Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________
Nemsoká
Két profil, egymással szemben. Egy kifejezetten szelíd és gyengéd ábrázatú, hófehér üszı, és egy se nem öreg, se nem fiatal, zöldarcú férfi. A férfi kishivatalnoknak tőnik, talán postás – a sapkája alapján legalábbis. Ajkai sápadtak, a nézı felé esı szeme fehérje izzik. Egy, a kép alsó sarka felıl kinyúló kéz – valószínőleg a férfié –, egy ékszereket termı fácskát, vagy lombos ágat kínál. A kép felsı sarkában sötét felhık vannak, alattuk néhány apró rönkház és egy játékkeresztes játéktemplom támaszkodik a földfelszín ívének. Az íven belül egy apró (az épületeknél mégis nagyobb léptékkel rajzolt) férfialak gyalogol céltudatosan, vállára vetett kaszával, és úgy tőnik, egy nı vár rá. De a nıalak fejjel lefelé lóg. És vannak még más dolgok is. Mint például egy lány, aki tehenet fej az üszı profilján belül. Juliet azonnal eldöntötte, hogy megveszi a képet karácsonyra a szüleinek. – Mert rájuk emlékeztetenek – mondta Christának, aki lejött vele vásárolni Whale Baybıl. A Vancouveri Mővészeti Galéria ajándékboltjában voltak. Christa nevetett. – A zöld emberke és a tehén? Le lesznek nyőgözve! Christa soha semmit sem vett komolyan elsıre, mindig muszáj volt tréfálkoznia elıbb. Juliet nem törıdött vele. Terhessége harmadik hónapjában hirtelen elmúlt az émelygés, és ezért, vagy ki tudja, miért, de szinte mámoros hangulatban volt. Egyfolytában az evésen járt az esze, és még csak be sem akart menni az ajándékboltba, mert már korábban kiszemelt egy éttermet. – Úgy értem, hogy az életükre emlékeztet – mondta Juliet. – Nem tudom miért, de így van. Minden tetszett neki a képen, de legjobban az apró alakok és a rozoga épületek a felsı sarokban. A kaszás ember és a fejjel lefelé lógó asszony. Elolvasta a kép címét. "Én és a falu.1" Nagyon hatásos volt.2 – Chagall. Szeretem Chagallt – mondta Christa. – Picasso egy szarházi volt. Nem ı mondta, hogy Chagall a boltoskisasszonyok3 festıje? Hát mi baja a boltoskisasszonyokkal? Chagall válaszolhatta volna azt, hogy Picasso meg a rusnya embereknek való. Juliet már mesélt egyet-s-mást a szüleirıl Christának – hogy fura, de mégsem boldogtalan elszigeteltségben élnek, noha az apja, Sam, egykor népszerő tanár volt. Részben az anyja, Sara szívbaja miatt szigetelıdtek el, részben pedig azért, mert olyan folyóiratokra fizettek elı, amiket arrafelé senki sem olvasott, és olyan mősorokat hallgattak a nemzeti rádióban, amiket arrafelé Legalábbis a Taschen-féle Chagall album szerint ☺ Exquisite sense. Charles Baudelaire gyakran idézett szövege angolul. (Kb.a mővész attól mővész, hogy kifinomult érzéke van a széphez és a torzhoz) Talán van ehhez köze 3 Vmi frappánsabb... Rusnya helyett dettó (with funny faces)
1 2
márton róza krisztina fordítása
1
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ senki sem hallgatott. Vagy mert Sara maga varrta a ruháit – néha elég ügyetlenül – a Vogue, és nem a Butterick4 szabásmintái alaján. És azért, mert ık valahogy továbbra is fiatalos benyomást keltettek, ahelyett, hogy elnehezedtek és bezápultak volna, mint Juliet osztálytársainak a szülei.
Amikor Juliet kislánya, Penelope tizenhárom hónapos lett, Juliet elrepült vele Torontóba, és ott vonatra szállt. Ez 1969-ben történt. Aztán leszállt egy városban, ami húsz mérföldre volt a szülıvárosától, ahol a szülei azóta is éltek. Ezek szerint a vonat ott már nem áll meg. Julietet elkedvetlenítette ez az ismeretlen állomás, ahol le kellett szállnia; csalódott volt, hogy nem láthatja újra felbukkanni az emlékeiben élı fákat, járdákat és házakat – és köztük a sajátját, a biztosan még mindig hólyagos és málló vakolatú, fehér, tágas, mégis egyszerő házat, és mögötte a dús és bársonyos lombú juharfát. Sam és Sara ebben a városban – Juliet még soha nem járt itt velük – mosolygósak, de valahogy feszültek voltak. Sara furcsán felsikkantott, mintha megcsípte volna valami. – Hosszúban és rövidben, de mégis passzolunk – mondta. Az elsı pillanatban Juliet nem értette, mire céloz az anyja. Aztán rájött – Sara fekete, bokáig érı ingvászon ruhát viselt, és hozzáillı kabátot. A kabát gallérja és mandzsettája fényes, citromzöld alapon fekete pöttyös anyagból készült. Haját ugyanolyan zöld anyagból készült turbán fedte. Biztosan maga csinálta, vagy kerített egy varrónıt, aki megvarrta neki. A turbán színe nem illett az arcbıréhez, amit mintha finom krétapor lepett volna be. Julieten fekete miniruha volt. – Azon gondolkoztam, vajon mit fogsz szólni ahhoz, hogy nyáron feketében vagyok, mintha gyászolnék – mondta Sara. – És erre tessék, mintha egymáshoz öltöztünk volna. Olyan csinos vagy – ó, én szívvel-lélekkel támogatom az ilyen ruhákat. – És a hosszú hajat – tette hozzá Sam. – Igazi hippi. Sam elırehajolt, hogy belenézhessen a kisbaba arcába. – Szia, Penelope. – Mint egy kis angyal! – mondta Sara. Sara Penelope felé nyúlt, de a kabátujjából elıbukkanó pálcikakarok túl törékenyek voltak egy ekkora teher hordozásához. De nem is kellett hordozniuk semmit, mert Penelope, aki már nagyanyja elsı szavaira felneszelt, nyöszörögni kezdett, elfordult, és arcát Juliet vállgödrébe temette. Sara elnevette magát. – Hát ilyen madárijesztı vagyok? – A hangja megint kicsúszott az ellenırzése alól, bántó magasságokba emelkedett, aztán elhalt. Néhány peronon sétáló ember megfordult és megbámulta. Ez új volt, de azért nem teljesen szokatlan. Juliet emlékezett, hogy az emberek mindig 4
Kell a Burda-katalógus helyette???
márton róza krisztina fordítása
2
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ is megbámulták az anyját, amikor beszélt vagy amikor nevetett, de régebben a felcsattanó vidámságára, a kislányos vonzerejére figyeltek fel (noha ez sem tetszett mindenkinek – sokan azt mondogatták, hogy csak feltőnısködik). – Nagyon fáradt – mondta Juliet. Sam bemutatta a fiatal nıt, aki eddig mögöttük ácsorgott, távolságtartón, mintha gondosan ügyelne arra, hogy nehogy a társasághoz tartozónak tekintsék. És tényleg, Julietnek fel sem sem tőnt, hogy a társaságukhoz tartozik. – Juliet, ı Irene. Irene Avery. Juliet, Penelopét és a pelenkázótáskát tartva, amennyire tudott, kezet nyújtott, de amikor világossá vált, hogy Irene nem akar kezet fogni – vagy nem vette észre Juliet gesztusát –, csak rámosolygott. Irene nem viszonozta a mosolyt. Egész nyugodtan álldogált, de mégis olyan benyomást keltett, mint aki szíve szerint elfutna. – Üdvözlöm – monda Juliet. – Örülök, hogy megismerhetem – felelte Irene, elég érthetı, de teljesen kifejezéstelen hangon. – Irene a mi jótündérünk – mondta Sara, mire Irene arckifejezése megváltozott. Érezhetı zavarában kicsit összevonta a szemöldökét. Irene nem volt olyan magas, mint Juliet, de szélesebb volt vállban és csípıben, a karjai erısek voltak, az álla konok. Sőrő, fekete dróthaját az arcából kifésülve tömzsi lófarokba kötötte; ellenséges, fekete szemöldöke volt és könnyen barnuló bıre. A szeme zöld volt, vagy talán kék – meglepı szín, ha bırét vesszük –, és nehéz volt elkapni a pillantását, mert a szemei nagyon mélyen ültek. És mert elfordította, és kicsit le is szegte a fejét. Tartózkodása hajlíthatatlannak és óvatosnak mutatta. – Hát, egy jótündérhez képest fene sokat dolgozik – mondta Sam a maga széles, behízelgı vigyorával. És ekkor Julietnek eszébe jutottak a levelekben elejtett megjegyzések a nırıl, akit felvettek segítınek, amikor Sara állapota olyan megállíthatatlanul romlani kezdett. De egy sokkal idısebb nıre számított. Irene egész biztosan nem volt idısebb nála. A kocsi még ugyanaz a Pontiac volt, amit Sam használtan vett vagy tíz évvel azelıtt. Az eredeti kék szín még nyomokban felfedezhetı volt itt-ott, de leginkább már szürkésbe fakult, és a sózott téli utak is ott hagyták a nyomukat rozsda-rojtos alsószoknyáján. – A Jó Öreg Szürke Kanca – mondta Sara, a vasúti peronon tett rövid sétától is majdnem kifulladva. – Soha nem adja fel! – felelte Juliet. – A hangja elismerı volt, mert úgy érezte, ezt várják tıle. Elfelejtette, hogy így hívták a kocsit, pedig ı maga volt az, aki kitalálta neki ezt a nevet.
