A STRUKTURÁLIS ALAPOK FOGADÁSÁNAK MAGYARORSZÁGI INTÉZMÉNYRENDSZERE

BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Nappali tagozat Európai Uniós Kapcsolatok szakirány

A STRUKTURÁLIS ALAPOK FOGADÁSÁNAK MAGYARORSZÁGI INTÉZMÉNYRENDSZERE

Készítette: Vincze Anett

Budapest, 2003

-3BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

TARTALOMJEGYZÉK

BEVEZETÉS........................................................................................................................ 5 I. A REGIONÁLIS POLITIKA SZÜKSÉGESSÉGE ÉS TÖRTÉNETE ............................................. 8 1. A közösségi regionális politika kezdetei .......................................................................... 10 2. Strukturális politikai reformok ....................................................................................... 12 A támogatásra jogosult egységek kiválasztása ................................................................................ 14 Támogatási célkitűzések................................................................................................................... 15

3. Közösségi Kezdeményezések ............................................................................................ 17 4. Agenda 2000 és a 2000-2002 közötti szabályozás ........................................................... 20

II. STRUKTURÁLIS POLITIKA 2000-2006 KÖZÖTT, AZ ALAPOK MŰKÖDÉSE ...................... 23 1. Tervezés és programozás.................................................................................................. 23 2. Menedzsment, monitoring, ellenőrzés, értékelés ............................................................ 26 Menedzsment.................................................................................................................................... 26 Monitoring........................................................................................................................................ 26 Ellenőrzés ......................................................................................................................................... 27 Értékelés ........................................................................................................................................... 27

3. Kifizetés és pénzügyi ellenőrzés ....................................................................................... 29 4. A Strukturális Alapokra vonatkozó beszámolók ........................................................... 30

III. REGIONÁLIS POLITIKA MAGYARORSZÁGON .............................................................. 31 1. Első szakasz - A területi tervezés története 1989-ig ....................................................... 31 2. második szakasza: 1989-1996........................................................................................... 33 3. Harmadik szakasz ............................................................................................................. 34 1996. évi XXI. tv: a regionális politika új modellje - A magyar regionális politika jogi szabályozása ..................................................................................................................................... 34

4. A regionális politika intézményrendszere ....................................................................... 37 A települési önkormányzat - a területfejlesztés alapszintje. ............................................................ 37 Területfejlesztési önkormányzati társulás - a területfejlesztés első szintje ..................................... 39 A megyei önkormányzat................................................................................................................... 40 A megyei területfejlesztési tanács - a területfejlesztés második szintje ........................................... 40 A régió - a területfejlesztés harmadik szintje................................................................................... 41 Regionális Fejlesztési Tanács .......................................................................................................... 42 Térségi Fejlesztési Tanács ............................................................................................................... 43 Országos Területfejlesztési Tanács - a területfejlesztés negyedik szintje........................................ 44 A kormány és a miniszterek ............................................................................................................. 45 Az Országgyűlés feladatai ................................................................................................................ 45

IV. A STRUKTURÁLIS ALAPOK FOGADÁSÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS .................................. 46 1. Regionális programozás.................................................................................................... 46 2. Aktuális állapotjelentés..................................................................................................... 48 3. A kormányzati felelősségi struktúra................................................................................ 48


V. A STRUKTURÁLIS ALAPOK FOGADÁSÁNAK MAGYARORSZÁGI INTÉZMÉNYRENDSZERE 50 A) A CSATLAKOZÁS ELŐTT RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ALAPOK FELHASZNÁLÁSÁNAK INTÉZMÉNYRENDSZERE................................................... 50 1. Az előcsatlakozási támogatás céljai ............................................................................................. 50 2. A Phare-program ......................................................................................................................... 51 3. A SAPARD-program.................................................................................................................... 54 A SAPARD-program végrehajtásának szereplői:......................................................................... 54 4. Az ISPA-program ......................................................................................................................... 56 Az ISPA projektek végrehajtása:.................................................................................................. 57

B) A STRUKTURÁLIS ALAPOK INTÉZMÉNYRENDSZERE MAGYARORSZÁGON .................. 59 1. Az intézményrendszer kijelölése................................................................................................... 59 2. Végrehajtás................................................................................................................................... 59 3. Ellenőrzés ..................................................................................................................................... 62 4. Pénzügyi Menedzsment és ellenőrzés .......................................................................................... 63 5. Az intézményrendszer felkészítése................................................................................................ 63

VI. AZ EURÓPAI UNIÓ STRUKTURÁLIS POLITIKÁJA 2006 UTÁN ....................................... 65 BEFEJEZÉS ...................................................................................................................... 67 FÜGGELÉK ....................................................................................................................... 72 IRODALOMJEGYZÉK ......................................................................................................... 78


BEVEZETÉS Az uniós csatlakozási tárgyalások 2002. decemberében Koppenhágában lezárultak, a magyar lakosság 2003. április 12-én igent mondott európai uniós csatlakozásunkra. 2003. április 16-án Athénban írták alá a csatlakozási szerződést. Taggá válásunk időpontja 2004. május 1. Az addig fennmaradó időszakban az egyik legfontosabb feladatunk, hogy országunk képessé váljon a csatlakozás után elérhető támogatások lehívására, aminek feltétele az elírások szerinti intézményrendszer kiépítése, és megfelelő, hatékony működtetése. Európai Uniós csatlakozásunk egyik lényeges kérdése, hogy Magyarország képes lesz-e hatékonyan felhasználni az Unió Strukturális Alapjaiból származó támogatásokat. Magyarország még soha nem kapott olyan nagy összegű vissza nem térítendő támogatást, mint amilyen a Strukturális Alapokból érkezik majd évente. A regionális fejlesztési programok elkészítésével foglalkozó fejlesztési tanácsok néhány éve még nem is léteztek; ezek felállítása új feladatokat és szemléletet jelentett a magyar területfejlesztés számára. Már a csatlakozás előtt bizonyítanunk kell/kellett, hogy Magyarország képes az Európai Uniótól érkező támogatások felhasználására. Az előcsatlakozási alapok (Phare, SAPARD, ISPA) eredményes felhasználása a csatlakozásra való felkészülés és a csatlakozásra való érettség szempontjából is döntő fontosságú. A csatlakozás előtt rendelkezésre álló alapokat addig vehetjük csak igénybe, amíg uniós tagokká nem válunk. Új intézményrendszer és működési mechanizmus meghonosítását igénylik a csatlakozás előtt és után elérhető támogatások felhasználásának rendszere. Ha képtelenek lettünk volna tizedakkora előcsatlakozási támogatást sikeresen megpályázni és felhasználni, akkor a Strukturális Alapokból igénybe vehető forrásokat sem tudnánk megfelelően kezelni. Az Európai Unió regionális politikájába történő bekapcsolódás komoly felkészülést igényel. Ismernünk kell az Unió regionális politikájának működési elveit, a regionális fejlesztési programokra vonatkozó követelményeket, továbbá biztosítanunk kell a szükséges pénzügyi hátteret is. A kormány feladata, hogy akkora összeget különítsen el a költségvetésben, hogy a szegényebb önkormányzatok is pályázhassanak uniós forrásokra, melyek elnyerésének egyik feltétele a megfelelő önrésszel való


rendelkezés. Az Európai Unióban sincsen egységesen kialakult eljárása a közösségi források felhasználásának: az egyes tagállamok eltérő mértékben ruházták át az alapok fogadásával kapcsolatos feladatokat szubnacionális szintre. Így nem várhatják el Magyarországtól sem, hogy egy egységes közösségi intézményi struktúrát vegyen át. A regionális politika olyan rendszerét kell kialakítanunk, amely megfelel az Unió azon elvárásainak, amelyeket a Strukturális Alapok felhasználásával szemben támaszt, továbbá illeszkedik a hazai regionális politika, a területfejlesztés sajátosságaihoz és intézményi struktúrájához. A Strukturális Alapok igénybevételéről folytatott tárgyalások alapja a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT), amelyet a kormány 2003. március 31-én továbbított az Európai Unió felé. Az Unió egyetlen fejlesztési tervet várt el Magyarországtól, amelybe mind a hét régió, a legelmaradottabb és a leggazdagabb igényeit is bele kellett foglalni. Az NFT-vel szemben támasztott fő követelmény, hogy alkalmas legyen a gazdasági problémák orvoslására, és a leszakadt társadalmi csoportok felzárkóztatására. A Terv alapján Magyarországon 2004 és 2006 között 1200-1500 milliárd forint értékű fejlesztés indulhat el. (Az Unió 750 milliárd támogatást helyez kilátásba, amihez Magyarország 550 milliárd társfinanszírozást nyújt majd.) Az NFT elkészítése azért kötelező, mert nélküle lehetetlen a közösségi pénzekhez hozzájutni. A Terv alapján köti meg a magyar állam a Közösségi Támogatási Keretet, amely konkrétan tartalmazza, hogy milyen célokra, mekkora összegeket kaphatunk. A megvalósuló projekteken keresztül először csak a közvetlenül érintettek érzékelik majd a kedvező hatást, de idővel az egész társadalom érezni fogja a beruházásokat: több pénz fog jutni az infrastruktúrára, a képzési programokra, a mezőgazdaság és a vidék átalakítására, és egyéb területekre, amelyeket az Unió támogat. Az első három év nehéz, tanulási periódus lesz Magyarország számára. 2004. május 1-től 2006 végéig terjedő időszakra kidolgozott NFT sikerétől függ a második NFT sikere, amelyet már hétéves periódusra (2007-2013) fogunk készíteni. A felkészülési folyamatot segíti a csatlakozás előtt igénybe vehető alapból származó támogatások kapcsán felmerülő pályázatkészítés. Az Európai Pályázat Előkészítő Alap célja, hogy önkormányzatoknak és non-profit szervezeteknek nem pénzbeli támogatást, hanem 17-35 millió forintnak megfelelő szakmai tanácsadást nyújtson ahhoz, hogy a csatlakozás időpontjára olyan pályázatokat tudjanak elkészíteni,


amelyek révén jó esély van uniós pénzek elnyerésére. Az intézményrendszer tekintetében legfontosabb feladatunk a megfelelő tervezést, előkészítést, végrehajtást, ellenőrzést végző intézmények működésének kialakítása, koordinálása. Az Alapok felhasználása komoly programozási folyamatot igényel. A programozás a maitól eltérő finanszírozást igényel majd, így a bevételek újraosztása, a döntési pozíciók elvesztése ellenállásba ütközhet. Az egységes új regionális politika, és az azt bonyolító intézményrendszer kialakításának szükségességét nem csak a minél nagyobb összeg elérése indokolja. Egy olyan rendszert kell létrehoznunk, amely modern eljárási mechanizmusokkal, hatékony felhasználással, a területi szereplők figyelembevételével, és a tényleges problémákra koncentrálva képes egy ország, egy adott terület fejlődését elõsegíteni, elmaradottságát csökkenteni, ezáltal az ott élő emberek életét javítani. Jogszabályi háttér tekintetében Magyarország jól áll. A Területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény és annak módosítása már az uniós szabályozást figyelembe veszi. Követi az Unió kritériumrendszerét a támogatásra javasolt térségek meghatározásában, és a NUTS-rendszer kialakításában. Magyarország felismerte, hogy a jogszabályi harmonizáció ezen a területen is elengedhetetlen. Csatlakozásunk után már a gyakorlatban kell bizonyítanunk az új szemléletű regionális programozás eredményes működését. Szakdolgozatomban először rövid áttekintést adok a közösségi regionális politika kialakulásáról, majd a reformintézkedésekről. Ezt követően felvázolom az Alapok működését általánosságban, amit a magyar regionális politika fejlődése követ. A IV. fejezetben bemutatom azoknak a dokumentumoknak a működését, elkészítésük menetét, amelyek kidolgozása a támogatások igénylésének feltétele. Fontosnak tartottam szemléltetni, hogy működnek a csatlakozás előtt rendelkezésre álló alapok (V: fejezet A) része), hiszen ezek működéséből már sejteni lehet a Strukturális Alapok működését is (V. fejezet B) része). A VI. fejezetben az Unió strukturális politikájának 2006 utáni jövőjének forgatókönyveit vázolom fel.


I. A REGIONÁLIS POLITIKA SZÜKSÉGESSÉGE ÉS TÖRTÉNETE Az európai integráció történetének legjelentősebb eredményét és egyik legnagyobb sikerét a terület- és vidékfejlesztést is magában foglaló közösségi regionális politika képezi. "A regionális politika a gazdasági tevékenység befolyásolása és a régiók közötti társadalmi és gazdasági különbségek mérséklése érdekében történő beavatkozást jelent. Általában (...) reaktív, utólagos (ex-post) politika, amely az újabb különbségek kialakulásának

megakadályozása

helyett

inkább

a

fennálló

regionális

egyenlőtlenségeket próbálja csökkenteni. A regionális politika különféle célokat szolgálhat, de alapvető feladata minden esetben az adott régió kihasználatlan erőforrásainak mozgósítása, más régiókból származó beruházások vonzása, végső soron a termelés és jövedelmek növelése"1 úgy, hogy a támogatott régiókban is elérhetővé tegye az országos átlag legalább 75%-ának megfelelő átlagos jövedelemszintet. A Római Szerződés aláírásakor még nem tűnt szükségesnek közös regionális politika kialakítása, ami mögött a gazdasági fellendülésnek és az integrációs folyamatnak köszönhető, a fejlettségi különbségeket kiegyenlítő hatásnak feltételezése húzódott meg. A Római Szerződés megkötésekor minden tagállamnak megvolt a saját területfejlesztési politikája, ezért az Európai Közösség (EK) csak annak biztosítását tekintette feladatának, hogy a nemzeti politikák ne legyenek ellentétesek a Közösség céljaival, illetve a közösségi politikákkal. Az alapító "Hatok" térstruktúrája is viszonylag kiegyenlített volt, így a területfejlesztést nem tekintette lényeges kérdésnek az akkor érvényes gazdaságpolitika. Mivel a területi egységek közötti fejlődésbeli különbségek akadályozzák az áruk, szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását, így világosság vált, hogy a nyugat-európai integráció nem képzelhető el a regionális különbségek mérséklése nélkül, mert a területi egységek közötti fejlődésbeli különbségek akadályozzák az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását. A Római Szerződés ugyan még nem tartalmazott külön cikket a regionális politikáról, viszont az alapító dokumentum három, általános célt határozott meg: a gazdasági és szociális kohézió, a tagállamok közti szolidaritás eszméje, az egységes közös piac és egyenlő

1

Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula 2002, 65. o.


versenyfeltételek biztosítása, majd a gazdasági és monetáris unió megteremtése mellett kötelezték el magunkat az "Hatok". Az alapító okirat preambuluma a területi különbségek és a kedvezőtlen adottságú területek elmaradottságának csökkentéséről szólt. Nem derült ki azonban, hogy a különbségeket közösségi vagy nemzeti politikával, esetleg ezek kombinációjával kívánják-e mérsékelni. Az alapítást követő közel két évtizedben e feladat a nemzeti kormányokra hárult. Olyan pénzügyi célokról is rendelkezett a Római Szerződés, amelyeknek volt bizonyos regionális hatásuk. Az okirat 123. cikke a tartós munkanélküliséggel sújtott térségek segítésére létrehozta az Európai Szociális Alapot (- ESZA, European Social Fund - ESF), a 129-130 cikkek pedig az Európai Beruházási Bankot (European Investment Bank). Az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs Részlege (- EMOGA, European Agricultural Guidance and Guarantee Fund - Guidance Section - EAGGF) az elmaradott agrárövezetek támogatására szolgált. A Közösség működésének első két évtizedében ezekkel a pénzügyi eszközökkel megpróbált regionális célkitűzéseket is megvalósítani, de ezek a feladatok nem kapcsolódtak általában regionális és struktúrapolitikai elképzelésekhez, és egymástól függetlenül működtek. A közösségi támogatási formák a régiók közötti fejlettségi különbségeket nem csökkentették. A regionális politika mellett szóló legfontosabb érv, hogy a gazdasági integráció súlyosbíthatja vagy stabilizálhatja az eredetileg is elmaradott és periférikus régiók helyzetét.

Ugyanakkor

az

európai

közösség

fejlődése,

bővülése,

belső

kapcsolatrendszerének elmélyülése folyamatosan változó körülmények és feltételek közepette megy végbe, eltérő államszervezési modellt megvalósító, és eltérő gazdaságifejlettségi és jövedelmi szinten álló országok csatlakozását jelenti. Ezek a tényezők kiváltják és szükségessé is teszik közösségi eszközök alkalmazását és közösségi politikák kialakítását olyan területeken is, amelyekre az alapításkor nem gondoltak, vagy amely körülményeknek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget. Ez történt az Európai Unió (EU) strukturális-kohéziós célkitűzéseit megvalósító közösségi regionális politika esetében is.

- 10 BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz. 2

1. A közösségi regionális politika kezdetei

A hatvanas évtized végére a tagállamok már rendelkeztek bizonyos regionális tapasztalatokkal. Az Európai Bizottság elérkezettnek látta az időt közös területfejlesztési célok megfogalmazására. Először 1961-ben tűzte napirendre a Bizottság a regionális problémák tanulmányozását, majd 1965-ben jelentést készített a Miniszterek Tanácsa ülésére. Az 1967-es év meghozta a szervezeti áttörést is, mert a három közösség - az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK), az Európai Gazdasági Közösség (EGK) és az Európai Atomenergia Közösség (Euratom) - intézményrendszerének egyesítésekor a regionális politika a Bizottságon belül önálló főigazgatóságot kapott: megalakult a Bizottság Regionális Politikai Főigazgatósága (DG XVI). A Bizottság új regionális politikai javaslatot terjesztett a Tanács elé 1969-ben. Ebben fogalmazta meg az Európai Regionális Fejlesztési Alap (- ERFA, European Regional Development Fund - ERDF) létrehozásának igényét. A Bizottság arra is felhívta a figyelmet, hogy a regionális fejlődési

nehézségek

elhanyagolása

a

többi

részpolitika

eredményességét

is

kedvezőtlenül befolyásolja: a gazdasági és monetáris unió így nehezen valósítható meg. A közösségi intézmények gyarapodása, a vámunió 1968-as bevezetése, a közös agrárpolitika kialakítása már felszínre hozott olyan különbségeket, amelyek szükségessé tették a strukturális alapok működtetését. A hetvenes évek elejének kihívásai (olajválság, a Közösség első, 1973-as bővülése) arra kényszerítették az EK-t, hogy újragondolja és megerősítse a gazdasági és szociális kohéziót támogató intézmények működését. A megoldást a tagállamok regionális politikáját is összefogó, koordináló regionális politika kialakításában találták meg. Az 1972 őszén megrendezett párizsi csúcstalálkozón döntés született a közös regionális politika kidolgozásáról, a strukturális és regionális aránytalanságok megszűntetéséről. A tagállamok határozatot fogadtak el a Közösség regionális problémáit feltáró jelentés elkészítéséről. Megállapodás született a nemzeti regionális fejlesztési stratégiák összehangolásáról, és az ERFA 1973. december 31-i hatállyal történő létrehozásáról, amely az agrártermelés túlsúlya, az ipari átalakulás és a

2

A fejezet Kengyel: 90. o., 100-103. o., Felkészülés a Strukturális Alapok felhasználására, Válogatott tanulmányok, Tempus Közalapítvány, 6-8.o, Gergó Zsuzsanna-Szilágyi István: Gazdasági-szociális kohézió és strukturális politika az Európai Unióban, Veszprém 2002, 57-77.o., Forman Balázs: Az Európai Unió strukturális és előcsatlakozási alapjai, INTERPRESS Külkereskedelmi Kft, 2003, 72-79. o., 114-118. o., Horváth Gyula: Regionális támogatások az Európai Unióban, Osiris kiadó Budapest, 2001, 13-21. o. alapján készült.

