katalógus
2015
cerfix® profilok (CERFIX PROFILOKAT ÉS TALPAINAK ÁTTÖRÉSI MINTÁZATÁT SZABADALOM VÉDI)
MŰSZAKI JELLEMZŐK ÉS JAVASLATOK ANYAGOK ÉS TULAJDONSÁGOK NATÚR RÉZ (OT/58)
Az extrudált (sajtolt) natúr réz profilok kémiai ellenállása kiváló. A réz természetesen oxidálódik, amennyiben nedves környezetnek van kitéve. Ilyen esetekben eredeti állapota visszaállítható különböző fényesítőszerek használatával.
FÉNYEZETT RÉZ (OT/58)
A fényezett réz profilok ugyanazon tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a natúr profilok, csak a látható felületei polírozottak, fényezettek.
FÉNYEZETT, LAKKOZOTT RÉZ
A fényezett réz felületet egy átlátszó lakkréteggel védik, hogy az megőrizze természetesen csillogását. A lakkréteg nem nyújt védelmet kopás ellen.
KRÓM-BEVONATÚ RÉZ
A krómmal galvanizált réz profilok ellenállóak az időjárással, UV sugárzással, sok vegyszerrel, malterrel, csemperagasztókkal és közönséges tisztítószerekkel szemben. Nem állnak ellen azonban komoly mechanikai igénybevételnek, s így nem alkalmazhatóak járófelületeken, padlókon.
NATÚR ALUMÍNIUM
A natúr alumínium profilok szintén extrudáltak (sajtoltak). Összehasonlítva réz modelltársaival, azoknál kevésbé ellenálló kémiai és mechanikai behatásokkal szemben.
Anódizált (galvanizált vagy eloxált) ÉS FÉNYEZETT ALUMÍNIUM
Ezeknek a profiloknak az alapanyaga ugyanaz mint a natúr alumínium profiloknak, azonban a felületet egy elektrolízises bevonó eljárással vegyileg és mechanikailag is ellenállóbbá teszik. Ez a réteg képes megvédeni a profilt az oxidációtól és kopásállóbb, keményebb felületet ad, mint amivel a hagyományos natúr alu profilok rendelkeznek. Koptatás, a profilon átmenő forgalom vagy egyéb mechanikai hatások eltávolíthatják ezt a réteget.
PORSZÓRT (SZÍNTEREZETT) ÉS DÍSZÍTETT ALUMÍNIUM
Ezek a profilok nem ellenállóak mechanikai behatásokkal szemben, s így nem alkalmasak járófelületeken, padlókon. A porszórt alu profilok ellenállóak az időjárással, UV sugárzással, sok vegyszerrel, malterrel, csemperagasztókkal és közönséges tisztítószerekkel szemben.
304 AISI ROZSDAMENTES ACÉL (INOX) - WN1 4301
A rozsdamentes acél profilokat préselve formázzák, és végül fényezik. Rendkívül ellenállóak az időjárással, kémiai hatóanyagokkal, mésszel, malterral, csemperagasztókkal és tisztítószerekkel szemben. Kifejezetten alkalmasak kültéri használatra, uszodákhoz, az élelmiszeriparban, kórházakban, stb.
PVC
Az extrudált (sajtolt) PVC profilok nagyon ellenállóak a hétköznapi vegyi anyagokkal, tisztítószerekkel szemben. A díszített PVC profilokat (márvány, króm, arany) ne tisztítsa durva, szemcsés tisztítószerekkel.
VEGYSZEREK ÉS KÖTŐANYAGOK – FIGYELMEZTETÉSEK
Fenti információk pusztán tájékoztató jellegűek. A kémiai ellenállás, minden esetben függ az adott vegyszer töménységétől, informálódjon az alkalmazott tisztító- vagy karbantartószerek hatásairól mielőtt használja!
ALKALMAZÁS-FIGYELMEZTETÉSEK
A vakolat, csemperagasztó beszennyezheti a profilok látható felületét, mindig tisztítsa le ezeket a felületeket azonnal a felhelyezés után.
Index
profilpas design
CERFIX® PROLIST 8. oldal
CERFIX® PROANGLE 24. oldal
CERFIX® PROANGLE 10. oldal
CERFIX® PROANGLE Q 27. oldal
takaró profilok azonos magasságú burkolatok között
PROCLASSIC R 38. oldal
PROJOINT T 40. oldal
CERFIX® METAL LINE 12. oldal
belső sarokprofilok
díszlécek és lisztellók
CERFIX® PROLIST 16. oldal
CERFIX® PROROUND M 36. oldal
profilok különböző magasságú profilok között
CERFIX® PROROUND P 34. oldal
PRONIVEL PB 42. oldal
PRONIVEL P 43. oldal
CERFIX® PROROUND B 35. oldal
külső sarokprofilok
CERFIX® PROTRIM 20. oldal
PROTRIM N 22. oldal
4
SANIBORD 36. oldal
dilatációs profilok
CERFIX® PROJOINT DIL NE 46. oldal
CERFIX® PROJOINT DIL NA 46. oldal
Index profilok teraszokhoz és erkélyekhez
CERFIX® PROTEC CPGV 48. oldal
CERFIX® PROTEC CPHA 49. oldal
hajlítható profilok
PROANGLE FLEX 52. oldal
PRONIVEL FLEX 52. oldal
kiegészítők
KIEGÉSZÍTŐK 53. oldal
5
profilpas design design A new line of skirting boards
Athe Profilpas Design termékek world of design and újarchitecture. lehetőséget Thisnyitnak opens upaz építészet és a lakberendezés new possibilities in color világában. Ezekkel combinations, creationaz of exkluzív termékekkel tökéletes environments and in the összhang valósítható meg profidecoration of modern wall a tiles. lok, burkolatok, bútorok között.
on
profilpas design
cerfix® prolist
Prolist Design Prolist Design Egy dekoratív díszléc sorozat falicsempékhez. Egy dekoratív díszléc sorozat falicsempékhez. A Prolist profilokat közvetlenül a csempeA Prolist profilokat közvetlenül a csemperagasztóba ágyazzuk. ragasztóba ágyazzuk.
S DESIGN
LDADcarbon carbon LDAD 19
8
LAD/I nickel
LAD/I nickel
S DESIGN X DESIGN
X DESIGN
profilpas design
cerfix® prolist
PROLIST - X DESIGN hossz = 270 cm
LxH
ART.
25x7
ANODIZÁLT ALUMÍNIUM
LDAD
LDAD
platina
31320
titán
31322
barna
31324
sötétbarna
31326
szén
31328
nettó Ft/db bruttó Ft/db
14 396 18 283
egyénileg csomagolt
platina
platinum
titán
titanium
brown barna
dark brown
sötétbarna carbon
szénfekete 20
9
on
profilpas design
cerfix® proangle Q
Prolist Design
Proangle Design Egy dekoratív díszléc sorozat falicsempékhez. PROANGLE élvédő profilok alkalmasak A Prolist profilokat közvetlenül a csempekerámia, márvány vagy gránit padlók és ragasztóba ágyazzuk. falburkolatokhoz. Burkolatváltáshoz vagy dekoratív hézagként használható különböző anyagokhoz. (pl. kerámia és parketta között). A PROANGLE használható csempe éleken lépcsőélek védelmére, emelt padlókhoz és munkapultokhoz vagy keretet formálva pl. besüllyesztett lábtörlőkhöz.
S DESIGN
ZQAND brown ZQAD barna 21
10
LAD/I nickel
ZQIND mirror
S DESIGN X DESIGN
X DESIGN
profilpas design
cerfix® proangle Q
PROANGLE Q - X DESIGN H
hossz = 270 cm 8
ART.
10
12,5
ANODIZÁLT ALUMÍNIUM
ZQAND/
platina
31110
31112
31114
titánium
31120
31122
31124
barna
31130
31132
31134
sötétbarna
31140
31142
31144
szén
ZQAND/
nettó Ft/db bruttó Ft/db
31150
31152
31154
13 500 17 145
14 440 18 339
15 340 19 482
egyénileg csomagolt
KÜLSŐ/ BELSŐ SAROKELEM / VÉG ELZÁRÓ PROANGLE Q - X DESIGN H 8
10
12,5
platina
31160
31162
31164
titánium
31170
31172
31174
31180
31182
31184
ART. ANODIZÁLT ALUMÍNIUM
ZQAND/ /EI barna
31194
31202
31204
nettó Ft/db bruttó Ft/db
4 400 5 580
4 400 5 580
4 400 5 580
barna platina
szén titán
barna
sötétbarna
szénfekete
platina
31192
31200
titánium
31190
szénfekete
sötétbarna
sötétbarna
11
profilpas design
metal line
Metal Line Design Az eloxált alumínium lábazati elemek, színben és megjelénésben illeszkednek a Profilpas design többi tagjához. Segítségükkel személyre szabott lakberendezés valósítható meg.
I DESIGN finishing I DESIGN
89/6 sötétbarna 89/6 sötétbarna 23
12
89/6 titánium 89/6 titánium
ART.
length = 200 cm - pack 25 pcs ART. ALUMINIUM
H cm 4
silver anodised titanium anodised METAL LINE SZEGÉLY LÉC - I DESIGN
78521
89/ RAL 9010 ART. = 200 hossz cm ANODIZÁLT ALUMÍNIUM ART. colour-coated ancient grey platina ANODIZÁLT ALUMÍNIUM colour-coated rust titán platina
78517 4
silver anodised
27/ST hossz 200 cm METAL= LINE SZEGÉLY LÉC I DESIGN colour-coated matt -white
89/
For a single piece, see sales conditions at page 240 89/ Colour-coated aluminium skirting board available upon request of minimum 300 meters
78522
H H
78518 6
szénfekete 31440 31430 individuallysötétbarna packed nettó Ft/db 13 140 31440 szénfekete individually packed bruttó Ft/db 16 688 INSIDE/OUTSIDE CORNER - RIGHT/LEFT END CAP nettó Ft/db 13 140 pack 4 pcscsomagolt egyénileg bruttó Ft/db 16 688 4 ART. egyénileg csomagolt NYLON AND METAL ALUMINIUM KÜLSŐ/ BELSŐ SAROKELEM / VÉGELZÁRÓ
31442 31432 15 580 31442 19 787 15 580 19 787 6
bronze
barna titán bright satin titanium sötétbarna barna
silver anodised METAL BELSŐ LINE SZEGÉLY LÉC / VÉGELZÁRÓ - I DESIGN KÜLSŐ/ SAROKELEM pack
Complete the article code with H measure (for example 89/ for H=4 becomes 89/4)
metal line 6 78485 31402 31412 31402 31422 31412 78480 31432 31422
29/ST 4 db-os LINE kiszerelés METAL SZEGÉLY LÉC
89/ EI 89/4TMEI
78478
4 78515 31400 anodised78516 31410 31400 31420 31410 78388 31430 31420
89/ 89/ TM 89/ 89/
gold anodised
- I DESIGN titanium anodised length 4ART. db-os kiszerelés ANODIZÁLT ALUMÍNIUM ART. colour-coated matt white 89/ EI RAL 9010 platina ANODIZÁLT ALUMÍNIUM titán platina colour-coated ancient grey ART. METAL LINE SZEGÉLY LÉC - I DESIGN barna 89/ /EI titán colour-coated rust hossz = 200 cm sötétbarna code 89/ /EI barna ART. szénfekete sötétbarna 89/ TMEI bright satin titanium ANODIZÁLT ALUMÍNIUM nettó Ft/db szénfekete platina bruttó Ft/db nettó Ft/db titán egyénileg csomagolt bruttó Ft/db SZERELÉSHEZ MŰANYAG DŰBEL barna 20089/ db/csomag egyénileg csomagolt sötétbarna
H cm
DOWELS
78505
mm
T/29/200 szénfekete nettó Ft/csomag nettó Ft/db bruttó Ft/csomag bruttó Ft/db individually packed egyénileg csomagolt
78523 4
27/ST
profilpas design
78378
ALUMINIUM
89/
6
H H
69006 69014 69022
78506 20 blister
packs 1 15 pcs/blisterwith
78524 6
29
4 78519 31450
6 up 78520 31452
to 13 mmup t
31460 31450 78512 31470 31460 78514 31480 31470 4 31490 31480 78509 8 200 31490 31400 10 414 8 200 31410 10 414 31420
31462 31452 78513 31472 31462 31482 31472 6 31492 31482 78510 8 200 31492 31402 10 414 8 200 31412 10 414 31422
T/29
T/2
68899
68
31430 31440 13 140 16 688
H
H 29 mm 68900 6 490 8 242
31432 31442 15 580 19 787
KÜLSŐ/ BELSŐ SAROKELEM / VÉGELZÁRÓ METAL LINE SZEGÉLY LÉC
- I DESIGN H
4 db-os kiszerelés platina 4
ART.
platina platina ANODIZÁLT ALUMÍNIUM platina
31450
31452
titán
31460
31462
89/ /EI barna
31470
31472
31480
31482
31490 titán titánium 8 200 89/4 titanium bright satin aluminium10 414
31492
sötétbarna szénfekete 89/4 ancient grey colour-coated aluminium + 89/4EI 189
6
nettó Ft/db bruttó Ft/db
titánium
8 200 10 414
egyénileg csomagolt
barna barna
barna ® Plus foiled aluminium 29/ST Alcrom
platina
sötétbarna sötétbarna sötétbarna
titánium
szén szén
szénfekete
24 24
13
14
díszlécek és lisztellók design A vonal dekoratív díszléceket A new line of skirting boards biztosít számos változatban a legkülönbözőbb felületekhez. the world of design and Segítségével látványos architecture. This opens up esztétikai megoldásokat lehet new possibilities in color megvalósítani úgy, hogy a combinations, creation of díszítőelemek illeszkedhetnek environments and in the a modern és a klasszikus decoration of modern wall tiles. stílushoz is. Alkalmazható kerámia burkolatokhoz minden környezetben, így konyhákban, fürdőszobákban, nappalikban, kereskedelmi épületekben.