márton róza krisztina fordítása
3
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ – Ó, ı aztán tényleg nem adja fel soha! – mondta Sara, amikor Irene segítségével beült a hátsó ülésre. – És mi sem adjuk fel ıt soha! Juliet, karjaiban a már nyafogó Penelopéval bővészkedve, beült az elsı ülésre. A kocsi belsejében mellbevágó volt a hıség, noha lehúzott ablakokkal parkolták le a vasútállomás nyárfáinak gyér árnyékában. – Igazából azt fontolgatom – mondta Sam, miközben kitolatott –, azt fontolgatom, hogy lecserélem egy teherautóra. – Nem mondja komolyan! – rikácsolta Sara. – Az üzlethez kell – folytatta Sam. – Sokkal praktikusabb lenne. És elég jó reklám is, mert valahányszor kimész vele az utcára, mindig látszik rajta a név. – Csak ugrat – mondta Sara. – Hát hogy is mehetnék be a városba egy olyan teherautóval, amire az van írva, hogy "Friss Zöldség". Engem vajon minek néznének, töknek vagy káposztának? – Csitt, naccsám! – mondta Sam. – Vagy kifogysz a szuszból, mire hazaérünk. Sam már vagy harminc éve tanított a környék középiskoláiban, amikor váralanul felmondott, mert úgy döntött, hogy átnyergel a zöldségkereskedelemre. Mindig is megmővelte házuk melletti nagy veteményeskertet és gondozta a málnabokrokat is, a felesleget pedig eladták a környéken lakó embereknek. De most egyszeriben ez lett a kenyérkeresete, főszeresekkel üzletelt, és idınként kitett egy elárusító pultot a felsı kapu elé. – Tényleg komolyan gondolod ezt az egészet? – kérdezte csendesen Juliet. – Komolyan, a fenébe is! – És nem fog hiányozni a tanítás? – Majd ha fagy!5. Betelt a pohár. Az utolsó cseppig! Igaz, hogy a hosszú évek alatt egyetlen iskolában sem ajánlották fel neki az igazgatói posztot. Juliet úgy gondolta, ez lehet az, amivel betelt a pohár. Népszerő tanár volt, akinek komédiázására és lendületességére mindenki emlékezett; tanítványai életében a hatodik teljesen különbözött többi iskolai évtıl. Mégis mindig mellızték, újra és újra, és valószínőleg abból a bizonyos nyomós okból kifolyólag. Úgy tőnhetett, hogy a módszere aláássa a tekintélyt. Nem volt nehéz elképzelni, hogy a tekintély szempontjából az apja nem volt megfelelı ember a posztra, és hogy sokak szerint kevesebb kárt okoz, ha ott marad, ahol van. Az apja szerette a kétkezi munkát; könnyen szóba elegyedett az emberekkel; valószínőleg jó zöldségkereskedı válna belıle. De Sara utálná a zöldségkereskedést.
5
Not on your Nelly-o. Emfatikus nem. Cockney szleng. Azt hiszem, egy régi sláger (?) részlete: Not on your nelly, O moon of my desire. Hubert Eisdell…
márton róza krisztina fordítása
4
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ Juliet nem sokat törıdött az ötlettel. Ha valakinek mégis a pártját kellene fognia, akkor az apja mellé állna. Nem akart sznobnak tőnni. Az igazság az volt, hogy úgy látta magát – úgy látta magát, Samet és Sarát, de fıleg magát és Samet – mint akik a maguk módján a környezetük felett állnak. Akkor meg mit számít, ha az apja zöldséggel házal? Sam halk, összeesküvı hangon azt kérdezte: – Hogy hívják? A gyerekre értette. – Penelope. Nem fogjuk Penny-nek hívni. Csak Penelopénak. – Nem..., úgy értettem, hogy mi a vezetékneve? – Ó. Hát Henderson-Porteous, gondolom. Vagy Porteous-Henderson. Lehet, hogy a Penelopével együtt ez egyszuszra egy kicsit túl hosszú? Ezt tudtuk, de akkor is Penelopét akartunk. Majd megoldjuk valahogy. – Úgy. Akkor a nevére vette – mondta Sam. – Hát, ez is valami. Úgy értem, ez helyes. Juliet elıször meghökkent, aztán megértette. – Még jó, hogy a nevére vette – mondta, tettetve, hogy zavarba hozza, ugyanakkor mulattatja is a téma. – Hiszen az övé. – Ó, hogyne. Hogyne. De az adott körülmények között... – Ha arra a körülményre célzol, hogy nem vagyunk házasok – mondta Juliet –, akkor ez nem jelent semmit. Ahol mi élünk, ott ez senkit sem érdekel. – Feltételezem, hogy nem – mondta Sam. – Az elsıt elvette? Juliet már mesélt neki Eric feleségérıl, akit a férfi az autóbalesete után élete végéig – azaz még nyolc évig – gondozott. – Annt? Igen. Vagyis nem is tudom. De igen. Azt hiszem. Igen. – Ne álljunk meg fagyit venni? – szólt oda Sara az elsı ülésen ülıkhöz. – Van otthon a hőtıben – szólt hátra Sam. – Majd Juliet megdöbbenésére még halkan hozzátette: – Vidd csak ki egy kicsit levegızni, erre ı azonnal parádézni akar. Az ablakok még mindig le voltak eresztve, meleg szél fújt keresztül a kocsin. Igazi nyár volt, egy olyan évszak, ami soha nem köszönt be igazán – legalábbis amennyire Juliet tudta – a Nyugati Parton.
A
szántóföldek
távolabbi
szélét
dombszerően
keretezı
haszonfák6
kékesfekete,
barlangszerő árnyat vetettek, a mezık és kaszálók pedig aranyban és zöldben szikráztak elıttük az erıs napsütésben. Életerıs, fiatal búza, árpa, kukorica és karóbab – szinte égette a szemet.
6
Hardwood – olyan (kemény)fa, amit azért ültetnek, hogy bútort és/vagy szerszámot, gerendákat stb. csináljanak belıle. Utánanézni, mi a túró ez magyarul.
márton róza krisztina fordítása
5
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ – Ti meg mirıl konferenciáztok? Ott az elsı ülésen? Mi itt hátul semmit sem hallunk a huzattól – mondta Sara. – Semmi különösrıl. Arról kérdeztem Julietet, hogy hogy megy az emberének a halászat. Eric még mindig garnélahalászatból élt. Juliet megtudta, hogy régebben az orvosira járt. De a tanulmányai megszakadtak, amikor abortuszt hajtott végre egy ismerısén (nem a barátnıjén). Minden simán ment, de a dolog valahogy kitudódott. Juliet gondolt már rá, hogy ezt elmeséhetné a szüleinek is – elég széleslátókörőek. Talán azért akarta beavatni ıket, hogy bizonyítsa, Eric iskolázott ember, és nem csak egy egyszerő halász. De mit számít ez, különösen most, hogy az apja zöldséges lett? Meg az is lehet, hogy a látókörük mégsem annyira széles, mint azt Juliet addig hitte.
A friss zöldségen és a málnán kívül mással is kereskedtek. Lekvárt, palackozott gyümölcslevet és mártásokat gyártottak a konyhában. Juliet látogatásának elsı reggelén a málnalekvárfızés volt soron, Irene vezényletével, akinek lapockáján a bıréhez tapadt a csurgó izzadságtól átitatott blúz. Sőrő pillantásokat vetett a tévére, amit az étkezıbıl átgurítottak a konyhaajtóba, és ha valaki be akart jutni a szobába, át kellett préselnie magát a készülék mellett. A tévében egy Bullwinkle7 rajzfilm ment. Irene idınkent hangosan nevetett rajta, és Juliet is – a kedvét keresve – vele kuncogott. Amire Irene ügyet sem vetett. A konyhapultot le kellett takarítani ahhoz, hogy Juliet meg tudjon fızni és össze tudjon törni egy tojást Penelopénak, és hogy pirítóst és kávét tudjon csinálni magának reggelire. – Elég a hely? – kérdezte Irene olyan felemás hangon, mintha Juliet egy betolakodó lenne, akinek támadására nem számított. Közelrıl nézve Juliet apró, fekete szırszálakat vett észre Irene karján. És néhányat az arcán, a fülei alatt is. Irene, a maga lapos, oldalazó pillantásaival végig követte Juliet tevékenykedését, figyelte, ahogy Juliet a tőzhely gombjaival babrál (mert elsıre nem emlékezett, hogy melyik gomb melyik gázrózsához tartozik), figyelte, ahogy kiemeli a tojást az edénybıl, és ahogy meghámozza (a héja elég tapadós volt és csak apránként jött le, ahelyett hogy nagyobb darabokban vált volna le), és figyelte, ahogy kiválaszt egy kistányért, amin összenyomkodja. – Ugye nem akarja, hogy ledobja a földre? – Ez a porcelántányérkára vonatkozott. – Nem kér inkább egy mőanyag tálkát? – Majd figyelek – felelte Juliet. Kiderült, hogy Irene, aki három évvel fiatalabb volt, mint Juliet, szintén anya. Volt egy hároméves fia meg egy kislánya, aki még nem volt kettı. Trevornak és Tracy-nek hívták ıket. Az apjuk elızı nyáron meghalt egy balesetben a csirkefarmon, ahol dolgozott. – Pont a huszonegyedik 7 Rocky and Bullwinkle – egy rénszarvas és egy mókus. Mo-n nem ment. Helyette vmi más, Csipetcsapat pl?
