Borsi Ferenc A magyar asztali citera
1
A kiadvány megjelenését támogatták: Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma
A borító Huszár Ágnes fotójának felhasználásával készült. A címoldalon Mikécz László citerája látható. Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 47. ISBN 978–80–89001–50–7 © Borsi Ferenc © Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely 2
Borsi Ferenc
A MAGYAR ASZTALI CITERA
Dunaszerdahely, 2010 3
4
ELŐSZÓ Népszerűségében kevés népi hangszer vetekedhet a magyar asztali citerával. A XIX. század végén és a XX. század első felében a magyarlakta falvakban a legtöbb házban, családban akadt ilyen hangszer, vagy a hangszeren játszani tudó személy. Az asztali citera a családi muzsika megtestesítője volt ebben a korban, faluhelyen. A rádió, televízió, hifi tornyok előtti időben szinte az egyedüli hangszeres zenei szórakozás forrása volt az egyszerű falusi otthonokban. Természetesen a pásztorok, földművelő parasztok, kétkezi munkások kezében akadt furulya, tekerő, tambura, vonós hangszer is, de nagyságrendekkel kisebb számban, mint a citera. Megkülönböztetett figyelmet érdemel ma is, amikor a tudatos népzenemegőrzés korában a legtöbbek által művelt hangszerről ejtünk szót. A hangszer gyakoriságát korábban a népi játékosok, ma a műkedvelő előadók kezében azzal magyarázhatjuk, hogy viszonylag egyszerű az elkészítése, s könnyen elsajátítható játéktechnikával önállóan is teljes értékű zenei élményt, kisebb vigasságokban akár tánckíséretet is szolgáltathat. A citerát leggyakrabban maga készítette a falusi ember tudása, rendelkezésére álló szerszámok mértékében. Volt, aki ügyesebben, mívesen, gazdagon kidíszítette, volt, aki éppen csak „megteszi” módon összetákolta. Az új hangszer leginkább egy másik mintájára készült, átvéve annak méreteit, szerkezeti-formai megoldásait. Ennek köszönhetően egy-egy közösségen belül hasonló, jellemző hangszertípusokra bukkanhatunk ott, ahol megmaradtak ezek a zeneszerszámok. Érdemes hát kutatni, utánajárni: hol, milyen hagyománya lehetett a citerakészítésnek, citeramuzsikának. Négy éve egy átfogó feltáró-kutató program indult, a citeratípusok leírására, jellemző helyi változatok meghatározására, dokumentálására. Jelen kötet e kutatómunka friss – népzenei berkeken belül is meglepetéseket tartogató – eredményeit összegzi, a Kárpát-medencei összmagyarság viszonylatában, de elsősorban a felvidéki hangszerekre összpontosítva.
5
A citeracsalád mint hangszertípus A magyar asztali citera a HORNBOSTEL–SACHS-féle hangszerrendszer1 szerint az egyszerű chordofon (húros) hangszerek, azaz a citerafélék osztályába tartozik. Ebbe az osztályba tartoznak többek között a pszaltériumok, cimbalmok, csembalók, zongorák, a keleti citerafélék az indiai vínától a kínai csinen át a japán kotóig.
1. kép: Japán koto Láthatóan elég széles skálán mozog az osztály behatárolása. Ezen nagyon különböző hangszerek közös jellemzője, hogy a hangszekrénnyel párhuzamosan kifeszített húrok teljes hosszukban rezeg(het)nek. Tehát csupán fő szerkezeti szempontból tartoznak egy főcsoportba, alakjuk, játéktechnikai elvük azonban igen különböző lehet. A citerafélékkel szemben a lantféléknél (pl. gitár, tambura, hegedű) a hangszekrényből kiálló külön részen, a „nyakon” lehet lefogni a húrokat, hangokat. A citeraféléknek tehát nincs nyaka. A pszaltériumféléken, cimbalmokon, kanteléken a húrok szabadon, megrövidítés nélkül zengenek. A fogólapos citerákon – idetartozik a mi citeránk is – a rezonátor tetején kialakított érintősorhoz, küszöbökhöz (bundokhoz) a dallamhúrokat leszorítva megrövidíthetjük a rezgő húrrészt, így magasabb-mélyebb hangokat kaphatunk. Curt Sachs és Erich von Hornbostel 1914-ben rendszerbe foglalta a világ valamenynyi hangszerét. A rendszer alapelve a hang létrejöttének mikéntje, eszerint a hangszerek öt főosztályt határoztak meg: 1. aerofon (a levegő rezgésétől szólnak); 2. idiofon (a hangszer teste rezeg); 3. membranofon (kifeszített hártya rezeg); 4. chordofon (kifeszített húr rezeg); 5. mechanikus és elektromos (valamilyen gépezet vagy az elektromos áram hoz létre zenei hangot). 1
6
A magyar citerák tehát a citerafélék osztályában a lapos dobozciterák érintőkkel ellátott (fogólapos) csoportjába tartoznak. Hasonló típusú hangszerek az osztrák-bajor Kratz Zither, a francia épinette, az izlandi langspil, a norvég langeleik, a flamand és dán hommel, és a svéd hummel is. A távol-keleti citerák (csin, koto) domború fedlapúak, ezért külön a domború citerák alcsoportjába esnek.
a.
b.
c. 2. kép: a. kínai csin, b. japán koto, c. koreai kaja-gum
A citera művelődéstörténeti háttere Az európai, érintőkkel ellátott citerákat a tudomány az ógörög monochordból eredezteti, méghozzá viszonylag kései, 16. századi nagyobb méretű elterjedéssel. Ezekből fejlődtek ki egyéni utakat bejárva és hagyományokat teremtve Európa különböző népeinél a föntebb már említett, ma is fellelhető népi citeratípusok. Az is könnyen elképzelhető, hogy a magyarság már a honfoglalás előtt ismerhetett citeraszerű hangszert, úgy az az ázsiai citeratípusokkal mutatna közelebbi rokonságot. Erre azonban (egyelőre) tudományos bizonyítékunk nincs. Egyetlen közvetett adatról van tudomásunk, hogy Kijev mellett a népvándorlás korából származó régészeti leleten- egy ötvösmű 7
palmettás díszítményei között- egy citerázó alakot láthatunk. A lelet arról tanúskodik, hogy a VII-VIII. században a kazárokkal szövetségben élő magyar törzsek láthattak/ismerhettek citeraszerű hangszereket. A monochordról és a belőle származtatott európai citerákról meglepően kevés hiteles történeti adatunk maradt fenn. A kutatást megnehezíti, hogy a történeti források latin szövegeiben a cithara, citharedo kifejezést nem egyértelműen a citerára, citerajátékra használták. Emiatt az írott forrásokat föltételesen kezeljük, habár az sem kizárható, hogy valóban citeráról van szó az adott szövegben. Azt a nézetet viszont nem tudjuk elfogadni, hogy ha nem bizonyíthatóan citeráról van szó, a citerát, mint lehetőséget kizárják a feltételezések közül és minden más pengetős hangszerről eshet szó, csak citeráról nem! Az egyértelmű képzőművésze3. kép: ti ábrázoló forrás (rajzolt, festett, Népvándorlás kori régészeti réfaragott) az egész kontinensen elegészeti lelet Kijev környékéről nyésző. Egy 8. századból való rajzolt emlék arról tanúskodik, hogy a szolmizáció megalkotója, Arezzói GUIDO is alkalmazta a monochordot zeneoktatásában. Az ábrán a mester mindkét kezében arasznyi pálcikát tart (jobb kezében három ujja közt, bal kezében – úgy tűnik – marokra fogva). Föltételezhetjük, hogy jobb kezében pengetőt (verőt), bal kezében nyomófát tart. Ugyanakkor írásos forrás is fönnmaradt (Levél Mihály szerzeteshez az ismeretlen dallamok leénekléséről) amelyben fenntartásainak ad hangot a monochord alkalmazását illetően, az énektanítás gyakorlatában: „…Az ismeretlen ének elolvasására, kedves testvérem, az az első közismert szabály, hogy a neuma minden hangját eljátszod monochordon és arról hallás után, mint valami emberi tanítómestertől megtanulod. De ez 8
csak kisgyerekeknek való szabály, jó ugyan kezdőknek, de felettébb rossz állandó használatra.” Egyértelmű, megbízható történelmi kordokumentumok a templomok falát díszítő freskók és szobrok. Bulgáriában a rilai kolostorban egy 8. századi freskón körtánchoz muzsikáló együttesben tamburást, hárfást, citerást és dobost találunk. Ez a becses forrás nem csak arról szolgáltat bizonyítékot, hogy a monochordszerű citera nem csupán zeneoktatási segédeszköz volt abban az időben, hanem más hangszerekkel társulva együttesben, dallamhangszer, amelyet tánckí4. kép: séretre is használtak. Arezzói GUIDO monochorddal A Dániában található rynkenbyi templom falán harmincegy muzsikáló angyal látható az 1500-as évekből. Egy közülük citeraszerű hangszeren játszik. Itt ismét hangsúlyoznánk a citera más hangszerekkel való társítását. Ezen egyházi képzőművészeti emlékek számunkra bizonyító erejűek, hogy a latin bibliai hivatkozások citeraszerű hangszerről szólnak. Ugyanúgy már az első magyar nyelvű bibliafordításokban és prédikációkban: „Dicsirjétek az urat trombita szoval és citarával…” (ILYLYÉS András 1696.) fölöttébb valószínűnek tartjuk, hogy igenis citera típusú hangszerről szólnak az egyház képviselői, olyanokhoz, akik isme5. kép: Freskórészlet a rynkenbyi rik ezt a hangszerfélét. (Dánia) templomból: angyal citerával 9
PRAETORIUS Syntagma musicum (1619) című művében egy rézhúros, pengetős hangszert ír le Scheitholt (hasábfa) néven. Ennek egy dallamhúrja és három kísérő bordunhúrja van. A dallamképző tizennyolc érintőt közvetlenül a fedőlapba építették be egy sorba, mixolid (hypoion) diatonikus sorrendbe. A dallamhúrt egy rövid pálcácskával nyomják le bal kézzel, míg az összes húrt a jobb kéz hüvelykujjával ütögetik. Ez a történelmi kútfő több szempontból is tanulságos. Először a hangszer rézhúrjait emelnénk ki. Abban a korban az acél mint anyag nem volt még ismeretes. A réz kevés és drága matéria volt. Nyilván ez lehetett 6. kép: Michael PRAETORIUS, az egyik gátló tényezője Syntagma Musicum, De Organographia, e hangszer korai tömeges Wolfenbüttel, 1619 elterjedésének. (Amint az acélhuzal elérhető termék lett a köznép számára, a falu embere már önállóan tudott citerát készíteni magának.) Másodjára, az érintőket közvetlenül a fedőlapba ütötték be. Emiatt csak áttételesen beszélhetünk fogólapos hangszerekről, korrektebb az érintősoros megnevezés.(Ilyen érintősoros hangszerek az alföldi vályú és kisfejes citerák, egészen az 1960-as évekig.) Az alföldi hasáb- és kisfejes citeráink is ilyen szerkesztésűek. A fogólapot csak újabb megoldásként kezdték alkalmazni a dunántúli hangszereken. Harmadsorban a dallamhúrt nyomóeszközzel fogják le. Az ujjakkal való húr lefogás a legújabb időkben terjedhetett el. Negyedrészt abban az időben még nem állandósulhatott a pengető 10
használata. Ha nem akadt erősebb toll, szarudarab, ujjakkal pengették vagy ütögették a húrokat (ez bizony nem túl nagy hangerőt szolgáltathatott, de saját énekkíséretre elegendő volt). Johannes Amos COMENIUS 1675-ben jelentette meg Orbis Sensualium Pictus című latin–magyar kétnyelvű könyvét. Ebben fölsorolja és csoportosítja a Muzsikáló (hangicsáló) szerszámokat. Ezek között megemlíti a citerát is. Az ott mellékelt ábráról azonban kiderül, hogy a citera elnevezést egy hosszúnyakú lant- tamburaszerű hangszerre értelmezi. A legkorábbi magyar írásos forrás, amelyből a citerára ismerhetünk, 1774-ből származik. BALLA Antal kéziratos tanulmánya, a Hangról zeneelméleti témáról értekezik. Egyik fejezetének a címe: Az Tombora és Czimbalom honnét vette eredetét. Itt a következőket olvashatjuk: „A Czimbalom, mellyel nállunk a tanulo Deákok, s némely Parasztok élnek, ebbül vette eredetét (monochord, a sz. m.), mivel vagy csak az első, vagy pedig két első hur le nyomatatván ujj ujj consonans hangot ád az ö megröviditéséhez képest, a többi pedig adja az harmoniát kivált ha már eleve a Consonans és harmonóniát szerző hangok szerént vannak a többi hurok fel vonyatattva.” (Idézi KIRÁLY Péter.) Ne lepődjünk meg, hogy BALLA tamburának, cimbalomnak nevezi a citera játékelvű hangszert. Jól tükrözi, mennyire következetlenül használták a korábbi századokban a hangszerelnevezéseket. Nem fölösleges megemlítenünk az 1740- es évekből származó cseh citerarajzot, melyet bizonyos Johann Rudolf SPORCK készített Prágában. Egysoros diatonikus (mixolíd-hypoion) küszöbbeosztású hasábcitera. Érdemes a hangszer hátsó tőkéjét megjegyezni, a szlovákiai magyar citerákon is találkozunk hasonló formai megoldással. A magyar asztali citera típusát elsőként HERMAN Ottó írta és rajzolta le néprajzi hitelességgel 1898-ban. A hangszernek három dallamhúrja, tizenkét vendéghúrja (kísérőhúrja), valamint három fiókja (oldalfeje) volt. 7. kép: Johann Rudolf Sprock citerarajza az 1740-es évekből, Prágából 11
Ő maga szentesi citerának nevezi. Mai ismereteink és megnevezéseink szerint alföldi kisfejes típusnak neveznénk az ismertetett hangszert. Az első citeradallam-lejegyzést és játéktechnikai megfigyelést KODÁLY Zoltán teszi közzé 1907-ben az Ethnographia folyóirat XVIII. számában. Kiemelnénk, hogy Kodály ezt a megfigyelést egy bővebb felvidéki gyűjtése keretén belül tette, egy gömöri Zabar nevű faluból: „Az a fiatal kanászlegény, a ki tollba énekelte a föntebbit, cziterához is ért. Jobbára tánczravalót játszik, de hallgatót is. Egy-két kuplét is megtanult a tarjáni cigánytól. Hangszere a rendes paraszt czitera: két kettős húrja rovatos fogólap fölé van feszítve, a hangsora: d1 e1 fis1 g1 a1 h1 c2 d2 e2 fis2 g2 a2 b2. Nyolcz kisérő húrja közül hét szintén d1-re hangolva, a nyolczadik d-re. Ez a mély húr sárgaréz, a többi tizenegy aczél. A négy dallam játszóhúrt fácskával szorítja le, a pengető tollszárral pedig minden dallamhangnál végigránt a kisérőhúrokon is.” Nagy valószínűséggel hasábciterán játszhatott a kanászlegény, hiszen a hangolásból kiderül, hogy kisfejhúrok nem szerepelnek a fölsorolásban, és – minden bizonnyal – a hasas formát külön kihangsúlyozta volna a nagy népzenegyűjtő. Ezen a helyen említjük meg, hogy az első citerás fonográffelvételt is KODÁLY készítette 1916-ban Nagyszalontán. BAGOSI Lajos nagyszalontai citerástól 10 dallamot jegyzett le a gyűjtő, kilencet fonográfra is rögzített. Ezek a fölvételek Európa, de egyben a világ legrégebbi citerás hangzó dokumentumai. További érdekes egybeesés, hogy a budapesti Néprajzi Múzeum citeragyűjteményében két Nagyszalontáról származó kisfejes citera is található. Az egyik 1898 a másik 1905-ben készült. A citera közismertsége, népszerűsége inkább kerékkötője, mintsem előremozdítója volt a föltáró-kutató munkának. VISKI Károly 1932-ben A Magyarság Néprajza II. kötete 438. oldalán a citera közismertsége okán fölöslegesnek tartotta a hangszer részletes tudományos leírását, ismertetését: „Általánosan ismert volta miatt leírnunk fölösleges.” Sajnos úgy tűnik, hosszú távú hagyományt teremtett ezekkel a sorokkal, hiszen az elmúlt bő száz évben alig néhány tíz cikk, tudományos munka jelent meg a citeráról szólóan.
12
A magyar asztali citera részei
8. kép: GÁTS Tibor belsőfejes-kisfejes- hasas citerája 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
belsőfej; nagyfej (hosszú fej a belső fejes típusnál); 3. kisfej (kölyökfej, fiók, oldalfej); hangolószegek, csapok; húrtartó párna/vánkos, nyereg; fogólap, érintősor, kótaléc, nyomkodófa; érintő, küszöb (németül bund), kótadrót; belső oldal; fedőlap, fedlap; hangnyílás, hangvető, „hangüreg”; has, külső oldal, külső káva; hátsó húrtartó párna/vánkos, láb, híd; hátsó tőke; húrtartó szegek, akasztószögek 13
A citera hangolása és fogólapja Kívülállóknak nem egyszerű megérteni a citera hangolását. A citerának ugyanis nincs kötött húrszáma (szabadon változhat) és a hagyományban nem alakult ki egységesen rögzült hang magassága sem, mint például a hegedűnek, gitárnak. Az asztali citerának hangolási elve van. A hangszeren kétféle rendeltetésű húrt találunk, amelyek együttesen adják az úgynevezett bourdon, bordun, egyes szóhasználatban bordó hangzást. 1. A dallamhúrok a fogólap fölött húzódnak. Rajtuk játsszuk a dallamot. Ezek bármilyen számban is szerepelnek (3+2, 3+3, 4+3), a hagyományban mindig azonos magasságúak. 2. A kísérőhúrok a tonalitás érzetet erősítik, és a ritmikai tagolást, egyszerű zenei kíséretet szolgáltatják. Egy állandó hangközt hangoztatnak, a megszólaló dallam záróhangját (tonika) és a záróhangtól számított ötödik hangot (domináns). Ezt az állandó hangközt bordunkíséretnek nevezzük, ilyet hallunk a dudán, a tekerőn vagy az indiai szitáron is. A bordunkíséret valójában a harmóniával alátámasztott dallam előtti zenetörténeti korszakból maradt ránk a mai napig. A falusi néphagyományban ki-ki énekhangja vagy szabad tetszése szerint hangolta hangszerét. Ma leggyakrabban a g üres húrra – a fogólap beosztásának megfelelően – hangolnak a citerások (de találunk á, fisz és é alaphangú citerákat is). A kiscitera dallamhúrjait az egyvonalas oktáv g 1 hangjára hangoljuk. Ez megfelel a szoprán hangfekvésnek. A nagycitera dallamhúrjait a kis oktáv g hangjára hangoljuk. Ez leginkább az alt hangfekvésnek felel meg (ezért helytelen ezeket a citerákat tenor citerának nevezni). A bordunkíséretben c és g húrokat találhatunk változó számban és magasságban. A hosszú kísérőhúrok az üres dallamhúr és annál mélyebb regiszterekben szólnak. A kisfej-húrok a dallamzáró hang és annál magasabb regiszterekben szólnak.
14
A citera fogólapja A magyar citerának sajátságos érintősora (küszöbbeosztása) van. A nyugat-európai citeráknak zömmel egysoros diatonikus, az osztrák-bajor stájer citeráknak egysoros kromatikus a bundbeosztása. Az alföldi kétsoros kromatikus beosztás jellegzetes magyar megoldás, a zongora billentyűinek rendszerét követi. A külső sor a fehér, a belső sor a fekete billentyűknek felel meg. Ránézésre a beosztás g alapú. Az üres húr, az érintők elrendezési viszonyából következtethetően a g hangot jelöli. Ebből azonban arra lehet következtetni, hogy a hangsor, szó alapú, azaz mixolíd. A citerajáték viszont úgy szól jól, ha a dallamokat c-re zárják, a bordunkíséret ebben az esetben hangzik megfelelően, zeneelméletileg helyesen. Ilyen megközelítésből a hangsort olyan c alapú sornak tekinthetjük, amely lehetővé teszi a mélyen járó, záróhang alatti hangok megszólaltatását is. (Így az érintősor c alapú ion hangsor, amely magában hordozza a hypoion sor sajátosságait is.)
A citerák formai-szerkezeti kutatása Négy éve, 2006-ban citerás szakmai napot tartottunk Diószegen. A jókai citerások valamennyien azonos formájú hangszereket hoztak, amelyek alakjukban eltértek az összes addig látott magyar citeratípustól. Lapos hangszekrényük külső széle nem az alsó félben a tőkéhez ívelt, hanem középtájt domborodott ki, és a domborulat után visszatérve az alsószéllel párhuzamosan érkezett meg a tőkéhez. A fejek is viszonylag rövidek, jellegzetesen egy formájúak voltak.
9. kép: Diószegi továbbképzés 15
Kiderült, hogy a hangszereket Illésházán illetve Jókán készítették. E hangszerek nyomán érlelődött meg a gondolat, hogy a még fellelhető citeratípusokról egy átfogó, összehasonlító feltáró-dokumentáló kutatóprogramot kellene indítani. Minden citerahagyományú területet felkutatva és feltérképezve, kellően nagyszámú adatból kirajzolódhatnának az egyes vidékek jellegzetes formai- szerkezeti megoldásai, stílusjellemzői. Rövidesen elkészült egy Citera adatlap, amelyre rákerült a fontosnak
16
10. kép: Citera adatlap
vélt citerajellemzők, paraméterek, amelyek alapján össze lehet vetni két különböző, vagy éppen hasonló citeraformát. Persze az adatok, a szempontok a kutatás előrehaladtával finomodtak, új jellemzők is fölkerültek, mint például a fej hossza, vagy a hangolószegek elrendezése. Az új adatgyűjtő, dokumentáló programban mind közgyűjteményi, mind magángyűjteményi, mind egyedi hangszereket igyekszünk fölkutatni: Felvidékről 18 gyűjtőpontról (Csallóköz, Mátyusföld, Ipoly-mente) 58 hangszert dokumentáltunk. Két múzeumot: a Komáromi Dunamente Múzeumot és a Dunaszerdahelyi Csallóköz Múzeumot kerestem föl. Délvidékről, Bácskából és Bánságból tizenhárom kutatópontról 57 hangszert adatoltunk. A legelső eredményeket a temerini tájház segítségével a Temerini citerák című füzetecskében, majd a Temerini újság hasábjain tettük közzé. A mai Magyarország területén egyedi hangszerekként Vasból, Tolnából, Fejér megyéből, Komárom- Esztergomból, Pest megyéből és Békésből 56 citerát írtunk le. Elemeztük a szigetszentmiklósi MOLNÁR Imre citeragyűjtemény 58 néprajzi szempontból értékelhető darabját. Feldolgoztuk a Budapesti Néprajzi Múzeum 123 darabból álló citeragyűjteményét, dokumentáltuk a kiskunhalasi THORMA János Múzeum 8 citeráját és feldolgozás alatt áll a szegedi MÓRA Ferenc Múzeum 15 hangszere.
Citeratípusok (formai-szerkezeti áttekintés) A magyar asztali citerának három alaptípusát tartjuk számon: hasáb, kisfejes és hasas citerát. E három alapformának azonban, különböző szerkezeti megoldások és formai variánsok révén számos altípusát, változatát határozhatunk meg. A legegyszerűbb típus a téglatest formájú, hasáb alakú citera, méghozzá az egy darabból kivájt vályú citera. Minden bizonnyal ez lehetett a legősibb megoldás is és ebből fejlődtek ki a későbbi formák. Az egy darab fából kivájt szerkezeti megoldásból, ismerünk kisfejes és hasa formát is! Ezeket formájuk miatt, nem tekintjük vályúciterának. 17
A több alkotórészből álló (fedőlap, oldallapok, fej és tőke), de hasáb alakú hangszerek esetében még mindig lehet vályúformáról beszélni. A megkülönbözetés végett azonban célszerűbb hasáb, vagy doboz formájúnak nevezni ezeket a hangszereket. Még pontosabbak lesznek a megnevezések, ha a hasáb citerát az alulról nyitott, a doboz citerát az alulról zárt (fenékkel ellátott) hangszerekre használjuk.
11. b. kép: Egy darabból vájt kisfejes citera, Szabadegyháza
11. kép: Vályú citera, Csóka
12. kép: Alföldi hasáb citera, Pacsér
13. Felvidéki dobozcitera, Százd 18
A hasáb lehet téglatest, de találunk a fej felé szűkülő trapéz, azaz csonka gúla alakú hangszert is. (Nyugat Európában kedvelt ez a forma, nálunk Kiskunhalason, Pacséron és Békéscsabán bukkantunk ilyen hangszerekre.)
14. kép: Trapéz citera, Pacsér A dobozformának összetettebb típusai a galambdúcos és két hangszekrényes, egymásra épített citerák. A több hangszekrényes forma igen népszerű francia és flamand területeken, Elképzelhető, hogy a galambdúcos változat a több hangszekrényes formának egyszerűsödő alakja.
15. kép: Galambdúcos citera, Csóka
16. kép: Neukirchen, egymásra épített, több hangszekrényes citera 19
A kisfejes (oldalfejes, kölyökfejes, fiókos) citeráknál egy típusnak tekintjük az egytől akár nyolcig terjedő oldalfejeseket. Külön altípusként kezeljük azonban a belsőfejes szerkezeti megoldást (a dallamhúrok rövidebbek, mint a kísérő bordunhúrok).
17. b. kép: 4 kisfejes citera, Telekgerendás
17. c. kép: 5 kisfejes citera, Szabadegyháza 17. a. kép: Kisfejes citera, Békéscsaba 18.a. kép: Belsőfejes citera a Szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből
18. b kép: Belsőfejes citera a Szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből 20
Az oldalfejes citerák közül külön változatként említjük a csikófejes citerát.(Bár sem formailag sem szerkezetében nem különbözik a kisfejes hangszerektől, a hagyományban mindig megkülönböztették, és a megnevezésben hangsúlyozták is a csikófejes formát.) Ezeken a hangszereken a nagy fej – és leggyakrabban a kis fejek is – lófej formájúra vannak kifaragva. Érdekes, és bizonyára megválaszolatlan kultúrtörténeti kérdés marad, hogy miért pont csikófej került a magyar asztaliciterára? Egyébként a formai-szerkezeti kutatás során előkerült ökörfejű, madárfejű, halfejű és medvefejű citera is!
19. kép: Csikófejes citera a Szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből
20. kép: Halfejes citera, Pacsér
A hasas citeráknál domborúan ívelt a külső káva. A has leggyakrabban a hangszer hátsó részénél van. Előkerültek azonban középtájt hasas-búbos, félhasas, kétoldalt hasas (tamburaszerű, Mittenwaldi) és kettős hasas formák is. Sajnos gyakran a kisfejes-hasas formát azonosnak tekintik a hasas citeratípussal, holott más szerkezet, más forma, más hangzás és más elterjedtség jellemzi a két altípust. 21
21. b. kép: Középtáj hasasbúbos citera, Illésháza 21. a. kép: Hasas citera, Ostffyasszonyfa
21. c. kép: Félhasas citera, Szécsénykovácsi
21. d .kép: Kétoldalt hasas citera, Szenttamás
21. e. kép: Kettős hasas citera, a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből
Ritka szerkezeti megoldás, de számon kell tartanunk a cimbalomciterákat (északi területek), és az idáig csak Dél-Dunántúlról ismert kapkodós citerát is, amelynek fedőlapján a kisfej-húroknál megosztó láb található. 22
22. kép: Cimbalomcitera, a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből A hasas és kisfejes forma ötvözéséből az Alföldön terjedt el leginkább a hasas-kisfejes citera változat.
23. kép: Hasas-kisfejes citera, Sándorfalva A neofolklorizmus hatásának tudhatjuk be az újabban készült, kombinált, különböző méretű, egybeépített, több fogólapos (pl. prím-tenor) citerákat.
24. kép: Egybeépített citera, Szenttamás
Osztrák-bajor (Stajer) vagy alpesi citeratípus Bár tanulmányunk tárgya a magyar, falusi hagyományban élő citera, meg kell említenünk a tőlünk nyugatra osztrák és délnémet területeken kialakult és elterjedt alpesi citeratípusokat is. Ez a hangszer az 1860-as években nyerte el mai alakját. Amit azonban az eddigi irodalom nem hangsúlyoz, hogy a Stajer koncertcitera nem 23
követi a monochord és a belőle származó nyugat-európai hagyományos citerák formáját és méretarányait. Míg a monochord, a Scheitholt, a Kratz Zither hosszúkás, téglalap alapú hangszekrényű (az utóbbi dob-hassal), a Stajer citera rövid, széles, zömök hangszekrényű, feje rövid, (szélesebb a hosszánál), a hangszertest lapos (2-3 cm) táblaszerű. Ezek a méretarányok szembetűnően mások más hangszertípusok felé mutatnak, nem az érintősoros citerafélékre jellemzőek. Az ellentmon25. kép: Cimbalomcitera, a Budapes- dás megoldásához számunkti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből ra a magyar cimbalomciterák konstrukciója nyújt segítséget. A cimbalomcitera nem más, mint egy cimbalomra illesztett kétsoros kromatikus citera fogólappal rendelkező ötvözethangszer. A Stajer (alpesi) citera ugyanígy egy pszaltériumra ráillesztett gitár (kvartváltós) fogólappal rendelkező hangszer. Ez a hangszer szakított az addigi citerák ókorba visszatekintő bordunkíséretével és lehetővé tette az akkoriban már régóta divattá vált harmóniakíséretes, funkciós akkordváltásokra szokott zenei szövet megszólaltatását. A fogólap felett megszólalt a dallam, míg a kvintkör szabá26. kép: Stajer citera, lyai szerint rendezett szabadon Dunaszerdahely zengő pszaltériumhúrokból lehet szerkeszteni az akkordokat. A magyar hagyományos hangszeres zenére a tartalom nem, de a forma – mint divat – erősen hatott. A dunántúli és felvidéki citerák rövidfejűek, zömök hangszertestűek és lapos hangszekrényűek lettek. Új hatásként alkalmazni kezdték a fogólapokat. A korábbi időkben a hangszekrény fedőlapjába közvetlenül ütötték be a küszöböket (bundokat). 24
A Felvidéken dokumentált citerák formai-szerkezeti leírása Listázzuk a szlovákiai magyarság köreiben dokumentált hangszereket. A felmérés (gyűjtés) 2007. március 17.-től 2010. november 29. időszakot foglalja magába. (A dokumentáló programot jelen kézirat lezárása után is folytatni kívánjuk.) Minden olyan citerát számba vettünk, amely a magyar népzenei dialektus területek szerint a magyarság északi sávjába tartozik, és legalább egy sajátságos egyedi jellemző jeggyel rendelkezik. (Nem tárgyaljuk a más dialektus területen készült és az egymástól semmiben sem különböző hangszereket. Egy-egy bizonytalan eredetű hangszer, azonban, készülhetett más területen is.) A citerákat nem lelőhelyük alapján, hanem formájuk, szerkezetük szerint rendeztük sorba, a hasonlóságok, vagy a különbözőségek egybevetése végett. Igyekeztünk a régebbi, vagy jellemzőbb hangszert egy-egy csoport elején tárgyalni, de egy-egy meghatározó citerakészítő hasonló hangszereit egymás mellé rendeztük. A határeseteket, ezidáig egyedi megoldásokat a legjellemzőbb stílusjegyek alapján ítéltük meg. Minden bizonnyal a további kutatások módosíthatják, átrendezhetik jelen pillanatban rögzített meglátásainkat.
25
HASÁB ÉS DOBOZ ALAKÚ CITERÁK 1. Hasáb alakú citera (Ipolybalog) Érdekes módon, a magyarság északi sávjából az eddigi kutatás során egy darabból vájt vályú alakú citera egy sem került elő. Több egymást ki nem záró lehetőség adhatja meg a választ erre a kérdésre: - a kutatás még nem járt be minden kis tájegységet, elzártabb területekről előbukkanhat még ilyen hangszer is, - készültek ezen a nagytájon is vályú hangszerek, csak nem maradtak fönn, - a citerakészítés és a citerajáték abban az időszakban terjedt el az északi dialektusban, amikor már modernebb szemlélettel, eszközökkel és eljárással, több alkatrészből építették a hangszereket. Az egy darabból vájt formánál valamivel újabb szerkezet az alulról nyitott hasábcitera. Itt még mindig vályú alakról beszélhetünk, de ezek a hangszerek különböző fafajtákból, több alkatrészből (fej, fedőlap, oldallapok, tőke) állnak össze. Kéziratunk lezárásáig egyetlen alulról nyitott hasábcitera került látótérbe RIMÓCI Gábor magángyűjteményéből. A zeneszerszámon egyaránt felfedezhetők alföldi és osztrák-bajor, alpesi jellegzetességek, szerkezeti megoldások. A citerát sötétebb tónusú- keményebb fából való- fejből és tőkéből, valamint világos tónusú- fenyő és puhafa- oldallapokból szegeléssel építették meg.
