XIV. ÉVFOLYAM V. SZÁM
2013. JÚLIUS 21.
Az IPA Magyar Szekció lapja — www.ipa-hungary.hu
DIÁKTÁBOR ZALAEGERSZEGEN Július 8-14. között szervezte meg az IPA Zala Megyei Egyesülete a hagyományos bűn-, és balesetmegelőzési tábort Zalaegerszegen, a Gébárti Szabadidő Parkban.
A tartalomból:
Diáktábor Zalaegerszegen
1-3
Családi nap a Gébárti-tónál 4
II. Nemzetközi Vizi játékok 5 Rendőrségi nap Debrecenben I. IPA Zala Balaton kerülő kerékpártúra
6-7
8-9
Beszámoló a XXII. Dr. Papp 10-11 Csaba Labdarúgó Emléktornáról
A tábort Dr. Simon Tamás, az IPA Magyar Szekció elnöke nyitotta meg. Köszöntötte a fiatalokat Szukics Ferenc r. ezredes a Zala Megyei Rendőrfőkapitányság bűnügyi igazgatója, valamint Kisházi Gábor, az IPA Zala Megyei Egyesület elnöke is.
Sajnos az idei táborra nem tudni miért, a vártnál kevesebben jelentkeztek, de ez nem szegte kedvét a szervezőknek. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai közreműködésével változatos programot állítottak össze a szervezők a résztvevőknek. Így a szakmai ismeretek megszerzése mellett lehetőségük volt barangolni a zalai dombvidéken, kisvasúttal bejárni a zalai táj egy részét. A bűn-, és baleset-megelőzési ismereteket nem csak elméletben, hanem a főkapitányság és a társszervek jóvoltából, a gyakorlatban is elsajátíthatták a fiatalok. Az egészséges életmódra
nevelés szellemében ellátogathattak a város vízellátását biztosítható vízműhöz, ahol az ivóvíz előállításával kapcsolatos ismeretekre tehettek szert. Ezen a napon különböző feladatok megoldása révén bejárhatták a várost, megismerhették a rendészeti szervekkel együttműködő szervezetek tevékenységét. Szabadidős programnak pedig ott volt az
Aquacity, ahol Gyutai Csaba Zalaegerszeg polgármesterének jóvoltából egy teljes délutánt tölthettek el, korlátlan csúszdahasználattal. Nem maradt ki a termálfürdő sem, hiszen a búcsúestet itt tartották a táborozók.
Folytatás a 2. oldalon
Oldal 2
www.ipazala.hu
IPA HÍREK
A II. Nemzetközi Vízi játékok szervezésében, lebonyolításában aktív résztvevők voltak táborlakók, akik csapatot is indítottak a versenyen. Talán a tóparton eltöltött hétnek is köszönhetően, csapatuk végül is a harmadik helyet szerezte meg.
Arról, hogy milyen is volt a tábor, arról így írtak a résztvevők:
IPA MSZ Zala Megyei Egyesület Elnök:Kisházi Gábor Tel.: +3630/400-8945 Email:
[email protected]; Titkár: Horváth László Tel.:+3630/597-7597 E-mail:
[email protected]
Amikor megérkeztünk a táborba, izgatottan vártuk a többieket, és az előttünk álló kalandokat. A fiúk arcára kiült a csalódottság, amikor megtudták, hogy csak három lány lesz a táborban.
Este kiskori fényképek (amit a szervezők emailben előre bekértek) segítségével ismerkedtünk meg egymással. Az esti programot egy szituációs játék zárta, ezalatt a tábor-
vezetők a hangulatot a tetőfokra emelték. A 11-es ház jóvoltából elkezdődtek a csínytevések, előkerült a celofán és a tempera.
Kedden a Göcsej Palatinus étteremben megismerkedhettünk a borkészítés és borfogyasztás csinjávalbinjával, majd különleges zalai ételeket kóstolhattunk meg. Délután strandolás a Gébártitóban, majd a napot bográcsozással zártuk. Természetesen mindenki lelkesen segített a paprikás krumpli elkészítésében.
Végre sikerült időben felkelnünk. A reggeli torna „sajnos” rövidre sikerült a rossz idő miatt. Fél kilenckor kezdődtek a délelőtti programok. A tűzoltóság és a Vöröskereszt jóvoltából ismét jól éreztük magunkat, és rengeteg tudással gyarapodtunk. Volt olyan társunk, akinek szédítően jól sikerültek ezek a prog-
ramok. Délután az Aquacityben voltunk, ahol a rengeteg szórakozási lehetőség közül számtalant ki is használtunk. Vacsora után megúsztattuk az első napi feladat meghatározás alapján rengeteg munkával elkészített hajókat, majd felolvastuk a gyönyörű költeményeket is.
