Belyó Pál * A gazdasági szereplõk átalakulása. A vállalkozási szerkezet átalakulásának folyamata 2

Belyó Pál* A VÁLLALKOZÓI SZFÉRA FONTOSABB VÁLTOZÁSAI A RENDSZERVÁLTÁST KÖVETÕEN Tanulmányomban bemutatom a vállalkozásoknak az elmúlt két évtizedben folyó gazdálkodási folyamatait, gazdálkodásuk idõsoros elemzését és gazdálkodási jellemzõit. Kitérek a vállalkozások hitelállományának és forráshelyzetének alakulására is. Az alkalmazott kutatási módszer a TÁSA-adatok feldolgozásával készült statisztikai elemzések és a vállalati konjunktúra kutatásának az Európai Unióban kialakított rendszere, gyakorlata volt1 .

A gazdasági szereplõk átalakulása A vállalkozási szerkezet átalakulásának folyamata2 1989 végén 360 ezer vállalkozás és 31 ezer egyéb (nonprofit) szervezet mûködött Magyarországon. A vállalkozások zömét az egyéni vállalkozások tették ki (320 ezer), jelentõs (24 ezer) volt a jogi személyiség nélküli társas vállalkozások (zömmel gazdasági munkaközösségek) száma. A mintegy 15 ezer jogi személyiségû társas vállalkozás többségét a szövetkezetek (7500) és a korlátolt felelõsségû társaságok (4500) alkották. A szervezeti centralizáció mérté-

*

tanszékvezetõ fõiskolai tanár, Általános Vállalkozási Fõiskola

1

Az azonos címû és témájú, 2009–2010-évben folyó ÁVF-es kutatási program keretében célul tûztük ki, hogy az elmúlt két évtizedre, vagyis a rendszerváltás óta eltelt idõszakra vonatkozóan egy olyan átfogó vizsgálatot végzünk el, amely lehetõséget ad annak megismerésére, hogyan is változott a magyarországi vállalkozói szféra, milyen módon ment végbe a vállalkozási szektor jelenlegi szerkezetének kialakulása, hogy alakultak a vállalkozói szféra gazdálkodásának jellemzõi. (A kutatást vezették: Belyó Pál PhD és Schmuck Ottó PhD.)

2

Az ECOSTAT adatbázisában szereplõ vállalkozások két KSH-kategória – a regisztrált gazdasági szervezet és a mûködõ vállalkozás – között helyezkednek el. Ebben az adatbázisban ugyanis azok a vállalkozások találhatóak – vagyis ez az alapsokaságba kerülés szükséges feltétele –, amelyek a tárgyévben adóbevallást nyújtottak be. Ezek száma kevesebb, mint az adószámmal rendelkezõ vállalkozások száma, hiszen azok közül nem mindenki adta le adóbevallását, másrészt több, mint a KSH által definiált mûködõ vállalkozások, ugyanis tartalmazza azon vállalkozások adatait, amelyeknek a tárgyévben sem árbevételük, sem foglalkoztatottjuk nem volt, nullás bevallást nyújtottak be vagy csak költséget, köztük értékcsökkenést számoltak el.

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

39

két jelzi ugyanakkor, hogy a termelés legnagyobb hányadát adó és az állóeszköz-állomány legnagyobb részét mûködtetõ állami vállalatok száma mindössze 2400 volt.

1. ábra A regisztrált gazdasági szervezetek száma (darab) 1 200

1 000

800

600

400

200

0 1 9 8 9 1 9 9 0 1 9 9 1 19 9 2 19 9 3 19 9 4 19 9 5 19 9 6 1 99 7 1 99 8 1 99 9 2 00 0 2 0 01 2 0 02 2 0 03 2 0 04 2 0 05 2 0 0 6 2 0 0 7 2 0 0 8 J o g i s ze m é ly is é g û t á rs a s v á ll a lk o zá s

J o g i s ze é ly i s é g n é l k ü li t á rs a s v á ll a lk o zá s

E g y é n i v á ll a lk o zá s

E g y é b s ze rv e ze t

Forrás: KSH A regisztrált vállalkozások száma 1995-ben érte el a csúcspontját. Ekkor 1053 ezer vállalkozást és ezekkel együtt összesen 1115 ezer gazdasági szervezetet regisztráltak Magyarországon. Ezt követõen indult meg az egyéni vállalkozások számának csökkenése, aminek következtében az 1997. év végére a regisztrált vállalkozások száma már elmaradt az egymilliótól (998 ezer), a regisztrált gazdasági szervezetek száma pedig ezzel párhuzamosan 1067 ezerre csökkent. A vállalkozások között 791 ezerrõl 660 ezerre mérséklõdött egyéni vállalkozások száma, miközben a betéti társaságok köre 107 ezerrõl 140 ezerre szélesedett. 1997 után az egyéni vállalkozások száma kismértékben növekedett, és 2000-tõl kezdõdõen a hétszázezres szint körül állandósult. A társas vállalkozások számának dinamikus növekedése 2001-tõl megállt, és a háromszázezres szint közelében stabilizálódni látszik. Az összességében jelentõs csökkenés ellenére, ami egyfajta önkorrekciónak, letisztulásnak is felfogható, figyelembe véve, hogy a családok száma Magyarországon megközelítõleg 3 millió, akkor azt kell mondani, hogy átlagosan minden harmadik család részt vesz valamilyen önálló vállalkozásban. Igaz, ezen vállalkozások egy része a piaci jelenlét szempontjából csupán látszólagos. Ugyanis az 1997 végén nyilvántartott egyéni vállalkozásoknak 70%-a (1996-ban még csak 62%-a), a betéti társaságoknak 85%-a mûködött ténylegesen. Ennek ellenére is azt mondhatjuk, hogy akár kényszerbõl, akár a piac nyújtotta reális gazdasági adottságokra építve, esetleg a gazdasági szabályok kiskapuiból nyíló kínálkozó lehetõségekre alapított vállalkozásokkal, az évtized második felére, történelmi léptékkel mérve páratlanul gyorsan, a magyar társadalom jelentõs része vállalkozóvá vált. Az átalakulás kezdetén, 1992–1993-tól egészen 1997-ig a magánosítással, a nagyvállalkozások egy részének felszámolásával, feldarabolásával összefüggésben több mint tíz százalékkal, közel 300 ezer fõvel csökkent a társas vállalkozások által foglalkoztatottak létszáma. Ezt követõen a vállalkozások számával párhuzamosan növekedett, 2006-ra pedig visszakapaszkodott az 1992-es érték közelébe.

40

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

2. ábra A társaságiadó-alany vállalkozások száma és a foglalkoztatott létszám 350 000

2 350 000 2 300 000

300 000

2 250 000 2 200 000

200 000

2 150 000

150 000

2 100 000

Fõ

Darab

250 000

2 050 000

100 000

2 000 000 50 000

Vállalkozások száma, db

2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1992

0

1993

1 950 000 1 900 000

Átlagos statisztikai létszám, fõ

Forrás: ECOSTAT adatbázis 1997 végén az egyéni vállalkozások és betéti társaságok szám szerinti túlsúlya ellenére a termelés zömét a jogi személyiségû társas vállalkozások adták, amelyek szerkezetére szintén a nagyarányú átalakulás a jellemzõ. A társas vállalkozások száma 1989 és 1997 között mintegy a nyolcszorosára nõtt. Ezen belül azonban a szövetkezetek száma alig változott (1997-ben 8330 szövetkezetet regisztráltak szemben az 1989. évi 7546-tal), a kft.-k száma viszont a 23-szorosára, a rt.-k száma több mint a tízszeresére (307-rõl 3929-re) nõtt. 1997-ben a társas vállalkozások 90%-át a kft.-k alkották. A bejegyzett kft.-k és rt.-k 85-90%-a valóban mûködött is, ez azonban a szövetkezeteknek csak alig valamivel több mint a felérõl mondható el. A kilencvenes évtized közepén az évek óta tartó folyamatokban jelentõs módosulások történtek, amelyek a vállalkozások száma növekedésének alakulásában, valamint a mûködõ és a regisztrált vállalkozások megváltozott arányában jutottak kifejezésre. Ez utóbbi tényszerûen azt jelentette, hogy a kezdeti vállalkozási „boom” lendületének kimerülése után az évtized közepén megindult a leülepedés, az öntisztulás folyamata, a bármilyen okból tartósan nem mûködõ vállalkozások folyamatosan hagyják el a piac színterét, ahol így egyre nagyobb részt foglalnak el a valóságos piaci szereplõk. A vállalkozások számának a kilencvenes évek elejére jellemezõ robbanásszerû növekedése 1994–95 táján megtört. Ennek elsõ jele volt, hogy 1995-ben a regisztrált egyéni vállalkozások számának növekedése gyakorlatilag megállt, 1996-ban 45 ezres, 1997-ben pedig további 86 ezres csökkenés következett be. Jelentõsen mérséklõdött ugyanakkor a társas vállalkozások növekedésének üteme is, ami azzal a szerkezeti változással egészült ki, hogy a mûködõ jogi személyiségû társas vállalkozások (túlnyomórészt korlátolt felelõsségû társaságok) száma 1997-

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

41

ben szorosan megközelítette a jogi személyiséggel nem rendelkezõ társas vállalkozások (lényegében betéti társaságok) számát. A kilencvenes évek közepének másik jól kitapintható változása, amely elsõsorban a jogi személyiséggel nem rendelkezõ vállalkozások körében mutatkozott, a mûködõ vállalkozások arányának növekedése volt a regisztrált vállalkozásokon belül. Teljesen természetesnek tekinthetõ, hogy – összefüggésben az egész gazdaság átalakulásával – az évtized elején számos olyan vállalkozás alakult, melyet a kényszer szült, vagy amely a jogszabályok kihasználására épült és valójában nem volt valóságos gazdasági alapjuk. Így a szabályok változása következtében életképtelenné váltak, formai fenntartásuk is folyamatos veszteséget jelentett. Ebben az értelemben egy önmagán túlszaladó folyamat önkorrekciójáról, egyfajta öntisztulásról beszélhetünk. A 2000-es években a folytatódó kismértékû javulás 2002–2003 körül megtörni látszott, a trend csökkenõ irányba fordult, a nem mûködõ vállalkozások aránya a regisztráltakon belül növekedni kezdett.

3. ábra A regisztrált vállalkozások száma 1 80 0 1 60 0

ezer darab

1 40 0 1 20 0 1 00 0 80 0 60 0 40 0

Egyéni vá llalko zá s Jogi s zemélyiség û társas vállalkozás

200 8

2 007

2006

2005

2004

2003

2002

200 1

2 000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

19 93

1992

1991

1990

0

1989

20 0

Jogi s zemélyiség nélküli tá rsas vállalkozás

Forrás: KSH Miközben a lassan javuló mûködõ / regisztrált arányának emelkedõ tendenciája pozitívnak tekinthetõ, addig annak ütemei és az abszolút értékei nem azok. 2006-ban az átlagos érték a vállalkozások egészére 59% volt, ami azt jelenti, hogy a vállalkozások több mint kétötödének az adott évben sem foglalkoztatottja, sem árbevétele nem volt. A regisztrált jogi személyiségû vállalkozások 72%-a, a jogi személyiséggel nem rendelkezõ társas vállalkozások 63%-a mûködött is. Ugyanakkor a legnagyobb tömeget képviselõ egyéni vállalkozásoknak közel fele (47%) nem mûködött. A jogi személyiségû vállalkozások közül a mûködõ rt.-k aránya 80% körül alakult, a kft.-k viszont a nem jogi személyiségû bt.-kre hajaztak (73, illetve 71%). A KSH jelentése szerint a legalacsonyabb a mûködõ vállalkozások arány a „0”-fõs vállalkozások között, 2006-ban mindössze 17.600 ilyen akadt.

