AZ IDŐSEK ÖNÉLETRAJZI EMLÉKEZETE

MISKOLCI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR SZOCIOLÓGIA INTÉZET

AZ IDŐSEK ÖNÉLETRAJZI EMLÉKEZETE

Konzulens: Dr. Osváth Andrea

Készítette: Balázsi Renáta

Egyetemi adjunktus

2015 MISKOLC

„Amidőn közeleg az öregkor, a gondolat, akár a madár, úgy repül vissza a gyermekkor napjai felé. Öregségem napjaiban világosan és fényesen ragyog gyermekségem kora, mintha akkor minden jobb és szebb lett volna, mint ma. Ebben nincs különbség szegény és gazdag

között,

hiszen

senki

sem

lehet

annyira

szegény,

hogy

öregkorában

visszaemlékezvén, ne fedezné fel a fénynek és örömnek futó visszfényét” Mika Waltari

2

Tartalomjegyzék 1. sz. Melléklet- Szakdolgozat feladatkiírás 2. sz. Melléklet- Konzultációs lap 3. sz. Melléklet- Eredetiségnyilatkozat Tartalomjegyzék……………………………………………………………………….…3 1. Bevezetés…………………………………………………………………….......5 2. Szakirodalmi összefoglaló…………………………………..……………….….7 2.2. Öregedés jellemző…………………………………………………….….…7 2.2.1. Biológiai jellemzők………………………………..……………………..…7 2.2.3. Pszichológiai jellemzők………………………………………….…….…..7 2.2.3. Idősek szociálpszichológiai jellemzői………….………..……………....9 2.3. Észlelés és emlékezés…………………………………………………….……....10 2.3.1. Vizuális emlékezet…………………………………………………………10 2.3.2. Hosszú távú vizuális emlékezet……………………………………...…..11 2.3.3. Auditoros emlékezet…………………………………………………...…11 2.3.4. Rövid távú emlékezet………………………………………………….….11 2.3.5. Hosszú távú emlékezet……………………………………..………… .. 12 2.3.6. Az előhívás………………………………………………………………...12 2.3.7. Az önéletrajzi emlékezet…………………………………………………13 3. Interjúelemzés…………………………………………………………………15 3.1. Az első emlékek……………………………………………………………19 3.2. Elbeszélés útján megmaradt emlékek……………………………………...21 3.3. Emlékek továbbadása családtagoknak, rokonoknak……………………… 21 3.4. A legkedvesebb emlék……………………………………………………..22 3.5. A legrosszabb emlék………………………………………………………..23 3.6. Egy hely részletes felidézése……………………………………………….24 3.7. Intézménybe kerülés okai…………………………………………………..25 3.8. Életre való visszatekintés…………………………………………………...25 3.9. Jövőkép…………………………………………………………………….26 4. Összefoglalás……………………………………………………………………28 Felhasznált szakirodalom…………………………………………………………30 Melléklet………………………………………………………………………....…32

3

4. sz. melléklet: Interjúvázlat………………………………………….………….…33 5. sz. melléklet: Interjúk……………………………………………………………33 1. sz. Interjú……………..……………………………………………….……...33 2. sz. Interjú………………………………………………………………...…..43 3. sz. Interjú………………………………………………………………...…..51 4. sz. Interjú………………………………………………………………….…..61 5. sz. Interjú………………………………………………………………….…..71 6. sz. Interjú…………………………………………………………….………..77

4

1. Bevezetés Dolgozatomban életútinterjúk segítségével vizsgáltam az idősek emlékezetét. Speciális helyzetben voltam az interjúkat illetően, mivel egy idősotthonban dolgozom. A célcsoportom 80 év feletti ellátottak voltak, 3 nő és 3 férfi lakóval készítettem interjút. Az önéletrajzi események előhívását minden interjúalanynál azonos hívóingerekkel kezdtem. Például: mi az legelső emléke? Melyik a legkedvesebb emléke? Mi az, amire nem emlékszik szívesen?

A célom az volt, hogy megtekintsem, vajon találok-e

azonosságokat illetve különbségeket az idősek emlékeiben. Vajon lesz-e tipikusan férfi, vagy női emlék? Mi az, amire szívesen emlékeznek, és mi az, amit mélyen eltemetnek magukban. A beszélgetéseket minden esetben a lakók szobájában készítettem, tájékoztatva őket arról, hogy milyen célból készül a hangfelvétel, illetve, hogy anonimitásuk megmarad. Mellékelem az elkészített interjúk teljes szövegét, valamint az egyes interjúalanyokról készült fényképeket, amin egyes esetekben személyes emlékeket felidéző tárgyak is láthatóak. Mindazonáltal rejtett szándékom volt, hogy a beszélgetésekkel örömet okozzak az idős lakóknak. Feltételeztem, hogy az előhívott emlékek jó hatással lesznek az interjúalanyokra. Ebben az érzelmileg elmélyült állapotban felszínre törhetnek a gyermekkori emlékek, játékok, hiszen tény, hogy az idősek hosszú távú memóriája jobb, mint a rövidtávú. Munkahelyi tapasztalataim alapján elmondhatom, hogy egy jó, tartalmas beszélgetésnek nagyobb ereje van, mint a gyógyszereknek. Az elkészített interjúk továbbá kitérnek az intézménybe való bekerülés okaira, valamint arra, hogy mikképpen gondolnak vissza beszélgetőpartnereim erre a minimum 80 évre. Vajon van-e üzenetük nekünk? Lényegesnek tartottam a jövőre vonatkozó elképzeléseikről is megkérdezni őket, hiszen ez visszamutat eltelt éveikre. A szakirodalmi összefoglalót három fejezetre tagoltam: az idős ember jellemzői, társas kapcsolatai, illetve az emlékezés típusai. Az emlékezettel kapcsolatban részletesen

5

szeretném ismertetni a szenzoros emlékezetet, a vizuális emlékezetet, rövid-hosszú távú memóriát, az élményszerű felidézést és önéletrajzi emlékezetet. Úgy

gondolom,

hogy

az

ehhez

hasonló

elmélyült

beszélgetések,

mentális

segítségnyújtásként is funkcionálhatnak, amire napjainkban rendkívűl nagy szükség van, hiszen elöregedő társadalmunkban nagyon sok magányos idős ember él akár az otthonában, akár egy intézményben, hozzátartozók nélkül, vagy passzív rokonokkal.

6

2. Szakirodalmi összefoglaló 2.2 Öregedés jellemzői 2.2.1. Biológiai jellemzők Az, hogy hogyan és miként éljük meg időskorunkat, nagyban összefügg azzal, hogy fiatal éveinket miként éltük. Nyílván számos betegség visszavezethető biológiai, genetikai okokra, de meghatározó a múlt is. A szervrendszerekben végbemenő változás visszafordíthatatlan, aminek következtében az érrendszerben végbenő átalakulás kihat agyunk működésére. A belső változások mellett az öregedés külső látható jelei is megjelennek, mint például: ráncos, rendkívűl sérülékeny, pergamen bőrtakaró, őszülő halánték, testmagasság csökkenése, hiányzó fogazat. (Bagyinszki-Kovács-Péntek, 2007) Egy másik megfogalmazás szerint az öregedés egy teljesen természetes folyamat, ami nem szükségszerűen jár együtt kóros tünetekkel. Nyílván az élettani változások fokozhatják a balesetekre, betegségekre való hajlamot. Az ével múlásával azonban minden szervben negatív irányú változások mennek végbe, melyek visszafordíthatatlan folyamatok. Az öregedés többlépcsős biológiai folyamat, mely a halál valószínűségéhez vezet. Ez a felfogás is azt támasztja alá, hogy az öregedés függ a fiatal életstílusunktól, szokásainktól. Rengeteg kutatás alátámasztotta azt a feltételezést, hogy az „előzetes személyiségünk” az öregedésünket is meghatározóvá teszi. Mindenkinél más és más ez a folyamat. Van, aki egész életében fizikailag teljesen aktív életet él, kerülvén a negatív gondolatokat, példát statuál az ismeretségi körében. Ezt nevezzük a sikeres öregedésnek, mely egy egészséges, és boldog életútra mutat. ( www.eujegyzet.eoldal.hu)

2.2.2. Pszichológiai jellemzők Az öregedés folyamata az időskori személyiségváltozást meghatározza. Kiéleződnek a régi tulajdonságok, melyeket egyre többször hangoztat az idős ember. Megjelennek a szomatikus betegségek, melyek növelik az orvoshoz-fordulás gyakoriságát. A szűkölő

7

kapcsoltakkal egyidejűleg, ez lesz az egyik fő „napirend” az idős életében. Továbbá megváltoznak az alkalmazkodási képességek. Egy új alternatíva mutatkozik a kor hasadtával: megjelenik a magány, a feleslegesség érzése. Kutatások kimutatták, hogy az öregedés nem jelent szellemi leépülést is. Az „egészséges öregedés” egy fokozatos folyamat, amely pár változással együtt jár. Ilyen többek között a reflexek lassulása, érzékszervek romlása, valamint a gyengülő rövid-és hosszú távú memória. Ugyanakkor mindennapi beszédtémává válik az, hogy ki halt meg a közvetlen környezetben, milyen betegségben hunyt el, és hány éves volt az illető. Jellemző az információ-feldolgozás idejének a hosszabbodása, ugyanakkor nincsenek tudományos bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy a tanulás általános képessége csökkenne. (Bagyinszki-Kovács-Péntek, 2007) 60-65 éves kor után beszélünk időskorról. Ekkor kezdjük kiértékelni a saját életutunkat, Önvizsgálódásba kezdünk. Mit értünk el? Mit tehettünk volna még? Megnézzük, hogy az életünk olyan volt-e, amire ha visszatekintünk, számunkra egészként, befejezettként mutatkozik. Majd bíráskodunk. Erik

Erikson,

Freud

személyiségelméletét

továbbfejlesztette.

Véleménye

szerint

személyiségünk fejlődése nem zárul le a felnőttkorban, azt egy egész életen át tartó folyamatként fogta fel. Minden egyes életszakaszra más és más jellemző, meg van a saját konfliktusa, krízise. Mindig új kihívásokkal találkozunk, aminek meg szeretnénk felelni. Erikson pszichoszociális fejlődési szakaszai: 1. Ősbizalom a bizonytalansággal szemben- melyet a remény jellemez. (0-2) 2. Autonómia a szégyennel és a kétellyel szemben-ekkor születik meg akaratunk.(2-3) 3. Kezdeményezés a bűntudattal szemben-szándék! (3-5) 4. Teljesítőképesség a kisebbrendűséggel szemben- a hatékonyság korszaka. (6-11) 5. Identitás a szerepdiffúzióval szemben-kialakul a hűség. (12-20) 6. Intimitás az izolációval szemben-a szeretet (20-40) 7. Alkotóképesség a stagnálással szemben-gondolkodás (40-60) 8. Integritás vagy kétségbeesés (60-+)

8

A dolgozatom szempontjából az utolsó szakasz a fontos, melyben a központi kérdés, hogy vajon megfelelően éltem-e az életem? Ekkor az életet már egy részben inaktív ember szemével nézzük, és ha a visszatekintés egy jó életet képét tükrözi, akkor kialakul az én integritás érzése. Azonban ha nem eredményes az életünk, akkor elégedetlenek leszünk. Ez az állapot gyakran depresszióhoz vezet, mely elsősorban az idős, magányos emberekre nézve veszélyes. (Atkinson-Hilgard, 2005) 2.2.3. Idősek szociálpszichológiai jellemzői . Az idősek számára pszichés terhet jelent a folyamatos nélkülözés. Ez a nélkülözés számos területen jelenik meg. Így az idős létet jellemzi a magány, a nélkülözés, a rossz lakhatási körülmény. Megjelenik a halmazati problémák eredménye: a folyamatos létbizonytalanság érzése. Kilátástalan helyzetükben, megbíznak mindenkiben. Ebből kifolyólag sokszor kihasználják őket. Az idősek változásokon mennek keresztül, mind fizikai állapotukban, mind szociális kapcsolataikban. Az egyén ekkori életszakaszában fontos stádiumok rajzolódnak ki: a munkahely elvesztésével a nyugdíjba vonulás időszaka, egyre több barát, rokon elvesztése, önállóság gyengülése, és sok esetben a teljes izoláltság megjelenik. Ezek az események a veszteség érzésével párosulnak, aminek következtében megjelennek az élet értelmével kapcsolatos kérdések. (Majercsik, 2004) Társas kapcsolataik meggyengülnek. Egyre több a magányos idős ember. Jellemző, hogy képességeik csökkenéseivel, önértékelésük is csökken. Ez a speciális állapot elősegítője a depressziónak. Elmondható, hogy a magány azoknál ritkábban alakul ki, akik önmagukkal jó viszonyban voltak. Társadalmunk idős embereiről való gondoskodás kérdésköre már szinte az emberiséggel egyidejű. A különböző kultúrák, korok, ezt mindig máshogy és máshogy oldották meg. A jelenlegi társadalmi-gazdasági változások egy specializált életformát követelnek meg. A modern életvitellel együtt jár a több gond, akadály, amivel társadalmunk idősebb rétegeinek meg kell küzdenie. A családtagok már többnyire csak intézményesült keretek képzelik el a megoldási alternatívákat. (Bagyinszki-Kovács-Péntek, 2007)

9

2.3 Észlelés és emlékezés Az emlékezet egy olyan tárhely, mely az információk raktározására és előhívására jött létre. Az információkat a különböző érzékszerveink révén fogadjuk be. Rendelkezünk a képek és a hangok hosszú távú rögzítésének képességével is. (Baddeley, 2005) A műveleti emlékezetnek három szakasza van: kódolás, tárolás, előhívási szakasz. Kódolási szakasznak tekintjük azt, amikor a körülöttünk lévő információkat jelentéssel párosítjuk. Tárolási szakaszban az információ megőrzése történik. Előhívási szakaszban előhozzuk a korábban tárolt információkat. (Atkinson, 2005) Az észlelés kognitív folyamatok közé tartozik, amikor is érzékszerveinkkel, valamint receptor sejtjeinkkel felfogjuk a külvilág felől érkező ingereket. A folyamat alatt érzékszerveink kódolják ezeket az impulzusokat. Beszélünk úgynevezett érzékleti modalitásokról, amik a következők: hallás, látás, szaglás, ízlelés, bőrérzékletek (tapintás, hőérzet, fájdalomérzet, testérzet.) Az észlelés funkciói közé tartozik a tárgyak elkülönítése, tárgyak térbeli elhelyezése, tárgyak, ingerek felismerése, észlelési állandóságok. (Atkinson, 2005) 2.3.1. Vizuális emlékezet A vizuális emlékezetnek két típusát különböztetjük meg: rövid távú, és hosszú távú. A vizuális figyelmet kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a figyelem eme típusa, vajon mire képes. Egy pillanatban mennyi emlék tárolódhat? Meddig marad fel a vizuális inger? kutatta Segner svéd tudós. Sir William Hamilton 1859-ben végzett kísérletek segítségével próbálta megbecsülni, hogy ha egy kupac üveggolyót dobunk magunk elé, vajon képesek vagyunk-e megbecsülni az üveggolyók számát. Hamilton kísérlete óta megfogalmazódott Mandler és Shebo tanulmányában is egy hipotézis a vizuális emlékezettel kapcsolatban, mely a subitizinggel áll összefüggésben (Ez a rövid ingerekkel kapcsolatos pszichológiai szakkifejezés). A subitizing 3 szakaszból áll: 1-3 elem: a válasz pontos. 3-7 elem: a válasz a mentális számoláson alapul. 7-elemnél hosszabb sorozatoknál sok helyen a becslésre támaszkodunk. (Baddeley, 2005) 10

2.3.2. Hosszú távú vizuális emlékezet A vizuális tartalmú emlékek tovább is tárolódhatnak néhány másodpercnél. Roch, Engelstein (1959) kutatásainak központi kérdése, hogy miként tudunk emlékezni jelentés nélküli formákra a kár hónapokig is. Nickerson különböző képeket mutatott kísérleti személyeknek, majd eltérő időszakokban (1 év volt a leghosszabb) mérte a felismerési képességeket. Egy napos késleltetésnél 92 % volt a helyes, 1 év elteltével 63 %. A fenti kísérleteken túl számos tudós tett lépéseket annak érdekében, hogy a vizuális képességünket minél jobban megismerjék. A vizuális emlékezettel kapcsolatban fontos említést tenni a vakuemlékezetről. Ez egy esemény felidézése, mely rendkívűl élénk, és eleven emlék. Ezek nem mindig pontos emlékek. Hajlamosak vagyunk azokat úgy előhívni, hogy azok a valós eseményektől eltérnek. Minél fontosabb volt ez az esemény az életünkben, annál nagyobb valószínűséggel fogjuk azt pontosan elmondani. Arcfelismerési képességünk jobbnak bizonyul, mint az elvont képek tárolása. Ennek a képességüknek hasznát vehetjük, például szemtanúvallomásoknál. (Baddeley, 2005) 2.3.3. Auditoros emlékezet Az auditoros szenzoros emlékezet 3 típusra osztható: Echotikus emlékezet: néhány másodpercig működik. Auditros rövid távú emlékezet: 5-10 másodpercig működik. Hosszú távú auditoros emlékezet. 2.3.4. Rövid távú emlékezet Arra az információra vonatkozik, mely rögtön az észlelés után megmarad, és tárolódik a memóriában. Az információtárolás kétféleképpen történik, vizuálisan és akusztikusan. A rövid távú memória „megőrzési képessége” véges, mintegy 30 másodpercig maradnak meg itt az emlékek. +/- 7 másodperc. Lehetőség van a rövid távú memória kapacitását növelni úgynevezett tömbesítéssel, amikor a tárolni kívánt jelenségeket tömbösítjük. Mindehhez

szükségünk

van

a

már

megszerzett

tudásunkra,

tapasztalatainkra.