A nap folyamán megcsillogtattuk KRESZ tudásunkat is, melyet Gábor „extrém” módon kamatoztatott az egyéni akadálypályán. Nem felejthetjük el a rendhagyó, CSI nyomozásokat megszégyenítő módon lezajlott bűnügyi szemléket.
A pénteki napot egy kis vonatozással kezdtük, majd ellátogattunk egy íjász pályára, ahol honfoglalás kori ruhákkal és fegyverekkel ismerkedhettünk meg, majd egy „rövid” gyalogos túra után
XIV. ÉVFOLYAM V. SZÁM
Pákára mentünk, ahol megnézhettük egy kiváló fizikus, Öveges József szülőházát. A péntek is egy érdekes nap volt. Mázlinkra a reggeli torna elmaradt. Valószínűleg ezért vegetált a csapat fele a vonaton. Ebből kifolyólag ez volt az eddigi legpihentetőbb program. …. A bunkerlátogatás poén volt és érdekes, de a pákai zarándoklathoz képest semmi.A táborozók a hét folyamán több száz felvételen örökítették meg tevékenységüket. A képek megtalálhatók a www.ipazala.hu honlapon. Kisházi Gábor IPA MSZ Egyesület
Zala
Oldal 3
www.ipazala.hu
Cserkész tábor –Wikipedia
Megyei
„A nyári tábor a közösség hosszabb közös erőpróbája”
elnöke A tábor mint specialitás
A cserkészek nyáron táborokba járnak. A cserkésztábor a legintenzívebb nevelési lehetőség, s az tudja igazán élvezni és átélni, aki részese az évközi csapatmunkának, hiszen a cserkészek ott bizonyíthatják, mit sajátítottak el egy esztendő alatt. A cserkésztábor jó és összetartó társaságot, kellő megpróbáltatást és kalandot kínál. A résztvevők itt megismerhetik önmagukat, próbatételeken vesznek részt, ezáltal a világlátásuk is formálódik. A cserkésztábor ideje 4–21 nap, mely során nagyon sokféle változatos programot nyújt a gyerekeknek.
http://hu.wikipedia.org/wiki/ Cserkésztábor
Oldal 4
IPA HÍREK
CSALÁDI NAP A GÉBÁRTI-TÓNÁL
www.ipazala.hu
Immár sokadik alkalommal invitáltuk az IPA Zala Megyei Egyesület tagjait a Gébárti Szabadidő Parkba, hogy kikapcsolódjanak a mindennapi rohanásból. A mostani rendezvényünk összetett volt, hiszen ekkor rendeztük meg második alkalommal a nemzetközi vízi játékokat, és az országos diáktábor résztvevőinek is ez volt az utolsó napjuk. Aki kilátogatott a tópartra, nem csalódott sem az időjárásban, sem pedig a programokban. A szokásoknak megfelelően Tegyei Sanyi tárcsán sütött finomságai várták az érkezőket. Az enyhén csípős kolbász összetevőit, és beszerzési helyét szigorúan titokban tartva kínálta meg az érkező versenyzőket is, akik természetesen nem tudtak ellenállni, de rögtön gyártottak hozzá ideológiát is, miszerint kell az energia a versenyhez. Míg a főzésre vállalkozók a hozzávalókat készítették elő, a szervezők a táborozó diákok közreműködésével elkezdték berendezni a vízi verseny helyszínét. A nap folyamán aztán valóságos népvándorlás indult
meg a verseny helyszíne, és a kondérok, tárcsák, bográcsok között. Aki elhaladt a közelünkbe, mindig beleszagolt a levegőbe, és talán egy kicsit irigykedett is, hogy nem lehet köztünk, pedig aki meglátogatta kis (?) csapatunkat, szívesen láttuk. A gyerekek idejük nagy részét a verseny közelében töltötték, hiszen itt lehetőségük volt egy kis csónakázásra, vagy fürdésre. A bátrabbak a sárkányhajót is kipróbálhatták, amit nem is volt olyan egyszerű mozgásba hozni. A kenukkal azonban minden korosztály szívesen barangolta be a tavat. Talán ez is hozzájárult, hogy az időközben elkészült finomságok nagyon hamar elfogytak, a szakácsoknak nem kellett kínálgatni főztjüket. A csapatot a házigazda kempingesek is meglepték egy kondér gulyással, ami előtt ugyancsak sorba kellett állni egy kis kóstolóért. Aki pedig nem kívánkozott a vízbe, annak lehetősége volt kipróbálni a KRESZ parkot, biciklizhetett, de volt olyan ifjú motoros
jelölt, aki a jó idő ellenére még kesztyűt is húzott, mert motorozni úgy illik. Mivel az időjárás végig a kegyeibe fogadta egyesületünket, estig folyt a beszélgetés az árnyas fák alatt. A versenyzők kiértékelték eredményeiket, fogadkoztak, hogy jövőre legyőzik az előttük végzőket. Szlovén barátaink is úgy búcsúztak, hogy jövőre is itt a helyük, mert a csapat versenyezhet, a család pedig újabb barátokra tehet szert. Már kezdett szürkülni, amikor az utolsó résztvevők is hazaindultak, természetesen ők is azzal búcsúztak, hogy jövőre veletek ugyanitt. A családi napon készült fényképek megtekinthetők a www.ipazal.hu honlapon.