15
díszlécek és lisztellók
cerfix® prolist
Egy dekoratív sorozat falicsempékhez. Cerfixprofilokat Prolist egy dekoratív díszléc AAProlist közvetlenül a csempesorozat falicsempékhez. ragasztóba ágyazzuk. Egy dekoratív sorozat falicsempékhez. Prolistprofilokat profilokat közvetlenül a AAProlist közvetlenül a csempecsemperagasztóba ragasztóba ágyazzuk. ágyazzuk.
LDAG/20 silver bright scratched aluminium LKA/15 anodizált ezüst profil alumíniumból LDAG/20 silver bright scratched aluminium
PROLIST hossz = 270 cm PROLIST ART. hossz = 270 cm ALUMÍNIUM ART.
LJ - LK LJ - LK LKA/
10x4
15x4
20x4
-
93450 3 842 4 879 93450
93451 5 400 6 858 93451
93452 5 850 7 430 93452
-
3 842 4 879 93456
5 400 6 858 -
5 850 7 -430
ART. LKRS szatén színű réz LKTM szaténFt/db színű titán nettó ALUMÍNIUM bruttó LKRS szaténFt/db színű réz LDA/ andonizált nettó Ft/db ezüst PROLIST bruttóFt/db Ft/db nettó hossz = 270 cm Ft/db bruttó
10x7 -
20x7 -
25x7 -
93255
93220
93256
4 900 6 223
116 951 885 8 744
7 480 9 500
7 970 10 122
ART. LDT/
10x7 93257
15x7 93218
20x7 93223
25x7 93268
fényes titán
LxH
93258
93219
93224
93259
7 125 93255 9 049 4 900 93240 6 223
9 360 93215 11 887 6 885 93216 8 744
9 820 93220 12 471 7 480 93221 9 500
10 290 93256 13 058 7 970 93244 10 122
szatén titán színű arany fényes
93241 93257
93217 93218
93222 93223
93245 93268
szatén színű titán fényes ezüst
93266 93258
93211 93219
93225 93224
93246 93259
LDRS/
szatén színű réz nettó Ft/db bruttó Ft/db füstszínű szatén szatén színű ezüst nettó Ft/db bruttó szaténFt/db színű arany
93242 7 125 9 049 93264 93240 9 464 12 019 93241
93267 9 360 11 887 93212 93216 11 580 14 605 93217
93229 9 820 12 471 93226 93221 12 146 15 425 93222
93269 10 290 13 058 93247 93244 12 640 16 053 93245
egyénileg LDTM/ csomagolt szatén színű titán
93266
93211
93225
93246
LDRS/
szatén színű réz
93242
93267
93229
93269
LDF/
füstszínű szatén
93264
93212
93226
93247
nettó Ft/db bruttó Ft/db
9 464 12 019
11 580 14 605
12 146 15 425
12 640 16 053
LDS/
LKA/15 andonizált ezüst
16
15x7 93457 93456 9 410 11 951 93457 993215 410
nettó Ft/db ezüst andonizált bruttó Ft/db nettó Ft/db szatén színű ezüst bruttó Ft/db
egyénileg csomagolt
31
LxH
LDTM/ LDB/
LDF/
31
20x4
-
LDS/ LDT/
LDS/
15x4 LxH
10x3
LDA/
LDS/20 silver bright satin aluminium
10x4
LKA/ andonizált ezüst ALUMÍNIUM nettó Ft/db bruttó Ft/dbezüst LKA/ andonizált PROLIST nettó Ft/db bruttó hossz = 270 cm Ft/db LKTM szatén színű titán
LDB/ fényes ezüst ALUMÍNIUM
LDS/20 silver bright satin aluminium
LxH 10x3
LKA/15 LDS/15andonizált fényes ezüstezüst
díszlécek és lisztellók
cerfix® prolist
PROLIST LxH
hossz = 270 cm LE/B fényes ezüst színű profil alumíniumból
LE/B
LE/B LE/B LE/B
DJKC/10 krómozott díszléc Swarovski kristályokkal DJKC/10 krómozott díszléc Swarovski kristályokkal LG/B
ART. PROLIST PROLIST ALUMÍNIUM hossz = 270 cm
LB/B/10 fényes ezüst színű profil alumíniumból
20x7 LxH
hossz = 270 cm ezüst LE/B fényes PROLIST ART. nettó Ft/db ART. hossz = 270 cm ALUMÍNIUM bruttó Ft/db ALUMÍNIUM ART. LE/B fényes ezüst
L20x7 xH 93249 8L20x7 x495 H 10 789 20x7 93249
LE/B = 270 fényes ezüst ALUMÍNIUM nettó hossz cmFt/db bruttó Ft/db nettó Ft/db LE/B fényes ezüst ART. bruttó Ft/db nettó Ft/db LG/B fényes ezüst hossz = 270 cm Ft/db bruttó nettó Ft/db hossz = 270 cm ART. bruttó Ft/db ART. hossz = 270 cm ezüst LG/B fényes egyénileg csomagolt LG/B fényes ezüst ART. nettó Ft/db bruttó Ft/db nettó Ft/db LG/B fényes ezüst bruttó Ft/db egyénileg csomagolt nettó Ft/db egyénileg csomagolt bruttó Ft/db
93249 8L x495 H 108 789 495 93249 40x7 10 789 8 495 93262 H 10L x789 10 L40x7 x363 H 13 161 L40x7 xH 93262 93262 40x7 10 363 13 161 10 363 93262 13 161 10 363 13 161
egyénileg PROLIST csomagolt LG/B LG/B
ART. PROLIST
LG/B
PROLIST ALUMÍNIUM hossz = 270 cm hossz = 270 cm LB/A anodizált ezüst PROLIST ART.
DJKC/10 krómozott díszléc Swarovski kristályokkal DJKC/10 krómozott díszléc Swarovski kristályokkal LB/B/10
LB/B/10 LB/B/10 LB/B/10
LB/A LB/B/25 LP/P LB/A DJKC/10 LB/B/25 LB/A LP/P DJKC/10 LB/B/25 LB/A LP/P LB/B/25 LP/P
LxH
hossz = 270 cm
nettó ART. hossz = 270 cm Ft/db ALUMÍNIUM bruttó Ft/db ALUMÍNIUM ART. LB/A anodizált ezüst LB/B/ fényes ezüst nettó Ft/dbezüst LB/A anodizált ALUMÍNIUM bruttó Ft/db nettó Ft/db LB/A anodizált ezüst bruttó LB/B/ fényesFt/db ezüst nettó Ft/db egyénileg csomagolt C - DESIGN nettó LB/B/ fényesFt/db ezüst bruttó Ft/db C - DESIGNbruttó Ft/db nettó hossz = 270 cmFt/db LB/B/ fényes ezüst bruttó hossz = 270 cm Ft/db egyénileg csomagolt nettó Ft/db ART. bruttó Ft/db egyénileg csomagolt ART. krómozott díszléc + Swarovski kristályok egyénileg krómozott csomagoltdíszléc +nettó Swarovski Ft/db kristályok bruttó Ft/db nettó Ft/db DJKC/10 bruttó Ft/db krómozott díszléc DJKC/10 + Swarovski kristályok krómozott díszléc +nettó Swarovski Ft/db kristályok bruttóFt/db Ft/db nettó bruttó Ft/db individually packed individually packed
10x7
25x7 LxH
10x7
LxH
10x7
LxH
10x7 93252 5 -340 6 782 93252 5 340 93252 65 782 340 93252 6 782 5 340 6 782
H H 10 10 13300 13300 79 500 100 965 79 500 100 965 13302 13302 127 800 162800 306 127 162 306
93270 25x7 525x7 954 7 561 25x7 93270 93272 57 954 93270 260 759 561 220 954 93270 7 561 93272 5 954 260 93272 77 561 97 220 260 93272 9 220 7 260 9 220
DJKC/10 krómozott díszléc Swarovski kristályokkal (13300)
DJKC/10 krómozott díszléc Swarovski kristályokkal UKC/10 chromium-plated brass + Swarovski crystals (13302) UKC/10 chromium-plated brass + Swarovski crystals C - DESIGN C - DESIGN
17
18
külső sarokdesign profilok PROTRIM sorozat arra született, A new line of skirting boards hogy lezárjuk a kerámia burkolatok csatlakozási éleit, the world of design and ezáltal elkerülve csúnya és architecture. This opens up törékeny vágásokat. new possibilities in color A lekerekített forma nem csak combinations, creation of szimmetrikus csatlakozást environments and in the tesz lehetővé, hanem decoration of modern wall tiles. balesetvédelmi szempontból is kiváló megoldás. PROTRIM sorozat esztétikus lezárása és védelme lehet falaknak, padlóknak, lépcsőknek, emelvényeknek.
19
rounded shape also acts as finishing symmetric and accident prevention of the angle of the coating. PROTRIM is also suitable for applications of closure and protection of floors, stairs, and platforms.
külső sarokprofilok
cerfix® protrim
A PROTRIM sorozat arra született, hogy
PROTRIM line of profiles specially csatlalezárjuk isa akerámia burkolatok designed to seal and protect the outside kozási éleit, ezáltal elkerülve csúnya corners of the ceramic, thus avoiding és törékeny vágásokat. A lekerekített the unsightly and fragile cut at 45 °; the forma nem csak szimmetrikus csatlarounded shape also acts as finishing kozást tesz lehetővé, hanemofbalesetvésymmetric and accident prevention delmi is kiválóismegoldás. the angleszempontból of the coating. PROTRIM A PROTRIM sorozat esztétikus of closure lezárása also suitable for applications és protection védelmeoflehet and floors,falaknak, stairs, and padlóknak, lépcsőknek, emelvényeknek. platforms.
RA/10 ezüst andonizált alimínium PROTRIM
H
hossz = 270 cm ART.
6
8
10
12,5
ALUMÍNIUM
RA/
RA/10 anodizált ezüst profil alumíniumból RA/10 ezüst andonizált alimínium
6÷12,5 [mm]
6÷12,5 [mm]
anodizált ezüst
92070
92072
92074
92076
anodizált arany
92040
92042
92044
92046
anodizált titánium
92087
92090
92094
92096
nettó Ft/db PROTRIM bruttó Ft/db
3 988 5 065
4 150 5 270
4 500 5 715
5 110 6 490
szatén hossz = 270 cm színű ezüst RAS/ szatén színű arany ART.
92071
92073 H
92075
-
92041 6
92043 8
92045 10
12,5
RTM/ szatén színű titán ALUMÍNIUM
92064
92066
92068
-
RBRS/
92304 92070 7 685 92040 9 760
92305 92072 8 054 92042 10 229
92306 92074 8 900 92044 11 303
92076 92046
RA/
szatén színű réz anodizált ezüst nettó Ft/db anodizált arany bruttó Ft/db
RF/
anodizált titánium füst színű szatén
92087 92065
92090 92067
92094 92069
92096 -
988 103 775 065 135 684
150 114 237 270 145 271
500 124 146 715 155 425
5 110 6 490
egyénileg csomagolt szatén színű ezüst RAS/ szatén színű arany
92071
92073
92075
-
92041
92043
92045
-
RTM/
szatén színű titán
92064
92066
92068
-
RBRS/
szatén színű réz
92304
92305
92306
-
7 685 9 760
8 054 10 229
8 900 11 303
-
nettó Ft/db bruttó Ft/db
nettó Ft/db bruttó Ft/db
RF/ füst színű szatén PROTRIM nettó Ft/db bruttó hossz = 270 cm Ft/db
egyénileg csomagolt ART.
92065
92067
92069
10 775 13 684
11 237 14 H271
12 146 15 425
6
8
10
12,5
fehér RAL 9003
92100
92102
92104
92106
PORSZÓRT ALUMÍNIUM
RV/
35
krémfehér RAL 9001
92130
92132
92134
-
gyöngyfehér RAL 1013
92160
92162
92164
-
bézs RAL 1019
92190
92192
92194
-
kőszürke RAL 7030 hossz = 270 cm világos szürke RAL 7035 ART. vörös RAL 3002 PORSZÓRT ALUMÍNIUM fekete RAL 9005 fehér RAL 9003 nettó Ft/db krémfehér bruttó Ft/dbRAL 9001
92220
92222
92224
-
92250 6 92280
92252 8 92282
92254 10 92284
12,5 -
92400 92100 5 540 92130 7 036
92402 92102 6 185 92132 7 855
92404 92104 6 677 92134 8 480
92106 7 180 9 119
gyöngyfehér RAL 1013 egyénileg csomagolt
RV/ PROTRIM
RV/ RV/
92160
92162
92164
-
bézs RAL 1019
92190
92192
92194
-
kőszürke RAL 7030
92220
92222
92224
-
világos szürke RAL 7035
92250
92252
92254
-
vörös RAL 3002
92280
92282
92284
-
fekete RAL 9005
92400
92402
92404
-
nettó Ft/db bruttó Ft/db
5 540 7 036
6 185 7 855
6 677 8 480
7 180 9 119
egyénileg csomagolt
35
20
H
külső sarokprofilok
cerfix® protrim
RA/10 + TA/10 + TIA/10 anodizált ezüstalimínium profil alumíniumból RA/10+TA/10+TIA/10 ezüst andonizált
PROTRIM H
H
KÜLSŐ SAROKPROFILOK
BELSŐ SAROKPROFILOK
6
8
10
12,5
6
8
10
12,5
anodizált ezüst
92606
92608
92610
92612
92570
92571
92572
92573
anodizált arany
92614
92616
92618
92619
anodizált titán
92564
92566
92568
92569
92575
92576
92577
92578
92554
92555
92556
1 350 1 715
1 350 1 715
1 350 1 715
1 350 1 715
92558
1 350 1 715
1 350 1 715
1 350 1 715
1 350 1 715
szatén színű ezüst
92710
92711
92712
92713
szatén színű arany
92720
92721
92722
92723
92550
92551
92552
92553
92560
92561
92562
TATM/
szatén színű titán
92714
92716
92718
92773
92563
-
-
-
-
TBRS/
szatén színű réz
92768
92769
92770
92771
-
-
-
-
-
2 000 2 540
2 000 2 540
2 000 2 540
2 000 2 540
-
2 000 2 540
2 000 2 540
2 000 2 540
2 000 2 540
92740 2 990 3 797
92742 2 990 3 797
92744 2 990 3 797
2 990 3 797
-
-
-
-
fehér RAL 9003
92620
92622
92624
krémfehér RAL 9001
92630
92632
92634
92626
92621
92623
92625
92627
-
92631
92633
92635
gyöngyfehér RAL 1013
92640
92642
-
92644
-
92641
92643
92645
bézs RAL 1019
92650
-
92652
92654
-
92651
92653
92655
-
kőszürke RAL 7030 világos szürke RAL 7035
92660
92662
92664
-
92661
92663
92665
-
92670
92672
92674
-
92671
92673
92675
-
vörös RAL 3002
92680
92682
92684
-
92681
92683
92685
-
fekete RAL 9005
92590
92592
92594
-
92691
92693
92695
-
nettó Ft/db bruttó Ft/db
1 350 1 715
1 350 1 715
1 350 1 715
1 350 1 715
1 350 1 715
1 350 1 715
1 350 1 715
1 350 1 715
ART.
