Az 1976-1983 között működő Salgótarjáni Krízis-intervenciós osztály munkája és tevékenységének társadalmi tanulságai
Buj Tímea Eszter URC6SQ 2011. XI. 14.
Tarta lomjegyzék BEVEZETÉS ........................................................................................................................................................... 2 A TÉMA ................................................................................................................................................................. 2 I. FEJEZET: KULCSFOGALMAK ÉS TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS.................................................... 3 KULCSFOGALMAK ................................................................................................................................................ 3 A LÉLEKTANI KRÍZIS FOGALMA ........................................................................................................................... 3 Gerald Caplan................................................................................................................................................. 3 Erik H. Erikson ............................................................................................................................................... 4 Selye János ...................................................................................................................................................... 5 J. Cumming és E. Cumming ........................................................................................................................... 6 Peter E. Sifneos ............................................................................................................................................... 6 Gerald F. Jacobson ........................................................................................................................................ 7 Thomas Holmes és Richard Rahe .................................................................................................................. 7 A KRÍZIS-TEÓRIA ÉS GYAKORLAT ........................................................................................................................ 7 A PSZICHIÁTRIAI KRÍZIS-INTERVENCIÓ ............................................................................................................... 9 INTERVENCIÓ KONTRA PREVENCIÓ?..................................................................................................................12 A prevenció meghatározása .........................................................................................................................13 TÖRTÉNETI VÁZLAT ............................................................................................................................................15 II. FEJEZET: A SALGÓTARJÁNI KRÍZIS-INTERVENCIÓS OSZTÁLY (KIO) ................................16 A HELYSZÍN ÉS A KORSZAK ................................................................................................................................16 AZ INTÉZMÉNY MEGALAKÍTÁSÁNAK TÖRTÉNETE .............................................................................................17 A SZEREPLŐK BEMUTATÁSA ..............................................................................................................................20 Dr. Samu István ............................................................................................................................................20 Dr. Kallós Mária...........................................................................................................................................22 Dr. Szentesi Péter .........................................................................................................................................22 Dr. Ratkóczi Éva ...........................................................................................................................................23 DR. SAMU I STVÁN INTÉZMÉNY- FILOZÓFIÁJA ...................................................................................................23 A KIO MŰKÖDÉSE ..............................................................................................................................................26 A KIO alapvető célkitűzései .........................................................................................................................26 Az Osztályra történő bekerülés menete .......................................................................................................27 Alkalmazott terápiák.....................................................................................................................................28 A team-munka ...............................................................................................................................................31 Az intézmény megszűnése, és annak körülményei.......................................................................................32 GONDOLATOK EGY KUTATÁSRÓL ......................................................................................................................35 A kutatás előkészítése ...................................................................................................................................35 A kutatás lehetséges menete .........................................................................................................................37 Hipotézisem ...................................................................................................................................................39 A kutatás hibaforrásai ..................................................................................................................................39 III. FEJEZET: HAZAI ÉS NEMZETKÖZI ÁTTEKINTÉS ........................................................................42 Marlborough Experiment .............................................................................................................................42 Magyarországi példák ..................................................................................................................................43 IV. FEJEZET: A MULTIDISZCIPLINARITÁS JELENTŐSÉGE A KRÍZIS-INTERVENCIÓS MODELLBEN.......................................................................................................................................................45 ÖSSZEGZÉS .........................................................................................................................................................48 IRODALOMJEGYZÉK ......................................................................................................................................49
1
Bevezetés A téma Dolgozatom témája a pszichiátriai krízis-intervenciós modell, mint komplex multidiszciplináris segítő
rendszer.
Legszemléletesebben
az egykori
salgótarjáni
pszichiátriai krízis-intervenciós osztály (továbbiakban: KIO) tevékenységének leendő – vagy lehetséges – vizsgálatával lehetne közelebbről bemutatni ennek az egyedi pszichiátriai kezdeményezésnek a gyakorlatát, valamint körüljárni a krízis-intervenciós stratégia működését. Áttekinteni történetét, céljait, módszereit, valamint boncolgatni a segítők és segítettek kapcsolatának, együttműködésének szövetét. A téma ismertetését hazai, és külföldi példák, illetve történeti áttekintések keretébe foglalva teszem meg. Ezáltal láthatóvá téve az említett pszichiátriai módszer kialakulásának állomásait. Ehhez kapcsolódóan pedig górcső alá veszem a pszichiátria azon paradigmaváltásait, amelyek a krízis-központok kialakulásához vezető folyamatot szegélyezték.
1
Ez ugyanis egy merőben más felfogást kívánt meg mind a kórházzal
(közelebbről a pszichiátriai osztállyal), mind pedig a betegekkel kapcsolatban.2 Végül
pedig
szeretnék
rávilágítani
a
krízis-intervenciós
gyakorlatnak
más
diszciplínákkal való kapcsolatára3 – különös tekintettel a szociológiai vonatkozásokra – melyet már a krízis-intervenciós modell gyakorlatának kialakulásánál bábáskodó tudósok is hangsúlyoztak.4 Sajnálatos módon a hazai krízis-intervenciós kezdeményezésekről nagyon kevés feljegyzés maradt meg, ezért szeretném, ha a dolgozatomban vázolt kutatási terv alapján az országban működő, vagy már nem működő, de a fennmaradt adatok és beszámolók alapján rekonstruálható krízis-szolgálatok egységesen vizsgálhatóak lennének.
1
Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 6-7. o. St Louis, 1994, Mosby. 2 Buda Béla: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései. 202-203. o. Budapest, 2002, Animula. 3 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízisintervenciós“ szolgálat hét éve. 17. o. Végeken, 1991/3. Buda Béla: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései. 10. o. Budapest, 2002, Animula. 4 Bellak L. (szerk.): Handbook of community psychiatry and community mental health. New York, 1964, Grune & Stratton 2
I . feje zet: Kulcsfogal mak és történelmi át tekintés Kulcsfogalmak A krízis görög eredetű szó, többek között jelenthet válságot és fordulatot is.5 Az orvostudomány szóhasználatában egy betegség azon stádiumát jelenti, amelynek lezárulása kétélű: vezethet a beteg állapotának gyors ütemű javulásához, de hirtelen halálhoz is.6 A pszichiátria által használt krízis-fogalom szintén magában foglalja ezt a jelentést abban az értelemben, hogy egy pszichés krízis szintén kettős kimenetelű: magában hordozza az életminőség javulását, új dolgok tanulását, életbölcsesség, tapasztalatok szerzésének lehetőségét, valamint az egyén teljes kétségbeesését, bezárkózását, vagy akár az öngyilkosságot is.
A lélektani krízis fogalma Gerald Caplan Ő definiálta talán a számunkra legpontosabban a krízishelyzetet, mivel ő a korábbi krízis-intervenciós tapasztalatokat is számításba vette, integrálta az elméletébe. Így fogalmaz tehát a krízisről: „egy olyan lélektanilag kritikus szituáció, amely a személy számára érzelmileg hangsúlyos, kiemelten fontos az adott időszakban, semmiképpen sem elkerülhető, az egyén kénytelen szembenézni vele, minden figyelme és erőfeszítése a megoldásra irányul, de a szokásos problémamegoldó eszközökkel az illető számára nem leküzdhető.“7 De mint olyan, semmi konkrétat nem mond a krízishelyzet mibenlétéről, csupán a természetéről és a fordulóponti jelentőségéről. A krízishelyzeteket ugyanis több szempont mentén vizsgálhatjuk. Bár több neves szakember is kidolgozott logikus elméleteket a krízisről, jómagam azért választottam Caplan definícióját, mert talán ez építhető be a legjobban a krízis-intervenció elméleti háttereként, általánossága, részletekbe nem bocsátkozó volta miatt. De éppen azért, mert nem árul el semmi közelebbit, érdemes megvizsgálni a többi, más szempontból vizsgálódó tudós elméletét.
5
Hajduska Marianna: Krízislélektan. 11.o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció. 43. o. Budapest, 2004, Medicina 7 Hajduska Marianna: Krízislélektan. 13.o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. 6
3
Erik H. Erikson Az első, akinek a krízis-elméletét szemügyre kell venni, az Erik H. Erikson. 1968-ban publikálta „Identity, youth and crisis“8 (önazonosság, ifjúság és krízis) című könyvét, amelyben kifejti személyiségfejlődési modelljét. Ő ugyanis megkülönböztet akcidentális és fejlődési kríziseket, ez utóbbit mint az élettel együtt járó, természetes folyamatokat írja le, Freud életszakasz-változásokról szóló elméletét egészítve ki, ám vele ellentétben Erikson a felnőtt élet szakaszait, és annak fordulópontjait is vizsgálja, ugyanis ott is bekövetkeznek ilyen, úgynevezett fejlődési, vagy életszakasz-változási krízisek. Összefoglalva Erikson elméletét, a krízis – a görög szó „fordulópont“-értelmével összhangban – nem valami ártalmas, rossz dolog, pontosabban lehet éppen az is, ez attól függ, hogy az egyén hogyan küzd meg a vele. Amennyiben ugyanis jól veszi az akadályokat, akkor egy fejlődési lépcsőfokkal feljebb lép, érettebb, tapasztaltabb ember válik belőle, míg ha elbukik, akkor megreked, vagy vissza is eshet a fejlődésben. Freud elmélete nyomán konkrét állomásokhoz köti ezeket a krízishelyzeteket. Az alábbi táblázat sorolja fel ezen szakaszokat, valamint az egyes krízishelyzetek kimeneteleit: 1. táblázat Az Erikson-féle személyiségfejlődési modell
Korszak Újszülött Kisgyermek Serdülőkor
Felnőttkor
Időskor
Krízis lényege bizalom – bizalom hiánya autonómia – bizonytalanság szerepek elővételezése – szerepgátlás
önazonosság (identitás)
generációs felelősség
9
Magasabb szint kölcsönösség önmaga, kezdeményezőkészség készségek, azonosulás a feladatokkal identitás, időperspektíva, hosszútávú gondolkodás, magabiztosság, szereprugalmasság, reagálókészség, szexuális önazaonosság (ffinői azonosságtudat), vezetés és kollegialitás, megegyezés az értékekkel kapcsolatban, intimitás, partner közelségének értékelése felelősségérzet a fiatalokért, integritás, a személyiség kiteljesedése
Alacsonyabb szint autisztikus magány, önmagába záródott állapot önbizonytalanság, bűntudat kisebbrendűség, semmirekellőség érzése identitászavar, csak a jelenben él, önmarcangolás, szerepmerevség, bénultság, szexuális zavar, bizonytalanság, tekintélyzavar, értékzavar, magányosság stagnálás, megrekedés, reménytelenség
8
Erikson, Erik H.: Identity, youth and crisis. 1968, Norton. Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció. 44. o. Budapest, 2004, Medicina 9
4
Selye János A krízis pszichológiai megközelítésének Erikson-on kívül Selye János volt az úttörője. Stresszelméletében kidolgozta a generális adaptációs szindrómát,10 ami tulajdonképpen stressz által kiváltott reakciókból álló tünetegyüttes. A szervezet károsító hatásokra adott reakciójának – tehát a már említett szindrómának – három szakasza különíthető el: I.
Alarm reakció: a szervezet első válasza a stresszhelyzetre, védelmi erőinek riadókászültségét jelenti. Ez egy rövidebb szakasz, mivel az élő szervezet nem lehet tartósan ebben az állapotban. Ugyanis ha a károsítási tényező fennmarad, vagy ismétlődik, tehát ha a szervezet olyan tényezővel találja szemben magát, amely működését lehetetlenné teszi, akkor az alarm reakció nagyon hamar (órák kérdése) megszakad, mert bekövetkezik a halál. Ám ha túléli a szervezet a károsítást, akkor szügségképp egy másik állapot váltja fel az alarm-fázist, ez pedig a:
II.
Rezisztencia-szakasz. Ez nagyon sok vonatkozásban különbözik az alarm reakciótól, például biokémiai és fiziológiai, szervi tekintetben. Ez egy adaptációs fázis, ilyenkor a szervezet amellett, hogy reagál a stresszre, erőt tartalékol, berendezkedik a stressz hosszabb távú kibírására, egyfajta védettséget hoz létre. Ám ha az ártalom továbbra is folytatódik, ez a szakasz is véget ér, és a szervezet a harmadik fázisba lép. Ez a:
III.
Kimerülés szakasza. Megnyilvánulásai nagyon hasonlítanak az első, az alarmreakció jelenségeihez. A stress ennél a szakasznál idő előtti öregedést hoz létre, felemészti, elhasználja a szervezet erőtartalékait, majd magát a szervezetet. Ez úgy jellemezhető, mint második gyermekkor, ami sok tekintetben olyan, mint az első.
Bizonyos mértékű stressz feltétlenül szükséges a fejlődéshez. A stressz vezet a megküzdési stratégiák kialakulásához, a személyiség differenciálódásához, valamint előnyösen befolyásolja a pszichés funkciókat. Csak az elhúzódó stressz válik ártalmassá, amíg csak az első szakasz zajlik, addig a stressz kimondottan hasznos dolog.11 Ha belegondolunk, minden, amit az ember csinálni szeret, stresszel jár. Felfedezés, a társas
10 11
Selye János: Életünk és a stress. 46-47. o. Budapest,1978, Akadémiai Kiadó Hajduska Marianna: Krízislélektan. 13.o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. 5
kapcsolatok, játékok, minden. A lényeg, hogy a stresszhatás még az első fázisban megszűnjön, hogy a szervezetet ne terhelje túl. Meg kell említeni Radó Sándor orvos, pszichoanalitikus nevét. Ő alkotta meg az adaptációs pszichodinamika fogalmát, ezzel a tudatalatti új megközelítését biztosította, és egyben a terápia új céljait és módszereit tűzte ki a szakma számára.12 Az USA-ban nagy elismertségre tett szert, ott ő indította el az első pszichoanalitikai tanfolyamot. Több orvosi és elmeegészségügyi fórumnak tagja, nem egynek vezetője is volt.13
J. Cumming és E. Cumming A krízis három csoportját különböztették meg:14 I.
Biológiailag megalapozottak: Semmiképpen nem elkerülhetőek, ezek az Erikson által kidolgozott fejlődési kríziseknek felelnek meg. Ilyen például a serdülőkor.
II.
Környezeti, társadalmi tényezők által kiváltott: Bizonyos mértékig elkerülhetőek. Ilyenek pl a társadalmi mobilitás vagy a migráció.
III.
Véletlen eredetűek: Elkerülhetetlen, és felkészülni rá teljességgel lehetetlen. Például a közlekedési baleset, katasztrófa, vagy váratlan egészségromlás, hirtelen betegség. Legtöbbször tárgyvesztéshez köthetőek.
