A nyomozónő Több mint szerelem Giuditta Fabbro 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva!
1. fejezet
Este volt. Jane Forrest, Budapest leghíresebb magánnyomozója otthon volt a kétszintes kertes házában. Az emeleten lévő szobájában egy íróasztalnál ült, hogy a nyomozás lezárása után megírja a jelentését. Jane egy kimondottan bájos arcú, szép, csinos fiatal nő volt. Első látásra senki meg nem gondolta róla, hogy e mögött a törékeny külső mögött egy kemény nő lakozik. Jane keze hirtelen megállt a laptop klaviatúrája felett. Gyengéden beletúrt melírozott hosszú hajába. Gondolatai a múltba merengtek. Szülei még fiatalon elhagyták Magyarországot. Jane már Amerikában született. Családját hamar elveszítette, távoli rokonokhoz került, akik pár hónap után a Lambert vállalat alapítójával hazaküldték őt Magyarországra. Jane 17 évesen idegen országban, idegen emberek között találta magát. Édesanyja testvére vette magához a lányt. Ő tanítatta. Főiskolára járatta, hisz tudta, a hányatott sorsú lánynak, csak egy álma van, rendőr szeretne lenni. Jane rengeteget tanult és elérte, hogy a férfiak is felnézzenek rá. Merészsége egyszerűen nem ismert határt. Veszélyérzete, mintha nem is lett volna. A nő idővel kivívta, hogy a nyomozók között is a legjobb legyen. Miután a nagynénjét is elveszítette, a rendőrkapitány vette a szárnyai alá az egyre magasabbra törekvő lányt. Jane azonban egy idő után több pénzre és hírnévre vágyott. Pár év után otthagyva a rendőrséget magánnyomozó lett. Először csak kisebb ügyei voltak. De később neve ismerté vált. Egyre nagyobb vállalatok keresték meg. Köztük volt Zélia Lambert is. Zélia vállalatát még az apja alapította. Ők is akkor települtek haza Amerikából, mikor Jane. A két nő között az eltelt évek során nagyon jó barátság alakult ki, így mikor Zélia megkereste Janet, ő félre tett minden ügyet és csak az övével foglalkozott. Zélia észrevette, hogy az ő általa vezetett vállalattól nagyobb pénzösszegek illetve áru tűnik el nyom nélkül. Jane rögtön bele is vetette magát a munkába. Heteken keresztül szinte éjjel nappal figyelte a gyárat. Feljegyezte az összes ki és bemenő kamiont. Mellette megjegyezte, hogy mit szállítottak. A bejövő kamionok mind Olaszországból jöttek és édességet szállítottak. A kimenőkkel már nehezebb dolga volt. Hisz az áru egy részét a gyárban gyártották, Olasz licensz alapján, és innen szállították ki a belföldi nagykereskedésekbe. Mivel Jane itt mindent rendben talált, rájött, hogy csak a könyvelésnél lehet a hiba. Először rossz könyvelésre gondolt, de kiderítette, hogy valaki szándékosan emeli el az összegeket. A kör egyre szűkült és végül csak egy ember maradt, a főkönyvelő. Jane titokban átnézte a könyvelést, majd mindenhova követte a férfit. Aki éjszakai bárokban kétes kinézetű alakoktól kis fehér "csomagokat" vásárolt. Közben pár lezárt boríték is gazdát cserélt. Janet a gondolatvilágból az óra sípolása rázta fel. 11 óra volt. Visszahajolt a laptop felé és folytatta az írást. A jegyzetfüzetéből mindent pontosan átmásolt. Miután elkészült a jelentéssel, gyorsan kinyomtatta, majd felállt és egy nagyot nyújtózott. Nehézkes léptekkel ment ki a fürdőszobába. Már hetek óta figyelte a vállalatot és ez a hajnalig tartó munka teljesen kifárasztotta. Gyorsan lezuhanyozott és lefeküdt az ágyba. Bekapcsolta a televíziót, de alig nézett pár percet a filmből, szinte rögtön elaludt. Reggel az óra csörgése ébresztette a nőt. Csukott szemmel kereste meg az éjjeliszekrényen álló órát. Mikor megtalálta lenyomta. Pár percig még pihentette a szemét, majd nagy nehezen kikászálódott az ágyból. A szekrényhez ment. Előkeresett egy szűk, mély dekoltázsú toppot és egy fehér mini szoknyát. Lezuhanyozott, kisminkelte magát és felöltözött. Magához vette a jelentést, majd előkereste a táskáját és a kulcscsomóját. Leszaladt a lépcsőn. A cipőtartóból kikapott egy fehér magas sarkú szandált és felhúzta. Kilépve az ajtón még gyorsan átnézte, hogy minden irata nála van-e, majd elindult a ház mellé épített garázshoz. A távirányítóval kinyitotta a kaput, majd az autójához ment és beszállt. Indított és kitolatott. Első útja Zélia vállalatához vezetett. Behajtott az udvarra és leparkolt Zélia Mercédesze mellett. Kiszállt és elindult az épület felé. Az emeletre lifttel ment fel. Senkivel se találkozott, hisz még elég korán volt. Mikor
