Debreczeni Tamás pataki prefektusságának első éve

Henzsel Ágota Debreczeni Tamás pataki prefektusságának első éve Debreczeni Tamás a 17. század első felének jelentős szereplője, kiemelkedő gaz­dasági szakembere volt. Előbb szatmári udvarbíró, majd tokaji, erdélyi, végül sárospataki prefektus lett. Hivatali működését a szepesi kamara alkalmazottjaként kezdte, ezt követően magánföldesúri, majd erdélyi fejedelmi szolgálatban állt.1 Amikor 1632 nyarán I. Rákóczi György erdélyi fejedelem felkérte a pataki prefektusságra, a Magyar Királyság területén levő birtokainak irányítására, Debreczeni Tamás már elmúlt 60 éves. Talán egyikük sem gondolta, hogy a megbízást először csak egy évre vállaló Debreczeni haláláig, 1650-ig marad a Rákóczi család szolgálatában. Sárospatakon végzett prefektusi tevékenységéről a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Debreczeninek számos magyar nyelvű levelét – köztük az I. Rákóczi Györgynek írottakat – őrzi.2 A prefektus Sárospatakon, megbízója általában Gyulafehérváron tartózkodott, ezért levelezéssel tartották a kapcsolatot. Debreczeni két-három naponta, vagy még gyakrabban küldte beszámolóit a fejedelemnek, továbbította a híreket, tudósított minden említésre méltó eseményről. Az elvégzett munkákról leírta, hogyan történtek, a soron következő feladatról pedig, hogy ő hogyan gondolja. Levelei tömörek, lényegre törők, s bár a pataki időszak kezdetéről hiányosan maradtak meg, hasznos forrásként szolgálnak Debreczeni Tamás I. Rákóczi György birtokain végzett prefektusi működésének tanulmányozásához. A levelek esetenként annyi információt hordoznak, hogy nem lehet minden vonatkozásukat egyszerre kifejteni. A dolgozat az első Patakon töltött év papír­ra vetett eseményeinek, Debreczeni szerteágazó tevékenységének is csupán töredékét érinti. Az új állomáshelyét elfoglaló Debreczeni és a magyarországi birtokainak kezelését újjászervező Rákóczi elképzeléseit és a megvalósításukra tett intézkedéseket próbálja követni. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem gazdaságpolitikájában kiemelt szerepet kapott a földbirtok gyarapítása és a gazdálkodás jövedelmezőségének növelése.3 1 2

3

Debreczeni-Droppán Béla: Egy gazdasági szakember a XVII. századból: Debreczeni Tamás működése. Fons, 2004. 3. sz. 447–501. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Magyar Kamara Archivuma, E 190. Archivum fa­miliae Rákóczi (a továbbiakban AFR). A dolgozatban 1 db 1632-ből és 24 db 1633-ból fennma­radt, Debreczeni Tamás által I.  Rákóczi Györgynek írt levelet használtunk fel. (I.  Rákóczi Györgynek 1633-ból 4 db Debreczeninek írt levelét ismerjük.) Péter Katalin: A fejedelemség virágkora (1606–1660). In: Erdély rövid története. Főszerk. Kö­ peczi Béla. Budapest, 1993. 291.

