5. fejezet
Elenának nem volt túl nagy kedve lemenni a vendégek közé. Csendre, magányosságra vágyott ebben a pillanatban. Teljesen kimerült a héten az intézkedések miatt, ennek tetejébe Jorgéval is romlott a kapcsolata. Érezte, hogy a házassága a szakadék szélén áll és, ha nem tesz valamit vége mindennek.
A sok szép esztendő, amit közösen eltöltöttek mi az az elmúlt egy- két évhez. Jorge teljesen eltávolodott tőle, nem kereste társaságát, szeretkezést is csak kötelességből vállalta. Ezt sosem mondta ki nyíltan, de éreztette a feleségével. Minden csók, minden ölelés, a becézgető szavak csak álca volt és igyekezett túl lenni a dolgokon. Nagyon fájt Elenának, mert nem igazán érezte magát nőnek Jorge mellett. Néha azon kapta magát, hogy más férfiak után vágyakozik, de sosem tudta megcsalni a férjét, pedig megtehette volna. Számtalan alkalma lehetett volna rá, túl tisztességes volt. Ez nem igaz, még magának is hazudik. Reménykedett, hogy Jorge még szereti és ehhez volt hű. A szerelemhez, ami húsz évvel ezelőtt összekötötte őket. Most már csak kín az egész házasság. Hogyan is hagyhatná el Jorgét? Mi lenne rá az oka? Nincs szeretője, nincs kit szeressen. A férje sem csalta meg. Legalábbis ebben a hitben él, hogy nincs senkije. Ha lenne sem érdekelné. Megint hazudott. Persze, hogy érdekelné, hiszen egy másik miatt romlott meg a kapcsolatuk. Féltékenységet vagy csak dühöt érez, nem tudta megmondani. Annyiban biztos, hogy felkavarná. Belenézett a tükörbe és percekig bámulta önarcképét. Egyáltalán nem volt csúnya annak ellenére, hogy harmincnyolc éves volt, majdnem negyven. Csinosnak is csinos, művelt is volt. A torkát a sírás szorongatta, de nem pityereghetett, hiszen egy vendégsereg várt rá odalent. Megigazította a sminkjét és elindult a hallba, ahol már javában folyt a parti. A férjét nem látta sehol sem, de Gustavo ott állt a lépcső alján és őt figyelte. A férfi lélegzet elállva nézte a nőt, amint az kecses mozdulatokkal igyekszik lefele a lépcsőn. Gyönyörű ezüstszínű selyemruha volt rajta, amely kiemelte karcsú derekát. Ő volt a legszebb nő mindközül, az éjszaka leggyönyörűbb csillaga. Gustavo mosolyogva nyújtotta felé a karját.
Csodálatosan nézel ki.- mondta szerelmesen a férfi. Te is igen fess vagy. Jorge merre van?- nézett körül. Nem tudom, talán a bankigazgatóval beszélget. Mintha vele láttam volna utoljára. – követte az asszony tekintetét .- Gyere, sétáljuk körbe a termet. - kacsintott Elenára.
Az emberek nagy része a svédasztal és a bárpult körül forgott. Elejtettek egy- két csevelyt, majd tovább álltak és kellemesebb társaságot kerestek. Sokan csak az ellenséget látták a másikban. Leginkább üzleti téren, de a politikát sem felejtették ki, ha összetűzésbe kerültek. Jorge is beletartozott ebbe a társaságba, ezért is hívta meg őket. Mindig is tudta, hogyan kell megtörni az embereket, értett mások tönkretételéhez. Elena ezt a saját bőrén is tapasztalta. A férjét az egyik üzletfelével találta, amint épp italoztak. Gondolta odamegy, mint feleség, aki érdeklődik a férje dolgai felől.
Jó estét kívánok!- lépett a két férfihez.- Szerbusz szerelmem!- csókolta meg Jorgét, aki nem nézte jó szemmel a neje gesztusát. Milyen gyönyörű ma este kedves Elena.- bókolt a férfi.- Igazán szerencsés ember a maga férje. De még milyen szerencsés.- forgatta a szemeit a férfi, amit Elena is észrevett, de igyekezett nem törődni vele. Hogy érzi magát senor Gomez? Milyen az este? Eddig minden remek hangulatban telt. A zenészek is nagyon jók.- mutatott a muzsikusok felé. Elena nem kéne fogadnod a többi vendéget?- ragadta meg óvatosan Jorge a neje kezét. Jorge…- kezdett hozzá a nő, amikor a férfi egy „Elnézést Alvaro, mindjárt jövök”- kel félrehúzta az asszonyt. Nincs jobb dolgod, mint körülöttem ugrálni?- mordult rá. De… Semmi de Elena. Ez az én partim, az én vendégeim, én beszélgetek velük. Te maradj magadnak, vagy menj vissza a szobádba, ott legalább nem idegesítesz senkit sem.- rántotta meg a karját.- Örülnék, ha ma este nem kerülnél a szemem elé.
Elena könnyes tekintettel nézett a távolodó férfi után, aki útközben visszanézett csakhogy lesújtó pillantást vessen az asszony felé. Nagyon rosszul érezte magát, megalázottnak. Nem ezt érdemli. Ő csak kedveskedni akart Jorgénak. A kijárat felé indult, amikor Gustavo élé lépett.
Láttam az előbbi incidenst. Mi a baja? Jorge egy szemétláda.- szipogta.- Nem értem mi a baja, én mindent megteszek neki, ő pedig elzavar. Ezt az egész ceremóniát is neki rendeztem. Teljesen kimerültem a héten és még nem is értékeli. Akarod, hogy beszéljek vele? Ne, kérlek.- állította meg az induló férfit.- Semmi értelme sem lenne, inkább elmegyek. Mégis hova akarsz menni? Nem tudom, csak el innen. Veled megyek, nem hagylak egyedül.
Gustavo kézen fogta Elenát és kikísérte az autóig, majd mindketten beszálltak a kocsiba. A férfi csak vezetett, de nem tudta hová, merre mennek. Elena szomorúan ült mellette és végig kifele nézett az ablakon. A férfi mély levegőt vett, hogy megszólítsa, de nem tette. Segíteni szeretett volna neki. Egyik oldalon a legjobb barátja áll, a másikon pedig a szeretett asszony.
Hova megyünk?- kérdezett rá. Nem tudom. Csak legyünk minél messzebb a háztól. Gustavo járatta az agyát merre is menjenek tovább. Az út végén lekanyarodott egy ösvényre, amelynek az útja zötykölődő volt. Ez Elenát is kihozta a melankolikus állapotból és nézelődni kezdett. Merre viszel? Majd meglátod.- mosolygott rá Gustavo. Perceken belül megérkeztek a tenger partra. Ide szoktam kijönni gondolkodni.- szállt ki az autóból a férfi.- A tenger mindig segít elfelejteni a gondjaimat és új erőt, lendületet ad. Érzed ezt a frissességet?- szagolt a levegőbe. Nyugtató.- szippantott Elena is.- Még sosem voltam itt. Hogyan?- lepődött meg a kijelentésen Gustavo. Vagyis egyszer még kislány koromban. De azóta nem jöttem ki. Nem is értem miért. Érintsd meg a vizet.- Gustavo megfogta Elena kezét és az apró hullámokhoz tartotta.- Érzed ezt a nyugodtságot? A dühös tenger nagy hullámokat csap. Most viszont békés. Gyönyörű. Még annál is szebb.- nézett az asszonyra, aki ugyanúgy tekintett rá.- Nem fázol? Egy kicsit igen.
Gustavo levette a zakóját és Elenára terítette. Gyönyörködve figyelte, ahogyan a lágy szellő borzolja a nő barna haját. Az egyik tincs a szemébe ment és próbálta kihalászni. Gustavo segítségére sietett és hátra simította a többihez. Elena hálás pillantást vetett a mosolygó férfi felé. Gustavo még sosem érezte magát ennyire közel szerelméhez. Ha tehetné azonnal megcsókolná, de vajon mit szólna hozzá az asszony? Még mindig csak álltak és nézték egymást. Végig vizsgálták a másik arcát, minden egyes részletét csodálattal bámulták. Az eddig hűvös és letargikus állapot felmelegedett. Elena megérintette Gustavo mellkasát és végig húzta rajta a kezét, majd az arcát simította meg. Ez a jelenet a Szépség és a szörnyetegre emlékeztette, amikor a szörnyetegből egy jóképű herceg vált. Belle éppúgy nyúlt a férfihez, ahogyan most ő. Értetlenül, szerelmesen, vágyakozva. Szemben áll a férje legjobb barátjával és kívánja. Nem tagadhatja, hogy van köztük vonzalom, mert érzi, mégsem helyesli. Most viszont nem érdekli semmi, képes áthágni a szabályokat, figyelmen kívül hagyni a gátakat. Ketten vannak, nincs más rajtuk kívül, csak a csillagok és a tenger. Gustavo átkarolta Elena
derekát és az orrával becézni kezdte a nőét, majd a fülét birizgálta.