42

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

A kilencvenes évek elsõ felében lezajlott vállalkozásalapítási „boom” végén, 1997-ben, a regisztrált több mint egymillió gazdasági szervezet 97%-a 11 fõnél kevesebb munkavállalót foglalkoztatott. Az is megállapítható, hogy a legkisebb vállalkozásoknak alig több mint a fele mûködött és hogy a méretkategóriák növekedésével a mûködõ vállalkozások aránya is gyorsan emelkedett, úgy, hogy a legnagyobb méretkategóriában már csaknem valamennyi bejegyzett vállalkozás egyben mûködött is. A regisztrált vállalkozásokon belül a mûködõ vállalkozások létszám-kategóriák szerint és gazdálkodási formánként az alábbi képet mutatták.

1. tábla A mûködõ gazdasági szervezetek száma 1996. és 1997. XII. 31-én létszám-kategóriák és gazdálkodási formák szerint (darab) 11 fõnél 11–20 fõ 21–50 fõ 51–300 fõ 300 fõnél Összesen

Gazdálkodási forma

kisebb Gazdasági társaság Ebbõl: kft. részvénytársaság betéti társaság Szövetkezet

nagyobb

a) 200089

8300

6066

3561

913

218929

b) 230682

8609

6169

3624

861

249945

a)

89053

6862

5253

2684

314

104166

b) 107715

7117

5332

2715

313

a)

1183

238

430

789

592

3232

b)

1483

281

440

824

545

3573

a) 106257

1117

330

73

5

107782

b) 116854

1138

353

71

3

118419

a)

2082

557

920

1243

56

4858

b)

2424

535

882

1105

43

4989

Társas vállalkozás

a) 215258

9434

7264

4927

999

237882

összesen

b) 246623

9591

7257

4795

921

269187

Egyéni vállalkozás

a) 458571

1194

339

59

-

460163

b) 463527

1170

314

38

-

465049

a) 673829

10628

7603

4986

999

698045

b) 710150

10761

7571

4833

921

734236

Gazdasági szervezetek

a) 738098

10774

7855

5718

1319

763764

összesen

b) 778046

10918

7843

5584

1196

803587

Összesen = 100%

a)

96,6

1,4

1,0

0,7

0,2

100

b)

96,8

1,4

1,0

0,7

0,1

100

Vállalkozás összesen

Megjegyzés: a): 1996. XII. 31-én, b): 1997. XII. 31-én Forrás: A gazdasági szervezetek száma, havi KSH Gyorsjelentés, 1996, 1997-es évek

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

43

A kilencvenes évek második felére a szervezetek számát tekintve Magyarország a mikrovállalkozások országa lett, ugyanis a legkisebb vállalkozások aránya jelentõsen meghaladja az OECD-országok átlagát. A regisztrált szervezetek közel háromnegyed részét kitevõ egyéni vállalkozásból a szakmai megoszlást tekintve a legnagyobb arányt a szellemi szabad foglalkozásúak (37%) képviselik. Csekélynek tûnik a mezõgazdasági vállalkozások száma, aminek a magyarázata az, hogy ezek között nem szerepelnek az adókötelezettség alatti termelési volument produkáló õstermelõk. A megoszlás azonban lényegesen megváltozik akkor, ha a mûködõ szervezeteket nézzük, ugyanis az egyéni vállalkozók egyes kategóriái között ebben a tekintetben igen nagy az eltérés. A regisztrált szellemi foglalkozásúaknak csak kevesebb mint a negyven százaléka mûködik valóban, míg ez az arány a kereskedõknél, kisiparosoknál és a mezõgazdasági önálló vállalkozóknál meghaladja a háromnegyed részt. Ez a már korábban is említett fõ tendenciába illeszkedõen 1995-höz képest lényeges változást takar, ugyanis egy évvel korábban egynegyed, illetve kétharmad részek voltak ugyanezek az arányok.

2. tábla Az egyéni vállalkozók szakmai megoszlása (fõ) Szakma

1994. dec.

1995. dec.

1996. dec.

1996-ból mûködõ db %

243 093

273 200

274 899

103 699

37,7

Kisiparos Magánkereskedõ Mezõgazdasági vállalkozó

257 245 255 205

261 458 235 067

239 419 205 011

182 172 154 171

76,1 75,2

11 579

23 758

25 918

20 121

77,6

Összesen

778 036

793 483

745 247

460 163

61,7

Szellemi szabadfoglalkozású

Forrás: A gazdasági szervezetek száma, havi KSH Gyorsjelentés, 1996, 1997-es évek 1996–97-ben a munkavégzés jellegét tekintve az egyéni vállalkozások összetétele jelentõsen megváltozott: csökkent a tevékenységüket mellékfoglalkozásban ûzõk aránya, ezzel szemben a nyugdíjasok és a fõfoglalkozásúak súlya megnövekedett. Míg a fõfoglalkozású egyéni vállalkozók háromnegyede mûködõ vállalkozás, addig a mellékfoglalkozásúaknál 53%, a nyugdíjasoknál pedig mindössze 46% volt a ténylegesen is mûködõ vállalkozások aránya. A tulajdonosi összetétel módosulásai A források szerkezetének, valamint a likviditási helyzetnek a vizsgálatakor a kutatási beszámoló már érintette a vállalkozások saját forrásait, szembeállítva az idegen forrásokkal, a kötelezettségekkel. Ez a fejezet a saját források, vagyis a vállalkozások saját tõkéjének az összetételét tekinti át, különös hangsúlyt helyezve annak tulajdonosi szerkezetére.

44

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

A jelenlegi szabályozás és szóhasználat szerint a saját források összetevõi a következõk: jegyzett tõke, tõketartalék, eredménytartalék, a lekötött tartalék, az értékelési tartalék, és a tárgyévi mérleg szerinti eredmény. 1996-ig a saját tõke része volt az áthozott veszteség is, amelyen belül megkülönböztették a vállalkozás alapításával összefüggõ és a folyamatos gazdálkodással, üzletmenettel kapcsolatos veszteségeket. Az akkor hatályos jogszabályok szerint az elõbbit korlátlan ideig, az utóbbit maximálisan öt évig lehetett elhatárolni. A társaságiadó-bevallásokban jegyzett tõkeként a cégbíróságon bejegyzett tõkét a létesítõ okiratban meghatározott összegben kell bemutatni. Az elmúlt évek inflációs körülményei miatt fontos megemlíteni, hogy a jegyzett tõkét a társasági szerzõdésben rögzített névértéken kell a bevallásokban szerepeltetni, és ennek megfelelõen így jelenik meg ebben a feldolgozásban is. A tõke- és az eredménytartalék forrása a (pozitív) mérleg szerinti eredmény. A kétféle tartalék közötti különbség elsõsorban nem a képzés módjában, hanem a felhasználás lehetõségeiben nyilvánul meg. A tõke és az eredménytartalék, valamint a jegyzett tõke arányának vizsgálata értékes elemzési szempontot kínál a vállalkozások prosperitásának, bõvülési képességének elemzéséhez. Ugyanis azt mutatja, hogy minél nagyobb a tartalékok aránya a jegyzett tõkéhez viszonyítva, annál inkább képes volt az alapítás idõpontjához képest a vállalkozás az eszközeinek-forrásainak a bõvítésére. Az ilyen elemzésnek korlátozó tényezõje az infláció, mert amíg a jegyzett tõkét mindig eredeti, „változatlan” áron tartják nyilván, addig a tartalékok vegyes áron szerepelnek a kimutatásokban. Ennek pedig az a következménye, hogy egy adott vizsgált vállalkozás saját tartalékainak bõvülése az inflációval azonos mértékben túlértékelt az alapítói vagyonhoz képest. A mérleg szerinti eredmény 1992 óta az adózás utáni („tiszta”) eredményt jelenti, szemben a korábbi idõszakkal, amikor az adózás elõtti eredményt értették rajta. A céltartalékok nem alkotják részét a saját tõkének, de hozzátartoznak a saját forrásokhoz. Képzésüket a várható veszteségekre ugyancsak a számvitelrõl szóló törvény szabályozza. Az ennek megfelelõen képzett céltartalékok egy bizonyos, a törvényben rögzített hányadát a társasági adóról szóló törvény ráfordításnak ismeri el és az adó alapját csökkentõ tételként kezeli. Magyarországon a társas vállalkozások tulajdonosi szerkezetének alapvetõ változásai 1990 és 1996–1997 között szinte végérvényesen lezajlottak: megszûnt az állami tulajdon dominanciája, a bel- és külföldi magánszemélyek, társaságok, pénzintézetek váltak a fõbb tulajdonosokká. A gazdálkodási formák közül kiszorultak a vállalatok, marginálissá lettek a szövetkezetek; a közkereseti és a korlátolt felelõsségû társaságok, valamint a részvénytársaságok váltak az uralkodó társasági formává. Az 1992 és az 1996–1997 közötti évek átalakulásának jellemzõ vonásai 1992–1997 között a saját források 54%-kal gyarapodtak, ami lényegesen alacsonyabb ütemet jelentett, mint amilyen az inflációs ráta volt ugyanezen idõszakban. A legnagyobb mértékben az áthozott (kumulált) veszteségek és a céltartalékok növekedtek, megközelítõleg a nyolcszorosukra. A mérleg szerinti eredmény 1992. évi jelentõs összesített negatívuma (- 289 Mrd Ft) 1996-ra szerény pozitív összegre változott (24 Mrd Ft), majd 1997-ben nagyságrendben akkora volt, mint 1992-ben, csak éppen pozitív elõjellel (305 Mrd Ft). A jegyzett tõke, valamint a tõke- és eredménytartalék az összes saját forrással közel megegyezõ mértékben növekedett, a köztük levõ különbség kevesebb mint 2 százalékpont, ami a jegyzett tõkéhez viszonyítva érzékelhetetlen tõke- és eredménytartalék-bõvülést jelentett.

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

45

4. ábra A saját tõke összetétele (Mrd Ft) 6000 5000 4000 3000 2000 1000 0 1 9 92

1993

1994

1 99 5

1996

M é rle g e re d m é n y

C é l ta rta lé k o k

-1 0 0 0 -2 0 0 0 J e g y ze tt t õ k e

T õ k e ,e re d m .t a rt

Á th o zot t v e s zt .