Munkamemóriának is szokták nevezni, mivel fontos szerepet játszik a információk gyors 11

feldolgozásában, és annak időleges tárolásában. Segítségként is szolgál: a hosszú távú memóriából előhívott emlékek megértésében, valamint számtani is szóbeli feladatok megoldásában. Ebből a tárhelyből gyakorlás útján kerül az információ a hosszú távú memóriába. (Eysenck, 1997)

2.3.5. Hosszú távú emlékezet Hosszú távú emlékezetről akkor beszélünk, amikor a tárolt információk néhány percre, de akár egész életünkön át megmaradnak. Ilyen emlékek például a gyermekkori emlékek. Kutatók a különböző kísérletekben a felejtést többnyire nem vizsgálják, évekig vagy évtizedekig tartó folyamatként. (Atkinson, 2005) Pszichológiai múltnak is nevezik. Olyan emlék, amely elhagyja a tudatunkat, és beépül az emlékünkben. Kapacitását tekintve a hosszú távú memória korlátlan mennyiségű információt képes megőrizni, akár pár percig, vagy az életünk végéig. Itt is, mint a rövid távú memóriánál vizuális is akusztikus kódolásról beszélünk. Fontos, hogy az emlékek rögzüljenek elménkben. Ehhez idő van szükség. Ha a rögzítési folyamatban valami hiba történik (pl: egy baleset kapcsán agyrázkódást szenvedünk) akkor ezek az emlékek elvesznek. A hosszú távú memórián belül megkülönböztetjük az explicit és az implicit emlékezetet. Az explicit emlékezetet szándékosan fel tudjuk idézni. Ez a fajta emlékezet tovább bonható az úgynevezett epizodikus emlékezetre, ami lehetővé teszi, hogy egyedi eseményekre gondoljunk vissza. A másik része az explicit emlékezetnek a szemantikus emlékezet, mely mindazt a tudást tárolja, amit a világról és a környezetünkről tudunk. Az implicit memóriában lévő emlékeket tudatosan nem tudjuk felidézni. (Atkinson, 2005) 2.3.6. Az előhívás Vajon melyek azok a meghatározó szempontok, momentumok, melyek segítségével egyes emléket elő tudunk hívni, másokat nem. Megkülönböztetjük az akaratlagos és nem akaratlagos emlékezést. A felejtés, az előhívási szakasz megakadályozója lehet. Segítségként azonban megjelennek az úgynevezett hívóingerek, melyek támpontul

12

szolgálnak az előhívásnál. Abban az esetben, ha a környezet megváltozik, megsérülhet a felidézés. (Baddeley, 2005)

2.3.7. Önéletrajzi emlékezet Dolgozatomban az idősek önéletrajzi emlékezetét vizsgálom, így releváns ezzel a témával bővebben is foglalkoznom. Az önéletrajzi emlékezet Galton (1883) kutatta először, azonban csak az utóbbi években fordítottak több figyelmet erre a témára. Egy számomra rendkívűl találó megfogalmazást szeretnék bemutatni: „Életem eseményeinek azon gyűjteménye, amelyek engem egy bizonyos személyiséggé tesznek.” (Baddeley, 2005, P.21. ol.) Tehát azok az emlékek tartoznak ebben a kategóriába, melyek annyira fontosak, elmélyültek, hogy érdemesek voltak arra, hogy a hosszú távú memóriába raktározódjanak. Ezeket a momentumokat életünk bármely szakaszába fel tudjuk idézni. Az előhívás élményszerű felidézésével, jóval kevesebb kutatás foglalkozott, mint az előhívás automatikus folyamatával. Az önéletrajzi emlékek vizsgálatánál Galton vezette be a hívószavas eljárást, melyet ma is igen széles körben használnak. A vizsgált személyt megkérik, hogy hívjon elő olyan emlékeket, melyek ahhoz a szóhoz kapcsolódnak, amit előzetesen a vizsgálat irányítója közölt. Az eljárás azonban lehetőséget ad a nyitott végű technikáknak. A vizsgált személy csak egy bizonyos életszakaszából hívja elő az emlékeket. Ezt felerősítheti az is, hogy a felidézett emlék, ugyanabba az életkorba tartozó emléket hív elő. A precíz eljárás kidolgozás érdekében olyan technikák kifejlesztésébe kezdtek, amivel hatékonyan elő lehet hívni az önéletrajzi emlékeket. Ilyen technika például az önéletrajzi emlékezeti kérdőív. Ennek az előzménye az önéletrajzi

interjú,

amelyben

az

egyén

személyes

momentumaival

kapcsolatos

eseményeket rendszerezetten hív elő. Linton megfigyelése alapján megállapítható, hogy a kellemetlen történéseket hamarabb elfelejtjük, mint a szép dolgokat. Számos kutatás foglalkozott azzal, hogy az előhívott emlékeink pontos idejét, milyen precizitással tudjuk megállapítani.

13

A pontos meghatározásnál segítségünkre lehet pl. az időjárásra való visszaemlékezés. Az emlékezetpszichológia- mely viszonylag fiatal tudományág- nagy aktivitást mutat a mérési technikák javítása érdekében. Az egyik problémát az jelenti, hogy az ismétlődő dolgokra nehezebben emlékszünk, mint az egyszeri megismételhetetlen eseményekre. Ilyen lehet például a gyermek születése, vagy egy szerettünk halála. Létezik úgynevezett önéletrajzi torzítás. Ebben döntő szerepe van az előhívott emlékek természetének. Amikor az elmúlt dolgokra emlékezünk, egy olyan képet kreálunk, ami a különböző tulajdonságainkat, énünket reprezentálja (Baddeley, 2005)

.

14

3. Interjúelemzés Az önéletrajzi interjúkat egy nyékládházi idősotthonban készítettem, ott ahol dolgozom. Félig strukturált technikát alkalmaztam. A meghatározott kérdéseken túl, voltak nyitott kérdések, így lehetőséget adtam ezzel az interjúalanyok egyéniségének kibontakozásának. Összesesen 6 interjút készítettem. 3 férfi, és 3 nő eltátottunkkal. Életkorukat tekintve 80 év felettiek. Név

Kor

Családi állapot

Piroska néni

99 év

Özvegy

Irénke néni

92 év

Özvegy

Jolika néni

89 év

Özvegy

Béla bácsi

87 év

Özvegy

Lajos bácsi

93 év

Özvegy

Imre bácsi

88 év

Özvegy

Az interjúelemezést a következő főbb témakörökre bontom: 1. Mi az első emlék? Elsősorban itt a hosszú távú memóriából előhívott képekre voltam kíváncsi, hiszen ez raktározza a gyermekkori élményeket. 2. Mi az, amire csak elbeszélés útján emlékszik? Itt megjelennek a családi kötelékek is. Fontos megjegyezni, hogy azok az emlékek valósak mind gyermekkorban, mind felnőtt korban, amelyekhez érzelmek is párosulnak. Célom volt ezzel a kérdéssel kizárni a nem saját emlékképeket. 3. A következő részben az emlékek megosztására voltam kíváncsi: interjúalanyom szokott-e beszélni emlékeiről gyermekeinek, unokáinak, családtagjainak. Tovább adják-e a számukra fontos emlékeket?

15

4. Melyik a legkedvesebb emléke? Ehhez fűződik-e valamilyen érzelem? 5. Mi az, amire nem emlékszik szívesen? 6. Van-e olyan hely az életében, amire ha visszaemlékszik, tisztán megjelenik annak képe? 7. Intézménybe kerülés okai 8. Életünkre való visszatekintés 9. Jövőkép A továbbiakban a fenti szempontokat figyelembe véve, külön fogom vizsgálni a nőkkel és a férfiakkal készített interjúkat. Meg szeretném nézni, hogy van-e tipikusan a nemekre jellemző emlék. Létezik-e ezen a téren férfi és nő közötti jellegzetes különbség? Először azonban interjúalanyaimat kívánom bemutatni. Piroska néni Intézményünkben jelenleg a legidősebb lakó. 99 éves. 12-en voltak testvérek, de ebből 4 maghalt. Gyermekkorát a játék és a munka ötvözete alkotta. Iskolai végzettségét tekintve 6 elemit végzett. Jó tanuló volt, szorgalma a sok házkörüli munka ellenére is példaértékű. Szerette az életet élvezni. A férje a 10. kérője volt. Legszebb emléke is az első bálhoz kötődik. A legapróbb részletekig le tudta írni a báli ruháját. „

A ruhámon kilenc fodor volt. Olyan ruhát viseltem. Ilyen sejk fodrok. Azt

kikeményítettük. Úgy állt, mint a páva. Vagy pediglen volt ilyen selyem játszószín, az meg ekkora horgolással volt, ni. És ahogy megálltam, így összeállt. Ha mentem vagy táncoltam, akkor meg széjjel állt. Olyan ruhák voltak akkor a divatok. Idáig le volt gépelve és akkor ezt levasaltuk teljesen ilyen vasalódeszkán és akkor kiakasztottuk és leállt az úgy, mint a hermónika úgy nyílt az ki. „ (Részlet: Piroska néni interjú) 17 éves korában ment férjhez. Az esküvő után 1 és 4 évre születtek meg a gyermekei. Férjével 48 évig voltak házasok. 5 éve él idősek otthonában. Nagyon aktív idős. Minden rendezvényünkön szerepel nagy örömmel. Fontosnak tartja a külcsínt- sokat foglalkozik a külsejével.

16

Irénke néni 92 éves. 4-en voltak testvérek, az Alföldön laktak. Szülei nagyon szerették, és tisztelték egymást. Ezek az emlékek még ma is meghatározóak Irénke néni életében. Ő is megpróbálta azon értékek mentén nevelni gyermekeit, amiket ő is kapott szüleitől. Iskolai végzettségét tekintve 8 osztályt végzett. 20 éves volt, mikor első férjével megházasodott. Tőle három gyermeke született. Legbüszkébb a lányára, aki Amerikában él, és étteremtulajdonos. Házas évei rosszul sikerültek, italozó férje folyamatos terrorban tartotta őt és gyermekit. Az agresszió elől a vallásba menekült, ami most is fontos része életének. „Én tudom, hogy hova megyek. Úgyhogy én bizonyos vagyok benne. Már az az ige is megvan ami a Bibliába van. Itt a Biblia, minden nap olvasom. Meg itt vannak könyvek, Cseri Kálmánnak a nagyon szép könyve van meg. Én nem félek a haláltól, mint sokan mások. Én tudom kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ama napon össze lesz gyűjtve az én kincsem. Szóval, hogy kinek hittem: az Úr Jézusnak. „ (Részlet: Irénke néni interjú) Válása után még egyszer férjhez ment. Ez a házassága férje halála miatt 5 évig tartott. Intézményben 14 éve él. Nagyon elfogadó, rugalmas személyiség, mindennel elégedett. Jolika néni 89 éves. Tízen voltak testvérek, amiből hárman még kisgyermekkorukban meghaltak. 8 elemit végzett, majd könyvelői képesítést szerzett. Kétszer házasodott meg. Gyermeke nem született. Nagyon fontos a szülei, testvérei emléke, fontos a családi szeretet. Jelenleg is aktív szellemi életet él. Idejét jobbára az intellektuális kikapcsolódások teszik ki. Mindent feljegyez, rögzít. Nem hagyta el könyvelő múltja. „Mivel tölti itt az idejét Jolika néni? Rejtvényt fejtegetek, olvasgatok. De mivel minden részemnek baja van, így a szememnek is. Egy könyvhöz már ne lenne annyi kitartásom, de a rejtvényt akkor teszem le, mikor jól esik.” (Részlet: Jolika néni interjú)

17

Intézményben 10 éve férje halálát követően került.

A rokonok szorgalmazták az

elhelyezését krónikus betegsége miatt. Béla bácsi 87 éves. Ketten voltak testvérek. Édesapja közösségi írnok volt. Az édesapja értelmiségi szakmája nagyban befolyásolta életét. Már kisgyermekkorában rendkívűl fontos volt az iskola, később tanári pályát választott. Rendkívűl nagy érdeklődést tanúsított a reál tantárgyak iránt, így egyenes út vezetett az egyetem pulpituság, mint fizika-kémia szakos tanár. Nagyon büszke egyetemi teljesítményére. Feleségével az egyetemen ismerkedtek meg, 50 évig voltak házasok. Két fiúgyermekük született. Mindegyik gyermekének, és unokájának vagy felsőfokú végzettsége van, vagy azt szerzi meg éppen. Haladó szemléletű, nyitott a technikai újdonságokra. Pár éve tanulta meg használni a laptopot, nyomtatót, szintetizátort, digitális fényképezőgépet. Felesége halála után 10 évre került idősotthonba, ahol feltalálta magát, rendkívűl kreatív. „Mivel foglalkozik Béla bácsi mostanában? Hát a múlt héten számítógéppel foglalkoztam. A számítógépről kellett vezérelni a nyomtatót is. Tudniillik az első ilyen nagy írásokat 2001. 01. 01.-én kezdtem el írni. Csak úgy fogadalomból. A képekről pedig annyit, hogy egy évig csináltam a pasztelleket. Otthon is van” (Részlet: Béla bácsi interjú) Lajos bácsi 93 éves. Négyen voltak testvérek. Édesanyja halála miatt rossz helyzetbe került a család, így a legkisebb gyermek révén neki nem volt lehetősége tanulni, csak elemi iskolába járt. A nagymamája vette át egy ideig a nevelését. Visszatekintve a múltjára nagyon toleránsan gondol apjára, akinek a döntése volt, hogy máshol nevelkedjen. Szakmát így nem szerzett. Háborús fogságban 5 évig volt. Ez nagyon meghatározta további életét. Legrosszabb emlékei is ehhez kötődnek.

18

„Lajos bácsi! Van egy olyan kérdésem, hogy melyik a legrosszabb emléke? Az… Amikor egy konzerves dobozba, kilyukasztottuk, oszt a derekunkra kötöttük, és ahová vittek bennünket munkára, abba kaptunk egy kanál levest, egy kanál cukrot, meg 20 dkg kenyeret. Egy evésre. Aztán ki mit tudott szerezni, ennivalót, az úgy volt addig, míg haza nem mentünk. Vittek bennünket a Lágerba…” (Részlet: Lajos bácsi interjú)

Imre bácsi 88 éves. Négyen voltak testvérek, édesapja gazdasági munkás volt. Csak elemit végzett, majd bekerült a Vasgyárba. 1956-ban disszidált Amerikába. 32 évet volt Magyarországtól távol. Gyermeke nem született. Megismerkedett egy hölggyel, akivel élettársi kapcsolatot létesített. 32 év elteltével megszakadt a kapcsolata élettársával, ezért hazajött. Intézményünkbe való beköltözésének indoka, hogy nincsen közvetlen családja. Jelenleg unokahúga gondoskodik róla. Az életet rendkívűl pozitívan fogja fel, boldog, életvidám idős. „Annyit tudok mondani, hogy jól éltem. Kívánok mindenkinek olyan életet, amilyen nekem volt. Mindenkinek! „ (Részlet: Imre bácsi interjú) 3.1 Az első emlék Az első emlékképek a női interjúalanyaim esetében 5-6 éves korukra datálható. Megjelenik a testvéri szeretet, a gyermeki csintalanság, és a szülői, önzetlen szeret. Meghatározó volt számukra a családi gondoskodás, szeretet. Továbbá megjelenik a gyermekek munkája, hiszen abban a korban, a gyermekek élete egybefonódott a felnőttekével. Fontos volt a munka. A gyermek emlékeket illetően kitértem arra, hogy vajon játszottak-e? Milyen lehetőség volt 80 évvel ezelőtt arra, hogy kikapcsolódjanak e gyerekek. Minden esetben azt 19

válaszolták, hogy kézzel készített játékokkal játszottak. A három női interjú alapján elmondhatom, hogy boldog gyermekkoruk volt. „Piroska néninek mi az első emléke? ….Mit tudom én…..5-6 éves lehettem. Játszottunk mi gyerekek. 8-10 meg 12 lovat befogtak a cséplőgép elibe, oszt hajtották, azzal húzatták a cséplőgépet. Egyik tanyából a másikba. Ez volt az irtózatos nekem, hogy az a sok ló, egymás elibe voltak így fogva, és úgy mentek. A gazda meg mellette ment a gyeplővel oszt hajtotta. Ez volt a legelső emlékem.” (Részlet: Piroska néni interjú) Férfiakat tekintve az első emlék, változó korokra tehető. Béla bácsi azt mondta, hogy az első emléke egy éves korára vezethető vissza, amikor fényképezték. Részletesen elmondta, hogy a lencse le volt takarva. Megkérdeztem, hogy ehhez a korai emlékhez párosul-e valamiféle érzelem, erre nemleges választ kaptam. Feltételezem, hogy ez az emlék valószínűleg abból maradt meg, hogy ez a fénykép nagyon kötődik a bácsihoz. Megjegyzem, hogy felnőtt korában megkedvelte a fotózást, amiért még a mai napig is rajong. „Mi az első emléke Béla bácsinak?(87 éves) Hát a legelső emlékem az 1 éves korom körül van. Amikor fényképeztek egy székben. Az akkori fényképezőgépen le kellett venni a takarót a lencséről, és így exponált a fényképész. Fölállítottak az asztalra és onnan kellett néznem, hogy a szemben lévő portánál az istálló ég. És erre emlékszem még most is. „(Részlet: Béla bácsi interjú)

Lajos bácsinak az első emléke óvodás kori, 3-4 éves lehetett. Emlékezetében nagyon megragadt első óvó nénije. Imre bácsinak pedig 6 éves korából ered a legelső emlékképe. Ekkor az elemi iskolába jár. Nagyon sokat kellett dolgoznia gyerekként.

20

3.2. Elbeszélés útján megmaradt emlékek Női interjúalanyaim mindegyikének volt olyan emléke, melyet mástól hallott, és azt elraktározta a sajátjaként. Ezek között felellhető az aktuális pénzügyhöz kacsolód emlék is. Többnyire a családhoz kötődnek ezek a pillanatok is. „Irénke néninek van olyan emléke, amire mások elbeszéléseiből emlékszik? Nekem nem volt se nagyapám se nagyanyám… Édesanyám egyedüli lány volt, nagyon szép lány volt. Aztán az édesanyja nem volt jó. Édesapám és édesanyám nagyon tisztelték a szülőket. Volt egy is szobája külön, mindig bevitték neki az ételt. Övé volt az első kanál étel, szóval úgy gondját viselték. Még akkor volt szülői szeretet, most már kihalóban van. „ (Részlet: Irénke néni interjú) Minden esetben tisztán, és pontosan számoltak be ezekről az eseményekről. A férfi interjúalanyaimnál azonban egyetlen egy esetben sem volt ilyen emlékkép. 3.3. Emlékek továbbadása a családtagoknak, rokonoknak Az

emlékek

mindenkinek

fontosak

lehetnek.

Vajon

ugyanilyen

fontos-e

a

továbbörökítésük? Milyen eszközökkel lehet megőrizni az emlékeinket? Csupán csak elbeszélés útján? Ebben a részben, ezekre a kérdésekre voltam kíváncsi. Interjúalanyaim milyen eszközök segítségével tárolják emlékeiket? Elmondható a nők esetében, hogy a változó világ eseményeire reagálván, nem érzik aktuálisnak és fontosnak azt, hogy a múlt dolgairól beszéljenek. Ritkán szoktak társalogni arról, hogy több tíz év távlatában milyen volt a világ, mi volt a fontos. A férfiakat és a nőket illetően Béla bácsi volt az egyetlen, aki oly annyira fontosnak tartja az emlékeit, hogy abból emlékkivonatokat is készít. Több éve már ez az egyik olyan elfoglaltsága, amit szívvel –lélekkel csinál. Nemrégiben pontosan ezért tanulta meg a laptop, illetve a nyomtató használatát. Emlékei további tárolása céljából, meg tanulta kezelni a digitális fényképezőgépet.

21

3.4. A legkedvesebb emlék Ennél az emlékkockánál rajzolódtak ki legélesebben a nők -és a férfiak közötti különbségek. Mindkét nemnél megvolt az a meghatározó momentum, ami javarészt meghatározta az életét. Itt is megjelent a nőknél a család fontossága és védelme. A családi pillanatok fontossága, a család összetartásának ereje-mint legszebb emlék. A családot alkotó testvérek. Férfiaknál többnyire a munkában elért sikereket említené, a hobbival kapcsolatban átélt pozitív dolgokat, és a hivatástudatot. „Mi a legszebb emléke? „Heten nőttünk fel és a nővérem ő 24 évesen halt meg, ez a szabó mesterséget űző bátyám ő meg 28 évesen az orosz fronton fogságba esett és ott halt meg. És hát, amíg ők éltek. Meg hát utána is, amikor már csitult a fájdalom, akkor, ha összejöttünk öten akik, végül megmaradtunk… ez nagyon-nagyon szép. Erre mindig úgy emlékszem vissza… és, hogy a szülők mindig vártak a kapuba. Amíg telefon nem volt, addig ugye írtunk egymásnak. És akkor megírtuk, hogy mikor megyünk. Mindig haza, hazavágytam Izsófalvára.” (Részlet: Jolika néni interjú) Ez az interjú részlet tipikusan mutatja, hogy interjúalanyomnál mennyire mélyen él családjáról az a megmaradt kép, amikor még teljes volt.

