DEBRECENI EGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI és TECHNOLÓGIAI KAR TERMÉSZETFÖLDRAJZI és GEOINFORMATIKAI TANSZÉK
A DK–NYÍRSÉG TERMÉSZETFÖLDRAJZI JELLEMZÉSE
Témavezető: dr. Lóki József Tanszékvezető egyetemi tanár
Készítette: Csonka Kitti III. Földrajz – II.Germanisztika Tanári szakirány
Debrecen 2009.
Tartalomjegyzék: Oldal I. Bevezetés
3.
II. Szakirodalmi áttekintés
4.
III. A vizsgálatok anyaga és módszere
8.
IV. Vizsgálati eredmények és azok értékelése
9.
1. Földtörténeti áttekintés 2. Geológiai képződmények 3. A DK–Nyírség formakincse 4. Éghajlata 5. A DK–Nyírség vízrajza 6. Felszín alatti vizek 7. Természetes növénytakaró 8. Állatvilága 9. Talajtípusai V. Következtetések, javaslatok 1. Szélerózió és ellenszerei
43.
2. Antropogén geomorfológia 3. Természeti értékek a., Bátorligeti ősláp b., Bátorligeti legelő c., Fényi erdő VI. Összegzés
58.
VII. Szakirodalmi hivatkozás
61.
2
I. Bevezetés A DK-Nyírség az a terület, amely számomra nagyon sokat jelent, hiszen itt található az a kisváros Nyírbátor, ahol élek. A városi rangot 1973-ban kapta meg, s ettől kezdve társadalomföldrajzi szempontból fokozatosan fejlődik. Természetföldrajzi képének kialakulásáról már távolabbi időktől kezdve beszélhetünk, mely ma is folyamatosan változik. A térséggel kapcsolatos olyan lényeges kérdésekkel kívánok foglalkozni a szakdolgozatomban, mint pl.: Hogyan alakult ki a térség? Milyen földrajzi– és emberi tényezők játszottak/játszanak szerepet kialakulásában? Hogyan lehet védekezni a szélerózió ellen? Ezek a kérdések azok, melyek mindig is foglalkoztattak, és most részletesen is sikerült, ezekkel megismerkednem, amelyek elmélyítették ismereteimet a térséggel kapcsolatban. Nyírbátor természetföldrajzi szempontból igen kivételes helyzetben van, hiszen tőle Északra és Délre eltérő formájú homokformák alakultak ki. Növényzetet, állatvilágot, talajadottságot tekintve is jelentős mértékben különbözik a többi alföldi tájtól. Ezt a térséget azért választottam szakdolgozati témámnak, mert számomra ez a terület a legérdekesebb és legfontosabb. Azért döntöttem mellette, mert természetföldrajzi szempontból számos olyan dolog van, ami által a többi területtől elkülönül, és sok olyan érdekesség, ami máshol nem lelhető fel. Az általam már régebb óta ismert területeket más szemszögből is megismerhettem, s részletesebben elmerülhetek a térség nyújtotta lehetőségekben. Vizsgálódásaimat olyan területeken tehettem meg, amely számomra jelentős, hiszen dédszüleim, nagyszüleim és szüleim vidékével ismerkedhetem meg. Célkitűzésem, hogy a területet minél részletesebben, és több szemszögből bemutassam, s kialakulásának körülményeit, következményeit, vagyis formáit megismerhessem.
3
II. Szakirodalmi áttekintés
Hogyan alakult ki a Nyírség? Minek hatására jött létre a futóhomokos terület? Ezek a leggyakoribb kérdések, amelyek a kutatókat is foglalkoztatták (Cholnoky, J. 1910, Sümeghy, J.1944, Nagy, J.1908, Vertse, A. 1932, Kádár, L 1951.) A Nyírségről szóló első munka, amelyet Borsy Z.(1961.) is megemlített és olvashatunk könyvében, 1908-ban Nagy Jenő által látott napvilágot. Szerinte a nyírségi homok a vulkáni koszorú előtt elterülő Ondava, Tapoly, Laborc, Ung, és Latorca folyók hordalékkúpjáról került a mai helyére, így teljesen elveti azt a tényt, miszerint, a homok helyben keletkezhetett. Formakincsek közül a szélbarázdákat, garmadákat és maradékgerinceket emelte ki, de későbbi munkáiban már löszdolinákat is megemlített, melyek a Mátészalkától ÉNy-ra található területen jelentek meg. Azonban a fejletlen nyugati szárú parabolabuckákat még nem ismerte fel, a homokbuckák létrejöttét pedig szélerózióval magyarázta, melynek kialakulása a szárazabb éghajlathoz és alacsonyabb talajvízálláshoz vezethető vissza. Nagy Jenő felfogását csak kevesen ismerik el, viszont Cholnoky Jenőét (1910.) annál többen, aki Az Alföld felszíne című munkájában ismerteti ezt a térséget. A nyírségi homok aljzatának az ópleisztocéni löszplatót tartotta, s a leggyakoribb képződménynek pedig magát a löszt, amely a Nyírségen 110–120 m magas peremmel rendelkezik. Ez a lösz a lapálybeli löszökhöz tartozik, melynek egyik legfontosabb tulajdonsága a gyenge rétegzettség. A löszös területek mellett futóhomokos területek is megfigyelhetőek a térségben. Felfogása szerint a futóhomokot a Tapoly, Ondava, Ung, Latorca folyók törmelékéből a szél fújta ki a nyírségi löszplatóra. Cholnoky J. szerint a nyírségi homok nagy utat tett meg, vagyis a távolabbi É-i területekről került ide, amelyet az is bizonyít, hogy a szemek gömbölyűek és kiszitáltak. Későbbi vizsgálatok eredményeképpen azonban bebizonyosodott, hogy a nyírségi futóhomokszemcsék csak kismértékben koptatottak, hiszen helyben, a pleisztocéni folyóvízi homok hátán képződtek, és csak rövid utat tettek meg. Ez is bizonyítja, hogy Cholnoky feltevése téves volt. Felfogása azonban néhány évtizedig fennmaradt, amelyet később 1944-ben Sümeghy J. elképzelései váltották fel. Szerinte a pleisztocén időszakában a Kárpátokból és Erdély felől érkező folyók hozták létre a nyírségi hordalékkúpot.
4
Későbbi munkája során azt állapította meg, hogy a pleisztocén időszakában a Tapoly, Ondava, Laborc, Ung, Latorca, Borsava, Tisza, Túr és a Szamos folyók által felhalmozott hordalékkúp a Nyírség, melynek épülése csak a pleisztocén és a holocén határán szűnt meg, amikor a Bereg-Szatmári-síkság, valamint a Bodrogköz meg/lesüllyedt. Sümeghy Nyírséggel kapcsolatos megállapítása ellentétben áll Cholnoky Jenő álláspontjával. Cholnoky szerint a futóhomok löszplatóra épült, míg Sümeghy megállapítása szerint a futóhomok aljzata folyóvízi homok. A Nyírség területén a pleisztocén időszak végétől fontos szerepe lett a szélnek, amely az elhagyott vagy az élő folyómedrek közötti felszíneket megtámadta, és kifújta belőlük a homokot. A hordalékkúpot építő folyók a leghamarabb az ÉK-i, és Ny-i területeket hagyták el, így ott indult be leghamarabb a szélkifúvás. (Borsy Z., 1969.). Valamennyi kutató azonban abban egyetértett, hogy 20.000 évvel ezelőtt az Alföld ÉK-i részének folyói már nem haladtak át a Nyírségen, így a melegebb és szárazabb éghajlatnak köszönhetően a szél munkavégző képessége felerősödött, és azokon a területeken, ahol a növényzet nem védte a felszínt, ott újabb formákat hozott létre. Ezután a mainál melegebb és csapadékosabb éghajlat hatására a Nyírség erdőssztyeppé alakult, s egyre több összefüggő erdő alakult ki. Az erdősülés országos viszonylatban is jelentős volt ezen a területen, melynek száma azonban a XIX. századra jelentősen lecsökkent. Ennek okai egyrészt erdőirtások, másrészt mezőgazdasági tevékenységek, melyeknek eredményeként megemlíthetjük a szélerózió felerősödését (Borsy Z., 1969.). Minden kérdés tisztázására kezdődött el 1950-ben a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával a Nyírség részletes területi megismerése, Kádár László vezetésével. Elsőként sikerült tisztázni, hogy a Nyírség egy hordalékkúp, valamint sikerült megállapítani a lösz, és a futóhomok keletkezésének körülményeit (Borsy Z. 1961.). A kutatások során jöttek rá arra is, hogy a Nyírség különböző részein a formák változnak, és alakjuk sem egyforma. Kádár László (1951.) volt az első, aki kimutatta, hogy a D–Nyírség területének sajátos formája, a fejletlen nyugati szárú parabolabucka illetve, hogy a Ny–i lejtők lankásabbak, ellentétben a meredekebb K–i lejtőkkel. 1953-as fúrásadatoknak köszönhetően, Borsy Zoltánnal együtt sikerült bebizonyítaniuk, hogy a Nyírséget építő folyók a Bodrogközön átfolytak, melyekkel a kapcsolat akkor szakadt meg, amikor a Tisza az Ér–völgyből a Bodrogköz és a Bereg–Szatmári síkság irányába fordult.
5
A Nyírség geomorfológiai problémáival Balla György (1954.) foglalkozott részletesebben először, s az ő nézeteként említhetjük meg, hogy a leggyakoribb forma a Nyírségen a parti dűne, de száma a DK-i részen csekély. Borsy Zoltán (1974.) A futóhomok mozgásának törvényszerűségei és védekezés a szélerózió ellen című disszertációjában már arról ír, hogy hogyan lehet védekezni a szélerózió ellen, és hogy milyen tényezők játszanak szerepet annak felerősödésében, illetve csökkentésében. Borsy Zoltán (1989.) Az Alföld hordalékkúpjainak negyedidőszaki fejlődéstörténete című munkája segítségével sikerült letisztázni azokat a kérdéseket, amelyek eddig zavarosak voltak, hiszen mindenki mást-mást mondott például arról, hogy mi is valójában ennek a futóhomokos térszínnek aljzata. 1933 óta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében különböző mélyfúrásos kutatások zajlanak, mint például kincstári só-, vagy vízkutatás, melynek célja a szénhidrogének feltárása. Az első fúrás Tisztaberek 1 volt, amelyet több is követett, de ezek sem voltak nagy jelentőségűek, így megállapították, hogy kőolaj és földgáz készletünk nem számottevő, így a másodrendű területi kategóriához sorolandó. Jelentős földgázkészlet kitermelésre csak Penészleken került sor.(500 millió m3) A mélyfúrásoknak köszönhetően a rétegződéseket is sikerült megállapítani. A paleozoos képződmény kora a karbon, amelynek kőzetanyaga kovapala, és 200m-es vastagságban fedezhető fel 3265-3446m között. Felette 40m-es vastagságú triászmészkő található, majd 1362m-ig vulkáni képződmények helyezkednek el (Göőz L., 1999.). DK-i Nyírség neogén medence aljzatát flisjellegű üledék fedi, a neogén üledékek közül a miocén korú vulkáni képződmények, mint például az andezit, a riolit és ezek agglomerátumai, tufái fordulnak elő. A felszín felé haladván 500-1500 méteres vastagságban pannóniai és pleisztocén, valamint holocén képződmények sorakoznak (Göőz L., 1999.). Ezeket a holocén képződményeket mind az ember, mind pedig a természet is jelentős mértékben átalakította és jelenleg is folyamatosan formálja. A területhasznosítás jelentőségének bizonyítéka, hogy ezen a területen a mezőgazdaságilag megművelt szántók aránya kimagaslóan magas (Somogy S., 1990.). Kádár László (1956.) A Magyarországi futóhomok kutatás eredményei és vitás kérdései című közleményében további információkat tudhatunk meg a nyírségi formavilágról. A félig kötött futóhomokos területek formái, mint a parabolabuckák, garmadák itt is megtalálhatóak. Kádár L. azt is leírta, hogy a 2 forma között az a különbség, hogy a garmada a szélbarázdához kapcsolódó forma, míg úgynevezett „vándorló bucka” a parabolabucka.
6
Ugyancsak Kádár L. nevéhez fűződik a terület következő jellegzetes formájának, a szegélybuckának a felismerése és megnevezése. Napjainkban is folynak különböző kutatások ezen a területen, arra keresve a választ, hogy mikor és hogyan, minek hatására indult el a homokmozgás. A kutatók minél több összefüggést igyekeznek felfedezni a szél az éghajlat között, amelyekhez különböző kutatási eszközök társulnak segítségül. Fontos kutatási célkitűzés még, az itt található formák eredetének felkutatása. A kutatások során az emberi tevékenységeket is vizsgálják, hogy hogyan hat a természetre, és hogyan befolyásolja a felszínformálást. Annyi azonban megállapítható, hogy ezen kutatások segítségével már nagyon sok információt lehet tudni a homokmozgás keletkezéséről, szakaszairól és a formavilág kialakulásáról.
