2009
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
690344
TOP
2
100
Tisztelt Olvasó! Idén már negyedik alkalommal jelenteti meg az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és az Észak-Magyarország napilap Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a TOP 100 kiadványt, mely a 2008. évi adatok alapján elemzi BorsodAbaúj-Zemplén megye gazdaságának állapotát, a változások irányát és mértékét. Egy évvel ezelőtt feszülten figyelt az ország és az egész világ a pénzügyi és hitelválság híreire. A gazdaság kedvezőtlen alakulásáról szóló híradások a vállalkozások részéről is hosszú távú stratégiai megoldások alkalmazását követelték meg a krízis elkerülése érdekében. Megyénk gazdasági megítélése szempontjából nagyon fontosnak tartjuk, hogy ebben a helyzetben is beszámolhatunk a 100 legeredményesebb megyei székhelyű gazdálkodó szervezet teljesítményéről, mely meghatározó a megye gazdasági mutatóinak alakulásában. Ezúton köszönjük elkötelezettségüket, s azt, hogy együttműködésükkel segítve munkánkat e kiadvány révén lehetővé tették, hogy a megye gazdasági életének megismeréséhez, a jövőbeni döntések megalapozásához hasznos információkhoz juthasson az érdeklődő. Az APEH regionális szervezetének megalakulásával lehetővé vált, hogy a TOP 100 kötet nemcsak a megye, de az Észak-magyarországi régió gazdasági folyamatait is elemezze. Célunk, hogy a kiadvány ne csupán a gazdaságfejlesztési feladatok meghatározásához, hanem az üzleti kapcsolatok fejlesztéséhez is hozzájáruljon. Nyilvánvaló, ha egy vállalkozás sikeresen működik, akkor az kedvezően befolyásolja szűkebb és tágabb gazdasági, társadalmi környezetét, multiplikátor hatása az élet szinte valamennyi területén jelentkezik. A TOP 100 körbe bekerült vállalkozások vezetőinek és dolgozóinak ezúton gratulálunk, s bízunk abban, hogy szakmai tudásukra, kiemelkedő teljesítményükre még hosszú ideig büszkék lehetünk.
Bihall Tamás elnök B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Harsányi Istvánné igazgató APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága
TOP
3
100
Kiss László fôszerkesztô Észak-Magyaroszág
Az Apeh elemzése a régió gazdaságáról
Ipari központból lemaradó régió... A korábbi tradicionális ágazatok után a vegyipar és gépipar régiója lettünk A Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyéket magába foglaló Észak-magyarországi Régió földraj zilag az Észak-magyarországi Középhegység területén helyezkedik el. Földrajzi kiterjedtsége 13 430 km2, lakónépessége 1 223 238 fő, ami 14,4 százaléka, illetve 12,2 százaléka az országosnak.
A meghatározó ágazatok mellett jelentősen fejlődött a gépipar, az élelmiszeripar (borászat, söripar, dohányipar stb.), és nem utolsósorban az Északmagyarországi Középhegység természeti szépségeire, valamint a területén elhelyezkedő világhírű Tokaji és Egri Borvidék vonzerejére épülő turizmus és az ahhoz kapcsolódó vendéglátóipar.
Az ÉM-régiót a korábbi tradicionális ágazatok (szénbányászat, kohászat) gazdasági kapcsolódásai kötötték össze. A borsodi és a nógrádi szénmedencékre, valamint a felvidéki ércbányákra alapozott bányászat és kohászat évszázadokon át a térség meghatározó iparágai voltak Salgótarján, Ózd, MiskolcDiósgyőr központokkal. Az ország egyik ipari központjaként számon tartott régió gazdaságát tovább erősítette az 1950-es években indult „szocialista iparosítás” program keretében a szénre épülő villamosenergia-ipar (Berente, Tiszapalkonya, Gyöngyös-Visonta), valamint a ma már a világpiacon is elismert nehéz vegyipar (Kazincbarcika, Tiszaújváros).
A rendszerváltás éveiben (1989–1992) a gazdasági válságidőszak a régiót is súlyosan érintette. A gazdaság visszaesése az országos átlagnál nagyobb mértékű volt és lényegesen hosszabb ideig tartott, mivel az ÉM-régió helyzetét nagymértékben súlyosbította a kohászat és a szénbányászat – az említett válságfolyamattal egy időben jelentkező – világgazdasági recessziója. A válságidőszakot követően a régió gazdaságában nem következett be az országos trendekhez hasonló gazdasági fellendülés, még sokáig a pangás évei következtek. Ebből eredően jelentős különbség alakult ki a régió TOP
4
100
és az országos szintű gazdasági teljesítmények között. A gazdasági teljesítményekben lemaradó „keleti régió” részévé váltunk. Gazdasági teljesítmények
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a régió 2007-ben (a legutóbbi ismert adat szerint) 12,2 százalékos lakossági részarány mellett a nemzetgazdasági szintű GDP 7,9 százalékát állította elő. Az egy főre jutó GDP 1627 ezer Ft/fő, ami 64,2 százaléka a 2534 ezer Ft/fős országos átlagnak. A régión belül gazdasági súlyát tekintve B.-A.-Z. megye teljesítménye meghatározó. A 2007. évi GDP az ÉM-régióban 2 023 540 millió forint, ebből Borsod-Abaúj-Zemplén 1 192 988 millió forintot (59,0 százalékot) teljesített. Ugyanez Heves megyében 583 589 millió forint (28,8 százalék), míg Nógrád megyében 246 963 millió forint (12,2 százalék).
Az Apeh elemzése a régió gazdaságáról Az egy lakosra jutó GDP értéke a 2534 ezer Ft/fő országos átlag mellett B.-A.-Z. megyében 1670 ezer Ft/fő, Hevesben (itt a legjobb) 1834 ezer Ft/fő, míg Nógrádban 1167 ezer Ft/fő.
1. GRAFIKA
A régió foglalkoztatási mutatói 2008-ban Aktivitási arány
Gazdasági visszaesés és felzárkózás
A távolabbi (1995–2000) múlt adatai az elhúzódó válságfolyamatot, míg a közeli (2000–2007) időszak gazdasági mutatói a gazdasági trendváltást, a régió gazdasági felzárkózását mutatják. (Lásd: 1. táblázat)
Észak-magyarországi régió
(százalék)
Magyarország
Munkanélküliségi ráta
Észak-magyarországi régió Magyarország
(százalék)
Foglalkoztatási arány
50,4% 54,9% 13,4% 7,8% 43,7%
Észak-magyarországi régió Magyarország
(százalék)
50,3% Grafika: Észak-Magyarország, forrás: KSH
Foglalkoztatási viszonyok
A korábbi évek gazdasági problémái megjelennek a foglalkoztatási viszonyokban is. Régiós szinten a 2008. évi adatok szerint az aktivitási arány 50,4 százalék (az országos átlag 54,6 százalék) a foglalkoztatási arány 43,7 százalék (az országos 50,3), míg a munkanélküliségi ráta a régióban 13,4 százalék (az országos átlag 7,8 százalék). (Lásd: 1. grafika) A foglalkoztatási mutatók B.-A.-Z. megyében a legkedvezőtlenebbek. A munkanélküliségi ráta 2008-ban 14,7 százalék (az országos átlag 7,8 százalék), míg Heves megyében 11, Nógrád megyében 12,6 százalék.
1. táblázat
Gazdasági felzárkózás 2000–2007 között Megnevezés Nettó árbevétel Export Hozzáadott érték Adózás előtti eredmény Hozam (adózott eredmény + amortizáció)
Régió Országos 2000/1995 2000/1995 229,0% 316,0% 207,0% 228,0%
281,0% 411,0% 251,0% 963,0%
265,0%
446,0% TOP
Észak-magyarországi régió Országos 2000, 2007, Index Index millió Ft millió Ft 2007/2000 2007/2000 1 753 410 385 70
5
481 905 713 925
4 229 693 1 453 782 930 573 250 241
241,2% 353,8% 241,3% 352,8%
204,8% 253,1% 215,1% 337,6%
134 748
381 116
282,8%
288,3%
100
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról
A megye gazdasága 2008-ban A gyengélkedő vegyipar és gépipar rányomta bélyegét az eredményekre Borsod-Abaúj-Zemplén megye 7247 négyzetkilométer területével és 701 160 fős lakónépességével az ország második legnagyobb megyéje.
A megye 7 százalékos lakossági és a foglalkoztatott munkaerő 5,8 százalékos részarányával 2007-ben 1 192 988 millió forint GDP-t állított elő, ami az országos érték 4,7 százaléka. (Lásd: 2 grafika)
2. GRAFIKA
A bruttó hazai termék (GDP) mutatói Lakosság 2009-ben (fô)
Borsod-AbaújZemplén m. Magyarország
B.-A.-Z. m./ nemzetgazdaság
GDP 2007-ben
(millió Ft)
Borsod-AbaújZemplén m.
10 030 975 7,0% 1 192 988
Magyarország
B.-A.-Z. m./ nemzetgazdaság
Egy lakosra jutó GDP
701 160
25 479 405 4,7%
Borsod-AbaújZemplén m.
1670
Magyarország
2534
B.-A.-Z. m./ nemzetgazdaság
65,9%
(ezer Ft/fô/év)
Grafika: Észak-Magyarország, forrás: KSH
TOP
6
100
Gazdasági teljesítmények
A jelentős méretnagyság ellenére a megye gazdasági teljesítménymutatói az országos mutatókhoz képest alacsonyabb szintűek. A KSH adatai szerint az egy lakosra vetített GDP 2007-ben 1670 ezer Ft/fő/év, a 2534 ezer Ft/ fő/év országos átlagnak 65,9 százaléka, ami a megyék rangsorában a 15. helyet jelenti. A gazdasági teljesítmények és a gazdaság szerkezeti sajátosságok történeti háttere: Korábban az ország egyik nehézipari és kohászati központjának számító megye gazdaságát – a rendszerváltás éveiben végbe ment – válságfolyamat súlyosan érintette. A gazdasági visszaesés az országos átlagnál nagyobb mértékű, szélesebb kiterjedésű volt és lényegesen tovább tartott. Tovább nehezítette a megye helyzetét a húzóágazatnak számító, jelentős beszállítói háttérrel rendelkező szénbányászat és kohászat egy időben jelentkező világgazdasági recessziója.
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról A válság mélypontjának számító 1989– 1992-es éveket követően az országos szintű növekvő trendek mellett B.-A.-Z. megyében még évekig jellemző volt a visszaesés szintjén maradó, alacsony (pangó) gazdasági teljesítmény. A gazdasági struktúra versenyképes átalakítása nehezen indult és vontatottan haladt. Az alternatív energiahordozókhoz képest magas önköltségű szénbányászat és a nyugati piacokon már nem versenyképes kohászati ágazatok fennmaradásáért küzdő erős lobbitevékenység sokáig eredményes volt, ami elvonta a pénzügyi forrásokat a korszerűbb, piacképesebb gazdasági szerkezet átalakításától. Az említett folyamatok következtében jelentős gazdasági különbség (hátrány) alakult ki a megye és az országos gazdasági teljesítmények színvonala között, amelynek hatása még mindig – az utóbbi néhány év kedvező gazdasági trendje ellenére – megjelenik a jelen időszak mutatóiban. Kedvező változás csak az utóbbi néhány évben következett be, amikor a folyóáras gazdasági teljesítménymutatók az éves inflációs rátát meghaladó mértékben (tehát reálértéken is) növekedtek, s a növekedés mértéke elérte, illetve meghaladta az országos átlagos növekedési ütemet. Ez a trendváltozás 2000–2001 körüli évekre tehető, ezért egy árnyaltabb helyzetértékeléshez célszerűbb a válságévektől eltelt időszakot két szakaszra bontani: egy visszaesést, gazdasági pangás jegyeit mutató távolabbi (1995–2000) és egy növekedési, felzárkózó pályára álló közel múltra (2000–2007). Az említett években tapasztalt kedvező gazdasági trend növekedési üteme 2007-ben mérséklődött. Bár a folyóáras teljesítmény- és jövedelmezőségi mutató növekedése még magasabb az országos átlagoknál, de már alacsonyabb a bázisévben (2006/05) elért növekedés mértékétől, és alatta marad a 8 százalékos éves inflációs ráta mértékének. 2008-ban már a megyei szintű folyóáras gazdasági mutatók egyértelmű visszaesése tapasztalható, a nettó árbevétel
2008/2007-es indexe 99,2 százalék, ezen belül az exporté 92,3 százalék, míg a hozzáadott érték 94,3 százalék. E kedvezőtlen irányú és mértékű változásban jelentős szerepe van az ágazati szerkezeti hatásoknak, azaz jelen esetben a megye gazdasági teljesítményében meghatározó jelentőséggel bíró vegyipari és gépipari ágazat 2008. évi kedvezőtlen eredményének. (2008-ban a vegyipar és a gépipar együttes nettó árbevétele 87,3 százalékra, exportja 89,3 százalékra, míg a hozzáadott érték mutatója 70,8 százalékra(!) esett vis�sza. A vegyipari és a gépipari ágazatok nélküli körben a nettó árbevétel indexe 108,6 százalék, a hozzáadott érték 109,8 százalék, de még a világgazdasági recesszió miatt visszaeső export indexe is 103,8 százalék.)
2008-ban az ágazati szintű teljesítmény- és jövedelemmutatók nagymértékű szóródása jellemző, ezért az összevont mutatók elemzését kezdettől fogva összekapcsoljuk az ágazati mutatók ismertetésével. Foglalkoztatási viszonyok
Az országos átlagokhoz mért alacsony szintű gazdasági mutatók következtében a megyében kedvezőtlen foglalkoztatási viszonyok alakultak ki. A lakónépesség száma folyamatosan és fokozatosan csökken, a KSH adatai szerint 2009. január 1-jén 701 160 fő, míg 2006. január 1-jén 725 779 fő – a három év alatt 24 619 fővel, azaz 3,4 százalékkal csökkent.
3. GRAFIKA
A foglalkoztatási mutatók 2008-ban Borsod-AbaújZemplén m. Nemzetgazdaság (ezer fô) B.-A.-Z. m./ nemzetgazd.
Foglalkoztatottak
Borsod-AbaújZemplén m. Nemzetgazdaság (ezer fô) B.-A.-Z. m./ nemzetgazd.
Munkanélküliek
225,9 3879,4 5,8% 39,0 329,2 11,8%
Borsod-AbaújZemplén m. Nemzetgazdaság (ezer fô) B.-A.-Z. m./ nemzetgazd.
264,9
Borsod-AbaújZemplén m. Nemzetgazdaság (ezer fô) B.-A.-Z. m./ nemzetgazd.
269,7
Gazdaságilag aktívak
Gazdaságilag nem aktívak
Borsod-Abaúj15–74 éves Zemplén m. Nemzetnépesség gazdaság (ezer fô) B.-A.-Z. m./ nemzetgazd. Borsod-AbaújZemplén m. Nemzetgazdaság (százalék) B.-A.-Z. m./ nemzetgazd.
Munkanélküliségi ráta
Borsod-AbaújZemplén m. Nemzetgazdaság (százalék) B.-A.-Z. m./ nemzetgazd.
Aktivitási arány
Borsod-AbaújZemplén m. Nemzetgazdaság (százalék) B.-A.-Z. m./ nemzetgazd.
Foglalkoztatási arány
4208,6 6,3% 3501,6 7,7% 534,6 7710,2 6,9% 14,7% 7,8% 188,2% 49,6% 54,6% 90,8% 42,3% 50,3% 84,0% Grafika: Észak-Magyarország, forrás: KSH
TOP
7
100
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról A foglalkoztatottak száma 2008-ban 225,9 ezer fő, az előző évi 235,1 főhöz képest 3,9 százalékkal csökkent. A regisztrált munkanélküliségi ráta magas, 2007-ben 13,8 százalék, míg 2008-ban 14,7 százalék (az országos átlag ugyanekkor 7,4 és 7,8 százalék). A munkanélküliek száma 39 ezer fő, 11,8 százaléka a 329,2 ezer fős országos mutatónak. Kedvezőtlenek az egyéb foglalkoztatási mutatók is. A 15–74 éves korú lakosság aktivitási aránya 2008-ban 49,6 százalék (az országos átlag 54,6 százalék), a foglalkoztatási arány 42,3 százalék (az országos átlag 50,3 százalék).
A kedvezőtlen gazdasági és foglalkoztatási mutatók megjelennek a foglalkoztatottak kereseti viszonyaiban is. Ugyancsak a KSH adatai szerint az alkalmazásban állók bruttó havi átlagkeresete 2007-ben B.-A.-Z. megyében 155 900 forint, ugyanekkor az országos átlag 179 934 forint, vagyis a megyei átlag az országos átlag 86,6 százaléka. A havi nettó átlagkereset értéke 97 676 forint, az országos átlag 108 678 forint, így a megyei az országosnak a 89,9 százaléka. (Lásd: 3. grafika az előző oldalon) A gazdaság szereplői
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei székhelyű (az APEH illetékességi körébe
tartozó) működő vállalkozások számának alakulását az utóbbi néhány évben az alábbi tendenciák jellemezték: – A társas vállalkozások száma közel szinten marad, ezen belül azonban nő a jogi személyiségű (rt., kft., szövetkezet) társaságok, és csökken a nem jogi és a nonprofit szervezetek száma, illetve részaránya. Legkedveltebb vállalkozói forma továbbra is a kft. Az üzleti felelősség alacsonyabb kockázata miatt egyre többen „igazolnak” át a nem jogi személyiségű társaságok köréből ebbe a vállalkozási formába. – Az egyéni vállalkozók száma – vélhetően az adózási feltételek szigorodása miatt – folyamatosan csökken minden (főállású, mellékállású, nyugdíjas) vállalkozói csoportban.
4. GRAFIKA
A vállalkozások száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Társas vállalkozások
Jogi szem. társ. (rt., kft., szöv.)
Nem jogi szem. társ. (bt., kkt., kht.)
Nonprofit szerv. (önkorm., alapítv.)
2005
25 047
7939
11 243
5865
2006
25 774
8453
11 318
6003
2007
25 875
8916
11 024
5935
2008
26 256
9965
10 432
5859
2009 I. félév
26 561
10 591
10 136
5834
Egyéni vállalkozók száma összesen
Főállású egyéni vállalkozók
23 900
2005
Mellékállású egyéni vállalkozók
10 567
7752
Nyugdíjas egyéni vállalkozók
5581
2006
22 272
9470
7665
5137
2007
21 649
9036
7569
5044
9030
8806
7760
4578
8224
7515
4344
2007
2005
Áfás magánszemélyek
2006
20 083
2009 I. félév
8526
10 280
26 884
2009. I. félév
20 864
2008
2008
27 683
Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
TOP
8
100
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról – Az utóbbi években jelentősen felfutó evás kör dinamikus növekedési üteme 2006-ban mérséklődött, majd 2007ben már csökkent (Index: 91,3 százalék), s a csökkenés 2008-ban tovább folytatódott. (Lásd: 4. grafika az előző oldalon) A gazdaság szereplőinek teljesítménye
A megye piaci-gazdasági teljesítményének alakulásában a társas vállalkozásoknak van meghatározó szerepük, 2008-ban az értékesítési bevétel 95,2 százalékát realizálták. A kiegészítő jellegű, elsősorban szolgáltatói tevékenységet végző egyéni vállalkozók részesedése 4 százalék, míg az eva szerint adózóké 0,8 százalék. (Lásd: 2 táblázat) A gazdasági teljesítmények alakulása
(A társas vállalkozások adatainak elemzése alapján – adatforrások: a 2008-as évről benyújtott társasági adóbevallások.) A 2008. évi megyei összesített teljesítménymutatók kedvezőtlenül alakultak,
2. Táblázat
A társas- és egyéni vállalkozások bevételei Bevétel (társas vállalkozásoknál nettó árbevétel) 2007 2008 millió Ft megoszlás millió Ft megoszlás
Megnevezés
Társas vállalkozások 2 606 997 Egyéni vállalkozók 102 220 Eva-alanyok 19 923 Összesen 2 729 140
95,5% 3,7% 0,7% 100,0%
folyóáras szintű indexük – a belföldi értékesítés kivételével – 100 százalék alatt maradt, ami 6,1 százalékos inflációs ráta mellett reálértéken már jelentős csökkenést jelent. A kedvezőtlen trend egyik meghatározó tényezője nagyobb részt a vegyipari, míg kisebb részben a gépipari ágazat teljesítményének visszaesése. E két ágazatnak meghatározó súlya van a megye gazdaságában, e két ágazat nélküli gazdasági körben a kapcsolódó táblázat adatai szerint a nettó árbevétel és a hozzáadott érték növekedési indexe már 108,6 és 109,8 százalék, meghaladva az országos mutatók növekedési ütemét.
2 585 374 109 389 20 666 2 715 429
95,2% 4,0% 0,8% 100,0%
Eredmény- és megtérülési mutatók
A számviteli törvény alapján képzett eredménymutatók legdinamikusabb, és a vállalkozások gazdasági teljesítményéhez kötődő elemei az üzleti és a pénzügyi tevékenységek eredménye, valamint az üzleti és a pénzügyi eredményből képzett szokásos vállalkozói eredmény. (Illetve meg kell említenünk még az egyéb bevételek és ráfordítások egyenlegével korrigált üzleti eredményt, mely a hozzáadott érték eredménymutatója.) (Lásd: 3 táblázat)
3. Táblázat
Teljesítmény- és jövedelmezőségi mutatók Megnevezés
Nettó árbevétel, millió Ft 2 Export árbevétel, millió Ft Export/nettó árbevétel Belföldi értékesítés, millió Ft 1 Hozzáadott érték, millió Ft Adózás előtti eredmény, millió Ft Szokásos vállalkozási eredmény (üzleti + pénzügyi eredmény), millió Ft Ebből: Üzleti eredmény, millió Ft Pénzügyi eredmény, millió Ft Rendkívüli eredmény, millió Ft Egyéb bevételek (-) és ráfordítások (+) egyenlege Korrigált üzleti tevékenység eredménye Jövedelmezőségi szint 1. adózás előtti eredmény/nettó árbevétel Jövedelmezőségi szint 2. szokásos vállalkozási ered./nettó árbevétel
B.-A.-Z. megye 2007
2008
B.-A.-Z. megye a vegyipar Országos Index és gépipar nélkül 2008/2007 2007 2008 2008
606 997 2 874 990 33,6% 732 007 1 486 297 179 703
585 374 1 448 770 1 574 027 70 685 410 807 544 178 743 185 563 20 654 014 31,2% 12,3% 11,8% 29,2% 777 830 1 270 027 1 388 464 50 031 396 458 585 293 317 322 012 13 365 583 35 254 110 873 43 279 1 816 706
110 594 117 869 -7275 69 112 35 248 153 117
33 876 69 251 -35 375 1384 46 083 115 334
43 238 51 125 -7887 67 640 17 278 68 403
41 581 58 223 -16 642 1702 23 689 81 912
6,9%
1,4%
7,7%
2,7%
2,6%
4,2%
1,3%
3,0%
2,6%
2,7%
TOP
9
100
107,8% 108,6%
107,4% 106,3% 46,3%
1 877 417 56,9% 2 927 380 97,8% -1 049 963 -440,8% -66 281 -110,7% 1 097 227 126,3% 4 024 607 104,2%
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról A 2008-as eredménymutatókra jellemző: – Ágazatonként jelentős differenciák mellett, de általában jellemző a bázishoz mért eredménymutatók jelentős csökkenése mind megyei, mind országos szinten. – Az összesített megyei eredménymutatók nagymértékű visszaesése, ugyanekkor a vegyipari és gépipari ágazat nélküli megyei vállalkozói kör mutatói viszonylag kedvezőek, jelentős mértékben meghaladják az országos átlagértékeket. – A pénzügyi eredmény nagymértékű romlása, továbbá az egyéb ráfordítások és bevételek veszteségtartalmának a növekedése. – A jövedelmek visszaesése megjelenik a nettó árbevételre vetített jövedelmezőségi szint mutatóiban. A megyei szintű mutatók alacsonyabbak, míg a vegyipar és gépipar nélküli kör adatai az országos jövedelmezőségi szinttel egyezőek. – A pénzügyi megtérülést kifejező hozammutató nagymértékű visszaesése az adózott eredmény nagymértékű csökkenésének az eredménye, a hozam amortizációs elemének indexe 100 százalék fölötti. A megyei összesített ada-
tok alacsonyabbak, de a vegyipari és gépipari ágazatok nélküli kör növekedése az országos mértékkel megegyezik (105,8 és 106,9 százalék). Hatékonysági mutatók
A hozzáadott érték részét képező korrigált üzleti tevékenység eredménye 75,3 százalékra esik vissza, ugyanez a vegyipar és gépipar nélküli körben 119,7 százalék, míg országosan 104,2 százalék. A hozammutató részét képező adózott eredmény megyei szinten 15,7 százalékra, a vegyipar és gépipar nélküli körben 34,0 százalékra, míg országosan 42,0 százalékra esik vissza. A rendkívüli eredmény romlása – mint minden évben – 2008-ban is nagymértékben torzítja a hatékonysági mutatók alakulását, az eredménytartalom függvényében a saját tőkére vetített hozzáadott érték mutató kevésbé, míg a saját tőkére vetített hozammutató nagyobb mértékben csökken.
Foglalkoztatási viszonyok
A megyei székhellyel rendelkező társas vállalkozások által foglalkoztatott létszám megyei szinten 3,1 százalékos csökkenést mutat, ami 3042 főt jelent. (Országos szinten a csökkenés 0,4 százalék). A bérköltségek megyei szinte összességében 2 százalékkal nőttek, ami az átlagbérek szintjén – mivel csökkent a foglalkoztatott létszám – 5,3 százalékos növekedést jelent (országos szinten 7,4 százalékos mértékű a bérköltség növekedése, míg az átlagbérek 7,8 százalékkal nőttek). A 2008-as átlagbér B.-A.-Z. megyében 1661 ezer Ft/fő/év, ami az országos 1953 ezer Ft/fő/év átlagnak a 85 százaléka. A megyei szintű adatok tehát minden mutató esetében lényegesen kedvezőtlenebbül alakultak az országos mutatóknál, az átlagbér pozíciókban mintegy 15 százalékos elmaradás mutatkozik. A foglalkoztatott létszámra vetített hozzáadott érték, mint az élőmunka hatékonysági mutatója B.-A.-Z. megyében 2008-ban 4849 ezer Ft/fő/év, míg országosan 5936 ezer Ft/fő/év. (Lásd: 4. táblázat)
4. Táblázat
Megtérülési, hatékonysági és foglalkoztatási mutatók Hozam (adózott eredmény + amortizáció), millió Ft Ebből: Adózott eredmény, millió Ft Amortizáció, millió Ft Hozzáadott érték, millió Ft Saját tőke, millió Ft Hozzáadott érték/saját tőke Hozam/saját tőke Jegyzett tőke, millió Ft Saját tőke/jegyzett tőke Külföldi tőke, millió Ft Külföldi tőke/jegyzett tőke Foglalkoztatott létszám, fő Bérköltség, millió Ft Átlagbér, ezer Ft/fő/év Hozzáadott érték/létszám, ezer Ft/fő/év Megnevezés
B.-A.-Z. megye 2007 261 377 167 353 94 024 486 297 945 628 51,4% 27,6% 389 561 242,7% 107 399 27,6% 97 613 154 086 1579 4982
2008 122 714 26 238 96 476 458 585 929 988 49,3% 13,2% 388 222 239,6% 102 710 26,5% 94 571 157 126 1661 4849
TOP 10 100
B.-A.-Z. megye és gépipar 2007 158 436 103 118 55 318 293 317 604 898 48,5% 26,2% 307 407 196,8% 73 087 23,8% 78 409 108 133 1379 3741
a vegyipar Országos Index nélkül 2008/2007 2008 2008 93 565 4 085 316 68,2% 35 066 1 498 092 42,0% 58 499 2 587 224 106,9% 322 012 13 365 583 106,3% 613 741 27 288 192 104,9% 52,5% 49,0% 15,2% 15,0% 311 404 9 512 845 105,8% 197,1% 286,9% 72 811 4 439 309 116,0% 23,4% 46,7% 77 239 2 251 425 99,6% 114 062 4 396 633 107,4% 1477 1952,8 107,8% 4169 5936,5 106,7%
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról Ágazati szerkezet
5. GRAFIKA
Borsod-Abaúj-Zemplén megye ágazati szerkezetére (is) jellemző néhány ágazat meghatározó szerepe. Kiemelkedő súllyal bír a vegyipar és az utóbbi években dinamikusan növekvő gépipar. E két meghatározó ágazaton kívül jelentős még a szerepe a mintegy 8–10 százalék körüli hozzáadott érték arányt realizáló élelmiszeriparnak, kohászatnak és energiaiparnak. (Lásd: 5. táblázat, 5–7 grafika)
A hozzáadott érték megoszlása a megyében
A 2008-as adatok szerint a vegyipar és a gépipar realizálta a nettó árbevétel 39,1 százalékát, az export 77,0 százalékát, valamint a hozzáadott érték 29,8 százalékát. Az energiaipar, a kohászat és az élelmiszeripar együttesen a nettó árbevételből további 27,4 százalékkal, az exportból 17,4 százalékkal, míg a hozzáadott értékből 31 százalékkal részesedett. (A kereskedelmi ágazat kiemelkedő teljesítménye nettó árbevételben 17,1 százalékos, hozzáadott értékben 9,8 százalékos részesedéssel nem tekinthető megyei sajátosságnak, mert a kereskedelmi ágazat minden megyében általában hasonló arányú teljesítéssel van jelen.)
