A LEGNAGYOBB FELFEDEZÉS

A LEGNAGYOBB FELFEDEZÉS Ajánlások a magyar kiadáshoz

„Számomra igazi élvezet volt a sorokban elmerülni és biztonságban kievezni a mindennapokba úgy, hogy természetesnek és megvalósíthatónak tartottam minden gondolatot, amivel a szerző megajándékozott. Olyan „droghoz” juttatott, amiről nem szeretnék leszokni!” - Tonk Emil üzleti író, az Üzleti Patika könyvsorozat szerzője

„Mindig is azokat a könyveket kerestem, amik azonnali cselekvésre ösztönöznek. A legnagyobb felfedezés annyira működött, hogy nem tudtam eldönteni pár oldal után, hogy tovább olvassak, vagy inkább kezdjek azonnal dolgozni. Ajánlom mindenkinek, aki csodabogárnak érzi magát, vagy mások által őrültségnek vélt dolgot tervez megvalósítani. Helyre tesz, motivál, munkára ösztönöz. A környezetemben kötelezővé teszem!” - Bánhidy-Fittler Diána, MLM Magazin főszerkesztő, tulajdonos

„Sokunknak nehezére esik a változás, mert a változás sokszor erőfeszítéssel jár. A legnagyobb felfedezésben az a legnagyszerűbb, hogy azt olvasván észre sem veszed majd és erőfeszítés nélkül fogsz pozitív irányba változni... Minden szerettemnek adok belőle egy példányt.” - Varga Anita, Organic Mission, alelnök - sales & marketing

„Egy könyv annyit ér, az olvasónak, amennyit megvalósít belőle. Ez a könyv rengeteg „megvalósítandóhoz” ad ötletet az élet és üzlet építés majd minden területén. Alapigazságokra mutat rá, új nézőpontból és felhívja a figyelmet, hogyha figyelmen kívül hagyom, hová vezethet mindez az életemben. Köszönöm a kiadónak!” - Ferenczy László, Ökonet hálózatigazgató

Earl Nightingale

A legnagyobb felfedezés A legfurcsább titok... kicsit másképp

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Earl Nightingale’s Greatest Discovery: „The Strangest Secret... Revisited” Copyright © 1987 by Earl C. Nightingale & Diana Nightingale All rights reserved. Published by arrangement with Diana Nightingale. Publisher shall take all other action required to copyright the Translation in its name.

Fordította: Dufka Hajnalka Szerkesztette: Pro Eventus Kft. – Szladek Mihály Felelős kiadó és szaklektor: Pongor-Juhász Attila Borítót tervezte: Kis-Szölgyémi Ákos első kiadás Minden jog fenntartva. A könyv – a kiadó írásos jóváhagyása nélkül – sem egészében, sem részleteiben nem sokszorosítható vagy közölhető, semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a nyilvános előadást vagy tanfolyamot, a hangoskönyvet, bármilyen internetes közlést, a fénymásolást, a rögzítést vagy az információrögzítés bármely formáját. A könyv oktatási, üzleti vagy promóciós célokra is megvásárolható. További információkért vegye fel a kapcsolatot kiadónkkal.

Jogtulajdonos: © Pongor Publishing Üzleti Kiadó Kft., 2010-2012 PONGOR PUBLISHING ÜZLETI KIADÓ KFT., Budapest Web: www.pongorkiado.hu E-mail: [email protected] Nyomdai előállítás: Radin Print Group Kereskedelmi képviselet: Kvadrát 97 Kft. ISBN 978-963-89384-8-0 ISSN 2063-4749

Tartalomjegyzék Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7 Bevezető . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15 1. A felfedezés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 19 2. A helyünk a világban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 41 3. Folyam vagy cél? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 63 4. A leghatalmasabb dolgok a Földön . . . . . . . . . . . . 83 5. „Hogyan szolgálhatlak téged?” . . . . . . . . . . . . . . . 105 6. Szép remények, avagy a pozitív hozzáállás elve . . 119 7. Ragaszkodj hozzá! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 129 8. Saját erődből . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 146 9. Mondj igent és boldog leszel! . . . . . . . . . . . . . . . . 175 10. Az utolsó fejezet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 203 Utószó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 215

5

Bevezető Tizenkét évesen kezdtem el kutatni a siker titkát. Huszonkilenc éves koromig kellett várnom, hogy rátaláljak. 1950-et írtunk akkor. 1956 tavaszán felkértek, hogy egy lényegre törő írásban összegezzem mindazt, amire a rengeteg olvasással és kutakodással töltött év alatt rájöttem. Mivel a munkám során az írás és a rádiózás egyaránt szerepet kapott, az volt az elképzelés, hogy az esszét utána hanganyagon is rögzítem, hogy a lehető legtöbb mindenkihez eljuthasson. Elkezdett járni az elmém, egyre csak kavarogtak a fejemben a gondolatok. Végül feltettem magamnak egy kérdést: ha megtudnám, hogy már nincs sok időm hátra, mit mondanék el mindenképp a gyerekeimnek? Milyen tanácsot adnék nekik útravalóul, ami hozzásegíthetné őket, hogy igazán termékeny, sikeres életet éljenek? Másnap hajnali négykor felriadtam, és hirtelen ott volt a válasz az előző napi kérdésre feketén-fehéren a fejemben. Felkeltem, felraktam egy kávét, és a dolgozószobám felé vettem az irányt, ahol tüstént papírra vetettem a gondolataimat. Délelőtt tízre kész voltam a tanulmánnyal. Lezuhanyoztam, felöltöztem, és délben már a CBS stúdiójában dolgoztam a hangfelvételen. Még ebéd előtt meglettem vele. Az elkészült anyagnak A legfurcsább titok (magyar fordításban eddig nem jelent meg, eredeti címe: The Strangest Secret – a ford.) címet adtam. Először kazettán, majd kislemezen bocsátottam útjára A legfurcsább titkot, és ezzel egy csapásra a lemezkiadás útvesztőinek a sűrűjébe kerültem. A kisujjamat sem mozdítottam, 15

