DÉN-NAGY ILDIKÓ1 – KIRÁLY GÁBOR2 PAKSI VERONIKA3 A család változásai és az infó-kommunikációs technológiák Changes in the Family and Information and Communication Technologies At the beginning of the 21st century the multifaceted changes in human relationships became one of the major issues within social sciences both in terms of researching everyday life and the 'grand' social structures. Some sociological theories emphasize the causality of the individualisation process, the permeation of consumption patterns and a present-oriented value system, while others stress the need for flexibility and adaptability in individual lifestyles due to the prevailing uncertainty both at macro and micro level. Our presentation focuses on and changes within the family discussing two major aspects. First of all, we examine the main social factors that lead to current transformation of what the family is. We introduce second demographic transition theory with its focus on fundamental value changes and pluralisation of lifestyles. Furthermore, we also discuss Beck’s ideas on risk and Blossfeld’s and his colleagues’ concept of uncertainty. The second half of our presentation examines changes in the family related to Information and Communications Technology (ICT). Our aim is to provide tentative answers in connection with the cause-effect relationships between social changes and the development of Internet and mobile communication.
Bevezetés Elôadásunkban bemutatjuk, hogy milyen párhuzamos változások és trendek figyelhetôek meg a család átalakulásában és az infokommunikációs technológiák fejlôdése terén. Az elôzô esetében a különbözô társadalomtudományi elméletek közül az individualizáció folyamatát, a fogyasztási, jelenorientált értékvilág térnyerését és a bizonytalan életkörülményekhez igazodó rugalmas életmódot emeljük ki a változó emberi kapcsolatok, ezen belül is a család változásának okaiként. Az utóbbit tekintve azonban a fôáramú gondolkodás gyakran mutatja a technológiai változásokat öntörvényûnek, saját belsô logikájához igazodónak. Talán még úgy is tûnhet a média és a mindennapi gondolkodás által közvetített szemléletben, mintha számos területen a technológia diktálná a családi változások irányát és ütemét. Megközelítésünkben a két folyamatot nem tekintjük sem egymástól függetlennek, sem kapcsolatukat egyirányúnak, hanem folyamatosan, kölcsönösen egymásra hatónak. Egyrészt, megvizsgáljuk, hogy milyen fô társadalmi tényezôk alakítják a család átalakulását napjainkban: röviden érintjük a 2. demográfiai átmenet elméletét az értékváltozásokkal és az életformák pluralizációjával, Beck kockázattársadalom elméletét az individualizációval, valamint Blossfeld és munkatársai elméletét a munkaerô-piaci bizonytalanság hatásával kapcsolatban. Az átvezetôben bemutatunk egy, a technológia és a társadalom kölcsönhatásaira fókuszáló elméleti megközelítést, amely megpróbálja kiküszöbölni a technológia öntörvényû fejlôdését feltételezô elméletek korlátait. Elôadásunk második része a család 1
PhD hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem;
[email protected] Budapesti Gazdasági Fôiskola, Pénzügyi és Számviteli Kar; fôiskolai docens,
[email protected] 3 Tudományos segédmunkatárs, MTA Szociológiai Kutatóintézet; PhD hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem;
[email protected] 2
467
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011 változásait az Infokommunikációs Technológiák (IKT) fejlôdése és emberi kapcsolatokra gyakorolt hatása oldaláról vizsgálja. A fô kérdés, amelyre tentatív válaszokat keresünk, hogy a család változásainak társadalmi folyamatait mennyire okozzák, tükrözik, esetleg mennyire erôsítik fel a technológiai változások a személyi számítógép, az internet, a mobileszközök és a mobilkommunikáció fejlôdése területén. Ezzel kapcsolatban megvizsgáljuk, hogy ezek a változások hogyan befolyásolják (most és a jövôben) a család belsô és külsô kommunikációs struktúráját.
A második demográfiai átmenet modellje Napjainkban általános jelenség, hogy a felnôtté válás szakaszai egyre késôbbre tolódnak ki az életút során. A szülôi ház elhagyása, az elsô tartós párkapcsolat, az elsô munka és az elsô gyermek vállalása évrôl évre egyre idôsebb életkorra tevôdik. Az életút elméletek és kutatások ezt a halasztó attitûdöt, a ’60-as évek közepétôl tetten érhetô második demográfiai átmenet (LESTHAEGHE & VAN DE KAA 1986) részeként határozzák meg és vizsgálják.4 Az elsôsorban észak-európai országokban kezdôdött folyamat rövid idôn belül Európa többi országában, valamint a világ számos más, fejlett vagy fejlôdô országában megfigyelhetôvé vált. A második demográfiai átmenet elmélete makro-szinten értelmezi a folyamatot: a gyermekkorból a felnôttkorba való átmenet életszakaszainak kitolódását elsôsorban az oktatási rendszer kiszélesedésével, az iskolai végzettség emelkedésével, a nôk aktívabb munkapiaci szereplésével, a jóléti állam kialakulásával, valamint a gazdasági és politikai struktúrák változásával magyarázza. Bár a változások makro-szintûek, erôsen visszacsatolódnak az egyéni szinthez. Az életúteseményeket korábban meghatározó és formáló értékek, társadalmi normák és szerepek meggyengültek vagy megváltoztak, szerepük kevésbé meghatározó az egyének életútjában. Az elmélet szerint a változás soktényezôs folyamat: a változásban egyszerre van jelen az oktatási expanzió és a gazdaság átalakulása a posztindusztriális feltételek mentén, továbbá a fogamzásgátlás elterjedése és a viszonylagos anyagi jólét, amely lehetôvé teszi a viszonylag korai, szülôktôl független háztartás kialakítását. A változások mögött azonban felfedezhetô egy alapvetô motívum: az individualizáció trendje, amelyet a viszonylagos jólét és a saját, egyéni életprojektek (szemben a közös életre szóló vállalásokkal) megvalósításának igénye jellemez.