7
III. A vizsgálatok anyaga és módszere A szakdolgozat megírásához többféle eszközre volt szükségem. Az első, s talán az egyik legfontosabb a könyvtárban való foglalatosság volt, ahol először a témám megírása szempontjából az egyik alapművet vettem a kezembe, Borsy Zoltán A Nyírség természeti földrajza című könyvét, amely az első igazi áttekintő jellegű könyv volt a térség feltárásának történetében. Elolvasásával már sok információval rendelkeztem a területről, de egy könyvvel nem elégedtem meg, s igyekeztem minél több könyvet, forrást keresni és tanulmányozni a szakdolgozati témámmal kapcsolatban. Ezen forrásanyagok felkutatásában és kézhezvételében a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtára, a Debreceni Egyetem Földrajzi tanszékek Könyvtára, valamint a nyírbátori Városi Könyvtár volt a segítségemre. A szakirodalmi tanulmányozás után az interneten is igyekeztem, minél több olyan megbízható forrással rendelkező oldalakat keresni, amelyek a témámhoz köthetőek. Nemcsak tárgyilagos, hanem szakmai segítséget is kaptam a szakdolgozatom megírásához, témavezetőmtől Lóki Józseftől. Segítségével a DK-Nyírség területét sikerült alaposan bejárni, és minden olyan területet felkutatni, ahol a szél által kialakított formák jól megfigyelhetőek, így saját szememmel is sikerült megfigyelnem ezeket a formákat. Mindezek mellett a talajbeli különbségekre is sikerült felhívni a figyelmet. Több homokbánya területén jártunk, ahol a futóhomokrétegek, s bennük a kovárványcsíkok jól láthatóak, tanulmányozhatóak voltak. Bátorliget természetvédelmi területét is sikerült igen részletes bejárnom, és ott előforduló formákat pedig fényképezővel megörökíteni, hogy ezzel még szemléletesebbé tudjam tenni a szakdolgozatomat.
8
IV. Vizsgálati eredmények és azok értékelése 1. Földtörténeti áttekintés Ahhoz, hogy az általam kiválasztott terület természet-, állat-, talaj-, és növényföldrajzát bemutassam, szükséges először kialakulásának ismertetése. A Nyírség a Tiszai Nagyszerkezetei Egység része, melynek aljzata flisösszletű. (1. ábra). A felszín kialakulásában az egyik legfontosabb szerepet a folyóvízi munka játszotta. Az ősföldrajzi képet a folyóvízi akkumuláció határozta meg. A pleisztocén időszakában az Alföld egésze süllyedő térszín volt, ún. fiókmedencékkel. Ezt a süllyedő Nyírséget a felsőpannonban a Pannón beltenger (2. ábra) teljesen elborította, amely a későbbiek folyamán feltöltődött és beltóvá alakult. (Martonné E.K., 2007.).
1.ábra A Tiszai nagyszerkezeti egység kiterjedése.(szerk. Kázmér M.–Kovács S. , Martonné E.K., 2007.)
9
2.ábra A Pannon–beltó egykori kiterjedése. (szerk. Borsy Z.–Franyó F., Martonné E.K.,2007.)
Feltöltődése során a Pannon–beltót a vízfolyások nagy mennyiségű üledékkel halmozták fel, melynek vastagsága 1000 és 2500m-t is elérhette. A pliocén második felében, az Alföldet feltöltő folyók, a Maros-Kőrös süllyedék felé tartottak, s közben hordalékukat pl: a Nyírség déli részének területén halmozták fel, amit a 3.ábrán jól megfigyelhetünk. Míg a Nyírség déli részén a felhalmozódás volt megfigyelhető, addig az ÉK-i rész jelentősen megemelkedett, s ez megnövelte a folyók eróziós tevékenységét. A megerősödött eróziós tevékenység következtében, a folyók először felszabdalták a területet, majd megkezdték annak letarolását. A legjelentősebb eróziós munkája a területen a Tiszának és a Szamosnak volt.(Borsy.Z.,1961.)
10
3. ábra A pliocénkori vízhálózat. 1. jelenkori futásirány (szerk: Sümeghy J.-t kiegészítve Somogyi S., Martonné E.K., 2007.)
A megerősödő folyóvízi erózió mellett, az areális erózió is nagy mennyiségű hordalékot szállított el a puha pannóniai rétegekből. A felsőpliocén végén süllyedésnek indult a Tisza-árok Szolnok feletti szakasza, s ennek köszönhetően a Tapolya, Ondava, és a Laborc irányt változtatott, és DNy-nak fordulva, a Hajdúhát felé vették irányukat. (Borsy Z. 1961.)
11
4. ábra A nyírségi hordalékkúp épülésének iránya (Borsy Z., 1989.)
A pleisztocén közepén a pannóniai felszín süllyedni kezdett, így a folyók munkavégző képessége a hegyvidéki szakaszon felerősödött, és bevágódó szakaszjellegűvé vált, melynek hatására, a hegyről leérkezve vesztettek erejükből, és ennek következtében a hordalékukat a hegy lábánál halmozták fel (4. ábra). A Nyírség pleisztocén rétegek vizsgálata arról tanúskodik, hogy valamennyi folyó részt vett az Alföld ÉK-i részének feltöltődésében (Borsy Z. ,1961) A würmben tektonikus okoknak köszönhetően a területet feltöltő Tisza és Szamos a mai Ér–völgy környékére került le, ahol megkezdte eróziós tevékenységét. Ez azonban nem tartott sokáig (5. ábra), mert a felső–pleniglaciálisban újabb tektonikussüllyedés következett be, s az erősebben süllyedésnek induló Beregi–síkság és a Bodrogköz felé vette az irányt a Tisza, elhagyva ezzel az Ér–völgyét. A felső–pleniglaciálisban így nagy területek köztük a DK–Nyírség is ármentessé vált, így utat adva a szél felszínalakító tevékenységének. (Borsy Z., 1989.)
12
5.ábra A negyedidőszaki futásirányok (Borsy Z., 1989.)
Így tehát az elhagyott folyómedrek közötti laposokat az É-i, ÉÉK-i, ÉK-i, ÉÉNy-i szelek megtámadták, és a homokot kifújták belőlük. Ennek következtében egyre jobban megjelentek a szél által kialakított formák, mint például szélbarázdák, deflációs mélyedések, garmadák, maradékgerincek. A Nyírség D-i részén pedig kialakult a területre jellemző sajátos forma, a fejletlen nyugati szárú parabolabucka (Borsy Z., 1961.), amelyek a szélirány kisebb mértékű megváltozásának eredménye, melynek fejletlen Ny–i szárát az É–i irányú szelek erodálása hozták létre.( Lóki J.–Szabó J., 2007.) Ahhoz azonban, hogy ilyen formák kialakuljanak, a homoknak mozgásba kell lendülnie, amelyet több tényező is befolyásol. Ilyen például az éghajlat, amely minél szárazabb, és csapadékszegényebb annál jobban alkalmasabbá teszi a területet a szél pusztítására, vagy a talajvízmagasság is befolyásolja a szél tevékenységét hiszen, ha magas vízállás van, akkor hamarabb megkötődik a szállítható anyag, így nem, vagy csak nagyon nehezen tudja a szél magával ragadni azt, míg az alacsony vízállás esetén segíti is a szél munkáját. A növényzet is fontos tényezőként említhető meg a szél formaalakításában, hiszen ha gyér a növényzet, akkor jelentős formákat tud kialakítani, míg ha a terület gazdagon növényborított, akkor a felszínalakítás sem olyan intenzív. 13
Ahogyan Lóki József (2008.) Holocén felszínváltozás a hazai futóhomok területeken című közleményében olvashatjuk, hogy a legjelentősebb homokmozgás a felső– pleniglaciálisban volt, amit azonban további homokmozgási fázisok követtek. A würmben az idősebb és a fiatalabb Dryasban még mozgásba lendült a homok. A holocén nedvesebb – preboreális– éghajlatának köszönhetően azonban a homokmozgás megcsappant, amellyel párhuzamosan megjelentek azon kisvizű patakok, amelyeket „nyírvizeknek” is neveznek, amelyek a peremterületek irányába tartottak. A boreális fázisban viszont ismét szárazabb, melegebb éghajlat köszöntött be, így a szél ismét elkezdte felszínformáló tevékenységét. Az utolsó jelentősebb homokmozgásra pedig a XVIII. században került sor, mely a fák kivágása és a túllegeltetés miatt következhetett be. (Martonné E.K. 2007.) Napjainkban is megfigyelhető homokmozgás azokon a területeken, ahol az ember folyamatosan beleavatkozik a természet folyamatába. A félig kötött formák között átmeneti formák is létrejöttek, amelyek átmenetet képeznek a Nyírség É–i és D–i formavilága között. Ilyen formák maradékgerincek, szélbarázdák, deflációs mélyedések, és parabolabuckák keveredéséből jöttek létre. Ilyen formakeveredés legfőképpen a Bököny–Szakoly–Nyírgelse–Nyírbátor–Mátészalka vonal mentén fordult elő (Borsy Z., 1961.). A würmi tektonikus mozgások következtében, bizonyos területek kiemeltek, mások lesüllyedtek, s így akár több méteres szintkülönbség is létrejöhetett, sőt a folyók elhagyták ezt e területet, és a szél vehette át a „hatalmat”, ami oda vezetett, hogy itt alakult ki a Nyírség legmagasabb pontja, a Nyírbogát környékén található Hoportyó 183méterrel, amelyet régebben Koportyoknak is neveztek. (6. ábra)
6. ábra Magasságkülönbségek a D-DK-Nyírség területén ( Borsy Z. 1961.)
14
A szél munkáját erdősítésekkel próbálták megfékezni. A leggyakoribb fa, amit ezen a területen ültettek az akác, valamint a különböző gyümölcsfák, amelyek segítettek a szél megkötésében. Azokon a területeken, ahol nincs fa, amely megkötné a homokot, ott a szél hatására újabb félig kötött formák jöhettek és jöhetnek létre.
2. Geológiai képződményei A DK-Nyírség területén előforduló leggyakoribb formák a következőek: 1. Löszös homok 2. Futóhomok 3. Gyepvasérc 4. Mésziszap, homokos mésziszapos, meszes-mésziszapos homok 5. Barnaföld A következőkben ezeket a formákat szeretném bemutatni és részletesebben jellemezni. Löszös homok. Maga a lösz elnevezés az elzászi német parasztoktól származik, akik a könnyen megmunkálható laza anyagot nevezték lösznek. Kőzetfajtaként azonban először 1823-ban Leonhard K.C. ismerte el, majd Lyell C. munkái során vált ismertté (ÁTF, 1998.). Szemcseátmérője 0,02-0,05 mm közötti, fakósárga, nagy porozitású, és vízátersztő kőzet, amely főképpen kvarcból (50 -70%), kalciumkarbonátból (5–25%), és agyagból (5–25%) áll. Ahhoz azonban, hogy a lösz kialakuljon több feltételnek is teljesülni kell, így például, hogy a felszín sík, vagy enyhe lejtésű legyen, az éghajlat aridus, illetve szükséges, hogy növényzet borítsa a felszínt, ami megköti a port. A kifagyásos vagy inszolációs aprozódásból, fluviális, tavi vagy glaciális üledékékből származó hulló port a szél elszállíthatja, ha azonban az éghajlat nedvesebbé válik, akkor a lösz képződése leáll, és különböző lepusztulási formák jönnek létre (Lóki J. – Szabó J., 2007.) Tipikus lösz itt, a DK-Nyírségben, nem alakult ki, csak löszös homok, amelynek homokfrakciója a többi típustól eltérően nagyobb, s eltérő arányban található meg benne futóhomok és löszös homok (Szerk.: Borsy Z., 1998.).
15
A futóhomok a legelterjedtebb képződménye a DK-Nyírségnek. Szemcseméretét tekintve általában 0,32–0,1 mm, azonban előfordulnak benne 0,5 mm-es átmérőjű szemcsék is. Annál nagyobb szélenergiára van szükség, minél nagyobbak a homokszemcsék, amelyeket ennek megfelelően a szél hol görgetni, ugráltatni, hol pedig lebegtetni tud, amelyek egymásnak ütközve egymást is mozgásba lendíthetik. A szélfújta szemcsék jelentős része kvarcból áll, de helyenként mészkőszemcséket is tartalmazhat, amelyek azonban hamar elaprózódnak és por lesz belőlük, amit a szél kirostál és kvarcszemcsék együttesévé válnak. Kisebb arányban ásványszemcsék is előfordulnak a kvarc együttesekben, mint például a gránát (Borsy Z., 1998.). A nyírségi futóhomok anyakőzete a pleisztocéni iszapos folyóvízi homok, amelyet a munkaképes szelek szállítottak el. Vastagságuk elérheti a néhány cm-től a 25-32m-t is. Ahol a vastagsága csak néhány cm, ott a folyóvízi homok is a felszínen van, például a parabolaszárak között Nyírbátortól K-re, míg Hajdúsámson és Nyírbogát között 25–32m vastagságot is elérheti. A nyírségi futóhomok főleg 0,2–0,1mm szemcsenagyságú aprószemű homokból tevődnek össze, amelyek É-ról D felé haladva fokozatosan finomodnak. A hordalékot szállító folyók a durvább szemcséket az É-i területeken, míg a kisebb szemeket D–en halmozták fel (Borsy Z., 1961.). Ahogyan azt az általános jellemzésnél említettem, a futóhomokbuckákban a legnagyobb arányban a kvarc található, ami mellett Borsy Z. (1961.) kutatásai alapján a durva homokfrakció is megtalálható, valamint binokuláris mikroszkóp segítségével vulkáni eredetű szemcsék is kimutathatóak, mint például az andezit, a riolit, és a riolittufa. Mindezek hatására a talaj savanyúbbá válik, és megnövekszik a vastartalma is. A savanyúság káros hatásaihoz említhető, hogy nem következik be a humuszanyag koagulációja, s a talaj szerkezete tömődött lesz, ami kedvezőtlen a talajvíz és levegőgazdálkodására. A savanyúság felerősödésével a növények a különböző szerves anyagokat csak nehezen tudják felvenni. Ezeknek a talajoknak a javításához a leghatásosabb módszer a talajlazítás, a trágyázás, a talajvédelem, és a víztöbblet elvezetése (Stefanovics Pál–Filep György–Füleky György, 1999.) A nyírségi futóhomokszemcsék csak kismértékben koptatottak (7. ábra), hiszen helyben, a pleisztocéni folyóvízi homokból képződtek, és csak rövid utat tettek meg (Borsy Z. 1961.).
