt én az 1878. június 24-kén az akkori berlini kongresszus ülésezése alatt tartott képviselőházi beszédemben indítványoztam; s aztán azok a zsidók, a kik asszimilálódni nem akarnak vagy nem tudnak s a kik rosszul érzik magukat közöttünk (de viszont mi is rosszul érezzük magunkat mellettük), térjenek vissza saját hazájukba, ahová aztán elmehetnek velük a mi javíthatatlan filoszemitáink is. Ez az antiszemita pártprogrampont a zionista mozgalom fellépte óta teljesen legális pártprogrampont, s emellett egyszersmind a legradikálisabb antiszemita álláspont is. Mi csak azt mondjuk, hogy mi, antiszemiták, egyszerűen nem-zsidó zionisták vagyunk. Mi antiszemiták nem vagyunk ellenségei a zsidó nemzetnek, (mi semmiféle nemzetnek mint ilyennek nem vagyunk ellenségei,) annál kevésbé vagyunk pedig ellenségei a zsidó vallásnak, és pedig ez utóbbinak már csak azért sem, mert mi antiszemiták nem tekintjük a zsidókérdést valláskérdésnek. A mi álláspontunk az, hogy a zsidó még a kikeresztelkedés után is megmarad a zsidó nemzet tagjának. Mi antiszemiták a zsidókérdést nemzetiségi, faji, politikai s közgazdasági kérdésnek, egyszóval: hatalmi kérdésnek tekintjük, sőt többet mondok: ezen keretben is mi antiszemiták csakis a panjudaizmus ellen küzdünk. S ha szabad az újságokban a pánszlavizmus, a pangermanizmus ellen pattogni, miért ne lenne szabad a panjudaizmus ellen is szót emelni? Ha tehát legális dolog a panszlavizmus, a pangermanizmus elleni politikai küzdelem, szintoly legális dolog a panjudaizmus elleni küzdelem is. Azt hiszem, hogy eddigi fejtegetéseimből is mindenki előtt tisztában fog állani az, hogy a normális politikai viszonyok, a normális parlamenti rend állandó biztosítása érdekében is, teljesen indokolt dolog a régi koalícziós antiszemitapárt reaktiválása, a mely koalícziós antiszemitapártban helytfoglalnának úgy a 67-es közjogi alap hívei, mint a függetlenségi eszmék hívei. De hát ki vállalkozik erre? Én, ahogy a dolgok ma még állanak, a szerzett tapasztalatok után alig, és pedigmár csak azért sem, mert még ma is nyögöm a hét követválasztás költségeit, a mely hét képviselőválasztáson, huszonöt éven át, keresztül kellett mennem. Maecenásokat pedig eddig nem találtam, a kik legalább egy sajtóalapra riszkíroztak volna valamit. Pedig pártlap nélkül ma már a politikában bajos boldogulni; mert a pártlap hátvédül szolgál azoknak, a kik mint párttagok exponálják magukat. Ott van például Bécs, ott van Páris, ahol 5—6 nagy antiszemita napilap szolgálja a pártérdekeket. De ott megy is aztán a dolog. Pedig hát ebben az országban, leszámítva néhány csodabogarat, többé-kevésbé mindenki antiszemita az intelligenczia soraiban, a népről nem is szólva. Csak a zászlót kellene kibontani, s a párt hamarosan készen állna. Különben nem tudni, mit hoz a jövő. Mindezeket pedig egyszer már elmondani, a hazafiúi kötelességen kívül, önmagam iránt tartozó 9. oldal (összes: 10)
Dr. Istóczy: A magyar Antiszemitapárt megsemmisítése s ennek következmé Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu) kötelességem is volt, és pedig annyival is inkább, mert a 70-es és 80-as években kifejtett s nemcsak Magyarországra, hanem Európa illető részeire is kiható volt parlamenti tevékenységem a történelem ítélőszéke elé kerülvén, akarom, hogy az én akkori működésem megbírálásánál a szoros okozati összefüggés az engemet és velem küzdött társaimat oly méltatlanul ért katasztrófa között egyrészről, másrészről pedig a Magyarországot az antiszemita-párt megsemmisítése folyományául ért súlyos válság s viszont az ezeknek a folyományául az ország nyakába szakadt panjud-uralom között konstatáltassék, sőt hogy az általánosan a köztudatba is átmenjen, s amíg nem késő, vonják le ebből az illető körök a konzekvencziákat. Azok pedig, a kik tehetik, tegyenek már egyszer valamit az ügyért, ha egyéb okból nem is, hát azért, mert mi, a mostani generáczió, még ügygyel-bajjal valahogyan csak elleszünk, amíg élünk; de, hogy micsoda sors vár a gyermekeinkre és unokáinkra, ha a dolgok tovább is úgy folynak, mint ahogyan eddig folytak és folynak, — az más kérdés. Budapest, 1906. ápril 16. www.antidogma.hu
Tweet
(adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({});
Ajánló
10. oldal (összes: 10)