ART.
ALUMÍNIUM TA/
nettó Ft/db bruttó Ft/db TAS/
TAF/
nettó Ft/db bruttó Ft/db
füst színű szatén nettó Ft/db bruttó Ft/db
TIA/
TIAS/
-
SZÍNES ALUMÍNIUM
TV/
RAS/10 fényes ezüst színű profil alumíniumból RAS/10 silver bright satin aluminium
TIV/
RBRS/10 fényes réz színű profil alumíniumból RBRS/10 copper bright satin aluminium 36
21
külső sarokprofilok
cerfix® protrim PROTRIM acél élvédők egyedülálló kombinációja a formatervezésnek és a PROTRIM in stainless steel offers funkcionalitásnak. a unique combination ofKiválóan design andellenállnak a functionality. It hasés excellent a korróziónak vegyi resistance anyagoknak. Az to corrosion andminősítésű chemicals. The versionsajánAISI 304-as profilok in AISI 304 are recommended in food lottak élelmiszereket feldolgozó üzeprocessing, kitchens, hospitals and mekben, konyhákban, kórházakban és outdoor environments; the versions in AISI 316 areis. suggested in “difficult” kültéren Érdeklődésre tudunk terméapplication where they can undergo the keket javasolni „extrém igénybevételű” attack of chlorine and its compounds, alkalmazáshoz, például such as: swimming pools, spasmedencékhez, and places exposed fürdőkhöz is.to salt. RI/10 rozsdamentes acél AISI 304 DIN 1.4301 RI/10 rozsdamentes acél AISI 304 DIN 1.4301 PROTRIM PROTRIM in stainless steel offers hossz = 270 cm a unique combination of design and ART. functionality. It has excellent resistance to corrosion and ROZSDAMENTES ACÉLchemicals. The versions in AISIrozsdamentes 304 are recommended in food acél RI/ processing, AISI 304kitchens, DIN 1.4301hospitals and nettó Ft/db environments; the versions in outdoor bruttó AISI 316 areFt/db suggested in “difficult” application they can szatén where rozsdamentes acél undergo the RIS/ 304 - DIN and 1.4301 attackAISI of chlorine its compounds, nettó Ft/db such as: swimming pools, spas and Ft/db to salt. placesbruttó exposed
PROTRIM hossz = 270 cm ART.
6
ROZSDAMENTES ACÉL rozsdamentes acél RI/ AISI 304 DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db szatén rozsdamentes acél RIS/ AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db
92420 8 163 10 367 92430 10 200 12 954
KÜLSŐ SAROKELEM rozsdamentes acél TIE/ AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db szatén rozsdamentes acél TIES/ AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db
92480 5 500 6 985 92485 5 500 6 985
BELSŐ SAROKELEM rozsdamentes acél TII/ AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db szatén rozsdamentes acél TIIS/ AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db RIN/10 rozsdamentes acél AISI 304 - DIN 1.4301 RIN/10 rozsdamentes acél AISI 304 - DIN 1.4301 RIN/10 rozsdamentes acél AISI 304 - DIN 1.4301
RIN/ RINS/ RINX/ RIN/ New shape with reduced thickness New shape with reduced thickness
37
22
RINS/ RINX/
92490 5 500 6 985 92495 5 500 6 985
KÜLSŐ SAROKELEM rozsdamentes acél TIE/ AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db szatén rozsdamentes acél TIES/ AISI 304 - DIN 1.4301 H nettó Ft/db 8 bruttó Ft/db 10 BELSŐ SAROKELEM acél 92424 TII/ 92422rozsdamentes AISI 304 - DIN 1.4301 8 718nettó Ft/db 9 411 11 072bruttó Ft/db11 952 rozsdamentes acél TIIS/ 92431szatén 92432 AISI 304 - DIN 1.4301 10 850nettó Ft/db 11 520 Ft/db14 630 13 780bruttó PROTRIM N hossz = 270 cm PROTRIM N 92481 92482 ART. hossz = 270 cm 5 500 5 500 ROZSDAMENTES ACÉL 6 985 ART.6 985 acél 92487 RIN/92486 rozsdamentes AISI 304 DIN 1.4301 ROZSDAMENTES ACÉL 5 500 nettó Ft/db5 500 acél 6 985 RIN/6 985 rozsdamentes bruttó Ft/db AISI 304 - DIN 1.4301 szatén rozsdamentes acél nettó Ft/db RINS/ AISI 304 - DIN 1.4301 92491 bruttó Ft/db 92492 nettó Ft/db rozsdamentes acél 5 500 szatén 5 500 RINS/ bruttó Ft/db AISI 304 - 6DIN 1.4301 6 985 985 nettó Ft/db egyénileg csomagolt 92496 bruttó Ft/db 92497 5 500 5 500 egyénileg csomagolt 6 985 6 985 KÜLSŐ SAROKELEM
rozsdamentes acél TIEN/ AISI 304 - DIN 1.4301 KÜLSŐ SAROKELEM nettó Ft/db rozsdamentes acél TIEN/ bruttó Ft/db AISI 304 - DIN 1.4301 rozsdamentes acél nettó Ft/db TIENS/ szatén AISI 304 DIN 1.4301 bruttó Ft/db nettó Ft/db rozsdamentes acél TIENS/ szatén bruttó Ft/db AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db BELSŐ SAROKELEM rozsdamentes acél TIIN/ AISI 304 - DIN 1.4301 BELSŐ SAROKELEM nettó Ft/db rozsdamentes acél TIIN/ bruttó Ft/db AISI 304 - DIN 1.4301 szatén rozsdamentes acél nettó Ft/db TIINS/ AISI 304 - DIN 1.4301 bruttó Ft/db nettó Ft/db szatén rozsdamentes acél TIINS/ bruttó Ft/db AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db
H 6
8
10
92420
92422
92424
92426
8 163 10 367
8 718 11 072
9 411 11 952
10 008 12 710
12,5
92430
92431
92432
92433
10 200 12 954
10 850 13 780
11 520 14 630
12 050 15 304
92480
92481
92482
92483
5 500 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
92485
92486
92487
92488
5 500 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
10 008 12 710
92490 5 500 6 985
92491 5 500 6 985
92492 5 500 6 985
92493 5 500 6 985
12,5 92426
92433
92495
92496
92497
92498
12 050 15 304
5 500 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
92483
6
8
92488
6 92350
5 500 6 985
H 5 500 6 985
92493 5 500 6 985 92498 5 500 6 985
10
12,5
8 92353
10 92356
12,5 92359
8 163 92350 10 367
8 718 92353 11 072
9 411 92356 11 952
10 008 92359 12 710
8 163 92351 10 367 10 200 92351 12 954
8 718 92354 11 072 10 850 92354 13 780
9 411 92357 11 952 11 520 92357 14 630
10 008 92360 12 710 12 050 92360 15 304
10 200 12 954
10 850 13 780
11 520 14 630
12 050 15 304
92810
92813
92816
92819
5 500 92810 6 985
5 500 92813 6 985
5 500 92816 6 985
5 500 92819 6 985
5 500 92811 6 985 5 500 92811 6 985
5 500 92814 6 985 5 500 92814 6 985
5 500 92817 6 985 5 500 92817 6 985
5 500 92820 6 985 5 500 92820 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
92825
92828
92831
92834
5 500 92825 6 985
5 500 92828 6 985
5 500 92831 6 985
5 500 92834 6 985
5 500 92826 6 985 5 500 92826 6 985
5 500 92829 6 985 5 500 92829 6 985
5 500 92832 6 985 5 500 92832 6 985
5 500 92835 6 985 5 500 92835 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
5 500 6 985
H
külső sarokprofilok
cerfix® protrim
RE/8 vörös RAL 3002 PVC
SAROKELEMEK
PROTRIM H
hossz = 270 cm
H
RE/
ART. PROTRIM hossz = 270 cm
6
ART.
H
TE/
PVC
RE/
8
10
hófehér
679996
PVC 879997
1079998
fehér
80100
80101
80102
80104 80105 80106 79996 79997 79998 80108 80109 80110 80100 80101 80102 80112 80113 80114 80104 80105 80106 80116 80117 80118 80108 80109 80110 80120 80121 80122 80112 80113 80114 80124 80125 80126 80116 80117 80118 80175 80176 80177 80120 80121 80122 80160 80161 80162 80124 80125 80126 80140 80141 80142 80175 80176 80177
krémfehér RAL 9001 hófehér elefántcsont RAL 1015 fehér bézses szürke RAL 1019 krémfehér RAL 9001 kőszürke RAL 7030 elefántcsont RAL 1015 hamuszürke RAL 7038 bézses szürke RAL 1019 világos szürke RAL 7035 kőszürke RAL 7030 antracit hamuszürke RAL 7038 kék világos szürke RAL 7035 pasztell kék antracit világos zöld kék vörös RAL 3002 pasztell kék fekete RAL 9005 világos zöld sárga RAL 1023 vörös RAL 3002 pasztell rózsaszín fekete RAL 9005 bahama bézs sárga RAL 1023 barack pasztell rózsaszín karamell bahama bézs barna barack sötétbarna karamell korall vörös barna siennai föld sötétbarna terrakotta korall vörös nettó Ft/db siennai föld bruttó Ft/db terrakotta no partial packaging
80179 80161 80180 80162 80181 80160 80128 80141 80129 80142 80130 80140 80132 80133 80134 80179 80180 80181 80136 80137 80138 80128 80129 80130 80144 80145 80146 80132 80133 80134 80150 80137 80151 80136 80154 80155 80144 80145 80164 80165 80150 80151 80168 80169 80154 80155 80172 80173 80164 80165 80187 80188 80168 80169 80191 80192 80172 80173
80152 80138 80156 80146 80166 80152 80170 80156 80174 80166 80189 80170 80193 80174
80195 80362 80194 80187 80188 80189 850 920 990 80191 80192 80193 1 080 1 168 1 257 80195 80362 80194
nettó Ft/db bruttó Ft/db
850 1 080
920 1 168
990 1 257
TEI/ SAROKELEMEK POLIPROPILÉN H KÜLSŐ SAROKELEM BELSŐ SAROKELEM TE/ TEI/ 6 8 10 6 8 10 POLIPROPILÉN 80396 80397 80398 79800 79801 79802 KÜLSŐ SAROKELEM BELSŐ SAROKELEM 80400 80401 80402 79804 79805 79806 6 8 10 6 8 10 80404 80405 80406 79808 79809 79810 80396 80397 80398 79800 79801 79802 80408 80409 80410 79812 79813 79814 80400 80401 80402 79804 79805 79806 80412 80413 80414 79816 79817 79818 80404 80405 80406 79808 79809 79810 80416 80417 80418 79820 79821 79822 80408 80409 80410 79812 79813 79814 80420 80421 80422 79824 79825 79826 80412 80413 80414 79816 79817 79818 80424 80425 80426 79828 79829 79830 80416 80417 80418 79820 79821 79822 80479 80480 80481 79875 79876 79877 80420 80421 80422 79824 79825 79826 80470 80471 80472 79848 79849 79850 80424 80425 80426 79828 79829 79830 80440 80441 80442 79844 79845 79846 80479 80480 80481 79875 79876 79877 80475 80476 80477 79879 79880 79881 80470 80471 80472 79848 79849 79850 80428 80429 80430 79832 79833 79834 80440 80441 80442 79844 79845 79846 80432 80433 80434 79836 79837 79838 80475 80476 80477 79879 79880 79881 80436 80437 80438 79840 79841 79842 80428 80429 80430 79832 79833 79834 80444 80445 80446 79852 79853 79854 80432 80433 80434 79836 79837 79838 80448 80449 80450 79856 79857 79858 80436 80437 80438 79840 79841 79842 80452 80453 80454 79860 79861 79862 80444 80445 80446 79852 79853 79854 80458 80459 80460 79864 79865 79866 80448 80449 80450 79856 79857 79858 80462 80463 80464 79868 79869 79870 80452 80453 80454 79860 79861 79862 80466 80467 80468 79872 79873 79874 80458 80459 80460 79864 79865 79866 80483 80484 80485 79887 79888 79889 80462 80463 80464 79868 79869 79870 80487 80488 80489 79891 79892 79893 80466 80467 80468 79872 79873 79874 80491 80492 80493 79895 79896 79897 80483 80484 80485 79887 79888 79889 390 390 390 390 390 390 80487 80488 80489 79891 79892 79893 495 495 495 495 495 495 80491 80492 80493 79895 79896 79897 390 495
390 495
390 495
390 495
390 495
390 495
no partial packaging
PVC
• non-toxic nem mérgező • anti-shock ütésálló PVC • UV álló resistant • non-toxic nem mérgező • anti-shock ütésálló • UV álló resistant RE/
RE/
23
külső sarokprofilok
cerfix® proangle PROANGLE lezáró profilok alkalmasak PROANGLE lezáró profilok alkalmasak kerámia, márvány vagy gránit kerámia, márvány vagy gránit padlók padlók és falburkolatokhoz. és falburkolatokhoz. Burkolatváltáshoz Burkolatváltáshoz vagy dekoratív vagy dekoratív hézagként hézagként használható különböző használható anyagokhoz. kerámia és parketta között). különböző(pl.anyagokhoz. (pl. kerámia A PROANGLE használható lépcsőélek és parketta között). A PROANGLE védelmére, emelt padlókhoz és munkahasználható lépcsőélek pultokhoz vagy keretet formálvavédelmére, pl. besüllyesztett lábtörlőkhöz. A PROANGLE emelt padlókhoz és munkapultokhoz használható külsőformálva csempeéleken, azok vagy keretet pl. besüllyesztett megerősítésére
lábtörlőkhöz. A PROANGLE használható külső csempeéleken, azok megerősítésére
ZB/8 fényesbright ezüstpolished színű profil alumíniumból ZB/8 silver aluminium
PROANGLE H
hossz = 270 cm ART.
