Családi Kalandklub
A futás tett minket emberré (1-3. rész)
"A halnak úszni kell, a madárnak repülni, az embernek futni" Emil Zatopek 1922-2000 Antropológusok szerint mai testformánk és fejlett agyunk a futásnak köszönhetõ. Daniel Lieberman, a Harvard Egyetem antropológusa - aki egyébként maga is fut -, és Denis Bramble, az Utahi Egyetem állatmozgás-specialistája szerint arra születtünk, hogy fussunk! Mi, letelepedett modern emberek, talán csodálkozunk ezen; mégis, a két kutató által felszínre hozott tények azt tanúsítják, hogy a hosszútávfutás révén váltunk emberré. Ez a helyváltoztatási mód tehette lehetõvé a túlélést, és hogy különbözzünk más emberszabásúaktól, sõt, hogy késõbb uralkodó fajjá válhassunk. A modern ember tehát a kitartó futás hagyományának örököse; és ha látnivalóan el is vesztette futási kedvét, ezen örökség maradványai még ma is kifejezõdésre jutnak a más emlõsöknél ritka, fõemlõsöknél pedig teljesen egyedülálló kitartási képességekben. Tetõtõl talpig futásra teremtveE furcsa felfedezés története 14 éve kezdõdött, amikor Lieberman malacokat tett fel a futópadra. Akkoriban hallgatóival együtt azzal foglalkozott, hogyan alkalmazkodnak a csontok a csontvázra ható különbözõ erõkhöz. De a kísérleti állatok nem voltak túl együttmûködõk: nem lehetett õket futásra bírni! A kíváncsivá lett antropológus megemlítette ezt biomechanikával foglalkozó kollégájának, Denis Bramble-nak, aki megoldotta a rejtélyt: a malacok azért nem tudnak futni, mert nem rendelkeznek a fej stabilizálását lehetõvé tevõ nyaki ínszalaggal. Ez a nyakcsigolyák hátoldalán végighaladó széles szövetszalag elengedhetetlen az egyensúly futás alatti fenntartásához. Nem véletlen tehát, hogy csak a futáshoz alkalmazkodott fajoknál találjuk meg: a majmoknál például nem, az embernél viszont igen. Ez az ínszalag a koponyaalapon lévõ, nyaki középvonalnak nevezett kis csonttaréj formájában nyomot hagy a csontvázon. Az antropológus számára ez nem remélt szerencse, hiszen a lenyomat lehetõvé teszi az ínszalag megjelenésének datálását. De kanyarodjunk vissza a felfedezés történetéhez. Otthagyva a malacokat, a tudós belefogott a laboratóriumának polcait benépesítõ emberi és elõemberi koponyák vizsgálatába. Döbbenten fedezte fel, hogy a nyaki középvonal tisztán kivehetõ a Homo nemhez tartozó egyedek fosszíliáin, de nem az ezeknél régebbi Australopitechus-fosszíliákon. Ez a kis kinövés egylényegû lenne az emberré válással? És a futási készség a modern ember megjelenésekor bekövetkezett alkalmazkodás volna? Kutatónk elhatározta, hogy összes idejét és energiáját e mindeddig megválaszolatlan kérdéseknek szenteli. Tény, hogy a modern ember kitartási képességei kiválóak; mégis milyen nehezen hisszük ezt el! Sok helyváltoztatásspecialista tanúsítja: kevés állat vehetné fel velünk a versenyt hosszútávfutásban. Az ember csapnivaló sprinter, de az egyik legjobb hosszútávfutó - bár a specialistáknak nem nyílt lehetõségük arra, hogy például antilopot tegyenek a futópadra, s összemérjék annak kitartását a miénkkel. És különben is, volna-e értelme összehasonlítani teljesítményünket a tõlünk igen eltérõ anatómiájú négylábúakéval? Biomechanikai nézõpontból a kétlábúak futásával legfeljebb a négylábúak poroszkálása hasonlítható össze, ugyanis mindkettõre