Kockázat és felelôsségvállalás Érdekes módon Beck is (BECK 2003) – a kockázat fogalma mellett – fontos szerepet tulajdonít az individualizáció folyamatának a Kockázattársadalom címû könyvében. Az individualizáció Beck szerinti értelmezése azonban eltér a második demográfiai átmenet elméletében megismert fogalomtól. Az individualizálódás folyamata szerinte összefonódik a kockázatokra való ráeszméléssel, amely kockázatok meghatározzák mind a társadalmi, mind az egyéni szintû döntéseket, (élet)stratégiákat, gyakorlatokat.
4
Míg az elsô demográfiai átmenet elmélete a XIX. század népességrobbanását, majd a népesség stabilizálódását próbálta egy viszonylag egyszerû szakaszelméletben (a halandóság és a termékenység arányszámainak egymáshoz való viszonyának függvényében) megragadni, a második demográfiai átmenet inkább arra az általános kérdésre keres magyarázatot, hogy miért maradnak el a termékenységi arányszámok a fejlett világ számos országában a társadalmak újratermelôdéséhez szükséges reprodukciós szinttôl. A XIX. századi változat fôleg a halandóság csökkenésével magyarázta a radikális demográfiai változásokat, a 20. század második felére jellemzô változat az értékek változására helyezte a hangsúlyt. Bôvebben lásd: (TÁRKÁNYI, 2008).
468
DÉN-NAGY ILDIKÓ – KIRÁLY GÁBOR PHD – PAKSI VERONIKA A német társadalomtudós az ipari forradalommal kezdôdô modernitás új szakaszát reflexív modernizációnak nevezi, amelyben egyéni és társadalmi szinten is megnövekszik a tudatosság a technológiai, gazdasági és társadalmi fejlôdés kockázataival szemben. Ebben az új szakaszban mind a kockázat felismerése, az ezen alapuló döntés, valamint a következményekért történô felelôsségvállalás az egyénre hárul. Életútjának alakításáért az egyén maga válik felelôssé, ugyanakkor a kiszélesedett döntési térben lehetôsége van az esetleges rossz döntései javítására, akár egyes életszakaszok teljes újrakezdésével – azaz életútját “mozaik-szerûen” építheti fel. Beck értelmezésében az individualizáció nem más, mint a hagyományos utakkal történô szakítás. Az életutakra ható normák gyengülésének további szerepet tulajdonít: lehetôvé teszik az egyén számára, hogy kiszabaduljon az olyan különbözô társadalmi kényszerítô hatások alól, mint például az osztály, a kor vagy a társadalmi nem. Az individualizáció összefüggésben van az egyéni felelôsségvállalással, mert önálló döntésképességet követel meg az egyéntôl, s azt, hogy legyen képes saját sorsát identitásának létrehozásán és elhatározásain keresztül alakítani. A kor, a nem és a társadalmi osztály struktúráin keresztül ható hagyományos bizonyosságok megszûntek, az egyénnek több és új típusú egyéni kockázatokkal kell szembenéznie és megküzdenie, mint például a bizonytalan munkapiaci körülményekbôl (pl. munkanélküliség, alulfoglalkoztatottság) fakadó kockázatok, a házassági kötôdések instabilitása és a család szétesése. A döntési tér kiszélesedése tehát döntéskényszer is egyben, valamint a következményekért vállalt felelôsség is egyértelmûen az egyénre hárul. Olyan társadalmi terekben, mint az oktatás és a munka, elvárják az egyénektôl, hogy kezükbe vegyék sorsuk irányítását, hogy bizonyítványokért és állásokért versenyezzenek másokkal, hogy egyéni karriert fussanak be, nem támaszkodva a hagyományos elvárásokra vagy a társadalmi struktúrákra. A család fogalma sem tartalmazza már egyértelmûen sem a résztvevô felek számára adott szerepeket, sem a kapcsolatok „alapértelmezett” állapotát. Az együttélés szabályrendszerét, és a „család-projektben” való együttmûködés formáit elsôsorban a kapcsolatban résztvevôknek kell kialakítaniuk.
A család változásai Beck szerint a késôi modernitás terében a párok közös és folyamatosan változó elvárásés szabályrendszerének kidolgozása és karbantartása erôteljes konfliktusokat generálhat a partnerkapcsolatokban. A konfliktusok fókuszpontjában az áll, hogy egy párkapcsolatban az önmagukat elsôsorban individuumként (vagyis „én-ként” nem pedig „mi-ként”) definiáló egyének próbálják megtartani saját autonómiájukat, fejleszteni önmagukat, mindeközben pedig fenntartani a kapcsolatot. A nemi szerepek nem foglalják már merev keretek közé az élet lefolyásának menetét. Ennek eredményeképpen sokkal több választási lehetôség van a kapcsolatok kialakítására, de mindez intenzív és folyamatos tárgyalást és döntéshozatalt igényel a párkapcsolatban résztvevôk oldaláról (BECK & BECK-GERNSHEIM, 2002: 54-84). Ez megterheli a kapcsolatokban részt vevô feleket, valószínûsíti a konfliktusokat és közös viszonyítási pontok hiányában bonyolultabbá teszi megoldásukat.