Peter E. Sifneos Pszichiáter, a rövid dinamikus pszichoterápia úttörője. Ő alkotta meg az érzelmi krízis fogalmát. Meghatározása szerint az érzelmi krízis veszélyes élethelyzetet követően alakul ki, ez egy feszült, fájdalmas lelkiállapot. Nem feltétlenül hatalmasodik el, de mindenképpen fordulópontot jelent: megvan a lehetőség egy jobb, harmonikusabb lét felé fordulásra, viszont ott a veszély, hogy egy beszűkült, diszharmonikus állapotba kerül az egyén.15
12
Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 4. o. St Louis, 1994, Mosby. 13 http://en.wikipedia.org/wiki/Sandor_Rado 2011.03.26. 14 Hajduska Marianna: Krízislélektan. 12. o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. 15 i.m. 13. o. 6
Gerald F. Jacobson Krízismátrix-elméletében összevonta a fejlődési és az akcidentális kríziseket, mivel az életszakasz-változások alatt jelentkező egyéb krízishelyzetek fokozott veszélyt jelentenek az egyén számára. A krízismátrix tehát egy olyan hosszabb – akár hónapokig, évekig tartó – időszak, amely alatt az egyén sokkal érzékenyebb a felkavaró, kritikus helyzetekkel szemben, ilyenkor sokkal sérülékenyebb krízisek kialakulására.16
Thomas Holmes és Richard Rahe 1967-ben, több, mint 5000 pácienst vizsgálva alkották meg az úgynevezett Szociális Alkalmazkodási Skálát.17 Az egyén életében lezajló jelentősebb életesemények és az ezen időszakok alatt előforduló komolyabb megbetegedések között kerestek összefüggést. Ezen a vizsgálat eredményeire támaszkodva született meg a fent említett skála, amelyben 43 jelentős életeseményt soroltak fel – örömtelieket és tragikusakat egyaránt – és pontszámmal látták el ezeket. Ezek a pontszámok az alkalmazkodás nagyságrendjét jelölik. A konklúziójuk a kutatással kapcsolatban az lett, hogy minél több alkalmazkodást kívánó életesemény történik egy időszakaszon belül az egyén életében, annál nagyobb a veszélye annak, hogy testi-lelki egyensúlya fölborul, ami pszichés és testi megbetegedések talajául szolgál.
A krízis-teória és gyakorlat A sokak által megfogalmazott krízis-elméletekből ki lehet választani közös elemeket, tételeket, amelyek segítségével összetettebben és részletesebben megismerhetjük a krízis mibenlétét, valamint a krízisben lévőknek történő segítségnyújtásra is kiterjeszthetjük a megszerzett tudást. Összefoglalva mit lehet tehát elmondani a krízisről? Előszöris kialakulásuk szerint megkülönböztethetünk: •
normatív, vagy fejlődési, valamint
•
akcidentális, véletlenszerű kríziseket.
A fejlődési krízisek elkerülhetetlenek, az emberi élet szakaszaival együtt járnak, s nem csupán pszichoszociális, hanem élettani folyamatok ezek. A véletlenszerű, vagy kevésbé 16 17
Hajduska Marianna: Krízislélektan. 13. o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. http://en.wikipedia.org/wiki/Holmes_and_Rahe_stress_scale 2011.03.26. 7
véletlen, de szintén esetleges környezeti, társadalmi hatások okozta krízisek többnyire nem megelőzhetők. Súlyosságát, patológiás kockázatát tekintve szintén kétféle krízist különböztethetünk meg: •
normál krízist, és
•
valódi krízist.
A normál krízisek csoportjába tartoznak azok, amelyek nem léptek át patológiás, kóros stádiumba, vagyis például az egészséges gyászreakció is ebbe a kategóriába sorolható. Mindaz pedig, ami már túllépett ezen a szinten, azok alkotják a valódi krízisek csoportját. Dr. Samu István-ék úgy fogalmazták meg a krízis szakaszait, hogy egy súlyos stresszhatással egyidőben, vagy közvetlenül utána 3 krízis-szakasz különíthető el:18 1.
A csapás szakasza – közvetlen stresszhatással jár, pl. félelem, bánat, tompultság, stb.
2.
A második szakaszt a visszahúzódás, dependens, vagy gyermekes viselkedés jellemzi;
3.
A
poszttraumás
periódusban
az
egyénben
tudatosulnak
a
saját
reakcióformái, szükségletei, tervei, interakcióitól, lehetőségeitől függően. Az utolsó két fázis a legfontosabb, amely tanulságul szolgál a jövőbeni krízisek szempontjából, ezek alapján formálja át az egyén a saját megküzdési stratégiáit, valamint a segítőknek is ebbe a két szakaszba sikerülhet eredményesen a beavatkozás – amit viszont már az elsző szakaszban érdemes elkezdeni, hogy az minél rövidebb legyen, a krízisállapotú ember kevesebb ideig legyen kiszolgáltatott állapotban. Fontos, hogy a harmadik fázist az egyén a krízis megoldásával, adaptációval zárja, tapasztalattal, új megküzdési stratégiákkal felvértezve kerüljön ki. Amennyiben ugyanis nem így lesz, az a traumatizáló élmények prezervációjával jár, ami – ahogyan Selyénél láttuk – felemészti az ember erőtartalékait, pszichiátriai vagy fizikai romlással, dependens viselkedéssel stb. jár együtt.
18
Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízisintervenciós“ szolgálat hét éve. 18. o. Végeken, 1991/3. 8
A pszichiátriai krízis-intervenció A krízis-intervenciót, mint nem-specifikus kríziskezelést is értelmezhetjük. 19 Ez azt jelenti, hogy a krízisbe nem csupán szakember avatkozhat be eredményesen, hanem laikusok is. Ezek a segítő szándékú emberek elsősorban a krízisbe került egyén közvetlen környezetében keresendők: családtagok, barátok, munkatársak, szomszédok, stb.20 Másfelől a krízis-intervenció értelmezhető specifikus kríziskezelésként is, abban az értelemben, hogy mindig személyre szabottan, a segítséget kérő egyedi tulajdonságait, lehetőségeit és igényeit föltérképezve, szakember által történik a krízisbe való beavatkozás.21 Az embert élete során folyamatosan stresszhelyzetek érik, ám ezek az egyént érő terhek, problémák egészen addig nem okoznak krízishelyzetet, amíg a személyiség számára megoldhatóak maradnak.22 Ennek megoldásában segítséget nyújt az egyén számára az én-ereje, saját énvédő mechanizmusa, megküzdési stratégiái, illetve közvetlen, támogató környezete, például a család, barátok, egyéb külső kapcsolatok. Krízisbe akkor fordul az egészséges ember lelkiállapota, amikor olyan helyzettel találja magát szemben, amelynek megoldására irányuló kísérletei csődöt mondanak. Természetesen meg kell különböztetnünk az egészésges és a beteg személyiség krízishelyzetét, illetve azon eseteket, amelyek előző, meg nem oldott krízishelyzetekből táplálkoznak, és hibás beidegződésekhez, eleve problémás személyiséghez vezetnek. Ilyenek lehetnek a neurotikus, pszichotikus illetve depressziós betegek. Az, hogy az egyén a természetes, életfolyamatokkal együtt járó, illetve a váratlan krízishelyzeteket hogyan
oldja meg, befolyásolja későbbi
sikerességét, énvédő
mechanizmusainak kiépülését - vagy ennek elmaradását. Az én belső egyensúlyát, homeosztázisát biztosító énvédő vagy hárító mechanizmusok természetét Anna Freud dolgozta ki, és publikálta először.23 Később, a XX. század közepén Lazarus és munkatársai
19
Dr. Bakó Tihamér: Verem mélyén (könyv a krízisről). Sorsfordító könyvek sorozat, 1. 71. o. Budapest, 2004, Psycho Art 20 Hajduska Marianna: Krízislélektan. 32.o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. 21 Csürke József és mtsai (szerk.): Mindennapi kríziseink. A lélektani krízis és a krízisintervenció kézikönyve. Budapest, 2009, Lélekben otthon könyvek, Oriold és Társai 22 Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció. 43. o. Budapest, 2004, Medicina 23 Freud, Anna: Ego and the Mechanisms os Defense. London, 1936, idézi: Hajduska M. 9
új fogalmat vezettek be: az úgynevezett megküzdést,24 amelyet idegen szóval copingsrtatégiának is nevezünk.25 Lazarus szavaival röviden összefoglalva: "a coping adekvációra törő, rugalmas és aktív megküzdési stratégia". Ha csoportosítani szeretnénk ezeket a stratégiákat, három fő aspektus mentén látszanak rendeződni, ezek pedig a következők: •
érzelmi fókuszú
•
probléma-fókuszú, valamint
•
belátásos coping.
Az érzelmi fókuszú coping az érzelmek, emóciók kontrollálását jelenti, a problémafókuszú coping esetében az egyén a helyzet elfogadható megoldására törekszik, a belátásra törekvő coping-stratégia pedig a helyzet megértésére irányul. Természetesen ezen kategóriák csupán vezérfonalat jelentenek egy személyiség boldogulási mechanizmusainak feltérképezésénél, ám önmagukban ritkán fordulnak elő, többnyire ugyanis ezek - eltérő arányú - keveréke adja az adott személy megoldási stratégiáját, mégpedig nem olyan módon, hogy az ember mindig ugyanazon metódust alkalmazza, hanem nagymértékben függ az élettapasztalatoktól - sőt, kifejezetten csak az élettapasztalatokból merítve dolgozza ki az egyén, külön, minden élethelyzetre a coping-stratégiáit. S bár a copingfogalom nem minősít, azért belátható, hogy vannak helyénvaló, kevésbé helyénvaló és helytelen megoldások adott helyzetekre nézve. Ahhoz, hogy az ember ne kerüljön (valódi) krízishelyzetbe, előfeltétel, hogy adekvát boldogulási, probléma-megoldási stratégiái legyenek, hogy tisztában legyen belső -és külső erőforrásaival (a belső erőforrás az én-erőből, valamint kognitív attribútumokból, illetve lelki terhelhetőségből tevődik össze, a külső erőforrás pedig a kapcsolati tőke és a szociális háttér függvénye), és képes legyen felhasználni azokat. Megkülönböztetünk normál- és valódi krízist. A normatív krízisek az életciklusok mentén tagolódnak, azt is mondhatjuk, hogy előre láthatóak az ember, vagy a család életében, olyan stresszorokról van szó ehelyütt, amelyeknek lehetnek általánosan, vagy az egyént, családot körülvevő szűkebb közösségben elfogadott, bevett megoldási sémái, "receptjei". Ennélfogva nem is feltétlenül éli meg az egyén vagy család krízisként, problémakét az adott szituációt, hanem elfogadja, és a megfelelő megoldási móddal próbálja meg kezelni. Valódi krízis akkor jön létre, ha az egyén, vagy család addig használt, bevált módszerei csődöt mondanak, ha a probléma nem 24
Hajduska Marianna: Krízislélektan. 27.o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. Buza Domonkos: A stressz és a krízis. In: A meghallgatás feltételeiről. 53-88. o. Budapest, 2002, ÉLET Alapítvány – LESZ 25
10
szűnik meg ezek hatására - esetleg egy-egy megoldott probléma után "terem" egy másik, illetve ha olyan jellegű, mértékű, vagy olyan újfajta problémával szembesül, amelyre eddig nem voltak megoldási módjai, és nem is sikerül találnia rá "gyógymódot". Amikor az egyén, vagy a család krízishelyzettel szembesül, többféle válasszal élhet: •
Szembenéz a problémákkal, konfrontálódik, a homeosztázis elve alapján új egyensúlyi helyzetet hoz létre, vagy legalábbis arra törekszik, megoldási módokat keres, ha szükségesnek érzi, külső segítséget is bevon. Ez a legegészségesebb alapállás, melyben minden esély megvan arra, hogy az adott egyén vagy család, ha komoly harcok árán is, komolyan átértékelve önmagukat, a szerepeket stb, de megtalálja a kilábalás útját a bajból, és ezáltal még ha veszteségek érik is - az így gondolkodó, viselkedő emberek személyisége fejlődhet, a megoldott probléma kapcsán új tapasztalatokkal gazdagodhat.
•
"Szőnyeg alá söpri" a problémát, ezáltal egy látszat-megoldáshoz folyamodik. Mivel nem szembesül a problémával, nem vállalja fel (gyakran nem is kezeli problémaként a helyzetet) ez a reakció komoly veszélyt rejt magában. Legfőképpen azért, mert a le nem zárt, le nem kezelt, "elpúderezett" problémák újból felszínre kerülhetnek - mondjuk egy újabb krízis-helyzet kapcsán - immár sokkal súlyosabb formában.
•
Felismeri a krízishelyzetet, de nem tudja - vagy nem akarja a régi, beidegződött mintáit megváltoztatni, sem újat kidolgozni. Emiatt a krízis egyre mélyül, s ha a bajba jutott nem kap külső segítséget, igazán komolyra is fordulhat a szituáció: lelki- és mentális betegségek, addikció, abúzus vagy akár szuicídum is lehet a végkifejlete.
Meg kell, hogy említsek egy fontos szempontot: az úgynevezett krízisre hajlamosító tényezők figyelembevételét. Ez természetesen nem a normál krízisre vonatkozik, hanem a valódi krízis-kialakulás veszélyének valószínűségére az adott egyén (vagy család) életében. Különbséget tehetünk krízisre hajlamosító endogén és exogén, azaz belső (a személyiségben, egészségi állapotban vagy - család esetében - annak szerkezetében keresendő okok), valamint külső (anyagi-társadalmi háttér, családi-, baráti-, munkahelyi közösség, esetleg szubkultúra által teremtett tágabb- és szűkebb környezet hatásai) hajlamosító tényezők között. Sajátos a helyzete a szocializációnak, amely - meglátásom
11
szerint - belső és külső ok is lehet egyaránt, viszont nagyon fontos tényező, akármelyik oldalról is nézzük. Belső ok azért lehet, mert a szocializáció hatásai belső mozgatórugókká válnak: az egyén interiorizálja, magáévá teszi a család, a társadalom, egyszóval a környezete írott- és íratlan szabályait, kulturális és egyéb sajátosságait , külső ok pedig lehet azért - főleg gyermekek esetében - mivel nem vonatkoztathatunk el attól, hogy eredetileg az egyénen kívülről érkező hatás-együttesről van szó. 2. táblázat
Főbb különbségek a pszichoanalízis, a rövid pszichoterápia és a krízis-intervenció módszereiben 26
Pszichoanalízis A terápia célja
A személyiség újrarendezése
Mire összpontosít a kezelés?
1. A lélektani múlt 2. A tudatalatti felszabadítása
A terapeuta főbb tevékenységei Tünetek A kezelés hozzávetőleges időtartama
Rövid dinamikus pszichoterápia
Krízis-intervenció
A jellemző tünetek megszüntetése 1. Ahogyan a lélektani múlt kapcsolódik a jelen eseményeihez 2. A tudatalatti elfojtása és az energiák kordában tartása
A krízis sürgős feloldása
1. Fürkésző 2. Passzív megfigyelő 3. Nem irányító
1. Irányító 2. Résztvevő megfigyelő 3. Közvetett
1. Irányító 2. Aktív résztvevő 3. Direkt
Neurotikus személyiségminták
Akut romboló érzelmek, és súlyos körülmények
Az élethelyzetekben való boldogulás képességének hirtelen elvesztése
Nem meghatározható
1-20 alkalom
1-6 alkalom
1. A lélektani jelen 2. A krízis előtti szintre történő visszaállítás
Intervenció kontra prevenció? Az intervenció beavatkozást jelent. Tehát a krízis-intervenció tulajdonképpen a krízisbe való külső beavatkozást jelenti, a fentebb vázolt szempontok alapján. Ám – mint minden mentálhigiánás kezdeményezésnél – itt is előkerül a prevenció, mint kívánatos cél, ám krízises esetekben konkrétan prevencióra törekedni nem lehet, mármint a szó szoros értelmében vett krízis-prevencióra. Ugyanis a krízishelyzeteket legtöbbször megelőzni nem lehet. Amennyiben viszont a prevenciót úgy fogjuk fel, mint a krízis eszkalálódásának megfékezését, valamint a krízisben lévő lelki egyensúlya helyreállításának, én-erejének növelése érdekében új megküzdési módok létrejöttét és személyiségébe történő 26
Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 22. o. St Louis, 1994, Mosby. 12
integrációjának szorgalmazását – hogy az újabb krízis-szituációkat eredményesebben kezelje majd a későbbiekben, akkor igenis van értelme a krízis-intervenció prevenciós potenciáljáról beszélni.