27. kép: Hasáb alakú citera, Ipolybalog 26
28. kép: Érintősor
A fej lefelé csapott, gurigában végződik, az Alföldön igen gyakori forma. A fejen a hangolószegek két csoportban helyezkednek el: a dallamhúrok egy tömbben, a kísérőhúrok harántirányban egy sorban. Ez jellegzetes alpesi elrendezés. A fejhossz 13,5 cm, szélessége 18,5 cm, szélesnek mondható, alpesi jellegzetesség. Az érintőket közvetlenül a fedőlapba kétsoros kromatikus beosztással ütötték be, ami az Alföldön a leggyakoribb. A hangszert RIMÓCI Gábor 2004-ben felújította.
29. kép: A hangszer belseje
30. a. kép: Citerafej
30. b. kép: Cseh citera rajz, Vaclav Raska, Stramberki hangszere
Ennek során kijavította az érintősor „hibáit”. A fedőlapon maradt lyukakból kirajzolódik az eredeti érintősor, amely majdnem kétszeresen szélesebb volt a mostaninál. Az eredeti küszöbök rendjében, a belső sorban szerepel egy rejtélyes negyedhang lépés is. A „H” és „C” félhanglépés között található a kiegészítő sorban egy negyedlépésnyi érintő. Ez a jelenség külön tanulmányt érdemel. Felbukkan a Dél-Alföldön Szeged és Makó környékén, Kiszomborban (Torontál megye), Földeákon (Csanád megye), Szarvason és Sarkadkeresztúron (Békés megye), Veszkényen (Sopron megye), Nádszegen (Csallóköz) és az Ipoly mentén is. 27
A legfrissebb információink szerint egy cseh citerán is megtalálható ez a skálabeosztás. Kérdés, hogy egy véletlen hiba újramásolása-e a jelenség, vagy egy már kikopott hangközlépés emlékét láthatjuk ebben a sajátosságban? 31. kép: A hangszer vége A fedőlapon két kör alakú hangnyílást találunk. A nagyobb minden valószínűség szerint a felújítás alkalmával szélesedett ki, mivel az eredeti érintősor vonalán túlterjed. Ugyanúgy ekkor kerülhetett oda a hangszer eredeti stílusához nem rímelő fehér műanyag verőkoptató is. A citerát gyakran használhatták, hiszen a koptató is azért került rá, hogy védje a fedőlapot és elfedje a mély verőjárás barázdáit, melyekben szilaj mulatságok emlékei bújtak meg.
2. SZABÓ István doboz citerája (Tardoskedd) Készítője SZABÓ (Bundri) István. A hangszertulajdonos SZABÓ Ferdinánd elmondása szerint a zeneszerszám az 1950-es években készült. A hangszer jól képviseli a Felvidék nyugati és középső területeinek doboz formájú citera változatát. Több típusjellemző is hangsúlyozottan megfigyelhető rajta. A hangszer széles. Szélessége 17,5 cm elöl és hátul is. Ezzel szemben a hangszekrény igen lapos. A doboz magassága mindösszesen 3 cm. Ez a leglaposabb magyar citera, amit a Kárpát-medencében ezidáig adatoltunk! Ennél laposabb hangszekrényt csak az alpesi citeráknál találtunk. 32. kép: Stajer citera oldaléle 28
A citera feje igen rövid, lefelé kerekítve nem éri el a 3 cm-t. Az átvizsgált mintegy 350 citera viszonylatában az egyik legrövidebb. A fej és hátsó tőke keményfából készült. A fejen keresztirányban sorakoznak a négy dallamhúr és hat kísérőhúr hangolószegei. Egyetlen hangnyílás található a fedőlapon, kicsit hátulra tervezve. Valószínűleg a fogólap vége szolgáltathatta az iránymércét a hangnyílás heylyét illetően. Így a hangszer formai súlypontja a hátsó szegmensre esik. A fogólap sötétbarna, így jól kontrasztál a világos hangszekrénnyel, de ezzel tónusbéli egyensúlyt teremt a szintén sötétebb oldallappal, az első és a hátsó tőkével. 33. kép: SZABÓ István citerája A fogólap érintősora diatonikusnak tekinthető, egy lépés kivételével, mivel a szokásos hypoionmixolid hangsorban a c-d hangközlépésnél egy cisz/desz félhanglépést is ta34. kép: A citera fogólapja lálunk. Az egysoros, diatonikus küszöbbeosztásnál gyakran találkozhatunk- Magyarországon és Nyugat-Európában is- újító kísérletekkel, amely a dúr és moll dallamok játszhatóságát és az ennek megfelelő bordunhangzás harmóniáját igyekeznek összeférhetővé tenni. Ennek a hangközlépésnek a létjogosultságát csakis a hangszerkészítő magyarázhatta volna meg. Így utólagosan azt a feltevést kockáztatjuk meg, hogy ha a mollos és dóros dallamokat „D”-re zárta a játékos, akkor a nagyszeptimes záróformulához hangzásideálja igényelte a „D” alatti „CISZ” félhangot is. A citerán sajnos egyetlen húr sem maradt, így még csak irányjelzőt sem sejthetünk a hangolását illetően. 29
3. SZABÓ József citerája (Tardoskedd) Doboz formájú hasábcitera, felújítva. Amikor a környékre is eljutott a citerazenekari mozgalom hatása, „hadrendbe” fogták a régebben készült, de még használható hangszereket. Egy ideig jól szolgáltak, de később korszerűbben épített, új szemléletet képviselő citerák születtek. Ezt a hangszert Szabó József, Ferdinánd nagyapja építette valamikor az ötvenes évek elején. Az eredeti, finom hangszerépítési megoldásokat sajnos a felújítás eltakarja, mivel az egész test vékony furnérlemezzel van borítva.
35. kép: SZABÓ József citerája Maga a doboz széles, de nem annyira lapos forma. Szélessége 14,5 cm, magassága 6,5 cm. A hangszekrényen két kör alakú hangnyílás helyezkedik el, de a fogólapon is találunk három hanglélegeztető lyukat. Ezeketvalószínűleg- a felújítás alkalmával nyitották, az „A”, a „D” és a „G” mezőnél. A doboz citera egyik fő érdekességét a hatszögletű menetes csavarokból kialakított hangolószögek jelentik. Amíg az Alföldön a csapok hagyományosan, bevágott szögek, 36. kép: A citera fogólapja 30
csak kis mértékben fúrtak és négyzetesek, a Felvidéken jellemzően sok eltérő újító megoldást találunk. A hangolócsavarokat két csoportba rendezték: az öt dallamhúrt tartókat két sorba tömörítve, a további négy csapot kereszt irányban egy sorba. (Az alpesi citerák húrelosztásának szellemében.) A fej egyébként a rövid fejek csoportjába tartozik (inkább széles, mint hosszú), nem haladja meg a 4 centimétert. Szabó József hasábciterájának másik kiemelt érdekessége az elnyújtott hátsó tőke. (A XVIII. századi cseh rajzon is ilyet láthatunk.) Alakja leginkább egy fölfordított ladik orrához hasonlít. Az eredeti húrláb az idők során sajnos elveszett, így nem határozható meg a föltámasztás helye sem (menzúra). Föltételezhetjük- a többi hasonló konstrukciójú hangszer alapján-, hogy a föltámasztás nem a tő37. kép: Hangolószegek, kén, hanem a hangszekrényen lehetett, a húrtartó szögektől 3-4 centiméterrel beljebb. csavarok A hangszer harmadik különlegessége maga a fogólap. Az érintők egy sorban, diatonikus rendben helyezkednek el, azonban az utolsó küszöb és a föltámasztás között még egy félhangnyi hely van, úgyhogy a záró „C” hangtól az üres húr bő kvart távolságú „FISZ”-ként szólhatott. Talán a játékos túlnyomó részt moll jellegű dallamot játszott „A”-ra zárva, s fülének kellemesebb volt a kis tercre lévő „FISZ”, mint a nagyszekundra lévő „G” kíséret? **** 2008 őszén Százdon rendezték meg a X. Felvidéki Országos Citerás Találkozót. Ösztönzésünkre a helyi szervezők tucatnyi citerát gyűjtöttek össze az általuk ismert hangszerekből, melyeket a környéken készítettek vagy máshol vásároltak, de itt használták őket. A kiállított hangszerekből öt készült Százdon a hetvenes évek környékén. Az ötből négy dobozcitera, egy félig hasas, kisfejes. Figyelemreméltó. A négy hangszernek nyilvánvalóan köze van egymáshoz. Nem állítjuk, hogy mintául szolgált a régebben készült az újabbnak. Feltesszük annak a lehetőségét is, hogy több hasonló hangszer készülhetett azidőtájt vagy korábban, és azok is lehettek mintaadó 31
hangszerek. Ritkán rajzolódik ki ennyire egyértelmű formai-szerkezeti helyi stílus. Az azonban még nagyobb hangsúlyt kölcsönöz, hogy ezek az egységes megjelenésű hangszerek stílusjegyeikben mennyire rímelnek az Ipoly-mentétől földrajzilag távolabb eső Vág és Garam-közi Mátyusföldi, Tardoskedden talált hangszerekre. Az első feltáró kutatásokból olyan kép rajzolódik ki fokozatosan, hogy ez a hangszertípus formai jellemzőivel meghatározó a csallóközi, mátyusföldi, Vág- és Garam-közi, valamint az Ipoly-menti szlovákiai magyarság körében.
Százdi dobozciterák 4. SZABÓ János citerája (Százd) Meglepő a névrokonság a tardoskeddi SZABÓ citerakészítő dinasztiával, de a hangszer a helyiek elmondása szerint Százdon készült az 1940-es években. Mindennek ellenére sok hasonlatosságot mutat a már ismertetett Szabó citerákkal. A zeneszerszám doboz formájú, több alkotóelemből szögeléssel állították össze. Az alkotórészek mindegyike keményfa, így a hangszer nehezebb, mint első pillantásra tűnik. A fa natúr, felületét sem festéssel, sem lakkozással nem kezelték. Az egész hangszer meglehetősen puritán, gondosan megművelt felületein kívül, a hangnyílások remek érzékű elhelyezésén túl, csupán formai harmóniája az egyedüli éke. Masszív, egységes szerkezetével biztonságot, megnyugvást, távolba néző hagyományt sugároz.
38. kép: SZABÓ János citerája 32
A hangszerdoboz széles, 16 cm és középmagasságúnak mondható (6,5 cm). A fej és a hátsó tőke is lefelé csapott, „ladikorr” formájú. A hangszer szembeötlő különlegessége, hogy a húr első föltámasztása (nyereg) mintegy 10 centiméterre van a fej végétől, magán a hangszekrényen. A fejen harántirányban, két sorban sorakoztak a hangolószegek, valamikor négy dallam és hét kísérőhúrral. A hangolószegekből mára csupán foghíjasan, összesen négy maradt. A hátsó feltámasztás (láb) is a hangszekrényre nyúlik be a hosszú hátsó tőke fölött. A menzúra hossza 57 cm, a hangszer hossza 80 cm. A citera egyedüli díszítőeleme a két romboid alakzatba elhelyezett hangnyílás négyes. Szép arányban, esztétikusan alkották meg őket . Az érintősor, régi hagyomány szerint fogólap nélkül a fedőlapba lett beütve. Egysoros, diatonikusnak tekinthető, kivétel az üres húr és az első érintő közti lépés. A „C” hangtól fölfelé szabályos a diatonikus érintősor. A „C” alatti „H”-tól félhangra a „B” következik, és utána semmi a húrpárnáig (a nulladik feltámasztóig). Az arányokat mérlegelve az üres húr és a „C” közötti hangköz39. kép: A citera feje lépés nagyterc, azaz „ASZ” lehetett. Ez a megoldás furcsán hangozhatott akár a dúros dallamokat illetően „C”-re zárva, de még inkább furcsa a mollos dallamokat hallgatva „D”-re zárva. („A”-ra eleve nem lehetett zárni a mollos dallamokat, mivel alsó „A” küszöb nincsen.) Egy rejtélyes hangzással szegényebbek vagyunk, hogy nem találhattuk fölhúrozott állapotban e becses zeneszerszámot.
5. PÁSZTOR Ernő citerája (Százd) Ugyanazt a szemléletet tükrözi, mint az előzőekben tárgyalt Szabó János hangszere. Az egymásra hatás tényét erősíti, hogy néhány szerkezeti megoldás teljesen megegyezik, vagy igen hasonló. Milliméterre megegyezik a húrhossz: 570 mm, ugyanígy a húrmagasság is: 65 mm. 33
A doboz 3 milliméterrel laposabb lett, mivel ezen a citerán már nem közvetlenül a fedőlapba helyezték az érintőket, hanem egy 3 mm vastag fogólapba. Ez az építés már újabb, modernebb hangszerépítési irányzatot képvisel. A rendhagyó érintősor teljesen megegyezik. Egysoros, diatonikusnak tekinthető. Az első feltámasztás (nyereg) szintén mélyen benyúlik a hangszekrényre, a hátsó tőke viszont nem hátranyúló (ladikorr), rövidebb, csapottabb. A feltámasztás a fogóléc miatt viszont elég magas.
40. kép: PÁSZTOR Ernő citerája
41. kép: A citera hátulja 34
A fejen négy dallamhúrnak és öt kísérőhúrnak való hangolószeget helyeztek el többé-kevésbé két sorban. (A vastag bőgőhúr még megmaradt.) Maga a hangszertest egy centiméterrel keskenyebb: 15 cm. A fedőlapon két (pontosabban öt) hangnyílás található. Egy ellipszis alakú (az alpesi citerák gyakori hangnyílása) és egy négyes lyukcsoport. A lyukcsoport feltételezhetően szintén szabályos romboiddá szeretett volna sikeredni, de ez nem valósult meg tökéletesen. A gazdája így is szerethette hangszerét és gyakran játszott rajta, mivel pengetője az erezetig koptatta a fogólap hátulsó végét. Magát a hangszert sötétbarnára festette, lehet, hogy esztétikai megfontolásból, de az is lehet, hogy csupán a gondosan kialakított fafelületet kívánta megóvni.
6. PÉNZ János citerája (Százd) A citerát PÉNZ Antal készítette. A citera PÁSZTOR Ernő hangszerével mutat közelebbi formai rokonságot, azzal érdemes összevetnünk.
42. kép: PÉNZ János citerája Első pillantásra a két hangszer szinte egyformának tűnik, bár jellemző különbségek is fellelhetők köztük. Mindkét hangszer barnára van festve, igen hasonló a fej és a hátsó tőke kialakítása és azonos a két hangnyílás elhelyezése, megformálása. (PÉNZ Antalnak szabályosabbra sikeredett a négyes lyukcsoport megszerkesztése.
43. kép: Hangnyílás
44. kép: A citera feje és a hangolószögek
A fej szélessége 16 cm, pontosan megegyezik SZABÓ János citerájának szélességével, ugyanígy megegyezik a húrfeltámasztás magassága is. A fej rövid és lefelé csapódó. A hangolószegek nagyjából két sorban 35
helyezkednek el. Öt dallamhúr és mindössze három kísérőhúr csapot terveztek a hangszerfejbe. A citera hátsó tőkéje rövid, de rendhagyó módon a húrfeltámasztó hátsó húrpárnától mintegy tíz centiméterre még egy pótlábat találunk, így a menzúra (58 cm), jóval rövidebb a citera összhosszánál (78 cm). A hangszer különleges kialakításának megfejtése több szakaszban nyomon követhető a fogólap érintőbeosztásának nyomaiból. A dobozcitera első fogólapja egysoros diatonikus volt. (Talán PÁSZTOR Ernő, vagy SZABÓ János mintája nyomán.) Ez a beosztás szemmel láthatólag nem felelt meg a hangszer használójának, ezért új fogólap beosztás után nézett. Az új fogólap minta azonban kétsoros „kromatikus” volt, rövidebb húrhossz mérethez. Ekkor kerülhetett be a rendhagyó póthúrláb. A kétsoros kromatikus küszöbbeosztás azonban zavarhatta a citerást a hangszeren való tájékozódásban és a két sort- nagyjából- ismét egy sorra ritkította! (Három félhang érintő a felső regiszterben megmaradt.) 45. kép: A citera többször átalakított Az így kialakított fogólap fogólapja úgy tűnik teljes egészében megfelelt a tulajdonos zenei látásának és hallásának, mert mélyen a fa erezetéig, nemcsak a fogólapon, de a hangnyílás mellett a fedőlapon is kikoptatta pengetője járása a hangszert, a számolhatatlanul sok dallam anyagba vésett jeleként.
7. PETROVICS József citerája (Százd) Lapos, széles, hasáb alakú citera. Ez a hangszer is arányaival, konstrukciós megoldásaival beleillik a százdi sorozatba. Mindemellett markáns egyedi jegyeket, megoldásokat is hordoz. E hangszerek közül ez tűnik a legfiatalabbnak, bár mindegyik elkészülte, vagy felújítása – a helyi citerások elmondása szerint – a hatvanashetvenes évek közé, a citerazenekari mozgalom beindulásának idejére tehető. 36
Ez a hangszer a legszerényebb kivitelezésű a százdi dobozciterák közül. Úgy tűnik, jó minőségű alapanyaghoz nem sikerült hozzájutni a készítőnek, vagy talán nem is igen volt rá igénye. Így a fedőlap és a fenék rétegelt lemezből készült, ami hangszerészek körében nem nagyra becsült megoldás. A hangszekrény szerény hangerején a kicsit túlméretezett ellipszis alakú hangnyílás sem tudott segíteni, ha nem zeng a rezonátor, nincs mit kiadni a nyílásnak.
46. kép: PETROVICS József citerája A rétegelt lemez ugyanis keresztszál irányba ragasztott lapokból áll, így ez a szerkezet esélyét sem adja meg az együttrezgésnek, rezonanciának. Ha hangerőben nem is, más jellemzőjében mégis kitűnik a több száz eddig vizsgált citera közül. Ez a legrövidebb fejű hangszer: fejének hoszsza mindösszesen 2,5 cm! Éppen hogy ráfért a hat hangolószög négy dallamhúr és csupán két vendéghúr. A fej egyébként széles, 18 cm, deellentmondásosan- a hangszer fele fölött nem húzódtak húrok. A doboz 4,4 cm, lapos hangszekrénynek mondható. Az előző százdi hangszerekkel ellentétben a hátsó tőke is igen rövid, és csupán kicsi kerekítéssel, derékszögben végződik. PETROVICS József hangszere fogólapjával is bizonyította, hogy egyedi utakat jár a 47. kép: A legrövikonstrukció kialakításában. Zeneszerszámának debb citerafej érintősora egysoros kromatikus, az osztrák-ba37
jor rendszernek megfelelően. Teljes mértékben, azonban mégsem azonos az alpesi citerák fogólapjával, mivel egyedi elképzeléssel a diatonikus lépéseket világos mezőnek hagyta, a kromatikusokét pedig sötétre festette. Így a hangszer kissé sakktáblára emlékeztető jelleget kapott. A diatonikus mezőkbe gondosan beírta a hangok neveit, amiből kiderül, hogy az üres húrt tekinti „C”-nek, nyilván egyben záróhangnak is (az egyenlő félhangok rendje, bármely mezőt, egyformán lehetségesnek megengedi záróhangnak). Azt, hogy mennyire működött egyéni elgondolása, nem tudjuk, de pengetés nyoma 48 kép: nemigen látható a fedőlap láb előtti részén. A citera láb előtti része
8. Nagykürtösi - Kóvári citera (piros) Szép, arányos méretekkel rendelkező, szemnek kedves hangszer. Gondos felszíni megmunkálással, az alkatrészek precíz harmóniájával, az illesztések finomságával, az egyes elemek formai arányának tökéletes megtalálásával első pillanatra felhívja a szemlélő figyelmét.
49. kép: Kóvári piros citera A hangszert 2000-ben RIMÓCI Gábor felújította, az eredetileg egysoros diatonikus érintősort, kétsoros kromatikusra alakította át. Ennek megfelelően a húrelosztást is átcsoportosította, a négy dallamhúrhoz még két húrt átvezetett a kiegészítő „félhangsor” fölé, így a húrszerkezet a mai állás szerint 4+2 dallamhúr és 4 kísérőhúr. 38
A tőke a hátrafelé kihúzott „ladikorr” formát mutatja (3,5 cm). A húrtartó szögek eredetileg a ferde padkán sorakoztak, a felújító átalakítás során átkerültek hátrább, a függőleges részre. A fedőlapot két 8+1-es lyukcsoport, „rozetta” díszíti. Utólag, szerkezetileg idegen elemként került rá az első hangnyílás rátét-gallérja, valamint a fogólap és láb közé elhelyezett piros műanyag verőkoptató. A hangszer származása nem egyértelmű. A fenékre ráragasztott címkéből a készítési hely egyaránt lehet Kóvár és Nagykürtös is. A citera eredetileg két harántirányú talpazaton (lábgerendán) állt, amit átalakításakor négy, a sarkokban elhelyezett 50. kép: A citera címkézett feneke lábra cseréltek.
9. Ipolysági doboz citera Az Ipoly-menti dobozciterák szerény szép képviselője. Egyszerűségében, dísztelenségében, de gondos kidolgozottságában, harmonikus méretarányaiban példásan reprezentálja tájegységének stílussajátosságait. A hangszertest széles, lapos, a rövid fejen harántirányú hangolószegekkel. A hátsó tőke hátrafelé meghosszabbodik, lefelé csapódó „ladikorr” alakú.
51. kép: Ipolysági doboz citera 39
A pontosság kedvéért: a fej hossza 3,5 cm, igen rövid. A dallamhúr csapjai (utólag csoportosítva 3+2) egy tömbben, a kísérőhúrok csapjai (9 db) harántiránt két sorba vannak elrendezve. Az első feltámasztó húrvánkos feltűnően magas, a fej hátrafelé csapódó padkája miatt, erős szögben hajlanak le a rövid fejre, a hangolószegeken kifeszített húrok. A hangszekrény 5,2 cm magas, ami a felvidéki átlagmagasságnál kicsit több, de a hasonló alföldi citerákhoz vizszonyítva még mindig laposnak számít. A citera szélessége 14 cm. A dél-alföldi hasábciterák 52. kép: A citera eleje szélessége 8,5-12,5 cm között mozog, egyetlen 15 centiméteres kivétellel. Ennek alapján nyugodtan tekinthetjük széles hangszekrényűnek asztaliciteránkat. Az ipolysági dobozciterán a különböző alkatrészek faféleségeinek természetes színáry55. kép: A láb és tőke nyalati kompozíciója alapozza meg küllemének magával ragadó harmóniáját. A világos tónusú puhafa fedőlapon sötét fogólap helyezkedik el. Az első és a hátsó húrfeltámasztó, valamint a fej és a tőke is sötétebb árnyalatúak. A fogólappal egyforma tónusú a belső oldallap. A külső oldal54. kép: A fogólap lap, amit a hangszer hallgatója lát, tartogatja a meglepetést: négy hosszanti világos és három sötét sáv váltja egymást. Csíkozott. 40
Két világos sáv a fedőlap és a hangszerfenék. Viszont még két világos csík az intarziaszerűen beillesztett világos furnércsíkból ered. Ötletes, tetszetős, ritka megoldás. A fedőlapon négy hangnyílás található három kör és egy ellipszis, arányos elrendezésében. Még a dallam első hangja előtt 53.kép: is jól adják ki a hangszer üzenetét. A citera külső széle A fogólap eredetileg egysoros, diatonikus küszöbbeosztású volt. A jelenlegi tulajdonos felújítása nyomán kétsoros kromatikussá vált. Az érintők átrakásával megváltozott a hangszer menzúrája.. Mintegy egy centivel beljebb lépett a hátsó láb. Így még hangsúlyozottabbá vált a tőke hátranyúlása. A húrtartó szögek ebben az esetben is a függőleges szakaszra kerültek. A citera a felújításnak is köszönhetően igen jó állapotban látható. A felvidéki dobozciterák jellemző példája.
10. MÉZES István citerája (Nagycsalomja) A felvidéki dobozciterák közül az egyik legfiatalabb, 2002-ben készítette MÉZES István nagycsalomjai asztalosmester. (A mellékelt képeken tévesen Mózesként szerepel vezetékneve.)
56. kép: MÉZES István citerája A hangszernek, minden bizonnyal mintául szolgálhatott az ipolysági dobozcitera és a kóvári-nagykürtösi citera is, méretarányai javarészt milliméteres pontossággal egybevágnak. 41
A doboz összhossza 76 cm, húrhossza 67 cm, éppúgy, mint az ipolysági hangszernél; szélessége 14 cm, szintén megegyezik. A doboz magassága két milliméterrel kevesebb, kereken 5 cm. Egyedüli különbség, hogy az ipolysági hangszer feje rövid: 3,5 cm, míg a tárgyalt citera feje hosszabb: 6 cm. A hangszer hátsó tőkéje is hátranyúló-csapott („ladikorr”).
57. kép: A citera hátsó része A fejen halványodó alpesi mintára külön csoportban az öt (3+2) dallamhúr, és harántiránt egy sorban az öt kísérőhúr hangolószöge helyezkedik el. A fogólapon az érintők két sorban, kromatikusan helyezkednek el. A hangszer alkatrészeinek színtónusai is megfelelnek az ipolysági hangszerének, sőt egy kicsit még finomodtak is. Világos, sárga a fedőlap, vörösesbarna a fej és a tőke, sötétbarna az oldallap és majdnem fe58. kép: A citera feje kete-barna a két húrvánkos és a fogólap. A fedőlapon a nagykürtös-kóvári mintára két 8+1-es lyukcsoportú rozetta helyezkedik el. RIMÓCI Gábor égetéses technikával rajzolt meg, legelő lovakat, gémeskúttal és kunyhóval . A hangszer a vidék régebbi hangszereinek mintájára épült, a citerazenekari mozgalom új igényei nyomán. 42
11. A Komáromi Dunamenti Múzeum hasáb alakú dobozciterája A hangszer származásának idejét és helyét illetően, sajnos nem maradtak fenn írásos dokumentumok. Annyit bizton állíthatunk, hogy a hangszer szerkezeti felépítése, méretarányai alapján tökéletesen beleillik a többi közép- és nyugat felvidéki hangszerek sorozatába. Származását tekintve tehát tökéletesen jól, és hitelesen képviseli a múzeum régiós területének hagyományát. A készítés idejére vonatkozóan, csakis a fa állapotából, készítési eljárásokból és a korszakonként változó stílusárnyalatokból lehet következtethetni. Föltételezéseink szerint a hangszer az 1900-as évek első évtizedeiben készült, de mindenképpen az évszázad első felében. A hangszer valódi míves munka. Első pillanatra is látni, hogy hozzáértő és gondos kéz készítette. Az alkatrészek pontos illesztésűek, felületei igényesen, szakszerűen kidolgozottak. A fedőlap elsőrendű egyenes szálú fenyődeszkából állt elő. A citera keményfa fejű, nagyszerű vonalvezetéssel csúcsban végződő hullámvonallal zárul. Méreteit tekintve szélességéhez viszonyítva rövid fejűnek mondható: szélessége 18,5 cm, hossza 10 cm. A szegek két sorban kereszt irányban vannak elhelyezve. Négy dallamhúr egy csoportban, majd a tíz kísérőhúr két sorban harántiránt. A hangolószegek rendhagyóak. Arról tanúskodnak, hogy vagy komoly megmunkáló szerkezettel rendelkezett a készítő, vagy külön megrendelésre készültek olyan helyen, ahol fémalkatrészeket állítottak elő. A házilag barkácsolt citeráknál leggyakrab59. kép: A Komáromi ban egy fémrudacskát ellapítottak kalapálással Múzeum hasábciterája 43
vagy reszeléssel, majd a tetejét bevágták. Ez a legegyszerűbb eljárás, és a legtöbb alföldi citeránál ilyeket találunk. Komáromi citeránk hangolószögei négyzetes profilúak és fúrtak. A négyzetes végződést nem reszeléssel, hanem valószínűleg leköszörüléssel érték el. A henger alakú szeget kb. 1 cm hosszan bemarták. A felületet ezután forró olajjal kezelték, majd vékony fúrószállal kifúrták. (Nem minden házi műhelyben állítható elő.) A hangszer menzúrájának hossza 595 mm (majdnem 60 cm), dobozának magassága 4,3 cm, igen lapos. Az asztalicitera két fő éke, a telje60. kép: A citera feje sen egyedi, és mesterien megformázott, arányosan elhelyezett hangnyílás. A felső hangnyílás egy kecses nagy S betű. Akár egy kalligráfus is készíthette volna. Lehet61. kép: Hangolószeg séges, hogy a készítő mester nevének kezdőbetűjét láthatjuk benne. A másik hangnyílás akár egy ékszer is lehetne. 24 pontfuratból kirajzolt körben egy nagyobb fúrt lyuk, s az egészet küllőszerűen 4x4 fúrt pontlyuk köti össze. Egyszerű, de zseniális ötlet. Ezidáig egyetlen hangszeren sem fordult elő ez a megoldás. A fedőlapon 3 cm széles fogólap helyezkedik el, amelybe igen szakszerűen és precízen ütötték be, egy sorban, diatonikus rendben az érintőket. A szemlélőnek az a sejtése támad, hogy hangszerkészítő, vagy fával dolgozó művészi tehetséggel megáldott mesterember kézszíthette el a zeneszerszámot. A tulajdonosa- aki lehet, hogy maga a kézszítő is- megbecsülte és igen szerethette e remekművet, és igen gyakran játszott rajta. Verő62. kép: Hangnyílás I. jének járása mélyen bevésődött a fa erezetéig. 44
63. kép: Hangnyílás II.
Sok lassú, mély érzésű dallamot is pengethetett, mivel szinte a húrhossz feléig (g’) látható a pengetőnyom. Ilyen mélyen nem vidám táncnótákat szoktak verni, hanem érzelemmel teli lassú dallamokat a lélekhez hatóan kipengetni. Egy délvidéki öreg tamburást idézve: „Megszépült az, akinek a nótáját húztam”.
A palásti két citera Nem sokkal citerás kéziratunk lezárása előtt érkezett az információ, hogy a Korpona patak menti Paláston a Múzeumban két érdekes régi citera található. Érdemes volt még az utolsó órákban a helyszínre sietni, mivel az újonnan látótérbe került két hangszer átírta nemcsak a Felvidéken található asztali citerákról való elképzeléseinket, de az egész Kárpátmedencei magyar hangszertípusok formarendjét is módosította. A múzeumban látható mindkét hangszer dúcos citera. Az egyik hasáb alakú, a másik hasas dúcos. A szlovákiai magyarság köréből ezidáig nem került elő dúcos formatípus! Úgy gondoltuk, ezen a területen nem is fordult elő. Viszont a magyar citera teljes elterjedési területéről eddig nem volt tudomásunk hasas-dúcos formaszerkezetről! Nyilvánvalóan az igen kedvelt hasas formára egyedi ötlet alapján hatott a különleges ritkaságnak számító dúcos megoldás. Bár a két hangszer formailag különbözik (egyik hasáb, másik hasas), itt egy helyen, egymás után vesszük számba őket, az egymásra gyakorolt hatások, közös vonások jobb megrajzolása, összehasonlítása végett.
12. Hasáb alakú dúcos citera (Palást) Formai-szerkezeti kutatásunk során néhány egymásraépített hangszekrényű citera bukkant elő. Két különleges adat a temerini kettős 45
hangszekrényű és a Neukrichenből jelzett (Erős János feliratú) hármas (!) hangszekrényű citera. Ezek az adatok azt a lehetőséget vetik fel, hogy dúcos (galambdúcos, tornácos) asztaliciteráink ezeknek a hangszereknek egyszerűsödött változatai.
64. kép: Erős János citerája Neukirchenben
65. kép: Palásti dúcos citera A palásti galambdúcos citera a helyi Múzeum tulajdona. Sajnos, elkészítésének sem idejéről, sem helyéről nem maradtak fenn pontos in46
formációk. Feltételezzük, hogy a hangszer helyben, vagy a környéken készült. Készítésének idejét az 1900-as évek első évtizedeire becsüljük. A készítő mindenesetre jól értett a fához, szakszerű, gondos munkával építette meg összetett szerkezetű hangszerét. Vagy a szép szálú, jó fenyődeszka anyag, vagy a jó hangszerkonstrukció a titka annak, hogy a megmaradt néhány dallamhúr még ma is gyönyörködtetően zengeti a száz évvel ezelőtt megálmodott hangokat. A hangszerkészítő mesternek az apró, finom részletekre is volt gondja. Az egész hangszertestet egy kicsiny, mintegy 5 mm-es perem futja körbe a fejtől a külső oldalon át a hátsó tőkéig. A fej a hangszer többi méretéhez viszonyítva rövidnek mondható, benne a csapok harántirányban két sorosan találhatók: öt dallam- és kilenc kísérőhúrnak adnak helyet. A fedőlapot érdekes egyedi hangnyílások díszítik. Két kisebb kör (∅=3 cm) között egy háromszirmú (hó)virág és még egy háromszögű négyes lyukcsoport található. A 66. kép: A dúcos citera hátulja hátsó kör mellett még egy kísérő furat is megbújik. Az oldaltornácon 14 kapu (hangnyílás) segíti az egyedi hangzás megvalósulását. A fogólap egysoros érintőbeosztása teljes rejtély. A mai gyakorlattal és gyűjtött ismereteinkkel nemigen értelmezhető. Diatonikusnak tekinthető, de az ötödik küszöbről indul a „C”, azaz a dó-sor. Innen lefelé számítva „F”-ig vannak érintők, majd egy nagy szekundnyi távolságra feltámasztó húrpárna „ESZ/DISZ” pozícióban. A fogólapon legkopottabb a „D” mező, de lefelé arányosan kopott a „C”, „H”, „A” és a „G” hang is. Érdekes lenne megtudni, milyen hangra zárta dúr és moll dallamait az egykori asztalitamburás játékos.