469
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011 A párkapcsolati konfliktusok ’megoldásának’ legradikálisabb és legvéglegesebb megoldása, a válás társadalmi gyakorlata is egyszerre oka és következménye az individualizáció folyamatának. A válások száma egész Európában, így Magyarországon is drasztikusan emelkedik. A válás ugyan gyengíti a család alkotta kötelékeket, de lehetôséget ad az egyénnek egy esetleges rossz döntés módosítására. A válás utáni új lehetôségek magukkal hozzák a még pluralizáltabb párkapcsolati alternatívákat (egyedül marad, újraházasodik, látogató jellegû kapcsolatot tart fent az egyén, stb.). Ebben az értelmezésben is a súlypont elmozdulását láthatjuk a családhoz képest az egyén felé, hiszen a válás után az egyének egyre szerteágazóbb rokoni szálakon kapcsolódhatnak akár több családhoz is. Ezek a családi kötelékek azonban többségében már jóval gyengébbek, és az egyén perspektívájából kapnak értelmet. A családi kötelékek fenntartása – a jogi kötelezettségeken túl – már szabad választáson, személyes preferenciákon múlik, ahol az egyén maga alakítja és szabja meg a viszony határait. Másrészrôl ezek a kapcsolatok folyamatos és aktív közremûködést, törôdést és „karbantartást” igényelnek (BECK & BECK-GERNSHEIM, 2002: 94-96). A válás fellazítja az életút szakaszainak egymásra épülô jellegét is. A hagyományos szekvenciát (házasság, gyermekvállalás, gyermeknevelés, gyermekek elköltözése, özvegység) az életutak tarkasága váltja fel, amely része a beck-i mozaik életútnak: szerinte a válás egy újfajta szocializáció, amely során az egyén új tapasztalatokat szerez, megtanulja elválasztani a szoros kötelékeket, és megküzdeni a veszteséggel (BECK & BECK-GERNSHEIM, 2002: 96-97). Ez szó szerint egy újfajta családfelépítést feltételez, ahol sokkal nagyobb döntési tér nyílik meg a családban résztvevôk számára, például hogy melyik családtagjukkal milyen szoros kapcsolatot ápolnak és tartanak fent a háztartáson belül és azon kívül. A család tehát nem egy megbonthatatlan egység többé, hanem a családtagok újraépíthetik, és sokszor újraépíteni kényszerülnek a számukra hozzáférhetô elemekbôl, kapcsolatokból, személyekbôl. Az elôadás második felében kitérünk rá, hogy ezek a családot érintô változások hogyan állíthatóak párhuzamba az info-kommunikációs technológiák jellemzôivel és fejlôdési irányaival. Mielôtt azonban rátérnénk erre a témára, ismertetjük a munkaerôpiaci átalakulásokat, amelyek szintén mély hatással vannak a család átalakulására.
Munkaerôpiac és bizonytalanság A családra - és a család átalakulására szintén - erôs hatással vannak a munkaerô-piaci folyamatok: számos ellentmondás nyílik meg a munka és a család világának követelményei között. Az egyéneknek folyamatosan több labdát a levegôben tartva kell zsonglôrködniük, egyformán figyelmet fordítva egyik oldalról az autonómia és az önkifejezés igényeikre, másik oldalról pedig az érzelmi stabilitás és a kapcsolattól való függôség igényére. Sok esetben arra kényszerülnek, hogy szabadidejükben tanuljanak nyelveket vagy sajátítsák el például új szoftverek, technológiák használatát. A munka világa egyre inkább egy független, mobil (kicsit negatívabban kifejezve gyökértelen) individuumot feltételez, akit nem terhelnek, nem húznak vissza családi felelôsségei. Beck a munkaerô-piaci kockázatok növekedését a globalizációs folyamatok intenzívebbé válásával magyarázza. A globalizációnak nevezett jelenség egyik fô jellemzôje a tôke relatív
470
DÉN-NAGY ILDIKÓ – KIRÁLY GÁBOR PHD – PAKSI VERONIKA mobilitása és a munkaerô immobilitása között feszülô ellentét. Ez az ellentét határozza meg mikro szinten az emberek mindennapi tapasztalatait a fejük felett zajló gazdasági folyamatok kiszámíthatatlanságáról és kontrollálhatatlanságáról. Más oldalról ezt a kiszámíthatatlanságot kell beépíteniük a magánéleti döntéseik egyenleteibe és kezelniük az ebbôl fakadó magánéleti feszültségeket. Ennek egy aspektusa, hogy a gazdasági szereplôk a globális piacoktól való függésükbôl eredô kockázatokat igyekeznek áthárítani a munkavállalókra. Hans Peter Blossfeld és munkatársai is a globalizációs folyamatok meghatározó szerepét emelik ki a GLOBALIFE kutatási projekt keretében megjelenô könyveikben (BLOSSFELD 2005, 2006a, 2006b, 2006c). Mind Beckre, mind Blossfeldre jellemzô, hogy a globalizációs folyamatok és az egyéni szintû jelenségek közötti összefüggést igyekeznek bemutatni. Míg Beck a nôk helyzetét emeli ki, akiket jobban érintenek a munkaerô-piaci kockázatok a többi csoporttal szemben, addig Blossfeld, bár nála is kiemelt szerepet kapnak a pályájuk közepén járó nôk, különös figyelmet fordít a fiatalokra is. Szerinte mindkét csoportra jellemzô, hogy egy szegmentált munkaerô-piaci szemléletben általában az elsôdleges munkaerô-piacon kívül helyezkednek el, amely viszonylagos védettséget ad. Blossfeld szerint ugyanakkor a globalizációs folyamatok fô vesztesei nem annyira a nôk, hanem a fiatalok. Blossfeld, aki Beck-el szemben nem a kockázat, hanem a bizonytalanság kifejezését használja, számos ország adatait elemezve azt találta, hogy a globalizáció hatásai kritikusak a korai életszakaszokra, ugyanis a fiatalokat, mint a munkaerô-piacok „kívülállóit” sokkal közvetlenebbül érintik ezek a hatások, mint más szereplôket. A bizonytalanság egyben azt is jelenti, hogy a döntési idôhorizont, azaz a távolság, amelyet a döntést hozó társadalmi szereplôk, jelen esetben a fiatalok, „be tudnak látni” egyre rövidebbé válik. A döntéshozatalban – nem csupán az üzleti5, de a szakmai és a magánéletiben is – a súlypont eltolódik a hosszú távon elérhetô sikerek felôl a rövid távú irányába. Ez egy különösen fontos változás az életutak tekintetében, hiszen az emberek több fontos döntést hoznak életük korai szakaszán, amelynek következményei egész életükre kihatnak. Egy szakma tanulása hosszú távú befektetés, miközben nem tudni, hogy az adott szakma létezik-e még 20 év múlva vagy mi fog történni az adott szektorral. A döntés megváltoztatása lehetséges ugyan, de számos költséggel jár. Ugyanez igaz a párkapcsolati döntésekre, hiszen amikor párt választ valaki nem tudja hogyan alakul a másik karrierje, miközben egy gyermek vállalása 25-30 évre felelôssé teszi a szülôt. Mindez aláássa a társadalmi reciprocitás és a bizalomra épülô kapcsolatok környezetét, érvel Blossfeld. A bizalomra épülô kapcsolatok fenntartása egyre nehezebbé válik a globalizált társadalmakban, mert a kapcsolatok egymásnak tett ígéreteken alapulnak, és a cselekvôk egyre kevésbé tartják be az ígéreteiket. A folyamatok mélyen érintik a családalapítás és gyermekvállalás mintáit, a családok mûködését, és a családi kapcsolatok minôségét. A párkapcsolatban résztvevôk például megígérnek egymásnak valamit, de elôbb utóbb megjelenhet egy ok, ami ennek az ígéretnek a megszegését valószínûsíti. Ha az ember „befektet” a gyermekeibe, egyáltalán nem biztos, hogy ezt visszakapja idôs korában, mert lehetséges, hogy gyermeke egy másik kontinensen fog élni. A „ki, kitôl mit várhat”egyre 5
Blossfeld egy üzleti életbôl hozott példát vesz alapul, amely szerint a tôzsdén bejegyezett cégek üzleti jelentései eredetileg évesek voltak, majd bevezették a féléves jelentéseket, ma pedig már negyedéves, sôt a havi jelentések készítése válik a normává (BLOSSFELD, 2007).