Kisházi Gábor IPA MSZ Egyesület elnöke
Zala
Megyei
XIV. ÉVFOLYAM V. SZÁM
Oldal 5
II. NEMZETKÖZI VIZI JÁTÉKOK
Az IPA Zala Megyei Egyesülete 1992. július 3án alakult 12 fővel.
Második alkalommal szervezett játékos vízi versenyt az IPA Zala Megyei Egyesülete a Gébárti Szabadidő Parkban. A tizenegy csapat részére most is a Fodros Vízitúra Egyesület állította össze a feladatsort, melybe idén „sárkányhajó eltolás” is szerepelt. Ezt a hajóban szembe ülő csapatoknak úgy kellett végrehajtani, hogy a négy-négy fő ellentétes irányba evezve megpróbálta a középvonaltól a kijelölt bójáig hajtani a sárkányhajót, amit természetesen az ellenfél szintén megpróbált, csak ő az ellentétes irányba. Sokszor szinte percekig forrt a víz a hajó körül, ami viszont csak állt egyhelyben. Miután az első fordulóban a körmérkőzéseken kellőképpen elfáradtak a csapatok, pihenésképpen ügyességi feladatokat kellett végrehajtani, természetesen minél gyorsabban. Eközben a családi nap résztvevői különféle ínyencségeket készítettek, úgyhogy egy kis szünet beiktatásával a versenyzők is „besegítettek” az elkészült ételek (vörösboros csülökpörkölt, halászlé, bográcsgulyás, lecsós kolbászos krumpli, lángos), na meg a behűtött sörök elfogyasztásába. Az ebédszünet után gyorsulási versennyel folytatódott a vetélkedés, melyet egyesületünk baráti körének csapata nyert meg a „Pörköltpusztítók”, azaz a BV-s csapat előtt, harmadik helyen pedig a bűnmegelőzési tábor „Nagyágyúk”
elnevezésű csapata végzett.
meg, így öregbítve a táborozók hírnevét.
A partról szurkolók legnagyobb bánatára ezen a versenyen szinte alig volt borulás, ezért aztán minden egyes esetben hatalmas ovációval „jutalmazták” az úszva partot érő csapatok tagjait.
A versenyzők ezután csatlakoztak a családi nap résztvevőihez, és estig folyt a beszélgetés, na meg a sör.
Izgalmasan alakult a verseny végeredménye is, hiszen az összesített eredmények alapján az első és második, valamint a harmadik és negyedik helyen is holtverseny alakult ki. Ezt eldöntendő az érintett csapatoknak kötélhúzással kellett kiharcolni a jobb helyezést. Az első helyért való küzdelemben a Baráti kör csapata sajnos előbb borult a vízbe, így a „Pörköltpusztítók” végeztek az első helyen. A harmadik helyet viszont „Nagyágyúk” szerezték
Alapító tagok: Bagoly Ferenc, Gyenes Zoltán, Kulcsár László, Dr. Hart Ferenc, Takács Lászlóné, Dr. Borsos Gábor, Dr. Kondákor Antal, Dr. Bánáti János, Dr. Jákli Tibor, Dr. Bor
A rendezvényről képek megtekinthetők a www.ipazala.hu honlapon.