- 11 BGF KKFK Elektronikus Könyvtár Az elektronikus könyvtár teljes szövegű dokumentumokat tartalmaz biztosítva a szabad információ-hozzáférést. A szerzői és egyéb jogok a dokumentum szerzőjét/tulajdonosát illeti. Az elektronikus könyvtár dokumentumai szabadon felhasználhatók változtatások nélkül a forrásra való megfelelő hivatkozással, de csak saját célra nem kereskedelmi jellegű alkalmazásokhoz.

strukturális

munkanélküliség

következtében

kialakult

területi

egyenlőtlenségek

mérséklését tűzte ki célul. Az új közösségi részpolitika irányításáért George Thomson Nagy-Britannia főbiztosa lett a felelős, aki 1973. május 3-án elkészítette a kibővült EK regionális problémáit elemző Thomson-jelentést. A dokumentum részletes áttekintést adott a közösségi területi különbségekről, körvonalazta a közösségi regionális politika céljait, az ERFA működési feltételeit. A jelentés hangsúlyozta, hogy a közösségi regionális politikát a nemzeti politikákkal szoros összhangban kell kidolgozni, az erőforrások elosztásában a területi különbségeket figyelembe kell venni. Javasolta egy speciális bizottság, a Regionális Fejlesztési Bizottság létrehozását, amely a nemzeti regionális politikák tényleges koordinációját látja el, és ekkor került be a közösségi regionális politika eszköztárába az addicionalitás, koncentráció, koordináció fogalma. Az 1974. decemberi Párizsi Csúcson döntöttek az ERFA felállításáról. Az Alap 1975. január 1-jén kezdte meg működését. Nagy jelentőségű volt ez annak ellenére, hogy az Alap az eredetileg javasolt 3 milliárd EUA (európai elszámolási egység) helyett csupán 1,5 milliárdnyi összeggel indult az első három évben. Létrehozásával először ismerték el a közösségi szintű regionális politika szükségességét, mivel a Római Szerződés 235. (jelenlegi 308.) cikke alapján hozták létre. Megalakult a Regionális Politikai Bizottság is, amelybe a tagállamok 2-2 tagot delegáltak, az Európai Bizottság pedig egy taggal képviseltethette magát. Az ERFA nemzeti kvóták meghatározásával kezdte meg működését. A kvótarendszer előre meghatározta, hogy egyes államok fejlettségi szintjüknek megfelelően milyen arányban részesülhetnek az alap által kihelyezett pénzekből. A kvótarendszer bevezetésének ellenére a regionális politika alakítása valójában továbbra is tagállami hatáskörben maradt, azért a Bizottság a csúcs után

határozott

lépéseket

tett

a

közösségi

regionális

politika

hatáskörének

kiszélesítésére. 1979-ben a Bizottság reformlépésre szánta el magát. Indítványozta, hogy a források 13%-át kvótán kívül osszák szét olyan régiók között, amelyek a közösségi politikák közvetlen hatása nyomán kerültek nehéz helyzetbe. E javaslatával az EB azt akarta elérni, hogy enyhüljön a nemzeti kvótarendszer merevsége, és az Alap az elkülönült nemzeti politikák helyett ténylegesen közösségi célokat szolgáljon. Az 19781980 közötti időszakra az Alap nagyságát 1 milliárd 850 millió EUA-ban rögzítették, a nemzeti kvóták változatlanok maradtak. A reformintézkedések során az EK-döntések regionális hatásainak vizsgálata céljából létrehozták a Regionális Hatásértékelő


Rendszert. Az Európai Közösség regionális politikájának újabb reformjára 1984-ben került sor. Megszűnt a kvótához és a nem kvótához tartozó részek megkülönböztetése, és bevezették a projekt, illetve a programtámogatási rendszert. Az Alap rendelkezésére álló pénzeszközök 20%-át programfinanszírozásra fordíthatták, az ERFA 11,4%-át közösségi célok támogatására használták. A változások alapszerződésben rögzített jogforrási alapját az 1986-ban aláírt Egységes Európai Okmány 130/A és 130/B cikkei tartalmazták. A dokumentum Gazdasági és Társadalmi Kohézió megjelölést viselő V. címe a belső piac kiépítése szempontjából fontosnak tartotta a közösség harmonikus fejlődését, a régiók közötti fejlettségben megmutatkozó eltérések, elmaradottságok felszámolását. A Közösség ezen törekvését a Strukturális Alapokon (Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap - Orientációs Részleg, Európai Szociális Alap, Európai Regionális Fejlesztési Alap), az Európai Beruházási Bankon és egyéb fennálló pénzügyi eszközök segítségével is támogatja. Az Egységes Európai Okmány 130. cikkelye által a közösségi regionális politika ex-post módon részévé vált a Római Szerződésnek. A regionális politika megalapozó szakaszának mérlege pozitívnak mondható. A regionális különbségek mérséklésének szempontjai megjelentek az európai döntési mechanizmusokban, kialakultak a regionális politika intézményi keretei, Nyugat- és Dél-Európa jó néhány kedvezőtlen adottságú vagy válságba sodródott területe pótlólagos fejlesztési erőforrásokhoz jutott. A legfontosabb célok közé került a harmonikus és kiegyensúlyozott fejlődés elősegítése, a gazdasági és szociális kohézió megerősítése. A nagyobb esélyegyenlőség az EK bármely részén lakó állampolgárnak, illetve bárhol működő vállalatnak csakis az infrastrukturális háttérben és az emberi tőke minőségében fennálló szakadékok csökkentésén keresztül valósulhat meg. 2. Strukturális politikai reformok A gazdasági és a szociális kohézió megteremtésére irányuló közösségi szintű intézkedéseket nevezzük strukturális politikának. Az 1988. évi reformmal a Strukturális Alapok szabályozása során bevezetett alapelveket az 1993. és az 1999. évi felülvizsgálat során felújították. A közösségi regionális politika egységes rendszerének kialakításában az 1988-as és az 1993-as struktúrapolitikai reformok, továbbá az 1992-es Maastrichti Egyezmény


játszott meghatározó szerepet. Az 1998. júniusában elfogadott 2052-es számú Tanácsi Rendelet, majd az azon 1993-ban változtatásokat végrehajtó 2081-es számú Tanácsi Rendelet a közösségi támogatási rendszer középpontjába a régiókat állította, és az öt célkitűzés megjelölésével meghatározta a közösségi regionális politika legfontosabb prioritásait. A strukturális reformok hozzájárultak ahhoz, hogy a gazdasági és társadalmi kohézió, valamint a kedvezőtlen adottságú térségekben is megindulhasson a fejlődés, és elkezdődjön a felzárkózás és modernizáció. A legjelentősebb változást minden reform alkalmával a célok újrafogalmazása jelenti, hiszen ez befolyásolja leginkább, hogy mely területek milyen programokhoz, tevékenységekhez, mekkora összegekhez jutnak. Az 1988. évi reformnak három fontos célja volt: ♦ nagy súlyt fektetett arra, hogy a strukturális politikát tényleges gazdasági hatásokat kiváltó eszközökkel ösztönözze, ♦ az egyedi projektekről a programfinanszírozásra való áttérést fogalmazta meg, ♦ megkövetelte, hogy a strukturális politika megvalósításában részt vevő szereplők között partnerkapcsolatok épüljenek ki, különös tekintettel a regionális hatóságokra. Ezáltal erősödött a három Strukturális Alap közötti koordináció, és a Közösség legkedvezőtlenebb helyzetű régiói lettek a kedvezményezettek. Növekedett a támogatás is. A reform során a következő elveket érvényesítették: 1 Koncentráció:

A

közösségi

forrásokat

koncentrálták,

mert

a

forrásokat

szétforgácsoló támogatáspolitika nem vezet eredményre. A nagyobb hatékonyság érdekében a Strukturális Alapokat korlátozott számú célterületen használják fel. 2 Programozás: A közösségi strukturális eszközöket az új szabályok szerint már több évre - három- vagy hatéves időtartamra - tervezik, ami lehetővé teszi a különböző alapok működésének összehangolását, egy átgondolt és következetesen működtetett támogatási, prioritási rendszer megalapozását. A programkészítés háromfokozatú lett. A tagállamok készítik el a nemzeti vagy regionális fejlesztési terveiket, ami az első szintet jelenti. A Közösség készíti a Közösségi Támogatási Kereteket; ez a második szint. Végül a tagállam és a Közösség tárgyalásai eredményeként készülnek el az Operatív Programok. 3 Partnerség: A projektek végrehajtói nem jelentkezhetnek közvetlenül a támogatásra, az egyéni projektek mindig egy keretprogram részét képezik. A partnerség elvének


nemcsak a projektek kidolgozásában, hanem a végrehajtásban és az ellenőrzésben is érvényesülnie kell. Addicionalitás: A közösségi hozzájárulás kiegészítő jellegű, és soha nem helyettesíti, hanem csak kiegészíti, növeli a nemzeti vagy regionális hatóságok fejlesztésére és munkahelyteremtésre szánt erőforrásait. Ezzel az volt a Közösség célja, hogy a közösségi források bevonásával növekedjen a rendelkezésre álló források összege, ne csak a finanszírozó személyében következzen be változás. Az addicionalitás ellenőrzésére egy költségvetési periódusban háromszor kerül sor: programozási dokumentumok előzetes értékelésekor, félidejű ellenőrzéskor és a végső ellenőrzéskor. A növekvő munkanélküliség miatt, illetve ezzel összefüggésben a gazdasági és szociális kohézió erősítése érdekében szükségessé vált a Strukturális Alapok újabb, átfogó reformja. A Strukturális Alapok második reformja az Európai Bizottság 1991-es maastrichti ülésének kezdeményezésére indult el. A Maastrichti Szerződés az Európai Unió központi szakpolitikái közé emelte a közösségi regionális politikát. Az Egyezmény 1993. december 31-i hatállyal rendelkezik a Kohéziós Alap felállításáról, amely az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező tagállamok (Görögország, Portugália, Írország,

Spanyolország)

gyorsabb

felzárkóztatásának

támogatására

irányul:

közlekedés- és környezetfejlesztési programokat támogat.3 A Kohéziós Alap létrehozásának eredeti célja az volt, hogy a kevésbe fejlett tagországokat képessé tegye a gazdasági és monetáris unióban való részvételre az előírt kritériumok teljesítésével. A Kohéziós Alap nem tartozik a Strukturális Alapok közé, mert különálló szabályozás alá esik, és nem régiókat, hanem országokat támogat. Az 1993-as reform növelte a tagállamok érdekeltségét a közösségi regionális politikában. A kedvezményezett térségek besorolására a tagállamok által benyújtott javaslatok alapján került sor, így csökkent a Bizottság domináns szerepe. A támogatásra jogosult egységek kiválasztása A Strukturális Alapokból származó támogatások odaítélésének alapjául az Eurostat által kidolgozott NUTS-rendszer (Nomenclature des Unités Territoriales Statistiques - Területi Statisztikai Egységek Nomenklatúrája) szolgál, amely egy

3

Az Alapból az országok jogosultsága két feltételhez kötött: az egy főre jutó GNP-nek kevesebbnek kell lennie, mint a közösségi átlag 90%-a, valamint a támogatott országoknak egy részletes tervet kell készíteniük a Gazdasági és Monetáris Unióhoz történő csatlakozás menetrendjéről.


ötszintű területi osztályozás három regionális és két helyi szinttel. NUTS 1:

nagyobb régiók összefoglaló elnevezése. E régiókat a tagállamok jelölik

ki gazdasági és földrajzi kritériumok alapján. 77 ilyen régió létezik. NUTS 2:

jelenti a tagállamokban a közigazgatási bázisegységeket. Ez szolgál a

területi statisztikai adatok gyűjtésére, és a területfejlesztési programok elkészítésére az 1. célkitűzés esetében. Számuk 211. NUTS 3:

kisebb közigazgatási egységek összessége. 1031 van.

NUTS 4:

helyi szinten meghatározott kisebb körzeteket tartalmaz. Csak 6

országban,

Finnországban,

Görögországban,

Írországban,

Luxemburgban,

Portugáliában és Nagy-Britanniában definiált régiók. NUTS 5:

98433 települési önkormányzatot tartalmaz.

A nagyság szerinti területi osztályozást azért alakították ki, hogy a statisztikai számbavétel szempontjából összehasonlíthatóak legyenek a tagországok régióinak teljesítményei. A NUTS kialakításánál szempont volt a létező közigazgatási egységek figyelembevétele. A NUTS-rendszer létrehozásakor minden tagállam meghatározott számú

területi

egységet

jelölt

ki

három

regionális

szinten.

A

statisztikai

összehasonlíthatóság miatt a rendszer mesterséges területi egységeket4 is kialakított. Az Unió szabad kezet ad az egyes tagállamoknak abban a tekintetben, hogy egy ország milyen módon sorolja be a területi közigazgatási egységeit a területi statisztikai egységek rendszerébe. Támogatási célkitűzések Az 1988-ban elfogadott reformok öt célkitűzést fogalmaztak meg: • Az 1. célkitűzés célja az elmaradott térségek strukturális alkalmazkodása és fejlődése. Azok a NUTS 2 régiók tartoznak ebbe a kategóriába, melyekben a korábbi három esztendőben az egy főre jutó vásárlóerő-paritáson számított GDP a közösségi átlag 75%-át nem érte el. Ide sorolható Görögország, Írország és Portugália teljes területe, Spanyolország 10 autonóm tartománya, a francia tengerentúli megyék és Korzika, az olasz Mezzogiorno, Észak-Írország. A Közösség lakosságának 25%-át tette ki. • A 2. célkitűzés az iparilag hanyatló vagy a recesszió által leginkább érintett területek,

4

Ilyen mesterséges szint Görögországban, Franciaországban, Olaszországban és Spanyolországban a NUTS 1, Németországban és Nagy-Britanniában a NUTS 2, Belgiumban a NUTS 3 szint.


zónák, régiók és szubrégiók szerkezet-átalakítását tekintette legfőbb feladatának. Itt olyan NUTS 3 térségek kaphatnak támogatást, ahol: − az átlagos munkanélküliségi ráta a pályázat benyújtását megelőző három évben meghaladta a közösségi átlagot, − az összfoglalkoztatásban az ipari foglalkoztatás aránya 1975 óta minden évben az EU-átlag szintjén vagy afelett volt, − az ipari tevékenység hanyatlik (jelentős a munkahelyvesztés az utóbbi öt évben). A támogatott területek az 1. célkitűzés által már teljesen lefedett 3 ország kivételével mindegyik országot érintették. E csoport a Közösség népességének 16,4%-át jelentette. • A 3. célkitűzés a hosszú távú, tartós munkanélküliséget, a 25 éven aluliak foglalkoztatását, a szakképzetlenek elhelyezkedési gondjait kísérelte meg orvosolni, és támogatta a férfiak és nők munkaerő-piaci esélyegyenlőségének megteremtését a Közösség egész területén. • A 4. célkitűzést azért hozták létre, hogy megkönnyítsék a munkavállalók ipari és termelési rendszerek változásaihoz való alkalmazkodását. Az egész Közösség területére kiterjedt hatálya. • Az 5. célkitűzés 5/a része a mezőgazdasági-, erdészeti- és halászati struktúrák modernizációját és átalakulását támogatta, míg 5/b részéből a olyan vidéki térségek kaptak támogatást, amelyek a következő három kritériumból legalább kettőnek eleget tudtak tenni: − az összfoglalkoztatásban magas a mezőgazdasági foglalkoztatás aránya, − alacsony szintű a mezőgazdasági jövedelem, − alacsony a népsűrűség és/vagy jelentős az elnéptelenedési trend. A 3., 4. és az 5/a célkitűzések területi lehatárolását előre nem rögzítették. Az 1988-93 közti időszakban bármely terület kedvezményben részesülhetett, ha a támogatási kritériumoknak eleget tudott tenni. Az 1993. évi reform az 1. és 2. célkitűzést nem módosította, így azok az 19891999-es periódusban változatlanok maradtak. Az 1. prioritás alá tartozó térségek köre viszont bővült. Támogatandó terület lett Németország egyesítése után öt új német keleti tartomány és Kelet-Berlin, a spanyol Cantabria autonóm tartomány, 1996-ig az olasz Abruzzi, Merseyside, a Skót-felföld, szigetek Nagy-Britanniában, Hainut Belgiumban,


Flevoland Hollandiában, Nord-Pas-de-Calais meghatározott részei Franciaországban. Az 1988-as 3. és 4. célkitűzést az 1993-as reform összevonta, és az lett a 3. prioritás. Az új 4. célkitűzés a foglalkoztatottak átképzésével segítette. Az 5. célkitűzés a) pontja bővült: a halászat területén végrehajtandó modernizáció is bekerült a prioritások közé. Támogatására az EU 1993-ban felállította a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz ( HOPE, Financial Instrument for Fisheries Guidance - FIFG) alapot. Az 5/b rész változatlan maradt. 1995-ben Svédország, Finnország és Ausztria csatlakozásával a prioritások számát megnövelték. A 6. célkitűzésbe azok a NUTS 2 régiók tartoztak, ahol a népsűrűség 8 fő/km2 alatt volt. Ide tartozott a finn lakosság 17%-a, akik az orosz határ közelében élnek és Lappföld, valamint a svéd lakosság 5%-a, akik javarészt három északi megyében élnek. Az ausztriai Burgenlandot az 1. célkitűzés támogatta. A nyolcvanak évek második felétől egyre több pénzt különítettek el a Közösség költségvetésében regionális politikára. Az 1989 és 1993 közti időszakban 63 milliárd ECU-t fordítottak strukturális politikai célokra; a két időpont között az Alapok részesedése a közösségi költségvetésből 20,3%-ról 30,6%-ra emelkedett. A támogatások 65%-át az elmaradott régiók kapták. A juttatások egyharmada az Európai Szociális Alapból, csaknem 50%-a az Európai Regionális Fejlesztési Alapból származott. (1. táblázat) A vizsgált periódusban a négy legkevésbé fejlett tagország (Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország) a Strukturális Alapokból - folyó áron - 34,18 milliárd ECU támogatást kapott infrastrukturális beruházásokra, termelési alapok megerősítésére,

emberi

erőforrás-fejlesztésre,

környezetvédelemmel

kapcsolatos

beruházásokra és egyéb technikai segítségre. (2. táblázat) A regionális politikai támogatásra a következő programozási ciklusban is nagy hangsúlyt fektettek, a növekedési tendencia folytatódott: strukturális műveletekre fordított összeg 1994 és 1999 között 115,1 milliárd ECU-ra nőtt, a költségvetésen belüli aránya pedig meghaladta a 30%-ot. (3. táblázat) 3. Közösségi Kezdeményezések A Közösségi Kezdeményezések is az Európai Unió terület- és vidékfejlesztési céljait szolgálják. Az 1988-ban létrehozott támogatási alapon keresztül a Bizottság hasonló problémával küszködő régiókat tudott támogatni, és közösségi ágazati programokat ösztönzött. Olyan innovatív tevékenységek támogatását jelentik, amelyek


az

Unió

szempontjából

különleges

figyelmet

érdemelnek.

A

Közösségi

Kezdeményezések többletforrásokat jelentenek oktatási intézmények, közhatóságok, vállalkozói szövetségek, non-profit társulások, vállalkozások számára. Szerepük sok vitát váltott ki. Nemzeti szinten azt kifogásolták, hogy a nemzeti kormányokkal szoros együttműködésben kell dönteni róluk, ami ellentmond a decentralizáció és szubszidiaritás elvének. Értelmüket is megkérdőjelezték, mivel azokat integrálni kellene a közösségi támogatási kerettervekbe. Sokallták a kezdeményezések számát, irányításukat túl bürokratikusnak tartották. Így egy olyan javaslat fogalmazódott meg, hogy a jövőben a Közösségi Kezdeményezések csak azokra a regionális fejlesztésekre koncentrálódjanak, amelyek nemzetek közötti feladatokat oldanak meg. Ne lehessen egyetlen tagországnak címezni, vagy előre nem látható gazdasági és társadalmi problémákat rajta keresztül megoldani. A Közösségi Kezdeményezésekről 1993-ban publikálták a Zöld Könyvet, ezt követte

1994-ben

a

Fehér

Könyv,

amely

az

1994-1999

közötti

időszak

kezdeményezéseinek útmutatóit és javasolt programjait tartalmazta. 13 Kezdeményezés keretében kaphattak támogatást a programokban érintett régiók: INTERREG, LEADER, PESCA, REGIS, SME, URBAN, KONVER, EMPLOYMENT, RETEX, RESIDER, PEACE, RECHAR, ADAPT. A Közösségi Kezdeményezések programjait a különböző Strukturális Alapok koordinálják: az Európai Szociális Alap az ADAPT és EMPLOYMENT projekteket, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap a LEADER-t, az Európai Regionális Fejlesztési Alap az INTERREG-et, a REGIS-t, a RECHAR-t, a RESIDER-t, a RETEX-et, a KONVER-t, az SME-et, a Kohéziós Alap pedig a PESCA-t. A Közösségi Kezdeményezések 1987-1999 között megvalósított programjait a 4. számú táblázat tartalmazza. Az 1989-93 közti időszakban a támogatások értéke elérte a 6,3 milliárd ECU-t, ami a Strukturális Alapok közel 10%-át jelentette. Az Alapokról szóló 1260/1999 EK rendelet 1993 júliusában előírta, hogy az Alapok költségvetési irányzatainak 9%-a fordíthatják a kezdeményezések támogatására; ez az 1994-99-es periódusban mintegy 13,45 milliárd ECU-t jelentett.5

5

Horváth Gyula: Regionális támogatások az Európai Unióban, Osiris kiadó Budapest, 2001, 50.o.


Közösségi Kezdeményezések a döntéshozatali folyamatban Közösségi Kezdeményezés È A tagállamokkal folytatott konzultáció: a Bizottság az egyes tagállamokra vonatkozó Kezdeményezések tartalmát figyelembe véve megfogalmazza főbb elképzeléseit. È A Bizottság irányelvei: a konzultációkat követően a Bizottság elfogadja az egyes Kezdeményezésekre vonatkozó irányelveket È Programozás: A fentiek alapján a Bizottság elfogadja a tagállamok által benyújtott programokat È Programkiegészítő dokumentumok: a tagállamok felelősségi körébe tartozik, hogy vázolják azokat a specifikus programokat, amelyeket a kiegészítő dokumentumokban részletesen feltüntettek È TEVÉKENYSÉGEK Forrás: Gergó-Szilágyi: 94.o.


4. Agenda 2000 és a 2000-2002 közötti szabályozás Az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájának fejlődésében fontos állomást jelentett az 1997. július 16-án nyilvánosságra hozott Agenda 2000 elnevezésű dokumentum, amely az Európai Bizottság a 2000-2006 közötti időszakra vonatkozó reformelképzeléseit tartalmazta. Az 1999. március 24-25-i Berlini Csúcsértekezleten hagyták jóvá. A Bizottság az 1997. október 2-án aláírt Amszterdami Szerződés alapján abból indult ki, hogy 2002-re az Unió öt új taggal bővül. Meg kellett találni az előcsatlakozás időszakában, majd a 2003 utáni bővülés szakaszában a régi és az új tagállamok számára egyaránt

elfogadható

pénzügyi-finanszírozási

tervet.