471
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011 inkább elmosódó mintái között próbálnak a fiatalok családot alapítani, a már ’megalapított’ családok pedig mûködni, mindezt egy egyre bizonytalanabbá váló munkaerô-piaci térben. Hasonló a helyzet a jóléti állammal is. Az egyén hozzájárul a jóléti állam fenntartásához, de nagyon bizonytalan, hogy idôs korában milyen mértékû nyugdíjat kap majd és azt milyen formában folyósítják neki. A globalizáció hatására tehát a kölcsönös bizalomra épülô kapcsolatok egyre inkább ellehetetlenülnek, legyenek azok magánéletiek (párok között), szakmaiak (munkáltató-alkalmazott) vagy szakpolitikaiak (állampolgár-jóléti rendszer). Blossfeld a kiszámíthatatlanságot, a döntések következményeinek elôreláthatatlanságát és a munkaerôpiac bizonytalanságát emeli ki a társadalmi változások hatásaként, amely erôsen meghatározza az egyének döntéseit és életstratégiáit. Ahogy a fentiekben láthattuk, Van de Kaa, Beck és Blossfeld narratívái a késôi modernitás társadalmi változásairól, valamint a társadalmi minták, gyakorlatok és értékek átalakulásáról részben eltérnek, részben kiegészítik egymást. Az elôadás további részében bemutatjuk, hogy ezek az önmagukban is jelentôs társadalmi trendek hogyan fonódnak össze a technológiai változásokkal. Mivel ez egy túl tág és túl messzire vezetô kérdés, itt most csak a család és az info-kommunikációs technológiák egymásra hatására fókuszálunk, ezen belül is különös figyelmet fordítva a családon belüli és kívüli kommunikációs gyakorlatok változására. A következô részben bemutatjuk a technológia és társadalom közötti kapcsolatok elemzésének két eltérô módját, majd ezt felhasználva rátérünk a család és a technológia kölcsönhatásaira.
Technológia és értékváltozások A technológia és a társadalom kapcsolatát tekintve van egy érzékelhetôen elterjedt nézet, amely szerint a nagy technológiai változások „rántják maguk után” a társadalmat. A szemlélet szerint a társadalmi értékek, a struktúrák és az életmód változása/átalakulása a technológia fejlôdésének következménye. A materiális kultúra fejlôdésének pozitív vagy negatív hatásairól szóló történetekkel találkozhatunk akár akadémiai, akár politikai vagy köznapi diskurzusok világában mozgunk. Ha például a tönkreteszi/javítja és az internet/mobiltelefon kifejezéseket együtt írjuk be a böngészônk keresôjébe, akkor máris érdekes benyomásokat szerezhetünk arról, hogy ez a két korszakalkotó info-kommunikációs technológia (amelyek ráadásul egyre inkább konvergálnak is) milyen mértékben és milyen módon változtatja meg a világunkat. Csak egy pár példát hozva, megtudhatjuk például, hogy: a „Facebook tökreteszi a szerelmet”, az „internet terjedésével romlik el a nyelv”, hogy az „internet tönkreteszi az egyetemi oktatást”, mindeközben 'javítja a gyerekek szövegértését’, a „nôk nemi életét”, valamint, hogy a mobiltelefonnal karöltve erôsíti a 'családon belüli kommunikációt'. Ezt a fajta egyirányú magyarázati modellt szokták a tudomány és technikatanulmányok (Science & Technology Studies; STS6) képviselôi technológiai determinizmusnak hívni. Mi a technológiai determinizmus?
6
Az STS annak megismerésére irányul, hogy a társadalmi, kulturális és politikai értékek miként befolyásolják a tudományos kutatásokat és a technológiai innovációt, illetve hogy ez utóbbiak miként hatnak vissza az elôbbiekre. Két meghatározó tanulmánykötet, a Social Shaping of Technology (MACKENZIE & WAJCMAN, 1985) és a The Social Construction of Technological Systems (BIJKER, HUGHES & PINCH, 1987) az információs technológia felé fordulással új fejezet indított el az STS történetében.