Vágyom a csókodra.- suttogta. Minden érintésedre.- Elena elkezdte kigombolni a férfi ingjét. Megpuszilta Gustavo meztelen mellkasát és lerántotta róla az inget. Szeretlek Elena.- Gustavo mélyen belecsókolt a nő szájába és leterítette a homokos talajra.
Isabelle túl volt az előadás premierjén. Az öltözőben mosta le magáról a sminkjét, amikor kopogtattak hozzá.
Tessék, szabad.- kiáltotta. Mademoiselle Duval, ezt önnek küldték.- nyújtott át egy virágcsokrot az inas, majd távozott.
A vörös rózsák közt ott talált egy üdvözlőkártyát is.
„Gyönyörű volt ma este is. Remélem találkozunk a fogadáson.
Tisztelettel: egy hódolója”
Isabelle arcán kaján vigyor jelent meg. Újabb parti van kilátásban. Imádta az erősebbik nemet meghódítani és egy felejthetetlen éjszakát tölteni velük. Leginkább a házas férfiakat szerette, akiket bűnbe vihetett. Minden egyes partnerére emlékszik, a nevek csak halványan élnek az emlékezetében, mert nem arra kíváncsi, hanem a teljesítményre. Már akkor is az ajtaja előtt tolongtak a férfiak, amikor még csak pályakezdő volt. Már nem is emlékszik hogyan, de rákerült erre az útra. Pedig mindig egy szerény életről álmodozott. Első és utolsó férj, gyerekek, család. De ez nem adatott meg neki. Sosem ment férjhez, annak ellenére, hogy számtalanszor megkérték a kezét. Kihasználta a férfiakat. A gyerekek szóba sem jöttek az élete során. Valahol bánja is, meg nem is. Szabadabban él, kötöttségek nélkül, de egyedül. A fiatalság gyorsan elillan és mire észbe kap már nincs visszaút. Nincs kihez kötődnie, élete rendezetlen és csak az élvezetnek él. Egyszer élünk alapon nem sokra viheti, viszont elhatárolódhat a problémáktól, amelyek a hétköznapi normális embereket illeti. Ott van példának Meryl, aki egy olyan férfibe szerelmes, aki sosem lehet az övé. Vagy Elena, akinek nem lehet gyereke. Tele vannak fájdalommal és keserűséggel. Ellenben vele, akinek nincsen ilyen problémája, mert nem keresi. Nem akar szerelmes lenni, nem akar gyereket,
nincs mitől tartania. Betette a virágot az egyik vázába és magára kapta a ruháját, amiben a fogadásra megy. Még szebbnek kell kinéznie, mint valójában, mert ma este hódítani fog.
A színház fogadóterme tele volt nyüzsgő emberekkel. Amikor belépett hatalmas tapsáradat és bravúrozás fogadta. A színésztársai átölelték és puszival üdvözölték. Riporterek hada sorakozott a terem végében, de a fotósok a kezdetektől villogtatták a vakujukat. Isabelle meghagyta, hogy mindenki meginterjúvolja. Szeretett a középpontban lenni. Szűk egy óra alatt minden újságírónak sikerült a kedvére tennie. A rendezvényen más hírességek is jelen voltak, akikkel még nem adatott meg a sors, hogy találkozzon. Velük boldogan fényképezkedett, a kis táskájából pedig elővette a noteszét, hogy autogramot kérjen tőlük. Egy kicsit gyerekesnek tartotta, de mániája volt hírességek aláírásának a gyűjtése. Az egyik autogramját be is kereteztette és a falán őrzi. Helena Rojotól kapta olyan két éve. Odasétált a svédasztalhoz és bekapott egy kókuszgolyót, amit egy pohárpezsgővel öblített le. Türelmesen várta a hódolóját, de nem jelent meg. Az is megfordult a fejében, hogy el sem jön. Eddig egy férfi sem ejtette pofára, úgyhogy most sem fogja.
Egy másik kókuszgolyóért nyúlt volna, amikor véletlenül meglökte a mellette álló személyt.
Jaj, bocsásson meg kérem. Nem volt szándékos.- kérte gyorsan elnézését. Nem történt semmi.- mosolygott rá egy ismerős arc. Egy csodaszép, szőke hajú hölgy volt. Először nem is kapcsolt ki áll mellette, majd amikor feleszmélt nem tudott megszólalni a meglepetéstől. Csak mutogatott a kezeivel és hangfoszlányok hagyták el a száját. Isabelle Duvalhoz van szerencsém?- kérdezte a nő. Istenem, igen!- kapta a kezeit a szája elé. Téved kedvesem, én nem az Isten vagyok.- nevetett a nő.- A nevem Catherine Deneuve.mutatkozott be. El sem hiszem, hogy itt áll előttem.- Isabelle sosem sírt, de a pillanat, hogy találkozhatott a kedvenc színésznőjével, akire felnéz és a példaképe, megríkatta. Miért sírsz?- törölte le Isabelle arcáról a könnyeket. Ezek örömkönnyek.- mondta boldogan.- Annyira örülök, hogy személyesen is megismerhetem. Átölelhetem? Persze.- tárta ki a karjait Catherine és átölelte Isabellet. Remekül játszott ma este.- dicsérte meg a neves színésznő Isabellet. Oh, köszönöm.- vörösödött el a nő.- Hé te! Gyere ide kérlek!- intett egy távolabb álló fotósnak.Készítenél rólunk egy közös fotót?
A fényképész azonnal rábólintott és csodás képeket készített a két színésznőről. Isabelle kihasználta az alkalmat és elővette a noteszét, hogy Catherinetől is autogramot kérjen.
Micsoda megtiszteltetés.- mosolygott örömében. Ez kedves öntől Isabelle. Nézze, megadom a telefonszámom, így bármikor elérhet. Mostanában inkább külföldön tartózkodom, de mihelyst hazajöttem keresni fogom magát.- nyújtott át egy cetlit. Köszönöm szépen. Most mennem kell, mert a repülő hamarosan indul Párizsba onnan pedig Olaszországba megyek tovább. Örülök, hogy megismertem.- adott két puszit Isabellenek. Úgyszintén.- ölelte át. -Jó utat és vigyázzon magára! Igyekszem. A revoir!- integetett Catherine, majd eltűnt a tömegben. Isabelle ott állt egyedül a csodálatával. Alig fogta fel, hogy a példaképe imént itt állt előtte és beszélgettek, ennek tetejében a telefonszámát is megadta. Fantasztikus.- mondta ki. Mi fantasztikus?- egy férfi jelent meg, aki egy pohár pezsgőt nyújtott át. Oh merci.- Isabelle azonnal felvette a flörtölős tekintetét, aminek eddig egy férfi sem tudott ellenállni.- Remek fogadás nem? Az ön tiszteletére.- emelte fel a poharát a férfi és kiitta a pezsgőt. A találkozásunkra.- utánozta Isabelle.- Megkérdezhetem a nevét? Grégori Boudeux. De kérem tegeződjünk. Megkaptad a virágokat? Azokat te küldted? Nagyon szépek, köszönöm.- Isabelle megfogta a férfi ingjének a gallérját és igazgatni kezdte.- Már annyira unom itt magam.- fancsalodott el. Lenne kedved egy sétához? Mehetünk.- ragadta karon a férfit és kisétáltak az épületből.
Hamarosan megérkezett egy limuzin.
Ittam.- húzta el a száját Grégori.