47
13. Hasas-dúcos citera (Palást) A hangszer minden tekintetben egyedi és egyedülálló a magyar asztaliciterák formavilágában. Ezidáig hasas-dúcos citeráról nem volt tudomásunk. Jóllehet a hangszer kialakításában markánsan érezhető az osztrák-bajor polgári rétegből átvett szemlélet, mégis egy teljesen önálló, több hangszerépítői szemléletet magába foglaló zeneszerszámról beszélhetünk.
67. kép: Hasas-dúcos citera A faanyag összeválogatásából, a formai elemek alkalmazásából és kivitelezéséből arra következtethetünk, hogy a két palásti hangszert nem ugyanaz a mester építette, de a hasáb alakú dúcos citera- minden bizonynyal- hatással volt a hasas-dúcos későbbi rokonára. A fej rövid és széles. A hat dallamhúr egy csoportban, hosszában, a hat kísérőhúr két sorban keresztben az alpesi elrendezést követve sorakoznak. A zömök test emlékeztet az osztrák-bajor hangszertípusokra, és ezt erősíti a líra (a magyar paraszti díszítőművészetben nem alkalmazott) és két szívecske alakú 68. kép: hangnyílás is. A fogólap viszont Hangnyílás és fogólap szép stilizált tulipán mintában végződik. 48
Rejtélyes a hangszer érintősora is. Az egy sorban elhelyezkedő küszöbök rendje diatonikus, de a „C” (dó) hanghoz viszonyítva az üres húr „F” (fá) hangot ad, modális hangértelmezéssel líd hangsorú! Ebben az esetben is érdekes kérdést vet fel: hogyan hangolták és miként használták ezt az egyéni lelkületű hangszert?
49
HASAS CITERÁK A hasas citeratípus minden bizonnyal az osztrák-bajor, alpesi citera hatására terjedt el, önálló újabb hatásként a magyar területeken, elsősorban a Dunántúlon és a Felvidék nyugati és középterületein. A felvidéki formakutatások nyomán újabb variánsokkal gazdagodtak ismereteink: a táblaszerűen, enyhén ívelt hasas,és a Jóka környéki búbos, középtájt hasas változattal. Ezek szerint a hasas citera típusából ismerünk: 1. egyszerű (szögben megtört) hasast, 2. ívesen hasast, 3. táblaszerű, szélesen hasast, 4. középtájt hasas-búbosat, 5 kettős hasast, 6. kétoldalt hasast (tamburaszerű, Mittenwaldi), 7. félig hasas és 8. kisfejes hasast, formát. Citeratípusok: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Hasas (szögben megtört) Hasas (ívesen) Táblaszerű, enyhén ívelt Búbos, középtájt hasas Kettős hasas Kétoldalt hasas, tamburaszerű (Mittenwaldi) Félig hasas Kisfejes hasas
A táblaszerű széles hasas, középtájt hasas, kisfejes hasas és félig hasas változatot a fejezeten belül külön ismertetjük. 50
14. Hasas citera a Komáromi Dunamenti Múzeumból A legrégebbi szerkezeti megoldásokat mutató hasas citera. Keletkezési idejéről és helyéről sajnálatos módon nem maradtak fenn írásos adatok. Feltételezzük, hogy az 1900-as évek elején készülhetett a zeneszerszám, de akár régebbi is lehet. A hasas citerák általában alul zártak, fenékkel ellátottak. Mint az előzőekben láthattuk, a Felvidéken még a hasáb citerák is zömmel zártak, doboz szerkezetűek. Ez a hasas citera az alföldi hasábciterákra jellemzően alulról nyitott. A hasas citerák domború részét kétféleképp alakították ki. Vagy a vékony falemez hajlításával, vagy ívesen kifűrészelve a faanyagból (ilyenkor szögben megtörik a külső káva vonala). Jelen hangszerünknél ez utóbbi módszert alkalmazták.
70. kép: A hangszer hasa
69. kép: Hasas citera a Komáromi Dunamenti Múzeum gyűjteményéből
A citera szerkezetét és szerkesztését szemlélve érződik, hogy egyszerű szerszámokkal, de nagyon pontos munkával készült. Az oldallapok és a has is vastag anyagból, mintegy 1 cm széles lécekből állt elő, de nagyon precíz illesztéssel, csapolással. A hangszer feje rövid, széles (6,5/15 cm). Formatervezése kecses. Hullámvonalszerű kidomborított lezáró része kétoldalt befelé ívelő vonalvezetésével egy úri hangszerfőre való úri fejfedőt sugall. 51
71. kép: Csapolás
72. kép: Citerafej, csapokkal
Ennél is meghökkentőbb a húrok és csapok fejbéli eloszlása. Öt dallamhúr egy csoportban, majd a fej túlsó féltekéjén egyetlen baszszushúr! Mai játéktechnikai szemlélettel elég nehéz elképzelni mi módon pengették ezeket a húrokat? Hogyan állt össze dallam és egyhangos kisérete? A citera fedőlapján kottapad nincsen. Régi módon a fedőlapba ütötték be az egysoros hypoion-mixolíd érintősort. (A hangszer tisztításakor sajnos sérültek az egyes küszöbdrótok.) Két hangnyílás: egy nagyobb kör (∅=3 cm) és egy 3+1-es lyukcsoport arányos elhelyezésével díszíti a fedőlapot. A hangszekrény mindösszesen 5 cm magas, laposnak mondható.
Klasszikus alpesi hasas citeraforma Az osztrák- bajor alpesi területen, az ókori pszaltériumokból kialakult citeraforma erős hatással volt a magyar területek dunántúli és felvidéki hangszereire. Ez a hangszer zömök felépítésű. A magyar hangszereknél a fejtől-hasig terjedő szakasz többé-kevésbé megnyúlik, nyurgábbá válik. A has félkörívesen domborodik. Magyar hangszereknél a has gyakran törésszerűen indul, ritkábban ívesen folytatódik a párhuzamos szakaszból kiindulva. Jellegzetesen ezek a zeneszerszámok fogólappal rendelkeznek és lapos hangszekrényük alulról zárt. 52
NAGYHASÚ CITERÁK 15. CELENG János citerája (Nagycsalomja) A legrégebbi pontosan dokumentált felvidéki hasas citera. 1928-ban készült Nagycsalomján. Méltán tekinthetünk rá úgy, mint a felvidéki citerák egyik jellemző képviselőjére.
73. kép: CELENG János citerája A hangszer alapvetően az alpesi citera méretarányainak jellemző megoldásait hordozza. A fej szélesebb a hosszánál (szélessége 18 cm, hossza 9,5 cm), tehát rövid fejű. A doboz magassága 5 cm, ami laposnak számít. A hangszertest zömök. A jelenlegi állapot szerint négy dallamhúrja lehetett, ennyi hangolószeg áll, de még öt lyuk árulkodik a korábbi csapok helyéről. Három kísérőhúrnak van még helye, de ezen túl még két lyuk tanúskodik arról, hogy több kísérőhúr is feszülhetett a hangszer fénykorában. Ami azonban mégis érdekesség, hogy a fej szélességének felén túl egyáltalán nincs helye hangolószögnek. Gyakorlatilag csak a hangszer fél szélessége fölött futottak húrok. Furcsa! 74. kép: A citera feje 53
A hangszerfej lefelé csapott, de felpördülő. Ez inkább az alföldi hangszerekre jellemző. A fedőlapon fogólap húzódik, amelyben egysoros diatonikus érintősor található. Érdekes módon a „C” és „A” (a dúr és moll diatonikus skála záróhangjai) kevésbé kopottak. Sokat használták viszont, a „H”, „D”, „E” és „G” hangokat. .A fedőlapon egy kis és egy nagyobb kör alakú hangnyílás helyezkedik el, biztosítva az erőteljes hangképzést. A fogólap végénél komoly pengetési nyomok árulkodnak arról, hogy nem csupán dísznek használták a zeneszerszámot. A szokásos sötétbarna szín komoly méltóságteljességet kölcsönöz a hangszernek. Érdemes megfigyelni, hogy a hangszer két gerendaszerű keresztirányú talpazaton és egy harmadik talpacskán veti meg lábait.
75. kép: A lábak *** A következő három hangszerről feltételezhetjük, hogy CELENG János citerája, vagy annak a szellemében készült citera nyomán épültek. Ha hangszerek rokonságáról lehetne beszélni, akkor egyenesági vagy oldalági leszármazottakról szólhatunk. Szerkezeti és formai megoldásaikban azonosak vagy igen hasonlóak. Igen széles nagy hassal látták el őket (25 cm, 27,5 cm, 27,5 cm és 22 cm). A „leszármazottak” valamivel keskenyebb fejűek. CELENG Jánosé 18 cm, az elkövetkezőké 13, 13, 11 cm. Mindhárom hangszernek két kör alakú hangnyílása van, hasonló elhelyezéssel. 54
76. kép: Százdi citera
77. kép Nagykaposi citera A két sötétbarna citerát ugyanazon mester készítette, bár az egyik Százdról, a másik Nagykaposról került elő. A világosabb hangszer a királyrévi művelődési ház tulajdona. Ebben az esetben név szerint is ismerjük a hangszerépítőt: KATONA László Vágsellyéről. Mindhárom hangszer különleges jellegzetessége, hogy fedele és alja túlnyúlik a külső káván, így egy párhuzamos perem jön létre. Megkülönböztetésként peremes hasas citerának nevezhetjük őket. 78. kép: KATONA László citerája
79. a kép: Peremes has Nagykapos 79. b kép: Peremes has Vágsellye 55
16-17. Peremes hasas citerák Esztergomból Mint korábban említettük, sötétbarna peremes citerával, azonos műhelyből találkoztunk különböző helységekben: Százdon és Nagykaposon. A készítő kilétéről és a készítés időpontjáról sajnos nem tudtunk meg semmi megbízhatót. Százdon tudni vélték, hogy a zeneszerszám Esztergomból származik, de a készítés helye bárhol lehetett. Nagykaposon úgy tudják kapták valahonnan a hangszert. A két hangszer főbb méreteiben néhány milliméteres eltérés mutatkozik. A faanyag megválogatását illetően is, sajnos, teljes azonosság van. Mindkét hangszer fedő- és hátlapja is rétegelt lemez, amely egyáltalán nem rendelkezik jó akusztikai tulajdonságokkal. Így hiába kanyarított jó nagy hasat mesterünk, telt hangokat nem nyerhet ki belőle. A két azonos formájú, csapott hasáb alakú fejen eltérő a csapok és a húrok eloszlása. A százdi fejen több alföldi jelleg, a nagykaposin több alpesi jelleg mutatkozik.
80. kép: Százdi fej
81. kép: Nagykaposi fej
Mindkét hangszert sötétbarnára festették, ami első szempillantásra ismertető jegyként szolgál. Ugyanígy ismertető jegy a kétsoros kromatikus fogólap végén a kecses, halfarok forma kialakítása.
56
82. kép: Fogólap Százd
83. kép: Fogólap Nagykapos
Bizton kimondhatjuk, hogy a két hangszer ugyanabból a műhelyből (fészekaljból) indult két különböző, egymástól távol eső szolgálati állomására.
18. KATONA László citerája Vágsellyéről KATONA László és CELENG János hangszerei azonos formaideálból építkeztek, hatvan éves korkülönbséggel. A nagycsalomjai hangszer 1928-ban, a vágsellyei 1988-ban készült. Nyilván a fiatalabb citera számos új meglátástól kifinomultabb, számos új szerszám nyomán szabályosabb, mégis a fő elgondolásokat tekintve egykorúak.
78. kép: KATONA László citerája A kései utód hangszer készítője igényes, részleteiben is precíz alkotást hozott létre. 57
A faanyag igen gondos kompozíciója és minőségi megválogatása is szakértelemre vall. A fedőlap jó minőségű fenyő, a fej és a tőke sötétebb tónusú keményfa és még sötétebb a fogólap és a hátsó láb festett színárnyalata. A felületek nagyszerűen megmunkáltak, csupán a sok, és erős érzelmi használattól helyenként elhasználódottak. A hátracsapott fej lejtőjében az alpesi elrendezés szerint sorakoznak a csapok. A húrhossz, az összhossz és a fejszélesség rövidült az idő előhaladtával, de a doboz- és a húrmagasság milliméterre pontosan megegyezik. Korszerűbb és mindenképp összetettebb, de nem praktikusabb a hátsó tőke megoldása. Alpesi citeráknál is találunk bújtatott húrvezetést, amikor a hátsó tőkéhez egy lyuksor vezeti le a húrokat a bújtatott akasztószögekhez. Ötletes szerkezeti megoldás, ámde a húrok cseréjét roppant módon megnehezítő konstrukció. A vágsellyei citera ma is a királyrévi citerások szép zengésű, ékesszólású zeneszerszáma. 84. kép: Hátsó tőke
19- 20- 21. GÁL József három citerája (Nagycsalomja) GÁL József Nagycsalomján élt és készített citerákat. Három citeráját ismerjük (valószínűleg többet is készített). A legrégebbi 1945-ben készült, a legfiatalabb 1971-ben. Ha csak a két időpontot nézzük a társadalmi változások tükrében, két különböző világról beszélhetünk. GÁL József citerái viszont ugyanarról a világról, hagyományról, világszemléletről adnak képet, apró hangulatabéli eltérésekkel. Mindennek a fontos üzenete, hogy a hetvenes évek derekáig ezen a tájon még folyamatos, élő népi kultúráról beszélhetünk. Tettenérhetjük, hogy létezett egy szilárd hagyományos háttér. Csak jó néhány évvel 58
később ér ide a népzenei mozgalom és a folklorizmus új szele, amely közelebb hozza a távoli tájegységeket, de egyben el is mossa a helyi jellegzetességeket.
85. kép: GÁL József citerája I.
86. kép: GÁL József citerája II.
87. kép: GÁL József citerája III. Mindhárom hangszernek azonos a formája, még a has íve is hasonló, bár a legnagyobb szélesség kis mértékben változik (21, 25, 23 cm). Eredetileg a húrhossz is azonos lehetett, de a felújítás alkalmával az ’57-es és ’71-es citera húrpárnáit áthelyezték,( ez a fedélen pontosan látható). 59
Érdekes mód a legrégebbi citerán találunk legkevesebb beavatkozást, ennek húrhossza 560 mm (a másik kettőn is ilyen távon vannak a lábnyomok). A ‚45-béli citerán megmarad az egysoros diatonikus küszöbbeosztás, csak kicsit pontosították az egyes érintők helyeit. Az ‚57-beli hangszer eredetileg egysoros lehetett (a nyomok erre utalnak), de felújításkor átrakták kétsoros kromatikus rendszerre. A harmadik, 71-beli hangszert már eredetileg is kétsoros, kromatikusra készítették, de felújításkor ezt is újrarakták. A két régebbi hangszernek azonos kialakítású rövid, élesen felpördülő feje van. Eléggé egyedi, és karakteres megoldás. A harmadik, legfiatalabbik citerának már oldalt fordult kontyos-búbos gyakoribb fejformája van. A két idősebb „„testvér” citerán a hangnyílások is hasonlóbbak, a fiatalabbikon ismét csak változást látunk: a kisebb hanglyuk egész kicsiny furattá zsugorodott. A kicsiny furat mellett található a hangszer különleges alkatrésze, a fedőlapra épített húrmegosztó láb! Ezidáig csupán egyetlen ilyen hangszerről voltak 88. kép: Citerafej ismereteink a dél-dunántúli (Baranya-megye) Szentlőrincről. Ez a megosztó láb speciális, bepengető, úgynevezett kapkodó citerajátékot tesz lehetővé, a megosztott húr egyik – másik oldalát megpendítve. A láb két oldalán jól látható világos folt, kopás, nem magyarázható mással, mint hogy a 89. kép: Kontyos citerafej megosztott húrt mindkét oldalról pengették! Nagy kár, hogy nem láthattuk a citera készítőjét hangszerén játszani! Az égetéssel rajzolt táncospár utólag, a felújításkor került a fedőlapra. A legidősebb citerának díszítetlensége a legfőbb dísze. A natúr szép 60
90. kép: Fedőlap
91. kép: Húrvezető
puhafa deszka erezete és a gondosan megtervezett, kivitelezett formák esztétikai harmóniában vannak. Összecsengenek a megszólaltatni kívánt zene harmóniájával. Elképzelhető, hogy a fejet és a fogólapot patina-zöldre festették eredetileg is. Említést érdemel a hátsó tőkén kialakított bevágássor: a húrvezető. Ez az elem Gál József mindhárom hangszerén megtalálható,( az alpesi citerák igen gyakori alkatrésze). A legidősebb citera mintegy 2 cm magas harántirányú talpazaton áll, ez viszont valódi, Felvidékre jellemző alkatrész. A „középső” citera különlegessége a fedőlapot díszítő intarziaminta. Egy szerencsét hozó négylevelű lóherét és egy fokossal táncoló pásztort (betyárt?) ábrázol. Ezidáig csak a Felvidékről kerültek elő intarziás citeradíszítések!
92. kép: Húrvezető
94. kép: Táncoló pásztor 93. kép: Gerenda talpazat
61
22. BELA István hasas citerája (Nagycsalomja) A nagycsalomjai BELA István hangszere GÁL József 1971-es citerájával vethető össze. Ez a hangszer 1973-ban készült, összhossza 5 mmrel több, mint GÁL Józsefé, legnagyobb szélessége (hasa) hajszálpontosan megegyezik Gáléval, ugyanúgy a dobozmagassága is. Eredetileg a hangszer húrpárnája a hangszekrény végén volt, így valószínű, hogy az eredeti húrhossz is megegyezett! BELA citerája elöl 1cm-rel, hátul 4 cm-rel szélesebb.
95. kép: BELA István citerája A fejforma is ugyanaz az alapelképzelés alapján készült, csupán István bácsi hangszere kicsit nagyobb kontyot kapott, így a fejdísz kissé lefittyedt. A hangnyílások egyedi tervezésűek. Az első 4+1-es lyukcsoport a másik, középső Gál-citera intarziás lóheréjére emlékeztet. A hátsó nagyobb kivágott kör eredetileg a dob közepére került, de a láb előbbre lépésével kicsit aránytalanná vált az elhelyezés, megváltoztak a viszonyítási pontok.
96. kép: A citera dobja 62
97. kép: Első hangnyílás
Sajnos a felújítás során - valószínűleg a fedőlap kopásait, karcolásait elkendőzni kívánva- vörös festékkel körbekontúrozták az egész hangszekrényt. A hangszer kinézetének nem vált előnyére ez a művelet. Értékesebb és hitelesebb lenne ez a citera, ha diszkréten csak egy vékony védő lakkréteget kapott volna. A múlt sebeit fölösleges rejtegetni, takargatni. Az idő arcunk ráncaival hiteles. A fogólap eredeti formájában egysoros diatonikus küszöbbeosztású volt, amit a felújításkor átraktak. Mindkét húrpárnánál kialakítottak húrvezetőt, ezt az átalakításkor még a hátsó láb mögötti padkán is meg kellett hosszabbítani. A hangszer felvidéki hagyomány szerint két harántirányú gerendaláb talpazaton áll.
98. kép: A citera hátsó tőkéje
99. kép: A citera hátsó tőkéje
Remélhetőleg GÁL József és BELA István jókat citeráztak hasonló hangszereiken.
23. GYURKOVICS József hasas citerája (Nagycsalomja) Nagy szerencsénk, hogy a nagycsalomjaiak közül sokan voltak ügyes kezűek, fához értők, és nagy kedvet éreztek a citerakészítéshez. Kevés hasonló település akad a Kárpát-medencében, ahol módunk van összehasonlítani az azonos formájú hangszerek különböző variánsait. 63
GYURKOVICS József hasas citeráját GÁL József legrégebbi, 1945ös hangszerével érdemes összevetni. Számos egyező vonást találunk, de akadnak azért különbségek is.
100. kép: GYURKOVICS József citerája Egy cseppet sem meglepő, hogy a két hangszer húrhossza milliméterre megegyezik (560 mm). A rövid, lefelé lejtő fej élesen visszapördül. Gyurkovics József hangszerénél a hátsó tőke is rövid padka után élesen visszapördül, majd hullámvonalas vájattal zárul. Kecses szép formatervezés. A tőke formája magától adja a lehetőséget, hogy a padkán túlhaladva a húrok bújtatva érjenek az akasztószögekhez (dallamhúrok). 101. kép: A hangszer feje A hangszer fedlapja szép sűrű, egyeneszálú fenyő. A fedlapot eredetileg csak az egy kör alakú hangnyílás díszítette. A hanglyukat utólag fekete tintával körülrajzolták és egy dudaszóra táncoló párt rajzoltak melléje.
102. kép: A hangszer tőkéje 64
A táncoló pár nem anynyira kirívó, mint a szintén később fölkerült fehér műanyag verőkoptató. Színével, anyagával teljes mértékben megbontja az eredeti hangszer harmóniáját. A hangszer igazi különlegessége az egysoros, 103. kép: Dudaszóra táncoló pár diatonikus hangsora. A diatonikus érintősor örök problémája a dúr és moll jellegű dallamok egyenrangú játszhatósága. E hangszernél a dúr jellegű dallamokat üres húrra- „G”-re- zárta, s hogy a dúr hangzás tejes legyen, az „F” mellé a „FISZ” érintőjét is beépítette a 104. kép: Műanyag verőkoptató kótasorba, E különlegességet a hangszer felújítója fekete mezővel külön meg is jelölte. Érdemes megfigyelni, hogy a hangszer kidomboruló hasa hajlításos módzszerrel készült. Maga a has egy kicsit a hangszer közepe felé csúszott be. Így a domború ív 105. kép: A citera hasa vége nem a hátsó tőkénél zárul, hanem egy rövid párhuzamos szakasz után fut a hangszekrény végéhez. Ez az alaki megoldás – mint a későbbiekben látni fogjuk – egy külön formai variánscsoport felé, a búbos citerák csoportjába, vezet át. 65
HORNYÁK István (Štefan Horňák) négy citerája (Léva) A lévai illetőségű HORNYÁK István népzenei körökben citerakészítőként ismert asztalosmester volt. Bár nem volt hivatásos hangszerkészítő, sok hangszert készített. Nem sorolhatjuk az egy hangszert elkészítő, fúrni-faragni, barkácsolni szerető, falusi emberek közé. Hangszereit igen sok szerkezeti-formai, másoktól átvett, megoldás alapján tudatosan tervezte és készítette. A fához igen jól értett és igényes, szakszerű szerszámkészlete lehetett. Erről tanúskodnak a mérnöki pontossággal megtervezett és mértani szigorúsággal kivitelezett hangszer elemei. Minden egyes alkatrész gondosan megmunkált, szabályosan illeszkedő, szakszerű építési megoldással egybeépített konstrukció. Különösen kedvelte az intarziás díszítési eljárást (négy hangszeréből három intarziás). Citeráit három helységből: Nagycsalomjáról, Királyrévről és Százdról dokumentáltuk, de feltételezzük, hogy még számos más településről is fölbukkanhatnak hangszerei. Furcsa egybeesés révén mind a négy hangszer készítési idejének 1984 van bepecsételve a doboz belsejébe. Ebből az adatból azt a tanulságot szűrhetjük le, hogy valóban termékeny hangszerkészítő volt a lévai mester. Másrészt valószínűleg ekkoriban népszerűsödött leginkább ezen a tájon a citerazenekari mozgalom, és hirtelen megnőtt az igény a megbízható, könnyen elérhető hangszerekre.
24. Kicsi (prím) hasas citera Ebben a hangszerben CELENG János citerájának kései utódjára ismerhetünk rá. Bár a hangszerméretek csekély mértékben eltérnek, a vonalvezetés, a formai megoldások erre a típus-elődre vezethetők vissza. Gondosan kiválogatott faanyagból, tökéletes felületkialakítással, természetes formai szépség az erénye ennek a zeneszerszámnak. A fa színének tónusaival -ez különösen az intarziáknál érvényesülszívesen alkot kompozíciót a mester. E kisciteránál az oldallapok, a két húrpárna és a fogólap sötétebb tónusa ellenpontozza a fedőlap és a fej világossárga színárnyalatát. 66
A fogólap a modern elvárásoknak, követelményeknek megfelelően, kétsoros, kromatikus küszöbbeosztású. A fejen viszont megfigyelhető az alpesi hangolószeg elhelyezés hagyománya.
106. kép: Kis hasas citera
25. Nagy (normál) hasas citera HORNYÁK István formatervezése, vonalvezetése ennél a hangszernél ugyanaz, mint „kistestvérénél”, csupán a méreteket növelte meg. A húrhossz: kicsi: 49,5 cm, a nagy 68 cm; első húrpárna: kicsi 10 cm, nagy 13,5 cm; hátsó húrpárna: kicsi 10 cm, nagy 13,5 cm, hasmagaslat kicsi 20,5 cm, nagy 23 cm.
107. kép: Nagy hasas citera A fej lezárása egy homorú hullámvonallal csinosodott, ami ügyesen föloldja az alpesi hangolószeg elrendezést. Így szinkronban vannak. A különböző fa színtónus kompozíció megegyezik a kisciteráéval. A nagy „testvér” annyival ékesebb, hogy a külső íves káván négy intarziaszem tekint békésen, a hangszer hallgatóközönségére. 67
108. kép: A citera külső kávája intarziaszemekkel
26. Nagy, kisfejes hárfa citera A hangszer első meglátásra is BUDAI Sándor, sándorfalvi nagymester hasonló felépítésű citerájára emlékeztet, érdekes egyedi eltérésekkel. Ennek a hangszernek minden bizonnyal az osztrák-bajor perfekt karos citera lehetett a mintaformája. Több hangszerépítő követésével vált egyedi felvidéki citeratípussá.
109. kép: Nagy karos citera BUDAI Sándor hasas hárfaciterája mindig beépített merevítő tartóoszloppal volt ellátva. Ez az alkotóelem hiányzik a lévai hangszerről. Így a fejből kinyúló kar kissé funkciótlanná vált, csupán formai, díszítő szerepe van. Ezt erősítheti meg, hogy a nagy karon ülő hangolószegeket nem is húrozták föl. Érdekes összevetni a két hangszer hangolószög elrendezését. Az alföldi citerán már érvényesül a hosszanti kisfejes citerákra jellemző sorrend, 68
110. kép: BUDAI Sándor citerája míg a felvidéki hangszer az alpesi mintát követi. A lévai citera fedőlapjába rejtetten négy kisfejet is beépített az alkotókedve teljében lévő mester, ám ezeket a csapokat sem húrozták fel. Ezek a vékonyka szegek csupán díszítő jelleget kaptak. Lévai hangszerépítő mesterünket intarziakészítő kedve ezúttal sem hagyta cserben. A hangszer két kör alakú hangnyílását sötétebb árnyalatú furnérral kontúrozta. A külső, nagyra domborított hasas káván két világos csíkot futtatott végig. A hátsó tőke viszont egy sötétbarna alapba egy vörösesbarna csíkot kapott. Az intarziadíszítés egyedi csúcsa a fejben valósul meg. Öt berakott faszem néz farkasszemet a hangszer képzelt játékosával, míg a „hárfakar” fején egy farost citerafavirág pompázik.
112. kép: Intarziadíszítés 111. kép: Hátsó tőke 69
27. Két rozettás nagy hasas citera HORNYÁK István négy hangszere közül ez a legnagyobb és a legtekintélyesebb. Húrhossza 70,8 cm, összhossza 80 cm, elöl-hátul 14 cm széles, hasa 26 cm széles.
113. kép: Két rozettás citera A hangszer hasa kissé előrébb csúszott, így rövid párhuzamos kávaszakasszal ér a hátsó tőkéhez. Ebben a vonásban már párhuzamosságot mutat a nyugat-szlovákiai (Jóka) formatípussal. A hangszer feje rövidnek számít. Homorú hullámvonala jól rímel a hangolószegek osztrák-bajor elrendezésére. Lévai mesterünk különösen ügyelt a korábbiakban kialakított és jól fölismerhető 114. kép: A citera feje formai és színkompozícióra. Amiben jelentősen eltért, az a hangnyílások kialakítása. A korábbi kis és nagy kör helyett két 8+1-es rozettát és az alpesi citerákról jól ismert ellipszisformát alakított ki. Az ellipszis a dob központi helyén van, de a megnyújtott hátsó párhuzamos szakasz miatt mégis egy kicsit előrecsúszottnak érezzük a pozíció megválasztását. 70
Hornyák István ez alkalommal rendkívülit alkotott a külső káva intarziájával. Meg kell hogy jegyezzük, az ötlet nem a hagyományos maygyar díszítőmotívumok világából táplálkozik, mégis döbbenetesen nagy élmény az eredmény. Valójában egy szemcsapdáról van szó. Attól függően, hogy szemünkkel a vertikális vagy a horizontális, a sötét vagy a világos motívumokat választjuk alapnak, szakaszonként más-más forma jelenik meg tudatunk képernyőjén!
115. kép: Intarzia szemcsapda
28. Hasas citera (Kürt) A Kürtön dokumentált citerának, sajnos sem készítési helyéről, sem idejéről nem sikerült közelebbit megtudnunk jelenlegi tulajdonosától, KANYICSKA Józseftől. A hangszer mindenesetre a felvidéki citerák legfiatalabb nemzedékéből való. Becslés szerint az 1990-es években készült, és ekkoriban szerezték is be.
116. Hasas citera 71
A készítő törekedett a precíz, de racionálisan egyszerű formatervezésre és kivitelezésre. Maga a hangszertest gondosan kiválasztott fenyő anyagból, a fej és a hátsó tőke tölgyből készült Ennél a hangszernél a fej és a has közötti enyhén szélesedő rész kicsit megnyúlt, nem annyira zömök, mint a korábbi hasas citerák. Ennyiben a hasáb és az oldalfejes citerák hatását láthatjuk benne. A tölgyfafej dísztelen téglatest, ám külső sarka elegánsan lekerekített. A fejben ülő szögek két sorban helyezkednek el harántirányú elrendezéssel. Két kisebb kör alakú hangnyílás ül a fedőlapon. A citerák fiatalabb nemzedékénél szinte törvényszerű, hogy a húrtartó párnák és a kromatikus fogólap sötét tónusúra vannak pácolva. Ennél a hangszernél- a doboz alakú citerákra 117. kép: Citera fej emlékeztetve- a hátsó húrvánkos (láb) mélyen a hangszekrényen, mintegy 7,5 cm-re bent áll. Még egy pót feltámasztó fémrudacskát is találhatunk a tőke peremén. A fiatalabb hangszer pengetőinek nem idegenek az új ötletek, új anyagok használata. Így piros műanyagból állt elő a verőkoptató, sárga huzalburkolatból a húr hurkainak védője, és apró papírnégyzetek jelzik „C”-től „C’”-ig a diatonikus dúr hangsor fokait. 118. kép: A citera vége
72
TÁBLASZERŰ, ENYHÉN DOMBORÚ CITERÁK Ebbe a hasas citeracsoportba három magyar citerát és egy osztrákbajor hangszert sorakoztatunk egymás mellé, a formai összevetés végett. Ezek a hangszerek szélesek, de csak egy enyhe domborulat van külső kávájukban.
119. kép: VICIÁN László citerája
120. kép: Ipolykeszi citera
121. kép: TÁPÉI Miklós citerája 73
122. kép: Alpesi citera A képekről jól látható az alpesi modell egyszerűsödése, a polgári, hivatásos hangszerkészítő szakma, és a falusi, házi hangszer, elkészítés közötti különbségek: A legtisztábban VICIÁN László citerája hordozza e hangszercsoport formai-stilisztikai sajátosságait. Az ipolykeszi citera fedőlapjára sajnos utólag, felújításkor, naiv festészeti stílusú rajz került, ami színárnyalataiban és stílusában is elüt a hangszer formavilágától. Eredetileg hasonló lehetett, mint az előző zeneszerszám. Véletlenszerűen a következő, TÁPÉI Miklós hangszere is festett. Ez azonban már eredetileg is így készült. A hangszer készítője fafaragóképzőművész volt. Egészen kivételes, hogy realista festmény díszítse a magyar citerákat. Ezzel a műfajjal az asztali citera már a polgári ízlésvilágba lépett át.
29. VICIÁN László hasas táblaciterája (Nagycsalomja) A hangszer 1968-ban készült Nagycsalomján, a folyamatos, élő hagyomány képviselőjeként. Feje rövid, széles, benne a hangolószögek az alpesi citerák rendje szerint, külön a dallamhúr egy csoportban, a kísérőhúrok harántirányt egy sorban helyezkednek el. A fej kecses dísze egy kicsiny „kontyocska”. A hangszerfejen különlegességként egy kicsiny fúrt lyukat is találunk (talán szem szeretne lenni). 74
Nem volt egyszerű a fedőlaphoz ekkora tábla megfelelő puhafát találni. A széles fedőlap egy darab deszkából készült. A fedőlapon egy jól elhelyezett hangnyílás található, öblösre formálva a test hangját. A hangszer eredeti fogólapját felújításkor átrakták . Az egy sorba rakott diatonikus érintősornak küszöbei új helyet kaptak, a régi nyomok megmaradtak. Ezekből a nyomokból kiolvashatjuk, hogy egy kromatikus lépés is szerepelt a beosztásban : az első mezőnél a „GISZ” helye. Feltehetően az „A”-ra záró mollos dallamok 123. kép: A citera fedőlapja új igényű, verbunkos stílusnak megfelelő,nagyszeptimes záróformula megszólaltatásához lehetett rá szükség. A hangszert Rimóci Gábor – mint minden más, gyűjteményében lévő citeráját – felújította. Ez esetben diszkréten a zeneszerszám eredeti jellegét meghagyva. Az utólag felragasztott farost verőkoptató is 124 kép: A fogólap belesímul a citera karakterébe.