Tibor, Váradi Tibor, Bontó Árpád A megalakulást követően az alábbi személyek voltak az Egyesület elnökei:
Kisházi Gábor IPA MSZ Egyesület elnöke
Zala
Megyei
- 1995-ig: Dr. Bor Tibor - 1998-ig: Szekér József - 2001-ig: Varjasi Gábor - 2007-ig: Dancs István - 2008-tól: Kisházi Gábor A tagok létszáma az eltelt évek alatt folyamatosan növekedett. A kezdeti 12 fős létszám 2011-re több mint tízszeresére, 124 főre nőtt. Tagságunkat a Rendőrség és a Nemzeti Adó és Vámhivatal Vám és Pénzügyőr Igazgatóságának hivatásos, köztisztviselői és közalkalmazotti állományának tagjai, valamint az innen és a Határőrségtől nyugállományba vonultak alkotják. 1994-ben megalakult az IPA Zala Megyei Egyesület Baráti Köre, ahová a fenti szervek állományán kívüli személyek léphetnek be. A Baráti Kör jelenleg 39 főt számlál.
Oldal 6
IPA HÍREK
RENDŐRSÉGI NAP DEBRECENBEN
www.ipa-debrecen.hu
IPA MSZ Debreceni Szervezete Elnök: dr. Tóth János Tel.: +3630/967-7114 Email:
[email protected]; Titkár: dr. Czipa Mihály Tel.: +3630/958-1804
Az International Police Association Magyar Szekció Debreceni Szervezete 2013. április 25-28. közötti időben tartotta meg a már hagyományosnak mondható „Rendőrségi Nap”-hoz kapcsolódó rendezvényeit. A hagyományosnak mondható rendezvény talán csak annyiban változott az utóbbi években, hogy most nem kifejezetten a sportrendezvény jelleg dominált, hanem a szakmai-, kulturális- és szabadidős összejövetel, tapasztalatcsere, illetve a szórakozás és kikapcsolódás került a középpontba. Szervezetünket a megalakulás óta az az elv vezérelte és vezéreli, hogy az IPA tagállamaiból érkező kollégáknak bemutassuk hazán-
kat, szűkebb pátriánkat, átadjuk tapasztalatainkat, és majdan a mi tagjaink is élhessenek ezekkel a lehetőségekkel külhoni országokban. Az előző két évben „Csúcstechnológiás bűnözés a bankkártya hamisításokkal kapcsolatos csalások területén„ és a „Sport és tömegrendezvények rendőri biztosítása, különös tekintettel a labdarúgó EB-re való felkészülés tapasztalatait figyelembe véve„ címmel szerveztünk hasznos szakmai összejöveteleket. Ebben az évben az IPA Debreceni szervezetének vezetőségi döntése értelmében, Regionális Nemzetközi Konferenciát szer-
veztünk „Trendek a közlekedésbiztonságban, hazai és közösségi szinten” címmel a közlekedésbiztonsági terület fontosságát kiemelve, ami jól kiegészítette a szabadidős és kulturális programokat. A rendezvények sikeres megszervezése érdekében pályázatot nyújtottunk be az International Police Association Magyar Szekcióhoz és szakmai egyeztetést folytattunk a HajdúBihar Megyei Rendőrfőkapitányság szakmai vezetésével is.
XIV. ÉVFOLYAM V. SZÁM
Az előzetes terveknek és egyeztetéseknek megfelelően az elküldött meghívók alapján delegációk érkeztek Lengyelországból, Németországból, Oroszországból, Romániából, Szlovákiából. (Magyarország miniszterelnökének kárpátaljai látogatása miatt az ukrán kollegák szolgálati feladataik ellátása miatt lemondták a konferencián való részvételt.) A delegációk főkapitányi, illetve rendőrkapitányi vezetéssel képviselték hazájukat. A külföldi rendőrök 59 fővel regisztráltak és jelentek meg a rendezvényünkön. 2013. április 25-én az érkezés és szállás elfoglalása után a delegációk tagjait fogadta az International Police Association Magyar Szekció Debreceni Szervezet vezetősége és dr. Gyurosovics József tábornok Úr, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vezetője. Főkapitány Úr külön is köszöntötte a Bihor megyei Rendőr-főkapitányság Vezetőjét, Popa Liviu Urat, a Kassai Rendőrkapitányság Vezetőjét Oto Molnár Urat, Mamajev Vladimir Nyikolajevics Vezérezredes Urat a moszkvai delegáció vezetőjét, Burkhard Hamm Urat a németországi Schleswig-Holstein tartományi rendőrigazgatóját, illetve az ugyancsak németországi Oldenburgi rendőrség küldöttségének vezetőjét, Rolf Mösszner Urat, valamint a Lengyelországból érkezett Poznani és Rzesowi delegációk vezetőit G. Witold és T. Rychard Urakat.