Bevezető

semmilyen módon nem reklámoztam, A legfurcsább titok mégis országszerte best-seller lett. Hirtelen nem tudtam mit kezdeni a temérdek megrendelővel, akik mind a hanganyagot követelték tőlem. Egy jó barátom, Lloyd Conant sietett a segítségemre, aki akkoriban a chicagói Specialty Mail Services tulajdonosa volt. Rendkívül felkészülten és a legnagyobb örömmel vette kezébe a hirtelen jött jó szerencsém üzleti oldalát. Egyre csak özönlöttek hozzánk a megrendelések az ország minden szegletéből. Elképesztő volt, hogyan terjed a hanganyagon megörökített üzenetem híre. Így indult tehát az együttműködésünk, amelyből – hivatalosan 1960-ban – megalakult a Nightingale–Conant Corporation of Chicago. Nem telt el sok idő, és egy másik jó barátom, Dick Hutter, a Columbia Records akkori igazgatója arról értesített bennünket, hogy elértük az aranylemezt jelentő több mint egymillió eladott példányt. 1986 őszén, amikor ezt a bevezetőt írom, A legfurcsább titok még mindig folyamatosan fogy. A Szabad Világ minden táján több százezer példányban veszik azt a számtalan, magnókazettára rögzített anyagot, amelynek A legfurcsább titok volt az előfutára. Most pedig elérkezett az ideje, hogy megírjam ezt a könyvet. Hiszen a kitartó szorgalommal felkutatott titokra magam is egy könyvben leltem rá. A könyvek a mai napig kitüntetett helyet foglalnak el az életemben. Dugig van velük az otthonom; a dolgozószobám polcain kettesével sorakoznak, mert nincs elég helyünk, ahová rendesen kirakhatnánk őket. Persze annak, aki nap mint nap ingázik a munkahelyére, semmi sem pótolhatja a CD-t vagy az MP3-at. A könyvek ugyanakkor kétségtelenül a tudás és a szórakozás jelentékeny forrásai maradnak az emberiség számára talán akár még évszázadok múlva is. Minden, amiből tanulhatunk vagy ami szórakoztat, az írott szóval kezdődik. Mielőtt bármilyen 16

A Legnagyobb Felfedezés

más alakot öltene, mindenekelőtt nyomtatott formába kerül. Nem volt ez másként A legfurcsább titok, és az azt ihlető gondolatok esetében sem. Most, harminc év elteltével ideje visszatekinteni az eltelt évekre. Itt az idő, hogy újra elővegyem A legfurcsább titkot, és átgondoljam, vagy inkább újragondoljam az értelmes létezés felé tett utazásunkat. Hogyan is tudnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segítségemre volt a munkámban? Mindazoknak, akik a dolgozószobám polcairól néznek le rám, és benépesítik az otthonunkat. Azoknak a férfiaknak és nőknek, akik idejüket nem sajnálva lankadatlan türelemmel könyvekké formálták a gondolataikat, a tudásukat számodra és számomra is. Akik visszanyúltak a távoli múltba vesző Lao-ce és a Biblia szövegeihez, és akik között olyan modern szerzők is akadnak, mint Wayne Dyer és Tom Peters. Köszönet mindazon remek alkotónak, akinek a munkáit a cégem hanganyagként (vagy nyomtatásban) közreadta. Mindenképpen köszönet illeti néhai, csodálatos barátomat, Lloyd Conant-t, és mindazokat, akik odaadó szeretettel tevékenykednek a chicagói cégünknél. Köszönet továbbá Dick Hutternek, aki korábban a Columbia Records vezetőjeként, visszavonulása óta pedig saját kiadója tulajdonosaként van rendkívül nagy segítségemre, egyúttal folyamatosan szállítja nekem a legfrissebb vicces történeteket. Tisztában vagyok vele, hogy képtelenség lenne valaha is ennek a felsorolásnak a végére érni. Hatalmas köszönet jár külön a feleségemnek, Dianának, akinek a szeretete és kacagása, éles elméje és kitartása nélkül ez a könyv meg sem született volna. Szeretettel, nevetéssel, valóságos napsütésként ragyogta be az életemet, amikor nagyon nehéz időket éltem, és a legnagyobb örömömre ez azóta sem változott. Szintén külön hálámat szeretném kifejezni jó barátom17

Bevezető

nak, a PMA Booksnál tevékenykedő Bob Andersonnak a profi és bölcs szerkesztő munkáért és kitűnő tanácsaiért, valamint a kiadóm, a Dodd, Mead & Company Inc. tulajdonosainak és szellemi vezetőinek, Lynne Lumdsennek és Jon Hardennek. Elbűvölő emberek, akik példátlan szeretettel művelik mesterségüket. Jó tudni, hogy New York egyik legrégebbi kiadó vállalata szemléletmódját és hozzáállását tekintve egyszersmind a legfiatalosabbak között is van. Végül pedig hadd köszönjem meg neked, aki nélkül semmi nem történik. Az égvilágon semmi. Ahogy az egyik régi cimborám, Red Motley mindig mondogatta: „Semmi nem történik, amíg valaki el nem tud adni valamit.”

18

1.

A felfedezés

Ahhoz, hogy az ember teljes mértékben ki tudja élvezni a gazdagságát, és a hozzá kapcsolódó jó érzést, hogy elért valamit, először meg kell tapasztalnia a szegénységet, és egy olyan világot, amelyben az élet célja a mindennapos túlélés. Fiatalemberként nem tudtam semmit arról, milyen is elérni valamit, azt viszont nagyon is jól tudtam, milyen szegénynek lenni. Úgy tűnt, a többi gyereket nem túlságosan zavarja ez az állapot, velem azonban más volt a helyzet. Sőt, még bosszantóbbá tette az egészet akkor, tizenkét éves koromban, hogy éppen Dél-Kaliforniában voltunk szegények, ahol érzésem szerint rengeteg volt a gazdag ember. Tulajdonképpen az én felfogásomban mindenki gazdagnak számított, akinek autója meg elektromos hűtője volt, és akinek futotta padlószőnyegre. Az ilyen szülők gyerekeit tartottam csak igazán szerencsésnek! Eldöntöttem, utánajárok, hogyan lehetnek egyesek gazdagok, amikor olyan sokan meg szegény sorban élünk. 1933-at írtunk ekkor – a nagy gazdasági világválság legnehezebb évében jártunk. Emberek milliói voltak munka nélkül. A két fivéremmel mi szerencsésnek számítottunk; apám ugyan lelépett a könnyebb boldogulás reményében, anyám viszont ha esett, ha fújt, minden nap munkába ment a Roosevelt munkahelyteremtő programja keretében működő varrodába. A keresete, emlékszem, ötvenöt dollár volt egy hónapra. Ez arra volt elég, hogy épp’ csak éhen nem haltunk. A kaliforniai Long Beach városában laktunk a régi, tengerparti tengerészszállások mögötti „Sátorvárosban”. „Min múlik az egész? – tettem fel a kérdést magamnak. 19

1.

