!!"
6#46#.1/ $VRUR]DWV]HUNHV]W{HO{V]DYD &ViQ\L6iQGRU %HYH]HW{JRQGRODWRNDPDJ\DUYDGJD]GiONRGiVKHO\]HWpU{OpVDUDJDGR]yNPHJtWpVpU{O 3LQWpU,VWYiQ $UDJDGR]yNpVD]HPEHUYLV]RQ\iQDNYiOWR]iVDL &ViQ\L6iQGRU $UDJDGR]yNV]HUHSHpV|NROyJLDLKHO\H 7yWK/iV]Oy $GDWRNQpKiQ\IRQWRVDEEKD]DLUDJDGR]yWiSOiONR]iViUyO %HJDOD$QGUiV/DQV]N\-y]VHI +HOWDL0LNOyVpV6]HPHWK\/iV]Oy $UDJDGR]yNMRJLPHJtWpOpVHD;;,V]i]DGNV]|EpQ %tUy=VROWpV&ViQ\L6iQGRU $KD]DLV]{UPpVpVV]iUQ\DVUDJDGR]yNKHO\]HWHD]HOP~OWpYWL]HGHNEHQDYDGiV]DWLVWDWLV]WLNiN pVPRQLWRULQJSURJUDPRNDODSMiQ 6]HPHWK\/iV]Oy+HOWDL0LNOyVpV&ViQ\L6iQGRU 9LVV]DWHOHSO{QDJ\UDJDGR]yNWHUPpV]HWYpGHOPLpVYDGJD]GiONRGiVLSUREOpPiL 6]DEyÉGiP 6]HPHWK\/iV]Oy)LUPiQV]N\*iERUpV+HOWDL0LNOyV $UyNDiOORPiQ\LPPXQL]iOiVDQDNNpUGpVHL +HOWD\,VWYiQ 5DJDGR]yJD]GiONRGiV D]HOPpOHW|VV]HNDSFVROiVDDJ\DNRUODWWDO 6]HPHWK\/iV]OypV+HOWDL0LNOyV $YDGJD]GiONRGiVW|UYpQ\HVOHKHW{VpJHLDUDJDGR]yNNDOYDOyHJ\WWpOpVEHQ +HOWDL0LNOyVpV 6]HPHWK\/iV]Oy
%106'065 3UHGDWRUV WKHFRQWUDGLFWLRQVRIHFRORJLFDOUROHDQGHIIHFWVRQZLOGOLIH PDQDJHPHQW 3UHIDFHRIWKH6HULHV·(GLWRU &ViQ\L6 ,QWURGXFWRU\QRWHVRQWKHVWDWHRIJDPHPDQDJHPHQWDQGRSLQLRQVUHJDUGLQJSUHGDWRUV LQ+XQJDU\ 3LQWpU, 7KHUHODWLRQVKLSVRIPDQDQGSUHGDWRUVGXULQJWKHKLVWRU\ &ViQ\L6 7KHHFRORJLFDOSODFHDQGUROHRISUHGDWRUV 7yWK/ 'DWDRQWKHGLHWRIVRPHLPSRUWDQWPDPPDOLDQSUHGDWRUVLQ+XQJDU\ %HJDOD$/DQV]N\- +HOWDL0DQG6]HPHWK\/ 7KHOHJDOVWDWXVRISUHGDWRUVHQWHULQJWKHVW FHQWXU\ %tUy=VDQG&ViQ\L6 7KHVWDWXVRIPDPPDOLDQDQGDYLDQSUHGDWRUVRQWKHEDVLVRIWKHJDPH PDQDJHPHQWVWDWLVWLFVDQGPRQLWRULQJGDWD 6]HPHWK\/+HOWDL0DQG&ViQ\L6 3UREOHPVRIZLOGOLIHPDQDJHPHQWDQGQDWXUHFRQVHUYDWLRQZLWKWKHUHFRYHULQJSUHGDWRUV 6]DEyÉ 6]HPHWK\/)LUPiQV]N\*DQG+HOWDL0 7KHHIIHFWVRIRUDOLPPXQL]DWLRQRIUHGIR[HVDJDLQVWUDELHV +HOWD\, 3UHGDWRUPDQDJHPHQW EULGJLQJVFLHQFHZLWKPDQDJHPHQW 6]HPHWK\/DQG+HOWDL0 /DZIXOWRROVDQGPHWKRGVRIZLOGOLIHPDQDJHPHQWIRUWKHFRQWURORISUHGDWRUV +HOWDL0 DQG6]HPHWK\/
RAGADOZÓ-GAZDÁLKODÁS: AZ ELMÉLET ÖSSZEKAPCSOLÁSA A GYAKORLATTAL Szemethy László és Heltai Miklós
Bevezetés A vadgazdálkodás az elmúlt évtizedekben lényegi változásokon ment át. A társadalmi-gazdásági átalakulások a vadgazdálkodás szempontjából sokszor kedvezõtlenek voltak: C
az intenzív gazdálkodási módok miatt az ökológiai környezet leromlott és ez hátrányosan hatott vadállományra, különösen az apróvadra;
C
más ágazatok (mezõ- és erdõgazdálklodás, közlekedés, természetvédelem) kevéssé veszik figyelembe a vadgazdálkodók érdekeit;
C
a vadgazdálkodás szabályai folyamatosan szigorodnak, eszköztára szûkül;
C
az állatvédõ mozgalmak megerõsödésével a vadászat társadalmi megítélése romlik;
C
a piacgazdaságban a gazdaságosság, a nyereséges vagy legalább nullszaldós gazdálkodás alapkövetelmény, még a vadásztársaságoknál is.
