OBLÁCIÓ
BENCÉS LELKISÉGI LAP 2013 XIII/2
Ismeretlen festô: Szûz Mária eljegyzése (A zirci bazilika sekrestyéjének freskója)
OBLÁCIÓ BENCÉS LELKISÉGI LAP
2013 XIII/2
TARTALOM
XIII/2.
AZ OBLÁTUSSÁGRÓL Dékánok kinevezése Preceptorok kinevezése Oblátusok válaszai a lelkigyakorlaton feltett két kérdésre LEGYETEK TANÚIM! Obláció-megújítás Somogysámsonban „A kereszt megerősíti a gyengét, megszelídíti az erőset” Pelsőci Judit Angéla OSB obl. Mihály testvérünkre emlékezünk Ranschburg Ágnes Hildegárd OSB obl. Kovács Klára testvérünkre emlékezünk Jean de la Croix Hoang Huu Tri OSB Bencések Vietnamban Göndics Jánosné Rita OSB obl. Fürjes Éva Krisztiána OSB obl.
4 5 6
12 14 17 19 21
Harding Szent István O.Cist. és utódai Szent Benedek patriarchának Michael Casey OCSO
MÚLTUNK FORRÁSAINÁL Charta Caritatis (a szeretetet szolgáló általános káptalant megalapító írás) Regulája (1689; 71–73. fejezet) Monostori autonómia (I. rész)
28 33 35
I. Ferenc pápa Várszegi Asztrik OSB főapát úr Anselm Grün OSB Borián Elréd OSB
MEDITÁCIÓK Elmélkedés Szűz Máriáról Szent Benedek atyánk ünnepén Adventi gondolatok Adventi vigília-himnuszunk értelmezése
43 46 48 50
II. János Pál pápa Katona Farkas O.Cist
IMÁDSÁGOK Hálaadó ima Felajánlás Szent Józsefnek
64 65
Charles (Carolo) Coffin Charles (Carolo) Coffin Gárdonyi Géza
SZÉPIRODALOM Adventi vigília-himnusz Kedd vigília-himnusz Karácsonyi álom (Rövidített, átírt változat)
67 68 70
Klaibán Sándor Günter OSB obl.
SZEMLE Találd meg a magad útját!
83
HÍREK
85
Máriacelli Madonna (Kincstár-kép, 14. sz. Nagy Lajos, magyar király ajándéka) Godofréd atya ezt a számára oly kedves szentképet készítette elő, hogy – osztrák szokás szerint – a temetésén részt vevőknek kiosszák. A kép hátoldalán ez olvasható: „Ecce venio” – Ime, jövök. „Imát kér P. Pálmai Péter Godofréd pannonhalmi bencés, aki Isten irgalmában bízva földi szolgálatát befejezte.”
3
AZ OBLÁTUSSÁGRÓL DÉKÁNOK KINEVEZÉSE
Főtisztelendő Borián Elréd OSB oblátusrektor atyának Pannonhalma Kedves Elréd Atya! Köszönettel vettem a 2013. évben megválasztott dékánok névsorát és a választásról szóló jegyzőkönyveket. Jelen levelemmel jóváhagyom a felterjesztett dékánok megválasztását, és hálásan köszönöm, hogy ismételten vállalták a dékániák vezetését, a közösség összefogását. Pannonhalmi dékánia Szent Gellért-dékánia Szentháromság-dékánia Szent Kereszt-dékánia Szentlélek-dékánia Szent Márton-dékánia Szent Skolasztika-dékánia
Pelsőci Judit, Angéla testvér Stumpf Jakabné, Bernadett testvér Göndics Jánosné, Rita testvér dr. Fürjes Éva, Krisztiána testvér Vajda Márta, Thekla testvér Klaibán Sándor, Günter testvér Mirk Jánosné, Filoména testvér
Isten áldását kérve munkátokra, szeretettel köszöntöm Mindannyiotokat dr. Várszegi Asztrik főapát Pannonhalma, 2013. május 28.
4
Az oblátusságról
PRECEPTOROK KINEVEZÉSE
Szabályzatunk értelmében az oblátusrektornak preceptorokat, az oblátusságra fölkészítő lelki kísérőket kell kineveznie a dékániákban. A kinevezés három évre szól. Feladatuk: az érdeklődők, a jelöltek, a beöltözöttek segítése, a Regula, az Oblátusszabályzat, illetve a befogadásról szóló szöveg megismertetése, beszélgetés a kijelölt olvasmányokról és személyes élményekről. A preceptorok az új testvérekről rendszeresen számoljanak be a dékánoknak, a dékánok pedig félévente tájékoztassák az oblátusrektort, és május elején írják meg, hogy kit javasolnak jelöltnek, novíciusnak vagy oblációra. A noviciátus és az obláció előtt a dékániáknak szavaznia kell a jelöltekről. A preceptorok, a lelki kísérők bölcs propagandával terjesszék a világban élő bencés oblátusság gondolatát. A dékánok és a testvérek észrevételeit mindig alaposan fontolják meg. Három évre kinevezem preceptoroknak: Pannonhalmi dékánia Szent László-csoport, Győr Szent Gellért-dékánia, Budapest Szentháromság-dékánia, Nagykanizsa Szent Kereszt-dékánia, Budapest Szentlélek-dékánia, Keszthely Szent Márton-dékánia, Budapest Szent Skolasztika-dékánia, Pilisvörösvár Boldog IV. Károly-csoport, Bécs
Hidvégi Attiláné, Annamária testvért Hernádi László, Zénó testvért és dr. Kató Márta, Brigitta testvért Stumpf Jakabné, Bernadett testvért Kovács Csabáné, Eszter testvért Vajdovichné Visy Erzsébet, Margit testvért Markovics Jánosné, Petra testvért dr. Szendi Emma, Márta testvért Kálmán Gabriella, Ágota testvért Simon Ferenc, Efrém testvért
Pannonhalma, 2013. augusztus 15.
5
Az oblátusságról
OBLÁTUSOK VÁLASZAI A LELKIGYAKORLATON FELTETT KÉT KÉRDÉSRE1
1. Mit látsz jónak az oblátusközösségben? – Jó, hogy rendszeresen vannak közös zsolozsmák, közös imádságok egymásért, az elmélkedések egy „kötelező” olvasmányról, mert egymás hitét erősítjük, és tanulunk egymástól. A kirándulások, a nyári és őszi lelkigyakorlatok, ez utóbbinál jó, hogy többek számára hozzáférhető lesz ezután. A honlap, a folyóirat. – Jó, hogy kezünkben van a bencés zsolozsma, aminek segítségével élő a kapcsolat a monostorral, az egyházzal, Krisztussal. Jó, hogy az olvasmányokat is megkaptuk (lesz újabb kiadás?). – A zsolozsma rendszert ad életemnek. A Regula nagyszerű útmutatás. Örülök, hogy a pannonhalmi közösséghez tartozhatom. – A dékánia összejöveteleit, a közös zsolozsmákat, a „kötelező” olvasmányokat, a róluk való elmélkedéseket, lelki beszélgetéseket. Összejöveteleinket kívül is tartjuk a kapcsolatot, fontos a másik. Imádkozunk egymásért. A nyári lelkigyakorlatok elmélkedéseit, a közös liturgián való részvételt, a szentmiséket. Jó megismerni más dékániákhoz tartozó testvéreket. – Jó a dékánia-beosztás. Az „elnéptelenedett” dékániákat újra kell gondolni. – Jó, hogy az olvasmány mellett szabadon is választhatunk még témát, nincs „agyonszabályozva” minden. – Jó, hogy megmaradt a győri csoport, jó légköre van. – Jó ötlet volt, hogy a különböző dékániák meghívják egymást az összejöveteleikre. – A lelki fejlődés lehetősége, segítése (Obláció, lelkigyakorlatok, feladott olvasmányok). A Regula és a benedeki lelkiség megismerésének lehetősége segítség a mindennapi életben. – Az évenkénti lelkigyakorlatok és ünnepek, a közös kirándulások, a dékániák havonkénti összejövetele és a kötelező olvasmányok tetszenek. Mindig van „mit” hazavinni. – Az összetartozást, miközben egyfelé nézünk. – Közösségben élni jó, hiszen az ember közösségi lény. Adott esetben számíthat a másikra, segítséget kérhet és kaphat. Lehetőségem van kapcsolatot 6
Az oblátusságról
– – –
– –
– – – –
– –
– – –
tartani bencés atyákkal és testvérekkel. A monostor csendje, a bencés testvérek jelenléte nagyon sokat segít a feltöltődésben, valamint lehetőség a lelki olvasmányokban való tájékozódásra. Jó, hogy egyre fontosabbak vagyunk a szerzeteseknek. Jó, hogy vannak reguláris oblátusok. Hogy a legfőbb értékre időt és erőt szán, és ebben egymást is képes erősíteni. Hogy mintát kap, és nagy mintát adhat tovább. Elkerülhetetlen az önreflexió tanulása a lelki fejlődéshez. Több ismeret szükséges, ami összekapcsol a szerzetesélet múltjának értékeivel (pl. Söveges Dávid Regula-magyarázatai). A lelkigyakorlatok, a kirándulások, a találkozók, a kijelölt olvasmányok, az Obláció folyóirat Baráti, családias hangulat. Lehetőséget ad partnert találni baráti és mély lelki beszélgetésekre. Szép, hogy Szent Benedek atyánk ünnepét bencés szerzetestestvéreinkkel együtt ünnepeljük. A nyitottságot és az érdeklődők befogadását, illetve a jelöltek ünnepélyes befogadását. A lelkigyakorlaton való részvétel lehetőségét, ahol érdekes beszélgetések vannak. Az egymást segítő emberek, a szeretetteljes odafordulás, az érdeklődők vagy rég látott ismerősök felé történő odafordulás nagyon tetszik. A közös úton való haladást jó megtapasztalni. A különbözőségben is meglátni az egységet, a másik ember gondolatainak megismerését, azon való gondolkodást. Hitem megélésének és istendicséretemnek számomra legvonzóbb módja és kerete a bencés oblátusság. A liturgiában való fegyelmezett, átlelkesült, őszinte részvételt. A szolgálattevők szorgos, szeretettől átjárt segítőkészségét. Az őszinte odafordulást a gyengébb testvérek felé. A lelkigyakorlatokon történő aktív részvételt és ennek évről évre látható hatását a fokozódó lelki elmélyülésben. Az ima és lelki közösség fontos és öröm számomra. A liturgia különösen. Nagyon jónak találom az évenkénti oblációmegújítást és a kirándulásokat. Legnagyobb ajándék Pannonhalmán a bazilikában a liturgiákon való részvétel. Nagy ajándék a számunkra biztosított lelkigyakorlat. Szeretetközösség, melyben mindegyikünk nagyon szereti a jó Istent, igyekszünk az Úr kedvében járni. Várjuk a találkozásokat, öröm tölti el szívünket, mikor együtt vagyunk. Ez a bensőséges istenszeretet minden embertársunkra 7
Az oblátusságról kiárad szívünkből. Egyházközségünkben, környezetünkben is a jobbra, a szebbre, a szeretetszolgálatra sarkall. 2. Miben kellene szerinted változtatni, jobbítani és milyen ötleteid vannak ennek érdekében? – Hiányzik az egész közösséget összefogó együttlét, ahol egymás életútjára is jobban ráláthatunk. Mert az is tanulás arról, hogy az Isten különféle módon hív és vezet. – A kirándulások nagyszerűek, de nem mindenki tudja vállalni. Egy-egy személy meghívható lenne talán „szociális ösztöndíjjal”. – Ha a lelkigyakorlatos segítők minden évben más dékániából jönnének, jobban megismernénk az áldozatvállalás értékeit, és a többiek is jobban megismernék őket. – Kirándulásaink lehetnének zarándoklatok; azon a napon lenne valahol szentmise, s közösen imádkoznánk a rendért, oblátusközösségünkért, rendi és oblátus utánpótlásért, betegeinkért, jótevőinkért stb. – Többször hívhatnánk meg vendégeket találkozóinkra, pl. más dékániából, más rendből, érdeklődőnek gondolt barátaink közül. – Előbb engedhetnénk közelebb az érdeklődőket, csak hogy láthasssák és hallhassák, mit és miért és hogyan teszünk, milyen a „bencés élet” az oblátusoknál.2 – Esetleg az érdeklődőket lehetne egy-egy alkalomra meghívni más dékániába, hogy ott milyen az élet, persze a lehetőségeknek megfelelően. – Jó lesz a facebook, ahol sok és tartalmas bencés és oblátus (ciszterci, trappista stb.) vonatkozás, cikk, hír jelenhet meg. Ki lehet nyomtatni, szét lehet osztani, hogy aki nem olvassa, hozzájusson. – Lehetne nagyobb szerepe életünkben a Regulának. – Jó lenne megoldást találni a győri csoport találkozásán Zénó helyettesítésére. Javaslom, hogy Elréd atya jelöljön ki egy alkalmas személyt, aki szívén viseli a közösség sorsát, és így tartsák meg a találkozókat. Javaslom Brigittát vagy azt a Győrben élő doktornőt, aki már régen tett oblációt és most nem jár a közösségbe. – A dékánválasztást másképp csinálnám. – Az információk nem jutnak el mindenkihez. – Jónak találnám, ha elindítanánk egy oblátus e-hírlevelet, amelyen sokkal gyakrabban lehetne információkat megosztani, és a dékániák egymással is szorosabbra fűzhetnék a kapcsolatukat. 8
Az oblátusságról – Az éneklés nem szép. Jó lenne tanulni valakitől, aki hozzáértő. – Jobb lenne, ha többet tudnánk egymásról. Minden évben a nyári lelkigyakorlaton egy órát a bemutatkozásra kellene szánni! A jelenlevők 2–3 mondatot mondhatnának magukról, mert még egymás nevét sem tudjuk így megtanulni. A régi oblátusoknak sem árt az ismétlés, mert feledékennyé válunk az öregedéssel. – Több beszélgetés kellene, kibeszélni a velünk történt dolgokat. – Maurus atya is tarthatna egyszer lelkigyakorlatot. – A lelkigyakorlat elején a beszámoló nagyon negatív hangulatú. Jó lenne, ha minden csoport pozitív dolgokat is mondana, és nem csak az oblátustestvérek betegségének részletezését hallanánk. – A lelkigyakorlaton az első esti dékánbeszámolók legyenek pozitív hangvételűek – nem hiszem, hogy a legtöbb dékániában szinte kizárólag halálesetek, betegségek, hasmenés és egyéb problémák lennének. Szemlélet kérdése, hogy az esetleg sok megpróbáltatás és nehézség ellenére kiemeljük a jót, ami előbbre vitte a dékániát, mint közösséget, amiből a dékánia maga, illetve más dékániák erőt és reményt tudnak meríteni. Ne kezdjük a lelkigyakorlatot panaszáradattal, arra valamilyen más fórumot kellene találni, ha nagyon szükséges. – A lelkigyakorlaton érdekes lenne egy-egy szerzetes atyát is meghívni alkalmankénti esti beszélgetésre, aki a szerzetesközösség életéről, mindennapjairól vagy más témákról beszélgetne az oblátusközösséggel. Úgy látom, hogy két közösség van, amelyek még ezen az egy alkalmon sem érintkeznek, ismerkednek egymással, kivéve a zsolozsmát és szentmiséket. Engem személy szerint nagyon érdekelne, hogy a bencés szerzetesek milyen örömöket élnek át, vagy esetleg milyen problémákkal szembesülnek, és erre milyen válaszokat adnak egyénileg vagy közösségileg, amelyből az oblátusközösség is meríthetne valamit. – Általánosságban jónak tartanám, ha sokkal több fiatalt tudnánk a közösséghez vonzani. Ennek érdekében ötleteket lehetne gyűjteni a dékániákban, hiszen nagy tapasztalatokkal rendelkezik a közösség, mert valahogyan mindenki eljutott az érdeklődéstől a jelöltségig vagy oblációig. Használjuk ki ezt a közös tapasztalatot, és dolgozzunk ki együtt egy koncepciót. A jelenlegi közösség nagyon elöregedett, nem látok igazi dinamikát, erőt benne. Ezzel is összefügg a beszámolók rendkívül negatív hangulata. – Hiányzanak a fiatalok, a fiatal családok, hiszen az oblátusközösség túlnyomó része idősebb testvér, s ez olykor sajátos hangulathoz vezet. 9
Az oblátusságról – Jó lenne erősíteni a kapcsolatot a szerzetesközösséggel, hiszen mégiscsak egy helyhez tartozunk. Akár egy közös esti borozás vagy teázás alkalmával. – Hiányzik a kapcsolat a külföldi oblátusokkal. Jó lenne találkozni velük. – Nagyobb aktivitás kellene részünkről a havonkénti dékánia-találkozókon. – Havonta a foglalkozásokon a feladott részről való beszélgetést mindig más vezesse, de magát a találkozót a dékán irányítsa. Egy hónap elég hosszú idő, hogy legyen mód a felkészülésre. Ahol lehetséges, esetenként „vendég” bencés atyát vagy testvért jó lenne meghívni, hogy egy-egy témában elmélkedést tartson részünkre. Azt követően pedig, talán a következő foglalkozáson, mi is elmondanánk saját gondolatainkat a témával kapcsolatban. Ez további olvasásra, gondolkodásra késztetne bennünket. – A havi egyszeri találkozót kevésnek tartom. – Több személyes megnyilvánulás is kellene, mert a szorosabb, baráti közösséget leszámítva nem is ismerjük egymást a dékánián belül, s ez összefügg azzal, hogy kevés időt töltünk együtt. – Javaslom a külföldi konferenciák előzetes meghirdetését, hogy mindig más képviselje a magyar oblátus-közösséget, és hogy nyilvános legyen ez a lehetőség. Az eddigi „titkos” ügyintézés szóbeszédre adott okot. Ha egyáltalán van lehetőség, akkor egységes hozzájárulás az apátság részéről is jótékony lenne. – Többet kellene foglalkozni a Regulával, hiszen látszik, hogy elveszünk a hétköznapok történéseiben, „nincs idő” lelki életet élni. – A havonta egyszeri találkozókon és a lelkigyakorlaton való részvétel elvárható. – Távol lakók kérdése, akik nem tudnak jelen lenni: más dékánia? – A létszámgondok, utánpótlás nevelés, tagtoborzás. A legjobb ehhez hitünk és hovatartozásunk nyílt vállalása, megélése. – Lehet, hogy az erősen pozitív elfogultság meggátol a hibák, problémák felfedezésében, Egy gyakorlati kérdésben változtatnék: a Pannonhalmához tartozó dékániákban egy adott nevet csak egy személy viselhessen. – A kezdetben „élcsapatnak” meghirdetett közösség büszkeségéből le kellene faragni, ennek tudatosításával kezdve. – Az oblátusközösséget közelíteni kellene a budapesti szabinás közösségekhez – vagy fordítva. – Az oblátusközösséget elfogadottabbá tenni a bencés atyák között (Budapesten is).
10
Az oblátusságról – A közösség előtt megszólalókat a visszafogott, halk beszédről a mindenki által érthető, szabatos beszédre kellene ösztönözni. – A bazilikában az új ambó mögül fennhangon, tagoltan kellene olvasni. +++ Hozzáfűzött véleményeim: 1. Az észrevételeket néhol rövidítettem, az ismétlések miatt néhányat elhagytam. Az első kérdésre adott válaszok esetében a sorrendet témák szerint szerkesztettem. 2. Sok negatív eset miatt a preceptorok és a dékánok is azt javasolták, hogy először a preceptorokkal, dékánokkal beszéljenek az érdeklődők, utána jöjjenek csak a közösségbe. Az előkészítés szükséges, nehogy kölcsönösen kellemetlen élmény maradjon a találkozás. 3. A dékántalálkozókon mindig kértem neveket, hogy ki képviselje külföldön a közösséget a megadott időben. Sajnos meglehetősen drága az utazás, a szállás stb. (Minimum 800 EUR, utazás nélkül.) 4. A dékántalálkozón is majd beszélünk ezekről a véleményekről, de minden dékánia megteheti maga is.
11
LEGYETEK TANÚIM! Göndics Jánosné Rita OSB obl.
OBLÁCIÓ-MEGÚJÍTÁS SOMOGYSÁMSONBAN (2013. április 20.)