Béla bácsinak melyik a legszebb emléke? „Őszinte legyek? A legszebb emlékeim a csillagászattal, a fizikával, mégpedig a modern atomfizikával kapcsolatosak, a kettő egymással hogy mondjam, kapcsolatban állnak, a legelemibb részecskékből állnak a nagy csillagközi felhők is”

22

Béla bácsinál az egész interjú alatt lehetett érezni, hogy mennyire meghatározó része volt az életének, a tanulás, a diploma megszerzése – amire nagyon büszke. Gyermekeinél, unokáinál kiemelkedően lényegesnek tartja a felsőfokú végzettség megszerzését. 3.5. Legrosszabb emlék Az interjúkészítés alatt feltételeztem, hogy ez az emlékkép a pontos, részletes leírást tekintve nem lesz egészen élményszerű. Úgy véltem, hogy a feledés homályába kerültek az apró momentumok, hiszen agyunk a szörnyűségekre, rossz emlékekre, sajátos védekezési mechanizmusokkal válaszol. Úgy gondoltam továbbá, hogy ilyen pillanatként valószínűleg egy szerettük elvesztést fogják említeni. El kell, hogy mondjam, meglepetésként ért, mikor az egyik női interjúalanyom nem a gyermeke halálát válaszolta erre a kérdésemre, hanem azt, hogy egy náluk szállásozó ukrán katona a háború idején megpróbálta megkörnyékezni.

Mi az, amire nem emlékszik szívesen? „Hát-hát én nem is tudom….hát az úgy volt, hogy jött az orosz katona lóháton. Ez 1944ben volt ősszel. Ilyen téli időben, mert havas eső esett egész éjszaka. Én már akkor asszony voltam….. Ő meg ott feküdt. Ő meg jött volna mellém….” (Részlet: Piroska néni interjú) Férfiaknál a tapasztalatom a következő volt: a három férfi interjúalanyból kettő azt válaszolta, hogy nincs neki ilyen, vagy nem emlékszik rá. Egyetlen egy esetben kaptam részletes leírást a legrosszabb emlékről, ez pedig Lajos bácsi esetében történt, aki 5 évig hadifogságban volt. Véleményem szerint, azért él benne ennyire élénken, mert hosszú időn át tartó folyamatos szenvedésnek volt kitéve. Ebből az időszakból is az maradt meg a legjobban, hogy éhezne kellett. Lajos bácsi! Van egy olyan kérdésem, hogy melyik a legrosszabb emléke? „Az… Amikor egy konzerves dobozba, kilyukasztottuk, oszt a derekunkra kötöttük, és ahová vittek bennünket munkára, abba kaptunk egy kanál levest, egy kanál cukrot, meg 20 dkg 23

kenyeret. Egy evésre. Aztán ki mit tudott szerezni, ennivalót, az úgy volt addig, míg haza nem mentünk. Vittek bennünket a Lágerba…” (Részlet: Lajos bácsi interjú) 3.6 Egy hely részletes felidézése Itt arra voltam leginkább kíváncsi, hogy létezik-e olyan hely interjúalanyaim életében, melyre visszagondolván ezt pontosan, a legapróbb részletekig le tudják írni. Ez a hely bizonyára nagyon fontos lehet a számukra, és valószínűsítem, hogy egy kellemes, boldog esemény történt itt. Emlékezet szempontjából itt a vakuemlékezet a felelős azokért a képekért, melyek ebben a részben megjelennek. A nőkkel készített interjúk alapján az alábbi következtetésekre jutottam: A legkedvesebb hely Piroska néni számára Pesthez kötődik, ahová elment vajat árulni. Majd egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően a hátán lévő vajtartó kosárból az egyik kofára ömlött a hűtésre szolgáló víz. A beszélgetés alatt is nevetve beszélt erről az emlékről. Egy másik esetben a szülői ház képe elevenedett fel. A 3. női interjúalanyom pedig egy gyermekkori emlékhez kötötte ezt a fontos helyet. Ez egy felszabadult jó emlék volt. A férfiaknál is változó képet kaptam. Olyan válasz is volt, hogy sok ilyen hely van életében, kiemelkedően fontosat nem tudott megnevezni. Arra is volt példa, hogy a szórakozásokhoz, és az utazásokhoz kapcsolódó helyet jelölt meg beszélgetőpartnerem, azonban ez sem volt fix hely.

Van olyan hely Jolika néni életében, amire ha visszatetszik emlékezni, tisztán megjelenik a képe? „Nagyon sok van olyan. Talán Izsófalván a Szőlőhegy. Oda gyerekként is nagyon szerettünk járni. Volt szőlő, mindenféle gyümölcs, és tudom, hogy Vasárnap délelőtt, mikor anyám főzött, sokszor mondta, hogy szaladj csak ki a szőlőbe, hozzál ribizlit.” (Részlet: Jolika néni interjú)

24

3.7 Intézménybe kerülés okai Az intézménybe való bekerülés okait fontosnak tartottam megkérdezni. Nyílván munkámból adódóan tisztában vagyok a „motivációkkal” kapcsolatban. A nőknél minden esetben az egészségi állapot, illetve a kór volt a meghatározó. Többnyire a család és a lakó közös megegyezésén alapult a beköltözés. Megemlítették a társ halálát, ami annyira megváltoztatta a mentális egészséget, hogy testi tüneteket generált. Jolika néni hogyan került idősek otthonába? „Hát úgy hogy 10 évvel ezelőtt, mikor meghalt a férjem, és odahaza egyedül maradtam, egy viszonylag szép nagy lakásban, és már cukros voltam akkor is…talán a mostani napig sem tudtam feldolgozni a férjem elvesztését. Mint mikor egy bab bokor mellől kidől a karó, én pont úgy érzem magam még ma is. Hogy nincs támaszom, hogy itt maradtam…” Férfiaknál is hasonló válaszok voltak. Egészségi állapot, illetve két esetben nincs közvetlen családtag, aki megoldaná a gondozást. Az egyik interjúalany a saját elhatározásából költözött hozzánk. Beilleszkedésüket tekintve a férfiak könnyebben veszik ezt az akadályt. Jobban megbirkóznak vele. Béla bácsi például 86 éves korában tanulta meg használni a számítógépet, és a nyomtatót. Jelenleg is az életét írja.

3.8 Az életre való visszatekintés Azt szerettem volna vizsgálni, hogy vajon a sok év távlatából, vagyon miként tekintenek vissza a saját múltjukra, életükre? Mi az, ami a legmeghatározóbb volt a számukra. Mit üzennek nekünk? Számomra meglepő volt azzal szembesülni, hogy mind a hat interjú alanyom pozitívan gondol az életére. Jó volt az életük, sőt: ilyet kívánnak mindenkinek.

25

Annak ellenére, hogy van köztük, olyan, aki a gyermekét vesztette el, vagy jelenleg is daganatos megbetegedésben szenved. Talán azért vélekednek így, mert már több éve egy „izolált” védett helyen vannak, ahol megoldott az ellátásuk, nem nélkülöznek. Ha pár mondatban, szóban össze kellene foglalni Piroska néninek az életét, akkor mit mondana, hogy milyen volt? „Hát jó volt! Olyan vidám volt, meg mindent olyan könnyen vettem. Mindenből mondhatom olyan nevetséget csináltam. Szóval többet nevettem, mint sírtam életemben. Szóval én nem voltam olyan sírós. „ Piroska néni most is nagyon aktív lakó. Szinte nincs olyan feladat, foglalkozás, műsor, amiben ne szerepelne. Az interjúból kiderült számomra, hogy fiatalabb korában is nagyon szeretett bálba járni, elegánsan felöltözni. Még egy kérdésem lenne. Ha visszagondol az életére, milyen élete volt? „Ha nem vesszük a különböző betegségeket, meg az infarktust, akkor meg vagyok vele elégedve. Gyakorlatilag én végig játszottam az életemet. Amit csináltam, szinte mind játéknak tetszett. Persze csak úgy volt érdekes, hogy tökéletes legyen, amit tudok. Az egyik kék könyvben van egy kis leírás atom magfizikai részlet, ezt fizikusok is olvasgatták már és azt mondták, hogy rendben van, de ehhez nekik halvány fogalmuk sincsen. „ 3.9 Jövőkép Az ember éveinek utolsó szakaszában, vár –e még valamit az élettől, a jövőtől? Reménykedik-e, bízik-e? Ha igen, miben, ha nem, miért? Interjúalanyaimról elmondható, hogy viszonylag reálisan látják a jövőt. Mivel több alapbetegségben szenvednek, aránylag magas kor adatott meg nekik. Úgy vélik, életüknek csak a végét ildomos megemlíteni. Nem terveznek. Ez a nagy átlagról elmondható. Inkább csak reménykednek a jóban. Egyedül Piroska néni gondolkodik a 100. születésnapján. Kíváncsi, hogy vajon kik lesznek ott az ünnepségen. Van, aki a vallásossága miatt bízik és

26

remél. Jolika néni nem tervez. Várja a halált. Férje elvesztése nagyon mélyen érintette, nem is gondolta volna, hogy ennyi adatik meg neki. Mit vár a jövőtől? Tetszik tervezni valamit? „Hát én nagyon nem tervezek semmit sem, mert nem bírok. A 100 évet várom. Kíváncsiságból, hogy mégis mi lesz majd akkor, mit mondanak, meg ki lesz, meg mi lesz. Ez már a maguk gondja lesz, hogy hogy szokták ezt csinálni. Meg még az van, hogy nem merek a főnökkel beszélni, hogy szántassa fel ezt a darab földet, és akkor vadja ide nekem. És én magyarázzam meg, hogy ide meg ide mit vessetek. Úgy dőlne befele az uborka, a zöldbab, a zöldborsó a konyhára, mint akit öntenek. „ (Részlet: Piroska néni, interjú) Hogyan képzeli a jövőt? „Sehogy, most már. Ezen még nem gondolkoztam el. A jövővel kapcsolatban azt lehet tudni, hogy sokáig már nem lehet. Túl koros vagyok, több betegségem van. Parkinson mellet van ugye a rák, és most a legnagyobb problémám az emésztéssel kapcsolatos. Aztán a lábaim nagyon dagadtak, vízhajtókat kellett szedni, és egyre gyengébbek már. Lassan járni sem tudok, lassan kerekesszékbe kerülök. Most a maradékokból összeállítok egy újabb könyvet, ami pontosan megfelel az egyiknek. „ (Részlet: Béla bácsi interjú)

27

4. Összefoglalás Dolgozatomban az idősek önéletrajzi emlékezetét kívántam vizsgálni. Kíváncsi voltam arra, hogy vannak-e hasonlósságok, illetve különbségek az emlékezés eme fajtájában. Nyílván a vizsgált minta számszerűségét tekintve nem reprezentatív a kutatási eredmény, de összefüggéseket tudtam megállapítani az interjúk elemzése kapcsán. Az első emlékképet tekintve átlagos tendencia volt, hogy kisgyermekkori az első emlék, ami többnyire játékhoz, családhoz kötődik, javarészt ezek boldog pillanatokról árulkodnak, egy esetben ez egy rossz emlék. Ezekhez az emlékekhez érzelmek párosulnak. A mások általi emlékek körében többnyire csak a női megkérdezetteim számoltak be arról, hogy rendelkeznek ilyen emlékekkel. Az emlékek továbbadása nem mindegyik interjúalanyomnak fontos feladat. Csupán az egyik férfi válaszadóm tartja ezt „missziónak”, olyannyira, hogy jelenleg is az élete történetét írja, illetve fotók segítségével dokumentálja. A következő kérdéskör a legkedvesebb emlékekre vonatkozott. Itt megjelentek élesen a férfi-női gondolkodásban rejlő különbségek. A nők szinte kivétel nélkül a családjukkal, gyermekükkel kapcsolatos emlékeket nevezték meg, mint legszebb emlék. A férfiaknál pedig a munka, a munkában való kiteljesedés, a hobbi mutatkozott meg. A legrosszabb emlékkép számomra a legérdekesebb csoportja az interjúnak, mivel a férfiaknál két esetben nem volt ilyen, a nőknél pedig egy esetben nem a gyermek elvesztése volt a legrosszabb, hanem egy férfi, egy orosz katona közeledése. Mindegyik interjúalanyomnak volt olyan hely az életében, amire visszaemlékezvén megjelent annak pontos mása. Ezekhez is élmények kapcsolódtak. Ez a vakuemlékezet, amikor is egy eseményt felismerünk, mely rendkívül élénken, eleven él bennünk. Az intézménybe kerülés okait taglalva többnyire a rossz egészségi állapot volt a meghatározó, illetve férfiaknál két esetben a gondoskodó család hiánya. Azt tapasztaltam, hogy a férfiak könnyebben, és hamarabb tudtak beilleszkedni az intézménybe. A nőknél ez egy nehezebb, és lassúbb folyamatként jelent meg.

28

Arra a kérdésemre, hogy hogyan gondolnak vissza az életükre, minden esetben pozitív választ kaptam. Boldog és szép életük volt. A jövővel kapcsolatos elképzelésekről negatívan vélekedtek, hiszen korukból adódóan már nem terveznek, nem várnak különösebben semmit az élettől. Egyedül az egyik női interjúalanyom várja a 100. születésnapját. A régi emlékeket hallgatva elmondhatom, hogy interjúalanyaim ugyanazok az emberek maradtak, akik voltak 60-70 évvel ezelőtt. Jellemvonásukban nagy változások nem történtek.

Elmondhatom ezt a végkövetkeztetést, hiszen mindegyikőjüket több éve

személyesen ismerem. Mind a nőknél, mind a férfiaknál más az, ami fontos, ami megmaradt mélyen a memóriájukban. Az öregedési index mutatói arra engednek következetni, hogy egyre több idős ember él egyedül a jövőben, akár az otthonában, akár egy szociális intézményben. Ez a fajta magányos élet, egyedüllét a különböző mentális megbetegedések előidézője lehet. Nagyon fontos az ő esetükben a lelki gondozás, akár önéletrajzi interjúk segítségével. Tény azonban, hogy erre nincs meg a megfelelő munkaerő. Úgy gondolom, hogy a közösségi szolgálat megfelelő segítség lenne, ehhez azonban szükségesnek látom azt, hogy ezt a fajta szolgálatot specializálják. Azaz csak egy helyen töltsék el a kötelező óraszámot. Az interjúkészítés közben mindenhol azt tapasztaltam, hogy hasznosnak érezték magukat az idős lakók. Azáltal, hogy elmondták életük történetét, segítettek nekem. Jó volt visszaemlékezni a régmúlt dolgokra. És mindezt a legnagyobb pontossággal. Ami számomra hihetetlen volt! Sok esetben, amikor a szemükbe nézte láttam mindazt, amit Ők átéltek.

29

Felhasznált szakirodalom ATKINSON-Hilgard Edward E. Smith, Susen Nolen-Hoeksema, Barbara L. Fredrikson, Geofrey R. Loftus-2005. Pszichológia: Budapest BADDLEY Alan-2005. A emberi emlékezet. Osiris Kiadó: Budapest BAGYINSZKI Zoltánné- Kovács Ibolya- Péntek Beáta-2007. Az idősek szociális ellátása. Segédanyag a szociális szakvizsgához. Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet: Budapest. ELIOT R. Smith, Diana M. Mackie-2004. Szociálpszichológia. Osiris Kiadó: Budapest HARKAI Schiller Pál-1934. Pszichológia és emberismeret. A Panthenon kiadás hasonmása. H. SAS. Judit-1988. Nőies nők és férfias férfiak. Akadémiai Kiadó. Budapest. Az idősek helyzete ma Magyarországon http://www.wesley.hu/sites/default/files/fajlok/cikk_Idosek_helyzete_0.pdf Letöltés dátuma: 2015. március 29. (13: 19. ) A gerontológia és a geriátria fogalma, Az öregedés fogalma, helye, jellemzői, oki elméletei http://www.eujegyzet.eoldal.hu/cikkek/2---gerontologia/a-gerontologia-es-a-geriatriafogalma_-az-oregedes-fogalma_-helye_-jellemzoi_-oki-elmeletei.html Letöltés dátuma: 2015. április 5. 11:38

Dr. Majercsik Eszter-Idősek a mában http://phd.semmelweis.hu/mwp/phd_live/vedes/export/majercsik.d.pdf Letöltés dátuma: 2015. április 4.(18:33)

Eysenck Rövidtávú memória http://old.ektf.hu/hefoppalyazat/pszielmal/rvid_tv_memria_rtm.html Letöltés dátuma: 2015. április 4. (12:43)

30

Eriksoni pszichoszociális fejlődéselmélet http://hu.wikipedia.org/wiki/Eriksoni_pszichoszoci%C3%A1lis_fejl%C5%91d%C3%A9se lm%C3%A9let Letöltés dátuma: 2015. március 29. (17:47) KSH- Időskorúak Magyarországon http://mek.oszk.hu/06200/06265/06265.pdf Letöltés Dátuma: 2015. március 29. (14:18) Pszichológus Budapesten- Milyen korszakokon, kríziseken megy keresztül felnőtt és gyermek? – Eriksoni életszakaszok http://pszichologus.pszichologia.com/ujsagcikkek/eriksoni-eletszakaszokkrizisek#ixzz3Vmq9ORSY Letöltés dátuma: 2015. március 29. (16:56)

31

Mellékletek 4. számú melléklet: Interjúvázlat 1. Mi a legelső emléke? 2. Mi az, amire csak elbeszélés útján emlékszik? 3. Szokta-e emlékeit mással megosztani (gyerekek, unokák) 4. Mi a legkedvesebb emléke? 5. Mi a legrosszabb emléke? 6. Van-e olyan hely az életében, amire ha visszaemlékezik, tisztán megjelenik annak képe? 7. Hogyan került idősek otthonában? 8. Visszatekintve az életére, milyennek ítéli meg? 9. Jövőkép

32

5. számú melléklet- Interjúk 1. sz interjú Piroska néninek mi az első emléke? ….Mit tudom én…..5-6 éves lehettem. Játszottunk mi gyerekek. 8-10 meg 12 lovat befogtak a cséplőgép elibe, oszt hajtották, azzal húzatták a cséplőgépet. Egyik tanyából a másikba. Ez volt az irtózatos nekem, hogy az a sok ló, egymás elibe voltak így fogva, és úgy mentek. A gazda meg mellette ment a gyeplővel oszt hajtotta. Ez volt a legelső emlékem. Ezt láttam, mert mink meg mi gyerekek szaladtunk a gép után, a lovak után, meg a cséplőgép után, ahogy húzatták egyik tanyából a másikba. Gyerekek voltunk ott mi nyolcan-tízen. Az egyik is kapott egy nyaklevest, ha nem ment onnant el, a másik is. Ez jó emlék, jó érzéssel gondolok vissza rá. Hányan voltak testvérek? Mi tizenketten, de négy gyerek meghalt, csak nyolc nőtt fel. A gyerekkorunk munkával, játékkal, meg libaőrzéssel, kacsaőrzéssel, disznóőrzéssel telt. Kiengedtük, oszt a tanya körül voltak gyeppek azon legeltettük, Körül volt árkolva a veteményes része, hogy ottan keresztül bele ne essenek. Le ne gázolják az elvetett kukoricát, búzát vagy árpát, amit ugye veteménynek használtunk. De a tanyánk körül két kataszteri hold az mindig gyep volt csak a jószágoknak, libának, kacsának, sertésnek. Édesapám, édesanyám mezőgazdasági munkával foglalkoztak, 33 köblös földünk volt, hát ugye volt mit csinálni, meg még árendáztunk is hozzá, olyan 60-70 hold földet dolgoztunk be évente a család. Milyen iskolát tetszett végezni? Én csak általános iskolát végeztem, hatot. Az iskola jó 3 km-re volt a tanyától, ÉszakKeletnek. Épp akkor jártam az utolsó évet, mikor Magyarországon… de hogy Európában kifagyott a búza, olyan hideg volt. Január 12.-től tartott március közepéig az a kegyetlen É-

