A munka fogalma..a nyugati gondolkodásban

.HERBERT APPLEBAUM.

.A munka fogalma. .a nyugati gondolkodásban. Fordította: Pinczés Bálint

K

önyvem a társadalomtudományok szükségszer∫en nyugati fogalmaiból merít. A kultúra és a munka nyugati hagyományának legjelent√sebb aspektusait bemutatva a jelen fejezetben e fogalmak hátterét kívánja megrajzolni. Három történelmi korszak – ókor, középkor és a modern kor – tükrében igyekszem általános áttekintést nyújtani a munka fogalmáról. Ezt követ√en a munka és a technológia, majd végül a munka és a szabadid√, illetve a munka jöv√je kérdéseivel foglalkozom. Mi a munka? Az emberi létállapotban a munka az élet kényszer∫ feltételeként jelenik meg. A munka teremti meg emberalkotta környezetünket. Az ember egyszerre létezik a természetben, a természeti törvényeknek alávetett biológiai lényként, és a természeten kívül, azon az anyagi és társadalmi környezeten keresztül, amelyet a saját kultúrája kiterjesztéseként hozott létre. Tekintettel arra, hogy a munka minden emberi tevékenységgel kapcsolatban áll, egyetlen meghatározása sem lehet teljes, ha nem törekszik az emberi kultúra egészér√l számot adni. A dolgozó ember anyagok, er√k és él√ szervezetek segítségével hozza létre azokat az eszközöket, amelyeket az emberi célok kielégítése érdekében dolgok készítésére, termelésére és építésére használ fel. Nem a dolgok

készítése a munka egyetlen formája. A tanárok, tisztvisel√k, mérnökök, tudósok, ápolók, orvosok, könyvel√k, titkárn√k, √rök stb. nem állítanak el√ dolgokat. Embertársaik igényeit szolgáltatások nyújtásával elégítik ki. A dolgok el√állítása és a szolgáltatások egyaránt hasznos munkának tekinthet√k. Az emberi munkában központi szerepet tölt be a technológia. Az emberi elmének rendelkeznie kell valamilyen elképzeléssel az elkészítend√ tárgyról, miel√tt létrehozza azt. A modern világban a szakemberek által ellen√rzött technológiai információ része az is, hogy milyen tárgyak mi módon készülnek. Ugyanakkor folyamatos a küzdelem azért, hogy a technológia ne kerüljön ki az emberi ellen√rzés alól, ne vezessen a munka készségtelenítéséhez, és ne adjon a munkahely felett kirívóan nagy irányítást a munkaadók és a menedzsment kezébe.1 A technológia hatalmától függetlenül mindig emberi döntés határozza meg, hogy hogyan, mikor, és hol alkalmazzák az adott technológiát. Nagy a különbség az emberi kéz által irányított eszköz és a gép között, amelyhez az emberi kéznek alkalmazkodnia kell. A gép megjelenésével az ember már nem saját munkája alanya. Saját munkája felett az ember csak m∫helyeiben és otthonaiban úr; a gyárban már nem.

Herbert Applebaum: The Concept of Work in Western Thought. In Meaning of Work: Considerations for the Twenty-First Century. Ed: Frederick C. Gamst. Albany: State University of New York Press, 1995. 46–78.

45

Herbert Applebaum

a vándor kézm∫vesek, a látogatásra érkez√ rokonok, valamint a vándor idegenek, különös tekintettel a dalnokokra. Az ajándékok cseréje és a kölcsönösség voltak a különböz√ háztartási csoportok közötti szövetségkötés legfontosabb mechanizmusai.2 Ez a mechanizmus megszokott a kis lépték∫, nem iparosodott társadalmakban. A kölcsönösség rendezett kapcsolatokat tartósít a személyek és csoportok között az ajándékok és a vendéglátás áramán és cseréjén keresztül.3 Csakúgy, mint más nem piaci alapú, kis lépték∫ kultúrákban, a munka a homéroszi társadalomban is beágyazódott a társadalom valamennyi tevékenységébe.4 Ezekben a kultúrákban – a homéroszi társadalomhoz hasonlóan – a munkát nem jelölik külön szóval, hiszen a teljes életfolyamat része. Így megfigyelhetjük, hogy a munka a homéroszi társadalom minden csoportja, minden rétege számára elfogadható, a nemesekt√l a közemberekig. Az el√kel√ származású férfiakat és n√ket nem sújtja megvetés, ha részt vesznek a munkában. Hálószobáját Odüsszeusz maga építette. Párisz segédkezett otthona építésében. Pénelopé fon, sz√, varr. Nauszikaa mos. Odüsszeusz szántóversenyre hívja ki a kér√ket, és azzal henceg: tud sarlóval füvet nyírni, ökörfogatot hajtani és széles barázdát húzni.5 Homérosz idején a népnek dolgozó kézm∫ves, a demiurgos volt a szakember, míg a techné szó a mesterségbeli tudást jelölte, amelyhez tapasztalatra és kézügyességre volt szükség, mint például az ötvösök és ácsok munkája esetében, vagy a n√i munkák között például a szövéshez. Nem választották el élesen a technológiai eredményeket a varázslástól, és a demiourgoi társadalmi kategóriája felölelte a gyógyítókat, látnokokat csakúgy, mint a fával és fémmel dolgozó mestereket.6

Már nem a saját igényeinket kielégít√ termékek tervezése az els√dleges cél. Olyan termékeket tervezünk, amelyek az aktuális technológiához illeszthet√k, és az e termékek iránti »keresletet« hirdetés és marketing útján teremtjük meg. Amikor a munkafolyamatokat a piacok és a profit dominálja, a termék min√sége, szépsége, hasznossága, valamint a munka nyújtotta elégedettség másodlagos lesz az értékesítéshez és a haszonhoz képest. A technológia ezt követ√en fékevesztett biológiai folyamathoz hasonlóan szaporítja a termékeket. A gazdasági sikerhez viszonyítva az a kérdés, hogy az emberiségnek szüksége van-e rájuk, jelent√ségét veszti. A technológia mellett a marketing mindent elárasztó terményözönt hoz létre, amely elhomályosítja az életmin√ség szempontjait. A kommercializált, piaci típusú társadalom jól illeszkedik a materializmus, tudományos racionalizmus és a technológia primátusa által dominált kultúrákhoz. Ugyanakkor amennyiben fontosnak tartjuk, hogy a munkát és a technológiát az ember irányítsa, strukturális változtatásokat kell bevezetnünk a munka szervezésében és az ipari kultúrák társadalmi-politikai szervezésmódjában egyaránt. Függetlenül attól, hogy a munkaetika er√s vagy gyenge, elfogadást élvez-e, és felülvizsgálatra szorul vagy sem, fajunk túlélése a munka szükségletén múlik. A munka az emberiség kooperatív er√feszítése, a tudás és készségek megosztása emberalkotta világunk megteremtése érdekében. A munka ma is az önbecsüléssel, a társadalmi fejl√déssel, illetve az élet min√ségével kapcsolódik össze. A munka napjainkban is el√feltétele annak, hogy az ember el√tt szabaddá váljon az önmagát kiteljesít√ szabadid√s tevékenység útja. A munka ma is az érettséghez, az önfegyelemhez és a morális értékekhez kapcsolódik. Mindezen okok miatt a munka az emberi létállapot el√feltétele.

A KLASSZIKUS GÖRÖG VILÁG

A

A MUNKA FOGALMA AZ ÓKORI GÖRÖG ÉS RÓMAI VILÁGBAN

klasszikus korszakot a homéroszi korral összevetve elmondhatjuk, hogy megváltozott a munkához való viszony. A földm∫ves munkát megbecsülték, de a bérmunka bármely fajtájában rabszolgaságot láttak. Szabad emberhez méltatlannak tekintették a másoknak nyújtott szolgálatokat. A szabadid√vel rendelkez√ ember számított szabadnak, aki szabadon vehetett részt a politikában és szabadon elmélkedhetett. A termékeket a szabad ember csak használta; készítésükkel nem foglalkozott. A klasszikus görög világ irodalma tele van a kétkezi munkára kényszerül√ket alacsonyabb rend∫nek bemutató megjegyzésekkel.7

A HOMÉROSZI TÁRSADALOM

A

homéroszi társadalom a homéroszi eposzokban lefestett intézmények, kapcsolatok és társadalmi értékek komplexuma. A f√ intézmény az arisztokratikus „oikos” volt, a földbirtokon lakó családi csoport, amelybe beletartozott az apa, az anya, a nem házas gyermekek, a fiúk feleségeikkel együtt, a nagyszül√k, a rabszolgák,

46

A munka fogalma a nyugati gondolkodásban

ethosza jelenik meg.”9 Az arisztotelészi képpel szemben, amelyben a munkát a felhasználó dolga értékelni, a sztoicizmus a kézm∫ves és a termék viszonyát, valamint a kézm∫ves morális életét hangsúlyozta. A sztoicizmus átalakította a kétkezi munka iránti attit∫döt, és kialakította a »hivatás« fogalmát, amelyb√l kés√bb a keresztény gondolkodók fejlesztették ki azt az elképzelést, hogy mindenkinek, még a legalantasabbaknak is küldetésük lehet az életben.10

Platón úgy vélte, azoknak, akiknek dolgozniuk kell, késznek kell lenniük az alsóbbrend∫ státus elfogadására, ugyanakkor nem méltatta figyelemre azt az elképzelést, hogy a dolgozókat képzés útján kellene kormányzásra alkalmassá tenni. Platónhoz és Szókratészhez hasonlóan Arisztotelész is úgy vélte, a mechanikus m∫vészetek lealacsonyítják a testet és az elmét egyaránt. A készségek gyakorlása Arisztotelész nézete szerint elmélkedésre és filozófiára alkalmatlanná teszi az elmét. Úgy vélte, a kézm∫vesek testét a mesterségre jellemz√ monoton mozdulatsorok görcsössé teszik, eltorzítják. Platónhoz hasonlóan úgy vélte, a dolgozók – a földm∫veseket is beleérte – alkalmatlanok az állam vezetésére. Ironikus, hogy Platón és Arisztotelész, akik szerint a demokrácia a legjobb kormányzati forma, olyan modelleket dolgoztak ki, amelyek a spártai oligarchiára hasonlítottak. Bár megpróbálták, egyiküknek sem sikerült a munka természetét a demokratikus városállam természetével összehangolni. Míg a klasszikus görög kor filozófusai megvetéssel viseltettek a munka iránt, maguk a kézm∫vesek nem szükségképpen szégyellték munkájukat. A fennmaradt sírfeliratokon az iparosok büszkén vallanak munkájukról és remekm∫veikr√l. A kézm∫vesek versenyein elnyert díjak további bizonyítékot nyújtanak a mesteremberek iránti tiszteletr√l. A kézm∫vesek aláírása, különösen a fazekas termékeken, szintén a büszkeség jele. A klasszikus Görögországból fennmaradt edények, dísztáblák, sztélék, szobrok és domborm∫vek dolgozó férfiakat és n√ket ábrázolnak.8 A kézm∫vesek, akik ezeket a jeleneteket megörökítették, büszkeségüknek adtak hangot, valószín∫leg a hasonló ábrázolásokra engedélyt adó megrendel√ik egyetértésével.