Forrás: ECOSTAT adatbázis A saját tõke összetételében a vállalkozásokat a foglalkoztatott létszám nagysága szerint vizsgálva az idõszak végén jelentõs változások észlelhetõk 1992-höz viszonyítva. Az évtized elején a vállalkozások két csoportra tagolódtak: az 1–10 fõs és az 1000 fõ feletti vállalkozások a (tõke- és eredménytartalék) / (jegyzett tõke) viszonylag magas arányában, valamint a negatív mérleg szerinti eredmény és az áthozott veszteség minimális szintjében mutattak közös vonásokat a többiekhez képest. Az évtized középsõ harmadának végén a (tõke- és eredménytartalék) / (jegyzett tõke) hányadosában meglévõ különbségek csökkentek, az arány kiegyensúlyozottabbá vált az egyes csoportok között. Ez egyrészt úgy következett be, hogy a ráta az 1–10 fõs vállalkozásoknál lényegesen csökkent, míg a többi kategóriánál növekedett. A másik lényeges változás 1992-höz képest az volt, hogy egyértelmû fordított kapcsolat alakult ki a vállalkozások létszám szerinti nagysága és a felhalmozott veszteség tömege között, azaz az áthozott veszteség kumulált nagysága csoportonként a vállalkozás méretkategóriájának növekedésével együtt csökkent. A gazdálkodási formák közül 1992-ben még nagy súlyt képviseltek az összes saját tõkén belül a vállalatok és a szövetkezetek forrásai. Ez a pozíció a gazdasági átalakulás során a kilencvenes évek közepére elenyészett, hogy átadja helyét a korlátolt felelõsségû társaságoknak és a részvénytársaságoknak, amelyek együttesen az évtized második felére az összes saját tõke több mint 90%-ával rendelkeztek. A (tõke- és eredménytartalék) / (jegyzett tõke) arányának nagyságát tekintve 1992-ben a vállalatok és a részvénytársaságok mutattak közeli hasonlóságot, míg a korlátolt felelõsségû társaságok, a szövetkezetek, és az egyéb vállalkozási formák (lényegében a betéti társaságok) egy másik jól elkülöníthetõ csoportot alkottak. (Az egyéni vállalkozások tartalékai nem érték el a milliárdos nagyságrendet.) Az évtized második felére a vállalatok tartalékai lényegében (a vállalatok átalakulásával párhuzamosan) felszívódtak. Megmaradtak az aránybeli hasonlóságok, illetve különbségek a részvénytársaságok, valamint a korlátolt felelõsségû társaságok és a szövetkezetek között. Az egyéni vállalkozások (1996-ig) és az egyéb vállalkozási formák (bt.-k) ugyanakkor abszolút értelemben is és a jegyzett tõkéjükhöz

46

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

képest is jelentõs tõke- és eredménytartalékot képeztek. Ezzel kapcsolatosan érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy 1992-ben csak ennek a két csoportnak a mérleg szerinti eredménye volt pozitív, továbbá 1996-ban is a valós súlyuknál jóval nagyobb arányban részesedtek az összes mérleg szerinti eredménybõl. A gazdálkodási formák közül a vállalatoknál (1996-ban) és az egyéb gazdálkodási formáknál (lényegében a betéti társaságoknál) volt jelentõs vagyonvesztés 1996–1997-ben. A vállalatok vagyonvesztése az átalakulásukkal kapcsolatosan nem tekinthetõ „természetellenesnek”. A betéti társaságoknál ugyanakkor látszólagos ellentmondás alakult ki az elõzõ és a jelen bekezdésben leírtak között. Az ellentmondást a betéti társaságok méret szerinti áttekintése oldja föl, mert ebbõl világossá válik, hogy a vagyonvesztés alanyai a 0–10 fõt foglalkoztató vállalkozások voltak, míg a felhalmozást megvalósítók – az 51–300 fõt foglalkoztatók kivételével – az ennél nagyobb társaságok körébõl kerültek ki. A (tõke- és eredménytartalék) / (jegyzett tõke) arányában az elmúlt években egy kiegyenlítõdési folyamat játszódott le. 1992-ben a Dél-Dunántúlon és a fõvárosban az említett mutató értéke lényegesen magasabb volt, mint az ország többi részében. 1996–97-re az egyes régiók közötti különbségek jelentõsen mérséklõdtek annak köszönhetõen, hogy a vidéki régiókban a (tõke- és eredménytartalék) / (jegyzett tõke) hányadosa emelkedett, ugyanakkor Budapesten nem változott, a Dél-Dunántúlon pedig jelentõsen csökkent. A jegyzett tõke – tulajdonosi szerkezet szerinti – összetételének vizsgálatakor a megfigyelt sokaság reprezentativitása csökken az alapsokasághoz képest, mert a társaságiadó-törvény hatálya alá tartozó egyszeres könyvvitelt vezetõ vállalkozások adóbevallásában nem szerepel a jegyzett tõke tulajdonosi részletezése. A könyvvezetés módjáról a számviteli törvény intézkedik, amely szerint a jogi személyiséggel rendelkezõ vállalkozások számára az árbevétel nagyságától függetlenül kötelezõ a kettõs könyvvezetés alkalmazása, míg a jogi személyiséggel nem rendelkezõ társaságok, egyéni vállalkozások (1996-ig) a nettó árbevétel nagyságától függõen választhattak (2003. december 31-ig) a kettõs vagy az egyszeres könyvvitel használata között. Az említett idõpontig a hatályos törvények szerint a jogi személyiséggel nem rendelkezõ társaságoknál, amennyiben a nettó árbevétel két egymást követõ évben meghaladta az ötvenmillió forintot, kötelezõ volt a kettõs könyvvitel alkalmazása. 2004. január 1-tõl a választási lehetõség megszûnt, a társasági adó hatálya alá tartozó társaságoknak kötelezõen a kettõs könyvvezetési formát kell alkalmazniuk. Az eszközök, a források és az eredménylevezetés értékeinek vonatkozásában a reprezentáció szûkülése nem jelentõs, – eltekintve a mérleg szerinti eredménytõl, ahol az eltérés igen lényeges – mert az egyszeres könyvvezetésû vállalkozások adatai a kettõs könyvvezetésûekhez viszonyítva a 0,5–6% közötti sávban változtak. A foglalkoztatott létszám és a vállalkozások számának vizsgálatakor ugyanakkor már nagymértékû lenne a sokaság számának csökkenése, ha az elemzés csak a kettõs könyvvezetésûekre korlátozódna. Az egyszeres könyvvezetésûek jegyzett tõkéje a kettõs könyvelést alkalmazók jegyzett tõkéjéhez képest mindössze 0,6%-ot tett ki, ezért megállapítható, hogy a jegyzett tõke – a tulajdonosi szerkezet – vizsgálatakor a kiválasztott sokaság reprezentativitása csak kismértékben csökkent, azaz a kettõs könyvvezetésûek vagyoni struktúrájából megbízható következtetések vonhatók le a vállalkozások egészére vonatkozóan. A jegyzett tõke összetevõi közül a privatizáció következtében tartósan csökkenõ irány mellett is 1996-ig az állami vagyonrész képezte a legnagyobb hányadot. 1996-ban már a legterjedelmesebb résszé a jegyzett tõkén belül a külföldi részesedés vált, amelynek aránya ekkor elérte a 30%-ot , 1997-ben a 34%-ot , azaz az évtized második felében a társaságok induló vagyonának átlagosan minden harmadik forintját külföldi vállalkozó bocsátotta rendelkezésre. Minden negyedik forint viszont belföldi társaságtól származott, míg a magántulajdon 12%-ot kép-

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

47

viselt. Számottevõ még az önkormányzatok tulajdoni része (9,5%). A jegyzett tõke további elemei, a belföldi pénzintézeti tulajdon, az MRP és a szövetkezeti vagyonrész, valamint az egyéb tulajdonrészek aránya csak néhány százalékpontot tettek ki.

5. ábra A jegyzett tõke összetétele a tulajdonosok szerint 2500

M rd F

2000

1500

1000

500

0 1992

19 9 3

1 9 94

1995

1996

A lla mi

Ö nk ormá ny za ti

M a gá n

B e lf.tá rs a s á g

S zö v e tk e ze ti

B e lf. pé nzint.

M RP

E gy é b tula jdon

1 99 7 K ülfö ldi ré s z

Forrás: ECOSTAT adatbázis A vállalkozások méretére tekintve az összes jegyzett tõkébõl a legkisebb súlyt a 11-50 fõt foglalkoztató vállalkozások képviselték. Meglepõ ugyanakkor, szemben azzal az általános iránnyal, miszerint a vállalkozás méretével együtt nõ a jegyzett tõkében az állami tulajdon aránya, hogy 1996-ban a 11–20 fõs, 1997-ben pedig az 1–10 fõs, tehát a legkisebb méretû vállalkozások körében milyen kiugróan magas volt az állami tulajdoni rész. Az elsõ pillantásra szembeszökõ jelenség magyarázata az, hogy ebbe a csoportba bekerült néhány olyan vállalat és részvénytársaság is, amely valójában nem kisvállalkozás, hanem az átalakulás valamilyen stádiumában (közvetlen elõtte, utána, közben) lévõ nagyvállalkozás. Erre közvetlenül két tény is utal: egyrészt az ebbe a csoportba került vállalatok jegyzett tõkéjének nagysága, ami 1996-ban átlagosan 1,05 milliárd, 1997-ben 173 millió forint, valamint az állami tulajdonból tartós állami tulajdoni rész igen magas aránya (87, ill. 38%).

48

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

6. ábra A jegyzett tõke összetétele tulajdonosok és létszám kategóriák szerint 1997-ben 1800 1600 1400 1200 1000 800 600 400

Állami

Önkormányzati

Magán

Belf.társas ág

1000 fõ felett

301-1000 fõ

51-300 fõ

21-50 fõ

11-20 fõ

0 fõ

0

1-10 fõ

200

Külföldi rész

Forrás: ECOSTAT adatbázis A vállalkozás mérete és a jegyzett tõke összetevõinek alakulása közötti összekapcsolódás közül, a már említett vállalkozási méret / állami tulajdoni rész összefüggéshez hasonlatos vállalkozási méret / önkormányzati tulajdoni rész összefüggést kell kiemelni, ami azt juttatja kifejezésre, hogy az egyre nagyobb vállalkozások tulajdonosai között egyre nagyobb tulajdonosi szerepet játszottak az önkormányzatok. Az önkormányzati tulajdoni hányad a 1000 fõ feletti foglalkoztatottal mûködõ vállalkozásoknál volt a legmagasabb, ahol elérte a 21%-ot . A magántulajdon aránya a jegyzett tõkében az elõzõekkel éppen fordított irányt mutat. Minél nagyobb ugyanis egy vállalkozás, általában annál kisebb benne a magántulajdoni hányad. Magyarországon a legnagyobb magántulajdoni rész a majdnem legkisebb, az 1–10 fõt foglalkoztató vállalkozásoknál volt található, ahol részesedése meghaladta az egyharmadot, azaz a jegyzett tõke minden harmadik forintja magánszemélyektõl származott. A belföldi társaságok tulajdoni része az elõzõhöz hasonló, de még karakterisztikusabban nyilvánult meg: a legnagyobb hányadot a „0”-fõs vállalkozásokban (55%), míg a legkisebbet az 1000 fõ feletti vállalkozásokban mutatta (16%). A külföldi tulajdoni rész a többivel szemben nem jelzett sem egyenes, sem fordított arányossági összefüggést a vállalkozás méretével. A legjobban az 51–300 fõt foglalkoztató vállalkozásokban nyert teret, ahol a jegyzett tõkében közel 43%-ot képviselt. A legkevésbé az 1–20 fõ közötti vállalkozásoknál épült be a jegyzett tõkébe a külföldi partner (26–29%). Az abszolút nagyságok mellett érdemes néhány észrevétel erejéig a jegyzett tõke összetevõinek viszonylagos értékei mellett is megállni. Így két szempontból is figyelmet érdemel az egyéb vállalkozási formák (lényegében a betéti társaságok) kategóriája, egyrészt az állami tulajdon, másrészt a külföldi részesedés magas hányada miatt.

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

49

7. ábra A jegyzett tõke összetétele gazdálkodási formák szerint, 1997. 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% Vállalat Allami t.

Kft. Önkorm. t

Rt. Magán t.

B.társ.t.

Szöv. Külf. rész.

Egyéb (bt.) Szövetkezeti t.