30. Hasas táblacitera (Ipolykeszi) Az előző citerával minden bizonnyal kapcsolatban lévő hangszer, Nagycsalomjával határos Ipolykeszin készült. A két hangszer teljes hoszsza milliméterre megegyezik (67 cm ). Valószínű, hogy eredetileg a két hangszer húrhossza (menzúrája) is megegyezett. Fölújítás alkalmával a hátsó láb jelentősen (mintegy 4 cm-rel) beljebb került, ez épp a két menzúra közötti különbség (53 és 57 cm). Az eredeti küszöbberakások helyei is arányosan hosszabbak. 75
125. kép: Ipolykeszi citera A régi falusi paraszti hangszerek hangerejének növelését egyedül a méretek nagyobbodásával találták megoldani. A húrhossz méretet általában másik citeráról vették át, hogy ne kelljen az érintők helyét keresgélni. Ennek függvényében csak a szélességet tudták nagyobbítani. Az ipolykeszi hangszer szélesebb a nagycsalomjainál: 18,5 (15,5) cm, hátul 18,5 (16,5) cm, a hasánál 25 (22) cm széles. A rövid fejen alpesi mintára sorakoznak a hangolócsapok. Mivel ez a hangszer eredetileg is kétsoros kromatikus érintőbeosztású volt, több dallamhúrra (4+3) volt szükség. Mellettük 8 kísérőhúr sorakozik. A fedőlapon ugyanúgy egyetlen kör alakú hangnyílás található, mint VICIÁN László hangszerén.
126. kép: Fedőlap részlet 76
Sajnos a fedőlap kifestése nem tartható szerencsés elképzelésnek. A régi hangszerek felújítása dicséretes, mindenképp üdvözlendő cselekedet addig a határig, míg tiszteletben tartják a műtárgy eredeti formáját és stílusjegyeit. Új elemek bevitele, új színek beiktatása, azonban durva beavatkozásnak számít - s mint jelen esetben is- teljes mértékben átalakíthatja a hangszer kinézetét, formáját, ami nem a műtárgy javára szolgál.
31.TÁPÉI Miklós citerája (Doborgaz) A táblaszerű széles, enyhén domború hasú formacsoport harmadik képviselője a dunaszerdahelyi Csallóköz Múzeumban lelhető fel. Készítője TÁPÉI Miklós képzőművész, fafaragó népművész volt. Maga a hangszer is talán inkább képzőművészeti alkotásként, mintsem teljes értékű paraszti zeneszerszámként értékelhető. Annál is inkább, mivel hangszerjáték kopásnyomai nem fedezhetők fel a zenei műtárgyon. Arról nem maradt fenn dokumentum, hogy a készítő játszott-e a hangszeren?
127. kép: TÁPÉI Miklós citerája Mindezek ellenére formai-szerkezeti szempontból igen értékes dokumentum a falusi-városi, paraszti-polgári hagyomány találkozásának keskeny mezsgyemezején. A falusi-paraszti hagyományban nyoma sincs annak, hogy realista festménnyel hangszert díszítsenek. A festmények témája: - katona menyecskével incselkedik (csárdás?), - legény cimbalom -és klarinétmuzsikára mulat, - macskák. 77
128. kép: Katona menyecskével 129. kép: Legény mulat Maga a hangszer egybevág az előző két citera méretarányaival. 1-2 cm eltéréssel, a fő arányok megegyeznek. Egyedül a hangszekrény magassága mutat feltűnő eltérést. A doboz mindössze 3,2 cm. (Az egyik leglaposabb hasas citera.) A hangszertest két haránt irányú gerenda talpazaton áll. 130. kép: Macskák
131. kép: A hangszer éle
78
BÚBOS, KÖZÉPTÁJT HASAS CITERÁK Jókai citerák. Ezt a megnevezést kapták kezdetben a következő típuscsoport hangszerei. 2006-ban a diószegi citerás továbbképzésen a jókai résztvevőknek azonos, a többitől eltérő formájú hangszereik voltak. Mint később kiderült, a citerák többsége nem Jókán, hanem a szomszédos Illésházán készült, de az elnevezés megmaradt: jókai citerának1. Valójában ezekkel a hangszerekkel való találkozás nyomán kezdtük meg a módszeres kutatást, hogy a még föllelhető hagyományos citeratípusokat dokumentáljuk és azonos szempontsor alapján összehasonlítsuk. A búbos citeráknak nem ismerünk alpesi forma elődjét. Ez az alak változat valószínűleg az osztrák-bajor hasas citera, és a hasábcitera forma ötvözéséből jött/ jöhetett létre, vagy egyszerűen egyéni lelemény.
132. kép: Búbos citera 1 A hangszerről és a citera hagyományos használatáról 2007. március 17-én néprajzi gyűjtést végeztünk. A gyűjtés szerkesztett változatát kötetünkben közöljük.
79
Ennél a forma variánsnál a has kicsit előrébb csúszik, és nem a lábhoz ível vissza, hanem a fogólap vége magasságában. A külső káva visszakanyarodásával egy búb alakul ki. Ezáltal a lábig létrejön egy páhuzamos szakasz „derék” rész is. A hangszer megnyúlik, s így zárul le a hátsó húrpárnával, a hátsó tőkénél. Az egész hangszertest kevésbé zömök , inkább hosszúkás, nyurga. E formatípus változatait hat citerán mutatjuk be. Hármat MIKÉCZ László készített Illésházán, kettőt RAJCSÁNYI József Jókán, egynek készítője ismeretlen, fellelhetősége Komáromban, a Dunamenti Múzeumban van.
32. MIKÉCZ László búbos citerája I. (Illésháza) A hangszer RAJCSÁNYI Bálint jókai citerás tulajdona. Formai-szerkezeti kutatásunk első hivatalosan dokumentált hangszere. A zeneszerszám a hetvenes évek közepe táján készült. Elkészítő mestere jellegzetes formaelemeket alkalmazott, de érdekes módon nem szabványosította méreteit, még a húrhossz távolságán is újabb hangszereinél változtatgatott. A hangszertest 75 cm, a húrhossz 65 cm. A fej rövid, kontyosnak mondhatnánk. RAJCSÁNYI Bálint elnevezése szerint szarvas fejű. (Ez a gondolat akár a szarvasagancs fejdíszű sámánok világába is visszaröpítheti az álmodozó lelkű citerásokat.) A hangszekrény lapos, 4,5 cm, rajta egysoros diatonikus kótasor. Az előretolt has meglehetősen széles, 21,2 cm.
133. kép: RAJCSÁNYI Bálint citerája 80
A sötét tónusú fedőlapon egy kör és egy 6+1 lyukas rozetta hangnyílás, amint a citera gazdája nevezte: hangüreg, található. MIKÉCZ László- úgy tűnik-kedvelte a fordított tónus kompozíciót. A fej és a hátsó tőke a fogólappal együtt világosak, a fedőlap sötét tónusú, az oldallapok világosak.
33. MIKÉCZ László búbos citerája II. (Illésháza) Tízlyukú citera, a jókai kultúrház tulajdona. A jellegzetes formai vonásokat megtartva (fejkialakítás, hangszekrény forma, fogólap) enyhe méretbeli változtatásokkal jól fölismerhető kistáji típus. Teljesen egyedülálló, páratlan a hangüreg-hangnyílás elrendezés. Hasonlóra az egész magyar nyelvterületen nem akadt példa. Egy nagyobbacska méretű (∅=3 cm) lyuksor hullámvonalban elrendezve és alatta egy apróbbacska lyuksor (∅=2 cm) elhelyezve. Egyedi szép ötlet.
134. kép: Tízlyukú citera
34. MIKÉCZ László búbos citerája III. (Illésháza) A hangszer megszólalásig hasonlít RAJCSÁNYI Bálintéhoz (az elsőként leírt citera). Ez az asztalicitera HUSZÁR Katalin dunaszerdahelyi lakos tulajdona, és az 1970-es évek közepén készült. A citera pontos méretvétele után derült csupán ki, hogy a mester minden méreten változtatott, az első leírthoz képest. Ez a hangszer karcsúbb, ezáltal elegánsabb, kecsesebb, bájosabb, mint az elődei. 81
Talán azért változtatott a mester folyamatosan az arányokon, mert kereste az ideálisan harmonizáló méretarány együttest. E példány műhelye egyik remekének számít.
135. kép: HUSZÁR Katalin citerája Bár megjelenése szakasztott mása az elsőként ismertetett citerának, ez a hangszer mégis többet tud. Fogólapja- követve az új kor újabb szemléletét- kétsoros kromatikus. A szarvasfejbe többé-kevésbé kétsorosan vannak elrendezve a négyzetesre leköszörült csapok. A hangszerépítő itt is fordított tónuskompozíciót alkotott, ügyelve, hogy a fej felülről világos, oldalról sötét árnyalatú legyen. Külön hangsúlyt kap a fej és az oldallapok kontrasztos fecskefarok bescsapolása.
136. kép: Citerafejbe csapok
82
137. kép: Becsapolás
MIKÉCZ László hangszerei messze vitték a nyugat-szlovákiai magyarság, a Mátyusföld hangját és hírét. Még a Keleti-Kárpátokból, Gyergyóból is hoztak hírt Illésfalván készült búbos citeráról. xxx MIKÉCZ László citerakészítő hagyományát Jókán RAJCSÁNYI Jószsef művelte, folytatta. Nincs biztos információnk, hogy RAJCSÁNYI József Mikécztől vette át kiérlelt formavilágát, de ez tűnik logikusnak. Az ismert jókai hangszerek újszerűbbek, újabb szemléletet, árnyalatnyival újabb ízlésvilágot, megoldásokat tükröznek.
35. RAJCSÁNYI József virágos citerája (Jóka) A hangszer formai megoldásokban tökéletes mása MIKÉCZ László citeráinak. Egyedül húrhossza nagyobb 0,5cm-rel. A citera alapvetően díszítésében tér el az illésházi modellektől. RAJCSÁNYI József nem él a különféle faféleségek színeivel való kompozíciói lehetőségekkel. Ehelyett a fedőlapot színezi ki élénk színű virágmintákkal. A díszítésnek egyfajta destilizációjával találkozunk. A körökből kialakított hangnyílás csoport virágszirmokat jelképezhet, ezeket a jelképes köröket újra virággá rajzolja át 138. kép: BALLÁN Gábor jókai citerája a készítő ecsetével és színes fantáziájával. A szarvasfejet és a külső, búbos kávát végig szemes köröcskékkel szegélyezte. 83
36. RAJCSÁNYI József karos citerája Véletlenül került látótérbe ez a hangszer. A jókai citerazenekar fellépése előtt sorba fényképeztük a hangszereiket. Ott nem volt idő minden citerát leírni, méretezni, és kicsit feledésbe merült a dokumentálás. Csak a képek rendezésekor került újra elő hangszerünk, a Jókai Kultúrház tulajdona. Ez a hangszer az illésházi citera kissé sarkosított változata. A rövid fejre csigadísz 139. kép: került. Díszként, és a hordozhatóság kedSzarvas-szemes fej véért a fej és a has közé esztergált oszlopot szerkesztettek. A karos hárfaciterák, koncertciterák,.akkordeonok mintájára(A tartó karra szabadon zengő húrok nem kerültek.)
140. kép: Karos-búbos citera A középtájon ívelő has nem enyhén domborodik ki, hanem szögben, töréssel indul és végződik. (Valószínűleg nem hajlított, hanem ívesen kifűrészelt hassal.) A fogólap, régi hagyomány szerint egysoros, diatonikus, hypoion küszöbbeosztású. Öt dallamhúrja van, így csak nyomóval lehet rajta játszani. Ennyi húrt, ilyen szélesen, ujjal egyszerre lehetetlen lefogni. 84
A fogólap, a fej és a tőke, a fecskefarok becsapolással sötétebb tónusú, ami diszkrét eleganciát kölcsönöz a hangszertestnek. Kissé szokatlan és szembeötlő a fa égetéses sorminta díszítése. Itt is, mint az előző esetben, a stilizációval ellentétes ékesítéssel találkozunk. A nyolc hangnyílás az égetés nyomán nyolc virágfejjé fogalmazódott át.
37. A Komáromi Dunamenti Múzeum búbos citerája A jókai búbos citerák őstípusára bukkantunk Komáromban, a Dunamente Múzeum raktárának polcain. A hangszer készítőjéről és készítéséről sajnos semminemű információ nem maradt fönn. A fa állapota és az építés módja arra utal, hogy a citera valószínűleg az 1940-1950-es években készülhetett. Mindenképp jóval korábban, mint az eddig ismert illésházi és jókai hangszerek. Ez a tény viszont azt erősíti, hogy térben és időben kiszélesedik a búbos citera előtörténete. Tehát nem egyetlen barkácsoló mester találmánya, hanem a Csallóköz és Mátyusföld autochton citeratípusa.
141. kép: A Komáromi Dunamenti Múzeum búbos citerája A hangszer emlékeztet a korábban ismertetett dobozciterákra. Középtájt alig domborodik ki, legszélesebb pontja 3 cm-rel több a fej szélességénél, 2 cm-rel a tőke szélességénél. 85
A fej széles (15 cm), rövid (7 cm). A húrok felfekvése miatt lépcsőzetesen kialakított, ami azonban a magasan a csapokra befutó húrok miatt nem bizonyult túl jó konstrukciónak. A citera fogólapja egysoros, diatonikus, a régi hagyomány szerint. A fedőlapon három hangnyílás van (∅=3 cm, ∅=4 cm, ∅=4,5 cm). Figyelmet érdemel a hangzszer két lába: keresztirányú két gerenda talpazat, ugyanúgy mint a többi régi hagyományú csallóközi, mátyusföldi és Ipoly-menti 142. kép: Lépcsőzetes fej zeneszerszám.
143. kép: Gerendás láb
86
FÉLHASAS CITERÁK Dokumentáló-összehasonlító munkánk során több eddig ismeretlen vagy számon nem tartott formavariáns került felszínre. Szakmai újdonságnak számít az egymásra épített és a szűkülő trapéz alakú citera. Ugyanúgy ritka érdekesség az északi területekről dokumentált félhasas formaváltozat is. Ezeknél a hangszereknél a külső oldalkáva kidomborodik ugyan, de nem ível vissza. Ennek a változatnak a legkarakteresebb változata a Budapesti Néprajzi Múzeum sajóvelezdi citerája.
144. kép: Félhasas citera a Budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményéből A szlovákiai magyar gyűjtésből az Ipoly mentéről bukkantak föl ilyen hangszerek.
38. HRUBÍK Béla félhasas citerája A citerát KOVÁCS Zoltán készítette Szécsénykovácsiban 1971-ben. Maga a hangszer alig hosszabb fél méternél (59 cm), legszélesebb pontja 10,8 cm. Egy kicsiny, kissé viharvert, de takaros zeneszerszám. Több Alföldre jellemző vonással rendelkezik. 87
145. kép: Félhasas citera A fejnek nagyobb a hossza, mint a szélessége (7,5cm/6 cm), így hoszszúfejű és a hangolószegek is hosszanti sorokba vannak elrendezve, posztó alátéttel az újabb nemzedékek ízlése szerint. Az érintőket közvetlenül a fedőlapba ütötték be, tehát nincs fogólap. A fogólap látszatát kelti viszont, hogy a két sorba helyezett, kromatikus rendbe állított küszöbök sávját feketére festették.( Ezzel a megoldással még találkozunk.) Az érintősor egész pontosan nem kromatikus, hanem több mint kromatikus. A „H-C” félhanglépés 146. kép: Fej és csapok és az „E-F” félhanglépés fölött a belső kiegészítő sorban egy-egy negyedhang lépés is szerepel. A jelekből ítélve a Felvidéken is rögzült hagyománya van ennek a furcsa- lehet, hogy szerkesztési tévedésből létrejött- lépésnek. A hangszer ma is jó állapotban van és csilingelő kedves hangjával szívesen szól zenei örökségünk múltba kapaszkodó, de ma is idő147. kép: Negyedhang lépés szerű gondolatairól. 88
39. JANCSIK asztalosmester citerája (Százd) A citera szomorúan szép példája a megszakadt hagyománynak. Amikor a hagyományozódás élő lánca nem folytatódik, egy nemzedék nem veszi át eleik féltve őrzött tudását. A gondos alapossággal létrehozott érték, melynek megfoghatatlan szellemében ott lapul az elődök kikristályosodott ismerete, pillanatok alatt értéktelen kacattá válhat. Elszáll belőle a lélek, és többé nem lesz összerakható az egység, nem lesz megismerhető az emberöltők összegyűlt tudása. JANCSIK nevű százdi asztalos kis remekművére egy padláson bukkantak rá a kidobott, por és piszok lepte limlomok között. Pedig igényesen elkészített szép mesterdarab lehetett egykor.
148. kép: JANCSIK asztalosmeter citerája
89
149. kép: A citera alulnézetből Enyhén hajlított külső kávája kecsesen ível a fej és tőke között. Összhossza 68 cm, húrhossza 59 cm, de a dallamhúrokat utólag, valami újabb meggondolásból, rövidebbre vették 48 cm-re. A rövid fejen (4,5 cm) keresztirányban két sorba rendezték a hangolószögeket. Az eredeti szögek elvesztek,( vagy kiszedték) ezeket fa csapokkal próbálták pótolni, sikertelenül. A fogólapot sajnos lefeszítették a hangszertestről. Lehet, hogy a megváltoztatott menzúrához akartak újat készíteni, ám az új sohasem készült el. Így torzón maradt hangszerünk csapok és kóták nélkül. Semminemű információnk nem maradt, milyen lehetett a hangsora. Kivették a hangot is belőle. 150. kép: Kettévágott hátsó láb Hiányoznak a hátsó tőkéből a húrtartó szögek is. A jó anyagból készült barnára festett fedél a viszontagságok miatt megrepedezett, beszennyeződött. Pedig még így torzón is megbecsülést érdemlő értéket képvisel a számkivetett és megcsonkított hangszertest. 90
151. kép: Facsapok 152. kép: Facsapok
154. kép: A citera lábacskái
153. kép: A fedőlap 155. kép: Koto láb Bármennyire furcsa és lehetetlen párhuzamot vonni, de a japán kotóknak vannak hasonlóan kifaragott lábacskái, mint amin áll JANCSIK mester citerája! Valós kapcsolat nyilvánvalóan nem létezhet, csak gondolati. Különböző helyeken, egymástól függetlenül is létrejöhetnek hasonló megoldások. 91
40. NAGY Béla félhasas citerája (Nagymaros) Ezt a hangszert akár kisfejes, csikófejes, akár a kisfejes hasas hangszerek közé is sorolhatnánk a stílusjegyek eklektikus együttese révén. Most a legfontosabb jegyként a félhasas jellemvonást helyeztük előtérbe. A citera 1978-ban készült Nagymaroson. Térben és időben már számolhatunk a népzenei friss hatások, a citerazenekari és táncházmozgalom hatásaival. Szellemi határvonal húzódik a hangszerek közé. Az Alföld, és a Dunántúl jellemzői együtt valósulnak meg e szintén torzóban maradt zeneszerszámban. A hangszer formai besorolása nem egyszerű: kisfejes, csikófejes, félhasas citera. A citerát- számunkra érthetetlen okbóllefejezték! A nagyfejet guillotine módjára lecsapták, és utólag nem túl szerencsés módon próbálták pótolni. A nagyfej a ha156. kép: NAGY Béla gyomány szabályaiból adódóan a kisfejek citerája mintájára kedves, formás csikófej lehetett. Az előző citera esetében a hagyománytól való elszakadásról írtunk. Jelen esetben próbálkozás volt a megszakadt hagyomány rekonstruálására, kellő szakértelem hiányában ez a kísérlet is csúfos kudarcba fulladt. 157. kép: Pót nagyfej A citera húrhoszsza 69 cm. (Valószínűleg ez az eredeti húrhossz is.) A hangszekrény 7,8 cm magas, feltűnően magasabb, mint a felvidéki doboz és hasas citerák (3-4 cm). 92
A rezonátoron kétsoros kromatikus fogólap helyezkedik el, igen szabályos küszöbökkel. Ritka régiesen egyedi alföldi vályú és galambdúcos citerákon találko158. kép: A citera féloldal-nézetből zunk a hangszer belső oldalán hangnyílásokkal. Ezen a citerán három fúrt lyuk járult hozzá az egyedi hangzás létrejöttéhez. Az asztalitambura fedőlapján egyedi elrendezéssel különleges hangnyílásokkal találkozunk. Egy nagyobb és egy kisebb kör után két hoszszanti rés foglal helyet. Több, idősebb ember, kortanú egybehangzó elmondása szerint ezekbe a hangnyílásokba dugták bele citerabálokon 159. kép: A citera oldalhanglégzői az aprópénzt a játékosnak, mindkét fél hangulatának emelésére. A hangszer kidomborodó részén még egy lyukcsoport, egy kicsit nagyobb és körülötte hat kicsiny, furat virága szolgálta a nemesebb hangszín megvalósulását. A három kisfej mesterien 60. kép: Vasszemű csikó megfaragott csikófej, sötét tónusban. 93
161. kép: Díszes hátsó tőke
94
Az alkotó fantáziának köszönhetően vasderes csikóink népmesébe illő vasszeg szemeket kaptak, realisztikus megjelenítésük és zenei tisztánlátásuk érdekében. NAGY Béla alapos, átgondolt és aprólékos munkát végzett. A citera hátsó húrpárnáját faragott csipkeszegéllyel látta el. Még a hátsó tőke alsó és oldaléleit is elegáns faragott mintával díszítette: hátulról is mutasson szépet, mulattató szerszáma! Nagy kár, hogy ez a hangszer sem maradt teljes egészében, teljes pompájában az utókorra.
EGYEDI KÜLÖNLEGES HASAS CITERÁK Az elkövetkező néhány hangszer-feltevéseink szerint-helyi hagyomány formai képviselőinek tekinthetők, de erős egyedi megoldásaikkal nem illeszkednek teljesen az előző szerkezeti-formai csoportokba.
41. KÁZMÉR Béla csikófejes-hasa citerája (Szécsénke) A csikófejes citera az Alföld, Dél-Alföld jellegzetes formája. E tájakon zömmel a kisfejes citerákat díszíti faragott lófej. Hasas citerán faragott lófejjel ezidáig csak KÁZMÉR Béla szécsénkei hangszerén találkoztunk!
162. kép: KÁZMÉR Béla citerája A citera 1974-ben készült, de RIMÓCI Gábor 2002-ben némileg átformálta, fölújította. A nagyfejen négy naturalisztikusan ábrázolt faragott lófej kapott helyet, keményfából, aprólékos, szűk helyen való, türelmet és ügyességet igénylő munka eredményeként. Négy csikó még az alföldi hangszereken is ritkán sorakozik a citera dallamainak tovaröpítésére, hasas citerán végképp meglepő! A jellemző rövid fej kissé zsúfoltra sikeredett a hangolószögek és a csikófejek együttes elhelyezésével. Erre mégiscsak alkalmasabbak a hosszú, hosszanti irányban megformált alföldi fejek. 95
Érdemes megfigyelni, hogy a felújított fogólap megmaradt egysoros, diatonikusnak, az új sárgaréz küszöbökkel is! A hangszertest szép arányos, nem zömök. Szélessége 13 cm, a hasa 21,5 cm, húrhossza 61 cm, összhossza 73 cm. A két kör alakú hangnyílás fekete kontúrozást kapott a felújítás alkalmával. Ugyanekkor került a fedőlapra az idillikus égetett rajz: a furulyázgató pásztor és a legelő bárányok.
163. kép: Rövid, négyesfogat
164. kép: Furulyázó pásztor
42-43. VAJDA László két madárfejes citerája (Nagykapos) Teljesen logikus egy énekesmadár fej egy zeneszerszám fején, mégis ritka és szokatlan a citerák körében. Ha látjuk az elvonatkoztatási szálat a ficakból, csücsökből, szarvacskából a csőr felé, az absztrakció kézenfekvő.
165. a. kép: Fej I. 96
165. b. kép: Fej II.
165. c. kép: Fej III.
166. kép: Madárfejes citera
VAJDA László hangszerét a 2009-es citerás találkozón állították ki Nagykaposon. A citerán használat jelei nemigen mutatkoztak, így elképzelhető, hogy inkább hangszerkészítői bravúr lehet, mint tényleges zeneeszköz. Konkrét adatok híján csak föltételezhetjük, hogy a citera az utóbbi évtizedekben készült. Más táji hatások éppúgy lehetségesek, mint a helyi hagyományos formák megjelenítése. A hangszer formája enyhén ívelt, hasas, a Felvidéken honos. A hangolószegek a fej adott formájához igazodva hosszanti eloszlást mutatnak. Fogólapja kétsoros, kromatikus. Fenyőből készült fedőlapján egy 8+1-es lyukfurat csoport (rozetta) és a has csúcspontjánál egy nagyobb kör alakú hangnyílás található. A fogólap vége és a hátsó tőke között egy sötét tónusú intarzia verőkoptató van beépítve. A fej, fogólap, koptató és hátsó tőke sötét tónusa kontrasztál a világossárga fedőlap színárnyalatával. Kompozíciójában azonos az egy műhelyből „kirepült” citera társával.
VAJDA László két madárfejes citerája A citerakészítő ragaszkodik a madárfejekhez. Ezen a hangszerén a nagyfejhez egy fiókfej is csatlakozott. A nagymadár ezúttal már nem kifelé, a közönség felé néz, hanem a játékosra tekint. A hangszer extra különlegessége, hogy egymásraépített hangszekrényű, helyi nyelvhasználatban „duplaaljú”. A hangszerépítési bravúrnak nem láttuk különleges gyakorlati előnyét. A doboz egyébként is igen lapos (mindkettőt beleszámítva), mindösszesen 4 cm. 97
167. kép: Kétmadárfejes citera
A két hangszekrény miatt a kétsoros kromatikus fogólap, mintegy 2,5 cm-rel a hangszer szélétől beljebb helyezkedik el. Érdekes megoldás a hasas-kisfejes konstrukció. A hangszer fiókája továbbra is a hallgatóközönséget szemléli, a hangszekrény felé értelmetlen lett volna befelé fordulnia. Két kisfej csap helyezkedik el a madárnyakon. Ahhoz hogy a kvint különbséget megkapjuk az első láb a begynél van, a második már a hason, a hangnyílás szélénél. Érdemes megfigyelni, hogy a nagyfejen dupla v (w) alakú mintában helyezkednek el a húrtartó szögek. A kettős hangszekrény és a beljebb tolt fogólap miatt érdekes hangnyíláspáros jött létre: egy nagy kör és egy nagyon lapos, résszerű ovális. Kivételesen ritka megoldás, hogy a fogólapon belül is kialakítanak hangnyílást. Bizonyára azzal a szándékkal keletkezett e szokatlan helyen hangüreg, hogy a dallamhúr, a hangjait jobban vesse ki a hallgató számára.
168. kép: Madárfejes citera fiókával 98
A hangszerépítő különleges kompozíciót hozott létre a különböző fa színtónusok összeválogatásával, valamint a „nyak” „hangüreg és a láb fekete kontúrozásával. Summázva: a két hangszer figyelemre méltó újí169. kép: Énekesmadár fej tásokat, egyedi ötletek és megvalósítások gyűjteményét foglalja egységbe, inkább a látvány javára, mintsem a hangzó élmény érdekében.
44. KOVÁCS László „karos” citerája (Terbegec)
170. kép: Karos citera
KOVÁCS László 1938-ban Terbegecen alkotta meg egyedi formatervezésű hangszerét. A hangszertest tökéletes átmeneti forma: nem hasas, mert nem ívesen „pocak” alakú a külső kávája. Kisfejes lehetne kiszögellő külső oldalával, de a kiszögelésen nem ül kisfej. Egy kicsit önkényesen a hasas, félhasas citerák csoportjába soroltuk tudva, hogy teljesen igazságos döntést csak egy új formacsoport létrehozásával hozhatnánk. Több stílusjegy szól a hasas citerákkal való rokonítás mellett. Érdekes módon kisfejes karos hangszerrel még nem találkoztunk . A minta valószínűleg az osztrák „akkordeon”, „karos hárfacitera” lehetett. Ennél a hangszernél a kar valós funkcióban levő hangszeralkatrész. 99
171. kép: Akkordeon, karos hárfacitera
172. kép: Fogólap
173. kép: Hangüreg 100
A terbegeci hangszeren úgy tűnik nem sikerült megoldani a kar felett futó húrok kifeszítését. A fej rövid, rajta harántirányban két sorban futnak a hangolószegek. Az egysoros bővített diatonikus fogólap felett öt dallamhúr fut. A kreatív, újító citerakészítő mester egyedi fogólapot, érintősort szerkesztett. A küszöböket a hagyományos hypoion rendszer szerint egy sorba ütötte be, de érezte a rendszer fogyatékosságait is. Így a sorba beiktatta a „GISZ”, „ESZ”, „FISZ” és felső „GISZ” lépéseket is. Érdemes megfigyelni, hogy sem az alsó, sem a felső „B” hang nem hiányzott zenei hallásmódjának. A kromatikus skálafokokat – a jó észrevehetőség reményében – feketére színezte. A diatonikus félhanglépéseket viszont fehér köröcskével jelölte. A citera felújított és újrafestett, kontúrozott fedőlapján két hangnyílás helyezkedik el.
Egy kör, és a kótasor végénél, négy egymásba nyíló félkör. A hangszert, mint minden gyűjteményébe került hangszert, RIMÓCI Gábor felújította. A fogólapot, mint különleges érdekességet eredeti formájában hagyta. 174. kép: Agyafúrt citerafej A hangszer hátlapján a fej közepén egy lyukat találunk a hangszer falra akasztására. Néprajzos kutatóink ezidáig nem fordítottak figyelmet arra, hogy a citera nem csupán a családi muzsika hangszere volt, hanem használaton kívül, a lakótér díszítő eleme is, a konyhai dísztányérokhoz hasonlatosan.
101
KISFEJES HASAS CITERÁK A hasas citerák újabb nemzedékét képviselik a hasas-kisfejes citerák. Öblös hanggal és széles hangtartománnyal rendelkeznek. A citerazenekari mozgalomban ez az egyik legnépszerűbb típus. Nyilván a friss igény késztette a mai citerakészítőket, hogy ilyen szerkezetű, formájú hangszereket (is) készítsenek. Hat kisfejes-hasas hangszert dokumentáltunk a szlovákiai magyar területekről, négy hangszerkészítőtől. Valamennyi hangszer aktív használatban van. Két hangszerkészítő Észak-Magyarországon (Szőny, Bánréve) készítette hangszereit, kettő Szlovákiában (Tardoskedd, Nádszeg). Mindegyik készítő több hangszert is épített. A dokumentált hangszerek 1980 és 2002 között készültek. Előzményekről, ilyen típusú régebbi citerákról nincs tudomásunk. Mindezek alapján azt föltételezhetjük, hogy nem helyi hagyomány továbbéléséről, hanem más dialektusterületről behozott új formákról van szó.
45. SZABÓ Ferdinánd kisfejes-hasas citerája (Tardoskedd) A hangszer mai tulajdonosa KANYICSKA József kürti citerás. Maga a citera az 1980-as években készült, a mai citerás igényeknek teljesen megfelel. Racionális, könnyen kialakítható alkatrészekből épült, korszerű, precíz szerszámokkal állították elő. A faanyag gondosan, szakszerűen lett kiválogatva. A nagyfej és a kisfejek mértani pontossággal megszerkesztett geometriai alakzatok, lefelé hajló csonkagúlák. A nagyfejen hosszanti irányú a hangolószegek elrendezése. A három kisfejen furcsamód egyetlen hangolószeg és kisfejhúr foglal helyet. Az Alföldön divatos formáknál általában két-három kisfejhúr is gazdagítja a citera hangzást. A fogólap természetesen kétsoros kromatikus. A lap íves- csúcsos végződése markáns díszítő eleme a játéktér mezejében. A fogólapot és a 102
húrpárnákat, a kor igényeihez és szemléletéhez igazodva, feketére festették. A fedőlap és a test vörösesbarnára, cseresznyeszínűre pácoltatott. A fedőlapon három kör alakú hangüreg aráynyosan elhelyezve foglal helyet, a jó hangvetés érdekében. A hátsó tőke meglepetésszerűen hirtelen, függőlegesen zárul le közvetlenül a húrláb mögött, így a húrok erősen megtörnek hátsó feltámasztásukat követően. SZABÓ Ferdinánd precíz, igényesen kidolgozott és könnyen kivitelezhető elemekből, a modern citerahangzás igényeinek megfelelve építette meg hangszerét. 175. kép: Hasas citera, Tardoskedd
176. kép: Kisfejek
46. KRATKÓCZKI István hasas-kisfejes citerája (Nádszeg) KRATKÓCZKI István számos hangszert készített. Elsősorban kisfejes citerákat, több településen találkoztunk velük. Külön igény szerint kisfejes-hasas típust is épített. Hangszerei jellegzetesek, citerákban jártas szem felismeri őket. Kisfejes-hasas modelljének vonalvezetése elegáns, inkább nyúlánk, mint zömök, a külső káva elegánsan ívelt. 103
A nagyfej hosszabb (10 cm), mint széles (9,5 cm) és a hangolószögek is hosszanti szemlélettel vannak elhelyezve.