2008-ban, százalék
3,3%
Mezőgazdaság
9,3%
Élelmiszeripar
18,0%
Vegyipar
9,8%
Kohászat Gépipar
11,8%
Energiaipar
11,9%
Építőipar
5,6% 9,8%
Kereskedelem
5,5%
Közlekedés
10,4%
Nem anyagi ágak
4,5%
Egyéb ágazatok
Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
A gazdasági teljesítmények 2008-ban kedvezőtlenül alakultak a megyében, a folyóáras szintű mutatók indexei 100 százalék alatt realizálódtak, tehát csökkentek (nettó árbevétel 99,2 százalék, export 92,3 százalék, hozzáadott érték 94,3 százalék). A kedvezőtlen trend meghatározó tényezője a meg-
határozó súlyú vegyipari és a gépipari ágazat teljesítménymutatóinak vis�szaesése. (A nettó árbevétel indexe a vegyiparban 94,5 százalék, a gépiparban 76,7 százalék, ugyanez az export esetében 90,6 és 87,5 százalék, míg a hozzáadott érték esetében 62,6 és 88,4 százalék.)
5. Táblázat
Teljesítménymutatók Ágazatok
Nettó árbevétel 2007, 2008, Index
millió Ft
Mezőgazdaság Élelmiszeripar Vegyipar Kohászat Gépipar Energiaipar Építőipar Kereskedelem Közlekedés Nem anyagi ágak Egyéb ágazatok Gazdasági ágazatok összesen Nemzetgazdaság B.-A.-Z. megye/nemzetgazdaság Vegyipar + gépipar B.-A.-Z. megye a vegyipar és gépipar nélkül
2007,
millió Ft 2008/2007 millió Ft
Export 2008, millió Ft
Index
Hozzáadott érték 2007, 2008, Index
2008/2007 millió Ft
millió Ft
44 532 50 520 113,4% 1587 2684 169,1% 13 252 15 280 94 023 101 389 107,8% 11 244 12 743 113,3% 44 385 42 660 689 092 651 483 94,5% 411 221 372 512 90,6% 131 744 82 420 217 451 231 237 106,3% 117 155 127 574 108,9% 42 430 45 162 469 135 359 864 76,7% 285 026 249 469 87,5% 61 236 54 153 302 777 376 989 124,5% 134 0 0,0% 40 698 54 448 93 371 92 904 99,5% 3114 4833 155,2% 23 595 25 708 435 604 441 229 101,3% 30 192 21 510 71,2% 43 095 45 136 70 146 74 240 105,8% 4866 4069 83,6% 24 022 25 295 132 363 138 401 104,6% 1876 2933 156,3% 42 906 47 720 58 503 67 118 114,7% 8575 9217 107,5% 18 934 20 603 2 606 997 2 585 374 99,2% 874 990 807 544 92,3% 486 297 458 585 65 585 026 70 685 410 107,8% 19 014 750 20 654 014 108,6% 12 573 917 13 365 583 4,0% 3,7% 4,6% 3,9% 3,9% 3,4% 1 158 227 1 011 347 87,3% 696 247 621 981 89,3% 192 980 136 573 1 448 770 1 574 027
108,6%
178 743
TOP 11 100
185 563 103,8%
293 317
322 012
2008/2007
115,3% 96,1% 62,6% 106,4% 88,4% 133,8% 109,0% 104,7% 105,3% 111,2% 108,8% 94,3% 106,3% 70,8% 109,8%
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról 6. GRAFIKA
Az export megoszlása a megyében 2008-ban, százalék
Mezőgazdaság
Élelmiszeripar
1,6%
0,3% Gépipar
30,9% Vegyipar
46,1% Egyéb ágazat
1,1%
Nem anyagi ágak 0,4% Közlekedés
0,5%
Energiaipar
Kohászat
15,8%
0,0% Kereskedelem
2,7%
Építőipar
0,6%
Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
A vegyipari és a gépipari ágazatok nélküli kör teljesítménye viszonylag kedvező, a nettó árbevétel és a hozzáadott érték növekedési indexe meghaladja az országos átlagot (nettó árbevétel 108,6 és 107,8 százalék, hozzáadott érték 109,8 és 106,3 százalék). Legkedvezőbb a teljesítménymutatók ala-
kulása az energiaiparban (nettó árbevétel 124,5 százalék, hozzáadott érték 133,8 százalék). Emellett kiemelésre érdemes még a kohászat és az egyéb nem anyagi ágazatok teljesítménye. 2008-ban a megyei szintű jövedelemmutatók nagymértékű visszaesése
tapasztalható, ágazati szinten viszont már nagyon jelentős – pozitív-negatív irányban egyaránt – a jövedelemmutatók szóródása, ezért megyei szinten nem igen lehet a jövedelmek trendjét meghatározni. A számos jövedelemmutató közül a vállalkozások piaci tevékenységéhez szorosan kötődő „szokásos vállalkozói (üzleti + pénzügyi) eredmény” változásának értékelését emeljük ki. Eme mutató 2008-ban a bázis évhez képest 30,6 százalékra(!) esett vissza (ugyanez nemzetgazdasági szinten 56,9 százalék). A visszaesésben nagy szerepet játszott a pénzügyi eredmény romlása (megyei szinten 2007ben -7275 millió forint, míg 2008-ban -35 375 millió forint), de az említett mutatón belül az üzleti tevékenység eredményének alakulása is nagyon kedvezőtlen (az index megyei szinten 58,8 százalék, míg nemzetgazdasági szinten 97,8 százalék). Ágazati megközelítésben a nagymértékű eredményromlás meghatározó tényezője a vegyipari ágazat eredményének jelentős visszaesése: üzleti tevékenységének eredménye a bázis évi 60 067 millió forintról 5809 millió forintra esett vissza (Index: 9,7 százalék), míg a pénzügyi tevékenységvesztesége -838 millió forintról -18 748 millióra.
6. Táblázat
Eredmény- és jövedelmezőségi mutatók I. Üzleti tevékenység eredménye Ágazatok
Pénzügyi tevékenység eredménye
Egyéb ráfordítások és egyéb bevételek egyenlege
Korrigált üzleti eredmény*
2008, Meg- Index 2007, 2008, Meg- Index 2007, 2008, 2007, 2008, 2007, millió Ft millió Ft oszlás 2008/2007 millió Ft millió Ft millió Ft millió Ft millió Ft millió Ft oszlás 2008/2007 Mezőgazdaság 5319 6101 8,8% 114,7% -822 -1190 Élelmiszeripar 930 651 0,9% 70,0% -2160 -4130 Vegyipar 60 067 5809 8,4% 9,7% -838 -18 748 Kohászat 7007 4234 6,1% 60,4% 6 -3005 Gépipar 6677 5219 7,5% 78,2% 1450 15 Energiaipar 7734 17 942 25,9% 232,0% -2607 -2258 Építőipar 5089 6093 8,8% 119,7% -286 -705 Kereskedelem 11 308 9653 13,9% 85,4% -1754 -3210 Közlekedés 4370 3112 4,5% 71,2% -1405 -2391 Nem anyagi ágak 7426 7748 11,2% 104,3% 1569 809 Egyéb ágazatok 1942 2689 3,9% 138,5% -428 -562 Gazdasági ágak 117 869 69 251 100,0% 58,8% -7275 -35 375 Nemzetgazdaság 2 993 834 2 927 380 97,8% 308 083 -1 049 963 B.-A.-Z. megye/ nemzetgazdaság 3,9% 2,4% -2,4% 3,4% Vegyipar + gépipar 66 744 11 028 15,9% 16,5% 612 -18 733 B.-A.-Z megye a vegyipar és gépipar nélkül 51 125 58 223 84,1% 113,9% -7887 -16 642 *Korrigált üzleti eredmény: a hozzáadott érték eredménymutatója
TOP 12 100
-10 560 -10 575 -5241 -4474 -3,9% 85,4% 29 492 27 932 30 422 28 583 24,8% 94,0% 8588 16 016 68 655 21 825 18,9% 31,8% 1742 3721 8749 7955 6,9% 90,9% 9382 6378 16059 11597 10,1% 72,2% 4844 6637 12 578 24 579 21,3% 195,4% 393 638 5482 6731 5,8% 122,8% -2369 -1891 8939 7762 6,7% 86,8% -3227 -2353 1143 759 0,7% 66,4% -2737 -456 4689 7292 6,3% 155,5% -300 36 1642 2725 2,4% 166,0% 35 248 46 083 153 117 115 334 100,0% 75,3% 868 585 1 097 227 3 862 419 4 024 607 104,2% 4,1% 17 970
4,2% 22 394
4,0% 84 714
2,9% 33 422 29,0% 39,5%
17 278
23 689
68 403
81 912
71,0% 119,7%
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról A vegyipari ágazat tehát önmagában meghatározta a megyei jövedelmek alakulásának trendjét. Emellett még fontos szerepe volt a gépipar viszonylag jelentős eredményromlásának: a szokásos vállalkozói eredmény 8127 millió forintról 5234 millióra esett vissza (Index: 64,4 százalék), melyben mind az üzleti tevékenység, mind a pénzügyi tevékenység eredményének csökkenése szerepet játszik. A jövedelemmutatók esetében is jelentős szerepe van tehát az ágazati hatásoknak. A szokásos vállalkozói eredmény indexe a vegyipari és gépipari ágazat nélkül 96,2 százalék (az országos átlag 56,9 százalék). Ezen belül – e körben is – jelentős a pénzügyi eredmény romlása a bázisévi veszteség -7787 millió forintról tovább nő, -16 672 millióra esik vissza, de az üzleti tevékenység eredményének változása már kedvező, a növekedés indexe 113,9 százalék és viszonylag jelentős mértékben meghaladja a 97,8 százaléknyi országos átlagot. A vegyipari és a gépipari ágazatok nélküli körben egyébként jelentős az eredménymutatók szóródása. Kiemelendő az energiaipar kedvező jövede-
7. GRAFIKA
A nettó árbevétel megoszlása a megyében 2008-ban, százalék
Egyéb ágazatok Mezőgazdaság 2,6% 2,0% Nem anyagi Élelmiszeripar ágak 5,4% 3,9% Közlekedés
2,9%
Vegyipar
25,2%
Kereskedelem
17,1%
Építőipar
3,6%
Kohászat
8,9%
Energiaipar
14,6%
Gépipar
13,9% Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
lem alakulása, a szokásos vállalkozói (üzleti + pénzügyi) eredménye a bázisévi 5127 millió forintról 15 684 millióra emelkedett, az index 305,9 százalék és
ezzel önmagában a 2008. évi megyei szintű szokásos vállalkozási eredmény 46,3 százalékát realizálta. (Lásd: 6–7. táblázat)
7. Táblázat
Eredmény- és jövedelmezőségi mutatók II. Szokásos vállalkozási (üzleti + pénzügyi) eredmény
Ágazatok
Mezőgazdaság Élelmiszeripar Vegyipar Kohászat Gépipar Energiaipar Építőipar Kereskedelem Közlekedés Nem anyagi ágak Egyéb ágazatok Gazdasági ágak Nemzetgazdaság B.-A.-Z. megye/ nemzetgazdaság Vegyipar + gépipar
Rendkívüli eredmény
Adózás előtti eredmény
2007, 2008, Meg- Index 2007, 2008, Index 2007, 2008, Meg- millió Ft millió Ft oszlás 2008/2007 millió Ft millió Ft 2008/2007 millió Ft millió Ft oszlás
Index 2008/2007
4497 4911 14,5% -1230 -3479 -10,3% 59 229 -12 939 -38,2% 7013 1229 3,6% 8127 5234 15,5% 5127 15 684 46,3% 4803 5388 15,9% 9554 6443 19,0% 2965 721 2,1% 8995 8557 25,3% 1514 2127 6,3% 110 594 33 876 100,0% 3 301 917 1 877 417
118,1% 308,9% -121,9% 15,1% 60,5% 23,8% 106,6% 59,6% 27,8% 90,2% 120,5% 19,6% 46,3%
B.-A.-Z. megye a vegyipar és gépipar nélkül
3,3% 67 356 43 238
109,2% -304 40 4193 282,8% 132 88 66,7% -1097 -21,8% 1075 -242 60 306 17,5% 2463 206 8,4% 9476 64,4% 397 -76 8524 305,9% 61 789 -112 66 917 112,2% 271 21 7,7% 5074 67,4% 1490 533 35,8% 11 057 24,3% 349 202 57,9% 3315 95,1% 877 332 37,9% 9850 140,5% 573 392 68,4% 2088 30,6% 69 112 1384 2,0% 179 703 56,9% 617 686 -66 281 -110,7% 3 926 792 1
1,8% -7705 -22,7% -11,4% 41 581 122,7%
96,2%
11,2% 1472 67 640
-2,1% -318 -21,6% 1702
TOP 13 100
2,5%
4,5% 68 830 110 873
4951 14,0% -3389 -9,6% -13 183 -37,4% 1435 4,1% 5158 14,6% 15 957 45,3% 5408 15,3% 6591 18,7% 922 2,6% 8888 25,2% 2516 7,1% 35 254 100,0% 816 706
1,9% -8025 -22,8% -111,7% 43 279 122,8%
39,0%
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról Az eredmény nagymértékű csökkenésének hatása természetesen megjelenik a teljesítmény (hozzáadott érték), a jövedelmezőségi, a megtérülési mellett a hatékonysági mutatókban egyaránt. Hatékonysági mutató
Elsősorban az említett – nagymértékben csökkenő – eredmény következtében megyei szinten a hozzáadott érték mutatójának indexe 94,3 százalék, a hozammutatónál 46,9 százalék (azon belül az adózott eredmény 15,7 százalék(!), míg az amortizáció 102,6 százalék). Az eredményhatás attól függ, hogy milyen mértékű az egyes mutatók eredménytartalma, így például kisebb a hozzáadott értéknél, de sokkal nagyobb az adózott eredményt tartalmazó hozammutatónál. Minden megyei szintű mutató alacsonyabb az országos átlagnál, de a 2008-as évi erős ágazati hatás itt is erősen érvényesül, így a vegyipar és a gépipar nélküli körben lényegesen kedvezőbbek az egyes mutatók (illetve azok elemeinek) 2008. évi alakulása. (Lásd: 8. táblázat)
8. Táblázat
Hatékonysági mutatók Hozzáadott érték Ágazatok
Hozam (adózott eredmény + amortizáció)
Adózott eredmény
Amortizáció
Index Index 2008, 2008, 2008, Index 2008, Index 2008, millió Ft 2008/2007 millió Ft 2008/2007 millió Ft 2008/2007 millió Ft 2008/2007 millió Ft
Saját tőke Meg- Index oszlás 2008/2007
Mezőgazdaság 15 280 115,3% 9391 113,4 4341 120,0% 5050 108,3% 55 906 6,0% Élelmiszeripar 42 660 96,1% -458 -122,7 -3571 258,0% 3113 91,4% 24 805 2,7% Vegyipar 82 420 62,6% 15 751 18,3 -13 307 -123,5% 29 058 97,8% 250 686 27,0% Kohászat 45 162 106,4% 7453 51,7 607 7,4% 6846 111,1% 51 825 5,6% Gépipar 54 153 88,4% 13 398 80,1 4479 58,0% 8919 99,1% 65 561 7,0% Energiaipar 54 448 133,8% 29 515 36,6 13 724 20,7% 15 791 109,3% 234 851 25,3% Építőipar 25 708 109,0% 7464 103,2 4634 107,3% 2830 97,2% 28 930 3,1% Kereskedelem 45 136 104,7% 11 918 76,6 5299 56,1% 6619 108,4% 70 335 7,6% Közlekedés 25 295 105,3% 7639 81,0 633 22,4% 7006 105,9% 22 821 2,5% Nem anyagi ágak 47 720 111,2% 15 209 94,6 7308 89,6% 7901 99,7% 94 169 10,1% Egyéb ágazatok 20 603 108,8% 5434 113,8 2091 123,2% 3343 108,6% 30 099 3,2% Gazdasági ágak 458 585 94,3% 122 714 46,9 26 238 15,7% 96 476 102,6% 929 988 100,0% Nemzetgazdaság 13 365 583 106,3% 4 085 316 68,2 1 498 092 42,0% 2 587 224 106,9% 27 288 192 B.-A.-Z. megye/ nemzetgazdaság 3,4% 3,0% 1,8% 3,7% 3,4% Vegyipar + gépipar 136 573 70,8% 29 149 28,3% -8828 -13,7% 37 977 98,1% 316 247 34,0% B.-A.-Z. megye a vegyipar és gépipar nélkül 322 012 109,8% 93 565 59,1% 35 066 34,0% 58 499 105,8% 613 741 66,0%
TOP 14 100
110,4 87,7 92,6 98,3 93,8 102,8 108,9 104,8 107,5 92,8 105,6 98,3 104,9 92,8% 101,5%
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról A normál gazdasági trendek esetében az egyes hatékonysági mutatók szintje elsősorban attól függ, hogy az egyes ágazatok mennyire tőke- vagy élőmunka-igényesek. A befektetett saját tőke alapján anyagigényes ágazatnak tekintjük a vegyipart és az energiaipart, míg élőmunka-igényesnek a foglalkoztatott munkaerő alapján általában a kereskedelmet, a gépipart vagy a nem anyagi ágazatot. A 2008-as eredményváltozások a fajlagos hatékonysági mutatók kifejező képességét is megzavarják. Ennek ellenére 2008-ban is igaz, hogy a tőkeigényesebb ágazatoknál (például vegyipar, energiaipar) alacsonyabb a saját tőke és kedvezőbb (magasabb) az élőmunka hatékonysága, míg az élőmunka-igényesebb ágazatoknál (például kereskedelem) magasabb a befektetett saját tőke, ugyanakkor alacsonyabb a foglalkoztatotti létszám hatékonysága. Az említett (illetve a táblázatban szereplő) hatékonysági mutatók tehát erősen ágazatfüggők, elsősorban ágazaton belüli hatékonyságmérésre alkalmasak, ágazatok közötti összehasonlításra már kevésbé. Az eltérő eszköz-, illetve élőmunka-igényességű ágazatok hatékonysági mutatói arra (is) felhívják a figyelmet, hogy foglalkoztatási gondokkal küzdő megyék esetében (például
ilyen Borsod-Abaúj-Zemplén megye) az élőmunka-igényesebb ágazatokba célszerű befektetni (beruházni), illetve az ilyen jellegű befektetéseket kellene ösztönözni. A fenti összefüggés szerint a megyében átlagosan egy foglalkoztatott lét-
szám a befektetett tőke oldaláról 9834 ezer forintba kerül, ugyanez az energiaiparban 73 674 ezer, míg a vegyiparban 36 734 ezer forint, ugyanakkor az építőiparban már csak 3366 ezer, a kereskedelemben 4302 ezer, a kohászatnál pedig 5006 ezer forint. (Lásd: 9. táblázat)
9. Táblázat
Fajlagos hatékonysági mutatók
Ágazatok
Átlagbér, ezer Ft/fő/év 2007
Mezőgazdaság Élelmiszeripar Vegyipar Kohászat Gépipar Energiaipar Építőipar Kereskedelem Közlekedés Nem anyagi ágak Egyéb ágazatok Gazdasági ágak összesen Nemzetgazdaság B.-A.-Z. megye/ nemzetgazdaság Vegyipar + gépipar B.-A.-Z. megye a vegyipar és gépipar nélkül
1315 1563 2953 1769 2057 2552 1138 1113 1488 1348 1144 1579 1811 87,2% 2393 1379
Hozzáadott érték/ Hozzáadott érték/ Hozam/ Hozzáadott érték/ Saját tőke/ saját tőke, létszám, saját tőke, bérköltség, létszám, ezer Ft/millió Ft millió Ft/fő ezer Ft/millió Ft ezer Ft/millió Ft ezer Ft/fő
2008
Index
2007
1451 1675 3026 1838 2134 2762 1180 1246 1577 1429 1215 1661 1953
110,3% 107,2% 102,5% 103,9% 103,7% 108,2% 103,7% 111,9% 106,0% 106,0% 106,2% 105,2% 107,8%
262 1569 486 805 876 178 888 642 1131 423 664 514 483
85,0% 2485 103,8%
106,4% 566
1477
107,1%
485
2008
2008
2007
2008
2007
2008
2008
273 2268 1720 10 739 329 18 293 871 4138 826 5102 232 12 138 889 2628 642 2598 1108 3777 507 2972 685 2238 493 4982 490 5564
2695 10 789 12 090 4362 5150 17 074 2991 2760 3912 3266 2559 4849 5936
163 71 318 273 239 353 272 232 444 159 167 276 230
168 -18 63 144 204 126 258 169 335 162 181 132 150
1725 6870 6196 2339 2480 4756 2310 2333 2539 2204 1956 3156 3072
1857 6440 3996 2373 2414 6182 2534 2215 2480 2286 2106 2919 3040
9860 6273 36 774 5006 6235 73 644 3366 4302 3529 6446 3739 9834 12 120
100,7% 89,5% 432 10 049
81,7% 7880
120,0% 88,1% 302 92
102,7% 4200
96,0% 3171
811 18 246
2713
2823
7946
525
2007
3741
TOP 15 100
4169
262
152
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról 8. GRAFIKA
Beruházások a megyében millió forint 2007
2008
Mezőgazdaság erdőgazdálkodás
4974
7064
3811
Élelmiszeripar
5489 23 107
Vegyipar
61 214
9386
Kohászat
15 298
8345
Gépipar
13 968 24 203
Energiaipar
16 414
3415
Építőipar
4139 13 155
Kereskedelem
11 465
9704
Közlekedés
10 216 14 164
Nem anyagi ágak
18 153
6009
Egyéb ágazatok
4564 Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
Foglalkoztatási mutatók
A kapcsolódó táblázat adatai csak a társas körben foglalkoztatott létszám adatait tartalmazza. E körben nem javult a foglalkoztatottság, 2007 és 2008 között a foglalkoztatott létszám
indexe 96,9 százalék, azaz 3,1 százalékkal csökkent, ami 3042 fős létszámcsökkenést jelent. (Az országos index 99,6 százalék, tehát 0,4 százalékos a csökkenés.) Az ágazatonkénti foglalkoztatotti létszám alakulását a lenti táblázat tar-
talmazza. A legnagyobb csökkenés a gépiparban következett be, ahol a foglalkoztatottak száma 1487 fővel, vagyis 12,4 százalékkal esett vissza. (Lásd: 10. táblázat)
10. Táblázat
Foglalkoztatási mutatók Bérköltség Ágazatok
Foglalkoztatott létszám
Átlagbér
2007, 2008, Meg- Index 2007, 2008, Meg- Index 2007, 2008, Index millió Ft millió Ft oszlás 2008/2007 fő fő oszlás 2008/2007 ezer Ft/ ezer Ft/ 2008/2007 fő/év fő/év
Mezőgazdaság 7682 8230 5,2% 107,1% Élelmiszeripar 6461 6624 4,2% 102,5% Vegyipar 21 264 20 628 13,1% 97,0% Kohászat 18 139 19 028 12,1% 104,9% Gépipar 24 689 22 436 14,3% 90,9% Energiaipar 8557 8808 5,6% 102,9% Építőipar 10 215 10 145 6,5% 99,3% Kereskedelem 18 470 20 373 13,0% 110,3% Közlekedés 9463 10 200 6,5% 107,8% Nem anyagi ágak 19 467 20 871 13,3% 107,2% Egyéb ágazatok 9679 9783 6,2% 101,1% Gazdasági ágak összesen 154 086 157 126 100,0% 102,0% Nemzetgazdaság 4 093 170 4 396 633 107,4% B.-A.-Z. megye/ nemzetgazdaság 3,8% 3,6% Vegyipar + gépipar 45 953 43 064 27,4% 93,7% B.-A.-Z. megye a vegyipar és gépipar nélkül 108 133 114 062 72,6% 105,5%
5843 4133 7202 10 253 12 002 3353 8978 16 589 6360 14 439 8461 97 613 2 259 702 2
97,0% 95,7% 94,7% 101,0% 87,6% 95,1% 95,7% 98,6% 101,7% 101,2% 95,1% 96,9% 99,6%
1315 1563 2953 1769 2057 2552 1138 1113 1488 1348 1144 1579 1811
1451 1675 3026 1838 2134 2762 1180 1246 1577 1429 1215 1661 1953
110,4% 107,2% 102,5% 103,9% 103,7% 108,2% 103,7% 111,9% 106,0% 106,0% 106,2% 105,3% 107,8%
4,3% 19 204
4,2% 17 332 18,3% 90,3%
87,1% 2393
85,1% 2485
103,8%
78 409
77 239
1379
1477
107,1%
TOP 16 100
5670 6,0% 3954 4,2% 6817 7,2% 10 353 10,9% 10 515 11,1% 3189 3,4% 8596 9,1% 16 351 17,3% 6466 6,8% 14 610 15,4% 8050 8,5% 94 571 100,0% 251 425
81,7%
98,5%
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról Beruházások
9. GRAFIKA
A beruházások értéke nem csökkent, hanem – elsősorban a vegyipari, továbbá a gépipari ágazat beruházásainak hatására – emelkedett, meghaladva az országos növekedés ütemét is. Követve az eddigi elemzési módszert, e két ágazat kiemelése után a beruházások értéke a két év között közel azonos szinten alakult. A beruházások növekedési ütemében az egyes ágazatok között jelentős szóródás figyelhető meg. A beruházásokra ciklikusság jellemző, és a hosszú ideig tartó előkészítési, valamint kivitelezési szakasz miatt nem követi az éves trendek változását. (Lásd: 8 grafika az előző oldalon)
A külföldi tőke megoszlása a megyében 2008-ban, százalék
Egyéb ágazatok
Nem anyagi ágak 2,4% Közlekedés 0,5% Kereskedelem 2,4% Építőipar
Mezőgazdaság
4,5%
Élelmiszeripar
5,6%
0,2%
Vegyipar
15,9%
Kohászat
7,8%
Energiaipar
45,9%
Külföldi tőke
A korábbi elemzéseinkben is leírtuk, hogy a külföldi tőke többségére jellemző, hogy nem pótlólagos tőkebefektetésként került a megyébe, hanem a meglévő kedvező jövedelem-pozíciójú és jelentős piaci részesedéssel rendelkező társaságokat vásárolták meg a privatizáció során, jellemzően az energiaiparban, élelmiszeriparban, vegyiparban, illetve a kohászatban. Az
Gépipar
13,2% Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
utóbbi időben azonban már megjelentek az úgynevezett zöldmezős beruházások is, elsősorban a gépiparban és a kohászatban. Jelenleg a 2008-as adatok szerint 102 710 millió forint külföldi tőke működik
11. Táblázat
Külföldi tőke Külföldi Kifizetett osztalék tőke/ jegyzett 2008, 2008, Index Index tőke millió Ft 2008/2007 2008 millió Ft 2008/2007
Külföldi tőke
Ágazatok
1,7%
Mezőgazdaság Élelmiszeripar Vegyipar Kohászat Gépipar Energiaipar Építőipar Kereskedelem Közlekedés Nem anyagi ágak Egyéb ágazatok Gazdasági ágak összesen Nemzetgazdaság 4 B.-A.-Z. megye/ nemzetgazdaság Vegyipar + gépipar B.-A.-Z. megye a vegyipar és gépipar nélkül
4592 5734 16 306 8062 13 593 47 110 196 2416 514 2488 1699 102 710 439 309
95,5% 107,9% 76,3% 102,9% 105,0% 98,0% 81,3% 126,8% 66,8% 101,5% 100,4% 95,6% 116,0%
26,4% 335 64,4% 37,2% 82 20,8% 28,0% 9008 256,6% 59,5% 1356 113,9% 73,0% 424 90,0% 27,8% 11 315 201,1% 3,2% 1143 63,7% 14,1% 2636 82,9% 5,7% 386 10,6% 5,2% 2869 63,1% 11,1% 935 55,3% 26,5% 30 489 114,8% 46,7% 1 793 867 144,7%
2,3% 29 899 87,1% 38,9% 72 811
99,6% 23,4%
1,7% 9432 236,9% 21 057
TOP 17 100
93,3%
a megyében, ami a jegyzett tőkének 26,5 százaléka. Működésük három ágazatra koncentrálódik: az energiaiparra, a vegyiparra és a gépiparra. E három ágazatban működik a külföldi tőke 75,0 százaléka. Az említett ágazatok mellett jelentős még az élelmiszeripari ágazat 5,6 és a kohászat 7,8 százalékos külföldi tőke részesedése. (Lásd: 9. grafika, 11. táblázat) Méretnagyság szerinti összetétel
A megyei társas vállalkozások méretnagyság szerinti szerkezetére továbbra is jellemző a kisvállalkozások (azon belül a mikrovállalkozások) magas száma, egy kevés számú, de nagy teljesítményértéket realizáló nagyvállalkozás és egy viszonylag alacsony részarányt képviselő középvállalkozói kör. A befektetett tőke (saját tőke) méretnagyság szerinti eloszlása rendkívül egyenlőtlen, többsége (63,0 százaléka) működik a nagyvállalkozásoknál, 14,6 százalék a középvállalkozásoknál, míg 22,4 százalék a kisvállalkozások részesedése.
