36107-4/2016 Állásfoglalás a követelés- és fedezeti megállapodások közokiratba foglalásáról A Társaság állásfoglalás kiadása iránti kérelemmel fordult a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2013. június 26-i 575/2013/EU Rendelete (CRR) 194., 208. és 210. cikkében előírtak értelmezésével kapcsolatos jogkérdésben. I.
A TÉNYÁLLÁS
A Társaság beadványában ismertette, hogy a jelenlegi gyakorlatának megfelelően a vállalati üzletágban a személyi és dologi adósokkal megkötött kölcsön- és egyéb biztosítéki szerződéseket (Követelés- és Fedezeti Megállapodás) kétoldalú közokiratba foglaltatja, megteremtve ezzel az azonnali végrehajthatóság feltételét. A Társaság versenyképességének javítása érdekében azonban felmerült az igény, hogy a vállalati üzletágban az előbb említett szerződéstípusok közokiratba foglalását a Társaság a továbbiakban már nem tenné kötelezővé. Ennek oka, hogy a vállalati üzletágban a nemfizető, általában jogi személy kötelezettekkel szemben a Társaság nem bírósági végrehajtási, hanem felszámolási eljárást kezdeményez. A felszámolási eljárás ugyanis a Társaság tapasztalatai alapján költséghatékonyabb és nem lassabb, és a végrehajtási eljárás a megtérülés kapcsán nem jelent hozzáadott értéket. Ezért a Társaság azt fontolgatja, hogy a vállalati hiteleknél lemond az azonnali végrehajthatóság jogáról, és – bizonyos kivételekkel, amely esetekben felszámolási eljárás nem indítható a biztosíték érvényesítésére vonatkozóan – nem kéri a Követelés- és Fedezeti Megállapodások közokiratba foglalását. A közokiratba foglalás továbbra is megmaradna azokban az esetekben, ahol a kötelezett természetes személy (lakossági üzletág), illetve ahol az adós kölcsöne mögé harmadik (jogi) személy nyújt kizárólag dologi biztosítékot. II.
A JOGKÉRDÉS
A Társaság abban kérte az MNB állásfoglalását, hogy azokon az eseteken kívül, amikor a kötelezett természetes személy, illetve az ingatlan biztosítékot nyújtó harmadik személy jogi személy, a kölcsön és egyéb biztosítéki szerződések közokiratba foglalásának elmaradása eleget tesz-e a CRR 208. cikk (2) bekezdés c) pontjában előírt követelménynek. III.
A TÁRSASÁG ÁLLÁSPONTJA
A CRR 194. cikke tartalmazza a hitelkockázat-mérséklési módszerek elismerhetőségének elveit. Ezen rendelkezés (4) bekezdése előírja, hogy a hitelkockázat-mérséklés hatásának kiszámításánál az intézmények az előre rendelkezésre bocsátott hitelkockázati fedezetet csak akkor vehetik figyelembe, ha a hitelt nyújtó intézménynek jogában áll megfelelő időben érvényesítenie a fedezetet vagy átvennie a fedezetet biztosító eszközöket az ügyfél vagy adott esetben a biztosíték kezelőjének nemteljesítése, fizetésképtelensége, felszámolása vagy az ügyleti dokumentációkban kikötött egyéb hitelkockázati esemény esetén. A CRR 208. cikke szabályozza az ingatlantulajdon-fedezetre vonatkozó követelményeket. Ezen rendelkezés (1) bekezdése előírja, hogy az ingatlan csak akkor minősül elismert biztosítéknak, ha a (2)-(5) bekezdésben meghatározott követelmények mindegyike teljesül. A (2) bekezdése előírja, hogy a jogbiztonság tekintetében a következő feltételeknek kell eleget tenni: a) a jelzálog vagy kézi zálogjog a hitelszerződés megkötésének időpontjában irányadó valamennyi joghatóság előtt érvényesíthető, és a jelzálogot vagy kézi zálogjogot megfelelő módon és időrendben kell nyilvántartani; b) az összes, az elzálogosításhoz szükséges követelmény teljesül; c) a fedezeti megállapodás és az ezt alátámasztó jogi folyamat lehetővé kell, hogy tegye az intézmény számára, hogy ésszerű időn belül hozzájuthasson a fedezeti értékhez. A Társaság beadványában foglaltak szerint a CRR 208. cikk (2) bekezdés a) és b) pontban meghatározott feltételeknek most is eleget tesz, és az e körben kialakított gyakorlatán nem is kíván változtatni. Ugyanakkor a c) pontban meghatározott feltételnek való megfelelés érdekében alakította ki azt a jelenleg is folytatott gyakorlatát, hogy az ingatlan jelzálogszerződést közokiratba foglaltatja. A Társaság ezen a gyakorlaton kíván változtatni, amennyiben az megfelel a CRR követelményeinek.