Forrás: ECOSTAT adatbázis Mint az a korábbi fejtegetésekbõl látható volt, és ezt a nemzetközi tapasztalatok is alátámasztják, a vállalkozások formája és a vállalkozások mérete között szoros kapcsolat van. Magyarországon a mikro-, kis-, és középvállalkozások általában egyéni vállalkozás, betéti társaság, szövetkezet, korlátolt felelõsségû társaság formájában, míg a nagyobb vállalkozások korlátolt felelõsségû társaság, részvénytársaság, vállalat formájában mûködnek (mûködtek). Ahogy azt az adatok jelezték, az utóbb felsoroltak jegyzett tõkéjében a többiekhez viszonyítva jelentõs állami tulajdoni hányad, illetve külföldi részesedés található. A kilencvenes évek elején a vállalatok átalakulásakor, vegyes vállalkozások létrehozásakor nem volt ritka az állami vagyonnak betéti társaságokba kerülése sem. Ezek a betéti társaságok viszont természetesen már alapításukkor sem voltak igazi kisvállalkozások, alapító vagyonuk lényegesen, nagyságrendekkel meghaladta a kisvállalkozások átlagos saját tõkéjét. Mint az a következõ összeállításban a mérleg fõösszegének nagyságából is kitûnik, magántulajdoni és önkormányzati hányadot nem tartalmazva lényegében ezeknek a nagyobb vállalkozásoknak a jegyzett tõkéjében összpontosult az állami tulajdoni rész és a külföldi részesedés 80-90%-a, miközben számbeli arányuk az egyéb vállalkozási formák között csak ezrelékekben fejezhetõ ki. A saját tõke összetételét régiók szerint vizsgálva már szó volt arról, hogy a jegyzett tõke több mint fele (52%-a) a budapesti székhelyû vállalkozások mérlegeiben jelenik meg. Tekintettel a fõváros túlsúlyára, a nagy országos állami vállalatok fõvárosi illetõségére, aligha meglepõ, hogy a vizsgált idõszak végén a jegyzett tõke összetevõi közül az összes állami és az összes önkormányzati tulajdon több mint 70%-a a budapesti székhelyû vállalkozások birtokában volt. Annál meglepõbb viszont az a tény, hogy a magántulajdoni rész mindössze 29% volt, alig több, mint az alföldi régió részesedése az összes magántulajdonból.

50

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

A vállalkozások gazdálkodási formáinak megváltozása A nyolcvanas évtizedben már fellazult, végül 1989–1995 között bomlott le és alakult át véglegesen az a centralizált gazdálkodási struktúra, amely a megelõzõ idõszakban rendszerspecifikus elemként mûködött. A vállalatok átalakulása zömmel a részvénytársaságok szétválása, szétaprózódása a korlátolt felelõsségû társaságok irányába mutatott. 1995–2000 között a vállalatok a számuk, az általuk foglalkoztatott létszám, a nettó árbevétel stb. vonatkozásában statisztikailag már kimutathatatlanná váltak. Az átalakulás idõszakában az új vállalkozások jogi személyiségû formában fõleg korlátolt felelõsségû társaságként, jogi személyiség nélküli formában szinte kizárólag betéti társaságként jelentek meg. A részvénytársaságok a vállalatok helyébe lépve mûködésükben, gazdálkodásukban magukon viselik a nagyvállalkozások jellemzõ jegyeit, míg a korlátolt felelõsségû társaságok vegyes képet mutatnak, részben a nagyvállalkozásokra hajaznak, részben pedig a KKV-k (kis- és középvállalkozások, angol rövidítéssel SMEs) sajátosságai ismerhetõk fel bennük. A korlátolt felelõsségû társaságok egy része, valamint az egyéb vállalkozási formák (túlnyomórészt betéti társaságok) szinte teljes egésze tömöríti a mikro- és kisvállalkozásokat, zömükben a családi vállalkozásokat. Noha az egyéb vállalkozások súlya kis méretükbõl következõen az árbevétel, az eszközök, az adózás tekintetében csak néhány százalékot tesz ki, szerepük a foglalkoztatás területén igen jelentõs, az adatbázisban szereplõ vállalkozások által jelentett teljes átlagos statisztikai létszám lassan növekvõ részét, 2007-ben 14%-át, összesen 296 ezer fõt ebben a körben foglalkoztatták. Ugyancsak itt mûködött 43 ezer darab „0”-fõs vállalkozás (önfoglalkoztatók), amelyekkel együtt az itt munkára találók száma bõven 350 ezer fõ felett lehet. A nettó árbevétel és az exportértékesítés nettó árbevételének alakulásában visszatükrözõdik a korlátolt felelõsségû társaságok szerkezeti változása, nevezetesen a kisebb vállalkozások felõl a nagyobbak felé való eltolódás, ami az exportteljesítmények növekedésében mutatkozott meg. Míg 1995-ben az export értékesítésbõl származó árbevétel 56% származott ebbõl a körbõl, addig 2000 után már közel a háromnegyede. Ennek másik oldala viszont a részvénytársaságok, a szövetkezetek, az egyéb gazdálkodási formák (bt.-k) visszaszorulása az árbevétel elõállításában.

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

51

3. tábla A vállalkozási formák szerepe a nettó árbevétel elõállításában Év

Gazdálkodási forma

Értékesítés (nettó) árbevétele Exportértékesítés

1995.

Vállalat Kft. Rt. Szövetkezet Egyéb vállalkozás Összesen

1% 50% 36% 4% 8% 100%

3% 56% 37% 1% 3% 100%

2000.

Vállalat Kft. Rt. Szövetkezet Egyéb vállalkozás Összesen

0% 61% 31% 1% 7% 100%

0% 72% 24% 0% 3% 100%

2007.

Vállalat Kft. Rt. Szövetkezet Egyéb vállalkozás Összesen

0% 65% 29% 1% 5% 100%

0% 71% 26% 0% 3% 100%

Forrás: ECOSTAT adatbázis A vállalkozások méretét is részben tükrözõ gazdálkodási formák között jellegzetes a különbség a befektetett eszközök és a forgóeszközök között: az inkább nagyvállalkozásokat tömörítõ részvénytársaságoknál a befektetett eszközökbõl való részesedés jóval nagyobb, mint a forgóeszközökbõl. A korlátolt felelõsségû, valamint a betéti társaságok és a szövetkezetek viszont a forgóeszközökbõl bírnak nagyobb részesedéssel.

52

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

4. tábla Az eszközök megoszlása az egyes gazdálkodási formák között Év

Gazdálkodási forma

Befektetett eszközök

Forgóeszközök

1995.

Vállalat Kft. Rt. Szövetkezet Egyéb vállalkozás Összesen

2% 28% 63% 4% 2% 100%

1% 48% 41% 5% 5% 100%

2000.

Vállalat Kft. Rt. Szövetkezet Egyéb vállalkozás Összesen

0% 47% 48% 2% 3% 100%

0% 61% 31% 2% 5% 100%

2007

Vállalat Kft. Rt. Szövetkezet Egyéb vállalkozás Összesen

0% 59% 38% 0% 3% 100%

0% 64% 31% 1% 5% 100%

Forrás: ECOSTAT adatbázis Az eszközökhöz hasonlóan a források esetében is jellegzetesek a gazdálkodási formákhoz köthetõ különbségek: az idegen források bevonása inkább a korlátolt felelõsségû, valamint a betéti társaságokra jellemzõ, míg a részvénytársaságoknál és a szövetkezeteknél a saját források bírnak elsõdleges jelentõséggel. Végül a gazdálkodási formák és a vállalkozások mérete közötti összefüggést mutatja be a következõ összeállítás:

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

53

5. tábla A vállalkozási formák létszám-kategóriák szerinti felépítése a vállalkozások száma és a foglalkoztatott létszám szerint, valamint nettó árbevételeik 2007-ben Vállalkozások Átlagos száma, statisztikai db létszám, fõ Vállalat „0” fõs vállalkozás 1–10 fõs vállalkozás 11–20 fõs vállalkozás 21–50 fõs vállalkozás 51–300 fõs vállalkozás 301–1000 fõs vállalkozás 1000 fõ feletti vállalkozás Kft. „0” fõs vállalkozás 1–10 fõs vállalkozás 11–20 fõs vállalkozás 21–50 fõs vállalkozás 51–300 fõs vállalkozás 301–1000 fõs vállalkozás 1000 fõ feletti vállalkozás Rt. „0” fõs vállalkozás 1–10 fõs vállalkozás 11–20 fõs vállalkozás 21–50 fõs vállalkozás 51–300 fõs vállalkozás 301–1000 fõs vállalkozás 1000 fõ feletti vállalkozás Szövetkezet „0” fõs vállalkozás 1–10 fõs vállalkozás 11–20 fõs vállalkozás 21–50 fõs vállalkozás 51–300 fõs vállalkozás 301–1000 fõs vállalkozás 1000 fõ feletti vállalkozás Egyéb vállalkozás „0” fõs vállalkozás 1–10 fõs vállalkozás 11–20 fõs vállalkozás 21–50 fõs vállalkozás 51–300 fõs vállalkozás 301–1000 fõs vállalkozás 1000 fõ feletti vállalkozás

30 40 2 6 6

Értékesítés nettó árbevétele, Mrd Ft

Exportértékesítés nettó árbevétele, Mrd Ft

0 148 26 177 467

0 2 0 2 4 0 0

0 0 0 0 0 0 0

46 689 116 436 11 478 7 339 3 607 306 63

0 349 448 168 653 230 066 363 939 151 615 132 007

1 462 8 778 3 820 5 870 9 727 4 352 6 864

293 1 451 538 832 2 411 1 927 5 057

460 878 298 499 796 197 63

0 3 551 4 466 16 999 99 147 103 566 219 094

308 1 116 242 557 4 294 4 092 7 794

251 188 19 97 412 572 3 007

1 156 953 167 184 127 5 3

0 2 840 2 523 6 024 11 153 2 468 5 247

63 134 38 59 92 6 2

1 3 3 2 5 0 0

42 832 90 745 1 958 643 238 32 7

0 189 168 27 775 19 213 24 970 17 548 17 784

301 1 745 362 365 245 193 23

17 51 16 187 111 155 4

Forrás: ECOSTAT adatbázis

54

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

A vállalkozások nagysága, a decentralizáció mértéke Az 1988–1989 során megszületett legfontosabb gazdasági jogszabályok (az új adórendszer, a felszámolásról, a gazdasági társaságokról, a gazdasági szervezetek átalakulásáról, a vállalatokról, a szövetkezetekrõl, a külföldiek befektetéseirõl stb. szóló alapvetõ törvények) keretei között, a politikai változások, a lezajló gazdasági folyamatok együttes hatására már 1989-tõl megkezdõdött a gazdaság szervezeti felépítésének rohamos átalakulása. Nem egyszerûen a vállalkozások száma nõtt rohamosan, de sokszor a nemzeti vagyon egy részének pusztulásától kísérve, a nagy nemzeti vállalatok sora esett elemi darabjaira szét, vagy tûnt el végérvényesen a történelmi változások süllyesztõjében. A hierarchizált gazdasági szervezet természetes velejárója volt az eszközök és a munkaerõ, az inputok és az outputok koncentrációja, amelynek a hordozói az állami vállalatok voltak. 1989-ben az állóeszközállomány több mint négyötöde, a foglalkoztatottak több mint kétharmada ennél a gazdálkodási formánál volt található. Az ezt követõ két évben a vállalatok egy jelentõs része részvénytársasággá, kisebb része kft.-vé alakult át. A lenti összeállításból jól látható, hogy a vállalatok részarányainak csökkenését az említett két gazdálkodási forma növekedése vette át.

