Jászárokszállás város közéleti havilapja 2003. szeptember 25.
Képzés Maga a tény örvendetes: egy már ismerõs termelõ bázison új cég új munkalehetõségekkel érkezett a városba. Majd háromszáz helybélinek és a környezõ településekrõl érkezõnek adhat új lehetõséget az elhelyezkedésre. A hírt nyilvánosság elé táró sajtótájékoztatón azonban nem csak errõl értesülhettünk. Megtudhattuk azt is, hogy egyre több gondot kell fordítani, és egyre több pénzt kell áldozni a munkavállalók képzésére átképzésére ahhoz, hogy elhelyezkedhessenek. Valóban a munkahelyteremtés feladatai között most már el kell gondolkodni azon is, hogy lesz-e megfelelõ számú munkavállaló akkor, ha egy újabb cég jelentené be gyártelepítõ igényét? A kérdés helyesebben úgy hangzik: lesz-e elegendõ szakképzett munkavállaló, ha egy újabb üzemcsarnokot hoznának létre? Sajnos a kérdés nem új! Jó néhány éve járok már különbözõ munkaügyi fórumokra, amikor is minden egyes alkalommal — szinte a vészharangot kongatva — hangzik el a felvetés: a szakképzett munkaerõ hiánya a térség versenyképességét fenyegetheti. A legfõbb gond, hogy a megfelelõ számú munkaerõ rendelkezésre állna, s ezek magas számban rendelkeznek valamilyen képesítéssel, csakhogy a legtöbben nem a kor igényeinek megfelelõ szakképzésen vettek részt iskoláikban. Képzés, átképzés! Nem is újkeletû, és nem is varázsszavak. A velük kapcsolatos remények azonban csak akkor válnak valóra, ha olyan irányba mutatnak, amelyek a munkaerõpiacon értékelhetõ, „eladható” eredményt hoznak. BANKA CSABA
Új tulajdonossal új munkahelyek – Szakmai konzultációval egybekötött látogatás városunkban – A városunkba látogató Simon Gábor országgyûlési képviselõ a parlament foglalkoztatás-politikai bizottságának tagja örömét fejezte ki, hogy beleláthatott városunk gazdasági életébe. – Azzal, hogy bepillantást nyertünk Jászárokszállás életébe, az lehetõséget ad a gazdasági élet szereplõinek a város támogatására. – Ezt a Rosenberger Kft. tárgyalójában a város ipari parkjában jelentette ki, utalva a Zeuna Stärker Kft. és a Bundy Kftben tett látogatására is. Simon Gábor a foglalkoztatási prioritások közül kiemelte az EU-csatlakozás irányelveit: a munkanélküliség csökkentését, az esélyteremtést a térségek között. 2004. legfontosabb feladatainak pedig - a humán erõforrás fejlesztését, - a versenyképességet, - a szerkezetváltást, - a minõségi cserét, - a társadalmi beilleszkedés biztosítását tartja. Itt jegyezte meg a munkaerõpiaci helyzetrõl tartott
tájékoztatójában Simon Gábor, hogy az elmúlt 13 hónap alatt Magyarországon 97 ezerrel többen jutottak munkához és 190 ezer munkahely keletkezett. A sajtótájékoztatón résztvevõ dr. Gedei József a Felsõ-Jászság országgyûlési képviselõje hozzászólásában kifejtette, hogy politikai feladata elõsegíteni az emberek boldogulását, ennek érdekében fokozni fogja a figyelemirányítást a térségre. Gergely Zoltán a város polgármestere kijelentette: mindig jelentkezni fogunk azon politikusoknál, akik tehetnek a városért. A házigazda szerepet ellátó Gerhard Müller a Rosenberger Magyarország Kft. ügyvezetõ igazgatója, aki korábban ugyanezen a helyen a Carlberg & Son Kft. cégvezetõje is volt, a tulajdonosváltás utáni helyzetrõl egy hárommillió eurós fejlesztésrõl ad tájékoztatást; ezt követõen a tavaly 30 fõvel dolgozó cég 280 fõre emelné dolgozói létszámát. - and -
Ára: 106 Ft
Apartman az ÉMÁSZ helyén A régi ÉMÁSZ épület helyén összesen 122 millió forintos beruházással épül az Idõsek Apartman Háza. A kivitelezõi munkák a terveknek megfelelõen haladnak. Szerzõdés szerint november 25-én meg kell történnie a mûszaki átadásnak. A beruházás finanszírozásának kiegészítésére több pályázatot is beadott az önkormányzat. Gergely Zoltán polgármester érdeklõdésünkre elmondta, hogy nem csak a kivitelezés halad az elõzetes ütemezés szerint, de már a mûködtetés legcélszerûbb módját is keresik. A 14 apartmant magában foglaló otthon indításához a környezõ települések hasonló intézményeibe tesz látogatást az önkormányzat e célra létrehozott ideiglenes bizottságának tagsága. A szakmai utak egyértelmû célja: sikeresen elkerülhessék az új intézmény indításának buktatóit, illetve a pozitív tapasztalatok birtokában a gazdaságo-
san tudják mûködtetni az otthont. Az emelt szintû szolgáltatást nyújtó, városközpontban elhelyezkedõ ház egy-egy apartmanjában két idõs embernek biztosítanak helyet. Az új épületben jövõ tavasszal kezdheti meg mûködését az idõsek otthona. A régi ÉMÁSZ székházat 13 millió forintért vásárolta meg az önkormányzat, a kivitelezõi munkák pedig 109 millió forintba kerülnek. A kivitelezés anyagi terheinek csökkentésére sikeres pályázatokat készített a város, így a 25 millió forintos
önrész mellett a Széchenyi terv és a megyei területfejlesztési tanács támogatási keretébõl tudták kiegészíteni forrásaikat. A polgármester hozzátette: az új épület elkészültét követõen a régi orvosi rendelõk helyén kezdik meg az idõsek gondozásával, ápolásával foglalkozó városi intézmények új helyének kialakítását. A tervek szerint egy igazgatás alá kerül az új idõsek háza, és a korábban már mûködõ idõsek klubja, innen koordinálják a házi gondozást, és betegápolást is. BANKA CSABA
Tudósítás az árokszállási Fehér Házból Dr. Gedei József, Gergely Zoltán, Simon Gábor, Gerhard Müller
Az elsõ félévi gazdálkodásról tárgyalt a képviselõ-testület Néma felállással kezdõdött a testületi ülés, a két évvel ezelõtti szeptember 11-i terrortámadás áldozataira emlékeztek. A napirendek elfogadása után interpellációs kérdésekre került sor. Banka Emánuel képviselõ felvetette, hogy a Mátra Volán járatait az esti idõszakban sûríteni kellene Gyöngyös felé. A Jászbe-
XIV. (XXXIX.) évfolyam 9. szám
rény — Jászárokszállás összekötõ út Jászdózsáig továbbra is kritikus, balesetveszélyes. A piac melletti út is felújításra szorul. A Rákóczi út és a Szent Vince út keresztezõdésében a gödröt meg kellene szüntetni. Gergely Zoltán polgármester válaszában elmondta, hogy a menetrendi javaslatot eljuttatjuk a
Volánhoz. A jászberényi út javítását beütemezték erre az évre. A piac környékére erre az évre nincs elõirányzat betervezve. Arra kérte a képviselõket, hogy ha a városban rendellenességet tapasztalnak, azonnal jelezzék a víziközmûnek. A két ülés közötti munkáról szóló tájékoztatóban... (Folytatás a 2. oldalon)
Amikor 2000 tavaszán tájékoztatást kértem Kóczián Zoltántól a szülõi ház átalakításáról, az építkezés még igencsak az elején járt, de már akkor élénk érdeklõdést váltott ki az arra járókból. Mondhatni az egész városi lakosságból, hiszen a piacon évente egyszerkétszer mindenki megfordul, s az épület a piacteret lezárók egyike. A 3 éve tartó építkezés egy jelentõs állomásához érkezett. Az augusztus 19-ei tûzijátékra gyülekezõk valamennyien tapasztalhatták, az épület díszkivilágításban lobogó zászlókkal tündököl, uralja a helyet, nagyobb teret kívánva maga köré.
Beszélgetésünk aktualitását az átalakított szülõi ház ünnepi ünnepélyes megjelenése adja. Az eredeti elképzeléstõl eltérõen jelenleg mintegy kétéves késésben van az építkezés. Ez a mostani ün-
nepi alkalom csupán a külsõ megjelenés végsõ formáját kívánta a város felé érzékeltetni, amikor a belsõ készültség nem éri el a félkész állapotot. Ehhez még jó fél év szükségeltetik. Majdan 2004 tavaszától kezdõdik az az év, amikor ... (Folytatás a 4. oldalon)
Jászvidék
2
Megszólalt a csengõ! Augusztus 29-én ismét megszólalt iskolánkban a csengõ, szerencsére még csak a tanévnyitó ünnepség kezdetét jelezte. Sándor Józsefné – Mancika tanító néni – a rendezvény levezetõje köszöntötte a meghívott vendégeket, gyermekeket, szülõket. Ezt követte Csomor János intézményvezetõ-igazgató ünnepi beszéde. Az igazgató úr elmondta, hogy a nyári szünet sem telt az iskola területén munka nélkül. A tervezett átépítési, felújítási, festési stb. munkálatok befejezõdtek. Szép, tiszta, rendezett környezet várja a tanulókat. Külön szeretettel köszöntötte a leendõ elsõ osztályos gyermekeket, s az összes diáknak eredményes tanévet, sok sikert kívánt, a szülõket pedig segítõkész együttmûködésre biztatta. A tanévnyitó ünnepélyességét növelte, hogy a rendezvényen városunk négy köztiszteletben álló nyugalmazott pedagógusát köszöntötték. Kiss István tanár bácsit, aki 50 éve kapta meg a diplomáját, Kertész Erzsébetet – Dalma kedvesnõvért, aki 60 éve kapta meg diplomáját. És Szerencsés Zoltán tanár bácsit és feleségét Szerencsés Zoltánné Borika nénit, akik augusztus 20-án az „Életmûdíj a közszolgálatért” kitüntetést vehették át. Sándor Józsefné így méltatta az ünnepelteket:
„Kiss István 1952-ben végzett a fõiskolán biológiatestnevelés szakon. 1953 augusztusában államvizsgázott. Saját kérésére a gyakorló iskolába került, ugyanis mindenképpen gyerekekkel szeretett volna foglalkozni. Tornász versenyzõként a fõiskola válogatott tagja volt. 1956-ban került Árokszállásra feleségével az Április 4. úti iskolába, majd a Dobó úti iskolában igazgatóhelyettesként dolgozott. A két iskola összevonása után 1992-ben vonult nyugdíjba. Számára a tanítás hivatást, szolgálatot jelentett. Emberségre, szeretetre, megértésre nevelt, a sport által pedig kitartásra, akaraterõre. A tanulási idõn kívül tornaversenyekre készítette fel a gyerekeket, ünnepségekre bemutatót szervezett. Nagy szerelme a fotózás volt, ismereteit szívesen adta át a gyerekeknek. Eszperantó szakkör keretén belül együtt készült fel és vizsgázott a gyerekekkel. Nagyon sokan és szívesen emlékeznek a jó hangulatú táborokra, ahol a
több km-es gyalogtúra mindennapos volt. Vidámsága, emberszeretete, munkabírása, hivatásszeretete példaértékû.” Az aranydiplomát Gergely Zoltán polgármester adta át Kiss István tanár bácsinak és Csomor János igazgató virágcsokorral gratulált.
