A szénhidrogén kutatás menedzsmentje

MISKOLCI EGYETEM Műszaki Földtani Kar Ásványtani-Földtani Tanszék

A szénhidrogén kutatás menedzsmentje OKTATÁSI SEGÉDANYAG

Készítette:

Budapest 2013

SZILÁGYI IMRE

Tartalomjegyzék Bevezetés........................................................................................................................................ 3 1. A szénhidrogén kutatás üzleti környezete ................................................................................ 4 1.1. A szénhidrogén értéklánc, a kutatás fázisai ...................................................................... 4 1.2. Upstream vállalatok......................................................................................................... 7 1.3. Hatóságok........................................................................................................................ 9 2. A szénhidrogén kutatás jogi környezete................................................................................. 11 2.1. Koncessziós szerződések ............................................................................................... 11 2.2. Partnerségi szerződések ................................................................................................. 14 2.3. Beszállítói szerződések .................................................................................................. 17 3. Ásványvagyon értékelés ........................................................................................................ 18 3.1. Az ásványvagyonok csoportosítása ................................................................................ 18 3.1.1. Ásványvagyon ismeretességi szintek...................................................................... 18 3.1.2. Ásványvagyon halmazok ....................................................................................... 19 3.1.3. Az ásványvagyon mennyiségének becslése ............................................................ 19 3.2. A szénhidrogén ásványvagyon értéke ............................................................................ 22 3.2.1. Valószínűség-becslés, várható érték, kockázat........................................................ 22 3.2.2. Kockázatos befektetések gazdasági elemzése ......................................................... 23 3.2.3. Az ásványvagyon értékének kiszámítása ................................................................ 25 3.3. Szénhidrogén készletek.................................................................................................. 26 3.3.1. Készletszámítás...................................................................................................... 26 3.3.2. Szénhidrogén készletek auditja és nyilvánosságra hozatala .................................... 28 3.4. A proszpektív ásványvagyon értékelése, geológiai valószínűség .................................... 28 4. Szénhidrogén kutatási projektek menedzsmentje ................................................................... 32 4.1. Kutatási projektek felépítése .......................................................................................... 32 4.2. A kutatási projektek gazdasági értékelése ...................................................................... 34 4.2.1. Gazdasági értékelés proszpekt feltárás előtt............................................................ 34 4.2.2. Gazdasági értékelés proszpekt lehatárolás előtt ...................................................... 36 4.2.3. Gazdasági értékelés telep lehatárolás-értékelés (appraisal) előtt ............................. 39 4.3. A kutatási projektek tervezése és végrehajtása ............................................................... 41 4.3.1. Projekt- és üzleti tervezés....................................................................................... 41 4.3.2. Projektek végrehajtása és kontrollja ....................................................................... 43 4.3.3. Kutatási projektek utóértékelése............................................................................. 43 5. Kutatási portfoliómenedzsment ............................................................................................. 45 5.1. A kutatási portfoliók jellemzői....................................................................................... 45 5.2. A kutatási portfoliók építése .......................................................................................... 47 5.3. A kutatási portfolió optimalizálása (projektek rangsorolása) .......................................... 49 5.4. A kutatási portfoliók proszpektív vagyon pótlási egyensúlya ......................................... 51 6. Upstream szakmai erőforrásmenedzsment ............................................................................. 53 6.1. Upstream szakemberek és menedzserek......................................................................... 53 6.2. Upstream szervezetek kialakításának szempontjai.......................................................... 56 6.3. Upstream szervezettípusok ............................................................................................ 58 Hivatkozások ................................................................................................................................ 64

2

Bevezetés Közkeletű definíciók szerint a menedzsment pénzügyi, technológiai és humán erőforrások felhasználásának tervezését, szervezését és irányítását jelenti. Napjainkban a menedzsment, mint egy viszonylag új tudományág, újabb és újabb területekre való kiterjesztésének vagyunk szemtanúi. A menedzsment, mint önálló diszciplína, az ipari termelés területén alakult ki, majd a kereskedelem, a beruházás jellegű projektek, a műszaki-technológiai fejlesztések és a pénzügyek irányába fejlődött tovább. Ma már szinte mindent „menedzselünk”, nemcsak az üzleti szférában, hanem a non-profit szektorban és az államigazgatásban is. Létezik egy olyan üzleti terület, a szénhidrogén kutatás, amelynek nem pénzügyi, kereskedelmi, vagy műszaki-mérnöki, hanem természettudományos, konkrétan geológiai és geofizikai alapjai vannak. Jelen munkában arra teszünk kísérletet, hogy leírjuk, hogyan működnek a releváns menedzsment folyamatok a kőolaj és földgáztelepek felkutatása során. A szénhidrogén kutatást menedzselni akkor tudjuk, ha alaposan megértjük a kutatás, mint folyamat üzleti dinamikáját, valamint azt, hogy a kutatási folyamat hogyan illeszkedik az olajipar vertikumába, hogy miként képes ezen a vertikumon belül értéket teremteni. A kutatási üzleti környezetének rendkívül fontos dimenziója a koncessziós jog, amelyben egy kutatási menedzsernek el kell tudni igazodnia ahhoz, hogy a szilárd szakmai alapokon nyugvó szénhidrogén-geológiai elképzelések megvalósíthatóvá váljanak. A szénhidrogén kutatás üzleti gazdaságtani modelljének leírásakor kiemelt szerepet kap a kutatás tárgyát képező, a Föld mélyében feltehetően meglévő ásványvagyonnal kapcsolatos kockázatok beazonosítása és kezelése. Kétféle olajipar-specifikus kockázattal kell szembesülnünk: az ásványvagyon meglétének, a kutatási projekt sikerességének a kockázatával, illetve a kutatott szénhidrogén telepekben lévő ásványvagyon-mennyiség kockázatosságával. A szénhidrogén kutatás jól megragadható fázisok mentén halad előre. A fázisokon belüli tevékenységek (szaknyelven: operációk, pl. geofizikai mérések és kutatófúrások) célja a felfedezés kockázatának, és ezzel párhuzamosan az ásványvagyon mennyiség kockázatosságának a csökkentése. Minden egyes fázis végén döntenünk kell arról, hogy belekezdünk a következő fázisba, vagy felhagyunk a további kutatással. Döntésünket az előttünk álló, következő fázisban végrehajtandó projekt gazdasági értékelésére alapozzuk. A szakértői becslések révén számszerűsített kockázat és kockázatosság beépülnek a szénhidrogén kutatási projektek gazdasági értékelésébe, ilyen módon meghatározó szereppel bírnak a tíz-, sőt százmillió dolláros nagyságrendű vállalati befektetési döntések meghozatalakor. A kockázatok azonosítása, elemzése tehát a szénhidrogén kutatás legfontosabb feladata, erről szólnak a projekt-értékelések és a kutatási portfoliómenedzsment. Miután kutatási projektjeink zöld utat kapnak, sikeresen és hatékonyan végre kell azokat hajtanunk. A végrehajtás során akkor lehetünk sikeresek, ha szakmánk sajátosságait szem előtt tartva alkalmazzuk a projekt-menedzsment eszköztárát. Végül, de semmiképpen sem utolsósorban, a szakmai tudást – amely nélkül a menedzsment értelmetlenné, öncélúvá válik – megtestesítő humán erőforrásokat az üzleti céloknak leginkább megfelelő szervezeti formában kell elrendeznünk. A Szénhidrogén kutatás menedzsmentje címet viselő kurzus a fenti témaköröket foglalja magában. A kurzus – és az ott elhangzottakat összefoglaló jegyzet – célzottan azoknak szól, akik sikeres szakemberek szeretnének lenni, és megértik, hogy szakmai sikerességük alapfeltétele a menedzsment világában való eligazodás.

3

1. A SZÉNHIDROGÉN KUTATÁS ÜZLETI KÖRNYEZETE 1.1. A szénhidrogén értéklánc, a kutatás fázisai Egy szénhidrogén molekula hosszú utat tesz meg térben és időben, míg egy több ezer méter mélyben húzódó geológiai szerkezetből eljut felhasználási helyére, egy motor vagy egy kazán égésterébe, vagy a petrolkémiai üzembe. Sőt, „élete” a föld felszínén, a kútfejen való megjelenésénél jóval korábban, egy ötlet formájában, ahogy mondani szokták, a geológusok képzeletében kezdődik. A szénhidrogén molekula vélelmezett feltalálási helyétől elfogyasztásáig több fázison megy keresztül, mely fázisok határain valamilyen tranzakció (átadás-átvétel, adott esetben kereskedelmi csere) esik meg vele. Az egymás után következő, láncszerűen felfűződő egyes fázisok tranzakciós (kereskedelmi) értéket állítanak elő, ezért a szénhidrogén ipart gazdasági szempontból értékláncként definiáljuk. A lánc megkülönböztetett „szeme” az a pont, ahol a nyersanyagot, a kőolajat és a földgázt a termelők értékesítik. Az eddig a pontig tartó szakasz elnevezése upstream.1 A kőolajat ezután feldolgozási helyére, a finomítóba, a földgázt pedig energiatermelő erőműbe, vagy egy regionális gázelosztóba szállítják. Szállítás közben a nyersanyaggal kereskednek, a szállítási útvonalak kitüntetett pontjain azt esetleg ideiglenesen tárolják. Ezen közbülső szakasz neve az értékláncban midstream. A nyersanyag késztermékké alakítása, a feldolgozás (kőolaj estében a finomítás), a késztermékek nagykereskedelme, a termékszállítás és végül a kiskereskedelmi értékesítés (benzinkutak, gázművek) folyamatai által alkotott lánc a downstream. Az upstream értéklánc-szakasz három további, jól elkülöníthető „láncszemre” tagolódik: a kutatásra, a mezőfejlesztésre és a termelésre. A kutatás (exploration)2 tárgya a potenciális szénhidrogén lelőhelyek feltérképezése, feltárása és lehatárolása. A sikeres kutatás eredménye a bizonyított készletet (gazdaságosan – nyereséggel kecsegtető módon – kitermelhető ásványvagyont) rejtő szénhidrogén telep, vagy több telep összessége, a szénhidrogén mező. A kutatás által előállított „termék”3 a felfedezett, de ki nem fejlesztett készlet (undeveloped reserve). A kutatás lezárása után általában nem áll rendelkezésre az előfordulás letermeléséhez szükséges infrastruktúra. A felfedezések nagy része esetében a termelés megindításához a már meglévő kutatófúrást vagy kutatófúrásokat további, az optimális művelést lehetővé tevő kutakkal kell kiegészíteni, a kúthálóhoz pedig felszíni technológiai létesítményeket (gyűjtő-állomás, gázüzem, vezetékek, stb.) kell építeni. A termelő kutak és a felszíni technológiai létesítmények kivitelezését magában foglaló értéklánc elem a mezőfejlesztés (field development). A mezőfejlesztés „terméke” a kifejlesztett, termelésbe állítható készlet (developed reserve). A mezőfejlesztés sikeres befejezése után indulhat a mező termelése (production). A termelési folyamat eredményeképp valódi, kereskedelmi értékkel bíró termék keletkezik: a nyersolaj és a földgáz. A termeléshez, mint értéklánc elemhez hozzátartozik a mező létesítményeinek (kutak, felszíni technológiák) karbantartása, a termelvény helyszíni kezelése (pl. a különböző fluidumok szeparálása, szennyező anyagainak eltávolítása), a termelvény minőségellenőrzése és értékesítése, valamint a termelésnek, a tároló viselkedésének a folyamatos figyelése (production/reservoir monitoring). Ez utóbbi célja a mező értékének optimalizálása, a kihozatal (a telepből kitermelt és a telepben felhalmozódott szénhidrogén mennyiség aránya) maximalizálása, természetesen a tároló védelme mellett. A monitoring során definiált beavatkozások összefoglaló neve termelés-intenzifikálás (production intensification), amely a meglévő infrastruktúra módosításait (pl. kutak átképzése), fejlesztését (pl. új kutak fúrása), vagy új, jellemzően másodlagos kitermelési eljárások (pl. víz-, vagy gázbesajtolásos EOR4) alkalmazását jelenti. A termelés-intenzifikálás tulajdonképpen mezőfejlesztés. A kutatás befejezését követő fejlesztés „zöldmezős” (greenfield), a termelés közbeni fejlesztés pedig „barna mezős” (brownfield) beruházásként fogható fel. Az upstream folyamat a termelvény értékesítésével, majd a kimerült mező felhagyásával (field abandonment) ér véget. 1

Az olajipar szaknyelve – több mint 100 éve – az angol. Sajnos a szakkifejezések egy jó része a magyar nyelvben meg sem jelent, vagy ha történtek is fordítási kísérletek, azok nem terjedtek el, és a magyar olajipari szakemberek – eléggé el nem ítélhető módon, de hasonlóképpen a többi, nem angolszász anyanyelvű kollégákhoz – az angol szavakat használják, magyar ragozással. Jobb híján jelen mű szerzője is ebbe a bűnbe fog esni… 2 Amennyiben létezik és elterjedt egy a szakkifejezés magyar változata, akkor természetesen azt fogjuk használni, de az egyértelműség kedvéért zárójelben megadjuk az eredeti angol változatot is – azt, amiből a magyar kifejezés származik. 3 Az idézőjel használata azért indokolt, mert bár egy szénhidrogén mező, a maga készletével (indirekt módon) ugyan képezheti adás-vétel tárgyát, a Föld felszíne alatt található nyersanyagnak nincsen ugyanolyan egységesen elfogadott (árutőzsdén jegyzett) piaci ára, mint például a kitermelt nyersolajnak. Az in-situ készletek a szerződő felek által egyedileg kialkudott áron cserélnek gazdát. 4 Enhanced Oil Recovery. Olyan eljárás, amely segítségével a természeteshez képest növeljük a telepek kihozatalát, azaz többlet termelést érünk el.

4

A kutatási folyamat – erősen elvi alapon – tovább szakaszolható. Az egyes kutatási fázisokat a világ különböző régióiban eltérő, és a nyelvi nehézségek, szakma-kulturális különbségek miatt egymásnak nehezen megfeleltethető definíciókkal illetik. Emiatt a fázisok megnevezésétől egyelőre eltekintünk, ehelyett inkább az egyes fázisokban végrehajtott jellemző tevékenységekre, illetve azok céljaira koncentrálunk:



A szénhidrogén kutatás legnagyobb kiterjedésű objektuma az üledékes medence. A medence megismerésének célja a szénhidrogén-rendszer elemek (anyakőzetek, migrációs útvonalak, felhalmozódási zónák, az utóbbiakban tárolókőzetek, csapdák, zárást biztosító képződmények) meglétének tisztázása, valószínűsítése, azaz a szénhidrogének keletkezési és csapdázódási folyamatainak (térben és időben történő) nagyléptékű vizsgálata. A kutatás eszközei a kisméretarányú földtani térképezések, a regionális jellegű geofizikai mérések (erőtérgeofizika, szeizmikus, esetleg geoelektromos alapvonalak) és a medence rétegsorát feltáró alapfúrások. A begyűjtött adatok geológiai, geofizikai, geokémiai vizsgálatának, értelmezésének eredményeképp fogalmazhatók meg állítások a medence tektono-sztratigráfiai modelljét, és a medence szénhidrogén-földtani szempontból leírt fejlődéstörténetét illetően. A kutatás eredménye a szénhidrogének keletkezésének és csapdázódásának lehetőségét leíró modell, a play.5 A play nem más, mint geológiai, szénhidrogén-földtani jelenségek jól beazonosítható trendek szerinti rendeződése (Baker, R.A., Gehman H.M., James W.R., White D.A., 1986; Miller, B.M., 1986; White, D.A., 1988).



A kutatási folyamat következő fázisában a play-ek kitüntetett elemeire, a potenciális felhalmozódási zónákra fókuszálunk. A kutatás célja ekkor a felhalmozódási zónák közelebbi megismerése, az azokon belül megtalálható reménybeli szénhidrogén tároló geológiai szerkezetek kimutatása, feltérképezése és lehatárolása. A kutatás eszközei között említhetők alárendelten a kisméretarányú, részletező jellegű geológiai-geokémiai térképezések, dominánsan pedig a geofizikai (szeizmikus) mérések. A térképezések és mérések értelmezése révén rajzolódnak ki a lehetséges tároló szerkezetek, a lead-ek és a proszpektek (prospect). Lead-en olyan „jelenséget” értünk, amely az adott kutatási ismeretességi szinten egy tároló szerkezet indikációjaként értelmezhető, de a rendelkezésre álló információk mennyisége és/vagy minősége nem teszi lehetővé annak egyértelmű beazonosítását. A térben és időben lehatárolt, kedvező szénhidrogén-földtani pozíciójú szerkezet a proszpekt. „Hüvelykujjszabályként” kezelendő, hogy a proszpektek geológiai-geofizikai vizsgálatát addig kell végezni, amíg meglétének valószínűsége a fenti módszerek alkalmazásával már nem növelhető tovább.6



A proszpektek lehatárolását – a kutatás soron következő szakaszában – annak feltárása követi. Célja a feltételezett telepek meglétének bizonyítása, eszközei pedig a kutatófúrás (wildcat), illetve a kutatófúrás során elvégzett geológiai, geokémiai geofizikai észlelések és mérések, valamint a fluidumok vizsgálatai.



A sikeres kutatófúrás által szolgáltatott információkat egyeztetni kell a fúrás előtt megfogalmazott feltételezésekkel, azaz a fúrási eredményeket előzetesen felállított modellbe vissza kell csatolni. Ritkán fordul elő, hogy a rétegsor, a rétegvastagságok és a rétegtartalmak vonatkozásában megismert valóság a prekoncepciókkal száz százalékos egyezést mutatna. Továbbá, teljesen természetes, hogy a fúrásban harántolt szakasz paramétereinek (pl. porozitás) térbeli kiterjesztése nagy bizonytalanságokkal terhelt, illetve a feltárt szerkezet térbeli lehatárolása sem válik kellőképpen bizonyíthatóvá. Ilyenkor egy újabb kutatási szakasz, a találat értékelése (appraisal) válik szükségessé. A cél a megismert ásványvagyon mennyiségi és minőségi eloszlásának meghatározása, a mezőfejlesztés kockázatainak minimalizálása céljából. Az értékelő-lehatároló kutatás elsődleges eszközei természetesen további kutatófúrások, de nem elképzelhetetlen, hogy ebben a fázisban – pl. a telepek kiterjedésének meghatározása céljából – pontosító geofizikai méréseket (pl. 3D szeizmika) is kell végezni. Amint korábban említettük, a kutatásnak a fenti szakaszok egymást szorosan követő megvalósulásaként való megragadása erősen elméleti megközelítést takar. A gyakorlatbeli eltérések három okból fakadnak:



A kutatás egy alapvetően információ-összegzés (értelmezés) - tervezés - információgyűjtés visszacsatolás ciklusokból felépülő folyamat, amely egy eredménytelennek ítélt információszerzés

5

Egy üledékes medencében több play is azonosítható lehet. Természetesen a gazdaságossági szempontok figyelemben tartása mellett, azaz a maximális valószínűség helyett inkább az optimális valószínűség elérését kell szem előtt tartanunk. 6

5

után megakadhat. Például egy szeizmikus mérés eredményét ítélheti valaki úgy, hogy nem sikerült a méréssel proszpekteket lehatárolni, ezért a kutatást felfüggesztik. Előfordulhat ugyanakkor, hogy – akár évekkel később – egy másik cég szakembere ugyanarra a kutatási területre „tévedve” a mérési anyagot újra értelmezi, és egy másik megközelítést alkalmazva továbbkutatási lehetőségeket azonosít. Ugyanilyen kimenetet eredményezhet a tudományos-technikai fejlődés hatása, hiszen egy újonnan kifejlesztett eljárás alkalmazása révén egy korábban, az akkori tudományos-technikai színvonalon „bedöglöttnek” ítélt próbálkozás új lendületet nyerhet. Hasonlóképpen, a gazdasági környezet kedvező irányúnak ítélt változása korábban „gazdaságtalannak” minősített ötleteket újra vonzó színben tüntethet fel. A felsorolt okok következménye, hogy a szénhidrogén kutatás „fázisai” között akár évtizedes hosszúságú szünetek állhatnak be.



Az is előfordul, hogy a kutatás során olyan információk kerülnek napvilágra az adott kutatási terület geológiai modelljével kapcsolatban, amelyek egy korábban nem azonosított koncepció (playkoncepció) felállításához vezetnek. Ilyenkor a terület kutatása, a geológiai modellfejlesztés más irányt vesz. Ez gyakran azzal a következménnyel jár, hogy a továbblépés előtt egy korábbi kutatási fázisba kell „visszanyúlnunk”, és olyan feladatokat kell elvégeznünk, amelyeket az új koncepció korábbi ismeretlensége miatt „elmulasztottunk” végrehajtani.



A kutatás során gyakran adódik olyan szituáció, amikor ugyanazzal a kutatási lépéssel, például egy kutatófúrással egyszerre több, és elvileg különböző fázisba tartozó feladat megoldására kínálkozik lehetőség. Képzeljünk el egy olyan helyzetet, amikor egy kutatófúrással már megismertünk egy szénhidrogén telepet, de annak lehatárolása, a telepparaméterek térbeli kiterjedésének vizsgálata egy további (appraisal) fúrás mélyítését igényli. Ugyanakkor a geológiai modell újraértékelésekor arra a következtetésre jutunk, hogy a már ismert telepünknél mélyebb szerkezeti pozícióban egy újabb telep felfedezése valószínűsíthető. Ilyenkor teljességgel értelmetlen lenne két fúrást mélyítenünk, egyet az ismert telep lehatárolására, a másikat pedig a feltételezett telep feltárására. Fúrásunk tehát egyszerre lesz appraisal kút és wildcat. A gyakorlatban szinte mindennapos az elvileg különböző kutatási fázisok „összecsúszása”, sőt igen gyakran az appraisal kutatási fázis és az értékláncban a kutatás után következő mezőfejlesztés is egymásba ágyazódhat. Röviden summázhatjuk tehát, hogy a szénhidrogén kutatás értéklánca egy szubjektív döntések következtében időnként megszakadó, gyakran „visszalépő”, és újra induló, elemeiben sokszor átfedésbe kerülő szekvencia. 7 A kutatás az ásványvagyon mennyiség várható értékének pontosítására, a mennyiséggel kapcsolatos bizonytalanság csökkentésére, valamint a vagyon megléte valószínűségének növelésére irányul (1. ábra).

1. ábra. A szénhidrogén kutatás fázisai

7

Az elmondottak nem ismeretére vezethetők vissza az olyan, laikusok által sokszor hangoztatott vélemények, miszerint „nem érdemes itt vagy ott szénhidrogén után kutatni, hiszen korábban a területet már felmérték, megfúrták”.

6

1.2. Upstream vállalatok Az upstream üzleti vállalkozások között különbséget tehetünk az üzletben betöltött funkcióik, az értékláncban elfoglalt pozícióik, és tulajdonlási formáik alapján. Funkcionálisan a vállalatok lehetnek operátorok vagy szervizek. Az operátorok valamely állam által rájuk ruházott kutatási és termelési jogok birtokosai. Működésük alapja az, hogy üzleti projektjeikbe befektetnek (pontosabban a tulajdonosaik fektetnek be a vállalat projektjébe), és várható profit (a tulajdonos profitja) maximalizálási cél mellett kutatási, mezőfejlesztési, termelési tevékenységeket, operációkat hajtanak végre. Az operátorok között egy projektre alakult mini-vállalatokat, közepes tőkeerejű, több projektet irányító vállalatokat, és globális tőkeerőt képviselő nagyokat (major-ök) egyaránt találunk.8 A szervizvállalatok olyan vállalkozások, amelyek az operátorok számára, piaci alapon, különböző üzleti szolgáltatásokat nyújtanak. A tulajdonosaik által biztosított tőkét olyan beruházásokba és fejlesztésekbe fektetik, amelyekkel a piacon versenyképesek tudnak maradni. Az upstream területén napjainkban az alábbi szervizvállalati formációk különböztethetők meg:  Fúróvállalatok, amelyek fúróberendezéseket (rig-eket) állítanak az operátorok rendelkezésére.  Fúrási szerviz vállalatok. Ezek a fúrótorony telepítéséhez és üzemeltetéséhez nyújtanak szolgáltatásokat (logisztika, anyagellátás), vagy fúrólyukban hajtanak végre a kút mélyítésével és az információszerzéssel kapcsolatos változatos műszaki feladatokat, lyukgeofizikai (karotázs) méréseket, rétegvizsgálatokat, stb.  Felszíni geofizikai szolgáltatásokat, elsősorban szeizmikus méréseket kivitelező szervizcégek.  Felszíni technológiák tervezésére és/vagy kivitelezésére, karbantartására szakosodott vállalatok.  Geo-műszaki elemzők, konzulensek, tanácsadók, auditorok. Számos olyan operátorral találkozhatunk, amelyek – részben, vagy akár egészben – nem rendelkeznek a tevékenységük végzéséhez szükséges geo-műszaki kompetenciákkal, és a hiányzó szakmai erőforrást szolgáltatásként vásárolják meg. Így kerülnek a kutatással is foglalkozó olajvállalatok „beszállítói” közé a tudományos kutatóintézetek, az egyetemek kutatói műhelyei és a nagy szakmai elismertségnek örvendő független szakértők. Rajtuk kívül szép számban találunk a „piacon” kimondottan geo-műszaki elemzések, értelmezések végzésére szakosodott gazdasági vállalkozásokat is. A független szakértők alkalmazásának másik (a kompetencia hiányán kívüli) oka a tulajdonosi (részvényesi) érdekképviseletre vezethető vissza. A vállalatok tulajdonosai – szakértelem híján – érdekeik védelmében független szakértőket bíznak meg bizonyos vállalati folyamatok kontrolljának biztosítása céljából. Kiemelkedő szereppel bírnak ezen a téren azok a cégek, amelyek profilja a kutató-termelő vállalatok nyilvánosságra hozott szénhidrogén készlet adatainak auditja.9,10 A fent felsorolt szerviz-típusok kombinálódhatnak, azaz léteznek olyan „integrált” szervizvállalatok is, amelyek szolgáltatási portfoliójukat több elemből rakják össze (pl.: fúrás, fúrási szervizek, geo-műszaki elemző szolgáltatások). Az operátorok és szervizvállalatok világában – ha nem is gyakran – átjárásokat is tapasztalhatunk, azaz találkozhatunk olyan céggel is, amely fő profilja szerint szervizvállalat, de valahol, speciális és lokális üzleti környezeti hatásra operátorként tevékenykedik, 11 és fordítva, amikor egy operátor alkalomszerűen szervizszolgáltatást nyújt egy másik operátor számára.

8

A jegyzetben itt és a későbbiekben a „vállalat”, vagy „vállalkozás” megnevezést gazdasági egység, és nem társasági jogi értelemben használjuk. Ilyen alapon nem tekintjük „vállalatnak” (bár jogi értelemben azok) az operátorok által projektfinanszírozási céllal létrehozott off-shore cégeket, illetve a projekt-koordinációra alapított leányvállalatokat (branch office-ok). 9 A vállalat jövőbeli profitkilátásai függenek a vállalat által birtokolt szénhidrogén készletek mennyiségétől és értékétől. Mivel a részvények értékében (árfolyamában) a profitkilátások visszatükröződnek, ezért a részvényesek számára a vállalat készletekre vonatkozó állításainak ellenőrzése elsődleges fontosságú. 10 A készletek auditja hasonlatos a vállalat könyveinek számviteli ellenőriztetéséhez. A részvényesek – általában – a számvitelben sem jártasak, ezért független auditort bíznak meg ezzel a feladattal. 11 Ennek a kutatásban meglévő szép és specifikus példája, amikor független szakértők csoportja (pl. egy egyetemi professzorok és olajvállalatok egykori vezető szakemberei által alkotott „old-boys-network”) koncessziós társaságot alkotva vállalkozik

7

Ehelyütt kell kitérnünk az upstream tevékenységekhez kapcsolódó innováció és K+F helyének kérdéskörére is. Bár az angol nyelvben világos különbséget tesznek a nyersanyagkutatás (exploration) és a tudományos kutatás (research) között, azt kell látnunk, hogy két „műfaj” között, a tevékenység jellegéből fakadóan, nagyon sok egyfelől a hasonlóság, másfelől pedig az átfedés. Az utóbbit illetően, elég pusztán arra gondolnunk, hogy a geológiai modellfejlesztésnek, a geológiai-geofizikai értelmezésnek nincs olyan fajta sztenderd technológiája, mint mondjuk a papírgyártásnak. Minden értelmezés egyedinek tekinthető (bár bizonyos hüvelykujjszabályok vannak), amelyben módszertani fejlesztési elemek is megjelennek. Ha a módszertani kutatási eredmény, mint cél, „kritikus tömeget” ér el, nem kizárt, hogy a téma a vállalaton belül önálló projektként, konkrétan K+F projektként jelenik meg. Egyes operátorok (jellemzően nagyvállalatok) K+F projektjeik végrehajtását elkülönített szervezetre (research center, technology development center) bízzák. A szervizvállalatoknál a versenyképesség megőrzésének, a piaci részesedés növelésének alapvető feltétele a folyamatos fejlesztés. Ezért van az, hogy az upstream-ben a technológiai-műszaki innovációk jórészt a szervizvállalatoknál történnek meg, de természetesen az operátoroknál is folyik ilyen jellegű tevékenység, főleg azokon a vállalat-specifikus területeken, amelyeken a szervizvállalatok nincsenek jelen. Az upstream technológiai és tudományos fejlesztésekben gyakran tapasztalhatjuk az operátorok és szervizvállalatok – sokszor stratégiai szintű – együttműködését is. Az értékláncban elfoglalt pozíciójukat szem előtt tartva az operátorokat két csoportba sorolhatjuk:  Az integrált vállalatok csoportját alkotják azok, amelyek tevékenysége mindhárom szegmenst (upstream, midstream, downstream) lefedi. A globális nagyvállalatok (major-ök) mindegyike ilyen, és a közepesnek mondható vállalatok között is sok integráltat találunk.  A nem integrált vállalatok azok, amelyek tevékenységükkel csak az egyik szegmens (jellemzően upstream vagy downstream) egészére, vagy annak egy alszegmensére fókuszálnak. A közepes tőkeerejűnek mondható olajvállalatok egy része, illetve a mini-vállalkozások mindegyike ilyennek mondható. Az upstream operátorok (és az integrált vállalatok upstream szegmensei) többségére jellemző, hogy a szegmensen belül integráltak, azaz kutatnak, a felfedezett mezőket termelésbe állítják, a nyersanyagot kitermelik és értékesítik. A szegmensen belüli második leggyakoribb forma a kizárólag termelő vállalat. Az ilyenek vagy egy adott mező kitermelésére létrehozott „projektcégek”, vagy olyan, egykor a szegmensen belül integráltak, amelyeknek kutatási lehetőségei elfogytak. A tisztán kutatásra és/vagy mezőfejlesztésre szakosodott operátorok nagyon ritkák.12 Ennek oka abban keresendő, hogy a kutatás és mezőfejlesztés által teremtett érték, a termelésbe állítható, vagy termelésbe állított mező igen nehezen valorizálható. Ennek ellenére találkozhatunk olyan vállalatokkal, amelyek kutatási projekteket hajtanak végre, de a kutatófúrás mélyítése előtt, vagy a találat után kutatási jogaikat eladják, vagy a projektben való részesedésük nagy részét értékesítik. Az olajipari szervizvállalatok szinte kizárólag szegmens-specifikusak, 13 viszont az upstream szegmensen belül, kisebb-nagyobb súlypont-eltolódással ugyan, de mindegyik tevékenységet támogatják. 14 Az olajvállalatok tulajdonosai körében találunk államokat, gazdasági vállalkozásokat, pénzügyi befektetőket és magánszemélyeket. Mivel a szénhidrogén kutatás és termelés rendkívül tőkeigényes tevékenység, ezért az operátorok jellemző iparági társasági formája a részvénytársaság. Azokat a társaságokat, amelyekben az állam teljes vagy többségi tulajdonrészt birtokol (és a vállalat döntően az adott állam területén működik), nemzeti olajvállalatnak (national oil company, NOC) nevezzük. A többségében, vagy teljes egészében magánkézben lévő vállalat a független olajvállalat (independent oil company, IOC). Az IOC-k jellegzetessége, hogy több országban is jelen vannak, azaz globalizáltak, ezért gyakran emlegetik őket nemzetközi olajvállalatként is. Napjaink jellegzetes iparági trendjei egyrészt az NOC-k fokozatos

12

Kivéve a kutatási projektek koordinálására alapított leányvállalatokat, de ezeket, mint korábban említettük, nem tekintjük önálló gazdasági egységként funkcionáló vállalkozásnak, bár jogi szempontból kétségkívül azok. 13 Talán egy-szem kivételt képeznek az olyan tervező-kivitelező cégek, amelyek pl. vezeték-építéssel vagy műszaki létesítmények karbantartásával foglalkoznak. Ezek mindhárom szegmensben szolgáltathatnak. 14 Egy fúróvállalat, vagy egy fúrási szervizcég a kutató- és mezőfejlesztő fúrások kivitelezésében, valamint a termelő kutak karbantartásában egyaránt részt vehet. Egy szeizmikus méréssel foglalkozó vállalat legnagyobb megrendelője nyilvánvalóan a kutatás, de mezőfejlesztési, termelés-optimalizálási céllal is lehet méréseket végezni (pl. 4D mérések).