Mindezekkel összefüggésben egyes vadállományokban kedvezõtlen változások következtek be. Például a túlszaporodó vagy terjeszkedõ ragadozó fajok – elsõsorban a vörös róka – nemcsak hazánkban, de Európa többi részén is súlyos és nehezen megoldható vadgazdálkodási, természetvédelmi, állat- és közegészségügyi problémákat okoznak. A fejlett országok tapasztalatai alapján már látható, hogy a hagyományos vadászati-vadgazdálkodási szemlélettel nehéz alkalmazkodni a megváltozott ökológiai, társadalmi és gazdasági környezethez. Különösen igaz ez a ragadozógazdálkodásra, melyben az eddigi felfogással és módszerekkel a régi és az új problémák sem oldhatók meg. A kövtekezôkben egy ragadozógazdálkodási modell fõbb elemeit mutatjuk be a vadgazdálkodás számára a legtöbb kárt okozó rókán. Ez a modell alkalmazása esetén sikerrel enyhítheti a ragadozók okozta gondokat és emellett egy a megszokottól eltérô szemléletû vadgazdálkodás körvonalait is megpróbálja felvázolni.
Az eddigi gyakorlat értékelése A ragadozógazdálkodás a hagyományos felfogás szerint nem más, mint a ragadozó fajok tûzzel-vassal való irtása. A ragadózólétszám csökkentésének fontosságát szinte minden hazai apróvadgazdálkodási irodalom hangsúlyoz-
81
ta, ám kétséges, hogy valójában mi valósult meg mindebbõl a gyakorlatban. Az elmélet és a gyakorlat közötti eltérés okait viszonylag könnyû megtalálni: C
A vadgazdálkodásban a sikeresség elérésének egyre gyakoribb módja lett az állattenyésztési módszerek alkalmazása. Néhány százzal több fácán kibocsájtásával a fáradságos ragadozógyérítés mellõzésével is nagyobb terítékeket lehetett elérni.
C
Az intenzív “vad” tartástechnológiák nemcsak más irányú képzettséget és hozzáállást követeltek meg a vadgazdálkodás gerincét jelentõ hivatásos vadászoktól és vadõröktõl, hanem leterhelésüket is jelentõsen növelte, így kevesebb idejük maradt a ragadozók gyérítésére.
C
A ragadozók gyérítése egyébként is körülményesebbé vált a mérgezések majd az ölõcsapdásk betiltásával.
C
Ráadásul egyre több fajt nyilvánítottak védetté, ami további körültekintést kívánt a vadgazdálkodótól.
C
A szakszemélyezetnek és a sportvadászoknak a ragadozók gyérítésére való ösztönzése a frázisok szintjén maradt. A rosszul fizetet hivatásos vadászok inkább csak a prémvadászatban érdekeltek. Ezen a legutóbbi idõben a 11/2000. FVM rendelet változtatott a lõdíjak emelésével és szezonális differenciálásával.
C
Hamis képet alakított ki az, hogy a vadgazdálkodók valós eredményességét és ezen belül a ragadozók gyérítésének hatékonyságát nem lehetett lemérni.