a mellsõ és a hátsó végtagok közti tökéletes fázisellentét jellemzõ. Ezzel szemben a galopp aszimmetrikus haladás: ilyet az embernél nem találunk. A galopp sokkal elõnyösebb a négylábúaknak: egyrészt a lépés hosszán nyerhetnek vele, másrészt ilyenkor a gerincoszlop úgy mûködik, mint egy rugó, ami nem lehetséges a kétlábúaknál.Hasonlítsuk tehát össze a poroszkáló négylábúak és a futó emberek teljesítményét gyorsaság és táv szempontjából! Az eredmény meglepõ: a vasárnapi joggingoló 11-15 km/órás sebességgel halad, meghaladva az ugyanolyan tömegû négylábúak 10 km/órás kényelmi sebességét. Ennél nagyobb sebesség eléréséhez õk már áttérnek a galoppra. A legjobb maratoni futók pedig körülbelül két órán át több mint 20 km-rel futnak: õket még galoppban is kevés állat elõzhetné meg - talán csak a farkasok, hiénák, lovak, gnúk és egyes kutyafajták. Miért pont ezek? Egyelõre nem tudjuk. De a legmeglepõbb, hogy legközelebbi unokatestvéreink, a nagy majmok képtelenek a kitartásra. Ha alkalmilag sprintelnek is, soha nem hosszú távon. Mindez idáig magunkat alacsony teljesítményûeknek hittük, mert nem vagyunk gyorsak. De a kitartás szempontjából nézve kijelenthetjük: az ember bajnok!A futás nemcsak nyaki ínszalagunkon hagyta rajta nyomát az evolúció során: az egész emberi test tetõtõl talpig kifejezetten futáshoz alkalmazkodottnak tûnik. A futás rugó-mechanikával mûködik, a járás pedig ingamechanikával: e kettõ nagy mértékben más struktúrát tesz szükségessé. Az Achilles-ín például semmi szerepet nem játszik a gyaloglásban, futáskor viszont 50%-kal csökkenti az anyagcsere-ráfordítást. Ugyanis ez teszi lehetõvé, hogy amikor lábunk talajt ér, energiát gyûjtsünk, majd ennek segítségével újra elrugaszkodjunk: így egyfajta ýtermészetes rugókéntý szolgál. Az Achilles-ínt csak az olyan nagy emlõsöknél találjuk meg, mint például az elefánt, vagy a futáshoz szokott állatoknál, mint például a ló, a kutya és a kenguru. A keveset futó majmoknak nincs is Achillesínjuk: az õ lábikrájuk közvetlenül csatlakozik lábcsontjaikhoz. Mi a helyzet az izmokkal? Vegyük a farizmokat: az emberi test e legsúlyosabb és legerõsebb izmai elsõsorban épp futáskor aktívak; s a futáson kívül semmi nem igazolja hátsórészünk domború voltát. Nem meglepõ ezután, hogy a majmok farizmai sokkal laposabbak és kisebb tömegûek, mint az emberéi.Lábaink alakját szintén a futás hozta létre. A talpboltozat aktívan részt vesz a rugózásban, akárcsak az Achilles-ín. Ráadásul az ember lába elég hosszú a kellõen nagy léptekhez, lábujjai pedig rövidek és párhuzamosak, ami az elrugaszkodási fázisnak kedvez; a majom lábfejei ellenben laposak, nagy és szétálló lábujjakkal.Szükség lesz még a futáshoz a rázkódások felfogására: erre alkalmasak nagy ízületi felszíneink. A kitartó mozgás közben keletkezõ hõtöbblettõl is meg kell szabadulnunk: mégpedig a teljes testünkön szétosztott izzadságmirigyeken keresztül. Ilyen kiváló hûtõrendszerrel csak kevés emlõs dicsekedhet: a ló, a kenguru és megint csak bizonyos kutyafélék... Csökkent szõrösségünk, keskeny és megnyúlt testünk is kedvezõek a környezettel való hõkicserélés szempontjából. Egyszóval, tényleg futásra lettünk teremtve.Hátra van még, hogy megtudjuk: ez az adomány mikor http://www.csaladi-kalandklub.hu
Powered by Joomla!