Nagyon vártuk már a találkozást. Többször jég, hóvihar akadályozta meg, de végre sikerült. Bizonyára felmerül a kérdés: Miért választottuk pont ezt a kis somogyi falut bencés oblációnk, ígéretünk megújításának helyszínéül? Ennek több oka van. János fiunk tavaly augusztustól Somogysámsonban lett plébános, kilenc falut bízott rá Balázs Béla püspök atya. Sokat jártunk oda, hogy segítsünk rendezett körülményeket teremteni a plébánia működéséhez. Ezt nem csak a fiunk miatt tettük, tesszük, hanem mint „oblátus-hívek” is. Úgy érezzük, támogatnunk kell ezzel is közös ügyünket erőnk szerint. A nyári lelkigyakorlaton kiderült, hogy Elréd atyánk anyai nagyapjának egyik testvére, Radovics László közel 25 évig volt a falu plébánosa, majd betegsége miatt viszonylag fiatalon nyugdíjba ment. Keszthelyen a kármelita templom kriptájában van eltemetve. Szóba kerültek a régi dolgok, az újakkal összevetve… Elréd atya is elcsodálkozott, hogy Dénes atya gyerekkorának kedves színhelye volt Somogysámson. A nagyszüleinél nyaralt, járta a szép vidéket, sőt Radovics plébános úr volt az ő elsőáldoztató papja. Dénes atyát a mi nagykanizsai közösségünk nagyon megszerette már kb.10 éve, amikor még Galambokról járt be a városba segíteni, és örömmel jött el találkozóinkra. Az asztalt borító szép terítő is az ő ajándéka. A beszámolót éppen Szentháromság vasárnapján, kedves Dénes atyánk halála napján írom. Most már valószínűleg érthető, miért hívtuk meg Elréd atyát és a testvéreket Somogysámsonba. Nagy izgalommal készülődtünk, vártuk a keszthelyi Szentlélek- és a nagykanizsai Szentháromság-dékániához tartozó testvéreinket. A nagy távolság ellenére is összejöttünk, a gyengélkedők csak lélekben tudtak köztünk lenni, Magdolna testvért felhívtuk telefonon. Ez lett az első népes közösségi alkalom a plébánián, amióta Jánosunk ott van. A szentmisét János celebrálta, Elréd atya pedig a beszédet mondta, majd kiosztotta az égő gyertyákat az oblációmegújítás előtt. A múlt, a jelen, és egy kicsit a jövő is együtt volt velünk fohászainkban, felajánlásunkban. Amikor atyánk megkért, hogy írjak beszámolót, úgy gondoltam, megkérdezem a dékánia tagjait, hogy milyen élménnyel tértek haza a találkozóról. 12
Legyetek tanúim! Olyan szép, értékes gondolatok jöttek, úgy gondolom, hogy érvényesek egész oblátus-közösségünkre. Regina tv.: Mint minden személyes találkozás,örömmel és várakozással töltött el. A kis vidéki plébánia közösségi terme melegséget árasztott a szó valódi és átvitt értelmében. A felemelő szentmise, a fogadalommegújításon kívül a falucska békéje, egyszerűsége ragadott meg. Hiszem, hogy minden találkozást az Isten formál és alakít. Piroska tv.: Áldott szép napon találkoztunk, megerősítettük bencés elkötelezettségünket. Boldog vagyok, mert megtaláltam ezt a közösséget, amely befogadott és megtartott. Elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Szentmise után meghallgattuk Elréd atya beszámolóját, aztán Göndics János régi barátunk beszélt a plébánia gondjairól, örömeiről humorral, reménnyel. Gergely tv.: Mindig öröm, ha így találkozhatunk azokkal, akikkel régen egy dékániába tartoztunk. László jelöltünk: Mint újonc nagyon örültem a megismerkedésnek a keszthelyi testvérekkel és Piroska testvérünkkel, akivel még nem találkoztam. Igazán otthon éreztem magam köztük, további megerősítést nyertem, hogy jó helyen kopogtatok. Az a megtiszteltetés ért, hogy én olvashattam a szentleckét, amiért izgultam is, és néha elfogyott a levegőm felolvasás közben. Érdekes volt számomra betekintést nyerni egy újjászerveződő plébánia életébe, szembesülni a mindennapok feladataival, gondjaival, reménységeivel. Eszter tv.: Nagy örömmel vártam a keszthelyi testvéreket, Elréd atyát, Piroska testvért. Még maradtunk volna, várjuk a nyári találkozást Pannonhalmán! Addig is imáinkban hordozzuk beteg, távol maradt testvéreinket.
13
Legyetek tanúim! Fürjes Éva Krisztiána OSB obl.
„A KERESZT MEGERŐSÍTI A GYENGÉT, MEGSZELÍDÍTI AZ ERŐSET” Kirándulás Győrbe és Pannonhalmára a ciszterci oblátus-testvéreinkkel (2013. június 1.)
Ismét szép és tartalmas kiránduláson vettünk részt ciszterci oblátus-testvéreinkkel együtt június 1-jén szombaton. Győrben a kármelita templom előtt gyülekeztünk délelőtt. Aki előbb érkezett, részt vehetett a Brücknek Ákos Előd atya által Szent Jusztinus emléknapján bemutatott szentmisén. Jusztinus Rómában szenvedett vértanúságot 165 körül, példát adva mindnyájunknak, hogy hogyan kell a feltámadt Krisztusba vetett hitünket minden körülmények között bátran megvallani. Első látnivalónk a nemrégen felújított zsinagóga volt. Az Újvárosban, a Kossuth Lajos u. 5. szám alatt található a 19. században épült, szecessziós és historikus stílusú, neológ zsinagóga, amely ma múzeumként működik, és kulturális rendezvényeknek is otthont ad. Az emeleten azonban van egy imaterem, amelyben szombatonként a hitközség tagjai összejönnek imádkozni. A zsinagóga előkertjében látható egy holokauszt-emlékoszlop, amit a városból elhurcolt mintegy 500 zsidó gyermek emlékére állítottak, idézve Széchenyi István 1833ban leírt mondatát: „A hon minden lakosának adassék meg a polgári élet.” Avatott vezetőnk részletesen elmondta a zsinagóga történetét, rendeltetését, részeit, mostani feladatait. Kérdéseinkre is szívesen válaszolt. Az épület nyolcszögletű, a nyugati homlokzatról nyílik a főbejárat. A kapu felett a 94. zsoltár 6. versének módosított szövege látható héberül: „Jöjjetek, hajoljunk le, boruljunk le, essünk térdre az Úr előtt, a mi Alkotónk előtt.” A belső tér tengelyében áll a lapos koronával koronázott oszlopos frigyszekrény, felette szintén héber felirattal: „Íme a Szövetség ládája, az egész Föld Uráé” (Józsue 3,11). A mögötte kialakított tórafülke feletti rész kivételével az egész belső térben kétszintes karzat fut körbe. Az égboltra utaló kékre van a galériák sík mennyezete és a kazettás mellvéd festve, és sok csillag ragyog a látogatók feje felett. Az első szinten, az oldalfalakon a 20. század második feléből származó festmények láthatók. Vezetőnktől, a hitközség elnökétől sok ismeretet kaptunk a neológ istentiszteletről és szokásokról. Elérzékenyült, 14
Legyetek tanúim! amikor nagyszüleiről beszélt, akiket szintén elhurcoltak, és ott haltak meg az egyik haláltáborban. Következő állomás a püspökvár volt, ahol a Boldog Apor Vilmos püspök életét bemutató, igen-igen szép kiállítást nézhettük meg abban a pincében, ahol vértanúságot szenvedett. Mivel – hála Istennek – sokan voltunk, két csoportban mentünk le a kiállításra. Amíg a bencés csoport lent volt a ciszterci Előd atya vezetésével, a ciszterci oblátusok átmentek a székesegyházba, hogy megnézzék a Mária-kegyképet és Szent László hermáját, illetve imádkozzanak Apor püspök úr sírjánál. Apor Vilmos 1892. február 29-én született Segesváron, Erdélyben. Nyolc testvére volt, a papi hivatáshoz már kisgyermekkorától vonzódott. A győri és az innsbrucki szemináriumban tanult, 1915. augusztus 24-én szentelték pappá. 1919-től több mint 20 évig volt Gyulán plébános, majd 1941. január 21-én XII. Piusz pápa nevezte ki megyéspüspökké. Püspöki jelmondata: „Crux firmat mitem, mitigat fortem”, vagyis „a kereszt megerősíti a gyengét, megszelídíti az erőset”. Nyájának igazi pásztora volt, igen fejlett szociális érzékenységgel. Mindenkor védelmére kelt az üldözötteknek, a halálához vezető lövéseket is a kiszolgáltatottak védelmezése közben kapta. 1945. március 30-án, nagypénteken a Győrt megszálló szovjet katonák közül néhány betört a püspökvárba, hogy elhurcolják az ott tartózkodó lányokat és asszonyokat. A püspök védelmükre kelt, és életével akadályozta meg, hogy bajuk essék. A leadott lövésekből három sebesítette meg. Április 2-án, húsvéthétfőn belehalt sebeibe. Halálos ágyán is hazájára és népére gondolt: „Még egyszer üdvözlöm papságomat... Legyenek hűek az Egyházhoz... Segítsék romjaiból felépíteni szerencsétlen magyar hazánkat!... Felajánlom szenvedéseimet az édes magyar hazáért és az egész világért! Szent István, könyörögj a szegény magyarokért!...” Szavai 60 év után is fontosak és érvényesek. A pincében hitelesen és igen szépen kiállítva láthatók a Boldog Püspök sérüléskor viselt ruhái, a pincében használt tárgyai – különösen a szentmiséhez szükséges eszközök megragadóak, de nagy örömmel láthattuk a háborúból megmaradt 1944-es húsvéti gyertyát is. Egészen megható légköre van a kiállításnak, a mennyezeten a lövések nyomaival, a vértanú püspök véres ruhaereklyéjével, térdeplőjével, feszületével, a sok fényképpel, levéllel, zászlóval... Szívesen imádkoztunk ezen a helyen. II. János Pál pápa 1997. november 9én avatta Apor Vilmost boldoggá.
15
Fürjes Éva Krisztiána OSB obl. Sajnos az idő „szorított” bennünket, tovább kellett mennünk. A győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium ebédlőjében ebédeltünk. Teát, kávét kaptunk, mindenki elfogyasztotta a magával hozott szendvicset, de volt édesség is, amit a testvérek hoztak. Utolsó állomásunk Pannonhalmán a felújított bazilika volt, ahol Elréd atya vezetett minket. Vázolta a megújítás elveit, felhívta a figyelmet a változásokra, azok értelmére. A templom a szerzetesi liturgia kívánalmai szerint újult meg, a torony alatti tér lett a keresztség helye keresztelő medencével és székekkel, a középső a zsolozsma és az eukharisztia helye stallumokkal és új kőoltárral. Középre került az ambó. A felső szint a szentély, ami a Mennyei Jeruzsálemet jelképezi, ide került vissza az oltáriszentség is. A nagy körablak az egy, a tökéletes, a világosságot ránk árasztó Istent, a három alatta levő kisebb üvegablak pedig a Szentháromságot jelképezi. A templomfalak és az altemplom megtisztultak, új sekrestye és bejárat nyílt, ahol a szerzetesek bevonulhatnak a templomba. Még az orgona átépítése van hátra, ennek révén talán több fényt fog bejutni a bazilikába. Igen szép napunk volt ez a nap, köszönjük Istennek és oblátus vezetőinknek! Jó volt ismét együtt lenni a ciszterci és bencés oblátusoknak. Találkozzunk megint adventben! Boldog Apor Vilmos püspök, könyörögj értünk!
16
Legyetek tanúim! Pelsőci Judit OSB obl.
MIHÁLY TESTVÉRÜNKRE EMLÉKEZÜNK „Csak egyet kérek az Úrtól, egy a vágyam: hogy az Úr házában lakjam életem minden napján, hogy élvezhessem az Úr édességét, és szemlélhessem szent templomát.” (26. zsoltár)
Még nincs egy éve, amikor 2012. április 30-án Mihály testvérünkkel hálatelt szívvel együtt ünnepelhettük oblációját, osztozhattunk örömében. (Vö. Obláció, 2012/2.) Most, amikor rá emlékezünk és tőle búcsúzunk, XXIII. János gondolatai jutnak eszembe: „A belső béke, amely Krisztus szavára és ígéreteire támaszkodik, megzavarhatatlan örömmel tölti el lelkünket, és örök Magnificatot fakaszt ajkunkról.” Ezek a szavak annyira jellemzőek voltak Mihály testvérünkre! Belső békéjét meg tudta őrizni húsz évig tartó súlyos betegségében, kerekes székhez kötött életében, a testi kiszolgáltatottságban, melyet nagy-nagy alázattal fogadott, és köszönt meg Teremtőjének. Erről így vallott Elréd atyának írt levelében, melyben megköszönte jelöltségének elfogadását: „Az Úr megmentett! 40,5 fokos lázas állapotomban 3 héten keresztül az 50. zsoltárt imádkoztam minden reggel... Nem a magam kis nyomorult életéhez ragaszkodtam, hanem egyedül Krisztushoz.” (2011. május 29-én) Mihály testvérünk ezekkel a gondolatokkal valóban a gondviselő Isten tenyerébe hajtva fejét tudta megőrizni lelki békéjét, és tudta kimondani: „Atyám, legyen meg a te akaratod.” Egy telefonbeszélgetésünk során idézte Charles de Foucald gondolatait, melyek most is fülemben csengnek: Atyám, Rád hagyatkozom, tedd velem azt, ami Neked tetszik. Bármit teszel is velem, megköszönöm. Kész vagyok mindenre, elfogadok mindent, csak akaratod teljesedjék bennem, és minden teremtményedben. 17
Pelsőci Judit OSB obl. Semmi mást nem óhajtok Istenem! Kezedbe ajánlom lelkemet, Neked adom, Istenem, szívem egész szeretetével, mert szeretlek Téged, és a szeretet sürget, hogy egészen Neked adjam magam, hogy fenntartás nélkül kezedbe helyezzem életemet, határtalan bizalommal, mert Te vagy az én szeretett Atyám! Mihály testvérünk 2013. március 23-án adta vissza lelkét Teremtőjének néhány nappal Szent Benedek Atyánk ünnepe után. Temetése 2013. március 29-én, nagypénteken történt, hamvait a soproni Nagyboldogasszony (bencés) templom kriptájában helyezték örök nyugalomra. Szíve vágya teljesült be ezzel, mert valóban az Úr házában nyugszik örök időkön át. A halotti zsolozsma himnuszának szavaival így imádkozunk Mihály testvérünkért: Elhunyt testvérünk, jó Urunk, ki testben békén megpihent, éljen már nálad boldogan, s örökre áldja szent neved. Ámen.
18
Legyetek tanúim! Ranschburg Ágnes Hildegárd OSB obl.
KOVÁCS KLÁRA TESTVÉRÜNKRE EMLÉKEZÜNK
A mindig aktív és nagyon pontos munkavégzésre törekvő Kovács Margit Klára 1989-ben tette le oblációját a Pannonhalmán. A turisztikai, majd a főapáti hivatalban végzett munkája során már úgy ismerhettük meg őt, mint aki testi szenvedéseit is nagy akaraterővel képes alárendelni szolgálata teljesítésének. Nem ismertük viszont azt a hosszú és jelentőségteljes utat, mely révén megérlelődött rendületlen egyház-szolgálata. Testvérétől, Kovács Bélától tudhattuk meg élete útját: 1932-ben született Mátészalkán egy héttagú család negyedik gyermekeként. Édesapja MÁV-pályamesterként szolgált, és a Ferences Harmadrend tagja volt. Édesanyja tanítónőként végzett, amit gyermekei nevelésében tudott kamatoztatni. Klára így már kis gyermekként magába szívhatta az Isten iránti szeretetből fakadó erős hitet. Édesapja a legnehezebb időkben is nyíltan vállalta ebbéli elköteleződését, amiért sokszor zaklatták. Később Debrecenbe helyezték, és így Klára a katolikus Svetits Gimnáziumban tanulhatott és ott is érettségizett. Az 50es évek nehézségei ellenére a Szent Anna-templom énekkarának aktív tagja volt. Itt Mándoki Ernő piarista atya volt az, aki nemcsak a zenei és egyházzenei kultúrába vezette be, hanem példaadóan szerény és áldozatos szolgálatán keresztül a keresztény élet mélyebb értékeibe is. Klára a sok kottamásolással is fontos részt vállalt az egyházi élet szolgálatában. Amikor a hatvanas években Pestre került, eleinte könyvelőként dolgozott. Énekelt a Belvárosi-templom kórusában is, ott ismerte meg Gergely Ferenc orgonaművészt. Tőle tanult orgonálni és kántorkodni, amit azután az Angolkisasszonyok templomában gyakorolhatott már kórusvezetőként, Balogh István plébános atya idejében. Itt ismerte meg Maurus atya révén a bencés lelkiséget, amelyben tovább élhette a liturgia, a közös Isten-dicsőítés már korán felismert örömét. Így lett egyik közreműködője a Bucsi László ferences atya által vezetett kántorképző tanfolyam szervezésének. Majd a Központi Szeminárium főállású adminisztrátoraként az egyetemi templomban is elláthatott kántori feladatokat. Sokoldalú adottságaival hamar megtanulta a számítógép használatát, még a kezdeti időkben. Ezáltal vált nélkülözhetetlen, de nem mindig nevesített munka19
Ranschburg Ágnes Hildegárd OSB obl. társává fontos egyházi kiadványok megjelentetésének. Török Jenő piarista atyától ezért kapott megbízást, hogy részt vegyen Bécsben az OMC munkájában. Az Obláció bencés lelkiségi lap – Ábel atya vezetésével – elkezdett szerkesztéséhez is hozzájárult munkájával. Kránitz Mihály és Szopkó Márk Teológiai kulcsfogalmak szótárának 2001-es kiadásában szövegszerkesztőként láthatjuk megnevezve. Amikor már egészsége egyre inkább akadályozta a szabad mozgásban, akkor ismét visszatért tartózkodási helye plébániai szolgálatához. Egy ideig Debrecenben folytatta újra a Szent Anna-templom hitéletének élénkítését. Ahogy időközben az egyetemi templomban, úgy itt is keresetté váltak igehirdető képes plakátjai, melyeket máig is sokan számon tartanak. Jelentős egyházzenei iskolázottságát a budai Farkasréti Mindenszentekplébánia ünnepi liturgiájának bencés szellemű megújításában kamatoztathatta. Szederkényi Károly atya segítő munkatársaként a Húsvéti Szent Három nap máig használatos liturgikus füzetét is ő szerkesztette. Mindezeken túl 1999-ben a számára később végső otthont adó XXIII. János Szeretetotthon elindításának szervező munkájából is aktívan részt vállalt. Klára testvérünk mindig megújuló tudásvágyánál és fáradhatatlan szolgálatvállalásánál csak a tökéletességre irányuló vágya volt nagyobb. Hiszem, hogy a Teremtő most már ezt a vágyát is beteljesíti az örök Békességben!
20
Legyetek tanúim! Jean de la Croix Hoang Huu Tri OSB
BENCÉSEK VIETNAMBAN (Kolostori élet Thiên An-ban)
Szerencsének tartjuk, hogy már 1940 óta itt élhetünk Thua Thien-Hué tartományban. Tudatosan beszélek „szerencse”- ről, mert egyesek azt fogják mondani: Miféle szerencse az, ha az ember egy teljesen kiszáradt vidéken él, ahol a kutyák köveket esznek az éhségtől? Hué két hegyvonulat között fekszik, amelyek elválasztják a tartományt a két szomszédos Vinh és Da Nang egyházmegyétől. Egy olyan földterületen élünk, amelyet nyugatról hegyek, keletről pedig a Csendes-óceán határol. A hegyek szédítő magasságokba törnek, míg az óceán végtelenül tárul a szemünk elé. Ez olyan vidék, amely tökéletesen alkalmas egy kontemplatív közösség számára. Szerencsénknek azonban más oka is van. Amikor augusztus 6-án, a színeváltozás ünnepén, szokásos rendi ünnepünket üljük, érdeklődők és jótevők csapatai jönnek látogatóba. Nagy számban érkeznek plébániákról hívek, más szerzetesrendek tagjai és egyházmegyés paptestvérek is. Gyakran megkönnyezik, amikor rendi testvéreink örök fogadalmat tesznek. A szentmise után gyakran jönnek hozzánk meghatott fiatalemberek, és azt mondják: „Milyen szép látni a ti testvéri közösségeteket. Beléphetnék hozzátok?” Kívülről nézve az itteni élet valóban paradicsominak tűnik. Azonban mindannyiunknak dolgoznia kell saját magán azért, hogy valóban paradicsommá váljék a számára is. Úgy tűnik, hogy monostorunkban a napi élet mindig ugyanúgy zajlik a gyümölcsfák és az örökzöld fák között, melyek körülölelik a kolostort, és melyeket állandóan enyhe szellő mozgat. Hajnalban 3.55-kor kezdjük az imaórát, melyet munka és olvasás követ, amíg a kápolnában ismét össze nem gyűlünk. Utána átmegyünk a refektóriumba, mielőtt megkezdődik az oktatás; később a káptalanteremben jövünk össze gyűlésre, így zajlik a nap. Mikor végre elkezdődik a csendesség ideje a cellákban, nem esik nehezünkre az elalvás. Békés élet ez, amelyet egyensúlyban tart az ima, a munka és a pihenés. Mivel azonban állandó ismétlődés jellemzi, a monotónia súlyos teherré válhat. Ha a közösségi élet jól működik, akkor legyőzhető a monotonitás. Ennek érdekében új tapasztalatokat gyűjtünk a testvérekkel a keresztényi szeretet jegyében. Feladataink és kötelességeink teljesítése során kölcsönösen építjük egymást, így együtt haladunk előre lépésről lépésre. 21
Jean de la Croix Hoang Huu Tri OSB De nemcsak hivatalos rendezvényeken mutatkozik meg a közösség, hanem a közösségi játékok alkalmából is. A vietnamiak nagyon gyakorlatiasak, ezért mindent étkezéssel kezdünk: a munkát, a tanulást, a játékot, az alvást, egy nehéz beszélgetést stb. Nyelvükben kb. 160 szóösszetétel tartalmazza az „evés” vagy az „enni” szót. Különösen az Újév jó alkalom arra, hogy ünnepeljünk és együnk. Erre az alkalomra rizskalácsokat készítünk ajándékba. Ilyenkor összegyűlik az egész monostori közösség, hogy együtt készítse el a kalácsokat. Nem mindegyik sikerül jól, némelyik túl tömör, másik túlságosan lyukacsos, de mi büszkék vagyunk arra, hogy magunk készítettük. Egyúttal jó alkalom arra, hogy testvéri közösségünket megéljük. Maga a rizskalács pedig mély lelki értelmet hordoz: a tisztelet és a hála jelképe, amellyel a fiatalabb nemzedék elődeiknek adózik, miközben mi ennek a vallási gyakorlatnak forrásaként magát Istent ismerjük fel. Néha meglátogatnak bennünket emberek, akik a következő kérdéssel küszködnek, és várják tőlünk a választ: „Ez az Isten, akit ti itt kerestek és tiszteltek, az Isten, akit mindenhatónak és irgalmasnak neveztek – miért engedi, hogy olyan sok ártatlan és tisztességes embert sorscsapás érjen? Valóban teljes meggyőződéssel tudtok hinni a szeretetében?” Egy ilyen kérdést csak nehezen lehet megválaszolni. Én magam ilyenkor mélyen megérintve mondom, hogy Isten, akihez imádkozom, maga is emberré lett, és most éppen az ártatlan és szorongatott emberekben él tovább. Minden emberben szeretne megtestesülni. Szerzetesként, személyes utamon sokat kell tennem azért, hogy mindjobban felismerjem Isten arcát a körülöttem lévő emberekben, különösen bencés testvéreimben. Önmagamban is egyre jobban felfedezem azt az embert, akit Isten saját képére teremtett. Ezért szentté válni számomra mindenekelőtt azt jelenti: egyre inkább emberré válni. A kolostori közösségi életet pedig úgy érthetjük, hogy Istent mindjobban felfedezzük az emberekben. Szent Benedek Regulája arra hív bennünket, hogy szívünket egyre jobban Krisztus szíve szerint formáljuk. Ha szívünk együtt dobog Krisztuséval, mi magunk, szerzetesek is be tudunk fogadni más kultúrákat. Visszatérve magára a kolostori közösségre: jelenleg körülbelül kilencvenen vagyunk együtt idős és fiatal szerzetesek. Mivel az állam 1967 és 1988 között nem engedélyezte a monostorba való belépést, közösségünkben egy meglehetősen nagy generációs űr érzékelhető, ez azonban nem jelent problémát számunkra. Ahogy Szent Pál mondja, idősek vagyunk az idősekkel, fiatalok a fiatalokkal, hogy mindenkinek mindenévé legyünk.
