1
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének javaslatai a távhőár-megállapítás témakörében Előszó A jelen javaslat összeállításánál nem tekintettük feladatunknak, hogy elméleti és szabályozási modelleket, módszereket1 értékeljünk és ezek valamelyike mellett, vagy ellen állást foglaljunk. Az egyes szabályozási modellek, alkalmazott módszerek mögött meghúzódó értékválasztási döntések (értékválasztással kapcsolatos szemléletrendszerek és nézetek) és ezek minősítése nem a szakmai szövetségünk dolga. Természetesen azt sem vállalhattuk fel, hogy minden kérdésre, problémára tökéletes megoldást adó, egyedül üdvözítő módszert javasoljunk (mivel ilyet nem ismerünk), azt pedig végképp nem, hogy ilyet most majd létrehozunk. Célkitűzésünket az előzőeknél sokkalta szerényebbre vettük: alapvetően a praxis, a gyakorlat oldaláról felvetődő kulcsproblémákra, lehetséges szabályozási alternatívákra és ezek előnyeinek, hátrányainak bemutatására, valamint azon eldöntendő kérdésekre próbáltunk koncentrálni, amelyek mérlegelése, tudatos kezelése a távhő-árak központi szabályozásának optimális kialakítását segíthetik elő. Hisszük, hogy ez egyaránt (közös) érdeke a hatóságnak, a szakmának és nem utolsósorban a felhasználóknak. Előzmények A 2011. évi XXIX. törvény 223. § (14) bekezdése április 15-ei hatállyal jelentősen módosította a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény ármegállapítással kapcsolatos fejezeteit. A törvénymódosítás alapján a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árát, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás (fűtés és használati melegvíz) díját – mint a legmagasabb hatósági árat – és azok szerkezetét a Hivatal2 javaslatának figyelembevételével a miniszter3 rendeletben állapítja meg. A Hivatal az ármegállapítással, árváltozással kapcsolatos javaslatát a miniszter részére minden év augusztus 31-ig küldi meg. (A törvénymódosítás 2011. április 15-ei hatályba lépése előtt a lakossági távhőszolgáltatási díjakat a települési önkormányzatok – a fővárosban a Fővárosi Önkormányzat – képviselőtestületei a Magyar Energia Hivatal közigazgatási eljárása alapján végzett előzetes árellenőrző tevékenysége mellett állapították meg.)
1
A vezetékes energiaszolgáltatás árainak hatósági ellenőrzésére, megállapítására, illetve az árban elismert ésszerű nyereség meghatározására mind az Európai Unió tagországaiban, mind pedig hazánkban számos szabályozási modell és módszer, ezeket elemző és értékelő szakirodalom, több kipróbált – többségében már hatályon kívül helyezett – jogszabály, és mindezek alapján egyre bővülő ismeret, tapasztalat áll rendelkezésre. 2 teljes nevén: Magyar Energia Hivatal (MEH) 3 teljes nevén: az energiapolitikáért felelős miniszter, jelenleg a nemzeti fejlesztési miniszter
2
A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MATÁSZSZ) a szakmai és gyakorlati tapasztalataival segíteni, támogatni kívánja a miniszteri ármegállapítás módszerének kialakítását, ennek érdekében konstruktív együttműködését ajánlotta fel a Hivatal részére. A MEH-nél 2011. május 13-án megtartott megbeszélésen a MATÁSZSZ képviselői többek között vállalták, hogy a szövetség nevében szakmai javaslatot készítenek az ármegállapítás témakörében a következőkre: milyen költségtételeket tartalmazzon az alapdíj és a hődíj, a díjképletek konkrét felépítésére, tartalmára és működésére, a díjalkalmazási feltételek szabályozásának helyére (miniszteri és/vagy önkormányzati rendelet). 1. Milyen költségtételeket tartalmazzon a távhőszolgáltatási alapdíj és a hődíj? 1.1. Jelenlegi helyzet Mint a MEH részére korábban megküldött anyagunkban részletesen már bemutattuk, a távhőszolgáltatás fajlagos költségei, így fajlagos (1 GJ-ra vetített) díjai településenként jelentős eltéréseket mutatnak, és ennél is nagyobb különbségek alakultak ki az alap- és hődíjak mértékében, és magában a díjszerkezetben4 is. Az egyes díjtételek vetítési alapjaiban is lényegi eltérések tapasztalhatóak. (Lásd a légtérfogatra, illetve a lekötött hőteljesítményre vetített alapdíjakat, illetve a használati melegvíz-szolgáltatási hődíjak vízm3-re, illetve GJ-ra megállapított díjtételeit.) A közös helyiségek és területek (lépcsőházak, zárt folyosók, tárolók, szárítók, stb.) fűtésének számlázásában is markáns eltérések vannak, így egyes távhőszolgáltatók külön távhőszolgáltatási alap- és hődíjat számláznak ki a társasházak részére, míg más távhőszolgáltatók a közös helyiségek és területek fűtésének költségeit az épületrészek (lakás és nem lakás céljára szolgáló egyéb helyiségek) díjaiban érvényesítik. A hazai távhődíjakban az egyetlen lényegi közös vonás a kéttarifás díjrendszer, amely szerint a távhőszolgáltatásért (a fűtés- és/vagy használati meleg-víz ellátásért) kevés kivétellel minden településen alap-, vagy teljesítménydíjat, illetve hődíjat kell fizetni. Az egyes díjtételekben, illetve az alapdíj-hődíj arányában tapasztalt jókora eltérések5 főbb tényezőit a következőkben azonosítottuk: -
4
a távhőszolgáltatás fajlagos költségei, illetve az állandó és a változó költségek aránya településenként különbözőek,
Díjszerkezet alatt az éves átlagos fogyasztói költségben az alap-, illetve a hődíjaknak az arányait értjük. 5 A 18 vizsgált településen az alapdíj-hődíj aránya igen széles tartomány, a 20-80% és a 47-53% között mozog, a számtani átlaga 29-71%, a lakásszámmal súlyozott átlaga pedig 32-68%.
3
-
-
-
a távhőszolgáltatás költségtételeit, illetve a nyereséget településenként eltérő módon és mértékben vették figyelembe az alap- illetve a hődíjak díjképző tényezői között, településenként változó, de egyértelmű ármegállapítói szándék mutatkozott az alapdíjak mértékének a csökkentésére, akár a hődíjak emelkedésének árán is, a kapcsolt energiatermelő berendezéssel rendelkező távhőszolgáltatók árhatóságai a kapcsolt energia-termelés hasznát főként az alapdíjak csökkentő tényezőjének vették figyelembe.
