A kongresszus fővédnökei. Prof. Dr. Romics László akadémikus. Dr. Rácz Jenő a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt

&

&

'

%

(

%

!

"

#

$

)

%

#

%

4

DIABETOLOGIA HUNGARICA

A kongresszus fővédnökei Prof. Dr. Romics László akadémikus Dr. Rácz Jenő a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. főigazgatója A kongresszus védnökei Prof. Dr. Karádi István egyetemi tanár, a Belgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke Prof. Dr. Túri Sándor egyetemi tanár, a Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke A kongresszus elnöke Prof. Dr. Winkler Gábor, a Magyar Diabetes Társaság elnöke Szervező Dr. Vándorfi Győző Szervezőbizottság Prof. Dr. Barkai László Dr. Békefi Dezső Dr. Földesi Irén Dr. Hidvégi Tibor Dr. Hosszúfalusi Nóra Dr. Vándorfi Győző Prof. Dr. Winkler Gábor Programbizottság Dr. Baranyi Éva Prof. Dr. Barkai László Dr. Hidvégi Tibor Prof. Dr. Jermendy György Prof Dr. Kempler Péter Prof. Dr. Madácsy László Prof. Dr. Soltész Gyula Prof. Dr. Winkler Gábor Prof. Dr. Wittmann István Helyi Szervezőbizottság Dr. Vándorfi Győző, elnök Alapítvány a Cukorbetegekért Kongresszusi iroda E-mail: [email protected] Bosits Istvánné Nagy Vilmos Pintér Bernadett Reichardt Béláné Szabó Károlyné Dr. Vándorfiné Fülöp Mária

hosztesz szolgálat regisztráció, szállás, étkezés rendezvényszervezés, marketing kongresszusi iroda pénzügy, számvitel kongresszusi iroda

06 (88) 406-354 06 (20) 560-9605 06 (70) 379-3630 06 (88) 789-809 06 (30) 268-1296 06 (88) 789-809

XVIII. ÉVFOLYAM 1. SUPPLEMENTUM

5

A Programbizottság előszava A XX. Kongresszusra beérkezett előadás-kivonatok száma 124 volt. A 124 előadás-kivonatot a programbizottság anonim módon bírálta el, azaz a bírálók csak az előadás címét és a szöveget kapták kézhez a szerzők és a munkahelyek feltüntetése nélkül. Minden bizottsági tag az előadás-kivonatokat 1-től 10-ig terjedő pontozási skálán értékelte, ahol a maximumot a 10 pont jelentette. A bizottsági tagok értékelésének összesítése után az elérhető maximális pontszám 90 volt. A bizottsági tagok saját munkáikat nem pontozták, ez esetben a maximális pontszámot a többi nyolc pontszám átlaga jelentette. Ezen értékelési rendszer alapján a 124 előadás-kivonatból a programbizottság ötöt (6,2%) utasított el. A 119 elfogadott előadás-kivonatból − ezt követően már nem anonim módon − állította össze a programbizottság a végleges programot. Itt a rendező elv a tematikai hovatartozás volt. Végül 61 előadást és 58 posztert iktattunk be a programba. A programbizottság az előadást és a poszterbemutatást egyenrangú kongresszusi szereplésnek tartja, ezt azzal is hangsúlyozni kívánja, hogy az előadás-kivonatok az első szerzők betűrendje szerint, minden megkülönböztetés nélkül találhatók felsorolva. A névmutatóban a nevek mellett szereplő számok az absztraktok oldalszámát jelentik, vastagon szedett számok utalnak az első szerzős munkákra. Az összefoglalásokat abban a formában közöljük, ahogy azt a szerzők beküldték, a helyesírási hibák korrigálásán túl mindössze az ortográfia egységesítésére törekedtünk. Kongresszusaink során megszokott módon az előadás-kivonatokat magyar és angol nyelven egyaránt közöljük. Hidvégi Tibor dr. az MDT főtitkára

6


ÁTTEKINTŐ PROGRAM 2010. április 22., csütörtök Wimbledon terem

Levendula I terem

Levendula II terem

ACA Civil fórum előadások

ACA Civil fórum kiállítás

10.40–12.00



12.00–14.00

Ebéd – Old Captain Étterem

9.00–10.30

14.00–15.00

Szimpózium (sanofi-aventis)



Szünet Ünnepélyes megnyitó 15.15–15.30 Winkler Gábor, az MDT elnöke Hidvégi Tibor, az MDT főtitkára Szünet 15.45–17.30

Plenáris ülés Szünet

18.00–19.00 20.30–

Szimpózium (Novartis)

Szimpózium (GlaxoSmithKline)

MDT Nyitófogadás – Club Tihany, Wimbledon terem

2010. április 23., péntek 8.30–9.30

Wimbledon terem

Levendula I terem

Levendula II terem

Szimpózium (Lilly)

Szimpózium (MSD)

Szimpózium (Medtronic)

Szünet 9.30– 9.45–10.30

Sajtótájékoztató Ünnepi plenáris ülés Tudományos díjak átadása Hetényi-emlékelőadás Szünet

11.00–13.00

Tiszteletbeli tag díjátadása és előadása

MDT közgyűlés (első időpont) Ebéd

13.00–14.30 14.30–16.00

Szakápolói szekció

Tudományos előadások Terhesség

Tudományos előadások Genetika

Poszterszekció I. Kinder terem(!)

Szünet 16.15–17.15

Tudományos előadások Neuropathia

Tudományos előadások Inzulinterápia I.

17.30–18.30

Szimpózium (Novo Nordisk)

Szimpózium (Servier)

Szünet

Poszterszekció II. Kinder terem(!)


7

2010. április 24., szombat Wimbledon terem 7.30–8.20

Szimpózium (Bemer)

8.30–9.30

Tudományos előadások Kardiovaszkuláris szövődmények

Levendula I terem

Levendula II terem

Szünet Tudományos előadások Inzulinterápia II.

Poszterszekció III. Kinder terem(!)

Szünet – Könyvbemutató a Medicina Kiadó gondozásában a Wimbledon terem bejárata előtt 10.00–10.30

Somogyi Award díjátadás

10.40–11.00

Magyar Imre-emlékelőadás Szünet

11.20–13.00

MDT közgyűlés (második időpont)

13.00–14.30

Ebéd

14.30–15.30

Tudományos előadások Mikrovaszkuláris szövődmények

Meet the expert

Poszterszekció IV. Kinder terem(!)

Szünet – Könyvbemutató a Melania Kiadó gondozásában a Wimbledon terem bejárata előtt 16.00–17.00

Szimpózium (Novo Nordisk)

Szimpózium (77 Elektronika)

Szimpózium (Abbott Products)

Szünet 17.15–18.15

Szimpózium (Lilly)

Szimpózium (Bristol-Myers Squibb és AstraZeneca)

20.00–

MDT Zárófogadás – Club Tihany, Wimbledon terem

21.30–

Pannon Várszínház műsora

2010. április 25., vasárnap Wimbledon terem

Levendula I terem

Levendula II terem

9.00–10.00

Tudományos előadások Metabolikus szindróma

Gyógyszerkutatás a diabetológiában szimpózium

Tudományos előadások Gondozás I.

10.15–11.15

Szimpózium (Egis)

Szünet Szünet 11.30–12.30 12.30–

Finanszírozási szimpózium

Tudományos előadások HbA1c-aktualitások A Kongresszus zárása

Tudományos előadások Gondozás II.


49

Somogyi Award 2010 To commemorate the considerable debt owed to Mihaly Somogyi for his outstanding achievements the Hungarian Diabetes Association has established the Somogyi Award in 2003. The aim of the Somogyi Award is to recognise internationally the scientific achievement of a person who significantly contributed – either experimentally or clinically – to the better understanding of hypoglycaemia and counterregulatory mechanisms, performed investigations in order to prevent or to decrease the risk of hypoglycaemia in diabetic patients. The Hungarian Diabetes Association announces the Somogyi Award in recognized diabetes journals and international diabetes conferences biennially. Applications/nominations are to be sent to the president of the Hungarian Diabetes Association including CV of the applicant/nominee with a full list of publications and attached in extenso copies of the most prestigious original papers published in the field of hypoglycaemia in diabetes. The recipient of the Somogyi Award is selected by the Executive Board of the Hungarian Diabetes Association. The Somogyi Award (a diploma with a honorarium) is given biannually and the winner is invited to the upcoming Scientific Meeting of the Hungarian Diabetes Association to present a lecture, participate at a Meet-the-Expert session and is asked to provide a concise review paper based on their lecture to be published in Diabetologia Hungarica. Previous winners of the Somogyi Award Brian FRIER (UK), 2004 Geremia BOLLI (Italy), 2006 Simon Heller (UK), 2008 The ceremony of the 2010 Somogyi Award will be held at the 2010 Scientific Meeting of the Hungarian Diabetes Association (Tihany – at lake Balaton, 22–25, 2010) and the awardee is a distinguished guest of the Hungarian Diabetes Association. The celebration is supported by the Lilly Hungária Kft and participants of the conference are kindly invited. Prof. Gábor Winkler President of the Hungarian Diabetes Association

50


MDT-közgyűlés A közgyűlés időpontja: 2010. április 23., péntek, 13.00 óra. Határozatképtelenség esetén a közgyűlés új időpontja 2010. április 24., szombat, 11.20 óra, változatlan napirenddel. Az új időpontban megtartott közgyűlés az alapszabály 9.§ 9.2. pontja alapján a megjelentek számától függetlenül határozatképes. Helyszín: Tihany, Club Tihany, kongresszusi Wimbledon terem A közgyűlés napirendje • • • • • • • •

Elnöki megnyitó Főtitkári beszámoló Pénztárosi beszámoló A Számviteli Bizottság elnökének jelentése Az Oktatási és Minősítő Bizottság elnökének beszámolója A Diabetologia Hungarica főszerkesztőjének beszámolója Az MDT honlap főszerkesztőjének beszámolója Munkacsoportok beszámolói


51

A Magyar Diabetes Társaság korábbi kongresszusai I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX.

1973 1974 1976 1978 1980 1982 1984 1986 1988 1990 1992 1994 1996 1998 2000 2002 2004 2006 2008

Dunaújváros Gyula Debrecen Miskolctapolca Szekszárd Szolnok Tatabánya Székesfehérvár Pécs Dunaújváros Nyíregyháza Győr Keszthely Eger Tihany Debrecen Tihany Tihany Tihany

Dr. Szűcs Zsuzsanna Dr. Iványi János Dr. Asztalos Miklós Dr. Zeltner György Dr. Tornóczky János Dr. Czakó László Dr. Békefi Dezső Dr. Simon Kornél Dr. Ruzsa Csaba, Dr. Soltész Gyula Dr. Bereczki Zoltán Dr. Stalmájer József Dr. Hidvégi Tibor Dr. Tárnok Ferenc, Dr. Oroszlán Tamás Dr. Juhász Elek Dr. Vándorfi Győző Dr. Udvardy Miklós Dr. Vándorfi Győző Dr. Vándorfi Győző Dr. Vándorfi Győző


52

A Magyar Diabetes Társaság kitüntetettjei „Pro Diabetologia”-díjjal kitüntetettek Dr. Barta Lajos Dr. Szűcs Zsuzsanna Dr. Angeli István Dr. Bikich György Dr. Fövényi József Dr. Tiszai Aladár Dr. Asztalos Miklós Dr. Tornóczky János Dr. Békefi Dezső Dr. Romics László Dr. Kammerer László Dr. Iványi János Dr. Balázsi Imre Dr. Brooser Gábor Dr. Halmos Tamás Dr. Pogátsa Gábor Dr. Madácsy László Dr. Jermendy György Dr. Soltész Gyula Dr. Tamás Gyula Dr. Gerő László Dr. Batniczky László

1984 1984 1986 1986 (posztumusz) 1988 1988 (posztumusz) 1990 1992 1994 1994 1996 1996 1998 1998 2000 2000 2002 2004 2004 2006 2008 2008

Magyar Imre-emlékérmet kaptak Dr. Tamás Gyula Dr. Brooser Gábor Dr. Békefi Dezső Dr. Baranyai Éva Dr. Jermendy György Dr. Halmos Tamás Dr. Winkler Gábor Dr. Fövényi József Dr. Vándorfi Győző Dr. Pogátsa Gábor Dr. Madácsy László Dr. Blatniczky László Dr. Tornoszky János Dr. Hidvégi Tibor Dr. Gyimesi András Dr. Gerő László Dr. Kempler Péter Dr. Kautzky László Dr. Soltész Gyula Dr. Halmos Tamásné Dr. Neuwirth Gyula

Hetényi Géza-pályadíjat kaptak Dr. Magyar Imre Dr. Iványi János Dr. Pogátsa Gábor Dr. Halmos Tamás Dr. Soltész Gyula Dr. Korányi László Dr. Gerő László Dr. Jermendy György Dr. Madácsy László Dr. Koltai Mária Zsófia Dr. Kempler Péter Dr. Winkler Gábor Dr. Barkai László Dr. Pánczél Pál Diabetes Munkacsoportja Dr. Hidvégi Tibor Dr. Wittmann István

1982 1984 1986 1988 1992 1992 1994 1996 1996 1998 2000 2000 2002 2004 2006 2008

1986 1988 1990 1992 1992 1994 1994 1996 1996 1998 1998 2000 2000 2002 2002 2004 2004 2006 2006 2008 2008


53

A KONGRESSZUS TÁMOGATÓI Főtámogatók 77 ELEKTRONIKA KFT. NOVO NORDISK HUNGÁRIA KFT.

Kiemelt támogató LILLY HUNGÁRIA KFT.

Támogatók sanofi-aventis Zrt. GlaxoSmithKline Kft. Novartis Hungária Kft. Bristol-Meyers Squibb AstraZeneca Kft. Bemer Medicintechnika Kft. Merck Kft. MSD Magyarország Kft. EGIS Gyógyszergyár Nyrt. Servier Hungária Kft. Medtronic Hungária Kft. Boehringer Ingelheim RCV GmbH & Co KG Moi. Fióktelepe Roche (Magyarország) Kft. Wörwag Pharma Kft. Tudomány Kiadó Kft. IntelliMed Hungária Kft. Bayer Hungária Kft. Berlin-Chemie/A. Menarini Kft. Richter Gedeon Nyrt. NutriComp Kft. Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége Abbott Products Kft. Biomedical Research Manufacture Allinad Electro Therapeutic Kft. VitaPlus Kft. Vertikor-Med Kft. Medicina Kiadó Kft. G. Ballagi Scientific Allegro Kft. SpringMed Kiadó Kft. Melania Kiadó kft. Pfizer Hungary Kft. Di-Care Zrt. Numil Kft. Nutricia Medical Division Literatura Medica Kiadó R and D Project Kft. Kreinbacher Birtok / Somló

[ W W W . D I A B E T. H U ]

Szeretettel várjuk a

MAGYAR DIABETES TÁRSASÁG helyszínen mÑködÉ MÉDIA CAFÉ-jában! A rendezvényen készült szakmai összefoglalókat és fényképeket megtekintheti a XX. Jubileumi Kongresszus információs oldalán:

[ www.diabet.hu/mdt2010 ]

Próbálja ki megújult honlapunkat! - Új, áttekinthetÉbb megjelenés - Több tartalom, friss hírek

Látogassa meg a Média Cafét! Jelentkezzen hírlevelünkre, és nyerjen professzionális vagy automata vérnyomásmérÉt!


55

ELŐADÁSKIVONATOK Heim Pál Gyermekkórház, Csecsemő- és Gyermekbelgyógyászati Osztály,1 BME IIT, Orvosinformatikai Laboratórium,2 Budapest

VESZÉLYEZTETETTSÉG ELŐREJELZÉSÉRE ALKALMAS SZŰRŐVIZSGÁLAT EGÉSZSÉGES ÉS ELHÍZOTT GYERMEKEKEN Almássy Zsuzsanna dr.,1 Kovács Levente,2 Ferenczi Tamás,2 Czinner Antal dr.,1 Benyó Zoltán dr.2 Az obesitas napjainkra pandemiássá vált, világszerte és hazánkban is exponenciálisan nő a gyakorisága, ezzel együtt a társuló betegségek, mint pl. diabetes, kardiovaszkuláris kórképek kockázata is. Mivel a populáció egyre fiatalabb tagjai érintettek, a kóros anyagcsere-paraméterekkel eltöltött élettartam hossza arányosan nő. Ezért a veszélyeztetettek korai szűrése elengedhetetlen feladattá nőtt. A Heim Pál Gyermekkórház és a BME IIT Orvosinformatikai Laboratóriuma közös programot indított egészséges és túlsúlyos kiskorú populáció paramétereinek biostatisztikai vizsgálatára, különös tekintettel az elhízás jelentette kockázat elemzésére. Célunk olyan noninvazív vizsgálati rendszer kidolgozása volt, amellyel a populációból kiemelhető a veszélyeztetettek csoportja. A vizsgált paraméterek antropometriai mutatókból (csípő-, derék- és karkörfogat, testtömeg, testmagasság), testösszetételi adatokból (InBody 3.0 multifrekvenciás impedancia-analizátorral mérve) és különféle laboreredményekből tevődnek össze. Az eltelt időben 4 budapesti iskola összesen 114, 12−16 év közötti diákja került lemérésre (83 fiú, 31 lány). A fenti adatbázist a Heim Pál Kórház beteganyagából vett 81 (44 fiú, 37 lány) elhízás miatt gondozott páciens adataival egészítettük ki. A képzett adatbázist biostatisztikai elemzéseknek vetettük alá. Foglalkoztunk az adatok deskriptív statisztikai vizsgálatával, mind egyváltozós, mind többváltozós szemléletben. Ez utóbbiak közül kiemeljük a különféle változók közti korrelációs kapcsolatok vizsgálatát és – ennek logikus folytatásaként – az adatok főkomponens-elemzését. Az elvégzett vizsgálatok hangsúlyos eleme volt az obes és az egészséges populáció laboreredményei közti különbségek szisztematikus, statisztikailag is jól megalapozott vizsgálata. Kimutattuk egyrészt, hogy a legtöbb laborváltozó vagy normális eloszlást követ, vagy logaritmikus transzformációval normalizálható, másrészt igazoltuk a szóráshomogenitás teljesülését. Ezek alapján foglalkoztunk a státusz (obes/ egészséges) szerinti csoportok közti különbségek operacionalizálási lehetőségeivel, és a választott értelmezés szerinti szignifikáns különbségeket fel is tártuk. A kis mintaszámra tekintettel külön is foglalkoztunk a kismintás vizsgálatok során felmerülő módszertani problémákkal és azok kezelési lehetőségeivel. Demonstráltuk, hogy a kapott adatbázis nemcsak klasszikus statisztikai eszközökkel vizsgálható, hanem a gépi tanulás modern eszközei is alkalmazhatók rajta. Példaként a döntési fák alkalmazását mutattuk be, részletesen is indokolva e felügyelt tanulóeljárás kiválasztását a feladatra.

56


Heim Pál Children’s Hospital, Department of Medicine for Infants and Children,1 BME IIT, Laboratory of Medical Informatics,2 Budapest

SCREENING TEST FOR RISK PREDICTION IN HEALTHY AND OVERWEIGHT CHILDREN Zsuzsanna Almássy MD,1 Levente Kovács,2 Tamás Ferenczi,2 Antal Czinner MD,1 Zoltán Benyó MD2 Obesitiy has reached pandemic proportions with an exponential increase of prevalence worldwide and also in Hungary, increasing the risk for concomitant conditions such as diabetes mellitus and cardiovascular disease. As it increasingly affects the younger population, the lifetime spent with abnormal metabolic parameters correspondingly lengthens. Therefore early screening of the population at risk has become essential. The Heim Pál Children’s Hospital and the Laboratory of Medical Informatics have initiated a joint program for biostatistical examination of the parameters of healthy and overweight underage population, with a special emphasis on the analysis of risk represented by obesity. Our aim was to develop a non-invasive examination system to identify those at risk within the population. The examined parameters included anthropometric (waist- hip- and arm circumference, body weight, height) and body composition data (using InBody 3.0 Multi-frequency Impedance Analyser) and different laboratory parameters. The data of altogether 114 students between the age of 12–16 years (83 boys, 31 girls) from 4 schools in Budapest have been collected. Data of 81 (44 boys, 37 girls) patients cared for in the Heim Pál Hospital due to obesity were added to the above data to create a datapool for biostatistical analysis. Descriptive statistics with single and multiple variables, including correlation analyses and principal component analyses were performed. A stressed element of the statistics was the systematic analysis of the differences between the laboratory parameters of the overweight and the healthy population. We could show that most variables have a normal distribution or could be normalized by logarithmic transformation, and also demonstrated standard deviation homogeneity. Based on these results the possibilities of operationalization of variables by status (obese/ healthy) were explored, and the significant differences were recorded. Because of the small number of subjects, special methodical problems concerning small samples were also addressed. We could demonstrate that besides using the classical statistical methods, the created database can also be analysed by the modern computerized methods. As an example the application of a decision tree was demonstrated explaining in detail the selection of this supervised learning algorithm.

Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, II. Belgyógyászat, Nefrológiai Szakrendelés, Budapest

DIABETES ÉS VESEELÉGTELENSÉG SZAKRENDELÉSÜNK ADATAI ALAPJÁN Árkossy Ottó dr., Krizsán Mária dr., Winkler Gábor dr. A veseelégtelen betegek egyre nagyobb hányada diabeteses nephropathia (DN) következtében kerül vesepótló kezelésre, ezért e szövődmény korai felismerése igen nagy jelentőségű. Ezt szem előtt tartva tekintettük át szakrendelésünk 2009-es adatait. Betegek, módszerek: Szakrendelésünk az év folyamán 18 esetben indikálta dialízis elkezdését. Közülük 7 volt diabeteses (39%). Három esetben tartottuk szükségesnek a nem egyértelmű klinikai kép, illetve a 2-es típusú diabetes megfelelő szemfenék-elváltozásainak hiánya folytán szövettani vizsgálat (vesebiopszia) végzését. Közülük egy esetben membranosus glomerulonephritis igazolódott, a másik


57

két esetben DN volt kórismézhető. (Szövettani vizsgálatot végeztünk további 3 dialízisre irányított betegen is, közülük 1 esetben IgA típusú nephropathia, 2 betegen membranosus nephropathia igazolódott.) A diabeteses betegek közül 2 további személy esetében is szükséges lehetett volna szövettani vizsgálat végzése korábbi jelentkezésük esetén, esetükben azonban a vesekárosodás előrehaladott mértékére tekintettel el kellett tekintenünk a diagnosztikus vizsgálatoktól. A fennmaradó 10 esetben az alapbetegség klinikailag további vizsgálatok nélkül is igazolható volt. A dialízisre irányított személyeknél a kezdeti vérnyerés 67%-ban Cimino-fistula (12/18), 1 esetben elektív Tesio kanül, 5 esetben ideiglenes kanül behelyezésével történt. Ez utóbbiak közül 4 esetben a jelentkezés késői volt, 1 esetben korai fistula-thrombosis miatt. Konklúzió: Adataink a közös nefrológiai és diabetológiai gondozás fontosságára hívják fel a figyelmet. Cukorbetegek esetén is előfordulhat nem diabetes okozta veseeltérés, ami szükségessé teheti vesebiopszia mérlegelését. Igen fontos továbbá, hogy a diabeteses betegek már a laboratóriumilag igazolható vesekárosodás (perzisztáló microalbuminuria; szérumkreatinin-, cisztatin- C-szint és/vagy eGFR alapján igazolható beszűkült veseműködés) legkorábbi stádiumában nefrológiai vizsgálatra is kerülhessenek, hogy a szükség szerinti további kivizsgálás, illetve gondozásba vétel időben megtörténhessen.

Saint John’s Hospital and North Buda United Hospitals, 2nd Department of Medicine, Nephrology Outpatient Unit, Budapest

DIABETES AND RENAL FAILURE BASED ON THE DATA OF OUR OUTPATIENT UNIT Ottó Árkossy MD, Mária Krizsán MD, Gábor Winkler MD An increasing proportion of patients with end stage renal disease enters dialysis therapy due to diabetic nephropathy (DN), therefore the early detection of this complication is of utmost importance. From this perspective we analysed the data of our outpatient unit from 2009. Patients, methods: Last year our unit initiated dialysis therapy in 18 cases, from which 7 patients had diabetes (39%). In 3 cases due to the equivocal clinical picture and the lack of diabetic retinopathy we indicated histology (kidney biopsy). In one case membranous glomerulonephritis was found, the other 2 cases proved to be DN. (Histology was performed in further 3 patients referred to dialysis therapy, in one case IgA-type nephropathy, in the 2 other cases membranous nephropathy were dignosed.) From the diabetic patients in 2 further cases histology could have been performed had the patients been referred earlier, but due to the advanced state of renal insufficiency, diagnostic testing could not be carried out. In the remaining 10 cases the presence of the complication could be justified based on clinical findings without further diagnostic testing. Initial vascular access was provided by creating a Cimino-fistula in 67% of the patients (12/18), in one case by Tesio catheter, in 5 cases by temporary cannula implantation. From the latter group 4 cases were late referrals, in the the 5. case an early thrombosis of the fistula occurred. Conclusion: Our data underline the importance of joint diabetes and nephrological care. Non-diabetic kidney disease can also occur in patients with diabetes, making kidney biopsy necessary. Referral to nephrological examination of diabetic patients with only laboratory signs of kidney damage (persistent microalbuminuria; kidney function abnormality by serum creatinine, cystatin C and/or eGFR) is essential in order to initiate further testing if necessary and to start nephrological care in time.

58


HM-ÁEK, Diabetológiai Szakrendelő, Budapest,1 HM-ÁEK Szülészeti Osztály, Budapest,2 Jahn Ferenc Kórház, Szülészeti Osztály, Budapest,3 SE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest,4 Csepeli Egészségügyi Szolgálat, Budapest,5 Szent Borbála Kórház, Tatabánya,6 Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, II. Belgyógyászati Osztály, Budapest7

DIABETES ÉS TERHESSÉG: MEGVALÓSÍTHATÓK-E A SAINT VINCENT-I DEKLARÁCIÓ CÉLKITŰZÉSEI? Baranyi Éva dr.,1 Turi Zsuzsa dr.,2 Csákány M. György dr.,3 Tamás Gyula dr.,4 Kerényi Zsuzsa dr.,5 Békefi Dezső dr.,6 Schandl László dr.,1 Nieszner Éva dr.,1 Nádor Csaba dr.,2 Winkler Gábor dr.,7 Török Miklós dr.2 Munkánk célja a diabetesszel társuló terhességek kimenetelének értékelése a születéskörüli halálozás és a súlyos fejlődési rendellenességek alakulása alapján az ezredforduló előtti és utáni időszakokban. 1976 és 2000 között interdiszciplináris munkacsoportunk 2511 szülést észlelt: 1149 gesztcációs, 1362 pregesztációs (1-es típusú: 1065, 2-es típusú: 297) cukorbeteg terhest gondoztunk. A normoglykaemia biztosításához az esetek 75%-ában inzulin adagolására is szükség volt. Az inzulinnal kezelt cukorbeteg anyák újszülöttjeinek születéskörüli halálozása 1981-től nem különbözött az össznépesség adataitól, 1996-tól még azt sem érte el: 0,7% volt. Az 1-es típusú cukorbeteg nők újszülöttjeiben a súlyos fejlődési rendellenességek előfordulása folyamatosan csökkent, 1996−2000 között az összpopulációra jellemző 2,5% alatt volt (1,7%). A 90-es években a 2-es típusú cukorbeteg nők újszülöttjeinek súlyos fejlődési rendellenességi gyakorisága is 2,5% alá került. A prekoncepcionális gondozásban részesülő diabetikák aránya az évek során 20%-ról 30% fölé nőtt. 2008-2009-ben 434 diabeteses terhes anyát gondoztunk új körülmények között, de hasonló elvek alapján. E két évben sem a születéskörüli halálozás, sem a fejlődési rendellenességek arányszámai érdemben nem változtak. Eredményeink azt mutatják, hogy centralizált, intenzív, interdiszciplináris, normoglykaemiára törekvő gondozás esetén a diabetesszel társuló terhesség kimenetelének legfőbb mutatói nem különböznek az össznépességre jellemző adatoktól, és a Saint Vincent-i deklaráció célkitűzései ily módon megvalósíthatók.

ÁEK Diabetology Outpatient Unit,1 HM-ÁEK Department of Obstetrics,2 Jahn Ferenc Hospital, Department of Obstetrics,3 SE ÁOK, 1st Department of Medicine,4 Csepel Health Service,5 Saint Borbála Hospital, Tatabánya,6 Saint John’s Hospital and North Buda United Hospitals, 2nd Department of Medicine, Budapest7

DIABETES AND PREGNANCY: CAN THE OBJECTIVES OF THE SAINT VINCENT DECLARATION BE REALIZED? Éva Baranyi MD,1 Zsuzsa Turi MD,2 M György Csákány MD,3 Gyula Tamás MD,4 Zsuzsa Kerényi MD,5 Dezső Békefi MD,6 László Schandl MD,1 Éva Nieszner MD,1 Csaba Nádor MD,2 Gábor Winkler MD,7 Miklós Török MD2 Our aim was to evaluate the outcomes of diabetic pregnancies on the basis of the rates of perinatal mortality and major congenital malformations before and after the second millenary. Between 1976 and 2000 our interdisciplinary team observed 2511 deliveries and cared for 1149 gestational and 1362 pregestational (type 1 [1DM]: 1065, type 2 [2DM]: 297) pregnant diabetic mothers. Seventy five percent of our patients were insulinized during pregnancy to maintain normoglycaemia. The perinatal


59

mortality rate of newborn babies of insulin treated diabetic mothers from 1981 has been similar to, and from 1996 even lower (0.7%) than the data characterizing the general population. The major congenital malformation rate in the offspring of 1DM mothers has decreased continuously and in 1996−2000 corresponded to 1.7%, lower than the level of the general population (2.5%). Since the nineties the major congenital malformation rate in newborns of 2DM mothers has also decreased to under 2.5%. The rate of patients with intensive preconceptional care before pregnancy has gradually increased from 20 to more than 30 percent. Between 2008-2009 we cared for 434 diabetic pregnant mothers under new circumstances but according to similar principles. During these two years the perinatal mortality and major congenital malformation rates have not changed significantly. Our data demonstrate that in case of centralized, intensive, interdisciplinary care, aiming at normoglycaemia the outcome of diabetic pregnancies are similar to that of the general population, so the objectives of the Saint Vincent Declaration can be achieved.

Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmán Kórháza, I. Belgyógyászat, Gyula

VESEPÓTLÓ KEZELÉSRE SZORULÓ CUKORBETEGEINK KLINIKAI ADATAINAK ELEMZÉSE Barta Zoltán dr., Molnár Szabolcs dr., Barabás Zsolt dr., Dudás Mihály dr. Háttér: A diabeteses betegek számának fokozatos növekedésével a dializált cukorbetegek száma is jelentősen emelkedik. A végállapotú veseelégtelenség leggyakoribb oka napjainkban már a cukorbetegség. Betegek és módszer: A szerzők retrospektív módon elemezték a 7 éve működő gyulai művese-állomásra került 382 végállapotú vesebeteg klinikai adatait. Közülük 125 (32,7%) volt cukorbeteg. 8 beteg szenvedett 1-es típusú cukorbetegségben, 115-nek 2-es típusú diabetese volt. Emellett 1-1 pancreatogen és szteroid-diabeteses beteg került művesekezelésre. A 125 cukorbeteg 50,4%-ának okozta a diabeteses nephropathia a végállapotú vesebetegségét. A többi betegnél egyéb okok következtében alakult ki a súlyos vesebetegség. Eredmények: A dialízisre kerülés módja és az előzetes nefrológiai gondozás jelentősen befolyásolta a betegek túlélését és a dialízisben eltöltött időt. A hét 1-es típusú cukorbeteg közül 5-en kerültek akutan dialízisre, az átlagos dialízisben töltött idejük 4,48 hónap volt, szemben a 3 tervezetten művese-kezelésre kerülő beteg 28,7 hónapjával. A 2-es típusú diabeteses betegeknél az akutan dialízisre került 58 beteg közül csak 8 (13,8%) él jelenleg, míg az 57 tervezetten indított beteg közül 31 (54,4%). Az akutan művesekezelésre került és meghalt 2-es típusú cukorbetegek dialízisen töltött átlagos ideje 8,1 hónap volt. A tervezetten kezelt betegeket átlagosan 19,9 hónapig dializálták. Következtetés: A cukorbetegek előzetes nefrológiai gondozása jelentősen javítja a túlélést és a dialízisben eltöltött időt is meghosszabbítja. A betegek hosszabb túlélési idejének elérése érdekében a diabetológia és a nefrológia közötti szorosabb együttműködésre lesz szükség.

60


Pandy Kalman County Hospital, 1st Department of Internal Medicine, Gyula

THE ASSESSMENT OF CLINICAL DATA OF DIABETIC PATIENTS REQUIRING DIALYSIS Zoltan Barta MD, Szabolcs Molnár MD, Zsolt Barabás MD, Mihály Dudás MD Background: With the gradual increase in the number of patients with diabetes mellitus the number of dialysed patients is also increasing significantly. The most frequent cause of end-stage kidney disease nowadays is diabetes mellitus. Patients and method: The authors retrospectively assessed the clinical data of 382 patients suffering from end-stage kidney disease admitted to the dialyses centre of Gyula, which was established 7 years ago. Among the patients 125 (32.7%) suffered from diabetes. 8 patients had type 1 and 115 had type 2 diabetes. In addition 1 pancreatogenic and 1 steroid induced diabetic patient were dialysed. In 50.4% of the 125 patients with diabetes, diabetic nephropathy was the cause of the end-stage kidney failure. In the other half of the patients it was caused by other factors. Results: The dialysis method and the previous care in nephrology significantly influenced the survival rate and the time elapsed in dialysis. Five of the 8 patients with type 1 diabetes were dialysed acutely and the mean time elapsed in dialysis was 4.48 months, while in 3 patients with planned dialyses it was 28.7 months. Among the 58 type 2 diabetic patients who got dialysed acutely only 8 (13.8%) are alive at present, while among the 57 patients who were planned to be dialysed 31 (54.4%) are alive. Those type 2 diabetic patients who were admitted to dialysis acutely and died had a mean survival period of 8.1 months. Those patients who were previously planned to be admitted to dialysis survived for 19.9 months on average. Conclusions: The preliminary nephrological treatment of diabetic patients significantly improves survival rates and increases the time elapsed in dialysis. In order to achieve longer survival rates the closer cooperation of diabetology and nephrology is needed.

Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, Budai Gyermekkórház telephely, Diabetes szakrendelés

A DIABETESES GYERMEKEK ELLÁTÁSÁNAK HELYZETE A MAGYARORSZÁGI ÓVODÁKBAN Borbás Judit, Blatniczky László dr. A gyermekkori 1-es típusú diabetes emelkedő tendenciát mutat, kitüntetetten a 6 év alattiakban. Az óvodáskorú diabeteses gyermekek önmaguk ellátására még nem képesek, azonban pszichés és szociális fejlődésükhöz szükséges, hogy napjuk egy részét oktatási-nevelési intézményben, kortársaik között töltsék. Vizsgálatunkban azt szerettük volna felmérni, hogy a magyarországi óvodák vállalják-e/vállalnák-e cukorbeteg gyermekek ellátását. A felméréshez standardizált kérdőívet használtunk, melyet 737 magyarországi óvodába küldtük el, ezekből 103 értékelhetően kitöltött érkezett vissza. A kérdőívet kitöltő 103 óvodába összesen 15141 gyermek jár, közülük 25 cukorbeteg (0,165%). Felmérésünk szerint a melegítő-tálaló konyhával rendelkező óvodákban (73,7%) a cukorbeteg gyermekek óvodai étkeztetése sok esetben a gyermekétkeztetést végző cég rugalmasságán, felkészültségén múlik. Az önálló főzőkonyhával rendelkező óvodák (25%) az étkeztetést tekintve lényegesen jobb helyzetben vannak. Az óvodavezetők 71,84%-a úgy gondolja, hogy a cukorbeteg gyermekek ellátása napi szinten több figyelmet igényel, majdnem egynegyedük (23,3%) véli úgy, hogy a diabeteses gyermek ellátása sokkal több figyelmet, 1 óvodavezető (0,97%) állította azt, hogy a diabeteses gyermek ellátása napi


61

szinten gyakorlatilag egy teljes embert leköt. A legtöbb olyan óvoda, ahol jelenleg nincs cukorbeteg gyermek (84,46%) − ha ilyen irányú megkeresés érkezne − szívesen nyitna a diabeteses gyermekek ellátása felé, melyhez igen nagy arányban vennék igénybe szakember segítségét is. A cukorbeteg gyermeket jelenleg nem gondozó óvodák 73%-a vállalná az étkeztetést, 34%-a a vércukormérést, 23,8%a a glukagon/inzulin beadását és mindössze 13% a hypoglykaemia/láz/hányás kezelését. A diabeteses gyermeket is gondozó óvodák az étkeztetést 100%-ban, a vércukormérést 50%-ban, a glukagon/inzulin beadását 14,28%-ban, míg a hypoglykaemia kezelését 7,14%-ban vállalják. Az óvodákban dolgozók többsége (74,7%) érdeklődést mutat diabetesszel kapcsolatos továbbképzés iránt, 55,3%-ukat a láz/hányás/hasmenés/ketoacidosis, 48,5%-ukat a diéta, míg 47,5%-ukat a hypoglykaemia oka/kezelése és 37,7%-ukat a vércukormérés/glukagon/inzulinbeadás érdekelné. Az óvodavezetők (92%) jelezték, hogy a diabeteses gyermek ellátását megkönnyítő írásos, egyszerű ábrákkal illusztrált tájékoztató anyagnak nagy hasznát vennék, mert nagymértékben segítené az óvoda személyzetét egyfajta biztonságot adva mindennapi munkájuk során. Mindezek alapján úgy gondoljuk, hogy az óvodai dolgozók, a gyermekélelmezésben részt vevő cégek és az egészségügyi dolgozók közötti párbeszéd nagymértékben segítené a diabeteses gyermekek integrálását.

Saint John’s Hospital and North Buda United Hospitals, Buda Children Hospital, Diabetes Outpatient Unit, Budapest

ACTUALITIES OF THE ATTENDANCE OF DIABETIC CHILDREN IN HUNGARIAN NURSERIES Judit Borbás, László Blatniczky MD Type 1 diabetes diagnosed in childhood is on the rise, especially under 6 years of age. Children in nurseries are not able to treat themselves but it is necessary for their psychical and social development to spend some part of their day in an institution of learning among their age group. We aimed to estimate in our research whether the Hungarian nurseries could care for the diabetic children. We used a standard questionnaire, sent them into 737 nurseries in Hungary and received 103 responses suitable for analysis. Those 103 nurseries are attended by 15141 children 25 of which are diabetic (0.165%). In nurseries with kitchen facilities where the food only can be heated up (73.7%) the diabetic children’s food is in the hands of different catering companies. In nurseries with their own kitchen (25%) these children are in a much better situation. 71.84% of nursery leaders think care of a diabetic child needs more attention, 23.3% think it needs much more attention and one of them thinks it needs one person to attend a diabetic child. 84.46% of the nurseries where they do not have currently diabetic children would accept attending a diabetic child if needed, and most of them would ask for professional guidance. From the nurseries which do not currently have diabetic children 73% would take up providing food for diabetic children, 34% would check blood-sugar, 23.8% would give glucagon/insulin and only 13% would treat hypoglycaemia/fever/sickness. 100% of nurseries with diabetic children provide food, 50% check blood-sugar, 14.28% give glucagon/insulin, 7.14% treat hypoglycaemia. 74.7% of the staff of nurseries would be interested in courses of diabetes treatment, 53.3% in fever/sickness/ diarrhea/ketoacidosis, 47.5% would learn more about the reason and treatment of hypoglycaemia and 37.7% about how to test blood-sugar and give glucagon/inzulin. Leaders of nurseries (92%) said that they would appreciate written and picture illustrated material to improve the effective treatment of diabetic children. As a conclusion we think that communication between nursery-staff, food-delivery companies and healthcare professionals would greatly help integrate diabetic children.

62


Réthy Pál Kórház, Diabetológia-Endokrinológia, Békéscsaba

ALACSONY TESZTOSZTERONSZINT 1-ES TÍPUSÚ DIABETESBEN Bótyik Balázs dr., Taybani Zoltán dr., Tárnok Enikő dr., Harangozó Andrea dr., Péter József dr., Gyimesi András dr. Háttér: Epidemiológiai vizsgálatok szoros összefüggést igazoltak az erectilis dysfunctio (ED), az alacsony tesztoszteronszint és komorbid állapotok, mint az obesitas, hypertonia és a 2-es típusú diabetes/ metabolikus szindróma között. Az alacsony tesztoszteronszint minden életkorban növeli a kardiovaszkuláris halálozást. Hazai vizsgálatból is ismert, hogy 1-es típusú cukorbetegek is hordoznak metabolikus szindrómára, inzulinrezisztenciára jellemző tüneteket. Betegek, módszer: A szerzők 30, metabolikus szindróma (MS) klinikai jeleit mutató, és 30 ilyen jellemzőktől mentes 1-es típusú cukorbetegük szomatikus és metabolikus paramétereit, a szérum tesztoszteronszintjét, valamint kérdőíves módszerrel erectilis funkcióját elemezték. A betegek átlagos életkora 54,3±6,4 vs. 53,8±5,2 év, diabetestartama 21,3±8,2 vs.19,8±5,2 év, HbA1c-átlag 7,9±1,8 vs. 8,2±1,4% volt. Az MS csoportban a BMI 29,3±3,1 kg/m2 volt (kontroll 27,3±2,4). Eredmények: Az MS csoportban 10 beteg szérum össz-tesztoszteronszintje kórosan alacsony volt (<8,0 mmol/l), 8 borderline esetben (tesztoszteron 8–12) az SHBG-vel számolt szabad tesztoszteron 5-ben bizonyult kórosnak. A kontrollcsoportban 4 esetben volt alacsony, 3-ban borderline eltérés. Az alacsony tesztoszteronszint 74%-ban járt együtt erectilis dysfunctióval, míg a normális hormonszint esetén csak 34%-ban. Az alacsony tesztoszteronszinttel az életkor, a megnövekedett haskörfogat, a BMI, az egyidejű hypertonia és hyperlipidaemia mutatott szoros korrelációt, de nem találtak összefüggést a HbA1c értékével, a betegségtartammal. Következetések: 1-es típusú diabetesben az erectilis dysfunctio okaként az autonóm neuropathia mellet az alacsony tesztoszteronszint is gyakori patogenetikai tényező. Az inzulinrezisztencia, metabolikus szindróma tünetei összefüggést mutatnak az androgénhiány előfordulási gyakoriságával 1-es típusú diabetesben is. Az androgénpótlást minden esetben mérlegelni kell a várható metabolikus, kardiovaszkuláris és életminőség-előnyök érdekében.

Réthy Pál Hospital, Diabetology-Endocrinology, Békéscsaba

LOW TESTOSTERONE LEVELS IN TYPE 1 DIABETES MELLITUS Balázs Bótyik MD, Zoltán Taybani MD, Enikő Tárnok MD, Andrea Harangozó MD, József Péter MD, András Gyimesi MD Background: Epidemiologic studies found strong relationship between erectile dysfunction (ED), low testosterone levels and comorbidities such as obesity, hypertension and type 2 diabetes/metabolic syndrome (MS). Low testosterone levels are associated with increased cardiovascular risk in all agegroups. It is also known from Hungarian studies that patients with type 1 diabetes can have the characteristic signs of MS and insulin resistance. Patients and methods: We enrolled 30 type 1 diabetics with and 30 without the clinical signs of MS (mean age: 54.3±6.4 vs. 53.8±5.2 years, duration of diabetes: 21.3±8.2 vs. 19.8±5.2, mean HbA1c: 7.9±1.8 vs. 8.2±1.4%, BMI in the MS group: 29.3±3.1 vs. 27.3±2.4 kg/m2). We analysed serum testosterone levels, vital and metabolic parameters and results of an erectile function questionnaire completed by our patients.


63

Results: In the MS group 10 patients had low (<8.0 mmol/l) testosterone levels, while out of the 8 patients with borderline (8−12 mmol/l) levels 5 had low free testosterone levels (calculated with SHBG). In the control group 4 patients had low, and 3 patients had borderline levels. Erectile dysfunction was present in 74% of patients with low testosterone levels and only in 34% of patients with normal hormone levels. Low testosterone levels strongly correlated with age, greater waist circumference, BMI, hypertension and hyperlipidemia and also correlated with HbA1c, duration of diabetes. Conclusion: In type one diabetes low testosterone levels are common cause of erectile dysfunction beside autonomic neuropathy. Signs of insulin resistence and metabolic syndrome are associated with androgen deficienty in type 1 diabetes too. Because of its expected metabolic, cardiovascular and quality of life benefits androgen supplementation should be considered in all patients with low hormone levels.

Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, II. Belgyógyászati Klinika és Nefrológiai Centrum, Pécs,1 Life Sciences Foundation, Augusta, GA 30909, USA,2 Pécsi Tudományegyetem, ÁOK, Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézet, Pécs3

REZVERATROL HATÁSA 2-ES TÍPUSÚ DIABETESES BETEGEKBEN. ÚJ EREDMÉNYEINK Brasnyó Pál dr.,1 Molnár Gergő Attila dr.,1 Mérei Ákos,1 Cseh Judit dr.,1 Mikolás Esztella dr.,1 Halmai Richárd dr.,1 Mészáros G. László dr.,2 Sümegi Balázs dr.,3 Wittmann István dr.1 Bevezetés: Ismert a vörösbor kardiovaszkuláris rizikót csökkentő hatása. A vörösborok igen gazdagok polifenolokban, ezek közül a transz-rezveratrol az egyik legtöbbet vizsgált molekula, amelyre az in vitro és in vivo egyaránt igazolt antioxidáns hatás és szintén erős kardiovaszkuláris kockázatot csökkentő hatás jellemző. A vizsgálat célja annak megerősítése, hogy a rezveratrol 2-es típusú cukorbetegekben javítja a szénhidrátháztartást, és ez milyen lehetséges mechanizmuson keresztül valósul meg. Módszerek: Kettős-vak, placebokontrollált vizsgálat során a 19 2-es típusú diabeteses beteg per os 2×5 mg rezveratroltartalmú (10 fő), illetve hatóanyag nélküli tablettákat (9 fő) kapott 4 héten keresztül, meghagyva korábbi gyógyszereiket a statinok kivételével. A vizsgálat ideje alatt 3 alkalommal vizsgáltuk tesztétkezést követően a betegek szénhidrát-anyagcseréjének alakulását, az oxidatív stressz mértékét jelző vizelet ortotirozin-ürítést, a vérlemezkék pAkt/Akt arányának változását és az inkretinszinteket. Eredmények: A rezveratrolt szedő betegek HOMAIR indexe (p=0,046), a vizelet ortotirozin-ürítése (p=0,04) szignifikánsan csökkent, a pAkt/Akt arány (p=0,037) szignifikánsan nőtt. Az inkretinszint és a béta-sejt-funkció változatlan maradt. Konklúzió: Vizsgálatunkkal igazoltuk, hogy a rezveratrol csökkenti a 2-es típusú cukorbetegek inzulinrezisztenciáját, aminek hátterében a rezveratrol indukálta oxidatív stressz csökkenése, illetve a következményesen létrejövő, Akt aktiválásán keresztül megvalósuló inzulin jelátvitelnek a fokozása áll.

64


2nd Department of Internal Medicine and Nephrology Center, Pécs, Hungary,1 Life Sciences Foundation, Augusta, GA 30909, USA,2 Department of Biochemistry and Medical Chemistry, Pécs, Hungary3

EFFECTS OF RESVERATROL IN PATIENTS WITH TYPE 2 DIABETES MELLITUS. OUR NEW RESULTS Pál Brasnyó MD,1 Gergő Attila Molnár MD,1 Ákos Mérei,1 Judit Cseh MD,1 Esztella Mikolás MD,1 Richárd Halmai MD,1 László G. Mészáros MD,2 Balázs Sümegi MD,3 István Wittmann MD1 Introduction: The effect of red wine on reducing cardiovascular risk is well-documented by many epidemiological studies. Red wines are very rich in different polyphenols (e.g. trans-resveratrol), which have in vitro and in vivo antioxidant effect, as well as effects on reducing cardiovascular risk. The aims of this study were to determine whether resveratrol has a favourable impact on carbohydrate metabolism in patients with type 2 diabetes mellitus, and to gain insight into the mechanism of its action. Methods: 19 type 2 diabetic patients were enrolled in a double blind placebo controlled study. A resveratrol group (10 patients) receiving 2×5 mg resveratrol orally and a respective control group (9 patients) receiving placebo. During the four-week study patients continued their previous oral medication with the exception of statins. Before, after two weeks and at the end of the trial carbohydrate metabolism, creatinine-normalized ortho-tyrosine level in urine samples (as a measure of oxidative stress), incretin levels and pAkt/Akt ratio in platelets were assessed and statistically analyzed. Results: After 4 weeks, resveratrol significantly decreased insulin resistance (HOMAIR) (p=0.046) and urinary ortho-tyrosine excretion (p=0.04), while it increased pAkt/Akt ratios in platelets (p=0.037). On the other hand, it had no effect on incretin levels and on parameters characterizing β-cell function. Conclusion: Resveratrol decreases insulin resistance in humans, which might be due to a resveratrolinduced decrease in oxidative stress that leads to a more efficient insulin signalling via the Akt pathway.

DRC Kft., Balatonfüred

A HAGYOMÁNYOS ÉS LIPID SZUBFRAKCIONÁLÁSON ALAPULÓ INZULINÉRZÉKENYSÉGET BECSLŐ MÓDSZEREK ÖSSZEHASONLÍTÁSA EGÉSZSÉGES ÉS GLUKÓZINTOLERÁNS EGYÉNEKBEN Buday Barbara dr., Péterfai Éva dr., Kulcsár Enikő dr., Literáti-Nagy Botond dr., Bezzegh Katalin dr., Korányi László dr. Háttér: Csökkent és normál szénhidrát-toleranciában a HOMA modell értéke jelentősen különbözik a megváltozott anyagcsere-állapot miatt. Vizsgálatunkban a HOMA és a lipid szubfrakcionálás inzulinrezisztenciát (IR) becslő értékét hasonlítottuk össze normális gluzóztoleranciájú (NGT) és glukózintoleráns (GI) egyénekben.


65

Módszer: 80 NGT (átlagéletkor: 39±13 év) és 79 GI (átlagéletkor: 49±8.4 év) személyt vizsgáltunk. A szénhidrát-tolerancia meghatározás céljából OGTT, majd euglykaemiás hyperinsulinaemiás klemp vizsgálat történt az inzulinérzékenység pontos mérésére. Klemp-indexként az izomtömegre vonatkoztatott glukózfelvételi rátát (M) használtuk. Eredmények: Az NGT csoportban ha az adatokat korral, nemmel, BMI-vel és testzsírszázalékkal korrigáltuk, az M csupán az adiponektin (A) (r=+0,301, p=0,006), a leptin (L)/A arány (r=−0,28, p=0,019), az intermedier density lipoprotein (IDL)-C (+0,27, p=0,014) és IDL-A (r=+0,24, p=0,033) frakciók esetében mutatott szignifikáns korrelációt, az éhomi inzulin (I0) konvencionális lipidek és atherogen indexek (össz-koleszterin (C)/triglicerid (TG), LDL/HDL vagy TG/HDL) esetében azonban nem. Többváltozós regresszió (TR) esetében a BMI, A és IDL-C bizonyult az M független prediktorának (multiple R2=0,3142). Az (A × IDL-C% × BMI-1) képlet jelentősen javította az M predikcióját a HOMA-S-sel összehasonlítva (r=0,51, p<0,0001 vs. 0,227, p<0,04) az NGT csoportban. A GI-s csoportban a BMI-vel, korral és nemmel történő korrekció után az A, L/A arányon kívül az I0 (r=0,497, p<0,0001), a TG (r=0,271, p=0,019) és egyes atherogen indexek (C/TG: r=0,263, p=0,023, TG/HDL: r=−0,237, p=0,042) is szignifikánsan kapcsolatban voltak az M-mel. A TR alapján a GI csoportban az I0, FFA, A és TG (multiple R2=0,44) is az M független predikorai, de a belőlük képzett egyenlet a HOMA-S-sel összehasonlítva nem javította lényegesen az M determinációját (r=0,523, p<0,0001 vs. 0,393, p<0,0001). Következtetés: Egészséges egyénekben a csökkenő A és IDL% jobb prediktora az IR-nak, mint a hagyományosan használt éhomi I0 (ui. HOMA modell). Tanulmányunkban az I0, konvencionális lipidek (TG) és atherogen indexek csak GI egyénekben jelezték az IR-t.

DRC, Balatonfüred

COMPARISON OF TRADITIONAL AND LIPID SUBFRACTIONATION BASED METHODS IN PREDICTING INSULIN SENSITIVITY OF HEALTHY AND GLUCOSE INTOLERANT SUBJECTS. Barbara Buday MD, Eva Peterfai MD, Eniko Kulcsar MD, Botond Literati-Nagy MD, Katalin Bezzegh, Laszlo Koranyi MD Background: The value of the HOMA model can be very different in decreased and normal carbohydrate tolerance because of the altered metabolic state. In our study we compared the value of the HOMA model and lipid subfractionation in predicting insulin resistance (IR) in normal glucose tolerant (NGT) and glucose intolerant (GI) subjects. Methods: 80 NGT (mean age: 39±13 years) and 79 GI (mean age: 49±8.4 years) subjects were examined. Following an OGTT, normoglycemic hyperinsulinemic clamp test was carried out in order to determine insulin sensitivity. We used the muscle adjusted glucose uptake rate as the clamp index (M). Results: In the NGT group only adiponectin (A) (r=+0.301, p=0.006), leptin (L)/A ratio (r=−0.28, p=0.019), intermedier density lipoprotein (IDL)-C (+0.27, p=0.014) and IDL-A (r=+0.24, p=0.033) fractions but not fasting insulin, conventional lipids and atherogenic indices (total-cholesterol (C)/ triglyceride (TG), LDL/HDL or TG/HDL) showed significant bivariate correlations with M after adjusting for age, gender, BMI, and percent body fat. According to a multivariate regression analysis (MRA) BMI, A and IDL-C were independent predictors of the M (multiple R2=0.3142). The (A × IDL-C% × BMI-1) equation significantly improved the prediction of M compared to HOMA-S (r=0.51, p<0.0001 vs. 0.227, p<0.04) in the NGT group. In the GI group besides A, A/LA ratio, fast-

66


ing insulin (I0, r=0.497, p<0.0001), TG (r=0.271, p=0.019), and some of the atherogenic indices (C/ TG: r=0.263, p=0.023, TG/HDL: r=–0.237, p=0.042) also showed significant correlation with the M value after adjusting for age, gender, BMI and PBF. Based on a multiregression analysis in the GI group I0, FFA, A and TG (multiple R2=0.44) were all significant predictors of M, although the equation formed by these parameters did not improve the determination of the M value (r=0.523, p<0.0001 vs. 0.393, p<0.0001). Conclusion: In healthy subjects decreasing A and IDL fractions are better predictors of the IR then the traditionally used I0 (e.g. HOMA model). In our study I0, conventional lipids (TG) and atherogenic indices showed IR only in GI subjects.

Józsefvárosi Egészségügyi Szolgálat, Budapest

A HELICOBACTER PYLORI FERTŐZÉS ERADIKÁCIÓJA CUKORBETEGSÉGBEN: METAANALÍZIS ÉS IRODALMI ÁTTEKINTÉS Buzás Görgy Miklós dr. Bevezetés: A diabetes mellitus és a Helicobacter pylori fertőzés magas prevalenciája miatt gyakran együtt fordul elő. A diabetes járványszerűen terjed, a fertőzés prevalenciája viszont csökken. 2008-as adat szerint az 1DM 1,24-szeresére, a 2DM 1,87-szeresére növeli a Helicobacter pylori fertőzés kockázatát. Célkitűzés: A cukorbetegeknél elvégzett Helicobacter pylori-ellenes eradikációs kezelések metaanalízise és az irodalom áttekintése 2000–2009 között. Módszer: Az 1-es és 2-es típusú diabetes mellitusban végzett eradikációs kezelésről szóló közleményeket a Pubmed/Medline és Google Scholar adatbázisból azonosítottuk. A kongresszusi absztraktok (European Helicobacter Study Group, United European Digestive Week, Digestive Disease Week, World Congress of Gastroenterology) nyomtatott/CD változatát áttekintettük. A dolgozatokból Excel adatbázist készítettünk. A metanalízisben kiszámítottuk a Helicobacter pylori eradikáció összevont arányát cukorbetegekben és nem diabeteses kontrollcsoportban, az esélyhányadost, a diabetes jelentette relatív kockázatot és elemeztük a Helicobacter pylori fertőzés, illetve az eradikációs kezelés hatását a cukorbetegségre. Eredmények: 18 dolgozat foglalkozott a Helicobacter pylori fertőzés eradikációjával cukorbetegekben. 471 diabeteses esetben az összevont eradikációs arány 60,5% (95%-os konfidenciatartomány [KT]: 52,8−69,3). 358 nem cukorbeteg egyénben az eradikáció aránya 79,3% (KT: 68,1−91,3) (p=0,03). 1DM-ben az eradikáció 63,8%-os (KT: 55,7−75,8), 2DM-ben 49,3%-os (KT: 42,6−55,4) volt (p=0,02). A diabetes 2,3-szorosra növelte az eradikációs kezelés sikertelenségének relatív kockázatát, az esélyhányados 1,78 (KT: 1,54−2,06) volt. A gyomorürülési zavarral járó neuropathia növelte a fertőzés kockázatát és csökkentette az eradikáció eredményességét. A Helicobacter pylori eradikációja javít(hat) ja a HbA1c-vel kiértékelt szénhidrát-anyagcserét, kedvezően befolyásolja a lipid- és véralvadási profilt. Egészséges egyénekben a Helicobacter pylori fertőzés növelte a HOMA módszerrel mért inzulinrezisztenciát, és egyes populációkban társulhat metabolikus szindrómával. Nem cukorbetegekben viszont az eradikáció egy év után a testtömegindex jelentős növekedéséhez, esetenként szintén metabolikus szindrómához vezethet. Következtetések: Cukorbetegeknél a Helicobacter pylori fertőzés eradikációs aránya csökkent a diabetesben nem szenvedőő beteghez lépest: a jelenség elsősorban a 2DM-re jellemző. A rosszabb eredmények okai lehetnek a microvaszkuláris szövődmények, a neuropathia jelenléte, az antibiotikumrezisztencia nagyobb aránya és a compliance hiánya. A kisebb eredményesség ismeretében megfontolandó az eradikációs kezelés összetételének megválasztása (a hagyományos PPI + amoxicillin + clarithro-


67

mycin/metronidazol helyett négyes vagy szekvenciális kezelés). Szükségesnek tűnik multicentrikus, nagy betegszámú kontrollált tanulmányok végzése. A fertőzés kapcsolata a metabolikus szindrómával további populációs tanulmányokkal tisztázandó.

Józsefváros Health Service, Budapest

HELICOBACTER PYLORI ERADICATION IN DIABETES MELLITUS: A META-ANALYSIS AND LITERATURE REVIEW Görgy Miklós Buzás MD Introduction: The co-occurrence of diabetes mellitus and Helicobacter pylori (H. pylori) infection is frequent. While the prevalence of diabetes mellitus approaches endemic proportions, the prevalence of H. pylori infection decreases. According to data from 2008 the risk of H. pylori infection is 1.24× higher in type 1 diabetes mellitus (1DM) and 1.87× higher in type 2 diabetes (2DM). Aims: The meta-analysis of H. pylori eradication in diabetes mellitus and a review of the literature between 2000–2009. Methods: A Pubmed/Medline and Google Scholar database search was performed to identify publications of H. pylori-eradication in 1DM and 2DM. Printed and CD copies of meeting abstracts (European Helicobacter Study Group, United European Digestive Week, Digestive Disease Week, World Congress of Gastroenterology) were also checked. An Excel datasheet was created from the publication results and the cumulative ratio, the odds ratio in the diabetic and the non-diabetic control group and the relative risk represented by the presence of diabetes on H. pylori eradication were calculated, and the effect of H. pylori infection and the eradication therapy on diabetes mellitus were analysed. Results: H. pylori eradication in diabetes mellitus was the subject of 18 publications, the cumulative eradication rate was 60.5% (95% confidence interval [CI]: 52.8−69.3) in the 471 patients with diabetes. In the 358 non-diabetic patients the eradication rate was 79.3% (CI: 68.1−91.3) (p=0.03). The eradication rate was 63.8% (CI: 55.7−75.8) in 1DM and 49.3% (CI: 42.6−55.4) in 2DM (p=0.02). Diabetes mellitus increased the risk of unsuccessful eradication 2.3 times, the odds ratio was 1.78 (CI: 1.54−2.06). Neuropathy negatively influencing gastric emptying increased the risk of infection and decreased the success of eradication. Successful H. pylori eradication may improve metabolic control assessed by HbA1c, lipid and haemostatic profile. In healthy subjects H. pylori infection increased insulin resistance measured by HOMA method and may be associated with metabolic syndrome in certain populations. In the non-diabetic population successful eradication may lead to a significant increase of body mass index and in some cases the development of the metabolic syndrome after a year. Conclusions: The H. pylori eradication success rate in diabetes mellitus is lower compared to the nondiabetic population, especially in 2DM. This might be due to the presence of macrovascular complications, neuropathy, the higher prevalence of antibiotic resistance and the lack of compliance. Because of this lower success rate the alteration of the composition of eradication treatment (instead of the traditional PP I + amoxicillin + clarithromycin/metronidazol, the use of a four component or a sequential treatment) should be considered. Large, multicenter, controlled studies are necessary, and further population studies are also needed to understand the relationship between H. pylori infection and the metabolic syndrome.


69

SE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest

SUDOMOTOR DYSFUNCTIO RÉSZJELENSÉGEKÉNT JELENTKEZŐ PROFÚZ FELSŐ TESTFÉLI IZZADÁS KAPCSÁN FELISMERÉSRE KERÜLT DIABETES MELLITUS − ESETTANULMÁNY Cseprekál Orsolya dr., Martos Tímea oh., Németh Nóra dr., Kempler Péter dr. A 76 éves nőbeteg klinikai felvételére egy éve fennálló profúz izzadás miatt került sor. A kórelőzményben szereplő korábbi betegségei (tonsillectomia, appendectomia, hypertonia, krónikus bronchitis, TIA, erozív gastritis, spondylarthrosis) az izzadással nem voltak összefüggésbe hozhatók. Rákérdezésre kiderült, hogy valójában az alsó végtag száraz, a profúz izzadás konzekvens módon csak a felső testfélen jelentkezik. Az izzadás mértékét kvantitatív módon Neuroteszt segítségével értékeltük: a kobalttal átitatott tesztcsíkot a beteg talpára helyezve ép sudomotor funkció fennállása esetén a tesztcsík 10 percen belül jellegzetes színreakciót mutat, színe kékről rózsaszínre változik. Ha a verejtékmirigyek működése károsodott, elszíneződés nem figyelhető meg, a tesztcsík színe tíz perc után is kék marad. A beteg esetében a Neuroteszt vizsgálatot a tíz perc eltelte után is folytattuk, a tesztcsík színe mindkét lábon 35 perc elteltével változott rózsaszínre. Az eredmény a sudomotor funkció súlyos fokú károsodása mellett szólt. Az autonóm funkciót az 5 kardiovaszkuláris reflexteszt segítségével értékelve a légzési arrhythmia értéke bizonyult kórosnak (9/min), a további tesztek eredménye normálisnak adódott. A perifériás szenzoros funkciót Neurometer segítségével értékeltük: az áramérzet-küszöbértékek 2 kHz-en, 250 Hz-en, illetve 5 Hz-en történő meghatározása sorrendben a mielinizált vastag, mielinizált vékony és nem mielinizált vékony szenzoros rostok funkcióját tükrözi. Mindkét oldalt a n. peroneust és a n. medianust vizsgáltuk. Betegünk esetében a bal alsó végtag mielinizált vastag és nem mielinizált vékony rostjainak enyhe fokú hypaesthesiás károsodása állt fenn. A beteg dominálóan éjszakai, nyugalmi, égő jellegű fájdalomról is beszámolt. Az összességében neuropathia diabetica gyanúját keltő eltérések hátterét keresve az éhomi vércukorérték 7,2 mmol/l volt, majd 75 g-os OGTT során a 0 perces vércukorérték 8,9 mmol/l-nek, a 120 perces vércukorérték 21,8 mmol/l-nek bizonyult. A glukóztoxicitás csökkentésére klinikai tartózkodása alatt este 8 E detemir (Levemir) inzulint adtunk, emellett a neuropathia kezelésére alfa-liponsav-infúziós kezelést alkalmaztunk. Figyelembe véve az egyidejűleg fennálló mérsékelt fokú kardiális dekompenzációt, otthoni kezelésként reggel egy tabletta gliclazid MR szedését és 3×50 mg acarbose-terápia fokozatos felépítését, továbbá napi 1 tabletta (600 mg) alfa-liponsav (Thiogamma) szedését javasoltuk. Esetünk egyrészt arra hívja fel a figyelmet, hogy ismeretlen eredetű neuropathia hátterében elsősorban szénhidrátanyagcsere-zavar fennállására érdemes gondolni. Másrészt, a korábban fel nem ismert diabetes szövődményeként jelentkező neuropathia diabetica vezető tünete egyes ritka esetekben a felső testfél profúz verítékezése lehet.

70


Semmelweis University, I. Department of Medicine, Budapest

DIABETES MELLITUS DIAGNOSED FOLLOWING THE APPEARANCE OF PROFUSE UPPER BODY SWEATING AS A PART OF SUDOMOTOR DYSFUNCTION (CASE REPORT) Orsolya Cseprekál MD, Tímea Martos, Nóra Németh MD, Péter Kempler MD The 71-year-old woman was admitted to our department for profuse sweating. No correlation was found with her previous diseases (tonsillectomy, appendectomy, hypertension, chronic bronchitis, TIA, erosive gastric disease, spondyloarthrosis). The appearance of the profuse sweating of the bust, upper limbs and head contrasted with dry lower limbs. The rate of the sweating was quantified by Neurotest: putting an indicator plaster impregnated with cobalt to the patients’ feet, in case of normal sudomotor function the strip shows a color-reaction in 10 minutes. Its color changes from blue to pink. The strip remains blue in the case of impaired sudomotor function. The test was continued after 10 minutes in the case of our patient, as the strip remained blue. The color of the strip changed to pink after 35 minutes indicating severely impaired sudomotor function. Among the five reflex tests of cardiovascular autonomic function, deep breathing test proved to be abnormal (9/min), while the other test results were normal. The peripheral sensory nerve function was assessed by the Neurometer: the current perception threshold was detected at 2 kHz, 250 Hz and 5 Hz reflecting the function of the large and small myelinated, small unmyelinated sensory nerve fibers. The left and the right peroneal and median nerves were examined. Early hypaesthesia of large myelinated and small unmyelinated sensory nerve fibers on the left side were found. The patient reported also nocturnal, burning pain. Looking for the cause of all complaints and symptoms referring to diabetic neuropathy, fasting blood glucose level was found to be 7.2 mmol/L. During oral glucose tolerance test, blood glucose level at time 0 proved to be 8.9 mmol/L, while the value at 120 minutes was 21.8 mmol/L. To reduce glucose toxicity, 8U of detemir (Levemir) was applied during her hospital stay. For the treatment of neuropathy, alpha lipoic acid infusion was administered. Considering the coexistence of mild heart failure, gliclazide MR 1 tablet per day and acarbose 3×50 mg therapy were suggested to be applied at home together with alpha lipoic acid (Thiogamma) 600 mg 1 tablet per day. We can draw the conclusion that on the one hand the presence of diabetes should be considered in a patient with neuropathy of unknown origin. On the other hand, profuse upper body sweating may be presented as the leading symptom of neuropathy in a patient with previously unknown diabetes mellitus.


71

Barcs, II. sz. háziorvosi körzet

VÁRHATÓ-E EGY DÉL-SOMOGYI HÁZIORVOSI KÖRZETBEN A 2-ES TÍPUSÚ DIABETESES BETEGEK MAKROVASZKULÁRIS SZÖVŐDMÉNYEINEK CSÖKKENÉSE? Csuka László dr. A szerző 2008. január elején vett át egy 1700 fős háziorvosi praxist. Kíváncsi volt arra, hogy a 134 2-es típusú diabetesben szenvedő beteg gondozását milyen előzményekkel veszi át. Antropometriai adatok meghatározása mellett több egyéb paramétert is rögzített. HbA1c, vizeletfehérje/mikroalbumin, szemfenék-vizsgálat, lábvizsgálat (perifériás artériák, hangvilla-teszt), lipidstátusz-meghatározás, vérnyomásérték. Emellett életmódra, illetve intenzifikált inzulinterápia alatt állókon inzulinbeadásra, önellenőrzési napló vezetésére vonatkozó kérdőívet töltetett ki a betegekkel. A betegek több mint háromnegyedénél valamilyen nagyér-szövődmény volt kimutatható. Konklúzió: 1. A cukorbetegek gondozása terén mindkét fél részéről van pótolnivaló. 2. Az életmód-terápiában óriási tartalékok lennének. 3. Az intenzifikált inzulinterápia az esetek legnagyobb részében csak napi többszöri inzulinadást jelent. 4. A 2-es típusú diabetesesek makrovaszkuláris szövődményei számának csökkenése csak egy szoros, mindenre kiterjedő orvos-beteg együttműködés létrejötte esetén valósulhat meg.

II. General Practice, Barcs

CAN THE DECREASE OF THE MACROVASCULAR COMPLICATIONS OF PATIENTS WITH TYPE 2 DIABETES MELLITUS BE EXPECTED IN A GENERAL PRACTICE IN SOUTH-SOMOGY COUNTY? László Csuka MD The author took over a 1700-patient general practice at the beginning of January 2008 and carried out an investigation in order to assess the previous care of the 134 patients with type 2 diabetes mellitus. Besides athropometric parameters, HbA1c, urinary protein/microalbumin excretion, fundus and foot (peripheral arteries, calibrated tuning fork test) examination results, lipid status, blood pressure were recorded. A questionnaire regarding lifestyle and − in case of subjects on intensified insulin therapy – questions about insulin administration and self monitoring was given to the patients. In more than 75% of patients macrovascular complications were present. Conclusion: 1. Both, caregivers and diabetic patients should improve their activities in diabetes care. 2. There are significant possibilities in improving lifestyle-therapy. 3. Intensified insulin therapy in most cases only means a multiple-daily insulin regime.

72


4. The reduction of macrovascular complications of patients with type 2 diabetes mellitus can be achieved only with a thorough and close patient-care provider cooperation.

PTE ÁOK, II. Belklinika és Nefrológiai Centrum

A KÁROSODOTT GLUKÓZTOLERANCIA RENÁLIS MORFOLÓGIÁJA ÉS KLINIKOPATOLÓGIÁJA Degrell Péter dr., Édel Zsófia dr., Fisi Viktória, Mazák István dr., Molnár Gergő Attila dr., Wittmann István dr. Bevezetés: A károsodott glukóztolerancia (impaired glucose tolerance, IGT) állapotában a humán anyagban a veseelváltozásokról nincs, vagy elvétve van adat. Eddigi vesebiopsziás anyagunkban már észleltünk több morfológiai elváltozást korai szénhidrátanyagcsere-zavar különböző súlyosságú fázisában szenvedő betegeknél. A diabeteses nephropathiában (DNP) kialakuló morfológiai eltérések ismertek. A jelen anyagunkban az IGT-s betegekben észlelhető morfológiai eltéréseket vizsgáltuk. Anyag és módszer: Vesebiopsziás (VB) anyagunkat rutin immunfluoreszcens (IF), fény- (FM) és elektronmikroszkópos (EM) módszerrel vizsgáltuk. A szénhidrát-anyagcsere vizsgálatára orális glukóztolerancia-tesztet (OGTT) végeztünk, részben a VB előtt, részben a morfológiai kép észlelése után. Eredmények: A vizsgált 4 és fél évben végzett 628 biopsziás esetből OGTT-vel 16 esetben IGT-t igazoltunk. Ezekben a betegekben IF-vizsgálattal a glomeruláris bazális membránban (GBM) diffúz globális lineáris IgG-pozitivitást, EM-vizsgálattal körülírt GBM-megvastagodást, ugyanitt a GBM szubendoteliális területének elektronszegény kiszélesedését szabálytalan elrendeződésű mikrofibrilláris képletekkel, és a GBM-ben jellegzetes, harántul kötegezett organizált képleteket láttunk. A vesebiopszia indikációja heterogén tüneteket foglalt magában: haematuria és/vagy perzisztáló proteinuria és/vagy vesefunkcióromlás stb. A szénhidrátanyagcsere-zavar melletti „fő” vesebetegségek között IgA-nephropathia, minimal change, nephrosclerosis stb. voltak. Az IGT-s betegek átlagos életkora 50,19±15,98 év volt, 66%-uk dohányos, 31%-uk microalbuminuriás, 50%-uk macroalbuminuriás, 81%-uk hypertoniás volt, 50%-uk szedett angiotenzinkonvertáló enzim-inhibitort, 31%-uk angiotenzinreceptor-blokkolót, BMI-jük 27±6 kg/m2, szérum húgysav szintjük 406±164 mmol/l, összkoleszterinszintjük 5,81±2,08 mmol/l, LDL-koleszterin-szintjük 3,61±1,36 mmol/l, HDL-koleszterin-szintjük 1,24±0,49 mmol/l, trigliceridszintjük 3,11±2,86 mmol/l volt. Megbeszélés: Az IGT-ben észlelt IF- és EM-elváltozások számos részletben megegyeztek az ismert, diabetes mellitusban leírt morfológiai eltérésekkel. Konklúzió: 1. A DNP számos morfológiai elváltozása a klinikailag manifeszt diabetes mellitus előtt kialakul a vesében. 2. Az IGT-s betegekben jellegzetes hisztomorfológiai elváltozások alakulnak ki a vesében.


73

University of Pécs, Medical Faculty, 2nd Department of Internal Medicine and NC, Pécs

RENAL MORPHOLOGY AND CLINICO-PATHOLOGY OF IMPAIRED GLUCOSE TOLERANCE Peter Degrell MD, Zsofia Edel MD, Viktoria Fisi, Istvan Mazak MD, Gergo A. Molnar MD, Istvan Wittmann MD Introduction: Data on renal alterations in the state of impaired glucose tolerance (IGT) in humans are rare or lacking. In our renal biopsy collection we have observed several morphological alterations in various phases of severity of early carbohydrate disorders. Morphological alterations developing in diabetic nephropathy (DNP) are well-known. In the present study we investigated morphological alterations present in patients with IGT. Material and methods: We have undertaken routine immunofluorescence (IF), light microscopic (LM) and electron microscopic analysis of our renal biopsy specimens. To examine the presence of any carbohydrate disorder, an oral glucose tolerance test (OGTT) was carried out either prior to or after the observation of morphologic alterations in the specimen. Results: Out of 628 cases in the 4.5 year investigation period, IGT was verified in 16 cases using OGTT. In these patients, we have observed a diffuse linear IgG positivity in the glomerular basement membrane (GBM) using IF, circumscribed thickening of the GBM, electronlucent broadening of the subendothelial areas of the GBM with characteristic, striated organized structures using EM. The indication for renal biopsy included heterogenous causes like hematuria and/or persistent proteinuria and/ or deterioration of renal function etc. The “main” renal disease present – besides the carbohydrate disorder – included IgA-nephropathy, glomerular minimal change, nephrosclerosis etc. Patients with IGT had an average age of 50.19±15.98 years, with a prevalence of 66% for smoking, 31% for microalbuminuria, 50% for macroalbuminuria, 81% for hypertension, 50% receiving angiotensin converting enzyme-inhibitor, 31% receiving angiotensin receptor-blocker. They had a BMI of 27±6 kg/m2, serum uric acid level of 406±164 mmol/l, total cholesterol of 5.81±2.08 mmol/l, LDL cholesterol of 3.61±1.36 mmol/l, HDL cholesterol of 1.24±0.49 mmol/l, triglycerides of 3.11±2.86 mmol/l. Discussion: The IF and EM alterations observed in IGT have many details in common with morphological changes present in diabetes mellitus. Conclusion: 1. The morphological alterations seen in DNP develop already before the phase of clinically manifest diabetes mellitus. 2. In patients with IGT, characteristic histomorphologic alterations develop in the kidney.

SE ÁOK, I. Gyermekgyógyászati Klinika, Budapest,1 SE ÁOK, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet, Budapest2

ELHÍZOTT GYERMEKEK NITROGÉN-MONOXID (NO)-METABOLIZMUSÁNAK ÉS ADIPOKITOKINSZINTJÉNEK VIZSGÁLATA Derzbach László dr.,1 Hrabák András dr.,2 Körner Anna dr.1 Bevezetés: Az obesitas fokozott gyulladásos válaszreakcióval jár, amely részben az NO-rendszeren keresztül valósul meg. Ezzel és az obesitas patomechanizmusában fontos adipokinekkel kapcsolatosan sok irodalmi adat ismert felnőttkorban, de a gyermekkori megfigyelések szegényesek.

74


Célkitűzés: Elhízott, normális súlyú (NS) és 1-es típusú diabeteses (1TDM) gyermekek NO-anyagcseréjének a gyulladásos aktivitást jelző cito- és adipocitokinszintek vizsgálata. Betegek: Az elhízott populáció 79 főből állt (életkor: 13,3±0,3 év, testsúly: 88,4±6,2 kg). Ezen belül kóros glukóztoleranciájú (IGT) volt 28. A NS kontrollcsoportot 12 egyén alkotta (életkor: 11,6±1,6 év, testsúly: 36,9±6,2 kg). Az 1TDM csoportban 36 fő volt (életkor: 12,1±1,2 év, testsúly: 53,6±9,8 kg). Módszerek: Az NO-végtermékek meghatározása vizeletből és szérumból Griess-reakcióval, a fehérvérsejtek NO-szintetáz II expressziója Western blot technikával, az adipocitokinszintek vizsgálata ELISA-val történt. Eredmények: A vizeletben az NO-végtermékek koncentrációja az elhízott gyermekek esetében közel szignifikánsan (p=0,069) nagyobb a NS csoporténál. A szérum NO-végtermék koncentrációk között nincs szignifikáns különbség. Az elhízott gyermekek fehérvérsejtjeiben csak kevés esetben (17%) találtunk detektálható NOS II expressziót. Az elhízott gyermekek vérének leptinszintje szignifikánsan magasabb mind a kontroll, mind az 1TDM csoportra jellemző szintnél (p<0,001). Az elhízott gyermekek adiponektin-szintje alacsonyabb mind a kontroll, mind az 1TDM gyermekek csoportjánál. Az interleukin-6 és CRP mint gyulladásos markerek nem különböztek a három csoportban. A leptinkoncentrációk az IGT-s gyermekek esetén magasabbak voltak, mint a nem károsodottak esetében (p<0,01). Megbeszélés: Az elhízott gyermekekben nem tudtunk gyulladásra utaló jelet találni. Adataink összevetése nem támasztja alá, hogy a kóros elhízás gyulladásos tünetek megjelenésével járna együtt. Az elhízott populáción belül a leptinszint az IGT-s gyermekek között még magasabb, ami azt mutatja, hogy ennek a peptidnek a magas szintje oki tényező lehet az IGT kialakulásában. A leptin- és adiponektinszinttel kapcsolatos eredmények összhangban vannak a felnőtt populáció irodalmi adataival. Ezek alapján úgy tűnik, hogy a gyermekek és a felnőttek elhízásában nincs jelentős különbség az adipokin hormonok vérszintjében. A gyermekek esetében viszont a gyulladásos jellemzők még nem jelennek meg.

Semmelweis University, 1st Department of Pediatrics, Budapest,1 Semmelweis University, Institute of Medical Chemistry, Molecular Biology and Pathobiochemistry, Budapest2

EXAMINATION OF NITROGEN-MONOXID (NO) METABOLISM AND ADIPOCYTOKINE LEVELS OF OBESE CHILDREN László Derzbach MD,1 András Hrabák MD,2 Anna Körner MD1 Introduction: Obesity is associated with an increased inflammatory response partly mediated by the NO system. There is a large body of literature regarding this process and the adipokines playing an important role in the pathomechanism of obesity in adults, but much less is known in infants. Aim: NO metabolism, adipocytokines and cytokine levels indicating inflammation were evaluated in obese, normal weight (NW) and type 1 diabetic (1TDM) children. Patients: The obese group consisted of 79 subjects (age: 13.3±0.3 years, weight: 88.4±6.2 kg), 28 of whom had impaired glucose tolerance (IGT). There were 12 subjects in the NW control group (age: 11.6±1.6 years, weight: 36.9±6.2 kg) and 36 subjects in the 1TDM group (age: 12.1±1.2 years, weight: 53.6±9.8 kg). Methods: The determination of end-products of NO metabolism in blood and urine was carried out by the Griess reaction, NO synthase II (NOS II) expression of leucocytes by Western blotting and adipocytokine levels by ELISA.


75

Results: The NO metabolism end-product levels in urine of the obese group were near-significantly higher compared to the NW group (p=0.069). No difference was found between serum NO metabolism end-product concentrations. NOS II expression could be detected only in 17% in leucocytes of the obese children. Their serum leptin levels were significantly higher (p<0.001), while their adiponectin levels were lower than those of the control subjects and the 1TDM group. There were no diffences in interleukin-6 and CRP levels – as inflammation markers – between the three groups. Leptin-concentrations proved to be higher in the IGT subgroup compared to those with normal glucose tolerance (p<0.01). Discussion: No sign of inflammation was found in obese children. Our analysis does not support the notion that obesity would be associated with the appearance of signs of inflammation. Within the obese group leptin concentrations of those with IGT were higher indicating a possible role of high levels of this peptide in the development of IGT. Our results with leptin and adiponectin levels are in accordance with the literature of the adult population. The results suggest that there are no considerable differences in blood levels of adipokine hormones in obesity between adults and children. Inflammatory markers do not yet seem to appear in children.

Kaposi Mór Kórház, Kaposvár,1 PTE, Gyermekklinika, Pécs,2 SE ÁOK, I. Gyermekklinika, Budapest3

„ŐSSEJT-TRANSZPLANTÁCIÓ” DIABETESES GYERMEKBEN (ESETTANULMÁNY) Dósa Magdolna dr.,1 Soltész Gyula dr.,2 Jermendy Ágnes dr.3 Őssejtekből „előállított” inzulintermelő béta-sejtek transzplantációja a diabetes kezelésének egyik jövőbeli nagy ígérete. A szerzők egy jelenleg 15 éves leány esetét ismertetik, akinél 10 éves életkorában kezdődött a diabetes. Pubertása is ekkor indult, menarchéje 12 éves korában volt. A pubertás előrehaladásával párhuzamosan inzulinigénye nőtt és glykaemiás helyzete rosszabbodott. A kezelés első, második, harmadik és negyedik évében a HbA1c átlaga 5,9%, 7%, 7,8% és 9% volt. 14 és fél éves korában egy németországi magánklinikán „őssejt-átültetés”-t végeztek. A jobb oldali csípőcsontból nyert csonvelői punctatumból „speciálisan felszerelt laboratóriumban” „őssejteket” (2,5 millió) izoláltak, majd azokat artériás katéteren keresztül (angiográfia) a pancreas egyik kollaterális artériájába juttatták (autológ hemopoeticus őssejtranszplantáció?). A beavatkozást megelőző évben a HbA1c átlaga (négy mérés) 9%, a transzplantáció után 3 hónappal (2009. október 28.) 8,4% volt. Az inzulinszükséglet nem változott (0,74 E/kg/nap). Az éhomi C-peptid-szint három hónappal a beavatkozás után 0,31 ng/ml volt (normális tartomány: 1,1−4,4 ng/ml). „Pretranszplantációs” érték nem áll rendelkezésre, mivel 1-es típusú diabeteses gyermekeknél rutinszerűen nem történik C-peptid-szintmérés. Az embrionális őssejtek inzulintermelő béta-sejtekké történő differenciálódásának legfontosabb lépései (endoderma-képződés, a pancreas kialakulása, az endokrin sejtek szegregációja és végül az inzulintermelő béta-sejtek megjelenése) és azok szabályozása ma sem teljesen feltárt, bonyolult folyamat. Jelenleg még nem állnak rendelkezésre azok az „őssejt-differenciálási” módszerek, amelyekkel kellő mennyiségű és transzplantációra alkalmas béta-sejt lenne előállítható. További számos egyéb probléma (tumorképződés, a transzplantációt követő immunszuppresszió és az életre szóló béta-sejt elleni autoimmunitás) is megoldásra vár. A másik jövőbeli ígéretes őssejt-terápiás lehetőség a felnőtt (például diabeteses betegből nyert) szomatikus sejtek újraprogramozása embrionális őssejtekké, majd ezekből béta-sejtek generálása, és végül az így „előállított” inzulintermelő béta-sejtek autológ retranszplantációja.

