A M AGYA ROR SZ ÁGI METODISTA EGY H Á Z PÉCSI KÖR Z ETE
HÍRLEV ÉL XVII. évfolyam 8. szám
2013. augusztus
„Gyászomat örömre fordítottad, feloldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél.” Zsoltárok 30:12
Évi Jelige „Nincs itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” Zsidókhoz írt levél 13.14. Eg yházunk 2013. Évi Jeligéje: „Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be Isten törvényét.” Galáciabeliekhez írt levél 6,2. Te r v e z e t t a u g u s z t u s i p r o g r a m j a i n k : • • • • •
Augusztus 1-4.-ig „Bevetés” lesz Kistokajban Augusztus 5-11.-ig Hitmélyítő tábor lesz Györkönyben Augusztus 29.-től szeptember 1.-ig Férfi-csendesnapok lesznek Györkönyben Augusztus 20-án Dombóváron lesz a dunántúli hagyományos csendesnap. 9 órakor áhítattal, 10 órakor istentisztelettel kezdődik Augusztus 24.-én, szombaton Támasz alapítvány hajléktalan szállóján szolgálunk
Rendszeres programjaink: Kedden 17 órakor bibliaórát tartunk Hidason Szerdán, Bicsérden 18 órakor házi istentisztelet lesz Csütörtökön 17 órakor házicsoport lesz (változó helyszínnel) Vasárnap 930 imaóra, és 1000 órakor istentisztelet van Pécsett, 1500 órakor Hidason. Első vasárnapokon Úrvacsorai istentisztelet van. Minden harmadik vasárnap Siklóson 1800 órakor istentiszteletünk van Az esetenkénti időpontváltozásokról lelkészünknél lehet érdeklődni. Média programok Augusztus 9-én, pénteken Metodista rádiós félórára kerül sor a megszokott időben: 13.30-kor a Kossuth Rádióban.
2
Va s á r n a p ok t e x t u s a i: Augusztus 4.-én: I. Mózes 15:1-6 Augusztus 11.-én: Máté 7:1-5 Augusztus 18.-án: Lukács 16:13-17 Augusztus 25.-én: Márk 12:41-44 Születésnapjukat ebben a hónapban ünneplik: Korma Gergő. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 16-án Szuhánszki János . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 18-án Gyurkó Józsefné . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 20-án
Augusztus „Gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél.” (Zsoltár 30,12.) Az életünk törvényszerűségek között halad a születéstől a halálig. Egyik bölcs mondás így hangzik: „Születtünk, és meg kell halnunk!” Mégis amikor a születés a boldogság forrása, a halál az elválás a szomorúság, sírás, elszakadás, keservek órák időszakát adja. Az Ige világosan adja hírül: „És amint elrendeltetett, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig ítélet következik…” Zsidókhoz írt levél. 9,27 Születünk ebbe az Isten által teremtett szép világunkba, amely a bűn miatt nyomorúsággal fűszerezett. Az életutunkat szegélyezik szúrós tövisek, veszélyes szakadékok, rózsák, amelyek nem mentesek a tövisektől, csalóka délibábok, amelyről az Írás azt mondja: „Életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, és nagyobb részük hiábavaló fáradság, olyan gyorsan eltűnik, mintha repülnék.” Zsolt. 90,10. Az utunk végén letehetjük ezt a földi sátorházat, a lelkünk ideiglenes otthonát, akkor ezt az eseményt meggyászoljuk. Elgondolkodtató a következő elmélkedés: „igaza van a kisbabának, amikor megszületik, hogy ordítva sír, mert egy csodálatos biztonságot kell otthagynia, mi meg boldogok vagyunk. Mi megvigasztaljuk és elhitetjük vele, nincs semmi baj, itt minden jó és minden szép. Ahogy növekszik mennyi csalódás, mennyi szenvedés, a teljességhez hozzátartozik, hogy kap egy kicsiny morzsát a boldogság és öröm asztaláról. Amikor eljön számára a vég, hogy visszamen-
3
jen oda, ahonnan jött a lelke, az örök hazába akkor meg sírunk, és ostromoljuk az eget, miért engedte meg az Isten, hogy a halál győzzön. Mi egy fordított világban élünk a bűn miatt. Sírunk, amikor örülnünk kellene, és örülünk, amikor sírnunk kellene”. Nincs ebben valami igazságtalanság? Vagy ez a bűn által „feje tetejére” állított megromlott gondolkozásunk? Isten nem ezt akarta, nem ez volt az Isten terve, de ez a bűn következménye! Dávid, a zsoltáros, ezt az éneket hálaadásból írta és énekelte. Szabadulásért ad hálát, azért, mert megtapasztalta a szabadító Isten hatalmát. Tapasztalta, hogyan tudja a könnyeket letörölni a szeretet Istene. Szíve tele van hálával, hogy megtapasztalta, egyedül Isten tudja leoldani róla, amit magáról, ill. magától nem tudott levetni, „leoldozta” róla. Ő nem hagyta magára a mezítelenségében, hanem felöltöztette abba a ruhába, amit soha nem kell többé levetnie „örök öröm fejükön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj.” Ézs. 35,10/51,11/Zsolt.126. Köszönjük Urunk, hogy nem veszel ki bennünket