A RÓMAI KÖZTARSASÁG ÉS A RÓMAI BIRODALOM

C

iceró, a kései Római Köztársaság vezet√ államférfija és gondolkodója, az uralkodó elit jellegzetes képvisel√je „vulgárisnak és nemkívánatosnak” tekintett minden bérmunkást és kézm∫vest, akik esetében magában a bérben is a rabszolgaságuk jelét látta.11 Az ókori világban a magának és a másoknak dolgozó ember között húztak éles határt; társadalmi presztízs csak az el√bbinek járt.12 Róma a kés√i köztársaság idején alakította ki a rabszolgaságot. A mez√gazdaságról értekez√ szerz√k, mint Cato, Varro, és Columella a nagybirtokon alapuló mez√gazdasági rendszert képzeltek el, amely hasznot termelt, és amelyet rabszolgák tartottak fenn. A kisbirtokos ugyan többségben volt még, de fokozatosan teret vesztett a birtokától távol él√ nagybirtokossal szemben. A városok kisebb m∫helyeiben egyre terjedt a rabszolgamunka alkalmazása. A római bürokrácia egyre növekv√ mértékben támaszkodott a rabszolgák munkájára, csakúgy, mint a vízvezetékrendszer, amelyet 700 rabszolgából álló munkaer√ tartott fenn.13 A bányákban leginkább rabszolgák és elítélt b∫nöz√k dolgoztak. A kisebb és nagyobb háztartásokban egyaránt alkalmaztak rabszolgákat, míg a nagy arisztokratikus háztartásokban rabszolga mesterek lesték a vagyonosok igényeit és vágyait.14 A római társadalom egyik meghatározó jegye a Collegiumok léte volt, olyan klubok m∫ködése, amelybe az azonos mesterséget ∫z√k tartoztak. Ezek a kölcsönös segélyez√ egyletek számos el√nyt biztosítottak tagjaiknak. Fórumot biztosítottak, ahol a munkájukból él√k találkozhattak egymással. A Collegiumok önérzetet adtak a közembereknek. Collegiumi tisztségekre jelölhettek, és maguk is indulhattak e tisztségek elnyeréséért, áldozhattak a Collegium véd√szentjeinek, továbbá collegiumi vacsorákon és fesztiválokon vehettek részt. A Collegiumok nem szakszervezetek és nem céhek voltak, hiszen a béreket, árakat nem

A HELLENISZTIKUS VILÁG

A

sztoicizmus és az epikureizmus volt a hellenisztikus id√szak két meghatározó filozófiai áramlata. A sztoikusok racionálisan magyarázható, ésszer∫ struktúrákba szervez√dött világegyetemet feltételeztek. E filozófia szerint a kozmikus és az emberi események ugyanannak a rendnek – a logosnak – részei. A bölcsesség a számukra a ráción túlmutató lépés, a cselekvés és az események közötti harmónia. A munka, mint a világegyetem többi aspektusa, a dolgok rendjének részét képezte. „A sztoikus gondolkodáson keresztül a munka morális értelmet nyer… a munka és a dolgozó életforma

47

Herbert Applebaum

igyekeztek megszabni. Ugyanakkor aktív szerepet játszottak a városi ceremóniákban. Politikai szerepük jelent√s volt: választások el√tt a római államférfiak igyekeztek mozgósítani szavazataikat. Több, mint 150 ilyen Collegium m∫ködését sikerült feltárni és pontosan meghatározni.15 Róma történelmének egyik fordulópontján olyan hatalmasnak, s√t veszélyesnek t∫ntek, hogy Augustus törvényen kívül helyezte √ket. A mez√gazdasági munkát mindig dicsérték Rómában, különösen a szántó-vet√ kisparasztot, kinek alakját Vergilius örökítette meg földmíves létnek szentelt jeles dicséretében, a Georgicá-ban. Az ideál szerint a földm∫ves munka az állampolgársághoz, ez utóbbi pedig a katonai szolgálathoz kapcsolódik. A m∫ modelljét Cincinnatus, a legendás h√s története adta, aki otthagyta az ekét, hogy az Államot szolgálja, majd visszatért birtokára.16 A kétkezi munkaként tekintett kézm∫ves és iparos munkát a római elit sohasem tartotta nagy becsben. A kézm∫vesek státusa a Birodalomban mégis megnövekedett, amint jelent√ségük a rabszolgamunka visszaesésével egyenes arányban növekedett. A szabad polgárok számára hasznosnak t∫nt a mesterségbe vágás. A közmunka-vállalkozásokban szabad emberek sokaságát alkalmazták.17 A kétkezi munka iránti el√ítélet azonban még ekkor sem t∫nt el. A római közvéleménynek Seneca adott hangot, aki szerint „A bölcsesség nem kezeket oktat ki: a szellem tanítója ◊.”18 A római periódusban az asszonyok kivették részüket férjük munkájából, különösen a kifinomultabb mesterségek, a luxusipar, a parfümkészítés és a szabászat terén. Marcus Aurelius császár édesanyja a téglagyártó ipar vezet√ képvisel√je volt. N√k dolgoztak az olyan szolgáltató foglalkozásokban, mint az ápolás és a bábaság, amelyekben bizonyos mérték∫ megbecsülést is kivívhattak. A n√k társadalmi szerepe a háztartásban és a gyermeknevelésben volt meghatározó. A rómaiak az anyák iránt általában pozitív, intenzív, érzelmi viszonyt tanúsítottak.

törvények megért√ek a munkabérért dolgozók iránt, ami sem a görögökre, sem a rómaiakra nem volt jellemz√.20 Az Ótestamentum sok héber vezet√t ábrázol munka közben – Gedeon a présházban, Saul a mez√kön dolgozik, Dávid bárányokat tart, Elizeus szánt.21 A rabbinikus tanítók legtöbbje dolgozó volt: k√m∫vesek, favágók, szénéget√k, szandálkészít√k, írnokok, pékek, sírásók.22 Az Újszövetségb√l ismerhetjük meg Krisztus munkához való viszonyát. Jézus Krisztus kézm∫ves családjában született, és maga is kézm∫ves, ács volt. Társai munkások voltak. Prédikációit a munka világából kölcsönzött példákkal tarkítja. A korai keresztény gondolkodók pozitívan tekintettek a munkára, különösen Pál apostol és Szent Ágoston. Pál sátorkészít√ volt, gyakorolta mesterségét, és használta a „munkatársaim” kifejezést. Egyik leggyakrabban idézett mondása ez volt: „Aki nem dolgozik, ne is egyék.” Szent Ágoston fontos értekezést írt a munka tárgyában De Opere Monachorum címmel, amelyben a munkát az erkölcsi tökéletesedés eszközeként dicsérte. Isten Városa cím∫ m∫ve az emberi munka egyik meghatározó himnusza, melyben az ember géniuszát és leny∫göz√ mesterségeit méltatja. Ágoston a munkában az önfenntartás szükséges feltételét, ugyanakkor az emberi elme kirobbanó találékonysága, figyelemre méltó életereje jelét látta. Ernst Benz Szent Ágostont „a technológia els√ keresztény teológusaként” írja le.23 Pál és Ágoston tanításai meger√sítették a munka iránti tiszteletet. A munkára úgy tekintettek, mint ami függetlenséget biztosít az egyénnek, utat ad az alázatnak, és szolgálatot tesz másoknak. Sok jómódú keresztény követte tanításaikat, feladva vagyonát és elosztva javait a rászorulók között. A harmadik század keresztény közösségei szociális jóléti közösségek voltak, amelyek munkát adtak az munkátlanoknak és támogatták a munkaképteleneket. A munka és a jószolgálat volt a korai keresztény egyház két központi üzenete, Isten igéje és Krisztus tanítása mellett.

A MUNKÁHOZ VALÓ VISZONY A KORAI ZSIDÓ ÉS KERESZTÉNY KULTÚRÁBAN

A SZERZETESI ÉLET ÉS A MUNKA FOGALMA

S

zámos szerz√ mutatott rá arra a kapcsolatra, amely a nyugati civilizációban a munka iránti pozitív attit∫dök és a szerzetesi mozgalom között fennállt.24 A bencések rendi szabályzata a napot három részre osztva tette a munkát a mindennapok szerves részévé: egy rész imádság, egy rész alvás, étkezés és pihenés, egy rész munka. A bencés kolostor lefektet-

A

rthur Geoghegan19 így jellemzi az ókori héber hozzáállást a munkához: „Bizonyos, hogy ha a Legmagasabbat Isteni Munkásként írhatjuk le, nem lehet becstelen egy férfi számára, ha dolgozik.” A mózesi

48

A munka fogalma a nyugati gondolkodásban

és mesterlegények, segédeikkel és bedolgozó munkásaikkal olyan m∫emlékeket emeltek, amelyek ma is tanúskodnak tudásukról, szervez√ és adminisztratív készségükr√l, és vallási hevületükr√l.27 A kisebbnagyobb városok ezekben az id√kben jelentek meg a keleti és északi eredet∫ inváziókat követ√en. A városokban hozták létre a céheket, amelyek e központok gazdasági életének és vezetésének szerves részeivé váltak. A városokban és a nagyvárosokban az embereket nem kötötték a h∫béri korlátok. A német mondás: „a városi leveg√ szabaddá tesz”, azt a tényt tükrözte, hogy a városlakóknak lehet√ségük volt mesterséget tanulni, és így függetlenné válni. Egy sok vitát kiváltó nézet szerint a középkor utolsó három századában a férfiak alacsony száma a n√ket is arra késztette, hogy bekapcsolódjanak a munka világába.28 A szerencsétlenebbekb√l prostituáltak és csavargók váltak. A szerencsésebbek a textiliparban, a házimunkák terén, házalóként helyezkedhetek el, vagy zárdába vonultak. A legszerencsésebbek azonban saját maguk is mesterséget ∫zhettek, inasként tanulva önálló mesteremberekké válhattak. A k√m∫ves szakma nagy becsben állt a középkorban, els√sorban a templomok és katedrálisok építése kapcsán. A k√ az egyház épületének szimbóluma volt. A k√m∫vesek között voltak, akik termésk√b√l építettek, míg a k√faragók jól megmunkálható, az épületszobrászatban használatos k√vel dolgoztak. Az utóbbit nevezték „freestone”-nak, (kb. ’szabad k√’). A kifejezés a kés√bbiekben a szabadk√m∫vességgel és a szabadk√m∫ves páholyokkal kapcsolódott össze. A páholyok („lodge”) eredetileg az építési területek közelében felállított szálláshelyek voltak, ahol a k√m∫vesek alhattak, szerszámaikat tartották, és értekeztek egymással. Az építkezések helyszínén így kialakult társadalmi rendszerb√l jöttek létre a szabadk√m∫ves páholyok és a szabadk√m∫ves mozgalom.29 A középkort a három rend, a papok (oratores), a harcosok/nemesek (bellatores), és a dolgozók (laboratores) egymásrautaltsága jellemezte.30 A dolgozók ugyan a társadalmi ranglétra alsó fokán helyezkedtek el, de így is jól körvonalazott helyük volt a társadalomban. Kötelességeik, de jogaik is voltak, csakúgy, mint a többi rendnek. Ovitt szerint a középkori társadalom egy olyan társadalmi rendet igyekezett – sikertelenül – megteremteni, amely egy morális központú kultúrán, együttm∫ködésen alapuló munkán, és a munka megbecsülésén alapult. Ez a szerzetesi mozgalomban is tükröz√dött, de soha nem terjedt ki a középkori társadalom és kultúra egészére.31

te a munkához való viszony kés√bbi fejl√désének alapját, mivel a társadalom szövetébe olyan intézményt illesztett, amely a munkát az ember morális kötelezettségének részeként fogadta el.

