BábosHázi Figyelő 2013. március - április Online kiadás
Klasszikus Grimm mese új értelmezésben Bábszínházunkban A farkas és a hét kecskegida című előadás felújító próbái már javában zajlanak. A Kolozsi Angéla által dramatizált történetet Kuthy Ágnes 2008-ban már egyszer megrendezte. Az akkori előadásról Láposi Terka írt kritikát az Art Limes folyóirat 2011. decemberi számában Tradíció és modernitás a mai magyar bábművészetben címmel, melyben a magyar bábművészet képi diskurzusában zajló progresszív változást és a vizuális határok szétfeszítését elemezte, példaként említve erre a folyamatra A farkas és a hét kecskegida című előadást. Bízva abban, hogy az előadás megtekintéséhez többen kedvet kapnak majd, részleteket közlünk a tanulmányból. Részlet a Tradíció és modernitás a mai magyar bábművészetben című tanulmányból1, valamint a Formalista vizuális színházi előadás öt éves kortól című dolgozatból2. A posztmodern (narratíva) és a bábszínház Kuthy Ágnes3 formalista vizuális színházat mutat gyermekközönségének. Komplex színházi megvalósításra, a színházi előadás alkotó elemeinek egyenrangúságára törekszik, ahol a fény, a mozgás, a tánc, a szöveg zeneisége, a zenei világ atmoszférája, a színész teste, az arc mimikátlan, szinte maszkos rezzenetlensége, a kitartott tekintetek, az akrobatikus koreográfia mind a rendezői koncepció részét képezik. A merész formabontás, festőien szép, expresszionista fényhatások, a képi stilizáció redukáltsága, a tér architektonikussága, minden dramaturgiai szerepet kap, s lelkiállapotok kifejezésére alkalmas. Kuthy pszichoanalitikus meseértelmezését nem rejti mélyre, s így az előadás rétegei igen izgalmas rendszert adnak. Nem egy teoretikus modellt tükröz, hanem emberi minőséget fogalmaz és rendel az eredeti mesei szerepkörök mellé. A gyermekek életében orientációs központ az identitás kialakítása: hogyan ragadjuk meg identitásunk centrumát, milyen szocializációs kódok vesznek körül, milyen viselkedési jelek állnak bennem szemantikai egységgé, a jelentésképződést kik segítik? Ezeket a lényegi személyiség-alkotókat a mesék által alakíthatjuk - ezt tartja a fiatal alkotó fontosnak. A Kuthy-bábszínház sajátosságainak markáns jellemzője a látvány, a vizualitás a maga totális és tisztán fogalmazott képi rendszerével. A tervező, Fodor Viola és a rendező alkotópáros egymásra találása szellemi dimenzióban telitalálat. Erősen architektonikus, formalista, strukturalista térszerkezet, modellszerűen tiszta, steril plasztikai viszonylatok, festői „elanyagtalanítás” által létrehozott térképzet, monokróm festészettel rokon, homogén, egyszínű felületek belső tónusértékeit érvényesítő képiség az, amit Fodor4 tervezett. 1
A tanulmány az Art Limes folyóirat 2011. decemberi számában jelent meg. Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, Bölcsészettudományi Kar, 2010. 3 Kuthy Ágnes: 1994-ben a Kolibri Színház stúdiójában bábszínészetet tanult, majd 2001-től 2003-ig a berlini Ernst Busch Színművészeti Főiskola bábrendező szakos hallgatója volt. 2007-ben a Veszprémi Egyetemen színháztörténészként végzett. Napjainkban bábrendező és látványtervezőként foglalkoztatott alkotó. 4 Fodor Viola: díszlet-jelmeztervező. 1998-2000 között rajz és művelődésszervező szakon tanult a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. 2005-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervezői szakán. 2005-ben megkapta a Corvina Alapítvány diplomadíját, 2006-ban a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 2005. évi diplomadíját. 2003-ban részt vett a Prágai Quadriennálén. 2