8

privatizációja (azaz IOC-vá válása), másrészt az NOC-k nemzetközi terjeszkedése, 15 harmadrészt pedig a vállalatok egyesülése (mergers) vagy vállalatoknak vállalatok általi felvásárlása (acquisitions). Az M&A (mergers & acquisitions) folyamatokban az NOC-k és az IOC-k egyaránt részt vesznek. A szervizvállalatok szinte kizárólag magántulajdonban vannak. A nagyobbak (nagy tőkeerejűek) kivétel nélkül mind részvénytársaságok és globális jelenléttel bírnak. Mellettük léteznek korlátolt felelősségű társasági formában működő szervizvállalatok (kft-k, llc-k) is, ezek többnyire valamely szűk piaci szegmensben, és egy adott országban vagy régióban tevékenykednek. A korlátolt felelősségű társasági formájú szervizvállalatok tulajdonosai magánszemélyek vagy NOC-k, illetve olyan IOC-k, amelyek nemrég váltak azzá, és még NOCkorszakukból „örököltek” meg egy saját tulajdonú szervizvállalatot, vagy piaci versenyelőnyt látnak az adott szerviztevékenység tulajdonlásában.16

1.3. Hatóságok A szénhidrogén kutatásban és termelésben a hatóságok szerepe az, hogy az operációk (geofizikai mérések, fúrások, termelés) során a vonatkozó törvényi előírásoknak érvényt szerezzenek. A törvények és egyéb jogszabályok az ásványvagyon, a környezet, a természet, a biztonság és egészség, valamint a társadalmi és magántulajdon védelmére irányulnak. Világszerte általánosan elfogadott alap-megközelítés, hogy az ásványkincsek (így a kőolaj és a földgáz) kitermelés előtti („in-situ”) állapotukban az állam tulajdonában vannak. Emiatt számít közérdeknek az ásványvagyon védelme, azaz a vagyon értékének az állampolgárok szempontjából való optimalizálása. Ezt a célt tartják szem előtt az állami, közigazgatási szervek, amikor az ásványkincsek kitermelésére feljogosított vállalatok termelésre vonatkozó terveinek ellenőrzését előírják, illetve amikor a kitermelés menetét kontroll alatt tartják. Az ásványvagyon védelmével kormányszerv, egy önálló minisztérium, vagy valamely, az iparigazdasági terület állami irányítását ellátó minisztérium ásványvagyon-gazdálkodásra létrehozott hivatala foglalkozik.17 Ugyanezen hatóságok gondoskodnak a szénhidrogén bányászathoz (a kutatást is bányászati folyamatként azonosítva) kapcsolódó munka- és közbiztonsági előírások betartásának ellenőrzésével. Sajátos szerepet töltenek be a bányahatósági szabályozás tekintetében a nemzeti olajvállalatok, az NOC-k. Ezek egyfajta „tudathasadásos” állapotban vannak, hiszen tulajdonosuk az állam, a tulajdonosi képviseletet pedig ugyanaz a kormányszerv látja el, amely tevékenységüket egyben szabályozza is. Egyes – jelentős nyersanyag-potenciállal rendelkező – országban még napjainkban is élő gyakorlat, hogy a regulátor és a reguláció alanya ugyanaz a személy vagy szervezet. A szénhidrogén kutatásnak számos más hatósági érintettje van. Talán a legfontosabbként kell említenünk ezek között a környezet- és természetvédelmi hatóságokat. A környezetvédelmi hatóságok (környezetvédelmi minisztériumok és területi hivatalaik) a kutatási operációk (geofizikai mérések, fúrások) által a környezetre (levegő, felszíni és felszín alatti vizek) gyakorolt káros kibocsátások (szennyező anyagok, zaj) szabályozásával és ellenőrzésével foglalkoznak. A természetvédelmi hatóságok (amelyek általában a környezetvédelmi minisztériumok alá sorolt természetvédelmi hivatalok vagy nemzeti parkok) a megőrzendő természeti értékek védelme érdekében lépnek fel. A kutatási tevékenységnek gyakori érintettjei a közüzemi feladatokat ellátó „hálózatos” iparágak, a közlekedés, a hírközlés, az energiaellátás is. Ezeknek az állami bürokráciában megvannak a megfelelő regulátoraik, amelyeknek az előírásait a kutatási operációk tervezése és kivitelezése során figyelembe kell venni.

15

Az államok tulajdonszerzésének speciális esete, amikor egy állam (elsősorban az olajmonarchiákra jellemző ez) hazai olajipari bevételeit oly módon fekteti be, hogy megalapít egy állami tulajdonú társaságot, amelyik részesedéseket szerez (befektet) más országokban bejegyzett IOC-kben, vagy akár NOC-kben is. 16 Közgazdasági szempontból azt a kérdést, hogy egy operátor vállalat tulajdonoljon-e szervizvállalatot, az dönti el, hogy az adott szerviz igénybevételéhez kapcsolódó tranzakciós költségek a vállalaton belül vagy a piacon alacsonyabbak-e. Ennek megítélése – a gazdasági körülmények függvényében – időről-időre változhat, ezért a szervizvállalatok „adásvétele” napjaink egyik jellemző üzleti jelensége. 17 Az ásványkincsekben gazdagabb országokban, ahol a bányászat a népgazdaságban jelentős súlyt képvisel, bányászati minisztériumok vannak. Ahol a bányászaton belül a szénhidrogének kitermelése domináns (pl. közel-keleti olajmonarchiák, Oroszország, stb.), ott külön olajipari minisztériumokat működtetnek. Magyarországon napjainkban a mindenkori ipari vagy gazdasági tárca alá rendelt hivatal – a jelenlegi kormánystruktúrában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (területi szervei a Bányakapitányságok) látja el az ásványvagyon-gazdálkodási funkciót, mind a szilárd ásványi nyersanyagok, mind pedig a szénhidrogének vonatkozásában.

9

Végül, de nem utolsó sorban szólnunk kell a kutatási tevékenység és a társadalmat alkotó természetes és jogi személyek magántulajdonhoz köthető érdekeinek összeegyeztetéséről. Az állami berendezkedés típusától, a polgárjog adott állambeli fejlettségétől függetlenül általánosnak mondható megközelítés, hogy a bányászati (ide értve a kutatást is) tevékenységet – államérdekből – a lakosságnak, az önkormányzatoknak és a gazdasági társaságoknak el kell tűrnie, de a nekik okozott, magántulajdonukban keletkező kárért értékvesztés-arányos kompenzációra jogosultak. A fejlett bányajog-rendszerű államokban a kárigény keletkeztetésének menete, a kártérítés mértékének meghatározása, és a kompenzáció módja jogszabályban rögzített, a jogvitákat pedig a peres felek a hatályos polgárjogi törvények szerint rendezik. Azon államokban, ahol az ilyen esetekre vonatkozó törvényi-jogszabályi háttér hiányos, vagy teljes egészében hiányzik, ott a helyi körülményektől függő, „szokásjogon” alapuló egyezséget kötnek a felek (a bányavállalat és a magánszemély) egymással. Természetesen az ilyen egyezségek rendkívül nagy kockázattal terheltek – mindkét fél számára. A kutatást, és ezen belül az operatív kutatási tevékenységeket engedélyeztetni kell. Első lépésben az operátornak be kell szereznie a bányászati tevékenységet felügyelő „főhatóság” (minisztérium vagy miniszteriális kormányszerv) kutatási engedélyét. A kutatási engedély (koncessziós licenc) az operátor és az állam által megkötött külön szerződésben is formalizálódhat. Másodsorban, az egyes operatív tevékenységek kivitelezéséhez külön engedélyeket kell beszerezni az összes érintett hatóságtól (magától a bányahatóságtól, illetve ezzel párhuzamosan a környezet- és természetvédelmi, közlekedés-felügyeleti, hírközlési, hálózatüzemeltetési, stb. hatóságtól is). A tervezett tevékenységekről a lakosságot, valamint az érintett gazdasági társaságok helyi képviselőit pedig értesíteni kell.

10

2. A SZÉNHIDROGÉN KUTATÁS JOGI KÖRNYEZETE A szénhidrogén kutatási tevékenység jogi kereteit háromféle szerződéstípus ismertetésén keresztül ragadhatjuk meg:  Az állam és az operátor között létrejött koncessziós megállapodások, melyek a kutatási (és termelési) jogok átruházásáról szólnak.  Az operátorok közötti partnerségi szerződések, amelyek a koncessziós részesedések átruházásának körülményeit, valamint a partnerek közötti felelősség, kockázat és eredmény megosztás mikéntjét írják le.  Az operátorok és a szervizvállalatok között létrejövő beszállítói szerződések.

2.1. Koncessziós szerződések Általános értelemben koncesszióról akkor beszélünk, amikor egy állam valamely természetes monopóliumát képező tevékenységének gyakorlását átengedi egy gazdasági vállalkozásnak. A koncesszió jogosultja az állam részére – a többi gazdasági vállalkozásra is kirótt adókon és járulékokon felül – külön jogszabályokban megállapított koncessziós díjakat és járadékokat fizet. A koncessziók jellemzően határozott időre szólnak, és a koncesszió gyakorlása az állam által meghatározott és ellenőrzött feltételekhez kötött. Típusos koncessziós tevékenységek a szerencsejáték, a halászat és vadászat, a különböző állami tulajdonú infrastruktúrák (pl. autópálya, vasút) üzemeltetése, és – szinte kezdeteitől fogva – az ásványi nyersanyagok bányászata. A bányászat területén a koncesszió alapja az, hogy az ásványkincsek feltalálási helyükön, „insitu”állapotukban az állam tulajdonában vannak, de azok felkutatását, feltárását, kitermelését és értékesítését az ezen tevékenységek végzésére feljogosított gazdasági vállalkozásra, a bányavállalkozóra bízza. A tevékenység haszna (profitja) a bányavállalkozót illeti meg, cserébe azért, hogy vállalja a szükséges befektetések megtérülésének kockázatát. Az állam a bányászati koncesszió átadásáért különböző jogcímeken (koncessziós díj, termelés-megosztás, bányajáradék) elvon a bányavállalkozó profitjából. 18 Az állam és bányavállalkozó jogviszonyát a koncessziós szerződésben rögzítik, melynek jogalapja a bányászatról szóló külön törvény. A szénhidrogének bányászatát leíró jogi keretek szerepelhetnek a többi ásványi nyersanyagra vonatkozó jogszabályokkal egyazon törvényben, 19 vagy a külön rájuk vonatkoztatott szénhidrogénbányászati törvényben (petroleum law). A koncessziós szerződések ezen jogszabályoknak felelnek meg. Az is előfordul, hogy egy adott államban nincs általános, bányászati koncessziót leíró jogszabály, hanem minden egyes koncessziót külön törvényben hirdetnek ki. Az olajipari koncessziókat a szerződés és az állami elvonás mikéntjének megfelelően kétféle alaptípusba soroljuk: Engedélyes koncessziók Az ilyen koncessziók jellemzője, hogy a kutatási és a mezőfejlesztés-termelési fázisok jogilag – bár egyazon törvényben vannak szabályozva – elválnak egymástól. Az állam és az operátor között nem jön létre külön, és a kutatás megkezdésétől a mező felszámolásáig tartó folyamatot egységesen kezelő szerződés, hanem az állam mind a kutatásra, mind pedig a mezőfejlesztés-termelésre külön engedélyeket ad ki. A kutatási engedély megszerzése céljából kérelmet vagy pályázatot kell benyújtani az adott állam bányászati hatóságához. A kérelemben/pályázatban meg kell jelölni a kutatási területet (vagy, ha az állam kijelölte már a koncesszióba adandó területet, akkor pályázatban hivatkozni kell rá), és ismertetni kell az adott (törvényben szabályozott) kutatási időszakban elvégezni kívánt kutatási feladatokat. Amennyiben egy területre egy időben több olajvállalat jelentkezik, akkor a pályázók közötti versenyben a benyújtott munkaprogram szakmai tartalma és a beígért befektetések által előállított várható érték dönt. Az engedélykérelemben ezen kívül ismertetni kell az alkalmazni kívánt kutatási módszereket és a különböző hatósági (ásványvagyon-, környezet-, természetvédelem, biztonság, stb.) előírásoknak való megfelelést biztosító terveket. Országonként eltérések lehetnek az alábbi szabályozási kérdésekben:

18 19

Az állam ezekkel a tételekkel csökkenti a vállalkozás „rendes” adózás előtti eredményét. Magyarországon ilyen az 1993. évi XLVIII. törvény (Bányatörvény)

11

 Koncessziós és/vagy adatértéki díjak: bizonyos országok bányatörvényei előírnak ilyen díjak megfizetésére való kötelezettségeket, másutt viszont a koncesszió „ingyenes” lehet (vagy mindössze képletes nagyságú összegbe kerülhet)  Munkaprogram nem teljesítésének szankcionálása: a kutatási engedélyben felsorolt kutatási feladatok „számonkérése” különböző erősségű lehet. Szigorú esetben a munkaprogram nem módosítható, és a vállalástól való eltérés az engedély visszavonásához vezethet. De lehet a szabályozás szélsőségesen megengedő is, amikor a munkaprogram nem teljesítése semmilyen következménnyel nem jár. A két szélsőséges helyzet között számos átmeneti megoldás létezik. A kutatási engedélyes koncessziók esetében általában nincsenek pénzügyi szankciók, de előfordulhat, hogy egy adott országban pénzbüntetéssel sújtják a munkaprogramban vállalt kötelezettségek nem teljesítését.  A kutatások elvégzésére engedélyezett időtartam (általában 3-5 év), a hosszabbítási periódusok száma (általában egyszer vagy kétszer) és a hosszabbítások időtartama (általában 1 vagy 2 év). A kutatási engedélykérelmek hosszabbításának hivatkozási alapja az lehet, hogy o

Az operátor bővíti munkaprogramját, azaz szakmailag indokolható módon növelni kívánja befektetését.

o

Az operátor rajta kívül álló ok miatt az engedélyezett időszakban nem tudta befejezni munkaprogramját.

 Konzorciális társaság létrehozása: egyes országokban megengedett, hogy a különböző operátorok együttesen nyújtsanak be kutatási engedélykérelmet (megjelölve a koncesszióban való részesedéseket, és azt, hogy a partnerek közül melyik vállalat lesz a tényleges operátor), vagy ez nem engedélyezett, ilyenkor a koncessziónak csak egy, kizárólagos engedményezettje lehet. 20 Az engedélyes koncessziós szabályozások megegyeznek abban, hogy az elvégzett kutatást a bányahatóságnak benyújtandó jelentésben (kutatási zárójelentésben) dokumentálni kell, bemutatva az eredményeket, ezek között számszerűsítve a koncesszor által kitermelhetőnek ítélt ásványvagyon mennyiségét. A kutatás végeztével az állami adattárba le kell adni minden, a kutatások során keletkezett geológiai, geofizikai, és egyéb nyers és feldolgozott adatot.21 Ha a kutatás eredményes, és a kutatási jelentésben bemutatott ásványvagyon számítást a hatóság elfogadja, akkor sor kerülhet a mezőfejlesztési és termelési koncesszió kiadására. A termelés megindítása előtt állami jóváhagyást kell szerezni a művelési tervre, azaz a mezőből kitermelni szándékozott mennyiségekre, évenkénti bontásban. Az állam, illetve az államot képviselő hatóság a kitermelést a művelési terv alapján ellenőrzi. Az operátor a kitermelt mennyiség értékesítése után számolt árbevétel egy részét bányajáradékként (royalty) köteles az államkincstárba befizetni. A bányajáradék mértékét a vonatkozó törvényben állapítják meg. 22 Termelés-megosztásos koncessziók Az ilyen koncessziók jellemzője, hogy a koncesszor és az állam külön koncessziós szerződést köt, 23 amely a kutatási és a termelési fázisokat egyaránt lefedi. A termelés-megosztási szerződésben (leggyakrabban Production Sharing Agreement – PSA; Exploration and Production Sharing Agreement – EPSA; Pruduction Sharing Contract – PSC) az állam és a koncesszor már a kutatási fázis megkezdése előtt megegyeznek arról, hogy a majdani termelés árbevételén milyen arányban fognak osztozni. A koncessziókat az állam hirdeti meg pályáztatás (bid-round) keretében. A koncessziós pályázat lehet nyílt, vagy meghívásos. A koncesszióra vonatkozó lényegesebb adatokat, információkat az állam az érdeklődők számára közzéteszi. A pályázóknak ajánlataikban nyilatkozniuk kell a vállalt szakmai 20

Ebben az esetben, ha több olajvállalat kíván a kutatás kivitelezésében részt venni, a megoldás az, hogy az érdekelt vállalkozások koncessziós társaság helyett vegyesvállalatot (joint venture-t) alapítanak, amely koncesszorként funkcionál. Ebben a konstrukcióban a kutatásban ténylegesen érdekelt vállalatok a koncesszor tulajdonosai (részvényesei) lesznek. 21 De az operátor által készített értelmezést nem feltétlenül, és nem teljes körűen. 22 Magyarországon a Bányatörvény végrehajtási (kormány) rendelete szerint jelenleg a szénhidrogének kitermelése után 12% bányajáradékot kell fizetni. 23 Egyes országokban a szerződést külön törvénybe iktatják.

12

munkaprogramról és pénzügyi kötelezettségről (vállalt befektetésről), valamint bizonyítaniuk kell szakmai és üzleti megfelelőségüket. A PSA-rendszert alkalmazó országokban megengedett, hogy az operátorok koncessziós társaságokat alakítsanak, és közös pályázatot nyújtsanak be. 24 A legjobb ajánlatot (tender) benyújtó társasággal az állam (az államot képviselő hatóság) szerződést köt. A PSA-k lényegesebb tartalmi jellemzői az alábbiak:  Terület-lehatárolás. A koncesszióba adott terület földrajzi elhelyezkedése, nagysága, koordinátái.  Koncessziós részesedések. A koncessziós társaság (koncesszor) tagjainak felelősségi megosztása: egyértelműsíteni kell, hogy a koncessziós társaság melyik tagja látja el a tényleges operátori szerepet, illetve hogy kik lesznek a partnerek, valamint, hogy a koncessziós társaság tagjai milyen arányokban osztoznak a vállalt kötelezettségeken (working interests). A PSA rendszert alkalmazó országokban általánosan elfogadott, hogy az állam is rendelkezik bizonyos mennyiségű (általában 5%) részesedéssel, de az állami részesedésnek megfelelő kötelezettséget a koncessziós társaság teljesíti (carried interest). A PSA azt is szabályozza, hogy a koncessziós társaság tagjai részesedésüket – az állam jóváhagyása mellett – milyen feltételek mellett változtathatják meg, illetve hogy részesedéseiket miként ruházhatják át egymásra, vagy új tagokra (swap-ok, farm-out-ok és farm-in-ek). Emellett különös figyelem fordítódik az operációt irányító társasági tag, az operátor részesedési minimumának meghatározására (mennyi az operátori részesedés minimuma).  Koncesszió időtartama. A kutatásra rendelkezésre álló időszak, és annak fázisai időtartamának meghatározása. A szerződésben részletezésre kerül, hogy milyen feltételek teljesülése esetén tekinthető egy kutatási fázis lezártnak, melyek a következő fázisba való belépés formai és tartalmi követelményei, illetve, hogy melyek lehetnek egy kutatási fázis időszakának meghosszabbítási feltételei.  A munkaprogram részletezése, azaz a kutatási időszak egyes fázisában elvégzendő feladatok és operatív tevékenységek ismertetése. A PSA-k munkaprogramjaiban közösnek mondható, hogy azokban mindig kötelezően előírtként jelenik meg a koncessziós területen korábban keletkezett geológiai-geofizikai adatok újrafeldolgozása és újraértelmezése, majd ezt követően a további információszerzés, jellemzően egy rögzített volumenű szeizmikus mérés (pl. 500 km 2D, vagy 300 km2 3D). A PSA-k többségében kötelezően előírt munkaprogram-elem legalább egy kutatófúrás lemélyítése is. Ekkor mind a koncessziót kiíró állami hatóság, mind pedig a koncesszor erősen valószínűsítik, hogy a szeizmikus mérés sikeres lesz, és a kutatófúrásra biztosan sor fog kerülni. Néhány koncessziós terület esetében viszont a felek úgy is megítélhetik, hogy a szeizmikus mérések sikertelenségének esélye elég nagy.25 Ilyenkor a kutatófúrás opcionális, azaz nem kötelező elemként kerül a PSA munkaprogramjába.  Pénzügyi kötelezettség vállalás. A PSA-ban előírják, hogy a koncesszor milyen összeget köteles minimum a kutatásba fektetni. A pénzügyi kötelezettség lehet egyösszegű (azaz pl. „a koncesszió első fázisában összesen 10 millió dollár”), vagy tevékenységekre lebontott („szeizmikus újrafeldolgozásra 0,5 millió, szeizmikus mérésre 2,5 millió, kutatófúrásra 7 millió dollár”).  Büntetések. A PSA-kban rögzítik, hogy a kötelezően előírt munkaprogram-elemek, illetve a pénzügyi kötelezettségek nem teljesítése esetén a koncesszort milyen szankciók sújtják. A szankciók lehetnek természetbeliek (pl. koncesszió-megvonás), de leggyakrabban konkrét pénzbüntetések (pl. „a fúrás elmaradása estén 1 millió dollár”). A büntetések nagyságrendje és alkalmazásának technikája országonként, sőt koncessziókként eltérő lehet.26,27 24

Természetesen meg kell jelölniük a tényleges operátort, azaz a koncessziós társaság azon tagját, amelyik az operációt irányítani fogja, és az állam felé a felelősséget a koncessziós társaság nevében viseli. 25 Ilyenek az alulkutatott és/vagy egy új geológiai koncepció alapján szénhidrogén-kutatásba vont úgynevezett „frontier” területek. 26 A büntetés mértéke a „jelképestől” a kötelezettségvállalás többszöröséig terjedhet. Ami a büntetés behajtását illeti, az állam előírhatja a koncesszor számára bankgarancia letétbe helyezését is, amelyet kötelességszegés esetén inkasszál. 27 Az NOC-k – a regulációhoz hasonlóan – itt is érdekes helyzetbe kerülnek: az állam a saját tulajdonát képező vállalat kötelességszegése esetén saját magát büntetheti meg.

13

 A koncesszió menedzsmentje. A felek a szerződésben rögzítik, hogy a koncesszió irányítására milyen testületeket (bizottságokat) hoznak létre, és hogy a testületek milyen szabályrendszer szerint, milyen döntési hatáskörrel és mechanizmusok mentén fognak működni. Jellemzően megalakul egy általános irányító bizottság (Joint Management Committee – JMC; Joint Steering Committee – JSC; stb.), amelybe az állami hatóság és a koncesszor (a koncessziós társaság) a szerződésben meghatározott számú tagot delegál. Az irányító bizottságban az állam képviselői alkotják a többséget, akik közül kerül ki a testület elnöke is (olyan „felállás” is elképzelhető, amelyben az állam és a koncesszor egyenlő számú tagot delegál, de ekkor azon esetekben, amikor nézeteltérés támad az irányító bizottságban, az állam által delegált elnök szava dönt). A testület döntéseit szavazattöbbséggel hozza, de az egyes döntések meghozatalához eltérő mértékű többség lehet szükséges. Az irányító bizottság dönt a koncesszió legfontosabb kérdéseiről (üzleti tervek és beszámolók jóváhagyása, beszállítók kiválasztása, munkaprogramok teljesülése, találatok értékelése, mezőfejlesztés és termelés beindítása, stb.). Az irányító bizottság jogosult különböző albizottságok létrehozására. A gyakorlatban két albizottság alakul: az operációval kapcsolatos geo-műszaki jellegű döntések meghozatalára feljogosított műszaki bizottság (Technical Committee) és a pénzügyi témákban illetékes pénzügyi bizottság (Financial Committee). Az albizottságok hatáskörét és működési rendjét maga a PSA is szabályozhatja, de gyakran alkalmazott megoldás, hogy ezt a szerződés az irányító bizottságra ruházza.  Az operáció. A PSA több szakasza foglalkozik a kutatási tevékenységek (operációk) végrehajtásának előírásaival a munkabiztonság, a környezet- és természetvédelem, valamint a társadalom érintett csoportjainak védelme szem előtt tartása mellett. Emellett részletezésre kerülnek a koncesszor és az állam operációval kapcsolatos jogai és kötelmei is.  Elvonások. Az állam a koncessziós szerződésben a koncesszort díjak, adók és járulékok megfizetésére kötelezi. Ezeknek különböző jogcímei lehetnek, pl. bónuszok, 28 egyszeri vagy rendszeres koncessziós díj, területhasználati díj, szakképzési hozzájárulás, környezetvédelmi díj, társasági és nyereségadók, bányajáradék (royalty) stb. A PSA-rendszerek (névadó) jellemzője, hogy a díjakon, adókon és járulékokon felül az állam a koncesszor profitjából az ún. termelésmegosztás révén közvetlenül elvon. A felek a szerződésben rögzítik, hogy az értékesítés árbevételéből hány százalék illeti meg az államkincstárt. Az elvonás rátája lehet egykulcsos (flat), vagy a kitermelt mennyiséggel és/vagy az árbevétel nagyságával arányos (progresszív, vagy regresszív).  Kutatási költségek jóváírása (cost recovery). A PSA-rendszerben működő koncessziók jellemzője, hogy a koncesszor a kutatás sikeressége esetén a kutatási fázisban felmerült, az operációhoz kapcsolódó költségeit visszatérítheti. A gyakorlatban ez úgy történik meg, hogy a regisztrált, és az állami hatóság által elismert költségtömeget a termelés árbevételéből az állam nem vonja el, azaz a kutatási költségek „elfogyásáig” a termelésmegosztás nem lép érvénybe. Emiatt az állam érdeke, hogy a koncesszor kutatási ráfordításait ellenőrizze, auditálja. A PSA szabályozza a kutatási költségek elismertetésének és visszatérítésének mechanizmusát. A PSA külön melléklete (Accounting Procedures) foglalkozik a költség-visszatérítés pénzügyi elszámolási és számviteli szabályaival.

2.2. Partnerségi szerződések Mint az a korábbiakból már kiderült, az olajipar upstream szegmensében az operátorok gazdasági tevékenységük során társas vállalkozásokat (koncessziós társaság, vegyesvállalat) hoznak létre. A partnerségek kialakításának oka a kutatási kockázatok diverzifikálására való törekvésen keresztül ragadható meg. A kutatási projektek természetes attribútuma az, hogy az erőfeszítések a természet szeszélyéből fakadóan esetleg nem vezetnek eredményre, azaz legnagyobb alapossággal, szakmai hozzáértéssel megtervezett és kiváló minőséggel kivitelezett kutatások sikertelenként zárulhatnak (a szeizmikus mérésekkel nem sikerül fúrható proszpektet lehatárolni, a kutatófúrás meddő lesz). Ilyenkor a ráfordítások leírandó költséggé válnak. Ennek kockázatát „fedezik” az operátorok oly módon, hogy azokat más

28

Az állam bónuszt kérhet a koncessziós szerződés odaítéléséért (signature bonus), a koncesszor adott országbeli működéséhez szükséges kapacitások kiépítéséért (capacity building bonus), a termelés beindításáért és bizonyos termelési mennyiségek elérése esetén (production bonus).

14

operátorokkal megosztják, a koncessziós részesedésük egy részét átruházzák, az ilyen módon „felszabaduló” forrásokat pedig más, hasonlóan kockázatos koncessziókba fektetik be. 29 A partnerségek alapja a szakmai és üzleti információk átadása. Az információk azonban titkosak, pontosabban nem publikusak. Az információk kiszivárgásának megakadályozása céljából a leendő partnerek titoktartási szerződést (Confidentiality Agreement) kötnek, melyben definiálják a megosztandó adatok és információk körét, a betekintésre jogosult csoportokat, valamint a megállapodás megszegése esetén alkalmazandó szankciókat. A partnerség legkisebb elkötelezettséggel járó formája az, amikor a vállalatok együtt, szakmai erőforrásaikat egyesítve vizsgálják egy kutatási terület potenciálját, a kutatási területen alkalmazható ötlet (geológiai modell) perspektíváit és kockázatait. Ehhez még csak az sem szükséges, hogy az adott területen bármelyik partnernek kutatási joga (engedélye, koncessziója) legyen, bár a terület megszerzésének kell, hogy legyen valamiféle realitása, hiszen e nélkül az erőfeszítések céltalanok lennének. A partnerek kijelölik a közös érdeklődésre számon tartott területet (Area of Mutual Interest, AMI), meghatározzák a közösen elvégzendő vizsgálódás céljait, lépéseit, módszertanát, a felhasználandó adatok és információk körét és a projektre allokált szakértői, technológiai és pénzügyi erőforrásokat. Az egyezség formailag valamilyen ad-hoc jellegű, társasági jogi vonzat nélküli kutatási együttműködési szerződés (AMI Agreement, Study Agreement, Exploration Agreement) megkötésében ölt testet. Amennyiben a közös vizsgálódások eredményeképp a partnerek a folytatás mellett döntenek, az együttműködés jogilag kötöttebb formát ölt, melynek keretében a felek társas vállalkozást, azaz koncessziós társaságot vagy közös irányítású vállalatot (vegyesvállalatot) hoznak létre. A kettő közötti leglényegesebb különbség az, hogy a koncessziós társaság egy projekt megvalósítására létrejött befektetői közösség, a vegyesvállalat pedig tulajdonközösség. Azt, hogy az upstream üzletben a két forma közül melyiket célszerű választani, függ a közösen kivitelezendő tevékenység jellegétől, és a törvényi szabályozási háttértől. A kutatási fázisban (pontosan annak „projekt” jellegéből fakadóan) általában a koncessziós társaság alapítása a megoldás, míg a termelésre (ahol már van mit – egy konkrét szénhidrogén mezőt, egy „asset”-et – tulajdonolni) inkább közös irányítású vállalat alakul. Ez alól a „hüvelykujjszabály” alól kivételt képeznek azok az országok, ahol a jogszabályi háttér nem kedvez a koncessziós társaság kialakításának, és a partnerek már a kutatási fázisban vegyesvállalatot kell, hogy alapítsanak.30 A későbbiekben, a társaságok működése folyamán a részesedések adás-vétel tárgyát képezik. A koncessziós részesedések átruházási folyamatának neve az upstream olajiparban farm-in vagy farm-out, a tranzakcióban részt vevők pozíciójától függően (ha valaki részesedést akar szerezni egy koncesszióban, akkor farm-in, ha pedig el akarja egy vállalat a részesedését adni, akkor farm-out). A kétoldalú részesedés-csere neve swap. A partnerségek jogi keretét alapvetően két szerződéstípus alkotja: a felek egyfelől megállapodnak a részesedések birtokba adásáról, másfelől pedig a projekt közös irányításának szabályairól. Az előbbi egy adásvételi, részesedés-átruházási egyezség (koncessziós esetben pl. Farm-out Agreement, Assignment Agreement; vegyesvállalat esetében pl. Share Purchase Agreement), az utóbbi pedig a koncessziós társaság közös operációs szerződése (Joint Operation Agreement, JOA), a vegyesvállalatnál pedig maga a társasági szerződés (pl. Shareholders Agreement). Mivel a nemzetközi olajipari gyakorlatban inkább a koncessziós társasági megoldás terjedt el, 31 a továbbiakban a Farm-out szerződések és a JOA-k jellegzetességeivel foglalkozunk. Részesedés-átruházási (Farm-out) szerződések A szerződés a koncessziós részesedés adás-vételének körülményeit és az adás-vétel teljesülésének feltételrendszerét írja le. Lényegesebb tartalmi jellemzői az alábbiak:  Eladói kötelezettségek. Az eladónak nyilatkoznia kell arról, hogy az adásvétel tárgyát képező részesedés fölött kizárólagos joggal rendelkezik, és hogy a részesedés harmadik fél általi követelésektől mentes. Meg kell adni továbbá, hogy a kutatási munkaprogram végrehajtása hol tart, annak során milyen adatok és információk keletkeztek, és hogy mennyi volt a kutatások 29

A kutatási kockázat-diverzifikálás gazdaságpszichológiai háttere ugyanaz a racionalitás, amelyet az ember kockázatos pénzbefektetéseinek allokálásakor követ. Nyilvánvalóan nagyobbat veszíthet (igaz, nagyobbat is nyerhet) az a befektető, aki az összes megtakarítását egyetlen részvénybe fekteti, mint az, aki a pénzét sok értékpapírban tartja. A gazdasági vállalkozások éppúgy kockázatkerülők, mint az ember, és kockázatkerülő attitűdjüktől vezettetve befektetési portfolió tartására törekszenek. 30 Általánosságban elmondható, hogy a PSA-rendszer szerint működő államokban a koncessziós társasági, míg az engedélyes rendszerű országokban a közös tulajdonú vállalati forma a jellemző. 31 Ez alól a fejlett olajiparral rendelkező államok között Oroszország, a szovjet utódállamok képeznek kivételt.

15

ráfordítása (past cost),32 valamint tételesen fel kell sorolni az adásvétel zárásáig még felmerülő, az eladót terhelő kötelezettségeket.  Vevői kötelezettségek. A vevőnek deklarálnia kell, hogy alkalmas és hajlandó a részesedés átvételére, valamint hogy az adásvételből eredő kötelezettségnek maradéktalanul eleget fog tenni.  Hatósági és konzorciumi jóváhagyások. Az adásvételt, pontosabban a részesedések tulajdonosi változását a hatóságnak és – ha a már érvényben lévő JOA így rendelkezik – a koncessziós társaság irányító testületének jóvá kell hagynia. A hatósági jóváhagyást az eladónak kell beszereznie, amennyiben az eladó a koncesszió operátora. Amennyiben az eladó nem operátor, akkor az eladó köteles az operátor közreműködését kérni a hatósági hozzájárulás megszerzésében. A szerződésben rögzíteni kell a hatósági és egyéb engedélyek beszerzésének felelősségi köreit és ütemezését.  Pénzügyi műveletek. Azt, hogy a részesedés átruházását a vevő az eladó számára hogyan ellentételezi, a felek minden esetben külön, egyedi módon döntik el. A kutatási koncessziónak nincsen „piaci” ára, és nincsen árazási mechanizmusa sem. Az eladó a koncessziós jogok átruházásáért cserébe kérhet egy egyösszegű bónuszt (signature bonus-t) és kérheti korábban felmerült költségeinek (past cost) részbeni vagy teljes megtérítését. Ha a tranzakció pénzmozgással jár, akkor annak körülményeit, a fizetés módját és ütemezését a felek a szerződésbe foglalják.  Az átmeneti időszak szabályozása. Az „átmeneti időszak” az adásvételi szerződés aláírásától a tranzakció zárásáig (azaz addig az időpontig, amikor a vevő ténylegesen a koncessziós társaság tagjává válik) tart. Az időszak igen hosszúra is nyúlhat, főleg a hatósági hozzájárulás bürokráciája miatt. Időközben viszont a koncesszió menetében lényeges események (operációk megkezdése, kivitelezése, lezárása; nagy értékű beszerzésekről szóló döntések, kötelezettségvállalások) történhetnek meg, amelyekben jogilag még az eladó vesz részt, de azok hatásai már a vevőt érintik. Emiatt a vevő természetes elvárásaként jelentkezik, hogy az eladó őt minden, az átmeneti időszakban végbemenő eseményről tájékoztassa, a nagy kihatású döntések meghozatalába bevonja. Az erre vonatkozó fejezetet a részesedés átruházási szerződés talán legfontosabb része. Közös operációt leíró szerződések (JOA) Ez a szerződés – összhangban a PSA-ban foglaltakkal – a koncessziós partnerek együttműködésének szabályait rögzíti, az alábbi főbb pontok mentén:  Részesedések. A partnerség alapesete az, hogy a partnerek finanszírozási hányadai (working interest) és a profitból való részesedései (paying interest) megegyeznek. Ettől azonban a szerződő felek eltérhetnek, oly módon, hogy a felek egyik csoportja a másik csoport finanszírozási kötelezettségeit átvállalja (carried interest), majd – a kutatás sikeressége esetén – a többlet-befektetésnek megfelelő összeget a termelés értékesítésének árbevételéből visszatérítheti (a kutatási kockázatot ilyenkor a többlet-finanszírozást vállaló partner viseli).33  Partnerségi szerepek, a felek jogai és kötelezettségei. A JOA kijelöli a közös operáció irányítóját, a koncesszió operátorát. Az operátor az a kitüntetett partner, amelyik a kutatási projektért a koncessziós társaság nevében szakmailag és pénzügyileg felel. A JOA-ban részleteiben szabályozzák az operátor hatáskörét, kötelezettségeit, de ugyanakkor a partnerek felelősségi körét is. A JOA kiemelten foglalkozik az operátornak a partnerek felé meglévő tájékoztatási kötelezettségeivel (jelentések, adatszolgáltatás, dokumentációs kötelességek), és

32

A koncesszió teljes körű (szakmai, pénzügyi és jogi) dokumentációja az adásvételi szerződés mellékletét képezi. A dokumentációt (adatbázist) a vevő a szerződés aláírását megelőzően az eladó által létrehozott Adatszobán (Data Room) láthatta (ez alapján dönthette el, hogy megveszi-e a részesedést). 33 A megoldás első ránézésre nem tűnik „fair”-nek. Önmagában nem is az, viszont a többletfinanszírozást vállaló fél látszólag irracionális viselkedése mögött mindig meghúzódik valamilyen érdek, többnyire az, hogy a kedvezőtlen körülmény vállalása feltétele annak, hogy az adott vállalat a projektbe „beléphet”. A „carry”-zett partner általában állami cég, vagy a koncesszió tulajdonosa, amely már meglévő részesedésének átadásáért cserébe hárítja a kockázatot egy olyan partnerre, amelyiknek az üzlet még így is megéri.

