Kuba nagykövete Zomborban
Mercedes Martinez Valdés
Múlt csütörtökön Zomborba látogatott Kuba szerbiai nagykövete, M ercedes Marti nez Valdés. Nemanja Delić polgár-
mester fogadást adott a magas rangú vendégnek, aki hangsúlyozta, országa nagykövetsége széles körű együttműködésre törekszik minél több szerbiai r égióval, illetve ön korm ány -zattal. Delić ismertette város unk gazdasági, kulturális és egyéb kínálatát. A nagykövet asszony előző este részt vett a Szerb Olvasók örben szervezett tribün ön. Legközelebb áprilisban, a műszaki szakközépiskola meghívására jön Zomborba. fczs
Az 1944/45-ben történtek feltárásával a megbékélésért Múlt pénteken a Magyar Polgári Kaszinóban bemutatták Molnár Tünde Elhurcolások – Gombos, 1944 novembere című könyvét, amely tavaly év végén jelent meg a budapesti Keskenyúton Délvidéki Tragédiánk 194 4-45. Alapítvány gondozásában.
sem vállalta fel a kisebbségi sorsproblémákat olyan mértékig, mint a többi leszakított térség, például a Felvidék és Erdély írói. – Eléggé visszafogott a közéletben szereplők véleménynyilvánít ása. Más területeken többet foglalkoznak a vészterhes időkkel és veszteség ekkel .
Az író-olvasó találkozó n közreműködött Matuska Márton író, közíró, a téma legjártasabb délvidéki ismerője, Fekete J. József író, újságíró, műkritikus, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, valamint az est házigazdájaként F. Cirk l Zsuzsa publicista , újságíró, a Dunatáj hetilap megbízott igazgatója, főés felelős szerkesztője. A délvidéki m agyarságra nézve egyik legfájdalmasabb 20. századi történ ést, a második világháború végi és az azt követő időszakban megélt nemzettragédiát családtörténeten át bemutató kötet szerzője elmondta, édesapját nem ismerhette, hiszen szülei mindössze néhány hónapja voltak házasok, édesanyja várandós volt vele , am ikor a családfőt és a családból még két férfit elhurcoltak. Egyikük sem tért haza. Mint a legtöbb helyen, Gomboson is a jómódú, köztiszteletnek örvendő polgárokat vitték el, ami arra enged következtetni, hogy nem vél etlenszerű, önk ényes brutalitás, hanem sokkal korábban eltervelt tisztogatás történt 1944 késő őszén. Matu ska Márton szerin t min dadd ig n em lehet szó nemzetek közötti megbékélésről, amíg az 1944/45-ben történteket nem dolgozzuk fel, illetve nem hozzuk nyilvánosságra. Mindenképp filmeket kellene készíteni, még ha nem is állnak rendelkezésre azok a feltételek, amelyekkel olyan horderejű és hatású alkotás készülhet, amilyen Cseres Tibor Hideg napok című filmje, amely annak idején hatalmas mag yar állam i ráfordítással készült. F. Cirkl Zsuzsa úgy véli, a délv idéki írótársadalom koránt
Magam is szembesültem olyan alkalommal, amikor erről beszélgettünk külf öldi magyarok . Beszélgetőtársaim megjegyezték, mit akarunk mi, vaj dasági magyarok, amikor úgy éltünk, mint a krőzusok. Megpróbáltam megmagyarázni, hogy a vajdasági magyarság arányszámát tekintve itt volt a legnagyobb vérveszteség, ha valakinek panaszra és fohászra van joga, akkor azok mi vagyunk. Természetesen nem
Dr. Igor Pašti kapja a Város Oklevelét A városi tanács döntött arról, ki kapja az idén a Város Oklevelét. Az elismerést minden évben egy személynek ítélik oda, átadására a város napja alkalmából kerül sor. Az idei kitüntetett dr. Igor Pašti, akit egykori iskolája, a Veljko Petrović Gimnázium jelölt a díjra. Pašti 1984-ben született Zomborban, itt fejezte be a gimnáziumot, majd tízes átlagjeggyel nemzedék hallgatójaként diplomált a Belgrádi Tudományegyetem kémia karán. Huszonöt évesen megszerezte a tudományok doktora címet, ő az egyetem történetének legfiatalabb doktora. Harminchár om tudom ányo s mu nkát jelentetett meg nemzetközi folyóiratokban, egy elismert és két elfogadásra bejelentett találmány fűződik a nevéhez. Tavaly a Szerb Tudományos Akadémia újonnan a lapított díjá val tün tették k i, amit vegyészeknek, biológusoknak és a rokon tudományokban tevékenykedőknek ítélnek oda. F.C.ZS.
Új benzínkút Zomborban Korszerű üzemanyagtöltő állomást adtak át minap a Konjović utcában. A szalagot Nemanja Delić polgármester és Nadežda Korobejnikova, a szerbiai NIS kiskereskedelmi igazgatóságának vezetője vágta át. – Elképzelések szerint 2015 végéig 250 millió eurót fektetünk a szerbiai kiskereskedelem fejlesztésébe, és ezen belül impozáns terveink vannak Zombort illetően is – jelentette ki Korobejnikova. Köszönetet mondott a polgármester a NIS képviselőinek, hogy sikerült létrehozni egy modern töltőállomást. – Szükségünk van befektetésekre és új munkahelyekre. Örülünk annak, hogy további beruházásokat terveznek Zomborban, ebben az önkor mányzat támogatásár ól biztosíthatom önöket – hallottuk Delićtől.
Živan Perišić regionális men edzser ho zzátette, a NIS-es projektumok megvaló sítása leh etőséget nyújt ú j mu nkahelyek létrehozására és a gazdasági aktivitások növekedésére. A megnyitón részt vett Vasa Relić polgárm ester-helyettes, Borislav Staničkov, a képviselő-testület elnökhelyettese, valamint Novica Blagojević, a városi tanács tagja. A NIS képviselői megbeszélést folytattak a további munkatervekről. Kiemelték, hogy 2013 végéig újjáépítik a Kerényi úti töltőállomást. O.D.