76


Kaposi Mór County Hospital, Kaposvár,1 Department of Pediatrics, University of Pécs,2 Department of Pediatrics, Semmelweis University, Budapest3

“STEM-CELL” THERAPY IN A DIABETIC CHILD (CASE-STUDY) Magdolna Dósa MD,1 Gyula Soltész MD,2 Ágnes Jermendy MD3 The transplantation of insulin-producing beta-cells derived from stem cells is a great promise for the therapy of diabetes mellitus. A fifteen year old girl is reported, who was diagnosed with Type 1 diabetes at the age of ten years. She was in early puberty and menarche occured at twelve years of age coinciding with an increase in insulin requirement and worsening glycemic control (HbA1c levels were 5.9%, 7%, 7.8% and 9% in the 1st, 2nd, 3rd and 4th year of insulin therapy, respectively. At the age of 14.5 years she underwent “stem cell therapy” at a private clinic in Germany. Bone marrow was extracted from her right hip bone. Stem cells (2.5 million) were selected in a specially equipped laboratory and then re-injected (autologous hemopoetic stem cell translantation?) into the collateral arteries of the pancreas during angiograpy. Average HbA1c level (4 measurements) during the year before the bone marrow transplant was 9%, three months after the transplantation HbA1c was 8.4% (single measurement). Insulin requirement before and after transplatation was the same (0.74 E/kg/day). Fasting C peptide level was 0.31 ng/ml (normal range: 1.1−4.4 ng/ml) three months after the transplantation. No “pre-transplantation” value is available as C peptide is not routinely measured in children with type 1 diabetes. Generation of insulin-producing beta cells from human embryonic stem cells during fetal life requires several steps of differentiation including differentiation into definitive endoderm, formation of the pancreas, segregation into endocrine cell types and finally, differentiation into glucose-responsive, mature insulin-secreting beta cells. Several aspects of these processes and the signaling pathways are still not well understood, and presently there are no safe differentiation methods for large-scale generation of transplantation quality beta cells. Furthermore, there are other significant hurdles, as well, including the risk of tumor formation, optimal anatomical site for the transplant, transplant-related immuno suppression and the suppression of the preexisting autoimmunity. Adult human somatic cells (reprogrammed into an embryonic stem cell-like state) can be derived from diabetic patients and (hopefully) used for the generation of autologous therapeutic beta cells for transplantation in the future.

DEOEC, Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Pharmapolis Debrecen Kft.

ATÍPUSOS ANTIPSZICHOTIKUM OKOZTA ELHÍZÁS ÉS INZULINREZISZTENCIA FARMAKOLÓGIAI KEZELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Drimba László dr., Peitl Barna dr., Németh József dr., Sári Réka dr., Pórszász Róbert dr., Szilvássy Zoltán dr. Célkitűzés: Atípusos antipszichotikummal kiváltott elhízás és inzulinrezisztencia élettani hátterének és farmakológiai befolyásolásának vizsgálata egészséges Long Evans Tokushima Fatty (LETO), illetve genetikailag CCK-1 receptor hiányos Otsuka Long Evans Tokushima Fatty (OLETF) patkányokban. Módszer: Az OLETF és LETO patkányokat kezeltük per os 5 héten keresztül klozapinnal (2×5 mg/ kg/nap), captoprillal (2×25 mg/kg/nap), illetve a kettő kombinációjával (2×5 mg/kg klozapin és 2×25 mg/kg captopril). Pozitív kontrollként napi 3 mg/kg roziglitazont adtunk, míg a kontrollcsoport oldó-


77

szert (csapvíz) kapott. A kezelés 4. hetének végén megmértük a metabolikus paraméterek változásait (napi súlyváltozás, fogyasztott táplálék/víz mennyisége, kiválasztott széklet/vizelet mennyisége) metabolikus ketrec segítségével, majd a kezelési periódus végén meghatároztuk az inzulinrezisztenciát hyperinsulinaemiás-euglykaemiás glukóz klemp módszerrel. A plazmainzulin szintjét radioimmunoassay módszerrel, a hipothalamusban a CCK-1 és CCK-2 receptor mRNS-ének expresszióját restrikciós fragment polimeráz láncreakcióval határoztuk meg. Eredmények: A klozapinkezelés hatására a LETO patkányok testsúlya szignifikánsan növekedett az oldószerrel kezelt csoporthoz képest. Az OLETF patkányok inzulinérzékenysége a LETO állatokhoz képest alacsonyabb volt, és további csökkenést mutatott klozapinkezelés hatására. A captopril- és roziglitazon-monoterápia helyreállította az OLETF állatok inzulinrezisztenciáját, ugyanakkor a klozapinkezelés kiváltotta inzulinrezisztencia esetében a captopril nem javította szignifikánsan az inzulinérzékenységet. Az egyes kezelési protokollok nem befolyásolták a LETO patkányok inzulinérzékenységét. A LETO állatokban a klozapinkezelés a CCK-1 és CCK-2 receptor mRNS-e szintjének növekedését eredményezte, míg az OLETF patkányokban a CCK-2 receptor mRNS-ének szignifikáns csökkenése volt megfigyelhető. Következtetés: A funkcionálisan ép CCK-1 receptor jelenléte védő hatást biztosít az atípusos antipszichotikum okozta inzulinrezisztenciával szemben, azonban a klozapin kiváltotta elhízást nem befolyásolja. A captopril és roziglitazon inzulinérzékenyítő hatásában a CCK-1 receptor nem játszik szerepet. Az atípusos antipszichotikummal való kezelés a CCK-1 és CCK-2 receptor mRNS-ének overexpreszszióját okozta a LETO állatokban, míg az OLETF patkányokban a CCK-2 receptor mRNS-e génexpressziójának csökkenése volt megfigyelhető. A tanulmányt a GOP-1.1.2-07/1-2008-0004 sz. és az OTKA 75965 sz. pályázata támogatta.

Department of Pharmacology, University of Debrecen, Pharmapolis Debrecen Ltd.

TREATMENT ALTERNATIVES IN ATYPICAL ANTIPSYCHOTIC-INDUCED OBESITY AND INSULIN RESISTANCE Laszlo Drimba MD, Barna Peitl MD, Jozsef Nemeth MD, Reka Sari MD, Robert Porszasz MD, Zoltan Szilvassy MD Aims: To investigate the pharmacological suggestibility of atypical antipsychotics (AAP) induced weight gain (WG) and insulin resistance (IR) in Long Evans Tokushima Fatty (LETO) and obese, diabetic, genetically CCK-1 receptor (CCK-1R) deficient Otsuka Long Evans Tokushima Fatty (OLETF) rats. Methods: The OLETF rats and their lean littermates (LETO) were treated orally clozapine (2×5 mg/ kg/day), captopril (2×25 mg/kg/day) and the combination of both (clozapine 2×5 mg/kg/day and captopril 2×25 mg/kg/day). Rosiglitazone treatment (3 mg/kg) served as positive control while the control group was treated with tap water. The treatment period lasted over 5 weeks. At the end of the 4th week metabolic variables were measured by metabolic cages. The IR was determined by means of hyperinsulinaemic euglycaemic glucose clamping, plasma insulin by RIA, and CCK-1 (CCK-1R), CCK-2 (CCK-2R) receptor mRNA in the hypothalamus by RT-PCR at the end of the treatment period. Results: Clozapine treatment caused weight gain both in OLETF and LETO rats and the degree of overweight was significant in the LETO group. The OLETF rats are insulin resistant as compared with LETOs. The insulin sensitivity was further reduced by clozapine treatment in OLETF rats. Captopril and rosiglitazone monotherapy reversed the insulin resistance caused by clozapine in OLETF rats, however clozapin therapy did not significantly improve clozapin induced insulin resistance. Neither of the treatment protocols influenced the insulin sensitivity in the LETO rats. Clozapine induced an

78


elevation on CCK-1R and CCK-2R mRNA of LETO rats, but a significant opposite effect was seen in OLETF rats regarding CCK-2R mRNA. Conclusions: The presence of functionally intact CCK1 receptor prevents the development of AAPinduced insulin resistance, but has no effect on the AAP-induced overweight induced by clozapine treatment. The insulin sensitizing effect of rosiglitazone and captopril does not involve the CCK1 receptor. The AAP induced CCK-1R and CCK2R mRNA overexpression in LETO rats, but in the OLETF animals the decrease of CCK-2R mRNA level could be observed. The study was supported by Hungarian Research Fund GOP-1.1.2-07/1-2008-0004 and OTKA 75965.

Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, II. Belgyógyászat-Diabetológia,1 Budai Gyermekkórház telephely, Diabetes szakrendelés,3 Budapest

A SZÁJELVÁLTOZÁSOK JELENTŐSÉGE DIABETESBEN, EDUKÁCIÓS FELADATOK Eisenhauerné Fördős Andrea,1 Andréka Andrásné,1 Molnár Bernadett,1 Nagy Henriett,1 Patai Csilla,1 Pásztorné Szürszabó Edit,1 Pészné Velesz Ágnes,2 Szabó Gabriella2 Kevésbé kap napjainkban hangsúlyt, ugyanakkor nagy jelentőséggel bír a cukorbetegség mint hajlamosító tényező a különböző szájelváltozások, fog- és fogágybetegségek esetén. Az előadásban részben röviden ismertetjük a diabetesben gyakran előforduló elváltozásokat (gingivitis, caries, parodontitis, parodontózis, leukoplakia, a nyelv fissurái, a nyelvhát nyálkahártyájának atrófiái), és segítséget adunk, hogyan lehet a mindennapi, rutin gondozási feladatok közé a szájápolást is beépíteni. Az előadás másik felében egy rövid kérdőív feldolgozását ismertetjük, mely alátámasztja, hogy a betegek nem ismerik a szájelváltozások jelentőségét, de igény lenne arra, hogy erről mind szóban, mind írásban tájékoztatást kapjanak. A kérdőív 13 egyszerű vagy többszörös feleletválasztásos kérdésből áll, a kérdésre adott válaszok számát adtuk-, és hasonlítottuk össze. A kérdőívet osztályunk dolgozói állították össze, a betegek ismereteinek felmérésére. A felmérés országos, jelenleg 387 db kérdőív (61,2% nő, 38,8% ffi) feldolgozása van folyamatban. A kérdőívet mindenki kitöltötte, akit megkértünk, a válaszadók 28,3%-a 1-es típusú (ebből 22,3% gyermek), 69,5%-a 2-es típusú és 2,2%-a gesztációs diabeteses beteg volt. Összehasonlítjuk, hogy a budapesti (47,1%) és a vidéki (52,9%) válaszadók között, valamint a különböző régiókban van-e eltérés a szájelváltozások ismeretében, oktatásában, megelőzésében. Az eddigi feldolgozottsági adatok mellett az alábbi következtetések vonhatók le: • Kortól, nemtől, diabetestípustól, a diabetes időtartamától függetlenül a betegek több mint fele (61,3%) nem tudja, hogy a diabetes hajlamosít szájelváltozásokra. • A gyerekek több mint fele rendszeresen jár fogászati ellenőrzésre, ami valószínű az iskolai szűrőprogramoknak köszönhető. • A felnőttek kevesebben járnak rendszeres szűrésre. • Mind a felnőttek (61%), mind a gyerekek (57,4%) fele sem a szakorvostól, sem a szaknővérektől nem kapott tájékoztatást a fogászati szűrés jelentőségéről. • A gyerekek nagy része engedné, hogy a rendelésen megnézzék a fogait, szájüregét, míg a felnőtteknek csak kb. 40%-a engedné ugyanezt. • A 100 betegből 65% mondta, hogy hasznosítaná a tájékoztatófüzetet. • 63%-ban hasznosnak ítélték a kérdőívet. • Szakorvos javaslatára 62,4%-ban mennének szűrésre, és 21,7%-ban legalább egyszer elmennének vizsgálatra. • Terhesek körében a szájápolás fontossága 72%-ban ismert, de nem a diabetes szövődményeként, hanem mint általában a terhesség alatt ismert a fokozott szájhigiénia fontossága.


79

• A különböző régiók között nincs szignifikáns eltérés sem a betegek tudásában, sem az oktatás területén. A diabetes szakápoló és az orvos közös feladata, hogy tájékoztassa a beteget és motiválja a rendszeres fogászati ellenőrzésre. Továbbá az ápoló feladata, hogy megtanítsa a beteget a helyes szájápolásra, a különböző szájelváltozások megelőzésének lehetőségére.

Saint John’s Hospital and North Buda United Hospitals, 2nd Department of Medicine,1 II. Department of Medicine,2 Buda Children’s Hospital, Diabetology Outpatient Unit,3 Budapest

SIGNIFICANCE OF ORAL COMPLICATIONS IN DIABETES MELLITUS – EDUCATION TASKS Andrea Eisenhauerné Fördős,1 Andrásné Andréka,1 Bernadett Molnár,1 Henriett Nagy,1 Csilla Patai,1 Edit Pásztorné Szürszabó,1 Ágnes Pészné Velesz,2 Gabriella Szabó2 Diabetes mellitus has an important, although not sufficiently emphasised causative role in the development of different oral, dental and gingival diseases. In the presentation we review the frequent oral complications associated with diabetes mellitus (gingivitis, caries, parodontitis, parodontosis, leukoplakia, fissures of the tongue, atrophy of the mucosa of the upper face of the tongue) and give suggestions how to include oral hygiene in the everyday routine of diabetes care. We also report an analysis of a survey demonstrating that diabetic patients are not aware of the significance of oral complications, but they would be interested in receiving oral and written information regarding the topic. The questionnaire used for analysis of the knowledge of the patients was created by our department and consists of 13 single or multiple choice questions. The survey is nationwide, by this time 387 questionnaires have been analysed (61.2% females, 38.8% males). The response rate was 100%, 28.3% of the subjects had type 1 diabetes (22.3% of them infants), 69.5% had type 2 diabetes and 2.2% had gestational diabetes. We compared whether there was a diffence in the knowledge, the education sources and the prevention of oral complications between the responders from the capital (47.1%), the countryside (52.9%) and the different regions of the country. Presently the following conclusions can be drawn: • More than half of the patients (61.3%) regardless of age, gender, type and duration of diabetes do not know that diabetes predisposes to oral complications. • More than half of the children regularly receive dental care, probably due to the school screening programs. – Less adults go to regular check-ups. • More than half of both the adults (61%), and the children (57.4%) did not get any information from the medical staff about the importance of dental screening. • Most children, but only 40% of the adults would allow an oral and dental check-up during a visit. • An information booklet would be used by 65% of the patients. • The questionnaire was found useful in 63%. • If recommended by the specialist, 62.4% would go to screeening and 21.7% would go at least once for an examination. • The importance of oral hygiene is known by 72% of the pregnant subjects, but not because of diabetes but the pregnancy itself. • No significant differences in the knowledge or education were found between the regions. Motivation of the patient for regular dental care by informing about the possible complications is a joined task for the physician and the specialist nurse. The education for oral hygiene, and for the prevention of oral complications should be carried out by the diabetes specialist nurse.

80


Diabetes Gondozási Nemzeti Központ, SE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest,1 Csepeli Egészségügyi Szolgálat, Diabetológia, Budapest2

DIABETESSZEL SZÖVŐDÖTT TERHESSÉG SORÁN GONDOZOTT ASSZONYOK SORSÁNAK KÉRDŐÍVES VIZSGÁLATA ÉVEKKEL SZÜLÉSÜKET KÖVETŐEN Fehér Zsuzsanna dr.,1 Magenheim Rita dr.,1 Tänczer Tímea dr.,1 Bíbok György dr.,1 Szabó Eszter,1 Ferencz Viktória dr.,1 Madarász Eszter dr.,2 Tabák Gy. Ádám dr.,1 Tamás Gyula dr.1 Bevezetés: Kevéssé ismert, hogy a terhesség és a terhesség alatti intenzív gondozás milyen hatással van a diabetes és a szövődmények későbbi alakulására. Ennek tisztázására vizsgálni kívántuk terhességük alatt munkacsoportunk által gondozott asszonyok későbbi sorsát (gondozottság, szénhidrátanyagcsere-állapot), valamint az intenzív edukáció feltételezett kedvező és a terhesség lehetséges kedvezőtlen hatását. Módszer: 30 pregesztációs diabeteses (PGDM) (kor: 39,8±5,5 [átlag±SD] év, követési idő: 11,0±1,0 év, 1-es típus [T1DM]: N: 25, 2-es típus [T2DM]: N: 5) és 49 korábban gesztációs diabeteses (GDM; kor: 35,2±4,8 év, követési idő 3,1±0,9 év) asszony állapotának felmérésére vizsgálatot végeztünk. Kérdőíves adatgyűjtés történt a kardiovaszkuláris kockázati tényezők (tápláltsági állapot, hypertonia, dohányzás) és a terhesség utáni gondozási adatok vizsgálatára. Felmértük fizikális és egészségi (testsúly, testmagasság, derékkörfogat, RR, volt GDM esetében OGTT, vér- és vizeletvizsgálat, EKG) állapotukat is. Az eredményeket 33, terhessége alatt szénhidrátanyagcsere-zavarban nem szenvedő nő (kor: 32,8±5,1 év, követési idő: 8,5±5,3 év) adataival hasonlítottuk össze. Eredmények: A testtömegindex (BMI) a PGDM- és GDM-csoportban 23,6±4,8 kg/m2 vs. 26,8±6,7 kg/m2, a kontrollcsoportban 23,5±3,6 kg/m2 volt. Szignifikáns különbséget találtunk a volt GDM- és a kontrollcsoport között (p=0,04). A hypertonia előfordulása mind a PGDM- (30% vs. 0%, p=0,01), mind a korábbi GDM-csoportban (9% vs. 0%; p: NS) gyakoribb volt, mint a kontrollcsoportban. A túlsúlyos és elhízott (BMI>24,9) asszonyok aránya: PGDM 33%, volt GDM: 43%, kontroll: 20% (p=NS). A PGDM nők 30%-a, a kontrollcsoport 39%-a dohányzik, a GDM-csoportban 13% a dohányzók aránya (p=NS). Valamennyi T1DM-es inzulinkezelésben részesül, a T2DM-es nők közül 1 inzulin, 4 orális kezelést kap. 22/30 beteg áll diabetológiai gondozás alatt, 27 végez vércukor-önellenőrzést, naponta csak a T1DM-es asszonyok 80%-a. HbA1c: T1DM: 9±1,8%, T2DM: 7,6±3,3%. A volt GDM-csoportból 2 – orális kezelésben részesülő − beteg tudott T2DM-ről, 9/49 asszonynak nem volt a szülés óta vércukor-vizsgálata, 19/49 esetben történt OGTT-vizsgálat. A volt GDM-csoportban az OGTT 17 esetben igazolt eddig nem ismert szénhidrátanyagcsere-zavart (3 T2DM; 7 IFG; 7 IGT). A kontrollcsoportban 5/33 IGT-t találtunk (p=NS). Következtetés: Évekkel a szülés után a terhesség alatt intenzíven kezelt és oktatott, a diabetes különböző formájában szenvedő asszonyok anyagcseréje jelentősen elmarad az ajánlásokban kitűzött célértékektől, bár átlagos HbA1c-értékük megfelel a hasonló betegcsoportokon nemzetközi vizsgálatokban rögzített értékeknek. A volt GDM-es asszonyokat a terhességet követő 3 év alatt alig vizsgálták, gondozásukra nem került sor, szénhidrátanyagcsere-zavaruk többnyire nem került felismerésre. Figyelemre méltó a túlsúly gyakorisága mindkét csoportban, a hypertonia és a dohányzás nagyszámú előfordulása a PGDM-csoportban. Eredményeink felhívják a figyelmet a szülés utáni diabetológiai gondozás jelentőségére a diabetesszel társult terhesség valamennyi formájában.


81

National Center for Diabetes Care, Semmelweis University, 1st Dept of Internal Medicine, Budapest,1 Csepel Health Service, Department of Diabetology, Budapest2

A QUESTIONNAIRE BASED STUDY OF FATE OF WOMEN WITH DIABETES DURING THEIR PREGNANCY YEARS AFTER DELIVERIES Zsuzsanna Feher MD,1 Rita Magenheim MD,1 Timea Tanczer MD,1 Gyorgy Bibok MD,1 Eszter Szabo,1 Viktoria Ferencz MD,1 Eszter Madarasz MD,2 Adam G. Tabak MD,1 Gyula Tamas MD1 Introduction: The impact of pregnancy and intensive care during pregnancy on diabetes and its late complications is not well understood. Our research aimed to analyse the possible positive effect of intensive education and possible negative effect of pregnancy. We examined former patients treated by us during their diabetes complicated pregnancy. Method: 30 women with pregestational diabetes (PGDM) (age: 39.8±5.5 [mean±SD] years, followup period: 11.0±1.0 years, type 1 [T1DM]: N: 25, type 2 [T2DM]: N: 5 and 49 with gestational diabetes (GDM, age: 35.2±4.8 years, follow-up period 3.1±0.9 years) were examined to assess their status. Questionnaires were employed to analyse cardiovascular risks (nutritional status, hypertension, smoking habit) and postpartum care. We checked their physical and health status (weight, height, waist circumference, RR, in the case of former GDM: OGTT, blood and urine test, ECG). The results were compared with data of 33 women with normal carbohydrate metabolism during their pregnancy (age: 32.8±5.1 years, follow-up period: 8.5±5.3 years). Results: Body mass index (BMI) of the PGDM and GDM groups were 23.6±4.8 kg/m2 vs. 26.8±6.7 kg/ m2 and in the control group: 23.5±3.6 kg/m2. Significant difference was found between the GDM and the control group (p=0.04). Occurrence of hypertension was more frequent in the PGDM (33% vs. 0%; p=0,01) and former GDM group (9% vs. 0%; p=NS) than in the control group. The proportion of overweight and obese women was (BMI>24.9): PGDM 33%, GDM: 43%, control: 20% (p=NS). Share of smoking women in the groups: PGDM: 30%, GDM: 13% and control group: 39% (p=NS). All T1DM patients take insulin, among the T2DM women one takes insulin and 4 take oral treatment. 22/30 are under regular diabetic care, 27 women perform blood glucose self-monitoring. 20% of the T1DM patients do not perform daily blood glucose self-monitoring regularly. HbA1c: T1DM 9±1.8%, T2DM: 7.6±3.3%. From the former GDM group 2 persons with oral therapy knew about their T2DM. In 9/49 women blood glucose levels were not checked after delivery, 30/49 had not undergone OGTTs. In 14 cases from the former GDM group OGTTs proved previously unknown carbohydrate metabolism abnormalities (3 T2DM; 7 IFG; 7 IGT). We found 5 IGT cases from 33 in the control group (P NS). Conclusions: Though educated and treated intensively during their pregnancy, several years after delivery the metabolic status of women suffering from different forms of diabetes lag far behind guidelines, although their average HbA1c results meet internationally traced values. Women with former GDM were rarely treated and examined in the last 3 years. Carbohydrate metabolism abnormality has not been recognized in many cases. It is remarkable that frequency of overweight, hypertension and smoking is high in the PGDM group. Our results draw attention to the importance of postpartum care in all forms of pregnancies associated with diabetes.

82


SE ÁOK, I. Belklinika, Diabetes Gondozási Nemzeti Központ,1 SE ÁOK, I. Belklinika2

KORÁBBAN GESZTÁCIÓS DIABETESES ASSZONYOK CSONTTÖMEGÉNEK VIZSGÁLATA Ferencz Viktória dr.,1 Mágenheim Rita dr.,1 Fürst Ágnes dr.,1 Pálinkás Dániel,1 Papp Márton,1 Horváth Csaba dr.,2 Tamás Gyula dr.1 Bevezetés: A diabetes különböző formáiban eltérő metabolikus csontanyagcsere-zavarokat írtak le. A korábban gesztációs diabeteses (GDM) asszonyok nagy százalékában alakul ki életük során 2-es típusú diabetes. Mivel a csontanyagcsere érintettségére vonatkozó adatok ellentmondásosak, vizsgálni kívántuk korábban gesztációs diabeteses (GDM) nők csonttömegét és csontminőségi paramétereit, kontroll nők adataihoz hasonlítva. Betegek, módszerek: 108 asszony (átlagkor: 34,4±4,1 [átlag±SD] év) szülés utáni (szüléstől eltelt idő 3,2±0,6 év) állapotának felmérésére utánvizsgálatot végeztünk. A résztvevők között 69 volt GDM-es (életkor: 34,9±4,4 év, BMI: 25,8±5,8 kg/m2, terhessége során 51 diétával, 18 inzulinnal kezelt) és 39 terhessége során szénhidrátanyagcsere-zavarban nem szenvedő, ugyanabban az időszakban szült kontroll (életkor: 33,4±3,5 év, BMI 24,3±4,3 kg/m2; p=NS) asszony szerepelt. Az anyák kérdőívet töltöttek ki életmódjukról, képzettségükről, korábbi és későbbi terhességeikről. Felmértük fizikális, egészségi állapotukat, OGTT, vér- és vizeletvizsgálat, EKG történt, valamint oszteodenzitometriás mérést végeztünk. A résztvevőknél a csonttömeget (g/cm2) kettős fotonabszorpciometria (DXA) módszerével határoztuk meg (Lunar Prodigy, General Electric Company) a combnyak, lumbális gerinc területén. A csontultrahangos paramétereket a calcaneus (Lunar Achilles Insight, General Electric Company) és a kéz disztális phalanxai területén vizsgáltuk (DBM Sonic, IGEA, Olaszország). A csontdenzitási adatokat a WHO-kritériumok szerint a T-score érték alapján osztályoztuk, a csontultrahangos eredmények kórosságát a magyar normálértékek alapján határoztuk meg. A kontroll és a GDM-es csoport közötti összehasonlítást t-próba és chi2-teszt segítségével végeztük el, a szignifikancia szintjét p<0,05 értéknél adtuk meg (SPSS 11.0). Eredmények: A korábban GDM-es csoportban minden esetben – nem szignifikáns módon – alacsonyabb denzitometriás átlagértékeket találtunk (GDM vs. kontroll: lumbális 2–4. csigolyák 1,25±0,11 vs. 1,27±0,13 g/cm2, combnyak 1,03±0,13 vs. 1,06±0,12 vs. g/cm2). A csontultrahangos adatokban sem igazolódott szignifikáns különbség (GDM vs. kontroll: calcaneus BUA 88,7±11,8 vs. 86,4±29,1 dB/ MHz, phalanx SOS 2097,0±41,7 vs. 2110,5±42,9 m/s). A WHO és a magyar csontultrahangos besorolási kritérium szerint a volt GDM-es asszonyok esetén 24/69 asszonynál találtunk kóros eredményt (osteopeniát/osteoporosist), a kontrollok között 8/39 osteopeniát diagnosztizáltunk (p=0,08). Kóros csontultrahangos adat a kontrollokban 4 esetben, a volt GDM-esek csoportjában 10 esetben igazolódott (p=0,3). Három kontroll, valamint 9 GDM-es esetében csak a csontultrahangos eredmény mutatott kóros értéket DXA-eltérés nélkül (p=0,3). Megbeszélés: Vizsgálati eredményeink szerint a csonttömeg és a csontminőséget mutató csontultrahangos paraméterek alapján egyértelmű különbség a kontroll és a volt GDM-es csoport között nem igazolódott, de tendenciájában a volt GDM-es csoportban kisebb csonttömeg és rosszabb csontminőség feltételezhető, amelynek igazolásához az esetszám bővítése szükséges.


83

Department of Medicine Semmelweis University, Budapest

BONE MASS EVALUATION AMONG WOMEN PREVIOUSLY SUFFERING FROM GESTATIONAL DIABETES MELLITUS Viktória Ferencz MD, Rita Mágenheim MD, Ágnes Fürst MD, Dániel Pálinkás, Márton Papp, Csaba Horváth MD, Gyula Tamás MD Introduction: Various bone metabolic disorders in different types of diabetes mellitus have been published. Women previously suffering from gestational diabetes mellitus (GDM) have a high lifetime risk for type 2 diabetes. While the data for bone disorders are controversial in diabetes, the authors assessed the parameters of bone mass and bone quality in women previously suffering from gestational diabetes mellitus compared to controls. Patients and methods: Follow up study was performed including 108 women (age: 34.4±4.1ys [mean±SD]) after delivery (3.2±0.6 ys). 69 women were in the GDM group (age: 34.9±4.4 ys, BMI: 25.8±5.8 kg/m2, 51 women were treated by diet, 18 of them were on insulin therapy during pregnancy) and 39 women whose pregnancies were in the same period (age: 33.4±3.5 ys, BMI 24.3±4.3 kg/m2; p=NS) but without carbohydrate metabolic disorders were used as a control group. The patients and controls completed a questionnaire about their lifestyle, qualification, previous and later pregnancies. We assessed their physical and health status, OGTT, blood, and urinalysis, EKG, osteodensitometry was performed. Bone mass (g/cm2) was measured by dual photon absorptiometry (DXA, Lunar Prodigy, General Electric Company) in the lumbar spine and femoral neck. Bone ultrasound parameters were determined in the calcaneus (Lunar Achilles Insight, General Electric Company), and in the distal phalanges (DBM Sonic, IGEA, Italy). The densitometric and ultrasound results were categorised according to the T-score values, recommended by WHO and Hungarian guidelines. The results were evaluated by the Chi-square and T-test, with the level of significance set at 0.05 (SPSS 11.0). Results: The GDM patients had lower (but not significantly) osteodensitometic values (GDM vs. control: lumbar 2-4 spine 1.25±0.11 vs. 1.27±0.13 g/cm2, femoral neck 1.03±0.13 vs. 1.06±0.12 g/cm2). Bone ultrasound results did not differ significantly between the two groups (GDM vs. control: calcaneus BUA 88.7±11.8 vs. 86.4±29.1 dB/MHz, phalanx SOS 2097.0±41.7 vs. 2110.5±42.9 m/s). Osteopenia/osteoporosis was revealed in 24 cases among the 69 GDM patients, and in 8 cases from 39 controls (p=0.08). Pathological ultrasound values were found in 4 cases in the control and in 10 patients in the GDM group (p=0.3). In the case of 3 and 9 women (respectively) only ultrasound results were pathological without DXA abnormalities (p=0.3). Conclusion: Bone mineral density and bone ultrasound parameters did not differ significantly between GDM and control patients, however lower bone mass and worse bone quality could be presumed among women previously suffering from GDM. More patients and further tests are needed to confirm our assumption.

84


SE ÁOK, Szemészeti Klinika, Mária u.,1 II. Belgyógyászati Klinika,2 Budapest

TELEMEDICINÁLIS SZEMÉSZETI DIABETES SZŰRŐPROGRAM – PILOT STUDY Fiedler Orsolya dr.,1 Hargitai Zsófia dr.,1 Bíró Zsolt,1 Ölvedy Veronika,1 Szabó Dorottya,2 Pregun István dr.,2 Pusztai Péter dr.,2 Somogyi Anikó dr.,2 Németh János dr.1 Célkitűzés: A diabeteses betegek nem szemészeti intézményben történő szemfenékvizsgálata digitális non-mydriatikus (pupillatágítás nélküli) funduskamerával készített felvételek segítségével. A vizsgálat közvetlen célja funduskamerával a szemfenék állapotának értékelése szemorvosi vizsgálat, illetve kezelés szükségességének eldöntésére, valamint a következő szemészeti kontroll időpontjának meghatározására. Országos telemedicinális szemészeti szűrőprogram előkészítése. Betegek és módszerek: A Semmelweis Egyetem II. Belgyógyászati Klinikáján kezelt 251 cukorbeteg (1-es típusú 59 fő, 2es típusú 192 fő) 502 szeméről a Belgyógyászati Klinikán üzembe helyezett non-mydriatikus kamerával, betanított kezelőszemélyzet készített 3×45°-os fundusfotókat, amelyeket digitális úton továbbítottak a Szemészeti Klinikára, ahol szemész szakorvos a képek alapján értékelte a szemfenék állapotát, illetve vizsgálta a retinopathia diabetica (RPD) fennállását. A 108 férfi- és 143 nőbeteg átlagéletkora 57±15 év, a cukorbetegség átlagos fennállási ideje 11,26±9,25 év, a HbA1c átlagos értéke 8,3±1,9% volt. A felvételek értékelése után az eredményt a kezelőorvoshoz számítógépen juttattuk el, illetve eltérést észlelve a betegeket postai úton értesítettük. A nemzetközi ajánlásoknak megfelelően határoztuk meg a retinopathia fokát, a kezelést igénylő állapotokat, a következő kontroll időpontját, valamint egyéb kiegészítő vizsgálatok szükségességét. Eredmények: 1-es típusú DM-es betegek szemfenéki képe 66,1%-ban volt ép, 18,64%-ban RPD, a 2-es típusú betegek esetében a szemfenék állapota 54,94%-ban volt ép és 8,3%-ban RPD. Az értékelhetetlen felvételek aránya 5,9% (1-es típusú DM) és 10,6% (2-es típusú DM) volt, amit szürke hályog, szűk pupilla, illetve egyéb törőközeg-borússág (üvegtesti vérzés) magyaráz. Egyéb szemészeti eltérést (hypertoniás fundus, myopia, glaucoma, macula-degeneratio) 16,94%-ban (1-es típus DM) és 35,15%ban (2-es típusú DM) találtunk. A szemfenéki felvételek kiértékelése után 6,78 (1-es típusú DM) és 10,15%-nak (2-es típusú DM) javasoltunk kiegészítő (fluoreszcein-angiográfia, FLAG és optikai koherencia tomográfia, OCT) szemészeti vizsgálatokat a Szemészeti Klinikán. 8 szemen lézerkezelést (3,2%), 5 szemen vitrectomia műtétet (2,0%) végeztünk. Következtetés: A 45°-os non-mydriatikus funduskamera betanított kezelőszemélyzettel, nem szemészeti intézményben történő használatkor is jól alkalmazható a diabeteses retinopathia szűrésére, az eltérés fokának megítélésre. A nem pupillatágításban végzett szemfenéki fényképezés rövid idő alatt elvégezhető, a beteg a pupillatágítás kellemetlen mellékhatásaitól (átmeneti látásromlás, munkából való kiesés) mentesül. A telemedicinális szemfenékvizsgálatot előnyei alkalmassá teszik arra, hogy a cukorbetegek szemészeti vizsgálatánál első lépésként alkalmazzák.


85

Department of Ophthalmology, Semmelweis University Budapest,1 2nd Department of Medicine, Semmelweis University, Budapest2

TELEMEDICAL DIABETIC RETINOPATHY SCREENING. HUNGARIAN PILOT PROGRAM Orsolya Fiedler MD,1 Zsófia Hargitai MD,1 Zsolt Bíró,1 Veronika Ölvedy,1 Dorottya Szabó,2 István Pregun MD,2 Péter Pusztai MD,2 Anikó Somogyi MD,2 János Németh MD1 Aims: Introduce the Hungarian pilot telemedical screening program for diabetic retinopathy (DR) and present the preliminary results. Patients and methods: From patients receiving diabetes care in the II. Department of Medicine, 502 eyes of 251 patients were photographed by trained non-eye-care assistants with non-mydriatic digital fundus camera. Of these, 108 males and 143 females were observed with a mean age of 57±15 years, diabetes duration of 11.26±9.25 years and mean level of HbA1c of 8.3±1.9%. The three 45°-field nonstereoscopic images of each eye and the short clinical history of the patients were transmitted to the reading center via Internet, where they were analysed and graded by two ophthalmologists. The International DR classification was used for grading in all cases. Results of the analysed images were transferred back by the same way and also to the patients by mail. Results: No retinopathy was found in 66.1% and DR in 18.64% in patients with type 1 diabetes mellitus (T1DM). In patients with type 2 diabetes mellitus (T2DM) we found 54.94% with no retinopathy and 8.3% with DR. The rate of non-gradable photographs (cataract, small pupil size, vitreous opacity) were 5.9% (T1DM) and 10.6% (T2DM). Other retinal disorders (myopic, hypertension, macular degeneration, glaucomatous optic nerve head) were found in 16.94% (T1DM) and 35.15% (T2DM). After the screening examination 37 patients (25%) were referred to ophthalmologist for either DR and/or non-gradable photographs. Ancillary examinations − macular optical coherence tomography (mOCT), fluorescein angiography (FA) − were needed in 6.78% (T1DM) and 10.15% (T2DM). Eight cases (3.2%) needed laser treatment and five cases (2%) needed vitrectomy. Based on the fundus images, the necessity of futher ophthalmological examination, the interim before the next screening or the time of required laser treatment were determined and the patients were informed. Conclusions: Detecting DR and determination of the optimal time of the laser treatment are the major values of screening and the consequent prevention of blindness. Fundus photography is part of the regular examination carried out by the diabetes practicioner without an ophthalmologic specialist visit. This technique is useful for diabetologists to get direct feedback about the state and progression of retinopathy and it can be helpful for further treatment.

86


SE ÁOK, II. Belgyógyászati Klinika, Budapest

A SZÉRUM DIPEPTIDIL-PEPTIDÁZ-4 AKTIVITÁSA INZULINREZISZTENS NEM ALKOHOLOS ZSÍRMÁJBETEGEKBEN: A MÁJBETEGSÉG ÚJ BIOMARKERE Firneisz Gábor dr., Varga Tímea dr., Lengyel Gabriella dr., Ghyczy Dóra dr., Selmeci László dr., Tulassay Zsolt dr., Rácz Károly dr., Somogyi Anikó dr. Cél: Az éhomi szérum DPP-4 enzimatikus aktivitást (sDPP-4) és az inzulinrezisztenciát (HOMA2-IR) vizsgáltuk 2-es típusú cukorbetegekben, nem alkoholos zsírmájbetegségben (NAFLD) és egészséges kontrollokban (CNTRL). A kutatás felépítése és módszerek: A sDPP-4 aktivitást kinetikus módszerrel mértük 39 NAFLD (F/M: 19/20, átlagéletkor: 47,4 év), 86 2-es típusú cukorbetegben (F/M: 50/36, átlagéletkor: 62,8 év) és 26 (F/M: 14/12, átlagéletkor: 28,4 év) kontrollszemélyben. A T2D csoportot úgy definiáltuk, hogy 2-es típusú diabetes klinikailag nyilvánvaló májbetegség nélkül fordult elő. 75 g-os OGTT történt az NAFLD csoportban. A cukorbetegség szempontjából nem átfedő csoportokat képezve külön elemeztük a normális (NGT) és kóros szénhidrát-toleranciájú NAFLD betegeket. Parametrikus statisztikai teszteket használtunk. Eredmények: A T2D és az NAFLD csoportok betegei hasonló mértékben voltak túlsúlyosak. OGTT 39 NAFLD betegben: 24 NGT, 4 IGT/IFG („prediabetes”), 11 2-es típusú cukorbeteg. HOMA2-IR: CNTRL: 1,44; T2D-csoport: 2,60 (p=0,023 vs. CNTRL); NAFLD (csak NGT): 3,23 (p=0,0013 vs. CNTRL); NAFLD (IFG/IGT/diabetes): 3,82 (p<0,0001 vs. CNTRL, p=0,044 vs. 2TD csoport). A sDPP-4 aktivitás magasabb volt az NAFLD csoportban, mind a NGT (mean: 33,08 U/l), mind a kóros CH-toleranciájú (30,38 U/l) alcsoportokban, mint a CNTRL (25,89 U/l, p<0,001 és p=0,013) vagy a T2D csoportokban (24,11 U/l, p<0,001 és p=0,002). Az NAFLD csoportban összefüggést találtunk a sDPP-4 és az ALT (r=0,4637, p=0,0038), gGT (r=0,4991, p=0,0017), valamint a HOMA2-IR (r=0,5295, p=0,0026) között, továbbá a HOMA2-IR és az ALT (r=0,4340, p=0,0147), valamint a gGT (r=0,4128, p=0,0210) értékek között. Következtetés: NAFLD-ben a szérum magasabb DPP-4 aktivitása inkább a májenzimekkel mutatott összefüggést, semmint az éhomi vércukorszinttel vagy a HbA1c-értékkel, alátámasztva azt, hogy a többlet vélhetően hepaticus eredetű. A pozitív korreláció, amelyet a gGT, az ALT és a szérum DPP-4 enzimaktivitás között, valamint a szérum DPP-4 aktivitás és az inzulinrezisztencia (HOMA2-IR) között találtunk NAFLD-betegekben nem meglepő, ha a szérum DPP-4 enzimaktivitását egy új, májbetegségre jellemző biomarkernek tekintjük. A májbetegség szerepét az inzulinrezisztencia kialakulásában jól tükrözi, hogy a HOMA2-IR értékek magasabbak voltak az NAFLD csoportban, mint a hasonló mértékben túlsúlyos 2-es típusú cukorbetegekben klinikailag nyilvánvaló májbetegség nélkül. A vizsgálat támogatói: Magyar Májkutatási Társaság Székelyhidi Miklós Díj, OTKA-PD73606 és az ETT-258/2009 pályázatok és a Magyar Diabetes Társaság.


87

2nd Department of Medicine, Semmelweis University, Budapest

SERUM DIPEPTIDYL PEPTIDASE-4 ACTIVITY IN INSULIN RESISTANT PATIENTS WITH NONALCOHOLIC FATTY LIVER DISEASE: A NOVEL LIVER DISEASE BIOMARKER Gábor Firneisz MD, Tímea Varga MD, Gabriella Lengyel MD, Dóra Ghyczy MD, László Selmeci MD, Zsolt Tulassay MD, Károly Rácz MD, Anikó Somogyi MD Objective: We studied the fasting serum DPP-4 enzymatic activity (sDPP-4) and the insulin resistance index (HOMA2-IR) in patients with type 2 diabetes and non-alcoholic fatty liver disease (NAFLD) and in healthy controls (CNTRL). Research Design and Methods: sDPP-4 was measured by kinetic assay in 39 NAFLD (F/M: 19/20, mean age: 47.42 yrs) and 86 type 2 diabetes (F/M: 50/36, 62.8 yrs) patients and 26 (F/M: 14/12, 28.42 yrs) controls. T2D group was defined as patients with type 2 diabetes but without clinically obvious liver disease. 75 g OGTT was performed in NAFLD. In order to generate non-overlapping groups from the point of diabetes we separately analyzed NAFPD patients with normal (NGT) and abnormal glucose tolerance. Parametric statistical tests were used. Results: Patients in the T2D and NAFLD groups were similarly obese. OGTT in 39 NAFLD patients: 24 NGT, 4 IGT/IFG (“prediabetes”), 11 type 2 diabetes. HOMA2: CNTRL: 1.44; T2D-group: 2.60 (p=0.023 vs. CNTRL); NAFLD (NGT only): 3.23 (p=0.0013 vs. CNTRL); NAFLD (IFG/IGT/type 2 diabetes): 3.82 (p<0.0001 vs. CNTRL, p=0.044 vs. 2TD group). sDPP-4 activity was higher in NAFLD both with NGT (mean: 33.08 U/L) and abnormal glucose metabolism (30.38 U/L) than in CNTRL (25.89 U/L, p<0.001 and p=0.013) or in T2D groups (24.11 U/L, p<0.001 and p=0.002). Correlations were detected among sDPP-4 and ALT (r=0.4637, p=0.0038) and gGT (r=0.4991, p=0.0017) and HOMA2-IR (r=0.5295, p=0.0026) and among HOMA2-IR and ALT (r=0.4340, p=0.0147) and gGT (r=0.4128, p=0.0210) in NAFLD. Conclusions: The higher serum DPP-4 activities in NAFLD were rather correlated with liver tests than with the plasma fasting glucose or HbA1c values supporting that the excess is of hepatic origin. The positive correlation found among gGT, ALT and serum DPP-4 activity and also between serum DPP-4 activity and insulin resistance (HOMA2-IR) in NAFLD is not surprising, provided that serum DPP-4 activity is considered as a novel liver disease biomarker. The role of liver disease in the development of insulin resistance is well reflected by the fact that the HOMA2-IR values were higher in NAFLD than in the similarly obese patients with type 2 diabetes but without clinical liver disease Funding. This study was supported by the Székelyhidi Miklós award of the Hungarian Liver Research Foundation, the PD73606 OTKA, the ETT-258/2009 grants and the Hungarian Diabetes Association.

Péterfy S. U. Kórház-Rendelőintézet, Budapest

A FOLYAMATOS SZÖVETI GLUKÓZMONITOROZÁS ELSŐ TÍZ ÉVE Fövényi József dr. A folyamatos szöveti glukózmonitorozást (Continuous Glucose Monitoring: CGM) 2001 óta alkalmazzuk Magyarországon a Medtronic cég eszközei révén. A CGM első típusa 3–5 napon keresztül 5

88


percenként mérte a szövetközti tér glukóztartalmát, és az adatokat, valamint az ezek összesítéseként létrejött vizsgálati görbéket utólag számítógépbe letöltve kínált lehetőséget azok elemzésére. Az 1-es típusú, intenzív inzulinkezelés alatt álló első 26 diabetesesünk vizsgálatának kiértékelésénél kevesebb mint az esetek 50%-ában tudtunk érdemi következtetéseket levonni. A módszer legnagyobb hibáját abban találtuk, hogy a vizsgálat vakon történt. A CGM eszközök második generációja, a Guardian RT valós idejű vizsgáló eszköz, a beteg által láthatóan folyamatosan mutatja a szöveti glukózszintek alakulását, a beállított szélsőértékek átlépése alkalmával riasztja a beteget, lehetőséget adva a hypo-, illetve hyperglykaemiás állapot azonnali korrekciójára. A készülék lehetőséget nyújt a vizsgálat 6−9 napra való meghosszabbítására, de ennek érdekében 3 naponta kissé körülményesen időlegesen szét kell választani a szenzort a rádióadótól. Ezzel a módszerrel 62 esetben, négy betegnél 2-2 alkalommal végeztünk átlagosan 5 napos monitorozást. Négy esetben a készülék helytelen kezeléséből adódóan értékelhetetlenek voltak az adatok, a fennmaradó 58 eset 73%-ában lényeges terápiás konzekvenciák levonására nyílott lehetőség. A harmadik generációs CGMS, a Guardian RT készülék továbbfejlesztett változata feleslegessé teszi a miniatürizált rádióadó és a szenzor időleges szétválasztását, és akár 3-4 hetes monitorozás lehetőségét is kínálja egyetlen szenzor felhasználásával. Számos új funkcióján belül folyamatosan jelzi a glukózszint alakulás trendjeit, az összesített görbék mellé a főétkezésekre felfűzött összesített részgörbéket is ábrázolja, naponta és napszakonként mutatja be diagramokban a céltartományokon belüli, azok feletti, illetve alatti glukózértékek arányát, az adagolt inzulinok fajtáját és mennyiségét, az elfogyasztott szénhidrátok mennyiségét. A vevőkészülék külalakjában hasonlít a legújabb „szenzoros” inzulinpumpához, amely viszont az egyidejűleg alkalmazott harmadik generációs szenzor vevőkészülékeként is szolgál. A Guardian RT legújabb változatával eddig végzett 36, átlagosan 6 napos mérési sorozat a beteg hibájából 2 esetben nem volt értékelhető, az értékelhető 34 esetben viszont pontosan megmutatta az inzulinadagolás, étkezés stb. hibáit, és lehetőséget adott azok korrigálására. A legjellemzőbb hibák és korrekciós lehetőségek gyakorlati példákkal kerülnek bemutatásra. Összegzés: A folyamatos szöveti glukózmonitorozás második és főként harmadik generációs eszköze mára elsősorban az intenzív inzulinkezelés alatt álló, valamint az inzulinpumpával kezelt betegek speciális kezelési problémáinak megoldásában mással nem helyettesíthető lehetőséget kínál, és ezért jövőbeni szélesebb körű alkalmazása mindenképpen kívánatos.

Péterfy S. Street Hospital and Outpatient Unit, Budapest

FIRST DECADE OF THE CONTINUOUS GLUCOSE MONITORING (CGM) József Fövényi MD Continuous glucose monitoring (CGM) – using Medtronic devices – has been in operation in Hungary since 2001. The first generation CGM measured the glucose content of the interstitial fluid for 3-5 days in 5 minute intervals. Data and the derived glucose curves could be analyzed after uploading into a computer. Analyzing the results of the first 26 Type 1 diabetic patients on MDI treatment, in less than 50 per cent of cases could useful conclusions be arrived at. The biggest drawback of the method lay in the “blind” measurement. The second generation of CGM, the Guardian RT, provides continuous glucose values visible to the patients, has an alarm function when glucose level deviates from the target range and in this way gives an opportunity for immediate correction by the patient. The device could be used with one sensor for 6–9 days, but it was difficult to disconnect and adjust the sensor and the wireless transmitter in every 3 days. This device had been used in 62 cases, in four patients two times on an average 5 day period. In 4 cases data were not analyzable due to patient error, in 73 per cent of the remaining 58 cases we could achieve significant therapeutic consequences. The advanced version of the Guardian RT CGM, the third generation device does not need temporary disconnec-


89

tion of sensor and wireless transmitter and offers the possibility up to 3-4 weeks duration monitoring with one sensor. Among numerous new functions it has real time trend arrows, in addition to the daily overlay curves it provides overlay curves for mean meals, gives the proportions of glucose values inside and outside target values, type and amount of used insulins and amount of consumed carbohydrates. The shape of the wireless receiver is similar to the Minimed Paradigm insulin pump 722 which at the same time serves as the wireless receiver of the third generation glucose sensor. Until now we used the third generation CGM in 36 cases on an average 6 days duration. Due to patient error in 2 cases the measurement could not be analyzed. In the remaining 34 cases the CGM pointed out precisely the errors of the insulin dosing, timing and carbohydrate intake and showed ways to correct these. The most typical errors and their corrections will be presented. Summary: In these days the second and mainly the third generation devices of the continuous glucose monitoring offer possibility for diabetics on MDI or insulin pump treatment for the solution of treatment problems, which can not be substituted by other methods. Therefore it is desirable to use these devices more extensively in the future

Kölni Orvostudományi Egyetem, Élettani Intézet,1 Bonni Orvostudományi Egyetem, Epileptológiai Intézet,2 Kölni Egyetem, Genetikai Intézet,3 Kölni Orvostudományi Egyetem, Orvosi Immunológiai és Mikrobiológiai Intézet,4 Kölni Orvostudományi Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika5

A MITOKONDRIUM SZEREPE INZULINREZISZTENS EGEREK VÁZIZMÁBAN Frankó András dr.,1 von Kleist-Retzow Jürgen-Christoph dr.,1 Böse Marlen,1 Kunz Wolfram dr.,2 Sanchez Lasheras Carmen dr.,3 Brüning C. Jens dr.,3 Krut Oleg dr.,4 Stöhr Oliver,5 Freude Susanna dr.,5 Schubert Markus dr.,5 Krone Wilhelm dr.5 A mitokondriális diszfunkció vázizomban szerepet játszik az inzulinrezisztencia kialakulásában, amely 2-es típusú cukorbetegséghez vezet. Azonban ennek a diszfunkciónak az alapvető mechanizmusai még nem ismertek. A cukorbetegség és a mitokondrium közötti kapcsolat részletes vizsgálatának céljából négy különböző egérmodell inzulinérzékeny, vörös vázizmát tanulmányoztuk: leptinhiányos, elhízott (ob/ob) egér, nagy zsírtartalmú diétával etetett (HFD) egér, izomspecifikus inzulinreceptor-mentes (MIRKO) egér és streptozotocinnal (STZ) kezelt, 1-es típusú cukorbeteg egér. A HFD egér vázizmában megnövekedett lipidszintet találtunk, és mind az ob/ob, illetve HFD egerek mitokondriumában a zsírsavtranszporter karnitinpalmitoil-transzferáz (CPT) aktivitása megemelkedett szintet mutatott. Ugyanakkor a mitokondriális légzési lánc komplexeinek aktivitása változatlan maradt. A MIRKO és STZ egerek izmának lipidszintje normális volt, de a mitokondriális funkciójuk lecsökkent. Ez a csökkent funkció az STZ egérben kisebb mitokondriális génexpressziós szinttel és megnövekedett autofágiával járt együtt. Következésképpen az inzulinreceptor eltávolítása, illetve az inzulin hiánya 1-es típusú cukorbetegségben csökkent mitokondriális funkciót okozott, míg az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség nem járt együtt megváltozott mitokondriális funkcióval az egér vörös izmában.

90


Institute for Vegetative Physiology, Faculty of Medicine, University of Cologne,1 Department of Epileptology, University of Bonn,2 Institute for Genetics, University of Cologne,3 Institute for Medical Microbiology, Immunology and Hygiene, Faculty of Medicine, University of Cologne,4 Department for Internal Medicine II, Faculty of Medicine, University of Cologne5

THE ROLE OF MITOCHONDRIA IN THE MUSCLE OF INSULIN RESISTANT MICE András Frankó MD,1 Jürgen-Christoph von Kleist-Retzow MD,1 Marlen Böse,1 Wolfram Kunz MD,2 Carmen Sanchez Lasheras MD,3 Jens C. Brüning MD,3 Oleg Krut MD,4 Oliver Stöhr,5 Susanna Freude MD,5 Markus Schubert MD,5 Wilhelm Krone MD5 In skeletal muscle, mitochondrial dysfunction is involved in the development of insulin resistance leading to type 2 diabetes, but its underlying mechanisms remain elusive. To comprehensively investigate the connection between diabetes and mitochondria we studied insulin-sensitive, red muscle in four different mouse models; leptin knock out, obese ob/ob mice, mice fed with high fat diet (HFD), muscle insulin receptor knock out (MIRKO) mice and streptozotocin (STZ) treated, type 1 diabetic mice. Muscle of the HFD mice showed increased lipid levels and mitochondria of ob/ob and HFD mice displayed elevated activities of the fatty acid transporter carnitine palmitoyl transferase (CPT). However, activities of the mitochondrial respiratory chain complexes remained unchanged. In MIRKO and STZ mice, lipid levels were not increased but mitochondrial function was reduced and it was associated with suppressed mitochondrial gene expression level as well as increased autophagy in STZ treated mice. In conclusion, the ablation of the insulin receptor as well as lack of insulin in type 1 diabetes led to compromised mitochondrial function, while obesity and type 2 diabetes were not associated with respiratory chain dysfunction in red muscle of mice.

Semmelweis Halasi Kórház Nonprofit Kft.

A CUKORBETEGEK ESÉLYEGYENLŐSÉGE Füvesné Horváth Katalin Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 2006. december 13-án egyhangúan fogadta el a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezményt és az ahhoz kapcsolódó fakultatív jegyzőkönyvet. Az új nemzetközi egyezmény közel 650 millió fogyatékossággal élő embert érint a világon, akik közül 577 ezren Magyarországon élnek. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás egyik feltétele, hogy az állampolgárok – köztük a fogyatékossággal élő emberek – számára megteremtődjön az esélyegyenlőség a társadalmi élet minden színterén; a fizikai és kulturális környezetben, a lakhatás és közlekedési eszközök használata, a szociális és egészségügyi ellátás, az iskoláztatási és munkaalkalmak, a kulturális és társadalmi élet, valamint a sport és a szórakozás területén is. Hazánkban a cukorbetegeket is a fogyatékkal élők közé sorolják! Cukorbetegeknek lenni nem könnyű dolog. Akik nem cukorbetegek, valószínűleg nem értik, fel sem fogják, mennyire nem egyszerű a mindennapi életben cukorbetegként élni. Napjainkban, a gazdasági nehézségek idején, amikor a nem diabeteseseknek is nehéz elhelyezkedni, a cukorbetegek helyzete is egyre nehezebb. Gondoljuk végig! A diabetes felfedezésekor az érintett családokban számtalan kérdés, a tehetetlenség érzése, a betegséggel történő megküzdés vagy meg nem küzdés képessége számtalan negatív érzést hoz felszínre. Bekerülnek az egészségügy rendszerébe, ahol eddig számukra ismeretlen fogalmakkal kell megismerkedniük, mint szénhidrát, inzulin, vércukormérés, lehetséges szövődmények stb., vagyis az eddigi életvitelüket szükséges megváltoztatni,


91

átformálni. Mindehhez társul(hat) a közösségbe illeszkedés, a munkavállalás nehézsége is. Még mi, a cukorbeteg-gondozó team tagjai sem tudunk számtalan dolgodban segíteni. A cukorbetegség a tudomány mai állása alapján nem gyógyítható, a diabetesben szenvedők száma ugrásszerűen nő. A diabetesesek esélyegyenlősége nem különbözhet más fogyatékkal élőkhöz viszonyítva, hiszen a diabeteses edukáció lényege éppen az, hogy a leghatékonyabban a saját életvitelébe illessze be, sajátítsa el a diabeteses életmódot, mégis azt tapasztalatalom, hogy gyakrabban van részük megkülönböztetésben. Dolgozatomban ezen problémákra kívánom ráirányítani a figyelmet! A fenti állításokat 1-es, illetve 2-es típusú diabetesesek által kitöltött kérdőívek értékelésével kívánom bizonyítani, diagramok felhasználásával. Néhány a feltett kérdések közül: Érték-e hátrányos megkülönböztetések amiatt, mert cukorbeteg − az iskolában, a tovább tanulás során, munkahelyen, a családjában, egyéb környezetében? Kapott-e segítséget a betegségéből adódó nehézségek megodásához, kitől? Mivel magyarázták, magyarázták-e a megkülönböztetés − diszkrimináció − okait? Milyen esélyeket lát a munkaerőpaci lehetőségei terén? Fogyatékkal élőnek tartja magát? Összegzésként: Minden fogyatékossággal élő személynek másokkal azonos alapon joga van fizikai és mentális integritásának tiszteletben tartására.

Semmelweis Hospital Nonprofit Ltd., Halas

EQUAL CHANCES FOR PEOPLE WITH DIABETES MELLITUS Katalin Füvesné Horváth The Convention on the Rights of Persons with Disabilities and its Optional Protocol was adopted unanimously on 13 December 2006 by the United Nations General Assembly. The new international convention concerns approximately 650 million people with disabilities, of whom 577 000 live in Hungary. One of the conditions of joining the European Union is to assure equal chances for citizens – including those with disabilities – in every aspect of life in the society, including the physical and cultural environment, housing and transportation, social and health care, education and employment, cultural and social life, sports and entertainment. In Hungary people with diabetes are considered disabled! It is not easy to live with diabetes, non-diabetic people probably can not understand their difficulties in everyday life. In the present times, when due to the economical situation it is difficult to find employment, people with diabetes have to face even more problems. At the diagnosis of diabetes many questions, concerns, fears of not being able to cope with the problems, negative emotions arise in the families. They enter the health care system, and have to learn a lot of new concepts, such as carbohydrate, insulin, blood glucose measurement, possible complications, their whole life has to change. The problems can be complicated by the difficulties of fitting into the community or finding employment. The care providers can not help in some of the problems either. Diabetes currently is considered as a non-curable disease, and its prevalence increases dramatically. Although the essence of diabetes education is to enable the patients to fit their diabetes in their everyday life, to have equal chances, the experience is that they frequently have to suffer from discrimination. The presentation would like to draw the attention to these problems by demonstrating questionnaires completed by people with type 1 and 2 diabetes mellitus. Some of the questions: have you experienced discrimination because of having diabetes at school, at further education, at work, in the family or in your environment? Have you received help – if yes, from who – to overcome the difficulties of having diabetes? Have they explained the reasons for discrimination? What chances of employment do you expect to have? Do you consider yourself disabled? In summary: All people with disabilities have the same right as everybody for inviolable physical and mental integrity.

92


Jósa András Oktatókórház, IV. Belgyógyászat, Nyíregyháza

ORÁLIS ANTIDIABETIKUMMAL ELÉGTELENÜL KEZELT 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK GLARGIN-ALAPÚ BOT INZULINKEZELÉSÉNEK VIZSGÁLATA A MINDENNAPI GYAKORLATBAN Gaál Zsolt dr. és a DIABOB-HU vizsgálók Célok és módszerek: A 26 hetes obszervációs, multicentrikus, szakorvosi ellátás keretében folytatott vizsgálat célja az volt, hogy elemezze az orális antidiabetikum mellé adott egyszeri bázis glargin-inzulin hatékonyságát, biztonságosságát. A vizsgálatban 148 vizsgálóhelyről történt a betegek beválasztása 2008. 01. 07–2009. 10. 15 között. A vizsgálatot összesen 1325 beteg fejezte be, jelent meg a megadott 3 viziten, az ő adataikat lehetett teljes körűen elemezni. Rögzítettük a demográfiai, antropometriai adatokat, a korábbi antidiabetikus kezelést, a vércukor- és HbA1c-értékeket, a hypoglykaemiákat, a glargin dózisát. A vizsgálat részét képezte a betegelégedettség mérése is DTSQ segítségével (Diabetes Treatment Satisfaction Questionnaire). A betegek átlagéletkora 60,3±11,8 év, a diabetes tartama 9,1±6,8 év volt. A betegek 50,1%-a a nők, 49,9%-a férfiak közül került ki. A korábbi orális antidiabetikus kezelés időtartama 7,3±5,3 évnek felelt meg, szulfanilurea-monoterápiában beválasztáskor a betegek 10,3%-a, metformin-monoterápiában 28,7%-a szulfanilurea-metformin kombinációban 60,7%-a részesült. Az első viziten a kiindulási HbA1c-érték 9,0±1,3%, az éhomi vércukorértékek átlaga 10,5±2,7 mmol/l, a betegek kezdő átlagos glargindózisa 12,6 E volt. Eredmények: A 26. héten a HbA1c-értékek 7,3±0,9%, az éhomi vércukorértékek átlaga 7,0±1,6 mmol/l volt, a 3. viziten az átlagos glargindózis 17,7 E-re emelkedett. Súlyos, külső segítséget igénylő hypoglykaemiát az első és második vizit között 7, a második és a harmadik vizit között 1 betegnél regisztráltak, de egyik sem volt fatális kimenetelű. A betegek 45,2%-a a 3. vizitre elérte a HbA1c 7,0% alatti célértékét. Következtetés: Ezen beavatkozással nem járó vizsgálat nagy beteganyagon igazolta az orális antidiabetikum mellé adott napi egyszeri glargin-inzulin glykaemiás hatékonyságát és biztonságosságát. Külön kiemelendő, hogy a bevezetett glargin mellett a testtömeg nem növekedett, hanem kismértékben csökkent. Az életminőséget vizsgáló kérdőívek (DTSQ) eredményei szerint az összes komponenst illetően nőtt a betegek elégedettsége az alkalmazott kezeléssel kapcsolatban. A vizsgálat adatai szerint a betegek gyakran éveket töltenek rossz anyagcserehelyzetben, késői a hatékony BOT (Basal supported Oral Treatment) kezelés elindítása, gyakran korszerűtlen az orális antidiabetikus kezelés.


93

4th Department of Medicine Jósa András Teaching Hospital, Nyíregyháza

DAILY PRACTICE WITH GLARGINE BASED BOT TREATMENT OF TYPE 2 DIABETIC PATIENTS HAVING FAILED TO REACH ADEQUATE GLYCEMIC CONTROL ON ORAL THERAPY Zsolt Gaál MD on behalf of the DIABOB-HU investigators Aims and methods: The primary objective of this 26-week observational, multicentric study was to evaluate the efficacy and safety of glargine insulin supplementing oral therapy in the setting of speciality care. There were 148 centers participating in the study between 01/07/2008 and 10/15/2009, involving a total of 1325 patients having already completed and having a complete dataset for analysis. Demographic and anthropometric data, prior antidiabetic treatment, blood glucose and HbA1c values, hypoglycemic episodes and insulin dose were also recorded. In addition, treatment satisfaction was assessed by DTSQ (Diabetes Treatment Satisfaction Questionnaire). The mean age was 60.3±11.8 years, duration of diabetes 9.1±6,8 years. The female to male ratio was 50,1% to 49,9%. The mean duration of prior oral therapy was 7.3±5.3 years. Ratio of patients treated with sulphonylurea at the time of enrolment was 10.3%, with metformin monotherapy 28.7%, and with a combination sulphonylurea and metformin 60,7%, respectively. At baseline, the mean HbA1c was 9.0±1.3%, the fasting blood glucose (FBG) 10.5±2.7 mmol/l, and the dose of insulin glargine at initiation was 12.6 IU. Results: At 26 weeks, the mean HbA1c reached 7.3±0.9%, and FBG 7.0±1.6 mmol/l, and the insulin dose was increased to 17.7 IU. There were 7 severe hypoglycemic episodes requiring external help between visit 1 and visit 2 and 1 episode between visit 2 and visit 3, none of which were fatal. By visit 3, 45.2% of the patients reached the HbA1c goal below 7.0%. Conclusions: This non-interventional study demonstrated the efficacy and safety of once daily insuline glargine supplementing oral therapy in a large set of patients. Of note, there was no increase in body mass index, even a small decrease was recorded. The quality of life questionnaires showed an improvement in all domains of DTSQ as a result of treatment. The study highlights that many patients have suboptimal glycemic control for many years and the initiation of efficacious BOT (Basal supported Oral Treatment) is delayed with conventional antidiabetic treatment.

SE ÁOK, III. Belgyógyászati Klinika, Budapest

HÚGYÚTI INFEKCIÓK DIABETESBEN Gabler Tamás dr., Sipter Emese dr., Pánczél Pál dr., Karádi István dr., Hosszúfalusi Nóra dr. Irodalmi adatok szerint diabetes mellitusban a húgyúti fertőzések háromszor gyakrabban fordulnak elő, mint nem cukorbetegekben. Ráadásul több az aszimptómás bacteriuria is, az egyik legfontosabb rizikótényező, amely infekcióhoz vezethet. Kórokozók tekintetében a szakirodalom szerint a diabeteses populációban − noha az E. coli a leggyakoribb kórokozó − a patogének spektruma szélesebb, gyakrabban kell rezisztens baktériumok jelenlétével számolni. 10 hónapos retrospektív vizsgálatunkban, melyet a Semmelweis Egyetem III. számú Belgyógyászati Klinikája anyagcsere osztályán észlelt pyuriás betegek vizelettenyésztési eredményei alapján készítettünk, összehasonlítottuk a diabeteses és nem diabeteses betegek vizeletében előforduló kórokozók gyakoriságát. Vizsgáltuk továbbá a kórokozók antibiotikum-érzékenységét, és meghatároztuk az aszimptómás bacteriuria előfordulási gyakorisá-

94


gát a két csoportban. Összesen 95 nem diabeteses és 44 diabeteses, a vizelettenyésztés szempontjából pozitív eredményt dolgoztunk fel. A betegek átlagéletkora 73,6 év (a diabeteses csoportban 71,0 év, nem diabeteses kontrollokban 76,1 év) volt. Külön értékeltük a nem katéteres (92 eset) és a katéteres (47 eset) vizeletminta-eredményeket. Eredményeink szerint a leggyakoribb kórokozók a katéter nélküli csoportban, nem diabeteses betegekben: E. coli (52%), Enterococcus sp. (18%), Proteus mirabilis (12%), Klebsiella pneumoniae (8%); a cukorbetegekben: E. coli (30%), Enterococcus (29%), K. pneumoniae (11%), P. mirabilis (11%). Az E. coli előfordulási gyakorisága − a szignifikancia határán (p=0,0657) − a cukorbetegek között kisebb volt a nem diabeteses csoporthoz képest. A katéteres csoportban nem találtunk különbséget a kórokozók előfordulási gyakoriságában. A leggyakoribb kórokozók (E. coli, Enterococcus, K. pneumoniae) antibiotikum-érzékenysége megegyezett a diabeteses és a nem diabeteses csoportban. A Gram-negatív kórokozók ciprofloxacin-rezisztenciáját 36,8%-nak (95 törzsből 35), az ESBL-termelők (extended spectrum beta lactamase) arányát 18,9%-nak (95 törzsből 18) találtuk. Az aszimptómás bacteriuria a diabeteses csoportban 42%-nak, a nem diabeteses csoportban 44%-nak adódott. Következtetések: Összehasonlítva a cukorbetegekből vett vizeletminták tenyésztési eredményeit a nem diabetesesekével, különbséget találtunk a kórokozók spektrumában. Az E. coli a statisztikai szignifikancia határán kisebb arányban volt jelen a cukorbetegek vizeletmintáiban. Mindkét csoportban igen nagy százalékban találtunk fluorokinolon-rezisztens (36,8%) és ESBL-termelő (18,9%) törzseket, bár érdekes módon ezek tendenciájukban inkább a nem cukorbetegben voltak kimutathatók. A két csoportban közel azonos mértékben előforduló aszimptómás bacteriuriát a betegek előrehaladott életkorával magyarázzuk. További prospektív vizsgálatot tervezünk a kórokozóspektrum pontosabb összehasonlítására

3rd Department of Internal Medicine, Semmelweis University, Budapest

URINARY TRACT INFECTIONS IN DIABETES Tamas Gabler MD, Emese Sipter MD, Pal Panczel MD, Istvan Karadi MD, Nora Hosszufalusi MD According to current literature, urinary tract infections are 3 times more frequent in diabetic patients than in non-diabetics. Asymptomatic bacteriuria, one of the most important predisposing factors, is even more common in these patients and often leads to clinical infection. Although E. coli is the predominant uropathogen in diabetes, there is a greater likelihood to find more resistant bacteria and a broader spectrum of pathogens in these patients. In a 10-month retrospective study carried out in the 3rd Department of Internal Medicine, Semmelweis University, Metabolic Studies Department, we compared the urine culture pathogens in patients having pyuria, both with and without diabetes. Additionally, we wanted to compare the ratios of asymptomatic bacteriuria in the two groups and to investigate the resistance of the pathogens to antimicrobials. Forty-four diabetic and 95 non-diabetic patients with positive urine culture results were investigated in our study. The mean age was 73.6 yrs (in the diabetic group 71.0 yrs; in the non-diabetics 76.1 yrs). We analyzed separately the urine cultures in those who had catheters (47 cases) and those without (92 cases). Results: The most frequently isolated pathogens in the non-diabetic patients, without catheter, were the following: E. coli (52%), Enterococcus sp. (18%), Proteus mirabilis (12%), Klebsiella pneumonia (8%); and in the patients with diabetes: E. coli (30%), Enterococcus (29%), K. pneumoniae (11%), Proteus mirabilis (11%). The proportion of E. coli was significantly decreased (p=0.0657) in the diabetic group compared to the non-diabetics. There was no difference in uropathogens or in the bacterial resistance between the two catheterized groups. Ciprofloxacin resistance was 36.8% (35/95) and the ESBL-producing agents were as high as 18.9% among the Gram-negative bacteria. We could not find any differences in the ratio of asymptomatic carriers (diabetic 42%; non-diabetic 44%).


95

Conclusions: We found differences in the spectrum of uropathogens. The presence of E. coli was significantly lower (p=0.0657) in the diabetic group compared to the non-diabetics. In both groups, the fluoroquinolone resistance was 36.8% and the ESBL-producing Gram-negative pathogens were as high as 18.9%. There was no difference in the proportions of asymptomatic carriers in the two groups, which may be explained by the advanced age of the patients. Further investigations are necessary to define the uropathogens in diabetic patients.

SE ÁOK, I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika,1 Szent István Egyetem MKK, Takarmányozástani Tanszék,2 SE ÁOK, II. Belgyógyászati Klinika,3 Országos Élelmezésés Táplálkozástudományi Intézet4

VAN-E JELENTŐSÉGE A SZÉRUM SZIGNIFIKÁNSAN NAGYOBB SZELÉNKONCENTRÁCIÓJÁNAK GESZTÁCIÓS DIABETESES TERHESEKBEN KONTROLL TERHESEKHEZ VISZONYÍTVA? Garamvölgyi Zoltán dr.,1 Balogh Krisztián dr.,2 Mézes Miklós dr.,2 Rigó János Jr. dr.,1 Somogyi Anikó dr.,3 Molnár Jeannette dr.4 Célkitűzés: Korábbi vizsgálatunkban kimutattuk, hogy terhességben, és különösen gesztációs diabetes esetén, emelkedett a C-reaktív protein (CRP), mely az oxidatív stressz markereként is értékelhető. A CRP értéke terhesekben és nem terhes kontrollokban negatívan korrelált az erőteljes antioxidáns hatással is rendelkező szérumszelén koncentrációjával, ezért felmerült a szelénpótlás lehetősége. Mai ismereteink szerint a szelén antioxidáns hatása elsősorban a glutation-peroxidáz enzimeken keresztül érvényesül, ezért a szelénkoncentráció mellett ezen enzim aktivitásának mérése volt a célunk a terhesség 24−28. hetében, az orális vércukorterhelés időpontjában. Betegek és módszerek: Negyvenegy gesztációs diabeteses (átlagéletkor: 32,0±4,8 év) és 22 kontroll terhest (átlagéletkor: 30,8±4,2 év) vizsgáltunk. A szérum szelénkoncentrációját hidrid generációs atomabszorpciós spektrometriával, a plazma glutation-peroxidáz aktivitását végpontos direkt enzim assay-vel határoztuk meg redukált glutation és kumol-hidroperoxid ko-szubsztrátok jelenlétében. A szérum inzulinszintjének mérésére elektro-lumineszcencián alapuló módszert használtunk. A statisztikai értékelést Wilcoxon-próba és logisztikus regresszió segítségével végeztük. Eredmények: A gesztációs diabeteses terhesek szérumának szelénkoncentrációja (50,1±14,8 µg/l) szignifikánsan magasabb volt a kontroll terhesekben mért értékekhez (41,1±7,7 µg/l, p=0,02) viszonyítva. A szelénkoncentráció szignifikáns (p=0,02) pozitív kapcsolatot mutatott a gesztációs diabetes megjelenésével (regressziós együttható: 1,07, 95%-os CI: 1,01−1,13) kortól és BMI-től függetlenül. A két terhescsoportban a szérum inzulinkoncentrációja és a plazma össz-glutation-peroxidáz aktivitása nem különbözött. Következtetés: A szérum gesztációs diabeteses terhesekben mért nagyobb szelénkoncentrációjának oka nem ismert. Régóta ismert, hogy 1-es típusú betegekben megváltozik néhány mikroelem, pl. a cink, szelén és magnézium anyagcseréje, ami részben a diabeteses beteg diétájának következménye lehet. Ez a vizsgálat a GDM diagnózisának időpontjában magasabb szelénkoncentrációt igazolt, még mielőtt a gesztációs diabeteses terhes diétája módosítására sor kerülhetett volna. Mivel eredményeink alapján a szelénfüggő glutation-peroxidáz enzim aktivitása a két terhes csoportban hasonló, szelénpótlás antioxidáns céllal terhességben nem indokolt.

96


1st Department of Obstetrics and Gynecology, Semmelweis University, Budapest,1 Department of Nutrition, Szent István University, Gödöllő,2 2nd Department of Internal Medicine, Semmelweis University, Budapest,3 National Institute of Food and Nutrition Science,4 Budapest

SIGNIFICANTLY HIGHER SERUM SELENIUM CONCENTRATIONS IN GESTATIONAL DIABETIC COMPARED TO CONTROL PREGNANT WOMEN – IS THIS FINDING OF ANY IMPORTANCE? Zoltán Garamvölgyi MD,1 Krisztián Balogh MD,2 Miklós Mézes MD,2 János Rigó Jr. MD,1 Anikó Somogyi MD,3 Jeannette Molnár MD4 Introduction, aim: In our previous study we reported elevated C-reactive protein (CRP) levels in pregnancy, in particular in gestational diabetes, which may be interpreted as a marker of oxidative stress. CRP-levels correlated inversely with serum selenium concentrations in both gestational and control pregnant women. Selenium is an important and effective antioxidant therefore selenium supplementation of pregnant women was taken into consideration. Selenium exerts its antioxidant properties primarily via the glutathione peroxidase enzymes. The aim of this study was to measure selenium concentrations and glutathione peroxidase activity between the 24th and 28th week of pregnancy when the oral glucose tolerance test was performed. Patients and methods: Forty-one gestational diabetic (mean age: 32,0±4,8 years) and 22 control pregnant women (mean age: 30,8±4,2 years) were included in the study. Serum selenium concentrations were determined by hydride generation atomic absorption spectrometry. Plasma glutathione peroxidase activity was measured by an end-point direct enzyme assay in the presence of reduced glutathione and cumene-hydroperoxide as co-substrates. For insulin measurements, an automated immunoassay based on electro-chemiluminescence was used. Statistical analysis was performed using the Wilcoxon rank sum test and logistic regression. Results: Serum selenium concentrations were significantly higher in gestational diabetic (50.1±14.8 μg/l) compared to control pregnant women (41.1±7.7 μg/l, p=0.02). Selenium levels showed a significant positive association with the incidence of gestational diabetes even when adjusted for age and BMI (p=0.02, OR: 1.07, 95% CI: 1.01−1.13). Serum insulin levels and plasma total glutathione peroxidase activity did not differ between the two groups of pregnant women. Conclusions: It is not known why serum selenium concentrations are higher in gestational diabetic pregnant women. Previous studies showed an altered metabolism of certain trace elements, eg. zinc, selenium and magnesium in type 1 diabetic patients which may be partly the consequence of the diet of the diabetic patient. This study confirmed higher selenium concentrations at the time of diagnosis of gestational diabetes before starting dietary modifications. As selenium-dependent glutathione peroxidase activity is similar in both groups of pregnant women, it is not justified to supplement selenium as antioxidant during pregnancy.


97


A SZÉNHIDRÁT-ANYAGCSERE VIZSGÁLATA POLYCYSTÁS OVARIUM SZIMDRÓMÁS BETEGEKNÉL Gazdag Andrea dr., Dudás Mihály dr. A polycystás ovarium szindróma (PCOS) a nők leggyakoribb endokrin megbetegedése, prevalenciája 5−10%. A betegség legfontosabb tünetei az oligo- vagy amenorrhoea, a meddőség, a hyperandrogenaemia és az inzulinrezisztencia. A kórkép kialakulásának hátterében többféle okot feltételeznek, az utóbbi időben az inzulinrezisztencia szerepe került előtérbe. Célkitűzés: A tanulmány célja elhízott és nomális testsúlyú, PCOS-ben szenvedő betegek szénhidrát-anyagcseréjének vizsgálata volt. Betegek és módszer: 190 beteg vizsgálatára került sor. Az anamnesztikus és az antropometriai adatok (testsúly, testmagasság, derékkörfogat) elemzését követően a WHO-kritériumoknak megfelelően OGTT-vizsgálatot végeztünk éhgyomri szérum inzulin meghatározással együtt. Az inzulinrezisztencia meghatározására a HOMA-IR index számítását alkalmaztuk. Eredmények: A vizsgálatba bevont betegek átlagéletkora 26,86±5,78 év, az átlagos testtömegindexük 29±6,68 kg/m² volt. A betegek közül 110 esetben (57,9%) észleltünk 27 kg/m² feletti testtömegindexet. Ebben a túlsúlyos csoportban 70 betegnél (63,6%) találtunk valamilyen szénhidrátanyagcsere-eltérést (HOMA-IR>4,4: 35, IFG/IGT: 30, T2DM: 5). A nem túlsúlyos csoportban 80 (42,1%) betegnél volt szénhidrátanyagcsere-eltérés (HOMA-IR>4,4: 6,1, IFG/IGT: 16, T2DM: 1). Következtetés: Az inzulinrezisztencia gyakori előfordulása, valamint az IGT és a cukorbetegség fokozott kockázata miatt a PCOS-ben szenvedő betegek kivizsgálásakor a glukóz-anyagcserére is nagy figyelmet kell fordítani. Az inzulinrezisztencia fontos szempont a kórkép kezelésének meghatározásában, így a nem elhízott betegek esetében is ajánlott a glukózterhelés elvégzése.


EXAMINATION OF CARBOHYDRATE METABOLISM IN POLYCYSTIC OVARY SYNDROME Andrea Gazdag MD, Mihaly Dudas MD Background and aim: Polycystic ovary syndrome (PCOS) is the most frequent endocrine disease in women, with a prevalence of 5–10%. The most important symptoms of the disease are oligo- or amenorrhoea, infertility, hyperandrogenaemia and insulin resistance. Various causes are suspected to be in the background of the development of the disease. Recently insulin resistance has emerged as an important causal factor. The aim of the study was to examine the carbohydrate metabolism of overweight and normal weight PCOS patients. Patients and method: 190 patients were examined. After the analysis of the data from the case histories and that of the antropometric data (weight, height, waist circumference) we carried out OGTTs (in accordance with WHO criteria) and measured fasting insulin levels. To determine the insulin resistance we used the HOMA-IR index. Results: The mean age of the participating patients was 26.86±5.78 years, their mean body mass index (BMI) was 29±6.68 kg/m². We registered BMI above 27 kg/m² in 110 patients (57.9%). In this overweight group we found some kind of carbohydrate metabolism abnormality in 70 patients (63.6%)

98


(HOMA-IR>4.4: 35, IGT/IFG: 30, T2DM: 5). Among those patients who were in the normal weight group 80 (42.1%), had an abnormal carbohydrate metabolism (HOMA-IR>4.4: 6, IFG/IGT: 16, T2DM: 1). Conclusion: As insulin resistance often occurs in patients with PCOS and as they have a higher risk to develop IGT and diabetes much attention should be paid to the assessment of carbohydrate metabolism when examining these patients. When the treatment of the disease is determined insulin resistance is an important factor, so it is advised to carry out a glucose tolerance test (OGTT) also in patients who are not overweight.

Szent Lázár Megyei Kórház és Rendelőintézet, Salgótarján,1 Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet,2 Budai Irgalmasrendi Kórház,3 Budapest

INZULINNAL KEZELT BETEGEK DIETETIKAI ISMERETEI ÉS OKTATÁSA Gordos Lívia,1 Gyurcsáné Kondrát Ilona,2 Kautzky László dr.3 A cukorbetegek kezelésében jelentős előrelépést jelentett az inzulinpumpás terápia bevezetése. A pumpaterápiás kezelés egyik alátámasztó kritériumai között szerepel, hogy a beteg az adekvát étkezési rendet tartja, és szénhidrát-számolási ismeretei megfelelők legyenek. E kritériumnak megfelelően, a diabetológiában alkalmazott dietetikai ellátás finanszírozását és körülményeit, lehetőségeit foglaljuk össze, összefüggéseket keresve a betegek dietetikai ismereteivel. A vizsgálatot két betegcsoportban végeztük, az egyik csoport inzulinpumpás (CSII), a másik csoport intenzív inzulinkezelésben (ICT) részesült. A kutatás elsősorban a dietetikai ismeretekre irányult, de az anyagcsere-vezetésre és az életminőségre is kiterjedt. A felmérésre a felnőttek kezelését végző regionális pumpa-centrumokban és olyan diabetológiai szakrendeléseken került sor, ahol mindkét betegcsoport előfordult. 600 darab kérdőív került kiküldésre, amelyből 120 érkezett vissza, ebből 60 ICT-ben részesülő és 60 CSII-vel kezelt betegtől érkezett válasz. A két betegcsoport dietetikai tudásszintjének felmérésére az anonim kérdőlapos felmérést alkalmaztuk. A kérdőíves adatfelvétel dietetikai és a diabetes ismereteire vonatkozó kérdései zárt típusúak voltak. Az életminőség felmérésére 10 fokú skálát használtunk. A kérdőív összeállításának legfőbb szempontja a dietetikai ismeretek felmérése volt. A kérdőívet több részre osztottuk fel: figyelem, glykaemiás indexről való ismeretek, szénhidrát-számolási készség és diabetológiai ismeretek. A feldolgozott kérdőívek alapján a következőket állapítottam meg: az inzulinpumpával kezelt betegek edukáltsága jobbnak tekinthető. Mind a figyelem, mind a glykaemiás index, a szénhidrát-számolási készség és a diabetológiai ismeretek terén a CSII betegcsoport válaszadóinak nagyobb százaléka adott helyes választ. Az életminőség értékelésében a két betegcsoport között különbség nem volt igazolható (p>0,05), míg az anyagcsere-állapotban szignifikáns különbséget (p<0,05) lehetett megállapítani. A szénhidrát-számolási készség felmérésénél, ahol a beteg az elméleti tudásának gyakorlati alkalmazásáról tehetett bizonyosságot mindkét csoport 50% alatt teljesített. A vizsgálatban részt vevők 54%-a diétás tanácsadáson csak 2–5 alkalommal vett részt a diabetesének manifesztálódása óta az átlagosan 14 évi diabetestartam alatt. A kérdőívek elemzéséből kiderült, hogy a betegek edukációját sokkal hatékonyabbá kell tenni, a betegek szénhidrát-számolási készsége fejlesztendő. Ebben alapvető szerepe van a dietetikus munkájának. Az edukációhoz alkalmat és több időt kell biztosítani, és megteremteni ennek finanszírozási hátterét is. A táplálkozástudománynak, dietetikának is, a társszakmákhoz hasonlóan, specializálódásra lehet szüksége a minőségi ellátás, a jobb edukáció érdekében. Ennek első lépéseként elképzelhetőnek tartanánk, hogy a dietetikusok, az orvosokhoz és a szakápolókhoz hasonlóan, „a MDT Diabetológiai Dietetikusa” minősítésével rendelkezhessenek.