22
Legyetek tanúim! Befejezésül szabadjon egy kis humoros verset idéznem, amely a kolostorunkról szól. Egy részlete így hangzik: Thien An szép, és csupa költészet, Thien An romantikus, mint egy álom, Thien An üres mindkét oldalán. Az értelmezéshez tudni kell, hogy a tartomány helyi nyelvhasználatában ezeknek a szavaknak mellékjelentése van, mégpedig hogy Thien An nagyon szegény. De ez nem zavar minket. A szegénységnek számunkra mély lelki jelentése van: a szerzetes a szegény Krisztussal szabaddá válik minden kötöttségtől, és éppen ez segíti abban, hogy szívét kitárja. (in: Erbe und Auftrag, Benediktinische Zeitschrift, 2013/1. 104–105. Erzabtei Beuron. Németre fordította: Cyrill Schaefer OSB, St.Ottilien. Magyarra fordította: Kálmán Ágota OSB obl.)
23
Főapát úr aláírja Vera testvér oblációját.
Lelkigyakorlatos csoportkép, 2013. július 11.
24
Dékániák találkozása és obláció-megújítás Somogysámsonban
25
Villányi Tibor szól hozzánk a győri zsinagóga előtt.
Apor Vilmos
26
Nagyszombatban jártunk.
Oblátusok áldoztatása Attyapusztán
27
MÚLTUNK FORRÁSAINÁL CHARTA CARITATIS (A SZERETET OKIRATA)1 – A monasztikus általános káptalant létrehozó ciszterci alapokmány –
Mivel tudjuk, hogy mindnyájan ugyanannak az egy igazi Királynak, Úrnak és Mesternek vagyunk – bár haszontalan – szolgái, ezért azoknak az apátoknak és szerzetes testvéreinknek vállára, akiket az Isten atyai jósága különböző helyeken általunk, legnyomorultabb emberek által rendelt szerzetesi fegyelem alá, semmi földi haszonélvezet vagy anyagi szolgáltatás terhét nem rakjuk. Mivel az a vágyunk, hogy nekik és az Anyaszentegyház minden fiának hasznára legyünk, azért nem rendelünk el rájuk vonatkozólag semmit, ami terhünkre lenne, semmit, ami létfenntartásuk alapjait kisebbíthetné, nehogy míg mi az ő szegénységükből dúskálódni akarunk, ne tudjuk elkerülni a kapzsiság bűnét, amely az apostol szava szerint bálványimádás. A lelki életükkel való törődést azonban irántuk való szeretetből meg akarjuk tartani, hogy ha – amitől Isten óvjon – valaha is szent elkötelezettségünktől és szent Regulánk megtartásától (bármily kevéssé is) elhajolni próbálnának, a mi gondoskodásunk révén a helyes útra visszatérjenek. Most tehát úgy akarjuk és akként rendelkezünk, hogy Szent Benedek Reguláját mindenben úgy tartsák meg, ahogy azt az Újmonostorban2 megtartják. A szent Regula szövegét ne értelmezzék másként, mint ahogy elődeink, a mi szent atyáink, vagyis az Újmonostor szerzetesei értelmezték és megtartották, és mint ahogy azt mi ma is értelmezzük és megtartjuk, ugyanúgy értsék és tartsák meg ők is. S mivelhogy mi a közülük való és hozzánk érkező minden szerzetest befogadunk kolostorainkba, és ők is hasonlóképpen a mieinket a saját kolostoraikba, ezért úgy látszik nekünk megfelelőnek, és úgy is határozunk, hogy szokásainkat, énekeinket, valamit a nappali és az éjjeli imaórákat tartalmazó, továbbá a szentmisékhez szükséges minden könyvüket az Újmonostorban található könyvek és szokások szerint alakítsák és birtokolják, hogy cselekedeteinkben semmi egyenetlenség ne legyen, hanem egyazon szeretetben, egyazon Regula alapján és hasonló szokások szerint éljünk. Rendünknek egyetlen közössége vagy személye se merészeljen a maga számára a rend közös határozatai ellen bárkitől is privilégiumokat kérni, vagy ha ilyet nyert, azt bármi módon is megtartani. Amikor pedig az Újmonostor apátja ezeknek a monostoroknak valamelyikéhez vizitációra érkezik, annak a helynek az apátja ismerje el, hogy az ő egyházközösségének az újmonostori egyház28
Múltunk forrásainál közösség az anyja, és engedje maga elé a monostor minden helyiségében. Maga az érkező apát a szóban forgó helyi apátnak a helyét töltse be, amíg ott marad, kivéve, hogy nem a vendégek ebédlőjében, hanem a közös ebédlőben a testvérekkel együtt étkezik, a fegyelem megtartása kedvéért, hacsak az illető helynek éppen nincs jelen az apátja. Rendünk minden érkező apátja hasonlóképpen járjon el. Ha többen érkeznek egyszerre, és a helynek nincs apátja, közülük a rangelső étkezzék a vendégek ebédlőjében. Csak az az eset kivétel, mikor a helyi apát áldja meg – a rangban fölötte álló apát jelenlétében is – saját novíciusait a szabályszerű próbaidő letelte után. Az Újmonostor apátja is óvakodjék attól, hogy annak a helynek az ügyeiben, ahová érkezett, bármit is tegyen, rendeljen vagy valamihez hozzányúljon az ottani apát vagy a testvérek akarata ellenére. Ha azonban arról győződne meg, hogy ott a Regula vagy rendünk előírásai ellen vétenek, a helyi apáttal megtanácskozva törekedjék a testvéreket jó útra téríteni. Ha azonban a helyi apát nincs jelen, mindazonáltal orvosolja, ami kifogásolnivalót talál. Az anyamonostor apátja egy évben egyszer – személyesen vagy valamelyikük apáttársa útján – látogassa meg azokat a monostorokat, amelyeket ő alapított, és ha többször látogatta meg a testvéreket, azok csak annál inkább örüljenek. A cîteaux-i házat együtt látogassa meg a négy első apát, vagyis La Ferté, Pontigny, Clairvaux és Morimond apátja, egy maguk között közösen megállapított napon, az évi káptalanon kívül, hacsak valamelyiküket súlyos betegség nem akadályozza. Ha pedig (a fent nevezett monostorok közül) rendünk egy apátja az Újmonostorba érkezik, adják meg az apátnak kijáró tiszteletet, a helyi apátnak a stallumát fogadja el, fogadja a vendégeket, és azokkal együtt a vendégek ebédlőjében étkezzék, ha éppen nincs otthon az apát. Ha viszont otthon van, az érkező másik apát a mondottakból semmit se végezzen, hanem a közös ebédlőben étkezzék. A szerzetesközösség ügyeit pedig a perjel intézze. Azokban az apátságokban, amelyek között nincs filiációs (leszármazásból eredő) kapcsolat, a következő legyen a szabály. Minden apát a saját monostorának minden helyiségében adja át helyét a hozzá érkező apáttársának, hogy beteljesedjék: tiszteletben egymást megelőzzék. Ha két vagy több apát érkezik, akkor aki korábban alapított apátságból jön, az foglalja el a felsőbb helyet. A helyi apát kivételével azonban bárhol összejönnek, az apátságok alapítási időrendje szerint foglalják el helyüket, hogy akinek az apátsága régebbi, az előbbre kerüljön. Mihelyt azonban leültek, hajoljanak meg kölcsönösen egymás felé. Ha pedig monostoraik valamelyike Isten kegyelméből úgy meggyarapodik, hogy 29
CHARTA CARITATIS másik monostort is létesíthet, akkor azt a rendelkezést tartsák meg, amelyet mi megtartunk testvéreink között, kivéve, ha maguk között évenkénti generális káptalant tartanak. A rendünkhöz tartozó minden apát minden egyes évben jöjjön el a cîteaux-i egyetemes káptalanra, félretéve minden más elfoglaltságot, kivéve azokat, akiket testi betegségük ebben megakadályoz. Ezek azonban megfelelő képviselőt tartoznak küldeni, aki által kényszerű távolmaradásukról jelentés küldhető a káptalannak. És azokat is kivéve, akik távolabbi vidékről valók; ezek arra az időpontra jönnek, amelyet nekik a káptalan előír. Hogyha valaki bármi más okból kifolyólag valamikor is távol maradni merészelne a mi egyetemes káptalanunkról, a következő káptalanon vétkéért kérjen bocsánatot, és szigorú megtorlás nélkül ne maradjon. A káptalanon lelkük üdvéért tanácskozzanak, és ha szent Regulánk vagy rendi szabályzatunk megtartása terén valami javítani- vagy hozzáadnivaló lenne, arról határozatot hozzanak. Erősítsék maguk között a béke és a szeretet kötelékét. Ha valamelyik apátról úgy találják, hogy a Regulával nemigen törődik vagy az evilági dolgokba nagyon belemerült avagy bizonyos dolgokban vétkesnek bizonyult, szeretettel feddjék meg őt, a feddés után kérjen bocsánatot, és végezze el a vétkéért kirótt elégtételt. Ilyen feddést viszont csak az apátok végezzenek. Ha bárhol is az apátok között valami nézeteltérés támadna vagy valamelyikükről olyan súlyos vétek kerülne nyilvánosságra, hogy felfüggesztést vagy akár letételt is érdemelne, az ilyen ügyben a káptalan bármit határoz, haladéktalanul végre kell hajtani. Ha pedig az ítéletek különbözősége miatt az ügyből már-már egyenetlenség származna, megfellebbezhetetlenül azt kell megvalósítani, amelyet a cîteaux-i apát és azok határoznak, akik a tanácsban megfontoltabbaknak és rátermettebbeknek bizonyulnak. Itt ügyelni kell arra, hogy senki azok közül, akiket az ügy bármiképpen is érint, a határozat meghozatalában részt nem vehet. Ha valamelyik monostor elviselhetetlen szegénységre jut, annak a monostornak az apátja igyekezzék ezt az egész káptalan tudomására hozni. Akkor az egyes apátok a szeretet izzó tüzétől lángra gyúlva siessenek az Istentől nekik juttatott javakból, ahogy képességeiktől tehetik, ennek a monostornak nyomorúságos helyzetén enyhíteni. Ha rendünk valamelyik háza saját apátjától megfosztva áll, akkor az atya-apát, akinek a házából az a ház származott, minden gondoskodásával igyekezzék annak rendjét fenntartani, míg oda másik apátot nem választanak. Tűzze ki a választás napját, hívjon össze azokból az apátokból is, akiknek háza esetleg abból az apátságból származik, és így az atya-apát tanácsa 30
Múltunk forrásainál és döntése alapján az ahhoz a házhoz tartozó apátok és szerzetesek válasszák meg az apátot. A cîteaux-i háznak saját apátjától való elárvulása esetén pedig, minthogy az mindnyájunk anyja, annak a helynek a gondja a négy első apátra, vagyis La Ferté, Pontigny, Clairvaux és Morimond apátjaira szálljon, míg új apátot nem választanak és rendelnek. A cîteaux-i apát megválasztására is az előre kijelölt napon, legkevesebb tizenöt napon belül hívják össze azokat az apátokat, akiknek a háza Cîteaux-ból származott, és más apátok közül is azokat, akiket az említett apátok és a cîteaux-i testvérek alkalmasnak ítélnek, és az Úr nevében így összegyűlt apátok és cîteaux-i szerzetesek válasszák meg az apátot. Rendünk minden anyamonostorának jogában álljon, hogy nemcsak a saját leányapátságaik szerzetesei közül, hanem azok apátjai közül is, ha szükséges, szabadon válasszanak más apátot maguknak. Más rendből való személyt a mieink közül egyetlen közösség sem választhat magának apáti tisztségre, éppúgy a mi közösségünkből sem szabad más, a rendünkhöz nem tartozó monostor számára valakit odaadni. Ha egy apát az alkalmatlanságára vagy lelki elégtelenségére hivatkozva azt kéri atya-apátjától, ahonnan tudniillik az ő háza származott, hogy mentse fel őt az apáti tisztsége alól, vigyázzon az, és ne egyezzen bele könnyedén vagy ésszerű és nagyon kényszerítő ok nélkül. De ha még akkora is lenne a kényszerűség, saját magától semmit se tegyen, hanem hívjon össze néhányat rendünk más apátjai közül, és azok tanácsa alapján járjon el, amit azok szükségesnek látnak megtenni. Ha valamelyik apátról kiderül, hogy megveti a szent Regulát, vagy vét a renddel szemben, avagy a rábízott testvérek vétkeivel egyetért, akkor az anyamonostor apátja személyesen vagy perjele által intse őt javulásra a negyedik alkalomig. Hogyha így sem javul, sem pedig önként távozni nem akar, gyűljön össze a rendünkből bizonyos számú apát, és a Regula semmibe vevőjét hivatalából mozdítsák el. Azután az atyaapát belátása és döntése szerint a szóban forgó monostor szerzetesei és a monostorból leszármazó apátok a fentebb már elmondottak szerint válasszanak egy más apátot, aki arra méltó. Ha azonban a letett apát és szerzetesei, amitől Isten óvjon, makacsokká és lázadókká lesznek, a meghozott ítéletbe nem nyugosznak bele, az anyaapátság apátja és a többi apátok közösítsék ki őket. Attól kezdve az atya-apát ennek szerezzen érvényt, ahogy tud, és ahogy a legjobb belátása szerint az célravezető. Ezek után, ha ezek valamelyike magához tér, lelki halálából fel akar támadni, és anyjához visszatérni, fogadják őt vissza mint bűnbánó, megtérő fiút. Ezen említett és mindig minden eszközzel nagyon kerülendő eset fennforgása nélkül egyetlen apát se tartsa magánál rendünk más apátjának a szerzetesét, 31
CHARTA CARITATIS és egyetlen egy se küldje sajátját a másik házában való tartózkodásra annak beleegyezése nélkül. Ugyanígy, ha történetesen – amitől Isten óvjon – rendünk apátjai úgy látják, hogy a mi anyánk, a cîteaux-i monostor a szent elkötelezettségben lanyhulni kezd, vagy arról értesülnek, hogy a Regulától vagy rendünk szabályaitól eltér, annak a helynek az apátját a négy első apát, vagy pedig a többi apát nevében a La Ferté-i, a pontignyi, a clairvaux-i és a morimond-i apát által négy ízben figyelmeztessék, hogy javuljon meg, és a többiek javulásáról is gondoskodjék. A többi rendelkezést is, amiket fentebb a javíthatatlannak bizonyult apátokról hoztunk, azt vele szemben is gondosan hajtsák végre. Kivéve azt, hogyha önként távozni nem akar. Akkor sem letenni, sem rá, mint megátalkodottra kiközösítési átkot kimondani nem jogosultak. (Forrás: Benedicite. A budai ciszterci közösség lelkiségi kiadványa. 2012/1. 1–3. A bevezetést nem vettem át, a fordításban néhány kisebb változtatást hajtottam végre.)
Jegyzetek 1 „A ciszterci életformát megszabó részletes elképzelések hatástalanok maradtak volna egy olyan szilárd jogi keret nélkül, amely a a ciszterci apátságok növekvő számát képes volt egységbe fogni. Ezt a célt szolgálta a »Szeretet Okirata« (Charta Caritatis), amelyet hagyományosan Harding István művének tartottak, de valójában csak az okirat alapját képező alapszöveg származhat Cîteaux harmadik apátjától, és mintegy ötven évvel az első vázlat keletkezése után nyerte el végső formáját. […] Nyugodtan feltételezhetjük, hogy csak ismételt változtatások eredményeként készült el a Charta végső formája, a Charta Caritatis posterior, valamikor 1165 és 1190 között. A Charta Caritatis-nak – ahogy végső formájában megfogalmazódott, és évszázadokon keresztül ismert volt – az a fő jelentősége, hogy sikerült szerencsés egyensúlyt teremtenie a helyi önkormányzat és a központi irányítás között, és így elkerülte mind a két veszélyt: a túlságos központosítást, amely Cluny házait túl szoros béklyóval fűzte egybe, és a túl laza egységet, amely sok egykorú ígéretes reformkongregáció romlását okozta. Cîteaux az új Rend szíve és központja maradt, a cîteaux-i apát pedig az egység jelképe lett. Azonban – Cluny példájával szemben – a cîteaux-i apát nem gyakorolhatott korlátlan kormányzói hatalmat. A végső hatalom az apátok évi gyűlését, a generális káptalant illette meg, amely minden évben hagyományosan szeptember 14-én, a Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén gyűlt össze Cîteaux-ban.” Lékai Lajos O.Cist: Ciszterciek. Eszmény és valóság. Budapest, 1991, 38–39. 2 Cîteaux-t nevezi Újmonostornak a szöveg, amely a bencés monostorokhoz képest „új”.
32
Múltunk forrásainál
SZENT BENEDEK PATRIÁRCHÁNAK REGULÁJA (1689) Legrégibb magyar nyelvű Regula-fordításunk utolsó fejezetei1
Hogy engedelmesek legyenek egymásnak az atyafiak. LXXI Rész Az jó engedelmességet nem csak az Apátúrhoz mutassák meg mindenek, hanem egymásnak is hasonlóképen engedjenek az atyafiak, tudván, hogy ennek az engedelmességnek után2 fognak Istenhez menni. Előre tévén azért az Apátúrnak, vagy az őtőle rendeltetett Praepostoknak3 parancsolatjukat (kiknek a’ magánosan való4 parancsolatukat nem engedjük eleibe tenni), ezek után mindnyájan az ifjabbak az ő előttük lévőknek5 minden szeretettel és szorgalmatossággal engedjenek. Ha ki6 veszekedő találtatik, feddettessék meg. Ha pedig valamely atyafi csak küsin7 okért is az Apátúrtól, vagy más előttevalójától, akármint megfeddetik is, ha valamennyire érzi akármelyik Előttevalójának haragját, vagy szívének ellene való felindulását csak küsinne is:8 azonnal késedelem nélkül a’ lábainál mindaddig a’ földre leborulva feküdjön, mindaddig, míglen eleget nem tévén, még az a’ fölindulás áldással meggyógyíttatik. Aki pedig ennek beteljesítését megveti, testi büntetés alá vettessék, avagy ha vakmerő lészen, a’ kalastromból is kiűzettessék. A jó buzgóságról, mellyet az Barátoknak kell tartani LXXII Rész Amint hogy a’ keserűségnek buzgósága gonosz, mely Istentől elszakaszt, és pokolra viszen: úgy vagyon jó buzgóság is, mely a’ vétkektől elválaszt, és Istenhez vezet, és örök életbe. Ezt a’ jó buzgóságot tehát gerjedező szívvel gyakorolják a’ Barátok, azaz, hogy becsülettel egymást megelőzzék. Testüknek vagy erkölcsüknek nyavalyáját békességessen szenvedjék: az engedelmességet maguk meggyőzésével egymásnak adják meg. Senki a’ mit magának hasznosnak ítél, ne kövesse, hanem inkább a’ mit a’ többek. Az atyafiúi szeretetet tiszta szeretettel vigyék véghez, az Istent féljék; Apáturukat teljes és alázatos szeretettel szeressék. A Christus eleibe egyáltalában semmit ne helyezzenek, ki minket egyenlőképpen az örök életbe vigyen bé. Amen.