A felfedezés

– Miért van az, hogy néhány embernek jól megy anyagilag, mások pedig szegények? Miért van az, hogy egyesek olyan sokat keresnek, mások viszont olyan keveset? Min múlik vajon? Hogy is van ez?” Próbáltam megtudni a környékbeli felnőttektől, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nálam többet ők sem tudnak a kérdésről. Sőt, meghökkenve döbbentem rá, hogy a mi környékünkön élő felnőttek tulajdonképpen semmit nem tudnak. Siralmasan műveletlenek voltak; csak az ösztöneik hajtották őket, könnyen befolyásolható népség volt. Anyámnak sok szívmelengető tulajdonsága volt. Az egyik, hogy szüntelenül jókedvű tudott lenni; egy másik, hogy imádta a könyveket. Folyton a városi könyvtárba járt. Az a legkedvesebb emlékem róla, ahogyan az asztal fölött himbálózó csupasz villanykörte gyér fényénél a reggeli zabkásáját eszi, előtte pedig nyitott könyv hever. Különösen az útikönyveket szerette. Ő maga soha sem utazhatott, így hát az utazásról és kalandokról szóló könyveken keresztül barangolta be széltében-hosszában a világot. Bizonyára az olvasás segített neki megőrizni az ép eszét azokban a nehéz években. Vonzó nő volt, gyerekkoromban még fiatal éveit élte, de teljesen a fiai felnevelésének szentelte magát. A könyvein és a viharvert rádiónkon kívül nem volt más szórakozása. Olvasott a hosszú vonatúton Los Angelesbe, a munkahelyére menet és jövet, és olvasott éjjel, amikor mi, srácok már lefeküdtünk aludni. Hétvégenként, amint végzett a takarítással és a mosással, ismét a könyveké lett a fő szerep. A könyvekben olvasott izgalmas utazások és hajmeresztő kalandok népesítették be a gondolatait. Később rájöttem, hogy habár egyszer sem kellett fülledt vámcsarnokokban ácsorognia, sosem kellett aggódva végignéznie, ahogy a bőröndjei eltűnnek három olasz taxiban, sőt, semmilyen nyelvi akadályt nem kellett leküzdenie, sem a külföldi valutával bajlódnia, mégis beutazta a Föld minden szegletét, és meghitt viszonyban 20


volt bolygónk legtávolabbi csücskével is. Mégpedig úgy, hogy soha nem hagyta el Los Angeles megyét – a kiváló közkönyvtári rendszer nagyszerűségének köszönhetően. Anyámnak mindez egyetlen centjébe sem került. Én szintén a Long Beach-beli közkönyvtárba mentem, hogy felkutassam a siker nehezen megfogható titkát. Nem tudtam, hol kezdjem a keresést a sok ezernyi kötet között, de azt biztosan éreztem, hogy ott lesz valahol. Úgy gondoltam, hogy ha valaki valaha rájött a titokra, egészen biztosan írt róla egy könyvet. Miután elkezdtem kutakodni, hamarosan el is térültem egy időre a célomtól. A lehető legizgalmasabb irodalmi világba kerültem: a Hardy fiúkéba, Edgar Rice Borroughs nagyszerű, szokatlan témájú elbeszélései és Zane Grey western regényei közé. Aztán jöttek Stanley Vestal lenyűgöző meséi a préri indiánokról, és hirtelen azon kaptam magam, hogy ugyanolyan könyvfüggő lettem, amilyen az anyám volt. Olvastam a becsület, a feddhetetlenség és a bátorság fontosságáról, és hogy milyen lényeges hinnünk abban, ami jó, mennyit számít, hogy készek legyünk harcolni érte. Korán estem szerelembe a könyvekkel, és biztos vagyok benne, ennek köszönhetem, hogy az átlagnál jobb oktatás jutott osztályrészemül. Később, amikor a II. világháború szele minket is elért, otthagytam az iskolát, és tengerészgyalogosnak álltam. A tanulmányaimat azonban folytattam tovább. Mindent elolvastam, ami csak a kezem ügyébe került. Két, a további életem szempontjából meghatározó döntést is hoztam ekkoriban. Az első, hogy megfejtem a siker titkát. A másik pedig, hogy író leszek. Imádtam a könyveket, és magam is szerettem volna könyvet írni. A háború vége felé visszakeveredtem az Államokba, és kiképzőtisztként tevékenykedtem az észak-karolinai Camp Lejeune kiképzőtáborban. Egyszer a bázisról a közeli Jacksonville felé 21

1.

A felfedezés

autóztam, és észrevettem egy épülőfélben lévő rádióállomást. Eldöntöttem, hogy jelentkezem bemondónak éjszakai és hétvégi műszakra. Elmentem a meghallgatásra, és felvettek. Annak az aprócska rádiónak, az észak-karolinai WJNC Jacksonville rádiónak a mikrofonjánál kezdődött a rádiós pályafutásom. Lester Gould volt a tulajdonos és egyben az igazgató is. Jó barátságba kerültem vele. Úgy vetettem magam a rádiózásba, mint azelőtt még soha semmibe. Elememben voltam, és több mint negyven év elteltével még mindig elememben vagyok. Az írni vágyás azonban mit sem csökkent bennem, és lassan elkezdtem terveket szövögetni, hogy egy nap majd én írom a saját műsoraimat. Közben beletanultam a szakmába: a hírszerkesztésbe, a reklám- és a főcímzene-készítésbe. Jól jött a plusz pénz is, meg aztán úgy gondoltam, nem árt majd a tapasztalat, miután leszerelek a tengerészgyalogságtól. Az olvasási kedvem és a siker titkának felkutatása iránti vágyam egy percre sem csillapodott. Tanulmányoztam a nagy világvallásokat. Különösen a filozófia és a pszichológia nyűgözött le. Mégis huszonkilenc éves koromig kellett várnom – ekkor már a CBS-nél dolgoztam Chicagóban –, arra a hétvégére, amikor bevillant a válasz. Egy könyvet bújtam éppen, és hirtelen az az érzésem támadt, hogy évek óta ugyanarról az igazságról olvasok újra meg újra. Ez van megírva az Újszövetségben, Buddha kinyilatkoztatásaiban, Lao-ce írásaiban és Emerson munkáiban. És egyszer csak ott volt előttem minden szó; ott voltak a megfelelő sorrendben előttem azok a szavak, amelyeket akkor már tizenhét éve igyekeztem megtalálni. Ott a meghökkentő igazság: azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk. Olyan érzés volt, mintha egyszerre kiléptem volna a ragyogó fényre. Hát persze! Emlékszem, hogy hirtelen kihúztam magam ültömben, úgy megdöbbentett a válasz egyszerűsége. Hát erről beszél Ortega, amikor arra emlékeztet minket, hogy az ember az egyetlen teremtmény a Földön, 22


