1
2013/16.
Városunk lapja
XXV. évf. 16. szám 2013. augusztus 8.
Akadályokon át
Díjugrató Lovasverseny városunkban aktuális Hivatalosan is gyógyhely a Zsóry
Hatszázmilliós rendelőfelújítás Sportkalauz Egy gól döntött Debrecenben Városháza
2013/16.
Gyógyhellyé
nyilvánították a Zsóryt
Hivatalosan is megkapta a gyógyhely minősítést a2 „Mezőkövesd-Zsórifürdő” üdülőterület, mely nemcsak a fürdő és város számára jelent előnyöket, hanem a turistáknak is irányadó lehet: a matyó fővárosban ideális körülmények között nyaralhatnak, pihenhetnek, melynek garanciája a kiváló gyógyvíz, az esztétikus, nyugodt környezet, valamint a tiszta levegő.
Eger, Hajdúszoboszló, Hévíz mellett a Zsóry immár a 15. gyógyhely hazánkban Mezőkövesd, azon belül folyamatosan fejlődő fürdőjének üdülőterülete a 15. olyan hely, mely hazai gyógyhelynek számít. A rangos cím elnyeréséhez hosszú út vezetett: 1939-ben olajat kerestek, de meleg vizet találtak Zsóry Lajos országgyűlési képviselő földjén, majd 1940-ben adták át az első medencét. 1968-ban a kutakból feltörő és a fürdőben hasznosított vizet gyógyvíznek nyilvánították, majd 1983ban a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő megkapta a gyógyfürdő minősítést. A matyó főváros, illetve a Zsóry fürdő 2011-ben indította útjára azt a folyamatot, amelyben kérte a Zsóry gyógyhellyé nyilvánítását, azonban ehhez számos előírásnak, kritériumnak kellett megfelelni. Szigorú feltétek Valamely település egésze vagy meghatározott része akkor nyilvánítható gyógyhellyé, ha az erre vonatkozó rendelet szerint elismert természetes gyógytényezővel (gyógyvíz, éghajlat, levegőtisztaság stb.) rendelkezik. Ez a tényező Mezőkövesd, Zsóry esetében az országszerte elismert, kalcium-magnéziumhidrokarbonát-klorid-szulfid összetételű gyógyvíz. Az engedélyeztetés során vizsgálták a levegő tisztaságát, a környezet zajszintjét, a terület infrastruktúráját, megközelíthetőségét, valamint számba vették az itt található szálláshelyeket, szolgáltató intézményeket. Mindezeket orvosi szakvéleményekkel, az Országos Meteorológiai
Szolgálat véleményével, vízügyi szakvéleménnyel, hivatalos zajszintmérésekkel és még rengeteg további irat benyújtásával kellett Mezőkövesd önkormányzatának alátámasztania. „Komoly felelősség és sok munkával jár ennek a címnek a megőrzése. Számos olyan pályázati és egyéb lehetőség nyílik meg a gyógyhellyé nyilvánítás révén Mezőkövesd számára, melyekkel jelentős marketingelőnyökre tehet szert a város.” – fűzte hozzá dr. Fekete Zoltán polgármester. Nyaralás mindenkinek Hogy miért
választják egyre többen a Zsóryt, hiába található számos gyógy-, illetve strandfürdő a térségben? A válasz egyszerű. A fürdő és a város folyamatos fejlődése által minden korosztály, sokféle érdeklődésű ember megtalálja a számára megfelelő kikapcsolódást, nyaralást. Gyerekmedencék a legkisebbeknek, akik a „tiltott” 10–15 óra közötti időszakban belső medencében is lubickolhatnak, felnőtt élménymedencék az aktív fürdőzőknek, wellness a lazulni vágyóknak, értékes termálvíz és gyógyszolgáltatások azoknak, akik frissülni, gyógyulni szeretnének, éjszakai fürdőzés a bulizás kedvelőinek, aqua zumba a mozogni vágyóknak. Az üdülőkörzet nyugalma, természetessége, tiszta
levegője és kellemes klímája mellett Mezőkövesd látnivalói teszik teljessé a nyaralók szünidejét. Az UNESCO kulturális örökségek reprezentatív listájára felkerült matyó népművészet otthonában az ideérkezők számos kulturális értéket ismerhetnek meg, az élvonalbeli labdarúgó- és kézilabdacsapatáról is híres városunk a sport szerelemeseinek is élményekben gazdag programokat kínál. Turizmus és pályázatok A gyógyhely titulus (melyet az Állami Népegészségügyi és Tisztifőorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatala engedélyezett) a turisztikai hatások, a presztízs mellett újabb turisztikai beruházásokhoz is hozzásegítheti a települést. „A 2014–20as pályázati ciklusban a gyógyhely minősítés révén bizonyos pályázatokon kedvezőbb feltételekkel szerepelhet a város, a fürdő, akár 100%-os támogatást is kaphat.” – hangsúlyozta Vámos Zoltán fürdővezető. Mindezek révén lehetőség nyílik minőségi közterület-fejlesztésekre, a közösségi szolgáltatások színvonalának emelésére, egyedi építmények, szállodák kiépítésére is. A gyógyhely minősítés kedvezőbb pályázati lehetőséget jelent a városnak, településünk pedig vonzóbb lehet a befektetőknek.
„Új dimenzióba került a városmarketing.”
3
Tombol a nyár
TARTALOM
2013/16.
SZÜNIDŐ Nyár van. A nagy bulik, szabadtéri rendez-
vények, kerti partik és a szabadság időszaka. Nyári szünet, szórakozás, pihenés, lazítás és vízpart. Nekem elsősorban ez jut eszembe, ha az évszakra gondolok. A nyár a kikapcsolódás, valamint az önfeledt szórakozás mellett komoly veszélyeket is magában rejt. Az egyik kiemelt veszélyforrás a tűző napsütés és a hőség. Ami a nyaralóknak és a strandolóknak öröm, az sok embernek komoly egészségügyi gondot jelenthet.
FOLYADÉKBEVITEL
A nagy meleg megterheli az emberi szervezetet, ezért nagyon fontos, hogy odafigyeljünk az egészségünkre. A hőség és a tűző napsütés elsősorban a csecsemőket, az időskorúakat, valamint a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőket viseli meg. Az egyik legfontosabb feladat a megfelelő folyadékbevitel. Ez elsősorban az időseknél okozhat problémát, figyeljünk „A cukorbetegeknek rájuk fokozottan! szintén ügyelniük kell a folyadékbe-
vitelre. Az anyagcsere felgyorsulása miatt vércukorszint-csökkenés alakulhat ki, ami szédüléshez és ájuláshoz vezethet. A fizikai munkát végző személyeknek szintén nagyon fontos a folyadékpótlás (ásványvíz, gyümölcslé) biztosítása, hiszen a mozgás hőtermeléssel jár, ami fokozza a szervezet folyadékveszteségét.” – hangsúlyozza dr. Molnár Károly háziorvos. EGYÉB TEENDŐK A folyadékpótlás mellett egyéb óvintézkedéseket is tehetünk a hőség okozta panaszok elkerülésére. Ha lehetséges, 10 órától 15-ig ne tartózkodjunk a napon! A klíma, illetve ventilátorok használata szintén segíthet átvészelni a hőséget, emellett célszerű a nyakunkat, homlokunkat vizes ruhával borogatni. Viseljünk az évszaknak megfelelő lenge, nyárias öltözetet, ugyanakkor a fejünket lehetőleg védjük nyári sapkával, vagy kalappal a napszúrás ellen! TÜNETEK Abban A déli időszakban lehetőleg kerüljük a naaz esetben, ha valaki ros�pozást és a bőrünket naptejjel, illetve szul érzi magát, szédül, fáj a feje, napolajjal védjük a leégéstől! hányingere lesz, vagy esetleg elájul,
azonnal árnyékos, hűvös helyre kell vinni és gondoskodni kell a folyadékpótlásáról. Amennyiben nem javul az állapota, mindenképpen orvoshoz kell(laboda) fordulni! A nyár még javában tart, éppen ezért mindenki figyeljen fokozottan az erős napsütés okozta tünetek megelőzésére! Jó nyaralást mindenkinek! Bódi Krisztián
2 Gyógyhellyé nyilvánították a Zsóryt 3 Tombol a nyár 4 Intézményfelújítás az energiatakarékosság jegyében
4 Látványos átalakulás az Idősek Klubjában 5 A végéhez közledik a beruházás 5 Bővülő szolgáltatások, megújuló környzet, jobb eszközök
6 Beért a munka gyümölcse 6 Idén több a búza 7 Lexikon a mezőkövesdiekről 7 Kápolna a Gimnáziumban 7 Énekelve hirdetik Isten üzenetét 8 Alkotótábor Lengyelországban 8 Játszva ismerték meg értékeinket 8 Foltvarró Napok 8 Értékeld önmagad! 9 Hatvanadik érettségi találkozó 9 Nyári Focikupa 10 Közhírré Tétetik 14 Megkezdődött az NB I. 14 Izgalom és jó foci 15 Díjugrató Lovasverseny
kéthetente megjelenő, ingyenes mezőkövesdi kiadvány www.kovesdimedia.com Kiadó: Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. Felelős kiadó: a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft. mindenkori vezetője Felelős szerkesztő: Szabó Gergely Szerkesztő: Szabó-Bodnár Ágota Újságírók: Molnár Zsanett, Bódi Krisztián Tördelő-szerkesztő: Tóth Péter Szerkesztőségi titkárság: Bíró Gáborné A szerkesztőség címe: 3400 Mezőkövesd, Szent László tér 17. Telefon: 49/500-177, fax: 49/500-176 E-mail:
[email protected] ISSN 0239-0264 Nyomtatás: Pető Nyomda Mezőkövesd, 48-as Hősök útja 2. Telefon: 49/414-000 Felelős vezető: Pető György Lapzárta: 2013. augusztus 12. Kéziratokat, fotókat nem áll módunkban megőrizni, visszaküldeni. Olvasói leveleket a lap lehetőségeihez igazítva, szerkesztve, rövidítve közlünk.