Generálva: 25 December, 2016, 21:09
Családi Kalandklub
jelentkezett az evolúció során és milyen elõnyökhöz juttatott bennünket. A datálásnál problémát jelent, hogy az olyan lágy szövetek, mint az izmok vagy az inak, nem fosszilizálódnak, így ilyeneket nem találhatunk. A csontváz ugyanakkor megõrizheti ezek nyomait, mint ahogy azt a nyaki ínszalag tapadása esetén láttuk. Más csontváz-elemek is mutatják, hogy futáshoz kapcsolódó erõhatások érték õket: például az ízületi felszínek nagysága, a lábcsontok struktúrája, a végtagok hossza vagy a medence magassága. A fosszíliák ezen új elemzési mátrixát alapul véve a két tudós a futás elsõ jeleit körülbelül kétmillió évvel ezelõttre datálja: ez egybeesik a Homo erectus felbukkanásával, akit így akár Homo cursor-nak (Futó ember) is nevezhetnénk. A Homo erectus futáshoz való alkalmazkodása nem új felfedezés. Ami viszont új és fontos ebben a tanulmányban, hogy a kitartásról, és nem a gyorsaságról van szó, és hogy immár elég világosan kitûnik: e helyváltoztatási mód milyen óriási szerepet játszott a Homo nem evolúciójában. Milyen evolúciós elõnnyel járhatott a hosszútávfutás? Vajon azért kezdett futni az ember, hogy meneküljön, vagy épp hogy utolérjen valamit? Képzeljük el távoli õseinket a hatalmas szavannákon. Általában gyûjtögetnek, néha vadásznak - ám még nem találták fel a vadászathoz szükséges fegyvereket, ráadásul nem is különösképpen fürgék. Egyetlen esélyük marad, ha utol akarnak érni egy préda-állatot: kimeríteni, megállás nélkül üldözni. Ez viszont nagy energia-ráfordítást igényel, és nem is feltétlenül éri meg... Mi lenne, ha a dögevõket utánoznák, s így jutnának húshoz? Ez sem egyszerû: hiszen a hiénák, a vadkutyák türelmesen várnak, hogy a már jóllakott ragadozók otthagyják a még rengeteg kincset rejtõ, elhullott állatokat. Ezek is nagyon kitartó állatok. Az embereknek a legjobb falatok megszerzéséhez elsõként kell a helyszínre érkezniük. Hogyan? Az eget és a keselyûket kémlelve. Amint ezek elkezdik haláltáncukat, alant már akad mit enni. A legjobb megfigyelõk és a legkitartóbbak kapják a legjobb kiszolgálást, vagyis proteinekben és zsírokban gazdagabb étrendet. Ez aztán fokozott erõnléthez, így még nagyobb kitartáshoz vezet; s a kitartóbbak biztosítják a legjobb túlélést is leszármazottaiknak. A hipotézis testalkatunkon kívül meglepõ szellemi képességeinkre is magyarázattal szolgál, mivel egy proteinekben gazdag étrend gyorsabb agyi fejlõdést mozdít elõ. A hús kalóriában és tápanyagokban gazdag, könnyebben emészthetõ, mint a rostos növények tehát kevesebb energia kell átalakításához, így marad energia az agynak. Ezek szerint hosszútávfutó képességeinknek köszönhetõen váltunk értelmesekké? A hipotézis forradalmian hangzik. Az ember hatalmas agyát arra használta, hogy gépeket és bonyolult eszközöket hozzon létre; s ez végül oda vezetett, hogy futási képessége teljesen feleslegessé vált. Autóval vagy egy egér-kattintással minden könnyedén elérhetõ. Õseink verítékével megszerzett hatalmas agyunk végül lehetõvé tette, hogy soha többé ne kelljen futnunk! Adjuk vissza a lábaknak a futás képességétA láb valódi remekmû - mondta Leonardo da Vinci. És valóban: 26 csontjával, több mint tíz izmával a láb az anatómiát tanulók számára igazi kihívás. Ez az ember egyik olyan testrésze, amely az évezredek során a legkevesebbet fejlõdött. A láb boltozatos szerkezete, rövid, párhuzamos ujjai és széles talpa a fosszíliák tanúsága alapján már körülbelül 2 millió éve kialakultak. Liebermann és Bramble szerint az ember pontosan ugyanekkor kezdett futni. Természetesen mezítláb. A láb nem annyira gyaloglásra, állásra, mászásra való, mint futásra. A térd hajlása és a boltozatos talpak felfogják a földhöz való ütõdés nagy részét; az