Molnár Ferenc
Miskolci Egyetem
A magyar nyelvtörténet tanítása és Shakespeare1
A magyar nyelvtörténet, ezen belül a régi magyar irodalmi, egyházi szövegek nyelvi és művelődéstörténeti magyarázatakor is hasznos, ha egy-egy nyelvi jelenségre, szó- vagy szóképhasználatra más nyelvekből is hozunk párhuzamokat. Magam ezt a világirodalomból (a Bibliát nem tekintve, amely ennek is része) leggyakrabban William Shakespeare műveiből tudom megtenni, ami azért is ajánlható, mert az ő munkásságát aránylag a magyar szakosok is ismerik. (Természetesen ez a módszer fordítva is alkalmazható, az angol nyelv- és irodalom tanításakor szintén fel lehet hívni a figyelmet magyar párhuzamokra.) Az alábbiakban több példát hozok arra, amikor magyar, illetve általános nyelvészeti, stilisztikai kérdéseket is tárgyalva, azokat Shakespeare-idézetekkel szintén meg lehet támogatni. Shakespeare-szótárt, -glosszáriumot nem tanulmányoztam át (noha meg lehetne tenni), hanem elsősorban olvasmányaimra támaszkodtam, és némileg abból is válogatok, a példatár tehát messze nem teljes. A jelentéstan egyik alapvető tétele, hogy az alapszavak hangalakja és jelentése között – az onomatopoetikus szavak kivételével – nem oksági, hanem konvencionális kapcsolat van. Ezért lehetnek ugyanannak a dolognak, fogalomnak egy nyelvben különböző elnevezései is (szinonimák), az egyes nyelvekben más-más hangalakú jelölői, illetve a nyelvtörténetben a hangalak vagy a jelentés megváltozásával ezért nem változik szükségszerűen a másik. Ha egyetemi órán megkérdezem a hallgatóktól, ismernek-e olyan híres drámát, amely egyik részletében ezt a kérdést is érinti, általában hallgatás a válasz. Ha aztán segítségként kulcsszóul az erkélyt is megadom, többnyire akadnak köztük, akik rájönnek, hogy itt a Romeo és Júlia erkélyjelenetéről van szó a 2. felvonás 2. színében. És meg is jegyzik ezt a hatásos, szép példát: JÚLIA: Ó, Romeo, mért vagy te Romeo? Tagadd meg atyád, és dobd el neved! S ha nem teszed, csak esküdj kedvesemmé – S majd én nem leszek Capulet tovább! ROMEO: Hallgassak még? Vagy feleljek neki? JÚLIA: Csak neved ellenséged, nem magad. S te önmagad vagy és nem Montague. Mi Montaugue? Se kéz, se láb, se kar. Se arc, se test… Ó, válassz más nevet! E cikk elkészítését a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 jelű projekt és az OTKA K 69093 számú pályázata támogatta. A TÁMOP-projekt – az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében – az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
1
454
Eh, mi a név? Mit rózsának hívunk, Bárhogy nevezzük, éppoly illatos. Ha Romeót nem hívják Romeónak, Szakasztott oly tökéletes marad Akármi néven… Dobd el hát neved! És egy élettelen szóért cserébe – Tiéd az életem!2
(Mészöly Dezső fordítása)
Az angol eredetiből csak néhány sort idézek: “What’s in a name? that which we call a rose / By any other name would smell as sweet; / So Romeo would, were he not Romeo call’d, / Retain that dear perfection which he owes / Without that title…”3 A szemantikánál maradva olykor arra is sor kerülhet, hogy egyes magyar szavak jelentésváltozásait tárgyalva idegen, köztük angol nyelvű párhuzamok szintén említhetők. A jelentésváltozások ugyanis, mint tudjuk, általában nem nyelvfüggőek, a tárgyi és a lelki valóság elemeinek azonossága vagy hasonlósága mozgatja őket. Együgyű szavunk ‘egyszerű, jámbor’ → ‘ostoba’ jelentésváltozását A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) például a következőképp magyarázza: „Eredetibb 1. jelentésében az egyszerű, egy ügyre tekintő, nem ravaszkodó, hátsó gondolatok nélküli ember jelzője volt. 2. jelentése úgy alakulhatott ki, hogy az eredeti jelentésnek egy kezdetben mellékes mozzanata (a ‘nem valami okos’) egyre inkább uralkodóvá vált a szó használatában. Hasonló jelentésfejlődés más nyelvekben is megfigyelhető; vö. lat. simplex ‘egyszerű, mesterkéletlen; igaz, őszinte’ : > simplicitas ‘egyszerűség; őszinteség; együgyűség, naivság’; ang. simple ‘egyszerű; mesterkéletlen’, simple-minded ‘buta’; ném. einfältig ‘egyszerű; együgyű, korlátolt, buta’; stb.” Ha arról nincs is szó, hogy az egyszerű viselkedésnek a ‘nem túl okos’ eleve mellékes szemantikai mozzanata lenne, a nyílt, őszinte viselkedés a ravasszal szemben olykor nyilván nem bizonyul(t) okosnak. Korai szövegeink, szótáraink adatai, a Magyar nyelvtörténeti szótár (NySz.) szintén jól mutatják az együgyű szó értelmének az alakulását, többek között a ‘szelíd; alázatos; őszinte; naiv’ és hasonló jelentések meglétét, és azt, hogy a ‘balgatag, ostoba’ jelentés – amit a TESz. és az Etymo logisches Wörtebuch des Ungarischen (EWUng.) egyaránt 1585-től tart nyilván –, a 18. század végéig, a XIX. század elejéig nem válik uralkodóvá. A szónak és származékai nak 1585-ből, a Calepinus szótárban (Cal.) lévő adatai is a következők: 518: „incallidus – Nem ravasz, eggyügyű; incallide Eggyügyű képpen; 981: simplex – Eggyügyű (vö. még: simplex – Szűz, őszinte, másból nem éppítetöt); simplicissimus – Igön egyes, igön eggyügyű; simplicissime – Igön eggyügyön, eggyügyű képpen, alázatossan, eggyesön, egyatuljába.” (Itt és a továbbiakban is a régi nyelvi adatokban a régies betűformákat és részben a helyesírást modernizálom, de úgy, hogy a korabeli hangalakot megtartsam.) Az együgyű még Csokonainál is általában pozitív tulajdonságot jelöl, például: 1799 (Cultura): „Kastélya és háza környéke csinos és együgyű, pedig a magyar minden dolgába vagy ronda vagy
A magyar nyelvű Shakespeare-idézeteket itt és a továbbiakban Shakespeare összes műveinek 1964-es jubileumi kiadásából valók (l. Felhasznált irodalom). 3 Az angol nyelvű Shakespeare-szövegrészletek itt és a továbbiakban William Shakespeare ös�szes műveinek egy 1953-as kiadásából valók (l. Felhasznált irodalom).
2
455
buja” (CsokonaiSzkt. I). A Czuczor Gergely és Fogarasi János készítette A magyar nyelv szótárában (CzF., II. köt. 1864) azonban a szó jelentése már ‘igen kevés ésszel és belátással bíró; egyoldalú; gyáva’ és csak „Bibliai ért.[elemben]” ‘igaz, egyenes szívű, nem mesterkélt, nem tettetett, hanem őszinte’. A bibliai értelem itt tulajdonképpen az (archaikus) bibliai, egyházi nyelvhasználatban még hosszabb ideig megmaradt eredeti jelentés, vesd össze: „Nincs hozzá hasonló a földön, együgyű ember, és igaz (Káldi, Job 1. 8.)” (a CzF. egyik példamondata). Az együgyű szóval kapcsolatban van egy érdekes adatunk, amely mutatja, hogy a később tartóssá, majd uralkodóvá vált jelentés már igen korán megjelenik, de még csak alkalmi használatban. Az 1495 előttről való Guary-kódex (GuaryK.) egy elmélkedése Szent Ágostonra hivatkozva részletesebben ír a rágalmazó emberekről, többek között ezt: „…ha kihöz igazságtételt látnak, ahoz azt mondják, igön békételen, semmit el nem tűr és el nem szenved, ha kibe egyigyüséget látnak, ahoz azt mondják, hogy balgatag, ha kibe eszöt, elmét, békességöt látnak, ahoz azt mondják, hogy igen álnok, ha kibe látnak nagy ért elkőcsöt [erkölcsöt] ahoz azt mondják, igen gőgös és negédös [‘büszke, fennhéjázó’]” (25). Tehát itt még csak a rágalmazó mondja azt az együgyű ‘egyszerű, őszinte, jámbor’ emberről, hogy balgatag. A GuaryK.-ben egyszer fordul elő az együgyű (30) és még egyszer az együgyűség szó (129), a jelentésük e helyeken is ‘békés, alázatos’, illetve ‘tisztaság, békesség’ (a szívé), például: „Te vagy az, átkozot nyelv, ki az kegyös és az szent szerzetöket meg gyalázod, te vagy ki az egyigyű lelköt és conscienciat [e latin szóban meghagytam az eredeti helyesírást] meg háborejtod” (30). A The Oxford Dictionary of English Etymology (OxfDicEngEt.) a simple szó melléknévi jelentéseit időrendben a századokat jelölve a következőképp adatolja: „A. free from duplicity; free from pride XIII; B. of humble condition; ordinary, homely XIII; deficient in knowledge XIV; silly XVII; C. with nothing added XIV; not complex XV.” A tárgyalt, az angol szóban is végbement jelentésváltozáshoz igen jó példa Shakespeare LXVI. szonettje, amelyet részben még a GuaryK. fejtegetéseivel is össze lehet vetni: Fáradt vagyok, ringass el, ó, halál: Az Érdem itt koldusnak született És hitvány Semmiségre pompa vár És árulás sújt minden szent hitet És Becsületet rút gyanú aláz És szűz Erényt a gaz tiporni kész És Tökéletest korcs utód gyaláz És Érc-erőt ront béna vezetés És Észre láncot doktor Balga vet És Hatalom előtt néma a Szó És Egyszerű kap Együgyű nevet És Rossz-kapitány rabja lett a Jó. Fáradt vagyok; jobb volna sírba mennem: Meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem! A 8–12. sorok az angol eredetiben: “And strength by limping sway disabled, / And art made tongue-tied by authority, / And folly doctor-like controlling skill, / And simple truth
456
miscall’d simplicity, / And captive good attending captain ill:”. – Látható, hogy a fordításban Szabó Lőrinc megcserélte a 9. és a 10. sort, ami vitatható. Szerencse szavunk jelentésváltozásaihoz is találhatunk párhuzamos angol jelentésváltozást. A szerencse fontosabb jelentéseit a TESz. így adatolja: 1. 1372 után/1448 körül: ‘sors, véletlen’; 2. 1456 körül: ‘kedvező körülmény’. A szó a magyarban déli szláv eredetű. A szlávban „az eredetibb ‘találkozás’ jelentésből a déli szláv nyelvekben fejlődött a ‘véletlen, sors, szerencse’”. Az óegyházi szlávban is a szó értelme ‘találkozás, véletlen, sors’. Itt a TESz. a magyar és a szláv nyelvek kommentálása mellett más nyelvekre nem utal, bár lehetne, az angolra is. Közismert, hogy a sors, a jó vagy balszerencse, Fortuna szekere forgandó. Az (ó)franciából az angolba átkerült végső soron latin eredetű fortune szónak is az OxfDicEngEt. ekképp adja meg a jelentéseit: ‘chance, luck’ XIII; ‘(good or bad) luck; position depending on wealth, wealth’ XVI. A chance jelentései pedig ‘fortune, accident; opportunity’ XIII. Balassi Bálint a ‘Bécsi Zsuzsánnáról s Anna-Máriáról’ című versében írja, hogy amikor egy társával Bécsben a Tiefengrab utcán sétáltak szerencsére (’véletlenül’) találkoztak a szép Zsuzsánnával és „szép atyjafiával”, Anna-Máriával: „Egy társommal midőn én ballagnék, / Szerencsére reájok találék”.4 Shakespeare az Othello című drámájában, miután vélt hűtlensége miatt Othello megölte feleségét, Desdemonát, Emíliától, Des demona szolgálójától tudja meg, hogy az Othello számára bizonyítékul szolgáló, Cassió hoz került kendőt Emília találta véletlenül, és kérésére adta oda a férjének Jagónak (ő pedig Cassiónak). “O thou dull Moor! that handkerchief thou speak’st of / I found by fortune and did give my husband”, mondja Emília (5. felvonás, 2. szín). A by fortune, amit a magyar fordítás itt nem ad vissza, hasonlóan ‘véletlenül’ jelentésű, mint Balassinál a szerencsére. (A mai angolban inkább by chance-t mondanánk.) A magyar filológia legvitatottabb mondata és szava legkorábbi szövegemlékünkben, a Halotti beszédben (HB., 1195 körül) fordul elő: „Haraguvék Isten és vetevé űt [Ádámot] ez munkás [’gyötrelmes’] világbelé és lőn halálnek és pukulnek feze [az eredetiben hosszú szárú z-vel, Å-vel írva: feÅe], és mend ű nemének”. A feze szóról sok elgondolás született, hipotézisként leginkább a fészke szó korábbi alakjának vélték, esetleg a fizet tövéből származtatva egy ‘fizetése, zsoldja’ jelentésű szónak. A kérdést filológiailag részletesen körüljárva be lehetett bizonyítani, hogy itt a feÅe íráshiba, másolási hiba feye (’feje’) helyett. (Ezt a lehetőséget egyébként már a HB. első közlője, Sajnovics János felvetette, de érveket nem hozott mellette, az egész mondatot pedig részben rosszul értelmezte, az elgondolás bizonyára ezért nem talált visszhangra.) A feye → feÅe íráshibát szerintem kétségtelenné teszi, hogy egyrészt a feze szót semmilyen ismert magyar szóval nem tudjuk összekötni (s az y és a hosszú szárú Å összetévesztésére a régiségből más adataink is vannak), másrészt egy feye (feje) ‘kezdete’ szó viszont mind jelentéstanilag, mind teológiailag tökéletesen illik a szövegbe. A HB. ugyanis az Ádám által elkövetett eredendő bűnt és következményeit beszéli el. Ezért lehet Ádám a halál és a pokol (a pokol itt ‘a halottak helye, az alvilág’ értelmű) és leszármazottjai révén az emberi nem feje (’kezdete, oka, forrása’). Igaz, arra, hogy Ádám a halálnak (és a pokolnak) a feje, eddig nem találtunk (más) magyar nyelvű adatot, számos olyat azonban igen, amely
A Balassi-idézetek itt és a továbbiak Balassi Bálint összes műveinek a legutóbbi, 2004-es kiadásából valók (l. Irodalomjegyzék).
4
457
párhuzamai révén ezt a HB.-ben teljesen elfogadhatóvá teszi. A testvérét, Ábelt megölő Kaint, az apját, Noét megszégyenítő Hámot (Kámot) is nevezik az ő vétkeik miatt büntetett utódaik fejének: 1699: „Es ez volt Kainnak boldogtalan esete, ki első ugymint kárhozottaknak és megvetetteknek feje megátkoztatott az Istentől”; illetve: „ellenébe Kám a’ Noé fia … annyira vakmerő és csintalan volt, hogy a tulajdon Attyát Noét megutálta: és Istentől megátkoztatott, és a megvetetteknek fejek lött” (Illy: Préd: NySz.). A második Ádámot, az új Ádámot, azaz a megváltó, feltámadott Krisztust – a bűnbe esett, halandó első Ádám ellentétpárját – pedig régi bibliai, egyházi szövegeink többször nevezik a feltámadás fejének: 1533: „és ű [Jézus] az anyaszentegyház testének feje, ki a feltámadásnak első feje (kezdete)” [a latinban: qui est principium] (KomjátiSzPál, Kol. 1, 18); 1590: „És az annya szent egyháznak testének feje, ő az kezdet, és a halottak közzül első szülött, hogy mindenek között ő légyen fő” (Károlyi: Bibl., Kol. 1, 18); stb. Károlyi Gáspár a következő lapszéli magyarázatot fűzi e részhez: „Szól az Krisztus személyének tisztiről … hogy feje az anyaszentegyháznak, kezdete az életnek, úgy mint ki előszer feltámadván az örök életnek lött adója, hogy mindenek közöt legyen fő.” A hasonló magyar példák sorát megszakítva az idegen nyelvűek közül idézek. Szent Ágoston a 71. zsoltár magyarázatában írja ezt a mondatot: „Adam qui fuit caput mortis nostrae, et Christi qui est caput salutis nostrae.” Egy angol szólás- és szentenciagyűjteményben pedig az Adam címszó alatt többek között ezt olvashatjuk: “The old Adam; beat the offending Adam out of thee; the first Adam. Adam, as the head of unredeemed man, stands for »original sin« or »man without regenerating grace.« The second Adam; the new Adam, etc.; I will give you the new Adam, etc.; Jesus Christ, as the covenant head, is so called; also the »new birth unto rightousness«” (Brewer 13). Az egyházi nyelvben, különösen a régiben gyakoriak az úgynevezett koordinatív (többnyire szinonimákból álló) szópárok, például HB.: por és hamu (vagyunk), halálnek és pukulnek, szentii és ünüttei (szerintem helyesen: ününei = önönei, önnönei, tehát a jelentés ‘szentjei, választottjai és sajátjai’); a római katolikus mise: méltó és igazságos, illő és üdvös; a református úrvacsorai és keresztelési szertartás: hiszem és vallom, ígérem és fogadom. A ‘kezdet, eredet, ok’ jelentésű szavak szintén szerepelhetnek ilyen szópárokban, vagy akár többtagú szóláncokban: fej (és/vagy/azaz) anya, apa, forrás, fundamentum, gyökér, kezdet, kút, kútfő, ok, törzsök stb. S a (régi) magyar egyházi nyelvből olyan példákat szintén idézhetünk, amelyek – nemegyszer latin eredetire, mintára is visszamenve (mater et caput, principium et origo stb.) vagy egy latin szót bővítve – a fejet s vele más szavakat a ‘kezdet, eredet, ok’ értelemben használják. Sőt köztük egy-két olyan is akad, amely Ádámmal és utódaival, az emberi nemzetséggel kapcsolatban párhuzamba állítható a HB. gondolatmenetével. Például Csúzi C. Jakab Edom ostora… című 1682-ben megjelent könyvéből: „Mondasz: Hogy hogy lehettünk mi is mind vakokká az egy ember vaksága miat? Fel.[elet]: Mert az Ádám nem magános, hanem közönséges személy lévén nem csak természet szerint, hanem szövetség szerint is Feje és Gyökere volt az egész emberi nemzetségnek: azért valami jó néki adatott, miénk is volt az; és valami jót elvesztett, mi tőlünk is éppen elveszett az, Róm. 5. 12.” (Egyébként az 1Mózes 3-ban a bűnbeesés elbeszélésekor a margón lévő jegyzetekben Károlyi is utal Pál apostol Rómaiakhoz írt levelére, annak 5. és 6. részére.) Még hosszan folytathatnánk a magyar és a hasonló idegen nyelvű példák sorolását. Végül azonban csak két angol, valamint egy magyar adatot említek: „1548: Crammer Catech. 206b, The wel and heade, out of which al these
458
euylle do spring is original synne” (Oxford English Dictionary, head al.). S a Hamlet 2. felvonásának 2. jelenetében Claudius, a király így tudósítja a királynét arról, hogy Polonius szerint megtalálták Hamlet búskomorságának az okát: “He tells me, my dear Gertrude, he hath found / The head and source of all your son’s distemper.” (Arany János fordításában: „Azt mondja, édes Gertrud, megtalálta / fiad rosszkedve minden kútfejét.” – A fejét szót Arany azért kurziválta, mert szójátékot alkot a következő sor derék szavával.) A Hamlet-idézet arra is jó példa, hogy az egyházi nyelvre jellemző szópárok kisebb mértékben a világi nyelvhasználatba szintén átmehettek, mint ahogy a magyarban is, például: 1750 után: „Azzal kérkedik, mintha ő volna feje-oka, néked pedig semmi részed azokban” (Faludi: Udvari ember: NySz.). Minderre bővebben és szakirodalommal lásd A. Molnár a): 46–56.5 – Egyébként megjegyzem, hogy a koordinatív (vagy más terminussal is nevezhető) említett szópárokkal több (európai) nyelvben foglalkoztak, néhánnyal, köztük a (régi) angollal részletesebben is, lásd például: Leisi; Koskenniemi. A régi magyar, egyházi nyelvhasználatban pedig leginkább M. Nagy Ilona tanulmányozza ezt a kérdést (vö. pl. A. Molnár–M. Nagy: 149–193). A következőkben – néhány példát hozva – az irodalmi toposz- és szóképhasználat területére térek ki röviden. Shakespeare-t (1564–1616) a magyarok közül itt leginkább kortársával, Balassi Bálinttal (1554–1594) lehet összevetni. A klasszikus görög-római irodalomtól az azt leginkább magába szívó európai reneszánszig és a barokkig és utána számos példa található arra a toposzra, hiedelemre, miszerint bizonyos emberi tulajdonságokat az anya vagy a dajka teje határoz meg (vö. pl. magyar: az anyatejjel szívta magába; latin: cum lacte nutricis; angol: suck evil from the dug). A legelső előfordulások erre a magyarországi latin nyelvű irodalomban Janus Pannoniusnak Gryllushoz és Ornitushoz című epigrammái. Költői toposzként ez többnyire úgy fordul elő, hogy a szerelmes azzal vádolja az őt visszautasítót, elhagyót: olyan kegyetlen, mintha vadállat szoptatta volna, például: [Dido Aeneasnak:] „Téged sem szült istennő! teneked, lator, ősöd / Dardanus, ó sose volt! meredek Kaukázuson ellett / Vad Hyrcania tigrise, ott szoptattak a sziklán”; (Vergilius: Aeneis 4/365–7; Lakatos István fordítása). Balassi a „Nő az én gyötrelmem” kezdetű versében így vádolja szerelmét, Losonczy Annát: „Ó, megrepedezett kősziklák közt legelt, / kietlenben született, / Tigris nemen termett, párductejjel nevelt, / mire nem szánsz engemet? / Elveszhedd-é azt, ki tégedet mindholtig / híven, igazán szeret.” A Balassi átültette Szép magyar komédiában – az olasz eredeti alapján – Credulus hasonlóképp tesz szemrehányást Júliának: „Talám im ez repedezet kőszikláktúl születél, vagy Karthágó határiban oroszlán tejet ittál? Vagy az árménei párduszok csöcseit szoptad, az minémő kegyetlen vagy” (Actus 3, Scena 1). De előfordul ez a toposz például Zrínyi Miklós Idiliumaiban s még Vörösmartynál is a Zalán futásában. A világirodalmi párhuzamok között itt Shakespeare-től a III. Richardot szoktam említeni: (Duchess of York:) “He is my son; yea, and therein my shame; / Yet from my dugs he drew not this deceit”; magyarul: (York Hercegné:) „Az én fiam, igen, és szégyenem [a későbbi III. Richard], /
Az A. Molnár a)-ban és az A. Molnár b)-ben számos adatot közlök; ezekből, címleírásaikból az irodalomjegyzékbe jó párat nem vettem be. Két könyvemben, amelyekre a fenti rövidítéssel utalok, ezek is megtalálhatók, illetve többük a (magyar) nyelvészeti szakirodalomban (is) közismert. Idézett könyveimben pedig – hivatkozással – korábbi vonatkozó cikkeimre is támaszkodom.
5
459
de nem mellemből szopta a csalást” (2. felvonás, 2. szín; Vas István fordítása). Minderre lásd bővebben és szakirodalommal A. Molnár b): 59–64.6 Az ókortól napjainkig az is gyakori európai irodalmi toposz, hogy halála előtt a hat�tyú szomorúan énekel. De már Platontól adatolhatóan van olyan változat is, hogy a hattyú örömmel énekel, mert tudja, hogy halála után egy boldogabb lét várja. Ez a költői kép (vö. hattyúdal) a magyarországi irodalomban először Janus Pannoniusnak a ‘Dicsőítő ének a veronai Guarinóhoz’ című versében fordul elő. S használja például Balassi is a „Méznél édesb szép szók” kezdetű versében. Ebben két kéréssel fordul Istenhez: Júlia bocsássa meg, hogy a költő őt hűtlenül elhagyta; s ha ez megtörténik, meghalni is kész. Halála után pedig az üdvözülést kéri. Az utolsó versszak a következő: Ezt ha megnyerhetem [Júlia bocsánatát], bár meghaljak ottan, Búmnak mint hattyúnak legyen vége vígan; Más kívánságom ez: idvözüljek osztán. A fentiekre, a vers értelmezési problémáira is lásd A. Molnár b): 51–3. A hattyúdalra való utalást szintén idézhetünk Shakespeare-től. Az Othello végén (5. jelenet, 2. szín), amikor Jago leszúrja feleségét, Emíliát, ő úrnőjének Desdemonának a holttestére borulva hal meg, s énekel, mint a haldokló hattyú: „What did thy song bode, lady? / Hark, canst thou hear me? I will play the swan, / And die in music [Singing] Willow, willow, willow –”; magyarul: „Hogy szólt a dal? Én úrnőm, hallod-e? / Hattyú leszek, s dalolva múlok el. / [Énekli.] Fűz, fűz…” (Kardos László fordítása). S Shakespeare-nek A főnix és a gerle című versében szintén van egy ide vonható kép: “Let he priest in surplice white, / That defunctive music can, / Be the death-divining swan, / Lest the requiem lack his right”; magyarul Görgey Gábor fordításában: „Hószín pap hattyú legyen, / Mert ismeri a halált / És az elmúlás dalát: / joga ez a requiem.” Több szerelmes versében Balassi (is) a szerelmet támasztó Cupidónak – főleg az ókortól a reneszánszig, a barokkig megjelenő – különböző leírásait adja, akárcsak a képzőművészet: Cupido gyermek (vagy nem gyermek, tudatos), vak (vagy jól lát, nyilával pontosan lő), szárnya van (vagy nincs szárnya, nem repül el könnyen) stb. Egy Balassinak tulajdonítható verstöredék Cupidót gyermeknek tartja; így kezdődik: „Íme, ez szívembe lövé egyik nyilát, / Mutatja is rajtam gyermeki mivoltát, / Átkozott, de bennem elrejtette szárnyát!”. A Szép magyar komédiában Briszeida is mondja: „mert én is tudtam ifjúkoromban, micsoda az szerelem; ki semmi nem egyéb, hanem csak egy vak, csalárd, gyermek” (Actus III, Scena III). Ehhez a Cupido-ábrázoláshoz is hozhatunk Shakespeare-től párhuzamot, a Szentivánéji álom első felvonásának első színéből, ahol Heléna ekképp panaszkodik (a magyar szöveg Arany János fordítása):
Az A. Molnár b)-re lásd az előző, a 4. lábjegyzetet.
6
460
Things base and vile, holding no quantity, Love can transpose to form and dignity: Love looks not with the eyes, but with the mind; And therefore is wing’d Cupid painted blind: Nor hath Love’s mind of any judgement taste; Wings, and no eyes, figure unheedy haste: And therefore is Love said to be a child, Because in choice he is so oft beguiled. As waggish boys, in game, themselves forswear. So the boy Love is perjured every where; For ere Demetrius look’d on Hermia’s eyne, He hail’d down oath that he was only mine; And when this hail some heat from Hermia felt, So he dissolved and showers of oaths did melt.
Sok tárgyat, ami hitvány, nemtelen, Naggyá, dicsővé tesz a szerelem; Nem szeme lát, csak szíve – s ez okon Festik Cupídót szárnnyal, de vakon; Elméje van s balul ítél vele: Szárny szem nekűl: ez a hóbort jele. Gyereknek is jól mondják annyiban, Hogy oly könnyelmű választásiban, És, mint játszó gyerek szavát szegi, Játszik hitével, sosem áll neki: Demetrius is, míg nem látta őt, Hogy’ szórta esküit, mint jégesőt! S alig sütött Hermia fénye ki, A jég elolvadt: zápor hull neki!
(Minderre bővebben, szakirodalommal lásd A. Molnár b): 130–7.) Végül pedig néhány személyes megjegyzés. Virágos Zsolt mint angol szakos nyilván Shakespeare-t is jól ismeri, de tudjuk, ő elsősorban amerikai irodalommal foglalkozik. E sorok írója azonban, aki magyar–angol szakról magyar–finnugorra váltott át, érthető, ha a magyar nyelvtörténeti stúdiumokban angol nyelvű párhuzamért leginkább olyan íróhoz fordul, akit – mint a világirodalom egyik legnagyobbját – többek között Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Vas István, Németh László, Szabó Lőrinc, Áprily Lajos, Jékely Zoltán és Weöres Sándor fordítottak, s aki így szinte a magyar irodalomnak is részévé vált. – Ezenkívül, amikor 1956 és 1960 között a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium IV. D. osztályában Virágos Zsolttal együtt koptattuk a padokat, s 1956. október 23. után megnyílt a lehetőség, hogy az orosz mellett más idegen nyelvet is tanulhassunk, az osztályunk az angolt választotta. (Katona Anna, majd Pálffy István voltak a tanáraink.) S az akkori – és nyilván gyors ütemben dolgozó – tankönyvírók, illetve a kapott irányelvek azt is szükségesnek tartották, hogy például a Hamlet-monológ ugyancsak része legyen a friss gimnáziumi tananyagnak. (Memoriterként egy jó részét még mindig tudom.) – Tehát messzire nyúlnak vissza a gyökerek.
Felhasznált irodalom A. Molnár Ferenc a). A legkorábbi magyar szövegemlékek. Debrecen: A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara. Klasszika-filológiai Tanszék, 2005. A. Molnár Ferenc b). Balassi kommentárok. Debrecen: Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszék, 2005. A. Molnár–M. Nagy. = Tanulmányok a magyar egyházi nyelv története köréből. Szerk. A. Molnár Ferenc és M. Nagy Ilona. Debrecen: Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, 2003. Ebben: M. Nagy Ilona. Latin bibliai szinonimavariációk magyar recepciója (örül, vigad; örül, örvend). 149–168; A magyar kolostori irodalom koordinált szópárjainak hátteréhez. 170–183; Változatosság és kéttagúság kapcsolata a kódexirodalomban. 185–193.
461
Balassi Bálint összes művei. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket összeállította Kőszeghy Péter. Budapest: Osiris, 2004. Brewer, E. Cobham. The Dictionary of Phrase and Fable. Leicester: Blitz Edition, 1993. Cal. = Ambrosii Calepini Dictionarivm decem lingvarvm. Lvgdvni, 1585.: Calepinus latin–magyar szótára 1585-ből. Sajtó alá rendezte Melich János. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1912. CzF. = Czuczor Gergely–Fogarasi János. A magyar nyelv szótára. 1–6. kötet. Pest, [később] Budapest: Magyar Akadémia, Athenaeum, 1862–1874. CsokonaiSzkt. = Jakab László–Bölcskei András. Csokonai szókincstár I. Csokonai színművei szókincsének szövegszótára és adattára. Debrecen: KLTE Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, 1993. EWUng. = Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen. Band I–II. Herausgeber Loránd Benkő. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1993–1995. GuaryK. = Guary-kódex. Bevezetéssel ellátva hasonmásban közzéteszi Szabó Dénes. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia, 1944. Koskenniemi, Inna. Repetitive Word Pairs in Old and Early Middle English Prose. Turku: Annales Universitatis Turkuensis. Ser. B. Tom. 107., 1968. Leisi, Ernst. Die tautologischen Wortpaare in Caxton’s Eneydos. Cambridge, Mass.: The Murray Print. Co., 1947. NySz. = Magyar nyelvtörténeti szótár. 1–3. kötet. Szerkesztették Szarvas Gábor és Simonyi Zsigmond. Budapest: Hornyánszky Viktor Akadémiai Könyvkereskedése, 1890–1893. OxfDicEngEt. = The Oxford Dictionary of English Etymology. Edited by C. T. Onions. Oxford: Clarendon Press, 1979. Shakespeare a) = The Works of William Shakespeare. Edited by William George Clark and William Aldis Wright. London: Macmillan and Co., 1953. Shakespeare b) Shakespeare összes művei. I–II. kötet. Budapest: Európa Könyvkiadó, 1964. TESz. = A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. 1–4. kötet. Főszerkesztő Benkő Loránd. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1967–1984.
462