Elidegenítő, lemerevítő, távolságtartó, hűvös, személytelen a viszony a téri elemek között, szinte anyagszerűtlenné tett egységes felületek, mértanias pontosságú vonalvezetés, vizuális alapformák ismételgetése – ez mind jellemző a látványra, díszletekre, a téri alkotóelemekre. A képi architektúra a strukturalizmus és a konstruktivizmus eszközeit használja, hiszen olyannyira a szerkezetelvűség van jelen, hogy a művész, mint modellépítő, vizuális alapelemekből, ezen alapelemek egymáshoz való viszonyából egy képi rendszert épít fel. A forma, a szerkezet, a rendszer végtelenül lecsupaszított. A látott színpadi, épített alkotás egy hatalmas önvezérlésű struktúra. A forma jelentése nem fontos, csak a szerkezete, amely a valóság teljességét tartalmazza, hiszen van lent, fent, közép, van mélység és magaslat, vannak párhuzamosak és merőlegesek. A színpadi látvány elemi részecskékből áll, ezeket variálja a tervező, így ezen elemek szabad kombinációja van a szemünk előtt. Moduláris rend uralkodik a színpadon. A minimál art is jelen van e mesei téri atmoszférában. A geometrikusságot is úgy kezeli a tervező, hogy a geometrikus idomokká egyszerűsített formái nem akarnak semmi mögöttes tartalmat, érzelmet, jelképet, személyes kézjegyet ábrázolni. A színek optikai törvényeit figyelembe vevő variációs bázis fegyelmezett rendjét látom, ahol a fehér és fekete közötti szürkék kapnak értelmet, s a gidák, a gyerekek szinte leheletérzékenyen, de éles felütésekben a szivárvány, a prizma hetességét jelenítik meg. Érdekes, sokat sejtető szimultaneitás ez is az alkotóktól: a hét gyermek a fehér fény prizmával való szétbontásával nyert „alakok”; a színskála egyik véglete a tiszta fehér egy kevés, itt-ott kisejlő barnával, földszínnel a mama; a skála másik vége a fekete, koszos szürke, a farkas. Ez, a jelmezekben jelentést nyert szimbolika tér vissza a téri elemek vizuális szótárában is: lineáris vonalak mind feketében lesznek jelen, így fekete a padlózat, de fekete a portál is, aminek különös íves hajlata, mintegy fényképező lencséje megtanítja a szemeket fókuszálni. Ezt szolgálja a működésükben szokatlan, már-már földöntúli függőlegesek ritmusa, mely mozgalmas, mégis egyensúlyos lüktetést ad a színpadképnek. A fehér és ennek tónusai egy festői op art panelhálót, falakat jelenítenek meg, melyek a „falon való átlépéseknek”, áttűnéseknek veszélyét is jelenthetik. Akciókban való felhasználásuk drámai hangsúlyt kap, izgalmas képi látványt nyújtanak. S mindezt a képi architektonikát plasztikussá teszi, megfesti, sőt dramaturgiailag is értelmezi a fény játéka. A stilizáció azonnal más karakterológiát mutat, ahogy a nagy homogén felületeken a fény által változnak, mélyülnek a színek. Értelmet nyer a plaszticitás, a tér perspektivikus rétegei kitágulnak, és mintegy mitologikus méreteket ölt minden e konstruktív szerkezetben. Az idő kap általuk dimenziót.