A Társaság hivatkozott továbbá a CRR 210. cikkére is, amely az egyéb dologi biztosítékokra vonatkozó követelményeket szabályozza. Ezen rendelkezés a) pontja előírja, hogy a dologi biztosíték nyújtására vonatkozó biztosítéki megállapodásnak minden irányadó jog szerint hatályosnak és érvényesíthetőnek kell lennie és lehetővé kell tennie, hogy az intézmény a biztosíték értékét ésszerű időn belüli realizálja. A Társaság megítélése szerint azonban a CRR nem definiálja, hogy mit kell érteni a fenti előírásai szerinti „megfelelő időben érvényesítenie”, illetőleg „ésszerű időn belüli” kitételeken. A fentiekből kiindulva a Társaság a beadványában ezt követően kifejtett lehetséges jogérvényesítési módokat (bíróságon kívüli végrehajtási eljárás, bírósági végrehajtási eljárás, csődeljárás, felszámolási eljárás, a követelés engedményezése) részletezve arra az álláspontra jutott, hogy teljes bizonyossággal nem kizárólag akkor tud megfelelni a CRR elismerhetőségi követelményének, ha folytatja a Követelés- és Fedezeti Megállapodások közokiratba foglalásának gyakorlatát. A Társaság álláspontja szerint egyik jogérvényesítési módozat esetében sem nyújt előnyt a hitelezői követelés közokiratba foglalása, és a Társaság eleget tesz a CRR követelményeinek akkor, amikor a Követelés- és Fedezeti Megállapodások közokiratba foglalása csak abban az esetben történik meg, ha az ügyfél vagy a biztosítékot nyújtó természetes személy, vagy az ingatlan biztosítékot nyújtó harmadik személy jogi személy. IV.
AZ MNB ÁLLÁSPONTJA
4.1.
A Társaság állásfoglalás kérésének előzményei
A kérdéses jogszabályi előírás lényegében már a hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelmény szabályozását tartalmazó európai uniós irányelv (Capital Requirement Directives, 206/48/EK és 2006/49/EK) (CRD) tőkeszámításnál figyelembe vehető fedezetekkel szembeni követelményei között is szerepelt. A CRD megjelenését követően kiadott (2008) Validációs Kézikönyvben (VKK) a hazai felügyeleti hatóság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ésszerű időn belüli érvényesíthetőséget akkor látja biztosítottnak, ha a követelésről és a fedezetről közokiratba foglalt szerződés áll rendelkezésre a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. (Vht.) 114/A. § (4) bekezdésének azon rendelkezése alapján, miszerint nem lehet vitatottnak tekinteni a jogalapot és az összegszerűséget, ha azt közokiratba foglalták. Lényegében ezzel azonos hatályú az adós közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozata az adósi és zálogkötelezetti szerződéses kötelezettségeinek teljesítésére (a zálogtárgyból való kielégítés tűrésére). Amennyiben az adós és a zálogkötelezett személye elválik egymástól, a zálogkötelezettnek is közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot kell tennie a zálogkötelezetti kötelezettségeinek teljesítésére (a zálogtárgyból való kielégítés tűrésére) (VKK III. rész 53. pont). Emellett a felügyeleti hatóság egy korábbi állásfoglalásában kifejtette, hogy fenntartja a VKK III. fejezetének azon értelmezését, miszerint az ésszerű időn belüli értékesítés azt jelenti, hogy a fedezet érvényesítésére vonatkozó eljárás ne legyen hosszadalmas, a hitelezőnek ne kelljen külön eljárást igénybe vennie ahhoz, hogy a biztosítékot realizálhassa, továbbá a szerződésben ne legyen olyan rendelkezés, amely az előbbieket akadályozná. 4.2.