177. kép: KRATKÓCZKI István hasas citerája A hangolószegek lapítottak és fúrtak, házi elkészítésben. A dokumentált hangszeren csak 4+3 dallamhúr volt meg, a kísérőhúrok hiányoztak. A fogólap kétsoros kromatikus, a húrpárnákkal együtt feketére festett. A fedőlap nyárfából készült, a hátsó húrlábnál sötétebb farostlemez intarziás koptatóval. A hangszernek egyetlen nagyobb méretű kör (∅=6,5 cm) hangnyílása van. KRATKÓCZKI citeráinak szinte védjegyként felismerhető a fogólapon a „C” és az „F” hangnál található negyedhang lépés. Ehhez a beosztáshoz az újabb hangszereinél is makacsul ragaszkodott.
179. kép: H negyed 178. kép: A citera hátulnézetből 104
A hangolószegeknél található posztó alátét az új citeranemzedék jellegzetes tar-
tozéka, míg az új citerás nemzedék egyáltalán nem tartja fontosnak fölszerelni a kisérőhúrokat.
180. kép: A hasas citera kisfejei
47-48.SZABÓ József kisfejes-hasas citerája (Szőny) Szabó József magyarországi (Szőny) citerakészítő általánosan ismert a szlovákiai magyar citerások körében. Dokumentált hangszerei 2002ben készültek. A jelenkori igényeknek megfelelően kis és nagy citera is került ki műhelyéből, jól bevált, állandósult méretek szerint.
181. a. kép: Hasas nagycitera
181. b. kép: Hasas kiscitera 105
A hangszerek némileg SZABÓ Ferdinánd hangszerével mutatnak párhuzamosságot: három kör alakú hangnyílás, a kisfejeken egyetlen húr, a tőke derékszögben zárul. SZABÓ József hangszerfejei jellegzetesen élesen, ék alakban felhajlók. Az oldallapok beágyazzák a fejet. A fejen vegyes a hangolószeg elrendezés, háromszög térformát alkot. Külön figyelemre méltó érdekesség, hogy a hátsó láb egyes dobozciterákhoz hasonlatosan három centivel a hátsó tőke vonalától beljebb, a hangszekrényen helyezkedik el. A fogólap és a húrpárnák természetesen az új divat szerint feketére festettek, a hangszer fedőés oldallapja világos tónusú. A modern kor modern – és nem mindig esztétikus – megoldásokat hoz. A pengető vájta 182. kép: Nagyfej a nyomokat mindkét hangszeren fekete szigetebúb irányából lőszalaggal ragasztották le, bár ez már a mai játékosok anyaghasználatának eredménye.
183. kép: Láb a hangszekrényen
106
TUSKA Sándor két nagy kisfejes-hasas citerája (Bánréve) TUSKA Sándor a magyar citerakészítés méltatlanul ismeretlen közkatonája. Hangszerei vetekednek BUDAI Sándor, BÁRSONY Mihály, TUKA Zsigmond alkotásaival. Minden hangszerét mesterien kifaragta. Talán túl szép, értékes műtárgyakat készített, ezért nem lett közismert, általánosságban ismert.
184. kép: TUSKA Sándor citerája I.
185. kép: TUSKA Sándor citerája II TUSKA Sándor teljesen egyedi hangszer szerkezeteket, formákat dolgozott ki, citerái jellegzetesek, első pillantásra fölismerhetők. 107
49. TUSKA Sándor kisfejes-hasas citerája I. A két dokumentált citera szinte teljesen egyforma, csak apróbb vonásokban térnek el egymástól. Ez a régebbi hangszer, 1980-ban készült Bánrévén. A citera egyedi vonása, hogy már a nagyfejtől megindul a has íve. Egy hatalmas félcsepphez hasonlít a külső oldal. A két kisfejet bújtatottan az oldallapba építette, a fedőlap szerves részét képezik. A has terebélyes (22,5 cm). A hangszer húrhossza 68 cm, összhossza 79 cm. A nagyfej süvegszerű, gazdag faragással díszítve. A hangolószeg elrendezés is rendkívüli, dupla w-szerű, a modern szemlélet szerint posztóalátéttel. A szegek egy hátralejtő fülkében ülnek. A fedőlap nagyon szép sűrű, egyenes szálú fenyőanyagból készült, rajta egy kisebb és egy nagyobb kör alakú hangnyílás. A fogólap mintegy 2 cm-rel a belső oldaltól beljebb van elhelyezve. Érintősora kétsoros, kro186. kép: Nagyfej matikus. A fogólap egyedi módon a lábig teljesen végig ér. A külső káva pazar virágdíszítéssel van kifaragva, egy teljes virágoskert képzeletbeli illatát élvezheti az értő hallgató.
187.kép: Külső káva 108
188. kép: Citeravég
A húrok bújtatva, a hátsó tőke furatain keresztül futnak az akasztószögekre. Esztétikailag elmés megoldás, húrcserére körülményes. Az akasztószögek is virágdíszes takaros kis fülkében ülnek.
50. TUSKA Sándor hasas citerája II. A hangszer 1985-ben készült Bánrévén. A forma és a konstrukció szinte ugyanaz, mint az öt évvel korábban készült hangszernél. A mester csupán néhány apróbb változtatást, tökéletesítést eszközölt későbbi hangszerén. A citera kulcsát trükkösen, egészen egyedi módon a hangszer fejébe faragta!
189. kép: TUSKA citera
190. a kép: A trükk kulcsa I. 190. b kép: A trükk kulcsa II. 109
Úgy tűnik, nem volt elégedett a w alakú hangolószeg elrendezéssel, ezért három sorba, hosszanti irányba rendezte át a csapokat, ennél a hangszernél boltíves fülkében. A fej és az oldallapok ennél a citeránál is pazar virágmotívumok faragásával van díszítve. A fogólap itt is kétsoros 191. kép: Favirágok kromatikus, a lábig ér. A „C”, „g1”, „c1” hangok fekete ponttal vannak jelölve. A két kör alakú hangnyílás égetett sorminta csipkegallért kapott. A fenéken a mester neve, a készítés helye és ideje, és talán az elkészített hangszer sorszáma (21). A húrpárnák mindkét hangszeren díszesen faragottak és a 192. kép: Címkés hangnyílás hátsó tőke itt is bújtatással vezeti le a húrokat. A hangszer alkatrészei külön gonddal összeválogatott elsőrendű faanyagból készültek, és remekbe illő kidolgozással álltak össze. TUSKA Sándor több mint hangszert alkotott.
110
KISFEJES CITERÁK A krónikásnak nyilvánvalóan legszentebb kötelessége, hogy hitelesen tájékoztasson, a legpontosabban jegyezze le a tényeket, tárgyakat, történéseket, eseményeket. De bizony a krónikás tollát is emberi kéz vezeti és nem mindegy, miként kanyarodik tollának hegye. Mit és hogyan értelmez belőle az utólagos tanulmányozó? Talán sohasem követelhető meg, hogy a megszokott módon kanyarodó tollvonástól eltérően járjon, a tényeket, tárgyakat és történéseket jelekbe záró kézvonása. A kisfejes citerák hagyományát nem könnyű értékelni a feltáró, kutató munka jelenlegi állása szerint. Nyolc kisfejes hangszert regisztráltunk, de csak hatot írtunk le, mivel három, azonos készítő egyforma alkotása volt. A hat hangszerből két variáns teljesen önálló forma, a többi négy a szegedi hangszergyár nagy, keskeny típusára emlékeztet. E típus elterjed volt a citerazenekari mozgalom beindulásának időszakában , de a másolatok mindegyike saját formai jegyekkel rendelkezik, amelyek a helyi hagyományokból épültek be. A dokumentált hangszereket egyenlő súllyal, egyenrangúként közöljük. A pártatlan dokumentáló lejegyzőnek mégis, az a benyomása támad, hogy ezen típusú hangszerek egy újabb, erős, más területről érkező hatás nyomán honosodtak meg e vidéken. A szegedi hangszergyár típusához hasonló citerák kivétel nélkül az 1980-as években, vagy később készültek. Egyedül a Komáromi Múzeum hangszere készült az élő hagyományban az 1900-as évek első évtizedei táján, de nincs pontos adatunk a kézszítés helyéről. Figyelmet érdemel, ugyanúgy, egy régi elemekből újjáéledt hagyomány képviselője Farnadról. A 96 éves BÉNYI József asztalos minden kételyt kizáróan egy meglévő típust mentett át számunkra a XXI. századba.
111
193. a . kép: A szegedi hangszergyár citerája 193. b. kép: KRATKÓCZKI István citerája 193. c. kép: BÁLINT mester citerája 193. d. kép: Ismeretlen piros citera 193. e. kép: PÉNZ Antal citerája 112
51. A Komáromi Dunamenti Múzeum kisfejes citerája A hangszer típusa és művelődéstörténeti szerepe szerint is igen fontos és értékes műtárgy. Készítési helyét és idejét illetően sajnos nincsenek pontos és megbízható információink. A fa állapotából és a készítési megoldásokból ítélve az 1900-as évek első évtizedeiben készülhetett (vagy még ennél is korábban). A citera szerkezete különös, magyar földön igen ritka. Az eddig átvizsgált Kárpát-medencei anyagból egyedül csak a kiskunhalasi Thorma János Múzeum 62.55.6-os leltári számú citerája mutat hasonló fölépítést. Ez a szerkezet átmenetet képvisel az egy darab fából kivájt, és a több alkatrészből összeállított, ragasztott és szegelt hangzszerek között. A hangszert úgy építették, hogy egyetlen darab fából egy keretet fűrészeltek ki, ez képezi az oldallapokat, a fejet és a tőkét. (A komáromi hangszer egy hosszanti belső merevítővel is rendelkezik.) Erre a keretre egy puhafából (lehetőleg egyenes szálú fenyőből) fedőlapot borítottak. A halasi citera készítésének ideje 1907, a komáromi hangszer sem lehet fiatalabb. A nagyfej hosszú (hossza 14 cm, szélessége 6,5 cm). Alakját tekintve fölfelé pördülő, stilizált csiga. Ez a fejforma, a kskunhalasi mellé illesztve 194. kép: Komáromi arra utal, hogy a magyar citeráinkon a fölfelé pörkisfejes citera dülő megoldás elhomályosult barokk kori emlék
195. kép: Kiskunhalasi keretes citera 113
lehet. Michael Praetorius 1619-ben megjelent Syntagma Musicum című könyvében a citeraszerkezetű Scheitholt-nak oldalkulcsos csigafeje van, mint a vonós hangszereknek.
197. kép: Scheitholt oldalkulcsos csigafeje
Vessük össze a kiskunhalasi citera fejét egy cselló és egy (belőle leszármazott) ütőgardonéval, majd a komáromi citera fejét is tegyük mellé. 196. kép: Komáromi kisfejes, keretes citera
198. a. kép: Csellófej
198. b, kép: Gardonfej 198. c. kép: Kiskunhalasi fej 114
A hosszú fejen érdekes módon keresztirányban, két sorba rendezték a lapított, vágott hangolószegeket. A három kisfejen két-két húr kapott helyet.
199. kép: Komáromi fejek A fedőlapba-régi hagyomány szerint- közvetlenül ütötték be az érintőket. A régi alföldi citerákon az első, alsó „ASZ” küszöb nem szerepel. Ezen a hangszeren sem találunk ilyet. A hangszer fényesen patinás sötétbarna, sok játék nyoma látható rajta. Sokan is muzsikálhattak vele. A hangszekrény belsejében egy sor ceruzával beírt névre bukkantunk: OROSZ András, SYKORA Jolán, BERECZKI Károly, BERECZKI Endre, BABINSZKI János, KRISZT… MIHÁLY. Talán e vezetéknevek alapján lehetne kinyomozni, hol és mikor használták az idő múlatására e kedves zeneszerszámot?
200. kép: Feliratok
115
52. PÉNZ Antal kisfejes citerája (Százd) A hangszer elkészültét 1979-re datálják a mai százdi citerások. Azt is megtudtuk tőlük, hogy a korábban ismertetett dobozcitera a két háború között készülhetett, az akkor népszerű citerás vigasságokra. PÉNZ Antal az 1970-es években új fogólapot készített rá. PÉNZ Antal minden valószínűség szerint ismerhette a szegedi hangzszergyár citeráit, vagy éppen azoknak valahol készült másolatát. Pontosan két oktáv „G-g”-ig terjed az érintőlapja, mint a szegedi hangszereké. Az alaki-formai megoldások is hasonlóságot mutatnak. A százdi hangszerre nem tudtak standard méretű négyszögletes hangolószegeket szerezni, így a házilag jól bevált elkalapált fúrt szögeket használták. A fedőlapon a három kör alakú hangnyílást kicsit „elcélozták”, így az utólag ráhelyezett fogólap részben takarja a fölső két kört. A százdi mester valamit tudhatott, tapasztalhatott, talán találkozott a húrfeszítéstől „szétnyílt” hangszerrel. Citera összeállításához a fej oldallap, tőke egybetartásához, fecskefarok csapolást alkalmazott.
202. kép: Fejcsapolás
201. kép: Százdi kisfejes citera 116
A faanyag megválasztása külön figyelmet érdemel a százdi alkotásnál. A fej és a tőke kőrisből, az oldallapok piros szilvából, a fedőlap
egyenes szálú fenyőből állt elő. A százdi mesternek sikerült túllépnie a mintául választott hangszerek sablonsorozat értékén.
53. KRATKÓCZKI István kisfejes citerája (Nádszeg) KRATKÓCZKI István citeráival többfelé is találkoztunk a Felvidéken. Nagykaposon dokumentáltuk őket. A hangszerkészítő többféle típusú citerát is épített, ez a formatípus erősen hasonlít a szegedi hangszergyár termékeire, bár számos egyéni megoldást is alkalmazott. Nagykaposon három hangszerével is találkoztunk, de egy adatként kezeltük őket, mivel lényegi eltérést nem találtunk közöttük. KRATKÓCKI hangszerein védjegyszerű formai jegyként szerepel az érintősorban a „H-E” és az „E-F” diatonikus félhanglépés közötti negyedhang érték. Ezt a szokatlan lépést makacs szívóssággal alkalmazta még akkor is, amikor láthatta, hogy a többi szabványos, korszerű hangszeren nem szerepelnek ezek a beosztások! Mélyen meg lehetett róla győződve, hogy neki van igaza! Neki volt igaza, hogy az érintőket közvetlenül a fedőlapba ütötte! Az így épített hangszerek dallamhúrjai sokkal intenzívebben szólnak. Jobban érvényesül a dallam a kísérőhúrok mellett, a fogólap ugyanis elvesz a 203. b.kép: 203. a. kép: dallamhúrok rezgésének KRATKÓCZKI KRATKÓCZKI erejéből. citera II. citera I. 117
A három kör alakú hangnyílást viszont „elcélozta”, vagy túlméretezte a mester. Az első kettő belóg a belső érintősorba.
203. c. kép: KRATKÓCZKI citera III. Lehetséges, hogy a százdi PÉNZ Antal innen vette a nem túl jó megoldást. Míg a százdi hangszernél a fogólap takarja is a hangnyílásokat. Itt nem szerepel fogólap, csak fölfestett „álfogólap”, így nem annyira zavaró a konstrukciós tévedés.
204. kép: Érintősor
54. BÁLINT mester citerája (Keszegfalu) A hangszer tulajdonosa KANYICSKA József Kürtről. Emlékezete szerint a citerát a 80-as évek közepén szerezte be Keszegfaluból. A kisfe118
jes citera a megszólalásig hasonlít a KRATKÓCZKI citerákhoz. Kívülálló szemlélő talán nem is lát különbséget közöttük. A fő formai elemek azonosak, még a húrhossz (68 cm) is pontosan megegyezik. A két felső hangnyílás éppúgy beleér az érintősorba, mint a korábbi hangszereknél. Az érintők a fedőlapba közvetlenül vannak beütve, és csak álfogólapot látunk felfestve a hangszekrényre. Nem találjuk viszont a rejtélyes negyedhang lépéseket a „C” és „F” mezőnél. A húrelosztást 4+3 dallamhúrral találta jónak a nádszegi citerakészítő 3+2-vel szemben. Bálint mester kicsit hosszabbra, hegyesebbre formázta a nagy- és a három kisfejet.
206. kép: Kisfejek
205. kép: BÁLINT mester citerája
Citerájának szerkezetét meg kívánta erősíteni, ezért egy hosszanti merevítő gerendát is beépítet a hangszekrénybe. Úgy, mint ahogy az eredeti szegedi hangszeren is alkalmazták. Bálint mester az átvett formákat, arányokat a saját elképzelései alapján alkalmazta, ezért saját formaváltozatát könyvelhetjük el.
119
55. Két kisfejes ismeretlen citera A kisfejes citerát Lukanényén 2007. október 6-án kaptuk lencsevégre. A részletes dokumentálásra sajnos nem volt idő. A hangszer elkészítőjére azóta sem sikerült fényt deríteni. Kár, mert egy sor vonatkozó kérdést is megvilágítana a válasz fényének sugara. Ezen sorok között csupán annyit jegyezhetünk le: készítője és készítésének helye, ideje ismeretlen.
207. kép: A kétfejes vörös citera A hangszer sokban emlékeztet KRATKÓCZKI István hangszereire, de több fontos vonásban el is tér tőlük. Az első, ami szembetűnik, a citera mélyvörös színe, bár érdekes mód a Felvidéken találkoztunk néhány ilyen hangszerrel. Ennek az oldalfejes hangszernek két kisfeje van, míg az előzőeknek mindnek három! A fejforma egyedi vonást, megoldást hordoz. Egy teljesen más gondolatsorból a fölpördülő guriga ismét énekesmadár sziluetté alakul! Ez egy teljesen más madár, mint a nagykaposi! Sárga hatszögletű átfúrt csavarokból álltak elő a hangolószegek, ez esetben 208. kép: Madárfej hangolócsavarok. (A Fel120
vidéken nem ismeretlen ez a megoldás.) A csapok hosszanti elrendezésben sorakoznak 4+3+1, 1-es elrendezésben. (KRATKÓCZKI hangszerén 3+2 dallamhúr csoportosítással találkozunk.) Az érintősor fogólapba van beütve (ez nem KRATKÓCZKI mesterre vall). Viszont a két sorba rendezett küszöbök között találkozunk a „HC” és az „E-F” közötti negyedhang lépéssel! (Kratkóczki védjegye!) A fedőlapon három kör alakú hangnyílás található, s ezek nem hatolnak be az érintősor mértani határába. A két kisfejen egy-egy fiókhúr feszül, míg az előző kisfejes hangszereken 2-3. 209. kép: Hangolócsavarok
210. kép: A citera hátsó része Bár az elkészült képeken nem látszik jól, a hátsó tőkén egy kecses homorú ív húzódik végig, s az ív belsejében ülnek az akasztószögek. Végül, ami a felvidéki citerák között fontos jellemző, a hangszer két harántirányú gerenda talpazaton áll. Mindezen jegyek összegzésével egy ismeretlen citerakészítő önálló alkotásaként kezeljük a lukanényei hangszert.
121
56. BÉNYI József kisfejes citerája (Farnad) A 2007-ben 96 esztendős farnadi BÉNYI József asztalosmester valósan és elvonatkoztatott értelemben is egy évszázadot mentett át a XXI. századra! Hangszerének stílusjegyei a múlt században gyökereznek. Azt viszont valószínűleg még Arezzói Guido mester sem álmodta volna, hogy 2002-ben készült asztali citerán az ő korának megfelelő diatonikus érintőbeosztás szerepeljen! Az egyenletesen temperált 12 fokú hangsor 1686 óta az európai zeneelmélet része! BÉNYI József félretette a 12 fokúságot és hangszerébe az ezer évnél is idősebb, a római korba visszanyúló, diatónia törvényeit ütötte be! Szellemi relikviáinkat éppúgy illő megbecsülnünk, mint a tárgyiakat. A citera alig néhány éve készült, de a zenei gondolkodásmód, amit képvisel, ezer évnél is több!
211. kép: A 2002-ben készült diatonikus citera A hangszer az északi dialektus dobozciteráinak jellegzetességeit viseli, csak megtoldották oldalfejekkel. A fej hosszú (hosszabb, mint a szélessége) és hosszanti irányban helyezkednek el a hangolószögek. A hangolószögek viszont furcsák, egyediek. Valószínűleg csavarokból alakították ki őket. A csavarok fejét négy122
212. kép: Csavarok a fejben
zetesre köszörülték, a bevágásukat megmélyítették. A fej alatt átfúrták őket, így ezek a csapok négyszögletű kulccsal, de egyszerű csavarhúzóval is hangolhatók. A fogólap, mint részleteztük, diatonikus, g-től d”-ig terjed érintősora. A fedőlapon négy kör alakú hangnyílás található. Elöl egy egyedülálló, a pengetés zónájában egy nagy és két kisebb háromszög alakzatban. Egyedi, nem szokványos megoldás. A végére a vége maradt. Emlékezzünk a cseh Rudolf SPROCK rajzra az 1740-es évekből. Hátrafelé elnyúló, lefelé csapódó tőke. Ennél a citeránál a tőke még vissza is pördül. Mintha szimmetrikus ellenpontja kívánna lenni a nagyfejnek. Norvég langeleiken találtunk hasonló formai megoldást. Egyetlen hangszerben benne találjuk Európát ezer évnél is távolabb tekintő történelmével!
123
ZÁRSZÓ Ötvenhat darab felvidéki citerát írtunk le: sok és kevés is egyszerre. Nem kevés munka járt az adatlapok rendszerbe állításával, az adatok öszszehasonlításával, mindezekhez a legmegfelelőbb fotók kiválogatásával a három év alatt összegyűlt több ezerből. Ahhoz kevés ennyi hangszer, hogy általános érvényű következtetéseket vonjunk le, de amint az ősi kínai bölcsesség mondja: „A több ezer mérföldes út is az első lépéssel indul”. Reméljük, hogy egy igen hosszú út első lépései vannak mögöttünk. Nem vagyunk a statisztikakészítés nagymesterei, mégis a legfőbb adatokat megemlítjük. Az 56 citerából 38 hasas formájú (67,8%), ebből 31 egyszerű hasas, különböző formavariációkkal (55%). 7 kisfejes hasas (12,5%). A vizsgált anyagból meggyőzően ez a legnépszerűbb forma. Három csak itt található variánst írtunk le: félhasast, búbosat és szélestáblás hasast. Tizenkét hasáb alakú citerát írtunk le (21%). Ezek közül egyetlenegy volt alulról nyitott. Ez lényeges eltérés a hasonló alföldi hangszerekkel szemben. A többi zárt doboz szerkezetű. A dobozok laposak, rövid fejűek és viszonylag szélesek. Meglepetésként egy hasáb alakú dúcos citerával is találkoztunk. Még nagyobb meglepetésünkre hasas-dúcos citerára is bukkantunk, ezt az átmeneti formát a hasas hangszerek közé soroltuk. Egy darabból vájt vályúciterával eddigi feltáró utunk során nem találkoztunk a Felvidéken. Kisfejes formából volt a legkevesebb: 6 leírt (8 dokumentált) hangszer (11%). Ezek a hangszerek egy kivételével friss készítésűek, egy újonnan meghonosodott vagy megerősödött hagyomány képviselői ezen a vidéken. Belsőfejes változattal, ami hagyományosan erről a tájegységről származna, úgyszintén nem találkoztunk. Összefoglalásként talán ennyit mondhatunk el röviden. Reméljük, a kutatómunka viszont nem zárult le, hanem inkább ellenkezőleg, éppen a leírtakkal kezdődik igazán. 124
Felhasznált irodalom BÁLINT Sándor: A szögedi nemzet. A Móra Ferenc Múzeum évkönyve. Szeged, 1978–1979 BOONE, Hubert–BOSMANS, Wim: Volkinstrumenten in België. Peeters, Leuven, 1995 BORSI Ferenc: A hagyományos citerajáték kezdőknek és haladóknak. Népzenei füzetek. Hangszeres népzenei példatár. Hagyományok Háza, Budapest, 2010 BORSI Ferenc: Kiskunhalasi citerák In: HALASI MÚZEUM 3. Emlékkönyv a Thorma János Múzeum 135. évfordulójára. Szerk.: SZAKÁL Aurél. Thorma János Múzeum – Halasi Múzeum Alapítvány, Kiskunhalas, 2009 BORSI Ferenc: A népi citerajáték. In: Létünk. Társadalom, tudomány, kultúra. 1998/1– Forum Kiadó, Újvidék (138–156. o.) BORSI Ferenc: Temerini citerák. TAKT, Temerin, 2008 BOSMANS, Wim: Épinettes et cithares des Alpes. Musée des instruments de musique Mardaga, Sprimont, 2001 BÖHM László: Zenei műszótár. Editio Musica, Budapest, 1961 HERMAN Ottó: A pokol cséplője. Magvető, Budapest, 1983 KIRÁLY Ernő: A citera (A jugoszláviai magyarok népi hangszere). Kézirat, 1977 KIRÁLY Péter: A lantjáték Magyarországon a XV. századtól a XVIII. század közepéig. Balassi Kiadó, Budapest, 1995 KODÁLY Zoltán: Balladák – Harmadik Közlemény. In: Ethnographia XVIII. (1907), 153–156. p. KODÁLY Zoltán: A Magyar Népzene (1937) (A példatárat szerkesztette VARGYAS Lajos). Zeneműkiadó, Budapest, 1972 KUNZ, Ludvík–KURFÜRST, Pavel: Organologiae III. Acta musei Moraviae–Scienciae sociales. Ročnik LXIII, 1978. LESKOWSKY Albert: A citera. A citerabarátok klubja kiadványa. A szerző illusztrációival. Lektorálta: Pribojszky Mátyás. Kecskeméti Lapok Kft., 1990 125
Magyar Néprajzi Lexikon I–V. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977–1982 MANGA János: Magyar népdalok, népi hangszerek. 2. kiad. Corvina, Budapest, 1969 MEER VAN DER, John Henry: Hangszerek. Prester – Verlag, München, 1983 – Zeneműkiadó, Budapest, 1988 MOLNÁR Imre: A citeráról mindenkinek. Antológia Kiadó, Lakitelek, 2000 PÁVAI István: Az erdélyi és a moldvai magyarság népi tánczenéje. (A magyarságkutatás könyvtára XIII.) Teleki László Alapítvány, Budapest, 1993 SÁROSI Bálint: Citera és citerajáték Szeged környékén. In: Ethnographia, 1961 SÁROSI Bálint: Handbuch der europäischen Volkmusikinstrumente I. Leipzig, 1967 SÁROSI Bálint: Magyar népi hangszerek. Ének-zene szakköri füzetek. Tankönyvkiadó, Budapest, 1973 SÁROSI Bálint: Hangszerek a magyar néphagyományban. Planétás Kiadó, Budapest, 1998 TARI Lujza: Kodály Zoltán, a hangszeres népzene kutatója. Balassi Kiadó, Bp., 2001 The Brussels Museum of Musical Instruments Bulletin. Volume V. 1975. 1/2. Szerk.: René de Maeyer. Brüsszel, 1975 The Diagram Group: Musikinstrumente der Welt: 1600 Musikinstrumente und über 4000 Illustrationen. Orbis Verlag, München, 1988 VÁRNAI Ferenc: Egy citeraváltozat Baranyából. In: Ethnographia, 1983 VISKI Károly: A magyarság tárgyi néprajza II. Hangszerek. Budapest, 1934
126
BESZÉLGETÉSEK A CITERÁRÓL
127
128
Patócs Lajos (Hodos) Adatközlő: Patócs Lajos, Hodos, 1926. december 5. Gyűjtő, dátum: Huzár Ágnes, 2003. október 17. H. Á.: Lajos bácsi mikor született? P. L.: 1926. december 5-én. H. Á.: Hol? P. L.: Hodosi Ríten, tanyavilágbo. H. Á.: Az messze van a falutól? P. L.: Tizen… kilenc kilométer. H. Á.: Ott élt a szüleivel? P. L.: Ott éltünk szülőnkkel, tizenhárman voltunk testvírek. Nagyon jó világ vót ott. Szerettem a termíszetet, a madarakat, mindent tudtam, hogy hun kőtnek, ismertek engem, szinte mentem, má énekűtek le erdő alá. Nagyon jó vót ott. H. Á.: Mikor került először a kezébe a citera, mert ugye Lajos bácsi citerán játszik? P. L.: Hát itt lakott egy öregapám, az faluban lakott bent, de ő már nem játszott, mert má kilencven év felé járt. Aztán elcsarabultam tűle öreg citerát, má az is öreg citera vót. És otán mindegyik próbágotta, testvírek, öcsém, bátyám, nem ment. Otán én kezembe fogtam, addig nem hagytam abba, tudtam egy dallamot, egy igen rígi dallam. Még az a címe, hogy „Az Alföldön csikósbojtár vagyok én”. Ezt addig nem hattam abba, míg meg nem tanútam, de persze a csak egy soros, nem fé hangos citera vót, hanem csak egy soros, és arra ki kölött válogatni olyan dallamokot, ami csak fé hang vagy negyed és egesz hang. Otán megment, otán így ment tovább, annyira megtanultam, hogy má be vótam osztva. Mer télen ott olyan két-három kilométerre voltak a házok, szomszídok, má annyira megtanultam hogy elvittek tollfosztót citerázni. H. Á.: Hány éves volt akkor? P. L.: Tizenkettő. H. Á.: Tizenkét évesen már tollfosztóban… P. L.: Tizenkét éves. Úgyhogy be vótam osztva, máma este ide megyek, hónap este amaz szomszídba megyek. Osztán mikor vót a tollfosz129
tás víge lett, akkor vót rumos tea, siska. Citerátom, dalútak, énekűtek a asszonyok. Nagyon szíp vót. H. Á.: Itt a falun belül volt, hívták… szóval a faluba hívták legtöbbször citerázni? P. L.: Ide nem, akkoriba, csak tanyán kint. Csak tanyán. H. Á.: Azon a tanyán, ahol maguk laktak, meg más tanyákon is? P. L.: Igen. H. Á.: Milyen tanyák voltak még akkoriban? P. L.: Vót a Hodosi Rét úgy híták, Abonyi Rét, akkor vót Sikabony, vót a Vermes major, Csótfa annak híták, vót Bárányos, ammá kisfaludi határ, úgy hogy azon a Kis-Duna menti árterébe vótak a házak. De nagyon szíp vót. H. Á.: Azt a nagyapját hogy hívták, akitől a citeráját kapta? P. L.: Azt híták, anyámnak a apukája vót az, Balódi Antal vót. Anyám Balódi, apám meg Patócs. H. Á.: Igen. És annak a nagyapjának az a citerája vajon honnan volt? P. L.: Hát az nagyon rígi, én azt má nem tudom megmondani, mer má akkor öreg vót az a citera, má ki vót verve, ott ahol le van a kotta rakva, ahol ütöttík, ott má annyira ki vót kopva, hogy má én tettem oda osztán ilyen kottát, ugyanarra a helyre, mer má annyira el vót kopva, hogy föl gyöttek a kották. Aztán így telt múlt az idő, aztán legínyek lettünk, osztán ki erre, ki arra, osztán gyött a kitelepítís, elhurcútak bennünköt Csehországba, kínyszermunka, de én ott is… H. Á.: Ott is citerázott? P. L.: Engem nem érdekűt, hogy ott vagyunk, abszolút nem érdekűt, mentünk a marhavagonyokba karácsony előtt, má Malackától, rendes hóba, behorta a havat a, mer a vagonyajtót ennyit kihagytuk e. Kályhascső ott vót kivezetve, nos úgy tüzetünk. Na, akkor vótam tizenhét éves, tizennyolc, má vittem magammal mandolint is. Má akkor én vettem itt Szerdahelen mandolint. Otán azon megtanultam, egesz addig míg ki nem vaganéroztunk Csehországba, ott is játszottam. Mondom, ne ríjatok, dalújatok, maj haza gyövünk. H. Á.: És aztán később, mikor már nem ezt az öreg citerát használta, hanem újabb citerákat, azokat maga csinálta vagy vásárolta? P. L.: Nem. Úgy vásátuk Mikécz Lászlótú Illésházán. Akkor kezdtem el 72-be, akkor egyszerre megvett a Csemadok, mennyit, valami hét vagy nyolc citerát, azokot az egesz hangossakot, és osztán kezdtem el 130