A ragadozógyérítés hatékonyságát legjobban a gyérítési ráta nevû viszonyszámmal lehet jellemezni, ami nem más, mint a teríték és a törzsállomány nagyságának hányadosa. Könnyen belátható, hogy egy 100 darabos éves teríték jelenthet nagyon jó, hatékony gyérítést, ha a koslatáskori törzsállomány 30 egyed, de jelenthet nagyon gyengét is 200 példányos törzsállomány esetén. Az éves vadgazdálkodási jelentésekben csak a terítékadatok álltak rendelkezésre. Nyilvánvaló, hogy a terítéket az állománynagyságon kívül más tényezõk is, mint pl. az engedélyezett gyérítési módszerek, a gazdálkodó érdekeltsége, a hivatásos vadászok leterheltsége stb., erõsen befolyásolják, ezért a teríték nem követi szükségszerûen a ragadozóállomány valtozásait. Az állománynagyságokat viszont nem kellett megbecsülni és jelenteni. Ezért volt szükség egy kiegészítõ adatgyûjtésre, amit a Szent István Egyetem (korábban: GATE) Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszékének munkatársai 1988 óta végeznek országos kérdõíves felmérések segítségével. Mint a ragadozók helyzetének értékelésekor már bemutattuk, a koslatáskori rókalétszám az elmúlt évtizedben országos szinten csaknem megduplázódott (az 1998-as állomány a 1988-as 186 %-a). Ugyanebben az idõszakban a teríték növekedése csak 152 %-os volt. (De az is igaz, hogy 1999-ben újabb 22% volt a növekedés.)
82
1. táblázat: A rókasûrûség, terítéksûrûség és a gyérítési ráta alaklulása 1988-1998 között Év
Állománysûrûség (db/1000 ha)
Terítéksûrûség (db/1000 ha)
Gyérítési ráta
1988
4.39
3.15
0.72
1990
5.09
3.48
0.68
1994
5.87
3.52
0.60
1995
6.30
3.88
0.62
1997
7.52
4.48
0.60
1998
8.20
4.80
0.59
A kérdõíves felmérés és az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatait együttesen feldolgozva már számítható a gyérítés hatékonyságát jelzõ gyérítési ráta. Az 1. táblázatban jól látható, hogy a gyérítési ráta az állomány sûrûségével párhuzamosan enyhén csökken.
1. ábra: Az állománysûrûség és a gyérítési ráta kapcsolata
Hasonló összefügést kapunk, ha az egyes megyékben elért gyérítési rátát vizsgáljuk az állomány sûrûségének függvényében (1. ábra). Az állomány sûrûségével fordítottan arányos függvény szerint csökkenõ gyérítési ráta azt jelenti, hogy a növekvõ rókaállományból a vadászok arányaiban egyre kevesebb rókát ejtenek el. Ez a jövõre kivetítve azt jelenti, hogy a rókallomány egyre inkább kikerül a vadászok ellenõrzése alól, vagyis még az oly látványosan növekvõ terítékek sem tudják a populáció növekedését korlátozni. A rókaállomány folyamatos, jelentõs növekedése azt jelzi, hogy a jelenlegi 0.6-0.7-es gyérítési ráta nem elégséges. Kérdés, hogy mekkora gyérítési rátát kellene elérni? Ennek eldöntésére végezzünk egy egyszerû számítást. Az országos átlagnak tekinthetõ öt kölyök/szuka szaporulattal és 1 : 1 -es ivararánnyal számolva, valamint feltéte83
lezve, hogy minden szuka szaporít, késõ tavaszra a rókaállomány 3.5-szeresére nõ. A rókalétszám szintentartásához a növekményt kellene eltávolítani (csökkentés esetén nyilván ennél többet). Ez a jelen esetben a késõ tavaszi állomány mintegy 70 %-a, ami 2,5-ös gyérítési rátát jelent. Ezekkel összevetve a rókagyérítés országos hatékonysága rossz, az állomány szabályozásához elégtelen! Az elérendô minimális teríték a jelenleginek mintegy három-négyszerese kellene, hogy legyen. A természetes elhullásokkal ebben a modellben nem számoltunk, mert ennek mértéke ismeretlen és az elhullás csak segít az állománycsökkentésében.