1998

márciusában

Magyarországgal, Csehországgal, Lengyelországgal, Szlovéniával és Észtországgal megindultak a csatlakozási tárgyalások. Az 1999 Helsinki Csúcsértekezlet további öt közép-európai országgal (Bulgária, Szlovákia, Románia, Lettország, Litvánia), valamint Ciprussal és Máltával javasolta a tárgyalások megkezdését. Sajátos esetként kezelte a Bizottság Törökország kérelmét, amit még 1987-ben nyújtott be. A Nizzai Egyezmény (2000. december) már 27 tagú Európai Unióval számol, és 2002 közepére a big bang, a "nagy robbanás" vált az EU hivatalos bővítési stratégiájává. Ennek értelmében 2004. május

1-jétől

nyolc

kelet-közép-európai

ország

(Csehország,

Lengyelország,

Magyarország, Észtország, Szlovénia, Lettország, Litvánia, Szlovákia), továbbá Ciprus és Málta fog az EU tagjává válni. Az Agenda 2000 a közösségi regionális politika és pénzügyi finanszírozás átalakítását irányozta elő. A Bizottság 1997-ben javasolta, hogy a Strukturális Alapok programjainak a versenyképes fejlesztést, a fenntartható és munkahelyteremtő növekedést és a globalizációs kihívásokra adott válaszokat kell támogatniuk. A célok elérése

érdekében

erősítették

a

finanszírozási

formákat,

egyszerűsítették

az

adminisztrációt, növelték a támogatások koncentrációját, majd a strukturális célú kiadások nagyságát a tagállamok GNP-jének 0,36%-áról 0,46%-ára fogják növelni a költségvetési időszak végére. Ez összesen 275 milliárd euró kiadást jelent. Ebből 210 milliárd euró a Strukturális Alapoknak a jelenlegi 15 tagállam számára fenntartott támogatási összege, amit a Kohéziós Alap egészít ki 20 milliárddal. Az új tagok számára az Alapok kiadásai között - a 210 milliárd eurón felül - 38 milliárd eurót különítenek el 2002 és 2006 közötti időszakra, amit az előcsatlakozási alapok 7 milliárd


eurós forrásai egészítenek ki. A berlini csúcson született kompromisszum alapján a jelenlegi 15 tagállam csak 213 milliárd eurót fordíthat regionális fejlesztési célokra: ebből 195 milliárd a Strukturális Alapok, 18 milliárd a Kohéziós Alap részesedése, az új belépők számára pedig 39,58 milliárd euró áll majd rendelkezésre. Így a 2000-2006-ig tartó időszakban a kibővült Unió tagországai 252,59 milliárd eurót fordíthatnak regionális fejlesztési programok finanszírozására. (5. táblázat) A 2000-2006 közötti periódusban a koncentráció jegyében a hat prioritás összevonásával három célkitűzést állapítottak meg: • Az 1. célkitűzés által támogatandó feladatok köre és feltételrendszere változatlan marad, és a "régi" 1. és 6. célkitűzések tartoznak alá. A Strukturális Alapok kiadásainak 69,7%-át összpontosíthatják a lefedett régiók támogatására. Ez magában foglalja az átmeneti támogatásokra fordított, 4,3%-ot kitevő összeget is (ez összesen 135,9 milliárd eurót jelent)7. A négy Strukturális Alap eszközei szolgálják e cél megvalósítását. 2006-ban az EU lakosságának 20%-át érintenék e juttatások. • A 2. célkitűzés a gazdasági és társadalmi szerkezetváltás miatt strukturális problémákkal küzdő mezőgazdasági, ipari, vidéki, városi körzetek, valamint a halászati ágazat nehézségeit kívánja orvosolni. Magas szintű és növekvő munkanélküliség, nagy népsűrűség a támogatások igénybevételének további feltétele. Ide tartoznak a korábbi szabályozás szerinti 2., 5/a és 5/b célkitűzések. Erre a célkitűzésre az Alapok költségvetésének 11,5%-a fordítható, amiből 1,4% az átmeneti periódusban levő régiók támogatását szolgálja (ez összesen 22,5 milliárd euró ).8 2006-ban a Közösség lakosságának 18%-a jutna támogatáshoz. • A 3. célkitűzés az oktatási, szakképzési és foglalkoztatási politikák, illetve rendszerek modernizálását és átalakítását segíti. Az 1994-1999-es periódusban az önálló 3. és 4. célkitűzés tartozik ide. A Strukturális Alapok kiadásainak 12,3%-át, 24,05 milliárd eurót fordíthatják erre a tagállamok (ez 24,05 milliárd euró). A finanszírozás forrása az ESZA.(6. táblázat) Az 1. és a 2. célkitűzés esetében meghatározták a rendelkezésre álló források országok közötti allokációjának módját is.

6

Forman Balázs: Az Európai Unió strukturális és előcsatlakozási alapjai, INTERPRESS Budapest, 2003, 116.o. 7 15-tagú Európai Unió esetén a rendelkezésre álló 195,01 milliárd euró megoszlása. 8 15-tagú Európai Unió esetén a rendelkezésre álló 195,01 milliárd euró megoszlása.


A phasing out (kivezető szakasz) keretében átmeneti támogatásban minden régió és térség részesül, amelyik kikerült a jogosultsági körből; erre a célra összesen 11,142 milliárd euró áll rendelkezésre. Az átmeneti támogatás mértéke minden esetben alacsonyabb lesz az 1999-es szintnél, és legfeljebb 2005 végéig adható. Görögország, Spanyolország, Portugália, Írország számára 2000-2006-os időszakra biztosítják az 1999-ben elért egy főre jutó támogatottsági szintet. Azokra a régiókra vonatkozik a csökkentés, amelyek már meghaladták az uniós elmaradottsági küszöbértéket (Kanáriszigetek, Cantabria, Lisszabon, Tejo völgye), azonban a közösségi támogatások megvonása nagy nehézségeket okozna ezeknek a tartományoknak. Az új szabályozás az 1. célkitűzést NUTS 2 szintű régiókhoz kapcsolta. A 2. célkitűzés a NUTS 3 szintre vonatkozik. A 3. prioritás esetében nem határozták meg a jogosult regionális területi egységek nagyságát. A 2000-2006 közötti időszakban csökkent, illetve koncentrálódott a Közösségi Kezdeményezések köre is. Négyre redukálták számukat: INTERREG III. (határmenti és nemzetközi regionális együttműködés), EQUAL (munkaerőpiaci diszkriminációmentesség elősegítése), LEADER+ (vidéki körzetek fejlesztése), URBAN II. (városi térségek felújítását és környezetvédelme). A Strukturális Alapokból való részesedésüket 9%-ról 5%-ra mérsékelték. Ezen belül is legalább 2,5%-a az INTERREG III programokra adható. A Kohéziós Alap jövőjéről az Európai Tanács Berlinben elfogadta a Bizottság azon javaslatát, hogy a Gazdaság és Pénzügyi Unió harmadik szakaszába bekerült tagországok továbbra is legyenek jogosultak a támogatásra, ha az egy főre jutó GNP-jük nem érte el az EU-átlag 90%-át. Az Alap támogatása 2000 és 2006 között 18 milliárd eurót fog kitenni. Ez az összeg kevesebb lesz, mint az 1993-1999-es periódusban rendelkezésre álló 20 milliárd euró, de mivel Írország 2003-tól nem kap támogatást az Alapból, a másik három ország részesedése nőni fog. Egyidejűleg nem fedezhetők azonos jellegű kiadások a Kohéziós Alapból. A Kohéziós Alapból, a Strukturális Alapokból és más közösségi támogatásokból származó hozzájárulások mértéke nem haladhatja meg a projektekhez kapcsolódó összes kiadás 90%-át. Az Agenda 2000 értelmében 2000. január 1-től két előcsatlakozási alap nyílik meg a közép-kelet-európai országok számára: • az ISPA (Instrument for Structural Policies for Pre-Accession) évi 1,04 milliárd ECU-t juttat a közlekedési infrastruktúrát és a környezetet fejlesztő projektekre, a


Kohéziós Alap mintájára maximum 85%-os közösségi társfinanszírozással, • a SAPARD (Community Support Regulation for Pre-Accession Measures for Agriculture and Rural Development) évi 520 millió ECU-vel támogatja a mezőgazdasági szerkezet átalakítását célzó és vidékfejlesztési projekteket. A Strukturális Alapokhoz hasonlóan a közösségi részvállalás itt is maximum 75%. Mindkét alap működésének fő célja, hogy olyan programokat támogasson, amelyeken keresztül a megfelelő intézmények megismerik az EU-támogatások igénybevételénél szokásos eljárásokat, és elsajátítják a megfelelő módszereket. A két alap mellett működik még a Phare évi 1,56 milliárd eurós támogatással. Így összesen a csatlakozás előtti időszakban évi 3,12 milliárd euró áll a tagjelölt országok rendelkezésére.

II. STRUKTURÁLIS POLITIKA 2000-2006 KÖZÖTT, AZ ALAPOK MŰKÖDÉSE 1. Tervezés és programozás9 Az Alapok működésének, igénybevételének, az elnyert támogatások kezelésének módja a következő lépésekre bontható: • az 1., 2., 3. célkitűzés kritériumaira vonatkozóan a tagállamok tervet nyújtanak be az Európai Bizottsághoz. A tervet a szereplők bevonásával a tagállam által kinevezett hatóságok készítik el nemzeti, regionális és ennél alacsonyabb szinteken, • a benyújtott tervekre vonatkozó döntéseket az Európai Bizottság az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában teszi közzé, • a közösségi támogatások nem helyettesítik a nemzeti fejlesztési forrásokat, • az Alapokból származó támogatás megvalósításának hatékonyságát a monitoring, éves és záró végrehajtási beszámolók, pénzügyi ellenőrzés és értékelés biztosítja. A programozás egyike volt a Strukturális Alapok 1988. évi és 1993. évi legfontosabb reformintézkedéseinek. Több évet átfogó fejlesztési tervek elkészítését jelenti, amelyek több szakaszban, a partnerségen alapuló döntéshozatal révén, a megvalósítással megbízott köz- és magántestületek bevonásával valósítanak meg. Az 1260/1999 EK rendelet értelmében olyan szervezési, döntéshozatali és finanszírozási folyamatot jelent, melyet a Közösség és a tagállamok közösen, több szakaszban,


évenkénti bontásban az Alapító Szerződés I. cikkében megfogalmazott célok szerint valósítanak meg. A fejlesztési terveket a tagállamok a nemzeti és regionális prioritások alapján készítik el a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi források és partnerek bemutatásával. A prioritás a támogatásban elfogadott célok, általános irányelvek egyikét jelenti. Ehhez rendelik hozzá az Alapokból és más közösségi pénzügyi forrásokból, valamint a tagállam pénzügyi forrásaiból származó hozzájárulást. A fejlesztési terv a következő komponensekre épül: • a régió helyzetének pontos leírása, tekintettel a fejlődésben mutatkozó különbségek összetevőire és okaira, a fejlesztés lehetséges erőforrásaira, • a kitűzött célok megvalósítása érdekében alkalmazott stratégia megjelölése, • a prioritások kiválasztására, • az Alapokból származó támogatások formájára és felhasználására vonatkozó jelzőszámokra, • a partnerekkel kötött egyezményekről szóló beszámolókra, • az 1. célterületbe tartozó régiók esetén a terveknek mindenképpen tartalmazniuk kell a

gazdasági

és

társadalmi

átalakításra,

a

humánerőforrás

fejlesztésére,

vidékfejlesztésre, halászati struktúrák átalakítására vonatkozó intézkedéseket. Az intézkedés az 1260/1999 EK rendelet értelmében olyan pályázati formában nyilvánosságra hozott eszköz, mellyel egy prioritást több éven keresztül valósítanak meg, és amely lehetővé teszi a műveletek finanszírozását. A Szerződés 87. cikke szerint intézkedésnek minősül a támogatási rendszerek, illetve minden olyan támogatás, melyet a tagállamok által kijelölt szervek nyújtanak. Megvalósítását a támogatott projektek biztosíthatják. Következő lépésben a tagállam benyújtja az általános irányelvek alapján elkészített

programozási

dokumentumokat

az

Európai

Bizottságnak.

A

dokumentumok lehetnek: • Közösségi Támogatási Keret • Egységes Programozási Dokumentum A Közösségi Támogatási Keretnek tartalmaznia kell: a.) az együttes közösségi és nemzeti tevékenységek stratégiáinak és prioritásainak megjelölését az alábbiak szerint: 9

Az alfejezet Gergó-Szilágyi: 84-87. o. alapján készült.


b.) az operatív programok jellegének, időtartamának leírását, beleértve a kiválasztott specifikus célokat és prioritásokat; c.) indikatív pénzügyi tervet, amely részletezi az egyes alapokból származó hozzájárulások elhelyezését, és amennyiben szükséges, az Európai Befektetési Bank és más pénzügyi eszközök szerepét. Az Egységes Programozási Dokumentum összefoglalja a Közösségi Támogatási Keret és az operatív programok tartalmi vonatkozásait. Az így elkészített integrált regionális programok magukban foglalják a programok prioritásait, a javasolt intézkedések rövid leírását, valamint indikatív pénzügyi tervet. Az 1. célterület programozási dokumentumait fő szabályként Közösségi Támogatási Keret és operatív programok formájában kell benyújtani. Egységes Programozási Dokumentum olyan programokra készíthető, amelyeknek a támogatási összege nem haladja meg az 1 milliárd eurót. A 2. célterület programozási dokumentumai kizárólag Közösségi Támogatási Keret és operatív programok formáját ölthetik. A 3. célterület esetén eldönthetik a tagállamok és a régiók, hogy milyen formában készítik el a programozási dokumentumot. Egy tipikus Strukturális Alapok mintájú programdokumentum általában több, csoportba rendezett projektet és intézkedést tartalmaz. A projekteket nemzeti és regionális hatóságok választják ki. A projektek (műveletek) általában a következő fejlesztési területekhez kapcsolódnak: • produktív beruházások, • humánerőforrás-fejlesztés, • gazdasági infrastruktúra-fejlesztés, • vidékfejlesztés, • a környezet megóvása és helyreállítása, • helyi, városi, vidéki körzetek revitalizációja. A művelet olyan pályázati úton elnyert támogatással megvalósuló intézkedés, amelyet a támogatás célcsoportjai (végső kedvezményezettjei) hajtanak végre. A 1260/1999 EK rendelet 9. cikk (1) pontja alapján a végső kezdeményezettek "olyan szervezeteket és állami vagy magáncégeket jelentenek, amelyek a műveletek megbízóiként szerepelnek. A támogatási rendszerek esetében és a tagállamok által kijelölt szervezetek által nyújtott támogatás esetében a végső kezdeményezettek azok a


szervezetek, amelyek a támogatást nyújtják" . Azokról a szervezetekről van szó, amelyek a pályáztatást lebonyolítják, és a támogatást szétosztják. Minden intézkedésnél meg kell határozni a végső kedvezményezettek körét. 2. Menedzsment, monitoring, ellenőrzés, értékelés11 Menedzsment Az 1260/1999 EK rendelet értelmében az egyes tagállamoknak minden program megvalósításához végrehajtó hatóságot (Managing Authority) kell felállítaniuk, melynek feladata a programok végrehajtása, lebonyolítása és hatékonyságának biztosítása. Ez statisztikai adatok és pénzügyi mutatók készítését, közbenső értékelést és éves jelentések elkészítését jelenti. A végrehajtó hatóság a támogatások lebonyolítását végző, a tagállam által kijelölt köz- vagy magánszervezeti hatóság országos, regionális vagy helyi szinten. De a tagállam is betöltheti ezt a funkciót, ha ő hajtja végre a feladatot. Tagállami döntés alapján a végrehajtó hatóság lehet a támogatást kifizető szerv is. A tagállamnak és/vagy a végrehajtó hatóságnak el kell készítenie a fejlesztési terveket, ki kell dolgoznia a program-kiegészítő dokumentumokat, gondoskodniuk kell a projektek kiválasztásáról. A program-kiegészítő dokumentum a tagállam vagy a kezelőszerv által kidolgozott dokumentum, amely intézkedésekre lebontva tartalmazza és részletezi elemeit. Magában foglalja a támogatási stratégia és a prioritások megvalósítását. A dokumentumot tájékoztatásul meg kell küldeni a Bizottságnak. Monitoring Egy projekt sikeres végrehajtása két pillérre épül: a szervezeti-intézményi keretekre és az azon belül zajló folyamatok minőségére: monitoring, ellenőrzés és értékelés. Fontos, hogy a három tevékenység külön-külön is teljes értékű egységként funkcionáljon,

így

szükséges

pontos

értelmezésük

és

egymástól

való

megkülönböztetésük. A regionális politika monitoringja Magyarországon még új fogalom. A monitoring a projekt megvalósulásának folyamatos nyomon követését jelenti; elsősorban a menedzsmentet támogató projekt eredményes és sikeres megvalósítását elősegítő tevékenység. Alapjául a kitűzött célok számszerűsítése szolgál. A logframe mátrix, a projekt tervezésének fázisa ezt készíti elő, amikor outputok, eredmények és 10

Felkészülés a Strukturális Alapok felhasználására, 15.o.


hatások

szintjén

is

olyan

célok

kerülnek

megfogalmazásra,

amelyekhez

számszerűsíthető indikátorokat rendelnek. A monitoring során a projekt végrehajtóinak ezeket az értékeket folyamatosan gyűjteniük és elemezniük kell. A tevékenység hozzájárul, hogy a donor (Európai Bizottság, nemzeti kormány, alapítvány vagy magánszereplő) rendelkezésére álló forrásokat minél hatékonyabban fel lehessen használni. Az Unió nem rendelkezik közösségi szintű monitoring szabályozással. A monitoring-tevékenység eszközrendszere: • a pénzügyi megvalósítás adatainak felülvizsgálata, • monitoring-mutatók: forrás, felhasználás, tágabb és közvetlen célok, eredmények megvalósulása, közvetlen hatás- és eredménymutatók, • az éves végrehajtásról szóló beszámoló, • végső kedvezményezettek ellenőrzése. A tagállamok hatáskörébe tartozik a Monitoring Bizottságok felállítása. Minden egyes Közösségi Támogatási Keretet, Egységes Programozási Dokumentumot és operatív programot egy-egy Monitoring Bizottság felügyel. A Monitoring Bizottság elnöke általában a tagállam vagy a végrehajtó hatóság képviselője. A Bizottság, - és ahol indokolt - az Európai Befektetési Bank egy képviselője tanácsadói minőségben részt vesz a Monitoring Bizottság munkájában. Ellenőrzés Az ellenőrzés a tevékenységek, folyamatok állandó felülvizsgálatát jelenti. Célja a

szabálytalanságok,

csalások

és

visszaélések

kiszűrése.

Feladata,

hogy

a

projektvégrehajtás során biztosítsa az előírásoknak, jogszabályoknak és más kötelezettségeknek való elégtételt. Számos területre terjedhet ki: van pénzügyi (elszámolási, bizonylatolási, stb) ellenőrzés, de kiterjedhet személyekre, döntéshozatalra és hatáskörökre is. Az ellenőrzés külső tevékenységként jelenik meg - szemben a monitoringgal, amely a projektvégrehajtó szervezeteken belül zajlik, és a menedzsment munkáját segíti. Értékelés Az értékelés a projekt egészének áttekintése, megítélése. Célja a tevékenység hatásának vizsgálata. Az értékelés a projektet célkitűzéseivel, menedzsmentjével, 11

Az alfejezet Gergó-Szilágyi: 89-91.o., Forman: 211-216.o. alapján készült.


eredményeivel együtt egységes egészként kezeli. Egy kérdésre keresi a választ: hogyan ítélhető meg a projekt minősége a megoldani kívánt társadalmi-gazdasági probléma tükrében? Az értékelésnek a relevancia, az eredményesség és a hatékonyság kérdéseire kell választ adnia. A relevancia esetében azt kell megítélni, hogy valóban lényeges-e a projekt; az eredményességnél, hogy sikerült-e és ha igen, milyen mértékben elérni a kitűzött célokat; a hatékonyság arra keresi a választ, hogy milyen áron, milyen ráfordításokat kellett eszközölni. Egy projekt értékelésére előzetesen, megvalósulása közben, és utólagosan is sor kerül. Az előzetes (ex-ante) értékelés a kidolgozott projektterv alapján a projekt relevanciáját, várható eredményét és hatékonyságát méri. Fontosságát mutatja, hogy felhívhatja a projektkészítők figyelmét olyan tényezőkre, amelyek veszélyeztetik a projekt sikerét. A fejlesztési célú projektek esetében a kiválasztás céljait szolgálja. Elvégzése a tervet kidolgozó hatóság feladata. Ez az érintett tagország, régió vagy szektor erősségeinek, gyengeségeinek az elemzéséből áll. A programozás során az időközi értékelési folyamatnak két típusa van: a folyamatos, menet közbeni (on-going), és a programozási időszak félidejében esedékes (mid-term) értékelés. A mid-term értékelés esetében a tevékenységet egy független szervezet végzi, az elkészítéséért a programot irányító kormányzati szerv a felelős. Valamennyi Közösségi Támogatási Keret végrehajtásáról és támogatásáról középtávú értékelést kell készíteni, amelynek határideje a 2000-2006 közötti periódusban 2003. december 31. Az éves végrehajtási jelentést - ami a folyamatos, on-going értékelés része - minden naptári évet követő hat hónapon belül kell a Bizottsággal elfogadtatni. Az értékelés harmadik fajtájának, az utólagos (ex-post) értékelésnek célja a források felhasználásának és hatékonyságának az értékelése. Az utólagos értékelés a Bizottság feladata, amelyet a tagállam és a végrehajtó hatóság együttműködésével végez el. Legkésőbb három évvel a finanszírozási időszak végét követően kell elvégezni.