Az eddig elmondottakat erősíti a színészek maszkírozása: vastag, fehér máz, azaz maszk fedi el igazi énjüket, és az új, festőien „más” adja meg szerep-énjüket. Az arc a festéstől rezzenéstelen, merev, mimikátlan, szinte érzelemmentes, csak a haj komponáltsága az, ami a megkülönböztetést gazdagítja. Az anya telt, kerekded idomú, mozdulatai visszafogottak, megfontoltabbak, arcfestése, maszkírozása a nagy szemeit hangsúlyozza, de alapvetően lágy idomok jellemzik, hangja búgó, meleg intonációjú, ősanyai archetípus, aki mindenáron megvédi, mert bizalmat áraszt, a veszélytől gyermekeit. A sötét, ballonkabátos alak, a farkas, a leselkedő gonosz vékony, mozgása gyors, fürge, kiszámíthatatlan, időnként ijesztően szögletes, hangja karcos. Ő a fenyegető gonosz, az ismeretlen veszély. A néző állásfoglalása, akár gyermek, akár felnőtt nézőről van szó vele szemben egyértelmű: tagadás. A gyerekek (gidák) olyan széles skálán jelenítenek meg tipikus gyermeki személyiségjegyeket, hogy a nézői gyermekek azonosulása egy-egy gidához szinte törvényszerű, s természetes. A rendezői koncepció következő bravúrja, hogy finom, intellektuális színházi eszközökkel a nézőgyermekre bízza a választást: vajon melyik lennék én? Napjaink pszichológiai krimijét látja a gyermek egy többrétegű értelmezési síkon megfejthető mesei közegben. A színészt a testmozgás járulékos elemként jellemzi, egyénesíti mindegyikőjük lelki árnyaltságát. A nagyon fegyelmezett, erős mederben tartott gesztusnyelv, a szinkronmozgások pontos végrehajtása, mozdulataik időnként koordinátákba való beszűkítése szintén a formalista, vizuális színházi nyelvet bizonyítják. Az előadás tárgyi világa minimál, nem természetes, sőt, a fejlődés-lélektan által bizonyított, valóságos gyermeki világtól nagyon távoli, rideg. Egy képzeletbeli világ megkonstruálása ez, ahol mindennek a jelenléte lényegi ugyan, de csak a többi színházi alkotóelemmel nyer jelentést. A produkció legkarakteresebb vonása, hogy következetesen nem engedi működésbe lépni esztétikai beidegződéseinket, minden hideg, távolságtartó, mégis többrétegű narratívákat vált ki a nézőből. Az előadás többszólamú jelentésértelmezést nyer a felnőtt nézőben: hűen, de formai lecsupaszítással interpretálja Grimmék meséjét, ugyanakkor jelenünk emberi problémáit (családban előforduló konfliktusokat, testvéri viszonyrendszereket, a gyermek és szülő, illetve gyermek és felnőtt nevelési stratégiáit), a szocializációs folyamat sérülékenységét is színpadra állítja. S valójában ennél is mélyebb távlatra, mitológiai kontextusba helyezi a történetvezetést, éppen a formabontó képisége miatt. Láposi Terka
A farkas és a hét kecskegida
Bábszínházunk A farkas és a hét kecskegida című előadás bemutatójára készül, melyet Kuthy Ágnes 2008 februárjában egyszer már megrendezett a Vojtina színpadán. Papp Melinda, egykori „vojtinás” a készülő előadás kapcsán interjút készített akkoriban a rendezővel. Ebből idézünk most. Milyen viszonyban állsz a mesékkel? Van-e kedvenced? Egész életemben mesék között éltem. Soha nem éreztem azt, hogy kinőttem volna a mesevilágból. Ha kamaszként beteg voltam, meséket olvastam, hogy meggyógyuljak. A „Ki mit tud?”