33

keleti szél. Még a búzának a gyökerit is hozta ránk, verte a szemünkbe, olyan szél fújt. Hideg szél és kifagyott az összes búza Magyarországon is meg másfele is. Különben nagyon szerettem iskolába járni. Leckéért nem kaptam ki soha. Csak akkor, ha rossz voltam, szóval ha rossz fát tettem a tűzre. A testvéreimmel játszottunk, cicáztunk, a kis bornyút étettük, azt szeretgettük, nyújtotta ránk a nyelvit, meg kiscsikó! Az anya is ki volt ott engedve ott a tanya körül és a kiscsikó mindig velünk volt, az ugrált, úgyhogy volt ott mikor közénk is beugrott. Mi az amiről csak elbeszélés útján tetszik emlékezni? Igen van….az édesanyám sokat elmesélte aztat hogy hát…vagyis nagymamám….Lejárt hozzánk nagymamás is, mert szóval a nagynéném nagy kofa volt, Pestre járt. Amikor ő maga maradt lejött inkább hozzánk, nyár volt oszt ott nyaralt mi nálunk. Ő sorolta, hogy hát nagyon gazdag ember lett volna az ő apja, az én szép nagyapám, ha ráhallgatott volna Geszti Jóskára. Mert ő 30 évig volt a Szent Margitai határba a Gulyás. Mert ott télben is nyárban is kijárt a marha a gyepre legelni. És ugye akkor is kellett a gulyás télbe is. És egyszer ment oda, hogy ott hagyja a szűrit, hogy szegje fel, vágja el, mert hosszú, azt mondja, majd ha jössz vissza elvágom, most dolgom van. Nem vágta el. Elment a másik gulyáshoz, az meg már a pandúrokat várták, az ó kunyhójába. Elkapták, el is vitték. És a szűrnek a belsejében tele volt pénzzel varrva. Azt meg neki adták a gulyásnak a szűrit. Nagyanyám sokat elmesélte milyen gazdagok lettünk volna, akkor, ha szépapám elfogadja a szűrt a betyártól. Tetszik-e beszélni az emlékeiről gyerekeinek, unokáinak? Néha napján ha olyan alkalom van, hogy nahát aztat fel lehet hozni. Ezek jó emlékek. Énnekem mondhatom, hogy fájó emlékem, rossz emlékem nem nagyon volt. Csak mindig ilyen játékos. Vagy azokat hagytam meg az agyamba nem is tudom ….. Melyik a legkedvesebb emléke? Mit tudom én….hát volt az utolsó bálom, az volt a legszebb! Az uram, az már a 10. kérőm volt. És addig hát volt kilenc kérőim. Meg egy fiú… nem tudom hol volt egész nyáron. De azt mondta valahova elmegy. Hogy rab volt-e mi volt-e, elég olyan nagy világi volt, de 34

nagyon-nagyon szépfiú volt. Csak én nagyon-nagy pofonokat kaptam, amiért én is bele csábultam egy kis időre. Mert cseléd volt nálunk, hogy mondjam…a bátyám beteg volt oszt ő szántott, vetett. Ki találta, hogy ha a bátyám ilyen beteg, akkor engem feleségül vesz, a 33 köblös földdel meg a három lóval, meg a mindennel, akkor ő benősül. Be akart húzni, de énnekem már akkor volt eszembe, hogy Hóóó vigyázz kisöcsém !! Én nem megyek bele, mert náluk meg a 12. gyerek született az anyjának. Én a gyerekektől meg mindig irtóztam, hogy nekem sok gyerekem ne legyen. Mert én mindig azt mondtam: én kivárom azt ha 100. kérőm lesz is, én csak kialkudom, vele, hogy 1 vagy két gyerekem legyen. Én nekem nem kell az a sok gyerek. Ennek a fiúnak a meg a 12. volt terhes az anyja, amikor meg szült meghalt az asszony. Ott maradt a sok gyerek az apára. Úgyhogy akkor Horthy Miklósnét kérték meg a 12. gyereknek, a keresztanyának. El is jött, meg is keresztelték. De a család úgy eltűnt, azokról soha senki nem hallott. Biztos Horthy Miklós elvitte valahova, ki tudja hova, és adott neki egy jó csomó birtokot, a 12 gyereket hogy fel tudja nevelni. Csak annyit tudok belőle, hogy van egy színésznő, nagyon szép, mint a nagybátyja, akiben én is szerelmes voltam a János, …hogy is hívják? Csengeri Otília. Csengeri Otíliának hívják, egy színésznő.

Nagyon

szép

énekes.

Fekete,

göndör

haja

van,

olyan,

mint

a

nagybátyjának……(elgondolkodik) Piroska néni! Ott vagyunk az utolsó bálnál. Mi történik? A ruhámon kilenc fodor volt. Olyan ruhát viseltem. Ilyen sejk fodrok. Azt kikeményítettük. Úgy állt, mint a páva. Vagy pediglen volt ilyen selyem játszószín, az meg ekkora horgolással volt, ni. És ahogy megálltam, így összeállt. Ha mentem vagy táncoltam, akkor meg széjjel állt. Olyan ruhák voltak akkor a divatok. Idáig le volt gépelve és akkor ezt levasaltuk teljesen ilyen vasalódeszkán és akkor kiakasztottuk és leállt az úgy, mint a hermónika úgy nyílt az ki. A kérőket aztán mindent elímeltem, az nem érdekelt, hogy hogy esik nekik. Mert akit szerettem az meg egy másik lány után futott. Majd aztán haza jött a szerelme, akkor már engem jött el megkéretni. Mert az ő nővére és az én nővérem összebeszéltek, hogy csináljanak minket össze. Milyen jó lesz az ő testvérének 30 hold földbe belepottyanni. És lesz neki hol lakni. Az meg árva gyerek volt. Az első világháborúkkor oda maradt az apja. Az 5 gyerek maradt itt, és az anyjuk meg meghalt tüdőbetegségben. És a rokonok szedték széjjel és nevelték fel. Ezt a fiút is. De nagyon dolgos fiú volt. Édesanyám is boldog volt. 35

De én lefeküdtem éjszaka de virradtig egy percet sem tudtam aludni. Azt se tudtam, hogy van-e a világon csak mikor kísért volna haza. Mondtam ne kísérj haza én nem is ismerlek, még a világon soha nem láttalak. Nem baj, majd megismersz. Majd így, majd úgy. De a lány aki meg szerette az meg egész éjszaka ordított, sírt, hogy hát ne engedjék, hogy engem vegyen el, mert ő már soha nem fog szeretni mást csak azt a fiút. Úgyhogy a bátyja másnap elment a fiúhoz, na akkor ez az enyém ez a csavargó, akibe szerelmes voltam, azt mondta, na most már eljössz nálunk, aratni, marokszedő leszel a bátyámmal vállalunk egy csomó aratni valót, jó pénzt keresünk. És akkor majd ősszel megesküdünk, mire elmegyek katonának. Én meg csúnyán ránéztem, odamentem édesanyámhoz, és mondtam, hogy gyerünk rögtön hazafele. Utánam szólt, hogy majd Vasárnap megyünk kéretni, mondom, gyertek, csak majd adok én nektek. –magamba így. Na azon a Vasárnap haza megyek a templomból. Na ki vár ott? Az uram meg a bátya. Na köszöntem nekik illedelmesen: Dicsértessék! Atya Úristen!- mondom, mit akarnak ezek? Mondja édesanyám, hogy jöttek kéretni. Szent Atya Isten !!! Kiszaladtam, 5 lovat engedtem ki az istállóból idegeskedésemben, de azt sem tudtam, hogy mit csinálok. Csak mikor a lovak ide szaladnak- oda szaladnak, édesanyám szólt ki: -Mit csináltál? -Nem tudom a lovakat behajtani, nem tudom a lovakat megfogni, egy sem ment be az istállóba. Kiszabadultak! -Ugye egész télen be voltak zárva. Hát azt mondja: -Mi az eget csináltál? Nem tudom, nem tudom… Úgy szólt, hogy gyere már, mert a sógorodék már mennének hazafele, oszt hadd mondják már, hogy mit akarnak. - Nem megyek én, hallottam, oszt hagyjon nekem békét. Na oszt mikor már mentem be, akkor jöttek kifele a lakás ajtaján, oszt úgy köszönt el tőlem a fiú, hogy kérdezte, hogy mikor jöjjön el a válaszért, hogy hozzá megyek-e. - Akkor jön amikor akar, mit bánom én, ha jön jön, ha nem nem! Akkor becsaptam az ajtót, ott hagytam. De eljött oszt Szerdán….Akkora az összes rokonság összeült, az egyik nem akarta, veszekedtek a testvéreim. Mindegyiknek lett volna a rokonságába legényember, hogy amelyiket szerette volna beültetni mellém a vagyonba. De édesanyámnak meg csak ez kellett, mert ez szakember volt-az uram. Nyolc évvel volt tőlem öregebb. De jó szakember

36

volt. Saját magának volt kovácsműhelye, meg segédje, inasa. Falu kovácsa volt. Így aztán a bátyám is azt mondta, édesanyám mondja már meg no mit csináljunk ezzel a lánnyal? Egy hónap múlva meg is volt a lagzi. 17 éves voltam. Aztán az uramnak volt egy műhelye, egy segédje. Jöttek ám a rokonok fiai, hogy kovács tanuló legyen. Akkor eljött a nagybátyámnak a fia, Palkonyán is vállalt egy inast. Két inassal dolgozott, meg egy segéddel. Annyi szekereket, meg mindnet vállalt. Volt munkája. Csak az volt az uramnak, hogy nem jó kiszámítása volt. Irtó olcsón dolgozott. Én meg már akkor is olyan huncut voltam, hogy más kovácsoknak a fizetését, amiért megcsináltak valamit, kifitattam, azt mennyiért csinálta az a kovács. Az uram meg majdnem a feliért dolgozott. Akkor mondtam az uramnak, hogy Te ez ennyiért csinálja. Hát azt mondja Őtet ez nem érdekli, de mondtam engem meg érdekel. Mert nekem kell Ám beszerezni a két inasnak a kosztját, meg a segédnek, meg neked. Négy –öt embernek. Engemet ám nagyon érdekelt ez. Így kínlódtunk jó tizenvalahány évig….. A gyereke a lagzi után egy és négy évre jöttek. Ica négy évre született, a Margit a jányom az öregebb, aki meg is halt. De az Ica nagyon jó tanuló volt. Még a tanárok is jöttek és majdnem hogy kimarták a kezünkből, hogy menjen tanulni, mert nagyon jó. Nagyon jó matematikus volt. Így aztán tanítattuk. Kilenc évig volt kollégista, addig jártam utána hordtam neki a kaját. Úgyhogy azt mondta, hogy most adom anyukáméknak vissza, amennyit, hej de sokat elbiciklizett. Meg ki az országútra, ott várta a busz, hogy Debrecenbe el tudjon menni, minden két hétbe. A kosztot hozni. Mert csak ebédet kaptak. Vacsorát, meg reggelit maguknak kellett kiállítani. És azt magunknak kellett elküldeni, ahogyan tudtuk abba az időbe….. …..Az urammal 48 évig voltunk házasok. Nagyon jó volt a házasságunk. Szerettük egymást, nagyon jó ember volt. Arany ember volt valósággal. Szerette a családját, a rokonait, szóval…..nagyon, de nagyon Isteni ember volt. Az biztos! Ott nálunk az nem volt, hogy nahát a bálba nem mehet, mert nincsen pénz. Annak lenni kellett. Szépen felöltözve. Mondtam: - Nézzed már! Ez a divat. Hát azt mondja: Ha van pénzed, vedd meg nekik. És amikor felöltözött akár ő egy öltönybe, mert vettünk Őneki is öltönyruhákat, akkor összeölelkeztünk, a család előtt úgy csókoltuk egymást az új ruhába. Gyönyörködtünk, hogy akár nekem volt, akár neki, vagy a gyerekek felöltöztek. Hát amikor még kisebbek voltak, magam varrtam a ruhát nekik. Akkor múlt el a háború. Rengetegen árultak ruhaneműt, meg fehér neműket is. Hatalmas nagy, nem tudom milyen selyem volt, de gyönyörű szép. 37

Szép rózsák voltak benne, és olyan nagy hálóingeket vettem. Úgyhogy a nagy hálóingből a lányomnak, mind a kettőnek tudtam egy-egy ruhát varrni. Oszt volt egy öreg bácsi a szomszédba. Mentek a templomba. Azt mondja: -A kis pillangók máma elindultak. Hova mentek? Azt mondják: -Megyünk a templomba a kismisére. Tanyi bácsi azt mondta, olyanok vagytok, mint a lepke, mint mikor leszáll a virágra. Akár a kis pillangók. Hát ilyen életem volt…. Mi az, amire nem emlékszik szívesen? Hát-hát én nem is tudom….hát az úgy volt, hogy jött az orosz katona lóháton. Ez 1944-ben volt ősszel. Ilyen téli időben, mert havas eső esett egész éjszaka. Én már akkor asszony voltam. Bekéredzkedett. Hát ugye adnunk kellett. Bejött egyedül. A gyerekekkel beszélgettünk. Szóval dívány volt az ablaknál. Utána mellette egy másik oldalon, egy nyoszolya volt. Ottan a két gyerek feküdt. Ica feküdt édesanyámmal, én meg hátul még egy nyoszolyó volt, én meg azon feküdtem az öregebbik lányommal. 5*4-es szobánk volt, olyan nagy volt a szobánk. Ő meg ott feküdt. Ő meg jött volna mellém. Amikor nyizgelődött, én le az ágyról. A férjemet elvitték ekkor katonának, fogságba, hát ugye vitték. Hát katona volt, a Jó istenke se tudja, hogy hol volt. Elég az hozzá, hogy ő bement az én ágyamba, de üres ágyat talált, mert én az ágy alatt voltam. Akkor édesanyám a nyizsgelődésre meggyújtotta a gyertyát. A gyertya a gyufa az neki mindig a karszéken volt a fejinél, ha valami nyizsgelés volt, mozgolódás volt, ő már meggyújtotta a gyertyát. És akkor ez volt egész reggelig. Én nem is tudom, de vagy tízszer, nem is húszszor beugrottam az ágy alá. Olyan görcsök voltak a derekamba, itt ahogy beütöttem, az ágy szélibe. Utána féltem nagyon. A lovat, meg a nagy ámbitusunk alá kötötte az ablakhoz. Ott rugdalózott szegény. Mondtam neki, ott az istálló kösse be. Na azt mondja: a gazdája is katona, annak is mindent állni kell, állja a lova is. És nem kötötte be ott volt egész éjszaka. Azt mondta, hogy ha nem nyerik meg Miskolcot, akkor Pu-Pu. Akkor őket vissza szoríjják a Tiszához. Mert a Tiszától indultak Miskolcot bevenni. Sokáig harcoltak egészen decemberben majdnem végig harcoltak, míg be tudták Miskolcot venni. Mi rajtunk keresztül mentek. És én mindig azon imádkoztam: Istenem: csak sikerüljön bevenni, hogy 38

ne jöjjön vissza, mert kiírt bennünket. Volt is olyan család, akit kiirtott. Mert halottam az egyik rokonomtól, hogy volt egy kislánya. Egy tanyán lakott, egy öregemberrel. A kislány cseléd volt. Ott is ment egy orosz katona, meg akarta kapni az asszonyt, az meg valahogy el tudott menekülni tőle. Melyik az a hely, melyre ha visszaemlékszik, tisztán megjelenik annak képe? Akár Miskolc- A tiszai Pályaudvar környéke, Budapesten a Keleti Pályaudvar. Jajj! Amit még soha nem mondta el! Felmentünk Budapestre árulni, nagy melegben 1945ben. Aztán vajat vittünk sokat, nagyon vették Pesten. Vittünk egy nagy hátikosárba, nagy 6 l-es fazekakba vajat. Sikerült megmenteni, nem is olvadt az el. Mikor felértünk, hogy még hidegebb legyen, hát öntöttünk rá hideg vizet. És a hátikosárba beletettük, felkötöttem a hátamra a batyut. A hátikosárral. Hát mentünk mi ki a Keletitől egészen a Garai piacra, még akkor valamilyen Garai piac volt….Ott van egy temető így délnek. Kerepes, Kerepes. Na azelőtt megyünk el. Hát ott volt egy gyönyörű szép zöldre meszelt ház, szakszervezeti nagy iroda. Azelőtt nagy piac volt, árusok voltak. Hát egy nagy kövér asszony árulja, a szőlőt egy nagy kosárba. Mondom majd megkóstolom, veszek egy szemet. Meghajlok. Itt a nyakamnál ki a víz….Sugárba. Bele a nagy kövér asszony ölébe. Ahogy tudtunk a Kerepesi temetőbe be, elbújtunk a keresztek között. De nem keresett senki. De az öregasszony volt vagy másfél mázsa majdcsak. Ijedelem is volt, de annyit nevettünk utána. Ránéztünk egymásra meg a fazékra, már az elég volt. Dűlt belőlünk a röhej. Piroska néni mióta él idősek otthonában? Ha jól tudom 5 éve. Egy évet voltam az ezüstben, 9 hónapot a bikkiben, onnant elhozott a lányom ide, azóta itten vagyok három éve. Mikor mi van. Ha kell valamit tanulni, vagy tervezni vagy kitalálni, ha azt mondja, hogy Piroska néni hát szerepeljünk akkor már az én agyam így forog. Melyik legyen, meg hogy legyen, meg mint legyen. Szóval ilyesmikkel foglalkozom. Olyan nagyon itt munka nincs. Szóval meg a lakásunkat rendbe tegyük. Mit vár a jövőtől? Tetszik tervezni valamit? Hát én nagyon nem tervezek semmit sem, mert nem bírok. A 100 évet várom. Kíváncsiságból, hogy mégis mi lesz majd akkor, mit mondanak, meg ki lesz, meg mi lesz. 39

Ez már a maguk gondja lesz, hogy hogy szokták ezt csinálni. Meg még az van, hogy nem merek a főnökkel beszélni, hogy szántassa fel ezt a darab földet, és akkor vadja ide nekem. És én magyarázzam meg, hogy ide meg ide mit vessetek. Úgy dőlne befele az uborka, a zöldbab, a zöldborsó a konyhára, mint akit öntenek. Ha pár mondatban, szóban össze kellene foglalni Piroska néninek az életét, akkor mit mondana, hogy milyen volt? Hát jó volt! Olyan vidám volt, meg mindent olyan könnyen vettem. Mindenből mondhatom olyan nevetséget csináltam. Szóval többet nevettem, mint sírtam életemben. Szóval én nem voltam olyan sírós. Az interjú végén megkértem, hogy a legkedvesebb nótáját, énekét énekelje el nekem. (Nagyon szeret énekelni) Három könny van szempillámon. Nehéz, forró, mind a három. Lelkem legmélyéről jöttek, Szemembe a drága könnyek. Az első könny mely oly éget. Siratja a felvidéket. A második a legdrágább, Téged gyászol Bácskabánát.

A harmadik legnehezebb, Erdélyország érted pereg. Érted pereg vagy tán másért. Egész nagy Magyarországért.