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról 10. GRAFIKA
Méretnagyság szerinti gazdasági mutatók alakulása 2008-ban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, százalék Kisvállalkozás
Középvállalkozás
(0–49 fô)
Nettó árbevétel Export
24,5 3,7
Adózás előtti eredmény
65,0
Saját tőke
22,4
Létszám
47,2
Bérköltség
34,1
Nagyvállalkozás
(50–249 fő)
(250 fő és felette)
15,1
60,3
10,0
86,3 29,7 14,6
5,3 63,0
23,0
29,7
24,2
41,7 Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
A gazdasági teljesítmények realizálódása – az aránytalan tőkeeloszlás függvényében – a kis-, a közép-, illetve a nagyvállalkozások között erősen differenciált. A nagyvállalkozások teljesítették 2008-ban a nettó árbevétel 60,3 százalékát, az export 86,3 százalékát, a hozzáadott érték 51,9 százalékát.
A középvállalkozások részesedése az előbbi sorrendben 15,1 százalék, 10 százalék, 19,2 százalék, míg a kisvállalkozások magas (98,0 százalékos) számarányuk mellett a nettó árbevétel 24,5 százalékát, az export 3,7 százalékát, a hozzáadott érték 28,9 százalékát realizálták.
A kapcsolódó táblázat adatai szerint a kis- és középvállalkozói kör jelentős foglalkoztatónak számít. A társas vállalkozások 94 571 fős létszámának 47,2 százalékát(!) a kisvállalkozói körben, 23,0 százalékát a középvállalkozásoknál (kis- és középvállalkozói körben 70,2 százalékát).
12. Táblázat
Méretnagyság szerinti gazdasági mutatók Kisvállalkozás Megnevezés
Összesen 0–49 fő
Adatszolgáltatók száma, db 14 475 Nettó árbevétel, millió Ft 634 277 Ebből: export, millió Ft 29 952 Adózás előtti eredmény, millió Ft 22 899 Jövedelmezőség (adózás előtti eredmény/nettó árbevétel) 3,6% Hozzáadott érték, millió Ft 132 670 Létszám, fő 44 661 Bérköltség, millió Ft 53 553 Átlagbér (bérköltség/létszám), ezer Ft/fő/év 1199 Bérköltség/hozzáadott érték 40,4% Hozzáadott érték/létszám, ezer Ft/fő 2971 Jegyzett tőke, millió Ft 71 703 Saját tőke, millió Ft 208 418 Saját tőke/jegyzett tőke 290,7% Külföldi tőke, millió Ft 13 838 Külföldi tőke/jegyzett tőke 19,3% Saját tőke/létszám, ezer Ft/fő/év 4667 Hozzáadott érték, millió Ft 132 670 Ebből: Korrigált üzleti eredmény, millió Ft 24 908 Amortizáció, millió Ft 23 769 Bérköltség, millió Ft 53 553 Bérjellegű egyéb költségek, millió Ft 29 335 Hozzáadott érték/saját tőke 63,7% Megtérülés: Hozam, millió Ft 42 589 Ebből: Adózott eredmény, millió Ft 18 820 Amortizáció, millió Ft 23 769 Hozam/saját tőke 20,4%
Középvállalkozás
Nagyvállalkozás
Ebből: mikrovállalkozás 0–9 fő
Összesen 50–249 fő
>250 fő
13 204 273 893 5745 10 807 3,9% 59 348 22 015 23 268 1057 39,2% 2696 34 074 88 385 259,4% 2047 6,0% 4015 59 348 11 604 11 067 23 268 13 067 67,1% 19 642 8575 11 067 22,2%
240 391 418 80 591 10 470 2,7% 87 919 21 798 37 998 1743 43,2% 4033 55 191 135 978 246,4% 9806 17,8% 6238 87 919 12 415 13 843 37 998 22 845 64,7% 22 579 8736 13 843 16,6%
54 1 559 679 697 001 1885 0,1% 237 996 28 112 65 575 2333 27,6% 8466 261 328 585 592 224,1% 79 066 30,3% 20 831 237 996 78 011 58 864 65 575 35 463 40,6% 57 546 -1318 58 864 9,8%
TOP 18 100
Összesen
14 769 2 585 374 807 544 35 254 1,4% 458 585 94 571 157 126 1661 34,3% 4849 388 222 929 988 239,6% 102 710 26,5% 9834 458 585 115 334 96 476 157 126 87 643 49,3% 122 714 26 238 96 476 13,2%
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról Míg a teljesítmény- és eredményesség-mutatók esetében meghatározó súllyal bíró nagyvállalkozások körében „csak” a 29,7 százalékát. A kis- és a középvállalkozói körben tőkeszegény és alacsonyabb bért fizető vállalkozások működnek, ami egyben azt is jelenti, hogy a kis- és középvállalkozói körben a munkahelyteremtés lényegesen kisebb ráfordítással oldható meg. Egy foglalkoztatotti létszámra jutó saját tőke a kisvállalkozások esetében 4667 ezer, a középvállalkozásoknál 6238 ezer, a nagyvállalkozásoknál 20 831 ezer Ft/fő. A kisvállalkozásoknál az átlagbér 1384 ezer, a középvállalkozásoknál 2026 ezer, míg a nagyvállalkozói körben 2585 ezer Ft/fő/év. A befektetett tőke hatékonysága (hozzáadott érték/saját tőke) a kis- és középvállalkozói körben kedvezőbb (63,7 és 64,7 százalék) míg a nagyvállalkozások esetében 40,6 százalék. Tehát a kis- és középvállalkozói körben
relatíve kedvezőbb a befektetett tőke hozadéka. Az élőmunka hatékonysága az előbbihez képest fordítottan érvényesül, a kis- és középvállalkozásoknál egy foglalkoztatotti létszám átlagosan 2971 ezer és 4033 ezer forint hozzáadott értéket állít elő, míg a nagyvállalkozások esetében ugyanez 8466 ezer forint. A korszerű technikával felszerelt nagyvállalkozásoknál alkalmazott munkaerő termelékenysége magasabb. A kis- és középvállalkozói körben alacsony a külföldi tőke szerepe, a 102 710 millió forintos külföldi tőkéből 13,5 százalék működik a kisvállalkozásoknál, 9,5 százalék a középvállalkozói körben, míg a túlnyomó többség, 77,0 százalék a nagyvállalkozóknál. A vállalkozások méretnagyság szerinti szerkezetére nehéz az optimális arányokat meghatározni, az azonban egyértelműnek látszik, hogy a kisvállalkozások (azon belül a mikrovállalkozások) túlzottan magas száma miatt elaprózott a megye vállalkozás-szerkezete, s
a viszonylag kevés számú nagyvállalkozás mellett hiányzik egy erős középmezőny. (Lásd: 10. grafika, 12. táblázat) Kistérségek
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 15 statisztikai kistérség funkcionál. A kistérségek gazdasági teljesítményük szerint erősen differenciáltak, 3 kistérség (Miskolc, Tiszaújváros, Kazincbarcika) országos mércével is fejlettnek számít, míg a további 12 kistérség kevésbé fejlett gazdasági területnek minősül. A gazdasági különbség alapja, hogy a befektetett saját tőke 80,7 százaléka a három kiemelt – korábbi iparosodási centrumokat magában foglaló – kistérségben működik, itt él a lakosság 51,2 százaléka, míg a többi 12 kistérségben (Sátoraljaújhely, Ózd, Sárospatak, Mezőkövesd, Szerencs, Encs, Edelény, Szikszó, Abaúj-Hegyköz, Bodrogköz, Mezőcsát, Tokaj), ahol a lakosság 48,8 százaléka él, a befektetett saját tőke mindössze 19,3 százaléka működik. (Lásd: 13. táblázat)
13. Táblázat
Kistérségek gazdasági mutatói B-A-Z. megye kistérségei
Lakosságszám 2007, fő
Megoszlás
Saját tőke
Nettó árbevétel
Hozzáadott érték
Személyi jövedelem
Egy lakosra jutó
2008, millió Ft
2008, millió Ft
2008, millió Ft
2007, millió Ft
Saját tőke, Hozzáadott Személyi jövedelem, érték, ezer Ft/fő ezer Ft/fő ezer Ft/fő
Miskolc 269 090 37,9% 414 099 1 069 424 207 954 190 044 Tiszaújváros 33 117 4,7% 233 672 675 506 76 393 28 954 Kazincbarcika 61 238 8,6% 103 173 397 040 66 660 37 500 Kiemeltek összesen 363 445 51,2% 750 944 2 141 970 351 007 256 498 Sátoraljaújhely 23 336 3,3% 18 885 48 473 22 837 12 506 Ózd 70 984 10,0% 27 522 104 188 15 617 30 714 Sárospatak 25 964 3,7% 27 792 44 625 11 299 14 507 Mezőkövesd 43 128 6,1% 39 964 93 792 24 255 24 880 Szerencs 43 662 6,2% 19 088 52 968 10 089 19 920 Encs 23 947 3,4% 6582 15 991 3365 8970 Edelény 35 475 5,0% 12 164 24 269 6136 14 253 Szikszó 19 015 2,7% 5244 10 006 2636 7857 Abaúj-Hegyköz 14 835 2,1% 3631 17 147 2199 5346 Bodrogköz 17 419 2,5% 2171 5898 1004 5659 Mezőcsát 14 549 2,1% 6136 10 601 2830 6010 Tokaj 13 875 2,0% 9865 15 446 5311 6647 Nem kiemeltek összesen 346 189 48,8% 179 044 443 404 107 578 157 269 Megye összesen 709 634 100,0% 929 988 2 585 374 458 585 413 767 Nemzetgazdaság 10 030 975 27 288 192 70 685 410 13 365 583 8 284 658 2007-ben: Kiemelt kistérségek összesen 363 445 51,2% 779 373 2 191 603 387 099 256 498 Nem kiemeltek összesen 346 189 48,8% 161 636 414 459 98 430 157 269 Megye összesen 709 634 100,0% 941 009 2 606 062 485 529 413 767 *Kistérségi bontásban jelenleg csak 2007. évi személyi jövedelem mutató adatokkal rendelkezünk
TOP 19 100
1539 7 056 1685 2066 809 388 1070 927 437 275 343 276 245 125 422 711 517 1311 2720
773 2307 1089 966 979 220 435 562 231 141 173 139 148 58 195 383 311 646 1332
706 874 612 706 536 433 559 577 456 375 402 413 360 325 413 479 454 583 826
2144 467 1326
1065 284 684
706 454 583
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról 11. GRAFIKA
Az adóbevételek alakulása a megyében
Millió forint
185 102
186 278
2008
2007
200 247
196 237
Összes adóbevétel áfa nélkül
2007
2008
2007
−66 919
Összes adóbevétel
2008
71 133 2008
Áfa-visszaigénylés
−86 278
76 878 2007
Áfabefizetés
2008
9959 2007
−15 145
5207 2008
Nettó áfa
5013
123 583 2008
Eva
2007
118 843
57 837 2008
Tb + eho
2007
52 140
13 620 2008
Személyi jövedelemadó
2007
10 282 2007
Társasági adó
Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
A saját tőke térségenkénti egyenlőtlen eloszlása a térségek különböző gazdasági mutatóiban is megjelenik. Az egy lakosra jutó nettó árbevétel megyei szinten 3643 ezer Ft/év, ugyanez a fejlett kistérségekben 5894 ezer, míg a kevésbé fejlett kistérségekben 1281 ezer Ft/év. A gazdasági teljesítményeket legkomplexebben kifejező hozzáadott érték mutatója szerint B.-A.-Z. megyében az egy lakosra jutó hozzáadott érték 646 ezer Ft/fő/év, ugyanez a fejlett kistérségekben 966 ezer, míg a kevésbé fejlett kistérségek esetében 311 ezer Ft/fő/év. 2007–2008 között csökkent a fejlett kistérségek részesedése a gazdasá-
meg j eg y zés A vállalkozások méretnagyság szerinti besorolása: Mikrovállalkozás: létszám < 10 fô, árbevé tel vagy mérlegfôösszeg < 2 millió euró Kisvállalkozás: létszám < 50 fô, árbevétel vagy mérlegfôösszeg < 10 millió euró Középvállalkozás: létszám < 250 fô, árbe vétel < 50 millió euró; vagy a mérleg fôösszeg < 43 millió euró Nagyvállalkozás: létszám > 250 fô, vagy a nettó árbevétel, vagy a mérlegfôösszeg az 50 millió eurót, illetve a 43 millió eurót meghaladja.
gi teljesítmény- és jövedelmezőségi mutatókban. A csökkenés oka az elemzésünk során említett, a fejlett kistérségekhez kötődő nagyvállalkozói kör néhány ágazatának (vegyipar, gépipar), illetve azon belül néhány nagy társaság teljesítményének és jövedelmezőségének visszaesése. A 2008-ban a bázisévhez képest a nettó árbevétel 84,1 százalékról 82,8 százalékra, míg a hozzáadott érték 79,7 százalékról 76,5 százalékra csökkent. Vélelmezhetően átmeneti jelenségről van szó, mivel az arányok megváltozása alapvetően az éves gazdasági mutatók – már többször említett – visszaesésének tudható be és nem a befektetések fejlett és kevésbé fejlett kistérségek közötti átrendeződésének. Adóbevételek
2008-ban B.-A.-Z. megyében az összes adóbevételek áfa nélküli pénzforgalmának növekedési indexe 107,5 százalék, magasabb a 6,1 százalékos éves inflációs rátánál. A pénzforgalom évek közötti áthúzódása miatt az adóbevételek változása nem kötődik szorosan a bevallásokban szereplő tárgyévi eredményekhez. Az adók közül a legjobban a társasági adó bevétele növekedett, emellett a személyi jövedelmekhez kötődő adó- és járulékterhek növekedése mérsékeltnek tekinthető. A nettó áfa egyenlege 2008-ban negatívvá TOP 20 100
vált, ami megyei szinten lényegében pénzforgalmi technikai kérdés és nem jelenti azt (tényszerűen nem így van), hogy a megye gazdasága összességében nem realizálna a költségvetés részére jelentős nagyságrendben valódi nettó áfát, illetve annak alapját képező hozzáadott értéket. (Lásd: 11. grafika)
meg j eg y zés KSH kiadványokban szereplô mutatók: Bruttó hazai termék (GDP): az ágaza tok által létrehozott kibocsátás (termelé si érték) és a termelés során felhasznált termékek, szolgáltatások értékének (folyótermelô felhasználás) különbsége. A bruttó hozzáadott érték kiszámításakor a kibocsá tást alapáron, a folyó-termelô felhasználást pedig piaci beszerzési áron értékeljük. Munkanélküliségi ráta: a munkanélküliek – a tárgyév január 1-jei gazdaságilag aktív 15–74 éves – népesség százaléká ban. Foglalkoztatási arány: a foglalkoztatottak 15–74 éves népességen belüli aránya. Aktivitási arány: foglalkoztatottak és mun kanélküliek együttes száma a 15–74 éves népesség százalékában.
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról A válságidőszak megfigyelésében és elemzésében 2008. szeptemberét bázis időszaknak tekintjük, mivel közgazdász körökben a pénzügyi-gazdasági világválság hatásának hazai megjelenését ettől a hónaptól számítják. A pénzügyi válság hatásának jellemzői: – A rendelésállományok csökkenése. – Az értékesítési forgalom és ebből eredően a termelési és a szolgáltatási tevékenység visszaesése. – A vállalkozások finanszírozását szolgáló hitelforrások beszűkülése. – A jövedelmezőség csökkenése. – Létszámleépítések, elbocsátások. A válság folyamatai már 2008 utolsó hónapjaiban megjelentek, majd 2009ben felerősödve folytatódik. Az export jelentősen visszaesett (Index 2008. december/2008. szeptember: 77,0 százalék). Később csökkent a belföldi értékesítés is (2008 decemberében – szeptemberhez képest – lényegében még szinten maradt (Index: 99,5 százalék), de 2009 márciusában az index 83,3 százalék, júniusban pedig 88,9 százalék). A foglalkoztatotti létszám már 2008 végén is csökkent (Index 2008. december/2008. szeptember: 96,5 százalék), majd a trend 2009-ben tovább folytatódik (Index 2009. március/2008. szeptember: 93,2 százalék, 2009. június/2008. szeptember: 90,4 százalék.)
A teljes munkaidősök számának jelentős csökkenése mellett a részmunkaidősök száma emelkedik (a teljes munkaidősök egy része átkerül részmunkaidős körbe).
A válságfolyamat ellenére az energiaipar 2008-ban kedvező évet zárt, teljesítménymutatói nem csökkentek, míg jövedelmezősége nagymértékű növekedést mutat. (Lásd: 14. táblázat)
A válság hatása ágazatonként differenciáltan jelenik meg, más kedvezőtlen világpiaci hatásokkal (például exportpiaci lehetőségek beszűkülése) együtt jelentkezik. Leginkább érintett ágazatok az építőipar, a gépipar, a kohászat és – egyéb kedvezőtlen világpiaci hatások mellett – a vegyipar.
14. Táblázat
A pénzügyi-gazdasági válság hatása a teljesítménymutatókra és a létszámra B.-A.-Z. megye
2008
2009
3. hó, 6. hó, 9. hó, 12. hó, Index 3. hó, Index 6. hó, Index millió Ft millió Ft millió Ft millió Ft 12. hó/9. hó millió Ft 3. hó/9. hó millió Ft 6. hó/9. hó
Áfa-bevallások (65) társas vállalkozások Összes értékesítés 215 234 221 365 225 622 210 357 Ebből: belföldi 142 330 155 404 162 800 162 000 Export 72 904 65 961 62 822 48 358 Beruházások 4825 9761 11 728 12 775 Járulékbevallások (08) jogi és nem jogi sz. társ. Számított létszám 96 049 94 303 94 064 90 782 Ebből: teljes munkaidős 90 016 91 411 91 843 86 882 részmunkaidős* 6033 2892 2221 3900 *A részmunkaidősök számát átszámítottuk teljes munkaidős lészámra
TOP 21 100
93,2% 99,5% 770,0% 108,9%
192 457 135 491 56 966 5532
85,3% 83,2% 90,7% 47,2%
192 973 144 774 48 199 7107
85,5% 88,9% 76,7% 60,6%
96,5% 94,6% 175,6%
87 623 83 392 4231
93,2% 90,8% 190,5%
85 012 81 369 3643
90,4% 88,6% 164,1%
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról
Öt ágazatra „koncentrál” a TOP 100 A TOP 100-as kör szerepe és súlya a megye gazdasági eredményeiben A TOP 100-as kört három teljesítménymutató (hozzáadott érték, nettó árbevétel és foglalkoztatott létszám) alapján készített rangsor szerint határoztuk meg. A három mutatón belül meghatározó – az anyag- és anyag jellegű költségek halmozódását nem tartalmazó – hozzáadott érték. Ez utóbbi mutató által kiemelt TOP 100-as kör képezi elemzésünk tárgyát. A megye gazdasági szerkezetére jellemző néhány ágazat és azon belül néhány nagy társaság meghatározó súlya, emellett a kis- és mikrovállalkozások magas száma. A TOP 100-as körbe a nagy- és középnagy társas vállalkozások kerültek. A társas vállalkozások mindössze 0,7 százalékát képviselő vállalkozói kör részesedése a termelési eszközökből és a realizált teljesítménymutatókból kiemelkedően magas. A befektetett saját tőke 68,7 százaléka a TOP 100-as körben működik, a működtetett tárgyi eszközökből 70,2 százalékkal rendelkeznek és a társas vállalkozások által foglalkoztatott munkaerő 36,5 százalékát alkalmazzák. (Lásd: 12. grafika, 15. táblázat) Teljesítménymutatók
A TOP 100-as kör a teljesítménymutatók magas hányadát realizálja, részesedése az exportból 89,6 százalék, a nettó árbevételből 64,0, míg a hozzáadott értékből 63,0 százalék.
15. táblázat
Teljesítménymutatók 2008-ban Megnevezés Adatszolgáltatók száma TERMELÉSI TÉNYEZŐK Tárgyi eszközök, millió Ft Létszám, fő Saját tőke, millió Ft Külföldi tőke, millió Ft TELJESÍTMÉNYMUTATÓK Nettó árbevétel, millió Ft Export árbevétel, millió Ft Export/nettó árbevétel Belföldi értékesítés, millió Ft Hozzáadott érték, millió Ft
Megye
TOP 100
TOP 100 részaránya
14 769
100
0,7%
1 036 544 94 571 929 988 97 451
727 413 34 521 639 127 75 033
70,2% 36,5% 68,7% 77,0%
2 585 374 807 544 31,2% 1 777 830 458 585
1 654 799 723 935 43,7% 930 864 288 953
64,0% 89,6% 52,4% 63,0%
16. táblázat
Jövedelmezőségi és megtérülési mutatók 2008-ban Megnevezés
Megye TOP 100 TOP 100 résza. 2008 2007
JÖVEDELMEZŐSÉG Adózás előtti eredmény, millió Ft 36 264 11 982 33,0% 81,6% Szokásos vállalkozási eredmény (üzleti + pénzügyi eredm.), millió Ft 33 876 12 352 36,5% 73,4% Jövedelmezőségi szint 1: adózás előtti ered./nettó árbevétel 1,4% 0,7% Jövedelmezőségi szint 2: szokásos váll. eredm./nettó árbevétel 1,3% 0,7% MEGTÉRÜLÉS Hozam (adózott eredmény + amortizáció), millió Ft 122 714 74 302 60,5% 78,2% Ebből: Adózott eredmény, millió Ft 26 238 8021 30,6% 83,5% Amortizáció, millió Ft 96 476 66 281 68,7% 68,8% TOP 22 100
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról A bázisévhez képest 2008-ban csökkent a TOP 100-as kör részaránya, ennek oka részben a pénzügyi-gazdasági válság hatásának 2008. IV. negyedévi megjelenése, továbbá a vegyipari és a gépipari ágazat teljesítményének nagymértékű visszaesése. Az eredmény- és jövedelmezőségi mutatók csökkenése a vegyipari és gépipari ágazat 2008. évi nagymértékű eredmény-visszaesésének következménye, amelyet már korábban elemeztünk, s amely legnagyobb mértékben néhány kiemelkedően nagy – természetesen a TOP 100-as körbe tartozó – vállalkozást érintett. (Lásd: 13. grafika, 16 táblázat) Foglalkoztatás
12. GRAFIKA
A TOP 100-as kör részesedése a megye kiemelt gazdasági mutatóiból 2008-ban, százalék
A megye többi cége
TOP 100 Létszám 36,5%
63,5%
Saját tőke 68,7%
31,3%
Nettó árbevétel 64,0%
36%
Export árbevétel 89,6%
10,4%
Adózás előtti eredmény 34,0%
66%
Hozzáadott érték 63,0%
37%
Külföldi tőke 78,2%
21,8% Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
17. táblázat
Foglalkoztatási és beruházási mutatók 2008-ban A TOP 100-as kör dominanciája a foglalkoztatási viszonyok esetében nem érvényesül olyan mértékben, mint a teljesítmény- és jövedelmezőségi mutatóknál, ugyanis a kis- és a TOP 100-as körbe nem tartozó kisebb középvállalkozások foglalkoztatják a munkaerő 62–64 százalékát. A munkaerő foglalkoztatási részarány a TOP 100-as körben 2008-ban a bázisévi 38,0 százalékról 36,5 százalékra csökkent, mivel 2008 végén a pénzügyi válság hatására kezdődő létszámleépítések az átlagnál jobban érintették a nagyvállalkozásokat. A TOP 100-as kör által foglalkoztatott létszám 2007-ben 37 150 fő, míg 2008-ban 34 521 fő. (Lásd: 17. táblázat)
Megnevezés
Megye
TOP 100
TOP 100 részaránya
FOGLALKOZTATÁS Átlagos állományi létszám, fő 94 571 34 521 36,5% Bérköltség, millió Ft 157 126 80 729 51,4% Átlagbér, ezer Ft/fő/év 1661 2339 BERUHÁZÁSOK Tárgyévben üzembe helyezett beruházás, millió Ft 115 078 59 493 51,7% Tárgyévi beruházási érték, millió Ft 167 984 111 664 66,5% KÜLFÖLDI TŐKE Külföldi tőke, millió Ft 102 710 80 292 78,2% Külföldi tőke/jegyzett tőke 26,5% 29,6% 13. GRAFIKA
Teljesítmény és jövedelmezőségi mutatók 2008-ban, 2007-hez képest, százalék
99,2%
Nettó Megye árbevétel TOP 100
94,6% 92,5% 92,3%
Export Megye árbevétel TOP 100
94,5
Hozzáadott Megye érték TOP 100 Adózás előtti Megye eredmény TOP 100 Hozam
Megye TOP 100
88,5% 20,3% 8,2% 47,2% 36,5% Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
TOP 23 100
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról 14. GRAFIKA
Az adóbevételek alakulása a megyében és a TOP 100-as körben Millió forint
A megyében Nettó tao
2007 2008
Nettó szja
2007 2008
Nettó tb + eho
2007 2008
Nettó eva
2007 2008
−15 145
−66 919 −86 278
2007 2008
52 140 57 837
18 112 19 451 32 574 33 532
2007 2008
5013 5207
2007 2008
−11 996 −32 537
9959 2008
76 878 71 133
0 0 2007 2008
40 409 35 746
2007 2008
−52 405 −68 283
2007 2008
199 303 196 237 196 237 185 102
2007 2008
Adóbevételek össz.