A prevenció meghatározása27 A
lélek
egészségvédelme
szempontjából
a
megelőzésnek
három
lépcsőjét
különíthetjük el: a primer (elsődleges), szekunder (másodlagos) és tercier (harmadlagos) prevenciót. A primer prevenció tulajdonképpen oki megelőzés, magában foglalja a testi, szomatikus egészség fenntartását – vagy visszaszerzését, a pszichoszociális igények kielégítését – vagyis a személyiség érzelmi, szellemi fejlődésének biztosítását – ez tulajdonképpen az emberi kapcsolatok iránti igényt jelenti, végezetül a szociokulturális támogatást, hogy az egyén a társadalom hasznos tagjaként élhessen. A krízis-intervenció metódusa szempontjából a primer prevenció irreleváns, mivel ennek a kezelési módnak éppen az a sajátossága, hogy a már krízisben lévőknek nyújt segítséget. Az elsődleges prevencióban talán a legnagyobb szerepet a család játssza, mint elsődleges szocializációs színtér, illetve az állam tud némileg segítséget nyújtani, például az oktatáson (felvilágosító programok szervezése), a munkaügyön (valamint ezt kiegészítve a szociális ellátó rendszer), stb. keresztül. A szekunder prevenció a korai stádiumban lévő esetek gyors, hatékony megoldása. A krízis-intervenció beavatkozásának legjobb terepe. A korai stádium azt jelenti, hogy a krízis nem állandósult, még formálható a „kép“ az egyén elméjében, még alakítható, jó irányba terelhető. Sajnos viszont erre kevesebb példa akad a szakmában, mivel az emberek problémáikkal – teljesen érthető módon – először a közvetlen környezetükhöz fordulnak, és csak a helyzet elmérgesedése után mennek szakemberhez, ilyenkor viszont sokkal nehezebb már a beavatkozás. A tercier prevenció célja Caplan szerint28 egész egyszerűen az elszenvedett kórkép további károsító hatásainak, következményeinek csökkentése. Fel kell mérni az egyén potenciálját a rehabilitáció szempontjából, és azt minél eredményesebben, a további károsító
hatások
lehetséges
elkerülésével
kivitelezni.
Hárdi
István
„A
lélek
27
Dr. Hárdi István: A lélek egészségvédelme. 1992. Springer Tudományos Kiadó Kft. i.m. „A lelki egészségvédelem lépcsői: Tercier prevenció“ című fejezetben hivatkozik rá a szerző. 28
13
egészségvédelme“ című könyvében így foglalja össze a rehabilitáció állomásait, főbb szempontjait: •
Fel kell mérni a kórkép okozta károkat, a beteg elidegenedését és produktivitásának hanyatlását.
•
Mindent meg kell tenni a betegség okozta elidegenedés ellen. A gondozónő feladata, hogy a környezet a beteget kedvezően fogadja.
•
A kórházi beutalást lehetőleg el kell kerülni. Mindent meg kell tenni a beteg elszigetelődése ellen és kitaszítottságának elkerülésére.
•
Stimulálni kell a beteg produktivitását: célszerű a kezelésbe sokszínű ösztönző elemek bekapcsolása.
•
A felmerült nehézségek ellenére - akár átmeneti intézmények (pl. nappali szanatórium, védett munkahely) segítségével - minden eszközzel segíteni kell a beteg közösségbe való beilleszkedését.
14
Történeti vázlat A pszichiátriai krízis-intervenció kialakulása köthető a közösségi pszichiátria (community psychiatry), a rövid dinamikus pszichoterápia (brief psychotherapy) valamint az úgynevezett nappali szanatóriumok (day hospital) gyakorlatához.29 Alább nagy vonalakban fogom bemutatni a krízis-intervenciós modell evolúciójának főbb állomásait. 3. táblázat A közösségi pszichiátria fejlődésének főbb állomásai
19291933
1938
1942
1946
1948 1958 1961 1962 1967
Nagy gazdasági világválság, amely a tőkés világ termelési válsága volt, éreztette hatását a pszichiátriai betegek ellátásában. Ennek hatására kezdtek a kórházon kívüli betegellátással foglalkozni. Az első pszichiátriai betegek részére létrehozott nappali szanatórium 1933-ban létesült Moszkvában, az Első Pszichiátriai Kórház működésében. Ugyancsak a ’30-as évek elején Hollandiában, Amszterdamban is létesült hasonló intézmény. Joshua Bierer megalapítja a „Marlborough Experiment day hospital“-t Londonban. Az itt történő segítő tevékenységet „terápiás közösségi klub“-ként jellemzik. Több ellátási projektet hoznak létre (ahogyan ezt majd a KIO esetében is látni fogjuk): Nappali Szanatórium, Éjjeli Szanatórium, Utógondozási Rehabilitációs Központ, Független Irányítású Közösségi Szállás, „Neurotics Nomine“ (az AA-hoz hasonló terápiás közösség neurotikus betegek részére), Hétvégi Szanatórium. A Coconut Grove-tűz: Eric Lindemann pszichiáter és munkatársai a Massachusetts General Hospitalból a túlélők és a gyászolók számára nyújtanak segítséget. Ennek a szörnyű eseménynek „köszönhetjük“ a modern krízis-intervenció elméleti alapvetésének kialakulását. Eric Lindemann és Gerald Caplan elindítják a Wellesley Project-et, ami egy széles körű mentálhigiénés program volt a Harvard körzetében. Donald Ewen Cameron a Montreal-i Állami Kórházban bevezeti a közösségi pszichiátriai ellátást nappali szanatóriumi jelleggel. Bostonban létrejön a Wellesley Emberi Kapcsolatok Szolgálat, amely egyike a legelső közösségi mentálhigiénés szolgálatoknak. Középpontjában a rövid távú terápia áll, a megelőző pszichiátria kontextusában. Californiai Közösségi Mentálhigiénés Szolgálat Leopold Bellak által létrehozott „Problémamegoldó Klinika“ az Elmhust Városi Kórházban, New York-ban. A Californiai Mentálhigiéné Minisztérium volt az első állami képviselet, amely a közösségi pszichiátriában tevékenykedő szakemberek képzését vállalta föl. A Los Angeles Pszichiátriai Szolgálat részlegeként létrehozzák a Benjamin Rush Élet Gondjaiért Központot. A San Francisco Állami Kórházban kényszerű fogvatartást fölváltja a szabad, krízis-intervenciós terápia, ami végett interdiszciplináris team-ek alakulnak.
29
Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 2-8. o. St Louis, 1994, Mosby 15
II . fejeze t : A salgótarjáni k rízis - inte rvenci ós osztály (KIO) A salgótarjáni krízisosztály 1976-tól 1983-ig, hét éven át működött az akkori Madzsar József Megyei Kórház és Rendelőintézet osztályaként, ám nem a kórház központi épületében, hanem attól távolabb, az ideggondozóval és alkohol-detoxikálóval egy helyen. Ezek az osztályok ugyanis egészen a KIO megjelenéséig kihasználatlanok voltak, pedig 14 főnyi jól képzett szakszemélyzettel működtek, valamint saját autóval és sofőrrel is rendelkeztek.30
A helyszín és a korszak Salgótarján megyei jogú város, 1950-től Nógrád megye székhelye. Lélekszámát tekintve Magyarország második legkisebb megyeszékhelye. A legtöbben 1980 körül lakták – kicsit több, mint 50 000-en, azóta folyamatosan csökken a lélekszáma, amit tetézett az egyik, korábban a városhoz csatolt falu – Somoskőújfalu – önállósulása 2006-ban. Történelme Szent István király koráig nyúlik vissza: a jelenlegi területén letelepedett Tarján törzs alapította falu ekkor kapott engedélyt templomépítésre. A középkorban kis jobbágyfalu volt.31 Még a XIX. század elején is csak 8-900 fő lakta. A népesség növekedése az 1800-as évek közepén indult meg, a barnakőszén-telepek felfedezésével. Ekkor kezdődött város kapitalizálódása: a szénbányászat, s az erre épülő vaskohászat és üveggyártás sok munkahelyet teremtett. Városi rangot 1922-ben kapott. A II. világháborút megsínylette a város, ám a bányát és a bányavasút alagútját lehetett óvóhelyként használni. Ezen kívül az acélgyár üzemeltetője: a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság építtetett óvóhelyeket – ezek bejáratai még a mai napig láthatóak az Acélgyár környékén. A háború után – az államszocializmus ideje alatt – a térségben a nehézipart igyekeztek még inkább fellendíteni, s bár a bányászatot az 1960-as években visszafejlesztették, az 1980-as évek elején a nehéziparban dolgozók aránya mégis az aktív keresők mintegy 70%át tette ki. Ez lényegesen az országos átlagot meghaladó érték volt.32 Ami a Krízisintervenciós osztály szempontjából fontos, mivel ennek köszönhetően a város és annak 30
Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízisintervenciós“ szolgálat hét éve. 16. o. Végeken, 1991/3. 31 http://hu.wikipedia.org/wiki/Salgótarján 2011. 04. 08. 32 Dr. Csongrády Béla: Közelkép Nógrádról. Kritika 1984/6. 15. o. 16
környéke
akkortájt
bővelkedett
munkalehetőségekben,
ez
kiváló
talaja
volt
munkaterápiával egybekötött rehabilitációs programoknak.33
Az intézmény megalakításának története34 Négy pszichiáter orvos: Dr. Samu István, Dr. Kallós Mária, Dr. Ratkóczi Éva és Dr. Szentesi Péter kezdeményezésére jött létre és működött 7 évig a Salgótarjáni krízisintervenciós osztály. Tapasztalataikat igen sok helyről szerezték: dolgoztak hagyományos, "ósdi", és modern pszichiátriai osztályokon, valamint ideggondozó intézetekben is. Az ott szerzett tapasztalatok fényében született meg a krízis-intervenciós osztály ötlete, amely csak megvalósulása után kapta meg ezt a nevet, ugyanis csak utólag derült ki számukra, hogy az a segítő rendszer, amelyet alkottak, a nemzetközi szakirodalomban ezen a néven szerepel. Nem voltak ugyanis egyedül az ötlettel - nem csak világviszonylatban, hanem hazánkban sem - csak sajnálatos módon ezekről az osztályokról nem maradt fenn semmi leírás, adat, csupán említés szintjén ismerjük őket – valószínűleg a teljesség igénye nélkül. Azonban elég is annyit tudnunk, hogy léteztek, bizonyítva J.E. Cooper35 megállapítását, amelyet afölötti meglepettségében fogalmazott meg, hogy az ilyen, krízis-intervenciósnak nevezett szerveződések egymásról tudomást nem szerezve, önállóan alakultak, s bár sok közös vonásuk volt, a területi, kulturális viszonyok, valamint a személyi segítő-gárda összetétele szempontjából sok különbséget mutattak, amely mind arra utal, hogy ilyen szerveződésekre mindenhol szükség van, értem ezt úgy, hogy államformától, gazdasági színvonaltól, kulturális-morális fejlettségtől, stb függetlenül, természetesen mindig a
33
Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízisintervenciós“ szolgálat hét éve. 16. o. Végeken, 1991/3. 34 A KIO megalakításának történetéről több forrásból gyűjtöttem információt. Elsősorban édesapám és nagyapám elbeszéléseiből, akik a KIO-n dolgoztak ápolói státuszban, majd az említett két orvos-házaspárral készítettem interjút, amelyben az osztály megalakulásának és működésének körülményeiről beszélgettünk. Ezután összevetettem az általam készített interjút a tanulmányozott szakirodalmakkal, és észrevettem, hogy a beszélgetésünkkor elhangzottak mások által már rögzítésre kerültek. Négy ilyen írást vizsgáltam meg: • Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma című könyve; • Dr. Samu, Dr. Szentesi, Dr. Ratkóczi és Dr. Kallós által összefoglalt írás, az „ Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története“; • A Végeken c. folyóirat 1991/3. számában megjelent cikk Dr. Samu, Dr. Szentesi és Dr. Ratkóczi tollából; • Vörös T. Károly interjúja Dr. Samu Istvánnal az 1984/6-os „Kritiká“-ból. Mind a négy írásra támaszkodtam ezen fejezet megírásakor. 35 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízisintervenciós“ szolgálat hét éve. 17. o. Végeken, 1991/3. 17
helyben felmerülő problémákra koncentrálva, nem pedig egy adott sémát ráhúzva, ráerőltetve kell megszervezni őket. Az 1950-es évektől jelentősen megnövekedett az öngyilkossági kísérletek, valamint az emocionális eredetű megbetegedések száma Amerikában, valamint az Óvilágban is. Nagy valószínűséggel az iparosodás és fokozódó urbanizációs tendencia hatására megnövekedett stresszhatás és megváltozott életvitel, életritmus számlájára írható.36 A régi, addig bevett, hagyományos értékek - és közösségek (főképp itt nálunk, Középkelet Európában, pontosabban a Szovjetunió vonzáskörzetében) megszűntek, felbomlottak, a helyükön keletkező űrt semmi nem töltötte be, s bár az akkori ideológia azt vallotta, hogy a hagyományos értékrend és a meglehetősen hierarchikus közösségek megszűntével új, humánusabb értékrend, és egyenlőség-elven szerveződő közösségek jönnek majd létre, a várakozásokkal ellentétben ez mégsem történt meg, meghagyva azt az ürességet, amely nem tette lehetővé, hogy az emberek életét valami rendezőelv sínen tartsa, megadva nekik azt az érzelmi-morális biztonságot, amelyre szükségük lett volna a társadalmi együttéléshez és a beilleszkedéshez. Ennek következményeképp megfigyelhető volt az elidegenedés és az atomizáció. Sokat lehetne írni az akkori társadalom védekező mechanizmusairól, valamint a különböző - akkor már erőszakosan „egyenlővé tett“ társadalmi osztályok, rétegek megítéléséről, területi elhelyezkedéséről, átszerveződéséről, stb, ám ehelyütt csupán annyira szorítkoznék, ami ezzel a témával összefügg: Nevezetesen arra, hogy a különböző foglalkozások, sőt földrajzi területek között megfigyelhető volt egy elég nagyfokú különbségtétel, egy úgynevezett prioritási sorrend, ami egészen a rendszerváltásig nem is, sőt, azután sem sokat változott: a tanyákat felszámolták, a falvakat nem támogatták, nem zárkóztatták fel, a vidéki megélhetés ennek következtében - a termelőszövetkezeteket leszámítva - lehetlenné vált, ezzel párhuzamosan felduzzadt az ipari munkásság létszáma és a városok lélekszáma.37 Ez a diagnózis különösen igaz Salgótarjánra és környékére, mivel az államszocializmus előtt már meglévő szénbánya és más nehézipari létesítmények kedvesek voltak a háború után felépülő „új rendszer“ szájízének. A városkép is jelentősen megváltozott: megjelentek a többemeletes panellakások, amelyekbe akár egy egész falunyi ember lakhatott – anélkül, hogy ismerték volna egymást.