az élet törvényszerűségei közül, de már most itt a földi életünkben a gyászunkat örömre fordítod, és megajándékozol bennünket a benned nyert öröm fehér ruhájával, amelyet soha nem kell levetni. Ámen. Gy ur kó Józ sef Az áldott otthon, áldás lesz másoknak is „Áldjon meg téged a Sionról az Úr, hogy láthasd Jeruzsálem jólétét egész életeden át.” Zsoltár 128,5. Ez az ígéret az istenfélő embernek szól, aki buzgó igyekezettel jár a szentség útján. Az ilyen ember otthonát megáldja az Úr: felesége és gyermekei nagy boldogság forrása. A gyülekezetben is arra törekszik, hogy az Úr ügye ott is virágozzék, mert éppúgy gondja van az Úr házára, mint a magáéra. Ha az Úr építi háznépünket, illő, hogy mi is igyekezzünk az Úr házát építeni. Javaink csak akkor értékesek igazán, ha a kiválasztottak gyülekezetének építését szolgáljuk velük. Áldás lesz életeden, ha felmégy a gyülekezetbe, a Sionra. Ott tanít, megelevenít, megvigasztal az Úr, ott száll fel az imádság, és az áldás. Ott hangzik a bizonyságtétel a Nagy Áldozatról. Megáld téged az Úr a Sionról. De ez nem csak neked válik hasznodra; maga a gyülekezet is így virágzik. Sokasodnak a hívők, és szent munkájukat siker koronázza. Vannak
4
olyan áldott emberek, akiknek egész élete folyamán megvalósul ez az ígéret. Sajnos, amikor meghalnak, Krisztus ügye gyakran kárt szenved. Igyekezzünk hát, hogy mi is hasznosan munkálkodjunk Isten gyülekezetében, és boldognak láthassuk Jeruzsálemet egész életünkben. Uram, légy hozzám irgalmas, hogy ilyen áldott ember lehessek. C.H.Spurgeon. Az Úr fantáziája Amikor megismertem, már fáradt öregember volt. Hívei, a kis német ajkú baranyai falucska lakói amolyan magának való, szent remetének tartották, de zárkózott, hallgatag természete ellenére is nagyon szerették. Engem - máig sem értem, hogy miért - hamar a bizalmába fogadott, és azokba a titkaiba is beavatott, amelyekről csak keveseknek beszélt. Ezek egyikét, így név nélkül, talán közreadhatom. Az ötvenes évek első felében - mesélte egyszer csendesen, mosolyogva - arra ébredtem, hogy zörgetnek az ablakon. Gondoltam, haldoklóhoz hívnak, ezért gyorsan magamra kapkodtam valamit, és szaladtam ajtót nyitni. A kapu előtt két fegyveres ávós állt. Köszönés, vagy bármiféle bevezetés helyett a nevemet mondták, és amikor rábólintottam, hogy én vagyok, egyszerűen megindultak befelé. Az irodában kínálás nélkül leültek, és az egyik, egy ragyás képű, zömök termetű őrmester elkezdett neveket olvasni valami gyűrött papírlapról. Először falubeliek nevét olvasta, a tanítóét, az orvosét, néhány nagygazdáét, aztán a szomszéd falvak plébánosai következtek. Minden név után rám nézett, és jelentőségteljesen megkérdezte, hogy ismerem-e az illetőt. Természetesen ismertem, faluhelyen mindenki ismer mindenkit. Amikor a névsor végére ért, felállt, és olyan közel lépett hozzám, hogy bűzös lehelete az orromba csapott. A szemembe nézett, és fenyegető hangon ezt mondta: „Ezeket az embereket maga szemmel tartja, és mindent, amit mondanak, vagy csinálnak, azt nekünk jelenti! De erről soha senkinek, még annak a jó szülőanyjának se mondhat soha egy
5
árva szót sem! Világos? Ha eljár a szája, vagy valamit elhallgat előttünk, akkor... akkor tudja, hogy mi lesz? Érti? Mit bámul?” Nagyon is értettem, hogy miről van szó. Tudtam, hogy pokoli helyzetbe kerültem. Besúgó soha nem leszek, de ha azzá alacsonyodnék is, ezek a végén akkor is kikészítenek. A félelemtől valóságosan megbénultam, és ebben a bénaságban csak egyet tudtam, az Úrhoz fohászkodni: „Uram, segíts, mert végem!” Ami ezután történt, arra úgy gondolok vis�sza, mint ha álmodtam volna. Bambán vigyorogni kezdtem, majd kedélyesen megveregettem az őrmester vállát, és rihegve-röhögve ilyeneket mondtam neki: „Hogy ne beszéljek róla? Na ne, hát ezt nem ígérhetem. Mindent, de ezt nem! A faluban mindenki tudja, hogy én egy olyan alak vagyok, aki azonnal kipletykálom, amit hallok. Mondják is a híveim: A mi papunk olyan, mint egy fecsegő végasszony...” A két ávós elképedten összenézett. Aztán a hórihorgas, aki eddig hallgatott, durván rám förmedt: „Hát most az egyszer fogja be a pofáját! És főleg arról hallgasson, hogy ma éjjel itt jártunk!” Pimaszul rákacsintottam, és nevetve, mintha baráti társaságban viccet mesélnék, ezt kérdeztem: „De hát drága jó uraim (így uraim!), mit mondjak azoknak, akik látták magukat idejönni? Nem mondhatom, hogy keresztelést, vagy esküvőt akartak intézni - éjjel kettőkor!? A ragyás képű elkáromkodta magát, és dühödten