3
4,5
6
8
9
10
11
12,5
ALUMÍNIUM ZA/
anodizált ezüst
90338
90340
88204
88205
88217
88206
88218
88207
anodizált arany
90468
90470
88249
88250
-
88251
-
88252
anodizált titán
-
-
88253
88254
-
88255
-
88256
2 724 3 459
2 820 3 581
2 880 3 658
2 950 3 747
3 033 3 852
3 116 3 957
3 165 4 020
3 580 4 547
szatén színű ezüst
-
88260
88294
88295
-
88296
-
88297
szatén színű arany
-
88261
88339
88340
-
88341
-
88342
szatén színű titán
-
90341
88344
88345
-
88346
-
88347
6 550 8 319
6 710 8 522
6 971 8 853
nettó Ft/db bruttó Ft/db
ZB/
nettó Ft/db bruttó Ft/db
7 138 9 065
7 494 9 517
egyénileg csomagolt
PROANGLE H
hossz = 270 cm ART. ROZSDAMENTES ACÉL rozsdamentes acél AI/ AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db egyénileg csomagolt
Complete the article code with H measure (for example ZA/ for H=8 becomes ZA/8) Items ZV/ available in different colours on demand - minimum quantity 2700 meters per colour Proangle: for different heights till 30 mm please see page 84 Items ZA-AI bendable version see page 177 For a single piece, see sales conditions at page 240 AIP/6: euro /m 8,12; AIP/8: euro/m 8,32; AIP/10: euro /m 8,59; AIP/12 : euro/m 8,84 43
24
3
4,5
5
6
8
9
10
11
12,5
91636
91638
91640
91642
91644
91645
91646
91647
91648
6 480 8 230
6 531 8 294
6 640 8 433
6 732 8 550
6 975 8 858
7 190 9 131
7 290 9 258
7 450 9 461
7 581 9 628
profilpas design
cerfix® proangle PROANGLE lezáró profilok alkalmasak
PROANGLE PROANGLE lezáró lezáró profilok profilok alkalmasak alkalmasak kerámia, márvány vagy gránit kerámia, kerámia, márvány márvány vagy gránit vagy gránit padlók és falburkolatokhoz. padlókpadlók és falburkolatokhoz. és falburkolatokhoz. Burkolatváltáshoz vagy dekoratív Burkolatváltáshoz Burkolatváltáshoz dekoratív vagy dekoratív hézagként vagy használható különböző hézagként hézagként használható használható különböző különböző anyagokhoz. (pl. kerámia ésközött). parketta anyagokhoz. anyagokhoz. (pl. kerámia (pl. kerámia és parketta és parketta között). A PROANGLE használható A PROANGLE Aközött). PROANGLE használható használható lépcsőélek lépcsőélek lépcsőélek védelmére, emelt padlókvédelmére, védelmére, emelt emelt padlókhoz padlókhoz és munkaés munkahozvagy és munkapultokhoz vagypl. keretet pultokhoz pultokhoz keretet vagy keretet formálva formálva pl. besüllyesztett besüllyesztett lábtörlőkhöz. lábtörlőkhöz. A PROANGLE A PROANGLE formálva pl. besüllyesztett lábtörlőkhasználható használható külső csempeéleken, csempeéleken, azok azok höz. Akülső PROANGLE használható külső megerősítésére megerősítésére csempeéleken, azok megerősítésére.
ZG/10 natúr alumínium ZG/10 natural ZG/10aluminium natural aluminium
PROANGLE PROANGLE H
hossz = hossz 270 cm = 270 cm ART.
ART.
3
3 4,5
4,5 6
68
89
H 9 10
10 11
11 12,5
12,5 15
15 17,5
17,5 20
20
ALUMÍNIUM ALUMÍNIUM ZG/
ZG/ ZA/ ZN/
ZG/ ZA/ ZN/
ZG/natúr alumínium natúr alumínium
90208 90208 90210 90210 88159 88159 88160 88160 88155 88155 88161 88161 88156 88156 88162 88162 88163 88163 88164 88164 88165 88165
nettó Ft/db nettó Ft/db bruttó Ft/db bruttó Ft/db
1 990 12 990 025 2 025 082 2 082 100 2 100 157 2 157 180 2 180 246 2 246 300 2 300 500 2 500 890 23 890 150 3 150 2 527 2 527 572 2 572 644 2 644 667 2 667 739 2 739 769 2 769 852 2 852 921 23 921 175 3 175 670 34 670 001 4 001
RÉZ
RÉZ
ZN/
ZN/natúr réznatúr réz nettó Ft/db nettó Ft/db bruttó Ft/db bruttó Ft/db
90078 90078 90080 90080 88024 88024 88025 88025 88037 88037 88026 88026 88038 88038 88027 88027 88028 88028 88029 88029 88030 88030 5 810 5 810 850 5 850 904 56 904 650 6 650 919 67 919 110 7 110 400 7 400 656 78 656 250 89 250 065 9 065 710 9 710 7 379 7 379 430 7 430 498 78 498 446 8 446 787 89 787 030 9 030 398 9 398 9 723 723 10 478 10 11 478 513 11 12 513 332 12 332
PROANGLE PROANGLE H
hossz = hossz 270 cm = 270 cm ART.
ART.
ROZSDAMENTES ROZSDAMENTES ACÉL ACÉL rozsdamentes rozsdamentes acél acél AI/ AI/ AISI 304AISI DIN 304 1.4301 DIN 1.4301 nettó Ft/db nettó Ft/db bruttó Ft/db bruttó Ft/db
AI/ AIX/
3
3 4,5
4,5 6
86
89
H 9 10
10 11
11 12,5
12,5 15
15 17,5
17,5 20
91636 91636 91638 91638 91642 91642 91644 91644 91645 91645 91646 91646 91647 91647 91648 91648 91650 91650 91652 91652 91654 91654 6 500 6 500 531 6 531 732 6 732 975 67 975 233 7 233 290 7 290 430 7 430 581 78 581 004 8 004 400 8 400 803 8 803 8 255 8 255 294 8 294 550 8 550 858 89 858 186 9 186 258 9 258 436 9 436 9 628 628 10 165 10 165 668 10 11 668 180 11 180
AI/ AIX/
Complete Complete the article thecode article with code H measure with H measure (for example ZG/ forbecomes H=10 becomes (for example ZG/ for H=10 ZG/10) ZG/10) AI/ and ZBG/ Flex see version page 177 ZG/, ZN/,ZG/, AI/ ZN/, and ZBG/ Flex version pagesee177 Articles Articles AIX/ in other AIX/ in heights, other heights, on demand on demand for minimun for minimun 540 meters 540 for meters eachfor height each height For a single For apiece, singlesee piece, salessee conditions sales conditions at page at 240 page 240 AIP/6: euro AIP/6: /m euro 8,12;/m AIP/8: 8,12;euro/m AIP/8: 8,32; euro/m 8,32; AIP/10: AIP/10: euro /m euro 8,59;/mAIP/12 8,59;: AIP/12 euro/m: 8,84 euro/m 8,84 83
83
ZN/10brass natúr réz ZN/10 natural ZN/10 natural brass
20
AI/4 304 1.4301 AI/4 stainless AI/4rozsdamentes stainless steel AISIsteel 304acél AISI DINAISI 304 1.4301 DINDIN 1.4301
25
külső sarokprofilok
cerfix® proangle PROANGLE
PVC
H
hossz = 270 cm
mérgező • nem non-toxic • ütésálló anti-shock • UV UV álló resistant
ART.
6
8
10
hófehér
80496
80497
80498
fehér
80500
80501
80502
krémfehér RAL 9001
80504
80505
80506
elefántcsont RAL 1015
80508
80509
80510
bézses szürke RAL 1019
80512
80513
80514
bahama bézs
80552
80553
80554
kőszürke RAL 7030
80516
80517
80518
hamuszürke RAL 7038
80520
80521
80522
világos szürke RAL 7035
80524
80525
80526
antracit
80559
80560
80561
PVC
PV/
PV/8 PVC beige bézsesgrey szürke
vörös RAL 3002
80528
80529
80530
fekete RAL 9005
80532
80533
80534
sárga RAL 1023
80536
80537
80538
pasztell kék
80544
80545
80546
pasztell rózsaszín
80548
80549
80550
barack
80556
80557
80558
910 1 156
987 1 253
1 068 1 356
nettó Ft/db bruttó Ft/db
PV/ PVC
HÓFEHÉR cod. 400
FEHÉR cod. 402
KRÉMFEHÉR RAL 9001 - cod. 404
ELEFÁNTCSONT RAL 1015 - cod. 406
BÉZSES SZÜRKE RAL 1019 - cod. 408
KŐSZÜRKE RAL 7030 - cod. 410
HAMUSZÜRKE RAL 7038 - cod. 412
VILÁGOS SZÜRKE RAL 7035 - cod. 414
ANTRACIT cod. 416
KÉK cod. 418
PASZTELL KÉK cod. 420
VILÁGOS ZÖLD cod. 422
VÖRÖS RAL 3002 - cod. 424
FEKETE RAL 9005 - cod. 426
SÁRGA RAL 1023 - cod. 428
PASZTELL RÓZSASZÍN cod. 430
BAHAMA BÉZS cod. 432
BARACK cod. 434
KARAMELL cod. 436
BARNA cod. 438
SÖTÉTBARNA cod. 440
KORALL VÖRÖS cod. 442
SIENNAI FÖLD cod. 444
TERRAKOTTA cod. 446
PV/
Complete the article code with H measure (for example PV/ for H=8 becomes PV/8) Items PV available in different colours on demand - minimum quantity 2700 meters per colour For a single piece, see sales conditions at page 240
44
26
Proangle is acoverings line of universal profiles, laying ofQ wall and avoid the specially to 45 seal° cutting and protect unsightlydesigned and fragile edgethe outside corners the ceramic coverings, of the tiles. It is of particularly suitable also shapeofdefines clearly the whose for thesquare application the closure and ®andand laying of wallofcoverings avoid protection floors edges of the steps unsightly andvaried fragilematerials: 45 ° cutting edge in the most parquet offlooring, the tiles.stone It is particularly also resins; suitable it trendekhez can also Proangle Q and a modern for the application ofof the closure and Proangle Q is a line universal profiles, be used as border for work plans and igazodó rendkívül esztétikus, négyzet protection of floors to and edges of stepsthe specially designed seal and protect platforms. alakú lezárást lehetővé tévő profilok. in the most varied parquet outside corners of materials: the ceramic coverings, Alkalmasak a pozitív élek védelmére flooring, stone and resins; it can alsothe whose square shape defines clearly oldalfalak, padlók és lépcsőszegélyek be used border for work plans the and laying of as wall coverings and avoid emelvények esetén. A legkülönbözőbb platforms. unsightly and fragile 45 ° cutting edge
külső sarokprofilok
cerfix
ZQAGN/10 silver bright scratched aluminium
PROANGLE Q ZQAGN/10 silver bright scratched aluminium
hossz = 270 cm
proangle
használható, így ofanyagú the tiles. burkolatokhoz It is particularly suitable also kerámia burkolatokhoz, for the application of the closureparkettákhoz and és természetes kövekhez is. protection of floors and edges of steps in the most varied materials: parquet flooring, stone and resins; it can also be used as border for work plans and platforms. H
ART.