városháza
4
2013/16.
Intézményfelújítás az energiatakarékosság jegyében Párhuzamosan zajlik a Szent László Gimnázium és a Bayer Róbert Kollégium energetikai korszerűsítése. A kivitelező körülbelül egy hónapja kezdte a munkát a két intézményben. Mezőkövesd Város Önkormányzata a Polgármesteri Hivatal és a Városi Sportcsarnok energetikai projektjével egyidőben pályázott a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola, valamint a Bayer Róbert Kollégium felújítására is. A mintegy 220 millió forint összköltségű beruházáshoz 188 millió forint támogatást nyert el a város az „Épületenergetikai fejlesztés megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva a Bayer Róbert Kollégiumban és a Szent László Gimnáziumban Mezőkövesden” című projekt révén. A fennmaradó részt pedig önerőként biztosítja az Önkormányzat. A beruházás keretében a két épület nyílászáróinak cseréje, homlokzatának javítása, újraszínezése, az épület hőszigetelése, valamint az épületgépészeti rendszer korszerűsítése valósul majd meg. A kivitelezést a Szilvási Építő Kft. végzi el, aki egy hónappal ezelőtt vette át a munkaterületet. Elsőként az épület
felállványozását, a homlokzat szükséges javítását, valamint a hőszigetelést kezdték el. Az elmúlt két hétben több fronton is zajlik egyszerre munka. „A két épület esetében összesen mintegy 5000 m2 nagyságú homlokzatról beszélünk, ennek a hőszigetelése zajlik jelenleg egyszerre egyrészt az utcafronton, másrészt pedig az iskola udvar felőli oldalán. Mindemellett folyik az épületgépészeti munka előkészítése, a napkollektorok helyének megállapítása és azok beszerzése. Mindemellett már a Kollégium felállványozását is megkezdtük.” – emelte ki Szilvási András, a kivitelező cég ügyvezetője. Az következő hetekben a kollégium esetében is elkezdik a hőszigetelést, a nyílászárók cseréjét, valamint a napkollektorok felhelyezését. Szeptemberben már a megújult iskolában, illetve kollégiumban kezdhetik el az új tanévet városunk középiskolásai. N. E.
220 millió forintból újul meg a két intézmény
Látványos átalakulás az Idősek Klubjában Jó ütemben halad az Idősek Klubjának felújítása. Az intézményben mintegy 27 millió forint összértékű beruházás valósul meg európai uniós támogatás révén. A Mezőkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás „Idősek klubjának korszerűsítése Mezőkövesden” címmel nyújtott be pályázatot az idősek ellátását végző intézmény felújítására. A projekten mintegy 22 millió forint támogatást nyert a Társulás. Ezt az összeget 5 millió forint önerővel kiegészítve valósulhat meg a 27 millió forintos beruházás. A munkát a Szilvási Építő Kft. végzi el. A kivitelező cég körülbelül két hónappal ezelőtt vette át a munkaterületet, és nagy iramban láttak hozzá az épület teljes körű korszerűsítéséhez. A régi nyílászárókat már kivették, a vezetékelési munkákat is elkezdték. Az Idősek Klubja és a szomszédos lakóépület közötti kerítés elkészült, a belső falazási munkák is befejeződtek. Jelenleg a homlokzat szigetelése, va-
lamint a belső falak vakolása zajlik. Az épületgépészeti munkák tekintetében a kábelezés, csővezetékek beépítése teljes mértékben elkészült, jelenleg ezen épületgépészeti elemek behelyezéseit végzik a szakemberek. Emellett az épület új tetőszerkezete is elkészült, a munkák mintegy 50%-át már elvégezte a cég. A nyílászárók cseréjének befejezése, a burkolási feladatok vannak még hátra augusztus végéig. A beruházás az ütemterv szerint halad, a kivitelező tartani tudja a határidőt, így a nyár végén átadhatja majd a megújult klubépületet. N. E.
Hamarosan egy felújított, korszerű épületet vehetnek birtokba az idősek
5
városháza
2013/16.
A végéhez közeledik a beruházás
Folyamatosan zajlanak a szennyvízberuházás munkálatai Mezőkövesden. Az elmúlt napokban a Gaál István úton is megkezdődött a gerincvezetékek lefektetése. A Hídépítő Zrt. szakemberei két körzet kivételével befejezték a gerincvezetékek lefektetését. A munkálatok a Gaál István út körzete mellett, a Budai Nagy Antal út – Eötvös út területét érintik. „A vezeték beépítése már 86%-ban elkészült a városban. A lefektetett vezetékek mintegy 90%-ának a minősítése is megtörtént. Ezeken a területeken megkezdhetjük az utak helyreállítását. Reményeink szerint augusztus közepén az aszfaltozási munkálatok is elindulhatnak.” – hangsúlyozta Lengyel Dávid, a Hídépítő Zrt. munkahelyi mérnöke. ÉPÜLNEK AZ ÁTEMELŐK A gerincvezetékek lefektetése a tervek szerint szeptemberben befejeződik. Abban az esetben, ha elkészülnek szeptemberben, akkor az aszfaltozási munkálatok nagy valószínűséggel még ebben az évben befejeződhetnek. Az átemelők 60–70%-os állapotban vannak. A szerkezetépítés lényegében befejeződött, jelenleg a gépészeti
munkálatokat végzik a szakemberek. Ezt követően még néhány technikai feladatot kell végrehajtani, illetve el kell végezni a szennyvízrendszerre történő rákötést. A vezetékhálózat építése az elkövetkezendő hetekben is gőzerővel folytatódik. A kivitelező cég vezetői és munkatársai továbbra is szeretnének mindenkit megkérni arra, hogy még ne kössenek rá a meglévő hálózatra, ugyanis a vezetékrendszerbe kerülő szennyvíz eltávolítása jelentős mértékben hátráltatja a kivitelezést és a projekt költségét is növelheti. A szennyvízrendszerre történő rákötés megkezdéséről mindenki tájékoztatást fog kapni az Mezőkövesd Önkormányzatától, illetve a Városgazdálkodási Zrt.-től. A projekt a „Mezőkövesd Város szennyvízcsatorna-hálózatának fejlesztése a lakosság életminőségének javítása és a települési környezet védelme érdekében” című európai uniós pályázat keretében valósul meg. Bódi K.