Oldal 7
2013. április 26-án a világhíres Tokaj-Tarcal borvidékre látogattunk el, ahol a tájjellegű italok és ételek kóstolása után jó hangulatban érkezett vissza a „csapatépítő túráról„ az autóbusz, minden utasával együtt. 2013. április 27-én a közös reggelit követően, a delegációk tagjai, egyenruhában sétáltak át a Hotel Aranybikából a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság Kossuth utcai épületébe, ahol a tanácsterem berendezve várta a konferencia résztvevőit. A konferencia hivatalos nyelve - a szervezési időszakban kötött megállapodás alapján – magyarangol, de segítendő a nyelvet nem értő sok-sok résztvevőt, budapesti kollegáink tolmácsgéppel készültek e nehézség áthidalására. A konferencia – a külföldi vendégek elmondása alapján is – jól sikerült, mindenki megelégedésére hasznos volt, és az Európai Unió közös célkitűzéseit segíti a rendőri munka ezen területén. A konferencia végeztével – de természetesen közben is – fotók és film- illetve hangfelvételek készültek, amelyek feldolgozás alatt állnak. A konferenciáról készült kiadványt a delegációk a közeljövőben kapják kézhez. A jól végzett munka után ebéd és pihenés következett, mert este az Aranybika Üveg termében az ugyancsak hagyományos IPA bálra pihenni kellett. A bál remekül sikerült. Minden delegáció teljes
létszámmal, elegánsan és a szokásos IPA ajándékokkal felszerelten megjelent. A köszöntők elhangzása után közös vacsora, zene és tánc következett. Az elegánsan megterített és feldíszített termet az összejövetel előtt és közben is sokan fotózták, filmezték. Szóval a bál remekül sikerült, csak rövid ideig tartott, de… 2013. április 28.-án korán reggel építő- illetve bontó munkások kezdték el a bálterem felújítási munkálatait. Bontották a fali világitó-karokat, a faburkolatokat, tapétákat, és mindent, ami mozdítható. Akik arra jártak és benéztek a bálterembe, csak annyit mondtak csendesen „ Ez volt ám a buli….. „ Az Aranybika épületét új tulajdonosa szépíti és csinosítja, felújítás következik. Reméljük, hogy az elkövetkező évek generációi is megtalálják az IPA által nyújtott szakmai, baráti összejövetelek során azt a lehetőséget, ami a rendőröket összekapcsolja, együttműködésüket erősíti, barátságukat önzetlenné teszi. Servo Per Amikeco – ebben partner lesz Debrecen, pontosabban az International Police Association Magyar Szekció Debreceni Szervezete.
IPA Debreceni Szervezet Vezetősége
www.ipa-debrecen.hu
Az International Police Association Magyar Szekció Debreceni Szervezete 2013. április 25-28. közötti időben tartotta meg a már hagyományosnak mondható „Rendőrségi Nap”-hoz kapcsolódó rendezvényeit. A hagyományosnak mondható rendezvény talán csak annyiban változott az utóbbi években, hogy most nem kifejezetten a sportrendezvény jelleg dominált, hanem a szakmai-, kulturálisés szabadidős összejövetel, tapasztalatcsere, illetve a szórakozás és kikapcsolódás került a középpontba. További információ: www.ipa-debrecen.hu
Oldal 8
IPA HÍREK
I. IPA Zala Balaton kerülő kerékpártúra
www.ipazala.hu
A végleges regisztráció és a kerékpárok átvizsgálása után, Balatongyörökről, az Ifitáborból 52 fő részvételével 2013. június 27-én csütörtök reggel 8 óra 30 perckor elindult a négy napig tartó első IPA Zala Balaton kerülő kerékpártúra. A részvevők köre színes volt, 18-an érkeztek Szlovéniából, négyen Budapestről. A túrázók között hatan 18 év alattiak voltak. A legfiatalabb induló a maga 26 hónapjával vágott neki a távnak. A „Magyar tenger” körül az óramutató járásával megegyező irányba elindulva rövid időn belül elértük első úti célunkat, a Szigligeti-várat. A légkör kellőképpen tiszta volt ahhoz, hogy a vár legfelsőbb fokáról jó messze ellássunk. Az első napnak