6. tábla Az állóeszköz-állomány bruttó értékének és a foglalkoztatottak számának megoszlása gazdálkodási formánként, százalékban 1989 Gazdálkodási forma Vállalat Szövetkezet Kft. Rt.

Állóeszközök bruttó értéke 82,5 12,7 1,2 3,5

1991 Foglalkoztatottak száma 69,1 25,8 1,4 3,7

Állóeszközök bruttó értéke 60,9 11,0 9,0 18,7

Foglalkoztatottak száma 46,5 19,3 20,7 12,9

A vállalkozásoknál lévõ eszközök koncentrációjának jelentõs csökkenését jelzik az egy vállalkozásra jutó állóeszköz-állomány, illetve az egy vállalkozás által foglalkoztatott létszám mutatói. A változás rendkívül gyors: míg 1989-ben 206 millió Ft volt az átlagos eszközérték, és 222 a foglalkoztatottak átlagos száma, addig 1991-ben már csak 76 millió Ft-os és 60 fõs értéket mutattak ugyanezek a mutatók. Ezen belül a két szélsõség, a vállalatok és a kft.-k átlagos eszközértéke szinte változatlan maradt, az rt.-ké viszont jelentõsen megnõtt. A foglalkoztatott létszám radikális csökkenése elsõsorban a vállalatoknál, másodsorban a szövetkezeteknél következett be.

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

55

7. tábla Az egy vállalkozásra jutó állóeszköz-állomány bruttó értéke és az egy vállalkozásra jutó foglalkoztatottak átlagos létszáma gazdálkodási formánként 1989

1991

Gazdálkodási forma

Állóeszközök bruttó értéke (millió Ft)

Foglalkoztatottak száma (fõ)

Állóeszközök bruttó értéke (millió Ft)

Foglalkoztatottak száma (fõ)

Vállalat Szövetkezet Kft. Rt. Átlag

911,3 68,1 6,4 289,2 206,4

821 149 9 323 222

900,8 78,1 8,7 632,8 75,9

539 108 16 343 60

Forrás: Schmuck Ottó: Az állóeszközállomány szerkezeti jellemzõi 1989-1991, Pénzügyminisztérium Gazdaságelemzõ és Informatikai Intézet, Budapest, 1993. 1992 és 2007 között a társas vállalkozások száma a háromszorosára, a megtermelt GDP-jük folyó árakon a tízszeresére növekedett, miközben a foglalkoztatott létszám kismértékben csökkent. Mindezek eredõjeként a foglalkoztatottak számát tekintve az átlagos vállalkozás mérete 21 fõrõl a harmadára csökkent. A tizenöt éves infláció mértéke miatt a vállalkozás méretének valóságos változása a megtermelt GDP tekintetében nehezen megítélhetõ, annyit lehet rögzíteni, hogy az egy vállalkozásra jutó értéke, akár a vállalkozások száma, megháromszorozódott, vagyis tizenkét millió forintról harminchatra emelkedett.

8. ábra Az egy vállalkozásra jutó foglalkoztatotti létszám és a megtermelt GDP 12

40 35

10 30 8 25

6

20 15

4 10 2 5 0

0 19 9 5

1996

1997

1998

L éts zá m

1999 (f õ )

2 0 00

2 0 01

2 0 02

2 00 3

2 00 4

2 00 5

20 0 6

20 0 7

M e g t e r m e lt G D P , m il lió F t

Forrás: ECOSTAT adatbázis

56

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

A társas vállalkozások egy vállalkozásra jutó folyó árakon mért átlagos mérlegfõösszege 1995-2007 között a 6,3-szeresére nõtt, miközben a vállalkozási kör, túljutva az alapítási „boom”on, csak hetven százalékkal bõvült, ami együttesen az egy vállalkozásra jutó eszközérték 3,7szeresére való növekedését eredményezte. Az eszközök közül a forgóeszközök egy vállalkozásra jutó értéke növekedett a leggyorsabban. Az idõsoros mérlegelésnél azonban figyelembe kell venni, hogy a befektetett eszközöket több megelõzõ év árain és nettó értéken, azaz amortizációval csökkentett értéken mutatják ki, így akár nulla értéken is szerepelhetnek az adatbázisban, míg a forgóeszközöket nagyrészt a tárgyévi értéken számolják el.

9. ábra A társas vállalkozások egy vállalkozásra jutó eszközértéke 9 0 ,0 8 0 ,0 7 0 ,0

m ill ió F

6 0 ,0 5 0 ,0 4 0 ,0 3 0 ,0 2 0 ,0 1 0 ,0 0 ,0 1 9 95

1996

19 9 7

1998

1999

T á rg y i e s zk ö zö k G é p e k ,f e ls ze re lé s e k ,já rm û ve k

20 0 0

2001

2002

2 0 03

2004

2005

2 0 06

2007

In g a tl a n o k F o rg ó e s zk ö zö k

Forrás: ECOSTAT adatbázis Az egy társas vállalkozásra jutó befektetett eszközök között a mûszaki és egyéb berendezések, gépek, felszerelések, jármûvek értékének növekedése volt a leggyorsabb (2,6-szeres), ugyanakkor érdemi eltérés az egyes típusok között nem lelhetõ fel: az egy vállalkozásnál átlagosan fellelhetõ tárgyi eszközök értéke 2,56-szorosára, az ingatlanoké 2,45-szörösére gyarapodtak. Az átlagos vállalkozásméretnek a kilencvenes évek elsõ felében tapasztalt elaprózódása lassabb ütemû folytatódása a forrásoldalon, az átlagos vagyon alakulásában ragadható meg: 1995–2007 között az egy vállalkozásra jutó jegyzett tõke mindössze 27%-kal nõtt folyó árakon, ami reálértéken jelentõs csökkenést jelent. Az egy vállalkozásra jutó átlagos saját tõke növekedése háromszoros volt, ami elmaradt a források 3,7-szeres gyarapodásától. A kettõ együtt pedig azt jelenti, hogy a vállalkozások átlagos eladósodottsága erõsödött, a rövid- és hosszúlejáratú kötelezettségeik átlagos nagysága megnövekedett.

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

57

10. ábra A társas vállalkozások egy vállalkozásra jutó forrásai 1 40 1 20

m i ll ió

1 00 80 60 40 20 0 1995

1996

1 99 7

1998

J e g y ze t t t õk e P o l in o m . ( Id e g e n f o rrá s o k )

1999

2 0 00

20 0 1

2002

S a já t t õ k e P o l in o m . (S a já t tõ k e )

2003

2 00 4

2005

2006

2 0 07

I d e g e n fo r rá s o k P o li n o m . (J e g y ze t t tõ k e )

Forrás: ECOSTAT adatbázis A társas vállalkozások egészére vonatkozó átlagok természetesen csak a vállalkozások átlagos mérete változásának fõ tendenciáját mutathatják be, de nem ábrázolják a belsõ folyamatokat.

A vállalkozói szféra gazdálkodásának tulajdonosi és regionális jellemzõi A bel- és a külföldi tulajdonlású vállalkozások árbevételei és a megtermelt GDP A belföldi tulajdonosi többségû és a külföldi tulajdonosi többségû vállalkozások belföldi értékesítésbõl származó nettó árbevétele az 1995. évi 3 : 1 megoszláshoz képest 2000-re 2 : 1re módosult, és ez az érték a következõ években már nem változott. Jóval nagyobb azonban a változás az exportból származó nettó árbevétel arányaiban. 1995ben a külföldi többségû vállalkozások az exportból származó nettó árbevétel közel felét termelték meg, 28%-ot a kizárólag külföldi tulajdonban lévõk, 18%-ot a leányvállalatok. A többségi külföldi tulajdonban lévõ vállalkozások export-árbevételének dinamikus, a belföldi tulajdonú vállalkozások exportbevételeinek mérsékelt növekedése következtében 2000-ben már egyedül a kizárólag külföldi kézben lévõk állították elõ a teljes árbevétel 59%-át, a leányvállalatok részesedése pedig csak kismértékben csökkent (16%). 2007-ben a kizárólag külföldi tulajdonosú vállalkozások részesedése megközelítette a kétharmadot, a leányvállalatoké meghaladta az egynyolcadot, összességében így a külföldi többségû tulajdonosú vállalkozások az export-árbevétel több mint háromnegyedét termelték meg, azaz minden száz forintból hetvenötöt. A magyar exportteljesítmény egyik sajátossága, hogy a társas vállalkozásoknak az ebbõl származó árbevétele túlnyomórészt a külföldi tulajdonosú társaságoknál keletkezik. A másik jellegzetes vonása a nagyfokú szervezeti koncentráció. Egy 2008 novemberében, az Európai Unió Bizottsága által megjelentetett tanulmány szerint Magyarországon az egyáltalán exportáló társaságok felsõ egy százaléka a teljes exportárbevétel 77%-át állítja elõ. Az ezt követõ Németországban a koncentráció mértéke hatvan százalék alatti, a többi megfigyelt ország értéke pedig kevesebb, mint ötven százalék. A felsõ tíz százalék részesedése már majdnem teljes (96%), miközben a többi országban a jellemzõ érték kilencven százalék alatti (Commission

58

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

Staff Working Document, Accompanying Document to the Communication from the Commission on the European Competitiveness Report 2008, Commission of the European Communities, Brussels, 2008. 11. 28., SEC (2008) 2853, 39. oldal.) Az összesítések szerint 1995–2007 között az adatbázisban szereplõ vállalkozások által megtermelt GDP folyó árakon az ötszörösére nõtt.

11. ábra A GDP értéke a vállalkozások tulajdonosai szerint (Mrd Ft) 7 0 0 0 ,0 0 6 0 0 0 ,0 0 5 0 0 0 ,0 0 4 0 0 0 ,0 0 3 0 0 0 ,0 0 2 0 0 0 ,0 0 1 0 0 0 ,0 0 0 ,0 0 1 9 95

1996

K i zá r ó la g b e l fö ld i

1997

1998

1 99 9

E g y é b ré s ze s e dé s û

2000

2001

2002

T á r s u l t v á l la l k o z á s

2 00 3

2004

L e á n y v á l la la t

2005

2006

2 00 7

K i zá r ó la g k ü l fö l d i

Forrás: ECOSTAT adatbázis A leggyorsabban a kizárólag külföldi tulajdonosok birtokában levõ vállalkozásoknál nõtt a GDP, folyó árakon az 1995-ös érték több mint a tizenháromszorosára. A növekedést tekintve ezeket követték a vállalkozások között kis súlyt képviselõ egyéb részesedésû, vagyis meghatározóan belföldi tulajdonú vállalkozások 12,5-szörös értékkel. A leányvállalatok GDP-je valamivel az átlag fölött (5,23-szoros), a kizárólag belföldi tulajdonú vállalkozások teljesítménye lényegesen az átlag alatt maradt (4,2-szörös). Az egyes vállalkozás típusok között az arányok ennek megfelelõen a külföldi tulajdonosok által birtokolt vállalkozások felé mozdultak el jelentõs mértékben: míg 1995-ben azok a vállalkozások adták a GDP háromnegyedét, ahol a belföldi tulajdonosok voltak többségben, addig 200-re a közel fele-fele részesedés (55 : 45) alakult ki, s ez a következõ években változatlanul fent is maradt. A külföldiek között a leányvállalatok, míg a belföldiek között a társult vállalkozások súlya esett vissza jelentõsen, ami a kizárólagos (belföldi, külföldi) tulajdonlású vállalkozások felé mutató polarizációra utal.