tanítani. Játszottam egy, Petőfinek, most hányadik évfordulója lehetett 72-be, századik, azt hiszem. Ott megkírt a Miklós Tiborné, hogy kisírjem le Petőfinek a megzenésített verseit. H. Á.: Citerán? P. L.: Citerán. Nos, iskolások meg énekűtek, Kis lak áll a Nagy-Duna mentébe, osztán Befordultam a konyhába, ilyen Petőfi megzenésített verseit. Oszt gyönnek nekem a leánykák, hogy itt volt egy Egri Joli, úgy híjják, az olyan befogadott leánko vót, hogy taníjjam meg citerázni. Hát én oda jártam, mer ő Csákánybú lett kivéve, ott meg többnyire szlovák, szlovákul beszítek, úgyhogy olyan nehéz volt azt megtanítani, osztán meg olyan jó citerás lett. Megtanult, akkor gyöttek utánom a Hodosy Gabi, gyött a Hodosy Márti, gyött a Csánó család, egész család. H. Á.: Szóval gyerekeket is tanított? P. L.: Persze, ott vannak a. H. Á.: Igen… Alakult egy csoport a Csemadokon belül, egy citeraegyüttes? P. L.: Citera együttes. Osztán elvállaltam a Csemadok elnökséget is, akkor még a Fél Miklós vót [a járási titkár]. Akkor ott van, föllíptem velük. Vót a Csemadok megalakulása, nem tudom valami ünnepség vót, Csemadok évzáró, még a rígi kultúrház vót ott bent a faluban, ott már főlíptem ötöd magammal. Egy csöppet elmehetek innen? Ezekkel kezdtem 72-ben. H. Á.: Egri Jolán, Hodosy Gabriella, Hodosy Márta, Madi Benő, Hodosy Vincéné, Pongrácz Béla, Rácz Pál. 2002-ben pedig a citerazenekar tagjai: Patócs Attila, Patócs Zoltán, Patócs Erika és Sárközi József. P. L.: Igen, most ez jelenleg a zenekar. H. Á.: Igen… Térjünk vissza arra, hogy amikor 12 évesen elkezdték magát hívni a fonókba, meg ugye a tanyavilágba, akkor még milyen alkalmak voltak, mikor még citerázott, ugye volt a…, lakodalomba például nem hívták? P. L.: Oda nem, oda nem, volt születésnap vagy névnap. Vót egy szomszídba dudás, úgy hívták, hogy Bús, Bús Mihály. Bús Mihály. H. Á.: Hol a szomszédban? P. L.: Dudás. Kint a tanyán. H. Á.: A Hodosi Réti tanyán? P. L.: A Hodosi Réti tanyán, úgy hítuk ott is, szomszéd, ha két kilométer vót, akkor is aszondtuk, szomszéd. 131
H. Á.: Szóval volt egy dudás… P. L.: És akkor vót egy dudás, akkor összegyöttek a öregek, asszonyok, soltizt [sottis] táncútak, én azt nem tunnám megmutatni. Csak dudabál vót, osztán én meg citerátam persze. H. Á.: És a dudabálokba csak az idősebb asszonyok és férfiak jártak? P. L.: Há akkor táncút kis gyerek, nagy gyerek, mindenki. H. Á.: Fiatalok is? P. L.: Mindenki. Ahogy tudott, úgy tudott, de ugrált. H. Á.: És honnan vette Lajos bácsi a dallamokat, énekeket, amiket énekelt? Honnan tanulta? P. L.: Én a patonyi kompho jártam iskolába, Hodosi Rítrű nyolc kilaméter. Oda jártam iskolábo, ott vót egy tanító Fösőpatonybú járt oda, úgy hívták, Csiba Klári, és az észrevette, hogy nekem nagyon jó hangom vót gyerekkoromban. És ő mindig megdalútatott, meg én olyan vótam, hogy én valahun valamit meghallottam, ott is a tanyán, valami régi dallamokot megtanútam. Vót ott egy, úgy híták, hogy Balódi József, elesett háborúba, az e is micsoda öreg vót: „Szombaton este gyöttem én a világra, nem is fürösztött meg engem a bába”. Ezeket mind öszszeszedtem. Akkor vót egy libapásztor tallósi cigánylány szomszídba, megint csak aszondom szomszíd. Nos együtt őrőztünk, annak vót hatalmas hangja, és attú is tanultam egyet, azt már játszottam citerán is, itt is játszuk a klubba. Ez e, hogy az katonanóta: Jó dolga van, sej, haj, a hetvenkettes bakának, De még jobban, sej, haj, az utász katonának, Kifésüli haját, fölveszi a fehér vasalt ruhaját Kiáll a kapuba, öleli a babáját. Ezt olyan jó citerán játszoni. Így szedegettem össze, ahun meghallottam valamit, azt meg köllött tanulni. H. Á.: És édesanyja és édesapja is énekeltek otthon vagy… P. L.: Persze, tollfosztáskor olyan ének ment, olyan nótaszó ment. Kipróbáták egyik a másikot, ki tud jobban, ki tud jobbat, ki tud szebbet. H. Á.: Édesapja nem játszott hangszeren? P. L.: Az nem, az nem. Itt csak én kiváltam a családbú, e vót a hobbim, kisgyerekkorom óta. És ma is, hála Istennek tudtam és tudtam összeállítani olyan zenekarokot, sokszor, sok csoportot megtanítottam, hát itt meglátszik. 132
H. Á.: Igen nagyon sok itt a diplom meg az oklevél. P. L.: Akkor benne ott a nagy könyvbe. Spacsincén, ott vótunk, ott körű fogtak a szlovák újságírók. H. Á.: Annyira tetszett? P. L.: Elolvasom, mi van bele írva. Be volt jelentve, hogy mink játszunk szlovák és magyar népdalokot. Ott azt játszottunk, először szlovák népdalokot, aztán magyart. Nos, a ottani polgármester odahít, körűfogták a ő környezetibe tartozó kollégái, aszongya, hogy amit a magyarok tunnak, to vítye to ví tú magyari, zse nye. Há szígyeljítek magatokot, aszongya. Ezek magyarok, nos, nízd meg, milyen szlovák népdalokat játszottak. H. Á.: Honnan tudott a Lajos bácsi szlovák népdalokat? Azt is úgy hallotta valahonnan? P. L.: Tudod mit, a rádióban szok lennyi pozdrav, ilyen köszöntő, jubilentoknak, nos, eztet megtanultam mindet onnan, rádióból hallásom után. Az igen tetszett nekem, játszottunk: Tecse voda tecse. Nem tudod? Gyönyörű dallama van, olyan, hogy azt énekültík velem a szlovákok, mikor rátettük azt, hogy Tecse voda tecse. Teli vót a kultúrház ott Spacsincén, de ott mindenki dalút velünk, az olyan öröm vót nekik. H. Á.: És a magyar rádiót is szokta hallgatni, ott is van ilyen köszöntő. Onnan is tanult dalokat? P. L.: Azt okvetlenül, mindig, mindig. Mindenhunnan, én szedtem öszsze mindehun, valahun meghallottam valamit. Vótunk Magyarországon a Urbánékkal, de asziszem ismered üköt, Urbán, tiszakécskeiek. Ott is vótunk, ott is sokat tanútunk. Pédául ezt ott tanútuk, ott fogtam föl, hogy Tisza partján nem jó lefeküdni, mert a Tisza ki szokott… tudod? Tudjátok biztos. H. Á.: Elénekelheti ha akarja. P. L.: Tisza partján nem jó lefeküdni, Mert a Tisza kiszokott önteni A babámat eltalálja vinni, Keservesen meg fogom siratni. Nagyon jó, szíp dallama van. H. Á.: Azt elénekelné, amit legelőször megtanult a citerán? P. L.: Az Alföldön csikósbojtár vagyok én, Harminchárom csikóra vigyázok én, 133
Gyere, babám, térítsd meg a ménes elejét, Le ne legelje a rózsa levelét. Ezt igen szerettem, ezt is dalolni. Osztán volt a: Szombaton este jöttem én a világra, Nem is fürösztött meg engem a bába, Maj meg fürdök a Tiszának a sáros vizébe, Nem is ülök minden kislány ölébe. Ez is jó. Rengeteg népdalt tudok én. Én ki nem fogyok, elhínak bennünköt valahova nyugdíjas napokra, ott megdalútassuk a nyugdíjasokat, mert játszunk mulatókot, rígi mulató dallamokot, mindent. Úgyhogy voltunk Kisfaludon, oda mindig hivatalosak vagyunk, Bodak, Szap, Udvarnok, Balázsfa, karácsony előtt volt úgy, hogy két hellen is fellíptünk. Örülök neki, annak, hogy tapsúnak a nípek, mert szeretik hallgatni, én meg azt szeretem, hogy tetszik a nípnek. H. Á.: Szóval mióta megalakult 72-ben ez a citerazenekar. Igen sok helyen jártak, ugye? P. L.: Rengeteg, Prága, Prágától Budapest, Myjava, Skalica. 76-ba, 76-ba már megnyertem a csoporttal. Vótunk a Nemzetközi Ifjúsági Találkozón, Trencsin mellett van Roh, tudod hol lehet az, olyan nagy ifjúsági tábor, hegy ódal völgybe. Ott vótunk három nap, és ott megnyertük a első díjat abba a kategóriába, volt három-négy citerazenekar, meg ott ilyen ifjúsági találkozón mindenki fellípett valamivel, és ott megkaptuk David Rossusnak, annak a világhírű angol ínekesnek a nagylemezeit. A vót a díj. H. Á.: Az volt a díj. Azt szeretném még kérdezni, hogy mondta, hogy a füle alapján tanulta meg a hangszert, a citerát kezelni. P. L.: Igen, én a kottáho abszolút nem értek, azt tudom, amit a iskolában tanútam, semmi mást, én kottábú nem tanulok. H. Á.: De úgyhogy azt mondta, hogy az a nagyapja, aki citerázott igen öreg volt már, hogy őt nem látta és nem hallotta citerázni. P. L.: Őt nem, csak az öregapámat. H. Á.: Öregapját, látta és hallotta? P. L.: Azt ismertem, meg minálunk halt meg, kint a tanyán. H. Á.: És figyelte is, hogy hogy játszik a hangszeren, hova rakja az ujjait? 134
P. L.: Persze, tollal. H. Á.: Tollal játszott? P. L.: Tollal, ilyen fogkefe nyéllel meg nyomkodta. Én osztán rágyöttem arra, hogy a nem jó, otán el szoktam vágni anyámnak a főzőkanál nyelit. A meg má mindig kiabált velem, ez már megint elvágta új főzőkanalam. H. Á.: Hosszábban? P. L.: Nem, csak a vígibű le. H. Á.: Ja, végét le, igen. És azzal fogta le a húrokat. P. L.: Avval fogtam és lúdtollal meg izéltem, mert volt sok libánk a tanyán. H. Á.: Most is még így játszik a citerán? P. L.: Nem, már újakkal játszok én. H. Á.: Miért és mikor váltott? P. L.: Mikor? 80-ban. H. Á.: Miért? P. L.: 80-ba. Há mer má ez, nem érvényesűt az a citera. H. Á.: Nem tetszett az embereknek? Nem volt divatban? P. L.: Má most otán gyöttek ezek a fé hangos citerák, má az annyibú nem jó vót, hogy avval akármilyen dallamot nem lehetett eljátszani, csak olyat ami kigyött rajta. Mer egy hang hiányzott, egy hang. H. Á.: A régebbi citerákon. Igen. P. L.: Persze, arrú hiányzott egy hang, és ki köllött válogatnom olyan dallamokot, ami egesz meg negyed hangos, azért mer nem volt fé hang, ezekbe meg már most lehet. H. Á.: És ezeket a fél hangos citerákat is attól az illésházi embertől vették? P. L.: Nem, ezek Budapesten lettek víve, megmutatom minnyá, hogy milyen. A fiam az igen tud játszani. H. Á.: A fiatalabbik fia? P. L.: Avval nem akarsz beszígetni? Attilláva? H. Á.: Lehet. Az unokái is játszanak, ugye? P. L.: Persze, most már családi dolog. H. Á.: Miért tanította meg velük a citerázást? P. L.: Azt akartam, hogy ne vesszen ki a Patócs családbú a citerának a múltja. Ezek Pestről lettek, ott a neve a készítőnek. H. Á.: Igen, Metzker Tibor, Budapest, 97. Ez akkor fiatal hangszer. 135
P. L.: Persze. Jó hangja van. (A citera pengetése.) H. Á.: Mit kérdezzek még, meséljen valamit. P. L.: Még kérdezzé, kérdezzé. Erű könyvet lehetne írni, amit én harminc, most már harminckettedik éve, hogy csoportokat tanítok, vezetek. Vótak kudarcok is, meg örömök is. Kudarcnak azt neveztem, mikor megtanult, ótán egy hónapig ott volt, nos hess … Má nem játszok tovább, má nem gyött próbáro, elmentem írte, nagy nehezen elgyött, többször nem mentem el írte, nem is gyött, az kudarc volt. Meghítak Pódafára, tanítottam egy egesz zenekart, leánykábú, mind leány vót. Egy évig jártam oda, és nem vót, aki átvegye a vezetísit, szítmentek. Ugyanúgy jártam Királyfikarcsáro, föl is líptem velük. Mondom, most már vannak tanítók, má most valamit tunnak, csak hozzák össze üköt, hogy próbáljonak azt, amit tanútak. Otán maj megy az tovább. Szítmentek. Gelébe ugyanúgy, hurcultak szerteszét, hogy taníjak citerázót. Megvettík a hangszereket, semmibe ment. Vót nagyon jó, vót Prágábo, a Fucsik parkba három nap, ott ki volt írva, ki volt írva, villanytábla vót öt órakor, tizenhét órakor Hodosi citerazenekar, persze csehű Organizácia Csemadoku Vydrany, súbor, vezetője, vedúci súboru Ludvig Patócs, mer csehül Ludvig. Úgyhogy egy órát a színpadon vótunk. Közbe persze pihennyi is kő egy ötöt perceket, mer újak nem bírják, mer ott is újakkal játszottunk. Osztán vettem citerákot, vetettem a szövetkezettel Léván. Vót egy citerások találkozója Pereden, mer ott akkor is ment má perediek, meg itt is volt minálunk, 78-ban vagy 90-ben itt volt a Pribojszky Matyi is, járt ide. Hallottad Te azt, annak a hírit, világhírű citeraművísz. Budapesti. És az is egyengetett bennünköt, úgyhogy ez nekem, én nem ölígettem meg avval, hogy magam jáccak, én nem bírtam azt ki, én csoportot akartam mindehogyan alakítani. H. Á.: És amikor megalakult a csoport, akkor heti rendszerességgel gyakoroltak? P. L.: Kétszer hetente. H. Á.: Hetente kétszer volt próba? P. L.: És olyan rendesek, olyan rendesek még nem vótak, mint az a csoport, ami ott van a. Sokszor énrám vártak, pedig én mindig megjelentem, télen má begyújtottam mikorra hatra próba, má meleg vót a kultúrház. Sokszor vót a szünet, nyári szünet iskolásoknak, mondom, há elmentek nyaralni: Akkor hagyjuk abba a próbát? Olyan nincs Lajos bácsi, minden héten kétszer gyövünk ide próbáni. Te, mikor mondtam nekik, 136
hogy megyünk Pestre, meg vagyunk híva a Móricz Zsigmond Művelődési Házba, a nyakamban csilingelőztek örömükbe. Meg mikor Prágába vagy akárhová Myjavára, ott is ott voltunk három nap. Skalicán két nap, Skalicán másik díjat nyertük, Nyugat-Szlovákiai Kerületi Fesztivál, másik díjat. Itt is nagyszerű eredményt értünk el Spacsincén, az volt két éve. Meghítak bennünköt Zsolnáro, a trnavai osveta, ott is regisztrálvo vagyunk, Trnaván, a kerületi osvetán. Ementünk, gyöttek onnan, onnan gyött kocsi a igazgatónővel együtt, meg a dunaszerdahelyi Varsáné volt akkor, azt hiszem, a igazgató, má nem az, hogy megyünk. Elgyöttek Trnaváról kipróbálni minket ide a kultúrházba, hogy meg-e felelünk Zsolnáro a Nemzetközi Turisztikai Kiállításra. Lehagattak bennünköt, gyött a autó másnap, hat órakor már mentünk Zsolnáro. Ott meg a pavilonban ott vótak Miskolcrú, Szarvasrú, Békéscsabárú, Lengyelország, Románia, csehek, bulgárok, nos, minket mindenki megbámult ott, ismeretlen ez a játék ott. H. Á.: A többi citerazenekarral, akik Szlovákiában vannak, tartják a kapcsolatot? Citeratalálkozókon szoktak találkozni? Ismerik egymást? P. L.: Persze, há egymás nyakába borútunk, izé Tardoskedden. H. Á.: Most legutóbb Tardoskedden… P. L.: Százdiak, Diószeg, akkor Deáki, Nyárosd, akkor hunnan vótak még? Sok felürű, onnand a Tornaaljárú gyöttek, Kürt, nem ez a Kürt, hanem van még egy Kürt. Tizenhat zenekar vót. Lement hét, otán vót tíz perc szünet, osztán mink kezdtünk. H. Á.: Hogy hívták ezt a rendezvényt? P. L.: Ötödik Országos Citerások Találkozója. H. Á.: Akkor a fia, ugye a családja, most már az a zenekar, az unokái meg a fia. A fia mikor született, az, aki citerázik? P. L.: Az 69-ben. H. Á.: 69-ben született és ugye akkor gyerekkorától hallotta, hogy az apukája citerázik. P. L.: Persze. Katonaság előtt aszongya, apu, hogy látta, hogy megyünk szórakozni mindenfelé, aszongya mutassam meg, hogyan köll. Akkor még az a egy soros vót. Na mondom így köll, egy-kettő, annak nem tartott, egy hét alatt úgy játszott mind a … Most meg bele van bolondúva, nincs olyan nap, hogy ott a első szobába, őneki az a szobája, első szoba, nincs olyan nap, hogy ne verje ott, rengeteget. Eljátssza a Bécsi keringőt, mindent amit, akármit. 137
H. Á.: Örökölte a Lajos bácsitól ezt a szeretetet. P. L.: Há körülbelül. Az belehana, hogy ha elvenném tőle a hangszert, hogy most már ne jáccá. H. Á.: De most már ő is ilyen hangszeren játszik, ezen a fél hangoson. P. L.: Persze, ő prímciterán játszik. H. Á.: Prímciterán játszik. És az unokái, a nagyobbik fiának a gyerekei, ugye? P. L.: Igen, a Lajosé. Te beszíté vele, nem? Üzentél tűle. H. Á.: Igen, beszéltem. Vele beszéltem meg ezt a találkozót. Mikor született ez a nagyobbik fia? P. L.: 55-be. H. Á.: És az unokák, azok… P. L.: A leányom a meg született, Abonyban van fírné, a meg 57-es, az Attila meg 69-es, az ebolgott. H. Á.: Az unokáit mikor tanította meg a citerázni? Hány évesek voltak? P. L.: Mikor? Volt egy csoportunk, ami hun gyött, hun nem gyött. Egyszer líptem fő velük Bősön, azon a ünnepílyen, osztán elmentek. Azt a Attila tanította, osztán mondom, kigyött a unokám, látta a citerát, mondom nincs kedved megtanulni. Há megpróbálom, nos úgyhogy így alakult ki. A Zoltán megtanút, osztán ő meg megtanította otthon a leánykát, a hugát, a Erikát. Nos, így lett e. H. Á.: Így lett a családi zenekar. És most már nem is, nincs esély arra, hogy valaki más is játsszon a zenekarban, vagy ha valaki akarna, azért játszhatna a zenekarban? P. L.: Köllene. Nyugodtan, hisz az a baj, hogy Hodosba Attila járt a iskolába, kilenc vót, aki jelentkezett, hogy tanít. Ment oda óra után, gyerekek ott maradtak, nos, tanított, nos, egy maradt belőlük az a Sárközi József. Egy maradt a kilencből. H. Á.: Miért lehet ez így, hogy már nemigen játszanak az emberek citerán? P. L.: Nem tudom. Én írílettem a százdiakot, meg a… Százdiak, meg a – kik voltak még ezek? Tardoskeddieket. Tíz, tizennígyen vótak, fiatalok, gyerekek. Olyan hatodik, hetedikesek. Írílettem üköt. Itt minden a fotbal. Teli van este mindig gyerekkel a izé. Van kölökcsapat, van dorast (serdülők), van nagycsapat, van leánycsapat. A fotbal. H. Á.: Leánycsapat is van? P. L.: Van. 138
H. Á.: És éneklőcsoport is van a faluban, asszonyok? P. L.: Van. Női éneklő. H. Á.: Női éneklőcsoport. P. L.: Igen jól össze tudunk gyönnyi, mikor valahova elmegyünk föllípnyi. Akkor van egy csoport, amit ővelük kísírünk. Őköt kísírjük. Eztet, ezt a csoportot. Azt én tanítattam be velük. H. Á.: Szoktak velük akkor próbálni is együtt? P. L.: Persze. Mikor valahova megyünk, akkor összegyövünk, nos… H. Á.: Ott a kultúrházban, ugye? P. L.: Igen. H. Á.: Meséljen még arról a dudásról, aki gyerekkorában a szomszédjukban lakott, és dudabálokat dudált. Milyeneket? P. L.: Há, hát az kutyabőrbű csináto. H. Á.: Nem kecskéből? P. L.: Nem, kutyabőr vót. Most má azér, olyan dudák vannak, hogy korszerűek. Akkor amilyen vót, olyan vót, főfújták, főpumpáták, otán nyomta. Sípbú, libatollat bevágott, otán azt szúrta bele, avval, az szót. H. Á.: Az volt a síp. P. L.: A vót a síp. H. Á.: Nem nádból volt? P. L.: Nem. H. Á.: Libatoll? P. L.: Libatoll. H. Á.: És miket játszott az a dudás? Arra emlékszik? P. L.: Azt is... Má akkor játszotta, Aki dudás akar lenni. Hogy van tovább, nem is tom. Hogyan van? H. Á.: Annak pokolra kell menni. P. L.: Annak pokolba… Akkor játszották aszt. Olyan rengeteg öreg nótát. Minden vót. H. Á.: Nem emlékszik még olyanokra? P. L.: Nem, nem. Nem tudom má. H. Á.: És mit táncoltak a asszonyok, meg a férfiak a…? P. L.: Soltis. H. Á.: Sottis? P. L.: Soltis. H. Á.: Csárdást nem táncoltak? P. L.: De azt is. Azt is. Akkor vót… egymás markába belecsaptak: 139
Hogy a csibe, hogy? A másik belecsapott: Három egy hatos. Mondja meg, hogy mi az ára! Belecsapok a markába. H. Á.: A Suszter az apám-at nem játszották? P. L.: Nem. H. Á.: És azt, hogy Miska zsidó? P. L.: Asse. H. Á.: Verbunkost nem táncoltak? P. L.: Azt is. Hú, azt tudták csak a izét, csizmát összevertík. H. Á.: A férfiak? P. L.: No. H. Á.: Dudára táncoltak? P. L.: Dudára. H. Á.: És citerára is táncoltak csárdást? P. L.: Persze, persze. H. Á.: Verbunkost is? P. L.: Verbunkot aszt nem jáccottam, mer aszt nem tudtam. A gyerek tudja a. H. Á.: A fia, Attila tudja. P. L.: Attila tuggya. H. Á.: És ezt a sottist, ezt se játszotta citerán? P. L.: Nem. H. Á.: Nem. Csak csárdást? P. L.: Csak csárdást. H. Á.: Meg, amikor mulattak? Énekeltek. P. L.: Há, igen. Persze. Vót olyan, olyan jókedvű öregasszonyok, nos, nem tudom én. Mindenki begubózik. Hazagyöttünk Csehországbú. Szíp hangszerem van, mandolinom van. Az a legkedvesebb hangszerem. Citerát is szeretem, de mandolint. Próbáltom azon is tanítani, nem ment. Nem tudták főfogni, mer hát az más. Az hegedőhö hasonlít. Ugyanolyan húrok, ugyanolyan hang. Mint a hegedűt, úgy kő hangóni. D, G, A, E. Hegedűn is e van, igen? H. Á.: Igen. Hol vette ezt a mandolint? Pesten? P. L.: Szerdehelyen. H. Á.: Szerdehelyen. Megtetszett magának az a hangszer? P. L.: Jaj, de nagyon. Akkor tanítottam fírfi íneklőcsoportot is. H. Á.: Itt? P. L.: Itt Hodosba. Vótak tizennyócan. Elejivel nagyon jól ment. 140
Gyöttek próbára, mentünk föllípnyi. Rengeteg helen voltak a ROH [szakszervezeti] napok, a Jednota [fogyasztási szövetkezet] évzárók, falukba. Nem vót megállás. De ám akkor vótam Csemadok elnök, és a citerazenekarnak külön vót folyó számlájo. És én vígire esszeszedtünk, vót hogy 15 000 Sk-t abba a pízbe. Mer Jednota évzárókra, falukra hítak, kiszámláztom a Jednotának 1400 Sk-t. Fél Miklós [a Csemadok járási titkára] asszonta – nyugodjon –, hogy ennyit nyugodtan kiszámlázhotok a Jednotának. H. Á.: Ez akkor volt, amikor a Csemadok elnöke volt a Lajos bácsi? P. L.: Persze. Negyven tagga vettem át a Csemadokot. Semmi nem vót. Mikor 82-be má lemondtam, mer nekem rengeteg vót a munkám. A citerazenekar, a ínekkar, a munkahely, a fusik, minden. Akkor minden héten, minden nyáron csütörtök, pintek, szombat, vasárnop, elvittem üköt Zoboraljára, Medvesaljára kirándulni. Akkor elmentünk, huszonnyóc volt a csoport, tizenkettő a zenekar, tizennyóc vót a… majnem 30 szemíly. Evittem üköt, 4-5000 Sk-val betakartam. Ettek, ittak, ami csak beléjük fért. És akkor képzed-e. Tudod, hogy van ottan Zobor? Zobor, megyünk Nyitrán túl út mellett … vannak chaták. Jártá te má arra, ugyi? Ott hajnaba még egy gatyába hársfa alatt ott dalúltunk meg muzsikátunk, szót a citerazenekar. Akkor napközbe, mikor udvara bementünk – vótak ott asztalok, székek kint –, nekifogtunk ott citerázni. Begyött oda három-nígy turistabusz. Kiszátok. Körűvettek bennünköt. Vót egy cseh ember, ammeg – levette a kalapját, nos – körűszette a píszt, össze a turistáktú a citerazenekarnak. Úgy ahogy asszongya: Tu máte! Eveszem, nos 1200 Sk, mondom a gyerekeknek: Még egyet itt maradunk. Attán főmentem a főnökhö, a izéhe, a vendíglőfőnökhö. Főmentem, hogy még maradunk egy nappa tovább. Hú, úgy örűt neki, asszonta, hogy még ilyen, még ilyen vendígjei nem vótak, mint mink vagyunk. Asszonyok, leűtünk a fal mellé, ház vígibe, ott meg lestek le a konyhások, asszonyok, leányok. Főztek. Mindent olyat parancsútam, hogy sokszor egész sűt csibét tettek eléjük. H. Á.: És mondta, hogy most így be vannak gubózva már a öregebbek is, az asszonyok. P. L.: Igen. H. Á.: Hogy, amikor régen összejártak, és még nem volt a kultúrház, akkor volt-e úgy, hogy a faluba – habár maga tanyán lakott, de lehet, hogy emlékszik arra–, hogy a faluba, amikor összejártak, akkor vala141
kinek a házába, egy szobába összejártak énekelni, mulatni. De mindig munka is volt, ugye? P. L.: Tollfosztás vagy kukoricafosztás. H. Á.: Ez a kettő? P. L.: Ez a kettő. Mink meg kötöttük az apámmal, akkor még arú beszíljek, hogy nekifogtunk vájlú kenyírkosarakot kötni. H. Á.: Kosarat fontak? P. L.: Igen. Zsup, vessző. H. Á.: Vesszőből. P. L.: Kenyírkosarat. Jó nagyokot. Anyám egyszerre vót, kint vót a erdő alatt a kemence, befűtött rőzséve 15 kenyeret. És ekkorákot, mint a kocsikerék. H. Á.: És amúgy mit dolgozott a Lajos bácsi életébe? Gyerekkorába, ugye segített a tanyán? P. L.: Igen. Ótán Csehországbú hazagyöttünk, akkor mentem Kosariszkára, abba a betontelepre. H. Á.: Mi volt? Mit csinált ott? P. L.: Ottan ekűttek iskoláro, darus iskoláro, úgyhogy osztán vagonokot raktam. Mikor megnősűtem – képzed el – november 6-án, gyött a karácsony, be köllött mennem szolgálotra, első ünnepen, második ünnepen meg másik parti megin, mer gyöttek vagonok, osztán azt meg köllött rakni. Nos, odamegyek első ünnepen, nos 200 vagon ott van. 200 vagon. És addig nem gyöhettem haza, míg a 200 vagont. Úgyhogy két nap karácsonyt ott tőtöttem. De megvót 1000 Sk abba a pízbe. Nos, a aszszony, szegíny asszony, meg járto a falut rídogálvo, hogy én elvesztem. Nem tudta… Ótán estére hazagyöttem, odaadtam neki a pízt. Idenízz, ezír dógoztam. H. Á.: És aztán meddig dolgozott ott abba a? P. L.: Kosariszkán dógoztam 63-tú. A! 54-tű 63-ig. Osztán kezdett főlendűnyi a szövetkezet, aztán idegyöttem dógozni. Osztán itt beálltam etetőnek. Azír átom be etetőnek, hogy közbe tudjak, van szabadom, nos, ípítkeztem. Megvettem egy parasztházot. A vót 30 m hosszú. Magam szítbontottam. Annak a helibe ípítettem ezt. H. Á.: Földjeik nem voltak, amit művelni kellett? P. L.: Nem. Egy hód vót, ott a tanyán, ház körű. De vót minden ott, disznótú kezdve, mer ott vót a erdő, minden legehetett. Lúdak. H. Á.: Gyerekkorában magára bízták a ludakat őrizni? 142
P. L.: Persze. H. Á.: És mit segített még a szüleinek gyerekkorában? P. L.: Mindent. Anyám befogott. Mindegyiket befogta. Egyik őrzött disznót, a másik libákot. Vagy amellik má olyan vót, nos, kírtek bennünköt parasztházokho libapásztornak vagy tehenet őrizni, akkor ement oda. H. Á.: És szolgálni is? P. L.: Szolgálni, persze, vótam. H. Á.: És a lánytestvérei voltak szolgálni? P. L.: Öt. H. Á.: Öt lánytestvére volt, és azok voltak szolgálni városba vagy Poszsonyba? P. L.: Itt, faluba, parasztoknál. H. Á.: Itt a faluba parasztoknál. P. L.: Egy hugom – a legfiatalabb – a most Padánybo van fírjné. Az vót a anyám mellett, az maratt otthon, míg fírjhö nem ment. H. Á.: Hanyadiknak született a Lajos bácsi? P. L.: Én? H. Á.: A tizenháromból hanyadik vót? P. L.: Hatodik, hatodik. No, utánom még, van ám nekem testvírem Csehországbo, mikor kivittek bennünköt, nos, a néném ott fírjhö ment, öcsém ott megnősűt. Úgyhogy szerteszít vagyunk. Alistábo van, Padánbo van, Karcsán van, Abonyba van, Hodosba vagyunk. Még kilencen ílünk. H. Á.: És, amikor megnősült, akkor se volt, voltak földjeik, amin dolgozni kellett? P. L.: Nem. Most van a asszonnak. Ő örökűte apóstú. Itt hasznáják, haszonbírbe. H. Á.: És hogyhogy volt ideje a sok munka mellett a citerázásra, hogy szakított rá időt? P. L.: Hú! Akkor én a etetíst otthattam. Tíz évig etettem. De a legjobb etető vótam, hisz ott a kitüntetís nekem, ott van fönt a JRD-tű. Vzorný pracovník [Példás munkás]. Osztán a citera miatt, mer sokszor hítak bennünköt ötre. Akkor meg etetni nem lehetett, 5-re nem lehetett megetetni. Malacokot, meg ilyen anyadisznókot etettem. Nos, osztán fömentem a Píverhe. Az ám nagyon sokat támogatott bennünköt. Píver, akkori JRD [mezőgazdasági szövetkezet] elnök, hallottá te arró? Píver Dezső. H. Á.: Nem ismerem őt. 143
P. L.: Nem. Apuka ismeri biztos. És aszongya: Lajos, jó van, emísz a ípítkezís csoportba. Ott nígyig dógoztunk. Szombaton nem köllött menynyi, vasárnap nem köllött mennyi. És osztán nem volt probléma. Se a föllípís, se a próbák. Nem volt probléma. De az annyira támogatott minket, hogy ha éfélkor köllött nekem busz, akkor ott át a kultúrház előtt a busz. Egy nap kétszer busz csak a mienk vót. Ha kirándúnyi mentünk, ha főlípnyi mentünk, valahova mentünk, a JRD busz. H. Á.: Még azt akarom kérdezni, hogy akkor 63-tól 73-ig dolgozott, etető volt? P. L.: Etető, igen. H. Á.: És 72-be alakult meg ugye a csoport? P. L.: Igen. H. Á.: No, és 72 előtt, amikor azért otthon csak akadt ideje arra, hogy citerázzon. Akkor csak úgy, magának egyedül citerázott, mert ugye anynyira szerette gondolom, hogy... ? P. L.: Otthon. Minden nap elővettem. Asszon megmérgesített, begyöttem ide, nekifogtam jácconi. H. Á.: És akkor má nem volt az az idő, amikor hívták magát, szóval, hogy az idősebbek mulatni a citerára? P. L.: De hítak. Kocsmábo, vendíglőbe. Lajos, hozd el a citerát! Lajos hozd el a citerát! De olyan hangok vótak, hogy atyaúristen. Olyan..., nem vót nótafa. Otán ebolgatta a embert. Én játszottam a rendes dallamot, ő meg más hangon fölvitte, belebőgött, úgyhogy ement a kedvem. Mondom én, többet nem gyövök ide. H. Á.: Ki az a nótafa? Kit neveznek nótafának? P. L.: Nótafa, ha van valakinek. Például neked is van. Nótafa az, hogy van hallás. Valaki valamit meghall. Van egy dallam, akkor azt úgy kő elénekelni, ahogy az le van kottázvo. Ott másképp az nem megy, az másképp nem megy. H. Á.: Akkor a nótafa olyan ember, aki sok dalt ismer, és jól tudja... P. L.: Igen. Jól hall, halláso van. Én például, rádióba meghallok valamit vagy Attila is. Ha rádióba meghall valamit, ami teccik neki, má játsza. Ez a jó hallás. Fölfogás. Sok mindenrű én könyvet tunnák írni. Én leírtam, mikor ünnepetük a 30 éves évfordulót. 2002-be, szeptember 7-én. Én akkó leírtam, le köllött írnom mindent, hogy csoportok szerint a neveket. 72-tű. Én két nap gondúkodtam azon, hun jártunk, meg minden. Úgyhogy ott osztán mindegyik kapott, aki két hónapot jáccott 144
