A katonai műveletek háttere, megvívásuk jellemzői napjainkban

Hajdú István − Szternák György:

A katonai műveletek háttere, megvívásuk jellemzői napjainkban „Senki sem kezd háborút, vagy helyesebben szólva, józan gondolkodással senki sem teheti azt meg anélkül, hogy előzőleg gondolatban ne tisztázza, hogy mit akar elérni a háborúval, és hogyan vívja azt meg. Az előbbi a politikai szándék, az utóbbi a hadművelet.” Clausewitz

Bevezetés Nem váltak valóra a katonai szembenállás vége utáni remények, hogy egy új nemzetközi, sokkal békésebb világrend alakul, ideológiai, etnikai ellentétek nélkül, ahol a demokráciákat a közös értékek, a közös érdekek mozgatják. Sajnos az emberiség történelme nagyon is hagyományos mederben halad tovább az ezredforduló után is. Visszatértek a nagyhatalmi törekvések, amelyre az európai kontinens országai nincsenek felkészülve, hiányzik a megfelelő gazdasági erő, a katonai képesség és az egységes fellépés. Az ezredfordulót követő biztonság- és katonapolitikai eseményekre hivatkozva a következő kérdések fogalmazhatók meg: Valóban új világrend kialakulásának vagyunk tanúi, ha igen, akkor különbözik-e ez a régitől, és melyek a legfontosabb jellemzői? Civilizációk, kultúrák, vallások összecsapásáról van-e szó, tényleg nem lehet megbékélés a keresztény és az iszlámvallás között? Létezik-e elfogadható egyensúly a globalizáció, a regionalizáció és a lokalizáció között? Ebben az egyensúlyban (vagy egyensúlytalanságban) megtalálják-e helyüket a kis nemzetek és a fejletlen országok? A világ biztonsági szervezetei képesek-e hatékonyan működni, vagy új szervezetek létrehozására van szükség? A tudományos és a technológiai fejlődés eredményeit képes-e az ember saját szolgálatába állítani, vagy folytatódik a környezet tudatos rombolása? A hadtudomány művelői között egyre általánosabb az a nézet, hogy a fegyveres küzdelem már magában foglalja a válságreagáló műveleteket. Néhány szakember a válságkezelést, a konfliktus-megelőzést is a fegyveres küzdelemhez sorolja. Különösen igaz lehet a szakembereknek ez a véleménye, ha az utóbbi évek katonai műveleteinek tapasztalatait vesszük figyelembe. Ugyanakkor a szakirodalomban fellelhető a fegyveres küzdelemnek az a felosztása is, miszerint megkülönböztetünk háborús- és nem háborús katonai műveleteket. A két vélemény között lényeges eltérés nincsen, csupán a katonai műveletek csoportosításában különbözik. Az említett műveletekben megváltozott a hagyományos értelemben vett győzelem fogalma. A válságok katonai jellegű megoldásának kezdetén a válságkezeléssel megbízott, vagy az abban résztvevő államok elsősorban és általában diplomáciai eszközökkel, majd katonai megelőző intézkedésekkel (erőkivetítés, nyomásgyakorlás) törekednek a válságot kiváltó okok megszüntetésére. Továbbá, tárgyalásokkal, gazdasági és más szankciók bevezetésével kényszerítik az adott állami vezetést, hogy lemondjon a válságot előidéző szándékáról. A cél ma már nem az ellenség megsemmisítése a katonai műveletekben, mint inkább a békés rendezésre, a fegyveres konfliktus megelőzésére való törekvés, elsősorban politikai, diplomáciai és gazdasági eszközökkel. Ha ezek a megelőző intézkedések nem vezetnek ered-

ményre, akkor általában katonai művelet kerül végrehajtásra a biztonság és a béke megteremtése érdekében; ez a művelet a fegyveres küzdelem valamelyik módja és formája. Ebben az esetben – a fegyveres küzdelem törvényeinek megfelelően – az ellenség politikai, közigazgatási, katonai vezetésének megbontása, katonai képességektől való megfosztása az elsőszámú feladat, nem az állam és fegyveres erejének teljes elpusztítása a cél.1 Napjainkban a katonai műveletek nem fejeződnek be az abban résztvevő katonai erő tevékenységével, hanem békefenntartói, újjáépítési (békeépítési) feladatok végrehajtásával folytatódnak. Tapasztalatok szerint, ezek hosszú, összetett folyamatok. Az utóbbi években lezajlott katonai műveletek tapasztalatait figyelembe véve a fegyveres küzdelem megvívása nem ilyen egyszerű, mint írtuk; több probléma fordult elő korábban, különösen a békekikényszerítés, a békefenntartás, békeépítés során. Az abszolút túlnyomó és korszerű katonai erő is mindig viszonylagos. Az ellenség teljes megsemmisítésére szolgál, márpedig napjainkban egyre több az olyan helyzet, amikor a győzelem érdekében építeni kell. A tapasztalatokat összevetve a szerzők ajánlásaival, megállapítható, hogy napjainkra a fegyveres küzdelem bonyolultabb lett. A hadtudományi kutatások középpontjába kerültek a következő kérdések: milyen hatással van a fegyveres erő korábbi feladatai végrehajtására, a szervezetek működésére, a katonák kiképzésére, felkészítésére a fegyveres küzdelem tartalmának és formájának a változása, kibővülése? Ezek a műveletek (békefenntartás, békekikényszerítés) a hadtudomány tárgyát képezik-e (hadászati művelet, hadművelet, harctevékenység), vagy a fegyveres küzdelem új formái, amelyek további kutatást igényelnek a korábban lezajlott műveletekből levont tapasztalatok alapján? Milyen új tudati, lélektani jelenségek, erkölcsi és egyéb körülmények, egyben problémák jelentkeznek ebben a változásban? A fegyverrel végrehajtott békekikényszerítés és békefenntartás, milyen harceljárásokat feltételez az alegységektől? Tapasztalatok alapján a várható alkalmazási körzet (a hadszíntér) ismeretének tükrében kiemelt szerepe van az állomány mindenoldalú – elsősorban pszichológiai – felkészítésének és kiképzésének, mert a műveletek többsége – a tapasztalatok alapján – eltérő környezetben, más időjárási- és terepviszonyok között, valamint kulturális, szociális feltételek között kerül végrehajtásra. Gyakorlati tapasztalatok azt jelzik, hogy a katonai műveletek sikere – hasonlóképpen, mint korábban – elképzelhetetlen a támogató feltételek megléte nélkül, s ebben kiemelt helyet foglal el a logisztikai támogatás, sok más feltétel mellett. Véleményünk szerint szükség van szakmai vitára a „válságban van-e a hadtudomány” és a „van-e ellentmondás a fegyveres küzdelem elmélete és gyakorlata között” kérdésekről, de a válasz nem egyszerű. Ha az elmélet és a gyakorlat viszonyát vetjük össze, akkor az első kérdésre: nem a válaszunk; a második kérdésre – igen. Ugyanakkor, ha az utóbbi évek katonai eseményeit elemezzük, akkor a válaszok komoly kutatómunkát igényelnek, mert maga a fegyveres küzdelem is bonyolultabb lett. Jegyzetünkben azt vizsgáljuk meg, hogy a fegyveres küzdelem elmélete és gyakorlata között van-e és miért van ellentmondás, mi ennek az oka, felhasználva a hazai és külföldi szakirodalomban megjelent tapasztalatokat és kutatási eredményeket. Ugyanakkor nem foglalkozunk a hadtudomány válságának kérdésével, mert az nincs válságban.

1

AJP-3.4 Non-Article 5 Crisis Response Operations 2-15. oldalak. Deák János: Napjaink és a jövő háborúja. Hadtudomány 2005. 1. szám. 10. oldal. Klaus Naumann: Der Gewalt nicht nachgeben. Truppenpraxis 11/1999. 732–742, 799. oldalak.

2

A kihívások, kockázatok, válságok és konfliktusok vizsgálata A múlt század utolsó éveiben a biztonsággal kapcsolatban új fogalmak jelentek meg, mint a kihívás és kockázat, válság és konfliktus. Ezeket a fogalom párokat a szakemberek általában negatív értelemben használják, mivel gyengítik az állam belső és külső biztonságát. Veszélyeztetik az ország értékeit, érdekeit és lakossága szociális biztonságát. Az említett fogalmaknak mára már könyvtárnyi az irodalma, többféle csoportosításuk létezik a külföldi és a hazai irodalomban egyaránt. A kihívások, kockázatok vizsgálatakor mi dr. Fülöp Imre felosztását fogadtuk el a tanulmány megírásához.2 Származásuk szerint a kihívásokat és kockázatokat két csoportba lehet sorolni: természetes és mesterséges eredetűek. Az elsőhöz tartoznak a természeti következményként megjelenő katasztrófák, az emberre kedvezőtlenül ható természeti jelenségek, amelyek az emberi tevékenységtől függetlenül is megjelenhetnek, és a tudomány mai állása szerint ellenük csak igen nehezen tudunk védekezni. A mesterséges eredetű kihívások és kockázatok az emberek, a társadalom biztonságára, a környezetre hatnak. Ezeket az ember „állítja elő” gondatlanságból vagy tudatosan. Ezekhez tartoznak a háborúk, a környezet szennyezése, a nemzetközi terrorizmus, a kábítószer- és fegyverkereskedelem, a tömeges méretű elvándorlás, a gazdasági problémák, a szegénység, a természet ökológiai egyensúlyának megbontása.3 Méretük szerint a kihívások és kockázatok lehetnek globálisak, kontinentálisak, regionálisak és lokálisak. Megjegyezzük ez a felosztás nem különíthető el ilyen határozottan, mert ebben az esetben a veszélyességet és a közvetett hatást is értékelni célszerű. Hatókörük alapján a kihívások és kockázatok lehetnek belső típusúak, ezek általában a társadalmon belül jelentkeznek (erőszakos hatalomátvétel, polgárháború, etnikai tisztogatás stb.). Külső típusúak államok, szövetségek között alakulhatnak ki (területi követelések, háború, nyomásgyakorlás valamilyen követelés teljesítése érdekében stb.). Jellegük szerint a kihívások, kockázatok lehetnek feszültségek, válságok, konfliktusok és háborúk.4 A feszültség az államok vagy a társadalom különböző csoportjai között alakulhat ki, vélt vagy valós érdekkülönbségek miatt. Ezeknek többsége tárgyalásos módszer alkalmazásával megoldható. A válság általában egyensúlyhiány a társadalom egyes területein (politikai, gazdasági, katonai stb.) Ez az egyensúlyhiány zavaróan hat a társadalom életére. A válság megfogalmazására a szakirodalomban több megoldást kínál, ezekből többet korábbi munkáinkban már ismertettünk. Ha a válság a hatalomhoz köthető, akkor a célja lehet: a politikai, gazdasági, katonai és más előnyök megszerzése. Válsághelyzet kialakulhat szándék nélkül is. Ilyenkor a megoldás legegyszerűbb formája, hogy az érintett felek, vagy a hatalom nem vállalja fel az összeütközés veszélyét, megoldja, megszünteti a válságot előidéző okot. A nemzetközi biztonsági szervezetek is általában erre a lépésre ösztönzik a válsághelyzetben szembenálló feleket. A konfliktus a megoldatlan válságból alakulhat ki, amikor a szembenálló felek rendelkeznek olyan képességekkel, hogy akaratukat, érdekeiket erőszakos úton érvényesítsék. A szak2

Biztonságpolitika szerk.: Gazdag Ferenc, Stratégiai és Védelmi Kutató Hivatal Budapest, 2001. Terrorism in context, The Pennsylvania State University Press1995. 10. oldal. Christopher C. Harmon: Terrorism today. London: Frank Cass, 2001. – XIX. 210-223. oldalak Charles Townshend: Terrorism Oxford University Press 2001. 160. oldal. 4 Walter Schweizer: A kockázatelemzés szerepe a nemzeti biztonsági-, és a nemzeti katonai stratégia kialakításában. Előadás 1998. augusztus 27. George C. Marshall European Center for Security Studies. 3

3

irodalom a konfliktus fogalmára és szintjeire több megoldást ad. Véleményünk szerint a konfliktusokat, konfliktushelyzeteket külön-külön célszerű vizsgálni a kutatás során az adott geopolitikai és geostratégiai környezetben. Az így kapott eredmények alapján célszerű a konfliktust forma és típus szerint besorolni. A háború klasszikus értelemben azt jelenti, hogy a konfliktusban résztvevő felek mindegyike részéről a katonai erő kerül alkalmazásra az érdekek érvényesítése céljából. Véleményünk szerint a háború legteljesebb vizsgálatát Clausewitz végezte el. Megállapításai napjainkban is segítenek eligazodni a kutatóknak a problémák elemzése során.5 Igazolásul egy példát említünk: A terrorizmus és a fegyveres küzdelem közötti lényeges különbség, működési logikájukban rejlik: Clausewitz szerint a fegyveres küzdelem (háború) végső soron kényszerítő erejű, míg a terrorizmus hatáskeltő. A háború politikai, fizikai-, a terrorizmus mentális jelenség. A terrorizmus lényege erőszakos (fegyveres) cselekmény fegyvertelenekkel, védtelenekkel szemben.6 Ugyanakkor Nagy Miklós Mihály azt javasolja a kutatóknak, hogy az utóbbi évek konfliktusokkal összefüggő történéseit fegyveres küzdelemként vizsgáljuk.7 A terrorizmus hadtudományi alapon történő vizsgálata közelebb viszi a kutatókat az ok-okozati öszszefüggéseinek feltárásához, belső természetének megértéséhez. A Clausewitz által megadott háború fogalmat elfogadva, a terrorizmus esetében is célszerű vizsgálnunk a terroristák által elérendő politikai célokat, ha vannak ilyenek. Azt mondja Nagy Miklós Mihály, hogy ezeket a politikai célokat a terrorcselekmények nehezen fedik fel, így a valódi okok kutatása átfogó vizsgálatot igényel az iszlám- és más terrorizmus esetében. Másképpen, a nyugati demokrácia terjesztése, a diktatúra megdöntése az egyik részről, az iszlám vallás terjesztése a másik részről csak fél igazság, a valódi ok a geopolitikai, geostratégiai összefüggésekben keresendő. Ennek alapján bizonyítható mind két fél esetében – a terrorcselekmények és a terrorizmus elleni harc – politikai célkitűzés nélkül nem lehetséges. Visszatérve Clausewitzhez, „az erőszak alkalmazása a politikai akarat érvényesítése érdekében.” A politikai akaratot, politikai célkitűzést célszerű tehát felkutatnunk a terrorizmus jellemzőinek vizsgálatakor. A háború lényege, hogy a szembenálló felek a rendelkezésükre álló haderő egészét vagy annak nagyobb részét alkalmazzák céljaik elérése érdekében. A háború hatással van a környezetében lévő országok, a kontinens és a világ biztonságára. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a hosszabb és rövidebb távú biztonsággal összefüggő stratégiákban az országoknak célszerű állást foglalniuk a háborúval és a fegyveres küzdelemmel kapcsolatban. Tenniük kell ezt azért, hogy a szűkebb és tágabb környezetük pontosan ismerje: Milyen eszközökkel és módszerekkel kívánják érdekeiket érvényesíteni, értékeiket és szociális biztonságukat megvédeni? A pontosabb elméleti ismeret érdekében vizsgáljuk meg a háború (katonai műveletek) fogalmát egy másik szempontból. Nagy Miklós és Herfried Münkler az iraki és az afganisztáni események tapasztalatai, valamint a közelmúlt terrorcselekményei alapján, egymástól függetlenül az erőszak és az aszimmetria tükrében vizsgálták a fogalmat és annak jellemzőit.8 Az iraki háború kapcsán az Egyesült Államok által hangoztatott kifejezések: „a terrorizmus elleni

5

Clausewitz Carl von: A háborúról. I. kötet Zrínyi Kiadó, Budapest, 1961. Ferwagner Péter Ákos – Komár Krisztián – Szélinger Balázs: Terrorszervezetek lexikona, Gavrilo Principtől Oszama Bin Ladenig. Maxim Könyvkiadó, Szeged 2004. 18-19. oldalak. Richard H. Shultz and Andreas Vogt: It is War! Fighting Post-11 September Global Terrorism through a Doctrine of Preemtion. In. Terrorism and Political Violence Volume 15. Spring2003. Number 1. 1-31. oldalak. Chris Quillen: Terrorism with Weapons of Mass Destruction. In: Terrorism and Political Violence 2001. 2. szám 43-58. oldalak. 7 Nagy Miklós Mihály: A terrorizmus hadelmélete. KAPU 2004. június – július 16-20. oldalak. 8 Nagy Miklós: A katonai erőszak elmélete és a XX. század. Múltunk Politikatörténeti folyóirat, Tanulmányok a háborúról. 6

4

háború, háborúban állunk” a nemzetközi közvélemény kritikáinak kereszttüzébe került.9 Nevezetesen, az Egyesült Államok egy olyan fogalommal él vissza a nemzetközi biztonsági- és katonapolitikában, amelynek használata ebben a formában átláthatatlan, mindenekelőtt ellenőrizhetetlen következményekhez vezethet. Ugyanis a háború-fogalom alapvetően átvitt értelmű (metaforikus) használata, ahogyan ez jól megfigyelhető az angolszász szakirodalomban, igen veszélyes, sőt végzetes félreértésekhez is vezethet. Célszerűbb lenne a terrorcselekményeket bűncselekményeknek tekinteni, ami ellen lényegében a rendőrségnek és a biztonsági szerveknek kötelessége harcolni. Véleményünk szerint − elfogadva Herfried Münkler eredményeit, − ha a terrorcselekményeket bűncselekménynek tekintjük, akkor értelmetlen háborúról beszélni. Úgy gondoljuk, hogy az utóbbi évtizedben valóban megváltoztak a háború, a katonai művelet formái. Az új formákban már tulajdonképpen nem az akarat erőszakos eszközök útján történő érvényesítéséről van szó, hanem a háború életformává vált, amelyben a pénzkeresés (zsold) az erőszak alkalmazásához kapcsolódik. A katonai műveleteknek ezekben a formájában (Libanon, Szudán, Közel-Kelet) a katonai és a rendészeti tevékenységek közötti határ érvényét vesztette, hiszen az állam szétesett vagy létre sem jött. A polgárháború lett az egyik új forma, amely a fogalom magyarázata szempontjából is pontatlan, mert az erőszakos bűncselekmények többségét is magában foglalja. A háború, a katonai műveletek egy része elmagánosodott (kikerült az állam fogalom köréből), amelyben megjelentek a hadurak, bandafőnökök, a zsoldos szervezetek, terroristák, hitharcosok. Ők azok, akik a háborúból, a katonai műveletből üzletet, kereső foglalkozást, az erőszak használatából életformát alakítottak. A hadviselésnek ez a formája gyökeresen eltér a „megszokott” államok közötti háborútól, ahol világosan meg lehet különböztetni a frontokat, a háború időszakait stb. Nézzük meg az ellenvéleményen lévők álláspontját is. Clausewitz alapján mondhatjuk, hogy a kaméleontermészetű háborúnak új formáival állunk szemben. Másképpen, vélhetően téved az, aki egy háborút csak azért nem tart háborúnak, mert ő máshoz szokott. A háború állami keretek közötti megvívása, amely minden korábbi háború jellemző vonása volt, a háború civilizálásához tartozott, már a partizánok megjelenésével nem volt tartható, nagyon gyorsan elvesztette azt a jellegzetességét, hogy a politika követésének és megvalósításának az eszköze. Hasonló jelenségeket tapasztalunk napjainkban is. Ugyanakkor a terrorizmus létrehozta az erőszak alkalmazásának új formáját, ennek alapján új alakot, formát kölcsönzött a háborúnak. A felsorolt vélemények, amelyek különbözőek, bizonyítják, hogy a tudományos vita a háborúról és a katonai műveletek formáiról, korántsem lezártnak tekinthető. Az egyetem hallgatóival elvégzett kutatás alapján, a biztonsággal kapcsolatban, a következő összegzést tehetjük: 1) A globalizációs folyamatok következtében tovább növekszik a nem állami szereplők hatása a biztonság összetevőire (multinacionális vállalatok, nem kormányzati szervek, terrorszervezetek, karitatív szervezetek, félkatonai szervezetek stb.). 2) A belső biztonság problémái közül kiemelt figyelmet érdemel a szervezett bűnözés, a fekete gazdaság és a korrupció, a kábítószer terjesztéséből és fogyasztásából származó hatások, a határtérségekben kialakult csempészet és a törvénytelenül (illegálisan) folytatott árukereskedelem.

9

Herfried Münkler: Háborúban vagyunk? Terroristák, partizánok és a háború új formái. Politische Vielterjahressehchrift 2001/4. száma 581-589. oldalak. Fordította: Szabó Márton.

5

3) A belső biztonságra kiemelten veszélyes a társadalmi feszültségeket kihasználó szélsőséges csoportok megjelenése és működése, amelyek a demokratikus szabadságjogokkal viszszaélnek, vagy a demokrácia vívmányait fenyegetik. 4) Veszélyek forrásai lehetnek a társadalom egyes rétegei között folyamatosan növekvő szociális és gazdasági különbségek. 5) A külső veszélyek közül első helyen kell említeni a terrorizmus egyre fokozódó jelenlétét a világban, valamint a terrorszervezeteket és a terrorcselekmények gyakoriságát. Ezek közül különösen azok veszélyesek, amelyek az emberek életét, a demokratikus jogokat és az állam rendjét veszélyeztetik. 6) A terrorcselekmények egyik változata lehet, amikor a külszolgálatot teljesítő személyeket fenyegetik a terrorszervezetek, vagy az eredményes működésüket akadályozzák. Továbbá a terrorcselekmények olyan objektumokat fenyegetnek, amelyek sérülése esetén a lakosság élet- és vagyonbiztonsága súlyosan sérül. 7) Mind külső, mind belső közvetett veszélyforrás lehet a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik nem ellenőrzött kereskedelme, különösen akkor, ha azok szélsőséges csoportok kezébe kerülnek. 8) Közvetett hatással lehetnek biztonságunkra a régióban kialakuló konfliktusok, különösen akkor, ha ennek következtében működésképtelenné válik az állam, mert ez más típusú fenyegetéseket (migráció, fegyver-, kábítószer kereskedelem, szervezett bűnözés stb.) gerjeszthet. 9) A jövőben egyre nagyobb fenyegetést jelenthet egyes államok vagy államcsoportok számára az energiaforrásokhoz való hozzáférés, a szabad kitermelésük és kereskedelmük akadályozása. 10) Más természetűek, a természeti és mesterségesen előidézett katasztrófák és következményeik, amelyek megjelenésével, közvetlen és közvetett hatásával egyre gyakrabban számolhatunk a jövőben közvetlen térségünkben. 11) Az éghajlatváltozás közvetett hatása lehet az édesvíz készletek gyors elapadása, ezzel együtt a kitermelés és birtoklás biztonsági kockázatokat hordoz magában. 12) Az Európai Unió kiterjedése, új országok csatlakozása felértékelte a Kárpát-medence térség jelentőségét. Kérdés, hogy közvetlenül a régióhoz tartozó országok felülemelkednek-e korábbi (történelmi), jogos, vagy jogtalan sérelmeiken, és kihasználják-e a kedvező feltételeket a gazdasági, kereskedelmi és piaci folyamatokban vagy újabb veszélyforrások jelennek meg. Másképpen a kistérségek, a határokon átnyúló egységes jellemzőkkel rendelkező térségek jelentősége növekszik. 13) Ha tovább tart a világ egyes térségei közötti szociális és gazdasági szakadék növekedése, akkor az illegális migráció is tovább növekszik. További problémát jelenthet a letelepült migránsokat követő második vagy több generáció beilleszkedése a befogadó társadalomba. 14) A közigazgatás, a bankrendszer és más rendszerek működését fenyegeti a cyberterrorizmus, mint új jelenség a terrorcselekmények sorában. Megjegyezzük, hogy ennek a veszélynek a valós nagyságát többen nem is értik, pedig már néhány esettel és következményeivel találkoztunk. Másképpen, a globális információs rendszerek sérülésének következményeit, ma még csak számítani sem tudjuk.

6

15) Az intézmények, kormányzati szervek információs és számítógépes rendszereinek sérülése, időleges vagy végleges meghibásodása az egész társadalomra (politikai, gazdasági, pénzügyi, energia-ellátási, védelmi, rendvédelmi stb.) ható veszélyeket idézhet elő. 16) A gazdasági fejlődés különbözőségéből adódó Európai Uniós problémák a tagországok együttműködésére hatással vannak. Ennek következtében a hatékony együttműködés, az egységes fellépés lehetősége is csökkenhet, különösen akkor, ha a veszély vagy veszélyforrás megítélése nem azonos. 17) A világ többi államára nézve különösen veszélyesek lehetnek az egyes államoknak azok a lépései, cselekedetei, amelyek figyelmen kívül hagyják a nemzetközi jogot, az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntéseit.

7

A katonai műveletek háttere Peter Scmidt, német politikai szakértő és Pierre Lelluche, a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke szerint 15 év óta a szövetség jövőjét bizonytalanság terheli. Ezt az időszakot úgy jellemezték, hogy közvetlen fenyegetés hiányában a NATO feladat nélkül maradt. Továbbá néhány európai szövetséges nem volt hajlandó képviselni az amerikai politikát és nem volt hajlandó bekapcsolódni a katonai műveletekbe Irakban. Napjainkra kialakult biztonsági- és katonapolitikai helyzetben a szövetségnek elfogulatlanul célszerű megítélnie fejlődési esélyeit és kockázatait. Ugyanakkor tudnia kell, nem rendezkedhet be arra, hogy csupán „a terrorizmus elleni szövetségként” működjön. Nem mondhat le védelmi szövetségi, valamint stabilizáló és demokratizáló feladatairól sem – állítja Peter Scmidt professzor.10 Megjegyezzük, csak a terror elleni háború (a terrorizmus elleni harc) nem lehetséges, hiszen az alapszerződés nem erről szól (nem is szólhatott erről), vagy azt előbb meg kell változtatni, amire semmilyen esély nincsen. Következő megjegyzés, a szerzőknek a jövő bizonytalanságára vonatkozó állítása már nem teljesen helytálló, de erről később még szólunk. Pierre Lelluche szerint a szövetség a következő kihívásokkal néz szembe napjainkban: először, azért, hogy értékeink elfogadottá váljanak, a demokratikus államoknak továbbra is össze kell fogniuk a világot fenyegető veszélyekkel szemben. Másodszor, a terrorizmus elleni harcot folytatni szükséges és nem lehet a terroristákkal tárgyalni egyetlen kérdésben sem. Harmadszor, nemzetközi együttműködéssel meg kell akadályozni a tömegpusztító fegyverek és célbajuttató eszközeik ellenőrizetlen elterjedését a világban. Negyedszer, a szövetségnek rendeznie kell viszonyát a muszlin világgal, hogy ne kerüljön sor terror elleni háborúra a jövőben. Ötödször, a szövetség fejlessze tovább kapcsolatait Oroszországgal, mert így lehetőség nyílik a „közel-külföld” problémáinak rendezésére is. Elfogadjuk Lelluche elnök megállapításait, de véleményünk szerint, ennél jóval több „gondja” van a szövetségnek. A gondokról Sten Rynning, dán egyetemi tanár írt könyvet, amelynek rövid összefoglalóját néhány hete olvashattuk.11 A XXI. század kezdete óta a szövetség politikai döntéshozói pontosan ismerik azokat a korlátokat, amelyek között eredményesen lehet működni. Napjainkban a célkitűzéseket összehangolják a valóságos politikai- és katonai helyzettel, és a NATO a megújulás útján halad. A szövetség létrehozta a Reagáló Erőt, mint új haderőstruktúrát; a parancsnoki rendszert teljesen átalakította, számát lényegesen csökkentette és működésüket hatékonyabbá tette; új politikát alakított ki, amelynek középpontjában az európai térségen kívüli válságok és fenyegetések kezelése, megoldása áll. A további feladat, hogy pontosan meg kell fogalmazni a globális rendről kialakított jövőképet, amely magában foglalja a partneri viszonyt más országokkal, a nemzetközi rendszer jelenlegi és későbbi nagyhatalmaival – írja Sten Rynning. Más megközelítésben, a NATO fordítson nagyobb figyelmet az Alapszerződés 4. Cikkelyében foglaltakra, teremtse meg a konzultációk fórumát. Korszerűsítse döntéshozatali szerveit és a folyamatokat. Célszerűnek látszik felülvizsgálnia a partnerséggel kapcsolatos nézeteit, és mélyíteni kell a kapcsolatait az ázsiai és a csendes-óceáni országokkal a globális biztonság megteremtése érdekében.12

10

Hiányzik a szövetség összetartó ereje? Népszava 2004, szeptember 14. 12. oldal. Eszes Boldizsár – Vastagh László: A NATO megújítása. Magyar Honvéd 2007. április 13. 14-16. oldalak. 12 Erről bővebben fejtette ki véleményét Giampaolo di Paola olasz admirális a Royal United Services Instituteben tartott előadásában 2006. július 21-én Londonban. NATO Review különszáma, 2006. 11

8

Szakmai szempontból fontos kérdés: hogyan hozhatók összhangba a tagállamok fegyveres erőinek képességei a folyamatosan változó, újabb kihívásokat rejtő geopolitikai, geostratégiai környezettel?13 Véleményünk szerint a biztonsági- és katonapolitikai folyamatokban ellentmondás fedezhető fel. Egyrészt, egyre kevesebb azoknak a konfliktusoknak a száma, amelyek kezelésében kizárólag vagy döntően a fegyveres erőnek van szerepe. Másrészt, valamennyi válságkezelő eszköz részeként, nemzetközi felkérés alapján, a Szövetség a jövőben gyakrabban fogja a NATO Válságreagáló Erő képességét alkalmazni. Ezzel együtt várhatóan tovább bővül az a katonai műveleti környezet, ahol a NATO-nak szerepe lehet a válságok kezelésében. A tapasztalatokat összegezve megállapítható, hogy a fegyveres erő várható alkalmazásának csökkenni fognak a politikai és földrajzi korlátai. Továbbá, a katonai műveletek végrehajtásakor egyszerre kell megoldani katonai, rendőri, közbiztonsági, közigazgatási és humanitárius feladatokat. Néhány gondolat a demokrácia terjesztéséről, mint a katonai műveletek megkezdésének egyik okáról. A demokrácia terjesztése az atlanti civilizációnak, így a szövetségnek egyik alappillére. Ez a gondolat azt a nyugati felfogást jeleníti meg, amely szerint békésebb és stabilabb a világ, ha nyugati típusú demokratikus államok alkotják a nemzetközi rendszert. Másképpen, a magunk képére próbáljuk formálni a világot, feltételezve, hogy értékeink, társadalmi modelljeink egyetemesek és mindenütt a világon elfogadhatók. Véleményünk szerint az igazi problémák itt kezdődnek, amelyek hatása a fegyveres küzdelem megvívásában is látható. Ez a „demokratizálási politika” jól működött, működik Közép-Európában, de gondok vannak tőlünk keletebbre, a volt Szovjetunió utódállamaiban. A demokratikus átalakításra való törekvés súlyos nehézségekbe ütközött a Közel-Keleten, általában az arab világban, ahol nincs fogadókészség, vagy csak korlátozottan. Bebizonyosodott, hogy a fennálló államrend megváltoztatása destabilizálta az országot és a térséget, sőt, zavarokat okozott a világpolitikában is. A demokrácia, de más államrend sem teremthető meg csupán a fegyverek erejével, különösen nem néhány év alatt, különösen akkor nem, ha más a kultúra és nagyok a fejlődésbeli távolságok – írja Tokovicz József.14 Az Egyesült Államok óriási aránytévesztése a Közel-Keleten lehetővé tette az állami és vallási összefonódáson alapuló iráni diktatúra térnyerését, amelynek következményei ma még nehezen megjósolhatók. Irak megszállásakor az eredeti elgondolás az volt, hogy az amerikai erők fokozatosan átadják a rendfenntartás feladatát az iraki fegyveres erőknek és a rendőrségnek, ők maguk pedig fokozatosan kivonulnak az országból. A baj csak az, hogy a rendfenntartás feladatát nincs kinek átadni. Megvan ugyan mind a két szervezet, közel 250-300 ezer fővel, de Irakban a terror áttekinthetetlenné vált a síita és a szunnita vallású lakosság között; és akik a rendfenntartásért felelősek lennének, azok is vegyes összetételűek. Egyúttal nagy a valószínűsége annak, az egyes iraki népcsoportok külföldről is kapnak segítséget. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy az iraki államgépezet csődöt mondott, a demokratizálódás esélye is elveszett. Ez a politikai kudarc nem a katonák veresége, nem is az irakiak győzelme – hangsúlyozta Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke.15 Véleményünk szerint az Egyesült Államok katonai erejének Irakban elér sikere megkérdőjelezhető akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a diktatúrával együtt összeomló központi hatalom helyén támadt űr kedvező feltételeket teremtett az aszimmetrikus hadviselés számára, amely napjainkban is zajlik. Ez a művelet megrendítette az Egyesült Államok tekintélyét, 13

Nagy Zoltán: A 21. század fegyveres küzdelmeinek irányai és kihívásai a NATO szemszögéből. Hadtudomány 2005/4. száma, 13-18. oldalak. 14 A XXI. század háborúi Új Honvédségi Szemle 2006. LX. Évfolyam 6. száma 11-17. oldalak. 15 Az elátkozott állam. Népszava 2007. január 12.

9

lerombolta a „katona képét” a társadalom előtt. Ez még akkor is igaz, ha jól tudjuk, hogy az amerikai fegyveres erőnek csak egy kis hányada vesz részt ebben a műveletben. Nehéz feladatok várnak még a nemzetközi erők katonáira Afganisztánban is, különösen a déli tartományokban, ahol a tálibok tudatosan védőpajzsként használják a civil lakosságot. A taktikának az a lényege, hogy a tálib harcosok a civil lakosság közé rejtőzve indítják támadásaikat a külföldi katonák ellen, és ha harc kezdődik, akkor rengeteg polgári személy esik áldozatul, legtöbb esetben nők és gyerekek, ez a tálibok sikere. Itt sincs valódi értelemben sem győzelem, sem siker. Felmerülhet a kérdés: az emberek tudatos, szándékos elpusztításának, megsemmisítésének azt a formáját, amely gazdasági érdekeken, tiszta ráción, józan számításon alapul, minek kell, hogy nevezzük? Ez a tevékenység mennyiben kapcsolható a fegyveres küzdelemhez? Vajon a pusztító „békekikényszerítő” katonai műveletek milyen lélektani alapon „legitimálhatók”, és vajon milyen igazság az, amely el tudja dönteni az ártatlan emberáldozatot követelő eseményről, hogy az „igazságos”, vagy „igazságtalan-e”? Másképpen, az amerikaiak vagy az európaiak demokráciáját, amely még mindig elég sok hibával működik, az a másik világ megérti-e, akarja-e egyáltalán? Másképpen, a nyugati típusú demokrácia, a kulturális szokások, a nyitott piacgazdaság, a globalizáció nem mindenkinek vonzó, léteznek másképpen működő civilizációk is a világban. Az elméleti kutatómunkára azért is szükség van, mert a korábban végrehajtott katonai műveletek (Szomália, Szudán, Csecsenföld, Afganisztán, Jugoszlávia, Irak) több szempontból eltértek a „hagyományos” műveletektől, a hagyományos eszközökkel vívott háború jellemzőitől. Nem egyszerűen támadásról és védelemről volt szó megvívásuk során. Továbbá, sem az orosz, sem az amerikai (sem más) fegyveres erő nem teljes létszámában került alkalmazásra; haderőnemeiket pedig nem ilyen feladatok végrehajtására készítették fel, különösen érvényes ez a megállapításunk a szárazföldi haderőnemre. Ha ez így van, akkor a műveletben résztvevők tevékenységének értékelése, az általánosítható tapasztalatok megvonása, körültekintést igényel. A műveletek értékeléséből levont általánosítás nem fejezi ki az említett fegyveres erők valódi képességét. A végrehajtott katonai műveletek hátterében nem csak katonai, hanem más természetű problémák is fellelhetők, amelyek befolyásolták a művelet sikerét. Irak esetében például, a háború hamis ürüggyel indult meg, még akkor is, ha nem értettünk egyet Szaddam Husszein rendszerével – nyilatkozott Hans Blix, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség volt elnöke, aki az ENSZ Megfigyelési Bizottságát vezette 2000-2003 között. A demokratikusállamok többsége elfogadja, hogy Szaddam Husszein véres és sok áldozatot követelő diktatúrájának a megdöntése helyes volt. De tény, hogy a végrehajtása számos hibával járt együtt. Amerikai politikai elemzők is elismerik, hogy a legnagyobb politikai hibát akkor követték el Irak megszállásakor, amikor a katonai művelet (a háború) befejezésével egy időben elküldték az iraki biztonsági erőket. Ezzel megteremtődtek a bűnözés, a terrorizmus és a vallási csoportok közötti fegyveres összetűzések „nyugodt” feltételei. Az ország ellenőrzéséhez nem volt elég erő, így a katonákra olyan feladatokat bíztak, amire nem voltak felkészítve semmilyen szempontból. A katonák a fegyveres küzdelemmel összefüggő feladatokra készültek fel, és azt jól hajtották végre. A közrend fenntartása, a közbiztonság ellenőrzése más feladat, ez ismert környezetben is bonyolult, más jellegű kiképzést igényel, erre a harcoló erők nem voltak felkészítve és felkészülve. Megoldás, a sikeres harcoló erőket célszerű lett volna fokozatosan kivonni a háború után, a közrend fenntartásához, a közbiztonság ellenőrzéséhez új, erre kiképzett erőket bevetni. Ezt megelőzően, a háború kezdetén meg kellett volna mondani az igazat; a csalást, a valótlanságot, (atomfegyverek Irakban, CIA légifelvételek meghamisítása) a törvénytelen módszerek alkalmazását (Guantánamo fogolytábor) nem ellensúlyozza a katonák által elért

10

siker. A felvetett problémáról megdöbbentő nyilatkozat hangzott el hónapokkal később: „Láttam, előttem voltak azok a dokumentumok, amelyek az Irakban meglévő tömegpusztító fegyverekről szóltak. Ezek az információk nem feleltek meg a valóságnak. Portugália miniszterelnökeként tudtam, hogy országunk nem akart háborút, de annak megindításakor természetesen szövetségeseink mellett volt a helyünk” − hangsúlyozta José Manuel Barosso, az Európai Bizottság elnöke. A katonai művelet további tapasztalata, hogy a korszerű technika önmagában nem volt elegendő a műveleti célok teljesítéséhez.16 A hagyományos szárazföldi műveleteket, a terület elfoglalását a légierő több napon keresztül tartó sikeres csapásaival sem tudták kiváltani. Az is beigazolódott, hogy az ellenség területének elfoglalása, majd ellenőrzése nagyszámú katonát igényel a támadó (megszálló) féltől. Ugyanakkor ez maga után vonta a harcoló csapatok ellátásával, biztonságával összefüggő feladatok megszervezését, ami komoly anyagi megterheléssel járt. A katonai műveletek befejezése után, a békés járőrözés, ellenőrzés egyáltalán nem volt veszélytelen és most sem az. Megállapítható, hogy az aszimmetrikus hadviselési mód elsősorban a katonákra veszélyes, az alkalmazott eszközök és módszerek miatt. A számadatok azt igazolják, hogy az amerikai veszteségek 90 százaléka Irakban a katonai műveletek befejezése után keletkezett, a „békeműveletek” időszakában. A katonai győzelem kétségtelenül megszületett, de az irakiak nem érezték, érzik magukat legyőzve, sőt megszégyenítve érzik magukat, nem vesztesnek. Véleményünk szerint katonai, szakmai szempontból az a legnagyobb probléma, hogy Irak megszállása után a katonai művelet társadalmi környezete teljesen átalakult, teljesen más törvényszerűségek mentén fegyveres ellenállás (gerillaharc) kezdődött el a megszállókkal szemben az iraki lakosság egy csoportja részéről, amit a lakosság nagyobb része támogat. Ezzel szemben az amerikai fegyveres erő fegyverzete, állománya maradt, a gerilla hadviselés valamennyi bizonytalanságának (aszimmetriájának) kiszolgáltatva. Ebben a helyzetben a katona, minden felkészültsége és technikai fölénye ellenére, hátrányban van a helyismerettel és a polgári lakosság között észrevétlenül elvegyülő gerillával, terroristával, ellenállóval szemben. További észrevétel, hogy a katonai műveletben, majd azt követően megjelent egy harmadik fél, aki tevékenységével mindkét oldalt segíti, vagy akadályozza, ez a média.

16

A témáról bővebben fejtette ki véleményét Tokovicz József, aki több éven keresztül személyes részt vett a hadműveletek felügyeletében. Tokovicz József: A XXI. század háborúi. Az aszimmetrikus hadviselés sajátosságai. Új Honvédségi Szemle 2006. LX. évfolyam 4-6. száma.