187

Henzsel Ágota A birtokközpontok ekkor katonai őrséggel is ellátott megerősített helyek, vá­rak voltak, élükön a kapitánnyal. A majorsági gazdálkodást folytató nagybirtok ügyeit udvarbíró (provisor, tiszttartó) intézte, a több uradalmat magába foglaló birtok-komplexumok irányítását végezte a prefektus (jószágkormányzó). Az udvarbíró munkáját a számtartó, felügyelők, ispánok és íródeákok segítették. Sárospatakon 1632-ben Rőthy Orbán töltötte be a kapitányi tisztet, az udvarbíró Bodor Benedek volt.4 A Sárospatakra, Chernel György helyére 1632. szeptember 9-én érkező Deb­ reczeni Tamás az őt hivatalába bevezető Ibrányi Mihály mellett velük találkozhatott először, általuk ismerkedett az új viszonyokkal. Debreczenit a fejedelem levelekben már előre tájékoztatta, tennivalóit meghatározta. Ezek tartalmára a prefektus 1632. szeptember 11-én kelt válaszában vannak utalások.5 A rábízott jószág állapotát Patakon személyesen is felmérte. Először a borok felől tájékozódott a kulcsároknál; sokallta a tavalyról megmaradt készletet. A jövedelmező bortermelésre megkülönböztetett figyelmet kellett fordítania. A közelgő szüreten akart – fejedelmi utasításra – az uradalmi kocsmák számára bort felvásárolni, hogy haszonnal adhassa tovább.6 I. Rákóczi György Patakon mészárszéket működtetett, ahol naponta vágtak és mértek ki szarvasmarhát, ezzel is gyarapítva a bevételeket. Debreczeni a mészárosoknál szerzett benyomásait, észrevételeit is megosztotta a fejedelemmel: A vágómarha legyen kövér; a sovány jószágot olcsón sem érdemes megvásárolni, mert hizlalni kell. Vágásra az ökör jobb a meddő tehénnél, mert húsát és bőrét szívesebben megveszik. A több uradalomba szervezett Rákóczi-birtok működésének áttekintéséhez számos információra volt szüksége mindkettőjüknek. Az egyes települések földesúrnak járó szolgáltatásait urbáriumok és rendtartások szabályozták. Deb­re­ cze­ni Tamás ezeket tanulmányozta, memorizálta, a hiányzókat pótolni kérte, hogy el tudjon igazodni új munkaterületén. Már első levelében kérte Rákóczit, hogy engedje Erdélyből Sárospatakra Ákossi Istvánt és Gyarmathi Gergely deákot, hogy hozzákezdhessenek az urbáriumok készítéséhez. Szüksége volt a munkájukra, mert az írnokok gyakorlottak voltak az urbáriumok, gazdasági kimutatások összeállításában. 1633 januárjában a prefektus átküldte a rendelkezésre álló szabályzatokat I. Rákóczi Györgynek Erdélybe, hogy a fejedelem maga döntsön az esetleges 4 5 6

Makkai László: I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai. Budapest, 1954. (a továbbiakban Makkai, 1954.) 667–671. AFR, 879. 1632. szeptember 11. A felsorolásban Sáros, Csetnek, Makovica (ma járás Szlovákiában), (Felső)Vadász, Szerencs és Ónod szerepelnek.

188

Debreczeni Tamás pataki prefektusságának első éve módosításokról.7 A prefektus külön papírra íratta az egyes városok, falvak rendtartását, hogy ha a fejedelem valamit hozzátenni, vagy elvenni akarna, a javítás ezen a példányon történjen, amit majd letisztáznak. A változtatásokra most alkalmas az idő – írta Debreczeni, megjegyezve, hogy a küldeményt sürgősen visszavárja, mert a szabályzatok nélkül nem tud dolgozni. A pataki urbárium 1631-es és 1632-es, már Debreczeni Tamás prefektussága idején készült példánya között számottevő különbség látható.8 Utóbbi igen rész­letes és alapos; a Debreczeni által Erdélyben már alkalmazott új urbáriumtípushoz hasonlít, amely a jobbágytelkek mérete helyett a jobbágyok állatállományának nagyságára helyezte a hangsúlyt. Az urbáriumban történt egyéb változtatások szigorításokat jelentettek, megfigyelhető pl. a mesterségükkel szolgáló szabadosok egy részének jobbágyi szolgálatra kötelezése.9 I. Rákóczi György a gazdálkodás konkrét adataira is kíváncsi volt, kimutatásokat kért az 1631 őszi, az 1632 tavaszi vetések, a betakarított termés men�nyiségéről és az állatok számáról. A Rákóczi-birtokokon szolgáló alkalmazottak, az udvarbírók, számtartók nem voltak hozzászokva a pontos és ennyire részletes jegyzékek készítéséhez. Debreczeni vállalta, hogy a bekért adatokból ő maga készíti el a szükséges kimutatásokat, mégis magyarázkodnia kellett a vontatottan haladó munka és a dokumentációban levő hiányosságok, hibák miatt. A termés kereszt, kalangya számát csak sok írogatásra kapta meg az uradalmak tiszttartóitól, az állatösszeírásokból is kimaradt néhány adat. 10 A prefektusnak sok kellemetlenséget okozott, hogy I. Rákóczi György fizetett alkalmazottainak számát a költségek minimalizálása céljából röviddel az ő felfogadása után csökkentette. Az 1633. januári elszámoláskor felmentette a fontos tisztséget betöltő Bodor Benedek pataki udvarbírót. Debreczeni nem értett egyet I. Rákóczi György döntésével, hiszen ezután az udvarbírói feladatok is őrá hárultak. „A jó és tanult tiszttartót igen káros elbocsátani. A tudatlan tiszttartó, mint az tudatlan doctor, sok kárral jár és tanítással…” – jegyezte meg az eset kapcsán.11 Leveleiben visszatérő téma a megfelelő szakemberek hiánya miatti panasz, azt is sokáig emlegette, hogy Patakon nincs udvarbíró. Kevés jól képzett tisztvi­selőre támaszkodhatott, s azok is egyre fogyatkoztak. Az 1633. január 30-án kelt levelében hosszasan sorolta nehézségeit: Imre deák, aki jól végzi munkáját, hamarosan elmegy Chernel György szolgálatára. A szerencsi udvarbíró, 7 8 9 10 11