kerülik meg a mi irodalmáraink sem ezt a tém át, szépirodalmi feldolgozása is van nem egy, de kevés. Az, amit Matuska Márton elkezdett Molnár Tünde és a hozzá hasonló szer zők k éziratain ak f elkarolásával, sokkal fontosabb a szépirodalmi feldolgozásnál. Az akadémiák történelemként és statisztikai számokként tekintenek az eseményekre, holott a történelem éppen a „kis életek” sorozatából áll össze. Az ilyen könyvekben , amilyen Molnár Tündéé, kirajzolódik a családok élete, a hatalom viszonyulása a családok hoz, a nemzetek iránt, hosszan szivárványo zva fedi fel ann ak a
periódusnak az emberi vonulatát, amit mi nagyon könnyen el tudnánk intézni azzal, hogy „44-es események” – hallottuk Fekete J. Józseftól, aki egyebek közt kijelentette, megérdemeljük, hogy tudjuk és ismerjük saját történelmünket. A szerző arra a kérdésre, hogy mit jelentene számára a bocsánatkérés, azt válaszolta, elfogadná, de részéről már megtörtént a megbocsátás, hiszen közeli, kedves szerb barátai vannak. Úgy érzi, mi, délvidéki magyarok az együttélés folytán valamiféle kettősségben élünk, amivel végső ideje lenne tudományosan foglalkozni. Ugyanakkor Molnár Tünde fontosnak tartja , hogy elkészüljön az ártatlan magyar áldozatok hosszú ideje tervezgetett kö zös emlékműve, és fontos, hogy ez az emlékjel ne csak engedélyezett, hanem védett legyen. – A történteket fel kell tárni, ezt nem várhatjuk mástól. Vagy megtesszük mi, magy arok, amihez segíteni tudnak a szerb kutatók és a szerb állam, vagy mind homályban marad. A szerb állam tám ogatása n élkül nem mehetünk semmire. Most várjuk a megbékélést, a magyar és a szerb államfő áprilisban találkozik Csúrogon, kezet nyújtanak, kölcsönösen bocsánatot kérnek. Megmondom őszintén, nagyon félek tőle. Amióta ennek híre kelt, azóta egyre több olyan falfirka
jelenik meg, mint a Halá l a magyarokra. Ismeretlen tettesek követik el. Újvidéken lecserélik a latin betűs feliratokat, Temerinben, Óbecsén újra történnek magyarverések, és a hivatalos szervek azt mondják, hogy nem nemzetiségi alapon. Lassan hetven éve lesz a történteknek, de nem akadt még szerb politikus, aki nyilvánosan azt mondta volna, hogy: bocsánat. Az est során közreműködött a Berta F erenc Zs ebszínház Kisegyüttese, Povázsán László, Jung Sándor, Goretity István és énekesként Rajc Vilmos. (-) Stock János fotói
2
2013. február 13., szerda
Értsük meg egymást
A városi tanács döntött a Dunatáj pénzeléséről A részben vagy egészen ö nkormányzati p énzelésű közintézmények idei munkatervének megvitatása volt a városi tanács legutóbbi ülésének első napirendi pontja. Jelentés hangzott el egyebek közt a mezőgazdasági földterületek védelmét, rendezését és felhasználását kísérő szakértői bizottság kinevezésének szükségességéről valamint az átszervezésben levő mezőgazdasági vállalatokról Sárin és Gádoron. A tanács tagjait tájékoztatták az illetékes ügyosztály városi kommunális szolgáltatási díjszabással kapcsolatos álláspontjáról. Változik a gázdíj elszámolási módja. A módosítást azoknak az épületeknek a lakótanácsai kérték, amelyekben f elszer eltettek kalorimétert, ők ugyanis úgy vélik, hogy az eddigi elszámolási móddal jobban jártak azok, akik nem rendelkeznek a mérőműszerrel. Vladislav Kronić, a közigazgatási hivatal gazdasági osztályvezetője elmondta, azokat érinti a korrekció, akiknél még nincs kaloriméter. A tanács jóváhagyta a kisebbségek nyelvén történő tájékoztatás támogatására kiírt pályázatot elbíráló bizottság javaslatát, mi szerint a Dunatáj hetilap az idén is hárommillió dinár városi pénzelésben részesül. F.C.ZS.
Egészségünkért Lakossági fórum keretében magyar szakorvosok, egészségüg yi d olgozók részv ételév el előadássorozatot szervez a Vajdasági Mag yar Szövetség zombori szervezete. Doc. dr. sci. med. Samu János neurológus témája az agyvérzés, a derékfájás és a gerincbetegségek, d r. Kalmár Lídia a gyerekfogászatról , dipl. ph. Fridrich Z suzs anna gyógyszerész a gyógyszerellátási problémákról, d r. Úri Emes e általán os szakorvos a cukorbetegségről, az ultrahan- gos diagnosztikáról, dr. Arnaut Gabriella onkológus a
dagana- tokról, a rákbetegségről, dr. Karcher Károly neuropszichiáter a gyerekek lelki betegsé geiről, a depres szióról, a szor ongá sról és az antidepresszáns gyógyszerekről beszél. Eddig Bácsgyulafalván, Bezdánban, Nemesmiliticsen, Kupuszin án, S zilágyin és leg utóbb Cso noplyán tartottak hasonló fórumot. Február 26-án Doroszlón a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Eg yesület kistermében 18 órára várják az érdeklődőket. L.M.T.
Tanácsnoki nyitott nap A VSZL sajtóközleménye Februártól újraindította tanácsnoki nyílt napjait a Vajdasági Szociáldem okrata Liga vá rosi szervezete. Minden hónap első péntekén 9-től 13 óráig várják a Városháza emeletén a 8. számú irodában a polgárokat, akik kérdéseket tehetnek fel a helyi önkormányzat munkájával kapcsolatosan, valamint elmondhatják észrevételeiket, javaslataikat. fczs A Zombor Város költségvetéséről szóló határozat (Zombor Város 2012/12-es számú Hivatalos Lapja) 26. szakasza alapján közétett
PÁLYÁZAT KÖLTSÉGVETÉSI ESZKÖZELOSZTÁSRA ZOMBOR VÁROS VÉDNÖKSÉGE ALATTI JELENTŐS DÁTUMOK, JUBILEUMOK ÉS RENDEZVÉNYEK TÁRSFINANSZÍROZÁSÁRA 2013-BAN
Radics Karola fotója
Hiánypótló jelleggel bírnak a doroszlói Kuckó-Gyermeksarok civil szervezet legutóbbi kezdeményezései. Ebben az tanítási félévben indult Doroszlón a szerbnyelv-tanfolyam az általános iskolások részére. Négy csoportba osztva tanul a huszonhárom diák. – Az első osztályosokkal játékosságra, beszédre helyeződik a hangsúly a tanulás során. A másodikosokkal már az írást is
gyakorolni tudjuk, a harmadik és a negyedik osztályosok, valamint a felsősök esetében a mondat- alkotás, a szövegértés meg a nyelvi eszközök tudatos alkal- mazása is részét képezi az oktatási folyamatnak. Tapasztalataim szerint nagy szükség volt már ebben a közösségben egy ilyen jellegű ismeretbővítésre – nyilatkozta Turkál Marianna, a tanfolyamot vezető tanár.
– A mag yar gyerekek majdani felzárkózását segíti elő a szerb nyelv tanulása – fűzte tovább a gondolatmenetet a Kuckó képviseletében Pelt Ilona. - Reményeink szerint az egymás iránti tolerancia gyakorlásához jelentősen hozzájárul majd az a Vera Gucunja óvodákkal közösen indított folyamat, amely magyar nyelv oktatását irányozza elő az iskoláskor előtti intézmé nyekben. Ott tartunk most, hogy kiküldtük a szülőknek a kérdőíveket, hamarosan elkez-
dődhet a nyugat-bácskai ovikban e nyelvtanulási program – hallottuk Pelt Ilonától. L.M.T.