33
SZENT BENEDEK PATRIÁRCHÁNAK REGULÁJA (1689) Arról, hogy nem minden igazságnak megtartása foglaltatott ebben a’ regulában LXXIII Rész Azért írtuk le ezt a’ regulát, hogy a’ Kalastromban megtartván, tisztességes erkölcsünket vagy megtérésünknek (z)sengéjét valamennyire magunkban mutassuk meg. Egyébiránt, a’ ki a’ tökéletességre igyekezik, a’ Szent Atyánknak tudományi azok, melyeknek megtartása a’ tökéletességnek magasságára vezeti az embert. Mert az Isteni méltóságú, Ó és Új testamentumnak vajon melyik betűje, vagy tanítása nem lészen egyenes regulája az ember életének? Vagy az igaz Hitben lévő Szent Atyánknak melyik könyve nem kiáltja, hogy egyenes úton menjünk a’ mi Teremtőnkhöz? De még az Atyáknak együtt való beszélgetésük, rendelésük, és életük: sőt a’ mi Szent Basilius Atyánk regulája is, nem más, hanem a’ dicséretesen élő, és engedelmes Barátoknak példája, és a’ jóságos cselekedeteknek eszköze? Nékünk pedig hivalkodóknak, nem jól élőknek, és resteknek szégyenségünknek pirulása. Valaki azért a’ mennyei házba igyekezel, ezt az útkezdésnek leirt kicsiny reguláját, az Úr Christus segítségével teljesitsd bé: és akkor osztán nagyobbakra, a’ mellyeket fölül9 említettünk, a’ tudománynak, és a’ jóságos cselekedeteknek tetejére Istennek oltalmából felérkezel. Ezeket megcsele kedőknek nyitva lészen mennyeknek Országa. Amen. Szent Benedek Atyánk Regulájának vége. NB: Ahol találod azt a’ szót: fegyelem, értsed fenyítékre. Jegyzetek 1 A fordító nevét nem ismerjük. Vö. A Pannonhalmi Sz. Benedek-Rend története (PRT.), IV. 567–569. A kézirat lelőhelye: Benedictina BKA.1. 154pp. 150x100mm. – Hegedüs Évának köszönöm a kéziratos szöveg átírását és a jegyzeteket. 2 Eszerint az engedelmesség szerint. 3 Itt: elöljáróknak. 4 Itt: „adott”. 5 Elöljáróiknak. 6 Ha valaki. 7 Kicsiny. 8 Kicsit is. 9 Fentebb.
34
Múltunk forrásainál Michael Casey OCSO1
MONOSTORI AUTONÓMIA I. RÉSZ There was a little girl who had a little curl Right in the middle of her forehead; When she was good, she was very, very good, And when she was bad she was horrid. Volt egyszer egy göndör hajú kisleány, hajfürttel a homlokán, Nagyon-nagyon jó volt, amikor jól viselkedett, de iszonyatosan rossz, amikor rosszul cselekedett.
A monostorok önrendelkezéséről az amerikai Henry Wadsworth Longfellow (1807–1882) fenti sorai jutnak eszembe elsőként, ahogyan később, a végső következtetés levonásakor is. A szerzetesség történelme során, ha működött, akkor a helyi autonómia kiválóan funkcionált, ugyanakkor a vezetésnek, a közösség megfelelő működésének, a hatékony ellenőrzésnek és a külső beavatkozásoknak a hiánya gyakran szörnyű következményekre vezetett. Szent Benedek és monostora Szent Benedeknek nagyon kusza világban kellett megvalósítania szerzetesi elképzeléseit. A Római Birodalom nyugati része elszakadt a keleti résztől, magára maradva, meggyengülve. Területeit barbárok dúlták fel, városait, falvait lerombolták. Az élelmiszertermelés és az élelem szétosztása megszakadt, s ez éhínséghez vezetett. Árvizek és járványok tizedelték a már megfogyatkozott lakosságot. Közben az Egyház intézménye szakadásokat szenvedett el a folyamatos hitviták miatt. Nem ez volt éppen a legmegfelelőbb időpont és helyszín egy monostor megalapításához! Ebben az összefüggésben úgy tűnik, Szent Benedek e harctól és zűrzavartól háborgó tengeren a rend és béke szigeteként tekintett monostorára. Védőbástyaként kellett szolgálnia a falain kívüli pusztító erőkkel szemben. A monostor nem akart olyan lenni, mint a környező társadalom. Másnak kellett lennie, mint a „világ”. Ennek az értelmezésnek a legjelentősebb szimbóluma a szerzetesek lakóhelyét övező kerítésfal, hogy „a szerzeteseknek
35
Michael Casey OCSO ne kelljen kint csatangolniuk, ami lelküknek éppen nem válik üdvére” (RB 66,7). Így a bencés monostor kezdetektől fogva önálló világot épített. A monostori területen belül rend uralkodott. A pax, amelynek jelentése – Szent Ágoston szavaival élve – „a rend nyugalma”, a bencés hagyomány megkülönböztető jegyévé vált. Az így megteremtett rend nem valami öncélú, szigorú rezsim volt. Arra szolgált, hogy az apát „bölcs tapintattal intézzen mindent, hogy egyfelől a lelkek üdve biztosítva legyen, másfelől a testvéreknek ne legyen okuk munkájukat zúgolódva végezni” (RB 41,5). Akkor tud megvalósulni a monostor igazi rendje, ha egyrészt minden dinamikus összhangban áll a nemes lelki célokkal, másrészt nem haladja meg a szerzetesek jó szándékát vagy képességeit. Más szóval a szerzetesi közösség „igazi rendjét” nem úgy érjük el, hogy csupán egyfajta tárgyilagos mértékhez tartjuk magunkat, hanem sokkal inkább az itt és most meglevő közösség állapotának folyamatos figyelése és finomhangolása által. Gyarapodó autonómiák Ez a közösség konkrét valóságára való lelki érzékenység – az égi hazába való útjával és a maga erőfeszítéseivel, hogy a világi cselekvésformákon kívül maradjon – ad logikus magyarázatot az autonóm monostorokra. A bencés monostor nem volt teljesen autonóm: alá volt rendelve a Regulának, és szükség esetén a püspöki beavatkozásra is nyitott volt. Az autonómia a saját belső értékeihez való hűséghez kötődött. Ebben az értelemben használatos a kifejezés az Egyházi törvénykönyv, a Codex iuris canonici (CIC) 586,1. kánonában: az autonómia a folyamatos és csorbítatlan fegyelem és hagyomány garanciájának eszköze. Fő célja, hogy különösen kiváltságos környezetet teremtsen ott, ahol a monasztikus tradíciót követve az evangéliumi igazságok és értékek az elsődlegesek. Nagy figyelmet szenteljenek azok belső fogékonyságára, akik olyan kiváltságosok, hogy ott éljenek. I. Honorius pápa a bobbiói Szent Kolumbán kolostornak 628-ban a közvetlen püspöki joghatóságtól való függetlenséget adományozott. Ekkortól indult a monostorok autonómiájának elterjedése, különösen a belső fegyelem kérdése, az új apátok választása és a földi javak tekintetében. A törvényes autonómia természetesen nem azt jelentette, hogy a törvénytől volnának függetlenek, hanem hogy elfogadják a törvényeket. Idővel a nagy monostorok önellátókká váltak. Továbbra is Isten házai voltak, de hasonlóan a falvakhoz, kertek, műhelyek, kereskedelmi és szolgáltató vállalkozások vették ezeket körbe. Erről a Szent Gallen-i monostor térképe, egy 9. 36
Múltunk forrásainál századból való másolat tanúskodik. A monostorok körül települések létesültek, az apátok befolyása és hatalma gyorsan növekedett. A Cluny apátságnak alapításakor, 912-ben adományozott autonómiáját számos alárendelt perjelségére is kiterjesztették, így a Cluny-birodalom egyfajta párhuzamos világgá vált, melynek apátja valójában nagyobb hatalommal rendelkezett, mint számos főpap vagy herceg. A ciszterci hagyomány Új, a maihoz nagyban hasonló helyzet állt elő 1119-ben, amikor II. Callixtus pápa megerősítette a ciszterci rendet. A pápa nemcsak megszilárdította a monostor belügyeibe való beavatkozás tilalmát, amelyet korábban (1110. október 19én) hivatalosan II. Paszkál adományozott a Desiderium quod rendeletben, hanem egy olyan új rendet hagyott jóvá, amelyben az egyes monostorok függetlenek voltak, bár „isteni és emberi ügyekben” továbbra is alárendeltek maradtak. Ez mindenekelőtt az alapító monostorral való kapcsolattartásban nyilvánult meg, melynek értelmében az apát köteles volt évente látogatást tenni az alapító monostorban, amelynek apátja minden évben vizitálta az új monostort. Másrészt az apátok kötelesek voltak évente összegyűlni az általános káptalanra, hogy a „lelkük üdvéért” tanácskozzanak. Elméletileg az alapító apát évenkénti látogatása nem jelentett veszélyt a helyi önrendelkezésre. A Charta Caritatis szerint „óvakodjék attól, hogy annak a helynek az ügyeiben, ahová érkezett, bármit is tegyen, rendeljen vagy valamihez hozzányúljon az ottani apát vagy a testvérek akarata ellenére” (CC 4,5). De a látogatónak ébernek kell lennie: „Ha azonban arról győződne meg, hogy ott a Regula vagy Rendünk előírásai ellen vétenek, a helyi apáttal megtanácskozva törekedjék a testvéreket jó útra téríteni.” (CC 4,6). A látogató nem semmibe veszi, hanem megerősíti a helyi apát pásztori erőfeszítéseit. Eredeti formájában az évenkénti általános káptalan inkább lelkipásztori jellegű volt, semmint törvényhozó szervezet. Az apátok azért gyűltek össze, hogy „lelkük üdvéért tanácskozzanak”. A szöveg azt sugallja, hogy amennyiben az apát lelki élete virágzó, úgy a monostor is jó kezekben van. Másrészt „ha valamelyik apátról úgy találják, hogy a Regulával nemigen törődik, vagy az evilági dolgokba nagyon belemerült, avagy bizonyos dolgokban vétkesnek bizonyult”, meg kell javulnia. Csak ezután említi, hogy „ha szent Regulánk vagy rendi szabályzatunk megtartása terén valami javítani- vagy hozzáadnivaló lenne, arról határozatot hozzanak”. Vegyük észre a rendelkezésben a feltételes igemódot: a káptalan törvényhozási funkciója kétségkívül másodlagos. Végeredményben 37
Michael Casey OCSO tanácskozásuk azt a célt szolgálta, hogy közösségük kegyelmi életét javítsa: „Erősítsék maguk között a béke és a szeretet kötelékét” (CC 7,2). Az első ciszterciek egyetértésre és nem az egyformaságra törekedtek. Mindenekelőtt megpróbáltak egy szívvel, egy lélekkel lenni egymás iránt, ahogyan az ókeresztény Egyháznál láttuk az Apostolok Cselekedeteiben. Ez az egyszerű lelkiségi gyűlés nagyon is megfelelt az újonnan alapított néhány kolostor igényeinek. De amikor a Cîteaux-hoz kötődő ciszterci monostorok száma gyarapodni kezdett, szinte lehetetlen volt egy ilyen testvéri hálózat fenntartása.2 Időközben a hivatások száma is feltűnően növekedett. Egyházi és világi, a helyi piacok adóitól, útdíjaktól mentes, sikeres vállalkozások jöttek létre, hiszen gondoskodniuk kellett a hozzájuk tartozó nagyszámú szerzetesközösségről. „Krisztus szegényeinek” gazdagokká és hatalmasabbakká válásával egyre több új kérdés és nehézség merült fel. A cisztercieknél megváltozott az általános káptalan funkciója, egyre inkább irányadóvá és fegyelmezővé, egyre határozottabbá és makacsabbá vált. Egyfajta apáti parlamentté alakult – a Rend legmagasabb hatóságává –, következésképp arányosan csökkent az egyes monostorok hatásköre. 1185-től kezdődően az egyetemes káptalan döntéseinek meghozatalát egy – ahogyan ma mondanánk – vezetői teamre bízták, amely az elnökből (aki rendszerint a cîteaux-i apát volt), a négy protoapát egyikéből, valamint még két másik olyan apátból állt, akiket érdemeik és kitűnő ítélőképességük miatt választottak ki. 1197-ben kibővítették ezt a csoportot, és tagjait „definitoroknak” (tanácsosoknak) nevezték, amelyeknek száma 1265-ben 25-re nőtt. A római hatóságok bátorításának köszönhetően a 14. században kialakult a generálisnak alárendelt jogi hivatali rendszer, majd a következő században IV. Jenő pápa a cîteaux-i apáthoz fordulva a „generális apát” címet használta. Talán nem kell mondanunk, hogy a ciszterci apátok küzdöttek a központosítási törekvések ellen, hatalmuktól megfosztva érezték magukat, de ez a folyamat immár elkerülhetetlenné vált. [Bírálatok, válság és reformok]3 Az autonómia aktuális kérdései A stabilitás bencés fogadalma azt jelenti, hogy egy szerzetes vagy egy nővér élete végéig csak egy monostorhoz (vagy egy kongregációhoz) tartozik. Ez a fogadalom a lelkiség szempontjából meghatározó, ebből kapja szerzetesi identitását. A legtöbb szerzetes és nővér számára elképzelhetetlenek a modern kongre38
Múltunk forrásainál gációkban megvalósuló személycserék. Többé-kevésbé változatlan összetételű közösség esetén minden bizonnyal nem szükséges feszegetni az egységes szemléletmód kérdését. S valóban, sok bencés és ciszterci közösséggel kapcsolatban állva úgy tapasztaltam, hogy – a számos felszíni különbözőség ellenére is – jelentős közöttük a hasonlóság mind spirituális téren, mind a gyakorlatban, bár mindegyiküknek megvannak a maguk helyi jellegzetességei. Az összetartozás érzése nagyon fontos. Ennek köszönhető, hogy az évek folyamán a szerzetesek és szerzetesnők a „hely és a testvérek szerelmeseivé” válnak. Ezért is nagyon nehéz, ha egy monostort valamilyen okból be kell zárni, tagjainak pedig szétszóródva kell élniük. Ez sokkal több, mint egy egyszerű költözés: ez olyan, mintha gyökereiktől fosztanák meg őket. A fenti alapelvhez hozzá kell tenni azt a kiegészítést, hogy az autonómia ellenőrzés nélkül az alapvető szerzetesi értékek sérüléséhez vezethet. A bencések történelme során sok reform valósult meg, amelyekre természetesen büszkék vagyunk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy a reformokat legtöbbször hanyatlási periódusok előzték meg. Ezekben az időszakokban Szent Benedek Regulájának jellegzetesen bencés moderációja, mértékletessége középszerűséggé fajult, s a szigorú dura et aspera életstílus a jámbor feladatok és szolgálatok kellemes rutinjává degradálódott, elnémíttva az Evangélium erélyes hangját. Talán nem szükséges tovább sorolnom, mindannyian ismerünk hasonló, szomorú történeteket. S különösen érdekes, hogy ezek a hanyatlási időszakok szinte észrevétlenek voltak azok számára, akik benne éltek. Általában nem volt szó kitörően nagy erkölcstelenségről, és úgy tűnt, az élet rendben megy tovább. Egy alig észlelhető dráma történt: ezeknek a közösségek tagjai – tudtuk nélkül – a romlás spiráljába keveredtek. A rendi szigor minden újabb lanyhulása azonnal beleivódott a mindennapi gyakorlatba. Ez a könnyebb élet viszont nem tette boldogabbá a szerzeteseket, hiszen nem vitte közelebb őket ahhoz a céljukhoz, amiért is a szerzetesi életet választották. Egy vagy két generációval később már nem volt többé tapasztalat, s nehéz dolguk volt azoknak, akik másféle szerzetesi életet kerestek, s még nehezebb volt a cél eléréséért konkrét intézkedéseket hozni. Gyakran találták szembe magukat a többség lustaságával, ellenséges viselkedésével azok, akik reform indításával próbálkoztak, hiszen a status quo fenntartói minden rendi szigorításra irányuló törekvést gyökeres változtatásnak tituláltak. Ha egy nagyhatalmú elöljáró vezette a közösséget, olyankor különösen is megfigyelhető volt a csoportban az a jelenség, amit R. D. Laing a „közössé vált 39
Michael Casey OCSO képzelet rendszere” kifejezéssel illetett. Ekkor a valóságot csak a közösségen belüli folyamatként lehet értelmezni, és bármely kívülről jövő véleményt jelentéktelennek, irrelevánsnak tartanak. Egy ilyen monostor magába záródna, önigazolóvá válna, s minden olyan visszajelző reakcióval szemben immunissá lenne, amely ellentétes saját fölényes önelégültségével. Az autonómiának ez nem éppen a jó formája! Reformok kívül és belül Azt mondják, a reformok annyira sikeresek, amennyire megértik és felhasználják az adott időszak törekvéseit. Ez néha a nem megfelelő vallási és misszionáriusi buzgalom növekedéséhez vezethet, amelyek hamarosan meg is szűnnek. Sok mai trappista szerzetes bizonyos távolságtartással szemléli azt a szellemiséget, amely a 17. században Armand-Jean de Rancé (1626–1700), majd később Augustin de Lestrange (1754–1827) reformtörekvéseit ösztönözte. Valójában a lelkiségük csodálatos módon alkalmazkodott a kor érzékenységéhez, és ennek eredményeképpen közösségeik virágoztak. A kor spirituális törekvéseire adott válasz hozta ezt a növekedést és életerőt. Következésképp, ha nem ismerjük fel az idők szavát, és nem tudunk reagálni, az valószínűleg stagnáláshoz vezet. Legyünk őszinték: mi, bencések, jelentős szellemi örökség letéteményeseiként hajlamosak vagyunk oly erősen a múltbeli kapcsolataink szemszögéből definiálni önmagunkat, hogy nem mindig fordítunk elegendő figyelmet annak fontosságára, hogy a jelenhez is tartozzunk, s így mintegy hidat verve múlt és jelen közé, energiáinkat ugyanúgy a múlt forrásai, mint a jelen kérdései felé is fordítsuk. Egy vizitátornak például egyszerűbb a hagyományok nem megfelelő ápolásával kapcsolatos hibákat észrevenni, mint olyan mulasztásokra figyelni, hogy nem vagyunk elég buzgók – a változó körülmények fényében – a conversatio folyamatos megújításában. Vajon a közösségnek vannak-e tervei a társadalmi kommunikáció új eszközeit és a további technológiai fejlődést illetően? Komolyan veszi-e, hogy a társadalom és az Egyház változik, és foglalkoztatja-e ezek jövőbeli szerepe, vagy inkább büszkeséggel kitart ezek mellőzése mellett? Vannak-e olyan lehetőségek, amelyek figyelmeztetésül szolgálhatnak az elfogadhatatlan hozzáállásra? Az isteni gondviselés eszköze lehet a közösség számára (RB 61,4), ha egy kívülálló feltárja a kevéssé pozitív folyamatokat, még mielőtt azok olyan fokra érnek, hogy már mindenki számára teljesen nyilvánvalóak lesznek. Az elmúlt időkhöz viszonyítva a mai bencés szerzetességnek nincs oka panaszra, de sok közösségnek a demográfiai változások, az elöregedés és a 40
Múltunk forrásainál kevés új belépő miatt gondot okoz mindennapi kötelezettségeik megtartása. Objektíven szólva úgy tűnik, hogy több a tennivaló, mint az ember. Belülről nézve pedig a mai szerzetesek látszólag nem mindig olyan lelkesek, vagy nem mindig képesek a munkát ugyanúgy elvégezni, mint a korábbi generációk. Sok esetben hiányzik az elkötelezett laikus testvéreink tapasztalata és rátermettsége. Mindez nem jelent szükségszerűen válsághelyzetet, de el kell kezdenünk a jövőre is gondolni. A jó tanács mint esély, a számadás mint kötelesség Különböző okok miatt a közösségen kívüli emberek gyakran jobb információforrások és ösztönzőbbek, mint a szerzetestársak. Néha épp arra a tanácsra lenne leginkább szükségünk, amelynek meghallgatására a legkevésbé hajlunk. A Regula azon fejezete, amely a közösség összehívásáról szól, hogy a tagok a véleményüket kifejtsék, egy olyan szervezeti felépítést kellene, hogy lehetővé tegyen, amely megengedné az elöljáró nem megfelelő látásmódjának korrekcióját. Megeshet, hogy a közösség tagjai vonakodnak elöljáróik nézőpontjával ellentétes véleményüket kifejteni, akár az irántuk érzett alázatosságból, akár a következményektől való kimondatlan félelem miatt. Nem érdektelen Seneca mondása: „Még az egyszerű földműves is kaphat igazi dicséretet, de csak a hatal masok kaphatnak érdemtelenül dicséretet.” Az apátot övező tisztelet következtében sok fontos probléma maradhat kimondatlan. Ha nincs a közösség minőségéért érzett folyamatos felelősségvállalás, az autonómia hajlamos a visszafejlődésre. Szent Benedek gyakran emlékezteti az apátot, hogy döntései és választásai az utolsó ítéletkor „vizsgálat tárgyai lesznek” (RB 2,6; 3,11; 55,22; 65,22); de ez túl távolinak tűnik. Egy olyan világban, ahol a mindenkori hatalmak évszázadok óta – a néha egyenesen banális – törvények és szabályok széles skálájának teljes betartására köteleznek minket, furcsa lenne, ha nem lennének értékelést segítő vagy felülvizsgálati struktúrák a „monostori vállalkozás” szívéhez tartozó területeken. Manapság a konstitúciók tartalmazzák ezeket a felülvizsgálati lehetőségeket, és a vizitációk, illetve az általános káptalanok váltak életünk részévé. A rendszer tehát létezik. Megérné megkérdezni magunktól: mennyire hatásosak ezeket valójában? Nemde olyannyira nagyra tartjuk saját autonómiánkat, és olyannyira teljes mértékig tiszteletben tartjuk másokét, hogy csak a legszélsőségesebb esetekben mutatunk némi hajlandóságot beleavatkozni más közösségek belső ügyeibe, főként akkor, ha némi rivalitás is fennáll a két közösség között. Nagylelkűen és bátran cselekszünk, amikor egy problémás helyzet kirobban, de a kérdésem épp a hasonló 41
Michael Casey OCSO „kirobbanások” megelőzésére irányul. Érdemes felidéznünk Szent Benedek intését a korrekciót halogató apáttal szemben: Helire emlékeztette őt, a silói papra, aki kihívta maga ellen a vészt hozó sorsot (RB 2,26). (in: Inter Fratres. Autonomia. 2012/2. szám, 113–122. Szilvesztrinus szerzetesek folyóirata. Az angolból olaszra fordító nevét nem közlik. Olaszból fordította: Villányi Rita Az alcímeket a német fordításból vette. Michael Casey OCSO: Die Autonomie der Klöster. in: Erbe und Auftrag. Monastische Welt, Benediktinische Zeitschrift, 2013/1, 7–16.)