16
7. ábra Futóhomok szemcséinek felnagyítása (Borsy Z., 1961.)
Ez is bizonyítja, hogy Cholnoky (1910.) feltevése téves volt, hiszen ha állítása igaz lett volna, akkor a messziről érkezett futóhomoknak jelentős mértékben kellene koptatottnak lennie, nem pusztán kis mértékben. A következő nyírvízlaposokra jellemző képződmény, a gyepvasérc, amely a holocén preboreális, nedvesebb éghajlatában alakult ki. (Borsy Z., 1969.). A barnavasérc agyaggal kevert változata a gyepvasérc (Hevesi A., 1997.). A legtöbb esetben a felszínen ritkán fordul elő, inkább a felszín alatt, 30-50cm mélységben. Általában különálló gumók formájában jelentkeznek, összefüggő formákban csak nagyon ritkán fordulnak elő (Borsy Z. 1961.).
17
A következő képződmény, melyet megemlítenék a mésziszap. Az iszap 0,002 0,02mm szemcsenagyságú finom üledék, amely folyókban vagy állóvizekben találhatóak meg (Hevesi A., 1997.) Szintén a D-i, és a DK-i Nyírség területén figyelhetőek meg az egykor feltöltődött folyómedrekben. Ezek tanúskodik arról, hogy a nyírvízlaposok mésztartalma magas lehetett. Ez a mésztartalom részben és időnként kicsapódott, melynek kialakulásában egyes moszatfélék elszaporodása, illetve alsóbbrendű állatok meszes héja is fontos szerepet játszott. Előfordulásának leggyakoribb területe Bátorliget. (Borsy Z., 1961.). A következő képződmény, amely nem elhanyagolható a területen a barnaföld. A barna erdőtalaj kevésbé agyagos és kevésbé kilúgozott változata a barnaföld (Hevesi A., 1997.) Csak kis foltokban fordul elő a DK-Nyírségben, főleg a Nyírmeggyestől D-re eső területeken (Borsy Z., 1961.).
3. A DK-Nyírség formakincse A DK-Nyírség formakincsének kialakulásában fontos szerepet játszott/ játszik a szél, valamint az egykor ezen a térségen áthaladó folyók, amelyek völgyeikkel színesítik a terület formavilágát. Mivel a legjelentősebb és legelterjedtebb formákat a szél hozta létre, ezért szeretnék általánosságban néhány dolgot megemlíteni tevékenységéről. A Földön szinte mindenhol fúj a szél, amelyet a nyomáskülönbségek hoznak létre. Valahol közvetett, valahol közvetlen hatásai érzékelhetőek. Közvetett módon hat a tengerpartoknál, ahol partformáló vagy éppen partépítő szerepe van, viszont közvetlen úton hozza létre a saját formáit. Saját formáit azonban a legtökéletesebben azokon a területeken tudja létrehozni, ahol nincs növényzet, ami megfékezné munkáját, vagyis megkötné az általa szállított hordalékot. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy más formákat hoz létre a sivatagokban, és más formákat hoz létre ott, ahol növényzet is van, vagyis a félig kötött homokos területeken. A szél felszínalakító tevékenységét és az általa létrehozott formákat a szelek Istenéről, a görög Aiolasz-ról nevezték el, eolikusnak (Borsy Z., 1998). A hordalékot görgetve, ugráltatva, és lebegtetve tudja szállítani, amit osztályozva képes felhalmozni. Az egymáshoz ütköző szemek egymást is mozgásba hozzák és nyomokat ejtenek egymáson. A szélnek 3 fontos munkafázisát lehet megkülönböztetni, melyek a következőek: defláció, vagyis a szélkifúvás, szállítás, vagyis transzportáció, és a felhalmozás, vagyis az akkumuláció (Lóki J.− Szabó J., 2007.)
18
Deflációs formák például a szélbarázdák, vagy a deflációs mélyedések, akkumulációs formákhoz említhetőek a dűnék, parabolabuckák és a garmadák. A futóhomokformák kialakulását a részben kötött területeken –például itt a DK-Nyírség is– több tényező befolyásolja. Az egyik maga a szél, amely mellett a növényzet is fontos szerepet játszik. Ehhez hozzájárulnak még az éghajlati adottságok, a szállítható homoktömeg, a talajvíz mélysége és a domborzat is (Borsy Z., 1998.). A Nyírséget 2 részre oszthatjuk az alapján, hogy az adott területen milyen futóhomokformák alakultak ki. Így a Téglás–Bököny–Szakoly–Nyírmihálydi–Nyírgelse–Nyírbogát– Nyírbátor–Mátészalka vonaltól É-ra az uralkodó formák a szélbarázdák, maradékgerincek, garmadák, deflációs mélyedések, míg ettől DK–re, főleg szegélybuckák és fejletlen Ny–i szárú parabolabuckák fordulnak elő (Borsy Z., 1961.). A DK–Nyírség tehát a parabolabuckás területekhez sorolható, ahol a homokmozgás több fázisban zajlott le. A legfontosabbak a felső–pleniglaciálisban, a későglaciálisban, majd a holocén időszakában több alkalommal játszódtak le. Azonban napjainkban is előfordulhat, hogy a homok mozgásba lendül azokon a területeken, ahol gyér a növényzet, szárazabb az éghajlat, vagy a talajvíz alacsonyabb. Az emberi tevékenység, mint a túllegeltetés hatására is felléphet a szél felszínalakító képessége. Ezen a terülten 7 jelentősebb formát tudunk megkülönböztetni, s ezekkel a formákkal szeretnék foglalkozni a továbbiakban. Típusos parabolabucka Borsy Z. (1961.) megfogalmazása alapján, azokon a területeken jött létre, ahol a szél a mélyedésekből fújta ki a homokot, amelynek szélverte oldala lankásabb, míg szélárnyékos oldala meredekebb. Típusos parabolabucka (8. ábra) ritkán fordul elő. Itt a DK-Nyírségben Gebétől DK-re, egy 10 méter magasságú típusos parabolabucka figyelhető meg.
19
8. ábra Parabolabuckák formái (szerk. Kádár L,.Lóki J.–Szabó J., 2007.)
Fejletlen Ny-i szárú parabolabucka a leggyakoribb forma ezen a területen. Az aszimmetrikus parabolabuckák kialakulása több dologra vezethető vissza, amelyet Borsy Z. 1961-ben így csoportosított:
a Ny-i szár azért nem tudott kifejlődni teljesen, mert a parabolabuckák túl közel fekszenek egymáshoz.
ha az ÉK-DNy-irányú völgyek közel fekszenek egymáshoz, akkor sem tudnak kifejlődni teljesen a parabolabuckák.
A Piricse-Aproliget vonaltól É-ra főképp ÉÉNy-i, míg tőle D-re É-D-i irányú szelek formálták a felszínt, azonban a területen az ÉK-i szelek a munkaképesebbek, így a parabolák gyeptakaróval védett K-i oldalát nehezen tudták megtámadni, ellentétben a Ny-i oldallal, amelyet a szél szabadon erodálhatott. Így azonban a Ny-i szártól elszállított homokot a K-i száron halmozódta fel, melynek eredménye, hogy a Ny-i szára fejletlenné válik, és az É-ÉK-i szél a K-i szárat D-DNy- felé meghosszabbítja. A K-i szára a paraboláknak 0,5-4,5km-esek, magasságuk 2-18 méter között változik.(9. ábra)
20
Az imént említett okok miatt a Ny–i szár alacsonyabb és rövidebb is a keletinél. Erre legjobb és legszemléltetőbb példa a Teremtől ÉK-re, és Bátorligettől Ny-ra fekvő terület. (1. kép). Másik jelentős terület, ahol gyakoriak a fejletlen nyugati szárú parabolabuckák, amit Borsy Z. (1961.) az előbb említett terület mellett megemlít, az Ömböly–Piricse–Encsencs– Nyíracsád–Nyírmártonfalva–Nyíradony–Ábapuszta–Hajdúsámson–Hajdúbogas–Nagyléta– Bagamár, és a Nyírbátor–Nyírgelse–Szakoly–Bököny–Hajdúhadház–Nagyacsád–Nyírlugos– Nyírbéltek, és Piricse által körbehatárolt terület lévő terület, melyeket még ma is megfigyelhetünk. (2. kép)
9. ábra Aszimmetrikus parabolabuckák (szerk. Borsy Z., Lóki J.–Szabó J., 2007.)
1.kép Fejletlen nyugati szárú parabolabucka Bátorliget
21
2.kép Fejletlen nyugati szárú parabolabucka Nyírlugos
A következő forma, melyet meg kell említeni a szegélybucka. Parabolabuckákból alakult ki úgy, hogy a parabolabucka É–D–i, ÉÉK–DDNy–i illetve ÉK–DNy–i előrehaladása során vizenyős területekre, illetve egykori folyómedrek széléhez ért, ahol a nedvesebb felszín miatt a K-i szára megkötődött. A Ny–i szár, azonban a szél számára továbbra is erodálható maradt, így hasonló folyamatok mentek végbe, mint a fejletlen Ny–i szárú parabolabuckáknál. A K-i szár magassága 4–8 méter, míg a hosszúsága 2 km. (Borsy Z., 1961.). Kádár László(1956.) nevezte el a területre jellemző formát szegélybuckának. A negyedik forma a szélbarázda (10. ábra), amely ott alakulhatott ki, ahol a növényzet felszínborítottsága változó, és a gyérebb növényzetű területről a szél kifújta a homokot, míg a növényzettel fedett ellenáll a szél pusztításának.(Lóki J. –Szabó J., 2007.). Kialakulásukban fontos szerepet játszott a talajvíz mélysége is. A legnagyobb méretű szélbarázdák Ömböly–Nyírbéltek–Nyíracsád–Nyírábrány között fordulnak elő. Napkortól Dre viszont olyan szélbarázdák is előfordulnak, amelyek a XVIII. és XIX. században az erdőírtások után alakultak ki (Borsy Z., 1961.).
22
10. ábra Szél által kialakított formák (szerk. Cholnoky J., Lóki J.–Szabó J., 2007.)
Széllyuknak nevezzük, azokat a formákat, amelyek a növényzettel borított területeken jöttek létre, ahol a parabolabuckák mélysége csekély, és átmérőjük is kicsi.(Lóki J.–Szabó J., 2007.). Borsy Zoltán (1961.) megállapítása szerint, a parabolák csúcsrészeiben is létrejöhetnek, így mélységük a 10 métert is elérheti, lejtőik pedig 18–33 fokosak. Nyírbátor és Piricse között is megfigyelhető a széllyuk, amelyet a munkaképes északi szelek fújtak ki a szélbarázdákból. Miközben a szél a homokot fokozatosan hordta ki a szélbarázdákból, addig a széllyukat tovább mélyítette és szélesítette.(Kádár L.,1935.) Szélbarázdák, maradékgerincek, garmadák, és kisebb deflációs mélyedések kombinációjából alakultak ki az átmeneti formák. Téglás–Bököny–Szakoly–Nyírmihálydi– Nyírgelse–Nyírbogát–Nyírbátor vonal mentén igen gyakoriak ezek az átmeneti formák. Valahol a parabolajelleg, valahol a szélbarázdás jelleg az uralkodó (Borsy Z., 1961.), amelyet a 11. ábrán figyelhetünk meg. A 3. kép pedig azt bizonyítja, hogy ezek az akkumulációs formák még napjainkban is jelen vannak. Erre példa a Bátorliget határában készült fotó.
23
11. ábra Átmeneti formák Nyírmihályditól D-DK-re (Borsy Z., 1961.)