Zombor csúfsága Öt év után se tudni, mi lesz az egykori áruház épületének sorsa Miután teljesen felújíto tták Zombor központját, új burkolatot kapott a városmag, szökőkutat építettek, felfriss ítették a zöld övezeteket, zö mmel az épül etek homlok zatait is kicsinosították, vonzóvá, turistacsalogatóvá vált a sétálóutca és körn yéke. Csakhog y éppen a központ közepén árválkodik az egykori Beograd Áruház üres, egyre romló állagú épülete. Az áruház hosszan agonizált, nem segített rajta az se, hogy
felaprózták a belterét, és butikoknak adták bérbe. Legtovább az önkiszolgáló részleg tartott ki, de öt évvel ezelőtt az is kiköltözött az épül etből. A Beograd Áruházak szerbiai láncát 2007 októberében a belgrádi székhelyű Verano moto rs cég privatizálta 360 millió euróért (a csődbe ment áruházlánc kikiáltási ára 140 millió euró volt).
bizto nság ára. Ráadásu l a városmag fokozott védelem alatt áll, így bármilyen beavatkozáshoz a tartományi Műemlékvédelmi Intézet jóváhagyására van szükség. An nak nyom án, hogy a Mercator S vállalat több városban bérbe vette a Beograd Áruházak önkiszolgáló részlegét, erre akár Zomborban is számítani lehet, ám
Azó ta a zom bori betonmonstrumnak feléje se nézett senki. Pár évvel ezelőtt ugyan körülállványozták, d e szinte végére se értek az állványok felállításának, a másik oldalon már bontották is le. Jelenleg senki se tudja, mi lesz az 1969-ben emelt szocreál építmény sorsa. Az önkormányzatnak nincs semmilyen illetősége felette, se törvényes lehetősége, hogy rákényszerítse a tulajdonost, hogy tegyen már valamit a városképet csúfító épülettel. A kommunális ügyosztály abban az esetben követelhetné a felújítását, ha az épület állapotánál fogva veszélyt jelentene a polgárok és vagyonuk
a városban legtöbben azt szeretnék, ha eltűnne a központból ez a vasbeton-csúfság. Vannak viszont más elképzelések is, például olyan, hogy az áruház földszinti részét ki kellene nyitni az utca, a polgárok és a turisták felé, például kávézókkal, butikokkal, kisebb boltokkal, az emeleti részen pedig egyfajta szolgáltatóházat lehetne nyitni, ott kaphatnának helyet a kézművesek, kisipar osok, szabók, cip észek . Az épületet természetesen fel kellene újítani, hogy bei lleszkedjen a v árosképbe. Ezt az ötletet építészek is támogatják. A végső megoldás azonban továbbra is a tulajdonos kezében van. JJ
- részletes programismertető, valamint pénzügyi terv, - a re ndezvények és jub ileumok ágazat-te rület szerinti behatárolása. III. Kötelező dokumentáció: - beszámoló a 2012.évi tevékenységről, amennyiben tavaly költségvetési eszközöket nyert a pályázó, - nyilvántartási bizonylat, - folyószámla - elérhetőség (telefon, fax, e-mail).
I. A város i kö ltségveté sben 2 0 00 0 00,00 din árt irányoztak elő olyan jelentős dátumok, jubileumok és rendezvények eg yüttes finanszíroz ására, amelye k védnöke Zombor Város. II. Eszközodaítélési ismérvek: - városra, illetve településre vonatkozó történelmi, kulturális és hagyományjelleg, - j elen tős dátum ok, ünn epek , re ndez vény ek tömegvonzó volta, - városi, települési, intézményi, egyesületi jelentős jubileum, - városi szervek döntése és más releváns értékelés alapján méltányolt hagyomány, - m egh atáro zott etn ikai csop orto k, v alam int vallásfelekezetek hagyományossá vált dátumai, - művelődési és oktatási intézmények dátumai és jubileumai,
Oberajter Dávid fotója
IV. A pályázati kérelem átadásának határideje: 7 nap a pályázati hirdetés közzétételének napjától számítva. Hiányos és megkésett pályázatokat az elbíráló nem vesz figyelembe. A pályázat szövegét a Somborske novine és a Dunatáj hetilap teszi közzé, illetve megtalálható a honlapon. V. A szükséges dokumentáció a Városi Közigazgatási Hivatal (Zombor, Uroš cár tér 1.) ügyfélfogadójában a 11-es vagy a 12-es ügyintézőhelyen vehető át, vagy letölthető a Város honlapjáról. A kitöltött pályázati űrlap a szükséges dokumentációval ugyanezen a helyen adható át. A borítékon fel kell tüntetni: Eszközigénylés jelentős dátumok és rendezvények megünneplésére 2013-ban – nem felbontani. Nemanja Delić polgármester
3
2013. február 13., szerda
DOROSZLÓ
Az összefogás évszázados példája Február 2-án tartotta é vi közgyűlését a doroszlói Önkéntes Tűzoltó Tes tület. Eb ben az esztendőben jubileumot ülnek a tűzoltók, 110 éves a doroszlói mozgalom. Hálaadó szentmisé-
Att ila hitelesítő tagok személyében. A közel százharm inc aktív tagot számláló testület jelentős tevékenységet fejtett ki az elmúlt év folyamán is. E lvégezte a
vel kezdődött az ünneplés, ft. Ve rebél yi Árpád a testület összefogásra épülő jellegét hangsúlyozta, köszönetet mondott érte a közösség nevében, amelynek részeként a tűzoltóság köztiszteletnek, támogatottságnak örvend. Diósi Ede, a testület elnöke köszöntötte a csaknem kétszáz fős közgyűlést. Megv álasztották a munkaelnökséget Vuković Siniša elnök, Hegybeli Mária, Tancsik Ferenc tagok, K ovács G éza jeg yzőkön yvvezető, v alam int Szklenovszki Korinna és Szűcs
mezőg azdas ági gépek és a tűzo ltókészü lék ek tűzvédelmi elle nőrzését, begyűjtötte a tagdíjat és a tűzoltóbért. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, valamint május elején Szent Flórián, a tűzoltók vé dszen tje tiszteletére hálaadó isten tiszteleten vettek részt a testületi tagok. A csapatok képviselték a testületet a községi versenyen , megvendégelték a helyi általános iskola ballagó tanulóit. Gyerekcsapataik tagjai közül többen ott voltak a kanizsai tűzoltótáborban. A nyár folyamán az otthonban
kicserélték az ablakszárnyakat, az aratás ideje alatt huszonnégy órás felügyeletet tartottak, nem kevesebb, mint 10187 önkéntes munkaórában. 2012- ben Doroszlón tartották a Négyesfogathoz tartozó falvak (Szilágyi, Gombos, Kupuszina, Do roszl ó) tűzoltótestületeinek baráti találkozóját, a Doroszlói Nyári Napok rendezvénysorozat keretében a testülethez tartozó Do roszló- Bike ker ékpárklub túr áját tá mogatták különböző ajándékokkal. Kisboldogasszony ünnepén a sze ntkú ti búcsún a ko csik és au tóbuszok parko lását irány ították. Az év folyamán három tűzesetet sikerült elhárítaniuk a doroszlói tűzoltóknak. 2013-ra vonatkozóan elhangzott, a fent említett hagyományos tevékenység mellett a doroszlói testület ad majd otthont a községi tűzoltóversenynek és újab b, képesítést nyújtó újabb tanfolyamokat is terveznek a legénység számára. Május 4-én Szent Flórián ünnepén jubileumi díszülést tartanak. Pénzügyi beszámo lóval Gellér Lajos szolgált. Az utóbbi évtizedben kifejtett munka eredményét szemléltették a kitün tetések, előlépteté sek, köszö nőlevelek, am elyeket a vajdasá gi é s az or szágos szö vetség elöljárói adtak át.