A MUNKA FOGALMA A KÖZÉPKORBAN

A

kilencedik és tizedik században Észak-Európában egy sor új találmány és technika jelent meg. Ezek között érdemes említeni a kétnyomásos vetésforgót követ√ háromnyomásos gazdálkodást, a lovak alkalmazását a mez√gazdaságban a szügyhám bevezetésének köszönhet√en, és a nehézekek használatát Észak-Európa kötött talajának megm∫velése során. A Karoling-dinasztia felemelkedése és Nagy Károly uralma alatt a munka természete az érdekl√dés középpontjába került. De Villis cím∫ rendeletében Nagy Károly a királyi birtokokon végzett munka szervezésében bevezetett újításokkal foglalkozik, miközben elismeri a mesterségeket, valamint az iparosok képzését és oktatását. Az egyház álláspontja szerint a lelki életet a munka három szinten is gazdagította: el√ször is hozzájárult a restség veszélyeinek elhárításához; másodszor, lehet√séget teremtett a szolgálat és a közösségi önellátás megvalósítására; harmadszor pedig az ember a munka eszközén keresztül gyakorolhatta a természet feletti gyámságát.25 Mélyebb szinten az ember munkájában Isten munkájának, vagyis a teremtésnek a tükröz√dését látták. Azok a szakmák és mesterségek, amelyek nem jártak termel√ munkával, alacsonyabbrend∫nek számítottak. A földm∫ves aratás idején, vagy az anyagból tárgyat formáló kézm∫ves termel√ munkát végzett. A keresked√t azonban, aki nem hozott létre semmit, lenézték. Ez a hozzáállás akkor változott meg, amikor a városok jelent√sége növekedett, és a keresked√k újdonsült hatalmuk és vagyonuk révén kivívhatták a kívánt elismerést. A középkorról a céhek és a mesterségek elsajátítására kialakított inasrendszer jut eszünkbe. És valóban, romanticizált munkafogalmunk ebb√l az id√szakból és ebb√l a rendszerb√l származik.26 Ez a felfogás azon az elképzelésen alapul, hogy a saját eszközeivel, a saját alapanyagaiból dolgozó mesterember ellen√rzése alatt tartja a munkafolyamatot, szakmai jártassággal rendelkezik, és értékesíti az árut. Az iparosmunka a középkori katedrálisok építésének nagy id√szakához is kapcsolódik (1100–1400). Kevéssé egzakt technológiájukkal az iparosmesterek

49

Herbert Applebaum

A MODERN KOR: A TIZENHATODIK SZÁZADTÓL A TIZENNYOLCADIK SZÁZADIG

nusok részt vettek a nagyvilág eseményeiben. A kálvinisták és a szerzetesrendek egyaránt olyan, er√sen rendezett élet megvalósítására törekedtek, amely er√s munkaetikán és racionálisan megformált viselkedési szabályokon alapult.33

LUTHER ÉS KÁLVIN

AZ ANGOL FELVILÁGOSODÁS

A

A

modern munkafelfogás alapjának a protestantizmus, els√sorban Luther és Kálvin munkával kapcsolatos elképzeléseit tekinthetjük. Luther számára a munka a karitász alapja és a restség elleni védekezés volt. Luther azonban szakított a szerzetesi gondolkodással, amelyben önzést, a tágabb világ iránti felel√sség elutasítását vélte felfedezni. A munkában látta a társadalom és a különböz√ társadalmi osztályok alapját. Úgy vélte, annak az iparnak, annak a mesterségnek a hagyományai, amelybe beleszülettünk, alakítják ki a kereteket, amelyek között dolgoznunk kell. A munkaetika fejl√déséhez els√sorban a hivatásról szóló tanításával járult hozzá. A tevékeny lét és az individualizmus üzenete volt ez. Luther elutasította a római katolikusok által a magasabb és alacsonyabb hivatásokról hirdetett kett√s mércét, a munka eszméjét annak büntetésszer∫ jellegér√l a pozitív és teremt√ vonásokra helyezve át. Lutherrel szemben Kálvin úgy vélte, méltatlan dolog beérni azzal az állapottal, amelybe életutunk adott szakaszában kerültünk. Kálvin megszabadította a munkát a fojtogató, kasztos elképzelésekt√l. Kezei alatt a munka Isten adománya helyett mobil, folyékony és emberalkotta fogalommá vált. Kálvin az életet a földm∫ves perspektívájából nézve ésszer∫vé tette a munkát. Lutherrel szemben dicsérte a kereskedelmet, a hasznot, és a pénzügyeket. Kész volt rá, hogy ugyanúgy elismerje √ket, mint a munkások jövedelmét, amennyiben serénységen, iparkodáson és kemény munkán alapultak. A haszonban Isten áldását látta. Mára sem rendez√dött a vita Max Weber tézisével kapcsolatban, amely szerint a kapitalizmus kialakulása a protestantizmushoz köthet√.32 A protestantizmus – különösen a kálvinizmus – és a munkaetika közötti kapcsolat léte azonban aligha vitatható. A protestantizmus a rendet hangsúlyozta az egyén életében. Ezt a célt a katolikus szerzetesrendek is hangsúlyozták, azzal a különbséggel, hogy a szerzetesek lehatárolt közösségeiken belül igyekeztek megvalósítani céljaikat, míg a kálvinisták és a lutherá-

tizenhetedik századi angol felvilágosodás további el√relépést jelent a munka modern szemléletének kialakulásában. A mechanikai m∫vészeteket és a képzett mesteremberek tudását a tudomány elméleteivel házasította össze. Sir Nicholas Bacon királyi f√pecsét√r fia, Francis Bacon (1561–1626) hangsúlyozta az els√k között a mechanikai m∫vészetek szerepét a tudományos tudás fejl√désében.34 Thomas Hobbes (1588–1679), a politikai filozófia klasszikus m∫ve, a Leviatán szerz√je, osztozott Baconnel a középkori skolasztika által dominált status quo elutasításában, és az emberiség fejl√désének kulcsát a kísérleti tudományban látta. Hobbes úgy vélte, a közösség valamennyi tagjának kötelessége a társadalom felé, hogy kivegye a részét a munkából, ami cserében jogokkal ruházza fel √ket. Hobbes a kormányzatot a mechanikai m∫vészetek fejlesztésére biztatta annak érdekében, hogy a munkavállalást nehezít√ okok megsz∫njenek, és mindenki találhasson valamiféle munkát.35 Úgy vélte, els√sorban az elvégzett munka határozza meg az áruk értékét. Az emberiség fejl√dését a mechanikai m∫vészetek és találmányok által látta biztosítottnak. Elképzelése szerint az emberek a kormányzatokat is úgy hozták létre, mint bármely más tárgyat: munkájukon keresztül. A kormányzatot Hobbes mesterséges, a kézm∫ves-iparos emberalkotta személyként írta le („the artificer”) – fontos motívum, hogy nem az elme alkotását látta benne. Materialista világképe alapján fejtette ki, hogy a világról csak a mesterségek, illetve a mágiával szembeállított tudomány révén szerezhetünk valódi tudást. John Locke (1632–1704), egy vidéki ügyvéd fia, az angol polgárháború z∫rzavarai között n√tt fel; kés√bb a II. Jakab elleni küzdelemben is szerepe volt. A tulajdon eredetér√l vallott felfogásában a munka fogalmára támaszkodott. Locke álláspontja szerint a tulajdon alapja a saját testünkkel végzett munka. Locke arra igyekezett magyarázatot adni, hogy hogyan kerülhetett ki a magántulajdon a közös fennhatóság alól, és hogyan vált kisajátíthatóvá. Megoldása szerint mivel a munka, a munkavégzés hozzátesz

50

A munka fogalma a nyugati gondolkodásban

valamit a természet terményeihez, az embernek joga van ahhoz, amivel összevegyítette munkáját, és e jogot senki nem veheti el t√le. Egy évszázaddal Adam Smith el√tt Locke az érték munkaelméletét fejtette ki, kijelentve, hogy „az érték jelét a munka üti rá mindenre”.36 A munkaérték-elmélet, amint azt kés√bb Marx és Smith továbbfejlesztette, azt állítja, hogy árától függetlenül minden áru a rajta kifejtett munkaid√b√l nyeri értékét. Wood kommentárja szerint Locke volt az els√ klasszikus politikai gondolkodó, aki ilyen kiemelt fontosságot tulajdonított a munkának, politikai eszmerendszere alapkövének téve meg a munka fogalmát.37 Locke felfogásában az emberek a saját munkájukon keresztül, az alkotó „Istenhez hasonlatos módon” dolgozva hozzák létre a magántulajdont. A munka ett√l kezdve morális tevékenységgé válik. Locke így fogalmazott: „Isten, amikor a világot mindannyiunk birtokába adta, az embernek is azt parancsolta, munkálkodjék.”38 Így lesz a munka közvetlenül Istent√l ered√ parancsolat; egyúttal logikailag az emberi lét kiterjesztése, a létezés természettörvényének része.

tes szavakban öltött testet: „M∫veljük kertjeinket.”41 A svájci Ferney-be óram∫veseket telepített. Otthonokat építtetett nekik, és mintavárosába mesterembereket vonzott. Maurois szerint a ferney-i Voltaire „divatfiból” a racionalizmus Szent Benedekje lett.42 Voltaire úgy vélte, saját korában Luthernél és Kálvinnál is többet tett a mesterség és a választott hivatás eszméjén alapuló jó élet felfogása érdekében.43 Az 1712-ben született Jean-Jacques Rousseau egy órásmester fiaként már ifjan beleszippanthatott a m∫helyek leveg√jébe. A szül√városában, Genfben megismert kálvinista munkaetika nagy hatással volt rá. Els√ kézb√l szerzett tapasztalatot a munkáról, amikor tizenkét évesen egy vésnök mellé került inasnak.44 Rousseau tisztelete a kézm∫ves életmód iránt különösen a nevelésr√l írott, Emil cím∫ értekezésében kerül napvilágra, amelyben így fogalmaz: „Az embernek a társadalomban dolgozni kell… Emil mesterséget fog tanulni. Inkább legyen cipész, mint költ√, jobban örülnék, ha utcát kövezne, mintha virágokat festene porcelánra… Munkássá és gondolkodóvá tettük.”45

A FRANCIA FELVILÁGOSODÁS

A SKÓT FELVILÁGOSODÁS

A

A

tizennyolcadik századi francia felvilágosodást els√sorban Diderot, Voltaire, és Rousseau m∫vei tükrözték, míg a skót felvilágosodás f√ képvisel√i Adam Smith, David Hume, és Adam Ferguson voltak. Denis Diderot a mechanikai m∫vészeteket igyekezett a fizikai és a társadalomtudományokkal összekovácsolni. Filozófiája alapját a racionalizmus és az emberi fejl√désbe vetett hit adta. Diderot hangsúlyozta, hogy valamennyi m∫vészetnek, a mechanikai m∫vészeteknek csakúgy, mint a szabad m∫vészeteknek, elméleti és gyakorlati oldallal egyaránt rendelkezniük kell.39 Diderot meg kívánta adni a kézm∫veseknek, ami járt nekik, és elmarasztalta a szabad m∫vészeteket a mechanikai m∫vészetekkel szemben tanúsított lenézésükért. Megfigyelése szerint a kézm∫vesek azért érezték magukat megvetésre méltónak, mert az emberek lenéztek rájuk. Diderot úgy érezte, az a küldetése, hogy megtanítsa a dolgozókat, legyenek jobb véleménnyel saját magukról.40 Voltaire a fejl√dés eszméjét az isteni gondviselés helyett az emberi er√feszítésre igyekezett alapozni. Candide cím∫ m∫vének záró gondolata, mely szerint az életet a munka teszi elviselhet√vé, az emlékeze-

dam Smith életm∫vével a munka modern elmélete született meg. Az érték munkaelméletének posztulálásán túl a szigorú munkamegosztás és a munka monotonná válása ügyében el√revetíti a modernség munkával kapcsolatos rossz közérzetét is. Smith úttör√ szerepet játszott a szabad piacról adott elméletével, valamint a munkának a manufaktúrák rendszerében adott elemzésével. Ízig-vérig a felvilágosodás alakja volt, az etika és a politikai gazdaságtan professzora, valamint az Encyclopedia Britannica egyik alapítója. Smith úgy vélte, az emberek megért√képességét hétköznapi foglalkozásuk alakítja.46 Társa a skót felvilágosodásban, Adam Ferguson emellett azt az álláspontot vallotta, hogy az ember természetét „munkaszerepe” határozza meg.47 Smith és Ferguson úgy látták, a munkamegosztás a szakosodás révén növeli a munkások termelékenységét, de felfigyeltek arra is, hogy a széls√ségig vitt munkamegosztás az ember számára veszteséget jelenthet, amenynyiben sorvasztja az elmét a túlságosan elaprózott munkavégzés rutinszer∫ jellege miatt. Adam Smith úgy vélte, az iparban érvényesül√ munkamegosztás negatív hatásaira az oktatás jelenthet gyógyírt. Együtt érzett a dolgozó emberekkel, és a magas bérekben

51

Herbert Applebaum

látta a munka ösztönz√jét. A munkában, a munkavégzésben lényegében a nemzetek gazdagságának alapját, a társadalom javainak alapmértékét látta.