márton róza krisztina fordítása
6
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ születésnapomon – mondta Irene, mintha a baj – csakúgy, mint a bőbáj a talizmánban8 – soha nem járna egyedül. Miután Penelope megevett a tojásból annyit, amennyit akart, Juliet a csípıjére kanyarintotta és felvitte a emeletre. Félúton jött rá, hogy nem mosogatta el a kistányért. Nem tudta, hová tehetné a gyereket, aki járni még nem tudott, de nagyon gyorsan mászott. Az biztos, hogy a konyhában még öt percre sem hagyhatja magára a sterilizálóban zubogó víz, a forró lekvár és az éles szeletelıkések között – Irene-t pedig semmiképp sem kérheti meg, hogy tartsa szemmel. És mert Penelope elsı dolga az volt ezen a reggelen, hogy megint visszautasította a barátkozást Sarával, Juliet inkább felvitte a padlás elkerített lépcsıjéhez, és miután gondosan becsukta az ajtót maguk után, letette a lépcsıre, hogy játsszon ott, amíg ı megkeresi a régi járókát. Szerencsére Penelope profi lépcsımászó volt. A kétszintes ház szobái magasak voltak, de mégis dobozszerőek – legalábbis Julietnek most ilyennek tőntek. A tetı meredeken lejtett, ezért csak a padlás közepén lehetett körbejárni. Gyerekkorában Juliet gyakran csinálta ezt – körbesétálgatott, és közben, bizonyos változtatásokkal vagy kiegészítésekkel, elmesélte magának a történeteket, amiket olvasott; vagy táncolt egy képzeletbeli közönség elıtt. A valódi közönséget azonban törött, vagy egyszerően csak kiebrudalt bútorok alkották, régi kofferek, egy elképesztıen nehéz bırkabát, egy füstifecske9-etetı (Sam tanítványainak régesrégi ajándéka, ami már egyetlen füstifecskét sem vonzott), egy német rohamsisak, amit valószínőleg Sam apja hozott haza az elsı világháborúból, és egy akaratlanul is komikus amatır festmény az Írország Királynıjérıl, amint épp elsüllyed a Szt. Lırinc-árokban, miközben fejvesztett pálcikaemberkék rohangásznak rajta össze-vissza. És ott volt, a falhoz támasztva az „Én és a falu”. Nem volt a fal felé fordítva – meg sem próbálták elrejteni. Nem volt rajta por – ez arról árulkodott, hogy csak nemrég került oda. Néhány percnyi keresgélés után Juliet megtalálta a járókát. Csinos, masszív darab volt, az alja fából készült, az oldala rácsos. Megtalálta a bébihordozót is. A szülei semmit sem dobtak ki, annyira bíztak egy második gyerekben. Legalább egy vetélés biztosan volt. Az ágyukból vasárnap reggelente kihallatszó nevetéstıl Juliet úgy érezte, hogy a házat valamilyen settenkedı, sıt, szégyenletes izgalom szállja meg, ami ıt nem kecsegteti túl sok jóval. A bébihordozó olyan fajta volt, ami széthajtogatva babakocsivá alakítható át. Ez is olyasmi volt, amit Juliet elfelejtett, vagy soha nem is tudott. Most izzadva és tetıtıl-talpig porosan azon igyekezett, hogy végrehajtsa ezt az átalakítást. Az ilyen feladatokban soha nem volt jó; mindig csak lassan jött rá a nyitjára, hogy a dolgok hogyan illeszthetık össze. Le kellett volna vonszolnia a babakocsit a lépcsın, és kimennie a kertbe, hogy elıkerítse Samet, és hogy megkérje, segítsen már neki, de aztán eszébe jutott Irene. A hunyorgó, sápadt szemei, a sunyi, mégis fürkészı tekintete, az ügyes kezei. Az ébersége, amiben volt valami, amit nem lehet egyszerően csak megvetésnek 8 9
Vmi frappánsabb... Purple-martin – bíborfecske, Progne subis, Mo-n nem ismert. Lehet, hogy jobb a füstifecske?
márton róza krisztina fordítása
7
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ nevezni. Juliet sem tudta, minek nevezhetné. Talán valamiféle nemtörıdöm, de megalkuvásra mégis képtelen, macskaszerő magatartásnak. Végül csak sikerült összeraknia a babakocsit. Ormótlan, Penelope saját babakocsijánál vagy másfélszer súlyosabb jószág volt. És persze nagyon piszkos. Akárcsak ı, és még inkább a lépcsın játszadozó Penelope. És közvetlenül a gyerek keze mellett volt valami, amit Juliet még nem vett észre. Egy szög. Egy olyan apróság, amire az ember nem figyel fel, amíg nincs egy mindent-a-kézbeaztán-a szájba korszakát élı kisgyereke – de ha lesz, akkor egyfolytában figyel rájuk. De Juliet nem figyelt. Minden idegesítette itt. A hıség, Irene, az ismerıs dolgok, és az ismeretlenek is. Én és a falu.
– Ó – mondta Sara. – Reméltem, hogy nem veszed észre. Ne vedd a szívedre! Most a télikert10 volt Sara szobája. Az ablakokra bambuszrolókat akasztottak, és a sárgásbarna fényben fürdı kis szobában – ami egykor a veranda része volt – most egyenletes meleg uralkodott. De Sara mégis flanellpizsamát viselt, rózsaszínőt. Az elızı nap, az állomáson, a kihúzott szemöldökével és a málnaszínő rúzsával, a turbánjával és a ruhájával Juliet egy idısödı francia dámának látta Sarát (nem mintha túl sok idısödı francia dámát látott volna életében), de most, repkedı, fehér fürtjeivel, a szinte nem is létezı szemöldöke alatt ragyogó, nyugtalan szemeivel sokkal inkább egy furcsán öreg kislánynak tőnt. A hátát a vánkosnak támasztva ült, a derekáig húzott paplannal. Amikor Juliet korábban kiment vele a fürdıszobába, látta, hogy a meleg ellenére Sarán zokni és mamusz is volt az ágyban. Egy egyenes támlájú szék volt az ágya mellé tolva, ennek az ülıkéjét Sara könnyebben elérte, mint egy asztal lapját. A széken pirulák és gyógyszerek sorakoztak, meg hintıpor, bırápoló krém, egy fél csésze tejes tea, és egy pohár, amin valamilyen sötét színő ital – valószínőleg valamilyen vaskészítmény – hagyott hártyás bevonatot. Az ágy tetején magazinok hevertek – a Vogue és a Hölgyháztartás régi számai. – Nem veszem – mondta Juliet. – Tényleg kiakasztottuk. A hátsó hallba, az ebédlıajtó mellé. Aztán apu levette. – Miért? – Nekem nem mondta. Arról sem szólt, hogy le akarja venni. Egy nap egyszerően csak eltőnt. – De miért vette volna le? – Ó. Hát azt hiszem, valami járhatott a fejében. – De mégis mi?
10
Sunroom – napozószobának szokták fordítani, de az sztem béna. A télikert is tiszta ablak?
márton róza krisztina fordítása
8
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ – Ó. Hát azt hiszem... tudod... azt hiszem, valószínőleg Irene-nal kapcsolatban. Hogy talán zavarja ıt. – De senki sem meztelen rajta. Nem úgy, mint a Botticellin. Csakugyan, a „Vénusz születésé”-nek egy reprodukciója ott lógott Sara és Sam nappalijában, ami kényszeredett viccelıdés tárgya volt, amikor sok évvel ezelıtt meghívták néhány tanárkollegájukat ebédre. – Ez igaz. De modern. Azt hiszem, apunak kellemetlen volt. Vagy talán úgy nézett rá, ahogy Irene nézne rá, és az volt kellemetlen. Attól félhetett, hogy Irene emiatt úgy érezne..., szóval hogy emiatt Irene valahogy megvetne minket. Érted, ugye – Irene azt hihette volna, hogy átkozottul furcsák vagyunk. És apu nem akarta, hogy Irene azt higgye rólunk, hogy azok vagyunk. – Olyanok, akik ilyen képeket akasztanak a falra? Úgy érted, hogy ennyire foglalkoztatja, hogy Irene mit szól a képeinkhez? – kérdezte Juliet. – Hát igen. Hisz tudod, apu milyen. – Soha nem félt attól, hogy szembeszálljon bárkivel is. Nem pont ez volt a baj a munkahelyén? – Hogy mi? – kérdezte Sara. – Ja, igen. Bárkivel szembeszállna. De néha azért óvatos. És Irene. Irene-nal... vele óvatos. Irene..., ı nagy kincs. – Talán azt hiszi, hogy Irene felmondana, csak mert átkozottul furcsa képeink vannak? – Azt hiszem, feladom, drágám. Én mindent megbecsülök, amit tıled kapok. De apu... Juliet nem szólt semmit. Kilenc-tíz éves korától körülbelül tizennégy éves koráig ı és Sara azonos véleménnyel voltak Samrıl. Hisz tudod, apu milyen! Azokban az idıkben ık nık voltak egymás közt. Házilag dauerolták Juliet finomszálú, szögegyenes haját; a szabás-varrás szeánszokon olyan kollekciók készültek, mint sehol máshol; mogyoróvajas és paradicsomos-majonézes szendvicset vacsoráztak azokon az estéken, amikor Sam sokáig elmaradt az iskolai értekezleteken. Újra és újra elmesélték a történeteket Sara régi fiúiról és barátnıirıl, a viccekrıl, amiket csináltak, és azokról a mulatságos esetekrıl, amik akkor történtek, amikor még Sara is tanár volt, amikor a szíve még nem rendetlenkedett. Pillanatképek Sam kótyagos udvarlásáról; egy kölcsönkért autóval történt balesetrıl; vagy arról, amikor Sam csavargónak öltözve jelent meg Sara szobájának ajtajában. Sara és Juliet történeteket mesélnek, és közben szalagokat főznek át az alsószoknyájuk szegélyén – mintha össze lettek volna nıve ık ketten. És aztán Julietnek hirtelen elege lett ebbıl. Inkább Sammel akart beszélgetni, éjszakába nyúlóan, a konyhában, a fekete lyukakról, a jégkorszakról, Istenrıl. Juliet győlölte azt, hogy Sara mindig megpróbálta – nagy szemeket meresztve és naivul kérdezısködve – aláásni kettejük beszélgetéseit; azt, hogy mindig megpróbálta saját magára terelni a figyelmet. Ezért beszélgettek mindig késı
márton róza krisztina fordítása
9
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ éjszaka, egy a közös, ám sem Juliet, sem Sam által soha ki nem mondott megállapodás szerint. Várjunk, míg megszabadulunk Sarától. Legalábbis egyelıre, persze. És közben mindig ott volt a figyelmeztetés is. Légy hozzá kedves. Az életét kockáztatta érted – ezt nem árt észben tartani. – Apu soha nem fél ellentmondani olyan embereknek, akik felette állnak – mondta Sara, mély levegıt véve. – De tudod, hogy hogy van azokkal az emberekkel, akik alatta állnak. Mindent megtenne, hogy ne érezzék úgy, hogy különb náluk. Egyszerően leereszkedik az ı szintjükre. Juliet természetesen tudta. Látta, hogy Sam hogyan beszélt a benzinkutas fiúval, hogyan tréfálkozott a vasboltban. Még mindig nem szólalt meg. – Hízeleg nekik – összegezte Sara hirtelen megváltozott hangon, reszketı hangja most majdhogynem rosszindulatú volt, és egy kicsit vihogott is hozzá.