Mindezek következtében az alkalmazott alap- és hődíjak költségtartalmában is tekintélyes eltérések tapasztalhatók. Jogosan felvetődő igény nyilvánul meg tehát a távhőszolgáltatónként ma lényegesen eltérő mértékű alap- és hődíjak, s ezen keresztül a díjszerkezet egymáshoz közelítésére, elvi egységesítésére. 1.2. Alternatívák A következőkben a településenként nagyban eltérő díjak és díjszerkezet egymáshoz közelítésének, egységesítésének alternatíváit, az alternatívák főbb előnyeit és hátrányait tekintjük át röviden. 1.2.1. A költségtartalom egységesítése Az alap- és hődíjakban figyelembe vehető költségtételek rendeletben történő előírása (szabályozása) a díjak költségtartalmának egységesítését eredményezi. A távhőszolgáltatók eltérő fajlagos költségei miatt ez nem eredményez országosan sem azonos díjakat, sem azonos díjszerkezetet, de a jelenlegi nagy különbségeket mindenképpen mérsékli. A költségtartalom egységesítésének nyilvánvalóan számos előnye van. Ezek közül a szabályozó hatóság szempontjából a legfontosabb valószínűsíthetően egyrészt az, hogy az alap- és a hődíjak, illetve a díjszerkezet között jelenleg meglévő nagy különbségek csökkennek (a szórás lényegesen kisebb lesz), másrészt az előírt költségtételek alapján a távhőszolgáltatónként meghatározott egyes tarifák (és a tarifákhoz tartozó fajlagos költségek) egymással viszonylag jól összemérhetőkké, összehasonlíthatókká válnak. A díjak költségtartalmának egységesítése ugyanakkor az alap- és hődíjak összegeit szinte valamennyi városban, így valamennyi felhasználó esetében kisebb-nagyobb mértékben megváltoztatja a jelenlegihez képest. (A díjváltozás egyes városokban jelentősebb, más városokban kisebb mértékű, tekintettel a jelenlegi meglévő különbségekre.) A díjak költségtartalmának egységesítése egyes városokban – változatlan fajlagos költség esetén – elkerülhetetlenül az alapdíj csökkenésével és a hődíj
4
emelkedésével, míg más városokban éppen fordítottan, az alapdíj növekedésével és a hődíj csökkenésével járhat. (Az alap- és hődíjak változásainak mértéke, illetve iránya természetesen attól függ, hogy az alap- és a hődíjakba milyen költségtételek kerülnek, és az ezek alapján megállapított új tarifák milyen mértékben térnek majd el a jelenlegitől.) A díjtételek változásai nyilvánvalóan a díjszerkezet (az alapdíj-hődíj arányának) többkevesebb módosulásával is együtt járnak, amely a fogyasztói terhek kisebb-nagyobb átrendeződését is előidézi a korábbiakhoz képest. (Az adott településen az átlagosnál alacsonyabb éves hőfogyasztású felhasználó számára az alapdíj csökkenése és a hődíj növekedése éves szinten költségcsökkenést, az átlagnál magasabb hőfogyasztású felhasználó számára pedig költségnövekedést okoz. Az alapdíj növekedése és a hődíj csökkenése viszont értelemszerűen éppen fordított hatást vált ki.) A költségtartalom egységesítésének elengedhetetlen feltétele a szolgáltatók költséggyűjtési-, költség-elszámolási rendszereinek átalakítása, jelentősebb módosítása, mivel a szolgáltatók költséggyűjtési-, és elszámolási gyakorlata az eddigi helyi – egymástól sokban különböző – igényeket, árhatósági követelményeket elégítik ki. A szolgáltatóknak a költséggyűjtési-, költség-elszámolási rendszereinek átalakításához, egységessé tételéhez kellő felkészülési időt szükséges biztosítani. Az alap- és hődíjak költségtartalmának meghatározása egészen nyilvánvalóan szorosan összefügg az alap-és hődíjaknak az éves fogyasztói költségben kialakuló arányaival, illetve az alap- és hődíjak nominális összegének alakulásával. (Adott fajlagos összköltség mellett minél alacsonyabb az alapdíj, annál magasabb lesz a hődíj, és az összefüggés természetesen fordítva is igaz.) Így tehát nem megkerülhető annak eldöntése, hogy az átlagos éves fogyasztói összköltségben milyen arányt képviseljen (milyen aránytartomány között legyen) az alapdíj, illetve mennyi legyen ennek a hőfogyasztástól függetlenül havonta fizetendő összege? 1.2.2. Az alapdíj-hődíj arányának az egységesítése Ebben az esetben az árhatóság távhőszolgáltatónként az alap- és hődíjat olyan összegben állapítaná meg, hogy az ezekkel számított éves átlagos fogyasztói költségben6 az alapíj-hődíj aránya minden szolgáltatónál azonos legyen. A viszonylag egyszerű módszerrel az éves átlagos fogyasztói költségben az alapdíj-hődíj aránya országosan egységessé válhat, a szolgáltatónként megállapított alap- és hődíjak az eddiginél és az előző pont szerinti módszernél is nyilvánvalóan jobban közelítenének egymáshoz. A szolgáltatónként eltérő fajlagos
6
3
Az átlagos éves fogyasztói költséget 135 légm -es lakás alapdíjával és 28 GJ/év fűtési-, valamint 10 GJ/év vízfelmelegítési célú hőfogyasztás hődíjaival határoztuk meg.
5
költségek miatt azonban az alap- és hődíjakban kisebb mértékű különbségek fennmaradnak. E módszer kétségtelen előnye, hogy nem igényli a szolgáltatók költséggyűjtési- és költség-elszámolási rendszereinek átalakítását, így felkészülési idő biztosítására sincs szükség, mint az előző 1.2.1. pontban foglalt módszer szerint. További előnye, hogy ehhez nincs szükség az alap- és hődíjak költségtartalmának – amúgy esetenként elvi alapokat is nélkülöző, ezért – inkoherens, mesterséges meghatározására sem. Ugyanakkor hangsúlyozni szükséges, hogy ez a módszer csak a legjellemzőbb szolgáltatás esetére, (1) a fűtési- és vízfelmelegítési szolgáltatás díjainak megállapításánál alkalmazható, a (2) csak fűtési szolgáltatás, és (3) a csak vízfelmelegítési szolgáltatás esetére már nem. Itt ugyanis egyrészt követelmény, hogy az (1) pont szerinti szolgáltatásra e módszerrel meghatározott alapdíj és a (2) és (3) pont szerinti szolgáltatásokra külön meghatározott alapdíjak összege között logikai kapcsolat, összefüggés (egyezőség, esetleg közel egyezőség) álljon fenn, másrész pedig indokolt, hogy mindhárom szolgáltatás esetében azonos összegű hődíjak legyenek érvényben. E módszer szintén nem, vagy csak korlátozottan alkalmazható arra az esetre, amikor (4) a felhasználó hőellátását biztosító hőközpont nem a távhőszolgáltató, hanem a felhasználó tulajdonában, fenntartásában és üzemeltetésében van. Célszerű ugyanis erre a szolgáltatásra is ugyanolyan hődíj-összeget alkalmazni (megállapítani), mint a többi szolgáltatás-fajta esetében. Azokra a szolgáltatás-fajtákra tehát, amelyekre az alapdíj-hődíj arány direkt módon nem határozható meg, az árhatóságnak lényegében csak az alapdíjak összegét szükséges – egyéb kalkulációs sémákkal, számításokkal – meghatároznia, tekintettel arra, hogy az alkalmazható hődíjat az (1) szolgáltatási fajtára vonatkozóan már meghatározta. E módszer merev alkalmazásával minden egyes hődíj-változás az alapdíj szükségszerű módosulásával is együtt jár, illetve minden egyes alapdíj-változtatás a hődíjak mértékét is szükségszerűen módosítja. Ez elkerülhető azonban, ha az árhatóság a módszert rugalmasan alkalmazza, vagyis az energia árváltozásakor kizárólag csak a hődíjakat, az alapdíjak változásakor pedig kizárólag csak az alapdíjakat változtatja meg, vagyis nem tekinti mindörökre kőbe vésettnek az egyszer meghatározott alapdíj-hődíj arányt. Így viszont azzal kell számolni, hogy az alapdíjhődíj aránya – kis mértékben ugyan, de rendre és szolgáltatónként nem egységes mértékben – módosul. Természetesen itt sem megkerülhető annak eldöntése, hogy az átlagos éves fogyasztói költségben milyen arányt képviseljen az alapdíj?
6
1.2.3. Az alap- és hődíjak egységesítése Az elmúlt hónapokban felvetődött alternatíva az országosan egységes (azonos összegű) alap- és hődíjak bevezetése volt, amely az előző pontban foglaltakkal ellentétben országosan egységes díjszerkezetet és azonos fogyasztói költséget eredményez. Első megközelítésben ez nyilván sokak számára szimpatikus opció, közelebbről megvizsgálva azonban ez a mai feltételek mellett kivitelezhetetlennek bizonyul. Előnyei: -
az országban egységes és azonos távhődíjak, egyszerű, „könnyen kezelhető” ármegállapítás.
Hátrányai: -
-
a díjak nem tükrözik a tényleges költségeket. a fogyasztók többségének távhőköltségei drasztikusan és indokolatlanul átrendeződnek, a fogyasztók egy részének jelentősen csökken, egy másik részének viszont radikálisan nő a távhődíja, ezáltal a távhőköltsége a korábbihoz képest, a távhőszolgáltatók egy részének a bevétele, így a nyeresége indokolatlanul és radikálisan megnő, egy másik része viszont jelentősen veszteséges lesz, a távhőszolgáltatók a műszaki-, mérési- és elszámolási (számlázási) rendszereiket csak jelentős beruházásokkal és csak hosszabb távon tudják átalakítani, egységesíteni.
Az egyik igen nehezen kezelhető probléma tehát, hogy mivel a távhőszolgáltatók fajlagos költségei nem azonosak, ezért az országosan egységes díjak a távhőszolgáltatók egy részének jelentős veszteséget, egy másik részének indokolatlan mértékű nyereséget okozna. A keletkező veszteség, illetve a nyereség nyilván attól függően változna, hogy az árhatóság a díjtételeket milyen szinten állapítaná meg a jelenlegiekhez képest. (Itt természetesen eltekintettünk attól az 1991. év előtti gyakorlattól, amikor a tényleges költségeknél rendre jóval alacsonyabb, de egységes hatósági árak voltak érvényben, viszont valamennyi távhőszolgáltató több-kevesebb állami támogatást kapott fogyasztói árkiegészítésként és ezt a fogyasztói árkiegészítést nem egységesen, hanem szolgáltatónként különböző összegekben határozták meg.) A másik problematikus kérdés az, ha a díjtételek egységesítése bármelyik szolgáltatónál is valamilyen fajlagos díjcsökkenést (fogyasztói költségcsökkenést) eredményezne, ott nagy valószínűség szerint tartós forráshiány lépne fel, amit előbbutóbb valamilyen módon pótolni kellene. Ha viszont a díjtételek egységesítése sehol nem eredményezne fajlagos díjcsökkenést, akkor a távhőfogyasztók döntő hányadának kisebb-nagyobb mértékben megemelkedne a díja, melynek
7
következtében a legtöbb szolgáltatónál jelentős – indokolatlanul magas – többletforrás (nyereség) keletkezne. 1.2.4. Távhőszolgáltatói kategóriánként az alap- és hődíjak egységesítése Ebben az esetben az árhatóság valamilyen csoportképző tényezők meghatározásával távhőszolgáltatói kategóriákat hozna létre, melynek előnye, hogy távhőszolgáltatói kategóriánként egységes és azonos távhődíjak alakulhatnak ki, amely viszonylag még egyszerűvé, kezelhetővé tenné az árak megállapítását. Hátrányai: -
-
kategórián belül a fogyasztói terhek itt is indokolatlanul átrendeződnek, kategóriánként a fogyasztók egy részének kisebb-nagyobb mértékben csökken, egy másik részének hasonló mértékben viszont nő a távhődíja, ezáltal a távhőköltsége a korábbihoz képest, kategórián belül a távhőszolgáltatók egy részének a bevétele, így a nyeresége indokolatlanul megnő, egy másik része viszont veszteséges lesz, a távhőszolgáltatók a műszaki-, mérési- és elszámolási (számlázási) rendszereiket csak jelentős beruházásokkal és csak hosszabb távon tudják átalakítani, egységesíteni.