A tervek szerint idén végeznének az aszfaltozási munkálatokkal is
Bővülő szolgáltatások, megújuló környezet, jobb eszközök Mintegy 600 millió forintból újítják fel a Városi Rendelőintézetet. Az európai uniós projekt keretében nemcsak az épületet korszerűsítik, hanem új egészségügyi szolgáltatásokat is elindít az intézmény. Az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett Regionális Operatív Programok „Egészségügyi alapellátás, egészségházak és járóbeteg szakellátás fejlesztése” című kétfordulós pályázaton vett részt a Városi Rendelőintézet. Mezőkövesd Város Önkormányzata mint pályázó sikeresen szerepelt az uniós támogatást nyújtó projekt mindkét fordulóján, így mintegy 600 millió forint értékű beruházás valósulhat meg az egészségügyi intézményben. Első körben a szolgáltatások kiszélesítésére, míg a második fordulóban az épület korszerűsítésére pályáztak. „Fizikoterápiával, gyógytornával, valamint otthoni szakápolással bővül a
Városi Rendelőintézet által nyújtott ellátások köre a projekt révén. Ilyen lenne 32 órában a fizikoterápiai, valamint 8 órában a pszichológiai ellátás. Ezen kívül többletkapacitás-igény benyújtásával valósítjuk meg a 10 ágyas nappali, illetve kúraszerű ellátást, a fizikoterápia-gyógytornát és gyógytornát, valamint az otthoni szakápolást. Emellett a tervek között szerepel az egynapos sebészet kialakítása is. A pályázat másik lényeges része, a 40 éves épület teljes körű korszerűsítése is megvalósul, amely egyebek mellett a burkolat, a falak, a homlokzat felújítását, az új ellátáshoz szükséges helyiségek kialakítását foglalja magában.” – tájékoztatott dr. Tóth József, a Városi Rendelőintézet orvos-igazgatója.
Az új szolgáltatások, az épület fejlesztése mellett az intézmény eszközparkja is modernizálódik, hiszen a nyertes pályázat révén mintegy 150 millió forint értékben több eszközt cserélnek le, például a laborgépet, illetve az ultrahangos készület. A tényleges munka a szükséges közbeszerzési és egyéb eljárások lefolytatását követően kezdődhet majd el. A teljes korszerűsítésnek, eszközbeszerzésnek, az új szolgáltatások elindításának határideje 2015. június 30-a. A beruházás eredményeként jobb körülmények között, modernebb eszközökkel, magasabb színvonalú és széleskörű ellátást kaphatnak majd a Rendelőintézet ellátási körzetébe tartozó betegek. M. Zs.
6
aktuális
2013/16.
Több mázsa zöldséget, konyhakerti növényt takarítottak már be az önkormányzati földeken. A Mezőgazdasági Start Közmunkaprogram keretében mintegy 21 főt foglalkoztat a település.
Beért a munka gyümölcse Mezőkövesd Város Önkormányzata az elmúlt esztendő jó tapasztalataiból kiindulva idén is részt vett a Kormány által biztosított Start Közmunkaprogramban. Ennek településünkön több pillére is működik, köztük a mezőgazdasági program, amelyben idén 21 fő számára adnak munkát. Ebben az évben a kezdeti sikereken felbuzdulva már nagyobb területet művelnek meg a közmunkások, és többféle zöldséget, alapanyagot termelnek. Augusztus elején elkezdődtek a betakarítási munkálatok. „Eddig 5,5 mázsa uborkát, 2,5 mázsa zöldbabot, 1,5 mázsa zöldborsót adtak már le az Élelmezési Központnak. Emellett hátra van még a rengeteg vöröshagyma és a 2,5 hektáron megtermelt burgonya betakarítása. Úgy gondolom, hogy ez a program beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen az ott dolgozók értékes munkát végeznek. Az Élelmezési Központ szempontjából pedig költséghatékonyságot eredményez.” – vázolta fel az idei eredményeket dr. Fekete Zoltán polgármester. Az Önkormányzat jövőre is szeretné folytatni ezt a programot. Céljuk, hogy még több munkavállaló bevonásával, még nagyobb területen, még több alapanyagot tudjanak előállítani. A tervek között szerepel, hogy a vöröshagyma, a burgonya, a savanyúnak való uborka mellett jövőre céklát, cukkinit és többféle tököt is termesszenek majd a földeken. M. Zs.
Idén 4,5 hektár területen gazdálkodott az önkormányzat
Idén több a búza
A kedvező időjárásnak köszönhetően idén mintegy 30%-kal több búza termett a Matyó Agrártermelő Zrt. területén a tavalyi évhez képest. A csapadékos téli és tavaszi időjárás jelentős mértékben befolyásolta a munkálatok mellett a gabona termésének mennyiségét is. Az elmúlt évben ös�szesen 370 mm csapadék hullott, míg idén június végéig 360 mm-t mértek a szakemberek. Az őszi munkák befejezése után az összterület mintegy 70%-án mély lazítást hajtottak végre, melynek köszönhetően a csapadék nagy része a talajba folyt, így csak néhány száz hektáron okozott gondot a magas talajvíz. HÚSZEZER TONNA A learatott takar-
mánynövények termésátlaga jóval magasabb az egy évvel ezelőtti men�nyiséghez képest. „A repce több mint 30%-kal emelkedett, míg búzából hektáronként 50 mázsát takarítottunk be, a tavalyi 40 mázsával szemben. A 4000 hektáros területet mintegy 20 nap alatt sikerült betakarítanunk, így összesen 20 000 tonna gabona beszállítását és elhelyezését kellett megoldanunk.” – emelte ki Molnár József, a Matyó Agrártermelő Zrt. elnöke.
Ötven mázsa kiváló minőségű búzát takarítottak be M. Zs.
A növényvédelmi munkáknak köszönhetően a betakarított termények minősége megfelelő. A gabona nem fertőzött fuzáriummal, a szemek beltartalma alapján a búza kiváló minőségű. A termés mennyiségének emelkedése és a jó minőség ellenére az árbevétel majdnem azonos a tavalyival, mivel a többlet miatt jelenleg olcsóbban lehet eladni a gabonát. TALAJMUNKÁK Az aratás befejezését követően gyakorlatilag azonnal megkezdődtek a talajmunkálatok, így az Agrár-
termelő Zrt. mezőgazdasági gépei a tarlóhántás mellett a műtrágyázást, tehát az ültetés előkészítését végzik. Szintén fontos feladat az őszi betakarítású növények öntözése. A kukorica fejlődése olyan szakaszhoz érkezett, amikor a megfelelő vízellátás nagyon fontos a megfelelő men�nyiségű és minőségű takarmány elérése érdekében. Jelen állás szerint egyébként a kukorica és a napraforgó mennyisége és minősége is jónak ígérkezik, de ezt a képet az időjárás alakulása még nagy mértékben befolyásolhatja. B. Krisztián
7
mozaik
Lexikon a mezőkövesdiekről
Ki, kicsoda Mezőkövesden? címmel készül egy új kiadvány, amelybe a városban élő, illetve a településhez kötődő személyek, valamint cégek, vállalatok kerülhetnek be. Hajdu Imre szerkesztő, újságíró és a mezőkövesdi Pető Nyomda közös ötletét az 1930-ban megjelent „Mezőkövesd nagyközség háztulajdonosainak, iparosainak, kereskedőinek és tisztségviselőinek címtára” című kiadvány adta. A kiadvány célja, hogy számot adjon arról, 2013-ban kik élnek a településen, bemutassa, átörökítse az utókornak a most Mezőkövesdhez kötődő, itt élő embereket. A lexikonban bárki szerepelhet, aki a Pető Nyomda honlapján lévő kérdőívet, illetve a helyi hirdetőújságban többször megjelenő felhívást kitölti és visszajuttatja a nyomda szerkesztőségébe. A könyvben azonban nemcsak magánszemélyek jelenhetnek meg, hanem itt működő cégek, civil szervezetek, intézmények is. A személyek számára ingyenes, a vállatoknak viszont pénzbe kerül az új lexikonban való megjelenés. A könyv összeállításában Szlovák Sándor, Csirmazné Cservenyák Ilona és dr. Szedresi István mint a szerkesztőbizottság tagjai segítik Hajdu Imrét és a kiadót, a Pető Nyomdát. A lexikon első, debütáló példányát ez év végén, decemberben, az ünnepekre szeretnék kiadni. M. Zs.
2013/16.