16

ezzel összefüggésben az operátor elmozdíthatóságának, leváltásának feltételeivel. Ugyanígy a partnerek kötelezettségszegésével (defaults) kapcsolatos szabályok is rögzítésre kerülnek.  A közös operáció menedzsmentje. A felek a szerződésben rögzítik, hogy az operáció irányítására milyen testületeket (bizottságokat) hoznak létre, és hogy a testületek milyen szabályrendszer szerint, milyen döntési hatáskörrel és mechanizmusok mentén fognak működni. Jellemzően megalakul egy általános irányító bizottság (Management Committee, Operating Committee), amelybe a partnerek meghatározott, többnyire a részesedési arányokat tükröző számú tagot delegálnak. 34 A testület döntéseit szavazattöbbséggel hozza, de az egyes döntések meghozatalához eltérő mértékű többség lehet szükséges. Az irányító bizottság dönt az operáció legfontosabb kérdéseiről (üzleti tervek és beszámolók, változásmenedzsment, beszállítók kiválasztása, operációk lépései, operatív döntések). Az irányító bizottság jogosult különböző albizottságok létrehozására. A gyakorlatban két albizottság alakulhat: az operációval kapcsolatos geo-műszaki jellegű döntések meghozatalára feljogosított műszaki bizottság (Technical Committee) és a pénzügyi témákban illetékes pénzügyi bizottság (Financial Committee). Az albizottságok hatáskörét és működési rendjét maga a JOA is szabályozhatja, de gyakran alkalmazott megoldás, hogy ezt a szerződés az irányító bizottságra ruházza.  A közös számla (joint account) kezelése. A koncessziós társaság pénzügyi tranzakciói egy közös számlán zajlanak. A számlát az operátor kezeli, melyet a JOA-ban leírt módon a koncesszió irányító bizottsága ellenőriz. A számláról történnek meg a különböző jogcímű kifizetések (szervizvállalatok alvállalkozói díjai, az operátor költségei, koncessziós díjak, adók és járulékok, stb.). A számlára a partnerek az operátor felhívására (cash-call), az előzetesen jóváhagyott terveknek megfelelően fizetnek be. A nagyobb (JOA-ban meghatározott értékhatárt meghaladó) összegű kifizetések esetén az operátornak a partnerek külön jóváhagyását (Authorisation for Expenditures, AFE) is be kell szereznie. A közös számla költség-elszámolási és számviteli szabályrendszerét a JOA külön melléklete (Accounting Procedures) írja le.  Tevékenység saját kockázatra (sole risk operation). A szénhidrogén kutatás sajátossága, hogy a partnerek egy-egy lehetőséget eltérő módon ítélnek meg, például amikor az egyik partner, a többiek véleményével szembe helyezkedve, vállalkozni szeretne egy fúrás továbbmélyítésére vagy rétegvizsgálatok elvégzésére oly módon, hogy azok ráfordításait egyedül állja, és kockázatát egyedül viseli. A kialakult ipari gyakorlatban erre a koncessziós társaság bármely tagja lehetőséget kap. A JOA vonatkozó fejezete szabályozza a saját kockázatú tevékenység feltétel-rendszerét és következményeit. A koncessziós társaság összetételének, vagy a tagok részesedéseinek megváltozásakor módosítani kell magát a koncessziós szerződést (a PSA-t) és a meglévő JOA-t is. A partnerek (és a PSA esetében az állami hatóság) ezen módosításokra külön szerződéseket (Novation Agreement-ek) kötnek.

2.3. Beszállítói szerződések Ezeket a szerződéseket a koncessziós társaság nevében és felhatalmazásával eljáró operátor köti egy adott tevékenység elvégzésére vállalkozó szervizvállalattal. A beszállítói szerződések tárgya valamilyen szolgáltatás nyújtása vagy anyagbeszerzés, tartalmi és formai követelményei jogi szempontból nem szakmaspecifikusak, azaz az upstream olajipar esetében ugyanazon fejezeteket, pontokat (adásvétel tárgya, értéke, eladók/vevők kötelezettségei, adásvételi tranzakciók leírása, stb.) tartalmazzák, mint mondjuk egy építőipari beruházás kivitelezésekor kötött megállapodás.

34

Az is lehet, hogy a partnerek a részesedési arányoktól függetlenül egy-egy tagot delegálnak az irányító bizottságba, viszont ilyenkor a tagok szavazata a részesedésüknek megfelelően eltérő súlyú.

17

3. ÁSVÁNYVAGYON ÉRTÉKELÉS Az upstream üzlet környezetének értéklánc-alapú bemutatásakor már érzékeltettük, hogy „történetünk” a szénhidrogén vagyon megítéléséről szól. Ennek a megítélésnek két dimenziója van: a mennyiség és a mennyiség becslésével kapcsolatos bizonytalanság. Bizonytalanságunk oka az információhiány. Minél kevesebb és megbízhatatlanabb adatunk van az adott szénhidrogén előfordulásról, annál pontatlanabb a mennyiségre és a vagyon értékére vonatkozó becslésünk. Ahogy haladunk előre az értéklánc mentén, úgy nő az előfordulásra vonatkozó ismeretek halmaza, és ennek következtében csökken a vagyonbecslés bizonytalansága (1. ábra). A bizonytalanság mindazonáltal a teljes upstream értékláncon végigkísér, azt, hogy egy előfordulás ásványvagyona pontosan mennyi, csak akkor tudjuk megmondani, amikor telepünket már letermeltük. 35

3.1. Az ásványvagyonok csoportosítása A szénhidrogén vagyont többféle szempontból osztályozzuk. Az osztályozások, besorolások módszertana tekintetében a világban számos megoldás honosodott meg, bár hasonlóságok az összes módszertant illetően tetten érhetők. A megközelítésbeli különbségek, az eltérő sztenderdek létezésének háttere a kockázatokat és bizonytalanságokat megítélő szakmai-kulturális szubjektivitás. Az egységesítésre, a szubjektumok „közös nevezőre” való hozására való törekvés azonban, dacára a vállalkozás lehetetlenségének, mégis az upstream olajipar egyik legjellemzőbb vonása. Ennek az oka az, hogy óriási tőkék forognak kockán, és az olajvállalatoknak – saját jól felfogott érdekükben – meg kell értetniük az ásványvagyon értékeléshez nem értő befektetőikkel, hogy pénzüket milyen mértékben kockáztatják, ráadásul befektetői döntésükkor több lehetőség között kell választaniuk, és kerülni szeretnék az almának a körtével való összehasonlítását. A szénhidrogén vagyonok osztályozásának, az osztályozás „szabályozásának” problematikája az ipar kezdetétől (a múlt század harmincas éveitől) létező feladvány. A sok tökéletlen közül jelen leírásunkban többé-kevésbé a ma legelterjedtebb, legalábbis a világ „nyugati” felén „közmegegyezett” megoldási javaslat logikáját fogjuk követni. (SPE/AAPG/WPC/SPEE, 2007).36,37

3.1.1. Ásványvagyon ismeretességi szintek A szénhidrogén értéklánc, azon belül is a szénhidrogén kutatás értékláncának bemutatásakor már definiáltuk a kutatási folyamat egyes (némileg mesterségesen elkülönített) fázisaihoz tartozó objektumokat: az üledékes medencét, a proszpektet, a megkutatott telepet, és végül a termelésbe állított telepet. Az ásványvagyonok ismeretességi szinthez köthető osztályozása ezekhez az objektumokhoz kapcsolódik. Az üledékes medence szintjén számba vehető szénhidrogén mennyiség a prognosztikus ásványvagyon (prognostic resource). Ezen az ismeretességi szinten a medencében feltételezhetően keletkezett és csapdázódott vagyonmennyiség egy nagyon durva, holisztikus becslés, amelyhez nagyvonalúan lehatárolt kőzettérfogatokat, a medence elnagyolt fejlődéstörténetét, és analóg földtani felépítésű medencék ismert adatait vesszük figyelembe. Az számítás eredménye egy, a medence perspektivitását jellemző prognózis, amely az alapját képezi a beazonosított felhalmozódási zónákra irányuló kutatási munkaprogramnak. Napjaink olajipari gyakorlatában prognózisokat már nemigen készítenek, a múltban is inkább a tervgazdaságok állami vállalatai foglalkoztak vele. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a modern upstream vállalatok egy-egy új, kutatatlan területre lépés előtt ne mérnék fel a kutatási terület üledékes medencéjének potenciálját, legfeljebb a medence-analízis során nem számszerűsítik a prognosztikus ásványvagyont. Állami ügynökségek, földtani szolgálatok (pl. az USGS) alkalmanként végeznek ilyen vizsgálatokat, a kutatással foglalkozó vállalatok figyelmének felkeltése céljából. A kutatás következő ismeretességi szintjén már megjelennek a térben és időben lehatárolt, potenciálisan szénhidrogént rejtő geológiai szerkezetek, a proszpektek. Pontosan a térbeli lehatároltság következményeképp ezek geometriai paraméterei (terület, vastagság) már elég jól becsülhetők, analógiák 35

Még ez a megállapításunk is pusztán a telepből kitermelhető mennyiségre igaz. Azt, hogy a tároló geológiai szerkezetben mennyi (volt) a szénhidrogén „in-situ” mennyisége, 100%-os biztonsággal sohasem tudjuk megmondani. 36 A világ „keleti” felén (Oroszország, volt szovjet államok, Kína) egy másik rendszert alkalmaznak. Vannak országok, ahol pedig egyáltalán nem foglalkoznak a témával. 37 Az idézett összefoglaló (Petroleum Resources Management System, PRMS) a szakma ásványvagyon minősítéssel foglalkozó „krémjének” a közös szellemi terméke, a „nyugati” olajvállalatok által alkalmazott egyfajta irányelv. Jelen munka keretében lehetetlen lenne felsorolni a PRMS előzményeit alkotó szakirodalmat. Ezért itt nem hivatkozunk arra, hogy a PRMS-hez ki, milyen mértékben járult hozzá.

18

felhasználásával pedig a bennük várhatóan tárolt szénhidrogén mennyisége is kiszámolható. A konkrét geológiai szerkezetekben feltételezett szénhidrogén mennyiség a proszpektív ásványvagyon (prospective resource). A proszpektek térbeli lehatárolását azok kutatófúrás(ok) révén történő feltárása követi. A fúrások és a kutakban elvégzett rétegvizsgálatok már – több-kevesebb megbízhatóságú – adatokat szolgáltatnak a felfedezett telepben felhalmozódott szénhidrogén mennyiségéről. Mivel ebben a fázisban a kutatás után, de a mezőfejlesztés előtt vagyunk (néhány kutunk már van, de a telep vagy telepek optimális termeltetéséhez még továbbiakat kell fúrnunk, és a termelés felszíni létesítményeit is ki kell még építenünk), ezért ezen az ismeretességi szinten – suta magyarra fordítással – kifejlesztetlen ásványvagyonról (undeveloped resource) beszélünk. Végül, a telepben lévő szénhidrogén mennyiségnek az a része, amelynek kitermelésére minden feltétel adott, azaz mind a kutak, mind a felszíni technológiák már rendelkezésre állnak, a kifejlesztett vagyon (developed resource). A továbbiakban a prognosztikus vagyonok tárgyalásától eltekintünk. A soron következő fejezetekben leírtak viszont egyaránt vonatkoznak a proszpektív és a megkutatott vagyonokra (kifejlesztetlen és/vagy kifejlesztett).

3.1.2. Ásványvagyon halmazok A szénhidrogénnek a tárolókőzetekben található (in-situ) mennyisége a földtani vagyon (Oil In Place – OIP; Gas In Place – GIP; Petroleum In Place – PIP). A földtani vagyont általában és jellemzően a felfedezés utáni, a termelés megindítása előtti állapotra szokták megadni, és ezért a telepek ásványvagyonáról szóló tanulmányokban leggyakrabban a kezdeti (original) földtani vagyon megnevezéssel (Original Petroleum In Place, OPIP) találkozunk.38 A kezdeti földtani vagyon mennyisége a szénhidrogén tároló szerkezet, a telep élete során időről időre változhat, ugyanis bármikor keletkezhetnek olyan új információk, generálódhatnak olyan új ötletek, amelyek a korábbi szénhidrogén földtani, teleptani modellünk szükségszerű felülbírálásához vezetnek. Az új modell alapján végzett becsléskor az ásványvagyonnak a korábbitól eltérő várható értéke adódhat.39 Ezért a vagyonszámításról, vagyonértékelésről szóló tanulmányban mindig fontos rögzíteni a kezdeti földtani vagyon mennyiség vonatkoztatási időpontját. Közismert, hogy a szénhidrogén telepek vagyonának csak egy meghatározott hányada hozható a felszínre. 40 Hogy a kitermelhető mennyiség várhatóan mennyi, az egy sor geológiai, műszaki, fluidum- és hidrodinamikai paramétertől függ. A kitermelhető mennyiség becsléséhez a telepre vonatkozó ismereteinkre és feltételezéseinkre alapozva ki kell tervelnünk, hogy telepünket hány kúttal, a kutak milyen kiképzésével, milyen felszíni létesítményrendszerrel, azaz milyen technológiával kívánjuk kitermelni. Fontos megszorítás, hogy a tervezett technológiának ismertnek (más telepek termeltetésénél már sikerrel alkalmazottnak) kell lennie. Az ismert, a vagyonbecslés pillanatában rendelkezésre álló, vagy különösebb műszaki kockázat nélkül rendelkezésre állíthatónak gondolt technológiával kitermelhető szénhidrogén mennyiség az ipari vagy kitermelhető vagyon (recoverable resource). Az ipari és a földtani vagyon hányadosa a kihozatali tényező (recovery factor), amely a telep legfontosabb geo-műszaki és gazdasági paramétere. Ahogy a földtani vagyonnak, úgy az ipari vagyonnak is van egy kezdeti (original) és egy aktuális (actual) értéke.

3.1.3. Az ásványvagyon mennyiségének becslése A szénhidrogén tároló szerkezetek, telepek kezdeti földtani vagyonát (OPIP) a kutatási fázisokban és a felfedezés után, a termelésbe állítás előtt volumetrikus módszerrel határozzuk meg, 41 az alábbi egyszerű képlet segítségével:

38

Megkülönböztetve az aktuális földtani vagyontól, amely a tároló szerkezetben az ásványvagyon-számítás időpontjában feltehetően meglévő mennyiségével egyenlő: aktuális vagyon = kezdeti vagyon – kitermelt mennyiség. 39 Itt már eljutottunk egy érdekes időparadoxonhoz Az ásványvagyon mennyisége egy olyan, jövőben megtudható várható érték, amelynek valószínűség-eloszlását múltbeli véletlenszerűségek határozzák meg. 40 Általánosságban elmondható, hogy az olajtelepek földtani vagyonának 10-40%-a termelhető ki, míg a gáztelepekre ez az arány 50-80%. 41 Bizonyos időtartamú termelés után a telep vagyonszámításakor már a termelési múlt illesztés (decline analyses) módszerét is használjuk. A volumetrikus számítás ekkor már inkább csak egyfajta kontrollként kerülhet alkalmazásra.

19

QOPIP 

Veff    (1  S w ) FVF

(1.)

ahol QOPIP a kezdeti földtani vagyon mennyisége, Veff a fluidumok tárolására képes effektív kőzettérfogat, Φ a tárolókőzet porozitása, Sw a pórustérfogat víztelítettsége, FVF (Formation Volume Factor) pedig a teleptérfogati tényező. A tároló térfogat a permeábilis tető, valamint a permeábilis talp és/vagy a szénhidrogén-víz fázishatár, mint burkolófelületek által meghatározott mértani test kőzettérfogata. Ezen belül – geológiai meggondolások segítségével – kijelölhetők, lehatárolhatók a tárolásra alkalmas részek, ezek térfogatát nevezzük effektív térfogatnak (az effektív térfogat és a teljes térfogat hányadosa az effektivitás). A vagyonszámításnál figyelembe vett porozitás és víztelítettség adatok erre az effektív részre (és nem a teljes tároló térfogatra) vonatkoznak. A teleptérfogati tényező a fluidumok telepbeli (in situ) és felszíni nyomás és hőmérséklet viszonyokra vonatkoztatott térfogat-aránya. Az ipari vagyon a földtani vagyon és a kihozatali tényező szorzata:

Qr  QOPIP  RF

(2.)

ahol Qr az ipari, QOPIP a kezdeti földtani vagyon mennyisége, RF (Recovery Factor) pedig a szénhidrogén telepre vonatkozó kihozatali tényező. A potenciális szénhidrogén tároló szerkezet (proszpekt) földtani és ipari vagyonának számításakor a tároló térfogatot a rendelkezésre álló geofizikai és fúrásadatok értelmezése révén szerkesztett mélységtérképek alapján határozzuk meg. A többi számítási paramétert (effektivitás, porozitás, víztelítettség, teleptérfogati tényező, kihozatali tényező) szerkezetünkkel analógnak tekintett ismert telepek adatainak felhasználásával becsüljük. A szénhidrogént tároló szerkezetet feltáró kutatófúrás után a vagyonszámítási paraméterekről konkrétabb információkkal rendelkezünk: a furadék- és magvizsgálatok, a lyukgeofizikai szelvényezések, a rétegvizsgálatok és a fúrólyukban végzett egyéb mérések eredményei alapján már a telepre vonatkozó adatokkal számolhatunk. Elképzelhető azonban, hogy bizonyos telepparaméterekről még a fúrást követően sem kapunk egyértelmű adatot.42 Ezen kívül az észlelt adatok térbeli kiterjeszthetősége is töprengésre ad okot (pl. el kell gondolkodnunk azon, hogy a mért porozitás a tároló a fúrás helyétől adott esetben több kilométer távolságban elhelyezkedő pereméig mennyire biztosan terjeszthető ki). Ezzel meg is érkeztünk a bizonytalanságok és valószínűségek birodalmába, konkrétan leszögezhetjük, hogy az ásványvagyon mennyiség kiszámításakor használt paraméterek pontos értéke a számítás időpontjában sosem ismert. Szakértői becsléssel adjuk meg ezeket a paramétereket, ebből következően kijelenthetjük, hogy magát az ásványvagyon mennyiséget is becsüljük. Napjaink iparági gyakorlatában kétféleképpen történhet a becslés, probabilisztikus vagy determinisztikus módszerrel. Probabilisztikus becslés A telepünk vagyonszámításánál használt valamennyi paraméter esetében elmondható, hogy az adott paraméter véletlenszerűségek tömkelegével jellemezhető geológiai és hidrodinamikai események következtében alakult ki. Az egyik legfontosabb valószínűség számítási alapszabályt, központi határeloszlás tételét alkalmazva belátható, hogy az adott paraméter egy olyan valószínűségi változó, amely normális eloszlással közelíthető. 43 Az eloszlásfüggvény alakját, az eloszlás jellemzőit (mondjuk várható értékét és szórását) azonban nem ismerjük, mert nincsenek „múltbéli” tapasztalataink arról, hogy az egyes diszkrét paraméter-értékek a tároló térfogatában milyen gyakorisággal fordulhatnak elő. Sőt: azt sem tudjuk (erre 42

A leginkább problémás tényező a telepek szénhidrogén-víz fázishatára. Megeshet (sőt, többnyire meg is esik), hogy a tényleges fázishatárt a fúrás impermeábilis (ineffektív) tároló szelvényben harántolja. Ilyenkor a fázishatárt a szénhidrogént illetve talpi vizet produkáló rétegvizsgálatok során végzett nyomásmérések segítségével, a szénhidrogénes és vizes rétegvizsgálati mélységek közé tesszük. Bizonyos telepeknél – boltozatos rétegtelepek, kiékelődő, vagy vetőnek támaszkodó szerkezeti csapdák – előfordul, hogy a fúrás a telep szénhidrogénnel telített részét permeábilis talpánál harántolja, a vízfázis pedig a fúrás szelvényétől oldalirányban, mélyebben helyezkedik el. 43 Az eloszlás sűrűségfüggvénye nem felétlenül szimmetrikus Gauss-görbe. Bizonyos paraméterekre igaz lehet, hogy az eloszlás legnagyobb gyakorisággal előforduló értéke a terjedelem legkisebb értékéhez közelebb van, mint a legnagyobbhoz, emiatt a sűrűségfüggvény „jobboldali” aszimmetriával bírhat. Egyes paraméterek lehetnek bimodálisak is (pl. kettős porozitású tárolók).

20

sincs „múltbéli tapasztalatunk”), hogy az adott paraméter milyen tól-ig tartományban mozog, azaz nem ismerjük az eloszlás terjedelmét sem. Ez még abban az esetben is igaz, amikor telepünket már feltárta néhány fúrás, és rendelkezünk néhány – mondjuk – porozitás-adattal. Ebben az esetben azon kell meditálnunk, hogy megmért értékek milyen mértékben tekinthetők tipikusnak, pontosabban hogy a teljes effektív tároló térfogatban hányszor, milyen gyakorisággal fordulhatnak vajon elő. Sajnos nincsen más választásunk, mint hogy mind a paramétertartományt, azaz a valószínűségi változó lehetséges értékeit, mind pedig az egyes értékekhez tartozó gyakoriságokat meg kell becsülnünk. Valószínűség becslésünk tehát olyan „empirikus” módszerrel történt, amelyben a gyakoriságokat illető múltbéli tapasztalatokat szubjektív becsléssel helyettesítettük. A becsléssel tulajdonképpen a paraméterek eloszlásait létrehozó geológiai és hidrodinamikai eseményteret szimuláljuk, ezért a probabilisztikus mennyiség meghatározást szimulációs eljárásként is szoktuk emlegetni (Monte Carlo szimuláció). A szimuláció során normális eloszlású valószínűségi változókat szorzunk össze. Mivel a központi határeloszlás tételének továbbgondolása révén bizonyítható, hogy a normális eloszlású valószínűségi változók szorzataként előállítható valószínűségi változók eloszlása log-normális, ezért az ásványvagyon mennyiség (mint valószínűségi változó) eloszlása is ilyen. 44 Az ásványvagyon, mint valószínűségi változó sűrűség és eloszlásfüggvénye a 2. ábrán tanulmányozható.

2. ábra. Az ásványvagyon mennyiség log- normális eloszlása

Az eloszlásfüggvény 90%-os, 50%-os és 10%-os értékeihez tartozó ipari vagyon mennyiségeknek kiemelt jelentőséget tulajdonítunk, az alábbiak szerint:



„P90” kategóriájú mennyiségnek nevezzük azt az értéket, amelyre igaz, hogy minimum 90% a valószínűsége annak, hogy a telepből legalább ennyit ki tudjuk termelni.



„P50” valószínűségi kategóriába soroljuk azt az értéket, amelyre igaz, hogy legalább 50% a valószínűsége annak, hogy a kitermelhető mennyiség ennél nagyobb vagy kisebb lesz.



„P10” elnevezéssel illetjük azt az értéket, amelyre igaz, hogy 10%, vagy annál nagyobb (de 50%-nál kisebb) valószínűséggel legalább ennyi kitermelhető lesz.

44

A szakirodalomban (pl. Capen, E.C., 1984; Megill, R.E., Wightman R.B.,1984; Rose P.R. 2001) empirikus bizonyítékokat is találunk arra, hogy a felfedezett szénhidrogén előfordulások földtani és ipari vagyona egy lognormális eloszlású valószínűségi változóval közelíthető.

21

Determinisztikus becslés Az ásványvagyon becslés determinisztikus megközelítésében nem állítunk fel elméleti eloszlásokat, hanem az egyes vagyonszámítási paraméterek vonatkozásában teszünk egy „optimista”, egy „reális” és egy „pesszimista” becslést. Azaz például a tároló porozitását elemezve arra jutunk, hogy az „jó esetben” (ha „szerencsénk van”) akár 12% is lehet, de „rossz esetben” (ha „pechünk van”), akkor nem több mint 5%, míg „közepes valószínűséggel” a porozitás legalább 7,5%. Becsléseink természetesen szubjektívak, bár maguk a porozitás-adatok nem légből kapottak (pl. vannak fúrómagon mért porozitás adataink). A „pesszimista”, azaz legnagyobb óvatossággal tett becslések alapján számított ásványvagyon mennyiség kitermelhetőségét nagy bizonyossággal („with high degree of confidence”) állítjuk. Az így becsült minimális mennyiség („low estimate”, LE) megfelel a probabilisztikus becslés P90 értékének. Hasonlóképpen, az „optimista” determinisztikus paraméter-becslésekből kiszámolt maximális mennyiség („high estimate”, HE) megfeleltethető a probabilisztikus P10 vagyonnak. A „reálisként” becsült paraméterekkel számolva pedig a közepes mennyiséget („best estimate”, BE) kapjuk, amelyet a P50 probabilisztikus becsléssel tekintünk ekvivalensnek. A vagyonkategóriába soroláshoz a kutatás során megszerzett adatok, információk értelmezése nyújt támpontot. Mivel minden telep a paraméterbecslést meghatározó geológiai és hidrodinamikai folyamatelemek egyedi kombinációjából jön létre, és különbözőek az egyes esetekre vonatkozó ismeretességi szintek is, ezért bizton kijelenthető, hogy a szénhidrogén vagyonok valószínűségi kategóriákba sorolása nem szabványosítható, az értelmezői kreativitásnak abban – a józanész határáig – elég tág tere van. Akár a probabilisztikus, akár a determinisztikus módszert alkalmazva az olajiparban a fent leírt módon kezeljük az ásványvagyon mennyiségének a kockázatosságát. Azt mondjuk a befektetőknek, hogy a probabilisztikus P90 (illetve az ezzel egyenlőnek tekintett determinisztikus LE) valószínűségi kategóriába sorolt ásványvagyon mennyiség megléte kevésbé „kockázatos”, mint a P50 (BE), a P10 (HE) mennyiség meglétének kockázata ugyanakkor nagy.

3.2. A szénhidrogén ásványvagyon értéke Az ásványvagyon értékelés üzleti vetületének megértéséhez – bevezetésként – át kell tekintenünk annak gazdaságtani alapjait, tisztáznunk kell néhány gazdaság-statisztikai és üzleti gazdaságtani alapfogalmat és összefüggést.

3.2.1. Valószínűség-becslés, várható érték, kockázat Az olyan jövőben bekövetkező eseményeket, amelyeknek több, pusztán a véletlenen múló kimenetele lehet, kockázatos eseményeknek nevezzük. A kockázatos események különböző kimeneteihez értékek tartoznak, amelyek az eseménytér szabályszerűségeiből levezethető valószínűséggel realizálódnak. Ezen szabályszerűségek ismeretében az adott kimenetel valószínűsége megbecsülhető. A valószínűség-becslés az alábbi módokon (vagy azok kombinációjával) történhet:  Empirikus módon, múltbeli megfigyelések matematikai statisztikai kiértékelésével. Ilyenkor az események múltbeli, rögzített bekövetkezési gyakoriságát a jövőre kivetítve feltételezzük, hogy az adott kimenetel a jövőben a múltbeli gyakoriságnak megfelelő valószínűséggel fog bekövetkezni. Például, ha megfigyeltük, hogy egy részvény árfolyamának napi 2%-os növekedése a múltban 1%os gyakorisággal következett be, és feltételezzük, hogy az árfolyammozgást befolyásoló törvényszerűségek nem változnak, akkor azt mondjuk, hogy a 2%-os napi árfolyam-emelkedés valószínűsége 1%. Ezzel a valószínűség-becslési módszertannal természetesen csak akkor élhetünk, ha az eseményt illetően elegendő számú megfigyeléssel rendelkezünk.  Elméleti eloszlásokhoz való illeszkedés (hipotézis) vizsgálattal. Ezt a módszert akkor alkalmazzuk, ha nincsen elegendő számosságú múltbéli megfigyelésünk, de ismerjük az eseménytér statisztikai viselkedését, és becsülni tudjuk a teljes kimeneti tartomány értékeihez tartózó elméleti gyakoriságokat, azaz a valószínűségi változó gyakoriságfüggvényét. Ilyenkor azt vizsgáljuk, hogy kevés számú megfigyelésünk hogyan illeszkedik a hipotetikus eloszláshoz. Ha az illeszkedés „jóságát” megfelelőnek ítéljük, akkor feltételezhetjük, hogy a jövőben egy adott (és a múltban nem tapasztalt) kimenetel a kellően „jónak” ítélt elméleti eloszlás szerinti gyakoriságnak megfelelő valószínűséggel fog bekövetkezni.

22

 Geometriai úton, alakzatok, mértani testek geometriai tulajdonságainak figyelembe vételével. Tipikus példánk a dobókocka, amelynek hat, egyforma területű lapja páronként pontosan derékszögű élek mentén illeszkedik egymáshoz. Ez a geometria – mindenfajta kísérlet, múltbéli megfigyelés nélkül – garantálja, hogy a kockadobást követően a kocka egyik (bármelyik) lapjára való esésének valószínűsége 1/6 lesz. 

Szubjektív becsléssel. Szubjektív valószínűség-becsléshez akkor vagyunk kénytelenek folyamodni, ha az eseménnyel kapcsolatban nincsen elegendő múltbéli tapasztalatunk és sem matematikai, sem geometriai, sem másféle okoskodással nem állíthatjuk fel a lehetséges kimenetek eloszlásfüggvényét. Becslésünkkor támaszkodhatunk azonban analógiákra, kevés számú múltbéli tapasztalatunk alapján kialakított megérzéseinkre. Ha például a vonaton utazva feltesszük magunknak a kérdést, hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy a fülkébe belépő kalauz (akit most látunk életünkben először) 45 évesnél idősebb, akkor válaszunkban egy szubjektív becslést teszünk (azon az alapon, hogy ismerünk a kalauzunkhoz hasonló kinézetű embereket, akikről tudjuk, hogy elmúltak már 45 évesek). Becslésünk lényeges eleme a szubjektivitás (teljesen természetes, hogy a mellettünk ülő utastársunk egy másik valószínűséget „tippelne” a kalauz 45 évet meghaladó korának vonatkozásában).

 Valószínűség számítási tételek alapján, képletek, levezetések segítségével. Ilyen becslés például az, amikor különböző, egyedi valószínűséggel jellemezhető események együttes bekövetkezésének valószínűségét számoljuk ki. Amikor két esemény egymástól függetlenül következik be, az együttes bekövetkezés valószínűségét a két független valószínűség-érték szorzataként állítjuk elő (azaz, ha annak valószínűsége, hogy a szomszédunk a zöld nadrágját ölti magára, 30% és a postás egy adott napon 20%-os eséllyel hozhat nekünk levelet, akkor annak valószínűsége, hogy aznap, amikor levelet kapunk, a szomszédot a zöld nadrágjában látjuk, pontosan 6%). Az egymástól függő, például egymás feltételeként bekövetkező események együttes valószínűségeit természetesen más képletekkel számoljuk. A kockázatos események jellemzője az esemény várható értéke, amely a lehetséges kimenetek értékeinek és valószínűségeinek szorzatösszege:

E ( X )   pi  xi

(3.)

i

ahol xi egy kimenet értéke, pi egy kimenet valószínűsége, i a kimenetek száma. Σpi = 1 A várható érték elnevezés, felületesen vizsgálva a fogalmat félreérthető lehet, hiszen a gyanútlan szemlélő arra gondolhat, hogy a várható érték egyenlő a legvalószínűbb kimenet értékével. Ez nem így van, bizonyos esetekben (főleg diszkrét valószínűség-eloszlások esetén) a várható értékről bizton állíthatjuk, hogy az egyetlen kimenetel bekövetkeztekor sem fog teljesülni,45 vagy ha mégis, akkor ez a puszta véletlen műve is lehet. 46 Az események kockázatosságát akként ragadhatjuk meg, hogy a kimenet értéke a várható értéktől eltérhet. Ez az eltérés, amelynek nagysága és iránya tisztán a szerencse (vagy a balszerencse) műve, a szórással fejezhető ki. A szórás azonban nem egyenlő a kockázattal, csupán az esemény kockázatosságát jellemzi. A kockázat az a szám, amely valószínűséget, méghozzá egy diszkrét esemény valószínűségét 1-re egészíti ki.