felért lassan elindult a folyosó végén lévő irodához. Megállt az ajtó előtt. Igazított egy kicsit a ruháján, majd belépett. A titkárnőt nem találta a helyén, Zélia irodája előtt, pedig egy férfi állt. Jane egy percre meglepődött. Csabán már első pillantásra látszott mi is a foglalkozása. A nő jó alaposan végig mérte. Mintha álmai férfija állt volna előtte. Széles váll, izmos test, rövid barna haj és ráadásul iszonyúan jóképű is volt. Jane, ahogy belenézett Csaba gyönyörű sötét barna szemeibe, úgy érezte, elveszik bennük. Csak állt ott és a férfit nézte. Nem értette, mit keres egy testőr kinézetű alak Zélia irodája előtt. De legjobban azon csodálkozott, hogy a nő nem szólt neki arról, hogy veszélyben érzi magát, és biztonsági őrre van szüksége. Jane szeme a férfi öltözékére tévedt. Csaba sötét színű öltönyt, fehér inget és az öltönyhöz illő nyakkendőt viselt. A nő megpróbált találni valami jelzést az öltönyön, de nem volt rajta, hogy melyik cégnek dolgozik. A férfi nem is tartozott egyik testőr céghez sem, leginkább egyedül vagy néha a barátjával dolgozott együtt. Ügyfeleit ajánlás útján szerezte, de még így is megválogatta őket. Nem vállalt el minden munkát. Hosszú évek óta dolgozott ebben a szakmában, de mégsem találta unalmasnak. Minden egyes feladat egy új kihívást jelentett a számára. Mikor Zélia megkereste először nem akarta elvállalni, de a nő olyan összeget ajánlott, amire Csaba nem tudott nemet mondani. Azt hitte, hogy nagyon unalmas lesz, de most mikor meglátta Janet, rájött nem is olyan rossz hely ez. Csaba szeme végig futott a nő testén, majd lentről elindult felfelé. Jane hosszú formás lába és apró alig takaró szűk mini szoknyája beindította a férfi fantáziáját. Csaba szeme tovább vándorolt a nő dekoltázsára. Arcán mosoly jelent meg. Jane követte a férfi tekintetét. Tudta mi jár most a fejében. A nő miután túljutott a zavarán megszólalt: – Bemehetek? – Ide csak a testemen keresztül! – felelte kissé rekedtes hangon Csaba. – Az is megoldható, nekem nem jelent túl nagy gondot! – tett egy lépést előre Jane. – Azt el tudom képzelni! – mondta arcán apró kétértelmű mosollyal. Közben a szeme többször is végig futott a nő alakján. Jane szinte a testén érezte a férfi "tapogató" tekintetét. – Majd máskor megbeszéljük, de most sietnem kell! – lépett az ajtóhoz. Jane melle hozzá simult Csaba karjához. A férfi egy mély lélegzetet vett. Hatalmas erőfeszítésébe került, hogy ne érintse meg a nőt. Úgy érezte teljesen elbódította Jane nőiesen finom parfümjének az illata. – Viszlát! – zavarta meg Csaba gondolatait. Megfogta a kilincset, de a férfi nem engedte, hogy bemenjen. – Azt hiszem, világosan megmondtam, hogy nem mehet be! – Tudja, én viszont jobban szeretem a sötét dolgokat! – Nem mondták még, hogy egy kicsit nehéz a felfogása? – Maga ne a felfogásommal foglalkozzon, hanem azzal a két férfival, akik fegyverrel az oldalukon az ajtó előtt állnak! – mutatott a háta mögé. Csaba a bejárati ajtóhoz rohant. Jane pedig egy elégedett mosollyal az arcán belépett Zélia szobájába. Mire az asztalhoz ért már Csaba is ott volt a hátánál. Arcán látszott, hogy iszonyúan dühös, amiért a nő átverte. – Úgy látszik sikerült kijátszanom a biztonsági rendszeredet! – mondta mosolyogva. – Minden rendben! – tartotta fel a kezét Zélia, megállítva ezzel a férfit – Ő a barátnőm! Csaba nem szólt egy szót sem, csak bólintott. Amilyen gyorsan jött a mérge, olyan gyorsan el is szállt.