vagy három hónapot, az mind kapott diplomot. Mind. Igen meg vó..., vagyok ölígedve. Kaptam innen a MNV-tű 10 000 Sk-t. Meg gyönyörű emlíklapokot, mindent. H. Á.: És, amikor gyerek volt, azon a tanyán laktak, volt más gyerek is, aki valami hagszeren játszott? Citerán vagy furulyán? P. L.: Nem. Nem vót ott, egyedű. H. Á.: Más tanyákon se? Más tanyákon se? P. L.: Abba a majorba vót harmónikás. Harmónika vót. Azon is keztem tanúnyi, gombos vót. H. Á.: Ez a tangóharmonika, ugye? P. L.: Nem tangó! Gombos. H. Á.: Gombosharmonika. Igen. P. L.: Tangó az más. H. Á.: Kezdett tanulni harmonikán is? P. L.: Persze. Játszottam is: Sárga a csikó... szípen ejátcottam gomboson. Én kezembe veszem a hangszert. Én hegedűn kipöngetem így kézze, így nem tudok ... De így kézze e, amit akarok, azt kipöngetem. Úgy, mind a mandalinon, mer az hasonló, az igen hasonlít egymásro. Énnekem fő, esszekeverhetik a mandalinon a húrokot, essze-vissza. Bekötik a szememet, én tíz perc alatt odateszem a hangját, ahun vót. Tíz perc. És én ezt nem tanútam. Én ezt, senkitű, ilyet nem tanútam. H. Á.: Így született. P. L.: Há! Egyikbe ilyen van, másikba olyan van. H. Á.: És az a dudás. Még engem igen érdekel az a dudás, mert pont most olvastam egy könyvet a dudásokról. Hogy ez nem játszott furuylyán? P. L.: Nem. Csak dudán. Öregebb bácsi vót a is. H. Á.: Mi volt a foglalkozása? P. L.: Cseléd vót. Ilyen… Faluba vót egy nagy paraszt, és őneki ott vót egy tanya kint, és ott cseléd vót. Ott vittek ki neki barmokot, tehenet. Meg ilyen fődek körű, ház körű. Nos, ökrök vótak azelőtt. Azelőtt nem vót annyi traktor. H. Á.: Hány éves lehetet az a bácsi akkor, mikor maga gyerek volt? P. L.: Akkor má hatvanon föllű, hetven felé. Úgyho a… ottan ríten, a tanyán a nípek úgy szerettík egymást. Ott kisegítettík egyik a másikot. Most e? Há, itt a faluba is, rosszak a nípek most. Ezelőtt hazagyöttünk Csehországbú, nem mehettünk má ki, mer szítnyomták a házunkot. Nos, 145
itt helyeztek e bennünköt egyik utcábo. Én ott ki szoktam este menynyi a mandolinnal a kapuba. Ott vót ilyen, lócának híták, székek, padok. Oda kiűtek a öregasszonyok, és ott annyit mesétek boszorkányokrú, meg mindenrű. Otán én meg kiűtem, ekeztem mandolinozni. Összegyöttek a fiatalok olyan porra, akkor még nem vót izé, aszfaltos a utca, poros. Nekifogtak ugrányi, játccottam nekik a orosz táncokot. Katyusát, mindent. Vót egy gyerek, aki úgy járto a orosz táncot, mint… Olyan porra vótak a utcán, mint a fölhő. Esszegyöttünk mindig este. Akkor összefogódzkozva – leányok, legínyek – dalúva utcán sétátunk. Olyan nótaszóva. Ez vót a szeretet. Egymásho. Megböcsűtík jobban, mint most. Most nincs, nincs emberi szeretet. Most minden kapu csukva van. Igaz, hogy be is kő csuknyi, mer há, meg kő érteni ezt a rendszert. Mi van itt? Lopnak, meg betörnek, meg minden. H. Á.: Szóval a öregasszonyok bolondították a embereket, ilyen történetekkel a boszorkányokról. P. L.: Hát, igen. H. Á.: Nem emlékszik ilyesmire? Valami történetre? Vagy a dudásról nem mesélték, hogy ördöggel cimborál? P. L.: Nem, de vót egy. Az igaz vót. Hogy járnok éjfélikor megfejnyi a tehenyet. Nos, há aszongya – ez ment egy hétig – kevés a tej, kevés a tej. Egy vót má nyócvan éves asszony. Ugyan, mondtam én, hogy a boszorkányok járnak éjfélkor tehenyet fejni. Ez itt vót a faluba. Nos, azír a ember kileste a boszorkányt. Nos, a szomszídasszony vót. A járt át tehenyet fejni éjfélkor a istállóba. Ótán nem is mesétek, hogy a boszorkák fejnek. Vót. H. Á.: Akkor azt hitték róla, hogy boszorkány? P. L.: Há, igen. H. Á.: Ja, értem. Hogy ismerték föl a boszorkányokat? Így kilesték, akkor már tudták, ki a boszorkány? P. L.: Persze. H. Á.: Nem volt az, hogy karácsonykor a Luca székével mentek templomba? P. L.: De mentek. Vót. Hú! Akkor Mikuláskor, Luccakor, mindenféle izé. Én is vótam beőtözve Luccáro, jártuk a leányos házokot. Fehír lepedőbe, minden csúfságbo összeizétük magunkot. Bekentek engem tisztáro korommal. Ottán két nap mosakodtam. H. Á.: Ijesztgették a lányokat? 146
P. L.: Igen. H. Á.: És a Lucák kaptak is valamit a háziaktól? P. L.: Persze. Vót, mindig vót. Vagy ital vagy ilyen mogyoró vagy kalács. Valami vót mindig. H. Á.: És énekeltek vagy valami verset mondtak a Lucák? P. L.: Hát, valamit… valamit dalút. Vót egy, aki meg vót bízva, én má nem tudok róla. Má nem emlíkszek rá. H. Á.: És még milyen alkalmak voltak, amikor így járták a falut énekszóval? P. L.: Mikulás. Meg mendikálás. Éjfélig mendikátunk. Teli tarisznya, kalács, italok. Minden. Vót olyan hel, hogy nem engedtek e bennünköt, mer vót köztünk harmonikás, meg vót szaxofonos. Rendes, jó zenekar vót. Nos, ínekűtünk, akkor behítak bennünköt. Nos, a ember má be vót… jó félkeréken vót a gazda. Nos, nem engedett e bennünköt. Itt mulatunk mámo reggelig, aszonta. H. Á.: Karácsonykor. P. L.: Karácsonykor. H. Á.: És farsangkor? Nem volt valami? Ilyen álarcos játék? P. L.: Vót, vót. Akkor rendeztünk kosaras bált. Nem tudod milyen az? H. Á.: Mesélje el. Nem tudom. P. L.: Csinátunk egy gyönyörű kosarat. Vesszőbű. Oszt fölakasztottuk a plafonra. Osztán csinátunk ilyen húzot. Amellik pár aláment tánc közbe, ráhúztuk, és fizetni köllött neki 10 Sk-t. H. Á.: Ráhúzták a kosarat? P. L.: Ráhúztuk a kosarat a párra. Vót olyan, aki direkt alá ment, hogy csókulózhasson. Ez jó bálok vótak. Én sok bált rendeztem, Csemadok elnök vótam. Olyan jó Csemadok vót, most tönkrement. Semmi, nincs Csemadok. H. Á.: És vótak-e cigányzenészek a faluban? P. L.: Vótak. Nagyon jó zenekar vót. H. Á.: Hogy hívták őket? P. L.: Súlen, Súlen család. Egész család. Kicsinytű nagyig. Öregapjuk vót cimbalmos. Cintányír, dob, akkor vót síp. Hegedű, nagybőgő, vót olyan, aki etemette a nagybőgőt. H. Á.: Azt mesélje el! Mikor vót az? P. L.: Az szilveszterkor. Úgy híták – abonyi zenekar vót – Töszlök, Bertók János. Amúgy a csúfneve Töszlök. Mikor jó éjfél után má jó 147
kedve vót mindegyiknek, csinátunk izét, ilyen, mind Szen Mihály lova vót. Arra ráfektettük a nagybőgőt, letakartuk. Ő meg odagyött a vígire: „Szegíny bőgőcském! Jaj, jaj, jaj! Mennyit jártunk falurú falura. Most meg itt vagy. Itthagytál engem.” Olyankor má átröhögött mindent. H. Á.: Hogy végződött aztán a bőgőtemetés? Mikor elmondta ezt a siránkozást a bőgős? P. L.: Ótán a legínyek vittek a papnak egy üveg bort. Arra, hogy prédikát. Ennek a cigánygyerek, beőtöztettük, olyan pap formaját neki. H. Á.: Vittek neki egy üveg bort. P. L.: Persze. H. Á.: És aztán mi történt a bőgővel? P. L.: Akkor ekezdte, avval kezdte, hogy Mi atyánkot mondott. De milyet! Valamennyit tudok belölle. Aszongya: „Mi atyánk, ki vagy a mennyekbe, Mi meg a termelő szövetkezetbe, Sógorkoma a raktárbo, Szegény öregek kint a határbo” Még van tovább is csak efelejtettem. Olyan marhaságot. H. Á.: És aztán a bőgőtemetés után játszott még a zenekar? P. L.: Utáno? Persze hogy! Ment reggelig. H. Á.: Reggelig ment a mulatás. P. L.: Reggelig. Búcsú két nap. Most nincs búcsú. Nincs, aki… nem mernek fogadni cigányzenekart. A csim-bummra meg ez a középkor nem megy el. És ekírik a 6-7000 Sk-t. Há be se szennek annyit, mer a középkor nem megy el, fiatalok emennek egypáran. Ki… a zenészeket ki kő fizetni. Nem akarú beszígetni Attilávú? Ha itthon van? H. Á.: Há? Hány óra van most? P. L.: Öt óra lesz. Pontossan. H. Á.: Há, ha itthon van, akkor beszégethetek vele is. P. L.: Komárombú megkeresett egy illető. Valamilyen alapítvány, magyar Komárombú. Hát itt vót két óra hosszat. El köllött neki mesénem a zené… Úgy, mind neked e. És ő megtalát minket interneten. Nos, azáltú gyött, keresett meg engem. H. Á.: És miről kérdezte ez a valaki? P. L.: Mindenfélirű. Aszonta, hogy még majd fog segítennyi is. Majd egyszer fog jelentkezni. H. Á.: Hogy hívták? Nem emlékszik rá? 148
P. L.: Nem emlíkszek rá. Heles fiatalember, hosszú haja vót neki. Heles barna. Valamilyen alapítván vót. Nem Illés Alapítvány, más alapítvánrú. H. Á.: És hogyhogy rajta vannak a interneten? Nem tetszik tudni, hogy azt ki rakta föl magukat oda? P. L.: Hát a polgármester tetetett fő minket. H. Á.: A falunak a lapján, oldalán? P. L.: Igen. Falunapkor, mikor vót az a ünnepíly. Ugyan az van beletíve. Rá van írva, hogy: www.vydrany.sk. Ótán… níztem, itt megvan a MNVn. Nektek nincs valahun ilyen Internet? H. Á.: De, majd meg fogom nézni. P. L.: Keresd meg! Olyan szíp. H. Á.: Látta a Lajos bácsi is itt a MNV-n [községháza]? P. L.: Persze. A van odaírva, odaírva: „Egy ember, akit szeretünk.” Utáno van ott szíp leírat, minden. Zenekar rajta van. Én külön, minden. Van ott valami három lap, amin Hodos van. Fotbalpálya, asszonykórus, mink játszunk. Ottan minden lapon rajta a kis kípen. De otán van egy nagy kép. Itt fényképeztek le, így tartom a citerát. Akkor Pannonhalmárú üzentek. Avval a asszonnyal még izébe gyöttem össze, tavaly Padánybo vótunk. Minden éven, most is megyek, Karcsán lesz most megtartva a nyugdíjasok fesztiválja. Nos, ott találkoztam össze egy pannonhalmi asszonnya. Nos, a leányo a Bástya citerazenekarba játszik. Ismered a Bástya zenekart? H. Á.: Igen. P. L.: Komáromba. A leány. Mondom, hisz mink jáccunk együtt, többször má vótunk együtt, jáccottunk. Itt is vótak Hodosba egyszer. H. Á.: Még eszembe jutott valami, hogy mivel most már a család, családi zenekar ez a citerazenekar. Hogy a ünnepek, a születésnapok vagy a névnapok alkalmával szoktak zenélni? P. L.: Persze, persze. Szoktunk. H. Á.: Úgyhogy családi körbe gondolom? Otthon? P. L.: Persze, persze. Szoktunk. Hú, olyan nóták mennek. Asszony is tud dalúni. Gyereknek meg jó hangja van, kimondott jó hangja. A nyugdíjas klubba, mikor valakinek van születísnapja, akkor dobunk össze, csinálunk csomagot, és italt, ő meg persze hoz sütemínyt, italt. Mink visszük Attilával a citerát, kettőt. Ott a mandalinom. Essze tudom azt is hangóni evvel a hanggal. Olyan mulatás megy. Aszonta, hogy én ha nem leszek ott, na nem megyek e, akkor szít is mennek, mer én tartom bennük 149
a lelket. Viccekbe, meg marhaságokba, meg nótaszó, meg minden van. Úgyhogy én ottan, szeretnek ott, no, ott is. H. Á.: Akkor a mindennapjaiknak a része ez a citerázás? P. L.: Persze. H. Á.: Én azt hiszem, mindent megkérdeztem, amit úgy meg akartam kérdezni. Ha még eszembe jut valami, akkor majd még szólok. Köszönöm Lajos bácsi. P. L.: Szivessen. Örülök neki, hogy rám gondútá. H. Á.: Akkor mikortól meddig volt tanácstag? P. L.: 63, 1963-tú 1989-ig. Ott is, figyelembe vettík ott a tanácsbo, hogy kulturávú foglalkozok. Osztán ott is voltam kulturális szakbizottság elnöke. Akkor vótam közrendvédelmi komiszió tagja. Az vót a legcsunyább. Mer ott valami probléma vót családok között, ott helre köllött igazítani. Most kinek… ha egyiknek adta…én mind a kettőve jóba vótam, de valamelyiknek igazat köllött adni. Sok probléma. Én megbőcsűtt ember vótam ott is, há szám miatt, hogy mindig, ennyi ideig megválasztottak. Minden éven, minden választáskor beválosztottak, és mindig tanácstag vótam, nem mint képviselő, testületbe tanácstag, mive szűk körű vót a tanács. H. Á.: És most is a kulturális szakbizottság tagja. P. L.: Most is a kulturális szakbizottságbo vagyok. Úgyhogy... H. Á.: Mivel jár ez? P. L.: Ez mive jár? Há, kultúráva foglalkoznyi. Ha valahun föllípís van, helybe van valami rendezvíny, akkor összegyön a Kulturális Szakbizottság, és ott meg van beszíve a teendők. Mindenki kap egy föladatot. Én meg vagyok bízva a műsorokka. Kultúrműsor, ínekkar, citerazenekar vagy van irodalmi színpad, van színjátszókör. Úgyhogy e mind a kezünkön van. A Kulturális Szakbizottságnak a felelőssíge, eztet egybetartani, meg ha van rendezvíny, akkor össze kő hozni azt a műsort. Ez arrú szól. H. Á.: Köszönöm a beszélgetést.
150
Rajcsányi Bálint, Ballán Gábor (Jóka) Adatközlő: Rajcsányi Bálint (65 éves), Ballán Gábor (45 éves) Gyűjtő, dátum: Borsi Ferenc, (2007. március 17., Dunaszedahely) A felvételen jelen volt még Huszár Ágnes és Huszár László. B. F.: A felvétel 2007. március 17-én készül Dunaszerdahelyen. Két jókai citerást fogunk felvenni: Rajcsányi Bálintot és Ballán Gábort. A hangszereik Jókán, illetve Illésházán készültek. A hangszerek hasas citerák, egy kótasor diatonikus fogólappal. És akkor kérdezném, hogy mit lehet tudni erről a hangszerről, ezekről a hangszerekről, magáról a típusról? R. B.: Hát…mi csak annyit, amennyit az idősebbektől láttunk meg hallottunk, ugyebár. B. F.: Ki készítette ezt hangszert? R. B.: Ezt a Mikéc Laci bácsi Illésházán. B. F.: Igen. És ezt? B. G.: Ezt a Rajcsányi Józsi bácsi Jókán. B. F.: Hogy hívták a különböző részeit? Ezt a részt? R. B.: Fej. Azt mondta, hogy fej. B. F.: Fej. R. B.: Fej. Kulcsok B. F.: Igen. És ez a kis rés? Nincs neve? R. B.: Ez külön nem volt megnevezve. B. F.: Nem volt megnevezve. R. B.: Különböző díszítésekkel vannak, emere fordítva meg… Szóval az különböző típus...Vannak fejek, szarvasfej meg ilyen különböző... B. G.: Rózsadíszítéssel van egy. Az B hangos. B. F.: Igen. Az tehát két kottasorból van. B. G.: Igen, az két kottasorból van B hanggal. B. F.: B hanggal is. Igen. Ezt a részt nem nevezték sehogy? B. G. és R. B.: Skálának. B. F.: Ez itt a skálája neki. Itt ezek? R. B.: Hát, az állítólag, hogy a hang... B. F.: A hang jobban... B. G.: Hangüreg. 151
R. B.: Hangüreg. B. F.: Igen. Hátsó rész? Az nem volt külön neve? R. B. és B. G.: Nem volt így külön megnevezve. B. F.: Azt lehet-e tudni, hogy a környéken készült még valahol ilyen? R. B.: Hasonlók voltak mindehun. De hát én 10 éves koromba ez a Görföl János is e…Hát, ez kint szokott a udvaron vagy a fal mellett éppen citorázgatott…Ugyi akkor még nem voltak társult citerazenekarok. Ki-ki a maga…ilyen kedvtelésből... B. F.: Igen. R. B.: …csinálták ezeket a citerázásokat, és aztán udvaron a mama, papa összekaptak, és ott rúgták a port. Jó port csaptak a udvaron, ugyi. És így szórakoztak, amikor éppen nem volt mit a gazdaságba, vagy ha egyáltalán volt nekik valami gazdaság. De kilencven százalékba, akiknek én ismertem, ez típusúk voltak. Kié szélesebb, kié valamerre deformáló, ugyi. De hát otthon készítették, ki miből tudta. De a papa, ez a Görföl Lujzi bácsi... B. G.: Lujzi bácsi. Nah, a is tudott. R. B.: Ennek, ennek hársfából volt csinálva. Úgyhogy, ezek valahogyan olyan, olyan, olyan érettebb... olyan, olyan igazi hang. Ezek már talán pregléka (?), vagy nem tudom mi ennek az alja...Ilyen ez a ragasztott műdeszka. Noh, de én meg vagyok vele elégedve függetlenül attól. De ez a papa is nem tudott velünk citorázni. Voltak többen, a Gál bácsi... akkor Pucc Titus bácsi, Görföl Jani... B. G.: Szíjjártó Karcsi bácsi. R. B.: Az már játszott velünk zenekarba. De ezek a többiek, ezek úgy a maguk módján, és úgy, hogy nem tudtak alkal…egész más stílus volt a játékuk. Tehát nem tudtak beilleszkedni a... B. F.: Többihez. R. B.: ...a többihez. Igen. Hát, mink jártunk már, hisz elődöntők voltak meg stb., stb., ugyi. Csak aztán szétesett, mert valóba úgy volt, hogy nem volt, aki minket támogasson. Mink csak úgy voltunk, ha köllöttünk, mint amikor hideg van, letették a kabátot, fölvették, meleg volt, letették. De hogy Pestről hordattuk a drótokot, mint csárdás citera húr – ilyen csomagolásokba voltak –, Pestről hordattuk. Magunk varattuk a mellényeket, volt a zenekarba egy hölgy, aki tudott varrni. Magunk vettük, ezekre a tokokra bőrt, a csináltatást. Tehát nem, ránk nem áldoztak abba az időbe semmit. 152
B. F.: Értem. Hanyas húrokat szoktak tenni? B. G. és R. B.: Kilenceset. B. F.: És itt a kísérőbe? B. G.: Hetes. R. B.: Hetesek voltak általában. B. F.: Értem. Mikor volt alkalom citerázásra a régi időben? R. B.: Esténként, munka után. Mert én már, én már 26-27 voltam körülbelül, mikor én beleszerettem ebbe, valahol hallottam. Nem tudom, nem e a sándorfalviak... kezdetnek Vass Lajos bácsi... B. F.: Igen. R. B.: És aztán úgy beleszerettem, és valaki mondta, hogy Illésházán csinálnak ezeket a citerákat. És akkor azzal a Varga Laci bácsival – már az sem él – elmentünk, megrendeltük a Mikéc bácsiná és elkészítette.És aztán, ugye, otthun először egy húron próbáltam valamit kisilabizálni. Nah, mikor már kijött ilyen karácsonyi ének, ami a legkönnyebb volt, aztán már két húron, aztán ötön és ez így ment. Csak aztán... B. F.: De akkor használták még a faluba a citerát? Vagy akkor már nem? R. B.: Már nem, nem. Ezek, akiknél a házaknál voltak, a Görföl bácsi otthon, bent az első szobába vagy éppen ahol nem zavarta a feleségét, pengetgetett, de ilyen táncokra, meg ilyen murikra már nem csinálták B. F.: És régebben voltak táncok is citerára? R. B.: Igen, igen. B. G.: Voltak. Újhelyen. R. B.: Ezek az ún. Tankó, Tankó nevezetű család, az direkt ilyen-ilyen duda meg citora. Ez egy külön ilyen... B. F.: Zenészek? R. B.: Nem zenészek, hanem... B. G.: Az egész család majdnem... apraja-nagyja... R. B.: Egész család kicsinytől nagyig. Az mindenki csinálta. B. G.: ...és hármadik a kísérettel. B. F.: És együtt is szóltak ezek a hangszerek? B. G.: Igen. B. F.: A citera meg a harmonika? R. B.: Összekovácsolták valahogyan. Hogy aztán hogyan hangzott, hogyan nem? De már többször is ilyen mese is elhangzott, hogy húzta az apjuk – Mari mondja a Czéréné Zoliné –, húzta apjuk, hogy: „Kicsiny 153
neköm ez a ház, kirúgom a odalát”. Reggelre kidőlt a fal, azt mondja: Ki se köllött rúgni, nos, kifordult. B. F.: Hol tartották ezeket a táncokat? Tehát ez bent háznál? R. B.: Udvarokon, udvarukon, hát nyári időben udvaron. Bent meg a konyhában, fődes konyha volt, aztán jó port csaptak. B. F.: Hányan fértek el? Hányan jöttek össze egy-egy ilyen alkalommal? R. B.: Hát, a legközelebbi szomszédok, pláne tollfosztáskor. Olyankor elővették, aztán azért is húzták kegyetlenül, hogy sokan maradjanak, csak csinálják. Ugyi, fosszanak, és ez volt benne a csali. B. F.: Szórakozás hozzá. R. B.: Hiába csinálták, hogy hú már olyan álmos vagyok. De rácsinálták, ráhúzták, akkor szívesen elhallgatták, és csak csinálták a magukét. H. Á.: És csak akkor, amikor a saját családjuknak volt ez a tollfosztás? Vagy ők elmentek máshoz? R. B.: Ez egész utca. Most nálunk. Aztán meglett az áldomás, ugyi. Citromos tea, keksz. Aztán mentek a másik ház, harmadik... és végig az egész utcán, mert hát akkor tele volt a falu libákkal, kacsákkal, ugyi. És még az volt, hogy a stafírung, ugyi, akkor az szinte kötelező volt, ha férjhez ment a lány. Ez a dunna, vánkusok stb., stb., annak lenni köllött. Máma már ez mind meg van oldva paplanokkal, birkapaplan meg stb. B. F.: És volt valami neve az ilyen jellegű táncnak? R. B.: Hát, nevezgettek meg. Nekem nagyanyám valamikor azt mondta: „Hosszúláda, rövidláda.“ Aztán mutogatta is, hogy hogy köll azt táncolni. Ilyen futott egy darabot, aztán meg-megállt, futott egy darabon... Sokat futott az a hosszúláda, rövidláda. Ilyen neveik voltak nekik. B. F.: De külön az ilyen alkalmak, mit mondtak, hogy...? R. B.: Akiknek dudák voltak, mert voltak dudások... B. F.: Dudások. R. B.: ...dudások is nálunk. B. G.: Sokszor nálunk aztán jobban ment a duda... R. B.: Akkor jött dudaest, citoraest. Így nevezgették. B. F.: Citeraest? R. B.: Citoraest. De mondom csoportokba nem. Aztán a köcsögduda. Voltak nekik olyan köcsögdudáik is, mint amibe túrót vagy vajat köpültek, ezek ilyen nagy fa valami, és arra volt a kutyabőr húzva vagy kecskebőr, és ülve húzta. Olyan hangot adott, hogy morgott az egész ház tőle. B. F.: És vonós zenekar volt-e a faluban? 154
R. B.: Volt. Az nemrég haltak ki, úgyhogy azóta… de most már próbálkoznak újan, hogy megalapítják, de már csak ez a villanyzene, ilyen műzene. B. F.: A vonósokat milyen alkalmakra…? R. B.: Lakodalmak. B. F.: Citerást hívtak lakodalomba? B. G.: Nem. R. B.: Hát a én időmbe nem. B. G.: Nem. Nem tudnak róla. B. G.: Nem, nem volt olyan. De a vonósokat, azokot a lakodalmakba, bálokra is, főleg a Csemadok, aki szervezett bált, akkor ottan játszottak azelőtt. B. F.: És citerás nagyobb, ilyen táncbálszerűséget, azt nem? B. G. és R.B.: Azt nem. B. F.: Csak néhány? Tehát… R. B.: Hát, házi, inkább házi, házibálok. B. G.: Hát még nem, de ha fog sikerülni, akkor majd foglalkozunk vele. B. F.: Kérdezel még valamit? Van valami? H. Á.: És honnan tanulták meg maguk a hangszerkezelést? Volt, aki megmutatta vagy…? B. G.: Igen, aki gyártotta, a Rajcsányi Józsi bácsi, az tanított is. Én kezdtem 73-ban, aztán volt egy kis kiesés – 20 év. Jó húsz év. R. B.: ... Huszönöt. H. Á.: A Csemadokon belül volt ilyen csoport vagy csak maguk? B. G.: A Csemadokon belül volt csoport, ugyi? H. Á.: Az a régi. R. B.: Az első? H. Á.: Igen. Az hogyan volt? R. B.: Nem tartozott-e a Csemadok... Hát, a kultúr... ez egy ilyen kultúrtevékenység, de nem volt megnevezett kimondottan... H. Á.: Hogy kié. R. B.: ...a Csemadoknak a citerazenekara. Tehát, a kultúrcsoportokon voltak táncosok, voltak citerások, volt minden, de ez nem volt kötve a Csemadokhoz. Akinek köllöttünk, az megrendelt bennünket, valami évforduló volt, akár még szlovák is. Az a Maticának meg mit tudom én mi, és akkor elmentünk oda is játszani. Betanultunk ilyen szlovák nótákat, és azt is csinál, mindenkit. Akit, ahogyan tudtunk kielégítettünk a kis zenénkkel. 155
H. Á.: Rendszeresen tanultak úgy, hogy elment ahhoz a bácsihoz, és tanította mágat? B. G.: Én... az alapiskolába járt tanítani. Voltunk tizen, igen, tizen, és ezekkel a citerákkal kezdtünk tanulni. Aztán addig-addig könyörögtünk neki, amíg édesapám megvette nekem tőle ezt a citerát. Nah, és aztán járunk mink is, még valamikor a MDŽ [Nemzetközi nőnap], arra szoktunk járni föllépni... R. B.: Nőnap. B. G.: ...nőnap alkalmából. Akkor még ilyen gyűlések voltak. R. B.: Évzáró gyűlések. B. G.: ...évzáró gyűléseken voltunk. Nah, és aztán, ahogy mondtam előbb, hogy 20 év kiesés. A kultúrfelelős, aki van... Tavaly volt ilyen „Énekelj velünk“, ilyen népdalest, és ott énekel egyik nővérem. Nah, és akkor úgy kezdtem fejtegetni, hogy nem-e lehetne, hogy fogom őt citerával kísérni. Hogy nem! Nah, de aztán ráakadt erre a Farkasné, Farkas Nusika [a falu népművelője], és akkor tavaly megalapítottuk újból a citerazenekart. R. B.: Hát, ugyanis köszönhető a kultúrház igazgatónőjének, a Farkas mérnöknőnek. Mert valójában a Csipkerózsika álmából rázta föl ezt, mert ez már beporosodott. Ez le volt zárva. Nincs, Jókán nincs. És ő kilincselt házról házra, állogatott utcán, mindenkit szedett össze és... csakhogy ezt valahogy összerakni, összehozni, mert ez már feledésbe merült. Ez neki köszönhető, hogy máma ez újból szól, ez a citorazenekar, már amilyen, olyan, mert öregebbek... csak, akik az elsőbe is játszottak az a Gábor, én. A többiek kihaltak, nincs. Aztán má vannak újak a Timike, és még... B. G.: Még egy van, az Nagyfödémesről van. Azt most tanítom, hát aztán majd meglássuk, hogy mi lesz belőle. B. F.: Azt kérdezném, hogy régen miből készültek a pengetők? R. B.: Hát, én úgy tudom, hogy toll volt nekik. B. F.: Maguk már ilyet használtak? R. B.: Én már nem. Hát, most a műanyag világába élünk, ugyi, a kellős közepin, ami létezik, minden műanyag. Hát, akkor állítólag toll, toll volt. És azt a lenyomót azt még fából faragták. B. F.: Csak fából vagy más anyagból is? B. G.: Vörösfenyő. R. B.: Fa,fa. R. B.: Keményfa. 156
B. F.: Keményfa. R. B.: Állítólag ilyen legjobb volt a som. A somba nem tudott belevágni a drót, mert hogyha – vannak ezek is már, van még egy nekem. Ott benne. Olyan mély vágásokat csinál, és hogyha játszik az ember, és ha beletalál a drót pontosan abba a vágásba, akkor... B. F.: Elszakítja. R. B.: Nem megy valamerre, valamerre húznom kell, és húzza a drótot magával, és elszakítja. B. F.: Megnézhetem ezt a nyomót is? Ki szokták faragni is valamennyire? R. B.: Hát, igen. B. G.: Hát, csak úgy, ahogy. R. B.: Aztán erősebb smirglipapírral [csiszolópapír] közbe utána van finomítva, hogy ezek a csíkok eltűnjenek. De a somba nem tud belevágni. Somfába. B. F.: Jó, akkor arra kérném, hogy külön-külön játszanak. Először szeretnék egy lassút. Mondjuk rá, az „Amott legel“-tet szokták igencsak játszani, ugye? Meg lehetne hallgatni „Amott legel“ ? R. B.: Kérem. B. F.: Benne van a hangszerben? R. B.: Benne, benne. Mintha hallottam volna itet. Az Amott legel, amott legel kezdetű dal zenélése – R. B. B. F.: Most kérném, hogy a nevét mondja be, és hogy hány éves. R. B.: Rajcsányi Bálint vagyok. 65 éves vagyok. B. F.: Köszönjük. Tessék, ugyanezt kérnénk. B. G.: Ugyanezt az éneket? B. F.: Igen. Az Amott legel, amott legel kezdetű dal zenélése – B. G. B. F.: Akkor a nevét kérném, és hány... B. G.: Ballán Gábor, 45 éves. B. F.: Jó, és akkor valami csárdásszerű, tehát egy feszesebb, tempósabb, amit szívesen játszanak. A Galántáról befutott a gyorsvonat kezdetű dal zenélése – R. B. és B. G. B. F.: Milyen szöveggel van ez? R. B.: Hát ez lett volna, hogy: 157
Galántáról befutott a gyorsvonat, tizenhárom kislány elejbe szalad, mind a tizenhárom talpig fehérben, pont az enyém öltözött feketébe. B. F.: Meghallhatnánk ugyanezt akkor? B. G.: Ezt én nem tudom. B. F.: Nem? Ezt nem szokta játszani? Jó, akkor a saját nótáját, akkor szintén egy csárdás. A Befordultam a konyhára dallam zenélése – B. G. B. F.: Akkor valami olyan dalt kérnék, amit közösen szoktak játszani, tehát mind a ketten tudják. R. B.: Hát, de nálunk, ami... úgy is nevezünk, hogy a „Citora himnusz“, Szombat este nem jó citerázni, de ez a „Citora himnusz“, ezt ki nem hagyjuk a világért se, soha. B. F.: Jó. Akkor külön-külön meghallgatnánk ezt is. A Szombat este nem jó citerázni dallam zenélése – R. B. B. F.: Köszönjük. Tessék akkor. A Szombat este nem jó citerázni dallam zenélése – B. G. B. F.: Köszönöm szépen. Azt kérdezném, hogy mit szoktak akkor csinálni, ha hirtelenül nem jut eszükbe a nóta, amit akarnak játszani. R. B.: Hát... B. F.: Hogy keresik elő? R. B.: Végigjön az ember a skálán, és valami megnyikkanik, valami olyan, ami megüti a fület. B. F.: Igen? R. B.: Itt végig fogom, olyan... vagyis, hogy meg van pendítve ugyebár – a citera pengetése. Nah, ez lesz az e. B. F.: Aha. R. B.: És akkor mindjárt. B. F.: Onnan eszébe jut már. Jó. Van-e esetleg olyan dal, amit úgy ismernek, hogy az jókai, tehát máshol nem ismerik? B. G.: Ez ilyen... Az idősebbektől kérdeztem, hogy már gyerekkoruktól szokták énekelni, vagyis énekelték Jókán: „Tölgyfa, ..., mogyorófa most virágzik”. 158