-okra mesékkel készültem. Az Óvónőképző Szakközépiskola elvégzése után meseés irodalomközpontú csoportot vezettem. Szóval nem véletlen, hogy a bábszínházban kötöttem ki. Kedvenc mesém? A hangulatomtól függ… Miért választottad épp a farkas és a hét kecskegida történetét? Ebben a mesében, amit szinte minden gyerek ismer, az idegentől való félelemről, az egyedül maradás miatt érzett szorongásról van szó, s ezek az érzések mélyen élnek a gyerekekben is. Amit nem ismerünk, attól félünk, vagy nem fogadjuk el a létezését. Ha megismerjük, akkor már le is tudjuk győzni. Az ismert Grimm-meséhez képest (a hét kecskegida mamája elmegy otthonról, a farkas különféle cselekkel be akar jutni a gidákhoz, hogy megegye őket, s ez sikerül is neki, ám a végén pórul jár) mennyiben más a színpadra kerülő változat? Kolozsi Angélával, a szöveg írójával együtt adtunk nevet és jellemvonásokat a mese szereplőinek. A hét kisgida közül kiemeltünk egyet, Kázmért. Ő az, aki nem hisz a farkas létezésében, sőt, szemtelenül kineveti aggódó édesanyját. Így kellőképpen megbűnhődik, amikor a Farkas második megjelenésekor egy testvére sem hisz neki. Kázmérnak – a „középső gyerekekhez” hasonlóan – minden testvérével van valami nézeteltérése. Nagyon szeretne megfelelni anyának, ki akar törni a „rossz gyerek” skatulyából, de kitörési kísérletei után még rosszabbnak látják a családtagjai. Az Anya nélkül végigélt nehéz nap után kiderül, hogy ő valójában egy érzékeny, okos gyerek, aki – bár ha nehezen érteti is meg magát a többiekkel – egyedül képes segíteni testvérein. A Te mesehőseid ember-gyerekszerűen kerülnek emberi helyzetekbe: a legidősebb testvér iskolai dolgozatra készül, a kicsik rosszalkodnak, Anya mos, főz, takarít, boltba megy, egy gyanús idegen becsönget a gyerekekhez. Miért alakult így a történet? A Grimm-mesék nagyon kedvesek, de néha kissé rövidek és felületesek. Példa erre egy másik Grimmmeséből készült előadásom, aminek a színpadra állításakor egy hónapig küszködtünk azzal, hogy kitaláljuk, miért nem eszi meg a farkas ott helyben
Piroskát, és miért nem azután megy a nagymamához. Erre nem kapunk pontos választ Grimméktől. Ahhoz, hogy egy 5 perces mesét egy órás előadásként színre vigyünk, pontos szituációkra és konfliktusra van szükség. Ehhez olyan élethelyzeteket kerestünk, amelyek a gyerekek számára ismerősek, amit ők is nap, mint nap átélhetnek, amikkel kapcsolatban kérdéseket tehetnek fel maguknak és szüleiknek, és amikre a mese által választ is kaphatnak. Ehhez az elképzeléshez milyen bábokat, díszleteket, hangulatot álmodtál? Az előadásban nem bábként kelnek életre a mese szereplői, hanem jelmezes-maszkos emberi alakként (tervező: Fodor Viola). Azt szeretném, hogy a szöveg zeneisége, a zenei világ (zeneszerző: Darvas Benedek), a tér- és fényhatások, a tánc, a mozgás, az akrobatika (koreográfus: Fosztó András), a zsonglőrködés egyformán fontos szerepet kapjon a játék során. A formalista, vizuális színház áll hozzám a legközelebb, ahol a fénynek dramaturgiai szerepe van, a színész mozgása alkalmas a lelkiállapotok testi kifejezésére, s ahol a szövegmondás pontos és zenei. A Berlinben látott előadások, illetve az ottani főiskolán tanultak hatására engem azok az előadások vonzanak, ahol komplex, teljes színházi megvalósulás történik, ahol a tértervezéstől a színész és báb kölcsönhatásáig mindenről egyenrangú alkotóelemként szólhatunk.
Kuthy Ági levelezőtársa és tollnoka: Papp Melinda
„A színészi jelenlétben hiszek” Állítja Olasz Szabó Soma fiatal színész, aki a felújított A farkas és a hét kecskegida című előadásunkban vendégszereplőként vett részt.
Mikor fogalmazódott meg benned, hogy a színészi pályát választod? A debreceni Ady Endre Gimnáziumban kezdtem a tanulmányaimat hatosztályos képzésben. Nem igazán találtam a helyem, túlérzékeny voltam, ezért kilencedik osztályos koromban átmentem a dráma tagozatra édesapám javaslatára. A színészet iránti elhivatottság viszonylag későn, tizenhat évesen fogalmazódott meg bennem. Egy versmondó-verseny döbbentett arra rá, hogy ez az én utam, tulajdonképpen a verseken keresztül szerettem meg a színészetet. Előnyt vagy hátrányt jelentett számodra a pályán, hogy édesapád, O. Szabó István szintén színész? Azt leszámítva, hogy rengeteget tanultam tőle szakmailag, többet, mint az összes tanáromtól együttesen, semmi köze nem volt apámnak ahhoz, hogy én a színészi pályát választottam. Soha nem is jelentett előnyt. Apám pályája nagyon sikeresen indult, már a főiskolán sztárként kezelték, az „új Soós Imrét” látták benne. Diploma után Debrecenbe szerződött, ahol tíz évig volt társulati tag. Én is itt születtem. Másfél éves koromban azonban a szüleim elváltak, és én az édesapámmal Budapestre kerültem, nővérem pedig Debrecenben maradt anyámmal. A gimnázium elvégzése után a Színművészeti Egyetemre kerültél. Mesélj ezekről az évekről! Az Adyban nagyon sok lehetőséget kaptam, versmondásban és éneklésben sikerélményeim voltak, ettől túl nagy lett az önbizalmam, önteltté váltam. A Színművészetin azonban két mesterségóra is elég volt ahhoz, hogy megváltozzon a helyzetem. Máté Gábor osztályfőnököm mellett ráadásul folyamatos megfelelési kényszert éreztem, ami eleve alkalmatlanná tett arra, hogy jól teljesítsek. Világnézetem is teljesen más volt az osztályfőnökeimhez képest. Én sokkal konzervatívabb értékeket képviseltem. Az osztályfőnökeimtől realista színjátszást tanultam, nagyon sok formalista előadást hoztunk létre, amiért én nem kimondottan rajongtam. Jobban kedvelem a színészi jelenlétre és játékra kihegyezett, tehát színészközpontú előadásokat a rendezői ötletekre és pl. vizuális hatásokra vagy formalista megoldásokra épülő vagy elvonatkoztatott előadásoknál. Jobban leköt a jó színész játéka, mint a rendező ötlete. A Színművészetin mely előadás volt a legmeghatározóbb számodra, amiben részt vettél? Harmadévesek voltunk, amikor Schilling Árpáddal közösen készítettünk egy Hamlet feldolgozást. Szövegcentrikus előadás volt, mely hozzám mindig is közel állt, hiszen a versmondás felől érkeztem a pályára. A beszéddel, a szövegértelmezéssel soha nem volt problémám. Gálffi László tanár úr beszédórái éppen ezért nagyobb sikerélményt jelentettek, mint a mesterségórák.
A Színművészeti elvégzése után merre vezetett az utad? Az iskola elvégzése után szabadúszóként kezdtem a pályát. A budapesti Evangélium Színházban játszottam Csongor szerepét a Csongor és Tündében, valamint a Bölcs Náthán című Lessing-drámában az ifjú templomos lovagot. Az előbbiben édesapámmal együtt léptünk színpadra, az utóbbit ő rendezte. Mindkét előadás viszonylag statikus és szövegcentrikus volt, nagyon szerettem őket, éreztem, ahogy fejlődök a játék közben. Játszottam még a Budapesti Kamaraszínházban a Mocorgóban, azt követően pedig egy független előadásban, a Nyavalyások című musicalben. Mielőtt Debrecenbe jöttem volna a Miskolci Nemzeti Színházban volt szerződésem Halasi Imre igazgatása alatt. Általában a fiatal szerelmes férfiak szerepét osztották rám a rendezők, kevés komikus karaktert játszottam, pedig úgy érzem, sokat tudnék fejlődni, és lenne is honnan hova, ha ilyen típusú szerepek is megtalálnának. Egyszemélyes előadásodat, Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményét tavaly mutattad be. Igen, 2012-ben volt a bemutató az Ady Endre Gimnáziumban. Egy széken ülve a teljes művet, húzás nélkül, két felvonásban, két és fél óra terjedelemben adom elő. A szöveget zenei betétek is erősítik, melyet Nagy Nándi, zeneszerző, a Miskolci Nemzeti Színház egyik kórustagja segítségével állítottuk össze. Az előadás előkészületei és próbái Miskolcon kezdődtek el még Halasi Imre igazgatása alatt. Szerettem volna Miskolcon elsősorban diákoknak játszani az előadást, de igazgatóváltás történt, és Kiss Csaba, az új színházvezető, nem hosszabbította meg a szerződésemet. Az apostol előadás sorsát is rövidre zárta, amikor kijelentette, hogy ő személy szerint nem hisz ebben a műben, ez most nem érdekli, tehát nem tudja támogatni. Mindezt persze úgy tette, hogy meg se nézte az előadást. Hasonlóan egyszemélyes előadásként játszottam Petőfi Bolond Istók című művét egy színházi nevelési program részeként tavaly ősztől idén tavaszig a Debreceni Egyetemen. Tanítasz is a debreceni Ady Endre Gimnáziumban. Három évvel ezelőtt még Miskolcon voltam szerződésben, amikor elkezdtem tanítani a volt gimnáziumomban. Művészi beszéd órákat tartok, ahol klasszikus költők és prózaírók szövegein keresztül az anyanyelvünket, annak bölcsességét szeretném megszerettetni a diákokkal. Tulajdonképpen nem az a legeslegfőbb célom, hogy művészi beszédre oktassam őket, hanem hogy megtanítsam őket értelmesen, tisztán beszélni. Hogy érzed most magad, milyen terveid vannak? Sokkal nagyobb erőt érzek magamban, mint amennyit igazából használnom kell a mindennapokban. Egyszer majd szeretném megrendezni az Arany János által fordított Hamlet drámát egy négyöt főből álló csapattal, szcenikai háttér nélkül. Az ötletet a Krétakör Schilling Árpád rendezte Hamlet előadása adta, amelyet minimalista módon három színész játszott. A jövő évadra vonatkozóan még nincsenek konkrét terveim. Jelenleg a Csokonai Színház új igazgatójától várom a visszajelzést, hogy tud-e foglalkoztatni a következő évben. Szeretnék Debrecenben maradni, szeretem ezt a várost, lokálpatrióta vagyok.
Tóth Dénes: Érzéki színház Könyvbemutató
Éppen harminc esztendeje, 1983. március 15-én mutatkozott be Debrecenben a város szocializmus idején első, az országban második kulturális egyesülete: a Vojtina Bábszínház, a Lux zenekar, az Unió Mozgásszín és Oláh Tibor fotóművész alkotta Pódium Műhely. Bemutatkozó összművészeti előadásukat Atlantisz címmel adták elő a Kossuth téren. A jubileum alkalmán, március 15-én 15 órától Szabó Tibor, a Pódium Műhely Egyesület elnöke mutatja be a Vojtina Bábszínházban Tóth Dénesnek, az Unió Mozgásszín volt művészeti vezetőjének az 1972-2002 között Debrecenben létrejött amatőr és alternatív produkciókról szóló Érzéki színház című kötetét.
Blattner Géza-díjat kapott Grosschmid Erik, tervező
Nemzeti ünnepünk alkalmából a kultúra területén végzett kiemelkedő művészi tevékenység elismerésére szakmai díjakat adtak át március 14-én. Az idei Blattner Gézadíjat, amely kiemelkedő bábművészeti tevékenység elismerésére adományozható, Grosschmid Erik, díszlet-, báb- és jelmeztervező, szcenikus kapta. Erik bábszínházunk több előadásában működött már közre tervezőként és kivitelezőként egyaránt. Az idei évadban az Aliz, a lány, aki követte a fehér nyuszit című előadás látványvilágát, valamint A fülemüle színpadképét tervezte. Szívből gratulálunk a díjhoz!
Az okos lány Budapesten
Március 22-én, pénteken Az okos lány című előadásunkkal vendégszerepeltünk Pesthidegkúton közel 250 általános iskolás gyerek előtt a Klebelsberg Kultúrkúriában.
