A NYÍREGYHÁZI KÉPVISELŐTESTÜLET VÁLASZTOTT TAGJAI*

TAKÁCS T I B O R

A NYÍREGYHÁZI KÉPVISELŐTESTÜLET VÁLASZTOTT TAGJAI* 1902-1939 A városi elitnek, a város vezető rétegének a kutatására legalkalmasabb a helyi képviselő­ testület vizsgálata, amelybe a helyi társadalom egészéből kerülhettek be az emberek, még ha nem is egyforma eséllyel. A képviselőtestület volt a város „parlamentje": hatá­ rozott a város belső ügyeiben, szabályrendeleteket alkotott, megállapította a városi költ­ ségvetést illetve ellenőrizte a számadást, törvényes keretek között rendelkezett a város vagyonával; általában véve a város az önkormányzati jogait a képviselő-testület által gyakorolta. Nyíregyháza képviselőtestülete 1871-től illetve 1886-tól, a községi törvény hatálya alá tartozó többi településhez hasonlóan, fele részben virilis, fele részben pedig választott tagokból állt. Ez tulajdonképpen jelzi az elitbe kerülés kétféle útját: a virilis tagságot az adózáson keresztül a vagyon és a jövedelem önmagában biztosította (noha az adókétszerezés révén a szellemi tőke szerepe sem jelentéktelen), a választott tagság elnyerésében viszont az volt a döntő, hogy kik illetve mely csoportok rendelkeztek a szükséges társadalmi támogatottsággal, kapcsolati tőkével. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a nagy vagyon és jövedelem, különösen a képviseleti tagsággal párosulva, nem biztosított volna társadalmi elismerést tulajdonosai számára, ám kétségtelen, hogy ők ezek nélkül is elfoglalhatták formális pozíciójukat. Ezzel szemben a választott tagság aktív részvételt, a jelöltként való fellépéshez szükséges ambíciót igényelt, amellett ter­ mészetesen szükség volt a választásokon való sikeres szereplésre, a helyi társadalom legalább egy részének a támogatására. A választott képviseleti tagok összetételének vizsgálata tehát kiválóan alkalmas annak a megválaszolására, hogy a helyi társadalom különböző csoportjai mennyire tartották magukat hivatottnak a város vezetésére, illetve rendelkeztek-e az ehhez szükséges választói felhatalmazással. Főleg az előbbi szem­ pontból rendkívül érdekes és hasznos lehet a jelöltállítás mechanizmusának vizsgálata is, ám jellege miatt ez a folyamat egyáltalán nem, vagy csak kevéssé dokumentált, így másodlagos források alapján csakis egyes részei tárhatók fel. 1

A választott képviselőket az általuk elfoglalt formális helyük alapján a helyi elit ré­ szének tekintem. Nem elsősorban azért, mert megválasztásukkal fontos döntéshozói po­ zícióba jutottak: addig ugyanis, amíg a helyi hatalmi mechanizmusok feltáratlanok, a

1

A képviselőtestület választott tagjainak névsorát a közgyűlési jegyzőkönyvek tartalmazzák és a választások eredményéről rendszeresen beszámolt a sajtó is; az egyes névsorokat így csak ab­ ban az esetben jegyzetelem, ha az valamilyen egyéb okból indokolt. Az 1886:XXII. tc. 32. §-ának szövege tulajdonképpen pontatlan, hiszen a képviselőtestületnek állásuknál fogva szavazó elöljárósági tagjai is voltak; a választott illetve virilis tagok tehát kü­ lön-külön a képviseletnek a felénél kisebb részét tették ki.

képviselőtestületi tagság „helyi értéke" a döntéshozatali folyamatokban teljes pontos­ sággal nem megállapítható. Természetesen a város vezetésében betöltött fontos szerepük - már a törvényi szabályozás alapján is - nagy valószínűséggel feltételezhető. Mégis sokkal fontosabbnak tartom azt a presztízst, amelyet maga a tagság, pontosabban a vá­ lasztott tagság biztosított. Annak a ténynek, hogy bizonyos személyek, társadalmi cso­ portok számára lényeges volt a bekerülés j e l e n esetben nagyobb a jelentősége a pozíció „tényleges", súlyánál. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a képviselet a benne helyet foglalók számára elsősorban a reprezentációnak, nem pedig a városi döntések befolyá­ solásának eszközét jelentette. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a testületi közgyű­ léseken a tagok elenyészően kis hányada vett csak részt. Természetesen nem tekinthe­ tünk el attól, hogy a korszak írott és íratlan törvényei kik számára tartották fenn a vá­ lasztás és a választhatóság, avagy a közvetlen bejutás jogát, és attól sem, hogy ténylege­ sen hányan legitimálták szavazataikkal a képviselőket. Ám sem ez, sem a megválasztot­ tak vélt vagy valós erkölcsi gyengesége nem lehet ok arra, hogy ne tekintsük őket az elit­ be tartozóknak. (A kiválasztásnak, mint ahogy az elit működésének is, lehetnek infor­ mális csatornái, ezek azonban - jellegükből adódóan - nehezen, vagy egyáltalán nem kutathatók. Ráadásul mind a társadalmi felhatalmazás, legitimáció, mind az elitszerep felvállalásának, önlegitimációjának szempontjából sokkal nagyobb a jelentősége a for­ mális pozícióknak, például a képviselőtestületi tagságnak.) A képviselőtestület tehát a korszakban érvényes jogszabályok alapján állt össze, és annak törvényességét - a vizs­ gált időszakban - a társadalom csupán átmenetileg, 1918-19-ben kérdőjelezte meg ha­ tékonyan. Az alábbiakban tehát azt vizsgálom, hogy kik törekedtek, és ami még fontosabb, kik tudtak bejutni választás útján a város képviselőtestületébe. A képviselőtestületi tagság változásait a huszadik század első felében, pontosabban 1902 és 1939 között vizsgáltam. A választott tagok megbízatása hat évre szólt, választá­ sokra azonban háromévente került sor, mivel minden esetben a választott helyeknek csak a felét újították meg. így Nyíregyházán a 100 választott képviselő közül (csak a vizsgált időszakot tekintve) az egyik ötvenet az 1902-1908-1914-es, a másik ötvenet pedig az 1905-1911—1917-es ciklusban választották, amellett a póttagokat minden há­ rom évben újraválasztották. Ennek alapján 1917-ig háromévente 50 rendes és 25 pót­ képviselőt választottak, előbb nyolc, majd 1914-től tíz választókerületben. Az első v i ­ lágháborút követően, a bizonytalan belpolitikai helyzetre, majd a közelgő közigazgatási reformra hivatkozva, nem tartottak helyi választásokat, a legtöbb adót fizető tagok listá­ ját azonban továbbra is évről-évre kiigazították. A közigazgatás rendezéséről szóló 1929: X X X . tc. a községi képviselőtestületek esetében nem hozott jelentős változást, csupán a testület létszámát csökkentette jelentősen. A reform nyomán 1929 decem­ berében a teljes képviselőtestület újjáalakítására sor került: az újonnan elfogadott 2

2

A változtatást az indokolta, hogy „Nyíregyháza város képviselőtestületi tagot választó joggal bíró polgárainak száma a város növekedésével kapcsolatban annyira megszaporodott, hogy az eddigi 8 választó kerületbe nem oszthatók be akként, hogy egy-egy választó kerületben 600-nál több választó ne legyen". Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára (továb­ biakban SZSZBML,) V. B. 181. 40. k. Kgy 151/1914. K 5904/1914.

szabályrendelet értelmében az 56 rendes és 28 póttagot hét kerületben választották meg. Ennek az eredményét azonban - elsősorban a választási elnök eljárása miatt - a közigaz­ gatási bíróság megsemmisítette és új választásokat írt ki. Erre 1931 januárjában került sor, ugyanakkor a megismételt voksolás a képviselők mandátumának hosszát nem érin­ tette, annak kezdetét 1930-tól számították. Ennek megfelelően a választott helyek felét kisorsolták, és ezt 1933-ban majd 1939-ben, a másik felét pedig 1936-ban újították meg. Ezzel a korábbi rendszer állt vissza, azaz háromévente 28 rendes és 28 póttagot válasz­ tottak, egészen 1939-ig. A többek között a képviselőtestületi tagsági jogról intézkedő 1941: X I X . tc. 1. §-a ugyanis ismét meghosszabbította a választott tagok megbízatását; az 5. § pedig azt is elrendelte, hogy a megüresedő helyeket behívható póttag hiányában nem kell betölteni. (Az intézkedés a viriliseket most sem érintette.) A szavazásra választókerületenként került sor, ezek számát és határait a képviselő­ testület határozta meg akképpen, hogy mindegyikükbe belterületi utcák és külterületi ta­ nyák is beletartoztak. Az egyes választókerületek polgárai 1917-ig a városháza különbö­ ző szobáiban, a két háború között a kerületükben kijelölt helyiségben (pl. iskolában) sza­ vaztak. A helyi választás, az országgyűlésitől eltérően, titkos volt. A voksolás szavazó­ lapok által történt, amelyeken elkülönítve kellett feltüntetni a rendes és a póttag-jelöl­ teket. A szavazólapokat a jelölteket állító csoportok, pártok készítették, és a választási helyiség előtt osztották ki híveiknek. Egy választó csak egy lapot fogadhatott el, illetve adhatott le, de az abban szereplő nevek közül kihúzhatta a neki nem tetsző jelöltet. A szavazatok összeszámlálása után a választási elnök hirdette ki az eredményt, amit a köz­ gyűlés hagyott jóvá. Az 1929-es közigazgatási reformig, a gyakorlatban 1917-ig a választójog és választ­ hatóság kritériumait az 1886: X X I I . tc. szabályozta. E szerint községi választójoggal bírt minden 20. életévét betöltött lakos, aki vagyona vagy jövedelme után az állami adót a községben legalább két év óta fizette; továbbá a jogi személyek, ha a községben vagyon­ nal bírtak és utána adót fizettek. A választás csak személyesen volt gyakorolható, kivéve a kiskorúakat, a nőket, a jogi személyeket és a nem helyben lakókat, akiket a gyám i l ­ letve meghatalmazott képviselt. A választhatóságot a törvény a 24. életév betöltéséhez és a községinél jóval szigorúbb országgyűlési választójog (1874: X X X I I I . tc.) kellékei­ nek meglétéhez kötötte. A helyi választók számát a századelőn 4500-5000 főre tehetjük, míg a választhatóké 2000-3000 körül volt, azaz a városi lakosság 6-7 %-ának, a kereső népesség mintegy 17 %-ának volt lehetősége arra, hogy városi képviselővé válasszák. 3

4

5

6

3

4

5

6

SZSZBML, V. B. 181. 62. k. Kgy 612/1929. K 29256/1929. A közigazgatási bíróság 2356/1899. határozata értelmében, ha a választási elnök a szavazóla­ pokat átvéve abba belenézett, s ezáltal tudomást szerzett arról, hogy az illető kire szavazott, ak­ kor a szavazás titkos jellege megsérült, így annak eredményét meg kell semmisíteni. (Közli Komoróczy István: A községi törvény [1886. évi XXII. t c ] magyarázata. Szatmárnémeti, 1903. 77.) Nyírvidék, 1902. december 21. 1.; - SZSZBML, V. B. 181.40. k. Kgy 151/1914. K 5904/1914. Nyíregyháza országgyűlési választójoggal rendelkező polgárainak névsora: SZSZBML, V. B. 180.(184.) 2-21. k.

A két világháború között az 1929: X X X . tc. szerint községi választó az lehetett, aki a választás évében a község területén fel volt véve az országgyűlési választók névjegy­ zékébe, ha legalább hat éve a községben lakott vagy ott volt lakása, illetőleg ha a község­ ben legalább két év óta fizetett föld-, ház- vagy kereseti adót. Képviselő az lehetett, aki emellett betöltötte a 30. életévét, írni-olvasni tudott, a nők viszont csak akkor, ha ezen felül középiskolát végeztek. (A választás-választhatóság körét érintették a zsidók disz­ kriminációját szolgáló törvények is: a második zsidótörvény megfosztotta választójo­ guktól azokat a zsidókat, akiknek a szülei vagy ő maguk nem Magyarországon szület­ tek, míg az 1941: X I X . tc. - egyebek mellett - elrendelte a zsidók választott tagságának megszüntetését.) A két háború között 10600 körül mozgott a helyi választójoggal ren­ delkezők száma, ami 1939-re 11 600 fölé emelkedett, ez a város lakosságának mintegy 20 %-át tette k i . A potenciális képviselők száma ennél kisebb volt, mivel kiestek a 30 évnél fiatalabb férfiak és a nők legnagyobb része. Nő képviselővé választására egyéb­ ként sem került sor a polgári kori Nyíregyházán, a közélet ezen terepe a dualizmusban, de gyakorlatilag az első világháború után is, hagyományosan a férfiak számára volt fenntartva. Megállapítható, hogy a városi társadalom meglehetősen kis hányada szólhatott bele a képviselőtestület választott felének összetételébe, és még kisebb részének volt joga ott helyet foglalni. A dualizmusban a vagyoni (és a részbeni műveltségi) cenzus következ­ tében a választópolgárság - a legvagyonosabbak mellett - a helyi középrétegeket, azaz a helyi kis- és középpolgárságot ölelte fel. A két világháború között a műveltségi cen­ zus alkalmazása némileg kiterjesztette ezt a kört. Azt mondhatjuk tehát, hogy a helyi vá­ lasztás és még inkább a választott képviselőség alapvetően a helyi középrétegek, a hangsúlyozottan nem országos, hanem - helyi középpolgárság kiváltsága volt. Á m kö­ zülük is csak kevesen éltek jogukkal, a helyi választások alacsony részvétel, „meglehe­ tősen lanyha érdeklődés mellett" zajlottak. A század elején az 500-600 fős kerületek­ ben többnyire 50-100 választó szavazatával képviselő lehetett valaki: ez a tény a meg­ választottak pozícióját nem kérdőjelezte meg, kétségtelen viszont, hogy a mandátum el­ nyerése széles társadalmi támogatottság megszerzését nem tette szükségessé. A hosszú szünet utáni 1929-es, 193 l-es és 1933-as választásokra már nagyobb részvétellel került sor, ekkor a jogosultak 40-50 %-a leadta szavazatát. A harmincas évek második felében viszont ismét érdektelenség jellemezte a képviselőtestületi választásokat. (A helyi társa­ dalom választások iránti magatartása, az aktivitás-passzivitás összefüggéseinek feltá­ rása, általában az egyes választások lefolyásának részletesebb ismertetésére a jelen ke­ retek között nincs mód.) 7

8

9

7

8

9

Lásd Vörös Károly: Gazdaság és társadalom a dualizmus korában. In: Győr. Várostörténeti ta­ nulmányok. Szerk. Dávid L. - Lengyel A. - Z. Szabó L. Győr, 1971. 365-366. Nyírvidék, 1908. december 25. 3. Erre vonatkozóan lásd Takács Tibor: Helyi választások Nyíregyházán a huszadik század első felében. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 2001/3. 277-291.