AFR, 1005. 1633. január 24. Makkai, 1954. 169–237. Uo. 30–31., 185. AFR, 1057. 1633. augusztus 25. Uo. 1010. 1633. január 30.

189

Henzsel Ágota Tállyai István egy ideje betegen fekszik, ha meghal, nincs a helyére állítható alkalmas ember. Patakon minden apró-cseprő ügyet neki kell intézni, ahogy írta: „magam veszekedem úgy, ahogy soha nem veszekedtem”.12 Néhány hónap múlva felajánlotta Rákóczinak, hogy saját fizetése terhére is kész Patakon udvarbírót alkalmazni, de még nem talált rátermett embert.13 A bajokat tetézte, hogy az uradalmi tisztviselők és alkalmazottak nem kaptak időben fizetést, vagy a természetben és pénzben kapott járandóságuk egy részét visszatartották. Bodor Benedek elbocsátásakor jegyezte meg Debreczeni – szinte mentegetőzve –, hogy az udvarbíró készpénz fizetését, „ha az többi nem lehet is,” megadta. (A „többi” itt inkább az alkalmazásban maradt tisztvise­lők fizetését, nem Bodor egyéb járandóságait jelenti.) A gazdasági szakemberek általában januárban kapták meg éves járandóságukat, ez volt elszámoltatásuk ideje, ekkor kellett írásban számot adniuk a rájuk bízott pénzről, javakról. A szá­madásokat az exactor deák ellenőrizte, mint 1633 januárjában a csetneki udvarbíróét és a vadászi számtartóét. A többiek késlekedtek a számadás megtételével. Debreczeninek egy 1634 januári levele14 részletesebben megvilágítja a számadások nehézségeit. Ekkor ismételten visszatért az udvarbíróságból egy éve távozott Bodor ügyére, aki még mindig nem számolt el korábbi hivatala pénzügyeivel. Ennek okát abban látta, hogy az udvarbíró felügyelete alatt álló kulcsár, abrakozó és sáfár tisztségviselők sem számoltak még el maradéktalanul, ezért nem lehet lezárni a régóta húzódó ügyet. Debreczeni a pataki számtartót ekkor már a beosztott tisztviselők heti elszámoltatására szorította, de „még csak azt is szidással, veréssel kell elő venni az rosszaktól” – jegyezte meg keserűen. A számtartó nem akart hivatalában tovább maradni, Debreczeni is elbocsátotta volna, mert neki is kellemetlen feladat és nagy felelősség volt áthidalni az udvarbíró hiányát. Bodor Benedeket kérte visszaállítani a pataki udvarbíróságra,15 hiszen „beteges vagyok, holtom is történhetik hamar” – írta Rákóczinak. 1633 nyarán a katonai szolgálatot végző konvenciós szolgák tartásáról kellett Debreczeninek nyilatkoznia. Konkrét választ a bizonytalan helyzetre hivatkozva nem adott, de ha békesség jönne, kevesebb katonáskodó is elég, és haszontalanul nem kell pénzt kiadni – írta.16 A fejedelemi kincstár pénzigénye, mivel I.  Rákóczi Györgynek ekkor jelentős összeget kellett kifizetni 12 13 14 15 16

Uo. AFR, 1057. 1633. augusztus 25. Uo. 1303. 1634. január 17. Makkai, 1954. 667. Bodor Benedek pataki udvarbíróságának idejét 1632–1639-re datálja. AFR, 1046. 1633. július 2.