3.2.2. Kockázatos befektetések gazdasági elemzése A befektetések gazdasági elemzésekor pénzáramok egyenlegét állítjuk elő. A vállalkozást, amelynek létrehozására befektetünk, úgy fogjuk fel, mint egy kasszát, amelybe néha befizetnek (pl. a vevők), néha kivesznek belőle (pl. a vállalkozás munkavállalói). A be- és kifizetések egyenlege a pénzáram, a cash-flow, amely, ha pozitív, a vállalkozás tulajdonosának nyeresége, ha negatív, akkor pedig a tulajdonos vesztesége. Mivel kockázatos vállalkozásról beszélünk, ezért a be- és kifizetéseket, konkluzíve a pénzáramot illetően is, nem biztos, hanem várható értékekkel számolunk. A pénzáram-elemzést – egyfajta közmegegyezéssel – éves 45

Példaként tekintsük a kockadobás esetét. A lehetséges kimenetek értékei 1, 2, 3, 4, 5, 6, a kimenetek valószínűsége pedig mind a hat esetben 1/6. A várható érték tehát 21/6 = 3,5. Ennyit biztosan nem fogunk dobni. 46 Ha dobókockánk lapjain 1, 2, 3, 4, 5 és 9 értékek lennének, akkor a kockadobás várható értéke 24/6 = 4 lenne, de ez nem azt jelenti, hogy a 4-es érték a legvalószínűbb kimenet. A 4-es dobás valószínűsége ugyanúgy 1/6, mint a többi értékéé.

23

bontásban végezzük, és a befektetés E(V) várható értékét az éves szinten kiszámolt várható pénzáramok összegeként adjuk meg: n

E (V )  E ( F0 )  E ( F1 )  ...  E ( Fn )   E ( Fi )

(4.)

i 0

ahol E(Fi) az i-edik évre becsült várható pénzáram (cash-flow), n pedig a befektetés-elemzésben figyelembe vett évek száma. Fontos leszögeznünk, hogy a befektetések gazdasági elemzését nem a vállalkozás (a vállalat), hanem a befektető (tulajdonos, részvényes) szemszögéből végezzük. Világképünkben a befektető a pénzét a vállalkozás rendelkezésére bocsátja, majd a vállalkozás hasznát (profitját) „zsebre teszi”.47 A vállalkozás maga ebben a világképben mindössze egy eszköz, amely arra szolgál, hogy a befektető, a tulajdonos pénze ott fialjon. Pénzünket (tőkénket) azonban nemcsak egy konkrét vállalkozásba, hanem valamilyen pénzügyi termékbe (bankbetétbe, kötvénybe, részvénybe, ezek kombinációjaként előállított befektetési jegybe) is befektethetjük. Ilyenkor arra vagyunk kíváncsiak, hogy mostani befektetésünkért cserébe milyen kamattal, hozammal számolhatunk a jövőben. A befektetés alternatívája az azonnali költés, amellyel különböző – sokszor meglehetősen elvont – hasznokat és örömöket realizálhatnánk (pl. vehetnénk egy új autót). Amikor befektetünk (vagy a pénzünket egyszerűen csak kölcsönadjuk), érzékeljük az azonnali hasznosság-realizálás elvesztése (nem veszünk egy új autót) miatt érzett „fájdalmat”, és (jogosan) úgy gondoljuk, hogy azért cserébe, hogy költésünket későbbre halasztjuk, valamiféle „fájdalomdíj” illet meg bennünket. A befektetéssel jelenbeli költekezésünket (hasznosság-realizálásunkat) egy jövőbelire cseréltük. A „fájdalomdíj”, a költés jelen-jövő cseréjének költsége a kamat. Ha pénzünket ráadásul valamilyen kockázatos ügyletbe fektetjük, ahol nem lehetünk biztosak abban, hogy befektetésünk pontosan mennyit fog számunkra jövedelmezni (sőt, még az is lehet, hogy vállalkozásunk veszteséges lesz), és a jövedelmezőség (veszteség) mértékére semmilyen ráhatásunk nincsen, akkor a kockázat vállalásáért – a kamaton felül – prémiumot, konkrétan kockázati prémiumot várunk el. A kamat és a kockázati prémium együttesen a kockázatos hozam. Minél távolabbi jövőre prognosztizáljuk jövedelmünk realizálását, annál nagyobb kompenzációt várunk, azaz az elvárt kockázatos hozam a befektetés időszakaival (a közmegegyezésnek megfelelően az évek számával) hatványozottan nő. Egy kockázatos ügyletbe fektetett F0 nagyságú pénzösszeg várható értéke tehát az „n”-ik évben:

E ( Fn )  F0  1  E (r )

n

(5.)

ahol „E(r)” az éves várható hozam. A befektetés (várható) értékét a kockázatos (várható) hozam figyelembe vételével is felírhatjuk:

E (V )   F0  1  E (r )

n

(6.)

n

A hosszas – közgazdasági kurzusokon több szemeszternyi hosszúságú – levezetést mellőzve fogadjuk el, hogy az E(r) várható kockázatos hozam egyrészt az egyes iparágakra, sőt minden egyes profitszerzésre irányuló tevékenységre jellemző, másrészt pedig a jövőre tekintve időben állandó. Azaz létezik egy időben állandó várható hozama a gyógyszergyártásnak, az ingatlan bérbeadásnak, a borkereskedelemnek, az olajfúró berendezés építésnek és az olajtermelésnek is. A várható hozam nagysága attól függ, hogy mennyire kockázatos, amúgy átlagosan és általánosan, a profitszerzés az adott iparágban. Nagyobb kockázat vállalásáért nyilvánvalóan nagyobb profitot várunk el. Az E(r) várható hozamot akként ragadhatjuk meg, mintha részesedésünk lenne egy adott iparág valamennyi vállalatában, és ilyen módon diverzifikált befektetésünkből – várhatóan – ilyen mértékű profitot remélnénk. Tegyük fel, hogy van egy kis megtakarított pénzünk, és értünk az építőiparhoz, legalábbis annyira, hogy értjük annak üzleti dinamikáját. Tudomást szerzünk arról, hogy az Álomházak építőipari vállalat egy lakópark felépítésének projektjébe kezd, amely projekthez részvénykibocsátással gyűjt tőkét. A vállalat 47

Ha jobban belegondolunk, ez a világkép nem egy absztrakt leegyszerűsítés, hanem maga a valóság. A vállalkozás valóban a tulajdonos befizetéséből (törzstőke) jön létre, és a profit valóban a tulajdonost illeti meg (pl. osztalék formájában). Az már egy ettől független kérdés, hogy a tulajdonos (a tulajdonosok közössége) dönthet úgy is, hogy a profitot nem viszi haza, hanem a vállalkozásnál hagyja, hogy az ott további kockázatos befektetésként funkcionáljon.

24

közzé teszi, hogy a projekt (4.) szerinti pénzáramai hogyan fognak alakulni, és ezt mi, szakértői mivoltunkból megítélve el is tudjuk fogadni. Adódik tehát a lehetőség, hogy megtakarított pénzünkön „Álomház”-részvényeket vásároljunk, és a pénzáramok ismeretében meg is tudjuk becsülni, hogy milyen éves (évenként változó nagyságú) hozamokra számíthatunk. Alternatív építőipari befektetési lehetőségünk az, hogy megtakarított pénzünket diverzifikálva fektetjük be, azaz a világ összes építőipari vállalkozásának frissen kibocsátott részvényéből egyet-egyet. Ez utóbbi esetben arra számítunk, hogy minden évben az építőiparra jellemző E(r) várható hozamot fogjuk besöpörni. Ha tőkénket viszont az „Álomház” projektjének adjuk, akkor ezzel az E(r) várható hozamunkról lemondunk, azaz ezek a hozamok az „Álomház”-beli befektetésünk szempontjából költségként jelentkeznek. Az E(r) hozam ilyen módon tőke alternatíva költség, lerövidítve tőkeköltség, melynek konvencionális jelölése ralt. Leendő „Álomház”-befektetőként úgy okoskodunk, hogy ha az éves pénzáramokat az adott évekre kivetített tőkeköltséggel elosztjuk, majd az így kapott, diszkontált pénzáramokat (a diszkontált cash-flow-t, DCF) összeadva végeredményként egy pozitív számot kapunk, akkor nyilvánvalóan inkább megéri az összes pénzünket az „Álomház” projektjébe fektetni, mintsem az építőipari vállalkozások részvényeit megvásárolni. Az összegzett diszkontált cash-flow a nettó jelenérték, az NPV (net present value), melynek számítási képlete:

NPV  E ( F0 ) 

n E ( Fn ) E ( Fi ) E ( F1 ) E ( F2 )   ...    2 n i 1  ralt (1  ralt ) (1  ralt ) i  0 (1  ralt )

(7.)

ahol E(F) az éves várható pénzáram, ralt a tőkepiac által ígért hozam (a tőkeköltség), n a vizsgált évek száma. Látható, hogy ha az „Álomház” projektje éppen a tőkepiaci hozamnak megfelelő pénzáramokat ígéri, akkor az NPV nulla lesz. Ekkor mindegy, hogy pénzünket a projektbe fektetjük, vagy építőipari részvénycsomagot vásárolunk. Ha az NPV negatívnak adódik, akkor inkább a részvénycsomag vétele tűnik vonzóbbnak (vagy keresni kell egy olyan vállalatot, amelyik pozitív NVP-jű projektet kínál). A vállalatok projektjeik gazdasági elemzésekor a diszkontált cash-flow (DCF) módszerrel végrehajtott érték (NPV) számítást végeznek. Az upstream mezőfejlesztési, termelésbe-állítási projektek esetében sincs ez másképp.

3.2.3. Az ásványvagyon értékének kiszámítása A megkutatott szénhidrogén ásványvagyon értéke egyenlő a termelésbe állítás és a termelés, várható profitjával, azaz a mezőfejlesztési projekt nettó jelenértékével. Szénhidrogén telepünk kutatásának befejezése, a mezőfejlesztés megindítása előtt, az ásványvagyon értékelést az alábbi folyamat mentén hajtjuk végre:

48



megbecsüljük a volumetrikus kezdeti földtani vagyon (QOPIP) P90, P50 és P10 értékeit (probabilisztikus módszerrel), vagy pesszimista (LE), közepes (BE) és optimista (HE) mennyiségét (determinisztikusan),



a földtani vagyon-eloszlásból, illetve diszkrét értékeiből levezetve, a kihozatali tényező (Recovery Factor, RF) valószínűség eloszlását vagy diszkrét (LE, BE, HE) mennyiségét felhasználva becsüljük a kezdeti ipari vagyon (Qr) P90, P50 és P10 értékeit, illetve számítjuk az előbbieknek megfeleltethető pesszimista, közepes és optimista mennyiségét. Kihozatali tényezőként azonban nem egy „telepszintű”, ismert telepek kihozatalát analógiaként számba vett értéket használunk, hanem – elsősorban a kutatás során végrehajtott rétegvizsgálatok hozam-nyomás mérési eredményeire támaszkodva – becsüljük a majdani termelő kutak hozam idősorát,48 a termelő kutak termelési adatainak évenkénti összeadásával pedig megkapjuk a telep várható termelési sorát. A termelés becsült teljes időtartamára az egyes kutak által várhatóan kitermelhető mennyiségeket összegezve adódik a (várható) kitermelhető vagyon. Ezt elosztva a kezdeti földtani vagyonnal kapjuk meg a kihozatali tényezőt (RF), amelyet – önellenőrzésként – összevethetünk a telepünkkel analóg (hasonló tároló, fluidum, kihajtási rezsim), ismert telepekben elért kihozatalokkal.



Évenkénti bontásban, becsüljük az ásványvagyon kitermelése és értékesítése révén keletkező bevételeket. A várható bevétel a várhatóan értékesített mennyiség és az értékesítési ár szorzata. Az utóbbit illetően újabb bizonytalanságokkal kell szembenéznünk. A kőolajnak, mint köztudott,

Azt, hogy a kút a termelésbe állítástól kezdődően, évenként mennyi szénhidrogént fog – várhatóan – termelni.

25

árutőzsdéken kialakuló piaci ára van, amelyhez a lokális, kútfejen elszámolható árak igazodnak. Az árakat illetően „múltbéli tapasztalatok” tehát bőven vannak, arról viszont megoszlanak a vélemények, hogy a korábbi tendenciákat hogyan vetítsük ki a jövőre, azaz egyéni megítélés alá eshet, hogy a bevételek becslésekor milyen „olajár-premisszákkal” dolgozzunk. Az árbecslés lehet „flat”, azaz ilyenkor feltételezzük, hogy az olajár a gazdaságossági vizsgálat időtartama alatt nem fog változni, illetve hogy fog, de a változások egy meghatározott és időben állandó érték körül fognak ingadozni. Gondolhatjuk viszont – múltbeli adatokkal alátámasztva – azt is, hogy a jövőben az olajár, a világpiaci folyamatok valamilyen feltételezett tendenciájának megfelelően fog változni. Az olajár-előrejelzés legalább olyan nehéz, és legalább annyi bizonytalansággal terhelt „tudomány”, mint a telepek termelés-előrejelzése. 49 Mivel az olajár a világgazdasági események véletlenszerű kimenetelétől függ, ezért az is egy normális eloszlású valószínűségi változóként kezelhető. Ebből következően viszont árbevételünkre is igaz, hogy az egyes évekre előre jelzett értékek várható értékek. A gáz esetében a helyzet egy kicsit még az olajnál is rosszabb. Bár a gáz esetében is léteznek „spot”-piacok, a gáztermelők és a gázkereskedők egyedi szerződéseket köthetnek, amelyekben az ár egyedi alku eredményeképp alakul ki, ráadásul az ármegállapításba még az adott állam hatósága is beleszólhat. A hatósági ár kialakításában, valamint a termelők és a kereskedők alkuja során mindazonáltal erős érvként jelenik meg a spot-piaci ár, vagy az olajár változására való hivatkozás. 

Ugyancsak évenkénti bontásban meg kell becsülnünk a jövőbeni ráfordításokat. A ráfordítások a még előttünk álló mezőfejlesztéshez (termelő fúrások mélyítése, felszíni technológia kiépítése), valamint a termeléshez kötődnek. Ahhoz, hogy a ráfordításokat éves bontásban meg tudjuk becsülni, el kell készíteni a mezőfejlesztés és a termelés ütemtervét. A ráfordítások – a teljesség igénye nélkül felsorolva – szervizvállalatoknak kifizetendő alvállalkozói díjak, anyagbeszerzések költségei, személyi ráfordítások, valamint (társasági) adófizetés előtt levonandó járadékok. A ráfordítások kalkulálásakor ugyanolyan – „múltbéli tapasztalatokra” alapozott jövőbelátással – becsléseket teszünk, mint például a termelés-előrejelzéskor. Így a ráfordítások is valószínűségi változók, a maguk normális eloszlását leíró várható értékkel és szórással.

Az évenkénti várható bevételek és várható ráfordítások különbségeként kiszámolhatók az éves várható pénzáramok (E(Fi)-k. Ezek azok az összegek, amelyeket a vállalkozás (esetünkben a projekt) befektetőinek a vállalkozásba be kell tenniük (azokban az években, amikor E(F) negatív) és amelyeket profitként számukra a projekt megtermel (amikor E(F) pozitív). Az éves várható pénzáramokat ezután az upstream olajipari tőkepiaci befektetésekre meghatározható tőkeköltséggel (ralt) diszkontáljuk. 50 Ha diszkontált éves pénzáramokat összeadjuk, megkapjuk a projekt nettó jelenértékét, az NPV-t. Az NPV egyben a vizsgált valószínűségi kategóriájú (P90, P50, P10; vagy LE, BE, HE) kitermelhető szénhidrogén vagyon gazdasági várható értékével egyenlő. Az ásványvagyon kockázatosságát a hagyományosan elfogadott módszertan (SPE/AAPG/WPC/SPEE, 2007) szerint kezelő vállalatok meghatározzák a P90, a P50 és a P10 vagyon NPV-jét is (Rose, P.R., 2001). Az eddigiekben a mezőfejlesztési projektek tárgyát képező megkutatott ásványvagyon értékelésével foglalkoztunk. A kutatási projektek – melyek gazdasági célja az, hogy pozitív NPV-vel rendelkező ásványvagyont rejtő telepeket fedezzen fel – értékelésénél, mint azt a későbbiekben bemutatjuk, a „közepes” kockázatú, azaz a P50 vagy BE kategóriának megfelelő proszpektív ásványvagyont veszik figyelembe.

3.3. Szénhidrogén készletek 3.3.1. Készletszámítás A kitermelhető ásványvagyonnak (az ipari vagyonnak) azt a részét, amelyről úgy véljük, hogy gazdaságosan kitermelhető és értékesíthető lesz, készletnek (reserve) nevezzük. A kitermelhetőségnek és értékesíthetőségnek számos feltétele van, a teljesség igénye nélkül például a következők:51 49

Annak érdekében, hogy a befektetők a különböző vállalatok várható bevételeit egymással összevethessék, a vállalatok el kell, hogy fogadjanak valamilyen „közös nevezőt”. Ilyen a PRMS ajánlásában szereplő javaslat, mely szerint a jövőbeni árbevételt az értékelést megelőző naptári év havi átlagárával számolva kell végrehajtani. 50 A diszkontáláshoz a gyakorlatban az ország-kockázati prémiummal növelt, és az adott vállalat számos jellegzetességét (méret, tőkeáttétel) figyelembe vevő tőkeköltséget, a WACC-ot (Weighted Average Cost of Capital) használjuk. 51 Lásd Petroleum Resources Management System, SPE/AAPG/WPC/SPEE, 2007

26

 a vállalatnak rendelkeznie kell a kitermelés jogával,  meg kell lennie a termelésbe állítás szándékának, azaz a vállalatnak deklarálnia kell, hogy a mezőfejlesztés forrásait biztosítani fogja,52

 a vállalatnak rendelkeznie kell a termelvény piaci értékesítésére vonatkozó szerződéssel, vagy legalábbis az erre irányuló szándéknyilatkozattal,

 a termelésnek profitot kell várhatóan eredményeznie. A készlet mennyiségének megállapításához gazdaságossági elemzést kell végezni, a 3.2. fejezetben leírt módszertan szerint. A szénhidrogéntelepek termelése során előbb-utóbb bekövetkezhet az az időpont, amelytől a termelés már gazdaságtalanná válhat. A termelés akkortól (attól az évtől kezdve) válik gazdaságtalanná, amikor az éves pénzáramok negatívvá válnak (magyarul: a ráfordítások meghaladják a bevételeket), és a termelés befejezéséig már azok is maradnak. Nyilvánvaló, hogy az ásványvagyonnak ezt a hányadát már nem fogjuk kitermelni, pontosabban az értékelés időpontjában erről a hányadról így vélekedünk. 53 Mivel azonban a későbbiekben ez a vélekedésünk akár meg is változhat,54 ezért az értékelés pillanatában gazdaságtalannak ítélt vagyonhányadot kontingens szénhidrogén vagyonnak (contingent resource) nevezzük. Amennyiben a projekt NPV-je negatív, akkor a teljes vagyon-mennyiség kontingensnek tekinthető. 55 A gazdaságosan (pozitív NPV mellett, a pénzáramok nullává csökkenéséig) kitermelhető ásványvagyon mennyiség a telep készlete (reserve). A készletet – az ásványvagyonhoz hasonlóan –

kockázati kategóriákra oszthatjuk:  A probabilisztikus P90 vagy determinisztikus LE ásványvagyon mennyiségből gazdasági elemzéssel levezethető mennyiség a bizonyított készlet (proved reserve), melynek jele P1, vagy 1P.  A P50 (probabilisztikus) vagy BE (determinisztikus) ásványvagyon mennyiségből gazdaságosan letermelhetőnek tekintett mennyiség a telep bizonyított és valószínű készlete (proved and possible reserves), jelölése 2P. A valószínű készlet (possible reserve) jele P2 (P2 = 2P-1P).  A P10 (probabilisztikus) vagy HE (determinisztikus) ásványvagyon mennyiségből gazdaságosan letermelhetőnek tekintett mennyiség a telep bizonyított, valószínű és lehetséges készlete (proved, possible and probable reserves), jelölése 3P. A lehetséges készlet (probable reserve) jele P3 (P3=3P-2P).  A P90 vagy LE vagyonból gazdaságtalannak ítélhető módon kitermelhető kontingens mennyiség jele 1C, a P50 vagy BE vagyon kontingens része 2C, a P10 vagy HE vagyoné 3C. A P50 kitermelhető vagyon 2P készletre és 2C kontingens vagyonra osztását a 3. ábrán szemléltetjük.

52

A felfedezést követően bizonyos időn (pl. 5 éven) belül a mezőfejlesztést meg kell kezdeni, egyébként a megkutatott, termelésbe állítható ásványvagyont a nyilvántartásból törölni kell. 53 Jogosan merül fel a kérdés, hogy tudunk-e (majd) valamit esetleg tenni az ellen, hogy a cash-flow negatívvá váljon? Lehetséges, hogy így lesz, hiszen számos példát ismerünk arra, hogy különböző olajmérnöki beavatkozások révén növeltük egy telep kihozatalát, megnyújtva ezzel a gazdaságos termelés időszakát. Ezek a beavatkozások – opcióként – a jövőben is rendelkezésünkre állnak majd. Elvileg semmi akadálya nem lenne, hogy a későbbi beavatkozásokat befektetésként megragadva opciós értékelést végezzünk (Lehman, J., 1989). 54 Például azért, mert a következő évben végzett értékeléskor „optimistábban” ítélhetjük meg, mondjuk, a várható olajárat. 55 Dacára a pozitív NPV-nek ugyancsak kontingens vagyonként kell könyvelnünk a teljes mennyiséget, ha a projekt megvalósíthatóságával kapcsolatban, rajtunk kívül álló okok miatt komoly aggályok merülnek fel. Ilyen aggály lehet például az, hogy projektünk pl. stratégiai okokból a közeljövőben nem kap vállalati jóváhagyást, vagy ha reális esélyét látjuk a projekt hatósági tiltásának, vagy a termelvény (főleg a gáz) piaci értékesíthetősége pillanatnyilag megkérdőjelezhető. Ezek mind olyan okok, amelyeknek a fennállása időleges lehet.

27

P50 kitermelhető vagyon 2C kontingens vagyon

2P készlet

E(Fn) (1+ralt)n

0

1

14

2 3

4

5

6

7

8

9

10

11 12

15

Qr

13

Évek

3. ábra. A kitermelhető vagyon, a készlet és a kontingens vagyon értelmezése

3.3.2. Szénhidrogén készletek auditja és nyilvánosságra hozatala A készletekről a vállalat tevékenységének két fontos érintettjét, a tulajdonosokat (befektetőket) és az államot kell, hogy tájékoztassa. A tulajdonosokat az érdekli, hogy pénzüket (befektetésüket) a vállalat hogyan kockáztatja, az állam pedig arról szeretne meggyőződni, hogy az in-situ tulajdonában lévő ásványvagyonnal a vállalat jól gazdálkodik. Az állami vállalatok esetében a két érdek egybeesik, bizonyos vonatkozásban egymással konfrontálódik. A fentiek miatt a vállalatnak „láttatnia” kell, hogy az ásványvagyon becslés és a készletszámítás folyamata a tulajdonosi és az állami érdekek képviseletének megfelel. A tőkepiaci befektetők védelmére iparági szabályozás alakult ki, melyet a tőzsdén jegyzett vállalatoknak az ásványvagyon értékeléskor és készletszámítások végzésekor követniük kötelező. A tőkepiac felügyeleti szervei által elismert (ott regisztrált) ellenőrök, auditorok pedig rendszeresen vizsgálják, hogy egy vállalkozás belső készletmenedzsment folyamatai, valamint az éves üzleti jelentésekben közzétett készletadatok megfelelnek-e az iparági ajánlásoknak. A vállalatok jelentős részénél ezeket az ajánlásokat átültetik a vállalat belső szabályozásába, amelyek betartását erre felhatalmazott belső auditorok ellenőrzik. Az állam ásványvagyon gazdálkodással kapcsolatos „érdekei” törvényekben és egyéb jogszabályokban jelenhetnek meg. Nem ritka azonban, hogy a tőzsdefelügyeleti ajánlásokban lefektetett és az állami szabályozásban megjelenő készletszámítási módszertanok nem egyeznek meg (pl. a tőzsdei befektetők és az állam eltérően ítélik meg az ásványvagyon kockázati eloszlását, vagy a kitermelés gazdaságosságát). Ebből következhet, hogy – feltéve, hogy egy állam területén tőzsdére bevezetett upstream vállalatok tevékenykednek – az állami készletnyilvántartásban szereplő mennyiségek eltérnek a vállalatok által közétett készletadatok összegétől.

3.4. A proszpektív ásványvagyon értékelése, geológiai valószínűség Az előző fejezetben olyan ásványvagyonokkal, és olyan ásványvagyonok érték meghatározásával foglalkoztunk, amelyeket már felfedeztünk, vagy másképp megközelítve a témát, azt vizsgáltuk, hogy a mezőfejlesztésbe és a termelésbe fektetett pénz milyen mértékben térül meg. Ebben a fejezetben az upstream „értékláncában” egyet visszalépve, a potenciális szénhidrogén tároló szerkezetek proszpektív vagyonával fogunk foglalkozni. Előkészítjük azt, hogy miként értékeljünk egy kutatási lehetőséget, hogyan számszerűsítsük egy kutatási projekt hozamait és kockázatait. Elsőként becsülnünk kell a reményeink szerint ásványvagyont rejtő geológiai szerkezetben, a proszpektben tárolt szénhidrogén lehetséges mennyiségét. Első lépésben elvégezzük a proszpektív földtani (in-place) ásványvagyon mennyiség volumetrikus számítását (1.) szerint. Hasonlóképpen járunk el, mintha megkutatott vagyonnal lenne dolgunk, azaz becsüljük a volumetrikus számításhoz szükséges paramétereket: az effektív kőzettérfogatot, a porozitást, a víztelítettséget és a teleptérfogati tényezőt. Most azonban a becslésekhez nem állnak rendelkezésre konkrét adatok, hiszen a proszpekt nincs feltárva.

28

A proszpektre vonatkozó, becsült adatok csak geofizikai, elsősorban a szeizmikus mérések értelmezése révén állíthatók elő, amelyekből mélység- és vastagságtérképeket szerkeszthetünk, amelyek alapján kiszámolhatjuk a potenciális tároló szerkezet térfogatát. Ne feledjük, hogy ez a számításunk már jelentős bizonytalansággal terhelt, hiszen a mélységeket a szeizmikus időadatokon végzett értelmezés (horizont-követés) és a szeizmikus sebesség-eloszlás becslése alapján állapítottuk meg. Ugyanígy, pusztán becsülni tudjuk az effektivitást, a porozitást, a víztelítettséget és a teleptérfogati tényezőt. A becslésekhez analógiákat állapítunk meg. Kutatási területünket illetően van egy földtani modellünk, amelyhez hasonlókat keresünk, méghozzá olyanokat, amelyeket már megismertünk, és ahonnan a becslendő paraméter vonatkozásában konkrét mért adat származik. Például, ha azt feltételezzük, hogy a proszpekt tároló kőzete egy karsztosodott karbonát, akkor a porozitás becslésekor hasonlónak vélelmezett földtani környezetben keletkezett, és már feltárt karbonátos kőzetek megmért (vagy lyukgeofizikai mérési adatok alapján számított) porozitás adatait vesszük figyelembe. Hasonlóképpen járunk el a többi paraméter esetében is. A becslésekkor mérlegeljük a földtani modellek különbözőségét is, emiatt a becslések terjedelme, várható értékektől való eltérései (szórásai) proszpektek esetében jóval nagyobbak lesznek, mint a már fúrással feltárt telepeknél. Ugyancsak analógiákat figyelembe véve becsülhetjük a kihozatali tényezőt, amellyel a becsült földtani vagyont szorozva megkapjuk a kitermelhető vagyont. Ugyanúgy, ahogy a megkutatott vagyonok esetében, a proszpektív (proszpektre vonatkozó) vagyonokra vonatkozóan is végezhetünk probabilisztikus vagy determinisztikus becslést. Az egyes valószínűségi (bizonytalansági) kategóriákba sorolható vagyonokra használjuk a már megismert P90-LE, P50-BE és P10HE jelölésrendszert. A proszpektív ásványvagyon gazdasági értékelésekor – a megkutatott vagyonokhoz képest – bizonyos egyszerűsítésekkel élünk. Egyrészt az elemzést a P50 (BE) vagyonra vonatkoztatjuk (a P90-el és a P10-el nem foglalkozunk), másrészt nem számolunk készletet (és kontingens vagyont). 56 Ha arra jutunk, hogy az NPV pozitív, akkor a teljes proszpektív vagyont gazdaságosan kitermelhetőnek ítéljük. A proszpektív vagyonnak azonban, összehasonlítva a megkutatott vagyonnal, van egy speciális tulajdonsága: egyáltalán nem biztos, hogy létezik. A szénhidrogén földtani modell elemzésével becsülhetjük, hogy meg, hogy a proszpektív vagyon meglétének mekkora a valószínűsége. 57 Ezt a valószínűséget a proszpekt geológiai valószínűségének (geological probability) nevezzük. A geológiai valószínűség (Pg)58 meghatározása a szénhidrogén kutatás gazdasági vizsgálatának egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb), kívülállók számára nehezen megérthető kérdése, és szakmai viták gyakori tárgya. Azt kell tehát megbecsülnünk, hogy feltételezett telepünk, a maga proszpektív kitermelhető vagyonával, milyen valószínűséggel létezik. 59 Ahhoz, hogy a telep létezzen, a geológiai múltban a szénhidrogénnek meg kellett érnie, majd keletkezési helyéről úgy kellett elmigrálnia, hogy migrációjának végén egy megfelelő tárolótérrel rendelkező képződményben csapdázódjon (méghozzá oly módon, hogy onnan felszínre hozható is legyen), végül csapdázódási helyén napjainkig meg kellett maradnia. A felsorolásból kitűnik, hogy geológiai események sorozatának véletlenszerű, szerencsésen időzített bekövetkezése szükséges ahhoz, hogy telepünk megszülessen. Az időben és térben elváló eseményeket a proszpektet magában foglaló kutatási terület geológiai modelljének felállítása révén írhatjuk le. A szénhidrogén geológiai modell tulajdonképpen egy olyan tektono-sztratigráfiai (szerkezeti-rétegtani) keretekbe illesztett fejlődéstörténeti eseménysor, amelyek szerencsés kimenetelű eredménye éppen a maga kitermelhető vagyonával (vagyon-eloszlásával) rendelkező szénhidrogén telep. A szénhidrogén képződésben szerepet játszó folyamatokat a geológusok már egyenként is alaposan kivesézték, sőt, számos átfogó, a folyamatok összefüggéseivel is foglalkozó mű is született (pl. Magoon, L.B., Dow, W.G., 1994). 56

A cash-flow számítás módszertanának alkalmazását a szénhidrogén kutatásban először a kilencvenes évek elején írták le (Megill, R.E., 1992). 57 A megkutatott vagyon biztosan létezik, csak nem tudjuk, hogy milyen mennyiségben. A proszpektív vagyonnál nemcsak hogy a mennyiséggel kapcsolatban vagyunk bizonytalanok, hanem a puszta létezésével szemben is kételyeink vannak. 58 A szakirodalomban és az olajvállalatok gyakorlatában a proszpektív vagyon valószínűségét változatos elnevezésekkel és rövidítésekkel illetik. A teljesség igénye nélkül néhány: geológiai sikeresély (chance of geological success, CoGS), geológiai siker valószínűség (probability of geological success, PoGS), vagy csak úgy egyszerűen siker valószínűség (probability of success, PoS vagy POS), és végül geológiai valószínűség (geological probability, Pg vagy PG vagy Pg). Jelen munkában én ez utóbbit fogom használni, annál is inkább, mert „siker” kifejezést tartalmazó megnevezéseket inkább a proszpektet feltáró fúrás, vagy tágabb értelemben a kutatási projekt sikerességére vonatkoztatom. 59 A geológiai valószínűség nem keverendő össze a proszpektív kitermelhető vagyon mennyiségének valószínűségével. Utóbbit a vagyonnak, mint valószínűségi változónak a log-normális eloszlásával „kezeltük”, míg a geológiai valószínűség azt adja meg, hogy ez a vagyon-eloszlás milyen eséllyel létezik.