40

41

42

2. sz. interjú Irénke néninek mi az első emléke? Hát…., arra, hogy nagyon jók voltak a szüleim. Olyan hat éves lehettem. Arra emlékszem, hogy olyan édesapám volt, meg édesanyám, hogy mindig szépen beszéltek. Arra ütöttem én Ő rájuk. Édesapám nem járt templomba, de minden este összetette a kezét és imádkozott. Ez mindig előttem van. Négyen voltunk testvérek. Csutkababával játszottunk, meg sárral pukkantóztunk, még akkor nem volt ilyen nagy mód, hogy ennyi játék, meg ilyen baba, olyan baba. De játszottunk jól…. Biharkeresztesen laktunk az Alföldön. Családi háznál laktunk. Az édesapám magyar zenekarban zenélt. Neki muzsikája volt, gyönyörűen tudott zenélni. Meg édesanyám is, zenész volt magyar zenekarban. Meg arra emlékszem, hogy olyan édesapám volt, hogy még az ablakot is halkan kopogtatta meg ha haza ment, hogy „Róza, nyisd ki az ajtót, hogy fel ne ébredjen senki” Édesanyám sütött neki két tojást, Ő nem evett, hiába terítettek meg. Irénke néninek van olyan emléke, amire mások elbeszéléseiből emlékszik? Nekem nem volt se nagyapám se nagyanyám… Édesanyám egyedüli lány volt, nagyon szép lány volt. Aztán az édesanyja nem volt jó. Édesapám és édesanyám nagyon tisztelték a szülőket. Volt egy is szobája külön, mindig bevitték neki az ételt. Övé volt az első kanál étel, szóval úgy gondját viselték. Még akkor volt szülői szeretet, most már kihalóban van. Irénke néni milyen iskolába járt? Nyolc osztályt végeztem. Sokáig nem dolgoztam, mert három kisgyerek megszületett. Egy meghalt. Ott van az a három gyerek…..meg volt egy halálos rongy uram. De nagyon szép férfi volt, oszt az volt a vesztem. Több voltam, mint 20 éves, akkor házasodtunk össze, és utána jöttek a gyerekek. Mindig arra vártam…mindig úgy gondoltam, hogy olyan szépen fogunk élni, mint édesanyámék. És hiába olyan részeges volt, kést rám fogott, meg mindent csinált, azt mondta, hogy vagy agyon szúr, vagy felgyújtja a házat. De az én hangomat senki sosem hallotta. Úgyhogy a bíróságon, mikor el is választottak, azt mondta, hogy hát ő nem is tudta, hogy elválunk. Nem veszekedtünk. Leültettem magam mellé, amikor úgy érzetem. Mert azt mondta az orvos, hogy vagy elválunk….mit is mondott az orvos? Ideges asztmám volt. Azt mondta az orvos, hogy ez 10. 000 ember közül csak egy 43

embernek van, de nekem az volt. És teljesen kigyógyított belőle. A patikusnak volt egy barátja, oda elküldött. Írt neki egy levelet, hogy fogadjon, mert három kisgyerekem van. Ismertem nagyon jól a patikust. Azt mondta, hogy későn mentünk, de megpróbálja. Meg is híztam 35 kg-ról 65-re. És azt mondta, Azóta vagyok én hitben. Nem olyan hitben, hogy én csak meghallgatom. Én minden nap ezekért az emberekért akik csúnyán beszélnek, meg a vezetőséget is kérem, ezt a sok embert….meg, hogy elégedjen meg mindig mindennel…. Irénke néni beszéljen a gyerekeiről…! A lányom érettségizett a Kiliánban. Kisebb korában kisegíteni járt a presszóba. A kávé meg ez az. Legyen egy kis pénz. Mert az uram nem nagyon adott, utoljára már majdnem éhen haltunk. De hát én dupla műszakot töltöttem.

Mivel tetszett foglalkozni? Mivel foglalkoztam? Az eszem után éltem meg. Most már nem élnék meg, mert olyan iskola kell. Annyira tudtam számolni! Hát volt az a régi számoló gép, oszt míg aztat próbálgatták, pötyögtettek, mondom, mit kell összeadni, vagy mit kell kivonni? Oda néztem, már mondtam is. Borzalmasan tudtam számolni. Aztán volt egy ismerősöm, főkönyvelő, mondta, hogy nem-e mennék el szállítás vezetőnek a kavicshoz. Olt ott egy kislány, aki eggyel küldött el, én meg huszonkettővel. De hát esett fújt. Így a csap, így lógott a kendőmről. A szabad ég alatt egy kis bódéban, de hát…Éjjel 12-ig kellett elfogadni a vagont. Ha lefeküdtem véletlenül, de hát mindig dolgozni kellett, akkor nem volt mit enni másnap… Miután elvált a férjétől, lett új kapcsolata Irénke néninek? Még a gyerekek otthon voltak nem. Aztán volt egy udvarló, nagyon sokat találkoztunk, aztán egyszer beteg lettem, de már akkor átmentem az egyik ismerősömhöz, az betett a húsiparba, és olyan helyre, ahol számolni lehetett, meg gyors címkézni a kolbászokat. 50 fajta is van! De azt mind fejből kellett tudni. Ahogy a gyerekek kirepültek újra férjhez mentem. Mi egy családok vagyunk. Az unokám, most 15 évre most jött haza. Kilenc napra, én miattam jöttek haza. Mind a két férjemmel jó

44

kapcsolatom volt. A 2. férjem 5 évre meghalt, amikor összeházasodtunk. Az bent maradt maszekolni is, az mindent ideadott, minden fillért, de hát nem volt semmink sem. Arra emlékszem vissza, hogy egy vaságyunk volt, ketten aludtunk rajta a lányommal. Meg a fiam összeeszkábált valamilyen kettes ágyat. Boldog házasság volt ez Irénke néni? Az! Pedig nem akartam hozzá menni. Ismerős asszony hozta el bemutatni. Elhozta, de többet sosem hagyott el! Azt mondta, ha kell még 10 évet is vár rám. Vele 5 évig voltam házas, az elsővel 20 évig. 20 évig magamnak elhitettem, hogy megváltozik. Amikor elválltunk mentünk be a bíróságra, neki volt ügyvédje, nekem nem volt, hát miből? Hát mondjuk annyi ruhánk volt, hogy nem kellett szégyenkezni, arra mindig vigyáztam, hogy a gyerekeknek legyen annyi, hogy mindig szépek legyenek. Legyen mindig enni való, hogy jól tápláltak legyenek. Ezért dolgoztam. Aztán a férjem megbetegedett, aztán soha nem gyógyult meg. Meghalt. Ildike meg megmaradt nekem, úgy, mintha anyja lettem volna. Azóta ó mindig hozzám jár, kivétel nélkül, akár otthonra, akár ha innen kiadnák az utamat…mehetnék Rozikához, mehetnék hozzá is. Bármikor helyem van. Mind a két fiam katona volt, a lány kiment Kanadába, mert egyszer az apja…hát akkor is részeg volt a cukrászdába volt, mindenkinek fizetett, csak egy 50 filléres fagylaltot kért a kislánya tőle- még akkor elég kislány volt- nem adott neki, azt mondta: Te nem kapsz. Olyan zokon esett neki, sírva jött haza. Mondom neki: mi bajod van kislányom? Azt mondja: apu mindenkinek ad csak nekem nem. Mondom, mi kell? Azt mondja, hát egy fagylaltot ettem volna.

10 Ft-om volt emlékszem, égre-földre. 10 Ft-ot adtam neki,

odaadtam mindet, „Itt van kislányom, edd meg” de visszahozta, csak 50 fillért költött. Borzalmas jó gyerekeim voltak. Most se mernének visszafeleselni. Egyik se. A lányom is hiába ő tart, táplál, ő fizet, mindig kérdi, hogy „anyu, mennyi pénzt küldjek?” én meg mondom neki, hogy amennyit te akarsz. Úgy osztom, hogy elég, nem nélkülözöm. A fiú, amelyik itthon van, az most volt itt valamelyik nap. Az asztalos mester volt, de országos versenyen szabadult. Egy fél évvel hamarabb- Akkor már pénzt keresett. Annak volt egy gazdája, nagyon szerette Ottót, mert gyönyörű munkája volt. Az apja is asztalos volt, aztán csendőr. Szép munkája volt, de amit keresett azt elitta. A másik fiam az meghalt 36 éves korában. Ott kint Kanadában, ő is ott volt. Ő szeretett a legjobban. Vagy ő mutatta ki a legjobban. Mindegyik szeret, csak ő mutatta ki a legjobban. Mikor megtudta, hogy Sanyi bácsi meghalt, mert úgy ment el, hogy én biztonságban maradtam itthon. Mindig visszajött, 45

háromszor…Mondom „miért nem mentél ki?” Azt mondja: „ Téged sajnáltalak” Mindig írta, hogy sohasem ment volna ki, ha tudta volna, hogy megint magamra maradok. Hogy nincs senkim sem. Hát oszt Ildikóval olyan nagyon jóba lettünk, mintha az anyja lettem volna. Az apjához is kijárt, amikor beteg volt. Én mind a két embert hazavitettem, amikor betegek voltak. A másik papóval meg 20 évig éltünk együtt, kerek 20 évig. A hús, minden meg volt véve, mert a leányom jött haza, hogy megünnepeljük az évfordulót. Hát oszt meghalt akkora. De egy évig valami olyan agyvérzés érhette, sok mindent elrontott, pedig nagyon ügyes ember volt, mindent megcsinált, annyira féltett. Úgy tudott a konyhába rendet tenni, egy kés sem lehetett félre. Ő, de csak ő csinálja. Szóval nagyon gyönyörű 20 évem volt. 25 volt, ez már jobb volt, mert akkor már jobban tudtunk spórolni. A lyányom is küldött egy kis pénzt, az én nyugdíjam is…nekem is volt. Kanadába neki nagy étterme van, olyan, mint ez a két épület együtt. 40 éve van kint. Fáradt már, nem hiányzik, de a férje beteg, de nagyon intelligens férje van, kedves nagyon. Nem adná be sehova sem, semminyiért. Anyagilag is jól állnak. De nagyon nehéz áron. Azt mondta, hogy annyi ruhát küldök, ha én megnövök, hát küld is. Fele otthon van. De annyi van itt is, már nem férek tőle. Irénke néninek melyik a legkedvesebb emléke? Ezen el lehetnek gondolkozni….Hát az ami eszembe jut, mondjuk Ildike is mondta már, meg annyira, mint az anyát úgy szeretett, de Rozikáék, az apja, hogy egy évig olyan semmilyen sem volt, de én nagyon óvtam, meg gondoztam, 4. 5 hónapig olyan volt, hogy letépett mindnet magáról, meg fogadtam ápolónőt, akkor is volt egy kis összerakott pénzem. Aztán nem gondoltam, hogy ilyen nagy beteg lesz, vártuk haza. Kati a fogát csináltatta volna Pesten, de rögtön hazajött, ahogy megtudta, hogy meghalt. Aztán, az mikor Rozika ő nemcsak olyan, hogy eljönnek valamikor, ott az egész család jön. A két fiú, a nagyobbik fiú Ő most diplomázott, nem tudom mire, de nagy diplomája, van, nagyon sokáig tanult. Aztán a kisebbik az nem akar tanulni, de az is dolgozik mindig. A Laci, a Rozika ura is eljött, meg itt volt a család, ahányszor eljön, annyiszor mindig mondja, ha nem jó, vagy valami történik…náluk mindenkor, mindig helyem van. Annyira szerette az apját, meg az apja Őtet, hogy azt nem lehet kimondani. Ezek a látogatások szép emlékek.

46

Melyik a legrosszabb emléke? Hát arról lehetne mit beszélni. Mikor egyszer rám zárta az ajtót. Bezárta a szobát, oszt Oti –az a fiam ült, csinált valamit a munkához. Papírmunkát, és ilyen asztali sparhelt volt, és ilyen kutacs volt rajta. Ilyen nagy kenyérvágó kés volt, oszt ott volt hagyva. Oszt paprikás krumplit főztem, de úgy az ételt nem seperte le. De akkor leseperte. Akkor Otika, meg felszólat, hogy az én anyám tud főzni húst is csak oda kell adni a pénzt is. Na oszt megkapta a kést, hogy agyonszúr bennünket. Az meg annyira megijedt, felkapta így a kutacsot, oszt szembeszállt vele. Irénke néni szokott a gyerekeinek, unokáinak beszélni az emlékeiről? Nem. Ők tudnak mindent. Elég nagyok voltak már ők is, hogy tudják, hogy milyen volt az apjuk. Van olyan hely, ha visszaemlékszik, tisztán megjelenik annak a képe? Visszaemlékszem, ahol születtem. Mikor még édesanyámékkal voltam, én voltam a legkisebb. Nekem ezért nem jutott, mert édesapám fogságba került, meglőtték a karját, oszt tovább nem tudott muzsikálni. Én rólam már nem tudtak úgy gondoskodni. Gondoskodtak, csak nem úgy…csak úgy, hogy szerényen. De én a gyerekemen sosem töltöttem ki a bosszúmat. Na most mérges vagyok, oszt kiabálok. Ővele sem. Azt mondja, nem is veszekedett velem a feleségem, hogy elválik. Amikor elváltunk, egyszer betört, mert az alsó részt neki hagyta a bíróság, a felsőt meg nekünk, negyedmagunkra. Oszt betört hozzánk, hogy neki onnan is adjon a bíróság. Még onnan is kellet volna egy szoba, hogy tudjon ottan moslékosodni. De hát oszt nem kapta meg. Na oszt azt mondta neki a bíró, hogy mit tud énrám mondani? Hát nem tudok semmit. Egyszer oszt eszibe jut, hogy mégis tudok! Van úgy, hogy három hétig se főz a gyerekeknek. Azt mondta a bíró, hogy akkor nem választjuk el. Berendeljük a gyerekeket, hogy hogy néznek ki. De aztán nagyon szépek voltak, ápoltak voltak. Meghaltam volna, ha egyet oda kellett volna adni. Belehaltam volna…

47

Irénke néni mióta van idősek otthonában? Kilenc évig voltam Nemesbikken. Itt már öt éve, mikor megnyílt. Ott a természetemért, amiiért mindig udvarias voltam mindenkivel, ezt valahogy örököltem édesanyáméktól. Itt ha valaki elégedetlenkedik, mondom, hogy ne szóljatok egy szót sem. Itt van a szembe szomszéd is. Mindig mondja, hogy sohasem felejti el, hogy amikor idejött mondta, hogy elmegy. Én meg mondta, hogy hiába mész akárhova, nem lesz jobb sehol sem. Azt mondja: de igazad volt! Azt mondja, tőled sokat tanultunk, mióta itt vagyunk. Mivel telnek itt a napjai Irénke néninek? Most már beteges vagyok nagyon. Ezt a kis rendet én mindig megtartom. Nincs nekem semmiben hiányom. Nem tudok mostanában lemenni, ebédelni. Engem levisznek kocsival. Most a szemem fáj. Az előző otthon igazgatója is meglátogatott Karácsony előtt. Hozott egy láda almát. Azt mondta, azt teszik csinálni vele, amit akar. Én rögtön tudtam, hogy mit kell. Egyet kivettem belőle, a többit meg szétosztattam a szinten. Mindenki kapott…Így találtam korrektnek. Szóval hogy mondjam! Nem csak iskolával lehet tanulni. Iskolával is lehet. De iskolával tanultak is vannak olyan gorombák, szóval, hogy nem tudják, hogyan kell szépen viselkedni. Nem tudják, hogy mit illik és mit nem. Szokott gondolkodni a jövőn? Nem. Én tudom, hogy hova megyek. Úgyhogy én bizonyos vagyok benne. Már az az ige is megvan ami a Bibliába van. Itt a Biblia, minden nap olvasom. Meg itt vannak könyvek, Cseri Kálmánnak a nagyon szép könyve van meg. Én nem félek a haláltól, mint sokan mások. Én tudom kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ama napon össze lesz gyűjtve az én kincsem. Szóval, hogy kinek hittem: az Úr Jézusnak. Ha visszatekint erre a 91 évre Irénke néni…. Hamar elment… hamar. Nagyon jó volt a 20 év. Az 5 is jó volt. De az kicsi volt. De a 20 év, hát az gyönyörű volt. A rosszat elfelejtettem, azt félretettem. Én félre tudom tenni a rosszat.

48

49

50

3. sz. interjú Jolika néninek mi az első emléke? Hát ami nagyon fájó is. 10 éves voltam, mikor egy 24 éves nővérem, akinek a 2. gyerekszülés után nem tudott felépülni, és viszonylag rövid idő alatt meghalt, és ez úgy befolyásolta az egész gyerekkoromat, mert 10 gyereke született az édesanyámnak. Ebből 7 felnőtt, és a hétből ő volt az első, aki 24 évesen meghalt, és egy árva gyereket hagyott. És az én gyerekkoromat is befolyásolta, mindig az, hogy az ő gyereke ott volt egy ideig velünk, nagyon-nagy szegénység volt akkor, amikor én 10 éves voltam. Az ’36-ban volt, és olyan nagy szegénység volt, hogy szinte két pengőn múlott az, hogy valami olyan orvoshoz elkerüljön a nővérem, hát szóval szakorvoshoz. A környezetemben a gyerekek még szegényebbek voltak, mivel ilyen sokan voltunk egymás cipőjét, ruháját hordtuk, soha nem zúgolódtunk emiatt, mert arra nagyon ügyeltek a szülők, hogy az étkezésünk mindig rendben legyen. A falun, meg szerintem még most is nem a főzelék, hanem a tészta, a nagy főzési sláger. És így, hogy kosztban hiány lett volna arra nem emlékszem. Azt megkövetelték mindig, hogy iskolába menjünk, és, hogy teljesítsünk is jól az akkori elvárásoknak megfelelően. Akkor még nem szaktanárok voltak abban a községben ahol én éltem. Ott 3 tanító volt, 3 iskolába, és 1.-2.-ban az egyik tanítóhoz jártam, 3.-4.-ben a másikhoz, és 5.-6.-ban az egyházi iskola volt, de oda járt minden gyerek, mert nem volt másik iskola. 10 éves kora előttről nincs emléke? De az, hogy a nagyobb testvéreim…a szülők dolgoztak, édesapám bányász volt, de ott valamilyen előmunkás volt. Mert ő angolul tudott. Amerikában volt különben 16 és 24 éves kora között. A nagyobb gyerekek voltak velünk, ha este a szülők a határba sokáig dolgoztak. Nekünk földünk nem volt. Csak egy nagykert, másnak dolgoztak, amellett, hogy a bányában teljesített az apukám. És hát ugye a nagyobb gyerekek meséltek esténként. Az akire már rá lehetett bízni a kisebbeket. Kedves emlékek voltak, mert becsaptak azok meg. Azt mondták, hogy előbb a kisebb gyerekek meséljenek, és utána meg a kisebbek. És amikor meg jól kimeséltük magunkat, akkor meg ez a bátyám azt mondta, hogy elmeséli ezt a hét törpét, és mikor elkezdte mesélni annyit mondott, hogy a 7 törpe arról volt nevezetes, hogy 7 feje volt, és akkor mindnyájan elkezdtünk zúgolódni a

51

kisebbek, mert le kart rázni. De nincs olyan emlékem, hogy az nekem nagyon rossz lett volna. Olyan van, hogy az utánam következő, vagyis előttem következő fiútestvérem valamivel volt idősebb, a csizmáját, mikor ő kinőtte, én hordtam, és az fiú csizma volt. És ez sértette már akkor is a gyerek önérzetét. De volt olyan, hogy parasztgyerekek voltak, jól álltak a szüleik, az mindig megdicsérte, hogy az én csizmám milyen szépen ragyog, mert az mindig rendben volt. Hány éves tetszett lenni ekkor? Hát olyan 5-7. Mivel tetszettek játszani a testvéreivel? Mihelyst kitavaszodott akkor az udvaron iskolát játszottunk. Üvegdarabbal, vagy cserépdarabbal. És abba ugráltunk. Akkor hintánk az mindig volt. Arra apám ügyelt. Hát egy labda valamilyen. Akkor még nem gumilabda, hanem valamilyen tehénszőrből. Aztán később a nővérem, ő 11-es, én 26-os vagyok. Szóval 15 év korkülönbség volt köztünk. Ő elment szolgálni Miskolcra, akkor az volt, hogy a falusi lányok úri házaknál, vagy fél úri házaknál, ott kerestek maguknak stafírungra valót, hogy szolgáltak, és ő akkor vett nekem alvós babát. És ez igen nagy öröm volt. De igen nagy bánatom is lett, mert mikor a nagymamám átjött hozzánk, neki nagy boldogan mutattam meg, és ő leült egy kisszékre, a konyhánk már akkor is mozaik lapos volt, az akkori divatnak megfelelően. A szoba meg padlós volt. És akkor, ahogy leült a szobába egy kisszékre, én az ölébe tettem a babát, de el is feledkeztem róla, és amikor felállt leesett a baba. És annak még porcelán feje volt, alvós baba volt, rögtön szétment a feje. Karácsonyra például azt csináltuk, hogy szalmaszálat elvagdostunk bizonyos hosszúságra, meg ilyen színes valamiből vágtunk ki kis csillagot, mintákat, szívecskét, cérnára felfűztük, és azt raktuk díszítésnek. Volt olyan idő, már akkor nagyobb lányka voltam, a háborúnak a szele már érintette Magyarországot is, és nem tudtak szaloncukrot venni, és kristálycukorból karamelizáltunk. Na de hát annak semmilyen szaktudása nem volt, az lett a vége, hogy amit feltettünk

