II. É v f o l y a m .
1891.
AHET
MEGJELEN MINDEN VASARNAP. E l ő f i z e t é s i feltételek : Egész évre
frt io.-
Félévre
»
Negyedévre
»•
5.2-5°
TÁRSADALMI, IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÖZLÖNY. SZERKESZTI
Egyes szám ára 20 kr.
K I S S
J Ó Z S E F .
38. s z á m . és kiadóhivatal: BUDAPEST, VIII. ker., József-körut 44. sz. Hirdetések
fe,vétele
ugyanott.
Kéziratok nem adatnak vissza.
Budapest, szeptember 20.' Október 1-én kezdődik az új évnegyed. Lapunk azon tisztelt előfizetőit, kiknek előfizetése részben már lejárt, részben pedig szeptember végével lejárni fog, felkérjük, hogy előfizetéseiket hova előbb megujitani szíveskedjenek, nehogy a lap küldésében fennakadás álljon be. E czélra mai számunkhoz posta-utalványokat mellékelünk. A kezelés könnyitése szempontjából a régi czimszalag beküldése kivánatos. (St <2Víet /{'iáe/ó/ii
va/a/a.
K r ó n i k a .
— Szepl. IS.
.Tünetek." Ez a. hét a liberalizmus hete volt. Előbb Samassa, a katholikus, majd Tisza Kálmán, a református érsek, hirdette a század igéit. És őszinte öröm fogta el á sziveket annak láttára, hogy nem küzdött a század , hiába, mert fáklyásai nem engedik, hogy újra visszazülljön a letűnt századok dohos ingoványaiba és rajtunk megint diadalmaskodjék a mi nem lát, nem hal, nem érez, csak követel. A már-már felzudult közvélemény egyhangú örömmel fogadta különösen Tisza Kálmánt, mint aki hatalmas vágással ütötte ki egyenesen ősétől, a megboldogult szt. G y ö r g y lovagtól, ráhagyott ihlett kardjával, az előítéletek és vallási türelmetlenségeknek sárkányfogait. És a felháborodott hullámok lecsendesedének és a közvélemény nyugodtan néz már újból napikeresete után, hogy biztonságban tudja a házatüzét. Á m d e sajnos, nem lehet mindenki. hullám, — amely felháborodik, nem tudja min és lecsendesedik, nem tudja miért. Vannak élőlények is a hullámok között, amelyeknek kritikájuk van és kellemetlen emlékezésük és amelyek az általános megelégedés és lelkesültség közepette nagyot néznek azon a liberálizmuson, amely Tisza Kálmánt most hamarosan megnyergelte. • Mert hisz szépnek szép, hogy Tisza Kálmán, a református, most Pápán észreveszi azt, hogy Európában a vallási türelmetlenségnek »bizonyos tünetei« mutatkoznak s hogy ezek a társadalom békéjét alighanem fel fogják forgatni egy belátható időtájban. De mintha ezt a felfedezést már megtették volna, ezelőtt jó 10 eszten-
dővel s mintha Tisza Kálmánnak, a miniszternek, ezt 15 esztendőn keresztül minden áldott nap félfedezték volna az ország természettudósai ? Mi legalább ugy emlékszünk, hogy Európában a vallási őrjöngés éppen Tisza Kálmán idejében törte darabokra a társadalmi rendet s nyúlt bele a felekezetek békességébe, vagyonába és meggyőződésébe. A z igaz, hogy akkor csak a zsidót ütötték, a zsidó pedig csak megtűrt vallás. De hisz ha megtűrték volna ? Mikor éppen ez ellen lázadt fel az a sokat emlegetett európai felebaráti szeretet, mikor éppen mindent akart az egyesült katholikus és evangelikus szeretet a zsidóktól: pénzüket, békéjüket, életüket, ambicziójukat, tehetségüket — csak megtűrni nem akarta őketl Hogy Tisza Kálmán, a belügyminiszter, azt nem látta, hogy a felekezeti türelmetlenségnek »bizonyos tünetei* már régen véresre verték a szomszédságot s készültek nagyobb hadjáratra a Zalában, Somogyban, Pozsonyban és egyebütt másutt tett előkészítő hadgyakorlatokon, ezt mi eddig szokott jó indulatunkban akképen magyaráztuk meg az iránta érdeklődőknek, hogy egy liberális államférfi a felekezetek torzsalkodásaiba magát elvi álláspontjánál fogva nem árthatja. Mert ha a liberalizmus a népben élő erők szabad kifejlődésének tana, akkor egy tizenhárom próbás szabadelvű pártnak és kormánynak elvhű vezére az erők versenygését természetesen meg nem zavarhatja. Tisza Kálmán pedig elvhű szabadelvű államférfi volt, a ki miatt bátran agyba főbe kólinthatták a haza összes zsidait, feltéve, hogy az ütlegeket elég liberálisan osztogatták. És igy vigasztaltuk zsidainkat s igy nyugodtak is bele zsidaink, mert a zsidó széles e világon mindenütt a liberális párthoz tartozik s ezért elvi ütlegekért mindig hálás volt. De ha most kisül, hogy Tisza Kálmán, a református, csak most veszi észre az Európában lábrakapó felekezeti türelmetlenséget, ha e szerint most megsejti a világ, hogy a miket Tisza Kálmán, a miniszter, csendesen elnézett, az nem is 'volt szerinte vallási türelmetlenség, mert szerinte a vallási türelmetlenség csak ott kezdődik, ahol a református vallás békéjét támadják meg, ugyan mit mondjunk mi akkor a zsidainknak, hogy miért verték be fejeiket és gyújtották fel házaikat, mit mondjunk akkor a liberalizmusnak, hogy miért maradt hát akkor néma és tétlen a magyar miniszter s mit feleljünk most annak a buta iskolás fiúnak, a ki az Íróasztal sarkán
Ó02 azóta folyton meginterpellál, hogy hát mi tulajdonkép az a vallás? Váltig bizonyíthatom neki, hogy vallás: a katholiczizmus, meg a reformált confessió. Mert ezeket érdemes bevallani. De ez neki nem meríti ki a kérdést s igy még a tulajdon fiam előtt is blamálva lettem most, hogy Tisza Kálmán csak az imént kezdte észrevenni azt, hogy a vallási türelmetlenségnek bizonyos jelei mutatkoznak a hazában. Van azonfelül még egy másik része is a református érsek beszédjének, a melyre, ha Mayerbeer irná ezt a krónikát, ravasz álnoksággal talán rá sem mutatna, mert ha a szeretet privilegizált vallásának két árnyalatai nem öldösnék egymást, vájjon ki irná meg hozzá az operazenét ? De mivelhogy nem Mayerbeer irja ezt a krónikát, hanem tisztelettel alulirott, ezért legyen hát szó arról az ujabb szabadelvüségről, a melylyel Tisza Kálmán a katholikus türelmetlenség ellen mozgósítani kívánja a — reformált türelmetlenséget. Mert ez is teljesen beleillik az ő liberalizmusába. Erőt erő ellen, vakbuzgóságot vakbuzgóság ellen. Ha a katholiczizmus fanatikusoknak neveli a jövő századot, ám jó; nevelünk fanatikus lutheránsokat is a kurucz táborba és legyen e szerint majd a XIX. század utóda egyenesen egy sötét fanatizmustól tajtékzó, vad indulatoktól és kegyetlenkedésektől pufók ujabb XV. század. Majd akad egy második Mayerbeer is, a ki a zenét irja meg ehhez a felebaráti mészárláshoz az igaz szeretet nevében. Ámen.
A barát. — Baumbach.
—
Egy klastrom áll a völgy R o m o k k á roskadt
ölében,
régiség,
Madár dalolgat most, hol
egykor
K h ó r u s o k z e n g t e k és m i s é k . A h ó r a n e m ébreszt fel s e n k i t , A szerzetesek h a l v a m i n d ; S í r j u k r a zizegő rekettye Borítja fényes gallyait. E klastromban, valaha, Egy
fiatal,
régen,
szép páter
élt;
A hány menyecske — mind S áldotta — kegyes j ó Hálából vittek neki
kappant,
Tojást, szalonát meg
libát;
Hivő volt valamennyi A majorosné
dicsérte
szivét.
—
mégis
legkivált.
S h o g y e g y s z e r a m e n y e c s k e férje Búcsúra messze földre A páter a klastrom Éjjel —
ment:
faláról mécsfény,
Körötte csöndes, m é l y
magány,
C s a k s z i v e v a d verése h a n g z o t t Keresztül a
S elérte m á r a z u t De m o s t
barátcsuhán.
felét.
— megborzong
tonzurája
És nem tud lépni semmikép
—
S e m h á t r a , s e m előre t ö b b é — Csak remeg — aztán S az égi b ü n t e t é s t ő l Ott áll
-
leragad sújtva
egy m a s s z í v k ő d a r a b
.
A klastromvölgy e kőbarátja M é g m o s t is ott á l l Á r n y a s ligetek
gyászhelyén,
sűrűjében,
Saját sirszobrául,
szegény.
S biz I s t e n , j ó , h o g y i l y A k e g y e s ég m á r
csodákkal
fölhagyott,
M e r t o r s z á g s z e r t e m á s t se l á t n á n k , Mint csupa — k ő v é vált papot.
Endrődi
Sándor.
Egy utazó. — jelenet. Irta: M U R A I
—
KÁROLY.
SZEMÉLYEK : M A G D A
éves.)
(3/
K Á L M Á N
(52
éves.)
M A G D A : (Az ablakon kinézve.) A szivem dobbanása olyan, mint egykor volt. Az arczomnak lángja jobban éget, mint égetett bármikor. Izgatottabb, idegesebb vagyok, mint voltam, ah, husz évvel ezelőtt,. midőn a hold felhő mögé rejtőzött s a bokornak rezzenésével egyszerre hallatszott a lépések nesze. Mikor a homályban, az árnyban egyszerre csak előttem állott az ő magas alakja s forró kéz ragadta meg az én még forróbb kezeimet. (Keserűséggel) Régen volt. (A hintaszékbe ül.) Vájjon kihez hasonlít? Az arcza bizonyára barna a naptól s az alakja erős. (Elragadtatással.) Egy férfi, aki keresztülkasul járt a nagy világban. Lábával gázólt a hegycsúcsok tiszta, másoktól érintetlen haván s nézte a végtelen magasból a kelő és hunyó napot. Imádságra tanító vihar közepette állt a hajó födélzetén s dühöngő, vad éjszakában zugó tenger fölött látta a vulkánokat. Lágy dal fogamzott meg lelkében bűbájos szépségű, virágos völgyek ölén s nézte zuhatagát a hegyi vizeknek nagy, nagy változatban. Keresztül suhant városokon és országokon és ismer minden népeket, mint én ismerem a szomszé.dolcat. Zengzetes hangon, jellemezve fog beszélni arról, a mit látott s én csudálva, megigézetten fogom hallgatni őt, a ki husz éven át járt-kelt mindenütt, mezőkön, városokon, tengereken át, napfényes időben, viharban és éjben. (Hirtelen felugrik.) Csak jönne már. (A tükör ele
áll s haját,
ruháját
igazítja.)
O beszélni fog és én gyö-
nyörrel hallgatom. O utazott, én nem voltam sehol. O látott mindent, én nem láttam semmit: de azért mégis meg fogjuk egymást érteni, mert mindig rajongás élt bennem a világkóbörlás iránt. Ah, az én ideálom mindig egy költői érzelmű lény volt, a ki ott járt mindama helyeken, amelyekről valaha jó költő dalolt. (Gyorsan, meglepetve.) A h 1 K Á L M Á N : Megijesztettem? (. Meghajtva magát._JPengő Kálmán vagyok. M A G D A : (Kezét nyújtja.) Csak kellemes hatással lehet a megjelenése annak, a kit nagyon, de nagyon
várnak. (Gyönyörködve
aláereszkedett.
A major ablakába
I g y m e n t a h a l l g a t a g m e z ő n át
nézi.)
: Magda kisasszony, már megédesíti az érkezés első perczét. M A G D A : (Ideges gyorsasággal.) Hát még nem is mondtam: isten hozta. Tegye kényelembe magát. Üljön KÁLMÁN
6c>3 le, ide, ebbe a hintaszékbe. Szokott dohányozni ? Gyújtson rá. Tudja, én nem vagyok finnyás kisasszony. Ugy szeretem a férfiakat, ha otthon érzik magukat és nincsenek megfosztva semmi férfias élvezettől. K Á L M Á N : (A székben hátra dől.) Igen megszerettem a hintaszéket. M A G D A : (Szemben ül vele. Mohósággal.) Hol ? Afrikában ? K Á L M Á N : Nem. A »Római császár«-hoz czimzett kávéházban, a hova három hónapon át minden este eljártam s a hol lefoglaltam magamnak egy hintásszéket. Kint ültem a terraszon, egy magam s a lábaim föltehettem a másik asztalra. : M A G D A : Bizonyára remek kilátása volt arról a helyről. K Á L M Á N : A legkellemesebb, a mit Rómában csak elképzelni tudok. M A G D A : (Félig elfojtott hangon.) Templom? Régiség ? Valami tökélyes, gyönyörű szobor ? K Á L M Á N : Nem. Éppen beláttam abba a gyárba, a hol a világ legízletesebb — makaróniját készítik. M A G D A : (Álmélkodással.) Makarónit? K Á L M Á N : (Fokozatos hevüléssel.) Azt a makarónit, a mely olyan fehér, mint a hó, amelynek sem tojássárgájával, sem sáfránynyal nem igyekeznek sárgás szint adni. Makarónit láttam készíteni és szárítani órákon át. Kezdték azon, amely olyan vékony, mint a kötőtű, s amely olyan vastagságig nő, mint egy vékony szivar. Szinte áthallatszott hozzám az a finom, bűbájos pattogás, amit a hirtelen száradás idéz elő. MAGDA
(Csodálkozva, szótalanul néz.) (Bizonyos elragadtatással.) Igen nagyot
KÁLMÁN:
vétkezik az önmaga ellen, a ki nem megy el Olaszországba és különösen Rómába, ha módjában áll az oda utazás. Az a Róma! M A G D A : Ugy-e, remek egy város ? K Á L M Á N : Nem tudtam megválni tőle három hónapig. Húzott, vonzott magához, mintha igéző szép nő lett volna. A két meleg, ölelő karjával tartott vissza. M A G D A : (Lágyan.) Beszéljen, oh beszéljen Róma bűbáj ár ól 1 K Á L M Á N : Higyje meg, kisasszony, láttam igen sok szép és nagy várost, de olyat, mint Róma, egyet sem. Micsoda egy isteni, felséges város az! Más híres helyen legfölebb egy-két hely van olyan, amely megkapja, leköti az utast, de itt minden utczának meg van a maga édes specziaütása, amely örökre pompás emléket nyújt annak, a ki arra járt. M A G D A : Égek a kíváncsiságtól. K Á L M Á N : Ott van mindjárt a szent Péter templom. Hatalmas kupolájától balra, alig kétszáz lépésnyire húzza meg magát a Giovano-féle étterem, a hol a legkifogástalanabb — vegyes- salátát lehet kapni. (Tűzzel.) Kisaszszony! Saláta, amely hat különféle zöldségből van összeállítva s a melyben bámulatos arányossággal van elosztva a bab, a kapri, a borsó s a kaviár. Az eczet olyan, amilyenhez hasonló nincs a világon sehol. Hát •még az olaj. Sárga mint a folyó arany, sürü mint az erdő s olyan lágy, fölséges ize van, amilyen izről költő még nem dalolt soha. Helyesen, igen helyesen jegyezte meg egy hires angol utazó, hogy: »Giovaninál vegyes salátát enni a hal mellé és azután meghalni.* M A G D A : (Megbotránkozva) De, uram, hiszen ezt Nápolyra mondják. K Á L M Á N : (Lenézéssel.) Nápoly ? Legyen meggyőződve kisasszony, hogy mindaz, a mit Nápolyról mondanak és Írnak, merő ámítás. Az egész Nápoly nem ér egy rosszul készített rántottát. M A G D A : (Álmélkodva.) Nápoly?!