29

A geológiai valószínűség becslésekor azt kell „megtippelnünk”, hogy a kérdéses geológiai folyamatok milyen valószínűséggel alakultak számunkra kedvezően. Ezeknek az elemi valószínűségeknek a becsléséhez a kutatási területünkről rendelkezésre álló adatok, illetve adatok értelmezésével előállított információk nyújtanak segítséget. Adataink geológiai és geofizikai információszerző operációk (geológiai térképezések, fúrások, geofizikai mérések, kőzetmintákon és fluidumokon végzett laboratóriumi vizsgálatok) során keletkeztek. Az adatok tehát objektívek, a belőlük levont következtetések (az értelmezés) azonban már szubjektívek. Ebből következik, hogy az egyes geológiai folyamatok bekövetkezési valószínűségének számszerűsítése is az, azaz leszögezhetjük, hogy a valószínűség számítási módszertant illetően a geológiai valószínűség meghatározás a szubjektív becslés alapján nyugszik (pl. Capen E.C., 1976). Különböző geológiai folyamatok telepünk létezése szempontjából kedvező kimenetelének elemi valószínűségét becsüljük meg: például azt mondjuk, hogy a szénhidrogének megfelelően időzített migrációjának valószínűsége 0,8 (80%). Azért ennyi, mert a rendelkezésre álló adatok értelmezése során, szubjektíven, a valószínűséget ennyinek ítéltük. Lehet, hogy egy – hozzánk teljesen hasonló képzettséggel és értelmezési tapasztalattal rendelkező – kollégánk, a maga, a mienkénél pesszimistább szubjektumával arra jutna, hogy ez a valószínűség csak 0,7.60 Szubjektív megítéléseink mindazonáltal nem lehetnek szélsőségesek: teljességgel elképzelhetetlen, hogy ugyanarra a helyzetre vonatkozó becsléseink mondjuk 0,8 és 0,2 legyenek. Abban legalábbis meg kell egyeznünk, 61 hogy:  ha az adott valószínűségi tényező megítéléséhez semmilyen releváns, megbízható adatunk nincsen, akkor a valószínűség a 0,5 érték körül legyen (pl. vagy volt megfelelően időzített migráció, vagy nem volt, nem tudunk se pro, se kontra, állást foglalni),  ha adataink megerősítik az esemény pozitív kimenetele felé tett megítélésünket (pl. adataink a megfelelően időzített migrációt támasztják alá), akkor a valószínűséget a 0,5 < p < 1 tartományba tesszük (szubjektumunktól függően valahová).  ha adataink nemigen támogatják az esemény általunk (geológiai modellünkben) elképzelt kedvező kimenetelét (pl. lehet, hogy volt megfelelően időzített migráció, de ezt adataink sajnos nem támasztják alá), akkor a valószínűséget a 0 < p < 0,5 tartományban kell megadnunk. Minden olajvállalatnál „kialakul” egy egyedinek mondható megközelítésre alapozott módszertan, amelyet az olajvállalatok geológusai több-kevesebb következetességgel alkalmaznak. 62 Még mielőtt azonban magát a geológiai valószínűséget számszerűsítenénk, meg kell határoznunk magukat a valószínűsítendő tényezőket, azaz geológiai eseményeket. Ha sikerülne egymástól független valószínűségi eseményeket definiálnunk, akkor a továbbiakban dolgunk egyszerű lesz, hiszen a geológiai valószínűség az elemi események kedvező kimeneteinek valószínűségi szorzataként lesz előállítható. Az eddig elmondottak után már nem okoz különösebb meglepetést: természetesen a függetlennek tekintett geológiai események meghatározásában is számtalan megoldás létezhet, szakirodalmi ajánlásokkal (az elsőség Dott, R.H., Reynolds, M.J., 1969 művéé), az azoktól némileg eltérő, különböző vállalati gyakorlatokkal. Az alábbiakban egy olyan megközelítést ismertetünk (Rose, P.R., 2001), amely a „hagyományos” szénhidrogén földtani modellek többségére jól alkalmazható. Eszerint az elemi geológiai valószínűségi tényezők a következők:  Érett, megfelelő mennyiségű és minőségű anyakőzet (source rock). Ennél a tényezőnél vizsgálnunk kell az anyakőzet keletkezésének és érésének folyamatait.  A szénhidrogén befogadására és a termeltetésre63 képes tároló (reservoir). A „tároló” fogalmilag magában foglalja a tárolókőzetet és a benne tárolt fluidumokat is. Itt tehát nemcsak a kőzet diagenetikus (keletkezés közbeni) és poszt-genetikus (keletkezés utáni) folyamatainak számunkra

60

E munka terjedelmét jelentősen megnövelné, ha csak pusztán felsorolnánk neves olajkutatók próbálkozásait a számszerűsítés szubjektivitásának kiküszöbölésére (pl. Otis, R.M., Schneidermann, N., 1997; Rose P.R, 1987, 1992, 2001). Ezek a tanulmányok arra irányulnak, hogy szabályozzuk, mikor, milyen feltételekkel lehet egy geológiai valószínűségi tényezőként 0,6-ot vagy 0,7-et figyelembe venni. Egyes olajvállalatoknál megkíséreltek e témában belső szabályozásokat is készíteni. A szakcikkek megjelenését követő viták – ha egyáltalán kialakultak – meddőnek, a geológiai valószínűség meghatározását regulázó szabályzatok pedig betarthatatlannak bizonyultak. 61 Ebben valóban nincs vita. 62 Sőt, még egy vállalaton belül is létezhetnek különböző geológiai valószínűség becslési „kultúrák”. 63 A kutatás befejezésekor rendelkezésre álló vagy állítható technológiával kitermelhetőnek becsült várható mennyiség kitermelésére gondolunk.

30

kedvező irányú kimenetelének valószínűségét kell figyelembe vennünk, hanem a fluidum-rezsimek és a termeltethetőséget befolyásoló fluidum-paraméterek kedvező kialakulásának folyamatait is.64  A szénhidrogén tovább migrálását megakadályozó záróképződmény (seal). Ez lehet valamilyen alacsony permeabilitású, megfelelő vastagságú kőzet, vagy egy olyan felület, amely mentén a tektonikai folyamatok hatására alakul ki az impermeabilitás. Azon folyamatok kedvező irányú kimenetelének valószínűségét kell itt megbecsülnünk, amelyek a zárást képződmény szinten létrehozták.  A szénhidrogén tárolókőzetben maradását biztosító csapda (trap) szerkezet. A csapda kialakulását és létrejöttétől napjainkig tartó fennmaradását biztosító folyamatokat vizsgáljuk.65  A szénhidrogénnek az anyakőzetből a tárolóképes csapdába történő, megfelelő időzítésű migrációja (migration). Itt vizsgálnunk kell a migrációs felületek (képződmények) térben és időben megfelelő kialakulását, azaz becsülnünk kell a migrációt lehetővé tevő geológiai folyamatok kedvező kimenetelének valószínűségét. A migráció idejét gyakran nevezik a modell kritikus pillanatának (critical moment, Magoon,L.B., Dow, W.G., 1994). Ekkorra az anyakőzet szervesanyag-tartalmának már meg kellett érnie, a tároló-csapdának és a zárásnak létre kellett jönnie, valamint az anyakőzet és a zárt csapda közötti összeköttetésnek meg kellett teremtődnie. Amennyiben a produktív anyakőzet, a termeltetésre alkalmas tároló, a záróképződmény, a csapda és a megfelelően időzített migráció kialakulását befolyásoló geológiai folyamatokat egymástól függetlennek tekintjük,66 akkor a geológiai valószínűség (Pg) az alábbi képlettel számolható:

Pg  Psr  Pr  Psl  Pt  Pm

(8.)

ahol Psr az anyakőzet meglétének, Pr a tároló meglétének, Psl a záróképződmény meglétének, Pt a csapda meglétének, míg Pm a migráció megtörténtének a valószínűsége. A geológiai valószínűség tehát az a 0 és 1 közé eső diszkrét érték, amely függetlennek tekintett elemi tényezők szubjektíven becsült valószínűségeinek szorzataként áll elő. Az érték a proszpekt feltárásának, a telep felfedezésének geológiai sikeresélye. Az 1-Pg érték pedig a geológiai kockázat (geological risk) mértéke. A proszpektív ásványvagyon (földtani és kitermelhető) mennyiség várható értéke, valamint a geológiai valószínűség alapján végezhetjük el a proszpektek lehatárolására és feltárására irányuló kutatási projektek gazdasági értékelését.

64

Ha az utóbbival nem foglalkoznánk, akkor a geológiai valószínűség a földtani vagyonra vonatkozhatna csak. A csapda valószínűsége helyett gyakran találkozunk a csapdageometria bizonyossága megközelítéssel. Végül is azt, hogy a csapda milyen valószínűséggel létezik, abból dönthetjük el, hogy milyen bizonyossággal láthatjuk a tárolószerkezet 4 irányban való zárását a geológiai-geofizikai adatok alapján megszerkesztett tároló-tető mélységtérképen. 66 Ez a feltételezés nem mindig állja meg a helyét. A felsorolt geológiai események nem feltétlenül és nem minden esetben tekinthetők függetlennek. Például egy homokkő tároló és agyagos zárókőzete lehet ugyanannak a folyamatnak az eredménye. 65

31

4.

SZÉNHIDROGÉN KUTATÁSI PROJEKTEK MENEDZSMENTJE

Közkeletű definíciók szerint a projekt valamilyen határozott időkeretek (kezdés – befejezés) közé illesztett, egyedi (nem ismétlődő) tevékenységek végrehajtása révén valamilyen új terméket vagy szolgáltatást létrehozó folyamat. A projektmenedzsment pedig az ezen termékek vagy szolgáltatások létrehozása érdekében igénybe vett erőforrások tervezését, szervezését és irányítását jelenti. A projekt jellegű megközelítés bölcsője az építőipar. Az építészek tervező asztalán megszületik a felépítendő híd látványterve és részletes műszaki tervdokumentációja, amely alapján az építőmérnökök részleteiben megtervezik a kivitelezési folyamatokat, a folyamatokhoz hozzárendelik az emberi, műszaki, technológiai erőforrásokat, kiszámolják a ráfordításokat, elemzik a műszaki kockázatokat, rögzítik a határidőket, egyszóval elkészítik a hídépítési projekt tervét. A projektmenedzser ezután felügyeli a terv végrehajtását, kezeli a változásokat, végül üzembe helyezi a tervdokumentáció szerint megvalósult hidat. Az építőipar projektszerű megközelítését világunk számos területén implementálták, manapság már nemcsak a kivitelezésben, hanem a kutatás-fejlesztésben, és nemcsak a műszaki területeken, de a természet- és társadalomtudományokban is alkalmazzák. Napjainkban jószerével minden olyan tevékenység „projekt”, amelyet nem valamilyen, ugyanazon rutinok szerint ismétlődő tevékenység, feladat-végrehajtás jellemez. A klasszikus, „építőipari” projekt-definíciótól a fejlesztési (K+F, termék- és szolgáltatásfejlesztés) projektek már eltérnek, hiszen ezeknél a projekt indításakor pontosan nem lehet tudni, hogy hogyan fog kinézni a végtermék. Az ilyen projektek esetében még az is előfordulhat, hogy a projektből valami olyasmi fog kijönni, amire kezdetben nem is gondoltunk, sőt, az is „belefér a képbe”, hogy projektünk teljesen eredménytelen lesz. A szénhidrogén kutatás, mint projekt, pontosan ilyen. Induláskor van valamilyen víziónk a felfedezendő mezőről, de teljesen „normálisnak” tekinthető, hogy a természet szeszélyeinek következtében felfedezésünk szinte nem is hasonlít majd ahhoz, amit kezdetben vizionáltunk, 67 és sajnos az is nagyon valószínű (sőt, ez a valószínűbb), hogy kutatásunk végül meddő eredménnyel és a tanulságok levonásával zárul. A szénhidrogén kutatás olyan projekt, amelyben rengeteg az információ-hiányból eredő bizonytalanság, és amelyben szinte végtelen számú, előre nem látható körülménnyel kell számolnunk. A klasszikus projekt megközelítés ezért a szénhidrogén kutatásban csak bizonyos korlátokkal alkalmazható.68

4.1. Kutatási projektek felépítése Egy kutatási ötlet projektté való fejlesztése a kutatási terület geológiai és geofizikai adatainak összegyűjtésével, rendszerezésével (adatbázisba rendezésével) és értelmezésével kezdődik. Az értelmező munka végeredményeképp létrejön a kutatási terület geológiai modellje. A modellben – gazdasági szempontból – két tényező körülírására, számszerűsítésére koncentrálunk: a terület ásványvagyon potenciáljára, azaz a szénhidrogén vagyonnak, mint valószínűségi változónak az eloszlására, és a felfedezés valószínűségére. A továbbiakban, a projekt végrehajtása során ezt a kezdeti modellt fogjuk fejleszteni, méghozzá úgy, hogy újabb információszerzések révén, lépésről lépésre csökkentjük az ásványvagyon mennyiség szórását, és ezzel párhuzamosan növeljük a felfedezés valószínűségét (1. ábra). A folyamat végén eljutunk a terület számunkra „legvonzóbb” proszpektjének (vagy egyetlen fúrással feltárható proszpektjeinek) proszpektív kitermelhető vagyonához és annak geológiai valószínűségéhez. Kiindulási állapotunkat elemezve juthatunk olyan megállapításra is, hogy a céltól, nevezetesen egy megfúrható proszpekt feltárásától még nagyon messze vagyunk, adott esetben még azt sem tudjuk pontosan, hogy proszpektünk kutatási területünkön belül pontosan hol lesz, sőt, azt sem tudjuk biztosan, hogy sikerül-e egyáltalán proszpektet találnunk. Ilyenkor meg kell terveznünk mindazon kutatási lépéseket, amelyek a célhoz, azaz a proszpekt lehatárolásához elvezethetnek. Ebben a fázisban, amit a továbbiakban proszpektlehatárolási fázisnak fogunk nevezni, geológiai térképezést, kőzettani-geokémiai mintagyűjtést és felszíni geofizikai méréseket, elsősorban szeizmikus méréseket kell beterveznünk. Kezdeti földtani modellünk kialakítása során juthatunk olyan megállapításra is, hogy ott vagyunk a célnál, azaz kutatási területünkön léteznek már a „beszállás” pillanatában is fúrásra kész proszpektek. Ilyenkor nincs más dolgunk, mint egy kutatófúrás segítségével a proszpekt feltárása, ezért az első kutatófúrást magában foglaló fázist proszpekt-feltárási fázisként emlegetjük. 67

Gyakran megesik, hogy egy kutatófúrás meddőnek bizonyul a célrétegben, de szénhidrogént talál egy másikban… Képzeljük el, hogy egy folyón átívelő hidat úgy kellene megépítenünk, hogy nem tudjuk, milyen széles és mély a folyó, vannak-e szigetek, és azt sem tudjuk, hogy mi van a túlparton. Mindössze homályos sejtéseink vannak ezekről, és láttunk már egyébként másutt hidat. 68

32

Sőt: kerülhetünk olyan szerencsés helyzetbe is, hogy területünkön egy szénhidrogén előfordulás már fel van fedezve, csak valamiért koncessziónk előző birtokosa a találat értékelésébe nem fogott bele. 69 Ekkor egy lehatároló-értékelő, ún. appraisal70 kutatási fázist kell végrehajtanunk, amelybe beletartozhatnak részletező geofizikai mérések (3D szeizmika) és fúrások is. Ugyanez előfordul akkor is, ha a felfedezés után nem áll rendelkezésre elegendő információ a mezőfejlesztés megindításához. A kutatási cél ekkor a mezőfejlesztés kockázatának minimalizálása a geológiai kockázat eliminálása és az ásványvagyon eloszlás bizonytalanságának (szórásának) csökkentése révén. Azzal, hogy beazonosítottuk a kutatási célt, és elterveztük a célhoz vezető utat, azaz a cél elérése érdekében kivitelezendő tevékenységeket, már majdnem fel is építettük a kutatási projektet. Azért csak majdnem, mert ritka az olyan eset, amikor egy kristálytisztán körvonalazható, egyetlen cél megvalósítására adódik lehetőségünk. Az esetek többségében, „a való életben”, a fázisok összemosódnak, illetve kutatási célok kombinálódnak. 71 A szénhidrogén kutatási projektek felépítésének sajátos vonása a geológusok által nagy szakmai gondossággal elvégzett kutatási célazonosítás változatossága és a gazdasági elemzéseknél üzleti gazdaságtani szempontból szakmailag szintén nehezen vitatható módon elvárt „csőlátó” megközelítés közötti konfliktus. A geológus arra törekszik, hogy a közvetlen kutatási projekt-célokon túlmutató, jövőbeli esetleges projektek előkészítését szolgáló feladatokat is a projektbe illesszen, a befektető rövidtávú érdekeit képviselő vállalati „pénzügyes” pedig inkább csak a már látható célokra koncentrálna a források allokálásakor.72 A „csőlátó”, a közvetlen, jól beazonosított cél megvalósítására törekvő gondolkodást ezen kívül még két ok erősíti:

 a beazonosított kutatási célok egy bizonyos határon túli számossága a gazdasági elemzést túlságosan elbonyolítaná, a gazdasági értékelés annyira hosszadalmassá válna, hogy magának az elemzésnek a költsége nagyobb lenne, mint a haszna.  a koncessziós szerződésben rögzítenünk, vállalnunk kell egy konkrét volumenekkel megadott munkaprogramot (pl. 200 km 2D szeizmika és egy kutatófúrás), amelyhez egy konkrét pénzügyi kötelezettség vállalás is tartozik. Emiatt a koncesszorok úgy vélekednek, hogy a munkaprogramot minimalizálják. Ez önmagában, az állam felé nem jelent problémát (hiszen a kötelezettség vállalást túl lehet teljesíteni), viszont a vállalaton belül nehéz „eladni”, hogy a koncessziós szerződésben vállaltakat miért is akarjuk túllépni. Sokrétű okoskodásunk végén konkretizálódik egy, a földrajzilag és jogilag (a koncessziós szerződéssel) lehatárolt területre (kutatási blokkra) vonatkozó, idő-ütemezett munkaprogram, amelynek végén ott lebeg a cél, a minimalizált kockázattal termelésbe állítható szénhidrogén mező. A munkaprogram a projekt nagyvonalú terve. Lehet, hogy a projekt fázisokra bomlik, a fázisok határán pedig mérföldkövek vannak. A mérföldköveknél meg kell majd állnunk, és döntenünk kell arról, hogy a projektet folytassuk-e (és ha folytatjuk, akkor hogyan tegyük ezt) vagy kiszálljunk.73 A döntés meghozatalához a mérföldkövekhez érve gazdasági értékelést kell készítenünk.

69

Például mert a korábbi gazdasági környezetben a találatot nem ítélte termelésbe állításra érdemesnek, vagy elődünknek „anno” nem állt rendelkezésére megfelelő termelési technológia. 70 Nyelvőreinktől megint csak elnézést kell kérnem. A magyar olajipari szakemberek, eléggé meg nem bocsátható módon, appraisal-ként emlegetik ezt a kutatási fázist. A lehatároló-értékelő megnevezés a magyar szakemberek többségének nem mondana semmit, vagy használata értelmező viták sorához vezetne. Az appraisal ezzel szemben mindenki számára egyértelmű, ezért a továbbiakban én is ezt fogom használni. 71

Gyakori ilyen eset, amikor egy már felfedezett telep lehatárolását tervezzük egy appraisal kutatófúrással, viszont az ismert telepünk alatt egy újabb, eddig fel nem tárt proszpektet határoltunk le. A józanész ilyenkor azt diktálja, hogy kutunkat a proszpekt feltárását is lehetővé tevő talpmélységgel tervezzük meg. Fúrásunk egyszerre appraisal és wildcat, azaz egyetlen operációval két különböző kutatási fázist fedünk le (úgy szokás az ilyen helyzetet körülírni, hogy a lehatárolásnak „kutatási upside”-ja van). 72 A konfliktusban megjelenik a pénz időértékének problematikája, és egy szép paradoxon is. Ha visszagondolunk arra, hogy a tőkeköltséget (diszkontrátát) az évek múlásával hatványozottan kell figyelembe vennünk, akkor megérthetjük, hogy a majdani kutatási projektek valamikor a távoli jövőben jelentkező NPV-je erősen közelít a nullához. Másrészt az is igaz, – legalábbis az üzleti gazdaságtani elmélet szerint – hogy a vállalat részvényárfolyamában ezeknek a majdani projekteknek a jelenértéke (Present Value of Growth Opportunities, PVGO) megjelenik (azaz a részvényes várakozásaiban benne van, hogy a vállalat a jövőben is fog gazdasági értékkel bíró projekteket generálni). Ha viszont a vállalati „pénzügyes” a jövőbeni projektek előkészítésére szolgáló befektetéseket eliminálja, akkor ezzel csökkenti a PVGO realizálásának lehetőségét, amivel a részvényesi érték maximalizálás ellen „dolgozik”. 73

Nagyon régen ismert, hogy a szénhidrogén kutatás ekként működik (pl. Newendorp, P.D., 1975).

33

4.2. A kutatási projektek gazdasági értékelése A szénhidrogén kutatásban a gazdasági elemzések tárgya mindig a proszpektív ásványvagyon, inputjai a kitermelhetőnek vélt ásványvagyon értékesítéséből származó árbevétel, a kutatás, a majdani mezőfejlesztés és termelés ráfordításai, az upstream tőkeköltségből származtatott WACC, valamint a projektnek a proszpektek geológiai valószínűségeiből a későbbiekben bemutatott módon levezetett sikeresélye. Az értékelés outputja pedig a mindezeket figyelembe vevő, egyfajta sajátos nettó jelenérték, az ENPV (expected net present value).74 A következőkben, a fentiekből levezetve tárgyaljuk a különböző kutatási fázisokban alkalmazható értékelési módszertanokat, és definiáljuk a kutatási projektek jellemző mérőszámait, mindenekfelett az ENPV-t.

4.2.1. Gazdasági értékelés proszpekt feltárás előtt Elsőként vizsgáljunk egy olyan egyszerű esetet, amikor a kutatási területünkön már lehatároltunk egy proszpektet, és a továbblépésre már csak egyetlen lehetőség kínálkozik: egy kutatófúrással fel kell tárni a szerkezetet. Az ebben a fázisban végzett projektértékelés az olajiparban a hozzávetőlegesen három évtizede kialakult, majd folyamatosan finomított módszertan mentén történik (Schuyler, J.R., 1989; Rose, P.R., 1992) Napjainkban a kutatási projektértékelést támogató szoftverek, a projektértékelésről szóló tréningek erre a módszertanra épülnek. A módszertan kidolgozásának eredete a történelmi homályba vész.75 Jelen munkában az integritás, és a későbbiek megértése kedvéért ismertetem – egy saját jelölésrendszert bevezetve – ezt a hétköznapi gyakorlatot. A proszpekt-feltárási fázisban a projekt a kutatófúrás maga. Ráfordítását jelöljük EXPpd-vel (expenditures of prospect drilling). A ráfordítást (negatív előjellel) a fúrás sikeressége esetén indítható majdani appraisal és mezőfejlesztési projektek nettó jelenértékéhez (amit jelöljünk NPVafd-vel; net present value of appraisal and field development) hozzáadva megkapjuk a kutatási projekt sikeresség esetére vonatkoztatható nettó jelenértékét.76 Jelöljük ezt NPVpd-vel (net present value of prospect drilling). Mekkora a valószínűsége annak, hogy projektünk sikeres lesz, azaz hogy proszpektünk valójában egy szénhidrogén telep? Pontosan annyi, amennyi a proszpekt geológiai valószínűsége (Pg). Jelen esetben ez a projekt geológiai sikeresélye is, amit jelöljünk PoGSpd-vel (probability of geological success of prospect drilling).77 Sikeres esetben a projekt NPV-jét (NPVpd-t) „megnyerjük”, sikertelen esetben a kutatófúrásra elköltött összeget (EXPpd-t) „elveszítjük”. A kockázatos események várható érték számításakor alkalmazott képlet (3.) segítségével kiszámíthatjuk a proszpekt feltárására irányuló projekt várható értékét, a várható nettó jelenértéket:

ENPV pd  PoGS pd  NPV pd  (1  PoGS pd )  EXPpd

(9.)

ahol ENPVpd a proszpekt feltárási (fúrási) projekt várható nettó jelenértéke, PoGSpd a projekt geológiai sikeresélye, NPVpd a proszpekt feltárási projekt nettó jelenértéke, EXPpd a proszpekt feltárás ráfordítása. Ha a projekt sikerrel zárul, akkor „hozzájutunk” a proszpektív (P50) ásványvagyonhoz, amelyről a 3.4. fejezetben említett leegyszerűsítéssel élve azt mondjuk, hogy várhatóan ennyi lesz a telepünk kitermelhető készlete is. E készlet gazdasági értéke a megvalósítandó mezőfejlesztési projekt nettó jelenértéke (NPVafd). 78 74

A megnevezés eléggé nyakatekert. Tudjuk, hogy maga az NPV is egy várható érték. Itt tehát a várható érték várható értékéről beszélünk. Az olajvállalatok többsége az ENPV-t használja, egyes kézikönyvekben, tréning anyagokban találkozhatunk az EMV (expected monetary value) megjelöléssel is. 75 Rose, P.R., 1992 szerint a módszert először amerikai olajvállalatoknál (Exxon, Chevron, Amoco) alkalmazták a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. 76 Itt egy leegyszerűsítéssel élünk. Úgy véljük, hogy a felfedezést követően az appraisal projekt telep-kiterjesztés révén nem irányul majd a felfedezett vagyon mennyiségének növelésére, azaz a felfedezéssel a geológiai kockázat megszűnik. 77 Korábban, a geológiai valószínűség tárgyalásakor említettük, hogy számos szerző tesz egyenlőségjelet a geológiai valószínűség és a sikeresély közé, és ezt a „megközelítést” az általuk alkalmazott/javasolt rövidítésekben is kifejezésre juttatják. A fogalmak használata szakcikkekben, előadásokban, szakmai vitákban, sőt, üzleti tárgyalásokon ma is keveredik, nem kis zűrzavart okozva. Én itt, egyszer és mindenkorra, világos különbséget szeretnék tenni a geológiai valószínűség és a sikeresély között: előbbi a proszpektre, utóbbi a projektre vonatkozik! Más kérdés, hogy ha projektünk egyetlen olyan kutatófúrásból áll, amely egyetlen proszpektet céloz meg, akkor a két valószínűség (Pg és PoGS) egyenlő. 78 A mezőfejlesztési projekt pénzáramaiban a kutatási ráfordítások nem szerepelnek, hiszen azok „akkora” már elsüllyedt költségek lesznek, ezért: NPVafd = NPVpd – EXPpd (diszkontálva).

34

A proszpekt feltárás előtt a kitermelhető vagyon a projekt sikeresélye (PoGSpd) mellett „létezik”, ezért a projekt jellemző értékeként ennek sikereséllyel súlyozott mennyiségét adjuk meg:

RP50 pd  PoGS pd  P50

(10.)

Ahol RP50pd a proszpekt feltárási (fúrási) projekt sikereséllyel súlyozott kitermelhető vagyon-várakozása, PoGSpd a projekt geológiai sikeresélye, P50 a várható proszpektív kitermelhető vagyon, RNPVpd a proszpekt feltárási (fúrási) projekt sikereséllyel súlyozott nettó jelenértéke, NPVafd a (majdani) mezőfejlesztési projekt nettó jelenértéke. ENPVpd , RP50pd és RNPVpd a projekt jellemző gazdasági mérőszámai. A modell a 4. ábra döntési fa

diagramján tanulmányozható.

4. ábra Az egyetlen proszpekt feltárására irányuló kutatófúrásos projekt modellje

Ez így egyszerű, de mi a helyzet akkor, ha egy kutatófúrással nem egyetlen, hanem kettő, vagy még annál is több, egymás alatt elhelyezkedő proszpekt feltárására nyílik lehetőségünk? Legyen szó most 2 ilyen proszpektről, „A”-ról és „B”-ről. Mindegyik proszpekthez tartozik egy-egy proszpektív kitermelhető ásványvagyon, P50(A) és P50(B), valamint egy-egy geológiai valószínűség, Pg(A) és Pg(B). Kockázatos eseményünknek (a fúrásnak) összesen 4 féle kimenetele lehet:79

 csak az „A” proszpektet találjuk meg, „B”-t nem. Ennek a kimenetnek a P(A) valószínűsége Pg(A)×[(1-Pg(B)], értéke NPV(A) 80

 csak az „B” proszpektet találjuk meg, „A”-t nem, melynek P(B) valószínűsége Pg(B)×[(1-Pg(A)], értéke NPV(B)

 mindkét proszpektet megtaláljuk. Valószínűsége P(AB) = Pg(A)×Pg(B), értéke NPV(AB)81  egyik proszpektet sem találjuk meg, amivel elveszítjük a proszpekt feltárás (a kutatófúrás) EXPpd költségét. Ennek P(0) valószínűsége [(1-Pg(A)]×[(1-Pg(B)] A fentiek alapján a proszpekt feltárási fázisban lévő projektünk (a proszpektív ásványvagyon) várható nettó jelenértéke:

ENPV pd  P ( A)  NPV ( A)  P ( B )  NPV ( B )  P ( AB)  NPV ( AB )  P (0)  EXPpd

(11.)

ahol P(A)+P(B)+P(AB)+P(0) = 1 Mennyi lehet a projekt sikeresélye, „átlagos” (statisztikailag várható) nettó jelenértéke (NPVpd), valamint sikereséllyel súlyozott ásványvagyona és a majdani mezőfejlesztés „átlagos” nettó jelenértéke (NPVafd)? A projekt sikeresnek tekinthető, ha a két lehatárolt proszpekt közül legalább az egyik találatnak bizonyul,

79

n számú proszpekt esetén a kimenetek száma 2n Ennyi a projekt értéke abban az esetben, ha csak az A proszpektet találjuk meg. Ez az érték nem egyenlő a siker esetén termelésbe állítandó A mező NPV(A)afd-jével, hiszen annak számításakor a kutatás (addigra elsüllyedő) költségét már nem kell figyelembe venni. 81 Megjegyezzük, hogy NPV(AB) nem feltétlenül egyenlő az NPV(A)+NPV(B) összeggel. Az A és B telepek együttes letermeltetéséhez szükséges beruházások nyilvánvalóan kevesebbe fognak kerülni, mintha A-ra és B-re külön-külön megszámolnánk a beruházási ráfordításokat, majd összeadnánk őket. A telepek mezőfejlesztési és termelési beruházásaiban szinergiák vannak. 80

35

melynek valószínűsége 1–P(0). A projekt várható nettó jelenérték számítási képletet ennek segítségével felírva, majd azt átalakítva megkaphatjuk a projekt (statisztikailag várható) nettó jelenértékét:

ENPV pd  NPV pd  1  P (0)  P (0)  EXPpd

(12.)

Amelyből:

NPV pd 

ENPV pd  P(0)  EXPpd 1  P(0)

(13.)

A majdani mezőfejlesztés „átlagos” nettó jelenértékét úgy kapjuk meg, hogy a (13.) szerint kiszámolt „átlagos” projekt nettó jelenértékből kivonjuk a kutatási költséget:

NPVafd  NPV pd  EXPpd

(14.)

A sikereséllyel súlyozott proszpektív ásványvagyon a proszpektek ásványvagyonainak és geológiai valószínűségeinek szorzatösszege:

RP50 pd  Pg ( A)  P50( A)  Pg ( B )  P50( B )

(15.)

A fentiek szerint megadott ENPVpd és RP50pd ebben az esetben is a projekt jellemző gazdasági mérőszámai lesznek. A modell az 5. ábra döntési fa diagramján tanulmányozható.

5. ábra A két proszpekt feltárására irányuló kutatófúrásos projekt modellje

4.2.2. Gazdasági értékelés proszpekt lehatárolás előtt Lépjünk most egyet vissza a kutatás „értékláncában”, és vizsgáljuk meg, hogyan értékelhetünk egy szénhidrogén kutatási projektet a proszpekt(ek) lehatárolása előtt. Ekkor még nincsenek proszpektjeink, pusztán a lehetőségét érezzük annak, hogy fogunk ilyeneket találni. Ahhoz, hogy idáig eljussunk, geológiai és geofizikai vizsgálatokat, leginkább szeizmikus méréseket kell végeznünk. Tekintettel a kérdés üzleti érzékenységére, nemigen tudható, hogy az olajvállalatok miként ragadják meg a szeizmikus mérésekhez, tágabb értelemben véve a proszpekt-lehatárolási fázis során megvalósított operatív teendőkhöz kapcsolódó ráfordítások megtérülésének vizsgálatát.82 A kérdés meglehetősen kevés szakmai publicitást kapott. Rose, P.R. (2001) műve (Risk Analyses and Management of Exploration Ventures) talán az egyetlen kivétel, 82

Tudomásom van olyan olajvállalatokról, ahol ezeket a ráfordításokat nem tekintik tőkebefektetésnek (CAPEX-nek), következésképp a megtérülést nem vizsgálják. Végül is ez is egy megoldás, bár – ha figyelembe vesszük, hogy egy nagyobbacska 3D szeizmikus mérés költsége tízmillió dolláros nagyságrendű is lehet – a tulajdonosi érdekeket kiszolgálónak nehezen lenne nevezhető.

36

amelyben a szerző egy fejezetet (Chapter 5, pp. 57-90) szentel annak, hogy miként értékeljük a kutatás gazdaságosságát – egy medence, vagy egy nagyobb kiterjedésű kutatási területen akkor, amikor a kutatást nem fúrással, vagy fúrásokkal akarjuk kezdeni. Rose „play” analízisként ragadja meg a problémát, analógiák és medenceszintű adatok alapján „átlagos” geológiai valószínűségeket, proszpektív ásványvagyon mennyiségeket, ráfordításokat vesz figyelembe. A medencében (kutatási területen) a jövőben definiált proszpekteket, és az azokat majdan feltáró fúrásokat portfolióba („prospect inventory”, „drilling portfolio”) rendezi. Rose megállapításai és következtetései kitűnően alkalmazhatók akkor, ha egy olajvállalat a medencében (területen) hosszú időre készül berendezkedni, és úgy „gondolja”, hogy a medence teljes és szisztematikus megkutatására lehetősége lesz. Tudjuk viszont, hogy a koncessziós szerződés területi és időkeretei közé szorított vállalat ilyen tág horizonton nemigen gondolkodhat, hanem „csőlátó” módon, a koncessziós munkaprogram alapján építi fel a projektjét. Ha a koncessziós szerződésben foglalt munkaprogram mentén definiált „projekt” keretében szeretnénk gazdasági értékelést végezni, akkor azt nyilvánvalóan másképp kell megközelítenünk, mint ahogy azt a proszpekt feltárása esetében tettük. Bár elképzelhető, hogy akár meg is tudjuk becsülni egy adott helyen mélyítendő fúrás sikeresélyét (azaz – a fúrásra még nem kész – proszpekt geológiai valószínűségét), ám ezt a valószínűséget botorság lenne a projekt gazdasági elemzésénél figyelembe venni, hiszen a proszpekt lehatárolására szolgáló geofizikai méréseket éppen azért tervezzük, hogy a feltárási sikeresélyt növeljük. Eléggé meglepő módon sem a vonatkozó szakirodalomban, sem a szénhidrogén kutatási projektek gazdasági értékelését támogató ismertebb, kereskedelemben kapható szoftverekben nincsen nyoma egy olyan testreszabott megoldásnak, amely a projektértékelést a proszpekt lehatárolás fázisában leírná. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyes olajvállalatok mindennapi gyakorlatukban ne alkalmaznák a lentebb következő megközelítést, viszont amiatt, hogy az olajvállalatok projektértékelései üzleti titoknak minősülnek, ezért maga a módszertan sem került napvilágra. A másik oka annak, hogy a módszertannak a világhálón nincsen nyoma, az is lehet, hogy azt egyszerűen senkinek nem jutott eszébe publikálni. Tételezzük fel, hogy kutatási területünkön, a rendelkezésre álló adatok értelmezésével arra jutottunk, hogy bár nincsenek megfúrható proszpektjeink, de reális esélyét látjuk annak, hogy (például) egy megfelelően elhelyezett 3D szeizmikus méréssel találjunk ilyeneket. Ismét csak az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy lehetséges proszpektjeink egyetlen play-hez kötődnek, azaz a sikeres geofizikai mérés után elsőként a „legjobb” proszpektet fogjuk majd megfúrni. 83 A gazdasági értékelés első lépéseként el kell képzelnünk, hogy („legjobb”) proszpektünk milyen lesz a sikeres proszpekt lehatárolás után: mekkora lesz a proszpektív földtani és kitermelhető vagyona (milyen lesz annak eloszlása), mekkora lesz (megfúrása előtt!) a geológiai valószínűsége (azaz mennyi lesz a majdani fúrás PoGSpd sikeresélye), és meg kell becsülnünk a proszpekt lehatárolására tervezett 3D szeizmika és a proszpektet feltáró fúrás ráfordítását is. Végül, meg kell becsülnünk még a proszpekt lehatárolás (esetünkben a 3D mérés) sikeres kimenetelének valószínűségét is. Ezen a sikeres kimeneten azt értjük, hogy a „megálmodott” proszpektet a méréssel meg is találjuk. Ennek a valószínűségnek a meghatározási módszere – ismét csak – erősen szubjektív becslés, amelyhez, nem úgy, mint a proszpekt geológiai valószínűségének becslése esetében, ezúttal még generális támpontokat sem tudunk adni. Pusztán a mienkével analóg helyzetek elemzésére, és bölcs belátásunkra vagyunk kénytelenek hagyatkozni. Tekintettel arra, hogy ezúttal egy geofizikai mérés sikerességének valószínűségét becsüljük a proszpekt lehatárolás előtti fázisban, jelöljük ezt a valószínűséget PoGSpm-ként (probability of geophysical success of prospect mapping). A várható ráfordítások és bevételek, valamint a tőkeköltség figyelembevételével, a már ismert módon kiszámolható a proszpekt lehatárolási projekt nettó jelenértéke (NPVpm).84 Ez az NPV arra az esetre (kimenetelre) vonatkozik, amikor mind a proszpekt lehatárolás (mérés), mind pedig a proszpekt feltárás (fúrás) sikeresnek bizonyul. A mérés előtti pillanatban fennálló kockázatos helyzetnek 3 féle kimenete lehet:

 mind a proszpekt-lehatárolás (mérés), mind pedig a proszpekt-feltárás (fúrás) sikeres lesz. A szcenárió értéke NPVpm, valószínűsége pedig a lehatárolás és feltárás sikeresélyeinek a szorzata (PoGSpm × PoGSpd). 83

Ha a fúrás sikeres lesz, lehet, hogy megfúrjuk majd a többit is, de ezeket – „csőlátásunk” miatt – most nem vesszük figyelembe. 84 Ügyelnünk kell a pénzáramok helyes időzítésére: a „0-dik” év a szeizmikus mérés kivitelezésének az éve, és nem a kutatófúrásé.

