Békés megye történeti vallásföldrajza a X. századtól 1949-ig LÖVEI ZSUZSANNA1
Kereszténység helyzete a megyében a X-XV. század végéig Békés megye2 ősidők óta lakott terület, a népvándorlás végén, a megye dús legelőkben bővelkedő, folyóvizekben gazdag földje jó lehetőséget kínált a IX. században ideérkező honfoglaló magyarok számára a letelepedéshez. A kereszténységre való áttérés először a magyar vezető rétegnél, a fejedelmi család tagjainál történt meg, a német-római és bizánci császárság között, az 970-es évek elején létrejött szövetségnek köszönhetően. Mivel így az országot az a veszély fenyegette, hogy a két birodalom között felőrlődik, Géza fejedelem nyugat felé keresett szövetségest a bizánciakkal szemben. Géza fia Vajk (István) szigorú keresztény nevelést kapott. Házassága révén felesége, Gizella bajor hercegnő és udvartartása is a nyugati kereszténység befolyását erősítette. István uralomra jutását követően felgyorsult a keresztény térítés, szükségessé, és lehetségessé vált az állam és az egyház megszervezése. Az önálló keresztény királyság megalapítása szerves egységben történt az önálló magyar keresztény egyházszervezet kiépítésével, megszervezésével. Egyházszervező tevékenysége során István király (uraik: 998-1000-1038) a feltehetően 1002-ben már meglévő esztergomi érsekség mellé létrehozta az ország déli részén a Kalocsai érsekséget. Kezdetben ehhez az érsekséghez tartozott a bihari (később váradi), erdélyi és csanádi (marosvári székhellyel) püspökség. 1009-ben 10 egyházmegyére osztotta az országot. Szent István állam- és egyházszervező munkássága biztosította a magyarság végleges csatlakozását a keresztény Európához. A keresztény egyház az új társadalmi berendezkedés biztos támasza volt, a királyság számára ideológiai erőt adott, a társadalomnak új hitet, erkölcsöt, művelődést és anyagi kultúrát (HUNYADI L. 1998). A viszonylag gyors keresztény térítés azonban nem számolta fel egyik napról a másikra az ősi „pogány" hitet. Békés megye területén a honfoglalást követő időkben a keresztény misszió nagy nehézségekbe ütközött. A vidék ura, Vata (Csolt nemzetség) a „kereszténység dühös ellené"-nek bizonyult. A régi hithez való ragaszkodásának hirdetésével szerzett magának támogatókat. A lázadó Vatát és embereit 1046-ban leverték A központi hatalom (a külső ellenség támadásainak meghiúsítása) és a kereszténység végső megszilárdítása a XI. század vége felé már Szent László király (1077-1095) nevéhez köthető. Vata minden törekvése ellenére, Szent István egyházszervező törvényének megfelelően, Békés megyében szintén kialakult, meggyökeresedett és uralkodóvá vált a kereszténység és egyházi szervezete. A Csolt nemzetség is a kereszténység híve lett; Vésztőtől nyugatra, Csolt-Mágoron nagy méretű templomot és monostort építettek (1. ábra 1
doktorjelölt, Miskolci Egyetem, Társadalomföldrajz Tanszék a mai megye közigazgatási határait értem
231
JUHÁSZ 1. 1996), melynek alapjai máig láthatók. A keresztény hit hirdetésére s a nép oktatására számos kis templom és monostor épült.
XI.század Íl|ͧ*?j XII. század eleje I XII. század vége
Kemence
1. ábra A Csolt-Monostor alaprajza Vésztő határában (Szerkesztette: Juhász Irén nyomán Lövei Zsuzsanna)
232
Az 1241. evi tatár pusztítás idejére a tájon apró falvakból álló, sűrű településhálózat fejlődött ki. A lakosság több templomot is épített, földművelésből és legeltető állattartásból élt. Az államhatalmat kifejező királyi vármegye (székhelye Békés) és az egyház irányítója a csanádi püspök volt.