99

Szent Lázár County Hospital, Salgótarján,1 National Korányi Institute for Tuberculosis and Pulmonology,2 Hospitaller Brother of Saint John of God,3 Budapest

DIETETIC KNOWLEDGE OF INSULINE-TREATED PATIENTS AND THEIR EDUCATION Livia Gordos,1 Ilona Gyurcsane Kondrat,2 Laszlo Kautzky MD3 The introduction of insuline pump therapy was a milestone in the treatment of patients with diabetes. One of the fundamental criteria of pump-therapy treatment is that the patient should keep the adequate dietary order and have a proper knowledge of carbohydrate calculation. In line with this criterion we are summing up the financing and conditions of dietetic treatment applied in diabetology, looking for relations in the dietetic knowledge of the patients. We made analysis in two groups of patients, one received insuline pump (CSII) while the other received intensive treatment (ICT). The research focused mainly on dietetic knowledge, but was extended to metabolism management and life quality. The survey was conducted in regional pump-centres dealing with the treatment of adults and dietetic specialist practices where both groups of patients attended. From the 600 questionnaires issued 120 were returned, 60 questionnaires included answers from ICT, while the other half came from CSII patients. We surveyed the dietetic knowledge of the two patient-groups from the anonymous questionnaires. The questions included closed questions regarding dietetic and diabetes knowledge. Life quality was evaluated on a 10-grade scale. The questionnaire was mainly designed to survey the dietetic knowledge. We divided the questionnaire into multiple parts: attention, knowledge on glycaemic index, carbohydrate calculating skills and knowledge of diabetology. On the basis of the results the following was observed: patients treated with insulin pump have a better education. The responders of the CSII patient group were more educated in attention, knowledge of the glycaemic index, carbohydrate calculating skills and knowledge of diabetology. The difference between patient groups regarding the evaluation of life quality could not be justified (p>0.05), however there was a significant difference (p<0.05) in the case of metabolism. In the survey of carbohydrate calculating skills, where patients had to demonstrate their theoretic knowledge in practice, both groups performed below 50%. During the average 14 years of diabetes 54% of the participants of the survey attended between 2−5 dietary consultancies since the manifestation of their diabetes. The analysis of the questionnaires pointed out that the education of patients must be much more efficient and their carbohydrate calculating skills need further improvement. The dietitian plays a key role in both of these areas. Opportunity and more time need to be provided for education and its financial background must be addressed also. The nutrition sciences including dietetics, and related professions, need to specialize to improve their education. As a first step towards this we would suggest that dieticians, similarly to doctors and specialized nurses, should have certification as “Dietician of the Hungarian Diabetes Association”.

100


MTA-SE, Gyulladásbiológiai és Immunogenomikai Kutatócsoport, Kardiovaszkuláris Munkacsoport, Állami Egészségügyi Központ, Kardiológia Osztály,1 Állami Egészségügyi Központ, Kardiológiai Osztály,2 Budapest

DIABETES MELLITUSBAN SZENVEDŐ BETEGEK ÉRRENDSZERÉNEK VIZSGÁLATA NON-INVAZÍV MÓDSZEREKKEL, A KARDIOVASZKULÁRIS KOCKÁZAT BECSLÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Gulácsi-Bárdos Petra dr.,1 Nieszner Éva dr.,2 Vámos Máté dr.,2 Tóth-Zsámboki Emese dr.,1 Vargova Katarina dr.,1 Leé Sarolta dr.,1 Kiss Róbert Gábor dr.,2 Préda István dr.2 Vizsgálatunk célja annak megítélése volt, hogy a lézer-Doppler-módszer és az arteriográf segítségével mennyire becsülhető meg a kardiovaszkuláris kockázat diabeteses betegek esetében. Vizsgálatunkba 55, 35 év feletti alanyt vontunk be: 16 1-es típusú diabeteses (DM I.), 21 2-es típusú diabeteses (DM II.) és 18 egészséges kontroll (C) személyt. A mikrovaszkuláris reaktivitást lézer-Doppler-módszerrel, posztokkluzív reaktív hyperaemia (PORH) teszttel és lokális melegítéssel (LM) vizsgáltuk. Az artériás stiffnesst arteriográffal mértük, meghatároztuk az augmentációs indexet (AIX) és a pulzushullám terjedési sebességét (PWV). A csoportok között szignifikáns különbség volt a PORH teszt (C vs. DM II. és DM I. vs. DM II.: p<0,05) és a PWV (C vs. DM II. és DM I. vs. DM II.: p<0,05) esetében. Meghatároztuk a betegek kardiovaszkuláris kockázatát a Framingham Heart Score segítségével, és összevetettük az általunk vizsgált paraméterekkel. Szignifikáns korrelációt találtunk a PORH teszttel (r=−0,4, p<0,05), az AIX-el (r=0,33, p<0,05) és a PWV-vel (r=0,48, p<0,05). ROC görbe segítségével meghatároztuk az általunk vizsgált paraméterek alkalmazhatóságát (görbe alatti terület [AUC] eltérése a 0,5 értéktől) és az optimális vágópontot (lehető legnagyobb szenzitivitás mellett a lehető legnagyobb specificitás) diabeteses betegekre vonatkozóan. Az általunk végzett vizsgálatban a PORH teszt (AUC: 0,77, p<0,0001, optimális vágópont: 522,37% [szenzitivitás: 78,4%, specificitás: 66,7%]) és a PWV (AUC: 0,7, p<0,01, optimális vágópont: 8,29 m/s [szenzitivitás: 65,6%, specificitás: 66,7%]) bizonyult megfelelő vizsgálatnak a diabeteses és az egészséges személyek elkülönítésében. A fenti eredmények alapján elmondható, hogy az adott kísérleti elrendezésben a lézer-Doppler-módszerrel végzett PORH teszt, illetve az arteriográfos mérés során meghatározott PWV tekinthető alkalmasnak a diabeteses betegek elkülönítésére az érrendszer kóros állapota és a kardiovaszkuláris kockázat szempontjából.


101

Research Group for Inflammation Biology and Immunogenomics of Hungarian Academy of Sciences and Semmelweis University, National Centre for Health Services, Department of Cardiology,1 National Centre for Health Services, Department of Cardiology,2 Budapest

NON-INVASIVE EXAMINATION OF THE VASCULAR SYSTEM OF PATIENTS WITH DIABETES MELLITUS, POSSIBLE METHODS FOR ESTIMATING THE CARDIOVASCULAR RISK Petra Gulácsi-Bárdos MD,1 Éva Nieszner MD,2 Máté Vámos MD,2 Emese Tóth-Zsámboki MD,1 Katarina Vargova MD,1 Sarolta Leé MD,1 Róbert Gábor Kiss MD,2 István Préda MD2 The aim of our study was to examine whether the cardiovascular risk of diabetic patients can be estimated with laser-Doppler method and arteriograph. We enrolled 55 patients, older than 35 years to our study: 16 with type 1 diabetes mellitus (DM I.), 21 with type 2 diabetes mellitus (DM II.) and 18 healthy controls (C). We examined the microvascular reactivity with laser-Doppler method, using post occlusive reactive hyperemia (PORH) test and local heating (LH). We measured the arterial stiffness with arteriograph, calculating the augmentation index (AIX) and pulse wave velocity (PWV). There was a significant difference among the groups in case of PORH test and PWV (both tests: C vs. DM II. and DM I. vs. DM II.: p<0.05, respectively). We calculated the cardiovascular risk of the patients with the Framingham Heart Score and compared with the examined parameters. We found significant correlation with the PORH test (r=−0.4, p<0.05), AIX (r=0.33, p<0.05) and PWV (r=0.48, p<0.05). We used the ROC curve to determine the applicability (the deviation of the area under curve (AUC) from 0.5) and the optimal cut-off point (the maximum possible specificity beside the maximum possible sensitivity) of the examined parameters concerning diabetic patients. In our study PORH test (AUC: 0.77, p<0.0001, optimal cut-off point: 522.37% [sensitivity: 78.4%, specificity: 66.7%]) and PWV (AUC: 0.7, p<0.01, optimal cut-off point: 8.29 m/s /sensitivity: 65.6%, specificity: 66.7%/) were appropriate methods for separating diabetic and healthy persons. Based on our results, in this arrangement of the trial, the PORH test, carried out with laser-Doppler method and the PWV, determined during the measurement with the arteriograph can be considered proper methods to separate diabetic patients regarding the pathological state of the vascular system and the cardiovascular risk.

102


Réthy Pál Kórház, Diabetológia-Endokrinológia, Békéscsaba,1 Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, II. Belgyógyászat-Diabetológia2

A GLULIZINNEL KIEGÉSZÍTETT ANALÓG BÁZIS-BÓLUS REZSIMRE TÖRTÉNŐ VÁLTÁS JAVÍTJA A GLYKAEMIÁS KONTROLLT 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEKNÉL A MINDENNAPI GYAKORLATBAN Gyimesi András dr.,1 Winkler Gábor dr.,2 és a LANDSCAPE-HU vizsgálat résztvevői Cél: A LANDSCAPE-HU vizsgálat a bázis-bólus rendszerben adott glulizin hatékonyságának és biztonságosságának felmérését szolgálta 1-es, illetve 2-es típusú cukorbetegeken. A rutin klinikai gondozás keretében folytatott megfigyelés elsődleges végpontként az HbA1c-értékkel jellemzett anyagcserehelyzet változását vizsgálta a követés kezdetétől (1. vizit) a 6. hónap végéig (3. vizit). Ugyancsak rögzítettük az éhomi és a posztprandiális vércukor-koncentrációt, a testsúlyt, a BMI-t, a súlyos hypoglykaemiás epizódokat, az inzulin dózisát (inzulin glulizin, bázisinzulin és teljes inzulindózis). A betegelégedettség mérése a rövid DTSQ (Diabetes Treatment Satisfaction Questionnaire short) segítségével történt. Módszer: Ebben a multicentrikus, obszervációs, longitudinális, beavatkozással nem járó vizsgálatba olyan betegeket vontunk be − hozzájárulásuk alapján −, akiknél napi 1–3 alkalommal analóg gyors hatású inzulinként glulizin került bevezetésre, mert a 7% alatti HbA1c-értéket a korábbi humán inzulint tartalmazó rezsimmel nem sikerült elérni. Ellenőrzésekre a bevonáskor, majd a 3. és 6. hónap végén került sor. A dózistitrálás a kezelőorvos döntésén alapult, nem volt egységes előírás. A vizsgálatba összesen 211 centrumból 4856 fő került, a végső analízisben összesen 4262 beteg adatát értékeltük, amiből 1-es típusú 885 és 2-es 3377 volt. Beválasztáskor az átlagéletkor a férfiak esetében 56,0 év (SD±9,7), a testsúly 93,7±15,8 kg volt, míg a nőknél 57,7±10,0 év és 83,5±14,6 kg. Az éhomi és a posztprandiális vércukorérték (pp.), valamint a HbA1c-érték a bevonáskor 9,2±2,7 mmol/l, 11,2±3,1 mmol/l és 9±1,5% volt. A kiindulási glulizindózis 35,4±16,1 NE, míg a báziskomponens dózisa 29,3±16,1 NE volt, ami a betegek 97%-ánál glargin-inzulint jelentett Eredmények: A 6. havi vizitre az anyagcsere-paraméterek a bevonási állapothoz képest, jelentősen javultak: Az HbA1c-érték átlagosan −1,4±1,4%-kal, az éhomi vércukor érték −2,4±2,7 mmol/l-rel, a 2 órás pp. érték −3,4±3,2 mmol/l-rel javult (p<0,001). A kiinduláshoz képest mind a glulizin, mind a bázisinzulin − a bázis nagyobb mértékben − dózisa növekedett: 2,4±8,1 NE, illetve 3,9±7,9 NE, ezzel a bázis/összinzulin dózisának aránya 46,7%-ot ért el. A hypoglykaemiák alacsony száma volt tapasztalható a vizsgálat ideje alatt. A testsúly kis mértékű, de szignifikáns csökkenése ugyancsak megfigyelhető volt; BMI: –0,19 kg/m2, 95%CI (–0,25 – –0,14). A betegek életminőségét tükröző DTSQ kérdőívek, mind ez egyes komponensek, mind a kompozit terápia elégedettségi pontszám (Treatment Satisfaction score) tekintetében javultak. Eredmények: A 6. havi vizitre az anyagcsere-paraméterek a bevonási állapothoz képest jelentősen javultak: Az A1c-érték átlagosan −1,4±1,4%-kal, az éhomi vércukorérték −2,4±2,7 mmol/l-rel, a 2 órás posztprandiális érték −3,4±3,2 mmol/l-rel javult (p<0,001). A kiinduláshoz képest mind a glulizin, mind a bázisinzulin − a bázis nagyobb mértékben − dózisa növekedett: 2,4±8,1 NE, illetve 3,9±7,9 NE, ezzel a bázis/össz inzulin dózisának aránya 46,7%-ot ért el. A hypogykaemiák alacsony száma volt tapasztalható a vizsgálat ideje alatt. A testsúly kismértékű, de szignifikáns csökkenése ugyancsak megfigyelhető volt; BMI −0,19 kg/m2, 95%-os CI (−0.25 − −0,14). A betegek életminőségét tükröző DTSQ kérdőívek, mind ez egyes komponensek, mind a kompozit terápia elégedettségi pontszám (Treatment Satisfaction score) tekintetében javultak.


103

Következtetés: A bázis-bólus terápia részeként, glulizint és döntően glargint tartalmazó, analóginzulin-terápia hatékonyan javította az anyagcserét, miközben a testsúly kedvező változása volt megfigyelhető. Beállítása a napi gyakorlatban gyorsan és biztonságosan megvalósítható és a betegek életminőségének javulásával jár, azonban a megfelelő dózistitrálás elengedhetetlen az optimális glykaemiás kontroll elérése érdekében.

Réthy Pál Hospital, Diabetology-Endocrinology, Békéscsaba,1 Saint John’s Hospital and North Buda United Hospitals, 2nd Department of Medicine, Budapest2

SWITCHING TO ANALOG BASAL-BOLUS REGIME BASED INSULIN GLULISINE IMPROVES GLYCEMIC CONTROL IN DAILY PRACTICE IN TYPE 2 DIABETIC PATIENTS András Gyimesi MD,1 Gábor Winkler MD,2 on behalf of the LANDSCAPE-HU Study investigators Aim: The primary objective of the LANDSCAPE-HU study was to assess the safety and efficacy of insulin glulisine in basal-bolus regime in both type 1 and type 2 diabetic patients. This observation, carried out in routine clinical practice, with a primary endpoint reflecting the changes in metabolic control as represented by HbA1c change from baseline (visit 1) to final visit at 6 month (visit 3). The fasting (FPG) and postprandial (PBG) blood glucose concentrations, body weight, BMI, severe hypoglycemic episodes and the changes in insulin doses (insulin glulisine, basal insulin, total insulin) were also recorded. The patients’ treatment satisfaction was assessed with DTSQ (Diabetes Treatment Satisfaction Questionnaire short form). Methods: In this multicentric, observational, longitudinal, non-interventional study, patients – with their consent- were involved, for whom, daily 1-3 times fast-acting insulin analog, glulisine was initiated, having failed to reach HbA1c below 7% with prior human insulin containing regime. Follow up visits were scheduled at 3 and 6 months. Dose adjustments were based on the physician’s decisions without a uniform protocol. In the study a total of 211 centers participated, involving 4856 patients; in this final analysis data from 4262 patients have been assessed, from which 885 type 1 and 3377 type 2 diabetic patients, the latter are the subject of this abstract. At enrollment the mean age of the men was 56.0 years (SD±9.7), body weight 93.7±15.8 kg, of the women 57.7±10.0 years, 83.5±14.6 kg, respectively. The FPG, PBG and HbA1c levels were the following: 9.2±2.7 mmol/l, 11.2±3.1 mmol/l, and 9.0±1.5%, respectively. The insulin glulisine dose at baseline was 35.4 IU (±16.1), and basal insulin dose was 29.3±16.1 IU, this represented insulin glargine in the vast majority of patients (97%). Results: At the 6-month visit, metabolic parameters markedly and significantly improved from baseline: mean HbA1c −1.4±1.4%, FBG −2.4±2.7 mmol/l, 2h-PBG −3.4±3.2 mmol/l (p<0.001). From baseline, the dose of both insulin glulisine and basal insulin – basal insulin to a larger extent – increased by 2.4±8.1 IU and 3.9±7.9 IU, respectively, reaching a basal insulin to total insulin ratio of 46.7%. A low rate of hypoglycemic episodes was observed during the study. A small, however significant decrease in body weight was also observed; BMI change: −0.19 kg/m2, 95% CI (−0.25 − −0.14). The results of DTSQ reflecting the patients’ quality of life showed improvements in all individual domains as well as in the composite score of treatment satisfaction (TS). Conclusions: As part of basal-bolus regime, insulin glulisine and mainly insulin glargine, analog regime effectively improved glycemic control, while demonstrating a beneficial effect on body weight. Switching to this regime can be quickly and safely performed, and it is associated with an improved quality of life, however adequate dose titration is required to reach optimal glycemic control.

104


Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet, Budapest,1 Szent Lázár Megyei Kórház, Salgótarján,2 Szent Rókus Kórház, Budapest,3 Péterfy Sándor Utcai Kórház, Budapest4

VALÓBAN A DIABETES KEZELÉSÉNEK EGYIK ALAPJA: AZ ÉTREND? Gyurcsáné Kondrát Ilona,1 Gordos Lívia,2 Sáfrányné Juhász Magdolna,3 Tátrai Lászlóné,4 Andrásné Katus Andrea,4 Wimmerné Garamszegi Gabriella4 A cukorbetegség kezelésének célja a szövődmények megelőzése. A megelőzéshez viszont feltétel a jó anyagcsere biztosítása, amelyhez nélkülözhetetlen az étrendi kezelés. A szerzők több fórumon végeztek felmérést: járó- és fekvőbeteg-ellátásban, a 77 Elektronika diétás tanácsadásain, betegklubokban. A kérdések elsősorban arra irányultak, hogy a pácienseknek az orvosok mennyiségileg meghatározták-e az étrendi ajánlásokat, és a régebben diagnosztizált betegek részesültek-e már dietetikus által tartott étrendi oktatásban. A páciensek egyetértenek-e az étrend jelentőségével, illetve mennyire tartják be az étrendi ajánlásokat. Cél: Bizonyítása annak, hogy a dietetikai edukáció területén − finanszírozási okok miatt – problémák vannak. A páciensek közül sokan nem – vagy csak a diagnózis felállítása után évekkel − részesülnek dietetikai oktatásban. Betegek: 471 fő (nő: 275 fő, férfi: 193), életkor: 65 év±11 év. Eredmények: BMI: normális 87 fő (18,5%), túlsúlyos 193 fő (41%) elhízott (34,8%.) Étrendi kezelésen van 51 fő (10,8%), 399 fő gyógyszeres és/vagy inzulinterápiában is részesül. 176 főnek (37,3%) nem határozták meg mennyiségileg az étrendet, közülük 137 fő (77,8%) gyógyszeres és/vagy inzulinterápiával kezelt. Csak a szénhidrátmennyiséget határozták meg 144 páciensnél (30,6%), ebből 20 fő nem emlékezett a javasolt mennyiségre. 140 főnél (29,7%) javasoltak szénhidrát- és energiamennyiséget is (volt, akinek a kórházi beállítás során). „Frissen” diagnosztizált 27 fő (5,7%), egy éven belül lett cukorbeteg 23 fő (4,9%), 1−5 éve diabeteses 84 fő (17,8%), 5−10 éve diabeteses 90 fő (19,1%), több mint 10 éve cukorbeteg 207 fő (43,9%). Az 5−10 éve diabetesesek közül 29 fő (6%) nem részesült még dietetikai oktatásban, akik több mint 10 éve diabetesesek , azok közül 62 fő (13%). Háziorvos gondoz 204 főt (43,3%), ebből 98 főt (48%) oktatott dietetikus. Szakrendelőbe jár: 135 fő (28,7%), ebből 119 főt (88%) oktatott dietetikus. Mindkét helyre jár: 112 fő (23,8%), ebből 76 főt (67,8%) oktatott dietetikus. Míg a belgyógyászati profilú osztályokon, ambulanciákon és háziorvosi praxisokban kezelt páciensek 86%-a fogadja el az étrendi kezelés fontosságát (igaz, hogy csak 51%, aki bevallása szerint általában be is tartja az étrendet), addig az egyéb betegséggel is kezelt betegeknél csak 69%-os az étrendi kezelés elfogadottsága. A diéta betartásában a páciens szubjektív véleményére voltunk kíváncsiak. Hogy erre mennyire nem lehet hagyatkozni (vagyis szükség van a táplálkozási anamnézis felvételére), arra bizonyíték, hogy 65 fő (13,8%) úgy értékeli, hogy általában betartja a diétát, ugyanakkor nem kapott ajánlást sem szénhidrátra, sem energiára vonatkozóan. Másik bizonyíték, hogy azok közül, akik legalább öt éve cukorbetegek − 297 főből − 96 fő (32,3%) elhízott. Ezeknek fele mégis úgy ítéli meg, hogy általában betartja a javasolt étrendet, és csak 16 fő vallja be, hogy nem diétázik. Az edukáció fontosságát bizonyítja, hogy a diabetesklubba járó páciensek 74,2%-át oktatja dietetikus. 63,6%nak ajánlottak mennyiségileg meghatározott étrendet. Következtetés: A betegek 62,2%-át oktatta dietetikus, ami látszólag jó arány. De a felmérésben részt vevő páciensek valamilyen szinten fokozottabban foglalkoztak betegségükkel. Legkevésbé edukáltak a háziorvosok által kezelt páciensek, a finanszírozás hiánya miatt. Feltételezhető, hogy a páciensek táplálkozással kapcsolatos tájékozatlansága is felelős lehet a szövődmények kialakulásáért. A páciensek közel 40%-ának nem határozzák meg mennyiségileg az étrendet, és ezeknek 80%-a egyéb kezelésben is részesül. Teendők: megoldásra vár a dietetikai ellátás finanszírozása alapellátásban, járó- és fekvőbeteg-ellátásban egyaránt. Mivel az étrendi ajánlás táplálkozási anamnézisre épül, célszerű lenne beállítások alkalmával dietetikai konzíliumot kérni, vagy kiterjeszteni a dietetikusok kompetenciáját az étrend menynyiségi meghatározásaihoz is.


105

National Korányi Institute for Tuberculosis and Pulmonology, Budapest,1 Szent Lázár County Hospital, Salgótarján,2 Szent Rókus Hospital, Budapest,3 Péterfy Sándor Hospital, Budapest4

IS DIET REALLY A CORNERSTONE OF DIABETES TREATMENT? Ilona Gyurcsane Kondrat,1 Livia Gordos,2 Magdolna Safranyne Juhasz,3 Laszlone Tatrai,4 Andrea Andrasne Katus,4 Gabriella Wimmerne Garamszegi4 The aim of diabetes treatment is to prevent complications. Ensuring the appropriate metabolism is a prerequisite to this, for which dietary treatment is essential. The authors conducted a survey on several forums such as out- an inpatient units and patient clubs to assess whether physicians had determined the quantities of diet recommended for patients, whether formerly diagnosed patients had received dietary training from dieticians, whether the patients agree with the importance of diet and how much they follow dietary recommendations. Objective: To demonstrate the problems of dietetic education caused by lack of finances. A number of patients receive no dietary education or only several years after the diagnosis was made. Patients: 471 patients: 275 women, 193 men, age: 65±11 years Results: BMI: normal in 18.5%, overweight in 41%, obese in 35.5%, 51 patients on diet only, 399 persons receiving medication and/or insulin therapy as well as dietary treatment. For 176 patients no quantification of diet has been determined and of these 137 patients received medication or insulin therapy. Only carbohydrate content of the diet had been determined for 144 patients, of which 20 did not remember the recommendations. Carbohydrate and energy content were determined for 140 subjects. 27 patients were newly diagnosed as diabetic, 23 patients became diabetic within the previous year, 84 patients had had diabetes for 1−5 years, 90 patients for 5−10 years and 207 patients for more than 10 years. 29 patients of the group having diabetes for 5−10 years and 62 patients with a diabetes duration of more than 10 years had not yet been involved in dietary education. Of the 204 patients treated by the general practitioner (GP), 98 had been educated by a dietician. Of the 135 patients attending specialist centers 119 had dietary education by a dietician. Of the 112 patients attending both GP-s and specialist centers 76 had received dietary education by a dietician. While 86% of patients treated at general medicine departments, outpatient units and by GP-s accept the importance of dietary treatment (although, by their own admission only 51% comply with the recommendations), the compliance with dietary guidelines is only 69% among patients treated with co-morbidities. We were curious about the patients’ private opinion. 65 patients (13.8%) who considered themselves compliant with the diet, had not received any recommendations for carbohydrate or energy content, so we could not rely on this information. In the future we suggest nutrition anamnesis to be recorded. Other evidence is that 96 patients from the 297 patients having diabetes for at least 5 years are obese, however, half of them consider that they comply with the recommendations, and only 16 persons admit that they do not actually keep the diet. The fact that only 74.2% of the patients attending diabetes clubs had been educated by dieticians shows the necessity of education. Dietary advice was given to 63.6%. Conclusion: 62.2% of the patients were taught by dieticians, which is a good rate at the first glance. Although more of the patients included in the survey dealt with their disorder. Patients educated by GP-s were the least educated due to the lack of finances. Presumably, the insufficient dietary awareness of the patients is also responsible for the development of complications. No dietary recommendations were given for almost 40% of the patients, and almost 80% received also other forms of treatment. Future recommendations: Financing of diet services need to be improved in basic health care and outand inpatient units. As the dietary recommendation is based on nutrition anamnesis, a dietetic consultation or extension of the dieteticians’ competency to establish the quantities of the diet would be useful.

106


PTE OEC ÁOK, Gyermekklinika

A GYERMEKKORI 1-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUS KLINIKAI JELLEMZŐI – 1444 ÚJONNAN DIAGNOSZTIZÁLT GYERMEK ADATAINAK PROSPEKTÍV ELEMZÉSE (2002−2008) Gyürüs Éva dr., Soltész Gyula dr., Magyar Gyermekdiabetes Epidemiológiai Munkacsoport A vizsgálat célja: Az 1-es típusú diabetes mellitus klinikai jellemzőinek, tüneteinek, nem- és korcsoportra specifikus tulajdonságainak, valamint a diabeteses ketoacidosis (DKA) előfordulásának vizsgálata a diagnózis időpontjában a 15 év alatti gyermekekben. Módszer: A Magyar Gyermekdiabetes Regiszter 2002. január 1. óta gyűjti az újonnan diagnosztizált diabeteses gyermekek klinikai és laboratóriumi adatait. Eredmény: A vizsgálatban 2002−2008 között diagnosztizált 1444 1-es típusú diabeteses gyermek adatai kerültek feldolgozásra. A vezető klasszikus tünetek (polyuria, polydipsia) mellett a gyermekek jelentős részénél fogyás és fáradékonyság is szerepelt az anamnézisben. A tünetek fennállásának átlagos időtartama 14 nap volt, a diagnózis időpontjában mért átlagos vércukorérték 26,3±12 mmol/l. Diabeteses ketoacidosis (pH<7,3 és/vagy szérumbikarbonát <15 mmol/l) az újonnan diagnosztizált gyermekek 39%-ában fordult elő. Súlyos ketoacidosist (pH<7,1 és/vagy szérumbikarbonát <5 mmol/l) a gyermekek 12%-ában észleltünk. A 4 évesnél fiatalabb gyermekekben szignifikánsan rövidebb volt a tünetek fennállásának időtartama; az átlagos vércukorérték (0−4 év 29,5±13,2 vs. 5−9 év 25,7±11,1 vs. 10−14 év 25±11,4 mmol/l; p<0,001) és a DKA előfordulási aránya (0−4 év 54,2% vs. 5−9 év 36,7% vs. 32,9% a 10−14 évesekben; p<0,001) pedig magasabb volt az idősebb gyermekek adataival összehasonlítva. A 2 évesnél fiatalabb gyermekekben különösen súlyos volt a metabolikus dekompenzáció. Konklúzió: Az újonnan diagnosztizált diabeteses gyermekek között továbbra is magas a diabeteses ketoacidosis előfordulási aránya. Különösen a legfiatalabb gyermekek veszélyeztetettek, akiknél a nem kifejezett tünetek miatt nehezebb a diabetes korai stádiumban való felismerése, és akik rövidebb idő alatt kerülnek dekompenzált állapotba. Az incidencia trendanalízisek szerint az 1-es típusú diabetes mellitus incidenciájának növekedése a legfiatalabb korcsoportban a legmagasabb, aminek következményeként folyamatosan emelkedhet a ketoacidosis előfordulása és ezzel együtt a kórházi felvételek száma. A korai diagnózis és a súlyos akut szövődmények megelőzése érdekében fontos a diabetes tüneteinek a társadalom széles körével való megismertetése.


107

PTE OEC AOK, Department of Paediatrics, Pécs

CLINICAL CHARACTERISTICS OF CHILDHOOD ONSET TYPE 1 DIABETES MELLITUS – A PROSPECTIVE DATA ANALYSIS OF 1444 NEWLY DIAGNOSED CHILDREN (2002–2008) Éva Gyürüs MD, Gyula Soltész MD, Hungarian Childhood Diabetes Epidemiology Study Group Aim of the study: Assessment of clinical characteristics, symptoms, gender- and age-specific features of type 1 diabetes mellitus and the presence of diabetic ketoacidosis (DKA) at diagnosis in children younger than 15 years. Method: The Hungarian Childhood Diabetes Register collects clinical and laboratory data of newly diagnosed children since January 1, 2002. Results: In the present study data of 1444 children diagnosed with type 1 diabetes mellitus between 2002-2008 were analysed. Beside the leading classical symptoms (polyuria, polydipsia) the medical history of most children included weight loss and fatigue. Mean duration of symptoms was 14 days, mean blood glucose at diagnosis was 26.3±12 mmol/l. DKA (pH<7.3 and/or serum bicarbonate <15 mmol/l) was found in 39% of the newly diagnosed children, severe DKA (pH<7.1 and/or serum bicarbonate<5 mmol/l) in 12%. In children below the age of 4 mean duration of symptoms was significantly shorter; mean blood glucose (0−4 years 29.5±13.2 vs. 5−9 years 25.7±11.1 vs. 10–14 years 25±11.4 mmol/l; p<0.001) and frequency of DKA (0−4 years 54.2% vs. 5−9 years 36.7% vs. 10−14 years 32.9%; p<0.001) were higher compared to the older age groups. Metabolic decompensation was extremely severe in children below the age of 2. Conclusion: The occurrence of DKA among children newly diagnosed with diabetes mellitus remains frequent. Children in the youngest age group have the highest risk as the establishment of diagnosis is delayed due to the lack of marked symptoms and metabolic decompensation occurs in a shorter time. According to the incidence trend-analyses the youngest age group has the highest increase of incidence of type 1 diabetes mellitus, which may result in the continuous increase in the occurrence of DKA requiring hospital admission. In order to be able to establish early diagnosis and prevent severe acute complications, the signs and symptoms of diabetes mellitus should be made widely known for the public.

Semmelweis Egyetem, Konzerváló Fogászati Klinika,1 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika,2 Egis Gyógyszergyár Nyrt.,3 Budapest

A SUBGINGIVALIS MIKROFLÓRA MEGHATÁROZÁSA 1-ES TÍPUSÚ DIABETESES BETEGEKBEN PCR-MÓDSZERREL Hallgató Júlia,1 Mikó Sándor dr.,1 Sahafian Sara dr.,1 Szalai Eszter,1 Horváth Fruzsina,1 Albrecht Mária dr.,1 Tamás Gyula dr.,2 Dinya Elek dr.3 Diabeteses betegekben a fogágybetegségek kialakulásában gyakran tapasztalunk reinfekciót. A baktériummeghatározás lehetővé teszi a megfelelő antibiotikus terápia kiválasztását, ami különösen,

108


a hagyományos terápiára nem megfelelően reagáló esetekben lehet segítségre, mint pl. szisztémás betegségben szenvedő betegeknél diabetes mellitusban. Vizsgálatunkban arra a kérdésre kerestünk választ, hogy 1-es típusú diabetes mellitussal gondozott betegekben gingivitis, illetve parodontitis esetén milyen típusú baktériumok játszanak leggyakrabban szerepet a betegség kialakulásában, illetve fenntartásában. Betegek és módszer: 108 1-es típusú cukorbeteg klinikai parodontológiai vizsgálatát, továbbá a parodontális tasakok mikrobiológiai vizsgálatát végeztük el. A fogágy állapotának a meghatározására CPITN indexet használtuk. A gingivitist, parodontitist okozó baktériumok anaerobok, vagyis oxigén jelenlétében elpusztulnak, ezért viszonylag bonyolult a tenyésztésük. Vizsgálatunkban ezért a kórokozók DNS-ét mutattuk ki, amihez nincs szükség élő baktériumokra. A sulcusfolyadékból vett mintából DNS-t izoláltunk, és specifikus szakaszát felsokszoroztuk polimeráz láncreakcióval (PCR). Ez alapján a következő baktériumokat határoztuk meg: • Actinobacillus actinomycetemcomitans, • Porphyromonas gingivalis, Prevotella intermedia, • Bacteroides forsythus, • Treponema denticola. Eredmények: Diabeteses betegekben jelentős különbség volt a klinikailag észlelt gingivitis és parodontitis súlyossága és a tasakból kimutatható baktériumok között. Csupán gingivitis klinikai diagnózis mellett leggyakrabban a Bacteroides forsythus (11,11%-ban), míg parodontitisben Treponema denticola (75,92%) fordult leggyakrabban elő. Következtetések: A mikrobiológiai tesztek segítségével a célzott terápiás lehetőségek kialakítása, azok hatékonyságának növelése a betegség progressziójának hatékonyabb megállítása és visszafordítása a célunk. Támogatta: Az Egészséges Szép Fogakért Közhasznú Alapítvány. Kiemelt támogató: Knorr-Bremse Hungaria Kft.

Department of Conservative Dentistry, Semmelweis University,1 1st Department of Medicine,2 EGIS Pharmaceuticals PLC,3 Budapest

THE MODIFICATION OF THE SUBGINGIVAL MICROFLORA OF PATIENTS WITH TYPE 1 DIABETES WITH PCR Julia Hallgato,1 Sandor Miko MD,1 Sara Sahafian MD,1 Eszter Szalai,1 Fruzsina Horvath,1 Maria Albrecht MD,1 Gyula Tamas MD,2 Elek Dinya MD3 We often find reinfection in the course of parodontal illness in people with type 1 diabetes mellitus. Identification of the bacteria allows to find the right antibiotic therapy, that especially can help in those cases when traditional therapy does not work (for example in cases, where patients are affected by diabetes mellitus and another systemic disease at the same time). In our examination we aimed to identify the bacteria most frequently involved in the development and maintenance of infections causing gingivitis and parodontitis in people with type 1 diabetes mellitus. Material and method: Clinical parodontological examination of 108 subjects with type 1 diabetes together with the microbiological examination of the periodontal sachets was performed. We used the CPITN-index for the assessment of the parodontal status. As the bacteria causing gingivitis and parodontitis are anaerobes and difficult to culture we detected the DNA of the bacteria, where viable samples are not necessary. We isolated the DNA from the fluid of the sulcus and amplified the material with Polimerase Chain Reaction (PCR). Results: The identification showed:


109

• Actinobacillus actinomycetemcomitans, • Porphyromonas gingivalis, • Bacteroides forsythus, • Treponema denticola. There was a considerable difference between the clinically detected severity of the gingivitis and parodontitis, and the bacteria identified from the sachets of patients with type 1 diabetes mellitus. In case of gingivitis alone, the most prevalent bacterium was Bacteroides forsythus (11.11%), whereas in parodontitis it was Treponema denticola (75.92%). Conclusions: Our aim is to develop a targeted therapy with microbiological tests, to improve the effectiveness of treatment in order to reverse the progression of the illness. Supporter: Foundation for The Healthy and Beautiful Teeth. Main supporter: Knorr-Bremse Hungaria Kft.

PTE ÁOK, II. Belgyógyászati Klinika,1 PTE ÁOK2

A DOHÁNYZÁS A DIABETESES NODULÁRIS GLOMERULOSCLEROSIS EGYIK LEHETSÉGES OKI TÉNYEZŐJE Halmai Richárd dr.,1 Szijártó István dr.,1 Mérei Ákos,2 Degrell Péter dr.,1 Brasnyó Pál dr.,1 Wittmann István dr.1 A noduláris glomeruloclerosis, glomerulomegalia, a glomeruláris basalmembran megvastagodása és az arteriola hyalinosis a diabeteses nephropathiás noduláris glomerulosclerosisban és az idiopathiás nodularis glomerulosclerosisban is jelen vannak, ami felveti, hogy a két betegségnek közös lehet a patomechanizmusa. A krónikus dohányzás az előbbi betegségben rizikófaktorként, míg az utóbbiban oki tényezőként ismert. Klinikánk 2002 és 2009 közötti vesebiopsziás mintáinak (n=890) retrospektív vizsgálata során a diabeteses nephropathiás noduláris glomerulosclerosisos betegek (DNP + NGS) között szignifikánsan több dohányost találtunk, mint a random kiválasztott diabeteses nephropathiás de nem noduláris glomerulosclerosisos betegek (DNP non-NGS) körében (előbbi 11 főből 10 dohányos vs. utóbbinál 10 főből 4 dohányos, p=0,024). Nem találtunk szignifikáns különbséget azonban a fenti két betegcsoport között a vesebiopszia idején regisztrált kor (56±14,7 vs. 53,7±7,7 év, p=0,875), testtömegindex (30,5±5,6 vs. 31,9±4,1 kg/m2, p=0,578), diabetestartam (12,11±5,67 vs. 8,89±6,51 év, p=0,279), a hypertonia előfordulása (mindkettő 89%) és időtartama (10,43±8,92 vs. 12,25±13,55 év, p=0,573), a szérum összkoleszterin (7,5±5,3 vs. 6,9±2,2 mmol/l, p=0,781), a szérum triglicerid (4,5±4,4 vs. 2,8±1 mmol/l, p=0,344), a szérum kreatinin (225,6±136,2 vs. 180,6±88,1, p=0,479), az MDRD képlettel becsült glomeruláris filtrációs ráta (39,51±24,58 vs. 45,24±26,92 ml/min, p=0,685) és a RAAS-inhibitor szedése (100% vs. 75%, p=0,155) tekintetében. Eredményeinkből arra következtetünk, hogy a krónikus dohányzás oki tényezőként szerepelhet a diabeteses nephropathiás noduláris glomerulosclerosis kialakulásában.

110


2nd Department of Internal Medicine and Nephrological Center, University of Pécs, Hungary,1 University of Pécs, Hungary2

CIGARETTE SMOKING COULD BE A POTENTIAL CAUSE OF DIABETIC NODULAR GLOMERULOSCLEROSIS Richárd Halmai MD,1 István Szijártó MD,1 Ákos Mérei,2 Pál Brasnyó MD,1 Péter Degrell MD,1 István Wittmann MD1 Nodular glomeruloclerosis, glomerulomegaly, thickening of glomerular basement membrane and arteriolar hyalinosis are present both in diabetic nephropathy with nodular glomerulosclerosis and in idiopathic nodular glomerulosclerosis, which suggests a common mechanism. Chronic smoking is known as a risk factor in the former and a potential causative factor in the latter disease. Retrospective analysis of all native renal biopsy specimens (n=890) available in the Renal Pathology Laboratory at our clinic from 2002 to 2009 revealed that there were significantly more smokers (10 out of 11) among patients with diabetic nephropathy and nodular glomerulosclerosis (DNP + NGS) compared to the random selected patients (4 out of 10) with diabetic nephropathy without histological signs of nodular glomerulosclerosis (DNP non-NGS, p=0.024). Between the two group of patients (DNP + NGS and DNP non-NGS) no significant difference was found in the age (56±14.7 vs. 53.7±7.7 years, p=0.875), body mass index (30.5±5.6 vs. 31.9±4.1 kg/m2, p=0.578), duration of diabetes mellitus (12.11±5.67 vs. 8.89±6.51 years, p=0.279), prevalence (89% both) and duration (10.43±8.92 vs. 12.25±13.55 years, p=0.573) of hypertension, serum total cholesterol (7.5±5.3 vs. 6.9±2.2mmol/l, p=0.781), serum triglyceride (4.5±4.4 vs. 2.8±1 mmol/l, p=0.344), serum creatinine (225.6±136.2 vs. 180.6±88.1, p=0.479), estimated (MDRD) renal function (39.51±24.58 vs. 45.24±26.92 ml/min, p=0.685) and the RAAS inhibitor treatment (100% vs. 75%, p=0.155) at the time of the kidney biopsy. Our results show that chronic cigarette smoking could contribute to the nodular glomerulosclerosis seen in diabetic nephropathy patients.

MAZSIHISZ Szeretet Kórház,1 Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Tüdőgyógyászat Szakrendelő,2 Budapest

AZ INZULIN KÖZPONTI IDEGRENDSZERI HATÁSAI, AZ AGY INZULINREZISZTENCIÁJA Halmos Tamás dr.,1 Suba Ilona dr2 Háttér: Sokáig úgy vélték, hogy az agy nem inzulinfüggő szerv. Az utóbbi 20 évben derült ki a hypothalamus szerepe az energiaegyensúly és metabolizmus szabályozásában. Az „önző agy” hipotézis szerint az agy a glukózt elsősorban magának kívánja megszerezni és felhasználni. Ezt a funkciót idegi, hormonális utakon keresztül végzi, erre programozott gének irányításával. Az agyban sok helyen vannak inzulinreceptorok és az inzulin-jelátvitel komponensei. Az agyi inzulin forrása és szerepe ma intenzív kutatások tárgya. Cél: Áttekintjük az inzulin központi idegrendszeri hatásait és az agy inzulinrezisztenciájának következményeit. Módszer: Irodalom áttekintése. Eredmények: A hypothalamusban komplex neuro-peptiderg hálózat szabályozza a táplálkozást és az energiaegyensúlyt különböző orexigének (ghrelin, neuropeptid Y) és anorexigének (leptin, inzulin)


111

útján. Új antidiabetikus szerek hatásmechanizmusa is rávilágít a cerebrális központok szerepére. A GLP-1 receptorai a központi idegrendszer sejtjein expresszálódnak, a GLP-1 ott is termelődik. Az inzulin modulálja a táplálkozást szabályozó neuropeptidek expresszióját az agyban, és a hypothalamus specifikus receptorain kötődve szabályozza a máj glikogenolízisének gátlását, inzulinérzékenység esetén. Az inzulin a PI 3-kináz aktiváció útján a kálium-ATP ioncsatornákra hat a hypothalamusban, és így is szabályozza a táplálékfelvételt és cukorháztartást. Az agyban a „glukóz excited” (GE) sejtek normo-, illetve hyperglykaemiában fokozzák a béta-sejtek szekrécióját. A „glukóz inhibited” (GI) sejtek a glukagontermelést fokozzák. A PI 3-kináz a leptin és inzulin táplálékfelvételre kifejtett hatásának fő mediátora. Állatokban inzulin-jelátvitelt gátlók intracerebroventrikuláris iniciálása (inzulinrezisztencia) nem akadályozta meg a máj glikogénlebontását. Inzulin beadása a III. agykamrába gátolta a cukor termelését a májból. Az inzulin a cukoranyagcserét a központi idegrendszer szintjén is szabályozza. Az agyi „édes íz érzékelés” fontos a szervezet glukózhomeosztázisa szempontjából, ez speciális receptorokon expresszálódik. Az agyi inzulin szabályozza a kognitív funkciókat, memóriát és a reproduktív endokrinológiát is. A hypothalamicus inzulin-jelátvitel neuronális integritásának megszakadása (agyi inzulinrezisztencia), az anyagcserezavarok és a kognitív diszfunkció közös oka. Alzheimer-kórban kimutatták az agy inzulinrezisztenciáját. A mechanizmusok, amelyek a kóros agyi inzulin-jelátvitel, diabetes és/vagy elhízás, illetve dementia okai még tisztázatlanok, feltehetően a kolinerg és glutamaterg ösvények csökkent inzulinérzékenységén alapszanak. Konklúzió: A 2-es típusú diabetes, metabolikus szindróma és következményeinek kialakulásában az izom-, máj- és zsírszövet inzulinrezisztenciáján kívül az agy inzulinrezisztenciájának is szerepe van: 3-as típusú diabetes? Ez a terápiában és megelőzésben új lehetőségeket jelent.

MAZSIHISZ Hospital,1 Bajcsy-Zsilinszky Hospital, Pulmonology Outpatient Unit,2 Budapest

THE EFFECTS OF INSULIN ON THE CENTRAL NERVOUS SYSTEM, INSULIN RESISTANCE OF THE BRAIN Tamás Halmos MD,1 Ilona Suba MD2 Background: It was supposed for a long time, that the brain is a non-insulin-dependent organ. In the last 20 years, the role of the hypothalamus in regulating energy balance and metabolism became clear. Based on the “selfish brain” hypothesis, the brain wants to secure and utilise glucose for itself. This function is carried out via neuronal and hormonal pathways, under control of special genes. In the brain, insulin-receptors and components of insulin-signaling are diffusely situated. The source and role of brain insulin is subject of intensive research. Aims: Overwiew of the literature. Results: A complex neuro-peptiderg network regulates feeding and energy-balance in the hypothalamus via different orexigenes (ghrelin, neuropeptid Y), and anorexigenes (leptin, insulin). Pathomechanisms of new antidiabetics are highlighting the role of cerebral centres. Receptors of glucagon-like peptides (GLPs) are expressed on cells of the central nervous system, GLP-1 is also synthetised there. Insulin modulates expression of neuropeptides which regulate feeding in the brain, and attached to specific receptors in the hypothalamus, controls inhibition of hepatic glycogenolysis in case of insulin sensitivity. Insulin acts on potassium-ATP chanels in the hypothalamus via PI 3 kinase activation, and by this way controls food intake and glucose homeostasis. “Glucose-excited (GE) cells” in the brain, under normo- or hyperglycemia, increase secretion of beta-cells. “Glucose inhibited” (GI) cells increase secretion of glucagon. PI-3 kinase is a main mediator of leptin and insulin action on food intake. In animals insulin signal blockers, injected intracerebroventricularly did not inhibit glycogenolysis from the liver (insulin resistance). When insulin is injected into the III. ventricle, it blocks


112

the output of sugar from the liver. Insulin is regulating glucose homeostasis at the level of the central nervous system. Central sweet taste sensation is important in maintaining the glucose homeostasis of the organism, its recognition is expressed on specific receptors. Brain insulin controls cognitive functions, memory and reproductive endocrinology. The interruption of neuronal integrity of insulin signal mechanism in the hypothalamus (brain insulin resistance), is the common cause of metabolic disturbances and cognitive dysfunctions as well. Central insulin resistance is proven in Alzheimer’s disease. The mechanism, which might be the cause of pathological central signal pathway in diabetes and/or obesity, and the cause of dementia is still uncertain, based possibly on diminished insulin sensitivity of cholinerg and glutamerg pathways. Conclusion: In the development of type 2 diabetes, metabolic syndrome and it’s consequences, one has to take into consideration insulin resistance of the brain, apart from muscle, liver and fat tissue. Type 3 diabetes? These facts might give new insights both in therapy and prevention.

Alapítvány a Diabetológiai Szakápolóképzésért

15 ÉV SIKERTÖRTÉNET Halmos Tamásné dr. Háttér: Az 1988-as St. Vincent-i deklarációban megfogalmazott és a WHO „Teljes életet a diabetes ellenére” felhívására az MDT fontosnak tartotta a diabeteses betegek jobb ellátása érdekében a diabetológiai szakápolóképzés megindítását. Ennek érdekében a Társaság „Alapítvány a Diabetológiai Szakápolóképzésért” néven létrehozta alapítványát. Cél: Az előadás célja bemutatni a diabetológiai szakápolóképzés 15 évét, és a Szakdolgozói Szekció működését, amelyek szoros kapcsolatban állnak egymással. Módszer: A 15 évi munka adatainak összegzése. Eredmény: A képzés 1995-ben indult államilag elismerten, felnőtt képzésben, levelező formában. Az első évben főleg a diabetescentrumokban dolgozó ápolók vettek részt a képzésben. A későbbiekben az egészségügy számos területéről jelentkeztek a hallgatók. A tanfolyam egyéves időtartamú, 1200 óra (elmélet és gyakorlat 40-60%-os arányban). Tantárgyai: diabetológiai alapismeretek: kórélettan, gyermek- és felnőtt-diabeteológiai ismeretek. Speciális ismeretek: dietetika, diabetes szövődményei: szem, száj, bőr és vese, neuropathia, láb- és érelváltozások. Diabetes és terhesség. Kiegészítő ismeretek: ápoláselmélet, hivatásetika, egészségnevelés módszertana, szakmai kommunikáció, informatika, társadalmi támogatások. Az oktatás a 3. kiadású saját jegyzet felhasználásával történik. Eddig 490 főből 6 lemorzsolódással 484 diabetológiai szakápoló végzett. Az 1995-ben megalakult Szakdolgozói Munkacsoportból kifejlődő Szakdolgozói Szekció tagjaivá váltak, a diabetológiai szakápolók az ápolókkal, dietetikusokkal és kisszámú gyógytornásszal együtt. 1999 óta önálló Szekciója az Szakdolgozói Kongresszusok: 1997. Zalaegerszeg, 1999. Esztergom, 2001. Debrecen, 2003. Győr, 2005. Budapest, 2007. Balatonfüred, 2009. Eger. Az MDT Kongresszuson önálló szekcióban hangzanak el a szekció tagjainak előadásai. 2005-ben évkönyv jelent meg a Szekció addigi jelentős eseményeiről. 2005-ben a FEND elnöknője Anna Marie Fenton volt a Szakdolgozói Kongresszus díszvendége. A Szakdolgozók munkájuk során: diabetes-klubot vezetnek, előadást tartanak az iskolaorvosok és iskolai védőnők országos továbbképzésén, a Diabetes Világnap, és más betegeknek szóló rendezvény aktív szereplői. Számukra rendezett továbbképzések lelkes résztvevői. Következtetés: Szakmai felkészültségükkel és elhivatottságukkal emelik a diabeteses betegellátás színvonalát. A betegoktatás jelentőségét felismerve és elismerve támogatást kapnak a továbbképzésekkel, a diabeteses betegeket eszközökkel és gyógyszerrel ellátó cégektől. A szakdolgozók, folytatva tanulmányaikat, szakmai területen, egyéb főiskolai végzettséget is szereznek.


113

Foundation for Diabetes-Specialized Postgraduate Course

15 YEARS, A SUCCESSFULL STORY Tamásné Halmos MD Background: According to the Saint Vincent declaration, composed in 1988, and due to the proclamation of the International Diabetes Federation (WHO), “full life despite diabetes”, the Hungarian Diabetes Association (MDT), on behalf of a better care of diabetic patients, started the Diabetes Postgraduate Course for nurses. MDT also created a special “Foundation for Diabetes-Specialized Postgraduate Course”. Aim of this presentation: to introduce the first 15 years of this course, and also the activity of the diabetes-specialized nurse section, for they are in a close relationship. Method: To sum up the data of the previous 15 years. Results: The course started in 1995, acknowledged by state authorities, as a correspondence course. In the first year, participants were predominantly nurses who worked in diabetes outpatient centers. Afterwards, participants have come from different parts of the health care network. The course lasts for one year, altogether 1200 hours. Theory 40%, practice 60%. Subjects: Basic diabetes information. Pathophysiology, pediatric and adult diabetes knowledge. Special topics: dietetics, diabetic complications, as eye, skin, mouth, kidney, neuropathy, diabetic foot, vascular diseases, diabetes and pregnancy. Additional information: nursing theory, professional ethics, methodology of health education and social security. Teaching is based on the third edition of our special course-book. Since the first year, 6 nurses have dropped out from 490 pupils. 484 nurses have successfully completed the extensive examination course. They all became members of the “Diabetes Specialized Nurses Working Team”, which is a section of the MDT, together with dietitians, and a small number of physiotherapists. Since 2000, we have achieved representation on the board of the MDT. Congresses of the ancillary workers: 1997: Zalaegerszeg, 1999: Esztergom, 2001: Debrecen, 2003: Győr, 2005: Budapest, 2007: Balatonfüred, 2009: Eger. At the national congresses we have a special section, where nurses present their work. In 2005 a new yearbook was published, including the important events of our section. In 2005, Anne Fenton (President of European Diabetes-Nurses) participated at our congress. Diabetes nurses lead clubs, give presentations in schools and support the work of GP-s. They also participate at different events, like World Diabetes Day, etc. Conclusion: Having the skills in diabetes, and also the vocation, diabetes-specialized nurses improve the level of diabetes care. Acknowledging the significance of patient education, they receive support from international pharmaceutical firms. Diabetes-specialized nurses continue their studies on different health fields, obtaining other high school certificates.

Semmelweis Egyetem, CellScreen AOKK,1 University of Turku2

AZ 1-ES TÍPUSÚ DIABETES ÚJONNAN FELISMERT GENETIKAI FAKTORAI A TELJES GENOM VIZSGÁLATOK TÜKRÉBEN Hermann Róbert dr.,1 Gyenesei Attila dr.,2 Pukonen Inga,2 Laiho Asta,2 Szatmári Ildikó dr.,1 Lipponen Kati,2 Ilonen Jorma dr.2 Bevezetés: A komplex betegségek, mint az obesitas, hypertonia vagy a diabetes különböző formáinak kialakulásáért felelős genetikai variánsok megismerése az elmúlt két évben drámaian felgyorsult. Ezt elsősorban új microarray és nagy kapacitású szekvenálási módszerek alkalmazása tette lehetővé. Ennek eredményeként az 1-es típusú diabetes (T1D) genetikai faktorainak száma több mint tíz új

114


génlokusszal bővült. E génvariánsok által definiált molekuláris betegségmechanizmusok karakterizálása, illetve azok jelentőségének megismerése a további genomikai kutatások feladata. Ismeretlen az is, hogy a fő fogékonysági HLA-faktorok által meghatározott immunológiai útvonalak funkciójában az új non-HLA T1D gének miképpen játszanak szerepet. Célkitűzés és módszerek: A szerzők célul tűzték ki, hogy egy prospektív vizsgálatban elemezték, hogy a béta-sejt-specifikus autoimmunitás kialakulását különböző HLA-genotípus esetén milyen, eddig ismeretlen génvariánsok határozzák meg, és e gének milyen biológiai patomechanizmusokban játszanak szerepet. Több mint 300, újszülöttkortól átlagosan 9.5 éven át prospektíven követett magas HLA-rizikójú gyermeknél történt nagy denzitású teljes genomvizsgálat Affymetrix SNP5.0 microarray-vel. A bioinformatikai analízis a következő programokkal és metodikákkal történt: Genotyping Console 3.0, SNP Miner 2.0, DAVID Functional Annotation Analysis, Gene Ontology, Kyoto Encyclopedia of Genes and Genomes. Eredmények: A HLA DR3, illetve DR4 haplotípus jelenléte esetén az autoimmunitásban fontos szerepet játszó Th1 és Th2 lymphocytadifferenciálódást meghatározó gének különböző mértékben aktiválódnak, ahol a legfontosabb faktoroknak az IL18 (p<10−6) és IL2 (p<10−7) mutatkoztak. Ezek mellett több intracelluláris antigénfeldolgozásban, vírusinfekcióban (IFIH1, p<10−6), illetve stressz-válaszban szerepet játszó gén került azonosításra, illetve megerősítésre. Konklúzió: Az 1-es típusú diabetes genetikailag heterogén betegség. Különböző HLA-genotípusok esetén más-más komplex génkombinációk határozzák meg a diabetogén folyamatot. E mechanizmusok modifikálása különböző farmakológia megközelítéseket kíván az oki terápia, illetve prevenció eléréséhez az egyes betegcsoportokban.

Semmelweis Egyetem, CellScreen AOKK, Budapest,1 University of Turku, Finland2

NOVEL GENETIC FACTORS OF TYPE 1 DIABETES BY GENOME WIDE ASSOCIATION STUDIES Róbert Hermann MD,1 Attila Gyenesei MD,2 Inga Pukonen,2 Asta Laiho,2 Ildikó Szatmári MD,1 Kati Lipponen,2 Jorma Ilonen MD2 The identification of genetic factors in complex diseases e.g obesity, hypertonia, or different forms of diabetes greatly progressed during the last two years due to novel microarray and high throughput sequencing technologies. As a result the number of genetic factors of type 1 diabetes (T1D) has increased by more than ten novel loci. The challenge of genomics is to reveal and characterise the molecular disease pathways defined by these gene variants. The role of non-HLA T1D genes is unknown in the immunological pathways defined by the major genetic risk factor HLA locus. The aim of the current study was to determine novel gene variants affecting the development of beta-cell specific autoimmunity in case of different HLA genotypes and to analyse the role of these gene variants in biological pathomechanisms. High density whole genome analysis (Affymetrix SNP5.0 microarray) was carried out in case of more than 300 HLA-defined high risk individuals who participated in a prospective follow-up study from birth for approximately 9.5 years. The bioinformatics analysis was carried out by the following programmes: Genotyping Console 3.0, SNP Miner 2.0, DAVID Functional Annotation Analysis, Gene Ontology, Kyoto Encyclopedia of Genes and Genomes. Activation of genes defining Th1 and Th2 lymphocyte differentiation in autoimmunity is different in case of HLA DR3 and DR4 haplotypes. The most important factors were IL18 (p<10–6) and IL2 (p<10–7). Besides these, several genes were identified or confirmed which play important roles in intracellular antigen response, viral infections (IFIH1, p<10–6) and stress. Type 1 diabetes is a genetically heterogenous disease. The diabetogenic process is defined by different complex gene combinations in case of different HLA genotypes. Therefore the therapy and prevention strategies should be personalised in case of the different patient groups.


115

Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház, III. Belgyógyászat,1 SE ÁOK, V. évfolyam,2 SE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika,3 Budapest

ÚJ LEHETŐSÉG A VÉKONYROST-NEUROPATHIA DIAGNOSZTIKÁJÁBAN Hermányi Zsolt dr.,1 Csiki Vanda oh.,2 Putz Zsuzsanna dr.,1 Németh Nóra dr.,3 Kempler Péter dr.,3 Jermendy György dr.1 A vékonyrost-károsodás, így a fájdalmas diabeteses neuropathia (FDN) diagnosztikájában, a számszerű értékeket adó, nem invazív, reprodukálható eljárások közül kiemelkedik a Vizuál Analóg Skála (VAS), a McGill-kérdőív (MCG) és a Michigan Neuropathy Screening Instrument (MNSI) kérdőív. A szenzoros neuropathia diagnosztikájában már bevált Neurometer készüléket mind ez ideig nem alkalmazták a FDN diagnosztikájában. Tanulmányunk célja a n. medianus (m) és a n. peroneus (p) vizsgálatakor a 2 kHz, 250 Hz és 5 Hz frekvenciákon meghatározott fájdalom-küszöbértékek (PTT) összehasonlítása volt a nemzetközi standardként elfogadott VAS, MNSI és MCG kérdőívek eredményeivel. A vizsgálatba 2-es típusú cukorbetegeket (n=100, életkor 63,0±4,6 év, 63 nő, 37 ffi, diabetestartam: 8,4±3,1 év, HbA1c: 6,8±0,3%, x±SD) vontunk be a Semmelweis Egyetem I. Belgyógyászati Klinikája, a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház és az 1-es számú Neuropathia szűrőközpont betegei közül. Beválasztási kritériumként a HbA1c 7,5% alatti értékét és a VAS-n 40 mm-nél nagyobb fájdalomintenzitás-értéket adtuk meg. A betegek nem részesültek fájdalomcsillapító kezelésben a vizsgálati időpont előtt legalább 3 hónapon keresztül. A vizsgálat során a betegek kitöltötték a kérdőíveket, majd meghatároztuk a PTT-értékeket. Az egyes paraméterek az alábbiak szerint alakultak: VAS: 73±9 mm, MNSI: 7,5±1,5, mPTT250: 11,0±1,8, mPTT5: 8,5±2,1, pPTT250: 9,8±1,9, pPTT5: 8,1±1,6. A McGill-kérdőév eredményei és a Neurometerrel nyert adatok között nem találtunk összefüggést. Szignifikáns összefüggést igazoltunk (p<0,05 külön-külön) a VAS-értékek és a pPTT250, pPTT5 eredményei között. Szintén szignifikáns összefüggést (p<0,01) igazoltunk a MNSI összesített pontértéke és a nPTT250, nPTT5, pPTT250, pPTT5 eredményei között. Eredményeink alapján a Neurometer készülékkel mért fájdalomérzet-küszöbértékek jól korrelálnak a mindennapos diagnosztikában már jól bevált VAS és MNSI által adott eredményekkel, jó anyagcserehelyzetben lévő 2-es típusú cukorbetegek körében, így mérése új módszert jelenthet a vékonyrost-neuropathia diagnosztikájában.

Bajcsy-Zsilinszky Hospital, 3rd Department of Medicine,1 Semmelweis Medical University V. year,2 Semmelweis University, 1st Department of Medicine,3 Budapest

NEW METHOD FOR THE DIAGNOSIS OF SMALL FIBER NEUROPATHY Zsolt Hermányi MD,1 Vanda Csiki,2 Zsuzsanna Putz MD,1 Nóra Németh MD,3 Péter Kempler MD,3 György Jermendy MD1 The Visual Analogue Scale (VAS), the McGill Questionnaire (MCG) and the Michigan Neuropathy Screening Instrument (MNSI) as quantitative, non invasive and reproducible methods are widely accepted for the diagnosis of small fiber neuropathy such as the painful diabetic neuropathy (PDN). Although the Neurometer proved to be useful in the diagnosis of diabetic sensory neuropathy, experiences in PDN are limited. The aim of our study was to compare the pain tolerance threshold (PTT) measured by Neurometer with the results of VAS, MCG and MNSI questionnaires as gold standard methods. PTT levels were measured at 2 kHz, 250 Hz, 5 Hz at peroneal (p) and median (m) nerves.

116


Patients with type 2 diabetes (n=100, age: 63.0±4.6 years, 63 females, 37 males, duration of diabetes: 8.4±3.1 years, HbA1c: 6.8±0.3%, x±SD) were selected for the investigation from Bajcsy-Zsilinszky Hospital, 1st Department of Internal Medicine of Semmelweis Medical University and the 1st Neuropathy Screening Centre. The following inclusion criteria were applied: HbA1c value <7.5%, VAS intensity higher than 40 mm and no therapy with pain killers for 3 months before the investigation. Each patient filled out the questionnaires and PTT levels were determined. The main findings were as follows: VAS: 73±9 mm, MNSI: 7.5±1.5, mPTT250: 11.0±1.8, mPTT5: 8.5±2.1, pPTT250: 9.8±1.9, pPTT5: 8.1±1.6. No significant correlation was found between the results of the McGill Questionnaire and the PTT levels measured by Neurometer. Significant correlation was found between the score of VAS and the pPTT250 (p<0.05) as well as pPTT5 levels (p<0.05). In addition, significant correlation was found between the total score of MNSI and the mPTT250, mPTT5, pPTT250, pPTT5 levels (p<0.05 in each analysis). The PTT levels evaluated by Neurometer showed significant correlation with the scores of VAS and MNSI in patients with well controlled type 2 diabetes, therefore, measuring PTT levels could be a useful alternative method for the diagnosis of small fiber neuropathy.

HM Állami Egészségügyi Központ, Diabetológiai Szakrendelés (1. telephely), Budapest

BAZÁLIS ANALÓG INZULIN (GLARGIN VAGY DETEMIR) ÉS ORÁLIS ANTIDIABETIKUS TERÁPIA KOMBINÁLT ALKALMAZÁSÁVAL (BOT) SZERZETT TAPASZTALATAINK Hevesi Judit Ildikó dr., Sasvári Ildikó dr., Schandl László dr. Retrospektíven vizsgáltuk az addig orális antidiabetikus (OAD) kezelésben részesülő, de anyagcsere-egyensúlyban nem lévő 2-es típusú diabetes mellitusban szenvedő gondozott betegeink állapotának változását az analóg bázisinzulin bevezetését követően fél évvel. Vizsgálatunkba 105 beteget vontunk be, 81-en glargin- és 24-en detemir-inzulint kaptak. A cukorbetegség kórismézésekor átlagéletkoruk 50,47 év, az OAD terápia átlagos időtartama 9,4 év volt. A bázis analóg inzulin alkalmazására abban az esetben került sor, ha a HbA1c értéke az alkalmazott adekvát diéta és orális antidiabetikus terápia ellenére elérte vagy meghaladta a 7%-ot. A terápia kezdetekor az átlagos HbA1c-érték 9,18% (7,0−13,0% között), fél év múlva 7,17% (5,4−11,3% között) volt. A ≤7,0% HbA1c-értéket 63,8%nál (n=67) sikerült elérni, glargin használatakor 61%-ban (n=50), detemir-terápia esetén 70%-ban (n=17). Ezen betegeknél az inzulinszükséglet glargin alkalmazásakor 0,23 E/tskg, detemirnél 0,21 E/ tskg volt. Közülük metformin (M)-kezelésben 63-an részesültek (átlagosan 1965,5 mg/nap dózisban), 10-en mono- és 54-en szulfanilureával (SU) kombinált terápiában. SU-kezelésben 57-en részesültek (45 beteg átlagosan 70,5 mg gliclazid/nap, 12 beteg átlagosan 4 mg glimepirid/nap) – 3-an monoterápiában. Glargin mellett a betegek testsúlya átlagosan 1,32 kg-mal emelkedett, míg detemir esetén 1,38 kg-mal csökkent, a testtömegindex (BMI)-értékek is ennek megfelelően módosultak. A célértéket el nem érő betegeknél (n=38) is jelentősen mérséklődött a HbA1c, glargin mellett (n=31) átlagosan −1,66%-kal, detemir mellett (n=7) –2,46%-kal. Glargin esetén 14 beteg 6 hónapnál hosszabb idő alatt érte el a céltartományt (inzulinszükséglet 0,24 E/tskg), 7 beteg rosszul kooperált, 10 betegnél intenzív konzervatív kezelés bevezetése (inzulinszükséglet 0,34 E/tskg) vált szükségessé. Detemir-kezelésnél 4 beteg hosszabb idő alatt érte el a céltartományt (inzulinszükséglet 0,26 E/tskg), 1 betegnél a kor (>80 év) miatt nem is törekedtünk jobb eredmény elérésére, 2 beteg rosszul kooperált. Detemir mellett két betegnél korai helyi allergiás reakciót észleltünk, ami glarginra váltás után nem jelentkezett. Súlyos, kórházi ellátást igénylő hypoglykaemia nem volt. Enyhe hypoglykaemia 19 betegnél összesen 25 alkalommal jelentkezett (2,1/betegév), mindkét inzulin használatakor azonos arányban.


117

Vizsgálati eredményeinkből megállapítható, hogy BOT mellett jó terápiás eredmények érhetők el mind glargin, mind detemir alkalmazásával. Az irodalmi adatoknak megfelelően detemir alkalmazásakor mi is testsúlycsökkenést tapasztaltunk, ugyanakkor a glargin-, illetve detemirinzulin-szükségletnél érdemi különbséget nem láttunk. A detemir-kezelésnél elért jobb eredményeink a kisebb esetszámmal, illetve a glargin korábbi használata során szerzett tapasztalatainkkal magyarázhatók.

HM ÁEK, Diabetology Outpatient Unit, Budapest

EXPERIENCES ON COMBINED APPLICATION OF BASAL ANALOGUE INSULINS (GLARGINE OR DETEMIR) AND ORAL ANTIDIABETIC THERAPY Judit Ildikó Hevesi MD, Ildikó Sasvári MD, László Schandl MD A retrospective test has been carried out focusing on the changes in the status of patients with type 2 diabetes mellitus receiving basal insulin treatment for half a year and who earlier had been treated with oral antidiabetics (OAD) but could not reach metabolic balance. 105 patients were chosen to participate in the test, with 81 being prescibed glargine, and 24 detemir insulin. At the time of the diagnosis of diabetes mellitus the average patient age was 50.47 years, the average period of OAD was 9.4 years long. Basal analogue insulin was introduced in cases when, in spite of adequate diet and OAD therapy the HbA1c level reached or exceeded 7.0%. At the beginning of the therapy the average HbA1c level was 9.18% (ranging from 7 to 13%), and decreased to 7.17% (from 5.4 to 11.3%) in half a year. HbA1c ≤ 7.0% has been achieved in 63.8% of the patients, 61% (n=50) of those using glargine and 70% (n=17) of those using detemir. The insulin need was 0.23 U/kg in the subgroup using glargine, and 0.21 U/kg in that using detemir. 63 patients received metformin (M) treatment (in an average dose of 1965.5 mg/day), 10 of them in monotherapy, and 54 combined with sulfanylurea (SU). 57 patients received SU treatment (45 of them with an average dose of 70.5 mg gliclazide/day and 12 with an average dose of 4 mg glimepiride/day), 3 of them in monotherapy and 54 combined with M. The bodyweight of the patients using glargine has increased by an average of 1.32 kg, while the weight of those using detemir has decreased with an average of 1.38 kg. The body mass index (BMI) values has changed in both subgroups accordingly. HbA1c levels have dropped significantly even in patients who have not reached the target level (n=38), by 1.66% in glargine users (n=31) and by 2.46% in detemir users (n=7). In the case of glargine 14 patients reached the target level in more than 6 months (insulin need 0.24 U/kg), 7 patients had compliance problems, and 10 patients needed the introduction of intensive conservative insulin therapy (insulin need 0.34 U/kg). In the case of detemir 4 patients reached the target level in a longer time (insulin need 0.26 U/kg), no better result was intended with one patient because of her age (>80 y), and 2 patients had compliance problems. 2 patients using detemir produced early local allergic reaction, which ceased after switching to glargine. There was no severe hypoglycaemia requiring hospitalization. Mild hypoglycaemia was observed in 19 patients 25 times (2.1/patient-year). The results of our test suggests that good therapy results can be reached with BOT using both glargine and detemir. In accordance with reference results, we obeserved weight loss using detemir, while there was no apparent difference in the need of glargine and detemir insulin. Better results in the subgroup using detemir insulin must be due to the lower number of patients involved, as well as to the consequence of our experiences on earlier usage of glargine insulin.

118


Petz Aladár Megyei Oktatókórház, Győr,1 Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház, III. Belosztály, Budapest,2 Kardirex Egészségügyi Központ, Győr3

KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZATI TÉNYEZŐK ELŐFORDULÁSA VÁLTOTT MŰSZAKBAN DOLGOZÓK KÖRÉBEN Hidvégi Tibor dr.,1 Nádas Judit dr.,2 Osztovits János dr,2 Hegyi Ilona dr.,3 Vasas István dr.,3 Jermendy György dr.2 A kardiometabolikus kockázat fogalma a metabolikus szindrómánál szélesebb körben értelmezi a kardiovaszkuláris kockázati tényezőket. Az éjszakai/váltott műszakban dolgozók cirkadián ritmusa zavart szenved, s ezzel összefüggésben − többek között − a kardiometabolikus kockázati tényezők előnytelenül alakulhatnak. Az éjszakai/váltott és nappali műszakot ellátó munkavállalók kardiometabolikus kockázatának megismerése érdekében keresztmetszeti vizsgálatot végeztünk 25−66 éves, aktív, legalább 5 éven keresztül dolgozó munkavállalók körében. Üzemegészségügyi szolgálat által nyilvántartott munkavállalókat (n=481; 121 férfi, 360 nő) vizsgáltunk. Legtöbben a könnyűiparban (58,2%), illetve a közigazgatásban (23,9%) dolgoztak. Kérdőíves adatrögzítést követően antropometriai méréseket és fizikális vizsgálatot végeztünk, majd éhomi vérmintából mértük az alapvető laboratóriumi adatokat. Az éjszakai/váltott műszakban dolgozók (n=234, életkor 43,9±8,1 év) adatait a csak nappali műszakot ellátók (n=247, életkor: 42,8±8,5 év) adataival vetettük egybe. Az éjszakai/váltott versus nappali műszakot ellátók testsúlya (76,6±16,1 vs. 73,9±17,6 kg; p<0,05) BMI-értéke (27,5±5,3 vs. 26,0±4,9 kg/m2; p<0,01) szisztolés vérnyomása (123±19 vs. 119±16 Hgmm, p<0,01) nagyobb volt, kórelőzményükben gyakrabban fordult elő diabetes (4,3 vs. 1,2%; p<0,05) és kardiovaszkuláris betegség (3,8 vs. 0,8%; p<0,05), közöttük a sporttevékenységet végzők aránya kisebb (20,6 vs. 38,7%; p<0,001), a dohányzók aránya pedig nagyobb (35,0% vs. 19,5%; p<0,001) volt. A laboratóriumi adatok terén egyetlen különbség mutatkozott: a HDL-koleszterin a nők között alacsonyabb volt (éjszakai/váltott vs. nappali műszakban dolgozók: 1,56±0,32 vs. 1,68±0,36 mmol/l; p<0,01). Az éjszakai/ váltott versus nappali műszakban dolgozó, középkorú munkavállalók körében a kardiometabolikus kockázati tényezők előnytelenebbül alakulnak, ezért egészségmegőrzésükre fokozottabb figyelmet kell fordítani.

Petz Aladár County Teaching Hospital, Győr,1 Bajcsy-Zsilinszky Hospital, 3rd Department of Medicine, Budapest,2 Kardirex Health Care Center, Győr3

ASSESSING CARDIOMETABOLIC RISK AMONG SHIFT WORKERS Tibor Hidvégi MD,1 Judit Nádas MD,2 János Osztovics MD,2 Ilona Hegyi MD,3 István Vasas MD,3 György Jermendy MD2 The term of cardiometabolic risk includes a cluster of cardiovascular risks beyond the metabolic syndrome. Shift workers, possibly due to impairment in circadian biological rhythm, may be at higher cardiometabolic risk. In order to assess cardiometabolic risk in shift workers, a cross-sectional study was performed among active workers (aged 25–66 years, with a minimal shift working experience of 5 years). In the town of Győr, 481 workers (121 men, 360 women) were investigated, most of them (58.2%) were employees in light industry or in public service (23.9%). At investigation, past medical history was recorded and anthropometric measurements and physical examination were performed


119

on each subject. Validated questionnaires were used to characterize daily activity, eating and smoking habits. Fasting venous blood sample was used for measuring laboratory parameters. Data from shift workers (n=234, age 43.9±8.1 years) were compared to those of day workers (n=247, age: 42.8±8.5 years). Weight (76.6±16.1 vs. 73.9±17.6 kg; p<0.05), BMI index (27.5±5.3 vs. 26.0±4.9 kg/m2; p<0.01), systolic blood pressure (123±19 vs. 119±16 mmHg, p<0.01), the prevalence rate of diabetes (4.3 vs. 1.2%; p<0.05) and cardiovascular diseases (3.8 vs. 0.8%; p<0,05) in the past medical history were higher in shift workers as compared to those in day workers. In addition, proportion of subjects with regular leisure activities were lower (20.6 vs. 38.7%; p<0.001) and that of current smokers were higher (35.0% vs. 19.5%; p<0.001) in shift workers than in day workers. As for laboratory findings, HDL-cholesterol level was lower in female shift workers than in female day workers (1.56±0.32 vs. 1.68±0,36 mmol/l; p<0.01). Middle-aged, active shift workers, as compared to day workers, are at higher cardiometabolic risk, therefore, they should have priority when preventing cardiovascular diseases.

Semmelwies Egyetem, Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet,1 Semmelwies Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika,2 Investigational Intensive Care Unit, University of Texas Medical Branch, Galveston, USA3

GESZTÁCIÓS DIABETEST ÉS EGÉSZSÉGES TERHESSÉGET KÖVETŐEN AZ OXIDATÍV STRESSZ EMELKEDETT SZINTEN MARADHAT Horváth Eszter Mária dr.,1 Benkő Rita,1 Mágenheim Rita dr.,2 Tamás Gyula dr.,2 Lacza Zsombor dr.,1 Szabó Csaba dr.3 A patológiás, sőt az egészséges terhességek számával is nő a kardiovaszkuláris betegségek gyakorisága. Azok az anyák is 1,95-ször nagyobb kockázatot vállalnak a gyermektelen nőkhöz képest, akiknél a terhesség és a szülés komplikációmentes volt, és öt vagy több terhesség vállalása után ez a kockázat 2,27-re emelkedik. Egy vagy több terhességi szövődmény a kardiovaszkuláris komplikációk prevalenciáját 2,67-re emeli. Ismert, hogy az egészséges terhes nőknél az oxidatív stressz szintje növekszik, illetve a gesztációs diabetes mellitus (GDM) a reaktív oxidánsok termelését tovább fokozza a placentában és a köldökzsinórban éppúgy, mint az anya és az újszülött vérplazmájában. Az is bizonyított, hogy oxigén- és nitrogéneredetű szabad gyökök jelentős szerepet játszanak a kardiovaszkuláris megbetegedések patogenezisében. Célunk a terhességet követően esetlegesen fennmaradó emelkedett oxidatív stressz vizsgálata volt. Egészséges (n=20), illetve megelőző enyhe (diétával kezelt, n=30), valamint kifejezett – inzulinnal kezelt (n=12) – GDM-mel szövődött terhességet követő harmadik évben vizsgáltuk a szérum összperoxidszintjének alakulását egészséges önkénteseken. Kontroll alanyaink korban és BMI-ben egyeztetett egészséges férfiak (n=10) és nem szült nők (n=14) voltak. Az éhgyomri vérmintákban mértük a vércukor-háztartás paramétereit, gyulladásos markereket, lipidprofilt, májés vesefunkciót, a pajzsmirigy- és nemi hormonok szintjét, ezenkívül orális glukóztolerancia-tesztet végeztünk. A nem szült nők és a férfiak peroxidszintje nem különbözött. Korábbi egészséges terhesség esetében szignifikánsan magasabb (p<0,05 vs. nem szült nő) peroxidszintet mértünk, amelyet a megelőző enyhe GDM nem befolyásolt. Ezzel ellentétben a kifejezett GDM további szignifikáns (p<0,001 vs. egészséges terhesség, megelőző enyhe GDM) emelkedést okozott. A peroxidszintet befolyásoló tényezőket többváltozós regressziós modellel vizsgáltuk, amelyben a magyarázó változókat stepwise módszerrel választottuk ki. A modell alapján a peroxidszintet a CRP (33,924 μmol/l, p<0,05) SHBG (2,741 µmol/l, p<0,05, az összfehérje (22,859 μmol/l, p<0,05) és a terhességek száma (78,631 μmol/l, p<0,05) szignifikánsan növelte (r2=0,46). A terhességek száma ezen változók közül szignifikáns pozitív korrelációt mutat a CRP-szinttel (Pearson-korreláció 0,32, p<0,05), ami azt mutatja, hogy a ter-

120


hességek száma a peroxidszintet egyrészt a CRP-szint növelésén keresztül közvetetten, másrészt attól függetlenül, közvetlenül növeli. Eredményeink alapján a terhesség során megfigyelhető emelkedett oxidatív stressz három évvel a szülést követően is megfigyelhető, mértékét az enyhe diétával kezelt gesztációs diabetes nem, csak a kifejezett (inzulinnal kezelt) GDM növeli. A megfigyelt jelenségben fontos szerepet játszhatnak a gyulladásos folyamatok. Az emelkedett oxidatív stressz szerepet játszhat a terhesség után megfigyelhető magasabb kardiovaszkuláris morbiditás kialakulásában.

Semmelwies University, Department of Human Physiology and Clinical Experimental Research,1 Semmelwies University, 1st. Department of Internal Medicine,2 Investigational Intensive Care Unit, University of Texas Medical Branch, Galveston, USA3

OXIDATIVE STRESS MAY STAY ELEVATED AFTER GESTATIONAL DIABETIC AND EVEN HEALTHY PREGNANCIES Eszter Mária Horváth MD,1 Rita Benkő MD,1 Rita Magenheim MD,2 Gyula Tamás MD,2 Zsombor Lacza MD,1 Csaba Szabo MD3 The number of pathological and even healthy pregnancies increases the risk of cardiovascular morbidity. Parous women with no complicated births had a 1.95-fold higher cardiovascular disease prevalence compared to nulliparas. Women with five or more births had the highest cardiovascular disease prevalence with a 2.27-fold increase. Among women with one or more pregnancy complications, cardiovascular disease prevalence was 2.67 times higher. It was shown that increased oxidative stress can be observed during the course of normal pregnancy. Gestational diabetes mellitus (GDM) is associated with a pronounced degree of oxidative stress in placental and umbilical cord tissues and also in the plasma of the mother and newborn. It is also known that elevated levels of oxygen and nitrogen derived reactive species are major contributors in the development of cardiovascular morbidities. Our aim was to examine the level of possibly persisting oxidative stress after pregnancy. Serum total peroxide level was measured in healthy volunteers three years following healthy (n=20), moderate GDM (treated with carbohydrate-restricted diet, n=30) and severe GDM (insulin treatment, n=12) pregnancies. Controls were age and BMI matched males (n=10) and nullipara women (n=14). The following parameters were measured using fasting blood sample: markers of carbohydrate metabolism, inflammatory markers, lipid profile, liver and kidney function, thyroid and sex hormones. Oral glucose tolerance test was also performed. The peroxide level of nullipara women and men was similar. Previous healthy pregnancy significantly elevated (p<0.05 vs. nullipara) the peroxide level and previous moderate GDM did not increase it further on. However severe GDM resulted in an additional significant increase (p<0.05, vs. nullipara, moderate GDM). Factors that may influence peroxide level were analyzed in a multivariate regression model, in order to select significant variables, a stepwise method was used. According to the model peroxide level is significantly influenced by CRP (33.924 μmol/l, p<0.05) SHBG (2.741 μmol/l, p<0.05, serum protein (22.859 μmol/l, p<0.05) and number of pregnancies (78.631 μmol/l, p<0.05) (r²=0.46). The number of pregnancies significantly correlates with CRP (Pearson correlation: 0.32, p<0.05), which shows that the effect of previous pregnancy on peroxide level is partially due to the increase in CRP level. According to our results the elevated oxidative stress that can be measured during pregnancy can still be observed three years after delivery. The level of oxidative stress is not altered by previous moderate GDM, but severe GDM. Inflammatory processes may play an important role in this phenomenon. The elevated level of oxidative stress may contribute to the increased cardiovascular morbidity of mothers.


121

Semmelweis Egyetem, Cell Screen AOKK,1 University of Turku2

A CTLA4 GÉNRÉGIÓ HETEROGENITÁSA ÉS GENOMIKUS SZABÁLYOZÁSA 1-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUSBAN Horváth Kornélia Hédi dr.,1 Szatmári Ildikó dr.,1 Jermendy Ágnes dr.,1 Lukács Krisztina dr.,1 Ilonen Jorma dr.,2 Hermann Róbert dr.1 Az autoimmun mechanizmusú 1-es típusú diabetes mellitus (T1D) a pancreas béta-sejtjeinek pusztulása miatt kialakult inzulinhiány következtében jön létre. A béta-sejtek pusztulása genetikailag fogékony személyekben környezeti faktorok hatására beinduló T-sejt-mediált immunfolyamat során valósul meg. A HLA szuperlokusz a betegségre hajlamosító hatás kb. 40−50%-áért felelős. A minor hajlamosító gének egyenként a családi halmozódás 5−10%-át teszik ki. Legjelentősebb képviselőjük az inzulin gén, a PTPN22 gén, az IFIH1 gén, az IL2RA gén és a CTLA4 gén. A citotoxikus T-lymphocyta antigén 4 (CTLA4) a T-sejt-aktiváció fontos regulátora. Génpolimorfizmusai közül a 3’ régióban található CT60 pontmutáció különböző populációkban eltérő diabetesre hajlamosító hatással bír. A polimorfizmus feltehetően szabályozza a CTLA4 két izoformájának, a teljes hosszúságú és a szolúbilis molekulák expressziós szintjét. Munkánk során vizsgáltuk a CTLA4-CT60 polimorfizmus és a T1D közötti genetikai asszociációt magyar populáción, valamint a CTLA4 gén genomikus regulációját, a CT60 génpolimorfizmus expressziójára, illetve alternatív splicingra kifejtett hatását egészséges és 1-es típusú diabeteses mintákon. A genotípusok meghatározását TaqMan® rs3087243 genotipizáló assay-vel végeztük EDTA-s vérből izolált genomiális DNS-en. A génexpressziós analízishez sűrűséggradiens centrifugálással Histopack-1077 segítségével perifériás vérből mononukleáris sejteket (PBMC) szeparáltunk. RNS-izolálás és cDNS-írás után a két izoformát SYBR Green módszerrel real-time PCR során kvantitáltuk. A kontrollpopulációban a minor allél (A allél) frekvenciája hasonló az irodalomban leírtakhoz (44,8%). A hajlamosító CT60 variáns (G allél) aránya magasabb diabetesek körében (60,8%) az egészségesekhez képest (55,2%). A T1D és a kontrollcsoport allélfrekvenciái szignifikáns különbséget mutattak (p=0,042). A szolúbilis és a teljes hosszúságú izoformák expreszsziós szintje között a CT60 genotípusok alapján nem tudtunk szignifikáns különbséget kimutatni a magyar populációban. Munkánk során bizonyítottuk, hogy magyar populációban a CTLA4 CT60 A/G pontmutáció hajlamosító hatással bír 1-es típusú diabetes kialakulására, a háttérben álló funkcionális genomikai változások azonosítása további vizsgálatokat igényel. A projekt a HUNT1DGENES program keretében került kivitelezésre.