472
DÉN-NAGY ILDIKÓ – KIRÁLY GÁBOR PHD – PAKSI VERONIKA Mint ahogyan arra a neve is utal, a technológiai determinizmus kifejezés azt jelenti, hogy a technológia fejlôdését egyrészt le lehet írni úgy, mintha egy egyenes vonalú, megjósolható pályán mozogna. Ez a fejlôdési pálya független a társadalmi és politikai hatásoktól, csupán a leghatékonyabb megoldás elvének imperatívusza vezérli. Másrészt a kifejezés magában foglalja azt az elképzelést, hogy a technológia fejlôdése az, amely mentén a társadalmi élet feltételeinek gyökeres átalakulásait magyarázni és értelmezni tudjuk. A technológia tehát a társadalmi változások fô ágense. Megváltoztatja az emberek gondolkodását magukról és a társadalomról, hogy milyen módon lépnek egymással kapcsolatba, milyen módon szervezôdnek közösségekbe, avagy milyen munkamegosztási mintákat alakítanak ki. Ebben az értelmezésben az embereknek és közösségeknek nincs ráhatásuk sem arra, hogy milyen irányba fejlôdik a technológia (ezt ugyanis a hatékonyság-elv határozza meg), sem arra, hogy az milyen módon befolyásolja majd az életüket. A társadalom engedelmes és hatalom-nélküli szolgaként fekszik a sárban, hogy utat adjon a technológia dicsô vagy romboló elôremenetelének, amely a technofóbok és technofilek tükörnarratíváiban vagy szétroncsolja a természet és társadalom szövetét, vagy éppen egy jobb, igazságosabb és demokratikusabb társadalom feltételeit teremti meg.
Technológia és társadalom kölcsönhatásai Az STS kutatási irányzata pont a technológia és a társadalom ilyen egyoldalú értelmezését kívánja ellensúlyozni. Számos esettanulmány mutat rá, hogy a történelmi és kulturális kontextus alakítja és befolyásolja a technológiák fejlôdését, mûködését és használatát. Említhetjük például Kína példáját, amely évezredeken keresztül fejlettebb volt technológiai értelemben, mint a nyugat. Olyan technológiai innovációkkal rendelkezett már az ókorban, mint a papír, a nyomtatás, az iránytû vagy a puskapor, mindazonáltal ezek a találmányok nem vezettek olyan radikális és drasztikus változásokhoz, mint a nyugati civilizációban. Ennek egyaránt vannak társadalmi, kulturális és technológiai okai, amelyek együttesen határozzák meg a változásokat vagy azok hiányát. Technikatörténeti szempontból talán még ennél is érdekesebb Japán esete a puskaporral és a lôfegyverekkel (PERRIN, 1979). A 16. század közepétôl az európai kereskedôk hatására a lôfegyverek a japán harcászat domináns eszközeivé váltak. A 17. század közepétôl azonban a lôfegyverek kezdtek eltûnni és a katonák ismét kardokkal, íjakkal és lándzsákkal szerelkeztek fel. A visszaváltás okai nem technológiai jellegûek voltak, a lôfegyverek eltûnésének okait sokkal inkább kereshetjük politikai és kulturális tényezôk között. Ahogyan a középkori Európában, úgy a feudális Japánban is harcosok alkották a politikai elitet. A japán kultúrát áthatotta egyfajta hadviselésben gyökerezô etikai rendszer. Ezen osztály (akik egyébként a korabeli népesség csupán 8%-át alkották) ethosza a bátorság és erô harci erényein nyugodott, kedvelt fegyverük a kard használata egyben kiváltságuk volt. A már széles körben használt lôfegyverek ennek a szamuráj-kultúrának a hatása alatt szorultak vissza.
473
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011 A példákkal röviden szemléltettük, hogy a társadalom és technika történetei bonyolultabbak és néha kiszámíthatatlanabbak, mint azt a technológiai determinizmus szemlélete láttatni engedi. A komplexitásra való ezen érzékenységet megtartva, a továbbiakban az infokommunikációs eszközök és a társadalmi változások közötti kapcsolatokat vizsgáljuk meg különös figyelmet fordítva a családot érintô társadalmi-technológiai hatásokra. Egyértelmû, hogy a nagy társadalmi értékváltozások és a család átalakulása szoros kapcsolatban vannak a technológia fejlôdésével. A társadalmi változásokat mégsem lehet egyszerûen csak a technológiai átalakulások függvényeként felfogni, hiszen a társadalmi környezet, a társadalmi és családi életet alapvetôen meghatározó minták és értékek is (vissza)hatnak a technológiai fejlôdés irányaira és jelentésére.
A család, mint hálózat Kétféle folyamat kapcsolódik tehát össze, amikor a család, mint fogalom megváltozásáról beszélünk. Egyrészt a társadalmi minták, gyakorlatok és értékek átalakulásának lehetünk szemtanúi, másrészt azt tapasztaljuk, hogy technológia fejlôdése olyan lehetôségeket indukál, amelyek katalizátorként megerôsítik és felgyorsítják ezt a folyamatot. Az egyik oldalon tehát nagyon erôteljesen jelen vannak a modernizációval kapcsolatos társadalmi hatások. Az individualizáció illetve az életformák és életstratégiák pluralizációja egyaránt a társas kapcsolatok, így a családon belüli kapcsolatok jellegének és szerepének megváltozását eredményezik. A család, mint közösség egyre inkább jelent tudatosan választott csoportot, egyéni döntések eredményét és kevésbé elôre vagy egy életre szólóan determinált viszonyrendszert. Arról már volt szó, hogy a válás intézménye lehetôvé teszi, hogy korábbi párkapcsolati döntéseinket revideáljuk. Egy ilyen döntés következménye, hogy az egyén akár több családhoz is tartozhat egyszerre. A korábbi nukleáris család fogalma tehát nem írja le megfelelôen a valódi családi közösség határait még akkor sem, ha a szülôk és gyermekek alkotta egységre gondolunk. Azonban nem csak az egyre szerteágazóbb rokoni szálakat és a család kiterjedtségének megváltozását kell szem elôtt tartanunk. A család, mint intézmény már egyre kevésbé ír elô egyértelmûen definiált szerepeket és viszonyokat. Egyre inkább jellemzô, hogy az együttélés szabályrendszerét és az együttmûködés formáit a kapcsolatban résztvevôk maguk alakítják ki érintkezések sorozata folyamán. Vagyis az egyén döntése határozza meg nemcsak azt, hogy kik tartoznak rokoni viszonyrendszerébe, de azt is, hogy rokoni viszonyrendszerén belül kikkel milyen intenzitású és mélységû kapcsolatot tart fent. Ezek az erôs vagy gyenge kötôdések eltérhetnek a vérségi alapon közeli vagy távoli rokoni kapcsolatoknak nevezett viszonyrendszerektôl, vagy akár attól, hogy az adott családtag kivel él egy fedél alatt, kivel él egy háztartásban. Ezek alapján tehát úgy érvelhetünk, hogy a származás, a közös háztartás, illetve a vagyonközösség mellett megjelenik egy újfajta kohéziós tényezô, amely a család fogalmát átalakítja, kiterjeszti. Ez az összetartó erô a kommunikáció egy gyökeresen megváltozott formája, amely a családot alkotó önálló döntésképességgel és felelôsségvállalással rendelkezô önérdekkövetô individuumok érintkezéseinek során valósul meg, és amely az egyént különbözô típusú kötések formájában más individuumokhoz kapcsolja. Nem arról