„Dalma néni – mindenki Dalma nénije – Kertész Erzsébet a tanítóképzõ elvégzése után felvette a szent ruhát és – mint az Isteni Megváltóról nevezett Nõvérek Rendjének tagja, a Dalma nõvér nevet kapta. Mivel kitûnõ eredménnyel végezte el a tanítóképzõt, a rend Szegedre a fõiskolára küldte. A sikeres diplomaszerzés után 1943. augusztus 18-án állt meg a szerelvény állomásunkon, melyen Dalma nõvér hozzánk érkezett. A hat évre tervezett ittlétbõl 60 év lett. A zárda szomszédságában a római katolikus Polgári lányiskola volt, ott folyt a tanítás. A világháború szele azonban itt is éreztette hatását. A zárdát átalakították, orvosi eszközökkel szerelték fel, házi betegápoló tanfolyamokat szerveztek. Dalma néni emellett még tanított is, a Polgári 2. osztályának osztályfõnöke lett, s magyart, történelmet, éneket oktatott. Amikor a háború befejezõdött, Dalma nõvér az akkor beindított elemi és polgári iskolában tanított, önképzõkört vezetett és a 100 tagú gyermekkórust irányította. Sok színdarabot rendezett – nagy sikerrel. 1962-72-ig a kultúrotthonban zenét tanított. 1972-ben az oktatás visszakerült a zárdába. Pár évvel ezelõtt még hittant tanított és tartóoszlopa a helyi rend közösségének. Mit kaptak a gyerekek a zene és a német oktatásán kívül Dalma nénitõl? Emberséget, szeretetet, segítõkészséget, hitvallást.” Ugyancsak a polgármes-
ter és az igazgató köszöntötték Dalma nénit is.
„Szerencsés Zoltán tanár bácsit és feleségét Szerencsés Zoltánnét úgy gondoltuk, hogy kitüntetésükhöz iskolai környezetben is gratulálni kell. Több évtizedes munkájukat a szülõk és a gyermekek elõtt is meg kell köszönni. 1954 óta, közel 40 évig tanítottak városunkban a nyugdíjba vonulásukig. Minden gyermekben igyekeztek felfedezni azt az értéket, amire tudtak építeni oktató-nevelõ munkájuk során. Pedagógiai tevékenységüket mindig a céltudatosság, a következetesség jellemezte. Rendkívül sokat tettek a gyermekek személyiségének fejlesztése érdekében. Alapos szakmai felkészültségükkel, közösségi munkájukkal kivívták kartársaik, tanítványaik és a szülõk megbecsülését.” Természetesen Õket is virágcsokorral köszöntötte Gergely Zoltán polgármester és Csomor János igazgató. Ezek után a polgármester kívánt városunk általános iskolás tanulóinak jó tanulást. A jó tanulmányi eredmény elérése mellett hangsúlyozta a rend és a jó magatartás fontosságát. Gyermeknek, szülõnek, pedagógusnak kitartást és sikeres tanévet kívánt. A rendezvény a már hagyományosnak számító óvodások mûsorával folytatódott. A szép szavalatok hallatán meggyõzõdhettünk arról, hogy igazi „kisiskolásokat” várnak az elsõ osztályos tantermek. Végül Banka Sándorné a zeneiskola vezetõje a zeneoktatásról, Gyenes Gyula pápai prelátus a hitoktatásról adott tájékoztatást. Az énekkar vezetésével a rendezvény végén a Szózatot énekelte el az ünneplõ közönség. - szerzõ -
2003. szeptember 25.
Az elsõ félévi gazdálkodásról tárgyalt a képviselõ-testület (Folytatás az 1. oldalról) ... a polgármester kiemelte, hogy befejezõdött az Állami Számvevõszék vizsgálata, mely feljelentésre indult. A feljelentés lényege az volt, hogy a lakások eladásából származó bevételeket az önkormányzat feléli. A vizsgálat azonban megerõsítette, hogy a bevételeket a törvényben meghatározott célokra használták fel. Ezt követõen az Önkéntes Tûzoltó Egyesületnél feltárt hiányosságok felszámolására készült intézkedési tervrõl tárgyaltak. Banka Emánuel az Önkéntes Tûzoltó Egyesület elnöke elmondta, hogy az egyesület vezetése mélyrehatóan elemezte a belsõ ellenõrzés és a gépjármûvek javításával kapcsolatos megállapításokat, erre készült el az intézkedési terv. Gergely Zoltán polgármester elmondta a mûszaki vizsgálattal kapcsolatos elõzményeket. Nagy István alezredes a jászberényi Tûzoltóság vezetõje kifejtette véleményét, hogy nem valószínû, vagy legalábbis nem lehet bizonyítani azt, hogy a tûzoltóautón olyan javításokat is elszámoltak, amelyeket nem végeztek el. Többen hozzászóltak és végül jóváhagyták az intézkedési tervet, valamint azt, hogy a jövõben a tûzoltók gépjármûveit a víziközmû gondozza. Az elsõ félévi gazdálkodásról szóló tájékoztató szerint a bevételi elõirányzat 1.243.511 ezer forint 568.765 ezer forintra teljesült 45,74 %. A kiadási elõirányzat 1.243.511 ezer,
mely 587.022 ezer forintra teljesült 47,21 %. A szûkös anyagi lehetõségek ellenére a város mûködõképes maradt, fennakadás nélkül mûködtek az intézmények. A szociális ellátások hozzáférhetõek voltak, a város tovább épült, szépült. A tájékoztatóhoz Petró Géza a pénzügyi bizottság elnöke mondta el, hogy az elsõ félév megnyugtatóan eredményes volt. A mintegy ötszáz tagot számláló helyi Vöröskereszt munkájáról Márkus Andrásné adott tájékoztatót. Részletesen elemezte a szociális munkát, az egészségfejlesztés terén kifejtett tevékenységet. Szólt a véradó mozgalomról, növekedett a véradó napok száma. Drapos Béláné alpolgármester hozzászólásában kiemelte, helyi Vöröskereszt szervezet munkájának értékmérõje, hogy Márkus Andrásné a Magyar Vöröskereszt Munkáért arany fokozata kitüntetést kapta, Faragó Jánosné pedig a Nemzetközi Vöröskereszt legmagasabb kitüntetésében részesült. A képviselõtestület tagjai elismerõen szóltak a szervezet karitatív munkájáról és további támogatást ígértek. A városi sportegyesület munkájáról Petró Géza egyesületi elnök adott tájékoztatót. Elmondta, hogy az egyesület keretein belül labdarúgó, tájfutó, kézilabda, lovas és asztalitenisz szakosztály mûködik. Az ifjúsági labdarúgók a megyei elsõ osztályú bajnokságot nyertek. A felnõtt labdarúgók a vártnál jobb eredményt értek el a megyei
elsõ osztályú bajnokságban. A tájfutók szinte minden évben érnek el kiemelkedõ országos bajnoki eredményt. Az asztaliteniszezõk megyei elsõ osztályban szerepelnek és több alkalommal értek el elsõ helyezést. A lovas szakosztályon belül a díjugratás és a fogathajtás szakág mûködik. Több mint kétszázan vesznek részt a kispályás labdarúgó bajnokságban tizennégy csapat részvételével. Az egyesület évi tízmillió forintból csak nagyon szûkösen tudja a kiadásokat fedezni. A fõ napirendek után elõterjesztések következtek, melyek között szerepelt az Állami Számvevõszék vizsgálatának eredménye. Súlyos hiányosságokat nem tárt fel a vizsgálat. Licitáltak a Virág Benedek utcai lakásra. Rendeletek kisebb módosítására került sor. Döntés született arról, hogy a Dobó úti iskola épületét milyen feltételekkel adják át csökkent munkaképességûek foglalkoztatására. Pályázatokat hagyott jóvá a testület. Alapító okiratok módosítására került sor. Pénzösszeget csoportosított át a tankönyvtámogatásból kimaradt tanulók támogatására. Döntés született arról, hogy új pályázat lesz meghirdetve víziközmû vezetõjének. Zipszer Lajos a vízmûtelep vezetését veszi át, mert Nagy Árpád más munkahelyet talált. Az elõterjesztések után zárt üléssel folytatta munkáját a testület. Bodó János
Hazatérõ Diákok Dilemmái
Új év, új élet: szeptember Ha keresnem kellene egy jelzõt, ami meghatározza számomra a szeptembert, azt hiszem mindenképpen az „új” lenne az. De gondolom így van ezzel minden diák. Persze ezen a ponton két csoportra kell osztanunk a hallgatókat: Vannak ugye a „gólyák”. Róluk most nem írnék bõvebben, tekintve hogy én már nem tartozom közéjük – s így nem vagyok illetékes a nevükben nyilatkozni. Ráadásul nekik értelemszerûen minden új – ezen nincs mit részletezni. De ott vannak a felsõbb évesek, akik ugyanarra a fõiskolára, egyetemre érkeznek vissza, ugyanabba a közösségbe, esetleg ugyanabba a kollégiumba, vagy albérletbe… – de mégis. Mégis rengeteg dolog változik: A legmeghatározóbb talán az órarend, ami az egész félévünk alapja. Lehet, hogy eddig már vasárnap vissza kellett utazni, és most elég lesz csak kedd reggel – de elõfordulhat fordítva is. Ráadásul az órarendet magunknak állítjuk össze, ami nagy felelõsség, és még annál is nagyobb kínlódás mire mindennel elkészülünk.
Az új órákkal értelemszerûen új tanárokat is kapunk. Ez persze nem olyan vészes, mert mindig van valaki, aki ismer valakit, akit már tanított az illetõ, így rövid idõn belül leinformálódhatunk a tanár szokásairól, még mielõtt szembesülnénk velük. (Arra a sajnálatos eshetõségre most inkább ne térjünk ki, amikor egy régi tárgyunkat egy régi tanárunkkal újra fel kell vennünk.) Szintén az új órarend velejárói az új csoporttársak, akikkel meg lehet/kell ismerkedni. Ez eddig nem is baj, de akinek rossz a névmemóriája, jobb ha lelkileg felkészül pár kellemetlen pillanatra. Azt hiszem, több új dolgot most nem emelnék ki – azazhogy egyet mégis: A fogadalmakat. A vizsgaidõszak alatt szerzett tapasztalatok birtokában ismét fogadalmakat teszünk tanulásról, kötelezõ olvasmányokról, aszketikus életmódról… – A kérdés már csak az, meddig bírjuk betartani õket. Faragó Orsolya
Jászvidék
2003. szeptember 25.