Az egyes tevékenységek jellemzőit és összevetését tartalmazza a táblázat: Tevékenység Cél

Ellenőrzés

Monitoring

Értékelés

A szabályoknak,

A kitűzött célokhoz

A tevékenység

előírásoknak való

viszonyított

hatásának vizsgálata

megfelelés vizsgálata megvalósulás vizsgálata

a megoldani kívánt társadalmi-gazdasági probléma viszonylatában

Időbeliség

A tevékenység

Folyamatos, a

Folyamatos, a

Pontszerű, előzetes

projektvégrehajtás

projektvégrehajtás

és utólagos

során

során

Külső vagy belső

Belső

Külső

Operatív

Operatív

Elemző-tudományos

végzője szerint A tevékenység jellege Forrás: Felkészülés a Strukturális Alapok felhasználására, 104-105. o. 3. Kifizetés és pénzügyi ellenőrzés Az 1260/1999 EK rendelet alapján a Bizottság és a tagállamok között pénzügyi szerződés jön létre, amelyben a Bizottság vállalja, hogy az elfogadott programozási dokumentumok alapján éves részletekben folyósítja a támogatást. Kifizető hatóságot jelölnek ki a tagállamok az egyes programok mellé, amely közvetítő szerepet tölt be a Bizottság és a végső kedvezményezett között, valamint a végrehajtó hatósággal együttműködve vizsgálja a végső kedvezményezettek kiadásait, továbbá biztosítja a Közösség szabályainak betartását. A pénzforrások tényleges mozgása - azaz a fizetési hozzájárulás - az Uniótól a tagállamok felé úgy zajlik, hogy a Bizottság visszatéríti a végső kedvezményezetteknek esedékes, a kifizető hatóság által igazolt és jóváhagyott kiadásait. A kifizető hatóság egy vagy több nemzeti (pénzügyminisztérium), regionális vagy helyi hatóságot, szervezetet jelent, amelyeket a tagállamok jelölnek ki fizetési kérelmek összeállítására, benyújtására és a kifizetések a Bizottságtól történő fogadására. A tagállam feladata megfogalmazni a kifizető szervek munkamódszereit és kapcsolatát


a Bizottsággal. A kifizetés és pénzügyi ellenőrzés a programmenedzsment egyre növekvő decentralizációja miatt egyre magasabb szintű ellenőrzést igényel, melynek kiépítése tagállami hatáskörű. A tevékenység hatékony megvalósulását a monitoring bizottságok, kifizető szervek és a végrehajtó hatóságok biztosítják. A részletes ellenőrzést az egyes programok kiadásainak 5%-a terhére kell elvégezni. Ha valamilyen bizonyítható szabálytalanságot észlelnek, a tagállamnak kell a pénzügyi korrekciót végrehajtania, melynek következménye, hogy teljesen vagy részben törlik az adott művelet finanszírozását. A tagállam által nyújtott pénzügyi források újból igénybe vehetők, a közösségi támogatásokat viszont visszavonják, az ismét nem használható fel. 4. A Strukturális Alapokra vonatkozó beszámolók Minden év november 1. előtt a Bizottságnak jelentést kell készítenie az Európai Tanács, az Európai Parlament, a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság részére a hatályos, strukturális politikára vonatkozó rendelkezések előző tárgyévben történt megvalósításáról. A Bizottságnak ezen felül még jelentést kell készítenie a megnevezett intézmények számára, amelyben bemutatja a Strukturális Alapokból származó hozzájárulásokat, a gazdasági és szociális kohézió előrehaladása érdekében megvalósított tevékenységet. A jelentés magában foglal: • kimutatást a Strukturális Alapok, egyéb pénzeszközök és más nemzeti vagy közösségi szakpolitikák folyamatmegvalósításában játszott szerepét, • a fejlődési mutatókat, jelzőszámokat - beleértve a régiók gazdasági és társadalmi helyzetét és az érzékelhető változásokat, • azokat a javaslatokat, amelyek érintik a közösségi intézkedéseket és szakpolitikákat, és amelyek elfogadása a gazdasági és társadalmi kohézió megvalósulása szempontjából szükséges.


III. REGIONÁLIS POLITIKA MAGYARORSZÁGON 1. Első szakasz - A területi tervezés története 1989-ig12 A trianoni szerződés alapjaiban alakította át a magyar állam szerkezetét és területét. A Magyar Királyság területének 71,5%-át, az anyaországnak 67,2%-át választották le. Az ország természetföldrajzi szerkezete is átrendeződött: a gazdasági szerkezet átalakult, hiszen sok ágazat teljesítőképessége csökkent, piacokat és beszállítókat is elveszítettek. A népességszám radikális csökkenése mellett megváltozott a foglalkoztatási szerkezet, az iskolázottság. Az infrastruktúra is megérezte a változást: a vasúthálózat 37,9%-a, az úthálózat 35,5%-a maradt meg.

A közigazgatás

szerkezetében és a települések jellegében is tapasztalható volt átrendeződés. A főváros népessége megugrott, és mivel az ország számos regionális szerepkörrel rendelkező nagyvárosát elvesztette, Budapestre koncentrálódtak az igazgatási, kulturális, gazdasági szerepkörök. A magyar településszerkezet megbomlott, a regionális struktúra átrendeződött. A II. világháború pusztításának felszámolása átfogó gazdaságszervezési feladatot jelentett, amely az Újjáépítési és Közmunkaügyi Minisztériumra hárult. A minisztérium szervezetén belül alakult meg a Területrendezési Intézet (TERINT), hogy terveket dolgozzon ki a településhálózat átrendezésére. A TERINT kezdeti időszakában a tanyaközpontok terveinek kialakításával foglalkozott, majd 1948-tól megkezdi az országos területfejlesztési koncepció kidolgozását. Működését 1951-ben beszüntették, és 1957-ig területi tervezésről nem beszélhetünk. Az 1958-ban életbe lépett minisztertanácsi rendelet lendületet adott a hazai regionális tervezésnek, amely a népgazdasági tervezés részeként elismeri a területi terveket, és megszabta annak négy ütemét. Az elsőben az országot kilenc régióra bontották, amelyek nagyvárosi hálózatra épültek. Ez a lehatárolás tekinthető az első alapos térségi szintű országos elemzésnek. A regionális tervezés második szakaszában a regionális koncepciók elkészítését jelölte meg a határozat. Településhálózati elemzések készültek,

ami

az

1963-ban

megjelent

Országos

Településhálózat-fejlesztési

Tanulmánytervnek az alapját jelentette. A Terv áttekintette a településhálózatot, rendszerezte tagjait, meghatározta a fejlődési irányokat és a különböző szintekhez 12

Az alfejezet Rechnitzer János: Területi stratégiák, Dialóg Campus Kiadó Budapest, 1998, 133-146.o. alapján készült.


rendelhető funkciókat. Harmadik feladat a regionális fejlesztési koncepciók, negyedik a rendezési tervek kidolgozása volt.

A tanulmányterv átdolgozott változata lett az

Országos Településhálózat-fejlesztési Keretterv. Megkezdődött az országos szint alatti területi tervezés. A végleges Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepciót (OTK) 1971-ben hagyták jóvá. A következő területfejlesztési elveket érvényesítették: − Budapest túlcentralizáltságát fokozatosan meg akarták szüntetni. Ezért a fő közlekedési hálózati csomópontokon öt ellenpont város, regionális központ (Győr, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc) fejlesztését szorgalmazta. − A hierarchizált rendszerben az öt ellenpólus nagyváros mellett 134 középfokú ellenpólusú várost kell létrehozni, amelyek 90 kis- és középfokú körzetben, azokhoz tartozó kb. 140 nagyközség fejlesztését teszik szükségessé, amihez kb. 1000 alsó fokú faluközpont kapcsolódik. − A városhiányos térségekben a nagyközségek várossá fejlesztése, funkcióinak bővítése. − A korábbi kilenc körzet helyett öt tervezési-gazdasági körzet kialakítását indítványozta. − A speciális kiskörzeteket is kijelölték: üdülési, idegenforgalmi (23db), agglomerációs térségek (17db), ipari körzet (15db), országhatár menti (10db). − Az északkelet-délnyugat ipari tengely monopolhelyzetét mérsékelni akarta. A mezőgazdaság, gépipar, élelmiszeriparra épülve a fejlesztési súlypontot a DélDunántúlra és az Alföldre kívánta áttenni. − A közintézmények egymásra épülő rendszerének kialakításával, a gazdasági szerepkörök alakításával a funkciók megosztását akarta kialakítani. Így jöttek létre az alapfokú, középfokú és felsőfokú ellátási területek. − Az aprófalvas térségekben faluközpontokat jelölt ki; a tanyás térségekben mezőgazdasági falvak, új tanyaközpontok kialakítását fogalmazta meg. Az OTK-ban megjelenik a területi kiegyenlítés, amit a település hierarchia szintjén képzelt el. A koncepció céljától eltérően körzetesítés indult el az országban, ami a települések többségében a szerepkörök kiürülését vonta maga után. Így semmilyen fejlesztési forráshoz nem jutottak, azok csak a funkcióval rendelkező egységekben koncentrálódtak. Budapest koncentrációjának mérséklése sem történt meg, és a regionális rendszer sem alakult ki.


Az OTK-t az Országgyűlés a 12/1980-85. sz. határozatával módosította 1985ben. Fő intézkedései: − A nagyvárosok ne növekedjenek, az urbanizáció súlypontját a kis- és középvárosokra kell helyezni. − Az öt regionális funkciót betöltő nagyváros felsőfokú szerepköreit kell bővíteni. − A

főváros

súlya

a

felsőfokú

ellátásban,

tudományban,

kultúrában,

idegenforgalomban, innovációban legyen jelentős. A termelésirányításban és az élőmunka termelésében mérséklődjön. − A településhálózat egységes, összefüggő rendszer. Lesznek fejlődő és stagnáló települések, és azok fejlődjenek, ahol a feltételek a legjobban adottak. − Az alapfokú ellátást helyben, vagy kis távolságban kell biztosítani. A középfokú ellátást a városokban, a városi körzetközpontot nagyközségekben kellene kialakítani. A felsőfokú ellátásért Budapest és a megyeszékhelyek a legalkalmasabbak. − Kiemelten fejlesztendő térség a kedvezőtlen adottságú, elmaradott helyzetű aprófalvas térségek, az üdülőkörzetek és a határmenti övezetek. A módosított településhálózat-fejlesztési koncepció fejlesztési eredménye, hogy 1986-ban a Minisztertanács elfogadta a gazdaságilag elmaradott térségek lehatárolását. 2. Második szakasza: 1989-199613 A rendszerváltás előtt a gazdaság, a társadalom képzettségi, jövedelmi és foglalkoztatási helyzete az átfogó gazdaság és társadalomirányítás tükrében alakult. A területfejlesztés a gazdaságpolitikához képest kevesebb figyelmet kapott. A gazdaságirányítási modell a jövedelmet a gyengébbeknek csoportosította át, és az így elért teljes foglalkoztatás, a mesterségesen széttagolt termelőszervezeti rendszer, az infrastrukturális kiépültség mérsékelték a regionális különbségek elmélyülését. A rendszerváltás a regionális politikát új körülmények közé helyezte. A gazdaság szervezeti-szerkezeti átalakulása, a piac törvényeinek érvényesülése a regionális differenciákat mindinkább elmélyítette. Az elkülönült területfejlesztési politika szükségessé vált. Az állam regionális politikai szerepvállalásával szembeállt a területi igazgatás modelljének fejlődése. A törvényhozó az önkormányzati modell megalkotásakor kiemelkedőnek tartotta, hogy a döntések a lakóhelyhez legközelebb 13

Az alfejezet Pálné Kovács Ilona: Regionális politika és közigazgatás, Dialóg Campus Kiadó BudapestPécs, 1999, 167-169. o. alapján készült.


szülessenek, mint az a tanácsrendszerben volt. Az integrált rendszer szétbontása szükségszerű volt. Hiba volt, hogy az alapszint kivételét a rendszerből nem mérlegelte, és a települési autonómia elsődlegességét eltúlozta. A területi igazgatás struktúráját érintő két intézmény (társulások és a területi önkormányzatok) elaprózott és széles körű alapszintet eredményezett. A települések és településközösségek a források megszerzése érdekében minisztériumokkal álltak kapcsolatban, vagy szerettek volna kapcsolatba lépni. A térségi jellegű pályázatokat is elkülönülten kezelték. A 90-es évek elején minden településen folyt fejlesztés, de csak nagyon kevés tervezett. Hiányzott a térségi szemlélet és a megyei szintű áttekintés, orientáció, koordináció. A megyék szélesedő nemzetközi

kapcsolatai

és

az

önkormányzat

részvétele

a

központi

alapok

(munkahelyteremtés-foglalkoztatás) felhasználásában időszerűvé tette a térségfejlesztés intézményrendszerének kialakítását. Az első kormányzati ciklus a területfejlesztés területén kétségtelen érdemeket szerzett: az aprófalvak infrastruktúrájában jelentős javulás következett be. Mindezek ellenére a regionális különbségek mélyültek, új gondok jelentkeztek: − a céltámogatási rendszer korrekciókra, illetve manipulációra szorult, − a hiteltörlesztések terhei pénzügyi krízist idéztek elő az önkormányzatoknál, − az államháztartási reform elakadt, − a fejlesztések területi hatékonysága alacsony volt. A regionális politika kudarcát a modell- és intézményrendszer belső törvényszerűségével lehetett magyarázni, ami a döntések centralizálásával, a kormányzati

koordináció

hiányával,

valamint

inkább

a

külső

támogatások

igénybevételével jellemezhető. 3. Harmadik szakasz 1996. évi XXI. tv: a regionális politika új modellje14 - A magyar regionális politika jogi szabályozása A Horn-kormány programjában hangsúlyosan szerepelt a területi politika és a területfejlesztés intézményrendszerének új alapokra helyezése. Középszinten a megyei önkormányzat és a területi önkormányzat töltött be meghatározó szerepet, új intézményként pedig a területfejlesztési tanácsokat jelölte meg. Ezt az önkormányzati és 14

Az alfejezet Kengyel: 174-177.o., Pálné Kovács: 178-181.o., Rechnitzer: 181-188.o., Gergó-Szilágyi: 246-247.o., Régiók Európája: az Európai Unió regionális politikája, Engem is érint, KÜM 2002, 6. fejezet


közigazgatási szervektől elkülönülten hozták létre. A csatlakozásra váró országok között elsőként nálunk született meg a területfejlesztés intézményrendszerét szabályozó törvény. 1996 előtt nem beszélhetünk ténylegesen regionális politikáról Magyarországon. A területfejlesztést a széttagoltság jellemezte, ami elsősorban válságkezelő volt. A hazai jogalkotásban az egységes regionális politika intézkedési kereteit a Területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény (a továbbiakban: törvény) jelentette. Tagországként csak az Unióban kialakult struktúra alapján lehet igénybe venni a támogatásokat, így a törvény az Unió regionális politikájával összhangban foglalta össze a területfejlesztés céljait, feladatait és az egyes végrehajtó, lebonyolító, koordináló,

közreműködő

intézményeket.

A

támogatásra

javasolt

térségek

meghatározásában a törvény az EU kritériumrendszerét vette alapul, és figyelembe vette a NUTS-rendszer kialakításának elveit is. Úttörő volt a területi intézményrendszer kiépítésében.

Kiemelt

helyen

foglalkozik

a

különböző

térségekben

élők

esélyegyenlőségének biztosításával, az emberi környezet és természet megóvásával, valamint olyan gazdasági feltételek megteremtésével, amelyek biztosítják az adott terület fenntartható fejlődését. A fejlesztés alapját területfejlesztési koncepciók, programok és rendezési tervek, országos és regionális szintű tervezési dokumentumok szolgálják. Ezeket kell beilleszteni az Országos Területfejlesztési Koncepcióba, amely tartalmazza a hosszú távú fejlesztési célokat, és összehangolja a regionális és helyi területfejlesztési kezdeményezéseket. A törvény megalkotói hangsúlyozták, hogy a megfelelő hatáskörrel rendelkező intézményekre van szükség ahhoz, hogy a döntések azon a szinten szülessenek, ahol a probléma keletkezik. A törvény a szubszidiaritás elvét tartja szem előtt, és előmozdítja a decentralizált döntéshozatali rendszer kiépítését. A döntéshozatalban a közigazgatási szervek mellett szerepet kapnak a kamarák, érdekvédelmi szervezetek és a gazdaság szereplői. Vegyes összetételű fejlesztési tanácsok vagy társulások hozzák a döntéseket. A fejlesztési tervekkel szemben elsődlegesen

támasztott

követelmény,

hogy

programorientáltak

legyenek.

A

programfinanszírozásnak többcsatornásnak kell lennie. A finanszírozáshoz saját forrás is szükséges, az állam csak részben ad támogatást. Az eszközöket azokra a tevékenységekre, területekre kell összpontosítani, amelynél a legnagyobb eredményt alapján készült.


lehet majd elérni; az erőforrásokat nem szabad szétforgácsolni. Itt a koncentráció elve jelenik meg. Következetlenség volt a településfejlesztés kiemelése a rendszerből, mely szerint arra a településfejlesztésről külön törvény szabályai rendelkeznek. A törvény részletesen meghatározza a rendezés lebonyolítását: a területrendezés, a terület-felhasználás rendjének és területhasználat szabályainak, valamint az erőforrások feltárását, fejlesztési programok térbeli rendszerének meghatározását, az európai és határmenti területrendezési tevékenység összehangolását jelenti. A területfejlesztés- és rendezés összhangját jelzi, hogy egy törvény szabályozza a két tevékenységet. A tervezés eljárási rendjét szabályozó kormányrendelet a két tervezés egymáshoz való viszonyát sajátosan rendezi: a fejlesztési és rendezési terv közötti viszonyt az dönti el, hogy melyik készült el előbb. A regionális politikai modellváltás garanciája a területfejlesztési célok és alapelvek rögzítése volt: − A törvény az Európai Unió regionális politikájának alapelveit, eszköz- és intézményrendszerét hivatott követni. − A célok között az első helyen a gazdaságfejlesztési dimenzió állt. − A fenntartható fejlődést is az alapvető célok között fogalmazta meg. − A méltányosság és kiegyenlítés a regionális politika kiemelkedő célja, feladata marad, de a törvény megalkotásakor belátták, hogy a különbségek teljesen nem számolhatók fel. − Új célként jelentkezik a térségi azonosságtudat erősítése. Eszerint a szereplők közvetlen érintettsége és érdekeltsége nélkül a területpolitikai célok nem valósíthatók meg, és a helyi erőforrások pedig nem mozgósíthatók. A területfejlesztési törvény megalkotása növelte a kistérségi önkormányzatok számát, majd fokozatosan beindult a kistérségi szemléletű tervezés és együttműködés. A törvény alapján megalakult megyei területfejlesztési tanácsok létrehozták a regionális fejlesztési tanácsokat. 1998 tavaszán az Országgyűlés 35/1998. (III.20.) OGY határozatával elfogadta az Országos Területfejlesztési Koncepciót, amelyben kijelölte a tervezési-statisztikai régiókat, a területi politika átfogó céljait fektette le, és eligazítást adott a koncepciók kidolgozásához. A területfejlesztés és regionális politika intézményi alapjait ebben a kormányzati ciklusban fektették le. A kormány 1999-ben elfogadta a területfejlesztési törvény módosítási javaslatát. A regionális fejlesztési tanácsokat megerõsítették, meghatározták a kötelezően


elvégzendő feladatokat, kísérletet tettek a működési területeken előforduló átfedések elkerülésére és a megfelelő munkaszervezet létrehozására. 1999. október 21-én fogadta el a Parlament a területfejlesztési törvény módosítását. Ahhoz, hogy a területfejlesztés célkitűzései teljesüljenek, a legfontosabb jogszabályok módosításaira is szükség volt a regionális programozás feltételeinek megteremtéséhez.

Az

1999.

júniusi

kormányhatározat

átalakította

támogatási

rendszerünket, és a hozzá kapcsolódó cselekvési terv rendezte a tervezési-statisztikai régiók hatáskörét és forrásfelhasználását. Biztosítottá vált a régiók saját bevétele, ami a Strukturális Alapokból elnyerhető támogatásoknál lehetővé teszi az együttes finanszírozást. Az Orbán-kormány (1998-2002) programjában a megyék helyett a regionális szerveződésekre helyezte a súlypontot. 2000 végét tűzte ki határidőül, amikorra be kellett fejezni a regionális önkormányzatok feltételrendszerének vizsgálatát. A megye és/vagy régió kérdésben, amit már tíz éve nem tudtak eldönteni, ebben a ciklusban sem történt előrelépés. A területfejlesztési törvény 1999-es módosítása némi filozófiai változás jelentkezett: csökkentette az önkormányzat részvételét a megyei társulási tanácsokban, törvényben rögzítették a régiók határát, kötelezővé tették a regionális tanácsok e keretek közötti megalakítását, a partnerség elvét szűkítette. Általánosságban elmondható, hogy az állami szerepkört növelte, annak befolyását a területfejlesztésben és a regionális politikában növelte. A területi jellegű ágazati feladatok és programok közötti együttműködést nem tudta megteremteni. A területfejlesztési és regionális intézményrendszer feladat és hatásköre, valamint a fejlesztési források mértéke nem alakult ki. 4. A regionális politika intézményrendszere15 A települési önkormányzat - a területfejlesztés alapszintje. A területfejlesztés meghatározó terepe a település (NUTS 5). Itt fogalmazódnak meg a fejlesztési igények, és itt valósul meg a tényleges fejlesztés. A települések saját fejlesztési igényeik nagy részét csak a szomszédos településekkel együtt, vagy térségi összefogásban tudják véghezvinni. A magyar települési struktúra önkormányzati és közigazgatási struktúrának is tekinthető, mivel az 1990-es önkormányzati törvény a települést az önkormányzati rendszer középpontjába helyezte, és jogilag biztosította a


településeknek az autonómiát és az egyenlőséget. Jellemzője a nagyon széleskörű települési hatáskör és sérthetetlensége, a saját erő hiánya, a központi költségvetéstől és a mindenkori kormányzattól való függés. A magyar önkormányzatok jogilag erős önkormányzatok, anyagilag viszont kiszolgáltatottak. A települési önkormányzatoknak el kell készíteniük az Európai Unió követelményeinek megfelelő, saját adottságaikhoz igazodó fejlesztési stratégiájukat. Meg kell határozniuk a szükséges fejlesztéseket, a hozzájuk kapcsolódó forrásokat, meg kell határozni az elérésükhöz szükséges lépéseket és azok megvalósulási módját.

15

Az alfejezet Gergó-Szilágyi:248-159.o. alapján készült.