474
DÉN-NAGY ILDIKÓ – KIRÁLY GÁBOR PHD – PAKSI VERONIKA van tehát szó, hogy a kommunikáció korábban ne játszott volna kohéziós szerepet. Sokkal inkább arra helyeznénk a hangsúlyt, hogy a családon belüli kommunikáció formája, sruktúrája és szerepe átalakul. A világ és a család belsô szentsége közötti határ elmosódni látszik, a család, mint „menedék” új értelmet nyer, hiszen nem feltétlenül az egy fedél alatt élôk emocionális és kommunikációs közössége többé. Ez az a pont, ahol bekapcsolódik a család fogalmának megváltozása mögött húzódó másik meghatározó folyamat, a tömeg- és telekommunikációs eszközök dinamikus fejlôdése. Miközben a társadalmi trend arra mutat, hogy a családot összetartó egyik fô tényezô, azaz a családi kommunikáció egyre inkább átlépi, felülírja a háztartás határait (ezzel persze ki is terjesztve és újra is értelmezve azt), az ezt támogató technológiai innovációk – a személyi számítógép, az internet, a mobileszközök és a mobilkommunikáció – megjelenése erôteljes hatással van a család belsô és külsô kommunikációs struktúrájára, illetve a család, mint egység fogalmának változására általánosságban is. A technológia ugyanakkor véleményünk szerint nem determinisztikusan hat az individualizáció és pluralizáció által indikált változásokra, a kétféle folyamat sokkal inkább összefonódik, kölcsönhatásban áll egymással7. Mielôtt azonban továbbmennénk és bemutatnánk, hogy az infokommunikációs vívmányok megjelenése és a társadalmi változások hogyan függnek össze illetve erôsítik egymást, újra kell definiálnunk magának a családnak a fogalmát. Az OECD 2008 decemberében kiadott jelentése (OECD, 2008) sorra vette az IKT fejlôdésének hatását a társadalmi hálózatalkotási folyamatokra, mint a családot összetartó kohéziós erôre, valamint rávilágított arra, hogy a korábbi nukleáris család fogalom nem megfelelôen ragadja meg azt komplexumot, amelyet ma a család mint intézmény jelent az individuumok számára. Véleményünk szerint egy olyan modell bevezetésére van szükség, amely nevében is visszatükrözi a késôi modern társadalmakat jellemzô rugalmas együttmûködési formát. Az általunk bevezetni kívánt a fogalom a „család, mint hálózat”, amely vérségi és vagyoni kapcsolatok kialakulása helyett sokkal inkább kommunikációs folyamatok sorozatának eredménye. A „család, mint hálózat” kialakulása, struktúrája és mûködése egyaránt újszerû. Ebben a koncepcióban a származás vagy a közös háztartás helyett egy olyan tényezô válik hangsúlyossá, amely bár korábban is jelen volt családon belül összetartó erôként, magát a családot, mint intézményt és annak határait alapvetôen nem határozta meg. Amellett érvelünk, hogy a rendszeres kommunikáció olyan kohéziós erôként jelentkezik, amely egyre jelentôsebb a modern családok életében, és amely nem független az IKT fejlôdésétôl. A technológia teszi lehetôvé, hogy a hálózati logika castells-i értelmû áthatósága, rugalmassága, és konvergenciája a családon belül is érvényesüljön. A hálózat domináns struktúraként számos sajátosságot hordoz magában. Sajátja például, hogy a hálózat tagjai számára megkönnyíti az újabb kapcsolatok kialakítását, de akár ennek ellenkezôjét is; lehetôvé teszi, hogy a hálózat kizárjon és átlépjen, olyan csomópontokat, amelyek már nem értékesek számára (CASTELLS, 2005). Rávetítve tehát a castellsi logikát a család mûködésére, akár azt is mondhatjuk, hogy a „család, mint hálózat” legalább annyira szól arról, hogy kivel nem akarunk kapcsolatot tartani (vagy legalábbis nem annyira erôset), mint arról, hogy kivel igen.
7 Könnyû belátni, hogy az individualista életstílusból és életstratégiából eredô felhasználói igények hatással vannak a technológiai fejlôdés irányára.
475
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011 Ezen kívül a családon belüli hierarchikus viszonyokat (rögzített generációs szerepek) és egyirányú tapasztalatátadást többirányú kapcsolatok váltanak fel, amelyek túlnyúlhatnak a hagyományos nukleáris családon. A hálózati modell a családot, mint intézményt a családtagok közötti kapcsolatok tükrében értelmezi, miközben a család belsô struktúrájának társadalmi beágyazottságát is szem elôtt tartja. A család korábbi egységének felbomlása, a családi kötelékek újjáépítésének opciója, illetve a családon belüli kapcsolatok minôségének megváltozása egyaránt a hálózati modell sajátja. Ugyanakkor az IKT-nek köszönhetôen a család, mint hálózat extrém esetben nem feltétlenül párosul személyes találkozással. A migráns közösségek számára például különös jelentôségûek lehetnek azok a kommunikációs csatornák, amelyek alacsony költség mellett engedik a kapcsolattartást a távolban élôkkel. Olyan megoldások megjelenése, mint amilyen a Skype videótelefon funkciója hozzásegíti a családtagokat, hogy virtuálisan találkozhassanak egymással akkor is, ha földrajzi értelemben idôlegesen vagy tartósan távol tartózkodnak egymástól (BROADBENT, 2009). A következôkben azt vesszük górcsô alá, hogy konkrétan hogyan érvényesül az IKT fejlôdése és a család változásainak kölcsönhatása.