190

Debreczeni Tamás pataki prefektusságának első éve II.  Ferdinándnak és Brandenburgi Katalin fejedelemasszonynak,17 a mindenáron való pénzszerzés erőltetését, a fizetett alkalmazottak elbocsátását eredményezte. Az utóbbit illusztrálja Debreczeni Tamás levélrészlete is: „Regestrum szerént tudja Nagyságod itt kinn való jámbor szolgáit, ismeri is mind őket, ha melyik nélkül ellehet, vagy meg akarja tartani, Nagyságod kegyelmessége, én abban nem vá­logatok.”18 Bár a prefektus igyekezett elhárítani magától a kelle­ metlen döntéseket, a csalódott szolgák és alkalmazottak, a szigorúbban dolgoztatott jobbágyok ellenállását és haragját éreznie kellett: „…ennél nagyobb gyűlölséget azzal is magamra nem hozhatok, csak hogy nem adhatok is, elég búsulásban vagyok miattok, kihez szokatlan is vagyok, mert az fizetésre nekem egyébkor gondom nem volt.”19 A jobbágyi ellenállást szigorúan megtorolta. A pünkösdkor kocsmai eladásra kiosztott bor árulását megtagadó telkibányai „vakmerő, hitvány” parasztokat vasra verette és a várban dolgoztatta, amíg a bor árát be nem adták.20 Patakról elfoglaltsága miatt ritkán tudott kimozdulni, pedig a jelentősebb mun­káknál személyesen is ott akart lenni és mindenről tudomást szerezni. Ezért bírt számára nagy jelentőséggel a gyors, pontos információ. Uradalmi alá­rendeltjeitől is várt és kapott leveleket, de az ő kezén ment át az Erdélyből jövő és oda tartó küldemények legtöbbje is. Tájékozottnak kellett lennie nemcsak a szorosan vett gazdálkodás, hanem a korabeli közállapotok, események vo­natkozásában is. 1633-ban bizonytalannak ítélte a helyzetet; Felső-Magyarországon az előző évi parasztfelkelés utóhatását még lehetett érezni. A török veszély miatt a vármegyék által tartott lovasokról nem volt jó véleménnyel, szerinte sok kárt okoznak, semmije sem marad miattuk a szegénységnek. A mezei gazdálkodás lehetőségeit és kilátásait az időjárás szélsőségei befolyásolták. Ez a levelekben gyakran szereplő téma, hiszen a gabona-, szőlő- és szénatermés, de az állattartás is függött tőle. A 17. században hűvösebb, csapadékosabb volt az éghajlat: júniusban kései fagy keltett riadalmat, féltek, hogy nem lesz elég szőlő és bor. Szerencsére csak az alacsonyan fekvő szőlőkben esett kár. Az árvizek csak június végén vonultak le, Patakon aratás előtt nem lehetett füvet kaszálni. Az ökrök legelőre hajtása késett, a hizlalni való sertés vásárlásával várni kellett, mert makktermés alig mutatkozott. A földesúri majorságot jobbágyi robotmunkával művelték, de szőlőszedéshez, favágáshoz bérmunkát is igénybe vettek. A Rákóczi-birtokokon ekkor 17 18 19 20

I. Rákóczi Györgynek Munkács megszerzésére kellett a pénz. AFR, 1060. 1633. szeptember 11. Uo. AFR, 1046. 1633. július 2.