5011 8491
2007 2008
118 843 123 583
2007 2008
Áfabefizetés Áfa-visszaigénylés
10 282 13 620
2007
Nettó áfa
A TOP 100-as körben
2007 2008 2007 2008
43 701 28 937
Grafika: Észak-Magyarország, forrás: APEH
Egyéb jellemzők
A külföldi tőke túlnyomó része természetesen a TOP 100-as körben működik, részaránya mind a bázisévben,
mind pedig a tárgyévben 80,0 százalék körüli. A TOP 100-as kör vállalkozásainak többsége a fejlett kistérségek ipari centrumaiban működik. Lényegében
öt, a megye gazdaságát meghatározó szerepet játszó ágazatára – élelmiszeripar, vegyipar, kohászat, energiaipar, gépipar – koncentrálódik. (Lásd: 14. grafika, 18. táblázat)
18. táblázat
Teljesítménymutatók ágazati szerkezetben 2008-ban Ágazatok
Nettó árbevétel Megye, millió Ft
Export
Hozzáadott érték
TOP 100, TOP 100 Megye, TOP 100, TOP 100 Megye, TOP 100, TOP 100 millió Ft részaránya millió Ft millió Ft részaránya millió Ft millió Ft részaránya
Mezőgazdaság 50 520 12 976 Élelmiszeripar 101 389 68 920 Vegyipar 651 483 602 033 Kohászat 231 237 169 560 Gépipar 359 864 281 509 Energiaipar 376 989 320 896 Építőipar 92 904 11 941 Kereskedelem 441 229 111 254 Közlekedés 74 240 31 554 Nem anyagi ágak 138 401 25 154 Egyéb ágazatok 67 118 19 002 Gazdasági ágak 2 585 374 1 654 799
25,7% 2684 68,0% 12 743 92,4% 372 512 73,3% 127 574 78,2% 249 469 85,1% 0 12,9% 4833 25,2% 21 510 42,5% 4069 18,2% 2933 28,3% 9217 64,0% 807 544
698 26,0% 10 254 80,5% 349 838 93,9% 109 608 85,9% 245 479 98,4% 0 2362 48,9% 148 0,7% 649 15,9% 413 14,1% 4486 48,7% 723 935 89,6%
TOP 24 100
15 280 5975 42 660 36 756 82 420 77 981 45 162 29 292 54 153 47 508 54 448 50 484 25 708 3311 45 136 7723 25 295 14 091 47 720 9780 20 603 6052 458 585 288 953
39,1% 86,2% 94,6% 64,9% 87,7% 92,7% 12,9% 17,1% 55,7% 20,5% 29,4% 63,0%
BEMUTATKOZÁS BEMUTATKOZÁS HotelKitty, Kitty,Miskolctapolca Miskolc-Tapolca ősparkjában, a világhírűésésegyedülálló egyedülállóBarlangfürdő BarlangfürdőbejáAAHotel ősparkjában, a világhírű bejáratától alig néhány lépésre található. köszönhetően, vendégeink, akár könratától alig néhány lépésre található. EnnekEnnek köszönhetően vendégeink akár köntösben és papucsban is átsétálhatnak a fürdőbe. Fontosnak épület éstösben papucsban is átsétálhatnak a fürdőbe. Fontosnak tartottuk,tartottuk, hogy az hogy épületazilleszkedilleszkedjen a szép környezethez, ezért klasszikus, jen a szép környezethez, ezért klasszikus, barátságosbarátságos építészetiépítészeti kialakítástkialakítást alkalmaztunk a legmodernebb technológiai Azszállodaépületünk így kialakított szállodaépüaalkalmaztunk legmodernebb technológiai háttérrel. Az ígyháttérrel. kialakított időtálló, letünk időtálló, barátságos és formáját főként otthonos elismerés nyugtázza barátságos és főként otthonos számos formáját, elismerésszámos nyugtázza nap mint nap. nap, mintszempont nap. Alapvető volt,anyagok a természetes anyagokmind megjelenítése, mind Alapvető volt, aszempont természetes megjelenítése, a belső, mind a a belső mind a külsőÍgy kialakításában. Így döntöttünk többek közöttJURA a természetes JURA külső kialakításában. döntöttünk többek között a természetes kőből készült kőbőlburkolat készült mellett, külső burkolat amely megjelenikétteremben, a recepción,illetve étteremben illetve külső amelymellett, megjelenik a recepción, a konferena konferencia ciateremben is.teremben is. kétbástyaszerű bástyaszerűtorony toronyteszi tesziromantikussá, romantikussá,kastélyszerűvé kastélyszerűvéazazépület épületösszhatását, összhatását, AAkét ezekbenkaptak kaptakhelyet helyetazok azokaalakosztályok, lak-osztályok,melyek melyekvárhatóan várhatóanlegmagasabb legmagasabbigényű igényű ezekben venvendégeinknek is megfelelmajd. majd.Nagy Nagyhangsúlyt hangsúlytfektettünk fektettünkaaszobák szobákberendezésére. berendezédégeinknek is megfelelnek sére. Reggel, az ablakon kis szerencsével mókusokat láthatunk, az épületet Reggel, az ablakon kinézvekinézve, kis szerencsével mókusokat láthatunk az épületet körülvevő körülvevő fákon. nem Semmihez nem hasonlítható az érzés, ahogyhajnalon egy nyári hajnalon fákon. Semmihez hasonlítható az érzés, ahogy egy nyári madárcsicsergés a hotel mögötti patakmellett kellemes hangja mellett Húsz ésmadárcsicsergés a hotel mögöttiés patak kellemes hangja ébredhetnek. Húszébredhetnek. szoba és öt lakoszszoba öt lakosztályrendelkezésre. áll a vendégeink rendelkezésre. tály áll aésvendégeink Úgygondoljuk, gondoljuk,feltételeink feltételeinkadottak adottakarra, arra,hogy hogyakár akárhosszabb hosszabbidőt időtkellemesen kellemeseneltölteltöltÚgy senekaaHotel HotelKittyben. Kittyben.Egyet Egyetígérhetünk, ígérhetünk,mi miazon azondolgozunk dolgozunkmajd, majd,hogy hogypáratlan páratlan senek odafigyelésselelősegítsük elősegítsükazazÖnök Önökpihenését, pihenését,időtöltését. időtöltését. odafigyeléssel RENDEZVÉNYEK RENDEZVÉNYEK szálloda100 100fős fősétterme éttermetökéletesen tökéletesenalkalmas alkalmascsaládi családirendezvények, rendezvények,partik, party-k, céges AAszálloda céges ebédek-vacsorák, ebédek-vacsorák,lakodalmak lakodalmakésésegyéb egyébrendezvények rendezvényeklebonyolítására. lebonyolítására.AzAzétterem étterema a helyi legjavát helyimagyar magyarkonyha konyhaésésnemzetközi nemzetköziízvilág íz-világ legjavátkínálja kínáljavendégeinek, vendégeinek,kiegészítve kiegészítvea magyarországi borvidékek jellegzetes és különleges boraival. a magyarországi borvidékek jellegzetes és különleges boraival. Éttermünk Éttermünkegyaránt egyarántnyitva nyitvaállállaaszálloda szállodavendégei vendégeirészére, részére,valamint valamintaamiskolci, miskolci,mismiskolctapolcai kolctapolcai,ésésMiskolc Miskolckörnyéki környékilakosok lakosokszámára, részére, akik akik ebédjüket, ebédjüket, vacsorájukat vacsorájukat kívánják kívánják kellemes kellemeskörnyezetben környezetbenelfogyasztani. elfogyasztani. Szívesen Szívesenfogadjuk fogadjukaaszomszédos szomszédosBarlangfürdő Barlangfürdővendégeit vendégeitis,is,akik akikaakörnyék környéklegfinomabb legfinoételeit meg udvarias és gyorséskiszolgálással. mabbkóstolhatják ételeit kóstolhatják meg udvarias gyors kiszolgálással. KONFERENCIÁK KONFERENCIÁK AAjójóüzlet, üzlet,aahatékony hatékonytréning tréningsikere sikereaakiváló kiválóelőadókon előadókontúl túlaakiváló kiválóhelyszínen helyszínenmúlik, múlik, melyben melybenszállodánk szállodánknagyban nagybansegítségére segítségéretud tudlenni, lenni,hiszen hiszenújonnan újonnanépített építettszállodánkszállodánkhoz hoztartozó tartozókonferenciarészleg konferenciarészlegaakor korelvárásainak elvárásainakminden mindentekintetében tekintetébenmegfelelő. megfelelő. Több projektorral, tvTöbb,mint mint100 100főfőbefogadására befogadásáraalkalmas, alkalmas,DVD-lejátszóval, DVD-lejátszóval,flipcharttal, flipchart-tal, projektorral, vel, videóval, mikrofonnal felszerelt rendezvényhelyszín áll szíves rendelkezésükre, ahol tv-vel, videóval, mikrofonnal felszerelt rendezvényhelyszín áll szíves rendelkezésükre, természetesen internetelérésre, valamint wifi internetezésre is lehetőség van. van. ahol természetesen internet elérésre, valamint wifi internetezésre is lehetőség Hotelünk Hotelünkwellness-részlege wellness részlegebiztosítja, biztosítja,hogy hogyfelüdülés felüdüléslegyen legyenaamunka, munka,hiszen hiszenÖn Önésés kollégái kollégáiaaszálloda szállodakapuin kapuinbelül belülvehetik vehetikigénybe igénybeazazalábbi alábbiszolgáltatásokat: szolgáltatásokat:masszázs, masszázs, jakuzzi, szauna, valamint jakuzzi,infraszauna, infraszauna,finn finnszauna, valamint az az alig alig 50 50 méterre méterre lévő lévő Barlangfürdőben barlangfürdőben további továbbilehetőségek lehetőségekállnak állnakrendelkezésükre. rendelkezésükre.
3519 Miskolctapolca, Pazár István sétány 1. Tel.: 46/508-042 www.hotelkitty.hu
[email protected] TOP
3
100
695892
Hotel Kitty***
Az APEH elemzési módszeréről
A gazdasági elemzés módszere... ... valamint az APEH elemzéseinél használt gazdasági mutatók tartalma Megyei gazdasági elemzéseink rendszerint egy állapotszerû és egy változást megjelenítô meg közelítést alkalmaznak. Az elôb bi esetben azt vizsgáljuk, hogy milyen szinten állunk, az utób biban azt, hogy merre tartunk. Viszonyítási alapként rendszerint az országos, régiós vagy megyei szintû mutatókat használjuk, attól függôen, hogy az elemzés milyen szintû, illetve milyen mélységû. Az elért gazdaság szint (színvonal) bemutatására fajlagos (hatékonysá gi) mutatókat használunk. E mutatók leggyakoribb vetítési alapja a befek tetett saját tôke, az alkalmazott élô munka (foglalkoztatott létszám), vagy a gazdaság teljesítményébôl eltartan dó lakónépesség száma. A megyei gazdaság belsô szerkeze tének bemutatására a megyei szint mellett ágazati, vállalkozói méret nagyság szerinti és kistérségenkénti elemzéseket is végzünk. Elemzéseink információs háttere alap vetôen az APEH adatbázisaira épül, amelyet rendszeresen kiegészítünk a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványaiban szereplô adatokkal. Minden megyében, így Borsod-Abaúj-Zemplénben is vannak kiemelkedô nagy társaságok, illetve kiemelkedô teljes ítm én yû ágaz at ok, amelyek nagys ágr endjükn él fogv a megh a tár ozz ák a meg yei szint û adat ok alakulását. A gazdasági növekedés szempontjából azonban fontos – a kiemelkedô teljesítményû társasá gok és ágazatok mellett – az egyéb ágazatok, illetve a kis- és középvállal kozások teljesítménye alakulásának figyelése is. Gazdasági elemzéseink során kiemelt szerepe van négy mutatónak: – Hozzáadott érték: a gazdasági tel jesítmények legkomplexebb mutató ja. Anyag- és anyagjellegû költségek halmozódását nem tart alm az ó, az
adott vállalkozásnál, illetve az adott területi egységnél a hozzáadott új értéket jeleníti meg, amely magában foglalja a korrigált üzleti eredményt, az amortizációt, a bér- és bérjellegû költségeket. Számítása történhet elemeibôl (kor rigált üzleti eredmény + amortizáció + bér- és bérjellegû költségek) vagy a nettó árbevételbôl kiindulva (nettó árbevétel – anyag- és anyagjellegû költségek + földbérleti díj). A hozzáadott érték, mint a legkomp lexebb mutató alkalmas a gazdasági növekedés irányának, mértékének – a belsô összetételét vizsgálva pedig – a növekedés jellegének bemutatására. A mutató növekedésén belül a tôke jövedelmek (nyereség + amortizáció) ,vagy az élômunka, illetve az ahhoz kötôdô (bérköltség, szja, tb, egyéb bérjellegû) elemek a dominánsak. A hozzáadott érték az egyes elemei ben tartalmazza a kiemelt adónemek adóalapjait meghatározó gazdasági mutatókat is. (A hozzáadott érték nyereségtartalma alapja a társasági adónak, a bérköltség az szja-nak és a tb-nek, míg maga a hozzáadott érték alapja az áfának). Ezért a hozzáadott érték mutató alkalmas az adóalapo kat meghatározó gazdasági folyama tok elemzésére is. – Nettó árbevétel: az egyik legis mertebb közgazdasági mutató. Az üzlet i tev ék enys ég sor án realiz ált bevételeket tartalmazza. Alkalmazá sánál (például a gazdasági teljesítmé nyek mérésénél és összehasonlításá nál) problémát jelent, hogy a nettó árbevétel az anyag- és anyagjellegû költségek, továbbá az eladott áruk beszerzési (ELÁBÉ) és alvállalkozói teljes ítm én yek ért ék én ek jelent ôs halmozódását tartalmazza. A nettó árbevételen belül – nemzet gazdasági jelentôsége miatt – külön figyeljük az exportértékesítés alaku lását.
TOP 26 100
– Eredménymutatók: Adózás elôtti eredmény: a számvite li törvény szerinti eredmény, amely magában foglalja az üzleti, a pénzügyi és a rendkívüli eredményt. Az üzleti tevékenység eredménye: az üzleti tevékenységgel összefüg gô rends zer es és nem rendszeres (egyéb) tevékenység bevételeinek és ráfordításainak különbsége. Korrigált üzleti tevékenység eredmé nye: az egyéb bevételek és ráfordí tások egyenlegével (eredménytartal mával) módosított üzleti eredmény. Pénzügyi tevékenység eredménye: a pénzügyi mûveletek bevételeinek és ráfordításainak különbsége. Szokásos vállalkozási eredmény: az üzlet i és a pénz üg yi tev ék enys ég együttes eredménye. Rendkívüli eredmény: a normál üzlet menettel össze nem függô rendkívüli gazdasági események eredményvál tozást elôidézô hatása. Az eredmény adókötelezettségének megállapítása a társaságiadó-törvény szerint törté nik. Adózott eredmény = adózás elôtti eredmény – társasági adó Mérleg szerinti eredmény = Adózott eredmény + osztalékra, részesedés re, kamatozó részvények kamatára igényb e vett eredm ényt art alék – jóváhagyott osztalék, részesedés, a kamatozó részvények kamata. – Hozam: az adózott eredményt és az amortizációt tartalmazza, így az a vállalkozás eredményeként megté rülô saját forrás, tehát a vállalkozás önfinanszírozó képességének alaku lását mutatja. Egy adott gazdasági év minôsítésé nél, illetve egy gazdasági (trend)idô szak meghatározásánál a fenti négy mutatót (csoportot) együttesen érté keljük. A mutatók egymással össze függenek, de ez az összefüggés nem függvényszerû, a mutatók egymástól eltérô mértékben változhatnak.
Miskolc jelentős változáson ment keresztül az utóbbi években. A különböző területeken történt előrelépéseket felsorolni is nehéz: mind a város rekonstrukciójában, mind az ipar újbóli megerősítésében, a munkahelyek növelésében, a különböző fejlesztésekben. Az eddigi eredményekről és a jövőbeni tervekről kérdeztük Miskolc Megyei Jogú Város polgármesterét, Káli Sándort. A folyamatos fejlődés érdekében a városvezetés továbbra is mindent megtesz, hogy Miskolc egy olyan élhető és biztonságos európai város legyen, ahol mindenki – legyen szó a lakosságról, befektetőkről vagy idelátogató turistákról – megtalálja számításait. A városfejlesztési munkán belül meg kell említenünk az Integrált Városfejlesztési Stratégiát, amely a vidéki nagyvárosok között a legnagyobb keretösszegű, több mint 5 és fél milliárd forint összegű fejlesztés. Ennek első üteme, a belváros megújítása folyamatban van, a második ütemben a további akcióterületek kerülnek sorra. Miskolc a nagyvárosok között elsőként alkalmazott városőröket, hogy az Avas lakótelepen megfelelő nyugalmat és biztonságot nyújtson az ott élők számára. A Városőrség sikeres működését alátámasztják a lakosság pozitív visszajelzései, így a városvezetés további területeken is alkalmazni kívánja őket. Miskolc történetének talán egyik legnagyobb beruházása a „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” projekt, közismert nevén a Zöld Nyíl, amellyel a világ egyik legmodernebb villamosközlekedése jön lét-
re a városban. E fejlesztés egyben a város környezettudatosságát is szimbolizálja. A beruházás az Európai Unió támogatásával, mintegy 38 milliárd forintból valósul meg. A Miskolci Ipari Park 2005 óta folyamatosan bővül, Mechatronikai Ipari Park fejlesztéssel az immáron közel 148 hektáros Miskolci Ipari Parkon belül 39,5
TOP 27 100
hektár összközműves zöldmezős terület várja a befektetőket. A növekedés ellenére előr láthatólag 2010-ben megtelik az iparterület, emiatt továbbiak előkészítésén dolgozunk. Ennek egyik eredményeként a „Miskolc Déli Ipari Park” is megkapta az ipari park címet. A város jelentős lépéseket tett a kutatás és fejlesztés területén is. A tudásbázisra épít az Egyetemváros közvetlen szomszédságában közel 10 ezer négyzetméteren felépülő Nanopolisz Innovációs Park is. Az elmúlt években olyan nagy cégek választották Miskolcot, mint a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft., a Chinoin Zrt. vagy a Vodafone Magyarország Zrt. Utóbbi callcenterének létrehozásával 300 új munkahelyet teremtett a városban. Ezek a cégek hosszú távon gondolkodnak Miskolcban, hiszen a jelenleg 2200 főt foglalkoztató Bosch cégek csatlakoztak a Miskolci Ipari Parkhoz, a Vodafone Magyarország Zrt. pedig a befektetők közül elsőként írt alá nyilatkozatot a miskolci vállalkozásfejlesztési és befektetésösztönzési rendelet alapján nyújtható átmeneti támogatásra vonatkozóan Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával. A sikeres fejlesztésekben, a gazdaságfejlesztési eredményekben rendkívül fontos szerepe van a Miskolc Holding Zrt.-nek, amely 3 évvel ezelőtt éppen azért alakult, hogy koordinálja a város fejlesztéseit. Miskolc városa több nemzetközi, illetve országos kulturális rendezvénnyel büszkélkedhet, hiszen a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál eddig kilenc alkalommal várta nem csak a magyar, de a külföldi operabarátokat is, idén pedig tizedik születésnapját ünnepelte Magyarország egyetlen téli fesztiválja, a Miskolci Tél – Kocsonya Fesztivál 2010 kiemelkedő jelentőségű Miskolc életében, hiszen ekkor ünnepli fennállásának 800. évfordulóját, természetesen mindez újabb színvonalas programokat ígér majd a város kulturális életében. A DVTK a város labdarúgó csapata szintén ünnepelhet 2010-ben: hiszen jövőre ünnepli megalakulásának 100 éves évfordulóját. Az évfordulóhoz kapcsolódóan már megkezdődött a Diósgyőri stadion rekonstrukciója. A sportélet további fejlesztése, valamint újabb sportolási lehetőségek biztosítása érdekében 2009 októberében adtuk át a Kemény Dénes Miskolc Városi Sportuszodát, amely 400 fős lelátóval, 10 sávos medencével valamint egy tanmedencével nyújt lehetőséget az úszásoktatásra, nemzetközi úszóversenyek és vízilabda mérkőzések lebonyolítására is
695878
„Nekem mindig Miskolc az első”
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50
BORSODCHEM ZRT. TVK NYRT. BORSODI SÖRGYÁR ZRT. ÉMÁSZ CSOPORT AES CSOPORT JABIL CIRCUIT KFT. CONTINENTAL DOHÁNYIPARI ZRT. ROBERT BOSCH POWER TOOL KFT. MODINE HUNGÁRIA KFT. ROBERT BOSCH ENERGY AND BODY SYSTEMS KFT. PREC-CAST KFT. RADICI FILM HUNGARY KFT. BORSOD VOLÁN ZRT. SZEMEREY TRANSPORT FUVAROZÁSI ZRT. UNIO COOP ZRT. ÉRV ÉSZAKMAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS VÍZMŰVEK ZRT. REMY AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. ÓZDI ACÉLMŰVEK KFT. SAIA-BURGESS KFT. MVK MISKOLC VÁROSI KÖZLEKEDÉSI ZRT. ROSS MOULD KFT. MIFŰ MISKOLCI FŰTŐERŐMŰ KFT. MÁV-TISZAVAS MISKOLCI JÁRMŰJAVÍTÓ KOVÁCS VEGYESIPARI KFT. TVK-ERŐMŰ KFT. MIVÍZ MISKOLCI VÍZMŰ KFT. COLAS-ÉSZAKKŐ BÁNYÁSZATI KFT. PR-TELECOM TÁVKÖZLÉSI ZRT. D&D IPARI ÉS KERESKEDELMI ZRT. COLUMBIAN TISZAI KOROMGYÁRTÓ KFT. SHINWA MAGYARORSZÁG PRECÍZIÓS KFT. ÉSZAKERDŐ ERDŐGAZDASÁGI ZRT. SZERENCSI MEZŐGAZDASÁGI ZRT. BC-ERŐMŰ KFT. MISKOLCI HŐSZOLGÁLTATÓ KFT. MISKOLCI LIKŐRGYÁR ZRT. AKZO NOBEL COATINGS ZRT. CIRKONT CSOPORT EUROFOAM HUNGARY POLIURETÁN GYÁRTÓ KFT. AVE MISKOLC KFT. DAM 2004 ACÉL- ÉS HENGERMŰ KFT. TMK-AUTOMATIKA IPARI SZOLGÁLTATÓ KFT. HÁMOR KOVÁCSOLÓ ZRT. FK-RASZTER ÉPÍTŐ ZRT. TOKAJ KERESKEDŐHÁZ ZRT. MATYÓ AGRÁRTERMELŐ ZRT. DIÓSGYŐRI PAPÍRGYÁR ZRT. FRAMOCHEM KFT. TRANSMETALLBAU KFT. HALBO MCE ZRT.
39 763 28 379 19 968 19 636 15 547 13 891 11 998 11 937 5 368 4 821 n.a. 4 516 4 450 4 392 3 798
218 710 326 377 43 163 165 155 82 089 113 265 15 403 52 977 21 552 45 785 n.a. 18 851 8 800 10 709 24 590
162 378 154 258 4 557 0 0 109 427 2 521 40 281 21 552 45 596 n.a. 14 806 0 84 0
3 349 n.a. 2 799 2 690 2 582 2 383 2 372 2 236 2 172 2 160 2 127 2 085 2 080 2 067 1 884 1 883 1 841 1 705 1 704 1 596 1 567 n.a. 1 525 1 476 1 469 1 468 1 465 1 435 1 340 1 326 1 282 n.a. 1 239 1 186 1 176
5 749 12745 43 671 11618 5089 6 465 10 635 11 393 5 799 14 204 4 334 3 547 5 020 16713 14797 13 529 3 598 3 889 23 621 7 069 2 298 n.a. 2 935 7 462 2 954 30944 2 769 4 805 12 301 3 783 2 165 n.a. 4 794 1 349 1 695
0 12326 22 880 11615 0 6 211 0 2 399 8 0 0 22 0 12628 11028 12 368 253 235 0 0 6 n.a. 0 n.a. 0 25350 0 3 426 0 1 088 167 n.a. 4 512 1 332 1 616
TOP 28 100
2 847 45 567 1 155 4 433 645 838 257 10 550 494 940 2 653 4 689 194 0 1 280 2 703 358 5 104 960 3 774 n.a. n.a. 203 1 780 1 593 918 0 1 403 1 351 665 706 487 462 953 325 44 388 252 4 368 178 213 288 89 571 520 367 3 215 93 n.a. 192 250 226 955 248 210 226 172 185 n.a. 104 154 211
1 046 n.a. 3 069 0 242 254 1 434 196 498 6 218 306 3 825 406 7223 169 188 132 15 579 21 n.a. 614 n.a. 357 83 31 25 183 193 0 n.a. 257 220 16
ebből: nettó áfa, millió forint
Adóteljesítmény, millió forint
Beruházások, millió forint
Létszám, fô
Export, millió forint
Nettó árbevétel, millió forint
Helyezés
Hozzáadott érték, millió forint
A megyei TOP 100 – a hozzáadott érték alapján
-13 752 -18 552 5 841 4 140 5 087 2 929 22 1 883 59 7 353 n.a. -1 079 2 617 810 1 999
-20 433 -26 736 4 296 3 065 2 778 -821 -313 -460 -1 233 5 711 n.a. -1 868 769 190 646
1 567 n.a. 2 451 809 1 773 363 -479 548 937 500 1 088 845 969 321 -2 272 -1 117 1 078 702 457 1 114 374 n.a. 624 n.a. 475 -275 944 425 485 567 435 n.a. -136 115 142
636 n.a. 1 651 174 529 -478 -582 50 602 480 468 408 336 -98 -2 797 -1 753 357 194 439 525 307 n.a. 251 n.a. 182 -1 420 302 29 -16 178 154 n.a. -395 -19 0
Adóteljesítmény, millió forint
ebből: nettó áfa, millió forint
415 281 250 4 156 80 165
0 1 228 506 1 0 984 64
387 538 32 329 477 -90 36
73 161 -186 256 131 -201 -262
n.a. 5 223 2 401 3 712 3 537 1 521 2 940 2 602 4 597 3 570 1 643 1 256 2 588 6 275 8 135 n.a. 2 008 6 680 2 449 4 593 1 937 2 515 1 152 3 912 1 164 23727 3 750 1 627 1 093 825 1 388 1 187 1 316 2 833 1 383 871 1 156 537 1 551 1 122 1 414 1 117 1 962
n.a. 3 224 0 2 346 n.a. 0 2 391 0 3 521 42 0 470 1 095 0 0 n.a. 0 n.a. 1 931 2 460 564 27 0 0 1 121 0 525 826 111 0 1 042 42 0 51 0 606 0 0 0 0 0 827
n.a. 167 158 315 221 348 150 238 110 122 55 329 212 59 90 n.a. 186 139 174 98 76 236 86 342 230 283 237 237 84 234 93 180 74 0 34 32 99 89 204 61 125 211 106
n.a. 243 22 54 n.a. 13 195 249 11 93 69 0 47 49 94 n.a. 179 n.a. 138 38 245 0 1 244 82 81 175 121 74 4 512 91 86 2 0 214 14 82 162 45 194 0 216
n.a. 340 265 8 n.a. 332 -42 511 -186 203 170 336 163 117 48 n.a. 332 n.a. -34 -124 207 180 326 306 246 294 324 293 37 261 173 119 154 109 263 82 90 275 109 259 153 256 155
n.a. 141 4 -260 n.a. 109 -260 172 -459 1 -11 117 -13 -25 -98 n.a. 41 n.a. -206 -330 113 58 65 96 98 41 118 91 -89 84 63 -31 32 109 155 39 31 75 -32 115 19 88 28
TOP 29 100
Beruházások, millió forint
551 0 2 480 0 413 985 3 378
Létszám, fô
3 275 2 457 4 528 44625 2 103 5 326 3 618
Export, millió forint
Nettó árbevétel, millió forint
51 ARRK HUNGARY MŰANYAGFELDOLGOZÓ KFT. 1 155 52 MIK MISKOLCI INGATLANGAZDÁLKODÓ ZRT. 1 145 53 STAR-PLUS MŰANYAGIPARI KFT. 1 114 54 BC-ENERGIAKERESKEDŐ KFT. 1 034 55 INTERACTIVE NET DESIGN KFT. 955 56 WEINBERG '93 ÉPÍTŐ KFT. 934 57 FIREPLACE GYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 931 58 ÉMK ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI KÖRNYEZETVÉDELMI KFT. n.a. 59 FUX ZRT. 907 60 HUNIKO KFT. 902 61 TISZATEXTIL KFT. 884 62 CSAVAR- ÉS HÚZOTTÁRU CSOPORT n.a. 63 MISKOLCI PATYOLAT ZRT. 834 64 EXIR HUNGARY ZRT. 834 65 TISZASZOLG 2004 KFT. 825 66 GEO TIPPTEX KFT. 802 67 KIS SZERELŐ ES KERESKEDŐ KFT. 745 68 LYUKÓSZÉN BÁNYÁSZATI BEFEKTETÉSI KFT. 726 69 KÜBLER HUNGARY KFT. 701 70 MISKOLCI VASIPARI ACÉLSZERKEZETGYÁRTÓ ZRT. 691 71 AICHER BETON ÉPÍTŐANYAG ÉS IPARI KŐZET KFT. 661 72 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI MÉH ZRT. 656 73 GW-BORSODVÍZ KFT. n.a. 74 SZENTISTVÁNI MEZŐGAZDASÁGI ZRT. 632 75 ONGROPACK MŰANYAG FÓLIAGYÁRTÓ KFT. n.a. 76 GRAF-ÁLLVÁNYZAT KFT. 617 77 BC-ABLAKPROFIL GYÁRTÓ ES FORGALMAZÓ KFT. 589 78 EUROLUX TRANS NEMZETKÖZI FUVAROZÁSI KFT. 587 79 SEVER ÉS TÁRSA KFT. 575 80 TELVILL KIVITELEZŐ KFT. 569 81 MEZŐKÖVESDI COOP ZRT. 566 82 SZERENCSI BONBON ÉDESIPARI KFT. 564 83 ÉSZAK-KELET PRO-COOP ZRT. 552 84 ABAÚJ COOP ZRT. 541 85 CERTA KFT. 540 86 HEINZLER GÉPGYÁRTÓ KFT. 534 87 HOLLÓHÁZI PORCELÁN MANUFAKTÚRA ZRT. 532 88 SZATEV ZRT. 528 89 BOSS2006 HUNGÁRIA KFT. 523 90 ARANYKALÁSZ 1955. MEZŐGAZDASÁGI KFT. 514 91 KAZINC-THERM FŰTŐERŐMŰ KFT. 514 92 SIAD HUNGARY KFT. 496 93 JACSÓ IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT. 490 94 IMO HUNGARIA MS KFT. 485 95 TMM TŰZOLTÓ ÉS MŰSZAKI MENTŐ KFT. 480 96 KV ÉPÍTŐIPARI KFT. 479 97 JURA-PLUSSZ KFT. 477 98 NARIVO KFT. 453 99 MEZŐKÖVESDI VG VÁROSGAZDÁLKODÁSI ZRT. 451 100 REMAT HULLADÉKHASZNOSÍTÓ ZRT. 438