Tomislav Karađorđević Herceg Első Osztályú Érdemrendjével tüntették ki a doroszlói Önkéntes Tűzoltó Testületet, to váb bá Gellér László parancsnoko t. Ugyancsak a Szerbiai Tűzoltó Szövetsé g e kitünteté sén ek Másodosztályú Érdemrendjével Kovács Gézát és Gellér Lajost. A Harmadosztályú Érdemrendet
Tancsik Ferenc 20 éven át vezette a testületet
Hencsár Tivadar, Novák Róbert, Traub Tamás, Diósi Ede, Mosina Krisztián tudhatja magáénak. Hosszú éveken k eresztül folytatott kimagasló munkásságért Aranykereszttel tüntették
ki Tancsik Ferencet. Novák János a Vajdasági Tűzoltó Szövetség oklevelét, míg Komáromi József, Konc Ferenc és Vuković Siniša a VTSZ plakettjét kapta. Ugyan csak tartományi szintű elismerés- ként, a testületb en végzett k imagasló m unkáért érmet kapott Mo sina Feren c, Gellér Magdolna, Szklenovszki Korinna, Kovács Katalin, Szűcs Attila, Mészáros Albert, Szabó Elek, Kuruc Márió, Novák Lóránt, Pintér Róbert, Gellér Zoltán, Kovács Lehel, Traub Tihamér, Vuković Siniša, Turkál Tivadar, Radics Leonóra és Babos Imre. A negyvenöt tagú tisztikarban előléptetések történtek, ketten első osztályú főtiszti, egy személy főtiszti, hárman első osztályú tiszti és nég yen tiszti rangot kaptak. Köszönőlevelet adományoztak valamennyi aktív tagnak, a különböző helyi civil szervezetek képviselőinek, valamint a vendégként jelen levő testü leti ké pviseleteknek. Az o klevelet Hegybeli Mária tervezte. Készült továbbá egy közös tabló, amely Komáromi Zsófia és Vukman Andrea munkája. A programsorozatot a tradicioná lis tűzoltóbál zárta, csaknem százötven részv evővel, másnap reggelbe nyúlóan, köszönhetően a Haverock zenekarnak. Lennert Móger Tímea Radics Karola fotói
BÁCSGYULAFALVA
Egy gyulafalvi (táj)ház sikertörténete
Varga Zoltán és Mónika
Var gáék, Mónika és Zoltán alig egy éve készültek el az 1800-as évekből fennmaradt épü let felújításával. Családi portáról van szó, a Sziváci út 52. szám alatt található takaros kis ház dédapai örökség. Zoltán készséggel mes él arról, hogyan mitől lesz egy tájház élő térré, milyen üzenetet hordozhat egy míve sen megmunkált homlokzat, miként válik az em ber múltja egycsapásra a jelenének is értelmévé. – Meseszerű - ez a jelző juthat es zébe elsőként annak, aki belép. A megv alósítás nyilván nagyon is tudatos. Jól sejtem? – Következetesnek kellett lennünk attól a pillanattól, hogy megszüle tett az elhatározás, hogy megóvjuk ezt az épületet az enyészettől.
Nem volt egyszerű feladat érté ket menteni szig orúan autentikus módon. Nem vagyunk néprajzosok, szakemb erek, teh át alapos utánjárásba, kutatásba telt,
amíg terveztünk és gyűjtöttünk. – Mint látni, céljuk volt
meghagyn i a ház eredeti jellegét, ami azt is jelenti, hogy az ónémet stílusban épült háznak ónémet stíl usú a bútorzata. – Pontosan. A z 1900-as években került felmenőim tulajdonába. Darálónak használták. Képzelheti, hogyan festett. A tetőszerkezetet ki kellett cserélni. Akkor került rá- már általam- a homlokzat, amely viszont jellegz etesen bácsgyulafalvi motívumú a Szentháromságot szimbolizáló háromszögű, szétágazó napsugaras minta díszíti. A bútorzat nagy részét a szomszédos Kerényről szereztem be, mivel az valaha
sváb falu volt. – Hasonló ötleteket szerencsére számos helyen
valósíta nak meg a Vajdaságban, Nyugat-Bácskában is. Önöknek viszont olyasmi sikerült, ami szűkebb pátriánkban keveseknek. Élővé,
megtalálhatóak vagyunk. Mivel még eléggé feszengünk az id egenforgalmi, marke tinges rés zétől a dolognak azt eszeltük ki,
valós élettérré alakult a tájház. Miben más ez a kezdeményezés? – Miénk a szomszédos telek és ház is, abban élünk. Szintén próbáltuk meghagyni eredeti jellegét. Has onul tehát a tájházhoz, nincs kontraszt. A két udvar egybeér, pulikutya őrzi, hátul libafarm található. – Ez a másik és talán a legmeghatározóbb újítás, a gasztronómiai vonal. Hogyan képzelik ennek megvalósulását a gyakorlatban? – Segítség, hogy a zombori turisztikai we bolda lon már
hogy belé pődíj helyett árulhatnánk libazsírt, az volna a belépőjegy, és így minde nki jól járna. Az (értékekre) éhes látogató, de mi is baromfitenyésztőkként. Meg lehetne itt uzsonnázni, vacsorázni a kemencében sült cipóból, az inyencségnek számító libamájból. Egy biztos, a tájmúzeum jelleget kerülni szeretnénk. Közvetlenség, élő népművészet és gasztronómia fogadja a hozzánk érkezőt – hallottuk Varga Zoltántól. Lennert Móger Tímea
4
2013. február 13., szerda
KUPUSZINA
NEMESMILITICS
Amatőr színjátszók ünnepe
Nem kacsa, színpadon a felnőttek!
Április 5-től 14-ig Kupuszina, illetve a Petőfi Sánd or Művelődési Egyesület színházterme ad otthont a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XVIII.
Találkozójának. A kupuszinaiak 1998 és 2003 után az idén harmadszo r házigazdái a rendezvénynek. Az előadásokat szakmai zsűri véleményezi, több kategóriában díjakat osztanak. Minden évben más-más délvidéki településen (Bácska és Bánság váltakozására külön odafigyelve) rendezik meg a seregszemlét, így megmozgatva a kistelepüléseken levő közösségek et, bevo nva őket a szervezésbe, valamint a közönség soraiba.
A szervezők, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a helyi Petőfi Sándor ME, valamint a szakm ai partner ként közr eműködő Vajdasági Magyar Művelődési Intézet február 21-ig várják a színjátszó csoportok jelentkezését, benevezését. Érdeklődni lehet Raffai Ágnesnél a 069/33-66-070-es telefonszámon, Sutus Áronnál a 063/496-136-os szá mon, vagy e-mailben a va m aku lt@o p en .telek om. r s címen. l.m.t.