át a dolgozókat és a világot egyaránt. Az utópista szocialisták szerint a társadalmi intézmények átalakítására van szükség, ami egyben értelmet adna a munkának is. A felvilágosodás üzenetét magukévá tev√ utópisták úgy vélték, hogy az ész segítségével és a társadalom vezet√inek oktatásával, valamint a modell-közösségek példáján keresztül a társadalmi viszonyok megreformálhatók. A tizenkilencedik század els√ felében az Egyesült Államokban egy sor utópista közösséget hoztak létre. Elképzeléseik mégsem formálták át a társadalom egészét, hiszen ehhez az európai és amerikai társadalom hatalmasait kellett volna a puszta ésszer∫ségre hivatkozva meggy√zniük arról, hogy mondjanak le hatalmukról – ami a legjobb esetben is valószer∫tlen ábránd volt. Az utópista szocialisták mégis jelent√s m∫veket és kreatív eszméket hagytak hátra, ráadásul ránk hagyták az emberi létállapot részét képez√ munka teremt√ és átformáló erejébe vetett er√s hitet is.

BENJAMIN FRANKLIN

B

enjamin Franklin bizonyosan megérdemli, hogy a felvilágosodás embereként emlegessük. Élete, írásai, közéleti karrierje, a nyomdászmesterségben szerzett jártassága alapján joggal állíthatjuk, hogy a kéz és a fej, a szellemi és kétkezi munka, a közéleti és magánéleti cselekvés ötvözése a felvilágosodás emberének modelljévé tették. Az elektromosság területén végzett kísérleteivel, melyeknek köszönhet√en a brit és a Francia Tudományos Akadémia tagjává választották, ugyanakkor a tudomány embere is volt. Franklin a kálvinizmus puritán munkaerkölcsének képvisel√je volt. Poor Richard’s Almanac címmel megjelentetett kalendáriuma lapjain a felvilágosodás gondolkodóinak bölcsességei sorakoztak; Karl Marx és Max Weber az itt közzétett elvek alapján tekintette Franklint a munkaetika filozófusának. Marx Franklinnak tulajdonítja a dics√séget, hogy az embert „eszközkészít√ állatként” írta le.48 A munkával kapcsolatos nézetei és a munka jelent√ségére vonatkozó hozzáállása miatt bizonyára nem okoz meglepetést, hogy Franklin az áruk munkaérték-elméletéhez járult hozzá. Hosszú pályafutása alatt Franklin mindvégig hitt abban, hogy a társadalom alapja a munka.49

A MODERN KORSZAK: A TIZENKILENCEDIK SZÁZAD

A

tizenkilencedik század az iparosodás százada. A munka általunk ismert formája az ipari kultúrákon alapul. Az iparosodott társadalomban a munka központi szerepet tölt be az egyén és a közösség életében, és bérmunka formájában kilép a nyilvános szférába. A házimunkát, a nem fizetésért végzett és az önkéntes munkát a gazdasági szemlélet nem ismeri el. A nyilvános szférában végzett munka ruházza fel az egyént társadalmi létezéssel és identitással. A munka hálózati csereaktusok részévé válik, amelyben az egyes szerepl√k összeméretnek. A munka kötelezettségeket és kötelességeket követel, ugyanakkor jogokat is ruház azokra, akik a munkaer√piacon munkát vállalnak. Andre Gorz az ipari társadalmat a „dolgozók társadalmaként” azonosítja, ezen az alapon valamennyi megel√z√ társadalmi formától megkülönböztetve azt.50

AZ UTÓPISTA SZOCIALISTÁK

A

tizenkilencedik század els√ évtizedeiben az úgynevezett utópista szocialisták igyekeztek megreformálni a létez√ európai társadalmat, amely derékba tört életek, szennyezés, lealacsonyító munka és egészségtelen életkörülmények formájában élte meg az ipari forradalom szülési fájdalmait. E korai reformerek között is kiemelkedett három szerz√: az angol Robert Owen, és két francia, Charles Fourier és Claude Henri de Rouvroy de Saint-Simon. Az utópisták a munkában és annak jobbító hatásában látták egy jobb világ kulcsát. Elutasították a munka kapitalista szemléletét, amely els√sorban a racionalitáson és a költséghatékonyságon nyugodott. A munkára ehelyett felszabadító, kreatív er√ként tekintettek, amely jó értelemben formálhatja

KARL MARX

A

tizenkilencedik század során mindenekel√tt Karl Marx fejlesztette tovább a munka modern elméletét. Marx általános társadalomelméletén és filozófiai

52

A munka fogalma a nyugati gondolkodásban

álláspontján belül kiemelt, meghatározó szerepet szánt a munka fogalmának. A munka fontosságát életm∫vében els√sorban az a meggy√z√dés indokolta, hogy a termelési viszonyok a modern társadalom legfontosabb kötelékeit adják. Érvelése szerint az ember a munkán keresztül hat oly módon a természetre, hogy ezzel saját természetét teremti meg.51 Adam Smithhez hasonlóan Marx is arra az álláspontra helyezkedett, hogy a munka terén végzett együttm∫ködés, valamint a munkamegosztás jelent√sen el√segíti a termelékenységet és a hatékonyságot. Marx azonban túllépett Adam Smith álláspontján a széls√ségig fokozott munkamegosztás hatásaival kapcsolatos elképzeléseivel. Ahol Smith pusztán monotonitást látott, ott Marx az elidegenedés jelenségét, a saját keze alkotásától elválasztott embert fedezte fel. Hegel eszméi számos kérdésben hatással voltak Marxra, így az elidegenedésr√l vallott nézetei terén is. Hegel szerint az elidegenedés nem marginális jelenség, hanem a munka alapvet√ és immanens vonása. A munka természete az embert idegenné tette saját objektív világától, amely létrejötte után az emberen kívül áll, és bizonyos értelemben fölötte és ellene lép m∫ködésbe.52 Marx olyan társadalmat kívánt létrehozni, amelyben az emberiség megszünteti a munka elidegenít√ hatását, méghozzá oly módon, hogy kiküszöböli a kényszer szerepét, és az ember önmegvalósításának részeként önmagában való céllá teszi. Olyan társadalmat festett le, amely „szabályozza az általános termelést és éppen ezáltal lehet√vé teszi számomra, hogy ma ezt, holnap azt tegyem, reggel vadásszam, délután halásszam, este állattenyésztéssel foglalkozzam, ebéd után kritizáljak, ahogy éppen kedvem tartja – anélkül, hogy valaha vadásszá, halásszá, pásztorrá vagy kritikussá válnék.”53 Marx csak úgy vélte lehetségesnek, hogy a munka egy szükségszer∫ átok helyett pozitív, kreatív tevékenység legyen, ha az a szabad választással és a szabadid√s tevékenységekkel kapcsolódik össze.54 Marx a termel√er√k egyre fokozódó produktivitását vetítette a jöv√be, és úgy vélte, a folyamat révén valamennyi ember felszabadul, és élvezheti majd szabadidejét. A munka és a pihenés közötti szakadékot nem úgy igyekezett áthidalni, hogy a munkát játékká változtatta, hanem a szabadid√s tevékenységet közelítette a kreatív munkához.55 A munkából merített örömöt nem puszta szórakozásnak tekintette, hanem olyan komoly örömöt látott benne, amely a célok teljesüléséhez kapcsolódik. „Prométheusz volt Marx modellje, nem holmi

playboy; egy h√sies individuum, aki egy sor kihívással járó, maga által irányított, társadalmi értéket képvisel√ tevékenységet folytat.”56

MÁS GONDOLKODÓK

A

tizenkilencedik században nem csak Marx, Hegel, és az utópista szocialisták gondolkodtak a munka problémájáról. Angliában Thomas Carlyle és William Morris57 dicsérték a dolgozó férfiak és n√k erényeit. Az Egyesült Államokban, a puritán New England és a kvéker Pennsylvania államokban Henry Ward Beecher prédikációiban és Thoreau, Melville, valamint Hawthorne írásaiban a munka volt az örömhír, az evangélium mindenekel√tt a protestáns burzsoázia, a középosztályok – a független mesteremberek, farmerek, keresked√k, lelkészek, szakemberek, és az els√ gyárosok számára. Maguk a dolgozó osztályok azonban kevésbé voltak lelkesek – még nem idomultak hozzá a gyárrendszerben megkövetelt fegyelemhez, ez a folyamat ugyanis hosszú szakosodási id√szakot követelt mind Angliában, mind az Egyesült Államokban.58

A MODERN KOR: A HUSZADIK SZÁZAD

A

huszadik század a munkaetika legsikeresebb alkalmazásának id√szaka volt, ám a munkaetika sikerét követ√en e század ironikus módon ugyanezen etika meggyengülését hozta el. A huszadik század a féktelen tevékenység és igyekezet százada. A modern ember (férfi és n√) nem passzívan tekint az Isten-alkotta világra, hanem szervezi, igazgatja, tervezi és szabályozza társadalmi rendjét. A közgazdaságtan áll a modern világ középpontjában, melyben a folytonosságot a munka biztosítja. A prekapitalista társadalomban az elvégzett munkát az el√zetesen ismert kereslet határozta meg. Ma a magán eszeveszetten túladni igyekv√ kínálat száll versenybe a kereslet ösztönzéséért, hogy irányítsa, meghatározza és létrehozza azt. Ennek az eszközei pedig a marketing, a hirdetés és a reklámhadjárat. A modern gyár ugyan fogaskerékké alacsonyítja a munkást, az élet mégis könnyebb a munkaid√ csökkenése, a fizetett szabadnapok és szabadságok, az egészségügyi és biztosítási járulékok, a lakáskölcsö-

53

Herbert Applebaum

Veblen szerint ez a veszedelmes gyakorlat negatív hatással van a mesterség szellemére. Veblen szerint a mesteremberi hozzáállást összekeverték a keresked√i hozzáállással. Álláspontja szerint a tudomány és a technológia helyett az értékesítés került az amerikai ipar centrumába. Úgy vélte, a modern ipari társadalom a pusztulás felé tart, amennyiben a profittermelés céljai váltják fel a mesterember céljait.60 Veblen megjósolta a harmincas évek gazdasági válságát, és amikor az bekövetkezett, a szociológusok és közgazdászok hirtelen komolyan vették elképzeléseit, és halála után megadták a neki járó tiszteletet.

nök, a részletre vásárlás, valamint az oktatás és a kultúra széles kör∫ elérhet√sége miatt. Mégis, kevesen annyira optimisták, hogy úgy véljék, az ipari kultúrákban a többség kielégít√ munkát találhat. Ilyen munkában csak azok reménykedhetnek, akik megfelel√ oktatásban, az elme pallérozásában részesülhettek. A legtöbb ember számára a munka valójában mások hasznára fordított id√. Az emberek a munkahelyükön kívül keresnek kielégülést. Egyúttal azonban megjelenik az aggodalom is, hogy a gyenge munkaetikán alapuló társadalmakat az összeomlás veszélye fenyegeti, amint az a Szovjetunió példáján is látható. A következ√kben azt vizsgálom meg, hogyan kezelték a munka témáját a társadalomelmélet különböz√ szerz√i a huszadik században. Ezzel az áttekintéssel nem a munka új elméletét kívánom megalkotni. Olyan gondolkodókat választottam ki, akik a munkával kapcsolatos elképzeléseiken keresztül a modern ipari társadalom szerkezetér√l és szervezetér√l árulnak el valamit.