3.kép Deflációs lapos akkumulációs formákkal Bátorliget határában
24
Lepelhomok a félig kötött futóhomokos területek akkumulációs térszínein igen nagy számban fordulnak elő. Elsőként 1951-ben Bulla Béla hívta fel a lepelhomokra a figyelmet, amellyel még ma is foglalkoznak, köztük Dr. Félegyházi Enikő, és Dr. Lóki József A lepelhomok vizsgálata a nyírségperemi területeken (2008.) című közleményükben. Ahogyan a szárazabb és nedvesebb időszakok váltakoznak, ugyanolyan periódikus fejlődés figyelhető meg a lepelhomokok kialakulásában is. A szárazabb időszakban a munkaképes szelek, itt főleg északias szelek, kezdték meg a területen a felszín formálást, és homokot mozgásba lendítették, majd a nedvesebb időszakban jelentős mértékben lecsökkent a területen a felszínformálás. Kialakulhattak szélbarázdák mögött, ott ahol a homok nem tudott garmadákba halmozódni (Lóki J. –Szabó J., 2007.). Borsy Zoltán 1961-ben még úgy vallotta, hogy ezen lepelhomokok vastagsága nem haladhatja meg az 1 métert, addig mai ismeretek azt bizonyítják, hogy néhány méter vastagságúak . Homokfodrok a legkisebb akkumulációs formák, amelyek a növényzet nélküli területeken alakulnak ki. Irányuk merőleges a szél irányára, magasságuk 2 cm körüli, és gerinctávolságuk 20 cm-t nem haladja meg (Lóki J. –Szabó J., 2007.). Általában a D-Nyírség területén fordulnak elő, gerinctávolságuk kicsi, viszont ha durvább futóhomok maradéktakarójaként maradnak vissza, akkor nagyobbak is lehetnek. 1952-ben a Nyírség legnagyobb homokfodor Hajdúsámson ÉK-i részén volt megfigyelhető, amelyről Borsy Z. is beszámolt.. (4. kép)
4. kép Homokfodrok a nyírbélteki homokbányánál
25
Szélzászló hosszantartó egyirányú északias, vagy délies szél hatására, fűcsomó, vagy egyéb kisebb-nagyobb akadály mögött jönnek létre, amelyet már egy kisebb erősségű szél is szétfújhat. Általában 18–50cm hosszúak, de elérhetik a 100-250 cm-t is (Borsy Z., 1961.). Elhagyott folyómedrek a Nyírség formakincséhez tartoznak a futóhomokformák mellett. ÉK–DNy irányúak, amelyeket az egykoron erre folyó, és ezáltal hordalékkúpot építő folyók hozták létre (Borsy Z., 1961.). Pollenanalitikai vizsgálatok bebizonyították, hogy a D-Nyírségben található elhagyott folyómedrek a würm második interstadiálisából és III.glaciálisból származnak (Borsy Z., 1961.). Ennek oka, hogy a pleisztocénig itt haladt keresztül a Tisza és a Szamos, amelyek azonban a pleisztocén végétől irányt változtattak, elhagyták az Ér-völgyét, és a Felső-Tiszavidék felé fordultak. Ezeknek az elhagyott ártéri síkságoknak a gyakori formája az elhagyott medrek, morotvák. A medreket folyóhátak kísérik, amelyeket bizonyos időközönként vízjárta területek gátolnak el, s hozzák létre a mocsarakat, melyre a legjobb példa az Ecsedi-láp (Martonné E.K., 2007.). Ugyancsak pollenanalitikai vizsgálatok segítségével állapították meg a kutatók, hogy azok az elhagyott folyómedrek, amelyek a würm-től idősebbek, azok nagy részét a würmi erős homokmozgás pusztította el, a megmaradtakat pedig erősen felszabdalta. A legfiatalabb elhagyott medrek a Búj–Nyíregyháza–Debrecen–Nagyléta–Nyírbátor–Berkesz közötti területen találhatóak. Fejlődésük a würm III második felében kezdődött el, s ennek köszönhető, hogy ezen a területen található elhagyott medrek állapota még viszonylag ép maradt. Hasonlóan épen maradt elhagyott folyómedrek találhatóak még a Nyírség többi területén is, mint például Nyírbogáttól D-re véget érő Nyírtet, Magy és Máriapócs mellett húzódó elhagyott folyómeder. Ezeknek az elhagyott folyómedrek a szakaszai hosszúak, és egyenesek. Aljzatuk folyóvízi homok, amely felett nyírségi löszös, üledékes réteg található. Felszínükön gyakori képződmény a gyepvasérc vagy a mésziszap, valamint a nyírvízlapos (Borsy Z. 1961.).
26
4. Éghajlat A DK-Nyírség éghajlata hasonló az Alföldre jellemző éghajlatra, azzal a kicsiny eltéréssel, hogy a területéből szigetszerűen kiemelkedő Nyírségnek, sajátos éghajlati vonásai vannak. A Köppen-féle éghajlati beosztás szerint, amelyet Péczely György (1998.) könyvében is olvashatunk, a DK-Nyírség a Cb meleg mérsékelten száraz, forró nyarú éghajlati térségben tartozik.(12. ábra)
12. ábra Magyarország, azon belül a Nyírség éghajlata (Péczely Gy., 1998.)
Az Alföld éghajlatától eltérő vonásai közé sorolható, hogy a tél zordabb, a nyár is hűvösebb, és az erdélyi hegyvidékhez való közelsége miatt, a napi és az évi hőmérsékleti ingadozás nem számottevő. A Nyírség több csapadékot kap, mint az Alföld többi része, hiszen érvényesül a csatornahatás, amelyet az okoz, hogy az Alföld ÉK-i része elkeskenyedik és a Ny-ról beáramló légtömegek az ÉÉK-Kárpátok előtt összetorlódnak. Nyáron több napos szárazság és aszály is előfordulhat a vidéken (Borsy Z. 1961.).
27
Az akkumulációs és deflációs formáknak köszönhetően mikroklímák alakultak ki, így a mélyedésekben nedvesebb, hűvösebb az éghajlat, ezért a levegő itt kevésbé melegszik fel. Ezzel szemben azonban meg kell említeni a buckatetőket, ahol a levegő erősen felmelegszik, így nyári időszakban több oC-os különbség is bekövetkezhet (Borsy Z. 1961.). A hidegebb mikroklímájú területek teszik lehetővé, hogy Bátorligeten a pleisztocéni reliktumfajok megmaradjanak eredeti állapotukban.(13. ábra)
13. ábra Évi középhőmérséklet a Nyírségben 1901-1950 között (Péczely Gy.,1998.)
A légnyomás az egész területen alacsony, amely azonban ősszel és a nyár folyamán meg is emelkedhet. Ezen a területen a szélviszonyok fontos szerepet játszottak és játszanak a felszínalakításában. Például a leggyakoribb szélirány Debrecenben NE, N, S, E, Nyírbéltek környékén (14. ábra) főleg Ny-i szelek, a D-i területeken az északias irányú szelek az uralkodóak
(Borsy
Z.,
1961.).
14.ábra Szélirány gyakoriság %–ban mérve 1951-55 adatok alapján (Borsy Z. 1961.)
28
A következő ábrán megfigyelhetjük a DK-Nyírség területén fújó szelek irányát, amelyek a térség formavilágára befolyással bírtak, s amelyek a Borsy Zoltán által 1961-ben megállapított szélirányokat alátámasztja.(15. ábra)
15.ábra A D−DK-Nyírség széliránya (Péczely Gy., 1998.)
A leghatékonyabb felszínformáló ereje a tavaszi szélnek van, amely a hóolvadás után a gyér növényzetű területeken a homokfelszínt kiszáríthatja, így ott ahol nem teszik meg a megfelelő óvintézkedéseket, ott a homok mozgásba indul, s annak következtében 5−10 cm-es rétegeket is elszállíthat, sőt tavasszal az elvetett magvakat is kifújhatja a talajból, ennek következtében a vetés tönkremegy.( Borsy Z., 1961.). A napsütés tekintetében a D−Nyírség kiemelkedik az Alföld többi területeihez képest. A homokbuckák és mélyedések között csak 1–2 Co-os hőmérsékleti különbség alakul ki, hiszen a buckák gyorsabban felmelegednek, mint a mélyedések, ahol a közeli talajvízállás is csökkenti annak esélyét. (Borsy Z., 1961.). Télen a kemény hideget a Oroszország felett elhelyezkedő nagynyomású hideg légtömegek okozzák, amelyek betörése előtt, ha itthon párás légtömeg uralkodik, „akkor ezek a betörő hideg levegő fölé emelkednek és megindul a havazás”. ( Borsy Z.,1961.). A mélyedésekben, vagy az elhagyott folyóvölgyek területén télen igen gyakori jelenség a fagy. 2008/2009 telén extrém hőmérsékleti értékre is volt példa. Nyírlugos környékén a hőmérő higanyszála elérte a –20 Co –ot, amely alátámasztja azt a tényt, hogy a mélyedésekben nagyobb hőmérsékleti értékekre is lehet számítani.
29
4–5 Co-os hőingás figyelhető meg télen, s a legmagasabb –90%–os– légnedvességi értéket is ekkor éri el, míg májusban és júliusban a legalacsonyabbat figyelhetjük meg. (Martonné E.K., 2007.) A téli hónapokban a párolgás minimális, míg májusban, júniusban, júliusban meghaladhatja a havi 80mm-t is. Októbertől februárig több a csapadék, mint az elpárologott vízmennyiség, míg márciustól szeptemberig épp az ellenkezője érzékelhető. Mikroklimatikus hatás következtében a buckatetőkön erősebb a párolgás, mint a deflációs mélyedések területén (Borsy Z. 1961.). A csapadék mennyisége 575–600 mm között mozog (16. ábra), amely a már említett csatornahatás következménye. A legtöbb csapadék nyáron hullik, míg ősszel 125−150 mm között ingadozik. Áprilistól szeptemberig Nyírbátortól K-re a csapadék értéke elérheti a 350−385 mm-t. A legtöbb zivataros napot májusban, júniusban, júliusban mérték. A téli első havazás általában november 15–20–ára esik, de az első havazás még nem képez tartós hótakarót. Az utolsó havazás, ami általában az utolsó hótakaró elolvadása után következik be, március 20–25-re tehető (Borsy Z., 1961.).
16.ábra Az átlagos évi csapadékösszeg 1901-1950 között a Nyírségen (Péczely Gy., 1998.)
30
5. A DK−Nyírség vízrajza A felsőpannon időszakára a Pannon–beltó az Alföld ÉK-i részéről visszahúzódott, s ennek következtében kezdett kialakulni a vízhálózat. Az általános lejtésviszonyoknak megfelelően a vízfolyások É–D–i illetve ÉK–DNy–i futásirányúak voltak, habár a negyedidőszak folyamán többször irányváltoztatásra kényszerültek, folyásirányuk centrális maradt, vagyis az Alföld középső területe felé folytak. Ezt a tényt már 1961–ben Borsy Z. is felismerte. Tudjuk, hogy a würmben tektonikus okoknak következtében bizonyos területek kiemelkedtek, mások megsüllyedtek, így a területen áthaladó folyók irányt változtattak. A Tisza és a Szamos először az Ér–völgyébe kerültek, majd az erőteljesebben süllyedő Bodrogköz felé fordultak (Borsy Z., 1989.) A DK-Nyírség vízválasztója a Hajdúhadház–Nyíradony–Nyírbátor–Nyírmada–Záhony között található. Mivel jelentősebb domborzati különbségek nincsenek a DK–Nyírség területén, ezért a folyóvíz eróziós tevékenysége igen csekély (Somogyi S., 1969.) Míg egykoron a Nyírséget kialakító folyók a területen folytak keresztül, addig ma már csak határfolyók veszik körbe a területet, így közvetlen folyóvízi kapcsolata megszűnt. A buckaközi mélyedésekben, illetve az elhagyott folyómedrekben, a talajvíz a felszínhez közel helyezkedett el, ezért sok helyen belvízveszély volt, és időnként van is, amelynek megoldására, illetve megakadályozására hozták létre a belvízelvezető csatornákat (Martonné E.K., 2007.). A lecsapolások előtt a vidék jelentős része lefolyástalan volt, sok tó és mocsár jellemezte a térséget, amelyet a 13. kép jól szemléltet (Borsy Z.,1961.).
13. kép Nyírség a lecsapolások előtt (Borsy Zoltán, 1961. )
31
Az első lecsapolásra 1892-ben került sor, mivel a vízzel borított területeken a közlekedés már nehézkessé vált, a mezőgazdasági területek megművelése is már akadozott, s különböző betegségek, mint a malária is megjelent. Az 1800–as évek előtt is voltak különböző kezdeményezések a csatornázás beindítatására, azonban ezek nem jártak eredménnyel, s majd csak az 1800-as évektől az ún. vármegyei árkok megjelenése jelentett megoldást, amelyek lehetővé tették, hogy a vízfolyások lefollyanak egy nagyobb medence felé, ahol azonban megemelték annak vízszintjét, és így az alacsonyabb területek ismét víz alá kerültek. A problémák megoldását az 1881–ben megépített Lónyai–csatorna oldotta meg, amellyel sikerült mind egészségügyileg, mind pedig mezőgazdaságilag is megoldást találni. (Borsy Z. 1961.).17. ábrán a DK-Nyírség csatornahálózatát láthatjuk. A csatornák karbantartása szintén nagyon fontos szerepet tölt be, így oda kell figyelni arra, hogy például a vegetációs periódusban nem szabad kotrást végezni, „s a csatornák rézsűjét is úgy kell kialakítani, hogy az élővilág ne telepedjen meg rajta”. (Martonné E.K., 2007.). Mint minden dolognak, a csatornázásnak is vannak hátrányai, hiszen hatására csökkent a talajvíz, ami ahhoz vezetett, hogy a buckatetők homok- tölgyeseinek nagy része kipusztult (Martonné E.K., 2007.). A DK–Nyírség területén számos belvízlevezető csatornát építettek, amelyek közül Borsy Z. még 1961-ben a Kondoros-ért emelte ki, amely Debrecentől ÉK–re, K–re, és DK–re lévő területek vizeit gyűjti össze. A leghosszabb csatornának pedig a II. számú főfolyást említette meg, melynek hossza kb. 49km, s számos mellékcsatornával rendelkezett.
.
17. ábra Nyírségi csatornahálózat (Borsy Z., 1961.)
