17. évfolyam.
CIuj-Kolozsvár, 1932. Február 1.
2. szám.
AÍHÉSZETI KÖZLÖNY í ERDÉLYRÉSZI MÉHÉSZEGYESÜLET HIVATALOS LAPJA kesztőség és kiadóhivatal : CLUJ-KOLOZSVÁR, A. Muresan (Attila-utca) 10. Telefon 158. sz.
Felelős szerkesztő:
TÖRÖK BÁLINT az EMC főtitkára.
A lapot az EME tagjai tagsági illetmény fejében kapják. A lap megjelenik havonként egyszer.
: E. M. E. i g a z g a t ó - v á l a s z t m á n y á n a k j e l e n t é s e a z e g y e s ü l e t 1_>31. évi m ű k ö d é s é r ő l . Az 1930. esztendőt uranv ltelükkel irtuk be az Erdélyvészi íész Egyesület (''leiének történetébe. Ekkor ünnepelte az esiilei fennállásának 50 eves jubileumát. Az 1931. esztendői • a szürke évek közé kell sorolnunk, mert a gazdasági és ziigyi válság előre vetette sötét árnyékát, amely az év végéig re nyomasztóbban nehezedett a gazdasági és társadalmi élei den ágára és vonatkozására, igy a méhészeire és méhészidaloiu széles relegére is. Mézelés szempontjából — bár a tavasz szokatlanul száraz — helyenként kielégítő volt az eredmény, legtöbb helyen ibau a minimális mértékei sem ütötte meg. A rajzás hasonlóJen gyenge volt. A mézárak év végéig állandóan csökkenő enciát mutattak. A legmagasabb árak helyenként elvétve <30 felmentek még, de őszire 20—2Í> lejre csökkentek, áthúzva tagtársunknak szép terveit, számításait. Igen sok setben még y áron való eladás is lehetetlen voll ugy, hogy még ma is .tékeny mézkészleiek vannak tagtársaink birtokában. Egyletünk igyekezett, a lehetőség halárain belül enyhíteni a íeten. Állandóan tarlóit raktáron mézel kicsinyben és nagyvaló eladás céljából. Napilapokban Ismertette a méz felnálásának módjait, a méz egészséges tápláló voltát és gyógy>át. Előadást lartotl a kolozsvári reformtáus kollégium ifjués a szülők részére a mézJ'ogvaszlás hasznáról és jefentősé. Diszes és hangulatos mézkirakatot rendezett be Kolozsvái Folvovits és Harmath cégnél. Megrendelő iveket járatott el inkokbau, nagyobb vállalatoknál, intézményeknél. A foitó edényébe kimérve, diszes nikkel fedelű és egyszerű olcsó ;kbe töltve, csinos leliraltal ellátva árusította a titkári hivaközvellenül és üzletek utján közvetve a mézet mégis a liány miatt, amelyet egyébként mindnyájan ismerünk saíomoru tapasztalatunkból, nem sikerüli olyan eredményeket iink, amilyeneket szerettünk volna. A mézet részben készírt vásárolta az egyesület, főleg azonban bizományi alapon ií az értékesítés.