Jelmagyarázat földút O
Csanád vármegye
mocsár, vízzel borított rétség, kis szigetekkel falu
•
a pápai tizedlajstromban szereplő plébániás hely
•
monostor, kolostor
Barony ^egyhaza)
2. ábra Békés megye a XIV. század elejéig (Szerkesztette: Győrffy György nyomán Lövei Zsuzsanna)
A megye fejlődésének virágzó szakasza a középkorban az Anjou-házból származó királyok uralkodása idején kezdődött és a török hódítók megjelenéséig tartott (2. ábra, GYŐRFFY GY. 1987). Zsimond király (1387-1437) és Károly Róbert (1310-1342) által
233
alapított gyulai uradalmat az ország egyik leggazdagabb családjának a Marótiaknak adományozta. Ők kezdték meg 1403-1405 között a gyulai vár építését, megteremtve a félmegyényi uradalom központját. Kihalásuk után a gyulai uradalom 1482-ben Mátyás király fia, Korvin János birtoka lett. Gyula központi funkciói megerősödtek, s ezért 1484ben Mátyás megyeszékhellyé tette. A XV. század végére a megye területén 140 falu volt, főként a Békés-Csanádi-löszháton és annak peremvidékén (HARSÁNY M. 1936). A reformáció első jelei a megyében A XVI. században jelentős változások történtek mind az ország, mind az egyház életében, a középkori magyar állam bukása egybeesett a reformáció magyarországi megjelenésével. A török elleni harcokban falvak, városok tömege szenvedett súlyos károkat és pusztult el. A lakóházakon kívül sok templom is romba dőlt, ezek többsége már protestáns volt. A reformáció ugyanis gyorsan terjedt ezen a tájon. A sokat szenvedett, elgyötört lakosság szívesen fogadta az anyanyelven hangzó evangéliumot, melyből vigasztalást, reménységet, erőt nyert. Kiváló prédikátorok hirdették az igét: Gálszécsi István, Ozorai Imre, Szegcdi Kis István. Az ő munkásságuknak is köszönhető, hogy megyében a református hívek, gyülekezetek száma mindmáig jelentős. Mágocsi Gáspár gyulai várkormányzósága idején (1550) az egész gyulai várörség és a város lakosainak gazdagabb része mind protestánssá, főleg evangélikussá lett. - A magyar protestantizmus a XVII. század közepére kialakította egyházkerületeit a Kárpát medencében. Békés megyében a luteránusok a tiszai evangélikus, míg a kálvinisták a tiszántúli református egyházkerülethez tartoztak. Az egyházkerületek kiterjedése, határai az évszázadokon át többször változtak, de lényegében 1920-ig fennmaradtak (HARSÁNY M. 1936). A gyulai vár, a végvárak láncolatának egyik legfontosabb erőssége 1566-ban törökök kezére került. Ezt követően, Gyula 1695-ben történt felszabadulásáig a megye állandó lakosai csak a vizek, mocsarak védte területeken élhettek, így a vallási közösségek elsorvadtak (TÁBORSZKY L. 2000). A megye újranépesítése A török kiűzése után Békés megye jórészt elvadult, kietlen pusztaság volt. Linder Keresztély Ferdinánd, az udvari kamara tiszttartója 1698-as feljegyzésében olvasható, hogy a vidék Gyulaváritól kezdve Szentandrásig lakatlan pusztaság, kivéve Békést, ahol 10 embert talált. A hosszas bujdosás alatt sokan elidegenedtek otthonuktól, sokan elhaltak a bujdosás alatt, míg mások más megyebeliekkel házasodtak össze, s máshol teremtettek új otthont maguknak. Sajnos az eredeti lakosságból kevés tért vissza, 1711-től 1715-ig 9 helységet népesített be a haza szállingózó lakosság. Míg a Hunyadiak korában 140 népes község volt, sőt a hivatalos adatok szerint még a XVI. század elején is 63, az 1716. évi összeírás szerint 9 megcsonkított községben csak 520 család azaz mintegy 3000 fő élt (KERÉK M. 1939).