Területfejlesztési önkormányzati társulás - a területfejlesztés első szintje A

települési

önkormányzatok

a

törvény

értelmében

képviselőtestületi

megállapodással területfejlesztési társulást hoznak létre a települések összehangolt fejlesztésére, közös területfejlesztési programok kialakítására és közös pénzalap létrehozására, amely a fejlesztések megvalósítását támogatja. A kistérség (NUTS 4) a településközi funkcionális együttműködés terepe, amely egymással határos, minimum két település önszerveződése alapján jön létre. Egy-egy település kistérségi kapcsolata a résztvevő szereplők döntésétől, a település szándékától függ, de egy település más-más témában eltérő kistérség körébe is tartozhat. Sajátos kistérség a városkörnyék, amelyben a meghatározó és eltérő vonás a városközpontúság. Itt is lényeges az önszerveződés. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 149 vidéki statisztikai vonzáskörzetet határolt le, de ezek között nagyok a különbségek. A Hajdúböszörmény székhelyű kistérség foglalja magában a legkevesebb, három települést. Ha a lakosságszámot vizsgáljuk meg, akkor is szembetűnők a különbségek: Őriszentpéter körzetében - ami 22 településből áll - 7485-en laknak, míg Debrecen a 21 településével 289050 lakosú. Magyarázata, hogy a statisztikai vonzáskörzetek kialakítása és a magyar várossá nyilvánítás egymástól függetlenül ment végbe, így több mint 70 vonzáskörzet nélküli város van. Az 1996-os törvényi szabályozás hatására önkormányzati társulások sora jött létre, amelyek az első időkben kizárólagos és elsődleges feladatuknak tekintették, hogy részt vegyenek a megyei területfejlesztési tanácsokban. A jelenlegi 200 területfejlesztési önkormányzati társulás nem fedi le az egész ország területét. 147 település egyetlen társulásnak sem tagja, míg 367 több társulásban is részt vesz. A területfejlesztési önkormányzati társulás megállapodással jön létre, melynek célja valamilyen tervezési és fejlesztési feladat megvalósítása. A részt vevő önkormányzatok közös költségvetése finanszírozza. Hiányoznak a szakemberek a mai önkormányzat-igazgatási rendszerben. A kistérségi menedzser foglakoztatása a térségfejlesztési társulás joga és érdeke. A kistérségi fejlesztési munkát nem segítette a kistérségi megbízottak rendszere, amit az állam a 61/2000. (V.3.) kormányrendelet alapján hozott létre. A kistérség, mint a települések "felett" önállóan szerveződő közigazgatási szint


igazgatási szempontból ma még kidolgozatlan. A megyei önkormányzat Az elmúlt 10 évben a megye (NUTS 3) a szétszervezés állapotába került. A megyei önkormányzatok párhuzamosan dolgoznak a területrendezésben a megyei területfejlesztési tanácsokkal. A megyei önkormányzat feladata a területrendezési terv elkészítése, amely a megye területére vagy meghatározott térségekre vonatkozik. A megyei önkormányzat dolga, hogy a településrendezési tervek összhangban legyenek a megyei területrendezési tervekkel, együttműködjön a megyei jogú város és az érintett települések önkormányzatával. Területileg összehangolja kötelezően ellátandó feladatait -főleg az oktatási, egészségügyi, szociális, közművelődési feladatokat-, és biztosítja, hogy ne álljanak szemben a megyei gazdaságfejlesztési és foglalkoztatáspolitikai koncepciókkal. A megyei önkormányzat közgyűlése fogadja el a megyei területrendezési terveket, dönt a megye hosszú távú területfejlesztési koncepciójáról. A megyei területfejlesztési tanács döntése után elfogadja annak az önkormányzatra vonatkozó részét, valamint véleményezi a hatáskörébe tartozó terveket. A törvény értelmében a megyei önkormányzat részt vesz a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságaival és más, területi adatgyűjtő szervezetekkel a területi információs rendszer kialakításában és működtetésében. (A Területi Információs Rendszer (TEIR) megyei szintű alkalmazása 2002. tavaszán kezdődött el.) A területfejlesztési törvény érdeme, hogy a megyei jogú várost - térségfejlesztési szempontból - a megye részévé tette. A megyei területfejlesztési tanács - a területfejlesztés második szintje A megyei területfejlesztési tanács jogi személy, sajátos, kvázi közigazgatási szervnek tekinthető. Székhelye a megyeszékhely. Legfőbb feladata, hogy az adott megyében összehangolja a kormányzat, a helyi önkormányzatok, azok területfejlesztési társulásai és a gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseit. A megyei területfejlesztési tanács tagjai a megyei közgyűlés elnöke, (a megye területén levő) megyei jogú városok polgármesterei, a miniszter képviselője, a megyei földművelésügyi hivatal vezetője, a területileg illetékes Regionális Idegenforgalmi Bizottság képviselője, a megyében működő területfejlesztési önkormányzati társulások három képviselője.


A területfejlesztési törvény 1999-es módosítása alapvetően megváltoztatta a megyei területfejlesztési tanács összetételét. A gazdaság szereplői (a területi gazdasági kamarák képviselői), a megyei munkaügyi tanács munkaadói és munkavállalói oldalának egy-egy képviselője nem vehetett részt a tanács munkájában. Csökkent a kistérségi

képviselők

száma

is.

Új,

állami

szereplőkkel

bővült

a

tanács:

Földművelésügyi Hivatal, Regionális Idegenforgalmi Bizottság. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter képviselőit, a területfejlesztési szakembereket egyes megyékben a Független Kisgazda Párt megyei elnökei váltották. A tanács elnöke a megyei közgyűlés elnöke, alelnökét két évre választják. Szervezeti és működési szabályzatát maga alakítja ki, amelynek elfogadásához az összes tag egyhangú szavazata szükséges. A régió - a területfejlesztés harmadik szintje A területfejlesztési szerepkört el nem nyert megyei önkormányzatok mellett létrejött megyei területfejlesztési tanácsok önkéntes társulásaiként jöttek létre 1996. második felében a mai régiók (NUTS 2). A területfejlesztési törvény kétféle régiót definiált. Az egyik a tervezési-statisztikai (nagy) régió, amely alkalmazkodik a megyei közigazgatási határokhoz, és statisztikai, tervezési célt szolgál. Bár a törvény nem rögzíti, de számukat, területüket központi norma vagy dokumentum segítségével kell meghatározni, mert e nélkül elképzelhetetlen a tervezés és a működőképes rendszer létrehozása. A parlament az Országos Területfejlesztési Koncepciót elfogadó 35/1998. sz. határozatával 7 tervezési-statisztikai régiót állított fel. Ezek kompromisszumos megoldásként jöttek létre, hogy a NUTS 2 régióként stabil kiindulópontjává váljon az európai regionális statisztikai megfigyelési rendszernek. (A megnevezett parlamenti döntés előtt a KSH már bevezette a hét régiót, és be is jelentette az Európai Unió statisztikai szervezeténél, az Eurostatnál. Ez csak akkor okozott volna problémát, ha a parlamenti döntés ettől eltért volna.) A másik fajta a fejlesztési régió, amely átszelheti a megyehatárokat, és valamilyen együttműködés érdekében alakították ki (pl. Balatoni régió). Társadalmi, gazdasági vagy környezeti szempontból együtt kezelendő területi egység. A törvény ugyan megkülönbözteti a két régiótípust, de nem tisztázza egymáshoz való viszonyukat, ami lehetővé teszi, hogy a különböző típusok egymástól függetlenül létezzenek. Ez arra enged következtetni, hogy a törvényhozó a régiót nem tekintette a területfejlesztési


tevékenységbe beépítendő egységnek, és arra sem törekedett, hogy a regionális fejlesztési tanácsok a tervezési régiók területére alakuljanak meg. A megyei területfejlesztési tanácsok maguk hozták létre általános regionális fejlesztési tanácsaikat, amik nagyjából megfeleltek a tervezési-statisztikai régióknak. Az 1999.

évi

területfejlesztési

törvény

módosítása

következtében

az

Országos

Területfejlesztési Koncepcióban lefektetett tervezési-statisztikai régiókban hozták létre a regionális fejlesztési tanácsokat. Regionális Fejlesztési Tanács Az Országos Területfejlesztési Koncepció szerint ma Magyarországon hét tervezési-statisztikai régió van: • Dél-Alföld: Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye • Dél-Dunántúl: Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye • Közép-Dunántúl: Veszprém megye, Fejér megye, Komárom-Esztergom megye • Nyugat-Dunántúl: Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye • Észak-Magyarország: Heves megye, Nógrád megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye • Közép-Magyarország: Budapest, Pest megye • Észak-Alföld: Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú-Bihar megye, SzabolcsSzatmár-Bereg megye A törvény megalkotásakor nem döntötték el, hogy a Regionális Fejlesztési Tanácsokat milyen térbeli egységekre lehet és kell létrehozni. Ebből adódóan a NUTS 2 régiók rendszere nem törvényszerűen egyezik meg a megyei területfejlesztési tanácsok által felállított régiók számával, területével. A törvény nem teszi kötelezővé a regionális fejlesztési tanácsok létrehozását, és nem rögzíti, hogy az önkéntes regionális fejlesztési tanácsok a tervezési-statisztikai régiók területére kell, hogy létrejöjjenek. A törvény megemlíti a két kötelezően létrehozott régió (Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács, Balaton Fejlesztési Tanács) mellett a kiemelt térséget, amelynek fogalma megegyezik a fejlesztési régió fogalmával. Olyan fejlesztési régió válik kiemelt térséggé, amelyiknek tervezéséhez és fejlesztéséhez országos érdek fűződik. A kiemelt térségekre speciális centralizációs hatásköri szabályok vonatkoznak a területfejlesztési törvény szerint. A kiemelt térségekre a parlament fogadja el a területrendezési tervet, a kormány pedig az országos és regionális fejlesztési tanács javaslatára a területfejlesztési koncepciókat, programokat. A parlament határozhatja


meg a kiemelt térségek körét: • budapesti agglomeráció, • kiemelt

üdülőkörzetek:

Balaton,

Velencei-tó-Vértes,

Mátra-Bükk,

Dunakanyar, Tisza-tó, Mecsek-Villány, Sopron-Kőszeg, Hegyalja, • több

megyét

érintő

jelentős,

és

országhatárokon

átnyúló

közös

természetvédelmi területek: Fertő-Hanság Nemzeti Park, Aggteleki Nemzeti Park, Hortobágyi Nemzeti Park, Duna-Dráva Nemzeti Park, Bükki Nemzeti Park. A

regionális

fejlesztési

tanácsok

feladata

a

régió

területfejlesztési

koncepciójának és programjának kidolgozása, a törvényben előírt és más közös feladatok végrehajtása. Feladatait a területfejlesztési önkormányzati társulásokkal, megyei területfejlesztési tanácsokkal, a területi gazdasági kamarákkal, a régió fejlesztésében

közvetlenül

és

közvetve

közreműködő

területi

államigazgatási

szervekkel, a térségi fejlesztési tanáccsal együtt végzi. A regionális fejlesztési tanács munkájában a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának minisztere és képviselője tanácskozási joggal vesz részt. Állandó meghívottként részt vesz a székhely szerint illetékes fővárosi, megyei közigazgatási hivatal vezetője és az illetékes területi főépítész. A tanács dönt a további állandó meghívottakról. Térségi Fejlesztési Tanács Az 1999-es törvénymódosítás értelmében a megyei területfejlesztési tanácsok, a regionális fejlesztési tanácsok a régió és a megyehatárokon túlmenő, továbbá egy-két kiemelt területfejlesztési feladatok ellátására térségi fejlesztési tanácsot hozhatnak létre. A térségi fejlesztési tanácsok a funkcionálisan regionális vagy fejlesztési tanácsok helyébe léptek. Jogi személy. A tanács javaslatot tesz a regionális fejlesztési koncepcióra és programra. Megállapodhat a programok és fejlesztések finanszírozásáról a regionális fejlesztési és megyei területfejlesztési tanácsokkal, továbbá más, a térségi fejlesztési programokban közreműködőkkel. A térségi fejlesztési tanácsok működésére és szervezetére vonatkozó szabályok megegyeznek a regionális fejlesztési tanácsokra vonatkozó előírásokkal. Bár az 1996-os területfejlesztési törvény két fejlesztési régió (Budapesti


Agglomerációs Fejlesztési Tanács és a Balaton Fejlesztési Tanács) létrehozását írta elő, az 1999-es módosítás megszüntette az előbbit, illetve beolvasztotta a KözépMagyarországi Regionális Fejlesztési Tanácsba. A Balaton Fejlesztési Tanács megállapodhat az érintett tárcákkal a fejlesztési programok finanszírozásáról és dönt a hatáskörébe utalt pénzeszközök felhasználásáról. A tanács tagja a gazdasági, belügy-, környezetvédelmi és vízügyi, földművelésügyi és vidékfejlesztési, gazdasági és közlekedési, hírközlési és informatikai miniszter, oktatási, pénzügyminisztérium, nemzeti kulturális örökség miniszterének, valamint a szociális, család- és egészségügyi miniszter képviselője és a kormány kinevezett képviselője. A gyermek, ifjúsági- és sportminiszter képviselője nem tag. Országos Területfejlesztési Tanács - a területfejlesztés negyedik szintje Az

Országos

Területfejlesztési

Tanács

(OTT)

legfőbb

feladata

a

területfejlesztéssel és területrendezéssel kapcsolatos kormányzati feladatok ellátásában való közreműködés és döntés. Szervezeti összetétele három társadalmi érdekkört ölel fel: a) Az államot. A földművelésügyi és vidékfejlesztési, gazdasági és közlekedési, szociális, család-, és egészségügyi miniszter, környezetvédelmi és vízügyi, belügyi-, oktatási, pénzügyminiszter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, nemzeti kulturális örökség minisztere képviseli. A miniszterek gyakorlatban nem vesznek részt az OTT munkájában. A Tanács működési zavarát az okozza, hogy elnöke miniszter, és nem a miniszterelnök. Ágazatközi szervként kellene működnie: térségi és területpolitikai szempontoknak kellene átszőnie az ágazatpolitikát. Erre azonban ágazati miniszter nem képes. b) A gazdaság szereplőit. Ide tartozik az Országos Munkaügyi Tanács munkaadói és munkavállalói oldalának képviselője és az országos gazdasági kamarák elnökei. A gazdaság szereplői csak a térségi fejlesztési tanácsokban maradhattak meg teljes jogú tagként, a regionális fejlesztési és a megyei területfejlesztési tanácsokból viszont kikerültek. Ez gyengíti a partnerség elvét. c) Az önkormányzati szférát. A regionális fejlesztési tanácsok elnökeit, az országos önkormányzati érdekszövetségesek közös képviselőjét, a főpolgármestert vagy képviselőjét jeleníti meg. Az OTT munkájában az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke, a


külügyminiszter, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke, a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. elnöke, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal elnöke, valamint a Központi Statisztikai Hivatal elnöke tanácskozási joggal vesz részt. Összességében elmondható, hogy az OTT a tényleges döntéseket formailag legitimáló, de a valódi folyamatokat érdemben befolyásolni nem tudó, sokszor áttekinthetően működő, nagy létszámú szervezet. Hosszú távon semmi nem indokolja a jelenlegi keretek közötti fenntartását. A kormány és a miniszterek A regionális politika országos érvényesülését a kormány biztosítja. Jelen van az Országgyűlés

döntéseinek

előkészítésénél,

területfejlesztés

pénzügyi

alapjainak

területfejlesztés

intézményrendszerével

területrendezési feladatokat is ellát.

ellenőrzi

azokat,

megteremtéséről, és A

gondoskodik

teljesíti

együttműködésével

Kormány

kétévente

feladatait

a a

kapcsolatban, számol

be

az

Országgyűlésnek a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az ország területi folyamatainak alakulásáról. A miniszterek érvényesítik a törvényben rögzített célokat feladataik ellátásában, részt vesznek a területfejlesztéssel összefüggő és szakterületeket érintő kormányzati feladatok ellátásában. Az Országgyűlés feladatai Az Országgyűlés az ország egész területére (NUTS 1) kiterjedő hatállyal dönt a területfejlesztésre vonatkozó hosszú távú szabályokról és elvekről. Ennek keretében fogadja el az országos területfejlesztési koncepciót, megállapítja a területfejlesztési politikát meghatározó irányelveket, hosszú távú prioritásokat és célokat.


IV. A STRUKTURÁLIS ALAPOK FOGADÁSÁRA VALÓ FELKÉSZÜLÉS16 1. Regionális programozás

Magyarország Európai Uniós tagságának egyik eredményeként 2004-2006 között jogosulttá válik mintegy 1100-1600 Mrd. forintnyi, az EU Strukturális Alapjaiból és Kohéziós Alapjából származó fejlesztési forrás felhasználására. A Strukturális Alapok általános szabályozásáról szóló 1260/1999 EK rendelet értelmében a kevésbé fejlett régióknak, illetve tagállamoknak - ahol a GDP nem éri el a Közösség átlagának 75%-át -, így Magyarországnak is Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) keretében kell kidolgozniuk, és az Európai Bizottság elé kell terjeszteniük fejlesztési célkitűzéseiket és prioritásaikat ahhoz, hogy igénybe vehessék a Strukturális Alapok támogatásait. A Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítéséért a Magyar Köztársaság Kormánya a felelõs. A magyar szabályozásban az NFT az Átfogó Fejlesztési Terv (ÁFT) részét képezi. (Az ÁFT-t 2003. április 30-ra készítette el a Miniszterelnöki Hivatal.) A Bizottság az NFT-t tekinti a Strukturális Alapok igénybevételéről folytatott tárgyalások alapjának. Az NFT szemben az ÁFT-vel nem kell, hogy tartalmazzon olyan terveket, amelyekre a Strukturális Alapok támogatása nem vehetõ igénybe, illetve amire a Kohéziós Alap nyújt támogatást, és amit a Közösségi Kezdeményezések keretében támogatnak. A célok megvalósítását az NFT négy fejlesztési prioritáson keresztül kívánja elérni, ezek: gazdasági versenyképesség, emberi erőforrások, infrastruktúra, mezõgazdaság és vidékfejlesztés. Az NFT-ben tervezett fejlesztéseket nagy projektekből álló, illetve pályázati alapokból álló intézkedések keretében lehet megvalósítani. Ezeket az ágazati vagy regionális keretek között szerveződő úgynevezett Operatív Programok (OP) fogják össze. A fent említett célok elérésére kialakított intézkedés-csomagok 5 Operatív Program keretében fogalmazódnak meg: • Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program • Gazdasági Versenyképesség fejlesztési Operatív Program • Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program • Regionális Fejlesztési Operatív Program

16

A fejezet Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula 2002, 189-194. o., és a MeH honlapja alapján (www.nfh.hu 2003.12.02. 14.53 h, 2003.12.03. 12.22h) alapján készült.


• Környezetvédelmi és Infrastruktúra-fejlesztési Operatív Program A 2004-2006 közötti időszakra szóló NFT és a kapcsolódó Operatív Programok csak azokat az intézkedéseket fejtik ki részletesen, melyek finanszírozására uniós forrásokat kívánunk igénybe venni. Az NFT keretében tervezett fejlesztési programoknak illeszkedniük kell az általános kormányzati fejlesztéspolitikai elképzelésekbe, így a Magyar Kormány által készített NFT célrendszerének, az Operatív Programoknak, és azok prioritásainak szorosan kapcsolódniuk kell Magyarország uniós csatlakozásának megalapozását szolgáló Középtávú Gazdaságpolitikai Programhoz. A dokumentumok leadásának határidejéül Magyarország 2002. december 31-ét vállalta Brüsszel felé. A következő lépésben - az EB a tagállam kormányával az NFT-ről folytatott tárgyalás alapján - készül el a támogatások jogi keretét jelentő Közösségi Támogatási Keret (KTK), amely már csak azokat a területeket tartalmazza, amelyekhez az Unió és hazánk is finanszírozást nyújt. A KTK az EU és a tagország pénzügyi kötelezettségvállalása az adott költségvetési időszakban indított, előzetesen egyeztetett fejlesztési programok kapcsán. Az Unió a KTK-t az egyes régiókra vonatkozó integrált operatív programokra biztosítja, tehát a benyújtott magyar NFT-nek is régióspecifikus prioritásokat kell tartalmaznia. A KTK alapján állítják össze a Nemzeti Operatív Tervet, amely már közvetlenül ágazati, regionális programokra épít. Ez tartalmazza az NFT megvalósításának tényleges lépéseit. A pályázók szempontjából a Program-kiegészítő Dokumentumok jelentik az NFT megvalósításának egyik legfontosabb fejezetét. 2003. szeptember 30-ig kellett elkészíteni. A Program-kiegészítő Dokumentumok tartalmazzák az NFT keretében megvalósításra kerülő intézkedések részleteit. A Program-kiegészítő Dokumentumok az NFT egyes Operatív Programjaihoz kapcsolódnak, amelyeket az Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatala útmutatásával és koordinációjával a szaktárcák állítottak össze. A Program-kiegészítő Dokumentumok általános módszertani leírások mellett prioritásokat jelölnek ki, amelyekhez kapcsolódnak azok az intézkedések, amelyek alapján a Strukturális Alapok pályázati meghirdetésre kerülnek 2004-ben. Végleges formáját az egyes Operatív Programok Monitoring Bizottságai fogadják el, illetve hagyják jóvá. Ezt követően a végleges intézkedéseket tájékoztatás céljából be kell nyújtani az Európai Bizottságnak. Intézkedései már olyan részletes információkat tartalmaznak, amelyek ismeretében a potenciális pályázók már megkezdhetik projektjeik teljes körű előkészítését azért, hogy azok már a 2004. januárjától megnyíló


pályázatokra benyújtásra kerülhessenek. 2. Aktuális állapotjelentés A magyar Kormány 2003. március 26-i ülésén fogadta el a magyar Nemzeti Fejlesztési Terv legújabb változatát. 2002. december közepén a Kormány második olvasatban már elfogadta mind az NFT, mind az Operatív Programok teljes anyagát, amik még nem tartalmazták az EB illetékeseivel folytatott tárgyalások, illetve az elõzetes értékelések eredményeit. A márciusban jóváhagyott NFT és OP-k már tartalmazták ezeket, illetve megtárgyalták és elfogadták azokat az országos szintű partnerségi fórumok (Országos Érdekegyeztető Tanács, Országos Területfejlesztési Tanács, Országos Környezetvédelmi Tanács) és a regionális partnerek is. Az NFT-t március 31-én, az Operatív Programokat április 31-én nyújtottuk be az Európai Bizottságnak. Mindkét dokumentumot elfogadták, ami lehetővé tette a további részletek megvitatását. 3. A kormányzati felelősségi struktúra Az EU-val való tárgyalásra a magyar kormány jogosult, és a kormány jogköre a Strukturális Alapok fogadásához szükséges jogi háttér megteremtése. A kormány rendeletekben és határozatokban jelöli ki azokat a hatóságokat és szerveket, amelyek a Strukturális Alapokkal kapcsolatos teendőkért felelősek. 1998-ban fogadták el támogatási rendszerünk EU-konform átalakításáról szóló 2307/1998. (XII.30.) Kormányhatározatot. A rendeletben megfogalmazott elvek az NFT elkészítésének és végrehajtásának alapját jelentik. A kormányhatározat az egyes minisztériumoknak programozással kapcsolatos felelősségi körét a következők szerint jelölte ki: 1.) Az egyes tárcák elképzeléseinek, koncepcióinak koordinálása a gazdasági miniszter feladata, aki mindezek mellett felel még az Általános Fejlesztési Terv és a Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítésének irányításáért és koordinálásáért, valamint az EU-val történő egyeztetés koordinációjáért. 2.) A Pénzügyminisztérium hatáskörébe a finanszírozással kapcsolatos feladatok tartoznak. 3.) A regionális politika térségi kialakításáért, a régiók programjainak irányításáért és koordinációjáért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) a felelős. Az FVM keretében történik meg a megyei és regionális területfejlesztési tanácsokban képviselendő kormányzati álláspont összehangolása, a minisztérium


határozza

meg

az

elkülönített

pénzalapok

és

központi

célelőirányzatok

területfejlesztési célokat is szolgáló részének felhasználását. 4.) A Phare-programokat koordináló miniszter a segélykoordinációért felel, és az Alapok fogadásával kapcsolatos valamennyi kérdésben részt vesz. A Strukturális Alapok felhasználásához szükséges humán-infrastruktúra fejlesztését megfelelő képzési, továbbképzési, illetve twinning-programok keretében lehet

megvalósítani.

