A színpadvilágítás alapjai II.
VILÁGÍTÁSTECHNIKA 2012-2013 PELYHE LTD
1
Az arc megvilágítása A színpadon a legfontosabb a színész arca
A színész megvilágítása már önmagában is sok problémát vet fel. Ugyan annak az arcnak több különféle fényirány egészen másféle karaktereket adhat. Az arcvonások megkeményíthetők, lágyabbá varázsolhatók, sejtelmes hangulatot kaphatnak anélkül, hogy a színész eleven arca megrezdülne egy pillanatra is. A jelmezeket ugyanígy változtathatja meg a fény, az anyagok ismeretében.
Kevert fény PELYHE LTD
2
PELYHE LTD
3
PELYHE LTD
4
Világítási szögek NÉZŐ – SZÍNÉSZ– FÉNYFORRÁS viszonya
A szög amelyből megvilágítjuk a színészt befolyásolja a nézőt,hogy dramatikailag mit érzékel felőle.
PELYHE LTD
5
MEGVILÁGÍTÁSI FÉNYIRÁNYOK Az az irány, ahonnan a színpadot, illetve a színészt megvilágítják, teljesen megváltoztathatja azok megjelenését. Fényiránynak nevezzük az oldalvilágítást, felső világítást, ellenfényt, stb. A fény megváltoztatja a személyek, tárgyak hatását és ily módon formaadó közegként funkcionál.
PELYHE LTD
6
Szembefény (frontvilágítás) Csak a lapos szembefény az, ami a szereplőnek pontosan az arcába világít, kisimítja, és egyhangúvá teszi az arc vonalait. Ha a szereplőt hegyes szögben felülről világítjuk meg, akkor az előfény úgy hasznos, mihelyt a szemei a szemgödör árnyékába tűnnek el. Az előfénynek azonban soha nem szabad túl világosnak lennie, mert különben zavaró árnyékok képződnek a színpadon
PELYHE LTD
7
Előfény II. (frontvilágítás) A színésznek lehetőleg természetesen kell kinéznie (főleg az arcának), ezért a fényvetőket körülbelül 45 fokos szögben a színész arca fölé, és 45 fokban a színész arca mellé helyezzük. Elkerülhetjük a túl erős árnyékokat, ha két fényvetőt alkalmazunk minden oldalon 45 fokos szögben. Ehhez profil- és zoom fényvetőket használjunk. Megjegyzés: Ha pl. egy színész arcának ráncait, olyan észrevehetetlenné akarjuk tenni, amennyire csak lehet, akkor az elölről érkező megvilágítást erősebbé tesszük, míg azoknak a fényvetőknek az erősségét csökkentjük, amelyek a színésszel (balról és jobbról) 45 fokos szöget zárnak be.
Front 45 fok egyoldalról
PELYHE LTD
ideális
8
Oldalvilágítás
A fényvetőket vagy a színész mellé vagy a színész fölé egy -egy oldalon állítják fel. Az oldalvilágítás a színész színpadon történő szemléletes megjelenítését szolgálja. Ha oldalra fordul, a fény az arcát megvilágítja. Oldalvilágítással tehát nagyon jól létre lehet hozni a térbeliség érzetét.
PELYHE LTD
9
Oldalvilágítás- Élfény - Utcafény A fejmagasságban lévő oldalfényt gyakran különleges effektusokhoz használják, hiszen ekkor a fény körülöleli a színészt. Ezt a hatást Pc és Fresnel fényvetőkkel, vagy kisebb profilokkal érik el, ami leginkább tánc- és balettelőadásokon érvényesül. Ennek ellenére azonban elég természetellenesnek hat és az a hátránya, hogy a színészek a szó szoros értelmében árnyékba kerülnek.
PELYHE LTD
10
Élfény Fresnel / PC fényvetővel
hideg kék és meleg sárga élfények PELYHE LTD piros és zöld
11
Ellenfény (gégen) Az ellenfény olyan fényforrásból jön, ami a színészt hátulról világítja meg, és a formaadó hatást fokozására szolgál. Az erős ellenfény a színész feje és válla körül fényes keretet hoz létre és kiemeli őt a háttérből. Ha a jelenetet színesen akarjuk megvilágítani anélkül, hogy a szereplő arcszíne természetellenesnek hasson, akkor színes ellenfényt kell használni, a szembe fényt pedig fehér színűre kell hagyni. Ellenfényt profilfényvetőkkel, vagy 2-2,5kW Pc , nagytereknél 5kW Pc vagy Fresnel fényvetőkkel lehet létrehozni. Alkalmaznak még erre a célra Svoboda, vagy PAR fényvetőket is.