Helyezés
Hozzáadott érték, millió forint
A megyei TOP 100 – a hozzáadott érték alapján
A megyei TOP 100 – a nettó árbevétel alapján Nettó árbevétel, millió Ft 1 TVK NYRT. 326 377 2 BORSODCHEM ZRT. 218 710 3 ÉMÁSZ CSOPORT 165 155 4 JABIL CIRCUIT KFT. 113 265 5 AES CSOPORT 82 179 6 JABIL HUNGARY LP KFT. 55 408 7 ROBERT BOSCH POWER TOOL KFT. 52 977 8 ROBERT BOSCH ENERGY AND BODY SYSTEMS KFT. 45 785 9 BC-ENERGIAKERESKEDŐ KFT. 44 625 10 ÓZDI ACÉLMŰVEK KFT. 43 671 11 BORSODI SÖRGYÁR ZRT. 43 163 12 DAM 2004 ACÉL- ÉS HENGERMŰ KFT. 30 944 13 UNIO COOP ZRT. 24 590 14 ÉSZAK-KELET PRO-COOP ZRT. 23 727 15 BC-ERŐMŰ KFT. 23 621 16 MODINE HUNGÁRIA GÉPJÁRMŰTECHNIKAI KFT. 21 552 17 RADICI FILM HUNGARY KFT. 18 851 18 INNO-COMP IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT. 17 332 19 D&D IPARI ÉS KERESKEDELMI ZRT. 16 713 20 CONTINENTAL DOHÁNYIPARI ZRT. 15 403 21 COLUMBIAN TISZAI KOROMGYÁRTÓ KFT. 14 797 22 TVK-ERŐMŰ TERMELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 14 204 23 SHINWA MAGYARORSZÁG PRECÍZIÓS KFT. 13 529 24 REMY AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. 12 745 25 FK-RASZTER ÉPÍTŐ ZRT. 12 301 26 SAIA-BURGESS KFT. 11 618 27 MÁV -TISZAVAS MISKOLCI JÁRMŰJAVÍTÓ KFT. 11 393 28 PREC-CAST ÖNTÖDEI KFT. n.a. 29 SZEMEREY TRANSPORT FUVAROZÁSI ZRT. 10 709 30 MIFŰ MISKOLCI FŰTŐERŐMŰ KFT. 10 635 31 VIRIDIS PHARMA GYÓGYSZERNAGYKERESKEDELMI KFT. 10 032 32 AKZO NOBEL COATINGS ZRT. n.a. 33 BORSOD VOLÁN ZRT. 8 800 34 ALFACHEM KÜLKERESKEDELMI KFT. 8 147 35 ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI MÉH NYERSANYAGHASZNOSÍTÓ ZRT. 8 135 36 SANMINA KFT. n.a. 37 DYNEA HUNGARY EGYSZEMÉLYES KFT. 7 737 38 EUROFOAM HUNGARY POLIURETÁN GYÁRTÓ KFT. 7 462 39 MISKOLCI HŐSZOLGÁLTATÓ KFT. 7 069 40 ITALKERESKEDŐHÁZ ZRT. 7 015 41 ONGROPACK MŰANYAG FÓLIAGYÁRTÓ KFT. 6 680 42 ROSS MOULD NEMZETKÖZI ÖNTVÉNYGYÁRTÓ KFT. 6 465 43 KALDERA IPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. n.a. 44 AICHER BETON ÉPÍTŐANYAG ÉS IPARI KŐZET KFT. 6 275 45 KOVÁCS VEGYESIPARI KFT. 5 799 46 ÉRV. ÉSZAKMAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS VÍZMŰVEK ZRT. 5 749 47 ÖKOIL ALAPANYAG ELŐÁLLÍTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 5 730 48 WEINBERG '93 ÉPÍTŐ KFT. 5 326 49 FUX IPARI, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI ZRT. 5 223 50 MVK MISKOLC VÁROSI KÖZLEKEDÉSI ZRT. 5 089
Nettó árbevétel, millió Ft 51 PR-TELECOM TÁVKÖZLÉSI ZRT. 52 BORSODCHEM-KREMS CHEMIE FORMALIN KFT. 53 HÁMOR KOVÁCSOLÓ, MEGMUNKÁLÓ ÉS HŐKEZELŐ ZRT. 54 FRAMOCHEM FRANCIA-MAGYAR FINOMKÉMIAI KFT. 55 PRO-THÉTA KFT. 56 GEO TIPPTEX KFT. 57 BC-ABLAKPROFIL GYÁRTÓ ÉS FORGALMAZÓ KFT. 58 STAR-PLUS MŰANYAGIPARI KFT. 59 MIVÍZ MISKOLCI VÍZMŰ KFT. 60 HÚSCENTRUM FRISSÁRU LOGISZTIKA KFT. 61 MIVAS MISKOLCI VASUDVAR KERESKEDELMI-IPARI KFT. 62 MEZŐKÖVESDI KER COOP ZRT. 63 SZERENCSI MEZŐGAZDASÁGI ZRT. 64 SZAL-AGRO KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 65 TOKAJ KERESKEDŐHÁZ ZRT. 66 „KŐTENGER-GABONA” KER. ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 67 ABAÚJ COOP KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT. 68 TISZATEXTIL MŰANYAGFELDOLGOZÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ KFT. 69 NEKTÁR ÉLELMISZERIPARI ÉS FELDOLGOZO KFT. 70 FIREPLACE GYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 71 BORSOD AGROKER ZRT. 72 KOALFÉM KOHÁSZATI ALAPANYAG-, FÉMFELDOLG. KFT. 73 ÉSZAKERDŐ ERDŐGAZDASÁGI ZRT. 74 KIS SZERELŐ ÉS KERESKEDŐ KFT. 75 COLAS-ÉSZAKKŐ BÁNYÁSZATI KFT. 76 CSAVAR- ÉS HÚZOTTÁRU CSOPORT 77 ARRK HUNGARY MŰANYAGFELDOLGOZÓ KFT. 78 ÉSZAK ÜVÉRT 2000 KERESKEDELMI KFT. 79 ROCK OIL KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 80 KISPATAK-2000 KERESKEDELMI KFT. 81 AD-VESZ KERESKEDELMI KFT. 82 METALTRADE-MISKOLC KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 83 HÚS DEPÓ KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 84 AVE MISKOLC KFT. 2 954 85 EXIR HUNGARY IPARI ÉS KERESKEDELMI ZRT. 86 KAZINC-THERM FŰTŐERŐMŰ KFT. 87 TMK-AUTOMATIKA KFT. 88 CIRKONT CSOPORT 89 SAJT KALMÁR KERESKEDELMI KFT. 90 TISZASZOLG 2004 KFT. 91 MISKOLCI VASIPARI ACÉLSZERKEZETGYÁRTÓ ZRT. 92 SEVER ÉS TÁRSA KFT. 93 GW-BORSODVÍZ KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓ KFT. 94 DIÓSGYŐRI PAPÍRGYÁR ZRT. 95 KÜPPER HUNGÁRIA FÉMFELDOLGOZÓ ÉS ÖNTÖDEI KFT. 96 MIK MISKOLCI INGATLANGAZDÁLKODÓ ZRT. 97 GRÁF-ÁLLVANYZAT KER. ÉS SZOLG. KFT. 98 HUNIKO KFT. 99 PROFI NYÍLÁSZÁRÓ CENTRUM KFT. 100 AUTOSOL CSOPORT
TOP 30 100
5 020 4 816 4 805 4 794 n.a. 4 597 4 593 4 528 4 334 4 213 4 019 3 912 3 889 3 868 3 783 n.a. 3 750 3 712 3 698 3 618 3 608 3 603 3 598 3 570 3 547 3 537 3 275 3 258 3 235 3 197 n.a. 3 011 3 011 2 940 2 833 2 769 2 761 2 685 2 602 2 588 2 515 n.a. n.a. 2 462 2 457 2 449 2 401 2 354 2 320
A megyei TOP 100 – a foglalkoztatottak létszáma alapján Foglalkoztatotti létszám 1 BORSODCHEM ZRT. 2 847 2 JABIL CIRCUIT MAGYARORSZÁG KFT. 2 653 3 BORSOD VOLÁN ZRT. 1 780 4 UNIO COOP ZRT. 1 403 5 ROBERT BOSCH POWER TOOL KFT. 1 280 6 TVK NYRT. 1 155 7 ROBERT BOSCH ENERGY AND BODY SYSTEMS KFT. 960 8 DAM 2004 ACÉL- ÉS HENGERMŰ KFT. 955 9 MVK MISKOLC VÁROSI KÖZLEKEDÉSI ZRT. 953 10 SZEMEREY TRANSPORT FUVAROZÁSI ZRT. 918 11 PREC-CAST ÖNTÖDEI KFT. n.a. 12 REMY AUTOMOTIVE HUNGARY KFT. 706 13 ÉRV. ÉSZAKMAGYARORSZÁGI REGIONÁLIS VÍZMŰVEK ZRT. 665 14 MISKOLCI VÁROSGAZDA KÖZHAZNÚ NONPROFIT KFT. 651 15 BORSODI SÖRGYÁR ZRT. 645 16 SAIA-BURGESS ÓZD KFT. 637 17 SHINWA MAGYARORSZÁG PRECÍZIÓS KFT. 571 18 ÉSZAKERDŐ ERDŐGAZDASÁGI ZRT. 520 19 AES CSOPORT 494 20 ÓZDI ACÉLMŰVEK KFT. 487 21 ARRK HUNGARY MŰANYAGFELDOLGOZÓ KFT. 415 22 ÓZDSZOLG VAGYONGAZD., VÁROSÜZEMELTETÉSI KHT. 395 23 MÁV-TISZAVAS MISKOLCI JÁRMŰJAVÍTÓ KFT. 388 24 MIVÍZ MISKOLCI VÍZMŰ KFT. 368 25 SZERENCSI MEZŐGAZDASÁGI ZRT. 367 26 SANMINA MAGYARORSZÁG KFT. n.a. 27 MODINE HUNGÁRIA GÉPJÁRMŰTECHNIKAI KFT. 358 28 MISKOLCI PATYOLAT SZOLGÁLTATÓ ZRT. 348 29 MEZŐKÖVESDI KER COOP ZRT. 342 30 KÜBLER HUNGARY KFT. 329 31 ROSS MOULD NEMZETKÖZI ÖNTVÉNYGYÁRTÓ KFT. 325 32 TISZATEXTIL MŰANYAGFELDOLGOZÓ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ KFT. 315 33 D&D IPARI ÉS KERESKEDELMI ZRT. 288 34 GW-BORSODVÍZ KÖZÜZEMI SZOLGÁLTATÓ KFT. n.a. 35 ÉSZAK-KELET PRO-COOP ZRT. 283 36 MIK MISKOLCI INGATLANGAZDÁLKODÓ ZRT. 281 37 ÉMÁSZ CSOPORT 257 38 KOVÁCS VEGYESIPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 252 39 EUROFOAM HUNGARY POLIURETÁN GYÁRTÓ KFT. 250 40 STAR-PLUS MŰANYAGIPARI KFT. 250 41 TMK-AUTOMATIKA IPARI SZOLGÁLTATÓ ÉS FŐVÁLLALKOZÓ KFT. 248 42 TISZASZOLG 2004 KÖZSZOLGÁLTATÓ, VAGYONKEZELŐ KFT. 238 43 ABAÚJ COOP KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ ZRT. 237 44 CERTA ZÁRGYÁRTÓ, PRÉSÖNTŐ ÉS SZERSZÁMKÉSZÍTŐ KFT. 237 45 SEVER ÉS TÁRSA KFT. 236 46 HOLLÓHÁZI PORCELÁN MANUFAKTÚRA ZRT. 234 47 SZERENCSI BONBON ÉDESIPARI TERMÉKGYÁRTÓ KFT. 230 48 AKZO NOBEL COATINGS ZRT. n.a. 49 AVE MISKOLC KFT. 226 50 FK-RASZTER ÉPÍTŐ ZRT. 226
Foglalkoztatotti létszám 51 CSAVAR- ÉS HÚZOTTÁRU CSOPORT 221 52 MISKOLCI HŐSZOLGÁLTATÓ KFT. 215 53 PR-TELECOM TÁVKÖZLÉSI ZRT. 213 54 MISKOLCI VASIPARI ACÉLSZERKEZETGYÁRTÓ ZRT. 212 55 HALBO MCE TERVEZŐ ÉS FŐVÁLLALKOZÓ ZRT. 211 56 MEZŐKÖVESDI VG VÁROSGAZDÁLKODÁSI ZRT. 211 57 HÁMOR KOVÁCSOLÓ, MEGMUNKÁLÓ ÉS HŐKEZELŐ ZRT. 210 58 RADICI FILM HUNGARY KFT. 203 59 KV ÉPÍTŐIPARI KFT. 204 60 CONTINENTAL DOHÁNYIPARI ZRT. 194 61 RTW SERVICES HUNGARY KFT. n.a. 62 SZENTISTVÁNI MEZŐGAZDASÁGI ZRT. 186 63 MATYÓ AGRÁRTERMELŐ ZRT. 185 64 LISA-TRICOT TEXTILIPARI ÉS KERESKEDELMI KFT. 181 65 BOSS2006 HUNGÁRIA PRECÍZIÓS SZERSZÁMGYÁRTÓ KFT. 180 66 COLAS-ÉSZAKKŐ BÁNYÁSZATI KFT. 178 67 CIRKONT CSOPORT 174 68 GRÁF-ÁLLVÁNYZAT KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 174 69 TOKAJ KERESKEDŐHÁZ ZRT. 172 70 FUX IPARI, SZOLGÁLTATÓ ÉS KERESKEDELMI ZRT. 167 71 FIREPLACE GYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI KFT. 165 72 BÉM BORSODI ÉRC, ÁSVÁNY- ÉS HULLADÉKHASZNOSÍTÓ KFT. 163 73 „ABAÚJ” BÚTORIPARI ZRT. n.a. 74 HUNIKO KFT. 158 75 INTERACTIVE NET DESIGN KFT. 156 76 TRANSMETALLBAU IPARI, SZERELŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 154 77 SZOCIO-PRODUKT SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÓ KFT. 154 78 ZEMPLÉNI VÍZMŰ KFT. 153 79 ARBORÉTUM VÁROSÜZEMELTETÉSI NON-PROFIT KFT. 152 80 EXIR HUNGARY IPARI ÉS KERESKEDELMI ZRT. 150 81 POLIMER SZOLGÁLTATÓ KFT. n.a. 82 DÉL-BORSODI REHAB. ÉS KÖRNYEZETVÉD. NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT. n.a. 83 NORPAN SÁTORALJAÚJHELYI SÜTŐIPARI KFT. n.a. 84 „ITALKERESKEDŐ-HÁZ” ZRT. 141 85 ONGROPACK MŰANYAG FÓLIAGYÁRTÓ FELDOLGOZÓ KFT. 139 86 DIÓSGYŐRI PAPÍRGYÁR ZRT. n.a. 87 SAJÓVÖLGYE TAKARÉKSZÖVETKEZET 132 88 ORSZAK-BORSOD SZAKIPARI ÉS ÉPÍTŐIPARI KIVITELEZŐ KFT. 131 89 AIRFLYT TERMELÖ KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 131 90 NARIVO ÁLLATTENYÉSZTÓ ÉS NÖVÉNYTERMELŐ KFT. 125 91 TANODA SÜTŐIPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 124 92 BÜKKVIDÉKI VENDÉGLÁTÓ ZRT. n.a. 93 KIS SZERELŐ ÉS KERESKEDŐ KFT. 122 94 KISPATAK-2000 KERESKEDELMI KFT. 121 95 „MIÉLKER” MISKOLCI ÉLELMISZERKERESKEDELMI ZRT. 117 96 MEGYASZÓ MAG KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 115 97 HŐTECHNIKA-ÉSZAK ÉPÍTŐ ÉS KERESKEDELMI KFT. 114 98 ACÉLGYŰRŰ KFT. 112 99 „PATAKI RUHAIPARI” ZRT. 112 100 GEO TIPPTEX KFT. 110
TOP 31 100
TOP 10: Válságstratégia
1
2
Dr. Wolfgang Büchele
Olvasó Árpád
elnök-vezérigazgató
vezérigazgató
BorsodChem Zrt.
Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt.
A BorsodChem számára 2009 kihívásokkal, fordulatokkal és nehézségekkel teli év volt. A gazdasági világválság 2008 negyedik negyedévében súlyosan érintette a vegyipart. A BC fő termékei, az MDI és a TDI iránti kereslet drasztikusan csökkent, minek következtében jelentősen romlott a vállalat pénzügyi teljesítménye. A válság kihívásaira válaszul a társaság átfogó költségcsökkentési, hatékonyságjavítási projektet és a vállalat működését célzó átalakítási programot léptetett életbe, hogy átpozícionáljuk és újraépítsük a vállalat termelési és üzleti folyamatait, valamint a vállalati kultúrát egyaránt. Az év közepére legtöbb vezető termékünk értékesítési volumene a bevallottan alacsony szintről stabilan növekvő pályára tért vissza. Ezen kívül a fél évvel korábban megkezdett hatékonyságjavítási program első eredményei is kezdtek határozottan megmutatkozni a vállalati teljesítményben. Készpénz-állományunk stabilizálódásához az is jelentősen hozzájárult, hogy valamennyi tőkeberuházó beszállítónkkal halasztott ütemezésű kifizetésről sikerült megállapodnunk. Időközben elvi megállapodást kötöttünk a Wanhua Industrial holding képviselőivel is, amely közvetve felvásárolta a BC mezzanin hitelállományának egy részét. Az elvi megállapodás értelmében a Wanhua Industrial vegyipari vállalat középtávon a BorsodChem kisebbségi befektetőjévé válik és támogatja a BC hiteleinek átstrukturálását. Amint a hitelátalakítási folyamat az év vége felé lezárul, a BorsodChem visszakanyarodhat a stratégia és a növekedési tervek megvalósításának irányába.
A kedvezőtlen iparági környezet – magas nyersanyag- és energiaárak – ellen elsősorban hatékonyságjavító és takarékossági intézkedésekkel tudtunk védekezni. Ide tartozik az is, hogy a halasztható beruházások végrehajtását át ütemeztük. A recesszió ellen már a válság kirobbanása előtt intézkedéseket tettünk – ugyanis egy-két hónappal korábban is tapasztaltunk olyan jeleket, amelyek hagyományos piacainkon a kereslet visszaesésére utaltak. Ezt részben alternatív piaci lehetőségek felkutatásával, részben a termékskála módosításával próbáltuk ellensúlyozni. Éppen ezért a vegyipar átlagához képest nálunk kisebb mértékű volt a visszaesés az értékesítésben. Fontos hangsúlyozni, hogy a vegyiparban a megtérülés és a nyereség termelése nem hónapokban vagy egy-két évben mérhető. 7–15 éves ciklusokban kell gondolkodni, tehát már most készülni kell arra, hogy a piacon jövőre vagy utána várható fellendülést hogyan tudjuk a leghatékonyabban kiaknázni. Erre több eszközt használhatunk. Egyfelől igyekszünk technológiai folyamatainkat úgy alakítani, hogy szükség esetén a termékskálánkat rugalmasan tudjuk módosítani a piaci kereslet változásainak megfelelően. Másfelől a közép-keleteurópai régió felvevő piacain komoly növekedési potenciál van, hiszen a régió országaiban az egy főre jutó műanyag-felhasználás lényegesen elmarad a nyugat-európai szinttől. Ezért a MOL-csoport Petrolkémiai Divíziójának szintjén vizsgáljuk azt, hogy mely terméktípusok esetén lenne ésszerű egy esetleges új beruházással, gazdaságosabb üzemméret létrehozásával kiaknázni a régióban idővel várható piaci bővülést.
TOP 32 100
TOP 10: Válságstratégia
3
4
Dr. Stefánkovits Ildikó jogi és kommunikációs igazgató
Borsodi Sörgyár Zrt.
ÉMÁSZ Nyrt.
A Borsodi Sörgyár Zrt. a hazai sörpiac egyik meghatározó szereplője, piaci részesedése – a másik két sörgyárhoz hasonlóan – körülbelül 1/3 az értékesített sör mennyisége alapján. A bőcsi székhellyel működő vállalat dolgozói létszámának közel fele dolgozik a megyei településen, másik fele főként a fővárosban, illetve számtalan vidéki értékesítési irodában. A hazai sörpiacra is rányomták bélyegüket az elmúlt időszak adóváltozásai – áfa- és jövedéki adó emelésének formájában –, illetve a szűkülő fogyasztás. Mindezek további hatékonyságnövelő intézkedések megtételére kényszerítették a vállalatot. A szervezeti változások, a strukturális módosítások, és az értékesítési rendszer átalakításának középpontjában mindvégig az állt, miként tudunk a leghatékonyabban eljutni a fogyasztóhoz, és a termékeinket a lehető leggyorsabban, legnagyobb hozzáadott értékkel és versenyképes áron elérhetővé tenni a fogyasztási pontokon. A válságkezelési nehézségek közepette a Borsodi Sörgyár Zrt. egyre inkább társadalmilag elkötelezett vállalatként kíván működni. Ennek érdekében nagyszabású környezetvédelmi projektet indított útjára ebben az évben egy Bőcs környéki földterület rekultivációjának elindításával. „18 Igen” kampányával a kiskorúak alkoholfogyasztásának visszaszorításáért küzd, amely kampány a Magyar Reklámszövetség különdíjában részesült 2008 végén. A „Sörfőző a szomszédom” társadalmi párbeszéd programjának középpontjában pedig a régióban élők, dolgozók állnak.
A társaság munkájának eredményességére nagy hatást gyakorolt az a tény, hogy a villamosenergia-piac 2008. január 1-jétől teljes körűen megnyílt, a kereskedelmi tevékenység is átalakult. A korábbi közüzemi kereskedelmi tevékenységet részben felváltotta az egyetemes szolgáltatói tevékenység. Az ÉMÁSZ Nyrt. értékesítési stratégiájának megfelelően elsőként tájékoztatta fogyasztóit a változásokról, és eredményesen tett eleget ajánlati kötelezettségeinek az érintett fogyasztói körben. Így a szabadpiacon jelentős előnyre tett szert egyes versenytársaival szemben. A társaság – eltérően a versenytársak stratégiájától – a piaci bizonytalanságok felvállalásával időben gondoskodott megfelelő mennyiségű és kedvező árú villamos energia beszerzéséről. Ezen kockázat vállalása és a korai aktív piacra lépés a fogyasztók számára a tervezhető és biztos energiaellátás előnyét adta, amit ügyfeleink kölcsönösen előnyös szerződéses kondíciók vállalásával háláltak meg – mely a társaság kereskedelmi tevékenységének eredményezőségében is megmutatkozik. A változásoknak megfelelően tovább folytatódott a számlázási rendszer illesztése az új piaci elvárásokhoz, valamint számos, az ügyfélszolgálat minőségét javító intézkedést (beérkező levelek elektronikus feldolgozása) vezettünk be ügyfeleink megelégedettségére. Energiahatékonysági és -takarékossági kiadványaink, valamint tanácsadásunk tovább fokozta a fogyasztók kötődését társaságunkhoz.
TOP 33 100
TOP 10: Válságstratégia
5
6
Stephen R. Corwell
Király Zoltán
vezérigazgató
ügyvezető igazgató
AES Magyarország
Jabil Circuit Magyarország Kft.
A világválság egyszerre jelentett kihívást és lehetőséget is az AES Magyarország, illetve a vállalat által üzemeltetett három erőmű számára. A kérdéses időszakban partnereinkre, különösen vásárlóinkra összpontosítottunk és összpontosítunk ma is. Miközben a magyarországi energiakereslet 5 százalékkal csökkent és az értékesítési árak a növekvő földgázköltségek ellenére 50 százalékkal estek, mi figyelmünk középpontjába vásárlóink kerültek. Növeltük erőműves blokkjaink szabályozhatóságát, nagyobb rugalmasságot értünk el a beszerzések területén és lehetővé tettük tüzelőanyag-költségeink fedezeti ügyleteken keresztül történő biztosítását. Üzemviteli szempontból jelentős előnyt jelentett számunkra, hogy magyarországi létesítményeinket egységes portfólióként és nem különálló üzleti egységekként üzemeltetjük. Úgy alakítottuk ki a vállalat vezetését, hogy a rendelkezésünkre álló szakértelmet még jobban megfeleltethessük a kihívásokkal és költségeinket is átláthatóbbá tettük. Tevékenységeink stratégiai megközelítésével lehetőségeket találtunk arra, hogy más megoldásokat alkalmazzunk és megszabaduljunk a felesleges költségektől. Az AES hosszú ideje tervezi magyarországi üzleti tevékenységeinek bővítését, és a válság ellenére is sikerült jelentős előrehaladást elérnünk e téren. Büszke vagyok arra, ahogy kollégáink reagáltak a válságra és azt várom, hogy az AES Magyarország erős vállalati felelősségvállalási tevékenységén, erőműveink biztonságos üzemeltetésén és beruházásaink megvalósításán keresztül hozzájárul a térség fejlődéséhez és stabil jelenléttel folytatja tevékenységét a régióban.
Röviden fogalmazva: nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy a megrendelésállomány újra visszatérjen arra a szintre, ahol egészségesen tudunk működni, vagyis ahol megfelelő eredményt tudunk realizálni. Tény, hogy az elmúlt időszakban a létszám és az árbevétel tekintetében kialakuló le-fel mozgások amplitúdója és sűrűsége nagyon megváltozott: míg korábban évente egy, addig ebben az évben több hullámot is át kellett élnünk. Ennek hatására át kellett értékelnünk a működésünket, meg kellett vizsgálnunk, mennyire vagyunk rugalmasak, hogyan tudunk a piac igényeire gyorsan reagálni. Ezek hasznos tennivalók voltak, éppen ezért azt gondolom, hogy ez a „válság” valójában egy lehetőség volt. Házon belül nem is engedem a válság szó használatát, maximum azt, hogy krízishelyzet. A válsághoz ugyanis párosul egy olyan gondolatiság, hogy az valami rossz, ami lefelé visz, amiből nem lehet kijönni – vagyis egy negatív reakció. Míg a krízishelyzethez egy olyan tartalom párosul, hogy az egy nehéz helyzet, ott jobban oda kell figyelni, másképp kell viselkedni, mint egy lanyhább vagy akár egy növekvő időszakban, de ami nem feltétlenül negatív állapot. Az élet minket igazolt, az elmúlt hónapokban két új termék gyártásába kezdtünk, amelyeket – úgy tűnik – hamarosan továbbiak követnek, és ezek az új megrendelések az eddiginél nagyobb létszámot igényelnek.
TOP 34 100
TOP 10: Válságstratégia
7
8
Füzi Csaba
Horváth Attila
vezérigazgató
ügyvezető igazgató
Continental Dohányipari Zrt.
Robert Bosch Power Tool Kft.
A Continental Dohányipari Zrt. az egyetlen száz százalékban magyar tulajdonban lévő dohánytermékeket előállító vállalkozás hazánkban. A megye egyik legpatinásabb üzemében, az 1891-ben alapított Sátoraljaújhelyi Dohánygyárban a tapasztalatot ötvözve a legmodernebb technológiák üzembeállításával álljuk a piaci versenyt a multinacionális versenytársainkkal. Elsősorban a pénzügyi szektor válsága érintette a céget, amit az év első négy hónapjában rendkívül szigorú költségtakarékossági intézkedések bevezetésével sikeresen védtünk ki. Termelésünket visszafogtuk ebben az időszakban, ez sajnos érintette a határozott időre szóló munkaszerződéssel rendelkező foglalkoztatottak számát is. Csökkentettük készleteinket és elhalasztottuk a korábban ez időszakra tervezett kiadásainkat. A dolgozói érdekképviseletekkel egyetértésben tavasszal elmaradt az ilyenkor szokásos bérkorrekció azzal az egyezséggel, hogy ha az év második felének eredményei lehetővé teszik, az év végi teljesítményértékelések során kifizetjük az emiatt elmaradt bértömeget. Mindezekkel egyidőben előremenekültünk és fokoztuk aktivitásunkat az exportpiacainkon. Széles termékskálánknak, valamint az utóbbi évek minőségjavítást és termelékenységnövelést célzó beruházásainak köszönhetően, a hazai piaci pozícióinkat megtartva, az év második felében sikerült növelni exporteladásainkat, ami az év elején lecsökkentett létszámunkat is visszaduzzasztotta a korábbi szintre. Nem ez lesz a legjobb év a cég történetében, de a nehezebb körülmények ellenére tisztes eredményt fogunk elérni 2009-ben is.
A Bosch-csoport a technológiai és szolgáltató piac világszinten is vezető vállalata. A Robert Bosch GmbH tulajdonosi szerkezete szavatolja a Bosch-csoport vállalati önállóságát. A recesszió összességében negatív hatással van a világra, mégis léteznek olyan stratégiai fontosságú területek, amelyek fenntartása nélkülözhetetlen a kilábaláshoz. A vállalatcsoport évente árbevételének közel 9 százalékát, vagyis több mint 3,5 milliárd eurót költ kutatásra és fejlesztésre. Ez lehetővé teszi a vállalat számára jelentős, a jövő biztosítása érdekében történő befektetések megvalósítását. Még nehéz időkben is a kutatás, a fejlesztés és a beruházás jelentik a cég jövőjének zálogát, ezt a stratégiát a Bosch Magyarországon is követi. A növekvő innovációs erőt jelzi, hogy az elmúlt évben világszinten 18 százalékkal, 3850-re emelkedett a benyújtott szabadalmak száma. Ezen a területen a legnagyobb hazai siker, hogy a Bosch fejlesztése, a Miskolcon gyártott UNEO pneumatikus fúrókalapács nyerte el a XVII. Magyar Innovációs Nagydíjat. A tudósokból és gazdasági szakemberekből álló zsűri a fejlesztés műszaki, gazdasági eredményei mellett eredetisége és társadalmi hasznossága alapján ítélte oda az év legjelentősebb innovációját elismerő díjat a Robert Bosch Power Tool Kft. számára.
TOP 35 100
TOP 10: Válságstratégia
9
10
Németh Zoltán
Klaus Leupold
ügyvezetô igazgató
ügyvezető igazgató
Modine Hungária Gépjárműtechnikai Kft.
Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.
A Modine Hungária Kft. 1991-ben kezdte meg működését Mezőkövesden. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően ma már négy termékcsoport – lemezbetétes kenőolajhűtők, héjszerkezetes kenőolajhűtők, kipufogógáz-visszahűtők, valamint töltőlevegő-hűtők – gyártása folyik az üzemben. A konszern a pozitív magyarországi tapasztalatok kapcsán további bővítést valósított meg Gyöngyösön 2008-ban, ahol alumínium vízhűtők gyártása kezdődött meg. Az amerikai tőzsdén jegyzett Modine Manufacturing Company magyarországi leányvállalata mostanra 300 főt foglalkoztató középvállalattá nőtte ki magát, amely a világszínvonalú minőségre is nagy hangsúlyt fektetve megszerezte a szükséges minőségirányítási rendszerekre vonatkozó és környezetvédelmi szabvány szerinti minősítéseket is. A vállalat megrendelői között olyan cégek szerepelnek, mint a Daimler, MAN, IVECO, Caterpillar, Volvo, Deutz, ZF és Voith. A Modine magyarországi gyára mindemellett a konszern európai cégei közül a legnyereségesebb cége is. Ahhoz, hogy a válság által előidézett új helyzettel meg tudjon birkózni, racionalizálási folyamat végrehajtását kezdte meg. Felülvizsgálta költségeit, készleteit, tőkekiadását, humánerőforrását és ezeket hozzáigazította a megváltozott vevői igényekhez. Mindez illeszkedik a konszern négypontos tervébe, ahol hosszabb távon a termékportfólió, a gyártóhelyek, az általános költségek és a tőkekiadások területén kíván jelentős eredményeket elérni.