37

 a lehatárolás bár sikeres lesz, de a feltárás nem. Ebben az esetben „elveszítjük” a teljes kutatási költséget (EXPpm+pd-t). A kimenet valószínűsége a lehatárolás sikeresélyének és a feltárás kudarcesélyének szorzata [PoGSpm × (1-PoGSpd)].

 már a feltárás sem lesz sikeres. Ekkor „elveszítjük” a lehatárolás (mérés) költségét (EXPpm-t), melynek valószínűsége a lehatárolás kudarcesélye (1-PoGSpm).85

A fentiek figyelembe vételével számíthatjuk a proszpekt lehatárolási projekt várható nettó jelenértékét:

ENPV pm  PoGS pm  PoGS pd  NPV pm  PoGS pm  (1  PoGS pd )  EXPpm  pd  (1  PoGS pm )  EXPpm (16.) ahol ENPVpm a proszpekt lehatárolás várható nettó jelenértéke, NPVpm a projekt nettó jelenértéke, PoGSpm a proszpekt lehatárolás sikerességének valószínűsége, PoGSpd a proszpekt feltárás sikerességének valószínűsége, EXPpm a proszpekt lehatárolás ráfordítása, EXPpm+pd a kutatás teljes ráfordítása. A várható nettó jelenértéken (ENPVpm) kívül a proszpekt lehatárolási fázisban is megadhatók a sikereséllyel súlyozott ásványvagyon:

RP50 pm  PoGS pm  PoGS pd  P 50

(17.)

ahol RP50pm a kockázattal súlyozott várható kitermelhető vagyon, P50 a várható kitermelhető vagyon, PoGSpm a proszpekt lehatárolás sikerességének valószínűsége, PoGSpd a proszpekt feltárás sikerességének valószínűsége Modellünket az 6. ábrán látható „döntési fa” diagrammal ábrázolhatjuk.

6. ábra. Az egy proszpekt lehatárolását célzó kutatási projekt modellje

Bonyolítsuk most egy kicsit még tovább a helyzetet! Tételezzük fel, hogy kutatási területünkön nem egyetlen, hanem két, szénhidrogén földtani szempontból különböző, egymástól független play-t azonosítottunk, és mindkettő esetében látunk lehetőséget egy-egy fúrható proszpekt lehatárolására, méghozzá egy olyan geofizikai méréssel, amely mindkét play területét lefedi. Leendő proszpektjeinket nevezzük „A”-nak és „B”-nek. Mindkét proszpektre megadható egy-egy lehatárolási valószínűség [PoGSpm(A) és PoGSpm(B)], egy-egy (majdani) feltárási sikeresély [PoGSpd(A) és PoGSpd(B)], egy-egy várható proszpektív ásványvagyon [P50(A) és P50(B)]. Adottak továbbá a (majdani) mezőfejlesztések nettó jelenértékei [NPVafd(A) és NPVafd(B)], valamint a kutatási költségek [EXPpm, EXPpd(A), EXPpd(B)]. Kockázatos helyzetünknek 9 féle kimenete lehet.86 A fenti bemenő adatokból kiszámíthatóak az egyes kimenetekhez tartozó várható nettó jelenértékek és valószínűségek, amelyek szorzatösszegeként előáll a proszpekt lehatárolás várható nettó jelenértéke (ENPVpm). Emellett, a csak a sikeres eseteket figyelembe vevő egyfajta átlagolással meghatározható a sikereséllyel súlyozott ásványvagyon (RP50pm), amely a várható nettó jelenértékkel együtt a projekt jellemző 85

Vegyük észre hogy a három kimenet valószínűségeinek összege: PoGSpm × PoGSpd + PoGSpm × (1-PoGSpd) + (1-PoGSpm) = 1, azaz a teljes eseményteret modelleztük.

86

n számú lehetséges proszpekt esetén a kimenetek száma 3n.

38

gazdasági mérőszáma lesz. Terjedelemkímélő okokból a levezetésektől eltekintünk. A modellt a 7. ábrán látható „döntési fa” diagrammal ábrázolhatjuk.

7. ábra. A két proszpekt lehatárolását célzó kutatási projekt modellje

4.2.3.

Gazdasági értékelés telep lehatárolás-értékelés (appraisal) előtt

Az appraisal fázis azokat a teendőket foglalja magában, amelyeket a szénhidrogén telep felfedezése (a sikeres wildcat befejezése) után, de a mezőfejlesztés megindítása előtt kell elvégeznünk. A mezőfejlesztés során minimális geo-műszaki kockázatokat szeretnénk vállalni, kerülendő a befektetés esetleges meg nem térülésének veszélyét: nem szeretnénk például meddő kutat mélyíteni, és nem szeretnénk a beruházási volument (kutak száma, felszíni technológia volumenei) sem alul, sem pedig felül skálázni. Ezeket a veszélyeket úgy kerüljük el, hogy a felfedezett telepet térben lehatároljuk, kiiktatva ezzel a geológiai kockázatot, illetve hogy az ásványvagyon (és ezzel együtt az NPV) eloszlás szórását csökkentjük. Az appraisal fázisban ezeket a célokat tűzhetjük ki magunk elé, függően attól, hogy a felfedezést követően milyen kockázatok maradnak még tisztázatlanok. Arzenálunkból a következő lehetőségek közül választhatunk:

 próbatermeltetés, melynek során a telepet hosszabb időszakon (1-2 éven) keresztül, a meglévő kúton keresztül, „testreszabott” felszíni technológiával üzemszerűen termeltetjük. A művelet célja a telep hidrodinamikai viselkedésének megismerése. A próbatermeltetés teszi lehetővé azt, hogy a kúthozamokat nagy pontossággal becsülni tudjuk, ezáltal pontosítva az ipari vagyon mennyiségét. Próbatermelés nélkül is tudjuk becsülni – igaz, nagy bizonytalansággal – a kihozatali tényezőt. 87 Bizonytalanságunknak azzal adunk hangot, hogy a kihozatali tényező, mint valószínűségi változó eloszlását egy nagy szórású normális eloszlással írtuk le. Ennek következményeként az ipari vagyon 87

Igazából a kúthozamokat becsüljük, de a kutak összesített várható termelése adja az ipari vagyont, melyet a kezdeti földtani vagyonnal elosztva kapjuk a kihozatali tényezőt.

39

szórása is nagy lesz. A próbatermeltetéssel éppen ezt a szórást szeretnénk csökkenteni (8. ábra). A gazdaságosság vizsgálatára ugyanolyan diszkontált cash-flow elemzést végzünk, mint a mezőfejlesztési projekt esetében.

8. ábra. Az appraisal projekt hatása az ásványvagyon mennyiség eloszlására

 a találatot értékelő fúrás lemélyítése. A fúrásra azért van szükség, mert lehetőséget látunk a földtani vagyonszámítási paraméterek (leggyakrabban a telep geometriájával – horizontális kiterjedés, vastagság, fázishatár helye – és a litológiával – pl. porozitás – kapcsolatos paraméterek) pontosítására, illetve a jelenlegi ismeretességi becsülhetőnél kedvezőbb irányba való „elmozdítására”. Lényeges megkötés, hogy a fúrást a maximális (P10 vagy HE vagyonnál figyelembe vett) telepkontúron belül kell, hogy mélyítsük. A gazdasági értékelés megközelítése hasonló ahhoz, amit a próbatermelés értékelésekor elmondtunk, hiszen itt is arról van szó, hogy az ásványvagyon becslés szórásának csökkenésében, azaz a kisebb kockázati kategóriájú mennyiségek növelésében reménykedünk. 88

 a találatot lehatároló-kiterjesztő projekt. Ilyen projektbe akkor fogunk bele, amikor jó okunk van feltételezni, hogy szakmai konzervativizmussal körülhatárolt telepünk akár nagyobb is lehet.89 Ezt egy, a telep eddigi vagyonszámításakor figyelembe vett telepkontúron kívül telepített fúrással ellenőrizhetjük. Az is elképzelhető, hogy a fúrás optimális helyének a kijelöléséhez előbb részletező geofizikai mérést (3D szeizmikát) kell végrehajtanunk.90 Célunk tehát a telep földtani (és ezzel együtt kitermelhető) ásványvagyonának növelése, amiből következik, hogy projektünk az NPV növelésére irányuló kísérlet. Az NPV növelésének azonban geológiai kockázatai vannak, tehát becsülnünk kell egy geológiai valószínűséget is. Ez a valószínűség azonban jóval nagyobb lesz, mint amennyit egy wildcat fúrással feltárandó proszpekt esetében határozunk meg, hiszen ezúttal csak egy-két tisztázatlan geológiai elemi valószínűségi tényezővel van dolgunk (pl. bizonytalan lehet a tároló, a csapda vagy záróképződmény megléte közül valamelyik, de a megfelelő időzítésű migrációval és az anyakőzettel kapcsolatban már nem lehetnek kétségeink). A geológiai kockázatok megléte miatt a projektnek nemcsak NPV-je, hanem ENPV-je is van. A különböző típusú appraisal tevékenységek – praktikus operatív okok miatt – a legtöbbször egyszerre kerülnek kivitelezésre, sőt az is előfordul, hogy az appraisal lezárása előtt már bizonyos mezőfejlesztési lépések is megkezdődnek. Az átfedések miatt a gazdasági elemzés is komplikálttá válhat. Sok múlik ekkor az értékelő kreativitásán, amelynek azonban határt kell, hogy szabjon a célok és kockázatok egyértelmű beazonosítása.

88

A különbség az, hogy míg a próbatermeléssel a kihozatali tényezővel foglalkoztunk, itt a földtani vagyon eloszlás paramétereire koncentrálunk. 89 Például a telepünket oldalirányban határoló tektonikai felület telepünkkel átellenes oldalán lehet, hogy telepünkéhez hasonló tárolókőzetek helyezkednek el, és az is lehet, hogy ez a fúrással még fel nem tárt tektonikai blokk is szénhidrogénnel telített. A tároló meglétével és/vagy a vető zárásával kapcsolatban azonban kételyeink vannak. 90 Ha ez a helyzet, a mérést célszerű a már ismert teleprészre is kiterjeszteni, hogy segítsük egy esetleges értékelő fúrás és a majdani mezőfejlesztő fúrások helyének meghatározását.

40

4.3. A kutatási projektek tervezése és végrehajtása 4.3.1.

Projekt- és üzleti tervezés

Amennyiben projektünk a gazdasági értékelést követően zöld utat kap, hozzáláthatunk a részletes tervek kidolgozásához. Részletes tervünkkel mindig csak a kutatási projekt előttünk álló fázisát fedjük le, hiszen értelmetlen lenne például a proszpekt lehatárolás előtti időpontban a majdani (lehet, hogy sorra sem kerülő) kutatófúrás tervének részletes kidolgozásával foglalkoznunk. A tervezést célszerű a feladatok időütemezésével kezdeni. A kutatás sajátossága, hogy a tevékenységek többsége esetében nem áll rendelkezésre valamiféle teljesítmény-ráta, amellyel a volument megszorozva kiszámolhatnánk a pontos végrehajtási időt. Valamennyire minden geofizikai mérés, kutatófúrás, és főként a geológiai-geofizikai értelmezés egyedi, amelyekhez nem könnyen rendelhetők hozzá elvárt „teljesítménynormák”. Megtervezendő feladataink alapvetően négyféle tevékenység-típusba sorolhatók: külön kell foglalkoznunk az operatív tevékenységek műszaki tervezésével, a terepi operációk előkészítésével, az operációk kivitelezésével, és végül az eredmények kiértékelésével.  Műszaki tervezés. Elsőként ki kell majd dolgoznunk az adott kutatási fázisban megvalósítandó operációk (szeizmikus mérések, kutatófúrás-rétegvizsgálatok) kiviteli terveit. Ez alapvetően a műszakiak (terepi geofizikusok és fúrómérnökök) feladata, amely átlagosan 1-3 hét alatt elvégezhető, de ezen felül időt kell szánnunk arra is, hogy a geológusok a tervezéshez szükséges információt a műszakiaknak kellő részletességgel átadják.  Előkészítés. Ide tartozik egyfelől a hatósági engedélyek (környezet- és természetvédelmi, közmű-üzemeltetési, közlekedésfelügyeleti, stb.), valamint a lakossági-önkormányzati beleegyezések megszerzése. Ezek időigényének becslésekor legyünk tekintettel a hivatali bürokrácia körülményességére. Ha vannak jogszabályokban rögzített ügyintézési átfutási idők, akkor az időráfordítás tervezésekor ezeket használhatjuk. Bizonyos engedélyek megadása hatástanulmányok elkészíttetését is igényli, ami szintén időigényes lehet. A hatósági engedélyek és beleegyezések megszerzésének időtávja függ a terület adottságaitól (sűrűn lakott, környezetvédelmi szempontból érzékeny területeken akár több hónap is lehet), az operáció területfoglalási igényétől (egy szeizmikus mérést jóval tovább tart engedélyeztetni és leegyeztetni, mint egy fúrást) és függ a hivatali bürokrácia komplexitásától. Az operáció-előkészítés másik fontos, és hosszabb időt igénylő része a beszállítók kiválasztása. Az operációkat szervizvállalatokkal hajtatjuk végre. Az árban és minőségben számunkra legmegfelelőbb megoldást tenderek kiírásával, a beszállítók versenyeztetésével választjuk ki. A tender-dokumentáció összeállítása, a pályázatok elbírálása, a belső, vállalati és partneri, adott esetben a külső, állami hatósági jóváhagyások91 megszerzése, majd a szerződések kitárgyalása szintén néhány hónapos nagyságrendű időt vehet igénybe. Különösen bonyolultak a fúrásokhoz kapcsolódó beszerzések, mert ezeknél akár 15-20 szerviz-típussal kell külön-külön foglalkoznunk. Az operáció előkészítési projekt-fázis harmadik területe a logisztika. Meg kell terveznünk a berendezéseknek, eszközöknek az operáció helyszínre szállításához, az esetleges raktár-kialakításhoz, a terepi operációs bázisok (pl. szeizmikus camp, fúrótorony-körzet) kiépítéséhez szükséges időket. Az operáció előkészítés sokszor hosszabb ideig tart, mint maga az operáció. Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, hogy a projektek jelentős része az előkészítés során bekövetkező, „nem várt” események közbejötte miatt „csúszik meg”.  Kivitelezés. Az operációk végrehajtási idejének tervezésekor már becsülhetünk elvárt teljesítmény mutatókat: például szeizmikus mérés esetében napi felvételszám, fúrásnál napi fúró előrehaladás, vagy ki- és beépítések normaidejét. Vannak azonban nehezen normázható feladatok is, mint például egy tesztmérés vagy egy rétegvizsgálat. Ezzel együtt a terepi 91

Mivel a projekt-költségek 90%-át az operációk ráfordításai adják, a beszállítók kiválasztását a partnerekkel egyeztetnünk kell. A JOA-ban rögzítve vannak az operátor ez irányú kötelezettségei. Az állami hatóság (olajipari minisztérium, bányahivatal) a PSA-alapú koncesszióknál kerül a képbe. A PSA-k, mint azt a 2.1 Koncessziós szerződések fejezetben kitárgyaltuk, lehetővé teszik a kutatási ráfordítások visszatérítését, és emiatt az állam – pl. a beszerzések jóváhagyatási kötelezettsége révén – az operátor „költekezését” ellenőrzés alatt tartja.

41

operációk előrehaladására – a rendelkezésre álló, illetve a feladatok sajátosságait figyelembe vevő módon rendelkezésre állítható erőforrások mennyiségének figyelembe vételével92 – el kell készítenünk egyfajta operációs tervet. A szeizmikus csoport tervezett előrehaladását ábrázolhatjuk egy olyan térképen, amelyre a szelvény-nyomvonalak kitüntetett pontjai mellé odaírjuk a ponthoz érési terv-dátumokat. A fúrásokról pedig készíthető egy mélység-idő diagram. Az előrehaladási tervek mindig az operációk problémamentes lezajlását jelenítik meg, azaz abból indulnak ki, hogy a tervek nem fognak változni és műszaki gondok sem lesznek. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy – a kutatás sajátosságaiból következően – a tervek bizony változnak, és műszaki problémák is gyakorta bekövetkeznek. Ezért jól tesszük, ha az operációk ütemezésekor tervezünk egy kis „kontingens időt”. Hogy mennyit, az attól függ, hogy a feladat kockázatosságát hogyan ítéljük meg. Az operációk időtervezése az egész kutatási projektmenedzsment „legrázósabb” része.  Eredmények kiértékelése. A terepi operációk befejezése után a nyert adatok feldolgozása, adatbázisba illesztése, majd az értelmezés következik. Az első két folyamat viszonylag jól tervezhető, de az értelmezés, a geológiai modell fejlesztése már nehezebben határidőzhető. Egy kutatási terület modellje szinte soha sincsen „készen”, a modellfejlesztést befejezni nem lehet, legfeljebb valamilyen állapotban, egy külső kényszerítő körülmény hatására azt abba kell hagyni. Ez a külső kényszerítő tényező többnyire a soron következő kutatási fázisba lépésre vonatkozó döntés meghozatalának a határideje. A tervezéskor erre kell tekintettel lennünk, amikor az értelmezés szakmai céljait meghatározzuk. A projekt időütem-tervét egy ún. feladatra bontott szerkezeti struktúrában (Work Breakdown Structure, WBS) ábrázoljuk. A WBS alapján készített GANTT-diagram rögzíti a projektbeli feladatokat a maguk időtartamával, a mérföldköveket, és azok egymásutániságának kapcsolatrendszerét. A diagramból jól kiolvashatók a projekt kritikus útjai (az a projekt kezdetétől a végéig tartó feladat-szekvencia, amelynél sehol sem észlelhető tartalék idő), valamint jól modellezhetők az egyetlen feladat lerövidüléséből vagy éppen meghosszabbodásából következő hatások. Az időütem terv elkészülte után következik az erőforrás felhasználási terv kidolgozása. Az erőforrások szakmai humán és technikai-technológiai jellegűek. Az időütem terv és a műszaki tervek birtokában meg kell becsülnünk, hogy mikortól meddig, milyen szakértelemmel bíró belső vállalati, vagy külső szakértőkre lesz szükségünk, illetve hogy a feladatokhoz milyen eszköz és technológia (fúróberendezés, szeizmikus csoport, számítógép, karotázs értelmező szoftver, stb) kapacitást igénylünk. Végül az időütem és erőforrás felhasználási tervekből, a fajlagos ráfordítások (pl. egy szeizmikus értelmező havi költsége) és a beszállítói tendereken győztes árajánlatok figyelembe vételével kimunkálható a projekt ráfordítás terve. A ráfordítások lehetnek „pro-ráta” alapon becsülhető változó, és egy adott kibocsátási tartományban fixnek vehető költségek, számviteli megközelítésben pedig lehetnek tőkebefektetések (Capital Expenditures, CAPEX), vagy működési költségek (Operational Expenditures, OPEX). A ráfordítás terv véglegesítése után a CAPEX-tervet össze kell hasonlítanunk a projekt gazdaságossági számításánál (az NPV és az ENPV számításakor) figyelembe vett ráfordításbecsléssel. Az NPV és az ENPV esetleges drasztikus változása a projekt megítélésére is hatással lehet. Mivel a vállalat tevékenysége a projektek összességeként fogható fel, ezért a projektek terveiből építkezik a vállalat üzleti terve. Az üzleti tervek általában 3 éves horizontot fednek le, amelyből az első (soron következő) év tervét havi, a későbbi két évet pedig éves bontásban adják meg. A projektek terveit ennek figyelembe vételével kell kidolgozni. Másfelől a projekttervezésnek igazodnia kell a vállalati üzleti tervezés menetrendjéhez, ami praktikusan azt jelenti, hogy a részletes üzleti tervek kialakításának idejére az aktualizált projektterveknek rendelkezésre kell állniuk. Arra is fel kell készülnünk, hogy az üzleti tervezés közben hozott döntések a projekttervekre visszahatnak, például kiderülhet, hogy projektünk a tervezettnél kevesebb (vagy több) forráshoz jut majd, vagy bizonyos ráfordítások felhasználását át kell ütemeznünk. A projekttervezés és az üzleti tervezés egyfajta iterációs folyamat, melynek során több projektterv változat is megszülethet. Ebből következően a projekttervek verzió-követése már a projekt tulajdonképpeni kezdete előtt is fontos változásmenedzsment jellegű feladat. 92

Figyelnünk kell arra, hogy a „ha egy munkás két hét alatt készít el 10 munkadarabot, akkor 2 munkás ugyanennyit egy hét alatt gyárt le” elv nem mindig igaz. Kicsit profán hasonlattal: az igaz, hogy egy anya 9,5 hónap alatt hord ki egy gyereket, ám ez nem jelenti azt, hogy ugyanerre 2 anya 4,75 hónap alatt képes lesz. Bármilyen hihetetlenül hangzik, gyakorlott projektvezetők is elkövetik néha ezt a tervezési hibát.

42

4.3.2.

Projektek végrehajtása és kontrollja

Tekintettel a kutatás jellegéből fakadó bizonytalanságokra a kutatási projektvezetés gyakorlatilag egy folyamatos változásmenedzsment. A végrehajtás során keletkező információk nemcsak hogy a cél megvalósításának további mikéntjét befolyásolják, hanem sokszor magát a célt is módosíthatják. Mindez az előkészítés, az operáció kivitelezés és az értelmezés szakaszokban is előadódhat. A projekt alakulását a tervvel való összehasonlítással kell nyomon követni. A terv-tény eltérések rögzítésén kívül mindig el kell képzelnünk azt, hogy az észlelt eltérések hogyan változtatják meg a projekt jövőjét, azaz hogyan befolyásolják a terv egészét. Bármilyen, a tervben megadotthoz képest nagyobb mérvű eltérés észlelésekor azonnal be kell avatkoznunk, és el kell készítenünk egy új időütemezési, erőforrás-felhasználási és az ezekből következő új ráfordítási tervet. Változáskezelésünk a projekt folyamatos kontrollja során készített üzleti beszámolókban manifesztálódik. A beszámolókban indokolnunk kell a terv-tény eltéréseket (miért tartott tovább, vagy éppen rövidebb ideig egy feladat végrehajtása a tervezettnél, miért kellett több/kevesebb erőforrást felhasználni, és ezekből hogyan következik a tervezettnél nagyobb/alacsonyabb ráfordítás), illetve meg kell adnunk, hogy az üzleti terv éves, és a projekt teljes horizontján mennyi lesz az összes várható ráfordítás, valamint annak a tervtől való eltérése. Egy bizonyos mértéken felüli „várható-terv” eltérést a vállalat különböző döntéshozói szintjein (minél nagyobb a „várható” mínusz „terv” különbség, annál „magasabb” szinten) jóvá kell hagyatni. Ha egy koncessziós társaság operátorai vagyunk, akkor a tervezett költségek várható túllépéséről koncessziós partnereinket és (PSA-típusú koncesszió esetén) az állami hatóságot is tájékoztatni kell.93 A korrekt tájékoztatás elsődleges célja a projekt további finanszírozására és erőforrás-ellátására való felkészítés. A projekt-szakaszok (műszaki tervezés, előkészítés, kivitelezés, értelmezés) közül, a változások intenzitása és bekövetkezésük valószínűsége az operáció előkészítési és kivitelezési szakaszokban a legnagyobb. A projekt-kontrollnak ezekben a szakaszokban kell a legintenzívebbnek lennie, méghozzá úgy, hogy az adott szakaszban bekövetkező változásoknak az összes, még előttünk álló szakaszra, sőt a következő projektfázisra gyakorolt kihatását is modelleznünk kell. Minden projekt-szakasz végén ott van egy külső tényezők által kikényszerített határidő: például a koncesszió munkaprogramjában kötelezettséget vállaltunk arra, hogy egy adott időpontra egy operációt lezárunk és döntést hozunk a projekt folytatását illetően; vagy be kell tartanunk a vállalat üzleti tervezési ciklusában rögzített határidőt. Ha azt észleljük, hogy valamely feladat (pl. a hatósági engedélyek beszerzése) „elhúzódása” veszélyezteti az adott szakasz céljainak a rögzített határidőre való teljesülését (pl. már az előkészítési szakaszban látszik, hogy egy elfogadható minőségű értelmezésre nem jut majd idő), akkor nincs más választásunk, mint a határidő módosítása. Ennek lehetőségéről azonban az érintetteket (döntéshozókat, koncessziós partnereket, állami hatóságot) viszont proaktív módon, jó előre tájékoztatni kell. A kutatási projektek változáskezelése során a kutatás sajátosságaiból eredően gyakorta egy érdekes, ún. „veszteségminimalizáló-eredménymaximalizáló” dilemmával nézünk szembe. Kutatófúrásos projektekben kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy a mélyítés során szénhidrogén indikációkat kapunk egy olyan szinttájban, amelyiket kutatási célként korábban nem azonosítottunk, ugyanakkor célrétegünk meddőnek bizonyul. 94 Mivel a váratlan „találatra” előzetes vagyonszámítás nem történt, és ennek elkészítésére az adott helyzetben nincs időnk, ezért nem tudunk még csak közelítőleg pontos gazdasági vizsgálatot sem végezni azért, hogy eldöntsük: „megéri-e” új rétegünket kivizsgálni? „Homo economicus”-i racionalitásunkat sutba dobhatjuk, egyetlen döntési alapunk az intuíció marad.

4.3.3.

Kutatási projektek utóértékelése

Az utóértékelés keretében, a projektek, pontosabban az egyes projekt fázisok végén el kell végeznünk a megvalósult projekt és a terv összehasonlítását. Az utóértékelést több síkon végezhetjük:  Össze kell hasonlítanunk a kiindulási és az eredményül kijött geológiai modellt. Elemezzük, hogy a tektono-sztratigráfiai fejlődéstörténetre vonatkozó állításaink közül melyek voltak helyesek és melyekben tévedhettünk. Főként a geológiai kockázatokra, sőt a kockázatazonosítás (a geológiai valószínűségbecslés) módszertanának mikéntjére kell 93

A PSA-ban, illetve a JOA-ban részletesen szabályozva van, hogy az adott értéket meghaladó tervtúllépés esetén milyen procedúrával kell a hatósági illetve a partneri beleegyezéseket megszerezni. 94 Mintha „hídépítés” közben kiderülne, hogy a hidat megépíteni lehetetlen, ellenben észrevesszük, hogy kicsit odébb építhetnénk esetleg egy kompot.

43

fókuszálnunk. Emellett – találat esetén – elemeznünk kell a proszpektív ásványvagyon eloszlásának becslési „megfelelőségét” is.  Elemezhetjük az operációk műszaki tervezése, előkészítése és kivitelezése során felmerült problémákat és az alkalmazott megoldások helyességét vagy hibáit. Meg kell vizsgálnunk, hogy az egyes projektvezetői döntések hogyan járultak hozzá az erőforrás- és pénzügyi felhasználás terv-tény alakulásához.  Összehasonlíthatjuk a projekt külső, üzleti környezetével kapcsolatban felállított koncepcióinkat a projekt során észlelt tapasztalatokkal (pl. jól ítéltük-e meg a kiválasztott szervizvállalat megfelelőségét, vagy helyes volt-e a hatósági bürokrácia kezelhetőségére vonatkozó feltételezésünk). A vállalatok a projektek utóértékelését gyakran egybemossák az adott projektszakasz eredményeit összefoglaló jelentés, vagy a következő projektfázis döntés-előkészítését célzó előterjesztés elkészítésével. Ha a fentebb felsorolt utóértékelési elvárásokat végiggondoljuk, akkor nem nehéz belátnunk a két megközelítés különbözőségét. A projekt utóértékelés külön feladat. Sem az eredményeket összefoglaló jelentésbe, sem pedig a projekt soron következő projekt fázis tervébe nem illenek bele a tanulságok. A projekt utóértékelések során gyakran elkövetett hiba, hogy azt egyfajta főnöki elvárásnak való megfelelési kényszer vezényli. Ilyenkor nem a saját véleményünket írjuk le, hanem válaszokat fogalmazunk meg a főnökünk feltételezett kérdéseire, sőt, már jó előre próbáljuk „magyarázni a bizonyítványunkat”. A projektek utóértékelése olyan feladat, amelyet elvileg mindenki helyesnek és kívánatosnak tart, de a gyakorlatban csak nagyon kevesek csinálják. A „vonakodás” alapvető oka a mögöttes gazdasági racionalitás hiánya. Az értékelés erőforrásokat köt le, azonnali hasznot (NPV-t) viszont nem generál. A vállalat azokat a szakembereket, akik a projekt tanulságait levonhatnák, más, azonnali hasznokat ígérő feladatokra allokálja. Ehhez a szakemberek is „partnerek”, mert szívesebben foglalkoznak inkább új feladatokkal, mint a már elmúlt problémák elemezgetésével.95 Így viszont a megszerzett tapasztalatok nem válnak a szervezet közkincsévé, és esetleges lesz, hogy az elkövetett hibák, téves megközelítések a jövőben nem fognak újra ismétlődni, illetve – ami talán még rosszabb – a sikeres megoldások és jó ötletek sem biztos, hogy előjönnek majd, mint egy új ötletet megerősítő argumentumok. A tapasztalatok végül elfelejtődnek.

95

A valóságban ez nem úgy zajlik le, hogy az emberek ezt a kérdést eldöntik. Az utóértékelésről direkt senki nem mond le, csak éppen a feladat az idő múltával egyre hátrébb kerül a napi prioritási listán, egészen addig, amíg szépen lassan el nem „múlik”.

44

5.

KUTATÁSI PORTFOLIÓMENEDZSMENT

5.1. A kutatási portfoliók jellemzői A kutatási portfoliót a szakmailag kidolgozott, gazdasági értékelésen átesett kutatási projektek halmazaként definiáljuk. A szakirodalomban, a szénhidrogén kutatással foglalkozó üzleti folyóiratokban találunk ettől eltérő megközelítéseket is. Az olyan, kutatási koncessziós szerződések megkötésével kapcsolatos tőzsdei bejelentésekben szereplő menedzseri megnyilatkozásokból, mint az „X országban megvalósuló projektünk jól illeszkedik a vállalat portfoliójába”, a homályban marad, hogy mit is értsünk pontosan „projekten” vagy „portfolión”. „Projektként” nagy valószínűséggel a koncessziós szerződésben foglalt munkaprogramra kell gondolnunk, vagy az a mögött meghúzódó valamilyen stratégiai jellegű célra? A „portfolió” lehet a vállalat által birtokolt kutatási koncessziók összessége, de lehet azt a vállalat teljes upstream tevékenységére (kutatás, mezőfejlesztés, termelés) is érteni. A szakmai tanulmányokban, szakcikkekben gyakorta olvashatunk arról, hogy egy vállalat valamely tevékenysége, például új kutatási koncepció kipróbálása, vagy egy új kitermelési technológia bevezetése „növeli a portfolió értékét”. Természetesen nincs többről szó, mint hogy az új eljárás többlet NPV-t eredményez. Mások (pl. Rose, P.C., 2001) a kutatási portfoliót – helyesen – a kutatási projektek összességeként ragadják meg, de a portfolióba tartozóként definiálnak minden, egy körülhatárolt kutatási területen (pl. egy geológiai szempontból homogén üledékes medencében) már megvalósított, éppen megvalósítás alatt lévő, és a jövőben elvileg megvalósuló kutatási projektet.96 Nem kívánjuk elvitatni sem ezeknek a megközelítéseknek a létjogosultságát, sőt a mögöttes rációt sem, viszont tisztázni szeretnénk, hogy a jelen munkában alkalmazott projekt- és portfolió-definíció ezektől eltér. A projekt nézetünk szerint a kutatási koncessziós munkaprogram előttünk álló, a felfedezésig (vagy a kutatófúrás meddőnek bizonyulásáig) hátralévő operációk, a portfolió pedig az ilyen módon értelmezett projektek összessége. Ebben a megközelítésben a portfolió kialakításának mozgatórugója a projektek geológiai kockázatból eredő kudarcesélyének a „fedezésére” való törekvés. A vállalatok olyan hatékony kutatási portfolió létrehozására törekednek, amely robosztusságánál fogva biztosítja a kutatási ráfordítások alacsony kockázatú megtérülését. 97 A 4.2.1. és a 4.2.2 fejezetekben eltérő módon értékeltük a proszpekt lehatárolási és feltárási fázisban lévő kutatási projekteket. Az eltérés abból fakad, hogy a két fázisban különbözik a kutatási kockázat: míg a proszpekt feltárás (fúrás) előtt csak a proszpektek geológiai valószínűségéből levezethető proszpekt-feltárási sikereséllyel (PoGSpd) van dolgunk, addig a proszpekt lehatárolás előtt annak sikeresélyét (PoGSpm) is figyelembe kell vennünk. Mindezt végiggondolva arra a következtetésre jutunk, hogy egy szénhidrogén kutatással foglalkozó vállalatnak – egy adott időpontban – nem egyetlen, hanem két kutatási portfoliója létezhet. A proszpekt lehatárolási portfolió azon projekteket foglalja magában, amelyek az adott időpontban éppen ebben a fázisban tartanak. Ugyanígy, a proszpekt feltárási portfolió a proszpekt feltárási projektekből áll. A portfoliók jellemzői a következők:

 a portfoliók várható nettó jelenértékei, amelyek a projektek (9.) és (12.) szerint kiszámított várható nettó jelenértékeinek összegei:98

ENPV ( PO ) pm   ENPV pm

(18.)