Ésszerű időn belüliség
A IV.4.1. pontban előrebocsátottak ismeretében, a fentebbi tényállás és irányadó jogszabályi előírások és a beadványban kifejtettek alapulvételével az MNB megvizsgálta a CRR 208. cikk (2) bekezdés c) pontjában és 210. cikk a) pontjában foglalt „ésszerű időn belül” kifejezés jogi tartalmát, valamint ennek kapcsán elemezte az egyes jogérvényesítési módozatokat és azt, hogy ezek mennyiben felelnek meg az ésszerű időn belüliség követelményének. A hatályos hazai jogrendszer bár ismeri a közokiratba foglalás kötelezettségét, mint például a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 3:179. § (1) bekezdése és 6:329. § (1) bekezdése, azonban sem a Ptk.-ban, sem a kapcsolódó jogszabályokban nincs konkrét előírás arra vonatkozólag, hogy a tárgybeli Követelés- és Fedezeti Megállapodásokat közokiratba kellene foglalni. Tekintettel arra, hogy a CRR nem definiálja az „ésszerű időn belül” kifejezést és arra, hogy jelenleg az európai bírósági gyakorlat sem ad eligazítást ebben a tekintetben a jogalkalmazó számára, az MNB álláspontja szerint a nemzeti jogi előírásokból kell levezetni ezen jogszabályi kitétel konkrét tartalmát.
2
Az „ésszerű időn belül” kifejezés egyes nemzetközi jogi dokumentumok mellett (pl. a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, az Emberi Jogok Európai Egyezménye, az Európai Unió Alapjogi Chartája) megjelenik az Alaptörvényben is. Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése előírja, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. Az MNB álláspontja szerint abból az evidenciából kiindulva, hogy hazai jogszabályok meg kell, hogy feleljenek az Alaptörvénynek, annak előbb idézett rendelkezéséből az következik, hogy a fedezetek érvényesítésére a hazai jogrendszerünkben rendelkezésre álló – lentiekben részletezett – jogszerű jogérvényesítési módok kivétel nélkül megfelelnek, meg kell, hogy feleljenek az ésszerű időbeliség követelményének. Tehát amennyiben egy eljárás indokolatlanul elhúzódik, annak oka – ahogy arra az Alkotmánybíróság több határozatában is rámutatott – nem a jogi környezetben, hanem a jogalkalmazásban keresendő, az eset összes körülményeinek vizsgálatával. 4.3.