36 37
i.m. 17.o. Kritika – művelődéspolitikai és kritikai lap. 1984/6. 15-20. o. 18
Dr. Samu István elmondta nekem, hogy amikor fölmerült az ötlete egy, a pszichiátriai betegek - lehetőség szerint - extramurális kezelésén alapuló, nyitott rendszerű, komplex egészségügyi-mentálhigiénés
modellnek,
komolyan
el
kellett
gondolkodni
megvalósíthatóságának lehetőségei felől. 1976-ra alakult a körülményeknek egy olyan konstellációja, amelyet meglovagolva el tudták indítani a megálmodott intézményt. Előállt ugyanis - egy váratlan tragédia okán38 - egy olyan helyzet, amely szinte lehetetlenné tette, hogy a salgótarjáni Madzsar József Megyei Kórház Ideggondozó-részlegéhez új pszichiáter orvost kerítsenek. Az előző orvost - egy fiatal hölgyet - ugyanis az egyik betege késsel halálosan megsebesítette. Az ő helyére menni tehát senki nem vállalkozott, és ekkor kereste meg a kórház a Samu házaspárt - akik dolgoztak már korábban is a salgótarjáni kórházban - hogy munkájuk elismeréseképp felkérjék őket, vállalják el a megüresedett pozíció betöltését. Ekkor ők - ismerve az ottani körülményeket és a kialakult helyzetet is feltételeket támasztottak, amelyet el is fogadott a megyei hatóság. Ennek egyik eleme volt a másik orvos-házaspár: Dr. Szentesi Péter és Dr. Ratkóczi Éva maguk mellé vétele, valamint a később Krízis-intervenciós Osztálynak (továbbiakban KIO) nevezett munkacsoport beindítása. Fontos szót ejteni az épületről is, amelyben a KIO működött. Abban az időszakban Salgótarjánban az Ideggondozó és a Detoxikáló egy külön, a kórháztól távol lévő, ám a városközponthoz, valamint olyan fontos intézményekhez, csomópontokhoz közel eső épületben működött, mint a Rendőrség, a Mentőállomás, a piac, valamint a vasútállomás és a távolsági buszmegálló. Ez - Dr. Samu István elmondása alapján - szintén nyomós érv volt amellett, hogy Salgótarjánban kezdjék el megvalósítani tervüket. Külön figyelemre méltó volt, hogy akkoriban Salgótarján - és környéke - bőven tartogatott munkalehetőséget a társadalomba visszaillszkedni kívánó betegek számára, vagy amennyiben nem betegségről, hanem átmeneti krízisről volt szó, abban az esetben is sokat jelentett a munkahelyek gazdag választéka, így egyfajta munkaterápiát is be lehetett iktatni a kezelés menetébe. Tehát a körülmények és az események ilyen - fölöttébb kedvező - együttállása teremtette meg a lehetőséget a KIO kibontakozásához. A KIO működése kiterjedt a város - akkor - 50 000, valamint a környék 100 000 lakosára, sőt, Dr. Samu István azt vallotta erről a dologról, hogy ők szívesen láttak - és elláttak - mindenkit, aki a segítségüket kérte, mivel nem csupán Salgótarjánt -és környékét, 38
Dr. Szentesi Péter, Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Kallós Mária: Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története. 2. o. (I. melléklet) 19
vagy Nógrád megyét tekintették "szolgálati terepnek", hanem, ha lehet, az egész országot. Érkeztek is hozzájuk Nógrád megyén kívülről is - főként Budapestről - páciensek.
A szereplők bemutatása A KIO szellemi atyja és legfőbb háttere Dr. Samu István volt, akit az osztály egykori dolgozói a mai napig is „Főnök“-nek szólítanak, de nem ám a szó pejoratív értelmében, mely szerint egy basáskodó, önkényes személy lenne ő, sokkal inkább egy mindenki által elismert, hatalmas elme, akinek komoly elhivatottsága, és mindenekfölött hatalmas szíve van – ezért inkább valamiféle atyai szerep lehetett az övé. S bár érdemei elvitathatatlanok, nem szabad megfeledkeznünk az osztály életének többi résztvevőjéől sem: Dr. Samun kívül még három nagyszerű orvos vitte vállán a krízisosztályt, köztük volt Samu doktor felesége is, Dr. Kallós Mária. A másik két orvos szintén egy házaspár: Dr. Szentesi Péter és Dr. Ratkóczi Éva. Az ő fiatalos lendületük és szabad gondolkodásuk szintén új nézőpontot képviselt hivatásuk művelésében. Nem szabad elfeledkeznünk a szakszemélyzetről sem. Az orvosok munkáját 1 pszichológus, 4 gondozónő, 2 gondozói asszisztens, 9 ápoló, 2 takarítónő (az ő szerepük is fontos volt volt az esetmunkában), valamint 1 gépkocsivezető segítette.39
Dr. Samu István 1923-ban született Jánosiban40, egy Rimaszombat melletti kis református faluban, ami akkor már (az I. világháborút követően) Csehszlovákiához tartozott. Szorgalmas földművelő család egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot. Rimaszombatba, az Egyesült Protestáns Gimnáziumba járt, és itt is érettségizett 1944-ben.41 Pár héttel előbb kellett leérettségizniük a németek bejövetele miatt, mivel fennállt a veszélye, hogy behívhatják őket katonának. Ezután több társával együtt Losoncra ment, ahol bejelentette szándékát,
1. kép Dr. Samu István
39
Dr. Szentesi Péter, Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Kallós Mária: Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története. 9. o. 40 Vörös T. Károly: Egy értelmiségi Nógrádban (Beszélgetés dr. Samu István pszichiáterrel). Kritika – Művelődéspolitikai és kritikai lap 1984/6. 21-23. o. 41 Iványi Gábor: „Tebenned bíztunk eleitől fogva“. Beszélő. III. foly., IV. évf., 7-8. sz. 1999 július/augusztus. 20
hogy egyetemre szeretne menni. Ez 1945 februárjában meg is történt, ugyanis ekkor kezdte meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen. 1950-ben kapott diplomát, ezután a debreceni Idegklinikán dolgozott 1957-ig. Egy igen rövid ideig Dr. Sántha Kálmán professzor mellett is tanult, dolgozott. Így vallott erről az időszakról, és Sántha professzorról Bakonyi Péternek: „1950-től 1957-ig a debreceni neurológiai klinikán és idegsebészeten dolgoztam. Pszichiátria szakvizsgát csak 57-ben tettem. Néha műtöttem is, abban a műtőben, amelyet Sántha professzor a Kossuth-díjából vett a klinikának. Sántha mellett nagyszerű dolog volt tanulni és dolgozni, kár, hogy csak olyan rövid ideig tarthatott. Sántha becsületes, tiszta, humanista természettudós volt, kutató és orvos, alkata, aspirációi és személyisége Albert Schweizert idézi nekem. A debreceni egyetemnek akkoriban szinte az egyetlen igazi csillaga volt, s lehetett volna a magyar idegsebészet felvirágoztatója. De a körülmények (…) ellene dolgoztak.“42 Dr. Sántha Kálmánról egyébiránt mások is igen elismerően nyilatkoztak, 2006-ban egy megemlékezés keretében – halálának 50. évfordulója alkalmából – felavatták mellszobrát a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának szoborparkjában.43 Sántha professzort sokan jellemzik úgy, mint szerény, becsületes, emellett hajlíthatatlan, jellemes embert, aki mindemellett kitűnő szakember is. Nem lehet elsiklani afölött a párhuzam fölött, hogy Bakonyi Péter majdnem pontosan így írt Dr. Samu Istvánról is.44 Az viszont csak a sors iróniája, hogy Debrecenből ő is éppen Balassagyarmatra került, a pszichiátriai osztálynak az élére, amely posztra egykori tanárát is „száműzték“. Objektíven nehéz megállapítani, hogy mekkora hatást gyakorolhatott Sántha professzor Dr. Samu Istvánra, de személyiségük, s a pszichiátria akkori metodológiájával szemben megfogalmazott véleményük terén is egyértelmű a hasonlóság. Ezek tükrében
2. kép
természetes, hogy Samu doktor megalkuvást nem ismerve
Dr. Sántha Kálmán professzor mellszobra a DEOEC szoborparkjában
harcolt az ottani betegek jogaiért, valamint az ottani 42
Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma. 447. o. Budapest, 1983, Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyarország Felfedezése-sorozat. 43 http://www.deoec.hu/hirek.aspx?&nid=4721 2011. 04. 12. 44 Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma. 443. o. Budapest, 1983, Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyarország Felfedezése-sorozat. 21
milieu oldásáért. Ennek érdekében sok radikális változtatást eszközölt: az úgynevezett „családi ápolás“ rendszerének támogatását, a munkaterápia egyre szélesebb körben való alkalmazását, a kórházat körülvevő masszív kőkerítés megbontását. Ám sajnálatos módon a gyarmati kórház szabotálta a kezdeményezéseit, ezért úgy döntött, máshol kamatoztatja képességeit: Berettyóújfaluba ment, azt gondolván, hogy ott korszerűbb, rehabilitációs szemlélettel találkozik, de tévedett, így hát onnan is továbblépett – 1975 decemberében elhagyta a berettyóújfalui intézetet. 1976-tól dolgozott Salgótarjánban, a Krízisintervenciós Osztály főorvosaként. Ennek a komplex segítő rendszernek az ötlete már a Balassagyarmaton, majd Berettyóújfaluban töltött évek alatt megfogalmazódott benne, amely eleinte az ottani intézményeknek a megreformálására irányult. Ám ezek a kezdeményezések mind meghiúsultak – vagy megrekedtek, ezért új helyszín után kellett nézni. Így került képbe Salgótarján, és a – szakmailag és ágyszám szempontjából is – kihasználatlan Ideggondozó és Alkoholdetoxikáló állomás.45
Dr. Kallós Mária Dr. Samu István hitvese, a Salgótarjánban eltöltött évek alatt az Ideggondozó főorvosa volt.46 A KIO egykori dolgozói mind elismerőleg nyilatkoztak tevékenységéről: ha kellett, erős kézzel fogta a „gyeplőt“, ám alapvetően egy gyengéd,
gondoskodó
jellem.
Mindnyájan
kitűnő
szakemberként jellemezték őt.
3. kép Dr. Kallós Mária
45
Dr. Szentesi Péter, Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Kallós Mária: Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története. 2. o. 46 Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma. 443. o. Budapest, 1983, Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyarország Felfedezése-sorozat. 22
Dr. Szentesi Péter 1947-ben
született,
Orvostudományi
Egyetemen
diplomát szerzett
a
Semmelweis
1972-ben.
Több
pszichiátriai és pszichoterápiás osztályon dolgozott, köztük a salgótarjáni Krízis Intervenciós Osztályon is, majd az OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) ambulanciáján, valamint az OAI-ben (Országos Addiktológiai Intézet), egészen annak megszűnéséig. Főorvosként vezette a Félút Centrum nevű alkoholbeteg-ambulanciát, jelenleg magánrendelést folytat. 4. kép Dr. Szentesi Péter
Dr. Ratkóczi Éva 1947-ben született, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1972-ben. 1976-tól a salgótarjáni Krízis Intervenciós Osztályon dolgozott, később a SOTE Pszichiátriai Klinikájának adjunktusa lett. Jelenleg a Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítványt vezeti, ezen kívül elmeorvosi tanácsadást folytat a Búrateam tagjaként.47 5. kép Dr. Ratkóczi Éva
47
http://bura.hu/csoportok/altalanos-csoport-mindenkinek/csoporthir/ratkoczi-evadoktorno-valaszol 2011.04.15. 23
Dr. Samu István intézmény-filozófiája Dr. Samu – beszélgetésünkkor és mások vele készített interjúja során, valamint az általa publikált anyagokban is – sokszor emlegette a betegek úgynevezett „extramurális“ ellátását, kezelését. Mit is takar ez a fogalom, és hová köthetjük ennek megjelenését? Mint már az előző fejezetben leírtam, az 1930-as évek gazdasági válsága – és ennek nyomán az egészségügyi ellátórendszer nyomora – kényszerhelyzetet teremtett a pszichiátriai ellátásban.48 Ez egyrészről tragikus, viszont ahogy láttuk a Coconut Grovebéli tűz esetében is, valami „nagyobb jóhoz“, egy paradigmaváltáshoz vezetett egyes pszichiáterek gondolkodásában. Ez a zseniális ötlet a nappali szanatóriumi ellátás volt, vagy ahogy angolszász területen nevezik: a „day hospital“. Az általam megkeresett orvosok, de még az ápolók is, leterhelőnek vélték a „kórház“ megjelölést, ezért inkább nevezték ezt az ellátási formát „nappali szanatórium“-nak, így hát én is megmaradok ennél a megjelölésnél a továbbiakban. A pszichiátriában bekövetkezett szemléletváltás alapja lényegében a hospitalizáció folyamatához köthető. A hospitalizáció egyrészt jelenti a beteg kórházban, szakemberek által, aktuálisan a lehető legmagasabb szakmai színvonalon történő ellátását, ám a pszichiátriában jelenthet mást is, mégpedig a kórháznak az ellátásra szoruló emberre gyakorolt lelki, vagy akár fizikai hatását. Ergo nem csupán a szakszerű ellátás és a szakemberek közelsége, valamint a kapott kezelések sorolandók ide, hanem például annak a környezetnek a hatása is a betegre, amely a kórházakat jellemzi. Természetesen minket most nem a fizikai hatások (pl az egyes fertőzések elkapásának kockázata) érdekelnek, hanem a lelki vonatkozások. Amelybe ugyanúgy beletartozik az orvosokba és az ápolószemélyzetbe vetett bizalom által indukált esetleges biztonságérzet, mint a rideg légkör, a többi páciens közelsége által kiváltott frusztráció, az úgynevezett „milieu-ártalom“ is. 49 Ez lényegében bármelyik kórházi osztályon fekvő embert próba elé állít, ám a pszichiátriai osztályon kezelteknek mindezek mellett még egy nagyon fontos – és szomorú – tényezővel is találkozniuk kell, és ez a stigmatizáció. A társadalom – teljesen érthető és természetes módon – fenntartással kezeli a mentálisan instabil embereket. Azért mondom azt, hogy ez érthető, mert egy elmebetegséggel küzdő ember viselkedése kiszámíthatatlan lehet, ami
48
Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 6. o. St Louis, 1994, Mosby. 49 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízisintervenciós“ szolgálat hét éve. 15. o. Végeken, 1991/3. 24
miatt a többi ember nem tudja, milyen viselkedést vagy reakciót várhat, és épp ezért azt sem tudja, hogy ő hogyan viselkedhet vele szemben. Ami pedig a szomorú oldala ennek a jelenségnek azt legvilágosabban a krízisbe jutott egyénekkel szemben tanúsított stigmatizáló magatartás megfigyelésén keresztül követhetjük nyomon. Azt állítottam az előbb, hogy szerintem érthető a mentális betegegekkel szemben tanúsított óvatoskodó magatartás, mert a társadalom többsége által értelmezhetetlen és kiszámíthatatlan viselkedés megrémíti és elbizonytalanítja őket. Nos, a krízisállapotú ember is produkálhat ilyen tüneteket: a gondolkodás és cselekvés irracionalitása (például rögeszmék hangoztatása,
öngyilkossági
kísérlet,
más
ember
zaklatása
stb50),
hektikus,
kiegyensúlyozatlan viselkedés előfordulhat ilyen esetekben. Mielőtt a kórházon kívüli betegellátás gondolata megfogalmazódott, a krízisállapotú egyénnek két opciója maradt: •
Otthon marad, és megpróbálja egyedül, vagy közvetlen környezetében élők segítségével
átvészelni
a
krízist,
megkockáztatva
ezzel
a
probléma
eszkalálódását, esetleg a kezdeti stádiumban még segítőkész embertársai türelmének elvesztését – ezáltal pedig újabb és újabb krízisek halmozódását; •
Felkeres egy szakembert, aki vagy hazaküldi mondván, hogy semmi szervi baja nincs, vagy elmeosztályra irányítja, ahol ugye fennáll a hospitalizáció negatívumainak veszélye, ami súlyosbíthatja a krízist. Arról nem is beszélve, hogy az átlagos (tehát nem kóros) krízisállapotú egyénnek nincs is szüksége közvetlen elmeorvosi beavatkozásra, csupán a krízis lefolyását irányító, „levezénylő“ ember segítségére – aki lehet akár pszichiáter, de laikus segítő is.