Problémaként jelentkezik továbbá a távhőszolgáltatói kategóriák létrehozása is, mivel nem azonosíthatók olyan egzakt csoportképző tényezők, objektíven meghatározható paraméterek, összefüggések, amelyek alapján az egyes távhőszolgáltatók költségei és ezáltal díjai közötti eltéréseket kategóriánként közelíteni, illetve egységes módon kezelni lehet. (Megjegyezzük, hogy a Magyar Energia Hivatal a korábbi árellenőrzési feladatához kialakított az ellátott lakásszám és a kapcsolt energiatermelés alapján összesen 6 db távhőszolgáltatói benchmark kategóriát. Az egyes kategóriákra lakásszámmal súlyozott éves átlagos díjat képzett és a megengedhető eltérést ettől +15%-ban határozta meg. A benchmark-kategóriák a díjak átlagtól való jelentős eltérésének ellenőrzését jól szolgálta, azonban az egyes kategóriákon belül a díjak mértékében, illetve magában a díjrendszerben is számottevő eltérések vannak.) 1.2.5. Csak az alapdíjnak az egységesítése A csak az alapdíjnak az egységesítése az előzőnél sokkal reálisabban – bár nem egyszerűen és nem rövid időn belül – kivitelezhető alternatíva, amelyre a villamosenergia és földgáz-szolgáltatási szektorban már évek óta működő gyakorlat is van. A távhőszolgáltatási szektorban azonban nem négy-öt, hanem mintegy száz szolgáltató tevékenykedik, amelyeknek az energia nélküli (állandó) fajlagos költségei is kisebb-nagyobb mértékben különböznek. A fajlagos állandó költségekben a főbb eltéréseket a tárgyi eszközök nyilvántartási értékei és ezáltal elszámolt amortizációi, a fogyasztói struktúra (lakossági-nem lakossági fogyasztók aránya), a rendszerek mérete, kapacitás-kihasználtsága, a működési hatékonyság, a saját tulajdonú
8
kapcsolt energiatermelés aránya, a nyereség megengedett mértéke, és egyéb speciális tényezők okozzák. Az alapdíjaknak a villamos-energia és földgáz-szolgáltatási szektorban alkalmazott egységesítési feltételei a közel száz szolgáltató esetében (részletes költségfelülvizsgálat, költség-kiegyenlítő mechanizmus, stb.) sokkal nehezebben, lényegesen bonyolultabban, sokkalta lassabban alakíthatók ki, mint az említett más vezetékes energia-szolgáltatók esetében. E hosszabb idő alatt kialakítható rendszer elméletileg oly módon lenne kiváltható, ha a szolgáltatók mindazon költségeiket, amelyekre nem nyújt fedezetet az egységesen megállapított alapdíj, a hődíjukban érvényesíthetnék. Ekkor viszont a szolgáltatónként megállapított hődíjakban lenne igen jelentős az eltérés, amely nyilvánvalóan csupán az energiaköltségekkel már nem volna indokolható. Ennél az alternatívánál is eldöntendő kérdés az, hogy az árhatóság milyen mérték (és összeg) alatt kívánja tartani az alapdíjat, vagy másként megfogalmazva: az országos átlagos éves fogyasztói költségben milyen arányt képviseljen az alapdíj? 1.3. Az alapdíj-hődíj arány kialakításának főbb szempontjai A távhőszolgáltatók költségszerkezetében – a klasszikus besorolás alapján – az állandó és a változó költségek aránya közel 50-50%. (A vásárolt energia fogyasztástól független rendszer-használati, illetve teljesítménydíjait és a tőkeköltséget is az állandó költségek közé véve.) Az állandó költségek igen jelentős aránya a távhőtermelés és szolgáltatás eszközigényességének a következménye. Nyilvánvaló, hogy az állandó és változó költségek közel 50-50%-os arányát nem lehet az alapdíj-hődíj arány megállapításánál alkalmazni, még akkor sem, ha tisztán üzemgazdasági szempontok ezt indokolnák is. Az optimális (optimálishoz közeli) alapdíj-hődíj arány kialakítása a távhőármegállapítás egyik legvitatottabb kulcskérdése, mivel egyszerre igen sokféle – gyakran egymással ellentétes – követelménynek, szempontnak és elvárásnak kell(ene) egyszerre megfelelnie. Ezen követelményeknek, szempontoknak és elvárásoknak a részletes számbavételétől – terjedelmi okokból – itt most eltekintünk, helyette viszont bemutatunk két egymástól lényegesen eltérő szcenáriót főbb előnyeivel és hátrányaival. Ad 1) Alacsony alapdíj-, magas hődíj-arány Előnyei: - növeli a felhasználók érdekeltségét az energia takarékos felhasználásában, - javítja a felhasználói energiatakarékossági beruházások, korszerűsítések megtérülését.
9
Hátrányai: - a téli, magas hőfelhasználású hónapokban a hődíj szükséges nagyobb emelkedése miatt a felhasználók havi távhőköltségei megnövekednek a korábbihoz képest, ezáltal növekszik a díjhátralékosok száma és a díjhátralékok mértéke, - az időjárás, illetve a hőfogyasztás éves alakulása nagyban növeli mind a felhasználók, mind a szolgáltatók kockázatait (átlagosnál hidegebb időjárás esetén a felhasználó távhőköltsége nagyobb lesz az indokoltnál, amely a szolgáltató bevételeit növeli, ezáltal extraprofit keletkezik, míg az átlagnál melegebb időjárás esetén a felhasználók nem térítik meg a szolgáltatás indokolt költségeit, amely a szolgáltatóknak veszteséget okoz), - növeli a szolgáltatók finanszírozási igényét, rontja a likviditását, mivel a hődíjak csak a hőfogyasztást követő második hónapban folynak be a szolgáltatókhoz, az energiaköltségeiket viszont szinte azonnal meg kell fizetniük a beszállítóiknak, - ugyanakkor a szolgáltatókat a minél nagyobb hőértékesítésben (hőfogyasztásban) teszi érdekeltté, amely az energiatakarékosság ellen hat, - a távhő fő versenytársának számító központi gázkazános energiaellátás gázdíjához viszonyított lényegesen magasabb hődíj a távhő versenyhelyzetét – e gyakori összehasonlítási mód szerint – nagyban rontja. Ad 2) Magas alapdíj-, alacsony hődíj-arány Előnyei: - a téli, magas hőfelhasználású hónapokban a hődíj mérsékeltebb növekedése miatt a felhasználók havi távhőköltségei kevésbé nőnek, - csökkenti mind a felhasználók, mind a szolgáltatók kockázatait az időjárás, illetve a hőfogyasztás éves alakulásától, - csökken a szolgáltatók finanszírozási igénye, javul a likviditásuk, - a szolgáltatókat nem a minél nagyobb hőértékesítésben (hőfogyasztásban) teszi érdekeltté (amely az energiatakarékosság ellen hat), hanem minél több új felhasználó megszerzésében, a piac bővítésében, - a hődíj a távhő fő versenytársának számító központi gázkazános energiaellátás gázdíjához viszonyítva versenyképes(ebb) szintű lehet. Hátrányai: - csökkenti a felhasználók érdekeltségét az energia takarékos felhasználásában, - rontja a felhasználói energiatakarékossági beruházások, korszerűsítések megtérülését, - a nyári hónapokban az előzőnél magasabb alapdíj-tartalmú számlák.