A vállalkozások gazdálkodási jellemzõinek meghatározása A költségviszonyok alakulása a vállalati gazdálkodásban A magyarországi társas vállalkozásoknál 1992–2007 között a leggyorsabban az anyagjellegû ráfordítások növekedtek. Az idõszak elsõ felében jelentõsnek tekinthetõ átrendezõdés ment

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

59

végbe: a személyi jellegû ráfordítások, az egyéb költségek és ráfordítások arányának csökkenésével. 2001-tõl összességében stabil költségszerkezetrõl lehet beszélni. A tárgyi eszközök pótlásának forrása, az értékcsökkenés aránya az idõszak egészében nem változott, négy százalékos értéken állandósult. A vállalkozás tevékenysége és a vállalkozás optimális mérete gyengébb vagy szorosabb szállal kötõdik egymáshoz. Bizonyos tevékenységeket már csak mûszaki, technikai okok miatt sem lehet mikro-, vagy kisvállalkozás méretben ûzni, más tevékenységeket viszont gazdaságossági okok miatt nem célszerû nagyvállalkozási keretekben folytatni. Az itt vizsgált metszetekben a tevékenység és a méret között a legszorosabb a kapcsolat, a választott gazdálkodási forma például, ellentétben a fejlettebb országok gyakorlatával, csak igen lazán kapcsolódik a vállalkozás választott tevékenységéhez. A tevékenység és a méret visszatükrözõdését lehet felfedezni a vállalkozások költségszerkezetének alakulásában is. Az anyagjellegû ráfordítások 75–80%-a az anyagköltségbõl és az eladott áruk beszerzési értékébõl (közkeletû nevén ELÁBÉ) tevõdik össze, de igen eltérõ szerkezetekben: a kisebb vállalkozásoknál szignifikánsan magasabb az ELÁBÉ aránya és jóval alacsonyabb az anyagköltség – jellemzõen a kereskedelmi, szolgáltatói tevékenység költségstruktúrájára –, míg a vállalkozási méretkategóriák között egyre feljebb haladva megfordulnak a szerepek, minél nagyobb egy vállalkozás, annál kisebb az ELÁBÉ és annál nagyobb az anyagköltség – jellemzõen a termelõi tevékenység költség struktúrájára. Az összefüggés állandó, az arányokban a vizsgált idõszak során történt elmozdulások inkább erõsítik, semmint gyengítenék az érvényességét. Az értékcsökkenés aránya a költségeken belül átlagosan és szinte változás nélkül a négy százalékos értéket mutatta. Meg kell azonban említeni két szélsõ értéket: a legkisebb létszámkategóriában, a „0”-fõs vállalkozásoknál az amortizáció aránya 6–7% körül mozgott, ami nyilvánvalóan a nem mikrovállalkozásnak tekinthetõ, valójában nem ebbe a csoportba tartozó, nagy súlyú vállalkozásoknak tulajdonítható. A másik véglet a legnagyobb, 1000 fõ feletti vállalkozások csoportja, ahol valószínûleg a kiemelkedõen nagy eszközállomány miatt keletkezett az átlagosnál több amortizációs forrás (5%). A vállalkozások költségei gazdálkodási formánként A költségek alakulása szempontjából az 1992–2007 közötti idõszak két részre tagolódik. Az elsõ felében, nagyjából az ezredfordulóig, a költségek szerkezete gazdálkodási formák szerint is igen nagy állandóságot mutatott, az évek során szinte semmilyen lényeges elmozdulás nem volt megfigyelhetõ. Az anyagjellegû ráfordításoknak a költségek közötti súlyát tekintve a különbözõ gazdálkodási formák között két csoport látszott elkülöníthetõnek. Az egyiket a vállalatok, a részvénytársaságok és a szövetkezetek alkották, míg a másodikba a korlátolt felelõsségû társaságok, az egyéni vállalkozások (1997-ig), és az egyéb vállalkozási formák (lényegében a betéti társaságok) voltak sorolhatók. Az elsõ csoportba a szövetkezetek kivételével elsõsorban a nagyobb vállalkozásokhoz kapcsolható gazdálkodási formák kerültek, így költségeik összetétele is azokhoz hasonló. A szövetkezetek, amelyek általában kisvállalkozásokat jelentenek, a költségstruktúrát tekintve valószínûleg azért kerültek ebbe a körbe, mert sajátos mûködési rendjüknél fogva kevésbé tudtak élni azokkal a lehetõségekkel, amelyek a jövedelmek felvételének formáihoz kapcsolódnak. Erre utal az is, hogy költségeik között a személyi jellegû ráfordítások aránya magasabb, mint ami a korlátolt felelõsségû társaságok, vagy a betéti társaságok esetében tapasztalható volt. A vállalatok és a részvénytársaságok a fentieken kívül az értékcsökkenésnek a többi vállalkozáshoz képest magasabb arányában is hasonlóságot mutatnak egymáshoz. Míg a vállalatok-

60

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

nál 4, az rt.-knél 5% volt az amortizáció aránya, addig a többi vállalkozási formánál ez nem érte el a 3%-ot. (A legkevesebb a kft.-knél volt, 2,5%. [1997-es adatok.]) Az ezredfordulót közvetlenül megelõzõ években a gazdálkodási formák között a költségeket tekintve változások zajlottak le: a vállalatok statisztikai értékei a nullához közelítettek, a többi gazdálkodási formánál a költségszerkezet a kiegyenlítõdés irányában módosult. Nagyobb eltérés az rt.-k esetében a kiemelkedõen magas amortizációs értéknél figyelhetõ meg. A jövedelmezõség és eredményesség A vállalkozások számát tekintve a nyolcvanas évtized végétõl a magyar történelemben szinte példa nélkül álló vállalkozásbõvülés indult meg és zajlott le. A gyors növekedés lendülete, részben az elõre is látható és várható telítõdés beálltának következményeként, a kilencvenes évek közepén megtört és megkezdõdött a robbanásszerû kiterjedés önkorrekciója, a vállalkozások piaci szûrése, egy olyan öntisztulási folyamat, amelynek késõbbi eredményeként túlnyomórészben csak a ténylegesen mûködõ, a piaci alapjukat megtalált vállalkozások maradtak szereplõkként a porondon. A gyors változások átadták a helyüket a lassúbb átalakulási folyamatoknak, amelyekben a mennyiségi növekedés helyett a vállalkozások cserélõdésének, a szerkezeti átalakulásoknak, a helyzetváltoztatásoknak lehetünk tanúi. A fékezõdés, a piaci szûrés, az öntisztulás folyama jól nyomon követhetõ a vállalkozások összesített eredményességének javulásán is. Míg az idõszak kezdetén a vállalkozások adatait összegezve még az üzemi (üzleti) eredmény is negatív volt, addig 1994-re az adózás elõtti eredmény, 1995-re az adóalap és az adózott eredmény, 1996-ra pedig a mérleg szerinti eredmény is összességében pozitívvá vált, azaz 1997-ben a vállalkozások már növelhették eredménytartalékaikat. A fentiek egyébként azt is jelentik, hogy az 1992–1994-es években a társasági adóból származó költségvetési bevételek az adatokat összesítve a „J” és nem „J” gazdasági ágak szerint a „J” pénzügyi tevékenység gazdasági ágából származtak.

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

61

12. ábra A vállalkozások bevételei és eredményei (Mrd Ft) 4000

70000

3500

60000

3000

M rd F

2500

40000

2000

30000

1500

20000

1000

10000

500 2007

2006

2005

2004

2003

2002

2001

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

-5 0 0

0 1992

0

Á rb ev étel, M rd

50000

Ü ze mi e re dm é ny

S zo k á s o s e re dm é ny

M é rle g s ze rin ti e re dm é ny

B e vé te le k ö s s ze s e n

-1 0 0 0 0

Forrás: ECOSTAT adatbázis Az együttes veszteségek keletkezésének helye földrajzilag jól körülhatárolható. Az 1995-ös adatok szerint például a társas vállalkozások együttes negatív mérleg szerinti eredménye úgy alakult ki, hogy a Központi Régióban 81 milliárdos, a Dél-Dunántúl Régióban mintegy négymilliárdos negatív, az ország többi részében pedig összesítve közel ötvenmilliárdos pozitív mérleg szerinti eredményt számoltak el a vállalkozások. Az 1992–1997 között bekövetkezett javulás alapvetõen annak az eredménye, hogy a vállalkozások alaptevékenységeinek bevételei tartósan gyorsabban növekedtek, mint azok költségei. Ennek, vagyis a költségek lassúbb növekedésének hátterében pedig, mint az a költségek alakulásával foglalkozó fejezetbõl egyértelmûen kiviláglott, a személyi jellegû ráfordításoknak a többi költségnemnél mérsékeltebb ütemû emelkedése található. A vállalkozások eredményeinek növekedését mutatja a következõ számsor is: míg a vállalkozások száma 2007-ben 44% volt, több, mint 1996-ban, árbevételük pedig a 4,3-szorosára nõtt, addig az üzemi (üzleti) eredményük a hatszorosára, a szokásos vállalkozási eredmény a tizenkétszeresére, a mérleg szerinti eredmény a hatvanszorosára emelkedett. Az osztalékágon keletkezõ jövedelem növekedését jelzi az eredménytartalék osztalékra, részesedésre való igénybevétele, ami a huszonnégyszeresére ugrott, ami durva megközelítésben azt jelenti, hogy a vállalkozások az eredménytartalékban felhalmozott korábbi eredményüket vonták be egyre nagyobb mértékben az osztalékfizetésbe.

62

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

A nyereséges és a veszteséges vállalkozások A nagyon gyors szervezeti átalakulás, a tömegesen megjelenõ új vállalkozások közegében természetesnek tekinthetõ, hogy a kezdeti idõszakokban a vállalkozások jelentõs része átmenetileg veszteséges.

13. ábra A nyereséges és a veszteséges vállalkozások száma (ezer darab), valamint a foglalkoztatott létszám (ezer fõ) 250

2 000

200

1 600 1 400

150

1 200 1 000

100

800 600 400

50

Foglalkoztatottak száma, ezer fõ

Vállalkozások száma, ezer darab

1 800

200 0

0 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 Vállalkozások száma, ezer db

Vállalkozások száma, ezer db

Átlagos statisztikai létszám, ezer fõ

Átlagos statisztikai létszám, ezer fõ

Forrás: ECOSTAT adatbázis A veszteséges vállalkozások száma a kilencvenes évek elején megegyezett a nyereségesekével. A kilencvenes évek közepétõl, ahogy az várható volt, a veszteségesek abszolút száma és relatív súlya is csökkenni kezdett. Ez a folyamat az ezredforduló elõtti években megtört, a nyereséges vállalkozások száma visszaesett, a veszteségeseké jelentõsen megnõtt, így 2007ben 15 ezerrel több veszteséges társas vállalkozás adott bevallást, mint 1998-ban. Noha a veszteséges vállalkozások száma összességében emelkedett, az általuk foglalkoztatottak száma egyenletesen és folyamatosan csökkent, 1995-rõl 2007-re kereken 200 ezer fõvel, 606 ezerrõl 407 ezerre. Ennek egynegyedét nagyvállalkozások, háromnegyedét a mikro-, kis-, és középvállalkozások foglalkoztatták. A „0” fõs veszteséges vállalkozások száma 37 ezer volt, az itt lekötött munkaerõ nagyságát csak nagy bizonytalanság mellett lehet becsülni. Az elõzõeknél is nagyobb volt a veszteségesek térvesztése a belföldi árbevétel elõállításában: arányuk 27%-ról 12%-ra esett. Ugyanakkor az exportárbevételt tekintve az arányuk lényegében nem változott, és szerepük egyáltalán nem elhanyagolható. A 2006–2007-es évek átlagában az exportból származó árbevétel minden nyolcadik forintját veszteséges társas vállalkozás teremtette elõ.