ez a része kellemes bemelegítés volt arra, hogy a Badacsony-hegy oldalán található emelkedőket akadály nélkül vegyük. Következő pihenőnket Badacsonytomajon, a vasútállomáson tartottuk. Néhány perc pihenőt követően tovább tekertünk, hogy Révfülöp hajóállomáson megnézhessük a Balatoni nyár című műsor élő felvételét. Nagy sajnálatomra pont a műsor végére értünk oda, így kizárólag futólag láthattuk a műsor vezetőit, Jakupcsek Gabriellát és Csiszár Jenőt. Újabb kilométerek, és pihenő után mindenki rákapcsolt, hiszen várt minket az ebéd, talán ennek volt köszönhető, hogy mindenki jól teljesítette a szepezdi dombokat. Épp jókor értünk Balatonakaliba, ahova Szakál Ferenc túratársunk Révfülöpről pihenés nélkül tovább tekert, hogy a családja által készített ebédhez kellőképpen tudja egy harmatos szódával fogadni a szomjas és éhes bringásokat. Az ebéd finom volt, a húslevessel pedig pótoltuk testünk só, és vízigényét, a pörkölt pedig kellő energiát adott az út további folytatásához. Azért itt említsük meg Szakál Feri édesanyjának legendás káposztasalátáját is. Az indulás mégsem úgy sikerült, ahogyan azt elgondoltuk, a túravezető bringája defektet kapott. Ügyes mesterünknek köszönhetően, egy gyors szerelést követően, ismét útra kelhettünk. Kellemes völgyekkel és enyhe emelkedőkkel tarkí-
tott út várt ránk Tihanyig, a Lepke soron lévő étteremig. A kiszolgálás ugyan nem volt valami gyors, de a jegeskávé és egyéb frissítő annál finomabbra sikerült. Sajnos a víz hőmérséklete nem tette lehetővé a fürdőzést, ezért a túravezető kerékpárján a csengő az út folytatására szólította fel a résztvevőket. A következő megálló Balatonfüred Tagoresétány volt, itt negyedórás pihenőre volt lehetőségünk. Balatonfüred újabb kihívást hozott. A városi forgalom és a folyamatos emelkedő ellenére a csoport mégis együtt haladt felfelé egészen a Lóczibarlang bejáratáig. Itt megnéztük a barlangot, és akinek volt még ereje, az a 40 méter szintkülönbséget leküzdve felmászhatott a csodálatos panorámával rendelkező Jókai -kilátóhoz. A csopaki emelkedőt, aki már látta, az pontosan tudta, hogy mi várt rá. Annak, aki még nem volt arrafelé, annak elég volt csak a hírét hallania, és máris kételkedve ült újra a kerékpárra. Természetesen itt sem maradtak magukra a túrázók a falu határában várt rájuk a segítség. A csapatot kísérő autó a sor végéről biztosította résztvevőket arról, hogy egy kóbor autós se veszélyeztesse a testi épségünket. Így haladtunk fel a dombon a 73-as főút szélén lassan, de biztosan. Természetesen hajtott mindenkit a jó, puha ágy itt a 77. kilométer megtétele után, senki sem adta fel! Igen, itt volt a szállás. Csopak, Nosztori-majorban a volt Rendészeti Szakközépiskola üdülő házaiban a fáradt túrázó igazán kényelembe tudta helyezni magát és kipihenhette a nap fáradalmait. Természetesen az elégetett kalóriákat pótolni kellett. Szakácsmesterünk gondolt erre is.
XIV. ÉVFOLYAM V. SZÁM
Olyan sült szalonnát készített vacsorára, hogy mindenki megnyalta mind a tíz ujját. Persze a szalonna kívánta a finom hazai pálinkát és a jó zalai borokat, amelyet nem csak a zalaiak, hanem a szlovén és budapesti barátaink is jóízűen fogyasztottak. Az üdülőházak környéke épphogy elcsendesedett már jött a második nap. Reggel ott kezdtük, ahol abbahagytuk. A szakácsmesternek köszönhetően a világ legfinomabb bundáskenyerét ehették a túra résztvevői, amelyet mindenki az ízlésének leginkább megfelelő teával öblíthetett le. A szervező legnagyobb hiányossága mutatkozott meg az indulást követően azonnal. „Hol van a kávé!” – ez a kérdés szinte mindenki részéről felmerült a lejtőn gurulva Csopak felé. A nyomásnak engedve Alsóörsön sikerült meglepést okoznunk egy kávézónak, hiszen csak egy pultos volt talpon, és ő is tétlenül állt, amikor meglátta az ötven fős társaságot. Szerencsére a kényelmes teraszon nem tűnt olyan végtelennek a várakozás. Igaz a túra vezetője csak toporgott, mert várt ránk a Balatoni Bob pálya. Újabb defekt, várakozás, indulás. Balatonfűzfőn, a Serpa Kalandparkban a túrázók nagy többsége felejthetetlen élményben részesült, különösen a bobozás nyerte el a kalandra vágyók tetszését. A bátrabbak, lelkesebbek kipróbálták magukat a kötélpályákon is. Egy gyors szendvicses ebéd után újra nyeregbe pattantunk, és tekertünk tovább Balatonvilágos felé. Balatonakarattyánál igazi erőpróba várt a biciklisekre, hiszen jelentős szintkülönbséget kellett leküzdeniük viszonylag rövid távolságon belül. Természetesen a kísérő csapat már a domb tetején várta őket a frissítővel. Rövid pihenőt követően ismételten nekivágott a csapat a távnak. A következő megállónak a balatonvilágosi fennsík adott he-