– Jane, hagy mutassam be Csabát, a testőrömet! – Nem úgy nézz ki, mint egy testőr! – tett csípős megjegyzést a férfira, miközben kezet fogott vele. A nő erős fogásából Csaba érezte, hogy Jane nem az a gyenge lány, akinek elsőre látszik. – Mégis mit várt? – Talán egy kemény macsót! – gúnyolódott. – Az álarcom alatt van! – vette fel a nő stílusát. – Jól időzített a humora! – mosolyodott el Jane. – Azt megtudhatom, hogy Ön mivel foglalkozik? – Talán! – vett elő a táskájából egy névjegykártyát és átnyújtotta – Remélem, az álarcától tud olvasni! – Nagyon humoros! – vágta oda, miközben megnézte a kártyát. – Szóljon, ha kiszórakozta magát! – felelte, majd Zéliához fordult – Itt a jelentésem! – nyújtotta át az aktát. A nő elvette. Széthajtotta és beleolvasott. – Nem úgy nézz ki, mint egy magánhekus! – Csak nem egy kemény macsót várt? – mosolyodott el Jane. – De! – bólintott. – Ez az álcám! – Ügyes! Hamar tanul! – mondta Csaba, és a névjegykártyát a zakója belső zsebébe rejtette – Még szükségem lehet magára! – Milyen értelemben? – kérdezte gyanakodva. Ismerte már, hogy a Csaba féle testőrök mit értenek ez alatt a megjegyzés alatt. Csaba "enyhén" elmosolyodott. Jane rögtön tudta mit takar ez a mosoly. – Azt majd még meglátjuk! – válaszolta a férfi és megfordult. Kiment a szobából és bezárta maga mögött az ajtót. – Hogy jöttél rá? – kérdezte Zélia, miután Csaba távozott. Jane elkezdett fel alá járkálni az irodában és közben magyarázott. – Ellenőriztem mindenkit a könyvelésen és a körben csak egy valaki maradt! – állt meg az asztalnál és a két kezével rá támaszkodott – A főkönyvelő! – Jane ő nem vehetett el a pénzből! Már régóta itt dolgozik, és én teljesen megbízom benne! – Ha ennyire jól ismered, akkor gondolom azt is, tudod, hogy egy éve kábítózik! – Nem! – rázta meg a fejét Zélia és idegesen beletúrt hosszú barna hajába – Ez kizárt! – Pedig ő a hunyó! Bizonyítékom van rá!
Zélia szép kék szemeit a nőre emelte. Jane tudta, mi játszódik le a fejében. Nem hisz neki, amíg a saját szemével nem látja. Valahol a szíve legmélyén megértette Zéliát, hisz ezeket az embereket még az apja vette fel és hűségesen kitartottak a lány mellett még akkor is, mikor az eladás kicsit visszaesett. Most viszont fellendülőben van. Jobban megy, mint valaha, így nem csoda, hogy még egy eddig megbízható alkalmazott is enged a pénz csábításának. – Látni akarom a bizonyítékot! – Oké! – bólintott Jane. Felkapta az asztalon lévő jelentését és elindult kifelé. Zélia követte, majd velük tartott Csaba is. Csendben mentek végig a folyosón, a lifttől nem messze lévő irodához. Zélia a gondolataiba volt mélyedve. Nem tudta feldolgozni a hallottakat. Hinni akart Janenek, de még mindig abban reménykedett, hogy tévedett a nő. A könyvelésen nem találtak senkit. Jane egyenesen a szekrényhez ment. Kihúzott egy fiókot és kivett belőle egy köteg aktát. Az elmúlt egy havi számlák voltak lefűzve benne. Leült az asztalhoz és elkezdte elsejétől átnézni. Az első negyed óra néma csendben telt el. Zélia leült Janenel szembe, Csaba, pedig megállt az ajtó mellett és neki támaszkodott a falnak. Janet figyelte, aki minden egyes számlát nagy gondossággal nézett át. – Segíthetek? – szólalt meg egy idő után Csaba. – Igen. Keverjen egy italt! – Nem azt kérdeztem, mit akar inni! – Nem baj! – nézett fel egy pillanatra – Most másban úgy sem segíthet, és ahogy észrevettem nincs semmi dolga! – Azért valamivel több, mint magának! – Ne morogjon már, egy kávét talán nem esik nehezére idehozni! Csaba