JÓSVAFŐI HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK 40. „Ahogy elkezdődött” – Család, gyerekkor Vajon mennyire befolyásolták, határozták meg a gyerekkori élmények és a családi háttér testvérem, Szablyár Péter személyiségének alakulását? A nekrológok, emlékezések kapcsán gondolkodtam el ezen. Én is „szeretek emlékezni és emlékeztetni” – ahogy ő fogalmazta a 60. születésnapjára kiadott füzetben. Ezért most megpróbálok gyerekkoráról néhány gondolatot megfogalmazni, pár gyerekkori emléket felidézni. Hogyan lesz valakiből rokonai, kollégái, barátai, ismerősei véleménye szerint széles érdeklődési körrel bíró, nyitott, közösségteremtő és -fenntartó, rendkívüli munkabírású, nagyon aktív felnőtt? A családi indíttatás ebben nagy szerepet játszik. A kor Az 1950-60-as években a többség életét nagy szegénység jellemezte. Szüleink (Szablyár Ferenc és Banner Etelka) mindketten magyar-történelem szakos tanárok voltak, tanulmányaik során a Szegedi Tanárképző Főiskolán ismerkedtek meg. Családunk a Déli pályaudvarnál, egy szerény, kétszobás lakásban lakott. Nagyanyánkkal, édesapám korán özvegyen maradt édesanyjával együtt öten voltunk. „[…] a lakás kicsi és zsúfolt volt, mégis egy meleg otthonként emlékszem rá vissza. Ennek egyik megteremtője Nagyanyám volt, aki állandóan otthon volt. […] Engem különösen szeretett, hiszen én voltam a legkisebb.” (SZABLYÁR 1998). Anyagi lehetőségeink ezekben az években – visszatekintve bátran állíthatom – nagyon szerények voltak. Annak ellenére, hogy édesapám iskolai feladatai mellett rendszeresen vállalt különmunkát is: irodalmi előadásokat tartott és irodalmi sétákat vezetett a TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társulat) szervezésében, magyar tankönyvet írt, humoros jelenetei, írásai jelentek meg a Pedagógusok Lapjában, és ezek egy része a rádióban is elhangzott. A család hatása Más területeken is rengeteg impulzust és példát kaptunk otthonról. Az egyik legfontosabb az volt, hogy kötelességeit kicsinek és nagynak el kell végeznie – legyen az szellemi vagy fizikai munka –, éspedig lehetőleg jól. A másik alapérték a körülöttünk élő sokféle ember megértése, tisztelete, függetlenül a meglévő különbségektől. Az emberi kapcsolatok érdek nélküli ápolása, a rászorulók segítése. Nagyon jellemző volt, hogy az idős családtagokat mindkét oldalon nagy tisztelet övezte, gyakran felkerestük őket. Cserébe mi is szeretetet és sok-sok érdekes történetet kaptunk. Ennek egyik folyománya, hogy testvérem – főleg mióta a 4
JÓSVAFŐI HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK 40. technika ezt megengedte – szenvedélyesen gyűjtötte és dolgozta fel a nagyszüleinktől, szüleinktől ránk maradt érdekes és fontos dokumentumokat, fényképeket, nyomtatványokat. Ezeket aztán kicseréltük és gyakran eljuttattuk a többi érintett családtagnak is. A természet A természettel való ismerkedés farkasréti kertünkben kezdődött. Az egész család évtizedeken át tevékenykedett itt, élén édesapánkkal, aki még idős korában is szenvedélyesen dolgozott a kertben, télen-nyáron. A nehéz időkben még a gyümölcs egy részének eladásából kapott pénzre is rászorultunk. 6-7 éves korunktól kezdve, nálunk egy évvel idősebb unokatestvérünkkel, Havas Péterrel együtt, egy kis faházban (villany és víz nélkül), nagyon nomád körülmények között itt is nyaraltunk. Hogy ebből az időből egy nagyon kreatív, érdekes játékot említsek: a fiúk az egyik diófa alatt saját készítésű agyagtéglákból, aszfaltozott kocsiúttal egy kis város építettek. Itt laktak az ólomkatonák és itt közlekedett az egyetlen lendkerekes játékautójuk. Órákat, heteket töltöttek ezzel a játékkal. Mi gyerekek – és ez a vendégeknek is kötelező „túra” volt – nagyon gyakran felmentünk a kertünk fölötti Rupp-hegyre. A kerten kívül ez a dombocska volt a játszóterünk, rengeteg különböző játéklehetőséget és sok tapasztalatot nyújtott. Az erre való emlékezés öcsém „Eltűnő budai hegyek” c. utolsó könyvében is olvasható. „Gyerekkorom legszebb nyarait ennek a különös kis szigetnek a tövében töltöttem. Mi gyerekek szinte saját birodalmunknak tekintettük, szinte minden fűszálat, bokrot ismertünk rajta. Vonzottak az akkor már elhagyott kis piktortéglabányák jellegzetes szagú, nyáron kellemes hűvöset árasztó – Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjait idéző – üregei. Felnőttként ismét bejárva a hegyet, természetesen minden összezsugorodott rajta, lerövidültek a távolságok, néhány perc alatt felértem a »csúcsra«, de a hegy varázsa cseppet sem változott.” (SZABLYÁR 2013).
Szablyár Anna, Szablyár Péter és Havas Péter a Rupp-hegyen (1954) (Szablyár Anna archívumából)
5
JÓSVAFŐI HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK 40. Neveltetés Szüleink befolyásolták hasznos időtöltéseinket, támogatták elképzeléseinket akár különórákról (zene, nyelv stb.), akár kirándulásokról, akár – később – pályaválasztásról volt szó. „Hetedikes koromban nagyon kezdtek érdekelni a barlangok, minden könyvet kiolvastam, ami az iskolai könyvtárban megvolt (Jakucs, Kessler). Anyámmal egy ismerős családnál voltunk vendégségben a Királyhágó téren (Bálinték), ott az egyik fiú (Gábor) akkor fejezte be a Geológiai Technikumot. Nagyon érdekes dolgokat mesélt róla (sokat kirándulnak, ősmaradványokat, ásványokat gyűjtenek). Nyolcadikban oda adtam be a felvételi kérelmemet. A felvételi elég jól sikerült, különösen a terepi része (ahol sok puhány pesti gyerek elvérzett!). Megjött a papír: felvettek! Velem madarat lehetett volna fogatni.” (SZABLYÁR 1998). E füzet további írásaiból is biztosan kiderül majd, hogy az itt töltött négy év egész életét meghatározta. Ahogy ezt a 60. születésnapjára megjelent füzetben szereplő mondat bizonyítja, „emlék – művei” közül a középiskolának állított volt az első: „Először hajdani iskolámnak, a számomra legtöbbet adó Szabó József Geológiai Technikumnak állítottunk emléktáblát a hajdani Szabadság (ma Fehérvári) úton.” (SZABLYÁR 2008). Olvasás, zene Az olvasás családunk minden tagja számára nagyon fontos időtöltés volt, így könyvtárunk az évek során több ezerre szaporodott. (Még a szomszéd néniknek is adtunk kölcsön könyveket!) Ezt a könyvtárat, melyet öcsém utolsó nyarán, már betegen, Eszter lánya segítségével heteken át katalogizált, szerette volna édesapánk halála után Jósvafőn, az általa megálmodott házban elhelyezni. Én nagyon szerettem felolvasni. Mikor öcsém még nem tudott olvasni (de később is!) sok kedvenc könyvemet olvastam föl neki, vagy legalábbis kezdtem el, hogy aztán ő folytassa. Kiskorunkban sokat énekeltek nekünk, nagymamámtól, szüleinktől sok gyerekdalt, népdalt tanultunk. Édesapámnak két szájharmonikája volt, nyaranta időnként ezeken játszott nekünk. Egy idősebb rokon házaspárnál hallgattunk először, aztán rendszeresen hanglemezről klasszikus zenét – ilyenkor mukkanni sem volt szabad. (Óriási esemény volt mindannyiunknak, amikor keresztanyáméktól egy használt rádiót kaptunk!) Aztán mindketten hosszabb-rövidebb ideig zenét is tanultunk. Iskolák, tanárok Visszatekintve, azt gondolom, ezekben a nehéz években iskoláink jó alapokat adtak, a sokszor nagy követelményeket állító, fegyelmet megkövetelő szaktanároknak kö6
JÓSVAFŐI HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK 40.