Énekelve hirdetik Isten üzenetét
A Magyar Continental Singers tini csoportja adott koncertet július 18-án városunkban. Az együttes a „Kegyelem árad” című turnéja második állomásaként érkezett városunkba. Az eseményt a Mezőkövesdi Református Egyházközség szervezte. A programon az érdeklődők a 25 tagú, modern keresztyén gospelzenét játszó együttes izgalmas és újszerű zenei programjából kaphattak ízelítőt. Az 1996. óta fennálló tini csoport, a Contini célja, hogy modern zenén, színpadi táncon, pantomim jeleneteken, látványos koncerten keresztül bemutassa az evangéliumot, hirdesse Isten üzenetét. - os -
Kápolna a Gimnáziumban Több ezer diák tanult az elmúlt több mint 100 év alatt a Szent László Gimnáziumban. Az tudtuk, hogy egy nagy múltú, évtizedeken keresztül neves és elismert tanárokból, polihisztorokból álló nevelőtestülettel büszkélkedhet az iskola, és sok, nagy sikereket elért professzort, szaktekintélyt kinevelt az intézmény. Tudjuk azt is, hogy az évek során kik voltak az igazgatók, illetve miért viseli a Szent László nevet a gimnázium. Arról azonban, hogy 1921-től egészen 1950-ig egy kápolna is volt az Alma Mater falain belül, már kevesebb információval rendelkeztünk. E történelmi jelentőségű, az akkori iskolások vallási, erkölcsi nevelésében nagy szerepet betöltő kápolnáról, annak felépítéséről, funkciójáról, sorsáról írt egy érdekes, fényképekkel színesített, nagyon részletes tanulmányt „A mezőkövesdi gimnázium egykori kápolnájának története (1921-1950)” címmel Répászky Zoltán, nyugdíjas tanár. A tanulmányból kiderül, hogy egykor a kápolnakert területére épült fel a gimnázium, ezért kérték akkoriban, hogy az iskolában kapjon helyet egy kápolna is, amit
1913-14-ben el is kezdtek építeni. A háború miatt a kápolna átadására és felszentelésére 1921-ben került sor, akkortól beszélhetünk hivatalosan a kápolnáról. A 220 m2-es alapterületű kápolnában a szakrális tér keletnyugati tájolású, az oltár a keleti oldalon volt, mögötte pedig a félköríves szentély. Jobbra volt a karzat a harmóniummal, alatta sekrestye és az Isteni Megváltó Leányai szerzetes apácák klauzúrája is. 1926-ban tovább fejlesztették a kápolnát, amely keretében Takács István egykori növendék, híres freskófestőnk munkája tette még teljesebbé a szentélyt. A tanulmány pontosan és részletesen, képekkel illusztrálva bemutatja, hogyan épült fel a kápolna, hogyan néztek ki ezek a falfreskók. A dokumentum külön fejezetben fejti ki a kápolnának a valláserkölcsi nevelésben elfoglalt helyét. Ebből a részből egyebek mellett megtudhattuk, hogy annak idején minden nap kismisén vettek részt a diákok, vasárnap pedig kötelező misét hallgattak a kápolnában. A szerző kitér a Mária Kongregáció és Szív Gárda funkcióira, jelentőségére, valamint a hittanárok munkájának fontosságára is.
A Gimnáziumban, a Városi Könyvtárban megtalálható tanulmányt elolvasva képet kaphattunk az iskolában folyó vallási munkáról, arról, hogy a mindig mély hitű mezőkövesdiek életében milyen jelentőséggel bírt ez a kápolna, szemünk elé képzelhetjük annak matyó mintával díszített üvegablakait, szépen kiművelt szentélyét, és beleképzelhetjük magunkat, milyen is lehetett 1921-1950 között a Gimnázium tanulójának lenni. Molnár Zsanett Surcrózsák és tulipánmotívumok az egykori kápolna ablakán
8
mozaik
2013/16.
Alkotótábor Lengyelországban
A lengyelországi Żoryban 2012 júliusában került megrendezésre a 23. Nemzetközi Festőművészeti Alkotótábor (Międzynarodowy Plener Malarski). Żory és Mezőkövesd testvérvárosi kapcsolata több évtizedes hagyomány, egymás rendezvényein kölcsönösen részt veszünk. A kapcsolatok ápolásáért, a mezőkövesdi közös rendezvények, kiállítások lebonyolításáért sokat tett Laczkó Pető Mihály és felesége, Tábori Aranka. Annak lehetőségét, hogy a Żoryban tartott alkotótábor munkájában fotósként 2012-ben részt vehettem Dobó Tamara Zsófia festőművész növendék társaságában, Laczkó Pető Mihálynak köszönhetem. A rendezvény vezetője Ewa Rotter Płóciennikowa. Fő szponzora a Twinpigs szórakoztató központ, ezért az alkotótábor és a tárlat központi témája a Twinpigs életének bemutatása. Fotósként a város nevezetességeit és a Twinpigs eseményeit fényképeztem. Az alkotásokból készített kiállítás 2012.
november 10-én nyílt meg a város központjában lévő Galériában. Erre a kiállításra 10 db képet küldtem, de a kiállítás megnyitóján nem vettem részt. A kiküldött képek a játékba belefeledkezett gyerekeket, Żory nevezetes épületeit (a nagytemplom kápolnája, evangélikus templom, egy jellegzetes ház oromfala) és az elhagyott temetőt ábrázolják. A résztvevő művészek munkáiból, a kiállítás anyagából katalógus készült, ebben 3 db fotóm került bemutatásra a következő kísérőszöveggel: „Mezőkövesden él és alkot. Matematikus, fotós. Munkáit romantika, és nagyon mélyreható, szintetikus megfigyelés jellemzi. Néhány – a magyar és a szomszédos államok természeti szépségeit bemutató album, valamint három egyéni kiállítás szerzője.” Örülök, hogy részt vehettem az alkotótábor munkájában, szélesítette fotós látó-
Szlovák Sándorné: Evangélikus templom körömet, barátokat szereztem és bepillantást nyertem a lengyel művészek életébe és munkájába. Szlovák Sándorné
Játszva ismerték meg értékeinket Értékeink, hagyományaink címmel szervezett kézműves tábort a Mezőkövesdi Közkincs-tár Nonprofit Kft., amelyen 40 általános iskolás vett részt. A gyerekek megismerték a lakóhelyük értékeit, hagyományait, kipróbálhattak népi technikákat, ellátogattak a helyi múzeumokba, ahol volt például nemezelés, vályogvetés, fafaragás, de dolgoztak gyönggyel, csuhéval, agyaggal is. Tardon felpróbálhatták a tardi viseletet, népi hangszerekkel játszhattak. A Matyó Nagymama Klub segítségével a matyó motívumok hímzését is megtanulhatták, míg a Foltvarró Klub jóvoltából plüssfigurákat varrhattak. -os-
Díjazott táncosok
Különdíjat kapott a Matyó Néptáncegyüttes a közelmúltban. A mezőkövesdi táncosok az ország egyik legrangosabb néptáncfesztiválján képviselték településünket Szolnokon. Immár huszonkettedik alkalommal rendezték meg a Szolnoki Országos Néptáncfesztivált a közelmúltban, ahol 18 csapat, köztük a Matyó Néptáncegyüttes is fellépett. Ez a fesztivál egyben egy nagyon rangos verseny is a néptáncosok körében, ahol zenekari, együttesi, koreográfiai díjak, illetve különdíjak találtak gazdára. A kövesdi táncosok két koreográfiával indultak a rangos eseményen. Az egyik a Matyórózsa legendája címet viselő koreográfia volt, melynek keretében matyó táncot mutattak be. A másik, rábaközi táncuk a Leányvásár nevet viselte. A Matyó Néptáncegyüttes 12 tánccsapatot maga mögé utasítva nyerte el produkciójával ezt a különdíjat. A két koreográfia Lévay Andrea és Ágfalvi György munkáját dicséri, míg a talpalávalót a Szalonna és Bandája szolgáltatta. Molnár Zsanett
Foltvarró Napok Hatvanan vettek részt az idén megszervezett Foltvarró Alkotó Napokon július 17–20. között. A Matyóföldi Foltvarró Klub által minden évben megrendezett tábor iránt nagy volt az érdeklődés, Budapestről, Makóról, Ceglédről, Tatabányáról is érkeztek foltvarrók. A táborban készült 3D-s crazy rózsával díszített táska, gépi, szabad díszítő tűzéssel neszesszer, női harisnyából színes virágok. Az eseményre a Magyar Foltvarró Céh alapítója, Dolányi Anna is ellátogatott, akivel a kövesdi egyesület jövő tavaszra, a Céh 25 éves évfordulójára közös kiállítás megszervezését is tervezi. -os-
9
olvasóink írták
2013/16.
harmónia Az Egészség Klub tagjaként, továbbá minden résztvevő nevében, szeretném köszönetemet kifejezni azért, hogy az „Egészség Tanoda” önkormányzati támogatásból július 13–14-én megrendezésre kerülhetett.