Az 1902 és 1917 között lezajlott hat választáson a 300 helyre 207 személyt választottak meg. Ahhoz, hogy valaki mindvégig képviselő legyen, háromszor kellett, hogy megvá­ lasszák, ami azonban csak 24 fő számára sikerült (Leffler Sámuelt 1914-ben két kerület­ ben is), míg további 44 képviselő kétszer jutott be. A képviselők nagy többsége, kéthar­ mada (139 személy) a század elején csak egyszer került be (közülük André Gyula 1905ben két helyen). A vizsgált időszakban tehát viszonylag nagy volt a fluktuáció (egy em­ ber átlagban 1,45-ször jutott be), a választott képviselet személyi állománya jelentős mértékben kicserélődött. A vizsgált esetek önmagukban nem elégségesek a cserélődés időszakon belüli alakulásának a feltárására, hiszen többek mögött több évtizedes tagság állhatott, főleg az 1902-ben illetve 1905-ben szereplök esetében, még akkor is, ha csak ezekben az években szerepeltek. A számok mindenesetre a személyi állomány némi sta­ bilizálódását mutatják: míg az 1902-es és 1908-as, valamint az 1905-ös és 191 l-es gar­ nitúra csak 32-32 %-ban egyezett meg,'" addig az 1908-as és 1914-es, illetve az 191 l-es és 1917-es felerészben ugyanazokból a képviselőkből állt." Ezt követően hosszú ideig csak a póttagok behívásával változott az összetétel. A hosszú szünet utáni első választá­ son, 1929-ben, az 1914-ben és 1917-ben rendes tagságot nyert 100 képviselőből (jobban mondva 99-ből, hiszen Leffler Sámuelt két kerületben is megválasztották) csak 14 lett képviselő. Ez kevésnek tűnik, ám ezek az 1929-ben választott 56 rendes tag negyedét tették k i , ráadásul a korábban póttagnak választott, ám időközben a testületbe behívott személyek közül 3-at 1929-ben ismét megválasztottak, illetve 6 korábbi képviselő most póttag lett. A személyi folytonosság tehát nem elhanyagolható, ám kétségtelen, hogy a reform utáni képviselőtestület döntően, kétharmad részben, új emberekből állt. 1929 és 1939 között kétszer a választott képviseleti helyek egészére, háromszor pe­ dig a felére terjedt ki a választás, amelyeken a 196 képviselői helyre 102 személyt vá­ lasztottak. Első látásra úgy tűnik tehát, hogy a két világháború között a választott kép­ viselők a század elejéhez képest kisebb mértékben cserélődtek (egy embert átlagban 1,92-szer választottak meg), figyelembe kell venni azonban, hogy az 1931-ben megis­ mételt voksoláson az 1929-es garnitúrából mindössze hét személyt nem választottak újra. Ha a megsemmisített választást nem számítjuk, úgy 140 helyre 95 megválasztott jutna, ami a század eleji arányoknak felel meg. Mivel az 1933-as sorsolás folytán az első ciklus képviselőinek felerészben három, felerészben pedig hat évig tartott a megbíza­ tása, egyeseknek négy (1929, 1931, 1933, 1939), mások pedig csak három (1929, 1931, 1936) választásra volt szükség ahhoz, hogy mindvégig képviselők legyenek. Az előb­ biekhez 4, az utóbbiakhoz 15 fő tartozott; további 13 személyt más alkalmakkal válasz­ tottak meg háromszor. Kétszer választottak meg 26 képviselőt, míg csupán egyszer 44-et; ez utóbbiak aránya kisebb, mint a korábbi időszakban. Mégis a személyi állomány fokozatos kicserélődést mutatja egyrészt, hogy míg 1933-ban a választottak kétharma­ da, 1936-ban pedig 57 %-a volt már 1931-ben is képviselő, addig az 1933-as és az 1939-es személyi állomány csak mintegy harmadrészben egyezik meg, másrészt az

A korbeli tudósító is megjegyzi az eredmény láttán, hogy „néhány kivétellel az újonnan vá­

lasztott 50 képviseleti tag új ember. " (Nyírvidék, 1911. december 17. 6.) 11

A Nyírvidék mégis az új emberek nagy számát hangsúlyozta a közgyűlésben, igaz, ezt csak részben tulajdonította a választások eredményének. (1918. január 6. 2.)

utolsó választásokon, 1936-ban illetve 1939-ben először tagokká válók aránya az összes megválasztottnak 42 illetve 64 %-a. Általában tehát elmondhatjuk, hogy Nyíregyházán a 20. század első felében a választott képviselet személyi összetételét egyszerre jelle­ mezte a változékonyság és a személyi folytonosság. Ezt a választások rendszere - ti. há­ rom évente a választott helyeknek csak a felét újították meg - önmagában is biztosítot­ ta, emellett azok eredményei is ezt segítették elő. A vizsgált időszakban is többször be­ kerülő, több évtizedes képviselőséggel rendelkező személyek képviselték az állandósá­ got, mellettük a többség az általában csak egyszer megválasztottak mobil csoportjához tartozott. A társadalmi összetétel vizsgálatának lényeges szempontja a vagyoni, jövedelmi vi­ szonyok feltárása. Megfelelő források hiányában a képviselők többségével kapcsolatban - éppen a fenti törvényi előírások alapján - csak az mondható el, hogy a dualizmus ide­ jén legalább háromszobás házzal, vagy 210 korona kereskedelemből vagy iparból szár­ mazó jövedelemmel, az alkalmazottak 1000 illetve a közalkalmazottak 1400 korona adóköteles fizetéssel kellett hogy rendelkezzenek. Mivel a választott képviselők többsé­ gének összes állami egyenes adója általában nem volt elegendő a legnagyobb adózók közé kerüléshez (1915-ben például mindössze hat nagyadózó nyilatkozott arról, hogy választott tagságát tartja meg ), így azt mondhatjuk, hogy adójuk a század első évtize­ dében 400-450 korona, a tízes években pedig 550-600 korona alatt maradt. A két hábo­ rú között még ilyen általánosságban sem jelölhetjük ki azokat a határokat, amelyek között a választott képviselők anyagi, jövedelmi viszonyai mozoghatnak. Tény, hogy a virilis tagsághoz szükséges 1500-2000 pengős adóösszeget csak nagyon kevesen érték el. Nagy általánosságban csak az állapítható meg, hogy a képviselők középpolgárinak megfelelő vagyoni j ö v e d e l m i viszonyokkal rendelkeztek. Ezt közvetetten alátámasztja a lakóhelyük is: a választott képviselőknek a világháború előtt csak mintegy hatoda, később pedig ke­ vesebb mint harmada lakott a szűkebb belvárosban, a többség inkább az ezt körülölelő „kisvárosi" övezetben élt, sőt a tirpák gazdák révén jellemző volt a külterületi lakóhely is. Mivel a vagyon és a jövedelem a források hiányossága miatt kevésbé alkalmas a tár­ sadalmi összetétel pontos maghatározásához, így az elsősorban a foglalkozási megosz­ lás alapján vizsgálható. A kortársak számára is elsősorban a képviselők foglalkozása, az ez által feltételezhető műveltség, szellemi szint volt a fontos, a gazdagság szempontjából nem - vagy csak kevésbé - különböztették meg őket. A képviselők hivatását részben az eredeti jegyzékekből, nagyobbrészt a különböző címtárakból, adattárakból jól lehetett 12

13

12

13

SZSZBML, V. B. 186. 620. d. III. 1914/768. K 1130/1915. A címtárak közül elsősorban a következőket használtam: Szabolcsvármegye tiszti és általános címjegyzéke az 1912-iki év naptárával. [Szerk.] Klein Gyula. Kisvárda, é.n. (a továbbiakban Klein, é.n.); - Szabolcsvármegye és Nyíregyháza Címtára 1927. Szerk.Vertse K. Andor. Nyír­ egyháza, é.n. (a továbbiakban Vertse, é.n.); - Nyíregyháza és Sóstófürdő. Részletes helyi ka­ lauz Szerk. Vertse K. Andor és Fekete József. Nyíregyháza, 1936.; - Az egyes személyek élet­ rajzára vonatkozóan: Szabolcs vármegye fejlődése és kortörténete. Szerk. Háger László. Nyír­ egyháza, 1929.;-Nyíregyháza és Szabolcs vármegye községei. Szerk. Hűnek Emil. Bp., 1931. (a továbbiakban Hűnek, 1931.) Személyi adattár.; - Szabolcs vármegye. Vármegyei szociog­ ráfiák. Szerk. Dienes István. IV. Bp., 1939. Személyi adattár.; - Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák I-IV. Nyíregyháza, 1984-1997.

rekonstruálni. Az egyes kategóriák körültekintő elhatárolásával, kisegítő források bevo­ násával igyekeztem árnyalttá tenni a képet, ugyanakkor tisztában kell lennünk az eljárás korlátjaival is. Miként Lakatos Ernő megfogalmazta: „A statisztikai módszernek nagy hátránya, hogy élesen elhatárolt csoportokkal dolgozik, pedig az életben átmenetek van­ nak és az emberek nehezen skatulyázhatok." Ennek alátámasztására a nyíregyházi vá­ lasztott képviselők között is több példát lehet találni. Nagy Lajos református lelkész, hit­ oktató és a vármegyei levéltár vezetője, tehát megyei tisztviselő is volt egy személyben; végül is utóbbi helyre soroltam, mivel képviselősége alatt elsősorban nem egyházi szol­ gálatot folytatott. Volt eset, hogy az életút során történt változások nehezítették meg a kategóriába sorolást. Oltványi Ödön kezdetben „tipikus" tisztviselői pályát futott be: jogi tanulmányait követően városi szolgálatba lépett, végül főjegyző lett, sőt egy ideig Ballá Jenő betegsége alatt - lényegében a polgármesteri teendőket is ellátta. 1920-ban azonban nyugdíjba vonult, majd közélelmezési miniszteri biztosként a burgonyaellátás biztosításáért felelt. Később - már maga is burgonyakereskedő - a burgonyaértékesítő szövetkezet kirendeltség-vezetője, amellett számos pénzintézet és vállalat, szövetkezet igazgatósági, felügyelő bizottsági tagja. A kereskedelmi életben való szereplése folytán végül a volt köztisztviselőt ide (és nem a magántisztviselők közé) számítottam, ám nyil­ vánvaló, nem „tipikus" kereskedőről volt szó. Nagy Kálmán gyógyszerész 1905-től 1929-ig, majd újból 1931-től volt választott képviselő. Időközben azonban feladta a gyógyszertárát, és a húszas évek elejétől már tűzifa- és szénkereskedéssel, valamint légypapírkészítéssel foglalkozott, majd cementgyáros lett. A táblázatokban kénytelen voltam valahová sorolni a fenti személyeket, ugyanakkor - nemcsak az ő esetükben mindenhol igyekeztem jelezni a „szokásos", a „tipikus" életpályától való eltérést. Ez célravezetőbb annál, mint ha külön kategóriát állítottam volna fel a „besorolhatatlanok" számára. Kivételt csupán a nyugdíjas katonatisztekkel tettem, mivel ezt a tényt a kora­ beli források fontosnak tartották kiemelni az illető személyekkel kapcsolatban. A század elején a választott képviselet összetételét alapvetően a gazdák és az iparo­ sok határozták meg, 30 illetve 33 %-kal. Jelentős részvétellel bírtak még a köztisztvi­ selők és közhivatalnokok (10 % ) , míg a tanárok, az ügyvédek, és főleg a házbirtokosok és a kereskedők aránya jóval elmaradt ezekétől. Az orvosok, gyógyszerészek és egyéb foglalkozásúak inkább csak színezték az összetételt. A két ciklusban (1902-1908-1914 illetve 1905-1911-1917) eltérően alakult a különböző csoportok aránya. Mindkettőben megfigyelhető a gazdák visszaszorulása: 1908-ra illetve 1917-re a korábbi választáshoz képest kevesebb mint a felére csökkent a számuk. Az iparosok aránya viszonylag k i ­ egyensúlyozottan alakult, a megválasztottak 30-36 %-a közülük került k i ; ezzel szem­ ben 1905-ben csak 10, 1908-ban viszont 23 iparos jutott be a képviselőtestületbe. A töb­ bi csoport egy-egy évben csak megközelíteni tudta az előbbiek arányát, így 1908-ban a tanárok, tanítók, 1914-ben pedig az ügyvédek száma ugrott meg. A köztisztviselők kép­ viselete kiegyensúlyozott volt, egyedül 1914-ben került be 8 hivatalnok a szokásos 4-5 14