A gazdasági szempontból nehéz idők ellenére is a Bosch magas szinten tartja K+F beruházásait, ami segít abban, hogy megtartsa világszinten vezető szerepét a járműipari beszállítók között. A gazdasági válság utáni időszakra készülünk, egy olyan jövőre, amelyet a fokozatosan csökkenő olajtartalékok, a fokozódó mobilitás és az ebből eredő járműbiztonsági elvárások jellemeznek majd. Ezen a területen mérföldkőnek számít az a Start-Stop rendszer, amelyből Miskolcon már több mint egymillió darabot gyártottunk. Meg kell találnunk az egyensúlyt a megtakarítások és azon befektetések között, amelyek a fejlődéshez szükségesek. A Bosch-csoport hosszú távra tervez Magyarországon, ezért az oktatást tartja a legjobb növekedést serkentő beruházásnak. Évek óta segítjük a hazai felsőoktatást, igyekezve azt a piac igényeihez igazítani. Ennek jegyében jelentős összegekkel támogatjuk az oktatási intézményeket, valamint igyekszünk egyre több lehetőséget adni a gyakorlati képzés megszerzésére a vállalatcsoport egyes ágain belül. Eddig a magyarországi Bosch-csoport több mint 500 millió forintot fektetett a hazai felsőoktatásba, hogy szakmailag magas színvonalú, több nyelvet beszélő mérnököket képezzen. A támogatási rendszer azonban ennél jóval összetettebb, és több évvel ezelőttre nyúlik vissza. Miskolcon a legjelentősebb lépés ezen a területen a vállalat által 2005-ben életre hívott önálló tanszék a Miskolci Egyetemen, ahol azóta mechatronikai mérnökjelöltek oktatása folyik a leginnovatívabb környezetben.
TOP 36 100
Hirdetés
Első a hulladékgazdálkodásban
TOP 37 100
kosságot korszerű edényzettel, hulladékudvarok létrehozásával a lakosság számára megteremtettük a lehetőségét minden, az ingatlanán keletkező hulladék elhelyezésre. Az ISPA-projekt keretében társaságunk közreműködésével 19 régi hulladéklerakó rekultivációját valósítottuk meg, köztük a miskolci Bogáncs utcait. Három éve elindítottuk az ún. adathordozó és iratmegsemmisítési üzletágat. Megvalósítottuk az ipari partnereink gyártásközi hulladékának, selejt termékeinek a biztonságos, zárt technológiás roncsolással történő ártalmatlanítását, úgy, hogy az anyagok újrahasznosításra kerüljenek. Foglalkozunk a különféle víztartalmú szennyvíziszapok komposztálással történő újrahasznosításával is. A József A. úti telephelyünkön kialakítottuk az építési, bontási törmelékek feldolgozásának és újrahasznosításának technológiáját is. További fejlesztéseink azt a célt szolgálják, hogy minél több hulladék kerüljön valamilyen módon hasznosításra, ezáltal a hulladéklerakó élettartama megnőjön, csökkenjen a környezeti terhelés, kőolaj, gáz felhasználást váltsunk ki, CO2 és a metántartalmú gázok kibocsátását csökkentsük. Ezek közül kiemelném, hogy Az ENIN Környezetipari Klaszter alapító és meghatározó tagjaként részt veszünk abban, hogy a telephelyünk mellett megvalósuljon a világ első metanolt előállító kísérleti üzeme 550 milliós beruházással. A fa jellegű hulladékok hasznosítására együtt működünk más cégekkel, hogy apríték, vagy pellet formájában kazánokban hasznosuljon, csökkentve ezzel a fűtési költségeket. Más cégekkel közösen gondolkodunk abban is, hogy a Miskolcon és környékbeli tisztítókban keletkező szennyvíziszap is hasznosításra kerüljön. A megcélzott, új technológiák lényege, hogy különféle kezelési eljárásokkal a hulladékokból értékesíthető termékeket állítsunk elő.
700790
Elérhetőségek: AVE Miskolc Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. H–3527 Miskolc, József Attila utca 65. Tel:(46) 500-310 Fax:(46) 508 783 E-mail:
[email protected] Internet: www.avemiskolc.hu
Az 1962-ben alakított Miskolci Közterületfenntartó Vállalat jelentős fejlődésen ment át napjainkig – idézte fel az előzményeket a cég ügyvezető igazgatója, Kis Péter. 1986 – ban a vállalat kft.–vé alakult. 1997-ben pályázat útján az RWE Umwelt lett az 55%-os tulajdonos. Tőlük 2004-ben a Felső Ausztria tartomány tulajdonában álló Energie AG, AVE cégcsoportja – Ausztria piacvezető hulladékkezelője – vásárolta a cég 55 százalékos tulajdoni részét. A tőkeerős szakmai befektetők bevonásával a veszteséges, korszerűtlen vállalatból Magyarország egyik legjobban gazdálkodó kommunális szolgáltatója lett. Jelenleg Észak-Magyarország 104 településén 365 ezer lakos és közel 7000 vállalkozás kommunális és ipari hulladékát gyűjtjük be és kezeljük az európai normáknak megfelelő színvonalon. Cégünk a korábbi veszteséges gazdálkodást megszüntette, jelenleg 3,8 milliárd forintos az évi árbevételünk és 10 százalék adózás utáni eredményt produkálunk – jelentette ki Kis Péter. Ezt annak köszönhetjük, hogy tevékenységi körünk nem csupán a lakossági hulladékkezelésre szorítkozik. Az ipari és egyéb hulladékkezelésből származik árbevételünk nagyobbik része és eredményünk 80-90 százaléka. Ezzel a gazdálkodási filozófiával a megyei és az országos átlag alatti szinten tudjuk tartani a hulladékkezelési szolgáltatási díjat. Mindezeket az eredményeket úgy értük el, hogy közben szakmai és anyagi közreműködésünkkel 6 milliárdos beruházással ISPA támogatással az országban elsők között épült ki a legkorszerűbb EU normáknak megfelelő hulladékgazdálkodási rendszer, megépült Hejőpapiban a 2 millió m3-es, kettős szigetelésű hulladéklerakó, mely legalább 20 évre megoldja Miskolc és környéke kommunális hulladékainak biztonságos elhelyezését. Továbbá társaságunk saját beruházásba további 6 milliárd Ft-ot költött műszaki fejlesztésre, s ezáltal az ország egyik legkorszerűbb járműparkjával és eszközparkjával rendelkezik. Miskolcon 2003-ban bevezettük a gyűjtőszigetes szelektív hulladékgyűjtést, amelyet kiterjesztettünk a vidéki településekre. Az idén kiegészítésként elindítottuk a zsákos szelektív hulladékgyűjtést is, ezzel elértük, hogy az országos átlagot meghaladó mértékben gyűjtjük vissza az ipartól és a lakosságtól az újrahasznosítható hulladékokat. Elláttuk a la-
A BOKIK elemzése a megye gazdaságáról
Megtorpant a megye felzárkózása A gazdasági válságról, a hatásokról és intézkedésekről kamarai szemmel
15. GRAFIKA
A vállalkozásokat ért eddigi hatások Százalék 67
megdöbbenve tapasztalták, hogy egyik percről a másikra lemondták a megrendelést régi partnereik. Ott már intézkedtek, a német termékek és szolgáltatások preferálása nemzeti ügyük lett. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara negyedéves gyakorisággal kérdezte meg tagjait, hogy mérje a válság hatásait, és a lehetséges lépéseket megtegye. Az első válsághatások
49 42 33 23
A jó munkaerő távozása külföldre
Nagy mértékű kamatnövekedés
A hitelezési hajlandóság csökkenése, elmaradása
A fizetési hajlandóság romlása
14
A készletek növekedése
2008 nyarán az Amerikai Egyesült Államokban zajló banki összeomlásokról, ingatlanpiaci leállásokról, autóipari termeléscsökkenésről szóló meghökkentő hírek érkeztek. A magyar közvélemény mindezt távoli érdekességként figyelte, s kevesen voltak, akik már ekkor arra figyelmeztettek: nagy baj közeledik. Magyarország egyik legszegényebb régiójában: Észak-Magyarországon a
vállalkozások egyre elkeseredettebben hozták a híreket. Az építőipar szinte teljesen leállt, az autóipari beszállítók „just in time” ütemezéssel legyártott termékeit a megrendelők nem vették át. Az addig irigyelt, szinte kizárólag német piacra berendezkedett cégek
A rendelések elmaradása
Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasága közel két évtizede küzd a szerkezetátalakítás nehézségeivel, a leszakadás elkerülésével. A 2005–2006-os években úgy tűnt, megfordultak a folyamatok, a fajlagos gazdasági mutatók meghaladták az országos átlagot – egy lassú felzárkózási folyamat indult meg. 2007-ben ez a különbség kisebb lett, de még mindig volt esély a növekedésre. Az APEH által most bemutatott adatok már tükrözik a 2008 közepén elindult pénzügyi-gazdasági világválság hatásait, amely a megyét az átlagosnál jobban érintette, s melynek eredményeként megtorpant a felzárkózás.
Grafika: Észak-Magyarország, forrás: BOKIK
TOP 38 100
2008. november elején a kamara megkereste a vállalkozókat, mit tapasztalnak, hogyan reagálnak, mire számítanak? A válaszok nagy számban és szinte e-mail fordultával érkeztek, jelentős hatásokról elsősorban a termelő cégek számoltak be. A válaszadók kétharmada, ezen belül elsősorban az építőipari, gépipari és kohászati cégek a rendelésállomány drasztikus csökkenését regisztrálták. A többszörös beszállítói körökben is megugrott a körbetartozás, s ezzel egyidőben a bankok hitelezése is leállt.
A BOKIK elemzése a megye gazdaságáról 16. GRAFIKA
Az első intézkedések
17. GRAFIKA
A vállalkozások eddigi intézkedése Százalék
Az egyre nehezedő feltételek mellett 2008-ban a cégek nagy része gyakorlatilag nem lépte meg a létszámcsökkentést; ilyen döntések jellemzően csak a multinacionális vállalatoknál születtek. Tudni lehetett azonban, hogy a helyi vállalkozások sem bírják sokáig, a karácsonyi ünnepek és az év vége elmúltával őket is erre a lépésre kényszerítik a körülmények – maguk is erről nyilatkoztak novemberben. Helyzetüket reálisan felmérve mégis szinte valamennyi válaszadó azt mondta: a jövő érdekében nem szabad lemondani a fejlesztésről, az innováció ról és a képzésről. A kamara segítségét kérték az akkor még átmenetinek gondolt nehézségek leküzdéséhez. 2009. januárja újabb problémát hozott: az orosz-ukrán gázvita következtében néhány napos korlátozást vezettek be a nagyfogyasztóknál, kilátásba helyezve a további lépéseket is. Sajnos a vállalatok nagy részét azért nem érintette a korlátozás, mert rendelés hiányában az év elején még nem dolgoztak, a legtöbb helyen karbantartással töltötték az időt. És elindultak a létszámleépítések is – a nagyvállalatoknál nagyobb csoportokban, a kisebb helyi vállalkozásoknál apránként. (Lásd: 16. grafika)
A vállalkozások rendelésállományának változása
65
47 40 21
Új piacok keresése
Hitelfelvétel
A fejlesztési, beruházási tevékenység felfüggesztése
A biztosítékok növelése a vevővel szemben
7 A szükséges létszámnövelés elhalasztása, létszámleépítés
A termelés időszakos leállítása
7
Grafika: Észak-Magyarország, forrás: BOKIK
Jól előkészített exporthitel-szerződések aláírása hónapokig halasztódott, a faktorálás megszűnt, sem forgóeszköz-, sem beruházási hitelhez nem lehetett jutni. A minden feltételnek megfelelő Széchenyi Kártya-hosszabbításokat a bankok nagy része visszautasította. A kamatok ugrásszerűen megnőttek, a korábban felvett fejlesztési hitelek igen drágák lettek. (Lásd: 15. grafika) A cégek természetesen azonnal reagáltak: elsősorban az új piacok keresésével igyekezték orvosolni a bajt, s ideiglenesen felfüggesztették vagy elhalasztották fejlesztéseiket. 18. GRAFIKA
Az alkalmazotti létszám változása Nem változott
42%
Csökkent
50%
Nőtt 8% Grafika: Graf afika: i Ész ika: ÉÉszak-Magyarország, s ak-Magya akk Magyaro rors ország, zág á for fforrás: orrás: á BOK BOKIK IK
Január végén ismét megkérdeztük tagjainkat, hogyan látják helyzetüket. A kép még élesebb lett. Szinte kivétel nélkül jelentős piaci visszaesést jelentettek. Az építőiparban 40–60, a gépiparban és a vegyiparban 30–50 százalékkal esett vissza a rendelésállomány. A kereskedelmi vállalkozások forgalma még csak kisebb mértékben csökkent, az is elsősorban a vidéki kisvárosokban, kistelepüléseken. Ennek oka, hogy a lakosság életszínvonala akkor még nem esett vissza annyira, áprilisban már ettől lényegesen rosszabb volt a helyzet. A kereskedelmi forgalmat – legalábbis statisztikai méretekben – jelentősen megemelte a 2009 januárjában beindult szlovák bevásárlóturizmus, a gyenge forinttal szemben a szlovák lakosság erős euróval fizetett. Ez viszont elsősorban a bevásárlóközpontok bevételét növelte, a helyi boltok, kiskereskedők vajmi keveset profitáltak mindebből. TOP 39 100
Azonos 10%
Nőtt 5%
Csökkent 85% Grafika: Észak-Magyarország, forrás: BOKIK
A hitelezés továbbra is állt. Az EU-források a nagy infrastruktúrafejlesztést finanszírozták és nem a gazdaságot hozták lendületbe. Országos fórumokon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara számtalanszor figyelmeztetett: át kell csoportosítani a támogatások egy részét a gazdaság élénkítésére, erre a válság miatt az Európai Unió is fogadókész. Ez azonban csak közel egy éves késéssel történt meg. 2009 őszén már az első félév adatainak és tapasztalatainak birtokában végezhettük az újabb összehasonlítást. 19. GRAFIKA
A vállalkozások létszámterve 2009 végéig Létszámleépítést tervez 20%
Létszámnövelést tervez 5%
Nem tervez változást 75% Grafika: Észak-Magyarország, forrás: BOKIK
A BOKIK elemzése a megye gazdaságáról 20. GRAFIKA
A hozamértékek alakulása a vállalkozásoknál 182 965
(millió Ft) 2006 decemberében 2007 decemberében
Elveszett piacok
2008 decemberében
52 445 51 892
112 283
57 546 42 589
tokat befolyásolni. Miközben sürgettük a kormányzati intézkedéseket, a kamara igyekezett a saját lehetőségei szerint segíteni. 2008. novemberében 10 pontban fogalmaztuk meg a válság hatásainak helyi kezelésére vonatkozó feladatokat.
39 497 25 117 22 579
Kisvállalkozás
Középvállalkozás
Nagyvállalkozás Grafika: Észak-Magyarország, forrás: BOKIK
A legsúlyosabb gondot most is a piac beszűkülése jelentette, a vállalkozások 85 százaléka erről számolt be. A csökkenés mértéke 10–70 százalék között mozgott. A rendelésállomány és a fizetőképes kereslet lecsökkent. A létszámleépítéseket a cégek fele már meglépte, s újabb 20 százalék készült erre. (Lásd:17–19. grafika az előző oldalon)
zi. Örvendetes azonban, hogy a válság ellenére a középvállalkozások meglehetősen stabilak maradtak. Ha kis mértékben is, de náluk nőtt az árbevétel, az export, sőt a foglalkoztatás is. Ez adhat reményt arra, hogy a megye gazdasága újra talpraáll, megerősödik és folytatódik a felzárkózás. (Lásd: 20–21. grafika)
Mivel a legnagyobb probléma a piacok elvesztése – minden más ennek következménye –, elsősorban ebben kell hatékony segítséget nyújtanunk. „Vedd és Védd” akcióink erre hívják fel a figyelmet. Decemberben-januárban a kamara elnökségi tagjai körbelátogatták a megyei városok polgármestereit, arra kérve őket, hogy a helyi vállalkozásokat preferálják. Ez számukra is érdek: a helyben kifizetett pénz helyben adózik, a helyi vállalkozó nem tűnik el nyomtalanul, be lehet hajtani rajta a garanciális kötelezettségeket.
Kamarai válaszok a válságra
A válság sajnos felélte a tartalékokat, a versenyképességet javító fejlesztések forrása beszűkült. Ezt legjobban a hozam (adózás utáni eredmény + amortizáció) mutatóinak változása jel-
A gazdasági válság az erős országokat, régiókat is nagy mértékben sújtotta, s mindenütt megpróbálták ezt a hatást ellensúlyozni, tompítani, a folyama-
21. GRAFIKA
Az export árbevételek alakulása
Millió forint
Kisvállalkozás
53 057
2005 decemberében
46 471 30 529
2006 decemberében
29 952
2008 decemberében
2007 decemberében
86 762 Középvállalkozás
75 903 80 142 80 591 483 516
Nagyvállalkozás
652 150 762 409 697 001 Grafika: Észak-Magyarország, forrás: BOKIK
TOP 40 100
Miskolc meghozta befektetés ösztönzési rendeletét, amelyben a fejlesztő cégeknek számos segítség nyújtását ígérik, például a kivitelezésben, fuvarozásban igénybe vehető cégek listájának átadását. Több ezer ilyen cég működik, ezért a kamara felvállalta és elkészítette a minősített jegyzéket, amelyben a vállalkozások felkészültségét, alkalmasságát is bemutatja. Ez honlapunkon is megtalálható. Az intézmények, önkormányzatok láthatóan nehezen reagáltak a helyzetre. De van egy vállalkozói közösség: a kamara 2500 tagvállalata. Az ő részvételükkel indítottuk el az „Adjunk munkát egymásnak” programot. Kizárólag kamarai tagok az általunk megadott kereső szavak alapján megtalálhatóak honlapunk ezen felületén, így mód van arra, hogy egymásnak juttassák a munkákat. És még egy előny: aki kamarai tag, vállalta az etikai szabályok betartását és a kamarán keresztül mindig meg lehet őt találni. Ez egy megbízható közösség.
A BOKIK elemzése a megye gazdaságáról a kamara és a VOSZ által kidolgozott, már több mint hat éve működő Széchenyi Kártya volt, amit a vállalkozók többsége elért. 2009 őszére átadták a megyében a 10 ezredik, az országban a 120 ezredik Széchenyi Kártyát. Szakképzett munkaerő
Márciusban átalakítottuk székházunk bejárati portálját. Az ott elhelyezett nagyképernyős kivetítőn egész évben térítésmentesen vetítjük tagjaink reklámfilmjeit. Ezek elkészítéséhez összehívtuk az ugyancsak tagsági körünkbe tartozó médiacégeket, akik jelentős árengedménnyel vállalkoznak a feladatra.
tagjai a mi szervezésünkben vettek részt számos beszállítói napon, eljutottak a Moszkvai Autóipari Vásárra, négy nyelvű CD-kiadványt készítettünk, amely bemutatja a közel 60 tagvállalatot. Kapcsolatot találtunk az Észak-Rajna Vesztfáliai és a Nyugat-Szlovákiai Autóipari klaszterekhez is. Finanszírozási források
A válság azonban mély és súlyos lesz. Bármilyen segítséget adunk, azt a kamarai tagok sem tudják túlélni, ha körülöttük tömegesen mennek csődbe üzleti partnereik, szegényedik el a lakosság. A kamara köztestület, tagjain túl az egész gazdasági közösségért felelősséget visel. Ezért fontos, hogy a túlélést segítő információk minden vállalkozáshoz eljussanak. Áprilisban ezért váltottunk a kommunikációban is: a több mint 15 éve működő belső terjesztésű havi lapunkat beáldozva az Észak-Magyarország 4 oldalas mellékleteként jelenünk meg ezentúl minden hónapban. Így már 60 ezer család, vállalkozó, vállalat érheti el az információkat, honlapunkon pedig további részletekhez juthatnak hozzá.
A vállalkozások működését jelentősen megnehezítette a bankok hitelezési gyakorlatának szigorodása, a hitelezés leállása. Szinte egyetlen termék,
A piaci lehetőségek bővítését jelenti a Kárpát-medencei kapcsolatok erősítése. A Kárpáti Kamarák Szövetsége új tagokkal bővült, a határon túli magyar vállalkozásokkal újabb programokat indítottunk. A válság egyik legérintettebb ágazata az autóipar. A NOHAC (Észak-magyarországi Autóipari Beszállítói Klaszter) TOP 41 100
A gazdaság versenyképességének egyik legfontosabb eleme a szakképzett munkaerő. A kamara szakképzési feladatai tovább bővültek, eredményes szintvizsgákat bonyolítottunk le számos szakmában. A megyei versenyzők kiemelkedően szerepeltek a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyben. A Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok – a kamara szakmai koordinációjával és aktív részvételével – felmérték a gazdaság igényét és azt összevetve a képzési kínálattal megfogalmazták ajánlásaikat, meghatározták a hiányszakmákat és a túlképzéses szakmákat is. A nehézségek ellenére jó folyamatok indultak el ahhoz, hogy a következő – még mindig nehéz – évben a megye gazdasága megerősödjön és ebben a kamara munkája meghatározó legyen.
A BOKIK elemzése a megye gazdaságáról
A versenyképesség kulcsa... ...a gyakorlatban is használható tudással rendelkező szakképzett munkaerő A kiélezett piaci versenyben csak azok a vállalkozások tudnak megmaradni, s azok a gazdaságok tudnak megerősödni, amelyek innovatívak és magas színvonalon, hatékonyan működnek. A befektetők és a helyi vállalkozások szerint ennek egyik legfontosabb feltétele a szakképzett, a gyakorlatban is használható tudással rendelkező munkaerő. A magyar kamarai rendszer erős, folyamatosan bővülő jogosítvánnyal rendelkezik ezen a területen, kialakított szakképzési stratégiája következetes, felelős építkezést tartalmaz. Több gyakorlatot
Nemcsak térségünkben, Európa-szerte alapvető probléma a fizikai szakmák elnéptelenedése, az ügyintéző típusú képzések túlméretezettsége. Ennek megváltoztatása szabályozási, anyagi kérdés, de a társadalmi gondolkodás megváltoztatását is igényli. A másik hiányosság a gyakorlati képzés elégtelensége, az elméleti és a gyakorlati óraszámok helytelen aránya. A kamarai munka sikereként értékelhető, hogy a tanulószerződéssel szakmát tanuló fiatalok száma folyamatosan növekszik. Ők a szakma gyakorlati tudnivalóit valós vállalati körülmények között sajátítják el, a kamara által minősített és ellenőrzött képzőhelyeken, az ellen-
jegyzett, kötelezettségeket és jogokat rögzítő tanulószerződések kereteiben. Évente 3 ezer ilyen szerződés születik. Az elmúlt években kamarai szakmai felügyelet alá került 27 szakma – elsősorban az építőipar, fémmegmunkálás, gépipar, kereskedelem és vendéglátás képzései. E szakmákban félidőben elméleti és gyakorlati szintvizsga méri a fiatalok tudását, s csak ennek sikeres letétele után folytathatják tanulmányaikat. Ezen szakmákon belül a hiányszakmák esetében a tanulószerződéses hallgatók kiemelt juttatást kapnak. A szakképzés területi koncentrációja, a párhuzamosságok kiszűrése érdekében létrejött Területi Integrált Szakképző Központok (TISZK) beiskolázásaira, az indítható csoportlétszámokra vonatkozóan kötelező érvényű a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok határozata, ez segít abban, hogy a gazdaság igényeihez illeszkedjen a beiskolázás szerkezete. A tanulók tudásszintjének kontrollálását és a szükséges visszacsatolásokat biztosítja az, hogy az iskolarendszeren kívüli képzésben a kamara vizsgabizottsági elnököt, illetve tagot delegál, akiknek jelentését értékeli és a szakképzés fejlesztésében visszacsatolja. Másképp gondolkodni
A szakképzési struktúra átalakításához nélkülözhetetlen a társadalmi gondolTOP 42 100
kodás megváltozása. A pályaorientációs tevékenység a következő évek nagy kihívása – meg kell értetni a szülőkkel, tanárokkal, hogy egy jó szakma biztos munkahelyet, jó keresetet jelent. Hogy ezt minél többen így gondolják, a szakmák elismertségét szeretnénk erősíteni. A BOKIK évente ünnepélyes tanévzárót rendez, ahol egy fogadás keretében köszönti a megye valamen�nyi szakképző intézményében végző, az egyes szakmákban a legjobb eredményt elérő tanulókat, s oklevéllel jutalmazza őket. A Budapesten évente megrendezendő Szakma Kiváló Tanulója Versenyen a megyei fiatalok rendre igen szép eredménnyel szerepelnek. A verseny több napos döntőjére több ezer iskolást utaztatunk, biztosítva étkezésüket is, hogy kedvet kapjanak eme szakmák választására. A szakképzés átalakítása hosszú folyamat, szisztematikus munkát igényel. A kamara jól megalapozott stratégia alapján, folyamatos fejlesztéssel végzi ezt a feladatot. A cél a szakmunkásképzésben az elméleti és gyakorlati óraszámok arányának megváltoztatása a jelenlegi ellenkezőjére, a gyakorlati képzés kivitele a munka világába, a felsőfokú szakképzés és a felsőfokú képzés hasonló alapokon történő átalakítása. E területen különösen fontos a gyakorlati tudás, a kreativitás és a használható szintű nyelvtudás.
TDI izocianátok
Nyers MDI izocianátok
700806
Szaktudás | Teljesítmény | Megbízhatóság | Minőség
Tiszta MDI izocianátok
POLIURETÁNOK a jövő generációjának
A BOKIK munkájáról
A kamara a nemzetközi piacokért A Kárpát-medencei kapcsolatoktól az európai együttműködésekig Az Európai Uniós tagság, a kiszélesedő, globalizálódó világgazdaság egyre több magyar céget késztet arra, hogy ne csak belföldi, hanem határon túli méretekben is terjeszkedjen, keressen és találjon üzleti partnereket. Általános jelenség, hogy a vállalkozások többsége – különösen a kisebbek – a telephely közelében értékesít, nemzetközi piacokra nem jut el. A gazdasági válság, a fizetőképes kereslet csökkenése azonban az ő lehetőségeiket is csökkentette, ezért lépniük kell. Kárpát-medencei kapcsolatok
Első lépésként a környezetünkben levő országok jöhetnek szóba, hiszen ott hasonló a vállalkozói kultúra, és sok esetben nyelvi problémák sem gátolják a kommunikációt. Ezt a bővítést segíti a kamara Kárpát-medencei kapcsolatrendszere, tevékenysége.
A Kárpáti Kamarák Szövetsége 1993ban Miskolcon jött létre szlovák, lengyel ukrán és román kamarák részvételével. Az eltelt időszakban a tagok száma bővült, ma már 13 területi kamarával működik. Évente több üzleti találkozó, kontaktnap segíti a közvetlen kapcsolatok kialakítását, számos magyar vállalkozás vesz részt az erdélyi vagy az ungvári kiállításokon. A sok éves közös munka a kamarai szervezetek között is baráti viszonyt eredményezett, ennek eredményeként hatékonyan tudunk tagjaink érdekében dolgozni. A határon túli magyar vállalkozói szövetségek a magyarok lakta területek vállalkozásait fogják össze Nagykaposon, Técsőn, Ungváron, Beregszászban, Sepsiszentgyörgyi központtal Székelyföldön. Velük szervezzük azokat a programokat is, amelyek a vállalkozói ismereteket gyarapítják, segítik megtalálni a közös üzleti nyelvet is. A Kárpátok Üzleti Akadémia ennek a körnek nyújtja a több napos TOP 44 100
képzéseket, a program elnyerte az Európai Vállalkozási Díj hazai fődíját és nemzetközi dicséretét. 2009-ben „Klaszterekről mindenkinek” címmel előadásokat és workshop programokat tartunk Erdélyben. A szlovák-magyarukrán határ körzetében üzleti rádióműsor biztosítja a vállalkozók rendszeres tájékoztatását. A Kassai Kereskedelmi és Iparkamara földrajzi és történelmi okokból is a legközelebbi partner, hiszen 130 évvel ezelőtt a Miskolci Kereskedelmi és Iparkamara a kassaitól leválva lett önálló. A térség közös EU-régiót alkot, a határok átjárhatóságával újraépülhet az egykori gazdasági közösség. Az elmúlt években Szlovákia erős autóipari hatalommá vált. A Nyugat-szlovákiai Autóipari Klaszterrel való együttműködés az észak-magyarországi beszállítói klaszter tagjainak új piaci lehetőségeket teremthet. (A szövetség tagjai a szemközti oldalon láthatók – a Szerk.)
A BOKIK munkájáról Európai együttműködések
N em árt tudni
A magyar gazdaság elsődleges partnere Németország. A közvetlen együttműködést sokéves ismeretség, közös munka segíti a Rheingau-Taunusi, az Észak-Rajna-Vesztfáliai térséggel, a müncheni, a wiesbadeni és a kölni kamarával. Üzleti találkozók, partnerközvetítések, kiállításokon való részvétel segíti a vállalkozások exportpiacainak bővítését. Az autóipari válság súlyosan érintette a német gazdaságot is, s ezzel együtt a magyar beszállítókat. A válság azonban lehetőség is, hiszen ilyenkor a piacok is átrendeződnek, s a beszállítók egy része kicserélődhet. Ezért különösen értékes az a kapcsolat, amely az ÉszakRajna-Vesztfáliai és az Észak-magyarországi Autóipari Klaszter között jött létre, mert az üzleti találkozókon, közös adatbázisokon keresztül több helyi vállalkozás juthat megrendelésekhez. Emellett hasznos tapasztalatokat szerezhetünk a klaszterek működtetésének gyakorlatához is.