PELYHE LTD
12
Felső fény
Ezt a világítás fajtát a fő világítás miatt kialakuló árnyékos helyek kiegészítésére, megvilágítására, illetve fényátmenetek kiegészítésére használják. Ezt többnyire PC és Fresnel fényvetők segítségével valósítják meg.
PELYHE LTD
13
csúcs fény A megformálást szolgálja, erős kontrasztokat hoz létre, mivel csak a kiálló tárgyakat világítja meg. Így pl. a gyilkos tőrét, vagy egy katona sisakját nagyon jól kiemelhetjük vele. Pc vagy Fresnel-fényvetővel, profil-fényvetővel, vagy egyes horizont lámpával lehet létrehozni.
PELYHE LTD
14
Alsó fény Alsó fényt ma már csak nagyon ritkán alkalmaznak, mivel viszonylag természetellenes hatást kelt. Speciális effektusoknál azonban célzottan használhatók, pl. ha egy csoportot akarunk ábrázolni, aki a tábortűz mellett ül, vagy ha a színészek csak alulról történő megvilágításával félelmetes hangulatot szeretnénk elérni. Erre különleges lábrivalda testek állnak rendelkezésre.
PELYHE LTD
15
Sziluett (árnyék) Ha a szereplőt árnyákszerűen akarjuk megjeleníteni, akkor csak a színpad hátsó részét világítjuk meg. Az ez előtt játszó színész a nézők számára árnyékként jelenik meg. A háttér célzott megvilágításához horizont lámpákat alkalmazunk, szimmetrikus vagy aszimmetrikus tükörrel.
PELYHE LTD
16
PELYHE LTD
17
Szoba megvilágítása
Kevert megvilágítás PELYHE LTD
19
Front megvilágítás, felülről 45°-os beesési szögben „2” Alsó világítás (rivalda) „1”
Megvilágítás közép, felülről „3”
Profil fényvetőkkel kiemelés „4”
Gégen (ellen) világítás fresnel fényvetővel „5” Hátulról történő világítás PAR fényvetővel „6”
Felülről történő megvilágítás fénycsöves lámpatesttel „7” Elölről és hátulról történő világítás „8” Fresnel fényvetőkkel kialakított, oldalsó ablak és hátsó ajtó megvilágítás „9” Hátsó ajtón besugárzott fény fresnel fényvetővel „10” PELYHE LTD
20
PELYHE LTD
21
Színminőség, színvisszaadás Egy adott fény minőségét a szög és az irány megválasztásával együtt kell meghatározni. Lényeges, hogy kihasználjuk a különféle fényforrások lehetőségeit és jellemzőit. Mint tudjuk, igen fontos a kiválasztott fény színvisszaadása is. Az illusztrációkon láthatjuk, hogy három, egymástól nagy mértékben eltérő fényminőség milyen benyomást kelt. Hátulról érkező napfényt imitáló (Daylight) hideg fény Színhőmérséklet 6000 K A nappali fényt adó fényvető színvisszaadása segítségével érhetjük el a tisztaságot a legnyíltabb és legélesebb formában. A körvonalak ilyenkor különállóak, a világos és a sötét közti kontraszt pedig nagy.