14

Lakatos Ernő: A magyar politikai vezető réteg 1848-1918. Társadalomtörténeti tanulmány. Bp., 1942. 97.

helyett. Általában az értelmiség részvétele nőtt a század elején, elsősorban az 1902-1914-es ciklusban, (16 %-ról 38 %-ra); a másik periódusban nem számottevő a növekedésük, inkább az 191 l-es visszaesésük a feltűnő. A választott képviselők foglalkozási

megoszlása

a század

elején*

1902

1905

1908

1911

1914

1917

gazda

18

21

8

23

10

11

91

bérlő

0

0

0

1

0

0

1

magánzó

1

0

1

0

1

0

3

házbirtokos

2

4

2

1

1

1

11

iparos kereskedő

17

10

23

15

18

17

100

3

3

4

2

1

4

17

összesen

házbirt kereskedő

1

0

0

0

0

1

2

ügyvéd

2

3

1

1

7

4

18

orvos

0

2

0

1

0

0

3

gyógyszerész

0

1

0

2

0

2

5

tanár, tanító

1

4

3

19 1

3

2

6

rabbi

0

0

0

0

0

1

köztisztviselő

3

4

5

3

8

6

29

50

50

50

50

50

50

300

A két világháború közötti időszakban a választott képviselők összetétele a koráb­ biakhoz képest jelentős mértékben átalakult. A legnagyobb számban ugyan most is a gazdák szerepeltek, ám képviselőtestület választott felének még a negyedét sem tették ki. Egy-egy évben a választottak több mint ötöde volt gazda, 1939-ben viszont a helyek több mint harmadát megszerezték. Az iparosok visszaszorulása még szembetűnőbb, hi­ szen mostani arányuk a 14 %-ot sem érte el. Jelenlétük 1933-ig csökkent, ezután nőtt, s legjobb eredményüket ők is 1939-ben érték el (17,86 % ) . A század eleji állapothoz ké­ pest megduplázta viszont képviseletét az értelmiség, amely jelen időszakban a választott helyek mintegy felét tudhatta magáénak. Három csoportjuk tekinthető meghatározónak: az ügyvédek több mint 15 %-kal, a köztisztviselők majdnem 15 %-kal valamint az egy­ házi értelmiség 11 %-ot meghaladó részvétellel. Arányuk az 1929-es illetve 193l-es helyzethez képest általában csökkent az egyes választások során. A többi réteg aránya jelentéktelen volt: míg a tanárok és a kereskedők részvétele csökkent (előbbiek inkább a harmincas évek második felében, utóbbiak viszont az elején kerültek be), a házbirto­ kosok pedig jóformán teljesen kikerültek a választottak képviselők közül, addig megje­ lentek - a már említett nem tirpák földbirtokosok mellett - a magántisztviselők, a nyu­ galmazott katonatisztek, sőt egy esetben a munkások is.

Az egy évben két kerületben is megválasztottak adatai kétszer szerepelnek.

A választott képviselők foglalkozási

gazda

megoszlása

a két világháború

1929

1931

1933

1936

1939

12

12

6

6

10

között *" összesen 46

földbirtokos

2

2

1

1

0

6

iparos

8

7

3

4

5

27

kereskedő

2

1

1

1

0

5

hb, nagykereskedő

1

1

0

1

0

3

ügyvéd

10

10

3

4

3

30

orvos

1

1

1

0

0

3

gyógyszerész

0

1

1

1

1

4

tanár, tanító

1

1

0

2

2

6

egyházak papjai köztisztviselő

6

7

1

6

2

22

10

10

6

0

3

29

magántisztviselő

1

2

3

1

0

7

nyugalmazott tiszt

1

1

1

1

1

5

munkás

0

0

1

0

0

1

ismeretlen

1

0

0

0

1

2

56

56

28

28

28

196

Ezen számok és arányok megítélésekor természetesen figyelembe kell venni azt, hogy az egyes foglalkozási csoportok milyen körből kerültek ki. Nem meglepő például a több ezres gazda- és iparostársadalom nagyszámú képviselője, ugyanakkor például a század elején 50, a két háború között 75 fős nyíregyházi ügyvédi kar képviselete messze meghaladta a kereskedőkét, akiknek a létszáma a városban több száz volt, a harmincas években pedig már a kétezret is elérte. Pontos arányokat természetesen nem tudunk meghatározni. Gondot jelent például, hogy a népszámlálások kategória-rendszere a fen­ tiektől eltér, így a választott képviselet megoszlását csak bizonyos korlátok között ha­ sonlíthatjuk össze a város lakosságának foglalkozási megoszlásával. Általában megálla­ pítható, hogy a mezőgazdaság, és kisebb mértékben a kereskedelem alul-, a közszolgálat és szabadfoglalkozású réteg viszont felülreprezentált, míg az ipar választott képviseleti aránya a század elején meghaladta a népességbeli arányokat, a harmincas években v i ­ szont nagyjából megfelelt annak. A z összevetés azonban problematikus azért is, mert a képviselőket nem általános választójog alapján választották, így sokkal célravezetőbb volna a választókkal való összehasonlítás. Ugyanakkor nem ismerjük a választópolgárság társadalmi összetételét sem, csupán arról a körről lehet hozzávetőleges képünk kizárólag a dualizmus idején, akik az ország­ gyűlési választójog birtokában választhatók voltak. Ennek alapján is csupán az állapít­ ható meg, hogy míg a potenciális helyi képviselőknek a fele, és még a tízes évek elején

Az egy évben két kerületben is megválasztottak adatai kétszer szerepelnek.

is 45 %-a a föld révén szavazott, addig a megválasztott képviselők közötti arányuk ettől messze elmaradt, és csak 1911-ben közelítették azt meg. Ezzel szemben az értelmiség a választhatók közötti 10-12 %-os arányával szemben a választásokon ennél sokszor két­ szer, sőt háromszor nagyobb képviselethez jutott. A fontosabb tendenciákat ezek az ada­ tok is mutatják. A képviselőtestület választott felének a városi társadalom, de akár a vá­ lasztópolgárság összetételétől való eltérését persze nem szabad túlértékelni, ezeknek nem feltétlenül kell megfelelniük egymásnak, hiszen vannak a vezetésre - hagyománya­ ik vagy képzettségük, tanultságuk révén - „hivatott" elemek. Az eltérések mindenesetre jelzik azt, hogy a létszámukhoz mérten mely társadalmi csoportok kívántak bekapcso­ lódni a helyi vezetésbe, és kiknek sikerült is ez. A foglalkozási csoportok arányának a megítélésében számításba kell venni a virilis tagok közötti arányukat is, hiszen a tapasztalatok is azt mutatták, hogy a virilis jogon be­ került és a választott képviselők között nagyon kicsi az átfedés, azaz a nagyadózók csak ritkán vállalkoztak választási megmérettetésre. Az értelmiségiek számára az adókétszerezés jelentősen megnövelte a bejutás lehetőségét, így viszonylag sokan - éppen a leg­ gazdagabbak, legbefolyásosabbak - virilis tagok lettek, ráadásul az intézmények és az özvegyek megbízottai is többnyire közülük kerültek k i . A szervezésre pozíciója révén alkalmas városi tisztviselők pedig hivataluknál fogva testületi tagok voltak. Ezek némi­ leg magyarázatot adhatnak az intelligencia század eleji passzivitására. A leggazdagabb kereskedők, akik ráadásul a szervezésre hivatott érdekképviseletek vezetését is uralták, adójuk után már testületi tagok voltak. Ugyancsak jelentős arányban képviseltették ma­ gukat a legnagyobb adófizetők között - főleg a két háború közötti időben - a házbirto­ kosok is. Ezzel szemben az iparosok, majd egyre inkább a gazdák számára is, a képvi­ selőtestületbe való bejutás egyetlen útját a választott tagság jelentette, adójuk révén csak kevesen kerülhettek be közülük. A különböző társadalmi rétegek képviseletében mind­ amellett nem kis mértékben a választásokon való részvételük, szervezettségük, általában az érdekérvényesítő képességük függvényében alakult k i . A század eleji megfigyelők szerint az iparosság és a gazda-osztály volt a legszervezettebb, míg a kereskedők és a „honoratior-osztály" még az érdeklődés jeleit sem mutatták. A két háború között vá­ lasztásoknak hivatalos részről való szervezése egyértelműen az értelmiség érvényesü­ lését segítette elő, a nacionalista színezetű széles „polgári" egységben elsősorban az „in­ telligencia" törekvései valósultak meg. 15

16

*** ,y4 tirpák embert öregségére, mikor bejön a városba, várja a gazdakör, társasélet, pihe­ nés, ő ezek helyett szívesen beleszól a város dolgaiba, képviselőtestületi tag lesz. A régi képviselőtestület majdnem teljes egészében a föld népét foglalta magába, később az

15

16

A Kereskedők és Gazdák Körének elnöke, alelnökei, és több más vezetőségi tagja is legtöbb adófizetés címén volt tagja a városi képviselőtestületnek. (A Kör vezetőségének névsora 1911böl: Klein, é.n. 68.; 1926-ból: Vertse, é.n. 94.) Városi párt. Nyírvidék, 1915. február 11. 1.

iparosság, legújabb időkben pedig az értelmiségi osztály van túlnyomó számban. " - ír­ ta Dienes István 1931-ben. A kortárs is érzékelte tehát a városi parlamenttel kapcsolat­ ban azt a folyamatot, melynek során a gazdák fokozatosan visszaszorultak a város veze­ tésében, így a választott képviseletben is. Nyilvánvaló, hogy a tirpák gazdatársadalom mozgósításában még századunkban is nagy szerepet játszott a régi „parasztkommunitás" összetartozás-tudata. Ennek lassú halványodását jelzi azonban, hogy szükségét érezték a formális szerveződésnek, gazdakör majd gazdaszövetség alapításának is. A szerve­ zettség fontosságára leginkább az 1908-as különösen gyenge eredményük hívhatta fel a figyelmüket; miként a korabeli kommentár rávilágított: „a gazdákat ért súlyos vereség legfőképpen az ő szervezetlenségüknek, egymás iránti bizalmatlanságuknak, s áldozat­ kézségük hiányának eredménye ". Habár további visszaszorulásuk nem következett be, a korábbi - 35^10 %-ot meghaladó - eredményüket 1911 után csak 1939-ben tudták megismételni (35,7 % ) , egyébként 1914 és 1936 között a választott képviselők mintegy ötöde került ki közülük. Választási esélyeiket a két világháború között - amellett, hogy a választásra jogosultak kiszélesedett körében a gazdák részaránya kisebb lett - az is ronthatta, hogy jelentős csoportjaik az ellenzéki kisgazdapárt mögött sorakoztak fel: szembekerülve a „hivatalos" vezetéssel szinte lehetetlenné vált számukra a bejutás. Mindazonáltal elmondható, hogy a választott képviselők között meghatározó volt a je­ lenlétük, ami azt jelzi, hogy a városalapítók utódai, a városhoz legszorosabban kapcso­ lódó rétegként, nagy fontosságot tulajdonítottak annak, hogy küldötteik viszonylag nagy számban ott legyenek a város parlamentjében. Ezt akkor is fontos kihangsúlyozni, hogy ha a közgyűléseken a súlyuk - feltételezhetően - nem volt nagy. ) Általában a legtekintélyesebb, legszorgalmasabb, legtöbb földdel bírókat választot­ ták meg, akik többnyire a gazda-érdekvédelmi szervezetekben - és sokszor az evangé­ likus egyházban is - vezető tisztségeket töltöttek be, és szinte kivétel nélkül tanyabírók is voltak. Kiemelhetjük Paulusz Mártont, aki 1929-ben bekövetkezett haláláig 40 éven át ült a városi képviselőtestületben, emellett megyebizottsági tag is volt. Nemcsak a nyíregyházi gazdatársadalom egyik legtekintélyesebb vezetője, hanem a város társadal­ mi és politikai életének is tevékeny résztvevője volt. (1920-ban - a hivatalos jelölttel szemben - indult a nemzetgyűlési választáson is.) Személyének súlyát jelezte, hogy 1924-ben a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara alelnöke lett, a következő évben pedig magyar királyi gazdasági főtanácsosi címet kapott. Nagy tekintélynek örvendett Paulusz 17

18

19

20

17

18

19

20

Dienes István: Nyíregyháza népe. In: Hűnek, 1931. 113. Mivel a virilis tagok között az iparo­ sok csak az 1940-es évek elejétől szerepeltek nagyobb számban, így Dienes megállapítását csak a választott képviseletre vonatkoztathatjuk. A Nyírvidék 1900. január 28-án számolt be a gazdakör megalakulásáról, melynek ideiglenes elnöke ifj. Lovas Kovács András lett. (4. old.) Nyírvidék, 1908. december 24. 3. „ Szavuk - még ha egyikük-másikuk fel is került a virilisek listájára, vagy városi képviselővé választották - nemigen volt. Meg sem jelentek a közgyűléseken. A hajdani parasztpolgárok utó­ dai tanyákra húzódtak, bezárkóztak." (Takács Péter: A polgárosodás útján 1848-1918. In: Nyíregyháza története. [Szerk.] Cservenyák László és Mező András. Nyíregyháza, 1987. /a to­ vábbiakban Takács, 19877 137.)