Értékeld önmagad!
Az egészség testi-lelki egyensúlyt jelent. Ennek megteremtéséhez azonban tisztában kell lennünk önmagunk értékével, s tennünk is kell azért, hogy az „Ősenergia”, amit születésünkkor kapunk, életünk végéig megmaradjon. „Születésünk gyertyája az, amit születésünkkor kapunk és addig ég, amíg tart életünk”.„Aki két végéről égeti a gyertyát, elhasználja ezt az »Ősi energiát«”. A rendezvény célja az volt, hogy megtanítsuk az embereket a betegségek megelőzésének számos lehetőségére. A közösség gyógyító erejére, hiszen mindnyájan egyszeri, megismételhetetlen csodalények vagyunk, s a bennünk lévő egyéni adottságainkat csak a közösségen belül tudjuk kibontakoztatni. Továbbá szólnunk kell a közösség életformáló erejéről és gyógyító hatásáról is. Az egészség a természet, a társadalom, a család és a belső én Tao-jával kialakított összhang, „jól vagyok” érzés! Gyógytorna és masszázs Az első napon a Tanoda meridián gyógytornával kezdődött. Az elméleti előadást gyakorlati bemutató követte, melyen olyan „pontok” megtanítása volt a cél, mely betegségmegelőző, ugyanakkor a már megbetegedetteken is segít. Az „Ősenergia” az az energia, amit fogantatásunkkor az apai (yang) és az anyai (yin) energiából nyerünk. Megszületésünkkor azonnal levegőt veszünk, az „égi” yang energia kezd áramolni bennünk, majd táplálkozni kezdünk, a „földi” yin energia is keringeni kezd a szervezetünkben. Ha bármelyik energiát nem tudjuk felvenni, meghalunk. Ha az „Ősenergia” elégtelen, elvetélünk, vagy halva születünk. Ha nem lélegzünk, vagy nem táplálkozunk, akkor is meghalunk. Azt a „csatornarendszert”, amin az energia, a „Qi” kering, vezetékeknek, meridiánoknak, csatornáknak nevezik. Az egészség jele, ha az energia ezen a csatornarendszeren akadálytalanul, szépen rendben tud áramolni. Ilyenkor karbantartó, betegségmegelőző kezelést végezhetünk. Ha valahol akadály van a csatornán, a szervezet próbálja az akadályt megszün-
tetni, ekkor még ezt nem észleljük. Ha azonban az akadály megszüntetése nem sikerül, akkor fellép valamilyen tünet, majd betegség. Ezt már észleljük, például fájdalommal jár. A rendszerbe, ebben az esetben már gyógyító céllal kell beavatkozni. Energiát nyerhetünk bármely gyógymóddal. Gyógyító táplálékkal, gyógyteákkal, vízkúrákkal, masszázzsal. A fennmaradt legrégibb orvosi mű, a Sárga Császár Belső (Belgyógyászati) Könyve Kr. e. 2700 táján íródott, egyebek között ezt írja a masszázsról: „A reggeli ébredés után, amikor a vér lassan folyik és az ember ki van pihenve, a »tenyérrel való simogatással« elhárítható a megfázás, a szervek rugalmasak maradnak és a bajok megelőzhetők”. A masszázs érdekessége, hogy „pontokkal” dolgozik, ezért „Pontmasszázs”nak nevezhető, ismertebb latin nevén akupresszúra. A meridián gyógytorna keretében akupresszúrázzuk magunkat és »törzscsapkodást« végzünk, melyek megelőzik a betegségek kialakulását és biztosítják a csatornákban az energiaáramlást. Jóga, teaház és táltosdobok Mindezt a jóga követte, amely a természetben, a levegő éltető erejével, a napfény gyógyító hatásával, a helyes légzéstechnikákkal és a különböző jógapózok segítségével biztosította az egészséges mozgás örömét. Közben a „Teaházban” a teakészítés fortélyaival ismerkedhettünk, bükkszentkereszti teából. Egy másik helyen frissítő talpmas�százs várta az érdeklődőket, melyet magukon is megtapasztalhattak, az ismeretek elsajátítása mellett. A jóga befejezése után „szakrális táncon” vehettünk részt, mely gyógyító erejű énekkel zárult, gitárkísérettel. Szakrális: önmagunk örömére táncolunk. Megismerkedhettünk a tánc gyógyító erejével, az egymásra figyelés, a különböző népek táncaival, energiafeltöltődés a tánc által, s a közösség gyógyító erejével. Az ének, amely a táncot zárta, segített abban, hogy a tánc közben kapott gyógyító energiát elraktározzuk, a zene meditatív tudatállapotában. Megta-
Gyógyító táltosdobok pasztalhattuk a lelki rezonanciát, amely gyógyítólag hat a test minden részére, s ezáltal fejti ki gyógyító hatását. A nap megkoronázását a táltosdobok jelentették, amely ősi rituálékon keresztül őseink világába kalauzolt, a dobpergés és megszólaltatott dallamok által, amelyek olyan szinten ragadták el a hallgatót, hogy a test együtt mozgott a dob ritmusára. Így fejtve ki gyógyító erejét, hiszen az agy kizárta a külvilágot, csak a belsőre tudott figyelni az ember. Mindkét napon ismerkedhettünk a gyógynövényekkel, a homeopátiával is. Kiemelném még a második napon végezhető Alakformáló Tréninget, mely rámutatott arra, hogy mennyire szükség van a „testfelépítésre” ahhoz, hogy ne legyenek ízületi megbetegedéseink és csontproblémáink, hiszen a mozgás – életöröm – adrenalin, ezáltal az egészség megőrzésének alapvető szükséglete. Köszönöm mindazoknak, akik ezt biztosították, azoknak, akik tanítottak bennünket és mindazoknak, akik értékelték önmagukat, mert részt vettek ezen a rendezvényen. Örömet szerezve nemcsak önmaguknak, hanem embertársaiknak is, elősegítve így a rendezvény sikerességét. Köszönöm, köszönöm, köszönöm. Barta Istvánné az Egészségklub tagja
10
olvasóink írták
2013/16.
Hatvanadik érettségi találkozó
A Szent László Gimnáziumban 1953-ban érettségizett – A, B, C, D – osztályok majdnem negyven volt diákja május 25-én az Alma Mater főbejárata előtt gyülekezett, hogy a 60-ik érettségi találkozójukat megünnepeljék. A már korábban érkezettek minden egyes újonnan jött diáktársukat szeretettel és örömmel fogadták. A verőfényes délelőttön közös fotózásra került sor. Ezt követően – a megjelentek előtt – Juhász Jánosné igazgatónő a volt diákok iskolájuk iránti ragaszkodását és kötődését méltatta. Az intézmény elért eredményeiről, a növendékek sikereiről, a fejlett számítógépparkról, pedagógiai célkitűzéseiről, valamint a fejlesztésekről szólt. Említette a nevelőtestület magas szintű pedagógiai felkészültségét is. Az igazgatónőnek – tájékoztatását megköszönve – dr.Soltész István, virágcsokrot nyújtott át. Ezután elhunyt osztálytársainkra emlékezve gyertyát gyújtottunk. Majd Széplaki Kálmán öregdiák, profes�szor dr. Papp Zoltán egyetemi tanár levelét olvasta fel, amelyben a 60-ik évfordulójukat ünneplő öregdiákokat köszöntötte és méltatta a számára is oly kedves Alma Matert, amelyben ő
is érettségizett. Dr. Pesti Anna bejelentette, hogy a kéréseket figyelembe véve a továbbiakban évenkénti találkozókra kerül sor. Az egyes osztályok ezt követően volt osztálytermeikbe vonultak – ott várta őket érettségi tablójuk – ahol életük elmúlt szakaszairól, családjukról számoltak be. Felelevenítették a számukra oly kedves diákéveket, a májusi éjjeli zenéket – triciklin vittük a harmóniumot – a bükki, a mátrai kirándulásokat, a színjátszókört, továbbá a női és a férfi tornászoknak a megyei és az országos döntőkben elért sikereit. Szó volt arról is, hogy a fiúk – elsősorban a kollégisták – az ózdi építőtáborban derekasan dolgoztak, de társadalmi munkát végeztek a klementinai és a mezőnagymihályi állami gazdaságokban is.