50
Dr. Bakó Tihamér: Verem mélyén (könyv a krízisről). Sorsfordító könyvek sorozat, 1. Budapest, 2004, Psycho Art Ebben a könyvben a szerző több különböző eset tanulságait is közli, az általam felsorolt viselkedésmódokra is ír példát. 25
A KIO működése A KIO-t nyílt rendszerű (kivéve a részegek számára a Detoxikálót, mivel az számukra nem volt nyitott rendszerű ellátás), multidiszciplináris ellátó helyként lehetett értelmezni, mert noha „ideg-pszichiátriai“ megnevezéssel bírt, sokrétű ellátást biztosított az ott kezelt páciensek számára. Annál is inkább, mivel nem csupán krízises egyéneket, hanem pszichiátriai betegeket és részegeket is elláttak.
A KIO alapvető célkitűzései A KIO alapvető törekvései között szerepelt a hagyományos pszichiátriai betegellátás módosítása az alábbi pontok alapján: 1.
"Az elmekórházi felvétel elkerülése lehetőleg, kivéve a demencia, a súlyosan veszélyeztető magatartás, s általában a megítélhetően tartósabb ápolási formát igénylő pszichiatriai eseteket.
2.
Minél koraibb kezelésbevétel, vagy segítő kapcsolat létesítése a rászorultakkal. Az ellátás olyan jellegének biztosítása, amely nem vált ki averziót a rászorultaknál, s az együttműködés, önkéntesség irányában hat.
3.
Munkahypothesisül az, hogy nehéz élethelyzet, existencialis félelem, stress, krízis pszichozishoz is vezethet bizonyos dispozició talaján, vagy a meglevő pszichozist súlyosbíthatja.
4.
Különös figyelem essék a suicidum megelőzésére, s a már kísérletet elkövetettek segítésére.
5.
Szükség esetén a legrövidebb időtartamú osztályos felvétel történjék olyan ellátással, mely a betegség okozta krízisre nem terheli a beteget újabb krízis-reakcióval.
6.
Területközeli
ellátás
követelménye,
az
otthonnal
jó
közlekedési
lehetőséggel. 7.
A család bevonása a kezelésbe.
8.
A munkahelyi kapcsolat ápolása.
9.
Minél
nyitottabb
kommunikációs
lehetőség
biztosítása,
állandó
látogathatóság. 10.
Terápia
csak
a
beteg
beleegyezésével,
illetve
tudatzavarnál
a
hozzátartozóval megbeszélve történjék.
26
11.
Otthonról kivert családtagok befogadása, gyors és hatásos intézkedés érdekükben.
12.
Alkoholbetegek, narkomániások egyéni- és csoportterápiája.
13.
Bűncselekmény-megelőzési törekvés, különös tekintettel a szociopathákra, alkoholbetegekre.
14.
A rendőrséggel való kapcsolatban mentalhigienés szemlélet propagálása szóban és gyakorlatban.
15.
A férőhelyeknek tetszés szerint, vagy folyamatos, vagy csak nappali, vagy csak éjjeli szanatóriumi helyként való igénybevehetősége.
16.
Munkatársi hierarchiával szemben partnerségi kapcsolat és légkör erősítése, s hasonlóképpen a betegekkel is.
17.
Olyan felelősségtudat alapjára helyezkedés, amilyen egy kórházi ügyeletes orvosnál megkövetelt. Azzal a különbséggel, hogy nem mi vagyunk a város osztálya, hanem a város a mi elmeosztályunk.
18.
Állandó készenlét felvételre- és telefon-lelki-segélyszolgálatra."51
Az Osztályra történő bekerülés menete Krízisesek esetében: •
Legtöbbször kórházból érkeztek, öngyilkossági kísérletet követően
•
Mentő közvetlenül is behozhatta, amennyiben a környezetében élők idejében észlelték a bajt.
•
A balassagyarmati Pszichiátriai Osztályról is kerülhettek át, mivel gyakran először oda vitték, mondván, hogy „megbolondult“.
•
Ritkán ugyan, de az Ideggondozót felkeresve is átkerülhetett a Krízisre. Ez azért volt ritka, mert erős volt a stigmatizációtól való félelem a krízises embereknél (teljesen érthető módon), hogy egyből megbélyegzik, mint „futóbolondot“.
51
Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízisintervenciós“ szolgálat hét éve. 15. o. Végeken, 1991/3. 27
Pszichiátriai betegek esetében: •
Amennyiben alkalmas volt az állapota, nyílt rendszerű ellátást kaphatott. Ilyenkor ha szükséges volt, ideggondozói megfigyelés és követés során beutalhatták a KIO-ra.
•
Magától is jelentkezhetett, beutaló nélkül.
•
Kórházból utalták be.
•
Balassagyarmatról is átkerülhetett, ha adottak voltak a feltételek.
Részegek esetében: •
Rendőrök vitték be.
•
Mentők vitték be.
•
Sérülés esetén kórházi ellátás után vitték át.
1. ábra A Krízis Intervenciós Osztály (KIO) ellátási folyamata vázlatosan
28
Alkalmazott terápiák52 Krízisállapotú ember esetén: •
Gyógyszeres kezelés, de csak korlátozott ideig, amíg feltétlenül szükséges.
•
Fontos, hogy „beilleszkedjen“ a KIO légkörébe, hogy kellőképpen meg tudjon nyílni, és ezáltal lehetőséget biztosítson önmagának a továbblépésre.
•
Egyéni beszélgetések – pszichológiai feltárás.
•
Csoportos beszélgetések – csoportterápia, családterápia: sokszor hagyták, hogy „egymásnak ugorjanak“ a felek, ebből is sokmindent szűrhetett le az orvos. A szempontok ütköztetése ugyanis árulkodó lehet, ha a felek szabadjára tudják engedni a gondolataikat (néha az indulataikkal együtt is akár), abból nagyon sok dolog lesz nyilvánvaló a terapeuta számára. Ezután természetesen helyes mederbe kell terelni a gondolatokat és segíteni a feleknek a krízishelyzet megoldására törekedni.
•
Szabad, kötetlen beszélgetések – akár az ápolókkal, akár a takarítónőkkel, vagy betegek egymás közt – az itt elhangzott információk végül úgyis az orvosokhoz jutottak, mivel mindenki be volt vonva a „munkába“. Ez azért volt nagyszerű, mert egy átlag ember, aki nem ritkán bizalmatlan az orvosokkal, vagy a szakszemélyzettel szemben, a takarítónővel úgy tud beszélgetni, mint akárkivel mondjuk a szomszéddal, vagy a fűszeressel. Más, kötetlenebb légkör teremthető ezáltal, a beteg könnyebben megnyílik. Nincs tudomásom róla, hogy más krízis-központok kiaknázták-e ezt a remek lehetőséget, de a KIO tapasztalatai azt mutatják, hogy nagyon hálás volt így cselekedni, nagyon sok esetben ezek az „elszólt“ információk vezettek a beteg krízisének mélyebb megértéséhez. Ezen kívül az ellátottak egymásért is szemmel láthatóan felelősséggel viseltettek, ami külön amiatt is jó dolog, mert ha valaki a másikra vigyáz, törődik, kevesebbet őrlődik a saját problémáján, emellett érzi azt is, hogy fontos, hogy számít az, hogy van, segíthet másnak, hasznossá teheti magát. Ezek mind nagyon fontos szempontok, és mind bizonyítják a közösségi pszichiátria zsenialitását. A részegekkel való kapcsolat is sokszor hozzájárult a terápiás légkörhöz, kicsit „megszelídültek“ tőle. Ami pedig a részegség okát
52
I. melléklet: ifj. Buj József, a KIO egykori ápolójának beszámolója a Krízisosztály működéséről. 29
illeti, a legtöbb esetben a részegeskedésnek is van „möge“, a kijózanodás után róluk is kiderült egy-s más, előfordult tehát, hogy a beszélgetések hatására az, aki addig az italhoz nyúlt, inkább átgondolta a problémáit, és megpróbált érdemi megoldást találni – vagy legalábbis segítséget kért. •
A teljes körű felvétel mellett lehetőség volt vagy csak nappali, vagy csak éjjeli benn tartózkodásra (Nappali- vagy éjjeli szanatóriumi ellátás).
•
Utógondozás: 4 gondozónő és 2 gondozói asszisztens járt ki terepre, hogy a gyógyulás, rendeződés menetét segítse és ellnőrizze, arról az orvosoknak referáljon, valamint javasoljon további lépéseket, ha a helyzet úgy kívánja. Ebben nagy szerepet játszott, hogy az Osztálynak volt saját autója sofőrrel, így a terepre történő kiszállás nem volt olyan körülményes. Viszont sok esetben nem volt szükséges nyomon követni az egykori ápoltakat, mivel azok maguktól, szívesen visszajártak a KIO-ra, és beszámoltak a fejleményekről: örömökről éppúgy, mint a kudarcokról, vagy arról, ha éppen megakadtak valamiben, ilyenkor látszott, hogy mennyire megtérül a bizalom, és a közvetlen, családias légkör. Ezzel ugyanis elejét lehetett venni az elbocsátást követő visszaesésnek, állapotromlásnak.
Pszichiátriai beteg esetén: •
Gyógyszeres kezelés.
•
Amely esetekben szükséges volt, elektrosokk-terápia (bi-frontális- vagy hemisferium-convulsio).
•
Egyéni beszélgetés.
•
Csoportos beszélgetések az orvosokkal, ápolókkal, pszichológussal, de a takarítónők is előfordult, hogy bekapcsolódtak ezekbe.
•
Utógondozás.
•
Kontroll (előre egyeztetett időpontokban).
•
Amennyiben feltétlenül szükségesnek bizonyult, Balassagyarmatra történő beutalás.
30
Részeg ember esetén: •
Őrzés (fizikai és egészségügyi szempontból is).
•
Folyadékpótlás (tea).
•
Szükség esetén nyugtató.
•
Szintén amennyiben szükséges volt, szíjbilincs alkalmazása (ön- és közveszélyes esetekben).
A team-munka A krízisteam munkája – mint már fentebb leírtam – érintett minden ott dolgozót, ott tartózkodó beteget, valamint azok hozzátartozóit is. Itt vissza kell utaljak Salgótarján (ami egy elég kicsi város), és a KIO kapcsolatára. Mivel közel volt, a betegek, de a dolgozók is gyakran kijártak a városi piacra. A piac maga egy rendkívül érdekes közösség volt abban az időben, jómagam csak gyermekkoromból emlékszem rá, ahogy hömpölygött benn a sok ember, de nem ám a vásárlás miatt, mert sokan csak egy kis zöldségért, tojásért, miegyébért mentek a piacra, amit manapság egyszerre vesz meg az ember, nagy tételben. Kérdés az, hogy miért mentek ezek az emberek minden áldott nap oda? Ráadásul ennyien… Engem kiskoromban rendkívül mérgesített, hogy háromszor végig kell járni az egész „kócerajt“, de ha ez még nem lett volna elég, úton-útfélen belebotlottunk valami ismerős nénibe vagy bácsiba, akikkel nagymamám legalább negyed órát beszélgetett. Én meg addig álltam, és nézhettem az emberek hátsó felét (mert méreteimből kifolyólag még csak ennyit láttam a világból). Itt pedig elérkeztünk egy sarkalatos ponthoz, mégpedig a közösségek, valamint az információ-áramlás témaköréhez. A piac ugyanis egy hatalmas terápiás színtér volt. Mondhatjuk úgy is, hogy „pletykafészek“. Erre pedig Samu doktorék – rendkívül élelmes módon – odafigyeltek. Minden apró információ jól jött, nem csak az aktuális betegekről, hanem azokról is, akik már régen „kiröpültek“ az Osztály óvó szárnyai alól. Nem ritkán látogattak meg úgy régebbi betegeket a gondozónők, hogy valaki hallott róluk ezt-azt, és úgy döntöttek, utánajárnak a dolognak, nehogy megint valami baj történjen, nehogy visszaessen a korábbi, rossz állapotába. Nem is hiába nyilatkozott úgy a négy orvos a KIO-val kapcsolatban, hogy „a város a mi elmeosztályunk“. Így ment ez „bent“ is, a falak között, ilyen szabadon. Még a takarítónő is bejárt a vizitre, és referált, ha valami olyant látott, hallott vagy tapasztalt, ami a beteg szempontjából fontos lehet. Ha jobban belegondolunk, ez egyáltalán nem egy légből
31
kapott, ostoba dolog, sőt! Mi, emberek – mint szociális lények – érzékenyek vagyunk egymás problémájára. Sokszor jobban is, mint a sajátunkéra. Nem véletlenül jár közszájon az a gondolat, hogy az ember a másik gondját sokkal eredményesebben meg tudja oldani (persze csak elméletben), mint a sajátját. Talán azért, mert „kívülről“ nézve a másik életét a szemlélődőt nem terhelik azok a „keresztek“, amelyek kötik azt, aki benne él. Az is előfordulhat, hogy a krízisben lévő ember a pillanatnyilag beszűkült gondolkodása végett nem látja tisztán a helyzetét, és a problémákból kivezető uta(ka)t. Mind a két szempont helyénvaló, úgy vélem. Ami pedig szintén a KIO „szabadelvű“ gyógyítási módszere mellett szól, az az, hogy a krízisterápiák jelentős részét laikusok végzik. Család, szomszédok, barátok, kollégák, alighanem mindnyájunknak volt már része krízis-intervencióban – mindkét részről. Nos éppen azért, mert – ahogy az imént kifejtettem – egymás gondjára érzékenyek az emberek, nincs olyan, hogy valaki „nem ért hozzá“, hogy „nincs meg a végzettsége“. Természetes, hogy a lélekbúvár olyan tüneteket, tendenciákat is észrevesz, amelyek a laikus szeme előtt rejtve vagy legalábbis értelmezhetetlenül maradnak, ám a szakember munkáját nagyon sokmindenben segítheti a laikus team. Egyfelől a „több szem többet lát“ szempont miatt. Másfelől azért, mert a képzettséggel járó specializáció igenis beszűkítheti a gondolkodást, harmadrészt azért is, mert a laikus – bár lehet, hogy tanulatlan – de élettapasztalatai nagyon is lehetnek!