mondta a másiknak: „Ezt hagyjuk a fenébe...! - és megindultak kifelé. Még hallottam, amint a kapuban egymás közt dohogtak: „ A főhadnagy elvtársnak is elment az esze, hogy pont ezt a bolond papot nézte ki nekünk...” Csak akkor eszméltem, amikor a jeep elhúzott a ház elől, és egyedül maradtam. Megmenekültem hát, de milyen áron! Óriásit sajdult a lelkiismeretem: „Hazudtam, össze-vissza hazudtam ennek a két pribéknek!” És akkor - ma is pontosan emlékszem rá - egy határozott belső hangot hallottam: „Nem hazudtál! Ezt az egész színjátékot én találtam ki, és én is voltam a rendezője, mert így akartalak megmenteni!” Leborultam az imazsámolyomra, és hajnalig sírtam. Nem az átélt izgalom tört ki rajtam, könnyeim a hála és az öröm könnyei voltak. És tele voltam csodálattal. Hogy milyen fantáziája van az Úrnak! Mit nem képes kitalálni, csakhogy segítsen rajtunk. Dobos László „Ló a templomban” című köny véből A hívő embernek nincs hétköznapja, ünnepe, hanem van Krisztussal, vagy nélküle eltöltött ideje (Vetés és aratás 1996/4)
6
Hála mindenért Adjatok hálát ne csak a boldogságért, azért is, ami rejtélyes és nehéz életedben: betegségért és szenvedésért, Krisztusért viselt üldöztetésért! Mindenben hálát adjatok! Ma azért, amit máig kaptatok! Egymásért! S hogy Isten igéje, akarata mindvégig tietek! Hálásak legyetek! Hogy egykor, ha utatok véget ért, elmondhassátok boldogan: Igen, hála Istennek mindenért!
Dietrich Bonhoeffer
A mohamedán család Egy napon levelet kaptam a városból, Becker misszionárius írta. Azt kérdezte, hajlandó lennék-e egy mohamedán menekült családot valamennyi időre házamhoz fogadni, míg továbbköltözhetnek? Előkelő úrról lenne szó, két feleséggel, három felnőtt gyermekkel, s még néhány közeli rokon. Férőhelyben nem volt hiány, az viszont aggasztott, hogy a mohamedánok magatartása nem jelent-e majd valamilyen módon akadályt a szolgálatomban. Mert mindenkinek, aki hozzám jött, el kellett haladni az imaház előtt, s ez a beszállásolt mohamedán családot illetően kissé kényes dolognak tűnt. Tudtam, hogy a mohamedánok igen elutasítóak és radikálisak tudnak lenni. – Nem tehettem egyebet, az egész üggyel az Úr elé járultam, és tanácsot kértem Tőle. Világos vezetést várva így szóltam: - Drága Uram, kérlek, mondd meg, mit tegyek? Ha nekem adod ezeket a mohamedánokat, hogy Hozzád vezessem őket, akkor kész vagyok a befogadásukra!
7
Az Úr világos igen-nel válaszolt. Akkor megnyugodtam, és azonnal írtam Becker testvérnek, hogy küldje őket, vállalom. A család hamarosan meg is érkezett. Nagyon hálásak voltak, hogy helyet kaptak valahol. Az előkelő, kissé idősebb úr nagyon udvarias volt, de első felesége meggyőződéses mohamedánnak tűnt. Borzasztó fanatikus volt. Mikor néhány nap múlva észrevette, hogy a fiatalok szívesen jönnének az összejövetelre, ideges lett, és kijelentette: - Képtelen vagyok itt maradni! Induljunk innen azonnal! Ez nagyon veszélyes hely! A második feleség – meglepetésemre – ugyancsak szívesen jött az összejövetelre, és a rokonok közül kettő meggyőződéses keresztyén volt. Mivel Jézus ígéretet tett a családra vonatkozóan, meghívtam őket a szobámba – kivéve persze az első feleséget -, ahol minden nap bibliaórát tartottam. A fanatikus asszony azonnal tudomást szerzett ezekről az alkalmakról, és rettentően félt, hogy valamelyik családtagja Krisztus-hívő lesz. Egyre gyúrta a férjét, és szüntelen panaszkodott: Mennünk kell, innen el kell mennünk! Én pedig könyörögtem: - Úr Jézus, látod, mit csinál ez az asszony! Te nekem adtad ezeket a mohamedánokat. Viszont ha most tovább mennek, lelkileg még nem olyan érettek, hogy vállalnának téged. Kérlek, tégy valamit, hogy az asszony ne tudjon elmenni! Röviddel ezután hallottam, hogy az első feleség súlyosan megbetegedett. Orvost kellett hívatni, hogy megvizsgálja. A doktor lebeszélte arról, hogy a közeljövőben továbbmenjen. Az utazásra egyenlőre gondolni sem lehetett, mivel állapota nagyon komoly volt. Bár sajnáltam az as�szonyt, az Úrnak mégis megköszöntem, hogy olyan gyorsan felelt. Mikor gyógyulófélben volt, ismét alkalom adódott, hogy beszéljek vele. Sajnos, azt kellett tapasztalnom, hogy hitéhez görcsösen ragaszkodik, sőt azt állította, hogy ha Mohamed visszatérne a földre, Jézusnak szolgálnia kellene őt. Semmivel nem lehetett megközelíteni. Mihelyt kissé jobban lett, kezdte megint a régit: - Mennünk kell, veszélyes ez a hely! Mennünk kell! Nem bírom itt tovább! - Uram, kérlek – könyörögtem újra – szánd már meg ezt a szegény as�szonyt. Ugye, nem engeded, hogy az egész család elmenjen miatta éppen