amely úgy születik erre a világra, hogy nincs harmóniában vele! Ez pedig éppen azért van, mert egyedül mi rendelkezünk azzal az isteni hatalommal, hogy megteremtsük a saját világunkat. És meg is teremtjük. Életünk hosszú évei során valóban mi építjük fel a világunkat. Azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk. Ha pedig egyáltalán nem gondolkodunk – ami, úgy tűnik, a fő gond volt gyermekkorom Long Beach-beli emberei számára –, akkor nem is lesz belőlünk semmi. Megleltem tehát, és mindössze hat szó volt az egész. Több mint hatszázezer szó van az angolban, én mégis csak ezt a hatot kerestem, méghozzá éppen ebben a sorrendben, már tizenkét éves korom óta. Tizenhét évbe telt, hogy meglássam a nyilvánvalót. Hogyan is válhatnánk bármi mássá? Az elménk az a gépezet, amely kormányozza az életünket. És persze mindannyian, akiknek egyáltalán megvan ez a szokása, másképp gondolkodunk. Végre megleltem a titkot, hogyan lesz valaki sikeres, sikertelen, vagy állapodik meg valahol a kettő között. Mindannyian arra ítéltettünk, hogy azzá váljunk, amit gondolunk. Az agyunk tesz minket emberré. A sorsunkat pedig az dönti el, hogyan használjuk. Ahogyan Archibald MacLeish A szabadság titka című színdarabjának egyik szereplője mondja: „Az egyetlen dolog, ami emberi az emberben, az a gondolkodó szerve. Minden egyéb megvan a disznóban vagy a lóban is.” Sok évvel később újra eszembe jutott ez a megállapítás, amikor a Stanfordi Egyetemi Kórházban feküdtem, és egy csapat sebész ügyesen kicserélte az aortális szívbillentyűmet egy disznóéra – egy sertés szívbillentyűjét kaptam. Nagy örömömre szolgál, hogy a szerveim csereszabatosak baromfi-udvarbéli barátainkéval. Egyet kivéve: a „gondolkodó szervemet”. Éppen ettől vagyok olyan különleges. Ettől vagy te is olyan különleges. Az elménk az életünk tájolója. Beállítjuk a célt, és afelé vezet minket, amíg csak újra át nem állítjuk. 23

1.

A felfedezés

Csodáltam, hogy nem láttam a választ korábban, de ettől még felvillanyozott, hogy végre a kezemben van a kulcs. Ráleltem a titokra, habár valóban nagyon különös, hogy annyi mindenki előtt tényleg titok marad. Mindenesetre ahhoz, hogy a saját magam által írt műsorokkal keressem a kenyerem, már csak annyi kellett, hogy otthagyjak egy nagyon jó állást a CBS-nél, és a magam lábára álljak. 1950 márciusában mindkettőt megléptem, és a karrierem azóta is töretlenül felfelé ível. Az a hat, egyszerű szó, éppen ebben a sorrendben, felforgatta az életem. Éppúgy történt, ahogy tizenkét évesen olyan végtelenül reméltem: rájuk találtam, ott voltak feketén fehéren, méghozzá nem egy kopott, ősrégi vaskos kötetben, hanem egy 1937-ben kiadott könyvben. A címe: Gondolkozz és gazdagodj! Egy Napoleon Hill nevű ember tollából született.1 A későbbiekben egy chicagói iparmágnás, W. Clement Stone barátsága által alkalmam nyílt megismerni Napoleon Hillt. Soha nem felejtem el a találkozást. Chicago északi csücskében, az egykori Edgewater Beach Hotelben került rá sor. Most is előttem van ez az szikár, idős, mosolygós úriember, amint lefelé lépdel a márvány csigalépcsőn. Amikor odaért hozzám, kezet nyújtott, és egyszerűen így szólt: „Napóleon vagyok”. Emlékszem, milyen nehezen tudtam visszafogni magam, nehogy valami ilyesmit válaszoljak: „Üdvözlöm. Én meg Nagy Sándor.” De hát elvégre ő volt az a férfi, akinek sikerült a főbb filozófiai irányzatokból, világvallásokból, valamint Amerika legsikeresebb embereinek az élettörténetéből leszűrnie a tanulságot, azt a hat szót, amely minden más szónál tökéletesebb magyarázatot ad rá, miért is élik az emberek azt az életet, amelyet élnek. A növekedés, a gyarapodás és a bőség mind-mind a természet sajátjai. Mindnyájunkban ott szunnyad a velünk született vágy még több élet után, és hogy még többet kaphassunk abból, amit csak az élet kínál. Nincs ebben 24