191

Henzsel Ágota a jobbágyok két hetet maguknak dolgoztak, a harmadikat pedig a földesúrnak, vagyis heti két nap ingyenmunkát kellett teljesíteniük. Debreczeni szerint a jobbágyok inkább azt akarnák, hogy semmit ne kelljen szolgálniuk.21 A robotmunkát nem tartotta elég hatékonynak, ahogy a birtokok munkaszervezési gyakorlatát sem. Elvárta, hogy a tiszttartók a helyszínen legyenek, mert ha csak bírókra, szabadosokra bízzák a jobbágyokat, „a szegény ember csak a napot számlálja, az időt múlatja, ha restelkedik a tiszttartó.”22 Nyár derekára megérkezett a jó idő és zavartalanul dolgozhattak. A gabona ara­tását a köles kivételével augusztus elején befejezték. Ezt követte a búza behordása; a cséplésre csak szüret után került sor. Debreczeni a templom előtt, a piacon ásatott vermekben helyezte el a búzát, mondván, hogy a szuszékokban hamarabb megmelegszik és megférgesedik. A szénakészítés is nagy lendülettel folyt; Patakon 150 ember vágta a füvet, Szerencsre 30 kaszást szerzett, hogy meglegyen a jószág téli takarmánya. Szeptember végére eldőlt, hogy a magyarországi részeken makk alig termett. Ez súlyos gondokat okozott a sertéstartásban, mert nem mertek hizlalni való jószágot venni. A sertéshiányt valahogy pótolni kellett. Debreczeni abban bízott, hogy Erdélyben lesz elég makk és ott hizlalhatják meg, ami nagyon szük­séges. „A majorságbelieket hogy nevelem ki, nem tudom, mert ha búzával, gabonával, árpával, annyit nem érnek… pedig csak verő disznó a konvenciósoknak 300-nál több kellene, talán az ösztövér marhát kellene közikbe osztani”23 – írta a fejedelemnek. A hegyaljai szőlőket, mint fontos pénzbevételi forrást, nagy figyelemmel műveltették. A prefektus év közben többször tartott szemlét a szőlőkben, a tokaji szüreten jelen volt és a helyszínen irányította a munkálatokat; öt nap alatt 21 hordó bort szűrtek. Örömmel jelentette, hogy ha nem is sok, de jó minőségű borra van kilátás. A borok számára Patakon még nem volt megfelelő hely, ezért Tarcalon helyeztek el 100 hordónyit.24 Novemberben már Erdélybe is küldtek az új borokból 32 hordóval. Debreczeni Tamás még szolgálatba állásakor arról írt a fejedelemnek, hogy tetszik neki, amit az az építésről és a kereskedésről gondol. Az 1633-as levelekből kiderül, hogy a majorsági gazdálkodás mellett a prefektus ezeket a területeket is felügyelte, sőt egyéb fontos fejedelmi megbízásoknak is eleget tett. A nagyrészt jobbágyi robotmunkát alkalmazó építkezés Sárospatakon folyt, 21 22 23 24

Uo. AFR, 1067. 1633. október 9. Uo. 1065. 1633. szeptember 28. Uo. 1073. 1633. október 29.

192

Debreczeni Tamás pataki prefektusságának első éve ekkor a kocsiszín és az istálló (vagy borház) megvalósítása volt napirenden. A nagy horderejű tervekhez cserépégetőt és téglavetőt létesítettek. Ezeknél is fontosabb lehetett, hogy Debreczeni felügyeletével Sárospatakon ágyúöntő műhelyt hoztak létre.25 Feltűnő, hogy az építkezéseken szereplő mesteremberek mind Erdélyből valók, Debreczeni kérte őket a fejedelemtől. Az ács brassói, a téglavető enyedi, a kőfaragó kolozsvári volt. Lehet, hogy őket ismerte a prefektus, illetve az is, hogy fejedelmi szolgálatban álltak és így olcsóbb volt alkalmazásuk. Láncokat, köteleket is Erdélyből hozatott, mert Patakon sok pénzbe kerültek volna. A speciális nagy szemű láncok a malmok felújításához kellettek, valamint a tár­szekerek alá, hogy teherbírásukat növeljék. Szénapajták készítésével, kutak ásásával foglalkozott, de a következő évre már a templom helyreállítását tervezte, mondván: „még most megorvosolhatnánk, nem kellene romlásra hagyni.”26 A kereskedelmi kapcsolatok Lengyelország felé látszanak a legmarkánsabbnak. Krakkóban és környékén szerezték be pl. az ágyúkészítéshez szüksé­ ges fehér ólmot. A lengyel piacra nagy tételben adtak el magyar vágómarhát, Új­helyen lengyel borkereskedőknek volt bázisa. Az észak felől érkező árus szekerek Sárospatakra tartottak, majd (részben) folytatták útjukat Erdély felé. Debreczeni lengyel mértékeket, fontot és singet is beszereztetett, hogy átvételkor ellenőrizni tudja a vásárolt holmi mennyiségét. Figyelte a piaci árakat és tájékoztatta a fejedelmet a lehetőségekről: „Most onnét ide kereskedni egyébbel nem, mint ökörmarhával, csak mészárszékre valókkal jó… hizlaltatom és lábon adom el… ha most levágatom, ki nem jő az a pénz belőle”.27 Ez a tevékenység nem hozott nagy hasznot, mert Debreczeni egy újabb ötlettel állt elő, amikor 1000 forintot, az ökrök árát elküldte megbízójá­ nak: „Az enyedi Szent Gál-napi28 sokadalomban sebesi pokrócot vehetnének mind rajta, azzal jobban vagy olyan jól járnának, mintha ökröt vennének!”29 A prefektus és a fejedelem közötti viszony munkakapcsolat volt, ami 1632ben, 1633-ban még alakult, formálódott. I. Rákóczi Györgynek fontos volt, hogy megfelelő szakember irányítsa birtokait. Fejedelemként megismerhette Deb­reczeni korábbi, Bethlen Gábor idejében Erdélyben végzett munkájának eredményeit. Debreczeni Tamás talán nem tudta, vagy nem is akarta elhárítani a fejedelem kedvező, de nagy erőfeszítést kívánó ajánlatát. Számára anyagi 25 26 27 28 29