52

szaloncukrot a fára, az a szoba melegétől megolvadt, lecsöpögött a fáról, lecsöpögött a terítőre, amin a karácsonyfa volt. Jolika néni milyen iskolai végzettséget szerzett? Hát végül nekem nem érettségim, mert csak a 6 elemim volt meg. Akkor utána elvégeztem…20 éves koromba mentem férjhez, és akkor Buda pesten a Református Püspöki Hivatalban dolgozott a férjem. És akkor ott azt ígérték, hogyha a gyors írást megtanulom, akkor ott elhelyeznek. Először azt végeztem a gyorsíró iskolát, magán úton, és nagyon sokat jártunk oda, és nagyon sokat kellett fizetni az akkori keresethez képest, például a férjem keresetéhez képest. És utána elvégeztem én a 7-8 osztályt, kitűnőre. A borsodi szénbánya Igazgatóságán dolgoztunk a férjem is és én is. És ott indítottak olyan tanfolyamot, hogy képesített könyvelőt képeztek, tehát nem a mérlegképes könyvelőt, hanem annak egy alacsonyabb fokozatát. De ott középfokú végzettségnek el is fogadták. Úgyhogy végül is én ennyit végeztem. A férjével hogy ismerkedett meg Jolika néni? Az elsővel: volt egy nagyon régi ismerőse a szüleimnek, akik Héregen laktak, ez Komárom megyében van. És elvittek engem oda, már akkor olyan 18 éves lehettem. És akkor ott ismertem meg a férjemet. Ő egy csendőr volt, de már akkora…már leszerelték a csendőröket. És annak következtében, hogy már ilyen előélete volt, pont azért vették fel a püspöki hivatalba. Meg a püspöknek a sofőrje is Dr. Hetesi Kálmán volt, tehát végzettséggel rendelkező embereket alkalmaztak, szinte úgy mentették őket a…hogy mondjam? Mert azt mondják, hogy kommunizmus, de hát tudjuk, hogy az nem volt. És akkor azzal éltem 10 évig. De közben engem nem vettek fel, amikor én elvégeztem a gyors és gépíró iskolát, nem vettek fel a püspöki hivatalba dolgozni. És akkor én hazajöttem Izsófalvára a szülői helyemre, és akkor 46-ban mentem férjhez, és 52-ben jöttem haza egy karácsonyra. Többször is látogattuk egymást, de akkor már a testvéreim dolgoztak , és akkor abban a rendszerben ami akkor volt, a testvéreim megígérték, hogy tudnák munkát szerezni, mert Budapesten , még csak villamoskalauznak, vagy étkezdében, még akkor kezdődött az iparosítás, még akkor kezdődött, hogy tömegesen dolgoztak egy helyen, és oda sem vettek 53

fel még takarónőnek sem. Amiatt, hogy a férjem volt csendőr. Ezt bele kellett írni az önéletrajzomba mindig ha valahova jelentkeztem. Emiatt elmentem én Izsófalvára, ott sok szénbánya van, a körülöttünk lévő településeken, és akkor ott felvettek az irodába ezzel a gyorsírási ismerettel, viszont soha nem voltam gyorsíró, hanem könyvelő lettem, anyagkönyvelő. A 2. férjem munkahelyi szerelem. Viccesen szoktam én ezt emlegetni, hogy munkahelyi ártalom volt. Nevettünk is rajta sokan. Az volt a helyzet, csak kalamolok össze-vissza. Az első férjem is hazajött Izsófalvára. Ott az igazgató-tanító egy külön szobát biztosított nekünk. A szüleimnek volt ugyan egy 1 szobás lakása, de már akkor ők is idősek voltak, és nem voltak azok a körülmények, csak vonattal lehetett utazni, nem voltak autóbuszok, mint most. Elrészegesedett a férjem, mert mivel eljött a szénbányába dolgozni, mivel ő tanult, nehezére esett a szénbányába való beilleszkedés, és akkor, elrészegesedett nagyon. Felépítkeztünk közben, egy 2 szoba, konyhás, fürdőszobás lakás, akkor még víz nem volt még a környéken sem, meg út sem volt azon a részen beton út, ahova építkeztünk, de ott osztottak házhelyeket, először Miskolcra vettek fel, majd 1. 5 év múlva Kurityánba. Az irodába együtt dolgoztunk, de különben 4-en voltunk. És hát ott ismertünk meg egymást, meg ott lett belőle szerelem. Válás az első férjtől. Akkorra már sokan olyan dolog történt, ami egy nő hosszú távon nem…Részben meg is értem, hogy ennyire nehéz volt neki átállni, ő annak készült, csendőrnek készült. Ő úgy látta, hogy neki ott lesz a jövője, és ő nagyon nehezen viselte, hogy ő szénbányában volt. És akkor elváltunk, itt meg a raktárvezető volt a férjem, mármint aki a férjem lett másodszor, és akkor úgy ismerkedtünk meg. És vele az ő haláláig éltünk nagyon szépen, 48 év házasság. Van olyan emléke Jolika néninek, amire csak elbeszélés útján emlékszik? Nagyon sok van.. éppen most van ez a pénz mizéria ez is szembe juttatja, hogy az én szüleim is úgy jártak, az 1. világháború után, hogy eladtak egy tinót. És annak az árát betették egy takarékszövetkezetbe, mert részesedésük lett így. És ugyanígy az a takarékszövetkezet is befuccsolt, tehát tönkrement, és odaveszett a pénzük. Akkor egy másik alkalommal a sok gyerek mellett, nagyon szorgalmas volt az apám, nem ivott, dohányozni dohányzott de azt is nagyon mérsékelten, és azon volt, hogy a gyerekek mellett 54

egy kis valamennyi tartalék legyen. De ilyen esetek annyira a földhöz vágták, hogy tönkre ment ő is bele. Na és még azt akarom mondani, amikor az apukámat kinyugdíjazták ’36’38 körül, de még nem volt nyugdíjkorhatáros. Ő 1886-os, és hogy a családnak legyen mit enni, mert a nyugdíja olyan minimális volt, mint ahogy most voltak itt a bányabezárásoknál, meg több üzem megszüntetésénél, hogy kedvezményesen nyugdíjat adtak, akkor is méltányosságilag, és akkor is nagyon kevés volt a pénz. Akkor ő a bárói birtokból, 20 hold földet bérelt. Azt is úgy, hogy 6-8 ember összeállt. Hat évre adták ezt a bérleményt, és a második hat év 1945-ben árt le. Én megszállásról nem nagyon beszélhetek, nekünk felszabadulás volt. Nekünk utána jobb lett. Több mindent engedtek meg. Uri szabó volt az egyik testvérem, de csak ő tanulhatott a családból. Mert akkor olyan sokat kellett fizetni, hogy valakit egy mester tanítson, maszekok voltak ugye csak. A többi gyereket nem tudták taníttatni. A földön aztán rengeteget dolgoztunk. Már 11 évesen az ebédet, anyukámmal vittem, és vagy 6 km-re volt ez a föld a mi lakásunktól. És 6 évig a lakástól egy lóval kezdte édesapám, meg egy tehenünk volt. Disznó, tyúk, liba, ilyesmi, mint ahogy ez falunk szokott lenni. Rengeteget dolgoztunk mi gyerekek. Azok a fiútestvéreim is, akik a bányában dolgoztak, munka után mentek a földre dolgozni. Csinálni kellett aratást, kaszálást, ültetést, szóval mindentmindent kellett csinálni. Ez roppantul lekötött mindnyájunkat. Szinte szabadidőnk nem volt. Családtagjainak szokott –e mesélni emlékeiről? Régebben beszéltünk, de annyit fordult a világ az én gyerekkorom óta. Mert akárhogy bántják azt a 45 évet, 1945-1990-ig, hogy a szegény embereknek, aki dolgos volt, annak sokkal jobb volt, sokkal jobb jövő kilátása volt. Tehát aki dolgozott építkezni tudott, haladt. Meg nem kellett attól rettegni, hogy holnap már nem kell munkába menni. És ugye most már ezeket hiába mondja az ember… Meg hát más lett a körülmény mára. A húgom gyerekeinek is az apjuk dolgozott a bányába, nagy jól keresett. Melyik a legkedvesebb emléke? Amikor még a hét gyerekből, mert tízet mondtam, ugye, hogy annyi született. Abból három pici korában meghalt. Heten nőttünk fel és a nővérem ő 24 évesen halt meg, ez a szabó mesterséget űző bátyám ő meg 28 évesen az orosz fronton fogságba esett és ott halt 55

meg. És hát, amíg ők éltek. Meg hát utána is, amikor már csitult a fájdalom, akkor, ha összejöttünk öten akik, végül megmaradtunk… ez nagyon-nagyon szép. Erre mindig úgy emlékszem vissza… és, hogy a szülők mindig vártak a kapuba. Amíg telefon nem volt, addig ugye írtunk egymásnak. És akkor megírtuk, hogy mikor megyünk. Mindig haza, hazavágytam Izsófalvára. És oda fognak eltemetni is… És melyik a legrosszabb emléke? Mikor a férjem meghalt. Engem vitt az orvoshoz vizsgálatra és 4 órán belül ő halt meg. Agyvérzést kapott, és még járkáltunk előtte. Az orvossal sajnos nem tudtunk találkozni, akkora hívott be, és ő valamivel korábban elment. Azt mondták a nővérek, hogy járt Németországban, mert volt olyan akkoriban, hogy az orvosok külföldre jártak ki. És így nem találkoztunk, és 2004. december 17.-én volt. 16.- án volt a 75. születésnapja. És 17.-én mentünk az orvoshoz, és semmi baj nem volt. Mivel az orvos nem volt ott, én úgy vittem pénzt, hogy vásároljunk Karácsonyra. Már előtte is vásároltunk a családba. De még úgy amik kellenek. A 2. helyre amikor bementünk ott rosszul lett, szólt, hogy hányingere van. Na gyerünk ki. Kimentünk, nem tudott hányni. És akkor csak visszavezettem, már akkor olyan furcsa volt. Mire beértünk az egyik keze meg a lába lebénult. Ott adtak széket rögtön, meg hívták a …azt hittem, hogy a mentőt, de nem mentő volt, hanem betegszállító. Az elvitt oda a kazincbarcikai kórházba, de ott az orvos éppen vizsgált. A betegszállító vagy a mentő tudja, hogy hova kell szállítani a beteget, én ugye beleszólni nem szólhattam. Azt sem tudtam, hogy mi történik körülöttem. Sokára került ott is vizsgálatra sor. Meg egy ideig még tudtunk beszélgetni. Tudta azt is, hogy körülbelül mi van körülötte, és amikor bevitték lefektetni, akkor ugye minket kiküldtek, akkor közben én üzentem a húgom legidősebb lányának-ő ugye ott dolgozott. És akkor ő jött velünk, látta, hogy nagyon nagy a baj… A másik rossz emlékem: volt egy illető, aki a frontról jött haza. Értesített bennünket, még mi Pesten laktunk akkor (Én, meg az első férjem) és akkor értesítette a szüleimet, mert az a cím volt neki megadva, hogy ő itthon van, és ha akarunk vele találkozni, vagy ha akar édesanyám találkozni vele, akkor tudja vállalni, hogy beszél a testvérünkről. És akkor elmentünk megkeresni, anyukám felutazott Pestre. Elmentünk megkerestük, és mesélt nagyon sok olyan dolgot, amiről biztosan tudtuk, hogy róla van szó. Egy erdőben voltak, és 56

akkor még olyan lehetetlen körülmények voltak, hogy semmilyen ellátást nem kaptak napokig. Földbe vájt bunkerben voltak, aminek a tetejére…ugye azt a bunkert nyáron építették ki előre, amikor a front jött erre fele. És erre raktak ilyen zöld faágakat. És télen, amikor a hóban ők ott voltak a bunkerba, hát azt mondta, hogy ami volt zöld leveleket, ágakon levél, ami ott maradt, abból főztek úgy teát maguknak, hogy kimentek a hóra, a csajkájukba havat szedtek, bent raktak egy kis tüzet, és akkor abba tették ezt a zöld levelet, és napokig csak ezen éltek. Aztán már felfedezték őket, lehet, hogy hülyeséget mondok, hogy mintha a Brjanszki erdőben lettek volna, de ez nem biztos. Felfedezték őket, akkor még köztük volt olyan, hogy jó fizikai állapotban volt, elvitték az orosz katonák dolgozni. Akkor az én testvérem már nem tudott dolgozni, mert feküdt mindig. És azt mondta ez az illető, hogy az én fényképemet fogta a kezében...mert épp elmondtam akkor itt egy verset magának…Már utána el tudtam volna mondani. Tudja, ahhoz kell egy idegállapot, vagy lelkiállapot. Hogy az ember egy picit megnyugodjon, túltegye magát a dolgokon. Mivel ő szabó volt, Kassát mikor visszafoglaltuk, akkor is be-behívogatták katonának, és mindig a szabó műhelybe került. És pont akkor már, mikor ide az orosz frontra vitték, akkor hát neki ez lett a veszte. De anyámnak nem csak ez az egy fia volt a fronton. Hanem egyszerre kettő. A másik megsérült, egy magyar tank taposta bele. Riadó volt, jöttek a repülők. Vonult vissza a magyar hadsereg, és akkor a repülők meg bombázták őket, és ilyen bombatölcsérbe menekültek, valahogy annak a falához feküdtek védelemképpen, majd az megvédi őket. És egy magyar tank nem vette észre csak már mikor belebukkant abba a tölcsérbe. Neki a válla volt tropáig, járt vele kezelésre, illetve haza sem hozták addig a frontról, amíg valamennyire meg nem tudták gyógyítani. De aztán teljesen egészséges lett. Van olyan hely Jolika néni életében, amire ha visszatetszik emlékezni, tisztán megjelenik a képe? Nagyon sok van olyan. Talán Izsófalván a Szőlőhegy. Oda gyerekként is nagyon szerettünk járni. Volt szőlő, mindenféle gyümölcs, és tudom, hogy Vasárnap délelőtt, mikor anyám főzött, sokszor mondta, hogy szaladj csak ki a szőlőbe, hozzál ribizlit. Érett a

57

ribizli, meg büszkét, mert még szószt fogok csinálni a húslevesben főtt húshoz. És szóval ezek olyan felszabadult jó emlékek. Biztos van több is, meg ennél valamivel értékesebb is. Jolika néni hogyan került idősek otthonába? Hát úgy hogy 10 évvel ezelőtt, mikor meghalt a férjem, és odahaza egyedül maradtam, egy viszonylag szép nagy lakásban, és már cukros voltam akkor is…talán a mostani napig sem tudtam feldolgozni a férjem elvesztését. Mint mikor egy bab bokor mellől kidől a karó, én pont úgy érzem magam még ma is. Hogy nincs támaszom, hogy itt maradtam… Hiába csináltam magamnak, megfőztem, kigondoltam, de nem esett jól. Annyira keveset ettem, hogy nagyon sokszor elvesztettem az emlékezetemet. Anélkül, hogy tudtam volna, hogy mi történik körülöttem. Betartottam nagyon-nagyon pontosan a cukornál, amit kiírtak, mennyit egyek, meg miket egyek, meg mikor egyem meg. És mikor a férjem meghalt, hiába készítettem el az ételt, nagyon kicsiket tudtam enni. És hát a húgomnak három lánya van, és ők figyeltek fel, arra, hogy én egyre rosszabbul vagyok. Egynek, aki otthon lakik telefonáltam, amikor észhez tértem, hogy összepisiltem magam, szóval egyszerűen elvesztettem az emlékezetemet. Nem tudtam, hogy mi van. És akkor Adri, aki itt lakik, ő mondta, hogy hát ez nem jó nézzünk valamilyen idősek otthonát. És akkor Adri azt mondta, hogy nénje, te még ne idevaló vagy. Elmentem én még máshová is néni, Kazincbarcikán is van, és az közelebb lett volna a szülőfalumhoz, de nem érzetem úgy. Itt is fájt a szívem sokáig, hogy ennyi egy ilyen lyukba lakni. Azért igyekeztem úgy berendezni, hogy minden itt legyen. Akármit, ha kávét akarok főzni, vagy szóval egy lábasom legyen, vagy ami az én igényemet most már kielégíti. Mivel tölti itt az idejét Jolika néni? Rejtvényt fejtegetek, olvasgatok. De mivel minden részemnek baja van, így a szememnek is. Egy könyvhöz már ne lenne annyi kitartásom, de a rejtvényt akkor teszem le, mikor jól esik. És akkor nem idegesít, hogy akkor mi történik. Tudom így folytatni. Hosszú ideig nem leltem így a helyem. Én egész életemben ilyen távolságtartó voltam. Ez egy adottság, erről az ember nem tehet. Hát megszoktam itt, különösebben nem mondhatom, hogy 58

otthon érzem magam, de azt az egész család meg a rokonság mondja, hogy ha otthon maradtam volna, már nem élnék, mert ott ez az egyedüllét engem annyira felőrölt. Szokott gondolkodni a jövőjén, hogy mi lesz pár év múlva? Nem. Én már holnap sem szeretnék felébredni. Ezt komolyan mondom. Én el nem gondoltam, hogy még 10 évet fogok élni a férjem halála után. Már csak azért is, mert ebben a hónapban 89 éves leszek. Nem is szabad ennyit élni. Bár a szüleim is: édesapám 84 éves volt, édesanyám 94 éves korában halt meg. Ha visszagondol az életére Jolika néni, mit mond, milyen volt? Elégedett voltam vele. Nem tudom, hogy különösebben mi az a nagy boldogság…Vagy nagyon sokra vittem, vagy a gyerekkorom…A lehetőségekhez képest az életünket szerintem úgy fejezzük be, hogy elértük…eljutottam ugye most már magam, egy olyan színvonalra, ami nekem tökéletesen megfelelt volna, ha a férjem, még most is élt volna. Én nem zúgolódok, nem vagyok istenfélő, ugyanúgy én református vagyok, tudok mindent, minden éneket.

59

60

4. sz. interjú Mi az első emléke Béla bácsinak?(87 éves) Hát a legelső emlékem az 1 éves korom körül van. Amikor fényképeztek egy székben. Az akkori fényképezőgépen le kellett venni a takarót a lencséről, és így exponált a fényképész. Fölállítottak az asztalra és onnan kellett néznem, hogy a szemben lévő portánál az istálló ég. És erre emlékszem még most is. És érzelmek fűződnek ehhez az emlékhez? Nem nagyon. Csak az volt az érdekes, hogy futkároztak az emberek a tűznél, pumpával, tehát a fecskendővel, és hordták a vizet kannával. Ez a zűrzavar, ez volt…

Hogyan telt a gyermekkora? Apám községi írnok volt. Jegyző volt, anyám háztartásbeli, mikor én születtem anyám még 18 éves volt. 1 évvel fiatalabb testvérem volt, Gyula. Hát ő az érettségi előtt disszidált, a háború után közvetlenül. Belépett az idegen légióban, 10 évet lehúzott a légióban. Na most ’92-ben, mikor kitört az a bizonyos vallási téboly ott, akkor valószínűleg meggyilkolták őt. Minden idegent meggyilkoltak akkor.