A

megfelelő

szakmai

háttér

biztosítása,

kialakítása

a

Belügyminisztérium feladata. Az 1998-as kormányhatározatot 2000-ben egy újabb, a támogatási rendszer EUkonform átalakításáról, valamint a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap fogadásával összefüggő feladatok végrehajtásáról és felülvizsgálatáról szóló 2219/2000. (IX.21.) Kormányhatározat követte, amely tovább pontosította az egyes miniszterek felelősségi körét: − a gazdaságpolitikai feladatokban a gazdasági miniszter a felelős, a fejlesztési és támogatási rendszereket működtető miniszterek és a pénzügyminiszter bevonásával, − az

EU

versenyszabályok

érvényesítéséhez

szükséges

változásokért

a

pénzügyminiszter a felelős a fejlesztési és támogatási rendszereket működtető miniszterek bevonásával, − az

agrár-,

terület-

és

vidékfejlesztés

közösségi

strukturális

szabályainak

érvényesítéséért a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a felelős a gazdasági miniszter és a pénzügyminiszter bevonásával. A Phare és az előcsatlakozási alapok fogadásával kapcsolatosan: − A Phare és ISPA esetében a Phare-program koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter a felelős, a külügyminiszter, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a pénzügyminiszter, továbbá a fejlesztési és támogatási rendszereket működtető miniszterek bevonásával, − a SAPARD esetében a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a felelős a pénzügyminiszter, a külügyminiszter és a fejlesztési és támogatási rendszereket működtető miniszterek bevonásával. A tervezés, programozás, értékelés, Nemzeti Fejlesztési Terv és a Közösségi Támogatási Keret felépítésének feladataiban a gazdasági miniszter a felelős, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és az érdekelt miniszterek bevonásával. A monitoring tekintetében a gazdasági miniszter a felelős a földművelésügyi és


vidékfejlesztési miniszter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter és az érdekelt szervek bevonásával. Pénzügyi ellenőrzés terén a pénzügyminiszter a felelős az érdekelt szervek bevonásával. A Strukturális Alapok fogadására történő intézményi felkészülés részeként már megszületett a döntés öt végrehajtó hatóság felállításáról. Az infrastrukturális fejlesztéseket, a gazdasági versenyképességet javító beruházásokat felügyelő végrehajtó hatóságok a Gazdasági Minisztérium (GM) alá tartoznak. Az Európai Szociális Alap fogadására létrehozott testület a GM, a Szociális és Családügy Minisztérium, az Oktatási Minisztérium felügyelete alatt áll. A regionális fejlesztés és a mezőgazdasági beruházások területén az FVM megfelelő részlege felelős. A KTK egésze a Miniszterelnöki Hivatal segélykoordinációs titkárságának, vagyis a jelenlegi Phareprogramokat koordináló tárca nélküli miniszter hivatalának felügyelete alatt áll majd.

V. A STRUKTURÁLIS ALAPOK FOGADÁSÁNAK MAGYARORSZÁGI INTÉZMÉNYRENDSZERE A) A CSATLAKOZÁS ELŐTT RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ ALAPOK 17 FELHASZNÁLÁSÁNAK INTÉZMÉNYRENDSZERE

1. Az előcsatlakozási támogatás céljai Az Európai Tanács 1266/1999 EK rendelete alapján az Európai Unió 2000 után három pénzügyi eszközzel segíti a társult államok felkészülését az EU-tagságra. A programok pénzügyi keretéről az Európai Tanács 1999-es berlini ülésén döntöttek. • A Phare program 2000-től évi 1,5 milliárd euróból gazdálkodhat. A csatlakozási felkészüléshez

szorosan

kapcsolódó, a

közösségi

vívmányok

átvételét

és

alkalmazását szolgáló intézményfejlesztési és beruházási projekteket támogatja. 2000-től nagyobb teret kap a Strukturális Alapok fogadásának felkészülésében (Phare 2000). Magyarország 1990 és 1998 között 800 millió euró támogatást kapott. • A SAPARD program az agrárium és a vidékfejlesztés programja, összesen 520 millió eurós éves támogatással. • Az

ISPA

program

a

környezetvédelem

és

a

közlekedési

infrastruktúra

finanszírozására szolgál. A 10 kelet- és közép-európai társult állam számára 17

Az alfejezet Gergó-Szilágyi: 262-268., Kengyel: 182-189., és Felkészülés a Strukturális Alapok felhasználására, 28-29, 43-46., 41-42. alapján készült.


együttesen évi 1,04 milliárd eurót irányozott elő. Az egyes Strukturális Alapra való intézményi felkészülést nagymértékben segítik a csatlakozás előtt rendelkezésre álló alapok. Azért érdemes ezeknek az alapoknak a felhasználására felállított intézményrendszert megvizsgálni, mivel ezek alapján már levezethető a Strukturális Alapok hazai intézményrendszerének lehetséges felépítése. Mindegyik előcsatlakozási program lényegében megfeleltethető egy közösségi támogatási forrásnak. A Phare 2000 felhasználási területe az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap előkészítését jelenti. A SAPARD az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap felhasználását, az ISPA pedig a Kohéziós Alap működését készíti elő. Az előcsatlakozási alapok programozása során a Csatlakozási Partnerségben foglaltakat, az Európai Unió Közösségi Vívmányai Átvételének Nemzeti Programját és a Nemzeti Fejlesztési Tervet kell kiindulópontul venni. A felsorolt dokumentumok alapján a SAPARD felhasználásának prioritásait a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Tervben meghatározottak jelentik, az ISPA esetében pedig a Közlekedési és Környezetvédelmi Stratégiában lefektetettek. 2. A Phare-program A Phare abban különbözött a másik két alaptól, hogy nem a csatlakozó országokat készítette fel a Strukturális Alapok fogadására, hanem a gazdasági, társadalmi reformok végrehajtásának ösztönzését támogatta. A program első szakaszában (1990-1997) a demokratikus átmenet elősegítéséhez, az alapvető piacgazdasági intézmények kiépítéséhez nyújtott pénzügyi támogatást. 1998 óta - a Phare Új Orientációja értelmében - segélyt kizárólag a csatlakozáshoz közvetlenül hozzájáruló intézményfejlesztési és beruházási projektekhez ad. A regionális politika, illetve a Strukturális Alapok fogadására képes intézményrendszer kiépítése szempontjából a területfejlesztési Phare-programnak 1998 előtt jutott kiemelkedő szerep. A területfejlesztésben a Phare-programnak két típusa van/volt: 1.)

regionális Phare-program: három fő területre koncentrál: • közreműködött

a

hazai

területpolitika

megújítását

célzó

intézkedések

előkészítésében (ez magában foglalta a területfejlesztésről és területrendezésről szóló

törvény

kidolgozását,

a

döntési

rendszer

decentralizálását,

a


Területfejlesztési Alap működésének megreformálását), • új típusú területfejlesztési intézményeket hozott létre (megyei területfejlesztési tanács, megyei területfejlesztési ügynökség), és kísérleti jelleggel működtette azokat, • a települések közötti együttműködést ösztönözte. 2.)

Phare CBC-program: 1995-ben az EU külső határaihoz kapcsolódó térségek

felzárkóztatására indították el. Kezdetben csak az osztrák-magyar határmenti együttműködésre vonatkozott, de látva a program sikerességét, a román-magyar, szlovák-osztrák-magyar és a szlovén-osztrák-magyar határtérségekre is kiterjesztették. A Phare-programok pénzügyi és szakmai segítséget egyaránt nyújtottak a központi és a térségi szereplőknek. A program jelentősége abban áll/állt, hogy új típusú intézményrendszert

és

működési

gyakorlatot

honosított

meg

a

magyar

területfejlesztésben. Ezt egyrészt a beruházások és az intézményfejlesztések támogatásán keresztül érte el, másrészt saját működési mechanizmusaival, előírásaival, amelyek részben a Strukturális Alapok rendszerét követik. A Phare járult hozzá a legnagyobb mértékben ahhoz, hogy a magyarországi régiókban, megyékben és kistérségekben elkezdett kialakulni a csatlakozással elérhető alapok felhasználásához szükséges gyakorlat. 1997-ben az EU a „Phare Új Orientáció” keretében a program egész rendszerét új alapokra helyezte. Az új célrendszerré a csatlakozásra való felkészülés vált. Az új tervezési alap a Csatlakozási Partnerség lett, és új intézményeket állítottak fel. A pénzügyi lebonyolításra minden országban létre kellett hozni egy Nemzeti Alapot. Ez Magyarországon az 1014/1999. (II.10.) Kormányhatározat értelmében a Magyar Államkincstárban működik, és a Nemzeti Programengedélyező (NAO) felel érte. Feladatait a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára látja el. A Nemzeti Alap felelős az EU-segélyforrások minisztériumokhoz és egyéb érintett intézményekhez való eljuttatásáért, a lebonyolítás során az Unió által előírt közbeszerzési és pénzügyi szabályok betartásáért, a segélyprogramokkal kapcsolatos pénzügyi és statisztikai adatszolgáltatásért. A program tendereztetésére, szerződéskötésre, a pályázatok kezelésére, a minisztériumok és ügynökségek névében történő kifizetésekre Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egységet (CFCU) kellett létrehozni. A nemzeti Pharekoordinátor (a Phare-programokat koordináló tárca nélküli miniszter) felelős azért, hogy a támogatásokat a csatlakozási folyamatoknak megfelelően, illetve azt segítve


használják fel. Felel még azoknak a programoknak a megtervezéséért, amelyeket a Nemzeti Programengedélyező az érintett miniszterekkel, a Bizottság jóváhagyásával készített elő, és az éves pénzügyi memorandum előkészítése és koordinálása során hajtanak végre. Minden Phare-programban részt vállaló minisztériumban felállítanak a források kezelésére egy Programirányító Irodát. (A területfejlesztési Phare-programok kezelésére a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban hoztak létre ilyen irodát.) Először el kell fogadnia a Bizottságnak az ország adott évre vonatkozó országprogramját, annak elveit, és csak azután írható ki a pályázat a Programirányító Iroda, a támogatott régió, illetve a megye fejlesztési tanácsa egyeztetésével. Mivel a Phare-programok fő célja a területfejlesztés decentralizált intézményrendszerének fejlesztése, így a megvalósítás során nagy szerepet kapnak a megyei és a regionális fejlesztési tanácsok és az általuk létrehozott munkaszervezetek. A végrehajtásra meghatározott számú végrehajtó ügynökséget jelölnek ki, amelyek a projekteket végrehajtják, és ezek felelősek a befektetési támogatást nyújtó programok menedzsmentjéért. A Phare esetében ezek az ügynökségek az ország területén felállított Phare-irodák. A területi irodák bevonták munkájukba a megyei és regionális fejlesztési tanácsokat, hogy biztosítva legyen, a támogatások elérik tényleges céljukat. Az együttműködés sikerét jelzi, hogy regionális szinten a regionális fejlesztési ügynökségek működtetik a Phare-programok pályázati rendszerét. Mindemellett a fejlesztési ügynökségek segítséget nyújtanak a pályázóknak a pályázatok elkészítéséhez, és részt vesznek a megvalósítás ellenőrzésében is. Ez az óta működik eredményesen, amióta az Országos Területfejlesztési Koncepció egyértelműen meghatározta ezeknek a szervezeteknek a felállítását. A támogatott projektek kiválasztásakor a megyei és a regionális fejlesztési tanácsok feladata, hogy előzetesen értékelje a benyújtott pályázatokat a Programirányító Iroda és a területi irodákkal együttműködve, azok felügyelete alatt. Ezáltal a decentralizált intézmények megszerezhetik a szükséges gyakorlatot és ismeretet, és mivel a helyi viszonyokat jobban ismerik, így olyan projektek kerülnek támogatásra, amelyek ténylegesen a helyi szükségleteket orvosolják. A monitoring legfőbb szerve a Kormányzó Bizottság, amelynek elnöke a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Tagjai a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Külügyminisztérium, az Oktatási Minisztérium,


a Pénzügyminisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkári rangú képviselői, továbbá a Phare-programban részt vevő megyei területfejlesztési tanácsok elnökei. A Kormányzó Bizottság felel az egyes Phare-programok ágazatok közötti koordinációjáért, a programok megvalósításának elszámoltathatóságáért. A „Phare Új Orientációjának” célkitűzéseihez a program forrásainak 30%-a fordítható intézményfejlesztésre, 40%-a beruházások támogatására, és 30%-a a Strukturális Alapok fogadását szolgáló intézményi felkészülésre. Összességében elmondható, hogy a Phare jó alapot jelent a Strukturális Alapokból lehívható támogatások felhasználásához. 3. A SAPARD-program A SAPARD-program célja kettős. Egyrészt segítséget nyújt a tagjelölt országoknak a Strukturális Alapok, ezen belül is a Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap fogadásának felkészüléséhez, valamint hozzájárul a fenntartható mezőgazdaság és vidékfejlesztés kialakításához. Az előcsatlakozási alapok közül a SAPARD az egyetlen, amelynek végrehajtása a Strukturális Alapokhoz hasonlóan, decentralizáltan történik. A decentralizált végrehajtás feltétele a megfelelő intézményrendszer létrehozása, amelyet az Európai Bizottság előzetesen akkreditál (hitelesít), a források felhasználását csupán utólagosan (ex-post) ellenőrzi. A SAPARD-program végrehajtásának szereplői: • A SAPARD Hivatalt a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hozta létre, és az ő felügyelete alatt működik. A program lebonyolítását végzi (végrehajtási és kifizetési feladatokat lát el). Az országban egy SAPARD hivatal működik, amely egy központi irodából és hét regionális szinten funkcionáló egységből áll. • Az Irányító Hatóság fő feladata a program monitoringja, a SAPARD Monitoring Bizottság működtetése, konzultáció a Bizottsággal, a közvélemény tájékoztatása a program lehetőségeiről, továbbá az értékelés lebonyolítása. Ezeket a feladatokat az FVM Integrációs Főcsoportfőnöksége látja el. • Az Illetékes Hatóság feladata a SAPARD Hivatal akkreditációjának kiállítása, folyamatos ellenőrzése, esetleges visszavonása. Hatáskörébe tartozik még az Igazoló Szerv kijelölése.


• A Nemzeti Alap a Pénzügyminisztérium keretén belül működik, és a Nemzeti Programengedélyező felügyelete alatt áll. Illetékes hatósági feladatokat is ellát. • Az Igazoló Szerv igazolást állít ki a könyvelési számlák hitelességéről, jelentéseket készít az irányítási és ellenőrzési rendszerekről, ellenőrzi és hitelesíti a társfinanszírozás elemeit. A SAPARD Hivataltól függetlenül működik. Az Állami Számvevőszék látja el ezeket a feladatokat. • A SAPARD Monitoring Bizottság az érintett tárcák, állami szervek tagjai, az érdekképviseleti szervek küldöttei. Feladatuk a program folyamatos monitoringja, az esetleges tervmódosítások megtárgyalása és elfogadása. Általában évente kétszer ülésezik. Titkársági teendőit (ülések előkészítése, szervezése) az Irányító Hatóság hajtja végre. A SAPARD felhasználását a Nemzeti Fejlesztési Terv és a 7 éves Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Terv jelenti. A terv összeállításában közreműködtek az érintett országos hatáskörű szervek, a helyi önkormányzatok, a megyei területfejlesztési tanácsok, a regionális fejlesztési tanácsok és az érdekképviseletek. A Terv az alapja a Bizottság és a magyar kormány között létrejött megállapodásnak a rendelkezésre bocsátandó források nagyságáról, valamint a támogatások nyújtásának prioritásáról. Miután a Bizottság a tervet elfogadta, a projekt irányítása az érintett állam feladata (decentralizáció). Az országon belüli koordinációt a Gazdasági Minisztérium által működtetett Fejlesztéspolitikai Koordinációs Tárcaközi Bizottság SAPARD albizottsága végzi. A területi koordinációért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a felelős. A Bizottság és a támogatandó ország közötti pénzügyi folyamatok első szintje a Nemzeti Alap, innen az Agrárintervenciós Központhoz kerül a források SAPARD-programokra különített része. A következő lépésben megtörténik a pályázati kiírás az FVM által. A pályázatok kiírásánál az FVM figyelembe veszi az egyes regionális és megyei fejlesztési tanácsok véleményét is, a pályázatok lebonyolítását azonban a Minisztérium dekoncentrált szervei, a megyei földművelésügyi hivatalok végzik. A pályázók a pályázatot a földművelésügyi hivatalokhoz nyújtják be, ők tartják a kapcsolatot a pályázókkal, és végzik az elbírálást, ellenőrzést. A kifizető ügynökség szerepét az Agrárintervenciós Központ tölti be, amely - megfelelő ellenőrzések után - az elnyert támogatási összeget a nyertes pályázó bankja számára rendelkezésre bocsátja. A beruházás megvalósulása után a pénzügyi ellenőrzést is az Agrárintervenciós Központ végzi, amely jelentést készít a Kormányzati Ellenőrzési


Hivatalnak, a Központi Monitoring Bizottságnak, amely ezt az Európai Bizottságnak továbbküldi. A területi monitoringot a megyei földművelésügyi hivatalok látják el, központi szinten pedig a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Tárcaközi Bizottság SAPARD albizottságához rendelt monitoring bizottság végzi. A megyei és regionális fejlesztési szervezetek a SAPARD lebonyolításában csak közreműködők. A tényleges pályáztatást, lebonyolítást a minisztérium, és az ágazati dekoncentrált szervek végzik. Mivel a SAPARD-ot az EMOGA Garancia Részéből finanszírozzák, így tervezési, pályáztatási rendszere a Strukturális Alapok előírásai szerint működik, a kifizetések, monitoring és az értékelés menetére a Garancia Rész szabályai érvényesek. Az FVM vezetése 2001 júliusában döntött a SAPARD intézményi struktúra átalakításáról. A feladatok delegálása helyett hét regionális és egy központi irodából álló hálózatot alakított ki, amely feladatait saját hatáskörben végzi. Ez világos struktúrát eredményezett. Ezzel párhuzamosan döntött a minisztérium arról, hogy a program megvalósításának első éveiben induló intézkedések számát kilencről négyre csökkenti. 2001 decemberétől a SAPARD Hivatal tájékoztatással összefüggő feladatait kezdte meg. 2002. szeptember 2-5 között mutatták be a SAPARD program teljes intézményrendszerére kiterjedő prezentációkat az Európai Bizottság képviselőinek. 2002. szeptember 2-án írták ki a SAPARD Hivatal pályázati felhívásait. Nagyon valószínű, hogy a kijelölt struktúra fog a csatlakozás után megnyíló EMOGA felhasználásának keretéül is működni, mert egyértelmű a SAPARD és az EMOGA intézményei közötti megfelelés. Az nem állítható biztosan, hogy változások nem lesznek, de ezek nem az intézményeket, hanem a feladatokat, felelősséget érinthetik. Ha a SAPARD kezelésére kialakított rendszer sikeresen működik, akkor valószínű, hogy a Strukturális Alapokhoz kapcsolódó feladatokat is el fogja tudni látni. 4. Az ISPA-program Az ISPA-program célja, hogy felkészítse a tagjelölt országokat a Kohéziós Alap fogadására, továbbá hogy a közlekedési és környezetvédelmi infrastruktúra területén a csatlakozást hátráltató konkrét problémákat megoldja. Az ISPA és a SAPARD-programok közötti alapvető különbség az, hogy a SAPARD programfinanszírozású, az ISPA viszont projektalapú. Az ISPA közvetlenül nem regionális vonatkozású támogatás, felhasználását központi szinten határozzák meg nagyobb, 5 millió euró feletti beruházások


megvalósítására. Az ISPA által támogatott tevékenységek nagyjából ugyanazokra a programokra terjednek ki, mint amiket a Kohéziós Alap is támogat. Az ISPA projektek végrehajtása: • A Nemzeti ISPA koordinátor az ISPA projektek fő menedzsere. Ő a fő tárgyalópartner az Európai Bizottsággal szemben a programozásban, végrehajtásban és értékelésben. Benyújtja a nemzeti ISPA

szektorstratégiákat

és

ISPA

dokumentumokat az Európai Bizottságnak. Feladata, hogy biztosítsa az egyensúlyt a környezetvédelem

és

a

közlekedés

között.

Felel

minden

ISPA

projekt

végrehajtásának monitoringjáért. Biztosítja, hogy a projektek teljesítsék a Pénzügyi Megállapodásban lefektetett célkitűzéseket. Vezeti az ISPA Monitoring Bizottság üléseit, gondoskodik az információk publikálásáról, terjesztéséről, és rendszeresen benyújtja az Európai Bizottsághoz a tevékenységek előmeneteléről szóló jelentéseket. • A Monitoring Bizottság az ISPA projektek végrehajtásának felügyeletét ellátó legfőbb szerv, a végrehajtás és az ezzel kapcsolatos döntéshozatal legfelsőbb fóruma. Tagja az Európai Bizottság, a jelölt ország (Nemzeti ISPA koordinátor, Nemzeti Alap képviselője, környezetvédelmi és közlekedési tevékenységeket felügyelő minisztériumok, végrehajtó ügynökségek képviselői, ha azok a minisztériumon kívüli szervek, végső kedvezményezettek, a projekt végrehajtásába bevont magánszektorbeli vállalkozások) és nemzetközi pénzügyi szervezetek. A Monitoring Bizottság évente kétszer ülésezik, de rendkívüli ülést is összehívhat az elnök az Európai Bizottság jóváhagyásával, és fordítva. Az üléseken a Nemzeti ISPA koordinátor elnököl, és ő jelöli ki a titkárt is. • A Nemzeti Programengedélyező Tisztviselő (NAO) általában a Nemzeti Alap vezetője. Ő az ISPA támogatások pénzügyi menedzselésének legfőbb felelőse. • A Nemzeti Alap az egyetlen olyan szerv, amelyen keresztül az Unió által odaítélt támogatásokat le lehet hívni. Felelősségi körét az Együttműködési Megállapodás rögzíti, amit az Európai Bizottság és a kedvezményezett ország kötött meg. •

Az ISPA Szektorális Engedélyező Tisztviselő általában az ISPA Végrehajtó Ügynökség vezetője. Felelõs a Végrehajtó Ügynökség működtetéséért és a végrehajtandó projektek pénzügyi lebonyolításáért. A NAO nevezi ki a Nemzeti ISPA koordinátorral való konzultáció után.