8
most, amikor többen közülük egyre jobban megszeretnek Téged, és úgy látszik, hogy döntés előtt állnak! Az Úr azonnal meghallgatta imámat. Az asszony magas lázzal ismét ágynak esett, s a kihívott orvos ismét csak ismételni tudta, amit első alkalommal már elmondott. Várniuk kell, míg az anya teljesen felépül. A két felnőtt leány, valamint a második asszony és ennek fia, és természetesen a két hívő családtag nagyon örült, hogy továbbra is maradhattak. Szorgalmasan, minden nap látogatták szobámban a bibliaórát, és az imaházban tartott összejöveteleket. A második feleség egy napon közölte velem, hogy hisz az Úr Jézusban, és átadta magát Neki. Mekkora öröm! A többiek semmit sem tudtak erről a titokról. Nem sokkal később a fia keresett fel: - Misszionáriusnő! Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Hiszek Benne, és követni akarom Őt! Ó, de boldog voltam! Most azonban felvetődött a nehéz kérdés: Mit szól az apa, ha megtudja? A fiú eltökélte, hogy mindenképpen odamegy hozzá, és megvallja, hogy keresztyén lett. Egy kicsit szorongtam, mert nem tudtam, vajon hogy reagál az öregúr fia és második felesége hitbeli nézeteinek megváltoztatására. Ő maga sem a bibliaórákat, sem az összejöveteleket nem látogatta eddig. Békét akart a családban, ezért mindentől elhatárolta magát, hogy vitába ne keveredjen első feleségével. Mikor elérkezett az esti összejövetel ideje, úgy döntöttem, hogy – mivel az Igét amúgy is a prédikátor testvér hirdette – egy kis látogatást teszek a családfőnél, előkészítem fia vallomására, és megpróbálom kipuhatolni az érzelmeit. Előtte az egész ügyet Jézus kezébe tettem, majd elindultam, hogy felkeressem a ház fejét. Előzékeny udvariassággal fogadott és szobájába vezetett. - Nagyon örülök – kezdte -, hogy itt lehetünk Önnél. Gyermekeim mind nagyon boldogok. Még soha ilyen boldogoknak nem láttam őket! - Igen – feleltem – én is észrevettem, hogy gyermekei vidámak és örvendezők; és Ön bizonyára nem akarja útját állni gyermekei boldogságának. – próbáltam egy kicsit továbblépni. - Ó, egyáltalán nem! – válaszolta ez a finom ember élénken. – Soha nem akarok akadály lenni gyermekeim boldogságában! - Tudja, miért olyan boldogok a gyermekei? – próbáltam még mélyebbre menni.
9
- Nem – felelte – ez számomra is rejtély. De annyit tudok, hogy ilyen boldognak egyáltalán nem láttam még őket, mint itt az Ön házában. - Kedves uram – haladtam óvatosan tovább – én megmondhatom Önnek, mi az oka gyermekei boldogságának. Csodálkozva közelebb húzódott, hogy semmit el ne szalasszon abból, amit a rejtély megoldásáról mondok. - Nézze – magyaráztam -, gyermekei Jézus Krisztusról, az élő Isten Fiáról, a menny és föld Teremtőjéről hallottak, és mióta megnyíltak Előtte és hisznek Benne, azóta ilyen örvendezők. El akarná vágni ennek a boldog meggyőződésnek az útját? - Soha nem tenném! – hangzott a határozott válasz. – Ha gyermekeim ebben a hitben ilyen boldogok lettek, maradjanak meg ebben! Kimondhatatlanul örültem a beszélgetés kimenetelének, és udvariasan elbúcsúztam, csodálva az öregúr finom jellemét és Isten csodáját! – Még jó, hogy az első asszony nem hallotta a beszélgetést! – gondoltam magamban, mikor megelégedetten visszatértem a szobámba. Összejövetel után a fiú felkereste apját, és közölte vele a döntését, hogy mostantól kezdve, mint keresztyén, Jézus követésében akar élni. - Örülök, hogy olyan boldog lettél! – mondta az apa. – Maradj meg abban, amit hiszel! A fiú örömmel újságolta nekem apja válaszát, én pedig elárultam neki a nagy titkot, hogy anyja is hisz Jézusban, és szívébe fogadta Őt! Ez mindenesetre csodálatos hír volt a fiú számára! A két leány ugyancsak hamarosan döntött Jézus mellett, és Jézus boldog, meggyőződéses követői lettek. Eljött az idő, mikor a családnak tovább kellett utaznia. Hogy a kapcsolat meg ne szakadjon, megadtuk egy külső állomásunk címét azon a vidéken, ahová készültek. Még egy búcsúlátogatást tettem az öregúrnál, vittem magammal egy Bibliát, és azt mondtam: - Kedves N. úr! Nagyon szeretnék egy emléket adni Önnek, hogy itteni tartózkodásáról túl hamar el ne feledkezzék! – Ezzel átnyújtottam a Bibliát, amit tisztelettel elfogadott. Nagyon meghatotta, hogy szent könyvet kapott ajándékba, és kérésemre megígérte, hogy minden nap olvasni fogja. – Legjobban annak örülnék – tettem még hozzá -, ha hamarosan egy levélke jönne Öntől, amiben azt írná, hogy egész házával az Urat kívánja szolgálni!