1 Közvetlenül megrendelhető a kiadótól: www.pongorkiado.hu


semmi rossz. Teljesen természetes, ennek így kell lennie. Azok a nők és férfiak lesznek a nyertesek, akik így is tervezik; olyan emberek ők, akiknek van jövőképük, és az annyira fontos nekik, hogy hajlandóak megtenni mindent, amit csak kell, hogy pontosan a vágyott jövőbeni állapotba juthassanak. Ahogy Theodosius Dobzhansky írta A fejlődő ember című művében: „A jövőről alkotott elképzelései alapján ismerhetjük meg az embert, innen tudhatjuk meg, hogy ki ő és hogyan szeretne létezni; hogy milyen gondolatai vannak, melyek az általa legtöbbre tartott értékek, hogy szerinte miért érdemes harcolni, és hogy elérhetőnek tartja-e, amiért harcol. Bizonyos típusú emberek bizonyos típusú jövőképpel rendelkeznek, amelyet az alkatuk és a szellemiségük határoz meg. Mondd meg, milyennek látod a jövőt, és megmondom, ki vagy!” Talán most érkezett el a megfelelő idő, hogy feltedd magadnak a kérdést: milyennek látom én a jövőt? Ha káosz van a fejünkben, akkor káosz lesz az életünkben is. A vizualizáció az az eszköz, amely képes elröpíteni az embert a jövőbe. Teljes mértékben mi irányítjuk. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy beállunk a sorba, és a többiekkel együtt menetelünk a semmibe azt gondolván, azok, akiknek az életét másoljuk, biztosan tudják, hová tartanak. Talán ők meg éppen azt hiszik, hogy te vezeted őket abban a bizonyos sorban. És könnyen előfordulhat, hogy akár a virágcserép szélén körbe-körbearaszoló hernyó, te sem mész igazából sehová. Úgyhogy tegyük csak fel ezt a kérdést komolyan: mi is a te jövőképed? Azzá válunk, amire a legtöbbet gondolunk. Ha tudod, mivé szeretnél válni, azzá is fogsz válni. A vizualizációnak felbecsülhetetlenül nagy hatalma van. 25

1.

A felfedezés

Ahogy Calcutta költője, Rabindranath Tagore is felhívja rá a figyelmünket: „A hit olyan madár, amely érzi a világosság közeledtét, és már akkor dalra fakad, amikor még sötét a hajnal.” Azzá fejlődünk, amit elvárunk magunktól. Nagy kár, hogy olyan keveseknek sikerül a valódi lehetőségeikhez mérten meghatározniuk az elvárásaikat. Lássuk csak: egy vezérigazgató egy nap munkába indul. Csodálatos, kora nyári reggel van. Kigördül a garázsból a legújabb modellek közül való, drága, frissen mosatott, csillogó-villogó autójával, lekanyarodik a felhajtóról, és a város felé veszi az irányt. Az utca mindkét oldalát takaros házak szegélyezik, mindegyikhez szépen gondozott pázsit és díszkert tartozik, ragyogó színekben pompázik a vakolatuk, makulátlanul tiszta ablakaikon megcsillan a reggeli napfény. A mi vezérigazgatónk valósággal issza a látványt. – Gyönyörű! – gondolja magában. Kellemes a reggel, minden csodás, a világában minden a helyén van. Pompás autója szinte hangtalanul suhan a tiszta, szép és rendezett utcán. Az egész környék, az utca minden egyes épülete arról árulkodik, hogy az itt lakó emberek mind vele egy gazdaságitársadalmi csoportba tartoznak. A mi vezérigazgatónk és a felesége számára magától értetődő volt, hogy azt a házat választják otthonunknak, amelyben most laknak, és hogy kifizetik érte azt az árat, amibe egy ilyen ház kerül. Ők ilyen léptékekben élnek és gondolkodnak. A környék jól jelképezi őket, a neveltetésüket, a vágyaikat, tükrözi az érdemeiket, és a bevételeiknek ugyanakkora hányadát kell ennek az élet26


színvonalnak a fenntartására fordítaniuk, mint az ország más környékén lakó bármely más családnak. Továbbá – és ez nagyon lényeges – ha egyszer már eljutottak ide, ez a ház, ez a környék és ez a közösség folyamatosan megerősíti bennük ezt a magukról alkotott képet, és a dolgok rendjében elfoglalt helyüket. Elképzelhető, hogy elmozdulnak innen még feljebb vagy netán oldalra, de annak az esélye, hogy visszafelé haladjanak, vagy lejjebb csússzanak gyakorlatilag elhanyagolható. A környezetük tükör, amely jól mutatja, az érdemek alapján kialakult rangsorban elnyert jelenlegi pozíciójukat. A munkahelyén aztán az irodája szintén jól jellemzi ezt az embert, és ismét csak azt támasztja alá, amilyen pozíciót betölt a világban. Aztán amikor a mi vezérigazgatónk este hazafelé autózik, újra megfürdik a világban elfoglalt helyét szimbolizáló, kellemes légkörben. A világa a gondolatait megerősítő tükör – önmaga, a felesége és a családja tükre. Vagyis ez az ember éppen az, amire gondolni szokott. Nemrég kaptam egy levelet egy hallgatómtól, Steven Reuben rabbitól, aki a kaliforniai Tarzanából írt nekem. Mellékelte két prédikációjának egy-egy példányát, amelyeket korábban a gyülekezetének mondott el. Az egyiknek azt a címet adta: „Már jól ismered a titkot”. A levelében így írt: „Ezt a beszédet a maga üzenetei ihlették, és biztosan jó néhány idézetre ráismer majd, amelyeket felhasznált az idők folyamán.” A rabbi prédikációja így szólt: „Igen, valóban felfedeztem a siker titkát, és ez arra indított, hogy tanulmányozzam a régi és a mai kor íróinak, költőinek, filozófusainak, prófétáinak, bölcseinek, és számtalan tanítójának gondolatait, és megértsem, hogyan vélekedtek ők a siker titkáról. Meghökkentő volt, mennyi mindent találtam. Rengeteg 27

1.

A felfedezés

bölcsességre leltem olyan régi művekben is, mint a mi 3000 éves Tóránk, de a modern, huszadik századi irodalomban is. Meglepetésemre rá kellett jönnöm, hogy a Bibliától a görög filozófusokig, a római bölcsektől az emberi létet kutató középkori tanulmányokig Shakespeare-en, Miltonon és Emersonon át a Talmud rabbijaiig mindannyian megtalálták a siker titkát. Ami azonban igazán elképesztő, hogy mindannyian, ki-ki a saját nyelvén és a maga módján pontosan ugyanarra a titokra talált rá. A siker egyetemes kulcsa egyszerűen mindössze ennyi: »Amit gondolsz, azzá leszel.«” „Az elménkben fogant gondolat formál minket. Amik vagyunk, azt gondolat kovácsolta, s építette.”

James Allen

„Ahogyan gondolod.” „Gondolataink, és nem lélegzetünk… által létezünk… A legtöbbet az él, aki a legtöbbet gondolkodik”.

Philip Bailey

„Ahogyan a szívével gondolkodik, olyan ő.”