A Kárpáti Kamarák Szövetségének tagjai:
Kiváló kapcsolatot ápolunk a FranciaMagyar Kamarával, amelynek segítségével már eddig is több megyei cég jutott francia megrendeléshez, kapott megbízást franciaországi munkavégzésre. Megnyugtató, hogy a francia partnerek elégedettek a magyar vállalkozásokkal, s újabb megrendeléseket juttatnak el Borsod-Abaúj-Zemplén megyei cégekhez. Brüsszel az Európai Unió központja. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
• Magyarország:
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara
• Románia:
Bihori Kereskedelmi és Iparkamara
Máramaros megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Szatmár megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Hargita megyei Kereskedelmi és Iparkamara
Szucseva megyei Kereskedelmi és Iparkamara
• Ukrajna:
Kárpáton túli Kereskedelmi és Iparkamara
Ivano Frankivski Kereskedelmi és Iparkamara
Lvivi Kereskedelmi és Iparkamara
Csernivtszi Kereskedelmi és Iparkamara
• Szlovákia:
Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara Kassai Regionális Kamarája
• Lengyelország:
Rzeszówi Kereskedelmi és Iparkamara
Kárpátaljai Kereskedelmi és Iparkamara
brüsszeli irodája, valamint az Északmagyarországi Régió képviselete számos információt nyújt, bemutatkozási lehetőséget biztosít.
biztosítja. Az ilyen cégekkel kapcsolatba kerülő magyar vállalkozók biztosabb tudással, képességekkel léphetnek ki a nemzetközi piacokra is.
Kamarai segítség a befektetőknek
A kamara várja a befektetni kívánó külföldi vállalkozásokat, tájékoztatja őket a helyi üzleti környezetről, a letelepedésben, beruházásban és a működés során igénybe vehető helyi vállalkozásokról, lehetséges partnerekről. Segíti őket a pályázati, támogatási források megismerésében, a szakképzés, a munkaerő-piaci lehetőségek, az egyetemi képzés és kutatás-fejlesztés területén szükséges információk elérésében.
A térség gazdasági fejlődése szempontjából a BOKIK rendkívül fontosnak tartja a befektetők jelenlétét és a további betelepülések segítését, elsősorban a termelő és szolgáltató szektorban. A teremtett munkahelyek mellett ez azért is létkérdés, mert a helyi vállalkozások számára beszállítói lehetőséget, új munkakultúrák megismerését, gyakorlatának megszerzését
Impresszum Az Észak-Magyarország napilap, az Apeh Észak-Magyarországi Regionális Igazgatósága, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadványa. Kiadja az Inform Média Kft. Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. www.informmedia.hu Szerkesztő: Uri Mariann A kiadvány készítésében közreműködtek: Az APEH regionális igazgatóságának, a BOKIK és a megyei agrárkamara munkatársai, valamint az Észak-Magyarország fotórovata Dizájn: Kukucska Róbert Grafika: Kormány Zoltán Nyomdai munkálatok: Bogáti Nyomda Kft.
TOP 45 100
RPE … - Velünk nyerni fog Az RPE Nonprofit Közhasznú Kft. az Észak-magyarországi régió meghatározó pályázati tanácsadója. Független vállalatunk rendkívül széles keretek között képes kiszolgálni partnereit. Társaságunk fő tevékenységi területe az Európai Uniós társfinanszírozású fejlesztési projektek előkészítése, ezen projektek pályázatainak kidolgozása, menedzselése. Cégünk az elmúlt 5 év során több mint 100 darab nyertes pályázatot elkészítve mintegy 7 000 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatáshoz juttatta hozzá partnereit, ebből csak az elmúlt évben (2008-ban) mintegy 4 milliárdhoz. Jelenleg is mintegy 8-10 milliárd forint támogatási igényű projekt előkészítése zajlik Irodánkban. Vezető tanácsadóink tudásukat és szakértelmüket a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökségen töltött évek alatt alapozták meg, amit az elmúlt időszak gyakorlati tapasztalata és számos továbbképzése gazdagított. Kezdetektől nagy figyelmet szentelünk munkatársaink folyamatos külső és belső továbbképzésére is. Szolgáltatásaink l Pályázatírás, pályázati minőségbiztosítás l Projekt- és programmenedzsment l Közbeszerzési eljárások bonyolítása l Stratégiai tervezés l Marketing és befektetés-ösztönzési tanácsadás Cégünk folyamatos fejlődésének köszönhetően 2009. december 15-től új helyen, bővített alapterületen folytatjuk tevékenységünket, ahol a korábbi magas színvonalú szolgáltatásokkal állunk ügyfeleink rendelkezésére.
703987
RPE Nonprofit Közhasznú Kft. H-3525 Miskolc, Dajka Gábor utca 1-7. „A” épület fszt/6. Tel: +36 (46) 505 266 ; +36 (46) 320 169 Fax: +36 (46) 505 267 Web: www.rpe.hu E-mail:
[email protected]
TOP 46 100
700808
Az agrárkamara elemzése a megye mezőgazdaságáról
Gazdasági válság az agráriumban Krízisen innen vagy túl? – a hazai mezőgazdaságban „más az időszámítás” Az egy évre visszavezethető válságtünetek megjelenéskori és napjainkban „mért” helyzetében jelentős a különbség az agráriumban. A gépjármű-, építő-, szolgáltató- és vegyipari ágazatban mutatkoztak elsősorban 2008 őszén a gazdasági recesszió jelei. Emellett tulajdonképpen összeomlott a banki hitelezési struktúra: lejártak a hitelek, megszűnt az átprogramozás lehetősége és nem nyíltak új forráslehetőségek. Ebben az időszakban – lévén év vége – az agráriumban az „értékesítés ideje” volt. Ez a forint gyengülése következtében további jelentős piaci konjuktúrát nyitott számunkra, így a korábban intervencióban felhalmozott és az éves árukészletek eladhatóvá váltak. Ráadásul az év végén és 2009 elején megérkeztek a különféle EU-s pályázati pénzek (földalapú, AKG stb.). Ezek a pénzforrások fedezték az őszi befektetések és üzemelés pénzigényét. A beütemezett fejlesztések saját erő (részben banki) források előteremtése terén viszont már érezhető volt az agráriumban is a válság hatása.
Finanszírozási nehézségek
Megváltozott viszont a helyzet 2009. II. negyedévére. Egyre aktuálisabb kérdéssé válik, hogy a kedvezőnek mondható 2008-as év után milyet zár idén az agrárium. A KSH adatai szerint a mezőgazdasági termelői árak közel 20 százalékkal csökkentek az év első 8 hónapjában 2008 hasonló időszakához képest. Ezen belül a gabonafélék árszintje 37,2 százalékkal, az ipari növényeké 17,2 százalékkal, a zöldségféléké 6 százalékkal, a gyümölcsféléké 19,4 százalékkal és az állatoké, valamint az állati termékeké közel 18 százalékkal csökkent. A nyári betakarítási időszakban sorra szembesültek a gazdálkodók azzal, hogy a közel ötödével kevesebb betakarított termésmennyiség mellett is teljesen megállt a piac – általánosságban minden termékre (repce, búza, szőlő, alma, gyümölcsfélék stb.) igaz ez. Megerősödött a forint, elfogytak a korábbi árbevételek és már nemcsak a beruházásokhoz volt szükség pénzintézeti forrásra, hanem a tavaszi befektetésekhez és az üzemvitelhez is. A termények a termelők raktáraiban TOP 48 100
halmozódnak, és így a folyó finanszírozás sem megoldott. A gabonaféléknél a feldolgozók (malmok), kereskedők sem veszik meg a szokásos 3–5 hónapos készletüket előre, mert nem kapnak banki hitelt. Az export lehetőségeink is beszűkültek, mivel Európában jó a termés és sok az eladásra váró termény. Összességében 2009-ben az agrárium finanszírozása fokozatosan nehezebbé vált. Az ágazat gazdasági teljesítménye más ágazatokhoz képest ugyan kevésbé csökkent, de a globális pénzügyi válság hatására kialakult gazdasági krízisben az agrárium finanszírozása nehezebbé vált, és tulajdonképpen a piaci pangás mellett a recesszió miatt az ágazat fejlesztéseinek forráshiánya jelenti a legnagyobb gondot. Magas minőségű termékek
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program projektjeinek 50 százaléka fejlesztési célú, ezért is fontos a likviditás fenntartása banki hitelek bevonásával. Mivel kitörési pontot a magas minőségű termékek előállítása
Az agrárkamara elemzése a megye mezőgazdaságáról jelenthet, ezt pedig a termelés technikai körülményeinek további fejlesztése biztosíthatja. Ezzel együtt a kiváló minőségű élelmiszerek piaci érvényesülésének elősegítése csak fejlesztésekkel érhető el. A szakértők szerint a mezőgazdaságnak két fő kihívással kell szembenéznie: a klímaváltozással és a bioenergia iránti igény növekedésével. A klímaváltozás leginkább a mezőgazdaságot sújtja és ezért regionális szinten is alkalmazkodni kell a változásokhoz: a vízgazdálkodásban rejlő lehetőségek ésszerűbb kihasználásával, víztározók építésével és a forgalom vasútra, vízi útra történő terelésével. Előnyt kell kovácsolni az új technológiák kínálta lehetőségekből és központi szerepet kell adni a kutatóknak, innovációnak, oktatóknak és tanácsadóknak. Mindezek révén teremthető meg egy olyan mezőgazdaság alapja, mely egyszerre képes alkalmazkodni a környezeti kihívásokhoz, megfelelő minőségű és mennyiségű piacképes élelmiszert állít elő, ugyanakkor a környezeti fenntarthatóságot is megteremti. Hogyan teljesített az agrárágazat?
A mezőgazdaság teljes kibocsájtása 2008-ban 1933 milliárd forint volt, amely 15,2 százalékos emelkedést jelent 2007-hez képest.
Az agrobiznisz a nemzetgazdasági GDPnek 12–14 százalékát adta; a mezőgazdasági termelés volumene mintegy 27 százalékkal haladta meg a 2007. évit, míg a társas vállalkozások üzemi eredménye 36 százalékkal növekedett és 113 milliárd forint lett. Aszályos évek után
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2008ban az előzetes adatok szerint a gabonafélék betakarított területe 144 136 hektár volt, 6 százalékkal nagyobb az előző évinél. A növekedést döntően a kukorica és a búza betakarított területének emelkedése okozta, árpából 10,5 százalékkal kisebb területről takarították be a termést, mint 2007-ben. A fontosabb növényi kultúrák közül repcét, lucernaszénát, zabot nagyobb, napraforgót, silókukoricát és burgonyát kisebb
19. Táblázat
A gabonafélék és a főbb őszi betakarítású növények termelési adatai a megyében 2008-ban Betakarított terület Termésátlag 2007 2007 hektár kg/hektár százalékában százalékában Búza Kukorica Árpa Repce Zab Napraforgó Burgonya Lucernaszéna Silókukorica
72 112 35 648 26 080 24 327 4645 35 329 1320 8466 5502
106,6 126,8 89,5 101,9 105,1 95,2 80,1 113,3 62,5
területről takarítottak be. A fontosabb betakarított növények összes hozama a silókukorica kivételével nőtt, a búzáé több mint másfélszeresére, a kukoricáé 2,2-szeresére, a napraforgómagé 18,9 százalékkal, az árpáé 34,7 százalékkal, a repcemagé közel nyolctizedével. (Lásd: 19. táblázat)
4780 7260 4120 2390 3170 2580 27 130 5320 25 000
145,7 176,6 150,4 175,7 146,1 125,2 180,9 125,5 142,4
TOP 49 100
Az időjárás kedvezett a növények fejlődésének, 2008-ban az aszályos évek után több csapadék hullott és ez a termésátlagok alakulásában is megmutatkozott. A gabonafélék termésátlagának növekedése összességében 1,6-szerese az előző évinek, de kukoricából 76,6 százalékkal, burgonyából 80,9 százalékkal és repcemagból 75,7 százalékkal több volt a hektáronkénti átlagtermés az előző évihez képest. Számok és árak
A 2008. december elsejei állatszámlálás adatai alapján Észak-Magyarországon a 66 ezres szarvasmarha-állomány 5 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit, ezzel szemben a sertések száma 29 ezerrel esett vissza, ezen belül az anyakocák száma is csökkent kétezerrel. Juhból 10 ezerrel többet tartottak a régióban, mint 2007. december 1-jén, a tyúkfélék állománya pedig 31 ezerrel bővült. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a szarvasmarha-állomány 4 ezerrel, a juhállomány 9 ezerrel, a tyúkfélék állománya 39 ezerrel gyarapodott, a sertések száma viszont 14 ezerrel esett vissza az előző év azonos időpontjához képest.
Az agrárkamara elemzése a megye mezőgazdaságáról pedig 15,3 százalékos. Ezek mutatják a népgazdasági ágak közül a legnagyobb emelkedést a megyében. Az üzleti tevékenység eredménymutatója 2007-hez képest a megyei ágazatokat tekintve 58,8 százalék, a mezőgazdaságban ugyanez 114,7 százalék, ezzel az energiaipar mögött a 2. helyet mutatja.
A mezőgazdasági termékek termelőiárszintje – a 2007. évi számottevő, 22,2 százalékos növekedés után – 2008-ban 3 százalékkal mérséklődött úgy, hogy a növényi termékek árszínvonala 14,9 százalékkal csökkent, ezzel szemben az élő állatok és állati termékek árai 13,6 százalékkal emelkedtek. A növényi termékeken belül a gabonafélék termelői ára 23,6; a gyümölcsféléké 26 százalékkal maradt el az előző évitől, ellentétes irányú a változás az olajnövények és a friss zöldségek esetében, ahol 9,4; illetve 8 százalékos a növekedés. Az élő állatok közül valamennyi termelői ára emelkedett, legnagyobb mértékben a vágósertésé (17,3 százalékkal), illetve a vágóbaromfié (13,8 százalékkal). Az állati termékek közül csaknem azonos a tej és az étkezési tyúktojás árnövekedése (13,3 és12,9 százalék).
A foglalkoztatottak aránya pedig a megyei átlagnak megfelelően 3 százalékkal csökkent, jelenleg nem éri el a 6 ezer főt. Az ágazatban dolgozók átlagbére 1451 ezer Ft/év, ez jelentősen (13,3 százalékkal) kevesebb a megyei átlagtól és 26 százalékkal marad el a nemzetgazdasági átlagtól. Tulajdonképpen a megyei összehasonlításban csak az építőiparban és a kereskedelemben alacsonyabb az átlagjövedelem.
Negatív tendencia
Az elmúlt években a munkaerőpiacon az egyik legszembetűnőbb változás a foglalkoztatottak gazdasági ág szerinti összetételében történt. Észak-Magyarországon is országos tendenciák voltak megfigyelhetők, miszerint 18 év alatt 9,1 százalékról 3,9 százalékra esett vissza az agráriumban foglalkoztatottak aránya, míg az iparban 41 százalékról 37-re csökkent, a szolgáltatásban pedig közel 9 százalékkal (59 százalékra) nőtt a foglalkoztatás. Az ország gazdasági szereplőinek 4,7 százalékát tartják nyilván Borsod-AbaújZemplén megyében. A helyi vállalkozások 4,3 százalékos bővülése meghaladta az országost. Ezen belül a regisztrált egyéni vállalkozói kör 6,1 százalékkal bővült 2008-ban az előző év azonos időszakához viszonyítva. Számottevő a növekedés az agráriumban (27,2 százalék), ahol a legnagyobb szerepet a növekedésben az őstermelők adószám kötelező kiváltása játszotta. A társas vállalkozások száma szerényen, csupán 2,1 százalékkal emelkedett, ebből a mezőgazdaságban 1,7 százalékos volt a növekedés. A teljesítménymutatókat elemezve megállapítható, hogy a megyei gazdálkodók nettó árbevétele 0,8 százalékkal
A beruházások 42 százalékkal növekedtek a mezőgazdaságban 2007-hez képest, ez összességében meghaladja a 7 milliárd forintot, melynek forrásös�szetételében a túlnyomórészt az EU-s pályázati pénzeszközök adják. Kevés, de meghatározó
elmaradt az országos 7,8 százalékos többletteljesítményhez viszonyítva. A hozzáadott érték 2007-hez viszonyított megyei aránya 94,3 százalék, az országos összesített mutatószám pedig 106,3 százalék a mezőgazdaságban. Ehhez kapcsolódó negatív tendenciát mutat a foglalkoztatottak arányának mutatója, mely Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szintje 2007-hez viszonyítva 96,9 százalék, az országos csökkenés kevesebb, számszerűleg 99,6 százalékos. Kedvezőbb mutatók
A megye agráriumának alapvető tendenciája összességében kedvezőbb mutatókat tár elénk. A nettó árbevétel, mely meghaladta az 50 milliárd forintot, 13,4 százalékos növekedést mutat 2007-hez képest, melyből az exportbővülés megközelíti a 70 százalékot. A hozzáadott érték növekménye TOP 50 100
A TOP 100-as listában 5–6 gazdaság szerepel az agráriumból, ez a szám átlagosan 1 céggel jelent többet mint 2007-ben. A TOP 100-as lista üzemei a megyei gazdálkodók számának (14 769 darab) csupán 0,7 százalékát adják. Ugyanakkor gazdasági súlyukat tekintve meghatározóak: a nettó árbevétel 64, az exportbevétel 90 és a hozzáadott érték 63 százalékát biztosítják. Itt dolgozik az összes foglalkoztatott 37 százaléka, az adózás előtti eredmény 33 százaléka innen származik, csak úgy, mint az elvégzett beruházások fele is. A mezőgazdaságot vizsgálva látható, hogy ez a hat gazdaság adja a nettó árbevétel és az export 26 százalékát, valamint megtermelte a hozzáadott érték 39 százalékát. Összességében az tapasztalható, hogy az előző évekhez képest némileg csökkent a TOP 100-as üzemkör részaránya a megyei átlagszámokban.
Az otthonteremtés ereje Holcim Hungária Otthon Alapítvány Ön is átélte már azt a boldogító, csodálatos érzést, amelyet egy új otthon megteremtésének élménye ad? Több mint 100 család biztosan. Ha ellátogat az alábbi településekre, akkor számos olyan emberrel találkozhat, aki már megtapasztalta, mit is jelent egy új lakást saját energiával megtölteni és igazi otthonná varázsolni. 2005 2006 2007 2008
Csurgó, Kiskunhalas, Nyíracsád, Nyíregyháza, Orosháza, Uraiújfalu Gersekarát, Hatvan, Jászapáti, Komló, Lábatlan, Miskolc, Ópusztaszer, Szederkény, Tiszaug Anarcs, Csorna, Kisújszállás, Komárom, Kunszentmiklós, Mezôberény, Tárnok, Uszka Csongrád, Hódmezôvásárhely, Jászfényszarú, Mórahalom, Szente, Sándorfalva, Tiszabecs, Zsadány
www.holcimotthon.hu
690342
Szilárd, megbízható alapokon
TOP 51 100
Válságban is hiteles maradt a Commerzbank A nehéz piaci környezetben tevékenykedő vállalkozások számára nem elég csupán standard termékeket kínálni. Hosszú távon kell gondolkodnunk: az ügyfél érdekeinek ismeretében kell megtervezni a vállalat pénzügyeinek teljes menetét. A válság megmutatta, hogy azok a vállalkozások tudnak továbblépni, amelyek gondosan felépítik pénzügyi folyamataikat. Ebben mi messzemenően partnerek vagyunk, hiszen munkatársaink a vállalat megismerése alapján egyéni ajánlatokat dolgoznak ki ügyfeleinknek. Partnereink bizalmának elnyerése és megtartása a célunk, ezért a teljes körű pénzügyi tanácsadáson túl néha az apró részletekkel is segítjük ügyfeleink munkáját: export-import ügyekben járunk el, partnertalálkozókat szervezünk, felhívjuk a figyelmet a vállalkozásokat érintő jogi és gazdasági szabályzók változására. A régióközpontunk megnyitása óta eltelt időszakban fő feladatunk az volt, hogy mielőbb jó kapcsolatot alakítsunk ki a térségben évi 150 millió forint éves árbevételt elérő vállalkozások vezetőivel. Azt tapasztaltuk, hogy ismertségünk növekszik a régió vállalatvezetőinek körében, sőt ma már közvetlenül ők keresnek bennünket. Milyen új szolgáltatásokat kínálnak?
A pénzügyi válság ellenére is tovább tudta hitelezni ügyfeleit a Commerzbank – mondja Szabó Zoltán, a pénzintézet miskolci régióközpontjának igazgatója. A bank már több mint egy éve nyitott régióközpontot Miskolcon az Észak-magyarországon működő cégek teljes körű pénzügyi kiszolgálása érdekében. Az utóbbi hónapokban sokkal jelentősebbé vált árfolyamkockázatot pedig különleges konstrukciókkal ellensúlyozza a pénzintézet. Menyire volt nehéz a miskolci régióközpont első éve? A pénzügyi válság időszakában különös figyelemmel igyekeztünk segíteni ügyfeleinknek. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az év első szakaszában szinte egyedülálló módon továbbra is tudtunk hitelt nyújtani a vállalkozások számára, amelyhez forrást a frankfurti Commerzbank AG nyújtott nagyon kedvező feltételekkel. A hitelezés mellett mivel segítik még ügyfeleiket? A hitel csak egy adott probléma megszüntetését jelenti. Mi azonban teljes megoldásokkal igyekszünk segíteni a vállalkozások helyzetén.
TOP 52 100
3525 Miskolc, Arany János tér 1. Tel: +36-46/501-220, Fax: +36-46/501-227 E-mail:
[email protected] Nyitva tartás: Hétfő 800 –1800 Kedd 800 -1800 Szerda 800-1800 Csütörtök 800-1800 Péntek 800-1700 www.commerzbank.hu
701483
Szabó Zoltán, a Commerzbank miskolci régióközpontjának igazgatója
A pénzügyi szolgáltatások teljes körét kínáljuk partnereink számára. A hitelnyújtás és a betéti termékek mellett nyomon követjük a pénz-, tőke- és devizapiacok aktuális lehetőségeit is. Az utóbbi időszakban kiemelten megnőtt az árfolyamkockázat jelentősége, melynek megfelelő kezelésére számos a bank treasury szakterülete által kínált termékkel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a legalkalmasabb pénzügyi megoldás kiválasztásában személyes tanácsadással segítsük a vállalkozásokat. A bankunk által kínált szolgáltatások folyamatosan igazodnak a piaci körülményekhez és az ügyfelek igényeihez. Több, mint egy éve vállalati partnereink vezetői számára private banking szolgáltatást is nyújtunk. Arra törekszünk, hogy valamennyi vállalkozás és azok vezető munkatársai helyben megkapják azt a teljes körű pénzügyi szolgáltatási portfóliót, amelyet egy olyan nemzetközi bank kínálhat a számukra, mint a Commerzbank.
A megyei agrárkamara munkájáról
Tanácsadással, képzéssel segítenek Az agrárkamara szakemberei első kézből kapják és közvetítik az információkat Európa meghatározó agrártermelő országai (Hollandia, Franciaország, Olaszország stb.) régen felismerték, hogy a legfontosabb köztestületi feladat a rendsze res szakmai képzés, tovább- és átképzések szervezése, a legaktuálisabb hírek, információk biztosítása az ágazat szereplőinek, amit leghatékonyabban szakmai tanácsadói hálózat révén lehet végezni.
ciális állattenyésztési, növénytermesztési probléma megoldása. A másik nagyon fontos „mankója” a gazdasági felemelkedésnek a foglalkoztatás növelése, illetve a célorientáltan és magasan képzett munkaerő biztosítása a termelő, vállalkozó igényeinek alapján. Addig, amíg a munkanélküliek száma növekszik és összetételét tekintve közel 2/3-os arányt képvisel a 8 általánost alig elvégzettek száma, nem várható valós felemelkedés.
tokhoz kapcsolódó úgynevezett kötelező és ajánlott képzések tekintetében ajánl szakmai tanfolyamokat.
Ezt az elvet és gyakorlatot még inkább aktuálissá teszi a közel egy éve minden gazdasági ágazatra ható pénzügyi válság. Hiszen a szűkülő termelés, a beruházások elmaradása, a pénzügyi finanszírozás ellehetetlenülése mindmind bizonytalanságot, termelés-viszszafogást és mindezek eredőjeként munkanélküliséget okoz. A jövőkép körvonalazódásához irányok, célok és tervek kellenek, melyhez nagyon sok piaci (gyakran külpiaci) trend megismerése, friss és helytálló pénzügyi információ és sok, gyakran lényegtelennek tűnő információ szükséges. Ebben tud segíteni a tanácsadó hálózat az Agrárkamaránál, mely országosan 200, megyénkben 13 fővel áll a termelők és fejlődni kívánók rendelkezésére. Ez a hálózat a rendelettervezeteket, elemzéseket, pályázati kiírásokat első kézből kapja és tudja közvetíteni a termelők felé.
Ezen problémák megoldására köztestületünk sikeresen pályázott az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretein belül támogatott képzések folytatására 2013-ig. Ez a projekt 150 OKJ-s szakma és a beruházási pályáza-
Különösen fontos lehetőség ez az agráriumnak, hiszen felmérések szerint a mezőgazdaságban foglalkoztatottak csupán közel 15 százaléka rendelkezik megfelelő középfokú szakmai képzettséggel.
Ennek keretében 2009-ben 10 OKJ-s, 8 kötelező és 3 ajánlott képzést indítunk a megye agrár szakképző iskoláival együtt. Ebben a programban részt vevők és sikeresen vizsgázók 100 százalékban visszaigényelhetik a tanfolyami költségeket az EU támogatásának köszönhetően.
E lérhet ô ségek A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Agrárkamara megyei tanácsadói hálózata Megyei központ: Miskolc, Csabai kapu 62. Tel./fax: 46/304-882, 46/562-243 e-mail:
[email protected] Internet: members.upclive.hu/agrar.kamara
Ajánlott és kötelező
Általános tanácsadói alközpontok
De nem csupán általános vonatkozású tanácsadást végez az Agrárkamara. A köztestületünk által létrehozott Agrárium Kft. Területi Szakképzési Központ (TSZK) címet szerzett. Ennek keretében független szakmai szaktanácsadókat koordinál, akik a szolgáltatást igénylők részére az EU által 80 százalékban támogatott speciális agrár-szakmai témákban tud segíteni a termelőknek. Ezek a kiemelt területek: agrár-környezetgazdálkodási, tápanyag-gazdálkodási terv készítése, kölcsönös megfeleltetés program, spe-
• Miskolc, Csabai kapu 62/b. Takács Tiborné, Tóth András Tel.: 30/497-7807, 30/329-3052 • Kazincbarcika, Rákóczi tér 4. I/7. Veres Zsuzsanna (tel.: 30/497-7810) • Mezőcsát, Hősök tere 13. Németh István (tel.: 30/497-8117)
• Sárospatak, Kossuth u.20. Gál Tamás (tel.: 30/841-1505) • Cigánd, Petőfi u. 66. Oláh István Róbert (tel.: 30/497-8049) • Tokaj, Rákóczi út 54. Poczkodi Renáta (tel.: 30/497-7563) • Edelény, Borsodi u. 2. Kun Róbert (tel.: 30/329-3880) • Encs, Bem J. út 3. Csorba Sándor (tel.: 30/497-8122) • Szikszó, Rákóczi u. 20. Kovács Veronika (tel.: 30/497-8093)
• Mezőkövesd, Szomolyai út 3. Tarr Zoltán (tel.: 30/497-7833) • Tiszaújváros, Bocskai u. 31. Rákosiné Kósa Ágnes (tel.: 30/497-8325) • Sátoraljaújhely Rákóczi u.18. Rák Tamás (tel.: 30/497-7654)
TOP 53 100
Területi Szaktanácsadási Központ: Agrárium Kft. Miskolc, Csabai kapu 62. Vezető tanácsadó: Timári László Tel.: 30/497-7774, 46/304-882
HR_Image_poster_205x295_Layout 1 11/6/09 3:25 PM Page 1
Minden sikernek megvan a maga története.
Az élet minden területén minőséget nyújtunk. Nemcsak termékeink, de munkatársaink is képviselik magas színvonalunkat. Miskolcon szakértő, összetartó csapattal, kreatív feladatokkal, kihívásokkal, egyéni képzési és fejlődési lehetőségekkel várunk Rád. Csatlakozz a Bosch-hoz, hogy elmondhasd: Te is hozzánk tartozol!
A Te sikertörténeted hol kezdődik? Jelentkezz most! www.bosch.hu/jobs
690313
[email protected]
TOP 54 100
703281
A Hunguest Hotel Palota kastélyszálloda az ország egyik legszebb természeti adottságokkal rendelkező üdülőhelyén, Lillafüreden, a Hámori-tó partján, Miskolc központjától mindössze 15 km-re található. Az 1927–30 között neoreneszánsz stílusban épített kastélyt függőkert és egy hatalmas park veszi körül. A szálloda teljes körű felújítása során minden szoba felújításra került és új szolgáltatásokkal is bővült a szálloda. A 129 szoba mellett az uszoda, szauna, infraszauna, gőzfürdő, pezsgőfürdő, taposó- és merülőmedence, fitneszterem használata korlátlanul áll a kedves szállóvendégek rendelkezésére, mely a szobaárban benne foglaltatik. Masszázs, szolárium, hidromasszázs, illetve a fodrászat és a kozmetika gondoskodik a vendégek további kényelméről. A bárhelyiségben pedig 2 bowlingpálya, 2 biliárdasztal és darts várja a vendégeket. A szállodában két étterem található. A meghitt hangulatú, festett ólomüveg ablakokkal díszített Mátyás Étterem ízletes és különleges lakomákkal várja a kedves vendégeket. Hangulatos Hunyadi Éttermünkben minden reggel kellemes reneszánsz élőzene kíséri a svédasztalos reggelit. Világbajnokságon és nemzetközi versenyeken díjnyertes szakácsaink ízletes gasztronómiai különlegességeket kínálnak mindkét éttermünkben. A Hunguest Hotel Palota 6 konferenciateremmel várja kedves vendégeit, amelyek 20-250 fő részére alkalmasak találkozók, gyűlések, konferenciák megrendezésére. Termeinkhez a technikai felszerelések széles skáláját tudjuk biztosítani. Gyermekkorú vendégeinkre is gondoltunk, amikor szállodánk kertjében létrehoztuk a fából készült játszóvárat, amely kis és nagy gyermekek részére is frissítő mozgási lehetőséget biztosít! Szeretettel várjuk kedves leendő vendégeinket szállodánkban!