„harcostársa,'' Jánosbokori Kovács András is, akit 1911-től 1936-ig minden voksolás al­ kalmával megválasztottak. A z evangélikus egyház presbitere majd másodfelügyelője, a gazdaszövetség egyik megalapítója és elnöke (majd díszelnöke), a Tiszántúli Mezőgaz­ dasági Kamara tagja, részt vett a Hangya megalapításában, és annak elnöke és pénztá­ rosa volt évekig. Tevékeny politikai szerepet is vállalt, Nagyatádi pártjának helyi elnöke volt, majd az egységes párt helyi alelnöke. A húszas évek második felében a gazdálko­ dástól már visszavonult, ám ezután is aktívan részt vet a helyi közéletben, többek között a vadásztársulat elnökeként. Lovas Kovács János 1898-tól 1929-ig volt választott kép­ viselő. Részt vett a gazdakör valamint az értékesítő és fogyasztási szövetkezet alapítá­ sában és vezetésében, a gazdaszövetség választmányi munkájában. Emellett evangélikus presbiter, a Luther Szövetség tanyai elnöke és más egyházi és ifjúsági mozgalmak veze­ tője, és - a tirpák gazdák között szinte egyedülállóan - egy bank, a Nemzeti Hitelinté­ zet helyi fiókjának igazgatóságába is bekerült. Aktívan politizált, először a negyven­ nyolcas pártban, majd a Nagyatádi-féle kisgazdapárt színeiben a nemzetgyűlési válasz­ tásokon is indult. A gazdaérdekek tekintélyes szószólójaként ellenzéki oldalra került, ezért 1929 után nem kerülhetett be a képviselőtestületbe. Ugyancsak az ellenzéki kisgazdák vezetője volt Bukovinszky József felsősimái gaz­ da, a Független Gazdák Körének elnöke. Őt 1936-ban a hivatalos listán ugyan megvá­ lasztották, ám tíz nap múlva le is mondott, mivel a képviselőtestület összetételében nem látott garanciát arra, hogy a gazdapolgárság súlyos gondjait megoldják; kilátástalan és meddő munkát végeznie pedig fölösleges a testületben, annál inkább is, mert - mint írta - „ úgy érzem, hogy nem is a nép akarata küldött engem oda (!) " Képviselőik nagy szá­ ma ugyanakkor azt jelzi, hogy a gazdatársadalom jelentős része, köztük igen tekintélyes személyek, mint a már említett jánosbokori Kovács András, j ó kapcsolatban álltak a „hi­ vatalos" vezetéssel. így 1929-től folyamatosan képviselő volt Pápai Mihály, ugyanezen évtől a Gazdaszövetség elnöke. 1919-ben 75 holdon kezdte, a harmincas évek végén már több mint 200 holdon gazdálkodott. Több társadalmi szervezetben is aktív szerepet vállalt és a megyebizottságnak is tagja volt. Bencs András szélsőbokori birtokos, kiváló lótenyésztő évtizedekig volt választott képviselő. Bencs - aki szintén több mint 100 hol­ don gazdálkodott - a törvényhatósági bizottsági tag, valamint a mezőgazdasági kamara helyi bizottságának elnöke és a gazdaszövetségnek ügyvezető alelnöke majd elnöke is volt. Tovább sorolhatnánk a neveket, mint Tomasovszky Mihályét, Zomborszky Györ­ gyét, Karasz Györgyét és vitéz Tamás Andrásét, ehelyett inkább megjegyezzük, hogy szinte valamennyi jelentős tirpák család (pl. Szmolár, Garaj, Cseh, Henzsel, Márföldi, Nádasy stb.) képviseltette magát a testületben. 21

22

A „tipikus" tirpák kisgazdák mellett az egyéb földbirtokosok és bérlők nagyon ritkán lettek választott képviselők. Ez érthető, hiszen a jelentősebb birtokkal illetve bérlettel

21

2 2

„Lovas Kovács János mégis ellenzéki". Nyírvidék, 1929. október 9. 3. A megyei választások előtt nyilatkozatot tett, hogy gazdatársaival nem csatlakozik a Nemzeti Blokkhoz. Később, a helyi választásokon is a városi polgári és kisgazdapárt színeiben indult, annak alelnöke volt 1929-ben. (Lásd Nyírvidék, 1929. december 15. 4. után) SZSZBML, V. B. 186. 1127. d. I I . 1936/5. K 5911/1936 (Bukovinszky József képviselő lemondása)

rendelkezők (föld- illetve kereseti) adójuk révén lettek a képviselőtestület tagjai. Jellem­ ző, hogy csak olyanok kerültek be - összesen hárman - választás útján, akiknek a föld­ je, illetve bérlete Nyíregyházán kívül feküdt. A z 1911-ben megválasztott Reichmann Józse/Újfehértó határában bérelt több mint 2000 holdat. A két háború között tag Bodor Zsigmondnak Dombrád, Napkor és Sényő határában volt 1925-ben majdnem 3000, de még 1935-ben is 2500 holdnyi birtoka, míg Németi Sándor Nyírmeggyesen lévő 515 holdja mellett Kállósemjénben bérelt további 539 holdat. Birtokaik elsősorban a me­ gyei közélethez kapcsolták őket, ám ez nem jelentette azt, hogy nem álltak szoros kap­ csolatban a város társadalmi és gazdasági életével is. Különösen igaz ez Bodor Zsig­ mondra, aki a törvényhatósági bizottság és a kisgyűlés valamint a vármegyei Gazdasági Egyesület igazgató-választmányi tagja volt, emellett a Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület igazgatóságában és a Magyar Nemzeti Bank helyi fiókja bírálótanácsában is helyet kapott, és nem mellékesen a nyíregyházi izraelita hitközség elnökeként s a Bes­ senyei Kör tanácstagjaként is tevékenykedett. A századelőn az iparosok a gazdák mellett, sokszor őket is megelőzve, a választott képviselet legnagyobb csoportját alkották. A foglalkozási megoszlását tekintve igen he­ terogén iparostársadalom összefogását és egységes fellépését, a céhes hagyományok és az ágazati szakmai szervezetek mellett, az ipartestületnek köszönhette. A század elején ennek alelnöke, Hunyady László fényképész - maga is választott képviselő - kezdemé­ nyezte és szervezte meg, hogy minél nagyobb számban képviseljék az ipari érdekeket a választott testületben. A viszonylag szervezett fellépésüket minden bizonnyal az is elő­ segítette, hogy egy vagyonilag kevésbé differenciált társadalmi csoportról van szó, a va­ gyoni különbségek nem hoztak létre törésvonalakat benne. A legjobb eredményüket 1908ban érték el, amikor - mint azt a testület éves jelentése is hangsúlyozta - „ az iparosok re­ ményen felül nyerték el a polgárság legszebb jogát: a város közéletének vezetésében való részvételt. " Az 1908-as 46 %-os, ám még a tízes évekbeli 30-36 %-os eredményüktől is 1929 után lényegesen elmaradtak (10-18 % ) , így a két háború közötti időszakban nem­ csak a gazdák, hanem többnyire az ügyvédek és köztisztviselők aránya is elérte-meghaladta az iparosokét. Mindazonáltal az ipartestület jó kapcsolatai a hivatalos városvezetés­ sel ekkor is biztosították számottevő részvételüket a választott képviselők között. 23

24

1S

26

Az 191 l-es adatok: Magyarországi gazdacímtár. Szerk. Rubinek Gyula. Bp., 1911.; - Az 1925-ös és 1935-ös adatok: Magyarország földbirtokosai és földbérlői (Gazdacímtár). Bp., 1925. illetve 1937. A nyíregyházi ipartestület évi jelentése az 1908 évről. 33-35. (SZSZBML, XV. 8. 2. d. Tóth és társa 1909.) Uo. 34. Tóth Pál testületi alelnöknek a közelgő (1929-es) városi választások előtt az iparostársaihoz in­ tézett felhívásában - az elmúlt törvényhatósági választások tanulságait leszűrve - hangsúlyoz­ ta, hogy „a városi párt nagy súlyt helyezett az iparosok bizottsági tagságára" (szemben a füg­ getlen nemzeti blokkal, amihez a „KIOSZnéven nevezett iparos egyesület" is tartozik), így „az iparosok érdeke az ipartestület józan gondolkodású vezetősége által támogatott pártban talál megvédésre". (SZSZBML, V. B. 184. 36. d. szám nélkül) Pár héttel korábban az törvényható­ sági választások előtt az ipartestület még politikai semlegességét hangsúlyozta, és nem kívánt csatlakozni egyetlen választási csoportosuláshoz sem. (Nyírvidék, 1929. október 8. 4.)

A z ipartestület és más szakmai szervezetek által jól szervezett iparosságnak tehát j ó esé­ lye volt arra, hogy jelöltjeiket megválasszák, így súlyának megfelelő képviselethez jus­ son. Ezt minden bizonnyal azért is szorgalmazták, mert adófizetés révén még a legtekin­ télyesebb, leggazdagabb mesterek számára is meglehetősen kevés esély volt a bekerü­ lésre. (Az iparos virilisek száma csak az 1940-es években nőtt meg számottevően.) Általában a legjelentősebb, legtöbb embert foglalkoztató iparágak közül mind képvi­ seltette magát a városi parlamentben. 1902 és 1917 között 100 helyre választottak ipa­ rost, legtöbbször, 16 alkalommal hentest és mészárost. Őket a kocsigyártók követték 9, illetve a kerékgyártókkal 10 hellyel, majd a ruházati ipar következett, a szabók 9, a csiz­ madiák és a cipészek 7-7 hellyel. Számottevő volt még az asztalosok, a lakatosok és az építészek (6-6) képviselete. A két világháború között már nem volt olyan ágazat, amely kimagaslóan sok képviselőt küldött a testületbe: a 27 helyre megválasztott 15 személy 12 iparágat képviselt. Ugyanakkor az ágazati megoszlásnak a dualizmus utolsó évtize­ deiben megfigyelhető „modernizációja" csak részben folytatódott tovább. Már a század elején teret vesztettek kocsigyártók, a csizmadiákkal szemben - noha ezek súlya számot­ tevően nem csökkent - növelték részesedésüket a cipészek, és a szabók között is csak egyetlen szűrszabó szerepelt; ezen „régi" mesterségek képviselői a harmincas években egyáltalán nem lettek képviselők. Ugyanakkor míg a tízes években egyre nagyobb szám­ ban kerültek be az elsősorban városi szolgáltatásokat nyújtó iparosok (fényképészek, szobafestők, borbélyok), addig 1929 után erre nem volt példa. Az iparosok szervezésében és mozgósításában fontos szerepet betöltő ipartestület szinte valamennyi vezető tisztségviselőjét beválasztották a képviselőtestületbe. A több­ ség több szakmai és kulturális szervezet vezetőségének a tagja, és a helyi közélet más területein is szerepet játszott, például az egyházak világi vezetésében, sport- és társadal­ mi egyesületek munkájában. Az ipartestületi elnökök közül választott képviselő volt például Pívnyik András kocsigyártó, ProkPál hentes és mészáros, vagy Zomborszky Dá­ niel szabómester. Az 1892-ben önállóvá váló Zomborszky 1896-tól tevékeny részt vál­ lalt az ipartestület munkájában, amelynek előbb alelnöke, majd - három év megszakí­ tással - 1912 és 1930 között elnöke volt, mindeközben 1902-től 1933-ig valamennyi vá­ rosi választáson sikerrel szerepelt. A legtekintélyesebb iparosok közé tartozott Pisszer János építőmester is, aki számos, a város arculatát meghatározó épületnek a tervezője, kivitelezője volt. Amellett, hogy elöljárósági tagként, elnökként, szakosztályi elnökként tevékeny szerepet vállalt az iparosság mozgalmaiban, a közélet más területein is igen k i ­ terjedt munkát végzett. A városi képviseletnek hol választás, hol adófizetés révén tagja, emellett sokáig megyebizottsági tag, római katolikus egyháztanácsos; elnöke volt - töb­ bek között - a nyíregyházi háztulajdonosok egyesületének, a munkás rokkant-segélyező egylet helyi fiókjának, azonkívül tagja számos helyi és országos társadalmi és szakmai szervezetnek. Kiterjedt publicisztikai munkásságot is folytatott helyi és országos lapok­ ban; a Nyírvidéknek állandó munkatársa is volt. Az 1929-től folyamatosan választott 27

Ennek alátámasztására lásd az ipartestület 1908-as és 1913-as elöljáróságát: SZSZBML, XV. 8.2. d. Tóth és társa 1909. A nyíregyházi ipartestület évi jelentése az 1908. évről, Nyíregyháza, 1909.; - Illetve Uo. Klafter 1914. A nyíregyházi ipartestület 1913. évről szóló XXIX. évi je­ lentése, Nyíregyháza, 1914.

(előtte pedig évekig virilis) képviselő Huray János húsiparos a Kisosz-ban majd az ipar­ testületben is ellátta az elnöki funkciókat, egészen 1939-ig, amikor 1908-ban kezdett iparát feladva nyugdíjba vonult. Utóda a nyíregyházi iparosság egyik vezéralakja, Lakner Béla pékmester lett, aki sokáig volt az ipartestület alelnöke, ellenőre és elöljárósági tagja; ő szintén 1929-től ült választott képviselőként a városi közgyűlésben. Lakner apjának, Lakner Ödönnek-aki szintén volt ipartestületi alelnök, s 1914 végén bekövet­ kezett haláláig évtizedeken át volt választott képviselő - 1874-ben alapított üzemét vette át 1905-ben. Megemlíthetjük még Barzó György mészárost, Antal János és Lajos kocsi­ gyártókat, Hogyan Mihály ácsot és Valkó Pál kőművest, építési vállalkozókat, Kiss Gyula lakatost, ipartestületi alelnököt, vagy Czigler János kosárfonót, bútorgyárost. A példákból is látszik, hogy a város legtekintélyesebb iparosai a jelölők és a választók j ó ­ voltából többnyire helyet foglalhattak a képviselőtestületben. Az értelmiség alacsony választási részvételének, egységes fellépésének hiányát a század elején - a már említett okok mellett - jórészt abban kereshetjük, hogy egy meg­ lehetősen heterogén rétegről volt szó, és nem volt olyan szervező erő, amely közös fel­ lépésre mozgósította volna a különböző foglalkozású és társadalmi státuszú csoportokat. Az intelligencia választások iránt tanúsított passzivitásának a megítélésében figyelembe kell venni azt is, hogy az értelmiség Nyíregyháza társadalmában meglehetősen új elem volt. Pontosabban fogalmazva: nagyobb számban csupán a polgári korban jelent meg, az újonnan érkezett megyei és állami tisztviselők, államvasúti alkalmazottak, részben az orvosok, ügyvédek pedig sokáig közömbösen szemlélték a város belső ügyeit. Nem le­ het véletlen például az, hogy a tisztviselők közül sokáig a „törzsökösnek" tekinthető vá­ rosi hivatalnokok kerültek be legnagyobb számmal (ti. azok, akik állásuknál fogva nem voltak a közgyűlés tagjai). A két világháború között - mint láttuk - az értelmiség válasz­ tási aktivitása megnőtt, melynek eredményeképpen a korábbinál jóval több képviselőjük került be a testületbe. Az egység címén kialakított „arányos" képviselet tehát egyértel­ műen az „intelligenciának" kedvezett, ugyanakkor azon belül az egyes csoportok súlya megváltozott. Míg a század elején a köztisztviselők, az ügyvédek, valamint a tanárok és tanítók részvétele volt jelentősebb a választott képviseletben, addig a két háború között utóbbiak száma jelentősen csökkent, s helyüket a különböző egyházak papjai, lelkészei vették át. Általában tehát azok szerepeltek a választottak között legnagyobb számmal, akik már a hivatásuknál fogva is szorosabb, „mindennapi" kapcsolatban álltak a társa­ dalommal. A század elején összesen 29 helyre választottak köztisztviselőt képviselőnek, ame­ lyeken 23 személy osztozott; meglehetősen nagy volt tehát a fluktuáció, 19 fő a vizsgált időszakban csupán egyszer került be. Az esetek majdnem felében olyan városi hivatal­ nokok kerültek választás útján a képviselőtestületbe, akik hivatali állásuknál fogva nem szavazhattak volna a közgyűléseken: például Mikecz József irodatiszt 1902-ben, Juhász Etele rendőralkapitány 1905-ben, Csapkay Géza gyámpénztári ellenőr és id. Gaál Ede levéltárnok 1908-ban, vagy Krska Gyula irodatiszt és Deák András adótiszt 1917-ben. Valamennyi század eleji választáson sikeresen szerepelt Tomasovszky Lajos adótiszt 28

Lemondásának híre: Nyírvidék, 1939. február 5. 2.

illetve Jóba Elek alszámvevő, igaz, utóbbi 1911-től felhagyott a közszolgálattal, és k i ­ zárólag a családi vállalkozásnak, a város legnagyobb nyomda- és kiadó vállalatának ve­ zetésével foglalkozott. A kisebb városi hivatalnokok, hivatali alárendeltek megválasz­ tása a testületben a városi elöljáróság iránt lojális elemek számát gyarapította; ám úgy is tekinthetjük a dolgot, hogy ez még inkább szorosabbá tette a képviselőtestület és vezetés kapcsolatát. Ebbe a kategóriába soroltam Bogár Lajos volt főjegyzőt, aki nyugdíjazása után is - 1914-től, immáron választottként - tag maradt. Májerszky Béla polgármester 1914-es választáson való indulásának is az lehet a magyarázata, hogy közelgő nyuga­ lomba vonulását követően is - erre 1915 nyarán sor került - tag szeretett volna lenni. A Nyíregyházára pár évtizede betelepült megyei és állami hivatalok tisztségviselői a jelek szerint nem tartották fontosnak a képviselőtestületi tagságot, távol tartották magukat a város belügyeitől; számukra a közéleti szereplés igazi terepét a vármegye jelentette. Rit­ kaságszámba ment egy megyei főjegyző (Sipos Béla, 1908), egy alispán (Szikszay Pál, 1905), vagy egy főispán (Újfalussy Dezső, 1914) tagsága, de a törvénykezés területéről is csupán Nagy Lajos járásbíró (1902), Kovács István (1905 és 1914) és Thoroczkay Gyula (1917) törvényszéki bírók kerültek be, igaz, előbbi kettő mögött több évtizedes képviselőség állt. Az már feltűnőbb, hogy két pénzügyigazgató, Eckerdt Elek és Sefcsik József is képviselő lett; a kerületi munkás betegsegélyező pénztár igazgatója (majd az OTI helyi vezetője), ifi. Lakner Ödön 1911-től egészen 1936-ig volt választott képvise­ lő. Közéleti aktivitásában családi hagyományokat követett, hiszen apja és testvére - hí­ res pékmesterek - szintén tagok voltak. Az államvasutak helyi tisztségviselői (két osz­ tálymérnök, egy állomásfőnök és egy altiszt) a tízes évektől folyamatosan jelen voltak a választottak között. 1929 után a köztisztviselők súlya megnőtt a képviselőtestületben, a helyek mintegy 15 %-át szerezték meg, ám ez elsősorban az időszak első választásainak volt köszönhe­ tő: legkésőbb 1936-ra Uzoni Jenő postafelügyelő kivételével az összes korábbi tag kike­ rült; súlyuk általában is csökkent, 1936-ban például egyetlen köztisztviselőt sem válasz­ tottak képviselővé. A legnagyobb változást az jelentette, hogy a korábbi időszaktól elté­ rően kizárólag állami hivatalnokok, elsősorban továbbra is bírók és államvasúti alkalma­ zottak, kerültek választás útján a testületbe. A 14 köztisztviselő között az egyetlen kivé­ telnek a már említett vármegyei levéltárnok, Nagy Lajos lelkész számított. Azt, hogy a városi parlament és az állami bürokrácia között megfigyelhető kapcsolat erősödését - el­ sősorban a harmincas évek első felében - utóbbinak a városi ügyek iránt megnövekvő érdeklődése magyarázza, vagy az államapparátus ellenőrző funkciójának a megnöveke­ dése inspirálta, jelen állás szerint nem megállapítható. Kétségtelen azonban, hogy sze­ mélyükben sokszor az elcsatolt területekről érkezett tisztviselők fokozott közéleti aktivi­ tásának lehetünk szemtanúi: például Uzoni Jenő, a postahivatal vezetője és Illés Andor, a törvényszék elnöke Erdélyből, Tibay Gyula MÁV-állomásfőnök Kárpátaljáról mene­ kült. Ők általában a társadalmi mozgalmakban, mindenek előtt a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetségében és a Turáni Körben is vezető szerepet vittek, s ezáltal a helyi közélet formálóivá váltak, ami segítette a társadalomba való beilleszkedésüket. Sokszor azonban a várossal való kapcsolatuk csupán a hivatalviselés időszakára korlátozódott, esetleges elmozdításuk után megszakadt kapcsolatuk a várossal: Tesléry Károly megyei tanfelügyelő 1937-ben azért volt kénytelen lemondani a mandátumáról, mert a vallás- és

közoktatásügyi miniszter Jász-Nagykun-Szolnok megyébe helyezte át. Természetesen a repatriáltak nem feltétlenül voltak „idegenek": a Délvidékről idekerült Eötvös Pál, a királyi adóhivatal főnöke például iskoláinak egy részét Nyíregyházán végezte. Sikorszky István iparfelügyelő a közeli Vencsellőn született, Nyíregyházán érettségizett, ezután különböző iparfelügyelőségeken dolgozott; 1919-ben Pozsonyból utasították k i , s rövi­ desen Nyíregyházára került. Voltak természetesen szorosabb helyi kötődéssel rendelke­ ző tisztviselő-képviselők is: a már említett Lakner Ödön mellett Tóth Pál törvényszéki tanácselnök feltétlenül ide tartozik. Tóth Pál ugyan Miskolcon született, s tanulmányait is itt illetve Egerben végezte, ám 1896-tól Nyíregyházán működött, először a járásbíró­ ságon majd a törvényszéken. A tisztviselőkkel kapcsolatos lényeges változás volt a dualizmus utolsó évtizedeihez képest, hogy megjelentek a választott képviseletben a magántisztviselők. Ezt a csopor­ tot szinte teljes egészében bankigazgatók tették ki: Meskó Elek a Nagytakarék elnök-ve­ zérigazgatója, a M N B fiókjának bírálóbizottsági tagja, Báthory István a Nemzeti Hitel­ intézet, Scheer István a Magyar Általános Hitelbank, Gál Lajos pedig az Angol-Magyar Bank nyíregyházi fiókjának volt az igazgatója- Mellettük még Imre János, a Nyírvízsza­ bályozó Társulat igazgató-főmérnöke jutott be. Ez nem jelenti azt, hogy 1929 előtt ez a szféra képviselet nélkül maradt volna: a vezető banktisztviselők nagy része ugyanis a v i rilis tagsággal rendelkező bankok megbízottaiként, esetleg - mint Meskó Elek - maguk is legnagyobb adófizetőként, a képviselőtestület tagjai voltak. (Ugyanez igaz a Nyírvíz­ társulatra is, a húszas években éppen Imre János képviselt.) Fokozottabb választási sze­ repvállalásában minden bizonnyal az játszott közre, hogy 1929 után - amikor az intéz­ mények virilis tagsága megszűnt, és vagyonuk, jövedelmük után sem lehettek tagok csak választás útján kerülhettek a közgyűlésbe. A tisztviselők mellett az ügyvédek is jelentős csoportot képviseltek értelmiségen be­ lül. A század elején 18 képviselői helyet szereztek (az összes 6 %-a), ebből 11-et az utol­ só választásokon, azaz 1914-ben és 1917-ben. A két világháború között 30 hellyel (15,3 % ) a gazdák mögött az egész testületben a második legnagyobb csoportot alkot­ ták. Ráadásul a szakma elitje adója révén került oda, s sokszor a nők (és egyes intézmé­ nyek) megbízottai is közülük kerültek k i . Éppen ezért a választásokon inkább a „má­ sodik vonal" indult, ám ők is a város elismert és sikeres ügyvédei voltak, akik a közélet legszélesebb területein tevékenykedtek; társadalmi szervezetekben, mint pl. a későbbi főispán, Mikecz Ödön, a Bessenyei Kör főtitkára és egy sor más egyesület vezetője, pénzintézetek vezetésében, mint Klár András földbirtokos és tőzsdetanácsos, vagy Ju­ hász Sándor, aki a Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület igazgatója majd ügyvezető igazgatója volt. Mások a politikai életben voltak aktívak: Sasi Szabó László, a Nyírvidék felelős szerkesztője, a korábbi 48-as ellenzéki, az Egységes Párt helyi szervezetének szervezője és elnöke. Az egyik legnagyobb tekintélynek örvendő ügyvéd volt, kimara­ dása 1929 és 1936 között így nagy meglepetést keltett. A két háború között az ellen­ zék prominens személyiségei is sokszor az ügyvédek közül kerültek ki, mint Nánássy Imre, a polgári és kisgazdapárt egyik vezetője (igaz, végül hivatalos listán jutott be), 29

29

SZSZBML, V. B. 186. 1127. d. II. 1936/5. 18 498/1937.

Nagymáthé András, az 193l-es választásokon egyetlen ellenzékiként megválasztott Szűcs Jenő, vagy a nemzetiszocialisták helyi elnöke, Budaházy Menyhért. Szűcs csak sorshúzással előzte meg azt a Murányi Lászlót, ugyancsak ügyvédet, aki 1917-től volt választott képviseleti tag, s közben, 1918 őszén, a néptanács elnöke, majd kormánybiz­ tos, később viszont ő is az egységes párt híve. Megemlíthetjük még Beniczky Miksa volt országgyűlési képviselő, Prok Gyula, Guttmann Zsigmond vagy Nyerges Miklós és Vass Jenő nevét, illetve mindenek előtt Somogyi Gyuláét. Somogyi 1875-től 1925-ig volt királyi közjegyző, ezalatt folyamatosan virilis. 1929-ben (84 évesen!) ügyvédi iro­ dát nyitott, és ugyanebben az évben képviselővé választották. Közéleti szerepének a he­ lyi társadalom minden területét felölelte: a Nagytakarék felügyelő bizottsági majd igaz­ gatósági tagja, sokáig elnökigazgatója, evangélikus egyháztanácsos, az iskolaszék tagja, a városi színház építésének egyik kezdeményezője, a szabadkőműves mozgalom, a Vö­ röskereszt és még számtalan egyesület vezető egyénisége. Háger László méltató szavai szerint „Somogyi Gyulának része volt minden oly reform keresztülvitelében - sőt szá­ mosnak szülője - , melyeken keresztül Nyíregyháza addig jutott, ahol ma áll." A tanárok, tanítók részvétele a választott képviseletben jóformán a század elejére korlátozódott. Legtöbben az evangélikus gimnázium közéletben egyébként is aktív taná­ ri karából kerültek k i . Leffler Sámuel és Vietórisz József - különböző időben igazgatók - folyamatosan képviselők voltak, a többiek - Porubszky Pál, Eltscher Simon, Zimmermann Rezső - ebben az időszakban csupán egyszer kerültek be. Személyükben nem csak a kisvárosi-középvárosi humán értelmiség, hanem egyben a helyi tudományos élet reprezentánsai kerültek a városi parlamentbe. Kiváló oktatói és tudományos tevékeny­ ségük mellett szinte kivétel nélkül részt vettek az evangélikus egyház világi vezetésé­ ben, és egy sor társadalmi és kulturális egyesület irányításában. Leffler Sámuel például amellett, hogy műfordításai jelentek meg, rendezte Nyíregyháza régi levéltárát és meg­ írta a város történetét a millenniumi vármegye-monográfiába, az 1870-es évektől képvi­ seleti és megyebizottsági tag, az egyháztanácsnak, az iskolatanácsnak is tagja, a Polgári Olvasóegylet elnöke, a Jótékony Nőegylet titkára. Vietórisz József, a kiváló klasszikafilológus, író, költő, műfordító (legjelentősebb műve Vergilius Georgicájának, valamint az evangélikus szlovák énekeskönyv, a Tranoscius magyarra ültetése) a Bessenyei Kör egyik alapítója majd elnöke, a kaszinó titkára, a Társadalmi Egyesületek Szövetségének kerületi elnöke, és egy sor országos kulturális társaság tagja is volt. Vietórisz az 1890-es évektől egészen a második világháború végéig választott képviselő, emellett a törvényhatósági bizottság tagja. A tanítói pálya alacsonyabb társadalmi presztízsét jelzi, hogy a választott képviselők között kizárólag az elemi iskolák igazgató-tanítói szerepel­ tek: az evangélikus Ruhmann Andor majd Fazekas János, a római katolikus Orsovszky Gyula, a görög katolikus Tóth György valamint az izraelita Fábián Ferenc. Az egyetlen kivételt Szabó Endre római katolikus tanító jelentette. Közéleti tevékenységük kevésbé volt látványos, jobbára a tanítóegyletek keretei közé szorult. Egyedül Fazekas János vál­ lalt nagyobb szerepet, hiszen ő a Bessenyei Körnek és a polgári olvasó egyletnek a tagja, 30

31

30

31

Lásd Szabolcs-Szatmár-Bereg megye monográfiája 1. Történelem és kultúra. Szerk. Cservenyák László. Nyíregyháza, 1993. 357-366. Háger, 1929. 130.

utóbbinak az ügyvezető titkára is volt, emellett a báró Hirsch Jótékonysági Egyesület alelnöke, s bekapcsolódott a szabadkőműves mozgalomba is. 1929 után mindössze négy személy került be erről a területről a képviselőtestületbe, ráadásul az 1929-ben újra­ választott, és mandátumát a korszak végéig megtartó Vietórisz József 1928-ban nyug­ díjba vonult, így a korabeli tudósítás szerint az „írók képviselőjeként" lett tag. Nem te­ kinthető a nyíregyházi tanítói kar képviselőjének az 1939-ben megválasztott Grigássy Károly volt görög katolikus iskolaigazgató sem, hiszen ő Kárpátaljáról repatriált, itt pe­ dig a megyei tanfelügyelőséghez osztották be, és innen ment nyugdíjba 1931-ben. „Iga­ z i " tanítóként tehát csak Mátis Béla evangélikus tanító, gimnáziumi levente-oktató, több tanítóegyesület vezetője, valamint Kemény Péter, az evangélikus elemi iskola igazgató­ ja került be, 1936-ban illetve 1939-ben. A századelőhöz képest jelentős visszaszorulá­ sukjelezheti egyrészt a tanítók, és különösen a tanárok választások iránti érdeklődésé­ nek a csökkenését, ami azért érthetetlen, mivel az iskolák számának szaporodásával lét­ számuk jelentősen megnőtt, ugyanakkor virilisként szinte egyáltalán nem, megbízott­ ként pedig csak igen ritkán kerülhettek a képviselőtestületbe. Úgy tűnik tehát, hogy az új helyzetben érdekérvényesítő képességük csökkent, nem találták meg azokat a csator­ nákat, amelyek révén képesek lehettek volna képviselőiket nagyobb számban jelöltetni és megválasztani. A tanárokkal és tanítókkal ellentétben a különböző felekezetek papjai szinte kivétel nélkül a két háború közötti időszakban kerültek a választott képviselők közé. Ez minden bizonnyal összefügg azzal, hogy a század elején, tulajdonképpen a húszas évek végéig, a lelkészek legnagyobb adófizetés címén, vagy az ugyancsak nagy adózó egyházuk (esetleg özvegyek) megbízottjaként nagy számban bekerültek a képviselőtestületbe. A harmincas és negyvenes években azonban egyedül a görög katolikus püspökök, M i k lóssy István majd Dudás Miklós, adója volt a virilis tagsághoz elegendő. A Horthy-korban a legnagyobb felekezetek papjainak képviselőtestületi tagsága szinte természetesnek számított, ugyanakkor az is igaz, hogy a város társadalmának népszerű és köztisztelet­ ben álló alakjairól volt szó, akik a szorosabb értelemben vett lelkészi működésen túl szé­ leskörű tudományos, kulturális és társadalmi tevékenységet folytattak. Elsőként, még 1917-ben Bernstein Béla, 1909-től az izraelita hitközség lelkésze, tudós főrabbi nyitot­ ta meg, aki ezután minden választáson sikerrel szerepelt, tagságától csak a zsidótör­ vények nyomán fosztották meg. A várpalotai születésű Bernstein, 1929-től a status quo hitközségek országos szövetségének elnöke és az Országos Rabbiegyesület alelnöke, amellett irodalmi tevékenységet is kifejtett, elsősorban a hazai zsidóság történetével fog­ lalkozott. 1929-ben rajta kívül megválasztották még az evangélikusok részéről Geduly Henrik püspököt és Paulik János igazgató lelkészt, görög katolikus részről Ruttkay 32

33

i3

Nyírvidék, 1929. december 12. 3. A Nyírvidék meg is jegyezte, hogy egyetlen aktív tanár sem jutott be. (Néveri Jánost, a királyi katolikus gimnázium igazgatóját jelölték, ám a megváltozta­ tott listára már nem került fel); kellő képviselethez jutott viszont a lap szerint a tanítói kar, ami azért érdekes, mert csupán a póttagok között szerepeltek tanítók. (Uo.) Bernstein Bélára vonatkozóan lásd Magyarországi zsidó és zsidó eredetű családok. Szerk. Kempelen Béla. II. kötet. Bp., 1938. 23.; - Gervai Sándor: Nyíregyháza zsidósága élete. Jeru­ zsálem, 1963. 25-30.

Gyula kanonokot és Sereghy László püspöki titkárt, valamint a római katolikus esperesplébánost^ Énekes Jánost. Mindannyiukat újraválasztották 1931-ben, és ekkor került be a református egyház vezető lelkésze, Bartók Jenő is. Valamennyiüket több évtizedes nyíregyházi lelkészi működéssel a hátuk mögött választották meg, s ez idő alatt tekin­ télyt vívtak ki a felekezeteik határain túl is. 1933-ban vagy 1936-ban szintén megőrizték helyeiket, Sereghy kivételével, ám a görög katolikus egyház részéről bekerült Mihalovics Sándor kanonok. Vele egy új generáció jelent meg, és ezt képviselte az 1939-ben bekerült Rőzse István evangélikus lelkész és Török Dezső római katolikus kanonok is. (Ráadásul a régi lelkész-generáció képviselői közül többen - Ruttkay, Sereghy - kike­ rültek a testületből: például Énekes János 1936-ban Egerbe került, 1937-ben elhunyt Geduly Henrik, 1939-ben pedig Paulik János.) Legnagyobb számban az evangélikus és a görög katolikus egyház küldte papjait a képviselőtestületbe, ami nem meglepő, hiszen mindkettő esetében Nyíregyháza püspöki székhely volt, ráadásul előbbi a város törzsö­ kös lakosságának és vezető rétegének a vallása. Az orvosok csak elenyészően kis számban vettek részt a választott képviseletben. A század elején hárman kerültek be, a vizsgált időszakban csupán egyszer-egyszer: Rosenberg Emil körorvos és Ernyey János 1905-ben, Flegmann Sándor pedig 1911-ben. 1929 után egyedül Konthy Gyula nyugalmazott városi tiszti főorvos képviselte ezt a csopor­ tot, személyében tehát egy volt tisztviselő lett képviselő. Igaz, a legtöbb adót fizető ta­ gok között általában négy-öt orvos (köztük Flegmann és főleg Rosenberg több évtize­ dig) mindig szerepelt, Konthy Gyula pedig városi orvosként korábban hivatalból foglalt helyet a képviselőtestületben. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az orvosok csak ritkán vállalkoztak választási megmérettetésre, úgy tűnik, hogy a virilis jogon beke­ rülőkön kívül nem tartották fontosnak a nagyobb aktivitást. A városban működő orvosok számához képest persze, elsősorban a század elején, így is jelentősnek mondható a rész­ vételük. Hasonló a helyzet a gyógyszerészekkel is: ritkán választották őket képviselőnek, a vizsgált időszakban mindössze négy személyt, ám a városban amúgy sem nagyszámú gyógyszerészek közül a legjelentősebbek (Korányi Imre, Szopkó Dezső, majd Lányi Dezső, még később Gergelyffy György) hosszabb-rövidebb ideig a képviselőtestületnek legnagyobb adófizetőként voltak tagjai. Török Gyula is előbb virilis, majd 1917-es meg­ választásától választott tagja a közgyűlésnek, 1921-ben bekövetkezett haláláig. Osgyáni József 1911-től 1917-ig választottként, majd a húszas-harmincas években, adófizetés cí­ mén volt képviselő, egészen 1936-os „újraválasztásáig". Ő egyben megyebizottsági tag, a Nemzeti Bank váltóbírálója, valamint a Nyírvidéki Takarékpénztár igazgatója is volt. A már említett, később ezt a hivatását feladó Nagy Kálmán mellett még Barczikay Tibor jutott be a gyógyszerészek közül, 1939-ben. 34

1

A kereskedőkkel kapcsolatban is megállapítható, hogy foglalkozási és jövedelmi szempontból igen heterogén rétegről volt szó, ráadásul elsősorban azon gazdag nagyke­ reskedők mutattak hajlandóságot szerveződésre, érdekképviselet létrehozására, akik adó­ juk után már testületi tagok voltak. Emellett a kereskedők új elemet alkottak a város tár­ sadalmában, többségük zsidó származása pedig még inkább hozzájárult passzivitásukhoz Bartók Jenő kimaradását 1929-ben „érthetetlennek és döbbenetesnek" tartotta a Nyírvidék. (1929. december 12. 3.)

a politikai közélet ezen területén. A század elején a helyek mindössze 6 %-ra választot­ tak kereskedőt, ami 1929 után kevesebb mint 2,5 %-ra csökkent. Összesen 12, Oltványi Ödönnel együtt 13 kereskedőnek sikerült a városi képviselet választott tagjának lenni. Ráadásul a két háború között - az 1929-ben megválasztott Varga János halála miatt gyakorlatilag csak Babicz József képviselte őket, nem számítva a tisztviselő-kereskedő Oltványit. Mint arra többször utaltunk, a választásokon eleve csak azok a kereskedők in­ dultak, akiknek legnagyobb adófizetés címén legfeljebb a póttagságra volt esélyük. A z egyetlen kivételt Hoffmann Mihály fűszer- és csemegekereskedő jelentette, aki 1911-től 1929-ig választott, majd ezt követően pár évig virilis tag volt. Hoffmann, aki már Nyír­ egyházán született, 1892-ben vette át apjának 1865-ben alapított cégét. Tevékenyen részt vett a kereskedelmi és gazdasági életben (főleg azután, hogy 1921-től fia is bekap­ csolódott az üzletbe mint társtulajdonos): a Kereskedő Ifjak Egyesületének és az O M K E nyíregyházi körének elnöke, a kiskereskedők egyesületének díszelnöke, ezen kívül a Nyíregyházi Általános Hitelintézet majd a Magyar Általános Takarékpénztár helyi fiók­ jának igazgatósági tagja, és a Fűszer- és Gyarmatáru Rt elnöke is volt. Talán nem vé­ letlen, hogy a megválasztottak többsége fűszer- és vegyeskereskedő volt, hiszen nekik saját érdekvédelmi szervezetük is volt, és a Nyíregyházi Kiskereskedők Egyesületét is jobbára ők irányították. így az 1929-től egyetlen kereskedő-képviselő Babicz József mindkét szervezet elnöki tisztét is ellátta, sőt a füszerkereskedők egyletének kezdemé­ nyezése is az ő nevéhez fűződik. (Jellemző az is, hogy a két egyesület ügyvezető-titkára is egy személy volt). Babicz, aki emellett az O M K E helyi fiókjának az alelnöke, szintén Nyíregyházán született, ahol 1904-ben nyitotta meg első önálló üzletét. A kereskedelmi élet egyik vezető egyéniségévé vált, széleskörű elismertségét pedig jelzi, hogy a tör­ vényhatósági bizottságba is beválasztották. Néhány további ismert nevet is felsorolha­ tunk (például André Gyula vas-, Blistyán Kálmán fűszer- és Ruzsonyi Pál divatáru-ke­ reskedő), ám nyilvánvaló, hogy ők inkább a második vonalat képviselték: a város legte­ kintélyesebb, legvagyonosabb kereskedőit inkább a virilisek között kell keresni. A házbirtokosok alacsony - szinte jelentéktelen - részvételének az lehet a fő magya­ rázata, hogy egy jelentős kohéziós erő nélküli heterogén csoportot alkottak, ráadásul a leggazdagabbak közülük virilisek voltak. Ezt jól illusztrálja az 1931-1932 körül kelet­ kezett házösszeírás is : az 1929-ben, 1931-ben és 1933-ban megválasztott 72 képviselő közül 28, a nem teljesen azonosíthatókkal együtt 41 személy nevén szerepel házingat­ lan, ám közülük is csak igen kevesen birtokoltak összesen kettőnél több házat. Aktivitá­ suknál azt is figyelembe kell venni, hogy általában azokat sorolták hozzájuk, akik más kereső tevékenységet nem folytattak: volt kereskedőket, iparosokat, értelmiségieket, esetleg a városba költözött volt gazdákat, akik visszavonulva házaik bevételéből éltek, ám éppen idős koruk miatt a közéletben már nem aktivizálták magukat. A századelőn mindössze 9 „házbirtokos" került be (összesen 11 alkalommal), s ez a kereskedő-házbir­ tokosokkal illetve az egyetlen magánzóval, a házbirtokos-vállalkozó Bánszky Andrással 35

36

Hoffmann Mihályról lásd még Margócsy József: A nyíregyházi Hoffmann-család. In: Helytör­ téneti tanulmányok IX. Szerk. Gyarmathy Zsigmond. Nyíregyháza, 1993. 397-398. SZSZBML, V. B. 192. I I / l . d. 2. cs. Az összeírás - keletkezési ideje miatt - csak az ezekben az években, tehát 1929-ben, 1931-ben és 1933-ban megválasztott tagsággal vethető össze.

együtt is csak 12 személyt illetve 16 választott helyet jelent. Az amúgy sem számottevő létszámú csoport meglehetősen súlytalan személyekből állott, közéleti tevékenységük jóformán a közgyűlések frakcióharcaira korlátozódott. 1929 után, amikor a virilisek között számuk jelentősen megnőtt, már csak a nagykereskedő-háztulajdonos Hoffer Ber­ talan képviselte őket, aki 1917-től folyamatosan választott képviselő volt. Hoffer a vá­ ros egyik legtekintélyesebb burgonya- és terménykereskedője, amellett egyéb termékek­ kel (pl. tűzifával) is üzletelt. Házai a harmincas évek elején a város központjában, a Kör­ te utca elején és a Nyírfa téren helyezkedtek el. Gazdasági tekintélyét jelzi, hogy 1920tól 1942-ig a Nyírvidéki Takarékpénztár igazgatóságában is helyet foglalt. A volt katonatisztek helyi közéleti aktivitása a két világháború közötti időszakra jel­ lemző. Természetesen korábban is előfordulhatott, hogy a civil életbe visszatérők bekap­ csolódjanak a helyi társadalmi mozgalmakba, ám ekkor az a sajátos, hogy a foglalkozási meghatározásuknál minden esetben szerepelt ez a tény. Vagyis a húszas és harmincas években a társadalom, a közvélemény elsősorban volt tisztként tartotta őket nyilván, s minden bizonnyal ők maguk is fontosnak tartották ennek a kihangsúlyozását. Reök Ist­ ván nyugalmazott huszár alezredes a Hubertus kőbánya és útépítő rt. igazgatójaként lett képviselő 1929-ben (majd 1931-ben). Vitéz Elekes Gábor nyugalmazott honvédhuszár ezredes 35 holdas birtokán gazdálkodott, amellett számos társadalmi szervezet (TESZ, HONSZ) vezetésében vett részt. Noha a vármegye vitézi székkapitánya már 1929-ben javaslatot tett megválasztására, erre csak 1933-ban (majd 1939-ben) került sor. Az 1936-ban bekerült Putnoky István nyugalmazott ezredes a vármegyei munkavédelmi hi­ vatal vezetője, emellett a Frontharcos Szövetség helyi elnöke volt. Az 1933-ban megvá­ lasztott Lugossi Miklós személyében rendelkeztek képviselővel a városi parlamentben a munkások is. Látható, hogy függetlenül a választási részvételtől, a hivatalos részről tapasztalható választási mesterkedésektől a társadalmi csoportokat legnagyobb részben kiváló, tekin­ télyes, elismert személyek képviselték a választott közgyűlési tagok között. Ez nem azt jelenti, hogy nem lettek volna olyan megbecsült polgárok, akik - mert például ellenzé­ ki oldalon álltak - nem kerültek be. 1902-ben kimaradt például Karner Vilmos hentes, Pazar István tanító, Korányi Endre és Hartstein Sándor ügyvédek, korábbi képviselők, a két világháború között pedig megemlíthetjük az ellenzéki nyíregyházi polgári és kisgaz­ dapárt elnökét és alelnökét, Rimaszombathy Géza volt pénzügyigazgatót, illetve Maurer Károlyt, a Nemzeti Bank nyugalmazott felügyelőjét. Rajtuk kívül az 193l-es választásokon kimaradt ellenzékiek között találjuk - többek között - Erdős Bertalan ügyvédet, Kálmán Károly mérnököt, Barth Antal hentest, a Nyíregyházi Húsiparosok 37

38

39

A Nyírvidék cikkírója az általa élesen támadott frakcióról szólva gúnyosan jegyzi meg, hogy az idők múlásával Nádasy Lajos „ lesz a legnagyobb magyar hazafi a városi képviselőtestület­ ben. Sőt a legokosabb ember is ő lesz bizonyára, s a legbölcsebb Mészáros János uram, aki ha így haladunk - megérheti még, hogy - ad normám Deák Ferenc - Nyíregyháza bölcsének fogják emlegetni." (Nyírvidék, 1902. december 21. 2.) Nádasy kereskedő-házbirtokosként, Mészáros háztulajdonosként szerepel a táblázatban. SZSZBML, V. B. 186. 955. d. XIII. 1927/693. K 42 393/1929. A párt felhívásának aláírói között: Nyírvidék, 1929. december 15.4. után.

Egyesületének elnökét, Lányi Dezső gyógyszerészt, Lichtmann Lukács Vilmos kereske­ dőt stb. " Ennél mégis fontosabb, hogy a társadalom különböző csoportjai milyen súllyal vettek részt a képviselőtestületben, illetve ennek mi az üzenete, jelentősége. így megál­ lapítható, hogy a többség a hagyományos, mondhatni „törzsökös" polgárságot - gazdá­ kat, iparosokat, városi tisztviselőket, részben ügyvédeket - képviselte, igaz 1929 után az „idegenek" - állami tisztviselők, különösen a repatriáltak - súlya jelentősen megnőtt. 4

##*

A foglalkozási megoszlás által kirajzolódott képet jól kiegészíti a választott képviselet felekezeti összetételének a vizsgálata. A lehetőségeket persze behatárolja, hogy igen ma­ gas azoknak a személyeknek az aránya, akiknek a vallásáról nincsenek adatok, ezért a közölt számok minden esetben az ismert vallásúakra vonatkoznak (ez egy-egy évben a képviselők 80-95 %-át jelenti). A legtöbben minden évben az evangélikusok közül ke­ rültek k i , arányuk - az 1929-1933 közötti választásoktól eltekintve - mindvégig 50 % felett alakult, és az is előfordult (1902-ben), hogy a képviselők háromnegyede lutherá­ nus volt. A reformátusok aránya 10 és 20 % között mozgott, olykor túl is lépve azt. A római katolikusok súlya közel azonos volt a reformátusokéval, ám számuk sokkal k i egyensúlyozatlanabbul alakult: 1905-ben egy, 1908-ban viszont tizenegy képviselőjüket választották meg, és a későbbiekben is nagy volt az ingadozás. Általában véve persze el­ mondható, hogy részvételük némileg növekvő tendenciát mutatott. Az izraelita vallású képviselők aránya kezdetben 3-7 % között mozgott, 1917-ben azonban hirtelen 15 %ra ugrott. A két háború között a választottaknak mintegy a tizede volt zsidó, egészen 1939-ig, amikor - a korabeli viszonyokat ismerve egyáltalán nem meglepő módon senki sem került be közülük a képviselőtestületbe. Felekezeti szempontból a legkisebb csoportot a görög katolikusok alkották: első képviselőjük (a vizsgált időszakban) csak 1908-ban jelent meg, ám részvételük egészen 1929-ig elenyésző. A harmincas években a korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt a súlyuk, ám arányuk még ekkor sem érte el egy-egy évben a 10 %-ot. Nyíregyháza népességének felekezeti viszonyait tekintve a legnagyobb csoportot itt is az evangélikusok alkották, ám arányuk folyamatosan csökkent az 1900-as 45 %-ról az 1941 -es 31 %-ra. Ezzel szemben a római katolikusok térnyerése figyelhető meg: míg a századfordulón a népesség negyede, addig a negyvenes évek elején már 30 %-a volt ró­ mai katolikus, ráadásul ekkorra a város belterületén a legnagyobb felekezet lett. A refor­ mátusok aránya is hasonló mértékben nőtt a huszadik század első felében, 10-ről 16 %ra. Sajátosan alakult az izraeliták száma: 1920-ig 9-ről 12 %-ra nőtt, ezt követően azon­ ban 8 %-ra csökkent. Ezeket figyelembe véve megállapítható, hogy az evangélikusok messze felülreprezentáltak, a katolikusok viszont mélyen alulképviseltek voltak a választott képviselők között (és a század első évtizedeiben ugyanez mondható el a 41

41

A meg nem választott ellenzékiek neveit a szavazás eredményével közli: Nyírvidék, 1931. január 17. (rendkívüli kiadás) 1. Mivel a választópolgárság vallási összetételéről nem állnak rendelkezésre források, ezért a vá­ lasztott képviselet összetételét csupán a város egészéhez tudom viszonyítani.