Az intézmény megszűnése, és annak körülményei53 Bár a krízis-szolgálat a lakossággal való kapcsolatában harmónikusan, szakmai szempontból is kielégítően működött, 1983-ban mégis megszüntették. Ennek hátterét az akkori kor felső pártvezetésének a hozzáállása adta, amely berzenkedett annak a ténynek a beismerésétől, hogy a társadalomban (szocializmus ide- vagy oda) bizony problémák vannak, az emberek élete nem „fenékig tejfel“. Másrészről az országos pártvezetés – az ideológiai sallangokon túl – vajmi keveset tudott a helyi problémákról, a „vidék“ igényeiről. Jelzésértékű a párhuzam az akkori kor szemellenzése, de ezzel egyidejű okoskodása és jelenkorunk vezetőinek hozzáállása között. Jelenleg szintén nagy probléma a „vidék“ helyzete – de sajnálatos módon ezt még mindig a „vidékiek“ megkérdezése nélkül, a fejük felett átnyúlva szeretik intézni, aztán csodálkoznak, hogy nem sikerül, és a 53
Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízisintervenciós“ szolgálat hét éve. 20. o. Végeken, 1991/3. 32
problémák maradnak – vagy halmozódnak – de legalábbis az egyik „tünet“ megszüntetése után keletkezik egy, vagy több másik. Álláspontom szerint a probléma nyilvánvaló, és bűnbakok keresése és az egymásramutogatás helyett célravezetőbb volna a kommunikáció kiszélesítése. De mint már említettem, nem szeretnék ebbe a témába túlságosan belemenni, ez az én egyéni véleményem a dologról, csupán azért említettem meg, mert ez – elég látványosan – sajnos azóta sem látszik változni. De térjünk vissza az 1983-as eseményekhez: az országos pártvezetés ideológiai és „dilettantikai“ alapon (mert erre mást mondani nem lehet) kinyilatkoztatja, hogy „erre semmi szükség nincs“, és egyébként is „hamvába holt ötlet“. Ez utóbbi mondatot attól a Dr. Veér Andrástól kölcsönöztem, aki egyébként sok zseniális írás szerzője, vagy társszerzője volt mentálhigiénés témában, például Buda Bélával is írtak közösen egy nagyszerű tanulmányt „A mentálhigiéné és fejlesztésének lehetőségei hazánkban“ címmel.54 Szóval elindult a boszorkánypör, és a kifogás-gyártás. Csak címszavakban szerepeljen itt a KIO hat „fő bűne“, amely az akkori felsővezetés szemében megbocsáthatatlannak bizonyult: 1.
Kapcsolat a „demokratikus ellenzéki csoport“ néhány tagjával.
2.
Nem cenzúrázták a KIO-ról kimenő leveleket.
3.
Irodalomkritikai közlés indult ki a krízis-szolgálatról, amely helytörténeti kiadványokat író vezetőket kellemetlenül érintette.
4.
Az 1956 december 8-i sortűz adatainak felkutatása kapcsolatba hozható a KIO-val.55
5.
Társadalmi problémákat túldramatizáló hírverés az országos és helyi vezetés tekintélyének lejáratására.
6.
A Szabad Európa Rádió szervezett hallgatása folyik az Osztályon, a SZER ügynökei rendszeresen ellátogatnak a KIO-ra, emiatt a pártvezetés korábban már „finoman“ intette őket, akik hajthatalanok voltak.
54
Buda Béla: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései. 9.-15. o. Budapest, 2002. Animula. 55 Könczöl Csaba kutatta ezt a témát akkoriban, és azért feküdt be a KIO-ra, hogy ezt zavartalanul megtehesse. Kutatásának eredményeit a Szabad Európa Rádió ismertette – erre a pártvezetés felkapta a fejét. Iványi Gábor: „Tebenned bíztunk eleitől fogva“. Beszélő. III. foly., IV. évf., 7-8. sz. 1999. július/augusztus. 33
Annak idején volt szóbeszéd még valami nyomdáról is, amit állítólag a gondozó épületének pincéjében üzemeltettek Samuék, ahol mindenféle rendszerellenes, lázító szamizdatot nyomtattak – de az általam készített interjúk során kiderült, hogy ez egyértelmű hazugság volt. A fenti „vádpontok“ közül viszont némelyiknek volt is alapja, például a demokratikus ellenzék közül valóban volt, aki feküdt az osztályon, többek között az 1956-ról folyó kutatást végző Könczöl Csaba is. A cenzúrázatlan levelek vádja is talált, ám ami a tudatos rendszer-rombolást illeti, az – mondanom sem kell – túlzás. A társadalmi problémák létezése ugyanis (akármilyen szívesen vette magára a pártvezetés) nem róluk, nem nekik szólt, hanem a társadalomról, és a társadalomnak, az orvosközösségnek, valamint mindazoknak, akik tehetnek ellene. Gondolom azt sem kell hosszan ecsetelnem, hogy olyasmi, mint a társadalmi problémák eltúlzása, elég nehezen elképzelhető dolog. Tudjuk ugyanis, hogy mindig is voltak, és lesznek ilyen problémák, a hangsúly inkább azon van, hogy az adott társadalom, és annak vezetése mennyi figyelmet szentel ennek az ügynek, illetve mennyire hatékonyan ragadja meg a rossz dolgok gyökerét. Sajnos a mi mai társadalmunk sem jeleskedik ebben a kérdésben, de mentségére legyen mondva, legalább elismeri, hogy léteznek társadalmi gondok, és legalább megpróbál tenni ellene. De az a hozzáállás, mely szerint nincsenek problémák a társadalomban, vagy ha vannak is, maguktól úgyis elmúlnak – ez teljességgel érthetetlen számomra, és elfogadhatatlan. A kérdés (ami szintén megérne egy további elemzést), hogy végülis a krízis-szolgálat konkrét szakmai tevékenységének mi köze volt ezekhez a vélt, vagy valós „bűnökhöz“, tevékenységekhez? Miért kellett az egész Osztályt „végképp eltörölni“, amellett, hogy az orvos-gárdát elmozdították onnan? Költői kérdések ezek, valószínűleg már sohasem fog kiderülni, hogy kinek, és miért szúrta a szemét ez a kezdeményezés, de úgy vélem, nem is ez a legfontosabb kérdés, hogy miért szüntették meg. A tény, hogy megszüntették, ami nagyon szomorú. Sajnos az érdekek, hatalmi jászmák, lobbyk gyakran keresztbetesznek az ártatlan, segítő szándékú törekvéseknek, ezzel is sulykolva az éppen aktuális ideológiát. Annak idején azt hangoztatták, hogy a boldog szocialista közösségnek nincsenek problémái, annál is inkább, mivel ezt az idilli közeget szintén nagyon boldog és teljes életet élő emberek alkotják, manapság azzal törik le a lelkesedést, hogy „ennek nincs piaca“, „nem megtérülő befektetés“ stb. Ugye ismerősen csengnek ezek a frázisok? Tanulságul szolgálhat, hogy – amíg csak lehetett – ezek a bátor emberek is kitartottak a jó és önzetlen cél mellett, egy olyan korban, ahol konkrét fenyegetettségnek is ki lehetett téve az ember, ha ellent mert mondani az államhatalomnak. Bátoríthatja ez a mai kor emberét,
34
hogy ne süllyedjen apátiába, hanem próbáljon tenni, segíteni ahol tud, mert bár a társadalom nagyon sok emberből áll, a társadalmi jelenségek mégis az egyének szintjén kezdődnek.
Gondolatok egy kutatásról Szándékomban állt a Madzsar József Megyei Kórház és Rendelőintézet jogutód intézményének, a Szent Lázár Megyei Kórháznak az irattárát megtekinteni, valamint a KIO hét évnyi iratanyagát kutatás céljára felhasználni. Ám sajnos a kért kutatási engedélyt nem kaptam meg. Így egyfelől a már meglévő információkra támaszkodom, amelyek sajnos hiányosak, (valamint ezeket az információ-morzsákat nem lehet egy kvantitatív kutatáshoz hasznosítani), másfelől leírom, hogy amennyiben sikerült volna hozzájutnom a kívánt dokumentumokhoz, hogyan végeztem volna el a kutatást, mely szempontokra lettem volna kíváncsi és a leszűrt információkat hogyan illesztettem volna bele a krízisterápiáról alkotott gondolataim közé. Fontos ezentúl a szociológiai vonzatait is figyelembe venni a meghiúsult kutatásnak, ezért kifejtem azt is, melyek lehetnek azok a szociológiai szempontok, amelyek ennek a körülbelül 30 éve működött pszichiátriai jellegű kórházi osztálynak fennmaradt dokumentumaiból leszűrhetők.
A kutatás előkészítése Kutatásom célja leginkább a leírás tárgykörébe esik, ami a KIO iratanyagának statisztikai feldolgozását jelenti bizonyos, a társadalomtudományok számára releváns szempontok alapján. Ezek alatt olyan adatokat értek, amelyek által eligazodhatunk az akkori társadalom egy apró szegmensében: a pszichiátriai gondokkal küzdő emberek csoportjában. Ez azért is fontos, mert őket megismerve, majd gondolatban belehelyezve az akkori kor valamint közösség keretei közé, már megközelítőleg levonhatunk bizonyos következtetéseket ezek természetéről, kapcsolatáról, stb. Viszont mielőtt a leíró vizsgálathoz hozzákezdhetnék, mindenképpen érdemes felderítő vizsgálódást végezni, amely fényt deríthet az intézmény működésének olyan részleteire, amelyek alapján a leíró jellegű kutatásomat megtervezhetem. Ezért én első lépésként elbeszélgettem a KIO-t egykor vezető orvosokkal: Dr Samu Istvánnal és feleségével, Dr Kallós Máriával, valamint a másik orvosházaspárral is: Dr Szentesi Péterrel és Dr. Ratkóczi Évával. Ezeket a beszélgetéseket leginkább kötetlen, rugalmas kvalitatív interjúknak lehet tekinteni. Elemzési egységem ennél a felderítő vizsgálódásnál a KIO
35
egykori dolgozóinak csoportja. Két okból választottam elemzési egységnek a csoportot – és nem az egyéneket: •
Mert minden információ, amit az egykori munkájukról elmondtak nekem, valamint az is, amit nem nekem, hanem más kutatóknak mondtak el, esetleg ők maguk írtak le, mind-mind az egész krízis-intervenciós modellre utaltak.
•
Az én érdeklődésem is az egész osztály munkájára irányult, mert – mint később bővebben is kitérek rá – a krízis-intervenciós szolgálat alapvető lényege, hogy nem egy személyről szól, hanem egy közösségről. Ez a közösség elsődlegesen a rászoruló és annak közvetlen környezetében lévők (család, barátok, munkatársak, stb.), s végül – de korántsem utolsó sorban – a segítők csoportja.
•
Ők maguk is „team“-ként, mint szétválaszthatatlan egységként hivatkoztak az akkori munkaközösségre. A munkában betöltött szerepüket úgy határozták meg, mint a csapat hasznos és elidegeníthetetlen része.
Ezen beszélgetések alapján, kiegészítve az édesapámtól és nagyapámtól szerzett, KIOra vonatkozó ismereteimet, tágíthattam látókörömet, valamint értékes információkat szereztem interjúalanyaimtól a szakirodalmak fellelhetőségére vonatkozóan. A következő lépés – ami még mindig a felderítő kutatáshoz tartozik – a szakirodalmi áttekintés. Először természetesen csupán nagy vonalakban tekintettem át a számomra elérhető szakirodalmakat, majd csoportosítottam őket: elsősorban abból a szempontból, hogy dolgozatom témájához mennyire kapcsolódnak – vagyis mennyire hasznosak most a számomra. Ezután pedig aszerint végeztem csoportosítást, hogy a téma mely részletét tárgyalja az adott mű: a metódus kialakulásához, történetéhez találok-e benne hasznos információkat? Esetleg a módszerről magáról, vagy a hátterében meghúzódó gyakorlativagy elvi okokat tárgyalja? Vagy éppen a páciensekre gyakorolt hatásait mutatja be és esettanulmányokat dolgoz fel stb. Külön csoportot alkottak a kiegészítő információkat hordozó írások, például amelyek az általam is bemutatni kívánt orvosok életével vagy munkásságával foglalkoznak, illetve azok, amelyek az adott korszak, vagy helyszín bizonyos aspektusait tárgyalják. Ezután jöhet a szakirodalom szisztematikus feldolgozása, a témám szempontjából a lényeg kiemelése, majd ezek összegzése, saját gondolataimmal való összevetés, reflexió.
36
A kutatás lehetséges menete Miután tisztázom a kutatásban szereplő fogalmakat a vizsgált szakirodalmak tükrében, meghatározom a kutatás módszerét. Feltételezem, hogy a kórház adminisztrációja, jelen esetben a KIO által vezetett kórlapok, anamnézisek, stb. már meglévő adatok alkalmasak kvantitatív elemzésre. A meglévő adatok elemzése beavatkozás-mentes vizsgálat. Egyszerű, olcsó és kockázatmentes (könnyen javítható) kutatási forma,56 akár egy ember által is elvégezhető. Valójában az ápolási lapon szereplő meglévő adatok mellett nagyon sok, a beteggel összefüggő egyéb információt is tartalmaztak a KIO kartonjai,57 amelyek bonyolíthatják a kutatást, ám bizonyára nem jelentenek áthághatatlan akadályt. Az elemzési egység a kutatásban az egyén (egészségügyi karton formájában). Sajnos nem volt alkalmam belenézni a KIO kórlapjaiba (a fentebb már vázolt okok miatt), de az Osztály egykori dolgozói elmondása alapján a következő információkat kaphatom meg belőlük: •
Az ápolt neme;
•
Az ápolt életkora (születési dátum formájában);
•
Az ápolt családi állapota (Lengyel Katalin egykori KIO-dolgozó elmondása szerint amennyire csak lehetett feltérképezték, és a kórlapon feltüntették a beteg egész kapcsolati hálóját);
•
Az ápolt lakóhelye (ez újabb csoportosításra adhat lehetőséget, pl falu, város, megyeszékhely, főváros, stb.);
•
Az ápolt foglalkozása (1990 előtt ezt szinte minden hivatalos iratban rögzítették);
•
Az ápolt iskolai végzettsége;
•
Osztályra kerülés oka (tünetek, diagnózis);
•
Milyen ellátásban vett részt? (nappali- éjjeli szanatórium, stb.);
•
Milyen kezeléseket kapott?