SZILÁGYI
Szerveződik az Ötösfogat Minap az idei házigazda, a nemesmiliticsi Németh László Művelődési Egyesület látta vendégül megbeszélés céljából az Ötösfogat rendezvénysorozat szervezőit, a zombori Magyar Polgári Kaszinó, a bácsgygyulafalvi Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület, a csonoplyai Arany János Művelődési Egyesület és a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület képviselőit. Meghatározták a bemutatók időpontját. Április 19-én indulnak útnak a „fogatos“ műkedvelők, Zombor lesz az első állomás, másnap, 20-án Bácsgyulafalva következik, 21-én Csonoplya, 26-án Bezdán, majd 27-én Nemesmiliticsen kerül sor a záróeseményre. Márciu sban folytatódnak a progr ammal kapcso latos egyeztetések. l.m.t
DOROSZLÓ
Lennert Móger Tímea verseskötetének bemutatója
Militicsi ifjú színjátszók vendégszereplése F ebru ár 1 6-án 19 órától a ne mesm iliti csi Ném eth Lás zló Művelő dési Eg yesü let ifjúsági színjáts zó c sopo rtja Kiss Tamás: Hogyan hódítsuk meg a lányt című darabjával vendégszerepel a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület színháztermében. A darabo t Litvai Karolina rendezte. Szereplők: Brkić Ad rija n, Ho lpert Csilla, Kn ézi Adrián , Grécs Adrianna, Ka ity Ád ám, Ba gi Brig itta, Purd a Bertold, Ádám Mirella, Herman Ar nold, Mo lnár Bea trix , Brk ić Tijana , M átyus Béla. Sú gó Dujmovity Eleonóra. lmt
Bálint-napi bál a Kaszinóban
A szegedi és a tornyosi könyvbemutató után február 23-án szülőfalujában, Doroszlón is bemutatják Lennert Móger Tímea Kollázs című verseskötetét. A szerzőt és verseit Fekete J. József méltatja. A rendezvényt jelenlétükkel megtisztelik a szegedi Areión Kiadó munkatársai, valamint Pusztai Virág, a kötet illusztrátora. Közremüködnek a Móricz Zsigmond Magyar Művelőd ési Egyesület Fehér Ferenc irodalmi csoportjának tagjai. Az irodalmi est 19 órakor kezdődik a Móricz Zsigmond MME kistermében. fczs
Két nappal a naptárban jegyzett névnap ot követő en, f ebruár 16 -án tartja a Mag yar Polgári Kaszinó a töb b mint egy é vtizede népszerű rendezvényét, a h agyo mán yos Bá lint-napi bált. A talpaláv alót Vesztergám Miklós magyarországi tárogatóművész és zenekara szolgáltatja. A vacsor ával egy bekö tött táncmulatságra személyenként 1.500 dinárba kerül a belépőjegy. fczs
A Zombor Város költségvetéséről szóló 8.A pénzeszköz-átutalás javasolt üteme; határozat 26. cikkelye (Zombor Város Hivatalos 9.A realizálásho z szükséges egyéb Lapja, 2011/12. sz.) alapján közzétett pénzforrások: az alapítvány, szponzor pontos megnevezése; P Á L Y Á Z A T POLGÁROK ÉS 10. A pályázó kapott-e már Zombor Várostól CIVILSZERVEZETEK PROGRAMJAINAK támogatást hasonló projektumkor és mennyit TÁRSFINANSZÍROZÁSÁRA IV. I. A jóváhagyási dö ntést a Zombor Vár os A polgárok és civil szervezetek programjainak polgá rmestere alapította Bizottság hozza meg a társfinanszírozására a költségvetésben 1 500 000 pályázat lezártát követő 7 napon belül. dinár áll rendelkezésre. V. II. A pályá zati űrlap a Megyeházán a Városi A pályázatra a civil szektor városbeli szervezetei Közig azgatási Hivatal (Uroš cár tér 1.) és polgári társulásai jelentkezhetnek. ügyfé lfogadójáb an a 11- es v agy a 12-es III. ügyintézőhelyen vehető át, vagy letölthető a Város A pályázatban a következőket kell feltüntetni: honlapjáról. A kitöltött pályázati űrlap a szükséges 1.A programtevékenység hordozója - polgári dokumentációval ugyanezen a helyen adható át. A társulás, civil szervezet; borítékon fel k ell tü ntetni: Polgárok és civil 2.Cím (helység, utca, házszám, telefon, fax, szektor projektuma. e-mail; A pályázati kérelem átadásának határideje: 7 3.Kontaktszemély; nap a pályázati hirdetés közzétételének napjától 4.Regisztrációs bizonylat; számítva. Hiányos és megkésett pályázatokat az 5.A pályázat tárgya (a program leírása és elbíráló nem vesz figyelembe. pénzügyi terve; A pályázat szövegét a Somborske novine és a 6.A pro gram, rendezvény vagy pr ojektum Dunatáj hetilap teszi közzé, illetve megtalálható a realizálásának hozzávetőleges ideje; honlapon. 7.Pályázott pénzösszeg – a kiadás Nemanja Delić specifikációja; polgármester
Litvai Karolina
Bemutató ra készülnek a nemesmilticsi Németh László Művelődési Egyesület szín játszói. Decemberben az újra alaku lt g yerek - és ifjúsági csoport bemutatkozásáról számolhatott be Litvai Karolina, az eg yesület elnöke, egyben rendezője, ezúttal pedig a felnőttek február 24- én sorra kerülő, Steinwender József Határ, avagy néma ka csának anyja sem érti a szavát című komédiájának színre viteléről nyilatkozott. – Ellentétben a gyerek- és az ifjúsági csoporttal a felnőttek munk ája folyamato s, nem szünetelt. Jelentős múltja van a színjátszásnak a településen. – Mióta vagy színjátszó? – Nyolc éve foglalkozom szín- játszással. Igazából még mindig a játékban, a szereplésben érzem otthon magam, de tavaly óta a rendezői feladatokat is én látom el valamennyi csoportunkban. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési In tézet nem régi ben programot indított, amely színjátszó csoportok vezetői nek nyújt szakmai továb bkép zést Deszkára fel! cím szóval. Holpert Csilla fiatal színjátszó vállalta közülünk a részvételt, tehát az utánpótlás is biztosnak látszik. – Igé nyeltél-e szakmai segítséget a z említett intézmé nyektől? Ki ado tt útbaigazítást a rendezéshez? – Az előző darabok színre vitelekor rendkívül hasznosnak találtuk Hajvert Lódi Andrea drámapedagógus tanácsait. Hiszem, hogy ezúttal Raffai Ágnes színmű vész (a VMMSZ új szakm unk atársa) véleményezése fog a javunkra válni. A VMMSZ-ben és a VMMI-ben
egyaránt készséggel fogadják az igényeket a segítségnyújtásra. Mi rendszerint minden alkalommal élünk is a lehetőséggel. Helyi er őként van jelen a produkciókban Dujmov ics Eleonóra, aki végigvezeti helyettem a próbákat, amikor mun kahelyi elfoglaltságom miatt nem lehetek ott. – Rátal álni a m egfelelő darabra szintén nem lehet egyszerű feladat . Ho nnan válogatsz és milyen szempontok alapján? – Nagy segítség az in ternet, a különféle digitális drámatárak. A felnőtt csoportban közösen döntjük el, mi kerüljön repertoárra. Több szempontra is oda kell figy elnünk, például a szereplők létszámára, a darab hosszár a. A feln őtt csop ort nyolctagú, ehhez kell igazodni. A jelmezek előállításának is a legegyszerűb b m ódjá t kell kieszelnünk, és a díszletet könnyen szállíthatóra célszerű terveznünk. Ami kétségtelen, minden szempontból a falusi komédia felel meg a legjobban nekünk, és a közönség is ilyen jellegű darabot lát szívesen előadásunkban. Kíváncsian várjuk a mostani fogadtatását. – Vannak-e tájolási tervek? –Minden eddigi p roduk ción knál azon igyekeztün k, hogy a legszélesebb kö rbe eljusson. 16-án például Szilágyin vendégszerepelünk majd az ifjúsági csoporttal. A kellő anyagi forrást legalább olyan nehéz előteremteni, mint megvalósítani az előadást. Pályázatok által és a helyi vállalkozók, cégek jó szándékának köszön hetően ju tunk el m ás településekre. Kevés az aktív mag yar ajkú lak os, sokan teszünk sokfélét az egyesületen belül, ezért úgy véljük, jobb, ha a színjátszó csoportokban a fejlődési fo lyam atot segítő próbákat az őszi, téli idényre ütemezzük. Tavasszal és nyáron az újonnan alakuló néptá nccsoportjaink szatmári és dél-alföldi koreográfiáit dolgoznánk ki Báló József csoportvezető segítségével. A begyakorolt darabok viszont egész éven át élnek, örömmel teszünk eleget minden vendégszereplésre vonatkozó meghívásnak – nyilatkozta Litvai Karolina. Lennert Móger Tímea
