Az Európai Unió régióinak GDP-je∗ A 2004. évi, vásárlóerő-paritáson1 kifejezett, egy lakosra jutó GDP2 az EU–27-ek 268 NUTS 23 szintű régiója közül Románia Nord-Est régiójában volt a legalacsonyabb a 27 ország átlagának 24%-ával, és BelsőLondonban (Inner London) a legmagasabb az átlag 303%-ával. Ezt az információt az Európai Közösségek statisztikai hivatala, az Eurostat tette közzé.
Minden hatodik régió az EU–27-ek átlagának 125%-a felett… 2004-ben az egy főre jutó GDP régiók szerinti rangsorában Belső-London (az átlag 303%-ával), Luxemburg nagyhercegség (251%) és Brüsszel (248%) állt az élen. Ezeket is magába foglalóan 46 régió értéke haladta meg a 125%-os szintet, ebből nyolc-nyolc helyezkedett el Németországban, illetve az Egyesült Királyságban, hét Olaszországban, öt Hollandiában, négy Ausztriában, három-három Belgiumban, illetve Spanyolországban, kettő Finnországban, egy-egy pedig a Cseh Köztársaságban, Írországban, Franciaországban, Szlovákiában és Svédországban, valamint ide tartozott Luxemburg nagyhercegség is. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy néhány régióban a GDP egy főre jutó értékét jelentősen befolyásolhatja az ingázás. Az ingázási többlet ezekben a régiókban olyan szintre emeli a termelést, amelyet a helyben lakó aktív népesség saját maga nem tudott volna előállítani. Ennek következménye, hogy az egy főre jutó GDP ezekben a régiókban túl-, míg az ingázási veszteséget elszenvedő régiókban alulbecsült lehet.
… és minden negyedik a 75%-a alatt volt A rangsor utolsó tizenöt helyén csak bolgár, lengyel és román régiók találhatók, közülük a legalacsonyabb értéket a román Nord-Est képviselte az átlag 24%-ával, amelyet három bolgár területi egység – Severozapaden, Yuzhen tsentralen és Severen tsentralen – követett egyaránt 26%-kal. Összesen 70 régió nem érte el a 75%-os szintet, közülük tizenöt volt lengyel, nyolc-nyolc görög, illetve román, hét cseh, hat-hat bolgár, illetve magyar, négy-négy francia (valamennyi tengerentúli megye), olasz, illetve portugál, három szlovák, egy pedig spanyol, továbbá ide sorolandó még Észtország, Lettország, Litvánia és Málta is. ∗ Forrás: az Eurostat „News releases” című internetes kiadványának 2007/23. száma. Az Eurostat az interneten: http://epp.eurostat.cec.eu.int 1 A vásárlóerő-paritás (PPS) mesterséges valuta, amely figyelembe veszi az egyes országok közötti árszínvonalbeli különbségeket. Ez a mértékegység lehetővé teszi az egyes országok gazdasági mutatóinak jól értelmezhető mennyiségi összehasonlítását. 2 A GDP és az egy lakosra jutó GDP valamely régió gazdasági összteljesítményének mérésére szolgál. Felhasználható a régiók gazdasági fejlettségi fokának összehasonlítására. A GDP valamely régió magánháztartásai számára véglegesen rendelkezésre álló jövedelmet nem méri. A részletes módszertan az Eurostat „Regionális számlák módszerei: bruttó hozzáadott érték és bruttó állóeszköz-felhalmozás gazdasági ágak szerint” című kiadványában (1995, ISBN 92-827-0159-X) található. 3 Az adatok közlése a statisztikai célú területi egységek 2003 májusában elfogadott nómenklatúrája (NUTS) szerint történt. A „NUTS 2003” egységes, összefüggő területi osztályozási rendszer, 2. szintjén 268 régió található, melyből az egyes tagországok részesedése a következő: Ausztria 9, Belgium 11, Bulgária 6, Cseh Köztársaság 8, Egyesült Királyság 37, Finnország 5, Franciaország 26, Görögország 13, Hollandia 12, Írország 2, Lengyelország 16, Magyarország 7, Németország 41, Olaszország 21, Portugália 7, Románia 8, Spanyolország 19, Svédország 8 és Szlovákia 4. Ciprus, Dánia, Észtország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta és Szlovénia az egész országot 2. szintű régiónak értelmezi. Az európai statisztikai régiók listája megtekinthető az alábbi internetcímen: http://ec.europa.eu/eurostat/ramon/nuts .