10
1.4. Eldöntendő kérdések Az előzőekben ismertetett alternatívák, valamint ezek előnyeinek és hátrányainak mérlegelése alapján eldöntendő kérdés tehát, hogy az árhatóság a) milyen megoldást (módszert) választ az eltérő díjak és díjszerkezet egymáshoz közelítésére, egységesítésére, b) az átlagos éves fogyasztói költségben milyen alapdíj-hődíj arányt (vagy aránytartományt), illetve ezzel szoros összefüggésben milyen nominális összegű alapdíjat tart kívánatosnak? 1.5. A MATÁSZSZ javaslatai A MATÁSZSZ a nagyban eltérő összegű díjtételek, illetve az alapdíj-hődíj arányának egymáshoz közelítésére, egységesítésére a) az alapdíj-hődíj arány egységes meghatározásának módszerét (lásd 1.2.2. pontban foglaltakat), b) az átlagos éves fogyasztói költségben a fűtési- és vízfelmelegítési célú szolgáltatás (és szolgáltatói tulajdonú hőközpont) esetén a 30-70%-os alapdíjhődíj arány megállapítását (megtartását) javasolja. A javaslat indokolása: Az alapdíj-hődíj arány egységes meghatározásának módszere mellett a gyors – hosszabb felkészülési idő nélküli – bevezethetőség és a viszonylag egyszerűség szól, amely nem igényli a szolgáltatók költséggyűjtési- és költség-elszámolási rendszerének átalakítását, továbbá ehhez nincs feltétlen szükség az alap- és hődíjak költségtartalmának kategorikus – esetenként elvi alapokat nélkülöző, mesterséges – meghatározására sem. Az alapdíj-hődíj javasolt egységes arányára a legalább 6000 távfűtött lakással rendelkező távhőszolgáltatók adatai alapján hatásvizsgálatokat végeztünk (1. számú melléklet), amelyben azt vizsgáltuk konkrétan meg, hogy a díjszerkezet egységesítésével a fogyasztói költségek, illetve az átlagos havi fogyasztói terhek és szélső értékeik milyen mértékben, hogyan változnak meg. A vizsgált változatok a következők: Ad 1) Egységesen 30-70%-os alapdíj-hődíj arány. Ad 2) Egységesen 25-75%-os alapdíj-hődíj arány. Ad 3) Egységesen 20-80%-os alapdíj-hődíj arány.
11
A fogyasztói alap- és hődíj-költségek átrendeződését7 – lakásszámmal súlyozott átlagos változásait – az egyes változatokban a következő táblázat mutatja:
Megnevezés
alapdíj/hődíj arány %
1. változat 2. változat 3. változat
30/70 25/75 20/80
Fogyasztói költség átrendeződés % Ft/lakás/év alapdíj hődíj alapdíj hődíj -3% 3% -2 926 2 926 -19% 10% -11 853 11 853 -35% 18% -20 780 20 780
A táblázatból látható, hogy a fogyasztói költségekben a legkisebb mértékű átlagos változást a 30-70%-os alapdíj-hődíj arány okozza. Ennek alapvető oka nyilván az, hogy a jelenleg érvényes díjakkal számított alapdíj-hődíj arány számtani átlaga 2971%, a lakásszámmal súlyozott átlaga pedig 32-68%. Vagyis a javasolt 30-70%-os arány ezekhez az átlagokhoz áll a legközelebb. Ezek alapján tehát nem meglepő, hogy a javasolt 30-70%-os alapdíj-hődíj aránnyal az átlagos fogyasztó alapdíja – lakásszámmal súlyozva – átlagosan 2%-kal csökkenne, a hődíj viszont 3%-kal emelkedne. Ugyanennek a változása a 2. és 3. változatban jóval nagyobb, amely egyes városokban jelentős összegeket és mértékeket is mutat. (A szolgáltatónkénti változásokat részletesen az 1. számú melléklet első három munkafüzet-lapja zöld színnel jelölt cellái tartalmazzák.) Kiemelve azonban a két szélsőértéket mutató szolgáltató8 fogyasztói költségváltozásait, a 30-70%-os alapdíj-hődíj arány esetükben a következő változásokat idézi elő: Kecskemét esetében az átlagos fogyasztó éves alapdíja 16.555,- Ft-tal (48%-kal) nőne, az éves hődíja pedig szintén 16.555,- Ft-tal (12%-kal) csökkenne a jelenlegihez képest. Ajkán viszont az éves alapdíj 28.625,- Ft-tal (37%-kal) lenne alacsonyabb, az éves hődíj ugyanilyen összeggel (33%-kal) emelkedne a jelenleg érvényeshez viszonyítva. Hangsúlyozni szükséges, hogy az ajkai költségváltozás mind a 2. és mind a 3. változatban az itt bemutatottnál is nagyobb, a kecskeméti viszont kétségtelenül kisebb. Az alapdíj-hődíj arányának változásai a havi fogyasztói terheket is megváltoztatja. Minél nagyobb a hődíj aránya, értelemszerűen annál nagyobb mértékben megnő a fogyasztók téli, magas hőfogyasztású hónapokban fizetendő költsége, ezzel szemben viszont csökken a nyári hónapokban. (Ajkán például a legnagyobb – január havi – költségnövekedés a 3. változat esetén 4.560,- Ft, a 2. változat esetén 3.727,Ft, míg az 1. változatban 2.894,- Ft. Lásd részletesen az 1. számú melléklet ötödik munkafüzet-lapját. A nyári hónapok költségeinek csökkenése ezeknél mérsékeltebb.)
7
A jelenlegi fajlagos költségek szintjén, áfa nélkül. Egyik szélsőérték Kecskemét, ahol az alapdíj-hődíj aránya 20-80%, a másik szélsőérték Ajka, ahol az alapdíj-hődíj aránya 47-53%. 8
12
Itt is elmondható tehát, hogy a legkisebb mértékű változást a 30-70%-os alapdíj-hődíj arány okozza. A fentieket összegezve megítélésünk szerint a 30-70%-os alapdíj-hődíj arány egységes meghatározása rendezi át a legkisebb mértékben a fogyasztói költségeket, ugyanakkor a felhasználói és a szolgáltatói kockázatokat még kezelhetővé, illetve mértékletessé teszi, valamint a felhasználók energiatakarékossági érdekeltségét is megfelelően biztosítja. Javasoljuk figyelembe venni azonban azokat az egyedi eseteket, amelyeknél az egységesítés jelentős alapdíj-hődíj arány változást okozna, és itt egyedileg értékelni az eltérés okát és ennek függvényében megállapítani az alkalmazandó arányt. Megfontolandónak tartjuk továbbá annak vizsgálatát, hogy milyen módon lehetne biztosítani azt, hogy a felhasználó és a távhőszolgáltató a bázis (induló) díjaknál meghatározott 30-70%-os alapdíj-hődíj aránytól eltérő arányú és mértékű díjakban is megállapodhasson egymással. Nyilván e megállapodás szerint meghatározott díjakkal a felhasználó nem járhatna rosszabbul, mint a 30-70%-os arány esetében, és biztosítani szükséges annak lehetőségét is, hogy a felhasználó a következő évtől kezdődően visszatérhessen az „alap”-tarifákra. Hangsúlyozni kívánjuk ugyanakkor, hogy amennyiben az árhatóság az alapdíj-hődíj arányok egységesítésével állapítaná meg a díjakat, úgy a felhasználókat szükséges tájékoztatni arról, hogy az egységesen rögzített alapdíj-hődíj arányok éves szinten, átlagos időjárás és csak az átlagos méretű és hőfelhasználású felhasználók esetében érvényesülnek. Erre azért van szükség, hogy a felhasználók ne ezeket az arányokat keressék a számlájukban. Javaslat az alap-és hődíjak költségtételeire Bár a fenti javaslat elfogadása esetén az ármegállapításhoz az alap- és hődíjak számításánál figyelembe veendő költségtételek kategorikus meghatározására nincs szükség, ennek ellenére kísérletet teszünk arra, hogy ebben a kérdésben is egy szakmai konszenzuson alapuló javaslatot tegyünk. Abban egyértelmű a konszenzus, hogy a lakossági és a külön kezelt intézményi távhőszolgáltatás díjában kizárólag az e tevékenységhez kapcsolódóan indokoltan felmerülő és a távhőszolgáltatási tevékenység folytatásához szükséges költségek, valamint a hatékony vállalkozás működéséhez szükséges nyereség vehető figyelembe. A költségekbe természetesen a lakossági és a külön kezelt intézményi távhőszolgáltatás céljára történő távhőtermelői tevékenység költségeit is be kell számítani. Az is nyilvánvaló, hogy a hődíjban a változó (a hőfogyasztástól függő energia-9) költségeken felül állandó költségeket is szükséges figyelembe venni, ellenkező 9
Ideértve a hőfogyasztás-függő (forgalom-arányos) hőveszteség, valamint a pótvíz költségét is.
rendszerhasználati
díjakat,
a
hálózati
13
esetben ugyanis az alapdíj aránya az „elvártnál” csak magasabb lehet. A hődíjban figyelembe veendő ún. állandó költségtételek köre viszont alapvetően attól függ, hogy az árhatóság az alapdíj-hődíj arányát milyen mértékben kívánja meghatározni? Az állandó költségek közül a hődíj számításánál figyelembe vehető költségtételekre a javaslatunk a következő: -
-
-
energiahordozó, illetve hőenergia vásárlása esetén a rendszerhasználati(kapacitás) díjak, saját hőtermelés esetén a hőtermelési tevékenység 10 közvetlen és közvetett (üzemi- és vállalati általános) költségei, (ide tartoznak értelemszerűen a hőtermelési tevékenység anyag- és személyi jellegű költségei, az értékcsökkenési leírás, illetve a hőtermelési tevékenységre jutó (vagy osztott) egyéb ráfordítások, pénzügyi ráfordítások és rendkívüli ráfordítások és bevételek egyenlegei), a hőhordozó közeg keringetéséhez szükséges és a távhőszolgáltató tulajdonában lévő hőközpontokban felhasznált villamos-energia költsége és adói, a nyereség egy meghatározott része, amelynek alapjául a saját hőtermelés eszközeinek értéke szolgálhat.