• Az ISPA Végrehajtó Ügynökség felelős az ISPA projektek tendereztetéséért, a technikai megvalósításért és a kifizetésekért. Az egyes ISPA Végrehajtó Ügynökségek és a Nemzeti Alap Pénzügyi Együttműködési Megállapodást írnak alá, amiben meghatározzák a köztük létrejött kapcsolatok szabályait és eljárását. A magyar intézményi struktúráról az 1061/2000 (VII.11.) Kormányhatározat rendelkezett. Ennek értelmében a nemzeti ISPA-koordinátor feladatait a Phareprogramok koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter látja el a gazdasági miniszter szakmai, fejlesztési koordinációs feladatának érintése nélkül. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter, továbbá a gazdasági és közlekedési miniszter a kedvezményezettek képviselői. E két minisztérium működteti az ISPA Végrehajtó Ügynökséget. A program keretében támogatásra javasolt projektek benyújtására a két illetékes szaktárca jogosult. Az érintett tárcáknak éves költségvetési fejezetükön belül külön forrást kell előirányozniuk az Európai Bizottsághoz benyújtásra kerülő projektek előkészítésekor.


B) A STRUKTURÁLIS ALAPOK INTÉZMÉNYRENDSZERE MAGYARORSZÁGON18 Az Európai Unió által támogatott programok végrehajtásához a közösségi jogszabályoknak

megfelelően

felállított

és

működtetett

intézményeket

kell

létrehoznunk. Tanácsi és Bizottsági rendeletek írják elő, hogy milyen intézményi struktúrában kell a támogatott programokat, projekteket végrehajtani, a lebonyolítást nyomon követni, ellenőrizni. A Strukturális Alapok végrehajtásához szükséges intézményrendszer elemeinek meghatározását és feladatait az 1260/1999 EK tanácsi rendelet és az ehhez kapcsolódó rendeletek (448/2001 EK, 438/2001 EK bizottsági rendeletek) tartalmazzák. 1. Az intézményrendszer kijelölése A 21-es fejezet lezárásakor Magyarország azt vállalta, hogy 2004. január 1-jére rendelkezik a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap forrásainak szabályszerű, eredményes és hatékony felhasználásához szükséges intézményrendszerrel. A Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap hazai intézményrendszere végső formáját 2002 júniusában nyerte el. A 2199/2002 (VI.26.) Kormányhatározat kijelölte azokat az intézményeket, ahol a Nemzeti Fejlesztési Tervet, az Operatív Programokat, valamint a Kohéziós Alap projektjeit végrehajtó Irányító Hatóságok működni fognak. A 2187/2002 (VI.14.) Kormányhatározat a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap Kifizető Hatóságait jelölte ki. 2002. június 30-ig a felelős miniszterek az általuk irányított tárcákon belül meghatározták a Hatóságok pontos helyét, amit szintén a 2199/2002 (VI.26.) Kormányhatározat definiált. Az Operatív Programok végrehajtásában fontos szerepet kapnak - az elsősorban pályázatkezelési feladatokat ellátó Közreműködő Szervezetek, amelyeket 2002. december 31-ig határoztak meg az 1218/2002 (XII.29.) Kormányhatározat szerint. 2. Végrehajtás Közösségi Támogatási Keret Irányító Hatóság A Közösségi Támogatási Keret megvalósításáért a Közösségi Támogatási Keret Irányító Hatóság felel, amely így a Strukturális Alapok intézményrendszerének központi elemét képezi. A KTK Irányító Hatóság átfogó, általános felelősséget visel a KTK 18

Az alfejezet a MeH honlapja (www.nfh.hu 2003.11.26. 15.46h) alapján készült.


végrehajtásáért és a Strukturális Alapok felhasználásával összefüggő tevékenységek összehangolásáért. A Hatóság felelős a KTK végrehajtási rendszerének előkészítéséért és a végrehajtás koordinációjáért, amely magában foglalja: •

a KTK Monitoring Bizottság létrehozását és működtetését, a KTK megvalósításának folyamatos nyomon követését,

•

a KTK Menedzsment Bizottság működtetését, titkársági feladatainak elvégzését,

•

az

intézményrendszer

kialakításával

és

továbbfejlesztésével

kapcsolatos

tevékenységeket (pl. akkreditáció, képzés, háttéranyagok) •

a

KTK

végrehajtásához

szükséges

szabályozók,

eljárásrendek,

irányelvek

kialakítását, alkalmazásuk és érvényesülésük figyelemmel kísérését, •

egységes monitoring információs rendszer kialakítását és működtetését, a Strukturális Alapok értékelési koncepciójának kialakítását és végrehajtását, továbbá a KTK végrehajtására vonatkozó éves és zárójelentések elkészítését,

•

nemzeti kommunikációs akcióterv elkészítését és megvalósítását, illetve egységes arculati kézikönyv kidolgozását,

•

az EB-vel a KTK vonatkozásában való folyamatos kapcsolattartást.

Jelenleg a KTK Irányító Hatóság szerepét a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalán belül Dr. Heil Péter Elnökhelyettessége tölti be. KTK Menedzsment Bizottság A KTK Irányító Hatóság által működtetett Menedzsment Bizottság az eszköze a források stratégiai szintű összehangolásának, a napi végrehajtás során felmerülő koordinációt igénylő kérdések kezelésének, és valamennyi Operatív Program megvalósítása során felmerülő kérdések kezelésének. A Menedzsment Bizottság feladata, hogy ezeket a kérdéseket rendszeresen megtárgyalja, problémák esetén megoldási javaslattal szolgáljon, és fórumot adjon a tapasztalatok kicserélésére. A Bizottság kezdeményezheti, hogy az érintett kérdések megfelelő szintű hazai szabályozás keretében kerüljön kezelésre. Tevékenysége semmilyen formában nem sérti vagy korlátozza sem a Monitoring Bizottságok döntéshozatali kompetenciáját, sem az Irányító Hatóságok 1260/1999 EK tanácsi rendeletben meghatározott felelősségét. KTK szinten a Menedzsment Bizottságban a KTK Irányító Hatóság, az OP Irányító Hatóságok és a Kifizető Hatóság vesz részt. A koordináció érdekében a


Bizottság soraiban a Kohéziós Alap végrehajtásáért felelős intézmények is részt vesznek. Operatív Program Irányító Hatóság Az Operatív Programok megfelelő irányításáról és megvalósításáról az Irányító Hatóságok gondoskodnak, és biztosítaniuk kell, hogy a végrehajtás összhangban álljon a vonatkozó hazai szakpolitikákkal, és a lehető legnagyobb haszonnal járjon. A szakminisztériumokkal és más partnerekkel együtt az Irányító Hatóság gondoskodik: •

az Operatív Programok és a program-kiegészítő dokumentumok kidolgozásáról,

•

az Operatív Program Monitoring Bizottság működtetéséről,

•

az Operatív Programban meghatározott mutatók teljesítéséről, és a megvalósításra vonatkozó rendszeres adatszolgáltatásról az egységes monitoring információs rendszer keretében,

•

az éves végrehajtási jelentés elkészítéséről, amit a Monitoring Bizottság jóváhagyása után az EB-nek nyújt be,

•

az OP szintű szabályozók, eljárásrendek, irányelvek, ellenőrzés kialakításáról és nyomon követéséről,

•

az OP végrehajtásában részt vevő közreműködő szervezetek felkészítéséről, teljesítményük nyomon követéséről,

•

OP szintű tájékoztatási, nyilvánosságot előmozdító és értékelési feladatok megvalósításától.

Az Operatív Programok Irányító Hatóságai: Operatív Program Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program Gazdasági Versenyképesség Operatív Program Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program Környezetvédelmi és Infrastruktúrafejlesztési Operatív Program Regionális fejlesztési Operatív Program Kifizető Hatóság

Irányító Hatóság

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Nemzeti Területfejlesztési Hivatal Pénzügyminisztérium

Közreműködő Szervezetek Az Irányító Hatóságok feladata az Operatív Programok működtetésével kapcsolatos stratégiai jellegű funkciók, a napi működtetés során felmerülő feladatok


ellátására közreműködő szervezeteket bíznak meg. Így az egyes közreműködő szervezetek szerepét az Irányító Hatóságok által delegált feladatok határozzák meg, és ezen feladatok köre Operatív Programonként eltérhet. A közreműködő szervezetek az alábbi tevékenységeket látják el: •

pályázatok érkeztetése, formai és tartalmi ellenőrzés, értékelése,

•

értékelő bizottság működtetése,

•

támogatási szerződések megkötése, módosítása, a projekt megvalósulásának nyomon követése,

•

beérkezett jelentések és számlák ellenőrzése, kifizetés engedélyezése,

•

statisztikai és pénzügyi információ szolgáltatása az egységes monitoring információs rendszer segítségével, rendszeres ad-hoc jelentések készítése az Irányító Hatóság számára.

3. Ellenőrzés Közösségi Támogatási Keret Monitoring Bizottság A KTK Monitoring Bizottságot a KTK jóváhagyását követő három hónapon belül kell kijelölni. A KTK Monitoring Bizottság felel: •

a segítségnyújtás felügyeletéért, annak vizsgálatáért, hogy az OP Irányító Hatóságok hogy kezelik a forrásokat,

•

az 1. célkitűzésbe tartozó programok megvalósításáért,

•

a KTK hatékony és eredményes megvalósításának szakmai felügyeletéért,

•

a KTK végrehajtására vonatkozó éves és végső jelentések jóváhagyásáért.

Operatív Program Monitoring Bizottság A Strukturális Alapokat megvalósító Operatív Programok mindegyike külön Monitoring Bizottsággal rendelkezik, amely az OP legfelsőbb szintű koordinációs és stratégiai döntéshozó testülete. A Monitoring Bizottság feladat- és felelősségi köre: •

a program-kiegészítő dokumentum jóváhagyása, módosítása,

•

a támogatandó tevékenységek kiválasztási követelményeinek meghatározása az OP elfogadását követő hat hónapon belül,

•

a támogatás célterületeinek megvalósítása során elért előrehaladás rendszeres felmérése, ennek áttekintése,

•

az Irányító Hatóság által készített éves és végső megvalósítási jelentések elemzése,


jóváhagyása az EB-hez történő benyújtás előtt, •

a források felhasználásának megváltoztatására vagy felülvizsgálatára vonatkozó javaslatok megtétele az Irányító Hatóság felé, amelyek előmozdítják a Strukturális Alapok céljainak elérését, javítják a támogatások kezelését.

Belső ellenőrzés Minden intézménynek, testületnek, amely részt vesz a Strukturális Alapokból kapott támogatás lebonyolításában, rendelkeznie kell saját belső ellenőrzési egységgel. Minden költségvetési intézménynek működtetnie kell saját belső ellenőrzési egységet, amely közvetlenül a felső vezetésnek jelent (15/1999 (II.5.) Kormányrendelet). A minisztériumok belső ellenőrzési egységei közvetlenül a miniszternek vagy a közigazgatási államtitkárnak jelentenek, és az Irányító és Kifizető Hatóságok belső ellenőrzési egységei funkcionálisan, illetve szervezetileg függetlenek. 4. Pénzügyi Menedzsment és ellenőrzés Kifizető Hatóság A Strukturális Alapok vonatkozásában a Pénzügyminisztériumot jelölték ki Kifizető Hatóságként, így felelős a lehívási kérelmek összeállításáért és benyújtásáért, a Bizottság kifizetéseinek fogadásáért. A Kifizető Hatóság felelősségi körébe tartozik: •

minden évben, legkésőbb április 30-ig költség-előirányzatok benyújtása a Bizottsághoz,

•

az Alapok számlájára történő kifizetések intézése,

•

igazolt lehívási kérelmek összeállítása, és a Bizottságnak történő benyújtása a végső kedvezményezetteknél felmerült, tényleges kiadások alapján,

•

biztosítja, hogy a végső kedvezményezett minél hamarabb megkapja az EU hozzájárulásához,

•

az adminisztratív hibák felfedezéséből, a program irányítása során bekövetkező eseményekből vagy szabálytalanságok miatt alkalmazandó pénzügyi korrekcióknak az Alapok felé történő visszatérítése, erre vonatkozó nyilatkozat elkészítése, és a Bizottsághoz való benyújtása.

5. Az intézményrendszer felkészítése Az akkreditáció A Strukturális Alapok fogadására az Irányító és Kifizető Hatóságok és a


Közreműködő Szervezetek akkreditációs folyamat keretében készülnek fel, és adnak számot a szükséges feltételek teljesítéséről. Az akkreditációs folyamat lépései a következők: •

Hiányosságok felmérése Az 1218/2002 (XII.29.) Kormányhatározat melléklete kijelöli az akkreditációban érintett Közreműködő Szervezetek körét. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) 2003. február-március folyamán elvégezte az Irányító és Kifizető Hatóságok és Közreműködő Szervezetek átvilágítását, amely a Strukturális Alapok működtetéséhez szükséges feltételek meglétét vizsgálta. A KEHI minden vizsgált szervezetről jelentést készített.

•

Felkészülés, hiányosságok pótlása Az akkreditációs folyamat második szakaszának részeként az Irányító Hatóságok 2003. március 15-ig, a Közreműködő Szervezetek 2003. április 15-ig elkészítették intézményfejlesztési munkatervüket. Az egyes Közreműködő Szervezetek felkészülésének folyamatos nyomon követését az Irányító Hatóságok végzik, a KTK Irányító Hatóság az OP vonatkozásában felmerülő hiánypótlási igényeknél szakmai segítséget nyújt.

•

Záró audit A záró audit lefolytatására 2003. szeptember 1. - október 31. közötti időszakban került sor. Az akkreditációt sikerrel teljesítő Közreműködő Szervezeteket ezután jelölték ki.

•

Folyamatos minőségellenõrzés Az éves felülvizsgálat képezheti az alapját bármely Közreműködő Szervezet státusza

módosításának,

visszavonásának.

A

Közreműködő

Szervezet

megváltoztatása a teljesítmény értékeléséhez kötött, az intézményrendszer hosszú távú stabilitásának, az OP-ban kitűzött célok megvalósításához szükséges szakmai specializáció megteremtésének elengedhetetlen feltétele. Megállapítható, hogy az intézményrendszerre vonatkozó uniós szabályozás jelentős mozgásteret hagy a tagállamoknak, így a tagállamok gyakorlata is hagyományaiknak, közigazgatási berendezésüknek megfelelõen jelentősen eltérhet egymástól. Magyarországnak a 2004-2006 közötti „csonka” programozási időszakban a feladatok újdonsága és a végrehajtásra rendelkezésre álló rövid idő miatt a lehető legegyszerűbb végrehajtási struktúrára kell törekednie, továbbá a szükséges döntések


gyors meghozatala után a szükséges képzésre, mûködési dokumentumok kidolgozására, a kiépített rendszer tesztelésére kell koncentrálnia ahhoz, hogy 2004. január 1-jétől sikeresen fel tudja használni a rendelkezésre álló támogatásokat.

VI. AZ EURÓPAI UNIÓ STRUKTURÁLIS POLITIKÁJA 2006 UTÁN19 A Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap célkitűzéseit, feladatait és költségvetési keretét érintő döntéseket az Európai Tanács konszenzussal hozza. A Nizzai Szerződés értelmében a konszenzusos döntés a 2007-tõl kezdődő periódusban is fennmarad, és csak a következő intervallumban (2013-tól) lesz elegendő a minősített többség a döntésekhez. Így a 2007 utáni rendszer kialakításában minden reális alternatívának abból kell kiindulnia, hogy az eddigi kedvezményezettek (Görögország, Írország, Portugália, Spanyolország) érdekei jelentős mértékben nem sérülhetnek. Nem ez az egyetlen feszültség és bizonytalanság a strukturális politika jövőjét illetően. Az eddigi rendszert is túl költségesnek, bürokratikusnak, és nem eléggé célirányosnak tartják. Ezekből kiindulva az Európai Bizottsághoz kapcsolódó szakértői körökben a strukturális politika 2006 utáni jövőjéről 4 alternatíva körvonalazódott. 1.) Az első forgatókönyv szerint a Strukturális Alapok jelenlegi rendszere alapvetően fennmaradna 2007 után is, és azt az új tagországokra is kiterjesztenék. A támogatások jelentős részét így a jelenlegi kedvezményezettek, továbbá az új tagállamok kapnák. Fennmaradna a fejlettebb tagországok válságban levő régióinak támogatása is. Az eddigi nettó befizető országok többet fizetnének, mint eddig, de ez azért nem jelentene számukra megterhelést, mert ennek a rendszernek a fenntartása az új tagok számát feltehetően korlátozná. A forgatókönyv legnagyobb előnye, hogy alapvetően nincs változtatás, így nem fenyeget vétóval, a konfliktusokat a bővítés lelassításával oldanák meg. Magyarország számára egyrészt ez kedvező lenne, hiszen azonos hozzáférést biztosan az eddigi tagokkal, hátránya viszont az lenne, hogy Közép-Magyarország kiesne, és a keleti régió még hosszabb ideig az EU perifériáján maradna. 2.) A második forgatókönyv a régi és az új tagok eltérő kezelését feltételezi. A jelenlegi tagországokban a támogatások címzettjei továbbra is a régiók maradnának. A jelölt 19

A fejezet Illés Ivánné: Az Európai Unió strukturális politikájának jövõje és forgatókönyvei 2006 után in EU Working Papers 3/2002. 36-40. o alapján készült.


országok regionális támogatása 2006-ig, a taggá válás után sem a régióknak, hanem az országnak szól. A jelen tagországoktól eltérő támogatási rendszer feszültségeket okozna, és annak elfogadtatása az új tagokkal nehézségekbe ütközne, mivel az eltérő rendszer nehezebbé teszi a régi tagokkal való összehasonlítást. 3.) A harmadik forgatókönyv leszűkítené az EU strukturális politikájának hatókörét, és tevékenységét csak a legszegényebb országokra és a fejlődésben elmaradt, periferikus helyzetű régiókra korlátozná. Budapest kimaradna a támogatásból, de a keleti magyar régiók jobban járnának. Kedvezőbb lenne számukra a velük szomszédos területek integrálódása, és lehetőségük lenne arra, hogy számos közlekedési, környezeti problémát az EU keretei között tudnák orvosolni. Összességében megállapítható, hogy Magyarország számára talán ez lenne a legkedvezőbb elképzelés, de e forgatókönyv elfogadásának van a legkisebb esélye. Esélyét rontja, hogy a fejlett országok érdekeltsége a strukturális politika fenntartásában csökkenne, esetleg megszűnne. 4.) A negyedik variáns azt a problémát kívánja orvosolni, hogy létezik mind a tagállamok, mind a tagjelölt országok körében egy EU regionális politika és egy nemzeti regionális politika, de mindkettő saját, többnyire elkülönült intézmény- és pénzügyi eszközrendszerrel. Eszerint a tagországok lennének a felelősek a regionális politikájuk kialakításáért és megvalósításáért. Mivel ebben az esetben minden ország

támogatáshoz

jut,

Magyarország

részesedése

kevesebb

lenne.

A

forgatókönyv előnye, hogy a fejlett országokat is érdekeltté teszi a Strukturális Alapok megtartásában. Veszélye, hogy a nemzeti kormányok esetleg az Unió Strukturális Alapjait saját prioritásaiknak megfelelően használják fel. Esély van továbbá arra is - nem külön forgatókönyvként -, hogy az EB feladja eddigi, szinte kizárólag a gazdasági fejlettséghez, a GDP egy főre jutó nagyságához fűződő kiválasztási és jogosultsági kritériumrendszerét, és másfajta, inkább földrajzi jellegű regionalizálással, kiválasztással (is) kísérletezzen: olyanokkal, hogy tengerparti régiók, hegyvidéki régiók, nagyvárosi agglomerációk, környezetileg veszélyeztetett, szárazsággal, esetleg árvizekkel sújtott területek. Összességében az a következtetés vonható le, hogy 2007-től kizárólag a fejlettségi szinten alapuló, és a Bizottság nevével fémjelzett regionalizálás jelentősége mérséklődni fog. Ezt támasztja alá az EB 2001 tavaszán hozott döntése is, mely szerint a tagjelölt országok regionális intézményei nem eléggé felkészültek a Strukturális


Alapok fogadására és kezelésére, ezért - legalábbis 2006-ig - a Strukturális Alapok kezelését egy központi szervre kívánják bízni. Ez a lépés azért is váratlan, mert a Bizottság a jelölteket mindig is dekoncentrációra bíztatta. Mindemellett az EB némileg kétségesnek tartja a jelölt országok regionális GDP számításának megbízhatóságát, és fenntartásai vannak azzal is, hogy ennek alapján bizonyos régiókat kizárjanak a támogatásból.