Juliet lepucolta a babakocsit, Penelopét és saját magát is, majd gyalog nekivágott a városnak. Az ürügy az volt, hogy egy bizonyos márkájú, kímélı fertıtlenítı szappanra van szüksége a pelenkák mosásához – ha közönséges szappant használna, a gyerek kiütéseket kapna. Mert az igazi ok elég kínos volt, mégis ellenállhatatlan. Ezen az úton ment iskolába, életének sok-sok esztendején át. Miután egyetemista lett, és csak idınként látogatott haza, akkor is ugyanaz maradt, aki volt – egy iskolába járó lány. Lehet, hogy már soha nem hagy fel az iskolábajárással? Valaki ugyanezt kérdezte Samtıl, pont akkor, amikor Juliet megnyerte az egyetem-közi latinfordítási verseny fıdíját, és Sam azt felelte: –...’tól tartok, nem. Sam ezt úgy mondta el, mintha magáról mesélne. Isten mentsen attól, hogy Sam díjakat emlegessen! Ezt hagyjuk csak Sarára – habár Sara könnyen elfelejtheti, hogy milyen díjat és miért kapott. És tessék, Juliet most megmutatta. İ is babakocsit tolt, mint akármelyik fiatal nı. Gondolatai a fertıtlenítı szappan körül forogtak. És nemcsak a kisbabával. A szerelemgyerekkel. Néha így beszélt Penelopéról, Ericnek is. Eric ezt tréfának vette, Juliet is azt mondta, hogy csak viccel, hiszen már négy éve élnek együtt, és annyi mindent történt velük, és együtt is akarnak maradni. Eric szerint semmi jelentısége sem volt annak, hogy nem házasok – legalábbis amennyire Juliet tudta –, és sokszor ı maga is megfeledkezett róla. De néha – fıleg most, és különösen itthon – hajadonságának ténye valahogy a beteljesülés dicsfényébe vonta, valamiféle butuska üdvözültség hullámzott át rajta.
– Szóval ma felmentél a városba – mondta Sam. (Vajon Sam mindig így mondta: „felmenni”? Sara és Juliet mindig azt mondták, hogy „bemenni”.) – Összefutottál ismerısökkel? – Be kellett mennem az illatszerboltba – felelte Juliet. – És beszélgettem Kicsi Charlie-val.
márton róza krisztina fordítása
10
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ A beszélgetés a konyhában zajlott, este tizenegy után. Juliet úgy döntött, hogy ez a legmegfelelıbb idıpont arra, hogy elıkészítse Penelope cumisüvegeit másnapra. – Kicsi Charlie-val? – kérdezte Sam, akinek az is mindig szokása volt – csak Juliet ezt is elfelejtette –, hogy továbbra is az iskolai becenevükön emlegette az embereket. – És, megcsodálta az ivadékot? – Persze. – Még jó, hogy! Sam az asztalnál ült, rozspálinkát ivott és cigarettázott. Sam pálinkázik – ez új volt. Mivel Sara apja iszákos volt – nem az a fajta, aki rendre leissza magát a sárga földig, de azért épp eleget ivott ahhoz, hogy az egész házanépet rettegésben tartsa, és ezért a lánya írtózott az italozástól –, Sam még egy sört sem ivott meg soha otthon, legalábbis Juliet tudomása szerint. Juliet nem számított rá, hogy összefut Charlie-val az illatszerboltban, noha a bolt a családja tulajdonában volt. Az utolsó, amit hallott róla, az volt, hogy mérnöknek készül. Juliet – lehet, hogy tapintatlanul – ezt meg is említette, de Charlie könnyed és derős hangon azt felelte, hogy másként alakultak a dolgok. Középen eléggé kikerekedett és a haja is elvékonyodott – valahogy elvesztette a hullámosságát és a fényét. Elragadtatva üdvözölte Julietet, bókolt neki és a kislányának is, és ez annyira felkavarta Julietet, hogy tüzelni kezdett az arca meg a nyaka, és kicsit meg is izzadt, míg beszélgetett vele. A középiskolában ügyet sem vetett Julietre – leszámítva egy-egy odavetett köszönést; Charlie modora mindig nyájas, stílusa mindig demokratikus volt. Az iskolában csak a legnépszerőbb lányokra hajtott, és most elmesélte, hogy az egyiküket el is vette. Janey Peelt. Két gyerekük van, az egyik annyi idıs, mint Penelope, a másik idısebb. Ez az oka annak, mondta olyan szókimondással, mintha Juliet és ı hasonló cipıben járnának, ez az oka annak, hogy nem lett belıle mérnök. Charlie tudta a módját, hogy hogyan csaljon ki mosolyt és kuncogást Penelopébıl, és úgy csevegett Juliettel, mint szülı a szülıvel, mint egy egyenrangú féllel, és Juliet ezt már-már röhejesen hízelgınek érezte, és nagyon örült neki. És Charlie figyelme mindenre kiterjedt – viccelıdni kezdett a saját házasságán, mert észrevette Juliet dísztelen győrősujját. És benne volt az is, hogy titokban csodálta Julietet – talán mert most olyan nınek látta, aki közszemlére teszi szabados szexuális élete gyümölcsét. Juliet, szemben mindenkivel. Az ügyefogyott, a könyvmoly Juliet. – Rád hasonlít? – kérdezte, amikor leguggolt, hogy jobban lássa Penelopét. – Inkább az apjára – vetette oda Juliet, de elárasztotta a büszkeség, a felsı ajka felett már gyöngyözött a veríték. – Tényleg? – mondta Charlie, aztán felegyenesedett, majd bizalmaskodó hangon folytatta. – Mondok én neked valamit. Szerintem gyalázatos, amit...
– Azt mondta, szerinte gyalázatos az, amit veled mőveltek – mondta Juliet Samnek.
márton róza krisztina fordítása
11
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ – Ezt mondta, tényleg? És te mit mondtál erre? – Nem tudtam, mit mondjak. Fogalmam se volt, mire céloz. És nem akartam, hogy tudja, hogy nem tudom. – Persze. Juliet leült az asztal mellé. – Szeretnék egy italt, de nem szeretem a whiskey-t. – Nocsak, már te is iszol? – Bort. Van saját borunk. Mindenkinek van Bayben. Sam elmondott egy viccet Julietnek, olyasfélét, amilyet korábban soha nem mondott volna el neki. Egy párról szólt, akik elmennek egy motelbe, és azzal a mondattal végzıdött, hogy: „Hát ezt mondom én mindig a lányoknak a vasárnapi iskolában – nem kell innotok vagy cigiznetek ahhoz, hogy jól érezzétek magatokat.” Juliet nevetett, de érezte, hogy az arca áttüzesedik, pont úgy, mint Charlie-val. – Miért hagytad ott a munkádat? – kérdezte. – Miattam? – Ugyan, menj már – nevetett Sam. – Ne hidd, hogy annyira fontos vagy. Nem ık mondtak fel. Nem rúgtak ki. – Jól van. Akkor te mondtál fel. – Felmondtam. – És van ennek bármi köze hozzám? – Azért léptem ki, mert átkozottul torkig voltam azzal, hogy örökké csak az igát húzom. Már évek óta fel akartam mondani. – És hozzám semmi köze sincsen? – Jól van-na – mondta Sam. – Veszekedtünk. Mondtak ezt-azt. – Miket? – Nem kell tudnod róla. – És ne aggódj – tette hozzá egy perc múlva. – Nem rúgtak ki. Nem tudtak volna kirúgni. Vannak szabályok. És már mondtam neked – már úgyis ki akartam lépni. – De hát nem látod?! – kiáltotta Juliet. – Nem látod! Nem látod, hogy milyen ostoba ez az egész, és hogy micsoda undorító egy helyen élsz, ahol az emberek ilyeneket mondanak. Ha ezt elmesélném az embereknek ott, ahol én lakom, senki sem hinne nekem. Azt hinnék, viccelek. – Hm. Balszerencsénkre anyád és én nem ott élünk, ahol te. Hanem itt. Azok a fickók ott felétek ezt is viccesnek tartanák? Nem akarok többet beszélni errıl. Még benézek anyához, aztán lefekszem. – A személyvonat – folytatta Juliet lankadatlanul, gúnyosan. – Még mindig megáll itt, ugye? Csak nem akartátok, hogy itt szálljak le, ugye?
márton róza krisztina fordítása
12
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ Az apja nem válaszolt, amikor kiment.
A város utolsó utcai lámpájának fénye most pont Juliet ágyára esett, mert a nagy, selymes lombú juharfát kivágták, a helyére Sam rebarbarát ültetett. Juliet elızı éjjel összehúzta a függönyöket, hogy árnyékolják az ágyát, de ma éjjel úgy érezte, szüksége van a kinti levegıre. Ezért át kellett tennie a párnát az ágy másik végébe, és Penelopét is, aki úgy aludt, arcán a fénnyel, mint egy angyal. Azt kívánta, bárcsak ivott volna egy kis whiskey-t. Csalódástól és dühtıl dermedten feküdt, és fejben levelet fogalmazott Ericnek. Nem tudom, mit keresek itt. Nem kellett volna idejönnöm. Alig várom már, hogy hazamehessek. Haza.
Még alig virradt, amikor Juliet felriadt egy porszívó hangjára. Aztán egy hang – Samé – véget vetett a zajnak, és Juliet újra álomba merült. Amikor késıbb felébredt, arra gondolt, hogy biztosan csak álmodta az egészet. Különben Penelope is felébredt volna, de nem ébredt fel. A konyha hővösebb volt ezen a reggelen, és nem terjengett benne a lassan fortyogó gyümölcslekvár szaga sem. Irene cimkéket gyártott és kis kockás textilsapkákat erısített a befıttesüvegekre. – Azt hittem, magát hallom porszívózni – mondta Juliet, vidámságot erıltetve magára. – De biztosan csak álmodtam. Még csak hajnali öt felé járhatott. Irene nem válaszolt azonnal. Egy cimkét feliratozott. Ajkát beharapva, erısen koncentrált. – İ volt – mondta, amikor befejezte. – Felébresztette az apját is, neki kellett abbahagyatnia vele. Ez elég valószínőtlennek tőnt. Elızı nap Sara csak azért kelt fel, hogy kimenjen a fürdıszobába. – Az apjától tudom – folytatta Irene. – Sara felébred az éjszaka közepén, és kitalálja, hogy csinálnia kéne valamit, és akkor az apjának is fel kell kelnie és abbahagyatnia vele. – Akkor remek formában lehet – mondta Juliet. Miért érzi úgy, hogy mentegetıznie kell? – Ja – mondta Irene, és újabb cimkébe kezdett. Amikor végzett vele, Juliet arcába nézett. – Fel akarja ébreszteni az apját, fel akarja hívni magára a figyelmet, ennyi az egész. Az apja meg hullafáradt, mégis fel kell kelnie, és körülugrálnia. Juliet elfordult. Nem akarta letenni, ezért a csípıjén egyensúlyozta Penelopét, amíg félkézzel kihalászta, megtörte, meghámozta, és összenyomkodta a tojást. Amíg Peneplopét etette, nem mert megszólalni, nehogy a kislány megriadjon és sírni kezdjen a hangjától. És ezt Irene is megérezte valahogy. Sokkal mérsékeltebb, de kicsit még mindig kihívó
márton róza krisztina fordítása
13
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ hangon azt mondta: – Hát, mind ilyen, amikor megöregszik. Nem tehetnek róla, de csak saját magukon jár az eszük.