HENRI BERGSON

H

enri Bergsonról Adriano Tilgher jegyezte meg a következ√ket: „Egyetlen filozófus sem helyezte magasabbra, s nem dicsérte ékesebben az ember termel√ munkáját. El√tte senki nem jelentette ki egyértelm∫en, hogy önnön isteni voltát az ember kézm∫vesként dicséri. Bergsonnak köszönhetjük, hogy a homo faber a homo sapiens szinonimájává válhatott.”61 Bergson számára az ember alapvet√en feltaláló, aki tudja, hogyan gyártson szerszámokat, és annyiban értelmes lény, amennyiben kézm∫ves. Bergson alkotó, készít√ lényként tekintett az emberre, akinek intelligenciája minden dolgot mechanikusan kezel. Bergson szerint a munka olyan érzésekkel ruházza fel az embert, amelyek felemelik, és minden irányban lendületet adnak. A munkát lényegében expresszív vonásaival azonosította, a munka egy olyan értékével, amely az iparban kés√bb a HR mozgalomhoz kapcsolódóan jelent meg. Ma ezt a jöv√ posztindusztriális társadalmától remélt értékként hangsúlyozzák.62

THORSTEIN VEBLEN

T

horstein Veblen Wisconsin államban született 1857ben, és 1929-ben halt meg. A Yale Egyetemen szerzett doktorátust; gazdaságtant tanított a Chicagói és a Wisconsini Egyetem, majd a New School for Social Research professzoraként. Theory of the Leisure Class (A dologtalan osztály elmélete) cím∫ m∫vében amellett érvel, hogy az ipari rendszerben technikailag kompetens és racionális emberekre volt szükség, az amerikai vállalatok élén mégis inkompetens, pazarló és irracionális vezet√k állnak. Ellentmondást látott az emberi szükségleteket kielégít√ javak és a profittermel√ áruk el√állítása között.59 A munkát legalaposabban The Instinct of Workmanship cím∫ m∫vében elemzi. Veblen a munka kézm∫ves hagyományát egy-egy adott mesterség vagy szakma képvisel√i számára közös meggy√z√dések, eljárások, szokások, értékek együttállásában látta. Úgy vélte, a szakembereket leszámítva a modern munkások körében e paradigmának semmi nyoma nem fedezhet√ fel. Veblen szemében a modern m∫szaki követelmények által feler√sített attit∫dök átformálják a mesterség szellemét („workmanship”). Az üzleti világ és a profittermelés céljai aláássák a mesterségbeli tudást, a mesteremberi hozzáállást. A munkát, a munkásokat, a felszerelést és a termékeket egyaránt üzletemberek méricskélik a pénzértékek mérlegén.

HENDRIK DE MAN

A

belga szociológus, Hendrik de Man (1885–1953) számos országban élt és tanulmányozta a munkát; részt vett a munkásosztály mozgalmaiban, s emellett tudós is volt. Legfontosabb könyve, a Joy in Work (A munka öröme) a Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Oroszországban, Angliában és az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatain és személyesen végzett kutatásain alapult. De Man szerint a legtöbb munkás általában örömöt keres a munkában, és nem egyszer∫en a megélhetés eszközeként

54

A munka fogalma a nyugati gondolkodásban

világban, a munkát tágabb társadalmi kérdésekkel összekapcsolva. Elemzése szerint az el√állításhoz kapcsolódó használati érték a munkavégzéshez kapcsolódó csereértéknek adja át a helyét. A min√séget a mennyiség váltja fel. A gépek, a technológia és a haszon oltárán feláldozzuk az emberalkotta tárgyak célját és szépségét. A készségek visszaszorulása, a mesterember félresöprése a gép által, és az ipari társadalom fogyasztást és pazarlást hirdet√ üzenete Hannah Arendt számára mind annak a jele, hogy az ipari kultúrák feláldozzák az emberi értékeket. Miközben elismeri, hogy a megkülönböztetés nem abszolút érték∫, Arendt a munkavégzést és az el√állítást Marx elvont és konkrét munkafogalma közötti különbségtételéhez véli hasonlatosnak. A munkavégzés beilleszti az embert a természetbe, az el√állítás megkülönbözteti t√le. A munkavégzés mechanikus és ciklikus természet∫, a természethez igazítja az embert, míg az el√állítás eltávolít a természett√l. A munkavégzésben az ember elfogadja a küls√ természetet, míg az el√állítással a saját kézjegyét helyezi el azon. A munkavégzést az emberi vágyak szubjektív kritériumain keresztül ítélhetjük meg, ezzel szemben az el√állítást az embernek bizonyos mérték∫ függetlenséget adó objektív szempontok alapján bíráljuk el. – Az el√állításon keresztül azonban az ember mindenekel√tt a saját világát alkotja meg; e világ pedig akár sok generáción át fennmaradhat.65 Hannah Arendt az el√állításban a homo faber megkülönböztet√ jegyét ismeri fel. Bergsonhoz hasonlóan úgy véli, az emberiség mesterség∫z√ természete nélkül az ember m∫vei a m∫alkotásoktól az emlékm∫vekig nem maradhatnának fenn.

tekint rá. Úgy vélte, tévedés olyan változókat keresni, amellyel a munka öröme mérhet√. Az egyes foglalkozások, jövedelmi viszonyok, a kor, nem, ország és családi környezet különböz√ összetett szindrómákban egyesülve segítik el√, vagy gátolják meg a munkában nyerhet√ kielégülést. Ezek a változók az id√ben is módosulnak. De Man így impresszionisztikus módon próbálta meg megérteni azokat a jelentéstartalmakat, amelyekkel a munkások megkísérlik cselekvésüket felruházni. Emellett igyekezett a munka tanulmányozását a társadalmi intézmények összességére vonatkoztatni – a politikai, gazdasági, ideológiai er√kre, ide sorolva a családot is. Marxhoz hasonlóan de Man is meg volt gy√z√dve arról, hogy a gépi technológia fejl√désével a dolgozók egyre inkább saját alkotásaik hatalmába kerülnek.63 Így arra kárhoztatnak, hogy a munkafolyamat aktív alakítói helyett passzív részesei legyenek, miközben a munka bens√ értelme egyre inkább elveszik a számukra. Csak a munkanap rövidülésében és az életszínvonal emelkedésében reménykedhetnek, és a munkahelyen kívül kénytelenek kielégülést keresni. Sok mai teoretikus és a munkahely humanizálására törekv√ egész mozgalom száll vitába Mannal, és véli ma is, hogy az ipari munka újra élettel tölthet√ meg, nagyobb fokú kreativitást, autonómiát és elégedettséget remélve számos mai foglalkozástól.64

HANNAH ARENDT

H

annah Arendt (1906–1975) Németországban született, majd 1951-ben lett amerikai állampolgár. Ebben az évben jelent meg az Origins of Totalitarianism (A totalitarizmus gyökerei) cím∫ m∫ve, mely a társadalomelmélet meghatározó alakjává tette. A munkával kapcsolatos nézeteit a The Human Condition (Az emberi állapot) cím∫ munkájában fejtette ki. A szellem tevékenységei mellett Arendt az el√állítást, a munkavégzést és a cselekvést („work”, „labor”, „action”) tekinti a három alapvet√ emberi tevékenységnek. A munkavégzés („labor”) e felosztásban nem más, mint a test differenciálatlan használata munka végrehajtására, míg az el√állítás („work”) a kéz és a fej használata olyan tartós, emberalkotta dolgok létrehozására, amelyekkel más dolgokat hozhatunk létre. A fogyasztásban elt∫nik a munkálkodás („laboring”). Az el√állítás hozza létre a dolgok emberalkotta világát. Az el√állítás és a munkavégzés megkülönböztetésével Arendt az emberi állapotot elemzi a modern

II. JÁNOS PÁL PÁPA

N

em túlzás kijelenteni, hogy II. János Pál pápa a modern világ egyik legfontosabb katolikus teoretikusa. Ez különös súlyt ad a munkával kapcsolatos nézeteinek, amelyeket Laborem exercens (Munkát végezve…) cím∫ enciklikájában foglalt össze. Az enciklika bevezet√jében a pápa azt a tézist képviseli, hogy a munka az ember megkülönböztet√ jegye: „Ugyanis egyedül az ember alkalmas a munkára, egyedül az ember dolgozik, s ezzel tölti földi életét.”66 II. János Pál úgy véli, a munka és a hozzákapcsolódó kérdések állnak a modern kor társadalmi problémáinak középpontjában. Amennyiben a munkaetika veszélybe került, úgy az emberiség megannyi fontos értéke

55

Herbert Applebaum

is, hiszen a munka h∫séggel, felel√sséggel, az önmegvalósítás lehet√ségével jár. A pápa mind a kapitalista, mind a szocialista elképzelésekkel szemben kritikus, mert az emberi lényeket a munka tárgyaivá teszik ahelyett, hogy az embert saját munkája alanyává tennék. A Laborem exercens enciklikában II. János Pál elkötelezi magát „A munka els√bbsége a t√kével szemben” elv mellett. Úgy véli, a munka végs√ célja, hogy az ember érezze: magának dolgozik, míg a kapitalista vagy szocialista tulajdonon alapuló, egyaránt túlbürokratizált rendszerekben a dolgozók úgy érzik: egy rajtuk kívül álló gépezet fogaskerekei csupán. Ebben a helyzetben a dolgozó egyszer∫ eszköz ahelyett, hogy munkájában kezdeményez√készséget és autonómiát gyakorolva annak valódi alanya lenne. A Laborem exercens enciklikában megtaláljuk azt az elképzelést, hogy az ember munkája révén alkotja meg önmagát – ezt a gondolatot Hegel, Marx, és Arendt is magukénak vallották. A pápa kijelenti, hogy „mindenki… a munka segítségével [válik emberré]”.67 Kijelenti azt is, hogy mivel az ember a maga bens√ identitását abból a kötelékb√l eredezteti, amely valamely nemzethez vagy közösséghez köti, munkáján keresztül érti meg a népe, s ezen túl a Földön él√ valamennyi ember iránti kötelezettségét és annak fontosságát, hogy √ket szolgálja. Szent Pálhoz hasonlóan II. János Pál is a társadalommal, a közösséggel szemben viselt kötelességként értelmezi a munkát. Így mivel mindenkinek morális kötelessége, hogy dolgozzék, mindenki rendelkezik alapvet√ jogokkal, emberként és dolgozóként egyaránt. II. János Pál számára a munka az egyéni becsület és szabadság, valamint a közösség támogatásának az alapja, amennyiben úgy szervez√dik meg, hogy az emberek saját munkájuk alanyává lehetnek, és a munka els√bbséget élvez a t√ke felett.

és a dolgozók hangulatváltozásaitól. A modern ipari vezetés célja a gépek fejlesztése oly módon, hogy kezel√ik nagyban pótolhatók és eltávolíthatók legyenek. A modern ipari kutatásfejlesztés a gépeken, nem a kezel√kön alapuló munkamegosztásra épül.69 A modern technológia központi eleme a tudományos tudás és a mérnöki szakértelem alkalmazása. A józan ész és a tapasztalat az ésszer∫sítésnek és a professzionalizált oktatásnak adja át a helyét. A modern technológiát éltetik, mert az emberiséget felszabadítja a kemény fizikai munka igája alól. A robotok megszabadítják az embereket a veszélyes, piszkos vagy monoton munkától. A robotok emellett nem d√lnek ágynak, nem mennek nyaralni, nem tömörülnek szakszervezetbe és nem követelnek béremelést. A technológia csökkentette a szakértelem szerepét a munkaszervezésben. Az ipari kultúrák ugyanakkor megfizették a technológia által elhozott b√ség árát. Ez az ár egyrészt a munka folyamatos készségtelenítése, másrészt a munkaetika eróziója.70 Jacques Ellul szerint a modern társadalmak számára a technológia a természeti mili√t felváltó új, szociális környezetet jelent. A természethez hasonlóan a technológia is zárt, önmagát meghatározó, az emberi beavatkozástól független kört alkot. A technológia olyan hatalmassá vált, hogy képes a saját céljait is meghatározni, és az embereket e célok rabszolgájává tenni. Így az olyan értékek, mint a biztonság, az egészség, a kényelem, a táplálkozás, a menedék, a mobilitás, s√t a boldogság is eszköz-specifikus célokká válnak. A mozgás iránti vágy helyébe a saját autó vágya lép; a kommunikáció iránti vágyat a telefonvásárlás vágya váltja fel; még a táplálkozás szükséglete is átalakul annak szükségletévé, hogy h∫t√szekrénnyel és süt√vel rendelkezzünk, illetve hogy egy szupermarket legyen a közelben. Ha tetszik, ha nem; akár tudunk tenni valamit ellene, akár nem – modern társadalmunkban a jelentés forrása gyakran nem más, mint a céljainkat és értékeinket egyaránt átformáló technológiai paradigma.71 A technológiai paradigma azzal a kérdéssel szembesíti az emberiséget, hogy hogyan legyünk úrrá rajta. A gépezetek, a tudomány, a mérnöki és technológiai újítások a jelen és a jöv√ társadalmi rendjének szerves részét képezik. Mumford szerint a technológiáról alkotott képünket kellene megváltoztatnunk.72 Ahelyett, hogy a technológiában a munka alóli felszabadítást látnánk, Mumford inkább a munkát lehet√vé tev√ szabadság elemét hangsúlyozná. Mumford a tanulságos, elmeformáló, önmaga jutalmát jelent√ munka mellett kötelezi el magát, amely egy

MUNKA ÉS TECHNOLÓGIA

A

modern technológia a kézm∫ves hagyományok lerombolásával lép be a történelem színpadára. A g√zgép rendkívüli mértékben felgyorsította ezt a folyamatot. „Els√ mozgatóként”, vagyis er√gépként kívül kerülhetett a tér és id√ korlátain – ugyanakkor nagy, összetett gépek megalkotásához is elvezetett.68 Ezek a gépek nemcsak termelékenyebbek voltak az embernél, de megbízhatóbbak is, hiszen a munkát megszabadították az esend√ ítél√er√ jelentette kockázatoktól

56

A munka fogalma a nyugati gondolkodásban

kenykedünk, míg üres óráinkat „magunkra fordítjuk”. A munkát társadalmilag hasznosnak, a társadalom iránti kötelességnek látjuk, míg a pihen√id√t egyénként élvezzük, és az egyén elégedettségén kívül más célja nincs. A munka anyagi elismerésben részesül, míg a szabadid√ önmaga jutalmát képezi. A munka gyakran rutinszer∫, míg a pihen√id√ felszabadulás a rutin alól. A munkát mások szervezik, és szigorú ütemet követ, míg a szabadid√ mentes a f√nökök és az üzemi cseng√ uralmától. Ugyanakkor van akaratunktól független »kényszerpihenés« is; ez általában a munkanélküliség, vagy a nem fizetett szabadságolás eredménye, és így aligha nevezhetjük szabad vagy örömteli pihenésnek. A huszadik század végéhez közeledve a magasan fejlett technológia olyan gyors ütem∫ fejl√désnek indult, hogy míg anyagi javaink összességét ma a munkaer√ 25%-a hozza létre, nem kizárt, hogy 2010-re a munkavállalók 10%-a is elegend√ lesz alapvet√ szükségleteink kielégítéséhez .76 Ha ez a sejtés valóra válik, talán választhatunk több szabadid√t a több munka helyett. Ezzel kapcsolatban jelenleg nincs kialakult konszenzus, de a helyzet megváltozhat, amennyiben az ipari társadalmak jóléte tovább emelkedik, és elérik azt a szintet, amelyet „poszt-materiális társadalomnak” nevezhetünk. A fogyasztás jelenlegi növekedéséhez a szabadid√ növekedése is hozzájárul – ez jelenleg a fogyasztói kiadások 30 százalékát teszi ki az Egyesült Államokban és Angliában. Munka és szabadid√ kapcsolata foglalkozástól, kortól, nemt√l, országtól, történelemt√l és kultúrától függ√en változik. A vonatkozó kutatások többsége ráadásul szorosabban köt√dik az adott kontextushoz annál, hogy általános következtetéseket vonjunk le bel√lük. Ma sem világos az, hogy elmozdulhatunk-e a szabadid√-központú társadalom felé, és ha igen, ez a folyamat vajon a jelenlegi intézményeken alapuló szerves változás lenne-e, vagy a társadalom teljes átalakítását igényelné. Az 1980-as években tanulmányok sora hirdette, hogy a magasan fejlett technológián alapuló társadalmak drámai mérték∫ változásait más társadalmi szférák mellett a munka hasonlóan drámai változásának kell követnie. A munka jöv√jének egyik legjelent√sebb, legkiemelked√bb gondolkodója Andre Gorz. Három könyvben és egy sor tanulmányban szisztematikusan elemzi a változó technológiai és társadalmi kontextusokban megjelen√ munkát.77 A Paths to Paradise (Utak a paradicsomba) (1985) cím∫ m∫vében Gorz az ipari korszak megatechnológiáit az utolsó ötven év mikroelektronikájával veti össze. A korábbi technológia a hatalom centralizá-

„élet-központú” kultúrában önkéntes alapon zajlik. Marcuse a technológiai uralomban az emberi értékek lényegének válságát ismeri fel.73 Nem sok filozófus érvel a technológia kiküszöbölése mellett. A legtöbben azonban egyetértenek abban, hogy ellen√rzésre és reformra szorul, másként a t√le függ√ munka nem tehet√ humánusabbá. Talán így valósulhat meg a technológia nagyobb szabadságot és jólétet kínáló ígérete.

A MUNKA, A SZABADID◊, ÉS A MUNKA JÖV◊JE

A

történelemben Arisztotelésszel kezd√d√en, majd Fourier, Saint-Simon, Marx, Mumford, Marcuse, Arendt, Tilgher, deGracia és Gorz munkáiban a szabadid√re az önmegvalósítás keresését lehet√vé tev√ alternatív értékként tekintettek, amelyr√l valamikor úgy vélték, hogy csak a munkában található meg. A szabadid√ növekedése a munkával töltött id√ csökkenését feltételezi, és ekként a munka és a szabadid√ régi kett√ssége már nem nyújt megfelel√ keretet e két társadalmi er√ megértéséhez. A kései huszadik században valamennyi ipari társadalomban, de még a fejl√d√ országokban is azt figyelhetjük meg, hogy a fejl√d√ technológiának köszönhet√en növekszik a szabadid√, mivel csökken a javak és szolgáltatások megtermeléséhez szükséges munkaid√. Az id√ a társadalmi élet fontos dimenziójává vált. Mennyi id√vel tartozunk a társadalomnak, a családnak, önmagunknak? Hogyan töltsük el a szabadid√t? Passzívan, lemondva arról a jogról, hogy politikai vezet√ink döntéseit bíráljuk vagy támogassuk, vagy épp ellenkez√leg, állampolgárokként olyan „nyilvánosságokat” teremtve, amelyek demokráciánkat valóban „részvételivé” teszik?74 A szabadid√t pusztán játékra és kikapcsolódásra fordítsuk-e, vagy igyekezzünk mind több polgárt ránevelni arra, hogy a szabadidejüket a mások szolgálatára, saját kreatív önmegvalósításukra fordítsák? Modern világunkban nemegyszer hajlunk arra, hogy a szabadid√t a munkával szembenálló értékek halmazaként értelmezzük.75 A munka terheléssel, er√feszítéssel, er√lködéssel és fájdalommal jár, míg a pihenés könny∫, nem igényel er√feszítést, és örömteli. A munkát kényszerb√l és szükségszer∫ségb√l végezzük, míg a pihenés kényszermentes. A munka egy cél elérésnek az eszköze, míg a szabadid√s tevékenység önmagáért való. A munkaid√ben másokért tevé-

57

Herbert Applebaum

végeznek, az alapvet√ szükségleti cikkek el√állítása lesz. Egyéb idejét az egyén az önkéntes munka valamilyen formájára, vagy más szabad és autonóm tevékenységre fordítja, amelyet pusztán az általa okozott öröm miatt folytat.81 A legmagasabban kvalifikált munkára, mint a sebészek, mérnökök, kutatók, tudósok, terapeuták, újságírók és ügyvédek munkájára mindig is több jelentkez√ volt, mint a betölthet√ munkahelyek száma. A munkaid√ csökkentésével a specialisták esetében is lehet√vé válhat, hogy több tehetséges, a szükséges szaktudással felvértezett egyén gyakorolja hivatását, és tartsa karban képességeit. Ha a specializált szakmák képvisel√i kevesebbet dolgoznak, nagyobb intenzitással és nagyobb szakértelemmel tehetik azt. A tehetségnek gyakran van szüksége pihenési id√szakokra és kutatói szabadságokra a megújuláshoz. Az id√ az egyik legértékesebb emberi er√forrás. A szükségletekre fordított id√ minimalizálása és a szabadid√ maximalizálása számtalan kreatív és autonóm tevékenység folytatását teszi lehet√vé. Gorz azonosít néhányat:82 gondozás, kölcsönös segítségnyújtás a lakóhelyen és a közvetlen környezetben; barátságok ápolása; oktatási és m∫vészeti tevékenység; kölcsönös segítségnyújtás a háztartásban, javítási munkálatok; élelmiszer-termelés, saját használatra szóló javak el√állítása; szolgáltatások cseréjén alapuló közösségek; a lakóhelyen és közvetlen környezeten alapuló kisvállalkozások. Gorz három olyan szintet jelöl ki, amelyeken a jöv√ben a munka szervezése alapulhat:83 (1) A társadalom egészén szervez√d√ makro-szociális munka, melynek célja az összes polgár alapvet√ szükségleteinek kielégítése. (2) Helyi szinten szervez√d√ mikro-szociális tevékenység, ami önkéntes munkában ölt testet. Beletartozhat az alapvet√ szükségletek ellátásáért folytatott munka csakúgy, mint az egyéni önkiteljesítés érdekében végzett munka. (3) Autonóm tevékenység, amely az egyének, családok és csoportok konkrét vágyain alapul. Ezzel a munkaszervezéssel a felel√sséget a helyi közösség veszi át, amennyiben eldöntheti, hogyan kapcsolódjon be a makro- és mikro-szint∫ munkába. Közösségi és egyéni választásokat egyaránt lehet√vé tenne a munka terén, és több értelemmel ruházná fel a munkát. Akár egyetértünk Gorz elképzeléseivel, akár nem, eszméinek jelent√ségét az az elképzelés adja, hogy a munka és a társadalom jöv√je szétválaszthatatlanul összefonódik. Arisztotelészhez hasonlóan Gorz a jó életet olyan életként képzeli el, amely kiküszöböli a szükségszer∫ség jelentette korlátokat. E korlátok fel-

ciójához és hierarchizálódásához vezetett, míg az új technológia autonóm, decentralizált környezetbe szervezheti a munkát. Gorz úgy véli, hogy az új technológia megdöntheti a csereérték mint gazdasági értékmér√ uralmát, felforgatva a hagyományos közgazdaságtant.78 Jóslata szerint a teljesen automatizált gyárban az él√munka aránya a nullával határos szintre esik vissza. Ennek következményeként a jöv√ munkaer√piacán alacsonyabb lesz a tartós munkaviszonyú alkalmazottak aránya. Gorz szerint az automatizálással az ipari társadalom a kapitalizmuson és a szocializmuson egyaránt túllép. A modern ipar termelékenységét ismerve Gorz lehetségesnek látja, hogy az alapvet√ szükségletek mindenki számára biztosítva legyenek egy életen át mindössze 20 000 munkaóra árán. Ez kb. tíz év teljes munkaid√t, illetve húsz év részmunkaid√t jelent. Ilyen feltételek mellett a munka már nem lesz többé az emberek életének középpontjában álló f√ foglalatosság. A szabadid√t, avagy a nem munkával töltött órákat különböz√ életstílusok követésére fordíthatjuk, és mindenkinek lehet√sége nyílik arra, hogy különböz√ életszférákba bekapcsolódjon, egyik szférából a másikba lépjen. A készségek szabványosítása, amelyet Braverman és mások a munka lealacsonyításaként írtak le, Gorz szemében pozitív hozadék. A készségtelenítésre a társadalmilag szükséges munkamennyiség minél több ember közötti elosztása el√feltételeként tekint. A készségek minimális szintre történ√ visszaszorítása, valamint az egyre hatékonyabbá váló technológia révén mindenki egyre kevesebbet dolgozhat. A magasan fejlett technológia (a »high-tech«) mind a specializált munka iránti igényt, mind a termeléshez szükséges id√t csökkenti. Másokkal, például Blaunerrel79 szemben, aki úgy vélte, hogy az automatizálás fokozhatja, s√t bizonnyal fokozza a készségeket, Gorz csak akkor tekinti ezt a folyamatot az emancipáció forrásának, ha a készségek egyszer∫bbekké válnak, így egy mindenkire kiterjed√, ám alapvet√ képzési folyamat eredményeként bárki bármilyen munkát elvállalhat.80 Munkafelfogása alapján Gorz arra az álláspontra helyezkedik, hogy a mindenki számára elérhet√ szabadid√ a társadalmi viszonyok megváltozását eredményezheti. Ha a munkát és a többi társadalmi relációt többé nem a pénz és nem a piac szabályozza, akkor az emberi létezést gazdagítja, hogy a gyengédségen, a barátságon, és a szolidaritáson alapul. Arisztotelésszel és más filozófusokkal együtt vallja, hogy az élet valódi szövetét a nem gazdasági tevékenységek alkotják. Az egyetlen olyan munka, amelyet pénzért

58

A munka fogalma a nyugati gondolkodásban

oldásával egy szabad és igazságos társadalom létrejöttének feltételei alakulhatnak ki. Ez az utópikus vízió a korai keresztényekt√l a felvilágosodás filozófusain keresztül a kortárs modern és futurista gondolkodókig meghatározó erej∫nek bizonyult. A munka átalakítása nehéz politikai döntéseket követel meg, és a fejl√dés útja, ha egyáltalán sor kerül rá, bizonyára nem lesz egyenes. A különbség a múlttal szemben azonban az, hogy az önkiteljesítés lehet√sége a társadalom többsége számára adott, és nem csak egy sz∫k elit tagjai számára, mint Arisztotelész korában. Gorz forgatókönyve a munka jöv√jér√l hasonlít azokhoz az el√rejelzésekhez, amelyeket Herman Kahn és a Hudson Intézetben dolgozó munkatársai fogalmaztak meg.84 Olyan jöv√t képzeltek el, amelyben a vagyon és a jólét növekedésével egy ponton túl az emberek vagyontárgyaik helyett inkább szabadidejüket gyarapítanák. A mind több anyagi vagyon marginális hasznossága csökkenni fog, és az emberek több pihenésre vágynak. Amennyiben az anyagi javak iránti kereslet csökken, az a kínálati oldalt is csökkenteni fogja, ami kevésbé terheli meg a világ er√forrásait. A Kahn és munkatársai tekintete el√tt megjelen√ világ a posztindusztriális társadalom általuk felsorolt alábbi jellemz√iben tükröz√dik:85 ritualisztikus és esztétikai tevékenységek; olvasás, írás, festészet, színjátszás, zeneszerzés és el√adóm∫vészet; ínyenc szakácsm∫vészet és étkezés; vadászat, halászat, túrázás, táborozás, vízi sportok; a nem szakmai készségek gyakorlása; kertészkedés és lakberendezés, beszélgetés, eszmecsere, részvétel vitákban, politizálás, kulturális és társas tevékenységek; jóléti és társadalombiztosítási funkciók; kaland, izgalom és szórakozás keresése; közm∫projektek; tabuk, totemek és sok követelést támasztó vallások. Veal ebben a listában a „szabadid√ társadalmára” jellemz√ tulajdonságokat ismeri fel.86 Egyes felmérések kezdik feltárni, hogy az ipari társadalmak polgárait esetleg más értékek is motiválhatják, mint az anyagi javak felhalmozása. Egy 1977ben végzett Harris közvélemény-kutatásban a válaszadók 64 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a munkaer√ termelékenységének növelésénél fontosabb, hogy a munka több bels√ jutalmat nyújtson. 75 százalékuk szerint jobb megtanulni, miként leljünk örömet a nem anyagi jelleg∫ tapasztalatban, mint a mind több áru és szolgáltatás utáni igényünket folyamatosan kielégíteni.87 A munka egyes teoretikusai a munkaetikával szemben alternatívákat fogalmaznak meg. Jenkins és Sherman hasznossági etika mellett törnek lándzsát, azon az alapon, hogy az emberi létállapothoz a for-

mális munka szükségleténél közelebb áll az igény, hogy szükség legyen ránk.88 Clemiston és Rodgers a munkaetikát egy életetikával cserélnék fel, amely az emberi lények teljes kifejl√dését helyezné el√térbe azon elképzelés helyett, hogy a hivatás gyakorlása a társadalomnak nyújtott legfontosabb hozzájárulás.89 R. Clarke egy hozzájárulás-etikáról ír, amely azon az elképzelésen alapul, hogy az embert kiteljesíti, ha másokért cselekszik.90 James F. Murphy egy szabadid√-etika mellett érvel, amelynek lényege, hogy a technológia által felszabadított szabadid√ személyes választások, életmódok sokaságát hozza létre, ugyanakkor elmosódottabbá teszi a munka és pihenés közötti határvonalat.91 Ha valóban úgy t∫nik is, hogy munkaetikát lehetséges valamely másik etikával felcserélni, naivitás lenne azt gondolni, hogy az emberek valamilyen oktatási vagy missziós program keretében az új etika számára könny∫szerrel megtéríthet√k.92 Veal szerint valószín∫bb, hogy az új etika a társadalom szövetében végbemen√ strukturális és gazdasági változások nyomán alakulhat ki. Gorz ezzel szemben úgy véli, hogy a munkaetika megváltoztatása maga is a társadalmi változás mozgatórugója lehet. Tom Stonier szerint a jöv√ társadalmának els√dleges összetev√i a tudás és az információ. Jöv√képében az oktatási szektor az els√ számú munkaadó.93 E szektor f√ hasznossága eszerint abban állna, hogy munkaintenzív, és képes átvállalni azokat a munkahelyeket, amelyeket a termel√ és a szolgáltató szektorban a technológia fölöslegessé tett. A hatalom kérdése a modern munkahelyet érint√ legfontosabb kérdések közé tartozik. Míg az állam jogok és felel√sségek meghatározott körét ruházza az egyénre, a jogok, felel√sségek és a hatalom a modern társadalomban a szervezetre is kiterjednek. A szervezeteknek e jogok, valamint saját méretük óriási hatalmat biztosít az államon belül. Az állam és a kormányzat számára kényelmesebb más szervezetekkel, mint egyes emberekkel tárgyalni. Így a modern ipari államokban a hatalom középpontját a korporációk, a kormányzat, a szakszervezetek, a szakmai tömörülések, valamint a társadalom reformjáért küzd√ szervezetek alkotják.94 Az intézményi struktúrákon alapuló létez√ hatalmi kapcsolatok meglehet√sen bizonytalanná, s√t, valószín∫tlenné teszik, hogy munkaorientált társadalmainkat szabadid√-orientált társadalmakra cseréljük. A társadalom értékeinek hasonló átszervezése a jelek szerint mégis napirenden marad a huszonegyedik század ipari társadalmaiban. Az emberi történelem és a társadalmi fejl√dés összetettsége sem a terveze-

59

Herbert Applebaum

teknek, sem a jóslatoknak nem kedvez. Mégsem észszer∫tlen talán feltenni, hogy kiállhatunk olyan egyéni és kollektív döntések mellett, amelyek meghatározhatják, hogyan élünk és dolgozunk majd a jöv√ben. A politikai retorika legalábbis felkínálja a lehet√séget, hogy az egyéni önkiteljesítéshez szükséges

munka, oktatás és kultúra minden ember számára elérhet√vé váljon. Bármit hozzon is jöv√, a munka továbbra is megmarad olyan középpontnak, amelyb√l és amelybe a társadalmi kapcsolatok kiindulnak és visszatérnek, és amely e kapcsolatokat jelentéssel ruházza fel.