32
Az egykori lefolyástalan területeken számos kisebb tó jött létre, amelyeknek nagy része egyrészt a belvízlevezető csatornák kialakítása miatt, másrészt a mezőgazdasági tevékenységek miatt mára már eltűntek (Somogy S. 1969.). Napjainkban is lehet még igen súlyos gondokat okozó belvizekkel találkozni, ezért kell mindig ellenőrizni a csatornák állapotát, és rendszeres tisztításukra is különös gondot kell fordítani.(Göőz L., 1999.) 6. Felszín alatti vizek Általánosságban elmondható, hogy a buckatetőkön a talajvíz mélyebben fekszik, mint a mélyedésekben, ahol a közeli talajvízállás miatt sokszor belvízzel is számolnia kell az ott élőknek.(18. ábra). Igen súlyos belvízzel kapcsolatos probléma jelenik meg tél végén és tavasz elején, amikor a hóolvadás olyan nagymértékű, hogy a belvízelvezető csatornák megtelnek, s a talaj sem tudja már „befogadni” a lefolyóvíz mennyiségét. Ez a helyzet azonban a buckaközi mélyedésekben még súlyosabb, hiszen itt a talajvízszint a felszínhez közelebb helyezkedik el, ami fokozza a belvíz hatását. Ha lösz, homokos lösz, löszös homok, vagy iszap található a futóhomok alatt, akkor a talajvíz még mélyebben helyezkedik el. Legmélyebb talajvízállást – 6–10 m – Nyírbátor és Záhony között mértek, míg Nyírbéltek, Nyíradony és Nyírbogát környékén a laposabb térszíneken, 2–3 m-es a vízszint. A talajvízszint ingadozás nagymértékben függ a párolgástól és a csapadék mennyiségétől, amelyeket a következő példák jól tanúsítanak. Április, május valamint júniusi hónapokban a legmagasabb a talajvízállás, míg nyáron az erős párolgás és a növényzet vízfelvevő képessége miatt alacsonyabb szintre süllyed. Általában decemberben kezd emelkedni a talajvízszint, mivel ilyenkor a párolgás csökkenése és az elolvadt, beszivárgott hó megemeli a szintjét (Borsy Z. ,1961.). Mivel a D–DK–Nyírség beszivárgó terület, így a lehullott csapadék mennyisége 20mm (Göőz L., 1999.).
33
18. ábra D-DK-Nyírség talajvíztükre (Borsy Z., 1961.)
Az utóbbi időkben megfigyelhető a felszín alatti vizek csökkenése, amely egyrészt a nagymennyiségben kitermelt rétegvizek, illetve szénhidrogéneknek köszönhető, másrészt pedig az éghajlat felmelegedésére vezethető vissza. Emellett azonban a rétegvíz készletre a hanyag emberi tevékenység is veszélyt jelent, például illegális szemétlerakók, melynek következtében a káros anyagok leszivárognak a talajba, s ezáltal a talajvíz is szennyeződik. (Martonné E.K., 2007.)
7. Természetes növénytakaró A DK-Nyírség arculata jelentős változásokon ment keresztül, mind a folyók irányváltoztatása, mind pedig a mezőgazdasági tevékenységek térhódítása miatt. A növényzet a Nyírségense flórajárásába tartozik, amelyet az európai elterjedésű flóraelemek valamint a kelet-kontinentális–pusztai tölgyesek–és pontusi, szubmediterrán növények színesítenek. A mélységi területein lápok, mocsarak, a magasabb buckatetőkön pedig homok pusztagyepek voltak megfigyelhetőek, de mellettük különböző fafajok, mint például tölgyesek, nyírfák elterjedése is számottevő volt, amelyek száma azonban a mezőgazdasági hasznosítás miatt fokozatosan csökkentek. (Simon T., 1969.).
34
Borsy Z. 1961-ben őshonos fajok közül az alföldi piros szegfűt, a fehér homoki szegfűt és a sziki őszirózsát említette meg.(5. kép)
5. kép Sziki őszirózsa (www.fertopart.hu)
A DK–Nyírségben a legnagyobb kiterjedésű erdőség volt megfigyelhető, amelynek fatársulásai az idő folyamán nagymértékben átalakultak. A melegebb éghajlat hatására a fenyőerdők kipusztultak, s helyüket, a melegebb és csapadékosabb éghajlatban a lápok váltották fel (Borsy Z. ,1961.). Egykoron a humuszban gazdag talajon a kocsányos tölgy, a lazább homoktalajon, pusztai erdők voltak megfigyelhetőek, de kiterjedésük mára már jelentősen lecsökkent, s helyükre az akácerdők kerültek. A kiírtott tölgyerdők helyére egyes területeken, mint például Nyírvasváriban, fenyőket ültettek (Borsy Z., 1961.). Az ősi feltöltődött medrek mentén kőris-szil-ligetek húzódnak, melyeknek gyepszintjén galagonya, kökény, mogyoró található (Simon T., 1969.). Jelenlegi adatokra támaszkodva állapították meg, hogy az erdősültség aránya a 20%-ot közelíti meg, amely az egykori erdők területéhez képest igen csekély, s a fajok változatosságát tekintve is igen egyhangúvá vált. Azokon a területeken, ahol a mezőgazdaság miatt a fákat kiírtották, oda a gyorsan fejlődő akácosokat ültettek, amelyek egyik feladata a szélerózió elleni hatékony védekezés volt. A homokpusztaréteket és a pusztai tölgyeseket a homoki legelők váltják fel, melyek közül a leghíresebb a nyírbátori homoki legelő. A homoki növénytársulások megőrzésére is nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen az egyre több gyepfeltörés, erdősítés, szemétlerakás, túllegeltetés, katonai gyakorlatok, és Moto Cross versenyek miatt veszélyeztetetté váltak. Az egyre intenzívebb műtrágyázás miatt a vízi, lápi, és mocsári társulások helyzete is egyre súlyosabbá válik (Martonné E.K., 2007.).
35
Külön szót igényel Bátorliget térsége, amely egy buckaközi mélyedésben található, ezért éghajlata hűvösebb, ami abból következik, hogy a felszínhez közel fekvő talajvíz gátolja az erőteljesebb felmelegedést. Ennek a mikroklimatikus hatásnak köszönheti egyedülálló növény és állatvilágát. A növényvilág alhavasi jellegű. Erdőiben ezüsthársos–tölgyesek, kevert köris–szil–tölgy ligeterdők fafajai terjedtek el a legjobban (Borsy Z., 1961.).
8. Állatvilág A lecsapolások és az erdőírtások előtt nagyvadakban gazdag terület volt, ám ezek alkalmazásával, illetve a divatosabbá lett vadászattal számuk jelentősen megcsappant. A nagyvadak száma csökkent, azonban a rágcsálók egyre inkább elszaporodtak, melyek közül jelentős a mezei nyúl, a hörcsög, az erdei cickány, az erdei pocok és a háziegér. Ideális letelepedési helye számos madárnak, mint a fülemülének, cinegének, és a harkálynak (Borsy Z., 1961.). A lecsapolásokkal nemcsak a nagyvadak száma, hanem a vízimadarainak sokszínűsége is megcsappant. Ennek következtében ma már csak 1–2 faj maradt fent, például: nádirigó, bibic, tőkés-réce. (http://www.tananyag.almasi.hu) Ezeket a madarakat, a 6. képen láthatjuk.
6. kép Tőkésréce, nádirigó, és bibic (http://www.tananyag.almasi.hu)
36
Ragadozó madarak közül kiemelkedik a héja, kék-vörösvércse, vagy az egerész ölyv. Kétéltűek közül a békák fordulnak elő a legnagyobb számban, amelyek a nyár beköszöntével a vizesebb, nedvesebb buckaközi mélyedésekben igen számottevőek. Kifejezetten szeretik az erdős, ligetes területeket, de a vörös–vércse a mezőgazdasági területeken is megtalálható. Számuk azonban fokozatosan csökken, egyrészt az erdők pusztítása, így otthonaik pusztítása miatt, másrészt a vadászat miatt megcsappant az egyedszámuk. (http://www.milvus.ro) Bátorliget állatvilága ugyancsak külön megemlítését érdemel, ahol a kutatók is újabb és újabb állatfajokat fedeznek fel. Érdekessége, hogy mind harmadkori maradványokat, mind pedig a jégkor utáni klímaváltozás emlékéit is őrzi az állatvilága (Borsy Z,. 1961.). A hűvösebb éghajlatnak köszönhetően, Észak–Európában elterjedt fajok is előfordulnak a térségben, amelyek őrzik az egykori jégkorszak éghajlati tulajdonságait (Loksa I., 1969.)
9. Talaj
„ A talaj a földkéreg legkülső szilárd burka, mely a növények termékhelyéül szolgál. Alapvető tulajdonsága a termékenység, vagyis az a képesség, hogy kellő időben és szükséges mennyiségben képes ellátni a növényeket vízzel és tápanyaggal.” A talaj biotikus, és abiotikus részrendszerekre osztható, amelyek szorosan összekapcsolódnak egymással (Kerényi A.,1998.) A talajképződést több tényező is befolyásolja, mint az éghajlat, a talaj kora, a biológiai tényezők, a domborzati tényezők, a földtani tényezők, és manapság pedig az emberi tevékenység is, amely olyan nagy mértékűvé vált, hogy erősen befolyásolja a talaj képződését. Az éghajlati tényezők – csapadék, hőmérséklet, szél – jelentős szerepet játszanak, hiszen a magas hőmérséklet, és a kevés csapadék hatására a szél ereje felélénkül, s így a talaj felső termékeny részét elszállíthatja. Míg a kevés csapadék a szélerózió felerősödésével jár, addig a bőséges csapadék a kilugózáshoz vezethet. Ilyenkor, a talajban található ásványi anyagokat a víz mélyebb területre szállítja.
37
Az is megfigyelhető, hogy magas talajvízálláskor oxigénhiányos környezet alakul ki, melynek eredménye, hogy láptalajok alakulnak ki, míg alacsony vízálláskor szikes talajok keletkeznek. A domborzati tényezők akadályozhatják, vagy segíthetik a talajképződést. A vizsgált területen nincs nagy szintingadozás, azonban mégis meg lehet figyelni, hogyan teszi tönkre a buckaoldalakról lefolyó víz a talajt, mivel ennek következtében a legfelső és így a legtermékenyebb réteget mossa ki. A magasság emelkedésével változik a talaj hő és vízgazdálkodása. (Stefanovics P.–Filep Gy.–Füleky Gy., 1999.). A buckatetőkön a talajvíz mélyebben, míg a buckaközi mélyedésekben közelebb helyezkedik el a felszínhez, így erős napsugárzás hatására jelentős része elpárologhat. A talaj annál jobb, minél több humuszt tartalmaz. Mivel a talajképző tényezők területenként változnak, így nem csoda, ha minden területen más–más talajt fedezhetünk fel (Stefanovics P. –Filep Gy. –Füleky Gy., 1999.). Borsy Z. 1961-ben megállapította, hogy a DK–Nyírség jelentős részét –37%-át– futóhomok borítja, mely 0,1–0,2 mm szemcsenagyságú. Ezek a legkevésbé értékes talajokhoz sorolhatóak. A talajokban kovárványcsíkok – először Kádár László hívta fel ezekre a figyelmet, majd később Stefanovics Pál foglakozott velük részletesebben – is vannak, amelyek javítják ennek az értéktelen talajnak a minőségét, hiszen ezek a kovárványcsíkok tárolják a nedvességet, és megfékezik a párolgást. A kovárványcsíkok 2–8m mélységig húzódnak, s színük vöröses. A DK–Nyírségen kívül ott is előfordulnak, ahol a felszínt nem lösz, homokos lösz, vagy löszös homok borítja. Vastagságuk általában 1–5cm, de helyenként a 35–40cm–t is elérhetik. A kovárványcsíkok közötti távolság elérheti a 20–25 cm–t is, de vannak területek, ahol ezek 1–2 mm–esek is lehetnek. Ilyen a nyírbátori, vagy a nyírbélteki (7. kép) feltárás is, ahol néhány cm–re vannak egymástól a kovárványcsíkok.(Borsy Z., 1961.)
38
7.kép Kovárványcsíkos talaj Nyírbéltek
Vastagságuk változékonysága miatt is fokozottan védeni kell őket, hiszen ha eltűnnek ezek a rétegek a talajból, akkor romlik minősége, ami maga után vonzza a szél kártékony munkájának a következményeit. A kovárványcsíkok úgy alakulnak ki, hogy a felszínre hullott csapadék a talajba szivárgáskor a mélybe mossa a vasat. Az, hogy milyen mélyre kerül, nagymértékben függ a lehullott csapadék mennyiségétől. Általában a finomabb szemű sávig jut el, ahol az alatta lévő rétegek oxigénjeivel érintkezve ferrihidroxiddá válik, amiből pedig limonit keletkezik. Ezek a kovárványcsíkok kezdetben nagyon vékonyak, majd később megvastagodnak, és a folyamat felerősödése hatására a kevésbé finomszemű homokanyag sávjába is átterjedhet (Borsy Z. 1961.). Létrejöttüket az is befolyásolja, hogy hány százalékban van a finomabb szemcséjű sávban a finomszemű homok és a finom por. Ha sok a porfrakció, akkor lassabban megy végbe a folyamat, és a csíkok is vékonyabbak lesznek; ha kevés a porfrakció, akkor gyorsabb a képződése, és vastagabb csíkok keletkeznek. A pH érték is befolyásolja keletkezésüket, hiszen ahol a pH érték alacsony, ott vastagabb, ahol magasabb ott vékonyabb barnaszalagok keletkeznek. A lejtésviszonyoknak megfelelően pedig változik dőlésirányuk is, ami ennek megfelelően nem minden esetben vízszintes (Borsy Z. 1961.).
39
Ezekben a rétegekben a humusz tartalom is magasabb, s olyan tápanyagokat tartalmaz – foszfor, kálium – amelyek a növények tápanyagellátásban fontos szerepet játszanak. Ez az oka annak is, hogy a kovárványcsíkokban szegényes Duna–Tisza közti terület az aszályos időszakot nehezebben vészel át, mint a Nyírség (Borsy Z., 1961.). A savanyú talaj rozs, burgonya, napraforgó, a mélyebb területek paradicsom, hagyma, és torma, a humuszos homoktalajok pedig búza, napraforgó, repce termelésére alkalmasak. (Stefanovics P. –Filep Gy. –Füleky Gy., 1999.). A futóhomokos talajok vízáteresztő képességének köszönhetően a lehullott csapadék nagy része a talajvizet is eléri, viszont ha kovárványcsík van a talajban, akkor az a csapadékvíz jelentős részét magába szívja, így az nem éri el a talajvizet (Borsy Z., 1961.).
8/a.kép Kovárványcsík és parti fecskék odúi a nyírbélteki homokbányál
A kovárványcsíkok közötti rétegek alkalmasak a parti fecskék lakhelyének is, hiszen ezekben tudnak fészket készíteni, ami nem omlik be, hiszen a vizet a kovárvány megköti, ezáltal megkeményedik. Ezekre számos példát láttunk tanulmányi utunk során, melyek közül a nyírbélteki homokbányánál készült képet emelném ki. (8/a, b. kép)
40
8/b. kép Hodászi kovárványcsíkok
Mikor is alakultak ki valójában ezek a kovárványrétegek? Kádár László szerint: „a parabolabuckák kovárványos szintje teljes egészében a buckák megkötődése után alakult ki a tölgyes és bükkös éghajlat alatt és folyik mindmáig.” Azonban a szegélybuckáknál: „ Ezek már nem tudtak a mogyorókori homokfúvások idején a saját szélességükben megfelelő távolsággal oldalirányban előrenyomulni afelé a nyirkos lapos felé (…) . Belsejükben ezért megmaradtak a korábbi mozgási periódusok után kialakult kovárványos rétegek is. A szegélybuckákban tehát a régebbi és az újabb kovárványos rétegek közvetlen érintkezésbe kerültek egymással. (…) „ Borsy Zoltán (1961.) megállapította, hogy ezeknek a talajoknak a humuszvastagsága 50–70cm. A humuszrétegek alatt mészkiválások fordulhatnak elő, illetve a mésztelen szelvényeken –gyepvasérc– vaskiválás lép fel, például Bátorliget térségében. A paralabolabuckák szárai közé zárt laposok is a réti talajokhoz sorolhatók, viszont ezek nem tartalmaznak szénsavas meszet, és alapkőzete a parabolabuckákról lehordott durvaszemű homok (Stefanovics P.,1969.). 41
Összefoglalva a talajtípusokat és azok kialakulását megfigyelhető, hogy a magasabban fekvő területeken, a buckákon futóhomokos váztalaj, humuszos homok és kovárványos barna erdőtalajok, míg a buckaközi mélyedésekben homokos és iszapos réti talajok alakultak ki (Stefanovics P. –Filep Gy. –Füleky Gy., 1999.). A kovárványcsíkokkal rendelkező talajok igen nagymértékben hozzájárulnak a talajminőség javulásához, amelyek sérülékenysége viszont igen nagy, ezért fontos megvédeni azokat különböző emberi behatásoktól, amelyek tönkreteszik ezeket a rétegeket.
42
V. Következtetések javaslatok 1. Szélerózió és ellenszerei
A szél és annak káros hatásai a Földön szinte bárhol megfigyelhetőek; pusztítása persze nem mindenhol azonos erejű. A legnagyobb gondot a trópusi övben keletkező trópusi szélviharok, vagy a mérsékeltövi hurrikánok okoznak, melyek pusztító ereje felbecsülhetetlen. Ezek, a nagy sebességgel fújó szelek, épületeket rongálhatnak meg és embereket tehetnek hajléktalanná (Borsy Z., 1998). A szél a mezőgazdaság számára is kihívást jelent, hiszen azokon a területeken, ahol gyér a növényzet, s az éghajlat is szárazabb, ott felerősödik a szél ereje, s a homokot mozgásba lendíti. Ez a szélkifúvás az elvetett terményekre is káros hatással van, mivel azokat kifújhatja a talajból, vagy terméketlen futóhomokot hordhat a termésre, amely ezáltal nem tud fejlődni. A tavaszi homokverés a fiatal növényeket – burgonya, dohány – is veszélyezteti. Az ember nemcsak a szél elleni védekezésben játszik döntő szerepet, hanem annak kialakulásában is, gondoljunk csak azokra a mezőgazdasági tevékenységekre, amelyek növelik a szél erejét. Ahogyan a szél pusztító tevékenysége a Földön eltérő, úgy az ellen való védekezés is minden területen más és más (Borsy Z., 1998). A DK-Nyírség területén már a múlt században megkezdték a szélerózió elleni tudatos küzdelmet (Göőz L., 1999.) 1974-es disszertációjában Borsy Z. részletesen tárgyalja a szél formáit,és a szél elleni védekezést is, s itt olvashatjuk, hogy a tavaszi és az őszi időszakban fújó szelek sokkal „kártékonyabbak” a termésre nézve, hiszen ilyenkor nincs teljes növényborítás. Általánosan elfogadott tény, hogy a hosszabb ideig fújó, de nem erőteljes szelek nem okoznak olyan kárt, mint a hirtelen átsöprő, pár percig tartó szelek. A vizsgált területen jelentős %-ban folyik mezőgazdasági termelés, így a szél erejének csökkentése fontos szerepet játszik, melynek érdekében a következő lehetőségeket lehet alkalmazni. Az egyik legáltalánosabb a fák ültetése, hiszen a fák csökkentik a szél erejét, így annak kártékony hatása kevésbé érzékelhető, mint a fahiányos térségben.
43
Arra azonban figyelni kell, hogy a szélverés a kisebb csemetékben akár kárt is okozhat, hiszen nagyobb széllökéskor száraik elhajolhatnak, mivel még gyengék, így nem tudnak kellően ellenállni a szél erejének. Éppen ezért ügyelni kell arra is, hogy közéjük egynyári növényeket ültessünk, addig míg a teljes lombkorona ki nem fejlődik (9. kép), amelyek segítik a kisfa szél elleni védekezését, és ezáltal fejlődését is, de arra is figyelni kell, hogy a fák között távolság ne legyen túl nagy, mert az sem hozza meg a várt hatást (Lóki J.–Szabó J., 2007.).
9. kép Nyírlugosi látkép
Igen hatásos, gyakran alkalmazott módszer még a rozsvetés, amelyek a különböző irányú szelekre merőlegesen ültetve fejti ki védő, óvó hatását (Göőz L., 1999.). Betakarítás után megmaradt növénymaradványok is védelmet nyújthatnak a szélerózió ellen. Ezt a módszert egészen addig lehet alkalmazni, ameddig ezek a növények bomlásnak nem indulnak. Azok a növények a leghatékonyabbak a védekezésben, amelyeknek megfelelő tő- és sortávolságuk, illetve a talajban gyökérzetük igen mélyre képes lehatolni, mely megnöveli annak hatékonyságát, hogy a talajba erősebben képes kapaszkodni, így tudnak biztonságos védelmet nyújtani a szél ellen. Ilyen növény például a lucerna. Az egymástól nagy távolságra ültetett növények azonban a szél „áldozatává” válnak, valamint a nem mélyen gyökerezőeket is magával is ragadhatja. A legfontosabb szabály a növényzet általi védekezésben, hogy a szélirányra mindig merőlegesen legyenek ültetve, mert csak így lehet kellően megfékezni a szelet. (Lóki J.–Szabó J., 2007.)
44
Igen jelentős és nagy számban elterjedt védekezési módszer a mezővédő erdősáv, amely hazánkban már a XIX. század elején megfigyelhető volt. Megtelepítésük főleg a száraz, csapadékhiányos területeken nehéz, ahol nem kap elegendő tápanyagutánpótlást. (Lóki J.– Szabó J., 2007.)
Mezővédő erdősáv (http://www.sulinet.hu)
A növényzet mellett fontos szerepet játszanak azok a talajok, amelyeken úgynevezett rögök találhatóak. Ezek a rögök általában talajműveléskor keletkeznek, melyet annak mésztartalma, szervesanyagtartalma, kötöttsége és talajnedvessége jelentősen befolyásol, ugyanakkor nagyobb rögök alakulhatnak ki nedves talaj kiszáradásakor, a cementáló hatásnak köszönhetően. Fontos tudnivaló az is, hogy mint ahogy a növényeket is merőlegesen kell ültetni, úgy a szántást is merőlegesen kell elvégezni ahhoz, hogy a széleróziót csökkentse. Említésre méltó a talajok szervesanyagtartalma is, hiszen minél jobb minőségű a talaj, annál jobban tudja biztosítani a növények számára a fejlődéshez szükséges tápanyagot, ami pedig oda vezet, hogy a szélerózió ellen kellő védelmet tudnak nyújtani. A szervesanyagtartalmat tőzeggel, lápföldekkel, zöldtrágyával lehet növelni (Lóki J. –Szabó J., 2007.). Nyírbátor környékén a szélerózió elleni védekezésben az erdősávok telepítésével léptek fel, melyek közül a legszámottevőbb az akácerdő, amelyeket az erdőírtások után kezdtek el nagyarányban ültetni. Ezek az akácerdők igen gyorsan növekednek és meglehetősen kevés vízre van szükségük, így a terület éghajlatához megfelelően tudnak alkalmazkodni, s még a szél elleni védekezésben is képesek szerepet vállalni.
45
Az akácerdők mellett, azonban a térségben igen jelentős számban fordulnak elő a gyümölcsösök és a nyárfaerdők is, amelyek szintén hatékony ellenszerei a szél pusztító munkájának. A növényzet mellett megfigyelhető mesterséges eszközökkel való védekezés is, ilyen például a képen látható kifeszített drótháló. Ezek az utak mellett kitűnő védelmet nyújtanak a homok megkötésében.
10.kép Régi védekezési forma a szél ellen Nyírbátor környékén
11/a.kép Az új dróthálós módszer Nyírbátor térségében
46
11/b.kép Az új dróhálós módszer Nyírbátor térségében
2. Antropogén geomorfológia
Míg az előző fejezetben a szélnek, mint természeti erőnek a hatásával foglalkoztam, addig ebben a fejezetben az egyre jobban felerősödni látszó emberi tevékenységek hatásáról szeretnék szólni. A társadalom és a természet állandó kölcsönhatásban van egymással. Ám az egykor kiegyensúlyozott kapcsolat megdőlni látszik, hiszen a társadalmi igények fokozódása miatt, az ember egyre jobban beleavatkozott a természetbe anélkül, hogy annak következményével számolnának. Mindennek a következménye az is, hogy ma már alig lehet olyan területet találni, amely teljesen érintetlen lenne, mentesülne mindenféle emberi beavatkozástól. Így ma már egy harmadik káros erőről is beszélhetünk, ami nem más, mint az EMBER. Az emberi tevékenység hatása fokozatosan növekszik, s hatása a természetre egyre kártékonyabb (Szabó J., 2006.). Mint ahogyan a szélnek is vannak pozitív és negatív hatásai, úgy az emberi tevékenységnél is megemlíthetjük a kimélyítést, mint negatív hatást, és a feltöltődést, mint pozitív hatást (Borsy Z., 1988).
47
Az emberi tevékenység sokrétűsége miatt, tevékenységi köre és annak hatása is meglehetősen széles; urbanogén, indusztrogén, agrogén, közlekedés, turizmus, sport stb (Szabó J., 2006.). Ezek közül a hatások közül, az általam vizsgált területen az agrogén, és a montanogén hatása kiemelkedő szerepű. A II. világháború után a nagyparcellás szántóföldi területeken a felszín elegyengetését, a rónázást kezdték el, amely nagy kárt okozott a talaj fejlődésében. Egyrészről tönkretette a talaj rétegződését, másrészről a rónázással megbontották a kovárványrétegeket, amely a terület hasznosítása szempontjából igen fontos lenne. A talaj víztárolóképessége is csökkent, és ennek következtében a szélerózió felerősödött. A rónázással a talajrétegek összekeveredtek, s ezáltal a talaj termőképessége csökkent. A talaj termőképességét mezőgazdasági gépekkel is csökkenhetik, mivel ezek a nehéz gépek a talaj rétegzettségét összenyomják, s a talaj aggregátumait szétrombolják. Az összepréselt talaj nem tud vizet tárolni, s levegőhöz jut, s ezáltal elporosodik, s a szél „áldozatává” válik. A magasabb vízállású területeken belvíz hátráltatja a mezőgazdasági tevékenységet, amelyeket belvízmentesítő árkok létesítésével próbálnak megfékezni (Lóki József, 2006.) A DK-Nyírség tanulmányi útja során számos homokbányához jutottunk el, ahol a talajrétegeket elemezni tudtuk, s ezáltal megfigyelhettük, hogy az emberi beavatkozásnak köszönhetően a termékeny kovárványos rétegek teljesen eltűntek a talajrétegekben. Volt olyan homokbánya, ahol a kovárvány réteg és a fosszilis talaj is jól látható volt, sőt a nyírbélteki homokbánya még a török időszaki utáni nagy erdőírtások nyomait is a szemünk elé tárta. (12. kép)
48
12.kép Nyírbélteki fosszilis talaj
13.kép Nyírábrányi összekevert rétegösszletű talaj
Útunk során olyan elhagyatott homokbányánál is jártunk, ahol a szél aktív felszínalakító tevékenységét is megfigyelhettük. A nyírbélteki homokbányánál azt is megtekinthettük, hogy a kovárványos rétegek a parti fecskék fészkei számára megfelelő biztonságot nyújtanak. A nyírábrányi homokfeltárásánál, az aktív emberi tevékenység hatására, azaz a markológépeknek köszönhetően, a kovárványrétegek már eltűntek, összekeveredtek a többi réteggel, amelyet a 13. képen láthatunk. Az ember a természettel való egyensúlyt megbolygatta, melynek következményeit viselnie kell. A kovárványcsík megbolygatása oda vezet, hogy a talaj kiszárad, így az elültetett magvak nem tud kifejlődni, és a szélerózió felerősödik. Mindezek után elmondható, hogy az embernek oda kell figyelnie arra, hogy hogyan avatkozik be a természet menetébe, mielőtt bármit is tenne, mérlegelni kell ezen tevékenységek hatását is.