Oldal 9
lyet a Szent Korona másának állított oszlop tövében. A kilátás innen csodálatos! Rövid nézelődést követően mentünk tovább és egy kisebb frissítőállomást leszámítva megállás nélkül haladtunk a második szálláshelyünk felé, a zamárdi autóskempingbe. Ez a nap is több mint 70 kilométeres bringázást hozott. A szállás talán nem mindenki részére volt kielégítő, mert a társaság egy része lakósátrakban aludt, amely nem nyújtott igazi komfort érzetet. De mindezt feledtette kiváló szakácsunk remek grill partija. A nap fénypontja sötétben volt, így legalább jól láthattuk a születésnapi gyertyává avanzsált fáklyák fényét. Kísérőnket köszöntöttük fel egy üveg jófajta pálinkával, és koccintottunk is az egészségére. Az ünneplést követően lassan mindenki megpihent és már jött is az újabb nap. Másnap egy tartalmas virslis reggeli után mindenki szabadon eltölthető időt kapott, a lelkesebbek komppal átmentek a Tihanyi-félszigetre. Néhányan Tihany nevezetességeit nézték meg és voltak olyanok is, akik körbe tekerték a félszigetet. A Belső-tó partján árnyékban pihenő kerékpárjaink társaságában készítették kísérőink a hideg ebédet. De akadtak olyan túratársaink is, akik inkább a Balaton parti „ejtőzést” választották. A komp kora délután indult vissza Szántód felé. A Balaton déli partja jóval könnyebb terepnek bizonyult, mint az északi, ennek megfelelően gyorsabban haladtunk célunk, Fonyód felé. Balatonöszödnél egy kápolna árnyékos tövében rövid pihenőt tartottunk, majd egészen Balatonlelléig haladtunk. Itt mindenki kedvére fogyaszthatott valamit frissítőként a helyi boltok kínálatából. Megújult erővel látott mindenki neki a hátralévő kilométereknek. Fonyódon a rögtönzött kikötő látogatását és helyi
kollégák útbaigazítását valamivel több, mint 40 kilométer megtételét követően megérkeztünk a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság üdülőházaihoz. A szállás kiváló volt, nem kevésbé a paprikás krumpli „ala gazdagon, Csaba módra”. Természetesen a vacsorát kiváló borokkal öblítettük le. Az utolsó napon kicsit később keltünk, de már az asztalon volt a friss kalács, amelyet lekvárral, mézzel kínáltak szorgos kezek. Egy közös fotó és a kísérő, a szakács a szerviz, valamint a túravezető munkáját megköszönve indultunk tovább utunkon a valamivel több, mint 50 kilométeres távon. A kellemes vasárnap reggeli napsütésben, enyhe szellő mellett tekertünk nyugat felé, Balatonmáriafürdő irányába, ahol a Viktória Étteremben egy mindenki számára kielégítő ebédben volt részünk. Az ebéd után fagylaltoztunk a Balaton-part legjobb fagylaltosánál, és már indultunk is tovább. A balatonberényi nádas kanyargós ösvénye után érkeztünk meg szép megyénkbe Fenékpusztánál, ahonnan rövid frissítőt követően Keszthely felé vettük az irányt. A hátralévő 15 kilométer igazi kihívást okozott egyik társunknak, mert a kerékpárjához kapcsolt utánfutó egyik kereke defektet kapott, amit nem tudtunk a helyszínen javítani, ezért lapos kerékkel kellett megtennie a hátralévő távot. Itt szükséges megemlítenem, hogy az utánfutó nem mást rejtett, mint csapatunk legifjabb tagját, Jancsikát! Jancsika egy igazi hős! A Balaton körüli 240 kilométeres távolságot úgy teljesítette, hogy közben minden megfáradt arcra tudott mosolyt varázsolni és újabb erőt adni az út folytatására. Javasolom legközelebb is vigyük magunkkal, mert egy igazi színfolt volt a társaságban.