Nyári Focikupa
Az öregdiákok ezután a városi temetőben, elhunyt tanáraik sírját keresték fel és a neveiket feltüntető központi táblán koszorút helyeztek el. Az ízletes estebédre a Vigadó Étteremben került sor. A mostani és a korábbi érettségi találkozók megrendezéséért – a megjelentek – dr. Pesti Annának és Széplaki Kálmánnénak, Katinak virágcsokrot nyújtottak át, ezzel köszönve meg szervező tevékenységüket. A 60-ik érettségi találkozó – a családtagok részvételével – tánccal és énekléssel zárult. A búcsúzáskor az öregdiákok egymástól szeretettel, őszinte barátsággal a következő gondolattal köszöntek el: „2014-ben ismét találkozunk”. Széplaki Kálmán, 1953-ban érettségizett öregdiák, a Mezőkövesdi Öregdiákok Budapesti Baráti Körének tagja
Július 1-jén és 2-án került megrendezésre Pap Szabolcs, a Mezőkövesdi Kistérségi Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat családgondozójának a szervezésében a Szent László Gimnázium műfüves pályáján a VI. Kistérségi Nyári Focikupa. Korábban csak Mezőkövesden szerveztük meg ezt a tornát, de egyre népszerűbb lett és mostanra már két napra kellett lebontani a mérkőzéseket. Az egyik nap felső tagozatosok, a másik nap alsó tagozatosok vettek részt a rendezvényen. A két nap alatt több mint hatvan
gyermek volt jelen a kistérség településeiről (Szentistván, Borsodivánka, Négyes, Egerlövő, Mezőkeresztes, Bükkzsérc, Mezőkövesd). Az első nap a mezőkeresztesiek, míg a második nap a négyesiek vegyes csapata nyerte meg a tornát. Minden csapat elismerő oklevelet kapott. A legjobb kapus,
góllövő, valamint a leglelkesebb játékos külön jutalmazásban részesült. A két nap alatt rengeteg ügyes gyermekkel találkozhattunk. A nagy sikerre való tekintettel, a gyermekek külön kérésére augusztusban újra megrendezzük a focikupát. Szeretném megköszönni a segítséget Menschik Emese és Fülöp Judit családgondozó kolléganőmnek, és Szabó Miklósnak, a borsodivánkai Gárdonyi Géza Általános Iskola testnevelőtanárának a szíves közreműködését. Külön köszönetünket fejezzük ki Juhász Jánosnénak, a Szent László Gimnázium igazgató asszonyának és Barnóczky Lászlónak, a Bayer Róbert Kollégium igazgatójának a rendezvény helyszínének biztosításáért. Pap Szabolcs
11
Harangszó Hívogató
Augusztus 8–9. csütörtök–péntek 10 óra 30-tól 17 óra 30-ig Véradás a Közösségi Házban
Augusztus 9., 10., 16., 17., 23., 24. péntek, szombat Éjjel 1 óráig éjszakai fürdőzés a Zsóry fürdőben
Augusztus 11.,18., 25. vasárnap 10 óra 30-tól Orgonahangverseny a Szent László templomban
Augusztus 13., 27. kedd
10 órától városnéző séta idegenvezetéssel a Matyó Tourist irodától
Augusztus 20. kedd Államalapító Szent István ünnepe – 20 óra 15-kor Karthago élő koncert, 22 órakor tűzijáték. Helyszínek: Szent László tér, Jézus Szíve templom, Kavicsos-tó és Szabadidőpark
Stopper Augusztus 17. szombat 19 órától Mezőkövesd Zsóry – Lombard Pápa Termál FC NB I-es férfi labdarúgó-mérkőzés a Városi Sportpályán Augusztus 31. szombat 19 órától Mezőkövesd Zsóry – Puskás Akadémia FC NB I-es férfi labdarúgó-mérkőzés a Városi Sportpályán
Közérdekű telefonszámok Az alábbi telefonszámok Miskolcon, egy központi diszpécser-központban csörögnek, ezért az ott dolgozók arra kérnek mindenkit, hogy telefonálás esetén elsőként azt közöljék, honnan, melyik településről telefonálnak. Orvosi ügyelet: 06-46/477-104 (Mezőkövesd, József Attila út 2.)
Szent László Egyházközség Szentmisék: Hétfőtől csütörtökig: 6 óra 30, 7 óra Pénteken és szombaton: 6 óra 30, 7 óra, 19 óra Vasárnap: 7, 9, 11 és 19 óra Minden második vasárnap 15 óra 30: „Simogató kéz”– sérült, fogyatékos gyermekek foglalkozása Minden első pénteken 11 óra: Szentmise a Mátyás király úti Idősek Otthonában Minden első pénteken 13 óra: Szentmise a Bogácsi úti Idősek Otthonában Minden hónap második és negyedik csütörtökén, 16 óra: Szentmise a Reumakórházban Szombatonként 18 óra: Ifjúsági hittan Minden pénteken 17 órától 18 óra 30-ig (az első péntek kivételével): gitáros énekkar a hittanteremben Szombatonként 11 órától: jegyeskurzus Szent László Kamarakórus: szombatonként és első vasárnap a szentmise előtt: kóruspróba Minden hónap első vasárnapján, az esti szentmisén: liturgikus szolgálat
Fogászati ügyelet
szombatonként 8–13 óráig augusztus 10-én Dr. Dabizs János, Kossuth út 1. augusztus 17-én Dr. Heéger László, Bajcsy-Zsilinszky u. 2. augusztus 24. MUNKANAP
Gyógyszertárak ügyeleti-készenléti rendje augusztus 4–10-ig FORRÁS Gyógyszertár (Mátyás király u. 75.) augusztus 11–17-ig SZENT LÁSZLÓ Gyógyszertár (Mátyás király u. 108.) augusztus 18–24-ig ÜDVÖZÍTŐ Gyógyszertár (Szent László tér 2.)
2013/16. Jézus Szíve Egyházközség Szentmisék: Hétköznap: 6 óra 30, 7 és 18 óra Vasárnap: 7, 9 és 18 óra Minden hónap 13-án 12 óra: Engesztelő szentmise Református Egyházközség Vasárnaponként 11 óra: Istentisztelet, ugyanekkor gyermek-istentisztelet Minden hónap első és harmadik csütörtökén 18 óra: Istentisztelet a Reumakórházban További információk: www.mezokovesd.ref.hu Egri Görög Katolikus Szervezőlelkészség Szent liturgia a mezőkövesdi görög katolikus kápolnában (Gaál István u. 1., a Közösségi Ház mögött) minden hónap negyedik vasárnapján 17 órai kezdettel. A hétköznapi ünnepek időpontjai és további információk a www.egriparochia.hu oldalon. A következő alkalom: augusztus 25.
Anyakönyvi Hírek Városunkban július 16. és 29. között 7 házasságkötést és 8 halálesetet anyakönyveztek. Ezek közül az alábbiak, illetve hozzátartozóik járultak hozzá a nevek közléséhez: Házasságkötés Mezei József László – Miháczy Ingeborg Mária, Antal Ádám – Csirmaz Andrea, Tilk László – Kovács Klaudia, Torda Péter – Dr. Demeter Andrea. Haláleset Gáspár József (érseki tanácsos) 82 éves, Csirmaz László 56 éves, Farkas István Imre 71 éves, Lizák László 73 éves, Csányi László 63 éves, Majoros László 60 éves, Kluszka Istvánné 81 éves mezőkövesdi lakos.
Időszaki kiállítások „Játékvilág – álomvilág” című időszakos kiállítás Kovács István tiszafüredi modell- és makettkészítő műtárgyaiból augusztus 31-ig a Mezőgazdasági Gépmúzeumban A XXVII. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat Kiállítása I. Szeptember 15-ig látogatható a Közösségi Házban
Mentő: 104
A XXVII. Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat Kiállítása II. Szeptember 15-ig tekinthető meg a Matyó Múzeumban
Rendőrség: 107 Tűzoltóság: 105
A mezőkövesdi Takács István ÁLLANDÓ ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA a Városi Galériában
közhírré tétetik
12
2013/16.
Meghívó
A szennyvízberuházás ütemezése A központi városrész szennyvízcsatorna-hálózat építése kapcsán 2013. július 30. és augusztus 12. között várhatóan munkavégzéssel érintett utcák: Csatornaépítés Lehel utca Dávid utca Gaal István utca Farkas Márton utca Lajos köz Edit utca Károly utca Budai Nagy Antal utca Eötvös utca Kőrisfa utca
Útépítés Gaál István utca György utca Ádám utca Budai Nagy Antal utca Eötvös utca Kőrisfa utca Mák utca Liliom utca
A központi városrész szennyvízhálózatának használatra történő átadás-átvételére későbbi időpontban kerül sor. Kérjük a tisztelt lakosságot, hogy az elkészült, de használatba át nem adott csővezetékbe semmit ne öntsenek bele, mert az nagyban akadályozza a munkavégzést! Köszönjük.
Támogatott hitelek mezőgazdasági vállalkozások számára – termőföld vásárlására is
Agrárfejlesztési Hitelprogram: Új és használt eszközök (köztük ingatlan/termőföld) beszerzés, ingatlan építés/átalakítás, szoftvervásárlás, termőföldvásárlás Agrár Forgóeszköz Hitelprogram: állattenyésztéshez és növénytermesztéshez kapcsolódó finanszírozás A Via Credit Kft. teljes körű hitelügyintézést biztosít az Ön számára! Hívjon most: 06-20-363-06-49 www.viacredit.hu
Mezőkövesd Város Önkormányzata tisztelettel meghívja az érintett lakosságot 2013. augusztus 22-én (csütörtökön) 17 órára a szennyvízberuházással kapcsolatos lakossági fórumára, ahol a kivitelező válaszol az esetleges kérdésekre. Helyszín: Közösségi Ház emeleti kiállítóterme (3400 Mezőkövesd, Szent László tér 24.)
Információs Központ
„Mezőkövesd város szennyvízcsatorna-hálózatának fejlesztése a lakosság életminőségének javítása és a települési környezet védelme érdekében” című beruházáshoz kapcsolódó ügyfélszolgálat, információs központ nyitva tartása a Polgármesteri Hivatal „B” épületében: Hétfő 8–12 óráig Szerda 8–12 óráig Csütörtök 8–17 óráig ÜGYINTÉZŐ: Benke Ádám és Vigh Henrik A szennyvízberuházással kapcsolatos műszaki kérdésekre az alábbi zöldszámon is választ kaphatnak: 06-80/205-399
13
közhírré tétetik
2013/16.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Mezőkövesd Város Önkormányzatának tulajdonában álló Mezőkövesd, Anna köz 13. sz. alatti népi ház hasznosítására
HIRDETMÉNY
Mezőkövesd Város Önkormányzata pályázat útján történő bérbeadásra hirdeti meg a Mezőkövesd, Illyés Gyula út 8. sz. alatti 3 db garázst
A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos. Helye: Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Polgármesteri titkárság.
A pályázat benyújtásának határideje: folyamatos. Helye: Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. Polgármesteri titkárság.
A pályázatra vonatkozó írásbeli tájékoztató megtekinthető a Polgármesteri Hivatal földszinti hirdetőtábláján, a városi honlapon –www.mezokovesd.hu–, illetve átvehető a Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. sz. fsz. 4. sz. irodahelyiségében ügyfélfogadási időben (tel.: 49/ 511-504). dr. Fekete Zoltán
A pályázatra vonatkozó írásbeli tájékoztató megtekinthető a Polgármesteri Hivatal földszinti hirdetőtábláján, a városi honlapon –www.mezokovesd.hu–, illetve átvehető a Polgármesteri Hivatal Mezőkövesd, Mátyás király út 112. sz. fsz. 4. sz. irodahelyiségében ügyfélfogadási időben (tel.: 49/ 511-504). dr. Fekete Zoltán
polgármester
A SZENT LÁSZLÓ GIMNÁZIUM ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 3400 Mezőkövesd, Mátyás király út 146. a 2013/2014. tanévben ötödéves képzést indít nappali tagozaton: LOGISZTIKAI ÜGYINTÉZŐ 2 éves (OKJ 54 345 01) ÜGYVITELI TITKÁR 2 éves (OKJ 54 346 02) szakképesítés megszerzésére. Középiskolát végzett fiatalok jelentkezését várjuk 21 éves korig. Jelentkezni az iskola titkárságán (tel: 49/500-033), (honlap: www.szlgimi.hu) lehet. Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 16. Várjuk a második szakmára jelentkezőket is!
polgármester
14
sportkalauz
2013/16.
labdarúgás Új fejezet nyílt Mezőkövesd sportéletében. Városunk felnőtt labdarúgócsapata megkezdte szereplését történetének első élvonalbeli pontvadászatában.
Megkezdődött az NB I. MTK Budapest – Mezőkövesd Zsóry 3-0 (0-0) Az OTP Bank Liga nyitó fordulójában a nagy hagyományokkal rendelkező fővárosi együttes ellen léptek pályára labdarúgóink július 27-én. A találkozó első lehetőségét Kanta szabadrúgása után Pölöskei hagyta ki a 10. percben. Az első negyedóra végén Melczertől érkezett a válasz, aki egy életerős bombával kínálta meg Groppionit. A 20. minutumban Éles-Melczer-Balajti kombináció végén a tavaly még az MTK-t erősítő támadó bombázott az oldalhálóba az ötös sarkáról. Az első félidő végéig még két hazai lehetőséget jegyezhettünk fel, azonban a kövesdi védelem mindkét esetben hatékonyan működött. A második játékrész 5. percében Pölöskei kapott egy remek átadást Kantától, és a labdaátvétel után mintegy 30 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. A gól megzavarta labdarúgóinkat, de Szalaiék ezzel együtt az 58. percben egyenlítési lehetőséghez jutottak. Egy formás akció végén Menougong gurított Bognár elé, akinek a 20 méterről megeresztett lövése a jobb felső sarok mellett hagyta el a játékteret. Az utolsó 30 percben az MTK akarata érvényesült. A három pont sorsa lényegében a 78. minutumban dőlt el, amikor is egy jobb oldali támadás végén Pölöskei tört be a 16-oson belülre, majd a középen érkező Ladányi elé tálalt, aki 5 méterről becsúszva a hálóba továbbította a játékszert. Alig egy perccel később Bog-
nár távoli lövése kerülte el kevéssel a kékfehérek kapuját, majd a 87. percben egy villámgyors kontra végén Bese beadása után Varga gurított a hálóba. Együttesünk 60 percig szépen futballozott, de a több helyzetet kidolgozó MTK összességében megérdemelten gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat az idénynyitón. DVSC-TEVA – Mezőkövesd Zsóry 1-0 (0-0) Rendkívül nehéz feladat várt Véber György együttesére a Magyar Kupa címvédő Debrecen otthonában augusztus 4-én. SZÁNTAI BRAVÚROK A Loki azonnal neki-
esett csapatunknak és Korhut 17 méteres lövése után csak a kapufa mentette meg együttesünket a góltól a 2. minutumban. Három perccel később Sidibe csúsztatását védte bravúrral Szántai, majd közvetlenül ezután Morozov duplázását tolta ki a léc alól a végig ihletett formában védő kövesdi hálóőr. Szántai a 7. percben Sidibe éles szögből leadott lövését védte lábbal, majd alig egy minutummal később Lázár közeli fejesét paskolta szögletre. A kövesdi szurkolók a 12. percben újra Szántai nevét skandálták, aki Kulcsár 6 méteres lövését ütötte ki elvetődve, majd Bódi ziccerénél is jól zárta a szöget. A folytatásban valamelyest alább hagyott a piros-fehérek lendülete, de az első félóra végén Szakály, míg öt perccel később Kulcsár hibázott ziccerben.