8
9
10
11
12,5
hossz = 270anodizált cm ezüst
88876
88877
H 88878
88879
88880
ART. ZQAN/
8 88890
10 88892
11-
12,5 88894
PROANGLE Q ALUMÍNIUM
ZQBSN/10 szatén színű arany profil alumíniumból ZQAGN/10 silver bright scratched aluminium
Complete the article code with H measure (for example ZQAN/ for H=8 becomes ZQAN/8)
anodizált arany
9-
ALUMÍNIUManodizált titán nettó Ft/db anodizált ezüst bruttó Ft/db anodizált arany ZQAN/ PROANGLE szatén Q színű ezüst ZQBSN/ anodizált titán hossz = 270szatén cm színű arany nettó Ft/db Ft/db ART. ZQTMN/ bruttó szatén színű titán
88904 88905 88906 88907 88908 5 200 88877 5 450 88878 5 650 88879 6 055 88880 6 400 88876 6 604 6 922 7 176 7 690 8 128 88890 88892 88894 88983 88985 88987 88904 88905 88906 88907 88908 H 588999 200 5 450 589001 650 6 055 689003 400 689015 6 9922 7 176 7 690 889019 128 8604 10 11 12,5 89017 -
ALUMÍNIUM ZQBRSN/ szatén szaténszínű színűezüst réz ZQBSN/ ezüst szatén színű arany ZQFN/ anodizált füst színű szatén
88983 89031
88876 88999 -89047 88877
88878 89001 -89049 88879
88880 89003 89051
arany ZQAN/ nettó Ft/db ZQTMN/ anodizált szatén színű titán bruttó Ft/db anodizált titánréz ZQBRSN/ szatén színű porszórt fehér ZQVN/ nettó Ft/db RALszínű 9003szatén ZQFN/ füst bruttó Ft/db porszórt nettó Ft/dbantracit szatén színű ezüst bruttó Ft/db porszórt rozsdaszín ZQBSN/ porszórt fehérarany szatén színű nettó Ft/db ZQVN/ RAL 9003 bruttó színű Ft/db titán ZQTMN/ porszórt szatén antracit ROZSDAMENTES ACÉL ZQBRSN/ szatén réz porszórtszínű rozsdaszín rozsdamentes acél ZQIN/ AISI 304 DIN 1.4301 ZQFN/ füst színű szatén nettó Ft/db nettó Ft/db Ft/db bruttó nettó Ft/db bruttó Ft/db bruttó Ft/db ROZSDAMENTES ACÉL szaténszínű rozsdamentes acél ZQINS/ rozsdamentes porszórt AISI 304fehér - DIN acél 1.4301 ZQVN/ ZQIN/ RAL 9003 AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db nettó Ft/db porszórt antracit bruttó Ft/db bruttó Ft/db packed - ZQIN/15, ZQINS/15 individually porszórt rozsdaszín rozsdamentes acél and ZQINP/15 pack 10 pcs ZQINS/ szaténszínű AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db nettó Ft/db bruttó Ft/db bruttó Ft/db ROZSDAMENTES ACÉL individually packed - ZQIN/15, ZQINS/15 and ZQINP/15 pack 10 pcs rozsdamentes acél ZQIN/ AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db rozsdamentes acél ZQINS/ szaténszínű AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db
88890 9 800 89015 12 446 88904 89031 88905 589079 200 5 450 89047 6 604 6 922 89093 9 800 88983 -12 446 89094 88999 6 520 89079 -8 280 89015 -89093
88892 10 990 89017 13 957 88906 88907 89033 589081 650 6 055 89049 7 176 7 690 89095 10 990 88985 -13 957 89096 89001 7 120 89081 -9 042 89017 -89095
88894 12 300 89019 15 621 88908 89035 689083 400 89051 8 128 89097 12 300 88987 15 621 89098
--
88985 89033
-90051 9 950 12 637
--
88987 89035
89003 7 680 89083 9 754 89019 89097
89031 89094 90050 89047 6 520 9280 200 98 800 11 684 12 446 90101 89079 90050 13 590 917200 89093 259 11 684 89094 90101 6 520 138 590 280 17 259
89033 89096 90052 89049 7 120 10042 540 109 990 13 386 13 957 90102 90103 89081 90051 90052 13 920 14 250 917-950 89095 678 1018540 098 12 637 13 386 89096 90102 90103 7 120 13 920 14 250 9 042 17 678 18 098
-90053 11 100 14 097
89035 89098 90054 89051 7 680 11754 670 129 300 14 821 15 621 90104 90105 89083 90053 90054 14 570 14 900 1118-100 1118670 504 89097 923 14 097 14 821 89098 90104 90105 7 680 14 570 14 900 9 754 18 504 18 923
90050
90051
90052
90053
90054
9 200 11 684
9 950 12 637
10 540 13 386
11 100 14 097
11 670 14 821
90101
90102
90103
90104
90105
13 590 17 259
13 920 17 678
14 250 18 098
14 570 18 504
14 900 18 923
individually packed - ZQIN/15, ZQINS/15 and ZQINP/15 pack 10 pcs
items ZQVN available in different colours on demand - minimum quantity 540 meters per colour Complete the article code with H measure (for example ZQAN/ for H=8 becomes ZQAN/8) For a single piece, see sales conditions at page 240 items ZQVN available in different colours on45 demand - minimum quantity 540 meters per colour For a single piece, see sales conditions at page 240 45 Complete the article code with H measure (for example ZQAN/ for H=8 becomes ZQAN/8) items ZQVN available in different colours on demand - minimum quantity 540 meters per colour For a single piece, see sales conditions at page 240 45
27
külső sarokprofilok
cerfix® proangle
ZQIN/10 + + ZQIN/10/EI ZQIN/10/EI rozsdamentes rozsdamentes acél acél AISI AISI 304 304 -- DIN DIN 1.4301 1.4301 ZQIN/10
PROANGLE Q H ART.
4,5
6
8
9
10
11
12,5
15
KÜLSŐ/ BELSŐ SAROKELEM/ VÉGELZÁRÓ ALUMÍNIUM anodizált ezüst
88809
-
88883
88884
88885
88886
88887
-
ZQAN/ /EI
anodizált arany
-
-
88897
-
88899
-
88901
-
88910
-
88912
88913
88914
88915
88916
-
89085
-
89087
-
89089
-
89091
-
ZQVN/ /EI
anodizált titán porszórt fehér RAL 9003 porszórt antracit
-
-
89100
-
89102
-
89104
-
porszórt rozsdaszín nettó Ft/db bruttó Ft/db
1 500 1 905
-
89101 1 500 1 905
1 500 1 905
89103 1 500 1 905
1 500 1 905
89105 1 500 1 905
-
szatén színű ezüst
88989
-
88991
-
88993
-
88995
-
szatén színű arany
89005
-
89007
-
89009
-
89011
-
ZQTMN/ /EI szatén színű titán
89021
-
89023
-
89025
-
89027
-
ZQBRSN/ /EI szatén színű réz
89037
-
89039
-
89041
-
89043
-
ZQFN/ /EI
89053
-
89055
-
89057
-
89059
-
2 000 2 540
-
2 000 2 540
-
2 000 2 540
-
2 000 2 540
-
-
90064
90065
90066
90067
90068
90069
90070
-
4 500 5 715
4 500 5 715
4 500 5 715
4 500 5 715
4 500 5 715
4 500 5 715
4 500 5 715
-
90112 5 000 6 350
90113 5 000 6 350
90114 5 000 6 350
90115 5 000 6 350
90116 5 000 6 350
90117 5 000 6 350
90118 5 000 6 350
ZQBRSN/10 szatén színű réz profil alumíniumból ZQBSN/10 gold bright satin aluminium ZQBSN/ /EI
füst színű szatén nettó Ft/db bruttó Ft/db
ROSZDAMENTES ACÉL ZQVN/10 porszórt antracit profil alumíniumból ZQBRSN/10 copper bright satin aluminium
H rozsdamentes acél AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db színű rozsdamentes acél ZQINS/ /EI szatén AISI 304 - DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db
ZQIN/ /EI
ZQVN/10 anthracite colour-coated aluminium
46
28
külső sarokprofilok
cerfix® proangle PROANGLE Q
PVC
H
hossz = 270 cm
mérgező • nem non-toxic • ütésálló anti-shock • UV UV álló resistant
6
8
10
12,5
fehér
80800
80801
80802
80803
krémfehér RAL 9001
80804
80805
80806
80807
elefántcsont RAL 1015
80808
80809
80810
80811
bézses szürke RAL 1019
80812
80813
80814
80815
kőszürke RAL 7030
80816
80817
80818
80819
világos szürke RAL 7035
80820
80821
80822
80823
antracit
80824
80825
80826
80827
pasztell kék
80828
80829
80830
80831
bahama bézs
80832
80833
80834
80835
barna
80836
80837
80838
80839
1 058 1 344
1 150 1 461
1 250 1 588
1 250 1 588
6
8
10
12,5
fehér
80850
80851
80852
80853
krémfehér RAL 9001
80854
80855
80856
80857
elefántcsont RAL 1015
80858
80859
80860
80861
bézses szürke RAL 1019
80862
80863
80864
80865
kőszürke RAL 7030
80866
80867
80868
80869
világos szürke RAL 7035
80870
80871
80872
80873
antracit
80874
80875
80876
80877
pasztell kék
80878
80879
80880
80881
bahama bézs
80882
80883
80884
80885
barna
80886
80887
80888
80889
350 445
350 445
350 445
350 445
ART. PVC
ZQP/
ZQP/
nettó Ft/db bruttó Ft/db
KÜLSŐ/ BELSŐ SAROKELEM/ VÉGELZÁRÓ PROANGLE H ART. POLIPROPILÉN
ZQP/ /EI
ZQP/ /EI
nettó Ft/db bruttó Ft/db
ZQP/8 ZQP/8 White fehér pvc 47
ZQP/8bahama Beige bahama ZQP/8 bézs pvcpvc
29
30
belső sarokdesign profilok
A Proround belső profilok a A new line of skirting boards padló és fal csatlakozásokhoz illeszkednek. Megszünteti az the world of design and éles 90 fokos sarkokat, ezzel architecture. This opens up biztosítva a takaríthatóságot new possibilities in color és higiéniát. A termékek combinations, creation of különböző megoldásokat environments and in the adnak lakossági és ipari decoration of modern wall tiles felhasználásra, például kórházakban, élelmiszeripari üzemekben, konyhákban, uszodákban stb.
31
belső sarokprofilok
Cerfix ® Proround M in aluminium is a c o n n e c t io n p r o f ile b e t w e e n f lo o r a n d w a ll The current requirements for sanitary maintenance required by European standards, provide in fact the elimination Cerfix® Proround M fal és padló of the 90 ° to avoid M any of dirty Cerfix ® Proround in deposit aluminium is a csatlakozáshoz illeszthető alumínium and bacteria, c o npossible n e c t i o nsources p r o f i l of e b e t w e ecreating n f lo o r a n d w a ll profilok ívelt formája ideálissá teszi a curvature facilitate cleaning. The current to requirements for sanitary
cerfix® proround
olyan környezetben, ahol a tisztaság
maintenance required by European és higiénia elengedhetetlen. standards, provide in fact the elimination Speciális elemeivel of the 90 ° to csatlakozó avoid any deposit of dirty kialakíthatóak külső és belső and possible sources of bacteria, creating vagy akár három curvature to facilitate cleaning.irányú asarkok
csatlakozások is.
GA/10 silver anodised aluminium
PROROUND M H
hossz = 270 cm GA/10 anodizált ezüst profil alimíniumból GA/10 silver anodised aluminium
ART.
8
10
12
ALUMÍNIUM PROROUND M GA/ anodizált ezüst
nettó hossz = 270 cm Ft/db bruttó Ft/db ART. egyénileg csomagolt ALUMÍNIUM
95031
95032
95033
9 100 11 557 8
9H 250 11 748 10
9 400 11 938 12
GA/
95031
95032
95033
9 100 11 557
9 250 11 748
9 400 11 938
anodizált ezüst
nettó Ft/db bruttó Ft/db
egyénileg csomagolt
KÜLSŐ SAROKELEM H 4,5
ART.
8 - 10 - 12
ALUMÍNIUM KÜLSŐ SAROKELEM GTA/E anodizált ezüst nettó Ft/db bruttó Ft/db ART. BELSŐ SAROKELEM ALUMÍNIUM GTA/E ART.
H 4,5
anodizált ezüst nettó Ft/db ALUMÍNIUM bruttó Ft/db
4,5
GTA/I anodizált ezüst BELSŐ SAROKELEM nettó Ft/db bruttó Ft/db ART.
-
H
H 4,5
95075 3 950 5 017 8 - 10 - 12 95075 8 - 10 - 12 3 950 5 017 95077 3 950 5 017 8 - 10 - 12
ALUMÍNIUM GTA/I
GTA/E silver anodised aluminium
anodizált ezüst nettó Ft/db bruttó Ft/db
-
GTA/I silver anodised aluminium
GA/4 silver anodised aluminium
GTA/I ezüst profil alimíniumból GTA/I anodizált silver anodised aluminium
GA/4 ezüst profil alimíniumból GA/4 anodizált silver anodised aluminium
55
GTA/E anodizált ezüst profil alimíniumból GTA/E silver anodised aluminium 55
32
95077 3 950 5 017
belső sarokprofilok
cerfix® proround Stainless steel Proround M is a Proround M profilok használhatóak connection profile to be used Stainless steel Proround M Stainless steel Proround M is is a ainaz olyan területeken, ahol situations require a particular connection profile to used connectionthat profile to be be used in in level antibakteriális tisztíthatóság of sanitarythat protection medical,level situations require a situations that require (eg, a particular particular level követelmény. Alkalmazhatóak food industry, swimming of protection (eg, medical, of sanitary sanitary protection (eg,pools, medical, korházakban, élelmiszeriparban, spas, industrialswimming kitchens, hospitals, food pools, food industry, industry, swimming pools, uszodákban, gyógyfürdőkben, ipari etc.).Specifically, the version in spas, industrial kitchens, hospitals, spas, industrial kitchens, hospitals, konyhákban, stb. Érdeklődésre quality AISI 316 DIN 1.4404 offers etc.).Specifically, the version in etc.).Specifically, the version in superior resistance characteristics tudunk javasolni „extrém quality AISI 316 1.4404 offers quality AISItermékeket 316ofDIN DIN 1.4404 offers toigénybevételű” corrosion andof is alkalmazáshoz. therefore ofitsuperior resistance characteristics superior resistance characteristics recommended in areas subjected to corrosion and andforit it use is therefore therefore to corrosion is to higher chemical attacks , andsubjected sea recommended for use in areas recommended for use in areas subjected zones. to higher chemical attacks ,, and and sea sea to higher chemical attacks zones. zones.
GIN/10 + ILN/10 polished stainless steel AISI 304 DIN 1.4301 GIN/10 + + ILN/10 ILN/10polished fényes rozsdamentes 1.4301 stainless AISI 304 DIN 1.4301 GIN/10 ILN/10 polished stainless steel steelacél AISIAISI 304304 DINDIN 1.4301 PROROUND M PROROUND M hossz = 270 cm PROROUND M hossz ART. hossz = = 270 270 cm cm ART. ROZSDAMENTES ACÉL ART. ROZSDAMENTES ACÉL fényes rozsdamentes acél ROZSDAMENTES ACÉL GIN/ AISI 304 DIN 1.4301 fényes rozsdamentes fényesFt/db rozsdamentes acél acél nettó GIN/ GIN/ AISI AISI 304 304 DIN DIN 1.4301 1.4301 bruttó Ft/db nettó Ft/db Ft/db nettó bruttó egyénileg csomagolt bruttó Ft/db Ft/db egyénileg csomagolt csomagolt egyénileg
H 12,5
88
H 10 H 10 10
95046 15 200 95046 95046 19 15 304 200 15 200 19 304 304 19
95047 15 500 95047 95047 19 15 685 500 15 500 19 685 685 19
95048 15 850 95048 95048 20 15 130 850 15 850 20 130 130 20
8
12,5 12,5
GIN 8/10 GIN GIN 8/10 8/10
ART.