274
SIPŐCZ BALÁZS 1. táblázat Egy főre jutó regionális GDP az EU–27-ekben, 2004 (PPS, EU–27 = 100) A tizenöt legmagasabb érték
Sorrend 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
A tizenöt legalacsonyabb érték
Régió
GDP
Belső-London (Egyesült Királyság) Luxemburg Bruxelles-Capitale (Belgium) Hamburg (Németország) Wien (Ausztria) Île de France (Franciaország) Berkshire, Buckinghamshire & Oxfordshire (Egyesült Királyság) Oberbayern (Németország) Stockholm (Svédország) Utrecht (Hollandia) Darmstadt (Németország) Praha (Cseh Köztársaság) Southern and Eastern (Írország) Bremen (Németország) North Eastern Scotland (Egyesült Királyság)
303 251 248 195 180 175 174 169 166 158 157 157 157 156
Sorrend 254. 255. 256. 257. 258. 259. 260. 261. 262. 263. 264. 265. 266. 267. 268.
Régió
GDP
Vest (Románia) Podlaskie (Lengyelország) Centru (Románia) Podkarpackie (Lengyelország) Lubelskie (Lengyelország) Nord-Vest (Románia) Sud-Est (Románia) Yugoiztochen (Bulgária) Severoiztochen (Bulgária) Sud-Vest Oltenia (Románia) Sud-Muntenia (Románia) Severen tsentralen (Bulgária) Yuzhen tsentralen (Bulgária) Severozapaden (Bulgária) Nord-Est (Románia)
39 38 35 35 35 33 31 30 29 29 28 26 26 26 24
154 2. táblázat
Az Európai Unió régióinak GDP-je Régió (NUTS 2003)
EURÓPAI UNIÓ (27 ország) AUSZTRIA Burgenland Niederösterreich Wien Kärnten Steiermark Oberösterreich Salzburg Tirol Vorarlberg BELGIUM Bruxelles-Capitale Antwerpen Limburg (BE) Oost-Vlaanderen Vlaams Brabant
GDP, 2004, millió PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS, EU–27=100
10 529 351
21 503
100,0
226 163 5 357 35 085 62 305 13 070 28 469 36 017 15 996 19 473 10 391 278 748 53 537 51 971 17 625 32 836 28 936
27 666 19 305 22 439 38 632 23 356 23 824 25 857 30 487 28 254 28 905 26 759 53 381 31 080 21 826 23 858 27 973
128,7 89,8 104,4 179,7 108,6 110,8 120,2 141,8 131,4 134,4 124,4 248,3 144,5 101,5 111,0 130,1
(A tábla folytatása a következő oldalon)
AZ EURÓPAI UNIÓ RÉGIÓINAK GDP-JE
275 (Folytatás)
Régió (NUTS 2003) West-Vlaanderen Brabant Wallon Hainaut Liège Luxembourg (BE) Namur BULGÁRIA Severozapaden Severen tsentralen Severoiztochen Yugoiztochen Yugozapaden Yuzhen tsentralen CIPRUS CSEH KÖZTÁRSASÁG Praha Střední Čechy Jihozápad Severozápad Severovýchod Jihovýchod Střední Morava Moravskoslezsko DÁNIA EGYESÜLT KIRÁLYSÁG Tees Valley & Durham Northumberland and Tyne & Wear Cumbria Cheshire Greater Manchester Lancashire Merseyside East Riding & North Lincolnshire North Yorkshire South Yorkshire West Yorkshire Derbyshire & Nottinghamshire Leicestershire, Rutland & Northamptonshire Lincolnshire Herefordshire, Worcestershire & Warwickshire Shropshire & Staffordshire West Midlands East Anglia Bedfordshire & Hertfordshire Essex Inner London Outer London
GDP, 2004, millió PPS 28 315 9 336 22 533 20 475 4 716 8 468 55 510 5 409 5 471 6 323 7 340 22 286 8 681 14 536 165 059 39 427 17 111 17 572 14 679 20 246 23 734 15 761 16 529 144 648 1 582 935 22 136 31 065 10 134 27 702 63 344 31 416 25 632 19 784 18 491 26 079 51 976 48 315 43 091 13 522 30 014 31 584 64 750 54 720 47 936 36 707 191 305 110 241