NEMESMILITICS
Színpadon a felnőtt színjátszók Február 24-én 19 óra 30 perctől a nemesmiliticsi Németh László Művelődési Egyesület felnőtt színjátszó csoportja bemutatja Litvai Karolina rendezésében Steinwe nder József Határ, avagy néma ka- csának anyja sem érti a szavát című komédiáját. Szereplők: Báló József, Litvai Karolina, Kovács András, Dujmovity Eleonóra, Mátyus Béla, Brkić Tijana, Ölvegyi Róbert. Súgó Holpert Csilla. lmt
5
2013. február 13., szerda Zombor Város POLGÁRMESTER Szám: 401-115/2013-II 2013. 02.06. Zombor Város 2013. évi költségvetési határozata 24. szakaszának 5. tétele értelmében Zombor Város polgármestere NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT hirdet sporttevékenység társfinanszírozására Zombori Város költségvetésébõl Zombor Város kö ltség vetési határozata Szükséges dokumentáció: értelmében jóváhagyott összeg (3. beosztás, 42. - Szerbia Gazdasági Regiszterei Ügynökségének fejezet, 810. funkció, 425-ös pozíciórész, 481-es határozata; g azdas ági klass zifikáció – sp ortszervezetek - kitöltött űrlap; támogatása, 1. bekezdés: 2 808 000 dinár edzők - 2013. évi tevékenységi program. szakmai-pedagógiai munkájára, 2. bekezdés: 840 0 00 d inár leg ígéreteseb b fiatal sport olók 4. KÜLÖN KLUBPROGRAMOK: ösztöndíjazására, 3. bekezdés: 12 600 000 dinár Általános feltételek: alapvető klubköltségekre, 4. bekezdés: 6 840 000 -a klub (sportszervezet) zombori bejegyezésű; dinár külön klubprogramokra, 5. bekezdés: 900 000 -tevékenységét Zombor Város területén fejti ki; dinár -tagsággal rendelkezik és szavatolja a folyamatos sportrendezvényekre) nyilvános pályázaton kerül szakmai-pedagógiai munkát; elosztásra. -legalább k ét éve folyamatos a klub A pályázaton a következő feltételeknek eleget (sportszervezet) szövetségen belüli tevékenysége; tevő klubok (sportszervezetek) vehetnek részt: -az igazgatószerv döntése alapján nonprofit szervezetként tevékenykedik; 1. TISZT ELETDÍJ EDZŐI SZAKMAI-2013-ra vonatkozó edzés- és versenynaptárral PEDAGÓGIAI MUNKÁÉRT rendelkezik; Azok az első és második kategóriájú klubok -a pály ázatban feltüntetett határidőn belül (sportszervezetek ) jog osultak ju ttatásra edzői jelentkezett be. szakmai-pedagógiai munkáért, amelyeknek edzői Külön feltételek: eleget tesznek az alábbi feltételeknek: 1 .Az elkövetkező két évre von atkozó 1)Zombor székhelyű klubban tevékenykednek; célirányzott programterv, illetve munkaprogram. 2)alapvető programaktivitásukat legalább két éve 2 .Szakm ai-pedagógiai munka (a progr amot működő klubban (sportszervezetben) fejtik ki; realizáló edző teljes neve, szakmai képesítése, 3)a klub edzésekre és mérkőzésekre díjmentesen eredményei). veszi igénybe a Soko Sportközpont létesítményeit, a 3.Fiatalabb válogatottakkal végzett foglalkozás, tagsági díj pedig nem haladja meg a havi 800,00 zombori gyerekek részvételi aránya a tervezett pro(nyolcszáz), illetve évi 9. 600,00 (kilencezer hatszáz) gram megvalósításában. dinárt; 4 .A s portág művelő inek szám a Zombor 4)az ed ző operatí v edzői képesít ésű, vagy Városban. testnevelési főiskolai, illetve egyetemi végzettségű ; 5 .A sportág h agyo mány ossága Z ombo r 5)az ágazati szövetség érvényes engedélyével Városban. rendelkezik; 6.Zombori válogatott sportolók eredményei az 6)a klub eljuttatja azoknak a 2012-ben regisztrált adott sportágban az előző olimpiai ciklusban. engedéllyel rendelkező versenyzőknek listáját, akik 7.A klub előző két évi eredményei. 2 013-b an részt vesznek a szakmai-p edagó giai Szükséges dokumentáció: munkában. -Szerbia Gazdasági Regiszterei Ügynökségének A pályázati feltételeknek eleget tevő klubokat határozata; szakmai bizottság rangsorolja a 2012-ben elért -kitöltött űrlap; eredmények alapján, a rangsorolás 201 3-as -2013. évi tevékenységi program. feltételeit a Városi Tanács határozta meg. Szükséges dokumentáció: 5. RENDEZVÉNYEK -Szerbia Gazdasági Regiszterei Ügynökségének –reális felm érés arról, hog y a verseny és a határozata; rendezvény minőségével és tömegességével -Kitöltött űrlap; megkülönböztetett figyelmet kelt mind a részvevők, -Szakmai klasszifikáció; mind a nézők tekintetében, -Az illetékes városi szövetség érvényes licence, –nemzetközi vagy kiemelt jelleg, -A 2012-ben regisztrált jogosítvánnyal –minőségével egyes sportág, illetve általában rendelkező versenyzők listája. véve a sport népszerűsítése, –m egfelelő minőség szavatolása szervezés 2. TEHETSÉGES FIATAL SPORTOLÓK tekintetében, ÖSZTÖNDÍJAZÁSÁNAK FELTÉTELEI –társpénzelése Zombor Város területén valósul 1)a pályázó zombori székhelyű klub tagja; meg. 2)a sportoló személyes pályázása esetén az Szükséges dokumentáció: adatokat a klub hitelesíti, pályázáskor az előző évi -Szerbia Gazdasági Regiszterei Ügynökségének eredmények nyújtandók be; határozata; 3)2000-ben vagy korábban születettek esetén az -kitöltött űrlap; előző sportidényben hivatalos országos versenyen -2013. évi tevékenységi program. dobogós helyezés, vagy országos válogatott-tagként A pályázati kérelmet a teljes dokumentációval részvétel nemzetközi versenyeken, amit zárt borítékban, ajánlott levélként vagy személyesen jegyzőköny vvel, valamin t sports zövetségi a következő címre kell elküldeni, illetve átadni: bizonylattal kell igazolni. Zombor Város Közigazgatási Hivatala, Uroš cár tér 4)2013-ban összesen 12 ösztöndíjat ítélnek oda: 1., illetve a Szolgáltató Központban (11. vagy 12. -2 pioníroknak ügyfélfogadó). A borítékon fel kell tüntetni a feladó -2 kadeteknek nevét és címét, valamint azt, hogy melyik kiírásra -4 junioroknak pályázik, továbbá hogy NEM KINYITNI. -4 szenioroknak. A pályázat február 8-tól február 15-ig érvényes. Szükséges dokumentáció: Hiányos és késve beadott pályázat nem kerül -Kitöltött űrlap; elbírálásra. -Születési anyakönyvi kivonat. A szü kséges do kumentáció Zom bor Város Sportszövetségében, illetve a Városi Közigazgatási 3. ALAPVETŐ KLUBKÖLTSÉGEK Hivatal (Zombor, Uroš cár tér 1.) ügyfélfogadójában Tárgyilagos összehasonlító elemzés, szervezett- a 11-es vagy a 12-es ügyintézőhelyen vehető át, vagy ség és szakszerűség, valamint hagyományosság, letölthető a Város honlapjáról. gazdasági potenciál, médiaszerűség és hasonló Minden további infor máci ó Zom bor Város ismérvek alapján megállapított értékelési kategóriák Sportszövetségében személyesen kérhető 8-tól 14 óráig a Petar Bojović körút 11-es szám alatt, vagy a szerint születik döntés. Alapvető ism érv a statisztikailag objektívan 436-787-es telefonszámon, illetve a értékelhető és összeha sonlítási alapul szolgáló
[email protected] elektronikus sporteredmény. címen.