Sara szeme csukva volt, de azonnal kinyitotta, amikor beléptek. – Ó, drágáim! – mondta, mintha magában nevetne. – Juliet! Penelope! Úgy tőnt, Penelope kezdte megszokni Sarát. Legalábbis aznap reggel nem sírt, és a fejét sem fordította el. – Tessék – mondta Sara, az egyik magazint nyújtva felé. – Tedd csak le, hadd játsszon ezzel. Penelope habozott egy pillanatig, aztán megragadott egy lapot és lelkesen szétszaggatta. – No lám! – mondta Sara. – Minden kisgyerek imád magazinokat tépkedni. Még nem felejtettem el. Az ágy melletti széken egy tálka majdnem érintetlen Cream of Wheat11 állt. – Nem etted meg a reggelidet? – kérdezte Juliet. – Vagy nem ezt kértél? Sara úgy nézett a tálkára, mintha a kérdés alapos megfontolást igényelne, amire azonban képtelen. – Már nem emlékszem. Nem, azt hiszem, nem ezt kértem. Ki tudja! – átfutott az agyamon, hogy Irene meg is mérgezhetne. – Kuncogása görcsös zihálásba fulladt. – Csak tréfáltam – mondta, amikor összeszedte magát. – De olyan kegyetlen. Ez az Irene. Nem szabad lebecsülnünk Irene-t. Láttad a szırt a karján? – Mint a macskáé – mondt Juliet. – Mint a bőzös borzé. – Reméljük, a lekvárba nem jut belıle. – Ne nevettess... már! Penelope annyira belefeledkezett a magazinok tépkedésébe, hogy Juliet kis idıre magára hagyhatta Sara szobájában, amíg kivitte a Cream of Wheat-et a konyhába, majd szó nélkül nekiállt tojásflipet csinálni. Irene ki-be járkált, lekvárral rakott tálcákat cipelt ki a kocsiba. Sam a hátsó lépcsınél slauggal mosta le a frissen kiásott krumplikról a földet. Közben énekelni kezdett – elıször túl halkan ahhoz, hogy a szavak kivehetık legyenek, aztán egyre hangosabban. – Jó éjszakát, Irene, jóhó éjsza-ha-kát! Jó éjszakát, Irene, jó éjszakát, Irene, viszontlátlak majd az álmaimban! A konyhában Irene megpördült és kiabálni kezdett: – Ne énekeljen rólam! – Magáról? – kérdezte Sam tettetett csodálkozással. – Ki énekel itt magáról? – Maga! Pont maga!
11
Az ırlés után a búzából maradó belsı magrészbıl készült kása. Búzakása? Vagy legyen zabkása?
márton róza krisztina fordítása
14
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ – Ja, hogy én. Vagy úgy, ezt a dal Irene-ról? A lányról a dalban? Kutyamája, kiment a fejembıl, hogy magát is így hívják! Tovább énekelt, de halkan, dudorászva. Irene állt és figyelt, kivörösödve, ziháló mellkassal várta, hogy lecsaphasson, ha még egy szót meghall. – Ne énekeljen rólam! Ha benne van a nevem, akkor rólam szól. Sam hirtelen torkaszakadtából énekelni kezdett. – Múlt szombaton megnısültem, és a nejemmel elmerültem... – Hagyja abba! Azonnal hagyja abba! – üvöltötte kivörösödve, kimeredt szemekkel Irene. – Ha azonnal nem hagyja abba, kimegyek és lefröcskölöm a slauggal!
Sam egész délután lekvárt kézbesített a különbözı élelmiszerboltokba és néhány ajándéküzletbe is – azok is rendeltek tıle. Hívta Julietet, hogy menjen vele. Elment az áruházba is, és vett Penelopének egy vadonatúj autósülést. – Ilyenünk nincs a padláson – mondta. – Amikor kicsi voltál, azt sem tudtam, hogy ilyesmi egyáltalán létezik. De nem is számított. Úgysem volt kocsink. – Nagyon dögös – mondta Juliet. – Egy vagyonba kerülhetett. – Ugyan, semmiség az egész – felelte Sam, a kocsi felé terelgetve Julietet. Irene a veteményesben volt, megint málnát szedett. Ezúttal pitéhez. Sam kétszer is dudált, és integetett neki, amikor elhajtottak mellette, és Irene úgy döntött, hogy viszonozza a köszöntést – az egyik karjával olyan mozdulatot tett, mintha el akarna hajtani egy legyet. – Derék kis nı – mondta Sam. – Nem tudom, mihez kezdenénk nélküle. El tudom képzelni, milyen gorombának találod. – Alig ismerem. – Nem. Teljesen lebénul tıled. – Dehogy – felelte Juliet. Aztán megpróbált elismeréssel, vagy legalábbis közömbösen gondolni Irene-ra, és megkérdezte, hogy hogyan ölték meg a férjét a csirkefarmon. – Nem tudom, voltak-e bőnözı hajlamai, vagy egyszerően csak zöldfőlő volt még. Mindenesetre összekerült néhány tökfilkóval, akik csirkelopással akartak egy kis mellékest keresni, és persze sikerült megszólaltatniuk a riasztót, a gazda pedig kijött egy puskával, és nem tudni, akarattal-e vagy sem, de agyonlıtte. – Te jó ég! – Ezért Irene és a fiú szülei bíróság elé vitték az ügyet, de a fickó megúszta. Hát így. Biztos pokolian megviselte Irene-t. Még akkor is, ha a férje nem volt egy fınyeremény.
márton róza krisztina fordítása
15
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ Juliet azt felelte, hogy persze, hogy megviselte, aztán megkérdezte, hogy Irene is Sam tanítványa volt-e. – Nem-nem-nem. Aligha járt iskolába, legalábbis tudomásom szerint. Sam elmesélte, hogy Irene családja fent élt északon, valahol Huntswill közelében. Egy nap aztán átköltöztek ide. Apa, anya, gyerekek. És az apjuk azt mondta nekik, hogy még van egy kis elintéznivalója, és találkozzanak itt-meg itt. Megmondta nekik, hogy hol. És hogy mikor. İk meg csak éltek bele a világba, egy fillér nélkül, aztán elérkezett a megbeszélt idıpont, de az apa soha többé mutatkozott. – Nem is akart. Lerázta ıket. Segélyeken kellett tengıdniük. Tanyasi kunyhókban laktak, mert az olcsóbb volt. Irene nıvére, aki a család legfıbb támasza volt, legalábbis azt hiszem, hogy inkább ı volt az, és nem az anyjuk, meghalt szívrohamban. Nem tudták behozni a városba, hóvihar tombolt, telefonjuk pedig nem volt. Ezután Irene nem akart visszamenni az iskolába, mert a nıvére volt az, aki addig megvédte ıket a többi gyerektıl. Lehet, hogy Irene kérgesszívőnek tőnik, de szerintem nem volt mindig ilyen. És lehet, hogy most is csak egy álarc. És most Irene anyja viseli gondját a kisfiúnak és a kislánynak. – Helyes kis kölykök. A kislánynak farkastoka van, de már túl van egy mőtéten, és szükség lesz egy másikra is. Majd rendbe jön. De ez már csak hab a tortán. Csak hab a tortán. Mi volt a baj Juliettel? Nem érzett részvétet. Valahol a szíve mélyen lázadozott az egész nyomorúságos litánia ellen. Amikor végül a farkastorok is felbukkant a történetben, legszívesebben felsikoltott volna. Elég legyen! Tudta, hogy ez rossz, de az érzés mégsem múlt el. Félt bármit is mondani, félt, hogy elárulja, milyen kemény is a szíve. Félt, hogy azt találja mondani Samnek: „És vajon mi olyan csodálatos ebben
a
nyomorúságban?
Talán
szentté
magasztosítja
Irene-t?”
Vagy
valami
még
megbocsáthatatlanabbat: „Csak nem azt akarod, hogy az ilyen emberek társaságát keressük?” – Én mondom neked – folytatta Sam, – már azt hittem, megtébolyodok, amikor hozzánk került. Anyád tavaly ısszel kész katasztrófa volt. Nem egyszerően csak hagyta, hogy minden kicsússzon a kezei közül. Nem. Találóbb, ha azt mondjuk, hogy mindent a feje tetejére állított. Semmit sem csinált. Belekezdett valamibe, aztán félbehagyta. Újra és újra. Nem mintha ez új lett volna. Úgy értem, mindig is rendet kellett raknom utána, és segítenem kellett neki a házimunkában is. Nekem és neked is, mindkettınknek – emlékszel még? İ mindig is az a tündéri kislány volt, akinek rosszalkodik a szíve, és akit mindig kiszolgálnak. De az elmúlt évek alatt hébe-hóba azért eszembe jutott, hogy azért egy kicsit jobban is iparkodhatott volna. – És a dolog egyre jobban elfajult. Odáig fajult, hogy arra jöttem haza, hogy a mosógép a konyha közepén áll, és nedves ruhák csöpögnek mindenütt. És valami étel, amit elkezdett, aztán félbehagyott, szénné égett a tőzhelyen. Állandóan attól féltem, hogy megégeti magát. Hogy magára
márton róza krisztina fordítása
16
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ gyújtja a házat. Egyre csak azt hajtogattam: Maradj ágyban. De juszt se maradt, és aztán persze ott találta magát, sírva, az egész disznóól közepén. Jónéhány bejárónıt kipróbáltam, de egyikük sem bírt vele. Aztán jött Irene. – Irene – mondta Sam, mélyet sóhajtva. – Áldom azt a napot. Komolyan beszélek. Áldom azt a napot. De minden jónak vége szakad egyszer, folytatta. Irene férjhez megy. Egy negyvenes-ötvenes özvegyemberhez. Egy gazdálkodóhoz. Feltételezhetı, hogy sok pénze van, és Irene érdekében Sam remélte is, hogy van neki. Mert azon kívül semmi vonzó nem volt benne. – És tessék, nincs neki. Amennyire én látom, csak egyetlen foga van. Rossz jel, véleményem szerint. Túl büszke, vagy túl zsugori ahhoz, hogy protkót csináltasson. Most mondd meg – egy ilyen pompás nı, mint Irene!