Az 1931. év tavaszán az egyesület egy tanulmányi kirán lást rendezett a budapesti országos mezőgazdasági kiállításra a gödöllői m. kir. méhészeti szakiskolába. A kiránduláson m egy 50 erdélyi méhész vett részt. Lépéseket tett több irányban egyesület az erdélyi méhlegelők javítása érdekében. Az Erdélyi Gazdasági Egyesülettel karöltve az egyes szeptember hó —ti. napjain Marosvásárhelyen egy méhes kiállítást és a kiállítással kapcsolatban méhészeti vándorgyü is rendezett. A kiállításon tagjaink nemcsak, hogy szép szám: vettek részt, hanem a kiállított tárgyak nagy és méltó teltül keltettek. A vándorgyűlésen az egyesület részéről jelen voltak gr. Bethlen László e. elnök, Kicsid (iéza e. alelnök és Tö lint főtitkár. Előadásokat tartottak (iyörbiró (iéza (Sz tolna), Enghy Vilmos (Palotailva), Blénessy Károly (Csik doniokos) és Abos József (Donién yházíi.) Az előadások az érdeklődök nagy száma előtt zajlottak Ugyancsak a marosvásárhelyi kiállítással kapcsolatban egy nulságos kirándulást is rendezett az egyesület Marosvásárhel dr. Földessy György minta méhesébe. A méhészeti szakoktatás ügyét szolgálta az egyesület a hészeti Közlöny rendszeres kiadásával és abban szakcikkek 1 lésével, szakelőadások rendezésével és végül ingyenes méhés tanfolyamok tartásával. A lefolyt évben egy tanfolyamot rei zet az egyesület Kolozsváron Stief Ottó ig. vál. és tiszteletbeli társunk vezetésével. Előadásokat tartottak még a tanfolvai dr. Páter Béla gazd. akad. igazgató db. tagtársunk és özv. K nitzkyné-Fröhlich Hone úrnő tb. és ig. vál. tagtársunk. szentdomokoson tartott méhészeit! tanfolyamot Blénessy K érdemes tagtársunk volt szíves vezetni a nemes ügy iránt lelkesedésből. Végül egy tanfolyamot rendezett az egyesül Marosmegyei Földmives Szövetséggel karöltve Marosvásá lyen. A csikszentdomokosi tanfolyam záróvizsgáján Kicsid a marosvásárhelyin pedig László Márton dr. alelnök urak ' viselték az egyesületet. A három tanfolyamon kiviil 100 mél társunk nyert bizonyítványt a tanfolyam látogatásáról. Ezen viil szolgálta még az egyesület a szakoktatás iigyét két ere magyar ifjúnak a gödöllői méhészeti szakiskolában való tan fása által is. Zágoni Szabó Mihály és Ujfalvy Lajos most vé 1932-ben a két éves tanfolyamot, akiket méhésztársaink SÍ letetteljes pártfogásába ajánlunk. Egy két évi gyakorlatra szí nők a két ifjút kiküldeni, hogy később esetleg, mint vándorl tókat alkalmazhassuk őket. A lefolyt évben is küldött volna 1 egyesület két ifjút, sajnos, sőt azt kell mondjuk, hogy szegye nem akadt jelentkező. Már most, a közgyűlés előtt is feíhi Erdély ifjú generációját, hogy jelentkezzen a tanulásra, : Erdélynek nagy szüksége van képzett méhészekre. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület 1931-ben az e síi let - volt elnökeinek az arcképét megf estette és az ünnepi leleplezésre az E. M. E. is meghívatott. Ez ünnepélyes alka ból az E. M. E.-t Török Bálint főtitkár képviselte. A diszköz lést követő társas ebéden több erdélyi méhésztársunk vett r
i aicareKpenztárí számla — Ingatlan számla — — — Felszerelési (leltár) számla Értékpapír számla — — — Mézértékesitési számla — Facélia mag számla — — Kaptár számla — — --Füzet számla — - --Adósok számlája — —
3 4 5 6
7 8 9
10
82860
30000 11369 5000 15830 4500 1420 1953 50245
75
Hadikölcsön számla Hitel zők számlája Vagyon — ... — — Veszteség
2076!3 | 65
1 1UUU 6000
14060 153097 23456
, 207613
65
Az Erdélyrészi Méhész Egyesület 1931. évi eredményszámlája és az 1932. évi költségelőirányzata. VESZTESÉG 1931. december 31. 1! 2 : 3 4 ! 5 ;' 6 7 | 8 ii 9
Méhészeti Közlöny számla — Telep számla — — Tiszteletdijak számlája — --- 1 Adó számla — -- — — Posta számla — — — --Kaptár számla-- — ... — — ;,! Mézértékesitési számla — Vegyesek számlája — — — ; Rendkívüliek, leltár számlája — !,
NYERESÉG 1930.évi: 1931 évi 1932. évi 71482 25, 40980 75' 5934 26553 22000 22000 230 978 3768 -i: 3237 200 — 1385 85 — 19825 6736 50!:. 1263
40000 1000
20000 1000
3000
1981. december 31. Tagdíj számla — — Kamat számta — —— Facélia mag számla — — Mézértékesitési számla — Rendkívüliek számlája Egyenleg, mint veszteség
1930. évi 1931. évi;; 1 d32. évi 82270 -i; 47180 - i 55000 17116 -l| 10329 10000 2466 1002 - ! 1500 7374 15p - —; 3500 2000 15191 50, 20188 60 23456 10
5000 2000
1446C6 25 81967110 72000| 144606 25 81967 10 72000 Kolozsvár, 1931. december 3'. Török Bálint sk., dr. gr. Bethlen László sk., Szathmári Ilona sk, titkár. elnök. pénztáros. Megvizsgáltuk és a vonatkozó könyvekkel összehasonlítva rendben és helyesnek találtuk. Nagy Vilmos sk., Kolozsvár, 1932. január hó 7-én. Kovács András sk., számvizsg. biz. tag. számvizsg. biz. tag.