11

A terrorizmus elleni harc, mint a katonai műveletek egyik formája Az elmúlt néhány évben, a nemzetközi feszültség jelentős enyhülése ellenére megnőtt a vallási, faji és etnikai konfliktusok száma Európa és a világ egyes térségében. A szakemberek úgy vélték, hogy a különböző nemzetközi szervezetek segítségével a konfliktusok rendezése megoldható békés úton, a diplomáciai módszerek felhasználásával. A katonai erő felhasználására, mint a lehető legrosszabb megoldásra, csak végső esetben lesz szükség. Napjainkra bebizonyosodott, hogy ezek a vélemények nem helytállóak. Korunkban zajló konfliktusok kezelése, a veszélyek elhárítása, megköveteli a hadtudomány, ezen belül a katonai műveletek elméletének és gyakorlatának a művelését és továbbfejlesztését. Új törésvonal jelent meg a Föld politikai, ezen belül a biztonság- és gazdaságpolitikai térképén. Ez a választóvonal tulajdonképpen régi – mintegy 1300 éves – és a muszlim világban a síiták és a szunniták között húzódik. A két muzulmán felekezet hívei Pakisztánban évek óta gyilkolják egymást, most azonban ez a gyűlölet megjelent a Közel-Keleten is. Irakban a síiták és a szunniták kölcsönösen egymás mecsetjeit robbantják fel és tömeges gyilkosságokat követnek el a másik felekezet tagjai ellen. Ez az ellentét más muzulmán országokra is átterjedhet. A Közel-Keleten ugyanis az kelt állandó feszültséget, hogy az országok többségében a hatalmi elit minden esetben szunnita, még akkor is, ha a többség a másik felekezet tagja. A síiták egyenjogúsító törekvései, hatalmi követelései mögött ott találjuk a térség új nagyhatalmát, a síita Iránt. Az emberiséget fenyegető egyik legvalóságosabb veszély a nemzetközi terrorizmus, amelynek tevékenységét nehéz előre jelezni. Az afganisztáni és iraki katonai műveletek tapasztalatai arra utalnak, hogy a terrorizmus elleni hadműveletek szervezése és végrehajtása nem mentes a problémáktól, a siker nehezen megfogalmazható. Tudomásul kell venni, hogy a katonai győzelmek nem olyan egyértelműek, mint a korábbi években. A terrorizmus napjaink állandó veszélyforrása lett, amely szervezetében, módszerében folyamatosan fejlődik, és gyorsan alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. Tudományosan bizonyított, hogy a terrorizmus ellen nincs teljes védelem, csupán a terrorcselekmények megelőzésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati munka módszereit lehet tökéletesíteni. Napjainkra az is világossá vált, hogy a korábban létrehozott szervezetek, működési folyamatok, alkalmazott módszerek nem, vagy csak csekély mértékben eredményesek a terrorszervezetekkel szemben. Továbbá, a demokratikus rendszerek és a velük összekapcsolódó vívmányok nagyon könnyen sebezhetőek. Beigazolódott, hogy az Egyesült Államok elleni terrorcselekmények az iszlám félreértelmezésén alapuló, mély gyökerekből táplálkozó ideológiára épültek. A terrorizmust, mely egy nemzedéken keresztül fenyegetni fog, nem lehet kizárólag katonai eszközökkel legyőzni, de azok nélkül nem elképzelhető a győzelem. A veszély nagysága jelentősen növekszik azáltal, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy tömegpusztító fegyverek kerülnek a terrorszervezetekhez és alkalmazzák azokat. Az elmúlt néhány év mértékadó szakirodalma a nem katonai jellegű válságok között első helyen említi a terrorizmust, és kiemelt jelentőséget tulajdonít a terrorizmus elleni nemzetközi méretű harcnak. Az áldozatok nagy száma, a terrorcselekmények elkövetésének módja egyre nagyobb félelmet vált ki a közvéleményben. Az állampolgár a kormányoktól a látványos intézkedések helyett, eredményeket felmutató, terrorizmus elleni harcot követeli a világ számos országában. A közvélemény pontosan tudja, hogy a terrortámadásokat pusztán csak a biztonságra vonatkozó intézkedésekkel nem lehet kivédeni a demokráciákban. Az eredményes kutatómunka feltétele lehet a jövőben, hogy a terrorizmus és a terrorizmus elleni harc tudományos igényű kutatását több tudományterület, tudományszak bevonásával hajtsuk végre, felhasználva a korábbi- és összegezve az elért eredményeket. Az ilyen módszerrel

12

folytatott kutatásra azért van szükség, mert a politikai döntéshozók elvárják a kutatóktól, hogy javaslatokat tegyenek a terrorizmus elleni harc legeredményesebb formáira és a végrehajtás módszereire. A nemzeti és a nemzetközi keretek közötti terrorizmus elleni harc tényleges eredményei, az operatív munka szabályai miatt, igazából a közvélemény számára nem láthatók, nem teljesen ismertek. Az állampolgár csak a korlátozásokat (szigorú ellenőrzések, vizsgálatok, sorban állások stb.) tapasztalja. Ezeket viszont elég nehezen érti meg és viseli el. A „sikeresen” végrehajtott terrorcselekményt és a következményeket a televízió azonnal, majd ezt követően a sajtó a legvéresebb formában mutatja be a közvéleménynek. A különböző témájú videofilmek világában a halál látványa már nem elég borzalmas. Így a test megcsonkítása, a fej levágása és az ehhez kapcsolódó szertartások lettek a „mindennapos látnivalók” a televíziók különböző csatornáin a terrorcselekményekről szóló tudósítások kapcsán. Tudomásul kell vennünk, hogy a terroristák eszközei egyre korszerűbbek, a módszerek kifinomultabbak, a végrehajtott terrorcselekmények sok áldozattal és nagy pusztítással járnak együtt. Több terrorszervezet igen széles és együttműködésre kész társadalmi háttérrel rendelkezik az arab világban. Ezek nem csak terrorcselekményeket követnek el, hanem fontos szereppel bírnak az őket támogató társadalmi háttérben: szociális, jóléti, kulturális támogatást, ellátást biztosítanak a velük együttműködőknek. Véleményünk szerint ez azért veszélyes, mert néhány országban más megélhetési lehetőség nem áll a lakosság többségének rendelkezésére, az egyetlen anyagi forrást a terrorszervezettől kapott pénz jelenti. A fellelhető külföldi és hazai szakirodalom-, valamint a kutatási eredmények alapján, a terrorizmus ellen határozottan, főleg eredményesen fellépni csak úgy lehet, ha minden szempontból ellenőrzött, valós és a műveletek során jól hasznosítható információk állnak a végrehajtók rendelkezésére. Továbbá, a terrorizmus elleni harcban résztvevő erők, szervezetek között jó az együttműködés. Ehhez viszont nemzeti és nemzetközi összefogásra van szükség a társadalmi élet minden területén. Különösen igaz lehet ez a felderítésre, az információk megszerzésére és cseréjére vonatkozóan. Ugyanakkor a katonai műveletek során alkalmazott „hagyományos” felderítés, hírszerzés nem, vagy csak részben alkalmazható; sokkal inkább a polgári hírszerzés és a rendőri nyomozómunka az eredményesebb, amelyet más nyomozati eredményekkel célszerű kiegészíteni. Az elmúlt években elkövetett terrortámadásokkal összefüggésben a nemzetközi politikai élet és a média furcsa reakcióit figyelhetjük meg. Egyrészt nyíltan tettenérhető a sajtó közvélemény-formáló hatása, amely – miután szenzációs, véres, megdöbbentő híreket igyekszik közölni – akarata ellenére is pánikká fokozza a terrortámadásokat elszenvedett államok lakosságának rémületét. Másrészt pedig – ezzel mintegy ellentétes hatásként – érezhető a nemzetközi politikai elit nyugtató törekvése, amely a pánik kialakulását próbálja megelőzni.17 A politika napról-napra igyekszik meggyőzni a lakosságot arról, hogy a terrorizmus elleni küzdelem szükségszerűvé teszi a demokratikus szabadságjogok átmeneti vagy tartós korlátozását. Ezt a többség általában elfogadhatónak tartja, különösen terrorveszély esetén. Amenynyiben a terrorcselekmények valószínűsége számottevően megnő, akkor igazolható a szabadságjogok gyakorlását korlátozó rendszabályok bevezetése, de ez mindig csak utólag bizonyítható. Az emberek megtanulhatnak ugyan alkalmazkodni az állandó fenyegetettséghez, de ez már önmagában is korlátozza az évszázados, demokratikus szabadságjogokat. Az állam azon joga és kötelezettsége, hogy megvédje a demokráciát, újra és újra szembekerül az egyén 17

Robert A. Pape: Dying to Win. The Strategic Logic of Suicide Terrorism. Random House, New York 2005. ISBN 1-4000-6317-5.

13

szabadságjogával, amely végül is maga a demokrácia. Ez azt jelenti, hogy a „közmegegyezés” megbomlik, pedig ennek kényes egyensúlya az egész nyugati civilizáció fejlődésének egyik pillére. Másképpen, a köz- és magánszféra, az egyén és a közösség, az állam és az állampolgár viszonyát kellene újrafogalmazni minden bevezetett korlátozás után. Ismert az is, hogy a demokráciában az állampolgár mindig gyanakvással figyeli a túlzott hatalom-koncentrációt, jogainak bármilyen mértékű sérülését. A szakemberek véleménye szerint a 21. század terrorizmusa már nem egyes személyek életét veszélyezteti, hanem országok, régiók biztonságát és gazdaságát fenyegeti, vagy fejlődésüket hosszabb ideig akadályozza. A nemzetközi terrorizmus a korábban alkalmazott kutatási módszerekkel nehezen vizsgálható, az ellene folytatott harc sem lehet sikeres hagyományos módszerekkel. Ez azt jelenti, hogy az ellene való harcban olyan eszközökre is szükség van, amelyek egyébként ellent mondanak a demokratikus államban elfogadott értékeknek és szabályoknak. Más szóval, érzékeny egyensúlyt célszerű létrehozni a szabadság, a demokrácia és a biztonság között. A szabadságjogok korlátozása a felgyorsult ritmusú világban, amikor a fejlett társadalmakban mindenki siet, egyre kevesebb az idő a döntések meghozatalához, az emberek egyre türelmetlenebbül viselik el a kormányok szabadsággal összefüggő döntését, az ellenőrzésekkel kapcsolatos korlátozásokat. A légi közlekedés biztonsága érdekében például, órákkal előbb kell a repülőtereken megjelenni, óriási a zsúfoltság, az utasok egyre nehezebben viselik el a vizsgálatokkal járó nehézségeket. Ez az „állapot” kedvez a terrorszervezeteknek és a terrorcselekmények végrehajtásához jó körülmény a mindenütt jelenlévő zsúfoltság. Továbbá, a világ közvéleménye egyre nehezebben viseli el, hogy az Egyesült Államokból sikerült ugyan kiszorítani a terrorcselekményeket, de más térségekből nem. Különbséget kell tennünk az érzelmi felindultság és a terrorveszély valós elemzése, értékelése között. Ezzel kapcsolatban Nagy Miklós átfogó tanulmánya jelent meg, amelyben az erőszak alkalmazásának lehetőségét részletesen kifejti.18 Elfogadva a szerző eredményeit, hozzá kell tennünk, hogy a „sikeresen” végrehajtott terrorcselekmény következménye olyan súlyos a társadalomra nézve, hogy a hatalomnak nincs módja mérlegelésre a katonai erő alkalmazásának kérdésében. Az Egyesült Államok minden szempontból továbbra is a világ egyetlen szuperhatalma, amelynek tartalma nem azonos a katonai szembenállás időszakában elfogadottakkal. Ez a szuperhatalmi státusz napjainkban nem érvényesül Európában, mert az amerikai külpolitikát, különösen Afganisztán és Irak esetében, az Európai Unió nem teljesen fogadja el. Az elutasítás oka, hogy Bush, amerikai a fő képviselője lett annak az ideológiának, amely szerint az Egyesült Államok küldetése, hogy exportálja a demokráciát, elsősorban annak amerikai modelljét a Közel-Kelet iszlám országaiba. Ha kell erőszakkal is, mert ez része a terrorizmus elleni harcnak. „Amerikának üzenete van a világ nemzetei számára. Aki terroristákat bújtat, az maga is terrorista. És ezért számadással tartozik. Nemzetünk nem lehet biztonságban addig, amíg ezeket a fenyegetéseket vissza nem verjük. Mi a világon bárhol felvesszük a harcot a gonoszokkal, ha évekig fog tartani, akkor is.”19 George W. Bush,amerikai elnöknek ezek a szavai ma már nem állják meg a helyüket teljes egészében. Az elmúlt év második felére bebizonyosodott, hogy ez a külpolitikai törekvés teljes kudarcot vallott. Másképpen, célszerűnek látszik felülvizsgálni a terrorizmus elleni harc elméletét és kialakult gyakorlatát, a napjainkban zajló válságreagáló műveletek tükrében. A leköszönő ENSZ főtitkár, Kofi Annan a következőt mondta: az Egyesült Államoknak vissza kellene térnie Truman elnök multilaterális felfogásához és követnie az egykori elnök elvét, 18 19

Nagy Miklós Mihály: A katonai erőszak elmélete és a XX. század. Múltunk, 2004. IV. szám. 146-175. oldalak. Bob Woodward: Bush háborúja. Bookmark Kiadó, Budapest 2003. 41. oldal.

14

miszerint a nagyhatalmak felelőssége az emberiség szolgálata, nem a vezetése. Ugyanakkor, a világ közvéleménye azt tapasztalja, hogy az Egyesült Államok vezetni és uralkodni akar. Bebizonyosodott, háborúval, csak katonai erő alkalmazásával nem lehet a nemzetközi terrorizmust felszámolni. Akik ezen a véleményen vannak, úgy gondolják, hogy az afganisztáni és az iraki hadműveletek csak fokozták azokat az indulatokat, amelyekből az iszlám terrorizmus kialakult. A katonai erő és a háború alkalmazását elfogadó vélemény nem veszi figyelembe, hogy a terrorizmus bonyolult társadalmi jelenség, aminek szerteágazó okai vannak. Néhol a terrorizmus az iszlám világon belüli polgárháborúból alakult ki (Kasmír, Csecsenföld, Egyiptom és Algéria stb.). Másutt az „igazi” iszlám országok létrehozásának vágya összemosódik azzal a gondolattal, hogy a muszlimoknak örök „dzsihádot” (Harc Isten útján. Korán 9.29) kell folytatniuk a hitetlenek ellen, mindenütt a világon. Bernard Lewis, az egyik legtekintélyesebb nyugati iszlámszakértő véleménye szerint az iszlám terrorizmus nem foszlik szerte egyik napról a másikra. Indokolja állítását a következőkkel: a modern, agresszív dzsihád vallásháborús hadseregnek mutatja magát. A harcosok egy önfeláldozó elit részének vallják magukat. Nagy vonzerő ez minden muszlim fiatal számára. További adatok a katonai műveletekkel kapcsolatban. Egy sor probléma maradt megoldatlanul Afganisztánban a műveletek végrehajtása után, amely felveti azt a kérdést, hogy a hadurak mennyire képesek együttműködni az új kormány tagjaival. A vezetők egy része ugyanis kettős játékot játszik, nappal az amerikaiak szövetségese, éjjel pedig szemet hunynak az al-Kaida újraszerveződések felett. Ma már bizo-nyított, hogy a szimpatizáns hadurak segítségével menekítették ki Oszama Bin Ladent és több ezer harcosát a független törzsi sávba, valamint segítségükkel jött létre a kunduzi légihíd, amelyen keresztül az alKaida több ezer harcosát és kiképzőtáborok felszerelését menekítették Pakisztánba. Ezt a függetlent törzsi-sávot az amerikaiak „elfelejtették” elpusztítani a terrorizmus elleni hadműveletek során. Afganisztánban a terrorizmus elleni harc óta csaknem ötven százalékkal emelkedett a megtermelt és előállított heroin mennyisége. Az ország adja a világ heroin termelésének 90 százalékát, közel évi hatezer tonnát. Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szervezete adatai szerint az afgán heroin közel 60 százaléka kerül az illegális európai piacokra. A heroin stratégiai, katonai cikké erősödött a térségben, mert a hadurak a kábítószer-bevételből finanszírozzák a fegyvervásárlásokat és tartják fenn magánhadseregüket. A tartományi újjáépítő programoknak elsősorban ezt a problémát kellene először megoldaniuk. Ezzel a veszéllyel szemben Európának egységes, új tervek alapján kell cselekednie, a kontinens valamennyi országának a bevonásával. A kábítószer-termelés és a csempészés visszaszorítása valamennyi európai országban elsőrendű nemzetbiztonsági feladat. Nemcsak azért, mert a csempészek a kábítószer mellett illegális bevándorlókat, terroristákat csempésznek Európába, hanem a kábítószer-fogyasztásának óriási másodlagos (egészségügyi, szociális) költségei vannak. Az afgán parasztnak egy hektár mák termesztéséből tízszer annyi haszna van, mintha gabonát termesztene. Jelenleg nincs olyan mezőgazdasági termék a térségben, amely felvenné a versenyt a mákkal, az ópium egyik alapanyagával Erre a problémára egyelőre sem az ENSZ, sem a NATO vezetői, sem az afgán kormány nem talál megoldást.20 Peter David szerint közös a felelősség az emberek védelme, a szegénység és az erőszak ellen. Folytatni kell a párbeszédet, a másság tiszteletben tartása mellett. Másképpen, a kontinens országai kezdeményezzenek párbeszédet a kultúrák és vallások között, hogy a nemzetközi rendben mindenki megtalálja a helyét.

20

Peter David: The authority deficit. The World in 2007. 14-17. oldalak.

15

Hasonló gondokkal találkozunk Irakban. A hatalom átadása az új iraki kormánynak és a szuverenitás biztosítása nem egyszerű folyamat. A belső feszültség oka, az ősidők óta hatalmat gyakorló szunnita kisebbség és a síita többség ellentéte Irakban megoldatlan maradt. Ezt az ellentétet Szaddam diktatúrája elnyomta, és a demokrácia csak demokratikus eszközökkel tudja a belső ellentétet megoldani. Erről pedig Irakban egyelőre szó sincs. A hatalom átvétel csak úgy valósulhat meg, ha a szunnita kisebbség kiegyezik a síitákkal. Szakemberek véleményére hivatkozva: az iraki háború eredménye, hogy Irán a közel-keleti térség meghatározó hatalma és a terrorizmus központja lett. Jonathan Eyal, brit katonai szakértő így ír a problémáról: „a terrort azért helyettesítették be Afganisztánnal és Irakkal, mert a terror nem érhető el a katonai hatalom számára, de a két ország igen. Bush, amerikai elnök problémája, hogy a terrorizmus elleni harcot felderítéssel, titkosszolgálati eszközökkel, rendőrséggel és kitartó nyomozati munkával kell megvívni, ez pedig az amerikai közvélemény számára nem látványos.”21 „Az iraki problémák megoldásának kulcsa nem más, mint a külföldi csapatok Irakból való kivonása” – közölte Manusehr Mottaki, az iráni külügyminiszter a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete által szervezett konferencián.22 „Ha az Egyesült Államok megváltoztatja hozzáállását, Irán kész segíteni a jelenlegi iraki kormányzatot a belső rend megteremtésében. A biztonság hiányának problémáját Irakban a külföldi katonák jelenléte okozza” – folytatta az iráni külügyminiszter. Az idézett mondatok bizonyítják a régóta kimondásra váró igazságot: az Irak ellen indított háború okai hamisak voltak. Az Egyesült Államok közel-keleti politikája elhibázott. Henry Kissinger, volt külügyminiszter mondta: „Ez a politika súlyosan veszélyezteti képességünket a terrorizmus elleni háborúnk megnyerésére és meggyengíti képességünket a világ vezetésére ebben az évszázadban.”23 Úgy gondoljuk, hogy igaza volt Kofi Annan főtitkárnak a nagyhatalmak felelősségével kapcsolatban. „A helyzet Irakban elfogadhatatlan az amerikaiak számára, és elfogadhatatlan az én számomra is. Az amerikai katonák bátran harcoltak, mindent megtettek, amit kértek tőlük. Ahol hibák történtek, ott a felelősség az enyém” – ismerte el George Bush, amerikai elnök 2007. január 10.-ei beszédében, melyet teljes terjedelmében közvetített a CNN televízió.24 Az amerikai elnök először szólt hosszabban hibáiról. Ezek közé sorolta, hogy nem küldött több katonát a hadműveletek kezdetén a térségbe. Nem fogadta el a katonai szakértők javaslatát, hogy ekkora létszámmal (90-100 ezer fő) nem lehet békét teremteni. A hadművelet kezdetén az elgondolás az volt, hogy az amerikai és más külföldi erők fokozatosan átadják a rendfenntartás feladatait az iraki hadseregnek és a rendőrségnek. A probléma az, hogy a feladatokat nincs kinek átadni. Az iraki fegyveres erők ugyanis csak korlátozottan harcképesek, a rendet pedig a saját lakosságtól, a síita-szunnita szembenállástól kellene megvédeniük. Irakban a terror áttekinthetetlenné vált – állítja Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke.25 Ez a terror egyaránt irányul a külföldi katonai erőkre és az ellenségnek tekintett síita vagy szunnita vallási felekezetre. A civileket vagy azért gyilkolják meg, mert a külföldi erőkkel vagy a bagdadi kormánnyal való együttműködéssel vádolják őket, vagy pedig egyszerűen azért, mert más népcsoporthoz tartoznak. Ez az iraki terror legsötétebb és legvéresebb részlete a jegyzet írásának idején.

21

Robert A. Pape: Dying to Win. The Strategic Logic of Suicide Terrorism. Random House, New York 2005. ISBN 1-4000-6317-5. 22 Staniland, Paul: Anti-Infiltration Border Defense in Iraq. Cambridge MA, USA 2006. 23 Xan Smiley: The options in Iraq. The World in 2007. 82-83. oldalak. 24 Népszabadság 2007. január 11. 7. oldal. 25 Népszava 2007. január 12. 9. oldal.

16

Ha van egyáltalán megoldás az iraki konfliktusra, annak az olajbevételek körüli síitaszunnita-kurd megállapodásra és a regionális autonómiára kell épülnie. Ehhez Szaúd-Arábia, Irán, Egyiptom és Szíria közreműködésére lenne szükség, ami addig nem valószínű, amíg az Egyesült Államok katonai erővel akar megoldani egy 2003-ban keletkezett, valótlan problémát. Nevezetesen: Irak támogatja a nemzetközi terrorizmust, és Szaddam Husszein tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. A végrehajtott terrorcselekményeket követő intézkedések elemzésével megállapítható, hogy a politikai vezetés a gyakorlati tevékenységre (fokozott ellenőrzés a repülőtereken, pályaudvarokon és a közutakon) egyszerűsíti a terrorizmus elleni küzdelmet, éreztetve ezzel a harc fontosságát és a fellépés egységének jelentőségét a közvéleményben. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a gyakorlati lépéseknél sokkal többre van szükség a terrortámadások időben történő elhárítása érdekében: a terrorizmus társadalmi, szociológiai, pszichológiai gyökerének feltárására; működési mechanizmusának megismerésére. Másképpen fogalmazva, a terrorizmus és a terrortámadások okainak egyértelmű megfogalmazására és megszüntetésére.26 A terrorizmus elleni harcban a világ országainak többségénél megfigyelhető a politikai elkötelezettség. Ezek az országok politikai, gazdasági, anyagi vagy más érdekekre, esetleg a demokratikus értékekre hivatkozva vesznek részt a harcban. Néhány állam esetében – éppen az elszenvedett terrorcselekmény miatt – a határozott politikai célkitűzés, a társadalmi támogatottság teszi lehetővé a fegyveres erők, a különleges műveleti erők alkalmazását; és az anyagi, pénzügyi erőforrások fokozott felhasználását. Ez a megállapításunk Clausewitz kutatási eredményén alapul: „a háborúban alkalmazott erőszak nagysága szorosan összefügg a háború politikai céljaival.”27 Másképpen fogalmazva, minél fontosabb politikai, gazdasági cél megvalósítása érdekében folyik a harc, annál magasabb szintű az alkalmazott erőszak az állam részéről. Természetesen közismert, hogy az erőszak mértékét az említett célon kívül más tényezők – geopolitikai, geostratégiai érdekek – is befolyásolják. Erről részletesebben egy korábbi tanulmányunkban fejtettük ki véleményünket.28 Az említett szerzőkre hivatkozva: a terrorizmus jellemzőinek vizsgálatakor azért fontos a politikai akarat, célkitűzés vizsgálata, mert választ kapunk egy régen megfogalmazott kérdésre. Szervezetek, csoportok tagjai miért gyilkolják le emberek százait? Másképpen fogalmazva, a terrorszervezetek által végrehajtott terrorcselekmények mögött minden esetben megtalálhatók a szervezet működésére jellemző politikai célkitűzések, a vélt vagy valós politikai és más jellegű követelések. A továbbiakban néhány gondolat a terrorizmus és a terrorcselekmények jellemzőiről. A végrehajtott terrorcselekmények elemzéséből levonható az a következtetés, hogy ilyen mérvű pusztítás korábban csak a filmgyártók képzeletében, a biztonsági szolgálatok értékeléseiben létezett, vagy a regényekben olvashattunk hasonló esetekről.29 További tapasztalat hogy, a korábban kialakított biztonsági rendszerek, a létrehozott szervezetek, az alkalmazott módszerek átalakításra szorulnak. Véleményünk szerint a terrorizmus elleni harc leghatékonyabb eszköze (módszere) a válságrégiók stabilizálása, elszigetelése; a válságreagáló-, és a békeműveletek sikeres végrehajtása; az ok-okozati összefüggések feltárása, megszüntetése volna. Ugyanakkor ma még nem látható a vége ennek a küzdelemnek, várhatóan nem lesz nagy győzelem a hagyományos értelemben, a terrorizmus generációk életét fogja befolyásolni 26

Nagy Miklós Mihály: A terrorizmus hadelmélete. KAPU 2004. június – július 16-20. oldalak. Terrorizmus Today Christopher C. Harmon Frank Cass Publishers 2000. 186-234. oldalak. 27 Carl von Clausewitz: A háborúról. I. kötet. Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, 1961. 15-16. oldalak. 28 Bolgár Judit – Szternák Nóra – Szternák György: A terrorizmussal kapcsolatos kutatások legújabb eredményei. Felderítő Szemle IV. évfolyam, 4. szám. 2005. december 5-61. oldalak. 29 Colin Forbes: Atomterroristák. Viktória Kft. ISBN 9637660054.

17

biztonsági szempontból mindenütt a világon – állítják a szakemberek.30 A terrorizmus elleni harcot megnehezíti továbbá, hogy a terrorszervezeteknek nincsen nemzetközi képviselete, nem lehet őket diplomáciai eszközökkel szándékaiktól eltéríteni, nincsen a hagyományos katonai műveletekben legyőzhető fegyveres erejük. A terrorizmus elleni harcban nincsenek felismerhető erők, infrastruktúrák, jól elhatárolható állami szereplők. Ugyanakkor vannak félkatonai szervezetek, vallási felekezetek, etnikai csoportok, bűnbandák, ezek nem állami hadviselő felek; akik egymással és a törvényes hatalommal állnak szemben. Ebben a környezetben az eszmékért, a csoportok követeléséért fognak fegyvert az emberek. Véleményünket igazolhatja a nagyszerb sovinizmus, ami több ezer áldozatot és súlyos károkat okozott térségünkben; valamint hősökké váltak a valójában háborús bűnösök. A terrorszervezetek működésének fontos „kelléke” a média. A pusztításon kívül a terrorcselekmények végrehajtásának célja, hogy a gyilkos (öngyilkos) akcióktól minél többen féljenek. Tehát azokról minél többen, minél hamarabb és a lehető legrészletesebben értesüljenek a legkönnyebben elérhető forrásokból. A média által biztosított nyilvánosság legalább olyan fontos, mint a terrorcselekmény végrehajtása. A kép- és hanganyagok „helyes” szerkesztése áldozatot formál a terroristából, a háborús bűnösből; a vesztest győztesként tünteti fel. A terrorizmus alkalmazva a korszerű eszközöket, megtanulta kihasználni a média adta lehetőségeket. A terroristák képesek felhasználni a média minden előnyét politikai célkitűzéseik bemutatása érdekében, az iszlám világ támogatottságának megnyerésére. Véleményünk szerint a média a terrorizmus, a terrorcselekmények hatását megsokszorozza mind pozitív, mind negatív értelemben. Az egész világot behálózó kommunikációs eszközök az elkövetett merényletekkel egy időben adnak hírt az eseményekről. Minden terrorcselekmény egyben hír is a világban. Ez azt jelenti, hogy a terroristák számára nem csak a pusztítás ténye, sikere a fontos, hanem annak társadalom-lélektani hatása is. A váratlan terrortámadást követően zavar, pánik keletkezik az emberek körében, amely a média számára szenzáció. A terrorista szervezetnek az elismertséghez rendkívül fontos az „eseményt követő nyilvánosság”, ebben a média kulcsszerepet tölt be. A kulcsszerep hátterében az a nyilvánvaló tény húzódik meg, hogy a demokrácia vívmánya a sajtószabadság. Bizonyos esetekben ez is a terroristákat segíti, mert a „sikeres” terrorcselekményről történő hiteles beszámoló növeli az emberekben a bizonytalanságot, a félelmet. A terrorszervezetek, a terroristák a merényletek áldozatait, a pusztítandó objektumokat általában tudatosan választják ki, s ezek a megölt áldozatok, elpusztított objektumok üzenet létrehozására szolgálnak a közvélemény, a média felé. Ezt az üzenetet (kommunikációs lehetőséget) megfélemlítésre, kényszerítésre, követeléseik ismertetésére, annak teljesítése érdekében használják fel. Pontosan ismerik, hogy a média beszámol majd a terrorcselekményről, szinte késedelem nélkül közvetíti a legvéresebb képeket. Mint korábban már említettük ahhoz, hogy a terrorszervezetek elérjék céljaikat, szükségük van a tömegtájékoztatás valamennyi formájára (csatornájára). Nagyon fontos, hogy a média hogyan számol be (hogyan mutatja be) a terrorcselekmény következményeit, az információk hogyan jutnak el a közvéleményhez. Korábban a terrorcselekmények nem kaptak akkora nyilvánosságot, mint az utóbbi években. Érdemes megfigyelni, hogy New York, Madrid, London és a Báli-szigetek terrorcselekményei rekordnyilvánosságot értek el a tömegkommunikációban, míg más térségekben elkövetett terrorcselekmények csak a „szokásos” nyilvánosságot kapták. A televízió és a sajtó komolyan befolyásolta és befolyásolja azt, ahogyan a közvélemény feldolgozta és feldolgozza a terrorcselekményeket és a következményeket. Ennek hatá30

James M. Smith: A Strategic Response to Terrorism: A Framework for U.S. Policy. Institute for National Security Studies, Research Resoult Conference on November 20-21, 2002 in Colorado Spring.

18

sára szinte valamennyi közvélemény-kutatásban a terrorcselekménytől való félelmet az első helyen jelölik meg a megkérdezettek, szinte mindenütt a világon.31 A terrorcselekményekkel kapcsolatos hírekhez csatolt információ (kommentár) nagymértékben formálja a közvélemény állásfoglalását, reakcióit, különösen akkor, ha az eseményt széles körű egyetértés (elítélés) övezi, és nincsen a véleménycserére lehetőség. Ilyen esetekben nem ütköznek egymással a különböző nézetek, a társadalomban nincsen vita az adott cselekmény megítéléséről. Más szóval, észrevétlen marad a tudatos torzító folyamat. A terrorcselekmények, öngyilkos merényletek sajátosságai egy figyelemre méltó tényben összegezhetők: a terrorcselekmények a nyilvánosság számára és a nyilvánosság befolyásolására születnek.32 Ennek hiányában a terrorizmus – a terrorista nézőpontjából tekintve – értelmetlen és céltalan. A terroristák egyik fontos törekvése ugyanis az eszkaláció: nézeteik megismertetése, céljaik elfogadtatása, támogatóik számának növelése, cselekedeteik hatékonyságának fokozása. Mindezek elérhetetlenek, ha akcióik nem kapnak nyilvánosságot. Ezt persze jól tudják ellenségeik is, de az akciók brutalitása kikényszeríti a híradásokat, sőt a részletes beszámolókat. Ezért aztán a terrorista cselekmény gyakran úgy jelenik meg, mint propagandaakció, amelynek célja, hogy népszerűsítsen egy bizonyos doktrínát vagy valamilyen nézetet, felhasználva ehhez a tömegtájékoztatás modern eszközeit. Egy-egy akció többnyire véres dráma, amelynek lefolyását a terroristák gyakran a közvetítés igényeihez próbálják szabni, vagyis igyekeznek vele minél nagyobb körben minél nagyobb hatást elérni. Mindenesetre a kevesek titkos akciója a végrehajtás során már egyáltalán nem kíván titokban maradni. Napjainkban teljesen biztos, hogy a terrorizmus és a terrorcselekmények átalakították a világ, a földrészek és az egyes térségek biztonságát. Újfajta fenyegetés jelent meg, amely hoszszútávra megváltoztatta életünket, hétköznapjainkat és a biztonságról alkotott felfogásunkat. Mint korábbi írásainkban, most is hangsúlyozzuk, hogy a biztonság eddigi tudományos eredményeinek átértékelése, a különböző biztonsági rendszerek, szervezetek működése kérdésének kutatása vált szükségessé. Ma már nem egy bekövetkezett esemény (terrorcselekmény) végeredményének, következményének összegzése a cél, hanem a megelőzésre, a megelőző csapásokra kell a forrásokat biztosítani mindenütt a világon. Az biztosan megjósolható, hogy egyre többet fogunk költeni a biztonságra pénzben és emberi erőben, a jövőben. Ugyanakkor a megszerzett demokratikus jogok (szabadság, mozgás-, szólásszabadság stb.) csorbát szenvednek, szűkülnek a biztonság érdekében tett intézkedések, korlátozások miatt. Az említett anyagi és pénzügyi eszközöket célszerű lenne más területeken felhasználni a világ több térségében létező óriási szociális jellegű szakadékok megszüntetése érdekében – állítja több szakember.33 A szakemberek véleményére alapozva, egyre több jele ismerhető fel annak az irányzatnak, hogy „a terrorizmus – a terrorizmus elleni harc”, mint válság, kényszerpályára viheti a világot. Komoly veszélybe sodródhatnak a demokratikus világ alapvívmányai, az ellentétek feloldásának-, a válságok kezelésének meglévő esélye is elveszik. A terrorizmus politikai értelemben a társadalmi cselekvés egyik fajtája. A fennálló renddel szemben esélytelennek ítélt akarat érvényesítése az egyén vagy a szervezet részéről. Az emberek, az értékek és a javak pusztítása, a kiváltott félelem csak eszköz és módszer. 31

Robert A. Pape: Dying to Win. The Strategic Logic of Suicide Terrorism. Random House, New York 2005. ISBN 1-4000-6317-5. 32 Rostoványi Zsolt: Az iszlám világ és a nyugat. Corvina Kiadó Kft. Budapest 2004. 90-94. oldalak. 33 Szabó János: A terrorizmus politikai és kriminológiai értelmezése. Hadtudomány 2003. évi 2. szám. 9-19. oldalak. Emery, N.: Fighting Terrorism and Insuryency: Shaping the Information Environment. Military Review 2005. January – February 32-38. oldalak.

19

A terrorizmus kriminológiai értelemben magában foglalja a szervezetek-, a szervezetek összetétele-, az elkövetendő terrorcselekmények felderítését. Továbbá, a lehetséges elkövetők felkutatását titkosszolgálati és rendvédelmi (rendőri) eszközökkel. Teljes egészében elfogadjuk Szabó János megállapítását: a terrorszervezetek a terrorcselekmények végrehajtása indoklásául jól értelmezhető elmélettel rendelkeznek, bármennyire is vitatjuk az elméletek helyességét.34 A szerző tanulmányában részletesen kifejti, hogy a terrorizmus akkor kapott új értelmezést, amikor a társadalom az erőszakot kizárólagos jogává tette. Ezzel felelős lett a társadalmi szintű vitás kérdések rendezésére, a sokféle érdekek alapján megosztott csoportok között, ha kell, erőszak alkalmazásával. A terrorizmus, a terrorszervezetek és azok tagjai nem különíthetőek el a társadalomtól és az arra jellemző politikától. A terrorszervezetek ebben a környezetben, különböző módszerekkel, titkos vagy nyílt formában akarják érvényesíteni céljaikat. A társadalmon belül a terrorcselekmények végrehajtására való hajlam kialakulásának több oka lehet. A mértékadó szakirodalomban a terrorizmus fogalmát meghatározó szakemberek általában nem jutnak túl a különböző, korábbi fogalmak összegzésén. Valamennyi szerző általában öszszeállítja a fogalmak listáját, majd ő is megfogalmaz egyet, ugyanakkor a mai napig hiányzik egy általánosan elfogadott meghatározás. Ennek oka, hogy egyetlen személy és szervezet sem nevezi önmagát terroristának. Ezt a kifejezést az egyénre vagy a szervezetre a megtámadott államok, vagy a biztonsággal foglalkozó szakemberek, szervezetek rakják. Ennél fogva a fogalomalkotók számtalan meghatározást tudnak adni a terrorizmus magyarázatához. Az ismert fogalmakból csupán kettőt emeltünk ki: Először, „Az erőszak kiszámított alkalmazása vagy erőszakkal való fenyegetés a félelem felkeltésének, a kormányzatok és a társadalom megzsarolásának, illetve megfélemlítésének céljából.” Másodszor, „Személyek vagy anyagi javak elleni súlyos erőszak alkalmazása vagy azzal való fenyegetés valamely politikai, vallási vagy ideológiai cél elérése érdekében.” Egyetlen közös dolog van, amiben valamennyi szerző egyetért, hogy a terrorizmus valós veszély. A fogalomalkotás során a következőket kell jól érteni. A fogalomalkotó politikai és ideológiai elkötelezettsége nem hagyható figyelmen kívül. Az állami élet szereplői a terrorista kifejezést gyakran használják ellenérdekelt vagy szembenálló felekre. Ebből következik, hogy köztörvényes ügyeket is terrorcselekményként azonosítanak. A szakemberek véleménye szerint a meghatározásokat nem egyszerű a terroristákkal vagy a szervezetekkel szemben vádpontokká alakítani. Ehelyett a megtámadott hatalom terroristának bélyegez bizonyos szervezeteket, a hozzájuk tartozást bűncselekménnyé nyilvánítja, büntetni rendeli cselekedeteiket, amit egyébként a törvénykönyvek már korábban előírtak. Ebből az következik, hogy a terrorizmus inkább egyfajta lelkiállapot, mint tevékenység – állapítja meg az egyik ismert, amerikai szakértő. Kutatómunkánk eredményeként összegezhető, hogy a terrorizmus kérdését és megítélését, valamely személy vagy szervezet terroristának minősítését nagymértékben befolyásolja a politika. A szakirodalomban fellelhető fogalmakból kiolvasható a terrorizmus lényege: az erőszak alkalmazása; minél nagyobb félelem, pánik okozása a pusztítással; senki ne érezze magát biztonságban, elsősorban a demokratikus világban. Váratlan, kiszámíthatatlan támadásokkal az élet minden területét bénító káoszt, rettegést, pánikot kelteni; lehetetlenné tenni a polgárok normális, mindennapi életét. Megtörni a politikai hatalom akaratát, az állam védekező képességét. Véleményünk szerint a következő terrorizmus-fogalmat tekinthetjük a leginkább használhatónak a téma széles körű vizsgálata szempontjából: “Az erőszak szándékos alkal34

Szabó János: A terrorizmus politikai és kriminológiai értelmezése. Hadtudomány 2003. évi 2. szám. 9-19. oldalak.

20

mazása, illetve azzal történő fenyegetés a polgári lakossággal és a civil célpontokkal szemben, meghatározott politikai célok elérése végett.”35 Úgy véljük, a fenti munkadefiníció azért használható viszonylag jól az összehasonlító elemzéseket és számításokat megalapozó elméleti- és műveleti kutatás során, mert egyértelműen rámutat a terrorizmus jelenségének három kiemelten fontos, gyakorlatilag minden terrorizmus-altípusra egyaránt általános érvénnyel bíró jellegadó vonásra, a tevékenység jellegére, végcéljára és jellemző célpontjaira. A tevékenység lényege: erőszak szándékos alkalmazása, illetve azzal történő fenyegetés. Kevesek ellen történt terrortámadásokkal viszonylag könnyen el lehet érni, hogy a többség biztonság-helyzetében kedvezőtlen változások álljanak be, a politikai kormányzat, a közszféra szervezeteiben dolgozók, a polgári lakosság egyaránt elbizonytalanodjon; a társadalom politikai, gazdasági életében zavar keletkezzen. A megrettent polgári lakosság biztonsága újbóli visszaszerzésének reményében gyakran igyekszik rábírni az aktuális politikai hatalom képviselőit a terroristákkal való tárgyalásra, illetve politikai-, társadalmi-, gazdasági- és vallási követeléseik legalább részleges figyelembe vételére. A tevékenység végcélja: politikai célok elérése a “puha célpontok” elleni váratlan, sokkoló szándékú, nemzetközi jog által illegitimnek tekintett és formálisan mindenképpen üldözni, büntetni rendelt; lehetőség szerint a médiában minél nagyobb “híradás-értékű” támadással. Ilyen értelemben a terrorizmus, a terrorista cselekmények, mint pszichológiai hadviselés is vizsgálható. Ilyen esetekben a terrorista vagy a terrorszervezet igyekszik alkalmazni a “maximális publicitás relatíve minimális kockázatok mellett” elvét, amikor az erőszak hatásainak maximalizálására törekszik a propaganda, a pszichológiai művelet segítségével. Célpontok: civilek, valamint szolgálaton kívüli katonák és biztonsági erők emberei, valamint kiemelt, szimbolikus jelentőségűnek gondolt célpontok. A terrorcselekmények tervezői a célpontok kiválasztásakor, illetve az áldozatok lehetséges körének számbavételekor általában törekszenek a propaganda-hatás lehetőség szerinti maximalizálására, például: olimpiai játékok, karácsony, egyéb vallási illetve nemzeti ünnepek idejére időzített támadások. Az államok automatikusan törvénytelennek tekintik az erőszakot, ha azt nem az állam alkalmazza. A világon sokan úgy vélik, hogy csak az államnak van joga erőszakot alkalmazni. Ez azonban felveti a kérdést: az erőszak törvénytelen alkalmazása egyben igazságtalan is? Véleményünk szerint a terrorizmus-fogalom megalkotására való törekvés helyett, a témával foglalkozóknak inkább a terrorcselekmények változatait, az ok-okozati összefüggéseket kellene kutatniuk. Teljeskörűen elemezni terrorizmus, a terrorcselekmények jellemzőit, vizsgálni annak társadalmi és személyiség-lélektani hátterét. Más szóval, az összes lehetséges szakembert bevonni a kutatásokba. Más megközelítésben: a terrorizmus kezelésére ajánlott módszer első lépése azonosítani az „alapvető, kiváltó okokat” – a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenséget, elmaradottságot, nyomort, tudatlanságot, kilátástalanságot, megszüntetni az idegen elnyomás minden formáját. Ha ezeket sikerül kezelni, ha sikerül politikai megoldást találni, akkor nagy valószínűséggel a terrorizmus is megszűnik.36 Más kutatók – többek között Kis Álmos Péter – ezt a módszert nem tartják helyesnek, sőt teljes mértékben elvetik, mert a terrorizmust a fegyveres küzdelem egyik formájaként értelmezik. Így ellene fegyverrel kell harcolni.37 A szerző az említett tanulmányában az iszlám valláshoz köthető terrorizmusról azt mondja, hogy az szélsőségesen radikális, decentralizáltan szervezett, modern, vallási forra35

Robert A. Pape: Dying to Win. The Strategic Logic of Suicide Terrorism. Random House, New York 2005. ISBN 1-4000-6317-5. 181. oldal. 36 Póczik Szilveszter: A nemzetközi terrorizmus fontosabb összetevői. Magyar Tudomány, 2005/10. száma. 1269. oldal. 37 Kis Álmos Péter: Harc a terrorizmus ellen. Új Honvédségi Szemle, 2006. decemberi száma. 13. oldal.

21

dalmakat szervező, jól felhasználja a médiát és a korszerű eszközöket. A támadásokat nem jelzik előre, nem szabnak feltételeket. A terrorcselekmények tervezői és végrehajtói számára elsősorban nem a pusztítás fizikai ténye a fontos, hanem az a társadalomlélektani hatás, amelyet a cselekmény által hordozott információ célba érése révén várnak. A terroristák szándékaik szerint a terrorcselekménnyel egy nem létező, de a létezéséért harcoló jobb világ jegyében vállalják az iszonyatot, amelyet előidéznek. A terrorizmus, mint különleges viselkedési forma, tanulmányozásával és a terrorcselekmények végrehajtásához kapcsolható okok megfejtésével számos tudományterület foglalkozik. Az orvostudomány, ezen belül a neuropszichológia a terrorista-magatartás idegélettani hátterét igyekszik feltárni. A szociológia a társadalmi, és a szociokulturális alapokat mutatja be. A biztonságpolitikával foglalkozó tudományok inkább pragmatikus oldalról vizsgálják az eseményt és a védekezéssel kapcsolatban törekszenek általános „igazságok” feltárására. A pszichológia vállalkozása az előzőekhez képest nehezebb. A jelenséget, a terrorizmust az egyén oldaláról vizsgálja. Nem tehet mást, mint keresi az okokat, a tipikus pszichiátriai mozzanatokat, amelyek hasonlóak a terrorista viselkedésében, illetve a terrorista akciókban. Mivel támpontok nélkül ez kevés eredményre vezethet, elsősorban a személyes motiváció és érzelem, illetve az adott kultúra értékeit hordozó szocializációs folyamat eredményeként kialakult személyiségjellemzők vizsgálatából indul ki. Így a motiváció oldaláról a terrorizmust, mint az agresszió, illetve az autóagresszió szélsőséges megnyilvánulási formáját tárgyalja. Ebben a vonatkozásban jó alapot jelenthetnek azok a magatartással összefüggő (etológiai) kutatások, amelyek azt kívánják alátámasztani, hogy még az elemi motivációs tényezőket vizsgálva is mennyire bonyolult a kérdés. Másképpen, milyen nehéz a terrorizmus, a terrorcselekmények ok-okozati összefüggéseit feltárni. Az agresszió etológiai vonatkozásait kutató munkák két utat követnek. Ezek az alkalmazott kutatásban élesen elválnak egymástól. A viselkedés magatartáskutatói a pszichológusok és pszichiáterek, azokat a társadalomlélektani összefüggéseket vizsgálják, melyek agresszív magatartást váltanak ki az emberekből – bizonyos multifaktoriális események együtt járásakor –, míg a mesterséges megfigyelésen és kísérleten alapuló kutatások elsősorban a biológiai tényezőkre helyezik a hangsúlyt. Az agresszió meghatározhatósága tehát kettős: társadalmi, és biológiai. Mint az erőforrásokért való versengés eszköze, természetesen nem választható el a szociális tényezőktől, ugyanakkor viszonylag jól ismert anatómiai, idegélettani és hormonális jelenségek állnak a háttérben. Nagy nehézséget okoz az öngyilkos terrorista gondolkodásának értelmezése és „feltérképezése”. Ennek oka általában az, hogy magatartása homlokegyenest ellentéte a halálkerülő általános köznapi viselkedésnek, de még a „meghívott halál” eseteinek is, melyeknél a tagadás dominál: a halál menekülés az élet nyomorúsága és szenvedései elől, mindenekelőtt a magány és a feloldhatatlan konfliktusok elől. Az öngyilkos terrorista magatartása viszont állítás: tettével nem tagad semmit, hanem azt bizonyítja méghozzá cáfolhatatlanul, hogy számára létezik egy eszme és egy közösség, amely saját életénél is fontosabb. Ezért saját halálához, ezzel együtt életéhez is más a viszonya, mint a mindennapi embereknek, vagy az emberek többségének általában, vagy akár sajátmagának is, mielőtt öngyilkos terrorista vált volna belőle. A különböző kultúrákban nem ismeretlen a halálhoz való ilyen viszony, bár mindenütt kivételes és rendkívüli esetnek számít.38 38

Robert A. Pape: Dying to Win. The Strategic Logic of Suicide Terrorism. Random House, New York 2005. ISBN 1-4000-6317-5.