A bor mámora megérintett.- ölelte át Isabelle a férfit. Engem más valaki mámora érintett meg.- csókolta meg az asszonyt, majd beültek az autóba. Mivel foglalkozol? Színész vagyok, de kevésbé ismert, mint te. Ebben van igazság.- nevetett Isabelle.- Eddig a pillanatig én sem tudtam, hogy ki vagy. Milyen kedves.- mosolyodott el a férfi. Csak őszinte. Sokakat megbántok a természetemmel, de nem tehetek róla. Én ilyen vagyok. Sőt, ha valami nem tetszik, vagy nem úgy van, ahogy én szeretném, akkor hisztizem. Persze nem mások előtt, hanem magamban. Nem szabad elfojtani az érzelmeket. Viszont sosem mutatom ki.- pöckölte meg a férfi orrát, aki erre egy szenvedélyes csókkal reagált.
Másnap reggel Isabelle szörnyű fejfájással ébredt. Grégori még hajnalban elment az együtt töltött pár óra után. Elővette a fiókjából a fejfájás elleni gyógyszerét és azonnal kettőt kapott be. Mostanában gyakoribb ez a sajgó fájdalom. Kezdetben elég volt egy szem pirula is, de mára ez megkétszereződött. Túlságosan kimerítette magát a próbák miatt. Aludni sem volt ideje. Itt volt a pillanat, hogy egy kis szabadságot vegyen ki, pihenésre van szüksége. Előszedte a bőröndjeit és kipakolt a szekrényéből, majd felhívta az utazási irodát, hogy lefoglaljon egy repülő jegyet a párizsi járatra. Utána betelefonált a színházba is. Gyorsan lezuhanyzott és neki látott a becsomagolásnak. Már mindent eltett, amikor eszébe jutott, hogy a laptopját kint felejtette. Bánatos volt, hogy nem működött, mert így nem tudott beszélni a barátnőivel. Majd Párizsban megjavíttatja.
Meryl egy szál köntösben ült a konyhaasztalnál és a kávéját szürcsölgette. Végig a múlt éjszaka járt a fejében, amit Jamesszel töltött. Egyszerre érzett örömöt és bűntudatot is. Vajon ennek mi lesz a következménye? Holnap reggel ismét találkoznak, hiszen kezdődik a munkahét. Hozzá fog-e szólni James, vagy nagy ívben elkerüli? Ő mit érezhet most? Biztosan furdalja a lelkiismerete, hogy megcsalta a feleségét egy másik nővel. Szegény. Sajnálta meg. Nehéz irányítani az érzelmeket. De még milyen nehéz. Kortyolt a kávéjába és felvette a szemüvegét, hogy elolvassa az esti tévé műsort. Mr. Cartoon közbelép- amerikai vígjáték, Az a csodás pillanat- angol romantikus sorozat, Félelemamerikai thriller, Általad vagyok- olasz filmdráma. Az utóbbi érdekesnek hangzott, ezért azonnal be is karikázta. A pirítós kiugrott a kenyérpirítóból, amiket reggelire szánt magának. Megkente egy kis fokhagymával és vajjal, majd a tányérra készítette. Mellé töltött magának egy jóízű teát és befeküdt az ágyába. Elindította azt a filmet, amit szülinapjára kapott Jamestől. Az anyósom…
Elena reggel jött haza Gustavotól, akinél az éjszakát töltötte. Óvatosan osont fel a lépcsőn, nehogy meghallja valaki, hogy most érkezett meg. Amikor benyitott a hálószobába nem találta ott Jorgét. Ez nyugtatólag hatott rá, mert nem volt ínyére kimagyarázni az esti eltűnését. Mondjuk a férje zavarta
el, szóval nem hányhatja a szemére. Gyorsan lezuhanyzott, átöltözött, mert az estélyi ruha nem ideális egy reggelihez. Megfésülködött és kifestette magát. Furcsa volt tükörbe néznie. Nem azért, mert nem szokott, hanem teljesen máshogy nézett ki. Az arcán ott ült a szégyen. Nem bánta meg a múlt éjszakát, de nem is volt magára büszke. Éppen ellenkezőleg, haragudott. Megcsalta a férjét. Ilyet csak egy elesett nőcske tesz, aki csak sóvárog…a szeretet után. Fejezte be halkan saját gondolatát. Törődést igényel, de csak megaláztatást kap, pedig megvetést érdemel.