Az egyesület a lefolyt évben is igyekezett a rendelkezé álló szerény eszközökkel szolgálni a méhészei általános é keit. Segítségére volt tagjainak viasztermésük ínülépnek • feldolgozásában. A méhészet megadóztatása ellen a lefolyt c\ is felvette az egyesület a küzdelmet. Számtalan esetben szol tagjainak szaktanáccsal, véleménx adással. Nagy áldozatokat hozott az egyesület házsotigárdi méhés telepe színvonalának fenntartásáért. Az S9:>1. év január hó a telepen különböző typusu ka])tárakl)aii 42 méhcsalád 1 1931. őszén 40 család teleltetett be. A lelepen l(")bb uj gyiimöl csemetét ültetett az egylet és a Gazdasági és Hitelszövetkez Szövetnsége kérésére átengedte. ('» hétre; a telep egy részét drb. napos csibe eikeritelten való nevelése céljából, Fzek a baromfiak az erdélyi magyar kisgazdák közöli osztattak ki. lep egy részének átengedésével az egyesüld a köznek éri szolgálatot tett. A telepet az év folyamán ugy a helybeli, mint vidéki hésztársak közül többen felkeresték és megszemlélték. Az egyesület beléletél illelőleg van szerencsénk jelen miszerint az egyesület a lefolyt évben t igazgatóválasztmán; bizottsági és I közgyűlési lartotl. A iitkári hivatal 542 ügyé bot intézed, el, postán expediáltalol| 12.<>.">0 drb. levél, lev. és nyomlalvány, A pénztári forgalomban W>8 tétel szerepel. A tagmozgalmal illetőleg az 19;il. évi jan. bő 1-én 905 I volt az egyesületnek, akik közül 1H alapiló, 882 rendes, 10 ti lelheti tag. Az év folyamán a tagok száma ,">7 uj taggal szar dott. Tagsági kötelezettségének lejária, a méhészettel való f< gvás, stb. miatt kilépett az év folyamán 31 tag. Az igazgatóval mánv törölt 34 tagol, miután azok vállalt lagsági köteleze gükiiek nem feltek eleget. A tagok sorából elhunyt 3 tag. Ig 1931. év december 31-én az egyesületnek 10 tiszteletbeli. 13 pitó és 871 rendes tagja volt. Az 1931. év folyamán a lagok sorába felvétettek: Bálint jos Mbánd, id. Bartha Sándor Kovászna, limili Isfván Érd( leg, Farkas Márton Fekeleerdö, Fülöp József Szcseb. Grif zsef Világos, Somogyi Jöasef Fekeleerdö. Vánky Sándor Vei Ambrus dúló Péter Gyanta. dr. gr. Bethlen László Koloz Hálán Stel'an Faget, Csikós Margit Xbánya. Gsánvi Islván T< szentlászló, Finla M. Andor 'forda, (iálfi János Csikszent Grela Andor Fgerszeg, Gyurik Zoltán Brátka. '.l.sdnagv Jó Bordos, Köpeezi Domokos Ádámos. Nagy Aula! (ialae. Pop Kornél Tusnádfürdő. Szőke János Maroscsapó, Theisz M Brassó, Wéber János Vajdahunvad, Ambrus István Csiks tamás, Aszidos Sándor Maroskereszlur. Barbélv Lajos Szék íabás Lőrincné Fsztelnek. Bőjle Péler (',sikszenl
-
13
sjcsi Ferenc Kolozsvár, Kurkó Márton Csikszentdomokos, KiV János Ikland, Kicsid Árpád Nagyborosnyó, M. Lonella főiiiő Kolozsvár, Legmann Jakab Kraszna, Mátó Jenő Fersig, tvás Mfhálv Balavásár, dr. Pasea I. ász Só Bánffyhunyad, Soiter Ferenc Mezőbergeinye, Torkos András Szamosnjvár, Tóth re Fulásfalva. Zsigmond Lajosné ilatolyka. Az egyesület anyagi viszonyairól a zárszánidások és a számsgáló bizottság jelentése nyújtanak tájékoztatást. Az 19,51. évi számadást és az 19:52. évi költségelőirányzatot a ,,Méhészeti zlöny" inai számában közöljük, úgyszintén alább közöljük a mvizsgáló bizottság jelentését is a következőkben: Mélyen
Tisztelt
! <j
áUisztmánif!