49
3. Természeti értékek Ebben a fejezetben azokat a területeket mutatnám be, amelyek a DK-Nyírség körzetébe esnek. A természetvédelemnek nagyon fontos szerepe van, hiszen olyan területek vannak védelem alatt, melyek a régmúltból maradtak ránk, s ezért annak óvása igen fontos; egyrészt azért, mert ezek segítségével tudnak a tudósok következtetni arra, hogy milyen éghajlatú volt az adott terület, s hogy ezáltal milyen növények, és állatok tudtak itt megélni. Másrészt pedig azért fontos, mert ezek olyan „becses drágakövek”, amelyek nemcsak a ma élő embereknek jelentős és értékes, hanem az utókornak is, s ha nem védjük őket, akkor a jövő generáció számára nem lesz mit megcsodálni. Sokáig azonban mégsem volt egyértelmű a természetvédelem támogatása, hiszen egészen a hetvenes évekig csak egy szűk réteg foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ennek következtében maga a védett területek száma is kicsi volt, másrészről a látogatók száma is csekély volt, hiszen a meglévő védett területeket szigorúan elzárták az emberektől, hogy azok tovább ne pusztuljanak és eredeti állapotukban meg tudják őrizni őket. A 60-as években a mezőgazdasági, az ipari ágazatok fejlődtek, amelyek közvetve vagy közvetlenül, de szennyezték a környezetet, ezért egyre többen csatlakoztak a környezetvédők táborába, azonban a „nagyobb léptékű természetvédelmi tevékenység beindításához újabb évtizedeknek kellett eltelnie.” (Rakonczay Z., 1988.). Rakonczay Z. (1988.) könyvében arról is információt kaphatunk, hogy az emberek sokáig még újságokból sem tudtak értesülni természeti értékeinkről, hiszen az ezeket tartalmazó kiadványok példányszáma meglehetősen csekély volt. Az 1970-es évektől megkezdődött a nemzeti parkok létesítése, ami újabb feladatot jelentett a szakemberek számára. Emellett fokozatosan nőtt a tájvédelmi körzetek száma is, 1970-ben még csak 2, 1986-ra már 35 körzet volt. A nemzeti parkok, illetve a természetvédelmi körzetek létesítése, azonban jelentős mértékben függött a megyék készültségi fokától is, így voltak olyan térségek, ahol több lehetőség volt természetvédelmi területek kijelölésére, létesítésére és fenntartására, míg hiába nyilvánítottak 1 területet védett övezetnek, nem tudták szakszerűen felszerelni és védelmezni. A legfejlettebb régió kezdetekben a dél-alföldi körzet volt, majd ezt követte észak-alföldi, észak-magyarországi, észak-dunántúli, közép-dunántúli, nyugat-dunántúli, dél-dunántúli körzet.
50
A természeti értékeiket Rakonczay Z. (1988.) a következőképpen csoportosította:
Területtel vagy, anélkül védett természeti értékekkel rendelkező körzet. A területtel bíró, védett természeti értékek közé sorolhatók a nemzeti parkok, természetvédelmi területek, illetve a tájvédelmi körzetek. A természetvédelmi területet pedig tovább lehet bontani országos, és helyi értékűk csoportokra.
A másik csoportosítási területbe tartoznak a barlangok, állat—és növényvilág és egyéb természeti értékek. Ezek általában területtel nem rendelkeznek, ilyenek például: a madarak, vagy lehet, hogy kiterjedésük csekély, vagy földalatti területtel rendelkeznek, mint a barlang, vagy egy forrás.
Igen gyakori a területbeolvadás, ami azt jelenti, hogy egy kisebb kiterjedésű területet tájvédelmi körzetekbe, vagy nemzeti parkokba vonnak be. A területek száma az összevonások által, míg az állatok, és növények száma az emberi tevékenység által csökkentek, például: a vadászat, mely megritkította az állatvilágot (Rakonczay Z., 1988). Az előbb említett területcsökkenés mellett mégis megfigyelhető némi növekedés. Rakonczay Z. (1988.) ezt abban látta, hogy az önkormányzatok belátták, hogy ezek létesítésével megfékezhetik a tájrombolást, s természetvédelmi főhatóság viseli mindezek az erkölcsi és anyagi terheit is. Másrészt a természetvédelmi jogszabályok nem határozzák meg pontosan a védőkörzet fogalmát, így veszélyes hulladéklerakó telep is létesülhetett természetvédelmi terület fennhatósága alatt, ezért a területek kijelölésénél erre különös gondot kellett fordítaniuk. Az általános ismertetés után pedig magáról a tiszai Alföld és az ott található DK– Nyírség természetvédelmi területről szeretnék néhány fontos sajátosságot megemlíteni. A természetvédők bizonyos korlátok között, de beleavatkoznak a természet körforgásába, hiszen vagy felgyorsítanak, vagy lelassítanak folyamatokat azért, hogy azt, amit természeti értéknek tartanak olyan környezetben maradjon meg, amelyben egyedülállóságát nem veszíti el, ezért korlátozzák a látogatók számát, megszűntetik a gazdasági források utánpótlását. (Rakonczay Z., 1988).
51
Az általam vizsgált területen található Bátorliget –ami Nyírbátortól DK–re 12km–re fekszik – melynek határán 3 védett terület található (14. kép). Az egyik legfontosabb, és legértékesebb közülük is a Bátorligeti ősláp, mely nemzetközi rangú védett területek közé sorolható be, hiszen a hazai növény– és állatvilága egyedülálló (Rakonczay Z., 1988.). 1. Bátorligeti ősláp 2. Bátorligeti legelő 3. Fényi erdő 14.kép Bátorligeti természetvédelmi terület
3/a. Bátorligeti ősláp Ez a terület nem mindig volt a középpontban, hiszen jelentőségére, és sajátosságaira csak 1914-ben hívták fel a figyelmet. Megállapították, hogy ezen a területen északi és déli illetve hegyi és pusztai növények keveredése figyelhető meg. Az Alföld egykoron erdőkkel, mocsarakkal, lápokkal, füves területekkel tarkított erdős puszta volt, amelyet az emberek letelepedése jelentősen megváltoztatott. Az erdők jelentős részét kivágták, a mocsarakat lecsapolták, és a gyepeket felszántották, s így formálódott ki mostani arculata. Mindezek ellenére egy-két helyen megmaradt az egykori eredeti állapot, amely az Alföld egészére jellemző volt (Rakonczay Z., 1988.). Bátorliget mélyedésben helyezkedik el, melynek homokdombjait erdők borítják, s az ízeltlábúak elterjedését a jégkorszak előtti meleg éghajlat magyarázza. A jégkorszak utáni fajok megmaradása Bátorliget hűvös és páradús éghajlatának volt köszönhető. (Rakonczay Z., 1988.). Ez a mikroklíma tette lehetővé azt, hogy olyan fajok is életben maradjanak, amelyek még a korábbi időre voltak jellemzőek. Sok ritka növényt őriz a terület, melyek közül említésre méltó, molyhos nyír (Betula pubescens), babérlevelű fűz (Salix Pentandra), cserjék közül kutyaberge (Frangula alnus), veresgyűrűsom Cornus sanquinea), alhavasi gyepre jellemző fehér zászpa (Vertarum album), szibériai nőszirom (Iris sibirica), és mocsári angyalgyökér (Angelica palustris). (http://www.foek.hu)
52
A zergeboglár a láprétek ékessége, amely Eurázsia nedves havasi rétjein terjedt el, s itt Bátorligeten, az említett mikroklíma miatt maradt fent, s olykor embermagasságú példányok sem ritkák. A félárnyékot és a napfényt egyaránt kedvelik, azonban a szárazságot nehezen viselik. A növényvilágra jellemző még, hogy a vízzel borított területeken fűzlápok is megjelentek, valamint babérlevelű fűz és rezgő is megtalálható. (Rakonczay Z., 1988.)
15 .kép Bátorligeti természetvédelmi terület növényei
Ezen a 15. képen a bátorligeti természetvédelmi terület növényvilágába kaphatunk betekintést, amely az egykori „lápi” mivoltát jól tükrözi. A napsütötte tisztásokon gyakori a medvetalp, az orchideák közül a fehér madársivak, és a debreceni csormolya. A buckatetőkön homoki tölgyesek közül a kocsányos tölgyes és az ezüsthársak jellemzőek, míg a cserjeszinten a kökény, csíkos kecskerágó, egybibés galagonya található. Az erdőtársulások közül a tölgy-kőris szilliget az uralkodó, melynek aljnövényzete bükkösök, és gyertyános tölgyesek aljnövényei, mint medvehagyma, turbánliliom, bükksák (Rakonczay Z., 1988.).
53
A növények mellett, azonban az állatvilága is egyedülálló, hiszen olyan fajok is elterjedtek is lehetséges, amelyek főleg Skandináviában, ÉNy Szibériában, vagy a Kárpátok magasabb övezeteiben fordulnak elő. A gerincesek közül az elevenszülő vagy hegyi gyík (Lacerta vivipara) gyakori és egyben legelterjedtebb a területen, amely világviszonylatban is igen jelentős helyen áll.
16. kép Elevenszülő gyík (reptile.blog.hu)
Jellemző tulajdonságaihoz sorolható, hogy színük olajbarna, hátuk közepén sötétebb fekete sáv húzódik, ügyesen csúszik, s gyakran víz alá bukik. A tojásait nem a nap melege költi ki, hanem már az anya szervezetében bizonyos fejlődésen mennek keresztül; igaz, hogy születésükkor még burok veszi őket körül, de az rögtön felreped, ha elhagyja az anya szervezetét. Világra érkezésük után, már rögtön önálló élet élnek. Bátorligeten ennek a fajnak a számát kihalás
nem
fenyegeti,
hiszen
igen
magas
egyedszámban
találhatóak
meg
itt.(www.wikipedia.hu) Az emlősök közül főleg a vaddisznó van jelen a legnagyobb számban. A madárvilágot tekintve jelentős fajok raknak ebben a térségben fészket, mint például a fekete gólya (Ciconia nigra), a kékgalamb (Columba cenas), a fekete harkály ( Driocopus martius), és a szalakáta (Coracias garrulus). (Rakonczay Z., 1988.) A felsorolt egyedi növény– és állatfajok azt bizonyítják, hogy ezt a területet joggal tekintették a kutatók természetvédelmi területnek.
54
3/b. Bátorligeti legelő: (17. kép)
17.kép Bátorligeti legelő
A homokbuckák felszínén egykoron ligetes erdők voltak, azonban az erdők kivágását követően, és a legeltetés hatására, először homoki gyeppé, majd törpefüves homoki gyeppé alakultak át. Az ősi gyepekből ez a térség őrizte meg a legnagyobb kiterjedésben ezt a fajta legelőformát. (Rakonczay Z., 1988.). Rakonczay Z. (1988.) a mészszegény homokpusztai gyepek közül a legjelentősebbnek a kökörcsint tartotta. Tanulmányai alapján a kökörcsin endemikus – bennszülött – növény, amelynek színe kívül sötétlila, belül sárga. Jellegzetes illóolajat tartalmaz, ezért az állatok kerülik. A kökörcsin ma már ritkaságszámba megy, ezért is került a védett növények közé. A kökörcsin közül, a tátogó kökörcsin (Pulsatilla patens), csak itt a bátorligeti legelőn fordul elő. Euroszibériai faj, amely egykoron óriási területen volt jellemző, de a mezőgazdasági tevékenységek hatására számuk jelentősen megcsappant. A kökörcsin mellett a tavaszi hérics, magyar nőszirom, selymes boglárka is előfordul e területen. (http://www.foek.hu)
55
A terület DNy-i részén fokozottan védett növény a magyar nőszirom, mely az akácerdők között gyarapodik a legjobban. 20–30cm magas, 2–3 sötétibolya virága áprilistól májusig nyílik, s hazánkon kívül Ukrajnában, és Szlovákiában figyelhető meg. Az állatvilágot tekintve itt csak a homoki gyíkok fordulnak elő, amelyről igen kevés információ van. (Rakonczay Z., 1988.)