A polgármester jelenti... A szokásos szeptember elejei lehûlés szerencsére nem tartott sokáig, bár már a fûtés beindítására gondoltunk, az idõ megjavult és remélhetõleg szép hosszú õszünk lesz. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett „Közmûvelõdést pártoló önkormányzat — 2003” címre pályáztunk. Az elbírálás szempontjai közé a rendezvények száma, az egy lakosra jutó 2002. évi közmûvelõdési összeg és a civil szervezetek segítésének színvonala szerepelt. Mérlegelve a város 2002. évi teljesítményét, a szakmai értékelõ bizottság a városi kategóriában a II. helyezést ítélte meg Jászárokszállásnak. A címmel járó 800.000,- Ft-ot és kitüntetõ oklevelet 2003. szeptember 30-án 10 órakor vehetjük át a Petõfi Irodalmi Múzeum dísztermében Dr. Hiller lstván miniszter úrtól. Ezúton is köszönöm mindazoknak a közremûködését, akik tették azért, hogy ez a kitüntetõ cím Jászárokszállást illesse. Az elnyert öszszeget a Petõfi Mûvelõdési Ház vizesblokkjának átépítésére fogjuk felhasználni. A Petõfi Mûvelõdési Ház eszközfejlesztési pályázatán 406.000,- Ft-ot nyert, amelyet saját forrásokkal kiegészítve a nagyterem székeinek cseréjére fogjuk felhasználni. 200 db könnyen mozgatható széket vásárolunk meg. A Csokonai utca építésére beadott pályázatunk sikerrel járt. A kivitelezõvel a megállapodás megszületett és a munkálatok még ebben a hónapban elindulnak. A Thiel Bernát utca szélesítésére és teljes útfelújítására beadott pályázatunk csökkentett támogatási értékkel elfogadásra került. Erre a célra 9,9 millió forintot nyertünk, amelyhez saját erõként 10.319.000,- Ft-ot biztosítunk, így a teljes beruházási összeg
20.219.000,- Ft lesz. A regionális pályázatról lévén szó a csökkentett támogatási öszszeghez igazított beruházást az októberi ülésén újra tárgyalja a bizottság. Bízom benne, hogy változatlan támogatási öszszeggel jóvá is fogja ezt hagyni. Amennyiben errõl megkapjuk a határozatot október hónapban, akkor még ebben az évben elkészül a Thiel Bernát utca felújítása. A kerékpárút közvilágításának mûszaki átadása megtörtént és egyúttal 90 darab közvilágítási lámpa cseréjére is sor került a város különbözõ pontjan. A lecserélt világítótestek és az újonnan felszereltek közötti energia-megtakarítas olyan mértékû, hogy az ipari parki fejlesztés többlet áramfogyasztással nem járt. Az Egyháztanáccsal közösen kerestük a lehetõséget, hogy még mindenszentek elõtt aszfaltszõnyeggel tudjuk ellátni a temetõben idén nyáron megépült útalapot. Bízom benne, hogy a forráskeresésünk eredménnyel jár, és a beruházás megvalósul. 1990-ben a város lakossága 8807 fõ volt. 2003. szeptember 1-jén 8364-en voltunk. Ez alatt az idõszak alatt 936 gyerek született Jászárokszálláson, és 1680-an távoztak el az élõk sorából. 301 fõvel többen telepedtek le nálunk, mint ahányan más településre költöztek. Összességében 443 fõvel csökkent az elmúlt 12,5 év alatt Jászárokszállás lakossága. 1999-tõl vizsgálva a statisztikai adatokat a beköltözõk száma örvendetesen emelkedett, és csökkent a más településre költözõk létszáma. Sajnos a születések száma az elõzõ négy évhez képest jelentõsen, az elhalálozások száma pedig csak csekély mértékben csökkent. Gergely Zoltán
3
Emlékezés Bogdán Flóriánra 1963. szeptember 8-a szomorú emlékeket õriz Sülysáp lakosságában. A legszomorúbb emléket a jászárokszállási Bogdán család õrzi. Mi is történt ezen a napon? Tápiósüly lakossága és a népes vendégsereg a „Szelíd” Tápió partján tartja a hagyományos búcsút. Messze hangzik a víg zsivajgás. Amikor a templom harangja éppen litániát hirdetett, sötét fellegeket sodort a lég haragja. Búcsúi zajt megiri-
Tiszteletadás a sírnál gyelve mennydörgések zaja ébreszti fel a szunnyadó Tápiót. Dörgés-villámlás egymást éri. Aki nem hitte, az is hiszi, hogy eljött a végítélet.
10 éves a Nyugdíjas Egyesület Egy igazán forró nyarat és meleg õszelõt tudhat maga mögött az idén 10 éves Nyugdíjas Egyesület. Ezt az évfordulót egy igazán bensõséges és nagysikerû ebéddel köszöntöttük, amelyen közel 180-an vettek részt. Finom ebéd, jó hangulat, remek zene és egy kellemesen eltöltött délután, amelyen egy kicsit megfeledkezünk a gyorsan rohanó idõrõl. Vendégeink voltak: Dr. Gedei József országgyûlési képviselõnk, Gergely Zoltán polgármester, Gyenes Gyula fõesperes, pápai prelátus, Takács László a Civil Fórum vezetõje, Gergely Béláné önkormányzati képviselõ, Bényi András az egyesület elsõ elnöke, Tõsér Lajosné, aki alapító tagja és mindenkori „Tiszteletbeli Elnöke” az egyesületnek. Csomor János az általános iskola igazgatója, Pádár Antalné a mûvelõdési ház igazgatója. Köszönjük Papp Anett, Papp Zoltánné és Kovácsné Tõsér Zsuzsanna dekorációját, amely kellemes hangulatával hozzájárult a jó közérzet megteremtéséhez. Külön köszönet Juhász Ferencnek a finom ebédhez és Nagy Andreának, mint teljesen kívülállónak, hogy segített tálalni és fel-
szolgálni. Köszönjük a JászKenyér támogatását is. Ugyancsak köszönjük az ajándéktárgyakat és felajánlásokat a tombolához az Önkormányzatnak, Dr. Gedei Józsefnek, a Kis Herceg és a Koktél Divatáru tulajdonosainak, Tóth Tamás cukrásznak, a Palócz üdülõnek és valamennyi tagunknak, akik segítettek a sikeres lebonyolításban. A zenét a budapesti „Szív Duó” szolgáltatta. Reméljük mindenki jól érezte magát és jövõre ismét találkozunk egy ilyen jó hangulatú ebéden. Az 1998. augusztus 11én megválasztott vezetõség mandátuma lejárt, ezért 2003. szeptember 11én Vezetõségválasztó Köz-
gyûlést tartottunk. A régi vezetõségi tagok közül Pethes Zoltánné, Szundi Gyuláné, Dobos Andorné és Papp Károlyné nem vállalták a további munkát. Így helyettük új tagokat kellett jelölni. A Jelölõ Bizottságnak igen nehéz feladatot jelentett, hogy a közel 440 fõs tagságot felkeressék és kikérjék a véleményüket: kik azok, akik az elkövetkezendõ öt évben vállalják, hogy megválasztásuk esetén segítik az egyesület munkáját, fejlõdését. Az elmúlt öt év munkáját Legény Béláné leköszönõ elnök ismertette. Megköszönte minden volt vezetõségi tagnak az elmúlt évek munkáját, és kérte, hogy tapasztalatukkal segítsék az
Búcsú zaja szûnik, helyette tombol a zavaros Tápió. Zúg a hegyi lefolyó, duzzad a Tápió. Mint az orkán, söpör végig az áradat. Nincs akadály, mi felfogja, ömlik a víz mindent zúgva letarolva. Egymaga uralkodik amerre a szem ellát. Mindenütt vész és jajszó, szinte zúg a tengerré vált tajtékzó Tápió. Vad robajjal száguld meszsze, nem kímélve falvakat. Hidak rogynak össze a zúduló ár alatt. Házakba is betódul a víz.
újonnan megválasztandó vezetõséget. A beszámolót elfogadva a jelölõ Bizottság elnöke Bódis Ferenc ismertette a jelöltek névsorát. 11 jelölt volt és 9 fõs vezetõséget kellett választani. A választás szabályosan és a törvényeknek megfelelõen lezajlott, majd az elsõ vezetõségi ülésen megválasztottuk az új vezetõséget. Elnök: Legény Béláné Elnökhelyettes: Drapos Béláné Pénztáros: Faragó Béláné Titkár: Kókai Béláné, Darázs Kálmánné Tagok: André Béla, Ballagó Margit, Baranyi Sándorné, Tóth Béláné Számvizsgáló Bizottság tagjai: Nagy Gyuláné, Móczár Sarolta, Vass Istvánné Ezután az újra megválasztott elnök asszony valamennyi vezetõségi tagnak sok sikert, erõt, egészséget és jó munkát kívánt az elkövetkezendõ évekre. Reméli, hogy tudunk újat nyújtani a tagjainknak és mindig megfelelünk az elvárásoknak. Ehhez kérte a vezetõség hozzájárulását és segítségét. Az egyesület nevében: Kókai Béláné titkár
A szecsõi honvédséghez vészjelzés érkezik. Tíz önkéntes jelentkezik, fut az árhoz és még nem sejtik, hogy milyen kegyetlen gyászt hoz a kegyetlen Tápió. Több száz torokból hangzik a szó, hogy „Segítség”. Ide fiam, segíts testvér, a gyermekemet mentsétek meg. Emberfeletti küzdelmet vívtak a hõs katonák. Szomorú, hogy egyet közülük elsodort az ár, aki már nem tért vissza a laktanyába. Egy fekhely üresen maradt. Másnap napkeltekor találták meg Bogdán Flórián jászárokszállási lakos holttestét, aki életét áldozta azért, hogy életet mentsen. Ennyi a szomorú történet. Bogdán Flóriánt – akinek édesapja Miklós, tagja volt a Jászárokszállási Önkéntes Tûzoltó Egyesületnek, hadifogságban lelte halálát – a helyi temetõbe katonai pompával helyezték örök
nyugalomba. Bizonyára 40 év távlatából is sokan emlékeznek a végsõ tiszteletadásra. Sülysápon Bogdán Flórián nevét többek között utca is õrzi. Az ottani önkéntes tûzoltó egyesület Bogdán Flórián nevét viseli. A sülysápiak ez év szeptember 4én egy delegációval érkeztek Jászárokszállásra. Tagjai a sülysápi önkéntes tûzoltók és a település alpolgármester asszonya. A vendégeket Gergely Zoltán városunk polgármestere köszöntötte a tûzoltó õrszobán. A sülysápiak tûzoltó csapatzászlóval, a helyi önkéntes tûzoltók ugyancsak csapatzászlóval Drapos Béláné alpolgármester aszszonnyal együtt koszorút helyeztek el Bogdán Flórián sírjánál. Megható szavakkal idézte az eseményeket a sülysápi tûzoltók parancsnoka. A Jászárokszállási Önkéntes Tûzoltó Egyesület képviselõi szeptember 6-án részt vettek Sülysápon, Bogdán Flórián tiszteletére felállított kopjafánál, a Tápió partján rendezett megemlékezésen. A jászárokszállási tûzoltók, köztük a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tûzoltók Szövetsége elnöke, koszorút helyeztek el a kopjafánál, és díszõrséget álltak. Mintegy 30 fõs diák fúvószenekar és asszonykórus mûködött közre a megemlékezésen. A lakosság közül igen sokan jelen voltak. A szomorú eseményen a település polgármestere emlékezett. Bogdán Flórián tiszteletére állított kopjafa környékének ápolásáért két fõ oklevelet kapott. A rendezvényt követõen – ahol a Bogdán család képviselõi is jelen voltak – kötetlen beszélgetésre került sor a sülysápi tûzoltó egyesület parancsnoka lakásának udvarán. Bogdán Flórián hõsi halott emlékét továbbra is megõrizzük. Kovács S.