A Követelés- és Fedezeti Megállapodást alátámasztó jogi igényérvényesítési folyamat
A CRR hivatkozott „ésszerű időn belül” kitételt megfogalmazó rendelkezéseinek jogi folyamatokra vonatkozó előírása az MNB megítélése szerint azt jelenti, hogy az a jogszabályi környezet, amelyen például a jelzálog, illetve annak végrehajthatósága alapul (Ptk., Vht.), biztosítson megfelelő környezetet a jelzálogjog megfelelő időben történő érvényesítéséhez. Mind a Ptk., mind a Vht. határidőhöz köti az eljárásokat. A fizetési meghagyás kibocsátásának határideje például hiánypótlások nélkül 15 nap, illetve a Vht. szerint a bíróság – például a jogerős ítélet hatályával bíró fizetési meghagyás alapján – a végrehajtási lapot a kérelem beérkezésétől vagy hiánypótlástól számított 15 napon belül kell, hogy kibocsássa. A vonatkozó jogszabályok a csőd- és felszámolási eljárásokra is tartalmaznak határidő előírásokat (lásd később). Megállapítható tehát, hogy a jogszabályok meghatározott határidők előírásával elvileg biztosítják azt, hogy „időben” elinduljon a végrehajtás, illetve a felszámolás. Nem mond ellent ennek az sem, hogy adott jogérvényesítési folyamatban olyan más jogszabályi elemek és megoldások vannak, illetve lehetnek, amelyek késleltethetik a folyamatot, ezek ugyanis adottak, általában garanciális előírások (például a kötelezett fizetési meghagyás elleni ellentmondási joga, jogorvoslati jogok, a végrehajtási eljárás során az adós kifogásolási jog, stb.), amelyek az adósok érdekeit védik. Ettől függetlenül tény az, hogy ha például a fizetési meghagyásnak a kötelezett ellentmond, vagy valamely oknál fogva nincs helye ennek az egyszerűsített eljárásnak, és a jogosultnak (hitelezőnek) per útján kell érvényesítenie a követelését, akkor ezek a jogszabályi „rövid” határidők a gyakorlatban nem tudnak érvényesülni. Ezek alapján ugyanakkor az MNB álláspontja szerint mégsem lehet kijelenteni, hogy a magyar jogrendszer nem biztosítja az ésszerű időn belüli végrehajtást (még ha a jogérvényesítési gyakorlat nem is). 4.4.
Az egyes jogérvényesítési módok vizsgálata
A IV. 4.1. pontban ismertetett VKK-ban, illetve korábbi felügyeleti állásfoglalásban rögzítettek alapján a Követelés- és Fedezeti Megállapodást alátámasztó jogi igényérvényesítési folyamatot az MNB álláspontja szerint úgy kell értelmezni, mely szerint a CRR „ésszerű időn belül” kitétele előírás azt is jelenti, hogy egy intézmény úgy alakítsa ki a folyamatait, amelyek lehetővé teszik, hogy a jogszabály adta lehetőségeket kihasználva azok a lehető legrövidebb jogérvényesítéshez vezessenek. Ezért az MNB is megvizsgálta, hogy az egyes jogérvényesítési módok szintjén ez hogyan érvényesül(het). A Társaság beadványában kifejtetteknek megfelelően a jogérvényesítésnek öt, törvényekben körülírt lehetősége adódik. Ezek a bíróságon kívüli végrehajtás, a bírósági végrehajtás, a csődeljárás, a felszámolási eljárás és a követelés engedményezése. Ezeken belül vizsgálandó, hogy milyen, a Társaság által kialakítható jogi megoldás, folyamat segíti leginkább a gyors(abb) fedezetérvényesítést. 4.4.1.
Bíróságon kívüli jogérvényesítés
A Ptk. 5:126. § (3) bekezdése előírja, hogy a kielégítési jog gyakorlása a zálogjogosult választása szerint bírósági végrehajtás útján vagy bírósági végrehajtáson kívül történhet. Ennek megfelelően a bíróságon kívüli jogérvényesítés is nyitva áll a Társaság előtt, függetlenül attól, hogy az alapul szolgáló szerződés közokiratba van-e foglalva vagy sem. Ugyanakkor az MNB egyetért a Társaság azon felvetésével, mely szerint azon túl, hogy a Ptk. 5:132. § (3) bekezdésében foglaltak értelmében a zálogkötelezettnek a zálogjogosult birtokába kell adni a zálogtárgyat annak érdekében, hogy az értékesíthesse, a közokirat megléte nem jelent előnyt a jogosult szempontjából. Amennyiben a zálogkötelezett nem működik együtt a zálogjogosulttal és a zálogjogosult felszólítására nem adja utóbbi birtokába a zálogtárgyat, elméletben két potenciális kimenetel lehetséges: mivel a zálogkötelezett jogalap nélküli birtokos lesz, a jogosult kérhet birtokvédelmet a jegyzőtől vagy a bírósági jogérvényesítés (ld. következő pont) felé fordulhat.