10
Hűségesen imádkoztam az egész családért, s azon a külső állomáson keresztül megtudtam, hogy az első feleség az odaérkezés után rövidesen meghalt. A gyermekek most már szabadok voltak, hogy nyilvánosan keresztyéneknek vallják magukat, és megkeresztelkedjenek. Az apának semmi kifogása nem volt ellene. Hosszú-hosszú idő múlva levélke jött az öregúrtól, amit izgalomtól reszkető kézzel bontottam fel. Vajon mit ír? - Kedves Misszionáriusnő! Még egyszer nagyon köszönjük, hogy Önnél lakhattunk, s hogy szabad volt Önnél Isten Igéjét is hallanunk. És most közölhetem Önnel azt az örömet, amire várt, és amiért imádkozott: „Én és az én házam az Úrnak szolgálunk!… ” Mély hálával térdre borultam, dicsértem és áldottam csodálatos Uramat, Aki hatalmasan kijelentette magát. Az Ige ismét valóra vált, amit második kiutazásom előtt kaptam az Úrtól: „Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, amely téged nem ismer, hozzád siet az Úrért, Istenedért! (Ésaiás 55:5) Hódolat és dicsőség a mi Urunknak! E l i s a b e t h S e i l e r (1 8 8 9 -19 74 ) - K í n a i m i s s z i o n á riusnő Nem akarj kereszteden könnyíteni! Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe. Nem bírom már! – sóhajtod csüggedezve. De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted, hogy a keresztre miért volt szükséged. Vándor roskad le az útszél kövére. Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne! De nem megy tovább. Hogyan érje el, ha ilyen nehéz terheket cipel? Amikor indult, erős volt és boldog. Azóta annyi minden összeomlott. Magára maradt. Szép napoknak vége. Keserves, árva lesz az öregsége.
11
Szívében ott a kérdés szüntelen: Miért lett ilyen az út, én Istenem?! Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye, és leperdül az útszéli göröngyre. Aztán elcsendesedik. Lehet-e ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke? Magasba emeli tekintetét, ott majd megérti, amit itt nem ért. Fogja botját, és indul vánszorogva. Mintha a domb oldalon kunyhó volna! Oda ér. Bemegy. Fáradtan lefekszik. Elég volt már a vándorlásból estig. Soká eltöpreng még bajon, hiányon, míg végre lassan elnyomja az álom. S magát álmában is vándornak látja, útban a távol, mennyei hazába. A menyei város ragyog feléje. Oda igyekszik, siet, hogy elérje. Kezében vándorbot, vállán keresztje, vállára azt maga Isten helyezte. Siet örömmel. Föl! Előre! Föl! A messzi cél, mint csillag tündököl. Hőség tikkasztja, keresztje teher. Útközben néha pihennie kell. Kedves ház kínál pihenést neki, súlyos keresztjét oda leteheti. S ahogy tovább indulna, mit vesz észre? – Tekintete ráesik egy fűrészre. „Olyan súlyos keresztet cipelek, jobb, ha belőle lefűrészelek.” - mondja magában.
12
„De jó, hogy megtettem! Sokkal könnyebb!” – sóhajt elégetten. Siet tovább. Mindjárt elfogy az út, s eléri a ragyogó gyöngykaput. Ó, már csak egy patak választja el! Jön-megy a partján, hídra mégse lel. S hirtelen eszébe jut keresztje: a túlsó partra az most híd lehetne. Jaj! Nem ér át! Hiába próbálgatja. Hiányzik a lefűrészelt darabja. „Mit tettem!” - kiált kétségbeesetten. Most a cél közelében kell elvesznem mert keresztemet nehéznek találtam!” S ott áll a parton keserű önvádban. Azután új vándort lát közeledni. S mert keresztjéből nem hiányzik semmi, mint hídon, boldogan indulhat rajta, hogy átjusson békén a túlsó partra. „Rálépek én is!” – reménykedni kezd: Az ismeretlen, idegen kereszt hátha átsegíti. Rálép, de reccsen Lába alatt. „Jaj, Istenem! Elvesztem! Uram, segíts!” – így sikolt, s felébred. Még a földön van. Előtte az élet. Csak álom volt a kín, a döbbenet. „Megváltó Uram, köszönöm neked! Keresztem Te adtad, ó, ne engedd, hogy egy darabot is lefűrészeljek! Amilyennek adtad, olyan legyen. Te vezetsz át a szenvedéseken. A te kereszted szerzett üdvösséget.