Az IKT hatása a család mûködésére A családon belüli társas kötelékek és az IKT kölcsönhatásai tekintetében ellentmondásos álláspontokkal találkozhatunk a szakirodalomban: A kutatók egyik csoportja szerint az információs és kommunikációs technológiai eszközök használatának elterjedésével (e-mail, chat, SMS, mobiltelefon) az interperszonális kommunikációs kapcsolatok egyre felszínesebbé válnak, hiszen elsorvadnak az elsôdleges közösségekben – például a családban, rokoni körben, baráti társaságban – érvényesülô közvetlen emberi kontaktusok. Az Egyesült Államokban longitudinális adatbázison végzett elemzések (KRAUT ET AL, 1998, 2002) azt támasztották alá, hogy az internethasználat elvezethet a barátokkal és családtagokkal fenntartott személyes kapcsolatok (kölcsönös látogatások) gyakoriságának csökkenéséhez, ráadásul ez a hatás erôsebben érvényesül azok esetében, akik kiterjedtebb társadalmi hálóval rendelkeznek. A kutatók egy másik csoportja ugyanakkor azon az állásponton van, hogy hosszútávon sem beszélhetünk elidegenedésrôl, éppen ellenkezôleg. Egy hazai felmérés szerint az internethasználat nem csökkenti, hanem egyenesen növeli a társas szabadidô volumenét azonos korú és végzettségû csoportokon belül (LENGYEL, 2004), egy másik kutatás pedig azt erôsítette meg, hogy az internet ténylegesen elôsegíti a családtagok közötti kommunikációt (HUGHES & HANS, 2004). Azt is mondhatnánk, hogy a digitális szférában másképpen érvényesül a gyenge kötések ereje (GRANOVETTER 1973). A személyes kapcsolattartással biztosított erôs kötéseknek egy gyengébb, digitális térben megvalósuló változata jön létre, ám sokkal inkább kiegészítô, mintsem helyettesítô jelleggel. Mivel a kutatások túlnyomó többsége az internet, illetve a mobiltelefon eszközhasználatra közvetlenül koncentrál (például az idômérleg adatok alapján arra keresi a választ, hogy mennyire jellemzô az egyes korcsoportokban a kommunikációs illetve információszerzési célú felhasználás, vagy milyen hatással vannak a számítógépes játékok az agresszív viselkedés kialakulására), kevés információnk van jelenleg arról, hogy a családon belüli kapcsolatok miként változtak meg az új kommunikációs technológiák elôretörésével.
476
DÉN-NAGY ILDIKÓ – KIRÁLY GÁBOR PHD – PAKSI VERONIKA Az bizonyos, hogy a gyermekek IKT használata a kutatások szerint jelentôsen eltér a felnôttekétôl, amely egyrészt sajátos munkamegosztást eredményez a családon belül – a gyermekek technikai segítségért kevésbé a szülôkhöz, inkább testvérekhez, barátokhoz fordulnak (HUGHES & HANS, 2004) illetve a generációk közötti tudásmegosztás iránya felcserélôdhet (AARSAND, 2007) – másrészt új minták széleskörû elterjedését eredményezi egy felnövekvô új digitális-bennszülött (PRENSKY 2001) generáció számára. Arra is rendelkezésre állnak adatok, hogy az ’online chat’ beszélgetések és a virtuális térben játszódó játékok sok gyermek számára mindennapi elfoglaltságot jelentenek (TAPSCOTT, 1998, LIVINGSTONE & BOVILL, 2001) és beépülnek a családi kommunikációba, a szülô és gyermek közös idôtöltésének részévé válva (AARSAND, 2007). Az IKT nyújtotta lehetôségeknek ugyanakkor különös jelentôsége van akkor, ha a család tagjai nem egy háztartásban élnek, például amikor a szülôk válását követôen vagy a felnôttkorba lépô gyermekek elköltözése után is megmaradnak a napi szintû beszélgetések. Jól lehet a kapcsolattartás minôsége ebben az eseten eltér a korábbi személyes kommunikációhoz képest. A technológia tükrében tehát az látszik, hogy a technológia egyfajta katalizátorként hat a család változásának folyamataira, míg a család változása visszahat a technológia fejlôdésére, hiszen a család összetartásában az emberek egyre jobban támaszkodnak az infokommunikációs technológiákra. Ezzel, mint a technológia egyik fô releváns társadalmi csoportja meghatározzák, jelentést és funkciót is adnak az új technológiai eszközöknek (PINCH & BIJKER, 2005). Az IKT innovációi a személyes kapcsolattartás számos alternatíváját nyújtják a családtagok számára, vagyis biztosítják a család hálózati csomópontjai közötti összeköttetéseket a személyes kontaktusokat kiegészítve vagy helyettesítve.
Összefoglalás Elôadásunkban arra kerestük a választ, hogy milyen társadalmi és technológiai tényezôk befolyásolják a család átalakulását napjainkban. Áttekintettük az individualizáció folyamatának interpretációit a második demográfiai átmenet, a kockázattársadalom, valamint a bizonytalanság elméleteire hivatkozva. Ezután számba vettük, hogy miként alakulnak ki az egyének sokszínû életformái és életstratégiái, illetve hogy a család fogalma önmagában miként változik. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a család fogalma már nem tartalmazza egyértelmûen a résztvevô felek számára adott szerepeket, sem a kapcsolatok „alapértelmezett” állapotát. Az együttélés szabályrendszerét, és az együttmûködés formáit elsôsorban a kapcsolatban résztvevôk alakítják ki érintkezések sorozata folyamán. A kommunikációnak, mint a családot összetartó kohéziós erônek tehát minden korábbinál (vérségi vagy vagyoni viszonyok) nagyobb szerep jut. Ebben az összefüggésben vizsgáltuk az IKT technológia fejlôdésének szerepét, és számos empirikus kutatás eredményeinek felhasználásával amellett érveltünk, hogy az IKT fejlôdése átszövi a család életciklusának teljes folyamatát.. Arra a következtetésre jutottunk, hogy érdemes bevezetni egy hálózati családmodellt, amely integrálja a kommunikációs technológia vívmányai által biztosított lehetôségeket a családfelépítmény megváltozott formáival. Ez a fogalom új irányt adhat az empirikus kutatások számára is. A médiafogyasztási szokásokra koncentráló leíró kutatások helyett új megközelítést kínál, amely teret enged a technológia családon belüli szerepét tisztázó kérdések megválaszolásának.