Détsy Mihály: Sárospatak vára a Rákócziak alatt, 1616–1710. Sárospatak, 1996. AFR, 1057. 1633. augusztus 25. Uo. 1043. 1633. június 20. október 16. AFR, 1073. 1633. október 29.

193

Henzsel Ágota haszonnal járt ez a megbízatás, és úgy tűnik, nagy energiával, rátermettséggel, legjobb tudása szerint dolgozott. Az egyik levélben Rákóczi „legkisebb, méltatlan, szegény”30 szolgájának mondta magát túlzott szerénységgel. E jelzőknek inkább az ellenkezője igaz: Debreczeni Tamás I. Rákóczi Györgynek főembere volt, rászolgált a bizalomra és tehetségét saját gyarapodására is sikerrel kamatoztatta. A pataki prefektusság első éve új kihívásokat jelentett a sokat próbált Deb­ re­­czeni számára. Bár munkáját jól végezte és megbízója elégedett volt vele – hiszen az első év letelte után hivatala folytatására kérte –, mégis vegyes érzésekkel vethette papírra kendőzetlen véleményét: „Én sehol életemben ilyen sanyarú veszekedésekkel tisztet nem viseltem, sehol segítségem nincsen… csak annyi hatalmam is nincs énnekem, hogy ide a szüretre a büdi rossz paraszt hajdú had­nagytól két lovast kérethessek ide, kit levelekkel ide-tova küldözhessek… soha, amikor csak udvarbíró voltam is, tisztemben kisebb authoritással nem voltam, mindenkor volt kinek parancsolnom…”31 A panasz jogos és igaz lehet, de kicsit eltúlzottnak tűnik. A gyakorlott szakembernek egy év eltelte után nem okozhatott gondot saját munkájának megszervezése még akkor sem, ha tar­tósan két vagy több ember feladatkörét kellett ellátnia. Inkább az lehetett a kérdés, hogy a Debreczenit kisegítő személyzet fizetését ki finanszírozza: saját maga vagy a megbízója. Nem lehetett könnyű dűlőre jutniuk, mert mindketten a legkisebb ráfordítással akarták megoldani a dolgot. A magyarországi Rákóczi-birtokok Debreczeni közreműködésével megindult újjászervezése az uradalmak népének szolgálataik növekedését, hasznuk, fizetségük csökkenését jelentette. A számukra kedvezőtlen változások hatását a prefektus közelről érzékelhette. A tapasztalt és több önállósághoz szokott szakembert akadályozták I. Rákóczi György korlátai. Debreczeninek a fejedelem elképzeléseit kellett megvalósítani, amikkel, vagy a megvalósítás módjával nem mindig értett egyet. Tevékenységével kapcsolatos észrevételeit, tapasztalatait megosztotta urával, igyekezett alkalmazkodni és elfogadtatni vele saját, vi­lágosan előadott és józan érvekkel indokolt álláspontját. A prefektus rátermettsége, mindenre kiterjedő figyelme, alapossága volt a záloga a magyarorszá­gi Rákóczi-birtokok fejlesztésének és jövedelmezőségük növelésének.

30 31

Uo. 1044. 1633. június 28. Uo. 1075. 1633. október 31.

194