nem szólt tovább egy szót se. Az ablaknál lévő asztalhoz ment. A termoszból kitöltött egy csésze kávét és odavitte az íróasztalhoz. – Köszönöm! – vette el Jane, de nem nézett fel. A férfi válasz helyett csak bólintott, majd visszament az ajtóhoz. Eltelt fél óra vagy talán még több is, de senki se szólt egy szót se. Pedig mind türelmetlenek voltak. Jane is ideges volt, de igyekezett nem mutatni. Zélia pedig egyszerűen reménytelennek látta a keresgélést. Szíve mélyén még örült is neki, hogy Jane nem találja a bizonyítékot a főkönyvelő ellen. – Meg van! – kiáltott fel hirtelen Jane. – Na végre! – lépett pár lépést előre Csaba – Nem tudom mi tartott ilyen sokáig! Jane megköszörülte a torkát. A férfi rögtön el is hallgatott. – Itt a bizonyíték! – mondta. Zélia elvette a számlát és megnézte. Majd megrázta a fejét és felállt. – De Jane ez csak azt bizonyítja, hogy valaki rendelt egy nagyobb tétélt! A nő előkeresett egy újabb lapot és Zélia kezébe nyomta. Az igazgatónő azt is megnézte, de nem értette, mit akar ezzel. – Ez egy visszaáru levél! És?
– Ezzel csak annyi a probléma – vette el az aktát, amiben a jelentése volt és kivett belőle egy bankszámlakivonatot – hogy ez a pénz duplán lett visszautalva! Egy kamion ment ki – vette elő egy feljegyzését – és egy jött vissza, de a visszaárun kettő szerepel! Magam láttam, hogy kipakolnak egy kamiont az utaláson viszont kettő szerepel! A másik eset, amikor csak papíron fizettél az áruért, de az soha nem érkezett be a raktárba! Mivel az összes utalást a főkönyvelő intézte, így csak ő tudta, hogy ezek fiktív számlák, amit a jelentésemben megnevezett „számla gyáros” szolgáltatott! Janenek hirtelen eszébe jutott, hogy melyik bárba követte a főkönyvelőt. Kikapta Zélia kezéből a papírokat és megnézte. Vevőként annak a bárnak a tulajdonosa volt megjelölve, ahol a férfi a drogot vette. – Várnál egy pillanatot? – kérdezte Jane. Elővette a telefonját és tárcsázott – Ivett? Egy kis információra lenne szükségem! – hallgatott egy kis ideig, majd folytatta – Tényleg ez az utolsó alkalom, hogy szívességet kérek! – Ismerlek! – hallotta a vonal végéről – Mindig ez az utolsó! – Oké! Mennyit kérsz érte? – 3OO euró! – vágta rá Ivett. – Ne hülyéskedj! Nem vagyok én milliomos! – De az ügyfeled az! – hangzott a válasz. – De jól értesült vagy! – jegyezte meg, de végül engedett – Ma délután megkapod! – Mit akarsz tudni? – érdeklődött Ivett. – Az utolsó rakomány mikor érkezett? – Jane nem kérsz te túl sokat? – Azért a "csekély" 3OO euróért nem sok! – jegyezte meg Jane. – Két hete kedden – felelte – a kamion egy vállalattól jött, majd másnap ugyanoda ment vissza! – Kösz! Délután beugrok! – tette le a kagylót. – Szóval – fordult Zéliához és felállt – két hete kedden a visszaárun szereplő kétes hírű cég rendelt egy hatalmas tételt, amit másnap vissza is küldött! Ez pontosan azaz időpont, ami a számlán is szerepel! Ezzel együtt szállították ki a kábítószert! – Ez hülyeség! – szólt közbe Csaba – Majdnem többe kerül a kiszállítás, mint a koko! – Nem teljesen, de mindegy! Időnként a kisebb tételeknél a vásárlás után egy nappal visszaáruzták a termékeket! Ez a számlából ki is tűnik, csak eddig a főkönyvelőn kívül senki se tudott róla! A kiszállítást csak akkor alkalmazzák, ha útközben valami miatt nem tudják leadni az árut! Ha szétnézne a raktárban, biztos találna pár üres dobozt! – Nagyon ügyes! – mondta elismerően a férfi – Ha be is tudná bizonyítani, alkalmaznám magát! – Nem vagyok rászorulva, de bebizonyítom!