Példabeszédek könyve 27:3

Na, és Buddha vajon hogyan fogalmazta meg? „Mint a kocsi elé fogott ökröt követi a kerék, úgy válunk azzá, amit gondolunk.” Az ő megvilágosodott elméje bocsássa meg nekem a szabad fordítást. Mégis, ha feltennénk száz New York-i, chicagói vagy Los Angeles-i járókelőnek a kérdést, hogy: mi a siker titka? – úgy néznének ránk, mintha elment volna az eszünk, vagy számtalan klisével állnának elő, esetleg csak értetlenül 28


ráznák a fejüket, majd továbbsietnének. Egyikük sem tudná a választ: A siker – vagy ha már itt tartunk, a kudarc – titka, hogy azzá leszünk, amire a legtöbbet gondolunk. A kaliforniai Long Beach-beli szomszédaim legalábbis biztosan nem tudták, és ez mit sem változott azóta. Hogyan létezik, hogy egy ilyen horderejű dolog oly’ sokak számára titok marad? Mi lehet fontosabb annál számunkra, mint hogy megértsük, miért válunk azzá, akivé válunk? Te, kedves olvasóm, jelen pillanatban mindannak a gondolatnak a summáját testesíted meg, amely megfordult a fejedben eddigi életed folyamán. Csakúgy, mint én. Meg az a pasas ott az utca túloldalán. No és az a nő amott, aki éppen a bevásárlóközpontba igyekszik. Figyeld meg őket, tanulmányozd őket, nézz bele a szemükbe! Ők a földkerekség legérdekesebb teremtményei, és ők ruháztattak fel a legtöbb lehetőséggel. De vajon tudnak-e róla? Tisztában vannak vele, hogy a mindennapi életük a gondolataikat tükrözi? Tudnak bármit is arról, amiről mi itt értekezünk? Fájdalom, de nem! Legtöbben legalább is nem. A legtöbben egyszerűen csak megtartják azt a helyet, amelyet a társadalmi-gazdasági piramisban tudat alatt választottak maguknak osztályrészül. Fogalmuk sincs róla, hogy ha új csapások mentén kezdenek el gondolkodni (amit szokás a zseni definíciójának is tekinteni), új irányokat szabhatnak az életüknek. Legtöbben csak egy helyben topognak, mintha felbonthatatlan szerződést kötöttek volna az élettel. Hogyan is emelkedhetnénk felül a leghatalmasabb hibáinkon, ha mindig csak egy helyben topogunk? Csináljuk jobban, mint ahogy eddig bármikor! Találjuk meg a társunkat a Föld legszabadabb, leggazdagabb vidékén, és kezdjünk valamit ezzel a csodálatos nyaralással, amelyet rejtélyes módon ajándékba kaptunk! Itt jön a képbe az egyedi, csak ránk jellemző DNS-ünk kettős spirálja. Akár tetszik, akár nem, mindegyikünk 29

1.

A felfedezés

páratlan lény. Mindannyiunk genetikai profilja egyedi, nem vág egybe senki máséval, aki valaha élt vagy élni fog ezen a bolygón. Ez azért van így, mert a világegyetemben senki másnak nem pontosan ugyanazok az ősei, és nem lehet pontosan ugyanolyan a genetikai állománya. Akár úgy is tekinthetünk magunkra, mint egy festményre. Mindkét szülőnk, és a szüleink több ezer őse közül minden egyes ember hagyott egy ecsetvonást ezen a bizonyos festményen. Miután megszülettél, a környezeted is elkezdett hozzátenni az alkotáshoz, ami te vagy. Ez a sok együtt ható mozzanat határozza meg, milyen lesz gondolkodásmódunk. Amit meg tudsz tenni, és amit akarsz, az nagyon különbözik attól, amit én vagyok képes véghezvinni, amit én akarok, sőt valamilyen módon különbözik attól, amit bárki más meg tud tenni vagy akarni. Éppen emiatt van az, hogy nem mindenki ugyanazt akarja és csinálja a világon. A gazdag genetikus örökségünk miatt mindannyian a lehetőségek széles skálájával büszkélkedhetünk, szabad társadalmunknak köszönhetően pedig szabad választással rendelkezünk. Minél jobb környezetben növekszünk fel, fiatal emberekként minél jobb oktatásban részesülünk, és minél jobb oktatásban részesültek a szüleink, annál szélesebb palettáról válogathatunk a fejlődésünk szempontjából meghatározó éveinkben. De látatlanban is azt mondom, hogy 95 az 5-höz az esélye annak, hogy nem pont mi születtünk olyan családba, amely tökéletes hátteret nyújtana. Ami a képzeletbeli vezérigazgatónkat illeti, vagy bármely más embert bárhol a világon, a környezete jellemzi a benne élő embereket. Ha az oktatás által megváltoztatod az embereket, a környezetük is meg fog változni olyan módon, hogy tükrözze a haladó gondolkodásnak azt a fokát, amelyet elértek legyen az csak egy szemernyi vagy akár hatalmas mértékű változás. 30

5.

„Hogyan szolgálhatlak téged?”

Albert Einstein arra a kérdésre, hogy: „Miért vagyunk mi itt?” azt felelte: „Csak azért vagyunk, hogy másokat szolgáljunk.” Az emberi lényeknek vannak egyrészt igényei, másrészt szükségletei. Úgy tudjuk őket szolgálni, ha legalább egy, netán egyszerre több igényüket és / vagy szükségletüket kielégítjük. A jutalmunk pedig – életünk minden pillanatában – egyenes arányosságban lesz a szolgálatunk mértékével. Az Einstein által megfogalmazott óriási gondolat igazságának köszönhetően könnyedén megszabadulhatunk az „és nekem ebben mi a jó?”- típusú hozzáállástól. Ez az észjárás jellemzően az éretlen, pitiáner ügyeskedők sajátja. Ismerek egy családi vállalkozásban üzemeltetett éttermet a kaliforniai partvidék egyik kisvárosában. Minden hónapban hajszálon múlik, hogy be nem kell zárniuk, épphogy kijönnek valahogy. Annak ellenére így van, hogy az ételeik meglehetősen finomak, a pékárujuk pedig kiváló. A tulajdonosok mentalitása azon a véleményen alapul, hogy úgy lehet a legnagyobb haszonra szert tenni, ha a lehető legkevesebbet adjuk a lehető legmagasabb áron. Ez az elképzelés papíron meg is állja a helyét. Minél kevesebb pénzt kell kiadnia valakinek azért, amivel szolgál, és minél magasabb az érte felszámolt ár, annál nagyobb lesz a haszonkulcs. Csakhogy ebből az okoskodásból kimaradt a vendég jóváhagyása. A vendégnek bizony nagyon más az elgondolása. A lehető legtöbbet akarja a lehető legkevesebb pénzért. Márpedig ő dönti el, hogy kinél hagyja ott a pénzét. 105

5.