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

63

A gazdaságban a veszteséges társas vállalkozások lassú visszaszorulását mutatja egy más szemszögbõl a veszteséges és a nyereséges vállalkozások számának, illetve az általuk foglalkoztatott létszámnak az egymáshoz viszonyított aránya létszám-kategóriák szerint. A veszteséges vállalkozások aránya a legmagasabb a „0”-fõs mikrovállalkozásoknál, esetükben 1995-ben még több volt a veszteséges vállalkozás, mint a nyereséges. A veszteségesek arányának legnagyobb esése az 1–10 fõs, ugyancsak mikroméretû vállalkozásoknál következett be. Általában fennáll az a tendencia, ami az alapítási „boom” természetes következményeként fogható fel, hogy az idõtáv és a vállalkozási méret növekedésével a veszteséges vállalkozásoknak a nyereséges vállalkozásokhoz viszonyított aránya fokozatosan csökken. A veszteséges vállalkozások a munkaerõ mellett a termelõ tõke, vagyis a befektetett tárgyi eszközök vonatkozásában is visszaszorulóban vannak, bár nem egyforma mértékben: az ingatlanok esetében a veszteséges társas vállalkozások aránya mindvégig mintegy tíz százalékponttal magasabb maradt, mint a mûszaki berendezések esetében. Valószínûsíthetõen a régebbi múltban gyökerezõ okai vannak, hogy 2007-ben még a befektetett ingatlanok minden negyedik egysége a veszteséges vállalkozásoknál volt fellelhetõ, miközben a mûszaki berendezések esetében már csak minden nyolcadik. A múltra vonatkozó feltételezés közvetetten igazolható az adatokból: 1989–1992 között ugyanis jellemzõ volt, hogy a privatizáció és a régi szervezetek átalakulása, átalakítása folyamán az akkor még állóeszközöknek nevezett késõbbi tárgyi eszközöket felértékelték, azaz a legtöbbször az eszköz nettó értékét a könyvszerinti bruttó értékkel tették egyenlõvé, vagy ahhoz közelítették, azaz a már egyszer leírt eszközök amortizálását újra kezdték. Ezt követõen az eszközök átértékelésének ez a lehetõsége korlátok közé szorult, de hatása megjelenik a leírtsági adatokban: 1995-ben az ingatlanok leírtsága alacsony (90%), ami biztosan nem tükrözi hûen a társas vállalkozások ingatlanjainak valódi elhasználódottságát, mint ahogy a 2007-es nyolcvan százalék körüli értéke sem. A tárgyi eszközöknél, fõképpen az ingatlanoknál az amortizálás újrakezdése közvetetten, a költségeken keresztül kismértékben hozzájárulhatott a veszteség kialakulásához. Az amortizálás újrakezdése megfigyelhetõ a mûszaki berendezéseknél is, hiszen az 1995-ös közel 70%-on álló nettó érték / bruttó érték aránya jóval kedvezõbb képet mutat, mint amilyen a gazdaságban az eszközök fizikai elhasználódottsága a valóságban volt. A mûszaki berendezések amortizáltságának 2007-ben mutatott ötven százalék alatti értéke a kilencvenes évek eleji hullámnak a lecsengése, és elõrevetíti az eszközök egyszerre történõ tömeges elhasználódására visszavezethetõ pótlási ciklus kialakulásának a lehetõségét. Az amortizáltság vizsgálata felveti azt a kérdést, vajon a veszteségesség kialakulásában – az értékcsökkenés mint költség növekedésén túl –, nem játszott-e szerepet az eszközök fokozottabb fizikai elhasználódottsága? A válasz egyértelmû nem, ugyanis a veszteséges vállalkozások eszközeinek leírtsága kismértékben még kedvezõbb is, mint a nyereségeseké. Vagyonfelhalmozás és tõkejövedelem Közép- és hosszú távon a vállalkozások hatékony mûködésének egyik fokmérõje az induló, vagyis a jegyzett tõkéhez képesti tõkefelhalmozás, amely a saját tõke növekedésében mutatkozik meg. Minél nagyobb a saját tõke és a jegyzett tõke hányadosa, annál sikeresebben növelte, halmozta fel a vállalkozás a vagyonát. A megítélést természetesen befolyásolja az infláció mértéke, hiszen ennek függvényében az új vagyonelemek a régiebbekhez képest magasabb értéken kerülnek beszámításra. A sikeres, a jól mûködõ vállalkozás a megtermelt adózott jövedelmét felhalmozásra vagy a tõkejövedelem osztalék formájában történõ felhasználására, illetve ezeknek bárminemû keverékére fordíthatja. Az aktuálisan felhasználásra kerülõ tõkejövedelem (osztalék, részesedés)

64

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

forrása egyrészt a tárgyévi adózott jövedelem (mérleg szerinti eredmény), másrészt a korábbi évek felhalmozott mérleg szerinti eredménye, amely az eredménytartalékban gyûlt fel. 1995-ben az összesített saját tõkében már megmutatkozott az évtized eleji vállalkozásalapítási hullám eredménye, a saját tõke közel harminc százalékkal haladta meg a jegyzett tõke összesített értékét, 2007-re pedig az induló saját vagyon megháromszorozódott. 1995-ben a veszteséges vállalkozások húsz százalékos vagyonvesztést mutattak ki, egyötöd résszel volt alacsonyabb az alapítói vagyon a rendelkezésre álló saját vagyonnál. Ez az idõszak a szervezeti átalakulás, a privatizáció csúcsidõszakára esett, a veszteségesek egy része véglegesen kikerült a vállalkozói körbõl, más részének sikerült átkerülnie a nyereségesek táborába (és fordítva), a veszteségesek és a nyereségesek közötti fluktuáció következtében kiegyenlítõdés zajlott le, a veszteséges társas vállalkozásoknál 1999–2002 között a jegyzett tõke és a saját vagyon megfelelt egymásnak. 2002 után a mutató értéke fokozatosan emelkedni kezdett, 2007ben a saját tõke 40%-kal haladta meg a jegyzett tõkét. Tekintve, hogy a vagyonfelhalmozás forrása a pozitív mérleg szerinti eredmény lehet, a leírt változás csak a nyereséges vállalkozások egy részének veszteségessé válása mellett következhetett be. A nyereséges vállalkozások saját tõkéje 1995-ben már 61%-kal haladta meg az alapítói vagyonukat. Ez az érték 2007-re közel megduplázódott, ekkor az eredeti jegyzett tõke 3,5szörösét érte a vállalkozások saját tõkéje. A vagyonfelhalmozás mellett a vállalkozások sikerességének egy másik értékmérõje az elérhetõ tõkejövedelmek nagysága. Az 1999–2007-es években a kifizetett osztalék összege, amely az infláció ütemét figyelembe véve természetesen reálértéken lényegesen kisebb, mint a folyó áras érték, a társas vállalkozások körében az ötszörösére nõtt. Az osztalék 98-99%-át a nyereséges vállalkozások fizették ki3 . Az osztalék tömege a 2002-es, de különösen a 2003-as évtõl eltekintve, amikor kiugróan magas osztalék fizetésére került sor, egyenletesen növekedett. A vizsgált idõszakban lényeges változás zajlott le az osztalékfizetés forrásaiban: 1999-ben a kifizetett osztalék négyötöde a tárgyévi eredménybõl származott, és csak minden ötödik forintja a felhalmozott vagyonból, 2007-ben viszont már a negyven százaléka a korábbi évek felhalmozásait apasztotta, s csupán hatvan százalék eredezett a tárgyévi eredménybõl.

3

A tárgyi adóévben veszteséges vállalkozások az osztalékfizetési korlát figyelembe vételével az eredménytartalék terhére fizethetnek osztalékot.

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

65

14. ábra A kifizetett osztalék megoszlása a tulajdonosok szerint 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 1999

2000

2001

K ü l f ö ld i t á rs a sá g B e l fö l d i t á rs a s á g

2002

2003

2004

2005

2006

2007

B e l fö l d i m a g á n s z em é ly t u la j d o n o s K ü lf ö ld i m a g á n s z e m é l y t u l a jd o n o s

Forrás: ECOSTAT adatbázis Az osztalék tulajdonosai átlagosan 40-50% közötti mértékben a külföldi társaságok. 3035% a belföldi magánszemélyeket illeti, õket a belföldi társaságok követik egyötöd körüli részesedéssel. A külföldi magánszemélyek része néhány évtõl eltekintve, amikor százmilliárdos nagyságrendben vettek fel osztalékot, általában töredéke a többiekének. A vállalkozások tulajdonosi és létszám-kategóriánkénti összetételét megismerve nem meglepõ, hogy a nyereséges társaságoknál a vállalkozások méretének növekedésével a belföldi tulajdonosok által elért osztalék aránya egyre csökken, míg a külföldi társaságoké növekszik. A 2007-es év arányai annyiban különböznek a 2000-es adatoktól, hogy a mikrovállalkozásoknál megnõtt a külföldi társaságok osztaléka, továbbá a külföldi magánszemélyek, akik a mikrovállalkozásoktól jelentõs osztalékot vettek fel, szinte teljesen eltûntek a palettáról. A veszteséges társas vállalkozások osztaléka az összes osztalék 1-2%-át tette ki 2000-ben. Ennek a hányadnak a háromnegyedét a 21–50 fõs kisvállalkozások fizették ki, szinte hiánytalanul belföldi magánszemélyeknek. Egyötödét a 0–10 fõs mikrovállalkozások realizálták, aminek viszont csak a fele jutott belföldi magánszemélyeknek. 2007-ben a veszteséges társas vállalkozások harminc százalékkal kevesebb osztalékot nyújtottak, és ennek a szerkezete is teljesen más lett, mint hét évvel korábban. Az osztaléknak kevesebb, mint a fele (45%) az 1–10 fõs mikrovállalkozásoknál, ennek kereken a harmada (15%) a „0”-fõs vállalkozásoknál keletkezett, és ennek nagy része belföldi tulajdonosokhoz került. Jelentõsen megnõtt ugyanakkor a 301–1000 fõt foglalkoztató nagyvállalkozások osztalékfizetése (12%), ez viszont a külföldi társaságokhoz került. A vállalkozások forrásai A társas vállalkozások forrásai a saját forrásokból és az idegen forrásokból tevõdnek össze. A hatályos számviteli törvény szerint a saját tõke a – jegyzett, de még be nem fizetett tõkével csökkentett – jegyzett tõkébõl, a tõketartalékból, az eredménytartalékból, a lekötött tartalékból,

66

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

az értékelési tartalékból és a tárgyév mérleg szerinti eredményébõl tevõdik össze. A jegyzett tõkén felüli vagyoni fedezet alatt a jegyzett tõkével, a lekötött tartalékkal, továbbá az értékelési tartalékkal csökkentett saját tõke összegét kell érteni. Az idegen források a kötelezettségekbõl származnak. A kötelezettségek azok a szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerzõdésekbõl eredõ, pénzértékben kifejezett elismert tartozások, amelyek a szállító, a vállalkozó, a szolgáltató, a hitelezõ, a kölcsönt nyújtó által már teljesített, a vállalkozó által elfogadott, elismert szállításhoz, szolgáltatáshoz, pénznyújtáshoz, valamint az állami vagy önkormányzati vagyon részét képezõ eszközök kezelésbevételéhez kapcsolódnak. A kötelezettségek lehetnek hátrasoroltak, hosszú és rövid lejáratúak. Hosszú lejáratú kötelezettség az egy üzleti évnél hosszabb lejáratra kapott kölcsön és hitel, a mérleg fordulónapját követõ egy üzleti éven belül esedékes törlesztések levonásával, továbbá az egyéb hosszú lejáratú kötelezettség. Rövid lejáratú kötelezettség az egy üzleti évet meg nem haladó lejáratra kapott kölcsön, hitel, ideértve a hosszú lejáratú kötelezettségekbõl a mérleg fordulónapját követõ egy üzleti éven belül esedékes törlesztéseket is. A rövid lejáratú kötelezettségek közé tartozik általában a vevõtõl kapott elõleg, az áruszállításból és szolgáltatás teljesítésébõl származó kötelezettség, a váltótartozás, a fizetendõ osztalék, részesedés, a kamatozó részvény utáni kamat, valamint az egyéb rövid lejáratú kötelezettség. A forrásokon belül a leggyorsabban növekedtek a céltartalékok (33-szorosan), az egyéb források (passzív idõbeli elhatárolások, 16-szorosan) és a kötelezettségek (14-szeresen). A saját vagyon az 1992-es bázisév hatszorosára, a jegyzett tõke a 2,6-szorosára bõvült 2007-re.