3
Összefoglalva, ez a jogérvényesítési mód az MNB álláspontja szerint csak akkor vezethet eredményre, ha van valamiféle együttműködés a jogosult és a kötelezett között (fogyasztói szerződések esetén ez a végrehajtási mód egyébként is csak akkor alkalmazható, ha ebben a felek előzetesen megállapodtak). Abban az esetben tehát, ha a jogosult ezt a jogérvényesítési módot választja, a Ptk. alapján nincs különbség a helyzetében és lehetőségeiben attól függően, hogy a jogérvényesítés alapjául szolgáló szerződést közokiratba foglalták-e vagy sem. 4.4.2.
Bírósági végrehajtás
Az MNB egyetért a Társasággal a tekintetben, hogy a bírósági végrehajtásnál – más jogérvényesítési módokkal szemben – a közokirat megléte alapvetően befolyásolja a jogérvényesítés időigényét. A közjegyzői okirat hiányában a jogosultnak a bírósági végrehajtási eljárást megelőzően először egy kötelezettet marasztaló bírósági döntésre van szüksége, ennek érdekében jellemzően fizetési meghagyásos nemperes bírósági eljárást kell indítania, és ellentmondás esetén pedig a jogosultnak bírósági peres eljárásban kell bizonyítania követelése megalapozottságát és a kötelezett nemteljesítésének tényét. Amennyiben ezekről a tényekről a bíróság jogerős határozatot hoz, majd végrehajtási lapot állít ki, ebben az esetben ezen végrehajtható okirat alapján indulhat meg csak a végrehajtási eljárás. A Társaság álláspontja szerint a közokirat a gyakorlatban azonban mégsem jelent valós előnyt a bírósági végrehajtási eljárás során tekintettel arra, hogy az adósok jellemzően minden végrehajtási cselekményt kifogásolnak, amelyeket az I. fokú bíróságok átlagosan – a Társaság tapasztalatai alapján – fél év alatt bírálnak el és egy esetleges fellebbezés esetén a II. fokú bírósági eljárás még legalább ennyi időt vesz igénybe. Az MNB álláspontja azonban nem sérti az ésszerű időn belüliség elvét, ha az adósok a törvény által biztosított garanciális lehetőségeiket kihasználják és ennek okán az eljárás meghosszabbodik, hiszen – ismételten kiemelve a IV.4.2. pontban már kifejtetteket – az ezen alapelvnek való megfelelést nem az eljárás abszolút időszükséglete alapján, hanem a jogi környezet megfelelőségén keresztül kell vizsgálni. A közokirat és a végrehajtási záradék által biztosított azonnali végrehajthatóság kétségkívül előnyt jelent, és meggyorsítja az igényérvényesítési jogi eljárást, ha a Követelés- és Fedezeti Megállapodást közokiratba foglalták, miután ily módon a végrehajtást megelőzően nincs szükség külön bírósági eljárásra. Az MNB egyetért a Társaság azon megítélésével, hogy egy végrehajtási eljárás több évig való elhúzódása valóban nem minősíthető „ésszerű időn belülinek”, ugyanakkor egyúttal az is kijelenthető, hogy bírósági végrehajtás esetén a Társaság akkor tesz meg mindent a lehető leggyorsabb jogérvényesítés érdekében, ha az alapul szolgáló szerződést közokiratba foglaltatja. 4.4.3.