Hivatkozások

1. Trice, Harrison: Occupational Subcultures in the Workplace. Ithaca, NY: ILR Press. 1993, 17–19. o. 2. Finley, Moses I.: The World of Odysseus. New York: Pelican Books. 1979, 65. o. 3. Mauss, Marcel: The Gift. New York: W. W. Norton. 1967. 4. Applebaum, Herbert A.: Work in Non-Market and Transitional Societies. Albany: State University of New York Press. 1984, 3–4. o. 5. Homeros: Iliad. Loeb Library, 2 vols. London: William Heinemann, Ltd. 1939; Iliász. Budapest: Európa. 2005, 61.23–24; 22.440–441; Odyssey. Loeb Library. 2 vols. London: William Heinemann, Ltd. 1945; Odüsszeia. Budapest: Európa 2005, 2.97; 6.30. 6. Vernant, Jean Pierre: Myth and Thought Among the Greeks. London: Routledge and Kegan Paul. Virgil 1983, 279. o. 7. Plutarch: Lives. Modern Library. New York: Random House. 1934, 171–172. o.; Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. Budapest: Magyar Helikon: Európa. 1978; Xenophon: Oeconomicus. Ithaca, NY: Cornell University Press. 1970, IV.2; Aristotle: The Politics. Translated by Ernest Barker. New York: Oxford University Press. 1946; Arisztotelész: Politika. Budapest: Gondolat. 1994, VII, 1328b.37–1329.2 8. Burford, Allison: Craftsmen in Greek and Roman Society. Ithaca, NY: Cornell University Press. 1972, 177–178. o. 9. Edelstein, Ludwig: The Meaning of Stoicism. Cambridge, MA: Harvard University Press. 1966, 76. o. 10. I. m. 77–78. o. 11. Cicero: De Officiis. Loeb Library. London: William Heinemann, Ltd. 1938; A kötelességekr√l. 1857, L. XLII.1501. 12. Heitland, W. E.: Agricola. Westport, CT: Greenwood Press. 1970, 458. o. 13. Frontinus: Strategems and Aqueducts. Loeb Library. London: William Heinemann, Ltd. 1925; Sextus Julius Frontius feljegyzései Róma város vízvezetékeir√l. Szentes: Szent Imre nyomda. 1936, 11.116. 14. Petronius: The Satyricon. Ann Arbor: University of Michigan Press. 1959; Satyricon. Budapest: Magyar Helikon: Európa. 1972. 15. Carcopino, Jerome: Daily Life in Ancient Rome. New Haven, CT: Yale University Press. 1968, 178. o. 16. Bowder, Diana, ed.: Who Was Who in the Roman World, 753 B. C.-A. D. 476. Oxford: Phaidon. 1980, 58. o. 17. Brunt, P. A.: Free labor and public works at Rome. Journal of Roman Studies, 1980, vol. 70, 81–100. o. 18. Guinagh, Kevin, and Alfred P. Dorjahn: Latin Literature in Translation. New York: Longmans, Green. 1942, 498 (eredetileg Seneca: A boldog életr√l) 19. Geoghegan, Arthur T.: The Attitude Towards Labor in Early Christianity and Ancient Culture. Washington, D. C.: Catholic University of America Press. 1945, 60. o. 20. Biblia Törvények, 24.14. 21. Biblia Bírák, 6.11; I Sámuel 11.5; I Sámuel 16.11; I Királyok 19.19 22. Geoghegan i. m. 75–76. o. 23. Benz, Ernst: The Christian expectation of the end of time and the idea of technical progress. In Evolution and Christian Hope. Garden City, NY 1966, 128. o. 24. Ovitt, George, Jr.: The Restoration of Perfection: Labor and Technology in Medieval Culture. New Brunswick, NJ: Rutgers University Press. 1987; Weber, Max: The Protestant Ethic and the Spirit of Capitalism. New York: Charles Scribner’s Sons. 1950; A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Budapest: Gondolat. 1982; Benz i. m.; Mumford, Lewis: The Myth of the Machine. 2 vols. New York: Harcourt, Brace and World. 1967; A gép mítosza. Budapest: Európa. 1985; Le Goff, Jacques: Time, Work, and Culture in the Middle Ages. Chicago: University of Chicago Press. 1980.

25. Ovitt i. m. 164. o. 26. Lucie-Smith, Edward: The Story of Craft, The Craftsman’s Role in Society. New York: Van Nostrand. 1984, 113–114. o. 27. Delort, Robert: Life in the Middle Ages. New York: Crown Publishers, Inc. 1983, 73–74; Gimpel, Jean: The Cathedral Builders. New York: Harper & Row. 1980, 1. 28. Howell, Martha C.: Women, Production, and Patriarchy in Late Medieval Cities. Chicago: University of Chicago Press. 1988, 16. o.; 193–197. o. 29. Knoop, Douglas, and G. P. Jones: The Medieval Mason. New York: Barnes and Noble, Inc. 1967. 30. Duby, Georges: The Three Orders, Feudal Society Imagined. Chicago: University of Chicago Press. 1980. 31. Ovitt i. m. 204. o. 32. Telos: Numbers 75 and 81. New York: Telos Press. 1983 and 1989. 33. Weber i. m. 119. o. 34. Bacon, Francis: The Great Instauration. Modern Library Edition. New York: Random House. 1967. 35. Hobbes, Thomas: Leviathan. Modern Library Edition. New York: Random House. 1939; Leviatán. Budapest: Kossuth. 1999, 334. o. 36. Locke, John: Two Treatises of Government. Cambridge: Cambridge University Press. 1967; Második értekezés a polgári kormányzatról. Kolozsvár: Polis. 1999, 314. o. 37. Wood, Neal: John Locke and Agrarian Capitalism. Berkeley: University of California Press. 1984, 53. o. 38. Locke i. m. 35. o. 39. Diderot, Denis: The Encyclopedia, „Art.” In French Thought in the Eighteenth Century, edited by Rolland Maurois and Herriot. London: Cassell & Co. 1953, 292. o. 40. I. m. 301. o. 41. Voltaire: Candide. New York: Bantam Books. 1959; Candide vagy Az optimizmus. Budapest: Európa. 2005, 119–120. o. 42. Maurois, Andre: Introduction to Candide, In Candide. New York: Bantam Books. 1959, 4–5. o. 43. Tilgher, Adriano: Work, What It Has Meant To Men Through the Ages. New York: Harcourt, Brace & Co. 1930, 84. o. 44. Rousseau, Jean-Jacques: The Confessions. New York: Alfred A. Knopf. 1923, 36. o.; Vallomások. Budapest: Magyar Helikon. 1962. 45. The Education of Emile. In French Thought in the Eighteenth Century, edited by Rolland, Maurois, and Herriot. London: Cassell. 1953, 66. o.; Emil, vagy a nevelésr√l. Budapest: Tankönyvkiadó Vállalat. 1957. 46. Smith, Adam: Wealth of Nation. Modern Library. New York: Random House. 1937, 302. o.; Nemzetek gazdagsága. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1992. 47. Reisman, David A.: Adam Smith’s Sociological Economics. New York: Barnes and Noble. 1976, 153. o. 48. Franklin, Benjamin: Writings. New York: The Library of America. 1987, 119–135. o. 49. I. m. 977. o. 50. Gorz, Andre: Critique of Economic Reason. New York: Verso. 1989, 13–14. o. 51. Marx, Karl: Capital. Modern Library Edition. New York: Random House. 1906, 198. o.; A t√ke. Budapest: Kossuth. 1961. 52. Avineri, Shlomo: Labor, Alienation and Social Classes. In The Legacy of Hegel, edited by J. J. O’Malley, et al. The Hague: Martinus Nijhoff, 1973, 196–215. o.

60

A munka fogalma a nyugati gondolkodásban 53. Basic Writings, edited by Lewis S. Feuer, Garden City, NY: Doubleday & Co. 1959, 254. o.; Karl Marx és Friedrich Engels, M∫vei, III, Bp., Kossuth Könyvkiadó. 1960. 54. The Grundrisse, translated by David McLellan. New York: Harper & Row. 1971, 435. o.; A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai. Budapest: Kossuth. 1972. 55. I. m. 290. o. 56. Campbell, Joan: Joy in Work. Princeton, NJ: Princeton University Press. 1989, 22. o. 57. Carlyle, Thomas: Past and Present. Everyman’s Library. New York: E. P. Dutton. 1843. és Morris, William: Writings, edited by G. D. H. Cole. London: Nonesuch Press. 1946. 58. Rodgers, Daniel T.: The Work Ethic in Industrial America, 1850–1920. Chicago: University of Chicago Press. 1978, 1., 3., és 4. fejezet; Thompson, E. P.: Time, work-discipline and industrial capitalism. Past and Present, 1967, no. 38, 56–97. o. 59. Veblen, Thorstein: The Theory of the Leisure Class. New York: Macmillan Co. 1899; A dologtalan osztály elmélete. Budapest: Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. 1975. 60. Veblen, Thorstein: The Instinct of Workmanship. New York: Macmillan Co. 1914, 348–349. o. 61. Tilgher, Adriano: Work, What It Has Meant To Men Through the Ages. New York: Harcourt, Brace & Co. 1930, 100. o. 62. Yankelovich, Daniel, et al.: Work and Human Values. New York: Aspen Institute for Humanistic Studies. 1983, 52. o. 63. de Man, Henri: Joy in Work. London: George Allen & Unwin, Ltd. 1929, 130–134. o. 64. Blauner, Robert: Alienation and Freedom in American Industry. Chicago: University of Chicago Press. 1964; O’Toole, James: Work in America. Cambridge, MA: The MIT Press. 1975. 65. Arendt, Hannah: The Human Condition. Chicago: University of Chicago Press. 1958, 173. o. 66. Pope John Paul II: Laborem Exercens, Encyclical Letter. In Gregory Baum, ed., The Priority of Labor. New York: Paulist Press. 1982; II. János Pál pápa Laborem exercens kezdet∫ enciklikája. Budapest: Szent István Társulat. 1981, 3. o. 67. I. m. 113. o. 68. Borgmann, Albert: Technology and the Character of Contemporary Life. Chicago: University of Chicago Press. 1987, 116. o. 69. Braverman, Harry: Labor and Monopoly Capital. New York: Monthly Review Press. 1974, 185–187. o. 70. O’Toole, James: Work in America. Cambridge, MA: The MIT Press. 1975, 29–75. o.

71. Winner, Langdon: Autonomous Technology. Cambridge, MA: MIT Press. 1977, 234. o. 72. Mumford, Lewis: Technics and the nature of man. In Philosophy and Technology, edited by Carl Mitcham and Robert Mackey. New York: The Free Press, 1983, 77–85. o. 73. Marcuse, Herbert: One-Dimensional Man. Boston: Beacon Press. 1964, 231–232. o.; Az egydimenziós ember. Budapest: Kossuth. 1990. 74. Habermas, Jürgen: Philosophical-Political Profiles. Cambridge, MA: M. I. T. Press. 1985, 167–190. o. 75. Andrew, Ed: Closing the Iron Cage. Montreal: Black Rose Books. 1981, 19. o. 76. Jones, Barry: Sleepers, Wake. Technology and the Future of Work. Brighton: Wheatsheaf Books. 1982, 202–203. o. 77. Gorz, Andre: Farewell to the Working Class. London: Pluto Press. 1982; Paths to Paradise: On the Liberation from Work. Boston: South End Press. 1985; Critique of Economic Reason. New York: Verso. 1989; Telos, No. 55, New York: Telos Press. 1983; Telos, No. 67, New York: Telos Press. 1986. 78. Gorz, Andre: Critique of Economic Reason. New York: Verso. 1989. 79. Blauner, Robert: Alienation and Freedom in American Industry. Chicago: University of Chicago Press. 1964. 80. Gorz I. m. 1985, 47. o. 81. Gorz I. m. 1985, 53. o. 82. Gorz I. m. 1989, 233. o. 83. Gorz I. m. 1985, 63. o. 84. Kahn, H., W. Brown, and L. Martel: The Next 200 Years. London: Abacus. 1977. 85. I. m. 23. o. 86. Veal, A. J.: Leisure and the Future: Considering the Options. In Freedom and Constraint, edited by Fred Coalter. New York: Routledge. 1989, 61. o. 87. Jones i. m. 1982, 230–231. o. 88. Jenkins, C. and B. Sherman: The Leisure Shock. London: Eyre Methuen. 1981, 15. o., 185. o. 89. Clemitson, I. and G. Rogers: A Life to Live: Beyond Full Employment. London: Junction Books. 1981, 13. o., 196. o. 90. Clarke, R.: Work in Crisis. Edinburgh: St. Andrew’s Press. 1982, 196. o. 91. Murphy, James F.: Concepts of Leisure: Philosophical Implications. Englewood Cliffs, NJ: Prentice-Hall. 1974, 22. o. 92. Veal i. m. 1989, 61. o., 267. o. 93. Stonier, Tom: Technological Change and the Future. In Freedom and Constraint: The Paradoxes of Leisure, edited by Fred Coalter. New York: Routledge. 1989, 28–29. o. 94. Hall, Richard H.: Sociology of Work. Thousand Oaks, CA: Pine Forge Press. 1994, 319–320. o.

61