Kiállítások a Vojtinában Április 14-ig volt látogatható Olekszandr Bilozub ukrán díszlet-, és jelmeztervező, színész és rendező METAMORFÓZISOK (Átváltozok) című kiállítása bábszínházunkban. A költészetnek is lehet színháza. Olekszandr Bilozub által teremtett látványvilág ilyen. Lírai, allegorikus, jelképekkel megszólaló képköltészet. Terei és formái is képesek metamorfózisra. Képi hangsúlyok – szándékok – tulajdonságok – gesztusok segítik a látványban megtestesülő átváltozások sorát, a képi metaforák teljességét. A létidő örökkévalósága és az ideiglenesség egyidejű jelenléte adja színpadképeinek egyediségét és ugyanakkori egyetemességét. Ezt követően április 22-től PRAXIS címmel a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola díszlet-, és jelmeztervező szakos hallgatóinak munkáit állítjuk ki. Tanulmányrajzok, absztrakciók, mintatervek fázisaiból építkező kortárs táncszínházi öltözetek, próbababák, bábuk, Shakespeare korát idéző látványtervek kontextusa foglalja össze a tárlaton felépített teret. Kiállító hallgatók: Benke Lilla, Bodrogi Bernadett Dóra, Bartunek Dániel, Jeges Alexandra, Mahlmeister Zsuzsa, Papp Nikolett, Pető Krisztián, Szász Vivien, Varga Szabolcs, Veres László Mestertanárok:Komlódi Judit festő-, Zakar József kerámia-, Erdei Tamás szobrászművész Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Varázsceruza Rajzpályázat
Legújabb Varázsceruza pályázatunkat a Grimm testvérek A farkas és a hét kecskegida című meséje ihlette. A tavasz előcsalogatta a kecskegidákat, akik meg sem álltak bábszínházunk színpadáig. Ha áprilisban ellátogattok hozzánk, találkozhattok mind a hét gidával. A mesében a kecskemama magára hagyta a kis gidákat, míg eleségért ment az erdőbe, de előtte óva intette őket a farkastól. Vigyáztak is a gidák, a furfangos farkasnak azonban mégis sikerült túljárni az eszükön, és bejutott hozzájuk a házba. S hogy mit tettek a gidák, amikor meglátták a farkast? Az első az asztal alá ugrott, a második az ágyba bújt, a harmadik a kályhába, a negyedik a konyhába, az ötödik a szekrénybe, a hatodik a mosdótál alá, a hetedik meg a faliórába. A gidák sokfelé bújtak a farkas elől, az mégis megtalálta őket, kivéve a legkisebbiket, amelyik a faliórában rejtőzött. Vajon hova bújhatott volna el a többi gida, hogy ne találja meg őket a farkas? Képzeljétek magatokat az egyik kis kecske helyébe, és rajzoljátok le nekünk azt a legjobb búvóhelyet, ahol biztosan nem talált volna rátok a farkas. Kérünk benneteket, hogy alkotásaitokat 2013. április 5-ig személyesen vagy postai úton küldjétek el nekünk a Vojtina Bábszínházba (4026 Debrecen, Kálvin tér 13.). Képeitek hátoldalára ne felejtsétek el ráírni a saját neveteket, életkorotokat, címeteket, iskolátok nevét és címét, otthoni telefonszámotokat vagy egyéb elérhetőségeteket, illetve a rajzpályázat címét: A legjobb búvóhely Képeitek közül Oláh Zsuzsa, a mi kecskemamánk és egyik kis gidája Kiss Gergely Máté választják majd ki a számukra legkedvesebbeket. A kiválasztott képek alkotóinak jutalma egy 3 fős családi belépő A farkas és a hét kecskegida április 28-i (vasárnap) vagy május 5-i (vasárnap) 10 órakor kezdődő előadására, valamint egy - az előadásról készült fotó -, melyet az előadás rendezője és a színészek aláírásukkal látnak el. Jókedvű rajzolást kívánunk!