Jegyzetek 1 Ausztráliában élő híres trappista szerző, aki Rómában az apátok és az önálló monostorok perjeleinek kongresszusán mondta el ezt az előadásnak szánt tanulmányát (2012). 2 Zircet (eredeti nevén „Bakony”-t) Clairvaux-ból alapították 1182-ben. 3 Ezt a részt kihagytuk ebből a fordításból.
42
MEDITÁCIÓK I. Ferenc pápa
ELMÉLKEDÉS SZŰZ MÁRIÁRÓL (2013. május 31-én)
Ma este együtt imádkoztuk a szent rózsafüzért, és áttekintettük újra Jézus útját, üdvösségünk néhány eseményét. Máriával imádkoztunk együtt, az édesanyánkkal. Azzal, aki kiemelkedik az életünkben, és mindig fiához, Jézushoz vezet bennünket. Mária elkísér bennünket Jézushoz. Ma Szűz Máriának rokonánál, Erzsébetnél tett látogatásáról emlékezünk meg. Azon a misztériumon szeretnék veletek elmélkedni, ahogyan Mária bátran, valódi emberséggel és a konkrét dolgok megérzésével vállalja életének útját. A tanító elbeszélés összefoglalja Mária viselkedését: odafigyelés, döntés, cselekvés. Ezek a szavak mutatják meg nekünk az utat, amelyre az Úr kér bennünket életünkben: odafigyelés, döntés, cselekvés. Odafigyelés. Mária odafigyelő tettéből születik, hogy rokonához, Erzsébethez menjen, az angyal egy mondatából: „Rokonod, Erzsébet is fiat fogant öregségében.” Mária képes megérteni Istent. Vigyázzunk! Ez nem puszta tudomásulvétel, nem felületes odafigyelés, hanem egy olyan odafigyelés Istenre, amit a figyelem, a befogadás, a rendelkezésre állás hoz létre. Ez nem az a szórakozott mód, ahogyan mi állunk meg néha az Úr vagy mások előtt. Halljuk a szavakat, de nem figyelünk oda. Mária figyel Istenre, ő Isten mellett van. Mária odafigyel életének eseményeire is, odafigyel a konkrét valóságra. Nem áll meg a felszínnél, egészen a mélységig hatol, hogy felfogja a jelentését. Erzsébet idős, de gyereket vár. Ez a tény. Mária a jelentésre is odafigyel. Meg tudja érteni: Istennek semmi sem lehetetlen. És ez a mi életünkben is érvényes: odafigyelés Istenre, aki szól hozzánk, többféle módon kopogtat ajtókon, jeleket helyez el számunkra az utunkon. A mi dolgunk meglátni, értelmezni azokat a jeleket. Mária az odafigyelés anyja. Figyelmes Istenre, és ugyanolyan figyelmes élete eseményeire. A másik szó: döntés. Mária nem aggódó sietségben él, hanem ahogy Szent Lukács kiemeli, szívében minden dolgon elgondolkodik. Még az angyali üdvözlet fontos pillanatában is megkérdezi: „Hogyan történik meg ez?” Nem áll meg a gondolkodás pillanatában. Tovább megy, döntést hoz. Nem sietősen él, de ha szükség van rá, siet. 43
I. Ferenc pápa Mária nem hagyja, hogy elragadják az események, nem kerüli ki a döntés fáradságát. És ez történik a jelentőségteljes válaszakor is, amely megváltoztatja életét: „Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint.” És ez történik hétköznapi döntésében is, ami szintén gazdag jelentésű számunkra. A kánai menyegző jelenetére gondolok. Ott is Mária realizmusát, emberségét és konkrétságát látjuk: odafigyel az eseményekre, a problémákra. Megérti a két fiatal házasulandót, akiknek már nincs boruk, hogy folytassák az ünnepet. Mária gondolkodik és tudja, hogy Jézus képes tenni valamit. Úgy dönt, hogy Jézushoz fordul, közbenjár értük: „Nincs már boruk.” Mária dönt. És az életben? Nehéz döntéseket hozni. Gyakran másokra igyekszünk átruházni, azt akarjuk, hogy mások döntsenek helyettünk. Gyakran hagyjuk, hogy elragadjanak bennünket a pillanatnyi divat szerint az események. Néha tudjuk, hogy mit kellene tennünk, de nincs meg hozzá a bátorságunk, vagy nagyon nehéznek tűnik, mert ez azt jelenti, hogy az árral szemben kell döntenünk. Mária az angyali üdvözletben, a látogatáskor, a kánai menyegzőn az árral szemben dönt. Mária szembemegy az árral. Odafigyel Istenre, gondolkodik, megpróbálja megérteni a valóságot, és teljesen rábízza magát Istenre. És annak ellenére, hogy gyermeket vár, úgy dönt, hogy meglátogatja rokonát. Majd pedig a fiára bízza, hogy mentse meg a menyegző örömét. A harmadik szó: cselekvés. Mária azonnal útnak indul. A múlt vasárnap kiemeltem nektek Mária cselekvésének módját. A nehézségek és a kapott figyelmeztetések ellenére Mária az út mellett dönt, semmi sem állítja meg őt. Gyorsan útnak indul Istenhez imádkozva, aki szól hozzá. Életének eseményein gondolkodik és elmélkedik. Mária nem hagyja, hogy elragadja a pillanat, nem hagyja, hogy elragadják az események. De amikor megértette, hogy mit kér tőle Isten, mit kell tennie, nem habozik, hanem siet. Ez megmutatja nekünk, hogy a Szentlélek kegyelmére nem jellemző a lassúság. Mária cselekvése annak az engedelmességének következménye, hogy hallgatott az angyal szavára, és ez az odahallgatás a szeretettel egyesült. Mária azért megy Erzsébethez, hogy segítsen neki, és ilyen módon kilép otthonából, szeretetből kilép saját magából. Magával viszi Jézust, legértékesebb kincsét. Magával hordozza fiát. Néha mi is megállunk, hogy odafigyeljünk, elgondolkodunk azon, amit tennünk kell. Talán még világosan látjuk is a döntést, amit meg kell tennünk. De nem kezdünk el azonnal cselekedni, és főleg nem választjuk azt, hogy sietve segítséget nyújtsunk másoknak, a megértésünket adjuk, a szeretetünket, hogy 44
Meditációk Máriához hasonlóan azt vigyük, ami a legbecsesebb számunkra, és amit kaptunk, Jézust, az evangéliumát az Ige révén, és főleg cselekvéseink konkrét tanúságtételével. Mária az odafigyelés asszonya, a döntésé, a cselekvésé. Mária, az odafigyelés asszonya, nyisd meg fülünket, tedd lehetővé, hogy képesek legyünk meghallani fiad szavát a mai világ több ezer szava között, tedd lehetővé, hogy képesek legyünk odafigyelni a valóságra, amelyben élünk, minden emberre, akivel találkozunk, főleg a szegényekre, azokra, akik szükségben szenvednek, akik bajban vannak. Mária, a döntés asszonya, világosítsd meg a lelkünket, a szívünket, hogy habozás nélkül tudjunk engedelmeskedni fiad, Jézus szavának. Add meg nekünk a döntéshozás bátorságát, ne hagyd, hogy magával ragadjanak bennünket az élet más eseményei. Mária, a cselekvés asszonya, add meg, hogy lábaink siessenek mások elé, hogy elvigyük nekik fiad, Jézus irgalmát és szeretetét, hogy elvigyük a világba, hozzád hasonlóan az evangélium világosságát. (Fordította: Mán Éva)
45
Meditációk Várszegi Asztrik OSB főapát úr
SZENT BENEDEK ATYÁNK ÜNNEPÉN (2013. július 11.) „Abban az időben versengés támadt a tanítványok között, hogy melyikük nagyobb. Erre Jézus ezt mondta nekik: A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék.” (Lk 22,24–27)
Szeretett Testvéreim! Kedves Oblátus Közösség! Oblációt tevő Vera Testvér! „A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. Én úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék.” A kereszténység, az egyház azért hatástalan, amikor hatástalan ebben a világban, mert nem meri vállalni a jézusi „másként”-et, azaz, hogy „közöttetek ne így legyen”. Közöttünk is pontosan a világ receptje szerint történnek a dolgok. Hogyan tanulhatnánk meg Krisztus követésében azt a lépést, amely alapvető kérdés keresztény életünkben: hogy szolgaként viselkedjünk egymással? Anthony Bloom Az én szerzeteséletem című kis írásában elmondja azt a vergődést, ahogy a szerzeteshivatás mellett döntött. Orvos volt, praxisa és jelentős baráti köre volt, sőt még beteg édesanyját is gondozta. De a szerzetesi hivatás olyan, mint a szerelem, valami belülről éget, ha nem cselekszem, ha nem keresem. Ő is így lehetett. Elment sztarecéhez, lelkiatyjához, aki meghallgatván szándékát csak annyit mondott csendesen: akkor jöjjön újra, ha mindenről képes lemondani: eddigi hivatásáról, barátairól, praxisáról, mamájáról. Szomorú szívvel elment – mint egykoron a gazdag ifjú. „Vajon egy ceruzacsonkról is le kell mondanom? – Igen.”
46
Meditációk Hosszú tusakodás után mégis visszament. Kérdés: „Kész-e mindenről lemondani?” „Igen.” „Akkor vegye meg a fogadalmához a kellékeket, és jöjjön viszsza.” Az orvos eltűnődött: milyen kicsi a sztarec szobája, hogy fogunk itt ketten elférni, és ehhez hasonló világi gondolatok foglalkoztatták. Letette a szerzetesi fogadalmat, és engedelmesen várta a sztarec utasítását, mit kell tennie. Az csak annyit mondott: – Most menjen haza, folytassa munkáját, gyógyítsa a betegeket, gondozza a mamáját. – Hogyhogy? – Ugyanazt tegye, mert a lényeges az a döntés, amelyet belsőleg meghozott, a belső szabadság, amelyet csak így vívhatunk ki Isten előtt és Istenben a magunk számára. Így lehet szolgálni. Ábrahám lemondott fiáról, és ezért visszakapta. Jézus példája, amikor életét adja értünk az Atyának, ugyancsak a lemondás és a szabadság játéka. Aki mindenáron meg akarja nyerni, elveszíti azt, aki énérettem elveszíti életét, megnyeri azt. A kicsi nagy lesz, a nagyot megalázzák. A földbe hullott mag elhal, de termést hoz. Ha lemondasz, minden a tiéd, mert szabaddá válsz. Mert Isten is azt szánja neked, amiért két kézzel nyúlsz, de nem kapod meg, mert önös vagy. És ha megfontolod, más igazán nagy és boldogító senki és semmi nem lehet, csak Ő maga. Amikor a Regula szellemében a világban élünk, és ezt a spiritualitást keressük, akkor Jézus Krisztus példáját követjük, aki lemondott a földi uralomról. Engedelmes lett a kereszthalálig, és Isten maga mellé emelte, részt adott közösségéből, a Biblia nyelvén: dicsőségéből. S ha tudatosítjuk, ha hisszük, akkor mi, keresztények, a keresztségben már mindannyian meghaltunk magunknak, a világnak, hogy csak neki éljünk.
47
Meditációk Anselm Grün OSB
ADVENTI GONDOLATOK December Látjuk a fényt. Érzékeny szív szükséges ahhoz, hogy Jézus titkát megértsük, és magunkba fogadjuk. December 1. Arra várunk és azt keressük, ami betölti vágyunkat. Az egyre rövidebbé váló napok felkeltik bennem a vágyat a fény, a meleg, a biztonság és az otthon után. Az a fontos, hogy a sóvárgás idején kitartsak. Ne én teljesítsek, hanem a sóvárgásban tárjam ki szívemet, hogy az Isten beléphessen szívem kapuján. Akkor az idő csendben megáll. Akkor eljön az az óra, amelyben az Isten bennem válik emberré. December 2. A kapuk azt ígérik: valaki jönni fog, hogy ott belépjen. Adventben arra várunk, hogy Krisztus bekopogjon szívünk ajtaján, belépjen hozzánk, és velünk étkezzen. Otthon kell lennünk, ha jön. Különben hiába jön. A december arra hív bennünket, hogy a csendben megérkezzünk önmagunkhoz, hogy otthon legyünk. Krisztus csak ekkor tud hozzánk jutni, mint a Nap, amely elűz minden hideget és sötétséget. A hó érintetlen, nincsenek rajta tevékenységünk rohanó léptei. Csak a horizont fái mutatják az utat, az utat, amely egy másik, rajtunk túli világba vezet, az isteni dicsőség világába. Karácsonykor az „örök kapuk kitárulnak, és az Úr bevonul.” (A karácsonyi vigília liturgiája) December 3. A napok rövidülnek, korábban sötétedik. Ez az az idő, amikor a belső világossággal szeretnék találkozni. Azzal a világossággal, amely soha ki nem alszik. Ez az a világosság, amely Jézus Krisztus születésekor ragyogott föl. Olyan fény, amely ragyog a sötétségben, amíg megvirrad a szívemben, és feljön a hajnalcsillag. Philipp Nicolai örömragyogásnak nevezi ezt a fényt, amely az Istentől ered. Derűs világosság, amelyet az Isten akar kelteni bennem. A bennem születendő Új, a bennem születő Isten feletti öröm sugarai, amelyek átalakítanak, megújítanak engem. 48
Meditációk December 9. Gyakran vagyunk hasonló helyzetben, mint a tanítványok a csónakban. Félünk attól, hogy viharos életünk hullámai közé ereszkedjünk. Tehetetlennek érezzük magunkat a viharokkal szemben, amelyek közé kerültünk. Amikor a tanítványok félelmükben kiáltoznak, Jézus azt mondja nekik: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!” (Mt.14,27) Az Ő szeretetteljes jelenléte elég ahhoz, hogy a tanítványok többé ne féljenek. Az „én vagyok” kijelentés az isteni kinyilatkoztatásra utal az égő csipkebokorban. Az Isten a „Vagyok, aki vagyok”. Jézusnak ebben a kijelentésében benne cseng: „Érted vagyok itt. Segítek neked. Fontos vagy számomra. Jó, hogy vagy.” Ez a szeretet szava, amely lehetővé teszi, hogy belépjek a szeretet házába. Ma minden félelemmel teli ember arra vágyik, hogy a félelem házából a szeretet házába léphessen. Csak úgy szabad Jézus üzenetét közvetíteni a félőkhöz, hogy érezzék, arra vannak meghívva, hogy a szeretet házába jöjjenek. December 10. A szeretet mindent remél. A remény a hit egy másik aspektusa. Elvárok valamit attól, akit szeretek. Képesnek tartom valamire. Remélem, hogy tud fejlődni, hogy a benne lévő jó mindig erősebb lesz. A szeretet áthatol a szemmel láthatón. Mélyebbre lát. Felfedezi az emberben a jó magot, amely szeretne benne kicsírázni. Meglátja a benne rejlő élet, az eredetiség, a képességek és a lehetőségek jelét. És a szeretet mindent Istentől vár. Elhiszi Istenről, hogy szeretetének csodája hatni fog bennünk, és azokban az emberekben, akiket szeretünk. (Anzelm Grün: Das Herz des Tages. Fordította Lantos Klári. A művek, ahonnan az összegyűjtött szövegek valók: Meine Zeit in deinen Händen, Stuttgart, 2003, Zeit – Tore zum Leben, Stuttgart, 2003, Tore – Der Spur der Freude folgen, Stuttgart, 2003, Spur – Im Haus der Liebe wohnen, Stuttgart, 1995, Liebe)
49
Meditációk Borián Elréd OSB
ADVENTI VIGÍLIA-HIMNUSZUNK ÉRTELMEZÉSE1
1. Történeti előzmények A magyar bencések 1843-ban breviáriumot váltottak, egy francia eredetű, latin nyelvű zsolozsmáskönyvre tértek át: a Breviarium Maurinumra (1787). Kiss Barnabás OSB könyvében megtalálhatjuk a maurinus himnuszok első sorát, szerzőinek felsorolását, illetve hogy a maurinus bencések melyik gallikanista breviáriumból vették át a himnuszt.2 Az adventi vigília-himnusznak biztosan Coffin a szerzője, a költemény Hymnus címe után egy „C.” kezdőbetűt találunk. Charles (Carolo) Coffin (1676–1749) az Ardennekben levő kis községben, Buzancyban született. Fiatalon megmutatkozott tehetsége, ezért Párizs előkelő kollégiumában tanult. 1701-ben igazgatóhelyettes lett a Beauvais College-ben, majd 1712-ben igazgatója, 1718-ban pedig rektora lett a párizsi egyetem híres kollégiumának. Coffin 1727-ben publikált néhány latin költeményt. A párizsi érsek által támogatott megújított Párizsi Breviáriumban megjelent száz himnuszával viszont az újkori Franciaország egyik legjelentősebb himnuszköltője lett (Breviarium Pariense, 1736, átdolgozott kiadás). A francia bencés kongregációk több zsolozsmáskönyvet készítettek a 17–18. században, amelyek eltértek a Trentói Zsinat után a bencések számára jóváhagyott Monasztikus Breviáriumtól (1615). Ha megnézzük a Breviarium Vitonianumot, akkor a hajnali dicséretben ott is Coffin adventi himnuszát találjuk, ezért arra gondolhatnánk, hogy a maurinus bencések a számukra mintául szolgáló Vitonianumból vették át Coffin himnuszát.3 Nem lehetünk azonban ebben teljesen bizonyosak, mert az adventi himnusz utolsó strófájában három sor eltér a két breviáriumban! Erre a kérdésre majd a himnusz elemzésekor keresünk választ. 2. A himnusz teológiai és poétikai értelmezése Az első sorba Coffin csodálatos érzékkel belefoglalta az „adventus” szót, jelezve a Messiás érkezését és az új egyházi évet. Az első strófa mintha egy hitszónoklat első része lenne: exordium, amely a zsolozsmázók, illetve a himnusz olvasói 50
Meditációk figyelmét kelti fel, és érzelmileg megragadja őket. A himnusz az első adventi köznap vigíliájának invitatóriuma, imádságra hívása után található.4 Instantis adventum Dei Poscamus ardenti prece Festisque munus inclytum Praeoccupemus canticis. A szavak elején, illetve végén található alliterációkat poétikai szépséget előidéző belső „rímek”-nek is felfoghatjuk: „poscamus – prece”; „adventum – ardenti”; „festis – canticis”; „munus – inclytum”. A két felhívó jellegű, többes számú ige hatását hangtani egyezések szintén növelik: „poscamus” – „praeoccupemus”. A „paeoccupamus” szó az előtte elmondott 94. zsoltár elejét idézte fel minden bencés szerzetesben: „Venite, exultemus Domino: jubilemus Deo salutari nostro: preaoccupemus faciem ejus in confessione et in psalmis jubilemus ei.”5 A 94. zsoltárt a Regula szerint (RB 9,6) ugyanis invitatóriumként kell elmondani a vigília elején, később ezt átvették az egyházmegyés papok számára készült breviáriumok is. A himnusz tudatosan imitálja a mindennap imádkozott bevezető zsoltárt, mert az adventi időben szívünknek különösen is örvendeznie kell Isten színe előtt.6 A munus inclytum is figyelemre méltó kifejezés. A Bibliában a „munus” legtöbbször áldozati adomány, vagy emberi haragot engesztelő engesztelő adomány, mint a Példabeszédek könyvében: „munus absconditum” – ’titkos adomány’ (21, 14).7 Az inclytus jelzőt pedig a ’híres, kiváló’ melléknevekkel adhatnánk vissza. A születendő Jézusra vonatkozó munus inclytum-nak talán leginkább a ’dicsőséges ajándék’ az értelme. Szabó Flóris OSB kiváló érzékkel – a ritmushoz illően – „nagy kegy”-nek fordítja. Közelgő Istenünk elé Terjesszük esdeklő imánk, Köszönjük immár nagy kegyét, Előre zengjük ünnepét.8 A fordítónak a dallam ívét is követnie kellett, például a dallam először nagy terccel lefelé lép, majd egy nagy terc után egy kis terc következik, így a negyedik szótagnak új szóval kell kezdődnie. Áment Lukács, a felelős zenei szerkesztő, liturgia magister mindig figyelmeztette a fordítót, ha nem vette észre, 51
Borián Elréd OSB hogy a dallam miatt hangsúlyos szótagnak vagy esetleg hosszú magánhangzónak kellene következnie. A Szabó Flóris-féle fordításban a jambusok és a spondeusok természetesen folynak, észre sem vesszük, hogy milyen nehéz a dallam és az ambrózián himnusz követelményeinek eleget tenni. Coffin Szent Ambrus himnuszainak ritmikáját követi, vagyis jambikus nyolcas, amelyben a jambusokat spondeusz válthatja, illetve a sor végén két rövid szótag is állhat. Rímtelen strófákból áll; érdekes, hogy az interneten hozzáférhető angol fordítások mindegyike rímel: a rímekkel fordítás az éneklést segítheti. Szabó Flóris ismerte Pálfi Lőrinc OSB (1892–1963) munkásságát, aki lefordította a Maurinum himnuszait. Több sorát fel is használta, de a dallamra alkalmazás és a régies stílus, a költői gyengébb színvonal miatt sokat kellett változtatnia rajta.9 Pálfi Lőrinc fordításában az első versszak így hangzott: „Közelgő Istenünk elé / Imánknak rakjuk szőnyegét; / Dicsérjük nagy szolgálatát, / Előre zengjük ünnepét.” Ez a himnusz is jelzi, hogy Guéranger apát úr egyoldalúan nevezte individualistának a Maurinum szövegeit. Coffin himnuszánál azonban egyáltalán nem közösségibb jellegű az a 10. századból származó adventi himnusz, amely a Breviarium Monasticumban, illetve a II. Vatikáni Zsinat után kiadott Liturgia Horarumban olvasható; ebben inkább a doxológia előtti strófában olvashatunk közös kérést.10 A második versszak a retorikus beszéd második részének a narratiónak, az elbeszélésnek feleltethető meg. A szöveg tömören összefoglalja, mit is ünneplünk, mi az advent (üdv)történeti alapja: Aeterna Proles, foeminae Non horret includi sinu: Fit ipse servus, ut jugo Nos servitutis eximat. Szabó Flóris fordításában így vált ismertté a második versszak:11 Örök Fiú, ki Asszonyunk Méhébe zárja önmagát, Szolgává lesz s így váltja meg Jármuktól szolgatársait.