Hogyan telt a gyermekkora? 11 éves koromban a csorgói gimnáziumban írattak be. Református gimnázium volt mégpedig. Tehát reálgimnázium. Volt egy jó rajztanár. Vele volt egy olyan kandalom, hogy általában, mindig is szép rajzokat szoktam csinálni. A gyerekek tudták is. Jobbról és balról is adták a lapokat, hogy skicceljem fel, vagy rajzoljam meg nekik. Ezek mind beadásra kerültek és ezek a skiccek jelest kaptak, én meg jót. Raksányi Lajosnak hívták, a Raksányi Gellértnek a bátya. Aki szerepelt a tévében. A lánya a Raksányi Lajosnak még él. Miskolcon él. Jó barátok voltunk. Ő is özvegy volt, én is. Raksányi Magda. Aztán gimnáziumban a fizika volt elsősorban az a tárgy, ami engem érdekelt. És még vitatkoztam

61

az akkori tanárral fizikai problémában is. Természetesen jelesre vizsgáztam. Ott elhatároztam, hogy továbbtanulok, de akkor 1946-ban meghalt anyám, és akkor nekem kellett a családot ellátni, én főztem egy évig. Hát a családom alatt a testvérem, apám meg én voltam. Ez jó is volt, mert fizikailag megerősödtem, fizikai munkát végeztem szinte egész idő alatt. Fát vágtam, fűrészeltem, arattam, kapáltam a főzés mellett. 1947-ben fölutaztam Pestre. Elég rossz ellátással. Pénz se volt akkoriban. Ennivalót sem lehetett kapni, mert jegyrendszer volt, úgy, mint a háború alatt. És kenyeret sem lehetett venni boltban. Hát sokat éheztem, az biztos, 10 kg-ot lefogytam 2 év alatt az első két évben. Hát második évben, már kollégiumba kerültem. 1947-ben a budapesti Tudományegyetemen fizika és kémia szakra iratkoztam be. Jól csináltam, hogy őszinte legyek. Sokan irigykedtek is rám. Bólyai kollégiumban laktam már később, és ott a Bólyai kollégiumban általános vélemény volt, hogy én csak járkálok ott, sétálgatok, fényképezek, sosem látták mikor tanulok. A népi kollégiumban kevésbé előkészített hallgatók is voltak. És szóval azoknak a jegyét kellett kompenzálni. Én már akkor nem tartoztam az úgynevezett munkás-paraszt származásúakhoz. Ugye sikeresen ott maradtam és eközben vitorlázó repüléssel a Hármas- Határ hegyen foglalkoztam. Na, most, mikor az egyetemen a diplomát megkaptam, akkor a diplomaosztó- bizottság arra kért volna, hogy maradjak az analitikai-kémiai tanszéken, Budapesten, Surek tanszék volt. Nagyon

híres

professzor

volt,

aki

az

akkori

gyógyszerkönyvek,

hivatalos

gyógyszerkönyveket szerkesztette. Ezzel kapcsolatban van egy érdekes dolog. Két éve rejtvényt szerkesztettek Az élet és tudomány című lapban. Kitűzték azt a feladatot, hogy 200 vagy 150 évvel ezelőtt született híres magyar tudós, a betűit minden héten meg kell fejteni, és ha összeadjuk, akkor kijön a neve. Hát kiderült, hogy én fejtettem meg egyedül jól. Surek Elemér volt a neve. A többiek mind Surek Frigyest írták, az pedig építész volt. Meg is írtam a szerkesztőségnek, de nem válaszoltak. Igyekeztek elkenni a dolgot. Nagy zűrzavar lett volna belőle, hogyha kiderül, hogy rosszul csinálták az egészet. Nos, ezen a Surek tanszéken analitika, kémia és szervetlen kémia volt amit oktattak. Nem szerettem ezt a tárgyat, annak ellenére, hogy kitűnőre szigorlatoztam belőle. Mindenáron fizika tanszékre akartam menni. Budapesten nem volt rá lehetőség. Pár nap múlva kaptam egy levelet, behívtak katonának, tartalékos vezértiszti katonának. Közben már megbeszéltem Miskolcon, az itteni Egyetemmel azt, hogy az itteni fizika tanszékre pályáznék. Fölvesznek, azt mondták. Csak 3 hónap alatt, amíg én katona voltam, addig 62

betöltötték ezt az állást. És amikor odaérkeztem Miskolcra, felajánlották, hogy itt van a Fizika, Kémiai Tanszék. Mondtam, hogy tökéletes, mert mind két szakon végeztem. Hát így lettem Miskolcon tanársegéd 1951-ben. Mikor 3. éves egyetemista voltam, akkor már jól ismert a környék, meg a kollégiumok. A fényképész szenvedélyemről. És mentem haza a Nemzetei Múzeum előtt, és a múzeum kert kapujában hallgató társak voltak, és mondták, hogy „jó, hogy jössz” , mert lesz aki lefényképezi őket. Hát ott akkor körbenéztem épp a hónom alatt volt egy kedven könyvem, amit úgy hívtak, hogy kolloidika. A könyvet oda akartam valakinek adni, hogy a kezem szabad legyen, kinéztem a legszebb, legcsinosabb kislányt, neki adtam oda. Így ismerkedtünk meg a feleségemmel. Ő biológia- földrajz szakos tanár volt, és abban az évben, amikor végzett, 1953 decemberében esküdtünk meg. Akkor itt kaptunk egy szobát a kollégiumban, az egyetemi kollégiumban, és ott éltünk egy darabig. 1955-ben kaptam Miskolctól lakást. Hát a Miskolcot úgy értem, hogy az egyetem keresztül. Két szobás 3. emeleti. A feleségem tanár volt a Kossuth Gimnáziumban. Sok jó barátnője volt ott. Összejártak. Fel van írva az is banyagyűlés alatt. Én szoktam sütni-főzni. Inkább sütni. A finom süteményeket én készítettem el a banyagyűlésekre. Vagy például ott volt egy angol tanárnő, matematika tanárnő. Aztán …nem tudom, hogy milyen tanárnők voltak még. Lényeg az, hogy most utólag írtam meg a történetét. És sorban, elhalálozási sorrendben az egyes szereplőket. Nekem két fiam lett. A nagyobbik Zsolt, ide szokott járni. A kisebbik pedig Attila. Ő Szolnokon él a családjával. A feleségemre még hivatkoznék, hogy ő mikor a nagyobbik fiam Zsolti már cseperedett, azt emlegette mindig, hogy: „Sosem hittem volna, hogy nekünk ilyen szép kisgyerekeink lesznek. Miskolcon a legszebb kisgyerek volt a Zsoltika. Ha a villamoson, buszon mentem vele, vittem a karomon, akkor jöttek és mindenki csodálta. Volt olyan, hogy körbeálltak, hogy Jajj de szép kislány. A nagyobbik gyerek, ő gépészmérnök. A másod diplomája pedig mérnök-közgazdász. Ez a diploma, vörös diploma. Ami azt jelenti, hogy minden tárgyból jeles. A kisebbik fiam, pedig geofizikusként végzett itt Miskolcon. És kémiából pedig mind a kettőt én tanítottam. Ő is két diplomás a kisebbik fiam. Ott egy fiú és egy lány van, mint unoka. A fiú a 63

Corvinus Egyetemen végzett, és most egy bankban dolgozik Budapesten. A lány az még most egyetemista, és hát úgy van vele, hogy sokat nézi a tévét, mászkál, barátnőzik, és ennek ellenére a legjobb tanuló. A múltkor volt egy olyan eset, hogy vizsgájuk volt, és eddig minden vizsgája jeles volt a lánynak. Hazament egyszer, vitt egy jót. Kérdezi tőle a fiam, Attila, hogy: „ Hogy került ide ez a jó?” Hát hogy… a többiek mind megbuktak. A nagyobbik fiúnál három lyány született. És 24 és 30 év között vannak a lyányok. Mindegyik diplomás. A legnagyobbik az Székesfehérváron a Kodolányiban végzett. És ilyen Nemzetközi Kapcsolatok diplomája van. Na most ennek keretében megtanult anyanyelvi szinten németül és angolul. Egyébként ennek az a következménye, hogy most Münchenben lakik. Ott dolgozik, és már a fiú is ott van. A középső lyány a miskolci Önkormányzatnál dolgozik. A 3. kislyány, ő a legkisebb is, szőke nagyon szép lyány, ő Isztambulban van a török konzulátuson. Ő törökül tud, az angolon és németen kívül. Ja azt nem említettem, hogy a fiam, ő perfekt angol és svéd. Úgyhogy svéd és angol nyelvre fordít, amellett, hogy dolgozik. Hát ennyit a családról. A feleségével meddig voltak házasok? Hát majdnem pontosan 50 évig. És csontvelő rákban halt meg 12 éve. Ezután 10 éven át, addig, amíg ide nem hoztak, addig 10 évig egyedül éltem a két szobás lakásba és dolgoztam. Ott van 10 db könyv, és mind ezeket nagyrészt akkor írtam. Családfát is készítettem, és erről kiderült, hogy az elődeimnek 200 évre visszamenőleg, az elődeim közül senki sem élt olyan hosszú ideig, mint én. Tehát 85 évig maximum. Én meg már 88nál tartok. Az egyetemen hány évig tanított? 36 évig. Ahogy odakerültem, a nyugdíjig ott voltam. Szükség volt rám. Azért is volt rám szükség, mert egyedül én értettem a fizikus dolgokhoz, tehát az elektronikus műszerekhez. Gázkromatográfhoz, Ph mérőhöz, optikai műszerekhez, fotométerek stb…. És bevásárolni, ha kellett, javítani, ha kellett, sőt más tanszékekről is hozták hozzám a műszereket javításra. A fékeket mikor javítottam, a kerekes székeknél, itt is…

64

Volt egy esetem: leejtette valaki a mobiltelefonját és nem akart működni. Felhozta javításra- zárakat javítottam éppen. Szóval igyekeztem magamat szórakoztatni… Van-e olyan, amire csak elbeszélés útján emlékszik? Nem. Nem emlékezem. Tudniillik volt közben egy infarktusom. 2012 októberében történet az, hogy egyik este leakartam feküdni, mentem az ágyamhoz, de már nem értem el, ott összeestem előtte. Ott a parkettán feküdtem estétől másnap délután 14.30-ig. Akkor jött a bejárónő, és akkor fedezték fel, hogy ott vagyok. Ájultan, szinte kómában. Kb. 2. 5 napja voltam kómában, erősebb kómában, és majdnem 2 hétig még utána olyan állapotban, nem tudtam sokszor, hogy nappal van vagy éjszaka? Sőt nem tudtam sokszor, hogy amit látok álmokat, azok valósak vagy nem. A gyerekeinek szokott beszélni az emlékeiről? Hát ezt mind a gyerekeimnek csinálom. Az előző dolog kapcsán, a kómás állapotról beszélve szeretném megemlíteni, hogy kellet egy cikket írni, a csurgói gimnázium részére, hogy 70 évvel ezelőtt mi történt. Ez is le van írva. Fogalmam sem volt, hogy mi volt a csurgói gimnáziumban. Máig sem emlékszem sok mindenre. Erre a rajztanárra emlékeztem, aztán, mikor ott jártam Csurgón, vittem könyvet nekik, az egyik tanár megtudta, hogy csillagászattal foglalkozom, csillagász távcsöveket is csináltam. Nos, ott megcsináltuk a csurgói gimnáziumnak a csillagász szakkörét. És ezt a szakkört éveken keresztül még az infarktusom előtt csináltam. És az infarktusom után ugye 2, 5 év telt el, tehát kb. 4 évvel ezelőtt, és az óta is működik és indít távirányítással. A hetven év történetével kapcsolatban, két jó karban lévő társam segítségével fel tudtuk eleveníteni, mindazt, ami akkor, történt, amikor a németek megszállták Magyarországot. Béla bácsinak melyik a legszebb emléke? Őszinte legyek? A legszebb emlékeim a csillagászattal, a fizikával, mégpedig a modern atomfizikával kapcsolatosak, a kettő egymással hogy mondjam, kapcsolatban állnak, a legelemibb részecskékből állnak a nagy csillagközi felhők is. A csillagok is abból keletkeztek.

65

Akkor a mondjam azt, hogy a lyányok? Le van írva egy pár történet, ezekben a könyvekben. Ilyet vittem a kórházba mostanában, ahogy jártam a Parkinsonnal kapcsolatban, a főorvos nő részére, hogy olvassa el. Elolvasta, aztán, ahogy kéretem vissza pár hónapra, hogy már kiolvasta, hiszen ezt egy nap alatt ki lehet olvasni, azt mondta, hogy hagyjam nálam, mert amikor esténként nem tud elaludni, olvassa. A csillagászattal kapcsolatban a távcsövemben megjelenő csillagrendszerek, olyan gyönyörűek, mintha ékszerek ragyognának. Van kedvenc csillagképe? Nincs. Egyébként a csillagászati nagyfőnökök kimondták, hogy csillagképek nincsenek. Magányos csillagok ilyen és ilyen rendszerben. Ja igen, a csurgói csillagászat részére egy távcsövet is biztosítottam, amit számítógépre is be kell pötyögtetni a számokat. És minden számhoz tartozik egy-egy csillagrendszer. Melyik a legrosszabb emléke? Nem tudom…nem nagyon van. Van olyan hely az emlékezetében, melyre, ha visszaemlékszik, tisztán megjelenik annak a képe? Rengeteg…Itt Magyarországon is sok van. Béla bácsi, hogyan került ide az otthonba? Hát a nagyobbik fiam tervezte el, hogy jó lesz, mondtam, hogy biztosan…még a kórházban voltam, lábra állni sem tudtam. Kerekesszékkel hozott. Akkor egy szobában kaptam helyet, még üres volt, egyedül voltam. Aztán később, jó pár nap múltán hoztak egy illetőt, egy komplett bolondot. Egész jól összeillettünk. Egy egyetemi tanár és egy komplett hülye. Lementem az irodára és mondtam, hogy vagy én agy ő. Kapott egy kerekes széket. Vagy 5* kellett megmenteni az életét, mert le akart menni vele a lépcsőn. Tökéletes bolond volt. Aztán elvitték innen. Egyébként 120 kg-os volt, és azt akarta, hogy emeljem már föl. Ja azt még nem mondtam, hogy kb. 2 hétig voltam így. Gyengélkedve. 66

Mindig kerekesszékkel toltak le a menzára. És az egyik szombati napon én kerettel mentem le már… Mindenki: Jé, ez is lehet? 1-2 hét múlva kerettel? Mivel foglalkozik Béla bácsi mostanában? Hát a múlt héten számítógéppel foglalkoztam. A számítógépről kellett vezérelni a nyomtatót is. Tudniillik az első ilyen nagy írásokat 2001. 01. 01.-én kezdtem el írni. Csak úgy fogadalomból. A képekről pedig annyit, hogy egy évig csináltam a pasztelleket. Otthon is van még 20-30darab, nem is tudom, még mennyi. Egyeseket elhoztam ide mintának. 20 évvel ezelőtt volt egy kép a falunkon, amit egy festőművész festett. Ahhoz hasonlít, Imre Zsigmond. És egyszer könnyelmű kijelentést tettem, hogy hát ilyet én is tudnék csinálni valamivel. Hát aztán a feleségem hozott is kréta pasztell sorozatot. Csakhogy aztán nagy zűrök voltak, és nem folytathattam tovább. 20 év múlva már a feleségem sem élt, akkor nagytakarítást tartottam, és akkor a szekrény aljából előjött ez a pasztellkréta sorozat. És akkor mondtam: na, most már megcsinálom, amit megígértem. Ezeket egy évig csináltam. Aztán kaptam a fiaimtól egy számítógépet, akkor azt kellett meg tanulnom. Aztán jött a mobiltelefon, aztán jött 2003-ban a szintetizátor, aztán jött a nyomtató, és más nem. Az infarktus! Béla bácsi szokott a jövőre gondolni?

Persze. Hogyan képzeli a jövőt? Sehogy, most már. Ezen még nem gondolkoztam el. A jövővel kapcsolatban azt lehet tudni, hogy sokáig már nem lehet. Túl koros vagyok, több betegségem van. Parkinson mellet van ugye a rák, és most a legnagyobb problémám az emésztéssel kapcsolatos. Aztán a lábaim nagyon dagadtak, vízhajtókat kellett szedni, és egyre gyengébbek már. Lassan járni sem tudok, lassan kerekesszékbe kerülök. Most a maradékokból összeállítok egy újabb könyvet, ami pontosan megfelel az egyiknek.

67

Még egy kérdésem lenne. Ha visszagondol az életére, milyen élete volt? Ha nem vesszük a különböző betegségeket, meg az infarktust, akkor meg vagyok vele elégedve. Gyakorlatilag én végig játszottam az életemet. Amit csináltam, szinte mind játéknak tetszett. Persze csak úgy volt érdekes, hogy tökéletes legyen, amit tudok. Az egyik kék könyvben van egy kis leírás atom magfizikai részlet, ezt fizikusok is olvasgatták már és azt mondták, hogy rendben van, de ehhez nekik halvány fogalmuk sincsen.