ART. ART. ART. 95059 1 965 95059 95059 21 496 965 1 965 22 496 496 3 IRÁNYÚ CSATLAKOZÓ ELEM - T
GTIN/I GTIN/I GTIN/I
33 IRÁNYÚ IRÁNYÚ CSATLAKOZÓ CSATLAKOZÓ ELEM ELEM -- TT ART. ART. GTIN/T ART. GTIN/T GTIN/T
GIN/10 stainless steel AISI 304 DIN 1.4301 fényes rozsdamentes acél 304 - DIN 1.4301 GIN/10 stainless steel DIN 1.4301 GIN/10 stainless steel AISI AISI 304 304 DINAISI 1.4301
BELSŐ SAROKELEM - I BELSŐ BELSŐ SAROKELEM SAROKELEM -- II
ART. ROZSDAMENTES ACÉL ART. fényes rozsdamentes acél ROZSDAMENTES ACÉL GTIN/E ROZSDAMENTES ACÉL AISI 304 DIN 1.4301 fényes rozsdamentes fényes rozsdamentes acél GTIN/E nettó Ft/db GTIN/E AISI 304 DIN 1.4301 acél AISI 304 DIN 1.4301 bruttó Ft/db nettó Ft/db nettó Ft/db bruttó bruttó Ft/db Ft/db GIN 12/15 GIN GIN 12/15 12/15
KÜLSŐ SAROKELEM - E KÜLSŐ KÜLSŐ SAROKELEM SAROKELEM -- EE
95058 1 965 95058 95058 21 496 965 1 965 22 496 496 VÉGELZÁRÓ VÉGELZÁRÓ VÉGELZÁRÓ
ART. fényes rozsdamentes acél AISI 304 DIN 1.4301 fényes rozsdamentes fényesFt/db rozsdamentes acél acél nettó AISI DIN AISI 304 304 DIN 1.4301 1.4301 bruttó Ft/db nettó Ft/db Ft/db nettó bruttó bruttó Ft/db Ft/db
GIN/10 + ILN/10 stainless steel AISI 304 DIN 1.4301 GIN/10 fényes rozsdamentes acél 304 - DIN 1.4301 GIN/10 steel DIN 1.4301 GIN/10 + + ILN/10 ILN/10 stainless stainless steel AISI AISI 304 304 DINAISI 1.4301
95060 1 965 95060 95060 21 496 965 1 965 22 496 496
ART. ART. GTIN/C GTIN/C GTIN/C
stainless steel accessories for GIN/ fényes rozsdamentes acél kiegészítők stainless steel accessories for GIN/ GIN/ GIN-hez stainless steel accessories for
95040 1 965 95040 95040 21 496 965 1 965 22 496 496
56 56 56
33
belső sarokprofilok
cerfix® proround Proround P nem toxikus PVC profil
Proround P in non-toxic PVC and impact fal és padló csatlakozásokhoz. resistant is a transition profile between Kialakítása miatt alkalmazható floor and wall. The current requirements padlólapok kerületi tágulásához, for sanitary maintenance required by dilatációjához. Speciális csatlakozó European standards, provide in fact elemeivel kialakíthatóak külső és the elimination of the 90 ° to avoid any belső of sarkok vagy akársources háromof irányú deposit dirty and possible csatlakozások bacteria, creating a is. curvature to facilitate cleaning. Models with a single anchor flange allow to be used as a connection between the laying floors and walls with different thickness.
GP/10 Co-extruded extrudált fehér PVCpvc GP/10 white
PROROUND P H
hossz = 270 cm ART.
H
GP/
GPU/
8
10
10
12
fehér
95800
95801
95804
95803
EXTRUDÁLT PVC
GP/
világos szürke RAL 7035
95805
95806
-
-
kőszürke RAL 7030
95810
95811
-
-
bézses szürke RAL 1019
95815
95816
-
-
nettó Ft/db bruttó Ft/db
3 790 4 813
3 985 8 061
3 950 5 017
4 158 5 281
BELSŐ/KÜLSŐ SAROKELEM/3 IRÁNYÚ CSATLAKOZÓ ELEM/VÉGELZÁRÓ H ART.
GTP/E
GTP/I
GTP/T
GTP/C
GPU/ POLIPROPILÉN
GTP/E rigid csatlakozás külső sarokelemmel RALgrey 7035 világos szürke GTP/E polypropylene RAL 7035 light 57
34
fehér
95852
95851
95850
95853
világos szürke RAL 7035
95862
95861
95860
95863
kőszürke RAL 7030
95872
95871
95870
95873
bézses szürke RAL 1019
95882
95881
95880
95883
nettó Ft/db bruttó Ft/db
990 1 257
990 1 257
990 1 257
990 1 257
GTP/T csatlakozás 3 irányúRAL sarokelemmel GTP/T rigid polypropylene 7035 light RAL grey 7035 világos szürke
polipropilén kiegészítők GP/ for és GPU-hoz polypropylene accessories GP/ and GPU
belső sarokprofilok
cerfix® proround Proround B sorozat utólag beépíthető, így ideális felújítások esetén. Az élek különleges kialakítása lehetővé teszi a tökéletes illeszkedést a falhoz és a padlóhoz is.
BL/50 extrudált fehér PVC
PROROUND B hossz = 270Bcm PROROUND ART. hossz = 270 cm
40x40 LxL
50X50
20x20 95550 3 690 95550 4 686 3 690 84 pcs 686
40x40 95500 4 990 95500 6 337 4 990 46 pcs 337
50X50 95551 7 355 95551 9 341 7 355 49 pcs 341
4 pcs 95510 1 035 95510 1 314 1 035 1 314 95512 1 035 95512 1 314 1 035 1 314 95511 1 035 95511 1 314 1 035 1 314 GBL/ /C fehér VÉGELZÁRÓ 95558 95513 JOBBOS-BALOS 890 1 035 nettó Ft/db 95558 95513 GBL/ /C bruttó fehér Ft/db 1 130 1 314 890 1 035 nettó Ft/db no partial packaging - article GBL/ /C pack of 16 pcs (20x20) and1 8130 pcs (40x40 and 50x50) 1 314 bruttó Ft/db
4 pcs 95552 1 035 95552 1 314 1 035 1 314 95553 1 035 95553 1 314 1 035 1 314 95554 1 035 95554 1 314 1 035 1 314 95555 1 035 95555 1 314 1 035 1 314
PVC ART. BL/ PVC
fehér nettó Ft/db BL/ fehér bruttó Ft/db nettó Ft/db POLIPROPILÉN KIEGÉSZÍTŐK bruttó Ft/db KÜLSŐ SAROKELEM POLIPROPILÉN KIEGÉSZÍTŐK BL/20 BL/20
BL/40 BL/40
LxL 20x20
GBL/ /ESAROKELEM fehér KÜLSŐ nettó Ft/db GBL/ /E bruttó fehér Ft/db nettó Ft/db BELSŐ SAROKELEM bruttó Ft/db GBL/ /ISAROKELEM fehér BELSŐ nettó Ft/db GBL/ /I bruttó fehér Ft/db nettó Ft/db 3 IRÁNYÚ CSATLAKOZÓ bruttó Ft/db ELEM /T CSATLAKOZÓ fehér 3GBL/ IRÁNYÚ ELEM GBL/ /T nettó fehér Ft/db bruttó Ft/db nettó Ft/db JOBBOS-BALOS bruttóVÉGELZÁRÓ Ft/db
8 pcs 95556 890 95556 1 130 890 1 130 95557 890 95557 1 130 890 1 130 -
no partial packaging - article GBL/ /C pack of 16 pcs (20x20) and 8 pcs (40x40 and 50x50)
BL/50 BL/50 Complete the article code with L measure (for example BLA for L=20 becomes BLA/20) Complete the article code with L measure (for example BLA for L=20 becomes BLA/20) BL/50 Co-extruded white pvc
polypropylene accessories for BL/40
BL/50 Co-extruded white pvc
polypropylene accessories for BL/40
60 60
polipropilén kiegészítők BL/40-hez
35
belső sarokprofilok
saniboard
BP/22 Co-extruded pvc
BP/25 Co-extruded pvc SANIBORD
Sanibord is a line of technical colourcoated aluminum profiles and PVC particularly suitable as a connection between ceramic tiles and sanitary or coverings and counter tops. These special profiles allow to avoid the use of silicone for sealing, and in addition to the aesthetic benefits will ensure an Sanibord PVC profilok alkalmasak keráadequate level of hygiene in time. Sanibord is a line of technical colour- közti kapmia burkolatok és szaniterek coated aluminum profiles and PVC csolatok kialakítására szilikon tömítés particularly suitable as a connection nélkül. ceramic Alga éstiles penészesedés álló, így between and sanitary or and előnyök counter tops. These hosszú azcoverings esztétikai mellett, special allow to avoid the use távonprofiles biztosítható a tisztíthatóság. of silicone for sealing, and in addition to the aesthetic benefits will ensure an adequate level of hygiene in time.
hossz = 270 cm ART. EXTRUDÁLT PVC BP/22 Co-extruded pvc B/20
BP/20Co-extruded penészmentes fehér BP/25 pvc nettó Ft/db bruttó Ft/db SANIBORD BP/20/A penészmentes fehér öntapadó hossz = 270 cm Ft/db nettó bruttó Ft/db ART.
95490 3 990 5 067 95470 4 640 5 893
KIEGÉSZÍTŐ CSOMAG KÜLSŐ-BELSŐ SAROKELEMMEL, JOBBOS-BALOS VÉGLEZÁRÓVAL EXTRUDÁLT PVC POLIPROPILÉN BP/20 penészmentes fehér 95490 polipropilén nettó Ft/db bruttó Ft/db nettó Ft/db Ft/db fehér BP/20/A bruttó penészmentes öntapadó nettó Ft/db bruttó Ft/db BPT/20 B/20 BPT/20
95480 3 990 067 15 800 2 286 95470 4 640 5 893
KIEGÉSZÍTŐ CSOMAG KÜLSŐ-BELSŐ SAROKELEMMEL, JOBBOS-BALOS VÉGLEZÁRÓVAL POLIPROPILÉN BPT/20 BPT/20 BP/20
BP/20 BP/22
BP/22 BPT/22
BPT/22 BP/25
BP/25 BPT/25
73
BPT/25
73
36
polipropilén nettó Ft/db bruttó Ft/db
95480 1 800 2 286
takaró profilok azonos magasdesign ságú burkolatok között
A takaró profilok elegánsan és hivalkodás nélkül A new line of skirtin kapcsolják össze a különböző the world of design anyagú burkolatokat. architecture. This op A csatlakozó felületek new possibilities in c stílusához igazodva folytonos combinations, creati átmenetet képeznek, a environments and in vizuális látvány megtörése decoration of moder nélkül.
37
takaró profilok azonos magasságú burkolatok között
proclassic Proclassic R profilok különböző burkolatok találkozásának takarására alkalmazhatók. Esztétikus megoldást adnak a találkozásoknál a vágások és illesztések elrejtésére. A lapos váltoProclassic is a line of profiles zatok azRegy síkban találkozó burkospecifically designed as a cover for latoknál használhatók, míg az ívesek entrance to hide the junctions and alkalmasakdue 2-3to mm színt orkülönbséggel imperfections the cutting laying találkozó burkolatok csatlakozásának between floors of different nature (eg between ceramic and parquet or takarására. A flooring rögzítésük különösen carpet). Theköszönhetően rounded section, compared könnyű, a csavaros vagy to the flat version, allows to compensate öntapadós megoldásoknak.
a slight difference in height (2 to 3 mm) between two different types of flooring. The fixing also appears to be particularly easy, thanks to the possibility of fixing with adhesive or screws. 30/A anthracite grey colour-coated aluminium 30/A anodizált ezüst profil alumíniumból
PROCLASSIC R hossz = 270 cm ART.
30/ F
A
anodizált ezüst
71067
71097
anodizált arany
71077
71107
anodizált bronz
71087
71117
nettó Ft/db bruttó Ft/db
2 844 3 612
3 864 4 907
ALUMÍNIUM
30/
PROCLASSIC R hossz = 270 cm ART.
31/
41/
F
A
F
A 71617
ALUMÍNIUM anodizált ezüst
71127
71157
71587
anodizált arany
-
-
71597
71627
anodizált bronz
-
-
-
71637
3 864 4 907
4 902 6 226
4 347 5 521
5 346 6 789
-
-
71588
71618
5 250 6 668
6 350 8 065
nettó Ft/db bruttó Ft/db
anodizált titán nettó Ft/db bruttó Ft/db
41/
38
takaró profilok azonos magasságú burkolatok között
proclassic Proclassic R profilok rézből vagy rozsdamentes acélból készülnek, és különösen alkalmasak nagy terhelés esetén középületeknél és lakásoknál. A réz változat kiválóan illeszkedik a klasszikus terekhez, míg a rozsdamentes profilok harmonizálnak a Proclassic in the stainless steel version modernRburkolatokhoz, bútorokhoz. Proclassic R insuitable the stainless steel version is particularly in public and is particularly suitable and in public private environments, in theand case of privateof environments, and inloads. the case transit high and frequent Theof transitofofthe highpolished and frequent loads. The shine stainless steel also shine ofperfect the polished stainless steel makes the matching with thealso makes perfect theand matching with the modern floorings furnishings. modern floorings and furnishings.