Az elsı ablakok le voltak eresztve és Juliet érezte a frissen kaszált és bebálázott széna illatát – manapság már nincsnek szénakazlak. Csodák-csodájára néhány magányos szilfa azért még megmaradt. Megálltak egy faluban, ami egy szők völgyben épült, az út mentén. A völgy oldalából sziklatömbök álltak ki – több mérföldnyi körzetben nem látni ilyen hatalmas sziklatömböket, mint itt. Julietnek eszébe jutott, hogy gyerekkorában jártak már itt, de akkor ez még egy látványpark volt, és fizetniük kellett, hogy bemehessenek. A parkban volt egy szökıkút és egy teázó, ahol epertortát és fagylaltot szolgáltak fel – és biztos még mást is, de arra már nem emlékezett. A sziklabarlangokat a hét törpe után nevezték el. Sam és Sara leültek a szökıkút mellé fagylaltozni, míg Juliet elırerohant, hogy felderítse a barlangokat (nem volt valami nagy szám – egész alacsonyak voltak). Juliet szerette volna, ha a szülei is vele mennek, de Sam azt mondta: Tudod jól, hogy anyu nem tud hegyet mászni. Sara pedig azt mondta: Te csak szaladj! Aztán gyere vissza, és meséld el nekünk, milyen volt! Juliet ki volt csípve. Fekete tafotaszoknyája kör alakban terült köré a füvön. Balerinaszoknyának hívták akkoriban. Biztosan különleges alkalom volt. Juliet megkérdezte Samet, amikor kijött a boltból. Sam eleinte nem emlékezett. Aztán eszébe jutott. Szélhámosság volt, mondta. Nem emlékezett, mikor számolták fel. Juliet nyomát sem lelte a szökıkútnak vagy a teázónak az utcában. Mi lehetett az az önfedt alkalom? Születésnap? Házassági évforduló?
márton róza krisztina fordítása
17
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ – Rendet és békét hozó12 – mondta Sam, és eltartott egy darabig, míg Juliet rájött, hogy Sam még mindig Irene-ról beszél. – Mindent kézben tart. Levágja a füvet, kigyomlálja a kertet. Bármit csinál, szívvel-lélekkel csinálja, és úgy tesz, mintha ez neki lenne megtiszteltetés. És ezzel folymatosan ámulatba ejt. Nyomatékosan, ünnepélyesen beszélt, túlkiabálva a hegyen felkapaszkodó kocsi zaját. – Visszaadta a nıkbe vetett hitemet. Igazi társ a bajban13.
Sam minden üzletben hosszú idıt töltött. Az emberek beszélgetni akatak vele; vicceket győjtöttek, hogy megosszák vele. Néhányan ki is kísérték, hogy lássák a lányát, meg a lánya gyerekét. – Szóval ez az a lány, aki beszél latinul – mondta az egyik asszony. – Mostanában már kicsit rozsdás – felelte Sam. – Mostanában rengeteg dolga van. – Meghiszem azt – mondta az asszony, és a nyakát nyújtogatva próbált meg egy pillantást vetni Penelopére. – De hát nem áldás, hogy vannak? A kis csöppségek. Juliet arra gondolt, hogy megbeszélhetné Sammel a disszertációját – úgy tervezte, hogy befejezi –, noha pillanatnyilag ez csak ábránd volt. Korábban természetes volt, hogy a beszélgetéseikben ilyen témák is felmerültek. Nem úgy, mint Sarával. Sara azt mondaná: – Muszáj elmondanod, mivel is foglalkozol az egyetemen! – mire Juliet tömören összefoglaláná, hogy mivel, és erre Sara megkérdezné, hogy hogy tudja ezt a rengeteg görög nevet észben tartani. De Sam értette, mirıl beszélt. A fıiskolán elmesélte a barátainak, hogy az apja hogyan magyarázta el neki a „malaszt” szó jelentését, amikor Juliet véletlenül belebotlott úgy tizenkét-tizenhárom éves korában. A barátai megkérdezték, hogy az apja tanár-e. – Persze – válaszolta Juliet. – Hatodikosokat tanít. Most úgy érezte, hogyha elkezdene a disszertációjáról beszélni, Sam megpróbálná finoman kihúzni a lába alól a talajt. Vagy talán nem is olyan olyan finoman. Talán azt a kifejezést használná, hogy „meskete”. Vagy azt állítaná, hogy elfelejtett dolgokat, amikrıl Juliet nem hinné el, hogy elfelejtette ıket. Habár lehet, hogy mégis. A szobák bezárultak, az ablakok elsötétültek a fejében – mert Sam olyan ítéletet hozott, hogy a szobákban lévı dolgok haszontalanok, és nem érdemlik meg, hogy rájuk süssön a nap. Juliet megszólalt, a hangja durvábban csengett, mint akarta. – Tényleg férjhez akar menni? Irene? – A kérdés, vagy talán a hangsúly, pláne ilyen hosszú hallgatás után, meghökkentette Samet. – Nem tudom – felelte. Majd kis idı múlva: – Nem tudom, hogy hogy akarhatna.
12 13
Bringer of peace and order – nincs a bibliában, de olyan... Helpmate helpmeet: feleség, hitves...
márton róza krisztina fordítása
18
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ – Kérdezd meg tıle – mondta Juliet. – Biztos, hogy meg akarod, ahogy érzel iránta. Mentek egy-két mérföldet, mire Sam megint megszólalt. Világos volt, hogy Juliet megbántotta. – Nem tudom, mirıl beszélsz – monda Sam.
– Vidor, Morgó, Kuka, Szundi, Hapci... – sorolta Sara. – Tudor – mondta Juliet. – Tudor. Tudor. Vidor, Hapci, Tudor, Morgó, Szende, Hapci... – nem. Hapci, Szende, Tudor, Morgó..., Szundi, Vidor, Tudor, Szende. Sara az ujjain számolt. – Ez nem nyolc volt? – Többször is jártunk ott – tette hozzá. – Úgy hívtuk, hogy a Szamócatorta Szentélye. Jaj de szeretnék megint elmenni oda! – Már nincs ott semmi – mondta Juliet. – Ode se találnék. – Én biztos odatalálnék. Én miért nem mentem veletek? Egy nyári kocsikázásra. Vajon miért kéne erısnek lenni ahhoz, hogy kocsikázzak? Apu folyton azt hajtogatja, hogy nem vagyok elég erıs. – Az állomásra kijöttél elém. – Igen, kimentem. De ı azt sem akarta. Ki kellett vernem a huppot. Sara hátranyúlt, hogy megigazítsa a feje mögött a párnát, de nem sikerült neki, ezért Juliet igazította meg. – Kutyamája! – mondta Sara. – Micsoda egy haszontalan portéka vagyok. De azért rám férne egy fürdés. Mi van, ha látogatók jönnek? Juliet megkérdezte, hogy vár-e valakit. – Nem. De mi van, ha mégis...? Juliet tehát kivitte Sarát a fürdıszobába, Penelope pedig utánuk mászott. Késıbb, amikor a fürdıvíz elkészült, és a nagyanyját betették a kádba, Penelope úgy döntött, hogy a fürdetés bizonyára rá is vonatkozik. Ezért Juliet levetkıztette, és a kislány meg az öregasszony együtt fürödtek. Habár Sara meztelenül sem nézett ki öregasszonynak, inkább egy öreg kislánynak tőnt – egy kislánynak, aki mondjuk valamilyen egzotikus betegségben szenved, ami elsorvasztja és kiszikkasztja. Penelope a legkisebb ellenkezés nélkül fogadta Sara jelenlétét, de azért erısen szorongatta saját sárga, kacsaformájú szappanját. És fürdés közben Sara végre rászánta magát, hogy óvatosan Ericrıl kérdezısködjön. – Biztosan kedves ember – mondta. – Többnyire – vetette oda Juliet.
márton róza krisztina fordítása
19
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ – Olyan rendesen viselkedett az elsı feleségével. – Az egyetlen feleségével – javította ki Juliet. – Eddig. – De biztos vagyok benne, hogy most, hogy van ez a gyerek – úgy értem, hogy most boldogok vagytok. Biztosan boldogok vagytok. – Annyira, amennyire csak lehetséges, a bőnben élve – felelte Juliet, és kicsavart egy mosdókendıt, úgy, hogy a vízet a meglepett Sara szappanos fejére csorgatta. Sara az arcát eltakarva vidáman bugyborékolt és sivalkodott, aztán közölte: – Így értettem én is. – Juliet! – mondta aztán. – Igen? – Tudod, ha bármi rosszat mondok is apuról, nem gondolom komolyan. Tudom, hogy szeret engem. Csak boldogtalan.
Juliet azt álmodta, hogy megint kislány, és ebben a házban van, noha a szobák beosztása valahogy más volt. Kinézett az egyik ismeretlen szoba ablakából, és látta, hogy a levegıben egy vízsugár íve csillog. A víz a slaugból jött. Az apja, neki háttal állva, a kertet locsolta. A málnabokrok között egy alak mozgott ide-oda, akirıl egy idı múlva kiderült, hogy Irene – csakhogy egy jóval gyerekesebb, ruganyos és derős Irene. Ugrándozva menekült a slaugból permezetı vízsugár elıl. Többnyire sikeresen bújt el és bukkant elı, de mindig elcsípték egy pillanatra, mielıtt megint elszaladhatott volna. Feltehetıen könnyed, vidám játékról volt csak szó, az ablak mögött álló Juliet mégis undorral figyelte. Az apja továbbra is háttal állt neki, Juliet mégis tudta – valahogy látta –, hogy alacsonyan tartja a csövet a teste elıtt, és csak a szórófejet mozgatja elıre-hátra. Az álmot ragacsos iszony itatta át. Nem az a fajta iszony, ami belülrıl tompán böködi a bırt, hanem olyan, ami a legkisebb vérereken is átgyőrőzik. Az érzés akkor sem múlt el, amikor felébredt. Szégyenletesnek, átlátszónak, banálisnak találta az álmot. Úgy tőnt, hogy csak a saját mocskos kielégülését14 szolgálta.