68

69

70

5. sz. interjú Lajos bácsinak mi az első emléke?(93 éves) Emlék? Hát a legelső emlékem anyám…az, az várjál…ja! Mikor először kezdtem óvodába járni. Hát olyan 3 éves-4 éves voltam, amikor óvodába kezdtem járni. Hát akkor Herminka néni volt a zenészünk az óvodába. Katinka néni meg volt az óvónő. Együtt voltunk az óvodába annak idején, Szerencsen voltam az izébe….Várjál csak, milyen utca? Hunyadi utcába voltam, ott volt az óvoda. Anyám 3 éves koromban halt meg, és édesapám meg azt mondta, hogy Lajos mi lesz veled?- mikor anyámat temették. Édesapám a cukorgyárba járt és nem tudott hová tenni. Hát én Legyesbényei származású vagyok, úgyhogy ott volt nagyanyám, 84 éves korában halt meg. Én meg aztán addig még édesapám a gyárba járt és a bátyám…nővérem akkor már cseléd sorban volt, akkoriban az volt a cselédség, mikor egy kisleány szolgál egy családot, és akkor ott nevelkedik ha egyedül van, ha meg nem egyedül van, akkor, mint egy cselédet tartották. Akkor meg az idősebbik bátyám ő meg tanuló volt, kőművesnek tanult. A fiatalabbik bátyám ő idősebb volt nálam jóval, mert ő meg ’12-es. Én meg ’22-es voltam. Édesbátyám, idősebb bátyám ’8-as volt, nővérem ’10es volt. Én addig, míg fel nem nevelkedtem annyira, hogy nahát mégis apám dolgozott, a család ugye így volt együtt. Az óvodában az első emlékem az volt, hogyha bementünk a terembe, aztán ugye a Katinka néni olyan volt, hogy ő volt a felvigyázó, vagy hogy is mondjam, a nevelő. Hát mintegy tanító nő féle. Aztán az óvodában külön volt ének óra, beszéd…ő csinálta mindig. Jó volt, mert úgy emlékszem rá. Öreg, ősz hajú néni rémlik előttem. Ja igen. Hogy anyám meghalt, apám meg azt mondta, hogy velem mi lesz. A rokonok nem uszították, hanem azt mondták, hogy nősülj meg, mert 4 gyerekkel mi lesz? Úgyhogy én voltam a legkisebb, aztán ugye bátyám tanult kőművesnek, aztán a nővérem, ő ott volt Pesten. Aztán egy vasutas társaságba bejutott. Olyan formába, hogy, mint cselédlány. Érted? Abba az időbe. És ott nőtt fel, aztán férjhez ment, de attól függetlenül én csak otthon voltam apámmal, és nagyanyám nyugodjon ő nevelt engemet addig, míg nekem nem lehetett iskolába menni. 5 éves koromig Legyesbényén voltam nagyanyámnál. 7-8 éves voltam, aztán a nővérem, egy állomásfőnöknél szolgált. Elvittek oda, elvittek oda. Azért, mert annak az állomásfőnöknek …ott voltam egészen addig…aztán nekem nem kellett iskolába menni. Aztán mikor már 71

mentem iskolába, akkor már megvolt minden hogy-hívjákom, mint a rendes többi gyerek úgy voltam. És ugyanúgy volt a lecke mindenkinek. Csak akkor ennyire precízen, mint most, nem volt. Dűlővonalakat írtunk az iskolában. Meg a számtan. Ilyesmi volt. De nehéz volt elsajátítani, mert bátyám a kisebbik bátyám, ő ment dolgozni. A szülei mivel foglalkoztak? Hát édesapám a cukorgyárba járt, édesanyám otthon volt. Utána aztán én kicsi voltam. És belátta, hogy a családot kell megóvni. És megnősült. Na akkor én már jó hogy-hívjákba voltam, mikor megnősült. Elég korán nősült meg, én olyan 3-4 éves lehettem. És akkor egy akkor egy családban voltunk. Szerencsen laktunk az Árpád utcában. És elég abból annyi, hogy annyira magamhoz tértem, nagyjából, mikor kezdtük az első osztályt. Az első osztályban volt egy tanítónő, Kucsvincki Erzsébetnek hívták. Ő volt a tanítónk. Sokáig ő volt a tanítónk. Aztán én meg nem olyan híres nagy fickó voltam. És Lajos bácsi mit játszott a testvéreivel? Akkor mezőgazdasági dolgozóként édesapám a gyárból mikor kijött szabadságra, akkor ment, akkor aratani jártunk. Na igen aztán az volt az egésznek a teteje, hogy 10 -12 éves voltam apámmal mentünk mezőgazdasági munkára. Apám vitt magával, aztán kapáltunk, gyomláltunk, s akkor később, mikor már 4. osztályos voltam, akkor már apám azt mondta, hogy: „Ha azt akarod, hogy bakancs legyen rajtad, vagy nadrág, akkor tessék, menjél napszámba. Hát a napszám úgy volt, hogy 1 pengő 20 fillér. Nem. Gyerekek csak 80 vagy 60 fillért kaptunk egy napra. Amiért dorgáltunk, vagy kapáltunk a búzára. A búzához jártam sokáig, addig míg az iskolai dolgot befejeztem. Aztán, mikor nem volt mezőgazdasági munka akkor a kőművesekhez jártam. Akkor meg egy pengő 20 fillért adtak. Aztán meg volt egy haverom, ott lakott a szomszédba egy szabó. Aztán annak volt egy fia: Jóska. Glük Jóska. És konyítani azért konyítok, azért varrok, mert ott kezdtem tanulni géppel. Mindig egy rongyot a kezembe adott, mondta tedd a gépre, oszt úgy, mozgasd a gépet. Elég abból annyi, hogy annyira csináltam, hogy a Jóska bácsi, vagyis az ő fiának az apja azt mondta apámnak: „Mihály bácsi! A fiú jól varr, jó szabó volna. Van érzéke a varráshoz. Hát Jóska! Hát én olyan helyre adom, a gyereket-azt mondja-, ahol fizetnek is.” Úgy emlékszem erre.

72

Lajos bácsinak mi lett a szakmája? Nekem nem volt szakmám édes. Ott tanultam, de aztán apám azt mondta, hogy ő nem tudja fizetni a tandíjat, és nekem meg nem adnak annyit, hogy én azt tudjam pótolni. Nekem nem volt szakmám azért, mert én a kőműves szakmát ott hagytam, én a gyárba jártam. A cukorgyárba Szerencsen. Úgyhogy kérlek szépen, hány éves voltam…13-14 éves voltam, cukorgyárba jártam szeletszárítóban. Amit vágnak a jószágnak szeletet. Aztán a front…az nem jó emlék. 5 évig voltam hadifogságba. Lajos bácsi! Van egy olyan kérdésem, hogy melyik a legrosszabb emléke? Az… Amikor egy konzerves dobozba, kilyukasztottuk, oszt a derekunkra kötöttük, és ahová vittek bennünket munkára, abba kaptunk egy kanál levest, egy kanál cukrot, meg 20 dkg kenyeret. Egy evésre. Aztán ki mit tudott szerezni, ennivalót, az úgy volt addig, míg haza nem mentünk. Vittek bennünket a Lágerba… Sajnos azt kell mondanom, itt kaptak el bennünket, Hát nem tűz alkalmával, Bükkszéken estem fogságba. A Bükkszékiek azt mondták, ne próbáljunk az oroszokkal szembe szállni, mert azt mondták az oroszok, ha őket megtámadják a falut fölégetik. Erről van szó kérlek szépen, hogy mindenki ott húzódott meg éjszaka, mert nem tudtunk hova menni, az oroszok bezártak bennünket. Szóval nem csak minket, hanem a falut, Bükkszéket. És kérlek szépen, h hiszed, ha nem, anyám! Párna-dunnás izék között feküdtünk az ágyban, mikor az oroszok bejöttek a házba. A fogság….az éhezés által elég rossz volt. Mert mondom neked, kaptunk egy kockacukrot, egy napra és akkor kaptunk egy 2 dl zuppát, ami olyan volt, mint a moslékot csinálják a tyúkoknak, vagy a disznónak, és 20 dkg kenyeret egy evésre. Ja meg aki dohányozott 2 szál cigarettát. Én túléltem édesem úgy, hogy a normális gógyi nem hagyott el. Szóval észjárás, érted? Pedig akkor már mindenki sajgott, aki fogságba esett, akkor onnan elvittek minket Nagyrédére. Nagyrédéről elvittek….nagy Láger volt ott. Ott voltunk 3. 000-en. Nagy épületek voltak, priccsekkel… 73

Mi volt a legszörnyűbb, amit látott? Hát én annyira nem is voltam rá kíváncsi, még ha lett volna is. Nem voltam rá kíváncsi, mert meg voltam rémülve. Nem tudta az ember, hogy hát hová viszik napról-napra. Azt tudtuk, hogy milyen helyen vagyunk, akkor ugye úgy állítottak be bennünket. Nem tudtunk arról édesem, hogy mi vár ránk. De gondoltuk. Az orosznak semmi olyan dolgot nem volt szabad mondani, bármit… Ők felőlük, vagy mifelőlünk. Hogy mondjam.. volt köztük olyan ember, mert kellett lenni, minden századnál, 20 embernél egynek vagy kettőnek, kellett lenni, hogy olyan, hogy nem tudom hallottál már a kémek munkájáról? Na látod, nekik volt egy ember, aki ha tízen voltunk vagy húszan voltunk, akkor ott egy embernek kellett lenni olyannak, hogy mit mondunk egymást között, és mit beszélünk. És Lajos bácsinak melyik a legszebb emléke? Hát, hogy mondjam? A fogság idő megviselt. Mert most is sajnos ennek a nyomai vannak, azért kell a lábam áztatni. Amikor lementünk egy 120 m mélyre, Donyec-medencébe, na ott voltunk egészen meddig, én 2 évig. 2 évig voltam ott. Aztán fölkerültem izére, mert a munkalehetőségem nem volt olyan, hogy tudtam volna jól dolgozni… Ide kötődik a legszebb emléke a fogsághoz? Jajj hát azt ne kérdezd! Amikor már hazajöttem? ’48. októberben, mikor hazajöttem, akkor aztán itt kezeltek bennünket, kórházban voltam, utána szanatóriumban, 1 évig voltam szanatóriumban Pesten. Aztán kezeltek minket, ki hogy volt beosztva, akármerre vittek minket. Lajos bácsi! Visszatérve a legszebb emlékéhez, volt? Nem volt…A hadi fogság annyira megviselt…Mondjuk iskolás koromban, ilyen ismétlős iskolába jártunk. Ilyen iskolai kirándulások, szóval nekem olyan fényképem nincsen,

74

amelyik talán megvan nekem egy fénykép. De attól függetlenül nem voltak olyan szép emlékek. 5 évig távol voltam az országba. Lajos bácsi alapított családot?

Nem. És mivel foglalkozott, mikor visszajött a frontról? Akkor mikor én már visszajöttem, akkor a kohászathoz kerültem Ózdon. Nem olyan sokáig. Aztán meg más munkahelyre, aztán meg postán is voltam, Miskolcon. Az egész élet ha átnézem, nehéz helyzetben is voltam, könnyű helyzetben is, mert mindig olyat kerestem…például az 1-es Postán voltam kézbesítő Miskolcon. Ott volta, akkor onnan elkerültem. Lajos bácsi hogyan került idős otthonba? Jajj, hogy ide? Édeském úgy kerültem, hogy én dolgoztam kint izébe kint a postán voltam és onnan átkerültem a …dolgoztam én mindig, nem voltam lógóban soha. Mindig munkában voltam. Csavargó nem voltam egy percig sem. Erzsikénél laktam legutoljára. Mer aztán izébe kerültem, úgy kerültem ide, hogy a veje Erzsikének, és ő rendezte nekem ezt a helyet. Azért, mert én albérlő voltam. A szomszédban voltam albérlő. Azt mondta, hogy mást nem tudott szerezni, én meg nem tudtam máshova menni. A lakást fizetni kellett, egy öreg néninél laktam, akkor is. Az öreg néni meghalt. Úgy kerültem hozzájuk. Annyira drága, hogy én nélkülözésbe csak akkor kerültem, mikor a fronton voltam, és a fogságban voltam. És Lajos bácsi, ha visszagondol az életére akkor mit mond? Milyen volt? Közepes. Hol ilyen volt, hol olyan volt. De ugye megvolt. Hogyan érzi magát, itt az otthonban?

75

Én jól érzem magam. Gyűjtöm a legyeket, méheket időtöltésből, hobbiból. Az ember idegállapota, hogy milyen, és akkor hogy tudja magát lekötni. Valamivel, érted? Akármivel. És nekem itt jó. Azért jó, nem vagyok egy rideg hogy- hívják, hogy mindenre felüljek. Az a lényeg, hogy nyugodt állapotban legyek, mert sajnos vannak emberek, akik az ideg állapotuk miatt…szóval ez nem én vagyok. Valami jó tanácsot csak: ha az ember elmegy valahová dolgozni, ne mindig azt nézze, hogy legyen ellenséges. Vagy valahol ilyenbe kerüljön. Keresse azt, hogy, hát én most itt vagyok, és nyugodt helyen vagyok. Én föltalálom magam itt. Édesem! Én minden oldaláról nézem az életet. Tudod? Mert akármit csinál az ember, és tudja, hogy jó nem jöhet belőle, azt nem szeretem. Azért az az 5 év fogság az annyira megváltoztatott, olyan értelemben, hogy közömbösíteni tudom, azt, ami bánt. Azt, úgy hagyom, ahogy nekem jó. Abba bele kell nyugodni, hogy a sorsom ilyen. És nem tudok ellenállni, olyan értelemben bárminek is. Akkor, hogyha más van bennem, nem foglalkozom vele. Nem hajlok drága senkinek a mondására, hogy ez van, vagy az van, hanem arra hajlok csak, amit hallok én magam. Én felém milyen formában van.

76

6. sz. interjú Mi az első emléke? (88 éves) A gyerekkorból nem tudok semmit, mert nagyon régi. Hát mit mondjak? Az iskolai. Elemi iskola. Csak elemi iskola volt. 6 éves korban kezdtük. Szegények voltunk, dolgoztunk, már gyerekkorban megkezdtük a munkát. És 6 elemivel végeztem. 4-en voltunk testvérek. 1932-től Mályiban laktam. A szüleim gazdaságban dolgoztak. Gazdasági munkás volt édesapám. Édesanyám ő nem dolgozott. Ő családfenntartó volt. Testvéreivel milyen játékot játszottak? Hát magam voltam fiú. Inkább átmentem a szomszédokba játszani. Mert ugye 3 lány testvérem volt. Kettő idősebb, egy fiatalabb. Inkább a szomszédban játszottam. Mint gyerekek, focizás például. Amikor elvégeztem a 6 elemit, bekerültem a Vasgyárba. Először a vasúti kerékpárüzemben dolgoztam 2 évet. De ottan…szóval az nem érdekes. Onnan átkerültem egy műhelyhez, és ott dolgoztam ’956.-ig. Ilyen vasmunkás-szerelő. És’56-ban kimentem Amerikába. Ott egy faluban egy barátom azt mondta, hogy lesz rám gondja. Amúgy Magyarországon is jó volt a munkahely. És jó pénzt is kerestem itt. De ez a barátom azt mondta, hogy elintéz mindent. És akkor oszt fogtam és kimentem nyugatra. De én már az osztrákokkal dolgoztam. Már az osztrákok papírt intéztek nekem, hogy menjek ki Ausztriába. Hogy ott dolgozzak. És ’56 gyött, és mindenfelé ott volt a papírom, és azt mondtam, ahonnan hamarabb jön, oda megyek. Úgyhogy kimentem Amerikába. November 19.-én elindultam, már november 20.-án Ausztriában voltam. És ottan először repülőre kaptam jegyet. A repülőt odaadtam egy hölgynek, a repülőjegyet.

77

Miért? Mert gondoltam még várok egy napot, hátha Ausztriába majd szólnak. Nem jött két nap múlva, akkor oszt kimentem Amerikába. Hajóval. Már akkor hajóval mentek. És ott 32 évet ott dolgoztam. És ott milyen volt az élete, meg ismerkedett valakivel? Igen. Egy élettársam lett. Egy ideig. De nagyon el kezdett inni. De én onnan is hazajártam Amerikából ’976-ban engedtek be először, mert ki voltam tiltva. ’76-ban először megengedték, hogy bejöhetek, utána megengedték minden évben. Én már nyolcszor megjártam Amerikát. És milyen volt ott az élet? Nekem nagyon jó volt ott is. Jól kerestem is meg minden. Van olyan emléke, amire csak elbeszélés útján emlékszik? Hogy mondjam? Édesapám nagyon korán beteg lett. ’941-ben már ő megbetegedett. Az édesapám. 14944-ben már meg is halt. Úgyhogy gyerek voltam, mikor meghalt. Hát 16 éves voltam. Édesanyámmal voltunk. És utána hogy mondjam…nekem jó életem volt. Akkor is meg ma is. A rokonainak szokott beszélni az emlékeiről? Hogy mondjam? Változott itt a rokonság. Hát itten is van Ládházán a keresztlányom még csak be sem jön ide sem hozzám. Ja. Itt lakik vagy egy kilométerre. Nincs rá lehetőségem, csak a húgomnak a lánya, az jön hozzám. Mert a húgom is meghalt 2005-ben. 2002-ben meghalt a legidősebb nővérem. 2005-ben a húgom. 2008-ban a másik nővérem.

78

Melyik a legkedvesebb emléke? Hogy mondjam? Nekem a jó élet meg volt végig, meg meg is van. A mai napig is. Nem tudok olyat mondani. És a legrosszabb emléke? Az sincs. Van olyan hely, amire ha visszaemlékszik, tisztán megjelenik a képe? Hogy mondjam? Nagyon sokfelé jártam? Hát Amerikába legalább 18 államban voltam. Kanadába jártam, megjártam a világot. Utaztam. Szórakozás. A hazajövetel meg a visszamenés nekem nagyon tetszett. Nagyon szeretek repülni, itthon is jártam repülővel. Mert én itthon is Diósgyőrben jártam dolgozni, onnan kaptam fizetést. De dolgoztam Várpalotán. Sztálingvárosban, Ózdon. Egyik helyről a másik helyre küldöztek. Itt is nagyon jó munkám volt. És akkor miért tetszett kimenni? Mert egy barátom azt mondta, hogy lesz rám gondja, elvágja a jómódomat. Egy Vasárnap mondta. Ez volt november 19.-én. És azon az este már el is mentem, 20.-án már Ausztriába voltam. Imre bácsi miért jött haza? Mert az élettársammal meg szakadt a kapcsolat. A három testvér itt van, maradjon azoknak, ami van. Amit szereztem. Mint maradjon másra. Gyerekem nem volt, nem született. Miért került az idősotthonba? Hogy mondjam? A húgomnak a lányánál laktam. És ugye idős vagyok. Ő neki is muszáj dolgozni, mert akkor nincsen nyugdíja. Tavaly egy éve vagyok itten. 88 éves vagyok. Hát ugye muszáj volt neki is elmenni dolgozni . Mert nyugdíj akkor lesz neki. 79

És hogy érzi itt magát Imre bácsi?

Itt? Hogy mondjam? Ott addig nem mehettem be otthonba, mert annyira magas volt a keresetem. Az öregotthonba én nem mehettem be. Én kapok 400 ezer nyugdíjat. Ami marad az neki marad az unokahúgomnak. Nyáron még csak jó, de télen hosszú. Az életem a mindenem volt az olvasás, de most már nem látok. Hát hogy mondjam?...a 4. osztályban a tanítót már leégettem. A tanfelügyelő felírta a táblára egy feladatot, és két lány nem jól csinálta. Én kimentem jelentkeztem, és megcsináltam, és azt mondta a tanító, hogy nem jó. Azt mondja rá a tanfelügyelő, hogy mi van még számolni sem tud? Azért ez jó volt! 10 éves voltam. 4. osztályos. És az a szám amit felírtak az már a gimnáziumba való volt. Szokott gondolkodni a jövőjén?

Nem! Nem. Ha visszatekint az életére, akkor mit mond, hogy milyen volt? Jó. Nem volt benne semmi rossz. Hogy mondjam? Föl találtam mindenütt magamat. Itt Magyarországon, mint ahogy például Ózdon is, ahol dolgoztam családnál laktam. Diósgyőr fizetett mindent. A munkámat, ahol laktam, mindent. Hogy mondjam? Nekem jó volt mindenütt. Amerikába is jártam szórakozni a nagyobb városokba. Philadelphia a legtöbbet. Ott mindenféle szórakozási lehetőség jobban volt. És amikor ’56-ban elment nem volt honvágya? Nem! Soha! Innent mentem egyszer vissza. Hogy ott maradok. 3 hetet ott töltöttem. Megint vissza jöttem. Ez ’90 után történt, ja… Úgy gondoltam, hogy visszamegyek,. 3 hetet eltöltöttem, hogy ez nem jó, visszajöttem. Hát könnyen mozogtam. Alapjában véve egy kiegyensúlyozott boldog ember, aki nem panaszkodik. Ugye? 80

Hát ja. Vallásos vagyok. Mindig jóban voltam a papokkal. Hogy mondjam? Barátok voltak a papok. A református vagy a katolikus, ez a két vallás. A papokkal mindig jóban voltam. Azok utasítottak is, mikor mentek ki, hogy mit csináljak, hogy csináljak. Meg is hallgattam. A hajón, ahogy mentünk az egyik pap mondta, hogy (a hajón is pap volt a barátom) szintén a táborból is a barátom volt, avval leveleztem is Indiába, (Ausztriába, a táborba) mert december 19.-én már mentem ki Amerikába. Egy hónapot töltöttem Ausztriába. Nyelvtudás nélkül mentem ki, nekem nem nagyon kellett a nyelv. Mert én az angolt nagyon tudtam. És hegesztéshez nekem nem kelletett segítség. Nekem előnyöm volt, mert én jobban tudtam a munkát, mint az Amerikaiak. Én nem éreztem ott sem semmit. Hogy idegen vagyok. Az amerikaiak szóltak, hogy hej? Ezt jól csinálom? Vagy mentem végig a műhelyen. Volt egy munkatársam. Ha megálltam mellette, oszt láttam, hogy nem jól csinálja, ha elnevettem magam, azt mondta, hogy már megint rosszul csinálom… A kilencvenes évekbe mentem nyugdíjba. Már nem emlékszem pontosan, mert agyvérzésem volt itthon. A régi emlékekre pontosan emlékszem. Annyit tudok mondani, hogy jól éltem. Kívánok mindenkinek olyan életet, amilyen nekem volt. Mindenkinek! Nem úgy, mint ma, hogy nincs munka.

81

82