Alólirottak az Hrdélyrészi Méhész Egyesület. 1931, évi zármadásainak megvizsgálására kiküldetvén, ezen tisztünkben irtunk, a számadásokai folyó évi január hó 25-én megvizstuk. V;m szerencsénk erről jelentésünket a következőkben 'tenni. A pénztári napló bevételi és kiadási tételeit a szabályszen kiállitott utalványok, nyugták, számlák, ellennyugták és éb okmányokkal 0sszehasonlit.ott.uk és azokat helyeseknek iltuk. Megvizsgáltuk a főkönyv, segéd- és számlakönyvek ront és tételeit, ilt is mindent legnagyobb rendben találtunk. Javasoljuk, hogy az elnökségnek és a pénztárnoknak a fel ítvény inega (la ssék. Kolozsvár, 19:52. január hő 25. '.ooács András s. k. V<7(/i/ Vilmos a. k. számvizsgáló bizottsági lagok.
Az E. M E. 1°32. évi munkaprogrammja
Az E. M. K. 19:52. évi működésében elsősorban is az adott iilményekhez alkalmazkodva, igyekezni fog a méhészet áltais érdekeit szolgálni. A folyó évben is rendezni óhaj!, az egyesület Kolozsváron lészeti tanfolyamot és egy méhészeti vándorgyűlést. A méhlegflő javítása, a méhekkel való vándorlás, méz és z értékesítése. iagok káplár és méhészeti eszköz szükséglek közvetüése sib. ügvében megkezdett akciót, valamint a yüjtő propagandát tovább folvlatni és fejleszteni óhajtja. A Méhészeti Közlönyt ü rendes terjedelemben óhajaná kii az egyesüld, amennyiben azt. az anyagiak megengedik. A telep Halállományának 80'V -ál mézelésre, 2ü°/„-át szatásra állítja be az egyesület. Ezzel az F. M. I". igazgató-választmányának az 1931. é.vi iödéséről szóló jelentéséi befejezve, tisztelettel kérjük íuijóváhagyő tudomásul vételét és a felmentvény megadását. Kolozsvár. 19:52. január hó. r. gr.
Az igazgató-választmány nevében: Bethlen László s. k. Török Bálint sínéit főtitkár.
s. It.
— 14
-
A l e v e g ő h ő i n g a d o z á s á n a k befolyása a telelő m é h c s a l á d o k r a .
Emlékeim között keresek, kutatok s visszapillantva mé multamra, a legbehatóbb vizsgálat dacára sem tudok felfed egyetlen olyan cselekedetet sem, melyért a legigazabb belső ! a lelkismeret megnyugtató szavát hallani ne vélném, hogy fti len, lelkes katonája voltam a méhésztársadalomnak. Mit tudt óhajtottam mással is közölni, mi hasznost tapasztaltam: kinccsé tenni szerettem volna.
Mielőtt figyelmeztető szavam elhangzana, kötelességen tartom azt is kijelenteni, hogy méhes/társaimnak adott taná» mat ne)m csupán a szakirodalomból mentettem, hanem o dolgokat tartottam alkalmasnak a leközh'sre. melyeknek i ságáról többszöri kísérlet után s hosszas tapasztalai alapján jes meggyőződést szereztem. A ,,Méhészeti Közlöny" eddig is kicsiny s mosl még beji tett korlátozandó terjedelme nem engedheti meg. hogy megállapításomat nagyobb cikk keretében ismertethessem pedig egyenesen lehetetlenség, hogy a mai súlyos nyom;! helyzetben külön tanulmányban foglalkozzam a kérdéssel s pen azért röviden csupán annyit jegyzek meg, hogy évek naponta a levegő hőhullámzásáról rendszeres megfigyelés végzek s a hőmérő olyan nagymérvű ingadozásokat soha mutatott, mint az idén. Minden méhészemberniek tudnia kell. hogy a hőmén* emelkedésével, a telelő méhcsomó térfogata kitágul, a siilvedi összehúzódik s az egész kép mintegy olyan formán képzelhet mint a harmonika néven ismeri hangszer kihúzása, '.agy a tódult levegő kibocsá jlásával a-nnak összemvonudása. mely szektágulás és összehúzódás állandó nagyobb l'oku fogyaszt; jár.
Való igazság, hogy nagy hidegben fokozottabb a fogyás mivel a méhegyedek több fűtőanyagot kénytelenek magul venni. mi-Ql envhe időben, de mégis leszögezhetjük, hogy a; landóan tartó dermesztő tél megközelítőleg sem olyan < málója a mézkészletnek. min! a méhcsaládnak harniónikas állandó mozgása. Az idemellékelt grafikonból első pillantásra láthatja i denki, hogy a tengödős élet időszakában a hőingadozás sz datlan s átmenet nélküli volt, miért is hosszasabban larló forma időjárásról alig beszélhetünk. Lehetséges, hogy az or netn minden vidékén volt ilyen szakadatlan hőhullámzás. j
( A z á t l a g o s h ő m é r s é k l e t a reggeli és esti m i n i m u m s a n a p k ö z i
(délutón
1 óra) m a x i m u m
összege elosztva 3-mal.
16
amilyent az általam szerkesztett grafikon nnilal. de a mennyire az újságok híradásából s más vidéken élő emberek közleményei alapján ludok, csaknem mindemül löbbé-kevé.sbbé hasonló lehetett. Egy tekintet a grafikonra meggyőzhet mindenki!, hogy október hónap nappal csaknem állandóan nagy felmelegedést s éjszaka egy néhány nap kivételével aránytalan hősiilyedést mutat s így főleg derüli időben állandóan járlak a méhek. Xovember hóban három Ízben volt oly magas hőemelkedés. mely megbontotta a méhekkel a téli fészket s aránylag csekély változással négyszer is volt nagyol)!) arányú hősülyedés, melyek közül a legutolsó olyan rohamosan köveikezeit be, hogy rövid •> nap alat't -f- 12-ről — 8 maximumra zuha.nl. Decrmber hónapban a hihetetlen gyorsan fellépő abnormális meleg két ízben csalta ki a lelek") mébegyedekel. .Január első napjaiban rendes téli idő voii. míg a kilencedik nap újból megbontotta a nyugodtan telelő csémiol csupán azért, hogy 12-ike szibériai hideggel köszönlsön be. Hogy a hó második fele milyen lesz, nem tudhatjuk, de bármilyen legyen is az s akármilyen kedvező is február hónai), kötelességemnek tartom minden méhésztársamat figyelmeztetni, hogy a legelső adandó alkalommal vizsgálja át gazdagon belelelt méhcsaládjait is s gondoskodjék a készlel kiegésziléséről, nehogy a vegetáció kinj-itása elölt kedvencei étlen pusztuljanak el. Ha feljegyzéseim nem csalnak meg, ugy méhészeti.szempontból jó márciusra és áprilisié, ellenben nem dicsérendő májusra következtetek. Jé).slalókba bocsátkozni mindennek dacára óvakodom s ilyon.szerii megfigyeléseim egyelőre kizárólagosan a inasam részére Iártom fenn. liléiiessij Károly.
Vigyázzon mielőtt vásárol mert valódi „Rietsche" műlépprések gyári L ra';ala nállam van és hamisítványok vannak forgalomban. — Műlépkészitésí osztályom teljesen új gépekkel van felszeielve, legjobb minőségű valódi méhviaszból készült „ O r o s z l á n " védjegvü mülépek egyidiili ) észitő.'e. Minden más méhészeti eszközi gvnri n on, mindenkinél olcsóbban árusítok, csakis prím i minőségben. Legújabb 13/1932 évi képes nagy árjegyzékem Lei 7'— porlóköllség bélyegben való beküldése ellenében díjmentesen küldöm, ahol az árak beszélnek. 408
„DZIERZON" méhészei Oradea
-
17
EGYLET^
-
1
É L E T
Meghívó. Az Erdélyrészi .Méhész Egyesület igazgató-választmánya Kolozsvárt, 1Ű32. évi február ho 3-án, szerdán d. u. 4 órakor, az egyesület hivatalos helyiségében, Attila-u. 10. sz. alatt rendes ülést tart, melyre a választmány tisztelt tagjait meghívja Kolozsvárt, 11)32. j a n u á r 1.
Az 1. 2. 3. 4.
elnökség.
Tárgysorozat: A múlt ülés jegyzökönyvének hitelesítése. A közgyűlés előkészítése. Ülés n a p j á i g érkezett tárgyak. Esetleges indítványok.
Közgyűlési
meghívó.
Az Krdélyrészi Méhész Egyesület 1932. évi február hó 3-án, szerdán cl. u. •"> órakor Kolozsvárt, az egyesület Attila-u. 10. sz. alatti hivalalos helyiségében rendes évi közgyűlést . tart, melyre az egyesület tagjait tisztelettel niegliivjuk. Kolozsvárt. 1032. j a n u á r 1.
l)r. gr. Bethlen elnök.
1. 2. 3. 4. ö. nappal
László sk., Tárgysorozat:
Török
Bálint sk., lőtilkár.
Megnyitó. Évi jelentés. A z 1931. évi zárszámadások ismertetése. Az 1032. évi költségvetés előterjesztése. Esetleges indítványok, amelyek a közgyűlés előtt X beadandók.
Tagdijnyugtázás. Az E. M. E. titkári hivatalához a következő összegek küldettek be: 1931. évre 100 Lei tagdíjat fizetett: Kratochwil A. Uzon. Ördög S. Magva ró. Csapla A. Péeska, Kerner II. Világos, Lészay Z. l>uj, Sulink J. Szatmár (1929—80—31—32), Bara I. Csikszenttamás, Sipos I). Selymesilosva, Kiss 1). Torda, Barta E. Arad, Fiók Z. Dohra, Barkó A. Piirkerec. 1932. évre 100 Lei tagdíjat fizetett: Teodorovits Gy. Hona szék, özv. Posta L.-né Paptamási, Birta J. Szudvarhely, Bartha S. Barátos, Vékony S. Nvárád. C.oarclos P. Kurtics, Szentbenedeki Elektromos Müvek Dés. Könlzey M. tisztelnek, Boskovitz L. Kolozsvár, Ma ló .1. Fersig. Horváth S. Toplica, Balogh S. 'l'orda, Csikós M. Nháaya. Madarassy S. Feketeerdő, Grausam ti Luppény, Lac-zkó B. Gurabárza, Blaha L. Arad, László I. Kled, Ráez M. Galae. Joó K. Szárazberek, Székely Tihamér, Szőke .1. Mcsapó, Somogyi .1. Feketeerdő, KleisI Gy. Diósod. Finta .1. Pankola, Arendl K. Tg.-Jiu, özv. Molnár J.-né Tövis. Gyenge J. Piski, Sisák P. Nörincse, Barkó A. Piirkerec, Soheste F. Bergenye, Nagy Gy. Mpánit, Király M. Berkes.
— iu —
F e b r u á r havi t e e n d ő n k a
méhesben.
\ i január havi óvóiiilézkedések l'olylátandók, sőt mivel a íuehcsalad kedvező időjárás esetén e hónapban már fokozottabb életműködést fejt ki s az anya a szaporítást megkezdi, fokozott éberséggel kell a család nyugalma és jóléte fölött őrködnünk. Tisztuló kírepülésre alkalmas napokon figyeljük meg mélyeinket. Amely család vigan repül, az rendben van. Amelyik nem akar repülni, vagy a kopogtatásra erősen és tartósan zug, azt gyorsan vizsgáljuk meg s ha baját felismertük, segítsünk rajta, gondosan ügyelvén, hogy a fészek ki ne hűljön. A hasmenésben szenvedő család lakását szellőztessük, állókapláriiál az ablak küszöbdeszkájának felnyitásával, kasnál a kas szélének csekély felemelésével. E családokon és amelyek elanyátlanodtak, csak később lehet alaposan segíteni. E hónapban a fődolog: a fészek melegenlarlása, méz, viz, levegő. Ha az élelem kevés, adjunk lépesmézel, vagy süni, folyékony mézet, avagy mézzel kevert 1 : 1 arányú cukoroldatol a családnak. az utóbbiakat langyosan s egyszerre nagyobb (kilós) adagban. Este elessünk. Ha a kijáró eldugult volna, tegyük azt szabaddá. Méheinket egyébként mindennemű háborgatástól védjük. Ha az idő verőfényes, enyhe s a méhek ki-kirepülnek, a zárt helyen (pincében) telelt családokat a hő vége felé ismét a szabadba végleges helyükre hordjuk s a téli fogyasztás megállapítása végett lemérlegeljük. Szedjük rendbe, javítsuk ki üres méhkasainkat, eszközeinket s ha értünk hozzá, készítsünk ujakat. A kiolvasztott viaszból meleg helyiségben mesterséges lépeket készíthetünk. Olvassunk szaklapokat, szakkönyveket; ha módunkban van. hallgassunk szakelőadásokat s új tagok szerzésével támogassuk egyesületünket.
INGYEN küldi meg az E. M. E.
Az Erdélyi Gazdák Zsebnaptárát mindazon tagjainak, akik tagdíjfizetési kötelezettségüknek eleget tesznek.
március
hó l-ig
-
19 -
KÜLÖNFÉLÉK. Megjelent az Erdélyi Gazdák Zsebnaptára, Török Bálintnak, az Erdélyi Gazdasági Egylet és az Erdélyrészi Méhészegyesület titkárának a szerkesztésében. A naptár magában foglalja dióhéjban mindazt, amit a gazdának és méhésznek tudnia kell. A csinos kiállítású naptár bolti ára 20 L. Megrendelhető lapunk kiadóhivatalánál és az összeg egyidejűleg való beküldésével. A postai portóra 2 L., ajánlott küldemény gyanánt való feladás igénylése esetén 12 L. küldendő a 20 Leien kivül. Felhívás a tagdijak sürgős befizetésére. Az E. M. E. alapszabályai értelmében a tagsági dijak befizetése minden év január hó 1-én esedékes. A tagdijak befizelésére korábban is felhívtuk tiszteit Tagtársainkat és ismételten is kérjük mindazon hátralékos Tagjainkat, akik ezideig még nem fizették be tagdijukat, .szíveskedjenek azt e sorok elolvasása után az E. M. E. titkári hivatal eimére beküldeni, mert egyesületünk a reá háruló nagyfontosságú feladatoknak csak ugv képes megfelelni, ha a közös cél érdekében tagjaink részéről erkölcsi támogatás mellett kellő anyagi támogatásban is részesül. Az E. M. E.-nek mindazon Tisztelt Tagjai, akik a folyó évi tagdijaikat március hó l-ig beküldik, díjtalanul kapják az Erdélyi Gazdák Zsebnaptárát. Lakatos Tivadar, az Udvarhely vármegyei M. E. elnöke nyugalomban. L a k a I o s Tivadar Székelyudvarhely városának főpénztárnoka 29 évi ernyedetlen köztisztviselői munkásság után nyugalomba vonult. A 2Í) évi szolgálatából a
magyar impérium alatt több ével mint városi tanácsos töltött el. Nyugatomba vonulása alkalmából tisztviselő társai bankettel rendeztek tiszteletére. L a k a tos Tivadar kedves méhésztársunk visszavonul az (") szereteti kedvesen döngicsélő méhei közé és méhésztársai körébe és felszabadult idejének és energiájának nagyrészét reméljük a méhészet terén fogja a közjavára gyümölcsöztetni. Kívánjuk, hogy nyugalmát évek hosszú során át élvezhesse. Tiz fillér kiviteli jutalom minden kilogram exportált mén után. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és a Méhészek Országos Szövetsége kezdeményebésére a földművelésügyi minisztérium hozzájárult ahhoz, hogy a kivitelre kerülő méz minden kilogrammja után tiz fillér, kiviteli jutalomban részesüjenek mindazok a kereskedők és termelők, akik magyar mézet visznek külföldre. Kell-e a mézbor és mézsiii után szeszadót fizetni? A szesztörvény felsorolja azokat a nyersanyagokat, amelyekből készült szesz után adót kell fizetni. Ilyenek a szőlőből, mustból, gyümölcsfélékből készült cefréből, valamint egyéb gyökeres növényekből erjesztés utján előállított szesz, illetve szeszesitalok. A mézből készített mézbor és méz, vagy méhsör ezek szerint tehát nem esik adózás alá. Ezeket különben is ma már csak igen ritka esetekben készítik, holott régen az édespálinkákat mind mézzel, vagy méízből készítették, amig cukor nem volt.