A délután közepén valaki bekopogtatott a bejárati ajtón. Azt az ajtót soha senki sem használta – Juliet érezte is, hogy nehezen jár, amikor kitárta. Az ajtóban álló férfi jólvasalt, rövidujjú sárga ingben és mustársárga nadrágban volt. Néhány évvel idısebb lehetett Julietnél, magas volt és kicsit horpadt mellő, és vidor köszönése meg kérlelhetetlen mosolya ellenére mégis valahogy törékenynek tőnt. – Azért jöttem, hogy lássam a ház asszonyát – mondta.
14
Indulgence – megint, mint a chance-ben (beszélgetés Eric-kel a bőntudatról), kulcsszó
márton róza krisztina fordítása
20
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ Juliet otthagyta a küszöbön, és Sara szobájába ment. – Egy férfi áll az ajtóban. Valószínőleg házal valamivel. Akarod, hogy kidobjam? Sara feltornászta magát. – Ne-ne! – mondta lihegve. – Rendbe tudnál szedni egy kicsit? Hallottam a hangját. Ez Don. A barátom, Don. Don idıközben bejött a házba, a hangja a szoba ajtaja mögül jött. – Csak semmi hőhó, Sara. Csak én vagyok. Elég illedelmes a külseje15? Sara széles, vad mosollyal a hajkefe után nyúlt, de nem érte el, ezért feladta, és az ujjaival szántott végig a haján. A hangja vígan csengett. – Attól tartok, illedelmesebb, mint kellene. Jöjjön csak be. A férfi megjelent, Sara pedig felé nyújtotta a karjait. – Nyár-illata van – mondta. – Mi ez? – és megtapogatta a férfi ingét. – Ki van vasalva. Vasalt vászon. Ojjé, ez már valami. – Magam csináltam – felelte a férfi. – Sally a templomban van, a virágokkal bajlódik. Nem rossz munka, mi? – Édes – mondta Sara. – De alig jutott be. Juliet azt hitte, hogy maga vigéc. Juliet a lányom. Az én drága kislányom. Említettem, ugye? Említettem, hogy eljön. Don a lelkipásztorom, Juliet. A barátom és a lelkipásztorom. Don kiegyenesedett, és megszorította Juliet kezét. – Jó, hogy eljött – nagyon örülök, hogy megismerhetem. És nem tévedett nagyot – én tényleg afféle vigéc vagyok. Juliet udvariasan mosolygott. – Melyik egyháznak a lelkésze? A kérdés megnevettette Sarát. – Jaj, drágám – amelyik felfedi a titkokat16, nemde? – A Szentháromságé – válaszolta Don a maga rendíthetetlen mosolyával. – És ami a titkok kifecsegését illeti – nem újdonság számomra, hogy Sara és Sam közösségünk egyik templomát sem látogatja. Én csak azért kezdtem idejárogatni, mert az anyja elbővölı asszony. Juliet nem emlékezett, hogy a Szentháromság az anglikán vagy az egyesült
17egyházhoz
tartozik-e.
– Drágám, tudnál keríteni Donnak egy alkalmatos széket? – mondta Sara. – Úgy görnyedezik itt fölöttem, mint egy gólya. És Don, kér egy üdítıt? Vagy egy tojásflipet? Juliet a legfinomabb tojásflipeket készíti nekem. Ne, mégse, az talán kicsit túl nehéz lenne. Csak most lépett be a tőzı
15
Tegezıdés-magázódás? Keresztnév, de a lelkész és fiatal, Sara öreg, és inkább feltőnısködı, mint nonkonform, az istentiszteleten a lelkész és hivı tegezıdnek az úr elıtt, de ez magántalálkozó – fordító döntése… 16 Gives the show away, idioma 17 United Church – Egyesült Egyháznak szokás...
márton róza krisztina fordítása
21
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ napról. Teát? De az is meleg. Gyömbérsört? Valamilyen gyümölcslevet? Milyen gyümölcslevünk van itthon, Juliet? – Csak egy pohár vizet kérek, semmi mást – mondta Don. – Az jólesne. – És teát nem? Biztos? – kérdezte Sara. Már egészen kifulladt. – Azt hiszem, én szeretnék. Maga is biztos meg tud inni egy-két kortyot. Juliet?
Juliet egyedül volt a konyhában – Irene épp a babot kapálta –, és azon töprengett, hogy vajon a tea csak ürügy volt-e arra, hogy kitegyék a szobából, és válthassanak néhány bizalmas szót. Néhány bizalmas szó – vagy inkább néhány ima. Rosszul lett a gondolattól. Sam és Sara soha nem tartozott egyetlen egyházhoz sem, noha Sam, amikor a városba költöztek, azt mondta valakinek, hogy ık druidák. Híre kelt, hogy olyan egyházhoz tartoznak, aminek nincs temploma a városban, és ez egy kicsivel jobb színben tüntette fel ıket, mint a vallástalanság. Sam az iskolában soha nem lázadozott jobban a reggeli Biblia-felolvasások és miatyánkok ellen, mint amennyire kikelt a „Isten, óvd a királynıt” szólás ellen. „Van, amikor ki kell állnod a véleményedért, és van amikor nem. Ezzel a kedvükre teszel, és talán sikerül elmondanod néhány dolgot a gyerkıcöknek az evolúcióról” – mondogatta. Sarát egyszer érdekelni kezdte a Baha’i vallás, de Juliet úgy gondolta, hogy ez az érdeklıdés már rég alábbhagyott. Juliet hármójuknak is elegendı teát készített, és talált egy csomag emésztést elısegítı kekszet is a konyhaszekrényben, meg egy sárgaréz tálcát, amit Sara csak különleges alkalmakkor vett elı. Don elfogadta a csészét, és legurította a jeges vizet, amit Juliet nem felejtett el hozni neki, de a kekszet látva megrázta a fejét. – Nem nekem való, köszönöm – mondta, olyan különleges nyomatékkal, mintha a vallása tiltaná tıle. Arról kérdezgette Julietet, hogy hol lakik, milyen az idıjárás a Nyugati Parton, és hogy mivel foglalkozik a férje. – Garnélahalász, és igazából nem is a férjem – felelte kedélyesen Juliet. Don bólintott. Ó persze. – Nyugtalan arrafelé a tenger? – Elıfordul. – Whale Bay. Még soha nem hallottam róla, de mostantól mindig tudni fogom. Melyik templomba járnak ott Whale Bayben? – Egyikbe se. Nem járunk templomba.
márton róza krisztina fordítása
22
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ – Egyik ottani egyház sem a kedvükre való? Juliet mosolyogva megrázta a fejét. – Nem létezik a kedvünkre való egyház. Mi nem hiszünk Istenben. Don csészéje finoman a csészealjnak koccant, amikor letette. Azt mondta, hogy szomorúan hallja. – Tényleg szomorúan hallom. És mióta vélekedik így? – Nem is tudom. Amióta az eszemet tudom. – Az anyja mesélte nekem, hogy magának van egy kisgyereke. Van egy kislánya, ugye? Juliet azt felelte, hogy igen, van neki. – És ı soha nem volt megkeresztelve? Pogányságban akarja felnevelni? Juliet azt felelte, hogy valószínőnek tartja, hogy Penelope idıvel meghozza majd a saját döntését. – De vallás nélkül akarjuk felnevelni. Igen. – Ez szomorú – mondta halkan Don. – Maguknak szomorú. Maga és a maga – bárhogy is nevezi azt az embert –, maguk úgy döntöttek, hogy visszautasítják Isten kegyelmét. Nos. Maguk felnıttek. De hogy visszautasítják a gyermek nevében is – ez olyan, mintha megtagadnák tıle a táplálékot. Juliet érezte, hogy kezdi elhagyni a hidegvére. – De mi nem vagyunk hívık – mondta. – Mi nem hiszünk Isten kegyelmében. Ezzel nem a táplálékot tagadjuk meg tıle – egyszerően csak visszautasítjuk, hogy hazugságban neveljük fel. – Hazugság. Szerte a világon emberek milliói hisznek abban, amit maga hazugságnak nevez. Nem gondolja, hogy egy kicsit elbizakodott? – Az a sok milliónyi ember nem felétlenül hisz benne, csak eljárnak a templomba – mondta Juliet, és a hangja egyre jobban átforrósodott. – Csak éppen nem gondolkoznak. Ha van Isten, akkor Isten értelmet adott nekem, és nem azt kívánja-e tılem, hogy használjam? – Ezenkívül – folytatta, és igyekezett higgadt maradni –, ezenkívül emberek milliói hisznek valami másban. Buddhában hisznek, például. Vagy úgy van, hogy ha emberek milliói hisznek valamiben, akkor az igazzá válik? – Krisztus él – vágta rá Don. – Buddha nem. – Ezek csak szavak. Mit jelentenek? És ha már itt tartunk, én nem látok semmiféle bizonyítékot arra, hogy bármelyikük is élne. – Maga nem lát. De mások igen. Tudja, hogy Henry Ford, a második, akinek mindene megvan, amire ember csak áhítozhat – és mégis, egész életében minden este letérdel és fohászkodik Istenhez? – Henry Ford? – kiabálta Juliet. – Henry Ford? Mi közöm van nekem Henry Fordhoz?