A célt 16 óra körül érte el a csapat. Úgy érzem minden résztvevőnek tetszett a túra, akinek ez volt élete első Balaton körbetekerése, annak pedig különösen nagy élmény volt, hogy teljesíthette régóta dédelgetett álmát. Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki segítette ezt a csoportot a táv leküzdésében. Köszönjük a kiváló szerviz hátteret, a fenséges ételeket és a megnyugtató kísérést. Servo per Amikeco
„Egy túrázó” A túrán készült képek (484 db) megtekinthetők a www.ipazala.hu honlapon.
IPA MSZ Zala Megyei Egyesület Elnök:Kisházi Gábor Tel.: +3630/400-8945 Email:
[email protected]; Titkár: Horváth László Tel.:+3630/597-7597 E-mail:
[email protected]
Oldal 10
IPA HÍREK
Beszámoló a XXII. Dr. Papp Csaba Labdarúgó Emléktornáról
www.ipa-veszprem.hu
IPA MSZ Veszprém Megyei Szervezete Elnök:dr. Papné Végső Julianna Tel.: +3620/444-8428 Email:
[email protected] Titkár:Reiner Ödön Tel.: +3620/965-3120
Az IPA Magyar Szekció Veszprém Megyei Szervezete 2013. május 18-án rendezte meg a XXII. Dr. Papp Csaba Labdarúgó Emléktornát a Veszprém Megyei Rendőr -főkapitányság, a Veszprémi Sport Egylet és a Készenléti Rendőrség közreműködésével, akik az emléktorna mellett meghirdetett családi és nyílt nap programjaiban vállaltak anyagi és a helyszínen bemutatókat tartó kollégák útján humán erőforrásbeli segítséget. Ezt a tornát 22. alkalommal szerveztük meg az elhunyt elnökünk, magyarországi IPA alapító kollégánk, országos alelnök emlékére. A tornát a Veszprém és Vas Megyei Szervezetek indították és a Magyar Szekció országos programjai között kapott helyet éveken keresztül, elismerve dr. Papp Csaba a Magyar Szekció
létrehozásában végzett kiemelkedő tevékenységét. A Vas Megyei Szervezet 2012-ben úgy döntött, hogy nem kíván részt venni a torna további a szervezésében, ezért a Debreceni Szervezettel közösen folytatjuk a tornát. Az elmúlt évben Debrecen volt a helyadó, 2013-ban a Veszprém Megyei Szervezet szervezésében Csopakon került a következő forduló megrendezésre. A tornán 9 csapat vett részt: Debrecen, Veszprém, Tapolca, Készenléti Rendőrség (2 csapattal), Kolozsvár, NAV, BM és a BV. A rendezvényen a torna mellett számos sportversenyt, kerékpáros ügyességi versenyt, bemutatókat, Airsoft lövészetet és a gyermekek számára ugráló várat, lufibohócot és egyéb egész napos
elfoglaltságot biztosító látványosságot szerveztünk. A rendezvényt összesen kb. 1000 fő, többségében rendészeti területen dolgozó kollégák és családtagjaik látogatták meg.
Dr. Papné Végső Julianna IPA MSZ Veszprém Megyei Szervezet elnöke
A Nemzetközi Rendőrszövetség Emblémája A Nemzetközi Rendőrszövetség (IPA) alapítójaként igazolom, hogy a Szövetség emblémájának grafikáját én terveztem. A Szövetség 1955-ben Párizsban tartott első nemzetközi kongresszusán, amikor az eredeti hét nemzeti Szekció gyűlt össze, határozatot hoztak, hogy az általam készített emblémát fogadják el a Szövetség hivatalos emblémájaként. Az embléma és a jelvény tervének szerzői jogi védelmére vonatkozó határozatot a Brit Szekció 1974-ben hozta meg. Ezennel hivatalosan engedélyezem a szerzői jog átruházását a Nemzetközi Szövetség Elnökségére, hogy az IPA Szekciói az egész világon használhassák kiadványok, levélpapír, fejléc, kitűzők, érmék és más, kizárólag a Nemzetközi Rendőr Szövetség által, képviseletében vagy nevében értékesített tételek számára.
IPA Hírek az IPA Magyar Szekció lapja Felelős szerkesztő: dr. Simon Tamás Szerkesztő: dr. Bődi Judit Honlap: www.ipa-hungary.hu e-mail:
[email protected]
E szerzői jogot más társaságok vagy szervezetek nem másolhatják vagy nem használhatjákfel sehol a világon, mivel ezzel megsértenék az irodalmi és művészi munkák védelméről szóló szerzői jogi előírásokat (felülvizsgálva Párizsban 1971-ben), amelyet az e konvencióhoz csatlakozott 117 állam írt alá 1996. január 11-én. Kelt, 1996. szeptember 20-án. Arthur Troop