Jane a papírokkal elindult Csabához. Megállt előtte, majd a kezébe nyomta. – Tessék! De lassan olvassa, hogy legyen ideje megérteni! A férfi mérgesen ránézett a nőre, de nem szólt egy szót se. Végig nézte a számlákat és rájött, hogy tényleg igaza van Janenek. Bár ezt nem szívesen ismerte be. Gondolatban elismerte a nő munkáját, de hangosan mást mondott. – Mi van, ha mégse így van? – akadékoskodott. – Tudtam, hogy maga ebbe is bele fog kötni! – Én nem kötöttem bele csak megjegyeztem, hogy ez csak egy feltételezés! – Ez nem feltételezés! – csattant fel a nő – De tudja mit, ha ennyire okos, akkor nyomozza ki maga! Jane az ajtóhoz rohant. Kilépett rajta és becsapta maga után. – Még egy ilyen megjegyzés és ki van rúgva! – kiáltotta Zélia és a barátnője után ment. – Beszéljük meg! – fogta meg a karját, mikor utol érte. – Válassz! – fordult meg Jane – Vagy ő, vagy én! – Gyere be az irodámba! A magánnyomozónő átgondolta a dolgot és végül engedett. Követte Zéliát a szobáig. Miután mindketten leültek, a nő elővett egy borítékot és átadta Janenek. A magánnyomozónő kibontotta és megszámolta. – De Zélia ez sokkal több, mint amennyiben megállapodtunk! – Biztos sok volt a kiadásod mostanában! – Igazad van! – rakta el a pénzt, majd felállt és az ajtóhoz ment. Ahogy kilépett az irodából Csabával találta szemben magát. – Muszáj mindig magába botlanom? – kérdezte felháborodva, és magára hagyta a férfit. Leszaladt a lépcsőn. Egyenesen a kocsijához ment. Beszállt, indított és kitolatott a gyár udvaráról. Útját most már ahhoz a bárhoz vette, ahol Ivett, a besúgója prostituáltként dolgozott. Megállt az épület melletti parkolóban. Lenyitotta a kesztyűtartót. Magához vette a fegyverét, majd elindult a bár felé. Kissé feszült volt. Nem szeretett ide járni. Ivettel szívesebben találkozott más helyen. Ha mégis a bárhoz kellett jönnie, akkor azt csakis nappal tette. Tudta, hogy ilyenkor kicsi az esélye, hogy a tulajdonossal összefusson. Bár eddig még személyesen nem találkoztak, de elég volt az is, amit egymásról hallomásból tudtak. Péter a bár tulajdonosa az éjszakai élet egyik vezér alakja volt. Üzleteit mindig ezen az éjszakai szórakozó helyen kötötte. Egy este alatt több tíz millió forint értékű drog cserélt gazdát. Jane a társaival rendőrként többször is megpróbált lecsapni a helyre, de pár pitiáner terjesztőtől többet nem tudtak elkapni. Péternek, pedig pont akkor volt valami halaszthatatlan dolga és még a rajta ütés előtt elhagyta a helyiséget. Jane mielőtt belépett volna az épületbe körül nézett. Az utca csendes volt, csak egy-két ember lézengett a környéken. A nő kinyitotta az ajtót és bement. A mindig zajos bár most üres volt. Összesen egy mixer volt a pultnál. Jane egyenesen felé tartott. A férfi épp a poharakat törölgette át. Mozdulatain látszott, hogy egy
hosszú éjszaka van mögötte. A nő leült a pulthoz a mixerrel szemben lévő székre. – Tessék, mit adhatok? – fordult felé a férfi. – Ivettet keresem! – Sajnálom, nem ismerem! – felelte, miközben áttörölte az üvegpoharat. – Rám van írva, hogy nézzen hülyének? – Nem tudom, az éjszaka elhagytam a szemüvegemet! – mondta gúnyosan és egy újabb pohárért nyúlt. Jane idegesen felugrott a székről és átnyúlt a pulton. Elkapta a férfi ruháját és magához rántotta. – Ne szórakozzon velem! – Hátul van az öltözőjében! – Kösz! – engedte el a férfit és elindult az öltözők felé. Útközben nem találkozott senkivel, mintha kihalt volna az egész épület. Végig ment a keskeny félhomályban úszó folyosón. A legutolsó volt Ivett szobája. Megállt az ajtóban. Bekopogott, majd belépett. A nő a tükör előtt ült és púderrel próbálta elfedni a szeme alatti kék foltot. Ivett egy a húszas évei közepén járó szép, fiatal nő volt. Hosszú szőke haj, bájos arc, törékeny, nádszál vékony termet. Olyan volt, mint egy Barbie baba. Sokan nem is értették, hogy