BEFEJEZÉS20 Az Európai Unió kohéziós politikája közösségi, tagállami és régiós szinten is a gazdasági és társadalmi fejlődés hatékony eszközének bizonyult. Magyarország arra számít, hogy ez a politika az új tagállamokban is hasonlóan kedvező hatással lesz a kohézió elősegítésére, a versenyképesség növelésére és az életszínvonal emelésére. Ezért a magyar kormány álláspontja az, hogy ezt a politikát továbbra is fenn kell tartani, illetve még tovább kell erősíteni. A regionális politika az a terület, ahol a csatlakozás következményei egyértelműen pozitívak, hiszen Magyarország jelenlegi fejlettségi szintje alapján belátható ideig az EU Strukturális Alapjainak kedvezményezettje lesz; ezen belül különösen az Európai Regionális Fejlesztési Alapnak, ami az ország számára jelentős pótlólagos forrást eredményez. Az Európai Unió regionális politikájának eredményességét különösen az 1. célkitűzés térségeiben lehet megfigyelni, hiszen itt lehet látványos sikerekről beszélni. Ezen térségek infrastruktúrája javult, központjaik elérhetősége könnyebbé vált, mérséklődtek a foglalkoztatási feszültségek. A helyi erőforrások új hasznosítása is megvalósult, ami további gazdasági aktivitást indukált. A regionális politikának politikai,

társadalmi

hatása

is

van,

amely

a

regionális

és

helyi

értékek

megismertetéséhez, a térségi és lokális identitás erősítéséhez is hozzájárult. Az EU által támogatott programok végrehajtásához a közösségi jogszabályoknak megfelelően felállított és működtetett intézményeket kell felállítanunk. Tanácsi, illetve 20

A befejezés a MeH honlapja (www.nfh.hu 2003.11.26. 15.50h), www.bruxinfo.hu, Felkészülés a Strukturális Alapok felhasználására: 7.o., Kengyel: 178-179.o, 203.o., Kocsis Györgyi: Utolsó uniós országjelentés (Elõrehaladott állapotban), in: HVG, XXV. évfolyam 45. szám, 115-117.o., Gyévai Zoltán: Jön az EU utolsó õszi országjelentése (Az ítélet napja), in: Figyelõ 2004/44. szám, 23-24.o., Cseke Hajnalka: Hazai uniós felkészülés (Össztûz alatt), in: Figyelõ 2003/45. szám ,www.kum.hu, Horváth Gyula-Illés Iván: Európai Tükör Mûhelytanulmányok 16. 96.o. alapján készült.


Bizottsági rendeletek írják elõ, mely intézményi struktúrában kell a támogatott programokat, projekteket lebonyolítani, azt nyomon követni, ellenőrizni. A pénzügyi támogatások sikeres, hatékony fogadása komoly felkészülést igényel: mindenekelőtt az ország abszorpciós képességének fejlesztését. Ez megköveteli a hazai támogatási rendszer újragondolását, új intézmények létrehozását, szakemberek magas szintű képzését, hazai társfinanszírozási források előteremtését, továbbá széles körű ismeretterjesztést. A csatlakozási tárgyalások 1998-as kezdete óta az Európai Bizottság hatodik alkalommal adta ki 2003. november 5-én országjelentését, amiben átfogó értékelést ad a tagjelöltek, így Magyarország felkészültségéről is. Az idei jelentés számonkérőbb és fenyegetőbb, mint a korábbiak. Az ez évi értékelés a jogharmonizációs és intézményi elmaradásokra koncentrál. A tagjelöltek kormányai az egyes tárgyalási fejezetek lezárásakor, a csatlakozási szerződés megkötésekor ígéretet tettek az Unió felé, hogy a még fennálló feladatok elvégzését 2003 végére, de legkésőbb a csatlakozás napjára, 2004. május 1-jére teljesítik. Ezt kérte számon a Bizottság. A területi szerveződés és programozás terén Magyarország lényegében teljesíti a tagsággal járó követelményeket, és ha a tervek szerint folytatódik a felkészülés, akkor e két területen minden követelményt teljesíteni tudunk. Az alapok menedzseléséhez szükséges intézményi szerkezet kiépült, az irányító hatóságok létszámát bővítették. A közreműködő szervezetek végső meghatározását be kell fejezni, különösen a kedvezményezettek részére történő kifizetések lebonyolítását. A belső audit egységeket meg kell erősíteni. A programozási dokumentumok elkészültek, az ex-ante elemzés még nem fejeződött be. A monitoring rendszer felállt, a projektek előkészítésében jelentős erőfeszítésre van még szükség. A pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzési rendszer még vizsgálatra szorul. Jelenleg is folyik a lebonyolítási kézikönyvek összeállítása. Az uniós támogatások kezelését illetően az EB enyhébben lép fel, mert a közösségi előírások laza kezelésével a tagjelöltek közvetlenül nem veszélyeztetik az integráció működését, csupán önmagukat fosztják meg a tagsággal járó elõnyöktõl: vagy azért, mert megfelelő pénzügyi ellenőrző mechanizmusok kiépítése híján nem folyósítja Brüsszel a támogatásokat, vagy mert elegendő érdemi projekt nélkül el sem készülnek az igénylések. Magyarország a jelentés e fejezetében a „súlyos aggodalomra


okot adó” jelzőt kapta meg - Ciprus, Málta, Lengyelország és Szlovákiával együtt - a mezőgazdasági szubvenciók lehívásához szükséges intézményrendszer kiépítésének késlekedése miatt, és a vidékfejlesztési támogatások fogadására szolgáló hazai rendszer körüli kormányzati tehetetlenségért. A közbeszerzési törvény módosítása nélkül nem indulhatnak el a strukturális támogatások Magyarországra 2004. január 1-jétől, holott ezt már a belépés elõtt lehetővé tenné a csatlakozási szerződés. A bizottsági jelentés értelmében Magyarországnak a teljes harmonizációt megvalósító új közbeszerzési törvényt késedelem nélkül, a legrövidebb határidőn belül meg kell alkotnia. Az eddigi tapasztalatok alapján az új tagállamok az első évben a Strukturális Alapok keretösszegének alig néhány százalékát tudták lehívni. Magyarország 8%-kal számol. Hogy ez valóban reális-e, az kérdéses. Írországnak is, amely az élen járt a lehívott támogatások nagyságát illetően, az első évben csak a források 9,1%-át sikerült lehívnia. A

jelentés

kritikusnak

értékeli

a

mezőgazdaság

területén

végzett

felkészülésünket. A jogharmonizáció szintjét a Bizottság megfelelőnek nyilvánította. Súlyos elmaradás tapasztalható a közösségi támogatások fogadásához szükséges intézményrendszer

kialakításában,

és

a

vidékfejlesztési

programokra

való

felkészülésben. Fel kell gyorsítani a felkészülést, hogy az új kifizető ügynökséget működésre

alkalmassá

tegyék;

ezt

mindenekelőtt

a

számítógépes

rendszer

kifejlesztésével, az adminisztratív eljárások létrehozásával, a személyi állomány toborzásával és kiképzésével. A Bizottság véleménye szerint az Egységes Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IACS) teljesen, működőképesen való felállítása technikai és szervezeti szempontból is súlyos késedelmet szenved, bár a parcella nyilvántartási rendszer felállításában jelentős elõrelépés történt. A 2003. szeptember 30. óta - a Bizottság szeptember 30-ig rendelkezésre álló információk alapján állította össze jelentését - a 300 ezer digitális térképre épülő parcellaazonosító rendszer már felállt, működőképes, de nemzeti és uniós auditálása még hátravan. Az integrált irányítási rendszer létrejöttét nehezíti, hogy ehhez uniós forrásokat is kért a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca, de a brüsszeli pénzek még nem érkeztek meg. Az összes agrártámogatás lebonyolításáért felelős kifizető hivatal (a korábbi SAPARD-ügynökség és az Agrárintervenciós Központ összeolvadásával) ugyan megalakult, de az eljárási szabályokat leíró kézikönyv hiányában késik a munkatársak betanítása. Ha a kifizető ügynökség nem áll fel időben, annak az lehet a következménye, hogy a csatlakozás első


évében sok pénz marad benn az unió kasszájában. (A kifizető ügynökség feladatait ellátó Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt már átadták.) A Bizottság arra ösztönzi a tagjelölteket, hogy a hátralévő hónapokban energiájukat, és a csatlakozás előtti támogatásaik maradékát a jelentésben megjelölt hiányosságok pótlására használják. Az EB 2004. márciusában még egy utolsó jelentést fog készíteni, és az akkor regisztrált közösségi jogsértést már tényleges, 2004. május 1je után azonnal hatályba lépő szankciók követnek. Az Európai Bizottság jelentése Magyarország felkészültségéről összességében kedvező képet ad. A Bizottság elismeri, hogy a 2003 májusában készült legutóbbi monitoring jelentéshez viszonyítva több területen előrehaladás történt, mindemellett számos területen vár még ránk tennivaló. A jelentés alapján megállapítható, hogy Magyarország közel áll a felkészülés befejezéséhez, és a mezőgazdaság egyes területének kivételével nem fogalmazható meg komoly aggodalom a hátralévő feladatok végrehajtásával kapcsolatban. Baráth Etele politikai államtitkár, a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU Támogatások Hivatalának elnöke szerint az intézményi struktúra kiépítése terén már semmiféle lemaradásunk sincs. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) az általános intézményi felkészülést vizsgálta, és azt az október elsején nyilvánosságra hozott záró auditban 96%-osnak minősítette. Mivel egyetlen fejlesztési terv készült, egyelőre nem kell az egész országban a brüsszeli követelményeknek megfelelő intézményi hálózatot kiépíteni. Az intézményrendszer vonatkozásában meglátásom szerint az elért eredmények pozitívnak értékelhetőek azt figyelembe véve, hogy 2002 nyarán Brüsszel úgy vélte, hogy bár már szinte lehetetlen, de meg kell próbálni a szükséges intézményrendszert felállítani. A helyzetet nehezítette, hogy ebben az időszakban volt kormányváltás. Mindezeket összevetve Magyarország felkészültsége ebben a kérdésben megfelelő, bár az agrárszektor területén vannak még hiányosságok, amiket 2004 májusig képesnek kell lennünk pótolni. A bizottsági jelentés azokat a feladatokat is nem teljesítettnek vette, amik szeptember 30-ára ugyan még nem fejeződtek be, de megvalósításuk már folyamatban volt. A kohézió szempontjából fontos, hogy a kevésbé fejlett tagországok vonzó beruházási célpontok legyenek, mivel egy ország, illetve régió nemzetközi versenyképességének alakulásában a külföldi tőkeberuházások szerepe meghatározó. Így fő célunk, hogy Magyarország abszorpciós (forrásbefogadó) képessége növekedjen.


Az abszorpciós képesség azért is fontos, mert a Strukturális Alapokból kapott minden eurónak 2-3-szoros a multiplikátor hatása. A regionalizálódottság ma Magyarországon még a kezdeteknél tart. A területfejlesztés szereplőinek így kiemelkedő céljuknak kell lennie azoknak a mechanizmusoknak a megtanulása, ami ma egy hatékony területfejlesztési struktúrában az egyes szereplőket jellemzik. A régióknak nagyobb érdekérvényesítő képességekkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy a nemzeti kormánnyal és a Bizottsággal szemben hatékonyan tudjanak fellépni. A megyék túl kicsinek bizonyulnak a regionális politika szempontjából. Túl kicsik az infrastrukturális hálózatok fejlesztéséhez, kialakításához és működtetéséhez. A regionális közigazgatás átszervezése azért nem tűnik indokoltnak, mert a megyerendszernél nagyobb regionális szinteknek, tartományoknak nincsenek hagyományai Magyarországon, ezért nem indokolt olyan új közigazgatási egységek létrehozása, amelyek más történelmi körülmények között egyes nyugat-európai országokban alakultak ki. Pest megyének még nem kell attól tartania, hogy Budapest miatt a csatlakozás után jelentős EU-támogatástól esik el. Budapest nélkül ugyan több pénzt kapna, de mivel az országban egyetlen regionális operatív program készült, nem valószínű a régiók közötti különbségtétel. 2006 után már terhes lehet Budapest társasága. A legfejlettebb magyar térség, Közép-Magyarország egy főre esõ GDP-je sem fogja elérni az EU fejlettségi átlagának 75%-át, ami a támogatásra való jogosultság feltétele. A jelenlegi adatok alapján mind a 7 magyarországi régió a Strukturális Alapok 1. célkitűzésébe fog kerülni. A 2. célterület alá csak az a három térség fog tartozni, amelyik már most is az uniós fejlettségi átlag 75%-a felett van, ezek: Prága, Pozsony, Ciprus. Mivel az egész ország támogatottá válik, tehát a támogatások potenciális címzettjei a fejlett régiók és Budapest is lehet, így várhatóan tovább fog éleződni a fejlett és elmaradott régiók közötti ellentét.


FÜGGELÉK 1. táblázat A Strukturális Alapokból nyújtott támogatások megoszlása célkitűzések szerint 1989-1996 (millió ECUm 1989-es árakon) EAGGF ERDF

ESF

Strukturális

Orientációs FIFG Része

1. célkitűzés

20271,7

10099,7

2. célkitűzés

4729,1

3. és 4. célkitűzés 5. (b) célkitűzés Összesen Az Alapok

célkitűzések

összesen

1657,4

6386,5

11,4

7436,8

7436,8

13,3

3313,9

5,9

2571,7

4,6

81,2

1113,2

374,5

1084,0

26114,0

19568,4

10095,2

187,1

55964,7

46,7

35,0

18,0

0,3

100,0

4465,5

827,6

303,0

5596,1

907,6

396,5

236,6

1540,7

31487,1

20792,5

10634,8

187,1

63101,5

49,9

32,9

16,9

0,3

100,0

megoszlása (%) Közösségi Kezdeményezések Innovatív akciók Összes támogatás A támogatások

(%) 64,8

3232,7

105,9

részesedése

36255,8

5. (a) célkitűzés

5778,5

Alapok

Az egyes

megoszlása (%) Forrás: Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula 2002, 96.o.

100,0


2. táblázat Az egyes tevékenységek támogatásának aránya a négy legkevésbé fejlett tagországban, 1989-1993 (folyó áron, %-ban) Görögország Str.A. Infrastrukturális

Írország

Koh.A. Str.A.

33

38

Portugália

Koh.A. Str.A.

23

61

Spanyolország

Koh.A. Str.A.

26

57

Koh.A.

40

71

beruházások Termelési alapok

23

33

38

20

Környezetvédelem

26

38

26

25

Technikai segítség

7

1

7

1

fejlesztése

Összesen Összesen (millió ECU)

100

100

100

100

100

100

100

100

8172

280

4460

142

8450

284

13100

858

Forrás: Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula 2002, 97.o.


3. táblázat Az EU költségvetési kiadásai, 1994-1999, milliárd ECU 1994

1995

1996

1997

1998

35095

35722

36364

37023

37697 38389

Megoszlás (%) 220290 47,8

21885

23480

24990

26526

28240 30000

155121

33,7

Belső politika

4084

4323

4520

4710

4910

5100

27647

6,0

Külső politika

4000

4280

4560

4830

5180

5600

28450

6,2

Igazgatás

3380

3580

3690

3800

3850

3900

22200

4,8

Tartalékok

1500

1100

1100

1000

1000

1000

6700

1,5

69944

72485

75224

77889

80877 83989

460408

Feladat

Agrárpolitika

1999

Összesen

Strukturális műveletek

Összesen

100,0

Forrás: Horváth Gyula: Regionális támogatások az Európai Unióban, Osiris 2001, 20.o.


4. táblázat Közösségi Kezdeményezések, 1987-1999 Kezdeményezés

Időtartam

Költségvetés, millió ECU 1993-as áron

Kezdeményezés

Költségvetés, millió ECU 1994-es áron

INTERREG

1990-93

914

INTERREG II.

2900

REGEN

1990-93

347

- REGEN

REGIS

1990-93

234

REGIS II.

600

EUROFORM

1990-93

302

EMPLOYMENT

1400

NOW

1990-93

153

RECHAR

400

HORIZON

1990-93

305

RESIDER

500

RECHAR

1989-93

369

KONVER

500

RESIDER

1989-92

300

RETEX

500

KONVER

1993

130

PORTUGÁL

400

TEXTIL RETEX

1993

100

LEADER II.

1400

RENEVAL

1988-93

200

SME

1000

LEADER

1991-93

450

PESCA

250

STRIDE

1990-93

460

URBAN

600

PRISMA

1991-93

114

ADAPT

1400

TELEMATIQUE 1991-93

233

RESERVE

1600

STAR

1987-91

788

ENVIREG

1990-93

580

VALOREN

1987-91

400

Összesen

1987-93

6379

1994-99

13450

Forrás: Horváth Gyula: Európai regionális politika, Dialóg Campus Kiadó, BudapestPécs, 1998, 357.o.


5. táblázat A Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap kiadásai 2000 és 2006 között (millió euró, 1999-es áron) 2000 Strukturális Alapok

2001

2002

2003

2004

2005

2006 Összesen

29430 28840 28250 27670 27080 27080 26660

195010

(EU15) Kohéziós Alap (EU15) Támogatások összesen

2615

2615

2615

2615

2515

2515

2510

18000

32045 31455 30865 30285 29595 29595 29170

213010

(EU15) Támogatások az új tagok

-

-

3750

5830

7920 10000 12080

39580

32045 31455 34615 36115 37515 39595 41250

252590

számára Összes kiadás (EU 21)

Forrás: Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula 2002, 101.o.


6. táblázat Az egyes célkitűzések finanszírozása a különböző Strukturális Alapokból 1. célkitűzés

2. célkitűzés

3. célkitűzés

ERFA

ERFA

-

ESZA

ESZA

ESZA

EMOGA-Garancia Részleg

EMOGA-Garancia Részleg

-

-

HOPE

-

Forrás: Forman Balázs: Az Európai Unió strukturális és előcsatlakozási alapjai, INTERPRESS Budapest, 2003, 66.o.


IRODALOMJEGYZÉK 1. Felkészülés a Strukturális Alapok felhasználására, Válogatott tanulmányok, Tempus Közalapítvány. 2. Forman Balázs: Az Európai Unió strukturális és előcsatlakozási alapjai, INTERPRESS Külkereskedelmi Kft, 2003. 3. Forman Balázs: Regionális politika az Európai Unióban, Váti Kht. 2000. 4. Gergó Zsuzsanna-Szilágyi István: Gazdasági-szociális kohézió és strukturális politika az Európai Unióban, Veszprémi Egyetem Társadalomtudományok és Európai Tanulmányok tanszék, Veszprém 2002. 5. Horváth Gyula: Európai regionális politika, Dialóg campus kiadó, Budapest-Pécs 1998. 6. Horváth Gyula: Regionális támogatások az Európai Unióban, Osiris kiadó Budapest, 2001. 7. Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Örszággyűlés 1999. 8. Pálné Kovács Éva: Regionális politika és közigazgatás, Dialóg campus kiadó, Budapest-Pécs 1999. 9. Rechnitzer János: Területi stratégiák, Dialóg campus kiadó, Budapest-Pécs, 1998. 10. Régiók Európája, az Európai Unió regionális politikája - Engem is érint, KÜM, Budapest 2002. 11. Cseke Hajnalka: A Nemzeti Fejlesztési Terv előkészületei (Van zsákomban...), in: Figyelő, 2003/6. pp. 22-23. 12. Cseke Hajnalka: Brüsszelben a Nemzeti Fejlesztési Terv (Hetet egy csapásra), in: Figyelő, 2003/15. pp. 22-23. 13. Cseke Hajnalka: Hazai uniós felkészülés (Össztűz alatt), in: Figyelő, 2003/45. pp. 21-23. 14. Cseke Hajnalka: Közigazgatási reform (Egyedül megy-e?), in: Figyelő, 2003/31. pp.18-20. 15. Cseke Hajnalka: Uniós pályázatírás (Közös erővel), in: Figyelő, 2003/23. pp. 20-21. 16. Gyévai Zoltán: Jön az EU utolsó őszi országjelentése (Az ítélet napja), in: Figyelő, 2003/44. pp. 23-24. 17. Halaska Gábor: Uniós pályázati tanácsadás (Pénzfacsarás), in: Figyelő, 2003/22. pp. 56-57. 18. Hargita Árpádné-Izikné Hedri Gabriella-Palánkai Tibor: Regionális politika, in:


Európa kislexikon, Hans Seidel Alapítvány, Budapest 1999, pp. 279-289. 19. Horváth Gyula-Illés Iván: A regionális fejlesztési politika jogi szabályozása, in: Európai Tükör Műhelytanulmányok 16. szám, 1997, pp. 78-85. 20. Illés Ivánné: Az Európai Unió strukturális politikájának jövője és forgatókönyvei 2006 után, in: EU Working Papers 3/2002, pp. 36-40. 21. Jody Jensen-Miszlivetz Ferenc: Az új Európára készülve, 2002, pp. 94-99. 22. Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája 2000 és 2006 között, in: Külgazdaság XLIII. évfolyam 1999/10., pp. 60-77. 23. Kengyel Ákos: Az Európai Unió regionális politikája, Aula 2002. 24. Kengyel Ákos in Külgazdaság XLIV. 2000/2. pp. 16-18. 25. Kengyel Ákos-Perjési Viktória: A strukturális alapok magyarországi felhasználásának lehetséges intézményrendszere, in: Külgazdaság XLIV. évfolyam 2000/11, pp.23-46. 26. Kocsis Györgyi: Az utolsó uniós országjelentés (Előrehaladott állapotban), in: HVG, XXV. évfolyam 45. szám, 2003. november 8., pp. 115-117. 27. Kocsis Györgyi: EU-jogfejezet lezárása a regionális politikáról (Félig üres), in: HVG, XXIV. évfolyam 32. szám, 2002. augusztus 10., pp. 103-105. 28. Pálné Kovács Ilona: Regionális fejlesztési politika, uniós csatlakozás és a magyar közigazgatás, in: Magyar jog melléklete, 2002. 1-2. szám, pp. 50-65. 29. Rechnitzer János: Területi stratégiák az Európai Unióban, in: Ezredforduló, 1999/6. pp. 16-22. 30. Soós Edit: A Strukturális Alapok szabályozásáról, in: Esély 2000/1, pp. 5-41. 31. www.tpf.iif.hu/esza/amkk/strukturalispolitika/elocsatlakozasialapok.htm 32. www.tpf.iif.hu/esza/amkk/strukturalispolitika/koheziosalap.htm 33. www.tpf.iif.hu/esza/amkk/strukturalisalapok/kozoskezd.htm 34. www.gkm.hu/EU 35. www.fvm.hu 36. www.europa.eu.int 37. www.nfh.hu 38. www.vati.hu 39. www.bruxinfo.hu 40. www.kum.hu

A STRUKTURÁLIS ALAPOK FOGADÁSÁNAK MAGYARORSZÁGI INTÉZMÉNYRENDSZERE

Recommend Documents