Szablyár Péter, mint kisiskolás (1955) és mint felső tagozatos diák (1961) (Szablyár Anna archívumából)
szönhetően (is). Az általános felső tagozatában (Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) öcsémnek számos kiváló tanára volt, akik szintén befolyásolták későbbi pályaválasztását. A tanításon kívüli programok: kórus, ünnepélyek, kirándulások, táborok barátokkal, tanárokkal, sokféle és élete végéig ható élményt adtak. Ezeket a kirándulásokat már a technikumi években komolyabb túrák, barlangi kutatómunka és barlangfeltárás követték, majd később, ahogy az anyagi lehetőségek ezt már lehetővé tették, igen alaposan előkészített nyári utazások. (Lásd útinaplók!) Az írás Az írás, dokumentálás, a család történetének feljegyzése anyai ágon felmenőinknek (nagyapánknak, Dr. Banner Benedeknek, aki földrajztanár volt, illetve öccsének, Banner János régészprofesszornak) is kedvelt foglalatossága volt (régészettel és néprajzzal mindketten foglalkoztak). „Első – naplószerű – feljegyzéseimet 1962-ben készítettem, amikor nyolcadikos osztálykirándulásunkkal az Aggteleki Cseppkőbarlanghoz látogattunk. Ekkor már 7
JÓSVAFŐI HELYTÖRTÉNETI FÜZETEK 40. nagyon izgattak a barlangok, a kirándulás »barlangos« részét én szerveztem.” (SZABLYÁR 1998). A kisebb-nagyobb kirándulásokról, utazásokról ettől kezdve naplók, beszámolók készültek sok, kezdetben saját előhívású fényképpel, rajzzal dokumentálva a látottakat. (Egy időre éléskamránk fotólaborrá is alakult!) Később az itt szerzett tapasztalatokra épültek a szakcikkek, majd könyvek és a mindezzel összefüggő folyóirat- és kiadványszerkesztés az általa művelt különböző területeken. Édesapám élete végéig szenvedélyesen szeretett köszöntőket, rigmusokat írni, családtagoknak, barátoknak különböző alkalmakra. Ezt a hajlamot, tehetséget is örökölte öcsém. Kis füzetben („Bölcsőtől a koporsóig. Írásaim jósvafői kicsiknek és nagyoknak, élőknek és holtaknak …” címmel) adta ki a jósvafői lakosoknak, barátoknak – keresztelőre, születésnapra és más jeles alkalmakra – írt köszöntőit (SZABLYÁR 2003). Befejezésül hadd álljon itt Kölcsey Ferenc gondolata, amit Péter a már idézett, 50. születésnapjára kiadott emlékkönyve mottójául választott: „Az emberi tehetség parányi lámpa, mely egyszerre keskeny kört tölthet meg fényével; s ha egy helyről másra hurcoltatik, setétséget hagy maga után. Bizonyos helyhez kell azért kapcsoltatnunk, hogy azt jótékony világítással állandóan boldogíthassuk.” Szablyár Anna Irodalom: SZABLYÁR P. (1998): Szablyár Péter emlékkönyve szeretteinek, barátainak és jó ismerőseinek 50. születésnapja alkalmából. – Magánkiadás, Jósvafő, 63 pp. SZABLYÁR P. (2003): Bölcsőtől a koporsóig. Írásaim jósvafői kicsiknek és nagyoknak, élőknek és holtaknak ... – Magánkiadás, Jósvafő, 64 pp. SZABLYÁR P. (2008): 60. – Magánkiadás, Jósvafő, 32 pp. SZABLYÁR P. (2013): Eltűnő budai hegyek. – Medicina Könyvkiadó, Budapest, 214 pp.
8