Jótett helyébe jót várj A társadalmi kölcsönös odafigyelés és gondoskodás szándékával útjára indított, Jótett helyébe jót várj elnevezésű akció keretében múlt héten megállapodást írtak alá a Rákellenes Egyesület, a Parking servis parkolási közvállalat, a Signal és a Maxi-taxi magánvállalat képviselői.
A megállapodás értelmében a Rákellenes Egyesület zombori kórházban kemoterápiás kezelésben részesülő tagjai részére a taxivállalat ötven ingyen utat szavatol, a parkolási vállalat pedig járműv eikre nem fizette t díja t a kórház Vajdasági úti parkolóhelyén, a szükséges jelzésről a Signal gondoskodik. fczs
A környezetv édelmi szempontok felméréséről s zóló törvény (SzK 135/04 és 36/09 sz. Hivatalos Közlönye) a Városi Közigazgatási Hivatal Kommunálisügyi Osztálya
ÉRTESÍTÉST adott ki arról, hogy a Városi Közigaz gatási Hivatal Kommunálisügyi Osztálya 2013. II. 5-én 501-4/2013-V szám alatt bejegyzett határozata értelmében az Újvidék, Népfront u. 12. sz. alatti JP SRBIJAGAS projektumhordozó benyújtotta, Gádor Kataszteri Község 1638, 1015, 1016, 1019, 1029, 1030, 1017, 1018, 182/52, 1021, 1022, 375/1, 375/22, 1023/1, 1023/3, 1024, 1027, 1028, 1025, 1020, 431/1, 394/2, 999/2, 393/2, 391/2-es parcelláján és a Zombor Kataszteri Község 28152-es számú, Zombor Város területén levő parcellán, Nenadić-Gádor vonalán, továbbá Gádoron középnyomású gázvezeték, illetve gázszolgáltató hálózat, ipari és háztartási csatlakoz ók kiépítése Gádoron című projektummal kapcsolatban nincs szükség létkörnyezeti hatásértékelési felmérésre. A nyilvánosság számára lehetséges: – betekinteni a fenti határozat meghozatalához alapul szolgáló, kérelmező benyújtotta dokumentációba Zombor Város Közigazgatási Hivatala Kommunálisügyi Osztályának 143-as számú irodájában munkanapon 8 és 14 óra között; – panaszt tenni a fenti határozat ellen e szerv közvetítésével a Tartományi Urbanisztikai, Építészeti és Környezetvédelmi Titkárságnál Újvidéken, a tömegtájékoztatási eszközökben közzétett értesítés megjelenésétől számított 15 napon belül. A környezetvédelmi szempontok felméréséről szóló törvény (SzK 135/04 és 36/09 sz. Hivatalos Közlönye) alapján a Városi Közigazgatási Hivatal Kommunálisügyi Osztálya
ÉRTESÍTÉST adott ki arról, hogy a Városi Közigazgatási Hivatal Kommunálisügyi Osztálya 2013. II. 5-én 501-3/2013-V szám alatt bejegyzett határozata értelmében az Újvidék, Népfront u. 12. sz. alatti JP SRBIJAGAS projektumhordozó benyújtotta, a Haraszti Kataszteri Község 424, 425, 428, 430, 432, 433, 434, 435, 436, 1058, 1060, 1099, 1103, 1108-as számú és Gádor Kataszteri Község 1552, 1582, 1630-as számú, Zombor Város területéhez tartozó parcelláján, Gádor-Haraszti vonalán alacsony nyomású gázvezeték, illetve gázszolgáltató hálózat, ipari és háztartási csatlakozók kiépítése Harasztin című projektummal kapcsolatban nincs szükség létkörnyezeti hatásértékelési felmérésre. A nyilvánosság számára lehetséges: – betekinteni a fenti határozat meghozatalához alapul szolgáló, kérelmező benyújtotta dokumentációba Zombor Város Közigazgatási Hivatala Kommunálisügyi Osztályának 143-as számú irodájában munkanapon 8 és 14 óra között; – panaszt tenni a fenti határozat ellen e szerv közvetítésével a Tartományi Urbanisztikai, Építészeti és Környezetvédelmi Titkárságnál Újvidéken, a tömegtájékoztatási eszközökben közzétett értesítés megjelenésétől számított 15 napon belül.
6
2013. február 13., szerda
ÚSZÁS
Sportoljon mindenki Tapasztalatszerzés Szegeden Január végén másodszor szervezték meg Szegeden a TESCO FITT ARÉNÁT. Hat program keretében hatszáznál többen tornáztak a rekreációs rendezvényen. Zo mbor Vár os sp ortszövetségét a Sportol jon mindenki elnevezésű akció felelősei, Ilija Lalić és Olga Perović képviselték. Részvételük célja a rekreációs mozgás, illetve a tömeg sport népszerűsítéséért világszerte kifejtett tevékenység megismerése volt.
Országos nyílt bajnokság a zombori uszodán
fczs
CONSILIUM MAGÁNPOLIKLINIKA Az 1995-ben alapított CONSILIUM magánklinika mottója: szakszerűség, hivatástisztelet, páciensbarát magatartás, diszkréció. A CONSILIUM magánklinika a következő gyógykezelési területen áll a rendelkezésére: SEBÉSZET: érrendszeri vizsgálat (artériá s és vén ás megbetegedések, vénafekély), korai emlőrák-diagnózis, vastagb él-megbeteg edés kezelése (korai daganatkórisme, végbéltükrö zés, visszeres betegség ek g yógyítá sa k orszerű eljár ással) , sebészeti beavatk ozás hely i érzéktelenítéssel, szakvéleményezés… Gyerekortopédikus vizsgálat (csipő-ultrahangvizsgálat, lábfej- és gerincdeformáció kezelése).