inak rendszere -elsõsorban az Achilles-ín -, rövid és párhuzamos lábujjakkal támogatva, lehetõvé teszi az energia hatékony visszanyerését az elrugaszkodási fázis számára. Vagyis nemcsak gyalogolni, futni is tudnánk mezítláb. Ám mit találunk ma a sportüzletekben? Bonyolultabbnál bonyolultabb cipõket, melyek fel tudják fogni az ütõdést, lehetõvé teszik a jobb elrugaszkodást és az egyensúlyvesztés elkerülését. Röviden, olyan cipõket, amelyek a láb természetes képességeit helyettesítik. De a mûszaki elgondolásokért folytatott eme versengésnek le kellene állnia. Miért mondjuk ezt? A túl kidolgozott cipõk mivel csökkentik a láb gyakorlatoztatását - az izmok és proprioceptorok degenerálódásához vezethetnek. Szerencsére egyes gyártók ma már ultrakönnyû cipõk készítését javasolják, minden járulékos technológia nélkül: ezek olyanok, mintha mezítláb lennénk. Szoktassuk újra munkához a lábat, állítsuk vissza veleszületett képességeit! E marketing megfelel a két amerikai kutató tanulmányának: fedezzük fel újra õseink érzéseit, hogy a lábunk erõnlétét visszanyerjük. -----------------------------vége az elsõ résznek Az ember futásra született, ugyanakkor vesztébe rohan, ha csak ül. És tényleg, mivel immár nem végez testünk elegendõ gyakorlatot: viseli is ennek káros következményeit, amelyek egyre halálosabbak.Felkapni a kocsikulcsot, liften elérni az épület parkolóját, beülni a volán mögé, elautózni a bevásárlóközponthoz, leparkolni a bejáratnál, bevásárlókocsit tolni a sorokon, megtölteni, majd ugyanazon az úton hazatérni ... Egy óra leforgása alatt ez a program mint fizikai erõfeszítés a mai embernek alig több mint 50 kalóriájába kerül, eközben a család számára 100 000 kalóriát halmoz fel az egy hétre beszerzett élelmiszerek formájában. Ezzel szemben a történelem elõtti vadász, kezében egy lándzsával, ûzi a vadat. Futás, szapora léptek, lesben állás... Egy óra alatt akár 1 000 kalóriát is elhasznál, majd hozzájut 30 ezerhez zsákmánya révén, ha sikerrel járt. Ha pedig nem kedvezett neki a vadászszerencse, üres kézzel tér haza.Nincs mentség: nyugati társadalmainkban eljutottunk egy olyan stádiumba, amelyben gyakorlatilag semmi szükség nincs többé fizikai erõfeszítésekre ahhoz, hogy helyet változtassunk vagy élelemhez jussunk. Kárhoztassuk, hogy már nem kell véres verítékkel megszereznünk a zsákmányt, vagy épp elkerülnünk azt, hogy egy ragadozó ebédjéül szolgáljunk? Meg kell állapítanunk, hogy a nyugati életmódból lassacskán eltûnik a futás, sõt még a gyaloglás is. Ez pedig nem jár következmények nélkül. Mozgólépcsõ, lift, mozgójárda, autó, autóbusz, metró: spórolhatunk az idõvel és az izomerõ-kifejtéssel. E közlekedési eszközök használatát még tovább is adjuk nemzedékrõl nemzedékre: a szülõ akaratlanul is azt sugallja gyermekeinek, hogy gyaloglás helyett gyorsabb valamely jármû. Felmérések szerint a 70-es években az 5-9 év közti gyermekek 80%-a még gyalog járt az iskolába, a 90-es évek végére ez az arány már csak 50%. Tehát minden második gyermek egy jármûben kezdi és végzi napját!Inaktivitási járványAz Egyesült Államokban becslések szerint a halálozások több mint 10%-áért immár az ülõ életmód a felelõs. Nemsokára Európában is már itt tartunk. Milyen is a klasszikusan ülõ életmódot folytató ember profilja? Alkalmazott, aki hivatala közelébe parkol le, este hazamegy, rendszeresen néz tévét, passziói csak olyan békés tevékenységek, mint a barkácsolás vagy a horgászat. Még ha el is megy egy vagy két hétre síelni telente, túrázni nyaranta... Az ilyen fizikailag aktivitáshiányos népességre leselkedõ veszélyek listáján elborzadhatunk: szív- és érrendszeri betegségek, elhízás, cukorbaj, elbutulás, rák.A testgyakorlás többféle http://www.csaladi-kalandklub.hu
Powered by Joomla!
