Kedves Barátaim: sportolók, edzők, sportkedvelők! Tisztelettel Köszöntöm Önöket, köszöntelek benneteket abból az alkalomból, hogy ebben a mozgalmas évben végre időt tudtunk szakítani arra, hogy átadjuk a Paks Város Sportjáért kitüntetést Csoknyai Lászlónak. Tisztelettel Köszöntöm Hamvass István, Süli János és Pónya József vezérigazgató urakat. Köszönöm, hogy elfogadták az önkormányzat meghívását a mai ünnepségre. Köszöntöm Hajba Antalt, Kovács Antalt és Hangyási Lászlót. Szándékosan nem mondtam el, hogy ők mikor, hol és mit tettek, nyertek, értek el, mert egyrészt itt ezt mindenki tudja, másrészt tekintettel vagyok a jelenlévők idejére… A képviselő testület tagjai közül is sokan megtisztelik ünnepségünket. Felvetődhet ebben a körben az a kérdés, hogy egy kissé pocakos, láthatóan keveset mozgó polgármester mit tüsténkedik itt ezen az eseményen! A védelmemre legyen mondva: tornáztam, kézilabdáztam, súlyt emeltem és egy kicsit lövészkedtem is. Jó, ez utóbbit egy politikusról nyilván feltételezték is, de mentségemre szól, hogy ezt is abba hagytam időben. Hölgyeim és Uraim, Tisztelt Jelenlévők! „Ép testben ép lélek”, szól a latin mondás a közhiedelem szerint. Ezzel a mondással, még ha egy kicsit elcsépelt is, talán mindannyian egyetérthetünk. De tudnunk kell, hogy ez a köznyelvben megkurtított mondás, ami az első és második század fordulóján élt római költőtől, Juvenalistól származik, eredetiben így hangzik: „Oradium est, ut sit mens sana is corpore sano.” Vagyis: Azért kellene imádkozni, hogy ép testben ép lélek legyen. Hoppá! Így már egészen más ugye!? Végül is nem azt állította a körülbelül 1900 évvel ez előtt élő költő, hogy kizárólag egészséges testben lakhat egészséges lélek, hanem azt, hogy kívánatos lenne, hogy egészséges testben egészséges lélek lakjon! Csak halkan jegyzem meg: Mért mondta volna, ha nem találkozott volna ennek az ellenkezőjével!? Én, mint botcsinálta politikus és botcsinálta filozófus úgy fordítom le mindezt a hétköznapok nyelvére – beleszőve az élettapasztalataimat is -, hogy kívánatos az ép test, mint az ép lélek lehetséges lakhelye.
Kedves Vendégeink! Önöknek nagyon sokat köszönhet Paks Városa. De nem túlzás azt állítani, hogy az ország is! Nagyon örülök, hogy nemcsak a sportolók, nemcsak a versenyzők jöttek el a mai rendezvényünkre, hanem azok is, akik sok-sok éven át bábáskodtak a város sportja felett. Nélkülük nem lehetnénk itt, nélkülük csak ábránd lenne „Paks, a sport városa” kitüntető cím és szlogen. És azt is tudnunk kell, hogy bár komoly hagyományai voltak Pakson a sportnak az atomerőmű idetelepülése előtt is, az igazi, minőségi változást mégis az erőmű hozta meg. Az erőmű, és azok a vezetők, akik egyrészt megértették a sport fontosságát, másrészt szívügyüknek tekintették egyes sportágak működését. A város mindenkori vezetése, minden képviselő-testülete, minden politikai oldal, teljes mértékben egyetértett abban, hogy a sportra szánt, sportra juttatott összeg megtérül. Igaz, nem rövidtávon, de megtérül. Megtérül, mert a sport nem játék, még ha játékosoknak hívják is egyes sportágakban a szereplőket. Igaz, játék is, a szó eredeti értelmében, sőt nagyon nemes játék, de lássuk be: ha játék, akkor véresen komoly játék. (Természetesen az élsportról beszélek!) Megtérül, hiszen olyan emberek nevelődnek a sport által, akik tudják, hogy csak munkából lesz eredmény. Ebben az egyszerű mondatban benne foglaltatik minden. Minden, ami a mai társadalom baja, diagnózisa és terápiája. Napjainkban kezdi megérteni a társadalom többsége azt az előbbi mondatot, hogy csak munkából lesz eredmény, csak a munka teremt értéket. Nem a pénz, nem a bankszektor, nem a reklám, nem a marketing, nem a duma meg a színház. A munka! És tudjuk! A mai élsport: munka. Komoly és kitartó munka. A város vezetése tudja, hogy megtérül a befektetés, hiszen a sportoló, különösen, ha élsportoló, PÉLDA. A példa vonzza a fiatalokat. Megpróbálják…, talán meg is szeretik…, talán ott is maradnak. A választott sportágnál, az edzőnél. Itt jegyzem meg, hogy Kovács Antiék évek óta szervezik és bonyolítják a „Nagy Sportágválasztó” rendezvényt városunkban, ahol az addig sportot, sportágat nem választó fiatalok megismerkedhetnek a sportágakkal, és talán egy életre elkötelezettjeivé válhatnak az egészséges gondolkodásnak, szemléletnek.
És ha ott maradnak, talán megtanulnak dolgozni. Megtanulnak küzdeni, megtanulnak nyerni, de veszíteni is. Megtanulják, hogy mi a sportszerűség, hogy nem adják ingyen a győzelmet, nem adják ingyen az eredményt. Megtanulják, hogy nem ctrl C, ctrl V az élet. S, hogy nem röpül senkinek a szájába a sültgalamb! Hogy nincs hova menekülni! Néhány csapatsport kivételével, s ez most nem minősítés! – nincs hova menekülni: Face too face kell helyt állni. A tatamin, a sakktábla mellett, a hajóban (még ha többen vagytok is!), s helyt kell állni a lasszó-mezőn. Sok-sok küzdőtéren, ahol nagyon egyedül van az ember! Itt nincs súgás, puska, fülhallgatós eligazítás! Itt magad vagy! Magad vagy, és nagyon fognak ünnepelni, nagyon fognak dicsőíteni, ha nyersz, és fanyalognak, ha nem. De mi tudjuk, hogy megtérül az erőfeszítés, tudjuk, hogy a sport, a portolók, az edzők támogatásával olyan emberek nevelődnek, akik nem borogatják föl a kukákat, akik nem törik ketté a kiültetett fákat, akik tudják, hogy értéket csak munka teremthet! Köszönöm mindezt Nektek, köszönöm mindezt Önöknek! Egy város, egy település rendkívül összetett formáció. Sok feladat, sok indulat, sok akarás, sok stílus jellemzi. Ebben a sok sokszínűségben, ebben a sokfajtaságban kell együtt élnünk. Ha vannak ideáink, ha vannak jelképeink, ha vannak céljaink, példaképeink, akkor könnyebb, akkor jóval könnyebb az együttélés! Ehhez segítenek, ehhez járulnak Önök is hozzá. Az Önök neve sok esetben Paksot jelenti. Vagyis sokszor nem egy egyesületet, nem egy szakosztályt kötnek a nevükhöz, hanem egy várost. Egy közösséget, amelynek jó működése mindnyájunk ügye, merthogy itt lakunk, itt élünk! A város vezetésének, és minden polgárának az érdeke, hogy Paksot élhető településsé tegyük. Mindnyájan tudjuk, hogy egy település nem csak attól élhető, hogy tiszták és rendezettek a közterületek, hogy biztonságosak a közszolgáltatások, hogy széleskörű az intézményi kínálat, hanem attól és főleg attól, hogy milyen emberek lakják, és milyen emberek vezetik. Hogy az egyéni érvényesülés lehetőségeinek biztosításán túl, milyen a közbiztonság és az emberek közötti szolidaritás szintje és tartalma. Türelmesek, megértők vagyunke egymáshoz? Segítünk-e a bajbajutottakon? (ha másért, nem, hát a saját érdekünk miatt! – jegyzem meg zárójelben) Ezekhez a tiszta emberi erényekhez leginkább alázatra van szükségünk. Arra, hogy sohasem éljünk vissza helyzetünkkel, valamilyen testi vagy anyagi előnyünkkel, fölényünkkel. Ennek a szemléletnek, ennek a magatartásformának az elsajátításához, kialakításához a nevelésen kívül leginkább a sport segíthet hozzá.
Hemigway azt mondta, hogy „A sport megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.” Azt gondolom, ehhez nincs mit hozzátenni. Nádori László, a Testnevelési Egyetem professzora a következőket írta az Új Ember című katolikus lap 2001. február 18-diki számában: „Állítjuk, hogy az életmód a sportolással kedvezően befolyásolható, módosítható. De azt is állítjuk, hogy az egészségmegőrző kormányzati programokat gazdasági megfontolásból vétek elvinni költségkímélő tudatformálás irányába. Történelmi tapasztalatok szerint erre mindig találnak késztetést az egymást követő kormányok. A Nemzeti Torna Egylet egyik nagy egyénisége, Péter Dénes testnevelő tanárom a Vörösmarty Gimnáziumban, fél évszázaddal ezelőtt hangsúlyozta: a tornatermeket, uszodákat, sportpályákat meg kell fizetnünk - akkor is, ha megépítjük őket, de akkor is, ha nem.” Minden jel arra vall: igaza volt. Tisztelt Jelenlévők! Az alpolgármester asszony azzal kezdte, hogy mi már két évvel ezelőtt bevezettük a mindennapos testnevelést. Ennek a fontosságát ebben a körben nem kell hangsúlyoznom. Városunk mindenkori vezetése felismerte a sport jelentőségét és támogatását kötelességének érezte. Igen jelentős beruházások igazolják ezt: PSE klubház, műfüves pályák, csónakház, teniszcsarnok, dunakömlődi öltöző, sportház, extrém sporttelep előkészítése, az iskolák sportlétesítményeinek felújítása, sorolhatnám. Az utóbbi tíz évben a beruházásaink meghaladták az egy milliárdot. A jelentősebb egyesületeknek a városi költségvetésben kiemelt nevesített támogatást nyújt a képviselő-testület. Az önkormányzat szakbizottsága rendszeresen ír ki pályázatot sport területén működő alapítványok számára. Önkormányzati rendelet szabályozza a kiváló sportolók teljesítményének anyagi elismerését. Ezeknek a pénzben kifejezett támogatásoknak az összege az utolsó öt évben elérte az 1,1 milliárd Ft-ot. Bízom benne, hogy a város bevételei a jövőben is lehetővé teszik, hogy az egyik legfontosabb területre, a sportra megfelelő figyelmet tudjon fordítani a város vezetése.
Megköszönöm megtisztelő jelenlétüket. Munkájukra, tevékenységükre a város továbbra is számít, hiszen a legfontosabb polgári erények kialakítása közös ügyünk. A tettrekészség, az összetartás, az önfeláldozás, az önállóság, a tisztesség, a „fair play”, a lélek, a jellem legfontosabb legnemesebb tulajdonságaihoz, jellemzőihez tartoznak. Az országnak ilyen lelkületű polgárokra van szüksége. Különösen a mai helyzetben. Köszönöm, hogy meghallhattak! Hajdú János