Az emberek a pénzükkel szavaznak. Azért voksolnak az egyik helyre és nem a másikra, mert úgy vélik, ott nagyobb értékhez juthat. A szóban forgó étteremben pedig a vendég gyorsan rájön, hogy maximális díjat számolnak fel neki a lehető legminimálisabb szolgáltatásért. Vegyük például a vajat: a legtöbb étterem kirakja a vajat az asztalra, ezen a helyen viszont a konyhában kenik meg a kenyeret, de annyira vékonyan, hogy az rögtön szemet szúr – arról nem is beszélve, általában lehet, nem is vajat tesznek rá. Ugyanez a helyzet a felszolgált fogásokkal is. A lehető legminimálisabb szolgáltatás a lehető legmagasabb áron. Ami annyit tesz, hogy a lehető legtöbb pénzért, amit a vendég még berzenkedés nélkül hajlandó kifizetni. Másodszor tehát senki nem megy vissza ebbe az étterembe. Minden vendéglátásra szakosodott helyen a visszatérő vendégeknek köszönhető a legtöbb haszon, akik aztán elhozzák magukkal a barátaikat is. Ez a bizonyos étterem azonban a nevetséges garasoskodása miatt képtelen előnyt kovácsolni ebből a szakmai törvényszerűségből. A tulajdonosok hónapról hónapra hiába törik a fejüket, mi lehet a sikertelenségük oka. Nem is olyan rég egy másik hely is megnyitott ugyanazon a környéken, és minden nap tele van emberekkel. Bámulatosan változatos étlapjuk van, és az áraikhoz képest hatalmas, finom adagokat szolgálnak fel. Ennek az új étteremnek a vendégei úgy érzik, hogy jó kiszolgálást kaptak az elköltött pénzükért cserébe. Egyszer éppen ott ebédeltünk a feleségemmel, amikor észrevettük, hogy a szomszéd asztalt egy utcai ruhás fazon takarítja. Az is feltűnt, milyen lelkesen serénykedik, hol itt, hol ott segített be az elfoglalt pincérnőnek. Bemutatkoztunk neki. Ő volt a tulajdonos; ez volt a sorban a legújabb, a kilencedik vendéglője, és éppen annyira oda volt érte, mint amennyire mi magunk. Jó néhány munkával és tervezgetéssel töltött év betetőzéseként tekintett rá, valóban büszke lehetett a 106


helyre – igazi győztes üzlet! Elmondtuk neki, mennyire tetszik az étterme, mennyire ízlett az ebédünk, és hogy vissza fogunk jönni – méghozzá rendszeresen. Ahogy, kétségtelenül a többiek is, akik zsúfolásig megtöltöttek minden zugot. Nyújts a vevőidnek olyan legendás kiszolgálást, amitől lepadlóznak! Már elfelejtettem, kitől való az idézet, de mindenesete ez a siker titka az üzleti életben. Nyújtsd a tőled telhető legjobbat, majd azt fejleszd még tovább! Adj a vevőidnek többet, mint amennyire számítanak a pénzükért! Amit csinálsz, azt csináld olyan jól, hogy az elérhető piacból folyamatosan aránytalanul nagy részesedésre számíthass! Szolgálat. Azért vagyunk itt, hogy szolgáljuk egymást. És mindannyian így is teszünk, akik valamit vissza is kapunk, méghozzá bevétel formájában. Akik nem szolgálnak, nem kapnak vissza semmit. Emlékszem, még kölyökként, a nagy gazdasági világválság idején sokszor hallottam, amint az öregeim azt mondogatták: „Egy nap majd révbe ér a hajónk.” Remek gondolat. De csak akkor ér révbe, ha előbb vízre bocsátottuk! Tudjuk, hogy hány millióan éheznek Afrikában, és segítségképpen pénzt küldünk nekik. A szárazság, a földjeik elértéktelenedése, az impotens, cselekvésképtelen kormányaik és az oktatás hiánya – mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az ott élő emberek képtelenek szolgálni, így aztán nem is kapnak semmit viszonzásképpen, esetleg tőlünk, akik segíteni tudunk nekik rettenetes ínségük idején. Nem vetnek semmit, és nem is aratnak. Csak éheznek a gyermekeikkel együtt, és kénytelenek tehetetlenül tűrni a forró napsütést és a mindenfelé szüntelenül rajzó legyek rohamát. A világon a legnagyobb dolog, ha megadatik az embernek, hogy mások szolgálatára lehessen. Ezért is olyan 107

5.


szerencsés közülünk mindenki, aki egy felvilágosultabb demokráciában élheti az életét. Egy egész világ vár odakint, amely csak úgy szomjazza a segítséget, az ötleteket, a termékek és szolgáltatások végtelen sorát. A harmadik világ országai, igen. Ugyanakkor ott vannak az első világ nagyon fejlett államai és második világ felzárkózó térségei is. Bátran állíthatjuk, hogy a szolgálatra való lehetőségek határait csak az jelöli ki, meddig terjed a képzeleted, és hogy mekkora tudással rendelkezel. A legjobb kiindulási pont pedig éppen az, ahol most vagy. Talán csodálatos módon máris olyan hasznos szolgálatot tudsz tenni, amely során egyszersmind az eszedet és a képességeidet is megfelelően kamatoztatod. Egy dolog azonban biztos: amit most csinálsz, azt mindig tovább lehet fejleszteni. Kétségtelen továbbá, hogy meg lehet találni a módját, hogyan tedd elérhetővé a szolgálatodat olyanok számára is, akikre eddig nem is gondoltál. Elképzelhető, hogy a munkád annyira személyes jellegű, hogy nem lehet tovább terjeszkedned. Ez lehet a helyzet, ha sikeres sebész, szobrász vagy festő vagy. Minden szakmának megvan a maga kiemelkedő tehetségekből álló krémje, akiknek a szakértelme és szolgálata olyan minőségű és olyan széles körű, hogy kiválóan megélnek az idők során megszerzett ügyfélkörükből. Utánuk jönnek a nagyon jók, a jók, az átlagosak és végül az átlag alattiak. Az viszont továbbra is érvényes, hogy mindegy, milyen formában ölt testet, a jutalmunk mindig a szolgálatunk mértékével áll arányban. Jogosan merülhet fel a kérdés: na de hogyan illeszkedik ebbe a képbe a családfenntartó felesége? És mi van a fogorvos, a sebész vagy a pompás késeket készítő fazon feleségével? Hát, teljesen biztosat nem mondhatok a mások feleségét illetően, de hadd osszam meg veled, hogy az én feleségem milyen szerepet játszik ebben a szolgálat–jutalom ügyben. 108


A párom és én – Diana és én – a hátteret biztosítjuk egymásnak. Dianának és az általa rendben tartott otthonnak, meg az ahhoz kapcsolódó ezernyi apróságnak köszönhetően tudom a legszuperebb formámat hozni a munkámban. Ezen felül a feleségem a hangmérnököm és a szerkesztőm is. A lehető legjobbat hozza ki belőlem. És én is belőle. Onnan tudom, hogy ő mondta nekem; ő is érzékeli, hogy a legjobbat hozza ki belőlem, mert elmondtam neki. A megfelelő nő nélkül minden férfiember csak olyan félember – afféle csonka lény –, és csak ritkán fordul elő, hogy a karrierje maximálisan tükrözi a benne rejlő kvalitásokat. A nőkre ugyanez igaz. Egy nagy, modern háztartást vezetni teljes állást jelent. Ha pedig a férj és a feleség is eljár dolgozni – bár Dianánál nem ez a helyzet – akkor még nehezebb a dolog. Le a kalappal azok előtt, akik így élnek! A férfi és a nő olyan emberi lények, akik kiegészítik egymást, és ha valaki rálel a megfelelő párra, akkor az életben az egyik legnagyobb örömöt találja meg: egy soha nem szűnő feladatot, amely mindkét fél életének gazdag tartalmat és értelmet kölcsönöz. A két fél számtalan módon szolgálja egymást. Külön-külön ugyan mindketten önálló egyedek, együtt azonban olyan egységet alkotnak, amelyben közösen aratják le a kettejük igyekezetének a gyümölcsét. Nem szabad azzal törődniük, hogy melyikük mennyit keres. Amit akár a férj, akár a feleség képes akármilyen módon előteremteni, az a kettejük alkotta egység boldogulását kell, hogy szolgálja. Hogy a férfi és a nő mi mindent képes véghezvinni, az meglepő mértékig a kapcsolatuk sajátosságaitól függ. Nem szabadna méricskélni, melyikük keres többet, hiszen mindketten hozzáteszik a magukét az egészhez. Ezért soha ne kérdezd: „Mit ér a feleség a házasságban?” Ugyanígy azt is kérdezhetnéd: „Mit ér a férj?” Amennyit 109

5.


ketten együtt érnek, az számít igazán. Amikor pedig valaki, legyen akár férfi, akár nő, megtalálja a neki való párt, onnantól kettejüknek csak az álmaik szabnak határt. Ketten együtt azt a kérdést kellene feltenniük: „Mit akarunk?” Mert a válasz nyomán elképzelésük támad arról, hogy a szolgálatuknak milyen méreteket kell öltenie. Már egy ideje emlegettem a vállalkozókat a rádióműsoromban, amikor egyszer csak ezt a levelet kaptam: „Csak ne olyan hevesen, Nightingale! Ugyanis minden vállalkozóra, aki éppen önmagát valósítja meg, több száz mezei alkalmazott kell, hogy jusson, akik örülnek a jó kis állásuknak. Mi a helyzet tehát azokkal a százezrekkel, akik a Postánál, a General Motorsnál, az AT&T-nél, a Goodyear Tire and Rubbernél vagy bármelyik másik hatalmas, tömegeket foglalkoztató multinál dolgoznak? A legtöbben ezek közül józan, lelkiismeretes, keményen dolgozó emberek, akik reggelente felkelnek, elmennek dolgozni, és elvégzik azt a munkát, amelyre őket választották ki. Még ennél is többen tevékenykednek kisebb cégeknél. Ők aztán nem kérdezgetnek olyasmiket, hogy: »Ez a számomra megfelelő állás?«, vagy »Vajon ez az a munka, ami a legjobban passzol a genetikai adottságaimból adódó erősségemhez?« Na, erre mit mondasz, velük mi a helyzet?” Oké, rendben, nézzük csak, mi is velük a helyzet! Azt gondolom, hogy mind remek, szorgalmas emberek, és őrületesen nagy slamasztikában lennénk nélkülük. De ha nem lennének vállalkozók, nekik meg nem lenne állásuk. Valakinek vagy valakiknek egyszer el kellett indítaniuk azokat a vállalkozásokat, ahol most e sok millió ember dolgozik. Általában az egészet egyetlen ember hívta életre, akinek támadt egy jó ötlete, és hajlandó volt vállalni némi kockázatot, hogy bebizonyítsa, milyen életképes is az, ami az eszébe jutott. 110


Igen, mind nagyon örülünk, hogy sok millió szorgalmas ember létezik, akik úgy örülnek a remek munkájuknak. Ez csodálatos, és az állásuk, meg amit általa jövedelem formájában termelnek, nyilvánvalóan kielégíti az igényeiket. Mindenesetre az biztos, hogy mindannyian szolgálunk valamilyen módon, különben nem tudunk semmit learatni. Vetnünk kell, különben nem lesz mit betakarítanunk. A bevetett terület nagysága határozza meg az aratni való mennyiségét, és a vetőmag minőségén múlik, milyen értékes lesz a learatott termény. Hatás – ellenhatás. Ez a világ és az univerzum törvénye, és a személyes életünket is ez uralja, ahogy minden mást is.

111

Tetszett a könyv részlete? Ismeri már a többi bestseller üzleti könyvünket is?

Ezen és további üzleti sikerkönyvenket is megvásárolhatja kiemelt kedvezményekkel, közvetlenül kiadónk webáruházában:

www.pongorkiado.hu

A LEGNAGYOBB FELFEDEZÉS

Recommend Documents