Semmelweis University, Cell Screen AOKK, Budapest,1 University of Turku, Finland2

HETEROGENEITY AND GENETIC REGULATION OF CTLA 4 GENE REGION IN TYPE 1 DIABETES Kornélia Hédi Horváth MD,1 Ildikó Szatmári MD,1 Ágnes Jermendy MD,1 Krisztina Lukács MD,1 Jorma Ilonen MD,2 Róbert Hermann MD1 Type 1 diabetes (T1D) is a T-cell mediated autoimmune process that destroys pancreatic β cells. The development of the disease is influenced by multiple genetic and environmental factors. Among the genetic risk factors the human leukocyte antigen (HLA) locus is responsible for about 40-50% of the genetic susceptibility. Several non-HLA loci are proposed to have a smaller effect, the most studied being the insulin gene, the PTPN22 gene, the IFIH1 gene, the IL2RA gene and the CTLA4 gene,

122


which together do not contribute to more than 15% of the risk. CTLA4 presents heterogenic susceptibility for T1D in different populations. It plays an important role in the down-regulation of antigenactivated immune response. More polymorphisms of this gene are known, which are associated with T1D, the most associated being the CT60 A/G single nucleotide polymorphism (SNP) in the 3’UTR of the CTLA4 gene. This mutation is believed to control the expression level of the two CTLA4 isoforms: the full length and the soluble isoforms. In this study we investigated the association of CTLA4 CT60 A/G SNP to T1D in the Hungarian population, the genomic regulation of CTLA4 gene, and the effect of CT60 polymorphism on expression and alternative splicing in peripherial blood mononuclear cells (PBMC) of healthy individuals and T1D cases. The genotypes were determined using Taqman® rs3087283 genotyping assay on genomial DNA isolated from peripherial blood samples. PBMC were separated with density gradient centrifugation using Histopack-1077. The two isoforms were quantified with real-time PCR using SYBR Green after RNA isolation and cDNA synthesis. All results were in Hardy-Weinberg equilibrium. The minor allele (A allele) frequencies among controls were in accordance with published data (44.8%). The CT60 disease susceptible G allele frequency was higher in T1D cases (60.8%) than in controls (55.2%), the allele frequencies differed significantly (p=0.042). In the case of CT60 genotypes we found no significant difference among the expression level of soluble and full length isoforms in the Hungarian population. In conclusion, we showed that CTLA4 CT60 A/G SNP is a suitable marker for T1D in the Hungarian population, refining the HLA based genetic risk estimation. Identification of the functional genomic changes needs further investigation. This work was conducted within the cofines of the HUNT1DGENES programme.

Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórháza, KAIBO, Gyula,1 Réthy Pál Kórház, II. Belgyógyászat, Békéscsaba2

VALÓS IDEJŰ FOLYAMATOS SZÖVETI GLUKÓZMONITORRAL (GUARDIAN REAL TIME) SZERZETT KLINIKAI TAPASZTALATOK A NORMOGLYKAEMIÁS CÉL BIZTOSÍTÁSÁÉRT, INZULINTERÁPIÁBAN RÉSZESÜLŐ INTENZÍV OSZTÁLYON KEZELT KRITIKUS ÁLLAPOTÚ BETEGEK ESETÉBEN Illyés Attila dr.,1 Gaál Emánuel dr.,1 Gyimesi András dr.2 A szérumglukóz intenzív osztályon történő inzulinkezeléssel biztosított szoros kontrollja mortalitást és morbiditást csökkentő hatását evidenciának tartjuk kritikus állapotú betegeknél. A problémát a célérték elérése után a keskeny céltartományban való tartása jelenti, ez a gyakorlatban nehezen megoldható feladat. Ennek oka, hogy az eleve keskeny terápiás intervallum alsó határa a hypoglykaemia-határon található. Másik ok, hogy a céltartomány biztosítására exogén inzulin áll rendelkezésre, melynek intra- és interindividuális hatása jelentősen különbözhet ugyanolyan vércukorérték mellett ugyanannál a betegnél is. Az inzulinkezelés elindítását jelentő trigger vércukor meghatározása és a céltartomány kijelölése igen nagy jelentőséggel bír. A diabetológiai gyakorlatban jó eredményeket értek el a folyamatos szöveti glukózmonitor (CGMS) használatával, mivel segít felfedezni a veszélyes glukózszint-változásokat, melyeket az SMBG nem mutat ki. Másrészt a folyamatos glukózmonitorozás négyszer több olyan glukózingadozást mutat ki, amely a kezelés korrekcióját igényli. A két módszer


123

alkalmazásakor jól korrelálnak az értékek. Új lehetőség a helyes terápiás korrekciók megtételéhez, a hypoglykaemiák elkerülésére és a normoglykaemia elérésére a valós idejű folyamatos glukózmonitorozás (Guardian Real-time), amely az intenzív terápiában is alkalmazható lehetőségnek látszik. A nemrégiben megjelent vizsgálat (NICE-SUGAR) nem hozta a várt eredményeket, mert a szoros glukózkontroll alatt kezelt betegek esetében nőtt a mortalitás, ezért magasabb célértéket javasolnak. Másrészt leírják, hogy szignifikánsan nőtt a hypoglykaemiák száma, ami oka lehet a várt eredmények elmaradásának. Tíz beteg (tizennégy kanül) esetében módunkban állt kipróbálni a valós idejű folyamatos glukózmonitorizálás hatékonyságát. A vizsgált betegek adatai alapján megállapítható, hogy a módszer hatékony. Az intenzív osztályon kezelt kritikus állapotú betegek esetében akár cukorbetegek voltak, akár nem, a folyamatos glukózmonitorizálás minden esetben jól korrelált értékekben a laboreredményekkel, másrészt pontosabb képet adott a betegek pillanatnyi anyagcserehelyzetéről. Lehetőség nyílt a vércukorértékben történő változásokra időben reagálni, ezáltal a hypoglykaemiás események, a hirtelen magas vércukorkiugrások és a nagy vércukor-értékbeli ingadozások kiszűrésére, megelőzésére. Velünk párhuzamosan a világ számos pontján indultak hasonló vizsgálatok, és ezek eredményei összecsengenek a mi eredményeinkkel. A módszer lehetőséget biztosít arra, hogy a beteg vércukra olyan módon legyen folyamatosan a normál rangen belül, hogy időben kiszűrve a kiugró értékeket a szövődmények kialakulásának valószínűsége olyan mértékben csökken, ami már egyértelműen hagyja érvényesülni az intenzív inzulinkezelés előnyeit és szignifikánsan jobb morbiditási és mortalitási eredményekhez vezet.

Békés County Pándy Kálmán Hospital, Intensive Care Unit, Gyula,1 Réthy Pál Hospital, 2nd Department of Medicine, Békéscsaba2

CLINICAL EXPERIENCES WITH REAL TIME CONTINOUS TISSUE GLUCOSE MONITOR TO ENSURE THE NORMOGLYCEMIC GOALS – OBSERVATIONS ON PATIENTS TREATED WITH INSULIN THERAPY IN A&E AND ARE IN CRITICAL STATE Attila Illyés MD,1 Emánuel Gaál MD,1 András Gyimesi MD2 Treating patients in critical state with insulin therapy to ensure “close serum glucose mortality and morbidity control” in A&E (Accident and Emergency) is evident. The problem however comes after reaching the target range – to keep it in this narrow range (serum glucose normal range: 4,4−6,1 mmol/l) – is very hard to achieve in practice. This can be explained on one hand with the fact that this range is already at the border of hypoglycaemia. The risk of hypoglycaemia is therefore very high when we are aiming at normoglycaemia. On the other hand exogenic insulin is used to maintain this target range – with an effect of large intra- and interindividual variability even at the same starting blood glucose levels. In addition, the different pharmacokinetic profile of exogenic human insulin compared to endogenic human insulin makes the results even more diverse. It is very important to set the trigger blood-sugar level for starting insulin therapy and the target range. Positive results have been achieved by using continuous tissue glucose monitor in diabetological practice, as it helps to notice the dangerous changes in glucose levels which could not be detected by SMBG. But continuous monitoring of glucose levels shows 4 times as many fluctuations requiring modification of therapy. Better results can be achieved by using both methods simultaneously. Real time continuous glucose monitoring

124


(Guardian Real-time) is a new potential treatment to take corrective actions, avoid hypoglycaemia and achieve normoglycemia. This treatment also seems to be relevant in A&E. A recently published study (NICE-SUGAR) contrary to the expectations showed an increased mortality in patients treated using close glucose control. As hypoglycaemias were more frequent, higher blood glucose target ranges were suggested. We had the opportunity to try out the effectiveness of real time continuous glucose monitoring with 10 patients (14 cannulas). The method seems to be effective based on the treatment of these patients. The monitoring results of these A&E patients (either with or without diagnosed diabetes) correlated well with their laboratory blood tests and gave a better picture about their current metabolism. We had a chance to react to the changes in blood sugar level in time, so we could avoid hypoglycaemias and sudden large fluctuations. Similar studies were carried out in other parts of the world parallel with ours and their results resemble those of ours. This method gives an opportunity to keep the patient’s blood sugar level in the proper range with the early detection of out-of-range values, while minimising the risks to a level that the treatment goals can be reached leading to much better morbidity and mortality statistics.

Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika; Joslin Diabetes Center,1 Joslin Diabetes Center2

A MAFA TRANSZKRIPCIÓS FAKTOR JELENLÉTE SZÜKSÉGES AZ ÉRETT BÉTA-SEJTEK MŰKÖDÉSÉHEZ PATKÁNY LANGERHANS-SZIGETEKBEN Jermendy Ágnes dr.,1 Vetere Amedeo dr.,2 El Khattabi Ilham dr.,2 Siniakowicz Karolina dr.,2 Mong Bee Yong dr.,2 Aguayo-Mazzucato Cristina dr.,2 Sharma Arun dr.,2 Bonner-Weir Susan dr.2 A MafA (musculoaponeurotic fibrosarcoma oncogene homolog A) egy glukóz által szabályozott transzkripciós faktor, mely a felnőtt béta-sejtekben szelektíven expresszálódik. A MafA feltehetően szerepet játszik a béta-sejtek érésében, valamint az inzulinszintézis és -szekréció folyamatában. Korábbi tanulmányok bizonyították, hogy a MafA hiánya a béta-sejt-funkció szempontjából fontos fehérjék (glukagon-szerű peptid 1 receptor [GLP1R], piruvát-karboxiláz, prohormon-konvertáz [PCSK]) expressziójának gátlását okozza béta-sejtvonalon. Célkitűzésünk a MafA regulációs szerepének megismerése volt felnőtt patkány béta-sejtekben. A MafA transzkripciós faktor működését szelektíven kikapcsoltuk egy „domináns negatív MafA-konstrukcióval (DNMafA), mely az endogén MafA-hoz kapcsolódva meggátolja annak transzkripciós aktivitását. A frissen izolált Langerhans-szigeteket önálló sejtekké diszpergáltuk, majd a DNMafA-t adenovírus segítségével juttattuk be a primer béta-sejtekbe. Kontrollként egy zöld fluoreszcens proteint (GFP) tartalmazó adenovírus-vektor szolgált. Az mRNS- és fehérjeszint változását real-time PCR-módszerrel, illetve Western-blot analízissel vizsgáltuk. A DNMafA-val történő infekciót követően az endogén MafA mRNS- és fehérjeszint közel 10%-ra csökkent a kontroll béta-sejtekhez képest, ami a MafA autoregulációs folyamataira utal. Az alacsony MafA-szint számos metabolikus enzim, béta-sejt-specifikus gén és egyéb transzkripciós faktor expressziójának változását eredményezte. A génexpressziós változásokat 72 órán át követtük, aminek során többek között a glukokináz, a GLUT2 glukóztranszporter, az inzulin, a PCSK enzim, a GLP1R és a Kir6.2 káliumcsatorna mRNS-ének szintje szignifikánsan csökkent (p<0,001). Az érett béta-sejtben gyakorlatilag hiányzó laktát-dehidrogenáz enzim mRNS-ének szintje viszont szignifikánsan megemelkedett a DNMafA-infekciót követően a kontrollhoz képest (p<0,001). A Pdx1 és NeuroD transzkripciós faktorok mRNS-ének szintje


125

20%-ra csökkent a kontrollhoz viszonyítva. Funkcionális vizsgálataink szerint már a DNMafA-infekciót követő 36. órában csökken a glukóz stimulálta inzulinszekréciós válasz, mely időpont egybeesik a béta-sejt-funkció szempontjából fontos gének expressziójának csökkenésével. Érdekes módon az arginin stimulálta inzulinszekréciót nem befolyásolta a DNMafA. Eredményeink arra utalnak, hogy az alacsony MafA-szint számos fontos béta-sejt-gén expressziójának csökkenésével és a glukóz stimulálta inzulinszekréció gátlásával jár. A MafA transzkripciós faktor jelenléte szükséges az érett béta-sejtek működéséhez.

Semmelweis University, 1st Department of Pediatrics, Budapest; Joslin Diabetes Center,1 Joslin Diabetes Center, Boston, USA2

TRANSCRIPTION FACTOR MAFA IS NECESSARY FOR MATURE BETA-CELL FUNCTION IN RAT ISLETS Agnes Jermendy MD,1 Amedeo Vetere MD,2 Ilham El Khattabi MD,2 Karolina Siniakowicz MD,2 Yong Mong Bee MD,2 Cristina Aguayo-Mazzucato MD,2 Arun Sharma MD,2 Susan Bonner-Weir MD2 MafA (musculoaponeurotic fibrosarcoma oncogene homolog A) is a glucose-responsive transcription factor selectively expressed in adult beta-cells. MafA has been suggested to play a role in both beta-cell maturation and regulation of insulin synthesis and secretion. Previous studies using cell-lines described that lack of MafA results in selective down-regulation of certain beta-cell important proteins such as glucagon-like peptide-1 receptor (GLP1R), pyruvate carboxylase and prohormone convertase (PCSK). The aim of our study was to characterize the regulatory role of MafA in adult rat islets. The function of MafA has been selectively inhibited by a “dominant negative” MafA construct (DNMafA), which blocks the transcriptional activity upon binding to the endogenous MafA. Freshly isolated, adult rat islets were obtained, totally dispersed, and DNMafA was transduced to the cells with an adenovirus-mediated technique. An adenovirus vector carrying the GFP reporter served as control. Changes in mRNA and protein levels were assessed by real-time PCR and Western-blot analysis, respectively. Endogenous MafA mRNA and protein levels in DNMafA-infected cells decreased to 10% of control beta-cells, suggesting autoregulation. We examined the effect of diminished MafA levels for 72 hours on the expression of metabolic genes, beta-cell genes and key transcription factors. Among others, the mRNA levels of glucokinase, GLUT2 glucose transporter, insulin, PCSK enzyme, GLP1R and Kir6.2 potassium-channel significantly decreased after DNMafA infection (p<0.001). In contrast, gene expression of lactate dehydrogenase, an enzyme nearly absent in mature beta-cells, increased significantly (p<0.001). In addition, Pdx1 and NeuroD mRNA levels decreased to 20% of controls. Functional studies revealed that coincident with the reduction in expression of these genes, glucose-stimulated insulin secretion was blunted by DNMafA expression as early as 36 hours after infection. Surprisingly, arginine-stimulated insulin secretion was not affected by DNMafA. Our data indicate that low levels of MafA results in decreased expression of functionally important beta-cell genes and selectively impaired glucose-stimulated insulin secretion. We conclude that MafA is necessary for the mature beta-cell function.

126


Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház, III. Belosztály,1 Közép-Európai Egyetem, Budapest,2 SE ÁOK,3 Semmelweis Egyetem, Radiológiai és Onkoterápiás Klinika,4 Semmelweis Egyetem, Központi Laboratórium (Pest),5 Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ,6 Budapest

ANTROPOMETRIAI PARAMÉTEREK ÉS A SZÉRUM CITOKINSZINTJÉNEK GENETIKAI MEGHATÁROZOTTSÁGA: IKERVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI Jermendy György dr.,1 Osztovits János dr.,1 Littvay Levente dr.,2 Steinbach Rita oh.,3 Jermendy Ádám oh.,3 Tárnoki Ádám dr.,4 Tárnoki Dávid dr.,4 Bekő Gabriella dr.,5 Métneki Júlia dr.6 A metabolikus szindróma és az elhízás elleni küzdelmet megalapozottabbá teheti, ha tudjuk, hogy kialakulásukban milyen mértékben játszanak közre genetikai, illetve környezeti tényezők. A kérdés eldöntéséhez ikervizsgálatok eredményei szolgáltathatnak adatokat. Az antropometriai paraméterek és a szérum citokinszintek genetikai, illetve környezeti meghatározottságának felmérése érdekében 101 egészséges felnőtt ikerpárt vizsgáltunk (életkor 43,3±15,8 év; 63 pár egypetéjű [monozigóta − MZ], 38 pár azonos nemű, kétpetéjű [dizigóta − DZ] iker volt). Antropometriai adatok rögzítése után fizikális vizsgálatot végeztünk, megmértük a vérnyomást, kérdőívekkel tájékozódtunk az ikertestvérek környezeti hátteréről, étkezési és életmódbeli szokásaikról, majd vénás vérmintából meghatároztuk a legfontosabb citokinek szérumszintjét. A statisztikai értékelés során analizáltuk az intraclass korrelációt, majd megállapítottuk a genetikai, a közös és egyéni környezeti determináltság százalékos arányát jelző öröklődési indexeket. A MZ versus DZ ikerpárok testsúlyának intraclass korrelációja számottevően nagyobb volt (MZ: r=0,888 p<0,001; DZ: r=0,362 p=0,024), ezzel összefüggésben a testsúly esetén dominált a genetikai meghatározottság (88,9%; 95%-os CI: 58,2–94,1%) az egyéni környezeti determináltsággal (11,1%; 95%-os CI: 6,2–17,3%) szemben. Hasonló jellegű összefüggést (MZ: r=0,864 p<0,001; DZ: r=0,445 p=0,039), illetve megoszlást találtunk a haskörfogat vonatkozásában (genetikai determináltság: 83,8%, 95%-os CI: 40,1–94,1%; egyéni környezeti hatás: 13,6%, 95%-os CI: 7,4–24,5%). A MZ versus DZ ikerpárok szérum rezisztin értékének intraclass korrelációja számottevően nagyobb volt (MZ: r=0,729 p<0,0001; DZ: r=0,378 p=0,002), ezzel összefüggésben a rezisztinérték esetében dominált a genetikai meghatározottság (70,2%; 95%-os CI: 25,9–88,8%) az egyéni környezeti determináltsággal (27,1%; 95%-os CI: 12,9–48,7%) szemben. A leptin értéke esetén is a genetikai determináltság dominált (53,6%), míg a TNF-alfa-érték vonatkozásában a közös és egyéni környezeti tényezőknek (61,0%, illetve 31,7%), az adiponektin vonatkozásában pedig az egyéni környezeti tényezőknek (74,8%) volt inkább döntő szerepe. Adataink alapján megállapítható, hogy felnőtt egyének körében a genetikai tényezőknek meghatározó szerepe van a testsúly, a haskörfogat, a szérum rezisztin- és leptinértékének alakulásában.


127

Bajcsy-Zsilinszky Hospital, Budapest,1 Central European University, Budapest,2 Semmelweis Medical University, Budapest,3 Semmelweis Medical University, Department of Radiology and Oncotherapy,4 Semmelweis University, Central Laboratory (Pest),5 National Centre for Healthcare Audit and Inspection, Budapest6

HERITABILITY OF ANTHROPOMETRIC PARAMETERS AND SERUM CYTOKINE LEVELS: A TWIN STUDY György Jermendy MD,1 János Osztovits MD,1 Levente Littvay MD,2 Rita Steinbach,3 Ádám Jermendy,3 Ádám Tárnoki MD,4 Dávid Tárnoki MD,4 Gabriella Bekő MD,5 Júlia Métneki MD6 Both genetic and environmental factors may play a role in the pathogenesis of the metabolic syndrome and obesity. The precise magnitude of the genetic influence on anthropometric parameters and serum cytokine levels is poorly described. Results of twin studies can highlight the heritability of these parameters. In our study, 101 healthy adult twin pairs (63 monozygotic [MZ] and 38 dizygotic [DZ] pairs, age: 43.3±15.8 years) were investigated. Physical examination was carried out, past medical history was recorded and anthropometric parameters were registered for each subject. Fasting venous blood samples were used for measuring basic laboratory parameters and serum cytokine levels. The lifestyle and environmental background were assessed by using questionnaires. For statistical analysis, intraclass correlations were evaluated and heritability model analyses were performed. The intraclass correlation for weight was higher in MZ (r=0.888; p<0.001) than in DZ twin pairs (r=0.362; p=0.024) and the heritability was estimated as 88.9% (95% CI: 58.2–94.1%). Very similar results were found regarding waist circumference (MZ: r=0.864 p<0.001; DZ: r=0,445; p=0,039; heritability 83.8%, 95% CI 40.1–84.1%). As for cytokines, the intraclass correlation for serum resistin levels was higher in MZ (r=0.729 p<0.0001) than in DZ twin pairs (r=0.378 p=0.002) and the heritability was estimated as 70.2% (95% CI: 25.9–88.8%). Heritability was the prevailing factor in serum leptin levels (53.6%) while common and unique environmental factors predominated in TNF-alfa values (61.0% and 31.7%, respectively). As for adiponectin, unique environmental effects were the main dominating factor (74.8%). Our data indicate that genetic factors have a substantial influence on weight, waist circumference as well as on serum resistin and leptin values in healthy adult subjects.

Petz Aladár Megyei Oktatókórház, Győr

KORNÉL KÉT ÉLETE Juhászné Tuifel Andrea, Tóthné Sebestyén Tímea, Makovi Helga dr., Gál Veronika dr., Niederland Tamás dr. A győri gyermekdiabetes-gondozóban 158 diabetes mellitusban szenvedő gyermek folyamatos gondozását végezzük. Betegeink közül egy gyermek állami gondozott volt a diagnózis idején. Célunk az volt, hogy az ő esetében felmerülő nehézségekről számoljunk be előadásunkban. Betegbemutatás: P. K. 11 hónapos korban került felvételre a PAMOK Csecsemőosztályára diabetes mellitus típusos tüneteivel. Vércukorértéke 40,5 mmol/l, mérsékelt metabolikus acidózisa volt (pH: 7,38, HCO3: 17,1 mmol/l, ABE: −9, 6 mmol/l). Öt hét ápolás után került vissza a gyermekotthonba. A bennfekvés ideje alatt a gondozó- és szakácsnőket komplex edukációban részesítettük. Ezt követően két alkalommal került sor ambuláns felvételére hypo-, illetve hyperglykaemia miatt, vércukorértékei az extrém alacsony és magas értékek között ingadoztak, több alkalommal volt eszméletvesztéssel járó

128


hypoglykaemiája. Az ebben az időszakban felmerülő nehézségekről kérdőívben gyűjtöttünk adatokat a gondozónőktől. A betegség egyéves időtartama után a gyermek életében jelentős családi állapotváltozás következett be − örökbe fogadták. Ezen időszakban felmerülő problémákról az örökbe fogadó szülőket kérdeztük meg. Eredmények: Adatainkat retrospektíven a gondozási naplók, valamint a gondozónők és az „új” szülők által kitöltött kérdőívek szolgáltatták. A gondozás első, gyermekotthonban töltött időszaka alatt K. anyagcserehelyzete az extrém értékek között ingadozott, gyakoriak voltak az eszméletvesztéses hypoglykaemiák, HbA1c-értéke emelkedett (9,2−9,8%). Az örökbe fogadó szülőknél az átmeneti nehézségek után vércukorértékei elfogadhatóvá váltak, HbA1c-értéke javult (8,6–8,0%). Következtetés: A nevelőotthonban a legnagyobb odafigyelés mellett sem volt a gyermek anyagcseréje kielégítő. Amint a szociális háttere rendeződött, az új család edukációjával, óriási odaadásával a kisfiú (anyagcsere)helyzete rendeződött.

Petz Aladár County Teaching Hospital, Győr

THE TWO LIVES OF KORNÉL Andrea Juhászné Tuifel, Tímea Tóthné Sebestyén, Helga Makovi MD, Veronika Gál MD, Tamás Niederland MD In the Child Diabetes Care Unit of Győr 158 children with diabetes mellitus are cared for. From our patients one was in state care at diagnosis. The aim of our case report is to draw attention to the special problems we have experienced with this child. The patient, P. K., got admitted to the Infant Ward of the hospital at the age of 11 months with symptoms typical for diabetes mellitus. His blood glucose value was 40.5 mmol/l, and had a mild metabolic adidosis (pH: 7.38, HCO3: 17.1 mmol/l, ABE: −9, 6 mmol/l). Following 5 weeks of hospital treatment was returned to the children’s home. During his hospital stay the caregivers and cooks of the children’s home received complex education. Due to hypo- and hyperglycaemia he was admitted to our outpatient unit twice, his blood glucose values fluctuated between extreme high and low values, he had repeated episodes of losing consciousness due to hypoglycaemia. Information about the problems during this period was collected from the caregivers by questionnaires. After 1 year diabetes duration his life changed radically − he was adopted. The adopting parents were asked about the problems of this period. Results: Our data was collected using the treatment diaries and the questionnaires completed by the caregivers and the adopting parents. During the phase spent in the children’s home the patients’ metabolic state was very unstable with extreme high and low blood glucose, frequent episodes of losing consciousness due to hypoglycaemia, high and further elevating HbA1c levels (9.2–9.8%) Following the initial difficulties with his new family the blood glucose decreased to acceptable levels, HbA1c indicated improved metabolism (8.6–8.0%) Conclusion: The metabolic control of the child was not optimal in the children’s home even with adequate attention. Following the normalisation of his social background, the education of his new family and due to their devoted care the Kornél’s (metabolic) state became stable.


129

Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet, Szolnok

TAPASZTALATAIM EGY FEKVŐBETEG-OSZTÁLYON Kajtár Józsefné, Csernai Annamária Ez a vizsgálat azért jött létre, mert kíváncsiak voltunk egy megyei kórház belgyógyászati osztályán a fekvő betegek tudásszintjére. Vizsgáltuk a jelen lévő szövődményeket is, illetve felmérő tesztkérdések segítségével megpróbáltam a diabeteses betegek oktatása során felmerülő legtöbb problémára rávilágítani. A kérdőívek eredményeinek birtokában céltudatosabban lehet segíteni a betegek reedukációját. A vizsgálatba 120 beteget vontunk be. Életkori megoszlásuk 20 és 85 év közötti. A vizsgálatból kitűnik, hogy a fekvőbeteg-osztályon döntő többségben az 51 év feletti korosztály található meg, ami utal arra is, hogy elsősorban a 2-es típusú diabeteses betegek vettek részt a vizsgálatban. A diabetes időtartama 10 év körüli. A vizsgálat során szempont volt az is, hogy hol gondozzák a cukorbetegségével, illetve kitől kapott felvilágosítást a betegségével kapcsolatban. A vizsgálatban mind étrendi-életmódi, mind OAD, mind inzulinkezelésen lévő betegek egyaránt részt vettek. A vizsgálatnak része volt az is, hogy ki mennyire tudja megnevezni az általa használt gyógyszereket, illetve inzulinokat. Az inzulinnal kezelt betegeknél kiterjedt a kérdés arra is, hogy hova adják az inzulinjukat. Az újabb egyéni, illetve csoportos oktatásban történő részvételre szintén kiterjedt a vizsgálat, de szerepelt az étkezések száma és az előírás szerint elfogyasztható szénhidrát mennyisége, valamint a HbA1c, illetve a lábvizsgálat is. Megkérdeztük a betegeket, kórházba érkezésükkor hozták-e magukkal az inzulinkezelés esetén a megfelelő felszerelést – pen, vércukormérő és csík, valamint a hypoglykaemiás csomagot. A kérdőív zárszavaként kitértünk a rendszeres testmozgás témakörére is. A felmérésből kiderül, hogy szükség van a betegek folyamatos edukációjára, a még hatékonyabb folyamatosan ismétlődő reedukációra. A felmerülő problémák esetén mindenkor a megfelelő munkatárs segítségét kérve alakíthatjuk ki a leghatékonyabb stratégiát annak érdekében, hogy minél nagyobb tájékozottságra tegyenek szert a betegeink.

Hetényi Géza Hospital and Outpatient Unit, Szolnok

EXPERIENCES IN A MEDICAL DEPARTMENT Józsefné Kajtár, Annamária Csernai This study was carried out to obtain information regarding the level of knowledge of patients with diabetes treated in a medical department of a county hospital. The presence of complications and problems occurring during patient education were also recorded. Re-education of the patients can be assisted with the results of the survey. The data of 120 patients (age: 20−85 years) were analysed. The data indicate that the patients in the department were mainly from the over 51 years age group, the majority had type 2 diabetes mellitus with a mean duration of 10 years and received lifestyle therapy only, oral medication or insulin. Data about the place of care and information sources regarding their diabetes, the knowledge of their medication was also collected. Insulin-treated patients were asked about the site they use for insulin injections. Participation in individual or group education activities, meal times and composition, HbA1c and foot examination results were also recorded. In case of insulin treatment we asked the patients whether they brought their devices – pen, glucometer, test stripes or hypoglycaemia emergency kit – in the hospital with them. At the end of the questionnaire regular physical activity was assessed. From the responses it can be concluded that continuous patient education, or rather regular re-education would be necessary. If problems occur we should ask the help of our specialist colleagues and establish the most effective strategy to increase the knowledge of our patients.

130


DEOEC, I. Belklinika,1 II. Belklinika,2 Neurológia Klinika,3 Klinikai Kutató Központ,4 Debrecen

A MANNÓZKÖTŐ LEKTIN SZINTJÉNEK ÖSSZEFÜGGÉSE AZ ARTERIA CAROTIS INTIMA-MEDIA VASTAGSÁGÁVAL DIABETESES BETEGEKBEN Káplár Miklós Demeter dr.,1 Sweni Shah,1 Papp Mária dr.,2 Oláh László dr.,3 Magyar Tünde dr.,3 Hársfalvi Jolán dr.,4 Paragh György dr.1 Előzmények: A mannózkötő lektin (mannose-binding lectin − MBL) a komplementrendszert a „lektin” útvonalon antitestektől függetlenül aktiválja, a természetes immunitás fontos része. Összefüggést mutattak ki az MBL-szint és a diabeteses nephropathia között. Feltételezhető, hogy az MBL-nek szerepe van a mikro- és makrovaszkuláris szövődmények kialakulásában, egyben ezen érszövődmények prognosztikus markere is lehet. Nincsenek irodalmi adatok az MBL és a carotis intima-media vastagságának összefüggéséről diabeteses betegekben. Célkitűzés: Az MBL-szint és carotis intima-media vastagsága összefüggésének vizsgálata diabeteses betegekben. Betegek és módszerek: A vizsgálatba 76 1-es típusú, 75 2-es típusú cukorbeteget és 118 egészséges, kor szerint illesztett kontroll vontunk be. Az MBL-szint meghatározását szendvics ELISA technikával egér monoklonális antitestek segítségével (HYB131-01, HYB131-01B) végeztük. Az intima-media vastagságot B-módú ultrahanggal mértük. Adataink statisztikai feldolgozása SAS for Windows 8.2 szoftver segítségével történt. Eredmények: Az MB-szint logaritmikus értéke 1-es típusú cukorbetegekben 2,7±0,5 ng/ml, 2-es típusú cukorbetegekben 2,8±0.5 ng/ml, míg az egészséges kontrollokban 2,7±0,6 ng/ml volt. A diabetestartam és a szénhidrátháztartás egyensúlya (HbA1c) nem különbözött a két diabeteses csoportban. Az abszolút MBL-hiányos (<100 ng/ml), illetve a magas MBL-szintű (>1000 ng/ml) betegcsoportok adatait külön is elemeztük. A 2-es típusú betegcsoportban az IMT szignifikánsan nagyobb volt a kontrollcsoporttal szemben (p=0,05). Magas MBL-szint mellett az IMT a 2-es típusú betegcsoportban szignifikánsan magasabb volt mint az 1-es típusúban és a kontrollcsoportban (p=0,041 és p=0,036). Az abszolút MBL deficiens 1-es típusú betegekben inverz korrelációt észleltünk az IMT és MBL-szint között (p=0,04). Következtetés: A magas és alacsony MBL-szint egyaránt hozzájárulhat az atherosclerosis kialakulásához és/vagy annak markere lehet 2-es, illetve 1-es típusú cukorbetegekben.


131

DEOEC, 1st Department of Medicine,1 2nd Department of Medicine,2 Department of Neurology,3 DEOEC, Clinical Research Center,4 Debrecen

MANNOSE-BINDING LECTIN LEVELS AND CAROTID INTIMA-MEDIA THICKNESS IN DIABETIC PATIENTS Miklós Demeter Káplár MD,1 Shah Sweni,1 Mária Papp MD,2 László, Oláh MD,3 Tünde Magyar MD,3 Jolán Hársfalvi MD,4 György Paragh MD1 Background: Mannose-binding lectin (MBL) activates the “lectin” pathway of complement system independent of the antibodies and plays an important role in the innate immunity. Its level has been associated with diabetic nephropathy. It has been suggested that MBL may be involved in the pathogenesis of micro- and macrovascular complications and MBL levels may be used as a prognostic marker for these complications. There are no data regarding the association of MBL level and carotid artery intima media thickness (IMT) in diabetic patients. Objectives: To analyze a possible correlation between serum MBL levels and IMT in diabetic patients. Patients and methods: Our study included 76 type 1 diabetics (T1D), 75 type 2 diabetics (T2D) and 118 healthy controls matched for age. MBL was measured by sandwich ELISA technique using murine monoclonal antibodies (HYB131-01, HYB131-01B). IMT was measured using B mode ultrasound enlarged images. Data were analyzed by SAS for Windows 8.2 statistical software package. Results: Logarithmic MBL levels in T1D, T2D and controls were 2.7±0.5 ng/ml, 2.8±0.5 ng/ml and 2.7±0.6 ng/ml, respectively. Duration of diabetes and glucose homeostasis (HbA1c) were not different in diabetics. Subgroups of subjects with absolute deficiency (<100 ng/ml) and high MBL level (>1000 ng/ml) were analyzed separately. IMT in T2D was significantly higher than in controls (p=0.05). Similarly, amongst those with high MBL levels, IMT was significantly higher in T2D than in T1D (p=0.041) and in controls (p=0.037). IMT was inversely correlated with MBL in absolute deficient T1D (p=0.04) however not in T2D. Conclusion: High MBL level and absolute MBL deficiency may play a role in pathogenesis and/or are markers of atherosclerosis in T2D and T1D, respectively.

Erzsébet Kórház, Budapest

OKOZ-E KÁRT, HA VALAKIT HIBÁSAN CUKORBETEGNEK NYILVÁNÍTANAK? Károlyi Stanciu Hortenzia dr., Palócz Gabriella, Farkasné Szalai Edit 39 éves nőbeteg esete. Anyja, apja cukorbeteg. 2001-ben panaszok miatt gastroscopia történt, duodenitis igazolódott boholyatrófia nélkül. 2002-ben terhes TS: 40 kg, BMI: 18 kg/m2. A vizelet glukózpozitivitása miatt 150 g CH-tartalmú diéta indul minden egyéb vizsgálat nélkül. A 24. terhességi héten TS: 48 kg, diéta mellett at OGTT 0’: 4,5 mmol/l, 120’: 8,6 mmol/l. Nőgyógyászati osztályon diéta mellett ismételt OGTT: 0’: 4,2 mmol/l, 120’: 5,3 mmol/l. Távozási diagnózis: lisztérzékenység és GDM. Tovább diétáztatják, nagyon gyenge, utolsó hetekben 180 g CH-t engedélyeznek. A 37. hétre vákuummal egészséges csecsemőt szül. Reklasszifikáció nem történik sem hat hétre, sem a szoptatás befejeztével. Éveken át folyamatosan méri a vércukrát, szigorúan diétázik abban a tudatban, hogy cukorbeteg és lisztérzékeny. Háromszor volt háziorvos-váltás körzetében. 2007-ben gastroscopiát végeznek: krónikus duodenitis és a bélbolyhok kis részének enyhe atrófhiája igazolódik. PPI-kezelést kap. Házi-


132

orvos diéta mellett OGTT-t végeztet − 0’: 5,1 mmol/l, 120’: 6,3 mmol/l, HbA1c: 5,3%. Az 1 órás 10,7 mmol/l érték miatt reggel 50 mg acarbose szedését írja elő. 2008-ban még kétszer diéta és per os terápia mellett negatív az OGTT, normális a HbA1c. Rendszeresen puffad, időnként hasmenése van. A vizsgálatok (hasi UH, vizelet, széklettenyésztés és féregpete protozoon) negatív eredményűek. Gliadin elleni AT, szöveti transzglutamináz elleni AT negatív. Terápia: pinaverinium bromatum + probiotikum + acarbose + 150 g CH-tartalmú, búzaliszt-mentes étrend. 2008 decemberében a beteg 38 kg, BMI: 17,9 kg/m2, maximum 150 g CH-tartalmú lisztmentes étrenden van, sokat dolgozik. Fáradékony, gyenge, többször lefekszik napközben. Néha izzad, remegés, eszméletvesztés nincs. Sokat méri a vércukrát, amely mindig alacsony. Tüneteit háziorvosa súlyosbodó cukorbetegség jeleinek véli, az acarbose emelését javasolja, azonban a beteg diabetológushoz fordul. Javaslatunk: acarbose elhagyása, napi többszöri szénhidrátdús étrend, melynek bevezetése fokozatosan, rendszeres vércukormérés mellett történik. Elmaradnak a panaszok, erőnléte javul. Háromheti CH-dús étrend után OGTT 0’: 5,9 mmol/l, 120’: 6,0 mmol/l, fruktozamin: 229 mmol/l. 2009. március: TS: 43 kg, BMI: 18,5 kg/m2. Panaszmentes, azonban többórás éhezés vagy fizikai munka után párszor remegés és 3,0 mmol/l alatti vércukorértékek lépnek fel. Júliusra a hypoglykaemias rosszullétek megszűntek. A szérum inzulin- és C-peptid-szintje normális, transzglutamináz elleni AT negatív. 2010 januárjában testsúlyát tartja, vércukorértékei 4,0−6,0 mmol/l közöttiek, dolgozik. Konklúzió: A beteg diabetesre fokozott kockázatú, azonban követése, megítélése során számos hiba történt. Ennek következményeként évekig indokolatlanul cukorbetegnek és lisztérzékenynek tudta magát ennek minden vonzatával. Az eset tanulságai: terhességi glucosuria további vizsgálatok nélkül nem indokol cukorbeteg-diétát, diéta mellett végzett OGTT nem diagnosztikus értékű, orális antidiabetikum mellett értelmetlen, változatlanul ezen körülmények közötti ismétlése felesleges, OGTT során az 1 órás értékre nem állítható fel a diagnózis és terápia sem, GDM esetén diabetológiai konzílium szükséges, a GDM reklasszifikációja elengedhetetlen, nem bizonyított lisztérzékenység esetén diétát javasolni indokolatlan, többszörös háziorvos-váltás és a szakorvos-háziorvos kommunikáció zavara hátrányt jelent, fiatal cukorbeteg esetén célszerű a diabetológiai konzultáció a felfedezéskor.

Erzsébet Hospital, Budapest

IS THERE HARM IN FALSE POSITIVE DIAGNOSIS OF DIABETES MELLITUS? Hortenzia Károlyi Stanciu MD, Gabriella Palócz, Edit Farkasné Szalai The authors report the case of a 39 year old woman with a positive family history of diabetes, who had gastroscopy in 2001 because of complaints, and duodenitis without villous atrophy was diagnosed. In 2002 she became pregnant (body weight: 40 kg, BMI: 18 kg/m2), and because of glucosuria 150 g CH diet was initiated without further testing. At week 24 an OGTT was performed while maintaining the diet (weight: 48 kg, OGTT 0’: 4.5 mmol/l, 120’: 8.6 mmol/l). The OGTT was repeated at the Department of Gynaecology (OGTT: 0’: 4.2 mmol/l, 120’: 5.3 mmol/l). Diagnosis at discharge were gluten sensitivity and GDM. With further diet she became very weak, in the last weeks of pregnancy 180 g CH was allowed and at week 37 with vacuum extraction a healthy baby was born. Reclassification did not happen either at week 6 or at the end of lactation. For years she checked her blood glucose, kept a strict diet for diabetes and gluten sensitivity. The general practitioner (GP) was changed 3 times. In 2007 a gastroscopy was performed, chronic duodenitis and a mild partial villous atrophy were found, PPI treatment was prescribed. The GP ordered an OGTT with the maintenance of dietotherapy (OGTT 0’: 5.1 mmol/l, 120’: 6.3 mmol/l, HbA1c: 5.3%). Because of the 1-hour value of 10.7 mmol/l 1×50 mg acarbose therapy was prescribed. In 2008 two more OGTTs were carried out while on diet and per os therapy with normal results. The patient had flatulence and occasional diarrhoea, examination results were normal (abdominal ultrasonography, urine and stool bacteriology, worm and


133

protozoon testing), gliadin, tissue transglutaminase antibodies were negative. Therapy: pinaverinium bromatum + probioticum + acarbose + 150 g CH, wheat-free diet. In December 2008 the patient weighed 38 kgs, BMI was 17.9 kg/m2, the diet was maintained. She worked a lot, she was tired, weak, sometimes she was sweating, and had to lie down during the day. Trembling, losing consciousness did not occur. Her blood glucose was always low. The symptoms were thought to indicate the worsening of diabetes and the increasing of acarbose dose was recommended, however, the patient decided to see a diabetologist. Our advice was to stop acarbose and gradually introduce a multiple daily CH-rich diet with regular glucose testing. The symptoms ceased, the general state of health improved. Following 3 weeks on the CH rich diet OGTT results were 0’: 5.9 mmol/l, 120’: 6.0 mmol/l, fructosamine: 229 mmol/l. In March 2009 (weight: 43 kg, BMI: 18.5 kg/m2) she was free of complaints, although if fasted or after physical activity sometimes trembling and blood glucose below 3,0 mmol/l were detected. By July symptomatic hypoglycaemias ceased, serum insulin and C-peptid levels were normal, tissue transglutaminase antibody negative. In January 2010 body weight was stable, blood glucose values were between 4.0–6.0 mmol/l, she was able to work. Conclusion: The patient has an increased risk for diabetes mellitus, however, there were several errors during her classification and follow-up, resulting in a false diagnosis of diabetes and gluten sensitivity with all of its consequences. Glucosuria during pregnancy without further testing does not indicate the need for diet, an OGTT performed while maintaining diet or antihyperglycaemic treatment has got no diagnostic value, the repetition of the test without changing the circumstances is unnecessary, diagnosis or treatment can not be based on the 1-hour value of OGTT, in GDM consultation with a diabetologist, and reclassification are necessary, if gluten sensitivity is not proven diet is not needed, multiple GP changes and lack of communication between GPs and specialists has disadvantages.

Csepeli Egészségügyi Szolgálat, Diabetológia, Diabetes Gondozási Nemzeti Központ, Budapest,1 Tolna megyei Önkormányzat Kórháza, Szekszárd,2 Dr. Bugyi István Kórház, Szentes,3 Kenézi Gyula Kórház, Debrecen,4 Szt. Margit Kórház, Budapest,5 Réthy Pál Kórház, Békéscsaba,6 Semmelweis Egyetem ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Diabetes Gondozási Nemzeti Központ, Budapest7

A GESZTÁCIÓS DIABETES GYAKORISÁGA HAZÁNKBAN: ORSZÁGOS SZŰRÉS ELSŐ EREDMÉNYEI Kerényi Zsuzsa dr.,1 Madarász Eszter dr.,1 Kun Attila dr.,2 Földesi Irén dr.,3 Neuwirth Gyula dr.,4 Magenheim Rita dr.,5 Petró Gizella dr.,4 Gyimesi András dr.,6 Tabák Gy. Ádám dr.,7 Tamás Gyula dr.7 Célkitűzés: A gesztációs diabetes (GDM) hazai gyakoriságáról kevés adat ismert. 2005-ben a MDT pályázati támogatásával országos szűrővizsgálat kezdődött. Az adatbázisban 2009 végéig összegyűlt adatok alapján vizsgálni kívántuk a szűrés hatásosságát, a GDM közelítő gyakoriságát és a kiemelt GDM-esetek kimeneteli mutatóit. Betegek és vizsgálati módszer: A 9 jelentkező centrumból 5 helyen indult el a WHO által ajánlott módszer (75 g-os OGTT a 24−28. terhességi hét között) és kritériumok alkalmazásával a teljeskörűnek tervezett terhességi szűrőprogram. Az adatbázisban rögzítettük a jelentkező várandós asszonyok adatait, a szűrési OGTT eredményét, a szülés kimenetelét és az újszülött adatait. Az észlelt GDM gyakoriságot az OSZNI jelentett éves szülésszámai alapján validáltuk. Eredmények: Az adatbázisba 4941 terhes asszony adatai kerültek, az egészségügyi struktúra változásai következtében csak 3 központ szolgáltatott megfelelő számú és minőségű adatot (4587 eset, 93,5%ban végeztek OGTT-t, n=4288). Összesen 376 GDM esetet szűrtek ki (átlagos incidencia 8,2%; Deb-

134


recenben 8,8%, Szekszárdon 5,8%, Szentesen 11,3%). Ha az OSZNI adatai szerinti jelentett szülésszám alapján számított 20−74%-os szűrés adatait a teljes szülésszámra adjuk meg, a GDM gyakorisága átlagosan (legalább) 3,3%-os (2,4−5,0%; 2007–2008). A normális glukóztoleranciájú (NGT) szült asszonyokhoz képest a GDM-es asszonyok idősebbek voltak (27,6±5,5 vs. 30,1±5,5 év; átlag±SD), BMI-jük (23,9±5,2 vs. 25,6±5,2 kg/m2), szisztolés (112,0±0,2 vs. 115,9±13,7) és diasztolés (69,8±9,5 vs. 72,0±9,6 Hgmm) vérnyomásuk, valamint „össz-rizikójuk” szignifikánsan magasabb volt (minden vizsgált paraméterre p<0,0001). A GDM-es asszonyok terhesség alatti testtömeg-gyarapodása (10,8±5,4 vs. 12,6±5,2 kg) szignifikánsan alatta maradt az NGT-sekének (p<0,0001). A magzatok születési súlya hasonló volt (3331±515 vs. 3385±593 g; p: NS). A császármetszések aránya, a méhen belüli elhalás és a fejlődési rendellenességek előfordulása sem különböztek a két vizsgált csoportban. Magasabb volt viszont a GDM-es csoportban az újszülöttek perinatális morbiditása. Következtetés: Az első – teljeskörűnek tervezett − országos szűrés eredményei megerősítik a korábbi, elszórt vizsgálati adatokat: a hazai GDM-gyakoriság nemzetközi összehasonlításban közepesen magasnak tekinthető. A teljeskörű szűrés során észlelt 8% körüli GDM-előfordulás és az OSZNI jelentések alapján (20–74%-os átszűrtség mellett) számított 3,3%-os gyakoriság közti jelentős különbség felhívja a figyelmet a – független adatforrás segítségével validált –teljeskörű szűrés szükségességére. A szűrtek körében talált, a GDM vártnál magasabb előfordulása a rizikócsoportok nagyobb szűrési hajlandóságára utalhat. A kiemelt GDM-es asszonyok gondozása egyes kimeneteli mutatókra kedvezően hatott.

Csepel Health Service, Diabetology, National Centre for Diabetes Care, Budapest,1 Tolna County Hospital, Szekszárd,2 Dr. Bugyi István Hospital, Szentes,3 Kenézi Gyula Hospital, Debrecen,4 Szt. Margit Hospital, Budapest,5 Réthy Pál Hospital, Békéscsaba,6 Semmelweis University, 1st Department of Medicine, Diabetes Unit, National Centre for Diabetes Care, Budapest7

FREQUENCY OF GESTATIONAL DIABETES IN HUNGARY: PRELIMINARY RESULTS OF A COUNTRYWIDE SCREENING Zsuzsa Kerényi MD,1 Eszter Madarász MD,1 Attila Kun MD,2 Irén Földesi MD,3 Gyula Neuwirth MD,4 Rita Magenheim MD,5 Gizella Petró MD,4 András Gyimesi MD,6 Ádám Gy. Tabák MD,7 Gyula Tamás MD7 There is little known data about he prevalence of gestational diabetes (GDM) in Hungary. With the support of the Hungarian Diabetes Association a countrywide screening campaign started in 2005. Aims: To study the effectiveness of the screening, the rough frequency of GDM and the outcome measures of the detected cases according to the data collected in the database till the end of 2009. Patients and methods: The campaign planned to be a universal screening using the method (75 g OGTT between the 24–28 gest. weeks) and criteria proposed by WHO and was started in 5 from the 9 applicant centres. Data of booked pregnant women, results of OGTTs, outcome of deliveries and the newborn babies were recorded. Frequencies of GDM were validated using the reported numbers of deliveries of the National Institute for Obstetrics and Gynaecology (OSZNI). Results: Altogether data of 4941 pregnant women were collected. Because of changes in the health care system, however, only 3 centres were able to collect data of appropriate number and quality (4587 cases, OGTT performed in 93.5%, n=4288). Threehundred and seventy six GDM cases were found (mean incidence rate: 8.2%; Debrecen: 8.8%, Szekszárd: 5.8%, Szentes: 11.3%). Taking into account reported deliveries of OSZNI only 20−74% of the population was screened. Calculating according to these figures the minimum possible GDM incidence rate might be an average of 3.3% (2.4–5.0%;


135

2007−2008). GDM cases compared to women with normal glucose tolerance (NGT) were older (27.6±5.5 vs. 30.1±5.5 yrs; mean±SD), had a significantly higher BMI (23.9±5.2 vs. 25.6±5.2 kg/m2), systolic (112.0±0.2 vs. 115.9±13.7 mmHg) and diastolic (69.8±9.5 vs. 72.0±9.6 mmHg) blood pressure, and “all-risk-score” (p<0.0001 for all). Weight gain of GDM women during pregnancy was lower than that of NGT women (10.8±5.4 vs. 12.6±5.2 kg; p<0.0001). There were no differences in birth weights of newborn babies (3331±515 vs. 3385±593 g; p=NS). Caesarean section rate, stillbirth and the frequency of congenital malformations did not differ between the GDM and NGT groups. Babies born to GDM women had a higher perinatal morbidity rate. Conclusions: Results of the first countrywide GDM screening, planned to be universal, confirm previous sparse data: the GDM incidence in Hungary could be taken as medium-high. The difference between the 8% incidence rate found in the countrywide „universal” screening and the 3.3% frequency calculated according to the OSZNI figures (taking into account the 20–74% screening rate) calls the attention to the importance of a universal screening, validated using an independent data source. The higher than expected frequency of GDM among the screened population might be explained by the higher willingness to be screened of women at risk. Care of the screened women had a favourable effect on certain outcome parameters.

SE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest,1 Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Budapest,2 SE ÁOK, Kardiovaszkuláris Központ, Budapest3

AZ AUTONÓM DISZFUNKCIÓ ÉS A METABOLIKUS PARAMÉTEREK KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉS ESSZENCIÁLIS HYPERTONIÁBAN Keresztes Katalin dr.,1 Istenes Ildikó dr.,1 Martos Tímea,1 Putz Zsuzsanna dr.,2 Németh Nóra dr.,1 Vargha Péter,3 Kempler Péter dr.1 Célkitűzés: Diabeteses betegekben az autonóm neuropathia és a kardiovaszkuláris kockázati tényezők jelenléte a mortalitás növekedését eredményezi. Esszenciális hypertoniában az autonóm diszfunkció gyakorisága és rizikófaktorai még nem ismertek. Célunk az autonóm neuropathia előfordulásának és a rizikófaktorainak értékelése volt esszenciális hypertoniában. Betegek és módszerek: Hetvenkét esszenciális hypertoniás beteget és életkorban illesztett 31 egészséges kontrollszemélyt vizsgáltunk. Az autonóm funkciót az 5 standard kardiovaszkuláris reflexteszt és a 24 órás szívfrekvencia-variabilitás (HRV) elemzésével értékeltük. A 24 órás HRV-t Meditech Cardiotens-01 készülék segítségével vizsgáltuk, és a HRV trianguláris indexszel (HRVTI), valamint a frekvencia-tartománybeli analízis spektrális paramétereivel jellemeztük. Eredmények: A standard reflextesztek alapján 27 esetben (37,5%) igazolódott autonóm diszfunkció, míg legalább egy kóros HRV-paraméter 62 betegben (86%) fordult elő. A hypertoniás csoportban a mélylégzést (p<0,0001), a felállást és a Valsalva-manővert (mindkét p: <0,05) kísérő szívfrekvencia-változások kisebbek voltak, mint a kontrollcsoportban. A hypertoniás betegekben a HRVTI (p<0,05), a teljes spektrum (p=0,01) és az alacsony frekvenciájú komponens (p<0,01) is beszűkült a kontrollokhoz képest. Többszörös regresszió analízis során a beszűkült HRV az egyéb rizikófaktoroktól függetlenül az életkorral (p<0,001), a testsúllyal (p<0,01) és a női nemmel (p=0,001) mutatott összefüggést. A szimpatikus funkciót jellemző vérnyomástesztek beszűkülése szoros kapcsolatban volt a nagyobb testsúllyal, a szérumban a magasabb összkoleszterin-, kreatinin- és az alacsonyabb HDL-koleszterin-értékekkel. Következtetések: Az autonóm diszfunkció az esszenciális hypertonia gyakori szövődménye. A 24 órás HRV-analízis esszenciális hypertoniás betegekben is érzékenyebb módszernek bizonyult az autonóm idegrendszeri károsodás kimutatásában, mint a hagyományos reflextesztek. Az életkor, a testsúly, a

136


női nem, az emelkedett összkoleszterin- és kreatinin-, valamint a csökkent HDL-koleszterin-érték az autonóm károsodás független kockázati tényezőinek bizonyultak esszenciális hypertoniában. Az adatok arra engednek következtetni, hogy hypertoniás cukorbetegekben súlyosabb fokú autonóm neuropathia kialakulásával kell számolni.

1st Dept. of Internal Medicine, Semmelweis University,1 Bajcsy-Zsilinszky Hospital,2 Cardiovascular Center, Semmelweis University,3 Budapest

AUTONOMIC DYSFUNCTION IS RELATED TO METABOLIC PARAMETERS IN PATIENTS WITH ESSENTIAL HYPERTENSION Katalin Keresztes MD,1 Ildikó Istenes MD,1 Tímea Martos,1 Zsuzsanna Putz MD,2 Nóra Németh MD,1 Péter Vargha,3 Péter Kempler MD1 Introduction, aims: Both cardiac autonomic dysfunction and cardiovascular risk factors are related to an excess risk of mortality in diabetic patients. However, the prevalence and risk factors of autonomic dysfunction in patients with essential hypertension have not been identified up to now. We aimed to assess the prevalence and risk factors for autonomic neuropathy in patients with essential hypertension. Patients and methods: Seventy-two patients with essential hypertension and 31 age-matched healthy control subjects were examined. Five standard cardiovascular reflex tests and heart rate variability (HRV) analysis were performed to define autonomic function. Twenty-four hour HRV analysis was done by Meditech CardioTens-01 equipment. 24-hour HRV was characterized both by HRV triangular index (HRVTI) and spectral parameters of frequency domain method. Results: Using standard reflex tests, 27 patients (37,5%) had autonomic dysfunction, while at least one abnormal HRV parameter was observed in 62 patients (86%). Lower heart rate response to deep breathing (p<0.0001), standing and Valsalva manoeuvre (both p<0.05) was found in patients with essential hypertension compared to control subjects. Hypertensive patients showed significantly lower HRVTI (p<0.05), total power (p=0.01), and power of low frequency band (p<0.01) than healthy control subjects. In multiple regression analysis adjusting for other risk factors, depressed HRV was independently associated with age (p<0.001), weight (p<0.01), and female sex (p=0.001). Impaired blood pressure responses – representing sympathetic function – were independently related to higher weight, elevated total cholesterol, creatinine and lower HDL-cholesterol values. Conclusions: Autonomic dysfunction is a frequent complication of essential hypertension. The 24-hour HRV analysis is more sensitive than standard cardiovascular reflex tests for detecting autonomic dysfunction even in essential hypertensive patients. Age, weight, female sex, elevated total cholesterol, creatinine and lower HDL cholestrol values were independent determinants of autonomic impairment. These data suggest that coexistence of diabetes and hypertension may contribute to more severe forms of autonomic neuropathy.


137

Jósa András Oktatókórház, Nyíregyháza

INZULINPUMPÁVAL (CSII) VERSUS ANALÓGALAPÚ, NAPI TÖBBSZÖRI INZULINADÁSSAL (MDI) KEZELT, 1-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK TÁPLÁLKOZÁSI SZOKÁSAINAK VIZSGÁLATA Kicsák Mariann, Gaál Zsolt dr. Vizsgálat célja: Tanulmányozni az 1-es típusú, CSII-vel, illetve analógalapú, MDI-vel kezelt diabeteses betegek táplálkozási szokásait. Betegek: 20 CSII, illetve 20 analógalapú, MDI kezelésen lévő 1-es típusú (életkor: 19−54 év között), beteg. Módszerek: részletes táplálkozási anamnézis, 24 órás étrendi visszakérdezés, 40 tételből álló, módosított FFQ kérdőív. Antropometriai mérések, számítások. Eredmények: A BMI kategóriák alapján a vizsgált 40 betegből 1 volt sovány (2,5%), 25 normál tápláltságú (62,5%), 10 túlsúlyos (25%), 4 elhízott (10%). Az átlagos HbA1c a pumpás csoportban 7,8±0,88%, az MDI csoportban 7,5±1,03. Minden beteg ambuláns lapján szerepelt a napi szénhidrátbevitelre vonatkozó orvosi ajánlás.

Betegek

Szénhidrátbeviteli ajánlás

Napi szénhidrátbevitel

Napi étkezések száma

Bólusok száma

CSII (n=12) (férfi)

200 g, 220 g, 250 g

minimum: 160 g, maximum: 300 g

3-szori étkezés: 1 fő 4-szeri étkezés: 5 fő ≥5-szöri étkezés: 6 fő

3 3–4 5–10

MDI (n=13) (férfi)

200 g, 220 g,



3 3 3–4

CSII (n=8) (nő)

175 g, 180 g,



3 3–4 5

MDI (n=7) (nő)

175 g, 180 g, 200 g



3 3 3–4

Az egyes napok szénhidrátbevitele között 20−50 g-os eltérés volt tapasztalható ugyanazon betegnél. A változóbb szénhidrátbevitel a pumpás csoportra volt jellemző. A CSII csoportban a betegek rendszerint, a 15 g-ot meghaladó szénhidrátbevitelnél étkezési inzulint adagoltak, az MDI-vel kezelt betegek közül 10 beteg (50%) akkor sem adott inzulint, ha az adott köztes étkezés szénhidráttartalma elérte, vagy meghaladta a 30 g-ot, és a szénhidrátbevitel nem a mozgás ellensúlyozására történt.

138


A módosított FFQ kérdőív eredményei:

Élelmiszercsoportok

Ajánlás (egység)

CSII, (férfi) n=12 min–max. (átlag, szórás)

MDI, (férfi) n=13 min–max. (átlag, szórás)

CSII, (nő) n=8 min–max. (átlag, szórás)

MDI (nő) n=7 min–max. (átlag, szórás)

Keményítőtartalmú élelmiszerek

>6

4,3−11,4 (7,8±2,00)

4,1−10,5 (6,9±1,71)

4,3−5,7 (4,7±0,95)

5,0−6,7 (5,8±0,59)

Zöldségek

3−5

0,3−2,5 (1,6±0,61)

1,2−3,7 (2,3±0,77)

0,6−5,1 (1,9±1,56)

0,9−3,1 (1,8±0,71)

Gyümölcsök

2−4

0,6−5,0 (2,0±1,36)

0,5−5,0 (2,1±1,10)

0,3−3,0 (1,3±1,05)

1,0−5,0 (2,4±1,10)

Tejtermékek

2−3

0,3−5,6 (2,5±1,45)

1,3−3,5 (2,1±0,65)

1,6−4,9 (2,5±1,07)

1,4−3,4 (2,3±0,78)

Húsok, húsalternatívák

2−3

1,7−7,9 (4,9±1,98)

2,5−8,9 (3,9±1,66)

1,3−3,5 (2,4±0,72)

1,5−3,2 (2,3±0,56)

Zsiradék

1−4

3−5 (4,0±0,85)

3−5 (4,0±0,79)

2−5 (3,5±0,93)

2−5 (3,7±1,11)

Édességek

0−1

0−1

0−1

0−2

0−1

A módosított FFQ kérdőíveket egyenként értékelve: az MDI csoportban 2 betegnél volt megfelelő az étrend, 9 közel megfelelő, 9 betegnél kifogásolható, a CSII csoportban 3 megfelelő, 6 közel megfelelő, 11 kifogásolható. A dietetikai konzultáció célja a táplálkozási hibák feltárása és a sikeres kezeléshez szükséges táplálkozási ismeretek átadása. A táplálkozási szokások módosításánál minden esetben az étrend egészét vizsgáljuk, és figyelembe vesszük a beteg szociális hátterét, életvitelét.

Jósa András Teaching Hospital, Nyíregyháza

A STUDY OF THE DIETARY HABITS OF TYPE-1 DIABETICS TREATED WITH INSULIN PUMP (CSII) VS. ANALOGUE INSULIN-BASED MULTIPLE DOSE INJECTION (MDI) REGIMEN Mariann Kicsák, Zsolt Gaál MD. Aim of the study: to examine the dietary habits of type-1 diabetics treated with CSII vs. analogue insulin-based MDI. Patients: type-1 diabetics aged 19-54 years, 20 patients on CSII and 20 on MDI.


139

Methods: detailed dietary history, 24-hour dietary recall, modified FFQ questionnaire comprising 40 items. Anthropometric measurements, calculations. HbA1c values were recorded along with data regarding frequency of self-testing, treatment of hypoglycaemia and intensity of exercise. Results: Based on BMI categories 1 out of the 40 patients was thin (2.5%), 25 had normal body weight (62.5%), 10 were overweight (25%), 4 obese (10%). The average HbA1c in the CSII group was 7.8±0.88% and 7.5±1.03 in the MDI group. Medical recommendations for daily carbohydrate intake were written on every patient’s file at each clinic visit.

Patients

Recommended CH intake

Daily CH intake

Number of meals a day

Number of bolus injections a day

CSII (n=12) (male)

200 g, 220 g, 250 g


3: 1 patient 4: 5 patients ≥5: 6 patients

3 3–4 5–10

MDI (n=13) (male)

200 g, 220 g,


3: 6 patients 4: 4 patients ≥5: 3 patients

3 3 3–4

CSII (n=8) (female)

175 g, 180 g,


3: 1 patient 4: 3 patients ≥5: 4 patients

3 3–4 5

MDI (n=7) (female)

175 g, 180 g, 200 g


3: 1 patients 4: 3 patients ≥5: 3 patients

3 3 3–4

An intraindividual variation in daily carbohydrate intake of 20–50 grams was seen and was more frequently recorded in the CSII group. These patients regularly administered insulin if the carbohydrate content of their meals exceeded 15 grams. By contrast, 10 patients (50%) in the MDI group failed to inject insulin even if the carbohydrate content of their snacks reached or exceeded 30 grams and the carbohydrate intake did not serve to counteract the effects of exercise. Results of the modified FFQ questionnaires

Type of food

Recommendation (units)

CSII, (male) n=12 min.–max. (average,SD)

MDI, (male) n=13 min.–max. (average, SD)

CSII, (female) n=8 min.–max. (average, SD)

MDI (female) n=7 min.–max. (average, SD)

Foods containing starch

>6

4,3–11,4 (7,8±2,00)

4,1–10,5 (6,9±1,71)

4,3–5,7 (4,7±0,95)

5,0–6,7 (5,8±0,59)

Vegetables

3-5

0,3–2,5 (1,6±0,61)

1,2–3,7 (2,3±0,77)

0,6–5,1 (1,9±1,56)

0,9–3,1 (1,8±0,71)

Fruit

2-4

0,6–5,0 (2,0±1,36)

0,5–5,0 (2,1±1,10)

0,3–3,0 (1,3±1,05)

1,0–5,0 (2,4±1,10)

140


Type of food

Recommendation (units)

CSII, (male) n=12 min.–max. (average,SD)

MDI, (male) n=13 min.–max. (average, SD)

CSII, (female) n=8 min.–max. (average, SD)

MDI (female) n=7 min.–max. (average, SD)

Dairy products

2-3

0,3–5,6 (2,5±1,45)

1,3–3,5 (2,1±0,65)

1,6–4,9 (2,5±1,07)

1,4–3,4 (2,3±0,78)

Meat, Meat replacers

2-3

1,7–7,9 (4,9±1,98)

2,5–8,9 (3,9±1,66)

1,3–3,5 (2,4±0,72)

1,5–3,2 (2,3±0,56)

Fat

1-4

3–5 (4,0±0,85)

3–5 (4,0±0,79)

2–5 (3,5±0,93)

2–5 (3,7±1,11)

Sweets

0-1

0–1

0–1

0–2

0–1

Interpretation of the modified FFQ for the individual patients: in the MDI group the diet of 2 patients was adequate, acceptable for 9 patients and objectionable for 9. The corresponding figures for the CSII group were 3, 6 and 11. The goal of the dietary consultation is twofold: to explore dietary errors and to pass on to the patient the information necessary for successful treatment. When modifying dietary habits, the entire diet needs to be looked at and the patients’ social background and lifestyle taken into account.

Fővárosi Önkormányzat Péterfy S. Utcai KH-RI, Diabetes Szakrendelő

INZULINREZISZTENCIA GYORS ÉS SIKERES ÁTTÖRÉSE CSII-KEZELÉSSEL Kocsis Győző dr., Fövényi József dr. Előzmények: A T2DM kórfejlődése során − a gyakorlatban általában későn − inzulinkezelés bevezetésére kerül sor a megfelelő anyagcserekontroll eléréséhez. Az inzulinrezisztencia esetén gyakran kényszerülünk a kezelés intenzifikálására, sokszor igen nagy inzulin dózisokat alkalmazva. Ha a korszerű bázis- és étkezési analógokat alkalmazva sem sikerül megfelelő anyagcserekontrollt elérni, a betegek gyakran szembesülnek az inzulinkezelés „klasszikus” mellékhatásaival: folyamatos súlygyarapodás, hypoglykaemia. Véleményünk szerint a T2DM-ben szenvedő betegek részére az inzulinpumpa kezelés jó és megfontolandó kezelési alternatívát kínálhat. A T2DM-ben alkalmazandó pumpakezelés azonban mind a szakma, mind a betegek oldaláról továbbra is a viták kereszttüzében áll. Ennek ellenére az eddigi (elsősorban külföldi) vizsgálatok, a klinikai tapasztalatok alapján a pumpakezelés hatékony és biztonságos lehet T2DM esetén. Alkalmazása drámai (pozitív) változást eredményez(het) mind a beteg és betegsége, mind a gondozó orvosa (team) kapcsolatában. Az ismertetésre kerülő beteg klinikai adatai: 25 éves nőbeteg, 2003 óta ismert: T2DM; hypothyreosis; hypertonia. 2008. 05. hóban hyperglykaemia (HbA1c: 11,8%) és dyslipoproteinaemia miatt MDI-t (aszpart-inzulin, NPH-bázissal) vezettünk be metforminadagolás mellett. Átmeneti, rövid ideig tartó javulás után az anyagcserét nem sikerült tartósan normalizálni, a beteg súlya fokozatosan gyarapodott. Az inzulinkezelés alatti HbA1c-változás: 11,8% − 8,2% − 10,3%. Az elkeseredett, motiválatlan betegnél az áttörés előtti utolsó inzulinrezsim: kétszeri NPH-bázis 07 órakor: 24 E, 22 órakor: 32 E, étkezésekhez 12-1515 E aszpart-inzulin. Napi összes inzulinadagja: 98 E, mellé 2000 mg metformint szedett.


141

Eszközök és módszer: Inzulinpumpa-kezelés mellett döntöttünk, az alkalmazott eszköz: Medtronic Paradigm 722 (Sensor Augmented Pump) volt, a beállítás és az anyagcsere optimalizálása alatt RT-CGM-et használva. Pumpainzulinként aszpart-inzulint alkalmaztunk, a metforminkezelést megtartottuk. Eredmények: A beteg a pumpa kezelését gondos edukálás mellett gyorsan elsajátította. A kifejezett inzulinrezisztenciát napok alatt sikerült áttörni. Az inzulinigény érdemben nem változott, a testsúly 4 kg-mal (132-ről 128 kg-ra) csökkent. Hathetes CSII-kezeléssel elért normoglykaemiás állapot után visszatértünk MDI-kezelésre. Aktuális inzulinadagjai: napi 1×75 E detemir bázisinzulin mellett 12-10-15 E aszpart inzulin. Össz-inzulinigénye 122 E. Nyolc hónappal később a HbA1c szint 5,7%, a testsúly 119 kg. Egyelőre még megválaszolatlan kérdéseink: Kinek, mikor, meddig alkalmazzuk a pumpakezelést T2DM esetén? Meddig tartható fenn a jó anyagcsere-állapot az inzulinrezisztencia áttörése után?

Péterfy Sándor street Hospital, Diabetes Outpatient Unit, Budapest

FAST AND SUCCESSFUL OVERCOMING OF INSULIN RESISTANCE BY USING CSII-TREATMENT Győző Kocsis MD, József Fövényi MD Background: During the course of T2DM – usually late in practice – insulin treatment is introduced in order to reach glycaemic goals. Due to insulin resistance the intensification of treatment often becomes necessary using large doses of insulin. If the glycaemic goals can not be reached by even the newest basal and prandial analogues, patients often have to face the classical side-effects of insulin therapy: continuous weight gain and hypoglycaemia. We are of the opinion that pump therapy is a good alternative to consider for patients with T2DM. However, pump therapy in T2DM is under debate both from the professionals’ and the patients’ side, althought there are a number of studies and clinical experiences (mainly from outside Hungary) showing the efficacy and safety of pump treatment in T2DM. The results can change the patients’ attitude towards their condition and their physician (care provider team). We report the case of a 25 year-old woman with T2DM known since 2003, hypothyreosis and hypertension. In May 2008 due to hyperglycaemia (HbA1c: 11.8%) and dyslipoproteinaemia MDI (aspart inzulin, with basal NPH) and metformin therapy were introduced. Following a short and transitional improvement, long term normalization of carbohydrate metabolism could not be achieved, the patient gained weight gradually. During insulin therapy HbA1c changed as follows: 11.8% − 8.2% − 10.3%. The insulin regime of the unhappy, unmotivated patient consisted of 2 times daily NPH at 7 a.m.: 24 IU, at 10 p.m. : 32 IU, with 12-15-15 IU insulin aspart for the meals. The total daily dose of insulin was 98 IU and that of metformin was 2000 mg. Methods: Introduction of insulin pump therapy was initiated using a Medtronic Paradigm 722 Sensor Augmented Pump with a RT-CGM device during dosing and optimalisation of therapy. Aspart insulin was used in the pump, metformin therapy was continued. Results: With thorough education the patient quickly learned how to use the pump. Insulin resistance was overcome within days. Insulin requirement did not change considerably, body weight decreased by 4 kgs (132−128 kg). After reaching normoglycaemia with 6 weeks of CSII treatment MDI therapy was re-introduced. The actual insulin doses are once daily 75 IU detemir and 12-10-15 IU aspart, the total dose is 122 IU. HbA1c after 5 months is 5.7%, body weight is 119 kg. Remaining questions: To whom, when and how long should pump therapy be used in T2DM? How long can the achieved optimal metabolic state be maintained following the overcoming of insulin resistance?

142


B.-A.-Z. Megyei Kórház, Gyermekegészségügyi Központ, Miskolc

TAPASZTALATOK AZ EGÉSZSÉGNEVELÉS HELYZETÉRŐL Kónya Szilárdné, Kozák Lászlóné, Török Árádné „Az egészségre ügyelni az élet legnagyobb nehézsége.” (Platon) 2009. június–szeptember hónapban a Gyermekegészségügyi Központban bent fekvő obes gyermekek között (kb.100 db) kérdőíves felmérést végeztünk, majd összehasonlításképpen 2010 januárjában gondozott diabeteseseink körében is kiosztottuk ugyanezt a kérdőívet. Vizsgált korcsoport 8−18 éves gyerekek, fiatalok (anonim). Célunk a felméréssel: • képet kapjunk, hogy az általunk vizsgált gyerekek mennyire gyakorolják az egészséges életvitelt; • milyen mértékben alkalmazzák az egészséges életmódról birtokukban lévő ismereteket a mindennapjaikban; • hogyan befolyásolja a mikro- és makrokörnyezet (szülő, rokonok, korosztály, barátok) a szokásaikat • szakirodalom alapján a diabetes AZ EGÉSZSÉGNEK, FELTÉTELEKHEZ KÖTÖTT ÁLLAPOTA, ezért önmagában is egészséges táplálkozást, életvitelt eredményez, ennek megfelelően kíváncsiak voltunk, hogy állapotukra való tekintettel a gyakorlatban ezeket, hogyan érvényesítik. A kérdőív tartalma: • egészséges táplálkozás • rendszeres testmozgás • alkohol és más drogok, dohányzás, szenvedélybetegségek. A felnövekvő nemzedék egészséges életmódra nevelésében óriási felelősség és számos feladat hárul a környezetre. Kisiskolás kortól kezdődően a nem megfelelő életmód (rendszertelen, egészségtelen étrend, a gyorséttermek számának megnövekedése, kevés mozgás, a számítógépeket túlzott használata) – mind elősegíti már gyermekkorban az obesitást, a szív- és érrendszeri problémák, illetve a 2-es típusú diabetes kialakulását. Mindez a későbbiekben a társadalomra negatív hatást gyakorol. A jelen egészségnevelése nem lehet más, mint tudatosan létrehozott készségfejlesztő lehetőségek összessége, amellyel az egyén viselkedése az előre meghatározott cél irányába elmozdítható. Törekednünk kell, hogy az egyének, gyerekek közösséghez való tartozását (sport, tömegsport, szakkörök) erősítsük.

B.A.Z County Hospital, Child Health Care Center, Miskolc

EXPREIENCES OF HEALTH EDUCATION Szilárdné Kónya, Lászlóné Kozák, Árpádné Török “The greatest difficulty in life is caring for health.” (Platon) Between June and September 2009 we carried out a survey among the obese paediatric inpatients of the Child Health Care Center and as a comparison we gave the same questionnaire to our diabetic patients in January 2010. The questionnaire was filled in anonimously, the age range was 8−18 years. Our aim was to assess whether these children live healthily; to what extent do they use their knowledge about healthy living in their everyday life and how much their micro- and macroenvironment (parents, relatives, friends, age groups) influence their habits. According to the literature diabetes is a state of health which depends on certain conditions, therefore it has to lead to healthy diet and lifestyle. Considering the above, we aimed to see how they apply this knowledge in practice. The topics of the questionnaire included:


143

• healthy nutrition, • regular exercise, • alcohol and other drugs, • smoking, • addictions. The environment has a great responsibility and important tasks in the health education of the next generation. From the early school years inappropriate lifestyle (unhealthy, irregular meals, fast food, lack of exercise, too much time in front of the computer) leads to obesity already in childhood together with the development of cardiovascular disease and type 2 diabetes mellitus. This process in the later years will negatively influence the society. Health education of the present can only be a consciously developed system of education possibilities which are able to positively influence the individuals’ behaviour towards the predefined aim. We have to reinforce the merit of belonging to a group through sports and special interest groups for the individuals.

DRC Kft., Balatonfüred,1 ÁNTSZ, Veszprém,2 DEOEC, Debrecen,3 Biosystems International Kft., Debrecen4

EGYÉNRE SZABOTT ORVOSLÁS. REALITÁS, VAGY CSAK TÁVOLI LEHETŐSÉG? Korányi László dr.,1 Vitai Márta dr.,2 Buday Barbara dr.,1 Kulcsár Enikő dr.,1 Literáti-Nagy Botond dr.,1 Vecsei Istvánné,1 Bezzegh Katalin dr.,1 Péterfai Éva dr.,1 Góth László dr.,3 Kurucz István dr.4 A farmakogenomika nagy ígérete az egyénre szabott orvoslás. A DNS/RNS és fehérjemintázatokon alapuló diagnosztika, illetve kezelés legnagyobb kérdőjele a génpolimorfizmusok, expressziós és szerkezeti eltérések fenotípust változtató kombinációja. Tájékozódásként a 2-es típusú cukorbetegség patológiájában antioxidánsként „védő” szerepet játszó CAT (kataláz) gén és az inzulin jelátvitelt rontó „diabetogén” GRB10 (growth factor receptor bound protein) gén polimorfizmusainak hatásait és kölcsönhatásait vizsgáltuk hazai „praediabeteses” és 2-es típusú cukorbetegek csoportjában az anyagcsere „fenotípusára”. Fel kívántuk mérni, hogy két, bizonyítottan a 2DM-el kapcsolatban álló gén egy-egy szerkezeti eltérése és azok egymásra hatása milyen feladatokat jósol az „egyénre szabott orvoslással” foglalkozóknak. Vizsgáltuk a GRB10 RS 2237457 és a CAT RS769217 polimorfizmusok gyakoriságát a 2DM korai formáiban (IFG n=23; IGT n=46 és kezelést nem igénylő 2DM n=23) és kezelést igénylő 2DM (Korányi András 2DM Géntár: n=100) eseteiben az egészségesekhez (n=165) viszonyítva. Az összefüggéseket kerestük a hyperinsulinaemiás – normoglykaemiás klemp vizsgálaton részt vett egyének fizikális és a glukózhomeosztázisra jellemző paraméterei és a genotípusok között. A vizsgált egyének besorolása az ADA-kritériumok szerint történt. A vérsejtekből izolált DNS-ből a genotípust real-time PCR (LightCycler 2.0) segítségével határoztuk meg. Egyik géneltérés esetében sem találtunk szignifikáns különbséget az allél gyakoriságban az egészséges és a 2DM csoport között. A vadGRB haplotípushoz alacsony egésztest- és izomszöveti glukózfelhasználás (vadGRB: 10,5±3,3; mutánsGRB: 11,4±3,9 mg/kg/min; p=0,03, illetve: 6,28±2,7 vs: 7,54±3,5 mg/kg/min; p=0,03) és az alacsony glukózeltűnési sebesség (MCR: vadGRB: 0,54±0,1 mutánsGRB 0,60±0,1 ml/ kg/min, p=0,006) társult. A várakozástól eltérően a CAT gén eltérése nem változtatta meg a GRB haplotípus adatait, a vadCAT polimorfizmus társulása csak a leptin/adiponektin hányadost (4,99±2,3 vs. 3,36±2,4, p=0,029) és a DHEAs-szinteket érintette (vadGRB: 5,71±2.9; vadGRB/mutánsCAT: 4,11±2,1; p=0,020). A GRB10 gg homozigóták esetében a legrosszabb az inzulinérzékenység, amit a csökkent glukózfelhasználás és az alacsony glukózeltűnési sebesség (MCR) értéke jelez. Következtetés: Amennyiben a Korányi András Diabetes Génbank 2DM-es betegei (Balaton-felvidék megyéi) reprezentálják a hazai populációt, akkor a hazai egészséges és 2DM-es betegek estében nincs

144


különbség a kataláz gén és a GRB10 gén vizsgált polimorfizmusaiban az allélgyakoriság között. A két „2DM gén” polimorfizmusai közül csak egyet-egyet vizsgálva is látható, hogy a géneltérések kölcsönhatásai nem mindig a várt fenotípust eredményezik, ami jelentősen megnehezíti a genomalapú chipek alkalmazásával történő, egyénre szabott orvoslás kialakítását és elsőbbségét az évezredes hagyományokon és tapasztalaton alapuló orvoslással szemben.

DRC, Balatonfured,1 ÁNTSZ, Debrecen,2 University of Debrecen, Faculty of Medicine,3 Biosystems International, Debrecen4

PERSONALIZED MEDICINE. REALITY OR A DISTANT PIPE-DREAM? Laszlo Koranyi MD,1 Marta Vitai,2 Barbara Buday MD,1 Eniko Kulcsar MD,1 Botond Literati-Nagy MD,1 Istvanne Vecsei,1 Katalin Bezzegh MD,1 Eva Peterfai MD,1 Laszlo Goth MD,3 Istvan Kurucz MD4 The great promise of the pharmacogenomics is the individualized medicine. The big question mark of the DNA, RNA and protein chips is the realization of structural polymorphisms in phenotype. To test this question we investigated the role of one-one polymorphism of two genes on glucose homeostasis in a prediabetic-early diabetic population. Both genes are proved to be involved in the pathways of type-2-diabetes, one is the protective antioxidant catalase (CAT), the other, the GRB10 (Growth factor Receptor Bound Protein) is impairing insulin signal transduction. We wanted to prophesy the size of the job for those dealing with individualized medicine how effects and unexpected interplays of only two polymorphisms on two different genes would complicate the development of a personalized chip. The frequency of GRB10 RS 2237457 and CAT RS769217 polymorphisms were investigated in „prediabetic” patients (IFG n=23; IGT n=46) and diet treated diabetics (2DM n=23) and drug treated diabetics (n=100) from the Andreas Koranyi 2DM Genebank and in healthy subjects (n=165). The relationships between glucose homeostasis – estimated by glucose clamp technique –, lipid-, and cyto/ adipokine parameters and genotype were determined. The persons were enrolled on the basis of ADA criteria. Polymorphisms were detected from blood DNA by real-time PCR (LightCycler 2.0). None of the polymorphisms showed differences in allele frequencies between healthy and glucose intolerant groups. Impaired total body glucose-, and muscle tissue glucose utilization and decreased glucose metabolic clearance rate (MCR) were associated with wildGRB haplotype (total body: wildGRB: 10,5±3,3 ; mutanGRB: 11.4±3,9 mg/kg/min; p=0.03, muscle tissue: 6,28±2.7 vs: 7.54±3.5 mg/kg/ min; p=0.03 ; MCR: wildGRB: 0,54±0,1 mutantGRB: 0,60±0,1ml/kg/min, p=0.01). Contrary to expectations CAT gene polymorphisms did not change the „GRB fenotype” , only leptin/adiponectin (4,99±2.3 vs. 3.36±2.4, p=0.029) and DHEAS levels changed were altered by the mutant Cat gene (wildGRB: 5.71±2.9 ; vs. wildGRB/ mutantCAT: 4.11±2.1; p=0.020). Conclusion: If the Andras Koranyi Genebank (from the Balaton region) represented the population of the whole country there are no differences in allele frequencies among the investigated CAT and GRB gene polymorphisms between healthy and glucose intolerant subjects in Hungary. Investigating only one-one gene involved in glucose homeostasis suggests that the action and interaction of gene polymorphisms on phenotype would cause enormous complications in the development of personalized chips based medicine. At this moment no advantage is seen over the evidence based medicine for this author group.


145

Fejér Megyei Szent György Kórház, Székesfehérvár,1 Balatonfüredi Szívkórház,2 Soproni Rehabilitációs Központ,3 Mellkasi Betegségek Szakkórháza, Deszk4

KARDIOLÓGIAI REHABILITÁCIÓBAN RÉSZT VEVŐ CUKORBETEGEK DIÉTÁS ISMERETEINEK JELLEMZÉSE Kóródi Tünde dr.,1 Simon Attila dr.,2 Simon Éva dr.,3 Bálint Beatrix dr.4 A cukorbetegség az életmódot befolyásoló, a prognózist, életminőséget rontó jelentős társbetegség. Vizsgálatunkban arra a kérdésre kerestünk választ, honnan származik a cukorbetegséggel élők diétás ismeretanyaga, illetve ez mennyire befolyásolja laboratóriumi eredményeiket, életmódjukat. Módszer: Prospektív, többcentrumú vizsgálatunkba 137 cukorbeteget (koruk 66,5±9,3 év, 70 férfi) vontunk be, akik intézeti kardiológiai rehabilitációs kezelésben vettek részt. A betegség átlagosan 9,3±7,7 éve állt fenn. Mindegyik betegnél jellemeztük kórtörténeti adataikat, gyógyszeres kezelésüket, alapvető laboratóriumi adataikat. A betegek önkitöltő kérdőívben számoltak be szocio-edukációs hátterükről, fizikai aktivitásukról, illetve kitöltöttek egy táplálkozási ismeretekre vonatkozó 8 tételes tesztet. Leíró módon jellemeztük a diétás ismeretek forrásait. Kapcsolatot kerestünk a betegek diétás ismeretei és a laboratóriumi adatai között. Eredmények: A betegek legnagyobb része a dietetikusoktól kapott információt (71,5%), majd a kezelőorvos (45,3%), ápolónő (9,5%), női lapok, magazinok (8,8%), rádió, televízió (6,6%), egyéb forrás (5,1%), internet (2,9%), betegtársak (2,9%) és természetgyógyász (0,7%) következett információforrásként. A betegek az ismeretüket felmérő teszten a lehetséges 8 pontból 5,5±2,1 pontot értek el. A beteg konkrét ismeretei általában nem korreláltak laboratóriumi eredményeikkel, viszont meglepő módon a koleszterinszinttel pozitív korrelációt mutattak (r=0,29, p<0,001). Nem találtunk összefüggést az ismeretek és a lényeges antropometriai adatok (súly, BMI, derék- és csípőkörfogat) között. Következtetés: A betegek döntő többsége az egészségügyi rendszerre, ezen belül is a szakdolgozókra támaszkodik az ismeretek megszerzésében. Elméleti ismereteik és testi eredményeik között alig van kapcsolat, ami a végrehajtás következetesebb vizsgálatát teszi szükségessé.

St. George Hospital, Székesfehérvár,1 Hospital of Cardiology, Balatonfüred,2 Rehabilitation Center, Sopron,3 Hospital for Pulmonological Diseases, Deszk4

ANALYSIS OF THE DIETARY KNOWLEDGE OF DIABETIC PATIENTS TAKING PART IN AN INPATIENT CARDIAC REHABILITATION PROGRAMME Tünde Éva Kóródi MD,1 Attila Simon MD,2 Éva Simon MD,3 Beatrix Bálint MD4 Aim: Diabetes mellitus is a considerable co-morbidity for cardiovascular patients that influences the patient’s way of living, worsens the prognosis and quality of life. In our examination we wanted to know the source of dietary knowledge of the diabetic patients and to see how this knowledge correlates with their laboratory data and way of life. Method: We examined 137 diabetic patients in a prospective multicenter study (mean age: 66±5.93 yr) who were taking part in an inpatient cardiac rehabilitation programme. The duration of diabetes was

146


9.3±7.7 years. We recorded case-history, laboratory data and current medication. The patients completed a questionnaire about their social-background, physical activity and a separate questionnaire containing 8 questions about their dietary knowledge and the source of the information. We looked for a relationship between the dietary knowledge and the laboratory data of these patients. Results: Most patients got information from the dietitians (71.5%), from the medical doctors (45.3%), nurses (9.5%), magazines (8.8%), media (6.6%), others (5.1%), internet (2.9%), other patients (2.9%). From the 8 points in the second questionnaire the patients had an average of 5.5±2.1 points. We did not identify any relationship between the dietary knowledge and the main laboratory data, however we could identify a positive correlation with cholesterol level. (R=0.29, p<0.001). We did not find any relationship between the antropometry data and the dietary knowledge. Conclusion: Most patients received information from the health-care staff, but there is little correlation between the knowledge and their laboratory data. Therefore we need better execution and reinforcement of dietary education.

Fővárosi Önkormányzat Uzsoki Utcai Kórháza,1 Állami Egészségügyi Központ,2 Budapest

NAGY KOCKÁZATÚ CUKORBETEGEK KARDIOVASZKULÁRIS VIZSGÁLATAIVAL SZERZETT TAPASZTALATAINK Kovács István dr.,1 Szántó Péter dr.,1 Szűcs Mónika dr.,1 Balogh Ildikó dr.,1 Nagy Csaba András dr.,1 Taller András dr.,1 Kerecsen Gábor dr.,2 Bushmann Csaba dr.2 Bevezetés: Diabetes mellitus esetén az életkilátásokat, a betegség kimenetelét sok esetben a kardiovaszkuláris állapot határozza meg. Vizsgálatunk célja a kardiovaszkuláris státus szűrő jellegű felmérése, első alkalommal megjelent, 2-es típusú cukorbetegek körében. Módszer: 2006. január és 2009. december között az Uzsoki Kórház II-es számú Belgyógyászati Osztályán első alkalommal megjelent, nagy kockázatú, 2-es típusú diabeteses betegek kardiovaszkuláris vizsgálatait végeztük (nyugalmi EKG, labor, alsó végtagi Doppler, kalibrált hangvilla, kardiológiai UH, kerékpár-ergometria, szívizom-szcintigráfia, koronarográfia). Bevonási kritériumok: HbA1c >7%, legalább 5 éve fennálló diabetes, 30 fölötti BMI, igazolt nephropathia/neuropathia, vagy major kardiovaszkuláris történés (AMI, stroke, TIA), igazolt carotis-stenosis, igazolt perifériás artériás betegség (PAD) a kórelőzményben. Eredmények: Egyszázhuszonegy cukorbeteget vizsgáltunk (63 férfi, 58 nő). Átlagéletkor: férfiak 64,2 (41−80) év, nők: 66,2 (47−85) év. Diabetes átlagos időtartama: férfiak 11,68 év, nők 14,3 év. HbA1c-átlag: nők 8,29%, férfiak 7,86%. BMI-átlag: férfiak: 30,73 kg/m2, nők: 28,35kg/ m2. LDL-átlag: férfiak: 3,86 mmol/l, nők: 3,61 mmol. Férfiak: pozitív kerékpár-ergometria: 20/38, pozitív szívizom-szcintigráfia: 35/57, 33 esetben koronarográfia (10 stentbeültetés, 18 ACBG-javaslat) Nők: pozitív kerékpár-ergometria: 12/22, pozitív szívizom-szcintigráfia: 25/46, 27 esetben koronarográfia (9 stentbeültetés, 7 ACBG-javaslat). Következtetés: A diabeteses betegek a kelleténél később kerülnek szakorvoshoz. A diabetológussal való első találkozás alkalmával már számos esetben kimutatható makrovaszkuláris szövődmény. Eredményeink alapján úgy tűnik, hogy a diabetes mellitus felfedezésének időpontjában nemcsak a diabetológiai gondozásba vétel, hanem a kardiovaszkuláris kockázat felmérése is szükséges, akár az invazív vizsgálatok elvégzésével.


147

Uzsoki street Hospital,1 State Health Care Center,2 Budapest

EXPERIENCES WITH THE CARDIOVASCULAR EXAMINATION OF HIGH RISK DIABETIC PATIENTS István Kovács MD,1 Péter Szántó MD,1 Mónika Szűcs MD,1 Ildikó Balogh MD,1 Csaba András Nagy MD,1 András Taller MD,1 Gábor Kerecsen MD,2 Csaba Bushmann MD2 Introduction: In diabetes the cardiovascular state defines life expectations. The aim of our study is the survey of the cardiovascular status among diabetic patients with T2DM, appearing at our hospital for the first time. Methods: We examined 121 diabetics (63 men, 58 women), between January 2006 and December 2009. Mean age of men: 64.2 years (41−80), women: 66.2 years (47−85). Mean diabetes duration of men: 11.68 years, women: 14.3 years. Average HbA1c (♀ 8.29%, ♂ 7.86%). Average BMI: ♀ 28.35 kg/m², ♂ 30.73 kg/m². Average LDL-cholesterol level ♀ 3.61 mmol/l ♂: 3.86 mmol/l. Inclusion criteria HbA1c above 7%, BMI above 30 kg/m², verified diabetes at least for 5 years, verified nephropathy/neuropathy, major cardiovascular event in the medical history. Results: men: pathological ergometry test : 20/38, pathological myocardium scintigraphy 35/57, invasive coronary angiography 33 (10 coronary stent implantations, 18 ACBGs) women: pathological ergometry test: 12/22, pathological myocardium scintigraphy 25/46, invasive coronary angiography 27 (9 stent implantations, 7 ACBGs). Conclusions: Most of the diabetic patients get specialist’s help too late. At the first visit a large percentage already have macrovascular complications. According to our results at the time of the diagnosis of T2DM not only initiation of a metabolic follow up, but invasive cardiovascular examinations are also necessary.

Fejér Megyei Szent György Kórház, Székesfehérvár

AZ IZULINPUMPA MINT VARÁZSDOBOZ? Kovács Istvánné dr. Jelenleg a legmodernebb inzulinbeadási mód az inzulinpumpa, de nem mindenkinek adható. Egyre inkább a modern kor eszköze lehet, de igen sokrétű és összetett a beteg kiválasztása. Kellő együttműködés nélkül ez az eszköz sem biztosít megfelelő szénhidrát-anyagcserét, jobb életminőséget és önmagában nem alkalmas a szövődmények kivédésére sem. Az edukáció és a folyamatos kapcsolattartás a gondozó teammal elengedhetetlen a jó együttműködés értelmében. Négy év statisztikája alapján vizsgáltam 16 inzulinpumpás (14 nő és 2 férfi) gondozott beteg HbA1c-szintjének alakulását korábbi inzulinkezelés során mérthez képest. A betegek átlagéletkora 32 év. Igen szép eredmények voltak elérhetők a kezelésváltást követő másfél évben, de később ezek a paraméterek romlani kezdtek. Átlagosan 1−1,5 százalékkal emelkedtek az átlagvércukrok, alább hagyott a kezdeti lelkesedés, majd többszöri edukáció után újból javulás volt látható. A gondozás gyakoriságának köszönhetően ismét jobb anyagcsere volt tapasztalható. Minden apró szempontból vizsgáltam a 4 év eredményét, étkezés-inzulinigény-napi tevékenység-fizikai aktivitás-szabadság és rugalmasság a mindennapi életben. A vizsgálat során kb. 50 százalékos javulás volt látható a HbA1c-értékekben, testsúlyuk is csökkent, átlagban 1,8 kg-ot. Sokkal hatékonyabb, kiszámíthatóbb, pontosabb volt a folyamatos inzulinadagolás, mint a többszöri inzulinszúrásnál. Az eredmények birtokában kimondható,hogy az alapos és rendszeres kezelés-edukáció együttműködés nélkül sem biztos a jó eredmény. Az eredmények azt mutatják, hogy az inzulinpumpa jelenleg a csúcs az adagolóeszközök között, de nem válthatjuk ki vele a tudást, odafigye-

148


lést, és magát az embert. Elmondható, hogy az eredmények javíthatók, sőt hosszú távon megtarthatók. A betegek életminőségében jelentős javulás érhető el a pumpa használatával és a kellő odafigyeléssel, viszont a beteg együttműködése nélkül a varázsdoboz nem nyílik ki!

St. Georg Hospital, Székesfehérvár

INSULIN PUMP – A MAGIC BOX? Istvánné Kovács MD Currently the most advanced insulin delivery system is the insulin pump, but it can only be used by selected patients. Without sufficient cooperation pump therapy can not lead to improvement of glycaemic control, a better quality of life or the prevention of complications. Patient education and regular consultation with the care provider team is essential. In the present study the changes of glycaemic control assessed by HbA1c over 4 years were analyzed in 16 (14 women, 2 men), pump treated patients comparing their results to those obtained previously using multiple injections by insulin pen device. Mean age of the patients was 32 years. In the first 6 months – 1 year there was a considerable improvement of glycaemic control, which later deteriorated. Mean blood glucose increased by 1-1,5%, but following repeated education sessions the metabolic control improved again. Different parameters, such as meals, insulin requirement, daily activities, physical activity, freedom, flexibility in everyday life, were analysed. During the study period an approximately 50% improvement of HbA1c and a weight loss of 1.8 kg could be observed. The continuous insulin infusion through the pump was more effective, predictable, and accurate compared to the multiple daily insulin injections. In conclusion, the success of pump therapy can not be guaranteed without regular and thorough education and cooperation. Currently, the insulin pump is the top device for insulin delivery, but can not replace knowledge and attention. The glycaemic results can be improved and maintained over time. The quality of life of the patients can be significantly improved by pump therapy and proper care, but without the adherence of the patients the magic box will not open up.

BME IIT, Orvosinformatikai Labor,1 Heim Pál Gyermekkórház, Csecsemő- és Gyermekbelgyógyászati Osztály,2 Budapest

MESTERSÉGES PANCREAS KIALAKÍTÁSÁRA TERVEZETT ROBUSZTUS SZABÁLYOZÁSI ALGORITMUS Kovács Levente,1 Almássy Zsuzsanna dr.,2 Czinner Antal dr.,2 Benyó Zoltán dr.,1 Benyó Balázs dr.1 Számos betegség esetén olyan orvosi rendszer tervezése szükséges, amely a megfelelő állapot elérését és fenntartását külső szabályozó rendszer segítségével éri el. Ez részben vagy teljesen automatizált egységet jelent. A szabályozásnak egy nagyon szigorú követelmény-rendszert kell megvalósítania, amely betartása nemcsak a páciens életminőségének javításához, de (szükség esetén) pl. gyógyszere megfelelő dózisának optimális adagolásához is hozzájárul. A vércukor-szabályozás napjaink egyik legfontosabb és egyben legnehezebb orvosbiológiai feladata. Ennek egyik fő oka, hogy modellezési szempontból a páciensek még közel sem egyforma dinamikus jellemzőkkel rendelkeznek, mi több ezek a jellemzők időfüggők. Egy zárt körben történő, automatikus vércukorszint-szabályozáshoz, ún. mes-


149

terséges pancreas kialakításához, három tényezőre van szükség: glukózszenzorra, inzulinbefecskendezéshez szükséges inzulinpumpára, valamint szabályozási algoritmusra, mely glukózmérések alapján képes meghatározni a megfelelő inzulindózis értékét. A BME IIT tanszékének Orvosinformatikai Laboratóriuma a Heim Pál Gyermekkórházzal együttműködve több éve foglalkozik a diabeteses betegek automatikus vércukor-szabályozásával. Sikerült olyan elméleti, általánosabb körben használható, ún. robusztus szabályozási algoritmusokat kifejleszteni, melyek szimulációs eredményei biztatóak egy szélesebb populációt lefedő szabályozás biztosítására. Az algoritmusokat a szakirodalomban fellelhető legegyszerűbb vércukormodelltől (Bergman-modell) a legbonyolultabbig (Sörensen-modell) teszteltük, eredményeinket több nemzetközi fórumon prezentáltuk. A kutatás második lépéseként az eredmények különböző mérési mintákon való validációját tervezzük. A jelen dolgozat az első ilyen jellegű vizsgálatok eredményeiről számol be, nevezetesen három szimulációs szcenáriót vesz figyelembe: 10 egészséges önkéntesen végzett OGTT-mérések, kenyér, illetve kétfajta főtt tészta elfogyasztását követő eredményeit; nagy és kis szénhidrát-tartalmú ételbevitelre adott válaszokat; SPRINT protokoll szerint intenzív felügyelet alatt álló betegek eredményeinek összevetése az általunk kapottakkal. Az eredmények igazolják elképzelésünket, hogy az általunk tervezett robusztus szabályozási algoritmus képes megfelelően szabályozni a vércukorszintet, és érzéketlen az ételbevitelre, valamint a páciens variabilitásra. Méréseinket 1-es típusú, pumpát viselő cukorbetegeknél mért adatokkal is igazoljuk.

BME IIT, Laboratory of Medical Informatics,1 Heim Pál Children’s Hospital, Department of Medicine for Infants and Children,2 Budapest

ROBUST REGULATION ALGORITHM FOR ARTEFICIAL PANCREAS Levente Kovács,1 Zsuzsanna Almássy MD,2 Antal Czinner MD,2 Zoltán Benyó MD,1 Balázs Benyó MD1 Several diseases require externally regulated medical systems to reach and maintain an adequate status. This means a partially or fully automated system. Regulation of this system needs to fulfil very strict requirements not only to improve the patients’ quality of life but also (if necessary) to supply the adequate dose of medication. Currently, blood glucose regulation is one of the most important and difficult medical biological problems, as from a modelling point of view patients have very different dynamic parameters and these parameters are also time-dependent. Automated blood glucose regulation in a closed loop system (arteficial pancreas) requires 3 components: a glucose sensor, an insulin pump and a regulation algorithm that can calculate the adequate insulin dose based on the glucose readings. The Laboratory of Medical Informatics of BME IIT in collaboration with the Heim Pál Children’s Hospital have researched automated blood glucose regulation for diabetic patients for years and succeeded in developing widely applicable, so called robust regulation algorithms with promising stimulation results for the glucose control of a more diverse population. The alorithms were tested using from the most simple blood glucose model (Bergman-model) found in the literature to the most complicated one (Sörensen-model) found in the literature, and our results were demonstrated in different international forums. As a second step of our research we are planning to validate our results using different samples. During the presentation we demonstrate our first results of 3 simulation scenarios: the results of OGTTs and different test meals (2 kinds of pasta) of 10 healthy volunteers; the results obtained after the ingestion of high and low carbohydrate content meals; and the comparison of our results to those of patients under intensive care by the SPRINT protocol. The results confirmed our supposition that our robust regulation algorithm is able to appropriately control blood glucose regardless of the food intake and the patient-variability. Our results were confirmed in patients with type 1 diabetes mellitus on insulin pump therapy.

150


PTE KK, Gyermekklinika,1 II. Belgyógyászati Klinika,2 Pécs

„BRITTLE DIABETES”? Kozári Adrienne dr.,1 Erhardt Éva dr.,1 Mazák István dr.,2 Soltész Gyula dr.1 A szerzők egy jelenleg 23 éves, 10 éves korától 1-es típusú diabetes mellitus miatt gondozott páciens esetét ismertetik, illetve folytatják. Intenzív inzulinkezelés ellenére tartósan 10−12% feletti (10−15%) HbA1c-értéket észleltek. Gondozásuk közel 12 éve alatt 56 alkalommal került sor kórházi ápolásra, elsősorban akut felvételek, főként ketoacidosis miatt. A páciens 8 év diabetes időtartam után vált microalbuminuriássá, mely ACE-gátló kezelés mellett megszűnt. 9 évvel a diagnózist követően kezdtek inzulinpumpa-kezelést jó compliance ellenére ingadozó vércukorértékek, nagyfokú labilitás, tartósan magas HbA1c, gyakori ketoacidosisok és a már meglévő késői szövődmény − microalbuminuria miatt. Sajnos a javuló anyagcserehelyzet ellenére a pumpakezelés megkezdését követően egy évvel a bal oldalon proliferatív retinopathiát véleményeztek, mely kontrollnál inaktív proliferatív retinopathia képét mutatta. Az inzulinpumpa-kezelés megkezdése óta ketoacidosis nem fordult elő. HbA1c-értéke fokozatosan csökkent 6,8−6,5%-ig.

Dept. of Paediatrics,1 2nd Dept. of Internal Medicine,2 University of Pécs

BRITTLE DIABETES (CASE REPORT) Adrienne Kozari MD,1 Éva Erhardt MD,1 István Mazák MD,2 Gyula Soltész MD1 A 23 year-old female patient is reported, who was initially diagnosed with type 1 diabetes at the age of 10 years. Despite intensive insulin treatment (multiple daily insulin-injections), her glycemic control remained poor with HbA1c levels above 10−12%. Over the last 12 years she was hospitalized 56 times! The most frequent indication for hospital treatment was diabetic ketoacidosis. She developed microalbuminuria 8 years after initial diagnosis, which disappeared after one year treatment with an ACE inhibitor. Considering the gross hyperglycemia, the high degree of brittleness, the frequent episodes of severe diabetic ketoacidosis and the early appearance of an indicator of microvascular complications (microalbuminuria) insulin pump treatment was started at the age of 19 years. Glycemic control gradually improved, over the last 4 years her HbA1c level has been between 6.5% and 6.8% without a single ketoacidotic episode. One year after insulin pump treatment was started, „proliferative retinopathy” („normoglycemic re-entry”?) was diagnosed with no further progression over the subsequent three years.

Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza, Nőgyógyászat,1 Diabetes Szakrendelés,2 Szekszárd

DIABETESES KETOACIDOSIS TERHESSÉG ALATT − ESETLEÍRÁSOK Kun Attila dr.,1 Tornóczky János dr.2 A diabeteses ketoacidosis nagyon ritka szövődmény terhességben. Ddiabeteses terhesnél a terhesség alatti szteroid- és béta-sympathicomymeticus terápia is kiválthat ketoacidósist. A diabeteses ketoacidosis negatívan hat mind az anyára, mind a magzatra.


151

1. eset: A 16 éves először szülő gravidánál a GDM szűrése céljából 75 g-os OGTT-t 30 hetesen végezték el. Ez a vizsgálat negatív eredményt hozott: (é. vc: 5,6 mmol/l 1 h: 7,6 mmol/l 2 h: 5,4 mmol/l 3 h: 4,6 mmol/l). 3 hét múlva egy órája fennálló hasi fájdalmak miatt jelentkezett az osztályunkon az enyhén zavart gravida. Felvételkor intézeten kívüli méhen belül elhalt terhességet állapítottak meg. Kussmaul-légzése, és az aceton szagú lehelete mellett a vizeletcukor: erősen pozitív (!), az aceton: enyhe pozitív volt, a vércukorszint 68 mmol/l eredményt mutatott. Az adekvát terápia segítségével fokozatosan csökkent a vércukor értéke, és az oxitocinos infúzió hatására megszületett a halott magzat is. Az anya 36 hónapja inzulinkezelésben terápiában részesül. 2. eset: VÉ 39 éves másodszor szülő 27 éve ismert és inzulinnal kezelt terhest 34 hetesen méhösszehúzódások miatt vettük fel. Vércukor: 5,2 mmol/l, RR: 140/80 Hgmm, vizelet: negatív volt. Fenyegető koraszülés miatt 16 mg Dexa Ratiopharmát kapott iv. és Bricanylos infúziót kötöttünk be. Inzulinés antihypertensiv kezelés mellett 4 órán belül diabeteses ketoacidosis és prae-eclampsia alakul ki. (Tünetek: vércukor: 18,6 mmol/l, vizeletcukor: 4+, aceton: 3+, fehérje: 4+ lett, vérnyomása 170/100ra emelkedett.) A non stressz teszt (NST) során az oszcillációk beszűkülését észleltünk. Ekkor császármetszés mellett döntöttünk. A műtét során 2810 g-os fiú született. A további kezelés folytatása mellett a vérnyomás rendeződött és a vizelet negatívvá vált. Következtetések: Az első eset tanulsága, hogy pár héttel a negatív OGTT-eredmény után, ha a tünetek diabetesre utalnak, a korábbi eredmény ellenére is gondolni kell e betegség lehetőségére. A másodiknál az a tanulság, hogy ismert diabeteses terhességben meg kell gondolni a szteroid és a béta-sympaticomimeticumok adását. (magnézium-szulfát és nifedipin adását kellene inkább használni tocolyticumként.)

Tolna County Balassa János Hospital, Dept. of Gynecology,1 Diabetes Outpatient Unit,2 Szekszárd

DIABETIC KETOACIDOSIS DURING PREGNANCY – CASE REPORTS Attila Kun MD,1 János Tornóczky MD2 Introduction: Diabetic ketoacidosis (DKA) is very rare complication in pregnancy. Beta-sympathomimetic and corticosteroid therapy can produce DKA. Its occurrence in pregnancy affects both the fetus and the mother. Case reports: Patient 1: Previously healthy 16-year-old gravida, who developed serious DKA 3 weeks after the normal result of screening test for gestational diabetes mellitus (GDM). On admission, intrauterine death (IUD) of the fetus has been found by ultrasound examination, ketone bodies in the urine and highly elevated serum glucose level (68 mmol/l −1236 mg/dl) with Kussmaul respiration were present. Parallel with antiketotic therapy, labour was induced and following the stillbirth, blood glucose levels decreased. The patient receives intensive insulin therapy 36 months after the ketoacidotic episode. Patient 2: A 39-year-old multiparous woman with a pregnancy of 34 weeks was admitted for uterine contractions. Type 1 diabetes mellitus had been diagnosed 27 years before admission and had been treated by diet and insulin. The blood glucose level was 5.2 mmol/l and her blood pressure was 140/80 mmHg and she had no ketones or protein in the urine at the time of admission. Because of the uterine contractions, steroid and tocolytic therapies were started. Within 4 hours, despite medications, DKA and pre-eclampsia developed. Plasma glucose value was 18.6 mmol/l, blood pressure to 170/100 mmHg and urine analysis showed ketones 4+, glucose 3+ protein 4+. A non-stress test revealed reduced fetal heart rate variability and a caesarean section was performed. A healthy 2.81 kg male infant was born. After delivery, glucose and blood pressure returned to normal levels, and urine was negative.


152

Conclusion: The first case attracts attention to that obstetricians have to think of DKA when a pregnant woman presents with hyperglycaemic symptoms, even if she had a recent normal OGTT. The second case showed that beta-sympathomimetic and corticosteroid therapy can also result in the onset of DKA. (Magnesium sulphate and nifedipine should be administered for tocolytic therapy in pregnancies with known diabetes mellitus.) If the diagnosis of DKA is made, immediate treatment is required to prevent the high maternal and fetal morbidity.

Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ

A DIÉTÁS SZAKTANÁCSADÁS HELYE ÉS GYAKORLATA A DIABETOLÓGIAI PROFILÚ FEKVŐBETEG-OSZTÁLYON Lada Szilvia A diabetes mellitus növekvő gyakoriságú, széles rétegeket érintő jelentős népegészségügyi probléma. Magyarország összlakosságának mintegy 10%-át érinti, ezen felül nincs pontos adat a nem diagnosztizált beteglétszámról, amely egyre növekszik. A fejlődés rendkívül intenzív és szerteágazó ezen a területen is. Mindig új és újabb ismeretek, tapasztalatok és új terápiás lehetőségek kerülnek előtérbe, melyek egyre inkább megkövetelik a megfelelő dietoterápia jelenlétét. A diabetes kezelésének alapja a megfelelő gyógyszeres és orvosi táplálási terápia, mely magában foglalja a megfelelő étrendi és fizikai aktivitásra vonatkozó „életmódkezelést”. Szemléltetni szeretném a dietetikai szolgálat munkájának jelentőségén és fontosságán túl a lehetőségeit is. A diabeteses betegek gondozása összetett, jól szervezett teammunkában lehetséges, amelyben minden tagnak megvan a protokoll szerinti feladata. Előadásom a különböző időtartamú diabeteses betegek dietetikai ismereteinek szintfelmérésére és a napi gyakorlat bemutatására terjed ki. A tanulmányban 100 betegen végzett felmérést mutatok be. Az eddig feldolgozott adatok alapján 8% nyújtott az elvártnak megfelelő és 29% elfogadható eredményt. A vizsgálatban ismertetem, hogy mennyi idő van egy betegre. A kórházi körülmények közt hány alkalommal kerülhet sor tanácsadásra, amelynek hatékonyságát a betegek dietetikai-étrendi ismereteinek felmérésével végeztem el. Ezen előadás azt is szemlélteti, hogy a dietetikus hogyan jut a beteghez és a betegnek van-e lehetősége további konzultációra. A vizsgálatba vont betegeket a diabetológiai osztályra a szénhidrát-anyagcsere beállítására érkezett diabeteses betegek alkotják. Az összehasonlítás alapja a dietetikai tanácsadás, edukáció hiánya vagy megléte jelenti, és az utóbbi fontosságára szeretném felhívni a figyelmet. A beteg táplálkozással kapcsolatos alapvető ismereteinek felmérése kérdőív alapján történik. A dietetikai szaktanácsadás tartalmazza: a tápláltsági állapot felmérését, egyénre szabott szénhidrát és energia meghatározását, a táplálkozási napló vezetésének ismertetését és tartalmazza a laborértékek áttekintését (éhomi, pp vc, HbA1c) mint legfontosabb paramétereket. Minden betegnél az egyéni oktatási módszert alkalmaztam a beteg compliance-ét figyelembe véve. Következtetés: A beteg tápláltsági állapotának felmérését követő dietoterápiás szaktanácsadás az életviteli változás mellett pozitív irányban befolyásolja mind az éhomi, mind a posztprandiális vércukor-, valamint HbA1c-értéket a kiinduláshoz képest. A minél korábban elkezdett szakszerű diétás tanácsadás jelentősége nagymértékben befolyásolja a betegek életminőségét. Fontosnak tartom megjegyezni: az étrend önmagában az életmódváltozás nélkül (séta, mozgás) nem elég; a betegek megfelelő edukációval megértik, hogy a szövődmények kialakulásának veszélyét csökkenthetik jelentősen az étrendi és életmódbeli változtatással.


153

University of Szeged, Albert Szent-Györgyi Clinical Center

THE PRACTICE AND LOCATION OF DIETARY ADVICE FOR DIABETES PATIENTS IN THE INPATIENT DEPARTMENT OF THE HOSPITAL Szilvia Lada Diabetes mellitus is increasing in frequency and is a significant public health problem. Approximately 10% of the total population of Hungary is expected to be affected, but there is no precise data about the patients not yet diagnosed; we only know that the number affected increases rapidly. Research, however is very intense and diverse in this area with more findings and new therapeutic options, which increasingly require appropriate dietotherapy. Diabetes treatment is based on appropriate medication and medical nutritional therapy, which includes appropriate dietary and physical activity regimes. I present my work and illustrate not only the importance and relevance of the work of dietetic service but the opportunities for the future. The care of diabetes patients is possible only in a complex, wellorganized team, in which each member has responsibility and tasks. I present the results of a survey carried out in 100 patients with diabetes mellitus of different duration who were referred to the hospital. Based on the data processed up till now, 8% of the patients achieved suitable and 29% acceptable results. My presentation includes the report of their dietetic knowledge and illustrates our daily practice. The study describes how much time we have for a patient, how often we can consult with a patient, and in order to measure the effectiveness of dietary education the results of short survey about their dietary knowledge. This presentation tries to illustrate how the dietician can reach the patient and whether they can have the possibility for more consultations. The study involved patients in the diabetes department who got admitted for the control of their carbohydrate metabolism. The comparison is based on dietetic advice and presence or absence of dietetic knowledge assessed by a short survey. The dietetic consulatation includes: nutritional status assessment, the definition of the individualized carbohydrate and energy status, instructions how to manage their dietary diary and includes a review of their laboratory values (fasting, pp blood glucose, HbA1c) as the most important parameters. In the present research I follow up all patients using individual educational methods whilst considering the compliance of the patient. Conclusion: The patients’ nutritional status assessment and the dieto-therapeutic advice had a positive influence on both their fasting and post prandial glucose and their HbA1c values also improved compared to baseline values. The earlier we can give the patients professional dietary advice the more we can positively influence their lifestyle. I think it is important to note that changing dietary regimes without lifestyle change (walking, exercise) is not enough, and that with education the patients understand very quickly that with a change of their lifestyle they can significantly reduce the risk of developing complications.

154


Szegedi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika,1 Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet,2 Fül-Orr-Gégészeti Klinika,3 Szeged, Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest4

AZ AUTONÓM, A SZENZOROS ÉS A CENTRÁLIS IDEGRENDSZERI FUNKCIÓ VIZSGÁLATA FRISSEN FELFEDEZETT DIABETESBEN Laurentzi Rita,1 Várkonyi Tamás dr.,1 Orosz Andrea dr.,2 Takács Róbert dr.,1 Tóth Ferenc,3 Rovó László dr.,3 Lengyel Csaba dr.,1 Kiss József Géza,3 Kempler Péter dr.,4 Wittmann Tibor dr.1 Bevezetés: A diabeteses neuropathia számos manifesztációja ismert, azonban ezek pontos etiológiája és a kialakulásukhoz szükséges expozíciós idő eddig kevéssé tisztázott. Vizsgálataink célja az autonóm, a szenzoros és a centrális neuropathia súlyosságának megállapítása valamint a mért paraméterek közötti összefüggés keresése volt frissen felfedezett diabetesben. Betegek és módszerek: Vizsgálatainkban 14 beteg adatait dolgoztuk fel (életkor: 42,1±4,9 év, betegségtartam: 4,3±1,06 hónap; átlag±SE). Az autonóm neuropathia (AN) vizsgálatára kardiovaszkuláris reflexteszteket (CRT) végeztünk, a szenzoros idegkárosodás megítélésére Neurometer (Neurotron Inc. Baltimore, USA) készüléket alkalmaztunk. A központi idegrendszer afferens funkcióját a hanginger által kiváltott agytörzsi potenciál (BAEP) hullámainak (I-V) latencia idejével jellemeztük. Eredmények: Az AN-t jellemző CRT-k közül a kézizomfeszítésre adott diasztolés válasz cukorbetegekben alacsonyabb volt a kontrollokénál, az összesített autonóm score enyhe fokú AN-t igazolt frissen felfedezett DM-ben (handgrip: 18,3±2,0 Hgmm vs. 26,0±2,2 Hgmm, p<0,05; AN score: 1,64±0,5 vs. 0,33±0,2, p<0,05; diabeteses vs. kontroll). Negatív összefüggés igazolódott a hónapokban kifejezett DM-tartam és a 30/15 hányados értéke között (r=−0,5429, p<0,05). Az alsó végtagon mindhárom vizsgált frekvencián az érzetküszöb emelkedését észleltük (2000 Hz: 4,96±0,60 vs. 3,35±0,17; 250 Hz: 2,50±0,37 vs. 1,42±0,15; 5 Hz: 1,63±0,29 vs. 0,70±0,06 mA; p<0,05 valamennyi esetben). A BAEP hullámainak latenciája még nem volt szignifikánsan hosszabb a kontrollénál, de már konzekvens negatív összefüggés volt igazolható a Valsalva-hányados értéke és a BAEP II. hullámának mindkét oldali latenciája között (jobb oldal: r=–0,6040, p<0,05, bal oldal: r=−0,5697, p<0,05). Összefoglalás: Igen rövid ideje ismert diabetesben enyhe fokú autonóm funkciózavart és alsó végtagi hypaesthesiás szenzoros neuropathiát találtunk. A centrális afferens válasz latenciája ugyan nem volt kóros, de az autonóm és a centrális működés romlása között konzekvens párhuzamosság figyelhető meg. Adataink megerősítik a korábbi feltételezést, hogy az autonóm és alsó végtagi szenzoros idegműködés zavara mellett a központi idegrendszer afferens pályáinak érintettsége is a diabeteses neuropathia korai jelének tekinthető.


155

1st Department of Medicine,1 Department of Pharmacology and Pharmacotherapy,2 Department of Oto-Rhino-Laryngology,3 University of Szeged, 1st Department of Medicine, Semmelweis University, Budapest4

EVALUATION OF THE AUTONOMIC, SENSORY AND CENTRAL NEURONAL FUNCTIONS IN NEWLY DISCOVERED DIABETES Rita Laurentzi,1 Tamás Várkonyi MD,1 Andrea Orosz MD,2 Róbert Takács dr.,1 Ferenc Tóth,3 László Rovó MD,3 Csaba Lengyel MD,1 József Géza Kiss,3 Péter Kempler MD,4 Tibor Wittmann MD1 Introduction: There are several well-known manifestations of diabetic neuropathy but its etiology and the minimum interval of diabetic exposure for its development are poorly documented. The aim of this study was to characterize the severity of autonomic, sensory and central neuropathy and to evaluate the possible correlations of the measured parameters in patients (pts) with newly discovered diabetes (DM). Patients and methods: 14 patients (pts) were involved (age: 42.1±4.9 years, duration of DM: 4.3±1.06 months; mean±SE). Cardiovascular reflex tests (CRT) were applied for the assessment of autonomic neuropathy (AN). Sensory nerve integrity was studied with a Neurometer (Neurotron Inc., Baltimore). The afferent central pathways were measured by analysis of the latencies of the five waves (I-V) of brainstem auditory-evoked potentials (BAEP). Results: One of the CRT-s, the diastolic blood pressure response to handgrip was lower in diabetic pts than in controls and the overall AN score revealed a moderate AN in newly discovered DM (handgrip: 18.3±2.0 mmHg vs. 26.0±2.2 mmHg, p<0.05; AN score: 1.64±0.5 vs. 0.33±0.2, p<0.05; diabetic vs. control). There was a negative correlation between the duration of DM and the results of 30/15 ratio (r=–0.5429, p<0.05). The current perception thresholds were significantly higher in the peroneal nerve on all tested frequencies in DM patients (2000 Hz: 4.96±0.60 vs. 3.35±0.17; 250 Hz: 2.50±0.37 vs. 1.42±0.15; 5 Hz: 1.63±0.29 vs. 0.70±0.06 mA; p<0.05 respectively). The latency of the BAEP waves was not significantly longer in DM pts but a negative association was found between the latency of the waves II of both sides and the Valsalva ratio (right side: r=−0.6040, p<0.05, left side: r=−0.5697, p<0.05). Conclusions: Moderately severe autonomic and a lower limb sensory neuropathy was found in the newly discovered group. Although the afferent function was not abnormal, an association was proven between the autonomic and central dysfunctions. These data support the hypothesis that autonomic, lower limb sensory and afferent central dysfunctions all should be regarded as very early forms of diabetic neuropathy.

156


Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, Budapest

A FIZIKAI AKTIVITÁS HATÁSA A SZÉNHIDRÁTHÁZTARTÁSRA ALSÓVÉGTAG-AMPUTÁLTAKNÁL Lejtényi Gáborné, Zátonyi Ildikó A szénhidrátháztartás egyensúlyban tartásához a gyógyszeres kezelésen a megfelelő szűréseken és diétán kívül a rendszeres fizikai aktivitás is szükséges. Előadásunkban néhány eset kapcsán vizsgáltam alsóvégtag-amputáltak fizikai akvititását, úgy mint rendszeres kerekesszékes életmód során a kerekesszék használatával hosszú távon, valamint egyoldali alsóvégtag-amputáltaknál protézissel történő járás és kétoldali alsóvégtag-amputáltaknál két protézissel történő járás alkalmával. Vizsgáltuk a mozgás előtti vércukorértékeket, majd pedig a már meglévő segédeszköz használatát követően. Természetesen az aktív testmozgás minden esetben már reggeli étkezést követően történt, tehát a kiinduló értékek posztprandiális vércukorszintek. A terepen történő közlekedés intézetünkben dombos talajon történt. A vizsgált páciensek száma minden esetben 10-10 fő volt. A vizsgálatok során tolókocsival közlekedő dupla amputált páciensek nyugalmi vércukorértékei 7,8 és 8,2 mmol/l közötti értékek voltak. A tolókocsival megtett távolság, 10 perc aktív kerekesszékes közlekedés után, a vércukorértékek 0,2−0,3 mmol/l-rel való csökkenést eredményeztek. Az egyoldali lábszár-amputáltaknál a kiinduló értékek 6,8−7,4 mmol/l között mozogtak. Protézissel történő 10 perces aktív séta terepen: a vércukorértékek csökkenése 0,4−0,5 mmol/l között mozgott. Dupla lábszár-protézissel aktív séta terepen: kiinduló érték 7,6−8,2 mmol/l, séta után a csökkenés a legnagyobb, 0,5−0,7 mmol/l. A kontrollcsoportban olyan páciensek vettek részt, akik nem mozgáskorlázottak, jelenleg szövődménymentesek, a kiinduló vércukorérték 8,4−9,6 mmol/l között váltakozott, 10 perces terepen történő aktív séta után ezek az értékek csak 0,1−0,2 mmol/l-lal csökkentek. Előadásunkban tehát azt próbáltuk bemutatni, hogy az amputált mozgássérültek fizikai aktvitása sok esetben erősebb igénybevételt és magasabb vércukorérték-csökkenést jelent, szemben a nem mozgássérült diabeteses páciensekkel. Valószínű, hogy a nem mozgássérült pácienseknél ilyen mértékű vércukorszint-csökkenés esetleg hosszabb időtartamban történő fizikai aktivitás vagy esetleg sportolás után mérhető le.

National Institute for Medical Rehabilitation

THE EFFECT OF PHYSICAL ACTIVITY ON CARBOHYDRATE METABOLISM OF LOWER LIMB AMPUTEES Gáborné Lejtényi, Ildikó Zátonyi Introduction: Together with regular checkups, diet and drug therapy, regular physical activity of diabetic patients is indispensable in keeping the balance of glycaemic control. Methods: We measured the effect of physical activity in a clinical investigation of lower limb diabetic amputees. We divided the patients into three groups. In Group A diabetic amputees used a wheelchair only, in Group B patients walked with one arteficial lower limb and in Group C amputees used bilateral lower limb prostheses. We have measured the level of serum glucose before and after physical activity with the different aids. The first measurement was made after breakfast as a postprandial


157

rate, the second after 10 minutes use of wheelchair or walking with prosthesis over uneven ground surface. There were 10 patients in each group. Results: The serum glucose level in Group A was 7.8−8.2 mmol/l before the use of wheelchair and it decreased by 0.2−0.3 mmol/l after 10 minutes of physical activity. Unilateral below knee (BK) amputees in Group B showed 6.8−7.4 mmol/l serum glucose level before the exercise and it decreased by 0.4−0.5 mmol/l after 10 minutes of active walking. The serum glucose level of bilateral below knee (BK) amputees was 7.6−8.2 mmol/l before physical activity and decreased by 0.5−0.7 mmol/l. Diabetic patients without any amputation or foot resection in the Control Group had a blood glucose of 8.4−9.6 mmol/l before and 0.1−0.2 mmol/l lower values after 10 minutes of active walking on same ground. Discussion: The physical activity of diabetic amputees cause heavier strain on the body and a greater decline of serum glucose levels than in the control group. The energy-consumption was least in the non-amputees control group, followed by the wheelchair user amputees, and then in the unilateral amputees and was highest in the group where amputees walked with two BK prostheses. Diabetic non-amputees probably can reach the same level of serum glucose decline with longer physical activity and sport.

Szegedi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika,1 Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet,2 II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ,3 Szeged, Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest,4 Magyar Tudományos Akadémia és Szegedi Tudományegyetem Keringésfarmakológiai Kutatócsoport, Szeged5

KIMUTATHATÓ-E KAPCSOLAT AZ ÉHOMI VÉRCUKORSZINT ÉS A RÖVID TÁVÚ QT-VARIABILITÁS KÖZÖTT EGÉSZSÉGES SZÉNHIDRÁT-ANYAGCSERÉJŰ EGYÉNEKBEN? Lengyel Csaba dr.,1 Takács Róbert dr.,1 Orosz Andrea dr.,2 Várkonyi Tamás dr.,1 Nemes Attila dr.,3 Baczkó István dr.,2 Kempler Péter dr.,4 Wittmann Tibor dr.,1 Papp Gyula dr.,5 Varró András dr.2 Bevezetés és célkitűzés: A QT szakasz rövid távú időbeli variabilitásának (QTV) mérése a proarrhythmiás kockázatbecslés egyik intenzíven vizsgált új, non-invazív módszere. A közelmúltban elvégzett tanulmányok bizonyították, hogy a QTV sokkal érzékenyebben jelzi előre a kamrai arrhythmiák kialakulását, mint a hagyományos QT-mérési metodikák. Korábbi vizsgálatainkban igazoltuk, hogy a QTV diabetes mellitusban megemelkedik. Jelen munkánk célja annak tanulmányozása volt, vajon kimutatható-e kapcsolat a QTV és az éhomi vércukorszint között a WHO-definíció alapján egészséges szénhidrát-anyagcseréjű, normális testsúllyal és vérnyomással rendelkező egyénekben? Betegek és módszerek: A vizsgálatban 32 anyagcsere-egészséges egyén (életkor: 38,1±11,6 év, férfi/nő arány: 16/16, éhomi vércukor: 4,9±0,4 mmol/l [4,2−5,9 mmol/l], HbA1c: 5,6±0,4%, BMI: 25,4±4,5 kg/ m2, vérnyomás: 129/74±17,0/8,5 Hgmm, átlag±SD) vett részt. Az EKG-jeleket egy számítógépes jelfeldolgozó rendszer segítségével 5 percig folyamatosan regisztráltuk, majd analóg-digitális konverziót követően merevlemezen tároltuk és off-line módon elemeztük (SPEL Advanced Haemosys software v3.0, Experimetria Kft.). Az RR és QT szakaszokat 31 egymást követő ütés átlagából számítottuk. A repolarizáció ütésről ütésre mért időbeli instabilitásának jellemzésére az egymást követő QT szakaszokat a megelőző QT intervallum függvényében ábrázoltunk (Poincare-plot) és a QTV-t az ennek megfelelő függvény (QTV=Σ|QTn+1-QTn|/(30×√2)-1) alapján számítottuk. Az autonóm funkció jellemzésére az öt hagyományos kardiovaszkuláris reflex-tesztet használtuk.

158


Eredmények: A QTV (3,2±0,7 ms) mind az éhomi vércukorszinttel (r=0,61, p<0,0005), mind a HbA1c-vel (r=0,60, p<0,0005) összefüggést mutatott, míg az egyéb hagyományos kardiovaszkuláris rizikófaktorokkal, valamint az autonóm reflex-tesztek eredményével nem találtunk kapcsolatot. Következtetés: Eredményeink szerint egészséges szénhidrát-anyagcseréjű egyénekben az éhomi vércukorszint normáltartományon belül megfigyelhető emelkedése összefüggést mutat a QT szakasz időbeli variablilitásának növekedésével, ami már korai időszakban jelezheti a kamrai repolarizáció instabilitásának fokozódását. A vizsgálat a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj (Dr. Lengyel), az ETT 360/2006 (Dr. Baczkó) és az EU FP7 ICT-2008-224381, PreDiCT pályázatok (Dr. Baczkó, Dr Papp és Dr. Varró) támogatásával készült.

1st Department of Medicine,1 Department of Pharmacology and Pharmacotherapy,2 2nd Department of Medicine and Cardiology Centre,3 , University of Szeged, 1st Department of Medicine, Semmelweis University, Budapest,4 Hungarian Academy of Sciences and University of Szeged, Division for Cardiovascular Pharmacology, Szeged5

FASTING BLOOD GLUCOSE LEVELS AND SHORTTERM BEAT-TO-BEAT QT VARIABILITY IN SUBJECTS WITH NORMOGLYCAEMIA: IS THERE A RELATIONSHIP? Csaba Lengyel MD,1 Róbert Takács MD,1 Andrea Orosz MD,2 Tamás Várkonyi MD,1 Attila Nemes MD,3 István Baczkó MD,2 Péter Kempler MD,4 Tibor Wittmann MD,1 Gyula Papp MD,5 András Varró MD2 Background and Aim: Determination of short-term QT-interval variability (QTV) is an intensively investigated new and non-invasive method for assessment of proarrhythmic risk. Several studies have demonstrated that temporal QTV is a more sensitive predictor of ventricular arrhythmias than conventional QT-measurement parameters. Enhanced QTV has been observed in patients with diabetes mellitus. The aim of the present study was to evaluate the possible connections between the QTV, the fasting blood glucose level and the autonomic function in subjects with normal carbohydrate metabolism according to the WHO criteria. Subjects and Methods: 32 healthy subjects (age: 38.1±11.6 years, male/female ratio: 16/16, fasting blood glucose: 4.9±0.4 mmol/l [4.2–5.9 mmol/l], HbA1c: 5.6±0.4%, BMI: 25.4±4.5 kg/m2, blood pressure: 129/74±17.0/8.5 mmHg; mean±SD) were enrolled into the study. ECGs were recorded continuously for 5 min and all leads were acquired by an ECG signal processing system. After analogueto-digital conversion, the data were stored on hard disk and analyzed off-line using SPEL Advanced Haemosys software (v3.0, Experimetria Ltd.). The QT intervals were measured in 31 consecutive beats. To characterize the temporal instability of beat-to-beat repolarization, Poincare’ plots of the QT intervals were constructed, where each QT value was plotted against its former value. QTV was calculated using the following formula: QTV=∑|QTn+1-QTn|/(30×√2). Autonomic function was assessed by means of five standard cardiovascular reflex tests. Results: In subjects with normal carbohydrate metabolism, the QTV (3.2±0.7 ms) exhibited positive correlation with the blood glucose (r=0.61, p<0.0005) and the HbA1c (r=0.60, p<0.0005) levels. There were no significant correlations betweeen the QTV values and the parameters of the autonomic tests. Conclusion: Our data suggest a close relationship between higher fasting plasma glucose levels within the normal range, and the enhanced short-term QTV in healthy subjects. This increase of temporal


159

QT variability may be considered as an early indicator of the increased instability of cardiac repolarization. This work was supported by János Bolyai Research Scholarship (Dr. Lengyel), Hungarian Ministry of Health, ETT 360/2006 (Dr. Baczkó) and EU FP7 ICT-2008-224381, PreDiCT (Dr. Baczkó, Dr. Papp and Dr. Varró).

Miskolci Egyetem, Egészségügyi Kar

1-ES TÍPUSÚ DIABETESES GYERMEKEK ÉS SERDÜLŐK ÉLETMINŐSÉGÉNEK VIZSGÁLATA A SZÜLŐK SZEMSZÖGÉBŐL Lukács Andrea, Kiss-Tóth Emőke dr., Barkai László dr. Bevezetés: Kevés olyan kutatás irányul a gyermekek életminőség vizsgálatára, amely a betegséget és a kezelés szempontjait együttesen veszi figyelembe. A szerzők egy korábbi felmérésükben már vizsgálták a diabeteses gyermekek életminőségét. A szülők meghatározó szerepet játszanak gyermekük életvitelére, így kívánatos megismerni, mennyire érzékenyek a szülők gyermekeik problémáira. Célkitűzés: Betegség- és korspecifikus életminőséget vizsgáló validált kérdőív alapján összehasonlítani és elemezni a szülők és inzulinfüggő gyermekük válaszait. Anyag és módszer: A keresztmetszeti vizsgálatban a B.-A.-Z. Megyei Kórház Gyermekegészségügyi Központ Diabetes Gondozójában kezelt 8−18 éves betegek (56 fiú, 45 leány) és a hozzátartozó szülők vettek részt 2009. őszén. Átlag életkoruk 13,3±2,89 év, diabetes átlagos időtartama 5,05±3,26 év volt. A Mupi Research Institute PedsQL 3.0 Diabetes Modulja 5 kérdéskört vizsgált: 11 kérdés (Diabetes) a betegségre jellemző szomatikus tünetekre kérdezett, 4 kérdés (Kezelés I.) a kezelés korlátait, 6 kérdés (Kezelés II.) a kezelési utasítások betartását, 3 kérdés (Aggódás) a betegség feletti aggodalmat, 3 kérdés (Kommunikáció) a betegségről történő kommunikációs nehézségeket vizsgálta. Az ötfokozatú Likert-skálán adott válaszok átlag számítása alapján (0=100, 1=75, 2=50, 3=25, 4=0) a magasabb indexszám mutatta a jobb életminőséget. Az analízis SPSS 17.0 programmal történt. Eredmények: A szülők és a gyermekek véleménye csak közepesen erős korrelációt mutatott. (r=+0,687; p=0,000) Szignifikáns különbség mutatkozott a szülők és a gyermekek értékei között. (F=10,488; p=0,001) Mindkét korcsoport és nem esetében a gyermekek magasabb átlagos indexszámot értek el. Mind kor, mind nem alapján összehasonlítva − a gyermekek és a szülők esetében is − a legkedvezőbb értékeket a serdülő fiúknál kaptunk. A legjelentősebb különbségek a gyermek-szülő válaszok között a Kezelés I. kérdéskörnél tapasztalhatók (F=24,463; p=0,000), amely a kezelési utasítások betartását, az inzulin injekció beadásának nehézségeit és a diabetes miatti feszélyezettség-érzetet vizsgálta. A szülők gyermeküknél is súlyosabbnak ítélték az Aggódás kérdéskört, minden item szignifikáns különbséget mutatott. Legnagyobb eltérést a vércukorszint lecsökkenése miatti aggodalomnál találtunk. (F=14,568, p=0,000) A gyermekeket a betegségből adódó szomatikus tünetek megléte zavarta a legjobban, amit a szülők megfelelően érzékeltek. Következtetés: A válaszból kitűnik, hogy a szülők féltik diabeteses gyermeküket. Ha a természetes szülői aggódás határait átlépik, az együtt járhat gyermekük életvitelének korlátozásával. Az Aggódás kérdéskört látták a szülők a legsúlyosabb problémának. A szülő-gyermek viselkedés folyamatos kölcsönhatásban áll egymással, ezért a szülők túlzott féltése negatívan befolyásolhatja gyermekük életminőség érzetét. Az aggodalom csökkentése érdekében − a szülők folyamatos tájékoztatása mellett − jelentőséggel bírhat a pszichológiai támogatás is.

160


University of Miskolc, Faculty of Health Care

QUALITY OF LIFE OF CHILDREN AND ADOLESCENTS WITH TYPE 1 DIABETES MELLITUS FROM THE VIEW-POINT OF PARENTS Andrea Lukács, Emőke Kiss-Tóth MD, László Barkai MD Introduction: There are only a few studies measuring paediatric quality of life that take into consideration the illness and the aspects of the treatment together. The authors examined the quality of life of children with diabetes in a previous survey. As the parents play an important role in the life of their children, it is necessary to know the parents’ sensitiveness to their problems. PURPOSE The purpose of the study was to compare and analyse the parents’ and their insulin dependent children’s answers regarding the quality of life with a validated illness- and age-dependent questionnaire. Material and method: 101 patients (m=56, f=45), mean age 13.3 (±2.89, SD) years old, diabetes mean duration 5.05 (±3.26) years and their parents participated in this cross-sectional survey in autumn of 2009. The patients aged 8-18 years old were from the Diabetes Centre of the B-A-Z County Hospital. The Mupi Research Institute PedsQL 3.0 Diabetes Module encompasses five scales: 1) diabetes symptoms (11 items), 2) treatment barriers (4 items), 3) treatment adherence (6 items), 4) worry (3 items), and 5) communication (3 items). Responses were scored on a five-point Likert scale averages (0=100, 1=75, 2=50, 3=25, 4=0) where higher scores indicated better quality of life. We used the SPSS 17.0 program for statistical analysis. Results: There was only moderately strong correlation between the children’s self-report and the parent’s proxy-report (r=+0.687, p=0.000). There were significant differences between the parents’ and the children’s values. (F=10.488; p=0.001) The children had higher mean scores both in age and sex groups than their parents. When comparing all four groups, the male adolescents’ scores were in highest correlation with their parents’ answers. The most remarkable difference between the children’s and parents’ answers were at the Treatment I. subscale, that analyzed the problems of adhering to diabetes care, in particular problems with needle pain and embarrassment about diabetes. (F=24.463; p=0.000). The parents worried about treatment, long-term complications and about the decrease of the blood sugar level more than their children. There were significant differences in all items. The most pronounced was worry about decreases in blood sugar level. (F=14.568, p=0.000) The young patients’ greatest embarrassment was the presence of somatic symptoms regarding diabetes that was duly perceived by the parents. Conclusion: The parents have fears for their diabetic children. If they worry excessively it may limit their children’s lifestyle. The parents considered the Worry subscale to be the most serious problem. The parent-children attitude is in continuous interaction. The parents’ excessive anxiety may affect their children’s quality of life. In addition to continuous education of parents psychological encouragement could also be important.


161

SE ÁOK, I. Gyermekgyógyászati Klinika,1 MÁV Kórház és Rendelőintézet, III. Belgyógyászat,2 SE ÁOK, III. Belgyógyászati Klinika,3 Budapest

RITKA ETIOLÓGIÁJÚ SERDÜLŐKORI DIABETES ESETE Lukács Krisztina dr.,1 Szabó J. Attila dr.,1 Pap Ákos dr.,2 Hosszúfalusi Nóra dr.,3 Várkonyi Ildikó dr.,1 Körner Anna dr.,1 Madácsy László dr.1 A szerzők egy 17 éves fiú esetét ismertetik, aki súlyos diabeteses ketoacidosissal került felvételre az I. Gyermekgyógyászati Klinikára. Anamnézisében elhízás (BMI 27,4 kg/m2) és kezeletlen hypertonia szerepelt; családi anamnézisében ismert volt mindkét szülő hypercholesterinaemiája. Korábban a gyermek több alkalommal panaszolt köldök körüli hasi fájdalmat, de emiatt kivizsgálás nem történt. Felvétele előtt három nappal hányás és erős hasfájás jelentkezett, állapota gyorsan progrediált. A laborvizsgálatok eredményeiből súlyos metabolikus acidózis (pH: 7,12; BE: −20,8 mmol/l), magas vércukorszint (32,1 mmol/l), jelentős hypercholesterinaemia (16,3 mmol/l), hypertriglyceridaemia (21,1 mmol/l), emelkedett fehérvérsejtszám (24,1 G/l) és CRP-szint (424 mg/l) emelhető ki. A diabeteses ketoacidosis lege artis kezelése mellett állapota csak lassan javult, hasi fájdalma nem szűnt. Fizikális vizsgálattal az epigasztriális régió kitöltöttsége volt észlelhető. A hasi UH- és CT-vizsgálat a hasnyálmirigytest és -farok területét, valamint a teljes bursa omentalist kitöltő, nagy kiterjedésű (112×36×70 mm) cisztózus-nekrotikus szövetmasszát mutatott. A pszeudociszta-képződéssel járó nekrotizáló pancreatitis diagnózis miatt három héten keresztül jejunális szondatáplálásban részesült, amelynek hatására a ciszták telődtek, a beteg panaszmentessé vált. Utókezelésében diéta, intenzifikált inzulinkezelés, biguanidkészítmény, enzimpótlás, ACE-inhibitor, fibrát és sztatin adása szerepelt. A diabetes klasszifikációja során − a mérsékelten alacsonyabb éhomi C-peptid-szint (0,93 nmol/l), az autoantitest (ICA, GADA) negativitás és a diabeteshajlam szempontjából neutrális HLA-genotípus (HLA DRB1*0408-DQB1*0302) alapján − az 1-es típusú diabetes kizárható volt. Feltételezésünk szerint a familiáris kombinált hyperlipidaemia nekrotizáló pancreatitist provokált, a kiterjedt hasnyálmirigy-károsodás pedig súlyos ketoacidosissal induló diabetest okozott. A serdülőkorban kezdődő diabetes kialakulásában a pankreatogén komponens irodalmi ritkaság, ilyen hazai közlést nem találtunk.

1st Department of Paediatrics, Semmelweis University,1 3rd Dept. of Int. Med., MÁV Hospital and Outpatient Unit,2 3rd Dept. of Int. Med., Semmelweis University,3 Budapest

A CASE OF A JUVENILE DIABETES WITH RARE ETIOLOGY Krisztina Lukács dr.,1 J. Attila Szabó dr.,1 Ákos Pap dr.,2 Nóra Hosszúfalusi dr.,3 Ildikó Várkonyi dr.,1 Anna Körner dr.,1 László Madácsy dr.1 The authors review a case of a 17-year-old male patient hospitalised for diabetic ketoacidosis in the 1st Department of Paediatrics, Semmelweis University. His past medical history was significant for obesity (BMI 27.4 kg/m2) and hypertension never treated with medication, and the family history was notable for hypercholesteremia in both parents. Last year he had abdominal pain in the umbilical region repeatedly, but it was not examined. Three days before his admission he vomited and complained of strong stomach-ache. Laboratory data on admission revealed severe metabolic acidosis (pH: 7.12, BE: −20.8 mmol/l), high blood glucose level (32.1 mmol/l), significant hypercholesteremia (16.3 mmol/l) and hypertriglyceridemia (21.1 mmol/l). Furthermore, the white blood cell count (24.1 G/l) and the level of C-reactive protein (424 mg/l) were highly elevated. After successful treatment of the diabet-

162


ic ketoacidosis with insulin and fluid supplementation, his state improved very slowly. Initial physical examination revealed epigastric dullness. By imaging techniques (abdominal US and CT scan) a cystic-necrotic lesion, measuring 112 × 36 × 70 mm in diameter was found that filled the whole area of bursa omentalis, corpus and tail of the pancreas. Necrotizing pancreatitis with pseudocyst was diagnosed and jejunal feeding was introduced for three weeks, after which the cysts filled and the patient became symptom-free. The long-term therapy was diet, intensive insulin treatment, biguanide, enzyme replacement, ACE inhibitor, fibrate and statin. Type 1 diabetes could be excluded based on scarcely lower than normal C-peptide level, the negative autoantibodies and neutral HLA (DRB1*0408DQB1*0302) genotype. A likely pathomechanism was: familial combined hyperlipidemia provoked necrotizing pancreatitis, and then the extensive pancreas lesions lead to diabetes, beginning with severe ketoacidosis. In the pathogenesis of new-onset diabetes the pancreatogenic component is very rare in childhood; cases similar to this have not been reported previously in Hungary.

Városi Kórház, Mór

A HÚGYSAVCSÖKKENTŐ SZEREK ÉS ANYAGCSEREKONTROLL DIABETES MELLITUSBAN Mácsai Emília dr., Eisenbergerné Krár Angéla, Tódorné Rencz Mariann, Joó Ildikó dr., Csernavölgyi István dr. Bevezetés: A hyperuricaemia a metabolikus szindróma egyik kockázati tényezője, prediktív a későbbi 2-es típusú diabetes (T2DM) kifejlődésére. Már kialakult T2DM esetén a kardiovaszkuláris mortalitásra önmagában hajlamosít. A húgysavcsökkentő kezelés szénhidrát-anyagcserére gyakorolt hatása egyelőre széleskörűen nem vizsgált. Betegek és módszerek: Retrospektív adatbázis-elemzést végeztünk a diabetológiai szakrendelésen 2008 szeptembere és 2009 szeptembere között megjelent betegeink körében, az allopurinolt szedő (77 eset) és nem szedő (240 eset) páciensek HbA1c-értékeit hasonlítottuk össze. Regisztráltuk az egyéb laboratóriumi paramétereket, a diabetes kezelésének típusát, az egyéb gyógyszerek szedését. Külön vizsgáltuk azt a 19 beteget, akiknél ebben az időszakban allopurinol szedése mellett és anélkül is rendelkezésre állt HbA1c-érték. A statisztikai elemzéshez két-, illetve egymintás t-próbákat alkalmaztunk. Eredmények: A húgysavcsökkentő terápián lévő betegek HbA1c-értékei szignifikánsan alacsonyabbak az allopurinolt nem szedő betegekhez képest (átlag, szórás: 7,9±1,2% vs. 8,3±1,7%; p=0,021) miközben a húgysavszintek az előbbi csoportban magasabbak (405±97 vs. 292,6±74,6 µmol/l). Adott beteg esetében a HbA1c-értékek nem változtak szignifikánsan az allopurinol bevezetésekor (medián 7,8% vs. 8,1%; p=0,2). Következtetések: Adataink felvetik annak a lehetőségét, hogy a húgysavszint-csökkentő kezelés populációs szinten a diabeteses betegeknél a szénhidrátanyagcsere-kontrollt kedvezően befolyásolhatja.


163

Civic Hospital, Outpatient Department of Diabetology, Mor

ASSOCIATION OF SERUM URIC ACID LOWERING THERAPY WITH DIABETES MELLITUS Emília Mácsai MD, Angéla Krár Eisenbergerné, Mariann Rencz Tódorné, Ildikó Joó MD, István Csernavölgyi MD Background: According to novel population-based studies hyperuricemia is a well known factor of the metabolic syndrome and predicts the development of type 2 (T2DM) diabetes mellitus. In full-blown T2DM increased serum uric acid levels are independently associated with cardiovascular mortality. However, the effect of uric acid lowering therapy on glycemic control has not been well defined. Patients and methods: We analysed retrospectively our patients’ data who attended outpatient diabetes care between September 2008 and September 2009, and compared the HbA1c level in patients taking allopurinol (77 cases) with who did not (240 cases). We considered several laboratory parameters, type of diabetes treatment, use of other medications. There were 19 patients whose HbA1c data during that year were available with and without allopurinol intake. We applied one-sample and paired t-test for statistical evaluation. Results: The main findings of this study were that patients on allopurinol have significantly lower HbA1c levels (mean±SD: 7.9±1.2% vs. 8.3±1.7% ; p=0.021) along with higher serum uric acid (405±97 vs. 292.6±74.6 umol/l) compared to patients not on allopurinol. In a given patient the HbA1c levels were non-significantly different during the allopurinol treatment period (median 7,8% v. 8,1% ; p=0,2). Conclusion: Our results suggest that uric acid lowering therapy with allopurinol may beneficially influence glycemic control of diabetic patients on a population level.

Semmelweis Egyetem, Doktori Iskola,1 Fővárosi Szent Imre Kórház,2 Semmelweis Egyetem,3 Semmelweis Egyetem, I. Belgyogyászati Klinika,4 Budapest

KORÁBBAN GESZTÁCIÓS DIABETESES FIATAL ASSZONYOK ÉRFALI RUGALMASSÁGA Magenheim Rita dr.,1 El Hadj Othmane Taha dr.,2 Pálinkás Márton,3 Pálinkás Dániel,3 Kovács Magdolna,3 Tislér András dr.,4 Tamás Gyula dr.4 Célkitűzés: A gesztációs diabetes (GDM) az élet későbbi szakaszában fokozott kardiovaszkuláris kockázatot jelent. Célul tűztűk ki a GDM-es terhességet követő szénhidrátanyagcsere-zavar (SZHAZ), az elhízás és az érfali rugalmasság kapcsolatának vizsgálatát. Betegek és módszerek: 66, korábban GDM miatt kezelt, és 27 terhesség alatt normális szénhidrát-anyagcseréjű (SZHA) asszony utánvizsgálatát végeztük el átlagosan 38,2±5,4 (átlag±SD) hónappal a szülést követően. Egyéb vizsgálatok mellett 75 g-os OGTT-t (180 perc, WHO, 1999) és az érfal rugalmasságának meghatározására PulsePen (DiaTecne, Milánó, Olaszország) vizsgálatot végeztünk. A carotis-femoralis pulzushullám-terjedési sebesség (c-f PWV) a perifériás, a carotis augmentációs index (c Aix) a centrális, a carotis-radialis PWV pedig mindkét érfali rugalmassággal korrelál. Vizsgálatuk hatékony nem invazív módszer az atherosclerosis és a kardiovaszkuláris rizikó meghatározására. Eredmények: 23 betegnél igazoltunk SZHAZ-t (IFG: 5, IGT: 11, IFG+IGT: 2, DM: 5) a teljes betegcsoportban. Egy, a terhesség alatt normális toleranciájú, a vizsgálatkor IGT-t mutató asszonyt az elemzésből kizártunk. Nem volt eltérés a résztvevők életkorában és szülésszámában (P) (kor: 34,2±4,1, P: 1,8±0,8). A résztvevőket 3 csoportra osztottuk (1: terhesség alatt és a kontrollvizsgálaton is normál SZHA; 2: volt GDM, a kontrollvizsgálaton normális SZHA; 3: volt GDM, a kontrollvizsgála-

164


ton SZHAZ). A SZHAZ-t mutató résztvevők BMI-je magasabb volt a normális SZHA-t mutatókhoz képest (24,5±4 vs. 24,8±4 vs. 28,2±7,9 kg/m²; p<0,05 1 vs. 3, 2 vs. 3). A SZHAZ betegek vérnyomása (114,5±12,2/71,3±11,9 vs. 120,3±13,7/76,9±9,4 vs. 127,5±19,7/81±14,3 Hgmm; p=0,01 1 vs. 3) és pulzusa (74±7,2 vs. 80,9±10,2 vs. 82,9±15,4 1/min; p=0,03 1 vs. 3) csak a kontrollokhoz képest különbözött. A vércukorgörbe alatti terület (OGTT, AUC) (957,7±158,6 vs. 1158,5±178,1 vs. 1599,6±361,8 mmol/l; p<0,001) szignifikánsan egyre magasabb volt a három csoportban, az inzulin AUC (6478,8±3294,3 vs. 10842±7674,7 vs. 11736±6931,8; p<0,05 1 vs. 2, 1 vs. 3) értékek a két volt GDM-s csoportban egymástól nem, csak a kontroll nőkhöz képest különböztek. Nem volt különbség a vizsgált érfal rugalmassági mutatókban a három csoport között. Szoros összefüggést találtunk azonban egyváltozós lineáris regressziót alkalmazva a c-f PWV és a derék-csípő hányados (WHR) között (p<0,001, r²=0,28). A SZHAZ csoportban ez a kapcsolat erősebbnek (p<0,001, r²=0,65), míg a két normális SZHA csoportban gyengébbnek, de szignifikánsnak (volt GDM: p=0,01, r²=0,14; kontroll: p=0,03, r²=0,18) bizonyult. Következtetések: A vizsgált fiatal beteganyagban nem volt kimutatható különbség az érfali rugalmasságban a normális és kóros SZHA-jű asszonyok között. A centrális obesitasra utaló derék-csípő hányados és a perifériás érfali rugalmasságot jellemző c-f PWV között azonban lineáris összefüggés igazolható, amely már további kapcsolatot mutat a szénhidrát-anyagcsere zavarával. Adataink a GDM-et követő életmódterápia fontosságára utalnak.

Semmelweis University School of Ph.D. Studies,1 Szent Imre Hospital,2 Semmelweis University,3 1st Department of Medicine, Semmelweis University,4 Budapest

ARTERIAL STIFFNESS OF YOUNG WOMEN WITH PREVIOUS GESTATIONAL DIABETES Rita Magenheim MD,1 El Hadj Othamane Taha MD,2 Márton Pálinkás,3 Dániel Pálinkás,3 Magdolna Kovács,3 András Tislér MD,4 Gyula Tamás MD4 Background: Gestational diabetes (GDM) is a cardiovascular risk factor later in life. Our aim was to investigate the relationship between carbohydrate intolerance, obesity and arterial stiffness in women with previous GDM (pGDM). Methods: we made a follow up examination in 66 women with pGDM and 27 after normal pregnancy at 38.2±5.4 [mean±SD] months after delivery. We performed, among others, a 75 g OGTT (180 minutes, WHO, 1999) and PulsePen examination (DiaTecne, Milano, Italy) to study arterial stiffness. The carotid femoral pulse wave velocity (c-f PWV) correlates with the peripheral; the carotid augmentation index (c Aix) with the central; the carotid-radial PWV (c-r PWV) with both arterial stiffness. It is a useful, noninvasive method to asses atherosclerosis and cardiovascular risk. Results: we could confirm abnormal glucose tolerance (AGT) in 23 women (IFG: 5, IGT: 11, IFG+IGT: 2, DM: 5). One patient without GDM was excluded from this analysis because she had IGT at the follow up examination. There was no difference in the age and parity (P) among our participants (age: 34.2±4.1, P: 1.8±0.8). We divided the women into 3 groups: 1: without pGDM, normal glucose tolerance (NGT) at the follow up; 2: pGDM but NGT at the follow up; 3: pGDM and AGT at the follow up. Those having AGT had elevated BMI compared to those with NGT (24.5±4 vs. 24.8±4 vs. 28.2±7.9 kg/m²; p<0.05 1 vs. 3, 2 vs. 3). The blood pressure (114.5±12.2/71.3±11,9 vs. 120.3±13,7/76.9±9.4 vs. 127.5±19.7/81±14.3 Hgmm; p=0.01 1 vs. 3) and the pulse (74±7.2 vs. 80.9±10.2 vs. 82.9±15.4 1/min; p=0.03 1 vs. 3) was elevated in the AGT group compared only to the control group. The value of the area under the curve (AUC) of the OGTT (957.7±158.6 vs. 1158.5±178.1 vs. 1599.6±361.8 mmol/l; p<0.001) was significantly higher in the 3 groups, but the value of the insulin AUC (6478.8±3294.3 vs. 10842±7674.7 vs. 11736±6931.8; p<0.05 1 vs. 2, 1 vs. 3) was only lower in the control group, and was not different between the two pGDM groups. There was no difference among arterial stiffness


165

parameters in the 3 groups. However we found linear association among c-f PWV and waist hip ratio using univariate linear regression analysis (p<0.001, R²=0.28). In the AGT group the correlation was even stronger (p<0.001, R²=0.65), but weaker in the two NGT groups (pGDM: p=0.01, R²=0.14; control: p=0.03, R²=0.18). Conclusions: We could not confirm any difference in arterial stiffness parameters among young women with abnormal and normal carbohydrate tolerance after pregnancy complicated with gestational diabetes or without gestational diabetes. However there is a linear association of c-f PWV representing the peripheral arterial stiffness and the waist hip ratio representing central obesity. This correlation is even stronger among those patients with carbohydrate intolerance. Our results show the importance of lifestyle modification after a pregnancy complicated with GDM.

Semmelweis Egyetem, Konzerváló Fogászati Klinika,1 EGIS Gógyszergyár RT.,2 Istenhegyi Úti Géndiagnosztikai Centrum,3 Semmelweis Egyetem, I. Gyermekgyógyászati Klinika,4 Budapest

A GENETIKAI RIZIKÓTÉNYEZŐ SZEREPE A FOGÁGYBETEGSÉGEK KIALAKULÁSÁBAN 1-ES TÍPUSÚ DIABETESES FIATALOKBAN Mayer Csaba,1 Horváth Fruzsina,1 Sahafian Sara dr.,1 Mikó Sándor dr.,1 Dinya Elek dr.,2 Kurcsik Judit dr.,3 Madácsy László dr.,4 Albrecht Mária dr.1 Korábbi vizsgálatainkban 1-es típusú korai diabetes manifesztálódású betegekben a későbbi életük során súlyosabb fogágybetegséget figyeltünk meg, mint akiknek betegségük 14 év felett manifesztálódott. Másrészt ismert, hogy egészséges egyénekben is a fogágybetegség kialakulásában nagy gyakorisággal genetikai tényezők is szerepet játszanak. Célkitűzés: 1-es típusu diabeteses serdülőkben, a gingivitis, parodontitis kölönböző súlyosságú formáiban célunk volt meghatározni a lehetséges összefüggést a genetikai pozitivitás jelenléte és a fogágy állapotának gyulladásos elváltozásai között. Anyag és módszer: Vizsgálatainkban 47 1-es típusú diabeteses fiatal (15 és 19 év közötti) klinikai fogászati vizsgálatát végeztük el. A fogágy státus rögzítésére a Löe Silness gingivalis indexet használtuk A genetikai vizsgálathoz szájnyálkahártya-kaparékból mutattuk ki az IL-1A és az IL-1B gén egy-egy polimorfizmusát. A vizsgálatot a kereskedelmi forgalomban kapható kittekkel (Hain Life Science,) végeztük. Eredmények: 1. Betegeink közül 15 fiatal esetében találtuk az IL-1 géncsalád specifikus variánsának a hordozását. 2. Szignifikáns összefüggést találtuk a IL-1 géncsalád specifikus variánsának a hordozása és az ínygyulladás előfordulási gyakorisága súlyossága között diabeteses fiatalokban (p<0,001). 3. A gingivitis és parodontitis súlyossága nem mutatott pozitív összefüggést a szájhigiénia szerint (n.s.), habár kifogástalan szájhigiéniájú betegekben genetikai pozitivitás rosszabb fogágyállapottal jár (p<0,001). 4. Genetikailag negatív eseteinkben a rosszabb szájhigiénia mellett is kedvezőbb volt a fogágy állapota (p<0,001). Következtetések: 1-es típusú diabeteses betegek genetikai pozitivitása ismeretében kiszűrhetők azok a betegek, akiknek rendszeres fogászati ellenőrzése feltétlen szükséges. Támogatta: Az egészséges szép fogakért közhasznú alapítvány.

166


Semmelweis University Department of Conservative Dentistry,1 EGIS Pharmaceutical Ltd.,2 Istenhegyi Centre for Genetic Diagnostics,3 Semmelweis University, 1st Department of Pediadtrics,4 Budapest

THE ROLE OF GENETIC PREDISPOSITION FOR THE ETIOLOGY OF PERIODONTAL DISEASES IN ADOLESCENTS WITH TYPE 1 DIABETES MELLITUS Csaba Mayer,1 Fruzsina Horváth,1 Sara Sahafian MD,1 Sándor Mikó MD,1 Elek Dinya MD,2 Judit Kurcsik MD,3 László Madácsy MD,4 Mária Albrecht MD1 The age at onset of DM was related to the periodontal condition and the early onset of DM produced worse periodontal condition. Two polymorphisms within the IL-1 gene cluster show a close association with periodontitis. This overproduction of IL-1 seems to override the feedback mechanisms which normally limit inflammation resulting in the development of massive gingival pockets and degradation of periodontal tissue. Aims: The genetic association of interleukin-1A (IL-1) and interleukin 1-B with gingivitis, periodontitis has been investigated. Material and methods: Participants: 47 Type 1 adolescents (age 15-19) with diabetes mellitus. The assesment of the gingival condition used the Löe and Silness Gingival Index (GI). Oral hygiene was measured by means of Greene-Vermillion’s OHI-S index. Using the GenoType R PRT test the base composition and allelic combination of the two IL-1 loci can be analyzed. These data allow a risk assesssment, defining a patient as PRT-positive or PRT-negative. The test determines the presence of periodontitis risk alleles at positions IL-IA-889 and IL-IB+3953. (Hain Life Science) Results: 15 Patients showed positive test results. Gingivitis and periodontitis were more prevalent and more severe in patients with GenoTypeR PRT (p<0,001). No correlation was found between the severity of periodontal disease according to oral hygiene, however, in GenoTyper PRT–positive cases with good oral hygiene (OHI-S=0) a positive correlation was found between the severity of gingivitis, periodontitis (PI) (p<0.001). Conclusion: Determining the patient’s genetic susceptibility to developing severe, generalized periodontitis in the future helps to plan a comprehensive therapy. Supported by: Foundation for the Healthy and Beautiful Teeth.

Pécsi Tudományegyetem KK, II. Belgyógyászati Klinika és Nefrológiai Centrum,1 Pécsi Tudományegyetem ÁOK, Orvosi Biológiai Intézet2

AZ ERITROPOIETIN SZÉNHIDRÁT-ANYAGCSERÉRE GYAKOROLT HATÁSAI Mikolás Esztella Zsóka dr.,1 Fisi Viktória,1 Cseh Judit dr.,1 Pap Marianna dr.,2 Szijártó István András dr.,1 Molnár Gergő Attila dr.,1 Bekő Viktória dr.,1 Wittmann István dr.1 Előzmények: Az eritropoietin (EPO) hormon, amely a vörösvértestképzés szabályozásáért felelős. Napjainkban egyre több adat van arra vonatkozóan, hogy EPO-receptor nem csupán az erythroid progenitor sejtek felszínén, hanem többek közt a központi idegrendszerben és egyes tumorsejteken is megtalálható. Mindeddig nem írták le EPO-receptor jelenlétét zsírszövetben.


167

Célkitűzések: Célunk az EPO sejten belüli jelátvitelre és glukózfelvételre kifejtett hatásának vizsgálata volt 3T3-L1 sejtekben. Továbbá humán vizsgálatokat terveztünk két EPO-kezelt, inzulinos cukorbeteg bevonásával, folyamatos intersticiális glukózmonitorozás segítségével. Módszerek: Munkánk során Western blot-tal vizsgáltuk EPO-kezelés hatására az Akt és Erk foszforiláció-változást 3T3-L1 sejtekben. Továbbá a sejtek glukóz-felvételét vizsgáltuk inzulin és EPO hatására, deoxi-D-glukóz izotóp segítségével. Humán vizsgálatainkban a vércukorháztartás ellenőrzése céljából felhelyezett folyamatos intersticiális glukózmonitor regisztrátumán hasonlítottuk össze az étkezések után két órán át mért vércukorszinteket az EPO-készítmény beadása előtt és után. Eredmények: Western blot vizsgálattal szignifikáns Akt, Erk1 és Erk2 foszforiláció-növekedést találtunk 5 perc kezelést követően 20 ng/ml EPO-koncentráció mellett (p<0,05). Izotópos vizsgálataink során szignifikánsan növekedett a zsírsejtek glukózfelvétele 0,3 ng/ml és 0,625 ng/ml EPO-koncentrációnál (p<0,05). Humán méréseink során mindkét beteg esetében az EPO beadása előtt az étkezéseket követő két órában mért értékek szignifikánsan magasabbak voltak az EPO-adás utáni étkezéseket követő két órában mért értékeknél (p<0,001). Két további beteg esetében fruktózaminszint-csökkenést láttunk EPO-terápia elkezdését követően, változatlan inzulindózis és diéta mellett. Megbeszélés: EPO hatására a zsírsejtekben sejtélettani változások mennek végbe, melyek magyarázhatják a hormon hatására tapasztalt vércukorszint-csökkenést. CFY patkányokban végzett in vivo vizsgálataink is folynak, melyek során az EPO akut hatásait vizsgáljuk a vércukorszint on line detektálásával.

PTE KK 2nd Department of Internal Medicine and Nephrology Center,1 PTE ÁOK Department of Medical Biology,2 Pécs

EFFECTS OF ERYTHROPOIETIN ON GLUCOSE METABOLISM Esztella Zsóka Mikolás MD,1 Viktória Fisi,1 Judit Cseh MD,1 Marianna Pap MD,2 István András Szijártó MD,1 Gergő Attila Molnár MD,1 Viktória Bekő MD,1 István Wittmann MD1 Background: Erythropoietin (EPO) is a glycoprotein hormone, which regulates erythroid cell production. Recently several publications have been published regarding the non-erythroid effects of EPO – in the central nervous system and breast cancer cells among others. Until now there is no reference for the presence of EPO-receptor on fat cells. Aims: Our aim was to examine the effects of EPO on intracellular signal transduction and glucoseuptake in 3T3-L1 cells. Besides we aimed to make human measurements by using Continuous Glucose Monitoring System (CGMS) including two EPO-, and insulin-treated diabetic patients. Methods: We examined the changes of Akt and Erk phosphorilation under the effect of EPO with Western blot method in 3T3-L1 cells. We used deoxy-D-glucose isotope to measure the glucoseuptake of the cells under the effect of EPO and insulin. In the course of our human examinations we compared the postprandial glucose levels of the patients before and after subcutaneous EPO-injection. The glucose levels were measured with CGMS. Results: We detected a significant phosphorylation increase of Erk and Akt under the effect of 20 ng/ml EPO-concentration with 5 minutes of treatment in 3T3-L1 cells (p<0.05). During our isotope experiments we found a significant increase of glucose uptake adding 0.3 ng/ml and 0.625 ng/ml concentration of EPO (p<0.05). The postprandial glucose levels of the two patients were significantly lower after the EPO injection, than before (p<0.001). In case of two other diabetic patients the measured fructosamine levels became lower after starting EPO treatment.

168


Conclusion: EPO exerts physiological alterations in adipose tissue, which can explain the decrease of glucose level caused by the hormone. Our in vivo experiments in CFY rats are under way to detect the acute effects of EPO on blood glucose levels.

PTE, ÁOK, II. Belgyógyászati Klinika és Nefrológiai Centrum,1 Orvosi Genetika Intézet,2 Pécs

A FRUKTÓZAMIN-3-KINÁZ G900C GÉNPOLIMORFIZMUSA ÖSSZEFÜGG A HBA1C-SZINTTEL ÉS A 2-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUS DIAGNÓZISAKOR MEGÁLLAPÍTOTT ÉLETKORRAL Mohás Márton dr.,1 Kisfali Péter,2 Mérei Ákos,1 Maász Anita,2 Cseh Judit dr.,1 Mikolás Esztella dr.,1 Szijártó István András dr.,1 Melegh Béla dr.,2 Wittmann István dr.1 A nem-enzimatikus glikáció során képződött előrehaladott glikációs végtermékek (advanced glycation endproducts, AGE) fontos szerepet játszanak a késői diabeteses mikrovaszkuláris szövődmények kialakulásában. A fruktózamin-3-kináz olyan intracelluláris enzim, amely a szabad és a fehérjékhez kötött fruktózamint foszforilálja. Az így képződött fruktózamin-3-foszfát instabil vegyület, amely spontán módon 3-dezoxiglukazonra, szervetlen foszfátcsoportra és a nem glikált fehérjére bomlik. Már több tanulmányban felvetették a fruktózamin-3-kináz enzim szerepét a késői diabeteses mikrovaszkuláris szövődmények kialakulásában, továbbá leírták azt is, hogy a fruktózamin-3-kináz enzim C900G polimorfizmusa (rs1056534) összefüggést mutat az enzim aktivitásával. Célkitűzésünk volt a fent említett polimorfizmus 2-es típusú cukorbetegségre és a diabeteses mikrovaszkuláris szövődmények kialakulására gyakorolt hatásának vizsgálata. Tanulmányukba 859 2-es típusú cukorbeteget és 265 egészséges kontroll személyt vontunk be. A genotipizálást PCR-RFLP módszerrel végeztük. A genotípusok eloszlása (2-es típusú cukorbetegek: GG: 41%, GC: 54%, CC: 5%; kontrollok: CC: 6%, GC: 51%, GG: 43%) követte a Hardy−Weinberg-eloszlást. A CC genotípus esetében, a HbA1c-értékek szignifikánsan alacsonyabbak voltak a többi genotípushoz képest (CC: 6,48±0,15%; GC: 7,66±0,09%; GG: 7,68±0,09%; p<0,001), ezen variáns esetében a diabetest szignifikánsan idősebb életkorban diagnosztizáltuk (CC: 56,0±1,90 év; GC: 52,0±0,62 év; GG: 50,1±0,71 év; p<0,05). Logisztikus regressziós analízissel a polimorfizmus és a késői mikrovaszkuláris szövődmények között szignifikáns összefüggés nem igazolódott (diabeteses nephropathia: OR=0,796, 95%os CI: 0,364−1,744, p=0,569; diabeteses neuropathia: OR=1,754, 95%-os CI: 0,806−3,393 p=0,170; diabeteses retinopathia: OR=1,213, 95%-os CI: 0,470−3,132, p=0,690). A kapott eredmények alapján arra következtetünk, hogy 2-es típusú cukorbetegekben az FN3K enzim C900G génpolimorfizmusa összefüggést mutat a HbA1c-vel és a betegség kezdetével, azonban nem függ össze a diabeteses mikrovaszkuláris szövődményekkel.


169

PTE ÁOK, II. Department of Medicine and Nephrology Center,1 Institute of Medical Genetics,2 Pécs

G900C POLYMORPHISM WITHIN THE FRUCTOSAMINE-3-KINASE GENE IS ASSOCIATED WITH HBA1C-LEVELS AND THE ONSET OF TYPE 2 DIABETES MELLITUS Márton Mohás MD,1 Péter Kisfali,2 Ákos Mérei,1 Anita Maász,2 Judit Cseh MD,1 Esztella Mikolás MD,1 András István Szijártó MD,1 Béla Melegh MD,2 István Wittmann MD1 Advanced glycation endproducts (AGE) formed during non-enzymatic glycation are involved in the development of diabetic microvascular complications. Fructosamine-3-kinase (FN3K) is an intracellular enzyme that phosphorylates free and protein-bound fructosamines resulting in fructosamine-3phosphate, an unstable compound, which subsequently decomposes to inorganic phosphate, 3-deoxyglucasone and the unmodified amine. Recently, the role of FN3K was suggested in the development of late microvascular complications of diabetes, and the G900C (rs1056534) single nucleotide polymorpism (SNP) of the FN3K gene was found to be associated with the enzyme activity. The aim of the study was to investigate the impact of the SNP on clinical and biochemical features and microvascular complications of type 2 diabetes. A total of 859 type 2 diabetic subjects and 265 healthy controls were enrolled in the study and were genotyped with PCR-RFLP method. Genotype frequencies were as follows, GG: 41%, GC: 54%, CC: 5% in subjects with type 2 diabetes and CC: 6%, GC: 51%, GG: 43% in the controls, following the Hardy-Weinberg principle. Diabetic subjects with the CC variant had lower HbA1c levels compared with the others (CC: 6.48±0.05%; GC: 7.66±0.09%; GG: 7.68±0.09%; p<0.001). Furthermore, in case of the CC allelic variant type 2 diabetes was diagnosed at a later age than in case of GC or GG variants (CC: 56.0±1.90 years; GC: 52.0±0.62 years; GG: 50.1±0.71 years; p<0.05). Logistic regression analysis did not reveal an association between CC genotype and diabetic complications, such as diabetic nephropathy, neuropathy and retinopathy (OR=0.796, 95% CI: 0.364-1.744, p=0.569; OR=1.754, 95% CI: 0.806-3.393 p=0.170; OR=1.213, CI 95% 0.470-3.132, p=0.690, respectively). We conclude that the G900C polymorphism of FN3K is associated with the level of HbA1c and the onset of the disease, but not with either of the diabetic microvascular complications in patients with type 2 diabetes mellitus.

PTE ÁOK OEC, II. Belgyógyászati Klinika és Nefrológiai Centrum,1 Bioanalitikai Intézet,2 Sebészeti Klinika3

CGMS-ADATOK ÁTLAGOS ÉS IDŐBELI VARIABILITÁSÁNAK ELEMZÉSE Molnár Gergő Attila dr.,1 Pótó László dr.,2 Fisi Viktória,1 Mohás Márton dr.,1 Tamaskó Mónika dr.,1 Mazák István dr.,1 Vágási Katalin dr.,1 Kalmár-Nagy Károly dr.,3 Wittmann István dr.1 Bevezetés: Diabetes mellitusban kezelésünk célja nem csak az átlagos vércukor nagyságának, hanem a vércukorértékek ingadozásának csökkentése is, hiszen így a hyper- és hypoglykaemiák száma is csök-

170


ken. Az anyagcsere ellenőrzésének új lehetősége a folyamatos glukózmonitorozás (pl. Continuous Glucose Monitoring System, CGMS), mely nagyszámú adatot szolgáltat, ezáltal komplexebb elemzések kiindulópontja lehet. Betegek és módszerek: Klinikánkon 2005 és 2009 között végzett CGMS-mérések közül 56 1-es típusú diabeteses (DM1), 10 2-es típusú diabeteses beteg (DM2), 6 pancreas-vese transzplantált (PvTx) és 5 egészséges kontrollszemély (Kontr) CGMS regisztrátumait vizsgáltuk. Az átlagos variabilitás jellemzésére a CGMS-adatok szórása mellett többek között az interkvartilis tartományt, az M értéket, a variabilitási indexet, a hypo- és hyperglykaemiás indexet, a GRADE score-t és az átlagos napi ingadozást (MODD) használtuk. A glukózszintek időbeli (5, 10, 15, 20 stb. perces) variabilitását az ún. autokorrelációs Poincaré-diagramok alapján számolt SD_5, 10, 15, 20 min stb. értékekkel jellemeztük. Eredmények: A CGMS-átlagok mindkét diabeteses csoportban (DM1 és DM2) szignifikánsan (p<0,001) magasabbak voltak mind a PvTx, mind a Kontr csoporthoz képest (8,5±0,2 és 9,2±0,6 vs. 5,6±0,2 és 4,7±0,1 mM). A CGMS-szórások hasonlóan szignifikánsan (p<0,001) magasabbak voltak a DM1 és DM2 csoportokban a PvTx és Kontr csoporthoz képest (3,2±0,1 és 3,2±0,3 vs. 1,0±0,1 és 0,7±0,1 mM). A DM1 és DM2 csoport, valamint a PvTx és Kontr csoport között nem volt szignifikáns különbség a fenti paraméterekben. Hasonló különbségeket találtunk a csoportok között a többi, átlagos variabilitást jellemző paraméter (M érték, GRADE score, MODD stb.) vonatkozásában is. Az időbeli variabilitást vizsgálva, DM1 esetén már az 5 perces ingadozás (SD_5 min) szignifikánsan magasabb volt mind a PvTx mind a Kontr csoporthoz képest (0,247±0,010 vs. 0,125±0,019 és 0,117±0,017 mM), SD_15 min felett pedig már mind a DM1 mind a DM2 nagyobb ingadozást mutatott, mint a PvTx vagy Kontr csoportok. A DM1 csoportban az átlagos variabilitás független prediktorai a 4 órás (SD_4 h; β=0,301), a 12 órás (SD_12 h; β=0,381) és 24 órás ingadozás (SD_24 h; β=0,293) voltak (r²=0,909; p<0,01). Konklúzió: PvTx hatására a cukorszintek hosszú távú és rövid távú ingadozásai is a kontrolloknak megfelelő szintre csökkennek. A DM1-ben megfigyelhető cukor-ingadozásért elsősorban a középhosszú és a hosszú távú ingadozás a felelős. Eredményeink Fourier-transzformáció segítségével nyert adatokkal való összevetését tervezzük.

University of Pécs, 2nd Department of Internal Medicine,1 Intitute of Bioanalysis,2 Department of Surgery3

MATHEMATICAL ANALYSIS OF OVERALL AND TEMPORAL VARIABILITY OF CGMS DATA Gergő A. Molnár MD,1 László Pótó MD,2 Viktória Fisi,1 Márton Mohás MD,1 Mónika Tamaskó MD,1 István Mazák MD,1 Katalin Vágási MD,1 Károly Kalmár-Nagy MD,3 István Wittmann MD1 Introduction: The aim in treating diabetes mellitus not only involves decreasing the average glucose values, but also to decrease the rate of glucose fluctuations, as this way we can minimize the number of hyperglycemic and hypoglycemic events. One widespread possibility of glucose control is glucose monitoring (e.g. using the Continuous Glucose Monitoring System, CGMS), which provides numerous data that can be the basis of a more complex analysis. Patients and methods: Out of the CGMS measurements carried out between 2005 and 2009 at our department, we have analyzed the CGMS recordings of 56 patients with type 1 diabetes mellitus (DM1), 10 cases with type 2 diabetes mellitus (DM2), 6 cases with simultaneous pancreas-kidney transplantation (PK-Tx) and that of 6 healthy controls (Contr). The overall variability was characterized besides the standard deviation (SD) of CGMS values also by other markers such as the interquartile range, the M value, the variability index, hypo- and hyperglycemic indices, the GRADE score and the mean of daily differences (MODD). The temporal (5, 10, 15, 20 minutes etc.) variability of glu-


171

cose values were characterized by the so-called autocorrelation Poincaré plots and the SD_5, 10, 15, 20 min etc. calculated from the plots. Results: Mean CGMS values were significantly (p<0.001) higher in both DM1 and DM2 groups compared to PK-Tx or Contr (8.5±0.2 and 9.2±0.6 vs. 5.6±0.2 and 4.7±0.1 mM, respectively). The SD of CGMS values were similarly significantly (p<0.001) higher in the DM1 and DM2 groups compared to PK-Tx and Contr groups (3.2±0.1 and 3.2±0.3 vs. 1.0±0.1 and 0.7±0.1 mM, respectively). There was no significant difference in the above parameters between the DM1 and DM2 groups or between the PK-Tx and Contr groups. The other parameters of overall variability (M value, GRADE score, MODD etc.) showed similar differences between the groups. Analyzing temporal variability, in case of DM1 already the 5 min fluctuation (SD_5 min) was significantly higher compared to the PK-Tx or Contr group (0.247±0.010 vs. 0.125±0.019 and 0.117±0.017 mM), while above 15 minutes, both DM1 and DM2 groups showed higher fluctuations than the PK-Tx or Contr groups. The independent predictors of overall variability in the DM1 group were: 4-hour variability (SD_4 h, β=0.301), 12-hour variability (SD_12 h; β=0.381) and 24-hour variability (SD_24 h; β=0.293) (r²=0.909, p<0.01 for the model). Conclusion: PK-Tx decreases both long-term and short-term glucose fluctuations to the level of controls. In DM1, the mid-term and long-term fluctuations account for glucose-variability. We further plan to compare our data with results of a Fourier-analysis.


TERÁPIÁS CÉLÉRTÉKEK ELÉRÉSE 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEKNÉL Molnár Szabolcs dr., Dudás Mihály dr. Háttér és cél: A 2-es típusú diabetes szövődményeinek megelőzése és csökkentése érdekében elfogadottá vált a célértékekre való kezelés. A jelenlegi diabetológiai ajánlások szigorú feltételeinek nagyon nehéz megfelelni a mindennapi gyakorlatban. A szerzők gondozásuk eredményességét igyekeztek felmérni tanulmányukban. Betegek és módszer: 622 2-es típusú cukorbetegükben vizsgálták a nemzetközi és hazai ajánlásoknak megfelelő célértékek elérésének gyakoriságát. 275 férfi (átlagos életkoruk 59,2±9,9 év) és 347 nő (átlagos életkoruk 61,3±10,5 év) adatait dolgozták fel. A szénhidrát-anyagcsere tekintetében a 7% alatti HbA1c-t, 130/80 Hgmm alatti vérnyomást, a lipid-paraméterek közül a 2,6 mmol/l (nagyér-szövődmény esetén 1,8 mmol/l) alatti LDL-koleszterin-értékek esetén tartották a kezelést optimálisnak. Eredmények: A szénhidrát-anyagcsere szempontjából 281 esetben (45,2%), vérnyomás tekintetében 246 esetben (39,5%), míg az LDL-koleszterinre vonatkozóan 235 betegnél (37,78% érték el a célértéket. 50 (8,03%) betegnél sikerült mindhárom célértéket egyszerre elérni. Hasonló arányokat találtak nemekre lebontva a szerzők. Következtetés: Az egyes paraméterek elérése a nemzetközi irodalomból ismert adatokhoz hasonló. Megállapításuk szerint mindhárom célértéket egyszerre elérni igen nehéz feladat. Ehhez holisztikus szemlélet, állandó edukáció és szoros együttműködés szükséges a háziorvosi szolgálattal.

172



ACHIEVING THERAPEUTIC GOALS IN TYPE 2 DIABETIC PATIENTS Szabolcs Molnár MD, Mihaly Dudás MD Background and aim: In order to prevent and decrease the complications of type 2 diabetes mellitus it has become acceptable to treat patients to target range. It is difficult to match the strict regulations of guidelines in diabetelogy in common practice. The authors aimed to assess the efficacy of their longterm treatment in their study. Patients and methods: The frequency of reaching target range according to national and international guidelines was measured in 622 type 2 diabetic patients. The data of 275 males (mean age 59.2±9.9 years) and 347 females (mean age 61.3±10.5 years) was processed. Regarding carbohydrate metabolism HbA1c concentration under 7%, blood pressure (BP) under 130/80 mmHg, among lipid parameters LDL-cholesterol level under 2.6 mmol/l (in case of large vessel complication 1.8 mmol/l) was considered optimum. Results: The target range of carbohydrate metabolism was achieved in 281 patients (45.2%), that of BP was achieved in 246 patients (39.5%), while it was achieved in case of LDL-cholesterol levels in 235 patient (37.78%). All three target ranges were achieved simultaneously in 50 patients (8.03%). The authors found similar rates in both genders. Conclusions: Our results are similar to the international data. It is hard to reach all three goals simultaneously, in order to achieve this a holistic approach, education and close cooperation with general practitioners (GPs) are needed.

Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika, Budapest

A DIABETES SZEMÉSZETI SZÖVŐDMÉNYEINEK VIZSGÁLATA FUNDUSKAMERÁVAL 1-ES ÉS 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEKBEN Nagy Béláné, Herold Magdolna Magyarországon jelenleg a felnőtt lakosság 5%-a manifeszt cukorbeteg. A diabetes gyakori szövődménye a retinopathia diabetica (RPD) amely a betegek 60%-ában alakul ki és 7%-ban vezet vaksághoz. A hazai egészségügy sürgető feladatai közé tartozik a cukorbetegek szemészeti szűrése és a szövődmények korai felismerése, kezelése. Klinikánk kipróbálásra kapott egy funduskamerát, mely lehetővé teszi a páciensek szemfenéki fotójának elkészítését pupillatágítás nélkül. Célkitűzésünk: Funduskamera segítségével nem szemészeti intézményben vizsgálni a diabeteses betegek retináját, szűrni és időben felismerni a szemészeti kezelést igénylő állapotokat. Betegek és módszerek: 21 fő 1-es típusú (T1DM) és 50 fő 2-es típusú (T2DM) cukorbeteg mindkét szeméről 45°-os non-mydriatikus (pupillatágítás nélküli) kamerával készített fundusfotók alapján vizsgáltuk az RPD jelenlétét, illetve a kezelést igénylő egyéb állapotokat. Vizsgáltuk a szemészeti diagnózisok megoszlását a cukorbetegség fennállásának idejével, belgyógyászati állapotukkal és a laborparaméterekkel összefüggésben. A fundusleletek kiértékelése után a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően határoztuk meg a betegek kontrollvizsgálatának időpontját. Eredmények: Az elkészített fotók kiértékelését mindössze 6,25%-ban befolyásolta valamilyen egyéb szemészeti megbetegedés (pl. cataracta) megléte. Ezeket a betegeket a bizonytalan funduskép miatt


173

szemészeti vizsgálatra utaltuk be. Az 1-es típusú betegek retinájának állapota: 57% ép szemfenéki kép, 14% RPD, 10% hypertoniás angiopathia, 5%-ban a macula lutea eltérést mutatott, 3 személynél (14%) nem tudtunk értékelhető képet készíteni. A 2-es típusú betegek vizsgálatából kapott eredmények: 64% ép szemfenéki kép, 10% RPD, 24% hypertoniás angiopathia, 6%-ban macula lutea eltérés. A látott eltérések további vizsgálataira a Szemészeti Klinikára rendeltük vissza a betegeket. Mindkét cukorbeteg csoportban néhány személy kivételével rossz anyagcsere-állapotú betegek vettek részt (HbA1c T1DM: 8,3±1,81%, T2DM: 8,1±1,88% átlag±SD). Az 1-es típusú betegekben a cukorbetegség fennállási ideje pozitívan korrelál a RPD jelenlétével. 2-es típusú cukorbetegekben a diabetes fennállási idejének előrehaladtával magasabb szérum LDL-kolesztein- és hsCRP-szinteket figyeltünk meg. A régebben fennálló esetekben gyakrabban találkoztunk hypertoniával. Következtetés: Az általunk vizsgált 1-es típusú cukorbetegekben a diabetes idejének előrehaladtával növekszik a retinaelváltozások kialakulása, míg 2-es típusban inkább a magasabb lipidszintek és a rossz anyagcserehelyzetből adódó társbetegségek előfordulása nő. A funduskamera hasznos és szükséges segítség a hazai diabeteses szűrőprogramban, használatával a pupillatágítás kellemetlen mellékhatásaitól (átmeneti látásromlás, munkából való kiesés) is mentesül a beteg. A rendszeres diabetológiai vizsgálat részeként történhet a szemfenék állapotának ellenőrzése és a diabetológus orvos közvetlen visszajelzést kap a diabetes esetleges progressziójáról.

2nd Department of Internal Medicine, Semmelweis University, Budapest

EXAMINATION OF OPHTHALMOLOGICAL COMPLICATIONS IN PATIENTS WITH TPYE-1 AND TYPE-2 DIABETES MELLITUS VIA A FUNDUS CAMERA Béláné Nagy, Magdola Herold Introduction: In Hungary 5% of the adult population has diabetes mellitus. Diabetic retinopathy (RPD) is a frequent complication which manifests in 60% of patients with diabetes and leads to blindness in 7% of the cases. Early examination, diagnosis and treatment of ophthalmological complications are most important tasks of the Hungarian health care system. Our institute gained a fundus camera for trial tests, to make fundus photo pictures without pupil dilatation. Objectives: Our aim was to identify retinal complications in early stage in patients with diabetes by fundus camera. Patients and methods: 21 patients with type-1 and 50 patients with type-2 diabetes were involved in this study. The retina was photographed with a 45° non-mydriatic (without pupil dilatation) fundus camera to determine the presence of RDP or any other complications that needed treatment. The link between ophthalmological diagnoses, duration of diabetes, patient’s medical status, and laboratory parameters was investigated. Fundus examination dates were given to patients as required by national guidelines. Results: The quality of the photos were affected by other ophthalmological symptoms, like cataracts, only in 6.25%, and these patients were sent to an ophthalmologist to be examined. In 57% of the type 1 patients we found no diabetic complications, 14% had RPD, 10% hypertensive angiopathy, 5% macula lutea aberration, and in 3 patients (14%) the picture could not be evaluated due to poor quality. In type 2 patients 64% had no diabetic complications, 10% had RPD, 24% hypertonic angiopathy, and 6% macula lutea aberration. Patients with any of these ophthalmological diseases were sent to the Department of Ophthalmology for further examination. In both diabetes types most of the patients had poor metabolic status (HbA1c T1DM: 8.3±1.81%, T2DM: 8.1±1.88% mean±SD). In type 1 patients the duration of diabetes correlated positively with the presence of RPD. In type 2

174


diabetes we discovered a correlation between higher LDL-cholesterol, hsCRP levels and the duration of diabetes. Type 2 diabetic patients with longer diabetes duration were more likely to have hypertension as a comorbidity. Conclusions: Retina aberrations were more frequent in type 1 diabetic patients with a longer diabetes duration. Higher lipid levels and more frequent co-morbidities associated with poor metabolic status were found in type 2 diabetes. The fundus camera is an important and useful device which makes screening of diabetic eye complications easier, excluding the chance of side-effects of a pupil dilatation. Use of this instrument could be a standard method in regular diabetic treatment, where the diabetologist could obtain more information about the possible progression of the disease.

Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika,1 Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet,2 Budapest

2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEK KLINIKAI PARAMÉTEREI ÉS A BETEGSÉGRE HAJLAMOSÍTÓ KANDIDÁNS GÉNEKBEN TALÁLHATÓ MIKRO-RNS-KÖTŐ HELYEK POLIMORFIZMUSAINAK ASSZOCIÁCIÓS VIZSGÁLATA Nagy Géza dr.,1 Nagy Réka dr.,2 Szémán Barbara,1 Hu Jimmy,2 Brauswetter Diána,2 Rónai Zsolt dr.,2 Sasvári-Székely Mária dr.,2 Somogyi Anikó dr.1 Bevezetés: A 2-es típusú diabetes mellitus (2TDM) genetikai tényezők és környezeti hatások eredőjeként kialakuló betegség. A 2TDM manifesztálódásában az elhízás, a mozgásszegény életmód ismerten szerepet játszik. Számos olyan kandidáns gén ismert, melyek polimorfizmusait kapcsolatba hozzák az elhízással és következményeivel, pl. az abdominális típusú elhízással, a magas testtömegindexszel (BMI), a 2TDM korai kialakulásával. A génvariánsok élettani hatása sokszor nem vagy nehezen igazolható. A gének 3’ nem-kódoló régiójába (3’UTR) kötődő oligonukleotid mikroRNS-ek (miRNS) komplex folyamatok révén szabályozzák a keletkező fehérje mennyiségét, így e régió polimorfizmusai a gén funkciója szempontjából is jelentősek. Célkitűzések: T2DM-szel összefüggésbe hozható kandidáns gének 3’UTR régiójában elhelyezkedő miR SNP-k kapcsolatát vizsgálni a 2TDM klinikai paramétereivel. Módszerek: Vizsgálatunkban 379 2-es típusú cukorbeteg vett részt. Belgyógyászati anamnézis felvételére, antropometriai paraméterek mérésére és rutin laboratóriumi vizsgálatra került sor. A buccalis régióból nem-invazív mintavétellel nyert szájnyálkahártya-mintákból a miR SNP genotípusokat a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézete segítségével határoztuk meg egy SNP chip, „Open Array” rendszerrel. Az adatok statisztikai feldolgozásánál az SPSS programot használtuk. Eredmények: Az alábbi gének variánsainak (miR SNP-i) jelenléte mellett szignifikánsan korábbi életkorban alakult ki a cukorbetegség: IRS2 (rs2289047, AC=51,70 év, AA=43,17 év, CC=52,59 év, p=0,011), PER3 (rs12731471,CT=55,33 év, TT=62,50 év, CC=50,51 év, p=0,027), SNAP25 (rs362987, AC=50,99 év, AA=52,58 év, CC=54,69 év, p=0,041), ENPP1 (rs7754859, CT=51,51, év, CC=50,66 év, TT=58,48 év, p=0,008), PPARx (rs2279525, CT=53,15 év, CC=46,13 év, TT=52,48 év, p=0,033). A cukorbetegek BMI-jével szignifikáns összefüggést mutatkozott: PPARD (rs3734254, CT=31,08, CC=24,30, TT=30,50, p=0,003), LEPR (rs17415296, AC=31,52, AA=33,23, CC=29,62,


175

p=0,036), MYO5B (rs12457962, AG=34,56, AA=29,61, p=0,025) SNAP25 (rs363006, AG=30,02, AA=24,62, GG=30,53, p=0,01) Konklúzió: In silico módszerekkel kiválasztott 2TDM kandidáns gének polimorfizmusairól igazoltuk, hogy egyes allélok hordozása asszociációt mutat a cukorbetegséghez társuló obesitassal, vagy a cukorbetegség kialakulásának kezdetével. Eredményeink arra utalnak, hogy a vizsgált gének variánsai szerepet játszhatnak a cukorbetegek fenotípusának meghatározásában. A cukorbetegség endofenotípusainak asszociációvizsgálata a diabetes feltételezett genetikai rizikófaktoraival további információ adhat a kandidáns gének szerepéről a diabetes kóroktanában.

2nd Department of Internal Medicine,1 Department of Medical Chemistry, Molecular Biology and Pathobiochemistry, Semmelweis University,2 Budapest

ASSOCIATION ANALYSIS OF CLINICAL PARAMETERS AND MICRORNA POLYMORPHISMS IN TYPE 2 DIABETIC PATIENTS Géza Nagy MD,1 Réka Nagy MD,2 Barbara Széman,1 Jimmy Hu,2 Diána Brauswetter,2 Zsolt Rónai MD,2 Mária Sasvári-Székely MD,2 Anikó Somogyi MD1 Introduction: Type 2 diabetes mellitus (T2DM) is considered to be a complex disease caused by multiple environmental and genetic risk factors. Obesity is a well known environmental risk factor that increases the risk of developing T2DM. Previously numerous genes have been proven to be associated with obesity, abdominal obesity, high body mass index (BMI) and the early manifestation of T2DM, however the physiological mechanism by which these genes act in most cases are poorly understood. The oligonucleotide microRNA (miRNA) regulate gene function by interacting with the genes three prime untranslated region (3’UTR), and influence protein production. Thus polymorphisms in this region are likely to have functional significance. Aims: To investigate the association between clinical parameters and miR polymorphisms in the 3’UTR region of candidate genes of diabetes in T2DM patients. Methods: 379 T2DM patients were recruited. Anamnesis, and anthropometric data were collected, routine laboratory tests were performed. Using a non-invasive sampling technique, buccal cells were collected. In order to determine MiR SNP genotypes an “Open Array” SNP chip method was used. The SPSS program for Windows was used for the statistical analyses. Results: Variants of the following genes were associated with earlier development of T2DM IRS2 (rs2289047, AC=51.70 years, AA=43.17 years, CC=52.59 years, p=0.011), PER3 (rs12731471, CT=55.33 years, TT=62.50 years, CC=50.51 years, p=0.027), SNAP25 (rs362987, AC=50.99 years, AA=52.58 years, CC=54.69 years, p=0.041), ENPP1 (rs7754859, CT=51.51, years, CC=50.66 years, TT=58.48 years, p=0.008), PPARx (rs2279525, CT=53.15 years, CC=46.13 years, TT=52.48 years, p=0.033). Significant association with BMI was shown for the following variants: PPARD (rs3734254, CT=31.08, CC=24.30, TT=30.50, p=0.003), LEPR (rs17415296, AC=31.52, AA=33.23, CC=29.62, p=0.036), MYO5B (rs12457962, AG=34.56, AA=29.61, p=0.025) SNAP25 (rs363006, AG=30.02, AA=24.62, GG=30.53, p=0.01) Conclusion: MiR Polymorphisms of selected T2DM candidate genes have been proven to be associated with increased BMI and earlier development of T2DM in diabetic patients. Our results indicate that certain gene variants play a role in determining clinical parameters of T2DM patients. Association analyses of T2DM phenotypes and genetic risk factors may help understand the role of candidate gene polymorphisms in the pathogenesis of T2DM.

176


Pándy Kálmán Kórház, Gyermekosztály, Gyula,1 Semmelweis Egyetem, I. Gyermekklinika, Budapest,2 Pécsi Tudományegyetem, Gyermekklinika3

SZERVSPECIFIKUS AUTOIMMUN BETEGSÉG-TRIÁSZ: 1-ES TÍPUSÚ DIABETES, HYPOTHYREOSIS ÉS RHEUMATOID ARTHRITIS. KLINIKAI ÉS GENETIKAI VIZSGÁLATOK Nagy Katalin dr.,1 Lukács Krisztina dr.,2 Sípos Péter dr.,1 Hermann Róbert dr.,2 Madácsy László dr.,2 Soltész Gyula dr.3 Az 1-es típusú diabetes társulása más autoimmun betegségekkel jól ismert, de a triász-szerű halmozódásuk ritka jelenség. Miután egyre több megfigyelés utal arra, hogy e kórképek molekuláris genetikai háttere számos közös vonást mutat, e ritka társulások fenotípusának és gén típusának vizsgálata fontos információt nyújthat az etiopatogenezist illetően is. A jelenleg 17 éves leánygyermek 2 éves korában eszméletlen állapotban került kórházba súlyos diabeteses ketoacidosissal (vércukor 37,6 mmol/l, glikált hemoglobin 14,2%, GADA titer 160 IU/ml). 11 éves korában fáradékonyság, sápadtság, az iskolai teljesítmény romlása és a lineáris növekedés lelassulása vetette fel a hypothyreosis gyanúját, amit a laboratóriumi vizsgálatok igazoltak (TSH>100 microU/l, FT4 2,1 pmol/l, tiroid-peroxidáz antitest >4000 U/ml). 15 éves korában hátfájdalom és mindkét térd fájdalmas duzzanata jelentkezett mozgáskorlátozottsággal, intraartikuláris folyadékgyülemmel; rheumatoid arthritis diagnózisát állították fel (felgyorsult vörösvértestsüllyedés és pozitív technécium-szcintigráfia), ami jól reagált szteroidkezelésre. Inzulinpumpa-kezelés, tiroxin-szubsztitúció és methotrexátkezelés mellett jelenleg panaszmentes. A diabetesre hajlamosító gének közül a HLA-DQ3-DR, a PTPN22 és CTLA4 génrégiók ún. „single nucleotid polimorfizmus”-át vizsgáltuk modern molekuláris genetikai módszerekkel. A fogékonyságot meghatározó legnagyobb genetikai hatású HLA-lokuszokat illetően a gyermek a DQB1/DQB1: *0301/309/ *0503 genotípust hordozza, ami a magyar populációban protektívnek számít. A CTLA4 gén A49G polimorfizmusára vonatkozóan (amely mindhárom kérdéses szervspecifikus autoimmun betegségben szerepet játszik) a gyermek heterozigótának (genotípus: AG) bizonyult. A PTPN22 génlokusz C1858T polimorfizmus vizsgálat heterozigóta (CT) genotípust azonosított, ami a magyarországi háttérnépességhez képest mintegy 80%-kal növeli a diabetes rizikóját és rheumatoid arthritisre is hajlamosít(?)


177

Department of Pediatrics, Pandy Kalman County Hospital, Gyula,1 1st Department of Pediatrics, Semmelweis University, Budapest,2 Department of Pediatrics, University of Pécs3

TYPE 1 DIABETES ASSOCIATED WITH HASHIMOTO’S THYROIDITIS AND JUVENILE RHEUMATOID ARTHRITIS: A CASE REPORT WITH CLINICAL AND GENETIC INVESTIGATIONS Katalin Nagy MD,1 Krisztina Lukács MD,2 Péter Sípos MD,1 Robert Hermann MD,2 Lászlo Madácsy MD,2 Gyula Soltész MD3 Autoimmune diseases are initiated by interaction between genetic and environmental factors and caused by the loss of immunologic tolerance to self-antigens. They cluster within families and individuals, but the aggregation in a triad is quite rare. We report a case of a young girl affected by three organ-specific autoimmune disorders, from which type 1 diabetes developed first, then Hashimoto’s thyroiditis and juvenile rheumatoid arthritis were diagnosed. The detailed genetic studies included genotyping of HLA class II, CTLA4 and PTPN22 gene regions. These genes have been associated with autoimmunity in general and their variants confer increased risk to all three diseases. Our results support the hypothesis that the different autoimmune diseases have overlapping susceptible genetic loci and the common effect of the major and minor genetic factors determine the individual clinical phenotype. A detailed genetic study in the triad of these organ-specific autoimmune diseases has not been reported previously.

Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet,1 II. Belgyógyászati Klinika,2 Budapest

A SNAP25 GÉN MIKRO-RNS-KÖTŐ HELY POLIMORFIZMUSAI A 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGSÉG LEHETSÉGES RIZIKÓFAKTORAI Nagy Réka dr.,1 Hu Jimmy,1 Nagy Géza dr.,2 Sasvári-Székely Mária dr.,1 Somogyi Anikó dr.2 Háttér: Állatkísérletek tanúsága szerint a SNAP25 (Synaptosomal Associated Protein of 25 kDa) fehérje nemcsak a neurotranszmitterek exocitózisában játszik kulcsszerepet, hanem döntő fontosságú a pancreas béta-sejtjeinek inzulinkiválasztásában is. A SNAP25 gén polimorf variánsait humán vizsgálatok mind ez idáig csupán a figyelemhiányos hiperaktivitás lehetséges rizikófaktoraként vizsgálták, ezen tanulmányok azonban nem fókuszáltak azon új, funkcionális polimorfizmusokra, melyek miRNS-ek kötőhelyeit érintik (miR SNP), s ily módon a képződő fehérje mennyiségére vannak hatással. A gén SNP-i és a diabetes mellitus közötti asszociációt eddig szintén nem elemezték. In silico analízis során a SNAP25 gén 3’ nem átíródó szakaszában (3’ UTR) két miR SNP-t azonosítottunk. Ez a két polimorfizmus (rs3746544 T/G, illetve rs1051312 C/T) egymás közelében helyezkedik el, és két miRNS (miR-510 és miR-641) kötőhelyét érinti. Célkitűzések: 1. Real-time PCR alapú eljárás kidolgozása az rs3746544 T/G és rs1051312 C/T SNP-k genotípus-, illetve haplotípus-elemzésére.

178


2. A kidolgozott technika alkalmazása egészséges, illetve 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő személyek elemzésére, s a kapott eredmények fényében 3. annak eldöntése, hogy kimutatható-e asszociáció a kórkép és az elemzett két génvariáns között. Módszerek: A két SNP haplotípusának meghatározása a munkánk során kifejlesztett módszerrel történt. Az új technika megbízhatóságát független módszer (PCR-RFLP) alkalmazásával ellenőriztük. A betegség és a SNAP25 gén polimorfizmusai közötti asszociációt eset–kontroll vizsgálat keretében khi-négyzet statisztikával elemeztük. A két SNP közötti kapcsoltságot a Gold programcsomaggal határoztuk meg. Eredmények: Real-time PCR alapú technikát állítottunk be, amely haplotípus specifikus TaqMan próbák alkalmazásán alapult. Az új módszer megbízhatóságát úgy ellenőriztük, hogy a két SNP genotípusát 50 minta esetében PCR-RFLP-vel is meghatároztuk: a két módszer eredményei 100%-os egyezést mutattak. Az új, hatékony eljárással ezt követően 457 cukorbetegségben szenvedő, illetve 310 egészséges személy geno- és haplotípusát határoztuk meg. Eredményeink alapján a T-C haplotípus a kettes típusú diabetes mellitus-szal szemben védő hatásúnak bizonyult (p<0,05). A négy variáns közül a C-G haplotípus egyetlen személyben sem fordult elő, a két SNP között mérsékelt kapcsoltság volt kimutatható (Delta=0,437). Következtetés: Munkánk során hatékony, megbízható eljárást állítottunk be, amellyel a SNAP25 gén két közeli miR SNP-jének genotípusa és haplotípusa meghatározható. Asszociációs vizsgálatunk eredménye alapján asszociáció mutatható ki ezen polimorfizmusok és a 2-es típusú cukorbetegség között. Laboratóriumunkban jelenleg in vitro funkcionális mérések vannak folyamatban, melyek fényt deríthetnek a polimorfizmusok molekuláris biológiai szerepére.

Department of Medical Chemistry, Mol. Biol. and Pathobiochem, Semmelweis University,1 II Department of Internal Medicine,2 Budapest

POLYMORPHISMS OF MICRO-RNA TARGET SITES IN THE SNAP 25 GENE AS POSSIBLE RISK FACTORS OF TYPE 2 DIABETES Réka Nagy MD,1 Jimmy Hu,1 Géza Nagy MD,2 Mária Sasvári-Székely MD,1 Anikó Somogyi MD2 Background: Animal studies demonstrated that the Synaptosomal Associated Protein of 25 kDa (SNAP25) plays a crucial role in the exocytosis of neurotansmitters, as well as in the release of insulin in the pancreatic beta cells. In human studies SNAP25 is a well established candidate gene of attention deficit hyperactivity disorder (ADHD). These studies, however, do not concern the novel functional type of polymorphisms which alters microRNA target sites (miR SNP) thus influencing the amount of synthesized proteins. Moreover, no data are available about the possible role of the SNAP 25 genetic variants in relation to diabetes mellitus. Previously we performed an in silico search for miR SNP(s) in the 3’ untranslated region of the SNAP gene. Two adjacent SNPs were identified (rs3746544 T/G SNP and rs1051312 C/T), influencing the putative binding sites of miR-510 and miR-641 (1). Aims: 1. Elaboration of genotyping and haplotyping of rs3746544 T/G and rs1051312 C/T 2. Application of the developed method for DNA samples of controls and patients with type 2 diabetes (T2DM). 3. Association analysis between the determined miR SNPs and T2DM. Methods: Haplotype analysis was carried out by a real-time PCR based approach designed in this study. Reliability of the novel technique was confirmed by applying independent PCR and restriction fragment length polymorphism (RFLP) techniques. Association between allele, genotype and haplo-


179

type frequencies and diabetes mellitus was studied in case-control approach by chi-square-statistics. Linkage disequilibrium was assessed by the Gold software package. Results: Simultaneous genotype and haplotype analysis of the two SNPs was elaborated by constructing four haplotype-specific TaqMan probes. This novel approach was validated by parallel genotyping of 50 samples with RFLP. The results showed a perfect concordance of the two approaches allowing the application of the developed method for larger samples. The first application of the developed method was used for genotyping and haplotyping of 457 patients and 310 healthy controls. The results suggest that the presence of at least one T–C haplotype might be a protecting factor against T2DM (p<0.05). The two polymorphisms are in linkage disequilibrium (Delta=0.437), and the C–G haplotype could not be detected either in the patient or in the control group. Conclusions: This study provides an efficient tool for the simultaneous analysis of two miR SNPs in the SNAP25 gene, and suggests a possible association between the polymorphic variants and T2DM. In vitro functional analyses are in progress to shed light on the regulatory function of the polymorphisms.

Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika,1 Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház, III. Belgyógyászati Osztály,2 Budapest

KIMUTATHATÓ-E ÖSSZEFÜGGÉS AZ AUTONÓM FUNKCIÓ ÉS A DIURNÁLIS VÉRNYOMÁSVÁLTOZÁSOK KÖZÖTT CSÖKKENT GLUKÓZTOLERANCIÁJÚ EGYÉNEKBEN? Németh Nóra dr.,1 Putz Zsuzsanna dr.,2 Tabák Gy. Ádám dr.,1 Istenes Ildikó dr.,1 Martos Tímea oh.,1 Körei Anna oh.,1 Hermányi Zsolt dr.,2 Keresztes Katalin dr.,1 Jermendy György dr.,2 Kempler Péter dr.1 Az autonóm neuropathia és a cirkadián vérnyomásváltozások összefüggését vizsgálva ismertté vált, hogy a vérnyomás diurnális ritmusának megváltozása cukorbetegekben részben az autonóm neuropathia jelenlétével függ össze. Tanulmányunk célja annak megállapítása volt, hogy csökkent glukóztolerancia (IGT) stádiumában igazolható-e összefüggés az autonóm funkció zavara és az ABPM-paraméterek között. Keresztmetszeti tanulmányukban 46 IGT-s egyént (életkor: 53,04±11,10 év, éhomi vércukor: 5,40±0,57 mmol/l; 120 perces vércukor: 8,61±1,01 mmol/l; HbA1c: 5,97±0,38%; x±SD) és 45 kontroll személyt (életkor: 55,84±11,41 év) vizsgáltunk. A kardiovaszkuláris autonóm neuropathia kimutatására a Ewing-féle öt standard kardiovaszkuláris reflextesztet alkalmaztuk. Az ABPM-paraméterek közül a szisztolés és diasztolés átlagvérnyomásokat (RRS, RRD) és a szisztolés és diasztolés diurnális indexeket (DIS, DID) értékeltük. Az IGT-s csoportban (versus kontroll egyének) a kardiovaszkuláris reflextesztek közül a mélylégzést kísérő szívfrekvencia-változás (11,9±5,7 vs. 19,5±4,1 ütés/min; p=0,0001) és a Valsalva-hányados (1,23±0,25 vs. 1,46±0,22; p=0,0001) kisebb, a felállást követő szisztolés vérnyomáscsökkenés nagyobb (4,3±5,7 vs. 0,6±2,0 Hgmm; p=0,0001), a tartós kézizomfeszülést kísérő diasztolés vérnyomás-növekedés pedig alacsonyabb (19,9±7,9 vs. 23,7±6,1 Hgmm; p=0,012) volt. A szisztolés diurnális index (DIS) (9,58 vs. 13,70; p=0,003) és a diasztolés diurnális index (DID) (15,49 vs. 18,93; p=0,09) csökkenése egyaránt kimutatható volt az IGT csoportban összehasonlítva a kontrollcsoporttal. A 24 órás szisztolés és diasztolés átlag vérnyomásértékek tekintetében nem volt lényeges különbség a két csoport között. Az IGT csoportban az autonóm funkciót jellemző paraméterek és a 24 órás vérnyomásprofil között korreláció nem volt igazolható. Adataink alapján a kardiovaszkuláris autonóm neuropathia fennállása csökkent glukóztoleranciában szenvedő betegekben összefügg a cirkadián vérnyomásváltozások beszűkülésével.

180


Semmelweis University, 1st Department of Medicine,1 Bajcsy-Zsilinszky Hospital, 3rd Department of Medicine,2 Budapest

AUTONOMIC FUNCTION AND DIURNAL BLOOD PRESSURE CHANGES IN PATIENTS WITH IMPAIRED GLUCOSE TOLERANCE: IS THERE A RELATIONSHIP? Nóra Németh MD,1 Zsuzsanna Putz MD,2 Ádám Tabák Gy MD,1 Ildikó Istenes MD,1 Tímea Martos,1 Anna Körei,1 Zsolt Hermányi MD,2 Katalin Keresztes MD,1 György Jermendy MD,2 Péter Kempler MD1 Analysing the relationship between autonomic neuropathy and circadian blood pressure changes it became well known that the change of diurnal rhythm of blood pressure is partly connected with the presence of autonomic neuropathy. Assessing ambulatory blood pressure monitoring (ABPM) parameters the aim of our study was to evaluate whether or not a similar connection may exist in patients with impaired glucose tolerance (IGT). We examined 46 patients with IGT (age: 53.04±11.10 years, fasting blood glucose 5.40±0.57 mmol/l; 120 min blood glucose: 8.61±1.01 mmol/l; HbA1c: 5.97±0.38%; x±SD) while 45 healthy subjects (age: 55.84±11.41 years) served as controls. Cardiovascular autonomic neuropathy was detected by standard cardiovascular reflex tests. Systolic and diastolic blood pressure (BP) means and systolic and diastolic diurnal indices were estimated from ambulatory blood pressure monitoring parameters. Significant differences were found between IGT and control subjects regarding the following parameters: beat-to-beat variation (11.9±5.7 vs. 19.5±4.1 beats/ min; p=0.0001) and Valsalva ratio (1.23±0.25 vs. 1.46±0.22; p=0.0001) were lower, postural systolic blood pressure changes (4.37±5.7 vs. -0.6±2.0 mmHg; p=0.0001) were higher, sustained handgrip (19.9±7.9 vs. 23.7±6.1 mmHg; p=0.012) was lower in patients with IGT versus the control group. The decrease of systolic diurnal index (9.58 vs. 13.70; p=0.003) such as the decrease of diastolic diurnal index (9.58 vs. 13.70; p=0.003) was detected in IGT patients compared to the control group. There were no significant differences between the two groups in 24-hour systolic and diastolic blood pressure means. Our data suggest that the presence of cardiovascular autonomic neuropathy is related with the reduction of circadian blood pressure changes in patients with impaired glucose tolerance.

Petz Aladár Megyei Kórház, Gyermekosztály,1 Központi Laboratórium,2 Győr

ALKALMAS-E A HBA1C-MEGHATÁROZÁS SZŰRÉSI ÉS DIAGNOSZTIKUS MÓDSZERKÉNT SERDÜLŐKORI SZÉNHIDRÁTANYAGCSERE-ZAVARBAN? Niederland Tamás dr.,1 Bognár Márta dr.,1 Kovács Nóra dr.,1 Gál Veronika dr.,1 Hetyésy Katalin dr.,2 Juhászné Tuifel Andrea,1 Tóthné Sebestyén Tímea1 Tíz éve az amerikai diabetes szövetség még nem ajánlotta diagnosztikus módszerként a HbA1c-meghatározást a szénhidrátanyagcsere-zavarok diagnosztizálásában. Az utóbbi időben a módszer standardizálásával, elterjedtségével, egyszerűségével, megfelelő specifitásával szenzitivitásával alkalmas-


181

nak látszik a szénhidrátanyagcsere-zavar korai felismerésében. 6,5% fölötti esetekben az IDF 2009-es kongresszusi ajánlása szerint a diagnózis kimondására is használhatónak tekinthető. Azonban kevés gyermek- és serdülőkori adat található erre vonatkozóan az irodalomban. Anyag és módszer: Retrospektíven 2008 áprilisától 2009 decemberéig vizsgált 38 serdülő (16 lány) OGTT-ben mért 0’, 120’ vércukor (mmol/l) és inzulin (µU/ml) értékét hasonlítottuk össze. Az I-es csoportba a HbA1c 6% alatti (20 fő), a II-es csoportba a HbA1c 6% fölötti (18 fő) esetek kerültek. 19 beteg obesitas, 9-et magasabb vércukorérték, 4-et PCO, 2-t hypertonia, 4-et növekedésihormon-kezelés mellékhatása miatt vizsgáltunk. Az adatok átlag±SD, formában szerepelnek, statisztikai próbaként a két mintás t-próbát használtuk, szignifikanciaszint p<0,05. Eredmények: Az I-es csoportban a HbA1c-átlag 5,47±0,25, a 0’ vércukorátlag 4,28±0,47, a 120’ vércukorátlag 5,01±1,47, a 0’ inzulinátlag 28,16±32,3, a 120’ inzulinátlag 109±107 volt. A II-es csoportban a HbA1c-átlag 6,58±0,8, p<0,0001, a 0’ vércukorátlag 4,74±0,8, p=0,046, a 120’ vércukorátlag 8,55±5,1, p=0,0074, a 0’ inzulinátlag 23,1±32,7, p=0,66 NS, a 120’ inzulinátlag 74,05±99,1, p=0,34 NS volt. Következtetés: A kis esetszám miatt messzemenő következtetések nem vonhatók le, de a II-es csoportban (6% fölötti HbA1c) szignifikánsan magasabb 0’ és 120‘ vércukorátlagokat észleltünk. Ez alátámaszthatja a HbA1c mint egyszerű, megelőző éhezést nem igénylő vizsgálómódszer alkalmazását a gyermekkori szénhidrátanyagcsere-zavarok korai diagnosztikájában. A II-es csoportban mért alacsonyabb 0 és 120 perces inzulinszintek lehetnek már béta-sejt-károsodás következményei. További, nagyobb gyermekszámú csoporton végzett vizsgálatot tervezzünk.

Petz Aladár County Teaching Hospital, Dept of Pediatrics,1 Central Laboratories,2 Győr

SHOULD HBA1C BE ACCEPTED IN SCREENING AND DIAGNOSING CARBOHYDRATE METABOLISM DYSFUNCTION IN ADOLESCENTS? Tamás Niederland MD,1 Márta Bognár MD,1 Nóra Kovács MD,1 Veronika Gál,1 Katalin Hetyésy MD,2 Andrea Juhászné Tuifel,1 Tímea Tóthné Sebestyén1 Objective: The American Diabetes Association did not include the use of HbA1c as a diagnostic tool in carbohydrate metabolism dysfunction a decade ago. Since then it seems to be a standard, useful method in the early diagnosis of carbohydrate metabolism dysfunction, with high specificity, sensitivity, simplicity. After the 2009 IDF congress 6,5% or greater value of HbA1c should estabilish the diagnosis of diabetes. However, there are not enough data available in the literature of childhood and adolescence. Material and Methods: In our retrospective study, we have collected the data of 38 adolescents (16 girls) between April 2008 and December 2009 and compared the glucose (mmol/l) and insulin (µU/ ml) levels (0’, 120’) according to the OGTT results. In the Group I we had 20 patients with HbA1c below 6%. There were 18 patients in Group II having HbA1c level over 6%. 19 persons of the total group were examined because of obesity, 9 because of elevated glucose levels, 4 because of polycystic ovary syndrome, 2 because of hypertension and 4 because of the side effects of growth hormone therapy. Statistical analysis: All data presented are means±SEM, statistical analysis in different groups was performed by the student t tests. p<0.05 was considered as significant difference. Results: In Group I the mean HbA1c was 5.47±0.25, mean glucose at 0’ 4.28±0.47, mean glucose at 120’ 5.01±1.47, mean insulin at 0’ 28.16±32.3, mean insulin at 120’ 109±107. In Group II the mean HbA1c was 6.58±0.8 p<0.0001, mean glucose at 0’ 4.74±0.8, p=0.046, mean glucose at 120’ 8.55±5.1, p=0.0074, mean insulin at 0’ 23.1±32.7, p=0.66 NS, mean insulin at 120’ 74.05±99.1, p=0.34 NS.

182


Conclusions: Because of the small number of cases we can not conclude far-reaching consequences, but in Group II the glucose levels (0’ and 120’) are significantly higher. This could confirm the fact that HbA1c is a simple method to use in the early diagnosis of carbohydrate metabolism dysfunction in childhood (without fasting!). The lower 0’ and 120’ insulin values in Group II can be the consequences of islet cell damage. To confirm the results we plan further investigations.

Zala Megyei Kórház, Zalaegerszeg

A GLARGIN-INZULIN (LANTUS®) BÁZIS-BOLUS REZSIM SZERINTI ALKALMAZÁSÁNAK HATÁSOSSÁGI ÉS BIZTONSÁGOSSÁGI FELMÉRÉSE A NAPI ORVOSI GYAKORLATBAN BEAVATKOZÁSSAL NEM JÁRÓ VIZSGÁLAT KERETÉBEN (GLAD VIZSGÁLAT) Oroszlán Tamás dr. Cél: A vizsgálat elsődleges célja az volt, hogy felmérjük a glargin-inzulin hatását a mindennapi gyakorlatban a glykaemiás kontrollra 2-es típusú diabeteses betegekben – ehhez az A1c-nek az induló és a 6 hónappal későbbi (V3- záró) vizit között bekövetkező változását elemeztük. Emellett vizsgálni kívántuk a bázis-bólus rezsim hatását az éhomi és a posztprandiális vércukorszint és a testsúly (BMI) alakulására, valamint rögzítettük a súlyos hypoglykaemiás események számát a kezelés időtartama alatt. Módszer: Az obszervációs vizsgálatba 1764 beteget vontunk be, akiknél a 7% alatti A1c-értéket a korábbi humán inzulint tartalmazó rezsimmel nem sikerült elérni. A jelen absztrakt időpontjáig 117 beteg adatai váltak teljes körűvé: ők azok, akiknek az adatait interim analízis keretében feldolgoztuk. Beválasztáskor a betegek átlagéletkora 49,2 év (SD±10,1), testsúlya 87,1±14,7 kg, BMI-je 30,2±5,1 kg/m2 volt, a férfiak 48,7%-os arányt képviseltek. Az éhomi és a posztprandiális vércukorérték, valamint az A1c-érték a bevonáskor (V1 viziten) 8,9±2,4 mmol/l, 10,4±2,9 mmol/l és 9±1,6% volt. Kiinduláskor az inzulin összdózisa, 66,8±32,1 NE, amiből a bázis aránya 44,6±10,1%. Eredmények: A vizsgálatban 6 hónapos követés után a glykaemiás kontroll jelentős és szignifikáns javulását tapasztaltuk; A1c V3: 7,4±0,8%, ΔA1c: −1,6%, 95%-os CI (−1,88 – −1,34). Ennek hátterében az éhomi (V3: 6,5±0,9 mmol/l, Δ: −2,35 mmol/l, 95%-os CI (−2,77 – −1,94) és a posztprandiális vércukor (V3: 7,7±1,2 mmol/l, Δ: −2,73 mmol/l, 95%-os CI (−3,26 – −2,20) is jelentősen és szignifikánsan javult. Kiinduláshoz képest az inzulin összdózisa 76,5 NE (±34,3)-re nőtt, Δ összdózis: 10,1 NE (95%-os CI 7,98–12,17), amiből a bázis aránya 48,4±9,0%-ra emelkedett, Δ bázisarány: 4,13% (95%os CI 2,93–5,32). A hypogykaemiák alacsony száma volt tapasztalható a vizsgálat ideje alatt. A testsúly előnyös változása ugyancsak megfigyelhető volt: 86,4±14,1 kg-ra Δ testsúly: −0,7 kg. Következtetés: A korábban humán rezsimen levő betegeknél a bázis analóggal történő kezelés hatására hypoglykaemia és testsúlynövekedés veszélye nélkül javultak a glukoregulációt tükröző paraméterek. Az inzulindózis minimális változása mellett az analóg rezsim alkalmazása együtt járt a bázisinzulin arányának növekedésével, megközelítve az ajánlásokban megjelenő megközelítőleg 50%-os arányt.


183

Zala County Hospital, Zalaegerszeg

EVALUATION OF THE EFFICACY AND SAFETY OF INSULIN GLARGINE (LANTUS®) IN A BASALBOLUS REGIME IN DAILY PRACTICE IN A NONINTERVENTIONAL STUDY (GLAD STUDY) Tamás Oroszlán MD Aim: The primary aim of the study was to evaluate the effect of insulin glargine on glycaemic control in daily practice in patients with type 2 diabetes mellitus assessed by the change of HbA1c between enrollment and at month 6 (V3 - closing visit). The effects of the basal-bolus regime on fasting and postprandial blood glucose and body weight (BMI) were also analysed. Severe hypoglycaemic events during the study period were recorded. Method: In this observational study 1764 patients suboptimally controlled on their previous human insulin regime (HbA1c>7%) were enrolled. By the submission of the present abstract 117 patients completed the study, their data has been evaluated as an interim analysis. At enrollment mean age was 49.2 years (SD±10.1), body weight was 87.1±14.7 kg, BMI was 30.2±5.1 kg/m2 and the proportion of men was 48.7%. Fasting, postprandial blood glucose values and HbA1c at enrollment (visit V1) were 8.9±2.4 mmol/l, 10.4±2.9 mmol/l and 9±1.6%, respectively. The total dose of insulin at V1 was 66.8±32.1 IU, the ratio of basal insulin 44.6±10.1%. Results: Following 6 months of therapy a marked and significant improvement of glycaemic control could be observed: HbA1c V3: 7.4±0.8%, ΔA1c: –1.6%, 95% confidence interval (CI) (–1.88 – –1.34). Both fasting (V3: 6.5±0.9 mmol/l, Δ: –2.35 mmol/l, 95% CI [–2.77 – –1.94]) and postprandial (V3: 7.7±1.2 mmol/l, Δ: –2.73 mmol/l, 95% CI [–3.26 – –2.20]) blood glucose reduction contributed to this improvement. The total insulin dose increased to 76.5±34.3 IU, Δ total dose: 10.1 IU, 95% CI (7.98– 12.17) together with the ratio of basal insulin to 48.4±9.0%, Δ basal ratio: 4.13%, 95% CI (2.93–5.32). The number of hypoglycaemias was low during the study period. A favourable change of body weight was observed to 86.4±14.1 kg, Δ body weight: –0.7 kg. Conclusion: In patients previously on human insulin regime the introduction of a basal analogue resulted in an improvement of glycaemic control without the risk of hypoglycaemia and weight gain. With minimal changes in the total insulin dose the administration of the basal analoue regime was accompanied by an increase of the basal insulin ratio, approaching the 50% published in the treatment guidelines.

184


Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház, III. Belgyógyászati Osztály,1 Semmelweis Egyetem Kísérleti Kutató és Humán Élettan Intézet,2 Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar,3 Közép-Európai Egyetem,4 Semmelweis Egyetem, Radiológiai és Onkoterápiás Klinika,5 Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ6

A KARDIOVASZKULÁRIS AUTONÓM IDEGRENDSZERI MŰKÖDÉS GENETIKAI MEGHATÁROZOTTSÁGA IKERVIZSGÁLATOK ALAPJÁN Osztovits János dr.,1 Horváth Tamás dr.,2 Steinbach Rita oh.,3 Jermendy Ádám oh.,3 Littvay Levente dr.,4 Tárnoki Ádám dr.,5 Tárnoki Dávid dr.,5 Métneki Júlia dr.,6 Kollai Márk dr.,2 Jermendy György dr.1 Diabetesben a kardiovaszkuláris autonóm neuropathia jelenléte nemcsak panaszok és tünetek forrása lehet, hanem az a mortalitás növekedését is okozhatja. Tanulmányunkban azt vizsgáltuk, hogy a kardiovaszkuláris autonóm funkció milyen mértékben öröklődik, illetve az egyes paraméterek alakulásában a környezeti tényezőknek van-e szerepe. A 101 egészséges felnőtt ikerpárt magyarországi ikertalálkozókon nyertük meg a vizsgálat céljára (63 pár egypetéjű (monozigóta=MZ), 38 pár azonos nemű, kétpetéjű (dizigóta=DZ), életkor 43,3±15,8 év). Meghatároztuk az antropometriai adatokat, a szérum metabolikus markereket, kérdőívekkel az ikertestvérek környezeti hátterét és életmódját. A szívfrekvencia-variabilitás (HRV) és a baroreflex-érzékenység (BRS) lineáris és spektrális mutatóit non-invazív módszerekkel ítéltük meg, ehhez 10 perces nyugalmi helyzetben szimultán mértük az RR távolságokat EKG-val, illetve a pulzusnyomás szívciklusonkénti változását applanációs tonométerrel. A HRV alacsony frekvenciás (LF) és magas frekvenciás (HF) indexek, valamint a BRS lineáris index (BRSseq) fordítottan arányosak a BMI-vel (r=−0,2628; −0,3890; −0,3926, p<0,001), a szisztolés vérnyomással (r=−0,2407; −0,3387; −0,3770, p<0,001), a napi fizikai aktivitással (r=−0,1354; −0,2240; −0,1893, p<0,05), a napi kávéfogyasztás mennyiségével (r=−0,1751; −0,2110; −0,2941, p<0,01), valamint egyes szérum paraméterekkel (vércukor, összkoleszterin, triglicerid, LDL-koleszterin). Nem igazoltunk összefüggést az autonóm mutatók és a napi alvásmennyiség, illetve a dohányzás között. A HRV és BRS indexek egy- és kétpetéjű ikerpárokon belüli korrelációi (r-értékek) alacsonyak (LF: MZ=0,376 vs. DZ=0,233; HF: MZ=0,311 vs. DZ=0,260; BRSseq: MZ=0,244 vs. DZ=0,134, p<0,05) és a százalékos öröklődési indexek is mérsékelt genetikai hatást mutatnak (LF=0,282; HF=0,208; BRSseq=0,394). Vizsgálatunk alapján a kardiovaszkuláris autonóm idegrendszeri működést döntően környezeti hatások, kisebb mértékben örökletes tényezők határozzák meg.


185

Bajcsy-Zsilinszky Hospital, Budapest, 3rd Dept. of Internal Medicine,1 Semmelweis University Institute of Human Physiology and Clinical Experimental Department,2 Semmelweis University, Faculty of Medicine,3 Central European University,4 Semmelweis University, Dept. of Diagn. Radiology and Oncotherapy,5 National Centre for Healthcare Audit and Inspection6

EFFECTS OF GENETIC VERSUS ENVIRONMENTAL FACTORS ON CARDIOVASCULAR AUTONOMIC FUNCTION: A TWIN STUDY János Osztovits MD,1 Tamás Horváth MD,2 Rita Steinbach,3 Ádám Jermendy,3 Levente Littvay,4 Ádám Tárnoki MD,5 Dávid Tárnoki MD,5 Júlia Métneki,6 Márk Kollai MD,2 György Jermendy MD1 Cardiac autonomic neuropathy may result in different symptoms and signs but, in addition, may increase the mortality in patients with diabetes mellitus. In the present study we aimed to determine the effects of genetic and environmental factors on cardiovascular autonomic function. We recruited 101 healthy twin pairs from Hungarian twin meetings (63 monozygotic (MZ) and 38 dizygotic (DZ) pairs, age: 43.3±15.8 years), and measured the anthropometric variables, serum metabolic markers and assessed their lifestyle and environmental background with questionnaires. Linear and spectral indices of heart rate variability (HRV) and baroreflex sensitivity (BRS) were determined by non-invasive methods. In resting supine position, R-R interval was derived from ECG recordings, continuous radial artery pressure was monitored simultaneously by applanation tonometry for 10 minutes. HRV low frequency (LF) and high frequency (HF) indices and BRS time-domain index (BRSseq) were significantly associated with BMI (r=–0.2628; –0.3890; –0.3926, respectively, p<0.001), systolic blood pressure (r=–0.2407; –0.3387; –0.3770, p<0.001), daily physical activity (r=–0.1354; –0.2240; –0.1893, p<0.05), daily caffeine intake (r=–0.1751; –0.2110; –0.2941, p<0.01) and some serum parameters: blood glucose, total cholesterol, triglycerides, LDL-cholesterol. No association was found between autonomic indices and daily sleeping time or smoking. The intraclass coefficients of correlation (r values) for HRV and BRS indices were low both in MZ and DZ twins (LF: MZ=0.376 vs. DZ=0.233; HF: MZ=0.311 vs. DZ=0.260; BRSseq: MZ=0.244 vs. DZ=0.134, p<0.05) and accordingly, the heritability model analysis showed low percents of genetic contribution (LF=0.282; HF=0.208; BRSseq=0.394). According to our results, heritability plays minor role whereas environmental factors have substantial influence on cardiovascular autonomic function.

Jósa András Kórház, IV. Belgyógyászat,1 Szülészet-Nőgyógyászat,2 Nyíregyháza

REKLASSZIFIKÁCIÓ NEHÉZSÉGEI GDM UTÁNKÖVETÉSE SORÁN Papp Zsuzsanna dr.,1 Albert László dr.,2 Bodnár Anita dr.,1 Pap Károly dr.,2 Gaál Zsolt dr.1 A gesztációs diabetes adott (index) terhesség alatt kialakuló vagy felismerésre kerülő szénhidrátanyagcsere-zavar. GDM az összes terhesség 4-5%-ában fordul elő. A felismerés hiánya, illetve a nem megfelelően kezelt cukorbetegség anyai (súlyos anyagcsere-kisiklás, késői szövődmények rosszabbodása, eclampsia), és magzati (embryopathia, foetopathia, koraszülés, adaptációs zavarok) szövődményekhez vezet. Minden terhes nőt szűrni kell. Ha megfelelő étrendi-életmódbeli változással az anyagcsere teljes normalizálása nem érhető el, inzulint kell adni. Szülést követően 6 héttel reklasszifikációra

186


van szükség. Kórházunkban belgyógyász-diabetológus-nőgyógyász-dietetikus team végzi a gesztációs diabetesesek gondozását. 2005-től a gesztációs diabetes szűrése teljeskörű, mely a 24−28. gesztációs héten a 75 g-os OGTT elvégzésével történik. A veszélyeztetett csoportba tartozóknál a szűrésre az első trimeszterben kerül sor (anamnézisben abortusz, halvaszülés, korábbi GDM, 35 év feletti életkor, 30 kg/m2 fölötti BMI, korábban 4000 g feletti magzatot szült, ikerterhesség, cukorbetegség családi halmozódása esetén). 2008-ben 3522 gravida szült. Az elvégzett OGTT során 302 kismamánál igazolódott gesztációs diabetes, ez 8,57%, ami a hazai GDM incidenciaértéknél (6,4−7,9%) magasabb, míg 2005-ben a GDM-incidencia kórházunkban 4,3% volt. A szülésekre átlagban a 38,1. héten (29−41 hét) került sor, átlagos születési súly 3254 g. A GDM-es anyák 37%-a túlsúlyos volt, életkoruk 17−43 év közötti. GDM-ben az étrend ajánlott összetétele nem tér el a nem-terhes cukorbetegek részére javasolttól. Diétás kezelést alkalmaztunk 277 gravidánál, inzulin adása 25 kismamánál vált indokolttá. Diabeteses foetopathia 3%-ban fordult elő. A GDM-esek közül 49 esetben történt utánkövetés. Ezek 2/3-ában posztprandiális VC meghatározásra került sor, míg 1/3 arányban OGTT végeztek. Törekszünk arra, hogy a reklasszifikáció teljes körű legyen, és OGTT történjen.

Jósa András Hospital, 4th Department of Medicine,1 Department of Obstetrics and Gynaecology,2 Nyíregyháza

GESTATIONAL DIABETES – DIFFICULITIES OF RECLASSIFICATION Zsuzsanna Papp MD,1 László Albert MD,2 Anita Bodnár MD,1 Károly Pap MD,2 Zsolt Gaál MD1 Gestational diabetes is the developing or recognised disorder of carbohydrate metabolism during a given (index) pregnancy. GDM occurs in 4-5% of all pregnancies. The lack of recognition or the not appropriately treated diabetes can lead to maternal (severe metabolical disorder, the deterioration of late complications, eclampsia) and foetal (embriopathy, foetopathy, premature birth, adaptational disorders) complications. Each pregnant woman must be screened. If the appropriate dietary-lifestyle changes do not lead to the entire normalization of the metabolism, insulin therapy must be started. 6 weeks after delivery reclassification is necessary. The patients with gestational diabetes are cared by a team consisting of an internist, a diabetologist, a gynaecologist and a dietetician in our hospital. Since 2005 the screening for GDM has been common with using a standard 75 gram two-hour oral glucose tolerance test (OGTT) on the 24–28 gestational week. For those who belong to the at risk group (abortion in anamnesis, stillbirth, earlier GDM, age over 35, BMI over 30 kg/m2, earlier delivery of a baby over 4000 g, twin pregnancy, diabetes running in the family) the screening must be done during the first trimester. In 2008 there were 3522 deliveries. By OGTT we diagnosed gestational diabetes in cases of 302 pregnant women. It is 8.57% which is higher than the national GDM incidence rate (6.4– 7.9%), however, 4.3% incidence of GDM was found in 2005. Deliveries on average occured on week 38 (29–41 weeks) of pregnancy, the average weight of newborns was 3254 g. The age of mothers with GDM was between 17–43 and 37% were overweight. In GDM the suggested composition of the diet does not differ from that of the non-pregnant patients with diabetes. We used dietary treatment for 277 women and we had to give insulin to 25 pregnants. Occurrence of macrosomia in the examined GDM population was 3%. 49 of our GDM patients attended follow-up. Two thirds of them had their post-prandial blood sugar level measured, the remaining patients underwent an OGTT. We intend the reclassification to be comprehensive and to be performed with OGTT.


187

DRC Gyógyszervizsgáló Központ,1 N-Gene Kft.,2 Balatonfüred

AZ INZULINÉRZÉKENYÍTŐ BGP-15 HATÁSA AZ OLANZAPIN OKOZTA METABOLIKUS MELLÉKHATÁSOKRA Péterfai Éva dr.,1 Literáti-Nagy Péter dr.,2 Kulcsár Enikő dr.,1 Buday Barbara dr.,1 Bezzegh Katalin dr.,1 Tory Kálmán dr.,2 Korányi László dr.1 Célkitűzések: Az olanzapin (OL) széles körben használt atípusos antipszichotikum, melynek ismert mellékhatása a testsúlygyarapodás, inzulinrezisztencia és glukózintolerancia kialakulása. A BGP-15 amidoxim-származék inzulinérzékenyítő hatását II. fázisú klinikai vizsgálatban igazolták. Jelenleg azt vizsgálatuk, hogy a BGP-15 együttadása megelőzi-e az OL okozta mellékhatások kialakulását (OGYI engedély sz: 10568/82/2007). Módszerek: Harminchét egészséges önkéntes részesült 17 napig 400 mg BGP-15, vagy placebo mellett 3 napig 5 mg, majd 14 napig 10 mg olanzapin-kezelésben. Hyperinsulinaemiás, euglykaemiás klemp módszerrel mértük a teljes test és az izomszövet glukózfelhasználását. Eredmények: 17 napos olanzapin-kezelés inzulinrezisztenciát és testsúlygyarapodást (placebo: 2,2±0,41 vs. BGP: 2,2±0,43 kg p<0,05) okozott mindkét csoportban. A BGP-15 adása szignifikánsan csökkentette az olanzapin indukálta inzulinrezisztenciát. A BGP-15 kezelés megelőzte az inzulinrezisztencia kialakulását (izomtömegre számolt cukorfelvétel: M: placebo: −4,8±0,47 vs. BGP: −1,9±0,73 p=0,002). A BGP-15 biztonságos és jól tolerálható volt az egész vizsgálati periódus alatt, mellékhatást nem észleltünk. Következtetés: A BGP-15 hatásos inzulinérzékenyítő gyógyszer-várományos, mely megelőzi az olanzapin-kezelés okozta metabolikus mellékhatásokat, az inzulinrezisztencia kialakulását.

DRC Ltd.,1 N-Gene Ltd.,2 Balatonfüred

THE EFFECT OF INSULIN SENSITIZER BGP-15 ON OLANZAPINE INDUCED METABOLIC DISORDERS Éva Péterfai MD,1 Péter Literáti-Nagy MD,2 Enikő Kulcsár MD,1 Barbara Buday MD,1 Katalin Bezzegh MD,1 Kálmán Tory MD,2 László Korányi MD1 Aims: Olanzapine (OL) is a widely used atypical antipsychotic with well known metabolic side effects such as weight gain, insulin resistance and the development of glucose intolerance. It has previously been shown in a phase II clinical trial that BGP-15, an amidoxim derivative, has insulin sensitizing effects. In this study we investigated whether the co-administration of BGP-15 with OL was able to prevent OL induced metabolic side effects (No: 10568/82/2007). Methods: Thirty-seven (37) healthy subjects were treated with 400 mg of BGP-15 or placebo for 17 days and 5 mg of OL for 3 days followed by 10 mg for 14 days. Total body and muscle tissue glucose utilization was determined by hyperinsulinemic euglycemic clamp technique. Results: The 17-day OL treatment provoked insulin resistance and body weight gain (placebo: 2.2±0.41 vs. BGP: 2.2±0.43 kg p<0.05) in both groups. Administration of BGP-15 significantly reduced OLinduced insulin resistance. Treatment with BGP-15 prevented the development of insulin resistance (glucose utilization calculated for the muscle tissue, M-value: placebo: –4.8±0.47 vs. BGP: –1.9±0.73 p=0.002).

188


Consequences: BGP-15 is an effective insulin sensitizer drug candidate which can prevent OL induced side effects, the development of insulin resistance.

Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház, III. Belgyógyászati Osztály,1 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika,2 Budapest

ÖSSZEFÜGG-E A NEUROPATHIA JELENLÉTE A KARDIOVASZKULÁRIS KOCKÁZATI TÉNYEZŐKKEL CSÖKKENT GLUKÓZTOLERANCIÁBAN? Putz Zsuzsanna dr.,1,2 Tabák Gy. Ádám dr.,2 Németh Nóra dr.,2 Istenes Ildikó dr.,2 Körei Anna oh.,2 Martos Tímea oh.,2 Hermányi Zsolt dr.,1 Keresztes Katalin dr.,2 Jermendy György dr.,1 Kempler Péter dr.2 Jól ismert, hogy diabetesben a kardiovaszkuláris kockázati tényezőknek szerepe van a neuropathia létrejöttében. Munkacsoportunk korábbi adatai igazolták, hogy autonóm és szenzoros idegrendszeri károsodás már csökkent glukóztoleranica (IGT) állapotában is kimutatható. Vizsgálatunk célja annak megállapítása volt, hogy a neuropathia jelenléte összefügg-e a hagyományos kardiovaszkuláris rizikófaktorokkal csökkent glukóztoleranciájú egyénekben. Keresztmetszeti tanulmányunkban 46 IGT-s egyént (életkor: 53,04±11,10 év, éhomi vércukor: 5,40±0,57 mmol/l; 120 perces vércukor: 8,61±1,01 mmol/l; HbA1c: 5,97±0,38%; x±SD) vizsgáltunk. A kardiovaszkuláris autonóm neuropathia kimutatására a Ewing-féle öt standard kardiovaszkuláris reflextesztet alkalmaztuk, a szívfrekvencia variabilitását (HRV) a trianguláris index értékével (HRVti) jellemeztük. A szenzoros funkció megítélésére a Neurometer R készüléket, a Medoc rendszert, valamint a Rydel−Seiffer-féle kalibrált hangvillát alkalmaztuk. A talpi nyomásértékeket (peak plantar pressure) pedobarográf készülékkel (Novel) határoztuk meg. A tünetek gyakoriságának és intenzitásának felmérésére a Neuropathy Total Symptom Score-t (NTSS) használtuk. Autonóm idegrendszeri károsodás a vizsgált 46 csökkent glukóztoleranciájú egyén közül 31, szenzoros neuropathia 34 esetben igazolódott. Összehasonlítva a szenzoros neuropathiában szenvedő IGT-s egyéneket (n=34) a szenzoros neuropathiától mentes IGT-s csoporttal (n=12), a hagyományos kardiovaszkuláris rizikófaktorok előfordulási gyakorisága tekintetében statisztikailag értékelhető különbség nem volt igazolható (hypertonia: p=0,41; BMI: p=0,38; össz-koleszterin: p=0,24; triglicerid: p=0,87; HDL-koleszterin: p=0,13; dohányzás: p=0,57). Az autonóm neuropathia pozitív (n=31) és negatív (n=15) IGT-s egyének összehasonlításakor nem volt értékelhető különbség a kardiovaszkuláris kockázati tényezők előfordulási gyakorisága között. Adataink arra engednek következtetni, hogy csökkent glukóztoleranciában a neuropathia kialakulásában inkább a szénhidrátanyagcsere-zavarnak, semmint a hagyományos kardiovaszkuláris kockázati tényezők jelenlétének van szerepe.


189

Bajcsy-Zsilinszky Hospital, 3rd Department of Medicine,1 Semmelweis University, 1st Department of Medicine,2 Budapest

IS THERE A RELATIONSHIP BETWEEN THE PRESENCE OF NEUROPATHY AND CARDIOVASCULAR RISK FACTORS IN IMPAIRED GLUCOSE TOLERANCE (IGT)? Zsuzsanna Putz MD,1,2 Ádám Tabák Gy. MD,2 Nóra Németh MD,2 Ildikó Istenes MD,2 Anna Körei,2 Tímea Martos,2 Zsolt Hermányi MD,1 Katalin Keresztes MD,2 György Jermendy MD,1 Péter Kempler MD2 It is well known that in diabetes cardiovascular risks factors have a role in the development of neuropathy in patients with diabetes mellitus. We have already proven that autonomic and sensory neuropathy can also be demonstrated in impaired glucose tolerance. The aim of our study was to evaluate whether traditional cardiovascular risk factors are associated with the presence of neuropathy in patients with IGT. We examined 46 patients with IGT (age: 53.04±11.10 years, fasting blood glucose 5.40±0.57 mmol/l; 120 min blood glucose: 8.61±1.01 mmol/l; HbA1c: 5.97±0.38%; x±SD). Cardiovascular autonomic neuropathy was detected by standard cardiovascular reflex tests while heart rate variability (HRV) was also characterized by the triangle index (HRVti). Sensory function (current perception threshold [CPT]) was assessed by using Neurometer R device, Medoc equipment, and RydelSeiffer calibrated tuning fork. Peak foot pressure was measured by Novel equipment. The frequency and intensity of symptoms were graded using Neuropathy Total Symptom Score (NTSS). Autonomic neuropathy was demonstrated in 31 patients among 46 subjects with IGT, sensory neuropathy was shown in 34 cases. No significant differences were found assessing traditional cardiovascular risk factors comparing IGT patients with and without sensory neuropathy and the same observation has been confirmed comparing IGT subjects with and without autonomic neuropathy. Our data suggest that rather glucose intolerance itself than cardiovascular risk factors might contribute to the development of neuropathy among patients with impaired glucose tolerance.

Semmelweis Egyetem ÁOK, Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet,1 II. Belgyógyászati Klinika,2 Budapest

A 2-ES TÍPUSÚ DIABETES ÚJ GENETIKAI RIZIKÓFAKTORÁNAK AZONOSÍTÁSA: A FABP2 GÉN MIKRO-RNS-KÖTŐ HELYÉNEK POLIMORFIZMUSA Rónai Zsolt dr.,1 Brauswetter Diána,1 Somogyi Anikó dr.,2 Nagy Géza dr.,2 Sasvári Mária dr.1 Bevezetés: A 2-es típusú diabetes mellitus (DM2) napjaink egyik leggyakoribb multifaktoriális betegsége, melynek számos genetikai rizikófaktorát azonosították, de még több vár felfedezésre. A mikroRNS-ek (miRNS) a gének 3’ nem-kódoló régiójába (3’ UTR) bekötődő oligonukleotidok, melyek komplex folyamatok révén szabályozzák a keletkező fehérje mennyiségét. Az elmúlt évben laboratóriumunkban elindult egy vizsgálatsorozat, melynek célja azon mikroRNS-kötő helyek polimorfizmusainak (miR SNP-k) vizsgálata, melyek összefüggésbe hozhatók a DM2 genetikai kockázatával.

190


Munkánk első lépésként in silico megvizsgáltuk, hogy a DM2-vel összefüggésbe hozható gének közül melyekben azonosítható feltételezett miR SNP, majd a kandidáns miR SNP-k listáját elméleti és gyakorlati szempont szerint szűrtük. Célkitűzések: A munka fő célja a DM2 kandidáns génjeiben in silico azonosított miR SNP-k közül azok kiválasztása, melynek molekuláris-funkcionális szerepe igazolható. Módszerek: Az SNP vizsgálat a Szegedi Biológiai Központ Chip Laboratóriumában történt, „Open Array” rendszerrel. A kapott adatokat AutoCaller 1.1 szoftverrel elemeztük a Hardy–Weinberg-szabály figyelembevételével. A statisztikai értékelés SPSS programmal történt. A kiválasztott gének 3’ UTR régióját pGL3C vektorba klónoztuk, az allélvariánsokat irányított mutagenezissel hoztuk létre. Eredmények: 48 miR SNP genotípusát határoztuk meg összesen 891 DNS-mintán (diabetes + kontroll) SNP chip segítségével, melyeket előzetes in silico vizsgálataink során választottunk ki. A statisztikai elemzés során 5 miR SNP esetében találtunk asszociációt egy adott allélvariáns és a DM2 előfordulása között. Ezek közt szerepel a már korábban is vizsgált Hif1alfa (rs11549465: p=0,015), valamint 3 új gén (WFS1 (wolframin), rs9457: p=0,005; FABP2 (fatty acid binding protein 2, intestinal), rs2964: p=0,011 valamint MYO5B (myosin 5B), rs9959610: p=0,046 és rs12457962 p=0,078). Ezek közül a FABP2 3’ UTR régióját klónoztuk luciferáz riporter gént tartalmazó vektorba, hogy az allélvariánsok fehérjetermelődésre kifejtett hatását a későbbiekben molekuláris szinten igazolhassuk. Megbeszélés: A FABP2 gén exon mutációját összefüggésbe hozták obesitassal, metabolikus X-szindrómával, melynek része az inzulinrezisztencia. Ugyanakkor kimutattuk, hogy a gén 3’ UTR régiójában előforduló, mikroRNS (miR-148b*) -kötő helyet létrehozó polimorfizmus CC genotípusa szignifikánsan gyakoribb a kontrollcsoportban (16,1%) a diabeteses populációhoz képest (7,3%). Ez az eredmény a szakirodalomban új, azonban további vizsgálatok szükségesek a molekuláris funkció egyértelmű azonosításához.

Semmelweis University, Department of Medical Chemistry, Molecular Biology and Pathobiochemistry,1 2nd Department of Internal Medicine,2 Budapest

IDENTIFICATION OF A NOVEL RISK FACTOR OF TYPE 2 DIABETES MELLITUS: POLYMORPHISM OF A MICRORNA TARGET SITE IN FABP2 GENE Zsolt Rónai MD,1 Diána Brauswetter,1 Anikó Somogyi MD,2 Géza Nagy MD,2 Mária Sasvári MD1 Introduction: Type 2 diabetes mellitus (DM2) is one of the most frequent multifactorial diseases worldwide. A number of genetic risk factors have already been identified, however more are yet unknown. MicroRNAs (miRMA) are oligonucleotides interacting with the 3’ untranslated region (3’ UTR) of genes, which influence the amount of synthesized protein through complex procedures. In the past year our group initiated a large-scale study, which aims to investigate those polymorphisms of miRNA target sites (miR SNPs) that might be responsible for the genetic risk of DM2. The first step of this work was an in silico analysis to find those genes that might be connected with DM2 and possess putative miR SNPs. It was followed by the filtering of the obtained candidate polymorphisms by theoretical as well as practical aspects. Aims: The main goal of this project was to identify those miR SNPs of DM2 candidate genes that might be considered as genetic risk factors of the illness even at the molecular-functional level. Methods: Analysis of the SNPs was carried out in the Biological Research Center, Szeged applying the „Open Array” platform. The results were evaluated using the AutoCaller 1.1 software considering the Hardy-Weinberg equilibrium. Statistical analysis was carried out by SPSS. 3’ UTR sequences of


191

selected genes were sub-cloned in a pGL3C reporter vector, constructs containing each genetic variant were created by site directed mutagenesis. Results: Genotype analysis of 48 miR SNPs of 891 DNA samples (DM2 and control) were determined. The investigated genes had been selected previously by in silico analysis. Statistical analysis of the case-control approach suggested an association between 5 polymorphic gene regions and the illness. One of these is the Hif1alfa gene (rs11549465: p=0.015), whis has already been investigated previously in our laboratory. Moreover three novel candidates were indentified, the WFS1 (wolframin) gene, rs9457: p=0.005, the FABP2 gene (fatty acid binding protein 2, intestinal), rs2964: p=0.011 and two variants of the MYO5B (myosin 5B) gene, rs9959610: p=0.046 és rs12457962 p=0.078. Functional analysis of the FABP2 gene has been initiated to investigate the molecular role of its polymorphism employing in vitro luciferase reporter system. Discussion: Exon polymorphisms of the FABP2 gene were demonstrated to be associated with obesity and metabolic X syndrome, which is also characterized by insulin resistance. On the other hand our study demonstrated that the CC genotype of a polymorphism in the non-coding region influencing the target site of miR-148b* is more frequent in the control group (16.1%) compared to patients (7.3%). This novel finding requires further molecular analyses to confirm the functional role of the SNP.

DEOEC, Családorvosi Tanszék, Debrecen,1 Háziorvosi Központ, Budapest, XX.2

DIABETESES BETEGEK TÁPLÁLKOZÁSI OKTATÁSA A HÁZIORVOSI RENDELŐBEN Rurik Imre dr.,1 Ruzsinkó Klára2 A táplálkozási tanácsadás különösen fontos a cukorbetegek eredményes kezelésében. A magyar egészségügy jelenlegi struktúrájában ez nem a háziorvosi rendelőkben történik, hanem a diabetesgondozókban. A szerzők önállóan megszervezett, saját forrásokból finanszírozott táplálkozási tanácsadással próbálkoztak háziorvosi rendelőjükben. A praxis 108 nyilvántartott diabeteses betege közül 67-nek ajánlottak fel ingyenes táplálkozási tanácsadási lehetőséget. A meghívást elfogadó 47 beteg két egymást követő másfél órás csoportos oktatásban részesült. Mindannyiuknak felajánlották az egyéni konzultáció lehetőségét, amellyel 3 egymást követő egyórás foglalkozást jelentett a dietetikussal. A lehetőséggel 24-en éltek. Az éhomi vércukorértékét és a glikált hemoglobin szintjét laboratóriumban határozták meg; a foglalkozások előtt, röviddel utána, majd 1 évvel később. Összehasonlították a 31 férfi és 16 nő, valamint a csak csoportos, illetve az egyéni tanácsadáson is részt vevő betegek glykaemiás paramétereit. Az egyéni tanácsadást a magasabban iskolázott betegek részesítették előnyben, és azok, akiknek rövidebb volt a diabeteses anamnézisük. Valamennyi csoportban javultak a glykaemiás értékek a konzultációt követően, de ez csak a férfiaknál, és azoknál volt szignifikáns, akik a csoportos oktatásban vettek részt. Egy év múlva további javulást csak a nőknél, és az egyénileg oktatott csoportnál észleltek. A férfiaknak és a csak csoportosan oktatott betegeknek viszont emelkedtek a laborértékei, megközelítve az oktatás megkezdése előtti szintet. Az iskolázottság és a compliance szoros összefüggésben volt a laboratóriumi értékekkel. A háziorvosi rendelőben tartott táplálkozási oktatás több segítséget és kényelmet jelent a betegeknek, de egyaránt igényli a praxisfinanszírozás emelését és a szabályozások módosítását.

192


DEOEC Faculty of Family Practice, Debrecen,1 Center of General Practice, XXth district, Budapest2

NUTRITIONAL COUNSELING FOR DIABETIC PATIENTS Imre Rurik MD,1 Klára Ruzsinkó2 Nutritional counseling is important part in diabetes care. Within the current structure of the Hungarian health care system it is available only at the secondary (specialist) and never at the primary care level. Authors planned and implemented a self financed nutritional counseling in primary care setting. For 67 of 108 diagnosed diabetic patients of the practice a free of charge educational service was offered. The 47 patients who accepted the invitation were educated in consecutive group sessions. Only 24 of them were ready to take part in three other individual consultations. Fasting blood glucose and glycated hemoglobin were measured before and after the sessions and 1 year later. Comparison was made between genders (31 men, 16 women) and patients who took part in the grouped and individually organized form of counseling. Consultation was preferred by patients with higher educational level and shorter duration of diabetes. All glycemic parameters improved after counseling in all groups but this was significant only in men and in the grouped form of consultation. After one year a further improvement was registered in women and in patients of the individually counseled group. Glycemic parameters of men and grouped consulted patients increased again, reaching almost the level before consultations. Educational level and compliance of patients have a strong impact on the clinical and laboratory outcome. Nutritional counseling in primary care offers more conform and help for diabetic patients but requires changes in insurance regulation and resources.

Zuglói Egészségügyi Szolgálat, Budapest

ELHÍZOTT CUKORBETEGEK GLITAZONKEZELÉSÉNEK KÖVETÉSE Sal István dr. Vizsgálatunk tárgya cukorbetegek glitazonkezelésének követése különös tekintettel a folyadékretencióra. Összesen 97 2-es típusú cukorbeteg glitazonkezelését követtük, ebből 41 férfi és 56 nő. A férfiak átlagéletkora 63,0, a nőké 64,6 év. A vizsgálat időtartama 2007. év elejétől mostanáig 36 hónap. A betegek diéta mellett metforminnal és/vagy szulfanilureával kombinált glitazonkezelést kaptak. 33 férfi és 50 nő roziglitazont kapott napi 4 mg kezdő adag után 8 mg-t. 14 beteg részesült pioglitazonkezelésben, 8 férfi és 6 nő, a napi adag 30 mg volt. A betegek követését olasz gyártmányú (Akern Srl) BIA-101 bioimpedanciás analizátorral végeztük, amely a Bodycomp V.8 szoftver segítségével a következő paraméterek mérésére alkalmas: testsejt-tömeg kg és % (BCM), összes testfolyadék liter és % (TBW), extracelluláris folyadék liter és % (ECW), zsírtömeg kg és % (FM), zsírmentes tömeg kg és % (FFM), extracelluláris tömeg kg és % (ECM), alapanyagcsere (BMR), zsírmentes tömeg hidratáltsága. A méréseket 3−6 havonta végeztük. Nemek, illetve a terápia szerinti bontásban összehasonlítottuk a vizsgálat elején és végén mért BMI, FFM hidratáltság és zsírtömeg (FM) átlagértékeket. Eredményeink a következők: Roziglitazon-kezelés mellett: BMI (kg/m2); FFM hidratáltság %; zsírtömeg (FM) %: ffi: 33,38–33,67, +0,87%; 76,40–76,86, +0,60%; 30,48–26,28, −13,77%. Nő: 35,21– 35,83, +1,76%; 78,14–78,74, +0,76%; 44,38–41,80, −5,81%. A hidratáltság fokozódása miatt 10 nőbetegnél kellett elhagyni a kezelést. Pioglitazonkezelés mellett (a kis esetszám miatt mellőztük a nemek szerinti bontást, összesen 11 olyan beteg volt, aki kezdettől csak pioglitazont kapott, 7 férfi és 4 nő):


193

BMI (kg/m2); FFM hidratáltság %; zsírtömeg (FM) %: 30,69–31,30, +1,98%; 76,67–78,00, +1,73%; 32,55–27,54, −15,39%. A hidratáltság fokozódása miatt 1 nőbetegnél kellett elhagyni a kezelést. Eredményeinkből levonható következtetések: A BMI és a zsírmentes tömeg hidratáltsága mindkét glitazon mellett növekedett, ugyanakkor a testzsírtömeg %-os aránya csökkent. Ebből arra következtettünk, hogy a testtömeg (BMI) növekedésében elsősorban a folyadékretenciónak lehet szerepe. Ennek nyomon követését a testsúlymérésen túlmenően a terápia biztonságossága érdekében fontosnak tartjuk. A két glitazon összehasonlítására az aránytalan esetszám miatt nem volt lehetőségünk.

Zugló Health Service, Budapest

A FOLLOW-UP OF GLITAZONE TREATMENT OF OBESE DIABETIC PATIENTS István Sal MD The object of our examination was to follow-up the glitazone treatment of diabetic patients with special attention to fluid retention. We observed altogether 97 people with type 2 diabetes, 41 male and 56 female patients. The average age of the males is 63.0, that of the women is 64.6 years. The duration of the examination was 36 months that started at the beginning of 2007. Beside the diet the patients were treated with glitazone combined with metformin and/or sulphonylurea. 33 men and 50 women were given rosiglitazone starting with 4 mg a day then raised to 8 mg. 14 patients were treated with pioglitazone, 8 men and 6 women, each took 30 mg daily. The examination was carried out using an Italian (Akern Srl) BIA-101 Body impedance analyzer that is suitable to – with a Bodycomp V.8 software − measure the following parameters: body cell mass kg and % (BCM) total body water litre and % (TBW) extracellular water litre and % (ECW) fat mass kg and % (FM) fat free mass kg and % (FFM) extracellular-mass kg and % (ECM) basal metabolic rate (BMR) hydration of fat free mass. The measurements were repeated every 3−6 months. The average of the BMI, FFM hydration and fatmass (FM) measured at the beginning and at the end of the examination has been compared according to gender and therapy. The results are the following: In case of Rosiglitazone-treatment: BMI kg/m2 FFM hydration % fat mass (FM) % male 33.38–33.67, +0.87%; 76.40–76.86, +0.60%; 30.48– 26.28, −13.77% female 35.21–35.83, +1.76%; 78.14–78.74, +0.76%; 44.38–41.80, –5.81%, respectively. Because of increasing hydration in case of 10 female patients the treatment had to be stopped. With pioglitazone-treatment (because of the small number of patients we decided not to group them according to gender) there were altogether 11 patients who had been given only pioglitazone from the beginning (7 male, 4 female) BMI kg/m2 FFM hydratation % fat mass (FM) % 30,69–31,30, +1,98%; 76,67–78,00, +1,73%; 32,55–27,54, −15,39%, respectively. Because of increasing hydration in case of 1 female patient the treatment had to stopped. Consequences drawn from the results: The BMI and the hydration of fat free mass increased in case of both glitazones, however, the percentage proportion of body fat mass decreased. This points to the fact that primarily the fluid retention might have a role in the growth of body mass. We consider the follow-up of hydration essential − beyond measuring body weight – to ensure the safety of the therapy. Due to the disproportionate case − number comparison of the 2 glitazones could not be carried out.

194


Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft., Bicske

DIÉTÁS ISMERETEK ÉS GYAKORLAT FELMÉRÉSE EGY ÚJ DIABETOLÓGIAI SZAKELLÁTÓHELY BETEGEI KÖZÖTT Salánki Péter, Fehér Zsuzsanna, Farkas Tünde, Frank Andrea, Ódorné Palkovics Erika Bevezetés: A 2-es típusú diabetes mellitus kezelésében az első terápiás lépcső az életmód-terápia, ennek részeként a dietoterápia. A dietoterápia sikeressége nagymértékben a betegek aktuális tudásszintjéhez alkalmazkodó oktatáson múlik. A bicskei régióban 2009-től működik az akkreditáció feltételeinek megfelelő diabetológiai szakellátóhely. Betegeinket eddig különböző ellátóhelyeken és ellátási szinten gondozták. Vizsgálatunkkal megpróbáltunk képet kapni a régió cukorbetegeinek korábbi dietetikai ellátásáról, jelenlegi diétás ismereteiről és gyakorlatáról. Betegek, módszerek: 59, 2-es típusú diabeteses beteg (39 férfi, 20 nő) kérdőíves vizsgálatát végeztük. A kérdőív 30 kérdést tartalmazott a következő tematikus csoportokban: személyi és antropometriai adatok, alkalmazott kezelés, diétás elméleti ismeretek, az ismeretek forrása, diétás gyakorlat és diétás segédeszközök használata. A betegek kora 59,5±6,4 (átlag±SD), betegségtartama 9,2±7,7 év. A kezelés formái: életmód-terápia (N: 5), orális antidiabetikum monoterápia (N: 9), kombinált orális terápia (N: 15), orális kezelés és inzulin (N: 9), inzulin (N: 21). A betegek tápláltsági állapotát jellemzi, hogy az átlagos testtömegindex (BMI) 33,89±7,0 kg/m2 volt. 44 beteg elhízott (BMI>29,9), 9 túlsúlyos (BMI=24,9–29,9) 5 normális súlyú (BMI=18,5–24,9) és 1 alultáplált (BMI<18,4). A diagnózis felállításakor az első diétás oktatást a betegek többsége (N: 33) háziorvostól és dietetikustól (N: 18), kevesebben más egészségügyi szakembertől kapták (N: 3). 5 beteg nem kapott diétás szaktanácsot. A későbbiekben betegeink a szakemberek mellett cukorbeteg-oktató kiadványokból, újságokból és televízióból valamint az internetről tájékozódtak a diétáról. Általánosan elmondható, hogy a vizsgált betegek tudásszintje nagyon különböző, többségüknek alapvető elméleti ismeretei hiányosak vagy tévesek a tápanyagok fajtái, a fő szénhidrátforrások és a különböző élelmiszercsoportok fogyaszthatósági aránya tekintetében. A betegeknek mintegy kétharmada (N: 43) rendelkezik tápanyag-táblázattal, de közülük csak azok használják rendszeresen, akik szénhidrát-számolást végeznek (N: 13). Mintaétrendet mindössze 5 beteg használ. Következtetések: Átlagosan 9 éves betegségtartam után betegeink jó részének alapvető diétás ismeretei hiányosak, diétás gyakorlatuk nem megfelelő. A cukorbetegek gondozása során több figyelmet kell fordítani a betegek folyamatos diétás oktatására és a diétás gyakorlat rendszeres értékelésére. Ebben a háziorvosoknak és a dietetikusoknak egyaránt nagy szerepe van. A kérdőíves módszert hasznosnak találtuk a betegek tudásszintjének gyors felmérésére. A diétás oktatást követően a kérdőív ismételt kitöltésével fogjuk mérni a tudásszint változását.


195

Bicske Health Care Center Nonprofit Ltd., Bicske

ASSESSMENT OF THEORETICAL AND PRACTICAL DIETARY KNOWLEDGE AMONG PATIENTS OF A NEW DIABETES CARE UNIT Péter Salánki, Zsuzsanna Fehér, Tünde Farkas, Andrea Frank, Erika Ódorné Palkovics Introduction: Lifestyle therapy, including dietotherapy, is the first step in the treatment of type 2 diabetes mellitus (T2DM). The success of dietotherapy depends largely on the education that is appropriate for the actual knowledge of the patients. In the region of Bicske an accredited diabetes care centre operates from 2009. Our patients received diabetes care elsewhere previously. With our study we aimed to assess the previous dietetical care, current knowledge and practice of our patients. Patients, methods: 59 patients with T2DM (39 men, 20 women) were asked to complete a questionnaire containing 30 questions regarding personal and anthropometrical data, current treatment, dietary theoretical knowledge, the source of knowledge, dietary practice and the use of dietary devices. Mean age of the patients was 59.5±6.4 (mean±SD), mean duration of diabetes 9.2±7.7 years. Treatment: lifestyle therapy (N: 5), oral antidiabetic monotherapy (N: 9), combined oral therapy (N: 15), oral and insulin therapy (N: 9), insulin (N: 21). Mean body mass index (BMI) was 33.89±7.0 kg/ m2. 44 patients were obese (BMI>29.9), 9 overweight (BMI=24.9−29.9), 5 had normal body weight (BMI=18.5−24.9) and 1 was underfed (BMI<18,4). The first dietary education at diagnosis was given mainly by the general practitioner (GP) (N: 33) and the dietitian (N: 18), less frequently by other health care professional (N: 3). Five patients did not get any dietary education. Besides from the health care team later the patients received dietary advice from written teaching materials, papers, television and the internet. It can be concluded that the dietary knowledge of the patients is very diverse, the majority lacks basic theoretical knowledge regarding the types of nutrients, the main sources of carbohydrate and the recommended intake ratios of different food groups. Approximately 2/3 of patients (N: 43) have a calory table, but only those use it who count carbohydrates (N: 13). Altogether 5 patients use defined meal plans. In conclusion, the majority of our patients with a mean diabetes duration of 9 years have a limited basic dietary knowledge and an inappropriate dietary practice. Continuous dietary education and evaluation of the patients’ dietary practice should be more stressed as a part of diabetes care. Both GPs and and dietitians have an important role in achieving this goal. The questionnaire method proved to be useful in the quick assessment of the patients’ knowledge. Following dietary education the change of knowledge will be re-evaluated using the same questionnaire.

Budapest Retina Associates Kft.

A DIABETESES RETINOPATHIA GYÓGYSZERES KEZELÉSE Seres András dr. Célkitűzés: A diabeteses retinopathia gyógyszeres kezelési lehetőségeinek áttekintése. Módszerek: A közelmúltban megjelent új kutatási eredmények, valamint a clinicaltrials.gov alapján folyamatban lévő kutatások elérhető információinak áttekintése. Eredmények: A szelénnel, vitaminokkal és nyomelemekkel kapcsolatos kutatások ezek előnyös hatását nem támasztották alá. A lisinopril, a candesartan, a ruboxistaurin, a sandostatin és a Ca-dobesilat intenzív kutatások tárgya volt az elmúlt években, ezek közül szemészeti indikációban csak a Ca-dobe-

196


silat rendelkezik hazai törzskönyvvel. Az inzulin fajtájának megválasztása a rendelkezésre álló adatok szerint a retinopathia prognózisát nem befolyásolja. Az intravitreálisan adott gyógyszerek közül a triamcinolon 2, illetve 3 éves távlatban már nem bizonyult jobbnak a lézerkezelésnél. A pegaptanibbal, bevacizumabbal és a ranibizumabbal kapcsolatosan ígéretesnek tűnő rövid távú eredmények vannak, hosszabb távú klinikai vizsgálatok folyamatban. Következtetések: A retinopathia szemészeti kezelésének gerincét változatlanul a lézeres fotokoaguláció és a vitrektómia adják. Legnagyobb előrelépést az intravitreális anti-VEGF terápiáktól remélhetünk, ezek széleskörű elterjedését az invazív adásmód, a hatás átmeneti jellege és magas áruk is korlátozhatja.

Budapest Retina Associates Kft.

MEDICAL THERAPY OF DIABETIC RETINOPATHY Andras Seres MD Purpose: to review the current possibilities of medical therapy in diabetic retinopathy. Methods: Results of recently published clinical trials are summarized. Ongoing research is reviewed using available data based on clinicaltrials.gov. Results: Recently published results with vitamins, anti-oxidants and trace elements do not support their clinical value. Lisinopril, candesartan, ruboxistaurin, sandostatin and Ca-dobesilate were investigated in the recent years, however, only the Ca-dobesilate has a registered indication as a treatment of diabetic retinopathy. Choosing the type of insulin does not seem to effect the prognosis of diabetic retinopathy. Intravitreally given triamcinolone acetonide has shown no benefit as compared to laser photocoagulation after 2 or 3 years of follow up. Intravitreal pegaptanib, bevacizumab or ranibizumab seem to have beneficial short time effect, clinical trials with longer follow up are ongoing. Conclusion: The main ophthalmological treatment of diabetic retinopathy is still laser photocoagulation and vitrectomy. A major breakthrough might be expected from intravitreal anti-VEGF therapies, however, their widespread use may be limited by their transient effect, the invasive route and their high price.

Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kardiometabolikus Centrum, V. Belgyógyászat-Lipidológiai Osztály,1 Kardiometabolikus Centrum,2 Kerepestarcsa

DIABETES MELLITUS ÉS LIPID-CÉLÉRTÉKEK Simonyi Gábor dr.,1 Medvegy Mihály dr.,2 Bedros J. Róbert dr.,1 Kardos Mária dr.,1 Koncz Judit dr.,1 Tömlő Raymund dr.,1 Kléh-Kovács László dr.,1 Várkonyi Magdolna dr.,1 Ravasz Kinga dr.1 Bevezetés: Ismert, hogy a diabetes mellitus nagy kockázatú állapotnak tekinthető. A IV. Magyar Terápiás Konszenzus Konferencia ajánlásai szerint diabetesben az alábbi lipid-célértékek elérésére kell törekedni: összkoleszterin: <4,5 mmol/l, LDL-koleszterin: <2,5 mmol/l, triglicerid: <1,7 mmol/l, HDL-koleszterin: >1,0 mmol/l (ffi), illetve >1,3 mmol/l (nő). A lipid-célértékek elérésének is fontos szerepe van a diabetesben igen gyakori vaszkuláris szövődmények kialakulásának megakadályozására. Célkitűzések: Vizsgálatunkban azt kívántuk felmérni, hogy fekvőbeteg-osztályunkon a bekerült cukorbetegek közül milyen arányban érték el betegeink a lipid-célértékeket.


197

Betegek és módszerek: A retrospektív vizsgálatba az osztályra egy év alatt felvett betegeket vontuk be. Vizsgáltuk a betegek életkorát, nemét, a diabetes fennállásának idejét, az éhomi lipidparamétereket (összkoleszterin, LDL-koleszterin, triglicerid, HDL-koleszterin). Eredmények: Egy év alatt osztályunkra 2011 beteget vettünk fel. A betegek közül 891 szenvedett diabetes mellitusban. 518 nő, 373 férfi, életkoruk: 68,17±11,46 (33−91) év volt. A diabetes mellitus fennállásának ideje 12,24±8,56 (1−42) év volt. A diabeteses betegek összkoleszterin-értéke 4,94±1,31 (2,4−8,4) mmol/l, LDL-koleszterin-szintje 2,74±1,05 (0,9−6,5) mmol/l, trigliceridértéke 2,48±1,90 (0,5−13,5) mmol/l, míg HDL-koleszterin-szintje 1,29±0,35 (0,4−2,5) mmol/l volt. A HDL-koleszterin-értékeket leszámítva a diabeteses betegek nem érték el a kívánatos lipid-célértékeket (az átlagértékeket tekintve). A célértékek elért betegek aránya az LDL-koleszterin esetében 44,15%, a triglicerid esetében 42,34%, míg a HDL-koleszterin esetében 72,0% volt. Következtetések: Eredményeink azt igazolták, hogy az atherogen lipidek vonatkozásában a célértékek elérése a vizsgált cukorbetegek esetében sok kívánnivalót hagyott maga után. A nem megfelelő lipidkontroll növeli a kardiovaszkuláris kockázatot. Tudjuk azt is, hogy diabetesben a trigliceridek esetében is a célérték elérésére kell törekedni, a reziduális kockázat miatt. Mindezek miatt ajánlható, hogy cukorbetegek esetében nagyobb figyelmet fordítsunk a lipid-célértékek elérésére is.

V. Department of Medicine-Lipidology,1 Cardiometabolic Centre,2 Pest County Flór Ferenc Hospital, Kistarcsa

DIABETES MELLITUS AND LIPID TARGETS Gábor Simonyi MD,1 Mihály Medvegy MD,2 Róbert J. Bedros MD,1 Mária Kardos MD,1 Judit Koncz MD,1 Raymund Tömlő MD,1 László Kléh-Kovács MD,1 Magdolna Várkonyi MD,1 Kinga Ravasz MD1 Introduction: Diabetes mellitus is considered a high risk condition. According to the guidelines of the IV. Hungarian Therapeutic Consensus Conference the lipid targets in diabetes mellitus are as follows: total cholesterol: <4.5 mmol/l, LDL-cholesterol: <2.5 mmol/l, triglycerides: <1.7 mmol/l, HDL-cholesterol: >1.0 mmol/l (men) and >1.3 mmol/l (women). Reaching lipid targets has an important role in the prevention of vascular complications that are frequent in diabetes mellitus. Aim: To assess the rate of diabetic inpatients reaching lipid targets. Patients and methods: In our retrospective study diabetic patients treated in the last year in our department were involved. Age, gender, diabetes duration, fasting lipid parameters (total cholesterol, LDL-cholesterol, triglycerides and HDL-cholesterol) were analysed. Results: In our department 2011 patients were treated during the past year, 891 of whom had diabetes mellitus (518 women, 373 men, mean age: 68.17±11.46 [33−91] years, mean duration of diabetes: 12.24±8.56 [1−42] years). Total cholesterol level was 4.94±1.31 (2.4−8.4) mmol/l, LDL-cholesterol 2.74±1.05 (0.9−6.5) mmol/l, triglyceride level 2.48±1.90 (0.5−13.5) mmol/l and HDL-cholesterol 1.29±0.35 (0.4−2.5) mmol/l. Apart from HDL-cholesterol, the patients with diabetes did not reach the lipid target values (considering the mean levels). The proportion of patients reaching LDL-cholesterol target was 44.15%, that of triglyceride target was 42.34 % and that of HDL-cholesterol was 72.0%. Conclusion: Our results show that in the examined diabetic patients the atherogenic lipid targets were not achieved. The lack of optimal lipid control increases cardiovascular risk. It is also known that due to the residual risk the achievement of triglyceride target has a special importance in diabetes mellitus. It is recommended that greater attention should be paid to reach the lipid target values in diabetes mellitus.

198


PTE, Gyermekklinika,1 Umeai Egyetem, Gyermekklinika,2 Belfasti Egyetem, Epidemiológiai Tanszék3

A GYERMEK- ÉS FELNŐTTKORI 1-ES TÍPUSÚ DIABETES EPIDEMIOLÓGIÁJA EURÓPÁBAN ÉS PERINATÁLIS RIZIKÓTÉNYEZŐK (ISPAD/ EURODIAB SYMPOSIUM 2009) Soltész Gyula dr.,1 Dahlquist Gisella dr.,2 Patterson Chris dr.,3 Cardwell Chris dr.,3 Nystrom Lennarth dr.,2 Gyürüs Éva dr.,1 EURODIAB és Magyar Gyermekdiabetes Epidemiológiai Munkacsoport Az előadás az 1989−2003 közötti incidencia-trendek elemzését, az incidencia várható további alakulásását és néhány perinatális rizikótényező vizsgálatát ismerteti. Gyermekkori (0−14 év) incidencia. Két centrum kivételével minden európai régióban emelkedő tendencia volt megfigyelhető (átlag: 3,9%/év). A 0−4, 5−9 és 10−14 éves korcsoportokban az incidencia 5,4, 4,3 és 2,9%-kal emelkedett. Az emelkedés üteme nemcsak az egyes korcsoportokban, hanem az egyes európai régiókban is különbözött, a közép-kelet-európai országokban volt a legnagyobb. Ha a jelenlegi trend folytatódik, akkor 2020-ig a diabeteses gyermekek száma várhatóan mintegy 70%-kal nő, és ezen belül a 0−4 éves korcsoportban megduplázódik majd. Felnőttkori (15−34 év) incidencia: A svéd regiszter lehetőséget nyújtott az incidencia-trend elemzésére a fiatal felnőttek korcsoportjában is. Eszerint az incidencia ebben a korcsoportban nem emelkedett, sőt a 25−35 éves korcsoportban, ha kis mértékben is, de szignifikánsan csökkent. Perinatális rizikótényezők: az anyai életkor (a gyermek születésének idején) növekedése (1%/év), a nagy születési súly (>4000g) (11%) és a császármetszés (23%) fokozza a gyermekben a diabetes kockázatát, ami az elsőszülöttekben a legnagyobb, viszont a harmadik, illetve további gyermekekben már csökken (14%). A legtöbb európai országban emelkedik az anyai életkor (születéskor), a születési súly, nő a császármetszések aránya és csökken a gyermekek száma; tehát egyre több lesz az incidenciát növelő perinatális rizikótényező. A világ egyik legnagyobb diabetes adatbázisának (>50000 gyermek) másfél évtizedes trend-analízise a gyermekkori 1-es típusú diabetes incidenciájának jelentős emelkedését mutatta és fontos közegészségügyi jelentőségű üzenetet hordoz: a várható „epidemia” leküzdésének személyi és tárgyi feltételeit meg kell teremteni: több gyermekdiabetológusra és szakdolgozóra lesz szükség, illetve a kórházi ágyak tervezésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy a legfiatalabb korosztály (akiknél az incidencia-emelkedés üteme a leggyorsabb) kezelésének megkezdése hospitalizáció nélkül nem lehetséges.


199

Pécs University, Department of Pediatrics,1 Umea University Department of Pediatrics,2 Queen’s University of Belfast Dept of Epidemiology3

THE EPIDEMIOLOGY OF TYPE 1 DIABETES IN EUROPE AND PERINATAL RISK FACTORS (ISPAD/ EURODIAB SYMPOSIUM, 2009) Gyula Soltész MD,1 Gisela Dahlquist MD,2 Chris Patterson MD,3 Chris Cardwell MD,3 Lennarth Nystrom MD,2 Éva Gyürüs MD,1 EURODIAB and the Hungarian Childhood Diabetes Epidemiology Study Group The lecture will demonstrate the 15-year icidence trends for type 1 diabetes in Europe, predict the future burden of childhood diabetes and discuss a number of perinatal risk factors. Incidence in children (0–14 years): All but two registers showed significant yearly increases in incidence (overall annual increase: 3.9%). The increases in age groups 0−4 years, 5−9 years, and 10−14 years were 5.4%, 4.3% and 2.9%, respectively. Prevalence under age 15 years is predicted to rise by 70%, and doubling of new cases in children younger than 5 years is predicted between 2005 and 2020. Incidence in adults (15−34 years): The Swedish registry has data for the 0−34 years age group. Incidence did not increse over time in this older age group; in fact, there were small but significant decreases between 25 and 34 years of age. Perinatal risk factors: Children with a birth weight over 4 kg had an 11% increase in risk, children born by Caesarean section had a 23% increase in risk and risk increased with increasing maternal age. There was an inverse correlation between birth order and risk. Conclusion: The incidence of type 1 diabetes in childhood is increasing and increasing trends are predicted for the future. Adequate health-care resources to meet these children’s need should be made available.

Vaszary Kolos Kórház, I. Belgyógyászati Osztály, Esztergom

A C-REAKTÍV PROTEIN ÉS A FEHÉRVÉRSEJTSZÁM HASZNÁLHATÓSÁGA A RÖVID TÁVÚ KARDIOVASZKULÁRIS MORTALITÁS ÉS A SZÍVELÉGTELENSÉG ELŐREJELZÉSÉRE DIABETESES BETEGEK NSTEMI-JE ESETÉBEN Szabó Balázs István dr., Tarjáni Krisztina, Lászlóczky Ágnes dr. A 2-es típusú diabetes nemcsak az egyik legfontosabb rizikótényező a kardiovaszkuláris események kialakulásban, de diabeteses betegek akut coronaria szindrómája esetén a prognózis is rosszabb, mint nem diabeteses betegek esetében. Diabeteses betegek körében magasabb a konvencionális rizikótényezők előfordulása, és a fokozott thrombocytaaktivitás és magas véralvadási faktor szint miatt nagyobb a vérrögképződés veszélye is. Mindezek a tényezők szisztémás és coronariagyulladást és fokozott érelmeszesedést okoznak. Vizsgálatunk célja a feltételezett különbség igazolása volt diabeteses és nem diabeteses betegek gyulladásos aktivitásában NTEMI esetében, illetve a C-reaktív protein és a fehérvérsejtszám használhatóságának megítélése a rövid távú kardiovaszkuláris mortalitás és a szívelégtelenség előrejelzésében.

200


A vizsgálatba 120 diabeteses és 180 nem diabeteses beteget vontunk be a coronariaőrzőnkben nem ST-elevációs miokardiális infarktussal ápolt 472 beteg közül. Kizárásra kerültek a betegek ST-eleváció, bal Tawara-szár-blokk, 1-es típusú diabetes, daganatos vagy gyulladásos megbetegedés, műtét vagy súlyos trauma esetén. A C-reaktív protein szintje és a fehérvérsejtszám magasabbnak bizonyult diabeteses, mint nem diabeteses betegek esetében (15,14 mg/l vs. 13,83 mg/l, p=0,21; és 10,51 × 109/l vs. 9,47 × 109/l, p<0,005). Diabeteses betegek esélyhányadosa a C-reaktív protein szint legmagasabb kvartilisében 2,75 szívelégtelenségre és 1,3 a rövid távú kardiovaszkuláris mortalitásra. A hasonló esélyhányados nem diabeteses betegek esetében 1,3 szívelégtelenségre és 1,53 a rövid távú mortalitásra. A fehérvérsejtszám legmagasabb kvartilisében az esélyhányados 2,19 szívelégtelenségre és 1,0 a rövid távú mortalitásra diabeteses betegek esetében, és 1,88 valamint 1,36 nem diabeteses betegeknél. A gyulladásos aktivitás megjelenése határozottabb diabeteses betegeknél. Ennek megfelelően a CRP-szint és a fehérvérsejtszám is alkalmas a szívelégtelenség előrejelzésére diabeteses betegek esetén, de kevésbé alkalmas nem diabeteses betegeknél. Ezzel ellentétben az összefüggés a gyulladást jellemző paraméterek és a rövid távú kardiovaszkuláris mortalitás között gyenge mind diabeteses, mind nem diabeteses betegek esetében.

Vaszary Kolos Hospital, 1st Department of Medicine, Esztergom

USABILITY OF C REACTIVE PROTEIN AND LEUCOCYTE COUNT AS PREDICTORS OF SHORT TIME CARDIOVASCULAR MORTALITY AND CONGESTIVE HEART FAILURE IN DIABETIC PATIENTS WITH NON-ST ELEVATION ACUTE CORONARY SYNDROME Balázs István Szabó MD, Krisztina Tarjáni, Ágnes Lászlóczky MD Diabetes mellitus is not only an important risk for the development of cardiovascular events, but when diabetics develop acute coronary syndrome, their prognosis is worse than that for non-diabetics. Among diabetic patients there is a higher prevalence of conventional risk factors, and they are at increased risk for thrombosis due to increased platelet reactivity and increased concentration of coagulation factors. These mechanisms cause systemic and coronary inflammation and accelerated atherosclerosis. The aim of our study was to explore the hypothetical differences in the inflammatory status between diabetic and non-diabetic patients with non-ST elevation acute coronary syndrome and to analyze the usability of C reactive protein and leucocyte count as predictors of short time cardiovascular mortality and congestive heart failure. 120 diabetic and 180 non-diabetic patients were included to our study from the 472 patients who were treated in our coronary care unit with the diagnosis of non-ST elevation acute coronary syndrome. Patients with ST elevation, left bundle branch block, type 1 diabetes, malignancy or inflammatory disease, surgery or major trauma were excluded. Concentration of C reactive protein and leucocyte count were higher in diabetic than in non-diabetic patients (15.14 mg/l vs. 13.83 mg/l, p=0.21; and 10.51 × 109/l vs. 9.47 × 109/l, p<0.005). Diabetic patients in the upper quartile for C reactive protein had a hazard ratio for congestive heart failure of 2.75, and a hazard ratio for short time cardiovascular death of 1.3. Non-diabetic patients in the upper quartile for C reactive protein had a hazard ratio for congestive heart failure of 1.3, and a hazard ratio for short time death of 1.53. Diabetics in the upper quartile for leucocyte count had a hazard ratio for heart failure of 2.19, and a hazard ratio for death of 1.0. Similar ratios in non-diabetics were 1.88 and 1.36.


201

Inflammation appears characteristically in diabetics. Both C reactive protein concentration and leucocyte count are able to predict heart failure in diabetic patients, but not in non-diabetics. In spite of that, the correlation between these parameters and short time cardiovascular death were weak and uncertain both in diabetic and non-diabetic patients.

Semmelweis Egyetem, Konzerváló Fogászati Klinika,1 Egis Gyógyszergyár RT.,2 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika,3 Budapest

A GENETIKAI PREDISZPOZÍCIÓ SZEREPE A FOGÁGYBETEGSÉGEK KIALAKULÁSÁBAN CUKORBETEGEKBEN Szalai Eszter,1 Mikó Sándor dr.,1 Sahafian Sara dr.,1 Dinya Elek dr.,2 Tamás Gyula dr.,3 Hallgató Júlia,1 Mayer Csaba,1 Albrecht Mária dr.1 A fogágybetegség klinikai manifesztációjában nagy gyakorisággal genetikai tényezők is szerepet játszanak. Az IL-1 géncsaládon belül két génvariáció mutat összefüggést a betegség kialakulásával. A genetikai teszt ezeket a variációkat, vagyis az interleukin (IL)-1A gén –889-es és az IL-1B gén +3953es pozícióját térképezi fel. A mindkét génben jelen levő eltérés növeli a fogágybetegség kialakulásának valószínűségét, mely a fogak elvesztését okozza. A vizsgálataink célja volt, hogy meghatározza az IL-1 géncsalád alléljainak gyakoriságát 1-es típusú diabeteses betegekben, a gingivitis, parodontitis különböző formáiban továbbá célunk volt meghatározni a lehetséges összefüggést a genetikai pozitivitás jelenléte és a fogágy állapotának súlyossága, illetve a fogeltávolítás gyakorisága között. Anyag és módszer Vizsgálatainkban 173 1 típusú diabeteses beteg (105 nő és 68 férfi) klinikai fogászati vizsgálatát végeztük el. A fogágy status rögzítésére a Löe Silness gingivalis indexet használtuk. Az eltávolított fogak átlagát a DMF-T index segítségével határoztuk meg. A genetikai vizsgálathoz szájnyálkahártya-kaparékból mutattuk ki az IL-1A és az IL-1B gén egy-egy polimorfizmusát. A vizsgálatot a kereskedelmi forgalomban kapható kittekkel (Hain Life Science,) végeztük. Eredmények: 1. Szignifikáns összefüggést találtuk a IL-1 géncsalád specifikus variánsának a hordozása és a közepesen súlyos ínygyulladás előfordulási gyakorisága között 1-es típusú diabeteses betegekben (p<0,001). 2. A genetikailag pozitív betegekben a DMF-T index szignifikánsan magasabb volt, és több fog került eltávolításra (p<0,001) feltehetőleg fogágybetegség következtében, mint a genetikailag negatív csoportban, illetve nem diabeteses egyénekben. Következtetések: 1-es típusú diabeteses betegek genetikai pozitivitása ismeretében kiszűrhetők azok a betegek, akiknek rendszeres fogászati ellenőrzése feltétlen szükséges.

202


Clinic of Conservative Dentistry of Semmelweis University,1 EGIS Pharmaceuticals PLC,2 SE, 1st Department of Medicine,3 Budapest

THE ROLE OF GENETIC PREDISPOSITION IN FORMATION OF PERIODONTOPATHY IN DIABETICS Eszter Szalai,1 Sándor Mikó MD,1 Sara Sahafian MD,1 Elek Dinya MD,2 Gyula Tamás MD,3 Júlia Hallgató,1 Csaba Mayer,1 Mária Albrecht MD1 Genetic factors play a role in the clinical manifestation of periodontopathy. In the IL-1 gene family two gene-variations indicate connection with the formation of disease. The genetic test maps these variations, namely the position of interleukin (IL)-1A gene –889 and IL-1B gene +3953. The presence of both gene variations increases the chance of developing periodontopathy. The aim of our examination was to determine the frequency of IL-1 gene family’s alleles in type 1 diabetics with various forms of gingivitis and parodontitis, furthermore to determine the possible connection between the positive genetic attendance and the seriousness of tooth socket status, or frequency of tooth removal. Material and method: During our examination we performed 173 clinical dental treatments on type 1 diabetics (105 women, 68 men). To record the status of the tooth socket we used the Löe Silness gingival index. The mean number of previously removed teeth was recorded by using the DMF-T index. For the genetic examination we detected the IL-1A and the IL-1B gene (a polimorphism of each) from oral mucosa scrapings. The examination was made by the commercially available kits (Hain Life Science). Results: 1. There is a significant connection between the specific variant of IL-1 gene family and the incidence rate of moderate to serious gingivitis of type 1 diabetics (p<0.001). 2. The DMF-T index was significantly higher in the gene variant positive patients and more teeth had been removed (p<0.001) probably as a consequence of periodontopathy, than in the gene variant negative group or non-diabetic people. Conclusion: Knowing the gene variant positive status of type 1 diabetics would allow particular focus and regular dental control to improve patient care in these patients.


203

Semmelweis Egyetem ÁOK,1 Heim Pál Gyermekkórház,2 University of Turku, Finland3

AZ INTERFERON-INDUKÁLT HELIKÁZ GÉN (IFIH1) 1-ES TÍPUSÚ DIABETESRE HAJLAMOSÍTÓ HATÁSA A MAGYAR ÉS A FINN POPULÁCIÓBAN: ASSZOCIÁCIÓS ÉS GÉNEXPRESSZIÓS VIZSGÁLATOK Szatmári Ildikó dr.,1 Jermendy Ágnes dr.,1 Lukács Krisztina dr.,1 Horváth Kornélia Hédi dr.,1 Almássy Zsuzsanna dr.,2 Körner Anna dr.,1 Madácsy László dr.,1 Ilonen Jorma dr.,3 Hermann Róbert dr.1 Elméleti háttér: A HLA mint fő genetikai betegségdetermináns mellett számos non-HLA gén is fontos szerepet játszik az 1-es típusú diabetes (T1D) kialakulásában. Az örökletes faktorok mellett környezeti tényezők, például enterovírus-fertőzés szerepe lényeges a béta-sejt-specificikus autoimmun folyamat elindításában. Az interferon-indukált helikáz 1 (IFIH1) génnek a vírusinfekciókra adott immunválaszban centrális funkciója van. Célkitűzés: Az IFIH1 Ala946Thr polimorfizmus és az 1-es típusú diabetes társulását vetettük össze a két etnikai csoportban, valamint más populációkról közölt genetikai epidemiológiai adatokkal metaanalízist végeztünk. Az IFIH1 mRNS szintjét hasonlítottuk össze rs199760 polimorfizmusra homozigóta AA, illetve GG genotípusú betegek perifériás vérből nyert mononukleáris sejtjeiben. Módszerek: Az rs1990760 polimorfizmust 757/509 magyar és finn gyermekkori kezdetű T1D esetben, 499/250 magyar és finn kontrollban, további 529/924 magyar és finn esetben és szüleikben analizáltuk betegségasszociáció szempontjából mind eset-kontroll, mind családalapú asszociációanalízissel (TDT teszt). A metaanalízisben 9546 T1D eset és 11000 kontroll szerepelt. Az expressziós vizsgálatokat QPCR alkalmazásával végeztük. Eredmények: A magyar populációban az A allél szignifikánsabban gyakrabban fordult elő az esetekben mint a kontrollokban (OR 1,29, 95%-os CI 1,10−1,52; p=0,002). A kombinált magyar-finn anyagban hasonló betegség társulás volt kimutatható az IFIH1 gén esetében (OR 1,235, 95%-os CI 1,083−1,408; p=0,002). A családalapú asszociáció vizsgálat ezt az észlelést még jobban megerősítette (p=0,017 a magyarokban; p=0,007 a finnekben). A hajlamosító A allél gyakoribb volt a magyar, mint a finn diabeteses esetekben (64,9% vs. 60,8%; p=0,003). A metaanalízis megerősítette az IFIH1 rs1990760 A allél hatását a diabetes kockázatára az összes populációban (OR 1,176, 95%-os CI 1,130−1,225; p=5,3×10−15), és szignifikáns heterogenitás volt észlelhető a különböző betegségincidenciájú etnikai csoportok között (p=0,023). A génexpressziós vizsgálatok korrelációt mutattak ki az IFIH1 mRNS szint és az IFIH1 genotípus között. Konklúzió: E vizsgálat elsőként mutatta ki hogy az enterovírus-infekcióra adott válaszban érintett IFIH1 gén gyermekkori diabetesszel társul a magyar és a finn populációkban. Az IFIH1 gén hajlamosító hatása erősebb a magyar populációban mint a finnben, ami a hazai magasabb enterovírus-fertőzés frekvenciával logikusan összefüggni látszik. Az expressziós vizsgálatok eredményei a vizsgált polimorfizmus génexpresszió-szabályozásban, illetve az IFIH1 gén a T1D patomechanizmusában játszott szerepére engednek következtetni. A projekt a HUNT1DGENES program keretében került kivitelezésre.

204


Semmelweis University, Budapest,1 Heim Pál Children’s Hospital, Budapest,2 University of Turku, Finland3

INTERFERON-INDUCED HELICASE 1 (IFIH1) ALA946THR POLYMORPHISM AND TYPE 1 DIABETES: ASSOCIATION AND EXPRESSION STUDIES Ildikó Szatmári MD,1 Ágnes Jermendy MD,1 Krisztina Lukács MD,1 Kornélia Hédi Horváth MD,1 Zsuzsanna Almássy MD,2 Anna Körner MD,1 László Madácsy MD,1 Jorma Ilonen MD,3 Róbert Hermann MD1 Background: A non-synonymous single nucleotide polymorphism (rs1990760, resulting in an A>G nucleotide and Ala946Thr amino acid change) in the interferon-induced helicase 1 (IFIH1) region (2q24.3) was recently reported to be associated with type 1 diabetes. IFIH1 is a cytosolic viral recognition receptor providing a possible link between viral infection and type 1 diabetes. To confirm this association we studied two distinct Caucasian populations with medium and high incidence rates of type 1 diabetes, the Hungarian and the Finnish, respectively. In addition, IFIH1 mRNA levels were measured in peripheral blood mononuclear cells of Hungarian origin subjects. Methods: The IFIH1 rs1990760 polymorphism was genotyped in 757/509 Hungarian/Finnish childhood onset cases, 499/250 Hungarian/Finnish control subjects, in 529/920 Hungarian/Finnish nuclear family trios and tested for disease association using case-control and family-based approaches. mRNA levels were quatified by real-time PCR. Results: In the Hungarian dataset, carriers of the A allele were significantly more frequent among cases than in controls (OR 1.29, 95% CI 1.10−1.52, for the A allele). In the Finnish case-control dataset, no significant disease association was found. Of note, the frequency of A allele carriers between cases and controls in both populations differed significantly. Combined analysis of the Hungarian and Finnish datasets revealed strong disease association (OR 1.23, 95% CI 1.08−1.40). In the family trio dataset, the transmission-disequilibrium test showed that A allele was significantly overtransmitted in both cohorts in accordance with disease susceptibility (Hungarian, p=0.017; Finnish, p=0.012). Gene expressional studies revealed that IFIH1 mRNA levels in peripheral blood mononuclear cells are significantly correlated with IFIH1 genotypes. Overall IFIH1 mRNA expression did not differ between patients with type 1 diabetes and healthy controls subjects. However, further analysis showed that IFIH1 mRNA levels significantly differed between carriers of the AA and GG genotypes. Conclusion: This study represents confirmation of the association between the IFIH1 Ala946Thr polymorphism and type 1 diabetes. Furthermore, IFIH1 Ala946Thr genotypes were associated with different gene expression levels, suggesting a role for this polymorphism in gene expression regulation, IFIH1 being a plausible candidate implicated in type 1 diabetes. This work was conducted within the cofines of the HUNT1DGENES programme.


205

PTE KK, II. Belgyógyászati Klinika és Nefrológiai Centrum,1 Szívgyógyászati Klinika,2 Pécs

AZ OXIDATÍV STRESSZ BEFOLYÁSOLHATJA AZ INZULIN VAZOAKTÍV HATÁSÁT? Szijártó István András dr.,1 Mérei Ákos,1 Fisi Viktória,1 Fésüs Gábor dr.,2 Cseh Judit dr.,1 Mikolás Esztella Zsóka dr.,1 Molnár Gergő Attila dr.,1 Wittmann István dr.1 Előzmények: A fenilalanin (Phe) esszenciális aminosav, melyből hidroxil szabad gyök hatására orto- és meta-tirozin (o- és m-Tyr) képződhet, mely az oxidatív stressz jelzője, míg a para-tirozin (p-Tyr) főleg enzimatikusan képződik. Az oxidatív stressz mértéke eltérő lehet a különböző erekben, ez hatással lehet azok vazomotor működésére. Célkitűzés: A szabadgyök-marker o- és m-Tyr összmennyiségének (o+m-Tyr) meghatározása különböző erek falában, továbbá ezen erek vazoaktív tulajdonságainak jellemzése. Módszerek: Az érfal relatív o+m-Tyr tartalmát (o-Tyr+m-Tyr/Phe) nagy teljesítményű folyadékkromatográfiás rendszer (HPLC) segítségével határoztuk meg. Kísérleteinkben az acetilkolin (ACh), az inzulin (INS) és a nitroprusszid-nátrium (SNP) akut hatását vizsgáltuk miográf segítségével patkányból izolált aorta (Ao), mezenteriális (Me) és femorális (Fe) artériák izometrikus feszülésére. Az erek alaptónusát epinefrinnel állítottuk be. Eredmények: A legnagyobb oxidatív stressz az aorta falában, kisebb mennyiségben a mezenteriális artériában mérhető (o+m-Tyr: Ao vs. Me: 1,87±0,056 vs. 1,255±0,079, p<0,05). A femorális erek relatív o+m-Tyr tartalma szignifikánsan alacsonyabb, mind az aorta, mind a mezenteriális erekénél (Fe vs. Ao: 0,37±0,05 vs. 1,87±0,056; Fe vs. Me: 0,37±0,05 vs. 1,255±0,079, p<0,05). Az ACh, az INS és az SNP EC50 értéke szignifikánsan különbözik az egyes érszakaszok esetén: a legmagasabb az aortában, majd a mezenteriális artériában és a legalacsonyabb a femorális artéria esetén (Log EC50: Ao vs. Me vs. Fe: ACh: −4,101±0,35 vs. −6,01±0,078 vs. −7,183±0,102; INS: −0,2259±0,0815 vs. −1,018±0,087 vs. −1,304±0,038; SNP: −8,648±0,185 vs. −9,909±0,192 vs. −10,08±0,078, p<0,05). Megbeszélés: Az érrendszert − lokálisan eltérő mennyiségben − érő oxidatív stressz hatással lehet a különböző erek vazoaktív tulajdonságaira.

PTE KK, II. Department of Medicine and Nephrological Center,1 Heart Institute,2 Pécs

DOES OXIDATIVE STRESS AFFECT THE VASOACTIVE EFFECT OF INSULIN? István András Szijártó MD,1 Ákos Mérei,1 Viktória Fisi,1 Gábor Fésüs MD,2 Judit Cseh MD,1 Esztella Zsóka Mikolás MD,1 Gergő Attila Molnár MD,1 István Wittmann MD1 Background: Ortho- and meta-tyrosine (o- and m-Tyr) are formed from phenylalanine (Phe) – an essential amino acid – in the presence of hydroxyl radical, therefore they are markers of oxidative stress. Para-tyrosine (p-Tyr) is synthesized mainly enzimatically. The amount of oxidative stress may be different in various blood vessels and this could affect their vasoactive actions. Aims: To measure the total amount of the free radical markers o- and m-Tyr (o+m-Tyr) in the walls of various blood vessels, furthermore to determine the vasoactive properties of these vessels. Methods: The relative o+mTyr (o-Tyr+m-Tyr/Phe) content of the vascular wall were measured with high-performance liquid chromatography system (HPLC). In our experiments we measured the acute vasoactive effects of acetylcholine (ACh), insulin (INS) and sodium-nitroprusside (SNP) on aortic

206


(Ao), mesenteric (Me) and femoral (Fe) arteries isolated from rats. The vessels were preconstricted by epinephrine with isometric myograph system. Results: The highest oxidative stress was measured in the aortic wall, lower amount was detected in the mesenteric artery (o+m-Tyr: Ao vs. Me: 1.87±0.194 vs. 1.255±0.296, p<0.05). The o+m-Tyr extent of the femoral artery was significantly lower than in the aortic or mesenteric wall (Fe vs. Ao: 0.37±0.15 vs. 1.87±0.194; Fe vs. Me: 0.37±0.15 vs. 1.255±0.296, p<0.05). The EC50 value of ACh, INS and SNP was significantly different in every vessel, it was the highest in the aorta, followed by the mesenteric artery and it was the lowest in the femoral artery (Log EC50: Ao vs. Me vs. Fe: ACh: –4.101±0.35 vs. –6.01±0.078 vs. –7.183±0.102; INS: –0.2259±0.0815 vs. –1.018±0.087 vs. –1.304±0.038; SNP: –8.648±0.185 vs. –9.909±0.192 vs. –10.08±0.078, p<0.05). Discussion: The vasculature is affected by oxidative stress to a different extent, which can affect the vasoactive features of different vessels.

SE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Diabetes Gondozási Nemzeti Központ; Epidemiológiai és Népegészségtani Tanszék, University College London,1 Epidemiológiai és Népegészségtani Tanszék, University College London; Finn Munkaegészségügyi Intézet,2 Egészségügyi Kutatási Tanács Transzlációs Epidemiológiai Központja,3 Egészségügyi Kutatási Tanács Szociális és Népegészségtani Kutatási Részlege, Glasgow-i Egyetem; Kognitív Öregedési és Kognitív Epidemiológiai Központ, Pszichológiai Tanszék, Edinburgh-i Egyetem,4 Epidemiológiai és Népegészségtani Tanszék, University College London; U687 INSERM, AP-HP,5 Epidemiológiai és Népegészségtani Tanszék, University College London; Pszichológiai Tanszék, Helsinki Egyetem,6 Finn Munkaegészségügyi Intézet,7 Epidemiológiai és Népegészségtani Tanszék, University College London; Steno Diabetes Központ,8 Finn Munkaegészségügyi Intézet, Turkui Egyetem és Turkui Egyetemi Kórház9

ANTIDEPRESSZÁNS-HASZNÁLAT ALAKULÁSA A DIABETES DIAGNÓZISÁT MEGELŐZŐEN ÉS AZT KÖVETŐEN Tabák Gy. Ádám dr.,1 Kivimäki Mika dr.,2 Lawlor Debbie A. dr.,3 Batty G. David dr.,4 Singh-Manoux Archana dr.,5 Jokela Markus dr.,6 Salo Paula dr.,7 Virtanen Marianna dr.,7 Oksanen Tuula,7 Pentti Jaana dr.,7 Witte Daniel R. dr.,8 Vahtera Jussi dr.9 Bevezetés: A 2-es típusú diabetes és a depresszió közti kapcsolat nem tisztázott. Módszerek: Egy foglalkozási kohorszvizsgálat (n=151618) résztvevőinek adatait a nemzeti egészség-bizotsítási és gyógyszer-forgalmazási regiszterek adataival kapcsoltuk össze. 493 incidens diabeteses és 2450 korban, nemben és szociális státuszában illesztett kontrollszemély antidepresszáns-használati gyakoriságát vizsgáltuk évente a diabetes diagnózisát megelőző és azt követő 4 éven keresztül. Az antidepresszáns-használat növekedési görbéit hasonlítottuk össze többszintű longitudinális modellek segítségével. További összehasonlítás céljára hasonló számításokat végeztünk 748 olyan személyen, akikben rosszindulatú daganat alakult ki, illetve 3730 illesztett kontrollon. Eredmények: Az incidens 2-es típusú diabeteses személyek 2-szer gyakrabban (95% konfidenciaintervallum [CI] 1,57−2,55) használtak antidepresszánsokat a kontrollcsoporthoz képest. Az antidepreszszánshasználatban a csoportok közötti különbség nem változott a diabetes diagnózisát megelőző és az azt követő években, a diagnózis évében csak egy átmeneti emelkedés volt kimutatható (esélyhányados [OR] 2,66, 95%-os CI 1,94−3,65). A daganattal diagnosztizált esetekben az antidepresszáns-használat a diagnózist megelőzően hasonló volt a kontrollokban találthoz, ami jelentősen növekedett a diagnó-


207

zist követően (OR 1,92, 95%-os CI 1,49−2,48 – egy évvel a diagnózist követően), ami a módszer validitását is igazolja. Következtetések: Az antidepresszáns-használat trendje incidens diabeteses és kontroll személyekben parallel volt, ami azt sugallja, hogy a depressziónak nincs direkt hatása a diabetes kialakulására, illetve a diabetes diagnózisa csak átmenetileg növeli a depresszió kockázatát.

Department of Epidemiology and Public Health, University College London; Semmelweis University Faculty of Medicine, 1st Department of Medicine, National Centre for Diabetes Care,1 Department of Epidemiology and Public Health, University College London; Finnish Institute of Occupational Health,2 Medical Research Council Centre for Causal Analyses in Translational Epidemiology, University of Bristol,3 Medical Research Council Social & Public Health Sciences Unit, University of Glasgow; Centre for Cognitive Ageing and Cognitive Epidemiology, Department of Psychology, University of Edinburgh,4 Department of Epidemiology and Public Health, University College London; U687 INSERM, AP-HP,5 Department of Epidemiology and Public Health, University College London; 2 Semmelweis University Faculty of Medicine, 1st Department of Medicine, National Centre for Diabetes Care; Department of Psychology, University of Helsinki,6 Finnish Institute of Occupational Health,7 Department of Epidemiology and Public Health, University College London; Semmelweis University Faculty of Medicine, 1st Department of Medicine, National Centre for Diabetes Care; 9 Steno Diabetes Center,8 Finnish Institute of Occupational Health; University of Turku and Turku University Hospital9

ANTIDEPRESSANT USE BEFORE AND AFTER THE DIAGNOSIS OF TYPE 2 DIABETES Ádám G. Tabák MD,1 Mika Kivimäki MD,2 Debbie A. Lawlor MD,3 G. David Batty MD,4 Archana Singh-Manoux MD,5 Markus Jokela MD,6 Paula Salo MD,7 Marianna Virtanen MD,7 Tuula Oksanen MD,7 Jaana Pentti MD,7 Daniel R. Witte MD,8 Jussi Vahtera MD9 Background: The association between type 2 diabetes and depression is poorly understood. Methods: We linked an occupational cohort of 151,618 men and women to national health and prescription registers. The use of antidepressants was measured in those 493 individuals who developed type 2 diabetes and their 2450 matched non-diabetic controls for each year during a period covering 4 years before and 4 years after the diagnosis of diabetes. We compared trajectories of antidepressant use between these groups using multilevel longitudinal modeling. For further comparison, we undertook a corresponding analysis on 748 individuals who developed cancer and their 3730 matched controls. Results: Antidepressant use in those who develop type 2 diabetes was 2.00 (95% CI 1.57 to 2.55) times greater compared to that in non-diabetics. The relative difference in antidepressant use between these groups was similar before and after the diagnosis of diabetes except for a temporary peak in antidepressant use in the year of diagnosis (odds ratio 2.66, 95% CI 1.94 to 3.65). Antidepressant use in incident cancer cases, being similar in cases and cancer-free subjects before the diagnosis, substantially increased after the diagnosis (odds ratio 1.92, 95% CI 1.49 to 2.48 one year after the diagnosis), supporting the validity of this approach. Conclusions: Parallel trends in antidepressant use between diabetic and non-diabetic groups during the 4 years before and 4 years after the diagnosis suggests that depression has no proximal impact on type 2 diabetes and that the diagnosis of type 2 diabetes has no lasting effect on depression.

208


Szegedi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika,1 Élettani Intézet,2 Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet3

AZ ÉHOMI VÉRCUKORSZINT ÉS A MIKROVASZKULÁRIS VAZOMÓCIÓ KAPCSOLATA EGÉSZSÉGES SZÉNHIDRÁT-ANYAGCSERÉJŰ EGYÉNEKBEN Takács Róbert dr.,1 Vágvölgyi Anna dr.,2 Orosz Andrea dr.,3 Várkonyi Tamás dr.,1 Bari Ferenc dr.,2 Wittmann Tibor dr.,1 Lengyel Csaba dr.1 A mikrovaszkuláris szövődmények már a szénhidrátanyagcsere-zavar korai stádiumában megjelennek. Ismeretes, hogy a mikrovaszkuláris vazomóció diabetes mellitusban romlik. Jelen munkánk célja annak vizsgálata volt, vajon kimutatható-e összefüggés a bőr mikrovaszkuláris fiziológiás regulációját reprezentáló vazomóció és az éhomi vércukorszint között a WHO-definíció alapján egészséges szénhidrát-anyagcseréjű, normális testsúllyal és vérnyomással rendelkező egyénekben? Betegek és módszerek: 20 anyagcsere-egészséges egyént vizsgáltunk meg (életkor: 33,2±13,1 év, éhomi vércukor: 4,7±0,3 mmol/l [4,2−5,2 mmol/l], HbA1c: 5,5±0,5%, BMI: 23,7±4,9 kg/m², vérnyomás: 120/73±13,8/7,2 Hgmm, HOMA-IR: 1,0±0,6; átlag±SD). A bőr mikrocirkulációjának jellemzésére PERIMED 4000 kétcsatornás lézer Doppler-áramlásmérő készülék segítségével került sor. A vizsgálat során elemeztük a szöveti véráramlás spontán fluktuációját. A periodikus jelek kiértékeléséhez Fourier-analízist alkalmaztunk. A vizsgált paraméterek közötti kapcsolat elemzését lineáris regresszióval végeztük. Az adatok statisztikai feldolgozása az SPSS program segítségével történt. Eredmények: A nyugalmi vazomóció az éhomi vércukorszinttel J alakú görbét követő összefüggést mutatott (r=0,765, p<0,001). Adataink alapján az éhomi vércukorszint optimális értéke 4,5−4,6 mmol/l közé esett. Hasonló, J alakú görbét mintázó kapcsolatot találtunk a HOMA-IR és a nyugalmi vazomóció között (r=0,790, p<0,05), míg az egyéb hagyományos kardiovaszkuláris rizikófaktorokkal nem találtunk összefüggést. Következtetés: Eredményeink alapján megállapíthatjuk, hogy egészséges szénhidrát-anyagcseréjű egyénekben az éhomi vércukorszint normáltartományon belül megfigyelhető emelkedése összefüggést mutat a mikrovaszkuláris reguláció beszűkülésével, ami a vaszkuláris adaptáció korai károsodását jelezheti. A HOMA-IR és a nyugalmi vazomóció kapcsolata felveti az inzulinrezisztencia szerepét a mikrovaszkuláris diszfunkció etiológiájában.


209

University of Szeged, 1st Department of Medicine,1 Department of Physiology,2 Department of Pharmacology and Pharmacotherapy,3 Szeged

RELATIONSHIP BETWEEN FASTING PLASMA GLUCOSE AND MICROVASCULAR VASOMOTION IN HEALTHY SUBJECTS WITH A NORMAL CARBOHYDRATE METABOLISM Róbert Takács MD,1 Anna Vágvölgyi MD,2 Andrea Orosz MD,3 Tamás Várkonyi MD,1 Ferenc Bari MD,2 Tibor Wittmann MD,1 Csaba Lengyel MD1 Introduction: Microvascular complications appear in the early phase of impaired carbohydrate metabolism. It has been demonstrated that microvascular vasomotion might be disturbed in diabetes mellitus. The aim of this study was to determine the correlations between microvascular regulation of the skin represented by vasomotion and the fasting plasma glucose in healthy subjects with a normal carbohydrate metabolism according to the WHO criteria. Materials and methods: 20 healthy subjects (age: 33.2±13.1 years, fasting plasma glucose: 4.7±0.3 mmol/l [4.2−5.2 mmol/l], HbA1c: 5.5±0.5%, BMI: 23.7±4.9 kg/m², blood pressure: 120/73±13.8/7.2 mmHg, HOMA-IR: 1.0±0.6; mean±SD) were included. Two-channel laser Doppler flowmeter (PERIMED 4000) was used to characterize the microcirculation of the skin. The spontaneous fluctuation of the tissue blood flow has been analyzed during the procedure. The periodic signals were subjected to spectral analysis by using fast Fourier transformation. The relationships between parameters were analysed by linear regression model. Statistical analysis was performed by SPSS program. Results: There was a statistically significant J-shaped relationship between the frequency of resting vasomotion and fasting plasma glucose (r=0.765, p<0.001). The optimal value of fasting plasma glucose associated with normal resting vasomotion was 4.5−4.6 mmol/l. The same J-shaped pattern was found between the HOMA-IR and resting vasomotion (r=0.790, p<0.05). There were no significant correlations between the resting vasomotion and other conventional cardiovascular risk factors. Conclusions: Our results revealed a close relationship between increased fasting plasma glucose within the normal range and impaired microvascular regulation in healthy subjects which may forecast the early vascular adaptation damage. The relationship between the HOMA-IR and resting vasomotion suggests the possible role of insulin resistance in the aetiology of microvascular dysfunction.

SE ÁOK, I. Belgyógyászati Klinika, Diabetes Gondozási Nemzeti Központ, Budapest,1 Csepeli Egészségügyi Szolgálat, Diabetológia, Diabetes Gondozási Nemzeti Központ, Budapest,2 Réthy Pál Kórház, Békéscsaba,3 Pándy Kálmán Kórház, Gyula4

A HAJNALI JELENSÉG BEFOLYÁSOLÁSA DETEMIR SEGÍTSÉGÉVEL 1-ES TÍPUSÚ DIABETESBEN, NPH-TÍPUSÚ INZULIN HATÁSÁHOZ VISZONYÍTVA Tamás Gyula dr.,1 Kerényi Zsuzsa dr.,2 Gyimesi András dr.,3 Varga Richárd dr.,4 Dudás Mihály dr.,4 Tabák Gy. Ádám dr.1 Bevezetés és célkitűzés: Konvencionális inzulinkezelés mellett a hajnali jelenség a normoglykaemia elérésének egyik akadálya lehet. Bíztató irodalmi adatok alapján kutatók kezdeményezte tanulmány

210


formájában vizsgálni kívántuk a bázisinzulinként alkalmazott detemir-inzulin hatását a szénhidrát-anyagcserére hajnali jelenséget mutató 1-es típusú cukorbetegekben (T1DM). Betegek és módszerek: 53 bizonyítottan hajnali jelenséget mutató, napjában többszöri, bázis-bólus inzulinrendszerrel kezelt T1DM vett részt a randomizált, többközpontos, nyílt, keresztezett vizsgálatban. A bevezető periódusban a betegeket optimalizált NPH (napi 2−4-szer) – étkezési aszpart-inzulin rendszerre állítottuk. Randomizálást követően a betegek fele a beállított NPH–aszpart kezelést folytatta, a többiek reggel és vacsora előtt/lefekvéskor detemir-inzulint adagoltak bázis inzulinként 12 hétig, majd újabb 12 hétig keresztezett kezelés történt. 46, mindkét kezelési formában legalább egy eredményt szolgáltató beteg (ITT) adatait értékeltük (kor 41,4±10,6 [átlag±SD] év; 78% férfi; BMI 25,4±5,0 kg/m2; HbA1c 8,3±0,8%). Eredmények: Mixed-modellt alkalmazva az elsődleges kimeneteli mutatóban (reggel és lefekvéskor mért vércukorértékek különbsége) nem volt különbség a kezelési rendszerek között. A másodlagos kimeneteli paraméterek közül a reggel és hajnali 3-kor mért vércukorértékek különbsége szignifikánsan kisebb volt detemir-kezelés mellett (detemir vs. NPH −0,18±2,9 vs. 2,23±3,8 mmol/l [7. vizit]; −1,4±3,2 vs. 1,0±1,8 mmol/l [11. vizit], p=0,0379). A hajnali jelenség előfordulási gyakoriságában és a HbA1c-értékek alakulásában nem volt különbség a kezelési ágak között. A biztonságossági paraméterek közül sem a testtömeg változása, sem a hypoglykaemiák gyakorisága nem különbözött a kezelési csoportok között. A hypoglykaemiák gyakorisága a bevezető periódusban észlelt hypoglykaemia-előfordulással mutatott összefüggést (p<0,0001). Következtetés: A detemir-inzulin elsődleges végpontra kifejtett kedvező hatását ugyan nem sikerült igazolnunk, de a reggeli éhomi vércukor a hajnali értékekhez képest detemir-inzulin mellett − az NPH-hoz viszonyítva − nem emelkedett. Ez felveti, hogy hosszabb távú kezelés során a detemir-inzulint optimalizált módon alkalmazva és elosztva az éjszakai hypoglykaemia veszélye nélkül javítható a reggeli vércukorérték hajnali jelenséget mutató T1DM-es betegek esetében is.

Semmelweis University, 1st Department of Medicine, Diabetes Unit, National Centre for Diabetes Care, Budapest,1 Csepel Health Service, Diabetology, National Centre for Diabetes Care, Budapest,2 Réthy Pál Hospital, Békéscsaba,3 Pándy Kálmán Hospital, Gyula4

EFFECT OF DETEMIR ON THE DAWN PHENOMENON IN TYPE 1 DIABETIC PATIENTS COMPARED TO NPH INSULIN Gyula Tamás MD,1 Zsuzsa Kerényi MD,2 András Gyimesi MD,3 Richárd Varga MD,4 Mihály Dudás MD,4 Ádám Gy. Tabák MD1 Introduction and aims: dawn phenomenon might cause difficulties in reaching normoglycaemia during conventional insulin treatment. Taking into account favourable literature data our aim was to study the effect of the basal insulin detemir on carbohydrate metabolism in type 1 diabetic patients (T1DM) with dawn phenomenon in an investigator initiated trial. Patients and methods: Fifty three T1DM patients with proven dawn phenomenon treated with multiple basal-bolus insulin injection regimen participated in the randomised, multicentre, open, crossover trial. Patients had an optimised NPH (2-4 times daily) – prandial aspart regimen in the introductory period. One half of the patients followed this therapy after randomisation, the other half injected basal insulin detemir in the morning and before dinner/bedtime for 12 weeks. There was a 12-week crossover-treatment after this period. Data of 46 intention to treat (ITT) − patients were analysed (age 41.4±10.6 [mean±SD] yrs; 78% male; BMI 25.4±5.0 kg/m2; HbA1c 8,3±0,8%).


211

Results: there was no difference in the primary outcome parameter (difference in morning and bedtime blood glucose values) between the treatment regimens using a mixed-model. The difference of morning and 3-hour-night blood glucose values, as a secondary outcome measure, was significantly smaller during detemir treatment (detemir vs. NPH –0,18 ±2,9 vs 2,23±3,8 mmol/l (visit 7); –1,4±3,2 vs. 1,0±1,8 mmol/l (visit 11), p=0,0379). Frequency of the dawn-phenomenon and changes in HbA1c values were similar in both treatment arms. Concerning safety parameters neither changes in body mass nor frequency of hypoglycaemias differ according to therapies. The occurence of hypoglycaemic episodes correlated closely with their frequency in the introductory period (p<0.0001). Conclusions: Though effect of detemir on the primary outcome could not be proven, fasting to 3-hournight blood glucose values, however, did not increase during detemir treatment as compared to NPH. It raises the issue that long term optimised and appropriately distributed use of detemir without the danger of night hypoglycaemia might favourably influence and ameliorate morning blood glucose values even in T1DM patients with dawn phenomenon.

Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Diabetes Gondozási Nemzeti Központ,1 II. kerületi Önkormányzat Kapás Utcai Rendelőintézet,2 Budapest

A D-VITAMIN-ELLÁTOTTSÁG ÉS JELENTŐSÉGE A SZÉNHIDRÁTANYAGCSERE-ZAVAROK KIALAKULÁSÁBAN KORÁBBAN GESZTÁCIÓS DIABETESES ASSZONYOK UTÁNKÖVETÉSE SORÁN Tänczer Tímea dr.,1 Magenheim Rita dr.,1 Fehér Zsuzsanna dr.,1 Ferencz Viktória dr.,1 Fürst Ágnes dr.,1 Pálfy Adrien,1 Kovács Magdolna,1 Iván Gabriella dr.,2 Tamás Gyula dr.1 Célkitűzés: A gesztációs diabetes (GDM) terhesség alatt felfedezett szénhidrátanyagcsere-zavar, amely az élet későbbi szakaszában gyakran vezet 2-es típusú diabetes kialakulásához. Mivel a D-vitamin hiánya irodalmi adatok alapján szerepet játszhat a 2-es típusú diabetes patogenezisében, célul tűztük ki korábban GDM-ben szenvedő asszonyok D-vitamin-ellátottságának vizsgálatát, valamint a D-vitamin-szint és a szénhidrátanyagcsere-zavarok kialakulása közti lehetséges összefüggés tanulmányozását. Betegek és módszerek: 115 azonos időszakban szült − 71 korábban GDM-es (átlagkor: 36,1±4,4 [átlag±SD] év; BMI: 26,1±6,1) és 44 terhessége során szénhidrátanyagcsere-zavarban nem szenvedő kontroll (átlagkor: 34±3,4; BMI: 24,3±4,4) − asszony szülés utáni (átlagosan 3,2±0,6 év) állapotának felmérésére keresztmetszeti utánvizsgálatot végeztünk. Az anyák kérdőívet töltöttek ki életmódjukról, képzettségükről, korábbi és későbbi terhességeikről. Felmértük fizikális és egészségi (testsúly, testmagasság, derékkörfogat mérése, RR, hangvilla-teszt, OGTT, vér- és vizeletvizsgálat, EKG, denzitometria) állapotukat. Meghatároztuk a betegek D3-vitamin-szintjét (ECL immunoassay, Hitachi E170) és a kalciumanyagcsere egyéb paramétereit. Az OGTT eredménye alapján került sor a szénhidrátanyagcsere-zavarok diagnózisára. Az inzulinrezisztenciát a számított HOMA IR segítségével jellemeztük. Eredmények: nem volt szignifikáns különbség a korábban GDM-es és a kontrollcsoport átlagos D3-vitamin (27,6±14,2 vs. 26,9±9,9 ng/l; P NS), szérum Ca-, P- és PTH-szintje között. Az alacsony D3-vitamin-szint (<23 ng/l) előfordulási gyakorisága közel azonos volt a korábban GDM-es és a kontrollcsoportban (38,1 vs. 34,1%; p=0,7 NS, OR 1,19, 95%-os CI 0,54−2,61). A volt GDM-es csoportot a D-vitamin-ellátottság alapján 2 alcsoportra osztva a D-vitamin-hiány (<23 ng/l) fokozott inzulinrezisztenciával (HOMA IR: 4,2±6,1 vs. 2,4±1,5; p=0,177) és a szénhidrátanyagcsere-zavarok (GI) gyakoribb előfordulásával társult (37% vs. 25%; p=0,3 NS, OR 1,77, 95%-os CI 0,54−2,61). A D-vitamin-szintek átlaga legalacsonyabb a diabeteses, legmagasabb a normális glukóztoleranciá-

212


jú alcsoportban volt (21,3/24,1/27,7/28,2 ng/l; n=5, 13, 6, 47). A GI és a normális glukóztolarenciájú csoport D3-vitamin-szintje között nem volt szignifikáns különbség (p=0,508) Alacsonyabb volt az SHBG-szint (56,6±35,8 vs. 82,4±57,7, p=0,027) a D-vitamin-hiányos alcsoportban. A GI csoport BMI-je (28,9±8,3 vs. 24,7±4,0, p=0,027), HbA1c (p=0,033) és éhomi vércukorszintje szignifikánsan magasabb volt (p=0,006). Következtetések: Vizsgálataink alapján megállapítható, hogy a vizsgált 115 szült nő több mint harmadának D-vitamin-ellátottsága alacsony. A korábban GDM-es betegek esetében a D-vitamin hiánya tendenciájában az inzulinrezisztencia fokozódásával és a szénhidrátanyagcsere-zavarok gyakoriságának növekedésével társult. A D-vitamin-ellátottságnak korábbi GDM esetében szerepe lehet a fokozott diabeteskockázat kialakulásában, pótlása preventív értékű lehet.

Semmelweis University, 1st Department of Medicine, Diabetes Unit, National Centre for Diabetes Care, Budapest,1 Municipality Clinic of 2nd District in Kapás street, Budapest2

VITAMIN D LEVELS AND THEIR ROLE IN THE DEVELOPMENT OF GLUCOSE INTOLERANCE AT A FOLLOW- UP EXAMINATION OF WOMEN WITH PRIOR GESTATIONAL DIABETES Timea Tänczer MD,1 Rita Magenheim MD,1 Zsuzsanna Fehér MD,1 Viktória Ferencz MD,1 Ágnes Fürst MD,1 Adrien Pálfy,1 Magdolna Kovács,1 Gabriella Iván MD,2 Gyula Tamás MD1 Background and aims: Gestational diabetes (GDM) is a disturbance of carbohydrate metabolism manifested or diagnosed during pregnancy. After pregnancy it can involve an increased risk of later type 2 diabetes. Literature data suggest that vitamin D deficiency might play a role in the pathogenesis of type 2 diabetes. Our aim was to verify the possible connection between vitamin D levels and glucose intolerance, in women with prior GDM. Material and methods: Data of 115 women, delivered in the same period – 71 with prior GDM (mean age: 36.1±4.4 [mean±SD]; BMI: 26.1±6.1), and 44 women not suffering from any glucose intolerance during pregnancy, forming the control group (mean age: 34±3.4; BMI: 24.27±4.42) – gained at a cross-sectional follow-up examination 3.2±0.6 years after delivery were analysed. The women filled in a questionnaire about their lifestyle, education, earlier and later pregnancies. We determined their health conditions and physical status (body weight, height, waist measurements, blood pressure, OGTT, blood and urine sample, neuropathy examination, EKG, densitometry). Vitamin D3 levels (ECL immunoassay Hitachi E170) and other parameters of calcium metabolism were measured. Glucose tolerance abnormalities were classified using OGTT results. Results: There was no significant difference in vitamin D3 (27.6±14.2 vs. 26.9±9.9 ng /l), serum Ca, P, PTH levels between prior GDM and control groups. The frequency of vitamin D3 deficiency was about the same in both groups (38.1 vs. 34.1%; p=0.7 NS, OR 1.19 95%CI 0.54-2.61). After dividing the population into two subgroups on the basis of vitamin D3 levels, vitamin D deficiency (<23 ng/l) was associated with increased insulin resistance (HOMA IR: 4.2±6.1 vs. 2.4±1.5, p=0.177) and more frequent glucose tolerance abnormalities (GI) (37% vs. 25%; p=0.3 NS OR 1.77 95% CI 0.54−2.61). The diabetic subgroup had the lowest vitamin D3 levels and the highest occurred in the subgroup with normal glucose tolerance (21.3/24.07/27.65/28.24 ng/l; n=5, 13, 6, 47, respectively), however there was no significant difference in vitamin D levels between GI and normal glucose tolerance subgroups (p=0.508). In the vitamin D deficient subgroup there were significantly lower SHBG levels (56.6±35.8


215

vs 82.4±57.7, p=0.027). BMI (28.9±8.3 vs 24.7±4.0), HbA1c (p=0.033), and fasting blood glucose levels (p=0.006) were significantly higher in the GI subgroup. Conclusions: According to our results one third of the investigated women had vitamin D insufficiency. Vitamin D deficiency of prior GDM women was related as a tendency to increased insulin resistance and increased risk of glucose intolerance. Vitamin D insufficiency in women after GDM might play a role in the higher risk of diabetes, its supplementation might have a preventive effect.

Réthy Pál Kórház, Diabetológia-Endokrinológia, Békéscsaba

SITAGLIPTIN KOMBINÁCIÓS ALKALMAZÁSÁVAL SZERZETT TAPASZTALATOK Tárnok Enikő dr., Taybani Zoltán dr., Bótyik Balázs dr., Harangozó Andrea dr., Péter József dr., Gyimesi András dr. Az inkretinhatáson alapuló kezelés új fejezetet nyitott a 2-es típusú diabetes terápiájában. A sitagliptin az első engedélyezett DPP-4-gátló, hazánkban másfél éve van forgalomban. Metforminnal, vagy intolerancia, ellenjavallata esetén sulfanylureával kombinációban társadalombiztosítási támogatással rendelhető. A szerzők 2008. augusztus és 2009. december között 164 beteg sitagliptin-kezelését kezdeményezték. Közülük 107 pácienst vontak be az obszervációs vizsgálatba. A betegek többsége háziorvosi praxisból került diabetológiai rendelésre, metformin- vagy sulfanylurea-monoterápia melletti HbA1c-értékük 7% felett volt. A betegek átlagos életkora 65,9±6,5 év, diabetestartama 4,4±1,9 év, testtömegindex 28,9 kg/m² volt. A metformin+sitagliptin csoportban 56, a sulfanylurea+sitagliptin csoportban 51 beteg átlag 54,7±8,5 hetes követés során a glykaemiás állapot, lipidszintek, biztonságossági laboratóriumi paraméterek mellett a mellékhatások regisztrációjára is sor került. Eredmények: HbA1c (%): MF+Sit 0. hét: 8,2±0,9; 24. hét: 6,6±1,1; 48. hét: 6,9±1,2; 72. hét: 7,0±0,8, SU+Sit 0. hét: 8,1±0,7; 24. hét: 6,6±1,2; 48. hét: 6,8±1,1; 72. hét: 7,3±0,9. Posztprandiális vércukor: MF+Sit 0. hét: 9,3±2,2; 24. hét: 7,5±1,7; 48. hét: 6,7±2,5; 72. hét: 7,2±2,2; SU+Sit 0. hét: 8,9±1,9; 24. hét: 6,3±2,3; 48. hét: 6,9±2,4; 72. hét: 7,7±1,9. C-peptid (ng/ml): MF+Sit 0. hét: 2,3±0,7; 24. hét: 2,7±0,9; 48. hét: 2,7±0,7; 72. hét: 2,8±0,9; SU+Sit: 0. hét: 2,6±1,0; 24. hét: 2,9±1,1; 48. hét: 2,4±1,2; 72. hét: 2,3±1,4. Testsúly (kg): MF+Sit: 0. hét: 71,1±6,5; 24.hét: −1,6±0,3; 48. hét: −1,3±0,8; 72. hét: −1,6±1,1; SU+Sit: 0. hét: 70,7±5,2; 24. hét: +0,8±0,9; 48. hét: +1,1±0,7; 72. hét: +0,2±0,3. Hypoglykaemia/hét: MF+Sit 0. hét: 0; 24. hét: 1,3±0,9; 48. hét: 0,9±0,3; 72. hét: 0,7±0,5; SU+Sit: 0. hét: 0; 24. hét: 12,7±2,5; 48. hét: 5,5±2,1; 72. hét: 3,4±1,4; (MF: metformin, Sit: sitagliptin, SU: szulfanylurea). A HbA1c célértékét (<7,%) a metformin+sitagliptin melett szignifikánsan többen érték el a 72. héten, mint a sulfanylurea-kombinációval. Kezelés felfüggesztését indokló mellékhatás nem fordult elő. Következetések: a sitagliptin mind metforminnal, mind sulfanylureával kombinálva szignifikánsan és hosszú távon csökkentette a HbA1c-t, a posztprandiális vércukorszintet. A SU-kombinációban gyorsabb, erélyesebb, de rövidebb tartamú volt a glykaemiás javulás. A SU-kombináció átmeneti, csak tendenciaszerű testsúlyt növelő hatásának a hypoglykaemiák gyakoribb előfordulása lehet az oka.

216


Réthy Pál Hospital, Diabetology-Endocrinology, Békéscsaba

EXPERIENCES WITH SITAGLIPTIN COMBINATION THERAPY Enikő Tárnok MD, Zoltán Taybani MD, Balázs Bótyik MD, Andrea Harangozó MD, József Péter MD, András Gyimesi MD Aims: Incretin-based therapy offers a new option for the treatment of type 2 diabetes. Sitagliptin was the first licensed DDP-4 inhibitor in Hungary and has been available for one and a half years. Sitagliptin can be prescribed with drug subsidy in combination with metformin or with sulfonylureas when metformin is not tolerated or contraindicated. Patients and methods: We started 164 patients on sitagliptin between August 2008 to December 2009; from this group we enrolled 107 patients to our observational study (mean age 65.9±6.5 years, duration of diabetes 4.4±1.9 years, BMI 28.9 kg/m2). The majority of patients were referred by general practitioners to our diabetes outpatient unit. The patients previously treated with metformin or sulfonylurea monotherapy had an HbA1c>7%. 56 patients received metformin+sitagliptin and 51 patients received sulfonylurea+sitagliptin combination therapy. During the 54.7 ±8.5 weeks of follow-up we evaluated glycemic status, lipid profile, safety laboratory results and adverse events. Results: HbA1c % MF+Sit 0. week: 8.2±0.9; 24. w: 6.6±1.1; 48. w: 6.9±1.2; 72. w: 7.0±0.8, SU+Sit 0. week: 8.1±0.7; 24. w: 6.6±1.2; 48. w: 6.8±1.1; 72. w: 7.3±0.9. Postprandial blood glucose: MF+Sit 0. week: 9.3±2.2; 24. w: 7,5±1,7; 48. w: 6,7±2,5; 72. w: 7,2±2,2, SU+Sit 0. week: 8,9±1,9; 24. w: 6.3±2.3; 48. w: 6.9±2.4; 72. w: 7.7±1.9. C-peptid ng/ml MF+Sit 0. week: 2.3±0.7 24. w: 2.7±0.9; 48. w: 2.7±0.7; 72. w: 2.8±0.9, SU+Sit: 0. week: 2.6±1.0; 24. w: 2.9±1.1; 48. w: 2.4±1.2; 72. w: 2.3±1.4. Body weight, kg MF+Sit: 0.week: 71.1±6.5; 24.w: -1.6±0.3; 48.w: –1.3±0.8; 72. w: -1.6±1.1, SU+Sit: 0. week: 70.7±5.2; 24. w: +0.8±0.9; 48. w: +1.1±0.7; 72. w: +0.2±0.3. Hypoglycemia/week MF+Sit 0. week: 0; 24. w: 1.3±0.9; 48. w: 0.9±0.3; 72. w: 0.7±0.5, SU+Sit: 0. week: 0; 24. w: 12.7±2.5; 48. w: 5.5±2.1; 72. w: 3.4±1.4. (MF: metformin, Sit: sitagliptin, SU: sulfonylurea, w: week). At week 72 significantly more patients reached HbA1c <7% treated with metformin+sitagliptin than patients on sulfonylurea+sitagliptin combination therapy. There were no adverse events resulting in discontinuation of the therapy. Conclusions: Sitagliptin combined with metformin or sulfonylurea significantly and permanently decreased HbA1c and postprandial blood glucose. SU combination resulted in a faster and more prominent but less permanent glycemic improvement. The observed transient and only tendency-like weight gain with SU combination can be the result of elevated hypoglycemia risk.


217

Réthy Pál Kórház-Rendelőintézet, Békéscsaba,1 Pándy Kálmán Kórház, Gyula2

A SZÉNHIDRÁTANYAGCSERE-ZAVAR GYAKORISÁGÁNAK VIZSGÁLATA PERIFÉRIÁS ARTÉRIÁS ÉRBETEGSÉGBEN SZENVEDŐ, ISMERT DIABETESSZEL NEM RENDELKEZŐ BETEGEKBEN ÉRSEBÉSZETI OSZTÁLYON Taybani Zoltán dr.,1 Taybani Jamal dr.2 Háttér: Az atheroscleroticus verőérbetegség jelentkezhet koszorúér-, agyér- vagy perifériás érbetegség (PAD) formájában is. Az atherosclerosis kockázati tényezői között az életkor, a dohányzás, a hypertonia és a dyslipidaemia mellett a diabetes előkelő helyen szerepel. Közelmúltbeli tanulmányok igazolták, hogy az akut szívinfarktust vagy stroke-ot elszenvedett betegek jelentős részében korábban nem ismert szénhidrátanyagcsere-zavar igazolható, ami az esetek egy részében csak OGTT-vel (orális glukóztolerancia-teszt) diagnosztizálható. Ezen eredmények ismeretében ma már egyre többen javasolják cerebro- és kardiovaszkuláris megbetegedés esetén a szénhidátanyagcsere-állapot szűrő jellegű vizsgálatát. A szerzők ismeretei szerint bel- és külföldön sem publikáltak még olyan tanulmányt, ami PAD-betegekben vizsgálta a nem ismert szénhidrátanyagcsere-zavar prevalenciáját. Betegek és módszer: A Gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház Érsebészeti Osztályán 2009. január 1. és július 10. között összesen 565 PAD-beteget kezeltek, közülük 188 beteg (33%) kórelőzményében szerepelt felvételkor diabetes. Ebben az időszakban 96 konszekutív, ismert diabetesszel nem rendelkező PAD-betegnél (80 férfi, 16 nő, átlagéletkor 62±10 év) végeztünk a WHO kritériumai szerinti OGTT vizsgálatot. Az éhomi rutin laboratóriumi adatok, a vitális paraméterek, társbetegségek, a szedett gyógyszerek és a dohányzási státusz is rögzítésre kerültek. Eredmények: Vizsgálatainkkal a korábban ismert diabetesszel nem rendelkező PAD-betegek összesen 48%-ánál találtunk szénhidrátanyagcsere-zavart: 10 betegnél (10%) új diabetest, 26 betegnél (27%) csökkent glukóztoleranciát (IGT), 7 betegnél (7%) emelkedett éhomi vércukrot (IFG), 3 betegnél (3%) IFG+IGT-t diagnosztizáltunk. A kóros eltérések többsége (74%) csak OGTT-vel volt diagnosztizálható. Következtetések: PAD-betegeken szénhidrátanyagcsere-zavar esetén magasabb a neuropathia, az elhúzódó sebgyógyulás, az infekcióhajlam stb. kockázata; diabetesszel társuló PAD-ban gyorsabb az atherosclerosis progressziója, a vaszkuláris kockázati faktorok agresszívabb kezelése szükséges, változnak a perioperatív ellátás igényei. A károsodott glukózregulációval (IFG, IGT) rendelkező betegek nagy hányadánál (70%) később diabetes alakul ki. Vizsgálatunkban az ismert diabeteszsel nem rendelkező 96 konszekutív PAD-beteg jelentős részénél (48%) diagnosztizáltunk szénhidrátanyagcsere-zavart, ezért véleményünk szerint ebben a betegcsoportban indokolt lehet a szénhidrátanyagcsere-zavarok rutin módon történő szűrése.

218


Réthy Pál Hospital, Békéscsaba,1 Pándy Kálmán Hospital, Gyula2

SCREENING FOR ABNORMAL GLUCOSE METABOLISM IN PAD PATIENTS WITHOUT KNOWN DIABETES AT A VESSEL SURGERY DEPARTMENT Zoltán Taybani MD,1 Jamal Taybani MD2 Background: Atherosclerotic arterial disease manifests as coronary artery disease, cerebrovascular disease or peripheral arterial disease (PAD). Besides age, smoking, hypertension and dyslipidemia, diabetes is a major risk factor of atherosclerosis. Recent studies showed that a large proportion of patients without known diabetes suffering acute myocardial infarction or stroke have abnormal glucose metabolism which in some case can only be diagnosed with OGTT (oral glucose tolerance test). In view of these results the latest guidelines recommend screening for abnormal glucose metabolism in patients with cardio- or cerebrovascular disease. To the best of our knowledge there are no such studies published abroad or in Hungary reporting the prevalence of dysglycemia in PAD patients without known diabetes. Patients and Methods: Between January 1 and June 10, 2009 at the Department of Vessel Surgery of Pándy Kálmán County Hospital, Gyula, 565 PAD patients were treated of whom 188 had known diabetes (33%) at admission. During this period we performed OGTT with 75 g glucose in 96 consecutive PAD patients (80 men, 16 women, mean age 62±10 years) without known diabetes. Results of rutine fasting laboratory tests, vital signs, smoking status, concomitant medication and medical history were also recorded. Results: From our PAD patients without previously known diabetes 46 (48%) had abnormal glucose metabolism: 10 (10%) patients had diabetes, 26 (27%) had impared glucose tolerance (IGT), 7 (7%) had impared fasting glucose (IFG), and 3 (3%) had IFG+IGT. Most (74%) of the abnormalities could have only been diagnosed with OGTT. Conclusions: PAD patients with abnormal glucose metabolism have a higher risk of neuropathy, slower wound healing, infection etc. In PAD patients with diabetes atherosclerosis progresses more rapidly, vascular risk factors should be treated more agressively and these patients’ perioperative care is different from those of non-diabetic patients. A great proportion (70%) of patients with IGT or IFG will develop diabetes eventually. We found that a great proportion of our 96 consecutive PAD patients without previously known diabetes had abnormal glucose metabolism, therefore we think screening for abnormal glucose metabolism is reasonable in this population of patients.

Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, Bólyai u-i telephely,1 Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Gyermekegészségügyi Továbbképző Intézet, Miskolc2

INZULINREZISZTENCIA ÉS PUBERTÁS KAPCSOLATA GYERMEKKORI OBESITASBAN ÉS METABOLIKUS SZINDRÓMÁBAN Tobisch Borbála dr.,1 Blatniczky László dr.,1 Barkai László dr.2 Előzmények: Epidemiológiai adatok bizonyítják, hogy a metabolikus szindróma (MS) gyakorisága gyermek- és serdülőkorban is növekvő tendenciát mutat. A patogenezisben az elhízáshoz vezető tényezők, valamint az inzulinrezisztencia ebben az életkorban is központi szerepet játszanak. Az inzu-


219

linérzékenység serdülőkori átmeneti csökkenése jól ismert fiziológiás folyamat, azonban nem ismert, hogy ez a jelenség hogyan alakul elhízott, illetve MS gyermekekben. Célkitűzés: A jelenlegi munka célkitűzése volt megvizsgálni a pubertás hatását az inzulinrezisztencia és az anyagcsere-paraméterek alakulására elhízott és MS gyermekekben. Módszerek: A szerzők 161 elhízott gyermek antropometriai felmérését, OGTT alatti inzulinszintjét, és lipidstátusát dolgozták fel. Az inzulinrezisztencia megítélésére a terhelés alatti eredményekből számított ∑inzulin/∑glukóz arányt, illetve a HOMA indexet alkalmazták. A gyermekeket Tanner-stádium szerint prepubertás (T1), pubertás (T2-4) és posztpubertás (T5) csoportokba sorolták és elemezték az anyagcsere- és az inzulinrezisztencia-paramétereinek változását. A MS diagnosztizálása a gyermekkori IDF-kritériumok segítségével történt. Eredmények: MS diagnózisa 43 (26,7%) gyermek esetében volt felállítható. Csökkent HDL- és/vagy emelkedett TG-szint 92 (57,1%) esetben igazolódott. IGT és/vagy IFG 25 (15,5%) esetben volt kimutatható. A ∑inzulin/∑glukóz arány a MS nélküli obes gyermekekben a T1 stádiumban szignifikánsan kisebbnek bizonyult mint a T2-4, illetve T5 stádiumokban (p=0,01). MS gyermekekben a ∑inzulin/∑glukóz arány a T1, T2-4 és T5 stádiumban nem különbözött, azonban a T1 stádiumban szignifikánsan magasabbnak bizonyult, mint a MS nélküli obes gyermekekben (p=0,04). A ∑inzulin/∑glukóz arány T2-4, illetve T5 stádiumban nem tér el szignifikánsan a MS gyermekek és a MS nélküli elhízottak között. A T1 stádiumú MS és MS nélküli csoportokban a HOMA index értéke nem különbözött, azonban a T2-4 stádiumban a MS csoportban szignifikánsan magasabbak az értékek (p=0,01), ami a MS serdülők jelentős éhomi hyperinsulinaemiájára utal. Emelkedett (>6,0%) HbA1c 103 vizsgált gyermekből 13 (12,6%) esetben volt kimutatható, ezek közül csupán két esetben társult hozzá OGTT-vel is igazolható eltérés. Más esetekben IGT, IFG, illetve T2DM-re utaló terheléses vércukorgörbe volt kimutatható normális HbA1c-érték mellett. Következtetés: MS nélküli obesitas esetén serdülőkorban megfigyelhető az inzulinrezisztencia növekedése. MS fennállása esetén az inzulinrezisztencia már prepubertásban is kimutatható, mértéke a serdülés alatt érdemben nem változik. MS esetén a serdülőkor alatt az éhomi inzulinszintek megemelkednek, az emelkedés az obes, de MS nélküli kortársakhoz viszonyítva szignifikánsan nagyobb mértékű. A T2DM-esetek felismerésére a HbA1c és az OGTT alatti vércukorértékek együttes elemzése szükséges.

Saint John’s Hospital and North Buda United Hospitals,1 Postgraduate Institute of Pediatrics, University of Debrecen Medical and Health Science Center, Miskolc2

RELATIONSHIP BETWEEN INSULIN RESISTANCE AND PUBERTY IN CHILDHOOD OBESITY AND METABOLIC SYNDROME Borbála Tobisch MD,1 László Blatniczky MD,1 László Barkai MD2 Background: Epidemiology data provide evidence that the frequency of metabolic syndrome (MS) shows an increasing tendency in children and adolescents. Factors leading to obesity and insulin resistance play a central role in the pathogenesis in this age group. Transient decrease in insulin sensitivity during puberty is a well-known physiological process, however the course of this phenomenon is not clear in obese and MS children. Objective: The aim of present study was to assess the effect of puberty on insulin resistance and metabolic parameters in obese and MS children. Methods: The authors analyzed anthropometry data, insulin levels during OGTT and lipid status of 161 obese children. ∑insulin/∑glucose ratio obtained during glucose load and HOMA index were used to assess insulin resistance. Children were sorted into prepubertal (T1), pubertal (T2-4) and postpu-

220


bertal (T5) cohorts according to Tanner staging criteria and metabolic and insulin resistance parameters were evaluated. The pediatric version of IDF criteria were used to establish MS. Results: MS was diagnosed in 43 (26.7%) children. Decreased HDL and/or elevated TG was observed in 92 (57.1%) cases. IGT and/or IFG was found in 25 (15.5%) cases. In subjects without MS, the ∑insulin/∑glucose ratio in T1 stage was significantly lower than in T2-4 and T5 stages (p=0.01). In children with MS, the ∑insulin/∑glucose ratio was similar in T1, T2-4 and T5 stages, however it was significantly higher in T1 stage as compared to subjects without MS (p=0.04). In T2-4 and T5 stages, the ∑insulin/∑glucose ratio did not differ between children with and without MS. No difference was found in HOMA index between groups with and without MS in T1 stage, however significantly higher levels were observed in MS subjects in T2-4 stages (p=0.01), indicating the presence of fasting hyperinsulinaemia in this cohort. Elevated HbA1c (>6.0%) was found in 13 (12.6%) out of 103 children investigated, of whom only two cases had abnormal OGTT results. In other cases having normal HbA1c, results of glucose loading showed IGT, IFG or T2DM. Conclusions: Increased insulin resistance can be observed in obese adolescents without MS. In MS children, substantial insulin resistance occurs in prepuberty and it is present in similar levels throughout puberty. Fasting insulin levels are elevated in MS adolescents as compared to obese peers without MS. To reveal T2DM cases, HbA1c and OGTT results should be assessed in parallel.

Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika, Budapest

MEGMENTHETŐ-E A DIABETESES LÁB? Tóth Zsuzsa, Magyarosi Dóra Magyarországon a lakosság megközelíthetően 2%-a szenved lábszárfekélyben. Ezeknek az általában krónikus sebeknek az ellátása hosszú ideig tartó folyamat, amely mind az egyénnek, mind az egészségügyi személyzetnek nagy megterhelést jelent. A lábszárfekély leggyakoribb kiváltó okai: a neuropathia, az ischaemia, és az immunopathia, valamint a rossz társadalmi és anyagi helyzet. Felmérések bizonyítják, hogy a cukorbetegek 15%-a szenved lábfekélyben is. A számadatok alapján ezek a sebek átlag háromévente kiújulnak. A diabetes láb talaján kialakult amputációk fele elkerülhető megfelelő sebkezeléssel. A diabetes okozta micro- és macroangiopathiás szövődmények 6−10 évvel megrövidítik az életkort, illetve életminőség romlásához vezetnek.. A cukorbetegek gondozása során fontos a megelőző lábgondozás, a vizsgált beteg rizikófelmérése és a már kialakult fekély megfelelő sebkezelése, illetve az amputációk elkerülése. Munkánk során, a klinikánkon gondozott betegek esetein kívánjuk bemutatni a korszerű kötszerek és egyéb sebkezelési módszerek alkalmazását. A betegek klinikánk osztályán feküdtek a szénhidrát-anyagcsere rendezése céljából, vagy egyéb panaszaik miatt. Alsó végtagjaikkal kapcsolatosan panaszt nem említettek, de lábvizsgálatuk során derült fény a diabeteses lábra vagy kezeletlen sebeikre. Minden betegnél fertőtlenítő lemosást követően nedves sebkezelést alkalmaztunk. A páciensek hetekig tartó bennfekvése alatt a gyógyulás szemmel látható volt, elbocsájtásukkor sarjadó sebfelszínnel távoztak osztályunkról. A klinikánkon tapasztalt esetek rámutatnak arra, hogy az egészségügyi szakdolgozóknak igen fontos szerepe van a betegek vizsgálatában. Nem elég a betegek elmondására hagyatkozni, hanem a páciens cipőjét és zokniját is le kell húzni, és lábaikat tüzetesen meg kell vizsgálni. Fontos meggyőznünk a beteget a lábvizsgálat fontosságáról.


221

Semmelweis University, 2nd Department of Medicine, Budapest

IS IT POSSIBLE TO SAVE A DIABETIC FOOT? Zsuzsa Tóth, Dóra Magyarosi 2% of the Hungarian adult population suffers from foot ulcers. The treatment of these chronic lesions is a long term procedure, which is a great challenge for the patient and also the medical team. The most common trigger factors for developing foot ulcers are neuropathy, ischemia, immunopathy, poor social and financial status. Previous studies have found that 15% of the diabetic patients suffer from diabetic foot ulcers. These complications reoccur regularly every three years. These data suggests that diabetic micro- and macroangiopathic complications shorten the average lifetime of diabetic patients by 6−10 years and are associated with poor life quality. This is why the role of medical professionals in diabetes care is especially important. During standard diabetic care, prevention of foot complications, familiarisation with the known risks and teaching proper foot care is as important as correct ulcer treatment to avoid amputation when complications have already developed. These days dry foot ulcer treatment has been replaced with wet ulcer treatment. In our work we wish to present how we were able to treat patients with the newly developed bandages. The patients admitted to our diabetic clinic did not have any complaints regarding foot problems. During the examination of their feet we noticed severe diabetic foot complications and untreated ulcers. Our cases present the importance of medical professionals in the examination of the patients. It is not enough to rely only upon the patients’ complaints, examination should include visual observation of the patients feet. It is crucial to convince our patients about the importance of diabetic foot care.

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Gyermekegészségügyi Továbbképző Intézet és Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház, Gyermekegészségügyi Központ, Miskolc,1 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház,2 orvostanhallgató3

A HBA1C-VARIABLILITÁS ÉS A DIABETESES SZÖVŐDMÉNYEK KAPCSOLATÁNAK VIZSGÁLATA GYERMEKKORI 1-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUSBAN Török András dr.,1 Soós Andrea dr.,1 Vámosi Ildikó dr.,2 Markovics Enikő,3 Barkai László dr.1 Az utóbbi időszakban egyre nagyobb figyelem irányul a késői gyermekkorban-serdülőkorban klinikailag tünetmentes makrovaszkuláris szövődmények kutatására az 1-es típusú diabetes mellitus miatt kezelt betegek körében. Előadásomban az intézetünkben kezelt gyermekek-serdülők fenti szövődményeivel kapcsolatos tapasztalatainkat foglalom össze. Kórházunkban 249 gyermek áll diabetológiai gondozás alatt 1-es típusú diabetes mellitus miatt. Átlagos életkoruk 13 év 2 hónap, a betegség fennállásának időtartama átlagban 5 év, a HbA1c átlaga 8,87%. Késői szövődmény 18 gyermeknél áll fenn (7,2%): retinopathiát 5 esetben (2%), nephropathiát és neuropathiát 6-6 (2,4-2,4%) gyermeknél találtunk, míg egy főnél (0,4%) a nephropathia és a neuropathia együttesen áll fenn. Az általunk vizsgált késői szövődményes betegek átlagos HbA1c-értékét (9,04%) − az irodalmi adatokkal egyezően – magasabbnak találtuk a fenti betegek paramétereihez megfelelően illesztett szövődménymentes kontrollcsoport (8,58%) értékével összehasonlítva. A HbA1c variabilitásának tekintetében szintén hason-

222


ló trend figyelhető meg: 1,78% vs. 1,67%. A logisztikus regresszió statisztikai módszerét felhasználva a nephropathia tekintetében az átlagos HbA1c értékét találtuk befolyásoló tényezőnek (OR [95%-os CI]: 3,18 [0,78−12,9]; p=0,0106). A neuropathiás betegek adatait értékelve a szövődmény kialakulásának gyakorisága és a HbA1c variabilitása között erős (OR [95%-os CI]: 2,19 [0,12−40,56]; p=0,0599), míg a HbA1c-átlagos értéke között gyengébb (OR [95%-os CI]: 1,14 [0,36−3,66]; p=0,0820) összefüggés áll fenn. A retinopathia kialakulására statisztikailag értékelhető prediszponáló tényézőt nem találtunk. Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy a HbA1c értéke jó indikátornak bizonyul jelen vizsgálat alapján is a késői mikrovaszkuláris szövődmények kialakulásának előrejelzésében, azonban a HbA1c-variabilitás is jelentőséggel bír e tekintetben.

Postgraduate Institute of Pediatrics, University of Debrecen Medical and Health Science Center and Institute of Child Health, Borsod County University Hospital, Miskolc,1 Borsod County University Hospital, Miskolc,2 medical student3

INVESTIGATION OF THE RELATIONSHIP BETWEEN HBA1C VARIABILITY AND DIABETES COMPLICATIONS IN CHILDHOOD TYPE 1 DIABETES András Török MD,1 Andrea Soós MD,1 Ildikó Vámosi MD,2 Enikő Markovics,3 László Barkai MD1 In recent years an increasing number of studies are focusing on microvascular complications of children and adolescents treated for type 1 diabetes mellitus. In our work we summarize our experiences with these late onset complications. In our hospital we are taking care of 249 children and adolescents with type 1 diabetes mellitus. Their average age is 13 years and 2 months, with 5 years of diabetes duration and mean HbA1c is 8.87%. We found late onset complications in 18 patients (7.2%): retinopathy in 5 (2%), nephropathy or neuropathy in 6-6 patients (2.4%-2.4%) and 1 with both nephro- and neuropathy (0.4%). We compared the mean HbA1c value (9.04%) of the late onset complication group of our patients with the value (8.58%) and of an age- and gender matched control group (children with no complications). This difference is quite similar to the literature data and the same trend in the variablility of HbA1c was found (1.78% vs. 1.67%). We used the logistic regression statistical method, and the average HbA1c value was found to be the influencing factor (OR [95% CI]: 3,18 [0.78−12.9]; p=0.0106) in developing nephropathy. In the neuropathy group a strong relationship (OR [95% CI]: 2.19 [0.12−40.56]; p=0.0599) was found between the variability of HbA1c and the presence of this complication, while a weak relationship (OR [95% CI]: 1.14 [0.36−3.66]; p=0.0820) could be seen between the mean HbA1c value and the presence of the neuropathy. We did not find any factor that statistically influences the development of retinopathy. Our recent study presents that the HbA1c value is a good forecast indicator of late onset neuro-, nephro- and retinopathy, but variability of HbA1c is also important.


223

Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ (ÁEK), Diabetológiai szakrendelés, Budapest

1-ES TÍPUSÚ CUKORBETEG NŐK ÉS A CSÁSZÁRMETSZÉS Trendlné Mandl Hajnalka, Molnár Krisztina A terhesség az anya számára folyamatosan fokozódó kihívás, mely a szüléssel tetőzik. E kihíváshoz való alkalmazkodásban a terhesgondozás segít, de a szülés mint „végcél”, mindig megmarad. Kérdés, sikerül-e elfogadtatni a cukorbeteg nőkkel, hogy a vércukorszintjük már a kezdetektől befolyásolja az életminőségüket, így a szülés kimenetelét is? Vizsgálatunk 2006−2008 között zajlott, ebben 30 1-es típusú cukorbeteg kismama vett részt. 26-an császármetszés során, 4-en spontán hüvelyi szüléssel hozták világra gyermeküket. Előadásunkban azt szeretnénk bemutatni, hogy az 1-es típusú cukorbeteg nőknek mennyi esélyük van a spontán hüvelyi szülésre, illetve a császármetszésre. Befolyásolja-e a diabeteses szövődmények jelenléte a szülés módját? A szülés folyamata alatt hogyan alakul a vércukorszint, és az hatással van-e a szülés lefolyására?

HM National Healthcare Centre (ÁEK), Diabetology Outpatient Unit, Budapest

WOMEN WITH TYPE 1 DIABETES MELLITUS AND CESAREAN SECTION Hajnalka Trendlné Mandl, Krisztina Molnár Pregnancy is a continuously increasing challenge for the mother that peaks with the delivery. Pregnancy care helps women to comply with this challenge, but delivery remains the ultimate goal. The question is whether women with diabetes will accept that their blood glucose levels from the beginning influence their quality of life and the delivery. In our study involving 30 pregnant women with type 1 diabetes mellitus between 2006−2008 26 had cesarean section and 4 had spontaneous vaginal delivery. We would like to demonstrate in our presentation the chances of diabetic women of having vaginal delivery or cesarean section, whether the presence of diabetic complications influence the mode of delivery, how blood glucose changes during delivery and whether it influences the process of delivery.

224


Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ (ÁEK), Róbert Károly körúti telephely,1 Csepeli Egészségügyi Központ,2 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika,3 Budapest

DIABETESES TERHESGONDOZÁS 2 ÉVES SZÜLÉSZETI EREDMÉNYEI A HM-ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTBAN Turi Zsuzsa dr.,1 Szabó Gergely dr.,1 Spánik Gábor dr.,1 Baranyi Éva dr.,1 Kerényi Zsuzsa dr.,2 Wudi Krisztina dr.,2 Nádor Csaba dr.,1 Schandl László dr.,1 Tamás Gyula dr.,3 Török Miklós dr.,1 Vogt Károly1 Bevezetés és célkitűzés: Az elmúlt 30 évben önkéntes szerveződés eredményeként létrejött interdiszciplináris munkacsoportok együttműködése tette le a centralizált minőségi cukorbeteg terhesgondozás alapjait hazánkban. Mára kialakult gondozási sémával rendelkezünk, mely nem hivatalos és nem univerzálisan elterjedt. Betegek és módszerek: A kórházösszevonásokat követően létrejött egészségügyi intézményünk, a HM-ÁEK szülészet-nőgyógyászati osztályán 2008. január 1-től 2009. december 31-ig összesen 5547 szülést vezettünk le, ebből 434 (7,8%) cukorbetegét. Ez utóbbiak 75,8%-a (n=329) gesztációs diabeteses (GDM), 6,4%-a (n=28) 2-s típusú cukorbeteg (T2DM), 17,7%-a (n=77) 1-s típusú cukorbeteg (T1DM) volt. Eredmények: A császármetszés gyakoriság diabeteses anyagunkban 55,5% volt (n=241) szemben a nem diabetesessel − 45,2% (n=2321). Diabetesben a hüvelyi szülés 44,7% volt (n=193) nem diabetesben 54,8% (n=2812). Hüvelyi szülésbefejező műtéteket (vákuum, fogó) diabetesben az esetek 14,4%-ban (n=28) végeztünk, nem diabetesben 1,3%-ban (n=36). A terhességi toxaemia valamely formájának előfordulása anyagunkban GDM-ben 30,1% (n=329), T2DM-ben 32,4% (n=28), T1DM-ben 37,7% (n=77) volt. A koraszülés-gyakoriság: az újszülöttek 37,6%-a (n=163) született a 37. gesztációs hét előtt. Az ’éretlenebb’ koraszülöttek aránya (24−34.hét) 11,8% (n=51), az ’érettebb’ koraszülötteké (34−37. hét) 24,8% (n=112) volt. A diabeteses szülések 63,9%-a (n=288) zajlott le terminusban, a betöltött 37. gesztációs hét után. Diabetesben makroszómia 9,5% (n=43), intrauterin növekedési lemaradás 2,4%-ban (n=11) fordult elő. A 2 év alatt 19 perinatális (posztnatális) elhalás volt, ebből 1 GDM, koraszülött és 1 méhen belüli elhalás (GDM) (intézeten kívüli). Fejlődési rendellenesség összesen 99 volt, ebből 9 diabetesben (1W-C,1W-R, 1W-B, 1T2DM, 5GDM). Következtetés: osztályunk ’kiemelt’ kategóriájú az EÜ beosztásban, így igen változó terhességi korban és anyagcsere-beállítás mellett, illetve állapotban jelentkeznek betegeink. Szükséges a cukorbetegek centralizált gondozása, egységes gondozási elvek alapján, valamint a prekoncepcionális ellátás és a fertilis korú lakosság időbeni szűrése a jobb eredmények eléréséhez.


225

HM National Healthcare Centre (ÁEK), Róbert Károly körút Unit,1 Csepel Health Service,2 SE, 1st Department of Medicine,3 Budapest

2 YEAR RESULTS OF DIABETIC PREGNANT CARE AT HM-ÁEK Zsuzsa Turi MD,1 Gergely Szabó MD,1 Gábor Spánik MD,1 Éva Baranyi MD,1 Zsuzsa Kerényi MD,2 Krisztina Wudi MD,2 Csaba Nádor MD,1 László Schandl MD,1 Gyula Tamás MD,3 Miklós Török MD,1 Károly Vogt1 Introduction: In the past 30 years as a result of voluntary organization self made interdisciplinary workshops put down the basis of centralized quality diabetes care in Hungary. Today we are in possession of a diabcare scheme which is not official and not universally used. Patients and methods: Following structural changes in our health care system at the newly formed HMÁEK Department of Obstetrics and Gynecology we followed up and conducted the deliveries of 5547 patients between 1st January 2008 and 31st December 2009. Out of these 434 mothers were diabetics (7.89%), 75.8% (n=322) had GDM, 6.4% (n=28) type 2 diabetes mellitus and 17.7% (n=77) type 1 diabetes mellitus. Results:Rate of cesarean sections was 55.5% (n=241) in contrast to non-diabetics 45.2% (n=2321) .Vaginal delivery was conducted in 44.7% (n=193) of diabetics and 54.8% (n=2812) of non-diabetics. Assisted vaginal delivery (vacuum, forceps) was required in 14,5% (n=28) of diabetics and in 1.3% (n=36) of non-diabetics. Frequency of various forms of toxaemias in our diabetic patients was as follows: GDM 30.1% (n=329), Type 2 DM 32.4% (n=28), Type 1 DM 37.7% (n=77). The rate of premature births: 37.6% (n=163) of the newborns were delivered prior to the 37th week. Immature birth rate (24−34 weeks) was 11.8% (n=51), premature birth rate (34−37 weeks) 24.8% (n=112). 63.9% (n=288) of diabetic deliveries started past the 37th week. In diabetes macrosomia was found in 9.5% (n=43), intrauterine growth retardation in 2.4% (n=11). Within these 2 years there were 19 perinatal (postnatal) deaths, out of these only 1 mother had GDM and 1 intrauterine death at 38 weeks in a non-hospitalized patient. We recorded 99 cases with congenital malformations, 9 in cases with diabetes (1W-C, 1W-R, 1W-B, 1 Type2DM, 5 GDM). Conclusion: Our department represents an advanced reference health care category upon the health scale, thus our patients present at varying gestational ages with varying insulin regimes, type and care. It is mandatory to treat diabetic pregnant patients in reference centers, based upon uniform healthcare standards as well as the preconceptional care and timely screening of the fertile age group in order to achieve better results.

Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza, III. belgyógyászati Osztály és Diabetesgondozó,1 Diabetesgondozó,2 Szekszárd

GONDOZÁSI PARAMÉTEREK ALAKULÁSA DIABETESES BETEGANYAGUNKBAN, 17 ÉV TÁVLATÁBAN Ulrich Gabriella dr.,1 Sudár Zsolt dr.,1 Nyirati Csaba dr.,1 Szí Vince dr.,1 Tornóczky János dr.,2 Szabó Kinga dr.1 Bevezetés, célkitűzés: A diabetes mellitus kórlefolyásának jelentős megváltozása folytán napjainkban a klinikai gondok előterében egyre inkább a késői szövődmények állnak. A micro- és macroangiopat-

226


hiás szövődmények megelőzése, kezelése, a célértékek megközelítése a mindennapi gondozás egyik igen hangsúlyos területét képezi. Célul tűztük ki 17 év távlatában megvizsgálni a betegeink gondozási minőségét jelző fontosabb paraméterek (HbA1c, mikroalbumin − MA −, lipidek) alakulását. Összehasonlítottuk a hypertonia, retinopathia előfordulását, nyomon követtük a terápiás szokások változását. Betegek, módszerek: 1993-ban 143 (52 ffi / 91 nő), 2003-ban 145 (66/79), 2009-ben 145 (48/97) random módon kiválasztott cukorbeteget vizsgáltunk. Életkor: 58, 60,9, illetve 62,7 év; diabetestartam (DT): 12,23 − 12,93 − 13 év, diabetes típusa T1/T2: 44/99, 17/128, 14/131 fő volt. HbA1c-, HPLC (BioradVariant), MA-meghatározás immunturbidimetriás módszerrel, statisztikai értékelés Student-féle 2 mintás T-, és χ²-próbával történt. Az albuminuria mértéke alapján a betegeket 3 alcsoportba soroltuk: MA <30, MA=30−300, MA >300 mg/24 h. Eredmények: A vizsgált években (1993 − 2003 − 2009) a HbA1c átlag: 9,3±1,92% (±SD), 8,35±1,71% és 7,3±1% volt. Albuminürítés mértéke: MA <30: 53, 102 vs. 111 fő, MA=30−300: 55, 32, 31 fő, MA >300 mg/24 h: 35, 11 vs. 3 beteg. MA-átlagok: MA <30 csoportban: 16,5±9,8; 10,1±8,1 és 9,2±7,5 mg/24 h. MA=30−300 esetekben: 92±58; 76,3±55,3; illetve 75±53,4 mg/24 h. Míg a MA >300 alcsoportban: 339±89, 799±78, 456,7±63 mg/24 h. Karbamidnitrogén átlaga: 7,9 − 6,84 − 6,73 mmol/l, kreatinin átlaga: 99,4 − 89,13 − 81,79 µmol/l. Szignifikáns módon csökkent a kóros albuminürítés előfordulási gyakorisága (p<0,001). Konzekvens, javuló tendenciát mutat a lipidstátus (koleszterin: 6,12 − 5,26 − 4,5 mmol/l, trigliceridátlag: 3,1 − 2,17 − 2,1 mmol/l), és csökken a retinopathiás (35 − 30,3 − 28,28%) betegek előfordulása. Emelkedett a hypertoniások (55,2 − 85,5 − 85%), illetve a 2 vagy annál több antihypertensivumot szedők száma is. (31,7 − 67 − 78,6%.) Szignifikáns módon nőtt az ACEI (37,8 − 72,7 − 83,5%), statin (27,3 − 75,2%), thrombocytaaggregációt gátló gyógyszerek (47,2 − 73,8%) használata. Összefoglalás, következtetések: Eredményeink alapján úgy tűnik, hogy a növekvő diabeteses betegségtartam mellett a gondozás minőségét jelző paraméterek (HbA1c, mikroalbumin − MA −, lipidek) folyamatos javuló tendenciát mutatnak, melynek hátterében a célértékekre való törekvés, az evidenciáknak megfelelő korszerű kezelés állhat.

Tolna County Balassa János Hospital, III. Department of Medicine and Diabetology Outpatient Unit,1 Diabetology Outpatient Unit,2 Szekszárd

CHANGES IN NURSING PARAMETERS AMONG DIABETES PATIENTS, IN THE PERSPECTIVE OF 17 YEARS Gabriella Ulrich MD,1 Zsolt Sudár MD,1 Csaba Nyirati MD,1 Vince Szi MD,1 János Tornóczky MD,2 Kinga Szabó MD1 Introduction, goal: Due to the significant changes in the natural course of diabetes mellitus, nowadays increasingly the late complications are in the forefront of clinical problems. The prevention, treatment of micro-and macroangiopathic complications, reaching the therapeutic goals are the most important aims of everyday treatment. Our aim was to examine the changes in the more important parameters (HbA1c, microalbumin-MA, lipids) of our patients. We have compared the prevalence of hypertension, retinopathy and followed up the changes in therapeutic habits. Patients, methods: We examined diabetes patients, chosen at random across 3 different years; in 1993 143 (52 men/91 women), in 2003 145 (66/79), in 2009 145 (48/97). Age: 58 (60.9−62.7) years; duration of diabetes (DT) 12.23 – 12.93 – 13 years, type of diabetes: T1/T2: 44/99, 17/128, 14/131 persons. MA was diagnosed by immunoturbidimetric method, statistical assessment was done by Student-type


227

2 samples T and χ². According to the dergree of albuminuria, the patients were grouped into 3 groups: MA<30, MA=30−300, MA>300 mg/24 h. Results: In the examined years (1993 − 2003 − 2009) HbA1c overall average was: 9.3±1.92% (±SD), 8.35±1.71% and 7.3±1%. Measure of Albumin MA<30: 53, 102 vs. 111 persons, MA=30−300: 55, 32, 31 persons, MA>300 mg/24 h: 35, 11 vs. 3 patients. MA averages: MA<30 group: 16.5±9.8 ; 10.1±8.1 and 9.2±7.5 mg/24 h. MA=30–300 cases: 92±58; 76.3±55.3; and 75±53.4 mg/24h. Carbamid nitrogen average: 7.9 – 6.84 – 6.73 mmol/l, creatinin average: 99.4 – 89.13 – 81.79 umol/l. The frequencies of the occurrence of chronic albuminuria decreased significantly (p<0.001). The lipid status shows a consistent improvment (Chol.: 6.12 – 5.26 – 4.5 mmol/l, TG average: 3.1 − 2.17 − 2.1 mmol/l), and the number of retinopathic patients decreases (35 − 30.3 − 28.28%). The number of patients with hypertension (55.2 – 85.5 - 85%), and those who took 2 or more antihypertensive drugs (31.7 − 67 – 78.6%) has risen. The use of ACEI (37.8 – 72.7 – 83.5%), statin (27.3 – 75.2%) and antiplatelet drugs (47.2 – 73.8%) has risen significantly (p<0.001). Summary, conclusions: According to our results, it seems that in addition to the rising number of diabetic patients, the examined parameters of our patients (HbA1c, microalbumin-MA, lipids) show a continuous improvement, where, in the background, the ambition to achieve the target measures, and the modern treatment according to the evidences may stand.

Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. Belgyógyászati, Diabetes és Anyagcsere Centrum, Veszprém

A GLARGIN DÓZISÁNAK TITRÁLÁSA TABLETTÁS KEZELÉSBEN RÉSZESÜLŐ ÉS BÁZISINZULINT IGÉNYLŐ 2-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUSOS BETEGEK KEZELÉSEKOR A NAPI ORVOSI GYAKORLATBAN: PROSPEKTÍV, BEAVATKOZÁSSAL NEM JÁRÓ VIZSGÁLAT INTERNETALAPÚ ADATGYŰJTÉSSEL (ELANDO VIZSGÁLAT) Vándorfi Győző dr. Cél: A jelen multicentrikus, obszervációs vizsgálat elsődleges célja az éhomi vércukor (FBG) alapján történő dózistitrálás gyakorlatának felmérése, a glarginnal történő BOT (basal suported oral terapy) kezelés indítását követően. A másodlagos célok között szerepel a glykaemiás kontroll (A1c), a biztonságosság értékelése a hypoglykaemiás események regisztrálásával, valamint a Lantus-dózis alakulásának elemzése a vizsgálat időtartama (6 hónap) alatt. Módszer: A vizsgálatba olyan 2-es típusú diabeteses betegeket vonunk be, akiknél a tablettás kezelés kiegészítéseként a bevonást megelőző 4 hétben glargin kezelést indítottak, az A1c értékük ≥7% és éhomi vércukorértékük 3 napos átlaga ≥7,0 mmol/l. Az interneten keresztül kitölthető adatlap segítségével a tervezett vizitek adatai mellett, az összes orvos-beteg kontaktuson begyűjtött releváns adatok is rögzíthetőek a rendszerben (nem tervezett vagy opcionális vizitek formájában). Ez lehetővé teszi az éhomi vércukorérték valamint az inzulindózisának pontosabb rögzítését és nyomon követését a papíralapú vizsgálati módszerekhez képest. Eredmények: A jelen absztrakt időpontjáig összesen 399 (72 centrum) beteg bevonási adatainak elemzése történt meg, akiknek demográfiai és indulási adatai a következők (átlag (±SD)): életkor

228


59,2±10,6 év, férfiak aránya 51,1%, testsúly 89±14,9 kg, BMI 30,8±5,4. A glargint megelőzően az inzulinnal kezeltek aránya 39±9,8%; önellenőrzéssel az éhomi vércukor átlaga 9,3±1,9 mmol/l, a postprandialis vércukor átlaga 11,0±2,5 mmol/l, A1c 8,8±1,2%, kiindulási inzulindózis 11±5,5 NE. Következtetés: A vizsgálatba bevont betegek jellemzői és vizsgálat egyedi módszertana lehetővé teszi a BOT kezelés mellett történő dózistitrálás hazai gyakorlatának feltérképezését a mindennapi gyakorlatban.

Veszprém County Csolnoky Ferenc Hospital Nonprofit Zrt. Center for Medicine, Diabetes and Metabolism, Veszprém

TITRATION OF INSULIN GLARGINE IN DAILY PRACTICE IN TYPE 2 DIABETIC PATIENTS, REQUIRING SUPPLEMENTATION OF ORAL THERAPY WITH BASAL INSULIN: A PROSPECTIVE, NON-INTERVENTIONAL STUDY WITH INTERNETBASED DATA COLLECTION (ELANDO STUDY) Győző Vándorfi MD Aim: The primary objective of this multicentric, observational study was to evaluate the daily practice of dose titration based on fasting blood glucose (FBG) concentrations following the initiation of insulin glargine based BOT treatment (basal supported oral therapy). Secondary objectives included the assessment of glycemic control (A1c), safety endpoints related to the registration of hypoglycemic episodes and modification of insulin dose during the study period (6 months). Methods: In this study, we have been involving type 2 diabetic patients, whom BOT treatment was initiated within 4 weeks prior to study enrollment; have had an A1c ≥7% and a 3-day average FBG ≥7.0 mmol/l. Through internet based clinical research forms, in addition to patient data that are collected at the planned visits, relevant data can also be recorded from all physician-patient contacts (not planned or optional visits). This allows a more accurate monitoring and recording of the fasting blood glucose concentrations and of insulin dose with respect to paper based study methods. Results: At the time of abstract submission, baseline data analysis of 399 patients (72 centers) have been completed; demographic and other baseline parameters are the following (mean±SD): age 59.2±10.6 years, proportion of men 51.1%, body weight 89±14.9 kg, BMI 30.8±5.4, respectively. Prior to the initiation of glargine, the ratio of previously insulin treated patients was 39±9.8%; the mean self-measured fasting blood glucose 9.3±1.9 mmol/l, postprandial 11.0±2.5 mmol/l, A1c 8.8±1.2%, insulin dose at initiation was 11±5.5 NE, respectively. Conclusion: The characteristics of the patients involved in the study and the unique methods will allow the evaluation of everyday practice related to dose titration in BOT treatment.


229

Békés Megyei Képviselőtestület Pándy Kálmáni Kórháza, Gyula

10 ÉV TAPASZTALATAI A GESZTÁCIÓS DIABETES SZŰRÉSÉBEN ÉS GONDOZÁSÁBAN Varga Richárd dr., Dudás Mihály dr., Gazdag Andrea dr., Pomucz János dr. A gesztációs diabetes incidenciája az európai terhespopuláció 3–6%-a, a különböző irodalmi adatok szerint 0,15–11,4% között ingadozik. A szerzők az elmúlt 10 évben saját kórházuk diabetes rendelésén megjelent gesztációs diabetes miatt gondozott páciensek adatait elemzik. A szűrés a terhesség 24–28. hetében, 75 grammos orális glukózterheléses teszttel történt. Eredmények: 2000 és 2009 között a szakrendelésen szénhidrátanyagcsere-zavar miatt 679 terhes jelentkezett. A gesztációs diabetes incidenciája 8,2% és 2,91% között mozgott egy évre történő lebontásban. Általános adatok a gondozás kezdetekor: átlagéletkor: 29,2±6,1 év, terhesség ideje: 25,4±2,2 hét, vérnyomás: 121,2±13,4/77,2±8,8 Hgmm. Az orális glukózterheléses teszt elvégzésekor az éhomi vércukor átlaga 4,7±1,6 mmol/l-t, a 120’-es érték 8,9±1,1 mmol/l-t mutatott. Az ekkor mért HbA1c: 5,2±1,6% volt (a terhesség végén 4,7±1,1%). A kezelés során 483 (71%) beteget állítottak csak diétára, prandiális inzulint 143 (21%), és 53 (8%) terhes prandiális és éjszakai intermedier inzulint is kapott. A szüléskor 10 (1,5%) macrosomiás újszülöttet (4000 grammnál nagyobb súlyú) észleltek. A szüléseket követően 421 (62%) esetben történt reklasszifikáció. Tartós szénhidrátanyagcsere-zavar 32 (4,7%) esetben alakult ki: 12 esetben 2-es típusú, 2 esetben 1-es típusú cukorbetegséget, valamint 8 IFG-t és 10 IGT-t figyeltek meg. Az adatok alapján a szerzők hangsúlyozzák a teljeskörű szűrés jelentőségét 75 grammos orális glukózterheléses teszttel és az ezt követő reklasszifikáció elvégzésének fontosságát, ezzel a 2-es típusú diabetesre potenciálisan veszélyeztetettek prevencióját.

Pándy Kálmán County Hospital, Gyula

10 YEARS OF EXPERIENCES IN SCREENING AND PROVIDING CARE FOR PATIENTS WITH GESTATIONAL DIABETES MELLITUS Richárd Varga MD, Mihály Dudás MD, Andrea Gazdag MD, János Pomucz MD The incidence of gestational diabetes mellitus is 3–6% of the pregnant population in Europe, according to literature data it varies between 0,15–11,4%. The authors analysed the data of patients cared for with gestational diabetes mellitus in the Diabetes Care Outpatient Unit of the Hospital over the last 10 years. Screening was carried out in the 24-28 week of pregnancy using a 75 g oral glucose tolerance test (OGTT). Results: Between 2000 and 2009 679 pregnant patients were referred to the unit because of abnormalities of carbohydrate metabolism. The incidence was found to be between 8.2% and 2.91%/year. Initial data of patients were as follows: mean age: 29.2±6.1 years, duration of gestation: 25.4±2.2 weeks, blood pressure: 121,2±13.4/77.2±8.8 mmHg. Fasting blood glucose during the OGTT was 4.7±1.6 mmol/l, the 120 min value was 8.9±1.1 mmol/l, HbA1c was: 5.2±1.6% (at term 4.7±1.1). During care 483 (71%) patients used diet alone, prandial insulin therapy was started in 143 (21%), prandial and nighttime intermediate acting insulin in 53 (8%) patients. At delivery 10 (1.5%) newborn babies had macrosomia (above 4000 g body weight). Reclassification was performed in 421 (62%) cases. Lasting carbohydrate intolerance was found in 32 (4.7%) women with a distribution of 12 women with type 2, 2 women with type 1 diabetes mellitus, 8 women with IFG and 10 with IGT. Based on the data the

230


authors reinforce the importance of universal screening using a 75 g OGTT and that of reclassification as a method of prevention for patients at high risk for type 2 diabetes mellitus.

Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika, Budapest,1 Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, Budapest,2 Semmelweis Egyetem ÁOK, Budapest,3 ELTE, Természettudományi Kar Biológia, BSc II, Budapest4

LYMPHOCYTA FELSZÍNI CD26-EXPRESSZIÓ ÉS SZÉRUM DIPEPTIDIL-PEPTIDÁZ-4 (DPP-4) AKTIVITÁS KAPCSOLATÁNAK VIZSGÁLATA 1-ES TÍPUSÚ DIABETES MELLITUSBAN Varga Tímea dr.,1 Firneisz Gábor dr.,1 Herold Magdolna,1 Barna Gábor,2 Zóka András,3 Herold Zoltán,4 Somogyi Anikó dr.1 Bevezetés: A CD26 egy 110 kDa tömegű felületi glikoprotein, mely intrinsic dipeptidil-peptidáz-4 (DPP-4) aktivitással rendelkezik. A számos sejttípus felületén expresszálódó, multifunkcionális fehérje alapvető szerepet játszik a T-sejt mediálta immunválaszban. Az utóbbi években a szénhidrát-anyagcsere szabályozásában betöltött szerepe miatt került első sorban a figyelem középpontjába. A CD26 abnormális jelenléte vagy hiánya, megváltozott szintje számos betegségben igazolt (pl. daganatokban). Az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásában az immunfolyamatok meghatározó szerepet játszanak, éppen ezért a CD26 a betegség klinikai biomarkere lehet (korai diagnózis, prognózis), vagy mint kezelési célpont is szerepelhet. Korábbi tanulmányainkban emelkedett szérum DPP-4 enzimaktivitást mértünk 1-es típusú diabetesben (T1DM) egészségesekhez képest. Vizsgálatunk célja a szérum DPP-4 aktivitás és a T-sejtek felszíni CD26-expressziója közötti összefüggések vizsgálata ICA és GAD autoantitestre pozitív 1-es típusú cukorbetegekben és egészséges személyekben. Betegek és módszer: Vizsgálatunkban 34 fő ICA és GAD-pozitív 1-es típusú fiatal cukorbeteg (kor: 30,6±5,32 év, 20 férfi és 14 nő), valamint 24 korban és nemben illesztett (kor, 27,0±4,53 év, 10 férfi és 14 nő) egészséges kontroll személy vett részt. A vérvételek éhomi állapotban történtek. A lymphocyták szeparálását (CD3+, CD4+, CD8+) és a felszíni CD26-expresszió kvantitatív mérését FACS (Fluorescence Activated Cell Sorting) módszerrel végeztük. A DPP-4, GAD és ICA szérumértékek meghatározása ELISA módszerrel történt. Statisztikai számításainkhoz a Statsoft Statistica programot használtuk. Eredmények: A szérum DPP-4 aktivitás szignifikánsan emelkedett a T1DM csoportban az egészségesekhez képest (T1DM: 24,69±4,31 [átlag±SD], kontroll: 18,70±2,94 U/l, p<0,001). Nem találtunk összefüggést a szérum DPP-4 aktivitás és a CD3+ lymphocyta felszíni CD26-expresszió között (CD3+/CD26: T1DM 102,96±29,95, kontroll 101,08±30,20) a két csoportban. Nincs összegüggés a beteg és az egészséges személyek T-lymphocytáinak felszíni CD26 (CD3+, CD4+, CD8+) -expressziója között sem. Mindkét csoportban szignifikánsan csökken a CD3+ lymphocyták felszínéhez asszociált CD26-expresszió az életkor előrehaladtával (CD3+: R=−0,52 p<0,05), de a szérum DPP-4 és az életkor között ezt az összefüggést nem észleltük. Következtetések: A T1DM csoportban észlelt magasabb szérum DPP-4 enzimaktivitás nincs összefüggésben a sejtfelszíni CD26-expresszió változásával. A lymphocyták sejtfelszíni CD26-expressziójának csökkenése negatívan korrelál a betegek életkorával, ami arra az ismert tényre utalhat, hogy a sejtes immunválasz csökken az életkorral. A T1DM csoportban a szérumban észlelt magasabb DPP-4 enzimaktivitás hátterében valószínűleg nem a CD26-molekula által mediált immunfolyamatok, hanem egyéb (endothelkárosodás, hormonalis feed-back stb.) mechanizmus állhatnak.


231

2nd Department of Internal Medicine, Semmelweis University, Budapest,1 1st Department of Pathology and Experimental Cancer Research, Semmelweis University, Budapest,2 Faculty of Medicine, Semmelweis University, Budapest,3 Organization of Faculty Biology BSC II., Eötvös Lóránd University, Budapest4

LYMPHOCYTE SURFACE CD26 EXPRESSION AND SERUM DIPEPTIDYL-PEPTIDASE-4 ENZYME ACTIVITY IN TYPE-1 DIABETES Tímea Varga MD,1 Gábor Firneisz MD,1 Magdolna Herold,1 Gábor Barna,2 András Zőka,3 Zoltán Herold,4 Anikó Somogyi MD1 Introduction: CD26 is a widely distributed 110 kDa cell surface glycoprotein with known intrinsic dipeptidyl-peptidase-4 (DPP-4) activity in its extracellular domain. CD26 plays fundamental role in T-cell mediated immunity and also in metabolism. The abnormal presence or deficiency of membrane bound CD26 or the alteration of serum DPP-4 activity is certified in several diseases (cancer). Immunological pathomechanisms play a determining role in the development of type-1 diabetes (T1DM) and CD26 may be one of the biomarkers in the early diagnosis of the disease. In our previous study we found increased serum DPP-4 enzyme activity in patients with type-1 diabetes comparing to healthy controls. This study was designed to assess the correlation between serum DPP-4 activity and T-cell membrane associated CD26 expression at ICA and GAD positive patients in type 1 diabetes. Patients and methods: 34 ICA and GAD positive patients with type 1 diabetes (age: 30.6±5.32 years, 20 male and 14 female), and 24 age and gender matched (age: 27.0±4.53 years, 10 male and 14 female) healthy controls were involved in the study. Separation of lymphocytes (CD3+, CD4+, CD8+) and assesment of membrane bound CD26 expression were performed by FACS (Fluorescence Activated Cell Sorting) method. DPP-4, GAD and ICA values were determined by ELISA. Statsoft Statistica program was used for statistical analysis. Results: We found a significant increase in serum DPP-4 enzyme activity in patients with type-1 diabetes comparing to healthy control individuals (T1DM: 24.69±4.31 U/L, control: 18.70±2.94 U/L, p<0.001). We found no correlation between the serum DPP-4 activity and the CD3+ T-lymphocyte’s surface CD26 expression (CD3+/CD26: T1DM 102.96±29.95, control 101.08±30.20) in the two groups. There was no difference in the CD26 expression on T- lymphocytes (CD3+, CD4+, CD8+) between the two groups. CD3+ T-lymphocyte associated CD26 expression was significantly decreased in both groups by age (CD3+: R=−0.52 p<0.05), this correlation was not observed between the serum DPP-4 activity and age. Conclusion: We found no correlation between the increased serum DPP-4 activity in type-1 diabetes and the alteration of CD26 expression on T-cells. Decreased CD26 expression correlating with the age of patients may imply that cell mediated immunity is decreasing with age. The increased serum DPP-4 activity is not a consequence of CD26 mediated immunity, other mechanisms may be responsible for the increased levels of the enzyme activity in type-1 diabetes (endothel damage, hormonal feed-back etc.)

232


Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, II. Belgyógyászat-Diabetológia, Budapest

A <7% HBA1C KEZELÉSI CÉL TELJESÜLÉSE 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGEKEN DIABETESGONDOZÓNK MÁSFÉL ÉVES ANYAGÁBAN Varga Tímea dr., Hajós Péter dr., Porochnavecz Marietta dr., Tóth János dr., Virág Zsófia dr., Pál Borbála dr., Márton Csaba dr., Czégeni Anna dr., Winkler Gábor dr. A 2-es típusú diabetes (2DM) anyagcsere-vezetésének meghatározó célértéke az új ajánlásokban a HbA1c<7% tartománya. Célul tűztük ki annak vizsgálatát, hogy gondozónk másfél éves anyagában hogyan érvényesül e kezelési cél a gondozott, illetve konzílium céljából beküldött 2 DM-es betegeken. A 2DM kórisméje minden esetben klinikai ismérveken alapult. Gondozottnak tekintettük azon betegeket, akik egy év során legalább három alkalommal jártak ellenőrzésen és legalább két HbA1c-vizsgálatuk történt. A feldolgozott időszakban 1642 2DM-es beteg jelent meg rendelésünkön, közülük 474 minősült a fenti feltétételek alapján gondozottnak. Ez utóbbiak közül 308 (65%) esetében teljesült a kezelési cél (legalább két HbA1c-érték 7% alatti volt), 166 személyé (35%) azonban attól elmaradt. Ez utóbbiak közül, terápiaváltást követően 91 beteg HbA1c-értéke csökkent, illetve célértékre került, 75 betegé azonban még nem. A konzíliumba küldött betegek közül mindössze 567 esetében teljesült a kezelési cél (48%). A konzíliumkérés indoka az esetek egy részében nem a terápiaváltás elbírálása, hanem szövődmények (neuropathia) véleményezése, felírási javaslat kezdeményezése volt. HbA1c-értéket is magában foglaló ismételt gondozói vizsgálatukra az összefoglalás készítéséig nem került sor. A gondozott betegek csoportját életkor, alkalmazott kezelés tekintetében is elemeztük. A >7% HbA1c-értékkel rendelkezők közül 35 fő (21%) 60 év, 60 fő (36%) 60 és 70 év közötti, 71 fő (43%) pedig 70 év feletti volt. A célértéken lévők 49%-a inzulin, 15%-a kombinált inzulin–orális, 36%-a tablettás vércukorcsökkentő kezelés alatt állt. A >7% HbA1c-értékkel rendelkező gondozott személyek 61%-a inzulin, 9%-a kombinált inzulin–orális, 30%-a tablettás kezelésben részesült. Eredményeink arra utalnak, hogy gondozott cukorbetegeink egy részének anyagcsere állapota is elmarad a kívánttól, a terápiaváltás későn történik meg, s az ellenőrzés hatékonyságán is van javítanivaló. Javítani kell az alap- és szakellátás kapcsolatát is, kívánatos, hogy a kívánttól elmaradó anyagcsere-állapotú cukorbetegek hamarabb visszakerüljenek a gondozóba, a szükséges terápiaváltás korábban történjen meg, s annak eredményességéről a javaslatot adó visszajelzést kaphasson.


233

2nd Department of Medicine-Diabetology, Saint John’s Hospital and North Buda United Hospitals, Budapest

ACHIEVING THE GLUCOMETABOLIC TARGET VALUE (HBA1C<7%) IN TYPE 2 DIABETIC PATIENTS IN A DIABETIC OUTPATIENT UNIT Tímea Varga MD, Péter Hajós MD, Marietta Porochnevetz MD, János Tóth MD, Zsófia Virág MD, Borbála Pál MD, Csaba Márton MD, Anna Czégeni MD, Gábor Winkler MD According to recent studies the target level of HbA1c in Type 2 diabetes (2DM) is <7%. The aim of our study was to analyse to what extent could this glucometabolic goal reached in patients with 2DM, appearing in the last one and half year in our diabetes outpatient unit. The diagnosis of 2DM was always based on clinical evaluation. Patients who were controlled at least three times in the reference period and had at least two HbA1c measurements were considered to be “cared persons” (Group 1). Patients, not fulfilling these criteria, controlled mostly in general practice, served as Group 2. 1642 2DM patients visited the outpatient unit in the studied period, 474 out of them belonged to Group 1. Among them, 308 persons (65%) were at glucometabolic target value, while 166 patients (35%) failed to reach the desired level. From the later mentioned patients, the latest HbA1c level, due to therapeutic changes decreased below 7% at 91 persons, however, in spite of changes in the treatment regimes, remained still>7% at 75 persons. From the 1168 patients, sent for consultation by any reason, mostly because of neuropathic complains, the glucometabolic target was reached only at 567 persons. Patients in Group 1, not being at target value were further analysed. Among them, the age only at 35 patients (21%) was below 60 years, while at 60 patients (36%) between 60 and 70 years and 71 patients (43%) older than 70 years. Considering the therapy, 49% of the patients being at metabolic target value were treated by insulin, 15% by combined therapy (insulin and oral antidiabetics) and 36% by oral antidiabetics alone. 61% of patients failed to reach the desired HbA1c level were treated by insulin, 9% by combined insulin-oral therapy, while 30% by oral antidiabetics alone. Our results indicate that the metabolic status of controlled patients is lagging, the therapy alteration takes place later and the effectiveness of control needs to be improved. The collaboration between the general practice and special care has to be strengthened. Patients out of the desired glucometabolic control cared in general practices should be sent back sooner for consultation to outpatient clinical units, therapeutic changes should happen earlier, the mutual feed-back between different levels of care should be more effective.

234


Szegedi Tudományegyetem, I. Belgyógyászati Klinika,1 Orvosi Informatika Intézet,2 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika, Budapest3

BEFOLYÁSOLJA-E AZ AKTUÁLIS SZÉNHIDRÁTANYAGCSERE-ÁLLAPOT A KARDIOVASZKULÁRIS REFLEXTESZTEK EREDMÉNYÉT 1-ES TÍPUSÚ DIABETESESEKBEN? Várkonyi Tamás dr.,1 Szidor Viktória dr.,1 Szász Anna dr.,1 Laurentzi Rita,1 Börcsök Éva dr.,1 Lengyel Csaba dr.,1 Nyári Tibor dr.,2 Kempler Péter dr.,3 Wittmann Tibor dr.1 Bevezetés: A hosszú távú hyperglykaemia mellett egyes szervrendszerek működését az aktuális hypervagy hypoglykaemia is befolyásolhatja diabetesben (DM). A kardiovaszkuláris reflextesztek (CRT) reprodukálhatósága jól ismert, azonban nem tisztázott, vajon az éppen fennálló vércukorértékek befolyásolják-e a szívfrekvencia- és vérnyomásváltozásokat. Célkitűzés: Vizsgálataink célja az volt, hogy három egymást követő napon a subcutan glukóz folyamatos monitorozása mellett megvizsgáljuk a CRT-k eredményeit fiatal 1-es típusú diabeteses betegekben. Betegek, módszerek: Tíz fiatal 1-es típusú diabeteses beteg vett részt a vizsgálatban (DM-tartam: 8,2±6,7 év, kor: 23,3±0,7 év, HbA1c: 8,8±0,6%; átlag±SE). Az 5 Ewing által leírt CRT-t ismételtük meg 3 egymást követő napon azonos napszakban. A tesztek alatt a subcutan glukóz folyamatos monitorizálására került sor a CGMS módszer alkalmazásával (CGMS; Medtronic Hungária Kft). A statisztikai kiértékelés ANOVA teszttel történt. Eredmények: A CRT-k átlagértékei nem különböztek szignifikánsan a 3 nap alatt (átlagértékek egymást követő napokon: Valsalva-hányados: 1,57–1,54–1,67; mély légzésre bekövetkező frekvenciaválasz: 26,4–22–25,7 ütés/perc; 30/15 hányados: 0,96–0,99–0,96; kézizomfeszítésre létrejövő diasztolés vérnyomásváltozás: 24,8–19,8–23,9 Hgmm; orthostasis okozta szisztolés vérnyomásesés: 7,7–8,9–6,3 Hgmm; AN score: 2,7–2,4–2,5, p>0,05 minden esetben). A vizsgálatok alatt mért glukózértékek a három egymást követő napon nem különböztek szignifikánsan (napi átlagértékek: 7,2–9,6–5,7 mmol/l; p>0.05), illetve a vizsgálatok alatt mért értékek sem mutattak szignifikáns ingadozást. A CRT-k végzése alatt mért subcutan glukózértékek nem mutattak összefüggést az egyes tesztek eredményeivel. Összefoglalás: Adataink megerősítik a kardiovaszkuláris reflextesztek reprodukálhatóságát fiatal 1-es típusú diabeteses betegekben. Eredményeink arra utalnak, hogy a vércukorértékek rövid távú és mérsékelt fokú variabilitása a klinikai gyakorlatban nem befolyásolja az autonom funkciót.


235

University of Szeged, 1st Department of Medicine,1 Department of Medical Informatics,2 Semmelweis University, 1st Department of Medicine, Budapest3

ARE CARDIOVASCULAR REFLEX TESTS RESULTS INFLUENCED BY ACTUAL GLUCOSE IN TYPE-1 DIABETIC PATIENTS? Tamás Várkonyi MD,1 Viktória Szidor MD,1 Anna Szász MD,1 Rita Laurentzi,1 Éva Börcsök MD,1 Csaba Lengyel MD,1 Tibor Nyári,2 Péter Kempler MD,3 Tibor Wittmann MD1 Background: The reproducibility of cardiovascular reflex tests (CRT) is well-documented, but the possible role of the current glucose levels on the heart rate and blood pressure responses in diabetic patients is not known. The aim of our study was to analyse the CRT-s and the glucose values continuously measured during the tests on three consecutive days in young patients with short-standing type 1 diabetes (DM). Patients, methods: 10 young type 1 DM patients were included into the study (duration of DM: 8.2±6.7 yrs, age: 23.3±0.7 yrs, HbA1c: 8.8±0.6%; mean±SE). The five conventional Ewing CRT-s were performed on three consecutive days. During the tests the current glucose values were detected by a continuous subcutaneous glucose measuring system (CGMS; Medtronic Ltd). One-way ANOVA test was applied for the statistical evaluation. Results: The CRT results did not differ significantly between the days (mean values of the days: Valsalva ratio: 1.57–1.54–1.67; heart rate response to deep breathing: 26.4–22–25.7 beats/min; 30/15 ratio: 0.96–0.99–0.96; diastolic blood pressure response to handgrip: 24.8–19.8–23.9 mm Hg; orthostatic systolic blood pressure response: 7.7–8.9–6.3 mm Hg; AN scores: 2.7–2.4–2.5, p>0.05 for all tests). The subcutaneous current glucose levels did not show any statistical association with the daily results of the CRT-s. The fluctuation of glucose was not significant during the three days (mean glucose levels of the days: 7.2-9.6-5.7 mmol/l; p>0.05). Conclusions: Our results strengthen the reproducibility of the cardiovascular reflexes in young type 1 diabetic patients. These data suggest that the short-term and moderate variability of the current glucose levels does not influence the cardiovascular responses.

Semmelweis Egyetem, Neurológiai Klinika,1 Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet,2 I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika,3 II. Belgyógyászati Klinika,4 Budapest

MAKROVASZKULÁRIS SZÖVŐDMÉNYEK VIZSGÁLATA GESZTÁCIÓS DIABETES MELLITUS MIATT GONDOZOTT TERHESEKBEN Vastagh Ildikó dr.,1 Horváth Tamás dr.,2 Garamvölgyi Zoltán dr.,3 Rosta Klára dr.,3 Tallós Zsuzsanna,1 Kollai Márk dr.,2 Bereczki Dániel dr.,1 Rigó János dr.,3 Somogyi Anikó dr.4 Háttér: A gesztációs diabetest (GDM) praediabeteses állapotnak tartjuk és a terhesség alatt észlelt szénhidrát-intoleranciát jelenti, mely a terhesek 5−10%-ában alakul ki. A diabeteshez társuló makrovaszkuláris szövődmények korai detektálására alkalmas az arteria carotis communisban (ACC) mérhető intima-media réteg vastagságának (carotid intima-media thickness, cIMT) és a nagy elasztikus

236


artériák funkcionális állapotának a mérése. Munkánk során arra kerestünk választ, hogy GDM-ben kimutatható-e változás a nagy elasztikus artériák morfológiai és funkcionális állapotában. Módszerek: 25 GDM-ben szenvedő és 14 normál szénhidrát-anyagcseréjű terhest vizsgáltunk. Kérdőíves és laboratóriumi vizsgálat után az ACC morfológiai paramétereit − diasztolés átmérő (d), cIMT, intima-media keresztmetszeti terület (IMCSA) − és funkcionális jellemzőit (compliance [CC], disztenzibilitás [DC], circumferential strain [str], stiffness index α és β [SI], inkrementális elasztikus modulus [Einc]) non-invazív módszerrel határoztuk meg. Az átmérőt, az IMT-t és a SI α-t ultrahang vezérelt automatikus falmozgáskövető technikával vizsgáltuk. A funkcionális paraméterek meghatározásához szükséges carotisnyomást applanációs tonometriával mértük. A vizsgálatokat a 2. és 3. trimeszterben végeztük. A 25 GDM-s terhes közül 8 esetben a 2. és 3. trimeszterben is elvégeztük a vizsgálatokat, 17 főnél a 3. trimeszterben készültek mérések. A nem diabeteses terhesek közül 12 személynél a 2. és 3. trimeszterben, 2 terhesnél csak a 3. trimeszterben történtek mérések. Az eredményeket statisztikai módszerrel (ANOVA) elemeztük. Eredmények: Azokban a gesztációs diabetesben szenvedő terhesekben, akiknél a 2. trimeszterben is történtek mérések, a kontrollcsoporthoz képest szignifikáns eltéréseket észleltünk: a SI α (3,6±0,71 vs. 2,73±0,77, p=0,019), SI β (7,94±2,23 vs. 5,72±1,55, p=0,017), CC (11±3,37 vs. 14,46±3,74 μm/Hgmm, p=0,05), DC (3,42±1,03 vs. 4,72±1,23 10-3/Hgmm, p=0,025), strain (6,45±1,38 vs. 8,61±1,71%, p=0,008) mely eltérések az érfal rugalmatlanságát jelezték. Az eltérések a 3. trimeszterben nem voltak kimutathatók. A strukturális jellemzők nem mutattak eltérést a terhesség előrehaladta során sem az egészséges, sem a GDM-es terhesekben. Következtetések: Eredményeink azt mutatják, hogy gesztációs diabetes mellitusban a 2. trimeszterre jellemző a nagy elasztikus artériák rugalmasságának a csökkenése. A strukturális paraméterekben nem alakul ki mérhető eltérés a terhesség során.

Department of Neurology, Faculty of Medicine,1 Institute of Human Physiology and Clinical Experimental Research,2 1st Department of Obstetrics and Gynaecology,3 2nd Department of Internal Medicine,4 Faculty of Medicine, Semmelweis University, Budapest

MACROVASCULAR COMPLICATIONS IN WOMEN WITH GESTATIONAL DIABETES MELLITUS Ildikó Vastagh MD,1 Tamás Horváth MD,2 Zoltán Garamvölgyi MD,3 Klára Rosta MD,3 Zsuzsanna Tallós,1 Márk Kollai MD,2 Dániel Bereczki MD,1 János Rigó MD,3 Anikó Somogyi MD4 Background: Gestational diabetes mellitus (GDM) is a prediabetic condition, defined as carbohydrate intolerance with onset during pregnancy. GDM is diagnosed in 5-10% of pregnants. Measurement of the intima-media thickness (cIMT) of the common carotid artery (CCA) and examination of functional features of the large elastic arteries are appropriate methods to detect early macrovascular complications in diabetes mellitus. Our aim in this study was to investigate both morphological and functional characteristics of large elastic arteries in women with GDM. Methods: 25 women with GDM and 14 pregnant controls were examined. After completing a questionnaire and examination of metabolic parameters, the morphological features of CCA [end-diastolic diameter (d), cIMT, intima-media cross-section area (IMCSA)] and functional characteristics [compliance (CC), distensibility (DC), circumferential strain (str), stiffness index α és β (SI), incremental elastic modulus (Einc)] were measured by non-invasive methods. Carotid diameter, cIMT and SI α were measured with an ultrasonographic vessel wall-movement tracking device. Carotid pressures were determined with applanation tonometry. The measurements were performed in the 2nd and 3rd trimesters. 8 women were examined in the 2nd and 3rd trimesters and 17 patients only in the 3rd trimester among 25 women with GDM. 12 control pregnant women were measured in the 2nd and 3rd


237

trimester and 2 controls only in the 3rd trimester. The results were analysed with statistical methods (ANOVA). Results: The diabetic group in the 2nd trimester showed significant stiffening of large elastic vessels compared to the controls: the SI α (3.6±0.71 vs. 2.73±0.77, p=0.019), SI β (7.94±2.23 vs. 5.72±1.55, p=0.017), CC (11±3.37 vs. 14.46±3.74 μm/mmHg, p=0.05), DC (3.42±1.03 vs. 4.72±1.23 10-3/ mmHg, p=0.025), strain (6.45±1.38 vs. 8.61±1.71%, p=0.008). These differences of functional parameters were not detected in pregnant women in the 3rd trimester. The morphological parameters did not differ significantly between patients and controls during the course of pregnancy. Conclusion: The stiffening of large elastic vessels was observed in the 2nd trimester in women with GDM, the morphological features are constant during the pregnancy.

Fővárosi Jahn Ferenc Kórház, III. Belgyógyászat,1 I. Belgyógyászat,2 Budapest

MUNKÁLTATÓK VISZONYULÁSA AZ INZULINNAL KEZELT CUKORBETEGEKHEZ Vedres Józsefné,1 Duló Attiláné2 Kedvezőtlen az a tény, hogy az állami és magáncégek nagyon gyakran hátrányos és megkülönbözető helyzetbe hozzák a cukobetegeket. Gyakran nem biztositják a betegség kezeléséhez szükséges feltételeket pl. inzulin beadás, étkezés, rendszeres szakorvosi kontrollon való megjelenés. Állásukból gyakran őket bocsájtják el először, illetve ritkábban vesznek fel diabeteses betegeket. Ezért sok cukorbeteg gyakran eltitkolja betegségét, munkára történő jelentkezéskor. Anonym kérdőíves módszer alkalmazásával 100, inzulinnal kezelt 1-es és 2-es típusú munkahellyel rendelkező cukorbeteg válaszait dolgoztam fel. Kérdéseimben arra kerestem a választ, hogy a munkáltatók miként viszonyulnak a munkavállalók betegségéhez. A kapott válaszokból kiderült, hogy a munkáltatók nem megfelelő hozzállással biztosítják a betegek számára, diabetesük kezeléséhez szükséges feltételeket.. Összefoglalava, nagyobb figyelmet kellene fordítani a munkahelyi vezetők felvilágosításásra. Az információ közvetítése történhetne a média csatornáin keresztül, tájékoztató füzetek formájában, amellyek kizárólag munkahelyeknek készülnének és az említett sarkalatos problémákra térnének ki. Véleményem szerint ez szociálpolitikai kérdés, melynek megoldásához törvényi szabályozással is segítséget nyújthatna a társadalom az érintett betegcsoportoknak, valamint a Nemzeti Diabetes Programban megfogalmazott célkitűzések megvalósulásához is hozzájárulna.

Jahn F. Hospital, 3rd Department of Medicine,1 1st Department of Medicine,2 Budapest

EMPLOYERS’ATTITUDE TOWARDS INSULIN TREATED DIABETIC PATIENTS Józsefné Vedres,1 Attiláné Duló 2 It is an unfavourable tendency that government-owned and private companies often have a discriminative attitude towards employees with diabetes. They often do not provide appropriate treatment conditions for these people (for insulin injections, meal times, regular medical check-ups). They are the first to lose their jobs or have a worse chance to get a new position. This is the reason why many individuals with diabetes keep their condition secret when applying for a job. By using anonymous questionnaires the responses of 100, currently employed, insulin treated subjects with type 1 and 2

238


diabetes mellitus were analysed to assess their employers’ attitude towards them as employees. The results show that in general employers do not provide necessary conditions for the diabetic employees. In conclusion, more attention should be paid to educate company leaders using the media and specific information leaflets prepared for workplaces addressing the above problems. This is a socio-political problem, and the society could help the affected patients by modifying work-laws, to help in fulfilling the aims of the National Diabetes Program.

Fővárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budai Egyesített Kórházai, II. Belgyógyászat,1 Petz Aladár Megyei Oktatókórház, IV. Belgyógyászat, Győr,2 Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház, Megyei Diabetes és Belgyógyászati Szakrendelés, Veszprém,3 Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház, III. Belgyógyászat4

KOCKÁZAT-ALAPÚ DIABETES-SZŰRÉS FELNŐTT LAKOSSÁG KÖRÉBEN Winkler Gábor dr.,1 Hidvégi Tibor dr.,2 Vándorfi Győző dr.,3 Jermendy György dr.4 A cukorbetegség − különösen 2-es típusú formája − előfordulása világszerte emelkedik, ezt tükrözik a hazai adatok is. A késői prognózis szempontjából meghatározó jelentőségű érszövődmények megelőzésének, illetve késleltetésének egyik előfeltétele az anyagcserezavar időben történő kórismézése. Ezt segítheti a célzott szűrés, költség-hatékonysági szempontokat szem előtt tartva elsősorban a diabetesre fokozott kockázattal rendelkezők körében. A Magyar Diabetes Társaság, a 77 Elektronika Kft. támogatásával, az országban először, kockázat-alapú szűrővizsgálatot indított az alapellátásban dolgozók bevonásával. A szűrés két lépésben történt. Első fázisában a nemzetközileg validált FINDRISC kérdőív magyar változatának kitöltésére került sor, a kérdésekre adott válaszokat pontozási rendszerrel értékeltük (maximálisan elérhető pontszám 26). A ≥12 pontértékekkel rendelkező személyek esetében az Egészségügyi Világszervezet előírásait követve éhomi vércukorvizsgálat, kétes értéke esetén 75 grammos OGTT történt, vénás plazmából, laboratóriumban végzett vércukormérésekkel. A szűrővizsgálatban 2008. április 1. és 2009. március 31. között 8921 személy (59,7% nő, 40,3% férfi) vett részt. Közülük 4635 személy esetében a kérdőív pontértéke <12 volt. A ≥12 pontszámmal rendelkező 4286 személy (életkor: 53,4±11,4 év, testtömeg-index [BMI]: 29,9±4,9 kg/m², haskörfogat: 101,1±12,7 cm) közül 3.733 (87,1%) az éhomi vércukor meghatározás alapján normális glukóztoleranciájúnak bizonyult, míg 283 főnél (6,6%) izolált IFG, 122 esetben (2,85%) IFG + IGT, 19 személynél (0,44%) izolált IGT volt megállapítható. Manifeszt, de a szűrés megtörténtéig nem ismert diabetest ismertünk fel 129 személy (3,01%) esetében. Ha a laboratóriumi vizsgálat szükségességét jelentő ponthatárt magasabb értékben (≥15, illetve ≥20 pont) határoztuk meg, nőtt a glukózintoleranciában szenvedők aránya. Az antropometriai paraméterek közül legkifejezettebben a BMI növelte a kóros pontszám-kategóriába kerülés esélyét, egységnyi (1 kg/m²) BMI-növekedés a kockázatot 24,7%-kal növelte (95%-os megbízhatósági tartomány: 23,3−26,2%). A kockázat-alapú diabetes-szűrés egyszerű és hatékony módszer a szénhidrát-anyagcserezavarok korai felismerésére, ezért annak szélesebb körű, egészségbiztosítói támogatással történő bevezetése indokolt.


239

2nd Department of Medicine-Diabetology, Saint John’s Hospital and North Buda United Hospitals,1 4th Department of Medicine, Petz Aladár County Teaching Hospital, Győr,2 Diabetes Outpatient Unit Veszprém County Csolnoky Ferenc Hospital, Veszprém,3 3rd Department of Medicine, Bajcsy-Zsilinszky Hospital, Budapest4

RISK-STRATIFIED DIABETES SCREENING IN ADULTS Gábor Winkler MD,1 Tibor Hidvégi MD,2 Győző Vándorfi MD,3 György Jermendy MD4 The prevalence rate of diabetes mellitus, especially of its Type 2 form, has been increasing worldwide, this is the case in Hungary as well. The early diagnosis of diabetes should be considered as one of the most important factors for improving the late prognosis of the disease. Due to cost-effectiveness, screening should primarily be implemented in subjects at high risk to glucose intolerance. A riskstratified nationwide screening procedure was performed by the Hungarian Diabetes Association in collaboration with general practitioners (GPs) in adult subjects without known diabetes. The screening procedure was sponsored by 77 Elektronika Ltd. (Budapest). The screening was performed in two steps. In the first step, the Hungarian version of the internationally validated FINDRISC questionnaire (maximal score 26) was filled out by subjects while waiting for GP consultation. In the second step, blood glucose values in venous samples were locally measured by standard laboratory methods in subjects with a score value of ≥12. Further diagnostic steps followed the WHO guidelines. As a total, 8 921 subjects (59.7% women, 40.3% men) were screened between 01, April 2008 and 31, March 2009. Out of 4.286 subjects with a score of ≥12 (age 53.4±11.4 years; BMI: 29.9±4.8 kg/m²; waist circumference: 101.7±12.7 cm) 3.733 (87.1%) had normal fasting blood glucose values, while 283 subjects (6.6%) had IFG, 122 (2.85%) had IFG+IGT and 19 participants (0.44%) had isolated IGT. Unknown diabetes was found in 129 subjects (3.01%). If the score value requiring laboratory confirmation was set at a higher level (≥15 or ≥20), the proportion of subjects with any degree of glucose intolerance increased. Among anthropometric parameters BMI had the strongest association with the risk of glucose intolerance: 1 kg/m² increase in the BMI value increased the risk of abnormal score category (≥12) by 24.7% (95% confidence interval: 23.3−26.2%). The risk-stratified screening procedure proved to be simple and effective for detecting early impairment of carbohydrate metabolism, therefore, its wider implementation should be considered advisable.

Csepeli Egészségügyi Szolgálat, Diabetológia,1 Állami Egészségügyi Központ, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály,2 Péterfy Sándor Utcai Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály,3 Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály,4 Budapest

INZULINPUMPA-KEZELÉS ÉS HAGYOMÁNYOS INZULINKEZELÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSA 1-ES TÍPUSÚ DIABETESSZEL SZÖVŐDÖTT TERHESSÉGBEN Wudi Krisztina dr.,1 Madarász Eszter dr.,1 Nádasdi Ágnes dr.,1 Turi Zsuzsa dr.,2 Magenheim Rita dr.,2 Zsirai László dr.,3 Csákány M. György dr.,4 Kerényi Zsuzsa dr.1 Napjaink irodalmi adatai alapján a T1DM-es asszonyok terhesség alatti inzulinpumpa-kezelése (CSII) egyelőre non-inferiornak tűnik a napjában többszöri inzulininjekciós kezeléshez (MDI) képest.

240


Célkitűzés: Vizsgáltuk ambulanciánkon gondozott T1DM-es asszonyok terhességének szénhidrátanyagcsere-paramétereit, kimeneteli mutatóit és az inzulinigény változását, összehasonlítva 19 CSII-kezelés és 13 MDI-kezelés melletti terhesség adatait. Alkalmazott módszerek, betegek: Az adatfeldolgozás retrospektív módon történt, a folyamatos változók összehasonlítását kétmintás t-próbával, a kategorikus változókét chi2 teszttel, illetve Fisher-egzakt teszttel végeztük, szignifikánsnak tekintettük az eltérést, ha p<0,05. A CSII és MDI csoport életkora nem különbözött (29,9±3,0 vs. 30,3±4,2 év), a CSII csoport diabetes-tartama hosszabb volt (15,4±7,4 vs. 8,3±6,8 év), kisebb volt az induló testsúly (62,9±6,9 vs. 68±12 kg) és testtömeg-index (22,2±2,2 vs. 24,1±4,1 kg/m2), valamint gyakoribb volt a diabeteses retinopathia előfordulása (10/19 vs. 1/13 eset); (p<0,05). A pumpakezelés tartama 18,9±21 hónap volt. A prekoncepcionálisan gondozottak arányában (17/19 vs. 8/13 eset), az induló HbA1c-értékben (6,5±0,7 vs. 6,3±0,7%) és fruktózamin-értékben (301,5±38,9 vs. 283,6±39,4 µmol/l) nem volt különbség (p=NS). Eredmények: A CSII csoportban a terhességek kimenetele 12 szülés, 4 korai vetélés és 3 jelen terhesség, az MDI csoportban 9 szülés, 2 korai vetélés és 2 jelen terhesség. A trimeszterenkénti HbA1c-értékek (6,1±0,5 vs. 6,2±0,6, 5,5±0,4 vs. 5,5±0,7, 5,9±0,5 vs. 5,7±0,6%) és fruktózamin-értékek (269±33,4 vs. 250±34,3, 235,7±18,2 vs. 216,8±26,9, 212,8±22,5 vs. 205,1±16,5 µmol/l) nem különböztek (p=NS). Az induló inzulindózis (35,4±7,4 vs. 40,2±14,4 E) és az inzulinigény maximális növekedése (2,1-szeres vs. 2,5-szörös) különbséget nem mutatott (p=NS), a CSII csoportban a bázisigény növekedése 1,9-szeres, a bólusigényé 2,5-szörös volt. Nem találtunk különbséget a terhesség alatti súlygyarapodásban (16,2±5 vs. 15,3±4,7 kg), a terhességi hypertonia (5 vs. 4 eset), toxaemia (1 vs. 0) és súlyos hypoglykaemia (2 vs. 1) előfordulásában, diabeteses ketoacidózis egyik csoportban sem volt. A szülés ideje (grav. 37,8±1,6 vs. 38,2±1,2 hét) és a császármetszések aránya (7/12 vs. 5/9 eset) nem különbözött, halvaszülés nem volt, fejlődési rendellenesség 1 (enyhe ASD) az MDI csoportban. A fiú/ lány arány (8/4 vs. 5/4), a születési súly (3547,9±528 vs. 3697,8±502,8 g), a születési hossz (53,2±3,2 vs. 55,1±3,6 cm), a születési súly terhességi hétre számolt >90 percentil (6 vs. 4 eset), illetve >97 percentil (2 vs. 3 eset) nem különbözött (p=NS). Következtetés: A CSII csoport asszonyainak hosszabb diabetes-tartama és nagyobb szövődmény-gyakorisága ellenére a szénhidrátanyagcsere-paraméterek és a kimeneteli mutatók megegyeztek az MDI csoporttal, ami a prekoncepcionális és terhesség alatti inzulinpumpa-kezelés jó hatékonyságát mutatja nagyobb rizikójú betegpopulációban is.

Csepel Health Service, Diabetology,1 National Health Centre, Department of Obstetrics and Gynaecology,2 Péterfy Sándor Hospital, Department of Obstetrics and Gynaecology,3 Jahn Ferenc Hospital, Department of Obstetrics and Gynaecology,4 Budapest

COMPARISON OF CONTINUOUS SUBCUTANEOUS INSULIN INFUSION AND MULTIPLE DAILY INSULIN INJECTIONS DURING PREGNANCY COMPLICATED BY TYPE 1 DIABETES MELLITUS Krisztina Wudi MD,1 Eszter Madarász MD,1 Ágnes Nádasdi MD,1 Zsuzsa Turi MD,2 Rita Magenheim MD,2 László Zsirai MD,3 György M. Csákány MD,4 Zsuzsa Kerényi MD1 According to the latest data published in the literature, CSII treatment of T1DM women during pregnancy seems to be non-inferior comparing to MDI. Aims: We analyzed the data of 19 CSII-treated and 13 MDI-treated pregnancies for carbohydrate metabolism parameters, pregnancy outcome indicators and change of insulin requirement in pregnant T1DM women cared for at our outpatient clinic.


241

Methods, patients: We evaluated the data retrospectively, comparison of the two groups was performed by the Student’s t-test for quantitative variables and by chi2 and Fisher-exact tests for categorical variables. A p value <0.05 was considered statistically significant. The age of the CSII and MDI groups did not differ (29.9±3.0 vs. 30.3±4.2 yrs), the CSII group’s diabetes duration was longer (15.4±7.4 vs. 8.3±6.8 yrs), the starting weight (62.9±6.9 vs. 68±12 kg) and BMI were smaller (22.2±2.2 vs. 24.1±4.1 kg/m2), and the incidence of diabetic retinopathy was more frequent (10/19 vs. 1/13 cases); (p<0.05). Duration of pump therapy was 18.9±21 months. There was no difference in the rate of preconceptionally cared women (17/19 vs. 8/13 cases), in starting HbA1c (6.5±0.7 vs. 6.3±0.7%) and fructosamine levels (301.5±38.9 vs. 283.6±39.4 µmol/l) (p=NS). Results: The outcomes of pregnancies in the CSII group are 12 deliveries, 4 early abortions and 3 present pregnancies, in the MDI group 9 deliveries, 2 early abortions and 2 present pregnancies. The HbA1c -values in the three trimesters (6.1±0.5 vs. 6.2±0.6, 5.5±0.4 vs. 5.5±0.7, 5.9±0.5 vs. 5.7±0.6%) and the fructosamines (269±33.4 vs. 250±34.3, 235.7±18.2 vs. 216.8±26.9, 212.8±22.5 vs. 205.1±16.5 umol/l) did not differ (p=NS) . The starting insulin dose (35.4±7.4 vs. 40.2±14.4 E) and the maximal increase of insulin requirement (2.1× vs. 2.5×) did not show difference (p=NS), in the CSII group the increase of basal insulin need was 1.9×, that of bolus insulin need 2.5×. Difference was not found in weight gain during pregnancy (16.2±5 vs. 15.3±4.7 kg), in the incidence of gestational hypertension (5 vs. 4 cases), toxaemia (1 vs. 0) and severe hypoglycaemia (2 vs. 1), diabetic ketoacidosis did not occur. The time of delivery (grav. 37.8±1.6 vs. 38.2±1.2 wk.) and the rate of Caesarean sections (7/12 vs. 5/9 cases) did not differ, stillbirth did not occur, congenital malformation was 1 (minor ASD) in the MDI group. The boy/girl rate (8/4 vs. 5/4), the birth weight (3547.9±528 vs. 3697.8±502.8 g), the birth length (53.2±3.2 vs. 55.1±3.6 cm), the birth weight >90 percentile (6 vs. 4 cases) and >97 percentile (2 vs. 3 cases) according to the gestational age did not differ (p=NS). Conclusions: In spite of the longer diabetes duration and more complications of the CSII group the carbohydrate metabolism parameters and pregnancy outcome indicators were identical with the MDI group, which demonstrates the good efficiency of pump therapy used preconceptionally and during pregnancy even in patient population with higher risk.

Fővárosi Önkormányzat Péterfy Sándor Utcai Kórháza, Szülészet-Nőgyógyászat,1 Jahn Ferenc Kórház, Szülészet-Nőgyógyászat,2 Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinika,3 Budapest

A GESZTÁCIÓS DIABETESES TERHESSÉGEK SZÜLÉSZETI KIMENETELI MUTATÓINAK ALAKULÁSA 1997−2006 KÖZÖTT AZ OSZNI ADATBÁZISA ALAPJÁN Zsirai László dr.,1 Csákány M. György dr.,2 Tamás Gyula dr.3 Célkitűzés: A magyarországi terhességi cukorbetegek (GDM) és a nem cukorbeteg várandós populáció szülészeti mutatóinak összehasonlítása az Országos Szülészeti és Nőgyógyászati Intézet (OSZNI) 1997−2006 közötti, kötelező jelentésen és rögzített adatbázison alapuló adatai alapján. Módszer: Összesen 11368 gesztációs diabeteses terhes korábbi terhességi és jelen szülészeti mutatóit dolgoztuk fel (t-teszt, korrelációanalízis) összehasonlítva ugyanezen időszak 879291 nem cukorbeteg terhes adataival. Az adatbázis validálásához a KSH éves szülésszámokat tartalmazó jelentését használtuk fel. Eredmények: A vizsgált időszak alatt a gesztációs diabetes éves szülésszámhoz viszonyított gyakorisága 0,75%-ról 1,61%-ra, folyamatosan emelkedett. A periódus végén becsült éves gesztációs diabete-

242


ses szülésszám 1541 (1,58%). A terhességi cukorbetegség valamivel gyakoribb többedszer szülő nőknél (54,8% vs. 53,3% p=0,002). A GDM-es terhességek szülészeti kimenetelét a kontroll népességhez hasonlítva táblázatban foglaltuk össze [átlag±SD]:

GDM

Kontroll

P

Átlagéletkor (év)

29,7±6,6

26,6±7,8

<0,0001

Szülés ideje (hét)

38,5±1,9

38,8±2,2

<0,0001

Újszülött súlya (g)

3328±594

3254±591

<0,0001

Császármetszés aránya (%)

35,2

22,8

<0,0001

Fejl. rendell. (%)

0,8

1,8

<0,0001

Perinat. mort. (%)

0,7

0,9

0,05

Iu. elhalás (%)

0,5

0,6

NS

90% percent. felett (%)

18,8

11,3

<0,0001

10% percent. alatt (%)

1,7

2,9

<0,0001

Következtetés: Az eredmények alapján megállapítható, hogy a korábban közölt hazai és külföldi becsült és/vagy szűrésen alapuló GDM-incidenciát az OSZNI adatai nem igazolják. Ennek (egyik) oka a teljeskörű országos GDM-szűrés hiánya lehet. Ugyanakkor bizonyítottuk, hogy a (dokumentált) GDM-gyakoriság a vizsgált időszak alatt több mint a kétszeresére emelkedett: Magyarországon évente minimum 1540 GDM-es szüléssel számolhatunk. A szülészeti kimeneteli mutatók az átlagpopulációhoz képest az újszülöttek nagyobb születési súlyát igazolták és gyakoribb volt a császármetszés a terhességi cukorbetegek között. Ez a szűrés kiterjesztésének fontosságát igazolja.

Sándor Péterfy Street Hospital, Dept. of Gynecology and Obstetics,1 Jahn Ferenc Hospital, Dept. of Gynecology and Obstetics,2 Semmelweis University, 1st Department of Medicine,3 Budapest

PREGNANCY OUTCOME IN WOMEN WITH GESTATIONAL DIABETES BETWEEN 1997−2006 BASED ON THE DATABASE OF THE NATIONAL INSTITUTE OF OBSTETRICS AND GYNAECOLOGY László Zsirai MD,1 György M. Csákány MD,2 Gyula Tamás MD3 Aim: To compare demographic and outcome measures of gestational diabetic (GDM) and control pregnancies using data collected by the National Institute of Obstetrics and Gynecology (OSZNI) between 1997 and 2006.


243

Method: The total number of pregnancies was validated by the National Birth Registry (KSH). Altogether the obstetrical data of 11 368 pregnancies complicated by GDM and that of 879 291 control pregnancies from the same time period were compared using t-tests and correlations. Results: During the period the incidence of GDM increased from 0.75% to 1.61% and at the end of the period the estimated yearly number of deliveries was 1541 (1.58%). GDM is slightly more frequent by multipara mothers (54.8% vs. 53.3%, p=0.002). The table shows outcome data of GDM and control pregnancies [average±SD]:

GDM

Control

P

Average age (year)

29.7±6.6

26.6±7.8

<0.0001

Time of deliveries (week)

38.5±1.9

38.8±2.2

<0.0001

Newborns’ weight (g)

3328±594

3254±591

<0.0001

Caesarean section rate (%)

35.2

22.8

<0.0001

Congenital malform. (%)

0.8

1.8

<0.0001

Perinat. mort. (%)

0.7

0.9

0.05

Stillbirth (%)

0.5

0.6

NS

Over 90% percentile (%)

18.8

11.3

<0.0001

Under 10% percentile (%)

1.7

2.9

<0.0001

Conclusion: According to the database of OSZNI the number of GDM pregnancies to be expected by national and international literature could not be verified. The reason might be failure of nationwide GDM screening. The data proved, however, that the (recorded) incidence of GDM more than doubled: it must be at least 1540 GDM deliveries/year. The outcome data show that the newborns’ weight and the frequency of caesarean section is higher in the GDM than in the control group. This proves that the GDM screening needs to be extended to the complete population.

A kongresszus fővédnökei. Prof. Dr. Romics László akadémikus. Dr. Rácz Jenő a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt

Recommend Documents