A második félidő kiegyenlített játékot hozott Debrecenben (Fotó: dvsc.hu) Az első veszélyes kövesdi lehetőségre egészen a 47. percig kellett várni, ekkor Bognár lövése zúgott el a kapu mellett. JAVULÓ JÁTÉK Fordulás után lényegesen ki-
egyenlítettebb játékot láthattak a nézők. Az 54. percben egy remek kövesdi akció végén Olasz éppen csak lemaradt egy beadásról. Az 58. percben Szakály beadása után Volas fejelt 4 méterről a kapu mellé, majd jobbára a két 16-os között pattogott a labda. A 80. minutumban a csereként beállt Dombi beadása után Szakály 15 méteres kapáslövése egy védőn megpattanva kötött ki a kövesdi hálóban, mellyel eldőlt a 3 pont sorsa. A több helyzetet kidolgozó Debrecen a játék képe alapján megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, de együttesünket dicséret illeti, hiszen Farkasék nagy küzdelemre késztették Magyarország egyik legerősebb csapatát. Bódi Krisztián
labdarúgás Két labdarúgótornát nyert meg a Sose halunk meg csapata. Az együttes az I. és a
II. Zsóry Focikupa kispályás tornán sem talált legyőzőre. A megméretéseknek a Zsóry Gyógy-és Strandfürdő adott otthont.
Izgalom és jó foci Az első labdarúgó tornán 14 csapat indult. A csoportmérkőzések befejezését követően összesen hat gárda maradt állva, akik közül a Sose Halunk Meg I., a Lovehunter FC és a Goldenboys jutott a döntőbe. A torna végkimenetele az utolsó pillanatig nyitott volt. A Goldenboys és a Sose Halunk Meg I. csata 1-1-re végződött, míg a Lovehunter FC-t mindkét csapat alaposan elpáholta. A viadalt a Sose Halunk Meg nyerte, miután 7-0ra győztek, ezzel szemben a Goldenboys „csak” 8-2-re diadalmaskodott. A gólkirály
szétlövés után Nagy Levente lett 13 góllal, a 12 gólos Gallik Gábor előtt. A II. Zsóry Focikupán 16 csapat vett részt. A kiélezett csoportmérkőzéseket követően az első elődöntőben az Egerlövő 2-1-re legyőzte a Boka Juniors csapatát. A Niggerek - Golden Boys összecsapás 1-0-ás, míg a Tiszabábolna - Sose Halunk Meg találkozó 2-1-es végeredmén�nyel zárult. A fináléban két összecsapás is 1-1-es döntetlennel végződött, viszont az utolsó találkozón a Sose Halunk Meg csa-
pata 5-1-re győzött, így megszerezték az aranyérmet. A kupa gólkirálya Vaszilkó Csaba lett 9 találattal. „Úgy gondolom, hogy mindkét focitornán színvonalas mérkőzéseket játszottak a csapatok. Szeretném megköszönni Vámos Zoltán fürdővezető, a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő, a Movie Club, a Mezőkövesdi Média Nonprofit Kft., a kovesdisport.hu, a Sunset Terrace, a Pizza Néró és a Trójai Falatozó önzetlen támogatását.” – mondta Béres Sándor, a torna szervezője. bokri
15 Mintegy 80 versenyző vett részt a két év kihagyás után újra megszervezett lovaseseményen július 21-én. A díjugrató viadalon több kategóriában mérték össze tudásukat az indulók a Zsóry Camping melletti területen.
2013/16.
Díjugrató Lovasverseny
A Lóerő Sportegyesület szervezte meg idén a díjugrató versenyt, amely Mezőkövesd életében már a hetedik ilyen jellegű lovassportrendezvény. A városunk önkormányzata, magánszemélyek és cégek által is támogatott program célja, hogy népszerűsítse a sportágat. Ezen a B kategóriás, megyei, regionális versenyen – amely egyben a Megyei Bajnokság 2. fordulója – 84 lovas, illetve ló vett részt. A kezdőktől a felnőttek 130 cm magasságú akadályokat tartalmazó pályájáig számos kategóriában mérték össze tudásukat a versenyzők. 13 kezdő lovas mutatkozott be.
Emellett volt több ifjúsági induló, azonban a legtöbben a felnőtt kategóriában szerepeltek. A legnépszerűbb versenyszámok a pénzdíjas futamok voltak. Ulviczki Tibor, a Miskolc Bükkalja Lovas Klub indulója már mintegy 40 éve foglalkozik lovakkal, lovagol, oktat, illetve versenyez. A mezőkövesdi versenyre 9 éves lovával érkezett. „Ez alkalommal két, különböző nehézségű versenyszámban indultunk el. A B/2-es kategóriában 110 cm magasságot, míg a B/3-as versenyszámban már a 120-as magasságot kellett sikeresen teljesítenünk. Az első számban első helyezést, míg a B/3-ban negyedik helyet
értem el a librettó apaságú, saját nevelésű, csókaszemű, kilencéves kiváló lovammal, Jonyval. Nagyon jó verseny volt, nagyon elégedett vagyok az elért eredményekkel.” – emelte ki Ulviczki Tibor. A különböző versenyszámok között íjász-, illetve kutyásbemutatót tekinthettek meg az érdeklődők. Mindemellett Erős Emberek Versenye is volt, melyen hat vállalkozó kedvű férfi mérte össze tudását súlycipelésben, traktorkerék-görgetésben, valamint petrencés rúd tartásában. A verseny eredményeit a www.mezokovesd.hu honlapon olvashatják. M. Zs.
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Uniós támogatásból nyelvi képzés valósult meg Mezőkövesden 2013. május 31.
Az Integrál-Bútor Kft. 9.034.482 Ft uniós támogatást nyert a Munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára című TÁMOP-2.1.3.A pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 100%-os támogatási intenzitású fejlesztés munkahelymegőrző hatása is jelentős. Manapság már egy cég sem kerülheti el, hogy dolgozói idegen nyelveket beszéljenek, a külföldi partnerekkel magabiztosan kommunikáljanak, az internet segítségével tájékozódjanak a legfrissebb nemzetközi, szakmai hírekről, eredményekről. Tevékenységünkből fakadóan azonban ez cégünknél fokozottan igaz, kiemelten fontos az angol nyelv magas szintű ismerete, mely nemcsak munkánk technológia-színvonalát javítja, de hatékonyságunkat is, valamint külföldi piacaink révén bevételeink növelésére is közvetlen hatással van. Ennek érdekében valósítottuk meg projektünket, melynek keretében 15 munkavállalónk vett részt képzésen, ebből 7 munkavállaló informatikai/szoftverismeret és 8 munkavállaló angol és német nyelvi képzésen, összesen 2 csoportban, cégünk székhelyén. A megvalósított projekt hozzájárul cégünk jövedelemtermelő képességének javulásához, valamint ezáltal a jövőbeni fejlesztések pénzügyi alapjainak megteremtéséhez. A képzésbe bevont dolgozóink valamennyien elismert, megbecsült szakemberek, munkájukra hosszú távon számítunk. A beruházással 15 dolgozónk munkahelye vált stabilabbá. (x) Integrál-Bútor Kft. Cím: 3400 Mezőkövesd, Asztalos u. 2. E-mail:
[email protected] www.ujszechenyiterv.gov.hu
A projekt az Európai Unió támogatásával valósul meg.
Mezőkövesd Város Önkormányzata és a Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. tisztelettel meghívja Önt
2013. augusztus 20-án
Államalapító Szent István királyunk tiszteletére rendezett ünnepségre. Ünnepi program: 7.00: Zenés ébresztő – a Mezőkövesdi Városi Fúvószenekar közreműködésével 9.00: Koszorúzás a Szentek szobránál – Szent László tér 10.00: Szentmise a Jézus Szíve templomban 11.00: Ünnepi megemlékezés a Jézus Szíve templom előtti téren: – Himnusz, – Ünnepi köszöntőt mond Tállai András, a Belügyminisztérium Önkormányzati Államtitkára, – Új kenyér megáldása, – a „Mezőkövesd Város Díszpolgára” és a „Mezőkövesd Városért” önkormányzati elismerések átadása, – Szózat
Ünnepi gálaműsor:
A Kavicsos-tó és Szabadidőparkban
17.00 Csomópont tehetségkutató program növendékei 18.00 Vincze Lilla 20.15 Karthago együttes koncertje 22.00 Tűzijáték
Támogató: