AZ OROSZ IRODALOM ÉS KULTÚRA KELET ÉS NYUGAT VONZÁSÁBAN DOKTORI PROGRAM A DOKTORI PROGRAM VEZETŐJE: DR. HETÉNYI ZSUZSA DSC

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR IRODALOMTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

„AZ OROSZ IRODALOM ÉS KULTÚRA KELET ÉS NYUGAT VONZÁSÁBAN” DOKTORI PROGRAM

A DOKTORI ISKOLA VEZETŐJE: DR. KULCSÁR SZABÓ ERNŐ EGYETEMI TANÁR, A MTA RENDES TAGJA

A DOKTORI PROGRAM VEZETŐJE: DR. HETÉNYI ZSUZSA DSC. EGYETEMI TANÁR

GOLUB XÉNIA „A AZ

KŐ POÉTIKÁJA”

–

A R C H I T E K TO N I K A E LV E É S K É P E I

O S Z I P M A N D E L S TA M

K Ö LT É S Z E T É B E N

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

TÉMAVEZETŐ: DR. HAN ANNA CSC. HABILITÁLT EGYETEMI DOCENS

BUDAPEST, 2009. 1

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS CÉLKITŰZÉSEI Oszip Mandelstam Kő c. verseskötetének 1915 végén megjelent második kiadása alkalmából a Vesztnyik znanyija c. folyóirat 5–6. számában a következőket olvashatjuk egy névtelen recenzens tollából: „... versei a kristály hangján szólnak […], gondosan megmunkáltak, míves foglalatot kaptak, porcelán- és bronztárgyakat idéznek, szalonokba illő díszeket. Bennük a szellem uralkodik az érzelem felett, s a festőiség – a zeneiség felett. […] Mandelstam legtöbb motívuma a művészetből ered (a zenéből, a költészetből, az építészetből stb.). […] Mandelstam a művészet formáin keresztül szemléli a természet lelkét....”1

Mint az a korabeli irodalomkritikai források, s köztük a fenti recenzió is tanúsítja, Mandelstam költészete kapcsán két értelemben is beszélhetünk arról a kapcsolatról, amely a költőt a művészethez általában, illetve az egy es művésze ti ágakhoz fűzi: a „forma” szintjén (Mandelstam verseit mesterien megmunkált míves formakultúra jellemzi), valamint a tartalom szintjén. A kritikákban az is említésre kerül, hogy a különböző korok építészete, zenéje és irodalma Mandelstam költői világának mintegy „főszereplői”. A kortársak elsősorban az akmeista Mandelstam építészet iránti vonzalmát emelik ki, de különböző módon méltatják a környező világ tárgyi rekvizítumai és művészeti emlékei iránti fogékonyságát, és ezek megörökítésére irányuló hajlamát is. Éppen ez az alkotói attitűd ösztönzi kritikusait arra, hogy Mandelstamot “festőnek”, s költészetét “festészetnek” nevezzék, illetve olyan műfaji meghatározásokkal illessék verseit, mint a „portré”, „tájkép” vagy a „csendélet”. Azoknak a korabeli irodalomkritikai tanulmányoknak a sorából, amelyek Mandelstam költészetének a különböző művészeti ágakhoz fűződő viszonyát értelmezik, ki kell emelnünk V. M. Zsirmunszkij A szimbolizmus túlhaladói c. írását (1916), amelyben a posztszimbolizmus korának költői törekvéseit újszerűen 1 МАНДЕЛЬШТАМ О. Камень. Литературные памятники. Сост., статьи, комментарии: Л. Я. Гинзбург, А. Г. Мец, С. В. Василенко, Ю. Л. Фрейдин. Ленинград: «Наука», 1990. 233–234. Fordítás – G. X.

2

értelmezi, s ezért irodalomtörténeti jelentősége máig sem vesztett érvényességéből. Zsirmunszkij tanulmányában úgy ítéli meg, hogy Mandelstam költészetének valódi tárgyát nem a saját költői énje által közvetlenül érzékelt élet alkotja, hanem a mások által érzékelt, és a má sok művé szetében meg testesített élet.2 Dolgozatom kiindulópontjául éppen Mandelstam költői rendszerének ez a Zsirmunszkij által is kihangsúlyozott jellegzetessége szolgált, melyet a korabeli kritika mint „a természet lelkének a művészet formáin keresztül való szemlélését” fogalmazott meg. Mandelstam költői világának ebben a megkülönböztető jegyében rejlik életműve korai szakaszán a későbbi akmeista költői program kibontakozásának a lehetősége. Azé az akmeista programé, mely az architektonikus művészetet választja eszményül, s az architektonikát, az „építészetiséget” kiáltja ki elsődleges poétikai és esztétikai elvéül. Doktori értekezésemben Mandelstam építészeti orientációjának kialakulását kívánom nyomon követni, s az „építészetiség” mint formaalkotó elv mandelstami értelmezésének különböző poétikai aspektusait kimutatni. Ezen elv megnyilvánulásait Mandelstam költészetében mindenekelőtt a vizsgá latom tárgyául választott „építészeti” képekben, motívumokban látom (ide értve a többi nonverbális művészeti ággal kapcsolatos költő képeket is). A téma kutatásának elsődleges anyagául Mandelstam lírája szolgált, így a költő szépirodalmi és kritikai prózája csak másodlagos szerepében, a vizsgálat tágabb kontextusaként szerepel a dolgozatban. A dolgozat krono lógiai határait a kutatás tárgya szabta meg: az architektonikus művészet költői eszménye, s a belőle kibontakozó „kő poétikája”, értelemszerűen, leginkább a Kő c. kötetben követhető nyomon, jóllehet, az építészeti elv különböző megnyilvánulásai Mandelstam egész életművében tetten érhetők. Ezzel is magyarázható, hogy a kutatás során vizsgált szövegek között a Kő c. kötet korszakában (1908–1915) keletkezett versek dominálnak, illetve néhány olyan vers, melyek később Mandelstam Tristia c. második verseskötetébe kerültek be, ugyanakkor mind kronológiai, mind pedig tipológiai szempontból közel állnak az első 2 ZSIRMUNSZKIJ V. M.: A szimbolizmus túlhaladói. ZSIRMUNSZKIJ V. M. Irodalom, poétika. Válogatott tanulmányok. Budapest, Gondolat, 1981. 205.

3

kötet verseihez. (A „kő poétikája” terminust éppen ennek, a Mandelstam első kötetét, illetve a következő kötetbe sorolt néhány, 1916-ban keletkezett verset meghatározó poétikának a megjelölésére vezettem be.) Az 1916–1937 közötti korszak költészete így csak az értekezés utolsó fejezetében jelenik meg, mely a téma kutatásának további irányait igyekszik ezáltal kijelölni.

AZ „ÉPÍTÉSZETISÉG” FOGALMA ÉS „A KŐ POÉTIKÁJA” KIFEJEZÉS Dolgozatomban rendszeresen használom az „építésze tiség” (архитектурность) kifejezést, valamint az „építésze ti” jelzőt (például az „építészeti kép” szóösszetételben), s ez utóbbit többféle értelemben. Egyrészt szó szerinti jelentésében, az „építészet” szó szótári jelentéséből kiindulva: az „építészeti kép” olyan költői képet takar, mely a szűk értelemben vett építészethez mint művészeti ághoz köthető. Másrészt, tágabb értelemben véve, ezzel a jelzővel illetek minden „architektonikus” természetű jelenséget, melyek sajátságos mandelstami szemantikája a költő különböző megnyilvánulásaiból rekonstruálható. Az „építészet”, „architektúra” fogalmát Mandelstam is használja átvitt, tágabb értelemben is, például személyes, egzisztenciális síkon értelmezve („a személyiség architektúrája”) vagy kulturális, szociális jelenségekre alkalmazva („szociális architektúra”) azt. Az „építészetiség” tehát Mandelstam számára nemcsak esztétikai, hanem társadalmi és erkölcsi kategória is. A „kő poétikája” terminus bevezetésére M. N. Darvin tanulmánya indított, amelyet a szerző Mandelstam első, Kő c. kötetének, s benne és a kő-motívum vizsgálatának szentelt, s melynek alcímében „a cím poétikája” kifejezés szerepelt.3 A továbbiakban megkísérlem összefoglalni azokat a jelentéstartalmakat, melyek elsődleges szerepet játszanak az általam alkalmazott fogalmak, az „ építészetiség” ma ndelsta mi szemantikájának és a „kő poétikájának” megteremtésében Mandelstam életművében, mindenekelőtt költészetének akmeista 3 ДАРВИН М. Н. «Камень» Осипа Мандельштама: поэтика заглавия. Творчество Мандельштама и вопросы исторической поэтики. Кемерово, 1990. 57–65.

4

szakaszában. “… mi úgy visszük a gótikát a szavak viszonylataiba, mint Sebastian Bach a zenébe. Milyen őrült kezd építkezni anélkül, hogy hinne annak az anyagnak a valóságában, amelynek ellenállását épp le kell győznie. […] A kő mintegy más létre vágyakozott. Felfedezve az önmagában potenciálisan rejtőző dinamizmus képességét, mintegy felkéredzkedett a „keresztboltozatba” – hogy részt vegyen a hozzá hasonló erők örömteli kölcsönhatásában.[…] A sikeres építkezés első feltétele: a tér három dimenziója iránti őszinte, mélységes áhítat.4 […] Építeni nem más, mint harcolni az üresség ellen, hipnotizálni a teret.”5

Ezek a híres sorok, melyek Oszip Mandelstam Az akmeizmus hajnala című, 1912-ben írt programadó írásából származnak, számos olyan mozzanatot tartalmaznak, melyek a későbbiekben kulcsfontosságúvá váltak az akmeisták, s köztük Mandelstam költői tudatának formálódásában: az alkotómunka hasonlatosságát az építkezéshez, az anyag valóságába vetett hitet, a háromdimenziós világ kultuszát. Az építkezés magába foglalja a rendezetlenség, a káosz, s az űr, üresség elleni küzdelmet is; a költészet feladata tehát egyfelől dinamikus struktúrák, azaz architektonikusan szervezett terek létrehozása, másfelől pedig e terek benépesítése, otthonossá tétele a kultúra által. Az üres tér otthonossá tétele az érzékekkel felfogható, jelenvaló világ – annak minden dimenziójában való – elfogadását feltételezi. A költői tudat ilyen orientációja tehát maga után vonja a szimbolisták romantikus életérzésével, az evilágból való elvágyódással, a transzcendens értékvilágra irányuló világszemlélettel való tudatos szembehelyezkedést. A fenti idézetből kitűnik, hogy Mandelstam költői világképében az építészetet, a költészetet és Bach zenéjét a „gótika” rokonítja: a „gótika” pedig Mandelstam számára nem más, mint az architektonika elvére épülő kozmosz megteremtése. Az architektúra egyben rend és rendszer is, mégpedig dinamikus rendszer, az egymásnak feszülő erők játéka, élő organizmus. A 4 MANDELSTAM O. E. Árnyak tánca. Esztétikai írások. Vál., szerk. és utószó: Erdődi Gábor. Budapest, „Széphalom Könyvműhely”, 1992. 29–30. 5 МАНДЕЛЬШТАМ О. Э. Собрание сочинений в четырех томах. Под ред. проф. Г. П. Струве и Б. А. Филиппова. Москва: „Терра”, 1991. Т. II. 321. Fordítás – G. X.

5

középkor nagysága Mandelstam értelmezésében abban rejlik, hogy a világot „eleven egyensúlyként” élte meg, az egyensúly pedig „a racionalitás és a misztika nemes elegyében” jelentkezett.6 A hatalmas gótikus székesegyházak a középkori vallásos hit strukturális megtestesülései, melynek lényege az irracionális princípium és a skolasztikus logika organikus egysége, azaz az irracionalitásban feltárulkozó racionalitás. Ennek a „nemes elegynek” a vágya kell, hogy újjáéledjen a jelenben is, és arra ösztönözze a jelenkor emberét, hogy az őt körülvevő káoszt az architektonikus elvekhez való visszatérés révén próbálja leküzdeni. Az „építésze tiség” ma ndelsta mi érte lmezé sébe tehát, a kifejezés tágabb értelmében, olyan fogalmak és szemantikai jegyek tartoznak bele, mint a „térbeli strukturáltság”, az „anyagi megtestesülés”, a „hierarchikus felépítés”, „tömegek dinamikus egyensúlya”, „a világ eleven egyensúlyként való felfogása”, „az üresség és a nemlét elleni összeesküvés” („a létért való síkraszállás a nemléttel szemben”), „a közös javakért való cselekvés”, „racionalitás és a misztika nemes elegye” („az irracionális racionalizálása”), „európaiság”, „otthonosság” stb. Dolgozatom alapvető célkitűzése arra irányul, hogy kimutassam, hogyan aktualizálódnak és milyen formákban testesülnek meg ezek a fogalmak Mandelstam azon költői képeiben, melyek a különböző művészeti ágak témakörébe sorolhatók, vagy azzal valamiképp érintkeznek. A kutatá s perspektívájának kiszéle síté sét abban látom, hogy a káosz, a lét strukturálatlansága előli menekülés, illetve az abból kiutat jelentő menedék keresése vagy megteremtése, mely fontos eleme az építészetiség fogalmának is, a mandelstami életmű egészének általános jellemzője.

A KUTATÁS MÓDSZERE A Mandelstam költészetével foglalkozó szakirodalom többször említi a mande lsta mi életmű egységes, szigorúan strukturált, „architektonikus” jellegé t. Ezzel kapcsolatban általánosan elfogadott vélemény lett a Mandelstam-kutatásban, hogy a költő 6

MANDELSTAM 1992: 32.

6

életműve „egyetlen szöveget”, egységes szemantikai teret alkot. A különböző megfogalmazások mögött egyazon törvényszerűség felismerése áll: az egyes szemantikai elemek különböző szinten jelentkező kölcsönhatása révén egységes, dinamikus jelentésstruktúra jön létre. Éppen Mandelstam költői életművének koherenciája teszi lehetővé és indokolja is egyben az életmű különböző szakaszaiban keletkezett versekben ismétlődő, visszatérő motívumok vizsgálatát. Ugyanez az egységes, dinamikus struktúra szolgál továbbá alapul ahhoz is, hogy az egyes verseket tágabb kontextusban, a költő szépirodalmi és kritikai prózájának közegében szemléljük. Értekezésem tehát, módsze rtan i irány ultságát tekintve azon munkák közé sorolható, melyekben a kutatás fő célja a mandelstami életművön belül felismerhető összefüggések kimutatása, s melyek Mandelstam költői életművének fent említett, önmagát reflektáló és értelmező jellegét veszik alapul. A motívumok elemzése során a hangsúlyt következésképpen a szövegen belüli, illetve a kontextuális, nem pedig az intertextuális összefüggésekre helyeztem. Az egyes motívumok és gondolatok eredetének, a költői allúziók kérdését csak ott érintem, ahol az az „építészetiség” elvének pontosabb megvilágítását, értelmezését szolgálja. A kutatás módszerére tehát leginkább a költői szöveg motívumrendszerének és struk túrájának hagyományos irodalomtörténeti aspektusú ele mzése jellemző. E módszer legfőbb jellegzetessége, hogy a költői szövegeket tekinti kiindulópontul, s azok felől halad fokozatosan a költői tudat leírása, a vizsgált költői képek rendszerének rekonstrukciója felé. Ennek során a lehető legnagyobb objektivitásra törekszik Mandelstam egyes költői képeinek és eszméinek értelmezésében, miközben minimálisra igyekszik csökkenteni a kutatói önkény lehetőségét Mandelstam szövegeink interpretációjában. E tekintetben példa értékkel V. V. Muszatov és L. G. Panova munkái szolgáltak számomra, ha csak a monografikus jellegű műveket említem az elmúlt évek Mandelstam-kutatásából. A kutatás szempontjából elsődleges jelentőséget tulajdonítottam a kronológ iai elv érvényesítésének Mandelstam „építészeti” képeinek vizsgálata, e motívumok kialakulásának és fejlődésének nyomon követése során. Éppen ezen elv alkalmazása 7

által válik lehetségessé az egyes motívumok mandelstami értelmezésében végbemenő bizonyos szemantikai változások, hangsúlyeltolódások vizsgálata, s kísérhető végig az adott motívumok jelentéstartalmának bővülése, újabb szemantikai jegyekkel való gazdagodása, valamint ezáltal rajzolódik ki egy sajátos fejlődésvonal az adott motívum első megjelenése és későbbi variációi között Mandelstam költői életművében. Mandelstam költészetének bonyolult szövetében csupán olyan egymáshoz is kapcsolódó képeket igyekeztem kiemelni, melyek beleillenek az „építészetiség” kontextusába (amelybe, mint azt már említettem, beletartozik a különböző egyéb művészeti ágak, illetve a művészi alkotótevékenység témája is, szoros összefüggésben a metatextualitás problémájával). Ezen képek sorában is igyekeztem egyes „vezérmotívumokra” fókuszálni (például a kő, az erdő, a hajó stb. költői képére). Éppen Mandelstam művészi világának fent említett jellegzetességeivel magyarázható, hogy a Mandelstam-kutatás bármely tetszőlegesen kiválasztott témája kimeríthetetlennek bizonyul, s látszólag végtelen számú további elemmel bővíthető, ami a jelen dolgozat kutatási témájára is vonatkozik. A kutatás további irány át, me ly et elsősorban a dolgozat té májának kiszéle síté sében, illetve elmé ly ítésében lá tom, legfőképpen a vizsgálatom tárgyául választott „építészeti” motívumok szemantikai hatóköre szabja meg, melyek Mandelstam késői verseiben is visszatérnek, ahogy erre az értekezés utolsó fejezetében igyekszem rámutatni. A késői Mandelstam-versek különböző művészeti ágakhoz köthető képeinek szisztematikus összevetése a költő korai, illetve akmeista korszakából származó versek megfelelő képeivel azért is tűnik meglehetősen produktívnak, mivel ezáltal nyilvánvalóvá válnak Mandelstam költői rendszerének bizonyos „állandói”, konstans jegyei.

A TÉMA KUTATÁSÁNAK KONTEXTUSAI Az értekezés tárgyának értelmezéséhez, magától értetődő módon, a XX. század elejének orosz irodalma és kultúrája szolgáltatja az elsődleges kontextust. Ezen belül a kutatás 8