Találkoztunk... Harmadszor tartottunk általános iskolai osztálytalálkozót a helyi Deák Ferenc úti iskolában (ma gimnázium). Most augusztus 16-án rendeztük meg az 50 éves találkozót, ahol 29 fõbõl 20-an jelen voltunk. Kilencen sajnos már meghaltak. Hálával emlékeztünk volt igazgatónkra – Gyöngyösi Andrásra – és volt tanárainkra. Az ünnepséget közös ebéddel zártuk, két év múlva újra találkozunk.
Jászvidék
4
Új tanév – új kihívások Az utóbbi években látványosan megugrott a felsõoktatási intézményekben továbbtanulni vágyók száma. 1998-ig megkétszerezõdött, majd 1998 és 2002 között további közel harmadával nõtt. Így ma már elmondható, hogy az érettségizettek több mint 35 %-a fõiskolákon, egyetemeken folytatja tanulmányait. Az uniós csatlakozás küszöbén egyre fontosabbá válik, hogy a középiskolákban megszerzett tudás megfelelõ alapul szolgáljon a kívánt diplomák megszerzéséhez. Az iskolaév kezdetével a helyi Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóját, Vereb Andrást kérdeztem az intézményben folyó oktatásról. - Milyen létszámmal indultak kezdõ évfolyamok az idei tanévben? - Úgy vélem, hogy a beiskolázottságunkkal elégedettek lehetünk. Gimnáziumi osztályunk 34 fõvel, míg a szakközépiskolai képzés 22 fõvel indult az új tanévben. Szeretnénk a jövõben népszerûsíteni az általános iskolák számára az intézményben folyó szakközépiskolai oktatást. - Az elmúlt évek tapasztalatai alapján milyen arányú a felsõoktatásba szándékozó és a felvételt nyert tanulók aránya? - Büszkén elmondhatjuk, hogy diákjaink 80 %-a jelentkezik továbbtanulni, és azok 80-90 %-a felvételt is nyer, igaz nem minden esetben az elsõ helyen megnevezett intézménybe. Jól tudjuk, hogy ma már a fõiskolák és egyetemek egyre szélesebbre tárják kapuikat, egyre több diákot vesznek fel, így a középiskolákban folyó munka értékét nem csupán a fenti tény méri, hanem hogy megfelelõ alapot adjanak ahhoz, hogy a tanulók megállják a helyüket és eljussanak a diplomáig. Visszajelzéseink alapján a mi tanulóink nem csupán felvételt nyernek, a diplomát is megszerzik. - Gyorsan változó világunkban változnak az oktatással szemben támasztott követelmények is. Hogyan érinti a Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági
Vereb András a DFG és SZKI igazgatója mérni, hogy beiskolázási Szakközépiskolát a közkörzetünkben igénylik-e a oktatási törvény módotanulók és szüleik ezt a képsulása? zési formát. - A közelmúltban meg- Milyen kapcsolatban áll született új oktatási törvény az intézmény a környezõ isigazodik az Európai Unió kolákkal, intézményekkel? normáihoz, minden eddigi- Örömmel mondhatjuk, nél jobban figyelembe vehogy Jászárokszállás önszi a tanulók érdekeit. A kormányzata kedves kötegyakorlatban legszembetûnõbb változások a túlterlességeként éli meg középheltség csökkentésére iráiskolánk finanszírozását, nyulnak. A 9. és 10. évfoilletve a helyben mûködõ lyam óraszáma heti 2,5 órágyárak, termelõegységek, val csökkent, illetve a kétpénzintézetek anyagi támoszintû érettségi bevezetégatása is azt jelzi, hogy felsével az érettségi követelismerték a város és az ismények is sokkal körülhatákola kapcsolatának jelentõroltabbá válnak, középszinségét. Így ezeknek is köten könnyebben teljesítheszönhetõen az elmúlt évtõk lesznek. ben intézményünk látváA végzõsök idén utoljára nyos fejlõdésnek indult. Ez még hagyományos érettnem csupán a 27 millió ségi vizsgát tesznek, viforintos beruházással megszont a 11. évfolyam tanuépült szociális blokkot jelói már az új kétszintû érettlenti, de megújult az épület ségire készülnek, amelyet fõbejárata, felújítottuk az az emeltszintû érettségire emeleti termeket, korszerûfelkészítõ órákkal segítünk. sítettük a kémia szertárat, További változást jelent, további számítógépeket és hogy 2004. szeptember 1szoftvereket vásároltunk. tõl a módosított közoktatási Jó a kapcsoltunk a környetörvény lehetõvé teszi, zõ iskolákkal, nyitottak vahogy a gimnáziumok és gyunk egymás felé, figyeszakközépiskolák kilencelemmel kísérjük egymás dik évfolyamon nyelvi elõrendezvényeit. A jó együttkészítõ osztályt indítsanak, mûködést bizonyítja, hogy ahol intenzív idegen nyelvi kilenc intézménnyel közöfelkészítést kapnak a tanusen egy 100.000 eurós lók. Ez a kötelezõ tanórai Phare pályázat nyertesei foglalkozások 40 %-át teszi vagyunk. A pályázatot az ki, míg a fennmaradó idõ Európai Unió és a Magyar jelentõs részét informatikai Köztársaság támogatja. Léismeretek elsajátítására, nyege, hogy középiskoképességfejlesztésre, a lánkban 120 órás, ingyemegszerzett tudás megszines, akkreditált továbbképlárdítására fordítják. Ezt zési program indul középiskövetõen a 10. évfolyamon kolai tanárok számára a kezdõdik meg a hagyomá„Vállalkozói készségek fejnyos középiskolai oktatás, lesztése a középfokú és felés a tanulók a 13. évfolyam sõoktatásban” címmel. elvégzése után tesznek - Köszönöm a beszélérettségi vizsgát. A követgetést! kezõ hetekben fel fogjuk - M.N.M. -
Jótékonysági Tolerancia Bált rendeztünk 2003. augusztus 16-án rendezte meg elsõ jótékonysági tolerancia bálját a Jászárokszállási Kisebbségi Önkormányzat. A bál szervezõje jómagam Czuczu Márta a pénzügyi bizottság elnöke voltam. Elmondhatom, hogy a bál nagyon jól sikerült. Körülbelül százan jelentek meg ezen a rendezvényen. Különbözõ településekrõl érkeztek. Jászalsószentgyörgyrõl a Hagyományõrzõ tánccsoport, akik fellépésükkel megint nagy sikert arattak, mint látható július
19-én a Roma napi rendezvényünkön is. Meghívásunknak eleget tett Jászberény, Jászapáti és Jásztelek Kisebbségi Önkormányzata és jelen voltak a helyi városi képviselõ-testület tagjaiból is. Véleményem szerint mindenki jól érezte magát. Volt a bálon táncverseny, tombolahúzás is. Amint azt ígértük, a bevételt azok között a nagycsaládosok között fogjuk szétosztani, ahol a gyermek rászorul a segítségre. Köszönöm támogatóink segítségét: Coop Áruház, Ka-
nyar ABC, Pék sütõüzem, Gonda Csaba kereskedõ, Tóth Tamás cukrász, Mûvelõdési Ház, Városi Könyvtár, Ipartestület, Diósi Imre fuvarozó, Bódis Ferenc vállalkozó, Bozóki László, Rubint Róbert kereskedõ, Kábel TV és még nagyon köszönöm azok munkáját, akik a rendezvény alatt segítséget nyújtottak. Remélem jövõre, 2004ben is ilyen jól fog sikerülni a jótékonysági bál, és még többen fognak eljönni rendezvényeinkre! Czuczu Márta
2003. szeptember 25.