15. ábra A vállalkozások forrásainak összetétele 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007

Saját tõke

Kötelezettségek

Céltartalékok

Egyéb

Forrás: ECOSTAT adatbázis

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

67

A növekedési értékekbõl látható, hogy a források szerkezetében 1992-2007 között lényeges változások következtek be. A legfontosabb mindezek közül az, hogy összességében jelentõsen növekedett a vállalkozások eladósodottsága, azaz a saját forrás és az idegen forrás aránya ez utóbbi javára módosult. Az idõszak végére a saját tõke aránya a forrásokon belül az 1992. évi 64%-ról 42,5%-ra csökkent. Az eladósodási tendencia igaznak tûnik, de annak mértéke, vagyis a saját tõke 20 százalékpontos arányvesztése reálértéken valójában megbecsülhetetlen. Ennek oka, hogy minél inkább távolodunk a kilencvenes évtized elsõ felének szerkezetváltozásaitól, annál vegyesebb árak jelennek meg a forrásokban: a jegyzett tõke nagyrészt az alapításkori árakat tükrözi, a tõke- és eredménytartalék az elszámolási évek áraiból tevõdik össze, a rövidlejáratú kötelezettségek zöme tárgyévi árakon, míg a hosszú lejáratú kötelezettségek szintén a tárgyévet megelõzõ évek árain számítódnak. Az idegen források szerkezetét megtekintve látható, hogy a vállalkozások eladósodottságának fentebb leírt növekedése a hosszú lejáratú kötelezettségeknek az átlagot messze meghaladó, huszonnyolcszoros növekedésébõl táplálkozott, a rövid lejáratú kötelezettségek tizenegyszeres növekedése mellett. Az eszközök és a források egybevetése alapján a forgóeszközök és a rövid lejáratú kötelezettségek 1992–2007 közötti kismértékben növekvõ aránya úgy alakult ki, hogy a forrásokon belül a rövid lejáratú kötelezettségek növekedését az eszközökön belül a forgóeszközök növekedése ellensúlyozta, ami az infláció miatt részben a befektetett eszközök relatív leértékelõdésének is a következménye. A vállalkozások kötelezettségeinek növekedése tehát igazából úgy jelenik meg, hogy a befektetett eszközökkel szemben egyre nagyobb mértékben a hosszú lejáratú kötelezettségek állnak a saját tõke arányának csökkenése mellett. Az eladósodottsággal szemben így összességében a forgóeszközöknek a rövid lejáratú kötelezettségekhez viszonyított aránya – mint a likviditási helyzet egyik fokmérõje – a társas vállalkozások likviditási helyzetének kismértékû javuló tendenciáját tükrözte. A vállalkozások kötelezettségeinek hitelekbõl, szállítói tartozásokból és egyéb forrásokból való finanszírozásának növekedése elsõsorban az 50 fõ foglalkoztatottnál kisebb vállalkozásokra jellemzõ. Az ennél nagyobb vállalkozásoknál, a vállalkozás méretének növekedésével párhuzamosan egyre nagyobb hányadot képviselnek a saját források az idegen forrásokkal szemben. A 0-50 fõs kategóriákban 2007-ben negyven százalék körül alakult a saját tõke aránya, és igen jelentõs volt a hosszú lejáratú kötelezettségek szerepe, de az elsõ helyet a rövid lejáratú kötelezettségek töltötték be. Az 51-1000 fõ közötti közép-, és nagyvállalkozásoknál a hosszú lejáratú kötelezettségek – többnyire hitelek, kölcsönök – a többi vállalkozáshoz képest viszonylag kisebb szerepet játszottak, viszont a rövid lejáratú kötelezettségek, köztük a szállítói tarozások aránya, a saját tõke mellett jelentõs szerepet töltött be a vállalkozás üzletmenetének biztosításában. Az 1992-2007 közötti években a társas vállalkozások összesített forrásain belül különösen a 0-10 fõs mikrovállalkozások forrásai növekedtek meg igen jelentõs mértékben. Forrásszerkezetükben lényeges változás ment végbe, a saját tõke szerepe csökkent, az idegen források – fele-fele arányban rövid és hosszú lejáratúak – igénybevétele nagy arányban megnõtt.

A likviditás alakulása A likviditás akadálytalan fizetõképességet jelent, amit egyedül a pénzeszközök biztosítanak, hiszen azokat alapesetben képesek vagyunk bármikor elkölteni. A vállalkozások eszközeinek különbözõ az a képessége, hogy mennyire tehetõk pénzzé. A legkevésbé a befektetett eszközök mobilizálhatóak, így azokat nem is tekintik likvid eszközöknek. A legmobilabb pénzeszközök és a nem mobil befektetett eszközök között helyezkednek el a különbözõ módon mobilizálható forgóeszközök: az értékpapírok, a készletek, a követelések.

68

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25

A vállalkozások likviditását mindig relatív módon szükséges értelmezni, aszerint, milyen piaci környezetben, milyen mûszaki-technikai feltételek mellett, milyen szervezeti formában mûködnek a különbözõ vállalkozások. A rendelkezésre álló adatbázis lehetõségeinek felhasználásával a továbbiakban a vállalkozások likviditását abból a szempontból értelmezzük, hogy a vállalkozások forgóeszközei a fennálló kötelezettségekhez hogyan aránylanak, s ez utóbbiak így hogyan teljesíthetõek. Ebben az összefüggésben szembesíthetõ egymással a forgóeszközök egésze a kötelezettségek egészével, vagy a forgóeszközök közül kiemelt, különbözõ szinten mobilizálható eszközelemek állíthatók szembe a rövid lejáratú kötelezettségekkel. Az 1992– 2007 között az eszköz- és a forrásoldalon lezajlott szerkezeti változások közül a követelések gyors növekedését és a hosszú lejáratú kötelezettségek arányának emelkedését szükséges megemlíteni. Mindkét elem, egymással ellentétes módon jelentõsen befolyásolja a vállalkozások likviditásának alakulását: az eszközök között a követelések növekedése rontja, a források között a hosszú lejáratú kötelezettségek növekedése javítja a rövid likviditási mutatók értékét. A vállalkozások likviditása a vizsgált idõszakban romlott. Ez annak a következménye, hogy kötelezettségeik jóval nagyobb ütemben növekedtek, mint forgóeszközeik, illetve forgóeszközeik összetevõi. Ez utóbbiak közül is elsõsorban a pénzeszközök bõvülése maradt el a hosszú lejáratú kötelezettségek huszonnyolcszoros és a rövidlejáratú kötelezettségek tizenegyszeres növekedésétõl. A kötelezettségek átrendezõdése, azaz a hosszú lejáratú kötelezettségek arányának megduplázódása 1992 és 2007 között, és a rövid lejáratú kötelezettségek ugyanilyen mértékû csökkenése tizenöt év leforgása alatt igen gyorsnak tekinthetõ. Ezzel a módosulással az eszközök szerkezetének változása nem tartott lépést. Végül is ennek eredményeként alakult ki a likviditási mutatók jelentõs romlása.

A hosszú távú gazdasági stabilitás mint a legnagyobb elõny A családi vállalatok4 különös figyelmet igényelnek a közép-kelet-európai társadalmakban, mert a rendszerváltást követõ idõszak elsõ vállalkozásalapítói mostanában lépnek „nyugdíjas korba”. A GDP-hez és a foglalkoztatáshoz jelentõs részben hozzájáruló családi tulajdonú vállalatoknál az utódlás a következõ 5-10 évben egyszerre, tömegesen zajlik majd le Magyarországon is. A családi tulajdonban lévõ sikeres vállalatoknak általában csak egyharmada éli túl jelentõsebb visszaesés vagy csõdhelyzet nélkül az utódlást. Ráadásul hazánkban hiányoznak az öröklést és utódlást zökkenõmentesen kezelõ olyan megoldások, mint a magánalapítvány és a trust. Idõszerû volt tehát a vállalkozásaikat „gyermekeikként” nevelõ és fejlesztõ üzletemberek fórumának létrejötte, amelyen hazai és nemzetközi példákból, módszerekbõl tanulhatnak, hogy eredményesebben vegyék fel a küzdelmet a rájuk váró kihívásokkal.

4

2010. március 2., Budapest – elsõ ízben találkozott kilenc iparág 51 jelentõs magyar családi vállalatának tulajdonosa azzal a céllal, hogy tapasztalatot cseréljenek, képezzék magukat, és hogy érdekképviseletükkel foglalkozzanak. (Dr. Rudas László, a Felelõs Családi Vállalkozás Tulajdonosok Magyarországon Egyesület elnöke.) Az EU a családi vállalatokat azonos helyzetbe kívánja hozni a hosszabb távú, illetve a ma még abszurd módon elõnyöket élvezõ rövid távú egyéb befektetõkkel. Brüsszel gazdaságfejlesztõ ajánlásait Peter von Möller, a családi cégek európai érdekképviseletét ellátó szervezet, a GEEF alelnöke mutatta be a Felelõs Családi Vállalkozások Magyarországon Egyesület elsõ konferenciáján.

GAZDASÁG ÉS SZOCIÁLIS DEMOKRÁCIA

69

Magyarországi pontos adatok ugyan nem állnak rendelkezésre, de az európai statisztikák azt mutatják, hogy a GDP többségét mindenütt a családi vállalkozások állítják elõ, és a munkahelyek több mint 60%-át is ezek biztosítják. Megalapozottan feltételezhetjük, hogy hazánk gazdaságának gerincét is ezek a vállalkozási formák alkotják. Egyesületünk együttmûködik a 12 uniós tagországi szervezet alkotta GEEF-fel (European Group of Owner Managed and Family Enterprises), amelyek bebizonyították az Unió illetékeseinek, hogy a családi vállalkozások generációváltásának elõsegítésével a gazdaságot lassító tényezõk jelentõs része kiküszöbölhetõ. A kényszerû vezetõ- illetve tulajdonosváltás ugyanis a cégek 2/3-át gazdaságilag jelentõsen megingatja. Magyarországon és a régióban a közeljövõben generációváltási „boom” várható. A „méretes” családi vállalkozások – melyek a gazdasági válságot is egészen más, generációkat átívelõ túlélési stratégiával vészelnek át – csaknem egy idõben alakultak és tulajdonos-vezetõik egyszerre kényszerülnek a stafétabot átadására.

70

XXI. Század – Tudományos Közlemények 2011/25