B. F.: Jó, akkor még ezt is meghallgatnánk. Van még időnk? A Tölgyfa, ..., mogyorófa most virágzik dallam zenélése – B. G. B. F.: Köszönjük. Bálint bácsinak is benne van a citerájába? R. B.: Benne volna, de majd műsoron kívül mondok valamit, hogy miért nem egyes nótákat, miért nem vállalok. B. F.: Jó. R. B.: Jó. De van benne, ami… Tehát három szélütés után vagyok, és van, ahol ez a, reflexeim késnek, és ahol gyors…, gyorsan kell váltani, kések vele. És inkább azokat a nótákat választom, ami lassabb, nincs ez a gyors váltás. Ez még megmaradt… B. F.: Igen, igen. R. B.: …mert még pár évvel ezelőtt két mankóval jártam. Torkomat megfogta ez a rekedt hang, azóta még… Az egyik le volt bénulva. B. F.: Értem. Akkor Gábort kérném meg, hogy valami friss dallamot. Amire frisset lehetne táncolni. Játszottak-e ilyet citerán? R. B.: Hát, ilyennel nem nagyon próbálkoztunk, hogy tánc… B. G.: Megmondom őszintén. Úgyhogy a Bálint bácsi végett csak ilyesmiket játszunk. R. B.: Én nagyon várom, hogy felnőjön az új generáció olyan szintre, hogy... és én akkor félreállok, mert énnekem… B. F.: Nem kell azért. R. B.: …nekem, és a magam kedvtelésére még… Muzsikálás a citerán – B. G. B. F.: Azt kérdezném, hogy Erdő mellet nem jó lakni? A Erdő mellet nem jó lakni dallam zenélése – B. G. B. G.: Van az a Újhelyi…, táncot fogok, amit tudok. A Három lábú görbe szék dallam zenélése – B. G. R. B.: Sottisnak hívják. B. F.: Értem. És akkor megkérném, hogy közösen valamit játszanak. R. B.: Új a csizmám... Az Új a csizmám dallam zenélése – R. B. és B. G. B. F.: Köszönöm! 159
Dúló Ferenc, Dúló Margit (Tesmag) Adatközlő: Dúló Ferenc (Cserhátsurány, 1916. január 21.), Dúló sz. Mészáros Margit (Tesmag, 1928) Gyűjtő: Pelle Andrea, Huszár Ágnes, Huszár László Dátum: 2006. július 28. H. Á.: Feri bácsi, mikor jött Tesmagra lakni? D. F.: Hát, mi innen mentünk Cserhátsurányba lakni. Apámhoz, és én akkor ott születtem. Azt akkor visszajöttünk ide, mert itt a mi házunk, apámé. És akkor itt építettem ezt e. H. L.: Feri bácsi, a citerával mikor találkozott? Hány éves korában? D. F.: Citeraszó, citerába… Volt kedvem a hangszerhez, és akkor egy gyereknek, egy másik társnak volt citerája. És a soros hétről hétre mindig másiknak adta. Mikor ő volt a soros, kihozta a citerát. Aztán én is kimentem hozzá, aztán citerázni én magam tanultam. Amit én megtanultam, azt mindent magamtól tanultam. Szőlészet volt itten, én voltam lovász, voltam kanász disznóknál, kocsis voltam. Itt is voltam az intézőnek parádés kocsisa, tehát mindenre alkalmas voltam. Most itthon megtanultam a suszterságot. Ezt is én csináltam rajta, a lyukakat, hogy hol hangzik jobban. Megcsináltam magamtól. Én magamtól tanultam mindent, engem nem tanított senki semmire. Elmentem az építkezéshez, ottan voltam kőműves. Mindig az volt a föltűnő, „hogy lehet az, hogy amazokat nem lehet használni – azt mondja –, a Dúlóét meg mindjárt lehet használni.” Mert én csak jót dolgozok, rosszat nem. H. L.: Feri bácsi, pásztordalokat, betyárdalokat is ismer. Énekelhetne nekünk azt, amit még fiatal korában tanult. D. F.: Kanásznóták? „Hol a szőröm, hol a baltám? Hadd megyek a nyájam után, Mert levágják a kanomot, Megcsonkítják a nyájamat.” „Juhász volt az apám, juhász vagyok magam is. Furulyáz az apám, furulyázok magam is. 160
Hej, szeretném is egyszer azt az urat látni. Hej, aki velem verset tudna furulyázni.” „Betyár vagyok én, betyárnak születtem, Zöld erdőben fák közt nevelkedtem, Zöld erdőben csipkebokor a szállásom, Mégis a faluban a legszebb lány a párom. Zöld erdőben csipkebokor a szállásom, Mégis a faluban a legszebb lány a párom.” D. F.: Hát, már elfelejtettem sokat, nem jön az eszembe az egész. H. L.: Nem baj. Ami az eszébe jut most, azt énekelje el nekünk. Olyat, amit gyerekkorában tanult. Vagy katonanótákat. „Kilenc levelet írtam a babámnak, Tizediket a jó édesanyámnak, Olvasd, anyám, vérrel írott levelemet, Hogy töltöm le fiatal életemet. Isten tudja, hol fogok én meghalni, Hol fog az én piros vérem kifolyni, Oroszország közepében lesz a sírom, Arra kérem, édesanyám, ne sírjon.” „Sem a sörtől, sem a bortól dalolok, A tesmagi kislányoktól búcsúzom. Isten veletek, szervusz gyerekek, leányok, Én már többé tehozzátok nem járok. Barna kislány mit viszel a kosárban? Orvosságot viszek Galíciába. Ellőtték a babámnak a jobb kezét, Odamegyek bekötözöm a sebét. Ellőtték a babámnak a jobb kezét, Odamegyek bekötözöm a sebét.” H. Á.: Mikor énekelték ezeket a nótákat a katonák? D. F.: Akkoriban a mulatságokon … leginkább a fiatalok. H. Á.: Honnan tudja ezt? Ezt, amit most énekelt. D. F.: Hallottam, aztán megtanultam. 161
H. L.: És kitől hallotta? D. F.: Előadások voltak vagy ilyenek. Meghallgattam, olyan jó tetszős, nekem tetszős dolgokat, aztán fejembe vettem. Megtanultam. H. L.: Egy hallásra? D. F.: Egyszer meghallottam, aztán tudtam. Akármilyen mesét meséltek nekem, én már el tudtam mondani. H. L.: És Feri bácsi, aztán idősebb korában mikor citerázott újból, vagy amikor a háború véget ért, utána is citerázott ilyen gyakran? D. F.: Persze. Háború után sokat, benne voltam, én voltam a vezető. H. L.: Az 50-es években volt citerája? D. F.: Volt olyan hazai. Amit a hazai bognár összeütött. Azt én fölszegeltem. H. L.: És mit játszott azon? D. F.: „Késő este nem jó citerázni, A lányokhoz részegesen járni, Mennél jobban részegesen járok, Annál jobban szeretnek a lányok. Ha fölmegyek a tesmagi hegyre, Kisfalumra lenézek a völgybe, Oly messze van, csak a torony látszik, Árva szívem mindig haza vágyik.” „Elindultam szép hazámból, Az ipolysági rúnaságról, Visszanéztem félutamból, Szememből a könny kicsordul. Bú ebédem, bú vacsorám, Boldogtalan minden órám, Nézem a csillagos eget, Sírok alatta eleget. Én Istenem, rendelj szállást, Mert meguntam a bujdosást, Idegen földön a lakást, Éjjel-nappal a sok sírást.” „Gyere vissza szép hazámba, A tesmagi rónaságra, 162
A te szorgos munkás kezed, Talán itthon lágy kenyeret. A te szorgos, munkás kezed, Talán itthon lágy kenyeret.” „Megszólalt a tesmagi nagyharang, Hózza aztat három fehér galamb, Három fehér galambnak hat szárnya, Sír a rózsám a nagy bánatomban. Piros alma, ne gurulj, ne gurulj, Édes rózsám, ne búsulj, ne búsulj, Lám én, rózsám, akkor se búsultam, Mikor véled nagy útra indultam. Lám én, rózsám, akkor se búsultam, Mikor véled nagy útra indultam. „Túr a disznó, túr a mocsár szélen, Tartottam szeretőt a falu végen, Ha tartottam, szenvedtem is érte, Betyár világ, ne verd a szememre. Hosszú szára van a cseresznyének, Göndör haja van a szeretőmnek, Göndör haja, szép fekete szeme, Ha ránézek, már megesz a fene. Göndör haja, szép fekete szeme, Ha ránézek, már megesz a fene.” „Hej, piros bor, piros bor, Mindjárt rád kerül a sor, Egy, két pohár nem árt meg, Gyere rózsám, csókolj meg. Hej, rozmaring, rozmaring, Leszakadt rólam az ing, Van még nekem kedvesem, Ki megvarrja az ingem.” D. F.: Ez csokorban volt, fellépéskor szoktam. 163
P. A.: Nagyon jó. Evvel hol lépett fel? Ezt hol énekelte? D. F.: Itt is. P. A.: Hol? D. F.: Tesmagon is. Meg vidéken, Egyházbáston. Petőfi városába is voltunk föllépni. Pincéjében volt a koszt, ellátás. A mulatás. P. A.: És magába énekelte ezt? Magába, egymaga? D. F.: Egymagam. P. A.: És nem táncoltak rá? D. F.: Én szólista voltam, majdnem mindig. Én csak segíteni szoktam kiséretként. P. A.: Margit néni nem énekelt magával? D. M.: De énekeltem én is. Egyszer a másik citerára. „Ennek a kislánynak dombon van a háza, Aranyos diófa van az udvarába, Aranyos diófa, lehajlik az ága, Ennek a kislánynak rácsos ablakára. Ezért a kislányért de sokat szenvedtem, Tiszából a vizet csákómmal kimertem, Tisza fenekéről arany gyöngyöt szedtem, Ennek a kislánynak fejére kötöttem.” „Megyen már a hajnalcsillag lefelé, Az én kedves galambom most megyen hazafelé, Lábán van a csizmája, lakkos szárú kis csizma, Rásütött a hajnalcsillag sugára. Amerre mész, édes rózsám, kívánom, Hogy előtted a rét is tiszta rózsává váljon, Az első is előtted édes rózsát teremjen, A te szíved holtig el ne felejtsen.” Ihajja, ezt a kislányt nem az anyja nevelte, Ihajja, zöld erdőben a vadgalamb költötte, Nem kell néki édesanyja tiszta selyem dunyhája, Ihajja, betakarja szeretője subája. Ihajja, nemsokára menyecske lesz a lányból, Ihajja, kerék kontyot csavarunk a hajából, 164
Kerék kontyát, kerék kontyát, jaj, de sokan megnézik, Ihajja, a faluban nagyon sokan irigylik.” „Ezért a legényért nem adnák egy almát, Aki a lány előtt összehúzza magát, Összehúzza magát, eltátja a száját, Az ördög vigye el a málészájúját. Én aztat ajánlom mindenki számára, Vigyázzon mindenki a kedves párjára, Vigyázzon magára, vigyázzon párjára, Hogy meg ne csalja őt a kedves babája. Vigyázzon magára, vigyázzon párjára, Hogy meg ne csalja őt a kedves babája.” „Marcsa lányom benézett a tükörbe, tükörbe, de tükörbe, Nézi magát, jól van-e ő kifestve, kifestve, de kifestve, Jól van, lányom, megehet már a fene, a fene, de a fene, Domborodik a kötényed eleje, eleje, de eleje. Vénasszonyok mind kiültek a padra, a padra, de a padra, Úgy is tudom, rólam folyik a pletyka, a pletyka, de a pletyka, Nem kérem én a jó Istent, csak arra, csak arra, de csak arra, Valamennyi ragadjon le a padra, a padra, de a padra.” „Farkas Ilka bő szoknyája, ihojujujuju, Fölakadt a csipkefára, ihojujujujujuju. Nem a csipkefa fogta meg, ihojujujuju, Marci Miska markolta meg, ihojujujujujuju. Ereszd, Miska, a szoknyámat, ihojujujuju, Ne szomorítsd az anyámat, ihojujujujujuju.” „Lányok, lányok, szépek vagytok ti este, Nyíltok, mint a tearózsa a kertbe, Tearózsa lehullajtja csipkés levelét, Gyáva legény elhagyta a kedvesét. Lányok, lányok nektek nyílik a rózsa, Legényeknek meg a sárga uborka, 165
Akkor lesz a legényekre, tyuhaj, jó világ, Majd ha besavanyítják az uborkát. Akkor lesz a legényekre, tyuhaj, jó világ, Majd ha besavanyítják az uborkát.” D. M.: Ezeket szoktam a citerára, mikor felléptünk, de ez a másik citera volt. H. L.: Feri bácsi, és ezt a citerát hol vette? D. F.: Mondom, hogy hol, Pozsony mellett abba a faluba. H. L.: Hogy hívták, aki a citerát készítette. Nem tudja a nevét? D. F.: Tudtam, de… Ő is hozatta. Aztán hozott egyszerre ötöt, azt megírta nekem, hogy ha óhajtok egyet, nekem ad belőle. Akkor lépjek el, nézzem meg, hogy jó-e. Azt akkor elmentem, megnéztem, mondom, ez jó lesz e. Ki is fizettem, azt akkor már hoztam is. H. L.: Nem emlékszik a nevére? D. F.: Valamit említett maga, hogy lehet tán Lacinak hívták. H. L.: Mert ha Lacinak… Nem volt egy kicsit púpos? D. F.: De tudott, ő is értett citerát csinálni. H. L.: Igen, igen. D. F.: Lehet, hogy az. H. L.: Nem volt egy kissé púpos? D. F.: Olyan alacsony ember volt. H. L.: Kicsit görbe. D. F.: Igen. H. L.: Akkor nem Illésházán volt az? D. F.: Lehet, hogy az. H. L.: Mert ott készítettek citerát. D. F.: Lehet, hogy Illésháza. H. L.: Igen. Mert a formája illésházi. D. F.: Lehet. H. L.: És mikortól volt itt csoport Tesmagon? D. F.: Citera? H. L.: Citeracsoport. D. F.: Itt nem volt citeracsoport. H. L.: Csak maga játszott? D. F.: Csak magam. H. L.: És asszonyok énekeltek maga mellett, vagy csak Margit néni? 166
D. F.: Margit néni és valamelyik lányok… D. M.: Lányok is énekeltek. … ő kísért. D. F.: Lányok is. Összeállítottam egy csoportot, azt akkor eztet… D. M.: Menyecskekórust is kísérte. D. F.: Kísérettel, citerakísérettel… D. M.: Úgy is volt, hogy három nő dalolt, meg három férfi. H. Á.: Feri bácsi, ezt a lefogót, maga készítette, amivel lefogja a húrokat? D. F.: Igen. H. Á.: Mindig így játszott, ilyen lefogóval? D. F.: Igen. H. Á.: És azt a pengetőt is maga készítette? D. F.: Azt is igen. H. Á.: A toll szárát is használták? A libának a tollát, azt nem használták pengetésre? D. F.: Nem. H. Á.: Gyerekkorában sem? D. F.: Nem. Libatollat? H. Á.: Igen. Pengetésre. D. F.: Azt nem, az nem passzol. H. Á.: Nem passzol? D. F.: Attól nem peng jól. Ez, ez itt a jó pengő. H. L.: Feri bácsi, gyerekkorában mivel pengetett? D. F.: Megfaragtam, ökör szarvából hasítottam. Voltak azok a nagy szarvú ökrök, magyar ökrök. H. L.: Ezt hogy hívták? Ennek mi a neve? D. F.: Citeranyomkodó. H. L. És mivel tekeri körül? D. F.: Én cérnával. H. L.: Tesz rá még valamit? D. F. Nem teszek rá. H. L.: Ezzel fogja a húrokat, ugye? Ahol a cérna van. D. F.: Igen. Abból áll az összefogás. Ez a fele nád, emez meg fa. Azt evvel van összekötve. H. L.: És miért van egyik fele nádból, másik meg fából? D. F.: Mert a nád ez olyan dolog, hogy nem kopik el. De a fát, azt bevágja. 167
H. Á.: Mikor hagyták abba a szereplést a citerával meg az énekkel? D. M.: Körülbelül öt éve. D. F.: Utolszor, mikor voltak a … ott vesztettük el másik vezetőt, mert ez meghalt hirtelen, ahogy a törvényváltozás [1989-es rendszerváltás] volt. A vezetőnk meghalt, az olyan baloldali volt. H. L.: Igen. Hogy hívták őt? D. F.: Bartos. Bartos Lajos. D. M.: Volt a JRD-be mint elnök. Azt akkor mentek a változások. D. F.: És akkor másik lett. Mindjárt azt kérdezte, hogy hát „hol hagyták a Dúló Feri bácsit?” „Nem jön ide, nem jön – azt mondja –, nincs itt?” „Nincs itt.” Akkor tesmagi csapatnak… mint mindig, minden szereplő minden fellépésen akár itthon, akár vidéken négy, öt, hat, hét is volt, fellépés. Egy fellépésnél négyszer, ötször, hatszor, hétszer visszatapsoltak, hogy már mikor kiléptünk, első fellépésünk után, akkor tapsoltak. D. M.: Voltunk Magyarországon is fellépni. D. F.: Sok tapsot kaptunk, még itthon a fiatalságtól is. Mulatságokon olyan nótákat, mikor a cigányok vacsoráztak vagy étkeztek, az alatt velük léptünk föl, és minket tapsoltak állandóan, meg engem. Odatették a hangszórót a citerához, akkor én adtam a nótákat. Egy időbe nekem csak az jött eszembe, én átléptem. Nem kell tanulni, megállni ott, átlépni rá mindjárt, csak folytattuk. H. Á.: Táncoltak is arra, amit maguk zenéltek, vagy csak ültek és hallgatott a közönség? D. M.: A színpadon táncoltak, mikor szerepeltünk. D. F.: Volt, volt, volt már, hogy táncoltak. Volt már az is. D. M.: Még akkor el szokott járni Bodonyi [András], az is olyan vezető volt. Volt, amikor ejött ide mulatságra a zenekarával. H.Á.: Köszönjük a beszélgetést.
168
169
Tartalom ELŐSZÓ .......................................................................................... 5 A citeracsalád mint hangszertípus ............................................. 6 A citera művelődéstörténeti háttere ........................................... 7 A magyar asztali citera részei .................................................. 13 A citera hangolása és fogólapja .............................................. 14 A citera fogólapja..................................................................... 15 A citerák formai-szerkezeti kutatása........................................ 15 Citeratípusok (formai-szerkezeti áttekintés) ............................ 17 A FELVIDÉKEN DOKUMENTÁLT CITERÁK FORMAI-SZERKEZETI LEÍRÁSA........................... 25 HASÁB ÉS DOBOZ ALAKÚ CITERÁK .................................... 26 1. Hasáb alakú citera (Ipolybalog) ........................................... 26 2. SZABÓ István doboz citerája (Tardoskedd) ....................... 28 3. SZABÓ József citerája (Tardoskedd) .................................. 30 Százdi dobozciterák ........................................................... 32 4. SZABÓ János citerája (Százd) ............................................ 32 5. PÁSZTOR Ernő citerája (Százd) ......................................... 33 6. PÉNZ János citerája (Százd) .............................................. 35 7. PETROVICS József citerája (Százd) .................................. 36 8. Nagykürtösi - Kóvári citera (piros) ..................................... 38 9. Ipolysági doboz citera .......................................................... 39 10. MÉZES István citerája (Nagycsalomja) ............................ 41 11. A Komáromi Dunamenti Múzeum hasáb alakú dobozciterája ...................................................................... 43 A palásti két citera ............................................................. 45 12. Hasáb alakú dúcos citera (Palást) ...................................... 45 13. Hasas-dúcos citera (Palást) ................................................ 48
170
HASAS CITERÁK ........................................................................ 50 14. Hasas citera a Komáromi Dunamenti Múzeumból............ 51 NAGYHASÚ CITERÁK............................................................... 53 15. CELENG János citerája (Nagycsalomja) .......................... 53 16-17. Peremes hasas citerák Esztergomból ............................ 56 18. KATONA László citerája Vágsellyéről ............................. 57 19- 20- 21. GÁL József három citerája (Nagycsalomja) ......... 58 22. BELA István hasas citerája (Nagycsalomja) ..................... 62 23. GYURKOVICS József hasas citerája (Nagycsalomja) ..... 63 HORNYÁK István (Štefan Horňák) négy citerája (Léva) 66 24. Kicsi (prím) hasas citera .................................................... 66 25. Nagy (normál) hasas citera ................................................ 67 26. Nagy, kisfejes hárfa citera ................................................. 68 27. Két rozettás nagy hasas citera ............................................ 70 28. Hasas citera (Kürt) ............................................................. 71 TÁBLASZERŰ, ENYHÉN DOMBORÚ CITERÁK ................... 73 29. VICIÁN László hasas táblaciterája (Nagycsalomja) ......... 74 30. Hasas táblacitera (Ipolykeszi) ............................................ 75 31.TÁPÉI Miklós citerája (Doborgaz) .................................... 77 BÚBOS, KÖZÉPTÁJT HASAS CITERÁK ................................. 79 32. MIKÉCZ László búbos citerája I. (Illésháza) .................... 80 33. MIKÉCZ László búbos citerája II. (Illésháza) .................. 81 34. MIKÉCZ László búbos citerája III. (Illésháza) ................. 81 35. RAJCSÁNYI József virágos citerája (Jóka) ...................... 83 36. RAJCSÁNYI József karos citerája .................................... 84 37. A Komáromi Dunamenti Múzeum búbos citerája ............. 85 FÉLHASAS CITERÁK ................................................................. 87 38. HRUBÍK Béla félhasas citerája ......................................... 87 39. JANCSIK asztalosmester citerája (Százd) ........................ 89 40. NAGY Béla félhasas citerája (Nagymaros) ....................... 92
171
EGYEDI KÜLÖNLEGES HASAS CITERÁK............................. 95 41. KÁZMÉR Béla csikófejes-hasa citerája (Szécsénke) ....... 95 42-43. VAJDA László két madárfejes citerája (Nagykapos) ... 96 VAJDA László két madárfejes citerája .............................. 97 44. KOVÁCS László „karos” citerája (Terbegec) ................... 99 KISFEJES HASAS CITERÁK.................................................... 102 45. SZABÓ Ferdinánd kisfejes-hasas citerája (Tardoskedd)..102 46. KRATKÓCZKI István hasas-kisfejes citerája (Nádszeg) 103 47-48.SZABÓ József kisfejes-hasas citerája (Szőny) ........... 105 TUSKA Sándor két nagy kisfejes-hasas citerája (Bánréve) .. 107 49. TUSKA Sándor kisfejes-hasas citerája I. ........................ 108 50. TUSKA Sándor hasas citerája II. .................................... 109 KISFEJES CITERÁK .................................................................. 111 51. A Komáromi Dunamenti Múzeum kisfejes citerája ........ 113 52. PÉNZ Antal kisfejes citerája (Százd) .............................. 116 53. KRATKÓCZKI István kisfejes citerája (Nádszeg) ......... 117 54. BÁLINT mester citerája (Keszegfalu)............................. 118 55. Két kisfejes ismeretlen citera ........................................... 120 56. BÉNYI József kisfejes citerája (Farnad) ......................... 122 ZÁRSZÓ ...................................................................................... 124 Felhasznált irodalom ................................................................... 125 BESZÉLGETÉSEK A CITERÁRÓL .......................................... 127 Patócs Lajos (Hodos) ............................................................. 129 Rajcsányi Béla, Ballán Gábor (Jóka) ................................... 151 Dúló Ferenc, Dúló Mária (Tesmag) ...................................... 160
172
A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek sorozatban megjelent: 1. Vígan zengjetek citorák, Csallóközi betlehemes játékok és mendikák, gyűjtötte és válogatta Ág Tibor, 1992 2. Marczell Béla: A Csallóköz hiedelemvilága, 1994 3. Cséplő Ferenc: Réte – bástya és menedék, Helytörténet két egyházi könyv köré építve, 1995 4. Bíborpiros szép rózsa, Népzenei gyűjtés Peredről, a dallamokat válogatta: Ág Tibor, 1996 5. Tánczos Tibor: Ötven éve történt, A kitelepítés és a deportálás története Nagymegyeren, 1996 6. Ázik, nem fázik, A nagyabonyi népdalkör legkedvesebb dalai, 1996 7. Legendák és tények Nagymegyer városának történetéből, Tánczos Tibor: A nagymegyeri Mátyás legendák; Henkey Gyula: A nagymegyeri magyarok etnikai embertani képe, 1997 8. Barsi Ernő: Tanácsok népdalcsokrok összeállításához, 1997 9. Marczell Béla: Naptár és néphagyomány, Csallóközi népszokások, 1997 10. Zalabai Zsigmond: Koszorúk, 1998 11. Nagy Iván: Erősíteni szíveket, Balony község népzenei monográfiája, 1998 12. Szőke István: A bábjátszás ábécéje, Az ujjtól a marionettig, 1998 13. Varga László: Az első lépések, A Csemadok Nagymegyeri Szervezetének és a Nagymegyeri járás Csemadok szervezeteinek története, 1999 14. Himmler Zsófia: Mindentlátó királylány, Népmesedramatizációk gyermekbábcsoportoknak, 1999 15. Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, Kelet-Szlovákiai népdalok, 1999, (MC melléklettel) 16. Metzner Valéria: Emlékezés, A Csemadok rétei szervezetének megalakulása és tevékenysége napjainkig, 1999 ** Száraz Pál: Kilométerkő, Novellák, 1999 17. Móser Zoltán: Körülvesznek engem a dalok, (A népdalgyűjtő és népdalíró Czuczor Gergely), A hét szabad művészet könyvtárával (Zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Tanítóképző Főiskola) közös kiadásban, 2000 18. Presinszky Lajos: Felső-Csallóközi arcképcsarnok, 2000 19. Akkor sirassatok engem (Katona Pista összegyűjtött nótái), 2000 20. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla születésének 120. évfordulója alkalmából, Válogatás az 1910-es év nagymegyeri gyűjtéséből, összeállította Ág Tibor, 2001 21. Sidó Zoltán–Őszi Irma: Ötven év szolgálat, A Csemadok tevékenysége az Érsekújvári járásban (1949–1999), 2001 22. Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, Nyitra-vidéki népballadák, 2001, (CD, MC melléklet)
173
23. Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát? Előadók és felkészítők kézikönyve, 2001 (MC melléklet) 24. Henkey Gyula: A csallóközi magyarok etnikai embertani képe, Alistál környéke, Bős, Nagymegyer, Csallóközi összefoglaló tanulmány, 2002 25. Varga László: Béke poraikra, Az 1. és a 2. világháború áldozatai és hősei Nagymegyeren, 2002 26. Csiba Lajos: Őszi szarvasbőgések, tavaszi szalonkázások, Csallóközi vadásznapló, 2002 27. Borsi Ferenc: Mi vagyunk a rózsák, Az érzékiség képi ábrázolása a magyar népdalokban, 2003 28. Tánczos Tibor: Az öreg juhász szép meséje és más elbeszélések, 2003 29. Ág Tibor: Semmit sem vétettem Nyitra városának, Nyitra-vidéki magyar népdalok, 2004, (CD melléklettel) 30. Varga László: Kultúránk szolgálatában, A Nagymegyeri körzet Csemadok szervezeteinek kialakulása és fejlődése, 2004 31. Köszöntsük a Jézuskát, Régi karácsonyi énekek a Felvidékről, gyűjtötte és válogatta Harmath Lajosné Vöröss Kornélia, 2004 32. A Kolonyi templom előtt, Válogatás Ürge Mária népzenegyűjtéséből. Válogatta, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Tari Lujza, 2004 33. A Népes, írta és összeállította Takács András, 2004 ** Száraz Pál: Beszélő fények, Kisprózák, egyéb szövegek, versek, 2004 34. Fügedi János–Takács András: A Bertóké és társai (Jóka falu hagyományos táncai), 2005 35. Kovács Ferenc: 40 év és a kiwi megérett, 2006 36. Ág Tibor: Az árgyélus kismadár, Martos község népzenéje, 2006 37. Pelle Andrea: Sej, Bást falu sáros, Óbásttal határos, Medvesalji népdalok, 2006 (CD melléklet, 2010) 38. Varga László: Amikor elindult a vonat, Deportálás és kitelepítés Nagymegyer és környékén lévő településekről 1945-1949 között, 2007 39. Takács András: Az országos népművészeti fesztiválok ötven éve, 2007 40. Szíjjártó Jenő: Az anyai szó, kórusművek, (második bővített kiadás), 2007 41. Bors Éva: Mély kútba tekinték, Népi táncos gyermekjátékok, 2008 42. Lement a vacsoracsillag, Bartók Béla 1910-es nagymegyeri gyűjtése, Közli Ág Tibor, (második bővített kiadás), 2008 43 a.) Szíjjártó Jenő: Virágok vetélkedése, Válogatás Szíjjártó Jenő népzenei gyűjtéséből, 2008 43 b.) Simek Viktor: Zoboralji színek, A zsérei népviselet Simek Viktor festészetében, 2009 44. Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, 2009 45. Jánosi András: A magyar népzene előadásmódja, 2009 (CD melléklet) 46. Akkor sirassatok engem, Katona Pista összegyűjtött nótái, (II. kiadás), 2010 47. Borsi Ferenc: A magyar asztali citera, 2010
174
A Gyurcsó István Alapítvány Könyvek hangzó-anyag sorozatban megjelent: Ág Tibor: Felsütött a Nap sugára, MC, 2000 Ág Tibor: Csináltassunk hírharangot, MC-CD, 2001 Vas Ottó: Hogyan tanuljunk verset, prózát?, MC, 2001 Bíborpiros szép rózsa, a népzenei vetélkedő országos gálaműsorának élőfelvétele, MC, 2002 5. Bárdos Ágnes: Tánc-lánc, MC-CD, 2002 6. Ág Tibor: Semmit sem vétettem Nyitra városának, Nyitra-vidéki magyar népdalok, CD, 2004 7. Szerelem, Csanaky Nóra–Écsi Gyöngyi, Válogatás a XX. század magyar szerelmi lírájából és népdalainkból, CD, 2004 8. Hommage à József Attila (Szlovákiai magyar verséneklők József Attiláról), CD, 2005 9. Pelle Andrea: Sej, Bást falu sáros, Óbásttal határos, Medvesaljai népdalok, CD, 2006 10. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2006, CD, 2007 11. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2007, CD, 2008 12. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2008, CD, 2009 13. A Bertóké és társai, Jóka falu hagyományos táncai, DVD, 2009 14. XI. Országos citeratalálkozó, Nagykapos, 2009, CD 15. Fiaim, csak énekeljetek, Válogatás a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny Országos Döntőjéből, 2009, CD, 2010 16. Jánosi András, A magyar népzene előadásmódja, 2009 (CD melléklet) 16. Ág Tibor: Csillagoknak teremtője, Mátyusföldi népdalok, 2009 (CD melléklet) 1. 2. 3. 4.
175
Ez a könyv a VALEUR KFT nyomdájában készült 929 01 Dunaszerdahely (Dunajská Streda) Múzeum u. 208/4 Telefon, fax: (0)31 551 72 19, 551 72 18 A KIADÓ CÍME: Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely P. O. BOX 16., Bacsákova 240/13., 929 01 Dunajská Streda Tel: +421/31/552 24 78 Fax: +421/31/550 98 30 E-mail:
[email protected] WEB: www.csemadok.sk ISBN 978–80–89001–52–1 Borsi Ferenc A magyar asztali citera Kiadta a Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahelyen A kiadásért Huszár László, igazgató felel A nyomdai előmunkálatok a Csemadok Művelődési Intézetében készültek Nyomta a Valeur kft. nyomdája Dunaszerdahelyen Megjelent 500 példányban Kiadás éve: 2010
176