Generálva: 25 December, 2016, 21:09
Családi Kalandklub
módon is segít az elhízás megelõzésében, a testsúly csökkentésében illetve fenntartásában. A kardió-gyakorlatok, pl. futás, power walking, úszás, aerobik, spinning, stb., ha elég hosszan végezzük õket (minimum 1 óráig, a megfelelõ pulzusszámon), beindítják a zsírégetést. A fogyókúrához szükségesek, de nem elégségesek: a tapasztalat azt mutatja, hogy akár naponta több órát is edzhetünk, mégsem mutat kevesebbet a mérleg és a centiméter, ha nem konrolláljuk a bevitt kalóriák, zsírok és szénhidrátok mennyiségét. Viszont egy jó hír: akik a fölösleges kilók leadása után sem hagyják abba a kardió-edzéseket, sokkal ritkábban híznak vissza. Az erõsítõ gyakorlatok fõ jellemzõje, hogy azokat ellenállással szemben végezzük, ez lehet a saját testsúly, súlyzó, csigás gép, gumikötél, vagy éppen olyan természetes közegek, mint a víz. Ha kellõen nagy az ellenállás, e gyakorlatok elõsegítik az izmok vastagodását és erõsödését, ami közvetetten szintén hozzájárul a fogyáshoz: mivel a megnövekedett izomtömegek több energiát használnak fel, mint a zsírszövetek. Ami a szív- és érrendszeri betegségeket illeti, ez a világ vezetõ haláloka. A rendszeres testmozgás tágíthatja az artériákat, jelesül a koszorúereket is. Védelmet nyújt az elzáródásokkal (trombózisokkal) szemben, amelyek a vérben lévõ túl sok zsír és cukor következményei. Kedvezõen hat a vérnyomásra. A futás csökkenti a nyugalmi pulzusszámot, viszont lassítja a maximális pulzusnak az életkorral való folyamatos csökkenését. A futás erõtartalékot ad a szívnek, mintha járulékos fogaskereket helyeznénk el a kerékpáron. Az Alzheimer-kóros esetek száma a következõ évtizedekben ý a várható élettartam növekedésével ý jelentõsen megszaporodhat. Egy 2001-ben megjelent kanadai tanulmány (Canadian Study of Health and Aging) kimutatta, hogy a magas szintû fizikai aktivitás a betegség elõfordulási arányát felére csökkentheti. Mi lehet ennek a magyarázata? Az elsõ indirekt: mivel a testgyakorlás karbantartja az érrendszert, csökkenti az agyi katasztrófák kockázatát. E katasztrófák komoly szerepet játszanak az Alzheimer-kór tüneteinek gyorsuló súlyosbodásában, hiszen elõmozdítják az agyi sérülések jelentkezését. A második, közvetlenebb hatás: a fizikai aktivitás hozzájárul az agyi plaszticitás javulásához. Az agynak e képessége abban segít, hogy állandóan újraszervezze magát az idegsejtek közti új kapcsolatok létrehozásával. Akárcsak a szellemi munka és a társas kapcsolatok, a testmozgás is gazdagítja azt a környezetet, amelyben élünk, elhárítva a kognitív vagy memóriazavarok jelentkezését. Tíznél is több tanulmány mutatta már ki, hogy a rendszeres testmozgás - az ülõ életmódhoz képest - 60%-kal csökkenti a vastagbélrák elõfordulását. Éspedig azzal, hogy fokozza a bél átjárását. Ami a mellrákot illeti, úgy tûnik, a testmozgás ý még ismeretlen mechanizmusok folytán ý csökkenti az ösztrogének aktivitását a mell bizonyos hormonális receptorain. A testmozgás II. típusú diabetesben is segít azáltal, hogy növeli az érzékenységet a szervezet glükóz-felhasználását aktivizáló hormonra, az inzulinra. Így a vérben jelenlévõ glükóz könnyebben lebomlik és hasznosul. Az energialeadás és a betegség megelõzése között lineáris összefüggést találtak.A WHO (World Health Organisation) szakértõinek elemzése szerint napjainkban a civilizált nyugatot valódi inaktivitási járvány sújtja. Eszerint a 80-as és a 90-es évek között Európában 10-40%-kal nõtt az elhízottak száma, s ezen arányok országok szerint közvetlenül összefüggenek a fizikai tevékenységek csökkenésével, elsõsorban a fiatalok körében. A kardiovaszkuláris betegségek mára a világ elsõ halálokai. Az ülõ életmód ezért közvetlenül is felelõs ezért, mivel