A XVIII. század - birtokviszonyok tekintetében is - nagy változást hozott a megyében. A sok kis- és középbirtok helyett ismét a nagybirtokok uralma lépett előtérbe. A megye területe két nagy uradalom között oszlott meg: a szentandrási és a gyulai uradalom között. Ezeknek az uradalmaknak a birtokosai gyakoroltak döntő befolyást a következő időszakban az itt élő emberek életére. Ok irányították a megye közügyeit, nagyrészt ők
234
népesítették - telepítették be az elárvult falvakat, ők biztosították az életfeltételeket a régi és újonnan beköltözött népesség számára. Az ekkor újonnan s most már véglegesen megalakuló megye lassan benépesedett. A lakosság között megkülönböztetünk olyanokat, akik a megye régi lakosainak leszármazottai vagy akik önként költöztek ide más vidékekről s végül, akiket ide telepítettek. Ezek is kénytelenek voltak később maguk közé idegeneket befogadni. Elsőnek a hajdan legvirágzóbb helyek éledtek fel, mint Békés, Doboz, Gerla, Gyarmat, Gyula, Ladány, Öcsöd, Szeghalom és Vésztő. Az önként ideköltözöttek között elsősorban azokat kell megemlíteni, akik a szomszédos vármegyékből főleg Biharból, és Szabolcsból jöttek. Nagyrészt olyan családok, akik a háborús időkben a békési menekülök vendéglátói voltak. Ez időben - a gyulai katolikusokat (német), a csabai és gyomai evangélikusokat (szlovák) kivéve -, a lakosság úgyszólván kizárólag református vallású magyarságból állott. 1720-ban Harruckern János György kapta meg a megye gyulai (1722-től a szentandrási) uradalmát. Az Ő nevéhez fűződik a földesúri telepítések legnagyobb része. Különböző kedvezményekkel, többek között a vallás szabad gyakorlásának engedélyezésével, igyekezett letelepíteni birtokán különböző nyelvű és vallású, eltérő hagyományokat őrző új lakosokat, főként az akkori Hont, Nógrád, Zolyóm vármegyéből (TÁBORSZKY L. 2000). A telepesek között magyarok, németek és szlovákok voltak, akik felerészben az evangélikus, felerészben a katolikus vallást követték. Szorgalmas, szívós munkájuk révén az elvadult föld ismét termővé változott. Harruckern telepítési politikájának fő jellemzője, hogy az azonos vallású és nemzetiségű lakosságot - a többiektől elkülönítve - mindig egy helyre telepítette le, hogy azok egyrészt egymás között élve saját szokásaiknak megfelelően könnyebben megszokhassanak új hazájukban, másrészt hogy elejét vegye az akkori időkben igen gyakori vallási súrlódásoknak. A letelepedéssel egy időben templomokat és iskolákat építettek, megteremtve ezzel a megye kulturális életének alapjait. A telepítések következtében az evangélikus és katolikus lakosság száma egyre nőtt, mivel az uradalmak földesurainak - Wenckheim és Andrássy család - nagy többsége katolikus volt. A németek és magyarok által lakott a települések főleg a megye délkeleti részén fekszenek. Míg az evangélikusok többnyire a megye nyugati részén élnek, köszönhetően az 1720 utáni szlovák evangélikusok odatelepítésének, kivéve Orosházát, ahová a Zombáról (Tolna megye) érkeztek evangélikus magyarok. Református települések a Körös mentén vannak, ezek kialakulására a Bihar megyéből származó magyarság betelepülése volt nagy hatással. Kivételt képez Békés, ahol Szegedi Kis István (1505-1572) református lelkész munkássága (1553-1554) „végleg" meghatározó maradt a város vallási életében. - A kincstári telepítéseket, a XVIII. század második felében, a Tisza-Maros vidéken, illetve a Körös-Maros közén az vezérelte leginkább, hogy a teljesen kiszolgáltatott helyzetben lévő, elgyengült magyarság mellé a lakatlanná vált területeket elnémetesítsek, s így a magyarságot (és ezzel a protestáns egyházakat) meggyengítsék. A megye területén ezt nem nagyon sikerült véghez vinni, köszönhetően Harruckern János György említett telepítési politikájának. A benépesítés a XIX. század elejére java részben megtörtént (LÖVEI Zs. 2002).
235
A megye vallási közösségeinek helyzete XIX. században A jozefinista reformokat lezáró 1790-91. évi országgyűlés jelentős előrelépés volt a vallások egyenjogúsítása terén. Biztosította az ortodox keresztények és a protestáns felekezetek vallásszabadságát. Ekkor szűnt meg a katolikus egyház államegyház jellege, hatalmi túlsúlya és privilégiumainak többsége (HUNYADI L. 1998). 1828-ban (NAGY L. 1828) Békés megye lakosainak közel 17%-a római katolikus, 35%-a evangélikus, 40%-a református, 7%-a ortodox (görögkeleti) volt. Az egyéb felekezetek összesen nem érték el az 1%-ot. A népösszeírás során a megyében 30 településről adtak számot a lakosság vallási hovatartozását illetően. De, mivel az uradalmak kegyurai többségben katolikusok voltak, az áttéréseknek köszönhetően a katolikus hívek száma növekedni kezdett. Az 1840-es (FÉNYES E. 1851), 1850-es (HORNYÁNSZKY V. 1858) vallási adatok összeírása alapján a római katolikus hívek aránya 17,6%-ról 21,5%-ra emelkedett. A protestáns lakosság aránya nem változott, 1840-ben és 1850-ben egyaránt 34%-a evangélikus volt. A délkelet-alföldi evangélikusok nagyobbik fele a XIX. század első felében még szlovák vagy inkább szlovák gyökerű volt. Az evangélikusok közül sokan etnikailag nem kapcsolódtak a szlováksághoz, mint pl. az orosházi és környékbeli magyarok, továbbá a mezöberényi és gyomai németek. A megyén belül a református hívők aránya 44 %-ról 42 %-ra csökkent. 1840 és 1850 között az ortodox egyház híveinek száma 9,4 %-ról 7,4%-ra fogyott, a görög katolikus egyház javára. Ebben az időben a görög katolikus hívek száma megkétszereződött: 597-ről 1288-ra emelkedett, és az izraeliták lassú beszivárgása figyelhető meg a megyében, elsősorban a nagyobb központi településeken, pl. Csaba, majd 1850-ben már Békés, Gyula, Sarkad területén. Az 1848/49-es országgyűlések határozata értelmében a protestáns egyházak egyenrangúak lettek a katolikus egyházzal. A szabadságharc leverése után a katolikus Habsburg ház megszorító intézkedéseket hozott a protestáns egyházakkal szemben. Ez azt eredményezte, hogy a protestáns lakosság számának növekedése lelassult, míg a katolikus egyház híveinek száma növekedett. Először a vegyes házasságok révén, majd átkeresztelkedések folytán, hiszen ezek különböző anyagi juttatásokkal jártak. A protestáns egyházak „szabadságát" a 1867-es kiegyezés hozta meg, de ez az egyházak híveinek százalékos összetételén nem sokat változtatott. A XIX. század végére, az 1880-as (3. ábra, LÖVEI Zs. 2002) népszámlálás idejére a római katolikus hívők aránya 19,7%-ról 28,73%-ra növekedett a protestáns egyházak rovására. A református hívőké 34,89%-ra, míg az evangélikusoké 28,29%-ra csökkent. A lakosságnak 5,4%-a görög-keleti, 0,4%-a görög katolikus, itt kis mértékű fogyás figyelhető meg. Az izraelita hitközösség aránya nőtt: 1840-ben 0,3%, 1850-ben 0,7%, 1880-ban már elérte a 2,25%-ot.
236
Hajdú vármegye
Jász-N agykun-Szolnok vármegye
Csongrád vármegye Arad vármegye Jelmagyarázat ,A>
Csanád vármegye
Izraelita Ortodox 3 Katolikus (gór., rom.' @S> Evangélikus 4Bt Református
j
50 km
3. ábra Békés megye népességének vallási megoszlása 1880-ban (Szerkesztette Magyarország településeinek vallási adataiból (1880-1949) Lövei Zsuzsanna)
237
Az 1890-es évek első felében sok korszerű, liberális egyházpolitikai törvény született: a kötelező polgári házasságról, a válásról, az anyakönywezetésről, a vegyes házasságból születető gyermekek vallásáról, az izraelita vallás egyenjogúsításáról. Ezek a törvények hozták létre a bevett, ismert és el nem ismert vallások rendszerét. A bevett felekezetek közé tartozott a római és görög katolikus, az ortodox, a református, az evangélikus, az unitárius és az izraelita egyház (1895-től). Ezek a felekezetek különböző kiváltságokban részesültek, pl. iskoláik állami támogatást kaptak, illetve az állam egyházuk fenntartásához is hozzájárult. Az ismert felekezetek közé azok az egyházak tartoztak, akik szabadon működhettek, de nem részesültek állami támogatásban, mint pl. az iszlám vagy a baptista egyház. Az el nem ismert felekezeteknek (amelyeket szektáknak is neveztek, pl. adventisták, nazarénusok, pünkösdisták, Jehova tanúi stb.) működése a gyülekezési jog általános szabályai szerint volt lehetséges (HUNYADI L. 1998). A XIX. század végén a megye területén a bevett felekezetek voltak legnagyobb számban, illetve az ismert felekezetek közül a baptista egyház már 1875-től működik Gyulán, az el nem ismert gyülekezetek inkább a XX. századtól vannak jelen a régióban. A megye vallási közösségeinek helyzete a XX. század elejétől 1949-ig A történelmi Magyarország nem csak soknemzetiségű, hanem szinte egyedülállóan vegyes felekezetű ország is volt. - A XX. század eleje óta a nemzetiségek között általánossá vált a kétnyelvűség. A Monarchia területén lefolytatott utolsó magyar népszámlálás során 1910-ben (4. ábra), a megyében 32,1%-ot római katolikusként, 0,43%-át görög katolikusként, 31,9%-ot reformátusként, 27,92%-ot evangélikusként, 4,81%-ot ortodoxként, 2,21%-ot pedig izraelitaként írtak össze. Az I. világháború után, a trianoni békekötést követően, Békés megye lakossága 310,2 ezer fő, ebből 35% római katolikus, 31,5% református, 27,5 % evangélikus, míg az ortodox és az egyéb vallásúak aránya közel 3% volt. Trianonnal nem csak az ország nemzetiségi viszonyai változtak meg, hanem a felekezeti viszonyok is jelentősen módosultak. 1941 (5. ábra) és 1949 (6. ábra) között a lakosság száma a háborús veszteségek miatt 472,5 ezerről 469,5 ezerre csökkent. A katolikusok aránya 36%-ról 39%- ra, a reformátusoké 31,3%-ról 33,5%-ra növekedett. Az evangélikusoké 26,2%-ról 22,65%-ra csökkent, ez köszönhető az ekkor már elkezdődött szlovák-magyar népesség cserének. Az izraelita hívők száma a zsidóüldözések, deportálások miatt 7 027-ről 1900-ra csökkent.
238
Hajdú vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Csongrád vármegye
Arad vármegye
Jelmagyarázat
Csanád vármegye él. 4k
Izraelita Ortodox Katolikus (görg. róm.) Evangélikus Református
50 km
4. ábra Békés megye népességének vallási megoszlása 1910-ben (Szerkesztette Magyarország településeinek vallási adataiból (1880-1949) Lövei Zsuzsanna) A megyében 1941-ben mintegy 7 027 zsidó (izraelita vallású) élt. A legnagyobb közösség a békéscsabai (kb. 2500 fö) volt. 1944 áprilisa és júniusa között először gettóba kényszeríttették, majd deportálták a magyar anyanyelvű és kultúrájú zsidó családokat. A szerelvények többségét azonban nem Auschwitzba, hanem a Bécs melletti Strasshofba
239
irányították. így a szerencsés véletlennek köszönhetően a régióban élő zsidók nagyobb arányban élték túl a megpróbáltatásokat, mint a más megyékből valók. Az 1949. évi népszámláláskor kb.5 ezerrel kevesebb izraelita vallású volt a megyében, mint 9 évvel korábban. Ha figyelembe vesszük, hogy a túlélők közül sokan elhagyták szülőföldjüket, a fővárosba vagy külföldre (USA, Izrael) távoztak, akkor is legalább 3000-re becsülhetjük a megyei zsidóközösségek háborús veszteségeit.
Hajdú-Bihar vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Csongrád vármegye f
5. ábra Békés megye népességének vallási megoszlása 1941-ben (Szerkesztette Magyarország településeinek vallási adataiból (1880-1949) Lövei Zsuzsanna)
240
Hajdú-Bihar megye
1
Jász-Nagykun-Szolnok megyeS
• Csongrád megye
Románia
Jelmagyarázat Izraelita Ortodox Katolikus (gör. róm.) Evangélikus Református Felekezeten kivüli
0
10
• • •
40 km
— ^
6. ábra Békés megye népességének vallási megoszlása 1949-ben Szerkesztette Magyarország településeinek vallási adataiból (1880-1949) Lövei Zsuzsanna A II. világháború után bekövetkezett erőszakos ki- és betelepítések (szlovák, német) hatása sem elhanyagolható a vallási térszerkezet alakulására. A lakosság egy részének kicserélődése megváltoztatta elsősorban a német-és szlováklakta települések vallási összetételét. Az 1949. évi népszámlálás szerint Békés megye leginkább fogyó települései azok voltak, amelyeket valamilyen formában érintett a népességcsere (németek kitelepítése: Mezőberény, Elek, Medgyesegyháza, Medgyesbodzás, Pusztaottlaka; szlovákoké: Békéscsaba, Szarvas, Endrőd, Nagybánhegyes, Tótkomlós). Mindenek előtt a
241
római katolikusok és kisebb mértékben a reformátusok aránya növekedett, míg az evangélikusoké csökkent. Békéscsabára nemcsak Szlovákiából, hanem Erdélyből is érkezetek nagyobb számban magyarok, s így az említett két (római katolikus, református) egyházközösség lélekszámának növekedéséhez mindkét bevándorlási "hullám" hozzájárult. Békés megye területéről 1949-ben közel 20 ezer evangélikus hiányzott, akiknek döntő többsége a lakosságcserének köszönhetően költözött el. Kivételt csak a közel ezer berényi kitelepített és elmenekült német, valamint azok az orosházi, békéscsabai vagy nagyszénási földművesek képeznek, akik az ország más területeire költöztek a földhözjutás reményében. Ugyanakkor a felekezetek lélekszámát csökkentették a háborús veszteségek. Pontosan nem ismerjük, hogy milyen volt ekkor a népesség természetes szaporodása ezen (1941 és 1949 között) időszakban. Egyértelmű, hogy Nagybánhegyes, Tótkomlós lutheránus közösségeinek ezret (ezreket) meghaladó fogyását a lakosságcsere okozta. Kondoros és Csabacsűd kitelepülő evangélikusait viszont nagyrészt pótolták a beköltözések, de