ENPV ( PO ) pd   ENPV pd

(19.)

és

96

Rose hivatkozott tanulmányában a kutatási projekt kutatófúrást (wildcat) jelent. A geofizikai mérések egyfajta OPEX-ként vannak kezelve, mintha azoktól megtérülést nem is kellene elvárnunk. 97 Megjegyezzük, hogy a szénhidrogén kutatási portfolió tartására való törekvés bár hasonló, de mégsem azonos a hatékony tőkepiaci befektetési portfolió kialakításának motivációjával. Az utóbbinál a kockázat diverzifikálásának alapja a befektetések (részvények) várható hozam-mozgásában meglévő korreláció. A kutatási projektek nem korrelálnak ilyen módon egymással (azaz abból, hogy bizonyos típusú projektek sikertelenek lesznek, nem várható a projektek egy másik típusának sikeressége vagy sikertelensége). A „szabály” mindössze annyi, hogy minél több – körülbelül azonos kockázatú – kutatási projektbe „szállunk be”, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy a projektjeink között lesznek sikeresek is. 98 Az összegezhetőség alapja az, hogy a projektek egymástól függetlenek.

45

 a portfoliók összes ráfordításai, amelyek a projektek ráfordításainak összegei: EXP( PO ) pm   EXPpm

(20.)

EXP( PO ) pd   EXPpd

(21.)

és

 a portfoliók statisztikailag várható, sikereséllyel súlyozott proszpektív ásványvagyon várakozásai, amelyek a projektek ezen értékeinek összegei:

RP50( PO ) pm   RP50 pm

(22.)

RP50( PO ) pd   RP50 pd

(23.)

és

 a portfoliók „átlagos” sikeresélyei. Például egy proszpekt lehatárolási projektet akkor tekinthetünk sikeresnek, ha éppen a becsült proszpektív ásványvagyonnal (ásványvagyon-eloszlással) és geológiai valószínűséggel jellemzett proszpektet sikerül lehatárolnunk. A (majdani) proszpekt feltárás sikerességének valószínűségével (PoGSpd) súlyozott proszpektív ásványvagyon (RP50pd) a lehatárolási projekt eredmény várakozásaként kezelhető. Ha a portfolió valamennyi projektje sikeres lenne (azaz minden egyes proszpekt lehatárolási projekt igazolná a várakozásokat), akkor eredményül éppen az RP50(PO)pd értékeit (eloszlás-értékeit) kapnánk. A proszpekt lehatárolási portfolió „átlagos” sikeresélyét (Probability of Portfolio Success, PPSpm) a (lehatárolási) sikereséllyel súlyozott várható érték és a teljes siker esetén számba vehető érték hányadosa írja le:99

PPS pm 

RP50( PO ) pm RP50( PO ) pd

(24.)

A proszpekt feltárási projektet akkor tarthatunk sikeresnek, ha a becsült ásványvagyonnal (az ásványvagyon-eloszlás P50 értékével) rendelkező szénhidrogén telepet sikerül felfedezni. A proszpekt feltárási portfolió „átlagos” sikeresélyét (Probability of Portfolio Success, PPSpd) a (feltárási) sikereséllyel súlyozott várható érték és a teljes siker esetén számba vehető érték hányadosa írja le:

PPS pd 

RP50( PO ) pd P50( PO ) afd

(25.)

 a portfoliók teljes kudarcesélyei. A proszpekt lehatárolási portfolió akkor tekinthető teljes mértékben sikertelennek, ha egyetlen projekt sem éri el a célját, azaz nem sikerül egyetlen (később megfúrható) proszpektet sem lehatárolnunk. Ugyanígy, a proszpekt feltárási portfolió akkor lesz sikertelen, ha mindegyik fúrás meddő lesz, azaz a fúrásokkal egyetlen szénhidrogén telepet sem találunk. A kudarcesélyeket (Probability of Portfolio Failure, PPFpm, illetve PPFpd) az egyes projektek kudarcesélyeinek szorzataiként adjuk meg: n

PPF pm   (1  PoGS pmn )

(26.)

1

és

99

A két hányados csak akkor egyenlő pontosan, ha az ásványvagyon mennyisége az ásványvagyon értékével egyenesen arányos, minden egyes, a portfolióban lévő projekt összes proszpektjére. Ez az arányosság természetesen nem áll fenn. Viszont gondolhatjuk, hogy kellően nagyszámú projektből álló portfolió esetében az egyenes arányosságtól való különböző irányú eltérések kioltják egymást, és emiatt a két hányados portfolió-szinten nagyjából mégis egyenlő lesz.

46

n

PPF pd   (1  PoGS pdn )

(27.)

1

ahol PoGSpm illetve PoGSpd egy proszpekt lehatárolási, illetve egy proszpekt feltárási sikeresélyei, n pedig a portfoliók projektjeinek a számai.

5.2. A kutatási portfoliók építése Könnyen belátható, hogy minél több projektet „futtat” egy szénhidrogén után kutató vállalat, annál nagyobb esélye van arra, hogy legalább egy projektje sikeres lesz, azaz a portfolió elemszámának növelésével csökken annak a valószínűsége, hogy a kutatási befektetések teljes egészükben elvesznek. El kell gondolkodnunk azon, hogy a portfoliótartás vajon mikor, azaz milyen portfolió elemszámnál „fedezi” a kutatási projektek egyedi kockázatait. Rose P.R. már sokat idézett művének (Risk Analyses and Management of Petroleum Exploration Ventures, 2001) bevezetésében a kutatási portfoliómenedzsert egy olyan kaszinótulajdonoshoz hasonlítja, amelyik tisztában van kaszinója összes játékának (proszpektjének) nyerési esélyével (azaz geológiai valószínűségével), és a játékosok tétjeit (a fúrási ráfordításokat) úgy próbálja „beállítani”, hogy a játékok statisztikai várható értéke (az ENPV) a kaszinó számára mutasson pozitív értéket. A hasonlat kétségkívül szellemes, ám néhány sebből talán vérzik. Amint azt a 4. fejezetben bemutattuk, a proszpektek geológiai valószínűsége nem feltétlenül egyenlő fúrás sikeresélyével. Másrészt a kaszinóban az egyes játékok nyerési esélyei statisztikai törvényszerűségek alapján pontosan megadhatók, míg egy kutatási projekt esetében szubjektív szakértői becslésekkel állnak elő. Harmadrészt – mint azt a 3. fejezetben megértettük – a kutatásban a „nyeremény”, az ásványvagyon NPV-je szintén várható érték, szemben a kaszinóban elnyert összeg előre tudott diszkrét mennyiségével. Negyedrészt, a kaszinóban a játékok olyanok, hogy nyerési valószínűségek inkább a kaszinótulajdonosnak kedveznek, azaz a játékosok nyerési esélyei 50%-nál általában kisebbek egy-egy játék esetén. A kutatásban ez többnyire fordítva van, azaz a „kaszinótulajdonos” portfoliómenedzser nyerési esélye egy-egy fúrás esetén 50%-nál alacsonyabb. Azok a tanulmányok, amelyek a „nyereségességhez szükséges és elégséges” portfolió elemszám meghatározással foglakoznak (pl. Schuyler, J.R., 1989; Rose, P.R., 1992), mind arra következtetésre jutnak, hogy annyi proszpektet kell megfúrni, amennyi elegendő ahhoz, hogy az „átlagos” geológiai valószínűséget ellensúlyozza. Azaz, ha az „átlagos” geológiai valószínűség 25%, akkor a portfolió szükséges elemszáma 4. A szükséges elemszámra vonatkozó fenti megállapítást a témával foglalkozók annyira evidensnek tartják, hogy matematikai statisztikai alapon való bizonyításával nem foglalkoznak. Nem vitatva a megközelítés nagy vonalakban meglévő helyességét, felvethető, hogy elegendő-e ennyiben maradnunk? PPFpm és PPFpd a portfolió elemszámának növelésével csökkennek, miközben az „átlagos” sikeresélyek (PPSpm és PPSpd) a projektek siker-valószínűségeitől függően változnak. A kutatási kockázatot fedező portfolió akkor áll elő, amikor a portfolió elemszámának növelése révén a teljes vesztés valószínűsége a portfolió „átlagos” sikeresélye alá csökken, azaz a PPF < PPS feltétel teljesül (9. ábra). Az ábrán látható, hogy a szénhidrogén kutatásban „szokásosnak” tekinthető sikeresélyek (PoGSpm=70-80%; PoGSpd=20-40%) mellett egy kételemű (két projektből álló) proszpekt lehatárolási portfolió már kezeli a kutatási kockázatot abban az értelemben, hogy a 2 projektet végrehajtva az „átlagos” siker elérésének esélye nagyobb lesz, mint a két projekt ráfordításának elvesztési valószínűsége. 100 Ugyanehhez a kockázat fedezéshez a proszpekt feltárások esetén már több (esetünkben 6) projektből összeállított portfolió szükséges.

100

Igazából már egy proszpekt lehatárolási projektre is igaz, hogy az „átlagos” sikeresély nagyobb, mint a kudarcesély. Viszont a lehatárolási portfolióval szemben az a jogos elvárás is megfogalmazódik, hogy annak elegendő mennyiségű proszpektet kell „generálnia” ahhoz, hogy a proszpekt feltárási portfolió is hatékony legyen. Az 5.4. Kutatási portfoliók egyensúlya fejezetben fogunk erre visszatérni.

47

Proszpekt feltárás

1,00 0,90

PPS, PPF

PPS, PPF

Proszpekt lehatárolás Kockázatot fedező portfolió

0,80 0,70

1,00 0,90

Kockázatot fedező portfolió

0,80 0,70

0,60

0,60

0,50

0,50

0,40

0,40

0,30

0,30

0,20

0,20

0,10

0,10

0,00

0,00 1

2

3

4

PPSpm

5

6

7

8 9 10 Projektek száma

1

PPFpm

2

3

4

PPSpd

5

6

7

8 9 10 Projektek száma

PPFpd

9. ábra. A kutatási kockázatok fedezetét biztosító portfolió elemszáma

A portfolió építésekor nemcsak a kutatási kockázat „fedezését” kell szem előtt tartani, hanem azt is, hogy a ráfordítások (befektetések) – várhatóan – a tőkeköltség feletti hozamot biztosítsák. Ennek az elvárásnak egy olyan portfolió képes megfelelni, amelyre igaz, hogy a portfolió projektjeinek várható nettó jelenérték összege pozitív, azaz

ENPVpm > 0, illetve ENPVpd > 0

(28.)

A kutatási portfolió akkor tekinthető hatékonynak, ha mindkét fenti feltétel teljesül, azaz ha a portfolió „fedezi” az egyedi projektek geológiai kockázatát és várhatóan biztosított a portfolió ráfordításainak megtérülése is. A portfolióépítés célja a hatékony portfolió kialakítása. Erre egy szénhidrogén kutatással foglalkozó vállalat a projektjeiben meglévő részesedések cseréjével (swap)101, másrészt a projektek számának növelésével törekedhet. A cél mindkét esetben az, hogy a „teljes vesztés” valószínűségét (PPF-et) közelítsük a portfolió „átlagos” sikeresélyéhez (PPS-hez), a portfolió várható nettó jelenértékének pozitív tartományban tartása mellett. Részesedés-cserék esetén ezt úgy tudjuk elérni, hogy a portfolió ráfordítása változatlan marad. Bővítés (újabb és újabb projektekbe való beszállás) révén ráfordítás nő (10. ábra).

80%

140

80%

120

70%

120

70%

100

60%

100

60%

50%

80

40% 60

30%

40

EXP, ENPV

140

50%

80

40% 60

30%

20%

40

20%

20

10%

20

10%

0

0%

0

A EXP(PO)pd

A+B

A+B+C

ENPV(PO)pd

A+B+C+D PPSpd

A

PPFpd

EXP(PO)pd

A+B

0% A+B+C+D

A+B+C

ENPV(PO)pd

PPS, PPF

Portfolió építés bővítéssel

PPS, PPF

EXP, ENPV

Portfolió építés részesedés-cserékkel

PPSpd

PPFpd

10. ábra. Kutatási portfolió építés részesedés-cserék illetve elemszám növelés révén

A fenti két példa a portfolióépítés szintetikus eseteit mutatja be. A szénhidrogén kutató vállalatok a valóságban egyszerre élnek mindkét lehetőséggel. Azt, hogy a két portfolióépítési módszer (swap vagy bővítés) közül éppen melyik kap nagyobb hangsúlyt, a rendelkezésre álló kutatási források nagyságrendje dönti el. Ha a vállalat helyzete olyan, hogy a források nem bővíthetők, akkor inkább a részesedés-cserék

101

A részesedés koncessziós társaságokban meglévő projekt-finanszírozási hányadot jelent.

48

kerülnek előtérbe, míg ha a kutatási ráfordítás növelhető, akkor a vállalatok élhetnek portfolióbővítés lehetőségével is. A hatékony szénhidrogén kutatási portfolió definíciót elfogadva belátható, hogy nem kell automatikusan elvetnünk egy olyan projektet, amelynek a várható nettó jelenértéke (ENPVpm vagy ENPVpd) negatív, ha a projektet a portfolióba helyezve a portfolió várható nettó jelenértéke [ENPV(PO)pm vagy ENPV(PO)pd] nem csökken nulla alá. A projekt a portfolió kudarcesélyét (PPF) csökkenti, ezért annak figyelembe vétele a hatékony kutatási portfolió építés irányába tett lépésként kezelhető. Az eddigiekben az egy vállalat – egy kutatási portfolió (pontosabban egy-egy proszpekt lehatárolási és proszpekt feltárási portfolió) modellben gondolkodtunk. Modellünk azonban csak akkor értelmezhető ekképp, ha a vállalat megközelítőleg homogén ásványvagyon-potenciállal, valamint üzleti és gazdasági környezettel jellemezhető régióban kutat. Bár elvi akadálya nincsen, gyakorlati szempontból mégsem mondható helyesnek, ha nagyságrendileg különböző proszpektív ásványvagyonokkal rendelkező, lényegesen eltérő elvonási rendszer-környezetben megvalósítandó projekteket egyazon portfolióba sorolunk. A vállalat kutatási tevékenységét célszerűbb homogén régiókra osztani, és a portfolióépítést az egyes régiókban megvalósítani. A portfolió elemszámának (az egyazon portfolióba sorolt projektek számosságának) a menedzselhetőség is határt szabhat. Úgy becsülhető, hogy egy kutatási portfolió-menedzsmenttel foglalkozó szervezet, a projektek komplexitásától függően, egy időben 10-20 projektet képes hatékonyan kezelni. Ha egy régióban a lehetőségek száma meghaladja a szakmai menedzsment kapacitásokkal még lefedhető mértéket, akkor meg kell fontolnunk a régió projektjeinek két önálló portfolióba sorolását. Egy olajvállalat szénhidrogén kutatással foglalkozó szegmense akkor számíthat stabil üzletmenetre, hosszabb távon fenntartható sikerre, ha hatékony kutatási portfoliót tart. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy nem hatékony portfoliót fenntartó vállalat nem lehet sikeres. Szerencséje egy ilyen vállalatnak is lehet, viszont a „teljes vesztés” kockázata nagy marad.

5.3. A kutatási portfolió optimalizálása (projektek rangsorolása) A szénhidrogén kutató vállalatok gyakran kerülnek abba a helyzetbe, hogy nem tudják a rendelkezésre álló, pontosabban a kutatók által javasolt, szakmailag teljesen elfogadható, és ráadásul még profittal is kecsegtető (pozitív várható nettó jelenértékű) összes kutatási lehetőséget megvalósítani. Ennek oka a vállalaton belüli szűk keresztmetszetek kialakulása. A leggyakrabban előforduló szűk keresztmetszetek az alábbiak:  nem áll, illetve különböző stratégiai vagy vállalatfinanszírozási okok miatt nem állítható rendelkezésre a projektek megvalósításához szükséges tőke, azaz CAPEX (Capital Expenditure),  nincs meg a projektek kivitelezéséhez szükséges technológia, vagy nincs elegendő mennyiségű eszköz,  nincs kellő mennyiségű vagy minőségű szakember,  nincs a vállalat beszállítói piacán a projekteken belüli operációk kivitelezéséhez elegendő szervizvállalati kapacitás. Szűk keresztmetszetek előfordulása esetén nincs más lehetőség, mint hogy az előterjesztett projekthalmazból „kivegyünk” annyit, amennyi az adott szűk keresztmetszet miatt szükséges. A vállalati gyakorlatokban általában csak a CAPEX-szel, mint szűk keresztmetszettel foglalkoznak, a többiről úgy vélekednek, hogy „majd csak megoldjuk valahogy”. A feladat ilyen módon oda egyszerűsödik, hogy kiválasztunk annyi projektet, amelynek összes ráfordítása [EXP(PO)] már éppen „belefér” a rendelkezésre álló CAPEX-keretbe. A ki nem választott projektekről lemondunk, vagy átütemezzük őket a későbbi évekre (ha erre van lehetőségünk). Természetesen tudjuk, hogy mielőtt egy ilyen fájdalmas döntésre szánjuk el magunkat, meg kell vizsgálnunk a kutatási költségtömeg csökkentésének lehetőségét olyan módon, hogy egyes projektekben csökkentjük a koncessziós részesedéseket. A szűk keresztmetszetre való optimalizálás első lépése tehát a részesedéskiajánlások lehetőségének vizsgálata kell, hogy legyen. Viszont ha ezeket a lehetőségeket kimerítettük, akkor már valóban nem marad más hátra, mint a CAPEX-keretbe be nem férő projektek elhagyása vagy későbbre halasztása. Ahhoz, hogy a kiválasztást végre tudjuk hajtani, a projekteket rangsorolnunk kell. A rangsorolás szempontja nyilvánvalóan a projekteknek a vállalat számára nyújtott „hasznossága” lesz, azaz minél „hasznosabb” egy projekt, annál előbbre kerül a rangsorban.

49

A legkézenfekvőbb „hasznossági kritérium” a projekt, mint befektetés jövedelmezősége. A szénhidrogén kutatási projektek esetén a jövedelmezőség mérőszáma a várható nettó jelenérték, azaz az ENPV. És valóban, az olajvállalatok döntő többsége a kutatási projekteket ENPV-jük szerint rendezi sorba. Ennél kicsit szofisztikáltabb rangsorolási kritérium a jövedelmezőségi index (Profitability Index, PI), amely az ENPV és a kutatási ráfordítás (EXP) hányadosaként azt adja meg, hogy egységnyi befektetés mekkora jövedelmet termel. Amikor az elhagyandó projektekről szóló döntés napirendre kerül, mindig előkerülnek bizonyos nem pénzügyi jellegű megfontolások is. Például az, hogy az hogy egy projekt elhagyásával, vagy későbbre történő halasztásával veszélybe kerülnek a vállalatnak az állammal és a koncessziós partnereivel szemben fennálló, a koncessziós és partneri szerződésekben rögzített kötelezettségei, illetve vállalásai. A vállalt munkaprogramok nem teljesítéséért esetleg komoly büntetést kell fizetni. Ezen túlmenően a vállalat „jó híre” is veszélybe kerülhet, amelynek stratégiai kihatása is lehet. A nem pénzügyi szempontok ezért a döntésnél mindig jelen vannak, és előfordulhat, hogy egy-egy rosszabb pénzügyi mutatóval rendelkező projekt ilyenolyan megfontolásból mégiscsak zöld utat kap egy ugyan jövedelmezőbbnek ígérkező, de nem pénzügyi aggályokat fel nem vető másik projekt kárára. A rangsorolás ilyenkor transzparenciáját elveszti, és erősen szubjektív irányba mehet el. A döntés átláthatóságát növelhetjük azzal, ha pontosan megfogalmazzuk, azaz definiáljuk a rangsorolási kritériumokat és meghatározzuk az egyes kritériumok fontosságát. A projekt rangsorolással foglalkozó tanulmányok a pénzügyi, stratégiai, „stakeholder”102 és tanulási kritérium-csoportok elkülönítését javasolják. E kritérium-csoportok a szénhidrogén kutatásban a következőképp értelmezhetők:  Pénzügyi kritériumként maradunk a várható nettó jelenértéknél (ENPV), vagy a jövedelmezőségi indexnél (PI).  A stratégiai kritériumok között olyanok jöhetnek szóba, amelyek a vállalat hosszabb távú érdekeivel kapcsolatosak. A kutatást illetően ilyen kritérium lehet a projekt hatása a portfolió kockázatosságára (PPS és PPF viszonyára), a projekt „upside” potenciálja (azaz a konkrét, és a projekt gazdaságossági értékelésekor számba vett proszpektív vagyonon felüli kutatási potenciál), vagy a többi, adott esetben nem is feltétlenül upstream jellegű projekttel meglévő szinergiák.  A „stakeholder” kritériumok között említhetők a kutatási projekt érintettjeire (szakmai stáb, hatóságok, az állami és a koncessziós partnerek, a beszállító szervizvállalatok) gyakorolt hatás, vagy például az, hogy a projekt mennyire veszélyezteti az egészség-, baleset-, és környezetvédelmi előírásokat, illetve elvárásokat. Ugyancsak egyfajta „stakeholder” kritériumként vehető számba, hogy a projekt végrehajtása során számítani lehet-e a lakosság, a civil szervezetek, illetve a tágabb értelemben vett közvélemény negatív vagy éppen pozitív megnyilvánulásaira.  A tanulási kritériumok azokat a lehetőségeket foglalják magukba, amelyek révén a vállalat olyan tudás és képességek birtokába juthat, hogy a későbbiekben ezekből profitálni fog. A megszerzett tudás lehet geo-műszaki (pl. egy új szeizmikus értelmezési eljárás megismerése), operatív (pl. offshore operáció) és üzleti jellegű (pl. üzletfejlesztés multikulturális környezetben). A kritériumrendszer kialakítása után a portfolió projektjeit kritériumonként relatív értéksorrendbe rendezzük. Ilyen módon meghatározzuk minden projekt kritérium-értékét (FC: pénzügyi; SGC: stratégiai; SHC: „stakeholder”; OLC: tanulási kritérium értékek). 103 A kritériumcsoportokat eltérő súlyozással vehetjük figyelembe. A súlyszámok a menedzsment preferenciáin alapulnak, azaz például ha a menedzsment a elsősorban a pénzügyi kritériumot ítéli a legfontosabbnak, akkor a legnagyobb súlyszám értéket az FC érték fogja kapni.

102

A „stakeholder”-ek a projekt érintettjei. A vállalaton belüli érintettek a projektet végrehajtó és a projekttel kapcsolatba kerülő szervezetei, a külső érintettek pedig a befektetők (shareholder-ek), a vevők és beszállítók, az üzleti partnerek, a hatóságok, civil szervezetek és végül, de nem utolsó sorban a lakosság, a közvélemény. 103 FC: Financial Criteria; SGC: Strategic Criteria; SHC: Stakeholder Criteria; OLC: Opportunity Learning Criteria

50

A projektek prioritási indexe (Project Priority Index, PPI) az egyes kritérium értékek súlyozott átlagaként számolható ki:

PPI    FC    SGC    SHC    OLC

(29.)

ahol FC, SGC, SHC, OLC a rangsorolási kritérium értékek, , β, γ, δ pedig a a menedzsment által hozzájuk rendelt, az adott kritérium fontosságát jelző súlyszám (+β+γ+δ=1). A portfolió projektjeit a prioritási index szerint rendezzük sorba, majd a portfolió optimalizálás során a legalacsonyabb PPI értékű projektek közül elhagyunk annyit, amennyit a CAPEX-keret megkíván. Az optimalizálásnak „áldozatul esett” projekteket pedig félretesszük, hogy a legközelebbi üzleti terv készítésekor esedékes optimalizálásnál újra elővehessük őket.

5.4. A kutatási portfoliók proszpektív vagyon pótlási egyensúlya A korábbiakban beláttuk, hogy egy vállalatnak nem egy, hanem két szűkebb értelemben vett portfoliója van, azaz el kell különítenünk a proszpekt lehatárolási és a proszpekt feltárási portfoliókat. Előbbiekről az 5.2. fejezetben azt mondtuk, hogy definíció szerint már akkor is hatékonynak tekinthetők, ha csupán egy olyan projektből állnak, amelynek ENPV-je pozitív és a kutatási sikeresélye (PoGSpm) 50%-nál nagyobb. Vajon ekkor hátradőlhetünk-e portfoliómenedzseri karosszékünkben? Nem biztos… Meg kell vizsgálnunk azt a kérdést is, hogy az egyetlen, önmagában kockázatfedező projektünk elegendő lesz-e a fúrások miatt „kieső” prognosztikus ásványvagyon pótlására, másként megfogalmazva, hogy az egy szem proszpekt lehatárolási projektünk képes lesz-e egy jövőbeli hatékony proszpekt feltárási portfolió létrejöttéhez hozzájárulni. Nézzük csak, hogy is van ez. Az 5.1. fejezetben definiáltuk a különböző fázisokban lévő projekt-portfoliók jellegzetes ásványvagyon mérőszámait:

 RP50(PO)pm a proszpekt lehatárolási portfolió sikeresélyekkel súlyozott ásványvagyon mennyisége, azaz várható értéken a portfolió éppen ennyi proszpektív vagyon megkutatását ígéri, azaz a proszpekt lehatárolási projektek befejezése után várhatóan éppen ennyi proszpektív ásványvagyonunk lesz. A „mai” RP50(PO)pm mennyiség lesz a „holnap” RP50(PO)pd mennyisége.

 RP50(PO)pd pedig az éppen aktuális, „mai” proszpekt feltárási portfolió kutatási sikereséllyel súlyozott ásványvagyon mennyisége. Ha a portfolióban szereplő összes fúrást lemélyítjük, akkor ez a mennyiség a prognosztikus vagyonleltárunkból mintegy „eltűnik”. A fentiekből következően, a prognosztikus vagyonpótlás egy adott pillanatban fennálló egyensúlyi állapotról akkor beszélhetünk, ha a kutatási kockázatokkal súlyozott proszpektív ásványvagyonok közel azonosak:

(30.)

RP50( PO ) pm  RP50( PO ) pd

Az egyensúly vizsgálatakor tekintettel kell azonban lennünk arra, hogy proszpekt feltárási projektek (fúrási lehetőségek) úgy is generálódhatnak, hogy közvetlenül nem előzi meg őket proszpekt lehatárolás. Gondoljunk csak vissza arra a 4.1. fejezetben tett megállapításunkra, hogy „csőlátásunk” okán a gazdasági értékeléskor csak a „legjobbnak” ígérkező proszpekt megfúrásával számoltunk, a többitől – praktikusnak gondolt okokból – eltekintettünk. Márpedig, ha a „legjobb” proszpekt fúrása sikerrel jár, akkor – megfelelő gazdaságosság esetén – minden bizonnyal megpróbálkozunk a többi lehatárolt proszpekt feltárásával (megfúrásával) is. Ezek a projektek látszólag a „semmiből keletkeznek”. Főként úgynevezett „érett” kutatási területeken tevékenykedő vállalatoknál fordul gyakran elő a jelenség, ahol a korábbi geofizikai felmérések olyan adatbázissá formálódnak, amelyekre támaszkodva, amelyeket újraértelmezve fúrható proszpektek generálhatók – újabb geofizikai mérések kivitelezése nélkül. Hasonló jelenség fordulhat elő – bár az okok mások – a („greenfield”) mezőfejlesztések vonatkozásában is. Egy hosszabb időszak elemzése révén akár meg is becsülhető, hogy egy-egy kutatási régióban várhatóan mennyi lesz a „semmiből” keletkező proszpektek RP50pd jellemző mennyisége. Jelöljük ezt a mennyiséget RP50(PO)pd*-al. Ekkor a portfolió egyensúlyi állapotát leíró egyenlőségek módosítva, a következőképp írhatók fel:

RP50( PO ) pm  RP50( PO) pd  RP50( PO ) pd



(31.)

Ha a fenti egyenlőségek több egymást követő évben nem állnak fenn, akkor vállalatunk hosszabb távon, és várhatóan, a kutatás proszpektív vagyonpótló képességének csökkenésével néz szembe. Az

51

„egyensúlytalanság” természetesen kezelhető inorganikus úton, folyamatos akvizíciókkal is, azaz a vállalat úgy is gondolkodhat, hogy portfolióját rendszeresen proszpekt feltárási fázisba érő kutatási projektekbe való „beszállással” tartja egyensúlyban. A portfoliók egyensúlya robosztus (nagy elemszámú) hatékony kutatási portfoliókkal rendelkező vállalatokra ír le egy ideális állapotot. Az egyensúlyt fenntartani a gyakorlatban igen nehéz, de az nehezen vitatható, hogy a vállalat üzleti tevékenységének folytonosságát, az értékképzés fenntartását kizárólag az egyensúlyra való folyamatos törekvés tudja csak biztosítani. A szénhidrogén kutatási portfoliót a gazdasági értékelésen átesett projektek halmazaként definiáltuk. Levezettük, hogy egy olajvállalatnál nem egy, hanem két kutatási portfolió (proszpekt-lehatárolási, és proszpekt-feltárási) létezik. A kutatási portfolió menedzsmentjéről szóló fejezetünkben megállapítottuk, hogy:

 a portfolió építésének célja a hatékony (a projektek egyedi kockázatait fedező, és a kutatási ráfordítások várható megtérülését biztosító) portfolió kialakítása,

 a portfolió optimalizálás célja az, hogy a kutatásra rendelkezésre álló forrásokat olyan projektekbe fektessük, amelyek portfoliója a maximális várható érték (ENPV) generálását ígéri,

 a portfoliókontroll célja, hogy azonosítsuk és korrigáljuk a gazdasági elemzések során tett becslések pontatlanságait. A kutatási portfolió elemzések nemcsak a vállalat üzleti menedzseléséhez szolgálnak eszközül, hanem a kutatási stratégia kialakításának alapját is jelentik.

52

6.

UPSTREAM SZAKMAI ERŐFORRÁSMENEDZSMENT

Végül, de semmiképp sem utolsó sorban, kurzusunkat a szakmai erőforrások, azaz az upstream vállalatokat működtető szakembergárda menedzsmentjének szenteljük. A kutatási, mezőfejlesztési projektek és a termelés hatékonyságát semmi sem befolyásolja jobban, mint az, hogy milyen tudású szakembergárda áll a vállalat rendelkezésre, hogy hogyan kezeli a vállalat menedzsmentje a szakembereket, és az is, hogy az emberi erőforrások a vállalat éppen aktuális stratégiai pozíciójának megfelelően legyenek megszervezve.

6.1. Upstream szakemberek és menedzserek Egy upstream vállalatban funkció szerint háromféle szakmatípust különíthetünk el:  Generalisták. Ők végzik a szakmai munka dandárját. Általánosságban értenek az upstream értéklánc egy, vagy több eleméhez tartozó kulcsterülethez. A geológusok összegzik a rendelkezésre álló szénhidrogén-földtani adatokat, értékelik-értelmezik az újonnan szerzetteket, azaz ők építik a szénhidrogén-földtani modellt, és ennek részeként végzik a proszpekt-értékeléseket. Ugyancsak a geológusok dolga a kutatási projektek tartalmát adó operációk (szeizmikus mérések, kutatófúrások) információszerzési programjának megtervezése. Értelemszerűen a geológusok zömmel a kutatásban vesznek részt, és az upsream vállalatok kutatási szervezeteiben dolgoznak, de a statikus tároló-modellek kidolgozásához, amely már inkább a művelési értéklánchoz sorolandó, a szintén geológus vagy geológusmérnök végzettségű rezervoár-geológusokat alkalmaznak. Ugyancsak geológusok vagy geológusmérnökök a fúrások mélyítésekor, illetve a kutak termeltetésekor egyfajta döntés előkészítő gyorsértékelést elvégző szakemberek: a kútgeológusok (vagy operatív geológusok) és a termelési geológusok (üzemgeológusok). A geofizikusok három nagy szakmai csoportra oszthatók. Egyrészt vannak, akik a terepi geofizikai, elsősorban szeizmikus méréseket és adatfeldolgozásokat megtervezik, majd ezeket a geofizikai operációkat műszakilag ellenőrzik („szép” szakmai anglo-zsargonnal kifejezve ők a „geofizikai supervisor”-ok). Másrészt vannak, akik beletanulva a geológiai modell-építésbe értelmezik a geofizikai méréseket (az „értelmezés” tulajdonképpen átmenet a geológia és a geofizika között). Az olajipari geofizikusok harmadik nagy csoportját a petrofizikusok alkotják, akik lyukgeofizikai (karotázs) mérések kivitelezését tervezik, magát az operáció végrehajtását ellenőrzik, és a méréseket kiértékelik. Az olajmérnöki végzettséget szerzőkből lehetnek a kutató és feltáró fúrásokat, valamint a kútmunkálatokat tervező és az operációt irányító („supervisor”) fúrómérnökök, lehetnek belőlük az operatív művelésirányítást végző, vagy a tárolók statikus és dinamikus szimulációját kivitelező tároló mérnökök, s végül olajmérnökök a termelő üzemekben alkalmazott szakemberek is. A generalisták pozícióit az upstream értékláncon belül a 14. ábrán tanulmányozhatjuk.