3/c Fényi erdő: A Fényi erdő Bátorligettől DK-re húzódik. Deflációs laposok, buckaközi mélyedések teszik változatossá felszínét. A jó vízállású területen tölgy, köris szil ligeterdők sorakoznak, hegyvidéki fajokkal tarkítva. Cserjeszinten kutyabenge, ligeti szőlő, kányabangita jellemző. Gyöngyvirágos tölgyesek főleg a szárazabb területeken fordulnak elő, amelyek sok helyen akácosok közé keveredtek. A mélyebb buckaközi területeken lápok alakultak ki, melynek jellegzetes növényei a hínárok, amelyek közül a békaliliom rendelkezik természetvédelmi jelentőséggel (Rakonczay Z., 1988.) Természetvédelem szempontjából Rakonczay Z.(1988.) az „üdébb területek”–et tartotta jelentősebbek, hiszen a ritkábban előforduló fajok, mint a mocsári angyalgyökér, vagy a mocsári gólyaorr is itt fordulnak elő. Azt is megállapította, hogy a Nyírségre jellemző homoki tölgyes, és a zárt homokpusztagyep itt érintkezik egymással. A homoki tölgyesek közül az ezüst hárs található meg itt jelentősebb számban, míg a zárt homokpuszta-gyepeknek a barázdia cserkesz nevezetű fajtája él e területen. Nagyon sok helyen azonban ezeket az őshonos, ritkaságnak tekintett fafajokat kivágták, s helyükre akácosokat ültettek. Aljnövényzetükben azonban néhol meg megmaradtak érdekes fajok, mint a nőszirom, a saspáfrány, amelyek a hegyvidékről ismeretesek. Ezen a területen nagyszámban elterjedt az akác, amelyet megpróbálnak különböző módszerekkel visszaszorítani úgy, hogy közben vigyáznak arra, hogy a lágyszárú növények ne pusztuljanak el, és anélkül, hogy komolyabban beleavatkoznának a természet folyamatába. Állatvilága is kiemelkedő, például a békák közül a barna varangy, de az elevenszülő gyík, a lepke, a fürge gyík, a mocsári teknős, a holló, a fekete harkály, a vaddisznó gyakori a térségben, de néha a gímszarvas is megfordul ezen a területen. (http://www.szabolcsinfo.hu) Bátorligeti ősláp, legelő, és Fényi erdő segítségével igyekeztem azokat az értékeket bemutatni, amelyek fokozottan védettek, és megóvásuk igen fontos, hiszen olyan értéketek közvetítenek, melyek felbecsülhetetlenek.
56
S mindannak ellenére, hogy Bátorliget egy kicsi kistérség, annál nagyobb jelentőséggel bír a természetvédők és a természetet kedvelők szemében. Ha ide ellátogatnak az emberek, olyan mintha egy időutazásban vennének részt, hiszen amellett, hogy közvetlenül megfigyelhetik ezeket a szebbnél szebb és érdekesebb növény- és állatvilágot, találkozhatnak azzal az életformával is, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy ezeket a fajokat fennmaradhassanak. Volt szerencsém egy alakalommal a pásztorkodó, legeltető életmódot megfigyelni, amikor egy egész nyáj felügyeletét egyetlen ember végezte. Hatalmas szarvasmarha csorda volt az, melynek kézben tartása nem kis feladat. Nagyon sok érdekes és szebbnél szebb sajátosságokat rejt magában ez a kis térség, melynek megtekintése hatalmas élményt nyújt az idelátogatóknak.
57
VI. Összegzés
Mindezek után megállapíthatjuk, hogy a DK-Nyírség valóban egy kiemelkedő természeti adottságokkal rendelkező terület. Ősföldrajzi arculata összefügg a Nyírség többi részének fejlődésével, azonban már a folyók folyásirány változtatás utáni arculata másképp alakult. A szél aktív felszínformáló tevékenysége egyre jobban felerősödött, és olyan egyedi formákat kezdett kialakítani, melyeket máshol, az Alföld többi részén nem láthatunk. Ez a forma a nyugati szárú parabolabucka, amelynek kialakulásával kapcsolatban több tézis is felmerült, melyek közül a legelfogadottabb megállapítás, hogy a parabola K-i szára növényzettel fedett, így azt a szél nehezen tudja formálni, míg a Ny-i szárat a munkaképes É-i szelek, erősen erodálják, s onnan kifújt homokot a K-i szár területén halmozza fel, így az fokozatosan növekszik. A szél azonban nemcsak ilyen szép formák kialakításában játszik fontos szerepet, hanem káros hatásai is ilyen vannak. A szél elleni védekezés a DK-Nyírség területén szinte mindenhol megfigyelhető. Ha az ember Nyírbátor határában jár, már akkor feltűnhet számára a sok fával, borított terület. Ezek a fák főleg akácok, de különböző egyéb fafajta is megtalálható, sőt gyümölcsfák is nagyszámban fordulnak elő, melyek egyrészt hozzájárulnak a szél megkötéséhez, másrészt az ott élőknek megélhetési forrást biztosítanak. Sok olyan terület van, amelyet a gazdák már nem művelnek, s ott megfigyelhető, hogy milyen nagy szárazság szokott lenni nyáron, hiszen a talaj teljesen kiszárad, s a szél a terméketlen homokot hordta szét a felszínen, amely még inkább gátolja a magvak kikelését. A szél ellen tehát számos módszerrel védekeznek, amelyeket kitapasztalnak és a leghatékonyabbat alkalmazzák. Újfajta védekezési módszer figyelhető meg Nyírbátor határában. Ez pedig nem más, mint a dróthálós szélfogó. Ez egyrészt védelmet nyújt a termőföldek számára, másrészt megakadályozza, hogy a szél a homokot az autóútra hordja. Képződmények közül a térségben a legjelentősebb és legfontosabb a futóhomok, amelyről már bizonyított tényként állítható, hogy helyben keletkezett, melynek anyakőzete a folyóvízi homok.
58
A buckaközi mélyedésekben láptalaj, a buckatetőkön szikes talaj alakult ki, míg a legjelentősebb arányban pedig a futóhomokos váztalaj terjedt el. Ez a talaj– a futóhomokos váztalaj– külön említést érdemel, hiszen a területen egyedüli sajátossággal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy a területen a rossz minőségű váztalaj ellenére, igen sok növény megteremjen. Ezt pedig a benne található kovárványrétegek teszik lehetővé, amelyek növelik a talaj humusztartalmát és a növények tápanyagellátást. A növény–és állatvilágban is megfigyelhető területi sajátosság. Ez a sajátos mikroklímának köszönhető. Ez a mikroklíma a szél által kialakított buckaközi mélyedések, és buckatetők között lép fel. A buckatetőkön a felszínt a szél gyorsabban megtámadja és sokkal hatékonyabban is tudja annak felszínét pusztítani, erodálni. Ez egyrészt a talajvízállásnak is köszönhető, hiszen a buckaközi mélyedésekben ez sokkal közelebb helyezkedik el e felszínhez, így sokkal hamarabb jut felszínre, ellentétben a buckatetőkkel, ahol azonban a talajvíz mélyebben helyezkedik el, így ez a kiemelkedés hamarabb fel is melegszik. Így kisebb-nagyobb hőmérsékleti különbségek jönnek létre, s míg a mélyedésekben a fagy a gyakoribb, addig a buckatetőkön a szárazság, az aszály. Ennek a mikroklíma jellegnek köszönhető tehát, hogy olyan növény– és állatfajok maradtak fent a területen, amelyek az egykori alföldi tájra jellemzőek voltak. Közülük is kiemelkedik a sziki őszirózsa, orchidea, az állatvilágból pedig az elevenszülő gyík. Az éghajlatra visszatérve még egy jelentős momentumra szeretném felhívni a figyelmet, mégpedig arra, hogy itt a csatornahatás is érvényesül, aminek köszönhetően a terület csapadékmennyisége elérheti az 500–600mm-t is. A bő csapadék igen fontos, főleg a nyári száraz napok után, amikor a talaj teljesen kiszárad, s a növények is teljesen elhervadtak az erős napsugárzás miatt. Máskor azonban a bő csapadék kárt okok, főleg ha akkor van a hóolvadás is, hiszen ilyenkor ezeknek a tényezőknek a hatására megemelkedik a vízszint, és belvíz alakul ki. Belvízveszély már igen sokszor fordult elő, hiszen a Nyírség DK–i részen a talajvíz a felszínhez közel helyezkedi el (0–3, 3–6m) így ha ezt erős csapadék utánpótlás követ, akkor az belvízhez vezet, amellyel sokszor gyűl meg az ott élők baja.
59
Végezetül szeretném megemlítenem, hogy az ember itt, ezen a területen sem kíméli meg a természetet, és folyamatosan beleavatkozik annak zavartalan folyamatába. Ezért fontos arra felhívni a figyelmet, hogy azoknak az értékek a megvédésére, melyeket igyekeztem kiemelni, nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen ezek valóban olyan értékek, amelyek nemcsak látszatra, hanem eszmeileg is értékesek és érdemlegesek, s ezekből, ezeknek segítségével tudunk a korábbi földtörténeti idők világára következtetni.
60
VII. Szakirodalmi hivatkozások Balla György (1954.) A Nyírség és a Bereg–Szatmári síkság néhány geomorfológiai problémája , Földrajzi Értesítő pp. 673–681. Borsy Zoltán (1961.): A Nyírség természeti földrajza, Budapest, p. 227. Borsy Zoltán (1969.): A domborzat kialakulása és mai képe. In.: Magyarország tájföldrajza 2. kötet A Tiszai Alföld Szerk.: Pécsi Márton, Budapest, pp. 219–249. Borsy Zoltán (1989.) Az Alföld hordalékkúpjainak negyedidőszaki fejlődéstörténete, Földrajzi Értesítő, pp. 211–222. Borsy Zoltán (1998.): A szél felszínalakító munkája In.: Általános természetföldrajz Szerk.:Borsy Zoltán Budapest, pp.459–499 Cholnoky Jenő (1910.) Az Alföld felszíne, Földrajzi közlemények pp. 413–436. Göőz Lajos (1999.): Szabolcs-Szatmár-Bereg megye természeti erőforrásai, Nyíregyháza, p. 374. Hevesi Attila (2002.): Természetföldrajzi Kislexikon, p. 194., Budapest Kádár László (1935.): A nyírbátori széllyukak. Két különös szélbarázda., Földrajzi Közlemények pp. 337–340. Kádár László (1956.) A magyarországi futóhomok–kutatás eredményei és vitás kérdései, Földrajzi Közlemények pp.143–157. Kerényi Attila (1998.): A Föld talajai In.: Általános természetföldrajz Szerk.:Borsy Zoltán Budapest, pp.676–725. Loksa Imre (1969.) Állatvilág In.: Magyarország tájföldrajza 2. kötet A Tiszai Alföld Szerk.: Pécsi Márton, Budapest, pp. 246–247. Lóki József (2006.) A mezőgazdaság antropogén geomorfológiai kérdései In.: Antropogén geomorfológia Szerk.: Szabó József–Dávid Lóránt, Debrecen, 63–77 Lóki József–Szabó József (2007.): A külső erők geomorfológiája, Debrecen, p. 223. Lóki József (2008.) Holocén felszínváltozás a hazai futóhomok területeken, Debrecen, p.1– 10. Martonné Erdős Katalin (2007.): Magyarország tájföldrajza, Debrecen p. 193. Martonné Erdős Katalin (2007.): Magyarország természeti földrajza I., Debrecen p. 249. Péczely György (1998.) Éghajlattan Budapest pp. 258–284.
61
Rakonczay Zoltán (1998): Csévharaszttól Bátorligetig, Budapest, p. 389. Sümeghy József( 1944.) A Tiszántúl, Budapest, pp.18–24, 108–113, 146–159, Simon Tibor (1969.) Természetes növényzet In.: Magyarország tájföldrajza 2. kötet A Tiszai Alföld Szerk.: Pécsi Márton, Budapest, pp.241–246 Somogyi Sándor (1969.) Vízrajz In.: Magyarország tájföldrajza 2. kötet A Tiszai Alföld Szerk.: Pécsi Márton, Budapest, pp. 234–241. Somogyi Sándor (1990): Magyarország kistájainak katasztere I. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest, p. 479. Stefanovics Pál (1969.) Talajok In.: Magyarország tájföldrajza 2. kötet A Tiszai Alföld Szerk.: Pécsi Márton, Budapest, pp. 247–249. Stefanovics Pál–Filep György–Füleky György (1999): Talajtan, Budapest pp.414–415. Szabó József (2006.): Az antropogén geomorfológia tárgya és rendszere In.: Antropogén geomorfológia Szerk.: Szabó József–Dávid Lóránt, Debrecen, pp. 7–16. www.tananyag.almasi.hu/.../tokesrece%20(6).jpg (2009. 04.02.) http://www.milvus.ro/images/PDF/buteo-falco-HU.pdf (2009. 04.02.) http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/Telepulestortenetek/Hejobaba/pages/images/Hejobaba_ img_3.jpg (2009. 04.02.) http://www.foek.hu/zsibongo/termve/tt/batoros.htm (2009. 04.02.) http://hu.wikipedia.org/wiki/Elevensz%C3%BCl%C5%91_gy%C3%ADk (2009. 04.02.) http://www.szabolcsinfo.hu/zoldpont/fenyierdo.html (2009. 04.02.) http://reptile.blog.hu/tags/magyar_fajok (2009. 04.02.)
62