Csődeljárás
A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) beadványban is hivatkozott 12. § (4) bekezdése előírja, hogy nem lehet vitatott követelésként nyilvántartásba venni a közokiratba foglalt hitelezői követelést (Pp. 195. §), ide nem értve, ha annak megfizetése részben vagy egészben már megtörtént. Az, hogy milyen követelésként veszik nyilvántartásba a követelést a csődeljárás során azért fontos, mert a hitelezők és az adós közötti egyezségi tárgyaláson csak az elismert vagy nem vitatott követelés jogosultja rendelkezik szavazati joggal. Tehát az a hitelező, akinek a követelését vitatják, hátrányosabb helyzetbe kerül azokhoz képest, akikét nem. A hivatkozott Cstv. előíráshoz fűzött kommentár alapján, ez a rendelkezés azt mondja ki, hogy a közokiratba foglalt hitelezői követelés jogosultságát megkérdőjelezni nem lehet, a tartozás fennállását és összegszerűségét azonban igen, amelyek tekintetében az adósnak van lehetősége ellenbizonyításra, tehát végső soron ebben a tekintetben vitatottá válhat a követelés. A kommentár helytállónak tartja továbbá egy konkrét bírói döntés indokolását, amely alapján a Cstv. 12. § (4) bekezdése a vagyonfelügyelő számára a közokiratba foglalt követelés nem vitatottként való nyilvántartásba-vételét kötelező szabályként írja elő. Azonban a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 195. § (6) bekezdése előírja, hogy a közokirattal szemben is helye van ellenbizonyításnak, vagyis a közokirattal tanúsított adatok és tények valósága tekintetében a csődeljárásban is van helye ellenbizonyításnak, a Cstv. 12. § (5) bekezdésében, illetve a Cstv. 15. § (3) bekezdésében biztosított kifogások szűkre szabott keretei között. A fentiek és a Társaság által kifejtettek alapján az MNB egyetért a Társaság azon álláspontjával, hogy a csődeljárás során sem számít előnynek a Követelés- és Fedezeti Megállapodás közokiratba foglalása, mert mire idáig jut az ügy, addigra az adósok túlnyomó zöme a követelésből már legalább részben törlesztett, tehát a követelést – legalább összegében – lehet vitatni. Azaz a közokiratnak a magánokirathoz képesti előnye elenyészik, tekintettel arra is, hogy a Cstv. a csődeljárásban nem kapcsol további előjogokat a közokiratba foglalt hitelezői követeléshez.
4
4.4.4.
Felszámolási eljárás
A felszámolási eljárás befejezésére nincs törvényi határidő és különböző okok miatt – a Társaság tapasztalata alapján – ezek az eljárások legtöbbször két éven túl húzódnak. Nem vitás, hogy a Cstv. a felszámolási eljárás befejező fázisában csupán a felszámolási zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat elkészítésére ír elő határidőket az alábbiak szerint. A Cstv. 52. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a felszámolás kezdő időpontjától számított két év elteltével a felszámolási zárómérleg elkészítése kötelező, kivéve, ha az adós ellen folyó per hitelezője pernyertessége esetében – a hitelezőnek a kielégítési sorrendben elfoglalt helyére tekintettel – mód van a hitelező követelésének legalább részbeni kielégítésére. A Cstv. 56. § (2) bekezdése előírja, ha a felszámolási zárómérleg és a vagyonfelosztási javaslat elkészítésére a felszámolás kezdetétől számított 2 év eltelte miatt került sor és a zárómérlegben szereplő, be nem hajtott követelések jogi sorsa nem rendeződött, a bíróság a be nem hajtott követeléseket és az értékesítetlen vagyontárgyakat a hitelezők között – követelésük erejéig – az 57. §-ban foglalt kielégítési sorrend figyelembevételével felosztja. A továbbiakban a bíróság dönt a 60. §-ban foglaltak szerint – egyebek mellett – a hitelezők követelésének kielégítéséről, a felszámolás befejezéséről és az adós megszüntetéséről. A Cstv. beadványban is hivatkozott 46. § (6) bekezdése előírja, hogy a felszámoló nem minősítheti vitathatónak azt a hitelezői igényt, amely az adós közokiratba foglalt tartozásán alapul, kivéve, ha a tartozás megfizetése részben vagy egészben már megtörtént. Figyelemmel a fentiekre és a Társaság által kifejtettekre, az MNB egyetért a Társaság azon álláspontjával, hogy a felszámolási eljárás szabályai között sincs olyan rendelkezés, amely a közokirati formát az igényérvényesítési idő szempontjából előnyben részesítené a teljes bizonyítóerejű magánokirathoz (Pp. 196. §) képest, és emiatt a felszámolási eljárás vonatkozásában is megállapítható, hogy a közokiratnak nincs kézzelfogható előnye a magánokirathoz képest. 4.4.5.