előfordultak olyan esetek is, hogy korábban Szarvason élő földművesek Csabacsűdön vagy Kondoroson kaptak földet, és már e települések lakóiként távoztak Szlovákiába 111. Összegzés Szent István egyházszervező munkájának köszönhetően Békés megyében is kialakult, meggyökeresedett és uralkodóvá vált a kereszténység és az egyház szervezet a XII. század elejére. A XVI. század elején a reformáció gyors terjedésének köszönhetően a népesség többsége protestáns lett. A török hódoltság idején a lakosság nagy része elmenekült, a megye területe pusztává vált, élet csak a vizek védte mocsaras területeken volt, a vallási közösségek elsorvadtak. A XVIII. század elején az eredeti lakosság közül csak kevesen tértek vissza, főként reformátusok. Harruckern János Györgynek köszönhetően megkezdődött a különböző nyelvű és vallású népesség betelepítése, így az evangélikus és római katolikus hívők száma egyre nőtt. A XIX. század elején befejeződtek a betelepítések a vallás térbeli szerkezete körvonalazódni látszott, nagy részben ki is alakult, a megyében ekkor protestáns többség volt. A Békés megyében a római katolikus lakosság arányának növekedése a 1848-49es szabadságharc utáni Habsburg-ház valláspolitikájának köszönhető, így az egyház pozíciója megerősödött az áttérések aránya megnövekedett, a protestáns hívek száma csökkent. Ebben az időben az izraeliták lassú beszivárgása figyelhető meg a nagyobb településeken. A XX. század elején a hívő római katolikusok száma a legmagasabb. Az I. világháborút követő erőszakos határrendezések, később a politikai változások újabb vándorlásra kényszeríttették a megyében élő népesség egy részét (LÖVEI Zs. 2002). A II. világháború után bekövetkezett erőszakos ki- és betelepítések (szlovák, német) hatása sem elhanyagolható a vallási térszerkezet alakulására. A lakosság egy részének kicserélődése a korábban főként német-és szlováklakta települések vallási összetételét változtatta meg.
242
Irodalom FÉNYES E. (1851) Magyarország geográphia szótára, 1-2. kötet, Pest. 350 o. HARSÁNY M. (1936): Békés vármegye története: in Békés vármegye (szerk.: Márkus György) Békésvármegye Monográfiája szerkesztősége és kiadóhivatala, Budapest, 80-85. o. HORNYÁNSZKY V. (1858) Geographisches Lexikon des Königreichs Ungarn serbischen Woiwodschaft mit dem temescher Banate, Pest. GYÖRFFY GY. (1987): Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I., Békés, Csanád térkép melléklete, Akadémiai kiadó, Budapest. HUNYADI L. (1998): A Felvidék történeti vallásföldrajza: in: Frisnyák S. (szerk.) A Felvidék történeti földrajza, Nyíregyháza, 133-145. o. JUHÁSZ I. (1996): Vésztő Mágori domb, Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtára 172, Kiadja a TKM Egyesület, Veszprém, 21. o. Kerék M. (1939): A magyar földkérdés: in A Magyarország települési viszonyainak kialakulása a török hódoltság korától a kiegyezésig, Mefhosz kiadó, Budapest, 10, 12. o. LÖVEI Zs. (2002): Békés megye vallásföldrajza, diplomaterv, Miskolci Egyetem, Társadalomföldrajz Tanszék, Miskolc, 25, 47, 48. o. Magyarország településeinek vallási adatai (1880-1949) I-II. kötet, KSH, Budapest, 1997. Nagy L. (1828): Notitiae Politico-Geographico-Statisticae Inclyti Regni Hungáriáé, Partiumque Eidem Adnexarum, Buda. TÁBORSZKY L. (2000): Evangélikusok a Körösök vidékén: in: Havassy P. (szerk.) Egyházak a Körösök vidékén, Erkel Ferenc Múzeum-Dürer terem, Gyula. 27-29. o. \ 11 http://www.intaki.hu/docs/cdl/kugler/kugIer.htm
243
