3. szint
Augusztus
A világ legnagyobb képlopásai Egy 30 millió fontot érő Leonardo da Vincifestményt loptak el egy skót kastélyból. A BBC News ezúttal más híres és hírhedt(1) képlopásokról is beszámol. A Mona Lisá-nak most már külön terme van a párizsi Louvre-ban, de 1911-ben egy olasz munkás, Vincenzo Peruggia ellopta a világ leghíresebb portréját, és ezzel megvalósította minden idők legnagyobb műkincslopását. Az olaszt felbosszantotta(2), hogy milyen sok itáliai műalkotás(3) található a franciáknál, ezért amikor egyedül maradt a teremben, fogta a Mona Lisá-t, leakasztotta(4) a falról, és kabátja alá rejtve kisétált vele. Bár a kép két évig nem került vissza, a látogatók mégis hosszú sorokban álltak a Louvre-ban, hogy megnézhessék a falon a helyét. Goyának a londoni National Galleryban őrzött(5), Wellington hercegről festett portréja is bekerült a hírekbe: egy munkanélküli sofőr, Kempton Bunton 1961ben egy nyitott ablakon át bemászott a múzeumba, és ellopta. A legtöbbször kirabolt ingatlan a művészettörténetben valószínűleg az írországi Russborough House. 1975 és 2002 között négyszer törtek be ide, és 45 képet vittek összesen el. Az idén Manchesterben, a Whitworth Art Galleryből ellopott három képet - Van Gogh, Picasso és Gauguin műveit - a következő nap kissé(6) sérült állapotban egy Szita Szilvia - 2003
nyilvános vécében találták meg. A képekhez mellékelt(7) megjegyzés szerint az elkövetők(8) a galériák rossz közbiztonságára akarták felhívni a figyelmet(9).
Fotó: A párizsi Louvre. 1911-ben innét vitték el a Mona Lisát.
2003. augusztus 30.
Szómagyarázat (1) hirhedt: rossz hírű (2) felbosszantotta: felmérgesítette, idegesítette (3) műalkotás: mű, műkincs (4) leakasztotta: levette (5) őrzött: (itt) található (6) kissé: egy kicsit (7) mellékelt: (itt) írt (8) elkövetők: tettesek, (itt) rablók, tolvajok (9) felhívni a figyelmet: figyelmeztetni
Forrás: www.delmagyar.hu
1
3. szint
Augusztus
Feladatok Ebben a hónapban a feladatokban többször találkozni fog ugyanazzal a mondattal. Próbálja memorizálni, mert szüksége lesz rá! A mondat a következő: Az olaszt felbosszantotta, hogy milyen sok itáliai műalkotás található a franciáknál, ezért amikor egyedül maradt a teremben, fogta a Mona Lisá-t, leakasztotta a falról, és kabátja alá rejtve kisétált vele.
Szövegértés 1. Egészítse ki a mondatokat a helyes információval! 1. A skót kastélyból ellopott festményt ........................................................ alkotta. a. Leonardo da Vinci b. Vincent van Gogh c. Paul Gauguin 2. A BBC az esemény apropóján más ........................................................ is beszámolt. a. műkincslopásról b. betörésről c. műkincsekről 3. A Mona Lisát egy ........................................................ lopta el a Louvre-ból 1911-ben. a. egy olasz filozófus b. egy olasz betörő c. egy olasz munkás 4. Az olasz azért lopta el a festményt, mert nem tetszett neki, hogy a. a francia múzeumokba drágább a belépő, mint Olaszországban. b. nagyon sok híres olasz festmény francia múzeumokban van. c. a Louvre a Mona Lisát francia festményként mutatja be. 5. A Mona Lisa ........................................................ később került vissza a Louvre-ba. a. fél évvel b. két évvel c. hét évvel
Szita Szilvia - 2003
2
6. A Goya-festmény ellopó sofőr ........................................................ át jutott a múzeumba. a. egy nyitott ablakon b. egy kitört ablakon c. egy üveg nélküli ablakon 7. Az írországi Russborough House arról híres, hogy a. itt vigyáznak legjobban a műkincsekre. b. ide egyáltalán nem járnak turisták. c. itt történt a legtöbb képlopás. 8. A manchesteri képlopás ........................................................ történt. a. ebben az évben b. a múlt évben c. két évvel ezelőtt 9. A festményeket később egy ........................................................ találták meg. a. pincében b. toalettben c. padláson 10. A képet a betörők azért lopták el, hogy ........................................................ a. később külföldön jó pénzért eladják. b. megmutassák a kollégáiknak, hogyan kell képet lopni. c. mutassák: a múzeumokból, sajnos, könnyű képet lopni. Emlékeztetőül itt van a mondat még egyszer: Az olaszt felbosszantotta, hogy milyen sok itáliai műalkotás található a franciáknál, ezért amikor egyedül maradt a teremben, fogta a Mona Lisá-t, leakasztotta a falról, és kabátja alá rejtve kisétált vele.