-
20
Bolgár méhészeti szaklap. Egy érdekes méhészeti szaklapot hozott a héten a posta, a „Nectar" Bolgár Méhész Szövetség hivatalos lapját. A lap rendkívül terjedelmes, szép fényes papirosra van nyomva, legalább 50 kép ván benne, egyszóval méhész fogalmak szerint pazar kiállítású. Sajnos azonban egy szót sem értünk belőle, nemcsak azért mert bolgár nyelven jelenik meg, hanem hozzá még cirill betűkkel is, amit őszintén sajnálunk, mert a képekről ítélve sok szép, hasznos és érdekes cikke van. Szívesen ajánlanók T. Tagtársainknak megrendelésre, de ha már nem értjük meg illőnek tartottuk legalább létezéséről megemlékezni. Mikor az idő megengedi, nemcsak a gyümölcsfákról, hanem a díszfákról is távolítsuk cl a beteg ágakat, tisztítsuk ki a sebeket és kenjük be azokat gyümölcsfakátránnyal. A fiatal cserjéket a hónyomás ellen összekötéssel védjük. Ha nem akarjuk, hogy összetör jen ekj ugv erős havazáskor a havat is rázzuk le róla. Özv. Kremnitzkyné szül. Fröhlich Ilona: Házi mézestészták és méhtermékek feldolgozása cimii füzete bővített kiadásban megjelent. Kapható lapunk kiadóhivatalánál magyar, német és román nyelven. A magyar kiadvány ára 25 lej, a román és német 30 lej darabonként. Portó dija: 1 lej, ajánlva 11 lej.
-
A málna és a téli fagy. Bogyósgyiimölcsemk között a málna a legérzékenyebb a téli fagyások iránt. Régi szabály az, hogy a máinál lehetőleg tavasszal ültessük, ellentétben a többi gyümölcsféleségekkel szemben, mert ha az uj ültetési'. málna télen erős fagyot kap, nem sok örömünk lesz a telepítésben. Ha a hőmérő már 10—15 Olzíusig siilyed le, az őszi iiltelésü málna nagyon megsínyli az időjárás viszontagságát. Őszibarackfa mézgásodása különféle okra vezethető. Ez lehet sérülés, jégverés, fagyfolt vagy egyéb gomba kártétel is, ami aztán a mézgásodást kiváltja. Amíg az őszibarack fiatal, tehát 1—2—3 esztendős, érdemes a koronaágakat rövidre visszavágni, azaz a fát megcsonkítani, — - ifjitani — mert a visszametszés ebben a korban semmi hátrányára nincs a fának, viszont a mézgás ágrészek el távolításával a betegségtől végleg meg is szabadulhatunk, mig . egyébként a mézgásodó fa kezelése körülményes és többnyire a fa pusztulásnak is indul. A metszésokozta sebeket ollóviasszal kell bekenni. Méhész jelvrny kapható az E. M. E. ,titkfiri hivatalában Ara eranybol 350 L. aranyozol ez;,st ől 150 t ., oxidált ez stből 100 L„ rézbő ?0 L. Az áia előre beküldendő lei porióval egyútt. Utánvél mellett való küldés esetén ?5 lei utánvéieli dijat számít a posta.
Apróhirdetések.
Keretlécek, műlép és kaptárok jutányosán vásárolhatók Engli Vilmos méhészetéből Lunna-Br^dului Mure§. Kérdezősködéshez válftszbélyes. 409 Eladó 34 Boczonádi család, álló képtárakban, egyenként is. K'eisl Gyula méhészete, Diosod, jud. Salaj. 410 tv'omatolt a Minerva R.-T. könyvijyomdai miiintézetében Clui-Kolozsvár, öraiaai-u. 5. sz. — 1G111