K Á L M Á N : Csak a hire van meg, a régi jó hire, de alapjában nem érdemes arra, hogy bekukkantson az ember. Megvallom, hogy még nem jártam ott, addig én is ugy vélekedtem felőle, amint most kegyed. Vágytam látni és szinte kéjes remegés futott végig a testemen, mikor szép, csöndes novemberi este a kikötőben állt meg a hajónk. Néztem a csillagos eget, hallgattam a hullám locscsanását, amint verte a hajót és a szivem örömmel dobogott, a mint elgondoltam: »vágyaimnak édes tárgya, bűbájos szép Nápoly, végre itt vagyok.* (Keserűen.) Bezzeg megbántam azután, hogy igy elengedtem magam ragadtatni. Nápoly, kisasszony, egészen megváltozott. M A G D A : (Elfogódva.) Hogyan? Hát a tengernek, az égnek már nincs meg a régi szép szine? a hegyek összedőltek? a legszebb látványnak vége. K Á L M Á N : A tenger, az ég, a hegy lehet hogy olyan mint a milyen volt, de a legszebb látványnak tökéletesen vége. Se hire, se hamva annak, a mi ott eddig volt éz vonzott. Az éttermek közepén már nem áll a tűzhely s körötte nincsenek kirakva a halak, a húsok, hogy maga választhasson azokból a veftdég és ott, a szeme előtt, fölvigyázata mellett süttesse meg a rostélyon, ugy, a mint neki tetszik. Tiszta szakácsné nem látható a nyilt konyha közepén és nem érezni többé illatát az étteremben a rostélyon sülő pecsenyéknek, amelyeknek sustorgása az olajjal való folytonos locsolgatás közben étvágygerjesztő és dallamos volt. Nápoly megszűnt Nápoly lenni abban a perczben, a mikor a konyhát elválasztották az étteremtől s a mikor a modern takaréktűzhelyen sütötték meg az első angolsültet Szégyenletes sírköve Nápoly a jó olasz konyhának. És bármit irnak is az olaszokról, tény az, hogy országuk veszni indul, mert amely nép könnyelműen tud szakítani legrégibb emlékeivel és a nyugati áramlatnak föláldozza legspecziálisabb nemzeti intézményét : az nem életrevaló. Meg fogja látni, hogy vagy elmaradnak onnan az összes utazók, vagy pedig meggondolja magát a nemzet és ismét egyesíti a konyhát az étteremmel és ott, a vendég előtt sütik rostélyon a halat. M A G D A : Meddig volt Nápolyban ? K Á L M Á N : Három óráig. Megérkeztem este és már az éjjeli vonattal utaztam tovább, rájővén arra, hogy be vagyok csapva. Látja, kisasszony, mennyi csalódásnak van kitéve egy utas. Órákig utazik a tengeren, örömmel érkezik meg s akkor látja, hogy fáradtsága hiába váló volt. (Keserűen.) Vacsora nélkül indultam tovább. M A G D A : (Szünet után.) Járt a Rajna mellett ? K Á L M Á N : Hajón mentem egész hosszában végig rajta. M A G D A : Mielőtt _ útra kelt volna, olvasott azokból a német költőkből, a kik oly szépnek, változatosnak, regényesnek festették ezt a Rajnavidéket ?. K Á L M Á N : Fiatal koromban olvastam sokat. M A G D A : (Mohón.) Mondja! Csakugyan olyan szép az a valóságban is ? K Á L M Á N : Szebb. Határozottan szebb. De csak hajóról nézve. M A G D A : És miért nem a vasútról is ? K Á L M Á N : Mert a vasút rettenetesen el van hanyagolva, képzelje kisasszony, mi történt velem. Gyorsvonaton akartam megtenni az utat, a mikor már meg volt a jegyem s alig öt perez választott el az indulástól: valami égi figyelmeztetés ért, amely óriási csapástól mentett meg. Már egyszer voltam igy máskor is. Amerikába akartam hajóra ülni, midőn egyszer csak megdobbant a szivem s valami súgta bennem: ne menj. Az intést megfogadtam, a hajóra nem ültem s ez volt a szerencsém, mert mindenestül elsülyedt a nyilttengeren s egy árva lélek sem menekült meg a viharban. M A G D A : (Rémülettel.) Szent isten!
604 K Á L M Á N : Hát ilyen égi intés ért akkor is, midőn a Rajna mellett haladó gyorsvonatnak akartam az utasa lenni. M A G D A : Nem ült föl?
MAGDA
: És a vidék ?
(Növekvő elragadtatással). Lassan-lassan mintegy elmosódik, elhal a pecsenye illat és következik utána a halból, a vajból, majd az édes tésztákból előtűnő nektár szaga, amely minden perezben változni látszik. KÁLMÁN : N e m . M A G D A : (Némi remegéssel.) Szerencsétlenség tör- Hol a hus, hol a prézli, hol a vaj, hol a tészta, hol meg a vanilia illata kezd uralomra jutni, de később egygyétént a vonattal ? K Á L M Á N ; Ezúttal nem. De képzelje, kisasszony, nem ' forr a többivel s mintegy ködszerűen veszi körül a hajót. volt — étkezőkocsi kapcsolva hozzá. M A G D A : (Boszusan.) És a vidék ? M A G D A : (Bőszíts mozdulattal.) Ugy! K Á L M Á N : Mintegy félálomban ringatózunk, mintha opiumot szívtunk volna be és mintha ennek az édes K Á L M Á N : Vasút helyett hát gyorsjáratú gőzhajón gyönyörűséget adó méregnek lebbennének elő álomalakutaztam végig a bájos vizén. M A G D A : (Sóhajtva.) Be szeretném mégtenni ezt a jai. Látjuk a teritett asztalt, megrakva, roskadozva az ebéd súlya alatt; ott futkározni látjuk a pin'czéreket tünregényes utat. dérek gyanánt s a tányérok pörgése, poharak csengése K Á L M Á N : Bravó! Hanem fogadja meg a tanácsomat. Különösen ha azt akarja, hogy kellemes utja legyen. valami csábitó dallá olvadnak össze; adván a legszebb melódiát. (Suttogva.) Eltűnik előttünk minden, a mi prózai, M A G D A : Mondja. a hajó, a viz, a hegyek s a várromok. És mit se látunk K Á L M Á N : Először is semmiesetre se maradjon a mást az illat okozta édes mámorban, félálomban, mint szalonban, hanem menjen föl a födélzetre. az ebédlőt, amelynek büve-bája vonz, csábit, szinte mozM A G D A : Igaza van. A födélzeten fogom megtenni dulatot teszünk, hogy induljunk a csáblátvány után, ezt az utat. amelynek vonzó hatalma oly nagy, mint a Loreleyoké. K Á L M Á N : A hajó reggel nyolcz órakor indul. Hamarabb szálljon be egy negyedórával és foglalja le azt a Éhez még hozzájárul a hajó ringó járása is, amely növeli, szebbé teszi a mámort. helyet, amely a lépcsőföljárat mellett van közvetlenül. M A G D A : Ugy-e, a kilátás onnan a legjobb ? Ugy-e, M A G D A : De, uram! onnan látni jobbra is, balra is, meg előre-hátra is ? És K Á L M Á N : Egyszerre azonban vége szakad mindenugy-e, távol van a gőzös kéményétől, amely meleget nek. Az illatot megszoktuk, kábító hatása elmúlt. Mintegy áraszt és amelynek a füstjéből korom száll az arczra, a fölébredünk. Majdnem csodálkozva nézünk szét magunk ruhára, meg beleesik a szembe is. Ezt már valaki, a ki körül és ott látjuk teljes pompájában Koblenzet. A házak, sokat utazott, mondta nekem. Ugy-e, azért? a tornyok, a hegyoldal csinos kastélyai erdőből válnak ki és a napfényben ragyog minden. A hajó a kikötőnél K Á L M Á N : Nem, nem. Én azért ajánlom ezt a helyet, mert onnan első kézből kapja az ember a pinczért, a ki megáll. Utasok föl- és leszállnak. Azután megint folytakilencz órakor likőrt, tíz óra után pedig gyümölcsöt visz tódik az ut. A kik már jártak arra, a kik ismerik a a födélzet utasainak. Óriási előny az, ha mi iszunk elő- viszonyokat, előrenyújtott fejjel néznek előre és visszaször és ha mi választjuk ki a legszebb és legizesebb tartják lélegzetüket, tudván hogy Koblenz után közvetlegyümölcsöket. Azután egész komolyan mondom, hogy a nül a legfölségesebb látvány tárul elő. borba ne menjen bele. Egytől-egyig hamisitottat árulnak M A G D A : Végre. a hajón. K Á L M Á N : (Suttogva boldogan.) Alig tűnik el a város, M A G D A : Hol kezdődik a legérdekesebb rész ? alig támadnak uj hegyalakzatok: midőn egyszerre minK Á L M Á N : (Gondolkodás után.) Igen, igen. St. Goar- den utas felugrik. Eddig visszatartott lélegzetük kitör és nál. A viz kékebbé válik, majd egészen zöldszinbe megy gyönyörködve, dobogó szívvel mered mindegyik arra, a át, a mint összeborulnak a hegyek és keskenyebbé válik mit lát, a mi hirtelen, mintegy varázsütésre jelenik meg a folyam, körülbelül tiz óra husz perczkor már látja a szemei előtt, majdnem a mélyből kelve ki. ragyogó nyaralókat s ugyanekkor hallatszik föl a hajó M A G D A : (Égve a kíváncsiságtól.) Mi az ? orrán az első csengetés Amint ezt a regényes helyet K Á L M Á N : (Elégedetten.) Az udvarias, a szolgálatkész elhagyja a hajó, azonnal keljen föl a helyéről, s ha fekete frakkos pinczér, ki jelenti, hogy az — ebéd törik-szakad, a hajó azon részén foglaljon helyet, a hol készen van. a födélzet végződik a hajó közepénél s ahol a kémény van. M A G D A : De ott meleg van. Ő .... K Á L M Á N : Nem tesz semmit. Amint ott leül, pár (Egy vén kisasszony naplójából). perez múlva ujabb regényes vidék tárul a szemei elé s ugyanakkor az utast végtelen, leírhatatlan gyönyörűség — Raj-/. — fogja el, szemei csodálattal függnek a vizén, a hegyek Irta : K Á L L A Y M Á R T H A . oldalán és csúcsain levő régi várromokon és a mint tündérvilágban képzeli magát: egyszerre megcsapja az orrát O l y s z é p v o l t és u g y s z e r e t t e m . az éppen alatta lévő konyhából kiömlő különféle illat. S o h a n e m i s m e r t e m o l y f e h é r és r ó z s a s z í n ű t e r e m t é s t , (Elhatározással). Az étvágy az első pillanatban jelent- s o h a n e m l á t t a m o l y k e d v e s , e n n i v a l ó k a c s ó k a t , v a g y o l y g y ö kezik s lassan, fokozódásában, fölszivja magába az egész n y ö r ű s e l y e m h a j a t , m i n t a z ö v é . E m e l l e t t o l y szolid és j ó v o l t , ebédnek illatát. A levesnek főzött zöldség isteni párázata m i n d e n t m e g t e t t , a m i t k i v á n t a m ; e z u g y a n n e m v o l t s o k , m e r t után következik a pecsenye illata, amelylyel a zsir, a én c s a k f ö l t é t l e n e n g e d e l m e s s é g e t k ö v e t e l t e m t ő l e m i n d e n b e n , vaj, a hagyma valami csodálatos harmóniával olvad össze. és e z t a l e g j o b b k e d v v e l m e g is t e v é , s ő t m é g t ö b b e t ; i g y t e h á t Először egyenként válnak ki, azután összeölelkeznek s m i n d i g a l e g j o b b b a r á t s á g b a n v a l á n k és n e m e m l é k s z e m a legugy lejtenek édes tánezot a légben. A hajó zakatolva k i s e b b f e l h ő r e is, m e l y m e g z a v a r t a v o l n a páros é l e t ü n k e t . B i z o n y suhan a bársonyos vizén s a légáram, amely libbenő járá- n a g y o n e g y h a n g ú v o l t e z a z é l e t ! R e g g e l t ő l estig, k i v é t e l n é l k ü l sával támad, az egész födélzetet megtölti a konyhaillat- m i n d i g u g y a n a z , m e r t l e g f e l j e b b k é t s z e r e g y é v b e n t ö r t é n t , h o g y tal, de azt első kézből csak az kapja, csak az élvezheti e g y i k - m á s i k a l k a l m a t l a n s z o m s z é d n ö m e g b o l y g a t t a c s e n d e s n y u teljes valódiságában és duzzanó erejével, a ki a széken g a l m u n k a t ; mi. p e d i g m é g r i t k á b b a n t e t t ü n k l á t o g a t á s o k a t , t e h á t ül, közvetlenül a konyha ajtaja fölött. n y i l v á n v a l ó , h o g y ú g y s z ó l v á n k h i n a i f a l l a l v e t t ü k v o l t k ö r ü l zölKÁLMÁN :
605 d e l ő k e r t e c s k é n k e t , m e l y n e k k ö z e p é b ő l e m e l k e d ő k ki l a k u n k . m é g i s , a k á r m i l y m a g á n y o s és e g y h a n g ú is v o l t é l e t ü n k , szerettük azt 1 A
világ minden
kincséért,
És
K ö t ő d é s .
mennyire
m é g egy egész király-
AZ
s á g é r t s e m a d t u k v o l n a ! — R e g g e l , k o r á n r e g g e l i z t ü n k , ö és én, (nyáron
mindig a kertiházban)
láttunk,
amihez ö —
Déli
óra
11
körül
második
reggeli
alá.
egy
Én
ezután
a
házi
be k e l l
vallanom—
e g é s z napi
dolgunkat
után a kertben
kényelmes
teendőink
édes
értett.
elvégeztük s egy
t e l e p e d t ü n k le a n a g y
szalmafoqatu
után
keveset
karosszékben
kis
tölgyfa
foglaltam
—
Szereted, a dalt,
5 rózsákkal Hogy
utad
dallal,
munkájával
töltöttük
időnket,
foglalkozott,
én
gyakran
mindegyikünk
kézimunkát,
vagy
kaczajjal
A hódolóknak
hozva
—
K é t órakor a házba hitt a c s c n g e t y ü szava. E b é d ü n k nem s z a l o n o m m e l l e t t . Ö t óra t á j b a n , m i d ő n
a
nevez-
hetők, mert
mikor
igen r i t k á n
tértünk
nyolez óra
előtt haza,
m á r v á r t a v a c s o r a . F á r a d t a k l é v é n , m i n d i g k o r á n f e k ü d t ü n k le, é n á g y a m b a , ö kissé t á v o l a b b t ő l e m , a z ú r k é k f ü g g ö n y ö s
ágyacs-
kájába. C s a k reggel
ébredtünk
elmúlthoz hasonló Egyszer — f e l e j t e m ezt
augusztus hó hatodika volt.
a borzasztó napot! — szemeim,
bántott,
kiment, —
kezdjünk
egy, az
Figyelve Egy jó
merengesz szavadért
tikkasztó
ébredés
gondolám.
Oh!
hőség
hogy
órája
ö
nincs
elmúlt,
s
a
ö
szobában.
Ha
valószínűleg
E n n e k daczára h i v t a m öt, s n e m
Ah, jól
Ajkáról
lani, d e m i u t á n
az
volt
sem
s
ö
még
egész
házat,
került
mertem félelmemet
padlástól pinczéig
meg,
—
miután
tudom,
szintén keresésére a kertbe küldtem,
azzal
átkutattam
a
hirrel t é r t
kit
vissza,
h o g y n e m t a l á l j a s e h o l , b o r z a s z t ó a g g o d a l o m szállt m e g s z o k o g v a tértem vissza s z o b á m b a ,
hol a p a m l a g r a d ő l v e ,
szomorúan
töp-
—
f o g o t t .el,
szivem
hangosabban
felpillanték,
kezdett
hallgatóztam,
a
dobogni, hang
boldog
Lesz májd
hü
kiért annyit
társa....
Micza, egyetlen
szenvedtem,
ott
volt,
kedves
ott
még
—
örömed,
jóizü
álmában
talán
nevetni
f o g t o k ez
egyszerű
t ö r t é n e t k é n , s a z t f o g j á t o k m o n d a n i : » e g y v é n l e á n y s z e s z é l y e !« —
igen, d e a v i l á g b a n élve,
szerető
család közepette,
hü bará-
toktól, jóismerósöktöl körülvéve, nem érezitek a szeretet
hiányát,
m i n t én, k i e g y e d ü l á l l v a a v i l á g o n , r o k o n és b a r á t n é l k ü l , n e m t e h e t t e m egyebet, m i n t h o g y teljes odaadással szerettem egy macskát, mely viszont melegen ragaszkodott hozzám ! S
—
tudom,
hogy
megbocsátjátok a
vén
Nemde:
valami
ideál
a házasság,
hanem
a
házasság
kisegítő.
ellen ? Mert
Nem
szabad
megítélni
nóta,
marad? IFJÚ:
a,z izzó alkonyi
bíbort,
színét a nagy
ég peremén
Ha
te úgy akarod:
Szép
e sárga
vérpirosra A
—
napjait
fövényt
—
itt
festeném!...
ha ezt
félreismerik.
régi uj
— 'Szereted
LEÁNY:
Oh elhiszem,
Lelkét kiadni
hogy képes
jó
volna
maga,
elszavalná
„Kegyetlen ugy
változatban,
sokat —
Mely szórja
Mig
törnek
több már
AZ
fölviditotta ! Nemde ?