Szókincs 2. Keresse meg a szövegben a betöréssel, lopással kapcsolatos szavakat!
képlopás
(festményt) loptak el
Szita Szilvia - 2003
...
3
3. Itt van a mondat újra, de most két szó hiányzik belőle. Az .......................................... felbosszantotta, hogy milyen sok itáliai műalkotás található a .........................................., ezért amikor egyedül maradt a teremben, fogta a Mona Lisát, leakasztotta a falról, és kabátja alá rejtve kisétált vele.
4. Milyen nem lehet 1. egy kép? kellemetlen - csúnya - értékes - régi - lopott 2. egy rablás? sikeres - sikertelen - veszélyes - gazdag - fegyveres 3. egy múzeum? nagy - néprajzi - nemzeti - híres - kedvezményes 4. egy hír? jó - rossz - szerencsétlen - szomorú - váratlan 5. egy sor? hosszú - nagy - kicsi - gyors - kígyózó
5. Egészítse ki a táblázatot! Személy tolvaj
Főnév 2 lopás
Ige (infinitiv) lopni
betörő őrzés festmény, festés látogató alkotni
Szita Szilvia - 2003
4
6. Szinonimák. Hogy mondjuk másképp? 1. Egy 30 millió fontot érő festményt loptak el egy skóciai kastélyból. a. 30 millió font értékű b. 30 millió font árú c. 30 millió font nagyságú 2. 1911-ben egy olasz munkás, Vincenzo Peruggia ellopta a világ leghíresebb portréját. a. tájképét b. arcképét c. csendéletét 3. Bár a kép két évig nem került vissza, a látogatók mégis hosszú sorokban álltak a Louvre-ban, hogy megnézhessék a falon a helyét. a. Noha b. Pedig c. De 4. A Russborough House-ba 1975 és 2002 között négyszer törtek be. a. négy napon b. négy fázisban c. négy alkalommal 5. A képekhez mellékelt megjegyzés szerint az elkövetők a galériák rossz közbiztonságára akarták felhívni a figyelmet. a. kommentár b. jegyzetek c. levél
Nyelvtan 7. Itt van a mondat újra, de most négy szó hiányzik belőle. Az .......................................... felbosszantotta, hogy milyen sok itáliai műalkotás található a .........................................., ezért amikor egyedül maradt a .........................................., fogta a Mona Lisát, leakasztotta a falról, és kabátja alá rejtve .......................................... vele. Szita Szilvia - 2003
5
8. Egészítse ki a mondatokat a megadott szó megfelelő alakjával! 1. Egy 30 millió fontot érő Leonardo da Vinci-festményt .......................................... egy skót kastélyból. (ellopni) 2. 1911-ben egy olasz munkás, Vincenzo Peruggia ellopta a világ leghíresebb portréját, és ezzel megvalósította minden idők legnagyobb .......................................... (képrablás) 3. Bár a kép két évig nem került vissza, a látogatók mégis hosszú sorokban álltak a Louvre-ban, hogy .......................................... a falon a helyét. (megnézni) 4. Goyának a .......................................... National Galleryban őrzött, Wellington hercegről festett portréja is bekerült a hírekbe. (London) 5. A legtöbbször kirabolt ingatlan a .......................................... valószínűleg az írországi Russborough House. (művészettörténet) 6. Az idén Manchesterben, a Whitworth Art Galleryből .......................................... három képet a következő nap egy nyilvános vécében találták meg. (ellopni) 9. Egészítse ki a mondatokat a megfelelő igekötőkkel! 1. Vincenzo Peruggia ..............lopta a világ leghíresebb portréját, és ezzel ..............valósította minden idők legnagyobb műkincslopását. 2. Egy munkanélküli sofőr, Kempton Bunton 1961-ben egy nyitott ablakon át mászott .............. a múzeumba, és ..............lopta a Goya-festményt. 3. 1975 és 2002 között négyszer törtek .............. ide, és 45 képet vittek összesen ............... 4. Az idén Manchesterben, a Whitworth Art Galleryből ellopott három képet - Van Gogh, Picasso és Gauguin műveit - egy nyilvános vécében találták .............. 5. Az elkövetők a galériák rossz közbiztonságára akarták ..............hívni a figyelmet. 10. Itt van a mondat újra, de most nyolc szó hiányzik belőle. Az .......................................... felbosszantotta, hogy .......................................... sok .......................................... található a .........................................., .......................................... egyedül maradt a .........................................., fogta a Lisát, leakasztotta a .........................................., és kabátja alá .......................................... vele.
Szita Szilvia - 2003
itáliai ezért Mona rejtve
6
3. szint
Augusztus
Megoldások 1. 1.a / 2.a / 3.c / 4.b / 5.b / 6.a / 7.c / 8.a / 9.b / 10.c 2. képlopás, műkincslopás, (festményt) ellopni, betörés, betörni, elkövető, képet elvinni, (ingatlant, házat, múzeumot) kirabolni, közbiztonság, lopott képet megtalálni 3. Az olaszt felbosszantotta, hogy milyen sok itáliai műalkotás található a franciáknál, ezért amikor egyedül maradt a teremben, fogta a Mona Lisát, leakasztotta a falról, és kabátja alá rejtve kisétált vele. 4. 1. kellemetlen / 2. gazdag / 3. kedvezményes / 4. szerencsétlen / 5. gyors 5. Személy
Főnév 2
Ige (infinitiv)
tolvaj
lopás
lopni
betörő
betörés
betörni
őr
őrzés
őrizni
festő
festmény, festés
festeni
látogató
látogatás
(meg)látogatni
alkotó
alkotás
alkotni
6. 1.a / 2.b / 3.a / 4.c / 5.a 7. Az olaszt felbosszantotta, hogy milyen sok itáliai műalkotás található a franciáknál, ezért amikor egyedül maradt a teremben, fogta a Mona Lisá-t, leakasztotta a falról, és kabátja alá rejtve kisétált vele. 8. 1. Egy 30 millió fontot érő Leonardo da Vinci-festményt loptak el egy skót kastélyból. 2. 1911-ben egy olasz munkás, Vincenzo Peruggia ellopta a világ leghíresebb portréját, és ezzel megvalósította minden idők legnagyobb képrablását. / 3. Bár a kép két évig nem került vissza, a látogatók mégis hosszú sorokban álltak a Louvre-ban, hogy megnézzék / megnézhessék a falon a helyét. / 4. Goyának a londoni National Galleryban őrzött, Wellington hercegről festett portréja is bekerült a hírekbe. / 5. A legtöbbször kirabolt ingatlan a művészettörténetben valószínűleg az írországi Russborough House. / 6. Az idén Manchesterben, a Whitworth Art Galleryből ellopott három képet a következő nap egy nyilvános vécében találták meg. 9. 1. Vincenzo Peruggia ellopta a világ leghíresebb portréját, és ezzel megvalósította minden idők legnagyobb műkincslopását. / 2. Egy munkanélküli sofőr, Kempton Bunton 1961-ben egy nyitott ablakon át mászott be a múzeumba, és ellopta a Goya-festményt. / 3. 1975 és 2002 között négyszer törtek be ide, és 45 képet vittek összesen el. / 4. Az idén Manchesterben, a Whitworth Art Galleryből ellopott három képet - Van Gogh, Picasso és Gauguin műveit - egy nyilvános vécében találták meg. / 5. Az elkövetők a galériák rossz közbiztonságára akarták felhívni a figyelmet. 10. Az olaszt felbosszantotta, hogy milyen (olyan / mennyi) sok itáliai műalkotás található a franciáknál, ezért amikor egyedül maradt a teremben, fogta a Mona Lisá-t, leakasztotta a falról, és kabátja alá rejtve kisétált vele.
Szita Szilvia - 2003
7