Amennyiben az előző költségtételek még mindig kevésnek bizonyulnak az alapdíj arányának és mértékének az elvárt szintre történő „beállításához”, úgy a hődíjakban további állandó költségtételek figyelembe vételére lehet szükség. A hődíjban díjképző tényezőként nem szereplő nyereséget természetesen az alapdíj számításánál kell figyelembe venni. Lényeges kiemelni, hogy a költségtételeket az alap- és hődíjakban jelenleg egyik távhőszolgáltatónál sem a fentiekkel tételesen megegyezően veszik számításba. Ezért, ha az árhatóság esetleg ilyen, vagy akár ettől eltérő módon írja elő a rendeletében a költségek alap- és hődíjakban való figyelembe vételét, abban az esetben a szolgáltatók költséggyűjtési- és költség-elszámolási rendszereit jelentősen módosítani szükséges, melynek nem kevés – több hónapos – időigénye van. Eldöntendő kérdésnek tartjuk továbbá, hogy a felhasználói tulajdonú, épületen belüli (szekunder) rendszerek egyes távhőszolgáltatók által felvállalt részleges vagy teljes korszerűsítésének, továbbá az egyedi mérőeszközök és költségmegosztók üzemeltetési, fenntartási költségeit – melyek jelenleg részben vagy egészben a távhőszolgáltatási díjak részét képezik –, a jövőben távhőszolgáltatási díjban, vagy azon kívül kell-e figyelembe venni.
10
Nem ideértve a saját tulajdonú kapcsolt energia-termelés költségeit, hiszen annak a hőtermelésre jutó része egy belső elszámoló árral beépül a hődíjba.
14
1.6. Az eltérő tarifa-típusok kezelése Mint azt korábban már szintén bemutattuk, a szolgáltatók által alkalmazott egyes tarifa-típusokban – a tarifák vetítési alapjaiban – is jelentős eltérések vannak. Ilyen tarifa-típus az alapdíj, illetve a használati melegvíz-szolgáltatás hődíja. Az alapdíjban a lényegi eltérés az, hogy egyes szolgáltatók az alapdíjat hőteljesítményre (MW-ra), míg más szolgáltatók légtérfogatra (légm3-re vetítve) alkalmazzák, de előfordul olyan is, hogy egyes szolgáltatók az önkormányzati rendeletben előírt eseteket11 megkülönböztetve vegyesen használják. A hőteljesítmény alapú alapdíjak alkalmazásában is különbségek vannak, így például Debrecenben a felhasználó hőteljesítményét a beépített hőleadók névleges hőteljesítménye alapján, míg Pécsen, Győrben, illetve Budapesten a hőátalakítás nélküli szolgáltatás esetén a közüzemi szerződésben lekötött (legnagyobb) hőteljesítmény alapján határozzák meg. A használati melegvíz-szolgáltatás hődíjának vetítési alapjában az alapvető eltérés az, hogy egyes szolgáltatók a hődíjat GJ-ra, más szolgáltatók vízm3-re vetítve alkalmazzák, illetve számlázzák. Ezen tarifa-típusok esetleges egységesítéséhez a szolgáltatóknak nem kevés felkészülési időre lenne szükségük, mivel az országosan egységesített tarifa-típusok alkalmazásához meg kellene teremteniük, ki kellene alakítaniuk a műszaki, a számlázási- és elszámolási feltételeket. Ennek szükséges időigényét legalább fél évre becsüljük. Mivel azonban a fenti tarifa-típusok egységesítéséhez elengedhetetlen feltételek kialakítása jelentős beruházásokat, ráfordításokat igényelne a szolgáltatóktól, ezért az esetleges egységesítésre vonatkozó döntést előzetes költségbecslés és szolgáltatói hatásvizsgálatok alapján javasoljuk meghozni. 2. Javaslat a díjképletek konkrét felépítésére, tartalmára és működésére 2.1. Főbb árkockázatok A távhőszolgáltatók jelentős hányada a hőenergiát részben vagy teljes egészében saját maga állítja elő, amelyhez az energiahordozót (jellemzően földgázt) többségében a szabadpiacon vásárolja. A szabadpiacon beszerzett földgáz költsége – forintban kifejezett ára – viszont folyamatosan és előre nehezen kiszámíthatóan változik, amely a szolgáltatóknak több-kevesebb kockázati kitettséget jelent. (A költségváltozást részben a hosszú távú szerződések, részben a nem hosszú távú szerződések alapján beszerzett földgázforrás dollárban, illetve euróban kifejezett piaci árának, illetve a Ft/USD és az EUR/Ft árfolyam mozgásai okozzák.)
11
A hőátalakítással megvalósuló, illetve a hőátalakítás nélküli szolgáltatás között különbséget téve.
15
A kockázatok kezelésére, mérséklésére több – alternatív – lehetőség is kínálkozik. Egyik az, amikor az árhatóság egy adott időszakra vonatkozóan egy prognózis alapján veszi figyelembe a várható földgáz-beszerzési költségeket és ez alapján határozza meg a hődíjat. Ebben esetben vagy az árhatóság gondoskodik arról, hogy a prognózis alapján feltételezett (és az árban elismert) földgáz-költség, illetve a ténylegesen ismertté vált földgáz-költség közötti különbözetet meghatározott időszakonként „elszámolja”, vagyis a következő időszakra újonnan megállapított hődíjakban „beszámítja”. A másik lehetőség pedig az, hogy a kockázat viselését a szolgáltatókra hárítja. Az első esetben a különbözet beszámítására célszerű (1) egy módszertan kimunkálása, amely egzakt és kezelhető módon meghatározza a különbözet hődíjban történő beszámításának szabályait. A második esetben a különbözet teljes egészében a szolgáltatók kockázata, amely az adott időszakban indokolatlan nyereséget, illetve veszteséget okozhat, kivéve, ha a szolgáltatók a kockázat ellen fedezeti ügyletek megkötésével védekeznek, amely a földgáz-beszerzési költségeiket egy előre meghatározott időszakra vonatkozóan szintén egy előre meghatározott szinten rögzíti. Viszont ez utóbbi esetben is szinte elkerülhetetlen, hogy a hődíjban elismert földgázköltség és a fedezeti ügyletekkel elért földgáz-költség között ne keletkezzen különbözet, amelynek utólagos beszámítása a hődíjban ugyancsak indokolt (2) egy kidolgozott módszertan alapján. Indokolatlan nyereséget, illetve veszteséget azonban nemcsak a földgáz-költség változása, hanem a szolgáltatók által értékesített éves hőmennyiség – alapvetően az időjárás – változása is okozhat. Az átlagnál hidegebb téli időjárás esetén a hőfogyasztás számottevően megnő12, amely a szolgáltatók profitját indokolatlanul növeli, míg egy ellenkező eset – az átlagnál melegebb téli időjárás – a tervezettnél lényegesen alacsonyabb hőfogyasztás miatt a nyereséget csökkentheti, vagy rosszabb esetben akár veszteséget is okozhat. Ennek alapvető oka az, hogy a hődíj állandó jellegű (hőfogyasztástól független), fix költségtételeket is tartalmaz már a 3070%-os alapdíj-hődíj arány esetén is, de az ennél magasabb hődíj-aránynál a kockázat még fokozottabban jelentkezik. Ugyancsak indokolt a hőfogyasztás-eltérés miatt keletkezett bevételi többlet, vagy hiány utólagos beszámítására (3) egy módszertan kialakítása. Bármelyik fenti esetet vesszük tehát alapul, célszerű és indokolt a bevételi többlet, vagy hiány utólagos kezelésére egy módszertan elfogadása. 2.2. A díjképletek alkalmazásának indokoltsága Ha az árhatóság a hődíjakat nem évente, hanem – az egyetemes gáz- és villamosenergia szolgáltatókhoz hasonlóan – negyedévente állapítaná meg, úgy a díjmegállapítási javaslat egyszerűbb kezelhetősége szempontjából is célszerű, hogy 12
1 C külső hőmérséklet-változás az adott időszakban átlagosan 5-6%-os hőfogyasztás-változással jár.
16
a közel száz távhőszolgáltató hődíjai nem tételes kalkulációk alapján, hanem egy hődíj-képlet segítségével kerüljenek kiszámításra. (Az alapdíj évente egyszer történő megállapításához – változtatásához – nem feltétlenül szükséges, bár lehet díjképletet alkalmazni, ugyancsak a földgáz-, illetve villamos-energia szolgáltatás rendszerhasználati díjaihoz hasonlóan.) A hődíjak negyedévenként történő változtatása és a hődíj-képlet alkalmazása mellett több érv is szól, ezek a következők: a hődíjak lényegesen rövidebb időn belül követhetik a piaci változásokat, ezáltal nem halmozódik fel hosszabb időszak ármozgásainak következménye, (amellyel így elkerülhetők az esetleges nagyobb mértékű hődíj-változások, illetve csökkenő piaci árak esetén a hődíjak hamarabb csökkenthetők), az előző 2.1. pont szerinti földgáz-beszerzési költség-kockázatból származó bevételi többletek, vagy hiányok lényegesen csökkennek, amely egy esetleges emelkedő trend esetén nyilván tovább növelné a hődíj-emelési igényt, a szolgáltatók finanszírozása, illetve nyeresége kiszámíthatóbbá, tervezhetőbbé válik, egyszerűbb, kezelhetőbb ármegállapítást biztosít.
-
-
-
2.3. A hődíj-képlet tartalma, elvi felépítése és működése A hődíj-képlet értelemszerűen mindazon homogén tartalmú költség-elemeket kell, hogy tartalmazza, amelyek nem az alapdíjban kerülnek díjképző tényezőként figyelembe vételre és az egyes költségelemekhez jól azonosíthatóan jellemző költségváltozási index rendelhető. Amennyiben az árhatóság az alap- és hődíjakat az 1.2.2. pont szerinti módszerrel – vagyis az alapdíj-hődíj arányának egységesítésével – állapítja meg, abban az esetben a hődíj-képlet javasolt költségelemei (költség-tételei) a következők lehetnek: Hv = vásárolt és a saját tulajdonú kapcsolt energia-termelés13 hőenergia költsége termelőnként, Ht = vásárolt hőenergia teljesítménydíj-költsége* termelőnként, Htám = vásárolt és termelt hőenergia utáni hőár-támogatás (természetesen negatív előjellel figyelembe véve), amennyiben a hőár-támogatás összege nem egységes, úgy termelőnkénti bontásban, Hm
=
vásárolt tüzelőanyag, termelőnként,
illetve
energiahordozó
„molekula”
költsége*
Hrhd1 = vásárolt energiahordozó (tüzelőanyag) forgalom-arányos RHD-költsége*,
13
A saját tulajdonú kapcsolt energia-termelés „hőköltsége” egy belső elszámoló árral kerül figyelembe vételre. * A saját tulajdonú kapcsolt energia-termelés nélkül.
17
Hrhd2 = vásárolt energiahordozó (tüzelőanyag) fix – forgalomtól nem függő – RHDköltsége*, Hp = pótvíz-díj költsége, He = a hőhordozó közeg keringetéséhez szükséges és a távhőszolgáltató tulajdonában lévő hőközpontokban felhasznált villamos-energia forgalomarányos költsége, Hrhd3 = a hőhordozó közeg keringetéséhez szükséges és a távhőszolgáltató tulajdonában lévő hőközpontokban felhasznált villamos-energia forgalomarányos RHD-költsége, Hrhd4 = a hőhordozó közeg keringetéséhez szükséges és a távhőszolgáltató tulajdonában lévő hőközpontokban felhasznált villamos-energia fix – forgalomtól nem függő – RHD-költsége és adói, A fentieken kívül a hődíj-képlet értelemszerűen tartalmazza mindazon költségek és ráfordítások tételeit, illetve a nyereséget, amelyek nem az alapdíjban, hanem a hődíjban kerülnek díjképző tényezőként figyelembe vételre a következő bontásban: Ha = anyagjellegű költség, Hsz = személyi jellegű költség, Ham = értékcsökkenési leírás, Hny = nyereség. A nyereség tőkearányos meghatározása során javasoljuk figyelembe venni a következőket: - a távhőszolgáltatói rendszerek korszerűsítéséhez, a piacbővítéshez, illetve a megújuló energia részarányának növeléséhez elengedhetetlen a nyereségágon képződő – a vezetékes energia-szolgáltatási szektorban általánosan elfogadott mértékű – fejlesztési forrás, - a távhőszolgáltatási díjak beszedésének, behajtásának kockázata az energiaszolgáltatás egészén belül a távhőszolgáltatás területén a legnagyobb, mivel a Tszt. 51. § (6) bekezdésében foglalt előírás betartásával – a műszaki feltételek hiányában – a távhőszolgáltatók nem tudják a tartósan díjhátralékos díjfizetőt a fűtési szolgáltatásból kizárni, - egyrészt a gazdasági válság óta megnövekedett kinnlevőség, másrészt a 2.1. pontban részletezett kockázatok miatt keletkező veszteség a szükséges fejlesztési forrásokat akár teljes egészében felemészthetik, rosszabb esetben hiány keletkezik.
18
A szolgáltatók bázis (induló) hődíj-költsége (költségtömege) tehát a következő költség-tételekből (tagokból) tevődik ki, illetve a következő képlet szerint írható fel: H= Hv + Ht - Htám + Hm + Hrhd1 + Hrhd2 + Hp + He + Hrhd3 + Hrhd4 + Ha + Hsz + Ham + Hny
A hődíjban elismert fenti költség-tételek összegét elosztva az éves tervezett hőértékesítéssel, eredményként a bázis (induló) fajlagos hődíjat kell Ft/GJ összegben megkapnunk. Az egyes költségtételekhez rendelt objektív költség-változási indexek segítségével a szolgáltatók sajátosságainak megfelelő hődíj-költség változás ezek alapján viszonylag egyszerűen meghatározhatók. A szolgáltatók hődíj-költség változásának mértéke ennek megfelelően objektíven mutatja a hődíj – költség-változásokkal indokolt, tehát a szolgáltatók gazdálkodásától független – szükséges változásának százalékos mértékét. Ennek viszont nélkülözhetetlen feltétele az egyes költségtételekhez jól azonosítható, objektív költség-változási indexek alkalmazása, melyekre a következőket javasoljuk: Hv elem változásának indexe = a termelői hőár hatósági változása beszállítónkénti súlyozással, Ht elem változásának indexe = a hatósági teljesítménydíj változása beszállítónkénti súlyozással, Htám elem változásának indexe = a vásárolt és termelt hőenergia utáni hőártámogatás hatósági változása, amennyiben a hőár-támogatás összege nem egységes, úgy beszállítónkénti bontásban, Hm elem változásának indexe = a 29/2009. (VI.25.) KHEM rendelet 1. számú mellékletében meghatározott képletek értelemszerű alkalmazásával számított változás, Hrhd1 elem változásának indexe = a földgáz forgalom-arányos RHD-díjainak hatósági változása, Hrhd2 elem változásának indexe = a földgáz fix – forgalomtól nem függő – RHDdíjainak hatósági változása, Hp elem változásának indexe = a hatósági pótvíz-díj változása, He elem változásának indexe = a villamos-energia tőzsdei átlagárának változása, amely alapulhat a német European Energy Exchange (EEX), illetve a magyar energia tőzsde (HUPX) ún. „zsinór”- árainak átlagos alakulásán, Hrhd3 elem változásának indexe = a villamos-energia forgalom-arányos RHD-díjainak hatósági változása, Hrhd4 elem változásának indexe = a villamos-energia fix – forgalomtól nem függő – RHD-díjainak hatósági változása,
19
Ha elem változásának indexe = az ipari belföldi értékesítés 12 havi kumulált változása az élelmiszeripar, villamos energia- és vízellátás nélkül, a KSH adata alapján, Hsz elem változásának indexe = a háztartási energia sor elhagyásával számított fogyasztói árváltozás 12 havi kumulált változása a KSH adata alapján, Ham elem változásának indexe = a hődíjban elismert értékcsökkenési leírás éves változása, Hny elem változásának indexére nincs szükség, mivel a díjban elismert nyereség mértékét (összegét) az árhatóság a bázis (induló) díj megállapításával egy időben állapítja meg, a következő bázis (induló) díj megállapításának időpontjáig ennek összege nem változik. A He , a Ha , a Hsz és a Ham elemek értéke évente csak egy alkalommal, a Hny elem értéke pedig csak az új bázis (induló) hődíj megállapításánál vesz fel új értéket. Mindezek alapján a fajlagos hődíj (Ft/GJ-ban meghatározott) összegének számítása a két bázis (induló) díj meghatározása között a következő összevont képlet szerint történhet14:
Hi Hei
Hvi 1
V
1
V
Hrhd 3i
Ht i 1
V
1
V Hrhd 4 i
Htámi 1
V
1
V
Hai
Hmi 1
V
1
V
Hsz i
1
Hrhd1i V
V
1
Hami
1
V
Hrhd 2 i
1
V
Hpi
1
Hny / GJ
A hődíj-képlet negyedéves alkalmazásának feltétele, hogy amennyiben a hődíj változásában egy, vagy több negyedév kimarad, abban az esetben a soron következő hődíj-változásnál a legutolsó hődíj-változás óta eltelt időszak képlet szerinti változásait értelemszerűen össze kell számítani. A hődíj megállapításánál korábban figyelembe vett (tervezett) és a tényleges hőfogyasztási mennyiség különbségéből adódó bevételi többletnek, vagy hiánynak az új hődíjban történő „elszámolása” – korrekciós tényezőként való figyelembe vétele – évente egy alkalommal történne. Az esetlegesen keletkezett bevételi többlet természetesen csökkenti, a bevételi hiány pedig értelemszerűen növeli a következő 12 hónapra vonatkozó hődíjat. Ennek megfelelően a megállapított bevételi többletet a hődíj-képlet számlálójában negatív előjellel, a bevételi hiányt pedig pozitív előjellel szükséges évente egy alkalommal figyelembe venni.
14
A „V” jelölés az adott költség-tételhez tartozó, előzőekben ismertetett tartalmú költségváltozási indexet, az alsó indexben szereplő ” i” jelölés az új időszakra vonatkozó, az „i-1” jelölés a hődíj-változás előtti időszakra vonatkozó költségtömeget jelöli. Természetesen a változás-indexek ennél precízebben kimunkálandók.