477
BUDAPESTI GAZDASÁGI FÔISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2011
IRODALOMJEGYZÉK AARSAND, P. A. (2007): Around the Screen, Computer activities in children's everyday lives. Disszertáció. Linköpink University, The Department of Child Studies. Letöltve 2011.10.12-én a következô honlapcímrôl: http://liu.divaportal.org/smash/record.jsf?pid=diva2:23606 BECK ,U. (2003) A kockázat-társadalom. Út egy másik modernitásba. Századvég Kiadó, Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság, Budapest, p. 336 BECK, U. & BECK-GERNSHEIM, E. (2002) Individualization. Institutionalized individualism and its social and political consequences. Sage, London, p. 221 BIJKER, W. E. & HUGHES T. P., & PINCH T.: The Social Construction of Technological Systems MIT Press: Cambridge, MA, 1987 BLOSSFELD HP & KLIZJING E & MILLS M & KURZ K (EDS.) (2005): Globalization, uncertainty and youth in society. Routledge, p. 452 BLOSSFELD HP & HOFMEISTER H (Eds.) (2006a): Globalization, uncertainty and women’s career. Routledge, p. 475 BLOSSFELD HP & MILLS M & BERNARDI F (Eds.) (2006b): Globalization, uncertainty and men’s career. Routledge, p. 507 BLOSSFELD HP & BUCHHOLZ S & HOFÄCKER D (Eds.) (2006c) Globalization, uncertainty and late careers in society. Routledge BLOSSFELD HP (2007): Globalization and changes in life courses in modern societies. Konferenciaelôadás. 4th European Conference on Complex Systems. 2007. október. Elôadás és elôadásdiák letöltve 2011. június 14-én a következô honlapcímrôl: http://videolectures.net/eccs07_blossfeld_gcs/ BROADBENT, S. (2009) How the Internet enables intimacy. TED Konferencia elôadás. Letöltve 2011.10.12-én a következô honlapcímrôl: http://www.ted.com/talks/stefana_broadbent_how_the_internet_enables_intimacy.html CASTELLS, M. (2005) A hálózati társadalom kialakulása. Az információ kora: Gazdaság, társadalom és kultúra. I. kötet. Budapest: Gondolat-Infonia GRANOVETTER, M. (1983). "The Strength of Weak Ties: A Network Theory Revisited". Sociological Theory 1: pp 201–233. HUGHES R. & HANS JR. & HANS J. D. (2000) Understanding the Effects of the Internet on Family Life. In M. Coleman & L. Ganong (Eds.), Handbook of contemporary families Thousand Oaks, CA: Sage. (pp. 506-520). Handbook of Contemporary Families. 2004. SAGE Publications. Letöltve 2009.10.15. a következô helyrôl:
. KATZ, J. E. AND ASPDEN, P. (1997): A nation of strangers. Communications of the ACM vol. 40 no. (12) (1997). pp. 81–86. KRAUT, R., PATTERSON, M., LUNDMARK, V., KIESLER, S., MUKOPHADYAY, T., AND SCHERLIS, W. (1998): Internet paradox: A social technology that reduces social involvement and psychological well-being. American Psychologist vol. 53 (1998). pp. 1017–1031. KRAUT, R., KIESLER, S., BONEVA, B., CUMMINGS, J., HELGESON, V., AND CRAWFORD, A. (2002): Internet paradox revisited. Journal of Social Issues vol. 58 (2002). pp. 49–74.
478
DÉN-NAGY ILDIKÓ – KIRÁLY GÁBOR PHD – PAKSI VERONIKA LESTHAEGHE R. AND VAN DE KAA D.J. (1986): Twee demografische transities?” [Two demographic transitions? ] In Lesthaeghe R. and van de Kaa D.J. eds.: Bevolking – Groei en Krimp, Mens en Maatschappij. Deventer: Van Loghum Slaterus, 9–24. LENGYEL, GY (2003): Az információs technológia terjedésének társadalmi hatásairól’ (On the social impacts of the spread of information technology) Kultúra és közösség, 2003 no. IV, pp. 47-56. LIVINGSTONE, SONIA M., & BOVILL, MOIRA. (2001). Children and their changing media environment: A European comparative study. London: Lawrence Erlbaum Associates. PRENSKY, M. (2001): Digital Natives, Digital Immigrants. On the Horizon Vol. 9. No. 5 Letöltve 2011.09.10-én a következô honlapcímrôl: http://www.marcprensky.com/writing/Prensky%20%20Digital%20Natives,%20Digital%20Immigrants%20-%20Part1.pdfMACKENZI E, D. & WAJCMAN, J. (1999): The Social Shaping of Technology (Buckingham and Philadelphia: Open University Press, 2nd. ed.) OECD (2008) The future of the family to 2030. OECD International Futures Programme. Letöltve 2011.03.24. a következô helyrôl: www.oecd.org/dataoecd/11/34/42551944.pdf RHEINGOLD, H. (1993). The virtual community: Homesteading on the electronic frontier. Reading, MA: Addison Wesley. TÁRKÁNYI, Á. (2008) A második demográfiai átmenet néhány fôbb tényezôje a fejlett világban és Magyarországon. 51 évf. 4 sz. pp. 406-440, Letöltve 2011.09.10-én a következô honlapcímrôl: http://www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Demografia/2008_4/Tarkanyi.pdf TAPSCOTT, D. (1998). Growing up digital: The rise of the net generation. New York: McGraw-Hill.
479