52
Meditációk Az örök Fiú kezdet nélkül való – ezzel a himnusz elveti az ariánus tanítást, amely szerint Jézus csak teremtmény. Az emberré válás az Ige alázatának bizonyítéka, mert számára rendkívüli önkorlátozást jelent egy emberrel egyesülni, ráadásul „szolgává lesz”, és nem messiás-királyként él a földön. Coffin himnuszának alliterációja, illetve figura etimológiája: „servus” – „iugo servitutis” költői formában fejezi ki az Ige kegyelmének felfoghatatlan alázatát. A breviárium adventi argumentuma Szent Pál Krisztus-himnuszára utalva fejti ki ugyanezt a gondolatot: „cum in forma Dei esset, semetipsum exinanavit, formam servi accipiens…”.12 Szent Pál a Filippiekhez írt levelében így fogalmazza meg a kegyelem, a gyöngéd isteni szeretet paradoxonát: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő mint Isten az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.”13 A harmadik strófa a misztérium önmagunkra alkalmazása, cselekvésre szólít fel. Ez a strófa már az argumentáció, érvelés: mivel ily szelíden jön az Isten Fia, te is légy alázatos, ne utasítsd el a békét. Mansuetus et clemens venit; Occurre, festina, Sion: Ultro tibi quam porrigit, Ne dura pacem respuas. Szabó Flóris az első három sort lényegében átveszi Pálfi Lőrinctől, a negyedik – meglehetősen szerencsétlenül fordítottat – azonban kijavítja: Szelíden jön, jóságosan, Siess elébe, fuss, Sion, Ki békejobbot nyújt feléd, Az édes békét meg ne vesd! A „Sion”-hegy fogalma a keresztény értelmezésben az egyházat fejezi ki, totus pro parte, vagyis ’egész a rész helyett’, minden olvasót, hallgatót megszólít, hogy magára vegye Krisztus békéjét, mint egy új ruhát. Mindenkinek magában kell újra és újra eldöntenie, hogy kivel, kikkel, önmagával hogyan lehet kibékülnie. Az evangélium a békesség kovásza bennünk. A magyar fordítás nem tudja 53
Borián Elréd OSB visszaadni a „dura” szót. Szó szerint így fordíthatnánk: ’Te, Sion,14 ne vesd el keményen, durván a békét.’ A béke (Pax) szó sok bencés jelkép része: Montecassinó címerében, illetve a maurinus breviarium elején levő címerben is látjuk. Magyarországon pedig ott található a pannonhalmi barokk konventpecsét, később főapáti címer középpontjában. Teológiailag is jelentős, hogy a Pax latin szó ezekben a jelképekben eredetileg Krisztus görög betűs monogramjából származik. December 25-én a Breviarium Vitonianum (1777) és a hatását tükröző Maurinum karácsonyi vigíliájának himnusza szintén Coffintől származik.15 Coffin első strófája szerint Jézus születésének célja a megígért béke („promissa pax mortalibus” – fordításban: ’szent béke’): „Könny és sóhaj véget érjen: / Ránk tekint már a fénylő Ég! / Rég bezárt ország megnyílik, / Jön a várva várt szent béke!”16 Az adventi himnusz negyedik strófája már prófétai látomás, amelyet a Credóban is vall az egyház: a szelíden jövő gyermek „világbíróként”, ítélőként jön megint. Szabó Flóris a korábbi fordítás első két sorát ritmikai javítással át tudta venni, az utolsó két soron azonban már poétikai okok és a dallam miatt is többet kellett változtatnia. Mox nube clara fulgurans Mundi redibit arbiter, Suique membra corporis Coelo triumphator vehet. Majd felhők villámfénye közt Világbíróként jön megint, Testének gyönge tagjait Győztesen égbe fölviszi. A „majd” szó a jövőre utal, de senki sem tudhatja sem az órát, sem a percet. A fordításban nem érzékelhető a „nube clara”, a „dicsőséges felhőben” kifejezés szépsége, bibliai reminiszcenciái. A himnusz a Mózes népe előtt vagy után vonuló isteni felhőre utalhat, ez a felhő mutatta a népnek Isten jelenlétét. De ez a dicsőséges felhő Jézus színeváltozását is felidézi, amikor a megdicsőült Jézust fényes felhő (nubes lucida) borította el, és szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” (Mt 17,5; Mk 9,7–8; Lk 9,34)
54
Meditációk A világot ítélő Jézus testének tagjait veszi maga mellé, ez a gondolat Szent Pált idézi fel, aki az egyházat Krisztus testének tartja (1Kor 12,12–26). (A „gyönge” jelző ritmikai okokból fordítói betoldás, az eredetiben nem szerepel.) A Maurinum teológiai bevezetője többször is utal Nagy Szent Leó beszédeire, akitől szintén részleteket olvashatunk a Breviarium Monasticumban és a Vitonianumban is, sőt az egyházmegyés papoknak előírt Breviarium Romanumban is. Nagy Szent Leó pápa egyértelműen azt állítja, hogy az ószövetségi szentek, sőt minden ember, bármikor élt is, csak Jézus által üdvözülhet. Így a himnuszunk „testének tagjait” kifejezését tágabban értelmezhetjük, mint ha csak a Szent Pál-i részletre gondolunk.17 Nagy Szent Leó az Úr születéséről szóló első karácsonyi beszédében újra és újra hangsúlyozza: Jézus mindenki üdvözítésére jött.18 Mivel mindegyik híres breviáriumban Nagy Szent Leó karácsonyi beszéde szerepel, feltételezem, hogy a Párizsi Breviáriumban is ez olvasható, és hathatott Coffin himnuszaira. Egyik részlete különösen is alkalmas a janzenista teológia cáfolatára: „Ebből a boldog örömből senki sincs kizárva. És íme, örömünk teljének egy közös oka van: Urunk Jézus Krisztus, a bűn és a halál legyőzője, mivel senkit sem talált bűntől mentesnek, eljött, hogy mindenkinek szabadulást hozzon. Ezért hát örvendezzék az igaz, mert elközelgett a győzelme, örvendjen minden bűnös ember, mert bocsánatra hívják, ujjongjon a hitetlen, mert feltárul előtte az élet.”19 A pannonhalmi karácsonyi vigília egyik fénypontja minden évben Nagy Szent Leó pápa beszédének eléneklése, illetve ennek meghallgatása. Himnuszunk ötödik versszaka újabb felszólítás: a bűnöket szólítja fel távozásra. Az új Ádám, vagyis az új ember, a Krisztushoz hasonlító ember kialakítása legyen a célunk. Ha egy szónoki beszédhez hasonlítjuk a költeményt, akkor ez a refutatio, az ellenfél megcáfolása. A keresztény embernek, Krisztus harcosának az igazi ellenfele a lelkében, érzelmeiben élő rossz erkölcs, szeretetlenség, a bűnök világa. Foetus tenebrarum, die Cedant propinquo, crimina, Adam reformetur vetus; Imago succedat novi. Még egyetemista lehettem, amikor megkért Áment Lukács atya, hogy a szöveg és a dallamhoz igazodás problémái miatt javítsam át az első két sorát.
55
Borián Elréd OSB Sötétség szülte bűneink, A nap kél immár, fussatok, A régi Ádám tűnjön el, Helyébe lépjen most az új!20 A himnusz Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének 5. fejezetéből forrásozik, amelyben az apostol a bűn és a kegyelem „természetét” hasonlítja össze. Coffinre hathatott Izaiás próféta új utakra hívó szózata, amelyet az egyház advent folyamán a vigíliában és a szentmisékben olvastat. Nagy Szent Leó pápa karácsonyi beszédében is találunk párhuzamos helyet: „Minthogy bűneink miatt holtak voltunk, Krisztusban életre hívott bennünket, hogy Őbenne új teremtménnyé és új emberré legyünk. Vessük hát le a régi embert tetteivel együtt, és mivel Krisztus születésében részünk lett, mondjunk ellene a test minden tettének. Ismerd fel, ó keresztény ember, nagy méltóságodat, és az isteni természet részesévé válva ne térj vissza méltatlan életmódoddal a régi értéktelen életre. Gondold meg, milyen Főnek és milyen Testnek vagy tagja. Emlékezzél arra, hogy az Úr kiragadott a sötétség hatalmából téged, és áthelyezett Isten világosságába és országába.”21 Nagy Szent Leó pápa beszédében és Coffin himnuszaiban is a kegyelemre alapuló emberi szabadság, jó tettekre buzdítás és az önző bűn elvetése az új ember kialakulásának legfontosabb jellemzői. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert a kegyelem és az emberi szabadság viszonya állt a janzenista–jezsuita vita teológiai központjában.22 Hasonló lelkületet látunk Coffin adventi laudes himnuszában, amelyben a megtérésre hívó Keresztelő Szent Jánost állítja elénk: „A Jordán partját fölveri / Keresztelő kemény szava, / S a szent hírnöknek hangja ím, / Nyomasztó álmot űz tova.”23 Az egész himnusz a megtérés útjára vezet, lelkünket készíti elő az Ige alászállására. Ez volt az adventi laudes-himnusz a Párizsi Breviariumban és a Vitonianumban is. Az új Pannonhalmi Zsolozsmáskönyv is ezt vette át a Maurinumból. Az adventi vigília utolsó strófáját a retorikus beszéd mintájára peroratiónak nevezhetjük, a tanító jellegű himnusz lezáró fohászának, amellyel bevon a teremtő Háromság közösségébe. Ez életünk örök célja, a mennyek országa az isteni Háromság szeretetközösségében való élet. Az utolsó strófa a kötelező doxológia, amely a Szentháromság egységét és egyenlőségét vallja meg, hasonlóan a keresztény zsoltározás lezárásához, csak változatosabb, az ünnepkörhöz alkalmazott formában. 56
Meditációk Praegnantis alvo Virginis Verbum Dei reconditum, Cum Patre, et almo Spiritu Tibi sit omnis gloria. Amen. Ezt a versszak Pálfi Lőrinc fordításában maradt meg, Szabó Flórisnak nem kellett rajta változtatnia: Gyümölcsöző Szűz méhiben Elrejtett Istenünk, Igénk, Atyával és Szentlélekkel Minden dicsőség teneked. Ámen. A fordításban nagyon szép a „gyümölcsöző” jelző, régen a gyermeket a házasság gyümölcsének mondták, ez maradt meg az Üdvözlégy Mária imádsá gunkban. A „Verbum Dei reconditum” kifejezés gazdag teológia tartalmú kijelentés, és visszautal a kezdő strófa ünnepi várakozására. Az Ige mindig elrejtett marad, ismeretlen számunkra, csak a kegyelem, a hit sejtheti meg őt szívünkben az evangélium révén. Az utolsó sor pedig a Regula és a barokk kor kedves idézetére utalhat: „hogy mindenben dicsőíttessék az Isten.” (1Pt 4,11; RB 57,9) Költőileg is nagyon szép ez a lezárás, például a Virginis / Verbum alliterációja Mária és az Ige összetartozását fejezi ki. Fel kell tennünk a kérdést: Miért tér el a Breviarium Vitonianum és Maurinum között három sor is a doxológiában? A Breviarium Vitonianum szövege: Qui liberator advenis, Fili, tibi laus maxima Cum Patre et almo Spiritu In sempiterna saecula.Amen. A megoldás kulcsa az lehet, hogy ez a versszak teljesen megegyezik Coffin adventi laudes- himnuszának doxológiájával mind a Vitonianumban mind a Maurinumban!24 Ki eljössz bűntől váltani, Dicsérünk téged, Jézusunk! A jó Atyát, a Lelket is, Örökre áldja hű szavunk. Ámen.25 57
Borián Elréd OSB A maurinusok valószínűleg nem akarták, hogy az adventi vigília és a laudes himnusza ugyanúgy fejeződjön be. Elképzelhető, hogy Coffin önálló kötetében (1736, posztumusz 1755) már átírta a vigília himnuszának utolsó versszakát a költői változatosság kedvéért, de erről nem mondhatunk semmi biztosat, mert nincsenek birtokunkban ezek a kiadások. Nehéz elképzelnünk azonban, hogy egy maurinus szerzetes önkényes átírásáról lenne szó. Nem foglalkozhattunk az adventi vigília-himnusz önállóságának kérdésével, mert nem ismerjük Coffin forrásait, de egy párizsi rektor számára – a kötelező klasszicista imitációt leszámítva – becsületbeli ügy lehetett, hogy himnuszait magáénak vallhassa. 3. A himnusz népszerűsítője: a pannonhalmi adventi gyertyagyújtás és ennek elterjedése A bencés atyák az 1960-as években a Pannonhalmi Gimnázium és Diákotthon diákjai számára szombat délutánonként, a „csendesóra” idején a diákkápolnában közös gyertyagyújtást tartottak: az első félórában az A osztályok, a másodikban a B osztályok számára. Adventi népének és antifónás zsoltáréneklés előzte meg a szentírási részt és az elmélkedést. Ekkor még nem volt része a liturgiának Coffin himnusza.26 A magyar nyelvű zsolozsmázásra való áttérés közben fogalmazódott meg az az igény, hogy a diákoknak az adventi vasárnapok estéjén, illetve a hazautazás előtti délutánon a karácsonyi ünnepre előkészítő liturgiát tartsunk. Az 1970-es évek második felében alakult ki a liturgikus forma, a szövegek kottája többségében Áment Lukácsnak köszönhető, de az első két antifóna még Szigeti Kilián atya szerzeménye.27 Igehirdetéssel összekapcsolt rövidített adventi vesperásnak, gyertyagyújtásnak nevezhetjük. A Breviarium Maurinumból Coffin adventi vigília-himnuszára esett a választás, majd először egy, később két énekelt zsoltár (a 24. és a 84. zsoltár) következett antifónával. Utána Izaiás próféta könyvéből hallható egy részlet, amelyet diákjaink énekelnek a mai napig. Izaiás próféta szövegének az adventi koszorú gyertyáinak fényénél való eléneklése az adventi pannonhalmi gyertyagyújtások feledhetetlen emléke. Ezután következik az igehirdetés, majd rövid válaszos ének, a Magnificat-antifóna az evangéliumi énekkel (Lk 1,46–55), az Úr imádsága, a zárókönyörgés, az áldás és végül a Mária-ének magyarul (Üdvözlégy királynő). A zsolozsmás igeliturgiára régebben végzett diákjaink is szívesen jönnek vissza. Az utolsó alkalommal, a negyedik héten az adventi koszorú lángját mindenkinek szétosztjuk, a sötét templomban mindenki kezében gyertyafény világít. Az érzelmeket, a szívet átjárja az adventi 58
Meditációk koszorú fénye, a sötétség és a szent csend, a közös éneklés, amelyet harminc éven át Áment Lukács atya vezetett. Az Ige hirdetése pedig további lehetőség arra, hogy az imádságunk hitünk alapja legyen. A Breviarium Vitonianum bevezetője, Monituma idézte Celestin pápát: „ut legem credendi lex statuat supplicandi”, vagyis „az imádság törvénye szabja meg a hit törvényét”. A Maurinus Breviarium is be akarta vonni a papokat és a népet a zsolozsmázásba. A II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciója alapján VI. Pál pápa által kiadott Laudis canticum és az Általános rendelkezések hangsúlyozzák a hívő néppel való együtt zsolozsmázás lelki hasznát, különösen is vasárnap este.28 A zsinatnak ez a vágya sajnos nem valósult meg a katolikus egyházban; egyik kivétel a pannonhalmi adventi vesperás, amely a zsolozsmát példaszerűen egyesítette az igehirdetéssel, és a diákokat bevezeti a zsoltárimádság, a szerzetesi hagyomány misztériumába. A gimnázium honlapján (www.phbences.hu) az események / ünnepek linken elérhető kottás változat címe még: Adventi vesperás gyertyagyújtásra.29 A 2008ban kiadott bővített füzet már a Pannonhalmi gyertyagyújtás30 címet viseli. Ennek függelékében kottával együtt megtalálhatók az Izaiás prófétától énekelt részletek és két Mária-ének latinul is (Alma Redemptoris Mater; Salve Regina). Ezt a pannonhalmi adventi vesperást, gyertyagyújtást először a győri bencés diákotthon vette át, majd az egész győri bencés gimnázium diáksága énekelte. Ma már a bakonybéli, tihanyi közösségünk templomaiban, illetve a budapesti Szent Benedek Tanulmányi Házhoz tartozó Szent Szabina-kápolnában is felhangzik Coffin himnusza és az igehirdetéssel egyesített adventi zsolozsma. Sőt volt diákjaink több templomban összegyűlnek, hogy elénekeljék ezt az ifjúságukra emlékeztető, lelküket felemelő liturgiát, és utána beszélgessenek egymással az adventről, a családi készületükről, és Isten Máriában rejtőző Igéjéről, aki értünk emberré lett. Coffin adventi himnuszai, különösen vigília-himnusza évszázadokon át népszerű volt Franciaországban és Angliában. A pannonhalmi adventi gyertyagyújtás révén Magyarországon is azzá lett a bencés szerzetesek és diákjaik, valamint hozzátartozóik körében. Ez a himnusz teljesen megfelel annak a tanításnak, amelyet az egyházi rendelkezések a II. Vatikáni Zsinat után a himnuszoktól elvárnak: „Közkedveltek is, ezenfelül jól és a zsolozsma más részeivel ellentétben mindjárt világosan rámutatnak az imaóra vagy az ünnep sajátos jellegére, a lelkeket pedig bensőségesebb ünneplésre késztetik és hangolják. Hatékonyságukat gyakran fokozza irodalmi szépségük. Továbbá a zsolozsmában a himnuszok jelentik az Egyház által alkotott legjelentősebb költői anyagot.”31 59
Borián Elréd OSB A liturgia zsinati reformját jól szolgálja a pannonhalmi gyertyagyújtás, amely az ifjúsághoz, a keresztény néphez közelivé teszi az évszázadokon át kissé arisztokratikus bencés zsolozsmát. A II. Vatikáni Zsinat liturgikus konstitúciójához írt egyik bevezető így foglalja össze a liturgikus megújulásra tett bencés hatást: „Prosper Guéranger OSB, Solesmes híres apátja még a kimondottan római és latin nyelvű liturgia tántoríthatatlan híve. A beuroni bencés Anselm Schott népnyelvű fordítással adta ki az azóta nagyon sok kiadásban megjelent és legelterjedtebb kis misszálét. A Krisztusban mindent megújítani akaró lelkipásztor-pápa, Szent X. Pius az egyházi zenéről szóló motu propriója és az Eucharisztiával kapcsolatos dekrétumai a korai és gyakori szentáldozásról a liturgikus megújulás alapvető dokumentumai. Centrális gondolata: »A liturgia és a benne való tevékeny részvétel az igazi keresztény szellem első és nélkülözhetetlen forrása.« Beauduinnek, a leuveni Mont César-monostor bencés szerzetesének liturgikus életműve egyetlen kommentár X. Pius előbbi mondatához. »Mi a liturgia arisztokratái vagyunk, táplálékul kellene azt adni az egész világnak, a legegyszerűbb hívőnek is: demokratizálni kellene a liturgiát!« – vallotta szóval és életével.”32 A magyar nyelvre fordított, énekelhető Pannonhalmi zsolozsma ezen az úton jár, és követve az evangélium szavát a jó házigazdához kell hasonlítania: „aki kincseiből újat és régit hoz elő” (Mt 13, 52).
Jegyzetek 1 A teljes tanulmány eredeti címe és megjelenése: „Közelgő Istenünk elé…” Adventi vigília-himnuszunk liturgia- és teológiatörténeti háttere és értelmezése. In: Csóka úrtól Gáspár atyáig. Ünnepi kötet Csóka Gáspár OSB 75. születésnapjára. Szent Mór Bencés Perjelség, Győr, 2013. 29–59. 2 Kiss Barnabás OSB: A Breviarium Maurinum története és jellemzése, Pannonhalma–Győr, 2012. 67. (Pannonhalmi Füzetek 52) A felsorolásban a 77. számozást kapta. – A szerző a Párizsi Breviarium 1680-as kiadására hivatkozik, de ez nem lehetséges, mert akkor Coffin még négyéves volt. Csak a második, átdolgozott kiadásról lehet szó (1736). 3 Breviarium Vitonianum, I., Pars hyemalis, 176. – A teljes cím: Breviarium Monasticum iuxta Regulam S. Patris Benedicti ad usum Congregationis SS. Vitoni et Hydulphi. Nanceii (Nancy), M.DCC.LXXVII. 4 Breviarium Maurinum, I., Pars hyemalis, Párizs, 1787, 177. – A magyar bencések kiadása: Breviarium Maurinum, I., Pars hyemalis, Bécs, 1842, 156 5 Sík Sándor fordításában: „Örvendezzünk, jertek, az Úr előtt, / ujjongjunk üdvünk sziklája előtt! / Lépjünk színe elé dícséretekkel, / és ujjongjunk előtte énekekkel…” Sík Sándor: Zsoltárok könyve, Szent István Társulat, Budapest, 1961, 231.