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS 24 910 25 783 17 546 19 852 18 498 18 644 7 134 5 502 5 681 6 299 6 420 10 550 5 509 19 648 16 171 33 784 15 024 14 962 13 049 13 688 14 483 12 856 13 141 26 772 26 455 19 273 22 231 20 500 27 929 24 957 21 908 18 776 22 315 24 199 20 402 24 670 23 999 27 065 20 108 23 904 21 062 25 087 24 439 29 598 22 437 65 138 24 493
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS, EU–27=100 115,8 119,9 81,6 92,3 86,0 86,7 33,2 25,6 26,4 29,3 29,9 49,1 25,6 91,4 75,2 157,1 69,9 69,6 60,7 63,7 67,4 59,8 61,1 124,5 123,0 89,6 103,4 95,3 129,9 116,1 101,9 87,3 103,8 112,5 94,9 114,7 111,6 125,9 93,5 111,2 97,9 116,7 113,7 137,6 104,3 302,9 113,9
(A tábla folytatása a következő oldalon)
276
SIPŐCZ BALÁZS (Folytatás)
Régió (NUTS 2003) Berkshire, Buckinghamshire & Oxfordshire Surrey, East & West Sussex Hampshire & Isle of Wight Kent Gloucestershire, Wiltshire & North Somerset Dorset & Somerset Cornwall & Isles of Scilly Devon West Wales & The Valleys East Wales North Eastern Scotland Eastern Scotland South Western Scotland Highlands & Islands Northern Ireland
GDP, 2004, millió PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS, EU–27=100
79 337 72 332 45 851 34 346 68 019 25 945 8 797 22 939 32 333 28 438 16 609 49 782 54 625 7 203 36 436
37 379 28 050 25 444 21 336 30 844 21 405 17 025 20 857 17 261 26 430 33 100 25 926 23 946 19 361 21 292
ÉSZTORSZÁG
16 242
11 978
55,7
FINNORSZÁG Itä-Suomi Etelä-Suomi Länsi-Suomi Pohjois-Suomi Åland
129 816 12 250 73 842 29 113 13 779 832
24 834 18 336 28 681 21 929 21 852 31 461
115,5 85,3 133,4 102,0 101,6 146,3
1 504 876 425 466 30 002 36 515 39 178 53 973 29 231 34 268 76 938 46 473 41 648 23 896 74 501 64 527 34 361 67 215 58 530 14 244 143 618 26 967 46 719 106 547 5 158 6 344
24 146 37 526 22 463 19 471 21 758 21 699 20 278 21 169 19 130 19 959 23 176 20 999 22 042 21 198 20 244 21 957 21 551 19 728 24 253 20 317 18 863 22 560 18 745 14 380
112,3 174,5 104,5 90,5 101,2 100,9 94,3 98,4 89,0 92,8 107,8 97,7 102,5 98,6 94,1 102,1 100,2 91,7 112,8 94,5 87,7 104,9 87,2 66,9
FRANCIAORSZÁG Île de France Champagne-Ardenne Picardie Haute-Normandie Centre Basse-Normandie Bourgogne Nord – Pas-de-Calais Lorraine Alsace Franche-Comté Pays de la Loire Bretagne Poitou-Charentes Aquitaine Midi-Pyrénées Limousin Rhône-Alpes Auvergne Languedoc-Roussillon Provence-Alpes-Côte d'Azur Corse Guadeloupe
173,8 130,4 118,3 99,2 143,4 99,5 79,2 97,0 80,3 122,9 153,9 120,6 111,4 90,0 99,0
(A tábla folytatása a következő oldalon)
AZ EURÓPAI UNIÓ RÉGIÓINAK GDP-JE
277 (Folytatás)
Régió (NUTS 2003) Martinique Guyane Réunion
GDP, 2004, millió PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS, EU–27=100
6 289 2 287 9 981
15 973 11 690 13 006
74,3 54,4 60,5
GÖRÖGORSZÁG Anatoliki Makedonia, Thraki Kentriki Makedonia Dytiki Makedonia Thessalia Ipeiros Ionia Nisia Dytiki Ellada Sterea Ellada Peloponnisos Attiki Voreio Aigaio Notio Aigaio Kriti
201 864 7 400 28 014 3 971 10 522 4 958 3 621 8 568 10 349 8 891 95 895 2 641 6 634 10 401
18 245 12 193 14 660 13 482 14 264 14 521 16 492 11 714 18 511 14 847 24 230 13 021 21 903 17 313
84,8 56,7 68,2 62,7 66,3 67,5 76,7 54,5 86,1 69,0 112,7 60,6 101,9 80,5
HOLLANDIA Groningen Friesland Drenthe Overijssel Gelderland Flevoland Utrecht Noord-Holland Zuid-Holland Zeeland Noord-Brabant Limburg (NL)
454 847 18 993 14 589 10 473 27 011 46 972 7 522 39 546 85 662 98 649 9 690 67 193 28 547
27 946 33 059 22 713 21 696 24 399 23 859 20 736 33 905 33 045 28 561 25 542 27 900 25 093
130,0 153,7 105,6 100,9 113,5 111,0 96,4 157,7 153,7 132,8 118,8 129,8 116,7
ÍRORSZÁG Border, Midlands and Western Southern and Eastern
123 456 23 315 100 141
30 414 21 518 33 653
141,4 100,1 156,5
LENGYELORSZÁG Łódzkie Mazowieckie Małopolskie Śląskie Lubelskie Podkarpackie Świętokrzyskie Podlaskie Wielkopolskie Zachodniopomorskie Lubuskie Dolnośląskie Opolskie
416 484 26 050 84 939 30 363 57 716 16 559 15 976 10 892 9 807 39 434 17 207 9 852 32 176 9 880
10 908 10 049 16 523 9 324 12 260 7 568 7 617 8 443 8 148 11 728 10 149 9 765 11 113 9 378
50,7 46,7 76,8 43,4 57,0 35,2 35,4 39,3 37,9 54,5 47,2 45,4 51,7 43,6
(A tábla folytatása a következő oldalon)
278
SIPŐCZ BALÁZS (Folytatás)
Régió (NUTS 2003)
GDP, 2004, millió PPS
Kujawsko-Pomorskie Warmińsko-Mazurskie Pomorskie
20 177 12 099 23 357
LETTORSZÁG LITVÁNIA LUXEMBURG NAGYHERCEGSÉG MAGYARORSZÁG Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld MÁLTA NÉMETORSZÁG Stuttgart Karlsruhe Freiburg Tübingen Oberbayern Niederbayern Oberpfalz Oberfranken Mittelfranken Unterfranken Schwaben Berlin Brandenburg – Nordost Brandenburg – Südwest Bremen Hamburg Darmstadt Gießen Kassel Mecklenburg-Vorpommern Braunschweig Hannover Lüneburg Weser-Ems Düsseldorf Köln Münster Detmold Arnsberg Koblenz
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS, EU–27=100
9 756 8 469 10 659
45,4 39,4 49,6
22 608
9 775
45,5
37 732
10 981
51,1
24 468
53 978
251,0
138 986 61 915 14 619 14 384 9 620 11 656 13 904 12 888
13 751 21 837 13 148 14 359 9 811 9 138 9 003 9 494
64,0 101,6 61,1 66,8 45,6 42,5 41,9 44,2
6 414
15 988
74,4
2 054 543 121 257 78 676 53 767 46 495 153 010 29 561 27 951 26 931 50 368 33 919 46 801 73 694 19 096 25 902 22 217 72 786 127 464 23 765 30 512 29 154 37 873 51 155 30 774 52 490 145 603 112 519 54 012 48 624 86 202 31 676
24 903 30 328 28 876 24 647 25 849 36 408 24 735 25 646 24 308 29 499 25 229 26 235 21 755 16 385 18 433 33 508 41 972 33 825 22 322 24 225 16 895 22 809 23 612 18 098 21 265 27 784 25 829 20 579 23 470 22 799 20 738
115,8 141,0 134,3 114,6 120,2 169,3 115,0 119,3 113,0 137,2 117,3 122,0 101,2 76,2 85,7 155,8 195,2 157,3 103,8 112,7 78,6 106,1 109,8 84,2 98,9 129,2 120,1 95,7 109,1 106,0 96,4
(A tábla folytatása a következő oldalon)
AZ EURÓPAI UNIÓ RÉGIÓINAK GDP-JE
279 (Folytatás)
Régió (NUTS 2003) Trier Rheinhessen-Pfalz Saarland Chemnitz Dresden Leipzig Dessau Halle Magdeburg Schleswig-Holstein Thüringen
GDP, 2004, millió PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS, EU–27=100
10 537 47 045 24 651 27 192 32 481 19 894 8 363 15 015 20 490 63 234 41 386
20 511 23 312 23 284 17 425 19 442 18 474 16 295 18 111 17 574 22 380 17 508
95,4 108,4 108,3 81,0 90,4 85,9 75,8 84,2 81,7 104,1 81,4
1 343 554 110 528 3 377 37 379 283 564 14 297 13 487 127 931 30 332 115 387 90 018 18 527 34 946 148 460 23 585 5 337 84 933 60 852 9 676 29 608 72 503 28 828
23 095 25 703 27 577 23 584 30 426 30 141 27 292 27 386 25 246 28 034 25 129 21 708 23 115 28 345 18 246 16 583 14 708 15 008 16 215 14 728 14 477 17 508
107,4 119,5 128,2 109,7 141,5 140,2 126,9 127,4 117,4 130,4 116,9 101,0 107,5 131,8 84,9 77,1 68,4 69,8 75,4 68,5 67,3 81,4
PORTUGÁLIA Norte Algarve Centro (PT) Lisboa Alentejo Açores Madeira
168 936 47 045 6 774 32 786 62 559 11 602 3 411 4 759
16 086 12 648 16 585 13 824 22 745 15 115 14 175 19 532
74,8 58,8 77,1 64,3 105,8 70,3 65,9 90,8
ROMÁNIA Nord-Vest Centru Nord-Est Sud-Est Sud-Muntenia
158 230 19 446 19 355 18 947 18 850 20 425
7 301 7 093 7 629 5 070 6 612 6 111
34,0 33,0 35,5 23,6 30,7 28,4
OLASZORSZÁG Piemonte Valle d'Aosta/Vallée d'Aoste Liguria Lombardia Bolzano/Bozen Trento Veneto Friuli-Venezia Giulia Emilia-Romagna Toscana Umbria Marche Lazio Abruzzo Molise Campania Puglia Basilicata Calabria Sicilia Sardegna
(A tábla folytatása a következő oldalon)
280
SIPŐCZ BALÁZS (Folytatás)
Régió (NUTS 2003) Bucuresti-Ilfov Sud-Vest Oltenia Vest
GDP, 2004, millió PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS
Egy lakosra jutó GDP, 2004, PPS, EU–27=100
30 604 14 333 16 270
13 862 6 183 8 395
64,5 28,8 39,0
SPANYOLORSZÁG Galicia Asturias Cantabria País Vasco Navarra La Rioja Aragón Madrid Castilla y León Castilla-La Mancha Extremadura Cataluña Valenciana Illes Balears Andalucía Murcia Ceuta Melilla Canarias
924 629 47 182 19 819 11 556 56 625 15 720 6 853 28 549 163 772 50 295 31 298 15 392 173 811 90 009 23 224 126 953 23 274 1 388 1 267 37 641
21 658 17 416 18 705 21 084 26 975 27 252 23 520 23 095 28 416 20 398 17 011 14 419 25 900 20 185 24 579 16 679 18 140 19 430 18 906 19 950
100,7 81,0 87,0 98,1 125,4 126,7 109,4 107,4 132,1 94,9 79,1 67,1 120,5 93,9 114,3 77,6 84,4 90,4 87,9 92,8
SVÉDORSZÁG Stockholm Östra Mellansverige Sydsverige Norra Mellansverige Mellersta Norrland Övre Norrland Småland med öarna Västsverige
232 632 66 503 33 062 30 976 18 557 8 767 12 104 18 471 44 191
25 865 35 621 21 862 23 700 22 450 23 587 23 772 23 113 24 536
120,3 165,7 101,7 110,2 104,4 109,7 110,6 107,5 114,1
SZLOVÁKIA Bratislavský kraj Západné Slovensko Stredné Slovensko Východné Slovensko
65 644 16 694 21 129 13 571 14 250
12 196 27 802 11 336 10 035 9 102
56,7 129,3 52,7 46,7 42,3
SZLOVÉNIA
35 791
17 920
83,3
Fordította és szerkesztette: Sipőcz Balázs Resume The news release of Eurostat presents the regional gross domestic product figures in 2004 of an enlarged European Union with 27 members already. It analyses regional GDP per inhabitant in separate groups of regions above 125%, and below 75% of the EU-average, respectively, informing on their number by country. The territorial units with the 15 highest as well as the 15 lowest values in the rankings are included in an individual table, while a detailed table lists the data of all the regions.