TOP 55 100
www.profinyilaszaro.hu
M A G YA R
TERMÉK
–
M A G YA R
TOP 56 100
M-3229/2008
GARANCIA
DIN EN ISO 9001
Zertifikat: 75.100.9391
700919
CE
Hirdetés
Északi precizitás, déli könnyedség
703572
Elérhetőségek: Eko Fire Kft. 3527 Miskolc, Kont I. u. 27. Tel.: (20) 377-7865 Fax: (46) 509-871 E-mail:
[email protected]
nyek alternatív energetikai rendAz Európai Unió által elszereinek kialakításához jelentős fogadott középtávú enervissza nem térítendő támogatást getikai politika szerint az biztosít. EU tagországainak az alA cégünk beruházását is az Euternatív energiahordozók rópai Unió az Energiaközpont felhasználásával előállíKht.-n keresztül 411 millió tott hőenergia mennyiforinttal támogatja. A teljes ségének a teljes termelt beruházás összege csaknem mennyiséghez képest 15 900 millió forint. A létrejövő új százalékra kell emelkedpelletgyár 23 munkavállalónak nie 2015 végéig. fog biztos jövedelmet és hosszú E célok elérésében kitávú megélhetést biztosítani. emelt jelentőségű a sziA pelletgyár termelési kapalárd biomasszára épülő, citása 28 800 t/év lesz, amely lakossági és kommunális 532 800 GJ hőenergia előállítáfelhasználókat megcélzó Kovács József ügyvezető igazgató sához elegendő – tudtuk meg hőenergia termelésének növelése. Ezért nagy jelentőségű, hogy a KEOP Kovács József ügyvezető igazgatótól. Ez a hőener4.1. pályázat kiemelten támogatja a megújuló gia-mennyiség egyébként körülbelül húszezer daenergiaforrásokat hasznosító vagy előállítását rab 50 négyzetméteres lakás évi fogyasztása. Az célzó fejlesztéseket, ezek között az EKO FIRE Kft. EKO FIRE Kft. tiszaújvárosi fapelletgyártó üzemének fapelletgyártó üzemének létesítését is. Az EKO FIRE alapkövét július 23-án rakták le a Tiszaújvárosi Ipari Kft. „A szilárd biomasszára épülő hő- és villamos Parkban. A kivitelezők jelenleg is dolgoznak a beenergia előállításának növelését elősegítő 4t/h ruházáson. Megtörtént Dániában a gépek átvétele, kapacitású pellett előállító gyártómű létesítése és decemberben, januárban a szereléssel is végeznek működtetése a Tiszaújvárosi Ipari Parkban" (KEOP- és megkezdődik a próbaüzem. Jövő év februárjában 4.1.0-2008-0057) címmel elnyert pályázati támo- már termel is a fapelletgyártó üzem. Az épületet gatás felhasználásával megkezdte a megvalósítá- fővállalkozóként a Weinberg '93 Kft. építi, a telesát a pályázatban vállalt pelletgyárnak – közölte pítendő technológia szállítója a dán Andritz Sprout lapunkkal Kovács József, az EKO FIRE Kft. ügyvezető Matador és az olasz Instalmec cégek. A technológia igazgatója. Az EKO FIRE Pellet Termelő, Kereskedő telepítését hazai, főleg Észak-magyarországi régiés Szolgáltató Kft.-t 2006–ban alapították olasz- óba tartozó vállalkozások végzik. Az EKO FIRE Kft. magyar tulajdonosok. Célunk, hogy a pellet előállí- jelenleg a FACI cég által kifejlesztett és Olaszortásához szükséges famennyiség megtermelésétől szágban gyártott fa-, faapríték- és fapellettüzelésű a fapellet előállításán keresztül egészen a felhasz- kazánokat forgalmazza. Az olasz műszaki és gyárnáláshoz szükséges pelletkazánok forgalmazásáig tási tervek alapján pelletkazán összeszerelő, –gyártevékenységünkkel lefedjük az egyre növekvő ha- tó üzemet tervezünk létesíteni Tiszaújvárosban. Kovács József ügyvezető kiemelte: – A beruházás zai alternatív energetikai szükségleteket. A pellet gyártása mellett vállalkozásunk beindította megvalósításával megteremjük annak a lehetőséa rönkfa-, facsipsz- és fapellettüzelésre alkalmas ka- gét, hogy a hazai alternatívenergia-felhasználászánok forgalmazását. A megrendelhető kazánok tel- hoz magyarországi gyárakból tudjuk biztosítani a jesítménye 30-2000 kW között változhat. Az EKO FIRE fűtőanyagot. Technológiánkban egyesül az északi Kft. vállalja, hogy „kulcsra készen” elvégzi a meglévő precizitás és a mediterrán könnyedség. fűtéstechnikai rendszer korszerűsítését, illetve az új rendszer kiépítését. A forgalmazott pelletkazánok és kazánközpontok tüzeléstechnikai szempontból teljesen automatikusan működnek. Természetesen a tüzelőanyagot, illetve a keletkező minimális hamut kazánteljesítménytől függően egy-kéthetente pótolni, valamint takarítani kell. Az iskolák, óvodák, intézmények fűtése a mi kazánjainkkal kb. 30 százalékos költségmegtakarítást eredményez. Nagyon pozitívan értékeljük azt, hogy az „Új Magyarország” projekt keretein belül elindult egy olyan támogatási rendszer, amely a lakosság, valamint a közintézmé-
TOP 57 100
700799
700793
3534 Miskolc, Gagarin u. 52. Telefon: 46/533-120 Fax:46/533-121
TOP 58 100
TOP 59 100
690348
700782
A minden igényt kielégítő, exkluzív szálloda egész évben várja vendégeit. A miskolci szálláshely sajátos atmoszférájával harmonizáló, panorámás üvegfelületeivel, a természetnek utat nyitó többszintes épületben 2-4 ágyas, klimatizált, zuhanyzós szobákkal áll a vendégek rendelkezésére. Minden szoba klimatizált, TV-vel, minibárral, telefonnal, fürdőszobával rendelkezik. Pótágyak bérlése lehetséges. Lakosztályaink felszereltsége és berendezése a legigényesebb vendégek elvárásainak is megfelel, és mindezt kedvező áron vehetik igénybe. Szállodánk étterme kiválóan alkalmas tárgyalások, családi rendezvények, esküvők, születésnapok lebonyolítására is. Rendezvények Konferenciaközpontunk modern technikai eszközökkel és légkondícionálóval felszerelt rendezvénytermei kiválóan alkalmasak céges rendezvények, értekezletek, tréningek, árubemutatók, állófogadások és kiállítások, valamint esküvők lebonyolítására. Étterem Céges vacsorák, üzleti reggelik és ebédek, elnöki gyűlések, fogadások, de akár családi események kellemes, nyugodt környezetben. Igényeinek megfelelő választékkal és kiszolgálással várjuk éttermünkben.
689248
Hotel Anna***
3519 Miskolctapolca, Tapolcai u. 7. Tel.: 46/422-212. www.annahotelmiskolc.hu
[email protected]
Akár két és fél millióval olcsóbban is lehet!
Ön autót keres? Jót, olcsóbban, bevételeihez igazodó részletekkel? Esetleg regisztrációs adó nélkül? Van ilyen! Nos, vágjunk a közepébe! A mi – kedvező – finanszírozásunkkal nem kell „regadót” fizetni a bérlés futamideje alatt! Ajánlataink: Német finanszírozás – Új és max 2,5 éves autókra Német flottapartnerünk megvásárolja és bérbe adja Önnek az Ön által választott autót. A bérleti konstrukció futamideje lehet 36-48- 60 hónap is.A havi bérleti díj (cégek számára adóalapcsökkentő költség) 0% kamatot, s csupán 0,32% kezelési költséget tartalmaz. Tehát, röviden: * 30% önerőtől * 36, 48, 60 hónap futamidő * 0% kamat! * 0,32 % kezelési költség/hó * max. 7%-os maradványérték 4 M Forint fölötti árkategóriában GARANTÁLTAN ELŐNYÖSEBB a Sales AutoKlubunk finanszirozása, mint más! (Na jó, ha ajándékba kapja, az jobb!)
Ajaj! Persze! Láttunk mi már ilyet! „0% kamat” ! Ugyan miből? Ne nézzenek hülyének!” Nos, elmondjuk a TITKOT, hogy mi hogyan csináljuk: 0%- os kamattal! Nagy Gergely Értékesí tési képviselő A német flottapartnerünk a nagykereskedelmi árréséből fizeti ki a kamatot, amit a finanszírozó 70/320-8828 intézmények kérnek/számolnak fel, de a LÉNYEG: mindezt nem terheljük a bérbevevőre!! www.autovasarlas.net Tetszik? Kérjen árajánlatot! Béreljen tőlünk! azonosító: 100042613
[email protected] m
AUTÓKÖLCSÖNZÉS Vadonatúj autóval szeretne megejelenni rendezvényeken, vagy csak egyszerűen a kedvesét szeretné elvinni egy gyertyafényes vacsorára egy álomautóval? Ön megálmodja, mi megvalósítjuk.
TOP 60 100
www.ujautokolcsonzo.hu
[email protected] 70/320-88-28; 70/320-88-33 Nyitva tartás: 0-24 óráig
700784
Csak az autó kölcsön... az emlék örök marad!
701631
Saia Burgess Ózd Kft. világszerte, és évente egy milliárdos darabszámban állít elő különféle termékeket. Az ózdi üzem termékpalettája ez évtől tovább bővült: személygépkocsik központi záregységeinek alkatrészeit állítjuk elő több szerelősoron. Kiemelt figyelmet fordítunk az autóipari termékekre vonatkozó szigorú minőségügyi követelmények betartására, illetve a termelékenység folyamatos növelésére.
TOP 61 100
689202
A vállalat történelme az 1980-as évek közepéig nyúlik vissza. A budapesti székhelyű Kontakta elektronikus termékeket gyártó állami vállalat ekkor alapította meg ózdi leányvállalatát. A privatizációt követően cégünk elődje a Kont-Union Kft. néven működött tovább, majd 1998-ban a Saia-Burgess nevű svájci cégcsoport megvásárolta a Kont-Union Kft. törzstőkéjét, és autóipari alkatrészek szerelését kezdte meg az ózdi üzemben. Cégünk termékei elsősorban kisméretű léptetőmotorok. Ezek a kis hajtóművel egybeépített motorok felelősek a személygépkocsik első fényszórójainak pozícionálásáért, illetve az autók klímaberendezéseiben lévő zsaluk mozgatásáért. Másodlépcsős autóipari beszállító lévén legfontosabb vevőink között szerepel a Valeo, Visteon, Behr és a Hella. 2005 novemberében a Saia-Burgess Holding részvényeinek 99,7%-át a Johnson Electric Holding vásárolta fel. A Johnson Electric Holding a világ egyik legnagyobb alrendszer és működtető gyártója autóipari és általános ipari területen. Több mint 40 000 dolgozója van
www.indgroup.eu/career
Az IND Group az európai pénzügyi piac vezető banki front-office szállítója. A nemzetközi piacépítés eredményeképpen mára három kontinens több mint 15 országába alkalmazzák termékeinket. Európa-szerte rendelkezünk irodákkal, emellett folyamatosan bővülő partnerhálózatunk révén jelen vagyunk a KözelKeleten is. Bővebb információt az IND-ről és álláslehetőségeinkről itt találsz: www.indgroup.eu Miskolc, Budapest, Bukarest, Bécs, London, Stuttgart
699315
The Banking Front-Office Technology
GRÓF DEGENFELD ★★★★ WINERY AND CASTLE HOTEL- TARCAL PALAIS – TOKAJ
TOP 62 100
Süteményes üzem: 3530 Miskolc, Nagyváthy J. u. 34. Tel: 46/506-038 Cukrászüzem: 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 96. Tel: 46/506-038 Tanoda-ABC bolt: 3530 Miskolc, Hegyalja u. 6A/6B Tel: 46/334-380 Élelmiszerbolt: 3530 Miskolc, Geró út 41. Tel: 46/320-352 Báthori ABC: 3530 Miskolc, Báthori sor 33. Tel: 46/403-158 690346
H- 3915 Tarcal, Terézia kert 9. Phone: + 36-47/580-400 Fax: +36-47/580-401 E-mail:
[email protected]
700804
Sütôipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 3530 Miskolc, Meggyesalja u. 103. Tel.: 46/320-288 Tel/fax.: 46/348-099 Tel/fax.: 46/506-038 e-mail:
[email protected]
Szolgáltatást bővít, ügyintézést egyszerűsít az MKB Bank
Hivatalos RENAULT Haszongépjármű Márkakereskedés és Szerviz, Alkatrészkereskedelem, Pótkocsi javítás, Zöldkártya
www.regitruck.hu
TOP 63 100
4400 Nyíregyháza, Lujza u. 4/A Tel.:42/595-106 Fax: 42/595-107
[email protected]
695874
3711 Szirmabesenyő, Miskolci u. 17. Tel.:46/510-090 Fax: 46/510-099
703978
A standardizált termékek között szerepel a forgóeszközhitel, a folyószámlahitel és a beruházási hitel is. Ezek az újragondolt, mó-
„Egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk arra, hogy ügyfeleink igényeinek megfelelően automatizáljuk a pénzforgalmi folyamatokat, amelynek révén egyaránt nő szolgáltatásaink színvonala, gyorsasága és biztonsága” – hangsúlyozza a területi igazgató. Ebbe a körbe tartozik az MKB Bank legújabb, SEPA (Single Euro Payments Area) átutalási megbízások indítását és fogadását biztosító szolgáltatása. A kizárólag euróban, de attól eltérő devizanemű számláról is teljesíthető megbízás – amely lényegesen egyszerűbb és olcsóbb a hagyományos devizaátutalási-megbízásnál – novembertől elektronikusan, decembertől pedig akár papír alapon is kezdeményezhető az MKB Bank 85 fiókjában.
700787
Varjas Gergely, a bank területi igazgatója szerint mindez leginkább azért előnyős a vállalkozásoknak, mert az ügyfélkapcsolatok tervezhetősége, az ügyfelek kiszolgálásának és a szolgáltatások minőségének javítása fokozottabb hangsúlyt kap a jövőben. „A feltételek kialakításánál ügyfélkörünk igényeit és portfoliónk jellemzőit egyaránt figyelembe vettük. Célunk, hogy a standard feltételeket növekvő arányban alkalmazzuk, de természetesen megteremtettük a kivételkezelés, az egyedi igények kiszolgálásának lehetőségeit is” – mondja Varjas Gergely.
dosított konstrukciók a termékpalettán szereplő korábbi szolgáltatásokat váltják majd, míg a tőkepótló hitel teljesen újnak számít. Utóbbi célja a már meglévő, rövid, illetve középlejáratú, folyószámla- vagy forgóeszköz jellegű hitelek átstrukturálása, kiváltása.
699709
Új, kimondottan kis- és középvállalkozásoknak szánt szolgáltatáscsoporttal bővítette vállalati termékpalettáját az MKB Bank, egyszerűsítve a banki ügyintézési folyamatot, csökkentve az átfutási időket.
Kft.
Hirdetés
IBR-SYSTEM Bene Lajos ügyvezető igazgató
Száztizenöten dolgoznak a Miskolci Élelmiszerkereskedelmi Zrt. (MIÉLKER)-nél és évente másfél milliárd forint az árbevételünk – mondta Éliás László vezérigazgató. Tizenegy kereskedelmi egységünk van: tíz Miskolcon, egy Alsózsolcán. Forgalmunk több mint 50 százalékát a napicikkek, a hús, a húskészítmények, a baromfi, a tej, a tejtermékek és a sütőipari termékek teszik ki. A multikkal szemben mi a vásárlókkal közvetlen kapcsolatban állunk – érvelt Éliás László. A Coop Hungaryval 2005. júliusától Franchise-rendszerbe léptünk, így nálunk is megtalálható az országos termékválaszték kedvezményes áron. A világválság negatív hatásait természetesen mi is érezzük. A vásárlások számában ugyan nem érezhető a csökkenés, de a tételek összegében igen. Az országos Coop-akció egyébként minden hónap első két hetében van. A MIÉLKER 11 egységében tartunk saját akciókat is a hétvégén, csütörtökön, pénteken és szombaton.
A MÁV-TISZAVAS Kft., mint a MÁV Miskolci Járműjavító Üzem jogutódja 150 éves múltra tekint vissza. Jelenleg két fő tevékenységet végez. Egyik a korábban meghatározó szerepet betöltő vasúti teherkocsi javítás – a vállalat szinte valamennyi európai forgalomban lévő vasúti teherkocsi fővizsga szintű javítására alkalmas. Fő megrendelői a MÁV Cargo Zrt., a GySEV Zrt., a TVK Nyrt., valamint a MOL Nyrt., de jelen van a nyugat-európai piacon is, illetve vállalkozik bármely vasúti kocsitulajdonos társaság járműveinek szakszerű javítására is. E területhez kapcsolódik a vasúti kocsi korszerűsítési tevékenységük, melynek révén a fuvaroztatói igényeknek már nem megfelelő, de műszakilag még forgalomképes kocsik újrahasznosíthatóvá válnak. A tevékenység másik meghatározó eleme a vasúti teherkocsigyártás, amely már több mint 10 éves múltra tekinthet vissza. A kéttengelyes eltolható oldalfalú kocsik gyártását követően megjelentek a saját tervezésű teherkocsik, így a konténerszállító kocsi, amellyel sikerült a nyugati piacra is betörniük. Az igen népszerű farönkszállító kocsik gyártását követően kifejlesztett legújabb termékük egy, a legfrissebb nemzetközi normáknak is megfelelő Eanos sorozatú magas oldalfalú nyitott teherkocsi. A gazdasági világválság okozta rendelésállomány csökkenést a Társaság korszerűsítési munkákkal próbálja ellensúlyozni.
Magyar orvosokból és mérnökökből álló kutató-fejlesztő csoport 10 éves kutatómunka során dolgozta ki azt a rendszert, amely mérföldkőnek számít. Nekik sikerült először olyan bioelektromos jelsorozatokat elvezetni a testfelületről, amelyeket a szervezet a berendezés által előállított speciális jelsorozatokra adott. Az Integrált Biológiai Regulációs Rendszer az egész szervezetet összességében vizsgálja. Az Integrált Biológiai Regulációs berendezések az elemi szintű, sejt elektrodinamikai folyamatokra fejtik ki hatásukat. Vannak nagyon jó – a diagnosztika által alátámasztott – eredményei a Martin-Kertvárosi Egészségcentrumnak. Köszönhető ez annak is, hogy kitűnően felkészült egészségügyi szakemberek dolgoznak itt, mint például dr. Novák Mariann, az egészségcentrum szaktanácsadó orvosa. A teljesen fájdalommentes technológia célja, hogy az eddig gyógyíthatatlannak tartott betegségeket is sikerüljön meggyógyítani.
Cím: Miskolc, Vörösmarty u. 74. Tel.: 46/320-410 Fax: 46/328-533 E-mail:
[email protected]
Cím: 3527 Miskolc, Kandó Kálmán tér 1. Tel.: 46/340-233 Fax: 46/509-766 E-mail:
[email protected] Internet: www.tiszavas.hu
ELÉRHETŐSÉG: Martin-Kertvárosi Egészségcentrum Miskolc, Martin-Kertváros, Tóth Pál utca 24. Telefon: 46/380-008
TOP 64 100
703980
Martin-Kertvárosi Egészségcentrum
695885
MÁV-TISZAVAS Kft.
700797
Miskolci Élelmiszerkereskedelmi Zrt.
FONTOS ÖNNEK: – a tiszta környezet, – a hatósági előírásoknak történő megfelelés, – a keletkező hulladék szakszerű elhelyezése, – a megnyugtató megoldás, – a tudat, hogy felelősen döntött, – a korrekt partner?
Amennyiben a válasz IGEN, akkor KERESSEN
BENNÜNKET!
Mályi, Bercsényi u. 82. Tel./Fax.: 06-46/319-488 Mobil: 06-30/925-2582; 06-30/925-2587 Környezeti kármentesítés, szakértői tevékenység. Veszélyes- és termelési hulladékok átvétele, szállítása, kezelése.
FUX Zrt. az emeléstechnika élvonalában! Választékunkból: – egyedi igények szerint elkészített műanyag körkötelek, emelőhevederek, fülecselt sodronykötelek – szőlészeti huzalok (többféle átmérővel) – erdészeti bekötő kötelek
Az üzletemberek szállodája! A City Hotel Miskolc*** megszervezi rendezvényét! Vállaljuk: * Évbúcsúztatók, * Partnertalálkozók, * Karácsonyi * Üzleti megbeszélések, ünnepségek * Év végi értekezletek, lebonyolítását.
Emellett rakományrögzítők széles választéka várja partnereinket!
Különtermünkben harminc – ötven fő elhelyezését biztosítjuk, kistermünk 10–15 fős tárgyalások lebonyolítására alkalmas. Forduljon hozzánk bizalommal! 2010 januárjától 16 új szobával, 100 fős új konferenciateremmel és színvonalas étteremmel bővül hotelünk szolgáltatása
FUX Zrt.
700771
3527 Miskolc, Vásártéri út 8. Telefon: 46/501-916 Fax: 46/501-916 E-mail:
[email protected], web: www.fux.hu
City Hotel Miskolc*** 3529 Miskolc, Csabai kapu 6. Tel.: 46/555-100, Fax: 46/555-105
[email protected], www.cityhotelmiskolc.hu
699622
Bolt és vevőszolgálat: Nyitva: hétfő-péntek 7.00-15.00 Árukiadás: hétfő-péntek 7.00-14.00
TOP 65 100
695135
695654
ÖKO-TRANSZ Kft.
A Vodafone sikere hazánk sikere A közelmúltban ünnepelte 10 éves születésnapját a Vodafone Magyarország. A vállalat tíz év alatt összesen 500 milliárd forintot fektetett be Magyarországon és több mint 1 milliárd forintot költött társadalmi célú támogatásra. Mintegy 2,6 millió ügyfele van, piaci részesedése a 2009. szeptemberi adatok szerint 22,1 százalék, mobil internet piaci részesedése pedig 33 százalék.
– Tavaly bevezettek egy új üzleti modellt, így az ügyfelek a mobiltelefonjukon keresztül is olvashatják kedvelt újságaikat. Mennyiben járulnak hozzá az ilyen lépések a sikerhez? – Mindenképpen hozzájárulnak. Azt azért tudni kell, hogy a Vodafone az általa nyújtott magas minőségnek, ügyfélközpontúságának köszönhetően vált a világ vezető mobilszolgáltatójává. Jelenleg öt kontinens 27 országában van jelen és további 40 partnerhálózattal rendelkezik, 315 millió ügyfélnek szolgáltat szerte a világon. A Vodafone üzleti sikerben gondolkodik, s ez elégedett ügyfelek nélkül nem lehetséges. Ezért a fókusz a szolgáltatási versenyen van a Vodafone szempontjából. Mind globális, mind pedig
helyi szinten az ügyfeleket helyeztük a középpontba: magasabb technikai színvonalat, egyszerűbb és több hozzáadott értéket képviselő szolgáltatást, illetve a legújabb innovációkat kínálva nekik. Minden változás, átalakulás ezt a törekvésünket szolgálja. – A Vodafone kutatás-fejlesztési tevékenysége is példaértékű. Melyek a legújabb fejlesztések? – A Vodafone kiemelt figyelmet fordít a mobilinternet szerepére és fejlesztésére, mivel óriási lehetőségek vannak még benne. Ennek érdekében folyamatos innovációval és fejlesztésekkel erősítjük piaci jelenlétünket. Ennek egyik állomása volt a 4G LTE hálózatok tesztje, amit néhány amerikai nagyváros mellett három európai városban tesztel a Vodafone. A magyar Vodafone sikerének bizonyítéka, hogy a három európai nagyváros egyike Budapest volt. Mindemellett a hazai piacon elsőként mutattuk be a 21 megabites letöltési sebességet, ami ismét új fejezetet jelent a hazai mobilinternet történetében. Hogy érzékeltessem mit is jelent mindez, ezzel a sebességgel egy 2 órás film letöltéséhez csak 10 perc szükséges.
TOP 66 100
– Beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, hogy a cég Miskolcra költöztette ügyfélszolgálati tevékenységét? – 2009 májusában nyitottuk meg Regionális Ügyfélszolgálati Központunkat Miskolcon. Ennek egyik oka természetesen a költségoptimalizálás volt. Az eddigi eredmények alapján maximálisan elégedettek vagyunk, a következő lépés terveink szerint a regionális nyitás lesz. Mára 1700 főre nőtt a Vodafone magyarországi alkalmazottainak száma, de a miskolci ügyfélszolgálati központ és a fővárosban lévő globális pénzügyi központ létszámának folyamatos bővülésével ez a szám a pénzügyi év végére megközelíti a 2 ezer főt. – Milyen új szolgáltatások várhatók a jövőben? – A hazai mobilpiacot jelenleg messze száz százalék fölötti penetráció jellemzi. Ilyen körülmények között Magyarországon egyértelműen a mobilinternet terén lehet kitörési pontokat keresni ,illetve az egyéb olyan mobilszolgáltatások terén, amelyek többsége már meg is érkezett Magyarországra. Ilyen többek között a mobilon keresztül történő fizetések, például a parkolójegy vagy autópálya matrica mobillal történő megvásárlása. Ezek mellett szintén komoly kitörési pontnak számíthat a menetjegyek smsben történő megváltása. Mindezeken túl a mobilmarketing területét is fontos kérdésként kezeljük A Vodafone 2008 júniusában indította el mobilmarketing programját. A Vodafone ügyfelei a hirdetéseknek, megjelenéseknek köszönhetően egyrészt kényelmesen és helytől függetlenül juthatnak az egyes márkákra vonatkozó információkhoz, másrészt lehetőségük van díjmentes szolgáltatásokat, tartalmakat igénybe venni, illetve nyereményjátékokban résztvenni. A magyar piacon egyedülálló kezdeményezést eddig közel két tucat jól ismert és népszerű márka aknázta ki: az első mobilhirdetések a Citroën, Coca-Cola, Nivea egyes márkáihoz és az OTP Bank termékeihez kapcsolódtak.
690126
– A mobil piac gyakorlatilag telítődött, sőt a gazdasági válság következtében a mobil szolgáltatók forgalma némileg csökken: minek köszönhető a Vodafone jó teljesítménye? – A telítettség csak a hangalapú hívásokra vonatkozik, a mobilinternetben még bőven vannak lehetőségek. Ennek terjedése nagyon gyors ütemben halad – mondja Beck György vezérigazgató. – A mobilinternet mellett azonban számos kitörési pontot látok még olyan mobilszolgáltatások terén, mint például a gép-gép közötti kommunikáció, valamint olyan szolgáltatások mobilon keresztül történő megvásárlása, mint a BKV- vagy MÁVmenetjegy. Vodafone Zenetár szolgáltatásunkkal pedig több mint egymillió dalt tölthetnek le előfizetőink.
– A Vodafone új pénzügyi központja Budapesten lesz. Hogy áll ez a projekt, és hogyan segíti a cég további hazai terjeszkedését? – A Vodafone Csoport 2007-ben döntött úgy, hogy létrehoz egy globális pénzügyi központot. Óriási siker, hogy ezt a központot még abban az évben Magyarországra helyezték, nemcsak a magyar Vodafone, de a régió sikere is. Ezzel is bizonyítottuk, hogy a cégcsoporton belül ez a régió fontos szerepet tölt be.
Az AES Corporation a Fortune Magazin top 500 amerikai vállalatai között nyilvántartott globális energiaipari vállalat áramtermelő és áramszolgáltató üzletegységekkel. A hőtermelő és megújuló energiaforrások széles portfóliója segítségével olcsó és fenntartható energiát tudunk szolgáltatni. Cégünk 25 000 alkalmazottat foglalkoztat a világban, akik elkötelezetten dolgoznak a kiváló üzemvitel és a világ növekvő energiaigényének kielégítése érdekében. A BusinessWeek az AES-t is megnevezte 2009-es „BW 50"-es listájában.
703297
The AES Corporation (NYSE:AES) is a Fortune 500 global power company with generation and distribution businesses. Through our diverse portfolio of thermal and renewable fuel sources, we safely provide affordable and sustainable energy in 29 countries. Our workforce of 25,000 people is committed to operational excellence and meeting the world's changing power needs. BusinessWeek named AES to its 2009 „BW 50" list.
TOP 67 100
TOP 68 100
952064
690134
V:GE
TOP 71 100
TOP 72 100
TOP 73 100
TOP 75 100
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról
TOP 77 100
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról
TOP 78 100
Az Apeh elemzése a megye gazdaságáról
TOP 79 100
Az APEH elemzése a megye gazdaságáról
TOP 80 100