2. ábra: A teríték éven belüli megoszlása 1994-95-ben 598 vadgazdálkodó kérdõíves adatai alapján (prémszezon: november-február)
Szintén problémás a rókagyérítés idõzítése, mivel a vadászat célja még mindig a prém megszerzése és nem az apróvad védelme. Ezt bizonyítja, hogy a prémszezonnak tekintett négy téli hónap alatt esik a teríték kétharmada (2. ábra)! Az apróvadgazdálkodás érdekeit tekintve ennek az aránynak legalább fordítottnak kellene lennie. A téli létszámapasztást a rókaállomány könnyen kompenzálja, mivel a szaporulata magas és a gyérítés miatt megüresedõ élõhelyek kedvezõ élõhelyet biztosítanak a kisrókáknak. Ezenkívül a felnõtt szukák egy része nem szaporít, mintegy tartalékot képez. A rókaállomány erõteljes téli gyérítésre a felnevelt kölyökszám növelésével, illetve a nem szaporító szukák szaporodásba való bekapcsolódásával válaszol. Ezért az apróvad védelme szempontjából fontos tavaszi-nyári idõszakra a róka ismét magas sûrûséget ér el. Hasonló, a populációbiológiában kompenzációnak nevezett jelenségre vezethetõ vissza az is, amikor a több éven keresztül tartó intenzív létszámapasztás lanyhulása esetén a rókapopuláció létszáma szinte egyik évrõl a másikra ugrásszerûen megnövekszik. Az alacsony gyérítési ráta egyik oka a gyérítési módszerek egyoldalúsága, a lõfegyverre alapozott módszek túlsúlya a hatékonyabb és/vagy az állomány sûrûségét jobban követõ kotorékozással és csapdázással szemben.
84
Mindent összevetve a ragadozógyérítés hatékonysága rossz, mind a használt módszerekben mind a gyérítés idõszakában mind a gazdálkodók képzésében, érdekeltségében változtatások szükségesek.
A ragadozógazdálkodás lehetõségei Nem vitatjuk, sõt megerõsítjük azt a régi elvet, miszerint az eredményes apróvadgazdálkodásnak része a károkat okozó ragadozók állománysûrûségének elviselhetõ szinten tartásása, létszámuk hatékony apasztása. Ezt bizonyítják azok a ragadozómentesítési kísérletek is, amelyeket az USA-ban vagy a dán-német határon végeztek. Az elsõben a fészekrablók teljes kiirtása a fácáncsibe-produkció megduplázódását, a másodikban a rókaállomány rendkívül intenzív gyérítése a mezeinyúl, fácán, fogoly teríték 50-100 %-os növekedését eredményezte. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy a vadgazdálkodás átalakuló rendszere, a piaci elemek erõsödése, a bölcs hasznosítás elvének elfogadása, a természetvédelem és a vadgazdálkodás közeledése szükségessé teszi a “dúvadgyérítés” vagy “ragadozó-apasztás“ helyett a ragadozógazdálkodás elfogadását. Ez a korábbiaktól különbözik, mert C
jól meghatározott cél érdekében történik,
C
megbízható ismereteken nyugszik,
C
idejében, módszereiben megtervezett, összehangolt,
C
eredményessége ellenõrzött,
C
gazdaságilag (ökonómiailag) értékelhetõ.
A ragadozógazdálkodás lépései A cél meghatározása A ragadozók teljes kiirtása számos ok miatt nem lehet cél. Egy ilyen beavatkozás súlyos összeütközésre vezetne a természet- és állatvédõkkel, ami a vadászat amúgy is rossz társadalmi megítélését tovább rontaná. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a ragadozók ökoszisztémákban betöltött hasznos szelektáló és eltakarító szerepérõl sem. Ellenérv továbbá, hogy egy ilyen mértékû beavatkozás valószínûleg nem lenne gazdaságos, mert túl nagyok lennének a költségei. (A fent említett amerikai és dán területen is nagyrészt emiatt hagytak fel vele.) Tisztázni kell, hogy a ragadozó vadászat célja a prém megszerzése vagy apróvad védelme. E két cél egymás alternatívája, köztes megoldás nincs. A pontosabban meghatározott cél lehet kárelhárítás ill. megelõzés pl. egy fácántelep környékén vagy akár a teljes vadászterületen a természetes állományok védelmében. Speciális cél valamilyen sérülékeny vadfaj védelme (pl. a fogoly). Egy ilyen szándék esetén valószínûleg lényegesen nagyobb erõfeszítésekre, költségekre és nagyobb eszköztárra lesz szükségünk. Gazdasági szempontból a helyes cél a ragadozók károkozásának elviselhetõ szinten való tartásával a maximális nyereség elérése.