V
20
A hődíj-képlet a tényleges számok ismeretében egyes költség-tételek összevonásával egyszerűsíthető, ezzel a változás-indexek száma csökkenthető. Szintén ezzel az eljárással kezelendő a hődíjban elismert földgázköltség és a tényleges földgáz-költség közötti bevételi többlet, vagy hiány is. Az alapdíjra vonatkozó képlet – igény esetén – a fenti logika mentén alakítható ki azzal, hogy az alapdíj változása nem negyedévente, hanem csak évenként egy alkalommal történne. Amennyiben az árhatóság az alapdíjat évente egyszer a rögzített arány szerint állapítja meg, úgy az alapdíj-képlet alkalmazásának nincs létjogosultsága. A hődíj-képlet alapján tehát a hődíjak negyedévente változhatnak (amely a korábban rögzített alapdíj-hődíj arányt kis mértékben módosítja ugyan), viszont az évente egyszeri alkalommal történő alapdíj megállapításával – és a hődíjak egyidejű változtatásával – az arányok elméletileg a korábban kialakított mértékre „beállíthatók”. Az előzőek alapján az ármegállapítás a következők szerint történhet: - a 2011. október 1-jei hatállyal megállapított díjak közül a hődíj bázis (induló) díjnak minősül, - az alapdíjak évente egy alkalommal (legközelebb 2012. október 1-től), a hődíjak negyedévente, a negyedév első hónapjának első napjától (legközelebb 2012. január 1-től) a meghatározott hődíj-képlet szerint változ(hat)nak, - az előzőek alapján a távhőár megállapításának éve – a hatályos szabályozással összhangban – feltételezhetően október 1-től a következő év szeptember 30-ig tart, - a szolgáltatók a (bázis) induló hődíjban elismert költség-tételeiket „feltöltik” a meghatározott hődíj-képletbe, amelyet megküldenek a Magyar Energia Hivatalnak, - a MEH szolgáltatónként a hődíj-képlet szerint negyedévente – az év során három alkalommal – meghatározza az új hődíjakat, - az első ármegállapítással meghatározott alapdíj-hődíj arány a hődíjak negyedévi változásai miatt kis mértékben módosulhat, - az árhatóság minden év október 1-jével kezdődő távhő-árév előtt felülvizsgálja a szolgáltatók indokolt költségeit, vizsgálja az előző időszak terv és tényadatainak az eltéréseit, és ennek figyelembe vételével állapítja meg a korrekciós tényezőket, - az árhatóság a kívánatos alapdíj-hődíj arányt – amennyiben szükséges – az október 1-jei alapdíj és hődíj megállapításával újra „beállíthatja”.
21
3. Javaslat a díjalkalmazási feltételek szabályozásának helyére (miniszteri és/vagy önkormányzati rendelet). 3.1. Jogi háttér Az ármegállapítással kapcsolatos hatályos jogszabályok: - az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Ámt.) - a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.). Az Ámt. 1. § (1) bekezdése határozza meg ezen törvény hatályát, a (2) bekezdés pedig azokat a kivételeket sorolja fel taxatív módon, amelyekre a törvény hatálya nem terjed ki. Így az Ámt. többek között nem vonatkozik a Vet.15 és a Get.16 hatálya alá tartozó termékek vagy szolgáltatások árára, valamint „a külön törvény felhatalmazása alapján szabályozott szolgáltatási díjakra”, vagyis a Tszt. 57/D. § (1) bekezdése alapján a lakossági és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás (fűtés és használati melegvíz díjának) a megállapítására sem. A Tszt. árakra vonatkozó VII. fejezetének 57. § (1) bekezdése szerint a távhő legmagasabb hatósági árának megállapításával kapcsolatos szabályokat az Ámt. tartalmazza. Az Ámt. 9. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy a hatósági árat alkalmazási feltételeivel (például minőség, határidő, a szállítások ütemezése, a megrendelés nagysága, a teljesítés helye, fizetési feltételek) együtt kell megállapítani. A Tszt. 57/D. § rendelkezése alapján a miniszter rendeletben állapítja meg a Tszt. 60. § (2) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás szerint: a) a távhőszolgáltatónak értékesített távhő árát, b) a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás (fűtés- és használati melegvíz) díját, mint legmagasabb hatósági árat, c) az a)-b) pontban írt árak szerkezetét a MEH javaslata figyelembevételével, d) az árak hatályba lépésének napját, amely visszamenőleges nem lehet. A Tszt. 60. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az önkormányzat képviselőtestülete rendeletben szabályozza többek között a Tszt. 57/D. § (1) bekezdés szerinti miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési feltételeket, továbbá a szolgáltatói hőközponti, a felhasználói hőközponti, valamint hőfogadó állomási mérés közötti eltérésekre való tekintettel az e mérésekre vonatkozó külön díjalkalmazási feltételeket.
15 16
A villamos energiáról szóló törvény. A földgázellátásról szóló törvény.
22
A fenti törvényi rendelkezések értelmezése szerint: -
a hatósági árat alkalmazási feltételeivel együtt a miniszter állapítja meg, az önkormányzat képviselőtestületeinek a hatásköre nem terjed ki a miniszteri rendeletben nem szabályozott díjalkalmazási feltételek rendeletben történő megállapítására, hanem csak a miniszteri rendeletben nem szabályozott díjfizetési feltételeket állapíthat meg (a szolgáltatói hőközponti, a felhasználói hőközponti, valamint a hőfogadó állomási mérés közötti eltérésekre való tekintettel az e mérésekre vonatkozó külön díjalkalmazási feltételek kivételével).
Véleményünk szerint tehát a hatályos törvényi rendelkezések és felhatalmazások alapján az jelenleg nem járható út, hogy a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatás díját a miniszter, a díjalkalmazási feltételeket pedig részben a miniszter és részben a települési önkormányzatok képviselőtestületei állapítsák meg. 3.2. Díjalkalmazási feltételek a hatályos önkormányzati rendeletekben A hatályos önkormányzati rendeletekben a díjalkalmazási feltételek szabályozásában – hasonlóan, mint az egyes díjtételek tartalmában, mértékében és vetítési alapjaiban – számottevő különbségek alakultak ki. A díjalkalmazási feltételek leglényegesebb eltérései a következők: -
-
a fűtési alapdíj alkalmazásában eltérő vetítési alapok (légm3, és/vagy MW, illetve KW), a használati melegvíz alapdíj alkalmazásában különböző vetítési alapok (légm3, vagy MW, vagy melegvíz-kifolyócsapok száma), a használati melegvíz hődíjának alkalmazásában vegyes elszámolási módok (vízmérőn mért fogyasztás alapul vételével, vagy a hőközpontban mért hőfogyasztás épületrészekre történő százalékarányos szétosztása alapján), a közös használatú helyiségek és területek díjalkalmazása tekintetében (egyes településeken külön díjat alkalmaznak, míg a többi helyen ennek költségét az épületrészek díjában érvényesítik.)
A szolgáltatók többségénél a légköbméterre, illetve a MW-ra vetített alapdíjat vegyesen (egyszerre) alkalmazzák, a légtérfogatra meghatározott alapdíjat a hőátalakítással megvalósuló, a MW-os alapdíjat a hőátalakítás nélküli távhőszolgáltatás esetén. Egyes szolgáltatók viszont csak a légtérfogatra meghatározott alapdíjat, míg más szolgáltatók a MW-ra (illetve KW-ra) meghatározott alapdíjat alkalmazzák (a légtérfogatra meghatározott alapdíjat nem). Ez utóbbi esetben ugyanakkor a hőteljesítmény (MW, illetve a KW) meghatározásában is lényegi különbségek vannak. (Lásd például Debrecent, ahol a hőteljesítményt az épületrészekbe beépített hőleadók névleges hőteljesítménye alapján, míg más helyen – a jellemző gyakorlat szerint – a közüzemi szerződésben lekötött legnagyobb hőteljesítmény alapján állapítják meg.)