Hátulról érkező halogén izzólámpás meleg fény Színhőmérséklet 3200 K
Fentről érkező fénycsöves fény Fénycsövek használata esetén az emberek és díszletek laposak, sápadtak és körvonalaik nem látszanak, így lehetetlen drámai hatást kelteni, mivel nincs kellő kontraszt a világos és a sötét között. PELYHE LTD
22
Gázkisülésű lámpákkal rendelkező fényvetőknél fontos, hogy figyelembe vegyük a test színvisszaadását is Mivel a legtöbb gázkisülésű lámpa spektrumában (a nátriumgőz lámpák kivételével) nagy arányú kék található, a díszlet részei, a kosztümök és az arcok határozottan eltérően néznek ki ebben a fényben. Ez a fény igen nyers és színminősége hasonlít a nappali fényhez. Ez annyit jelent, hogy a test színvisszaadása nappali fényben és izzólámpa fényénél észrevehetően eltér egymástól. Ha a tervezési fázis elején úgy döntünk, hogy a domináns fényminőség a nappali fény lesz, akkor lényeges, hogy ezt az előkészítés során is kihangsúlyozzuk (díszlet tervezés, jelmeztervezés és gyártó műhelyek, anyagminták, állítópróbák). A legjobb eredményeket úgy érhetjük el, ha az érintett műhelyek két különböző alapvető fénytípussal dolgoznak: nappali fény minőségű, 6000 K színhőmérsékletű munkavilágítással, valamint szokásos spektrumtartományú, 3000 K színhőmérsékletűvel
PELYHE LTD
23
A színpad részei és a fény - Konvencionális világítás tervezés - belső tér megvilágítása - speciális fények (lámpa, gyertya, stb) - színpadrészek bevilágítása - fénykombinációk Raszterszerűen felosztott belső tér, ideális ha van elég fényvetőnk, hogy minden szekciót bevilágítsunk mintha a teljes színpad kisseb verziója lenne. Ha a az ablak az elsődleges fényirány, helyezzük a főfényt (kulcsfény) ide. Használjunk nagyteljesítményű fényforrást például : PAR vagy Profil fényvetőt.
Ha a főfénynek (kulcsfény) vissza kell verődnie a szoba falairól (szórt indirekt derítés), használjunk Fresnel fényvetőt ennek az effektnek az eléréséhez.
PELYHE LTD
24
Ha a főfénynek (kulcsfény) vissza kell verődnie a szoba falairól (szórt indirekt derítés), használjunk Fresnel fényvetőt ennek az effektnek az eléréséhez.
Hogy ezt az effektet létrehozzuk, egy vissza verődő felületen keresztül világítsunk be az ablakon. Ki kell kísérletezni a megfelelő szöget.
PELYHE LTD
25
Hangulat Synopsis - Indirekt ( visszaverődő) pozíció kialakítása - Oldal besütő világítás - doboz (szoba) tér - szemből általános derítés
Hogyan világítsunk ablakon besütő fényt zárt díszletbe ?
Egy tipikus szobavilágítás ahol a fény szórtan süt be az ablakon.
A fénycsóva a fényvisszaverő felületről vetül vissza és így süt be az ablakon keresztül.
PELYHE LTD
26
Egy hagyományos állólámpa fő fénnyé válik egy esti jelenetben. Az ilyen fény egyszerre speciális és praktikus
Egy nyitott ajtóból beszűrődő fény alternatív fő fényként szerepel, dramatikus atmoszférát kölcsönözve.
PELYHE LTD
27
Fényvetők elhelyezése a színpadtérben
- Utcák, oldalfények - besütők - gégenek - horizontok - rivaldák
PELYHE LTD
28
Látványterv példák A sípcsont magasságban elhelyezett Profil vagy Spot fényvetők a színpad oldalán erős oldalfényként kiemelik a színeszek alakját. Ezt általában hagyományos felépítésű színházakban használják, ahol a közönség szemben ül a színpaddal és a fényvetők az oldal színpadon takarásban helyezkednek el.
Egy erős kulcs fény (főfény irány) gégenből világítja színpadot baloldalról, erős árnyékot okozva még kaotikusabb jelleget ad a csatajelenetnek A szúró kulcsfényt olyan meredeken kell beállítani, hogy elkerülje a színpad túloldalán ülő nézők megvilágítását. A puhább oldal és hátsó világítás kiemeli az árnyékokat és tisztán láthatóvá teszi az alakokat a nézők számára PELYHE LTD függetlenül attól, hogy hol ülnek.
29
Ebben a természetes képben a fénynek az ablakon keresztül kell beszűrődnie. Ezért a kulcsfényeket ide kell elhelyeznünk. Szintén világítsunk be visszaverődő fényekkel az ablakon keresztül. Front világításra is szükség van, nehogy a színészek arca árnyékban legyen.
PELYHE LTD
30
Ez egy világítási terv a konvencionális színházhoz mely teljesen lefedi a színpad egész felületét , párba rendezett fényvetőkkel melyeket hideg és meleg színekkel látunk el. Nagyon sok fényvetőre van szükség. A másik terv kevésbé fedi a színpad felületét, viszont kevesebb fényvetővel oldja meg. Ha erősebb színeket teszünk az oldalsó fényvetőkbe segítünk az ebből adódó problémák megoldásában.