kétszeresére növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. Az anyagcsere-gépezet elkerülhetetlenül akadozni kezdEgy ülõ életmódú embernél az energia tárolását, illetve felhasználását lehetõvé tevõ "anyagcsere-gépezet" mond csütörtököt. Hogyan? Ennek megértéséhez nem kell más, mint hogy átgondoljuk, hogyan merít testünk energiát tartalékaiból, mihelyt ki kell fejtenie egy legalább 30-40 perces mérsékelt erõfeszítést. Az izom összehúzódásához szükséges energiát az ATP (adenozin-trifoszfát) nagy energiájú foszfátkötéseinek lebomlása adja. Az izmok ATP-tartalékai viszont csak 1-2 másodpercig, ill. néhány összehúzódásra elegek. További 20 másodpercen át az ATP kreatin-foszfátból képzõdik újra. Ezután, kb. 1 óráig a vércukrot és a glikogénraktárakat használjuk fel immár a kreatin-foszfát újraképzésére. Edzettebb személyek glikogén-raktárai nagyobbak. A zsírok felhasználása 20-30 perc után kezdõdik el, és mintegy 1 óra után válik kizárólagossá, vagyis ekkor már csak a zsírok égnek.Egy maratoni futó 500 gramm szénhidrátot és 71 gramm zsírt mobilizál két és fél óra alatt, miközben az ülõ életmódú ember, aki õt a tévén keresztül nézi, elraktározza a zsírokat, és a felvett glükózt közvetlenül alakítja át zsírrá. Eredményként vérzsír- és vércukorszintje magasabb lesz. S ha futásra is adná a fejét, izmai képtelenek lennének annyi energiát elõállítani, mint a maratoni futóéi. Miért? Mert izomsejtjei nem tartalmaznak elég mitochondriumot, vagyis olyan kis struktúrákat, amelyek az energia- (vagyis ATP-) termelés valóságos gyárai. Valójában csak a rendszeres sportolás teszi lehetõvé az ülõ életmódot folytató számára e mitochondriumok számának növelését és ezáltal az anyagcsere-gépezet újbóli beindítását. Mindaddig azonban a "katasztrófa-forgatókönyv" van érvényben. Az ülõ életmódú ember hízik, könnyen lesz cukorbeteg, szív- és érrendszerének állapota romlik... akár általános egészségi állapota is, elkerülhetetlenül.A rendszeres futás 63%-kal csökkenti a halálozási kockázatot Ha a fizikai aktivitás javítja egészségi állapotunkat, vajon lehetõvé teszi-e azt is, hogy tovább éljünk? Nincs egyelõre végleges álláspont, azonban egy rendkívül érdekes epidemiológiai tanulmány bizonyítékot ad arra, hogy a rendszeresen futóknak hosszabb életre van esélyük. 1976 elejétõl kezdve a Copenhagen City Heart Study 1998-ig követett nyomon 4600, 20-79 éves férfit. Kezdetben mindannyian egészségesek voltak, számos vizsgálatnak vetették alá õket, és a végén kardiológiai mérleget készítettek róluk. E kb. 20 éves periódus alatt egyesek állandóan joggingoltak, mások csak pár évig, megint mások egyáltalán nem. Az egészségükre hatást gyakorló rizikófaktorok cukorbaj, dohányzás, alkohol, koleszterin, vérnyomás, továbbá: foglalkozás, végzettség - együttesét nézték. Az eredmények magukért beszélnek: a korai halál kockázata a joggingolóknál 63%-kal alacsonyabb, mint a népesség egészénél. Ezt azonban még meg kell erõsíteni más populációk vizsgálatával, és pontosan meg kell határozni, milyen intenzitású és gyakoriságú legyen az edzés. Mindeddig egyetértés volt abban, hogy a mindennapi tevékenységen túl a minimális testmozgási ráfordítás hetente 1000 kalória kell legyen, ha a halálozási kockázatok terén szignifikáns változást akarunk elérni. Vajon mikor teszik ki a lift ajtajára, hogy vigyázat: egészségre ártalmas?!Mit jelent a futás és a gyaloglás szinte teljes eltûnése ipari társadalmainkban? Ezt még ma is nagy gyõzelemnek gondolják. Századok alatt az emberek nagyrészt gyalog változtatták helyüket. És a XX. század második feléig kellett várni, amikor is a gépkocsi demokratizálódása egyre jobban felszabadította az embert az õt sújtó fizikai http://www.csaladi-kalandklub.hu
Powered by Joomla!
Generálva: 25 December, 2016, 21:09
Családi Kalandklub
korlátok alól. Ma a futás nem kényszerûség, hanem szabadidõ-tevékenység. A hosszútávfutás-versenyek nagy, népszerû események, amelyek több mint 30 000 nézõt vonzanak. A jogging iránti tömeges rajongás a 70-es évek elején kezdõdött: egy olyan idõszakban, amikor elõször kezdek aggódni a bolygó jövõéért, és napvilágot láttak az elsõ természetvédõ mozgalmak.Mára a népesség egyre jobban két táborra oszlik. Az egyik oldalon a joggingolók állnak, akik igen kitartóan futnak. Az emberek többsége viszont soha nem fut, sõt egyáltalán nem használja testét intenzív erõkifejtésekre. Nincs arany középút. A hiperedzett és az elhanyagolt test közti kontraszt úton-útfélen szembetûnik.----------------------vége a második résznek 1960. szeptember 10. Megadták a maratoni futás rajtjelét a római olimpián. 2 óra 15 perccel késõbb millió nézõ elõtt egy etióp áthaladt a célvonalon. Különlegesség, hogy 42 kilométert futott...mezítláb! Az a kép, ahogy a 28 éves Abebe Bikila megnyerte az aranyérmet, épp azon a helyen, ahol 25 évvel korábban Mussolini megindította csapatait az Etiópia elleni támadásra, körbejárja a világot. Különleges genotípus?Mintegy figyelmeztetés az atlétáknak, illetve az egész világnak: a fiatal bajnok az újságírók hadának azt nyilatkozta, hogy sok más etiópiai futó is meg tudta volna nyerni ezt a maratoni távot. Ez a hõstett jelöl egy dátumot: ettõl kezdve kétségtelenül Kelet-Afrika uralja a hosszútávfutó versenyeket. Ez elég megdöbbentõ és felkelti kíváncsiságunkat. Hogy magyarázzuk e sportolók kiválóságát? Szociokulturális tényezõk együttesével (szegénység, a nemzetközi elismerés vágya, futó kultúra, politikai szándék)? Elvileg igen; de hogy magyarázzuk akkor, hogy a bajnokok többsége behatárolható területrõl jött? A kis kalengin törzs, amely egymaga szállítja a kenyai atléták háromnegyedét, hogy lenne másoknál jobban kitéve e társadalmi nyomásnak? Nehéz lenne nem észrevenni a tehetség e koncentrálódásában a genetikai hatást. De milyet? Létezik talán egy különleges genotípus, amely a hosszútávfutás tehetségeinek kedvez? Körülbelül 20 éve egyik elmélet követi a másikat.Mivel e bajnokok többsége fennsíkokon él, a specialisták elõször arra gondoltak, hogy a magasság kedvezne az aerob erõfeszítéseknek a vörösvérsejtek számának növelésével: hiszen ezek szállítják az oxigént az izmokhoz. Csakhogy a hipotézis nem állta ki a tények próbáját: nem találtak különbséget a kelet-afrikai és más bajnokok között az oxigénfogyasztás terén. Másik lehetséges okként az izmok összetétele merült fel. Kétfajta izomrostunk van: az egyik gyors, amely a rövid és intenzív erõfeszítésekre szolgál; a másik lassú, amely hosszú távú erõfeszítést tesz lehetõvé. A lábikraÁtlagosan egy ember izomrostjainak fele gyors, fele lassú; ez egy genetikailag meghatározott megoszlás, de attól is függ, hogy mennyire használjuk õket. Fiatal kortól kezdett hosszútávfutásra való edzéssel a lassú rostok aránya 90%-ra is növelhetõ. A kenyai vagy etiópiai futóknak esetleg eleve ilyen sok lassú rostjuk lenne? Nem talált. A kenyai bajnokokon végzett izomvizsgálatok egyértelmû eredménye: izmaik éppen olyan összetételûek, mint más élvonalbeli futókéi. Ez sem magyarázza meg, mi a titka az akár 800 méteren, akár maratoni távon megmutatkozó nyomasztó fölényüknek. Immár 15 éve keresi a választ Bengt Saltin (Izomkutatási Központ, Koppenhága), összehasonlítva minden összehasonlíthatót a kenyai és a skandináv futók között. "Szerintem az egyik legfontosabb szempont a kenyaiak fáradsággal szembeni ellenállásra való képessége." - magyarázta az athéni olimpián. A kelet-afrikaiak izmaiban kevesebb tejsav halmozódik fel (ez az anyagcsere-hulladék blokkolja az izomösszehúzódási mechanizmust). Ez egy olyan elõny, amely számukra lehetõvé teszi, hogy - ugyanannyi oxigén felhasználása mellett - 10%-kal több kilométert tegyenek meg, mint az európaiak. Ez az energia-megtakarítás részben a kenyaiak áramvonalasabb testének köszönhetõ, mert õk kisebbek is, könnyebbek is az átlagnál. A lábikrák tömegét összehasonlítva Saltin nem kis meglepetésére azt állapította meg, hogy egy kenyai lábikra átlagosan 400 grammal kevesebbet nyom, mint a hasonló kategóriájú fehér futóké. A