Miért
előtted
LEÁNY:
Mely állítólag
leány különezségét, s
j ó i n d u l a t t a l g o n d o l t o k ö reá, ki e g y v é n l e á n y m a g a n y o s
ha kitárom
róla
m e g é r t i t e k , h a bele t u d j á t o k m a g a t o k a t k é p z e l n i a z é n é l e t e m b e , —
mosolyoghatsz,
bús esetét:
Oh, ismerem
csendesen dorombolva T i , kik ezt olvassátok,
lefőzi
gyásztörténetét.
Olvastam
angora-macskám,
feküdt,
még
IFJÚ:
A
Odarohantam,
regélő,
költészetét.
a Wertherek
Egy szívnek
a f ü g g ö n y ö k e t s z é t r á n t o t t a m s ó boldogság ! mit látok ? . . Ö ! . . életem
ön nagy
Szereted, ha szivek vesztén
Kaczagni
érzés
ismétlődött,
pedig a kis a z ú r k é k f ü g g ö n y ö s á g y a c s k a f e l ö l ! . . .
bűbájos
beszéd;
AZ
rengtem. Egyszerre sajátságos hang üté meg fülemet . . K ö n y e i m közepette
a
sarkantyúzzák,
beval-
szobalányom,
regén?
LEÁNY:
ömlik
választ, á t m e n t e m a másik szobába, a harmadikba, s igy tovább, de e r e d m é n y nélkül. M a g a m n a k sem
tündérmeséket, költői
Kelet minden
kapván
kész!
IFJÚ:
A
—
poéta,
néked én.
soh'sem
uralkodott
egyre:
vész —
csodaszép,
Meséket mondok
sziesztámat kissé m e g n y ú j t o t t a m . Midőn
észrevettem,
az
—
kis
a bűvös
napot.
s én, s z o k á s o m ellenére, felnyitám
fel, h o g y ú j b ó l
Szereted
világot
bókol
kárba
végett mi sokra AZ
—
át a
mit
mind
uzsonnánkkal
kis k o s á r b a n . N a p i s é t á i n k i n k á b b k i r á n d u l á s o k n a k v o l t a k
kissé
ugyan
pazarló
Hatás
juliusi és a u g u s z t u s i
hőség némileg enyhül, n y a k u n k b a vettük a világot
Ez
Ugyan,
Frázist
szobában,
—
én,
LEÁNY:
A sok virág
volt hosszú, s utána k ö v e t k e z e t t a délutáni álom, a kis
lejtsd
A
magammal.
a virágot
tömegén!...
saját
rajzot
a kaczajt,
nem hinthetem
h e l y e t , m i g ö l á b a i m n á l h e v e r é s z e t t . Itt r e n d e s e n b e s z é l g e t é s b e n , csacsogásban
IFJÚ:
páthoszával:
Allén
Barbara!..." Galló.
Nem
a jó után,
melyet szerez, hanem a bajok után, melyeket megakadályoz. Nem
*
vehetjük
jobban
hasznát
mások szellemében gyönyörködünk
vele.
a
szellemünknek,
mint
hogyha
'
De Chastellux.
A humoristáknak is meg kell halniok, mert a halállal nem lehet
*
tréfálni. *
Semmi A népszerűség
nem
abból
áll,
hogy
minden szamár ismerje a
nevedet, hanem hogy minden okos ember olvassa a munkáidat.
sem
esik
hálátlanoknak tartozunk
annyira
nehezünkre,
mint
az
elismerés,
vele,
Marmontel.
ha
6o6 Erre Ivánics Pável ugy néz rám, mintha meg akarna verni és azt mondja: »A helyett, hogy itt térdre CSECHOV RAJZA. borulsz előttem, inkább ne részegeskedtél volna és kímélted volna a feleségedet. Megérdemelnéd, hogy elpüfölGrigorij Petrov esztergályos, ki a galicsinszki kerü- jenek !« letben már régóta mint kitűnő mesterember és a leg»Való igaz, megérdemelném, Ivánics Pável, Isten nagyobb korhely ismeretes, beteg öreg feleségével a az atyám, megérdemelném, hogy elpüföljenek! De hogy kerületi kórházba igyekszik. is ne borulna le kegyelmetek előtt az ember, mikor Körülbelül harmincz versztnyire kell mennie, de az kegyelmetek a mi jóltévqink, igazán szólva, a mi szerető út olyan rettenetes, hogy még a legügyesebb postalegény apáink! Nagyságos uram! Igaz a szavam... akár az is nehezen hajthatna rajta, hát még az olyan hévizáló Isten szine előtt... Köpjön a szemembe, ha megcsalom... ember, mint Grigorij esztergályos 1 Metsző, hideg szél mihelyt a Matrijonám meggyógyul s megint talpra áll, süvölt elibe. Szerteszét a levegőben, ahova csak nézhet mindent megteszek, a mit kegyelmed csak parancsol! az ember, egész hófelhők gomolyognak, ugy hogy azt Csinálok kegyelmednek mindent! Szivartartót, ha ugy sem tudhatni, vájjon az égből hull-e a hó, vagy a föld- kívánja, finom nyírfából... Tekéző-golyókat, a legtakaből kerekedik föl. rosabb külföldi bábokat tudóm esztergályozni... Mindent A levegőben kavargó hótól nem ismerhetni meg megteszek a kedvéért! Egy batkájába sem fog kerülni! sem a mezőket, sem a táviró-póznákat, sem az erdőket, Moszkvában az olyan szivartaítót négy rubellel fizetnék mikor pedig valami különösen heves szélroham zúdul meg, én pedig egy kopeket se veszek el érte!« Grigorijra, akkor még a lova iga-fáját sem látja. Az A doktor erre elneveti magát és azt mondja: »No apró, gyenge vén kancza csak alig-alig czammog előre. jó, jó... Értelek! Csak az a kár, hogy iszákos vagy ...« A lovacska minden erőfeszítése arra irányul, hogy kihúMert én, édes öregem, tudom ám, hogyan kell zogassa lábát a mély hóból és egyet-egyet ránditson a beszélni az urakkal. Nincs olyan ur, a kivel én beszélni fején. Az esztergályos sietni szeretne. Nyugtalanul fészke- ne tudnék. Udvariasnak, tapintatosnak kell lenni... ugy lődik ülésén s végig-végig csap ostorával a lovacska hátán. ám. Csak az Isten azt adná, hogy el ne tévesszük az — Martijóna te, ne sirj dünnyög maga elé. — utat! Nézd csak, hogy kóvályognak a hópelyhek! A szeTürtőztesd magad' még egy kicsit. Ha Isten segítségé- mem is telement már hóval! vel a kórházba érünk, mindjárt máskép lesz akkor És az esztergályos szünetlenül dünnyög. Önkénteleaztán Ivánics Pável cseppeket fog neked adni, vagy eret nül is mozgatja a nyelvét, hogy legalább elzsibbaszsza vágat rajtad, vagy pedig ő kegyelme be méltóztatik dör- magában azt a nyomasztó érzést, amely lenyűgözi. Szó zsölni az oldaladat valamiféle szeszszel... aztán mindjárt sok van az ajkán, de gondolat és kérdés még több a kiáll belőle a fájás Ivánics Pável nem fogja sajnálni fejében? Hirtelen érte a szerencsétlenség, nem is gondolta, a fáradságot... Rám mordul majd, toporzékol a lábával, nem is sejtette; sem magához térni nem tud tÖle, sem de nem sajnálja a fáradságot... Derék egy ur 1 Olyan fel nem foghatja egészen. Mostanáig nyugodtan élt, a nyájas jó ember, tartsa meg az Isten jó egészségben... megszokott kerékvágásban ment minden, mámoros feleTüstént, amint odaérkezünk, kiront a lakásából és először dékenységben töltötte napjait, bánatot, örömet nem is azon kezdi, hogy összeszid. »Micsoda? Miért ?« igy ismerve — most pedig egyszerre iszonyú lelkifájdalmat kiált rám. »Nem tudtál idejében jönni ? Hát kutya vagyok érez. A gondtalan, henyélő és iszákos, egyszerre csak én, hogy egész nap kínlódjam veletek, gézengúzok ? olyan embernek a helyzetébe jutott, a ki gondolatokkal Miért nem jöttél reggel ? Lódulj! Odább egy házzal! van tele, a ki aggódik, a ki siet, sőt a kinek harczra Gyere holnapi* — Én pedig azt mondom majd neki: kell szállnia a természettel. Nem kevésbé különös az, s.Doktor ur! Ivánics Pável! Nagyságos jó...« hogyan támadt föl egyszerre benne ez a gyöngéd gondolkodás az ő öreg feleségével szemben. »Előre csak! Vigyen el a... Előre!« Az esztergályos megcsapkodja a lovacskát s rá Az esztergályos vissza gondol arra, hogy a szerensem nézve öreg feleségére, tovább mormol: csétlenség éppen csak tegnap este kezdődött. Mikor teg»Nagyságos jó uram! Igazán, mint az Isten szine nap este, mint rendesen, kissé ittasan tért haza, szokása előtt... a szent feszületre mondom, pitymailatkor indul- szerint káromkodni és a két kezével hadonázni kezdett, tam el. De hogyan érhessen ide az ember idejében, mikor de az öreg asszony ugy nézett az ő izgága urára, amint a mennyeknek ura... oh, szűz anyám!... haragszik és még soha. A szemének rendesen valami elkényezteti, megilyen hófergeteget bocsát le? — Hiszen ezt kegyelmed hunyászkodó kifejezése volt, mint az olyan kutyáénak, a is tudhatja... Nemesebb vérű ló se tudott volna nagyon kit sokan vernek és rosszul tartanak. Most pedig sötét, sietni, nekem pedig, tetszik látni, nem is lovam van, merev, rejtelmes volt a nézése, amilyen a szentképeké csak hitvány gebém!« vagy a haldoklóké szokott lenni. Ezzel a különös, félelIvánics Pável erre bosszús képet vág és azt mondja: metes nézéssel kezdődött a baj. A tisztára elkábult esz»Ismerlek benneteket! Mindig van valami kifogásotok! tergályos kölcsön kérte a szomszédtól a lovácskát s most Kivált neked, te Griska! Régóta ismerlek! Ügyebár, a kórházba igyekszik, abban a reményben, hogy Ivánics legalább is ötször fordultál be a korcsmába ?« Pável porokkal, kenőcsökkel vissza fogja neki adni a szoÉn pedig azt mondom rá: »Nagy jó uram! Hát kott nézését. gonosztevő vagyok én, vagy pogány ? Az öregem halálán -— Te pedig Matrijona, ha... mormolja tovább, van, meg is hal, én pedig korcsmába futkosok! Mit tet- ha Ivánics Pável kérdezni találná, hogy ütöttek-e vagy szik gondolni? Szánjon meg! A korcsmát vigye a...« se, mondd, hogy nem. — Nem is ütlek többet — a szent Akkor aztán Ivánics Pável megparancsolja, hogy feszületre mondom. De meg, haragból ütöttelek-e ? Dehogy, vigyenek be téged a kórházba. Én pedig leborulok előtte.. csak ugy. Szánlak én téged. Más ember rád sem ügyelne, »Ivánics Pável! Nagy jó uram! Alásan mégis köszönjük. én pedig viszlek. .. fáradok veled. A hópelyhek pedig Bocsássanak meg nekünk oktalanoknak és bűnösöknek. csakúgy kóvályognak, kavarognak a levegőben! Uram, Ne kárhoztassanak el bennünket, szegény parasztokat 1 legyen meg a te akaratod! Csak azt adja az Isten, hogy Tízszeresen is megérdemeltük, hogy elkergessenek ben- el ne vétsem az utat... Fáj-e az oldalad ? Matrijóna te, nünket, kegyelmed pedig fáradozik miattunk és beszeny- mért hallgatsz ? Azt kérdem: fáj-e az oldalad ? nyezi a lábát a hóban!« Az esztergályos hirtelen hátranéz az öreg asszonyra.
Az, esztergályos.
607
— Vájjon mért nem olvád el az orczáján a hó ? gondolkodik magában s hideg borzongás fut végig a hátán és le, fagyos lábaiba. — Az én orczámon elolvad a hó, az övén meg nem... Hm... különös. Az esztergályos nem meri magának mindjárt megvallani azt, a mit valósággal lát, s nem egyenes, hanem kerülő uton iparkodik eljutni a való fölismeréshez, különös előtte, hogy az öreg asszony arczán a hó meg nem olvad, különös szintúgy, hogy az az ar'cz olyan sajátságosan megnyúlt, meg hogy világosszürke viaszszint öltött s komoly és szigorú kifejezésü lett. „— Ej no, bolond vagy; dörmög az esztergályos. — Őszintén szólok hozzád, akár az Isten szine előtt, te pedig... Mondom, hogy bolond vagy!' Utoljára még el se viszlek Ivánics Pávelhez. Az esztergályos leereszti a gyeplőt s gondolatokba merül. Egy óra hosszat hallgat és tűnődik. Nem mer hátranézni az örégasszonyra — borzad. Kérdést intézni hozzá és feleletet nem kapni, az is rettenetes. Végre, hogy a bizonytalanságtól megszabaduljon, elszánja magát valamire. Anélkül, hogy hátranézne az öreg asszonyra, megfogja hideg kezét. A megfogott kéz élettelenül esik vissza. — Meghalt hát. No, szép história. És az esztergályos sírva fakad. Nem is annyira busul, mint bosszankodik. Azon gondolkozik, hogy milyen hamar is múlik el ezen a világon minden ? Alig, hogy elkezdődött a keserve, már vége is van. Még arra sem ért rá, hogy az Öreg asszonynyal tisztességesen éljen, hogy kibeszélje magát vele, részvétét tanusitsa iránta — máris meghalt. Negyven esztendeig élt vele, de ez a negyven esztendő ugy mult el, • mint valami álom Iszákosságban, verekedésben, szegénységben telt le az élet nyomtalanul. S mintha csak daczból tette volna, épp akkor halt meg az öreg asszony, mikor ő fölismerte, hogy sajnálja — nélküle nem élhet, nagyon is sokat vétett ellene. — Hiszen koldulni kellett járnia! tűnődik tovább. — Magam küldözgettem, hogy kenyeret kunyoráljon az emberektől. Gyönyörű história! Élt volna még legalább tiz esztendeig a bolond, mert különben utoljára még azt hiszi,, hogy csakugyan olyan hitvány ember vagyok. Istennek szent anyja, hova is megyek én most? Nincs itt már gyógyítani való, temetni kell. Vissza 1 • Az esztergályos visszafordul és ugy csapkodja a lovacskát, ahogy csak birja. Az út óráról-órára rosszabb lesz. Az iga-fa már épenséggel fölismerhetetlen. Helylyelközzel beleütődik: egy-egy fiatal fenyőbe; a sötét tárgy összekarczolja az esztergályos kezét, fölbukkan a- szeme előtt, s azután köröskörül ismét fehér és kavargó' minden. — Uj életet kellene élnem... gondolja magában az esztergályos. . . , • • . Visszaemlékszik rá, hogy Matrijóna negyven évvel ezelőtt fiatal, szép, vidám leány volt s gazdag paraszt portáról származott. Feleségül adták hozzá, mert sokra becsülték a mesterségét. Jó életet látszott- Ígérni minden, de a szerencsétlenség az volt, hogy ő, miután a lakodalom után leitta magát s végigfeküdt a kemenczé padkáján, mostanáig úgyszólván föl sem ocsúdott ebből a mámoros álomból. A lakodalomra még emlékszik, de hogy mi volt a lakodalom után ... üssék agyon bár, de nem jut belőle eszébe semmi, hacsak annyi nem, hogy ivott, aludt, verekedétt. Igy veszett el az a negyven esztendő... A fehér hófelhők lassankint szürkés szint öltenek. Alkonyodik. — Hova megyek? kiáltja el magát egyszerre az esztergályos. — Temetni kell, én pedig a kórházba igyekszem ... Tisztára elment az eszem 1 Az esztergályos megint megfordul s megint üti-veri á lovat. A kis gebe minden erejét megfeszíti és prüszkölve üget előre. Az esztergályos egymásután többször
vág végig a lovacskán... A hátamogött kopogás hallatszik, s bár nem néz hátra, tudja, hogy a halott feje verődik a szán oldalához... A homály egyre öregbedik, a szél hidegebbé, metszőbbé lesz:.. — Uj életet kellene kezdenem... gondolkodik az esztergályos. — Uj szerszámokat kellene vennem, munkát vállalnom ... A pénzt meg odaadnom az öregemnek... Igen!« De most kiesik kezéből a gyeplő. Keresi, föl akarja venni, de nem tudja, keze megtagadja a szolgálatot... — Mindegy no, gondolja magában, — a lovacska . úgyis tovább koczog. Aludni szeretnék most... Mig a temetés meg a halottas mise tart, jó lenne pihenni. Az esztergályos behunyja a szemét és szundikál. Nem sokára észreveszi, hogy a ló megállott. Kinyitja a szemét, valami sötétet lát maga előtt, a mi kunyhóhoz, vagy szénaboglyához hasonlit.. Le kellene szállnia a szánról, hogy megnézze, mi lehet az, de egész testében olyan tunyaságot érez, hogy készebb megfagyni, semhogy kimozduljon a helyéből... S nyugodtan alszik el. Festett falu nagy szobában ébredt föl. Az ablakon világos napfény özönlik be. Az esztergályos embereket lát maga mellett, s tisztes józaneszü embernek akar előttök mutatkozni, — Halottas-misét kellene mondani, barátim; igy szól. — Mondanátok meg a pópának... — Jó, jó 1 Fekügy te csak csendesén ! szakitja félbe valakinek a- hangja. — Atyuska! Ivánics Pável! kiált föl az esztergályos bámulva, hogy maga előtt látja az orvost. — Nagyságos uram... kegyes jóltevőm !.. Föl szeretne ugrani, hogy leboruljon az orvos előtt, de azt veszi észre, hogy keze, lába megtagadja a szolgálatot. — Nagy jó uram: A lábom hova lett? A két kezem hol van ? Kezed-lábod oda van... Lefagyott! No, no... mért sírsz ? Hiszen hosszú életet éltél, hála istennek 1 Bizonyosan megéltél hatszor tiz esztendőt, — az csak elég! — Nyomorúság 1... Nagy jó uram, nyomorúság az, alázatosan engedelmet kérek! Még öt, hát esztendőt kellene élnem... Hogy miért ? Idegén lóval jöttem, haza kellene adnom ... Az öregemet is el kell temettetnem ... Aztán, milyen hamar is múlik el ezen a világon minden 1 Nagy jó uram! Ivánics Pável 1 A legfáinabb szivartartót... a legszebb nyirfából 1 Egész tekejátékot fogok esztergályozni ... Az orvos elutasitó. mozdulatot tesz a kezével s kimegy a kórteremből. Az esztergályosnak vége... Ha a szerelem saját lényének nyitját
kitalálta,
elpusztulnia kell.