szempontjából, mint már említettem, a szimboliz mus – posztszimboliz mus (ak me iz mus) kulturá lis paradigmaváltás emelendő ki. A korai Mandelstam-versekben vizsgált költői képek tipológiai rendszerezése során a „preakmeista” („доакмеистический”) terminust használom a Mandelstamkutatásban helyenként alkalmazott „szimbolista” jelző helyett (például az egyes versek vagy egy alkotói korszak megjelölésére). A terminus használatát éppen az, a kutatásom kiindulópontjául szolgáló feltevés indokolta, mely szerint már Mandelstam korai verseiben tetten érhető a szimbolista költészeti kánontól való eltávolodás és az új költészeti elvek formálódása. Mindezek ellenére meg kell jegyezni, hogy Mandelstam életművére jellemző, hogy – más, szintén akmeista költői orientációjú pályatársaival szemben – erősebben kötődik a szimbolizmus eszmei örökségéhez, s hogy a szimbolizmus esztétikájának, így például Vjacseszlav Ivanov eszméinek bizonyos mozzanatait integrálja saját kultúrfilozófiai és esztétikai rendszerébe. Az „építészetiség” mandelstami elvének értelmezése során felmerül a különböző mű vészeti ágak egy máshoz való viszony ának, összekapc solódásának kérdése is a XX. század elejének kultúrájában és esztétikai gondolkodásában. A vizuális, köztük a térbeli, tektonikus művészetekre való orientálódás a XX. század eleji orosz irodalomban megjelenő új költői irányzatok, például az akmeista költők tárgyias lírájának, s így részben Mandelstam költői rendszerének is egyik legfontosabb jellemzője. Mandelstam korai, preakmeista költészetében a nem elbeszélő jellegű, ún. festészeti kisműfajokra (csendélet, enteriőr, portré, veduta) való irányultság figyelhető meg. Mindez egyfelől a tradicionális, akadémista (illetve szimbolista) kánon által előírt műfaji hierarchia elleni lázadással, másfelől pedig a művészi szenzualizmus új hullámával magyarázható. Mandelstam költészetében a különböző művészeti ágakra való irányultság alakulásában nyomon követhető egyfajta „fejlődés” a textilis, síkbeli művészeti ágak felől a térbeli, tektonikus művészetek felé. Az építészeti iránti érdeklődés kialakulása magyarázható továbbá – a korra általánosan jellemző – új esztétikai igényekkel: a térbeliség, a funkcionalitás, univerzalitás, „kollektivitás” és emberközpontúság igényével a művészetben. 9

A Mandelstam költészetére jellemző, különböző művészeti ágak képeinek és a „kő poétikájának” vizsgálata során feltétlenül érintenünk kell Mandelstam építészeti orientációjának specifikumát az akme iz mus poétikájának kontextu sán belül. Ennek során nyilvánvalóvá válik, hogy Mandelstam költői világának különleges helyét nemcsak a gótikus építészetre való irányultsága jelöli ki, hanem az „építészetiség” mindent átható, általános elvként való meghirdetése is.

A DOKTORI ÉRTEKEZÉS FELÉPÍTÉSE „A K Ő P O É T I K Á J A ” – A Z A R C H I T E K T O N I K A E L V E É S K É P E I O S Z I P M A N D E L S TA M K Ö L T É S Z E T É B E N című doktori értekezésem B E V E Z E T Ő J É B E N megkíséreltem összefoglalni a dolgozat kiindulópontjául szolgáló alapvető előfeltevéseket. Kijelöltem kutatásom témáját, s az értekezés fő célkitűzései mellett igyekeztem körülhatárolni a vizsgálat tárgyát, meghatározni a kutatás módszerét, valamint áttekinteni a témával foglalkozó szakirodalmat. Külön fejezetben kíséreltem meg definiálni a dolgozatban általam használt „építészetiség”, „építészeti”, s „a kő poétikája” terminusokat, s tekintettem át a téma kutatásának fő kontextusait. A jelen tézisek első fejezetében is bemutatott költői attitűd, melyet elsősorban az építészeti irányultság jellemez, s amely az „építészetiséget” tette meg gondolatrendszerének központi kategóriájává, az 1910-es évek elején kezd érlelődni, s letisztult formában 1912 körül jelentkezik Mandelstam költészetében. Az ezt megelőző időszak a fiatal költő számára a művészi önazonosság keresésének gyötrelmes korszaka, amely az architektonikus művészet eszményében megtalált költői nyelv elsajátításával zárul le. Egzisztenciális és alkotói énkeresése során Mandelstam szükségszerűen jutott el az európai kultúrához, melynek kulturális nyelvezete által vált képessé arra, hogy rátaláljon saját költői énjére és értelmezni tudja önnön költői világát, valamint meghatározza saját alkotói identitását. Míg legkorábbi verseiben (1908–1912) a lírai én a természettel, az őt körülvevő világegyetemmel való viszonyában igyekszik megtalálni és meghatározni a helyét, miközben a 10

megszólalás és elnémulás határmezsgyéjén egyensúlyoz, addig az első "építészeti” versekben, az adekvát költői nyelv megtalálásával már megerősítést nyer az alkotás értelme. Az értekezés első, A Z É P Í T É S Z E T I R Á N T I A K M E I S TA O R I E N T Á C I Ó K I A L A K U L Á S A O S Z I P M A N D E L S TA M K Ö L T É S Z E T É B E N című részében az akmeista Mandelstam költői rendszerének kialakulását, annak főbb állomásait igyekeztem nyomon követni az 1908–1912 között keletkezett versekben megjelenő, különböző művészeti ágakhoz kapcsolódó költői képek elemzése, szisztematikus áttekintése által. A szimbolizmus – posztszimbolizmus (akmeizmus) paradigmaváltás jól tetten érhető a korai Mandelstam-versek azon képein, melyekben a különböző művészeti ágakon keresztül az alkotás problémaköre jelenik meg. A különböző nonverbális művészeti ágak képeinek fokozatos transzformációja a költő identitáskeresésének megfelelően az egyénitől az egyén feletti, az artikulálatlantól a tudatosan megkomponált, az efemertől a maradandó felé vezet. A Kő c. kötet alkotói korszakában Mandelstam az autentikus költői nyelv keresésének és az önazonosság-keresésnek az útját végigjárva, fokozatosan fordul az elsődleges, Isten-alkotta természet felől a "másodlagos természet", az „emberkéz alkotta” kultúra, s annak különböző megnyilvánulásai felé. A különböző művészeti ágak képeit, valamint Mandelstam művészetfelfogásának általános problémáját az értekezés első részének KÜLÖNBÖZŐ MŰVÉSZETI ÁGAK OSZIP MANDELSTAM KORAI LÍRÁJÁBAN című első fejezetében tekintem át. Míg az építészet mint művészeti ág, valamint az „építészetiség” mint a művészi alkotás elve csak Az akmeizmus hajnala című költői manifesztum megírásától kezdve, 1912-től tematizálódik Mandelstam költészetében, bizonyos „előképei” már az 1911 körül írt versekben is megfigyelhetőek. A későbbi, építészeti emlékeket leíró akmeista versek építészeti képeinek megelőlegzését kell látnunk, véleményem szerint, a preakmeista versek olyan „építészeti” képeiben, mint a kagyló, a kő, valamint a torony, melyeket az értekezés első részének A KŐTŐL A GÓTIKUS SZÉKESEGYHÁZIG – „ÉPÍTÉSZETI” KÉPEK OSZIP MANDELSTAM PREAKMEISTA KÖLTŐI KORSZAKÁBAN című fejezetében vizsgálok meg. Az akmeizmus új költészeteszményének, „a kő poétikájának” 11

első valódi megtestesüléseit a Kő c. kötet azon verseiben találjuk, melyekben Mandelstam már egyedi, konkrét építészeti emlékek, mindenek előtt egyházi rendeltetésű épületek (a párizsi Notre Dame, a konstantinápolyi Hagia Sophia, a pétervári Kazanyi Istenszülőszékesegyház, a római San Pietro, a reimsi és kölni katedrálisok, vagy éppen a pétervári Admiralitás stb.) belső és külső szerkezetét írja le. Ezekben az emlékekben már a kulturális építkezés remekeit kell látnunk, szerkezetükben pedig – Mandelstam értelmezésének megfelelően – az adott kor szellemének anyagban megtestesült, tárgyiasult formáit. Ezen emlékek kapcsán Mandelstam kiemeli a tudatos építőtevékenység, a három dimenzió fontosságát, valamint az épületek konstrukciójának dinamizmusát. Az építészet és az „építészetiség” ettől az időszaktól fogva lesz Mandelstam számára a tehetetlenség legyőzésének letéteményese, nemcsak építészeti értelemben, hanem tágabb, esztétikai, poétikai és egzisztenciális értelemben is. Ezzel egy időben, 1912–1913-ban válik az építészet domináns művészeti ággá Mandelstam költészetében (megőrizve, például, szoros kapcsolatát a zenével). A fenti problémakör különböző poétikai aspektusait disszertációm É P Í T É S Z E T , É P Í T É S Z E T I S É G , A R C H I T E K T O N I K A – „É P Í T É S Z E T I ” K É P E K A K Ő C Í M Ű K Ö T E T B E N című, második részében tárgyalom, melyet A GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET ÉS AZ „ÉPÍTÉSZETISÉG” MINT MŰVÉSZI ELV című fejezet vezet be. Annak ellenére, hogy az akmeista költészet tudatos elhatárolódást hirdetett a szimbolizmus poétikájától, „a kő poétikájának”, mely éppen az architektonika elvének elsődlegességét hangsúlyozza, bizonyos össszetevői az orosz szimbolizmus kultúrájának egyik vezéralakja, Vjacseszlav Ivanov eszméinek hatásáról árulkodnak. AZ AKMEISTA ÉPÍTÉSZETI ORIENTÁCIÓ SZIMBOLISTA GYÖKEREINEK KÉRDÉSÉHEZ: MANDELSTAM ÉS VJACSESZLAV IVANOV című fejezetben Mandelstam építészeti irányultságának néhány olyan elemét igyekeztem kiemelni, amelyek Vjacseszlav Ivánov művészetfilozófiai esztétikai nézeteiben gyökereznek. Mandelstam gótika-értelmezését alapvetően meghatározták a XIX. századi művészettörténet-írásban uralkodó, a gótikus építészeti szerkezetek dinamizmusáról, illetve azok organikus természetéről szóló elméletek, melyeket a A GÓTIKA MANDELSTAMI ÉRTELMEZÉSE ÉS A GÓTIKUS

STÍLUS

TÖRTÉNETI

RECEPCIÓJÁNAK

PROBLÉMÁJA

12

(MŰVÉSZETTÖRTÉNETI ASPEKTUS) című fejezetben tekintek át. A „SŰRŰ 7 ÉPÍTÉSZETI ERDŐ” – AZ „ÉPÍTÉSZETISÉG” ESZMÉJE MINT A „TERMÉSZET – KULTÚRA” SZEMBEÁLLÍTÁS NEUTRALIZÁLÁSÁNAK EGYIK PÉLDÁJA című fejezetben azt igyekszem kifejteni, hogy az építészeti konstrukciók organikus sajátosságainak felismerése miképpen illeszkedik a Mandelstam költői rendszerére általában jellemző azon tendenciába, mely a „természet – kultúra” hagyományos szembeállításának megszüntetésére irányul. E tendencia egyik megnyilvánulása, például, a Mandelstam életművében visszatérő kupola motívum. Az „építészetiség” vagy „architektonika” fogalmának az esztétika keretein túlmutató tágabb értelmezése Mandelstam azon írásaiban érhető tetten, melyek a „szociális architektúra” problémáját vagy olyan történetbölcseleti kérdéseket érintenek, melyek a megváltozott történelmi helyzetben az európai és keresztény értékek sorsával függnek össze. Értekezésem második részének “AKMÉ” – AZ „ÉPÍTÉSZETISÉG” ELVÉNEK MEGNYILVÁNULÁSA MANDELSTAM ÉPÍTÉSZETRŐL SZÓLÓ AKMEISTA VERSEIBEN című fejezetében az ún. építészeti versek Mandelstam-kutatás által már elvégzett részletes elemzéseiből kiindulva igyekszem néhány általános érvényű következtetést levonni a már „ténylegesen” akmeista versek építészeti képeinek, valamint Mandelstam ezekkel összefüggő kultúrfilozófiai nézeteinek értelmezését illetően. A dolgozat második részének utolsó, „HARMONIKUS 8 ARCHITEKTONIKA” című fejezetében a zene Mandelstam életművére jellemző akmeista felfogásának kérdésével foglalkozom. Az akmeista Mandelstam értelmezésében az építészet, a zene, és a költészet a kultúra egymást kölcsönösen átható szféráit képezik. Ahogy azt az Akmeizmus hajnala című írás fent idézett sorai is bizonyítják, Mandelstam számára Bach zenéjét, az akmeista lírát és az építészetet egyaránt a „gótika” rokonítja. E deklaráció megfogalmazásának az időszakában a költő felfogásában a „gótika” már szinonimájává válik minden olyan művészi struktúrának, amely az építészeti elvek érvényesítése révén jön létre. A zene képei Mandelstam korai, preakmeista verseiben hangsúlyosan ambivalens jelleget hordoztak; a zene egyszerre kapcsolódhatott a kozmosz, 7 Idézet Mandelstam Korunk és a humanizmus (Гуманизм и современность) c. művéből (MANDELSTAM 1992: 79–80, fordította: Erdődi Gábor). 8 Idézet Mandelstam Puskin és Szkrjabin (Пушкин и Скрябин) c. művéből. Fordítás – G. X..

13

valamint a káosz szférájához. Ahogy azonban Mandelstam művészi pozíciója fokozatosan elnyeri végső, akmeista megfogalmazását, a zene témájának művészi értelmezésében is megfigyelhetőek bizonyos jelentéseltolódások: a zene egyre inkább a kozmosz szférájának jegyeit viseli magán. Doktori értekezésem harmadik, befejező részében „A K Ő POÉTIKÁJÁNAK” V I S S Z H A N G J A I – „É P Í T É S Z E T I ” K É P E K A K Ő C Í M Ű K Ö T E T K O R S Z A K A U T Á N című utolsó részében az építészeti téma folytatásának, lezárásának, illetve „meghaladásának” legfontosabb aspektusaira igyekszem rávilágítani Mandelstam életművében. Az építészetiség formaalkotó elve „a kő poétikáját” felváltó, új poétika keretein belül, Mandelstam költészetének 1916– 1937 közötti szakaszában alapvetően már csak szórványos formában jelentkezik, olyan költői képekben, melyek csak közvetve kapcsolódnak az építészet, illetve a más nonverbális művészeti ágak témájához. A költő első két, Kő és Tristia című kötetének „fordulóján”, azaz az 1914–1916 közötti időszakban keletkezett versek szemantikai szerkezetében egyes motívumok, illetve költői témák folytonossága figyelhető meg, tehát az első kötet bizonyos képei továbbélnek a következő kötet első verseiben is. A Kő c. kötetre jellemző poétika és a Tristia című kötetben megjelenő új poétika közötti átmenet fokozatos jellegére kívánok rávilágítani dolgozatom “A KŐ POÉTIKÁJA” AZ 1914–1916 KÖZÖTT KELETKEZETT VERSEKBEN című fejezetében, melyben továbbra is az építészet, s vele együtt a többi művészeti ág képeire fókuszálva vizsgálom a Tristia-kötet kronológiai szempontból első verseit. A zene és az építészet témájának összetalálkozása Mandelstam költészetében a lehető legteljesebb módon a В РАЗНОГОЛОСИЦЕ ДЕВИЧЕСКОГО ХОРА… kezdetű, 1916-ban, tehát már nem a Kő, hanem a Tristia című kötet korszakában írt, „moszkvai” versben valósul meg. A vers „alapötletéül”, azonban, amint ezt a vers részletes elemzésének szentelt, azonos című fejezetben kifejtem, egy, még „a kő poétikájára” jellemző „akmeista” élmény szolgált, nevezetesen a moszkvai Kreml Uszpenszkij-székesegyházában felismert „harmonikus disszonancia”, a benne testet öltő különböző építészeti stílusok eleven párbeszéde előtti hódolat. Bizonyos versekben azonban, melyet Mandelstam első 14

moszkvai élményei, köztük a Marina Cvetajevához fűződő barátsága ihlettek, már kirajzolódik egyfajta tendencia a lírai én számára visszatetszést keltő, „építészetiséget nélkülöző” jelenségek „építészeti” képekkel való leírására. AZ ARCHIKTEKTONIKA ELVÉNEK FELTÁRULKOZÁSA ÉS HIÁNYA MOSZKVA ARCULATÁBAN – AZ 1916-OS MOSZKVAI VERSEK “ÉPÍTÉSZETI” KÉPEI ÉS AZOK TRANSZFORMÁCIÓJA MANDELSTAM KÉSŐBBI VERSEIBEN című fejezetben Mandelstam moszkvai verseiben az egyes „építészeti” képek szemantikájában végbemenő jelentésváltozásokat igyekszem végigkísérni. Az 1916-os esztendővel előálló új kultúrtörténeti és egzisztenciális helyzet értelemszerűen „a kő poétikájának” felbomlásának korszakát nyitja meg Mandelstam költészetében és emberi sorsában. Megfigyelhető azonban, hogy a valaha építészeti konnotációval is rendelkező költői képek, motívumok, melyek folytonosnak bizonyultak a mandelstami életműben, a Tristia című, majd Mandelstam következő köteteire is jellemző új poétikán belül már csak sajátos „szórványok”, „töredékek” formájában képviselik az „építészetiség” eszméjét költészetében, ami viszont azt is jelenti, hogy a környező világ minden „építészetietlensége” ellenére magukban őrzik az alkotó princípium zálogát. Értekezésem utolsó részében, mely A KŐ CÍMŰ KÖTET KORSZAKÁRA JELLEMZŐ „ÉPÍTÉSZETI” KÉPEK TRANSZFORMÁCIÓJA MANDELSTAM 1916–1937 KÖZÖTT KELETKEZETT VERSEIBEN – A KUTATÁS PERSPEKTÍVÁJA címet viseli, a további kutatás fő irányának megjelölése céljából megkísérlem kiemelni az „építészetiség” témájának és elvének néhány késői megnyilvánulását Mandelstam 1916 utáni költészetében (a terminus legtágabb értelmében, melybe beletartozik mindenfajta „apollói» természetű, konstruktív tevékenység, mely kulturális értékek létrehozására irányul). Az adott motívumok áttekintése mellett Mandelstam egyes TRISTIA (1916–1920), VERSEK 1921–1925, ÚJ VERSEK (1930–1934), VORONYEZSI FÜZETEK (1935–1937) című köteteiben, külön fejezetben foglalkozom A KŐ “GEOLÓGIAI” ÉRTELMEZÉSÉVEL MANDELSTAM KÖLTÉSZETÉBEN AZ 1920-AS, 1930-AS ÉVEKBEN. A disszertáció B E F E J E Z É S E tartalmazza a kutatás során elvégzett verselemzésekből és a motívumok értelmezéséből és rendszerezéséből levonható következtetések megfogalmazását.

15

Az értekezés témakörében megjelent publikációim: 1. Образы творчества и сферы искусства в ранней лирике Осипа

Мандельштама. Studia Russica XVII. Budapest, 1999. 359–366. 2. Сочетание мотивов искусства и природы в ранних стихотворениях

Осипа Мандельштама. Slavica XXX. Debrecen, 2000. 115–132. 3. Стихотворение Пастернака «Зима» (1913 г.) в контексте «поэзии пяти

чувств» Мандельштама. Studia Russica XIX. Budapest, 2001. 417–438. 4. „A kultúra terének otthonossága” – Oszip Mandelstam В разноголосице

девического хора… című versének értelmezési kísérlete. In Első század. A Tudományos Ösztöndíj-pályázat kiemelkedő dolgozatainak szemléje. Orosz irodalom és kultúra. Szerk.: Kroó Katalin. Budapest, ELTE BTK HÖK, 2002. 215–242. 5. «Мандельштам – поэт-живописец». Об одной типологической группе

ранних стихов Осипа Мандельштама. Studia Slavica Hung. 47/3–4. Budapest, 2002. 391–404. 6. От камня к готическому собору. Предвестники «архитектурных»

образов в раннем творчестве Осипа Мандельштама. Slavica XXXII. Debrecen, 2003. 217–229. 7. «Европейцы по культуре»: В. Серов и О. Мандельштам. К анализу

стихотворения «С розовой пеной усталости у мягких губ...». Studia Russica XXI. Budapest, 2004. 255–268.

16