márton róza krisztina fordítása
23
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ A vita olyan irányt vett, amilyet az ilyen vitáknak szükségképpen venniük kell. A lelkész hangja, ami kezdetben inkább szomorú volt, mint dühös – noha mindig érzıdött benne az ítélkezés vasszigora –, most metszı és korholó lett; míg Juliet, aki – véleménye szerint – kezdetben talpraesetten érvelt, higgadt, eszes, és már-már ırjítıen udvarias volt, most hideg és harapós dühöt érzett. Már mindketten inkább sértı, mint hasznavehetı érveket és ellenérveket kerestek. Sara ezalatt egy kekszet rágcsált, és nem nézett rájuk. Idınként összerázkódott, mintha a szavaik megsebeznék, de ık már túl voltak azon, hogy ezt észrevegyék. Ami végül véget vetett a párviadaluknak, az Penelope hangos jajveszékelése volt – pisisen ébredt, és elıször csak panaszosan, aztán egyre erıteljesebben nyöszörgött, míg végül tombolni kezdett. Sara hallotta meg elıször, és megpróbálta felhívni magára kettejük figyelmét. – Penelope – lehelte, aztán kicsit nagyobb erıfeszítéssel: – Juliet! Penelope! Juliet és a lelkész mármár tébolyult tekintetet vetettek rá, aztán a lelkész így szólt, hirtelen leeresztett hangon: – A gyermeke. Juliet kisietett a szobából. Remegett, amikor felvette Penelopét, és majdnem megszúrta a biztostővel, amikor feladta rá a tiszta pelenkát. Penelope abbahagyta a sírást – nem azért, mert jól érezte magát, hanem mert megriasztották anyja durva mozdulatai. Nagy, könnyes szeme, döbbent tekintete kizökkentette Julietet megszállott gondolataiból – megpróbált lehiggadni, olyan lágyan beszélt, amennyire csak tudott, aztán felkapta a gyerekét, és fel-alá sétálgatott vele a hallban. Néhány perc múlva oldódni kezdett a feszültség Penelope testében. Juliet úgy érezte, vele is ez történik, és amikor úgy érezte, hogy már mindketten kellıen megnyugodtak és visszanyerték az önuralmukat, levitte Penelopét a földszintre. A lelkész idıközben kijött Sara szobájából, és Julietre várt. Olyan hangon, ami akár bőnbánó is lehetett volna, de igazából ijesztınek tőnt, azt mondta: – Milyen helyes kislány. – Köszönöm – felelte Juliet. Arra gondolt, hogy most illedelmesen elköszönnek egyástól, de a férfit visszatartotta valami. Továbbra is Julietet nézte. Felemelte a kezét, mintha meg akarná érinteni Juliet vállát, de aztán visszaejtette. – Nem tudja, hogy van-e... – kezdte, aztán kicsit megcsóválta a fejét. A van-e úgy hangzott, hogy „uan’e”. – Gyüöl’csé – mondta, és a keze a torkának csapódott. Inteni akart a konyha felé. Juliet elsı gondolata az volt, hogy a férfi részeg. A feje ide-oda imbolygott, a tekintete elpárásodott. Részegen jött ide? Vagy a zsebében hozott valamit? Aztán rájött. Eszébe jutott egy lány, egy diák a Torrance House-ból. A lány cukorbeteg volt, és ha sokáig evés nélkül maradt, valamiféle rohamot kapott, nehezen forgott a nyelve, támolygott, zavaros lett a tekintete.
márton róza krisztina fordítása
24
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ Penelopét a csípıjére csúsztatva Juliet megfogta a férfi karját és kitámogatta a konyhába. Gyümölcslé. Ezt adták a lánynak, ezt kérte a férfi is. – Csak egy perc, még egy perc és jobban lesz – mondta Juliet. A férfi igyekezett egyenesen tartani magát, kezeivel a konyhapultra támaszkodott, a fejét lehajtotta. Narancslé nem volt, Juliet emlékezett, hogy reggel Penelopénak adta a maradékot. De volt egy üveg szénsavas szılılé – Sam és Irene azt szerették inni, amikor megjöttek a kerti munkából. – Tessék – mondta. Szokása szerint egy kézzel ügyeskedve kitöltött egy pohárnyit. – Tessék. És miközben a férfi ivott, így folytatta: – Sajnálom, de nincs itthon gyümölcslé. De úgyis a cukor a lényeg, nem? Cukorra van szüksége. A férfi az egészet megitta. – Egen. A cukor. Kösz – mondta. A hangja már tiszta volt. Juliet erre is emlékezett – hogy az a lány is milyen, már-már csodálatos gyorsasággal jött rendbe mindig. De még mielıtt a férfi teljesen rendbejött volna, még mielıtt ismét önmaga lett volna, amikor még ferdén lógatta a fejét, a pillantása találkozott Juliet pillantásával. Nem kereste, úgy tőnt, véletlenül nézett csak rá. A tekintete nem volt hálás, vagy elnézı – egyáltalán nem is volt emberi. Egy rémült állat tétova tekintete volt, ami bármibe beleakaszkodik, ami eléje kerül. És néhány másodperc múlva a szemek, az arc a férfi, a lelkész arcává változott vissza, aki szó nélkül letette a poharat és kimenekült a házból.
Sara aludt, vagy legalábbis úgy tett, mintha aludna, amikor Juliet bement hozzá, hogy kivigye a teástácát. Sara alvó, szendergı és ébrenléti állapotai között már olyan áttetszı és tőnékeny határvonalak
húzódtak,
hogy
csak
nehezen
lehetett
megkülönböztetni
ıket
egymástól.
Mindenesetre beszélt – a suttogásnál alig hangosabban utánaszólt: – Juliet! Juliet megállt az ajtóban. – Meg kell értened, hogy Don..., Don egy egyszerő lélek – mondta Sara. – De nincs jól. Cukorbeteg. Súlyosan. – Igen – felelte Juliet. – Szüksége van a hitre. – Badarság – mondta Juliet, de olyan halkan, hogy Sara talán meg sem hallotta, mert tovább beszélt. – Az én hitem elég bonyolult – folytatta Sara remegı (és Julietnek úgy tőnt, hogy kicsit fellengzıs) hangon. – Nem tudom elmondani. De ez... komolyan mondom, hogy ez... ez van. Ez egy csodálatos... valami. Amikor rosszabbodni kezdett az állapotom – amikor nagyon rosszul lettem, akkor én... Tudod, mire gondoltam akkor? Juliet megrázta a fejét.
márton róza krisztina fordítása
25
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ – Arra gondoltam, minden rendben. Arra gondoltam: Nemsoká18... nemsoká látni fogom Julietet.
Rettegett (Szeretett)19 Eric! Hol is kezdjem. Jól vagyok, és Penelope is jól van. Ami azt illeti. Penelope már nagyon magabiztosan mászkál Sara ágya körül, but is still leery of striking out with no support20. Hihetetlen a hıség – legalábbis a Nyugati Parthoz képest. Még akkor is, amikor esik. Jó, hogy esik, mert Sam teljes gızzel belevetette magát a zöldségkereskedelembe. Valamelyik nap elmentem vele, hogy az özönvíz elıtti járgányával kiszállítsuk az idei elsı, frissen kiásott újkrumplit, az üde málnát és a málnalekvárt (konyhánk egyik bentlakójának, Ilse Koch21 fiatalabb kiadásának mővét). Sam egy hamísitatlan Buzgó Mócsing. Sara ágyban van, szundikál vagy lejárt szavatosságú divatmagazinokat lapozgat. Egyszer meglátogatta egy lelkész, akivel hosszú és ostoba vitába bonyolódtunk Isten létezésérıl, vagy valami ehhez hasonló, meredek témáról. A vendégeskedéssel minden rendben is ment volna, pedig...
Így szólt az a levél, amit Juliet évekkel késıbb megtalált. Eric biztosan csak véletlenül tartotta meg – nem volt különösebb jelentısége az életükben.
Juliet egyszer még visszatért gyermekkora helyszínére – néhány hónappal a látogatása után, Sara temetésére. Irene-nak már híre-hamva se volt, és Juliet nem emlékezett, hogy kérdezısködött-e felıle, és hogy kapott-e választ arra, hogy hova tőnt. A legvalószínőbb az, hogy férjhez ment. Ahogy Sam is megnısült néhány évvel késıbb. Egy tanárt, az egyik kolleganıjét vette el, egy szeretetreméltó, csinos, talpraesett asszonyt. A nı házában laktak – Sam leromboltatta azt, amiben ı és Sara éltek, és a helyén újabb veteményest csinált. Amikor Sam felesége is nyugdíjba vonult, vettek egy lakóautót és telente nagy utazásokat tettek. Kétszer is meglátogatták Julietet Whale Bayben. Eric kivitte ıket a hajóján. İ és Sam nagyon jól kijöttek egymással. Teljesen egymásba zúgtak, Sam így mondta. A levelet olvasva Juliet összerezzent, mint mindenki, aki szembesül múltbéli önmagának fennmaradt, zavarba ejtı hangjával. Elcsodálkozott az ellentéten, ami a vidám tálalás és a saját fájdalmas emlékei között feszült. Késıbb arra gondolta, hogy biztosan valami eltolódott a látogatása alatt, valami, amire már nem emlékszik. Valami azzal kapcsolatos, hogy hol is van az otthona. Mert akkor nem Whale Bay volt az, Eric-kel, hanem visszacsusszant a múltba, az lett, ami régebben volt, ami egész korábbi életében mindig is volt.
18 19 20 21
A novella címe! Együtt változtatni, ha... Szójáték, dreaded – dearest. Talán Iván után vmi uralkodói jelzı… Idióma – kb. aggódik, résen van. Strike out: kitörni a baseballban. Megoldani. A buchenwaldi boszorkány, Karl Koch felesége (Merle: Mesterségem a halál...)
márton róza krisztina fordítása
26
Alice Munro : Soon __________________________________________________________________________________________________ Mert az ember csak az otthonát próbálja meg óvni annyira, amennyire csak tudja, addig, ameddig csak bírja. Pedig Juliet akkor már nem óvta Sarát. Amikor Sara azt mondta: „Nemsoká látom Julietet”, Juliet nem tudott mit válaszolni. De nem bírt volna mégis mondani valamit? Miért esett olyan nagyon nehezére? Csak annyit mondani, hogy „igen”. Ez nagyon sokat jelentett volna Sarának – igaz, Julietnek nagyon keveset. De Juliet elfordult. Kivitte a tálcát a konyhába, aztán elmosogatta és eltörölgette a csészéket, meg azt a poharat is, amiben a szılılé volt. Mindent a helyére tett.
……………………………………………………………………………………………………………..………… http://zaziazajko.hu
[email protected]
márton róza krisztina fordítása
27