85
Az alapállapot objektív felmérése és adatgyûjtés (monitoring) A gazdálkodás csak akkor lehet sikeres, ha megbízható, objektív módszerekkel gyûjtött adatokon nyugszik. A ragadozók esetében pl. fontos ismernünk táplálékválasztásukat és ennek változásait az év folyamán. Nyilvánvaló, hogy akkor kell pl. a róka létszámát a minimumra csökkenteni, amikor valóban az apróvad képezi a táplálékának jelentõs részét. Ez a tavaszi-nyár eleji idõszak, amikor az utódgondozó szuka jelentõs mennyiségû apróvadat zsákmányol. Õsszel-télen az apróvad aránya – ahogy ezt már korábban bemutattuk – lényegesen kisebb. Fontos ismernünk a faj populációdinamikájában azt a pontot, ahol a leghatékonyabban, vagyis a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményt elérve tudunk beavatkozni. A rókapopulációra a legérzékenyebb veszteséget a fialás és az utódgondozás idején a kotorékok vagy a kölykök elpusztításával lehet mérni. Erre a megüresedõ helyekre történõ bevándorlással válaszol a rókaállomány. Mivel ez viszonylag lassú folyamat, hatása egy kevésbé intenzív, de folyamatos gyérítéssel kivédhetõ. Fontos megjegyezni, hogy bevándorlás csak akkor történhet, ha van honnan, tehát ha az elhanyagolt apasztás miatt a környéken magasabb sûrûségû állományok is élnek. Eredményes gyérítést a róka esetében is csak nagy, lehetõleg természetes akadályokkal határolt területen, összehangoltan lehet végezni. Erre szükség esetén – a többi vadgazdálkodó érdekeinek védelme érdekében – a ragadozógyérítést elhanyagoló vadgazdálkodókat megfelelõ eszközökkel (pl. a minimális tavaszi rókateríték elõírása, ennek elmaradásakor pedig a terítékre hozható apróvad mennyiségének csökkentése) rá kell kényszeríteni. Talán a legfontosabb annak ismerete, hogy mennyi ragadozó van a területen, mekkora a törzsállomány és mekkora a szaporulat. Ezeket az adatokat a róka esetében viszonylag egyszerûen meg lehet becsülni. A szaporodó törzsállomány nagyságát legkönnyebben a fialási idõszak elején a lakott kotorékok számának becslésével lehet meghatározni. Mint minden becslésnél, itt is fontos a megbízhatóság és az ellenõrizhetõség. Nem szívesen mondunk ilyet, de az ország számos helyérõl származó terepi tapasztalataink szerint a legtöbb vadõr nem ismeri a területén található összes kotorékot. Sok rejtett, nehezen megközelíthetô vagy szokatlan helyen lévõ kotorékról nincs tudomása. Ezért a kotorékbecslést vagy a teljes terület szisztematikus bejárásával vagy a sávos becslés módszerével kell elvégezni. Ez utóbbival egy nyolcezer hektáros vadászterület bejárása egy ember 4-5 napos munkája. Az így kapott kotérékszámot kettõvel szorozva kapjuk a törzsállomány nagyságát. (Figyelem! Ez valószínûleg a nem szaporító felnõtt egyedek miatt alulbecslés, tehát ennél csak több róka lehet a területen.) A róka állománya az eredményes szaporulat miatt növekeszik, tehát a szintentartáshoz a szaporulatnak megfelelõ mennyiséget kell eltávolítani. A szaporulat nagyságának becslése a kotorékban talált kölyökszám, vagy a szukák boncolásával a méhben az ellés után hosszú ideig (kb. másfél év) látható placentahegek számlálásával megbízhatóan elvégezhetõ. A gyérítés gazdaságosságának megítéléséhez ismernünk kell, hogy a ragadozók hatására mekkora a ténylegesen elmaradt haszon, vagyis a teríték csökkenése. Fontos, hogy ezt sem spekulációk, hanem a zsákmánymaradványok, vagy a táplálékelemzések, vagy leginkább a különbözõ ragadózósûrûségû évek és/vagy területek apróvadterítékeinek összehasonlításával határozzuk meg. 86
A beavatkozások megtervezése A gyérítés tervezésekor a mennyit, mikor, hogyan kérdésekre kell válaszolnunk. Mennyi rókát kell eltávolítani? A fenti adatok alapján erre már könnyû válaszolni: A törzsállomány nagysága = kotorékszám × 2 A szaporulat = kotorékszám × az egy szaporító szukára jutó átlagos szaporulat A nyári állomány nagysága a kettõ összege: Nyári állomány = kotorékszám × (2 + az egy szaporító szukára jutó átlagos szaporulat) Szintentartás esetén az elérendô teríték a szaporulat nagyságával egyezik meg. Mikor végezzük a gyérítést? Erre a fentiekben már válaszoltunk. Összefoglalva azt lehet tanácsolni, hogy a védendõ vadfaj számára legkedvezõbb idõszakban (pl. fácán utónevelés, kibocsátás elõtt) és a ragadozó számára legkedvezõtlenebb idõben (pl. a vemhesség végén vagy az utódgondozás elején). Hogyan történjék a gyérítés? Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a terület adottságainak és lehetõségeinek legjobban megfelelõ és leghatékonyabb módszereket válasszuk, lehetõleg olyanokat ameleyek a ragadozó sûrûségével növekvõ hatékonyságságra képesek (ilyen pl. csapdázás.). A hatékonyság nemcsak gyérítési eredményt hanem költséghatékonyságot is jelent. Sokszor igaz, hogy a drágább olcsóbb. Egy drága, de hosszú ideig jól mûködõ csapdapark, vagy néhány jól képzett, vizsgázott kotorékeb beszerzése megtérül. Ellenõrzés Az elvégzett gyérítések után ellenõriznünk kell, hogy elértük-e a kívánt hatást, lecsökkent-e a ragadozóállomány az elviselhetõ szintre, csökkent-e a károkozás, érezhetõen növekedett-e az apróvad terítéke. Mindez a vadgazdálkodási egység szakmai vezetésétõl rendszeres elemzõ munkát követel meg. Ráfordítás-haszon számítások A jelenlegi gazdasági körülmények között talán az egyik legfontosabb, ennek ellenére legelhanyagoltabb feladat. Fel kell tennünk a kérdéseket: Megérte-e a gyérítés?, Erõteljesebb gyérítés kell-e?, Arányban áll-e a ráfordítás az eredménnyel?, Nem rontja-e a kevesebb ráfordítás a nyereségességet? Ezek megválaszolásához a ragadozógyérítés költégeit és az ennak tulajdoníthatóan megnövekedett bevételt is ismernünk kell. 87
Fontos szempont, hogy sok esetben a nyereség nem vagy nemcsak pénzben mérhetõ. Egy veszélyeztett vadfaj túlélésének biztosítása, állománynövelésének költségei nem azonnal, hanem csak a jövõben térülnek meg. A ragadozók elviselhetõ szinten tartásával csökkenhetnek azok a ragadozó–ember konfliktusok, amelyek a vadászat és a vadgazdálkodás megítélését is rontják. Ugyanakkor egy eredményes és hatékony ragadozógazdálkodás alapot teremthet arra, hogy bemutassuk: a ragadozók kordában tarása a vadgazdálkodás érdekein túl szélesebb – természetvédelmi, humán- és állategészségügyi stb. – érdekeket is szolgáhat, így ehhez a vadgazdálkodóknak nagyobb erkölcsi és anyagi támogatást kell kapniuk.
Ajánlott irodalom Faragó, S., Csányi, S., Pechtol, J., Szemethy, L. és Sztojkov, V. 2000. Az apróvad-gazdálkodás stratégiai terve Magyarországon. 112-148. oldal in: Pechtol, J. (szerk.) Vadászévköny 2000. OMVK, Budapest Heltai, M., Lanszky, J. és Szemethy, L. 2000. Adalékok a vörösróka táplálkozásához. Vadbiológia, 7: 72-82 Heltay, I. 1989. A róka ökológiája és vadászata. Mezôgazdasági Kiadó, Budapest. 176pp. Szemethy, L. és Heltai, M. 1996. Néhány emlôs ragadozó faj helyzete Magyarországon. Vadbiológia, 5: 1-17 Szemethy, L., Heltai, M. és Pusztai, P. 1994. A rókagyérítés helyzete Magyarországon. Vadbiológia, 4: 146-151
88