56
Earl Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. 352. o. Budapest, 2001, Balassi Kiadó. 57 Lengyel Katalin, egykori KIO-ápoló elmondása alapján. Ő adminisztrációs feladatokat is ellátott az Osztályon. 37
•
Hová került, miután az Osztályról elbocsátották (otthonába, Balassagyarmatra, stb.)?
De természetesen csak a kórlap részletes ismeretében lehet majd az összes számba vehető szempontot feltérképezni. A kódolásnál – mivel egészségügyi intézményről van szó – nagy segítséget jelentenek a BNO-kódok (Betegségek nemzetközi osztályozása), amelyeket a diagnosztizálás során használnak. Ezeket egyszerűen át lehet emelni a WHO adatbázisából. 58 Ez azért is lenne így jó, mert amennyiben más krízis-intervenciós szolgálat adatait vizsgáljuk, ugyanezekkel a kódokkal lehet operálni, nem kell új kódrendszert kialakítani, még akkor sem, ha más betegségeket állapítottak meg az ápoltaknál, mint a salgótarjáni osztályon. Így könnyebb lesz, ha összevonva szeretnénk vizsgálni több ilyen jellegű intézményt. Az adatrögzítés- valamint feldolgozás történhet az IBM által készített SPSS59 (Statistical Package for the Social Sciences) nevű programmal, vagy a PSPP60 nyílt forráskódú statisztikai szoftverrel is.
58
http://hu.wikipedia.org/wiki/Betegségek_nemzetközi_osztályozása 2011.04.17. http://en.wikipedia.org/wiki/SPSS 2011.04.17. 60 http://en.wikipedia.org/wiki/Pspp 2011.04.17. 59
38
Hipotézisem Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy a – sajnos nem megvalósult – kutatáshoz nem alkottam hipotézist, bár nagyon csábító a gondolat, hogy előre megfogalmazzak gondolatokat, amelyeket – mint valami törvényszerűséget – adatokkal alátámaszthatok, semmiképpen sem szeretnék abba a hibába esni, hogy előre eltervezem a kutatásom kimenetelét, ügyet sem vetve olyan összefüggésekre, amelyek más irányba terelnék a gondolataimat. Ennélfogva úgy vélem (bár eretnek dolog), helyesebb ex post facto hipotézist alkotni. Semmi ötletem sincs ugyanis, hogy az egyes pszichiátriai betegségek nőknél fordulnak-e elő gyakrabban, vagy férfiaknál. Amire számíthatok (és ebben a KIO egykori dolgozói minden empirikus kutatás nélkül, saját tapasztalataik alapján felvilágosítottak), hogy több férfi részeg került be a Detoxikálóba, mint nő, ugyanez fordítva: a KIO-ra több krízisállapotú nőbeteget vettek fel, mint amennyi férfit. A társadalomtudomány számára hasznos információt abból a szempontból rejtene ez a kutatás, hogy milyen összefüggéseket lehet felfedezni a Krízisosztályra történő felvétel oka, és olyan személyes attribútumok közt, mint a nem, kor, lakóhely-típus, vagy a családi állapot. A krízisállapotba történő „belecsúszás“ okait utólag kikövetkeztetni szintén elég nehéz, ám egy megközelítőleg helyes összefüggést mindenképpen föl lehetne tárni ennek a kutatásnak a segítségével.
A kutatás hibaforrásai Kétségtelen, hogy nagyon nehéz így cca 30 év távlatából a konkrét okokra fényt deríteni, ám más adatokkal is „meggyűlhet a bajunk“. Néhány példa a lehetséges hibákra, a teljesség igénye nélkül: Említettem már, hogy több részeg férfi került a Detoxikálóba, mint amennyi nő. Tudjuk, hogy „látványosan“ valóban több férfi részegeskedik, ám arról is tudomásunk van, hogy a nők is alkoholizálnak adott esetben, csak nem mennek vele az utcára, a kocsmába vagy a „haverokhoz“. Tehát a Detox-ra kerülő férfiak és nők arányát fenntartásokkal kell kezelni, nem szabad belőle messzemenő következtetéseket levonni – például az összes férfira, vagy nőre nézve. Szintén „becsapós“ lehet a városból/faluból bekerültek aránya, bekerülésük oka, stb., mert bár a KIO közel volt a távolsági buszmegállóhoz, faluról – feltételezhetően – mégis keveseb krízisállapotú került a KIO-ra, mint a városból, vagy lehet, hogy épp fordítva: a 39
falusi emberek, mivel jobban figyelnek egymásra, hamarabb észreveszik a bajt, és időben segítséget hívnak. Tehát ezt a szempontot is szőrmentén kell kezelni, pedig nagyon jó lenne – ha csak megközelítőleg is – tudni, milyen problémák merülnek fel inkább városban, avagy vidéken élők között, illetve melyek a főbb igények. Ez főként a mai viszonyok között lenne fontos, amikor szeretnék a falvakat újra benépesíteni, a vidéki életformát népszerűsíteni. Ehhez viszont érdemes lenne tisztában lenni a falusi életforma minden jó- és rossz oldalával, valamint a lehetséges megoldásokkal egyaránt. Ugyancsak nehéz eldönteni a család támogató- vagy visszahúzó, hátráltató mivoltát adott esetben. Ez akkor fontos, ha a családi állapot függvényében szeretnénk megállapítani valami tendenciát. Felmerült bennem ugyanis a kérdés, hogy az egyedül, vagy inkább a házasságban, élettársi kapcsolatban élők (bár ez utóbbi akkoriban még elég ritka volt) közül került-e ki több krízisállapotú? Elgondolkodva a lehetőségeken, szintén nem tudtam előfeltevést alkotni, mivel az egyedül élők esetében az elmagányosodás elég komoly problémaforrás lehet, az egyedülállóknál ugyanis hiányzik az intim kapcsolat, a lelki társ, akivel jóban-rosszban együtt lehetnek, megoszthatnának örömöt-bánatot. Viszont gyakran látunk rosszul működő kapcsolatokat, amelyekben ahelyett, hogy a társak egymás segítőiként viselkednének, csak visszahúzzák és bántják egymást (sokszor sajnos nem csupán lelkileg, hanem fizikailag is). Édesapám és a többi volt KIO-dolgozó elbeszéléseiből sem derült ki, hogy melyik állapot jelentett nagyobb kockázatot a kríziskialakulás szempontjából, ezért ezt a kérdést is nyitva kell hagynom. Megkérdeztem a KIO egykori dolgozóit arról is, hogy emlékeik szerint milyen foglalkozási körből került ki az ellátottak többsége. Erre a válasz elég egyértelmű volt: a munkásosztály, mai megnevezéssel az alkalmazottak, vagy beosztottak közül. Ez azért olyan magától értetődő, mivel eleve ők vannak a legtöbben a munkaerőpiacon, régen pedig, a magas foglalkoztatottság révén ez a réteg még szélesebb volt. Nyilván a nagy számok törvénye alapján is, valamint abból kifolyólag, hogy ezen a rétegen csapódik le a társadalmi és politikai események legnagyobb része, belátható, hogy közülük került ki a KIO egykori betegállományának jelentős hányada. A foglalkozás nélküliek (a KMK-sok, vagy a háztartásbeliek) is megjelentek, az elmondások alapján a „közveszélyes munkakerülők“ közül jópáran az alkoholisták sorait gyarapították, a KIO-n pedig a „hivatásos háziasszonyok“ fordultak meg többször. Lengyel Katalin beszámolójából derült ki, hogy például a bányászok családjai avvégett kerültek a látóterükbe, mert elég sajátos helyzetük volt az akkori világban: a bányászok az akkori 40
átlaghoz viszonyítva elég jól kerestek, emiatt feleségeiknek nem volt létfontosságú munkát vállalniuk. Természetesen ez nem jeletett tétlenséget, mivel a háztartás vezetésével, a gyermekek nevelésével és némi háztáji gazdálkodással foglalatoskodtak, ám így is rengeteg „szabadidejük“ maradt. Férjeik viszont a hosszú és megerőltető munka után nem csekély fizetésüket jellemzően rendszerint a kocsmába vitték. Az alkoholizmus hatására – jegyzi meg Lengyel Katalin – a férfiak libidója nőtt ugyan, ám „teljesítőképességük“ csökkent, ami (ráadásként számításba véve a munka és az utána következő kocsmázás időtartamát) a feleségek félrelépéseihez vezetett. Ez aztán egy öngerjesztő folyamattá lett: az alkoholtól „feltüzelt“ férj hazatérvén hűtlen – és vélhetően igen mérges – feleséget talált, és máris kész volt a családi konfliktus, mégpedig nem is alaptalanul. Hogy „ki dobta az első követ“, vagyis végső soron kinek a hibája is volt a házasság megromlása: az alkoholista férjé-e, vagy a kikapós feleségé? Teljesen mindegy, Lengyel Katalin szerint az ilyen családokból kikerülők gyakran gazdagították – férjek esetében – a Detoxikáló, vagy – feleségként – a KIO ápoltjainak táborát. A közép- valamint felsővezetők sem voltak teljesen ismeretlenek a KIO dolgozói számára, ámbár inkább az Ideggondozó ellátásában vettek részt. A középvezetők voltak egyértelműen a nehezebb helyzetben, mivel ők „két tűz között“: alulról és felülről is nyomás alatt voltak. Felsővezetőknek pedig jellemzően inkább a hozzátartozóik kerültek krízishelyzetbe – vélhetően a családtagjuk pozíciójából eredő problémák miatt. Szellemi szabad foglalkozásúak valamint az értelmiségiek – több forrás egybehangzó állítása szerint – arányaiban és a társadalom összetételéhez képest is igen sokan fordultak meg a Krízis-intervenciós Osztályon. Jellemzően művészek, tanárok. Sokan közülük a Demokratikus Ellenzék soraiból kerültek ki, ezt az akkori pártállam komoly fenyegetésként értékelte, végső soron talán ez (az ellenzéki értelmiség érdeklődése) jelentette a KIO megszüntetésének legfőbb mozgatórugóját.
41
I II . fejezet: Hazai és ne mzetközi átteki nté s Az első lökést a krízis-intervenciós szolgálatok kialakulása irányába a '30-as évek gazdasági válsága adta meg. A legelső – pszichiátriai betegek gondozására létrehozott – nappali szanatórium 1933-tól működött Moszkvában. Bár mivel kicsi és eléggé elszigetelt kezdeményezés volt, nem gyakorolt nagy hatást a nyugaton alapított intézményekre. Ezért is, valamint a modern krízis-intervenció elméleti alapjainak lefektetése végett Eric Lindemann amerikai pszichiáter munkásságát tekintik úttörőnek ebben a témakörben. Ő és kollégái nagy szerepet játszottak a Coconut Grove nevű bostoni bárban 1942 november 28án lejátszódott tragikus tűz túlélőinek, valamint az áldozatok hozzátartozóinak krízisben való megsegítésében. Ennek a szörnyű eseménynek köszönhetjük, hogy Lindemann és munkatársai – miközben az érintetteknek segítséget nyújtottak – megfigyelhették és megfogalmazhatták a gyászreakció mibenlétét, szerepét a krízis földolgozásában, szakaszait és kimeneteleit. Lejegyezték a gyász folyományaként előforduló pszichiátriai problémákat, kóros gyászreakciókat is. Hollandiában szintén a ’30-as évek válsága hatott az elmekórházi betegek számának csökkentése irányában. A háború miatt viszont később, csak 1945 után indulhatott el az amszterdami pszichiátriai szolgálat egy extramurális – a kórházi falakon kívüli gyógyítást preferáló – irányban. Angliában és az Egyesült Államokban is felfigyeltek erre a kezdeményezésre,61 bár minden kétséget kizáróan a Coconut Grove-tűz, és Eric Lindemann munkássága hatott az Újvilág közösségi pszichiátriáira.
Marlborough Experiment Érdemes kiemelni a ’30-as évek végétől működő Marlboroug Experiment elnevezésű kezdeményezést. Véleményem szerint az általam megvizsgált egykori közösségi pszichiátriai kezdeményezések közül a Joshua Bierer által alapított „terápiás közösségi klub“ állt a legközelebb a salgótarjáni KIO rendszeréhez, sőt, még valamivel bővebb ellátási palettát is vonultatott fel. A következő ellátási típusok működtek (mind külön projektként) ebben az intézményben:
61
Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízisintervenciós“ szolgálat hét éve. 17. o. Végeken, 1991/3. 42
•
Nappali Szanatórium: nappali benntartózkodásra;
•
Éjjeli Szanatórium: csak bennalvás esetén;
•
Utógondozási Rehabilitációs Központ;
•
Független Irányítású Közösségi Szállás;
•
„Neurotics Nomine“: az Anonim Alkoholistákhoz hasonló terápiás közösség neurotikus betegek részére;
•
Hétvégi Szanatórium: a munkanapokon kívüli időre.
A program elsődleges célja a páciensek szerepkoncepciójának megváltoztatása volt: a passzív,
elszenvedő
fél
helyett
egy
aktív,
résztvevő-együttműködő
beállítódás
meggyökerezését kívánták elősegíteni. Ezzel egyidejűleg a pszichiáter és a segítők megpróbálták újraértékeltetni a páciens gondolatait. Hangsúlyozni az értékeit, ahelyett, hogy a pszichés zavaraira, vagy a konfliktusaira koncentrálnának. Ezek
a
hozzáállás-beli
újítások
növelték
ennek
a
kezdeményezésnek
az
elfogadottságát. Az ápolt maga is a segítők együttműködő partnerévé válik, egyenlő bánásmódban részesül. Az orvosok és az ápolók inkább mint tanácsadók működnek közre. A páciensek közössége felelősséget vállal tagjaik viselkedéséért, valamint azért, hogy közösen konstruktív terveket fogalmaznak meg a tagok jövőjét illetően, illetve segítik egymást. A csoport és a csoportban zajló közösségi módszer a folytonos interakción és egymás bátorításán alapult.62
Magyarországi példák Elsőként természetesen a salgótarjáni Krízis Intervenciós Osztályt említem meg, mivel erről van a legtöbb
és legrészletesebb információm. Ám a KIO működésével közel
egyidőben az országban több krízis-intervenciósnak minősülő kezdeményezés is létesült, ám ezekről csupán említés szintjén értesültem. Címszavakban felsorolva: •
Gerzsa Ferenc által szervezett szegedi drogközpont;
•
Telkes József-féle család- és párterápiás tanácsadó szolgálat;
•
Rátai Csaba sátoraljaújhelyi családterápiás szolgálata;
62
Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 6-7. o. St Louis, 1994, Mosby. 43
•
Juhász Pál által alapított budapesti, VIII. kerületi nappali szanatórium;
•
Gerevich József által szervezett Szociálpszichiátriai Műhely;
•
a Kézdi Balázs által kezdeményezett lelkisegély-telefonszolgálatok esete egyedi, mivel megalakulásuk óta működnek, sajnos azóta történt egy nagyobb átszervezés (leépítéssel egybekötve), de még mindig megvan a maga bázisa, mind segítők, mind hívók körében.63
Sajnos egyik fentiekben fölsorolt kezdeményezésről sem maradt elérhető írásos anyag – kivéve a telefonszolgálatokat – ezért is volna hasznos egy, a magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezéseket feltérképező, országos szintű kutatás, amelynek keretein belül a fellelhető összes anyagot összegyűjtve, valamint a kórlapokat is áttekintve, egy egységes képet kaphatnánk ezekről a szolgálatokról.