zsidókról is); ugyanakkor a reformátusok és a harmincas években az izraeliták képvise­ lete nagyjából megfelelt a városi arányoknak. Ez persze nem véletlen: az evangélikusok Nyíregyháza „törzsökös" népességét alkották, a város ügyeit inkább szívügyüknek te­ kintették, mint az újonnan betelepültek. (Mivel a város nagyobb társadalmi csoport­ jainak felekezeti megoszlásáról nem rendelkezünk pontos adatokkal, a választott képvi­ selők foglalkozási és a felekezeti megoszlásának összevetéséből nem lehet tanulságokat levonni. Mindazonáltal a képviselőkkel kapcsolatban néhány jellemző összefüggést meg lehet említeni. A gazdák valamennyien evangélikusok voltak, az iparosok jóval több mint a fele szintén evangélikus, mintegy ötödük pedig római katolikus volt. A tisztvise­ lők között a legnagyobb csoportot a századelőn a reformátusok és evangélikusok, a két háború között viszont a reformátusok és a római katolikusok alkották. A z ügyvéd-kép­ viselők esetében egyértelmű a kálvinista dominancia, míg tanárok közül is döntően az evangélikusok jutottak be a képviselőtestületbe, kiegyensúlyozott volt viszont ebből a szempontból a kereskedők és a papok, lelkészek csoportja.) A választott képviselők társadalmi helyzetének mutatója lehet az is, hogy milyen mértékben vettek részt a város gazdasági életében meghatározó szerepet betöltő pénz­ intézetek vezetőségeiben. A kérdés tisztázása egyrészt azért fontos, mert a helyi gazda­ sági életében betöltött súlyukat reprezentálja, másrészt mert ezen tisztségek számottevő jövedelemforrást biztosítottak viselőik számára. (A vizsgálat módszeréhez igazodva csak a választás éveiben elfoglalt vezetőségi helyeket vettem figyelembe.) Általában megállapítható, hogy a választott képviselőknek csak igen csekély része, mindössze 29 személy vett részt a bankok vezetőségében, a döntő hányad - ilyen formában - semmi­ féle kapcsolatban nem állt a bankszférával. Ráadásul a pozícióhalmozás sem volt jel­ lemző, egy ember többnyire csak egy, maximum két pénzintézet irányításában vállalt szerepet. Az egyes éveket tekintve, csak 1902-ben és 1939-ben nem választottak ilyen személyt városi képviselőnek: 1905-ben és 1908-ban arányuk 4 %, majd ezt követően 10-12 % körül mozgott, 1936-ban aztán meghaladta a 20 %-ot. (Megjegyzem, hogy a harmincas években a compassok nem közölték következetesen a fővárosi intézetek helyi fiókjainak igazgatósági vagy választmányi névsorát; a két háború között így feltételez­ hetően magasabb volt az egy-egy évben vezető banki pozíciót viselők száma.) A vezető banktisztviselők mellett - összlétszámukhoz képest - elsősorban az ügyvédek, köztiszt­ viselők és kereskedők képviselték a pénzintézeti vonalat a választott tagok között, nem meglepő viszont az iparosok és még inkább a gazdák alulreprezentáltsága. A legtöbben a Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület, a Nyírvidéki Takarékpénztár és a jegybank (OMB majd M N B ) helyi fiókja, valamint a Nyíregyházi Általános Hitelintézet, illetve „utóda", a Magyar Általános Takarékpénztár fiókjának vezető testületeiben vettek részt, de rövid működési idejéhez viszonyítva magas a Népbank Rt.-ben pozíciót viselők ará­ nya is. Érdekes viszont, hogy az első világháború után szervezetileg önálló három inté­ zet egyikét, a Szabolcsi Központi Takarékpénztárt (előtte Kereskedelmi és Iparbank) 42

12

Elsősorban az elnöki, alelnöki, igazgatói tisztségeket, valamint az igazgatósági és a felügyelő­ bizottsági tagságot vizsgáltam. Forrásként alapvetően a különböző compassok (Mihók-féle majd Nagy Magyar Compass, Magyar Pénzügyi Compass stb.) megfelelő évfolyamaira tá­ maszkodtam.

senki sem képviselte ebben a körben. Összességében megállapítható, hogy a vizsgált időszakban a helyi bankok és a képviselőtestület választott része között gyakorlatilag fo­ lyamatos volt a személyi kapcsolat, ez azonban igen csekély mértékű volt, vagyis a vá­ lasztott képviselőség és a pénzintézeti vezetés külön világnak számított a huszadik szá­ zad első felének Nyíregyházáján. *** Végezetül nem érdektelen megvizsgálni, hogy a korabeli közgondolkodás miként látta a város vezető testületét. Ebben a korszak sajtóját hívhatjuk segítségül, amely a városi képviselőtestület, különösen a választott rész összetételével kapcsolatos véleményeknek viszonylag tág teret biztosított. Ezek alapján a század elején a képviselőtestületben a fő ellentét a „ gatyások " és „ nadrágosok ", a „ csizmások " és „ topánkások ", azaz a gazdák, iparosok és az értelmiség között tapintható k i , leképezve ezáltal a társadalom egészében zajló folyamatokat. A vizsgált időszakban elsősorban a századfordulón érzékelhető ez a konfliktus. Értelmiségi részről gyakran illették kritikával a képviselőtestület összetéte­ lét, ostorozva annak „felette csekély intellektuális erejét". A testület alacsony szellemi színvonalát különösen azért tartották aggályosnak, mert abban „magát Nyíregyháza vá­ rosát egész komplexumában" kell látni, a várt törvényhatósági j o g elnyeréséhez pedig igazolni kell, hogy a város birtokában van nemcsak a kellő anyagi, hanem szellemi erők­ nek is. Értelmiségi részről sérelmezték, hogy a közgyűlésen belül, például a szakosztá­ lyok megválasztásánál, igyekeztek háttérbe szorítani őket. Rosszallották a városvezetés hozzáállását is: „a képviselet nagy része alacsony intelligenciájú 'dobzse Lászlókból' áll, de épp ezeket szokta a tanács dédelgetni" Ez a megjegyzés is mutatja, hogy a bí­ rálat közben a hangnem sokszor eldurvult; az 1902-es választással kapcsolatban a Nyír­ vidék vezércikkében például ez áll: „Még egy ilyen választás: és megfog valósulni a vármegy eház-téri ház kortes-tanyáján kiadott jelszó: 'nadrágos embereket nem tűrünk!' Tudniillik intelligens embert: papot, tanárt, tanítót, ügyvédet, orvost, bírót, megyei tiszt­ viselőt és senkit, akinek azon felül, hogy nadrágot visel nyáron is - tanultsága is van, esze is van s a körme alját is kitisztogatja. " 43

44

45

46

41

4i

43

4 4

4 5

46

47

48

A dualizmus korában Nyíregyháza korábban nagyrészt homogén társadalma két „egymással össze nem békíthető, egymással szemben álló, inkább csak egymás mellett élő 'nagy tömbre bomlik': a hajdaniparasztkommunitás utódokban továbbélő egységére és a dualizmus korsza­ ka kitermelte hivatalnoki rétegre. " (Takács, 1987. 135.) Prok Gyula: Nyíregyháza új képviselő testülete. Nyírvidék, 1897. január 17. 3. Uo. Ezen érvelés korábbról: „ Újjászületés". Nyírvidék, 1896. december 6. 2. „ Értesülésünk szerint megint konplott van készülőben a 'nadrágos' elemeknek a szakosztá­ lyokból való kiszorítására. " (Nyírvidék, 1903. január 25. 5.) Éppen ezért üdvözölték, hogy 1918-ban - szakítva a korábbi rendszerrel - az egyéni képességek szerint állítják össze a szak­ osztályokat. (Nyírvidék, 1918. január 5. 2.) Zajos városi közgyűlés. Nyírvidék, 1905. október 22. 3. Nyírvidék, 1902. december 21. 1. (az én kiemelésem) A vármegyeház téren Nádasy Lajos háza volt.

Míg a városi intelligencia véleményét a helyi újságok képviselték és terjesztették, ad­ dig a leginkább támadott gazdáknak nem voltak ehhez hasonló fórumaik. Ám éppen a sajtó pártatlanságát mutatja, hogy olykor teret nyújtott a gazdák számára is, akik az éles támadásokra kénytelenek voltak válaszolni. Ennek egyik legöntudatosabb példája ifj. Tomasovszky Mihálynak az „összes csizmások nevében" írt levele 1911-ből. Szerinte „gyenge erkölcsi bátorságról" és „szinte komikus tájékozatlanságról" tesznek tanúbi­ zonyságot azok, akik félnek a gazdák nagy számától a képviselőtestületben. Valóságos szegénységi bizonyítványt állítanak ki magukról, akik „nagyúri gőgtől" vezéreltetve fél­ tik a várost a „kloákától". „Elismerjük nagyon szívesen, hogy a gondosan simára és fé­ nyesre fésült koponyákban sok követésre és megszívlelésre méltó gondolat születik meg, hogy a sevró, meg lakkcipőkben kényeskedő lábak okos és egészséges ideálokért hevülő főt hordozhatnak. " - írta, ugyanakkor „ természetes tanyasi gondolkodásmódjukkal" ők is meg tudják ítélni, hogy mi a j ó és helyes. Hiszen „ a csizma, illetve a kloáka évről-év­ re kiveszi a maga részét a város fejlesztésében": megszavazták a piac sétatérré alakítá­ sát, a Sóstó fejlesztését, a polgári iskola bővítését is, tehát csupán dacból nem tesznek a városfejlesztési tervek ellen. A „topánkás urak" a „fitymálás és gúnyolódó lemosolygások helyett" inkább az összefogásra törekedjenek. A két világháború között az erőviszonyok - úgy tűnik - végképp az intelligencia, azon belül is az állami hivatalnokok és az egyházi értelmiség javára dőlt el. Az ellenté­ tek nem is jelentkeznek olyan éles formában, mint a dualizmus évtizedeiben, ehelyett elsősorban persze értelmiségi részről - a foglalkozási és felekezeti csoportok „arányos" képviseletét hangsúlyozták. Ugyanakkor a szembenállás politikai síkra terelődött: a hi­ vatalos vezetés egység-táborában ugyan szinte minden társadalmi réteg képviseltette magát, ám a gazdák (és természetesen az iparosok, kereskedők, értelmiség) egy része a polgári és kisgazda ellenzék egyik fő bázisává vált. Ennek rengeteg más összetevője is volt, hiszen a húszas évek vége és a harmincas évek eleje egyébként is a kisgazda ellen­ zéki politizálás felfutási ideje, ám nyilvánvaló, hogy Nyíregyházán a város vezetését a 19. században megszerző értelmiség és az onnan kiszoruló gazdák hagyományos szem­ benállása is szerepet játszott ebben. Mégis, ezek az ellentétek már nem jelentkeztek olyan éles formában, mint korábban. A további kutatások ugyan jobban megvilágíthat­ ják a képviselőtestületen belüli erővonalakat, az egyes táborok erőviszonyait, első ráné­ zésre azonban úgy tűnik, hogy a politikai egység volt a legfontosabb, mindent annak rendeltek alá, így az esetleges konfliktusok nem, vagy csak ritkán, kerültek nyilvános­ ságra. 49

A választott képviselet vizsgálata alapján megállapítható, hogy a város vezetésének „hagyományos" elemei, így a gazdák és az iparosok, fokozatosan teret vesztettek a ve­ zetésre képzettsége, hivatali tapasztalatai folytán rátermett értelmiségi elemekkel szem­ ben. Habár az alacsony közgyűlési részvétel és más tényezők alapján megkockáztatható, „Ne féljenek a kloákától." Nyírvidék, 1911. december 24. (az én kiemeléseim) A lap teljes ter­ jedelemben közölte a levelet, „tanúságot tévén soraival arról az egészséges intelligenciáról, amelynek ereje ezt a 150 és néhány esztendővel ezelőtt ide, a szinte idegen levegőbe telepített népet a mai, hatalmassá fejlett Nyíregyháza létrehozására képesítette. " (szerkesztői megjegy­ zés Uo.)

hogy a bekerülést nem feltétlenül a tényleges szerepvállalás, hanem sokkal inkább a rep­ rezentáció igénye inspirálta, a képviselőtestület választott (és legnagyobb adófizető) tag­ jainak tényleges közgyűlési tevékenységére, a döntéshozatali folyamatokban elfoglalt pozícióikra vonatkozóan további kutatásokra van szükség. Ezáltal feltárható, hogy a képviselőtestület összetételének változása milyen hatással volt annak működésére, kö­ vetkezménnyel volt-e a közgyűlési munka hatékonyságára. A kérdés megválaszolása azért is fontos, mert az eliteket a társadalmi összetételen túl nagymértékben a teljesítmé­ nye határozza meg.

K. 2233-1939.

Hirdetmény

Nyíregyháza megyei város képviselőtestületének tagjai sorából az 1886. évi YXII. t. c. 41. §-a alapján a választott képviselő testületi tagok felerészének megbízatása lejárt. Ugyanezen törvényes intézkedés alapján a póttagok valamennyien kiléptek, így a képviselőtestület újjáalakítása szflkségessé vált. Szabolcsvármegye Alispánja az 1886. évi XXII. t. c. 45 § ában biz­ tosított jogkörében 1607—1939. K. számú rendeletével a képviselőtestület újjáalakításának határidejét

1939. évi január hó 29. napjára tűzi ki, amikor is a szavazás reggeli 9 órakor vészi kezdetét és délután 4 óráig tart. E határidőn tul szavazatott elfogadni nem szabad. A választójogot csak személyesen lehet gyakorolni, A választás a szavazók nevének nyil­ vános feljegyzése mellett szavazólapok áltat történik. A szavazólapokon a rendes és póttagok, mint ilyenek külön megjelölendők. A választókerületek beosztására, a kerületenként választandó képvi­ selőtestületi rendes és póttagok számára a Kgy. 612—1929. számú városi szabályrendelet intézkedései mérvadók, mig maga a választás az 1929. évi XXX. t. c. 41. §-a alapján összeállított választói névjegyzék szerint törtéaik 8 a választhatóságra nézve 1929. évi XXX. t. c. 42. §-a tartandó szem előtt A választási eljárást az 1986. évi XXII. t. c. 46. és következő sza­ kaszai szabályozzák. Mivel a községi választók névjegyzéke az 1938. évre érvényes or­ szággyűlési képviselőválasztói névjegyzék alapján készült, minden választó abban a választókerületben bir szavazati joggal, amelybe az 1936. évi január havában birt lakása szerint tartozik. Szabolcsvármegye kisgyülése 30127—1938 K. 9—1939. Kgy. számú véghatározatával, a választás vezetésére, az 1886. évi XXII. t. c. 47. § a alapján, alulírott dr. BARTÓK JENŐ nyíregyházi lakost küldte ki. A vá lasztisi elnök székhelye a várobháza épület emeleti kisterme. Képviselőtestületi

választás

hirdetménye