60
Meditációk 6 J. A. Svoboda: In Psalmum „Venite” Antiphonae seu Invitatoria Breviarii Vitoniani (1777) et Breviarium Maurini (1787), in: Ephemerides liturgicae, (104), 1990, 462–500. 7 Biblia Téka CD-ROM, A bibliatudomány elektronikus könyvtára (Arcanum) segítségével kerestem a szavakat a latin Vulgata részben. 8 Pannonhalmi zsolozsma. A Magyar Bencés Kongregáció zsolozsmáskönyve. I. (Ideiglenes használatra), Advent, karácsonyi idő, nagyböjt, húsvéti idő; Pannonhalma, 2004, 10–11; 100–101. 9 Lövey Félixnek köszönöm a himnusz szövegét, aki növendék korában, 1953-ban (!) a magyar fordítást nagy szorgalommal írógéppel több példányban lemásolta, így terjesztette ismerősei között a Maurinum Breviariumot. Hortobágyi Cirill perjel atyától kaptam meg ennek a gépelt szövegnek az adventi kötetét. Köszönöm készségét. 10 Az első strófa a Liturgia Horarum magyar fordításában: „Magasból érkező Ige, /Atyádtól fényként jössz ide: /a világ megmentőjeként / tűnő időben lépsz közénk. In: Az imaórák liturgiája (Liturgia Horarum), I. Budapest, 1991, 118. – A fordítás megegyezik Farkasfalvy Dénesével, kivéve az utolsó strófát. Vö. Himnuszok. id. kiad. 161. Farkasfalvy Dénes a következőket fűzte hozzá a Liturgia Horarum himnuszához: „10. századból származó ádventi himnusz, az Úr hármas jöveteléről szól. Az első jövetel »tűnő időben« (cursu declivi temporis) történt, a második a szívet világosítja és tisztítja (2. versszak), a harmadik a félelmes végítélet idején fog végbemenni (3–4. versszak). A szerző a második eljövetelt elsősorban az ítéletvárás hangulatában festi le.” 11 Ebben a strófában Flóris atya lényegében semmit nem tudott átvenni Pálfi Lőrinc fordításából. 12 Breviarium Maurinum, I., Pars hyemalis. Partis hyemalis argumentum, VI. 13 Fil 2,5–8. Vö. Anselm Grün: Hogy örömötök teljes legyen...” Mit üzen a filippi levél?, Agapé, 2007, 40–41. 14 A Sion szó nőnemű, mint a városok többsége, vagy ahogy az embereket tápláló Egyházat festményeken, szobrokon megtestesítő alak is női figura. 15 Karácsony első vesperásában a Vitonianum Szent Ambrus egyik híres himnuszát tartalmazza, a Maurinum pedig a Brevarium Clyniacense (1686) himnuszát veszi át, de a karácsonyi laudes himnusza már mindkettőben újra Coffintől származik. 16 Pannonhalmi zsolozsma. A Magyar Bencés Kongregáció zsolozsmáskönyve. I., Advent, karácsonyi idő, nagyböjt, húsvéti idő; Pannonhalma, 2004, 148. – Szabó Flóris fordította, valószínűleg Bánhegyi Miksa kicsit javított rajta. – Ez a himnusz a 4–6. strófában vonja be a szerzeteseket, a hívőket, itt is lényeges a közösségi, érzelmi hatás. – A szerző kezdőbetűje sehol nincs feltüntetve ebben a kiadásban, csak az, hogy a Breviarium Maurinum vagy a Liturgia Horarum a himnusz forrása. 17 Breviarium Maurinum, I., Pars Hyemalis, 222–223. Feria VI. infra Dominicum IV. Adventus. Ex sermone primo Sancti Leonis Papae de Passione Domini. Sermo 50. Edit. Paris. Cap. 1. 18 Breviarium Maurinum, I., Pars hyemalis, 230. Sermo Sancti Leonis Papae in Nativ. Dom. 1. Serm. 20. Edit. Paris. Cap. 1. – Ugyanezt a gyönyörű beszédet olvashatjuk a Breviarium Monasticumban és a Vitonianumban, illetve a Romanumban is.
61
Borián Elréd OSB 19 A vigília olvasmányai. I., Advent – Karácsony, Pannonhalmi Zsolozsma, Pannonhalma, 2004, 132–133. – Coffin karácsony vesperás himnuszának első sora a mindenkinek szóló megváltást hangsúlyozza: „Jesu Redemptor omnium” – a magyar fordítás „világ megváltója” nem adja vissza teljesen ezt a gondolatot. Coffin mindenki megváltásában hitt. Ez a himnusz, különösen az eleje, nagyon hasonlít a Breviarium Monasticumban található ősi, karácsony vesperási himnuszra: „Christe Redemptor omnium…” Vö. Himnuszok. id. kiad. 172.; Farkasfalvy Dénes fordítása a következő oldalon (173) található. A Liturgia Horarumban is ez a fordítás olvasható. 20 Pálfi Lőrinc szövegét Szabó Flóris ebben a strófában sem tudta felhasználni. 21 A vigília olvasmányai. I., Advent – Karácsony, Pannonhalmi Zsolozsma, Pannonhalma, 2004, 136–137. – Breviarium Maurinum, I., Pars hyemalis, 231. Sermo Sancti Leonis Papae in Nativ. Dom. 1. Serm. 20. Edit. Paris. Cap. 1. 22 „(…) a katolikus világ újabb válságot élt át egy meglehetősen régi téma, az isteni kegyelem és a szabad döntés kapcsán. Az, hogy a vita újra fellángolt e témában, természetesen nem volt független a protestantizmustól, amennyiben a református gondolkodók súlytalannak ítélték az ember cselekvési lehetőségét, és – ezzel párhuzamosan – az isteni kegyelem fontosságát hangsúlyozták. Válaszként – és összefüggésben a katolikus tendenciával, amely pontosan a humanisták optimizmusával összefüggésben született meg – a jezsuitáknál a mérleg nyelve a cselekvési szabadság irányába billent.” Jean-Pierre Moisset: A katolicizmus története. Fordította Cseke Ákos és Désfalvi-Tóth András, Bencés Kiadó, 2012, 269–270. 23 Pannonhalmi zsolozsma. A Magyar Bencés Kongregáció zsolozsmáskönyve. I., Advent, karácsonyi idő, nagyböjt, húsvéti idő, Pannonhalma, 2004., 16. Szabó Flóris fordítása. (Pálfi Lőrinc fordítását nem tudta felhasználni.) 24 Breviarium Maurinum, I., Pars hyemalis, id. kiad. 157. – Breviarium Vitonianum, I., Pars hyemalis, id. kiad., 176–177. 25 Pannonhalmi zsolozsma. I., id. kiad., 16. 26 Hirka Antal OSB atyának köszönöm az információt. – Vasárnap esténként a bencés atyák vezetésével a diákság kompletóriumot tartott a bazilikában. Ez az imádság később elmaradt. 27 Köszönöm Áment Lukács atya pontosítását. Kilián atya még másik zsoltárfordítást választott; ő a magyar nyelvű liturgiát általában nem támogatta, de az adventi gyertyagyújtás vesperását igen. 28 Általános rendelkezések. 207. „Nagyon hasznos, ha a lehetőség szerint legalább az Esti dicséretet a néppel együtt végzik, ősrégi szokásnak megfelelően.” In: Zsolozsmáskönyv. Az imaórák liturgiája. A római szertartás szerint az olvasmányos imaóra kivételével, Szent István Társulat, Budapest, 2008, 86. (Vö. a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúciója a szent liturgiáról. 100. pont in: A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, Szent István Társulat, Budapest, 2000, 77.) 29 www.phbences.hu/események/ünnepek/ Adventi vesperás gyertyagyújtásra, Pannonhalma, 2004, ©Pannonhalmi Főapátság – 2013. február. 8. 30 Pannonhalmi gyertyagyújtás, Pannonhalma, 2008. Liturgikus használatra belső kiadás. ©Pannonhalmi Főapátság
62
Meditációk 31 Általános rendelkezések 173. pontja. Vö. Zsolozsmáskönyv. Az imaórák liturgiája. A római szertartás szerint az olvasmányos imaóra kivételével, id. kiad., 80. 32 Dr. Szakos Gyula és Várnagy Antal: Bevezetés. „Sacrosanctum concilium”-hoz – Konstitúció a szent liturgiáról, in: A II. Vatikáni Zsinat dokumentumai, Szent István Társulat, Budapest, 2000, 28. (Szent István Kézkönyvek 2)
63
IMÁDSÁGOK II. JÁNOS PÁL PÁPA IMÁJA
Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket. Köszönöm életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel a korlátaimra figyelmeztettél. Köszönöm a családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek. Uram, kérlek, bocsásd meg, amit rosszul tettem, és amit elmulasztottam. Köszönöm, hogy Te nem mégy nyugdíjba, hanem ma is mindent megteszel az üdvösségemre. Uram, adj nekem hálás szívet, hogy mindig észrevegyem: több okom van a hálára, mint a panaszra. Ments meg az irigységtől, elégedetlenségtől, nyugtalanságtól, a mindent-tudás látszatától és a mindent-jobban-tudás hazugságától, a gyanútól, hogy valaki mindig bántani akar. Ments meg a közönytől, a házsártos, barátságtalan viselkedéstől, az örökös zsörtölődéstől, a rút önzéstől, a mindent elborító keserűségtől és a hiábavalóság nyomasztó érzésétől. Uram, adj erőt, hogy békésen hordjam az öregkor terheit, humorral fogadjam feledékenységem jeleit, erőtlenségemet, érzékszerveim tompulását, testi-szellemi erőm hanyatlását. Uram, adj bölcs szívet, hogy meg ne feledkezzem a végről itt, és a kezdetről odaát. Kérlek, adj kedvet a munkához, amit még elvégezhetek. Tégy hasznossá, hogy ne érezzem csak tehernek magamat, és adj alázatot, hogy belássam, hogy egyre inkább másokra szorulok. Adj kedvet az imádsághoz, a Veled való beszélgetéshez. Adj világosságot, hogy jól lássam magam, és jól lássak másokat is. Adj jó kedvet és nyitottságot, hogy még mindig tudjak befogadni, és adj szeretetet, hogy ne csak panaszkodjak mások hidegsége miatt, hanem árasszam a szereteted melegét. Uram, maradj az, aki mindig is voltál: megbocsátó Édesatyám. Ez indítson arra, hogy én is tudjak megbocsátani. Ne engedd, hogy valaha is fáradt legyek a köszönetmondáshoz. Ne engedd, hogy valaha is abbahagyjam dicséretedet. Tartsd meg és növeld a hitemet. Szólj Uram, még hallja a Te szolgád. Ámen.
64
Imádságok Katona Farkas O.Cist.
FELAJÁNLÁS SZENT JÓZSEFNEK
Mennyei Atyánk! Szent Fiad azt mondta, hogy bármit kérünk Tőled az ő nevében, megkapjuk. Most ígéretére hivatkozva kérjük: add meg nekünk, hogy Szent József, Szent Fiad, Jézus szűz atyja, nekünk is gondviselőnk, nevelőnk és a gonosz lélek minden támadásától védelmezőnk legyen. 1870. december 8-án IX. Pius pápa hivatalosan az Egyház Oltalmazójának nyilvánította Szent Józsefet. Ez is biztat minket, hogy Mária gyermekeiként az ő oltalmát is kérjük. Növeli bizalmunkat az a tény is, hogy elődeink Buda, majd országunk töröktől való felszabadításához Szent József segítségét kérték. Amikor pedig a kérés teljesült, országunkat Szent József pártfogásába ajánlották. Most tehát alázatos és bűnbánó, de bizakodó szívvel esedezünk oltalmáért. Fohászok: Szent József! Jézusodnak és Szűz Anyjának földi gondoskodásra is szükségük volt. A mennyei Atya akaratából ezeket te tökéletesen biztosítottad. Kérünk, gondoskodj mindenről, ami üdvösségünk érdekében szükséges földi éltünkhöz az Isten, az Egyház, a család és a szegények szolgálatában. Kérünk téged, hallgass meg minket! Szent József! Családi életed Jézussal és a Szűzanyával minden üdvösséges közösségnek, így a családoknak is példaképül szolgál. Közbenjárásod segítsen, hogy a családok tiszteletteljes, szent közösségben élhessenek! Kérünk téged, hallgass meg minket! Szent József! Segíts, kérünk minket, hogy életünk veszélyei között, a megpróbáltatások idején is hűek maradhassunk az Atya akaratának kereséséhez és megvalósításához. Kérünk téged, hallgass meg minket! Szent József! Esdd ki, kérünk, számunkra a szeretetteljes hit kegyelmeit, hogy mindent Jézusért és Máriáért tehessünk az Atya megdicsőítésére. Kérünk téged, hallgass meg minket!
65
Imádságok Szent József! Halálodnál Jézus és Mária erősítettek téged. Ezért a jó halál védőszentjeként arra kérünk: szűzi hitveseddel, Máriával Te is segíts minket, hogy életünk legdöntőbb pillanata örök célunk boldogságába vezessen minket! Kérünk téged, hallgass meg minket! Könyörögjünk! Mennyei Atyánk! Te megváltásunk kezdetének titkait Szent József hűséges gondviselésére bíztad. Add, kérünk, hogy Egyházad az ő közbenjáró segítségét tagjaiban és közösségében is tapasztalva folytassa a megváltás szent művének szolgálatát Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
66
SZÉPIRODALOM Charles (Carolo) Coffin
ADVENTI VIGÍLIA-HIMNUSZ Breviarium Maurinum Közelgő Istenünk elé Terjesszük esdeklő imánk, Köszönjük immár nagy kegyét, Előre zengjük ünnepét. Örök Fiú, ki Asszonyunk Méhébe zárja önmagát, Szolgává lesz s így váltja meg Jármuktól szolgatársait. Szelíden jön, jóságosan, Siess elébe, fuss, Sion, Ki békejobbot nyújt feléd, Az édes békét meg ne vesd! Majd felhők villámfénye közt Világbíróként jön megint, Testének gyönge tagjait Győztesen égbe fölviszi. Sötétség szülte bűneink, A nap kél immár, fussatok, A régi Ádám tűnjön el, Helyére lépjen most az új! Gyümölcsöző Szűz méhiben Elrejtett Istenünk, Igénk, Atyával és Szentlélekkel Minden dicsőség teneked. Ámen. (Fordította Szabó Flóris OSB, felhasználva Pálfi Lőrinc OSB fordítását)
67
Charles (Carolo) Coffin Charles (Carolo) Coffin
KEDD VIGÍLIA-HIMNUSZ Breviarium Maurinum
Szavadra összegyűl a víz, Urunk, a tenger mélyébe, S a szárazföld előjön ím, levetve víznek lepleit. Ezt művelésre, jó Atyánk, Nekünk, fiaknak, átadod, S kit egy föld táplál s összetart, Szeresse egymást szüntelen! Most számkivetve létezünk, De összegyűjtesz házadba, Ha méltón élünk s hittel itt, Testvérként, téged tisztelőn. De viszályt szítót, vészt hozót, S ki társát szóval sérti meg, Magadtól messze űzöd el, Be nem fogadja otthonod. A föld is szenved bűntelen, Mert régtől lakják vétkesek; A romlottságnak bélyegét Levetni vágyja már nagyon! Kegyelmes szemmel nézz reánk, S fogadj fiadnak, jó Atyánk, A Lélek indít erre már Szívünkbe írva szent jelét.
68
Szépirodalom
Legyen tiéd a hódolat, Teremtő, boldog Háromság, Ki által szívünk arra int: Szeressük egymást szüntelen! Ámen. (Fordította Borián Elréd OSB, elfogadva a liturgikus zsolozsmabizottság néhány módosítását.)
69
Szépirodalom Gárdonyi Géza
KARÁCSONYI ÁLOM (színmű) (Borián Elréd OSB által átdolgozott, rövid változat)
Szereplők:
András Máté Boldizsár
a betlehemesek
Rendező Igazgató Egy férfi (a rendezővel azonos szereplő játssza, más ruhában) A cigány Utazó (az igazgatóval azonos színész játssza, más ruhában) Díszlet: A színpadon egy kövekből készült kút látható középen, rajta egy kupa. Hátul egy kis magaslaton, balra egy „betlehem” (lehet kivetíteni vagy megfesteni). Jobbra Jeruzsálem képe festve vagy kivetítve vagy egy fotó.
I. jelenet (Népi hangszerek hangja hallatszik. – A közönség felé fordulva beszélnek.) András: Boldizsár, Máté: András: András:
70
Dicsérjük Jézust! Szabad-e bötlehemöt járnunk? Szabad-e bötlehemöt járnunk? Szerencsés jóestét kívánok. Engödelmet kérök, hogy itt állok. Mink még erre sohse jártunk. Csak falvakon, csak pusztákon szalmatetős kis tanyákon hirdettük a Jézuska születését. De mondok a társaimnak: Hátha egyszer mögindulnánk
Szépirodalom a palotás városokba, csillagunkat möggyújtanánk a márványos pitarokba, s rákezdenénk tízen- tizenketten: (halkan énekli) „Csordapásztorok midőn Betlehembe…” Máté:
Rendező:
Máté: Boldizsár:
Igazgató: Rendező: András: Máté: Igazgató: András:
Csitt! jaj, aszongyák, hova gondolsz: csak nekünk szép a szent ének, csak nekünk szép a szent játék, de nem ám az úri népnek. Az uraknál mindön fájin: aranybúl van a kanál is, kótábúl szól ottan pajtás még a dalos kismadár is. Csak aszondanák, hogy… Mi az? Mit akartok itten!? Coki bundás. (Kifelé mutat.) No, ugye? (Kifelé indul.) Engödelmet kérök: aszonták nekünk, hogy ebbben a házban énekelhetünk. Mert ez a ház közös, mint a templomok. Öregapám ebbe száz téglát hozott. Mi az? Mi történik itt? Ezek a parasztok ide tévelyedtek. Bethlehemesek vagyunk, uram… Az ördög ide hozott bennünket, hogy ki lökessen. Jóéjszakát. Várjatok csak!… Betlehemesek vagytok? Azok, uram, s három-királyosok, kipróbált szavu jó játékosok. 71
Gárdonyi Géza
Igazgató:
Rendező: Igazgató. Rendező: Igazgató:
Rendező: Igazgató.
Rendező: Igazgató:
72
Három faluból álltunk társaságba, Az öregünknek hétbe sincsen párja, A napkeleti csillagunk hétrőfös. (Boldizsárhoz) Szöktesd elő csak öcskös! (Boldizsár előveszi a ruhája alól.) A mi közönségünk ugyan válogat, De sok furcsaságot elfogad, csak rajta külföldi gyár bélyege hirdesse, hogy a szellem remeke, akkor bármilyen vékony a dolog, a műsorunkon évekig ragyog. Csak nem gondolod tán… De épp azt gondolom. Mért ne lehetne ez a színpadon? A színpadon?! A búzavirág nem kerti virág, mégis szereti az egész világ. A dajkaének sem operai és mégis édes olykor hallani. De kérlek, amit ezek játszanak… Hát igaz, ez csak falusi darab, és olyan ócska, mint az egri vár. De van benn, ami mindig megragad valami tiszta, égből szállt sugár. Elvégre nem igaz a karácsonyfa se, és mégis meghat, valahányszor látom. A nép a karzatra való, barátom. És fonóba a gyermekmese. Mese? De most már szembeszállok véled. Ez egy sokszázados játéka a népnek. Mért ne szólhatna itt is egy napon A furulya a magyar színpadon. Karácsony van, a legendák hava. Mit nekem szabály, dramaturgia: gyöngy csak gyöngy, akármily földön fekszik: minden szép, ami szívünknek tetszik!
Szépirodalom Rendező: Igazgató: Rendező: Igazgató: Rendező: Igazgató:
Dehát mit akarsz, az Istenre kérlek!? Bent áll már a díszlet, s itt gyülnek a népek… Színpadra ezeket! De hogyan? Ahogyan lehet! Rögtönzünk! Velök játszunk. Betlehemet?! Gyertek tehát be vándor dalosok, havas falvaknak énekesei, s mit rátok hagytak hosszu századok, legyen szabad itt is elzengeni.