súlyponttól távol a nagyobb izomtömeg több energetikai ráfordítást igényelne, ezért a kisebb izomtömeg élvez elõnyt: Saltin számításai szerint a kenyaiaknak futáskor 8%-kal kevesebb energiát kell felhasználniuk. Vajon e jellemzõk különleges géneknek köszönhetõk-e? Ezt szeretné tudni Yannis Pitsiladis fiziológus (Kelet-afrikai Futók Nemzetközi Tudományos Központja, Glasgow-i Egyetem), aki három éve bejárta Etiópiát és Kenyát, hogy néhány milliliter nyálat szerezzen a hosszútávfutás élõ legendáitól, DNS-üket vizsgálandó. Eddig úgy tûnik, az ACE-gén felelõs a kitartásért; az etiópiai maratoni futók és az átlagos népesség között találtak is statisztikai különbségeket, ám a kenyai futók esetében ez nem áll fenn. Mindazonáltal úgy tûnik: a kenyaiak és az etiópiaiak részben genetikájuknak köszönhetik hosszútávfutói tehetségüket. Ez egy olyan következtetés, amely bizonyos tekintetben találkozik Lieberman és Bramble hipotézisével, miszerint az ember futásra született. Ám ekkor is felmerül, hogy ha hosszútávfutás révén tudott az ember fennmaradni, akkor a maratoni hírességek lennének a jövõ emberei? Ha úgymond a kitartás képessége miatt váltunk emberré, következtethetünk-e ebbõl arra, hogy a jövõben a legkitartóbbak lesznek a legsikeresebbek? Aligha. Mert bármilyen elõnyt jelentett is a futásban való kitartás 2 millió évvel ezelõtt, amikor a faj a környezet erõs szelekciós nyomásának volt kitéve, ma már errõl szó sincs. A hosszútávfutás képességei - elsõsorban a ló háziasítása óta már nem meghatározók a túlélési esélyek szempontjából. Épp hogy csak a gyõztes maratoni futóknak származik elõnyük belõle (és az õket karosszékeikbõl csodálóknak); tehát evolúciósan semmi nem utal arra, hogy e fenotípus a jövõben kiváltságokat élvezne. De ha az emberiségnek nincs szüksége a futásra, vajon el fogja-e végleg veszíteni ezt a számára már nem életbevágó képességet? Ne adj Isten, újra elõemberi formát ölt? Szakkifejezések:Kalória: kis c-vel a hõenergia mértékegysége. Nagy C-vel vagy kcal-lal (kilokalória) a dietetikában jelölik. Ebben fejezzük ki a sejtjeink felépítéséhez, leépítéséhez, javításához szükséges kémiai, és az izmaink összehúzódásához, szívverésünkhöz, tüdõnk légzõ mozgásához, s a tetszés szerinti mozgásunkhoz szükséges mechanikai energiát. Ezen kívül az elektromos energiát, amely érzékelõ, közvetítõ és mozgató idegsejtjeinknek kell; a testünk átlagos 37 fokos hõmérsékletét fenntartó hõenergiát. A nemzetközileg elfogadott mértékegység ugyanakkor a joule (1 kcal = 4,18 kJ). Proprioceptorok (vagy mélyreceptorok): a belsõ ingereket felfogó érzõ receptorok (érzékelõk) egyik típusa. Az izmok, inak és ízületek állapotát érzékelik.ACE: angiotenzin-konvertáló enzim. Többek közt az angiotenzin I fehérjét alakítja át angiotenzin II-vé. Ez mind rövid, mind hosszú távon hatást gyakorol a szív–érrendszerre. ACE-gén: a plazma ACE-szintje egyénen belül állandó, egyénenként változó. E változatosság mintegy 50%-áért az ACE-gén inszerciós/deléciós polimorfizmusa felelõs. Háromféle genotípus: II, ID, DD. Az II függ össze a kitartó fizikai teljesítménnyel, pl. hosszútávfutóknál gyakoribb, mivel az II genotípusúaknál edzés hatására jóval nagyobb teljesítménynövekedés érhetõ el, mint a másik két http://www.csaladi-kalandklub.hu
Powered by Joomla!
Generálva: 25 December, 2016, 21:09
Családi Kalandklub
genotípusnál. A szívinfarktus kockázata pedig a DD genotípusúak körében mintegy másfélszerese az átlagosnak.Lassú és gyors rostok: a gyors vagy fehér izomrostok nagy erõkifejtésre alkalmasak (sok ATP-t tartalmaznak), összehúzódásuk gyors (robbanékony), viszont gyorsan kimerülnek. Anaerob (oxigént nem igénylõ) energianyerõ folyamatok dominálnak. A lassú vagy vörös rostok ellenben kisebb erõkifejtésre képesek (kevesebb ATP), összehúzódásuk lassú, viszont sokkal kitartóbbak (sok az oxigént szállító myoglobin, ettõl is vörösek; az oxigén miatt az aerob energianyerõ folyamatok dominálnak). A rostösszetétel örökletesen meghatározott, edzéssel nem változtatható. Ugyanakkor adott rosttípus tömege befolyásolható a hipertrophia (izommegvastagodás) edzésmódszerrel. Jakabffy Zsófia, Jakabffy Éva Forrás: Fittség.hu
http://www.csaladi-kalandklub.hu
Powered by Joomla!
Generálva: 25 December, 2016, 21:09