PELYHE LTD
31
Beszúrt (Thrust) színpad
Alapvetően félig nyitott színpadon ez a produkció egy központi szigetet használ mely benyúlik a közönség közé. Ennek a szigetnek a megvilágítása profil fényvetőkkel egy szabályozott fényfolyosót hoz létre a szereplőknek.
PELYHE LTD
32
Aréna színpad Párosával elhelyezett fényvetőket használva a színpad minden felületén a közönség bárhol ül 45° szögben megvilágítva látja a színpadot. Ezt megtehetjük csökkentve a fényvetők számát, helyesen elhelyezve. Vigyázzunk a fényvetők helyes szögbeállítására , hogy elkerüljük a nézők szembe világítását.
PELYHE LTD
33
Profil fényvetők alkalmazása Fentről történő világítás. Dramatikus effekt hozható létre egy a színész fölé függesztett és lefelé irányított profil vagy parabolatükrös fényvetővel, létrehozva egy látható fény kúpot. Ahogy a fényerőt csökkentjük úgy válik a kép egyre félelmetesebbé.
Éles fénykör. A profil és parabola tükrös fényvetők olyan lencsékkel rendelkeznek, melyeket közelíthetjük vagy távolíthatjuk a tükörtől és az izzótól. Ha közel van, a fénykör éles lesz mely teljesen leválasztja a színpad megvilágított részét a többitől. PELYHE LTD
34
A fénykör elmosása Távolítva a lencséket a tükörtől a kör élei egyre elmosódottabbá válnak. Ezzel a színpadkép finomabbá válik.
A fénykör késelése A fényvető késeit használva tudjuk a fénykört módosítani. Lehetővé válik például egy éles fénycsík vagy háromszög, trapéz vagy négyszög alakú fénysugár létrehozása. Ezt a késes effektet különböző irányból világíthatjuk be,például oldalról, felülről vagy szemből. Hatásosabbá teszi a a drámai jelenetet.
PELYHE LTD
35
Fresnel- Pc fényvetők alkalmazása Ellenfény Hátulról világítva Fresnel vagy Pebble convex fényvetőkkel nagyon dramatikus effektet tudunk létrehozni , viszont bosszantó lehet a színész által előre vetített árnyék. Fényvetőket elhelyezve a színész háta mögé megvilágítjuk a sziluettét valamint glóriát kaphat amely nagyon dramatikus lehet. Vigyázzunk, hogy ha látni akarjuk a színész arcát szükségünk van segéd fényekre szemből .
Világítás szemből Egy színpad fehér fénnyel szemből történő megvilágítása nagyon hatásos lehet, viszont előtérbe helyezi a kevésbé fontos részleteket is . Kombinálva az oldal és a frontvilágítást a teljes területet be tudjuk világítani kiemelve a fontos részeket. Ez azért van mert a világítás alacsony szögből jön és az egyik megvilágított felület önálló eszközként kioltja a másikat. PELYHE LTD
36
A fénykör lehatárolása A Fresnel vagy Pebble convex fényvetők fénykörét lehatárolhatjuk a fényvetőre rögzített takarólemezeket használva, így továbbra is elmosott marad a kör széle
Nappali fény szimulálása A valóságban az ablakokon nagyon sokféle fény jöhet be egy szobába, amik elmosottak és árnyékoltak. A Fresnel és Pebble- convex fényvetők ideálisak elmosott szűrt fények létrehozására, szimulálva a reggeli napfényt amint beszűrődik az ablakon át. PELYHE LTD
37
Atmoszféra (hangulat) létrehozása Reggeli fény A beszűrődő napfény az ablakon keresztül egy kellemes, nyugodt, optimista légkört hoz létre. Figyeljük meg ahogy az ablakrácsok árnyéka elnyúlik a szoba padlóján.
Esti fény A beszűrődő holdfény ugyanazon az ablakon egy teljesen más hangulatot hoz létre. Figyeljük meg ahogy az ablak árnyéka elmozdult a kép baloldalára így érzékeltetve az idő múlását. PELYHE LTD
38
Hideg fény Olyan hideg színnel bevilágítva a szobát mint a kék, egy hideg semleges hangulatot hozhatunk létre. Egy kis keresztfénnyel ebben a színben jobban kiemelhetjük a kép hangulatának változását.