II. jelenet (A kút közelében ül a három „betlehemes”, jön egy férfi.) Egy férfi: András: Egy férfi: András: Egy férfi: András: Boldizsár: Máté: Egy férfi:
Mind: Egy férfi:
Máté:
Hej, ez az országút de cudarul sáros! Messzire van-e még ide az a város? Melyik: Győrszentmárton? Miskóc vagy Bötlehem? Bötlehem, Bötlehem. Hát az nincsen messze: egy jó futamodás. Futamodás? Azt sem igen birom, ami gyalogolás. Akkor tegye magát le ide e helyön. Milyen sokaság gyün még amott a högyön? Hát az egész világ Bötlehembe mögyön? Bezony öcsém, ha azt kérdözi az embör, hogy mi erősebb: a szél-e vagy a tengör? hát a tengörnél a szél sokkal erősebb: Úgy möghányja, hogy tajtékzik belé. De a szélnél is van sokkal erősebb. Micsoda? Micsoda? Hát a császárnak egy szava is erősebb. Mert lásd a császár öggyetlen szavára mozdul, mögindul a népek sokasága. Hun láttál te még akkora szelet, mely ennyi embört ide-oda vet? Mán az igaz, hogy kend csak eltanájja: a papiros, ha császár ír reája, szörnyesztő erős, szörnyű hatalom. 73
Gárdonyi Géza Boldizsár: András: Máté: Boldizsár: András: Máté: András:
Cigány:
András:
Egy férfi:
Cigány:
Egy férfi: Cigány:
74
Egy cigány jön itt a domboldalon. Hé, embörök, ki megy ma be a városban? Egy gomolya van itt: köllene az ára. Nohát én bemögyök ugyis a templomba a létániára. Attul tartok, kend a gomolyát elissza. A minap is hogyan került kelmed vissza! Ne tarts attul öcsém. No, hát akkor itt van. ne mondja, hogy kendben én sohase bíztam. (Máté elindul.) Szerencsés aranyos jónapot kívánok! Hála a Devlának, hogy kutat találok. Olyan éhes vagyok, alig-alig állok. Hagy iszok hát egyet tistelt fő-juhászok. Nesze kóbor cigány: lefetyölj belüle, Oly zavaros víz ez, hogy jóllakhatsz tüle. … (Egy férfihoz) Kifogyott a vizünk, már a sárra jutok. Nem tudom, hogy holnap hol isznak a juhok. Milyen időt nézel az ég állásábul? Valamit érzök a térgyem fájásábul. (az égre néz) Ha az a tarajos felhő nem jön erre, akkor szelet kapunk erre az éjjelre. Vagy szép lösz az idő, vagy nagyon viharos, De hogy valami lösz, az az egy bizonyos. A térde fáj kendnek? Segítünk rajt’ nyomban: úgy megreperálom, a doktor se jobban. Csak hát csöppet kérek valami jó borbul. Nem fáj, csak bizsereg, mikor idő fordul. Hát valami hasadt teknő nem akadna? Vagy nincs-e itt hiba kilincsbe, lakatba? Patkót a csizmára igazítok szépen: Ez a mesterségem. (Boldizsárhoz)
Szépirodalom
Boldizsár: Cigány: Boldizsár: Cigány:
Gyenyerü kecskebőr van nálam eladó, Fülemile hangu jó dudának való. A szőre még rajt van. Ez most a divatos. Prémes duda? Azs, hát, mondta a kalapos.
III. jelenet Utazó: András: Boldizsár: Utazó: András: Utazó: András: Utazó: Boldizsár: Utazó: Boldizsár: Utazó: Boldizsár: Cigány:
András: Utazó: András: Utazó: András:
Hé, emberek, van-e friss vizetek? Friss is legyen? Csak állott volna bár! Hamar egy kupát, kérlek, töltsetek! Az egész kutba sincsen annyi már! Egy ital csak van? Hát annyi még kerül, de mög köll várni, mig az iszapja leül. Betegnek köll. Úgy köll, mint papnak az ámen. ... Messzire van-e még az a Jeruzsálem? Betegnek messze, egészségesnek közel. Estig csak oda lehet jutni? Oda. Nem is köll futni. Ember, de ismerős énnekem a képed! Én, uram, teremtőm, hol láttalak téged? Nem tudom. Talán a minap Bötlehembe, kolompot vöttem ott a vezérürümre. (Andráshoz) Ez olyan urféle. Szolgája nincs. Ki tudja mennyi nála a kincs. Kommendálj neki: fogadjon meg ha kő. Kommendáljon téged a menydörgős menykő! Ki most itt a király? Hát ugyan ki vóna? Heródes ur, hogy az Isten meg ne ója. Született-e annak fia mostanában? Nem hallottam hírét, de nem is kívántam. 75
Gárdonyi Géza Utazó: András: Utazó: András: Utazó: András: Utazó: Egy férfi: András: Utazó: András:
Egy férfi: András:
Cigány: Utazó: Cigány: Utazó: Cigány:
Utazó: Cigány. Utazó: Cigány: Utazó: 76
Mér? Hát csak: farkasnak farkas a fia is. Mit örüljünk rajta: foga lesz annak is. Szóval nem született. Nem. És nem is várja? Nem vagyok én bába! Hát valami szegény üldözött királyné nem járt-e felétek? Üldözött királyné? Még olyat se láttam, aki ül békében aranyos székében. Hát azt a csillagot, azt se láttad vóna? Azt a nagy üstököst? hogyne láttam vóna!? Tegnap este tünt föl, s tündökölt nagyszépen. Mint egy fényes zászló, úgy állott az égen. Mit tudtok tik errül az égi csudáról? Hát… beszélnek mindent: időváltozásrul, főképpen a császár közel halálárul, nemzetünk hamari szabadúlásárul. Tekintetes uram, csókolom a lábát: arrúl a csillagról ne vessek-e kártyát? Ki vagy te, mi vagy te? A Patkós cigány vagyok. Mivel foglalkozol? Avval, amit kapok. Nem fogadna-e meg inasnak nagyságod? Olyan ínast mint én még sohase látott: Tudok sütni, főzni, pecsenyét forgatni, nadrágot kefélni, mosni és vasalni, meselőt kötözsni, virágot öntözni, nyulat, ürgét fogni, nyirni, köpölyözni, drótozni, szögelni, jövendőt fartatni, táncolni, dalolni, köszörűt forgatni. Becsületes ember vagy? Még nem akasztottak fel egyszerse. Úgy látom, katona voltál. Én nem, csak a ruhám. Ismered az útat Jeruzsálembe?
Szépirodalom Cigány: Utazó: Egy férfi:
Mint a tenyerem kezsepit, méltóságos uram. Hát akkor fölfogadlak. Én is arra igyekszem, hadd tartsak veletek. (Elmennek, a lámpák többsége lassan kialszik.)
IV. jelenet Máté:
Mind úgy alszik, mit az összeesett duda. Node máma nem is csuda: Hideg van. Meleg a suba. Ni a csillag, ihol-e! De megnyőtt a fénye. Azt gondolnám, hogy a mi istállónk lángol, De ilyen fehér fényt tűz nem áraszt soha. Felköltsem-e őket, No, ez egy új csoda. Annak a csillagnak tükörfénye volna? Dehát hol a tükör? S nem is olyanforma. Azt gondolnám, fénye a fölkelő holdnak, Dehiszen most nincs hold. No, majd megtudjuk holnap.
András: Máté: András: Máté: Adnrás: Máté: András:
No ez mégis szörnyű: mi álmosít engöm? Csakúgy kókadozik belé testöm-lelköm. Mintha három napig nem aludtam vóna, valami lakziba dudálgattam vóna. Ez a sok fényesség ez álmosít nagyon. András kelj fel kissé, Hadd aludjam én is. Minek kötöttél fel, oly szépet álmodtam. Mit te? Hát a csillagos ég meghasadt álmomban. Hát osztán? Osztán mint a méhe, mikor rajnak lódul, A sok szárnyas angyal az égbül kitódult. Ejnye ez szép lehetett, osztán visszamentek? Dehogy mentek, inkább lefelé indultak, Gyorsan ereszkedtek, úgy, hogy szinte hulltak. 77
Gárdonyi Géza Mintha ezer rózsa szállana kerengve, Úgy szállt a sok angyal ide Betlehembe. (Máté lefekszik.) András:
Mily különös csillag, ez a szép új csillag, S mint valami vándor, magányosan ballag: Jeruzsálem felől jön a magas égen S felénk halad szépen. … Ki őrzi odafenn az ég csillagait? Ki őrzi mint pásztor a maga juhait? És ki gyújtotta meg ezt az új csillagot, A mely a többinél nagyobb fényben ragyog? A ki ezt a lángot az égben gyujtotta, emberi testbe is adhatna ily lángot… Egy ember, akinek szép, nagy lelke volna, jobb rendbe tehetné a földi világot. Égnek, földnek ura, ember teremtője, Küldj ember-csillagot e szomorú földre! Teremjen köztünk egy jóságos hatalom, kinek hajoljanak a földi királyok, mint a virágok a füves patakparton, amerre hajlítják a szelíd hullámok. Küldd el követed, ki megtanítson élni, bízni az egekben, hinni és remélni, ki a lesujtottat szívére emelje, lágy kezével szemünk könnyét letörülje, s amikor végezzük életünket, vezesse fel hozzád elfáradt lelkünket. …
Utazó:
78
(Az utazó, majd a cigány, és a férfi bejön az színpadra.) Ébredjetek, pásztorok! Örömet jelentek! A messiás megszületett! Gyertek velem, gyertek!
Szépirodalom Cigány: Máté:
Utazó:
Boldizsár:
Cigány:
Keljetek már no, megszületett a kis Jézus! Ó, mit láték, mit hallék? Ördög-e vagy angyal, nékem megjelenék. Azt csak nem hiszem, hogy a kis Jézus született volna, inkább leteszem a fejem a fődre, alszom, míg a hajnalcsillag feltetszik az égre. Örömet mondok, nagy örömet néktek, mert ma született a ti üdvösségtek. Menjetek el csak gyorsan a városba, ott találjátok Jézust a jászolba. Jaj, de furcsát álmodtam, Betlehöm városát nagy tűzben láttam, jaj, de nagyon félek. Ne féljen csak kend, gyűjön velünk, mert velünk az Isten, E szép botot ott, Betlehömben vettem. (Felcihelődnek, elindulnak a jászol felé. Közben énekelnek.)
Mind:
„Csordapásztorok, midőn Betlehemben, Csordát őriznek éjjel a mezőben, Csordát őriznek éjjel a mezőben. Isten angyali jövének melléjük, Nagy félelemmel telék meg ő szívük, Nagy félelemmel telék meg ő szívük.”
András:
(Féltérdre ereszkedik.) Üdvözlégy, Jézus, pásztorok pásztora, bűnös emberek megváltó szent ura. Ha nem utálsz meg, te szolgáid vagyunk, és azért jöttünk, hogy téged imádjunk. (Leteszi az ajándékot.) A legelső bárányom a Jézuskának ajánlom. Nem hozhattam egyebet, csak egy fazék friss tejet… De itt ez a szép kecskebőr:
Máté: Boldizsár:
79
Gárdonyi Géza
Cigány:
Egy férfi:
tenéked ajánlom, most vettem drága áron, szent lábacskád meg ne fázzon. Felséges Krisztuskám, nekem nincs egyebem, Hátamon a házam, keblemen kenyerem, De hát neked úgyis van már kincsed szépen, Csókolom a lábad, inkább te adj nékem. Megjártam a csillag útját, bűneim ez úton az égben lemosták. Mária, József, itt van három arany, most verték, fogadjátok tőlem, ruhácskára, csizmácskára telik ebből bőven. Hoztam egy kis apróságot, vígságnak, altató muzsikának. (Leteszi az aranyakat és egy csörgőt.)
Cigány:
Az angyalát, látok én? micsoda muzsikát! Nekem adja, hallja, én majd muzsikálok, táncot járok a Kisjézusnak! (Elkezdi csörgetni, majd lassan táncot kezd lejteni, a többiek félkörben nézik.)
Utazó:
Pásztorok, színészek, dalosok s zenészek, boldogtalan szívű, vándorló emberek, halljatok igazat, vígasznak vegyétek: Gyermek lett az Isten, megváltó született.
Egy férfi:
Hogy megtisztuljunk, mi bűnös felnőttek. Szóljon hát most a síp, zengjen a víg ének, örök Urunk, Kisjézusunk szent nevének! (Énekelnek, közben kimennek.) „Üdvözlégy Jézus, pásztorok Pásztora, Bűnös emberek megváltó szent ura, Bűnös emberek megváltó szent ura.”
80
Mihály testvérünk hamvainak urnafelirata Sopronban, a bencés templom kriptájában
Zsolozsma utáni csöndes imádság Attyapusztán
81
Jézus mondja: „Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben és bennem is higgyetek.” (Jn 14,1)
82
SZEMLE Klaibán Sándor Günter OSB obl.
TALÁLD MEG A MAGAD ÚTJÁT! Anselm Grün – Maria-M. Robben: Találd meg a magad útját! Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2011, 2012, 2013 Segédkönyv az emberekhez és önmagunkhoz; útikalauz lelkünk ismeretlen vidékei felé, a megszokott grüni stílusban, meglepően, ugyanakkor érthetően felfedve a problémákat, világosságot gyújtva a megoldásra vezető úthoz. Ajánlott vagy kötelező kézikönyv lehetne, nevelőknek, hitoktatóknak, lelkivezetőknek, de mindenekelőtt házasságra készülőknek. Az okozott sebek élethelyzetektől, a szülők meglévő – nem gyógyított – sebeitől függően sokfélék lehetnek. A legsúlyosabb a szülők válása, mert a gyermek azt érzi, hogy szülei cserbenhagyták. Az ebből származó sebek különbözőek, illetve összetettek lehetnek, attól függően, melyik szülőnél marad a gyermek. Az okozott seb annál mélyebb, minél korábban történik a válás. Az anya sokszor a gyermekével való szoros kapcsolattal pótolja hiányzó társát. Az apa hiányával gyengül az élethez való bátorság. Az apa hiánya hatással van az istenkép kialakulására is. A sebek sokszor több nemzedék történetének lenyomatai. A fel nem dolgozott sérülések mindig továbbadódnak az utódoknak, ők pedig cselekedeteikben, magatartásukban fejezik ki ezeket. A fel nem dolgozott sérelmek esetenként tragikus következményekkel járhatnak, ha a sérült gyermek felnőve közéleti vagy politikai pozícióba kerül, mert nagy valószínűséggel zsarnok, diktátor válik belőle. Bert Hellinger, a rendszerterápia megalkotója szerint a gyermekbe beépülnek a környezetében élők hatásai, és óhatatlanul ezek összességét adja tovább. A legradikálisabb, leghatásosabb gyógymód a rendszerterápia. Ezt láthatjuk a szerzők által bemutatott négy bibliai történetben. Jézus Krisztus is ezzel a módszerrel gyógyít. Nem bűnösöket, nem felelősöket keres, nem ítéli el egyik felet sem, csak helyre akarja állítani az egészséges szülő–gyermek kapcsolatot. A szerzők elemzéseikben feltárják az egyszerű tömör történetek hátterében meghúzódó feszültségeket, kapcsolati problémákat, és Grimm-mesékkel állítják párhuzamba őket. A bibliai történetek mindig tényleges gyógyulásokat mondanak el az idő egy pillanatában csoda által. A mesék egy folyamatot mutatnak be, egy utat, melynek során az ember önmagára talál. A mesék szerepe azért fontos, mert nem tételeznek hitet, így bárki számára fenntartások nélkül jelenthetnek iránymutatást. Jairus leányának története, a lányához fűződő viszony félelmeivel küzdő apa és leánya kapcsolatának gyógyítása. A lány meghal – így menekülhet meg a sérült kapcsolatból –, de Jézus új életre kelti, ezzel önmagára talál, ettől kezdve szabadon élheti saját életét.
83
Klaibán Sándor Günter OSB obl. Párhuzamos történet Koppciherci meséje: elmondja, miként talált önmagára a szegény molnár leánya. A szír-föníciai asszony történetében az anya–lánya konfliktust szünteti meg Jézus úgy, hogy végül is csak az anyával beszél, őt gyógyítja, a lányt fel sem keresi. A párhuzamos történet a Hófehérkéről szóló mese. Az apa és fia közötti torz kapcsolat gyógyítása a néma lélek kiűzése. A néma lélek a fiú apja felé irányuló elfojtott agresszivitása, amely az apa kemény szigorára adott válasz. Ebben a történetben is világossá válik, hogy a gyógyulás feltétele az Istenbe vetett hit. A párhuzamos Grimm-mese: Sünöm János csak akkor nyeri el a megváltást, amikor megtapasztalja, hogy feltétel nélkül elfogadják őt. A naimi ifjú feltámasztásának történetében a fiához görcsösen ragaszkodó anya alakja jelenik meg. Kortörténeti háttér: az özvegy jogvesztett, csak a fia anyjaként határozhatja meg önmagát. Párhuzamos mese Jancsi és Juliska története, melyben a tudattalan világ sötét erdejében az anyáról kiderül, hogy boszorkány, és hogy a fiát magának akarja kisajátítani. A sebekkel való szembenézés nem járhat haraggal, rá kell lelni a szülők pozitív gyökereire is. Kiengesztelődve meg kell találni igazi önmagunkat. Isten azért teremtett, és tart létben minket, hogy azt a képet valósítsuk meg, amelyet Ő alkotott rólunk. Ha nem rágódunk állandóan a kapott sebek miatt, hanem a Jézussal való kapcsolatot keressük, akkor megtalálhatjuk ezt a képet, megszabadulva attól, amit szüleink vetítettek belénk. Jung szerint személyiségünk középpontjának archetípusa Jézus. A gyógyítástörténetekben nemcsak Jézussal, hanem saját lényünk középpontjával is találkozunk. A könyv végén a kérdések segítenek a sebek feltárásában és feldolgozásában, ezzel rátalálunk a Teremtőtől nekünk szánt útra, amelyet ha követünk, nem okozunk sebeket sem másoknak, sem magunknak. Ez az Élet útja.
84
HÍREK Halottaink Az Ausztriában élő Büki Gábor atyát elszólította a mennyei Atya országába. Eltávozott közülünk Takács Dénes atya, aki több oblátussal jó kapcsolatot ápolt. A korábbi oblátusrektor, Pálmai Godofréd atya is a mennyei Atya országába költözött. Az örök szeretet legyen osztályrészük. Kirándulások Kissé hideg szélben indultunk október 5-én Nagyszombatra és Pozsonyba, de aztán egyre jobb lett az időnk. Köszönettel tartozunk az ottani atyáknak, aki vezettek bennünket, illetve azért, mert az érseki palota egyik gyönyörű termében fogyaszthattuk el ebédünket, és a vikárius atya beszélgetett velünk. Pozsony belvárosa inkább Sopronra emlékeztetett, mint a mi fővárosunkra. A szervezés segítéséért köszönetet mondok Koczka Géza tanár úrnak. Zircre november 23-án indultunk. Köszönettel tartozunk a zirci ciszterci atyáknak és Brückner Ákos Előd atyának, amiért oly sok szeretettel fogadtak bennünket. Lelkigyakorlatok Attyapusztán Domonkos atya elmélkedéseit hallgathattuk, és közelebb kerültünk Szent Benedek lelkületéhez. Az érdeklődőket jobban megismerhettük, és ők is minket, valamint az oblátusok céljait, feladatait. Csőke István és Hámori Angelika jelöltjeink kérték, hogy a megalakuló tihanyi oblátuscsoporthoz csatlakozhassanak. Budapesten adventi rekollekciónkat december 14-én, szombaton tartjuk. Délelőtt 10.00-től kezdjük és 15.25-kor fejezzük be. Nyári lelkigyakorlat Köszönettel tartozunk Simon Ferenc atyának, Efrém oblátus testvérnek az előadásokért, párbeszédért. Vera testvér oblációjáért a meghívó Istennek adunk hálát. 2014-ben a nyári lelkigyakorlatot július 8–11-ig tartjuk, keddtől péntekig, mint az idén.
85
Hírek A különbség az, hogy Szent Benedek ünnepe és az obláció az utolsó napon, pénteken lesz. A lelkigyakorlatot Binzberger Ákos alperjel atya fogja vezetni. Kérném, hogy az egész közösség számára meghirdetett programokon részt vevők legalább egy héttel előtte többször is nézzék meg a honlapot vagy/és a facebook oldalunkat. Dékántalálkozó A korábbi döntés szerint március első szombatján lesz a dékántalálkozó, vagyis március 8-án, szombaton. Az utóbbi évekhez hasonlóan Győrben szeretném tartani. Kérném a dékánokat, hogy januárban vagy februárban beszéljenek a dékániákban az oblátusok javaslatairól, amelyeket nyáron írtak és ebben az Oblációban megjelentettem. Írják fel, hogy milyen javaslatokkal értett egyet a dékánia többsége, illetve melyeket vetett el és miért. A dékánok hallgassák meg és jegyzeteljék a többiek véleményét, a sajátjukét a dékángyűlésen mondják el. Dékániák gyűlése, oblációmegújítás, önismeret Fontos a részvétel a dékániák gyűlésén, aki valamilyen komoly ok miatt nem tud részt venni, jelezze előre dékánjának. Az első „körben” közös olvasmányunk megadott részletének megértése a feladat, majd a magunk életére való alkalmazás, személyessé tétel legyen a következő lépés. Kérném, hogy a zsolozsmák fohászaiban rendszeresen imádkozzunk új oblátus érdeklődőkért, illetve bencés hivatásokért. Az oblációmegújítás novemberben vagy februárban a legalkalmasabb, de máskor is lehetséges. Ferenc pápánk missziós lelkületet kér tőlünk, beszéljünk erről a lelkületről, ennek megvalósításáról az egyik gyűlésen. Aki nem tudja örömmel hirdetni az örömhírt, az akkor alázatos, ha elsősorban magában keresi a problémát.
86
„Havas Krisztus-kereszt” Pannonhalmán (2013)
87
Szent Benedek patriachának Regulája (1689)
Az első borítón: Thomas Schmid: Sonne des Lebens – Az élet Napja ( A művész Bázelben, 1965-ben született, és ott is él.) A hátsó borítón: Szent Márton-oltárkép, Ravazd (Joseph Schmidt, 1799)
______________________________ Szerkesztette: Borián Elréd OSB Cím: Obláció – Bencés Lelkiségi Lap; 9090 Pannonhalma, Vár 1. Tel.:96/ 570 147; e-mail:
[email protected] oblátus honlapunk: www.osboblatus.hu A nyomdai munkálatokat a Palatia Nyomda és Kiadó Kft. végezte.
88