Somlai Gábor , az 1964-es Tokiói Olimpián Magyarország úszója, vegyes váltóban világbajnok
tartották. Milyen eseményre készülnek a következő hétvégén? - Szombaton tartjuk a Polet kupát, amely szerepel az európai úszószövetség kalendáriumában. Vasárnap pedig a Téli Varázs kerül megrendezésre, akkor a 2001-ben születettek, illetve az an nál fiatalabbak versenyeznek. Több jeles sportegyéniség is szerepelt a mú lt szomb ati bajnokságon. Magyaro rszágról többek között Somlai Gábor, az 1964-es Tokiói Olimp ia részvevője is benevezett. - Je lenleg melyik klu b színeiben szerepel? – kérdeztük Somlaitól. - A budapesti szenior klubnak
rákövetkező évben Yaltában 50 méteres mellúszásban Euró pabajnok lettem. - Milyen volt a siker felé vezető út? - Tizenegy évig voltam élsportoló, majd 1969-ben abbahagytam, utána dolgozni kezdtem és sajnos nem jutott idő úszásra. 2006-ban nyugdíjba mentem, és a rákövetkező évb en szeniorként visszatértem az úszáshoz. Azóta egyre jobb eredményeket érek el. - Hogy t etszik a zombo ri uszoda? Tervez-e városnézést? - Tavaly is szerettem volna itt lenni, de sajnos nem jött össze, így hát nagyon örülök annak, hogy az idén részt vehetek a versenyen. Nagyo n szép az uszoda és a szervezéssel is elégedett vagyok.
vagyok tagja, ahol az 50-es és a 60-as évek válogatott versenyzői összpo ntosu lnak, és emellett kiemelném, nagyon jó csapat a miénk. - Mi a legkiemelkedőb b egyéni és csapateredménye? - 2010-ben a világbajnokságon megkaptuk a világ legjobb klubja címet. Ugyanabb an az évb en egyéniben Göteborgban vegyes váltóban világbajnok, majd a
Minde nkép p m egnézem a belvárost – nyilatkozta Somlai Gábor. Som lai szombaton hat versenyszámban szerzett első helyezést. A házigazda szerepét betöltő Polet úszóklub versenyzői közül az olaszországi világbajnokságon részvevő Pávity Zoltán négy és Goran Zelić három első helyezést szerzett. Oberajter Dávid
UROLÓGIA: vese-, húgyhólyag- és húgyvezeték-, valamint dülmirigymegbetegedések felfedezése és gyógyítása, férfi meddőség és impotencia gyógyítása, urológiai utrahangvizsgálat, sejtszkópia, húgykatéter elhelyezése és cseréje.
Külföldi részvevői is voltak a zombori Polet úszóklub szervezés ében mú lt hét végén megrendezett II. szerbiai téli nyílt szenior országos bajnokságnak. A rendezvénynek a zombori uszoda adott otthont. Huszonöt év feletti kategóriákban neveztek az indulók. Öt ország, Olaszország, Ausztria, Magyarország, Románia és Szerbia úszói vettek részt a versenyen. - Az i dén 19 klubból 122 versenyző érkezett hozzánk, hogy megmérettesse magát. A Poletot csaknem harminc, míg a Sombor úszóklubot öt versenyző képvisel te. A nevezők közül négy személy szerepelt az olaszországi világbajnokságon Riccioneban számolt be Gerstmajer Imre, a sze rvező bizot ság elnök e, aki egyebek közt elmondta, a verseny két részből állt és a szünetben a szerbiai távúszó szövetség téli lig ájának második for dulóját
IDEGGYÓGYÁSZT: ideggyógyászati betegségek felfedezése, agyvérzésprevenció, gerincoszlop- és gerincvelő-megbetegedések kezelése… pszichiátriai megbetegedések felfedezése és kezelése.
Hallwick-úszásoktatás Zomborban
NŐGYÓGYÁSZAT: ultrahangos nőgyógyászati vizsgálat és várandós kismamák USG-vizsgálata, anyaméhnyak-, hüvely- és vulvarák korai felfedezése, papanicolau, terhesség-diagnózis és –megtartás, fogamzásgátlás, kondilom eltávolítása radiofrekven ció-elektronikus sebészkéssel, anyam éhnyak radiofrekven ciós kezelése, polipektomija, an yaméhspir ál elhelyezése. BELGYÓGYÁSZAT: endikronológiai betegségek és cukorbaj felfedezése és g yógykezelése, pajzsmirigy-ultrahangvizsgálat, túlsúly osság kezelése, m agas vérnyo más kezelése és szív gyógyásza t, E KG- vizsgálat, s zív-ultrahangvizsgálat, EKG-holterellenőrzés, vérnyomás-holterellenőrzés, teherbírás-vizsgálat, vértani diagnózis és kezelés.
BŐRBETEGSÉGEK ÉS NEMI BETEGSÉGEK RADIOLÓGIA: 1. Ultrasonográfia: altest és medencecsont, nyak és pajzsmirigy, emlő, puhasejtek, csuklók, alsótesti, nyak- és kézvéredények colorduplex-vizsgálata. 2. Mágneses rezonancia (PHILIPS 1,0 Tesla készülék): agyvelő, ag yi véredények (agyvérzés korai felfedezése) , nyakerek, gerincoszlop és gerincvelő, mellkas, potroh (máj, epehólyag, MR holangiograf ia, h asnyálmirigy, vese, mellékvese, alsótes ti véredények, alsótesti daganatok…), medencetájék (húgyhólyag, prosztata, anyaméh, petevezeték, végbél…), csuklók, puhasejtek. 3. RTG-kabinet(távvezérlésű PHILIPS készülék): valamennyi ko nvencionális vizsgálat (csontváz, tüdő, gyomo r, vastagbél, urográfia…). 4. Mamográfia: daganat korai felfedezését szolgáló mellszűrés. ÚJ SZOLGÁLTATÁS: REUMATOLÓGIAI SZAKVIZSGÁLAT ÚJVIDÉKI REUMATOLÓGUS SZAK ORVOS RÉSZÉRŐL. CONSILIUM MAGÁNPOLIKLINIKA Zombor, Karađorđe utca 40. +381 25 424 877; 434 342; 434 344 Alapító: Magyar Polgári Kaszinó – Zombor • Kiadó: Duna táj Lapkiadó-intézmény • Igazgató bizottság: Rezicska Károly (elnök), Karcher Erzsébet, Elvegyi Ákos, Szlákó József, Bešić Timea • Megbízott igazgató, fő- és felelős szerkesztő: Fridrik Zsuzsanna • Szerkesztőség: 25000 Zombor, Szent György tér 1/I • Telefon/fax: 412-035 • E-mail:
[email protected] • Folyószámla: 165-7038-77 kod: Hypo Alpe-Adria Bank A.D. Beograd Filijala Sombor • Nyomda: Borac H&H, Kúla, Lenin u. 9. • Terjesztők: Press International Újvidék, Celtis-press Zombor • A Dunatáj első száma 1970. február 4-én jelent meg. Megszűnt 1993-ban, újraindult 1999. március 17-én.
A Sombor úszóklub január elejétől alkalmazza az úszásoktatás James McMilan kifejlesztette Hallwick módszerét. McMilan fogyatékos gyermekek oktatójaként fejlesztette ki e technikát, amely a vízterápia egy fajtája. Zomborban egyedül Vladislav Kulić rendelkezik jogosítvánnyal sérült, illetve rokkant gyerekek és felnőttek úszásoktatásához, ő foglalkozik a részvevőkkel. A módszer beveztésének fontosságát felismerte az önkormányzat, a városi sportszövetség, a Soko sport-
központ, a Szerbiai Adaptív Úszószövetség és a Zombori Szülők Egyesülete civil szervezet. Egyre nő az
érdeklődés, a hónap végén már tizennégy gyerek vett részt az edzéseken.
Hölgyválasz a sport kihívására Nem reste k a doroszlói hölgyek , szervezn ek a magu k szá mára sp orttev éken ységet. Fo tósun k, Radics Karo la aerobikozás közben kapta őket lencsevégre. Heti két alkalommal, kedd és csü törtök esténként jön nek össze edzeni a Petőfi Sándor Általános I skola tornatermében. lmt
fczs