13
De mivel az enyémet is kimérted, Te adj erőt és kegyelmet nekem hordozni, mindhalálig csendesen.
Ismeretlen szerző
Kárpótol az elveszett évekért
Kárpótollak azokért az évekért, amelyekben pusztított a sáska... (Jóel 2,25)
A lányunk, Alexandra, két hónapos volt, amikor édesapám az Úrhoz költözött. Előtte apukámnak dialízisre kellett járnia, így majdnem minden nap elvittem a kórházba, majd mentem érte. Nagyon sűrű volt ez az időszak. Azután, amikor édesapám meghalt az egész életünk megváltozott. Át kellett vennem tőle a pozícióját, ami a gyülekezet pásztorolását jelentette. A lehető legtöbbet próbáltam magamból kihozni, de így is alig tudtam a fejem a víz felett tartani. Annyi mindennel kellett foglalkoznom, hogy Alexandra életének első évei számomra a ködbe vesztek. Erre akkor jöttem rá, amikor a babafotóit nézegettem. Istenhez sóhajtottam: „Istenem, kérlek, kárpótold azokat az éveket, amikor annyira lefoglaltak más dolgok.” Akkortájt Alexandra hat éves volt, és úgy tűnt nem akar mást, mint velem, az apukájával lenni. Inkább azt akarta, hogy nézzem, amint a kertben cigánykerekezik, mint hogy áthívta volna a barátait játszani. Néha már szükségem lett volna egy kis pihenőre, és ilyenkor megkérdeztem a lányom: „Alexandra, biztos, hogy nem akarsz átmenni az unokatesóidhoz? Esetleg, nem lenne kedved úszni? Biztos, hogy nem akarod áthívni a barátaidat?” Ő mindig ezt válaszolta: „Nem, apa, én csak itt akarok lenni veled.” Most is, hogy ő már tizennégy éves, még mindig nagyon jó barátságban vagyunk. Sokszor odajön hozzám napközben és átkarol. Sokat nevetünk, és jól érezzük magunkat együtt. Tudjátok mi ez? Isten kárpótol az évekért. Isten visszafordítja az éveket. Vannak olyan évek valamilyen kapcsolatodban, amelyek elvesztek? Kérd Istent, hogy kárpótoljon azokért az évekért. Vagy netán elmulasztottál lehetőségeket? Isten azokért is kárpótolni tud. Kérd Őt, hogy állítsa helyre a kapcsolatokat, amik nem úgy működnek, ahogy kellene. Amikor Isten helyreállít valamit, az jobb lesz, mint új korában. Ilyen az
14
Ő szíve – Ő a kapcsolatok Helyreállítója. Azért küldte el a Fiát, Jézust a földre, hogy helyreállítsa a kapcsolatot az emberiséggel. Azt mondja az Írás, hogy ha a Fiát értünk odaadta, akkor hogy ne adna nekünk Vele együtt mindent? Ő a Helyreállító. Kérd Őt, és higgy Benne, hogy Ő kárpótolja az elveszett éveket! Joel Osteen A megszegett kenyér Meghal a búzaszem. Aranykalász Sarjad szívéből. Kaszasuhanás… Halál, melyet megint halál követ: a cséplőgép…kemény malomkövek… az erjedés… a tűz… a fájdalom… És most fehér kenyér az asztalon. A szenvedések útján ím, felér a Koponyák hegyének asztalára és vár reánk a megszegett kenyér. Mi, akik epedünk és éhezünk, kinyújtjuk érte elaszott kezünk… égi erőt, új életet nyerünk és üdvösség az, amit érezünk.
Túr mezei Er zsébet
Isten tervének megvalósulása „Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik.” (Ézsaiás 46:11) Ha Isten valamit eldönt, akkor az pontosan akaratának megfelelően fog megtörténni. Ez egyaránt érvényes arra nézve, hogyan vezette Izráelt, és hogy mi a szándéka mennyei népével, a gyülekezettel (egyházzal). Ugyanígy, terve elkerülhetetlenül meg fog valósulni az egész teremtett világra nézve. Az Ő „elhatározása változhatatlan” (Zsidók 6:17). Ez azt jelenti, hogy Isten nem másítja, vagy változtatja meg egyszer eldöntött tervét. Amikor mi emberek terveket szövünk, sokszor ki kell igazítanunk őket, vagy be
15
kell látnunk, hogy nem voltak jók. Istennél ez nem így van. Ő pontosan, változhatatlanul véghez fogja vinni azt, amit elhatározott. „De az Úr terve örökké megmarad” (Zsolt 33:11). Isten soha nem vonja vissza, vagy másítja meg döntését. Terve nem csak korlátozott ideig érvényes, hanem az örökkévalóságra is hatással van. Milyen kicsinyes ehhez képest az emberiség összes terve. Sokszor néhány rövid hét, vagy hónap próbáját sem állja ki. Isten terve meg fog valósulni. „Sokféle szándék van az ember szívében, de csak az Úr tanácsa valósul meg.” (Példabeszédek 19:21). Velünk, emberekkel ellentétben, Istennek megvan a hatalma és eszköze ahhoz, hogy minden tervét megvalósítsa. Isten minden szándéka abban a tervben csúcsosodik ki, amit az Úr Jézusban döntött el, nagy megváltási tervében. „Az Úr akarata célhoz jut vele” (Jézussal) (Ézsaiás 53:10). Micsoda bizonyosság ez nekünk! „ D e r H e r r i s t n a h e ” ( e v. n a p t á r 2 0 0 9) Fordította Földesi K atalin A betegség azt jelenti: Isten szeret Mama, ne halj meg, még kicsik vag yunk! Hívő házaspár vall küzdelmekről, súlyos betegségről és gyógyulásról. És arról, hogyan lehet áldássá a baj. – Mit jelentett önök számára Márta daganatos betegsége és látásvesztése? – Márta: Azt, hogy Isten szeret. Nem szeretném azt hazudni, hogy mikor megtudtam, hogy beteg vagyok, arra gondoltam, hogy, jaj de jó, mehetek a mennybe. Igenis kétségbeestem, harcoltam Istennel, de abban biztos vagyok, hogy soha nem voltam olyan közel hozzá, mint akkor. – Lajos: A „halál árnyékának völgye” félelmetes volt, de nagyon szorosra vonta közöttünk és Isten között a szálakat. Délelőtt az on-
16
kológiai terápiás bizottság műtétről, kemoterápiáról és hasonlókról döntött, délután a sebek nyalogatása helyett mehettünk ifjúsági hétre Istenről tanúskodni. – M: Júliusban diagnosztizálták a betegségemet, és augusztusban már operáltak. A kettő között két hetet vezényeltünk le. Az egyik a Bibliai Házassággondozó Szolgálat országos családos hete, a másik a pároskör hete volt. A műtét előtti napon jöttünk haza. Én szerveztem az egészet, a férjem az előadásokat tartotta. Jobb volt ott, Krisztus kegyelmére támaszkodva szolgálni, mint itthon sajnálni magam. – L: Isten még azt is megengedte, hogy olyanokat, akikre hasonló nehézség várt egy másfajta daganatos betegség miatt, bátoríthattunk és megérthettünk, illetve együtt imádkozhattunk velük a nehézségek türelmes hordozásáért. – Tudták akkor a résztvevők, hogy mi történt? – M: Nem, akkor még nem tudták. Nem akartuk őket terhelni. – L: A gyermekeinknek is csak annyit mondtunk, ami az ő szintjükön elegendő volt. Mégis olyan érzelmi kitöréseket tapasztaltunk, amiből kiderült, hogy nagyon is tisztában vannak a helyzettel. Megrázó, mikor egy nyolcéves gyerek szájából elhangzik: „Mama, még ne halj meg, mert még kicsik vagyunk!” – Amikor megtudták a gyülekezetben, hogyan reagáltak? – L: Voltak nehéz helyzetek. Például valaki, aki szinte minden információt tovább szokott adni bizalmasan, óriási erőfeszítés árán megőrizte a titkot. Egy másik kedves testvérünk nagy nyilvánosság előtt meghúzogatta Márti parókáját, hogy ugye, ez igazi, és nem is paróka...? – M: Rengeteg támogatást is kaptunk. Legközelebbi barátaink, egy házaspár, különös figyelemmel és szeretettel vettek körbe. A kemoterápiás napokon mindig volt, aki meghívta a gyerekeket, vagy elvitte őket. Sokan talán nem is tudják elképzelni, hogy a keresztyén világban micsoda imasátorban van az ember. Egészen fantasztikus érzés! – Mintha tapintani lehetne a védőburkot? – M: Igen. Amikor a sugárterápia volt, jelentősen romlott a szemem, mindig volt a gyülekezetből valaki, aki elkísért. – L: Isten mindenhová helyezett egy-egy embert, aki az adott helyzetben hasznos segítséget, vagy tanácsot adott. Az egyik megmondta, hová menjünk segédeszközt vásárolni, a másik útbaigazított, hogyan védhetjük ki a kezelés mellékhatását, ismét mások meghívtak az asztalukhoz, ami-
17
kor Márti nem volt olyan állapotban, hogy főzni tudott volna. Mi ez, ha nem Isten szeretetburka? – A kapcsolatukra, családjukra hogyan hatott Márta betegsége? – M: A házasságunk megújult. Perfekcionista nő vagyok, mindent meg akartam adni a gyerekeimnek. De egyet nem adtam nekik, a lazítást. Amikor beteg lettem, arra gondoltam, ha meghalok, akkor ezzel szegényebbek lesznek a gyerekeim. Azóta próbálok a mindennapoknak örülni. Olyan ez, mint egy új élet. Néha nehéz a kötelességtudattól szabadulni, de megtanultam vasárnap délután ledőlni a férjem mellé és szundítani egyet. – Hogyan tudnak másokat Istenhez segíteni a gyülekezetükben? – M: Végső soron nem én vagyok, aki segíteni tud ebben. Ez olyan, mint amikor a strandon a medencében vagyok, és a gyerekem a medence szélén áll. Szólok, hogy ugorjon be. Amikor már bent van, akkor ölbe veszem és tudok neki segíteni, de amíg csak áll a szélén, addig nem tudok mit csinálni. Az a jó, ha elszánja magát, de aki nem szánja el magát, az keserűen elmegy. Az nagyon nagy fájdalom. – Hívő körökben is előfordul válás. Ez hogyan lehetséges? – M: Van, amikor a hit fölé nő a sértettség. Azt mondja Pál apostol: „A keserűség gyökerét ne engedjétek fölnövekedni.” Itthon voltam négy gyerekkel, és a fiatal orvos férjem nemritkán elment csütörtökön és hazajött hétfőn. Tudom, milyen, amikor kimerül az ember. Az egyik gyerek leesik az emeletes ágyról, a másik gyöngyöt dug az orrába, és akkor megjön a fáradt férj, aki arra vár, hogy végre valaki törődjön vele. A fáradt feleség pedig arra, hogy őt mentesítsék. Ez a táptalaja a keserűségnek, ami aztán úgy nő föl, mint az ecetfa. – L: Nem mindenki veszi komolyan Isten igéjét. Nem merik kipróbálni, hogy az ma is korszerű, időszerű, megbízható. Nem tűnik kényelmesnek, amikor olyan dolgokat kell csinálni, amikről a közvélekedés azt tartja, hogy korszerűtlen. A pároskörben nem azt tanítjuk, hogy a házasság a mennyország, hanem azt, hogy életút, amiben együtt haladunk. Nemcsak akkor kell a kapcsolattal törődni, amikor már baj van, hanem kezdettől fogva gondozni kell, mint egy növényt. Öntözünk, metszünk, leszedjük a száraz leveleket. Hármas kötelékben: Jézus, és mi ketten. Így mindig lehet megbocsátani, újrakezdeni. Tolnayné Csattos Márta elemi rehabilitációval foglalkozik. Jelenleg egy szakmai csoport vezetője, ahol módszertani munkára koncentrálnak. Céljuk
18
megtanítani az önálló életvitelre azokat, akik sérüléssel élnek. Márta távlati célja, hogy a betegek családjának rehabilitálásában is részt vegyen. Tolnay Lajos szülész, nőgyógyász. Saját református gyülekezetük gyermekei közül is sokat világra segített. M.A. Az Úr Jézus visszajön „És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket ...” (János 14:3) Ha este ezzel a gondolattal fekszem le: Talán visszajön az Úr Jézus, mielőtt eljön a reggel; ha reggel felkelek és ezt mondom magamnak: Talán meglátom Őt, még mielőtt beesteledik; milyen hatással van ez a várakozás a gondolataimra és kívánságaimra, az akaratomra és viselkedésemre! Akkor nem fogok szorgoskodni mindabban, ami az Ő tetszését szolgálja, és nem fogom megpróbálni követni az apostol felszólítását: „igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben” (2. Péter 3:14)? Milyen sok mindent ártatlan és megengedett dolognak tekintenek manapság a keresztyének, ami azonban az Eljövendő dicsőségének fényében másként tűnik fel. A Szentírás az Úr eljövetelét újra és újra nemcsak mint tanítást mutatja be, mint egy olyan eseményt, ami a jövőben fog bekövetkezni, hanem mint élő reménységet, ami megtisztít, ami elválaszt minket a bennünket körülvevő gonosztól és megóv minket attól, hogy hasonuljunk a világhoz. Ezen kívül lelkünk támasza, amely megtart és életünk minden pillanatában megerősít, ami szilárddá és rendíthetetlenné tesz és arra indít minket, hogy az Úr munkájában buzgólkodjunk (1Kor 15:58). Krisztus eljövetelének várása ugyanakkor gyógyír minden sebre és fájdalomra is. Nincs olyan lelki nehézség, amelyet ez az áldott reménység ne könnyítene meg, és olyan nehéz csapás, amely ne enyhülne az Úrra való várakozás által. Az Úr visszajövetelének várása tehát a keresztyén ember mozgatórugója és szívének vigasza. Ot to Ku nze (1870-1954) „Der Her r ist na he” ( e v. n a p t á r 2 0 0 9) F o r d í t o t t a F ö l d e s i K a t a l i n
19
Horváth Csillának és Szuhánszki Jánosnak 2013. július 18.-án volt az esküvője
Házastársak imája Uram, segíts nekünk, hogy mindig emlékezzünk arra a napra, amikor megismerkedtünk, és megszerettük egymást. Segíts mindig meglátni a jót a társamban, és segíts, hogy közösen tudjuk megoldani gondjainkat. Segíts kimondani egymás iránti érzéseinket, és tudjunk bocsánatot kérni egymástól. Uram, kezedbe adjuk házasságunkat... Ámen Honlap Ajánljuk a pécsi gyülekezet honlapját, korábbi hírlevelek is olvashatók ott, egyéb információkkal, hírekkel és képekkel. Címe: http://pecs.metodista.hu A honlapra, vagy a hírlevélbe küldendő anyagot a
[email protected] email címre lehet eljuttatni.
Tá m o g a t á s Amennyiben adományával támogatni szeretné a Magyarországi Metodista Egyház Pécsi Gyülekezetét, ezen a számlaszámon megteheti: 10402427-50485348-54531009
20