22

A viszonynak három lényeges eleme van. Először, ez a halál nem az élet szomorú vége vagy kerülni való véletlen balesete, hanem az élet beteljesítése és csúcspontja, az igazság pillanata: az egyén bizonyosságot tesz arról, hogy életében valóban fontos dolgok mellett kötelezze el magát. Másodszor, a másokért vállalt önkéntes halállal az ember túllép egyéni önmagán; egyrészt cselekedete a közösségért hozott végső legnagyobb áldozathozatal, másrészt mindenkire tartozó közösségi ügy, amelynek példamutató ereje van, és amely a közösségi emlékezet részévé válik. Harmadszor, a rendkívüli eseménnyé avatott önkéntes halál nem bűn és gyalázat, hanem elkövetője megőrizte a hagyományt, azaz úgy cselekedett, ahogyan kellett. Még inkább különleges emberré, hőssé és mártírrá vált, mert a közösség szent céljai érdekében áldozta fel magát. Cselekedetével bekerül egy Allahnak tetsző „élcsapatba”, amelyik egy igazságtalanságot kíván megszüntetni. Összeállítható egy folyamat, amely a vallás egyik értelmezésétől a hit (iszlám) megtisztításának a szándékáig, onnan a vallási fundamentalizmusig, majd a szélsőségességig (radikalizmusig) és az öngyilkos terrorizmusig vezet. Az öngyilkos terrorista azonban mindezekhez képest még valami mást is tesz: úgy áldozza fel magát, hogy közben ellenségeit is elpusztítja. Cselekedete nem saját halálának puszta felmutatása, nem mártíromság tehát, hanem olyan módon végrehajtott tett, amelynek a középpontjában az ellenség mindenáron való elpusztítása áll. Az önfeláldozás ennek csak az eszköze; ha ugyanis valaki az ellenséget távolról kívánja megölni, vagy a cselekmény után a helyszínről élve akar távozni, akkor – a vegyi, biológiai és nukleáris fegyver vagy a fejlett haditechnika hiányában – korántsem képes olyan hatékonyan és biztosan ölni, mint amikor öngyilkos módjára cselekszik. A nyugati világ közvéleménye napjainkban rengeteget foglalkozik az iszlámmal, de elsősorban nem azért mert népességének egyre nagyobb hányada muszlim. Főként azért foglalkoztat minket az iszlám, mert szorongva gondolunk a közbiztonság hiányosságaira, a bűnözésre, elsősorban a terrorfenyegetettségre, amely mögött az iszlám világ szélsőségesei állnak. Az iszlám szélsőséges, fundamentalista39 híveinek magatartása sok hasonlóságot mutat a középkori keresztények inkvizíciós gyakorlatával – ami semmiképpen sem lehet felmentés az iszlám szélsőségeseinek számára a terrorcselekmények végrehajtása szempontjából. A fundamentalista követelések lényege egyetlen szóval összefoglalható: teokrácia (istenuralom). Ők ugyanis „Isten rendje” mellett szállnak síkra, ahol „Isten törvényei” a meghatározók, a jogokat maga Isten biztosítja, s azokat egyetlen kormány sem vonhatja meg.40 A fundamentalista irányzat képviselői szerint a nyugati kultúra erkölcsöt, vallást rombol az iszlám világban, amelynek gyakorlati megjelenése: egyes kormányok Nyugatot utánzó magatartása. A terrorizmus szempontjából a vallás szerepe alapvetően két szinten közelíthető meg. Az első, annak a látomásnak, küldetésnek a problémája, melyet a vallás fogalmaz meg maga és a világ számára a betöltött, esetleg a jövőben betöltendő helyéről és szerepéről. Ennek megfelelően egyes vallásoknak vannak globalizációs törekvései, mint például az iszlámvallásnak: a világ iszlamizációja. A másik, a vallási azonosságnak, a társadalom szerkezetében betöltött szerepe. Ebben az értelemben a vallási azonosság lehet a válságok, kihívások, terrorista és más, erőszakos cselekmények előidéző, elmélyítő tényezője. A terrorizmus elleni harc sikere szempontjából arra kell magyarázatot találnunk, hogy mennyire és miként lehet újraalapozni a két világ, a nyugat és az iszlám viszonyát.

39

A fundamentalisták saját vallásuk szent iratait szó szerint értelmezik és tévedhetetlennek tartják. A vallási fundamentalisták, s közülük is a fanatikusok túlnyomó része az ábrahámi vallások (kereszténység, judaizmus, iszlám) szélsőséges irányzatait alkotja. Bővebben: Rostoványi Zsolt: Az iszlám világ és a nyugat. Corvina Kiadó Kft. Budapest 2004. 114-172. oldalak. 40 Pat Robertson: Az új világrend. Hit Gyülekezete, Budapest 1993. 252., 256. oldalak.

23

Véleményünk szerint a kialakult sérelmi politika kölcsönös feladása, majd az azonos érdekek mentén folytatott párbeszéd folyamatos fenntartása lenne a legjobb megoldás. Ugyanakkor tudjuk azt, hogy ha túllépnénk a terrorcselekmények sokkhatásán, még mindig ott vannak nehezen feloldható különbségek is. A nyugati világban megszoktuk a világi és a vallási élet különválását, ez az iszlám világban elképzelhetetlen. A párbeszéd nyitottságot feltételez a felek részéről, márpedig a muzulmánok nagy része úgy érzi, ha nyit, még inkább betör hozzájuk a nyugati világ, minden „ocsmányságával” együtt. Az iszlám államok többsége saját erőből saját fejlődést akar, a vallás útmutatása szerint. A keresztény és a muszlim hívők egyvalamiben azonosan jellemezhetők. Valláshiedelmük eredetéről az ismeretük sablonos, az ezzel kapcsolatos valóság nem érdekli őket. Ha valaki kívülálló erről „tájékoztatja” őket, azonnal blaszfémiát (istenkáromlást) emlegetnek. A vallások közötti megbékélés fontosságára egy példa: „A hívőknek – tartozzanak bármely valláshoz is – azt kell hirdetniük, hogy sohasem lehetünk boldogok egymás ellenében. A hit nem szolgálhat egymás gyilkolásának indokául.” – hangoztatta II: János Pál pápa, aki közismerten a vallások közötti megbékélés hirdetője volt. Az iszlámban, de a kereszténységben is, a felvilágosultaknak kell meggyőzniük a fundamentalistákat, hogy a hit védelme nem jelenthet kizárólagosságot, nem vezethet erőszakhoz. Véleményünk szerint a múltjával és önmagával állandóan szembenéző, kritikus, nyitott egyház tud hitelesen megszólalni, átmenteni alapvető vallási értékeket a jövőnek. Mi alapján állítjuk ezt? Először is, az iszlám, mint elismert világvallás nem azonos Mohamed próféta korának hitterjesztő háborúskodásával, mint ahogy a kereszténység sem azonosítható a keresztes hadjáratokkal és a vallásháborúkkal. Az iszlám társadalmakban a dzsihádot hirdető fundamentalisták mellett megtalálhatók a megbékélést akaró irányzatok, amelyek a békés hitoktatásra és az egyén belső útkeresésére építenek. Nekünk európaiaknak (keresztényeknek) tudnunk kell: nem minden iszlámhívő él a fundamentalista útmutatás szerint, de szinte minden muszlim védi a próféta becsületét, tiszteletben tartja őt. El kell fogadnunk, hogy a Korán szellemének ellentmondó, teológiailag zavaros elmélettel rendelkező iszlám radikalizmus semmiképpen nem azonosítható a muszlim világ egészével. A gyűlöletkeltésre egy példa: „Harcoljatok ellenük, amíg nem lesz több megkísértés, s míg a hitvallás csupán Allahé lesz! Ne lankadjatok, és ne szólítsatok a békére, hiszen ti fogtok felülkerekedni! Vagy úgy vélitek, hogy bemehettek a Paradicsomba anélkül, hogy Allah megtapasztalhatta volna előtte azt, hogy kik azok köztetek, akik buzgólkodtak a harcban érette, s kik azok, akik állhatatosak? És ne mondjátok azokról, akik a halálukat lelték Allah útján, hogy halottak lennének! Ellenkezőleg! Élők ők a túlvilágon…” A mértékadó hazai és külföldi szakirodalom erre több helyen figyelmezteti a kutatókat.41 A terrorizmus elleni harc során a nyugati világnak fel kell oldania a következő ellentmondást a jövőben: a moséban (a közösségi házban) és a mecsetben folyó vallásgyakorlás titkos41

Kőszegvári: A nemzetközi terrorizmus elleni harc katonai területei és feladatai, Egyetemi jegyzet, Budapest, 2003. Norris, Pippa – Kern, Montague – Just, Marion: Framing Terrorism: The News Media, the Government and the Public. New York, Routledge, 2003. Pratt, Nick: Terrorism: History and Causes. Yesterday, Today and Forever. What is Terrorism Today and What Measures Exist to Counter This International Threat? Garmisch-Partenkirchen: George C. Marshall European Center for Security Studies. Előadás: a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola szervezésében lefolytatott „A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem időszerű társadalmi, katonai és rendvédelmi kérdése” konferencián. Budapest, 2004. november 10. NATO tudományos és speciális munkacsoportjának ülései Research and Technology, Studies, Analysis and Simulation Panel, SAS 049 2002. március – 2003. szeptember Brüsszel. Countering Terrorism MP-118 I-II, Összefoglaló jelentés, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Doktori és Habilitációs Központ. Padányi József. Rostoványi Zsolt: Az iszlám a XXI. század küszöbén, Aula Budapest, 1998.

24

szolgálatokkal történő ellenőrzése egyet jelent a demokratikus értékrend tagadásával. Másképpen, hogyan lehet eredményes harcot vívni a „szent háború” belső emberei (a bevándorlók második-harmadik generációi) ellen, a szabadságjogok korlátozása nélkül, figyelembe véve a muszlim kisebbség jogos igényeit is? Ha az államok nem ellenőrzik a vallásgyakorlás körülményeit, akkor egy állandó veszélyforrással élnek együtt. Sajnos ezt a „csapdahelyzetet” a terrorista szervezetek ismerik és kihasználják. A muszlim bevándorlók, és nem csak az újak, hanem a sokadik generáció is, a saját életmódját, szokásait akarja élni az új hazában. Ehhez a nyugati liberalizmus, a demokrácia keretei között joguk van. Ugyanakkor az iszlám vallás gyakorlásának több megnyilvánulása idegen az európai kultúrától, sőt néhány esetben visszatetszést kelt. Véleményünk szerint a vallások közötti párbeszéd nem lehetséges mindaddig, amíg a felek el nem határolják magukat a velük azonos hitű fanatikusok tetteitől, a vallásuk nevében elkövetett erőszaktól. A téma fontosságáról írt részletesebben Sankar Sen professzor egy korábbi tanulmányában, amelyből a következőt idézzük: „A multikulturális társadalmakat nem lehet elképzelni a pluralizmus tiszteletén alapuló vallásközi dialógus nélkül.”42 A vallásgyakorlás szinterei a mecsetek és a közösségi házak, ahol nyíltan vagy titkosan, zavaros gondolkodású teológusok tanítják „öntudatra” a helyi muszlim fiatalokat. Ezek a teológusok a vissza a próféták hitéhez tételből indulnak ki, fundamentalista fanatikusok, akár háborúzni is képesek hitigazságukért. Visszautasítják a racionális gondolkodást, a kizárólagosság elvét vallják, és elítélik azokat, akik másként gondolkodnak. Véleményünk szerint ez a jelenség a legveszélyesebb, mert a saját valláson belüli fundamentalista nézet gyakorlati megjelenítése okozza a legnagyobb kárt a társadalomban. A fundamentalista iszlám mozgalmak tagjai gyakran magasan képzett muszlim hívők. Intelligens, tettre kész fiatalemberek, akik diplomájukkal szeretnének érvényesülni a nyugati országokban. Vonzza és egyben taszítja is őket a nyugati kultúra. A terrorizmus elleni harc sikere érdekében ezzel a helyzettel is kell valamit kezdeni a nyugati államokban úgy, hogy a már kivívott (megszerzett) jogok ne sérüljenek. Az emberek többségében ellenállást vált ki minden korlátozó intézkedés, minden „kényelmetlenség”, ami szabadságában korlátozza. A probléma vizsgálata során célszerű elfogadnunk azt a tényt is, hogy Európa jó néhány nagyvárosában, Londonban, Párizsban, Marseille-ben, Brüsszelben vagy Berlinben az önkormányzati iskolákba járó diákok 60 százaléka iszlám hitű. Az angolszász világban nem illik hangoztatni azt a népesedés-statisztikai előrejelzést, hogy NagyBritanniában 2050-re az összlakosság fele mohamedán és színes bőrű lesz, még akkor is, ha se mellette, se ellene nem tesznek semmit. Ma Lutonban 50, Bradfordban 150, Manchesterben csaknem 200 a mecsetek és a közösségi házak száma. Nagy-Britanniában, Franciaországban, Hollandiában a második legnagyobb vallás az iszlám. Ha reálisan gondolkodunk, kiszámítható, hogy milyenek lesznek a népesedési arányok 50-100 év múlva a kontinensen. Mi lesz az európai kultúrával és a hagyományos értelemben vett Európával – teszik fel a kérdést brit kutatók.43 A társadalom működését elemző szociológusok szerint a jelenség lényege: a bevándorlók első generációjában még működik az iszlám kultúra taburendszere, a második-harmadik generációban ez már nem érvényesül teljes mértékben. Ezek a generációk különösen sebezhetők minden olyan kísérlettel szemben, amely kitölti az iszlám és a nyugati kultúra között „tengődő” egyén belső ürességét, és azonosságtudatot kínál számára. Többnyire iskolázott fiatalokról van szó, akik elfogadják a „világméretű szent háború” eszméjét, az iszlám civilizációs háborúját. 42 43

Sankar Sen: A modern terrorizmus sajátosságai. Rendészeti Szemle 1994. 1. szám. Szent-Iványi Ilona: Hol vannak a törésvonalak? Népszabadság 2006. január 21. 3. oldal.

25

A korábban hivatkozott Kis Álmos Péter által írt tanulmány a muszlim bevándorlók problémáit a következőkben összegzi: A bevándorlók többsége az európai országok megértő magatartására merev elutasítással válaszol. Elzárkóznak a teljes beilleszkedés gyakorlatától, ragaszkodnak társadalmi hagyományaikhoz, öltözetükhöz, vallási szokásaikhoz. Nem fogadják el az otthont adó ország erkölcsi normáit, ugyanakkor a végsőkig kihasználják a szociális támogatás lehetőségeit és nap, mint nap kérik (követelik) a jogi garanciákat. A befogadó országokban zárt iszlám közösségek alakultak ki, valamennyi társadalmi és szociális problémával együtt. A be- és elzárkózás eredményeként nagy a szegénység, alacsony az iskolázottság, rendkívül magas a munkanélküliség. Éppen ezért a fiatalok rendkívül fogékonyak a radikális iszlám tanításaira.44 A bevándorlók alapvetően más vallási, erkölcsi, mentalitásbeli és politikai kultúrája, továbbá demográfiai jellemzőik mind nehezebben kezelhető konfliktusokhoz vezetnek a kontinensen. Mindez a beteges félelmen alapuló jobboldali szélsőség formáit éleszti újjá, melynek elemei hazánkban is jelen vannak és erősödést mutatnak. A több tízmillió muszlim bevándorló – nem kis részben az európai demográfiai visszaesés szívóhatásának köszönhetően – alapvető változásokat okozott a kontinensen. Európa kulturális és demográfiai változásikon megy keresztül, melynek hosszú távú következményeit nehéz előre megjósolni. Néhány évtizeden belül számos nyugat-európai országban a fiatalok többsége muszlim lesz, és ezen államokat egyre inkább egy militáns iszlám fogja befolyásolni.45 A nyugati demokráciák jellemzőivel, a vallásossággal és az erkölcsi élettel kapcsolatban megdöbbentő tanulmány jelentetett meg Gregory S. Paul 2005-ben a Journal of Religion and Society őszi számában. A szerző állítja, hogy a fejlett társadalmak erkölcsi állapota rosszabbodik. Az International Social Survey Programme, a Gallup, az Interpol adataira támaszkodva Gregory Paul arra a következtetésre jutott, hogy azok a társadalmak, melyek kifejezetten vallásosaknak számítanak – főként az Egyesült Államok –, rosszabb erkölcsi állapotban vannak, mint más fejlett államok (Japán, Franciaország, Svédország). A magukat vallásosnak tartó társadalmakban sokkal nagyobb a gyilkosságok, a szexuális promiszkuitás (korlátozás és tartós jelleg nélküli nemi érintkezés), öngyilkosság, aránya. A vallási konzervatívok száma nem azért növekedett az Egyesült Államokban, mert az emberek milliói meggyőződtek a vallási jobboldal igazáról, hanem, mert a közösségeket alapítványok pénzelik, hogy rajtuk keresztül manipulálják az emberek lelkét – állítja a szerző. Úgy véljük, hogy a terrorizmussal összefüggő elemző munka során ezeket az adatokat figyelembe kell venni. Huntington a következőt írja: „a Nyugat nem azzal hódította meg a világot, hogy eszméi, értékei vagy vallása (melyre egyébként alig-alig tudott áttéríteni más civilizációkhoz tartozó embereket) magasabb rendű lett volna. Sikerét sokkal inkább a szervezett erőszak alkalmazásában való jártasságának köszönhette.”46 Huntington professzor állításával lehet vitatkozni, de sokkal inkább célszerűbb a mondottakon elgondolkodni, mert a nyugati világ országai gyakran megfeledkeznek erről a tényről, az iszlám világ azonban soha. Más megközelítésben az előbbi vélemény: a Nyugatnak, amely gyakran – és joggal – büszkélkedik a humanista társadalom létrehozásával, nem szabad elfelejtenie, hogy a világban léteznek más utak, más vallási és jogi intézmények, amelyek más értéknormák szerint élő emberek sajátjai. Ugyanúgy évezredes történelmi fejlődés áll e modell mögött is, mint a liberális nyugati társadalom mögött. Nyugatról nézve zsákutcának tűnő modellek ott, abban a társadalmi-történelmi pillanat44

Kis Álmos Péter: Harc a terrorizmus ellen. Új Honvédségi Szemle, 2006. decemberi száma. 16. oldal. Buda Péter: A pápa, az iszlám és Európa válsága. Népszabadság 2006. szeptember 23. 5. oldal. 46 Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa Könyvkiadó Budapest, 1998. 45

26

ban magától értetődő realitások, s a megváltoztatásukra irányuló külső, erőszakos beavatkozási szándék erőszakos válaszokat szül. A mértékadó hazai és külföldi szakemberek írásaira alapozva, véleményünk szerint az iszlám világhoz köthető terrorizmus csak akkor győzhető le, ha az iszlám kivonul az államból, vallássá, meggyőződéssé és nem politikává válik, elfogadja azokat a világi és humanista elveket, amelyek a modern világ alapját adják. Másképpen: az iszlám és a Nyugat akkor lesz képes kommunikálni egymással, ha mindkét oldalon őszinte, párbeszédre nyitott képviselők ülnek, s mögöttük tömegek állnak. Ez a folyamat megkerülhetetlen, mert ma az Európai Unióban 20-25 millió muszlim polgár él. Ezen elvek nélkül a muszlim világ szabadsága csak ábránd marad.47 Szakemberek ma a világot úgy jellemzik, hogy az erőszak, a bizonytalanság, az összetettség és a többértelműség világa. Más szóval, a biztonsági rendszerek nehézkesen működnek, hiányoznak a jogi, diplomáciai, politikai feltételek a megoldáshoz. Az utóbbi évek eseményei igen fontos tanulsággal szolgáltak a nemzetközi terrorizmussal kapcsolatban. Először, egy fundamentalista iszlám ország is lehet a terrorista szervezetek célpontja, ha a politikai vezetése „nyugatbarát”. Másodszor, az Isztambulban végrehajtott merényletek igazolták, hogy azoknak nem volt közük a török – kurd ellentéthez. Harmadszor, a merényletekben elpusztult muzulmán áldozatok nagy száma nem zavarja a terrorcselekményeket végrehajtó csoportokat. Negyedszer, a világ bármely térségében veszélyben vannak a nyugati érdekeltségek, ipari létesítmények és diplomáciai szervezetek. Ez utóbbit tartják a szakemberek a legveszélyesebbnek. Egyre több az ártatlan áldozat, egyre kifinomultabbak a módszerek, egyre nagyobb jelentősége van az időzítésnek. Másképpen, az egyéni szokások, a vallási-, etnikai- és társadalmi hagyományok jelentősége meg növekedett a terrorcselekmények, öngyilkos merényletek tervezésekor és végrehajtásakor. A nemzetközi terrorizmus elleni harc lehetőségének vizsgálata során szükségesnek látszik néhány észrevételt tennünk. Először: Az Egyesült Államokat ért terrortámadás után a világ megváltozott. Visszafordíthatatlan folyamatok kezdődtek el. A globalizáció a társadalmi élet minden területén érezteti hatását. Másodszor: A terrortámadás bebizonyította, hogy a legerősebb politikai-, gazdasági rendszerek biztonsága is sebezhető. Ugyanakkor a gazdasági fejlődéshez biztonságra van szükség, amelyet az államnak és a különböző rendszereknek kell szavatolniuk. Harmadszor: A nemzetközi nagyvállalatok szerepe tovább fog növekedni, de a pénzáramlások ellenőrzését is fokozni kell, elsősorban az államok segítségével. Ugyanakkor a nemzetközi vállalatoknak is fizetniük szükséges a gazdasági fejlődés biztonságának megteremtése érdekében. Negyedszer: Az egy (vagy több?) nagyhatalom felelőssége a világ biztonságának megteremtésében szükségszerű követelmény, és a biztonsági rendszereket csak az együttműködés körülményei között lehet eredményesen működtetni. Ötödször: A nemzetközi migráció, az amerikai és európai térségek lakosságának elöregedése közötti összefüggések hatásának teljes körű elemzésére szükség van az ok-okozati összefüggések feltárásához. Hatodszor: A világ nagyvárosai arab és hindu negyedeinek lakossága hogyan ítéli meg a terrorizmus elleni harcot? A modern iszlám teológusai szinte kivétel nélkül az európai nagyvárosokban élnek. 47

Philippe Errera: Three Circles of Threat. Survival Vol. 47, No. 1, Spring 2005 71-89. oldalak. Erik J. Dahl: Warning of Terror: Explaining the Failure of Intelligence Against Terrorism. The Journal of Strategic Studies Vol 28 No 1 February 2005. 31-55. oldalak.

27

A terrorizmus elleni harc összetett tevékenység, az enyhébb biztonsági szabályok bevezetésétől a katonai erő alkalmazásáig. Az utóbbi esetben felvetődik a kérdés, milyen előnyök és hátrányok származnak a fegyveres erő alkalmazásakor. Az elemzés végén egy kérdés: hogyan harcoljon egy demokratikus állam, vagy államcsoport a nemzetközi méreteket öltött terrorizmus ellen úgy, hogy közben teljes mértékig megőrzi a demokrácia vívmányait, a társadalom érdekeit és értékeit? A válasz nem egyszerű. A felsorolt megjegyzésekkel azt kívántuk igazolni, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni harc összetett probléma, az utóbbi évek eseményei alapján szükség van a harc eddigi módszereinek újragondolására, a korábbi álláspontok felülvizsgálatára. A terjedelmi korlátok miatt nem is érintettünk minden területet. Az a világkép, világszemlélet, mely az előítéletes gondolkodású, sztereotip látásmód, beszűkült, egyoldalú értékítélet terméke, könnyen vezethet olyan kíméletlen, agresszív, másoknak szándékosan kárt okozó, vagy jelentős pusztítást eredményező cselekményekhez, amelynek elkövetői napjainkban elsősorban az iszlámvallás szélsőséges hívői között keresendők, de megtalálhatók a nyugati társadalmakban is. Az utóbbi időben tapasztalható az identitás- és vallási alapú politikák feléledése, amely kedvez a terrorisztikus szerveződéseknek. Korunk fő kérdése maradt a politikai hatalom legitimációjának a válsága, amelynek lényege, hogy a Nyugaton elfogadott normatív rend, a demokrácia eszméje kezd kimerülni. Egyre többen vannak azok, akik a politikai rendre egyfajta felülről származtatott, abszolút értékrend megnyilvánulásaként kívánnak tekinteni. Azt várják, hogy a politikai rend irányt mutasson személyes egzisztenciális létkérdésekben, kijelölje a Jót és a Gonoszt. A helyi konfliktusok kezelésére nem megoldás sem az erőalapon politizáló külső beavatkozás, sem az egyenlőtlenséget kifejező, leereszkedő segítségnyújtás az iszlám világban. Ebben a világban is tudják, hogy az Egyesült Államok támogatja azt a szaúdi rendszert, ahol fundamentalista iszlám törvények vannak érvényben, és ahol a társadalmi normák és a jog sokkal inkább kegyetlenebb, mint Iránban. A fundamentalista iszlám nem azért toboroz rohamosan új tagokat, mert az emberek az iszlám értékeket fedezik fel benne, hanem mert ez olyan politikai magatartás, amely alkalmasnak látszik az ősi identitás, az ősi kultúrák, az ősi intézmények megvédésére. Hogy a látszat mögött van-e valóság, az más kérdés. Megjelent a nyugati világgal szemben mind ellenségesebb keleti, vallásos alapú fundamentalizmusok fenyegetése, amely a terrorizmus és a terrorcselekmények révén egyre fenyegetőbben van jelen a mindennapokban. A terrorizmus elleni harc alapvetően nem katonai feladat, de a fegyveres erők nélkül nem hajtható végre sikeresen. Elsősorban a megelőzés és a terrorcselekmények következményeinek felszámolása lehet az általános feladat. Ugyanakkor a különleges erők a harc szinte valamennyi formájában alkalmazhatók. A terroristák egyre pusztítóbb terrorcselekményeket hajtanak végre és egyre korszerűbb eszközöket alkalmaznak. Ez a körülmény szükségessé teszi a tapasztalatok rendszerezését, a módszerek és eljárások felülvizsgálatát, korszerűsítését a válságreagáló műveletek végrehajtása során. Ugyanakkor kiemelten kell kezelni a műveletekben résztvevő erők és eszközök megóvását. Teljesen új kihívással kell számolnunk akkor, amikor a terroristák hozzájutnak a tömegpusztító fegyverek valamelyik fajtájához, és sikerül azokat alkalmazniuk. Ezt a lehetőséget nem szabad elvetnünk, mert ezzel nagyon alábecsülnénk a terroristák képességeit. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Európa és az Amerikai Egyesült Államok történetében is megtalálhatók a romboló, pusztító és tömegpusztító események. A középkortól szinte napja-

28

inkig nemcsak emberek százai, ezrei, hanem százezrei, sőt egész népcsoportok tudatos megsemmisítésére vannak szomorú példák történelmünkben. A világ reménykedik, hogy az Egyesült Államok átértékeli eddigi közel-keleti politikáját, mert a beismert, súlyos kudarc Irakban, nehéz döntést igényel, amely kihat a világ más térségeire is. Ennek a döntésnek a meghozatalát nehezíti Irán álláspontja Izraellel és az atomenergia felhasználásával kapcsolatban, valamint az a megalapozott gyanú, hogy az ország a terrorizmus középpontjává vált. Az Egyesült Államok óriási aránytévesztése a Közel-Keleten lehetővé tette az állami és vallási összefonódáson alapuló iráni diktatúra térnyerését, amelynek következményei ma még nehezen megjósolhatók. Felmerülhet a kérdés: az emberek tudatos, szándékos elpusztításának, megsemmisítésének azt a formáját, amely gazdasági érdekeken, tiszta ráción, józan számításon alapul, minek kell, hogy nevezzük? Vajon a pusztító „békekikényszerítő” katonai műveletek milyen lélektani alapon „legitimálhatók”, és vajon milyen igazság az, amely el tudja dönteni az ártatlan emberáldozatot követelő eseményről, hogy az „igazságos”, vagy „igazságtalan-e”? Másképpen, a mi demokráciánkat, amely még mindig elég sok hibával működik, az a másik világ akarja-e egyáltalán?

29

A katonai műveletek megvívásának jellemzői Felhasználva Resperger ezredes korábban készült tanulmányát, a fejezet címében szereplő téma részletesebb kifejtése előtt, nagyon röviden összefoglaljuk a 2003-as „Iraki Szabadság Hadművelet” végrehajtásának általunk fontosnak tartott tapasztalatait.48 A katonai műveletben a szövetségesek fegyveres ereje teljes mértékben a 21. század technikai eredményeit képviselte és használta. A műveleteket a hálózatközpontú hadviselés, a korlátlan légiuralom, az információs és pszichológiai fölény, a különleges erők alkalmazása jellemezte. A hálózatközpontúság megteremtése lehetővé tette, hogy a parancsnokok a célok pusztításához a leghatásosabb fegyvereket alkalmazzák. Az iraki csapatok helyzetének valós idejű ismerete biztosította továbbá, a pusztító csapások és a szükséges manőverek, válaszlépések összehangolását. A légierő a csapások végrehajtásakor rendszerként értelmezte az iraki politikai vezetést, a fegyveres erőt, érvényesítették a hatásalapú- és a hálózatközpontú hadviselés valamennyi előnyét. A szárazföldi műveletek megvívásának teljes időtartama alatt fontos szerepe volt a harckocsiknak és a páncélozott harcjárműveknek, a gépesített erőknek és a harci helikoptereknek. Ugyanakkor nagy erőket kötött le a szállítási- és utánpótlási útvonalak biztosítása a folyamatos eszköz- és anyagpótlás érdekében. A szárazföldi műveletek jellemzője volt a manőverező jellegű gyors előretörés, a nagyobb ütközetek elkerülése, a zászlóalj harccsoportok előrevetett osztagként történő alkalmazása. Az első veszteségek után a parancsnokok kiemelt figyelmet fordítottak a repülőkkel és helikopterekkel végrehajtott légitámogatásra. A katonai művelet hiányossága volt: a tartalék műveleti terv nem készült el időre; hosszúak voltak az utánszállítás útvonalai; esetenként hiányoztak az átkaroló és a megkerülő manőverek; mind a légierőnél, mind a szárazföldi erőknél voltak kiképzési és felkészülési problémák. A hadművelet legnagyobb problémája volt a könnyű fegyverzetű erők alkalmazása Észak-Irakban, amelyről részletes elemzést ad a hazai és a külföldi szakirodalom. A hatásalapú- és a hálózatközpontú hadviselés előnyeinek kihasználása lehetővé tette a hadászati és a hadműveleti szintű csapások egyidejű végrehajtását az ellenség politikai, gazdasági, közigazgatási, információs és katonai célpontjaira. A csapások hatását növelték a szárazföldi csapatok harcászati szintű támadásai az iraki erők ellen. Az említett hadviselési mód biztosított a gyors tervezést és a parancsnok elhatározásának időszerűségét, majd a csapásmérést az erőkkel és eszközökkel. A hadművelet tervezésekor sikerült a parancsnoki munka „hagyományos” idejét 25-40 százalékkal csökkenteni, így a csapatoknak több ideje maradt a feladat megtervezésére, megszervezésére. Ezt követően vizsgáljuk meg a katonai műveletek általános jellemzőit. Az iraki és az afganisztáni műveletek tapasztalatait figyelembe véve megállapítható, hogy nem csökkent a szárazföldi csapatok szerepe, mert az ellenség területének elfoglalása, a tűzszünet betartásának ellenőrzése, a békeépítés polgári, katonai feladatai végrehajtásának biztosítása fontos része lett a fegyveres küzdelemnek. Amennyiben a háborús- és nem háborús katonai műveletek többnemzetiek és összhaderőnemiek lesznek, ezek a jellemzők elsősorban a szárazföldi csapatoknál jelennek meg. Kiemelt jelentősége van a béketeremtés, békekikényszerítés utáni stabilizációnak a volt hadszíntér teljes területén. Az egész katonai művelet végrehajtása és az eset48

Resperger István: Az „Iraki Szabadság Hadművelet” 2003. Tanulmány, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi egyetem Könyvtára Budapest, 2003, 39-61. oldalak.

30

leges személyi és anyagi veszteség hiábavaló volt, ha a békeépítés, a békeállapot megteremtése nem sikerül. Talán még ennél is fontosabb, meg kell teremteni a lakosság számára a jövőbeni boldogulásuk valamennyi feltételét írta tapasztalatai összegzésében Klaus Naumann.49 A jövő háborús- és nem háborús katonai műveleteiben kiemelt szerepet kap a településeken, beépített területeken folyó harc, amely az állami- és helyi hatalmi irányítás, életfeltétel központja. Különösen igaz ez a kijelentésünk az elmaradott térségekre, mostoha időjárási- és természeti körülményekre vonatkozóan, mert az állam lakosságának a többsége itt él.50 A települések, városok lakossága, a helyi közigazgatás vezetői, a nem kormányzati szervek befolyásolói lettek és együttműködésre kényszerültek (vagy nem) a műveletet végrehajtó parancsnokokkal. Ez azt jelenti, hogy a civil-katonai kapcsolatok jelentősége meg növekedett azzal a céllal, hogy a lehető legsikeresebb legyen a katonai művelet végrehajtása. Ha a lakosság nem akar együttműködni, akkor a terv nagyon egyszerű: a katonai műveleteket a településekbe, városokba kell áthelyezni, ahol a technikai fölény nem-, a szakmai pedig korlátozottan érvényesül. Ez a helyzet Irakban és Afganisztánban. Mind a két hadszíntéren, de korábban másutt is (Szomália, Libanon) nyilvánvalóvá vált, hogy a legsebezhetőbb pontok az amerikai, angol, francia, izraeli és más katonák, mert a holttestekkel otthon el kell számolni. A katonák megölése, megsebesítése elsőrendű feladata a terroristáknak és az ellenállóknak, akik viszont észrevétlenek a városi tömegben. A személyi veszteségokozás legkedvezőbb terepe a település és a város, ahol a merénylők, mesterlövészek számára biztosított a gyors elrejtőzés; a megszállók helyismerete pedig hiányos. Afganisztáni és iraki tapasztalat, hogy a társadalmi, vallási, kulturális és más különbségek – kellő felkészítés hiányában – zavarják a katonákat, fokozódik a stresszhatás. A harcot felváltja a gyilkolás, amelynek áldozatai a civilek, legritkább esetben a merénylők. Ilyen esetben nagyon minimális remény van a győzelemre, sőt az ellenállás egyre erősebb lesz. Ezek a tapasztalatok azt jelentik, hogy a jövő katonai műveleteiben ezek a körülmények még nagyobb kihívást fognak jelenteni. Történelmi tapasztalat, hogy a város jelenti a legnagyobb kihívást bármilyen nemzetiségű harcászati, hadműveleti erő számára. Közel-Keleten a városok zsúfoltak, tele vannak szűk utcákkal, sikátorokkal, ahol nehéz a felderítés, civilek segítik a védőket, akik előnyös helyismerettel rendelkeznek. Városban a légifelderítés bonyolult, az információk gyorsan elavulnak. A korszerű technikai eszközök alkalmazása azt a veszélyt rejti magában, hogy nagyon sok lesz a civil áldozat. Továbbá, az eredményes tűzharchoz a katonáknak ki kell szállniuk a harcjárművekből, így még inkább sebezhetővé válnak. Ugyanakkor ezek az eszközök nagyon hasznosak is, mert védik a katonákat. A személyes védőeszközöknek köszönhetően a megsebesült katonák túlélési aránya nagyon kedvező, de a kellő időben történő hátraszállításuk, a gyors orvosi (szakorvosi) ellátásuk a városi harc során rendkívüli feladatot jelent. Véleményünk szerint a jövő katonai műveleteire jellemző lesz a nem összevethető erők (aszimmetria) közötti harc.51 Az aszimmetrikus katonai műveletek napjaink egyik legnagyobb kihívásai lehetnek az államok fegyveres erői számára. Az aszimmetrikus műveletekben a gyengébb fél hadműveleti szinten általában védelmet folytat, ugyanakkor harcászati szinten támad, robbantásokat, rombolásokat, öngyilkos merényleteket hajt végre. Ezzel a tevékeny49

Klaus Naumann: Der Gewalt nicht nachgeben. Truppenpraxis 11/1999. 732–742, 799. oldalak. Robert H. Scales: Urban Warfare, A Soldier's View. Military Review 2005. évi 1. szám 9-18. oldalak. 51 Az aszimmetrikus műveletek a fegyveres konfliktusok megvívásának új formája, melynek alapja az, hogy a nemzetközi színtéren (a válságkörzetben) jelen levő fegyveres erők, csoportok jelentősen különböznek egymástól méreteikben, felszerelésükben és képességeikben. A modern haderő és a terrorista eszközökkel, módszerekkel működő fegyveres csoportok között óriási aránytalanság van, ennek ellenére, a fejlett technológiájú fegyverek bekerülési költségei miatt, az aszimmetrikus hadviselés valószínűsége növekvő tendenciát mutat. Katonai Kislexikon Honvéd Vezérkar Tudományszervező Osztály. Budapest, 2000. 12. oldal. 50

31

séggel erkölcsi, anyagi, személyi károkat okoz és pszichológiai hatást fejt ki a szemben álló félre, a végső politikai győzelem elérése reményében. A korábbi katonai műveletektől eltérően, egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy jelentős különbségek lesznek a szemben álló felek között a politikai és katonai célok, az eszközrendszerek, a képességek és a katonai műveletek megvívásának formái és módszerei tekintetében.52 Más megközelítésben, az aszimmetrikus katonai műveletek olyan, semmiféle szabályt, normát, megkülönböztetést nem ismerő hadviselés, melyet nem előz meg diplomáciai tárgyalás, a célpontokat a gyengébb fél válassza ki azzal a céllal, hogy az ellenfelet erkölcsileg önpusztító válaszcsapásra kényszerítse. Ez azt jelenti, hogy az ilyen hadműveletben nem lehet szabályszerű küzdelmet folytatni, nem érvényesíthetők a fegyveres küzdelem törvényeit, törvényszerűségeit érvényesíteni. A szabályok megsértése a törvényes katonai erő részéről jogtalanságot, erkölcsi visszaélést, bűnt jelent, amiért a parancsnokok és az elkövető katonák felelősséggel tartoznak. Ez a szabálysértés a közvélemény előtt úgy jelenik meg, mintha a fegyveres erő eleve „erkölcstelen, gonosz, brutális” természetű volna. Valójában az aszimmetrikus katonai művelet kihívásaira adott rossz válasz. Véleményünk szerint éppen így teljesül a gyengébb fél, a terroristák a gerillák célja: ha a fegyveres erő erkölcsi és jogi okokra hivatkozva nem indít támadást, akkor folyamatosan növekszenek az anyagi, személyi veszteségei; ha támad, akkor erkölcsileg gyengül, hiszen nagy lesz a civil áldozatok száma. A fegyveres erők megváltozott feladataival kapcsolatos szakmai vita egyik területe a békefenntartás és a békekikényszerítés közötti különbség vizsgálata, elsősorban a fegyveres küzdelem szempontjából, valamint az ezekhez kapcsolódó parancsnoki munka rendje. Szakmai körökben az a vélemény, hogy mindkettőre fel kell készíteni a résztvevőket. Néhány megjegyzéssel csatlakozni kívánunk a szakmai vitához. A válságreagáló műveletekkel foglalkozó dokumentumok a békekikényszerítésen a katonai rendszabályok maradéktalan érvényesítését, a katonai műveletek végrehajtását értik. Ennek eredményeként a biztonságot fenyegető fél (állam) lemond szándékáról, vagy megfosztják képességeitől, de ez nem minden esetben jelenti a megsemmisítést. Fontos alapelv, hogy a műveletben végrehajtott tevékenység és a politikai célkitűzések összhangban legyenek. A katonai erő alkalmazása biztosítsa a megkötött egyezmények, vagy a nemzetközi közösség által megfogalmazott követelmények (feltételek) teljesítését. A békekikényszerítő műveletek fontos eleme az emberi jogok és a polgári lakosság védelme. Az utóbbi évek konfliktusait elemezve, az emberi jogok megsértése, a népirtás, az etnikai és vallási alapú tisztogatás mind gyakrabban fordult elő. Ezért a békekikényszerítésben részt vevő, az egymással harcoló erőket szétválasztó katonai erő feladata ezek megszüntetése, akár a fegyverek alkalmazásával is. A napjainkban zajló válságreagáló műveletek – amelyeknek többsége katonai művelet – eseményei igazolják, a békekikényszerítés, békefenntartás kérdésének tudományos igényű, a tapasztalatokat feldolgozó vizsgálatának szükségességét. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy a válságreagáló műveletek tervezése előtt – még akkor is, ha kevés idő áll rendelkezésre – a geopolitika, geostratégia módszereinek felhasználásával teljeskörűen értékelni kell a válságkörzetet, különösen akkor, ha a társadalmi berendezkedés, vallás, kultúra, a gazdasági fejlettség eltérő. Világosan meg kell fogalmazni a békekikényszerítés célját, majd a békefenntartás feladatait. Véleményünk szerint, a válságreagáló műveletekben egyre inkább nem csupán valaki „ellen” vagy valaki „érdekében” zajlik a művelet, hanem „közöttük” is. Az ellenfél sok esetben 52

Porkoláb Imre: Aszimmetrikus hadviselés: az ortodox és a gerilla hadikultúra összecsapásai. Hadtudomány 2005/4. száma, 188-193. oldalak.

32

aktív része annak a helyzetnek, amelyet stabilizálni kell. Az ellenfél ugyanannak a társadalomnak a része, amelyet stabilizálni szükséges. Ez azt jelenti, hogy az „erővel kikényszerítő” (békekikényszerítő) művelet nem elég a politikai, gazdasági, szociális célok eléréséhez. Továbbá, a klasszikus katonai tevékenységeken ennek megfelelően változtatni szükséges. Az iraki események indokolják a békekikényszerítés lehetséges tartalmának vizsgálatát, különösen a fegyveres küzdelem törvényeinek összevetésével. Mennyiben más a békekikényszerítés, mint a fegyveres küzdelem valamelyik formája? Hogyan kell a katonákat felkészíteni a békekikényszerítésre és a békefenntartásra? Az erő alkalmazásának szabálya összhangban van-e a politikai és katonai célkitűzésekkel? – kérdések vizsgálata és megválaszolása a témával bővebben foglalkozó kutatók feladata. A kutatásainkból levont következtetéseink alapján a békekikényszerítést a manőverező jelleg fogja jellemezni és meghatározni a jövőben is, mert ez fegyverrel végrehajtott katonai művelet, a fegyveres küzdelem tárgya. A békekikényszerítés célja lehet az ellenség (az agreszszor, a szemben álló felek) összekovácsoltságának, harcképességének, vezetésének megtörése, a kezdeményezés megszerzése és folyamatos fenntartása. Más megközelítésben, ez azt is jelenti, hogy a békekikényszerítésben részt vevő harccsoportok, egységek rugalmasak, gyors felvonulási képességűek, kommunikációs-, híradó- és felderítési rendszerük korszerű és kellően védett, logisztikai ellátottságuk jó. Másképpen, a harcfeladat eredményes végrehajtására minden szempontból kiképzettek és felkészítettek. A válságkörzetekben folyó békekikényszerítés tevékenységi körzete nehezen behatárolható, hagyományos értelemben nincsenek frontvonalak, a hadművelet ellenőrzését elsősorban felderítő műholdak, repülőgépek, jól felkészített mélységi felderítő csoportok, különleges erők hajtják végre. A tapasztalatok alapján tovább növekszik a szárazföldi- és a légi hadműveletek integráltságának valószínűsége. A jövőben kialakulhatnak olyan válságok, konfliktusok, amikor nehéz vagy egyszerűen lehetetlen előre jelezni az érintett felek egymáshoz és a nemzetközi erőkhöz való viszonyát, a válság elmélyülésének körülményeit. Ha a békefenntartó műveletet békekikényszerítéssel kell felváltani, célszerű a nemzetközi erőket új mandátummal (felhatalmazással) „ellátni”. Erre azért van szükség, mert nagy valószínűséggel a feladat is változni fog. Ez a körülmény gyakorlatilag kizárja, hogy a békekikényszerítést ugyanazokkal az erőkkel hajtsuk végre, mint a békefenntartást. Ez fordítva is igaz. A szövetség békefenntartó erői általában könnyűfegyverzettel vannak felszerelve, így a békekikényszerítés feladatainak végrehajtására csak aránytalanul nagy veszteségek árán képesek. Természetesen minden válsághelyzet más és más, így nem lehetnek azonosak a megoldások sem. Véleményünk szerint a katonai erővel végrehajtott békekikényszerítés a fegyveres küzdelem egyik formája, amelynek sikeres megvívására a katonákat és a kötelékeket hagyományos módon kell kiképezni, felkészíteni, figyelembe véve a nemzetközi összetételt és a válságkörzet valamennyi jellemzőjét.

33

A válságreagáló műveletekről általában A válságreagáló művelet elméletének és gyakorlatának kialakítása egy hosszú folyamat eredménye, amelyről röviden kívánunk szólni, mert a témával bővebben foglalkozók számára rendelkezésre áll a néhány évvel ezelőtt készített jegyzetünk.53 Az ENSZ megalakításának célja volt: „A nemzetközi béke és biztonság fenntartása, amelynek eléréséhez a szervezetnek aktív és kollektív lépéseket kell tennie, hogy megelőzzön és kiküszöböljön minden, a békés állapottal szembeni fenyegetést. Az ehhez kapcsolódó feladatok közé tartozik a nemzetek közötti baráti kapcsolatok kialakításának ösztönzése, amelyek emberi jogok és az önmeghatározás tiszteletén alapulnak, továbbá a nemzetközi együttműködés szorgalmazása, hogy megoldják a felmerülő gazdasági, szociális, kulturális és humanitárius problémákat, valamint megerősítették az emberi jogok tiszteletben tartását.”54 A katonai szembenállás vége után az ENSZ munkájában számos változás történt. Ennek legszembetűnőbb megnyilvánulása a béketámogató műveletek végrehajtási módjában tapasztalható. Az ENSZ munkája korszerűsödését segítette az Egyesült Államok és Oroszország viszonyában bekövetkezett változás, valamint a békésebb és biztonságosabb világ megteremtése iránti igény a Biztonsági Tanács és a tagállamok részéről. A NATO 1991 novemberében hadászati koncepciót fogadott el, amelyben elkötelezte magát a béke és a biztonság érdekében. „Jelenleg számos kihívással kell szembenéznünk. Ezek közül legsürgetőbb talán a délszláv-válság megoldása. A Szövetség és egész Európa számára egyre fontosabb, hogy a NATO szerepet vállaljon a határain kívül eső konfliktusok megoldásában. Bármiféle NATO-beavatkozásra csak a nemzetközi jog alapján kerülhet sor. Ha a jogi alap megvan, és a tagországok egyetértenek, akkor viszont a NATO helyesen teszi, hogy fellép a konfliktusok megakadályozásának és az európai biztonság megőrzésének érdekében.”55 Az Észak-atlanti Szövetség Washingtonban elfogadott stratégiai koncepciója újból megerősítette, hogy a válságkezelés és konfliktus-megelőzés a tagállamok alapvető feladata, amelyet a Washingtoni Szerződés 7. cikkelye is megerősít. „A jelen szerződés nem érinti és nem értelmezhető úgy, mintha bármi módon is érintené azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek az Alapokmányból származnak azokra a Felekre, amelyek tagjai az Egyesült Nemzeteknek, nem érinti továbbá a Biztonsági Tanács elsődleges felelősségét a nemzetközi béke és biztonság fenntartásáért.”56 Az Észak-atlanti Tanács meghatározta a béketámogató műveletekben való részvétel feltételeit. Mielőtt a tanács úgy határoz, hogy részt vesz a műveletben, gondosan mérlegeli: a művelet célkitűzéseit, az ENSZ Biztonsági Tanácsa felkérését, mit tud teljesíteni a Szövetség katonai ereje, mekkora a siker valószínűsége és a feladat milyen kockázatokkal jár – kérdéseket. A tagállamok részvétele a műveletben minden esetben egyedi és önkéntes. Ugyanakkor követelmény, hogy a felajánlott erő minden tekintetben feleljen meg a követelményeknek. A válságreagáló műveletekre vonatkozó elmélet teljes egészében az ENSZ Alapokmányának előírását követi, és figyelembe veszi a Washingtoni Szerződésben foglaltakat. A korábban

53

A válságreagáló műveletek elmélete és gyakorlata a XXI. században. Egyetemi jegyzet, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Könyvtára, Budapest 2004. 54 Boutros Boutros Ghali: Békeprogram, Egyesült Nemzetek, 1992. Eredeti címen: An Agenda for Peace. Report of the Secretary General pursuant to the Statement odopted by the Summit Meeting of the Security Council on 31 January 1992. 55 NATO Szövetséges Európai Főparancsnokság doktrínája a béketámogató hadműveletekről. Fordítás, Honvédelmi Minisztérium Budapest, 1996. 6. oldal. 56 Washington DC, 1949. április 4.

34

említett dokumentumok bevezetőjükben erre hívják fel az olvasó figyelmét.57 Így mi is fontosnak tartjuk ezen előírásokat ismertetni: Az ENSZ Alapokmányának 33. Cikke: Minden olyan viszály esetében, amelynek elhúzódása a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának veszélyeztetésére vezethet, a felek mindenekelőtt közvetlen tárgyalás, kivizsgálás, közvetítés, békéltetés, választott bírósági vagy bírósági eljárás, regionális szervek vagy megállapodások igénybevétele vagy általuk választott egyéb békés eszközök útján tartoznak megoldást keresni. A Biztonsági Tanács, ha szükségesnek tartja, felhívja a feleket arra, hogy a köztük fennálló viszályt ilyen eszközökkel rendezzék. Az ENSZ Alapokmányának 39. Cikke: A Biztonsági Tanács megállapítja a béke bárminő veszélyeztetésének vagy megszegésének, vagy bárminő támadó cselekménynek fennforgását, és vagy megfelelő ajánlásokat tesz, vagy határoz afelett, hogy milyen rendszabályokat kell a nemzetközi béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása érdekében a 41. és a 42. Cikk alapján foganatosítani. Az ENSZ Alapokmányának 41. Cikke: A Biztonsági Tanács határozza meg, hogy milyen fegyveres erők felhasználásával nem járó rendszabályokat kíván foganatosítani abból a célból, hogy határozatainak érvényt szerezzen, és felhívhatja az Egyesült Nemzetek tagjait arra, hogy ilyen rendszabályokat alkalmazzanak. Ilyeneknek tekintendők a gazdasági kapcsolatok, a vasúti, tengeri, légi, postai, távírói, rádió és egyéb forgalom teljes vagy részleges felfüggesztése, valamint a diplomáciai kapcsolatok megszakítása. Az ENSZ Alapokmányának 42. Cikke: Ha a Biztonsági Tanács úgy találja, hogy a 41. cikkben említett rendszabályok elégtelenek vagy elégteleneknek bizonyulnak, úgy légi, tengeri és szárazföldi fegyveres erők felhasználásával olyan műveleteket foganatosíthat, amelyeket a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához vagy helyreállításához szükségesnek ítél. Ezek a műveletek az Egyesült Nemzetek tagjainak légi, tengeri és szárazföldi hadereje által foganatosított tüntető felvonulásból, zárlatból (blokád) vagy egyéb műveletekből is állhatnak. Az ENSZ Alapokmányának 51. Cikke: A jelen Alapokmány egyetlen rendelkezése sem érinti az Egyesült Nemzetek valamelyik tagja ellen irányuló fegyveres támadás esetén az egyéni vagy kollektív önvédelem természetes jogát mindaddig, amíg a Biztonsági Tanács a nemzetközi béke és biztonság fenntartására szükséges rendszabályokat meg nem tette. A tagok az önvédelem e jogának gyakorlása során foganatosított rendszabályaikat azonnal a Biztonsági Tanács tudomására tartoznak hozni, és ezek a rendszabályok semmiképpen sem érintik a Biztonsági Tanácsnak a jelen Alapokmány értelmében fennálló hatáskörét és kötelességét abban a tekintetben, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása végett az általa szükségesnek tartott intézkedéseket bármikor megtegye. Az ENSZ Alapokmányának 52. Cikke: A jelen Alapokmány egyetlen rendelkezése sem zárja ki olyan regionális megállapodások vagy szervezetek fennállását, amelyek a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának regionális jellegű tevékenységre alkalmas kérdéseivel foglalkoznak, feltéve, hogy az ilyen megállapodások vagy szervezetek, valamint tevékenységük az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel összhangban állnak… A Biztonsági Tanács a helyi jellegű viszályoknak akár az érdekelt Államok kezdeményezése, akár pedig a Biztonsági Tanács útmutatása alapján regionális megállapodások vagy regionális szervezetek útján történő békés rendezése kialakulását támogatni fogja. Az ENSZ Alapokmányának 53. Cikke: A Biztonsági Tanács a regionális megállapodásokat vagy szervezeteket az általa elrendelt kényszerrendszabályok foganatosítása során megfelelő esetben fel fogja használni. Regionális megállapodások vagy regionális szervezetek útján tör57

AJP-3.4 Non Article 5 Crisis Response Operations 1-5. oldal.

35

ténő kényszerítő eljárás mindazonáltal csak a Biztonsági Tanács felhatalmazásával foganatosítható… A jelen Cikk 1. pontjában használt „ellenséges Állam” kifejezés minden olyan Államra vonatkozik, amely ennek az Alapokmánynak valamelyik aláírójával a második világháború alatt ellenséges viszonyban állott. Az ENSZ Alapokmányának 54. Cikke: A Biztonsági Tanácsot minden olyan tevékenységről állandóan és kimerítően tájékoztatni kell, amelyet a nemzetközi béke és biztonság fenntartása céljából regionális megállapodások vagy szervezetek útján indítottak meg vagy terveznek.58 Fontosnak tartjuk ismertetni a Washingtoni Szerződés két cikkét, amelyek kapcsolódnak a jegyzet témájához. A Washingtoni Szerződés 4. cikk: A Felek tanácskozni fognak egymással valahányszor bármelyikük véleménye szerint a Felek egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti. A Washingtoni Szerződés 5. cikk: A Felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek; és ennél fogva megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, mindegyikük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke által elismert jogos egyéni vagy kollektív védelem jogát gyakorolva, támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Féllel egyetértésben, azonnal megteszi azokat az intézkedéseket — ideértve a fegyveres erő alkalmazását is, — amelyeket a békének és biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart. Minden ilyen fegyveres támadást és az ennek következtében foganatosított minden intézkedést azonnal a Biztonsági Tanács tudomására kell hozni. Ezek az intézkedések véget érnek, ha a Biztonsági Tanács meghozta a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges rendszabályokat.59 Az ENSZ főtitkára 1992-ben készített jelentésében a következőket írta a válságkezelésről és a konfliktus-megelőzésről: „A hidegháború véget ért. 1990. május 31-e óta már nincsenek a válságokra vonatkozó vétók, és özönlenek az igények az ENSZ-hez. A világszervezet biztonsági ereje, amelyet azelőtt a körülmények bénító hatása alatt nem állítottak fel, nem szerelték fel ellenőrzési céllal, a konfliktusok megelőzésének, megoldásának és a béke megőrzésének egyik központi elemévé vált. A céljaink lehetnek: a) A lehetséges legkorábbi szakaszban fel kell ismernünk azokat a helyzeteket, amelyek konfliktusokhoz vezethetnek, és a diplomácia segítségével meg kell próbálnunk a veszély forrásait még azelőtt megszüntetni, mielőtt erőszakhoz vezetnének. b) Amennyiben a konfliktus mégis kirobban, foglalkoznunk szükséges a béketeremtéssel, amelynek célja a konfliktushoz vezető problémák megoldása. c) A békefenntartás során, amikor a harc megszűnt, dolgoznunk kell a béke bármennyire törékeny megőrzéséért, és segítséget kell nyújtanunk a béketeremtők által elért megállapodások végrehajtásához. d) Készen kell állnunk, hogy segítsük a békeépítést, annak különböző bonyolult összefüggéseinek tisztázását, polgárháború és viszály által elpusztított intézmények és infrastruktúra újjáépítését, és a háborúban résztvevő országok közötti korábbi békés kötelékek létrehozását a kölcsönös előnyök alapján.

58

Az Alapokmány cikkeinek ismertetéséhez a következő forrást használtuk fel: Nemzetközi szerződések és dokumentumok. Tankönyvkiadó, Budapest 1991. 59 Washington DC, 1949. április 4.

36

e) Legszélesebb értelemben meg kell szüntetnünk a konfliktus legmélyebben húzódó okait, a gazdasági egyenlőtlenséget, a szociális igazságtalanságot és a politikai elnyomást a világ minden térségében.”60 Véleményünk szerint, a béketámogató műveletek tartalmát ennél világosabban és közérthetőbben még senki sem fogalmazta meg. A katonai szembenállást követően a kontinens, az Észak-atlanti Szövetség és a tagállamok biztonsági érdekeinek, értékeinek, szociális biztonságának határon túli (kívüli) védelme vált általánossá. Ez azt jelenti, hogy a tagállamok fegyveres erői egy részének a válságreagáló műveletek végrehajtására kell felkészülni a kontinens határain kívül. Így valamennyi tagállamnak azokat a képességeket kell a Szövetségnek rendelkezésére bocsátani, amelyekre a műveletek végrehajtásakor szüksége van. A katonai szembenállás időszakában meglévő, a NATO-t összetartó erő napjainkra megszűnt, új célkitűzések megvalósításán dolgoznak a tagállamok. A Szövetség évek óta vizsgálja az új típusú fenyegetéseket, ezek kezelésének módját és ebben a katonai erő szerepét, lehetséges feladatait. Ez azt jelenti, hogy a válságreagáló műveletek végrehajtásához teljesen új stratégiára, parancsnoki rendszerre van szükség, amely figyelembe veszi a geopolitikai, geostratégiai változások hatását. Továbbá, olyan döntési rendszert célszerű kialakítani a Szövetség vezető testületeiben, amely kizárja a bürokratizmus okozta fogyatékosságokat a vezetésben a műveletek tervezése, szervezése és végrehajtása során. Washingtonban elfogadott stratégiai koncepció alapján a válságkezelés, konfliktusmegelőzés a NATO egyik kiemelt feladata lesz a jövőben. Ez egyáltalán nem új követelmény a tagállamokkal szemben, már a Washingtoni Szerződés is tartalmaz erre vonatkozó utasításokat: válságkezelés, konfliktus-megelőzés, tűzszüneti megállapodás, tárgyalásos módszerek alkalmazása, katonai képességek, katasztrófák elleni védelem címszavakban.61 A Szövetség most ezeket a tevékenységeket összefoglaló néven válságreagáló műveleteknek nevezi (Crisis Response Operations). A NATO ezeknek a műveleteknek a sikeres végrehajtásával kívánja megőrizni, kikényszeríteni, helyreállítani a békét és a biztonságot, elsősorban az európai kontinensen. Ehhez a tevékenységhez szükség van az Egyesült Nemzetek Szervezetének vagy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek a felkérésére, felhatalmazására (mandátumára). A Szövetség elsősorban a válságkezelést, konfliktus-megelőzést helyezi előtérbe, és csak ezek sikertelensége esetén kívánja katonai képességeit felhasználni a válságreagáló műveletek egyes fajtái végrehajtása során. A Szövetség, a tagállamok és a partnerországok bevonásával évente több alkalommal vezet le válságreagáló gyakorlatokat, ahol a törzsek és a katonák gyakorolják a különböző feladatokat, megismerik a tervezőmunka alapjait, egymás képességeit. A továbbiakban, néhány gondolatban összegezzük a legszükségesebb fogalmakat. A válságreagáló műveletek: egy integrált katonai műveleti rendszer, amely magába foglalja megelőzést, a gyors intézkedést, az ellentevékenységeket és a szükséges biztonsági lépések megtételét. Az egész tevékenység a politikai ellenőrzés mellett kerül végrehajtásra. Ezt a jogkört a Szövetségben az Észak-atlanti Tanács gyakorolja. A kijelölt erők kiképzése során fontos mozzanat a civil-katonai kapcsolatok legfontosabb szabályainak a megismertetése, a katonák pszichológiai felkészítése – írja a szerző. A válságreagáló műveletek: olyan tevékenységek, melyek során a katonai képességeket a harci műveletektől eltérő céllal alkalmazzák olyan helyzetben, amikor a békés körülményeket egy lehetséges összecsapás, vagy konfliktus veszélye fenyegeti. Ilyen helyzetekben a béke 60 61

Boutros B. Ghali: Békeprogram, Egyesült Nemzetek, 1992. 9-10. oldalak. Washington DC, 1949. április 4.

37

helyreállítására vagy a helyzet stabilizálására – ha lehetséges, akkor a fegyveres beavatkozást kerülve – katonai erőt alkalmaznak.62 A válságreagáló műveleteket segítő tevékenységek: Átfogó elemzés készítése a hadművelet körzetéről politikai, gazdasági és szociális szempontból, majd az elkészített elemzés átadása a beérkező csapatok parancsnokainak. A polgári lakosság felkészítése, tájékoztatása, a csapatok beérkezéséről, azok elfogadtatása körülményeinek megteremtése. Az ellenséges érzelmű propaganda hatástalanítása, a pártatlanság és az objektivitás alapelvének maradéktalan betartásával. Az otthontalanok és menekültek problémái kezelésének segítése a hiteles tájékoztatás alapján. Az aknakutatással és a fegyverek leadásával kapcsolatos munka segítése. A parancsnokok és a baráti helyi vezetők nyilatkozatainak közlése a hadművelet térségében, felhasználva a rendelkezésre álló valamennyi tömegtájékoztatási eszközt. A polgári lakosság teljes körű tájékoztatása a béketámogató hadművelet végrehajtásának elgondolásáról. A lakosság érdekében folytatott egészségügyi, közegészségügyi, biztonsági és más jellegű tájékoztatók megszervezése és vezetése. A válságreagáló műveletek egy integrált katonai műveleti rendszer, amely magába foglalja megelőzést, a gyors intézkedést, az ellentevékenységeket és a szükséges biztonsági lépések megtételét. Az egész tevékenység a politikai ellenőrzés mellett kerül végrehajtásra. Ezt a jogkört a Szövetségben az Észak-atlanti Tanács gyakorolja. A kijelölt erők kiképzése során fontos mozzanat a civil-katonai kapcsolatok legfontosabb szabályainak a megismertetése, a katonák pszichológiai felkészítése, az információs és pszichológiai hadviselés elméletének és gyakorlatának ismerete. A pszichológiai felkészítéssel kapcsolatban néhány héttel korábban figyelemreméltó tanulmány jelent meg az Új Honvédségi Szemlében.63 A tanulmány legfontosabb megállapítása a következő: „Ha a katonák kezébe fegyvert adunk azzal a kötelezettséggel, hogy azt bizonyos körülmények között használnia kell, akkor fel kell készítenünk őket lelkilegmentálisan a sebesülés, a halál okozására, valamint a sebesülésre és arra, hogy ha rájuk lőnek, az nem azt jelenti, hogy le is lövik őket.” A válságreagáló műveletek általában a „hagyományos” katonai műveletekhez képest eltérő környezetben folynak, így a fegyveres küzdelem törvényeitől eltérő alapelvek érvényesülhetnek a végrehajtás során. Ezeket a szakirodalom a következőkben összegzi:64 Az egységes parancsnokság: A válságreagáló erők parancsnoka a felelős a művelet valamennyi mozzanatáért, beleértve a felekkel történő tárgyalást a konkrét problémák megoldására. Hasonló jogokkal rendelkezik a műveletben résztvevő polgári erők felett is. Pártatlanság: Az érintett felekkel való előítélet nélküli tárgyalás, azonos bánásmód a műveletek sikerére is hatással lehet. A pártatlanság feladása, vagy csak annak a látszata súlyos kockázattal járhat a művelet sikerére, vagy a műveletben résztvevőkre. Hitelesség: A válságreagáló műveletek képességének elismerése, nem jelenthet fenyegetést alaphelyzetben a felekre, de biztosítani kell minden körülmények között a feladat végrehajtását. Az erő alkalmazásának korlátozottsága: Ezt minden esetben a művelet parancsnoka dönti el, és érinti a küldetés valamennyi mozzanatát. Ugyanakkor az erő nem jelenthet veszélyt a lakosságra. Kölcsönös tisztelet: A válságreagáló művelet résztvevői és a felek között ennek folyamatosan fenn kell állnia, hiszen az erők a fogadó kormány beleegyezésével vannak jelen a válságkörzetben. A konfliktus kialakulását mindenképpen el kell kerülni. 62

Magyar Honvédség Összhaderőnemi Doktrína tervezet 2002. 21. oldal. Végh József: A lélektaktikai képzés elvei, módszerei és gyakorlati tapasztalatai. Új Honvédségi Szemle LVIII évfolyam, 2004 8. szám. 63-75 oldalak. 64 NATO Crisis Response System – IMSWM-155-3 (Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hivatal) 63

38

A válságreagáló műveletek átláthatósága: A felek értsék a válságreagáló erők jelenlétének célját, a feladatokat és azok végrehajtásának módját. Ugyanakkor ez az átláthatóság nem veszélyeztetheti a katonák biztonságát. Polgári – katonai együttműködés: A válságreagáló műveletben valamennyi elem nélkülözhetetlen, együttműködésük a sikeres feladat végrehajtás egyik feltétele. Az eltérő módszereket össze kell hangolni. Mozgási szabadság: A válságkörzetben a kijelölt erőknek szabad mozgást kell biztosítani, bármilyen akadályoztatás esetén azonnal tárgyalást kell kezdeményezni. Rugalmasság: Ez a feladatok egymás utáni végrehajtását jelenti. Ugyanakkor a békefenntartás nem lehet azonos a békekikényszerítéssel, amelyet az afganisztáni és az iraki események igazolnak. Néhány szakember véleménye szerint a fegyveres erők megváltozott feladatai általánosságban a következők lehetnek a jövőben: A nem fegyveres tevékenységek: katasztrófák következményeinek felszámolásában történő részvétel; a belső biztonsággal összefüggő polgári feladatok támogatása; környezetvédelmi tevékenységek támogatása; békefenntartás; béketeremtés, békekikényszerítés; humanitárius segítségnyújtás; fegyverzetellenőrzés; békeépítés; nemzeti segítségnyújtás; erődemonstráció; nem harccal járó kitelepítési műveletek; kábítószer-kereskedelem elleni tevékenységek; békeerősítés. A fegyveres tevékenységek: terrorizmus és bűnözés elleni tevékenység; rajtaütések; légi csapások; államellenes és demokráciaellenes felkelések leverése; korlátozott hagyományos konfliktus; regionális hagyományos konfliktus; nemzetközi háború; nukleáris háború. Az utóbbi valószínűsége rendkívül csekély, de az ilyen típusú fegyverzetek teljes leszereléséig elméleti bekövetkezésével számolni kell.65 A válságreagáló műveletek legjobban úgy jellemezhetők, mint egy többfunkciós hadművelet, amely felöleli mindazokat a politikai, katonai és civil tevékenységeket, összhangban a nemzetközi joggal, amelyek a kinyilvánított szövetséges célkitűzések értelmében hozzájárulnak a konfliktus megelőzéshez és a válságkezeléshez. A válságreagáló műveletek lefedik mindazokat a NATO katonai hadműveleteket és kapcsolódó tevékenységeket, amelyek nem tartoznak az 5. cikkely szerinti kollektív védelembe. Ugyanakkor, általánosságban fogalmazva, a nem az 5. cikkely szerinti válságreagáló műveletek felölelik a Szövetség által, és részvételével végrehajtott hadműveletek teljes spektrumát, beleértve a béketámogatást, amely az elhatározottságot követelő béke kikényszerítéstől 65

Balogh András: Ki lehet-e dolgozni a magyar katonai stratégiát? Hadtudomány 1998. évi 1. szám 5 – 15 oldalak. Konfliktus: A konfliktus rendszerint a válság fokozatos kiterjesztése eredményeként alakul ki, ahol a szemben álló felek akaratukat erőszakos eszközökkel (fegyverrel) próbálják meg érvényesíteni. A konfliktus kialakulásának esetei: A szomszéd ország egyikében szélsőséges megkülönböztetésen alapuló irányzatok felerősödése. A nemzetközi követelmények szerint elfogadott jogi normák, szerződések megsértése. A politikai felső vezetés törekvése a kizárólagos politikai, gazdasági és katonai befolyás megteremtésére a másik országgal szemben. A területi követelés vagy a határrendezés igénye, és ezzel összefüggésben a fegyveres erők átcsoportosítása. Az új veszélyforrások figyelmen kívül hagyása, vagy az ezek kezeléséhez szükséges szerződések megkötésének hiánya (menekültáradat, fegyver- és kábítószer-kereskedelem, környezetszennyezés stb.). Fegyveres konfliktus: A politikai közösségek közötti minden olyan hatalmi ellentét megnyilvánulása, amelyet a fegyveres erő bevetése és alkalmazása jellemez. Amikor az egyik ország részéről agresszió kezdődik meghatározott céllal, az állami politika döntése alapján; a másik ország részéről pedig honvédelem. Az államok közötti kapcsolatok legrosszabb formája. A valós vagy vélt nemzeti érdekek és értékek védelme érdekében az államok vállalják a fegyveres konfliktust még más értékek – az emberi élet és az anyagi javak – pusztulása árán is.

39

leginkább a katonai megelőzés és egyéb tevékenységekig terjed, amint azt az Észak-atlanti Tanács meghatározza.66 A mértékadó szakirodalmak a katonai műveleteket két nagy csoportba sorolják: háborús műveletek, nem háborús műveletek. Az utóbbiak lehetnek: Békefenntartás, békekikényszerítés, béketeremtés, békeépítés és humanitárius műveletek. Ide tartoznak még: a katasztrófák következményeinek felszámolása, kutatás-mentés, nem harci jellegű kiürítés, terrorizmus elleni harc, légtérellenőrzés, felderítő műveletek, információs műveletek, katonai segítségnyújtás/támogatás civil hatóságoknak, szankciók érvényesítésének támogatása. A nem háborús művelet gyakran hosszú ideig tart és sokszor megváltoztatja irányát. Nincs mindig közvetlen megoldás a problémákra, vagy ha van, kockázatossá válnak a további célok. A nem háborús műveletek környezete rendkívül bonyolult, a bevetett erőktől fegyelmet és sokoldalúságot követel, hogy az megfeleljen a követelményeknek. Előfordulhat, hogy a lehető leggyorsabban háborús műveletre kell áttérni az erők megóvása, vagy a célok teljesítése érdekében – fogalmaznak a különböző doktrínák.67 A Washingtonban elfogadott stratégiai koncepciót követően az Észak-atlanti Tanács döntött „A NATO válságreagáló rendszer politikai elvek” című dokumentum kidolgozásáról, majd annak elfogadásáról.68 Az Észak-atlanti Tanács az elkészített dokumentumot folyamatosan kiegészítette, a végrehajtott műveletek tapasztalatainak felhasználásával korszerűsítette, majd 2002-ben, Prágában véglegesítette.69 Ezt követte még három dokumentum: „A NATO katonai koncepciója a terrorizmus elleni harchoz”, (MC 472, The Military Concept for Defence Against Terrorism). A „NATO polgári veszélyhelyzeti tervezés szerepe”, (PO 200/30 – REV2, Role of Civilian Emergency Planning in NATO). „A polgári lakosság védelme a tömegpusztító fegyverek alkalmazásának következményei ellen”, (SG 2001/1242, Protection of Civilian Populations Against Consequences of WMD). Ezzel egy időben a tagállamok állam- és kormányfői a sikeres végrehajtás érdekében minőségi és szervezeti átalakításokról is döntöttek a fegyveres erőkre és azok vezetésére vonatkozóan. Különösen fontos szerepet kapott a válságreagáló műveletek végrehajtásához szükséges katonai képességek kialakítása. Kiemelt feladatként határoztak a tagállamok fegyveres erői képességének fejlesztéséről. Más szóval, a NATO Válságreagáló Erőkbe felajánlott kötelékek minden körülmények között legyenek képesek végrehajtani a válságreagáló műveletekben előírt feladatokat, többnemzeti, összhaderőnemi keretben. A korábban elkészült és az újabb dokumentumok összevetése alapján néhány észrevétel tehető: Először, a tárgyalásos módszerek alkalmazását, a válságkezelést, a konfliktus-megelőzést, a tűzszüneti megállapodások betartásának ellenőrzését, a katasztrófák következményeinek felszámolásában való részvételt, a humanitárius segítségnyújtást nevezhetjük összefoglalóan válságreagáló műveleteknek. A válságreagáló műveletek végrehajtásának teljes időtartama alatt célszerű fenntartani a tárgyalás, a diplomáciai megoldás lehetőségét. Ez biztosíthatja a 66

AJP-01 (B) Szövetséges Összhaderőnemi Doktrína STANAG 2437. AJP-01 (B) Szövetséges Összhaderőnemi Doktrína STANAG 2437. 68 C-M 2001/63, NATO Crisis Response System Policy Guidelines. 69 A NATO válságreagáló rendszer politikai elvei dokumentum kidolgozásához hasznos tudnivalókkal szolgált Klaus Naumann tábornok összegzése a Szövetség Jugoszlávia ellen indított hadműveletéről. Naumann tábornok elemezte a végrehajtott művelet során elért eredményeket, és mint vezető beosztású parancsnok, ismertette a művelet során elkövetett hibákat. Továbbá, rámutatott a Szövetség hiányosságaira a tervezés, vezetés és a felkészültség terén. Az összegzés végén megjelölte azokat a feladatokat, amelyeket mindenképpen végre kell hajtania a tagállamoknak ahhoz, hogy a Szövetség a jövőben hatékonyan vegyen részt a válságreagáló műveletek végrehajtásában. Klaus Naumann: Der Gewalt nicht nachgeben. Truppenpraxis 11/1999. 732-742, 799. oldalak. 67

40

békés megoldásra törekvés szándékát, illetve a szembenálló fél részére is marad lehetőség arra az esetre, ha a szándéka megváltozott, kész a probléma rendezésére. Másodszor, a válságreagáló műveletek a válságok teljes körű megelőzését, kezelését, az azokra adandó válaszok politikai, diplomáciai, gazdasági és katonai lehetőségét, a válaszlépéseket, intézkedéseket tartalmazzák. A terrorizmus elleni harc során ezek a tevékenységek tovább bővülnek pénzügyi, titkosszolgálati, technikai stb. rendszabályokkal. Harmadszor, a terrorcselekményeket végrehajtó nem állami-, vagy államilag támogatott erők elleni harcban a fegyveres erő részvétele történhet fegyveres- és nem fegyveres műveletek keretei között. Napjaink terrorizmusát célszerű megkülönböztetni a korábbi terrorizmustól. A gerilla-hadviselés, a polgárháború, a szabadságharc és a válságreagáló erőkkel szembeni fegyveres ellenállás nem sorolható a terrorizmushoz. Az új típusú terrorizmusra a pusztító erőszak, a szervezettség, a szimbolikus célok támadása, a fanatikussá manipulált végrehajtók a jellemző. A terrorizmus elleni harcban a fegyveres erő fontos tényező lehet a cselekmény megelőzése, a felderítés hatékony végrehajtása, a megelőző csapás, az elszigetelés és a következmények felszámolása vonatkozásában. Negyedszer, a válságreagáló műveletek legjobban úgy jellemezhetők, mint egy többfunkciós művelet, amely felöleli mindazokat a politikai, katonai és civil tevékenységeket, összhangban a nemzetközi joggal, amelyek a kinyilvánított szövetséges célkitűzések értelmében hozzájárulnak a konfliktus megelőzéshez és a válságkezeléshez. Ötödször, a válságreagáló műveletek lefedik mindazokat a NATO katonai hadműveleteket és kapcsolódó tevékenységeket, amelyek nem tartoznak az 5. cikkely szerinti kollektív védelembe. Hatodszor, általánosságban fogalmazva, a nem az 5. cikkely szerinti válságreagáló műveletek felölelik a Szövetség által, és részvételével végrehajtott hadműveletek teljes spektrumát, beleértve a béketámogatást, amely az elhatározottságot követelő béke kikényszerítéstől leginkább a katonai megelőzés és egyéb tevékenységekig terjed, amint azt az Észak-atlanti Tanács meghatározza.70 A NATO 2001. júniusában elfogadta a Washingtoni Szerződés 5. Cikkelye körébe nem sorolható válságreagáló műveletek katonai tervét.71 Ezt követően a Katonai Bizottság kidolgozta a műveleti doktrínát, amelyet ajánlással megküldött a tagállamoknak. Ez a műveleti doktrína teljes részletességgel tartalmazza a válságreagáló műveletekre vonatkozó ismereteket.72 A válságreagáló műveletek felosztása és elvei: Mindenek előtt célszerű tisztázni, hogy mint minden felosztás, ez is esetleges, léteznek más felosztások is. Mi a Szövetség dokumentumaiban rögzített felosztást és elveket fogadtuk el. A válságreagáló műveletek meghatározására az egyes országok, a NATO, és más nemzetközi szervezetek által elfogadott és használt fogalom és felosztás nem egységes. Mint korábban említettük, nem egységes a válságreagáló műveleteknek az elhelyezése (besorolása) sem a katonai műveletekben. Ennek oka, hogy bizonyos esetekben a fegyveres erő alkalmazása fegyverrel történik, ugyanakkor más esetek nem célszerű a fegyverek alkalmazása a művelet végrehajtásakor. A NATO-ban használt felosztás szerint ezek a tevékenységek az alábbiak: Először, Béketámogató műveletek: konfliktus megelőzés, béketeremtés, békekikényszerítés, békefenntartás, békeépítés és humanitárius műveletek.

70

AJP-01 (B) Szövetséges Összhaderőnemi Doktrína STANAG 2437 MC 327/2 NATO Military Policy for non-Article 5 Crisis Response Operations 72 AJP-3.4 Non Article 5 Crisis Response Operations. 71

41

Másodszor, Humanitárius műveletek (nem béketámogató művelet keretében végrehajtott feladatok).73 Harmadszor, Kutató-mentő műveletek, amelyeknek kiemelt szerepe lehet a katasztrófák következményeinek felszámolása során is. Természetesen, a felosztás tovább bontható egyéb szempontok alapján. Így például földrajzi követelmények alapján három típusról beszélhetünk: országon belüli, szövetségen belüli, szövetségi területen kívüli műveletekről. Tekintettel azonban arra a tényre, hogy a napjainkban zajló békeműveletek jelentős része a NATO tagállamok meghatározó jelenléte mellett zajlik, nem tekinthetünk el szövetségi doktrínában használt néhány, általunk legfontosabbnak tartott megfogalmazás ismertetésétől: Nem háborús műveletek: Széles feladatkörre kiterjedő tevékenység, ahol a katonai lehetőségeket, a háborúkra jellemző nagyméretű harci cselekményektől eltérő célok megvalósítására alkalmazzák. Feszültség: Az államok vagy a társadalom csoportjai között az eltérő érdekek alapján kialakult véleménykülönbség vagy nézeteltérés, amelyet az érdekelt felek tárgyalások útján, kölcsönös kompromisszumok kötésével megoldanak, vagy a feszültség válsággá alakul át. Megelőző tevékenységek: Politikai, diplomáciai: Az ENSZ Biztonsági Tanács, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, az Európai Unió, az Észak-atlanti Tanács, az Euróatlanti Partnerségi Tanács ülései. NATO - orosz Állandó Tanács folyamatos ülése. NATO ukrán megállapodás érvényesítése. Az államfők folyamatos konzultációja, a külügyminiszterek, nagykövetek és katonai attasék tanácskozása. Gazdasági: A gazdaság fellendülésének segítése. Energia, élelmiszer és más segélyek biztosítása. A menekültek ellátásához szükséges anyagok, felszerelések, eszközök és orvosok, ápolók biztosítása. Diplomáciai elismerés a kedvező gazdasági folyamatok felgyorsítása érdekében. A menekültek fogadása, ellátása. Katonai: A katonai megelőző tevékenység egy válságkezelési, konfliktus-megelőzési folyamat – de nem eszköz –, amely szorosan összefügg a politikai, diplomáciai és a gazdasági megelőzési lehetőségekkel. Kölcsönös bizalmon alapuló katonai információk és adatok cseréje. Helyszíni ellenőrzés, esetleg közös gyakorlatok végrehajtása. Kényszerítő intézkedések: Politikai, diplomáciai: A tárgyalások felfüggesztése. Diplomáciai tárgyalások megszakítása, a kapcsolatok felfüggesztése. Sajtókampány a tevékenység megismertetésére. A menekültek fogadásának elutasítása. Gazdasági: A pénzügyi kinnlevőségek zárolása, a kifizetések letiltása. Kereskedelmi szigorítások, a szállítások leállítása. Az ENSZ Alapokmánya alapján a teljes gazdasági blokád alá helyezés. Katonai: Az Észak-atlanti Tanács koordinálja a feladatok végrehajtását a válságkezelés, konfliktus-megelőzés teljes időtartama alatt. Gyakorlatok megtartása a válságövezetben. A felhatalmazás megléte esetén a csapatok felvonultatása és a béketámogató hadműveletek, válságreagáló műveletek megkezdése. A Szövetség által – a műveleti doktrínában rögzített meg-

73

Humanitárius segítségnyújtás: A humanitárius segítségnyújtás az alapvető szükségletek kielégítését-, vagy az ehhez szükséges feltételek megteremtését szolgáló tevékenység. Általában a tartós megoldás kialakításában segít az olyan emberek esetében, akiket természeti (ipari) katasztrófa vagy konfliktus következménye sújtott. Az emberi szenvedés enyhítése céljából folytatott békeművelet, főként olyan körülmények között, amikor a régió, térség, ország felelős hatóságai nem képesek, vagy nem akarnak megfelelő szolgáltatást és ellátást nyújtani a lakosságnak. A humanitárius segítségnyújtás történhet a békeművelet más fajtája alkalmazásának keretében, de független feladatként is végrehajtható. Erre általában természeti, ipari katasztrófák következményeinek felszámolásakor kerül sor.

42

előző tevékenységek, kényszerítő intézkedések teljes mértékben, összhangban vannak az ENSZ Alapokmányával.74 Konfliktus megelőzés: Általában az ENSZ Alapokmány VI. fejezete alapján végrehajtott feladat. A diplomáciai kezdeményezésektől a csapatok megelőző telepítéséig terjedő széles tevékenységi skálát foglalja magába a viták, válságok kiterjedésének és fegyveres összetűzéssé való átalakulásának megakadályozása érdekében. A konfliktus megelőzés többek között magába foglalhat tényfeltáró vizsgálatokat, tárgyalásokat, felszólításokat, felügyeletet és megfigyelői tevékenységet. A csapatok megelőző telepítésének alapvető célja a konfliktus megelőzés során, hogy csupán elrettentő képességeik kihasználásával törekedjünk az erőszakos cselekmények kialakulásának megakadályozására. Béketámogató művelet: nemzetközi felhatalmazás alapján katonai erők, politikai és humanitárius szervezetek pártatlan részvételével végrehajtott többrendeltetésű művelet, melynek a célja hosszú távú politikai rendezés vagy más a felhatalmazásban végső célként megfogalmazott állapot megteremtése. Magába foglal: konfliktus megelőzést, béketeremtést, béke kikényszerítést, békefenntartást, békeépítést és a humanitárius műveleteket. Béketeremtés: Béketeremtésen olyan, – a konfliktus kirobbanása után azonnal megindított – diplomáciai tevékenységet értünk, amelynek célja a gyors és békés megállapodás, illetve tűzszünet elérése. Ez magába foglalhatja a felek közötti békéltetést, közvetítést, tanácsadást, illetve olyan akciókat, mint a diplomáciai nyomásgyakorlás, elszigetelés vagy egyéb szankciók bevezetése. Békekikényszerítés: Béke kikényszerítő műveletek az ENSZ Alapokmány VII. fejezete értelmében végrehajtott tevékenységek. Természetüket tekintve alapvetően kényszerítő intézkedések, amelyekre a konfliktusban érdekelt felek egyetértése nélkül vagy részleges elutasítása mellett kerül sor. Alapvető célja a béke megteremtése, megtartása vagy más, a mandátumban meghatározott feladat végrehajtása. Békekikényszerítés: erre akkor kerülhet sor, ha minden más erőfeszítés kudarcot vall. A kikényszerítésre vonatkozó jogot az Alapokmány VII. fejezete tartalmazza, és magában foglalja a fegyveres erő alkalmazását a nemzetközi béke és biztonság fenntartására vagy helyreállítására olyan helyzetekben, ahol a Biztonsági Tanács megállapította a béke veszélyeztetésének vagy megszegésének, vagy agressziónak a fennforgását. A békekikényszerítés magában foglalja a katonai erő alkalmazását az Észak-atlanti Tanács ellenőrzése mellett, hogy a feleket tárgyalásra, a harcok, az ellenségeskedés beszüntetésre kényszerítsék. Békefenntartás: A békefenntartó műveletek általában az ENSZ Alapokmány VI. fejezete alá tartozó és a konfliktusban érintett valamennyi fél egyetértésével végzett tevékenységek, amelyek elősegítik és ellenőrzik a békeszerződésben foglaltak végrehajtását. Békefenntartás: ENSZ jelenlét a területen (általában katonai és civil személyzettel), a konfliktusban részes felek beleegyezésével, a konfliktus rendezésére irányuló megegyezések létrehozásának, végrehajtásának vagy a végrehajtás megfigyelésének céljával, vagy humanitárius segély biztonságos továbbításának végrehajtására. Békeépítés: A politikai, gazdasági, társadalmi és katonai rendszerek, szervezetek megerősítésére, megszilárdítására, irányuló tevékenységek összessége, amelyeknek alapvető célja, a konfliktust kirobbantó okok megszüntetése. Magába foglalja mindazon támogató mechaniz74

41. Cikk: A Biztonsági Tanács határozza meg, hogy milyen fegyveres erők felhasználásával nem járó rendszabályokat kíván foganatosítani abból a célból, hogy határozatainak érvényt szerezzen, és felhívhatja az Egyesült Nemzetek tagjait arra, hogy ilyen rendszabályokat alkalmazzanak. Ilyeneknek tekintendők a gazdasági kapcsolatok, a vasúti, tengeri, légi, postai, távírói, rádió és egyéb forgalom teljes vagy részleges felfüggesztése, valamint a diplomáciai kapcsolatok megszakítása. Nemzetközi szerződések és dokumentumok. Tankönyvkiadó, Budapest 1991.

43

musok, struktúrák felkutatását és alkalmazását, amelyek segítséget nyújthatnak a béke megteremtésében, a társadalom önbizalmának növelésében és ösztönzőleg hatnak a gazdasági újjáépítésre. Békeépítés: Olyan tevékenység, amely segíti más rendszabályok érvényesülését a helyzet politikai elrendezésének megszilárdítása érdekében, a konfliktus orvoslása céljából. Ez olyan mechanizmusokat foglal magába, amelyek lehetővé teszik a béke megszilárdítását, a bizalom és a jólét érvényre juttatását és a gazdaság helyreállítását.75 Békeépítés: Magában foglalja a szemben álló felekkel történő folyamatos tárgyalásokat. A válság utáni politikai, gazdasági, jogi, szociális és katonai körülmények és intézmények viszszaállítását, megteremtését. A szemben álló felek részéről egyoldalú lépések megakadályozását, amelyek esetleg újraéleszthetik a válságot. (A békeépítés során olyan helyzetet kell teremteni, hogy a felek önként lemondjanak az ellenségeskedésről, megkezdjék a társadalmi rend teljes helyreállítását.) A konfliktus megszüntetése utáni tevékenység, amely a politikai, gazdasági, katonai és más szervezetek helyreállítására, működésük megerősítésére irányul az újabb konfliktusok kialakulásának megakadályozása céljából. A békeépítés általában megszilárdítja a békét, a demokrácia kialakításának lehetőségét, elősegíti a gazdaság újjáépítését. Humanitárius segítségnyújtás: az alapvető szükségletek kielégítését-, vagy az ehhez szükséges feltételek megteremtését szolgáló tevékenység. Általában a tartós megoldás kialakításában segít az olyan emberek esetében, akiket természeti (ipari) katasztrófa vagy konfliktus következménye sújtott. Humanitárius műveletek: A humanitárius műveletek alatt az emberi szenvedés enyhítésére irányuló tevékenységeket értjük. A műveleteket végrehajthatók az e célra szakosodott civil szervezetekkel összehangolt katonai akciók részeként, de esetenként önálló feladatként meg is előzhetik azokat. (Ilyen speciálisan szakosodott civil szervezet, például a Nemzetközi Vöröskereszt, mely által végrehajtott akciókban a katonai szervezetek a rendelkezésükre álló speciális eszközök (repülőgépek, egyéb katonai szállítóeszközök, különlegesen kiképzett és felszerelt kutató - mentő alakulatok) alkalmazásával vehetnek részt. Ugyan akkor előfordulhatnak esetek, például természeti katasztrófák, amelyek helyszínén először a katonai egységek alkalmazására van szükség és csak ezt követi a civil szervezetek megjelenése.)76 Ennyiben kívántuk ismertetni a témához kapcsolható legfontosabb fogalmakat. A szakirodalomban más megfogalmazások is megtalálhatók, amelyek segítik a válságreagáló műveleteket átfogóbban vizsgáló szakembereket és kutatókat. A továbbiakban vizsgáljuk meg, hogy a Szövetség a válságreagáló műveletek végrehajtásához milyen erőket kíván alkalmazni, és azokat hogyan tervezi vezetni. Többnemzeti, összhaderőnemi alkalmi harci kötelék: A NATO-n belül – a partnerországokkal együttműködve – létrehozott, többnemzeti, több fegyvernemet, esetenként több haderőnemet magában foglaló, rendszerint egy meghatározott feladat végrehajtására kialakított fegyveres kötelék, amely zászlóaljtól hadtest nagyságú lehet. Többnemzeti Összhaderőnemi Alkalmi Harci Kötelék: egy többnemzeti, összhaderőnemi, nagy mozgékonyságú, rugalmas felépítésű, feladattól függő alkalmi harci kötelék, amely egy többnemzeti és több haderőnemi képviselőkből álló parancsnokság vezetése és irányítása alatt áll.77

75

Katonai Kislexikon Honvéd Vezérkar Tudományszervező Osztály. Budapest, 2000. 14. oldal UN General Guidelines for Peacekeeping Operations, 1995. 5-6. oldalak. 77 Baráth István: A béketámogató műveletek logisztikai támogatása…Záródolgozat. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Könyvtára. Budapest, 2004. 76

44

Ez az erő alkalmas szárazföldön, vízen és a levegőben egyaránt, a Szövetség határain belül és kívül meghatározott ideig a válságkezelésre, a konfliktusok megelőzésére és a különböző békeműveletek végrehajtására a NATO kijelölt parancsnoksága irányításával. A Szövetség miniszteri találkozóján Berlinben 1996. június 3-án átfogó koncepciót fogadott el: a CJTF elvet (Combined Joint Task Forces – Többnemzeti Összhaderőnemi Alkalmi Harci Kötelék). Ezt követően a NATO Katonai Bizottsága 1996. decemberében kiadta az új elgondolásra vonatkozó MC 389-es Megvalósítási Direktívát. A Többnemzeti Összhaderőnemi Alkalmi Harci Kötelékre vonatkozó elmélet a NATO új stratégiai koncepciójának fontos részét képezte. A terv kidolgozóinak célja a NATO működésével kapcsolatos kérdéseket megválaszolása volt, és arra a feltevésre épült, hogy a jövőben a Szövetségnek mind gyakrabban kell a nemzetközi békeműveletekben részt vennie. A koncepcióban a tagállamok vezetői számolnak a békepartnerségben résztvevő országok, de még az abban szerepet nem vállaló országok részvételével is. A köteléknek alkalmasnak kell lennie a kollektív védelem céljaira és a NATO, illetve az Európai Unió által vezetett békeműveletek végrehajtására NATO felelősségi körzetén kívül is. A Többnemzeti Összhaderőnemi Alkalmi Harci Kötelék alkalmazása válságreagáló műveletekben: NATO-tagországok érdekének védelme, bármelyiket ért támadás esetén a fegyveres erők alkalmazása. Helyi válságok kialakulásának, kiterjedésének megakadályozása, válságkezelés a NATO határai mentén. Nagyobb mértékű béketeremtő, békekikényszerítő beavatkozás esetén – NATO, vagy NYEU vezetés alatt – részvétel és kedvező feltételek teremtése más erők részére. Békefenntartás és más műveletek végrehajtása; a konfliktusban álló felek kényszerítése a nemzetközi határozatok betartására. Béketámogatásban való részvétel, kijelölt területek védelme, őrzése, fegyverzet-ellenőrzés, légtér és hajózás biztosítása. Humanitárius segítségnyújtás és támogatás; kutató és mentő feladatok, természeti katasztrófával sújtott lakosság megsegítése, Kimenekítésben való részvétel; civil hatóságok katonai támogatása. Hangsúlyozni kell, hogy ez egy "feladat-orientált" kötelék, amelynek nagyságát, összetételét mindenkor a feladat jellege határozza meg. A katonai vezetők nem hagyományos értelemben vett katonai szervezetekben gondolkodnak, nincsenek meghatározva a keretek, ez jelenti a rugalmas felépítést. Ezáltal lehetőség van arra, hogy a feladat végrehajtására a legmegfelelőbb köteléket hozzák létre, amelyet a további helyzetnek megfelelően bővíteni, átalakítani, esetleg csökkenteni lehet. Komoly előrelépés a korábbi NATO felfogáshoz képest, hogy az új koncepcióban jelentős szerepet szánnak az együttműködő országoknak. Ugyanakkor ez az elképzelés egyáltalán nem új, hiszen a "Partnerség a Békéért" program megalakulásakor kiemelt kérdésként kezelték a katonai együttműködést a békeműveletek végrehajtásában. A Szövetség alaprendeltetéséből adódóan a Többnemzeti Összhaderőnemi Alkalmi Harci Kötelék illeszkedik a NATO kollektív védelmi rendszerébe. Ugyanakkor a köteléket főleg a békeműveletek végrehajtására hozták létre, így a partnerországok részvételével is számol a Szövetség a válságreagáló műveletek során. A tervek szerint az elgondolás alapján a parancsnokságok állandó létszámmal és egy viszonylag állandó, naprakész tervvel működnének. A tervek pontosítása mindig az aktuális válságkezeléssel összefüggő feladatok megkapása után történne. Ezt az elvet a madridi csúcstalálkozón megerősítették, és a tagállamok elkötelezték magukat a végrehajtás felgyorsítása mellett. Az új elvvel kapcsolatban megállapítható, hogy ez a koncepció még nagyobb kapacitást biztosít a NATO-tagállamok fegyveres erői számára ahhoz, hogy helytálljanak a kihívásokkal szemben. Ennek a koncepciónak a keretében tovább vizsgálják a lehetőségeket a vezetési struktúra korszerűsítése érdekében, és a más szervezetekkel, országokkal (Egyesült Nemzetek Szervezete, Európai Unió, Európai Bizton-

45

sági és Együttműködési Szervezet, Oroszország, Ukrajna) történő együttműködés javításának feltételeit. Más szóval, a koncepció alapján a NATO megfelelően kiképzett és felkészített törzseket hozott létre, amelyek képesek a NATO felelősségi területén kívüli erők vezetésére is. Ily módon a törzs megosztható, de nem egymástól elszigetelt katonai szervezet lesz. A válságreagáló művelet kezdeti időszakának vezetésére kikülönített törzs szoros kapcsolatot tart fenn a Szövetséges Hadműveleti Parancsnoksággal és az őt kiküldő Egyesített Erők Parancsnokságával. Ugyanakkor ez a koncepció nem pótolja a NATO bevált, korszerűsített katonai vezetési (parancsnoki) struktúráját, inkább a Szövetség képességeit fejleszti annak érdekében, hogy a törzsekben (parancsnokságokon) a lehető leghamarabb elkezdődjön a válságreagáló művelet tervezése és szervezése. A két koncepció összhangban van, jól kiegészíti egymást, a fő hangsúly a dandár szintű kötelék összhaderőnemi jellemzőinek kialakításán van. A válságreagáló erők készenlétéhez úgynevezett 1-4 tervet dolgoztak ki, amelyből a 3-4 tervet a Nápolyban lévő Egyesített Erők Parancsnoksága vállalt fel Olaszország és Németország vezetésével. A szakemberek véleménye szerint a tervek kidolgozása jó ütemben halad, de vannak még hiányosságai (hadrafoghatóság, készenléti állapot, támogató képesség, szállító képesség).78 A hiányosságok ellenére, a feladattól függően a NATO Válságreagáló Erő 5-30 napon belül eléri a készenlétet és további 30 napig képes önállóan tevékenykedni az alkalmazási körzetben – állítják a szakemberek.79 Véleményünk szerint ez a folyamat a következőképpen épülhet fel: Az Egyesített Erők Parancsnoksága, a Szövetséges Hadműveleti Parancsnokság utasítására, az előre kidolgozott elsődleges és másodlagos listák alapján aktivizálja a Telepíthető Összhaderőnemi Alkalmi Erők állományát (Deployable Joint Task Force), amely megkezdi a válságreagáló műveletek tervezését, az erők összeállítását, telepítésüket, valamint vezeti a hadműveletet a fő erők beérkezéséig. Az összhaderőnemi jelleg azt jelenti, hogy a kötelék – a várható feladattól függően – szárazföldi, légi, tengerészeti, speciális és pszichológiai elemeket (erőket) foglal magában, a támogató erőkön túl.80 Más megközelítésben, a katonai műveletek új módszerrel történő tervezése lehetőséget ad a parancsnokoknak arra, hogy a műveleteket egyesített tervvé formálják azzal a céllal, hogy pontosítsák a művelet, a támogatás (logisztika) összehangolását, adott tér és időkeretek között. A Szövetség műveleti tervezése két egymástól elválasztott, de egymással kapcsolatban álló folyamatban valósul meg: előzetes és végrehajtási tervezés. Ezekre szabványosított eljárások kerültek kidolgozásra, amelyeket a különböző parancsnokságokon alkalmaznak.81 A válságreagáló műveletek előkészítésének időszakában kiemelt jelentősége van a tájékoztatásnak. A műveletekre vonatkozó titkos információk megtartása biztosítja a stratégiai meg-

78

A NATO főtitkára az interjúban kénytelen volt a Szövetség hitelességének, szavahihetőségének kérdésével is foglalkozni. A NATO-ban ténylegesen meghasonlás, lényegbeli különbség van a csapatok bevetésének tervezése és konkrét felkészültsége között. Ennek különböző okai vannak. Európában kevés az olyan katona, aki korszerű válságreagáló műveletekre, hosszabb bevetésekre van kiképezve és fel van szerelve a feladat végrehajtásához. Jaap de Hoop Scheffer Neue Zürcher Zeitung 2004. július 5. 79 Az érvényben lévő műveleti tervek szerint, amelyek alapján a törzsgyakorlások megtörténtek, a kijelölt (kikülönített) törzsek 5-30 napon belül a Szövetség különböző parancsnokságain megkezdik és végrehajtják a „haderőgenerálás, haderőigazítás” feladatait. Praveczki Zoltán: A haderőtervezés elmélete és gyakorlata. Előadás a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 2004. november 9. 80 Megjegyezzük, hogy a válságreagáló erő kialakítását komoly vita előzte meg a Szövetségen belül az Egyesült Államok és az európai tagállamok között. A vitáról részletesen olvashatunk Ledács-Kiss Attila dolgozatában. Ledács-Kiss: NATO Response Force. Előadás, Egyesített Erők Parancsnoksága Nápoly, 2004. április 15. 81 Katonai Kislexikon Honvéd Vezérkar Tudományszervező Osztály. Budapest, 2000. 42. oldal

46

lepést, a műveletekben résztvevők védelmét és a sikert. A politikai vezetők nyilatkozatai sem fedhetik fel a művelet tervezésének, várható végrehajtási módjának a részleteit. Az állam- és kormányfők, Prágában elfogadott koncepciója alapján az Észak-atlanti Tanács kidolgoztatta az MC 477-es dokumentumot (Military Concept for NATO Response Force, 10. April 2003.), amely meghatározza a válságreagáló erők feladatait és a legfontosabb követelményeket az erők alkalmazásával kapcsolatban. Az említett dokumentum a válságreagáló erők feladatait a következőkben határozza meg: 1) Rövid időn belül (5 nap) legyen képes a válságreagálás feladatai megkezdésére, sikeresen folytassa azt legalább 30 napig, a további erők beérkezéséig. 2) Legyen képes a válságreagálás valamennyi fajtájának és formájának végrehajtására a Szövetség határán túl, beleértve a polgári lakosság kimenekítését is a válságövezetből. 3) A terrorizmus elleni harc eredményes végrehajtása a Szövetség területén és bárhol a világon. 4) A tömegpusztító fegyverek alkalmazása okozta következmények felszámolásában való részvétel. 5) Gazdasági és más embargók sikeres végrehajtásának katonai eszközökkel történő támogatása és ellenőrzése. 6) Humanitárius segítségnyújtásban való részvétel, valamint a polgári lakosság kitelepítésének a segítése. A Szövetség által tervezett válságreagáló erő általában dandár nagyságú, többnemzeti, összhaderőnemi kötelék. Ez a dandár öt napon belül képes megkezdeni a feladatot, és harminc napig önállóan képes tevékenykedni. A dandár technikai felszereltsége, logisztikai ellátottsága biztosítja a rugalmasságot és az önállóságot a művelet végrehajtásakor. A NATO célkitűzése, hogy ez az erő hatékony és gyorsan bevethető legyen, ami elsősorban a tagállamok felajánlásával érhető el. A dandár önállóan legyen képes a feladatot megkezdeni, tevékenysége feleljen meg a Többnemzeti Összhaderőnemi Alkalmi Harci Kötelék koncepciójának. A prágai NATO csúcstalálkozó irányelve biztonságpolitikai szempontból jelentős áttörést eredményezett, amely szerint a NATO területén kívüli katonai bevetések továbbra is szükségessé válhatnak. Ennek érdekében megbízták az Észak-atlanti Tanácsot, hogy dolgozzon ki egy koncepciót, mégpedig úgy, hogy a kötelékek egyrészét az Európai Unió is irányíthassa. Az új követelmények teljesítése iránti igény, és a feladatok eredményes végrehajtása megköveteli a korszerűsítés folytatását a tagállamok fegyveres erőiben a lehetőségekhez mérten. Ez a folyamat magában foglalja a legmodernebb információs rendszerek használatát annak érdekében, hogy növelni lehessen az együttműködő erők hatékonyságát a válságreagáló műveletekben. Ezekben a műveletekben történő tevékenység során olyan erőfölényt célszerű létrehozni, amely egyértelművé teszi a tevékenység célját és a feladatok sikeres végrehajtását. A korszerűsítés eredményeit a Szövetség tagállamai és Európa megvédésére célszerű felhasználni minden külső fegyveres behatástól. A hadtudományi kutatás eredményei alapján nincsen szükség nagy létszámú, közepes készenlétű, európai erők fenntartására a jövőben. Kisebb, korszerűbb és részeiben magasabb készenlétű fegyveres erőre lesz szükség, amelyet modern hadműveleti elgondolások szerint irányítanak. A hadtudomány fejlődésében elért eredmény nem csupán új haditechnikai eszközök rendszeresítését jelenti majd, hanem megváltoztatja a korábban vázolt feladatok végrehajtásának módját és tartalmát, a vezetést és irányítást, valamint a szervezetek összetételét is. Napjaink válságreagáló folyamatait elemezve megállapítható, hogy sem az elmélet, sem a gyakorlat nincsen teljes mértékben kidolgozva, a nemzetközi szervezetek működésében elég sok a bizonytalanság. Különösen kevés a tapasztalat a kontinensen megjelenő válságok fegyveres erővel történő kezelésében, hiszen még napjainkban is hatnak a katonai szembenállás

47

beidegződései. Más szóval, Európa mindig érzékenyen reagált mindenféle katonai cselekményre. Teljes mértékben igaz ez az állítás a Balkán-félszigetre vonatkozóan. A Balkánfélszigetről alkotott vélemény évszázadokon a nagyhatalmak egymáshoz való viszonyát határozta meg. Így értékelhető ez a kérdés most is. Napjainkban egyértelmű, hogy – lassúsága ellenére – az ENSZ még mindig fontos szerepet játszik a világpolitikai folyamatokban. Az ENSZ jelenleg három földrészen (Afrika, Ázsia és Európa) tart fenn békefenntartó missziót, több ezer katona és civil bevonásával.82 A válságreagáló műveletek sikeres végrehajtásához szükséges képességek megvalósítása szempontjából nem elhanyagolható a Honvéd Vezérkar javaslata, hogy 2007 végéig rendszerbe kell állítani a Különleges Műveleti Zászlóaljat. Az elméleti alapot a döntéshez a Szövetség MC-437 számú dokumentuma adja meg, amely a különleges műveletek politikai és katonai kérdéseinek elméletével és gyakorlatával foglalkozik. A különleges műveleteket a speciálisan kiképzett és felszerelt katonák hajtják végre, akik képesek a fegyveres küzdelmen belül nem hagyományos eljárások és módszerek alkalmazására.83 Különleges műveletek: olyan katonai tevékenységek, amelyeket különlegesen terveznek meg, szerveznek meg és hajtanak végre, olyan hadműveleti módszerrel, amely eltér a hagyományostól.84 Különleges műveletek a fegyveres küzdelem valamennyi formájában, a válságreagáló műveletek minden fajtájában végrehajtható, nyílt és titkos módszerek alkalmazásával együtt. A különleges műveletek: katonai műveletek, amelyeket különlegesen felkészített, felszerelt és szervezett csapatok hajtanak végre stratégiai vagy hadműveleti célok ellen a meghatározott célok elérése érdekében. A különleges művelet magában foglalhatja a nem hagyományos hadviselés elemeit is.85 A különleges műveletek: általában kisméretűek, speciális tervezésűek, rejtetten kerülnek végrehajtásra. Az erők nem részei a válságreagáló műveletekben résztvevő többi erőnek. A feladatok végrehajtása ugyanakkor szükséges a kitűzött célok eléréséhez.86 A különleges műveletek: olyan katonai tevékenységek, amelyeket különlegesen dolgoznak ki, szerveznek meg, különlegesen kiképzett állomány hajt végre. A katonai műveletek valamennyi fajtájában és formájában alkalmazhatók a kitűzött célok elérése érdekében.87 A zászlóalj feladata lehet: a) Különleges felderítés és megfigyelés: stratégiai fontosságú célpontok helyének meghatározása, információk gyűjtése, a humán (emberi) felderítés teljes skálájának alkalmazása. b) Közvetlen tevékenységek: stratégiai fontosságú célpontok pusztítása, meghatározott személy megtalálása, elfogása, tömegpusztító fegyverek, rendszerek felkutatása és elpusztítása. c) Katonai segítségnyújtás: „baráti” erők katonáinak kiképzése, felszerelése, szükség szerint tanácsadással segíteni a művelet előkészítését és végrehajtását. A válságreagáló művelet végrehajtásának segítése.

82

Kőszegvári Tibor: Hadviselés a 21. században, Hadtudomány 1999. 1. szám. A különleges műveleti erőkről összefoglaló tanulmányt írt Porkoláb Imre a Magyar Honvédban. A szerző a fellelhető szakirodalom, a személyes tapasztalatok, a kutatási eredményei és a biztonságra vonatkozó előírások figyelembevételével a tanulmányunk címében megjelölt probléma átfogóbb vizsgálatához jól hasznosítható információkat kaptunk. (Porkoláb Imre: Különleges műveleti erők, Új kihívás – avagy az iraki háború láthatatlan hősei. Magyar Honvéd 2004. augusztus 13. XV. Évfolyam, 33. szám, 3-5. oldalak.) 84 AJP-01 (B) 8. fejezet 0803. 85 FM 101-5-1 Operational Terms and Symbols 1985. 57. oldal. 86 Katonai Kislexikon Budapest 2001. 140. oldal. 87 AJP-01 (A) Szövetséges Összhaderőnemi Doktrína STANAG 2437. 83

48

Az általános feladatokon túl a magyar különleges műveleti zászlóalj feladata lehet még: részvétel az ország fegyveres védelmében, a lakosság megsegítése válságreagáló műveletek végrehajtása során, részvétel a Szövetség által vezetett műveletekben. (A vezérkari tanfolyam hallgatóival Szolnokon és Egerben tett látogatások tapasztalatai alapján bizonyított, hogy az állomány képes a felsorolt feladatokat magas szinten végrehajtani. Ugyanakkor a színvonalasabb munkához, a katonák életének megóvása érdekében, több technikai eszköz és korszerűbb felszerelések beszerzése vált szükségessé.) A világ közel negyven országának fegyveres erejében találhatók meg a különleges műveleti erők, amelyek szervezetéről, feladatairól, működésük rendjéről és a jövőbeni lehetséges feladatairól Kőszegvári Tibor írt kandidátusi- és doktori értekezést.88 Az említett szerzők egymástól függetlenül hangsúlyozzák a különleges műveleti erők jelentőségét a jövő – elsősorban az aszimmetrikus - hadműveleteinek megvívása során. A különleges műveletekben szolgálatot teljesítő katonák többsége nyelveket beszélő, szakmailag magasan képzett és a korszerű technikai eszközöket mesterien kezelik. Ugyanakkor, biztonsági okokból teljesen érthető, hogy a válságreagáló műveletekben nyújtott teljesítményüket csak a legszűkebb szakmai kör ismeri – írja Kőszegvári Tibor. A jegyzet következő részében vizsgáljuk meg az Európai Unió álláspontját a válságkezelő-, válságreagáló műveletekről.

88

Kőszegvári Tibor: Az ellenség diverziós felderítő tevékenysége és az ellene folytatandó harc elvi és gyakorlati problémái a korszerű háború követelményei tükrében; Kandidátusi értekezés, MNVK, Budapest, 1970. Kőszegvári Tibor: Az ellenség diverziós erői és az általuk szervezett ellenforradalmi gerilla-bandák elleni fegyveres harc problémái a hadműveleti területen és a hátországban; Doktori értekezés, ZMKA, Budapest, 1987.

49

A válságreagáló műveletek és az Európai Unió A katonai szemben állás megszűnte után végbement euroatlanti integrációs folyamat során Európa számos országa olyan integrációs szervezet tagjává vált, amelyekben a tagállamok stabilitása a közös értékek, a demokrácia és a jogállamiság, az emberi jogok és alapvető szabadságjogok érvényesülésének biztosításán alapul, és ezek megvédéséért készek és képesek egymást segíteni. A biztonság átfogó értelmezésével párhuzamosan bővült a biztonsági kockázatok, a lehetséges válságok, konfliktusok köre is. A biztonságpolitikában a hagyományos kormányzati szereplők mellett egyre nagyobb szerephez jutnak a nem állami szereplők, nem kormányzati szervek. Az új típusú fenyegetések és kihívások változatosabbak, kevésbé láthatók és jelezhetők előre. Különösen jellemző tendencia a külső és belső kockázati tényezők közötti határvonal elmosódása. Ezek a kockázati tényezők globális, regionális és helyi szinten, de általában nem egymástól elkülönülten, hanem egyszerre és egymást erősítve jelentkeznek.89 Az új kihívásokra a nemzetközi szervezetek, intézmények, és a nemzetközi együttműködés adhatja a leghatékonyabb választ. Az Európai Unió számára egyre inkább veszélyt jelentenek az instabil, gazdaságilag elmaradott régiók, a működésképtelen államok. Ezek a térségek és államok könnyen válhatnak az országhatárokon átnyúló szervezett bűnözés központjaivá, teret engedhetnek a terrorizmusnak. A migrációs folyamatok megkönnyítik a szervezett bűnözők és a terroristák mozgását. A globalizáció negatív következménye lehet, hogy a kölcsönös függőség növekedésével a nemzetgazdaságokat sújtó problémák és zavarok könnyen továbbterjedhetnek és ott is zavarokat okozhatnak, ahol azt a gazdasági rendszer nem indokolja. Az Európai Unió célkitűzése, hogy az új tagállamok minél előbb felzárkózzanak a már meglévő információs és telekommunikációs színvonalhoz. Az azonos kommunikációs rendszer segítheti a válságok kezelését és a kockázatok kiküszöbölését a tagállamokban. Az utóbbi hónapokban végrehajtott terrorcselekmények rávilágítottak arra, hogy a kontinens államai nincsenek biztonságban a terrorizmustól. Ennek megelőzése, megakadályozása, valamint felszámolása nemzetközi összefogást igényel. Az Unió belső biztonságát fenyegeti a szervezett bűnözés és az ezzel összekapcsolható csempészet, amely már olyan méreteket öltött, hogy az szinte kezelhetetlen. A felvázolt külső-belső biztonsági kihívások és kockázatok az Európai Unió valamennyi tagállamát fenyegetik. Ugyanakkor az új tagállamok – az átmeneti gondok miatt – sokkal sérülékenyebbek és veszélyeztetettebbek. Az uniós tagállamok is elfogadják a tudósoknak azt az előrejelzéseit, hogy a jövőben a természeti katasztrófák valószínűsége növekedni fog a kontinensen. A következő évtizedekben a klímaváltozás drasztikus hatással lehet a mezőgazdaságra, az élelmiszeriparra, és egyáltalán a lakosság ellátására. Az Európai Unió tagállamai viszonylag gyorsan felismerték az Egyesült Államok és Európa közötti katona-technológiai szakadék következményei tarthatatlanságát. Másképpen, Európa arra kényszerül, hogy a válságreagáló műveletekben a katonailag kevésbé bonyolult, békefenntartó, békeépítő műveletek végrehajtására szorítkozzon. Ugyanakkor Európa egyre in-

89

Kovácsics Ferenc: Régi-új biztonságpolitikai kihívások az európai uniós csatlakozás tükrében. Új Honvédségi Szemle LVIII. Évfolyam 2004/8. szám. 2-7. oldalak. Rácz András: Az Európai Unió katonai képességeinek fejlődése 1992-2004. Védelmi Tanulmányok 57. szám. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpont Budapest, 2004.

50

kább szembesül azzal a követelménnyel, hogy aktívabb szerepet kell vállalnia a világ biztonság- és katonapolitikai folyamataiban. Javier Solana, az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja szerint Európának gazdasági ereje és demográfiai súlya alapján segítenie kell a terrorizmus elleni harcot és minden eszközzel akadályoznia a tömegpusztító fegyverek és az előállításukat biztosító technológia elterjedését. Amennyiben a kontinensnek ez a tevékenysége sikeres, akkor növekedni fog Európa súlya a világpolitikai folyamatokban.90 Véleményünk szerint Európa csak ebben az esetben képes befolyást gyakorolni az Egyesült Államok stratégiai szintű döntéseire. Más szóval, a kontinens nagyobb szerepet vállal a válságreagáló műveletek végrehajtásában. A közelmúltban bekövetkezett katasztrófák ráirányították az Európai Unió szakembereinek figyelmét a tagállamok lakosságának fokozott veszélyeztetettségére. Ez a veszélyeztetettség nincs összhangban az Unió azon törekvésével, hogy a kontinens minden körülmények között biztonságos terület legyen lakosai számára. Az Európai Unió Bizottsága COM (2002) 481. számú határozatában kezdeményezte egy Integrált Európai Unió Stratégia (Integrated European Union Strategy on prevention, preparedness and response to natural man-made and other risks) elfogadását a veszélyek megelőzésével kapcsolatban. A stratégia fő célja: az állampolgárok és a környezet hatékonyabb védelme a kockázati tényezők felismerése-, a megelőző tevékenységek folytatása-, a lakosság időbeni tájékoztatása-, a védő- és helyreállító rendszabályokra vonatkozó intézkedések elkészítése alapján. Az Európai Unió polgári veszélyhelyzeti tervezést a tagállamok vezetői szorosan összehangolták a NATO hasonló célkitűzéseivel (Civil Emergency Planning). A veszélyhelyzeti tervezés fő feladatait, szövetségi és nemzeti szintű kérdéseit mindenkor a tagállamok külügyminiszterei, szakértők bevonásával, a Miniszteri Irányelvekben határozzák meg. A polgári veszélyhelyzeti tervezés legfontosabb stratégiai célkitűzései a következők: a) A Szövetség válságreagáló műveletek végrehajtására kialakított tervek és intézkedések segítése. b) A válságreagáló műveleteket végrehajtó erők segítése mind a hazai, mind a hadműveleti területen. c) A polgári lakosság védelme és a védelmi munkák segítése, a különböző szintű készültségekre történő felkészítés. A stratégiai célkitűzések megvalósításának elfogadott módszerei: hatékony válságkezelési, konfliktus megelőzési intézkedések kidolgozása, polgári-katonai együttműködés teljes körű megvalósítása, együttműködés a célkitűzéseket elfogadó partnerországokkal. A polgári veszélyhelyzeti tervezés valamennyi feladatát úgy célszerű végrehajtani, hogy azok teljes mértékben kapcsolódjanak a válságreagáló műveletek katonai feladataihoz. Az irányelvek kiemelt jelentőséget tulajdonít a nem 5. cikkely szerinti feladatok végrehajtásában nyújtott segítségnek. Továbbá, külön hangsúlyt kapott a tagállamok támogatása a polgári lakosság tömegpusztító fegyverek elleni védelme képességének fokozásában. A válságreagáló műveletek központi célkitűzése lett, hogy a katonai erők és a polgári szervezetek, nem kormányzati szervek kölcsönösen támogatja egymást, és magas szinten együttműködik a feladatok végrehajtásakor. A polgári veszélyhelyzeti tervezést a jövőben össze kell hangolni a humanitárius segítségnyújtás feladataival – hangsúlyozza az irányelvek. Ezért a tervező bizottságnak rendszeres és hatékony munkakapcsolatot kell kialakítania a különböző nemzetközi szervezetekkel és a nem kormányzati szervekkel, nem utolsó sorban az Európai Unióval. 90

Klaus Reinhardt: Common Security: Reality and Vision of an European Armaments Policy. NATO's Nations and Partners for Peace 2004. IV. szám 50-56. oldalak.

51

A katonai tervezők és a válságreagáló műveletekben résztvevő katonák részéről ezek a feladatok új gondolkodásmódot követelnek, melynek lényege a következőkben foglalhatók össze: a) Biztosítani kell, hogy a polgári veszélyhelyzeti tervezés teljes mértékben bekapcsolódjon a NATO válságreagáló műveleteinek tervezésébe. b) Ez azt jelenti, hogy a Katonai Bizottságok munkájának egy bizonyos részétől a polgári szakértők, a partnerországok küldöttei is részt vesznek. Ez feleslegessé teszi újabb adminisztrációs szintek létrehozását. c) A korábbi műveleti tervek felülvizsgálata, újak kidolgozása válik szükségessé, amelyek megfelelnek a Miniszteri Irányelvekben rögzítetteknek. d) A tömegpusztító fegyverek elleni védelem központ bevonásával (irányításával) a tagállamoknak és a partnerországoknak fel kell mérniük eszközeiket és képességeiket, amelyeket felkérésre, a csapás sújtotta nemzet rendelkezésére bocsátanak. e) Az irányelveknek megfelelően évente 1-3 alkalommal célszerűnek látszik gyakorlatokat végrehajtani, ahol a résztvevők a vezetés és együttműködés kérdéseiben fejlesztik képességeiket. f) A tagállamok katonai vezetésének magasabb szintjein olyan civil-katonai együttműködési szervezetet (osztályt) kell kialakítani, amelyek a válságreagáló műveletek valamennyi körülményeit figyelembe véve eredményesen tudnak tevékenykedni.91 A témával foglalkozó szakemberek véleménye szerint, az állam- és kormányfők Prágában megtartott csúcstalálkozóján elfogadott irányelveknek megfelelően a tagállamok teljesíteni tudják a felsorolt feladatokat. Az Európai Unió lehetőségei a válságreagáló műveletekben: Az Európai Unió gazdasági és politikai szervezet, így a védelemmel kapcsolatos lehetőségei korlátozottak. Katonai jellegű fellépése az Unió tagállamai fegyveres erői felhasználásával lehetséges, de ennek megszervezése jelen időszakban rendkívül nehézkes. Ugyanakkor az Unió széles gazdasági és külpolitikai lehetőséggel rendelkezik: segélyek; kereskedelmi kedvezmények adása, vagy éppen felfüggesztése; beutazási tilalmak; pénzeszközök befagyasztása, gazdasági és kereskedelmi szankciók.92 Ezeknek a lehetőségeknek az alkalmazása azért hatékony, mert az Európai Unió gazdasági és politikai szempontból jól szervezett, jól működő közösség. Az Európai Unió ezzel a képességével a kontinensen, de a világ más területein komoly eredményeket érhet el. A válságreagálással összefüggő tevékenysége korszerűsítésre, más területeken fejlesztésre szorul. Az Európai Unió válságreagálási képességei: 1999. júniusában rendezett Kölni Csúcsértekezleten az Európai Unió állam- és kormányfői döntöttek az Európai Biztonsági és Védelempolitikáról (European Security and Defence Policy – ESDP), mely a közös kül- és biztonságpolitika része. Ezzel a döntéssel hangsúlyosabb figyelmet kaptak a védelmi kérdések, és az EU ennek a döntésnek megfelelően kezdte el kialakítani önálló válságkezelő képességét és vette át a megszűnő Nyugat-európai Unió hasonló jellegű feladatait. Ezzel lehetővé vált, hogy az Európai Unió a nemzetközi szerepvállalás teljes képességével, így a konkrét válságreagáló képességekkel is rendelkezzen a jövőben. Természetesen ezek a képességek még nem teljesek, de a tagállamok törekvése reményt adhat arra, hogy ez minél előbb megvalósuljon. Például: a 2003. április 29-i négyes csúcsértekezlet a „Petersbergi feladatok” olyan kiegészítését javasolta, mely szerint a korábbi humanitárius és menekítési feladatok, a békefenntartás, a válságreagálás katonai erővel egészülnek ki. Ennek a döntésnek a kidolgozása és a gyakorlati 91

Ambris József: A katasztrófavédelem elmélete és gyakorlata. Előadás a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem vezérkari tanfolyama hallgatói részére. Budapest, 2003. október 28. 92 Csjernyik Pál: Az Európai Unió válságkezelési rendszere, eljárási rendje. Záródolgozat. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Könyvtára. Budapest, 2004.

52

megvalósításához a képességek kialakítása van napjainkban napirenden. Tovább, szükség van az Európa Tanács egyetértő döntésére. A közös biztonság- és védelempolitika nem jelent a hagyományos értelemben vett közös védelmet. A kollektív védelem továbbra is az Unió tagállamai számára az Észak-atlanti Szervezetben biztosított. Az Európai Unió a válságreagálási képesség gyakorlati alkalmazását, az ENSZ Alapokmányával összhangban, és a NATO-val szoros együttműködésben kívánja végrehajtani. Az Európai Unió válságkezelési gyakorlata során két fő, jól elkülönülő tevékenységet folytat: az első, a válságreagáló műveletek, amely során kettő lényeges területet lehet megkülönböztetni: A katonai eszközök alkalmazása: A katonai eszközökkel történő válságkezelés fő mutatóit a tagállamok vezetői 1999-ben, a Helsinki Csúcsértekezleten határozták meg. Eszerint: az Európai Uniónak képesnek kell lenni 60 napon belül 60 ezer fős válságkezelő haderőt kitelepíteni a válságövezetbe, és ott legalább egy évig ezt az erőt fenntartani. Ezt a politikai kötelezettségvállalást 2000. novemberében felajánlási konferencia követte, ahol a tagállamok – módot nyújtva erre a társult tagoknak és az európai NATO szövetségeseknek is – megjelölték, hogy a fegyveres erejükből mekkora erőt állítanak majd az Unió közös védelempolitikájának szolgálatába. A haderő-fejlesztési és felajánlási folyamatban a szükséges létszámot sikerült is elérni. Sőt, a tervezett létszámot mintegy 50 százalékkal “túljegyezték”. Az Unió teljes képességéhez azonban szükség van néhány további elem, így a gyorsreagálású vagy a stratégiai – vezetési, szállítási, hírszerzési – képességek bevonására a tagállamokból. Ennek hiánya esetén, a kifejlesztésére. Az Európai Unió ezt a képességet részben önállóan, részben a NATO meglévő képességei felhasználásával tervezi megoldani. 2002. tavaszán megkezdődött az Európai Unió gyakorlatainak rendszere is. A legutóbbi válságreagáló gyakorlatra 2004-ben került sor. Az első, katonai elemeket is magába foglaló válságreagáló műveletet 2003. március 31-én indította az Unió Macedóniában, míg a következő, vélhetően nagyobb létszámot felvonultató akció Bosznia –Hercegovinában indult 2004-ben, ahol az Európai Unió átvette a NATO keretekben folytatott műveletek végrehajtását. A második, a polgári eszközök alkalmazása: A polgári válságreagálási képességek terén az állam- és kormányfők négy fő célkitűzést fogalmaztak meg a Feira-i (2000), majd Götebörg-i (2001) Csúcsértekezleteken: A rendőri erőkkel történő válságkezelés, melynek során összesen 5000 fő bevetésére lehet képes az Unió, melyből 1000 főt 30 napon belül tudnak mozgósítani. Ehhez a felajánlási konferencia 2001 novemberében a tagállamok részéről megkapta a szükséges jóváhagyást. Az Európai Unió első rendőri jellegű válságkezelése 2003. január 01-én indult el BoszniaHercegovinában. Jelenleg Macedóniában – a katonai jellegű válságkezelés befejezése után – ilyen jellegű uniós válságreagáló tevékenység folyik. A jogállamiság erősítése egy válság sújtotta övezetben, ehhez legalább 200 bíró, ügyész és más igazságügyi szakértő kiküldésére van szükség. Ezt a feltételt 2002 első felében tartott felajánlási konferencián a tagállamok képviselői megszavazták. Napjainkban a gyakorlati megvalósításán dolgoznak a szakemberek. A polgári közigazgatás segítése, szükség esetén részleges helyettesítés egy válságtól sújtott területen. A polgári védelmi képességek fejlesztése, amelyeknek során szükséghelyzetekben az Európai Unió segítséget tud nyújtani. Ezen a területen a képességeket úgy határozták meg, hogy katasztrófa esetén, 3-7 órán belül 200 fős gyorssegítséget biztosító erő bárhol bevetésre készen legyen.

53

A konkrét válságkezelési műveleteket kiegészíti, megelőzi, követi, ritkábban azzal együtt kerül alkalmazásra a polgári eszközökkel (gazdasági, politikai) folytatott állandó válságkezelési tevékenység, melynek célja: a közösségi eszközök koordinált használata; konfliktus okainak feltárása és lehetséges megszüntetése; a kialakuló konfliktus lehetséges kezelése; nemzetközi együttműködés azt jelzi, hogy az Európai Uniónak megfelelő képességei vannak ezeken a területeken. A gyakorlati élet azt igazolta, hogy az Európai Unió megfelelő lehetőségekkel rendelkezik a polgári eszközeinek mozgósítására, valamint a 2001 februárjában létrehozott „Gyorsreagálási Mechanizmus” révén, képes konfliktus helyzetben a korábban létrehozott forrásokat haladéktalanul bevetni. Kizárva ezzel a korábbi rendkívül hosszadalmas engedélyezési eljárásokat, amelyek a konfliktusok előzetes – elsősorban humanitárius jellegű – kezelését nehézkessé tették. Az Európai Unió katonai válságreagálás eljárási rendje: Az Európai Unióban a katonai válságreagálás végrehajtásakor két lehetőség van: Először, az önálló végrehajtás, amely saját haderőt, tervezői és vezetési struktúrát és az ezeket kiszolgáló infrastruktúrát feltételez. Másodszor, a NATO képességek és eszközök igénybevétele. Ez utóbbit már a NATO a Washingtoni Csúcstalálkozón elfogadott NATO Stratégiai Koncepciója megelőlegezte (30., 45. pontok). A transzatlanti viszony javítása mellett fontos kihívás, hogy az Európai Unió megteremtse az önálló védelempolitikához és a valósabb fellépéshez szükséges képességeit. Helsinkiben elfogadták azt a célkitűzést, hogy 60 ezer fős gyorsreagálású közös erőket kell felállítani és a felajánlási folyamatban ezt a döntést sikerült teljesíteni. Azonban nagy erőfeszítéseket kíván az, hogy ezek az alakulatok olyan kiegészítő stratégiai képességekkel rendelkezzenek, elsősorban felderítés, parancsnoki rendszer, légi szállítás és utántöltés területén, amelyek lehetővé teszik a nagyobb, az Európai Unió nemzetközi súlyához mérhető válságreagáló műveletek végrehajtását, még akkor is, ha történetesen a NATO ebben nem képes, vagy nem akar segíteni. Az említett célkitűzés megvalósításának egyik legnagyobb akadálya, a tagállamok költségvetési helyzetéből fakadóan, a megfelelő anyagi források hiánya. Például Németország és Franciaország költségvetési helyzete alapján, nem kíván többet áldozni a célkitűzés megvalósítására. Kevésbé lehet számítani e területen az új tagállamokra, amelyek a tagság okozta kezdeti nehézségek, a meglévő versenyképesség megőrzése és a felzárkózás elsődlegessége okán, nem fognak kiemelkedő szerepet vállalni a közeljövőben a közös, európai stratégiai képességek kialakításában. Véleményünk szerint, az említett költségvetési helyzet miatt, el kell kerülni a NATOképességekkel való felesleges kettősséget az Európai Unióban. Ezért fontos az elkövetkező évtizedben a NATO képességek igénybevétele, valamint az Uniós lehetőségek teljes kihasználása. Az Európai Unió katonai válságkezelési rendszerének jelenlegi működésében jelentős szerepet játszik a NATO és az Európai Unió között létrejött Berlin plusz egyezmény. A Berlin plusz egyezmény: a NATO Washingtoni Csúcstalálkozójának eredményein alapuló, a NATO és az Európai Unió közötti átfogó egyezmény csomag rövid elnevezése. Az egyezmény a következő lényeges elemeket tartalmazza: NATO – Európai Unió biztonsági egyezmény. A NATO tervezési képességekhez való hozzáférés biztosítása az Európai Unió által vezetett válságreagáló műveletek esetén. A NATO eszközökhöz és képességekhez való hozzáférés az Európai Unió által vezetett válságreagáló műveletekben. Az eszközök és képességek átadási, ellenőrzési, visszaadási és visszahívási eljárásai rendszerének kidolgozása. Az Európai Unió válságreagáló művelet parancsnoka hatáskörének és a NATO Európai Parancsnokság helyének (kettősség elkerülése) a meghatározása a művelet végrehajtásakor. NATO eszközöket és képességeket felhasználó Európai Unió által vezetett válságreagáló mű-

54

velettel kapcsolatos NATO – Európai Unió konzultációs rendelkezések; képesség követelmények összehangolása (a kettősség elkerülése). A két partner szervezetet egy úgynevezett Keret Szerződés köti össze, amely tulajdonképpen nem más, mint az Európa Tanács főtitkára/ főképviselő és a NATO főtitkár közötti 2003. március 17-i levélváltás. Ettől a naptól kezdve lépett hatályba a Berlin plusz csomag. Azóta alapként szolgál a NATO és az Európai Unió közötti gyakorlati munkában. A dátum nem volt véletlen, hiszen ez az egyezmény tette lehetővé, hogy az Európai Unió 2003. március 31-én – bizonyos feladatokat a NATO-tól átvéve – megkezdhesse a katonai válságreagáló tevékenységét Macedóniában Concordia Hadművelet néven. A gyakorlati tapasztalatok alapján az Európai Unió katonai válságreagáló művelete mindig kapcsolódik a polgári válságkezelési elemeivel. A válsághelyzet konszolidálódásának előrehaladtával a katonai rész fokozatosan hátérbe szorul, és ha azt a helyzet lehetővé teszi, teljesen átadja a helyét a civil elemeknek, mint az Macedóniában, 2003 decemberében bekövetkezett. A kidolgozott katonai jellegű válságreagálási elveket, az Európai Unió válságkezelési gyakorlatokon próbálta és próbálja ki. A gyakorlatok és a valós alkalmazások (Artemis Hadművelet, Concordia Hadművelet) tapasztalatai alapján folyamatosan tökéletesítik a katonai eszközökkel folytatott válságreagálás tervezési, szervezési folyamatát és a végrehajtás módszerét. Az Európai Unió katonai jellegű válságkezelésének alapelvei: Az uniós válságkezelési műveletek a Szerződés az Európai Unióról (Uniós Szerződés) V. cím, A közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó rendelkezések: 14., 18., 25., 26. és 28. Cikkeiben foglaltak betartásával kerülnek végrehajtásra. Ezek a cikkek teljes mértékig összhangban vannak az ENSZ Alapokmányában rögzítettekkel. Az Európai Unió katonai jellegű válságreagáló műveletek végrehajtásának egyik feltétele az ENSZ Biztonsági Tanácsának erről szóló határozata és az ENSZ főtitkárának a beavatkozásra vonatkozó felkérése. A másik feltétel, hogy a szemben álló felek felkérjék az Európai Uniót a konfliktus rendezése érdekében megkötött, úgynevezett „Keret Szerződés” betartásának elősegítésére és ellenőrzésére. A fenti feltételek teljesülése esetén a Tanács jóváhagyja a Válságkezelési Koncepciót. Ezután megkezdődik az egyeztetés az Európai Unió és a NATO között az utóbbi képességeinek és eszközeinek igénybevételéről. Ennek eredményeként – az Észak-atlanti Tanács jóváhagyásával – a NATO Európai Erőinek főparancsnok-helyettese megbízást kap a művelet parancsnoki tisztségének betöltésére. Ezt követően kijelölésre kerül a műveletet vezető főparancsnokság, ez általában a belgiumi Mons-ban lévő NATO Európai Erőinek Főparancsnoksága. A Concordia Hadműveletben az Európai Unió erőinek főparancsnoki tisztét, Rainer Fest admirális látta el és a NATO Európai Erőinek Főparancsnokságáról, a NATO vezetési rendszerén keresztül, a Szövetséges Erők Déli Parancsnokságán keresztül (Nápoly) irányította a Szkopjében lévő, a válságreagáló erők közvetlen vezetését végző parancsnokságot. A művelet folyamán az Unió Politikai és Biztonsági Bizottsága politikai ellenőrzést gyakorolt, és stratégiai irányítást végzett. Nem kizárt, hogy az Európai Unió válságreagáló műveletéhez harmadik országok csatlakozzanak, amennyiben elfogadják az Európai Tanács Nizzában kidolgozott, vonatkozó irányelveit. Az Európa Tanács főtitkára/főképviselő szerepét a válságreagáló műveletek tervezése, szervezése során az Uniós Szerződés 18. és 26 Cikke szabályozza. A válságreagáló művelet polgári része az Európai Unió költségvetését terheli, azonban a katonai műveletek költségeit az abban résztvevő tagállamoknak kell fizetni. A Tanács meghatározza a művelet céljait, hatókörét, időtartamát, az Európai Unió rendelkezésére bocsátandó eszközöket, valamint a végrehajtás feltételeit.

55

Az Európai Unió katonai válságkezelési alapelveinek megvalósítási rendje vegyes eszközökkel végrehajtott válságkezelő műveletben: Az ilyen jellegű műveletekben a katonai erők feladata a biztonságos környezet megteremtése a szemben álló felek közötti „Keret Szerződés”-ben foglaltak végrehajtásához. Az Európai Unió rendőri erők feladata egy olyan végrehajtó erő biztosítása, amely a jogés az általános rend helyreállítása érdekében vezeti az ellenőrzést, és tanácsadói funkciókat lát el a helyi, hasonló szervezet felé. A rendőri szerephez szorosan kapcsolódnak az Európai Unió által kiküldött azon személyek, akiknek feladata a jogállam és a civil adminisztráció helyreállításának támogatása. A művelet katonai és civil erői a Válságkezelési Koncepcióban meghatározott célokkal összhangban, teljes együttműködésben tevékenykednek. A katonai erő – a Berlin plusz egyezmény alapján – a feladatát a NATO képességek, és eszközök igénybevételével hajtja végre, az Észak-atlanti Tanács politikai felügyeletével. Az Európai Unió Tanácsa általában különleges képviselőt nevez ki és küld a helyszínre. Ezzel együtt kinevezi a katonai erő műveleti parancsnokát és meghatározza a műveleti parancsnokság helyét, valamint kinevezi a végrehajtó erők parancsnokát (angolul: Force Commander) és kijelöli az erők parancsnokságát (angolul: Force Headquarters – FHQ). A válságreagáló művelet során a Politikai és Biztonsági Bizottság szükség esetén újabb végrehajtó erők parancsnokot és FHQ-t jelölhet ki.93 Az Európai Unió Tanácsa a civil erők rendőri feladatainak, a jogállam és civil adminisztráció helyreállításának vezetése érdekében misszióvezetőt (angolul: Head of Mission – HoMs) is kinevez, aki szerződéses jogviszonyban áll a Tanácssal. A művelet tervezése és beindítása: A műveleti parancsnok kidolgozza a katonai műveleti elgondolás (Concept of Operations – CONOPS) tervezetét, melyben meghatározza a katonai erők alkalmazásának irányelveit és a művelet végrehajtásához szükséges katonai erő összeállításához szükséges követelményeket. Ezt követően kidolgozza a műveleti terv (Operational Plans – OPLAN) különböző változatait. A Tanács Főtitkársága a civil erők vezetésére kijelölt HoMs bevonásával kidolgozza a civil CONOPS-t és a vonatkozó tervezési dokumentumokat. Ezt követően a HoMs megalakítja a civil tervező csoportot (Civilian Planning Team) és kidolgozzák a civil OPLAN-t és meghatározzák azokat a technikai eszközöket, amelyek szükségesek a civil feladatok végrehajtásához. A civil tervezési dokumentumokban is mindenre kiterjedő kockázatelemzést végeznek. Miután a Tanács meghozta a szükséges döntéseket, azaz jóváhagyta a CONOPS-t, az OPLAN-t, a bevetési szabályokat (Rules of Engagement – ROE), valamint az egyéb vonatkozó tervezési dokumentumokat, és kijelölte a végrehajtó erők parancsnokát és a civil komponenst irányító HoMs-t beindítja a műveletet. A válság korai szakaszában a munkaszervezés megoszlik a Tanács Főtitkársága és a Bizottság között. Együtt biztosítják a tervezés eredményének alapján folyó tevékenységek összhangját és mindenoldalú átfogását. Ők segítik a civil és katonai erők közötti teljes összhang biztosítását a válságreagáló művelet végrehajtási időszakában. Politikai ellenőrzés és stratégiai irányítás: A politikai ellenőrzést és a stratégiai irányítást a Tanácsnak felelőséggel tartozó Politikai és Biztonsági Bizottság (Political and Security Comittee - PSC) végzi. A Tanács felhatalmazza a PSC-t a vonatkozó döntések meghozatalára. Ez a felhatalmazás lehetővé teszi a PSC számára, hogy akár módosítsa a tervezési dokumentumokat, beleértve az OPLAN-t, a szolgálati utat és a ROE-t is. A művelet céljára, lényegére 93

A tisztségek rövidített megnevezését és az egyéb rövidítéseket a továbbiakban az angol nyelvű terminológia szerint használjuk.

56

és befejezésére vonatkozó döntések joga azonban feltétlenül a főtitkár/főképviselő által segített Tanács hatáskörében marad. A PSC meghatározott időpontokban jelent a Tanácsnak. A Politikai és Biztonsági Bizottságot a kialakult helyzetről és az Európai Unió tevékenységéről szabályozott időközönként tájékoztatja az Európai Unió helyszínen lévő különleges képviselője (EU Special Representative – EUSR). A művelet katonai vonatkozású kérdéseiről az Európai Unió Katonai Bizottságának elnöke (Chairman of EU Military Comittee – CEUMC) rendszeresen tájékoztatja a PSC-t. A HoMs – és ha szükséges az EUSR – a művelet civil erőiről jelent. Ezen a területen a CIVCOM a PSC tanácsadó testületekén működik. Amennyiben szükséges a PSC az üléseire meghívhatja a műveleti parancsnokot, az EUSR-t és a HoMs-t. Az EUSR folyamatosan figyelemmel kíséri a válságreagáló művelet teljes keresztmetszetét. Az EUSR a főtitkár/főképviselő közvetlen műveleti irányítása alatt tevékenykedik, a stratégiai és politikai irányelveket a PSC-től kapja. Katonai irányítás: A műveleti parancsnok felelőssége alatt végrehajtott katonai válságreagáló műveletet az Európai Unió Katonai Bizottsága (EU Military Comittee – EUMC) folyamatosan ellenőrzi. A műveleti parancsnok szabályozott időközönként jelent az EUMC-nek. Az EUMC, amennyiben szükséges meghívhatja a műveleti parancsnokot az üléseire. A műveleti parancsnok és az EUMC között az elsődleges kapcsolati pont szerepét a CEUMC tölti be. Együttműködés és összeköttetés: Az Elnökség, a főtitkár/főképviselő, a műveleti parancsnok és az EUSR, a közös művelet céljainak tiszteletben tartásával biztosítják a vonatkozó tevékenységük közötti szoros együttműködést. Az Európai Unió válságreagáló művelet és az EUSR helyszíni tevékenysége összhangjának biztosítása céljából az Elnökség, a Bizottság és a HoMs állandó kapcsolatban állnak és szorosan együttműködnek, valamint mindent megtesznek azért, hogy az EUSR végre tudja hajtani a mandátuma szerinti feladatát. Ezen kívül az EUSR szorosan együttműködik a végrehajtó erők parancsnokával (a szolgálati út megsértése nélkül), valamint a rendőrségi és egyéb civil műveletek vezetőivel. Az EUSR kapcsolatban áll más helyszíni nemzetközi szereplőkkel is, többek között a harmadik országok és szervezetek képviselőivel is. A műveletben résztvevő összes EU szervezet megalakít egy úgynevezett Koordinációs Csoportot (Coordination Group), amely szabályos időközönként ülésezik abból a célból, hogy összehangolja a tevékenységet. Ezen az ülésen az EUSR, vagy a képviselője elnököl. Az EUSR jelent a főtitkár/főképviselőnek és a PSC-nek és szükség esetén tanácsokkal látja el a főtitkár/főképviselőt, az Elnökséget és a Bizottságot. A főtitkár/főképviselő utasítására jelentést tehet a Tanácsnak. Kapcsolatok NATO-val: A művelet végrehajtására történő felkészülés és a művelet vezetése időszakában a közös ülések a két szervezet közötti áttekinthetőség, a konzultáció és az együttműködés érdekében valósulnak meg. Ezeket PSC-NAC és MC szinten tartják. A művelet teljes mentében a NATO-t folyamatosan tájékoztatni kell a tőle igénybevett képességek és eszközök felhasználásának helyzetéről. A PSC a NAC előzetes tájékoztatása mellett tesz javaslatot a Tanácsnak a művelet befejezésére. A szolgálati út egésze a művelet teljes ideje alatt az Európai Unió politikai és stratégiai ellenőrzése alatt marad. A műveleti parancsnok csak az EU testülteknek köteles jelenteni. A NATO-t az arra illetékes EU testületek tájékoztatják (PSC, CEUMC). Kapcsolatok az ENSZ-szel: A főtitkár/főképviselő az Elnökség és az ENSZ közötti elsődleges kapcsolati pont. Ő tájékoztatja az ENSZ főtitkárán keresztül a Biztonsági Tanácsot. Helyszíni kapcsolatok a konfliktus főszereplőivel: Az EUSR részlehajlás nélkül, az EU művelet céljait és az eddig kialakult kapcsolatokat szem előtt tartva koordinálja a válságban résztvevő szereplők tevékenységét. A végrehajtó erők parancsnoka és a HoMs kapcsolatot tart

57

fent a helyi hatóságokkal és a válság egyéb szereplőivel mindazon kérdésekben amelyek közelebb hozzák a megoldást. Harmadik országok részvétele a műveletben: A katonai komponens kialakításánál az EU Tanácsa – az EU döntési autonómiájának megtartása mellett – a vonatkozó irányelvek figyelembevételével lehetővé teszi, hogy a nem EU tag európai NATO tagországok és Kanada részt vehessenek a műveletben, amennyiben úgy akarják, a csatlakozási folyamatba bevont országok; a potenciális partnerek és más harmadik országok, meghívásuk esetén bekapcsolódhassanak a válságkezelő műveletbe. Ezek az országok meghívásuk és szándékuk esetén mind a katonai, mind a civil komponensbe bekapcsolódhatnak. A civil komponens esetén hozzá kell, hogy járuljanak a költségek finanszírozásához. A katonai komponens esetén pedig – úgy ahogy az EU tagországok – önállóan kell, hogy finanszírozzák a felajánlott erőiket. A Tanács felhatalmazza a PSC-t, hogy az EUSR, a műveleti parancsnok, HoMs, EUMC és a CIVCOM javaslatára meghívjon harmadik államokat és elfogadja a felajánlásukat. A részletes részvételi megállapodások az Uniós Szerződés 24. cikkében foglaltak szerint készülnek el. A főtitkár/főképviselő segíti az Elnökséget a megállapodások kidolgozásában, illetve annak nevében eljárhat ez ügyben. A válságkezelő műveletben résztvevő harmadik országokat ugyanolyan jogok és kötelezettségek illetik meg, mint az abban résztvevő uniós tagországokat. A Tanács felhatalmazza a PSC-t, hogy – amennyiben a harmadik államok hozzájárulása a válságkezelő művelethez jelentős mértéket ér el – döntsön a Hozzájárulók Bizottságainak (Comittees of Contributors) felállításáról. A művelet finanszírozása: A művelet tervezési folyamatában az EU illetékes szervei kidolgozzák a finanszírozás módját, megjelölik a felhasználható anyagi forrásokat. A művelet alatt az anyagi eszközök felhasználását folyamatosan ellenőrzik. A katonai komponens a Tanácsnak tartozik felelőséggel, a civil komponens a Bizottságnak. Információvédelem: A Berlin plusz egyezményben szereplő NATO-EU biztonsági egyezményben foglaltak alapján történik. A főtitkár/főképviselő felhatalmazással bír, hogy lehetővé tegye a műveletben résztvevő harmadik országok számára az EU minősített anyagok „CONFIDENTIEL UE”94 szintig történő megismerését feltéve, ha ez a művelet céljának eléréséhez szükséges. A főtitkár/főképviselő arra is felhatalmazással bír, hogy a befogadó állam (pl. a Concordia műveletben a macedón kormány) képviselőinek lehetővé tegye az EU minősített anyagok „CONFIDENTIEL UE” szintig történő megismerését feltéve, ha ez a művelet céljának eléréséhez szükséges. A művelet katonai és civil komponensének státusa: A műveletben résztvevő komponensek státuszát a befogadó állam és az Unió közötti – az Uniós Szerződés 24. cikke szerint – megkötött szerződés szabályozza. A főtitkár/főképviselő az Elnökség nevében folytatja le a szerződési tárgyalásokat. A szerződést az Unió soros elnöke írja alá. Jelenleg a fent ismertetettek szerint kerül megszervezésre és végrehajtásra egy, az Európai Unió által vezetett, NATO képességekre és eszközökre támaszkodó válságkezelési művelet. Az Európai Unió 2003. novemberében végrehajtott CME ’03 válságkezelési gyakorlatán is ezeket az elemeket gyakorolták. Összefoglalva a várható jövőt: Az Európai Unió válságreagáló képessége kialakításában fontos döntés született 1999-ben, Helsinkiben. A létrehozandó fegyveres válságreagáló erőnek képesnek kell lennie a műveletek teljes skálájának végrehajtására. Az önálló európai védelem 94

Minősített anyagok az Európai Unió előírása szerint. (Francia)

58

kialakításának kérdésében a jövőben is kulcsszerepet fog játszani a NATO-hoz való viszony, azaz a transzatlanti kapcsolatok alakulása. Az Európai Unió eddig végrehajtott válságreagáló műveleteinek tapasztalatai alapján célszerűnek tűnik javítani a tervezés, a logisztikai biztosítás, a műveleti tervezés, az együttműködés és a médiával való kapcsolat kérdéseit. A tagállamok a jövőben kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a „harccsoport-koncepció” elméleti továbbfejlesztésére és gyakorlati problémáinak kijavítására. Ez azt jelent, hogy az eddigi gyakorlatot teljes mértékben meg kell változtatni a hatékonyság érdekében. Ezeknek a harccsoportoknak elsődleges feladata lesz a főerők beérkezésének az előkészítése és biztosítása. A fő cél olyan, körülbelül 1500 fős egységek létrehozása, amelyek 15 napon belül a világ bármely részén bevethetők, azaz rendelkeznek az ehhez szükséges valamennyi (vezetési, irányítási, kiszolgálási, szállítási) képességgel. Az adott harccsoportot felajánló tagállamoknak célszerű megszervezniük a bevethetőséghez szükséges szállítókapacitást, hiszen az Unió ilyen eszközökkel önállóan nem rendelkezik. Véleményünk szerint, a harccsoportok felkészítését, kiképzését együtt célszerű végrehajtani. A tervek szerint az Uniónak 2007-ben 7-9 harccsoport fog a rendelkezésére állni.95 Az Unió harccsoportjaival szemben hasonlóak lesznek a követelmények, mint a NATO Válságreagáló Erőkkel szemben. Meghatározott ideig legyenek képesek a válságreagáló műveletek önálló végrehajtására, valamint a később beérkező erők biztosítására.

95

Schmitt, Burkard: The European Union and Armaments. Getting a bigger bang for the Euro. Challiot Papers. No 40. Institute for Security Studies Paris 2003. August.

59

A válságreagáló műveletekre történő felkészítés A NATO állam- és kormányfőinek Prágában és Isztambulban megtartott csúcstalálkozóján a szövetség elkötelezte magát a válságreagáló műveletek végrehajtása mellett a jövőben. A kiadott közös nyilatkozat 4. pontjában a csúcstalálkozón résztvevő állam- és kormányfők rögzítették, hogy a NATO Reagáló Erő 2006 októberéig eléri a teljes hadműveleti készenlétet, amelyhez a tagállamok többnemzeti, összhaderőnemi katonai műveleti képességekkel, anyagi erőkkel és katonai szervezetekkel járulnak hozzá. Az említett erőkkel a Szövetség meghatározott időn belül képes lesz a válságreagáló műveletek hatékony végrehajtására a tagállamok területén és azon kívül. A dokumentum hangsúlyozza továbbá, hogy a tagállamok mindent megtesznek a terrorizmus elleni harc sikeres végrehajtása érdekében a világ bármely térségében. Fokozzák képességüket a vegyi-, biológiai-, radiológiai- és nukleáris fegyverek elleni védelem területén, és egyidejűleg korszerűsítik a Polgári Veszélyhelyzet Tervezés munkáját.96 A határozat tartalmát elemezve egyértelműen megállapítható, hogy a jövőben, tudományos igényességgel kutatni szükséges a témával összefüggésben, a válságreagáló műveletek elméletét és gyakorlatát, a katonai szervezeteket, a lehetséges képességeket és a katonák felkészítésének legfontosabb jellemzőit, valamint hazánk eredményes részvételének lehetőségeit a Szövetség által szervezett válságreagáló műveletekben. A Szövetség katonai terminológiájában a béketámogató hadműveletek helyett meghonosodni látszik a Crisis Response Operations, válságreagáló műveletek kifejezés. Más szóval, a válságreagáló műveletek összetevőiben, tartalmában, a végrehajtás jellemzőiben bővebb, mint a béketámogató műveletek. Ez utóbbi, az előzőnek része. A béketámogató műveletek elméletével és gyakorlati végrehajtásával kapcsolatban számos, jól hasznosítható szakirodalom áll a kutatók rendelkezésére, míg a válságreagáló műveletekkel összefüggésben alig néhány. Talán ez is magyarázza az esetenként előforduló csoportosítási és fogalomalkotási zavarokat a szakemberek részéről. A válságreagáló műveletek összességében azokat a katonai és nem katonai jellegű műveleteket tartalmazzák, amelyeket korábban a nem háborús katonai műveletek (Military Operations Other Than War) körébe sorolt a szakirodalom.97 Más megfogalmazásban, a válságreagáló műveletek olyan többcélú műveletek, amelyek magukba foglalják a politikai, a diplomáciai, a katonai és a civil tevékenységeket, a nemzetközi emberi jogokkal összhangban indítják és hajtják azokat végre, hozzájárulnak a konfliktus megelőzéséhez. A NATO a válságreagálással kapcsolatban az elmúlt év májusában, a Katonai Bizottság vezetésével kézikönyvet dolgoztatott ki, amelynek rövid tartalmáról a tanulmány további részében szólunk. A fogalom vizsgálatából megállapítható, hogy a katonai szemben állást követően a Szövetség kibővítette korábbi feladatait a válságreagáló műveletekkel és ennek sikeres végrehajtásához más erők és szervezetek segítségére is igényt tart. A siker érdekében velük szorosan együttműködik. A képesség megszerzésére készíti fel a válságreagáló műveletben résztvevőket, vagy ahhoz nyújt segítséget.

96

(Prague Summit Declaration, NATO Press Release, 2002/127.) A nem háborús katonai műveletek felosztásával, tartalmával kapcsolatban átfogó tanulmányt jelentetett meg Deák János, akinek munkáját felhasználtuk eredményeink indoklásához. Deák János: Napjaink és a jövő háborúja. Hadtudomány 2005. 1. szám, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Budapest. A tanulmány megírásához további hasznos információval szolgált Kőszegvári Tibor és Resperger István írása, akik a terrorizmus elleni küzdelem problémáit és jövőbeni feladatait vizsgálták a katonai erő alkalmazása lehetőségének tükrében. Kőszegvári – Resperger: A terrorizmus elleni küzdelem katonai feladatai. Egyetemi jegyzet, Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Könyvtára, Budapest 2005. 97

60

Az ország biztonságának elemzésekor a szakemberek nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a válságok kezelése, a konfliktusok megelőzése, az ipari- és természeti katasztrófák elhárítása, következményeik sikeres felszámolása társadalmi érdek, nemzeti és szövetségi szükségszerűség, az ország biztonságának kulcseleme. Ma már nem szükséges bizonyítani, hogy a válságkezelésre, a konfliktus-megelőzésre, a válságreagáló műveletekre, a katasztrófa elhárításra terveket kell kidolgozni, és az abban foglaltakat célszerű gyakoroltatni a vezetésben résztvevőkkel. Ez lehet az alapja a megelőzésnek, a felkészülésnek, a hitelességnek és annak, hogy képesek leszünk a következményeket a leghatékonyabban felszámolni. Másképpen, az ország érdekeit képviselni, értékeit és lakossága szociális biztonságát megvédeni. Külhoni szolgálat esetén, az állomány és a technika megóvásával, a feladatot maradéktalanul teljesíteni. A kihívások, kockázatok és válságok jellemzőinek vizsgálata felveti a „sebezhetőség” lehetőségének elemzése szükségességét is. A probléma kutatásának fontosságáról Pirityi Sándor készített átfogó tanulmányt, amit a válságreagáló műveletek kutatása során jól hasznosíthatunk.98 A demokráciák nyíltsága, nyitottsága, az árúk és a személyek viszonylag szabad mozgása az ilyen államokat egyedülállóan sebezhetővé tette. Lehetetlen védekezni a demokráciákat érintő valamennyi támadással szemben mindenütt, minden időpontban, minden technikával felszerelt támadók ellen. Véleményünk szerint az ország sebezhetőségét növeli, hogy a fenyegetések előre nem-, vagy csak nehezen meghatározható jelenségektől, folyamatoktól, ellenségektől származnak. A terrorcselekmények, katasztrófák, járványok és más fenyegetések — a sebezhetőség csökkentéséhez, az esetleges károk mérsékléséhez — a jelző- és előrejelző rendszerek sokaságát igénylik, nemzetközi összefogással és együttműködéssel egyetemben. Ugyanakkor, ezek a rendszerek rendkívül költségesek és az általuk szolgáltatott információk feldolgozása munkaigényes. Mégis folytatni szükséges működtetésüket, mert ezek még mindig olcsóbbak, mint a keletkezett károk és a következmények felszámolása költségei. Mértékadó szakirodalom alapján a fegyveres küzdelemmel kapcsolatos változások három fő csoportba oszthatók: először, a korszerű, katonai jellegű technológiák egyedi és összetett alkalmazása a fegyveres küzdelem különböző formáiban. Másodszor, a fegyveres küzdelem törvényeiben, elveiben, a stratégiákban, doktrínákban és a műveleti elgondolásokban történt változások, ezek megjelenése a gyakorlatban; és az elmúlt évek nem háborús katonai műveleteiben, a világ különböző térségeiben. Harmadszor, a hadtudományban bekövetkezett fejlődés, az új technológiák és technikák hatása a katonai szervezetekre, a katonák felkészítésére és kiképzésére, valamint a tisztképzésre.99 A válságreagáló műveletek elméletének vizsgálata szempontjából, a hadügy forradalmára vonatkozóan, további kutatást igényel a háborús- és nem háborús műveletek törvényeinek, elveinek, belső tartalmának, a műveletek megvívása körülményeinek teljes körű feltárása. A nem háborús műveletek lehetséges céljának, ehhez kapcsolódóan, a fegyveres erő feladatának pontos megfogalmazása kiemelt feladat a kutatók számára, a korábbi tapasztalatok feldolgozása alapján. Erre a vizsgálatra azért is szükség van, mert a nem háborús műveletek végrehajtására sor kerülhet fegyverrel és fegyver nélkül. Ebben az esetben vizsgálatra szorul a jog és a hadijog megváltozott szerepe is. A nem katonai műveletekben (békeműveletek, válságreagáló műveletek) való részvételt a demokratikus berendezkedésű társadalmak részéről egy viszonylag hosszabb előkészítő folyamat előz meg, ahol a különböző területeken dolgozó szakemberek véleménye, javaslata komoly jelentőséggel bír. Ez a tény minden esetben teljes körű elem98

Pirityi Sándor: Barangolás a „sebezhetőség” fogalma körül. Új Honvédségi Szemle LIX. Évfolyam, 2005/12. szám, 45-61. oldalak. 99 Wolfgang Peischel-Franz Hollerer: A „katonai tudomány” mint válasz a tiszti szerepképpel szembeni új követelményekre. Österreichische Militarische Zeitschrift 1999. évi 4. száma, 439-450. oldalak. Fordította: Szabó Ferenc.

61

zést igényel a műveletek tervezése, szervezése során, éppen az állomány megóvása érdekében, ugyanis a fegyverrel történő feladat végrehajtás feltételezi a többi résztvevő (ellenségeskedő felek) részéről is a fegyver alkalmazását. Ebben az esetben, véleményünk szerint, a fegyveres küzdelem valamelyik formájáról, fajtájáról van szó, nem tisztán békeműveletről. Ha csak a formát vesszük figyelembe és nem a tartalmat, félrevezető lehet, a szükségesnél nagyobb emberi, anyagi és technikai veszteséget okozhat. Végső soron nem teljesül a művelethez kapcsolódó, a művelet céljaként megfogalmazott politikai és katonai végállapot.100 A fegyveres küzdelemmel összefüggő vizsgálatok fontosságát napjaink háborús- és nem háborús katonai műveleteiből levonható következtetések is indokolják. Úgy gondoljuk, a vizsgálatok eredményei, a tapasztalatok összegzése lehetőséget ad a szakembereknek, hogy javaslatokat tegyenek a fegyveres erők korszerűsítésére, a katonák felkészítése, kiképzése minőségének javítására, a parancsnoki rendszerek átalakítására és a civil-katonai kapcsolatok fejlesztésére. Egy átfogó vizsgálat szempontjai a következők lehetnek: a konfliktusok, háborúk mögötti okok és szándékok; a résztvevők és a főszereplők; a válságkörzet majd a hadszíntér jellemzői; a konfliktusban, háborúban lévő erők összetétele, jellemzői; a technológiai eszközök és fegyverrendszerek elemzése; a hadijog érvényesülése és az erő alkalmazása. A nem háborús katonai műveletekben a hadszíntér is „kibővült” a következőkkel: városok és lakott települések, amelyeket el kell foglalni és folyamatosan ellenőrizni; kommunikációs-, pénzügyi- és számítógépes rendszerek; rendőrségi és más, a biztonsággal összefüggő ellenőrzési területek. Ez azt jelenti, hogy az említett területeknek a tudományos igényű vizsgálata is szükséges a művelet teljesebb előkészítése céljából.101 A jövőben vizsgálni célszerű még: a halálos és nem halálos eszközök, a robottechnika, alkalmazásának lehetőségét. Az alkalmazott erők, szervezetek sebezhetőségét, a túlélőképességet, önálló tevékenységük körülményeit. Milyen kapcsolat van a politikai döntés, a várható költségek, az erő alkalmazása, a politikai és katonai végállapot között? A felderítés és a pszichológiai műveletek jelentőségét. A nem összevethető erők (aszimmetria) közötti harc jellemzőit a műveletekben.102 A politikai konszenzus és a befolyásolás, a provokáció megjelenését a műveletekben. Felismerésük lehetőségét, és még más vizsgálandó témákat, területeket, amelyek a fegyveres küzdelemhez tartozhatnak. A teljesség igénye nélkül felsorolt tényezők és jellemzők hatással vannak a stratégiai gondolkodásra és a műveletekkel kapcsolatban lévő, tudományos igényű kutatásokra. 100

A katonai műveletek típusait és jellemzőit vizsgálta Deák János, aki összevetette a keleti és a nyugati hadikultúrák legfontosabb eredményeit, valamint a napjainkban zajló műveletek tapasztalatait. Tanulmányában tett megállapításai hasznos tudnivalókkal szolgálhatnak a problémát széleskörűen vizsgáló kutatók számára. Deák János: Napjaink és a jövő háborúja. Tanulmány (kézirat), Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Budapest, 2005. 101 Hajma Lajos: A háborúval kapcsolatos elméletek változásai. Hadtudomány 2005. 2. szám. 30. oldal. 102 Az aszimmetrikus műveletek a fegyveres konfliktusok megvívásának új formája, melynek alapja az, hogy a nemzetközi színtéren (a válságkörzetben) jelen levő fegyveres erők, csoportok jelentősen különböznek egymástól méreteikben, felszerelésükben és képességeikben. A modern haderő és a terrorista eszközökkel, módszerekkel működő fegyveres csoportok között óriási aránytalanság van, ennek ellenére, a fejlett technológiájú fegyverek bekerülési költségei miatt, az aszimmetrikus hadviselés valószínűsége növekvő tendenciát mutat. Katonai Kislexikon Honvéd Vezérkar Tudományszervező Osztály. Budapest, 2000. 12. oldal. A válságreagáló műveletekben a szembenálló felek közötti különbségek lényegesek, a szembenálló katonai erők nem azonos képességűek, a műveletekre az aszimmetrikusság a jellemző. Nagy valószínűséggel különböző a technikai ellátottság, a szervezet, és eltérő az állomány felkészültsége és kiképzettsége. Más szóval, nem összevethetőek a képességek. Ugyanakkor az aszimmetria nem jelenti az egyik vagy a másik fél alárendeltségét a válságreagáló műveletekben. Ebben az esetben nagy valószínűséggel megjelenik a gerilla-hadviselés, mint a fegyveres küzdelem (katonai művelet) egyik formája. A válságreagáló műveletek, mint hadtudományi probléma. Tanulmány. Honvédelmi Minisztérium. 2005.

62

Ezt követően vizsgáljuk meg, hogy a fegyveres erő válságreagáló műveletekbe kijelölt alegységének (szakasz, század, zászlóalj), esetleg egységének (dandárának) milyen követelményeknek kell megfelelnie, milyen képességekkel kell rendelkeznie.103 A téma szempontjából mi csak az alegységekkel szemben támasztott követelményekkel foglalkozunk, mivel nagy valószínűséggel hazánk ilyen szinten képviselteti magát a jövő válságreagáló műveleteiben, és ekkora erőket ajánl fel a NATO Reagáló Erőibe. Az alegységgel szemben támasztott követelmények az alkalmazási készenlét és képesség tartalmában határozhatók meg: a) Az alegység rendelkezik naprakész harckészültségi tervvel, az alkalmazáshoz szükséges parancsokkal és utasításokkal. Az alegység vezető beosztású személyei ismerik az alkalmazás elméletét és gyakorlatát, rendelkeznek a vezetéshez szükséges képességekkel. b) Az alegység végrehajtotta a képességek megszerzéséhez az előírt kiképzési és felkészítési feladatokat, az éleslövészeteket, a háborús alkalmazáshoz megfelelő tervekkel rendelkezik. c) Az alegység rendelkezik a személyi és anyagi kiegészítésre vonatkozó tervekkel, amely tartalmazza a beérkező személyek felkészítésének rendjét, a beosztásuk ellátásához szükséges ismeretek gyors elsajátítása feltételeit. d) A riasztási tervek végrehajtása biztosítja, hogy az alegység a meghatározott időre, képességeinek birtokában elérje a készenlétet a tervekben rögzített helyen. e) Az alegység rendelkezik előrevonási-, be és kirakodási- és szállítási tervekkel. Az állomány ismeri és begyakorolta a tervekben rögzített feladatokat. f) Az alegység rendelkezik a válságövezetre, a szemben álló felekre, a lakosságra, a szociális és kulturális körülményekre vonatkozó adatokkal, az adatok megszerzéséhez szükséges felderítő, CIMIC képességekkel. g) Az alegység rendelkezik az együttműködéshez és a hazai bázissal történő kommunikációhoz szükséges eszközökkel, az állomány ismeri az eszközök kezelésére vonatkozó szabályokat és előírásokat. Az elmúlt évek válságreagáló műveleteinek tapasztalatait összegezve, különös jelentősége van az alkalmazásra vonatkozó követelmények meghatározásának: a) Az állomány a kiképzés során begyakorolta a készenlét emelése-, a menet-, a szállításés a körlet elfoglalás különböző feladatainak végrehajtását. b) Rendelkeznek a harcképesség megőrzését biztosító valamennyi rendszabályt magában foglaló tervvel, és ennek végrehajtását begyakorolták. Kiemelten fontos a közvetlen támadások elhárítására való készenlét, az állomány és a technikai eszközök megóvása szempontjából. c) Képesek a felderítés hatékonyságát a minimálisra csökkenteni az álcázási módszerek és eszközök alkalmazásával, a kommunikációs rendszabályok betartásával. d) Ismerik az állomány megóvását elősegítő műszaki berendezések, létesítmények alkalmazásának, elkészítésének módját és gyakorlati fogásait. e) A parancsnoki állomány ismeri a vezetési eszközök alkalmazását, képes a vezetési pontokon folyó munka irányítására és az okmányok vezetésére, begyakorolta a feladatok végrehajtásának rendjét. f) Az állomány rendelkezik a tömegpusztító fegyverek elleni védelemhez szükséges védőeszközökkel, azok használatát ismerik, a legfontosabb fogásokat begyakorolták. g) Az állomány felkészült a tömegpusztító fegyverek alkalmazása esetén a következmények szakszerű felszámolására, más alegység megsegítésére. 103

A vizsgálathoz felhasználtuk Kovács József 2004-ben, a vezérkari tanfolyamon írt záródolgozatának legfontosabb megállapításait. A záródolgozat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem könyvtárában található meg.

63

h) Az állomány – a feladatok ismeretében – kész azok maradéktalan végrehajtására, ismeri az alegységre vonatkozó harc-, tűzvezetés-, együttműködés elméletét és gyakorlatát. Ismerik és begyakorolták a harctámogatással összefüggő feladatok végrehajtását Az elmúlt években végrehajtott béketámogató hadműveletek tapasztalatai bizonyítják, hogy a katonáknak nem csupán a harc megvívására kell felkészülniük, hanem egy sor olyan tevékenység végrehajtására is, amelyek nem tartoznak szorosan a fegyveres küzdelem kérdéskörébe. Ezek lehetnek a diplomáciai, a rendőri, a közigazgatási és az elsősegély nyújtási feladatok. A válságreagáló műveletekben a feladatok végrehajtása olyan stresszhelyzetbe hozhatja a katonákat, amelyekre a kiképzés során fel kell készülni. Ma már bizonyított tény, hogy a válságreagáló műveletek többségére az ország (a Szövetség) határain kívül kerül sor.104 Ebben az esetben a katonák más földrajzi-, kulturális-, gazdasági- és vallási viszonyokkal találkoznak, amelyekre szintén fel kell őket készíteni. Más szóval, a katonával szemben növekedtek a követelmények, az iskolázottság, a rugalmasság, az önállóság, a fokozott döntési képesség vonatkozásában. Ez a körülmény újabb és újabb feladat elé állítja a felkészítéssel, kiképzéssel foglalkozó intézeteket, iskolákat és szervezeteket. A válságreagáló műveletek megkezdése előtt az előbb említett viszonyokról, a művelet környezetéről minden adatot célszerű beszerezni. Itt jelentkezik a felderítő intézmények és szervek jelentősége hadászati- és harcászati szinten egyaránt. Ha ezek az adatok a Szövetség Helyzetelemző Központjában vannak meg, akkor azokat célszerű a résztvevő államoknak megadni, és ez fordítva is igaz. Minden adatot nekünk is meg kell küldeni oda.

104

Wiley, Winston P.: Transnational threats to NATO in 2010; K.n., Washington D.C., 1998. Mc Ewen, M. T. Psychological operations against terrorism: The unused weapon; Military Review, 1986.(76. évf.)/1. szám, 59-67. oldalak.

64

A fegyveres küzdelem „új” kötelékei A fegyveres erővel, annak szervezetével, létszámával, technikai felszereltségével évek óta tartó vita van a szakemberek között. Ezt a vitát általában véve helyesnek tartjuk. Ugyanakkor, nem elég célravezetőnek, mert ez a vita – objektív és szubjektív okok miatt – nem zárult le az elfogadott Nemzeti Biztonsági Stratégiával. A szervezeti kérdések vizsgálata során el kell különíteni a háborús- és a nem háborús katonai műveletekkel összefüggő feladatokra elvégzett számításokat, az ezekkel összefüggő véleményeket. A háborús katonai műveletekkel kapcsolatos követelmények ugyanis sokkal magasabbak, mint a válságreagáló műveletekkel, az ENSZ vezette békeműveletekkel és a humanitárius feladatokkal összefüggőek. Míg az előző feladat általában gyors lefolyású, és várhatóan nagy a veszteség, addig az utóbbiak rendszerint elhúzódnak és nem jellemző rájuk a fegyveres összeütközés az ellenséggel. Sőt az ellenség sok esetben nem is azonosítható a műveletek végrehajtásakor. Ennek alapján a válságreagáló műveletekre, humanitárius feladatokra kiküldött kötelék nem semmisül meg, hanem "elhasználódik". Ez a kötelék újból alkalmazható, de felkészítéséhez idő kell. Más szóval, a válságreagáló műveletek végrehajtására kijelölt kötelék váltására kettő-három másik köteléket kell rendszerben tartani és felkészíteni, ha ilyen feladatra a politikai felső vezetés kötelezettséget vállal. Vizsgálati eredményeink alapján a fegyveres erő szervezete kialakítása vizsgálatát két irányból célszerű megközelíteni: az egyik, annak elemzése, hogy a nemzeti érdekeket, értékeket és a lakosság szociális biztonságát fenyegető veszélyek, válságok kezelésekor; a fegyveres konfliktusok megelőzése során a politika milyen feladatot határozott meg a fegyveres erő számára a nemzeti biztonsági stratégiában. Ezzel párhuzamosan az ország milyen kötelezettségeket vállalt a szövetségi rendszeren belül. A felsorolt feladatokat a fegyveres erő milyen szervezettel képes a leghatékonyabban megoldani. A másik, annak figyelembe vétele, hogy a feladatok végrehajtása során az ország saját erőforrásaira támaszkodik-e, vagy politikai, gazdasági és katonai segítséget kíván igénybe venni, esetleg a feladatokat a szövetség kerete között kívánja teljesíteni. Az első irány vizsgálatát körültekintően, de nagyon határozottan és előítéletektől mentesen kell végrehajtani. Ez az elemzés feltételezi ugyanis a fegyveres erőre vonatkozó minőségi és mennyiségi kérdések tisztázását. Az elmondottak igazolják a témával foglalkozó szakembereknek azt a véleményét, hogy a nemzeti katonai stratégia kidolgozása, törvényként történő elfogadása, majd – a nemzeti biztonsági stratégiával együtt – időszakonkénti megújítása, a fegyveres erő jövője szempontjából fontos feladat. Véleményünk szerint a nemzeti biztonsági- és katonai stratégiát olyan tudományos keretek között kell tartani, hogy azok túl mutassanak a négyévenként bekövetkező hivatalos politikai változásokon, választásokon. A nemzeti biztonsági- és katonai stratégia kidolgozása, felülvizsgálata folyamatában állást kell foglalni a fegyveres erő alkalmazásáról, mert ez az egyik legkomolyabb döntési helyzet a hatalom gyakorlásakor. A katonai szembenállást követő biztonságpolitikai helyzetben a legtöbb politikai cél elérhető az erőszakkal való fenyegetés vagy az erőszak alkalmazása nélkül is. Ugyanakkor az erőszak (a fegyveres erő) mégiscsak a politikai végső eszköze, és ha ez felkészülten a rendelkezésre áll, végső esetben minden más lehetőséget megelőzhet. A fegyveres erővel való fenyegetéshez általában akkor kell folyamodni, ha az állam (a szövetség) alapvető érdekei, értékei és biztonsága kerül veszélybe. A fegyveres erő alkalmazására vonatkozó döntés állami vagy szövetségi szinten egyaránt kiemelkedik a mindennapos politikai tevé-

65

kenységek sorából. A döntés mind morálisan (jogi szempontból), mind politikailag komoly igazolást (bizonyítást) igényel. Mindezen indokok alapján a politika (a hatalom) állásfoglalása a fegyveres erő alkalmazásával, a nemzeti biztonsági- és katonai stratégia kiindulópontja kell legyen. Az említett stratégiák át- és kidolgozásakor figyelembe kell venni továbbá, hogy mind a NATO, mind az Európai Unió elvárja tagállamaitól a katonai tervezési rend (rendszer) korszerűsítését, a meghatározott képességek kialakítását, a vezetési rendszerek és szervezeti keretek korszerűsítését. Amikor a fegyveres erőre vonatkozó kérdések minőségi oldalát vizsgáljuk, akkor célszerű állást foglalni a Szövetségi kötelezettségből adódó, a fegyveres erőre vonatkozó feladatokról. Ezt azonban megelőzi a politikai és katonai felső vezetés döntése, hogy a Szövetségben alkalmazott elvekből, eljárásokból, szabályokból mennyit és hogyan veszünk át, mennyit tartunk meg a sajátból, a haladó hagyományainknak megfelelően. Ebben az összefüggésben ma már általánosan elfogadott tény, hogy ez a döntés három szinten valósul meg a jövőben. A nemzeti biztonsági- és a nemzeti katonai stratégiai szint, ahol döntés születik hazai és a Szövetségi feladatokról, megfogalmazódnak a célok és ezek alapján a fegyveres erő hosszú távú feladatai. Ennek megfelelően a szükséges erőforrások elosztásának rendjéről, a katonai szervezetekről, a létszám- és állománykategória viszonyokról a politikai hatalom dönt a feladatok függvényében. A katonai doktrínákon belül a hadászati és hadműveleti szint, ahol a célokat és a feladatokat, a politikai felső vezetés döntését a katonai és a civil szakemberek átformálják katonai célokká, feladatokká, amelyek hadászati, hadműveleti és válságreagáló műveleti elgondolások formájában jelenhetnek meg. A katonai doktrínákon belül a harcászati szint, ahol az első két szinten meghozott döntésnek megfelelően folyik a kiképzés, a feladatok hatékony végrehajtására történő felkészítés a fegyveres erő állományánál. Véleményünk szerint a döntés-előkészítés folyamatában célszerűbbnek látszik „a harci-, a harci támogató- és a harci kiszolgáló támogató” fogalmak használata és a fogalmak alapján a tervezett alegységek, egységek szervezetének, eszközeinek és felszerelésének a vizsgálata a források lehetőségének tükrében. A kutatási eredményeket és a korábbi tapasztalatokat felhasználva, a jövő fegyveres erőit célszerű modul szervezetekből kialakítani, amelyek korszerű fegyverzettel vannak felszerelve és viszonylag könnyen szállíthatók. Más szóval, olyan fegyveres erő kialakítására van szükség a jövőben, amely képes végrehajtani a harci-, a válságreagáló- és a humanitárius műveleteket, lehetőleg azonos eredményességgel. A hazai és Szövetségi dokumentumokat tanulmányozva, a NATO-ban és az Európai Unióban a vállalt kötelezettségek teljesítésének legnehezebb része a következő lehet: a készenlét időszakában 30 napra számolt indulókészletet kell felhalmozni. Olyan szállítóparkot kell kialakítani vagy bérelni, amely biztosítja az elszállítást. Előszerződéssel vagy más módon további 90 napra kell anyagi készleteket biztosítani, beleértve a veszteségek pótlását is. A feladat végrehajtásának első 10 harci napjára a készleteket, valamennyi eszközből és anyagnemből – beleértve a lőszert is – a harccsoport logisztikai támogató elemeinek raktárában kell tárolni. Ezek a követelmények azt jelentik, hogy a védelmi szektor és a fegyveres erő a válságreagáló erő, a zászlóalj harccsoport érdekében dolgozik. Véleményünk szerint – a szervezet kialakítása előtt – elsősorban a korábban elfogadott nemzeti biztonsági stratégia felülvizsgálatára-, a nemzeti katonai stratégia elkészítésére és elfogadására van szükség, amelyek tartalmazzák a biztonságunkkal összefüggő válaszokat. A kilencvenes évek biztonsági- és katonapolitikai helyzetét tükröző stratégiák elemzésekből nem célszerű következtetéseket levonni és feladatokat megfogalmazni az ország védelmére

66

vonatkozóan. A szervezet – zászlóalj harccsoport – kialakításánál nem elegendő csupán az állomány létszámának és a technikai eszközök darabszámának a csökkentése vagy növelése, mert ezzel nem változik számottevően, költség hatékonyan az alegység képessége. Feltétlenül szükség van a harci-, a harci támogató- és a harci kiszolgáló támogató eszközök korszerűsítésére, többségük cseréjére. Az afganisztáni és az iraki hadműveletek sajátos körülmények közötti végrehajtása igazolta többek között a harccsoportok szerepét és alkalmazásuk fontosságát a katonai műveletekben. A harccsoportok gyorsabban felkészíthetők, bevethetők, rugalmasabban követik a hadművelet változásait és könnyen vezethetők. Ugyanakkor ez a következtetés csak akkor állja meg a helyét, ha a szervezeti változások összhangban vannak az egyéni felszerelések korszerűsítésével, különösen a túlélő képesség és a kommunikáció terén. A harcmező látása, a harctevékenység átlátása, ismerete a harccsoportok szerepét, jelentőségét tovább növelheti a jövőben. A hadműveletek során a digitalizálás, az informatikai összeköttetés lehetővé teszi a gyors tervezést, a döntést és a tűzcsapások mérését. Ezzel együtt jelentősen csökkenni fog a parancsnoki munka időtartama, mert a parancsnokok valós idejű helyzetképpel fognak rendelkezni, gyors az adatcsere, digitális összeköttetés valósítható meg a pusztító eszközök mindegyikével. A hagyományos eszközöket a forradalmian új technikai berendezések fogják kiegészíteni, és az egész katonai műveletet a különlegesen kiképzett alegységek fogják támogatni. A harccsoportokban tevékenykedő katonákat lehetőség szerint teljeskörűen célszerű felkészíteni az aszimmetrikus hadviselés jellemzőinek ismeretére. A tapasztalatok alapján az iraki terroristák és a polgári lakosság öngyilkos akciói, a gerilla típusú tevékenységek, a logisztikai pontok elleni támadások nehezen kivédhetők és komoly veszteségekkel járnak. Ezért a felkészítés során kiemelt figyelmet célszerű fordítani a katonák pszichológiai felkészítésére és a civil-katonai kapcsolatok sajátosságainak ismeretére. A felderítési adatok alapján – még a katonai műveletek megkezdése előtt – célszerűnek látszik kidolgozni, hogy a fegyveres harc megvívása után, milyen körülmények között hajtható végre a békeépítés a válságövezetben. A válságreagáló műveletek sikere szempontjából pontos adatokkal kell rendelkezni a békeépítés körülményeiről, a politikai vezetés és a lakosság fogadókészségéről, a meglévő ellenállás feloldásának lehetőségéről. A harccsoportok alkalmazásának tapasztalatai meghatározhatják a jövő harctevékenységeinek formáit, a lehetséges szervezeti kereteket, a vezetés rendjét. Hatással lehetnek a felszerelések és fegyverzetek fejlesztésére, a csapatok, harccsoportok, válságreagáló erők logisztikai ellátásának rendjére a tagállamok és a szövetség határain kívül, nagy távolságra történő kombinált szállítások körülményei között. A közelmúlt katonai műveleteiből levonható tapasztalatok alapján a saját katonák halála és a polgári áldozatok számának alakulása a közvélemény számára talán még fontosabb, mint a hadművelet sikere. A katonák és a lakosság biztonságának magas szintű megteremtése viszont azzal járhat együtt, hogy a válságreagáló műveletek hatékonysága katonai szempontból csökken, a végrehajtás elhúzódik, és a költségek gyors ütemben emelkednek. Ez azt eredményezheti, hogy csökken a közvélemény támogatása. Az ellentmondás feloldása a politika számára nem egyszerű feladat, mert a válságreagáló műveletek parancsnokai, a saját katonák életének megóvása mellett, a lehető leggyorsabban kívánják teljesíteni a küldetést. Az ellentmondás feloldását segítheti elő a felderítő intézmények hatékony működése, a megbízható felderítési adatok, a politikusok és a katonai parancsnokok időbeni tájékoztatása.

67

Az utóbbi évek katonai műveleteinek tapasztalatai azt igazolják, hogy az úgynevezett „harcoló” állomány megóvása érdekében legalább háromszor akkora kiszolgáló erőre van szükség. Különösen igaz ez abban az esetben, ha a fegyveres erő kijelölt része az ország területétől távoli térségben kerül alkalmazásra. Ennek az infrastruktúrának a hazai működtetése további személyi és anyagi forrásokat köt le a művelet során. Más szakemberek számítása szerint, minden egyes bevetésre kerülő katonát további öt-hat ember fog kiszolgálni a jövő katonai műveleteiben. Továbbá, a műveletekben résztvevő erők sokkal költségesebbek lesznek, mint a katonai szembenállás fegyveres erői voltak. A költségeket nemzetközi össze fogással csökkenteni lehet, ami azt jelenti, hogy bizonyos logisztikai „szolgáltatásokat” nem kell annyiszor megszervezni, ahány nemzet vesz rész a válságreagáló műveletben.105 A jegyzet kereteit nem túllépve, véleményünk a következőkben foglalható össze: az új kockázatok és kihívások, az ezekből meghatározott feladatok – a válságok sikeres kezelése és a katasztrófák következményei hatékony felszámolása érdekében – új szervezeteket és új vezetési (kormányzati, minisztériumi, haderőnemi stb.) rendszert igényelnek. Ezek a szervezetek létrehozhatók a már meglévők összevonásából, korszerűsítéséből. Ebben a korszerűsítési folyamatban kiemelt helyen szerepel a zászlóalj harccsoport, mint „alapvető harcászati egység.” Véleményünk szerint ez azt jelenti, hogy a fegyveres erőben „a többiek” elsősorban a válságreagáló műveletekben résztvevő zászlóalj (dandár) sikere érdekében tevékenykednek, a siker feltételeit teremtik meg. Továbbá, olyan döntési rendszer kerül kialakításra, amelyikben – tervező munka után – a válságreagáló műveletre vonatkozó elhatározások többsége a zászlóaljparancsnokságon születik meg, szinte valamennyi információ (felderítési adat) birtokában.106 A tapasztalatok alapján ez a leghatékonyabb munkamódszer. A felszerelések, eszközök beszerzésénél két szempont lehet figyelemre méltó: először, más tagállamoktól, kölcsönös előnyök alapján vásárolhatók. Másodszor, a hazai védelmi ipar képességei. Másképpen, a fegyveres erő technikai fejlesztésének irányait a hazai stratégiák, valamint a Szövetségi kötelezettségvállalások határozzák meg, a gazdasági lehetőségek függvényében. Célszerűnek látszik, a költséghatékonyság mellett, figyelembe venni az egy-egy alegység képességének fejlesztése elvet is, amelyet a készülő katonai stratégia határoz meg. A tervezett létszámú és technikai felszereltségű könnyű (közepes) lövészzászlóalj mind háborús, mind nem háborús katonai műveletekben csak korlátozottan alkalmazható. A jelenlegi képességeit és lehetőségeit tekintve – a műveletek végrehajtásakor – a zászlóaljnak szüksége van a légierő és a más fegyvernemek által nyújtott harci támogatásra, valamint harci kiszolgáló támogatásra. Más szavakkal, a zászlóaljat képessé kell tenni a többnemzeti, összfegyvernemi harc megvívására.

105

Szarvas László: A békeműveletek logisztikai támogatása. Záródolgozat. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Könyvtára. Budapest, 2004. 106 John Keegan: A háborús felderítés. Európa Könyvkiadó Budapest, 2005.

68

A képességek jelentősége A jegyzet további részében vizsgáljuk meg a fegyveres erő képességének összetevőit. A szakirodalom alapján a képesség azt jelenti, hogy a fegyveres erő kész a harctevékenység, a feladat végrehajtására, ugyanakkor a képesség összetevői folyamatosan változhatnak a feladattól függően.107 Napjainkban népszerű kutatási téma a 21. századi fegyveres erő lehetséges szervezetét, fegyverzetét, felszerelését és feladatait vizsgálni. Az eddig elvégzett munkát számos hazai és külföldi szakirodalom megjelenése igazolja. Szinte valamennyi, a hadtudomány különböző szakterületével foglalkozó kutató véleménye megegyezik abban, hogy a téma vizsgálatakor szükség van átfogó geopolitikai, geostratégiai elemzésre is. Továbbá, a fegyveres erők helye, szerepe, lehetséges feladatuk ma már lényegesen megváltozott. Ezek az ismérvek teljes egészében mások, mint a katonai szembenállás időszakában voltak.108 Az általános megállapításokból megvonható az a következtetés, hogy az előző időszakban kialakult szemléletmód váltásával egy időben a katonák felkészítésében, kiképzésében korábban alkalmazott módszerekkel is szakítani kell. A várható feladatokra jobban felkészítő, új és hatékonyabb eljárásokra van szükség, hiszen ezeket, a feladatokat — a válságreagáló műveleteket — a fegyveres erő más szervezetekkel együtt, azokkal szorosan együttműködve hajtja végre. A korábbi tapasztalatok alapján a válságreagáló- és a békeműveletek teljes időtartama alatt továbbra is jelen lesz a média, így a közvélemény a lehető legnagyobb tájékozottsággal fog bírni az események kimeneteléről. A műveletek során elért sikerek és az esetleges kudarcok szinte azonnal ismertté válnak a közvélemény előtt. Ez azt jelenti, hogy a parancsnokok többségét célszerű felkészíteni a „médiaszereplésre”, a különböző nyilatkozatok megtételére és a sajtótájékoztatókon történő magatartásra. A média minden látható és olvasható felületet – a rádióban az adás minden idejét – az információ (a szenzáció) közlésére használja fel. Annál inkább, minél többen láthatják, olvashatják, minél meglepőbb, riasztóbb, megdöbbentőbb, vagy minél többen kénytelenek elszenvedni, annál biztosabb az üzlet, ami az információval nyerhető. Az információ a látás és a hallás (a személyes tapasztalás) útján „rátelepszik” a nézőre, olvasóra, hallgatóra — teljesen hatalmába keríti. Tudja ezt a média, de tudják ezt azok is, akik miatt a közvetítés van. Mindenütt jelen van a média közvélemény-formáló hatása, amely — miután szenzációs híreket igyekszik közölni — akarata ellenére is szint pánikká fokozza a cselekményt (baleset, katasztrófa, terrorcselekmény stb.) elszenvedő lakosság (társadalom) rémületét. A lakosság félelmét oldani kell, ez a mentésben résztvevők feladata. Hazánk részvételi lehetőségének vizsgálata során célszerű tudományos igényességgel elemezni a közelmúltban lezajlott háborús- és nem háborús katonai műveleteket. Ezekből megvonható következtetés, hogy erősödik a műveletek összhaderőnemi jellege, és a műveletek változnak, fejlődnek. A valamennyi haderőnemre kidolgozott szabályzók és doktrínák lehetővé teszik az egymást támogató, a tér minden részére (dimenziójára) kiterjedő, összefüggő, időben összehangolt összhaderőnemi művelet végrehajtását. A válságreagáló műveletekben valamennyi tagállam fegyveres erejének — függetlenül a nagyságától — meg van a feladata, amennyiben rendelkezik a szükséges, a művelet tervezése időszakában meghatározott, képességgel. Másképpen, a kis alegységeknek (harccsoportoknak) a tevékenysége is hasznos lehet a művelet egésze szempontjából.

107

Katonai Kislexikon Honvéd Vezérkar Tudományszervező Osztály. Budapest, 2000. 49. oldal Koljagyin Sz. A.: Reformirovanyije Vojenno-Naucsnogo Kompeksza: Naovravlenyija i zadacsi. Vojennaja Müszl 1999/5. száma, 39-41. oldalak.

108

69

Hazai katonai szakértők egy részének az a véleménye, hogy a fegyveres erő egységeit, alegységeit elsősorban a békeműveletek végrehajtására, másodsorban a válságreagáló műveletekben való részvételre célszerű felkészíteni a jövőben. Ez a vélemény további vizsgálatot igényel a szakemberek részéről, amelyet a biztonsági és a katonai stratégia tükrében célszerű végrehajtani. Nem felejthetjük el, hogy a szakirodalom szerint a békeműveletek a válságreagáló műveletek része. Így helytelen az egyiket vagy a másikat kiemelni a fegyveres erő feladatai, a stratégiai célkitűzés szempontjából. Az önkéntes hadkiegészítésen alapuló fegyveres erőben jelenleg sincs jogi akadálya annak, hogy a személyi állomány a nemzetközi katonai műveletekben részt vegyen, ha egyéb kizáró ok nincs. Ugyanakkor az ott történő fegyverhasználat jogi háttere vizsgálatot igényel a szakértők részéről. A prágai csúcstalálkozón tett magyar felajánlások a speciális képességek kialakítására (műszaki-, vegyvédelmi-, biológiai-, egészségügyi-, rendészeti- és CIMIC alegységek) az előbb említett alkalmazási lehetőséget és véleményt igazolják. A válságreagáló műveletek sikeres végrehajtásával kapcsolatos igény átértékelte a fegyveres erő, a katona szerepét és kötelességét a társadalomban. A Szövetség új országainak többségében a közvélemény figyelme nagymértékben a katonai reformra, a védelmi ipar átalakítására, valamint a fegyveres erő és a társadalom kapcsolatában meglévő feszültségek enyhítésére helyeződött át. A katonai szembenállás megszűnte után egy sor európai ország komoly mértékben csökkentette katonai erejét, és folyamatosan csökkenti a katonai kiadásokat. Ma már a tagországok nem fogadják el az ideológiai tartalmú indoklást a katonai költségek (kiadások) növelése érdekében. A kontinens, a tagországok biztonsága azt a követelményt támasztja a Szövetség fegyveres erejével szemben, hogy Európától távoli területeken legyen képes eredményes válságreagáló művelet végrehajtására. A biztonság, a biztonságpolitika, a stratégiák és a fegyveres erő feladata összefüggésekről 2004-ben konferenciát tartottak. A konferencián neves szakértők vitatták meg a fegyveres erő lehetséges feladatait a kontinens, a NATO és az Európai Unió biztonságának tükrében.109 A szakértők többségének véleménye hasonló volt a korábban felsorolt állításainkkal. Véleményünk szerint a fegyveres erő a megváltozott követelményeknek csak úgy tud megfelelni, ha új kiképzési rendszerek kerülnek bevezetésre, amelyek teljes mértékben illeszkednek a Szövetség rendszerébe.110 Az új képzési, kiképzési rendszernek biztosítania kell a válságreagáló műveletek sikeres végrehajtásához szükséges képességek megszerzését. A „bolognai folyamat”, a felsőoktatási törvény életbe lépése lehetőséget ad arra, hogy a katonai felsőoktatás rendszerét felülvizsgáljuk és a megváltozott követelményekhez. Különösen célszerűnek látszik a felülvizsgálat a katonai vezetői szakon, mert a fegyveres küzdelemben-, a válságreagáló műveletek végrehajtásának módjában- és a szervezetekben bekövetkezett változások a tananyagok korszerűsítését, szerkezetük változtatását követelik meg, a fiatal tisztek és tiszthelyettesek minőségi felkészítése érdekében. A biztonsági környezet összetettebbé válásával a „hagyományos” katonai képességek szerepe nem csökken, viszont tartalmuk jelentősen átalakul és kiegészül sokoldalú, nem katonai (politika, diplomáciai, gazdasági, technológiai, kommunikációs) képességekkel. Tekintettel 109

Manfred Wörner Alapítvány: A biztonságpolitika és a külpolitika. Konferencia a Politika Tudományi Intézetben Budapest, 2004. november 25–26. 110 A Magyar Honvédség kiképzési rendszerének átalakításával, a célkitűzések megfogalmazásával és a követelmények meghatározásával részletesen foglalkozik a Honvéd Vezérkar főnökének intézkedése. A Honvéd Vezérkar főnökének 65/2004. (HK 20.) HVKF intézkedése a Magyar Honvédség kiképzési rendszerének átalakításáról, valamint a Magyar Honvédségnél folytatott kiképzés középtávú célkitűzéseiről és követelményeiről.

70

arra, hogy a katonai műveletek különböző formái és szintjei közötti választóvonalak ma már egyre kevésbé különíthetőek el, a NATO katonai képességének és a szövetség erejét jelentő más eszközöknek a koordinációja fontosabb, mint korábban. Ahogy a műveletek egyre inkább a békefenntartási és az újjáépítési feladatok felé tolódnak, úgy jutnak egyre nagyobb szerephez a szövetség egyéb, specializált képességekhez tartozó eszközei is, természetesen a kollektív védelmet megtestesítő elrettentő erő képességeinek fenntartása mellett. Természetesen további kutatásokat igényel annak eldöntése, hogy ezek között a képességek között milyen legyen az arány. A hazánkhoz hasonló adottságokkal rendelkező NATO országokban – a nagyméretű csoportosítások helyett – egyre inkább a kisebb, de mobilizálható, speciális feladatok ellátására képes kötelékek kialakításában és fenntartásában gondolkodnak a szakemberek. A szakosodás, specializálódás kérdése az utóbbi időben még hangsúlyosabbá vált, de ez nem jelentheti a „hagyományos” képességek fejlesztésének elhanyagolását. Az országhatáron kívül végrehajtásra kerülő katonai műveletek során a speciális műveleti képességgel bíró erők alkalmazása elengedhetetlen követelmény. Ennek megfelelően nagy több tagállam fegyveres erejében figyelmet fordítanak a speciális kötelékek kialakítására, és a szövetség elvárásaival szoros összhangban történő felkészítésükre. A képességek fejlesztésének biztosítása érdekében a NATO három transzformációs célt fogalmazott meg, amelyek kulcsfontosságúak a jövőbeni műveletek sikeres végrehajtásához: döntési fölény (Decision Superiority), következetes hatások (Coherent Effects), összhaderőnemi alkalmazás és a működő képesség fenntartása (Joint Deployment and Sustainment).111 Az említett három területen elért képességfejlesztés az, ami végeredményében elvezet egy átalakított szövetségesi haderő megteremtéséhez. Döntési fölény az a helyzet, amikor a szövetségesi parancsnok az ellenségénél értékelhetőbb információkkal rendelkezik és képes hathatósabb döntéseket hozni. Következetes hatások olyan műveleti helyzet, amikor a szövetséges erők integrált képességeket alkalmaznak azért, hogy információt hozzanak létre és terjesszenek el, ezzel megfelelő hatást idéznek elő, hogy felmérjék az eredményt, és megfelelő gyorsasággal reagáljanak arra. Közös alkalmazás és a működő képesség fenntartása lehetővé teszi, hogy a szövetség a feladathoz szabott erőket, bárhol gyorsan bevesse, és folyamatosan fenntartsa a sikeres megoldás eléréséig. Napjaink és a jövő várható katonai műveletei, valamint a fegyveres erő küldetése világosan meghatározza a törzsek, az alegységek és a katonák felkészítésének, kiképzésének főbb követelményeit, amelyek a következők lehetnek: összhaderőnemi integrált felkészítés, többnemzeti környezetben való alkalmazási képesség, az erők és az eszközök szállíthatósága, rendelkezésre állás képessége, feladatra felkészített állomány, az alegységek összekovácsoltsága, parancsnokok vezetői képessége.112 Az utóbbi évek katonai műveleteinek tapasztalatait összegezve megállapítható, hogy szigorodnak a személyi, anyagi, logisztikai, kiképzési, felkészítési követelmények a parancsnokokkal, az alegységekkel és a katonákkal szemben. A műveleti területen létszámban kevesebb, de a felsorolt képességekkel rendelkező katona a művelet megvívásának fő eleme marad. Ugyanakkor elengedhetetlen követelmény, hogy a harcolók mellett a harctámogató és a harci kiszolgáló támogató erők is felkészültek legyenek a katonai műveletek teljes időtartama alatt. Véleményünk szerint a felkészítés és a kiképzés követelményeinek teljesítése magas fokú szaktudást igényel a csapatok kiképzőitől és a tanintézetek tanáraitól egyaránt. 111

Szép László: A NATO transzformációjának helyzete és a folyamat hatása a hazai átalakításra. Előadás a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. 112 Németh István: A szárazföldi erők képességeinek fejlesztése. Hadtudomány 2005/4. száma, 99. oldal.

71

A korábbi katonai műveletek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy megnő a jelentősége a katonai konfliktust lezáró, stabilizációs (békefenntartó, békeépítő) műveleteknek. Az ilyen műveletekben a kifejezetten harci támogató képességeket (tüzér, páncéltörő tüzér stb.) kevésbé lehet alkalmazni. További tapasztalat, hogy a jövő katonai műveleti végrehajtása során a többnemzeti, összhaderőnemi erők mellett a nemzetközi segély- és a nem kormányzati szervezetek is részt vesznek a műveletekben, és az általuk felajánlott képességek kiegészítik a NATO képesség-hiányait. Ennek alapján előtérbe kerül a civil-katonai kapcsolati- és más a stabilizációt elősegítő képességek (tartományi újjáépítés) alkalmazása. A jövőre vonatkozó végcél a szövetségben olyan haderő kialakítása, amely egy kölcsönösen egymástól függő, együttműködő és hálózat által biztosított képességekkel rendelkező haderő. Más megközelítésben, a tér egy pontjában egy meghatározott időben a szükséges képességek összegeződnek és ez egy új képesség szintet hozhatnak létre. Erről Lance L. Smith tábornok, a NATO Transzformációs Parancsnokság főparancsnoka a következőképpen nyilatkozott: a katonai műveletek megindítása előtt pontosan tudnunk kell a műveletre vonatkozó képességeinket. A politikai, gazdasági, információs, katonai és más képességek (eszközök, lehetőségek) összekapcsolása, hogy hatást gyakorolhassunk bármiféle helyzetre, amelyet befolyásolni, megváltoztatni akarunk.113 Ezért is van szükség a műveletek hatásalapú megközelítésére (Effects-Based Approach to Operations − EBAO) a fegyveres küzdelemben és erre alkalmas haderő létrehozására. A műveletek hatásalapú megközelítésének gondolata és az azt rendszerbe foglaló terv mind gyakrabban és mind magasabb szinten vetődik fel a NATO különböző parancsnoki értekezletein. A válságreagáló műveletek végrehajtásakor – a nem várt hatások minimálisra csökkentése érdekében – szükség volt a műveletek hatásalapú megközelítésére és vizsgálatára. A kérdésben nincs egységes álláspont a tagállamok között, mert hét tagállam nem fogadja el az amerikai megközelítést a kérdésben. Ugyanakkor, az alapgondolat további vizsgálatára szükség lesz a jövő műveletei sikeres végrehajtása érdekében, ebben viszont minden tagállam egyetért. Kutatási tapasztalatok alapján igazolt, hogy a katonai műveletek időszakai, szintjei közötti határok elmosódtak, nem olyan jellegzetesek, mint korábban. Ezért kiemelt jelentősége van az erők-, eszközök-és a katonai-polgári szervezetek közötti együttműködésnek, amely alapja a hatásalapú megközelítés elméletének és gyakorlatának.114 A műveletek hatásalapú megközelítése ösztönzi az olyan hálózati megoldásokat, amelyek integrált összhaderőnemi katonai képességeket bocsátanak a parancsnok rendelkezésére egy adott katonai művelet végrehajtásához. Másképpen, ez egy, a kiváltandó hatás által meghatározott folyamat, amelynek lényege, hogy meghatározzuk a hadszíntér parancsnoknak, milyen hatást akarunk elérni a hadművelet végére. Az világos, hogy csak katonai erővel ezt nem tudjuk elérni – mondta a főparancsnok. Véleményünk szerint a többnemzeti, összhaderőnemi katonai műveletek hatásalapú megközelítése azt is jelenti, hogy a rendelkezésre álló katonai- és más erőket, eszközöket átfogó, egymást kiegészítő módon alkalmazzuk a kitűzött célok (súlypontok, végállapot) megvalósítása érdekében. Ez a megközelítés filozófiai változás jelen a katonai műveletek végrehajtásának formájában és módszerében. A válságreagáló művelet tervezésekor kiemelt jelentősége van — a politikai és a katonai végállapot szempontjából — a súlypontnak, a döntő pontoknak és a hadműveleti vonalaknak. (A szakirodalomban más fogalmak is találhatók, de mi a tanulmány tartalma szempontjából csak a felsoroltakat elemezzük.) 113

Vastagh László: Interjú Lance L. Smith tábornokkal. Magyar Honvéd 2007. április 6. 14-16. oldalak. Talla István – Babos Tibor: A műveletek hatásalapú megközelítése koncepció a rigai NATO-csúcsértekezlet tükrében. Új Honvédségi Szemle 2006. április 6-10. oldalak. 114

72

Súlypont: a művelet valamennyi szintjén — hadászat, hadművelet, harc — létezik, amelyet a műveletek középpontjaként is megfogalmazhatunk. Más megközelítésben, a súlypont lehet ismertetőjegy, képesség, helyszín, amely a katonai erőből származtatható. Gyakorlati tapasztalatok alapján a súlypont magában foglalhatja: az erők tömegét, a vezetés rendszerét, az erőkhöz tartozó közvéleményt, a nemzeti (politikai) akaratot. A súlypont tartalmának tisztázása egyik legfontosabb feladata a tervezőknek a válságreagáló műveletek előkészítése során. A válságreagáló műveletek tervezésének, a műveletet irányító (vezető) parancsnok elgondolásának lényege felismerni a súlypontot, meghatározni a szembenálló fél sebezhetőségének kritikus pontjainak a gyengítését (pusztítását) a leggazdaságosabb módon. Ezt a feladatot úgy lehet eredményesen végrehajtani, hogy közben védelmezzük a saját súlypontunkat és döntő pontjainkat. Döntő pontok: a súlypont legfontosabb elemei, létezhetnek térben, időben és az információs környezetben. A döntő pontok jellemzőinek ismerete fontos információ a műveletet vezető parancsnok számára az ellenséges erőkről, és ez hatással van a művelet sikerére. A művelet tervezése során valamennyi döntő pont elemzése (értékelése) szükséges, mert ezek lesznek a teljesítendő közbeeső célok. Ezeknek megfelelően célszerű elosztani az erőket és az erőforrásokat a válságreagáló művelet tervezésekor. Hadműveleti vonalak: a művelet végrehajtásának irányát és idejét határozzák meg, térben és időben, figyelemmel a szemben álló ellenségre. A hadműveleti vonalak ismerete alapján lehet a kezdeti fölényünket megsokszorozni: tűzerő, lélektani művelet, megtévesztés, speciális művelet, manőver stb. Ezek megléte esetén könnyebb az ellenség súlypontjának kikapcsolása, gyengítése, pusztítása.115 A művelet parancsnoka nem csak a célpontok megsemmisítésére, a katonai feladatok teljesítésére fordítja a figyelmét, hanem a kitűzött (meghatározott) politikai, gazdasági stb. hatások elérésére is. Ez a tevékenység megköveteli tőle a stratégiai végcél (végállapot) pontos ismeretét. A korszerű háborús- és nem háborús katonai műveletekben a kommunikációs, az információs, a vezetési és a pusztító rendszerek, alrendszerek kapcsolódnak egymáshoz. Ezek a Hálózatcentrikus (hálózatközpontú) Hadviselés (Network Centric Werfare – NCW) kifejlesztett elemei, így a katonák annak szabályai szerint tevékenykednek, hajtják végre a feladataikat. Véleményünk szerint a hálózatközpontú hadviselés legfontosabb eleme az információk megszerzésének és felhasználásának teljesen új módja, amely gyökeresen átalakítja a katonai műveletek korábbi vezetési formáját és módszerét. Ennek oka, hogy szinte minden információ egy időben áll a parancsnokok rendelkezésére valamennyi vezetési szinten. Így megteremtődnek a döntés legjobb feltételei. A hálózatközpontú hadviselés lényege, hogy egy rendszert alkot a felderítés, a döntés és a fegyverzet a katonai műveletek végrehajtása teljes időtartamában. A katonai műveletek hálózatközpontú módon történő megvívása kiváló képzettségű katonákat követel, akik a különböző eszközöket kezelik. Ugyanakkor ez az állomány rendkívül keresett a munkaerőpiacon. Véleményünk szerint, ha azt akarjuk, hogy kellő létszámban álljanak rendelkezésre, akkor kellően meg kell fizetni munkájukat. A hálózatközpontú hadviselés sem helyettesíti viszont a parancsnokok és a katonák szakmai tudását és felkészültségét. Más szóval, annyi információt továbbíthatunk csak a döntéshozóknak, hogy pontosan megértsék a kialakult helyzetet, nem többet. 115

Magyar Honvédség Összhaderőnemi Doktrína. (tervezet) Honvédelmi Minisztérium Budapest, 2005. 33-37. oldalak. Magyar Honvédség Békefenntartó Kézikönyv. Honvédelmi Minisztérium Budapest, 2004. 5-7. oldalak. AJP-3.4 Non-Article 5 Crisis Response Operations 2-15. oldalak.

73

A hatásalapú megközelítés és a hálózatközpontú hadviselés eredményességének a legfontosabb feltétele a döntési fölény kialakítása a katonai műveletben, amelyről korábban már szóltunk. Itt jegyezzük meg, hogy a döntési fölény a katonai műveletben akkor érhető el, ha valamennyi parancsnok pontos, időszerű információval rendelkezik, és a művelet kezdetére sikerült létrehozni a hadműveleti területen az együttműködő kommunikációs és információs hálózatot, amely kapcsolódik a pusztító eszközök rendszeréhez.116 A döntéshozatalban a technikai háttér nem azt jelenti, hogy ugyanazt a döntés egy időben több helyen hozzák. Véleményünk szerint, helyes döntésre kell jutni a megfelelő helyen és szinten, a megfelelő időben. A jövőben a hatásalapú és hálózatközpontú hadviselésben a siker legalább négy tényezőtől függhet: a technikai beruházások nagyságától, a katonai műveletek megvívása változásának megértésétől, a kezdeményezőképesség meglététől és a kiválóan felkészült, kiképzett állománytól. A NATO műveleti képességszintjének meghatározása a haderő- és képesség-tervezés kiindulási alapja. A képességszintek rögzítése több tervezési időszakra bontva határozza meg a tagállamok fejlesztési célkitűzéseit, illetve védelmi erőforrásainak elosztását. A NATOképességszint érinti az Európai Uniós célokra tervezhető/felajánlható nemzeti képességeket is. A tagállamok között formálódó konszenzus nyomán a NATO műveleti képességszintje kettő nagyobb (Major Joint Operations, MJO), illetve hat kisebb (Smaller Joint Operations, SJO) összhaderőnemi művelet egyidejű végrehajtásában határozható meg. Mindez azonban nem a mennyiségi szemlélet, hanem a képesség-követelmények emelkedését jelenti, jelentheti. A nagyobb összhaderőnemi művelet általánosan elfogadott fogalma szerint hadtest méretű műveletet jelöl. Összetétele az adott misszió jellegétől függ, így a haderőnemek aránya a legtöbb esetben eltérő képet mutat. Megjegyezzük, hogy a NATO eddigi nagyobb összhaderőnemi műveletei főként szárazföldi jellegűek voltak. Várhatóan emelkednek a követelmények a vezetés-irányítási és az erők megóvását biztosító telepíthető képességek területén. A magasabb követelmények teljesítése érdekében a szövetség szorgalmazza a többnemzeti együttműködést. A fegyveres erő képessége, harcképessége magában foglalja a katonai- és nem katonai műveletek sikeres végrehajtására való alkalmasságot, a haderőnemek együttműködését, melynek elméleti és gyakorlati elemei vannak. A fegyveres erő képességével összefüggésben néhány megjegyzést célszerű tennünk: először, az ismerethez szorosan hozzátartozik a tudás fogalma, amely magában foglalja az ismeretek logikai összefüggéseken alapuló rendszerének teljes elsajátítását. Másodszor, a jártasság szintjén a katonák (alegységek) már viszonylag könnyen képesek a meglévő ismereteiket új feladatok során alkalmazni. Harmadszor, a jártasságok és a készségek többnyire bonyolult kölcsönhatásban vannak egymással, többszörösen egymásra épülnek. Negyedszer, a jártasság és a készség, gyakorlás (kiképzés) hiánya miatt, viszonylag hamar „megkopik”, ugyanakkor a képesség, ha kifejlődik, tartósan megmarad. Tehát, a jártasság és a készség tanítható, tanulható, a képesség fejleszthető. A fogalmak tartalmi jellemzői feltételezik, a képesség tanulással és a valóságos helyzetet megközelítő gyakorlással sajátítható el. Napjainkban a képesség kibővült azzal, hogy a fegyveres erőnek együtt kell működnie polgári-, nem kormányzati- és más szervezetekkel a háborús- és a nem háborús katonai műveletekben egyaránt. Az elmélethez sorolható: a társadalmi elfogadottság, a nemzeti katonai stratégia, az összhaderőnem-, a haderőnemek és fegyvernemek-, szakcsapatok doktrínája, a szabályzatok, a műveleti utasítások és a vezetés színvonala. A gyakorlati elemhez sorolható: a fegyveres 116

74

Blackham Jeremy: Handling The Digitised Battlespace. Rusi Journal 2000/1. száma 33-37. oldalak.

küzdelem megvívásához szükséges szervezetek, technikai eszközök, a logisztikai támogatás, a készenlét fokozatai, tartalma és a tartalékos állomány felkészültsége, valamint az állomány képzése, kiképzése és a védelmi szektor felkészítése. A harcképesség más megközelítésben magában foglalja a fogalmi, erkölcsi és a fizikai öszszetevőket is. A képességen alapuló fegyveres erő szempontjából kiemelkedő szerepe lesz az olyan fogalmi összetevőknek, mint az összhaderőnemi-, haderőnemi doktrínák és a haderőfejlesztés elmélete, valamint a többnemzeti keretben történő tevékenység. A harcképesség tehát nemcsak technikai-szakmai képességet feltételez, amelynek kialakítása a hagyományos katonai felkészítési és kiképzési módszer- és eszközrendszerével biztosítható. A harcképesség olyan az egyéni és csoportteljesítményt befolyásoló pszichofizikai állóképesség és személyközi konfliktuskezelő képesség megfelelő szintű kialakítását is igényli, amelyek alapja a megfelelő egyéni és csoport konfliktuskezelő képesség viselkedési stratégiájának és a hatékony stresszkezelő és regenerálódó képességnek a kifejlesztése. A katonai műveletekre történő lélektani felkészítés azt jelenti, hogy a feladat sikeres végrehajtása érdekében a felkészítők, kiképzők ne csak a „hagyományos” katonai műveleti, hadtudományi, biztonságpolitikai ismeretek elsajátítására fordítsanak gondot. Legalább ismeret szinten készítsék fel az állományt azokra a várható (és személyesen megtapasztalható) konfliktus- és stressz-pszichológiai ismeretekre, amelyek hiányában az egyébként is szokatlan és kockázatos feladatot vállaló állomány további — a hatékonyságot gátló — lélektani terheket kell, hogy elviseljen. Tekintsük át azokat a speciális pszichológiai ismereteket, amelyek alapján olyan felkészítő program tervezhető, amely mind az általános felkészítés időszakában preventív céllal, mind a konkrét gyakorlatra történő kiképzés időszakában a különböző lélektani hatások autogén kezelésére kiképzendő jártasságok kialakítása érdekében elengedhetetlenül fontosak. Konfliktuspszichológiai ismeretek: Mértékadó szakirodalom szerint a konfliktus olyan állapot, amelyben objektív összeférhetetlenség áll fenn két vagy több fél értékei vagy céljai között a felek egymást szándékosan akadályozzák céljaik elérésében, és ellenséges érzülettel viseltetnek egymás iránt. Más megfogalmazás szerint a konfliktus az emberek, vagy emberek csoportjai közötti versengés egy formája. Akkor lép fel, ha két vagy több személy verseng olyan célokért vagy korlátozott javakért, amelyek — ténylegesen, vagy az ő észlelésük szerint —nem érhetőek el mindannyiunk számára. Az ok tehát vagy az elosztandó javak (pénz, munkahely, elismerés, valakinek a szeretete) tényleges hiánya, vagy csak a konfliktus szereplői észlelik ezt úgy. Nagy szerepe van tehát az észlelésnek, az információknak, az információk értelmezésének. Mindkét fogalomban a fő hangsúly az érzelmek, és a magatartás megváltozására hívja fel a figyelmet, vagyis a konfliktus észlelhetősége a magatartás változásában érhető tetten. A háborúk és az úgynevezett „rendkívüli helyzetek” lélektani hatáselemzése, tanulmányozása, nyilvánvalóvá teszi azt a tényt, hogy a jól képzett, korszerű technikával felszerelt állomány szükséges, de nem elégséges feltétele a speciális feladat eredményes elvégzésének. Mind a feladatra történő felkészítésben, a kiképzésben, mind a végrehajtásban döntő jelentőségűek a pszichológiai tényezők. A vezetők számára nyilvánvaló, hogy a korszerű vezetés nemcsak magas szintű szakmai ismereteket feltételez, hanem elengedhetetlen követelmény a megfelelő emberismeret: az ehhez szükséges pszichológiai, szociológiai, pedagógiai ismeretrendszer és ezek szakszerű alkalmazásának képessége. Ezzel kapcsolatban csupán két megállapítást idézünk: „A harcban a siker kulcsa nem csupán az, hogy gondoskodunk páncélosokról, ágyúkról és egyéb felszerelésről. Természetesen, jó ágyúkat és páncélosokat akarunk, de ami a legfőbb, az a páncélosban ülő ember és az ágyú mögött álló ember… Ütközetben az egyik

75

tényező az emberi tényező… A siker a katonák bizalma megnyerésének legbiztosabb módszere… Ha a katonának megmondjuk azt, hogy mit akarunk, és megfelelően küldjük harcba, akkor mindig megteszi a magáét, soha nem hagy cserben.” 117 A ma katonájától azt követeli a modem ütközet, hogy a terhelések mellett is nyitott legyen az információk számára, azokat helyesen értékelje, elhatározását, pedig komplex cselekvésben hajtsa végre; ezért kiemelten fontos, hogy ellenálljon a tevékenységével együtt járó kimerítő pszichikai hatásoknak. A katonák a harctéren gyakran kerülnek stressz állapotba, ami az adott körülmények között akár természetesnek is mondható. Vannak, akik jól tűrik a stresszt, hatása alatt is képesek a feladatukat végrehajtani, de vannak, akik azonos körülmények közepette erre képtelenné válnak. Harci stresszsérültnek nevezzük azt a katonát, aki a harctéri körülmények hatására olyan erős stressz állapotba kerül, hogy képtelen a harctevékenység folytatására. A szakirodalomban olvashatunk extrém stressz-ről is. Olyan mértékű stresszélményről van ebben az esetben szó, amikor a pulzusszám, a vérnyomás az élettani határ közelében van. Ennek következményében az adott személy (a katona) megismerő (kognitív) funkciói nagymértékben sérülnek, vagy teljesen szünetelnek. Nem tud a tanult módon cselekedni, vagy csak az ösztönök vezérlik. „Következésképpen, most már úgy merült fel a probléma, miként lehet fenntartani a katonák harci szellemét és hangulatát egy szemmel láthatóan végtelenül elhúzódó és eldöntetlen konfliktusban a világ egy távoli zugában. Próbálkoztak mind anyagi, mind lélektani eszközökkel… A háború végén az amerikai katonák a világtörténelemben példátlan fényűzés és kényelem közepette harcoltak. Az amerikai történelemben első ízben harcolt a közkatona egy nagy háborúban csakis és kizárólag azért, mert ráparancsoltak, hogy harcoljon, nem pedig, mert azonosult volna bármilyen mértékben is azokkal a politikai célokkal, amelyekért a háború folyt.”118 A nyugati hadseregek képzett pszichológusainak és vezetőinek tollából tapasztalati elemzések és tanulmányok születtek és születnek a „rendkívüli helyzetben” keletkező pszichológiai veszteségről, a harc megvívásának stressz ártalmairól, a pszichikai sérülésekről, amelyeknek gyakran menekülés, pánik vagy teljes kimerülés, kiégés, összeomlás a következménye. A stressz évtizedek óta a tudományos kutatások kiemelt területe. A szó beépült a mindennapok nyelvezetébe, és sajnos e jelenségről szinte mindenkinek vannak a hétköznapokban is saját élményei. Mégis a stressz-hatások akkor jelentkeznek drámai módón, amikor feladatainkat „rendkívüli”, erősen megterhelő helyzetben kell végrehajtani. A háborústörténetek gyakran említenek olyan tragikus helyzeteket, amikor a stressz, és/vagy a morális gátlások hatására jelentősen romlott a harci érték. Ez gyakran döntő momentumnak bizonyult az esemény kimenetele szempontjából. Háborúban a veszély, a testi kimerülés, a terep és az éghajlat felőrlő hatása, a szemben áltó fél harctéri tevékenysége együttesen a már Clausewitz által leirt "általános feszültség" állapotát hozza létre. A modern időkben a katona végső soron magára van utalva, magányossá vált a kiüresedő harcmezőn. A korunk katonája a modem, nagy pontosságú fegyverek elől nem tud elmenekülni. Az éjjeli harc, a szakadatian hadműveletek következtében alváshiánnyal küzd. A II. Világháborúban az USA hadseregében a katonák 3%-a napi két órát, 25 %-a két-négy órát, 54%-a öt-hat órát aludt. A modern fegyverrendszerek kiszolgálása bonyolult. Az ember vé117

Bernard L. Montgomery tábornagy emlékiratai. The World Publishing Company, Clevland and New York, 1958. 222-224. oldalak. Carl von Clausewitz: A háborúról. Zrínyi Kiadó Budapest, 1961. I. kötet, 146-153. oldalak. 118 Samuel P. Huntington: A katona és az állam. Zrínyi – Atlanti Kutató és Kiadó Budapest, 1994. 376-380. oldalak.

76

ges teljesítőképességének kell alkalmazkodnia a technikához, a taktikához és a modern harc teljes hatásrendszeréhez. A katona háborús terhelései összehasonlíthatatlanul nagyobbak, mint amivel a civilek szembe találják magukat. A dolgokat nehezíti, hogy ezek egyszerre jelentkeznek. Ezek a hatások elsősorban stressz félelem faunájában jelennek meg. Az emberi szervezet normális körülmények között fizikailag és lelkileg kiegyenlített állapotban, egy dinamikus egyensúlyban van. Stressz reakciókkal alkalmazkodik a külvilág behatásaihoz. Ha a terhelési ingerek egy bizonyos erősséget elérnek, az élőlények aktivizálják tartalékaikat, hogy a veszélyt elhárítsák Ilyenkor bizonyos magatartásminták aktivizálódnak. Ez testet ölthet menekülésben, vagy az aktív szembenállásban a veszéllyel. A feszültség azonban gyakran megnehezíti a döntést és az azt követő célszerű cselekvést. A II. Világháborúban az USA Army 5000 katonája a következő arányban érezte a stressz különböző szimptómáit: erős szívdobogás 85 %, émelygés 69%; egész testet elfogó remegés 61%; hideg veríték 56%, hányás 27%, hasmenés 21%, bevizelés 10%. Sthepen E. Ambrose, amerikai író a harci stresszről a következőket írja: A harcoló katona tudatában végbemenő racionalizálási folyamatnak két fázisa van. Velem ez nem történhet meg, majd igenis megtörténhet velem, ha nem vigyázok jobban, nagyjából ez az első fázis. Ezt követi az akut felismerés: meg fog történni velem is, és csak egy dolog óvhat meg ettől, ha nem vagyok ott a harcmezőn.119 Amikor a katona rádöbben erre a felismerésre, majdnem lehetetlen külső ráhatással a helyén tartani és rábírni kötelessége további teljesítésére. A motivációjának belülről kell jönnie. A bajtársiasság messze a legerősebb motivációs tényező – pozitív értelemben ez azt jelenti, hogy a katona nem akarja cserbenhagyni társait. A félelemnek két típusa van: a szorongás (valamely ismeretlen, pontosan meg nem nevezett veszély vált ki) és a megijedés (félelmi reakció, melyet a konkrét veszély vált ki). A félelem veszélyes voltát növeli, hogy fertőző lehet, azaz átterjedhet a közvetten környezetre. A pánik kollektív jelenség, amit azonban rendszerint egy szentély kezdeményez, megfertőzne társait. A túlságosan sok terhelés szélsőséges esetben azonban fizikai, lelki összeroppanáshoz vezethet. A katona "pszichikai veszteséggé" válik. Az orvosi kezelést igénylő esetek száma nagy. A harcban a veszteségek igen jelentős részét nem a halálos esetek és sebesülések jelentik, hanem a pszichiátriai veszteségek. Ezeket a katonákat a teljes kimerülés jellemzi, ami további bevetésüket kizárja. Így pl. Okinawán a 6. "Bőrnyakú-hadosztály" vesztesége 1945 májusában 2662 sebesült és 1289 stressztől sújtott katona volt (48%). Általában a stressz miatt bekövetkező és az összes veszteség aránya 1:4, 1:5 volt. Sthepen E. Ambrose ezt a problémát a következőképpen összegzi: „Semmi rendkívüli sincs abban, hogy tisztek és közkatonák roppantak össze az állandó terhelés, feszültség és sebezhetőség súlya alatt. A csoda az, hogy olyan sokan nem roppantak össze.”120 A ma katonájától azt követeli a modem ütközet, hogy a terhelések mellett is nyitott legyen az ínformációk számára, azokat helyesen értékelje, elhatározását, pedig komplex cselekvésben hajtsa végre, ezért kiemelten fontos, hogy ellenálljon a tevékenységével együtt járó kimerítő pszichikai hatásoknak. A fokozott stressz-hatás adódhat abból, hogy az állománynak pihenés nélkül, vagy csak minimális pihenővel kell feladatait végrehajtani, de adódhat a helyzet stressz keltő jellemzőiből is. Tekintsük át, hogy ez a két jelenség milyen stressz-hatást eredményez: A pihenés nélkül, folyamatosan végzett tevékenység „stressz tünetei”: 1. A fizikai kifáradás a leglátványosabban megjelenő tünetforma. Ennek hatása jól érzékelhető az izommozgás lassulásában, a sérülékenység fokozódásában, a tevékenység végzésével 119 120

Sthepen E. Ambrose: Az elit alakulat. GABO Kiadó2001. 192. oldal. Uo. 196. oldal.

77

kapcsolatos motiváció, és érzelmi beállítódás ugrásszerű ellenkező előjelűvé válásával. A tartós kifáradás kimerüléshez, és teljes inaktivitáshoz, ritkább esetben veszélyes „felpörgéshez, kontrollvesztéshez vezethet. 2. A pszichikai, szellemi kifáradás jele három tényezőben érhető tetten. E tényezők különkülön, és egyidejűleg is jelen lehetnek. Az egyik a tevékenységgel kapcsolatos szellemi frissesség, hatékonyság drámai csökkenése, amely jelentkezhet érzékelési-észlelési hibákban, tévészlelésben. A másik a kritikai érzék, realitásérzék jelentős romlása, amely elsősorban a gyors döntéseket igénylő feladatok eredményes végrehajtását veszélyeztetheti. A harmadik az érzelmi viszonyulás indokolatlan „előjel váltása”, amely a stressz-tűrő képességet jelentősen rontja. 3. Az alváshiány, mint elemi szükségleti deficit, komplex módon jelzi az igénybe vehetőség korlátozottságát. Mind a kognitív tevékenység, mind a mozgásos cselekvés mennyiségi és minőségi mutatói jelentősen romlanak, és ebben az állapotban az egyen fokozottan veszélyhelyzetbe kerülhet. A harci körülmények által előidézett stressz-hatások: A katonák a harctéren gyakran kerülnek stressz állapotba, ami az adott körülmények között akár természetesnek is mondható. Vannak, akik jól tűrik a stresszt, hatása alatt is képesek a feladatukat végrehajtani, de vannak, akik azonos körülmények közepette erre képtelenné válnak. Harci stressz sérültnek nevezzük azt a katonát, aki a harctéri körülmények hatására olyan erős stressz állapotba kerül, hogy képtelen a harctevékenység folytatására.121 A szakirodalom a harci stresszt előidéző okokat két csoportba sorolja. Elsődleges ok (amely a harci stressz közvetlen kiváltója) a halálfélelem, a katona megsemmisüléstől való félelme. Stephen E. Ambrose ezt a helyzetet így szemlélteti említett regényében: Stafford néma csendben lopakodott előre. Senki sem lőtt, sehol egy fény. Ez már az ellenség földje volt, amerikai itt még nem járt soha és teljes sötétség uralkodott. „Az abszolút csend halálra rémített” – emlékszik vissza Stafford. Tett még egy óvatos lépést. Alig harminc centire az arcától egy nagy testű madár szállt fel verdesve. „Egész biztos vagyok benne, hogy ekkor megállt a szívverésem.” A másodlagos okok azok a fizikai és pszichikai állapotok, mint a harc hevében fellépő folyadékhiány, a fagysérülések, a fizikai és idegi kimerültség, az alváshiány, a megfelelő élelem hiánya, a családtól való távollét, aggodalom a biztonságukért, stb., amelyek nagymértékben lecsökkentik a megsemmisüléstől való félelem leküzdéséhez szükséges ellenálló képességet, lelki erőt. A harci stressz-sérülés a közvetlen harcérintkezésben lévő katonák körében jellemző. Akik leginkább kitettek az ellenséges tűznek, legközvetlenebbül átélik a halálos fenyegetést, nagyobb valószínűséggel érik el azt a szintet, hogy képtelenek elviselni. A frontvonaltól távolabb lévők körében általában nem jelenik meg ez az érzés. Amikor már benne vannak a harcban, az embereken eluralkodik a dolgok elkerülhetetlensége. Nézzünk a harci stressz-sérülésre néhány példát az említett regényből: „Ott vannak, semmit sem tehetnek az ellen, elfogadják tehát. Megkérgesednek. Hozzászoknak a halál szagához, a hullákhoz, a pusztulás látványához, az öléshez és a veszélyhez. Az ellenség halottai és sebesültjei nem számítanak nekik. A saját sebesültjeik és a halott barátaik tetemei is csak átmenetileg, felületesen hatnak rájuk, s abban a hatásban jelen van a diadal és a siker pillanatnyi érzése is: ez megint nem én voltam… Amikor valaki olyan súlyosan sebesült meg, hogy a hátországba

121

A szakirodalomban olvashatunk extrém stressz-ről is. Olyan mértékű stresszélményről van ebben az esetben szó, amikor a pulzusszám, a vérnyomás az élettani határ közelében van. Ennek következményében az adott személy (a katona) megismerő (kognitív) funkciói nagymértékben sérülnek, vagy teljesen szünetelnek. Nem tud a tanult módon cselekedni, vagy csak az ösztönök vezérlik.

78

kellett szállítani, akkor az illető rendszerint nagyon örült. Amikor valaki elesett, általában olyan „megbékélt” kifejezést öltött az arca, az ő szenvedése már véget ért.122 A harcot nem lehet megszokni. A küzdelem minden pillanata akkora megterheléssel jár, hogy a katonák előbb utóbb összeroppannak. A pszichiátriai veszteségek a hadviselésben éppúgy elkerülhetetlenek, mint a repeszek vagy a lövedékek okozta sebesülések… Állandóan éber figyelemben és gyötrő idegfeszültségben éltek. Élték az életüket, teljesítették katonai kötelezettségeiket és igyekeztek elfojtani a visszatérő érzéseiket. Ezeket az érzéseket az ember legmélyebb félelmei szülik: a félelem a sebesüléstől, a haláltól, félelem attól, hogy olyanok életét veszélyeztetjük, akiknek a biztonságáért mi vagyunk felelősek. A félelmet is együtt ismerték meg. Nemcsak a haláltól vagy a sebesüléstől való rettegést, de azt is, hogy hátha az egész háborúnak nincs is semmi értelme.123 A harc dinamikája is hatással van az ellenálló képességre. A fölényben lévő, győzelemre álló csapatoknál a stressz sérültek aránya az összes sérülésen belül alacsonyabb, mint a vesztésre álló csapatoknál. Csökkenti a harci stressz-sérülés valószínűségét, ha az alegység magas kohéziójú, a katonák bíznak parancsnokuk szaktudásában, volt módjuk a harcra felkészülni, nem meglepetésszerűen érte őket a támadás, megalapozott információkkal rendelkeznek az ellenségről, bíznak kiképzettségükben, felszerelésükben, fegyverzetükben. „A katonának a halálhoz van igazán köze, nem az élethez, a pusztításhoz, nem pedig a teremtéshez. A pusztítás végső foka a másik emberi lény elpusztítása. Amikor egy mesterlövészpáros lelőtt egy a túlsó parton mutatkozó németet, akkor az, amelyiküknél a távcsöves puska volt, rendszerint felkiáltott: – Megvan! Elkaptam! – és örömében táncra perdült.”124 Amikor a harci stressz traumát okoz, az azt követőfolyamat három fázisra bontható. Az azonnali fázis a traumatikus helyzetben kezdődik, de fennmaradhat órákig vagy napokig a trauma után, és amorf, lebegő aggodalommal, viselkedési és érzelmi tünetekkel jellemezhető. Az akut fázis hetekig, hónapokig tarthat, és a lebegő aggodalom sajátos viselkedési mechanizmusba kanalizálódik, mintegy felfokozza a személyre jellemző valamely korábbi védekező mechanizmust. A krónikus fázis az akut szakaszt követő hónapok. A tünetek nagy része csökken, de a poszttraumatikus szindróma fennmarad. A harci stressz sérültek jelentős része helyrejön az azonnali fázisban röviddel a trauma után, és csak kis részük jut át az akut fázisba. A gyógyulásnak ebben a szakaszban is jó esélyei vannak, mégis vannak, akik a krónikus fázisba kerülnek. A traumatikus esemény pillanatában, az azonnali fázisban a parancsnok és a bajtársak vannak jelen. Feladataikat a természetes gyógyulás elősegítésében, az alábbiakban határozza meg a szakirodalom. 1. A normál tevékenység azonnali folytatása, még akkor is, ha a tünetek, a zavarodottság fennáll. A trauma okozta tehetetlenség érzése, a halál rezignált elfogadásának átélése minél hosszabb ideig tart, annál nagyobb a valószínűsége a megküzdő viselkedés elvesztésének. Minél hamarabb visszatér a normál tevékenységhez (a harc folytatásához), annál jobb esélyei vannak a súlyosabb következmények elkerülésének. 2. A társak természetes támogatása, annak hiányában alternatív megerősítés biztosítása. A bajtársak támogató magatartása csökkenti a fenyegetettség érzetet és növeli az önbizalmat, hogy képes megküzdeni a fenyegető veszedelemmel. 3. Segíteni, visszanyerni az öntudatot, annak tudatát, hogy egészséges, illetve ha megsérült, akkor az, milyen súlyosságú. Az erős traumán átesett egyének reakcióikat gyakran minősítik betegesnek, állapotukat, pedig betegségnek. Ami egyfajta megküzdési stratégia: "Nem 122

Sthepen E. Ambrose: Az elit alakulat. GABO Kiadó2001. 137. oldal. John Keegan: A csata arca. Aquila Kiadó Budapest, 2000. 23., 380. oldalak. 124 Sthepen E. Ambrose: Az elit alakulat. GABO Kiadó2001. 285. oldal. 123

79

vagyok képes elhárítani a veszedelmet, hiszen beteg vagyok". Következménye a passzivitás, a külső segítség várása. Aki traumatikus tüneteit, állapotát egészségesnek tartja, aktív megküzdési stratégiát választ. 4. Elfogadni és erősíteni a lereagálást. A lereagálás belső késztetés az álomban, gondolatban, a képzeletben, az érzékelésben újra és újra átélni a traumát. Természetes folyamat, melyben az egyén visszanyeri a történtek feletti kontrollt, uralni képes az eseményeket, le tudja győzni a tehetetlenség érzését. A négy elv a gyakorlatban szorosan összekapcsolódik, egymást feltételezi. A normális tevékenység azonnali folytatása növeli az egészségtudatot. Az egészség tudata aktív megküzdési stratégiát hív elő, elnyomja a passzív, függőségi reakciókat. A lereagálások elfogadása, mint természetes, egészséges válasz a traumára, szintén fokozza az egészségtudatot. A csoportos lereagálás - a történtek újból és újbóli átbeszélése, újra átélése erősíti az egyéni feldolgozás hatékonyságát. A harci stressz-sérülések megelőzésében a parancsnoknak van kulcsszerepe. Az ő feladata az alegységét összekovácsolni, a bajtársi szellemet kialakítani. Az ő parancsnoki szakértelme, profizmusa a legfőbb garancia a túléléshez a katona számára. Tudnia kell a katonák bizalmát megszerezni, önbizalmukat erősíteni. A parancsnok szempontjából vizsgáljuk meg ezt a problémát: „Négy hónapja éltek a halál közelében. Láttak már embert másik ember keze által meghalni, sokan közülük maguk is öltek. A hadviselés érzelmi környezete azonban merőben más. A harcban, még a vesztésre álló csatában is, van egy akár irgalomnak is tekinthető elem: elképesztő mértékben leköti az embert. Valamit mindig lehet, sőt kell tenni, és ez Isten nagy ajándéka. Meggátolja az elmét a brutális összkép felmérésében, energiáit a katonai tevékenységre és az egyéni túlélés szükségleteire koncentrálja. Az viszont iszonyatos, természetellenes élmény, amikor az ember képtelen önmaga vagy bajtársa megmentéséért bármit is tenni, nem ragadhat fegyvert, és nem üthet vissza… Hihetetlen nyugtalanság uralkodott el rajtam. Minden parancsnok egyvalamitől fél igazán: a kudarctól. Ez az érzés marcangol, amikor vezeted az embereidet. Muszáj megőrizned a józan arányérzékedet. Sorra végig kell gondolnod mindent, ami balul sikerülhet, de utána gyorsan ki is kell űznöd őket a fejedből. Ha túl sokáig rágódsz rajtuk, nem tudsz továbbhaladni – belebénulsz.”125 Fontos a katonák informálása. Az a katona, aki pontosan tudja, hogy milyen helyzetben van, milyen az ellenség, milyen harci feladatot kell megoldania, milyen veszélyekkel kell számolnia, lelkileg is felkészül a nehézségek leküzdésére. A parancsnoknak fel kell készülnie a stressz helyzetekre. A csoportokat egyben kell tartani intenzív traumatikus helyzetekben. Segítenie kell a katonáit állapotuk reális megítélésében, a lereagálások természetes elfogadásában, elő kell segíteni a csoportos lereagálási formákat. A végső esetben ő az, aki dönt a katona harcból való kivonásáról, a század segélyhelyre küldéséről, ahol a katona orvosi kezelésben részesül. A kijelölt erők kiképzése során fontos mozzanat a civil-katonai kapcsolatok legfontosabb szabályainak a megismertetése, a katonák pszichológiai felkészítése, az információs és pszichológiai hadviselés elméletének és gyakorlatának ismerete. Az elmúlt évben megtartott civil-katonai együttműködés elméletével foglalkozó konferencia megállapítása a következő: „Egy konfliktus lélektani dimenziója ugyanolyan fontos, mint a fizikai. Ez különösen érvényes a biztonsági környezet jelen változásai tükrében, az aszimmetrikus fenyegetettség rohamos növekedése és megsokszorozódása, valamint a békére való igény megnövekedése tekintetében. A konfliktus az ellentétes érdekek ütközése, amely a benne részt125

80

Hampton Sides: Kísértet-katonák. GABO Kiadó 2003. 138. oldal.

vevő emberek elméjén kívül a harctéren is folyik. A konfliktus tulajdonképpen a hatalomért vívott harc. Az emberek szellemi beállítottsága és magatartása (barát, ellenség, bizonytalanok, vagy el nem kötelezettek) eldöntheti az adott konfliktus kimenetelét és a konfliktus utáni környezet természetét.”126 A pszichológiai felkészítéssel kapcsolatban korábban figyelemreméltó tanulmány jelent meg az Új Honvédségi Szemlében Végh József, klinikai szakpszichológustól, aki a volt Belügyminisztérium Nemzetközi Oktatási Központjában készíti fel a válságreagáló műveletekben résztvevő rendőri és katona állományt. A tanulmány legfontosabb megállapítása a következő: „Ha a katonák kezébe fegyvert adunk azzal a kötelezettséggel, hogy azt bizonyos körülmények között használniuk kell, akkor fel kell készítenünk őket lelkileg-mentálisan a sebesülés, a halál okozására, valamint a sebesülésre és arra, hogy ha rájuk lőnek, az nem azt jelenti, hogy le is lövik őket.”127 A szerző véleménye szerint kiemelt jelentőségű a feladat ismerete és annak pontos végrehajtása a katonai műveletekben. Másképpen, a feladatismeret azt jelenti, hogy az intézkedőnek világosan megfogalmazott mentális képe van arról, hogy a feladat határai pontosan hol vannak, mit kell látnia, hallania és tennie, amikor a feladatot végrehajtja. Továbbá, a feladat végrehajtása során elfoglalt pozíciója (beosztása) alapján mit tehet és mit nem. A felkészítés során további fontos feladat lehet, hogy a katonák megismerjék a helyzetismeret jelentőségét a műveletekben végrehajtott tevékenységek során. Más szóval, a helyzetismeret azt jelenti, hogy a katona rendelkezik olyan mentális előképekkel, amelyeket saját élményen keresztül szerzett meg azokról a helyzetekről, amelyeket a válságreagáló műveletekben kezelnie kell. Ezeket csak össze kell vetnie a tényleges helyzettel, így az könnyen beazonosíthatóvá, értelmezhetővé válik, a feladatismeret birtokában a helyes válasz könnyen megadható. Ha a helyzetismeret hiányzik, annak következménye az extrém stressz lesz, amelynek jellemzőit korábban említettük, amelyet mindenképpen kerülni kell, mert annak tragikus következményei lehetnek. Erre számtalan példa volt Vietnamban, Afganisztánban és Irakban. Véleményünk szerint a katonai műveletek sikerének három fontos feltétele fogalmazható meg napjainkban: először, a gyors és a körülményekhez képest pontos terv a végrehajtáshoz a felhatalmazással egy időben. Másodszor, a tervnek tartalmaznia kell, hogy milyen politikai, gazdasági berendezkedés lesz a válságkörzetben a műveletek végrehajtása után. Harmadszor, az államok többségének- és a biztonsági szervezetek támogatásának megléte a katonai műveletek végrehajtásához. Az európai államok többségének fegyveres erői egy közös védelmi rendszerben teljesíti feladatát, és ez még inkább így lesz a jövőben, a NATO és az Európai Unió további bővítése után. Ez a közös védelmi rendszer az önkéntes haderőt követeli meg a várható feladatok sikeres teljesítésének a tükrében.128 A szakemberek véleménye szerint ezek a fegyveres erők a jövőben kisebbek, nagyon jól felszereltek, többségükben egy-egy feladatra fognak specializálódni. Véleményünk szerint a válságreagáló műveletekben a fegyveres erő a hagyományos hadviselés szabályai szerint kerül bevetésre, különleges körülmények között. Az alkalmazás módja, a felszerelés, a harc megvívásának szabályai, az együttműködés rendje eltér a fegyveres küzdelemben megfogalmazottaktól.129 Ha ezt a megállapítást elfogadjuk, valamint egyetértünk a 126

Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar, Civil-katonai együttműködési konferencia. Göd, 2004. december 15-16. 127 Végh József: A lélektaktikai képzés elvei, módszerei és gyakorlati tapasztalatai. Új Honvédségi Szemle LVIII évfolyam, 2004. 8. szám. 63–75 oldalak. 128 Molnár Ferenc: A haderő és a társadalom viszonyáról. Magyar Honvéd XV. évfolyam 48. szám. 129 Csizmadia Sándor: A geopolitika, mint a nemzetközi kapcsolatok elemzésének módszere, Külpolitika 1998 tavasz 3–31. oldalak.

81

korábban megfogalmazott célkitűzésekkel, akkor a fegyveres erőt alkalmassá kell tenni a válságreagáló műveletek feladatainak végrehajtására. A személyi állománynak ismernie kell az erő és az eszközök alkalmazásának elveit ezekben a műveletekben. Ennek megfelelően célszerű végrehajtani a felkészítést, a kiképzést, kialakítani a felszerelést, megszerezni a szükséges képességeket.

Walter Schweizer: A kockázatelemzés szerepe a nemzeti biztonsági stratégia kialakításában, Előadás 1998. augusztus 27. George C. Marshall European Center for Security Studies. Chris Donnelly: A katonák felkészítése a 21. századra, NATO tükör 2000 nyár/ősz.

82

A fegyveres küzdelem és a katona A fegyveres küzdelemben résztvevő katonák megóvása érdekében a szövetség tagállamai évek óta kutatásokat folytatnak, amelyeknek lényege, hogy a harcoló katonát rendszerként vizsgálják és szereljék fel. A kutatás eddigi eredményeként már napjainkban, de elsősorban a jövőben, felszerelik és ellátják őket könnyű és hatékony fegyverrel, öltözettel és védőfelszereléssel, „hálósított” kommunikációs eszközökkel, korszerű erőforrásokkal, így megnövelik az emberi teljesítményt.130 A hivatkozott cikk tanulmányaiban a különböző tagállamok szerzői ismertetik a „katona, mint rendszer” kutatásában és fejlesztésében elért eredményeiket és terveiket. Ennek lényegéről szólunk a következőkben, amennyiben az a jegyzetünk címében vállaltakhoz kapcsolódik. Tapasztalatok szerint a jövőben a fegyveres küzdelem többsége lakott környezetben kerül végrehajtásra, ahol a harckocsik és a páncélozott szállítójárművek és a harcjárművek alkalmazása korlátozott. A műveletekben résztvevő katonáknak, alegységeknek a feladat végrehajtásához ki kell szállni a járműből vagy a szállító helikopterből. A szakemberek véleménye szerint az említett esetekben a katonát, az alegységet „harci alapegységnek” kell felfogni és rendszernek – a korszerű harcjármű alrendszerének – tekinteni. A rendszer képességének kialakításához öt területen kell fejlesztést, korszerűsítést végrehajtani: mozgékonyság, pusztító hatás, állóképesség, túlélőképesség, vezetés és ellenőrzés. Más megközelítésben: ruházat, felszerelés, kommunikáció és információ, fegyverzet és energiaellátás. Ezt az öt területet lényegében a fejlesztéssel foglalkozó tagállamok elfogadták. A korszerű háborús és nem háborús katonai műveletekben ezek a rendszerek, alrendszerek kapcsolódnak a Hálózatközpontú Hadviselés (Network Centric Werfare – NCW) kifejlesztett elemeihez, így a katonák annak szabályai szerint tevékenykednek, hajtják végre a feladataikat. A „katona-rendszerekhez” kapcsolódó kutatások szinte minden tagállamban folynak és a szükséges eszközökkel, felszerelésekkel a fegyveres erők ellátása 5-10 éven belül várható – állítják a szakemberek. A fejlesztéssel foglalkozó országok célként tűzték ki: egy korszerű, könnyen kezelhető, kimagaslóan hatékony, teljesen integrált egyéni rendszer kifejlesztését, beleértve a fegyvereket, a felszerelést, az öltözetet, a védőeszközöket, a hálósított kommunikációt és a szükséges erőforrásokat. A vezetés és az ellenőrzés feladataihoz követelményként szabták, hogy a rendszer elemei cserélhetőek legyenek, az egyéni-, raj- és szakaszparancsnok beosztásnak megfelelően. A kutatással és fejlesztéssel foglalkozó szakemberek véleménye szerint a fegyveres küzdelemben, de a válságreagáló- és békeműveletekben is a rendszer alkalmazásával növekedni fog a műveletek hatékonysága minden szempontból: a pusztító hatás, a védelem és oltalmazás, a teherszállítás, az erőnlét megóvása, a megbízhatóság és a gyors orvosi ellátás. Ezek fontos szempontok lehetnek lakott környezetben, amikor elkerülhetetlen lesz a műveletekben a közelharc, amelyről már szóltunk. A kísérleteket, kutatásokat folytató országokban „alap egységnek” a 7-10 fős rajt tekintik, amelyben nagyon szoros az együttműködés a katonák között, de mindenkinek meg van a pontos, jól begyakorolt feladata. Ennek alapján a katona az említett rendszer eleme. A legfontosabb követelmény: az így felfegyverzett, felszerelt, ellátott katona vagy alegység legyen képes a feladatát ellátni mind a háborús, mind a nem háborús katonai műveletekben, minden időjárási és terepviszonyok között. 130

Future Soldier Systems. NATO's Nations and Partners for Peace. 2004. IV.-V. szám. 122-154., 76-95. oldalak, fordította: Szabó Ferenc.

83

Ez a követelmény, képesség a következő feltételek biztosításával érhető el: a katonát ellátják egy többrendeltetésű, integrált fegyverrel. A fegyver képes a célok felderítésére, bemérésére, leküzdésére úgy, hogy optimális a lőszerfelhasználása és szélsőséges viszonyok között is alkalmazható. A katonák ruházata megóvja a test legérzékenyebb részeit, védelmet nyújt a lehető leghosszabb ideig a tömegpusztító fegyverek hatásai ellen. Viselése viszonylag kényelmes, még szélsőséges időjárási- és terepviszonyok között is. További követelmény, hogy a katona alapfelszerelése legyen könnyen kiegészíthető, a várható feladat ismeretében. A felszerelés elégítse ki a katonák élelmezési, pihenési és a feladatmegoldással összefüggő igényeit. Kiemelten fontos, az élelem, a víz, a legszükségesebb gyógyszerek megléte a feladat végrehajtásának teljes időtartamára. Ezek egyrészét a katona magával viszi, másik része a harcjárműben van. Ugyanez a feltétel érvényes mindazokra az áramforrásokra is, amelyek a katona felszerelését működtetik. Végezetül biztosítani kell azt a lehetőséget, hogy a rendszer kikapcsolható (deaktiválható) legyen, amennyiben ez szükséges (foglyul esik), az adatok és más rendszerek megóvása érdekében. A szakemberek szerint erre már többféle elektronikus módszer létezik. A program befejezésekor, az átlagot számítva, az egy főre vetíthető költségek 32-35 ezer Euró-t fognak kitenni. Néhány országban, figyelemmel a viszonylag magas költségre, először a különleges erők katonáit és alegységeit kívánják felszerelni. Ezek után nézzünk néhány példát: Olasz kutatók véleménye szerint a fegyveres küzdelemben a harcjárműből kiszállt katonák különböző képességeinek összhangba hozatalára van szükség, amelyben kiemelt jelentősége van a könnyebb vezethetőségnek, különösen akkor, amikor a rajok, szakaszok szintjén zajlik a művelet. Ugyanakkor szinte valamennyi típusú művelet végrehajtása feltételezi, hogy minden résztvevő azonosan értelmezi a műveletre vonatkozó törvényeket és a szabályokat. Hasonló véleményen vannak a német kutatók is, akik a fejlesztés során az állhatatosságot, a szívósságot, a túlélőképességet, a vezetési- és ellenőrzési képességet és a mozgékonyságot jelölték meg elérendő kutatási és fejlesztési célként. Ennek érdekében fejleszteni kívánják a gyalogos katona kommunikációs, célfelderítő, helymeghatározó rendszerét, védőeszközeit, fegyverzetét és korszerűsítik a teljes ruházatot. Dán szakértők szerint a katona fontos szereplője marad a háborús és nem háborús műveleteknek egyaránt. Ezt a megállapításukat az afganisztáni és az iraki eseményekkel igazolják. A katona fontosságát emelni fogja a lakott településeken folytatott műveletek száma, ahol a harcjárművek nehezen alkalmazhatók. Továbbá, a harcmezők nem lesznek összefüggőek, az alegységeknek önállóan kell tevékenykedniük. Alapkövetelmény, hogy a katona felszerelése feleljen meg a harcászati (hadműveleti) és az éghajlati jellemzőknek, körülményeknek. Ugyanakkor ennél fontosabb, hogy a felszerelés, fegyverzet és minden más feleljen meg a háborús és nem háborús műveletek jellemzőinek. Más szóval, a katona fegyverzete és felszerelése legyen megfelelő a harctól a békeműveletek végrehajtásáig – hangoztatják a dán kutatók. A hollandok a kutatás során olyan megközelítést választottak, ahol nem a technológia (felszerelés), hanem a katona tölti be a főszerepet. A felszerelés, a technológia nem öncél, hanem a sikeres feladatteljesítés eszköze. A fegyveres küzdelemben részt vevő-, a katonai műveletekbe vezényelt katonák a nehéz éghajlati és terepviszonyok között is sikeresen teljesítsék a feladatot. Minden helyzetben tudjanak választ adni a következő kérdésekre: hol vagyok; hol van a parancsnokom, és hol vannak a bajtársaim; hol van az ellenség; mi a feladatom? A gyalogos katona felszerelésének-, fegyverzetének-fejlesztése, kutatása területén a legnagyobb eredményt az amerikaiak érték el. A „Land Warrior”-nak nevezett rendszer összekapcsolja a korábban kifejlesztett alrendszereket (védőöltözet, kommunikáció, szenzorok, energia, fegyver), így megnövelték a képességeket, jelentős súlytöbblet nélkül. Ez a rendszer

84

megnöveli a katonák pusztító-, túlélő-, tájékozódó képességét, parancsnoki beosztásban, a vezetői képességet. Mind háborús, mind nem háborús műveletekben a rendszer segítségével a katona pontosan tudja, hol van, hol tartózkodik az ellenség, leküzdheti a célokat, és védve van a külső hatásoktól. A rendszer kialakításakor az amerikai szakértők felhasználták az afganisztáni és az iraki tapasztalatokat. A felsorolt példák azt bizonyítják, hogy a szövetség számos országában folynak kutatások a katonák képességeinek fokozása érdekében. A fejlesztés és csapatpróbák alatt lévő különböző rendszerek biztosítják a pusztító- és túlélőképességek fokozását a fegyveres küzdelem valamennyi formájában és fajtájában a katonák részéről, elsősorban harcászati szinten, különleges körülmények között. A rendszer egymáshoz kapcsolódó (kapcsolható) alrendszerekből (fegyver, sisak, számítógép, kommunikáció, védő, ellátó és az egészséget óvó) épül fel. A jövőben a katonákon kialakított harci- és védelmi rendszer, vagy annak elemei kapcsolhatók lesznek a szállító harcjárművekhez, a harcjárművekhez és a parancsnoki járművekhez, vagy azok egyes rendszereihez. A felsorolt fejlesztéseken túlmenően a harc középpontjában továbbra is az ember, a katona, „az ellenséggel közvetlen harcérintkezésben lévő harcos” marad. Ezért nagy figyelmet kell fordítani a katonák kiválasztására, fizikai, pszichológiai felkészítésükre, szakmai kiképzésükre. Ezt a feladatot viszont csak a korszerűen felkészített tisztek és tiszthelyettesek tudják eredményesen végrehajtani. Vizsgáljuk meg az említett a fejlesztéseket a gyakorlat oldaláról is. Az Irakban szolgálatot teljesítő amerikai katonák egészségügyi ellátása többe kerül, mint amennyit a katonai műveletekre költöttek − ezt állapította meg egy bizalmas jelentés a kongresszus képviselői számára. A kutatás vezetőjének, Evan Kanter pszichiáternek a véleménye, hogy a költségek azért magasak, mert a katonák testét sokkal jobban védi a páncélozott harcjármű és a speciális öltözet. Más szóval kevesebb a halott, de nagyon sok a sebesült. Továbbá, nagyon sokba kerül a sérült katonák gyors kiemelése a műveleti területről. A sérülések többsége, éppen a védőöltözet miatt, koponya és végtagsérülés. A sérült katonák 20-25 százaléka maradandó agykárosodást szenved, ami tovább növeli a kezelés költségeit. A pszichiáter leírta továbbá, hogy a hazatérő katonák, ha nincs is sérülésük, közel 30-40 százalékuk súlyos lelki problémával küszködnek, amelynek gyógyítása éveket vesz igénybe. Megállapítható, hogy a sebesült katona időben történő hátraszállítása, kimentése a többi katona számára komoly kihívás, hiszen ekkor ők is megsérülhetnek. Ekkor kiemelt jelentősége van a tűzzel való biztosításnak. Tapasztalatok szerint a városi harcban a gyalogos (gépesített lövész) katonák többsége sebesül vagy hal meg. Ugyanakkor a korszerű haderőben belőlük van a legkevesebb. Ez a kettősség úgy oldható fel, hogy az ő felkészítésükre, kiképzésükre nagyobb figyelmet és költségeket szükséges fordítani. Az Irakban szerzett tapasztalatok alapján a városi harcban a katonáknak jól kell ismerniük az ellenség harcmódját, állandóan tájékozottnak kell lenniük annak helyzetéről. Ennek érdekében a felderítés valamennyi formáját és módját alkalmazni célszerű. A városi harc körülményei között jól alkalmazhatók a civil ruhás „fizetett” felderítők is. Soha nem lehet azonban elfelejteni, hogy a városi harcban az ellenség jobban ismeri a körülményeket, sőt folyamatos tájékoztatást kap a lakosságtól is. Ez az előny enyhíthető, a katonák és elöljáróik közötti folyamatos és megbízható összeköttetéssel, amely folyamatos tájékozódást biztosít számukra a kialakult helyzetről. A kijelölt figyelőknek állandóan tájékoztatni kell a parancsnokokat a katonák helyzetéről. A városokban folyó harcban a technikai eszközök egy része nem használható, különösen az arab világ nagyvárosaiban, ahol nagy a zsúfoltság és több helyen rendezetlenség tapasztal-

85

ható. Továbbá, a harc megvívását megkönnyítő technikai eszközök többsége az ellenség számára is könnyen beszerezhető az ellenőrizetlen fegyverkereskedelemben. A szakemberek véleménye megoszlik a harckocsik és a páncélozott harcjárművek hasznosságáról a városi harcban. Véleményünk szerint nagyon hasznosak, de el kell látni őket hatékony védelemmel. A városokban, lakott településeken vívandó harc várható sikere érdekében a katonákat nagyon hatékony pusztító eszközökkel célszerű felszerelni, amelyekkel képesek lesznek 200300 méter távolságra hatásos csapást kifejteni az ellenség erőire és eszközeire. Más szóval, a katonák minden körülmények között legyenek képesek megelőzni az ellenséget a tűzcsapás kiváltásában. A jövő fegyveres küzdelmében a parancsnokok elvárják a katonáktól, hogy folyamatosan értékeljék helyzetüket, hozzanak döntéseket, összességében legyenek önállóak és kezdeményezők a harc teljes időtartama alatt.

86

Befejezés A jövő katonai műveletei döntően összhaderőnemi és többnemzeti keretben kerülnek végrehajtásra. Ez megköveteli az „egymással együttműködni képesség − interoperabilitás” fogalmának újraértelmezését. Az egymással együttműködni képes eszközrendszereken túl minden korábbinál nagyobb jelentősége lesz a katonák közötti kapcsolatnak; az összhaderőnemi képzési és kiképzési programok következetes kidolgozásának és végrehajtásának; az összhaderőnemi alkalmazási elvek és doktrínák azonos szintű ismeretének és értelmezésének. Véleményünk szerint ez komoly kihívást jelent a katonai felsőoktatásban dolgozóknak is. Mind a keleti, mind a nyugati katonai szakirodalmat tanulmányozva megállapíthatjuk, hogy a jövő katonai műveleteiben nem az ellenség megsemmisítése, az ország elpusztítása lesz a fegyveres erőt felügyelő politika célja, hanem a válság megszüntetése, a béke és a biztonság megőrzése a hadműveleti területen. Továbbá, a régi (hagyományos) és az új hadviselési formák, módok együtt lesznek jelen a műveletekben. Valószínű, hogy mind gyakrabban kerül sor aszimmetrikus műveletekre a világ bármelyik térségében.131 Ennek megfelelően folyamatosan kutatni szükséges a katonák felkészítésének, kiképzésének új, hatékonyabb formáit és módjait, amelyekbe be kell építeni a jelenleg folyó katonai műveletekben megszerzett elmélet és gyakorlati tapasztalatokat. Megállapítható az is, hogy a korszerű katonai műveletekben részt vevő fegyveres erő szervezeti összetétele állandóan változni fog, a feladatok függvényében; eszközei egyre modernebbek-, az alegységek „feladatorientáltak”-, modulrendszerűek lesznek. Véleményünk szerint meghatározó lesz a zászlóaljharccsoportok és az alkalmi harci kötelékek szerepe. Valószínű, hogy a jövő katonai műveletei alkalmazkodni fognak a politikai és stratégiai körülményekhez, a korszerű technikai eszközök hatással lesznek a műveletek megvívásának formáira és módjaira. A katonai műveletek megváltozott formáinak, módjainak mind elméleti ismerete, mind a gyakorlatban történő alkalmazásuk magas követelmény támaszt a parancsnokokkal és a törzsekkel szemben. A hatásalapú és a hálózatközpontú hadviselés megteremtette az egyidejű csapások, a nagy kiterjedésű meglepések és a harctér valamennyi kiterjedésének (dimenziójának) felhasználását a műveletek végrehajtásakor. Ugyanakkor napjainkra bebizonyosodott, hogy a hadművelet és a harc szintjén a szárazföldi csapatok, a katona, a tűzerő − a megerősített harccsoportok − szerepe nem csökkent, sőt, inkább növekedett, és még jelentősebb lesz a jövőben. Ha az idézett szerzők a kutatási eredményeit, a jelenleg folyó műveletek tapasztalatait elfogadjuk, akkor a katonai tanintézetekben növekedni fog a hadtudomány, a hadművészet elméleti és gyakorlati oktatásának a jelentősége. Véleményünk szerint a jövő katonai műveleteiben a mennyiségnek és a minőségnek új arányai alakulnak ki a művelet megvívásának valamennyi területén. Más szóval, a most még esetenként meglévő mennyiségi szemléletet fel fogja váltani a minőségi megközelítés valamennyi parancsnoknál és katonánál. Úgy gondoljuk, hogy a jegyzet végén három megjegyzést célszerű tennünk: először, a jövőben kevésbé lesz elfogadható az egymással együttműködési képesség alacsony szintű elméleti és gyakorlati alkalmazása a katonai műveletekben. Másodszor, a tagállamoknak ez a megközelítése nem lesz sikeres hozzájárulás a szövetségi műveletekhez. Harmadszor, a hatásalapú és hálózatközpontú jellemzőkkel rendelkező katonai műveletekben csak az a katonai erő képes érdemben részt venni, amelyik maga is képes az említett rendszerekhez mind elméletben (tudásban), mind gyakorlatban kapcsolódni. 131

Szenes Zoltán: Katonai kihívások a 21. század elején. Hadtudomány 2005./4. száma, 25-30. oldalak.

87

A hatásalapú és hálózatközpontú hadviselés, ellentétben más szakemberek véleményével, nem csak technológia kérdése. Véleményünk szerint sokkal inkább együttműködési képesség a tagállamok katonái között, gondolati beállítottság. A jegyzet megírásával nem tekintjük befejezettnek a címben vállalt téma vizsgálatát, csupán szerény kutatási eredményünket adtuk közre azoknak, akik a fegyveres küzdelem jellemzői változásával foglalkoznak. Továbbá, akik a fegyveres erő lehetséges feladatait, szervezetét kutatják, vagy a vele kapcsolatos döntéseket előkészítik, meghozzák. Nem utolsósorban a Kossuth Lajos Hadtudományi Karon tanuló hallgatóknak kívántunk segítséget adni a Hadtudomány című tantárgy tanulmányozásához.

88

Tartalomjegyzék Bevezetés .................................................................................................................................... 1 A kihívások, kockázatok, válságok és konfliktusok vizsgálata ................................................ 3 A katonai műveletek háttere...................................................................................................... 8 A terrorizmus elleni harc, mint a katonai műveletek egyik formája ..................................... 12 A katonai műveletek megvívásának jellemzői ........................................................................ 30 A válságreagáló műveletekről általában ................................................................................ 34 A válságreagáló műveletek és az Európai Unió ..................................................................... 50 A válságreagáló műveletekre történő felkészítés.................................................................... 60 A fegyveres küzdelem „új” kötelékei ...................................................................................... 65 A képességek jelentősége......................................................................................................... 69 A fegyveres küzdelem és a katona........................................................................................... 83 Befejezés................................................................................................................................... 87

89