722/Asatin szatén rozsdamentes acél AISIDIN 304 DIN 1.4301 722/A stainless steel AISI 304 1.4301 722/A satin stainless steel AISI 304 DIN 1.4301
PROCLASSIC R PROCLASSIC R hossz = 270 cm hossz = 270 cm ART. ART. ROZSDAMENTES ACÉL ROZSDAMENTES fényes rozsdamentesACÉL acél AISI 430rozsdamentes - DIN 1.4016acél fényes AISI 430 - DIN 1.4016 nettó Ft/db nettó Ft/db bruttó Ft/db bruttó Ft/db szatén rozsdamentes acél AISI 430rozsdamentes - DIN 1.4016acél szatén AISI 430 - DIN 1.4016 nettó Ft/db nettó Ft/db bruttó Ft/db bruttó Ft/db
PROCLASSIC R PROCLASSIC R hossz = 270 cm hossz = 270 cm ART. ART.
020/A polished brass 020/A polished brass
RÉZ RÉZ fényes fényes nettó Ft/db nettó Ft/db bruttó Ft/db bruttó Ft/db
720/ 720/
F F
A A
71287 71297 71287 71297 2 688 3 910 688 43 966 910 32 414 3 414 4 966 -
F F
71298 71298 4 850 850 64 160 6 160
020/ 020/
71187 71187 5 240 240 65 655 6 655
A A
71207 71207 6 470 470 86 217 8 217
020/A fényes réz
Complete the article code with F= drilled, A=adhesive, Completescrews the article with720/ F= drilled, CV=with (for code example drilled A=adhesive, becomes 720/F) CV=with screws (for example 720/ drilled becomes 720/F) blister packaging no partial packaging
39
takaró profilok azonos magasságú burkolatok között
projoint T Projoint T profilok alkalmasak kerámia, fa és laminált padló burkolatok csatlakozásának takarására és dekoratív védelmére. 99/T/14 Projoint T is a line of profiles for the separation, protection and decoration of wooden and laminate floors.They could also be laid on floors already laid through suitable adhesives.
99/T/20 99/T/20 ezüst alumínium + T profil 99/T/20anodizált silver anodised aluminium
PROJOINT T hossz = 270 cm szélesség
8
14
20
26
75075
75080
63600
75082
ART. 99/T/ 399/T/ 399/TC/
ALUMÍNIUM anodizált ezüst
99/T/
TPU/ TBU/6A For a single piece, see sales conditions at page 240 Items 99/T/14 and 99/T/20 customizable upon request. Minimum 1000 m. divisible in 5 decors
T/
99/T/ 399/T/ 399/TC/
T/
szélesség 10 15 individually packed UNISYSTEM - BASES ART. 70 75 padlóvastagság ALUMÍNIUM hossz = 270 cm anodizált ezüst ART. anodizált arany UNISYSTEM - BASES ALUMÍNIUM nettó Ft/db bruttó Ft/db padlóvastagság T/ natúr alumínium 99/T/ anodizált titán hossz = 270 nettó Ft/dbcm
40
For a single piece, see sales conditions at page 240 For a single piece, see sales conditions at page 240
75085
3 200 4 064
3 970 5 042
-
75099
-
-
6,5/10-
4 480 5 690 9,6/12,575091
6 75070 67437 6,5/10 5 250 3 790 6 668 4 813 6
20
40
80
90
399/T/
75086 1067447 563 13 415 4 450 5 651
8 45
-
-
75089
67457
6746014 196 18 029 5 950 7 557
50
67317
-
2 745 3 486 6,5/10
45
75099 4 480 11 5 690
48
162 75082 75085
3 200 4 064 67327 13/15 H 4 840 6 147 15
3 970 5 042
-
-
6
-
67327 4 840 6 147 75090
75088
8 019 10 184
9 366 11 895
-
10 56368812/150 13 415 500 38 635 40
30 40
75083
75086
10 475 13 303
6 990 8 877 26 65
60
63600 15 75084
67317 7 500 525 3 9744 H 4 755 6 75087 68812/150 5 322 6500 759 635 H
75071
20
H
75091
5 250 6 668
20
67467
13/15 75080
3 744 4 755
75070
22
4 840 6 147
48 14
11
-
19,6/22,6 -
15
6,5/10
2 700 3 429
15/19
75087 75090 75088 67447 9,6/12,5 6745712,6/15,5 67460 15/19 6746719,6/22,6 5 322 8 019 9 366 4 450 6 759 4 840 H10 184 5 950 6 990 11 895 5 651 10 6 147 13 7 557 15 8 877 22 -
75075
20
13
75071
nettó Ft/db SPARE CLIPS nettó Ft/db bruttó Ft/db bruttó Ft/db pack 150 pcs pack no partial packaging 399/TC/ króm bevonatú (rozsdamentes hatású) TU/6 nettó Ft/db bruttó Ft/db nettó Ft/db 09 Ft/db 10 15 bruttó 15
-
H
10 47567437 13 303 3 790 4 813
fényes
10
12,6/15,5
7 500 9 525
10
bruttó Ft/db nettó Ft/db ART. bruttó Ft/db ALUMÍNIUM porszórt antracit RAL 7016 SPARE T/ CLIPS nettó natúr Ft/db alumínium bruttó Ft/db nettó Ft/db pack 150 pcs bruttó Ft/db RÉZ TU/6
For codes, please see page 171
75084
2 745 3 486
anodizált titán
nettó Ft/db UNISYSTEM PLUS - BASES bruttó Ft/db porszórt antracit RAL 7016 length = 270 cm Ft/dbTU/6 included) pack 20 pcsnettó (15 clips bruttó Ft/db ART. RÉZ UNISYSTEM PLUS - BASES ALUMINIUM 399/T/ fényes TPU/ natural aluminium nettó Ft/dbcm length = 270 nettó Ft/db pack 20 pcs (15 clips TU/6 included) bruttó Ft/db bruttó Ft/db ART. pack individually packed 399/TC/ALUMINIUM króm bevonatú (rozsdamentes hatású) nettó Ft/db TPU/ natural aluminium PROJOINT T bruttó Ft/db nettó Ft/db hossz = 270bruttó cm Ft/db
TU/6
TU/6
75083
nettó Ft/db bruttó Ft/db
99/T/14
TPU/ 99/T/20 TBU/6A
2 700 3 429
anodizált arany
75089 14 196 18 029 42
50
45 60
65
takaró profilok különböző magasságú design burkolatok között
A new line of s
A Proinvel profilok megoldáthe world of de sokat nyújtanak a burkolaarchitecture. T tok találkozásánál nagyobb new possibilitie színtkülönbségek áthidalására. combinations, A különböző színtkülönbségek environments a és anyagok lehetővé teszik, of m hogy az adott feladathozdecoration és környezethez illeszkedő profilt válasszunk.
41
takaró profilok különböző magasságú burkolatok között 45/
cerfix® pronivel 345/
Pronivel PB lehetőséget ad két különböző magasságban lévő burkolat közti magasságkülönbség áthidalására nagy terhelés esetén is. Az enyhe lejtése megkönnyíti az áthaladást a bevásárlókocsik vagy kerekes székek számára. Pronivel PB is a transition profile between two floors subject to stress. The slight slope makes easier the passing of trolleys or wheelchairs.
NZS/B/12 + NZS/S2 anodizált ezüst profil alumíniumból PBA/10 silver anodised aluminium
PBA/
PRONIVEL PB H
hossz = 270 cm ART. Complete the article code with SF= undrilled, A =adhesive (for example 45/ adhesive becomes 45/A) Complete the article code with H measure (for example PBA/ for H=10 becomes PBA/10) For a single piece, see sales conditions at page 240 99
42
10
12,5
15
ALUMÍNIUM PBA/
anodizált ezüst
93206
93208
93210
nettó Ft/db bruttó Ft/db
13 264 16 845
15 263 19 384
17 523 22 254
takaró profilok különböző magasságú burkolatok között
cerfix® pronivel Pronivel P profil enyhe lejtésű
Pronivel P profillehetőséget enyhe lejtésű formájával formájával kínál különböző lehetőséget kínál különböző szintű szintűtalálkozására padlók találkozására padlók anélkül, hogy anélkül, hogy ottkellene lépcsőt kellene kialakítani. ott lépcsőt kialakítani. Nemesacél és galvanizált alimíniumból kapható. Nemesacél és galvanizált alumíniumból
kapható.
PNI/10 fényes rozsdamentes acél AISI 304 DIN 1.4301 PNI/10 polished stainless steel AISI 304 DIN 1.4301
PA/
PNI/ PNIS/
PA/ PN/ PR/
PA/ PN/ PR/
PNI/ PNIS/
PNI/ PNIS/
PA/ PN/ PR/
PA/ PN/ PR/
PNI/ PNIS/
PNI/ PNIS/
PRONIVEL P H
hossz = 270 cm 4,5
8
10
12,5
15
20
anodizált ezüst
93175
93181
93182
93183
-
-
nettó Ft/db bruttó Ft/db
4 595 5 836
4 659 5 917
4 989 6 336
5 995 7 614
ART. ALUMÍNIUM PA/
ROZSDAMENTES ACÉL PNI/
PNIS/
fényes rozsdamentes acél AISI 304 DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db szatén rozsdamentes acél AISI 304 DIN 1.4301 nettó Ft/db bruttó Ft/db
-
-
93092
93094
93096
93098
93100
10 611 13 476
11 492 14 595
12 777 16 227
13 444 17 074
15 346 19 489
93093
93095
93097
93099
93101
12 700 16 129
13 540 17 196
14 820 18 821
15 480 19 660
17 200 21 844
Complete the article code with H measure (for example PA/ for H=8 becomes PA/8) For a single piece, see sales conditions at page 240 98
43
44
dilatációs profilok
design
A dilatációs profilok képesek A new line felvenni a hőmérséklet változásból adódó the world o mozgásokat. A terheléstől architectur függően különböző new possib anyagokból választhatóak.
combinatio
environmen decoration
45
dilatációs movement jointsprofilok
cerfix® projoint Projoint NE extrudált PVC profilok
Projoint NE is an expansion joint in co-extruded PVC. Suitable for the laying with glue, kerámiaburkolatok tágulási hézagaiba. it is available in three colors and three heights and it is suitable for large areas with p e d e s t r ia n t r a f f ic . S e t o n t h e jo in t s c r e a t e d o n t h e s c r e e d , it a llo w s t o a b s o r b s t r e s s e s of compression and expansion.
NE/10 Co-extruded pvc grey+grey RAL 7035 NE/10 extrudált PVC szürke + szürke gumi RAL 7035
PROJOINT DIL H
hossz = 270 cm 8
10
12,5
15
szürke + szürke gumi RAL 7035
99650
99660
99670
99680
kőszürke + kőszürke gumi RAL 7030 krémfehér + krémfehér gumi RAL 9001
99653
99663
99673
99683
99652
99662
-
-
nettó Ft/db bruttó Ft/db
1 290 1 638
1 395 1 772
1 520 1 930
1 650 2 096
ART. EXTRUDÁLT PVC
NE/
NE/
H
hossz = 270 cm ART.
8
10
12,5
15
20
EXTRUDÁLT PVC
NL/
movement joints movement joints movement joints
NL/
szürke + szürke gumi RAL 7035 kőszürke + kőszürke gumi RAL 7030
99700
99710
99720
-
-
99704
99714
99724
99734
99744
fehér + fehér bumi
99702
99712
99722
-
-
fekete + fekete gumi RAL 9005
99703
99713
99723
-
-
2 950 3 747
3 250 4 128
3 600 4 572
3 980 5 055
4 900 6 223
nettó Ft/db bruttó Ft/db
Projoint NA alumínium dilatációs
Projoint NA is an expansion joint in aluminium or brass, with interchangeable insert in Projoint e l a s t i c NA v i nisy lan r eexpansion s i n . T h e joint s t r uinc taluminium u r e o f t hor e brass, j o i n t , with h eprofil, l pinterchangeable s t o cserélhető p r o t e c t insert t hgumibetéttel. e eind g e o f t h e t i l e , a n d t o Projoint joint e l a s t i c NA v high i nisy lan r eexpansion s i n .both T h epedestrian s t r uinc taluminium u rand e ovehicular. f t hor e brass, j o i n t , with h eAlkalmas l pinterchangeable s to pro t e c t insert t h egyalogos eind g e o f tés h e t ile , a n d t o withstand traffic, intenzív e l a s t i c v high i n y l traffic, r e s i n .both T h epedestrian s t r u c t u rand e ovehicular. f t h e jo in t , h e lp s t o p r o t e c t t h e e d g e o f t h e t ile , a n d t o withstand szállítóeszköz forgalomhoz. withstand high traffic, both pedestrian and vehicular.
NA/10 natural aluminium + black rubber NA/10 natural aluminium + black rubber NA/10 natural aluminium + black rubber NA/10 natúr alumínium + fekete gumi
NA/ NA/ NA/
PROJOINT DIL PROJOINT DIL hossz = 270DIL cm PROJOINT hossz = 270 cm ART. hossz = 270 cm ART. ALUMÍNIUM ART. ALUMÍNIUM natúr alumínium ALUMÍNIUM + szürke gumi natúr alumínium NA/ + szürke gumi natúr alumínium NA/ + feketegumi natúr alumínium szürke gumi NA/ + feketegumi natúr alumínium nettó Ft/db + feketegumi nettó Ft/db bruttó Ft/db nettó bruttóFt/db Ft/db bruttó Ft/db
GUMIBETÉT GUMIBETÉT hossz = 270 cm GUMIBETÉT hossz = 270 cm ART. hossz = 270 cm ART. szürke ART. NE/8) Complete the article code with H measure (for example NE/ for H=8 becomes GMP/I szürke fekete GMP/I szürke fekete For a single piece, see sales conditions at page 240 GMP/I nettó feketeFt/db nettó bruttóFt/db Ft/db nettó 111 bruttóFt/db Ft/db bruttó Ft/db 46
8 8 8
10 10 10
99980 99980 99970 99980 99970 10 970 99970 10 970 13 932 10 13 970 932 13 932
99981 99981 99971 99981 99971 11 400 99971 11 400 14 478 11 14 400 478 14 478
H H H
99991 99991 99990 99991 99990 2 950 99990 23 950 747 23 950 747 3 747
12,5 12,5 12,5
15 15 15
99982 99982 99972 99982 99972 11 600 99972 11 600 14 732 11 14 600 732 14 732
99983 99983 99973 99983 99973 12 160 99973 12 15 160 443 12 15 160 443 15 443
profilok teraszokhoz desi és erkélyekhez A Protec profilok esztétikus megoldást és műszakilag korrekt megoldásokat nyújtanak teraszok, erkélyek burkolatának lezárására.