Ibsen. *•
A nő a férfi lelkiismerete.
,
-
"
,"
...
Kierkegaard. *
'
Házastársak közt csak az é g szerezzen békét, más senki.
Oehlenschlager. •
*
A családi élet .varázsa a legjobb ellenszer lása ellen.
.
•
az
.
erkölcgök. hanyatr
:
Rousseau.
A rosz irás e g y neme á megvetésnek': becsüli az illető a saját idejét, mint a másokét.
azt mutatja, hogy többre •
• Grote.- •
6o8 arczán és szemeiben, melyben a legkevésbbé számitó nők is meghunyászkodást szeretnek látni. — Nagyon szép öntől, hogy nem duzzog, s rögtön elhozza mentségeit. Üljön le ide, ne mondjon semmit, szóra sem érdemes, mondá horgolótűt véve elő, s barna gyapotfonal-köteget téve munkakosarába . . , . Igaz-e, hogy túlságos hóbortosnak látott egyszer? Ezt észrevétette velem, s most lelkiismeretfurdalásokat érez... fölmentem minden penitenczia alól távozzék békével s ne vétkezzék többet«, mondá, s kaczéran megfenyegette horgolótűjével a fiatal embert. — Csalódik asszonyom, mondá sir Arthur komoly hangon, mely élesen elütött a Lucie által fölvett könynyed hanglejtéstől. — Nem bocsánatot kérni jöttem. Egyáltalán nem érzem, hogy valami hibát követtem el önnel szemben. — Nagyon jól van, mondá Lucie, letevén horgolótűjét s ujabb czigarettára gyújtva, tehát azért jött, hogy egy második jelenetet rendezzen. Vagy scéna, vagy mentegetőzés, ez az egyedül lehetséges alternatíva az olyan embernek, aki el van vakulva nézetében Hallgatom. — A párisi nők nagyon szellemesek, tagolá sir Arthur lassan. Eszébe jutott, hogy mit mondott, mikor visszanyerte önuralmát: »ennek véget kell vetni; mert vagy szeret, vagy nem szeret, ezt a dolgot már egyszer tisztába kell hozni.« A fiatal asszony nevetése, mértéken tul lehangolá. Ugy tetszett neki, hogy tudomással birt a grófnő arról a majdnem végzetes féltékenységről, melynek martalékául esett. Ellviselhetetlen ellentétnek látszott előtte, mely fájdalmának komolysága s azon világias kaczér nevetés közt létezett, melylyel Lucie ezt a fájdalmat fogadta. — Igen, folytatá, ön igen szellemes, de nem jut-e eszébe Alfréd de Musset egyik színdarabjának czime?
Dalok' az erdőkői. i. V a l l o m á s . A lég r e z e g . . . a fák zizegnek, A z erdő vall örök szerelmet. Elhallgatunk. Ah, ne zavarja E harmóniát ember hangja. T e arra nézesz, én meg erre, D e mintha titkos áram kelne Es minden fölcsengő akkordba Két szív örökre egybeforrna-! . . . II. S u s o g j a t o k ti f á k . . . Susogjatok ti fák, ti lombok, Mindenik szó, mit mondtam s mondott, Életre keljen itt, S a szellő, mintha lelkem volna, Alakját, arczát körülfonva Csókolja lépteit. Es akkor is susogjatok, ha Mással bolyong itt pajzánkodva, Feledve multakat. Vigan, fecsegve köszöntsétek, H o g y ne zavarják az emlékek, S fel ne támadjanak. Hanem ha egyszer —
Eg ne adja
—
Boldogságát, üdvét siratva Jő árnyatok alá : Viharrá váljék susogástok, Biígó haraggal átkozzátok, K i gyászt hozott reá . . . Vojtkó
Pál.
—
„Entre
la
coupe
et les lévres ?..."
kérdezé
Lucie malicziával. S újra látta fölcsillanni sir Arthur szemében azt a szilajságot, melyet annyira gyűlölt elhunyt férjénél. Maurice Olivier. Békülékeny érzülete rögtön megváltozott. »De hova is Irta: P A U L B O Ü R G E T . gondoltam. Ah, angol urak, leczke kell önöknek, há t majd megkapják, majd megfelelünk önöknek*, mondá (Folytatás.) magában. Később Maurice eltávozott, a nagynéni meg fölment — Nem az, mondá sir Arthur, ki nem jőve szobájába, hol egész nap az ablak mellett gubbasztott, rend- komoly, szomorú hangulatából, hanem: »Ott ne badine kívül mesterséges'kézimunkával elfoglalva, melyet űnoka- pas avec Vamour!" Engedje meg asszonyom, hogy hugának szánt meglepetésül. Nangay grófnő azt vetvén okul, emlékezetébe idézzem azt a társalgást, melyet akkor hogy számos hátralékos leveleiből meg kell irnia néhányat, folytattunk együtt, mikor ezelőtt három hónappal szevisszavonult kis salonjába. Ott czigarettára gyújtva, egy rencsém volt megkérni a kezét Azt felelte, hogy.... kristályfalu órának az ingáját bámulta, mely egy japáni — Hogy várjon hat hónapig, szakitá félbe Lucie hamutartó, egy félig fölvágott franczia regény s két ha jól tudom, még nem vagyunk augusztusban. saját arczképe közt állt. Komolyan vette kerti elhatáro— Belenyugodtam ebbe a válaszba, folytatá Strazását, s a világ legnagyobb komolyságával számlálta az bane, mert azt hittem, hogy igazán meg akarja kéridő röpülését: .»Két óra; — két óra öt perez; — két dezni a szivét. De nem tehetem föl, hogy csakis azért óra tiz perez.... « Ösztönszerűleg átöltözködött, levetette szabta meg ezt a határidőt, hogy gyötörjön. férfias reggeli öltözékét, s házi pongyolát öltött föl, — Nem vagyok büszke, válaszolá Lucie; az a mely csupa fehér csipke volt halvány rózsaszín alapon, vivó-leczke Vitaiéval vidám hangulatba hozott. Tőlem hasonló övvel és csikókkal. A ruha egész könyökig ön akár Hogy én önt gyötröm ? Mivel ? meztelenül hagyta karját s ez a csinos, de szolid kar — Azzal, hogy oly emberekkel bizalmaskodik, kikelárulta e látszólag gyöngéd teremtésnek erős szerveze- nek már a tekintete is sértés kellene hogy legyen önre. tét, mely valóban szívós volt, s képes önmagán ural- Lucie, folytatá hevesen, ha egyáltalán nem szándékozik kodni .. . »Két óra tizennyolez perez két óra husz « nőm lenni, mondja meg, kegyességet gyakorol vele. De A mutató már majd a félen volt, mikor csengetyühang ha akar, áldozza föl értem azokat, kik árnyat vetnek hallatszott, s szolga lépett be kérdezni, vájjon Madame rám. Érzem, hogy megbolondulok a féltékenységtől. elfogadja-e sir Arthur Strabanet? — Bonnivet marquisra féltékeny ily nagyon? kér— Természetesen, mondá, miközben alig észre- dezé Lucie. vehető diadalmas mosoly jelent meg ajkán, mely rögtön — Ön jól tudja, hogy a herczegről beszélek, hízelgővé vált, mikor Strabane belépett oly kifejezéssel mondá sir Arthur. Tudom, érzem, látom hogy udvarol
6óq önnek. Nem, nem tudnám' elszenvedni, hogy ezt az udvarlást átélje, mielőtt az én nőm lesz. S ajkai egyszerre fájdalmas és kegyetlen kifejezést öltöttek. De ez a fájdalom nem hatotta meg Mme de Nangayt, ő csak a kegyetlen féltékenységet látta, s félvén, nehogy ez a most magából kikelt ember erőszakosságra ragadtassa magát, fölkelt. Sir Arthur hasonlóképen. Lucie a csengetyühöz ment, s kezét rátette gombjára. — Be fogja látni, mondá, hogy velem szemben való modora igazságtalan. Bocsásson meg, hogy oly hamar elhagyom, de kocsimat három órára rendeltem meg, s alig van annyi időm,. hogy átöltözzem — Good bye s megnyomá a csengetyűt. — Isten önnel, mondá sir Arthur, meghajtva magát. Mme de Nangay félreismerhetetlen hidegsége megadta neki a kegyelemdöfést. — Nem egyéb közönséges kaczér teremtésnél, mondá Flórenczbe visszatértében. Becsületszavamra mondom, hogy holnapután elhagyom, viszontlátás nélkül. S megparancsolta a kocsisnak, hogy álljon meg a táviró-hivatal előtt, lord Herbertnek akarta megtáviratozni érkezése napját. — Mily vad, ismétlé Lucie, mialatt komornája a Cascinákhoz való séta-toilettet készítette elő. Mily vad!... Azt mondá : isten önnel jó, holnap lábaim előtt fog térdepelni töredelmesen, meghunyászkodva. De rosz vége lesz.... S szép vállain könnyű borzongás futott át. VI.
. .
— Ez az egyik! sóhajtá Bonnivet marquis, mikor visszatért a pályaudvarból, ahova sir Arthur Strabanet elkísérte, kit állítólag sürgős távirat szólított vissza Angliába. — Ismerem ezt a fajta zarándoklást. Nem fog Írni. Ismerem Luciet. Kiss ujját sem fogja mozdítani, hogy visszahívja. Két fölkavart büszkeséggel a legjobban induló házasságot is meg lehet hiúsítani. Most a másikon a sor.... S a fiatal nápolyi herczegről kezdett gondolkozni. Elég volt neki, hogy eszébe jussanak ennek ép oly kifürkészhetetlen, mint szeretetreméltó fekete szemei, miszerint átlássa, hogy közte és az erőszakos, de őszinte Strabane közt semmi közös vonás sincs. — Óvatosan kell játszanunk, mondá, erre nézve már régen tisztában vagyunk magunkkal.. . Az eső esett, s a marquis esernyője alá menekült, elmerülve gondolataiban. Finom czipőiben oly ügyesen kikerülte az utcza tócsáit, akár egy macska, ki csecsebecsékkel telt asztalon lépeget. Egy sárfolt, melyet valamelyik ügyetlen kocsikerék dobott rá, visszaidézte emlékezetébe egykori gazdagságának napjait. — Nem fogom többé ismerni a nyomort, ha Mme de Nangay férje leszek. Igaz, lehetett volna más gazdag házasságra is kilátása, ha el akarta volna adni a nevét. De az ilyen vásárhoz csak a legvégső szükségben folyamodott volna. Kimagyarázhatatlan ellentét volt nála, hogy nem riadt volna vissza holmi kis szabálytalanságot követni el a játékban, hogy pénzre tegyen szert, mig önszeretete nem tűrte volna, hogy azt mondják róla, hogy kétszeres milliomos rut leányt vett el. Férfias hiúsága föllázadt azon lehetőség ellen, hogy egy Bonnivet marquisné gyalázatosan csúf legyen. Hiszen csakis azért jött Flórenczbe, hogy oly nőre vesse ki hálóját, a ki gazdagság és függetlenség 'mellett nagy testi szépséggel is rendelkezik. Lucie mindezeket a tulajdonságokat egyesitette magában. Azért a fiatal özvegyet kifogástalan óvatossággal és okossággál ostromolta.
— Kelletheti magát Vitaié, ahogy tetszik, mondá magában, nem vagyok a régi Bonnivet, ha be nem tudom mártani. S azután Annerkovné olyan csinos!.. Ez a nő, a kit a marquis belevont haditervébe, nagyúri orosz nő volt, második férjétől elválva s két hete időzött Flórenczben. A társaságban találkozott a fiatal Vitaiéval, s halálosan beleszeretett. Ezt a szenvedélyét bizalmasan bevallotta egyik honfitársának, Denisovnénak, ennek a szőke vig teremtésnek, a ki egy perczig sem tudott veszteg maradni, s mindig kész volt a kaczagásra, a csevegésre. A sugár, halavány, regényes hajlamú Denisovné csillogó szürke szemeivel mindig szerelmi kalandokra gondolt, s ezeket komolyan vette az érzelem ürügye alatt, Bonnivet-t imádta egykori hirneve miatt. — Oly ideális, vagy amint ő mondá: idéhális, oly imádandó az önök irója ... csevegett neki mindenfélét összevissza... már nem jut eszembe a neve, de imádom a regényeit, elragadok... Annerkovné kétszer látta s beleszeretett... beleszeretett... Belebolondultam, mondá nekem ... ismertessen meg vele... Mily nagy iró, kedves marquisom, mily nagy iró!... — Voltak már kalandjai? kérdé Bonnivet. — Hogy voltak-e? mondá Denisovné lelkesülten. Hiszen kedvesem, ő miatta ölte meg magát Boris... tudja, Fedorovics Boris... Karatjev, kinek elmondtam már a történetét... Zsófia herczegnőnél voltunk, s asztalkopogtatással mulattuk magunkat... Voltak köztünk hitetlenek is;/" mig ön... Hát kedvesem, az asztal azt mondá: — Én Boris lelke vagyok... — Melyik Borisé ? kérdezte fivérem. — Fedorovics Borisé, mondá az asztal. — Nem lehet, kiáltá fivérem, hiszen csak ma délután találkoztam vele... — Pétervárott történt, elküldtünk Karatjevért, hát nem megölte magát nyolcz órakor ? az asztal meg tizkor felelte ... S miért ?... Annerkov Irénért kedvesem, a ki elhagyta őt egy barátom miatt, a ki csinos 'fiu. Denisovné e szavai jutottak eszébe a marquisnak, mikor lakása felé tartott. E szavak csengtek . fülében a vendéglőben, ahol étkezett, s még este is, Ardenza grófnőnél, ahol az ő pártfogoltja, Figon nagy sikereket aratott azzal, hogy Musset hires dalát: „Si vous croyer, queje vais dire" tizenhét éves színész modorában szavalta el. Egyike volt ez is ama eszközöknek, melyekkel e fiatalember a nagy társaságban fon tudta magát tartani. — Ahogy én szavalom, kérdé Figon: „Si vous croyer, que je vais
dire..."
S elmondá a verset minden czikornya nélkül.... Sarah Bernhardt igy s féloldalt hajtá fejtét, hangját elfátyolozá, hiven utánozván a hires tragika arczjátékát s hangvételét... Báron igy :... Delannay, Got igy :.. . S végezetül hamis orrt húzott ki zsebéből s ügyesen fölragasztotta : — Hyacinthe atya igy:...« — Ah ezek a francziák! kiáltá Denisovné tapsolva, imádom őket 1 Édes marquis-om, mutassa be nekem, hogy holnapután meghívhassam estélyemre. Mit gondol, nem mulattatna minket is elragadó utánzásaival? Mig a marquis Seroin de Figon t Denisovnéhez vezette, megvillant fejében annak lehetősége, hogy mindazt hasznára fordítja, a mit Annerkovnénak Vitaié iránt való hajlamairól tudott. Mint a fiatal francziának pártfogója, beleegyezett, hogy vacsorát rendeznek Doneynél, melyet Denisovné akart adni elutazása előtt. A szép Annerkovnét a herczeg mellé ültetnék. Igen, Annerkovné szép volt, s nem valami tartózkodó, a herczeg pedig" fiatal. Fia a város nyelvei csak egy csöpp hűtlenséget is konstatálhatnának, ez nagyon előmozdítaná az ő dolgait Lucie mellett. »Ez fog menni annyira-mennyire,
610. monclá magában a marquis, s azután majd tovább megyünk. U g y számitott, hogy Mme de Nangay el fogja magát határozni második férjének választásában, ha látja azt a mély érzelmet, amelyet keltett. A r r a is gondja volt attól kezdve, hogy ostromát megkezdette, hogy magára nézVe elejét v e g y e minden mendemondának. Ez a bölcsesség semmibe sem került neki. Vitaié herczegtiek más kísértéseket kellett legyőznie. E számitásnak az volt az eredménye, hogy tiz nappal Ardenza grófnő estélye s sir Arthur elutazása után, esti féltizenkettőkör Vitaié herczeg gyalog ment a Tornabuoni-utczai étterembe, Louis Servin de Figon meghívása következtében. A fiatal nápolyi már előre jól érezte magát s a szép tavaszi éjszakán gyönyörűséggel bolyongott az Arno-rakpart mentében. A folyó oly édesen folydogált s a viz zaja tompa morajlással érkezett le a Cascinák felől. A Ponté Vecchio árkádjának boltjai előbukkantak a holdfényben, mely az éjszaka sötétjéből a San-Miniatot is kiemelte. A téres égboltozat rezgő fényű csillagokkal volt tele. A herczeg gyönyörrel élvezé sétáját e csodálatos éjszakán. Meg-megállt, a rakpart sorompójára támaszkodott s élvezé a látványt. Hosszú Virginiát szívott, nagyon feketét, nagyon erőset s egyikét dúdolta szülőföldje dalainak, melyet Mme de Nangaynál hallott: »Szép vadász, ki vadat űzni mégy — nagyon hamis az a fürj — már annyi embert megcsalt — vigyázz, hogy te is úgy ne j á r j . . . « (Folytatjuk).
P. Lukács Juliska. Mikor kurtaszoknyás korában asszony
óvodájában,
volt
regen),
oly
sudárnövésü,
még
(ami, z á r j e l k ö z t
hozzáértők
fényes szemű
szonor, drámai timbre,
már
ott
csipogott
Thália
legyen
mondva,
n e m is
ugy
találták,
hogy
ennek a
kis l e á n y n a k a l e l k é b e n v a n
m e l y a j ö v ő Fedóra
és Bagdadi
valami
herczegnő
szenvedélyes energiáját sejteti. O t t h a g y t a az iskolát, nekiindult a festett vászonvilágnak, hogy meghódítsa a p u b l i k u m o t ; bizonyítványát
vitte,
mint
t á s k á j á b a n jelesekben
Bonaparte
katonája
bővelkedő
a
tábornagyi
botot. A népszínház deszkáin kezdte meg s z é l y ü s z ö r n y e t e g ellen. J á t s z o t t a
k ü z d e l m é t az ezersze-
Magdolnát,
Fedórát,
a
Bagdadit,
f e l l é p e t t a Czigduyban,
a Becsületben. F o k r ó l - f o k r a h a l a d t , k i t a r t v a ,
a női m ű v é s z e k
szorgalmával, művészetével gyakran
s z í v ó s
gadva, lelkének szeretetreméltó a
harmóniájával
mindig
elra-
elbájolva
közönséget. Zokogott, átkozódott, tombolt,
máskor búgott,
ha éppen
k e l l e t t , e g y Sötét titok k e d v é é r t v i z b e is d o b a t t a m a g á t , h a csatakos
ruhájában
a
lámpák
elé
szerénységgel hajtotta meg magát,
tapsolták,
aztán
szinte
megható
mintha azt akarná
mondani,
szelid s z e m r e h á n y á s s a l : L á t o d , t e z s a r n o k , e z t is a te k e d v e d é r t tettem . . . A zsarnok pedig astra!
A
a nemzeti Egy
magyar
összecsattogtatta
drámai
művésznők
tenyereit:
nyelvén:
sic i t u r ad
igy
jutnak
be
színházba! pár
napja
történt
csak,
hogy
koturnusairól, hajába mirtus-koszorut elé a P . b e t ű t .
Aztán
felszállt
v e r ő f é n y és a s z e r e l e m h ó n á b a :
a
a művésznő
f o n t és o d a í r t a
galambpostára
lelépett
leányneve
és
elrepült
a
Itáliába.
M i u t á n p e d i g ú t j á r a c s a k egy i r ó e m b e r t v i t t m a g á v a l , Por-
zsolt Kálmán
k o l l e g á n k a t , mi, h o n m a r a d o t t a k , c s a k a z t k í v á n h a t -
juk n e k i : legyen családi élete ment azoktól a viharoktól, kedvencz körül
hősnői,
a
Fedórák
és
a
Bagdadi
herczegnök
melyek
tűzhelyei
dúlnak. Ráspoly.
Krónika
II. Szept, 18-án.
Pálya-irodalom. E g y uj irodalmi műfaj van alakulóban, mely formájában annyira szabad, tartalmában oly változatos, s mindenek fölött oly általánosan érdekes, hogy bizonyára csakhamar ki fogja szorítani az irodalomból az összes többi műfajokat. És a jövő irodalomtörténete, melynek — fájdalom 1 — konstatálnia kell, hogy a mi időnkben a regény-irodalom hanyatlani kezdett, a dráma-irodalom elcsenevészedett, s a népszinmü-irodalmat köz-részvét mellett kisérték sírjába, méltó büszkeséggel fogja feljegyezni, hogy ugyanebben a korszakban a pálya-irodalomoly virágzásnak indult, a minőről kevéssel ezelőtt még a legvérmesebb pályázók se mertek álmodozni. S nagyon valószínű, hogy a kilenczvenes évek magyar irodalmáról a jövő század Beöthy Zsoltja ilyenformán fog nyilatkozni: »E kornak, mely a Jókai népszerűségét teljesen lehanyatlani látta, s mely Csiky Gergelyből már tökéletesen kiábrándult, e kornak irodalmi chef-d'oeuvre-je egy hatvan soros kis remekmű: a bélteki kettős gyilkosságról szóló klasszikus tudósítás. E megragadó epikus műben annyi az érdekfeszítő, izgató részlet, a cselekvény oly gazdag, az alakok oly plasztikusak, az egész annyi bájjal és színgazdagsággal van elbeszélve, hogy nem habozunk névtelen szerzőjét ama kor legkimagaslóbb irodalmi alakjának nevezni. Ezzel az antik szépségű müdarabbal egyes-egyedül az a lipótvárosi történetke versenyez, mely egy könnyelmű férj fürdői kalandját beszéli el a Boccaccio pajzánságával s a Murai Károly kedves humorával.« H o g y a pálya-irodalom aránylag rövid időn ily jelentékeny fejlettségre tett szert, ezt bizonyára szülő anyjának, a hírlapirodalomnak köszöni, mely legkedvesebb szülöttjét féltékeny anyai gonddal ápolgatja, s mely maga is a jelen időben érkezett el fejlődése tetőpontjára. A hirlap-irodalom emelkedése v a g y sülyedése minden kétségen kivül attól f ü g g : mennyire intenzív az a viszony, mely az újságot közönségéhez flizi, mennyire tudnak egymásra hatni hirlap és publikum, szóval: mennyi a közönség befolyása a lapokra és viszont?! Nos, ez a kölcsönös hatás soha sem volt jelentékenyebb, mint a mai időben. Világos, hogy a nagy barátságokat a kis ajándékok tartják fenn. Pillantsunk csak egy kissé a múltba. Mily primitívek, mily gyermekesek voltak azok a kedveskedések, melyekkel a régi módi újságok szolgáltak olvasóiknak, ama töméntelen szívességhez képest, a melyekkel ma szinte elhalmozzák őket ?! A hirlap-irás izmosodásának első periódusa az volt, mikor az újságok kőnyomatu arczképekkel, aranyozott kép-rámákkal és kakukkos fali órákkal kedveskedtek olvasóiknak. Következett a második periódus, mikor az újság műmellékletképpen tejet szállított előfizetőinek, s mikor vasárnaponkint spárgával és articsókával bővítve jelent meg. Ekkor már meglehetősen bizalmas volt a viszony az írók és az olvasók között. A z irók utána jártak, kihuzták-e az olvasók sorsjegyeit, elvégezték az előfizetők komissióit, s ha valamelyik hölgyolvasó kényes kérdésben fordult hozzájok, nem késtek az önzetlen válaszszal, a melynek elméssége ahhoz volt mérve, hogy az illető egész évre v a g y csak egy hónapra fizetett-e elő? A hónapos előfizetőnek lakonikus, az egész évesnek szellemesen csevegő válasz járt ki. Ez után az emelkedés már csak az lehetett, hogy az olvasók maguk irják az újságot, s az irók csak kihordják a többi olvasóknak.
6U A mi igen méltányos dolog. Végre is nevetséges pretenzió lett volna, ha az irók in infinitum maguk akarták volna irni az újságot. Mindenki belátta, hogy a hírlapokat elég sokáig irták már az irók, mialatt az előfizetők csak olvastak, illő tehát, hogy most már az előfizetők Írjanak, az irók pedig olvassanak. A z újságírás harmadik periódusa, a zsurnalisztikái arany-korszak csakis ez lehetett. E g y hirlapból látom, hogy ez az aranyidő végre elkövetkezett. Ez az újság a pályázatok egész tömegével kedveskedik olvasóinak. Módot nyújt nekik, hogy az egész lapot ők irják meg, arra az alapra helyezkedve, hogy a szabad versenynek a szellemi munka terén is érvényesülni kell. Le a czéhbeliekkel; Írjanak végre az olvasók! Róluk még nincs bebizonyítva, hogy nem tudnak irni; mig az Írókkal szemben már nem lehetnek illúzióink. A pályázati feltételek megérdemelnék, hogy minél szélesebb körben ismeretesekké váljanak. Annyi pompás ötletet csiklandozhatnak életre, s oly ritka alkalmat nyújtanak az olvasóknak a vagyonszerzésre, hogy igazán sajnálnunk kell, hogy a szöveg hiányában nem ismertethetjük. De ha ezt nem tehetjük is, módunkban van megjósolni, hogy ezek után a pályázatok után minő ujak fognak következni olyan lapokban, melyek a kor intőszavát megértve, versenybe bocsájtkoznak ezzel az újsággal. A közel jövő pályázati feltételeit igy képzeljük: i. Kívántatik mindenek előtt: vezérczikk. A ki talpraesett, ügyes czikkben tudja előadni, minő gyakorlati módon volna megoldható az örök béke kérdése, nagyon megérdemli a pályabérül kitűzött száz forintot. 2-or. Kétszáz forint tűzetik ki ódára. A z óda Hegyi Aranka ismert, kitűnő művésznőnk, Néró nevű rokonszenves kutyájához lesz intézendő. A legtöbb erővel, s legtöbb psychologiai érzékkel tudja kifejteni, minő érzelmek hullámozhatnak egy oly kutyának a lelkében, a mely kutyának irigylésre méltó sorsa, hogy bájos kezek simogassák és vezessék járó-szalagon; az ilyen lélekbúvár és költő a kétszáz forint jutalmon kivül az illető lapot is ingyen kapja egy negyedévig. 3-or. E g y harmadik pályázaton csak a kedves olvasónők vehetnek majd részt. A théma ez lesz: »Miképpen csaltam meg a férjemet legelőször ?« Remélhető, hogy a pályaművek gazdagabbak lesznek, mint az egész magyar humorisztikus irodalom. De ezeken kivül legalább is ötven forint jutalomban fog részesülni minden csinos betörés elbeszélése is. Pikáns történetek, melyekben férjes-asszonyokról lesz szó, három aranynyal; olyanok, melyekben leányok vagy özvegyek szerepelnek, két aranynyal fognak dijaztatni. Ha a beküldő névtelen kivan maradni, az újság készségesen respektálni fogja az inkognitót. Egyelőre bizonyára ennyi is elégséges arra, hogy a pálya-irodalom még nagyobb lendületet kapjon, mint a milyennel eddig dicsekedhetett. Senex.
INNEN-ONNAN. H a j d a n és m o s t . A z ü n n e p é l y e s veni sancte u t á n tak
az
egyetem
disztermébe
sos b e s z á m o l ó j a u t á n k é t
nagyon
tanulságos
a z e g y b e g y ű l t n o t a b i l i t á s o k és e g y e t e m i a z u j r e k t o r és Boethy Zsolt a z u j a hallgatóságnak mellett. A
osztatlan
átvonul-
és o t t a l e l é p ő r é g i r e c t o r polgárok.
filozofiai
figyelme
beszéden
és
szokáépültek
Eötvös
dékán
Lóránt
tartotta
általános
őket
elragadtatása
m u l t a k s z e l l e m é t i d é z t e f ö l m i n d a k e t t ő és m e g e s e t t
r a j t o k a f u r c s a s á g , h o g y az e g y i k e z t a m u l t a t e l r i a s z t ó , a m á s i k pedig k ö v e t e n d ő tudós
szelid
miket
az
példának állította
humorával
egyetem
oda.
ecsetelte
kötelékébe
lépő
disznó agyarakat,
hogy
csüggjenek
az
az
és
hóbortosságokat, elkövettek.
dugtak
hogy
ragyogó
menjenek
a
tudomány
Apáczai
tüze
Csere
élvezetein
ragyogott,
a
mint
—
Es
fölkelt
hévvel
kelt
bűvös
Rajongó
e l o k v e n c z i á v a l b e s z é l t a z első m a g y a r
őket. kivül
is, _ s é t á l j a n a k ,
színházba.
János s z e l l e m é t .
t é r ö l és a p o s t o l i
Hogy
szájukba
emlőin
sárga arczu B o e t h y Zsolt, mélyen f e k v ő szemeiben fanatizmus
a
verték, ütötték, összeszamarazták
ifjúságot,
élet
nak, vívjanak
hogy
a szoba-
Lóránt
a
ifjakkal
öltöztették őket tarka foltos ruhába, S biztatta végre
Eötvös
azokat
a
a
középkori
igékkel
fölidézte
lelkesedéssel
filozofus
ússza-
utána
cs
mély
tudományszerete-
védelmére Apáczai
elvének,
mely
s z e r i n t a t u d o m á n y t ö n m a g á é r t és n e m p u s z t a k e n y é r k e r e s e t b ő l kell
művelni.
E
bűnös,
önző,
elanyagiasodort
ideálizmusa, nem tudósok, hanem orvosok,
világnak
ügyvédek,
nincs
papok
p r o f e s s z o r o k k e r ü l n e k ki a z U n i v e r s i t á s b ó l . » T u d o m á n y ! el a t e v i l á g o d , m i d ő n s z ű k
czellákban,
kétes mécsvílág
és
Jöjjön mellett
b e e s e t t arc'zu a d e p t u s a i d v i r r a s z t o t t a k a l á n c z o s f o l i á n s o k f ö l ö t t ! « —
Amint ott
roknak
állt
ihletett
körülbelül
fanatikus
askéta-alakjával, az
fogalmuk
középkorú
lehetett
tudós.
arról,
Legfölebb
egyetemi
hogy
csak
az
polgá-
milyen
egy
ejthette
őket
g o n d o l k o z ó b a : v á j j o n A p á c z a i C s e r e J á n o s is o l y g y a k r a n m u l a s z t o t t a el a z óráit és o l y s o k s z o r h a l o g a t t a e g y i k n a p r ó l a m á s i k r a a
c o l l o q u i u m o k a t , m i n t B o e t h y Z s o l t . .S a k i k m é l y e b b e n g o n d o l -
kodtak
e
napság
csak
hasonlít
kérdésről,
arra
az
egy A p á c z a i h o z
eredményre hasonló
jutottak,
ember
hogy
mai
l é t e z i k és a z s e m
hozzá. *
* *
a j Személyi hir. A Stronzian k e l é s é b ő l e r e d t Aspirant
ur és S o r c e r y
ki
úrfi,
monarchiánk
asszony
egybe-
turfjeinek
egyik
legnagyobb büszkesége volt, mint sajnálattal értesülünk, Berlinben a
trainirozás
alatt
versenyzésről — Már
ezután
letört
s
valószínűleg,
fentartásának
egyszersmindenkorra
s ezzel e g y ü t t a dicsőséges, fog
élni
mint
s
zajos
»Ehekrüppel«
gyermekeiben
lemondott a legényéletröf
csupán szép faja
keresvén
vigasztalást,
b a b é r és b o r o s t y á n n é l k ü l f o g j a f o g y a s z t a n i a z a b r a k o t . A n e m e s ifjú mén
különben
már
három
esztendős
csikó-korában
meg
n y e r t e a m á j u s 26-iki bécsi D e r b y t , t a v a l y m e g s z e r e z t e a berlini e z ü s t p a i z s o t 10,000 csak
amúgy
frtocskát
itt
márkával
hetykén
a
Budapesten.
egyetemben s nemsokára mellényzsebébe
Egyéb
sokszor szerzett környezetének
í-sö
és
azután
csúsztatott
2-ik
apróbb
5ooo
dijakkal
e g y - e g y k i s ö r ö m e t , s ha
tovább
pályázhatik vala, idővel fölvitte volna annyira a dijnyerést, mint maga Szász Károly.
Hazafiságára
nem
vet
hóval ezelőtt kivándorolt Németországba,
homályt,
mert
hogy
ennek oka
két nem
ő v o l t , h a n e m a z a n é m e t , a k i ö t óriási á r o n v e t t e m e g m a g y a r A
íiu
inkább
kétszer
bizalmatlan
apja
esze —
mint
a n y j a szive iránt.
egyszer
Monod.
* A
nő,
a
ki
nem
büszke
nemére,
királynő,
ki
koronáját
érdemli meg.
nem
v
gazdájától:
gróf Eszterházy
futóképességét —
fájhat
kitűnőségünk
telivér
nekünk, kis
hogy
csikókkal
ez
nak érezni magát, az —
Majd
német azok
érte
már
a
s csak az az egy nyakat
fog
visszanyeregetik
t ő l ü n k , a m i t a z a p j u k n y e r t el s z á m u n k r a a n é m e t t ő l . *
* *
=ű= A s p i r a n t .
Szerencsével birni a nőknél, az semmi, egy nő birtokában boldog-
a
boldogítani.
Henry Lawrence. *
Miklóstól. Németként
nagy malheur, mely elvette
magáról.
A
fiatal
német
császár
már megint
beszéltet
A r r a aspirál, h o g y m i n d e n e m b e r e k k ö z ö t t ö l e g y e n a
l e g b á m u l t a b b , l e g r e t t e g e t t e b b , l e g s z e r e t e t t e b b és m i n d e n e k f e l e t t a
minden !
Maximilian
Bern.
l e g e m l e g e t e t t e b b . A z é l ő k ö n t ú l is n ő a s z e r e n c s e
magas lábtóin
2
Ó I 2
álló i f j ú H o h e n z o l l c r n ,
—
hanem egynémely
holtak, bár kripta-
k ö v e k a l a t t f e k i i s z n e k , m é g is s o k k a l n a g y o b b a k szantja az emberi
nagyság netovábbjának aspirantját
g á b a n n é h a k i - k i t ö r a z o k ellen, kell néznie.
m i n t ö. E z bosz-
—
korz parvenü«
s boszusá-
a k i k r e , l e g a l á b b m a m é g , fölfelé p é l d á u l n e m m á s . m i n t a világ-
történelem egyik legcsodálatosabb csodája: nagy Napoleon. A z ifjú Vilmos
igy nevezi a holt óriást. N e m gondol
jobban kicsinyli ö a nagy
Napoleont, annál
arra, h o g y
minél-
nyomorultabbaknak
t ü n t e t i fel s a j á t ő s e i t , a k i k a » korz parvenü « e l ő t t r e m e g t e k . ugyan, hogy a
horz parveniit«
Igaz
m á r T a i n e a n a l y s i s e is i g e n g o n o s z
és v e s z e d e l m e s lélek g y a n á n t i s m e r t e t t e m e g , d e a z t m é g ö s e m m o n d t a , h o g y ú g y k e l l róla b e s z é l n i , m i n t e g y m u s t r a - k á r t y á j á v a l büszkélkedő
utazó
ágensről,
szeretjük az ambicziózus
egy
fiatal
»vigécz«-röl
szokás.
német császárt,
Nagyon
de k e z d j ü k
már
f é l t e n i . S z é p e n b e s z é l , n é h a jól is b e s z é l , — d e s o k a t beszél. E z a kórság most már a k o m o l y
n é m e t e k e t is m e g s z á l l t a . Ó, b e s z é d e s
Vilmos, g o n d o l d m e g , h o g y e d d i g m i n d e n Vilmos n e v ü m o n a r c h á k k ö z ö t t a » hallgatag Vilmos«
*
volt a
legnagyobb *
*
,1, L o h e n g r i n P a r i s b a n . A f r a n c z i a k ö z ö n s é g s z i n e - j a v a b e n n tapsolt az és
operában, — az
hunezutjai —
opera előtt. bárki
mit
De Lohengrint mond
mint amekkora
—
pedig —
került
és
mégis előadhatták
mégsem akkora
volt az
a chauvinizmus
fütyöltek
operában
Parisban —
nem
az
s ez,
szerencsétlenség,
elvesztése.
ugyanakkor.
színre.. C s o p o r t o s u l á s
butái
szitkozódtak
nemzeti
v o l t E l s z á s z és L o t h r i n g i a
érdekes premiere orntoriuma
alja
csoportosultak,
N á l u n k is
Liszt
volt
se
Erzsébet b e n n se
k ü n n . S z e n t E r z s é b e t ü r e s e n á s i t ó p á h o l y o k n a k m o n d t a el a b ú s legendát: »Nem ettem én ma egyebet, Fekete retket, kenyeret . . .
SZÍNHÁZ. Nemzeti
szinház.
(Az agglegények. Vigjdték öt felvonásban. Irta : Sardou Fordította Ambrus Zoltán. --- Uj betanulással a nemzeti színházban, 1891. szeptember 1 S-án).
Az agglegények a Vadorzók prototypjei. Önök már ismerik a vadorzókat. Fő-passziójuk: a tilosban vadászni, minden filozófia nélkül. A z agglegényeknek is ugyanez a passziója, czakhogy nekik filozófiájuk is van. Szerintük: a férjek nem becsülik meg eléggé a házasélet örömeit, ők ellenben nagyon is megbecsülik; méltó tehát, hogy részök legyen ezekben az örömökben. Mint a Vadorzók, ők is hárman vannak, névszerint: i-ör. Veaucourtois ur. Teljesen dekrepit. Öreg, köszvényes, asztmatikus, csak éppen hálni jár belé a lélek. Mindez nem akadályozza, hogy szörnyen veszedelmesnek ne képzelje magát. A z t hiszi, hogy rövidlátó szemének a pillantása ellenállhatatlan. A z agyveleje minduntalan megtagadja a szolgálatot; soha se tudja, hogy mit akart mondani, Koronkint elájul, szüntelen köhög, de azért azt hiszi, hogy tele van »ifjui hévvel.« Prototípusa egy kissé a Lili-beli nagybácsinak is. Örökké kész minden kicsapongásra, s kész zsákmánya minden könnyű portékának. S minthogy még mindig hajlandó a pénzes táska szerepét játszani, hérosznak tartja magát. Igen komikus. Veaucourtois urnák a mániája az, hogy tánezosnőlcet, énekesnőket és hasonló csillagokat fedez fel. Már 1845-ben ő fedezte fel a Farinellit. A mi darabunkban e g y énekesnőt fedez fel: Ninát, a rákász-leányt, a kit kitaníttat, »bebútoroztat,« s a ki nem késik őt vén majmának nevezni, s a lehető legotrombább módon
megcsalni egy bizonyos Charles úrral: Veaucourtois mindent megtud, de az ő' gyönge fejével nem nehéz elhitetni, hogy tévedett. S marad, ami volt: dupe-je Ninának, és minden könnyű fehérszemélynek. A második agglegény: 2-or. Claviéres ur. Se fiatal, se öreg; se szép, se rut; se szellemes, se ostoba — a mint a darab hősnője jellemzi. Claviéres urnák az ambicziója az, hogy egy kellemes, csöndes viszonykában a házaséletnek a kényelmét találja meg. Azért nem házasodott meg, mert nyugodtan óhajtott élni. A z t a Rebeccát, akit ő nem vett el, elvette Du Bourg ur, s Claviéres erősen aspirál rá, hogy a Du Bourg ur tűzhelyénél meg fogja lelni vágyakozásainak tárgyát: a kényelmes szerelmet. Rebecca, a ki regényes hajlandóságú asszonyság, nerh is idegenkedik tőle, de ama veszedelmek miatt, melyekkel a tilos viszonyok együtt járnak, Claviéres, bár semmire se viszi, örökös futkározásra van Ítélve. Folyton talpon kell lennie; a város egyik végéből a másikba kell rohannia; se nem ehetik, se nem ihatik nyugodtan; kénytelen átvaezogni a csikorgó hideg reggeleket egy-egy szerencsétlen rendezvous-ért, s elszaladgálni egész napokat egy-egy eltévedt levélért. Egész élete folytonos hajsza, ijedezés és zaklatottság. Claviéres ur- maga nem komikus, de annál kómikusabb a szituácziója. . A harmadik agglegény már más fából van faragva. 3-or Mortemer ur egy cseppet semm komikus alak. De a szituácziója se az. Ötven éves, nagyon szeretetreméltó, tetőtől talpig világfi és szellemes, mint egy franczia vígjáték hőse. ExDon Jüan, a kinek azonban még megvannak a méregfogai. Szkeptikus és merész; nem hisz a jóban, nem érez bűnbánatot, s mindig kész ujabb és ujabb gonoszságokra. Az Agglegények-ben van egy dráma is. S ennek a drámának Mortemer ur a hőse. Mortemer ur kissé unatkozik a falusi jószágán, mert ő hölgyek nélkül mindig unatkozik. H o g y egy kis szórakozást szerezzen magának, nagyvilágias kéregetés ürügye alatt," befurakodik szomszédjának, Chavenay urnák a házába. Először Clémence-ra, Chavenay urnák a feleségére, veti ki a hálóját. A z asszonyka még nem régen van férjnél; el van kényeztetve, kezdi a boldogságot kissé egyhangúnak találni, s nincsen megelégedve a férjével, a ki mindig egyformán figyelmes és gyöngéd, de immár nagyon prózai. Clémence regényesebbnek, viharosabbnak szeretné az életét; unja a szélcsendet; az a baja, hogy nincsen semmi baja. Mortemer pompásan előkészitettnek találja a talajt. N a g y róka ez, a ki ötven esztendeje teljes tudatában, igen óvatosan és furfangosan fog hozzá a veszedelmes játékhoz. Clémence érdeklődik is Mortemer iránt, de Chavenay (prototypusa a Váljunk el Des Prunelles-jének) észre veszi a dolgot és védekezik. Felhasználja, hogy Clémence még mindig szereti őt s mindenféle rejtélyeskedéssel lefoglalja magának a felesége érdeklődését, ugy, hogy Mortemer kudarezot vall. De az emeritált Don Jüan nagyravágyása határtalan; egy-egy kis balsiker nem hogy elcsüggesztené, még nagyobb vállalkozásokra sarkallja. Időközben szemet vetett Antoinette-re, Chavenay-nek a húgára, s az érintetlennek a v á g y a eltereli érdeklődését a szép asszonytól. A h , a hó, melyet emberi láb még nem tapodott! A vén bűnös erre a gondolatra forrni érzi a vért ereiben, s fölteszi magában, hogy a tisztaságnak ez a hajléka az övé. lesz, már csak azért is, hogy boszut álljon Nantya uron, Antoinette-nek a vőlegényén, a ki Mortemert eddig se nézte jó szemmel a házban. Mortemer (rendkívül ügyesen) a lakásába csalja a semmit se gyanító Antoinette-et, s következik az a jelenet, melyet önök az II ne faut jtirer de rien-bői jól ismernek.
613. A z Antoinette gyanútalan bizalma és szemmel látható tökéletes ártatlansága lefegyverezi és megindítja Mortemert, a ki eddig nem hitt semmiféle tisztaságban. S a javíthatatlan vén bűnös nemcsak, hogy elérzékenyül; de valóságos lelkimetamorfózison megy keresztül, ugy, hogy ő maga az, a ki Antoinette-et a hazatérésre figyelmezteti, s mikor Antoinette bámulva tekint reá, formálisan kitusz'kolja a lakásából. Igy is kissé elkésett vele, mert Nantya fölismeri Antoinette-et, betör Mortemerhez, a kit már egyedül talál, s fölháborodásában fegyverre szólítja a leány-csábitót. íme a bonyodalom. Nantya ur tudniillik nem más, mint Mortemernek a tulajdon édes fia. Mortemer, annak idején boldogtalanná tett egy férjes asszonyt, a ki őt halálosan szerette. A férj megtudta a dolgot, elvált a feleségétől, s a csábító a kritikus órában elhagyta az asszonyt, a nélkül, hogy tudta volna, milyen állapotban h a g y j a el. A csalódott asszony szépen fölnevelte a fiát, s ez a fiu, nem akarva azt a nevet viselni, mely jog szerint ugyan megillette volna, de valósággal nem lehetett az övé, anyjának egyik jószágától kölcsönzött magának nevet. í g y történt, hogy apa és fiu találkoztak és ellenségesen tekintgettek egymásra, a nélkül, hogy sejtették volna, minő viszony fűzi őket egymáshoz. Mortemer csak akkor tudja meg, hogy Nantya az ő fia, mikor már a párbajra kellene indulnia. Nantya egy levelének a pecsétje deriti fel a dolgot. Természetesen, Mortemer vonakodik megverekedni, de a helyett, hogy azt mondaná Nantyának: »Uram, mi eddig még nem igen szimpatizáltunk, de azért ne tessék az életemre törni, mert nélkülem ön nem volna a világon,« a helyett tehát, hogy fölfedezné magát megtagad, minden felvilágosítást. Tart tőle, hogy fia, aki őt eddig is gyűlölte, szinte megvetette, még inkább megundorodnék tőle, ha megtudná, hogyan viselkedett ő azzal a nővel szemben, a kinek Nantya az emlékét is imádja. Tart tőle, hogy fia nem hisz neki, ha kijelenti, hogy Antoinette-től ugy búcsúzott el, mintha leánya lett volna, egyszóval nem meri megvallani Nantyának, miért vonakodik megverekedni. .— Nantya, a ki gyávaságra magyarázza Mortemernek a vonakodását, a kezét is fölemeli rá, hogy kényszerítse a párbajra: Mortemer teljesen meg van törve, elvisel minden sértést, de nem verekszik és nem ad fölvilágositást. íme a bűnhődés, mely »akkor jő, mikor már a bánat is megérkezett.« A kifejlés előre látható. Antoinette-nek' egy pár szava elég, hogy Nantya is meggyőződjék a kis lány ártatlanságáról; házasságuknak semmi akadálya többé, s Nantyának nincs többé oka haragudnia. Mortemert ez arra bátorítja, hogy kikönyörögje magának azt a helyet, mely őt gyermekei szivében megilleti. A mély bánat töredelmes hangján mondja el Nantyának (a ki eleinte azt hiszi, hogy Antoinette-ről van szó) mily kétségbeesetten vágyakozik rá, hogy fölfedezhesse magát gyermeke előtt, s mennyire tart tőle, hogy gyermeke nem bocsátja meg, amit az anyának vétett. E mély bánat fájdalmas hangjai annyira megindítják Nantyát, hogy Mortemer végre meg meri mondami a valót, a mit Nantya már félig kitalált. Természetesen megbocsát anyjáért is, hisz haldokló anyjának az volt az utolsó kívánsága, hogy felejtsen el és bocsásson meg mindent. A megtérő bűnös tehát, a tékozló apa. »végre családi körben ebédelhet.« Ennek a drámának bizonyára sok a gyöngéje. A föltalálás-ok ősi invencziója a mai világban már maga is képes disgusztálni az elkényeztetett s ujabb drámai eszközökhöz szoktatott nézőt. Azon kivül, bármily raffináltan okadatolja is Szardou, hogy Mortemer nem fedezi fel magát Nantya előtt, a bonyodalom kissé mesterkélt
és el van nyújtva, a larmoyánt jelenetek tehát meglehetősen próbára teszik a néző türelmét. (Noha oly fényesen vannak megírva, hogy a türelem nem vész egészen kárba). A »vér szavá«-nak se igen hiszünk többé, s kissé túlságosnak találjuk a Mortemer hirtelen való nagyapai szeretetét. De nem hiszünk mindenek felett abban, hogy a vén rókák egy-egy szűzi pillantás súlya alatt egyszerre szelíden bégető és kékszalagos, kedves bárányokká változhatnak át, s a Mortemer és Antoinette nagy jelenetét csak némi meglepetés árán élvezhetjük, de tagadhatatlan, hogy ebben a drámában is temérdek érdekes dolog van, s. meg kell adni, hogy nem fordul elő benne még a legcsekélyebb apróság sem, a mely ne volna bámulatosan praeparálva. A »piéce bien faite«-nek (a miben Sarceynek olyan nagy kedve telik, és méltán) ez a dráma egyik legbrillánsabb példánya. Maga a vígjáték pedig, melybe ez a drámai rész csodálatos művészettel van beékelve, igazán elsőrangú kompoziczió. Az agglegények a remekül rajzolt vígjátéki figuráknak, a finom komikai helyzeteknek, és az elmés ötleteknek valóságos kincsesháza. Azért csak örülhetünk rajta, hogy ezt a meglehetősen elfelejtett darabot a nemzeti szinház igazgatósága előkereste a könyvtárból, s újra előadatta. A z előadás lelke Nádat volt, a ki Mortemer szerepében legfényesebb alakításai egyikét mutatta be, s épp oly megindítóan érzékitette a Mortemer fájdalmát és megbánását, mint a mily finoman, élezetten adta elő a szellemes tirade-okat. Ez az előkelő alakítás oly nagy hatást tett, hogy a kitűnő művészt a negyedik felvonás után v a g y nyolczszor hívták a lámpák elé. Igen jó volt Vízvári is, mint Veaucourtois. A kisebb szerepeket: Csillag Teréz (Antoinette), Hegyesi Mari (Clémence), Lánczy Ilka (Rebecca), Bercsényi (Claviéres). és Mihály fi (Nantya) játszották, korrktül és sikerrel, megérdemelt tapsok között. A. M u r a y K á r o l y k é t v í g j á t é k a : a Huszárszerelem
dás a b é c s i e k
figyelmét
is m a g u k r a v o n t á k .
és
Virdgfaka-
A bécsi
népszínház
i g a z g a t ó j a l e f o r d í t t a t t a m i n d a k e t t ő t és ó k t . h a v á b a n f o g j a adni. Illés mester. A népszínház legközelebbi újdonsága az
Illés
mester c z i m ü 3 f e l v o n á s o s n é p s z í n m ű lesz, m e l y n e k első e l ő a d á s a s z e p t . 23-ikára, a j ö v ő s z e r d á r a v a n k i t ű z v e . A d a r a b o t Ernesztin,
egy
görnörmegyei
népszínházban
pár
A
leánya
hódost
Blahdné,
biró
év
előtt
uri
család
leánya
már
adtak
elő
czinien.
A z uj
K.-Kopácsy Juliska, Szirmai
Théodule
Ribot.
A francia
egy
népszínmű
és Vidor
népszínművet főbb
kezében
festészetnek
Madarász
irta, a kitől a szerepei
vannak.
nagy
vesztesége
v a n , T h é o d u l e R i b o t m e g h a l t . C s a k h a t v a n n y o l e z é v e t élt. M e r t tehetsége nagyon későn izmosodott már,
ritkuló
konyhára,
"Irgalmas hogy
hajjal,
mikor
meg;
művészete
embernyi ember
annyit
mint egy ötödrangu hentes-üzlet.
szamaritánus'-a,
nagy mesterek
Daubignynek,
kivel
»Krisztus
müvei együtt
az
kezdett
> Szent
Írástudók
volt
hozni a
Sebestyén«-je, méltók,
közte
mellé függesszék. Kebelbarátja volt éheztek
a
régi
jó
időkben,
mikor
Miilet, a 800,000 f r a n k o s » A n g e l u s « f e s t ő j e , s z á r a z k e n y é r r e l zseb é b e n l e s t e el a z a l k o n y a t s z í n e i t P á r i s h a t á r á b a n . M i k o r pénzhez k e z d e t t jutni, a halálos nála, —
betegség
amint ez már a lángelméknél
Apage!
csirái
is
szokásos.
A malinesi katholikus kongresszus,
mint
é v b e n , a z i d é n is t ö b b r e n d b e l i h a t á r o z a t i j a v a s l a t o t az
irodalomra
szerint
»arra
test ábrázolása
és kell
művészetre törekedni,
föltétlenül
irni erre a m u l a t s á g o s —
azután
jelentkeztek
vonatkozólag.
Egyik
hogy a művészetben
kiküszöbölendő.*
minden
f o g a d o t t el határozat a
S o k andót
mezítelen lehetne
endöre.
—
Mi n e m k e l l e h e z ? k é r d e z n é i d ő s b C l a q u e h u t e s ?
—
E h e z n e m kell k o m m e n t á r , felelné az ifjabb.
61,4 m e l y e t L i s z t F e r e n c z is m a g á é v á t e t t ,
ZENE.
színházba
É s ez soká
(Liszt Ferencz oratoriuma. Először adták az operaház megnyitó estéjón.)
tart
esztendőben
kétszer-háromszor
zöld
és
ugy
mesterkéltek.
oldalán L i s z t F e r c n c z emlékét őrzi.
első kép,
egyetlen
nyilvánítása
a
kegyeletnek,
egyszersmind a keddi kétes
galy
melylyel
volt
a
eddig
legelőkelőbb
túlságos
számba
keveset
ment,
mond.
pedig
előjáték,
túlságos
melyben a
zeneileg,
mint
drámailag,
nagyon keveset
Hasonló
melyben
a
a
karok
hosszadalmassággal rózsacsoda
esik
nyújt.
érthetetlenek,
vonszolta magát
meg,
a
koldusok
mely a végtelen zenei tirádák u t á n valóságos pihenő oázis s z á m b a ment. H o g y a keresztes hadjáratba induló gróf a színpadon
egészen
vájjon e kegyeletnek
zést akart-e adni az intendáns, vetésével esetben
akarta-e nagyobb
az
h a l l g a t o t t és i t é l t Nincs dánst
első
csalódás -
vagy
este
kegyelet
monumentálisabb
kifeje-
hogyan kihúzhassa
épen e kegyeletnek
latba-
szüksége volt Alszeghinek vagy kétszáz
utóbbi
lóra.
sikerét
alig
biztosítani.
érhette,
mert
Az
a közönség
nélkül.
szándékunkban
az
újdonság
magyar zeneszerző magyartárgyu
müvét, melynek —
De olyan
időt, melyre a zenekarnak szüksége
ügyesen
insczeniálta
s t a t i s z t á r a és e g y
ezekkel a
valavolt, tuczat
föl- és e l v o n u l ó
keresztes hadat, h o g y lehetetlen ezt dicsérettel föl n e m
emliteni.
Jórészt ennek tulajdonitható,
közönség
annyira
bármilyen
ú j d o n s á g k é n t kell a d n i ,
holott idegen
már
rég
—
lekerült a repertoireról.
S ez a furcsa v i s z o n y az ú j d o n s á g k ö z t
hogy
ismételten
után a
( H e r m á n g r ó f ) és R Ő t t e r G i z e l l á t ( E r z s é b e t ) . L i s z t z e n é j é b ő l c s a k
egy
fölmelegedett ,
hogy e fölvonás
az inten-
a barátok négyes kara válik ki
a márkája megadja a maga értékét, nálunk országokban
az
hogy
félsikereért
t e n n i felelőssé. M e r t e l v é g r e is f u r c s a d o l o g a z ,
legyen belső becse —
jött,
az
karáig,
m a g y a r zeneintézet a legnagyobb m a g y a r zenésznek adózik. Nem világos:
nem
fogadtatásnak.
ennek
Az
A magánrészletek dagályos reczitacziók,
g a l y l y a l s z o k t a f ö l d i s z i t e n i a z t a k ö s z o b r o t , m e l y a f ö b e j á r ó balE z a zöld
oratorium
g y e r m e k Erzsébetet á t a d j á k a W a r t b u r g grófjának, operai szempontból
A z operaház minden
kulcsa
A b e v e z e t é s itt o u v e r t u r e
Szent Erzsébet legendája.
hogy az
való.
kitapsolta
hatásosan.
Drámailag legmozgalmasabb a harmadik kép, özvegy anyagrófnö pette elűzi
Takácsot
(Hilgermann
Erzsébetet a várból.
Laura)
rettenetes
A kétségbeesés
és
melyben vihar
az
köze-
gyűlölet
itt
és k ö z t ü n k a z i d ő f o l y á s á v a l e s a k m i n d f u r c s á b b á v á l n é k ; m i é r t
a m a g a e m b e r s é g e s h a n g j á n s z ó l a l m e g , és h a t o t t v o l n a e z a k é p
is m i n é l e l é b b a d j á k , a n n á l jobb.
a z a z t b e f e j e z ő v á r é g é s n é l k ü l is. A z Erzsébet halála
Más kérdés az,
hogy
kellett-e
e g y á l t a l á n a d n i és h a a d j á k , ki k e l l e t t - e s z o l g á l t a t n i e g y m e g n y i t ó előadás
bizonytalan
minőségű
publikumának ? —
Az
muzsikális közönség, mely ennek az oratóriumnak rejtett szépségeit h u n y t szemekkel,
sötét színpaddal
ki t u d t a
jár
volna
érezni,
még
nem
operába.
a fejlett
meglehetősen szemben
Az a
is
közönség
m o t í v u m o k a t túlságosan
k e z ő i n t e r l u d i u m disze.
csak
hogy
figyelt
az előadás f ő részére, a zenére, de
cziókon, a káprázatosan gazdag csoportokon solt, v a l ó s z i n í i b b ,
hogy Alszeghi rendező
kozott, nem volt egészen bizonyos,
ugy,
szinpadi
zenéje
cselekmé-
legendája.
T é n y l e g az egész estén keresztül formális riválizálás a z e n e k a r és a s z í n p a d k ö z ö t t s e b b e n a v e t é l k e d é s b e n a s z í n p a d k e r ü l t felül. A
Hiába
amikor az operaházba m e g y ,
hallani,
diszpoziczió-
b a n , h o g y o t t o p e r á t lát.
Első
sorban az
érdekli, mi
színpadon,
mit
énekelnek
a
másodsorban, A
zene
ilyenkor csak a kép
történik
színpadon figyel
a
és
a
a
szinpadi
akczió
kiszinesitésére,
szab
a han-
m e g s bár az operai
műnek épen a zene adja m e g a z értékét, siker tekintetében annál t ö b b e t ér el, m e n n é l drámai tartalmához
észrevétlenebből tud a szöveghez,
szemben
milyen
fogadtatásra
m á l h a t o t t i g é n y t e g y par e x c e l l e n c e z e n e i m i v o l t á r a oratorium, különösen amikor annak mint
zeneszerző
rejlő
hatás
a darab
simulni.
Ily p r a e d i s p o z i c z i ó v a l
egyébbel
monumentális
sem
for-
támaszkodó
szerzője Liszt Ferencz, a ki
remekel,
csak a
kidomboritásával ? —
hangszerekben Ez
a
zenemű
valóságos m u z e u m a a zenei virtuozitás összes fogásainak, a hang o k b a n rejlő való száraz
festöképessegnek
érvényesülésére.
valóságos
káprázatos
De a z é n e k e s n e k c s a k
r c c z i t a t i v á k a t ád,
mértéktelen
sok
mértékben
végtelenül
időt
hosszú,
p a z a r o l a hold-
v i l á g v a g y a v i h a r f e s t é s é r e , h o l o t t a s z í n p a d o n m e g v a n a holdvilág és a z e l s ő v i l l a n á s a h á t t é r b e n tet, mint az
a
valóban
mesteri
s a
világosabbá sablontól
teszi a helyzemesszire
eltérő
zenei m e s t e r m ü , m e l y e g y n e g y e d ó r á n k e r e s z t ü l f o g l a l k o z i k
ezzel
a témával. A szinpad, ahelyett, t e t b e n pótolja
h o g y illusztrálná
azt, s ez a d ö n t ő
érv
a zenét,
amellett
a
rekapitulálja itt
lehetett
koronája
oly
az egész
műnek.
Fö
momen-
mesterileg,
oly
e r ő t e l j e s e n és v e r v v e l ,
magának
az
oratóriumnak
először
hatását
tapasztalni.
Rotter
Gizella
h e l y ü k e t Hilgermann
mellett
Laura,
jól,
bár
Takács,
nem
Szendrői
sikerrel
állták
és Veres is.
meg Apró
szerepeik voltak, de elkövettek mindent, a m i t lehetett, a szinpad élénkítésére.
—lf.
IRODALOM.
sok
nézet
Falusi
levelek. * Bükkös,
csak
hangszerek
g u l a t i n t e n z i v e b b é t é t e l é r e s z o l g á l , n e k i bele k e l l i l l e s z k e d n i a b b a a keretbe, melyet
mely
hogy a
a publikum,
ugy megy oda, olyan
utolsó sorban s csak a feltűnőbb helyeknél
segítségére,
képességeit,
állandóan
hirdette a szinházi
czédula, h o g y m a este o r a t o r i u m o t fogunk
fizikai
folyt
k e d d e s t i p u b l i k u m p e d i g m i n d e n této-
v á z á s n é l k ü l a z e r ö s e b b p á r t j á r a állt.
versenyére.
tap-
el s h a u n a t -
Liszt Ferencz
volt-e az oka, v a g y pedig szent E r z s é b e t n e k nyekben szegény
h o g y ha
ragadta
vájjon
mindkét
a szép dekorá-
képben
k ö z ö n s é g h a t s z o r o s k i t a p s o l á s s a l a k a r t a k á r p ó t o l n i . A z erre k ö v e t tumait
félfüllel
g y a k r a n variáló zene
annyira próbára tette Rotter Gizella
pedig ( t e r m é s z e t e s e n c s a k a g r o s - j á r ó l b e s z é l ü n k ) , m e l y o t t v o l t , s z e m é v e l és t e l j e s l é l e k k e l a s z í n p a d o n c s ü g g ö t t ,
czimü
a m e g n y í l ó m e n n y a z ö a n g y a l a i v a l s i e t e t t a t e r j e n g ő s s a z alap-
1891. szepl. hava.
Tekintetes szerkesztő uram! Hát bizony, én csak olyan együgyű falusi ur vagyok, akit az elmés pesti újságírók »apró dzsentridnek, "» Mokány Berczi«-n'ek, vagy — ha véletlenül rosz a kedvük — »parlagi rüpők«-nek szoktak csúfolni. Szó, ami szó, — nem is vagyok én tudós. Mindazonáltal elvégeztem a nyolez gymnasiumot Sárospatakon, sőt a jusst is ugyanott. Azután pedig hazajöttem Bükkösre és beültem a magam kis jussába. Háromszáznyolczvanöt hold az egész, meg egy szőlőhely, melyből már éhen veszett ki a filloxéra is, mert ott többé nincs mit ennie. Tornáczos házam mögött hétszilvafás kert van A kertben egy ősi méhes. A z ősi méhesben egy ősi diván, • meg egy ősi könyvesszekrény. A z ősi könyvesszekrényben sort áll vagy ötven kötet régi könyv, melyeknek én, csupa unalomból, sokat forgatom sárgult leveleit. Eldicsekszem ezzel, nehogy azt higyje rólam, hogy én teljesen írástudatlan » dzsentri« ember vagyok, akinek lovon, kutyán, puskán, cselédasszonyon tul semmire sincs gondja a világon. Mi tagadás, — szeretem biz én a lovat, legkivált a magam hátasát: a »Kesely*-t; szeretem
tekin-
mellett,
* Jób fordította Dr.
Perls Ármin.
Szeged,
1891.
615. a kutyát is, különösen a magam vizsláját: a »Corá«-t (ezt a nevet Cooper »Utolsó mohikán* czimü románjából vettem), és szeretem a puskát is, ha jól hord, de még a cselédasszonyt is, ha szép és rendesen mosakodik. Hanem azért megkivánom én néha a betűt. Olyannyira megkivánom, hogy a i>Hét« czimü újságot még járatom is. Mikor elolvastam, átküldőm a helybéli zsidó-rabbinusnak, aki fiatal tudós magyar ember, — Budapesten végezte a szemináriumot. Doktor Rózsahegyi Márk — igy hivják a fiatal zsidópapot — viszontszivességül uj, frissen megjelent könyveket küld nekem cserébe. I g y jutottam én ahhoz a munkához is, mely nekem annyira imponált, hogy- elhatároztam: ismét tintába mártani pataki önképzőkörösködésem óta pihenő rozsdás tollamat s kisérletképen a tekintetes szerkesztő úrhoz néhány sort intézni arról a munkáról, melylyel ugyan a pesti irodalom nem igen törődik, de a mely rám — magam se tudom milyen, de nem közönséges hatást tett. Tetszik tudni, én kissé bibliás ember vagyok, mint minden egykori pataki diák. Károli Gáspárt körülbelül könyv nélkül tudom, különösen az ó-testámentomi részt. Nagyon fellobbant tehát az érdeklődésem, mikor a zsidópapom küldte könyvek között találok egyet, mely a bibliai »Jób« történetét tartalmazza, jámbusos magyar versekben. Forditotta Perls Ármin. Megjelent Szegeden. Nevezetes egy munka ez. El ne tessék szó nélkül szalasztani. Micsoda magyar nyelven van irva! Olyan magyaros magyar nyelven, mely már annyira magyaros magyar nyelv, hogy a legmagyarosabb magyar nyelvű magyar sem érti meg. Még én sem értem meg, pedig én Patakon egyebet sem tanultam meg csak magyarul, — : ahogyan különben már azelőtt is tudtam. Másként persze még most sem tudok. Elolvasván azonban keserves históriáját, be kellett látnom, hogy Perls Armiu úrhoz képest még én is sült német, v a g y legalább is elgermanizált, nemzeti géniusz hiján szűkölködő, gyászmagyarka vagyok. Kérem csak, milyen zamatosak ezek a sorok: »Nap átkozói káromolják A Livjatánt kik felriasztni készek. Sötélljenek szürkületének csillagi, Reméljen fényt, — áe nincs S ne lássa virraáat pillájait.«
„Pillájaim" már nagyobbat ezt olvasám:
akkorát nyiltak a csodálkozástól, hogy akkor sem nyilhattak, mikor továbbat
»Miért nem haltam méhtől fogva el, ölből jövet miért ki nem mulék ? Téráek miért előztenek meg S emlők minek, hogy szophatám ? Most hisz feküdve megpihennék, Aludnám — nyugtom volna úgy.«
Magamnak is nyugtom lett volna, ha erre elalszom vala, de. bámuló megdöbbenésem sokkal nagyobb volt, semhogy »ne néztem volna én, szemekkel éber, mit mond tovább a y>Jób* forditó héber ?« » Gyökérverő dőrét láttam magam, Megátkozám legoltan hajiokát, Segélytől távol estek gyermeki Tiprattak a kapába s nincs kimentő. Mivelhogy éhezőnek ette aratalját Kiszedte azt tüskék megöl is Lihegve szomjazókra, birtokukra.*
Tyű, terringettét, de szép ez 1 Ilyet még nem pipáltam. A b b a meg már szinte beleizzadtam, mikor Jób a következő ritmusos kérdésekkel támadott rám a további szövegben: » Ordit-e vadszamár
gyepün ?«
Ha én olyan igazi tősgyökeres magyar volnék, hogy tudnám, mi az a »szüleség«, — megmondhatnám, vájjon bődül-e amellett a marha. De én csak eleséget, meg feleséget ismerek, — no meg hülyeséget. Marha ezek' közül leginkább az első mellett bődül. »Van-é az atracél-enyegben
vCsömbporkolábot
marha
szülesége mellett ?«
húsom
ölte«
és a másik két sor i g y : vElkenyerül váttoztiban zsigerje S epék bele kígyója van zomokban.«
Még ezenkívül egész sor érdekes dolgot tudtam meg a zamatos magyarságú Perls Ármintól, I g y például, hogy »a föld szegényi egybe bujdokolnak, miként siványba vadszamár.« Azt, hogy akik »jókedvbe végzik napjaik — percenetbe rogynak alvilágba« csak sajtóhibának vélem. »Percenetbe* helyett »percentben « (»°/0-ban«) olvasandó. Valószínűleg azt akarja mondani a tudós forditó a régi palestinai v a g y fönicziai nagy urakról, hogy közülök bizonyos százalék a pokolba megy. H o g y menynyi százalék, az azért nincs kitéve, mert az minden időkben a törvényes és a bankkamatlábtól függ. Jób különben óhajtja; hogy »bárcsak a hajdan hójain lehetne.« Ez a kivánsága azért nem teljesülhet, mert nincs az egesz világmindenségben senki — őt magát és még Perls Ármint sem véve ki, — aki tudná, mik a »hajdan hójair. és merre vannak. Végül még csak annyit, h o g y az ó-testamentomi gimekről meg vagyon irva Perls Árminnál, hogy: uGornyadnak ők, vehemzik borjaik, Szülöfájdalmikat bocsáztaták.«
És vájjon ennyi csodálatos és borzasztó dolog után mi történik? »Ezután éle még Jób száznegyven esztendőt és látá gyermekeit és gyermekeinek gyermekeit, négy nemzedéket és meghala Jób öregen s eltelve napokkal.« Jób tehát már nyugodjék békében, a kitűnő műfordító pedig érjen annyi esztendőt, ahányat fordításának hőse ért — de kímélje meg legalább a többi prófétákat, Jónást, Zakariást, Habakukotl Isten áldja meg tekintetes szerkesztő uram 1 Leteszem a tollat, mert a Gyurka kocsisom eléállt a szürkékkel. Kivisz a határba vadászni. Igaz, — ez a Gyurka kocsis is szép nyelvezetű ember, — de csak vasárnap. Hétköznapon ő is csak azt mondja, mint a többi halandó, hogy »csók«, meg, hogy »szőke«; — de vasárnap, ha már tisztát váltott, művelten és finoman »csolk«-ot és »szölké«-1 ejt. Ez amolyan falusi Perls Ármin. Ajánlom magamat grácziájába tekintetes szerkesztő uram. Ha megengedi, máskor is bekopogtatok egy-egy szerény, buta, de becsületes falusi levéllel.* Alázatos szolgája: Tallózó Gerzson, biikkösi kisnemes.
A vadszamárról nem szólhatok, de, hogy a szelid szamár gyepűn is megcselekszi azt néha, annyi bizonyos. »Bődül-e
iz ?«
No, ezt már igazán nem tudom. Ezt már a tud. akadémia harmadik osztálya pályázati kérdésül is kitűzhetné. A kémikusok úgyis rég / nem kaptak aranyakat N a g y ember az a Perls Ármin ur, tessék elhinni! A nyelvtörténeti szótárt pótfüzetekkel kell megtoldani, hogy fölvehesse az ő magyar szókincsét is. i>Bajhókat én imigy öröklék« — mondja például Jób. Milyen érdekes lenne, ha kiderülne, hogy mi a manók is azok a »bajhók«. Később meg arról is beszél, hogy »porcsömböléket ölte húsa«, meg, hogy »elváltozik zsigeriben kenyérje, zomokkigyók epéje van belében.« Ez mind igen szép s az a jó benne, hogy az értelem minden megzavarása nélkül el lehet cserélgetni is e szavakat, például ígyen:
* Csak mentül gyakrabban !
Szeri.
616 Petőfi társaság. Igen kedvesek voltak azok a szalmakalapos tarkaruhás fiatal hölgyek, a kik mint mindig, most is az utolsó zugát is betöltöttek az akadémia fölolvasó termének. Üresek, mint mindig, voltak a társulati tagoknak föntartott padok. A Petőfi-társaság (nem tudni jóizlésböl, vagy rosz szokásból ?) a saját ülésein is csak képviselteti magát. A képviseletet elvállalják a mindig ott levő Komócsy József és Szana T a m á s , s továbbá a sohasem hiányzó fölolvasók. Az első természetesen Palágyi Menyhért. Ez a derék fiatal eszthetikus és filozófus majdnem annyit olvas föl, mint a mennyit ir. Ir pedig mindig valami mély értelmű dologról, mely a finom szalmakalapok alatt rejlő fejecskéket mélységesen érdekli. Ez alkalommal »Tünemények« czim alatt egy szubtilis filozófiai problémával foglalkozott a saját módja szerint, melyben epigrammai rövidséggel szamarazta össze Kantot, és az utána következő filozófusokat. Hiszen az nem baj, hogy Palágyi Menyhért okosabb ember Kantnál, csak az volt a baj, hogy nem mulatságosabb. Ha Palágyi dominálja a Petőfi-társaság műsorát, igazán nem lehet tudni, hogy a társaság létezik-e a publikum kedveért, vagy a szép hölgyek a Petőfitársaság számára születnek-e ? Pedig hát ir Palágyi néha szép dolgokat is, s ha fölolvasta volna az ő »Magánv« czimü czikkét, mely tavaly a Budapesti Hírlapban jelent meg, a hallgatóság nemcsak hogy nem unatkozott volna, de meg is értette volna azt, amit az ő uj filozófiájáról mond. — De hát ott volt Endrödi Sándor egy csomó Baumbach verssel, köztük a »Kőbarát«-tal és jsmét akczióképessé tette a hölgyek figyelóképességét. Ez különösen Bodon Józsefnek vált előnyére, kinek >Arany lakodalom* czimü elbeszélését Margittay Dezső az ő szokott ügyességével olvasta föl. Kállay Mártha. A mult héten ragadta el a halál azt a nagyműveltségű szép hölgyet, Kállay Béni miniszter tizenhét éves leányát. Finom, poétikus lélek volt, szemefénye az édes atyjának s annak az előkelő körnek, melyben élt. Kiváló mértékben foglalkozott irodalommal, művészettel, nemcsak olvasva és élvezve, hanem itt-ott maga is tollat fogott és az ö fiatal lelke üde báját öntötte apró czikkeibe, melyek az előkelő körökben méltó feltűnést keltettek. Ezekből az elmebeli szüleményeiből való az a kedves apróság is, melyet olvasóinknak mai számunkban bemutatunk. Legyen ez is egyik tanújele az általános részvétnek, melylyel országszerte a fiatal hölgy halála hirét fogadták. Az emberbarát czim alatt uj társadalmi hetilap jelent meg Singer Mihály szerkesztése alatt, aki Hirsch Mór báró magyarországi megbízottjának : Bischitz Johanna úrnőnek titkári tennivalóit végzi. A lap a magyarországi jótékonysági egyesületek lapja s egészen a filantrópia ügyét szolgálja. Első számában a szerkesztőn kivül a következő Íróktól vannak czikkek: Gerö Károly, Palágyi Lajos, Vészi József, Faragó Gyula. ,,Reporter-impresario." Ez az ur a párisi Jules Huret, aki törzsatyja lesz egy nemsokára keletkező fajnak, a reporterimpresarioknak, kik maguk nem rendelkezvén elég észszel megítélni u szellemi élet egy-egy ágának mai képét, nagy élelmességgel arra vállalkoznak, hogy másokat beszéltetnek maguk helyett, s ez interviewok eredményét könyvben kiadják. Jules lluret munkájának czime: Enquéte sur l'évolution littéraire. Meg kell adni, hogy érdekes könyv. 64 autor (köztük Renan, Zola, Goncourt, Coppée, Leconte de Lisle, Anatole Francé) közli benne nézeteit az irodalom jelen helyzetéről s jövő kilátásairól, mellékesen földicsérve, lerántva egymást, irigységet, gyűlöletet, [hálátlanságot, tudatlanságot, arroganciát, türelmetlenséget, ostobaságot vetvén egymás szemére. Mert természetesen mindenki a maga álláspontját tartja helyesnek. Abban az egyben megegyeznek, hogy mindegyik halálát jósolja a naturalizmusnak. Petri Mórtól, a »Hunyad« szerkesztőjétől, kitol néhány csinos verset ismerünk, legközelebb egy kötet költemény fog megjelenni. Patay Sándor szintén készül kiadni költeményeit.
KÉPTALÁNY.
HETI
POSTA.
Magda. A versek közlése szóba sem jöhet, mert azok — ne vegye zokon — kissé gyöngék, de prózájában van egy-két ügyes fordulat, a melyek kedvéért szívesen alávetjük magunkat a simítás fáradságának. Legjobban érdekelt bennünket azonban a kisérő levél. A ki olyan szép leveleket tud írni, annak meg lehet bocsátani a verseit. Budapest. »Ha volnék gazdag ember ...« A »ha« és »akkor« kötőszókkal construalt poézis kissé divatját multa ; mindazonáltal ha kötete meg fog jelenni, mi nem fogjuk széjjel szenni, egy kötettel több vagy kevesebb, az semmi, a világ azért nem fog tönkre menni! Mezarthim. Nagy szerénység öntől, hogy ilyen obseurus csillag nevét választotta aláírásul, holott az égbolt összes csillagai rendelkezésére állottak. Poémája jelentékeny fogyatkozásai daczára igen distingualt tehetséget árul el. E fogyatkozások nem olyanok, hogy pótolni és javítani ne lehetne. Változtatni kellene az 5, 6 és 7 strófán, hol a vivódás kifejezése kissé mesterkélt és teljesen elüt a költemény egyszerű szonor hangjától. A szavak összerakása fénypontokból, ez az egész tüzjáték-apparatus se nem szép, se nem igaz. Nevezze meg a gyereket a maga nevén. Modern poéta nem allegorizál. Apró-cseprő foltjai is vannak költeményének. Ön idegenkedik, ugy látszik, a xnővérc szótól, mi is. De a jelen esetben csaknem kikerülhetlen. Első olvasásra azt hittük, hogy férfiről szól. A tulajdonnév is inkább férfié. Kifogásainkból is láthatja, hogy költeménye nagy mértékben fölkeltette érdeklődésünket. Megjegyezzük, hogy igy is ki lehetne adni, amint van, de az ismeretlen poéta érdekében kívánatosnak tartjuk, hogy kifogástalan dresseben mutassa be magát. Pálócz. A'. Gizella úrhölgynek. Köszönjük a kapóra jött küldeményt. Legközelebb adjuk az egyiket. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos : K I S S J Ó Z S E F .
Nyers-selyem háncs-ruhákat ruhánkint
10 frt 5o krért és jobb minőségekben szétküld bér- és vámmentesen H E N N E B E R G G. (cs. és kir udvari szállító) Zürichben. — Minták postafordultával. Levelek bérmentesítése 10 krajezár.
A „Fővárosi emberbaráti egylet" mint szövetkezet. Czélja : oly szegényeket is a betegsegélyző egyletek által nyújtani szokott kedvezményekben részesíteni, kik a betegsegélyző egyleteknél szokásos befizetésekre nem képesek azáltal, hogy a lent emiitett, csekély befizetésen kivül minden egyébb pénzbeli hozzájárulás nélkül, csakis 1 liter tejnek a szövetkezettől naponkint való vételre köteleztetnek, a miáltal egyszersmind az is éretik el, hogy egészséges hamisítatlan tejet kapnak a mely a közönséges napiár mellett házhoz lesz szállitva. A kedvezmények a következők : 1. Ingyenes orvosi kezelés és ingyenes gyógyszerek az egész családnak. 2. 4 frt heti betegsegély. 3. Egyelőre 100 frt temetkezési dij. Az 50 éven aluliak fizetnek a beiratkozáskor egyszer s mindenkorra, 2 frtot, mig az 50 éven felüliek 4 forintot. Iroda : kiilső Stáczió-utcza 22/a II. em. hol felvételre jelentkezhetni naponta d. e. 10 —12. d. 11. 2—4 és 7—8 órák közt. Az igazgatóság nevében :
Dr. Donáth József elnök.
Budapest, 1891. Nyomatott az „ A t h e n a e u m " irodalmi és nyomdai r. társulat betűivel.