a szépségét a címlapok helyett, miért egy ilyen bárban kamatoztatja. Talán Jane volt az egyedüli ember, aki megértette, miért is űzi ezt a foglalkozást a lány. Ivettnek nagyon nehéz sorsa volt. Szülei halála után a barátjához költözött. Nagyon nagy szerelem volt az övék, legalábbis a lány ezt hitte. A fiú minden vagyonából kiforgatta. Eladatta vele a megörökölt lakást, autót, nyaralót és a pénzt elkártyázta. A szülők letett pénze, pedig hamar elfogyott, így a nő rövid időn belül az utcán találta magát. Nem sok választása maradt. Mivel munkát nem talált a testéből kellett megélnie. Jane még a rendőrségen dolgozott, amikor először találkoztak. Egy razzia során tartóztatta le Ivettet. Bevitte kihallgatásra. Mikor megismerte a lány élettörténetét felajánlotta a segítségét. Ivett, hogy elkerülje a börtönt inkább visszament dolgozni a bárba és a rendőrség besúgója lett. Jane miután otthagyta a rendőrséget továbbra is szemmel tartotta a lányt. Aggódott érte. Főleg ilyenkor, mikor a saját szemével látta Ivett összevert arcát. – Ki volt az? – állt meg a nő hátánál Jane. – Az egyik vendég! De túlélem! – nézett a tükrön keresztül a magánnyomozónő szemébe – Ez volt a kívánsága és nem utolsó sorban jól fizetett! Jane a táskájába nyúlt és 35O eurót vett elő. Letette a nő fésülködő asztalára. – De ez több… – pillantott rá a pénzre. – Még lenne egy kérdésem! – Azt mindjárt gondoltam! – mosolyodott el Ivett. – Honnan jött az áru? – Olaszországból! Jane rögtön összerakta a képet. Most már egész biztos volt benne, hogy a drogot Zélia árujával hozzák be az országba.
– Kösz! – mondta és az ajtóhoz ment. Mielőtt kilépett a folyosóra kilesett, de az még mindig teljesen üres volt. Mivel már ismerte a járást, így az épületből a hátsó ajtón keresztül távozott. Nem szívesen találkozott volna össze Péterrel, a bár tulajdonosával és Ivettnek se akart rosszat, azzal, hogy vele látják. Inkább megkerülte az épületet, úgy ment vissza a kocsijához. Beült és már indított is. Igyekezett mihamarabb elhagyni ezt a környéket. Egyenesen haza ment. Zéliától faxon átkérte az útvonal pontos leírását. Az Olasz gyártól egészen a nő vállalatáig. Elővett egy térképet és bejelölte rajta az útvonalat és az összes pihenő helyet. Este nyolc óra körül járhatott az idő, mikor felállt az íróasztaltól. Egy nagyot nyújtózott, majd elindult a földszintre a konyhába. A lépcső alján járt, amikor csengettek. A fal mellett álló cipőtartóhoz ment. Óvatosan kinyitotta a rajta lévő táskáját. Elővette belőle a fegyverét, majd halkan az ajtóhoz lépett. Várt egy kicsit. Újabb rövid csengetés hallatszott. – Ki az? – kérdezte meg. – Én! – hallott a túloldalról egy férfihangot. Lassan kinyitotta az ajtót. – Állj! – szegezte a fegyvert a kint álló alakra. Csaba lassan felemelte a kezét. – Nem szólt hamarabb! – jegyezte meg gúnyosan – Én is hoztam volna egyet! – Bocsánat! – suttogta Jane és visszatette a táskájába a fegyvert – Jöjjön be! Csaba belépett a házba. Közben körül nézett. Az egész lakásban félhomály uralkodott. Kivéve a nappalit, ami fényárban úszott. A férfi megvárta, míg a nő bezárja mögötte az ajtót, majd magabiztos léptekkel elindult a bejárati ajtóval szemben lévő nappaliba. Otthonosan végig ment a keskeny folyosón, majd leült a nappaliban lévő kanapéra. Mintha otthon lenne! – mondta gondolatban Jane, de helyette hangosan inkább ezt kérdezte: – Mi járatban van? – Magához jöttem! – Valóban? – csodálkozott el a nő és neki támaszkodott az ajtófélfának – És hogy talált meg? – Igaz nem vagyok magánnyomozó, de… – Ja persze – túrt bele gyengéden hosszú melírozott hajába Jane – a névjegykártya! Hallgattak. Csaba a nőt figyelte. Jane egy sötét színű, hosszú szűk szoknyát és egy világos szinte teljesen átlátszó szűk felsőt viselt. A felsőrész hosszú ujja a könyökéig fel volt hajtva. A két karját maga előtt