11. ábra. Upstream generalisták az értékláncban

53

 Specialisták. Ők olyan, ugyancsak geológus, geofizikus, vagy olajmérnök végzettségű szakemberek, akik valamelyik upstream szakma egy szűkebb, de olajipari szempontból rendkívül értékes területén szereznek jártasságot. A teljesség igénye nélkül felsorolva geológus-specialisták lehetnek a szedimentológusok, a szerkezet-geológusok, vagy a geokémikusok. Geofizikus-specialisták például a szeizmikus attribútum analízisekhez értők, vagy az erőtér-geofizikusok. Az olajmérnök-specialistákra példák a kiemelés-technológusok, a felszíni technológiákat tervező mérnökök, a fúróiszaptechnológusok, vagy a rétegserkentési szakértők. A 15. ábrán a felsorolt specialisták upstream értékláncbeli elhelyezkedését láthatjuk. A specialisták nem feltétlenül az upstream vállalatok alkalmazottai, hanem független szakértőként egy adott feladat kapcsán is szerződtethetik őket, vagy egy olyan speciális szervizvállalatnál, egy kutatóintézetben, vagy egy egyetemen dolgoznak, amellyel az olajvállalat egy alvállalkozói szerződés, vagy egy stratégiai partnerség keretében együttműködik.

12. ábra. Upstream specialisták az értékláncban

 Támogatók. Ők olyan szakemberek, akik a kutatás, a mezőfejlesztés és a termelés főfolyamatait kiszolgáló generalisták és specialisták munkáját támogatják. A támogatás lehet szakmai vagy funkcionális. Szakmai jellegű támogatók lehetnek az upstream laboratóriumokban dolgozó vegyészek (vegyészmérnökök), a bányamérési feladatokat ellátó geodéták, vagy a termelő üzemek berendezéseit tervező és az üzemeltetést irányító gépész- és villamosmérnökök. A legfontosabb funkcionális támogatók a közgazdászok, a jogászok és az informatikusok. Közgazdászok végzik a projektek gazdasági értékelését (NPV-számítás) és a portfolió elemzését,104 a projekt-tevezést és kontrolling-ot, a bonyolítják finanszírozást. Ugyancsak közgazdászokat találunk a beszerzési részlegeken, vagy a humán erőforrás menedzsment szervezetekben is.105 A jogászok a kutatási és termelési koncessziók „kitárgyalásában” (negotiation) vesznek részt, illetve a koncessziós (PSA), társasági, partnerségi (JOA) és alvállalkozói szerződések kidolgozásához járulnak hozzá. Végül, de nem utolsósorban, a funkcionális támogatók között említjük az informatikusokat,106 akik az upstream-ben a geológiai modelleket, tárolómodelleket támogató információs rendszereket, a különböző műszaki tervező rendszereket, üzemirányító információs rendszereket üzemeltetik. A támogatókkal kapcsolatban megjegyezzük, hogy önmagában a „tudományuk” egy upstream vállalatban nem sokat ér. Hozzáadott értékük akkor lesz, 104

Az elemzések inputjai (ásványvagyon mennyiség, geológiai valószínűség, termelési sorok, stb.) azonban upstream generalistáktól kell, hogy származzanak! 105 A HR-szakember képzés a közgazdasági egyetemeken alakult ki. Mindazonáltal, a HR-szervezetekben a közgazdászok mellett pszichológusokat is találunk. 106 Besorolásunk szubjektív. Nem vitatkozunk azokkal, akik úgy vélik, hogy az informatikusok szakmai támogatók.

54

azaz akkor válnak igazán támogatóvá, ha megértik a kutatási, mezőfejlesztési és termelési folyamatok lényegét, munkájuk során elsajátítják a szakmai alapokat.107 A 16. ábrán néhány támogató funkció upstream értékláncbeli pozícióját mutatjuk be.

13. ábra. Upstream támogatók az értékláncban

A generalistákból, specialistákból és támogatókból álló szakmai erőforráscsoportokat menedzserek108 irányítják. A szakmai erőforrás csoportok körülhatárolt szervezetek (osztályok, főosztályok, divíziók, termelő üzemek, leányvállalatok). A szervezetirányítókon kívül menedzserekként definiáljuk a kutatási és mezőfejlesztési projektek irányítóit, a (kutatási és mezőfejlesztési) portfoliókat menedzselő szakembereket, az üzletfejlesztést irányítókat, az upstream régiók projektjeit összefogó menedzsereket, a „branch-office”-ok élén állókat. Ezek a menedzserek nem biztos, hogy állandó létszámú szervezeteket irányítanak, 109 mindössze egy néhány fős „stáb” tartozik hozzájuk, vagy az „igazi” szervezetekből delegálnak hozzájuk szakmai erőforrásokat. A 17. ábrán néhány upstream menedzser-típus értékláncbeli elhelyezkedését láthatjuk. A generalisták, specialisták, támogatók és menedzserek között egy vállalaton belül általánosságban az alábbi módokon adódnak átjárási lehetőségek:  szakmai kompetenciák bővítése révén egy generalista, tanult szakmáján belül maradva vált területet. Például egy olajipari pályáját kutató geológusként kezdő szakember rezervoár geológusként dolgozik tovább. Az egy tanult szakmán belüli „átjárás” kétirányú lehet, azaz az előbbi példát alapul véve egy rezervoár geológusból lehet kutató geológus is.  ugyancsak kompetencia bővítés révén egy generalista, megszerezvén valamelyik támogató szakterület műveléséhez szükséges tudást, támogatóként folytatja pályafutását. Erre példa lehet, hogy egy geológus 107

Például egy elemző közgazdász nem kell, hogy tudjon geológiai valószínűséget becsülni, de a geológiai valószínűség becslés módszertanát értenie kell. 108 Szándékosan nem vezetőként említjük a szakmai erőforráscsoportok irányítóit, nem kizárva annak a lehetőségét, hogy a menedzserek esetleg vezetők is lehetnek. A menedzserek tervezik, szervezik és irányítják az erőforrásokat. A vezetők iránymutatást adnak, stratégiai jellegű döntéseket hoznak, és magas szinten motiválnak. Menedzser abból lesz, akit erre kineveznek. Vezető abból lesz, aki azzá válik. A „menedzsmentet” meg lehet tanulni, a vezetésre „születni” kell. Nem kizárt, hogy egy vállalatnak, vagy egy vállalaton belüli szervezetnek kiváló menedzserei vannak, de vezetői nincsenek. Az is előfordulhat, hogy a „menedzser” és a „vezető” nem ugyanaz a személy. 109 De nem is kizárt.

55

elsajátítja az üzletkötéshez (koncessziós vagy partneri szerződések kitárgyalásához) szükséges jogi ismereteket és „negotiator”-rá válik. A generalista-támogató váltás általában egyirányú. Nagyon ritka eset, amikor mondjuk, egy közgazdász olyan szakterületre „téved”, amelyhez alapvetően geofizikus végzettség kellene…

14. ábra. Upstream menedzserek az értékláncban

 kompetencia mélyítés révén egy generalista specialistává válik. Például egy „mezei” geológus karbonátszedimentológussá képezi ki magát. Ez a váltás is egyirányú szokott lenni, bár megeshet, hogy ha a vállalatban valamiért egy speciális szaktudásra nincsen többé szükség, akkor a specialista generalistaként folytatja.  a generalistákból és támogatókból lesznek a menedzserek (specialistákból nagyon ritkán). A menedzserré váláshoz el kell sajátítani (meg kell tanulni) az erőforrások tervezéséhez, szervezéséhez és irányításához szükséges ismereteket. Ez ugyanúgy egy „szakma”, mint mondjuk a rezervoárgeológus. A váltás többnyire egyirányú, azaz nem gyakori, hogy valaki néhány évnyi „menedzserkedést” követően visszamegy „beosztottnak”. A professzionálisan működő, humán erőforrásaira odafigyelő vállalatoknál a szakemberek és menedzserek karrier-útját tudatosan alakítják. A jó karrier-menedzsment rendszerek alapjai a következők:  Rugalmasság. A rendszer alkalmazkodik a vállalat kutatási stratégiájához, a szervezet fejlődéséhez, és végül, de nem utolsósorban, a szakemberek igényeihez. Fel kell ismerni, és összhangba kell hozni az egyének szakmai és vállalat stratégiájából levezethető szervezeti motivációját.  A jó karrier-menedzsment rendszer tudás-alapú, egy karbantartott tudásmenedzsment rendszerre épül. A tudásmenedzsment rendszerben folyamatosan vizsgálni kell a hiányzó és meglévő szakmai ismeretek halmazait. A hiányzó tudást pótolni, a meglévőt fejleszteni szükséges.  A karriermenedzsment rendszer üzemeltetése és fejlesztése a menedzserek feladata. A rendszer akkor fog működni, ha a menedzsernek van elképzelése az általa irányított szakterület fejlesztéséről, ha a generalistáknak, specialistáknak és támogatóknak van elképzelése a saját jövőjükről – és a kettő egymással harmonizál. A harmónia meglétéről a menedzsernek kell gondoskodnia.

6.2. Upstream szervezetek kialakításának szempontjai A vállalatok a mindenkori stratégiából levezethető operatív feladatok megvalósítása céljából, a munka megosztásának révén szervezeteket hoznak létre. A szervezetek egyfajta együttműködési kényszer, vagy másképpen fogalmazva együttműködési szükségesség miatt alakulnak ki. Az egyének külön-külön nem lennének eredményesek, másfelől szervezetekbe tömörülve az egyének hatékonysága is nagyobb.

56

Minden vállalatra jellemző, hogy létezik egy, a szervezetek vezetői és tagjai által elfogadott munkamegosztási rendszer, amelyet írásos formába öntve szervezeti és működési szabályzatnak szokás nevezni. Ez azt írja le, hogy a vállalat céljaihoz a szervezetek hogyan tudnak hozzájárulni. A szervezeti és működési leírás egyénekre való lebontása a munkaköri leírás, amelyben az egyéneknek a szervezeti célokhoz való hozzájárulását foglaljuk össze. Az upstream vállalatok „építőkockái” azok a szakmai erőforráscsoportok, amelyeket az előző fejezetben felsorolt generalisták, specialisták és támogatók népesítenek be, és amelyeket a menedzserek irányítanak. Elvileg evidensnek tűnik, hogy az upstream vállalatokat az upstream értékláncnak megfelelően kellene megszervezni, azaz egy upstream vállalaton belül célszerűnek látszik egy Kutatási, egy Mezőfejlesztési (Művelési) és egy Termelési részleget létrehozni. Az alábbi táblázatban megkíséreltük az egyes erőforráscsoportokat, azok generalista, specialista vagy támogató funkciójuk szerint csoportosítva, az upstream értéklánc mentén elhelyezni:

GENERALISTÁK

KUTATÁS

MEZŐFEJLESZTÉS

TERMELÉS

Kutató geológusok

Rezervoárgeológusok

Termelő mérnökök

Terepi geofizikusok

Operatív művelősök

Feldolgozó geofizikusok

Tároló-modellezők Fúrómérnökök Operatív (kút)geológusok

Petrofizikusok Szedimentológus Szerkezet-geológus SPECIALISTÁK

Geokémikus

Rétegserkentési szakértő

Erőtér-geofizikus

Iszaptechnológus Felszíni technológus Kiemelés technológus Labormérnökök Geodéták, hatósági egyeztetők EBK-szakemberek Upstream informatikusok

TÁMOGATÓK

HR-esek Kontrollingosok, Beszerzők Elemző közgazdászok Negotiator-ok

A felsorolásból láthatjuk, hogy szép számmal vannak olyan szakmai erőforráscsoportok, amelyek két, vagy akár mindhárom értéklánc-elemhez is tartozhatnak. Ebből következik, hogy egy upstream vállalatot tisztán az értéklánc alapján nem lehet redundancia-mentesen megszervezni, bár előre le kell szögeznünk, hogy az értéklánc-alapú megközelítés a szervezet-típusok kialakítását mindig befolyásolni fogja. A másik szervezési probléma abból adódik, hogy – amint azt korábban bőségesen kitárgyaltuk – az upstream üzlet „magját” kutatási és mezőfejlesztési projektek adják. A projektek olyan időlegesen110 fennálló szervezetek kialakítását igénylik, amelyekbe az értéklánc több eleméhez tartozó szakemberek kerülhetnek.111 A harmadik upstreamszervezési „probléma” pedig abból ered, hogy léteznek olajipari integrált vállalatok is. Ezek szervezeti felépítése divízionális, azaz a kutatás-termelés egy önálló divíziót alkot. Bizonyos támogató funkciók (HR, 110

Igaz, az „időlegesen” akár több évet is jelenthet. Különösen igaz ez a projektek gazdaságossági értékelésére. Egy kutatási projekt értékelésében nemcsak „kutatósok” vesznek részt, hanem „művelősök” és „termelősök” is. 111

57

Kontrolling, Beszerzés, Üzletfejlesztés, IT) kerülhetnek a Kutatás-Termelés Divízión kívülre is – mintegy Társasági (Corporate) funkcióként. Mielőtt rátérnénk a konkrét upstream szervezeti felépítés-típusok bemutatására, tegyünk egy kitérőt egy fontos szervezet-fejlesztési szempont, a szervezeti kultúra irányába. A szervezeti kultúra a munkamegosztás során alakul ki. Azt, hogy a szervezeti kultúra milyen, alapvetően az szabja meg, hogy a szervezet által elvégzendő feladatok az eredményesség és a hatékonyság maximalizálása érdekében mit követelnek meg. A szervezeti kultúra vonatkozásában négy alaptípust különböztetünk meg:  Hatalom-kultúra. A feladatokat hatalmi szóval osztják ki, és kérik számon. A döntési helyzetek feketefehérek, a döntések nem vitathatók. A hatalom-kultúra szintetikus esetei az erőszak-szervezetek, pl. a hadsereg.  Bürokratikus kultúra. A feladatvégzés szabályozva van, a szervezet akkor eredményes, ha a belső szabályoknak, törvényi előírásoknak megfelel. A bürokratikus kultúrára alapozott szervezetek tipikus esetei a hivatalok.  Feladatorientált kultúra. Itt elsődleges az üzleti környezet, elsősorban a vevők igényeinek való megfelelés. A feladatorientált kultúra fókuszában a problémák megoldása áll. A projekteket végző vállalkozások többsége alapvetően ilyen.  Személyiségorientált kultúra. Ebben a szervezeti kultúrában a munkavállalók meglehetős önállóságot kapnak, a vezető amolyan „első az egyenlők között”, inkább koordinál, mint irányít. Tipikus példák az ügyvédi irodák vagy az egyetemi tanszékek. Egy upstream vállalat (divízió) különböző kultúrájú szakmai erőforráscsoportokból épül fel. Minden erőforráscsoportra jellemző egyfajta kultúra, bár „vegytiszta” profilú szervezetekről nem beszélhetünk. Inkább azt állapíthatjuk meg, hogy az adott szervezetben milyen kultúra dominál:  az operációt (fúrások, geofizikai mérések, termelés) közvetlenül irányító vagy felügyelő szervezetek, ahol szigorú technológiai és biztonsági előírásokat kell betartani és betartatni, jórészt hatalom kultúrájúak,  a hatósági kapcsolatokat intézők és a funkcionális támogató szervezetek (HR, Kontrolling, Beszerzők, EBK-sok, stb.) kultúrája jellemzően bürokratikus,  az alapvetően elemzéssel, műszaki tervezéssel, modellezéssel foglalkozó erőforráscsoportok (kutató geológusok, ételmező geofizikusok, tároló-modellezők, elemző közgazdászok, üzletfejlesztők, általában a specialisták, stb.) jellegzetes feladatorientált kultúrák,  személyiségorientált kultúrát az upstream-ben keveset találunk, talán a koncessziós szerződések tárgyalásával foglalkozó jogászok lehetnek ilyenek. Természetesen hangsúlyoznunk kell, hogy a domináns kultúra mellett minden szakmai erőforráscsoportnál találunk másik kultúrát (vagy kultúrákat) is. Például az elemző szervezeteknél a feladatorientáció mellett a személyiségorientáció is megtalálható.

6.3. Upstream szervezettípusok Egy vállalatban (vállalkozásban) a vállalat eredményességéhez való hozzájárulás mikéntje szempontjából megkülönböztetünk üzleti funkciókat ellátó szervezeteket (profitcentrumokat), amelyek alapvetően a bevételek megszerzéséért felelnek, illetve kizárólag költséggazdálkodással foglalkozó (árbevételt nem generáló) egységeket (költségcentrumok).112 Tipikus profitcentrumok pl. az értékesítési egységek vagy a projektek, 113 míg költségcentrumok pl. a karbantartók vagy mondjuk a pénzügy. A vállalatok (vállalkozások) szervezeti felépítése - a profit- és költségcentrumok pozícionálását alapul véve alapvetően négyféle alaptípusba sorolható:  Lineáris szervezet. Minden szervezeti egység profit- és költségcentrum is egyben, ahol a szervezeti vezetők egyszerre üzleti menedzserek és erőforrásgazdák. A lineáris szervezetekben az információáramlás kizárólag vertikális, a szervezeti alá-fölé rendeltség hierarchikus. A szervezet 112

Természetesen a profitcentrumoknak is van költsége. A költségcentrumnak viszont nincs árbevétele. Az olyan fejlesztési projektek is profitcentrumok, amelyek eredménye majd valamikor később realizálódik (a maga kockázatosságával természetesen) 113

58

átlátható, egyszerű és könnyen irányítható. Ugyanakkor hátrány, hogy az ilyen szervezetekben gyakoriak a redundanciák (minden szervezeti egységben van, mondjuk egy ugyanolyan kompetenciákkal rendelkező mérnök), és hogy az egyenetlen munkaterheléssel szemben a szervezet rugalmatlan (azaz az egyik szervezetben lévő mérnök a másik szervezetben dolgozótól az utóbbi túlterheltsége esetén nem tud feladatokat átvenni, még akkor se, ha éppen nincs dolga). A szervezeti kultúra alapvetően hatalmi vagy személyorientált, attól függően, hogy a vállalat működése megkívánja-e az egyes szervezetek felülről történő szoros irányítását. A lineáris szervezetek gyakori altípusa az un. törzskari szervezet, amikor stratégiai irányítási vagy támogató-funkciókat (amelyeket egy-egy személy lát el, pl. ilyen lehet az üzletfejlesztési vezető vagy a vállalati kontroller) közvetlenül a vállalatvezető alá rendelnek. A törzskar az igazgató „stábja”, amelyik folyamatosan gyűjti a szervezeti egységektől az információkat, de magukat az egységeket nem irányítja (legfeljebb, ha az igazgató erre őket felhatalmazza). A lineáris szervezet az upstream olajipari szegmensben ritka, leginkább csak az egynéhány projektes, néhány kúttal termelő vállalkozások, illetve a kimondottan kutatási projektvállalatok ilyenek. Ezeknél a szervezeti felépítést úgy kell elképzelnünk, hogy az egyik „szervezet” a termelés, a másikat pedig a kutatási és mezőfejlesztési projekteket irányító és támogató szakemberek alkotják. A „vállalat” szinte kizárólag generalistákból áll. Előfordulhat, hogy néhány generalista pozíció nem saját munkavállalóval van betöltve, hanem „külsős” szakértőket alkalmaznak, megbízási szerződéssel (pl. a geofizikai supervisor-ok). A specialisták mind „külsősök”. A nem szakmai támogató funkciók (pénzügyes, HR-es) pedig a vállalatigazgató „stábjában” kapnak helyet. Egy lineáris upstream „szervezet” a 18. ábrán látható.

15. ábra. Lineáris upstream szervezeti modell

 Funkcionális szervezet. A profit- és költségcentrumok itt sem különülnek el teljes mértékben, bár a szakmai és nem szakmai támogató egységek (pl. a karbantartók és a HR-esek) már önálló egységekbe kerülnek. 114 Az ilyen szervezetek vezetői tisztán erőforrás-gazdák, míg a „vegyesnek” maradó profit- és költségcentrum szervezetek vezetői üzleti menedzserek és erőforrásgazdák is egyben. Nagyon gyakori, hogy egy ilyen „vegyes” szervezeten belül, alsóbb szervezeti hierarchia szinteken az üzleti és erőforrásgazda funkciók már szétválnak. A funkcionális szervezetek jellegzetessége a „kereszt-szolgáltatás”, nemcsak a tisztán támogató és a „vegyes” szervezetek, hanem a különböző „vegyes” szervezetek között is. A funkcionális szervezetek a lineárisokhoz képest már nehezebben átláthatók és irányíthatók, viszont javul a hatékonyság, mert csökkennek a redundanciák és optimálisabb lesz az erőforrás-allokáció. A szervezeti kultúrát illetően eltűnik a személyorientáció, gyengül a hatalomorientáció, felerősödik a feladatorientáció, és a – „kereszt-szolgáltatások” miatt – a bürokratikus orientáció is. A funkcionális szervezeti felépítésű upstream vállalatok „leképezik” az upstream értékláncot: van egy Kutatás, egy Mezőfejlesztés (Művelés) és egy Termelés szervezet, ezek egyszerre profit- és költségcentrumok. A kutatási projektek vezetői, valamint a kutatási projektek generálásában és irányításában részt vevő geo-szakemberek a Kutatáson belül akár alkothatnak egy külön szervezetet is, míg mondjuk a szénhidrogén-földtani modellfejlesztésen belül a szeizmikus értelmezést végző szakemberek pedig egy másikat. Ugyanígy, a Művelési szervezeten belül lehet egy operatív 114

A szervezet-fejlődési folyamatban ezt úgy képzeljük el, hogy egy lineáris szervezetbeli törzskari tag, pl. a pénzügyes egyedül már nem képes ellátni a vállalat összes pénzügyi tevékenységét, és „felvesz” egy könyvelőt, egy számlázót, egy kontrollert, stb. Így jön létre az önálló pénzügyi osztály. Másfelől a korábbi lineáris felépítésű szervezetben található összes karbantartót egy szervezetbe tömörítjük, és a karbantartó osztályt közvetlenül az igazgató alá rendeljük.

59

művelésirányítással (lényegében a mezőfejlesztési projektmenedzsmenttel), és egy tároló-modellezéssel foglalkozó egység. Ebben a „felállásban” a kutatási portfoliómenedzser a Kutatás szervezet vezetője, a mezőfejlesztési portfoliómenedzser a Művelés vezető, a termelési portfolióé pedig a Termelés vezető. A mindhárom (vagy legalább két) értéklánc-elemet kiszolgáló szakmai egységek (pl. Petrofizika, vagy Kútmunkálati irányítás, vagy a Labor) pedig egy önálló, a Kutatással, Műveléssel és Termeléssel azonos hierarchia szinten lévő, általánosságban véve operáció-irányítással és operáció-támogatással foglalkozó szervezetbe kerülnek. Ami a nem szakmai támogató funkciókat illeti, a lineáris upstream szervezetbeli igazgatói „stáb” „szervezetesedésnek” indul, és ilyen módon létrejön az Üzletfejlesztés, a Pénzügy (és ezen belül többféle Pénzügy: Tervezés-Kontrolling, Treasury, Számvitel, stb.), a HR, az Informatika, a Beszerzés. A funkcionális szervezet a portfoliót, vagy portfoliókat építő upstream vállalatokra jellemző. A szervezeti felépítés előnye az átláthatóság, és az értéklánc elemek szerinti tevékenység irányítás, ugyanakkor gyengéje az erőforrás-allokáció nehézkessége (pl. egy projekt-team létrehozásához, vagy magának a projekt-feladatok megoldásához a felsővezetők beavatkozása szükséges).115 Az értékláncelemek szerinti funkcionális tagolás alapján működő szervezetet pontosan az erőforrás-allokációs nehézségek szokták szétfeszíteni. A 19. ábrán egy funkcionális upstream szervezeti modell tanulmányozható.

20. ábra. Funkcionális upstream szervezeti modell

 Mátrix szervezet. A profit- és költségcentrumok szervezetileg elkülönülnek, eltűnnek a „vegyes” szervezetek, megszűnik a „kereszt-szolgáltatás”. A szervezeti vezetők vagy üzleti menedzserek, vagy erőforrásgazdák. A mátrix-szervezet működési alapja az, hogy az erőforrás (költség) centrumok a vállalat humán, technológiai és technikai (eszköz) erőforrásaikat a profitcentrumokba (pl. projektekbe) delegálják, éppen olyan mértékben, ahogy azt az üzleti szervezetek vezetői igénylik. Az üzleti menedzserek feladata, hogy a rendelkezésükre bocsátott erőforrásokat az üzlet (projekt) árbevételének maximalizálása érdekében használják, míg a erőforrásgazdák (költségcentrum-vezetők) feladata egyfelől az erőforrások karbantartása és fejlesztése, másfelől pedig a hatékony költséggazdálkodás megvalósítása. A mátrix-szervezetek bonyolultak, nehezen átláthatóak és irányíthatóak, viszont ha sikerül a mátrix115

A kutatási projektvezető a Kutatás vezetője, sőt egy még alacsonyabb rangú vezető beosztottja, míg a projekt-team tag tárolómérnök a Művelés vezetőé.

60

irányítás alapelveit megvalósítani, akkor nagyon hatékonyak tudnak lenni. Egy tökéletes mátrixszervezetben nincsenek redundanciák, nincsenek „elfekvő” kapacitások, azaz maximális az erőforrásallokáció hatékonysága. A mátrix-szervezetek domináns kultúrája a feladatorientáció, bár egyes funkcionális és szakmai támogató szervezetek megléte esetén a bürokratikus és a hatalom orientáció sem tűnik el. Az upstream mátrix-szervezet úgy jön létre, hogy a kutatási és mezőfejlesztési projektvezetők (és azok közvetlen munkatársai) kikerülnek a Kutatás és Művelés szervezetekből (ezzel a Kutatási és Művelési szervezet meg is szűnik). A projektek ilyen módon a mátrix horizontális dimenzióját alkotják. A projekteket aztán tovább csoportosíthatjuk, alapvetően kétféle módon: 

Regionális csoportosításban egy szervezetbe kerülnek a vállalat egy adott geográfiai régiójában futó kutatási és mezőfejlesztési projektjei. Ebben a felállásban a klasszikus értelemben vett portfoliómenedzsment nemigen értelmezhető, az upstream vezető válik kutatási és mezőfejlesztési portfoliómenedzserré.



Értéklánc alapú csoportosításban külön szervezetbe sorolhatók a kutatási projektek és a mezőfejlesztési projektek. Ilyen módon a portfoliómenedzsment egyértelműen megoldott, viszont a két különböző típusú projekt összehangolása (az asset-menedzsment) válik nehézkessé.

A projektvezetők és feletteseik (a régióvezetők vagy a portfoliómenedzserek) az upstream üzleti vezetők. A mátrix vertikális ágára kerülnek a költségcentrummá váló geológiai és tároló modellezéssel foglalkozó szervezetek, valamint (a már a funkcionális felépítésben is elkülönülő) operáció-irányító és -támogató egységek. Az „építőkockákat” aztán különböző szempontok szerint tovább csoportosíthatjuk. Egyformán jó és rossz megoldások tucatjait lehet ilyen módon kialakítani. Például megtehetjük, hogy létrehozunk egy Geológiai modellfejlesztés, egy Tároló modellezés, egy Operációirányítás és egy Technológiafejlesztés szervezetet. Akárhogyan is csoportosítjuk őket, ezeknek a szervezeteknek az alapfeladata az erőforrások (szakemberek, technológiák) rendelkezésre állásának biztosítása, a műszaki színvonal és a szakmai tudás fejlesztése. A szervezetek erőforrásaikat a projektekbe delegálják. A szervezeti vezetők erőforrásgazdák, felelősek azért, hogy a pontosan a projektek által igényelt minőségű és mennyiségű erőforrások álljanak a vállalat rendelkezésére. A mátrixszervezet a portfoliókat működtető upstream vállalatokra jellemző. Akkor működik jól, ha a profit- és a költségcentrumokat megfelelően definiáltuk, és tisztáztuk a vezetői szerepeket. A mátrixon kívülre, vagy legalábbis részben kívülre kerülhet az Üzletfejlesztés116 és a Termelés.117 A nem szakmai támogató funkciókat leképező egységek (Tervezés-Kontrolling, HR, Informatika, Beszerzés, stb.) – hasonlóan a funkcionális típusú szervezetekhez – szintén nem részei az upstream mátrixnak.118 A 20. és a 21. ábrákon két upstream mátrixszervezeti megoldást mutatunk be (előbbinél a projekteket régiók, utóbbinál pedig portfoliótípusok szerint csoportosítottuk).

116

Az Üzletfejlesztés egyes részegységei, pl. a potenciális kutatási és mezőfejlesztési projektek szakmai értékelésével foglalkozó „Scouting” kerülhet a mátrixon belülre is, a portfoliómenedzserek, vagy a régióvezetők alá rendelve. Azt is lehet, hogy a „scout”-ok maguk a projektvezetők. 117 A Termelés lehet önálló vállalat is, vagy a termelő vállalatok „összefogó” egysége, Termelésirányítás néven. Sőt, azt is lehet, hogy a termelést régiónként értelmezzük, és ebben az esetben – ha a mátrix horizontális ága régiókként van definiálva – akár a mátrixon belülre is kerülhetnek a termelő vállalatok. 118 Ami nem jelenti azt, hogy tevékenységükkel nem támogatják a projekteket. Pusztán arról van szó, hogy erőforrásaikat nem delegálják közvetlenül a projektekbe.

61

21. ábra. Upstream mátrix szervezeti modell (Projektek csoportosítása régiónként)

22. ábra. Upstream mátrix szervezeti modell (Projektek csoportosítása értéklánc elemenként)

 Divízionális szervezet. Az egyszerre több iparági szegmenst lefedő nagyvállalatok sajátos szervezeti felépítés típusa. Például egy üzleti értéklánc több, vagy valamennyi elemében jelen lévő vállalat alakíthat ki divíziókat. Az egyes divíziók belső szervezeti felépítése lehet lineáris, funkcionális, vagy éppen mátrix, attól függően, hogy az adott divízió tevékenységének a komplexitása milyen. A divíziók szervezet-típus és szervezet-fejlődés szempontjából tulajdonképpen önálló vállalatok. A stratégiai

62

irányító és támogató funkciók (pl. stratégiai szintű üzletfejlesztés, vagy a különböző pénzügyi funkciók, vagy a HR, vagy az informatika, vagy a beszerzés) akár a divíziókon kívülre, közvetlenül a nagyvállalati irányítás alá is szervezhetők. Az ilyen funkciók összevonása a divíziókon kívülre, vagy éppen fordítva, azok szétosztása a divíziók között a nagyvállalati átszervezések megunhatatlan és örökzöld témájául szolgál. Az olajiparban az integrált vállalatok felépítése divízionális. Minden integrált olajvállalatnak van egy Upstream (Kutatás-Termelés) és egy Downstream (Finomítás-Logisztika-Kereskedelem) divíziója. Számos vállalatnál önálló divízióba szerveződik a földgáz-szállítás és nagykereskedelem (a Midstream), de ez lehet az Upstream Divízióhoz tartozó is. A kőolajtermékek kiskereskedelme (a benzinkút-hálózat) szintén lehet önálló (Retail) Divízió, de lehet a Downstream Divízió része is. Magának az Upstream (Kutatás-Termelés) Divíziónak a felépítése – hasonlóképpen egy önálló (nem integrált) upstream vállalathoz – lehet funkcionális vagy mátrix,119 attól függőn, hogy a vállalat a portfolió-építés, vagy a portfolió üzemeltetés fejlettségi fázisában éppen hol tart.

119

Nem életszerű, hogy egy integrált olajvállalat upstream-je lineáris felépítésű legyen.

63

HIVATKOZÁSOK Alexander, J.A. & Lohr, J.R. (1998): Risk Analysis – Lessons Learned. In SPE120 49030: Annual Meeting, New Orleans Baker, R.A., Gehman H.M., James W.R., White D.A. (1986): Geologic Field Number and Size Assessments of Oil and Gas Plays, in Rice ed.: Oil and Gas Assessment – Method and Applications. In AAPG Studies in Geology, No. 21,p. 25-31 Capen, E.C. (1976): The Difficulty of Assessing Uncertainty.In Journal of Petroleum Technology, August, p. 843-850 Capen, E.C. (1984): Why lognormal?, in Capen, E.C., Megill, R.E., Rose, P.R.: Course Notes for AAPG 121 School „Managing and Evaluating Petroleum Risk” ed: AAPG Education Department, Tulsa, Oklahoma, p. 350. Dott, R.H. Sr., Reynolds M.J. (1969): Sourcebook for Petroleum Geology. In AAPG Memoir 5, p. 471. Lehman, J. (1989): Valuing Oilfield Investments Using Option Pricing Theory. in SPE 18923, p. 125-136. Magoon, L.B., Dow W.G., (1994): The Petroleum System – From Source to Trap. In AAPG Memoir 60, p. 3-24. Megill, R.E. (1984): An Introduction to Exploration Risk Analyses. In PennWell Publishing, Tulsa, Oklahoma, p. 273. Megill, R.E. (1992): Exploration Economics. In Steinmetz, R., ed. The Business of Petroleum Exploration: AAPG Treatise of Petroleum Geology – Handbook of Petroleum Geology, Chapter 10., p. 107-115. Miller, B.M. (1986): Resource Appraisal Methods: Choice and Outcome, in Rice ed.: Oil and Gas Assessment – Method and Applications. In AAPG Studies in Geology, No. 21,p. 1-23. Newendorp, P.D. (1975): Decision Analyses for Petroleum Exploration, Petroleum Publishing Company, Tulsa, Oklahoma, p. 668. Otis, R.M., Schneidermann, N. (1997): A Process for Evaluating Exploration Prospects. In AAPG Bulletin, Vol. 81, No.7, p. 1087-1109 Rose, P.R. (1987): Dealing with Risk and Uncertainty in Exploration: How Can We Improve? In AAPG Bulletin, Vol. 71, No. 1, p. 1-16 Rose, P.R. (1992): Chance of Success and Its Use in Petroleum Exploration, in Steinmetz, R. ed: The Business of Petroleum Exploration. AAPG Treatise of Petroleum Geology, Chapter 7, p. 71-86 Rose, P.R. (2001): Risk Analyses and Management of Petroleum Exploration Ventures. In AAPG Methods in Exploration Series No. 12 Schuyler, J.R. (1989): Applying Expected Monetary Value Concept: How Many Prospects is Enough? In Oil and Gas Journal, December 11, p. 87-90 SPE122/AAPG123/WPC124/SPEE125 (2007): Petroleum Resources Management System

120

Society of Petroleum Engineers American Association of Petroleum Geologists 122 Society of Petroleum Engineers 123 American Association of Petroleum Geologists 124 World Petroleum Congress 125 Society of Petroleum Evaluation Engineers 121

64