Baljós hangulat világítás Alulról és szemből világítva baljós árnyékokat hozhatunk létre. Ez nagyon hasznos néhány karakter illusztrálására különösen melodrámákban.
PELYHE LTD
39
Színteória – színek keverése A hideg kék balról és a meleg sárga megvilágítás jobbról, erős fényhatást és árnyékolást hoz létre Alap színek keverése : piros és kék. Itt a piros és kék fény csillog a színészen. Figyeljük meg a kevert lila és rózsaszín színeket amit létrehoznak.
Alap Színek keverése : piros és zöld. Ahogy átváltjuk a kék fényt zöldre , narancssárga szín jön létre, mellyel kiemeljük a színész ruházatát és jellemzőit. PELYHE LTD
40
Világítás színekkel Egyszínű világítás Az egy színnel történő világítás nagyon érdekes és egyedi hatást érhet el. A teljesen elmosott zöld fény hátborzongató effekt lehet.
Keverve a világítási szöget és színeket A még természetesebb látvány két szín használatával érhető el. Itt a színpad súrolva van zölddel és meleg fehérrel világítva szemből. PELYHE LTD
41
Színek a színpadon A jobboldalról jövő sárga fény a lemenő napot idézi. Kék fény baloldalról a szemben levő falon fenntartja az illúziót, hogy a napfény nem ér el odáig.
Itt a kék fény a baloldalon marad viszont a sárga szín átvált pirosra éles kontrasztot képezve, hogy így átváltva a színpadképet, a hatást nyugodtból hátborzongatóvá tegye. PELYHE LTD
42
Színszűrők a játéktér megvilágításához
A játéktér-megvilágítás a színész alapvilágítása. A színész, illetve annak arcának megvilágításához csak meghatározott színű színszűrőket ajánlatos kiválasztani. Ezeknek a szűrőknek az a feladata, hogy az arcbőr színének a hatását segítsék. A fényáteresztő képességnek nagyon jónak kell lennie és annak következtében az arc felülete a fény-visszaverődési foknak megfelelően kellőképpen világos lesz. Ezért a színek csak mérsékelten telítettek lehetnek. Színszűrők használatánál bebizonyosodott, hogy valamennyi fényvetőpár részére, amelyek a színészt keresztben megvilágítják, két komplementer színt ajánlatos kiválasztani. Az ilyen színszűrőválasztással elkerülhető, hogy pI. egy finom vörös szűrőtől a színész arca túl vörössé váljon, vagy netán egy kék szűrővel nagyon erősen a kékesszürke tartomány felé tolódjon el az arcszíne. A játéktér-alapvilágításnál az alábbi színszűrők váltak be: Tartomány: hosszú hullámú szín (vörös) - epervörös - fáradt rózsaszín - beige
Tartomány: rövidhullámú szín (kék) - világoskék - kékeslila PELYHE LTD
43
Színkorrekció Ha két oldalról világítjuk meg az alakot, akkor egy szobor szerű megvilágítást érünk el. Attól függően, hogy milyen színt használunk lesz a bőr természetes, vagy halott sápadt színű.
LEE 154 pale rose
R 351 levender mist LEE 103 straw
LEE 117 steel blue R 74 night blue
LEE 201 CT LEE 202 CT half LEE 203 CT 1/4
LEE 147 apricot R 4 medium amber
PELYHE LTD
44
Gobók Itt a gobó használat azt a benyomást kelti, hogy a beszűrődő napfény egy fán keresztül érkezik be a nem látható ablakon, így megerősítve a nézőben azt az érzést, hogy egy valóságos szobát lát.
PELYHE LTD
45
Lámpa és gyertya fényhatás Gyakorlatilag a fényeffektek amik a színpadon vannak a teljes világítás részét képezik, mint ez az egyszerű állólámpa. Egy fényvetővel felülről megvilágítva azt az érzés kelti, hogy az állólámpa önmagában világít.
Az elemes gyertya a pultról vezérelhető kell, hogy legyen, ha azt akarjuk,hogy a befújó szél eloltsa, de egyébként a kapcsolós verzió is elég. PELYHE LTD
46
köd
A hazerköd segít kiemelni a dramatikus fényeffekteket . Itt a hátulról és felülről beáramló fénycsóva konkrétan jelen van a képben.
PELYHE LTD
47