Ahogyan én látom... A hónapok során jónéhányan megkerestek a helyi önkormányzati képviselõk tevékenysége (elérhetõsége) és javadalmazása ügyében – vagy mondjuk – ürügyén (nem negatív értelemben). Jónéhányan – ez nálam tíz-tizenöt választópolgárt jelent – megkerestek és úgymond „megfogott” a dolog. Szembesültem azzal, hogy az általam ún. „hétköznapi emberek”-nek titulált választópolgárok milyen leegyszerûsített módon látják a települési képviselõk tevékenységét. Érdekes módon ítélik meg a munkájukat (felelõsségüket), többen szóba hozták javadalmazásukat (tiszteletdíjukat) is. Ez utóbbit – már ami a helyszínt illeti – teljesen spontán módon beszéltük meg. Mit mondjak, ütköztettük a véleményünket, ezután nem jutottunk közös nevezõre, hiszen négy hölgy (asszony) volt a beszélgetõpartnerem. K. G.né a képviselõk elérhetõségét firtatta, míg G. L. „komplex módon” érvelt a témát illetõen. Még mielõtt bármit is írnék a képviselõkrõl, tevékenységükrõl, javadalmazásukról, a lap nyilvánossá-
gát felhasználva a következõt kell elõrebocsátanom: Nekem messzemenõen nem tisztem – nem lehet a tisztem – a helyi képviselõk tevékenységének, felelõsségének és tiszteletdíjának e lapon keresztüli ismertetése. A települési képviselõk – széles e hazában, így Jászárokszálláson is – a vonatkozó törvényekben leírtaknak megfelelõen végzik tevékenységüket, kapják javadalmazásukat. A törvény többek között azt mondja, hogy a települési képviselõ a település egészéért (esetünkben tehát nem egy-egy körzetért) vállalt felelõsséggel képviseli választóinak érdekeit. A helyi önkormányzás joga a választópolgárok közösségét illeti meg, de mi választópolgárok e jogunkat az általunk megválasztott képviselõ-testület útján gyakoroljuk. Véleményünk persze lehet ezügyben, a képviselõk bármelyikének elmondhatjuk – ha akarjuk biztos megtaláljuk õket – és akkor õk a köz érdekében legjobb belátásuk szerint intézkedni fognak. Ja és még egy dolog, ami szerintem lényeges. Egyik beszélgetõpartnerem (G. L.) azt mondta, õ bizony visszaállítaná a régi
rendet, hogy tudniillik körzetekre osztaná a várost, így könnyebb lenne elérni (számonkérni, mondta õ szó szerint) a képviselõt. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy kampánya során egyik képviselõnk is szóba hozott valami ehhez hasonlót. Tisztelt Olvasóim, ez a jelenlegi törvények szerint – városunkban – nem valósítható meg, ráadásul ez ma a települési képviselõk jogai gyakorlásának korlátozását jelentené. Sommázásként én azt gondolom, ezügyben a jelenlegi törvényi szabályozás elfogadható (én sem tartom persze teljesen töké-letesnek) és akkor cselek-szünk helyesen, ha gond-jainkkal, bajainkkal, esetleg javaslatainkkal megkeres-sük a képviselõket, segítve ezzel Jászárokszállásért végzett munkájukat. Négyévenként pedig mis választópolgárok is (van még három évünk gondolkodni) a lehetõ legnagyobb felelõsséggel döntünk az urnák elõtt arról, hogy kik legyenek azok, akikre újabb négy évre településünk „sorsát” rábízzuk”. Bolyós Pál
Tudósítás az árokszállási Fehér Házból (Folytatás az 1. oldalról) ...azok a milliárdosok tartanak terepszemlét, akik igényt tartanak hasonlóra a jászágói termélmedencés luxus magánvilla területen. Ez a 2000. évi 20 db 50 milliós beharangozástól eltérhet. Jelenleg kevesebb, de de nagyobbak felépítésére lehet számítani, s nyilvánvalóan drágábbak. Amikor ezeket az információkat kapom, ugyanabban a szobában ugyanolyan körülmények között ülünk Kóczián Zoltánnal, mint három éve. Az édesapa dr. Kóczián János szobájában, ahol akkor is, most is a mennyezeten látszik a korábbi beázás nyoma, pe-reg a festék, s kilátszanak a szobafal vályogtéglái, s e-köré épült a városközpont képét meghatározó fehér villakúria. Bármily furcsa is, ez az épület egy lakásbõvítés, átalakítás eredménye. – Van olyan jogszabály,
amely azt mondja, ha valamennyi rész megmaradt a régi házból, akkor az új épület átalakításnak számít. – Ezt már Kóczián Zoltán mondja arra a kérdésemre válaszolva, hogy ez még mindig átalakításnak számít-e. A késés okára rákérdezve pedig a következõket válaszolja: – Lebecsültük a feladatot, amit az épület megépítése jelentett. Be kellett látni, hogy nehéz azt a minõségi szakmunkát megtalálni, aki ezt el tudja végezni, el tudja vállalni. Magam is tudatosan lassítottam az építkezést, hogy a lényeges részeknél jelen tudjak lenni: az épület az eredeti elképzeléstõl nagyobb igényességgel épült meg. Ha ma egy kulcsrakész ház négyzetméterenkénti értékét 200 ezer forintban állapítják meg, itt 400 ezerrõl kell beszélnünk. Az építkezést általában fordítva folytaják le. Elõször a belsõ lakhatás megteremtésére törekszenek, azután
következik a külsõ kép kialakítása. Ebben az esetben igyekeztünk elõször a külsõ képet véglegesre formálni a saját kényelmem rovására is. Itt tartózkodásom alatt most már hat éve egy 25 m2-es faházban alszom a város üdülõövezetében. Az itt dolgozók érzik az épület különlegességét és szeretik ezt a munkát. Bíznak a folytatásban. Módszerek és struktúrák találkoztak és vizsgáztak itt. Ez az elsõ épület a sorban egyben tanulóépület is volt. - Milyen érzésekkel kerültek ki a zászlók a villa tetejére augusztus 20-ra? - Nagy gondossággal készült az esti kivilágítás is. Az ember prezentálni akarja a város felé az épület elkészültét. Meggyõzõdésem, hogy egy ilyen építkezés ugyanúgy a városé, mint a tulajdonosé és az építõké egyaránt. Az épület tulajdonosa csupán a múló idõ pillanatnyi résztvevõje. - and -
Rendõrségi krónika Nyomozást folytatunk ismeretlen tettes ellen, aki augusztus 21-re virradó éjjel ablakbetöréssel bejutott a Vasút utca egyik lakóházába, és onnan eltulajdonított egy Thomson típ. mini hifi-tornyot, amivel 25.000 Ft kárt okozott.
délelõtti órákban ismeretlen tettes a tulajdonos átmeneti távollétét kihasználva betört a Munkácsy utca egyik lakóházába, és eltulajdonított 65.000 Ft készpénzt. Az ügyben nyomozás indul.
Szeptember 18-án a
A Széchenyi utcán a tápkeverõ elõtt õrizetlenül
hagyott tehergépkocsi nyitott állapotát használta ki ismeretlen tettes szeptember 19-én 9 óra körüli idõben. Elvitte a fülkében hagyott autóstáskát, amiben a sofõr és a jármû iratai, valamint 4.500 Ft készpénz volt. Az ügyben javasoltuk a nyomozás elrendelését. R. Gy.
Jászvidék
2003. szeptember 25.
Az új káplán bemutatkozó sorai
Dicsértessék a Jézus Krisztus! Barta Csaba vagyok. 1976. január 5-én születtem. Magyarország abaúji térségébõl származom. Szülõfalum neve Baktakék, szüleim ma is ott élnek. Középiskolámat Miskolcon végeztem, majd az Egri Hittudományi Fõiskolán folytattam tanulmányaimat. A szemináriumi évek a jókedv, a barátság, az imádság és az igazi pappá-formálódás jegyében teltek el. A szentévben, 2000-ben szenteltek pappá, többek között az itteni elõdömmel,
Sztancsik Tamás évfolyamtársammal együtt. Elõzõ szolgálati helyem Vizsoly volt; ahonnan eljövet szép emlékekkel és sok kedves emberrel a szívemben érkeztem Jászárokszállásra augusztus 1-én. Az itt eltöltött közel két hónap után úgy érzem, hogy befogadtak és szeretnek. Örülök, hogy az eddigi szolgálatomhoz képest itt több a fiatal, nagyobb a közösségi és a plébániai élet; s így bár több a munka is, mégis Szent Pállal együtt vallhatom: „mindenre van erõm abban, aki erõt ad nekem” (Fil 4,13), csak kérni kell. Kérem a kedves testvéreket, hogy imádkozzunk egymásért, kérjünk egymás számára nagyon sok erõt és kegyelmet, hogy közösen építve Isten országát és hirdetve Krisztus Evangéliumát, mindannyian betölthessük keresztény szolgálatunkat és hivatásunkat az õ ereje által. Testvéri szeretettel Barta Csaba
„Megismerni és elfogadni egymást”
Déli harangszó Jászárokszállásról 2003. szeptember 15-tõl egy hétig minden délben a jászárokszállási római katolikus templom harangja szólt a Kossuth rádióban. Csõke István képviselõ közremûködése révén a harangszó melletti tájékoztatóból egy ország ismerkedhetett meg városunkkal. A harangozás és a történelmi emlékezet minden nép történelmében szorosan egybekapcsolódott. Mindenki tudja, hogy a déli harangszó Hunyadi János 1456. évi nándorfehérvári gyõzelmére emlékeztet. Kõszegen minden nap 11 órakor szól a harang, mert Jurisich Miklós 1532ben ekkor védte meg a várat I. Szulejmán ostromától. Szegeden minden évben III. 12-én emlékeznek az árvíz betörésének évfordulójára. A Mohács elõtti idõszakból a mai Magyarország területén alig két tucat, Erdélybõl szerencsére 250 mûködõ harang volt. A modern kor elõtti emberek számára a mindennapi életben a harang roppant jelentõséggel bírt. A szakralitás és a népi vallásosság határán állva már Nagy Károly 801. évi rendelete óta beosztotta a mindennapokat, védte a közösséget az
– ez legyen a jövõ iskolájának jelszava A cigányság egyetlen esélye ahhoz, hogy a többségi társadalom egyenrangú partnerként kezelje, az a tanulás. A 60-as, 70-es évekhez képest jelentõsen megemelkedett a „roma” tanulók száma. Gimnáziumban és fõiskolán is tanulnak roma diákjaink, azonban a többségük még mindig szakközépiskolákban, szakmunkásképzõkben folytatják tanulmányaikat. (Természetesen õk sem lebecsülendõk.) Azt gondolom, ahhoz, hogy valaki továbbtanuljon, kellõképpen kell, hogy szeresse az iskolát, tanárait. A gyerek kíváncsisággal vegyes rémülettel lépi át az elsõ osztály kapuját, mert érzi, valami meghatározó és visszafordíthatatlan veszi kezdetét. Ha megértik õt, ha megismerik egyéniségét, akkor nagyobb az esélye. Ha nem, menthetetlenül odavész. A legfontosabb az iskola. Minden ott dõl el. Ha segít, az a lökés egész életre szól. A kudarc szintúgy. Az elsõ pont tehát a megismerésé. Nem elég megismerni, megismertetni és megérteni kell a másságot, annak minden szépségével és különbözõségével együtt. Az elõítéleteknek kitett gyerekek, maguk is telve elõítéletekkel, folyamatosan elhagyják az egyetlen kitörési pontot és magukra ma-