23
A díjalkalmazási feltételek eltérései a használati melegvíz hődíjának alkalmazásában is jelentősek, mivel egyes szolgáltatóknál a melegvíz hődíját az épületrészekbe (lakásokba) beépített vízmérőkön mért fogyasztás (vízm3), illetve a vezetékes ivóvíz felmelegítéséhez és melegen tartásához szükséges fajlagos hőmennyiség (GJ/vízm3) alapul vételével, míg más szolgáltatók a hőközpontban mért hőfogyasztás (GJ) épületrészekre történő százalékarányos szétosztása alapján határozzák meg. A közös használatú helyiségek és területek díjalkalmazása tekintetében is vegyes a gyakorlat, mivel egyes településeken külön díjat alkalmaznak, míg a többi helyen ennek költségét az épületrészek díjában érvényesítik. Tovább színesítik a képet például a fővárosban alkalmazott ún. választható tarifák lehetősége, amelyeknek megszüntetése felhasználói érdeksérelemmel járna. Mint ahogy a jelenleg szolgáltatónként eltérő díjtételek egységesítésének, úgy az ezzel szoros összefüggésben lévő díjalkalmazási feltételek egységesítésének is jelentős korlátai, illetve feltételei vannak, melynek megvalósításához nem kevés beruházási ráfordításra és időigényre lenne szükség. 3.3. A díjalkalmazási feltételek új szabályozásának lehetőségei Egyik lehetőség az, hogy az árhatóság a díjak megállapításáról szóló rendeletében a díjalkalmazási feltételeket is központilag határozza meg. Tekintettel azonban a településenként különböző díjalkalmazási feltételekre, továbbá arra, hogy ezek a feltételek még egyazon típusú (vetítési alapú) díjtétel esetén sem mindig azonosak, ezért egyes településenként, illetőleg díjtípusonként külön díjalkalmazási feltétel(ek) meghatározása szükséges, amely nyilván nem kevés nehézséget jelent. A másik – szakmai szövetésünk által preferált – lehetőség, amikor az árhatóság a díjak megállapításáról szóló rendeletében csak az általánosan érvényes, illetve a közös díjalkalmazási feltételeket határozza meg központilag, míg a településenként eltérő (speciális) díjalkalmazási feltételeket az önkormányzat képviselőtestületei állapítják meg. Ez utóbbinak azonban – álláspontunk szerint – elengedhetetlen feltétele a Tszt. 6. § (2) bekezdés ba) pontjának kiegészítése, illetve pontosítása a következők szerint: (Az önkormányzat képviselőtestülete rendeletben) „ba) határozza meg az 57. (3) bekezdés szerinti díjat és díjfizetési feltételeket, valamint a lakossági felhasználónak és a külön kezelt intézménynek nyújtott távhőszolgáltatásra vonatkozó, az 57/D. § (1) bekezdés szerinti miniszteri rendeletben nem szabályozott díjalkalmazási és díjfizetési feltételeket, továbbá” A fent javasolt pontosítás értelmében az önkormányzat képviselőtestülete felhatalmazást kapna arra, hogy rendeletében a Tszt. 57/D. § (1) bekezdés szerinti miniszteri rendeletben nem szabályozott díjalkalmazási feltételeket is megállapíthasson.
24
Természetesen az önkormányzat képviselőtestületei által magállapított díjalkalmazási feltételek nem lehetnek ellentétesek a miniszter által szabályozott díjalkalmazási feltételekkel. 3.4. Javaslat a díjalkalmazási feltételek központi szabályozására Amennyiben a díjalkalmazási feltételek szabályozása részben központilag, részben pedig a települési önkormányzatok képviselőtestületei által megosztva történik, úgy a központi szabályozási körbe különösen a következőket javasoljuk: Általános szabályok - A távhőszolgáltatásért a felhasználó, illetőleg díjfizető alapdíjat és hődíjat (a továbbiakban együtt: távhő-szolgáltatási díj) köteles fizetni. - Az alapdíj a távhőszolgáltatás folyamatos igénybevételének lehetőségéért és a távhőszolgáltatás igénybevételéért fizetendő díj. - A hődíj a felhasználó által vételezett (felhasznált) hőmennyiség után fizetendő, 1 GJ-ra (gigajoule-ra) megállapított díj. - Ha a felhasználói berendezések hibája vagy alkalmatlansága miatt nem teljesíthető a szolgáltatás, a felhasználónak az adott szolgáltatásra vonatkozó alapdíjat meg kell fizetnie. - Ha a felhasználó év közben köt vagy mond fel általános közüzemi szerződést, a szerződéskötés, illetőleg felmondás évében a naptári évre számított alapdíjnak csak az arányos részét kell megfizetnie. - A felhasználó a közüzemi szerződésben meghatározott hőteljesítménynek, vagy a felhasználási hely légtérfogatának megfelelő éves alapdíját akkor is köteles a távhőszolgáltató részére megfizetni, ha távhőt nem vételezett. Meg kell fizetni az alapdíjat akkor is, ha a távhőszolgáltató a Tszt. 51. § (3) bekezdésének a) és b) pontjaiban szabályozott jogaival élve a távhőszolgáltatást felfüggesztette, továbbá a szerződés megszűnéséig abban az esetben is, ha a távhőszolgáltató a közüzemi szerződést a Tszt. 38. § (7) bekezdése alapján felmondta. - A leendő hőár-támogatási rendszer kialakítására tekintettel definiálandó a háztartási-, a külön kezelt intézményi-, és egyéb célú hőfelhasználás. - Szabályozandó, hogy a háztartási célú hőfelhasználás esetén „háztartási-”, a külön kezelt intézményi hőfelhasználás esetén „külön kezelt intézményi-” díjakat kell alkalmazni (amennyiben a kétfajta díj eltér egymástól), az egyéb célú hőfelhasználás esetén pedig az egyéb felhasználókra vonatkozó díjakat kell alkalmazni.
25
- Ha több személy tulajdonában lévő, hőközponti mérés szerinti távhőszolgáltatásban részesülő épület távhő-szolgáltatási díjait egy összegben egyenlítik ki, a felhasználó képviselője a távhőszolgáltató részére köteles írásban nyilatkozni a nem lakossági célú távhőellátásként igénybe vett távhőszolgáltatás arányáról. A nyilatkozatot a bejelentésben szereplő adatok változása esetén is meg kell tenni. A nyilatkozat tartalmáért a nyilatkozattevő felelősséggel tartozik. A nyilatkozat megtételét követő első mérőleolvasás időpontjáig a távhőszolgáltató az egyéb felhasználókra vonatkozó (nem háztartási) célú távhő-szolgáltatási díjakat alkalmazza. - A távhőszolgáltatási díjak nem tartalmazzák a felhasználói berendezések feltöltéséhez, üzemeltetéséhez, továbbá a használati melegvíz-szolgáltatáshoz felhasznált vezetékes ivóvíz víz- és csatornadíját. A légtérfogatra vetített alapdíj alkalmazásának szabályai: Az alapdíj a TKSZ17 2.1.1.2. pontja szerinti hőátalakítással megvalósuló távhőenergia-szolgáltatás esetén az épületnek, épületrésznek közüzemi 3
szerződésben meghatározott légtérfogata (légm ) után naptári évre fizetendő éves díj (Ft/légm3/év). Az alapdíjak alkalmazásánál a légtérfogat számításánál az éléskamra (kamraszekrény), valamint az épületrész légterének a közművezetékeket védő burkolat mögötti része nem vehető figyelembe. Ha a távhőszolgáltatásban részesülő épületrész fürdőszobájában az előírt hőmérséklet biztosítását kiegészítő fűtéssel (pl.: villamos hősugárzóval) tervezték, az épületrész légtérfogatának megállapításánál a kiegészítő fűtéssel ellátott fürdőszoba légtérfogatának 60%-át kell számításba venni. A távhőszolgáltatási díjfizetési kötelezettség szempontjából az ellátott épületrészen (lakáson, az egy önálló rendeltetési egységet képező, nem lakás céljára szolgáló helyiségeken), valamint a közös használatra szolgáló helyiségeken belül az egyes helyiségek ellátottsági különbsége (fűtési, illetőleg használati melegvíz-szolgáltatási célú hőellátás) nem vehető figyelembe. A távhőszolgáltató a) csak fűtési célú szolgáltatás esetén, fűtési alapdíjat, b) csak vízfelmelegítés-szolgáltatás célú szolgáltatás esetén, vízfelmelegítési alapdíjat, c) fűtési- és vízfelmelegítés-szolgáltatás célú szolgáltatás esetén az a) és b) pontoknak megfelelő együttes alapdíjat alkalmazhat. 17
Távhőszolgáltatási Közüzemi Szabályzat, a 157/2005. (VIII.15.) Korm. rendelet 3. számú melléklete.
26
A MW-ra (KW-ra) vetített alapdíj alkalmazásának szabályai: Az alapdíj a TKSZ 2.1.1.1. pontja szerinti hőátalakítás nélküli távhőenergiaszolgáltatás esetén a közüzemi szerződésben meghatározott hőteljesítmény (MW) után naptári évre fizetendő éves díj (Ft/MW/év). A használati melegvíz hődíj alkalmazásának szabályai: a) az épületrészekbe beépített vízmérőn mért fogyasztás esetén a szolgáltatónál az 1m3 vezetékes ivóvíz felmelegítéséhez és melegen tartásához szükséges fajlagos hőmennyiség (GJ/vízm3) megállapításának módja, b) a hőközpontban mért hőfogyasztás épületrészekre történő százalékarányos szétosztása esetén a hőközpontban az 1m3 vezetékes ivóvíz felmelegítéséhez és melegen tartásához szükséges fajlagos hőmennyiség (GJ/vízm3) megállapításának módja. A választható tarifák alkalmazási szabályai és feltételei. A szerződésszegés esetén alkalmazandó díjvisszatérítési és pótdíj-fizetési szabályok. Az előzőeket összegezve: A miniszteri rendeletben az előzőekben javasolt szabályozási tárgykörök nyílván nem teljes körűek, csak a legfontosabb ügyeket, témákat jelöli ki. Az önkormányzati rendeletek – a szükséges törvényi felhatalmazás alapján – ezeken belül a helyi sajátosságok alapján további részletszabályokat állapíthatnának meg.
Budapest, 2011. július 15.
Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége
