A MAGYARORSZÁGI METODISTA EGYHÁZ PÉCSI GYÜLEKEZETÉNEK HÍRLEVELE
XV. évfolyam 10. szám
2011. október
„Igaz-e Isten előtt a halandó?” Jób 4:17/a
Évi Jelige „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.” Róma 12,21 Egyházunk Évi Jeligéje: „A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” Róma 12,12.
Rendszeres programjaink: Kedden 1700 órakor bibliaórát tartunk Hidason Szerdán 1730 órakor házi csoport Kőszegiéknél. Csütörtökön 1700 órakor házi csoport (változó helyszín). Pénteken Bicsérden 18 órakor házi istentisztelet lesz Szombaton ifjúsági óra - időpont egyeztetés szerint Vasárnap 930 imaóra, és 1000 órakor istentisztelet lesz Pécsett, 1500 órakor Hidason. Első vasárnapokon Úrvacsorai istentisztelet van. Minden harmadik vasárnap Siklóson 18 00 órakor istentiszteletet tartunk Az esetenkénti időpontváltozásokról lelkészünknél lehet érdeklődni.
Októberi programjaink:
Október 3-án Biblia szeminárium lesz 18 órától – folytatjuk a Római levelet Október 6-9-ig Országos női csendesnapok lesznek Szeged-Domaszéken Október 22-23-án Hálaadó napok lesznek Pécsett, vendég igehirdető Jávor Ferenc, a Budapest Felsőerdősor utcai gyülekezet segédlelkésze lesz. Október 31.-én Reformáció ünnepe lesz
Média
hírek:
Október 2-án metodista istentiszteletet közvetít a Magyar Televízió (felvétel szept. 25-én történt a Kiscelli utcai gyülekezetben az országos hálaadó napon).
Információ Kedves Metodista Testvéreink! 2011. október 1-31 között a Központi Statisztikai Hivatal népszámlálást végez Magyarországon. A népszámlálást kérdezőbiztosok segítségével végzi, illetve interneten is lehetőséget biztosít arra, hogy az adatainkat közöljük. Többféle kérdés megtalálható a már nyilvánosságra hozott kérdőíveken, mint a lakásadatok, személyi adatok közlése,
|2
iskolázottság, munkahely stb. Valamint ebben az évben is rákérdez a vallási hovatartozásra. A kérdőív 8. oldalán a 38. sorban található a kérdés: Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát? Szeretettel buzdítjuk és kérjük testvéreinket, hogy vallják meg a Magyarországi Metodista Egyházhoz tartozásukat a kérdőíven, akár a kérdezőbiztos teszi fel ezt a kérdést, akár az interneten töltik ki. Válaszul írják be, hogy Magyarországi Metodista Egyház. Kérjük, gyermekeik esetében is így válaszoljanak, illetve bátorítsák erre rokonaikat és az egyházzal szimpatizáló ismerőseiket is. Ez egyházunk jövőbeni elbírálása szempontjából is fontos, hogy hitvalló és megkeresztelt tagjaink, valamint a velünk barátkozó, kapcsolatot tartó testvéreink minél többen megvallják metodista hitüket. Segítsük egymást ezekben a nyilatkozatokban. Testvéri üdvözlettel: Csernák István szuperintendens
Születésnapjukat ebben a hónapban ünneplik: Mühl Henrikné Kozma János ifj. Schauermann Menyhértné Virág Eszter Kovács Péter Szepesiné Thaly Nóra Kőszegi Márió Schauermann Andrea Szili József Kovács Róbertné Csilla Kozma János Ritter Gergő Loos Henrikné
6-án 7-én 8-án 8-án 10-én 12-én 12-én 17-én 21-én 23-án 26-án 29-én 30-án
Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet! IV. Mózes. 6.24-26 (Ároni áldás)
3|
Üzen az ősz Sűrű ködfátyolon át, nézem a haldokló tájat, Amint hűvös búcsúcsókot intett az elmenő nyárnak. Rég megírt sárguló leveleket küldözget szerteszét S rájuk leheli az elmúlás fájdalmas bélyegét. Fáradtan sóhajt, sírni akar, de inkább nevet. Elmerengve nézi a még mindig kéklő eget. Talán utolsó mosoly kapja el remegő ajkát, Amint a magasba tekint, s rebeg egy imát. Hálásan meghajlik. Istenhez szól, de nekünk beszél Minden esőcsepp, az erőtlen napsugár, a hulló levél, „Mindennek van vége!” – figyelmeztet komolyan és mesél. Megemlékszik a nyárról, s hogy nemsokára itt a tél. Lassan készülődik. Utoljára ölti fel díszes ruháját, S végül büszkén magára borítja legszebb fátylát, A hála és a reménység sugaraiból szőtték azt, S ez úgy hat lelkemre, mint egy Isteni szent vigasz. Ez bátorítás nekem, jelszó, szinte hallom: „Légy kész!” Elmúlt a nyár, itt az ősz, mérd meg a termést! – hisz jön a tél! És én számolok, mérem az áldást, mit hozott munkám Egy hosszú küzdelmes nyár után, áldozatok nyomán. „Elég!” – hallom az Isteni szót s megállok. Pihenek. Térdre borulva, csendesen adok hálát Istennek. Köszönöm az életet, a dicső ígéreted! Várom a telet és örök tavaszba vetem reménységemet.
SEIDEL ANNA MÁRIA Október 22-én, szombaton 17 órakor, és 23-án vasárnap 10 órakor aratási hálaünnepélyünk lesz. Vasárnap délután közös beszélgetésre lesz lehetőség, melyben elmondhatjuk, hogy mi-mindenért lehetünk hálásak az elmúlt év során átélt, megtapasztalt dolgokban.
|4
Az óra Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk! Zsoltár 90.12 Van a hálószobánkban egy rádióvezérelt elektromos óra. Nem túl díszes, nem készült nemes anyagokból. Alakja célszerű négyzet, igénytelen fekete keretbe foglalt hófehér számlapja van, amely előtt egyenes vonalú, jól látható fekete mutatók mozognak. Nem „muzsikál”, nem produkál önálló műsorokat. Egyetlen feladata van: a nap 24 órájának minden percében változtatás nélkül jelenítse meg azt a „híradást”, amit valahol Frankfurt/M mellett sugároznak a világ négy tája felé, azaz a pontos időt. Az óra működése olyan, hogy önálló elektromos óraként is képes működni. Ennek során saját pontosságát tudja csak nyújtani. Naponta több alkalommal „helyre rázza” a sugárzott jel. Ennek hiányában egyre pontatlanabbá válik a járása, megbízhatatlan lesz. Három hiba szokott előfordulni: - Lemerül a benne lévő elem - Elromlik a szerkezet (ritkán) - Az óra nem jó helyen van, így a Frankfurtból jövő jelet valami leárnyékolja, nem éri el az óra vevőegységét. Arra gondoltam, hogy sok hasonlóság van óránk és a hívő ember élete között. Nem kellenek különös képességek, nem kell feltűnő külső. Egy dolgunk van, továbbsugározni azt a jó hírt, amely iránymutatást, tájékozódást jelenthet a ránk bízottak számára. Elengedhetetlen feltétel, hogy a „helyünkön” legyünk, ne álljon semmi tartósan köztünk és a mennyei Atyánk között. Szükséges, hogy rendszeresen feltöltekezzünk, az ige olvasása, hallgatása, az ima és a közösség által. Ha valami elromlik bennünk, sürgősen forduljunk javításért az Úr Jézus felé.
SCHAUERMANN HENRIK A megbocsátás A megbocsátás mindig boldogít. A megbocsátás drágakő a hitben, az ajándékok ajándéka, mit értünk adott és ránk bízott az I S T E N. FÜLE LAJOS
5|
A déli harangszó A magyar nemzetnek évszázadokig tartó véres háborút kellett megvívnia a mohamedanizmussal. A törököknek világhódító terveik voltak, s amint dél felől nyugatra törtek, Magyarország volt az első birodalom, ahol komoly ellenállásra találtak. A nyugati országok rettegve gondoltak arra a lehetőségre, hogy a török áttöri a magyar frontot, s akkor meg nem áll addig, míg birtokába nem veszi az egész keresztyén Európát. Nem magyar történetírók által kitalált jelszó volt az, hogy „Magyarország nyugat védőbástyája a törökség ellen.”; ezt akkor egész Európa elismerte. Az 1455. esztendőben Borgia Alfons bíboros került a pápai trónra III. Callixtus néven. Az új pápa tisztában volt azzal, hogy mit jelent a keresztyénségre nézve a mohamedán veszedelem, hiszen Spanyolországból származott, ahol sokáig vívta élethalálharcát a keresztyénség a mór mohamedánizmussal. Alig, hogy pápának megválasztották, megesküdött, hogy nem nyugszik addig, míg Európából ki nem irtja a mohamedanizmust. Ebben a törekvésében hű segítőkre talált a minorita szerzetesekben, akik szerte a világon a török veszedelemről beszéltek prédikációikban, s adományokat gyűjtöttek a megindítandó török keresztes háború költségeire. A pápa leghűségesebb munkatársa ebben a törekvésben a minorita Kapisztrán János volt. Kapisztrán Jánosról tudjuk, hogy a mi törökverő Hunyadi Jánosunknak legjobb barátja és hűséges munkatársa volt. Hunyadi volt a magyar hadsereg vezére, Kapisztrán a lelke. Ő lelkesítette a magyar vitézeket a török elleni harcra. Mikor a pápa 1456 tavaszán felszólította a keresztyén fejedelmeket, hogy indítsanak keresztes hadjáratot a török ellen, bizony kevesen sorakoztak a harci lobogók alá. A pápa ekkor, hogy a keresztes háború iránt a buzgalmat felébressze, elrendelte, hogy minden délben az egész világ keresztyénsége imádkozzék a keresztyén fegyverek győzelméért a pogány törökök felett. Hogy az imádság idejéről senki meg ne felejtkezzék, elrendelte azt is, hogy minden délben az egész világon húzzák meg a harangokat. A keresztyénségnek ez a közös, nagy imádsága lelkesítette a harcra és a győzelemre a török ellen küzdő magyar hadsereget, s így vívták ki csakhamar a híres nándorfehérvári győzelmet. Ez volt a magyar hadaknak az első döntő erejű győzelme a mohamedán törökség felett. Így lett a déli harangszó egyszersmind a nándorfehérvári győzelem emlékeztetője is. A középkori keresztyénség fegyverrel indított harcot a mohamedán törökség ellen, s fegyverrel akarta biztosítani a keresztyénség hatalmás Európában. Fegyverrel le lehet igázni egy nemzetet, de vallása és hite megváltoztatására rábírni nem lehet. III. Callixtus pápa is tudta, hogy a harcosok fegyvereinél is hatalmasabb és ellenállhatatlanabb fegyver az imádság, ezért indította harcba az egész keresztyénséget a török ellen,
|6
elsősorban az imádság fegyverével. Ma is megszólalnak minden délben a harangok, s kevesen tudják, hogy ez a déli harangzúgás ma is harcra hív; harcra, de nem a mohamedanizmus ellen, hanem a mohamedanizmusért. A törökségnek volt alkalma megismerkedni a magyar katona vitézségével. Megismerte az alatt az évszázados harc alatt, míg ellenségként álltak egymással szemben; s az I. világháborúban, amikor egymás mellett harcoltak szövetségesként. De vajon volt-e alkalma megismerni azt a hitet és azt az erőt, amely az évszázadok viharaiban megtartotta nemzetünket: Jézus Krisztus erejét és szeretetét? Amikor a déli harangszót halljuk, gondoljunk néhány pillanatig a mohamedán világra – krisztusi szeretettel. Az imádság fegyverével folytassunk minden délben keresztes háborút azokért, akik a mi Megváltónkat, az Úr Jézus Krisztust nem ismerik, hanem Saulként üldözik: hadd következzék el minél előbb Ismáel népének is felvétele Krisztus szövetségébe. Így figyelmezteti Krisztus anyaszentegyházát minden nap a déli harangszó missziói kötelességére. DRASKÓCZY LÁSZLÓ „HŐSÖK
ÉS VÉRTANUK
”
CÍMŰ KÖNYVÉBŐL
Nem látni, és mégis hinni Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.” János 20.29 Nem látni, és mégis hinni! Ez az a kihívás, amivel Tamás találkozott, és amivel megítélésem szerint minden ember szembekerül. Hasonló probléma az is, amivel nagyon gyakran találkozunk: nem értjük, ami velünk történik, és mégis hinni kell az Úr vezetésében, szerető gondoskodásában. Sokan, sokféleképpen kerülünk olyan helyzetekbe, amikor felmerül bennünk a kérdés: „Ezt miért engedted meg Uram? Miért éppen velem történik meg mindez?” (Sokszor ezek a kérdésfeltevések bizony nem alázatosan, hanem belső felháborodással, számon kérő hangnemben fogalmazódnak meg bennünk!) Ezzel a kísértéssel még a zsoltárírónak is meg kellett küzdenie, amikor összehasonlítja az istenfélők és istentelenek sorsát („Mert felindultam a kérkedők miatt, látva a bűnösök jólétét.” Zsoltár 73:3). Azt szokták mondani bölcs emberek, hogy nem azt kell kérdezni: Mi okból Uram, hanem azt, hogy mi célból vezetsz ezen az úton Uram. Amikor azonban az ember a „gödör
7|
mélyén” érzi magát, nehéz a bölcsességekbe kapaszkodni. Valóban úgy látom, hogy sokszor, sok mindent nem látunk tisztán, amikor a nehézségek okait kutatjuk, amikor gyötör a „miért”-jeinke várt válaszok késése, vagy elmaradása. Talán segít, ha az érthetetlen, kegyelemből kapott ajándékainkkal kapcsolatban is megfogalmazzuk kérdéseinket: Miért ismerhettem meg éppen én, és fogadhattam el Jézus megváltó halálát? Miért tartott meg engem az Úr ennyi éven keresztül, amikor másokat sokkal korábban elhív? Miért áldott meg engem egy stabil házassággal, miért élhetünk együtt szeretetben évtizedekig, amikor másnak pedig el kell búcsúznia társától? Miért adott nekem ép, egészséges gyermekeket, másoknak pedig egy életen keresztül kell viselniük beteg gyermekükkel járó terheket? Miért járnak az én gyermekeim az Úr útján, amikor nálam sokkal hűségesebb szülők gyermekei elfordulnak az Úrtól? Miért őrzött meg engem évtizedeken keresztül a közlekedésben, amikor mások belerokkannak, vagy belehalnak a balesetekbe? Miért van az én fejem felett fedél, amikor mások az utcán élnek? Miért van nekem minden nap terített asztalom, amikor milliók éheznek? Miért? Miért? Miért? Ezeket a kérdéseket általában fel sem tesszük magunknak, és ami még fontosabb: hányszor felejtkezünk meg a hálaadásról, a sokszor nem is kért, de kegyelemből kapott ajándékokért. Ezek a kérdésfeltevések, és ez a szemlélet hálára indíthatják szívünket, és segíthetnek az Úr iránti bizalom fenntartásában, akkor is, ha számunkra érthetetlen módon, árnyékos, napfényszegény völgyekben vezet az Úr.
SCHAUERMANN HENRIK A horoszkóp Visszaemlékezem egy pár évvel ezelőtti reggeli utazásomra. A vonatfülkében jobbra tőlem egy fiatalember ült, és nagy érdeklődéssel tanulmányozta a reggeli újság horoszkópos hasábját. És amit ott olvasott, nagyon tetszhetett neki, mert kitépte azt a részt, amelyre az volt felírva: „Skorpió”. Egyszer csak felém fordulva megszólított: „Szeretné Ön a saját horoszkópját elolvasni, vagy elolvassam önnek? Milyen csillagjel alatt született?” „Nem szükséges, hogy felolvassa” – válaszoltam neki. „Az én életem minden csillag közül a legjobbnak a védelme alatt áll, és ez a Betlehemi csillag.” Csodálkozva nézett rám, én pedig folytattam: „Nem ismeri a napkeleti bölcsek történetét? Róluk mondja a Biblia: ”Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük.” (Máté 2:10) Amikor Jézus Krisztust megismertem, én is nagy örömmel bíztam életemet az Ő vezetésére. Ezért nekem nincs szükségem többé horoszkópra, ami csak
|8
hókuszpókusz, és nincs valódi jelentősége.” A fiatalember felállt, és azt mondta: „Ön a 21. században még hisz Istenben?” „Ön pedig a 21. században él, és mégis a horoszkópra bízza magát, és követi ezt az elavult és régen megcáfolt babonát! Megmondja-e valaki Önnek, hogy holnap fog-e még élni? Hogyan akar Isten elé állni, hisz nem hisz Jézus Krisztusban? Ezért nagyon fontos, hogy az Ön élete a Betlehemi csillag, azaz Jézus Krisztus uralma alatt legyen. Ő minden emberért meghalt a Golgota keresztjén, és kész még ma megmenteni Önt is, és úrrá lenni az élete felett.” VETÉS
ÉS ARATÁS FOLYÓIRAT
2008/1-ES
SZÁMÁBÓL IDÉZVE
Több a feladatod, mint az időd? „Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” Máté. 6.34 Évekkel ezelőtt, amikor még dolgoztam, gyakran jelentett feszültséget, szorongást, ha a napi rutinfeladatokon kívül más rendkívüli események elé néztem (pl. vendégek jövetele, vagy utazás, vagy egyéb pluszterhelés volt várható). Hogy fér bele minden az időmbe? Hogy szervezzem a dolgokat, hogy minden időre készen legyen? Halottam már korábban többször is, hogy Isten 24 órát adott egy napra – nem többet és nem kevesebbet –, amely elegendő ahhoz, hogy a szükséges feladatokat elvégezzük. Jézusnak is elég ideje volt földi élete során azokra a feladatokra, ami szükséges volt. Belefért minden, nem futott ki az időből. Nem volt türelmetlen, ha leállították, megakadályozták a tervében. Isten tőlünk sem kér többet, mint amire időt ad. Sokat segített nekem is ez a gondolat: nekem sem kell aggódnom, hogy mi hogy lesz, szabad ezt Jézusra bízni, és imádkozva végezni a feladatokat. Ha így aggodalmaimat Jézusra tudtam hagyni, megtapasztaltam Isten békességét. A feladatok valóban belefértek a rendelkezésemre álló időbe. Békességben és nyugalomban telhettek el a nagyobb terhelést jelentő helyzetek is. A megtapasztalás öröme és a hála töltötte el a szívemet. Máskor előfordult, hogy összetorlódtak az események, szükséges lett volna egyszerre több helyen, több programban, feladatban jelen lenni, a megoldás lehetetlennek tűnt. Amikor rá tudtam hagyni ezt Istenre, átéltem, hogy a várakozásom közben Isten elrendezte a dolgokat, és más időpontokra kerültek át a programok, vagy el kellett fogadni, hogy Isten mégse látja jónak, hogy ott legyek, ezért is akadályozta meg. Nem kell már idegeskednem, hogy hogyan oldódik meg, mert Isten megadja a megoldást.. Olyan jó volt az első tapasztalatokra visszaemlékezni, amikor egy következő hasonló
9|
helyzet jelentkezett, és ismét Jézusra hagyatkozni, rábízni magamat és a helyzetemet. Újra és újra megtapasztalhattam Jézus csodáját, és hála tölthette el a szívemet. Kívánom, hogy ebben a rohanó világban megtapasztalhassuk Jézus jelenlétét az életünkben, és ezzel együtt azt a békességet, melyet csak Ő tud adni.
SCHAUERMANNÉ HENRIKNÉ „A szél arra fúj, amerre akar…” János 3:18
A levest még valahogy megettem, de aztán felálltam a vasárnapi asztaltól. Bocsánatot kértem a rám csodálkozó feleségemtől, ne haragudjék, le kell dölnöm, nem érzem jól magam. Ő bekísért a szobámba, lefektetett, betakargatott és szó nélkül kiment. Annyi évi házasság után jól tudta: önmagammal van bajom,nem az egészségemmel. Valóban úgy volt. Fájt a délelőtti igehirdetésem. Talán� félórát is beszéltem, beszéltem – és nem mondtam semmit. Pedig becsületesen felkészültem. Mégis – a tompa, álmos, üveges szemeken láttam – a gyülekezet csak testben volt jelen. A presbiteri székeken egymás után hárman is karórájukra pillogtak. Várták az áment. Velem együtt. Ezért nem kellett még az ebéd sem, és bújtam el úgy a szobám sarkába, mint a bibliai Jónás a Tarsisba tartó hajó gyomrába – keseregvén. Később kimentem a kertbe, hogy megmetsszem a rózsákat. Hadd tegyek valami hasznosat is azon a vasárnapon. Még másnap is megült a szomorúság; gépiesen bontogattam a postámat. Egy futtában írt levél is megbújt benne. A borítékon nem volt bélyeg, személyesen dobta be valaki. A levélben ez állt: „... Köszönöm, amit tegnap a templomban mondott. Aznap reggel feloldottam egy marék erős altatót – meg akartam halni, mert semmi értelmét nem láttam az életemnek. Aztán arra gondoltam, előbb elmondom a Miatyánkot, de a közepén elakadtam – elfelejtettem! Letettem a poharat, és elindultam abba a kis templomba, ahol kereszteltek, ahova anyám járogatott, amíg élt. Én sohasem mentem vele, pedig gyakran könyörögve hívott. Másfelé ténferegtem, és ahhoz a pohárhoz jutottam. Most odamentem, hogy legalább egy végigmondott Miatyánkkal induljak ki az életből. Az utolsó sorban meghúzódva erre vártam. De közben felfigyeltem egy mondatára: Az életnek az az egyik értelme, hogy megtalálja benne ki-ki a maga útját. És azt is mondta: aki keres, az talál. Hazamentem és kiöntöttem a pohár tartalmát. Most a magam keresésére indulok. A Miatyánkot már tudom. Isten áldja meg.” Háromszor is elolvastam, döbbenten és egyre ámultabban, mert én azt a mondatot
| 10
– amire „felfigyelt” – nem mondtam. Csobogtam az életről ezt is, azt is, de a megköszönt, életmentő mondat nem tőlem való. Jegyzeteimben nyomát sem találtam. Később kérdezgettem másokat is – senki sem tudott róla. Pedig az lett volna igehirdetésem lényege –, ha a levélíró mégis hallotta, akkor Az mondta, Aki ama éjjelen arról a titokzatos szélről beszélt Nikodémusnak, amely fúj amerre és amikor akar. A Lélek szólt hozzá, amíg én prédikálgattam. Akkor értettem meg – több évtized távlatából –, miért rendített meg engem az az igehirdetés, amelyből egyetlen szót sem értettem. Mint rákospalotai lelkész, Baselben tanulhattam tovább a negyvenes évek legelején. Vasárnaponként -, ha befértem a templomba, Walter Lüthit, Svájc híres igehirdetőjét hallgattam. Később megtudtam, hogy egy hétköznapon is rendszeres bibliaórát tart az imateremben. Elmentem oda is. A tágas helyiség zsúfolásig megtelt. Lüthi lelkesen, szinte lobogva beszélt, szikrázott körülötte a levegő, de Isten és Jézus nevét kivéve semmit sem értettem abból, amit mondott, mert svájci dialektusban szólt a híveihez. Mégis hallatlan élményem volt. A „magam nyelvén” hallottam Lüthit, mint az első pünkösdkor Péter „a pártusok, médek és elámiták” meg a többiek. Valamiképpen a szívem rezonált a beszédre, és nem az értelmem. A bibliaóra után a Rajna partján késő éjjelig föl-le sétáltam, inkább szaladgáltam, ujjongó örömmel új életre éledve, mint a levélíróm.
DR. GYÖKÖSSY ENDRE „Az volt a feladatom, hogy boldoggá tegyem” Beszélgetés dr. Gyökössy Endrénével Éppen egy német szerző művét segített valakinek fordítani, amikor megérkeztem csendes újpesti házukba. Dr. Gyökössy Endréné Ruck Reinhild – sokaknak csak Reini néni – bájos akcentussal köszönt, de igazi magyaros vendégszeretettel tessékel be férje egykori dolgozószobájába. Mint mondja, tizennégy évvel szeretett társa halála után is az ő íróasztala, könyvei társaságában érzi igazán jól magát; ott szeret tanítani, bibliaórát tartani,
11 |
beszélgetni. Az idén 90. születésnapját ünneplő asszony, ragyogó arccal, fiatalos lendülettel máris Bandi bácsiról, „Isten öreg bojtárjáról” kezd mesélni. Teljesen váratlanul halt meg, pontosan úgy, ahogy azt mindig is kérte Istentől. Reggel korán orvosért küldött, és csak annyit mondott, hogy kórházba kell mennie. Nagyon meglepődtem, mert bár sokat betegeskedett, általában hallani sem akart a kórházról. A háziorvosunk megvizsgálta, nem talált rá indokot, de beutalta, mert Bandi ragaszkodott hozzá. Még a felvételekor sem derült ki semmi. Este bementem hozzá, megcsókoltam, elköszöntünk. Utánam a menyem látogatta meg, akitől azzal búcsúzott, hogy „Vigyázzatok Reinikére!”. Még éjfélig jókedvűen beszélgetett a szobatársával, majd amikor fel akart kelni az ágyából, visszahanyatlott, és azonnal meghalt. Nyolcvannégy éves volt. Az első két esztendő rettenetesen nehéz volt nélküle. A Gyökössy-kúria ajtaja azonban nyitva maradt. Reini néni lelkigondoz, németből korrepetál, magyarul lektorál, bibliatanulmányozó csoportot vezet. Megtaláltam Bandi nagy füzetét, amelybe minden beszélgetését vázlatosan fölírta, és minden levelet följegyzett, amelyet elküldött, így évek múltán is emlékezett a rábízottakra. Halála után sokan elmondták, hogy Bandi volt az egyetlen, aki írt nekik. A magam módján igyekeztem ezután én is meghallgatni a segítségre szorulókat. Az évtizedek óta létező kis közössége szomorú volt, hogy megszakadt az együttlétük, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom folytatni a szolgálatot. Újraindítottam a bibliakört. Noha soha nem jártam teológiára, Banditól rengeteget tanultam, ő okított görögül, a latint a középiskolában elsajátítottam, van német–héber szótáram is. És állandóan olvasok. Havonta egyszer ökumenikus szellemben vagyunk együtt katolikusok, evangélikusok, reformátusok az ország minden részéből, mindig tizennyolc-húszan, mert a régiek helyett újak is jönnek. Reini néni svájci–magyar állampolgár, beszél németül, franciául, angolul, kicsit oroszul is. Hogyan boldogult a mi nyelvünkkel? Engem nagyon jól tanított az apósom: 1941 júliusában érkeztem az országba, és ősszel már egyedül vásároltam. Egyébként családi örökség a jó nyelvérzékem, édesanyám is négy nyelven beszélt. Bandi ugyancsak több nyelven tudott. A svájci művésznő és a magyar „bojtár” Gyökössy Endre 1940-ben fiatal lelkészként, ösztöndíjjal került ki a bázeli egyetemre. Ön tizenkilenc évesen ekkor kezdte az ottani művészeti egyetemet. Hogyan találtak egymásra? Minden energiámmal zongoraművésznek készültem, és hallani sem akartam a fiúk-
| 12
ról. Sokat gyakoroltam, zenét is szereztem. Zárkózott lány voltam. Bandi azonban olyan meggyőzően udvarolt, hogy nem volt kérdés számomra a válasz. Mesélte nekem, hogy amikor egy előadáson először meglátott, már tudta: én leszek a felesége. 1941-ben házaspárként jöttek Magyarországra. Hogyan fogadták a döntésüket a szüleik? Édesanyám missziós családból származott, megszokta, hogy az ifjú pár az egybekelésük után például Mozambikba kerül szolgálni. Édesapám a bázeli egyetem államjogász professzora volt, nemzetközi szaktekintély, így sok külföldi tudós, művész, teológus megfordult nálunk, számos nem svájci barátja volt. És finoman érdeklődött a jövendőbelim felől Ravasz Lászlótól is… Bandi szülei nagy szeretettel fogadtak; anyósom sokat segített később a gyerekek körül is. Talán édesapám féltett a legjobban bennünket, mert ő akkor már tudta, hogy a háború tovább szélesedik, és Hitler veszíteni fog. Nem lehetett könnyű ilyen fiatalon, a családtól távol egy ismeretlen környezetbe beilleszkedni. Hogyan élte meg az otthonváltást? Nem vágyott vissza Svájcba? Elhatároztam, hogy nem lesz honvágyam, és nem is volt. Persze ehhez az igazi erőt a hitem adta, Bandival együtt pedig még jobban kapaszkodtunk Istenbe. Úgy gondolom, hogy vándorok vagyunk a földön, Istentől jövünk, és hozzá térünk meg. Innen nézve mindegy, hogy Svájcban vagy Magyarországon élünk-e. Ezzel együtt természetesen sokat kellett változnom, hogy igazi papné legyek, hogy meg tudjak nyílni mások felé. Mindent megcsináltam én az elején is, de csak „szeretetkötelességből”. Nálunk zárkózottabbak, hűvösebbek az emberek, illetve kevésbé mutatják ki az érzelmeiket. Banditól ebben is sokat tanultam. Ugyanakkor nagyon furcsállottam például, hogy a magyar házastársak között milyen gyakori a „papa, mama” megszólítás, mert ez azt tükrözi számomra, hogy a középpontba a gyerek került. De mi lesz, ha kirepül? A pár nem tud majd mit kezdeni egymással. Az asszony felelőssége, hogy ne így legyen, mert nem elég a nyugdíjba menetelkor foglalkozni a férjjel. A feleség agya járjon azon is, hogy minek örülne a férje, amikor hazaér a munkából… Otthonból templom Milyen körülmények fogadták Budapesten? Emlékszem, ahogy a koszos vonattal Magyarország felé tartottunk, láttuk Ausztriát lebombázva, romokban, Magyarország pedig virágzott, gyönyörű és olcsó volt. A pengő és a svájci frank ugyanannyit ért! Svájcban 1941-ben erősebb háborús hangulatot észleltünk. Jobban féltek az emberek, előrelátásból a parkokba is krumplit vetettek… Hamarosan ideért a háború. Hogyan vészelték át ezt az időszakot? Ha jól tu-
13 |
dom, ekkor már két gyermekük volt, és épp jött a harmadik. A szüleim hívtak, amint kitört a háború, de mi nem hagytuk el a gyülekezetet. Bandinak egy diakonissza segített, mert a másodlelkészünk eltűnt. Ahogy a front közeledett, előbb a fóti lelkészék pincéjébe költöztünk, majd Joó Sándor református lelkész, Bandi legjobb barátja hívott minket Pasarétre. Bepakoltunk a nagy svájci kofferembe, és átmentünk Budára. Közben a férjem naponta járt át Újpestre a gyülekezet ügyeit intézni, elsősorban temetni. Miután az utolsó előtti hidat is fölrobbantották, azt mondtam, hogy én is inkább visszamegyek, legyen együtt a család. Emlékszem, a hídon mindenki szembejött velünk, még integettek is néhányan, hogy bolondok vagyunk, a vesztünkbe tartunk. Budán azonban hamarosan bombáztak, orosz katonákat telepítettek a házakba, a nőket bújtatták előlük. Újpesten, felénk nem hullottak bombák, az utcánkban minden házban laktak oroszok, de nekünk csak a bútorainkat tették tönkre, és kikapcsolták az áramunkat. Bandi a házunkban úrvacsoráztatott. A leterített asztalunk fölé egy Krisztus-képet tett, ez lett a mi „házi oltárunk”, így nem bántottak bennünket. Még egy öreg orosz tiszt is átjárt hozzánk térden csúszva imádkozni. Az ötvenes években osztályidegenné nyilvánították Önöket, mert id. Gyökössy Endre a MÁV igazgatóhelyettese és kormányfőtanácsos volt a Horthy-rendszerben, Ön pedig svájci állampolgár. 1956 után is komoly veszélybe kerültek. Ravasz László Bandit bízta meg 1956-ban a Reformáció című lap szerkesztésével, amely csak egyszer jelent meg. Ezután a férjemet elcipelték a Fő utcába kihallgatásra. Azóta sem értjük, hogyan, hiszen idegen nem tartózkodott nálunk, de minden irata pontos helyét tudták az íróasztalán és a fiókjaiban is. Amikor kiderült, hogy az apósa híres svájci professzor, végül is elengedték, mert nem akartak nemzetközi bonyodalmat. A kettőspont Nemcsak a háború és a kommunista diktatúra okozta borzalmakat élték meg, hanem bölcsők és koporsók között is vitt az útjuk: az ötből három gyermeküket eltemették. Szülőnek, édesanyának talán ez a legnehezebb. A gyermekeinkkel kapcsolatban sok miért volt az életünkben. A tizenhat éves fiunkat egy betegség vitte el, a másik felnőttkorában halt meg, az első kis halottunk a szívműtétét nem élte túl ötévesen. Ő 1945-ben született nyitott szívkamrával. Úgy hordtam ki, hogy folyton a hideg padláson kellett elbújnom, ha jött valaki, mert német nevem volt. Svájcban tudták csak megoperálni, ezért háromévesen kivittem. A sikertelen műtét előtt két évig kezelték. Közben haza sem hozták? Akkoriban nem lehetett szabadon mozogni, örültünk, hogy kivihettük. Édesanyámékkal két csodálatos évet élt kint nagy-nagy szeretetben. „Boldog vagyok” – ezek
| 14
voltak a kislányunk utolsó szavai. Bandi mindig azt mondta, s én is ezt hiszem, hogy a halál tulajdonképpen egy kettőspont: Isten áttesz minket az egyik tenyeréből a másikba. Minden megpróbáltatás ellenére Gyökössy Endre gyülekezetet vezetett, templomot épített, lelkigondozott, lelkészeket tanított, előadásokat tartott, könyvein nemzedékek nőttek föl. Hogyan fért bele mindebbe még a családja is? A gyerekek gyakran nehezményezték, hogy velük alig beszélgetett, mert mindig volt nála valaki. Egyik lányunk engem is megrótt kisebb korában, mert szerinte jobban szerettem az édesapját, mint őt. Mindig úgy gondoltam, hogy ami Bandi feladata, az az enyém is, és hogy nekem őt kell boldoggá tennem. Évek múltán aztán a gyermekeim is elismerték az apjuk szolgálatát. Soha, egyetlen pillanatban sem érezte, hogy feladta az álmait? Van valami, amire nagyon vágyott? A zenével szerettem volna az embereknek örömöt szerezni, de egész más helyzetbe kerültem, igaz, a zenehallgatás ma is a mindennapjaim része. Ahogy Isten rendeli, úgy kell elfogadni az életet. Az ember értelmesen gondolkodik: én leszek rosszkedvű, Bandi szomorú, a gyerekek idegesek, ha nem tudom elfogadni a feladatomat. Talán jelképes értelme van, hogy a svájci tárgyaimból mindent elvittek, odalett a nagy kofferem, és többször betörtek a lakásunkba is. Egy darabig bántott, de igaz, hogy semmit sem hoztunk be, és semmit sem viszünk ki ebből a világból. Bandi mindig azt mondta, ha kellemetlenség ér minket, az arra szolgál, hogy könnyebben szakadjunk el a földi életünktől. A lényeg, hogy ott legyek, ahol az én megváltó Uram van. Ott biztosan olyasmit fogok csinálni, amit itt soha.
SZ. KISS MÁRIA (FAMILY MAGAZIN-2011/1) Váratlan kimenetelű találkozás Ez is nemszeretem napnak indult... Talán az olvasó számára is ismerős a helyzet, amikor valaki megkéri egy szívességre. Az olvasó igent mond, és csak azután gondolja végig: hogy lehettem ilyen ostoba?! A naptára már tele van, sok minden mást is el kell még intéznie, és hirtelen még valamit elvállal. Soha jobbkor! Igaz ugyan, hogy a felkérés nem akárkitől, hanem a vőlegényemtől érkezett – erre pedig csak nem mond az ember nemet. Aznap délután mégis bosszankodtam a döntésem miatt. Egyáltalán nem ismertem azokat az embereket, mégis megígértem, hogy meglátogatom őket a szép Aichtalban. Mivel állítsak be hozzájuk? Miről kellene velük beszélgetnem? Mivel bátorítsam őket? Az egész ügy egyre
15 |
kellemetlenebbé vált számomra. De ha egyszer megígértem, aznap este el kellett mennem. Végül nagy kelletlenül elindultam a három idős emberhez. Semmiképp nem gondoltam volna, hogy aznap este meghatottan és megerősödve térek haza. Ez a három ember, akik a főutca egyszerű, öreg házacskájában laktak, különleges áldást hozott. Később alig néhány alkalommal találkoztam velük. Kicsit bátortalanul álltam az ajtóban, s pillantottam a barátságos, ráncoktól barázdált arcba. A fáradtnak tűnő szemek kérdőn néztek rám. – Önök nem ismernek engem. Johannes Urschitz menyasszonya vagyok, ő kért meg, hogy nézzek be önökhöz. A rövid magyarázatomat követő fogadtatás váratlanul ért. – Ó, micsoda öröm! Micsoda öröm! – ezekkel a szavakkal tolt be Hilde a keskeny lépcsőházba, majd a szobába, ahol két testvére, Karolin és Wilhelm érdeklődve fordult a bejárati ajtó felé. Beléptem és leültem a kis szoba közepén álló asztalhoz. Nemigen lehet elképzelni, ekkora kincs lehet, ha idős emberek bepillantást engednek az életükbe. Megtudtam, hogy az ablak melletti széken ülő Karolin gyermekkorától fogva vak. Wilhelm, a „kisöccse”, aki tőlem balra egy karosszékben, a tűzhely mellett foglalt helyet, szintén javában benne járt élete második szakaszában. Fogyatékossága következtében értelme leginkább egy kisfiúéhoz hasonló, aki még pompásan elszórakozott volna egy kis bocival, és ha valaminek nagyon örült, hangosan’ ”Mú!”-t kiáltott, miközben az arca csakúgy sugárzott. Nem tudom, látott-e valaha bocit, mert a szeme a semmibe pillantott. Vak volt. Kettőjükhöz tartozott még nővérük, Hilde, aki életét gondozásra szoruló testvéreinek szentelte. Nem, az élet sose volt egyszerű ebben a házban, mégis különleges légkör uralkodott benne. Ebből a három emberből a sok nehézség ellenére, amit az élet során át kellett élniük, testi korlátaik és szerény életkörülményeik ellenére valami megfoghatatlan nagy hála és elégedettség sugárzott. Igazi boldogság és az a szilárd bizonyosság élt bennük, hogy a Megváltó mindig jót tett velük. Nagyon szégyelltem magam, miközben történetüket hallgattam, s egyszerű, de mélyen gyökerező hitükkel, csendes örömükkel, elégedettségükkel, mély hálájukkal találkoztam azokért a dolgokért, amelyeket a legtöbb ember talán magától értetődőnek tart. Megélték Isten közelségét, mert nem a bajaikon és a nehézségeiken problémáztak, hanem a nehézségek közepette is arra néztek, hogy mennyi jót tett velük az Úr. Hazafelé menet arra gondoltam, hogy ennek a három embernek van valamije, amivel én a keresztyén életemben még nem találkoztam. A megélt bizonyosság – a „Megváltó mindig jót tett velünk” – és a csodálatos jövő feletti igazi mély öröm. Megváltójuk annyira fontos volt nekik, hogy semmi másról sem tudtak beszélni, csak róla és az Õ
| 16
jóságáról. Minden ezt követő látogatás értékes bátorítást és áldást jelentett nekem. Emlékszem rá, hogy egyik látogatásunk alkalmával Karolin nagy örömmel olvasott fel Braille-írásos Bibliájából, majd megjegyezte: – Hát nem jó az Isten? Egészséges, finom ujjakkal ajándékozott meg, amelyekkel még mindig tudok olvasni! Egy másik alkalommal Hilde arról számolt be, hogy amikor Karolin kórházba került, a betegszobában Bibliájából felolvasott a többi betegnek, s evangéliumi énekeket énekelt velük. Sok látogató és kórházi munkatárs ismerte már a szobát, s csak úgy emlegette, mint azt „a szobát, ahol mindig örülnek.” Ez a három ember sok évig imádsággal, szóval és adományokkal hűségesen segítette a misszionáriusokat. Nehéz elhinni, mi mindenre emlékeztek férjem és szülei életéből, akik Pápua Új-Guineában voltak misszionáriusok. Nem, az első látogatás után nem bosszankodtam többé azon, hogy olyan gyorsan igent mondtam, hanem nagyon hálás voltam Istennek ezért a különleges találkozásért (egészen különleges emberekkel.) Előre örülök annak, hogy a mennyországban újra láthatom ezt a három embert, ahová mindhárman előre mentek.
VERONIKA URSCHITZ Fordulat a világkeresztyénség történetében Számos keresztyén publikáció joggal utal arra, hogy a világ keresztyénségének központja egyre inkább eltolódik. Száz évvel ezelőtt még Európa és Észak-Amerika jelentették a központokat, ma, a 21. században Dél-Amerika és Afrika vette át a helyüket. Ritkábban hallunk azonban arról, hogy a keresztyénségnek jelenleg újabb, erős központja van alakulóban: a Kínai Népköztársaság. Kínából természetesen meglehetősen nehéz pontos adatokat szerezni, de még óvatos becslések szerint is 80 millió a kínai keresztyének száma, ami megfelel Németország teljes népességének, vagyis a keresztyének száma a teljes népesség mintegy 5%-át teszi ki. Ha belegondolunk, hogy Kínában a keresztyén missziói munka igazán csupán 200 évvel ezelőtt kezdődött, és 1949 óta nem dolgozhatnak nyugati misszionáriusok Kínában, csak ámulhatunk és áldhatjuk Istent ezért a hatalmas csodáért. Kína egyre inkább megnyílik – és a jövőben a kínai keresztyéneknek a világ keresztyénségére gyakorolt hatása is egyre növekszik. A nem túl távoli jövőben elérkezhet az a nap, amikor Kínában több lesz a keresztyén, mint az Egyesült Államokban, vagyis a világ legnagyobb keresztyén országává válhat.
17 |
Ha mindehhez hozzávesszük Kína egyre növekvő gazdasági erejét és a kínai népesség egyre növekvő gazdagságát, ebben az előrejelzésben az Úr Jézus világot átfogó Gyülekezetét tekintve, számos nagyszerű lehetőség rejlik. Már napjainkban is számos kínai közösségben jelenik meg csíráiban a missziói gondolkozás, s vannak, akik kultúrákat átfogó szolgálatot vállalnak. Mit jelent nekünk, európai keresztyéneknek a világkeresztyénség központjának eltolódása? Számíthatunk arra, hogy Afrika, Latin-Amerika és Ázsia keresztyénei nagymértékben előmozdítják az evangélium terjedését. Lehet, hogy kortársaink közül némelyek könnyebben elfogadják egy afrikaitól vagy egy kínaitól az evangéliumot, mint egy európaitól. A növekvő globalizáció és a keresztyén központok eltolódásának következtében a kegyességi formák világszerte egyre inkább az afrikai, a dél-amerikai, valamint az ázsiai formákat fogják követni. Ebben a folyamatban fontos, hogy Európa keresztyén közösségei bizonyos rugalmassággal fogadják ezeket a formákat, ám közben ragaszkodniuk kell a keresztyén hit valódi tartalmához. Ha az újabb keresztyén központokból érkező keresztyénekre elsősorban saját, európai keresztyén hagyományainkat akarjuk ráerőszakolni, egyre kevesebb kapcsolódási pontot találunk majd, és egyre több olyan párhuzamos gyülekezet alakul, amelyeket külföldi misszionáriusok alapítottak, és amelyeknek alig vannak német (vagy európai) gyökerei. Ha azonban a kereszt üzenetét állítjuk a középpontba, és megpróbálunk együttes erővel szembeszállni a hitét elhagyott Európa kihívásaival, egyesíteni tudjuk erőinket, és képesek leszünk helyes válaszokat adni a globalizált világban élő embereknek. A globalizált világ nekünk, keresztyéneknek nemcsak fenyegetettséget jelent, hanem sok lehetőséget is kínál. Az egyik ilyen lehetőség: képesek vagyunk-e megérteni, hogy keresztyén üzenetünket milyen mértékben határozza meg a német vagy az európai kultúra, és milyen mértékben maga az evangélium. Egy kis ízelítő lehet a mennyből, ha a különböző nemzetek és nyelvek már itt a Földön együtt dicsérik Istent. DANIEL
ÉS
GABRIELE FREY,
JELENLEG
NÉMETORSZÁGBAN
KÍNAI EMBEREK KÖZÖTT VÉGZIK MISSZIÓS MUNKÁJUKAT.
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté 28.19-20
| 18
„Aki szeret engem…” „Ha valaki szeret engem, az megtartja az én igémet” János 14:23 A 19. században Spanyolország partjainál hajótörést szenvedett egy német kereskedelmi hajó. Senki sem menekült meg. A hajóroncsokkal együtt nagy mennyiségű matrózruhát sodortak ki a partra a hullámok. A ruhákat egy papírgyárba szállították. Feldolgozás közben az egyik zakóban egy Újszövetséget találtak, amelyet a többi irattal együtt a madridi nagykövetségre küldtek. Az Újszövetség előlapján a következő bejegyzés volt olvasható: „Markus Rotmann 1864. Ezt a könyvet első alkalommal Lotti nővérem kérésére olvastam el. Második alkalommal félelemből halhatatlan lelkemmel kapcsolatban. Harmadszor, és minden más alkalommal szeretetből Üdvözítőmért, Jézus Krisztusért.” Emil Zatopek, a cseh hosszútávfutó és számos (1948-1852) olimpia győztese mondta el a következőket: „Nekünk kötelességünk volt minden reggel Karl Marx műveit olvasni, hogy a kormány politikáját jobban megértsük. Én azonban nem ebből nyertem világosabb látást, mert az én olvasmányom a Biblia volt. Abban találtam erőt, hogy azt tegyem, amit helyesnek tartottam. Minden mulandó, de ez a lelki erő nem, ami Istennel kapcsol össze.” Paul Claudel (1868-1955), francia író és diplomata írta a következőket: „Ne kritikus szándékkal olvassuk a Szentírást, és ne azzal az éretlen kíváncsisággal, amely csakis önteltséghez vezet, hanem egy éhező szív szenvedélyességével! Azt mondták hívő elődeink, hogy Isten igéjében van az élet, abban van a világosság – akkor miért nem próbáljuk meg, hogy ebből a kínálatból egészen bátran vegyünk, és éljünk általa?” Az élet olyan, mint egy könyv. A balgatag felületesen lapoz benne, a bölcs pedig gondosan olvasgatja, mert tudja, hogy csak egyszer olvashatja el.
VETÉS ÉS ARATÁS 46/1. SZÁM (2008/1) Jézus ezt mondta nekik: „Vajon nem azért tévelyegtek-e, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? Márk 12.24 Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat, Lukács 24.45
19 |
Maradj a helyeden Maradj a helyeden ahol Isten látni akar! Ő tudja mi használ, s mi fenyeget, elrejt, ha kell, be is takar! Maradj a posztodon! Ott a helyed. Ha elfogadtad, amit ő ígért, a legjobb dolog: hinni! Az Ő szent lényét sérti a „miért”, és a te Igéd: bízni! Maradj a helyeden, ha fárasztó is, és a feladat nehéz, az Úr ismeri szíved titkait, Ő rád szeretettel néz. A világ csak kínoz és elárul, fordítsd el tőle arcod! Az Úr irgalmán szíved elámul, csak Őt dicsérje hangod! Krisztus Megváltód! Ő a Vezéred, ha nehéz úton vezet, tanítja az engedelmességet, s életed boldog lehet! Ő már előre kiválasztotta, utad merre vezessen, lépésről lépésre eléd hozza! Te maradj a helyeden!
TÚRMEZEI ERZSÉBET Honlap Ajánljuk a pécsi gyülekezet honlapját, a hírlevelek ott is olvashatók egyéb információkkal, hírekkel és képekkel. Címe: http://pecs.metodista.hu A honlapra, vagy a hírlevélbe küldendő anyagot a
[email protected] email címre lehet eljuttatni.
| 20