radnak. Ezt az oldást pedig az általános iskolában kell megkezdeni. Ott ebben a korban a legérzékenyebb a gyerek, itt dõl el a pályaválasztás, itt indul el az élet. Tehát legfontosabb szövetséges a pedagógus és a szülõk. Minden ember egyszeri és megismételhetetlen lény, senki máshoz nem hasonlítható tulajdonságok hordozója. Nem vagyunk egyformák sem bõrszínben, sem családi háttérben, sem képességekben, és ez a másság teszi kerek egészszé életünket. Amikor az iskolapadban együtt ül cigány és nem cigány gyerek, akkor csak az számítson, ki mennyit akar tanulni. Aki pedig sokat szeretne, legyen rá módja. A tolerancia sokat segíthet a közös együttgondolkodásban. Ne legyenek elõítéletesek az emberek. Az elõítélet – írja Aranson – „olyan attitûd, amely téves, vagy nem teljes információkból származó általánosításokon alapul”. Megismerni és elfogadni egymást. A társadalomnak minden esetben az oktatásra kell, hogy irányítsa figyelõ tekintetét, mert itt dõl el az a nagy kérdés, hogy a jövõ elvárásainak miként felelnek meg a „romák”. Pál Béláné
5
„egy harang alatt élõket” a természeti csapások, vagy a dúló ellenség ellen. Tudósította az ott élõket születésrõl, halálról, egyházi ünnepekrõl. A harangozás, miként a harang is, megszentelt cselekmény volt, ezért a harangszó hallatán a régi szokás szerint a férfiak levették kalapjukat, a nõk keresztet vetettek magukra, a fegyveres testületek tagjai pedig tisztelegtek. Vihar közeledtekor szintén harangoztak, hogy az emberek imádkozzanak Isten irgalmáért, hogy erejével távoztassa el a vihart. A harangszónak gonoszûzõ szerepet is tulajdonítottak, ezért pestisjárványok idején megkongatták a harangokat. Hasonlóan tették vihar, égiháború idején. Különösen a nagypénteki jégfelhõtõl féltek, mert akkor nem volt szabad harangozni. A harangokat tûz vagy rablótámadás esetén félreverték. A jelzést halló lakosok mindegyike büntetés terhe mellett köteles volt résztvenni a tûz oltásában, ill. a bûnözõk kézrekerítésében. Este „takarodóra” vagy „nyugalomra” való harang után a kocsmárosok már nem szolgálhatták ki a vendégeknek a szeszes italt. Ti-
los volt az utcán hangoskodni, indokolatlanul járkálni. A tilalom megszegõit elzárással, vagy megpálcázással büntették. A harang a templomi hagyományos alkalmakra hívja, szólítja híveit: szentmisére, egyházi szertartásra, összejövetelre, körmenetre, hívõ halálakor temetésre (lélekharang). A halottaknak való harangozáskor aszerint harangoztak, hogy férfi, nõ, vagy gyerek volt a halott, más-más sorrendben szólaltatták meg a harangokat. A harangszó ég és föld között teremt kapcsolatot, a szakrális és az evilági szférát kapcsolja össze. Egybegyûjti és mozgósítja a híveket, hogy imádságaikkal egy szent cél sikerét mozdítsák elõ. A pápa már az elsõ keresztes hadjáratok idején reggeli és esti harangozást rendelt el. A harangoknak azonban inkább félnivalójuk volt a háborúktól: A török háborúk alatt, az 1848-49-es szabadságharc alatt, de fõleg az elsõ és második világháborúban – noha ekkor már mûemlékoltalom alatt álltak – a harangok jelentõs százaléka ágyú formájában jelent meg a harctereken. Erre a sorsra jutottak a mi harangjaink is az öreg ha-
rang (1893. 1200 kg) kivételével. 1927-ben a régiek pótlására 3 új harangot szenteltek fel és helyeztek el a toronyban. A legnagyobb 660 kg, a következõ 320 kg, a harmadik harang 140 kg Jézus Szíve relief képével „Jézus Szentséges Szíve irgalmazz megholt híveidnek” felírással. Ezt a harangot egy önzetlen házaspár öntette 12 millióért. Erkölcsi értékét növeli, hogy a házaspár kérte, hogy nevük maradjon titokban. A felszentelés és elhelyezés után a 90 millión felüli öszszegû 4 harang este gyönyörû mollban zengett az elesett katonák emlékére. A II. világháborúban is természetesen hasonló sorsra jutottak harangjaink. 3 helyreállítása megtörtént, a 4-ik még hátravan. A fõesperes úr elméleti terve a 4-ik 7,5 mázsás harang pótlására megvan. Hangja a másik hárommal együtt lenne teljes. Elkészítése, visszahelyezése 5 millió forintba kerülne. Rajtunk, civil szervezeteken, egyéni adományozókon múlik, hogy ismét együtt zengjen a 4 harang felújított szép templomunkban. Gyõzõ Gyula ny. középisk. igazgató
Civil-terápia Már többen és többször megfogalmazták azt a – mondhatnánk – nyilvánvaló tényt, hogy a rendszerváltás óta alakult különbözõ civil szervezetek fontos szerepet töltenek – tölthetnének – be a társadalomban. Ezzel egyetértenek kormányzati és önkormányzati vezetõk, politikusok és gazdasági vezetõk egyaránt. (Különösen választások táján.) De valahogy ezzel ki is merült a témával való foglalkozás, és a szólamok terérõl igen ritkán lépnek át a cselekvés terére. Talán azért, mert nem tagjai azoknak az élõ és tevékeny szervezeteknek, amelyekrõl beszélnek. Aki viszont tagja valamely szervezetnek – vagy akár többnek is –, az bizonyára tapasztalta már maga is, hogy egy-egy jól mûködõ szervezet mennyire össze tud kovácsolni különbözõ embereket. (De ennek most nem akarom a szociál-pszichológiai okait boncolgatni.) Lévén hogy magam is tagja vagyok egy-két civil szervezetnek, így saját tapasztalatom alapján írom megállapításomat: Legutoljára a Nyugdíjas Egyesület 10 éves évfordulójának ünnepségén volt szerencsém részt venni. A
vezetés igazán kitûnõen és már-már profi módon rendezte meg a kerek évforduló megünneplését, eleget téve a formaságoknak éppen úgy, mint a kellemes hangulat megteremtésének. Ez utóbbinak persze volt egy budapesti testvér civil szervezettõl itt nem elõször megforduló vezetõi és az õket most is elkísérõ két (kettõ) fõbõl álló zenekar is. Ez a kis létszámú zenekar ismét csodálatos hangulatot varázsolt ezen a délutánon is. (mint mondják, a helyi árak kétharmadáért!) S ezt a jelzõt nem udvariasságból használom most, hanem azért, mert valóban annak éreztem, s érezték azok is, akik ott részt vettek. Az ilyen zenére szokták mondani, hogy
„megbizsergette minden porcikáját”. Viszont óriási különbség van egy 25 éves „porcika” és egy 65 éves „porcika” bizsergetése között! Az elõbbit természetesen könnyû, az utóbbit természeténél és koránál fogva sokkal nehezebb. Sokat hallottam már a zene jótékony hatásáról, mely ellazít, andalít, sõt gyógyít. Hallottam az Amerikában divatos csoportos terápiáról, de hallhattunk a különbözõ keleti szavakkal nevezett táncszerû mozgásterápiáról is. Így most mintha az egészet együtt láttam volna hatni. Engem csodálattal vegyes ámulatba ejtett, hogy minden szervezés, noszogatás nélkül a jelenlévõk közül egyre többen adták át
magukat a zene és a mozgás együttes hatásának, és mozogtak, táncoltak, és lehunyt szemmel szinte lebegtek párban, csoportban vagy egyedül. Nem fogta vissza õket az „itt fáj, ott fáj, mindenütt fáj” panaszáradat, ami mindenkinek van bõven – hiszen ismerem õket. De nem gátolt senkit a berögzõdött rossz konvenció, a „mit szólnak hozzá mások!” ismert visszahúzó kolonc sem. Kedves és szép látvány volt, mert érzõdött rajta az Életigenlés, az õszben sem feledett tavaszi és nyári virágzás megõrzött öröme. Ilyen pillanatok ellesésekor lehet ráébredni, hogy mennyire fontosak a civil szervezetek, ahol tagjai ha rövid idõre is, de meg tudnak feledkezni az élet súlyáról, a szaporodó bajokról és a csalódásokról, ahol tudnak egymásra mosolyogni – akik még akarnak, és nem az önsajnálat tölti be a hosszabbodó órákat. Ezért és az ehhez hasonló megfogalmazásokért használtam cikkem elején a kissé érthetetlennek tûnõ kifejezést, hogy: civil terápia. Bi.
Jászvidék - Hirdetés
6
Tisztelt Gazdálkodók! Az aszály okozta hozamkiesés utáni támogatás igényléséhez a nyomtaványok megérkeztek, benyújtási határidõ: 2003. november 30. Az igénylés a teljes betakarítás után, a végleges terméseredmények ismeretében adható le! Kérem, hozza magával a területalapú növénytermesztési támogatás igénylõlapját is! Kovács Zoltán falugazdász
Tisztelt Árokszállási Lakosok! Az elmúlt héten az MSZP országos kampányt indított, melynek célja az volt, hogy az elmúlt egy évben, és a nyári idõszakban felgyülemlett, az ellenzék által felgyülemlett rágalmakat tisztázza, helyére tegye. Van olyan utca, ahol a postaládákban már megtalálhatták az általunk terjesztett kék színû füzet, reményeink szerint az elmúlt vasárnap (21) estére minden házhoz eljut. Emellett találkozhattak velünk a piaci napokon, szombaton, kedden és csütörtökön a reggeli órákban a Profi elõtt, ahol szintén ezeket a füzeteket osztottuk. Ezúton szeretném megköszönni a kedves fogadtatást, és az ott elhangzott kritikát is. Az említett tisztázáson kívül az is célunk volt, hogy Önök elmondhassák véleményüket, hogy kapcsolatot tudjanak velünk teremteni. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megkérjem Önöket, ha bármily en véleményük van, nyugodtan keressenek meg bennünket, mi kíváncsiak vagyunk az Önök véleményére.
Jászárokszállás Város Képviselõ-testületének Egészségügyi-, Szociális és Családvédelmi Bizottsága tájékoztatja városunk eljáró diákjait, hogy ebben az évben is lehetõségük van tankönyvtámogatás igénylésére, amennyiben az oktatási intzéményben ilyen jogcímen támogatásban nem részesültek. A támogatáshoz érvényes iskolalátogatási bizonyítvány szükséges és igazolás arról, hogy az oktatási intézmény tankönyvtámogatásban nem részesítette. Az igazolások beadási határideje: 2003. október 31-e, melyet a Polgármesteri Hivatal „B” épület Szociális és Családvédelmi Csoportjánál lehet benyújtani. A határidõ elmulasztása jogvesztõ. Jászárokszállás Város Képviselõ-testületének Egészségügyi-, Szociális és Családvédelmi Bizottsága
A Hamis Vádak és a Tények címû füzet összefoglalása: A Medgyessy-kormány eddigi mûködése alatt minden korábbinál jobban javultak a munkavállalók, a nyugdíjasok, a gyermeket nevelõ családok életkörülményei. A kormány számos, fontos lépést tett az ország hosszú távú fejlõdése érdekében is. Az eddig elért eredményeket a Fidesz az emberek félrevezetésével akarja lerontani. A Fidesz állításai ellent mondanak a tényeknek. Ezeket az álságos hazugságokat nem mi, a Magyar Szocialista Párt politikusai leplezzük le, hanem maguk a tények. Ezért összegyûjtöttük azokat a legfontosabb adatokat, amelyek tükrözik a kormány valós eredményeit és egyben nyilvánvalóvá teszik a Fidesz hazugságait. A kormány 50 %-kal emelte a közalkalmazottak bérét. 2002. szeptemberétõl 650 ezer ember – köztük orvosok, ápolók, pedagógusok, szociális munkások – keresete emelkedett átlagosan 50 %-kal. Ilyen arányú, egyszeri bérnövekedésre még nem volt példa. Ennek köszönhetõen a közt szolgáló dolgozók munkáikért nem csupán erkölcsi elismerést, de végre anyagi megbecsülést is kapnak. A bérek vásárlóereje 2 év alatt 25 %-kal emelkedik – a Fidesz-kormány elsõ két évében ez az arány 4 % volt. Egy átlagos keresetû dolgozó ma 25 ezer forinttal többet vis z haza, mint két évvel korábban: az infláció mérséklõdésének köszönhetõen ez 25 %-os reálnövekedés. A kormány eltörölte a minimálbér adóját. Ez az intézkedés 6 ezer forinttal növelte a legkevesebbet dolgozók nettó fizetését. A szocialista többségû kormány nem a legnehezebb helyzetben lévõk rovására emeli az adókat, hanem igazságo sabbá teszi a közteherviselést. Ennek köszönhetõen nem csupán a minimálbért keresõk, de az átlagos keresetûek adóterhei is csökkennek. A bérek növekedése mellett nõ a foglalkoztatottak száma. Tavaly óta ismét több munkahely jön létre, mint ahány megszûnik. 2003 küszöbén 56 ezerrel több embernek volt munkája, mint egy évvel korábban. Egyre nagyobb számban keresnek állást azok a munkanélküliek, akik korábban reménytelennek érezték helyzetüket – jól mutatja ezt az aktív munkanélküliek számának 12 ezres növekedése. A kormány lépései nem csupán az aktív korúak, d e a nyugdíjasok helyzetét is jelentõsen javították. A Medgyessy-kormány kifizette a nyugdíjasoknak azt a 19 ezer forintot, amit a Fidesz 1999-ben megvont tõlük. 2 év alatt 17 %-kal emelkedik a nyugdíjak vásárlóértéke: közel négyszer olyan gyorsan, mint az Orbán-kormány elsõ két évében. 2003 novemberében a nyugdíjasok megkapják a 13. havi nyugdíj elsõ részletét és 25 %-kal nõ az özvegyi nyugdíj. A családok helyzetének javítása az MSZP és a kormán y egyik legfontosabb célja. E szellemben növelte a kormány 28 %-kal a családi pótlékot, amit a Fidesz-kormány négy éven át egyetlen fillérrel sem emelt. Az anyasági támogatás, a GYES és a rászorultak rendszeres gyermekvédelmi támogatása szintén emelkedett. Az iskolakezdés terheinek enyhítésére bevezette a kormány a 13. családi pótlékot, amit augusztusban kézhez is kaptak a szülõk. Az esélykülönbségek csökkentése érdekében idén mintegy 700 ezer gyer-mek kap ingyen tankönyvet, 2005-ebn pedig már az összes közoktatásban tanuló diák több mint fele. Most szeptembertõl közel 140 ezer rászoruló óvodás ingyen étkezhet. Ingyenesen tehetnek számítógépes és nyelvvizsgát a szak- és középiskolások. 30 %-kal nõtt az egyetemisták és fõiskolások ösztöndíja, míg az elõzõ kormány egy fillérrel sem emelt. A diákhitel-rendszer kiszélesítésével, demokratizálásával tovább nõttek a tanulók lehetõségei és megkezdõdött az oktatási intézmények felújítási programja is. A lakásépítési kedvezményt átlagosan 30 %-kal növelte a M edgyessy-kormány, ezzel növelve az otthonhoz jutás esélyét, az alacsonyabb jövedelmû fiatalok számára. Új kedvezményként a két gyermeket vállaló pároknak járó támogatást megelõlegezi a kormány. A lakáshitelekhez nyújtott támogatások igazságosabbá váltak, a tehetõsebbek helyett az állam a fiatalokat és a valóban kispénzûeket támogatja. A mezõgazdaságban az elmúlt négy év rohamos rombolás helyett a Medgyessykormány megkezdte az építkezést. A kormány 2003-ban 21 %-kal, 194 milliárd forintról 235 milliárd forintra növelte az agrár és a vidékfejlesztési támogatásokat. Emellett 60 milliárd forinttal segítette a gazdákat adósságaik rendezésében . Az idei rendkívüli aszálykárok enyhítésében is számíthatnak a gazdák a kormány segítségére. Az MSZP vezette kormány egy év alatt 27,5 milliárd forint támogatást, több mint kétszer annyit fizetett ki az anyagi kárt szenvedett gazdáknak, mint a Fidesz-kormány négy év alatt. Az adókedvezmények növelésével tovább csökkentek a gazdák terhei. Míg a Fidesz három éven keresztül csak beszélt az autópálya építésrõl, addig most a 2006-ig szóló tervek megvalósításához szükséges munkálatok az érintett útszakaszokon már nagy erõvel folynak. 2006-ig a jelenlegi 633 km gyorsforgalmi úthálózatot 420 km-rel, 70 %-kal bõvül. A kormány 420 km új autópályát és autóutat épít meg és ad át, további 425 km lesz építés alatt, és újabb 800 km elõkészítése kezdõdik meg. Az elkövetkezõ három évben tovább épül az M0-s, az M3-as Nyíregyházáig bõvül, az M30-as 2004-ig eléri Miskolcot, az M35-ösön 2006-ra Debrecenig lehet majd eljutni, az M5-ös 2006-ig megépül Szegedig, az M7-es végigmegy a Balaton déli partján, a 6-os út gyorsforgalmivá szélesedik Dunaújváros és Budapest között. Az MSZP kormány több százezer kis- és középvállalkozás megerõsödését és fejlõdését segíti. Mérséklõdtek a vállalkozások adóterhei: 22 %-kal csökkent a tételes egészségügyi hozzájárulás, ami 40 milliárd forint megtakarítást jelent a vállalkozóknak, az adómentes fejlesztési tartalékképzés, a gyorsított amortizáció lehetõsége és a kisvállalkozói kedvezmény bõvülése további mintegy 30 milliárd forint jövedelmet hagy a vállalkozásoknál, az EVA több mint 60 ezer kisvállalkozás adó- és adminisztrációs terheit könnyítette. Az elõzõ négy évben a vállalkozások versenyfeltételeinek javítása helyett – a sokat emlegetett Széchenyi-terv ker etében – csupán néhány ezer vállalkozó között osztották szét az adóf izetõk tízmilliárdjait. A Medgyessy-kormány viszont igazságosan utalja ki a támogatásokat. 150 milliárd forintos hitelprogram indul a technológiai felzárkóztatásra, ezen belül is elsõsorban a kisvállalkozások fejlesztésére, 40 milliárd forintos hitelprogramot hozott létre az állam a vállalkozások tõkepótlására, és 10 milliárd forintból segíti a magyar vállalkozók határon túli beruházásait. Mindezek az adatok bárki, még a Fidesz képviselõi számára is elérhetõek. Mindenesetre úgy gondoljuk, hasznos lehet, ha a valós adatokat a fenti módon összegyûjtve mutatjuk be azokat az eredményeket, amiket a Medgyessy-kormány eddigi mûködése során az emberek életének jobbításáért – a Fidesz minden igyekezete ellenére – elért. (MSZP Internet szerkesztõség 2003. szeptember) Tóthné Edelényi Réka – Az MSZP helyi szervezetének elnöke
Tájékoztató
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázatra Az Oktatási Minisztérium a 2004. évre is meghirdette a Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot jelenlegi felsõoktatási hallgatók, illetve felsõoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. Jászárokszállás Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete döntött arról, hogy csatlakozni kíván az ösztöndíjpályázat 2004. évi fordulójához is, ezért kiírta az „A” és „B” típusú pályázatokat. Az ösztöndíjra az önkormányzat területén állandó lakhellyel rendelkezõ, hátrányos szociális helyzetû, jelenleg felsõoktatási intézményben tanuló, vagy továbbtanulni szándékozó érettségi elõtt álló fiatalok jelentkezhetnek. A pályázati kiírás teljes szövege megtekinthetõ a Polgármesteri Hivatal hirdetõtábláján, a szükséges nyomtatványok a Hivatal Hatósági Irodájában szerezhetõk be. A pályázat benyújtási határideje: 2003. október 22. Polgármesteri Hivatal
A személyi jövedelemadó 1 %-ából az APEH elõzetes tájékoztatása szerint várhatóan a Jászárokszállás Város Tehetségért Alapítvány 240.059 Ft, míg a Jászárokszállás Városáért Alapítvány 2.242 Ft összeget kap. Az alapítványok kuratóriumai ezúton is köszönik a támogatók áldozatkészségét, a továbbiakban is várják segítségüket. J.szállás, 2003. szeptember 18.
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett halottunk
SURÁNYI JÁNOS
végsõ búcsúztatásán megjelentek, koszorúikkal, részvétnyilvánításaikkal fájdalmunkban osztoztak. Köszönet háziorvosunknak, dr. Mann Ildikónak odaadó munkájáért. „Küzdöttél, de már nem lehet, kegyetlen betegség elvette életed. Szeretetben, szenvedésben szíve holtra fárad. Én Istenem adj nyugalmat drága jó páromnak.”
Szeretõ felesége és családja
2003. szeptember 25.
Közérdekû tájékoztató (2003. október) Orvosi ügyelet 29-05. dr. Mann Ildikó, Széchenyi u. 30. T.: 431-077 06-12. dr. Kovács Pál, Rákóczi u. 1. T.: 431-183 13-19. dr. Gyenes Miklós, Kisfaludy u. 11. T.: 431-021 20-26. dr. Váradi István, Lehel u. 28. T.: 431-166 27-02. dr. Tóth Tímea, Kisfaludy u. 13. T.: 431-155 Ha az ügyeletes orvos lakásán nem érhetõ el, akkor a 06 (20) 980-6600 hívószámon hívható. Gyógyszertári ügyelet 04-05. Szent Margit Gyógyszertár Rákóczi u. 9. T.: 531-010 11-12. Szent Margit Gyógyszertár Rákóczi u. 9. T.: 531-010 18-19. Agora Gyógyszertár, Posta köz 1. T.: 531-980 23. Szent Margit Gyógyszertár Rákóczi u. 9. T.: 531-010 25-26. Agora Gyógyszertár, Posta köz 1. T.: 531-980 A gyógyszertári ügyelet szombaton 12 órától hétfõ reggel 7.30 óráig tart. Hétköznap a gyógyszertárak 18 óráig tartanak nyitva, szombaton 12 óráig. A Jászvidék következõ számának lapzártája 2003. október 22-én, szerdán lesz.
„Az emberek tanítva tanulnak” (Seneca) A jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 120 órás akkreditált tanfolyamot indít középiskolai tanárok számára Vállalkozói készségek fejlesztése a középfokú és felsõoktatásban címmel. A 120 órás tanfolyamon való részvétel díjtalan, a projectet támogatja az Európai Unió és a Magyar Köztársaság. Jelentkezési határidõ: 2003. október 31. A jelentkezési lap megtalálható a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet honlapján, vagy igényelhetõ a Gimnázium gondnokságán. (57-531-403)
Emlékezés
JAKUS JÓZSEFNÉ sz. Fehér Margit
Emlékezés
KASZAB ANTAL
halálának 2. évfordulójára
halálának 1. évfordulójára
„Nélküled szomorú, üres a házunk, most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Az idõ elmúlhat, szállhatnak az évek, de amíg élünk, nem felejtünk téged.”
„Elcsitult egy szív, ami értünk dobogott, pihen egy kéz, amely értünk dolgozott. Tiéd lett a csend, a nyugalom, Miénk a könny és a fájdalom”
Szeretõ családja
Szeretõ családja
Jászvidék - Hirdetés
2003. szeptember 25.
7
ÉRTESÍTÉS A Mozgássérültek Városi Csoportja 2003. október 4-én szombaton 16.00 órakor tartja éves beszámoló közgyûlését a Szent Vince úti tornateremben. A közgyûlés nyílt, vacsorán csak a meghívóval rendelkezõk vehetnek részt.
Értesítjük kedves Olvasóinkat, hogy leltározás miatt a Városi Könyvtár minden részlege ZÁRVA TART. Nyitás: 2003. október 20. (hétfõ) Megértésüket köszönjük. Ádám Gáborné könyvtárigazgató
Kedves Ügyfeleink!
Gulyás Csaba képviseletvezetõ Jászárokszállás Piactér 5. Tel.: 06-20/353-5906
Nyitva tartás: Hétfõ-KeddCsütörtök-Péntek: 8-12-ig; Szerda: 8-13-ig
Gulyásné Varjú Katalin személybiztosítási üzletágvezetõ Tel.: 06-20/9166-517
Továbbra is várjuk meglévõ és leendõ ügyfeleinket!
1.060-1.990-ig 290-610-ig 1.390,390-1200-ig 370,590,690,-
Kanyar ABC-k
Jászvidék
8
Dobos találkozó Jászágón Több hónapos kutatómunka eredményeként augusztus 30-án rendhagyó találkozót tartottak Jászágón. Kétségtelen, hogy az ötlet, amely alapján a Dobos családhoz tartozókat igyekeztek felkutatni és összehívni – nem mindennapi gondolatnak tûnt. A találkozó megálmodója a lokálpatriotizmusáról sokak által ismert dr. Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivõje volt, aki a média több területén is büszkén vallotta már magát jásznak, és ezen belül jászágóinak is. Úgy tûnik, remekül sikerült véghezvinnie a kezdetben igencsak reménytelen, ám az idõ múlásával egyre inkább megvalósulni látszó törekvését, amely szerint nem csupán elkészíti a családfáját, de össze is hívja az általa ismert és elérhetõ Dobos családokat. A találkozó a jászárokszállási temetõben kezdõdött, ahol sírmegáldással tisztelegve emlékeztek az egykori Dobos Pálra és ne-
Sírszentelés Jászárokszálláson jére, akik az 1750-es évekig visszavezetett családfán szereplõ Dobosok dédunokája ill. felesége volt. Ezt követõen Jászágón a Mûvelõdési Ház nagytermében terített asztal mellett folytatódott a találkozó. Egy ifjú Dobos: Dobos Gergely szavalatát követõen a község polgármesterasszonya Mozsár Lászlóné köszöntötte a rendhagyó esemény vendégeit. A Dobos család fontos fordulójának nevezte a késõ augusztusi napot,
Mozsár Lászlóné polgármesterasszony köszönti a Dobosokat
Dobos-csoportkép
amely ritka, és igen szép találkozó a mai rohanó világban. Hangsúlyozta mennyire fontos, hogy a családok egymásra találjanak, hiszen mindenki életében meghatározó tényezõ az a közeg, ahonnan elindult, ahová bármikor hazatérhet. Elismerõ szavakkal méltatta az általa személyesen ismert ágói Dobosokat, akik szorgalmukkal, kitartásukkal mindig jó példát mutattak környezetük számára. Ezután dr. Dobos László beszámolójában ismertette az általa felkutatott családfa történetét. Külön megköszönte mindazok segítségét, akik munkájukkal hozzájárultak a találkozó létrehozásához. A rendezvény kapcsán sokak által megfogalmazott kérdésre, hogy ki az igazi Dobos valójában, igen egyszerû válasszal szolgált: Mindenki, aki fontosnak tartja Dobos mivoltát, függetlenül attól, hogy fiú vagy lány ágon rokon. Szerencsére egyre többen gondolják úgy, hogy gyökereik Jászágóhoz kötik, ahová érdemes hazajönniük, ahol szeretettel várják õket. A délelõtt hátralévõ részében név szerint köszöntötték az egyes Dobos-ág gyermekeit. Kötetlen beszélgetések, ismerkedések, közös fényképek készítése és egy kitûnõ ebéd tette feledhetetlenné ezt a kissé szeles, késõ nyári délutánba nyúló találkozót. Az egyik résztvevõ viccelõdve csupán egyetlen dolgot hiányolt: a Dobos tortát... - M.N.M. -
Anyakönyvi hírek 2003. augusztus hónapban született gyermekek: Bóna Szilvia, Csontos Cintia, Jakus Fanni Anna, Klemencz Szonja, Kovács Anna, Nemoda Mária, Tuka Barbara. Augusztus hónapban házasságot kötöttek: Barócsi Ágnes - Ozsvárt Gábor, Magdák Melinda - Szekeres Gábor, Tóth-Gulyás Krisztina - Imrefi Tibor, Faragó Edina - Bódis Béla, Csikós Judit - Czuczor Zoltán, Bolye Dóra - Csikós József, Faragó Bernadett - Görbe Róbert. Ezúton búcsúzunk a meghaltaktól: Dékány Béláné, sz. Várdai Erzsébet Mária 82, Goda Sándor 85, Gulyás Alajosné, sz. Pádár Mária 80, Hegedûs Istvánné, sz. Csáki Ilona 85, Szekeres Jánosné, sz. Ossik Katalin 72, Csatai László 80, Dósa Béla 69, Farkas Ferencné, sz. Sós Katalin 65 évet élt. Jászágón 2003. augusztus hónapban anyakönyvi esemény nem történt.
WESTEL MOBIL RT. 5000 SZOLNOK BAROSS ÚT 4. TEL.: 0630-9343900 0660-386000 0656-422232 FAX: 0656-421662
2003. szeptember 25.
12. Széchenyi Kupa A nagy versenyzõi érdeklõdésre való tekintettel ez évben szeptember 2021-ére kétnaposra tervezték a Széchenyi Kupa díjugrató lovas emlékversenyt a Jeddi-farmon. A tavalyi 140 fõs díjugrató létszámot ugyan nem haladták meg, de a több mint száz versenyzõ részvételével megrendezett verseny így is kitöltötte a napot és színvonalas versenyzést hozott. Díjugratásban 8 versenyszámban hirdettek gyõztest. A helyi lovasklub eredményei: Jeddi Rita Pompás nevû lován B1 - nyitott kategóriában 3. hely; Tóth Dániel Hízelgõ nevû lován ifjúsági kezdõ lovasként 4. hely; Csomor Tamás Ragyogó nevû lován kezdõ ló kategóriában 6. hely. A vasárnap a fogathajtóké volt, ahol négy versenyszámban 32 fogat vetélkedett, akadály és vadászhajtásban pónifogatok, népies, egyes-kettes fogatok teljesítették a pályát. A szünetekben Darázs István Jászberénybõl né-
gyesfogat-hajtásból bemutatót tartott. A 12. alkalommal meg-
rendezett lovasverseny a megye egyik legnagyobb létszámú versenye és kiemelkedõ rendezési színvonalon zajlik - nyilatkozta Csomor János versenyigazgató; s azzal, hogy kétnapossá vált, egyedülálló lovasrendezvény a megyében. A mára szép hagyománnyá vált versenyt természetesen folytatni szeretnénk kétnapos formában és egyéb mûsorokkal színesíteni. Most például Paál Béla és zenekara játszott a verseny szüneteiben. - and -
A Jászok Egyesülete szeptember 23-án megtartott rendezvényén a Fiumei úti Nemzeti sírkertbe látogattak el. A Nemzeti sírkert nevezetes – köztük jász vonatkozású – síremlékeit dr. Tóth Zoltán egyesületi tag vezetésével járták végig. A kegyeleti séta végén a 200 éve született haza bölcsérõl, Deák Ferencrõl emlékeztek. A Deák-mauzóleumnál, ahol koszorút is helyeztek el, emlékbeszédet Gyõzõ Gyula, az egyesület ügyvivõje mondott. Az Idõsek és betegek napját október 4-én szombaton tartja az egyházközség. A 9 órai mise elõtt 8 órától gyónási lehetõséget biztosítanak. A szentmise után az egyházközség karitász csoportja szerény szeretetlakomára, agapéra, meghitt együttlétre hívja a résztvevõket a Széchenyi István Általános Iskola tornatermébe. Az I. és II. világháborúban elesett hõsökért megemlékezõ szentmise lesz október 25-én (szombaton) 9 órakor. A szentmise után az Árokszállásiak Baráti Köre koszorúkat helyez el az emlékmûveknél. A 25, 50 éve házasságot kötöttek ez évi kö-
Hírek szöntõje november 8-án szombaton de. 10 órakor lesz a templomban. A plébániahivatal kéri mindazon házastársak jelzését a jubileumi szentmisére, akik nem a jászárokszállási templomban esküdtek. A Green Line néven mûködött korábbi Háziipari Szövetkezet új olasz tulajdonossal októbertõl 20 dolgozóval kárpitosüzemet mûködtet. Vitéz módra élni címmel emlékezik meg a Népszabadság városunk szülöttérõl, Donáth Ferencrõl, aki szeptember 5-én lett volna 90 éves. A címadó megemlékezés Donáth kedves Ady versébõl származik, melybõl 1986-ban történt temetésén – amin részvétet nyilvánított Csoóri Sándor és Kis János is – búcsúbeszédében Újhelyi Szilárd idéz, akivel három rendszer börtönében ült együtt. „Elbocsát az anyánk csókja, / Minden rózsánk véres rózsa, / Bénán esünk koporsónkba, / De így éltünk vitézmódra.”
Szeptember 19-én került sor a Széchenyi István Általános Iskola, Óvoda és Zeneiskola névadójának gróf Széchenyi Istvánnak köszöntésére és emléktáblájának megkoszorúzására. Az énekkar és a 8. osztályos tanulók mûsora után Antal Magdolna tanárnõ mondott ünnepi beszédet. Ezután a gyerekek, az iskola, a szülõk, az Iskolaszék és az Ipartestület képviselõi helyezték el az emlékezés koszorúit. Két súlyos vereséget szenvedett a megyei elsõ osztályban játszó labdarúgócsapatunk. Szeptember 13-án hazai pályán Mezõtúrtól 4:1-re, szeptember 20-án Kunszentmártontól 8:0-ra kapott ki, mindezek ellenére az ifi továbbra is veretlenül menetel. JÁSZVIDÉK Jászárokszállás város közéleti havilapja Szerkeszti: a szerkesztõbizottság Fõszerkesztõ: André Béla Szerkesztõbizottság elnöke: Banka Csaba Kiadja: Városi Könyvtár, Jászárokszállás Felelõs kiadó: Ádám Gáborné ISSN 1219-6525 Szedés, tördelés: Petrik József, Atkár Nyomtatás: Ecoplan Kft. Nyomda Gyöngyös Készült: 1500 példányban