keresztbe fonva állt az ajtóban. – Megkínálhatom valamivel? – zavarta meg a férfi gondolatait, mikor észrevette, hogy őt fikszírozza. – Igen. Egy whiskyt jéggel! Jane a bárszekrényhez ment. Csaba a szemével követte a szobán keresztül haladó nőt. Jane két poharat vett elő. Jeget rakott bele, majd a jég feléig töltötte whiskyvel. Közben a bárszekrény tükörén keresztül a férfit figyelte, aki a szemét egy pillanatra sem vette le róla. A nő lassan megfordult és a szoba közepén álló dohányzó asztalhoz ment. Az egyik poharat odaadta Csabának, majd leült a férfi jobb oldalán lévő fotelba. – Minek köszönhetem a látogatást? – Szeretném elvinni, vacsorázni! – felelte Csaba és ivott egy kortyot a pohárból. Jane azt hitte,
hogy rosszul hall. Nem akart hinni a fülének. Pont őt?! És pont Csaba? Ez csak valami vicc lehet! – Azt hiszem nem értettem jól! – emelte a szájához a poharat és ivott egy kevés whiskyt. – Pedig érthetően mondtam! – vágta oda flegmán. – Mondja magának egymás után két kedves szava nincs a nőkhöz? – De van! – bólintott a férfi és kortyolt egyet a whiskyből. – Akkor miért én vagyok a kivétel? Csaba hallgatott, de Jane mérgesen tovább folytatta: – Az biztos, hogy nem a két szép szememért jött ide! – Jane most az egyszer téved! – próbálta csitítani a nőt – Ugyanis a szándékaim nagyon is tisztességesek! Csak el akarom vinni, vacsorázni! – Teszi ezt minden ellenszolgáltatás nélkül! Igaz? – Felejtse el! – állt fel Csaba. – Visszavonom a kérdést! – mondta ki gyorsan Jane – Megyek, átöltözök! Letette a poharat az asztalra, majd felállt és elindult kifelé. Csaba a szemével követte a nőt közben jó alaposan végig mérte. – Ne segítsek? – szólt utána mosolyogva a férfi. A nő dühösen visszafordult az ajtóból. – Visszavonom a kérdést! – emelte fel a kezét megadóan Csaba. – Remélem is! – felelte Jane és kiment. A férfi megitta a maradék whiskyt, majd a poharat letette a füstszínű üvegasztalra. Míg a nő átöltözött, addig Csaba körül nézett a nappaliban. Ízlésesen berendezett, szépen, tisztán tartott helyiség volt. Látszott, hogy Jane semmire sem sajnálta a pénzt, mikor berendezte a lakását. A férfitől balra egy hatalmas tv volt, házimozi rendszer, DVD, videó, hifi. Minden, ami a szórakozáshoz kell. Csaba ahhoz az állványhoz ment, ahol a filmek voltak. Kivett párat és megnézte. Krimik és vígjátékok voltak. Sehol egy horror vagy sci-fi, se egy thriller. Visszarakta a dvd-ket a helyére, majd megfordult és elindult a vele szemben lévő szobabútorhoz. A barna faragott fenyőbútor tökéletesen illett a sötét barna bőr kanapéhoz és a vanília színű tapétához. Csaba szétnézett a szekrényen. Pár feng shui tárgyon kívül két bekeretezett fényképre lett figyelmes. Az egyiken Jane és Zélia volt rajta, a másikon egy idősebb házaspár egy kislánnyal. Valószínűleg Jane a szüleivel! – állapította meg a fekete-fehér fényképből. A férfi visszarakta a képeket a helyére, majd tovább nézelődött. Az egyik polcról levett egy Agatha Christie regényt és széthajtotta. A könyvből egy fénykép csúszott ki és leesett a földre. Csaba lehajolt és felvette. Egy kettétépett, majd újra összeragasztott kép volt. Jane volt rajta egy férfival. Csaba jó alaposan megnézte a fényképet. Valamilyen ünnepségen készülhetett. A férfi öltönyt, Jane pedig kisestélyit viselt. Egymást átölelve álltak rajta. A nő arca ragyogott. Szeméből határtalan boldogság tükröződött vissza. Úgy csillogtak gyönyörű barna szemei, mint ahogy egy végtelen boldog embernek szokott. Csaba megpróbált felidézni minden pillanatot, amit eddig Janenel töltött, de ezt a tekintetet még soha sem látta. Szeme a nő ujjaira tévedt. A gyűrűs ujján egy vastag arany karikagyűrűre lett figyelmes. Csak nézte a gyűrűt és közben Jane ujjain jártak a gondolatai. De akárhogy is törte a fejét nem emlékezett rá, hogy látott volna az ujján eljegyzési gyűrűt.
– Mit csinál? – termett a férfi mellett szinte a semmiből a nő. – A férje? – fordította a fényképet Jane felé. – Nem! – rázta meg a fejét és kikapta Csaba kezéből a képet. – Akkor a vőlegénye volt? – faggatta tovább. – Azt hiszem ehhez semmi köze! – szakította ketté a ragasztás mentén a képet és ledobta az asztalon lévő hamutartóba. – Elnézést! – suttogta a férfi, miközben visszarakta a könyvet a polcra – Én nem akartam turkálni a magánéletében! – Mégis azt tette! – felelte dühösen a nő. – Igaza van! Jóvá tehetem egy vacsorával? – Menjünk, ha már úgyis átöltöztem! – mondta Jane és elindult kifelé. Csaba csak némán bólintott és követte a nőt. A férfi egy előkelő étterembe vitte Janet. Leparkolt a bejárat előtt. Körbe ment az autón és udvariasan kisegítette a nőt. Meg akarta mutatni neki az úri ember oldalát és valahogy jóvá akarta tenni azt a hibát, amit a házban elkövetett. Jane értékelte a testőr igyekezetét. Bár nem mondta neki, nehogy elbízza magát, de igazán meglepődött az étterem választásán. A város egyik leghíresebb és legdrágább helye volt, ahova vitte. Ez volt az első alkalom, hogy kellemesen csalódott a férfiban. Az ajtóban egy pincér fogadta őket, és rögtön az asztalukhoz vezette. Átadta az étlapot, felvette az italrendelést, majd távozott. Jane széthajtotta az étlapot és letette az asztalra. Míg átnézte lassú mozdulatokkal kigombolta a sötét színű kosztümjének a blézerét. Ami alól egy szűk sokat sejtető top bukkant elő. Csaba felnézett az étlapból egy pillanatra, de a pillanatból hosszú percek lettek. Szeme a nő dekoltázsára tapadt. Akárhogy is akart nem tudott szabadulni a látottaktól. Hirtelen a felszolgáló lépett az asztalukhoz. Csaba zavartan lehajtotta a fejét. Jane összehajtotta az étlapot és a tekintetét a férfira emelte. Nem értette, miért van ilyen zavarban Csaba. Azt hitte még mindig a lakásban történtek miatt. A pincér mindkettőjüknek kitöltötte a Tokaji 6 puttonyos bort, majd felvette a rendelést és távozott. Az asztalnál ezek után feszült néma csend lett. Jane ujjaival a pohár szélén játszadozott, Csaba, pedig a nőt nézte. Hosszú percek teltek el így, hogy egyikük se szólt egy szót sem. Ezt a zavaró csendet mind a ketten egyszerre akarták megszakítani, de csak a másik nevéig jutottak el. – Magáé az elsőbbség! – mondta mosolyogva Csaba. – Kezdje maga! Úgyis Ön akart bocsánatot kérni! – Miből gondolja? – nyúlt a pohárért a férfi és felemelte – Egészségünkre! – Egészségünkre! – emelte fel a poharat a nő is. Mindketten ittak belőle egy keveset, majd letették. – Igaza van! – ismerte el Csaba – Tényleg nagyon sajnálom! – Rendben! Felejtsük el! – felelte Jane. Elvette a pohár bort és megitta az összest, majd az üvegért nyúlt és újra töltött. A férfi a nőt figyelte. Látszott rajta, hogy nagyon felkavarta annak a képnek az előkerülése.
– Ki volt az a férfi? – szólalt meg Csaba.