63
Dr. Szentesi Péter, Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Kallós Mária: Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története. 1. o. 44
IV. fejezet : A multidi szciplina rit ás j elentősége a krí zis - inte rvenció s modellben Bellak szerint a közösségi pszichiátria több diszciplína: a társadalom- és magatartástudományok együttes eredményeiből született, és alapvetően kötődik a pszichoanalitikus elmélethez.64 A hosszútávú pszichoterápiás kezeléssel szemben rövid lefolyású terápiát részesíti előnyben, a krízis minél gyorsabb, és ezáltal komplikációmentesebb lefolyását elősegítve. 65 A „közösségi“ jelzőt azért kapta, mert nagymétékben támaszkodik a közösségi erőforrásokra.66 Művelői felismerték, hogy a páciens rehabilitációját nagymértékben elősegíti, ha természetes környezetében lábadozhat. Ez fölveti az úgynevezett extramurális (kórházon kívüli) betegellátás ötletét, amely megvalósul mind a közösségi pszichiátria, mind a „day hospital“-ok, valamint a krízisintervenció esetében is. A „day hospital“-rendszer alapjai Ross szerint valójában a hagyományos kórházi ágyak hiányában gyökereznek: ágyhiány végett a betegeket idő előtt kényszerültek otthonukba elbocsátani.67 Az első kifejezetten „day hospital“-ként indított intézmény 1933-ban, a moszkvai Első Pszichiátriai Kórház keretein belül létesült. 68 Ezután, a ‘30-as évek végén kezdte el Bierer a Marlborough Kísérletet Angliában. A páciensei, egy „terápiás közösségi klub“ tagjaként a kórházi intézményen kívül töltötték mindennapjaikat, és csak időszakonként jártak be kezelésekre. Ez így működött a salgótarjáni KIO-n is, olyan esetekben, amikor nem volt szükséges az állandó orvosi megfigyelés. Ennek a gyakorlatnak másik előnye volt, az ápoltak ismerős környezetben való gyógyulása mellett, hogy sokkal több rászoruló ember ellátását tudták megvalósítani: olykor a 200%-os ágyszám-kihasználtságot is elérték.69
64
Bellak, Leopold (szerk.): Handbook of community psychiatry and community mental health, New York, 1964, Grune & Stratton, idézi: Aguilera, D. C. 65 Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 6. o. St Louis, 1994, Mosby 66 Ébredések Alapítvány http://www.ebredesek.hu/node/41 2011. 03. 26. 67 Ross, M: Extramural treatment techniques. In: Bellak, L: Handbook of community psychiatry and community mental health, New York, 1964, Grune & Stratton, idézi: Aguilera, D. C. 68 Dzhagarov M. A.: Experience in organizing a day hospital for mental patients. Neurapathologia Psikhiatria 6:147, idézi: Aguilera, D. C. 69 Édesapám, ifj Buj József (ápoló volt a KIO-n) elmondása alapján. 45
A krízis-intervenció tehát egy komplex rendszerként működik, melyben nem csupán a segítők és a segítettek, hanem a közvetlen társadalmi környezet is részt vesz. Legelső sorban ugye a család, a rokonok, a barátok, a szomszédság, ismerősök, kollégák, a segítő intézménnyel való kapcsolat-felvételt követően pedig az orvosok, ápolók, a kisegítőszemélyzet, valamint a többi ellátott is bekerül ebbe a bizonyos körbe. Mivel egyfajta közösségi pszichiátriaként értelmezhető, ezért annak jellemzőit is magába tömöríti. Ami mégis megkülönbözteti a legtöbb közösségi pszichiátriai módszertől, az a felkészült, képzett segítő-gárda állandó jelenléte. A krízis-intervenciós szolgálaton orvosok, szakápolók és pszichológusok dolgoznak. Amellett, hogy az orvos-társadalom számára is egyértelműek a közösségi pszichiátriák elméleti kapcsolata a társadalomtudományokkal – ahogy ezt egy korábbi fejezetben már kifejtettem – állandó szociális munkát igényel ez a tevékenység. Mert míg a krízis ambuláns „ellátásához“, a közvetlen beavatkozáshoz pszichiáterekre és pszichológusokra van szükség, hogy a krízisbe sodródott ember lelkivilágát, belső lelki egyensúlyát segítsenek helyreállítani, hogy az vissza tudjon illeszkedni a régi – vagy éppen a megváltozott – életébe, addig az utógondozáshoz elengedhetetlenek a szociális munkások. Más szemlélet, képzés, hozzáállás jellemzi őket, mint az egészségügyi szakembereket. Emellett nagyon fontos, hogy több szempontból vizsgálják meg az egyes eseteket. Van erre egy remek hasonlat: ha két ember egymással szemben áll, és maguk elé tartanak egy kanalat – úgy, hogy az egyikük felé az öblösebb része nézzen – elkezdhetnek azon vitatkozni, hogy ki milyennek látja a kanalat. Az egyik azt mondja: homorú, míg a másik váltig állítja, hogy nem az, mert domború. Közben pedig ugyanarról a kanálról beszélnek, és természetesen mindkettejüknek igaza van. Így van ez minden, emberi kapcsolatokat vizsgáló tudománnyal, legyen az egészségügyi, vagy társadalomtudományi vonatkozású: a tárgy ugyanaz, csak a nézőpont más. De kérdem én: baj-e ez? Meggátolja-e az egyetértést, a konklúziót, vagy a segítő szándék végül felülkerekedik a tudományos nézőpont-beli vitán? Ez azt hiszem az egyéneken múlik. Márpedig egy ilyen felelős segítő munkához elengedhetetlen az empatikus, konstruktív szellemíségű szakemberek és alkalmazottak köre. Ami végett még érintett lehet a szociológia egy ilyen szervezet működésében, az a társadalmi tendenciák integrálásának igénye a segítségnyújtás elméletébe. Ugyanis a szociológia „feladatai“ közé nem csupán a megfigyelés és leírás tartozik, hanem egy bizonyos szintig az előrejelzés is. Márpedig egy segítő rendszer, amely az emberek 46
aktuális, mindennapi gondjaival törődik, szükségszerű, hogy tájékozott legyen – és ne csupán a betegeitől szerezzen információkat – az ellátottak tágabb emberi környezetének aktuális problémáival, érdeklődésével, össznépi vesszőparipáival kapcsolatban. A közhangulat és a társadalmi változások elemzésén túl nagyon fontos szempont a devianciák kezelésének a kérdése. Mert ugye a devianciákhoz nem csupán az olyan – mindenki számára nyilvánvaló – dolgok tartoznak, mint például a bűnözés, vagy a drogfogyasztás, hanem minden olyan magatartás, vagy állapot, amely az adott közösség számára nem elfogadott, amely az általánosan bevett normákat megszegi. Egyes betegségek, például az alkoholizmus, a nemi betegségek, öngyilkosság vagy a pszichiátriai kórképek is ebbe a kategóriába esnek. A KIO példáján láttuk, hogy ott az Alkoholdetoxikáló egy épületben működött a krízisosztállyal – és milyen jól tette! Mondhatnánk. Az alkoholizmus gyönyörű példa arra, hogy gyakran a deviáns viselkedésmód mögött valami komoly probléma lapul az illető életében, amely ráadásul nem is mindig egyértelmű és kézzelfogható. Egy interdiszciplináris team viszont könnyebben ráérezhet arra, mi is lappang az illető lelkében, amennyiben kialakítják egymás közt a kölcsönös tájékoztatás szabályait. Így – a kanalas példánál maradva – már van esélyük megállapítani a kanálról, hogy domború is, homorú is, sőt, még arra is fényt deríthetnek, hogy kanalunk mely oldala domború, és melyik homorú. A KIO kutatásának fontos szempontja lehet a politikai természetű problémák témaköre, mivel az a politikai berendezkedés, amelynek érájában a KIO működött, kifejezetten kirekesztő volt a másképpen gondolkodókkal szemben. Ezt az Osztály megszűnésénél
már megemlítettem, hogy politikai indokkal zárták be az intézményt,
mivel a másképpen gondolkodókkal igy éppúgy bántak, mint akárki mással: emberként. Ezt a pártatlan jóindulatot mindkét fél: az akkori politikai elit, és az ellenzék is barátkozásként értelmezte, ennek folyományaként valóban volt az akkori ellenzék tagjai közt olyan, aki kifejezetten ezért ment Salgótarjánba „kezeltetni magát“, mert tudta, hogy ott biztonságban van, illetve volt, aki ugyanezen oknál fogva többször is megfordult az intézményben. A mai viszonyok között politikai üldöztetésről, kirekesztésről értelmetlen beszélni, de egyébként sem szabad, hogy egy segítő szervezet aktuálpolitikai csörtékbe bocsátkozzon. A segítségnyújtás, a gyógyítás nem párt- vagy hatalomfüggő. Mindenkié, és minden olyan ember számára elérhető kell, hogy legyen, aki segítséget kér.
47
Összegzé s A krízis-intervenció lényege nem más, mint a krízisbe minél hamarabb történő beavatkozás. A krízisbe került személy én-erejének növelésével, megküzdési stratégiáinak fejlesztésével – de semmiképpen sem helyette – kell a krízist megoldani. Krízisintervenciós segítséget nem csupán szakember adhat a rászorulónak, mi magunk is ezt tesszük, ha például a legjobb barátunknak tönkremegy a kapcsolata, és akár éjszakákon át beszélgetünk vele, próbáljuk „önteni belé a lelket“ – ahogy azt nagyon találóan fogalmazza meg a mondás. Természetesen a pszichiátriai krízis-intervenciós szolgálat is ugyanerre a metódusra épül, csak éppen pszichiáter, pszichológus, szociális munkások, valamint szakápolók közreműködésével. Az ideális krízis-intervenciós team multidiszciplináris, vagyis egyaránt épít az orvosok, ápolók és szociális alkalmazottak egyéni beállítottságára, nézőpontjára. Ezen kívül felhasználja az ápolt emberi kapcsolatait, mukáját (ha van) és érdeklődési körét is, tehát minden olyan dolgot, amelybe az egyén bele tud kapaszkodni, ami fogódzót jelenthet számára lelki egyensúlya visszanyeréséhez, hosszabb távon pedig a társadalomba történő vissza-illeszkedéséhez. A salgótarjáni Krízis Intervenciós Osztály hét évig működött egy meglehetősen jól frekventált helyen. A KIO-t megálmodó négy orvosnak: Dr. Samu Istvánnak, Dr. Kallós Máriának, Dr. Szentesi Péternek és Dr. Ratkóczi Évának sikerült egy olyan egyedi, jól működő krízisszolgálatot létrehozni, ami minden bizonnyal megállná a helyét a mostani viszonyok között is – természetesen némi kiegészítéssel a mai kor problémáit figyelembe véve. Sajnos a hatalmi nyomásra 1983-ban megszüntetett intéményt azóta sem sikerült senkinek újjáéleszteni, holott a rendszerváltás körüli időben a KIO egykori dolgozói szerették volna ezt megkísérelni. Sok kérdést vet fel, hogy miben változott a társadalom azóta, hogy nem működik a KIO, ám úgy vélem, hogy egy ilyen haladó szellemiségű, komplex mentálhigiénés segítő rendszernek manapság is éppúgy lenne létjogosultsága, mint akkoriban. Sőt, a megváltozott társadalmi helyzet nagyon sok új problémát vetett fel, és sajnos – a politikai fenyegetettséget leszámítva – a régi gondok sem tűntek el a „palettáról“. Nagyon remélem, hogy egyszer majd eljön az az idő, amikor újra felfedezik a szakemberek ezt a remek kezdeményezést, integrálják a mai korszak igényei közé, és elindulhat újra – immár nem csak elszórtan, hanem országos szinten is – egy ilyen jellegű hálózat.
48
Irodalomjegyzék Aguilera, Donna C.: Crisis Intervention - Theory and methodology. St Louis, 1994, Mosby. Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Budapest, 2001, Balassi Kiadó. Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma. Budapest, 1983, Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyarország Felfedezése-sorozat. Dr. Bakó Tihamér: Verem mélyén (könyv a krízisről). Sorsfordító könyvek sorozat, 1. Budapest, 2004, Psycho Art Buda Béla: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései. Budapest, 2002, Animula. Buza Domonkos: A stressz és a krízis. In: A meghallgatás feltételeiről. Budapest, 2002, ÉLET Alapítvány – LESZ Dr. Csongrády Béla: Közelkép Nógrádról. Kritika 1984/6. 15. o. Csürke József és mtsai (szerk.): Mindennapi kríziseink. A lélektani krízis és a krízisintervenció kézikönyve. Budapest, 2009, Lélekben otthon könyvek, Oriold és Társai Davanloo, Habib: A krízis dinamikus rövidterápiája. In: Rövid dinamikus pszichoterápia. Szerk. Dr. Bakó Tihamér, Dr. Bíró Sándor. Budapest, 1992, Animula. Davanloo, Habib; Sifneos, Peter E.: A krízis-támogatás technikája In: Rövid dinamikus pszichoterápia. Szerk. Dr. Bakó Tihamér, Dr. Bíró Sándor. Budapest, 1992, Animula. Gerevich József: Közösségi mentálhigiéné. Budapest, 1989, Gondolat. Hajduska Marianna: Krízislélektan. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. Dr. Hárdi István: A lélek egészségvédelme. 1992. Springer Tudományos Kiadó Kft. Iványi Gábor: „Tebenned bíztunk eleitől fogva“. Beszélő. III. foly., IV. évf., 7-8. sz. 1999 július/augusztus. Kopp Mária – Skrabski Árpád: Alkalmazott magatartástudomány. 1995, Magyar Pszichológia és Egészséglélektani Társaság.
49
Marmor,
Judd:
Krízis-intervenció
és dinamikus terápia.
In:
Rövid
dinamikus
pszichoterápia. Szerk. Dr. Bakó Tihamér, Dr. Bíró Sándor. Budapest, 1992, Animula. Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“ szolgálat hét éve. Végeken, 1991/3. Selye János: Életünk és a stress. Budapest,1978, Akadémiai Kiadó Szabó Lajos: Krízisintervenció a szociális esetmunkában. In: A szociális munka elmélete és gyakorlata. 2. kötet. Szerk. Tánczos Éva. Budapest, 1994, Semmelweis Kiadó. Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció. Budapest, 2004, Medicina Dr. Szentesi Péter, Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Kallós Mária: Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története. Vörös T. Károly: Egy értelmiségi Nógrádban (Beszélgetés dr. Samu István pszichiáterrel). Kritika – Művelődéspolitikai és kritikai lap 1984/6.
50