Követelés engedményezése
Tekintettel arra, hogy a követelés engedményezése gyakorlatilag a jogosult személyében történő változást jelenti, továbbá a Társaság gyakorlati tapasztalata alapján nincs az eljárásban jelentős kihatása a követelés vételárára annak, hogy a pályázati úton értékesített – biztosítékaival együtt engedményezett – követelés alapjául közokirat szolgál-e vagy sem. Ezért az MNB álláspontja szerint az „ésszerű időn belüliség” szempontjából ezen igényérvényesítési mód esetében sincs relevanciája annak, hogy a Követelés- és Fedezeti Megállapodást közokiratba foglalták-e vagy sem. 4.5. Konklúzió Az MNB álláspontja szerint általános érvénnyel kimondható, hogy szerződések esetén a közokirati forma a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 195. § (1) bekezdésében foglaltak szerinti, a közjegyző által a megszabott alakban kiállított okirat, mint közokirat – ellenkező bizonyításig – való teljes bizonyító erejére tekintettel – azért előnyös, mert a közokiratba foglalás egy esetleges jogvita esetén a szerződő feleket „védi” egymás ellen a jogalap vitathatósága tekintetében oly módon, hogy a tény közokiratba foglalása nem a tény megdönthetetlenségét jelenti, de bizonyítási terhet ró arra a félre, aki a közokiratba foglalt ténnyel szemben mást állít. A CRR fent idézett rendelkezéseinek jogi folyamatokra vonatkozó előírása az MNB álláspontja szerint azt jelenti, hogy az a jogszabályi környezet, amelyen a jelzálog, illetve annak végrehajthatósága alapul (pl. Ptk., Vht.), biztosítson megfelelő jogi kereteket a jelzálogjog megfelelő, ésszerű időben történő érvényesítéséhez. A IV.4.3. pontban foglaltakra tekintettel a vonatkozó jogszabályi környezet nyilvánvalóan megfelel ennek a követelménynek. A kifejtett jogérvényesítési módokat vizsgálva az MNB megítélése szerint megállapítható, hogy alapvetően mindegyik alkalmas a Társaság által megvalósítandó cél ésszerű, megfelelő időben történő elérésére, tehát az egyes eljárások esetleges vagy jellemző időbeli elhúzódása nem a jogi környezet, vagy az eddigi banki gyakorlat nem megfelelő mivoltából adódik. Ebből kiindulva függetlenül a választott jogérvényesítési módtól és attól, hogy az eljárás alapját képező szerződést közokiratba foglalták-e vagy sem, a Társaság meg fog felelni a CRR vonatkozó előírásainak. A fentieket összegezve tehát az MNB – a korábbi felügyeleti álláspontot megerősítve (lásd IV.4.1. pont) – a legjobb gyakorlatnak mind a vállalati, mind pedig a lakossági üzletágban továbbra is a Követelés- és Fedezeti Megállapodások közokiratba foglalását tartja, tekintettel arra, hogy az MNB álláspontja szerint a Társaságnak mindenkor törekednie
5
kell a lehető leggyorsabb jogérvényesítési mód alkalmazására és a közokirati forma bizonyos esetekben mégis alkalmas arra, hogy csökkentse a jogérvényesítés időszükségletét. A követelést létrehozó jogügylet megkötésének időpontjában nem lehet előre tudni azt, hogy az adós esetleges nemteljesítése esetén a Társaság a követelése érvényesítése érdekében melyik jogérvényesítési módot fogja választani. Ha az a bírósági végrehajtási eljárás, akkor a jogszabályi előírásoknál fogva előnyt jelent a követelés közokiratba foglalása, mert ebben az esetben a közokirat megléte alapvetően lerövidíti a jogérvényesítés időigényét (lásd IV.4.4.2. pont). Ugyanakkor az MNB a Társaság beadványában összegzett jogi álláspont alapján a Követelés- és Fedezeti Megállapodások esetében a közokiratba foglalás mellőzését kizárólag a vállalati üzletágban tartja gyakorlatban alkalmazandónak, a lakossági üzletágban nem. Budapest, 2016. július 14.
6