A new l
the wor
architec new po
combin
environ
decorat
47
profilok teraszokhoz és erkélyekhez
cerfix® protec Protec CPGV kompromisszumok
Protec CPGV is a series of edge profiles nélküli műszaki megoldás erkélyek, for the protection and finishing of the teraszok lezárására. Egyedülálló outside edges of terraces and balconies. kialakítása The profiles hasmegakadályozza a vertical part that a víz cover the floor and permits the run-off alá, visszaszivárgását burkolólapok of water from the tile floor; other holes ezzel megelőzve azok felfagyását on the projecting part permit a further és a burkolólapok alattithe területeken run-off of water filtered under tile. This technical megfolyásokat, solution and this drainage jelentkező reduce the problems linked to freezing sókiválásokat. and thawing and the antiaesthetic efflorescences on the cement. Suitable for tile thickness up to 12,5 mm.
CPGV/55/10 porszórt antik szürke profil alumíniumból CPGV/55/10 ancient grey colour-coated aluminium PROTEC H
hossz = 270 cm ART.
10
12,5
87580
87581
87590
87591
87582 24 500 31 115
87583 24 500 31 115
PORSZÓRT ALUMÍNIUM hamuszürke RAL 7038 CPGV/55/ fémszürke RAL 9006 antik szürke nettó Ft/db bruttó Ft/db CPGV/55/
KÜLSŐ SAROKELEM 90° H 10
12,5
87584
87585
87592
87593
87586 9 800 12 446
87587 9 800 12 446
ART. PORSZÓRT ALUMÍNIUM hamuszürke RAL 7038 CPGV/55/ /E fémszürke RAL 9006 antik szürke nettó Ft/db bruttó Ft/db SAROKELEM
H
szélesség = 70 cm ART. PORSZÓRT ALUMÍNIUM hamuszürke RAL 7038 CPGV/55/ G fémszürke RAL 9006 antik szürke nettó Ft/db bruttó Ft/db
10
12,5
87610
87610
87594
87594
87611 3 200 4 064
87611 3 200 4 064
white RAL 9003, dark brown RAL 8019 and aluminium grey RAL 9007 minimum 540 m on demand without surcharge. For lower
Complete the article code with H measure (for example CPGV/55/ for H=10 becomes CPGV/55/10) For a single piece, see sales conditions at page 240
48
CPGV/55/10/E ++ CPGV/55/10/G ancient porszórtgrey antikcolour-coated szürke profil alumíniumból CPGV/55/10/E aluminium 126
profilok teraszokhoz és erkélyekhez
cerfix® protec Protec CPHA egy eloxált alumínium
Protec is an edge profile in profilCPHA teraszokhoz, erkélyekhez és a anodised aluminium for terraces, járdákhoz. Alakja lehetővé teszi, hogy balconies and sidewalk. The shape az elvezetett elkerülje az alatta lévő permits the run-offvíz of the rain avoiding the direct contact with the screed. Laid szerkezetet. along the perimeter, it allows the shaping of the ceramic tile and the pedestrian protection of the border in many fields. To be used with tiles tickness up to 12,5 mm.
CPHA/10 anodizált ezüst profil alumíniumból CPHA/10 silver anodised aluminium
PROTEC H
hossz = 270 cm ART.
8
10
12,5
anodizált ezüst
87599
87600
87601
nettó Ft/db bruttó Ft/db
4 616 5 862
4 710 5 982
4 850 6 160
ALUMÍNIUM CPHA/
CPHA/
Complete the article code with H measure (for example CPHA/ for H=10 becomes CPHA/10) For a single piece, see sales conditions at page 240 127
CPHA/10silver anodizált ezüst aluminium profil alumíniumból CPHA/10 anodised
49
50
hajlítható bendable profiles profilok
A hajlítható profilok megoldást oxoxoxoxoxoxoxoxox adnak burkolatok íves lezárására, fghdfghdfghdfgndfndr vagy csatlakozására. Lehetővé teszik, hogy a profil kövesse a burkolat görbe vonalú alakját. A választékban szimmetrikus és aszimmetrikus, szintben lévő és különböző magasságú burkolatok elválasztásához alkalmas profilok találhatók. A Proflex Machine hajlítógéppel a szükséges ívek könnyen létrehozhatók.
51
these requi
hajlítható profilok
proflex line
Proflex line is a line of bendable skirting boards and profiles for laying ceramic tile Proflex elegáns megoldást floors, hardwood floors,profilok carpet, wood, laminate, etc. nyújtanak, where it is necessary to különboző anyagú, follow the curvilinear shape of the floor. azonos síkban lévő burkolatok Through the use of Proflex Machine, these profiles csatlakozására. are easily adaptable Használható to the kerámia, laminált és faparketta, required curvature.
szőnyeg burkolatok csatlakozására.
Proflex line is a line of bendable skirting boards and profiles for laying ceramic tile AIF/10 polished stainless wood, steel AISI 304 DIN 1.4301 floors, hardwood floors, carpet, laminate, etc. where it is necessary to follow the curvilinear shape of the floor. Through the use of Proflex Machine, these profiles are easily adaptable to the required curvature.
0 polished stainless steel AISI 304 DIN 1.4301 AIF/10 rozsdamentes acél AISI 304 DIN 1.4301
PROANGLE FLEX
ART.
ZGF/
AIF/ H
6
8
natúr alumínium
88722
88723
nettó Ft/db bruttó Ft/db
2 840 3 607
2 931 3 722
T.
UMÍNIUM
H ZSDAMENTES ACÉL
rozsdamentes 10 acél 12,5 15 91622 91623 AISI 304 DIN 14301 8 240 8 470 nettó Ft/db 10 465 10 757 bruttó Ft/db 8723 88724 88725 88726 PLMF/8 natural brass natural k of 10 pcsPLMF/8 ZGF/ and ZNF/brass from H 17 to 30 mm andRCF/ AIF/ from H 6 to 12,5 mm 931 3 012 3 176 3 195 RCF/ 722 4 034 4 058 OANGLE FLEX 3 825
/8
ssz = 270 cm
1623 91624 T. 470 8 800 UMÍNIUM 757 11 176 GF/ natúr alumínium 12,5 mm
ividually packed
13
8
10
12,5
15
natúr alumínium
88722
88723
88724
88725
88726
nettó Ft/db bruttó Ft/db
2 840 3 607
2 931 3 722
3 012 3 825
3 176 4 034
3 195 4 058
91622
91623
91624
91625
-
ROZSDAMENTES ACÉL
sz = 270 cm
0
6
ALUMÍNIUM
OANGLE FLEX
F/
H
hossz = 270 cm
91625
10
9 100 11 557 90011
90013
Pronivel Plaf/ and and8 Prostep Prostep GF/ are are 8 470 Plaf/ 800 9 100 Pronivel GF/ bendable profiles for floors of of different different 10 757 profiles 11 for 176floors 11 557 bendable 10 15 level and and for for stairs stairs or or platform platform with with a a level pack of 10 pcs ZGF/ and ZNF/ from H 17 to 30 mm and AIF/ from H 6 curvilinear to 12,5 mm shape. The kit to bend these curvilinear shape. The kit to bend these profiles should should be be bought bought separately. separately. profiles TERMINAL PROANGLE FLEX 88725 88724 FLEX 88726 hossz = cm HH TERMINAL hossz = 270 270FLEX cm 3 012 3 176 3 195 3 825 4 034 4 058 ART. 7 9 11 15 hossz 8 10 12,5 H 15 20 ART. = 270 cm ALUMÍNIUM 7 9 11 15 ART. ALUMÍNIUM 67710 67712 67714 67718 ALUMÍNIUM 91624 anodizált ezüst 91625 RCF/ 90011 90013 90015 67715 90017 67719 90019 ZBGF/ natúr alumínium anodizált arany 67711 67713 67710 67712 67714 67718 8 800 anodizált ezüst 9 100 RCF/ nettó Ft/db 5 995 6 091 6 198 6 614 11 176 anodizált 11 557 arany 67711 67713 67715 67719 bruttó Ft/dbaluminium 7 614 7 736 7 871 8 400 GF/710 silver anodised GF/710 silver anodised aluminium Ft/db 5 995 6 091 6 198 6 614 individuallynettó packed individuallybruttó packedFt/db 7 614 7 736 7 871 8 400 8 240 10 465
individually PRONIVEL packed FLEX -- Hajlítható Hajlítható profilok profilok szintkülönbségek szintkülönbségek áthidalására áthidalására PRONIVEL FLEX H hossz = = 270 270 cm cm hossz 12,5 15 20 22,5 ART. 88 ART. ALUMÍNIUM ALUMÍNIUM 90015 90017 90019 PLAF/ anodizált PLAF/ anodizált ezüst ezüst
90021
nettó Ft/db Ft/db nettó bruttó Ft/db Ft/db bruttó
H
12,5
90015
8-
rozsdamentes acél AISI 304 DIN 14301 nettó Ft/db bruttó Ft/db12,5
15
90017
20
90019
PLAF/ 22,5 PLAF/ PLMF/ PLMF/ 90021
22,5 22,5 22,5 67722 90021 67723 67722 7 590 67723 9 639 7 590 9 639
H H 10 10
93190 93190
93192 93192
850 77 850 970 99 970
850 88 850 11 240 240 11
individually packed packed individually Complete the article code with H measure (for example ZGF/ for H=8 becomes ZGF/8) - For a single piece, see sales conditions at page 240 177
RCF/ Alcrom Plus foiled aluminium ®
RCF/ Alcrom ® Plus foiled aluminium
plete the article code with H measure (for example ZGF/ for H=8 becomes ZGF/8) - For a single piece, see sales conditions at page 240 Complete the article code with H measure (for example 99/T for H=8 becomes 99/T/8) Complete the article code with H measure (for example 99/T forplease H=8 becomes For codes Z3/30/SF, see page99/T/8) 171 GF/ GF/ For page 171 For codes a singleZ3/30/SF, piece, seeplease sales see conditions at page 240
52
For a single piece, see sales conditions at page 240
PLAF/8 anodizált ezüst profil alumíniumból 180
hajlítható profilok
proflex line
kiegészítők profiles and accessories for installation oxoxoxoxoxoxoxoxox fghdfghdfghdfgndfndr
53
laying of ceramic and stone tiles. Ideal
for thickness between 3 and 12 mm, it accessories for installation prevents the vertical movement between
kiegészítők
tiles, during the adhesive grip. We also have pliers for the laying of floor and wall with less effort and time.
Protiler is a leveling system for the Protiler egy szintező rendszer a laying of ceramic and stone tiles. Ideal tökéletesen sík burkolatokért. for thickness between 3 and 12 mm, it prevents the vertical movement Alkalmazható vékony és between hagyományos tiles, during the adhesive grip. We kőlapokhoz also kerámialapokhoz továbbá have pliers for the laying of floor and wall is. A rendszer megakadályozza a with less effort and time.
burkolólapok függőleges elmozdulását. Használatával a burkolat tökéletesen sík és egyenes lesz. A burkolólapok ideális vastagsága 3 és 12 mm közt van.
PTLP2 wall plier
PROTILER SZABÁLYOZHATÓ FOGÓ
PTLP2 plier ART. wall PTLP2 szabályozható fogó falhoz
PTLP1 szabályozható fogó padlóhoz
PTLP1 PROTILER PTLP2 SZABÁLYOZHATÓ FOGÓ nettó Ft/db bruttó Ft/db PTLP1 PTLP2
PTLP1 PTLP2 PTLP1 PTLP2
accessories for installation
padlóhoz
18066
falhoz
18068 16 400 20 828
ART. PROTILER PTLP1 ÉK
padlóhoz
18066
PTLP2 100 db-os csomagban
falhoz
18068
ék
16 400 20 828 18062
nettó Ft/db ART. bruttó Ft/db PTW PROTILER nettó Ft/csomag bruttó ÉK Ft/csomag
8 400 10 668
100 db-os csomagban PROTILER ART. KLIPSZ
PTW
PTW
accessories for installation
PTWdb-os csomagban 200
ék
nettó Ft/csomag ART. bruttó Ft/csomag PTC PROTILER nettó Ft/csomag bruttó Ft/csomag KLIPSZ
Proflex machine is a machine designed 8 400 and built to model with curvilinear shape10 668 the profiles of the proflex line produced 18064 klipsz 3-12 mm-es csempevastagsághoz by Profilpas. The machine contains a proper kit and more kits are available in 9 500 case you want to bend the PLAF, the 12 065 PLMF or 90/FX /
18062
200 db-os csomagban ART. PTC
PTC PTC
klipsz 3-12 mm-es csempevastagsághoz
18064
nettó Ft/csomag bruttó Ft/csomag
9 500 12 065
CSEMPEMÁGNES
PTC
K10
00410
nettó Ft/db bruttó Ft/db
3 800 4 826
csempemágnes magnetic kit
HAJLÍTÓGÉP MITRE CUTTER FOR PVC PROFILES ART. box with 10 blisters of one piece
leírás
K20- mitre cutter
kézi hajlítógép nettó Ft/db bruttó Ft/db
30022
228
189 000 240 030 30046
Professzionális hajlítógép, a flex sorozatban található profilok bármilyen kívánt alakra 30046 történő hajlításához. 30049 PROFLEX MACHINE - kézi hajlítógép
54
30052
wheels kit with perforated side on the inside for PLMF and PLAF
30049
30052
228
A Profilpas magyarországi forgalmazója a Mapei Kft. MAPEI KFT.
2040 Budaörs, Sport u. 2. Tel. 06 23 501 670 Fax 06 23 501 666 www.mapei.hu
[email protected]
56